1

A honfoglaló magyarság művészete (1000-ig)

A magyarság (ill. amennyiben emlékeinek többsége a Kárpát-medencebeli temetkezésekből való, 10.

századi lelet: Magyarország) művészetének legrégebbi ismert emlékcsoportja. A művek, kevés
kivétellel, temetkezések emlékeinek köréből valók: díszítőművészeti jellegüket az határozza meg,
hogy az eltemetett személyek fegyverzetének és lószerszámának, viseletének nemesfémből,
szbronzból, csontból, fából, készült tartozékai. Valószínűnek tarthatjuk, hogy e tárgyaknak és
díszítésüknek rangot jelző szerepe is volt: a legdíszesebb együttesekkel, szablyákkal,
tarsolylemezekkel kivált az előkelők sírjaiban találkozunk. E mellékletes temetkezések a pogány
rítushoz tartoznak; ezért a 11. századi, keresztény temetkezésekben a honfoglaló magyarság
művészetének emlékanyaga nem folytatódik.

Arra, hogy a 10. századi (a kalandozások korából való, időnként nyugati, feltehetőleg zsákmányból
eredő pénzzel is kísért) leletek a honfoglalás előtt, a 9. században kialakult stílusnak felelnek meg,
részben elhasznált és javított tárgyak (geszterédi szablya), részben rokon stílusú kijevi sírleletek
alapján lehet következtetni. Egyetlen emlékről feltételezhető jelenléte a 11. századi királyi
kincstárban is, az „Attila-kard”-nak nevezett bécsi szablyáról, amely talán az I. András király (1046–
1060) özvegye, Anasztázia által 1063-ban Nordheimi Ottónak adományozott fegyverrel azonos. A
fegyverek és lószerszámok a sztyeppei nomádok szélesebb körben is elterjedt felszereléséhez
tartoznak, a ruhákat fémrátétek és díszes, veretes övek díszítik.

A különböző technikával kivitelezett díszítmények legjellegzetesebb alaptípusai különböző, szélesebb

körben elterjedt ornamensek: geometrikus motívumok, a centrális szimmetriát követve, végtelen
sorokban vagy indafonat alkotta hálózatban elrendezett palmetták, leveles indák, ill. síkszerűen
stilizált állatábrázolások (sas, oroszlán). Az ornamensek kivitele sík háttér előtt lapos relief (esetleg
gravírozott rajz, ezüst háttér előtt megjelenő aranyozott motívum). Az egyes ornamenstípusoknak
tulajdonított ábrázoló vagy szimbolikus jelleg alighanem a díszítőművészet funkcióinak
félreismerésén alapuló túlinterpretálás eredménye. Legalábbis kétséges a palmetta – amely nem
botanikai fogalom, hanem Alois Riegl által bevezetett művészettörténeti terminus a késő antik
absztrakt ornamens egy típusának jelölésére – azonosítása az „életfával”, a sasé a „turullal” (ide
tartozik az ún. „pávasárkány” is), következésképpen problémás bennük az ősi magyar hitvilág elemeit
felismerni. Az is kérdés, lehet-e kultikus vagy nemzeti identitásra utaló jelentőséget tulajdonítani a
ruházaton, lószerszámon tömegesen alkalmazott díszítőelemeknek.

Ami az ötvösművészeti (és más technikákban is hasonló) stílus gyökereit illeti, belső-ázsiai perzsa-
szászánida eredete s – különösen az öntött fémornamens esetében – a késő avar kor
ornamentikájával való rokonsága valószínű. Közvetítői kevésbé ismertek: az Urál és Káma vidéki, iráni
eredetű ezüsttálakkal, a volgai bolgárok kultúrájához tartozó párhuzamokkal mindenekelőtt a
technikai kivitel, ill. részletmotívumok egyeznek. Így a kaukázusi (kazár) vagy szogd (esetleg az iszlám
művészettől meghatározott) eredet éppúgy csak feltevés lehet, ahogy a honfoglaló magyarság
művészetének ornamentikája a hasonló forrásokból ugyancsak táplálkozó bizánci ornamentikából is
eredhet. A késő antik hagyományokat követő s legvalószínűbben avar eredetű nagyszentmiklósi kincs
tárgyairól – rovásírásos felirataik értelmezésétől függően – legfeljebb készítésük idejénél későbbi
magyar tulajdonos tételezhető fel; a honfoglaló magyarság művészetébe azonban nem sorolhatók.

Minden egyéb, a honfoglaló magyarság művészetére vonatkozó elgondolás a kutatás mai állapotában
vagy az írott hagyományra alapozott, vagy régészeti, néprajzi stb. párhuzamokból levont
 2

következtetés. E következtetések közé tartoznak a honfoglaló magyarság művészetének esetleges

tágabb összefüggéseiről (pl. faépítészet), ill. ornamentikájának 11. századi továbbéléséről (a
kőfaragás „palmettás stílusában”) alkotott elképzelések is.

Árpád-kori művészet (1000–1301)

Árpád-kori művészet alatt a művészettörténeti irodalom a döntő kulturális fordulatot hozó

államalapítástól az Árpád-ház kihalásáig tartó időszakban (1000–1301) a történelmi Magyarország
területén keletkezett vagy ott használt, ott őrzött emlékeket tárgyalja. Ezen időszak művészetét
alapvetően a román stílus dominanciája jellemzi, a 12. század végétől azonban már a gótika
feltűnésével, a 13. századtól pedig a román és gótikus stílus párhuzamos, akár egyazon emléken
megfigyelhető jelenlétével is számolnunk kell. A vonatkozó műemlékek és műtárgyak töredékessége,
valamint az emlékanyag folytonossági hiányai nem teszik lehetővé, hogy a korszak művészetéről
mint teljes egészről alkossunk képet, inkább csak egy-egy időszak, azon belül is egy-egy megrendelői
kör, mester-, vagy inkább emlékcsoport meghatározó jelenségei, orientációja, jellemző vonásait lehet
felvázolni. Az emlékek „végső”, de a legritkább esetben változatlanul maradt formája a megbízók
(patrónus, donátor), az épületeket, ill. a tárgyalt korban még egyértelműen gyakorlati célra készült
műtárgyakat használók, valamint az alkotók viszonyrendszerének meghatározottságában válik
értelmezhetővé.

A kereszténység felvétele, ami az egyházmegyék megszervezésével, valamint az abban a világi papok

mellett aktív szerepet játszó szerzetesi közösségek letelepítésével járt, nagyszámú templomépület
emelését és felszerelését tette szükségessé. I. István király (fejedelem: 997-től, király: 1001–1038)
1080 körül keletkezett nagy legendája szerint tíz egyházmegyét alapított (elhatározását történeti
adatok is alátámasztják, de a székesegyházak építése nem mindenütt kezdődhetett meg az ő
idejében), s törvényeiben tíz-tíz falu számára egy-egy templom építését rendelte el. Felszerelésükről
a király képviseletében a várispánnak, könyveikről a püspöknek kellett gondoskodnia. A
szerzetesrendek közül elsősorban a bencések letelepedésével kell számolnunk – pannonhalmi
apátságukat még Géza fejedelem (972–997) alapította –, de a görög rítust követő (bazilita /
vazulrendi) szerzetesek egykori jelenlétéről sem feledkezhetünk meg. A templomok eredeti
formájáról kevés megbízható adattal rendelkezünk. A székesegyházak egy részét – így a pécsit, az
esztergomit, a kalocsait, a gyulafehérvárit és az egrit – még az Árpád-korban vagy a későbbi középkor
során átalakították, a kalocsait, az egrit és az esztergomit a török hódoltság után barokk, ill.
klasszicista stílusban újjáépítették, néhányukat, mint a győrit, a veszprémit és a pécsit a 19. századi
purista restaurálás1 szellemében nagymérvű változtatásokkal állították helyre. A pannonhalmi
apátság temploma az utóbbi idők feltárásai alapján a 13. század előtt kétszentélyes elrendezésű volt,
az azonban csak feltételezhető, hogy ez az Ottó-korban 2 német területen elterjedt, keleti-nyugati
szentélyes formát követő kiképzés az első templomhoz, s nem annak későbbi átalakításához köthető.
Még kevesebbet tudunk az István-kori alapítású pécsváradi (1015), zalavári (1019 előtt) és bakonybéli

1
Értsd: „megtisztító restaurálás”, melynek során az épületet „megtisztítják” a feltételezett eredetinél későbbi
kiegészítésektől; a ma látható pécsi székesegyház 1882 és 1891 között épült, Friedrich von Schmidt (1825-1891)
osztrák építész-restaurátor tervei alapján!
2
Ottó-kori művészetnek nevezik a Német-római Birodalom területén a X. század közepétől a XI. század első
harmadáig tartó időszakban készült műalkotások együttesét.
 3

(1018) bencés apátság3 első templomáról. A falusi templomok többsége eleinte minden bizonnyal
kevéssé időtálló anyagból épült, talán ez is az oka annak, hogy a korai időkből ilyet nem ismerünk.

Azon emlékek, amelyek István király patrónusi /donátori tevékenységéhez köthetők, Gizella királyné
bátyja, II. Henrik (1014–1024) császári reprezentációjának követéséről tanúskodnak.

Székesfehérvári bazilika

Az István király által alapított székesfehérvári Szűz Mária-prépostság bazilikális rendszerű

templomának alaprajza egy jellegzetes Ottó-kori épülettípus, a valószínűleg liturgikus funkciókat
ellátó nyugati előépítmény, az ún. Westwerk alkalmazására mutat. 4 A Szűz Mária-egyház István király
magánkápolnájaként kincseinek őrzésére szolgált, donátorként a király díszes felszerelési tárgyakkal,
köztük egy csak leírásokból ismert arany oltártáblával látta el.

Koronázó palást

Felirata szerint 1031-ben a székesfehérvári templomnak ajándékozta István király és Gizella királyné
azt a gazdagon díszített, kitűnő kvalitású miseruhát, amelyet ma koronázási palástként ismerünk. A
bizánci szövetből készült, arannyal hímzett casulán 5 három sávban próféták, apostolok és szentek –
utóbbiak között a királyi pár és Imre herceg – láthatók, az előoldalon Krisztus színeváltozása és
keresztrefeszítése, a hátoldalon a diadalmas Krisztus oroszlánon és sárkányon taposó, valamint
trónoló ábrázolása kapott helyet. Valószínűleg a székesfehérvári egyház paramentumai 6 közé
tartozott az a casulával egykorú, de az utóbbi idők vizsgálatai alapján azzal nem azonos anyagból
készült textilsáv is, amelynek darabjai a casulára keresztpántként és foltokként felvarrva maradtak
fenn. A palást Karoling- és Ottó-kori előképek ismeretéről tanúskodó ábrázolásai, titulusainak
szövegezése és technikai kivitelezése olyan műveltséget és felkészültséget igényelt, amely a korabeli
magyarországi előzményekből nem vezethető le. A mű akár – ahogy a legvalószínűbb –
Regensburgban, akár külföldről érkezett alkotók kezemunkájával Magyarországon készült, a
meghonosítani szándékozott kultúra reprezentatív emléke.

Gizella-kereszt

Regensburgban készülhetett az az ereklyetartó kereszt, az ún. Gizella-kereszt is, amelyet felirata

alapján Gizella királyné adományozott anyja regensburg-niedermünsteri sírjára (München,
Schatzkammer der Residenz).

Szarkofág

A Szűz Mária-templom mint magánegyház István király temetkezési helyéül, István és Imre 1083-as
kanonizációját követően pedig kultuszhelyként is szolgált. Valószínűleg a székesfehérvári templomból
került elő egy római szarkofágból a 11. században (feltehetően István szentté avatása, 1083 körül)

3
Mai templomát 1751-ben szentelték fel.
4
Ennek kutatása gyakorlatilag lehetetlen, mert az 1778 és 1801 között felépült püspöki palota déli szárnya alatt
helyezkedik el.
5
Magyarul: házacska; a testet sátorként egészen befedő, bő, redős, ujjatlan, harang alakú köpeny, közepén
nyílással a fej számára.
6
Magyarul: készlet; a katolikus egyházban liturgikus felszerelések, eszközök és ruhák, a protestáns egyházakban
úrvacsorai edények készlete.
 4

átfaragott kő sírláda,7 amelyet Varju Elemér 1930-ban megjelent közleménye 8 óta Szent István
szarkofágjaként ismerünk (Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum). Díszített rövidebb oldalán
egy Nyugaton is ismert bizánci ikonográfiai típust követő faragványt, a halott lelkét a mennyekbe
emelő angyal alakját, két hosszanti oldalán szalagfonatokkal keretelt mezőkben rozettákat és
kerubokat láthatunk. A domborművek stílusa egyes, Zalavárról származó töredékekével mutat
hasonlóságot (pl. Keszthely, Balatoni Múzeum, kőlap-töredék nyúlra lecsapó sas részletével). A Szűz
Mária-prépostság a magyar királyok koronázó templomaként, valamint Könyves Kálmántól (1095–
1116) fogva királyi temetkezőhelyként szolgált. 9

A 11. század közepéről és harmadik negyedéből fennmaradt emlékek a bizánci művészet hatásának
erősödéséről tanúskodnak. Ez összhangban áll a hazai politikai orientáció változásaival, de a kérdés
ennél összetettebb. Bár tudunk a korszakban görög rítusú kolostor létesítéséről (ilyen az I. András
által alapított tihanyi barlangkolostor), a kiváltképpen építészeti alkotásokon megnyilvánuló
bizantinizáló tendenciákra leginkább a latin kereszténység köréből van példa, s számos esetben a
bizánci kultúra közvetett, főként Itálián keresztül érkező befolyásáról lehet szó.

A Szent Korona

A Bizánci Birodalomhoz fűződő közvetlen kapcsolatok legjelentősebb emléke a magyar Szent Korona
alsó részét alkotó, görög feliratairól corona graecának (ez az abroncskorona) nevezett ötvösmű.
Rekeszzománcos technikával készült lapjain, amelyek a bizánci udvari művészet kitűnő alkotásai, elöl
a trónoló Krisztust, Mihály és Gábriel arkangyalt, György és Demeter katonaszenteket, hátul Dukasz
Mihály bizánci császárt (1071–1078), a társuralkodó Konsztantinoszt és I. Géza magyar királyt („Turkia
hű királya”: 1074–1077) ábrázolták. A mű eredetileg női korona lehetett, s feltehetőleg I. Géza
felesége, Szünadéné bizánci hercegnő révén került a magyar királyi család tulajdonába. A magyar
Szent Koronát a corona graecából és egy feltehetően a 12. század második felében készült,
bizonytalan funkciójú ötvöstárgyból, az ún. corona latinából (ez a pántkorona), utóbbi jelentős
megcsonkításával – zománcképei jelenleg Krisztus mellett nyolc apostolt ábrázolnak – talán a
székesfehérvári miseruha koronázási palásttá való átalakításával egy időben illesztették össze.

11. századi magánegyházak

A szekszárdi monostortemplom

Bizánci kapcsolatokat mutat az I. Béla (1061–1063) által alapított szekszárdi monostor centrális
alaprajza és szalagfonatos-palmettás töredékei is. A térszerkezet a padernai 10 várkápolnáéval mutat
hasonlóságot, a kőtöredékek díszítésmódja pedig a velencei San Marco egy faragványcsoportjával
rokonítható.

7
Vö. Nagy Emese: „A székesfehérvári István koporsó keletkezése”, in Művészettörténeti Értesítő, 3 (1954) 101–
106. o.
8
Varju Elemér: „Szent István koporsója”, in Magyar Mûvészet, 6. (1930.) 372–379. o
9
I. (Orseoló) Pétert Pécsett, I. Andrást az általa alapított tihanyi bencés apátság ma is álló altemplomában, I.
Bélát Szekszárdon, I. Gézát Vácott temették el; a királyi keresztelések helyszíne Esztergomban, a Géza
fejedelem idején alapított Szent Vid-templomban volt, a királynékat a veszprémi székesegyházban koronázták
meg.
10
Piacenza közelében.
 5

A feldebrői (monostor)templom

A szekszárdival azonos méretű négyzetre szerkesztett, centrális – négy oldalán apszissal bővített –
elrendezéssel épült fel a 11. század egyetlen, nagyrészt ma is álló temploma Feldebrőn, amely
valószínűleg bencés monostorhoz tartozott. A kétszintes épület altemplomába és a hozzá kapcsolódó
sírkamrába a felső templomból betekintő ablakok nyíltak, ami ereklyekultuszra utal. Minthogy
Feldebrő az Aba nemzetség birtokához tartozott, felmerült annak lehetősége is, hogy a templom Aba
Sámuel király (1041–1044) első temetkezési helyéül szolgált.

Bizáncias építészeti ornamentika: a palmettás tagozatok

E templomok, a veszprémi székesegyház, valamint az 1070-es években meghódított Délvidék és Ottó

comes zselicszentjakabi magánalapítású monostora egyidejű maradványainak díszítése meglepően
egységes: kőtagozataik palmettadíszes, szalagfonatos ornamentikája bizáncias.

Figurális kőszobrászat

A figurális kőszobrászat igényének megjelenését csupán töredékek bizonyítják: az aracsi emlékkő és a

kaputümpanon az első gyulafehérvári székesegyházból.

Az egyházi építészet stílusváltása a 11. század végén

A 11. század negyedik negyedének építészetében újra a hosszanti elrendezés válik jellemzővé.
Legalábbis erre enged következtetni az 1075-ben I. Géza (uralk. 1074–1077) alapította
garamszentbenedeki,11 az 1091-ben Szent László (1077–1095) által a Saint-Gilles-ből érkező bencések
számára alapított somogyvári,12 valamint a faragványaik alapján ezekkel közel egyidős sárvári 13 és
dombói14 templomok egyaránt háromhajós, három – közös alapvonalról indított – apszisú alaprajza. A
garamszentbenedeki, a somogyvári és a sárvári templom biztosan, a dombói feltehetően bencés
apátsághoz tartozott, így felmerült, hogy a mindegyikre jellemző (és később is alkalmazott) alaprajzi
típus magyarországi elterjesztése a bencésekhez köthető. 15 A 11. századi templomok felszereléséből
és könyveiből alig maradt ránk valami, bár több egykorú összeírás (így a tihanyi, a bakonybéli és a
pannonhalmi jegyzék Szent László király korából) tájékoztat róluk.

Szobrászat

Még a 11. század első felében Magyarországon készülhetett az ún. újszászi 16 corpus, egy kis, arany
Krisztus-test, amely feltehetően drágaköves kereszthez tartozott, a feldebrői templom környékén
11
Ma Hronský Beňadik (Szlovákia).
12
Vö. Marosi Ernő: Magyarországi művészet Szent László korában, in Mezey László (szerk.): Athleta Patriae.
Tanulmányok Szent László történetéhez. Budapest: Szent István Társulat, 1980. 205–219. o.
13
Sárvármonostora, a mai Nagyecsedtől (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) mintegy három kilométerre; Havasi
Krisztina: Sárvármonostor XI. századi kőfaragványainak katalógusa elé, in Kollár Tibor (szerk.): Középkori egyházi
építészet Szatmárban. Középkori templomok útja Szabolcs–Szatmár–Bereg és Szatmár megyékben.
Nyíregyháza: Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Önkormányzat, 2011. 27–59. o.
14
Szerém vármegye, ma Szerbia, Rakovac közelében;
15
Vö. Szakács Béla Zsolt: Állandó alaprajzok – változó vélemények? Megjegyzések a „bencés templomtípus”
magyarországi pályafutásához, in Bodnár Szilvia et al. (szerk.): Maradandóság és változás. Budapest: MTA
Művészettörténeti Kutatóintézet / Képző- és Iparművészeti Lektorátus, 2004, 25–37. o.
16
Jász-Nagykun-Szolnok megye Szolnoki járás.
 6

pedig egy szarvasagancsból készült, oroszlánfejben végződő pásztorbot került elő a 11. század
második feléből. Esetleg már a 11. században Magyarországon lehetett az a bizánci kultúrkörbe
tartozó, tágabban a 10–12. századra datált aspersorium 17 is, amely a besztereci 18 Szent Megváltó-
monostor környékén került elő.

A 11. századi kódex-állományról, ill. könyvfestészetről a Szent László király által alapított zágrábi
székesegyház néhány, hipotetikusan az alapításhoz köthető kéziratának (Zágráb, Riznica zagrebačke
katedrale),19 valamint a feltehetően bencés használatban lévő ún. Nyitrai Evangelistarium20 díszítése
alapján kaphatunk képet.

Festészet

A falfestészet jelentősebb emlékeinek tárgyalása a 12. századba vezet át. A gímeskosztolányi 21

templom újabban 1085–1134 közöttinek (régebben későbbinek) tartott díszítését és a pécsváradi 12.
századi falkép-töredéket a feldebrői altemplom gazdag, az evangélista szimbólumoktól körülvett
Krisztust, prófétákat, apostolokat, szenteket, továbbá Káin és Ábel történetét megjelenítő festményei
követik. Bár a festmények alatt korábbi kifestésre utaló nyomok nem találhatók, a ciklus nem lehet
egykorú az épülettel, mivel stílusa a délnémet–osztrák területek 12. századi festészetével áll
kapcsolatban.

Ugyanezen stíluskörhöz köthető az a gazdagon illusztrált, a 12. század második negyedében,

Salzburgban keletkezett kétkötetes ún. óriás-Biblia, amelyet egykori őrzési helyéről Admonti Biblia
néven22 ismerünk (Wien, Österreichische Nationalbibliothek, Paris, École des Beaux-Arts, Coll. La
Soufaché). A kézirat a legkorábbi ismert Magyarországon használt illusztrált Szentírás. Feltehetően
nem sokkal készülése után a Gut-Keled nemzetség 1138-ban alapított csatári 23 monostorának
tulajdonába került, 1263-ban elzálogosították. 24

Szintén a délnémet területek művészetével, pontosabban az arra hatást gyakorló hirsaui és gorzei
reformmozgalmak25 liturgikus szokásaival állhat összefüggésben a 12. századi magyarországi
templomok egyik típusa, amelyre a szentély melletti keleti toronypár alkalmazása jellemző. Ez a
megoldás leginkább szerzetesi templomokon – legépebben a boldvai bencés apátságén 26 – figyelhető
meg, de egyes székesegyházak, így az esztergomi és az egri rekonstruált 12. századi alaprajzán is
kimutatható.

Román stílusú épületszobrászat

17
Szenteltvíz szállítására szolgáló edény
18
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
19
Hahóti / Szent Margit Sacramentarium, egy csonka Evangelistarium.
20
Más néven: Szelepcsényi-kódex, Nyitra, Nyitrai Káptalani Levéltár / Archiv Nitrianskej Kapituly, No. 118.
21
Ma: Kostoľany pod Tribečom, Szlovákia, Nyitrai kerület, Aranyosmaróti járás.
22
Egykori őrzőhelyei, ill. feltételezett készíttetői, adományozói nyomán Csatárinak, Admontinak, Gebhardnak
vagy Gut-Kelednek is nevezik.
23
Zala megyei község.
24
Vö. Wehli Tünde: Az Admonti Biblia. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1977.
25
A svábföldi hirsaui, valamint a lotharingiai gorzei apátság Cluny szellemében zajló mozgalma.
26
Község Borsod–Abaúj–Zemplén megyében, a Bódva folyó völgyében.
 7

A 12. század a román stílusú épületszobrászat nagyarányú elterjedésének időszaka Magyarországon.

Az Álmos herceg27 által alapított dömösi28 Szent Margit-prépostságból származó, a század első
harmadában keletkezett, szörnyeket és realisztikus megfogalmazású állatalakokat mutató töredékek
(Magyar Nemzeti Galéria), egy székesfehérvári, ragadozót ábrázoló (Székesfehérvár, Szent István
Király Múzeum), valamint néhány pécsi faragvány (Pécs, Dómmúzeum) a közel egykorú lombard
kőfaragással áll kapcsolatban. 29 Ugyanezen stílus Esztergomban egyes, minden bizonnyal 1156 (a
székesegyház Mária-oltárának felszentelése) előtt készült faragványokon (Esztergom, Vármúzeum)
antikizáló tendenciákkal ötvöződve jelentkezett. A század közepének klasszicizáló törekvéseire az
óbudai Szent Péter-prépostság 1158 körül befejezett templomából is ismerünk példákat; minden
bizonnyal innen származik, s építőanyagként kerülhetett Kalocsára egy mellvédtöredék Ábrahám és a
három angyal jelenetével (Magyar Nemzeti Galéria), továbbá egy trónoló Krisztust ábrázoló relief,
amely lelőhelyéről a Tabáni Krisztus nevet kapta30 (Budapesti Történeti Múzeum). E felső-itáliai
stíluskapcsolatokra utaló domborművekkel mutat rokonságot az egyik oldalán feltehetően Szent
Egyed miséjét, másik oldalán oroszlánokat megjelenítő, az óbudaiaknál jóval gyengébb színvonalú
töredék, amely egykor a somogyvári apátság díszeként szolgált (Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum).

A pécsi faragványok

A romanika szobrászatának legjelentősebb magyarországi emlékegyüttesét a pécsi székesegyház

faragványai alkotják: az egykori Szent Kereszt-oltárt magába foglaló, valaha a szentély előtt felállított,
keresztboltozatos építmény töredékei, a kriptába vezető északi és déli lejáró domborművei,
angyalok, apokaliptikus aggastyánok és feltámadottak eredetileg valószínűleg Utolsó ítélet-
kompozíciót alkotó figurái, valamint bizonytalan funkciójú, talán szentélyrekesztőből vagy kapuzatból
származó további maradványok (Pécs, Dómmúzeum; Magyar Nemzeti Galéria). Az altemplomi
lejárókban az északi oldalon hat apostol alakját és az ősszülők bibliai történetét ábrázolták, a déli
oldalon Jézus gyermekségének és passiójának, valamint Sámson történetének egyes eseményeit
mutatták be. E faragványok figurastílusa a 12. század közepi francia szobrászat eredményeinek
ismeretét feltételezi. A mai kutatás, a régebbi szakirodalom véleményével szemben, miszerint a pécsi
emlékegyüttes a romanika magyarországi szobrászatának kezdeti szakaszában keletkezett, a 12.
század utolsó negyedére datálja.

Az esztergomi királyi palota

A pécsi székesegyház domborműveinek létrejöttével közel egy időben, az 1190-es évektől folyt
Esztergomban a királyi palota és a székesegyház építésének azon szakasza, amelyhez a francia gótikus
stílus magyarországi meghonosodásának legkorábbi ismert emlékei köthetők. Elsősorban a
palotakápolna bordás boltozatairól, ornamentikájáról és rózsaablakáról, ill. az ún. Porta speciosa (a
székesegyház nyugati kapuja) egyes fennmaradt részleteinek (Esztergom, Balassa Bálint Múzeum;
Esztergom, Vármúzeum) és egy trónszék töredékeinek inkrusztációiról 31 van szó (Esztergom, Balassa
Bálint Múzeum; Esztergom, Vármúzeum). A szerkezetében még a romanika vonásait őrző Porta

27
I. Géza fia, Könyves Kálmán öccse, II. (Vak) Béla apja, élt 1075-től 1127-ig.
28
Komárom-Esztergom megye, Esztergomi járás.
29
Vö. Szent Bernát: Levél Guillelmus apáthoz, in Éber László (szerk.): Művészettörténeti olvasmányok. Budapest:
Singer & Wolfner, 1909. 45–47. o., itt 47. o.
30
Ti. a tabáni Szent Katalin-templom falából bontották ki.
31
Inkrusztáció: lényege, hogy egy hordozó kőalapon képzett mélyedésekbe különböző színű egyéb köveket
illesztenek be.
 8

speciosát, amelynek ívmezejében a gyermek Jézust ölében tartó, trónoló Mária, az országát Mária
oltalmába ajánló Szent István, valamint Szent Adalbert volt látható, Jób érseknek (1185–1204) és III.
Bélának (1172–1196), az egyház és az uralkodó között megosztott hatalom képviselőinek a
szemöldökgerendán elhelyezett ábrázolása datálja. A kapu oroszlánokon nyugvó oszlopokkal képzett
szerkezete, amelyet egy 18. századi, Klimó György esztergomi kanonok, később pécsi püspök által
készíttetett festményről (Esztergom), valamint Széless György szintén 18. századi leírásából ismerünk,
emiliai32 emlékekkel mutat rokonságot, az inkrusztációik stílusa II. Fülöp Ágost (1180–1223) korának
Párizs környéki művészetével áll kapcsolatban.

Esztergom kisugárzása: Kalocsa II., pilisi ciszterci monostor

Az esztergomi udvari művészet kisugárzását mutatja többek között a 13. század elején
szentélykörüljárós, kápolnakoszorús alaprajzi elrendezéssel átépített (immár 2.) kalocsai
székesegyház, a historizáló tendenciákat jelző, vörösmárványt imitáló anyaghasználatával
feltehetően a szicíliai normann udvari reprezentációt követő ún. Kalocsai királyfej (Magyar Nemzeti
Galéria), valamint az 1184-ben alapított pilisi ciszterci monostor maradványai. Utóbbiban állt II.
András (uralk. 1205–1235) 1213-ban meggyilkolt feleségének, Andechs-meráni Gertrúd királynénak
nemrégiben rekonstruált, stílusa alapján a királyné halála után 15–20 évvel, francia tanultságú
mester által készített síremléke (Magyar Nemzeti Galéria). A Kalocsai királyfejhez hasonlóan, szintén
gerecsei vörös mészkőből, minden bizonnyal Magyarországon készült tumba 33 oldalán szabadon álló
oszlopokra támaszkodó árkádok között aranyozott és festett figurák, a fedőlapon a királyné
ugyancsak színezett gisant34 figurája és egy angyal alakja volt látható. A gótika magyarországi
megjelenése III. Béla (uralk. 1172–1196) személyével áll összefüggésben, amit az Île-de-France-i
művészet ez időben egész Európát hatásán túl a király francia dinasztikus kapcsolatai, 35 ill. klérusának
párizsi tanultsága magyaráznak.

Ciszterek

A francia hatás erősödését mutatja a gótikus építészet egyes megoldásainak közvetítésében jelentős
szerepet játszó ciszterci rend Magyarországon az 1180-as évektől megfigyelhető, III. Béla által
privilégiumokkal és királyi védelemmel támogatott terjeszkedése is – 1179-ben létesült az egresi, 36
1182-ben a zirci, 1183-ban a szentgotthárdi, 1184-ben a fent említett pilisi, 1190-ben a pásztói, 1194-
ben a borsmonostori,37 valószínűleg 1202-ben a kerci38 és 1205-ben a topuszkói39 monostoruk.

Bélapátfalva

A rend legépebben fennmaradt Árpád-kori temploma az 1232-ben alapított bélapátfalvi monostorhoz

tartozott; bazilikális felépítésével, keresztházával, egyenes záródású szentélyével, finoman faragott
kvádereivel és polikrómiájával kiválóan példázza a rend egyszerűségre törekvő, mégis igényes
építészetének jellegzetességeit. A gótika terjedése eleinte nem járt együtt a romanika jellegzetes
32
Ma: Emilia-Romagna régió.
33
Magyarul: sír; középkori síremlék, általában szabadon álló, olykor lábakon nyugvó szarkofág.
34
Fekvő.
35
III. Béla második felesége, Capet Margit (1158–1197) VII. Lajos francia király leánya, valamint II. Fülöp Ágost
szintén francia király húga volt.
36
Ma Igriș, Romániában, Temes megye.
37
Ma Burgenlandban, Répcekethely része.
38
Ma Romániában, Szeben megyében.
39
Ma Toplica, Horvátország.
 9

vonásainak egyértelmű visszaszorulásával, sőt, a 13. század első felében nem egy épületen a két
stílus együttélését figyelhetjük meg. A gyulafehérvári székesegyháznak a század elején folyó
építkezéseit az esztergomi faragványokkal rokon részletek mellett a késő romanika stílusjegyeinek
dominanciája jellemzi. (A székesegyházak közül a gyulafehérvári az egyetlen, amely lényegében
Árpád-kori formájában – a tatárjárást, majd 1277-ben bekövetkezett pusztulását követően
újjáépítették – maradt ránk.)

Nemzetségi monostorok és donátorábrázolások

A 13. század első felének jellegzetes emlékei a megerősödött arisztokrácia temetkezési helyként, de
reprezentációs szándékkal is emelt, ún. nemzetségi monostorai és donátorábrázolásai. Előbbiekhez
tartozik többek között az 1217 előtt építtetett bényi és az 1220-as években emelt zsámbéki
premontrei monostor, valamint a bencések számára 1208-ban alapított lébényi monostor; a donátort
Krisztus oldalán megjelenítő timpanondomborműre Bátmonostorról 40 (Zombor, Múzeum),
Szentkirályról41 (Magyar Nemzeti Galéria), Mosonszolnokról42 (Mosonmagyaróvár, Hansági Múzeum)
ismerünk példát.

A nemzetségi monostor talán legismertebb reprezentánsa az 1256-ban felszentelt jáki bencés

monostor, amelynek Szent György titulusú temploma és Szent Jakab-kápolnája ma is áll. Az építészeti
ornamentika és egyes kőfaragójegyek alapján többek között Bambergből 43 érkezett mesterek által
kivitelezett háromhajós, bazilikális elrendezésű apátsági templom jelentőségét növelik figurális
szobrai és freskói. A szobrászati dísz jó részét a gazdagon faragott, bélletes kaput díszítő Maiestas
Domini, valamint Krisztust és a tizenkét apostolt ábrázoló együttes alkotja (Szombathely, Savaria
Múzeum). Falképek a karzat alatt (feltehetően a kegyúri család tagjai, donátorpároktól körülvett
angyalok, Mária halála), valamint oltárképként az apszisban (Szent György) találhatók. A freskók a
bizánci hatásokat is mutató késői romanika stílusában készültek; a hazai anyagban hozzájuk
legközelebb a veszprémi, ún. Gizella-kápolna erősen megrongálódott állapotú apostolpárjai állnak.
Utóbbiak kiváló kvalitására egy, a kápolnából újonnan előkerült, vakolattöredékekből összeállított
Mária-fej magas színvonalából következtethetünk (Veszprém, Laczkó Dezső Múzeum).

Plébániatemplomok

A 13. század második felében részben a tatárjárás következtében, részben a polgáriasodás

folyamataival összefüggésben a várak, ill. erődítéssel körülvett városok egyre nagyobb jelentőségre
tettek szert. A IV. Béla (1235–1270) idején már uralkodói központ szerepét betöltő Budán, a királyi
rezidencia mellett kialakuló polgárvárosban felépült a magyar lakosság plébániájaként a Mária
Magdolna, a német polgárság templomaként a késő romanika stílusában kezdett, de 1269-ben
gótikus nyugati kapuzattal és kőrácsos homlokzati ablakkal befejezett Nagyboldogasszony templom,44
amelyet a 19. századi renoválást követően ma erősen átalakítva ismerünk.

Koldulórendi templomok

40
Bács–Kiskun megye, Bajától délre.
41
Vas megye, ma Szombathely város része.
42
Győr-Moson-Sopron megye, Mosonmagyaróvár közelében.
43
Bajorország (Bajor Szabad Állam), Felső-Frankföldi kerület.
44
Közismert nevén: Mátyás-templom.
 10

Részben a városiasodást mutatja a koldulórendek magyarországi megtelepedése, a domonkosoké

(döméseké) 1221-ben, a ferenceseké 1232-ben. Templomaik általában a prédikáció céljainak
megfelelően egyetlen hajóval (esetleg többhajós csarnoktérként) és kezdetben egyenes, később
poligonális45 záródású szentéllyel épültek.

1252-re fejezték be a domonkosok margitszigeti, IV. Béla lányának, Szent Margitnak otthont adó
apácakolostorát, amelynek ma csak az alapfalai állnak.

A margitszigetivel nagyjából egy időben készült el Budán az azóta jórészt elpusztult Szent Miklós-
templomuk, ahol 1254-ben a rend generális káptalanját 46 tartották.

Szerencsésebb sorsú volt a soproni ferencesek, majd bencések temploma, 47 amelynek szentélye 13.
századi – 1280 körüli –, növényi ornamenssel díszített, konzolokon nyugvó oszlopkötegekre
támaszkodó bordás keresztboltozatokkal és kőrácsos ablakokkal épült formájában maradt fenn. A
szentmargitai48 kőből épült, háromhajós, északi oldalán toronnyal díszített csarnoktemplom 49 hazai
viszonylatban koragótikus. Belső berendezése barokk. A templom déli oldalához csatlakozó
szabálytalan négyzet alakú, kétemeletes kolostor mai formájában 18. századi, egyetlen középkori, az
1340-es években kialakított (káptalan-) teremmel.

Falusi templomok

A 12–13. századból már jó néhány falusi templom is maradt ránk, ezek az Európában kialakult két
jellemző csoportba tartoznak. Az egyiket egyhajós, egyenes vagy félköríves záródású szentéllyel épült
templomok, mint pl. a 13. század második harmadában keletkezett csempeszkopácsi templom, a
másikat centrális épületek alkotják, mint pl. a 12. század második felében épült hidegségi templom.
Előbbi az Isten bárányát ábrázoló timpanondomborműve, utóbbi 13. század közepi falképei miatt is
jelentős. E század folyamán, ill. a század második felében kibontakozó művészeti folyamatokban a
század vége nem jelentett határozott cezúrát. Mégis, az Árpád-ház 1301-es kihalásával, valamint a
nápolyi Anjouk trónra kerülésével az ország történelmének, politikai orientációinak a művészeti
produkcióra is kiható új korszaka kezdődött.

45
Sokszög, szentélyzáradékként általában nyolcszög fele.
46
Az egész rend részvételével tartott gyűlés, melyen megválasztják a legfőbb elöljárókat, s eldöntik a mindenkit
érintő kérdéseket.
47
Közismert nevén: Kecsketemplom.
48
Ma: Sankt Margarethen in Burgenland, Burgenland tartomány, Kismartoni járás.
49
Olyan templom, melynek mellékhajói ugyanolyan magasak, mint a főhajó.