5.

tétel: A regényíró Kosztolányi

A 20-as években a regény lett Kosztolányi uralkodó műfaja. A regény felé fordulásában
szerepet játszott a mélylélektan iránti felerősödött érdeklődése is. A rövidebb és jelentéktelen
A rossz orvost (1921) nem számítva sorra jelentek meg nagy alkotásai: Nero, a véres költő
(1922), a Pacsirta (1924), az Aranysárkány (1925) és az Édes Anna (1926).

A Nero a véres költő című regényében a dilettáns költő alakját idézi meg, akinek miden
hatalom megadatott, kivéve azt, amelyre legjobban sóvárog: a költészet szent tudománya.
Mohón áhítja a sikert, de maga is tudja, hogy kevesebbet ér, mint szeretné. Kisebbségi érzése
dühödt agresszivitásba csap át. Tébolyában nem lehet megállítani.

A Pacsirtában a címszereplő, a csúnya vénykisasszony elutazik, és szülei ezalatt

megpróbálnak kitörni mindennapjaik börtönéből. Vendéglőben ebédelnek, színházba mennek.
A mulatságból hazatérő Vajkay feleségének kimondja, hogy ők voltaképpen nem szeretik, sőt
gyűlölik lányukat. A lány hazatérte után helyreáll a régi rend és vele a reménytelenség. A
hazaérkező Pacsirtában feldereng a sejtelem, hogy a tragikum nem sorscsapás, hanem az
emberi lét lényegéhez tartozik.

Az Aranysárkány fő cselekményszála Novák Antal tanár tragédiába torkolló útját követi

végig, azt, hogy egy kiváló apa és tanár hogyan kerül meghasonlásba önmagával és a világgal.

Édes Anna
Kosztolányi nagy regényeinek a sorában az utolsó, a Nyugatban jelent meg folytatásokban
1926. július 1-jétől. Az író ebben a regényben a címszereplő történetét egyetemes érvényű
sorssá alakítja, egyetemes érvényű jelentéssel telíti.
Történet
A mű alapötlete Kosztolányinétől származik egy újságban olvasott hír alapján. Témája egy
kettősgyilkosság, melyet egy cseléd követ el gazdái ellen. Nem a gyilkosság, hanem az ahhoz
vezető út érdekli. Az író a regényben a kor pszichológiai tudását is felhasználta.

Tér, idő: A regény pontos hely-, és időkijelöléssel kezd. 1919. július 31-én Kun Béla
repülőn menekül Budapestről. Kosztolányi egyfajta korrajzot ad az akkori helyzetről, de nem
foglal állást se a menekülő kommunisták, se az éppen hatalomra kerülők mellett.
A mű története 1920-ban fejeződik be.
Helyszín: Budapest, Krisztinaváros (Krisztina körút, Vérmező)

Szerkezet:
A mű 5 részből áll.

A történet előtt egy mottó szerepel, mely egy ősi latin halotti könyörgés. Ez a könyörgés
éppúgy szól Édes Annáért, mint a meggyilkolt Vizy házaspárért. Ez az ima később Moviszter
vallomásában jelenik meg újra.
A regény cselekményét az I. és a XX. fejezet látszólag furcsa keretként fogja egybe:
mindkettőben a szóbeszéd (pletyka, városi legenda) jut meghatározó szerephez (I. – Kun
Béláról, XX. – Kosztolányiról) A narrátor ironikus távolságtartása azt sugallja, hogy a
történelmi mozgások éppúgy kaotikusak, átláthatatlanok, kiismerhetetlenek, mint az egyén
cselekedeti és szándékai.

1.-6.: kezdő szituáció

A megváltozott viszonyok érzékenyen érintik Ficsor urat, Vizyék házmesterét. Az eddig
nemtörődöm házmester hirtelen fontosnak érzi, hogy megjavítsa a rég elromlott csengőt, hogy
ezzel is bebiztosítsa állását. A csengő, mely most újra megszólal a változást jelzi.
Vizyné egész életét a cselédek gondja teszi ki. Volt egy lánya, Piroska, akit elveszített, és
ezután évekig szanatóriumban élt. Ez idő alatt a házaspár elhidegült egymástól, és Vizynének
nem maradt más, mint ez a beszűkült, boldogtalan élet. Így hát kapva-kap az alkalmon,
mikor Ficsor úr felajánlja neki az új cselédet. Az új cselédet Vizyné képzelete (Ficsor
elmondása alapján) a tökéletességig csiszolja. Már a név is, Édes Anna, beszélő név: a
kedvességre, a szeretetre utal.

7.-10.: Anna beilleszkedése

Az elnyújtott expozíció után (Anna valójában csak a 6. fejezetben bukkan fel, noha már a 2.
fejezettől ő áll a középpontban) következik Anna beilleszkedése a 7.-től a 10. fejezetig. A
beilleszkedés gyors, de már ez alatt is megjelennek a későbbi tragédiára utaló jelek. Anna
ösztönlény, és napról-napra érzi, hogy ez a hely nem neki való (fokozás). ( Pl. a Kornél név, a
naftalin szaga, ami a zongorából árad). A reá nehezedő terhek a külső szemlélő számára szinte
észrevétlenül halmozódnak és a szótlansága beletörődésnek látszik. Pedig ez csak a látszat,
valójában érzékeny emberként szenved, szótlansága mögött egész élete reménytelenségét érzi.
Vizyné a mintacselédet látja benne, de ahhoz hogy Anna tényleg azzá váljon, az emberségét
kellene feladnia. Az író nem részletezi a főhős belső gondolatatit, érzéseit. Kosztolányi végig
rejtélyként tartja fent Anna lelki világát. Helyette sok apró sérelmen keresztül, melyek akkor
még semmiségnek látszódnak, sejteti a lelki sérelmeket. Ez a módszer a freudizmusból ered.

Vizy, a mintahivatalnok, és felesége jól tartják a cselédet, de nem veszik emberszámba, egy
teljesen más lényt látnak benne, mint ami valójában. (Pl. lsd. a krémes-jelenetet). Anna
eszerint fog megváltozni, de ez a változás okozza a vesztét is. Mint egy gép, úgy fog
dolgozni. A munkába menekül a tiltakozó ösztöne ellen, behatárolt embersége, és önállósága
miatt.

11.-14.: Jancsi és Anna románca

Végül jön a gátlástalan bohém Patikárius János (11- 14. fejezet), aki csak élvezeti cikket lát
benne, és játékszernek tekinti. Viszonyukban furcsán, fordítva alakulnak az események,
hiszen a testi kapcsolat után jön csak az udvarlás.

15.-18.: gyilkosság
Mikor a fiútól becsapva és megcsalva érzi magát, végleg kitör belőle a felgyülemlett
feszültség (15. – 18. fejezet). Ám nem Jánost öli meg, hanem a házaspárt, akik ebbe az
embertelen szerepbe kényszerítették.

A katasztrófa hosszú lelki folyamat eredménye, mely a regény elején kezdődik. Anna Ficsor
nyomására hagyja ott a szeretett munkát, és a Vizy ház rögtön ellenszenves lesz. Bár próbálja
magába fojtani ezeket az ellenérzéseket, az új környezetet teljesen megszokni soha nem
tudja. Aztán jönnek a próbatételek, melyekkel Vizyné teszteli Anna „tökéletességét“. Ez a
kegyetlen próba szintén nyomot hagy Annában. Ekkor úgy látszik, mintha beilleszkedne, ám a
lassan eluralkodó „mintacseléd mítosz” még rosszabbra fordítja Anna helyzetét: még
mutogatják is, büszkélkednek vele, mint egy dísztárggyal. Nem is embernek, gépnek tekintik,
és a legkisebb érzelmet sem mutatják felé. Végül Jancsiról naivan azt hiszi, hogy szereti őt, de
Jancsi is csak kihasználja. Végül megtalálja a kéményseprőt, aki feleségül akarja venni, de
erről meg Vizyék nem akarnak hallani, hisz félnek, hogy elveszítik a „tökéletes” cselédjüket.
Így a szeretetre éhes Annának továbbra is csak a teljesen közömbös, és megalázó Vizy-ház
marad. Ez szinte a végtelenségig gyötri, és az utolsó csepp a pohárban Jancsinak a
doktornéval való flörtölése lesz. Annából kitör a szeretetéhség, és megöli nyomorúságos
helyzetének megteremtőit: a Vizy házaspárt.

19.-20.: ítélet, és befejezés

Anna nem menekül el, pedig volna rá lehetősége. Bevallja a tettét.
A tárgyaláson mindenki Anna ellen vall, mert mindenkinek fontosabb a saját érdeke, mint a
lány élete. A házbeli ügyvéd Druma Szilárd politikai bűnügyet lát az esetben. Egyedül az idős
és beteg Moviszter doktor kiáltja ki a védelem tanújaként az igazságot, hogy úgy bántak a
lánnyal, mint egy géppel és nem úgy, mint egy emberrel. Ő az egyedüli, akit érdekel a lány
sorsa, és aki nem saját érdeke szerint cselekedett. Moviszter Kosztolányi szócsöve is egyben
Moviszter vallomástételénél egy pillanatra az író is kilép hol ironikus, hol megrendült
személytelenségéből és biztatva bátorítja megszólalásra maga teremtette hősét. A
továbbiakban az elbeszélő azonosul a regény legemberibb alakjával és ez a bátorító sürgetés
már a lélek, a lelkiismeret hangjaként szólal meg. Annát a bíróság bűnösnek mondta ki és
tizenöt évi fegyházra ítélte

Kosztolányi ebben a regényében az úr és cseléd viszonyt úgy tudta ábrázolni, hogy benne
képes volt fölmutatni az ember mindenkori és mindenfajta kiszolgáltatottságát, amit csak
úgy tehetünk elviselhetővé, hogy irgalommal közeledünk egymáshoz, embert látunk és
tisztelünk egymásban. A regény végső tanulsága, hogy az emberi bajokra nem található
intézményes megoldás. Egy megoldás lehetséges csupán, az irgalom és a szeretet.

Az elbeszélés módja:
Az elbeszélő szinte soha nem alkalmaz belső (szubjektív) nézőpontot. A szereplők alakja
tetteikből, szavaikból, előtörténeteikből formálódik meg. Anna magányosságának egyik
jellegzetes kifejezője például, hogy alig beszél. Belső világáról érzéki benyomásainak
közvetítésével értesül az olvasó. Kosztolányi ezzel jelzi: a tudatban zajló folyamatok nem
beszélhetőek el a nyelv eszközeivel. Ezért marad Anna számára is titok saját lelkisége, ezért
nem érti maga sem, miért követte el a gyilkosságot.

A műben az úgy nevezett gyakorító elbeszélésmód uralkodik. Csak egyszer mond el olyan
eseményeket, történéseket, amelyek egyébként többször ismétlődnek. Ennek fontos szerepe
van a feszültségteremtésben, hiszen a regényben éppen azoknak a lappangó, felszín alatti
feszültségeknek lesz döntő hatása, amelyek egyik eredője a monoton, szünet nélküli
ismétlődés: „Mindig így ment ez, minden áldott nap…”

A regényből film is készült Fábri Zoltán rendezésében (1958, fekete-fehér).

Felhasznált forrás: erettsegi12b.atw.hu/tetelek/irodalom/tetel/kosztolanyi.doc