A fagyos éjszakán egy gyerek sírása törte meg a csendet.

Igazán semmi különös

nem volt ebben az Aphorán, ugyanis csak két hete érkezett meg az űrhajó a Földről
az új csecsemőkkel. 
S-51 fáradtan állt fel megnyugtatni őt. Már ötször ébresztette fel a baba a lányt.
Ringatta, és közben dúdolt neki, amikor kopogtak.
-Gyere be!- nyers hangja csak félig árulta el, hogy mennyire kimerült.
-Hallottam, hogy Nissy megint sír. Jól van?- kérdezte a belépő fiú.
-Lan! Miért kell átjönnöd minden alkalommal, amikor felkel? Még mindig semmi baja.
-Jól van, csak aggódom. Ő az első akire vigyáznom kell. 
A lány válasz helyett rápillantott a nyakában lógó tükörre, amiben kirajzolódott egy fiú
sziluettje.
-Megtaláltad már őt? - kérdezte Lan.
-Nem, még nem - hazudta S-51. - Pedig már ideje lenne. 
-Még van két hónapod, Senny. Addig csak megtalálod! - Közömbösnek kellene
lennem iránta... - gondolta a fiú.
-Hazudtam, Lan. 
A fiú arca elsötétült, tekintete a földre zuhant. Most az sem zavarta, hogy szőke haja
makacsul a szemébe hullott.
- Valójában már csak egy nap - Senny gyengéden megérintette Lan vállát, aki abban
a pillanatban elpirult a lány közelségétől. Senny a fiú vöröslő arcát megpillantva
összevonta a szemöldökét és hátrébb húzódott.
Ebben a pillanatban Nissy újból sírni kezdett.
-Holnap találkozunk Lan! - köszönt el a fiútól zavarodottan.
Másnap Senny és Lan amennyire csak lehetetett, kerülte egymást. S-51 az egész
napot inkább Wallal, a tükörben látott fiúval töltötte, mert kötelességének érezte,
hogy a babát elvigye hozzá. A lány halkan kopogott. Wal könnyű léptei hallatszottak.
Senny izgatottan várakozott a fényes tölgyfa ajtó előtt. Az ősrégi kilincs hangosan
nyikordult, Wal pedig a szokásosnál is lendületesebben rontott ki, majd szoros
ölelésbe fogta Nissy-t.
- Szeretnék elbúcsúzni tőled...-suttogta könnyeivel küszködve Senny. Megölelte a
fiút, majd homlokát Waléhoz döntötte.
- Tényleg nagyon sajnálom, hogy a Te hazajutásodat is lehetetlenné tettem...Várnom
kellett volna rád, már bánom, hogy elpazaroltam mindkét lehetőségemet. A fiú
lesütötte a szemét. Nem bírta volna elviselni, ha haragot lát a lány szemében. Senny
azonban válasz helyett csak megsimította Wal arcát.
-Wal! Leveszed a polcról a csillaggyümit?-szólt egy vékonyka kislányhang Wal háta
mögül. 
-Persze Lótusz, egy pillanat.
Wal neveltje egy vöröshajú kislány, Amy volt, aki már majdnem betöltötte a négyet és
nem véletlenül becézték Lótusznak. Igazán kíváncsi természettel áldottak meg.
Becenevét nem a növényről kapta, hanem az első Aphorai hónapról, Lottonról. a félig
bika-félig delfin Lotton, az önbizalom, az empátia és az önfejűség jelképe. Ezeket a
tulajdonságokat Amy ugyanúgy birtokolta, mint a különös lény.
-Tessék Amy, kiraktam a zöld tálkádba a gyümölcsöt. - A fiú nyakában függő tükör a
kislány kezébe esett, miközben a tálat Amy elé helyezte.
-Wal! Leesett a nyakláncod. - A kislány tágra nyílt szemekkel vizslatta az apró
tükördarabot. - Miért van rajta szám?
- Mindenkinek van rajta szám, csak nem mindenkinek jelenik meg. Akinek nincs rajta,
annak még titokban van. Az én számom már nem titok. Mégpedig azért, mert az
Aphorán mindenkinek csak két csók adatik. Ha a megfelelő embert csókolod meg,
vagyis azt akivel a számod összeadva 134, akkor visszajuthatsz a Földre. De ha
egyik alkalommal sem a neked rendelt párt csókolod meg, a számod nem titok többé
és nincs több lehetőséged megkeresni a 134-ed: örök életedre az Aphorán ragadsz.
Örökre, pontosabban 18 éves korodig, hiszen itt mindössze eddig élhetünk. A 134-ed
megkeresését a nyakadban lógó tükör segíti. Látod benne a körvonalát, nézd csak...
Senny ezt a pillanatot választotta a távozásra. Könnyes szemmel köszönt el Waltól
és Amytől, majd gondolataiba merülve lépett ki az esőbe Nissyvel.
Pontosan tudta, hogy ő nem fog visszajutni a Földre. Hiszen ő volt S-51. Persze ezt
csak ő maga tudhatta, elmondania bárkinek, lehetetlen volt. A nyelve leblokkolt
volna, ha megpróbálja. Wal számát viszont már már mindenki láthatta. W-83, vagyis
Wal az ő 134-e.
Az Aphorán nem éltek felnőttek. Ha 18 éves korodig nem találtad meg a párod, nem
volt remény. A bolygón uralkodó köd minden tizennyolcat betöltött fiút és lányt
megfojtott. Senny és Wal pontosan ennyi ideje került az Aphorára, így mindketten
utolsó napjukat élték a bolygón.
Pár órával később Lan kopogott a lány ajtaján. 
-Csak gondoltam, eljövök, hogy ne töltsd egyedül a születésnapodat.-a fiú öltözéke
elegánsabb volt az átlagosnál. Fehér nyári inget viselt, sötétkék térdnadrágja kissé
bő volt rá. Szőke haját az eső borostyán színűre változtatta, ami kifejezetten jól állt
neki saját meglátása szerint. 
-Kedves vagy. Most már tudom, hogy szívből rádbízhatom Nissyt.-Senny nem
öltözött ki túlságosan. Sötétkék egyberuhája és sötétkék szeme tökéletesen
passzoltak egymáshoz, szőke haját csak leengedve hagyta. 
-Hány óra van?
-Fél tizenkettő.-a fiú feszengve ült le Senny kanapéjára. Lan válasza után kínos
csönd állt be kettejük között. Percek múlva kopogtak az ajtón, a lány kiment
megnézni, ki zavarja ilyenkor. Lan ülve maradt. Miközben a lány megköszönte
szomszédainak a kedves búcsúztató szavakat, a fiú a békésen alvó Nissyt figyelte.
Amikor Senny visszajött, újból megkérdezte Lantől, hogy hány óra.
-Tizenegy óra ötvenhét perc.
Felvette Nissyt és könnyes szemekkel suttogott valamit a fülébe, majd szorosan
magához ölelte a kislányt.
-Szeretnék valamit elmondani neked...- Eközben lesütötte a szemét.-Nissy...nem a
Földről jött.
A fiú szeme kíváncsisággal telt meg.
-Ő itt született az Aphorán. 4 hónappal ezelőtt. A tükrömben látott fiú, Wal az apja...
és én vagyok az anyja.
Lan arca eltorzult a megdöbbenéstől. Elfordította a fejét, ezzel szégyent éreztetve a
lánnyal. Azonban amikor a fiú a lány szemébe nézett, Senny csak döbbenetet látott
és némi csalódást. És pont ez fájt neki a legjobban. 
-Tizenkettő óra ötvenkilenc.-mondta a fiú elcsukló hangon.
Pár másodpercig szólni sem tudtak, majd a csendet a fiú törte meg érzelemmel teli
hangon.
-Senny...én...szeretlek, és nem akarlak elveszíteni.-Lan gyengéden hajolt a lány
arcához és finoman, de szerelemmel megcsókolta. A lány a döbbenettől reagálni
sem tudott, hagyta, hogy a fiú csókolja. Mindkettőjük elsője volt ez. A csók
pillanatában tükreiken egy szó állt: Testvér
Senny bűntudatosan szakította meg a csókot és ránézett a tükrére.
-0:00-
A lány lénye halványulni kezdett és rémült arccal köddé vált.
Lan is rápillantott nyakláncára, elhűlt arccal a földre zuhant, és zokogásban tört ki.

R-15 nem először küzdött az életéért. Azonban jelenlegi helyzetében nemigen tudott
ilyesmiről gondolkodni. Úgy vélte, ha egy szikla pereme az egyetlen dolog, ami miatt
még nem veszett oda, akkor az igenis pánikhelyzet. Szerencsétlenségére
kapaszkodója nem volt üres. Baljósan kanyargott Aphora legnagyobb kígyója a lány
kezétől alig pár centiméterre. R-15 félve pillantott remegő karja mellett a mélybe.
Lába alatt vad folyó vágtatott sebesen. Patthelyzetbe került. Ugyan a kígyó nem a
lánnyal volt elfoglalva, csak másodpercek kérdése, hogy észrevegye őt, és kioltsa
életét. A másik lehetőség, a folyó sem sejtetett túl sok jót. A lány potenciális érkezési
pontja, egy monumentális, hegyes szikla volt. R-15 mérlegelte a veszélyeket, de
fogalma sem volt, mit tehetne. A félelem a szokásosnál jobban elködösítette
érzékszerveit. Lassan és nehézkesen gondolkodott. A keze azonban megadta
magát. Tehetetlenül zuhant volna a halált rejtő mélység felé, ha egy, a füle mellett
elzúgó nyílvessző nem rántja vissza cselekvőképességét a valóságba. Abban a
pillanatban rámarkolt a szikla egy alsóbb kiszögellésére. A megmentő nyílvessző a
kígyót egy pillanat alatt a semmivé foszlatta, és a lány könnyűszerrel felhúzta magát
a szirtre. Egy fiú állt pár méterre tőle, a folyó másik oldalán tornyosuló sziklán. Háttal
állt, így R-15 nem láthatta megmentője arcát. Fából készült nyílvesszőjét támadásra
készen tartotta, szemével valószínűleg új vadállat után pásztázott. A lány meg akarta
köszönni a titokzatos vadásznak megmentését, amikor a fiú hirtelen távozott.

Pár héttel később, Lan elgondolkodva várakozott egy űr-ügyintézőnél. Senny halála
után Nissynek kellett egy lány nevelő is, ugyanis ezt rendelte el az Aphorai törvény.
Ha csecsemők érkeztek az űrhajókról, azonnal elosztották őket a tizenhárom évnél
idősebb gyerekeknek, hogy azok gondoskodjanak róluk, akár a Földön élő szüleik
tennék. Ezért ült Lan itt. Remélte, hogy a kijelölt lány csúnya és unalmas. Nem
akarta, hogy akár csak megközelítse Sennyt bármiben is. Nemsokára be is szólította
őt az ügyintéző alig tizenöt éves fiú. Komótosan beballagott a szobába és leült az
egyik bőrszékre a kettő közül. A kijelölt lány még nem volt bent. Az ügyintéző
ráérősen kérdezgette Lan adatait, amikor kitárult az ajtó és belépett rajta a legszebb
lány, akit Lan életében látott. Dús barna haja fényesen omlott vállára, és tengerkék
szemével egyenesen a fiúra nézett.
- Bocsánat, hogy késtem, elfelejtettem, hogy ide kell jönni, nem a régi épületbe. –
kecsesen ült le a Lan melletti székre.
- Köszönöm, Rae, hogy befáradt. – az ügyintéző tőle is végigkérdezte a fontos
adatokat, majd magukra hagyta őket.
- Hogy hívják a kisbabát? – a lány érdeklődve nézett Lanra.
- Nissy – a fiú nem tűnt bőbeszédűnek, úgyhogy Rae nem is próbálta szóra bírni őt.
Lan azért volt szótlan, mert ha megpróbált volna beszélgetést kezdeményezni a
lánnyal, valószínűleg ilyen mondatok csúsztak volna ki a száján:
- Szép vagy.
- Neked is kék szemed van, pont, mint Sennynek.
- Megcsókolhatlak?
- Hozzáérhetek a hajadhoz?
- Okosabb vagy, mint Senny?
Még jó pár ehhez hasonlón gondolkodott, amikor az ügyintéző visszatért a szobába,
kezében az egyéves Nissyvel. Először Rae kezébe adta. A baba édesen mosolygott
a lány ölében. Rae ide-oda ringatta ezzel minden alkalommal hátat fordítva Lannek.
A fiú egy ideig csak nézte őket, majd hirtelen egy emlék jutott eszébe a lányról, akit
megmentett. Az eset alig egy héttel Senny halála után történt. Lan akkoriban a
fájdalmát a vadászatban töltötte ki, így kis híján éjjel-nappal az erdőt járta. Ezért talált
rá a sziklaszirtről lelógó lányra. A felismerés éles késként nyitotta fel körbe
barikádozott szívét. Rae-vel a sors hozta össze. Az agyán e pillanatban három
felkiáltójellel futott végig a gondolat: Talán Rae az, aki neki rendeltetett?

Mindeközben Rae mit sem sejtett arról, mi jár a mellette ülő fiú fejében. Boldogan
játszott új neveltjével. Örült neki, hogy Nissy nem olyan, mint ő maga volt kiskorában.
Rendkívül neveletlen, de szótlan és szófogadatlan. Nemsokára a baba elfáradt a
játszadozásban, és már csak odabújt Rae-hez, aki a gondolataiba merülő Lant nézte.
Olyan ismerős volt neki a fiú. Mintha már látta volna korábban. Lázasan kutatott
emlékei között, amikor eszébe ötlött egy régi, de annál furcsább nap, kígyóval,
folyóval, nyílvesszővel és egy vadásszal. Miután a fiú nem kígyó, se nem folyó, de
még nyílvessző sem volt, a lány rájött, ő bizony csak a vadász lehetett. Érdekes
felismerés, főleg mivel Rae akkor egy picit bele is szeretett megmentőjébe. A fiú
kissé kócos szőke haját nézegetve a lány már biztos volt abban, a vonzalom nem
halt el benne. Szívesen megcsókolta volna őt, de aztán eszébe jutott, hogy ezen a
bolygón bizony, nincs mese, csak kettő van efféle kiváltságból. Egy másodperc
múlva azonban véleménye a „tedd meg” irányba dőlt a csók kapcsán, mivel mi
másért találkoztak volna még egyszer? Biztosan Ő a 134-e.
Az ügyintézőt elhagyva Rae csatlakozott Lanhez hazafelé menet. Elhatározta, ő
most megteszi, amit még sosem, igazán a kezébe veszi az irányítást. Minél
hamarabb haza akart jutni a Földre, szívből utálta az Aphorát. Tudta, hogy ha a jó
embert csókolja meg, azon nyomban hazajuthat. Ez a lehetőség igazán kecsegtető
volt Rae számára.
- Veled mehetek? Merre laksz?
- Két házsornyival odébb – Nissy szerencsére mély álomba szenderült még az
ügyintézőnél, ezért most zavartalanul beszélgethettek.
-Lan! – Rae megfogta a fiú vállát, majd maga felé fordította. – Lehet elsőre furcsa
lesz az elméletem, de szerintem te vagy az én 134-em.
A fiú nem tűnt túl meglepettnek.
- Nekem is ez volt a sejtésem. Ez jelent valamit ugye?
- Derítsük ki! – Rae két keze közé fogta Lan arcát, majd hirtelen és tapasztalatlanul,
de megcsókolta. A fiú visszacsókolt egy kissé lágyabban. Hirtelen mindkettőjük lénye
halványulni kezdett, és tükrükön csak egy szám lett látható:
---134---
Mindketten hazajutottak.

Lan sosem gondolta volna, hogy az a szívet maró, keserű érzés egyszer élete
mindennapos részéből csak évente egyszeri látogatóvá válik.

Elképzelhetetlenül magányos volt, most már elképzelhetetlenül boldog. Nehogy azt

gondoljátok, hogy Nissyt otthagyták. A kisbaba velük együtt eltűnt. Lan napjai
tátongtak a felfoghatatlan és -a fiú elképzelése szerint- betölthetetlen űrtől. Zárkózott
és komor volt, egészen addig amíg nem találkozott Vele. Rae-vel. Ő volt a
reménysugár.
Senny, akár Sunny is lehetne, de a nevének jelentése csak napos. Rae ejtése Ré, és
Ré a napisten.