Magánhangzóink története az ősmagyar korban

1

Magánhangzórendszerünk az ősmagyar kor kezdetén
Veláris (mély) ?į u — o

Felső ny.állás Középső ny.á. Alsó ny.á.

Palatális (magas) ?ü i —

ë
e
2

A rendszer jellemzői
Csak rövid magánhangzókat örökölt a magyar nyelv az ugor alapnyelvből. > Nem volt tehát időtartam szerinti korreláció. E rövid magánhangzóknak a hangsúlyos szótagban lehettek hosszabb variációi, de a hosszú megfelelők még nem fonologizálódtak.

3

A magas (palatális) és a veláris (mély) szembenállás már az ősmagyar kor kezdetén is jellemző jegye a mgh.-rendszernek. Mindhárom nyelvállásfokon. 1. A rendszer felső nyelvállásúakban a leggazdagabb (4 fonéma). Mind a veláris (į : u), mind a palatális oldalon (i : ü) egy-egy tökéletes labiális : illabiális oppozíció létezhetett. A másik két nyelvállásfokon 2-2 fonéma található. 2. Középső nyelvállásfokon a veláris : palatális korreláció nem tökéletes (o : ë). 3. Alsó nyelvállásfokon tökéletes ( : e).

4

Az illabialitás jellemzőbb, mint a labialitás. Az illabiális mgh-.k száma lényegesen magasabb, mint a labiálisoké. A palatális illabiális oldalon teljes a részrendszer, a nyelvállás három foka teljesen ki volt használva (i : ë : e). A veláris illabiális sorban a felső és az alsó nyelvállásfokon volt egy-egy elem (į : ). A felső nyelvállású veláris illabiális (į) az egész ősmagyar korban élt, sőt még rövid ideig azt követően is (némely nyelvjárásban).
5

A labiálisok a veláris oldalon két elemmel képviseltették magukat, felső és középső nyelvállásfokon. E jegyben tökéletes korrelációt alkotva (u : o). A palatális sorban pedig csupán egy felső nyelvállásúval (ü). Sőt! Az ősmagyar kor folyamán az ü megterhelése meglehetősen alacsony lehetett, valószínűleg nem is minden nyelvjárás ismerte.
6

E kor magánhangzóinak hangsorépítő szerepe
A mgh.-rendszer tagjait jellemezte: ezek a fonémák nem egyforma gyakorisággal vettek részt a hangsorépítésben. Nem mindegyik szerepelhetett mindegyik lehetséges fonetikai helyzetben. [A tőszavak döntően két szótagúak voltak: CVCV, VCV, CVCCV, VCCV felépítésűek. A szótagok uralkodó típusa a nyílt szótagú (mgh.-s végű). A toldalékok is mgh.-ra végződtek: többnyire -CV alakúak.]
7

Minden lexéma, minden morféma rövid mgh.-ra végződött. Tehát mind a tőszavak, mind a képzett szavak tővéghangzói rövid mgh.-k. A lexémák első szótagjában a mgh.-rendszer mindegyik eleme előfordulhatott. A 2. szótagban (egyáltalán a tövek végén) viszont csak alsó és középső nyelvállású mgh.-k állhattak. Ezek az: ë, e, . A palatális hangrendű szavak végén ë, e, a velárisok végén pedig ë, állhatott.

8

Amint látható: az ősmagyar kor elején a szavak hangtani felépítésének fontos jellemzője volt az egységes hangrend. DE: az ë a mgh.-harmónia szempontjából semleges (neutrális, közömbös) hang lehetett. Mély mgh.-k társaságában is állhatott a tőszavak végén. Általa tehát vegyes hangrendű szavak is léteztek az ősmagyar kor elején.

9

Magánhangzó-változások az ősmagyar korban
Az ősmagyar kori mgh.-k változásai is az akkori nyelvhasználatból indultak ki. A változások elindításában nagy szerepük volt hangsúlyviszonyoknak. A hangsúly a lexémák első szótagjára esett. A 2. szótag mgh.-ja, így az abszolút szóvég hangsúlytalan. A hangsúlyosság, hangsúlytalanság a szavak hangtestében a mgh.-k változásának a rugója. A hangsúlytalanság a szóvégeket labilissá teszi. A hangsúlytalanság hatására a szóvégi alsó és középső nyelvállású mgh.-k az ősmagyar kor első felében redukálódni kezdtek (csökkent nyomatékúvá, gyengébb hangokká váltak).
10

A) Redukciós változások
[Redukció: egy akusztikailag erősebb hang egy gyengébb hangnak adja át a helyét.] E redukció többféle, többféle fokozati változásra vonatkozik.

11

1. A tővégi rövid mgh.-k zártabbá válása
A tővégi mgh.-k redukciójának egyik esete. Az ősmagyar kor első felében az alsó nyelvállású mgh.-k középső nyelvállásúakká, majd pedig felső nyelvállásúakká váltak. Abszolút szóvégi helyzetben a folyamat:

12

— e > ë > i: ere > erë > eri (> ér); — > o > u; χ l > χ lo > χ lu (>hal). Az ősmagyar kor első szakaszának végére, a vándorlások korának elejére valamennyi tővégi vokális felső nyelvállásúvá vált. [Amint láttuk, az ok: a hangsúlytalanság + a nyílt szótagi helyzet > e mgh.-k legkevésbé hangzósakká, felső nyelvállásúakká lettek: -į, -i, -u, -ü.]

13

A szóvégi mgh.-k záródásának bizonyítékai
(vagyis annak, hogy az ősmagyar kor második szakaszának kezdetére, az i. sz. 5. századra már lezárult a zártabbá válás, és csak felső nyelvállású mgh.-k állhattak a szóvégeken). (1) Az ómagyar kor elejének szórványemlékeiben a szavak végén a tővéghangzó mindig felső nyelvállású. (2) A vándorlások korának török jövevényszavai. Ezek szóvégi mgh.-it valamilyen módon érintették az ősi szavaink szóvégi mgh.-változásai.

14

Az ősmagyar kor 2. szakaszában a török nyelvekből kerültek a magyarba - és -ä (-e) végű szavak. E szóvégi mgh.-k már nem vettek részt a zártabbá válásban (hiszen a későbbiekben e szavak nem msh.-ra végződnek, mint az ősi szavaink). Mivel ekkor már nem volt szavaink végén rövid - , -e, ezért a török szóvégeket pontosan ugyanúgy nem tudta átvenni a magyar. E török szavak épp ezért hanghelyettesítéssel kerültek nyelvünkbe. A hozzájuk legközelebb álló rokon hangokkal helyettesítette nyelvünk az adott rövid mgh.-kat.

15

Mivel ebben a korban bizonyos szavaink végén már állhatott hosszú illabiális mgh. (á, é, ē, í), ezért az efféle török szavakat -á, -ē, -é szóvégi mgh.-kkal vette át a magyarság. Pl.
tör. * lm > *ősm. lmá (> alma); tör. * rpa > *ősm. rpá (> árpa); tör. *dzs’ rt > *ősm. dzs’ rtá (> gyertya); tör. *käčkä > *ősm. kecskē (> kecské > kecskë); tör. *širtä > *ősm. sirtē (> sërtē > sërté > sërtë > sörte).

16

Másrészt. E korszakban a török nyelvekben a szóvégeken felső nyelvállású rövid mgh.-k is állhattak (i, ü, u). Ezeket ugyanígy át tudta venni a magyar nyelv, mivel ekkor az ősi szavaink is ilyen mgh.-kra végződtek. A továbbiakban a törökből átvett efféle szóvégek az ősi szavainkéhoz hasonlóan változtak meg. Vagyis a következő századokban eltűntek. Pl.

tör. *beri > m. bér; tör. * γ čči > m. ács; tör. *dzs’indzs’ü > m. gyöngy.
17

A szóvégi rövid mgh.-k redukciós folyamata hosszú ideig tartott. Az alsó és középső nyelvállású mgh.-k felső nyelvállásúvá (zártabbá) válása ennek a redukciós folyamatnak csupán az egyik, az első fázisa. A tővégi mgh.-k változása az ősmagyar kor legnagyobb jelentőségű mgh.-változása. A szóvégi mgh.-k redukciója az ómagyar kor első felében tovább folytatódik. (Az ilyen helyzetű rövid mgh.k abban a korban véglegesen eltűnnek majd az abszolút szóvégekről.)
18

Egyes feltevések szerint az abszolút szóvégi felső nyelvállású rövid magánhangzók még az ősmagyar kor végén tovább redukálódtak.

19

2. A labializáció
Az illabiális mgh.-k labializálódhattak (i > ü; į> u). Pl. *kereki > kerekü (> kerek); *szereleme > *szerelemi > szerelmü (> szerelm >szerelem); tör. * rïq > ősm.* rįkį > * rįku (> árok).

20

3. A sorvadás
Később ezek a felső nyelvállású rövid mgh.-k még tovább gyöngültek, nyomatékukból veszítettek, igen rövid, sorvadó mgh.-kká válhattak. Pl. χ lu > χ l˘ (> hal); *nyeli > nyel‘ (> nyél).

21

Az egyes nyelvjárásokban egyéb, kisebb jelentőségű mgh.-változások is történhettek. A mgh.-rendszerben bizonyos tagok helyzete gyengülni kezdett. Pl. ilyen a veláris į palatalizációja, i-vé válása. E változás az egyes nyelvjárásokban a szavak egy részében eltűntette a veláris į-t. De: a teljes eltűnése az ómagyar korra esik!
22

4. A két nyílt szótagos tendencia
Szintén a hangsúlytalan szótagbeli mgh.-kat érintette. A hangsúlytalanság hatására bekövetkező mgh.-redukció egyik esete. A nyelvhasználatban a szóalakok elejétől számítva: ha egymást követően két, három vagy több nyílt szótag sorakozott, a 2. vagy a 3. szótag mgh.-ja kieshetett (már az ősmagyar korban). Igen erős, nyelvünk egész életében ható tendencia! Pl. *erete > érte, *v rot > várta, *këre + nëi > kérné; *χ t l m > χ t lm (> hatalm> hatalom).
23

[Ez a kiesés létrehozza a msh.-ra végződő csonka töveket. Az ilyen alakokban a 2. vagy 3. szótag mgh.-jának a hiánya indukálja az abszolút tővégi mgh.-k további redukálódását, sorvadását.]

Az ősmagyar kor folyamán új rövid mgh.-fonéma nem keletkezett. Az ősmagyar kor végi rövid mgh.-rendszer azonos a korszak eleji rendszerrel.
24

5. Az ősmagyar kori diftongusok egyszerűsödése (monoftongizációja)

Az ősmagyar kori diftongusok jellemzői
(1) Szavak vagy szótagok végén fordultak elő (szóvagy szótagzárók). (2) Utótagjuk az ősmagyar korban jellegzetesen i),
azaz illabiális utótagú volt. (3) Alakjuk tehát: - i), -ei), ëi), -oi).

(4) Monoftongizációjukkal illabiális hosszú magánhangzók jöttek létre.
25

Az ősmagyar kor második felében két fő forrásból keletkeztek kettőshangzók. I. A szóalakokban egymás mellé kerülő morfémák határán. A szótő rövid mgh.-ra végződött, a toldalék rövid mgh.-val kezdődött (vagy pusztán abból állt). II. Bizonyos spiránsok (β, γ) igen korán, az ősmagyar kor vége előtt szavak vagy szótagok végére kerültek (igen korán eltűnt az utánuk következő mgh.), és ebben a redukciós helyzetben vokalizálódtak. Félhangzós i)-vé váltak, és a tővéghangzóval együtt diftongust alkottak.

26

Példák a kétféle folyamatra: I. * kezëi) > kezé (> kezë) ~ kezí (>kezi);
*kérei) > kéré ‘kért’, *nézëi) > nézí (> nézi); várn i) > várná; * l i) > alá.

27

Hasonlóan a nyújt, nyúl, nyúz igék első szótagi mgh.-ja. + tör. b k i) > m. *boká (> boka); tör. bui)z i) > m. búzá (> búza).

II. uráli *puβë > ősm. *f γ > *f γ > *f i) > fá (> fa); uráli * s’uβë > ősm. *sz γ > *sz γ > sz i) > szá (>száj);

Az ősmagyar kor második szakaszára tehát jellemzők voltak az illabiális (-i) utótagú) diftongusok. E diftongusok egyszerűsödése még az ősmagyar korban végbement. Belőlük szavak végén -á, -é, -í hosszú mgh.-k keletkeztek; szavak első szótagjában pedig -ú- és veláris -í- is.
28

B) A hosszú mgh.-k keletkezésének egyéb módjai az ősmagyar kor végén
III. Ha a szóalak hangtestében végbement változás nyomán két azonos rövid mgh. került egymás mellé, belőlük nem diftongus keletkezett, hanem közvetlenül, összevonódással (kontrakcióval) hosszú mgh.

Pl. fgr. *n’omal3 > ősm. *n’uβul > * n’uul > nyúl (fn).
[Ugyanígy az ómagyar korban a

tör. * γ čči > m. ács; tör. *b γ turu > bátor.]
29

IV. Hosszú mgh.-k keletkezhettek hanghelyettesítés útján is. Miután az előzőekben számba vett módokon már létrejöttek hosszú mgh.-k az ősmagyar kor 2. szakaszában, a törökből átvett szavak szóvégi - és -e hangját a magyar nyelv -á és -ē (-é) hangokkal helyettesítette.

Pl. * lmá (>alma);
* rpá (árpa); *dzs’ rtá (>gyertya); *kecskē (> kecské > kecskë);

*sirtē (> sërtē > sërté > sërtë > sörte).
30

V. Az ősmagyar kor végi hosszú mgh.-ink megterheltségét iráni (alán, perzsa) hosszú mgh.-t tartalmazó jövevényszavaink is szaporították. Pl. híd, vám, vár, vásár.

31

Hosszú magánhangzóink rendszere az ősmagyar kor végén
A legnagyobb megterheltségük az í, é, á hangoknak volt. Ezek első és nem első szótagban egyaránt előfordulhattak. Az ē csak jövevényszavakban, szóvégi helyzetben. Az (veláris) í˛, ú, ű csak első szótagban állhatott, s
ott is meglehetősen ritka volt.
32

Magánhangzók mennyiségi korrelációja az ősmagyar kor végén
Ma erős sajátossága nyelvünknek. E korreláció a magyar nyelv életében alakult ki, nem az alapnyelvekből való. Az ősmagyar kor második felére tehető az első hosszú mgh.-ink megjelenése. A rövid : hosszú szembenállás több tendencia eredményeként erősödött meg. 1. A hosszú mgh.-k a rövideknek a hangsúlyos helyzetben jelentkező variációi. A hangsúlyos helyzetben a rövid mgh. felerősödik > mennyiségi növekedés (szavak elején).
33

2. Szó belseji szótagokban, ahol azonos mgh.-k kerültek egymás mellé, összevonódás történt (kontrakció). 3. Szó- és szótagvégeken illabiális utótagú diftongusok egyszerűsödtek. 4. Jövevényszavak növelték az egyes hosszú mgh.-k megterheltségét. Az ősmagyar kor végére e variációk fonologizálódtak. Kialakult néhány mgh. mennyiségi korrelációja: : á, ë : é, i :í, ?e : ē, ?u : ú, ?ü : ű.

34

A későbbi korok mgh.-rendszereihez képest az ősmagyar kor végi mgh.-rendszer nem teljes. Vannak még üres helyek a rendszerben. Mind a rövid, mind a hosszú mgh.-k részrendszerében találhatók egyoldalú oppozíciók. A rendszer aszimmetriája további oppozíciók, korrelációk létrejöttét idézheti elő, illetőleg bizonyos mgh.-k keletkezését vagy eltűnését.

35