Nalini Singh

Archangel’s

l s
Heart
be
Re
Angyalszív
g
in
rn

Rajongói Fordítás!
Bu
 Fordította:

Eqinox
Mazikeen

s
Vicky

l
be
gRe
Lektorálta:
Briella

Korrektúra:
in

Leslie
rn
Bu
 Prológus

Titok

l s
Fáradt volt. Nem öreg, csak fáradt. Amióta a hivatása több

be
erőt igényelt, mint valaha, az irdatlan mennyiségű munka
kevés teret adott a tanulásnak és befelé fordulásnak, ami után
vágyakozott.

élnie kellett.
Re
De ez volt az az élet, amit az Úr ajándékozott neki, és amit

Elnyűtt fekete ruhája a fapadlót söpörte, ahogy lefelé sétált

a templom folyosón, vizslatva a mögötte elmaradó padokat.
g
Pierre atya egyre öregedett, és habár mindig felajánlotta, hogy
in

bezárja a templomot, igazából Constance tette meg minden

este. Legalább nem kellett foglalkozzon a hajléktalanokkal. A
legközelebbi barátjának a rendben, Mariának – aki a város
rn

egyik elhagyatottabb részén álló templomban szolgált –

gyakran ki kellett lökdösnie azokat a szerencsétleneket. Ez
nap mint nap megkérdőjelezte a hitét.
Bu

– Nem menedéket kellene biztosítanunk, Constance nővér?

– kérdezte, mikor összegyűltek a rend egyszerű házában a
késő esti vacsorájukhoz. – És mégis ki kell tennem őket a
hidegbe és sötétbe, mert máskülönben bemocskolják a
templomot. Lám, a múltkor is egy vámpírt találtam a
bejáratnál, aki egy bedrogozott fiatalemberből táplálkozott.
Constance-nak nem volt válasza Maria számára, de
felajánlotta, hogy átveszi a kötelezettségeket a másik
templomban a következő évben, hogy segítsen kiegyenlíteni a
leterhelést. Mivel mindannyiuk kötelessége részt venni
mindenben.
Úgy tűnt, valaki ott felejtett egy kabátot.
Biztosan visszajönnek érte, gondolta Constance, miközben
odasétált a padhoz.
Aztán a kabát megmozdult. A nővérnek megdobbant a

s
szíve, megállt... és rádöbbent, hogy a halványkék anyagba egy

l
élő személy volt csomagolva. Egy kicsi ember. Egy gyerek.
Most már elég közel volt ahhoz, hogy lássa a békésen

be
szendergő gyermek aranyszínű arcát és lágy, világos színű,
csaknem fehér haját, lenézett, és látta, hogy a gyermek
Re
halvány rózsaszínű, angol hímzéses ruhát viselt. A kislány
apró lábacskáin lévő harisnya fehér volt, oldalt kék
pillangókkal díszítve, a cipőcskéje fényes fekete.
Ezt a gyermeket szerették és látszott, hogy gondos kezek
g
öltöztették.
in

Egy kis táska feküdt a gyerek mellett, melyet egy mesebeli

hercegnő képe díszített.
Constance elsuttogott egy imát és körülnézett, hátha
meglát valakit, de nem, egyedül volt a templomban ezzel a
rn

gyönyörű gyerekkel, aki nem lehetett több öt évesnél. Nem

tudta, mit tegyen, de nem hagyhatta, hogy a kicsi a kemény
padon aludjon, ezért lehajolt és a karjába emelte a gyermeket.
Bu

A gyermek felébredt. – Maman? – Egy reményteli szó volt,

de a kicsi lány alsó ajka megremegett.
Constance ugyanazon a nyelven felelt. Nem az anyanyelve
volt, de hosszú évekig élt a földnek azon a szegletén, ami a
pékekről, divatosan öltözködő emberekről és sötétbe
burkolózó szűk utcákról híres. – Anyukád még nincs itt. –
Kinyújtotta a kezét. – Gyere, keresünk neked forró csokit és
sütit, míg rá várunk.
– Vannak játékaim – mondta a kicsi, feltartva a hercegnős
táskát, mielőtt belecsúsztatta a kezét Constance kezébe, olyan
édes bizalommal, mint akit soha nem ért bánat, csak szeretet.
Amikor a gyereket a hátsó szobába kísérte, ahol ő és Pierre
Atya délutánonként a papírmunkát csinálták, észrevett a

s
kabát zsebében egy sima fehér borítékot.

l
Nem nyúlt érte, amíg a kis vendége le nem vette a kabátját,
és boldogan el nem kezdte enni a süteményt, miközben

be
Constance forró csokit készített neki egy csorba, de bájos
piros bögrében, amiről úgy gondolta, hogy tetszeni fog neki.
Re
A boríték fénykép méretű volt, és az is volt benne, meg egy
kézzel írott kedves levél:

A nővérnek és atyának, akik ebben a templomban

g
szolgálnak! – Önök nem ismernek engem, de nagyon
in

kedvesek voltak, amikor először látogattam el erre a

távoli vidékre, ami nem az otthonom, de a
menedékem lett.
Tudom, hogy az Önök lelke ragyogó jóság.
rn

Kérem, viseljék gondját az én Marguerite-emnek

és őrizzék meg ezt a fényképet neki. Visszajövök érte
egy héten belül. Ő az én szívem. Ha nem térek
Bu

vissza… akkor halott vagyok és Marguerite árva

lesz. Mondják el neki, ha ez történik, de kérem,
kérem, soha ne mondják azt, hogy elhagytam. Soha
ne higgyen mást, csak azt, hogy ő az én legdrágább
kincsem. Az egyetlen ok, ami miatt nem jöhetek
vissza érte, ha már nem vagyok életben. Ha
megtörténik, ne hagyják, hogy gyanakodjon és
 kutasson az igazság után: ez az út csak
szörnyűségekhez és halálhoz vezet. Azt akarom, hogy
a kislányom a rettegés árnyéka nélkül élje az életét.
Mondják el neki, hogy szeretem.

A gyerek ezüstös-szürke szemeivel Constance-ra nézett. A

szája szegletében elmaszatolódott a csokoládé. – Anya

s
hamarosan itt lesz? – kérdezte.

l
Constance nyelt egyet, megérintette reszkető kezeivel a
bájosan finom hajacskát. – Anyukád nagyon szeret téged.

be
És a kicsi mosolygott, mintha a kijelentés egy magától
értetődő tény lenne.
g Re
in
rn
Bu
 1. Fejezet

Két év telt el.

Két éve már, hogy Alexander felébredt.

s
Két éve már, hogy utoljára megerősítették, látták Zhou

l
Lijuant.

be
Két év telt el azóta, hogy Illium majdnem megsemmisült
egy katasztrofális erejű robbanásban.
Két éve már, mialatt úgy tűnt, hogy a Zuhatag szünetel.

lepottyanását várja.
Re
Elenának kibaszottul elege volt abból, hogy a másik cipő

– Gyerünk már – motyogta az ég felé, Manhatten egy

játékvárosnak tűnt több száz lábbal a Torony korlát nélküli
g
terasza alatt, amelyen állt.
in

– Az őseiddel beszélgetsz, Hitvesem? – A hang, ami a háta

mögül jött, meghitt és olyan mélységes erővel átitatott, hogy
pusztán a hangneme rettegést keltett halandó és halhatatlan
rn

szívekben egyaránt.
A hangot hallva Elenát elöntötte saját szívfájdalma, a
szerelem, amit az arkangyala iránt érzett, egy fájdalmas és
Bu

félelmetes dolog ezekben a kétségekkel teli időben. Ha

elveszítené őt… Nem, nem is gondolhat erre. Főleg, mivel az
átkozott másik cipője önelégülten vigyorog rá, arra várva,
hogy a fejére essen, mikor a legkevésbé számít rá.
– Azzal a valakivel vagy valamivel beszélgetek, ami vagy aki
irányítja a Zuhatagot. – Hátradőlt Raphael felé. A pozíció
csapdába ejtette a szárnyait, de Raphaellel sebezhető lehetett,
fegyvertelen lehetett, és mégis biztonságban. Nem ezért volt
állig felfegyverezve, hanem mert ez volt a szokás, és ezek
egyikével sem fordulna soha Raphael ellen, kivéve, amikor
összecsaptak – vagy amikor nagyon kiakasztotta.
Az arkangyala nem igazán tudta kezelni a tényt, hogy nem
volt ura és parancsolója a hitvesének. Próbálkozott, de
ezerötszáz éves tapasztalattal összezavarodott, amikor azt
látta, hogy az egykor halandó szeretője egyenrangú félként

s
szerepel személyes kapcsolatukban.

l
Elena megengedett neki némi lazaságot időnként. A

be
kulcsszó a „némi”.
Ma is, körül ölelte a karjaival Elena vállát hátulról, állával a
fejére támaszkodott, és mindketten előnyös helyzetből, a
Re
Toronyból bámulták a felhőket a városuk felett. New York.
Pimasz, rendetlen és lármás, energiával, élettel és színekkel
teli. Olyan sok élettel. Elena hallotta a zsúfolt utcák távoli
zaját messze alattuk, érezhette minden szívverésében,
g
megízlelhette a számtalan illatban, ami összecsapott, harcolt
in

és mégis valahogyan elhozta a lelki békéjét. A vére zúgott a

tudatosságtól.
– Új híreim vannak – mormolta Raphael. – Ez hozhat egy
rn

kis izgalmat a jelenlegi hétköznapi életedbe.

Elena horkantott. – Nincs szükségem több izgalomra, csak
arra, hogy az átkozott Zuhatag szüneteltetésének vége legyen,
Bu

hogy meg tudjuk csinálni. – A keze önkéntelenül is a

combjára szíjazott pehelykönnyű nyílpuskája után kapott.
Sajnálatos módon senkit és semmit nem tudott abban a
pillanatban lelőni.
Raphael nevetése vibrált végig rajta. – Feszült vagy egy
kicsit, Hitvesem.
Elena oldalba bökte volna, ha a szárnyai nem lettek volna
útban. – Mitől van ilyen jó kedved? – Az utóbbi két év
egyaránt idegőrlő időszak volt mindkettejüknek. Az
arkangyalok a saját területük határain belül tartózkodtak –
egy-két titkos utat leszámítva –, készültségben a Zuhatag
őrültsége miatt.
Azonban a kiszámíthatatlan világméretű jelenségnek –
amely veszélyes erőingadozást okozott arkangyaloknál és
angyaloknál, zűrzavart hozott viharok, földrengések és

s
áradások formájában –, úgy tűnik, vége. De, természetesen

l
mind tudták, hogy ez nincs így. Távolról sem. Még Elena is

be
érezte a mennydörgő előjeleket a levegőben lógva, várva a
kitörésre.
– Azért van jó kedvem, mert valami végre megtörte az
Re
elmúlt két évben létrejött patthelyzetet.
– Nem fog ez nekem tetszeni, igaz?– kérdezte Elena
sötéten.
– Milyen gyanakvó vagy.
g
– Igen, ez tart életben. – Egy angyalt látott megdöbbentő,
in

kék-ezüst szárnyakkal felemelkedni a felhőkarcolók felé a

messzeségben. Illium testi ereje visszatért a fejlődésének
megfelelő szintre. Nem jött más rosszindulatú és feltehetően
rn

halálos erőhullám, ami megsemmisíthette volna őt, belülről

széttépve a testét.
Még jobb, hogy az angyal ismét nevetett, újra az a játékos
Bu

valaki lett, akit Elena elsők között tudhatott a barátjának

ebben a halhatatlan világban. – Harangvirág alámerül –
jósolta meg Elena Illium útját a kristálytiszta égen. Az angyal
felfelé szállt, aztán megfordult és zuhant lefelé, mint egy sima
lövedék. Elena mintha a nevetését is hallotta volna.
– Fogadjunk, hogy azt tervezi, elég lassan halad, hogy
kiborítsa a gyalogosokat. – A New York-iak hozzá szoktak az
angyalokhoz a városukban, inkább a turistákat nézték, akik
szájtátva figyelték az eget, míg az angyali akrobaták ugrottak.
Különösen, ha olyan gyors és sebesen manőverező angyalról
volt szó, mint Illium.
– Nem fogadunk – felelte Raphael. – Azóta játssza ezt a
trükköt, mióta ismerem.
És Raphael gyerekkora óta ismeri őt, gondolta Elena.
Felnyúlt, és átölelte Raphael őt ölelő karjait. Illium nagyon

s
sokat jelent az arkangyalának; ez egy olyan igazság volt, amit

l
a legtöbb ember nem értett meg. A Hetek jóval többet

be
jelentettek, mint egyszerűen egy pozíció, amit betöltöttek a
Toronyban vagy a Menedékben. Ők nemcsak a
legelkötelezettebb harcosok voltak – a Hetek egy család volt.
Re
Raphael ismét hozzádörgölte az állát Elena halántékához,
csendes válaszként az ölelésre. – Nemsokára el kell hagynunk
New Yorkot – mondta.
Elena pislogott; akkor se lepődött volna meg jobban, ha azt
g
hallja, hogy vetkőzzön csupaszra és kezdjen egy láthatatlan
in

égi istenségnek énekelni. – Mi történt azzal, hogy bástyázzuk

körbe magunkat és keressük a támadás jeleit? Az összes
ellenségünk odakint van.
rn

– A Tanács összeül.
Hozzádörgölőzve az arcához, Elena megfordult és
hátralépett, így már láthatta az arkangyal arcát. Érezte a
Bu

szárnyai ismerősen meghitt súlyát a hátán, és a szél finoman

tépkedte a tollait, mintha repülni hívná. A majdnem kegyetlen
férfi arc szépsége erősen szíven ütötte, mint mindig,
ahányszor felragyogott. Minden vonala letisztult, bőre a
legfinomabb aranyló árnyalatú. Raphael rendelkezett a
legkékebb szemekkel, éjfekete hajjal, nem volt a világon hozzá
fogható. Az ajkai érzékiséggel formáltak, szenvedélyről és
erőről árulkodnak, a szárnyai fehér arannyal hintve íveltek a
háta mögött.
Fenséges volt, de a légió jele a jobb halántékán – az
erőszakos, élénk kék és benne a rejtett fehér tűz, mint egy
stilizált sárkány – adta a szépségéhez azt a vad vonást, amitől
több mint fenséges lett. Ő volt Raphael, New York arkangyala,
és a férfi, akit olyan intenzitással szeretett, hogy néha még a

s
lélegzete is elállt tőle.

l
És ő viszont szerette.

be
Ez a bizonyosság, amiben soha nem kételkedett, akkor sem,
ha Raphael néha megszegte a szabályokat a kapcsolatukban,
ami azzal fenyegetett, hogy kivon egy pengét. Akkor sem, ha a

ronthatja el.
Re
Zuhatag elfuserál minden mást, ezt az egy dolgot soha nem

Felemelve a kezét, Raphael megsimította Elena arcát. – A

szemeid ma fényesebbek, mint valaha.
g
Elena mogorván rá nézett. – Nem akarok fénylő szemeket
in

– mondta. – Átlagos szürke szemeket akarok, amikkel

elvegyülhetek, nem ezüst szemeket, amelyek nyilvánvalóvá
teszik, hogy egy halhatatlan vagyok.
rn

Raphael szája felfelé görbült. – Akkor sajnálom a

szárnyaidat.
– Ha ha. – Csípőre tette a kezét, Elena elfordította a fejét és
Bu

csókot nyomott az arkangyal tenyerére, mielőtt újra szembe

fordult vele. – Melyik arkangyal hívott meg a találkozóra?
Ez támpontot adhatott Elenának, hogy valószínűleg kik
mennek el, és kik csorgatják a nyálukat az alkalmat várva,
hogy megtámadják a másik területét, miközben az arkangyal,
akié az adott terület, mással van elfoglalva.
– Semelyik.
 Az egyszerű szó úgy hatott köztük, mint egy
fegyverdörrenés.
Megrázva a fejét, Elena felnyúlt és hátrafésülte a haját, ami
az arca előtt lengett. Ma kibontva hagyta majdnem fehér
haját, mivel nem vadászott, és azt tervezte, kilóg a Toronyba a
Légió új otthonába.
– Tudom, hogy a halhatatlan időszámítás szerint csak a

s
másodperc töredéke a korom – mondta szárazon –, de

l
meglehetősen biztos vagyok abban, hogy nincs erősebb egy

be
arkangyalnál. Hacsak nem az egyike azoknak az Ősöknek,
akikről Naasir mesélt nekem. – Azokat az Alvó lényeket Elena
mítosznak tartotta. De mi van, ha mégsem azok.
Re
– Senki nem erősebb a Tanácsnál – erősítette meg
Raphael. – Azonban egy és csak egy esetben, egy másik
csoport is összehívhatja a Tanácsot. A megjelenés kötelező.
Bárki, aki elmulasztja, elveszíti a területét, amit felosztanak az
g
erős angyalok között, akik igényt tartanak rá.
in

Elena felszisszent. – Úgy hangzik, mint meghívás egy

háborúba. – Főleg, mivel az angyalok mostanában nem igazán
együttműködőek.
rn

– Igen – ez az, amiért senki sem utasítja vissza a meghívás.

Emiatt nincs is értelme bosszankodni, amikor rád nézve az
összes lehetséges fenyegetés a találkozón van. – Raphael
Bu

Elena mögé bólintott. – Aodhan kikerüli az íjpuska

nyílvesszőit.
Elena sarkon fordult és meglátta az angyalt, aki úgy nézett
ki, mintha fényből teremtődött volna. A nap ezernyi sugara
szikrázott a szárnyain, ragyogó haján. Erre repült, emiatt egy
egész század lőtt rá. A század tagjai napszemüveget viseltek,
hogy nyomon tudják követni a metsző csillogást az égen.
 Aodhan időközben lefelé zuhant, és hátborzongató
ügyességgel kitért.
– És a leginkább unatkozónak járó díj tulajdonosa…
Raphael előre mozdult, Elena mellé, a szárnya
végigsimította az övét. – Ő csak formában tartja magát az
eljövendő ütközethez.
Sajnos ez igaz volt. A csatának be kéne következnie, és

s
annak az átkozott cipőnek le kéne esnie. – Mi a neve annak a

l
csoportnak, aminek elég befolyása van ahhoz, hogy

be
összehívják a Tanácsot?
– A tagok úgy hívják magukat, hogy Luminata. Ők egy
spirituális szekta, nem vallási értelemben. – Elhallgatott, hogy
Re
megtalálja a helyes szavakat a leírásukra. – A legközelebbi
halandó párhuzam valószínűleg a buddhista megvilágosodás.
A Luminata arra törekszik, hogy megértsék magukat
személyenként és az angyaltársadalmat egészében; az
g
önszántukból felvállalt feladatuk feltárni, kik és mik vagyunk
in

az univerzum részeként, és elfogadni bármilyen választ, ami

adódik. Ők úgy nevezik, a lumineszcencia keresése.
Kiterjesztette a szárnyait, majd visszahajtotta őket egy
rn

surrogó hang kíséretében, amit Elena mindig az

arkangyalához kötött.
– Sok halandó hisz istenekben, de amikor a halál, mint egy
Bu

bágyadt fény, feldereng a horizonton, mindenfajta hit

elhalványul az összevisszaságban. A Luminata megkísérli
megtalálni az élet eszenciáját a jelenben, inkább, mint
reménykedni benne a túloldalon.
– Találkoztam egy szent emberrel egyszer egy vadászaton
Indiában – mondta Elena. – Remeteként élt, semmije nem
volt a nevén kívül, csak a ruhája, de a szemében… annyi béke,
Raphael. Szerintem ő a legbékésebb lény a világon, akivel
valaha találkoztam. Még Keirben sem látok annyi békét, mint
abban a remetében. – Pedig ő nagyra becsült angyali gyógyító
volt és évezredeket élt meg.
– Azt gondolom, ez az, amit a Luminata keres. – Raphael
folytatta Aodhan mozdulatainak megfigyelését előttük az
égen. – A lélek tisztasága, ami megadatik nekik evilági
kérdések vagy gondok nélkül.

s
– Elértek valamilyen sikert a keresés közben?

l
– Az egyedüli Lumináták, akikkel valaha is találkoztam,

be
azok, akiket felszólítottak, hogy hagyják el a társaságot, és az
egykori növendékek – azok, akik elvonultak ettől a fajta
élettől egy rövid próbálkozás után. Szóval nincs alapja a
Re
tudásomnak azokkal kapcsolatban, akik követték az utat.
Elena felvonta a szemöldökét, de csendben maradt,
érdeklődve hallgatta a társasággal kapcsolatos információkat,
akik összehívhatták az Arkangyalok Tanácsát.
g
– Egy ponton a múltban – kezdte Raphael –, olyan régen,
in

amire már senki sem emlékszik…

– Megkérdezted a Légiót? Az emlékeik elhalványultak
ugyan, de nem tűntek el teljesen.
rn

– Igen, megtettem. – Raphael tekintete a közeli toronyház

felé tévedt, ami semmire nem hasonlított a városban. Az
épület, amit beborított a friss zöld flóra, élő dolgoknak lett
Bu

tervezve. A Légiónak, ami a földből lett a földre. – De azok az

emlékek, amik érdekelnek, elvesztek. A Légió csak az újabb
időkből ismeri a Luminatát.
Az „újkeletű” viszonylagos, gondolta Elena. – Szóval
hosszú idővel ezelőtt a Luminata… – sürgette Elena a választ.
Raphael nevetése napcsókolta simogatásként hullámzott
végig az érzékein, az ereje nem fenyegető volt, hanem ígéretes.
– Azon töprengek, hogy a csoport hogyan fog vélekedni rólad,
Hitvesem. – A szerelem körülvette Elenát, olyan mélyen, hogy
szinte a csontjaiban érezte. – Ahogy mondtad, régen a
Luminata egy határozott feladattal volt megbízva. Ez a feladat
azért volt részükre kiszabva, mert mindenki úgy vélte és véli,
hogy ők az egyetlen csoport, akik megbízhatók, ha a
pártatlanságról van szó.
Az arkangyal felemelte az egyik kezét, hogy megsimogassa

s
a szárnya ívét, az érintés a legintimebb a szeretők között.

l
Eközben, nem messze tőlük, Aodhan a combjába kapott

be
egy lövést. Kihúzta a nyílvesszőt, visszadobta és manőverezni
kezdett. Igen, gondolta Elena, lehet, hogy azért gyakorol,
hogy formában maradjon, de emellett ő is unatkozik. Nem
Re
így Illium, amire a város utcáiról felhangzó sikítás volt a
bizonyíték. Egyértelműen folytatta a zuhanó repülést.
– Azt hiszem, szólni fogok a te Harangvirágodnak, hogy
hagyja abba a városlakóink ijesztgetését – mondta Raphael.
g
Illium feltűnt pár pillanat múlva, olyan túlzott vigyorral
in

jóképű arcán, amilyet Elena még nem látott. Raphael iránti

tiszteletének kifejezéséül meghajtotta a szárnyát a Torony
felé, majd csatlakozott Aodhan „kerüld ki a nyilakat”
rn

játékához. Abban a pillanatban egy nyíl őrülten közel került

Elena fejéhez. Raphael elkapta a nyilat szimplán a kezével,
majd átadta a nőnek. – Úgy tűnik, távolabb kellene
Bu

gyakorlatozni.
Elena felismerte a jelet a nyílvesszőn és elvigyorodott. –
Izzy. – A fiatal angyal még bébinek számított a
társadalmukban. – El kell ismerned, a korához képest
zseniális.
– Galen egyébként nem is ajánlotta volna a Toronyba
tanoncnak – mondta Raphael, mielőtt visszakanyarodott
volna az előző témához. – A spirituális küldetésük teljesítése
közben a Luminata nem veszi figyelembe a földi
kapcsolatokat, nem hűségesek a küldetésen kívül semmihez.
Nem fogadják el a szerelmet, főleg nem háborúban, és amikor
jönnek, elvágnak minden vérségi köteléket.
– Egy tökéletesen semleges testület.
– Igen. Ez a semlegesség szükséges, mert a feladat
végrehajtása, amivel meg lettek bízva, hogy hívják találkozóra

s
a Tanácsot, bizonyos időt igényel a találkozó előtt, anélkül,

l
hogy egy arkangyallal is találkoznának.

be
Elena lassan bólintott. – A szervezés biztonságos módja. –
Van értelme, tekintetbe véve, hogy az arkangyaloknak
mekkora hatásuk volt a világra. – Úgy gondolom, két év nem

tekintettel.
Re
hosszú idő a halhatatlan létben – mondta Elena rosszalló

– Soha nem határozták meg azt az időszakot, aminek

kötelezően el kell telnie a találkozó előtt – mondta Raphael,
g
miközben Aodhant figyelte. – Végeredményben meg kell
in

történnie a felhívásnak egy bizonyos ponton, miután a

Luminata felmérte az összes lényeges tényezőt. – Elvette
Elenától a nyílvesszőt, és arkangyali erővel dobta el. Aodhan
rn

alig tudta elkerülni, mielőtt a gravitáció áldozatául esett,

miközben a század megpróbált meggyőződni róla, hogy a nyíl
nem nyársalja fel az embereket alattuk. A század előrelátóan
Bu

felszerelkezett hálóval is, hogy elkapja a kósza lövedékeket.

– A találkozó célja, hogy megállapítsuk, hogy az eltűnt
arkangyal halott, vagy Alvó állapotba tért. Ha igen, akkor a
területet fel kell osztani és a határokat újra rajzolni – mondta
Raphael, miközben Aodhan és Illium együtt kezdték el
kerülgetni a nyilakat.
Elena most már megértette, Raphael miért nem találkozott
a Luminatával. Uram halála után a Tanács rövid időn belül
összeült és felosztották a területeit. Sőt, amikor Alexander
Alvó állapotba tért, és a fia megkísérelte megtartani a
területeit, elhitetve, hogy az apja visszavonult a világtól, a
Tanács viszonylag rövid idő alatt rendezte a helyzetet. És most
már két éve, hogy Zhou Lijuan, Kína arkangyala és a halál
istennője, eltűnt.

l s
be
g Re
in
rn
Bu
 2. Fejezet

– Mindannyian tudjuk, hogy Őhorrorsága nem halt meg. –

s
Elena lebiggyesztette az ajkát az arkangyalra gondolva, aki

l
halállal árasztotta el New Yorkot, és akinek az újjászületése

be
szégyenteljes tréfája volt az életnek. – Ez túl könnyű lenne.
– Mindennek ellenére valamit muszáj csinálni. – Raphael
egész arca kegyetlenül hibátlan vonalak összessége, az
Re
arckifejezése azt sugallta, hogy tudatában van annak, hogy a
világ egyik legerősebb lénye. – Xi ellenőrzés alatt tartja Lijuan
területeit, a vámpírokat szintén, de az ereje ellenére ő nem
arkangyal. Kína a széthullás felé araszol.
g
Elenának szükségtelen volt megkérdeznie tőle, hogy
in

honnan tudja – Jason volt a legjobb kémmester, és Raphael

alattvalója. – Aggódsz a vérszomj miatt? – Az idős vámpírok,
mint Raphael jobb keze, Dmitri, vasakarattal bírtak a
rn

táplálkozási ösztönük felett, de az újabb, fiatalabb vámpírok?

A kontrol egy hajszálvékony fonál, amit az arkangyaloktól
való félelem tartott a helyén.
Bu

Elena anyja és két nővére azért halt meg, mert egy vámpír
elszakította a pórázt, és egy falánk szörnyeteggé változott.
Belle soha többé nem baseballozhat Slater Patalis miatt. Ari
soha többé nem szidhatja, és nem puszilgathatja Elenát azért,
mert túl gyorsan szaladgált, elesett és lehorzsolta a térdét. És
Marguerite Deveraux soha többé nem nevethet a férjével.
Azzal a férjjel, aki meghalt azon a napon, amikor Marguerite
feladta az életét, és egy olyan férfivé vált, akit Elena alig
ismert fel. Jeffrey sétálhat és lélegezhet, talán még egy másik
gyönyörű, intelligens felesége is lehet, de ő már nem az az
ember többé, akit Marguerite ismert, nem az az apa, akit
Elena szeretett, mielőtt az a szörnyűség megtörtént volna.
Elena két sokkal fiatalabb féltestvére egy szigorú,
mosolytalan, távolságtartó apát ismert, miközben Elena egy
olyan apát ismert meg, aki egyszer szappanbuborékokat fújt

s
vele egy órán keresztül, csak azért, mert ez őt boldoggá tette.

l
Látom a szemedben az emlékeidet, Elena.

be
Raphael hangja az óceán morajlása, a metsző szél ereje az
elméjében.
Ők a részem.
Re
Elena elfogadta ezt, többé már nem harcolt ellenük, ha
felszínre törtek. És cserébe a rémálmok egyre ritkábban törtek
rá. Bizonyos éjszakákon még hallotta a vér cseppenését a
padlóra, érezte, hogy a rettegés megragadja, mint egy ököl,
g
amíg izzadtságtól átitatva, fájdalmasan dobbanó szívvel fel
in

nem ébred. De más éjszakákon az egész házban játszódó

bújócska versenyről álmodott, amikor elrejtőzött az anyja
háta mögé, miután Belle megtalálta őt a szobájában.
rn

– Rosszcsont kistestvér voltam néha – mondta a férfinak,

aki az örökkévalósága volt. – Csak a testvéreimre akartam
jobban hasonlítani, amikor beosontam a szobájukba, és
Bu

felpróbáltam a cipőiket és ruhájukat, még akkor is, ha nem

illettek rám.
Raphael megérintette kezével Elena arcát. – Nem ez a
kisebb testvérek dolga mindenhol, vagy nem?
– Igen, azt hiszem. – A szája felfelé kunkorodott, habár a
bánat pörölyként sújtott a lelkére. – Belle annyira
lobbanékony volt. Minden apróság miatt megorrolt… aztán
kézen fogott, bevitt a szobájába, és megfésülte a hajamat vagy
megcsinálta a körmeimet. – A legidősebb nővérének a
temperamentuma végtelenül nagylelkű szívet takart.
– Arielt nem zaklattam annyit – folytatta Elena. – Ő
nyugodtabb, csendesebb volt, csak azok, akik valóban
ismerték, tudták, hogy rettenetesen csintalan. – Az emlékek
átfutottak rajta, ahogyan segített Ari kópéságaiban, ahogyan a
közelében ült, amíg történeteket olvasott fel, Ari lenyűgözően

s
türkizkék szeme.

l
Elmélyült a mosolya, amikor a szél meglebbentette a haját.

be
Vett egy mély lélegzetet. – Bárcsak beszélhetnék néha Jeffrey-
vel. Olyan sok közös emlékünk van, amikre Beth még nem
volt elég idős, hogy emlékezzen. – A húga még csak öt éves
Re
volt, amikor Slater Patalis megölte Belle-t és Arit, és
végzetesen megsebezte Marguerite lelkét.
A testét is megkínozta, de az már hiábavaló volt, mert az,
hogy a lányait bántották, megtörte őt. – Jó lenne csak ülni és
g
beszélgetni a családunkról. – Helyette minden, ami köztük
in

volt, szilánkokra tört a veszteségben és bánatban.

Raphael pillantása veszélyesre váltott. – Nem érdemli meg
az apa titulust.
rn

– De nem mi választjuk meg a szüleinket, nem igaz,

Arkangyal? – Ha valaki, akkor Raphael megérthette a
bonyolult kapcsolatot, ami az apjához fűzte. A saját anyja
Bu

őrületében ezreket gyilkolt meg, aztán egy évezreddel később

feltűnt látszólag ép elmével és tele szeretettel a gyermek iránt,
akit egyszer otthagyott összetörve és vérezve egy távoli mezőn,
messze minden civilizációtól.
– Nem – ismerte el Raphael –, és megígértem, hogy nem
ölöm meg Jeffrey-t, szóval beszélgessünk valami másról,
mielőtt még elfelejteném az ígéretemet.
 – Rendben van. – Időnként elég volt az apjára gondolnia
ahhoz, hogy Elena is gyilkossá változzon. – Visszatérve
Lijuanra – vajon az hogy ő halott vagy nem, kevésbé fontos,
mint az a tény, hogy eltűnt a szemünk elől?
Rövid bólintás. – A vérszomj már elkezdett feltünedezni,
habár csak elkülönített területeken. A beszámoló szerint, amit
Jason küldött egy órával ezelőtt, a vámpírok csókja

s
lemészárolt egy egész falut négy nappal ezelőtt.

l
Elena gerince megfeszült. – Xi nem tudja ezt kontrollálni?

be
– Az angyal volt Lijuan legmegbízhatóbb tábornoka, aki közel
sem lenne saját erejéből ilyen hatalmas, ha Lijuan nem
táplálná energiával. – A francba. Xi csak úgy tesz, mintha
Re
elvágta volna a kapcsolatot Lijuannal?
– Jason sem volt képes megerősíteni egyéb lehetőséget, de
Xi nagyon gyorsan elsimította a problémát. – Raphael hangja
elhidegült. – Viszont nem fogja tudni ezt fenntartani. Senki,
g
aki nem tanácstag. És ez az incidens csak a kezdet – ha így
in

folytatódik, akkor a vámpírok elterjesztik a véres fertőzést

egész Kínában. – A hangja annyira fagyosan csengett, hogy
Elena azon kapta magát, hogy határozottan végigfuttatja a
rn

kezét a szárnya szélén csendes emlékeztetőként, hogy ő

nemcsak egy arkangyal, távoli és halálos lény, hanem a
szerelme, az ember, aki a szívét birtokolja, és aki hozzá
Bu

tartozik.
Raphael arckifejezése nem változott, a hangja még mindig
hűvös volt, de elmozdította a szárnyát, hogy Elena jobban
tudja dédelgetni. – Ha Lijuan ismét felemelkedik, új
döntéseket fog kelleni hozni, de amíg ez meg nem történik,
addig azt feltételezzük, hogy az új képességével túlment a
határon és jelentős kárt okozott magában. – Bólintott,
fogadva a század köszöntését. – Nem hiszem jobban, mint te,
hogy halott, de azt hiszem, lehet, hogy az Alvó állapotot
választotta.
És amikor egy angyal aludni tér, századok vagy évezredek is
eltelnek, amíg felébred. Caliane több mint ezer évig aludt, és
ez az idő éppen csak egy csepp volt az óceánban. – Azt hiszem,
ezek után jobb, ha becsomagolok a Menedékre.
Raphael korábbi szavai értelmet nyertek, nem kérte

s
Elenától, hogy maradjon New Yorkban, mint korábban nem

l
egyszer megtette. Először, Elena tudatosan harcolna a

be
korlátozás ellen, ami a biztonságát szolgálná a területük
szívében, inkább, minthogy veszélyben legyen az ő oldalán.
Később, Elena megértette azt, hogy bizonyos helyzetekben
Re
Raphaelnek szüksége van arra, hogy a hitvese szemmel
látható legyen az otthonukban, miközben ő távol van. Ez
megnyugtatta az embereket, hiszen bizonyára egy arkangyal
se hagyná hátra a hitvesét, ha a háború fellegei gyülekeznének
g
a horizonton.
in

– Jó lesz ismét látni Jessamyt és Galent, Naasirt és Andit –

mondta Elena. Méreg szintén a Menedékben tartózkodott, de
a vadász nem ismerte a kígyószemű vámpírt olyan jól, mint a
rn

többieket.
Raphael válasza váratlan volt. – Félek, várnunk fog kelleni
az embereinkkel való találkozóval a Menedékben. Ez a
Bu

találkozó semleges területen lesz tartva, ahol semmilyen

erődítményre vagy seregre nincs lehetőség. Mindegyik
arkangyal hozhatja a társát, ha van neki, plusz még egyet.
Elena küzdött, hogy megértse. – Nem tudtam, hogy van
másik semleges terület. – A világban határozottan
körvonalazódtak az arkangyalok által felügyelt területek.
Egyedül a Menedék maradt szeparált.
 – Van néhány kivételes terület – mondta Raphael. – Több
hold pusztaság minden esetben. Tekintettel az adott
körülményekre, ez az a terület, amit olyan sok évvel ezelőtt
adtak át a Luminatának , hogy senki nem emlékszik már a
tanácstagok nevére, akik a rendeletet meghozták.
– Hol?
– Lumia, a Luminata erődítménye azon a földön van, amit

s
nagymamád az otthonának hívott.

l
– Marokkó? – Az öröm végigáramlott rajta. – Imádom

be
Marokkót! – Jóllehet, nem volt igazi kötődése a vidékkel,
egyszer vadászat közben áthaladt rajta, érezte az ottani élet
pezsgését szinkronban a saját szívverésével, mintha a vére

aranyló szépséggel.
Re
felismerte volna a forró, sivatagi földet, amely tele volt erős,

– A rejtett felüljáróról ifjú koromban szereztem tudomást –

mondta Raphael mosolyogva. – Lumia dombos vidéken
g
terjeszkedik, egy elegáns erődítmény, ami eonok óta áll.
in

Nincsenek oda vezető utak, amik megbirkóznának a

vadonnal, ami körülveszi – ahhoz, hogy Lumiába látogass,
szárnyak kellenek, vagy bátor elhatározás egy kíméletlen
rn

túrához, amit bonyolít a területüket határoló magas fal.

Elena épp azon volt, hogy megkérje őt, meséljen többet,
amikor végre kapcsolt. – Folytasd – mondta morcosan nézve,
Bu

kezét újra a csípőjére téve.

– Igen, az emberek nem hozhatnak hadsereget, de
Charisemnon serege közelebb lesz, mint bárki másé. – A
kórság okozó és gyáva gazember, aki az Aláhullás
szörnyűségeiért felelős – azért az eseményért, melyben New
York angyalai lezuhantak a földre, félelmükben,
szenvedésükben és haldoklásuk közben agonizálva –, Észak-
Afrika Arkangyala volt.
 – Sajnálatos módon, igen. – Raphael haragja
megfagyasztotta a levegőt. – Mindazonáltal, Titus kétségkívül
Charisemnon területének határára vezényli a hadseregét,
mihelyst elhagyja a területét a találkozó miatt, arra
kényszerítve Charisemnont, hogy ugyanezt tegye, ha nem
akarja nyitva hagyni a határait Titusnak.
– Mindig tudtam, hogy kedvelem Titust – vigyorgott Elena.

s
– Mikor távozunk?

l
– Hacsak a Tanács egyik tagja meg nem tagadja a

be
megjelenést, hajnalban indulunk.
Magától értetődő tény volt, hogyha valaki nemet mondana,
indítékot adna a hallhatatlanoknak az erőszakra, ami a világ
Re
letarolásával érne véget. Mert, amikor az arkangyalok
csatáztak, emberek haltak meg és városok tűntek el.
***
g
Két órával később Elena és Raphael Menedékbeli
in

otthonának könyvtárában ez a veszély már nem fenyegetett.

Jessamy szerint, aki a munkája miatt, mint az angyalok
történetírója, kapcsolatban állt a Luminatával, minden
rn

arkangyal rábólintott a találkozóra. – Kivéve Lijuan,

természetesen – pontosított Jessamy, finom csontozatú arca
látszott a könyvtár falára szerelt kijelzőn.
Bu

Elena vére kicsit gyorsabban kezdett áramlani. – Akkor

ezzel eldőlt – holnap reggel a repülőgépen fogunk lenni.
Raphael már utasította a pilótát, hogy álljon készen.
Hogyha egyedül menne, valószínűleg repülne, de Elena még
nem volt elég erős és gyors ahhoz, hogy repülve tegyen meg
ekkora távot. Elena megértette ezt, bár tízből kilencszer
teljesíteni tudta a függőleges felszállást, mindig számolt a
gyengeségével. A teste egyszerűen nem volt elég „idős”
hallhatatlan időszámítás szerint, hogy birtokolja a szükséges
izomerőt. Tehát, amikor erőltette a függőleges felszállást,
tudta, hogy kevesebb ideje van a levegőben és esetleg
elpattanhatnak az inak a szárnyában, és a gyógyulásig a földre
kényszerül.
Sok esetben több értelme van felmenni egy magas helyre és
felszállni onnan, de legalább többé nem esik csapdába a

s
földön, ha nem talál alkalmas felszállóhelyet. És ha egyszer a

l
levegőben van, jóval nagyobb az állóképessége, mint amikor

be
először szárnyakkal ébredt. Bár ez nem sokat, mondott, mivel
éppolyan kecses volt, mint egy napos csibe, amikor kikel.
– Tudunk valamit Lijuan udvaráról egyébként?
Re
A történetíró, aki Elena barátja is egyben, bólintott Raphael
kérdésére, arcvonásai halvány arany fényben ragyogtak, a régi
stílusú asztali lámpa által megvilágítva, hiszen a Menedék
még mély sötétségbe burkolózott ezen a korai reggelen. – Xi
g
megerősítette, hogy átvette a Luminata meghívását.
in

Ha bárki más lenne, Elena érezte, a Tanács maradéka már

cselekedett volna. Akárhogyan is, a tábornok teljesen hű
maradt az „istennőjéhez”, senki nem tartott tőle, hogy Xi
rn

megfeledkezik róla, ki és mi ő, és olyan erő birtoklásának

tévhitébe ringatja magát, ami nem áll rendelkezésére. A
tábornok csak meg akarta őrizni Lijuan területét.
Bu

Az arkangyalra gondolva, aki magát az Ősi arkangyaloknál

is fejlettebbnek tartotta, felvetődött egy másik gondolat. – A
Luminata meghívta Alexandert és Caliane-t is?
Alexander gyorsan a Tanács aktív tagja lett, míg Caliane a
saját kis területe megtartását tartotta elsődlegesnek. De
mindketten Ősi arkangyalok voltak, akiknek soha nem kellett
volna felébredniük és a Tanácsban lenniük ez időben. A
Zuhatagnak azonban más elképzelései voltak.
 – Igen – felelte Raphael.
– És – tette hozzá Jessamy –, mivel a Luminatának nemet
mondani elfogadhatatlan, mindketten részt fognak venni a
találkozón. – A gyönyörű vörösbarna tekintetben humor
csillant. – Azt hiszem, Caliane-nak lesz pár szava a
Luminatához.
Elena kihangsúlyozta a kérdést. – A főnök?

s
Egy bólintás a másik nőtől. – A rend tagjainak van neve, de

l
a vezetőre úgy hivatkoznak, mint a Luminata, mintegy a

be
tisztelet jeléül. A közvetlen beszédben, az arkangyalok a
Luminata elnevezést használják, így neked is ezt kellene
hitvesként.

Elena szárazon.
Re
– Mert egy arkangyal csak meghajolt ezidáig. – mondta

Hasonlóan egy vadászhoz, gondolom.

Vigyorogva a mentális hozzászóláson, ami „New York
g
arkangyala vagyok” hangsúllyal érkezett, Elena ismét
in

hozzádőlt Raphael oldalához. – Szóval, úgy néz ki, ez a Tanács

sajnálatos újraegyesülése lesz. – Füttyentett ennek a
következményeire... – Ördög és pokol. Michaela is eljön?
rn

Jessamy bólintása gyors volt, szemei fénylők.

– Ez érdekes lesz. – Lijuantól eltérően, a legszebb
arkangyal a világon nem játszott eltűnősdit, de kevesebbet
Bu

szerepelt egy egész évig, míg vissza nem tért ismét a

rivaldafénybe – bár közel sem azon a színvonalon, mint
azelőtt a furcsán visszavonult év előtt. Mert Michaela szerette
a figyelmet, és a média szerette őt.
Az, hogy Michaela gyönyörű, enyhe kifejezés. A bőrével,
ami a legkülönlegesebb tejcsokoládé, a szárnyával, ami
pompás bronzszínű, a hajával, ami derékig érő barna és arany
zuhatag, a hipnotikusan zöld szemével, a lélegzetelállító
definíciója volt. Elenát nem lepte meg, hogy a testben, ami
halandókat és hallhatatlanokat döntött rabszolgasorba,
művészek és császárok találták meg a múzsájukat
korszakokon keresztül. A művészek javarészt túlélték, mivel
Michaela kedvelte azokat, akik hódolattal áldoztak
szépségének – nem, ez rosszindulatú volt. Az igazság az volt,
hogy Michaela a művészetek bőkezű patrónusaként volt

s
ismert. De a császárok és más hatalmasok, akik a szeretői

l
voltak, hát, bennük egy szikra élet sincs már. Az utolsó előtti

be
Raphael keze által halt meg, angyaltűzzel elpusztítva, New
York felett. Elena pedig ott maradt összetörve, a halált várva.
Elenát rettenetesen irritálta, hogy részben Michaelának
Re
köszönhető, hogy találkozott Raphaellel az elején. Az ő
mérgező bíztatása nélkül a szeretője soha nem vált volna
elmebeteg tömeggyilkos lidércnyomássá. Aki kihasította
Michaela szívét, a helyére pedig egy fénylő tűzlabdát tett, ami
g
ártalmas méreggel szennyezte be az arkangyalnő vérét.
in

– Az elméletünk a terhességéről – mondta Elena

Jessamynak, félve, hogy a méreg, ami Michaeléban lappang,
megfertőzi a magzatot az anyaméhben. – Hallottál bármit,
rn

ami megerősíti?
– Semmit – válaszolt Jessamy, beharapva az alsó ajkát. –
Nem vagyok pletykás, de annyira szeretném tudni. – A
Bu

figyelmét Raphaelre fordítva érdeklődött, hogy Jason

megtudott-e valamit.
– Még egy halk suttogás sem jött angyali babáról Michaela
területén. De ez semmit sem jelent – Michaelának több
ingatlana van elrejtve nehezen hozzáférhető helyeken.
– Ha tényleg van egy gyermek, remélem biztonságban és
egészségben van. – Ezekkel a gyengéd szavakkal fejezte be
Jessamy. – Most hallottam Galent leszállni. Kint volt órák óta
az újoncokkal. Mennem kell, meg kell győződnöm róla, hogy
eszik valami meleget.
Elena elköszönt a legkedvesebb angyaltól, akit ismert,
megvárta, hogy elsötétedjen a kijelző, majd az üvegház felé
fordult, és elhagyta a könyvtárat Raphaellel az oldalán. A késő
délutáni napsütésben az üveg hívogatóan csillogott.
– Daharielnek tudnia kell, ha Michaela életet adott egy

s
babának. – Astaad második embere nem volt túl régen

l
Michaela szeretője, de a kérdéses időben együtt voltak.

be
– Nem feltétlenül – válaszolta Raphael helytelenítően. – Ő
nem a hitvestársa, tehát annak megfelelően cselekszik.
– Nem igazán tisztességes..
Re
– Nem, de az arkangyaloknak vannak ellenségeik. –
Raphael hangja sötétbe fordult, ahogyan a pillantása is. –
Ismerve a jelenlegi helyzetet, nem teszek szemrehányást
Michaelának, amiért nem bízott senkiben a gyermek
g
biztonsága érdekében, még ha az apa is volt az.
in

– Ő egy kegyetlen rohadék – jegyezte meg Elena zordan,

hiszen tudatában volt Dahariel kínzásra való hajlamainak. –
Nem bíznám rá soha a babámat – mármint, ha lenne babám.
rn

Ami nem következik be még hosszú, hosszú, hosszú időn

keresztül.
Raphael kinyitotta előtte az üvegház ajtaját, a fehér arany a
Bu

szárnyain szikrázott a napsütésben. – A tested még nem elég

erős, hogy kihordjon egy hallhatatlan gyermeket. A mi
időszámításunk szerint te csak egy baba vagy, én pedig
bölcsőrabló.
Elena belépett a párás melegbe. Az egész világon az egyik
kedvenc helye az üvegháza volt. – Rabolj tovább, Arkangyal. –
Fájóan boldog volt, hogy még legalább évtizedekig nem képes
fizikailag gyereket kihordani. – Keir szerint, ez több mint
valószínű egy évszázad lesz. Rémület fogta el, amikor arra
gondolt, hogy biztonságban próbálja tartani a gyermeket,
megvédve a sérülékeny életet minden ártalomtól.
Hogyha valamikor is megsebezve látná a gyermekét, ha
valamikor is el kéne temetnie a parányi ártatlant, aki
szeretettel és bizalommal nézett rá…
Elena nyelt egyet.

s
Ilyen esetekben értette meg, az apja miért azt az utat

l
választotta, amit. Nemcsak a vadász édesanyját vették el tőle

be
erőszakkal, de két szeretett lányát és imádott feleségét is
eltemette. Ez megölt valami létfontosságú dolgot benne. Ezért
hidegült el a lányától, aki a valószínű halálba sétált minden
egyes vadászata során. Re
Az apja jóban volt a húgával, Bethtel. Lehet, nem az az apa,
aki egykor volt, de nem annyira szörnyű. Csak Elenával volt a
kapcsolata… bonyolult. A lányával, aki a rendszeres veszélyt
g
választotta a biztonság és védelem helyett.
in

Igen, néha megértette Jeffreyt.

– Az emlékeid kísértenek ma.
Elena elkezdte lemetszeni az elszáradt virágokat egy
rn

százszorszéppel díszített cserépből, ami Illium ajándéka volt.

– Azt hiszem azért, mert Marokkóra gondoltam. – Az ügyesen
lemetszett virágokat az arkangyal kinyújtott kezébe téve,
Bu

Elena megmutatta neki, hová dobja ezeket, hogy

visszatérjenek a földre.
Csakhogy a száraz, barna virágok azonnal kibontották
szirmaikat, az érintéstől színt és lágyságot nyerve, amíg végül
az arkangyal élénk, sárga százszorszépeket tartott a kezében.
 3. Fejezet

– Nos – mondta Rafael – ez érdekes.

Elena ajkai megrándultak, a fájdalmas emlékek

s
visszavonulót fújtak ezen a ragyogó napon. – Add azokat

l
nekem és érintsd meg az elszáradt virágokat, amiket még nem

be
vágtam le.
Semmi sem történt.
Ezután Elena elszáradt virágokat adott a kezébe, és azok
Re
szárazak maradtak. Ez nem volt meglepő: az eddig
megtudottak alapján az összes Zuhatag-szülte képesség úgy
tűnt, hogy figyelmeztetés nélkül jön-megy, mint egy jel,
melyet csak megszakításokkal sugároznak. Még Elijah sem
g
tudta mindig szólítani az állatokat, habár egyesek, akikkel
in

összekötődött, hajlamosak voltak körülötte lófrálni, még

akkor is, amikor nem tudott „beszélni” velük.
– Jó, rendben – mondta Elena sóhajtva –, egyszer még
rn

ismét hasznos leszel.

Miután Raphael eldobta a száraz virágokat a melegház
egyik sarkában kialakított kertben, behajlította a kezét és egy
Bu

táncoló kék lángot hozott létre a tenyerében. – Mint mindig,

öröm volt, hogy a hasznodra lehettem, hitvesem.
Elena vigyorgott. – Talán ameddig te a Tanáccsal találkozol
– mondta – én egy kis kutatást végzek a származásommal
kapcsolatban. – Vállat vont. – Nincs sok minden, amin
elindulhatok, de nem lehet sok helyi család ezzel a haj és
bőrszín kombinációval, igaz? – mutatott magára. Az
édesanyja színei egyediek voltak; egyszer elmondta Elenának,
hogy a majdnem fehér haja ugyanúgy, mint Elena sötétarany
bőre, nagyanyja öröksége. Az emlék előkúszott és filmként
kezdett peregni a gondolataiban…

***
– Volt egy fotóm a mamámról. – Marguerite anyagot

s
szabott a csillogó szoknyához, amit Belle akart. – A nővér, aki

l
segített nekem az anyukám halála utáni időkben, megőrizte
egy titkos helyen és csak akkor adta oda, amikor elmúltam

be
tizennyolc éves és nem voltam többé nevelt gyerek.
Az arcára kiülő szomorúság arra késztette Elenát, hogy
Re
kinyújtsa felé a kezét. Az édesanyja egy pillangó volt, színes,
ragyogó és boldog. Úgy illatozott, mint a virágok. Soha nem
volt szomorú és soha nem sírt.
Az anyukája mosolyogva puszit nyomott Elena arcára. A
g
családias pillanat és a gardéniák illata körül ölelte őket. – Ó,
in

chérie 1, te és a nővéreid vagytok a boldogság az életemben.

A szorító érzés Elena mellkasában feloldódott. – Miért
tartotta meg a nővér a fotódat?
– Mert tudta, hogy az ilyen kincsek elvesznek, amikor egy
rn

gyermek kézről kézre kerül. – Marguerite elhallgatott kicsit. –

Constance nővérnek kedves szemei voltak – szerintem
magánál tartott volna sajátjaként, ha képes lett volna rá. De
Bu

figyelemmel kísért a távolból is és megkeresett, amikor

beköltöztem a picuri lakásomba, odaadta a fotót és még egyet,
amit azon a napon készített, amikor utoljára láttam az
anyukámat.

1 drágám (fr.)
 Elmosolyodott. – Egy nagyon csinos ruha és kabát volt
rajtam, és tiszta, fényes topánka. Constance nővér elmondta,
hogy volt egy táskám játékokkal és ropogtatnivalóval tele. –
Mosolyogva hozzátette – talán kicsit elkényeztetett voltam, de
az édes kislányokat mindig elkényeztetik, ugye?
– Azon a napon halt meg anyukád? – Elena nem szeretett
erre gondolni, nem akarta elképzelni, hogy talán, egy nap, az ő

s
anyukája is meghal.

l
– Oui 2 – mondta Marguerite, a szoknya szabásmintájára

be
figyelve. – Megkérte Constance nővért, hogy vigyázzon rám,
amíg elmegy a városból egy állásinterjú miatt, de a busz, amin
utazott, lezuhant egy szakadékba. Constance nővér nem
Re
tudott rólunk semmit, kivéve, hogy Párizsban éltünk, csak mi
voltunk egymásnak és gyakran jöttünk a templomba.
Elena anyja felnézett, mikor Elena nem válaszolt.
Megérintve Elena haját, megrázta a fejét. – Ne legyél
g
szomorú, én erős kicsikém, ez nagyon régen történt, egy
in

másik életben. – Marguarite átnyújtott Elenának egy darabot

a csillogó anyagból. – Az anyukám szeme ugyanolyan színű
volt, mint Arielé és a bőre sötétebb volt, mint a tied – mintha
rn

többet lett volna a napon –, de ezektől eltekintve te a pontos

kicsi mása vagy.
– Ezért kaptam az Elena nevet. – Ez nem a valódi neve
Bu

volt, de ezt jobban szerette, mint az Elliet. Az Elieanora túl

hosszú és bonyolult volt.
– Igen, pont, mint maman 3. Neki is Elena volt a beceneve.
– Mondta Marguerite, összeráncolva a homlokát. – Tudom,
hogy nem ez volt a valódi neve, de nem emlékszem senkire,

2 Igen (fr.)
3 édesanya
aki máshogy hívta volna őt, mint Elena. – Mosolyogva vonta
meg a vállát. – Egy bébé sem tudja az anyukája valódi nevét.
– Beth még nagyon kicsi, de én tudom. Marguerite
Deveraux-nak hívják – mondta Elena büszkén a padon ülve,
ami a régimódi varrógéphez tartozott. Marguerite
ragaszkodott ehhez a masinához, hiába akart Elena apja újat
ajándékozni neki. A lábait lóbálva nézte az anyukáját, amíg

s
Beth a takarón játszott a játékaival, amit Marguerite leterített

l
a padlóra.

be
Belle és Ariel az iskolában voltak, de Elenának
megengedték, hogy otthon maradjon, mert köhögött.
Tulajdonképpen már visszamehetett volna, de Marguerite
Re
mosolyogva megölelte, és azt mondta: – Szóval, az én chérie-
mnek szüksége van az anyukájára ma. Rosszak leszünk és
megengedjük, hogy lógjál ma, oui?
Elena szerette az anyukája akcentusát, a dallamos
g
szépséget benne, szerette, ahogy az előkelő Marguerite mindig
in

megszólalt. Elena próbált néha így beszélni, de az akcentusa

egyszerű tősgyökeres amerikai volt, hangja, mint egy gyereké,
nem volt meg benne Marguerite erős finomsága. Most az
rn

anyukája nevetett. – Okos vagy, kicsikém.

A mosoly megtöltötte a kislány lelkét. – Láthatom a fotót?
– kérdezte izgatottan, hogy megtudhat valamit a
Bu

nagymamájáról.
Marguerite mosolyába kis szomorúság vegyült. – Elveszett
egy lakástűzben nem sokkal azelőtt, hogy megismertem
apukádat. – Kecses kézzel mozgatta az ollót, az anyag
egyenesen lehullott a másik oldalon.
Belle a szoknyát egy fehér felsővel akarta felvenni, amit
karácsonyra kért. Elena segített kiválasztani a felsőt, és az
apukája megvette. Boldoggá tette a kislányt, hogy a nagy
testvérének ennyire tetszett, amit választott.
– Ó – mondta, és valóban szomorú volt a mamája miatt,
akinek nem volt fotója a saját mamájáról. – Emlékszel a
képre?
– Oui, természetesen. – Fénylő szemei Elenát nézték, és a
kislány olyan örömöt látott bennük, hogy úgy érezte, mintha

s
egy boldogság buborékban szállna felfelé. Az anyukája tele

l
volt csillogással, tele volt boldogsággal. Amikor Elena

be
körülötte volt, csak táncolni és nevetni akart. Összecsapta a
kezét és kinyújtotta. Marguerite nevetett, odajött, hogy
felvegye a karjába és csókot nyomott a kislány szájára. –
Re
Olyan vagy, mint egy kismajom, Elena – mondta, mikor Elena
körbe kulcsolta a kezével és lábával, nehogy az anyukája
letegye.
Aztán Beth is odajött a hurkás kis lábacskáin és felnyújtotta
g
a kezecskéit. – Úgy gondolom, a kisbabám is szeretne egy
in

puszit. – Miután Elena elengedte, leült a takaróra és az ölébe

emelte Betht. Elena keresztbe tett lábbal letelepedett eléjük és
vicces arcokat vágott a kicsinek. A baba kacagott, apró
rn

kezeivel felé kapdosott.

– Amikor téged látlak, Elena, az anyukámat is látom
benned. – mondta Marguerite. – Ugyanaz a haj – futtatta
Bu

végig az ujjai között a tincseket – ugyanazok az arcvonások,

ugyanaz a mosoly. – A ragyogás eltűnt, csak a mosoly maradt.
– Magadban hordozod az én Jeffrey-met is. Az ő
arckifejezését, ami túl komoly mostanság.
Marguerite-ből ismét kitört a kacagás, mintha nem tudná
visszatartani. – Meg kellett tanítanom mosolyogni az
apukádat, chérie. Annyira komoly volt, amikor megismertem,
de láttam a jóságot a szívében, és tudtam, hogy hozzám
tartozik, ez a csendes amerikai, aki mindig ugyanabban a
sarokban ült a kávézóban, ahol pincérnőként dolgoztam.
A titokzatos fény az arcán mosolyra késztette Elenát is, ez
volt az egyik kedvenc története, amit az anyukája mesélt neki.
– A papád soha nem rendelt, ameddig oda nem mentem
felvenni a rendelését. Ez bosszantotta a személyzetet,
ameddig el nem döntötték, hogy végül is ez romantikus, és

s
utána természetesen ez rendben is volt. Egy férfi lehetett

l
különc Párizsban, ha romantikus volt.

be
Elena nem értett meg mindent, amit az anyukája elmesélt
neki, de megértette a szavaiból sugárzó örömöt, és ez elég
volt. – Mit rendelt a papa?
Re
– Mindig ugyanazt. – Marguerite megrázta a fejét,
visszatette Betht a takaróra, mikor elkezdett izegni-mozogni.
– Kávét feketén, pirítóssal. – Tette fel a kezeit. – Egy idő után
nem vettem figyelembe, mit rendel, és elkezdtem neki azt
g
szervírozni, amit szerettem volna. Friss croissant, tökéletesen
in

fűszerezett tojást, illatos bacont almával, különleges

zabpelyhet, amit minden reggel frissen készítettünk. És ő
mindent megevett. – Marguerite mosolygott. – Amíg egy nap
rn

két dolgot nem rendelt: kávét feketén és habos csokoládét

mogyoróval. Tudod, a kedvencem.
Az anyukája megfogta Elena arcát, az arckifejezése
Bu

komolyabb volt, mint valaha. – Emlékszem: a fotón az

anyukám engem tart, és egy puha takaróba vagyok tekerve. –
Hirtelen összeráncolta a szemöldökét. – A sarkán volt egy
jelzés, azeeztee. Azt hiszem, egy angol monogram: M.E. –
Váratlanul elmosolyodott. – Szóval valószínűleg a
vezetéknevem E betűvel kezdődik.
 ***
Vicces játék volt találgatni a lehetséges neveket, amik E
betűvel kezdődtek. Akkor Elena azt gondolta, az volt a
legszebb nap az életében, de más csodálatos napokat is
megélt.
Marguerite egy káprázatos pillangó volt, aki szerette a

s
csinos ruhákat, szeretett kávézgatni a barátaival és táncolni a

l
férjével, de mindenekelőtt szerető anya volt. A kiterjedt baráti

be
köre és hobbijai ellenére, a férje és gyermekei voltak az élete
középpontjában.
– M.E. – morogta Raphaelnek, a szívében megpróbálta
Re
megtartani a boldogság buborékok visszhangját. – Csak a
monogramját tudom és azt, hogy az élő mása vagyok.
– Lehet, hogy szerencséd lesz – mondta az arkangyala. – A
Luminata, amikor nem a lumineszcencia keresésével van
g
elfoglalva, akkor információkat gyűjt, így felfedezhetsz
in

valamit az archívumukban. És a vérvonaladban volt

valamikor egy vámpír. Talán a nagymamád idejében.
Még mindig borzongás futott végig Elena gerincén a
rn

tudattól, hogy volt egy vámpír őse; Raphael érezte a

Marguerite által a lányainak szeretettel varrt takaróba ivódott
vérből származó erőt, ami egyáltalán nem volt emberi. A
Bu

mamája megszúrta magát varrás közben, a vér pusztán csak

egy csepp volt, de elegendő erőt hordozott, hogy felborzolja
Raphael érzékeit.
– Hátborzongató belegondolni, hogy az egyik ősöm még
mindig él valahol.
Raphael megrázta a fejét. – A vámpír, aki elég erős, hogy
vérvonalat hozzon létre, bizonyos szintű erőt birtokol és
rendszerint nem szakad meg a kapcsolata azzal, akit
teremtett. De természetesen mindig vannak kivételek.
És a vámpírok, Elena nagyon jól tudta, nem teljesen
halhatatlanok. Meghalhatnak. – Tudom, hogy a vámpír
dédanyám vagy dédapám valószínűleg rég halott, de mégis,
kielégítené a kíváncsiságomat, ha kideríthetném az igazságot.
Hirtelen kirázta a hideg, libabőrös lett.

s
– Elena?

l
Megrázta a fejét, és elkísérte Raphaelt az ajtóhoz, mivel

be
mindkettejüknek találkozója volt Dmitrivel a Toronyban. –
Semmi. Csak valaki átsétált a síromon.
***
Re
Ő és Raphael anélkül repültek el ma a Toronyig, hogy
játszottak volna. Mikor leszálltak a magas teraszra, a szél
belekapott Raphael hajába, mint egy szerető, aki nem tud
távol maradni. Elena nem hibáztatta a szelet. Néha
g
éjszakánként csak feküdt és játszott az éjfekete selymességgel
in

és a szárnya betakarta az arkangyalát nem titkolt

birtoklásvággyal.
– Gyere, hbeebti 4 – mondta, hátára hajtva a szárnyait. –
rn

Beszéljünk Dmitrivel, aztán térjünk haza. Montgomery nem

etet meg minket, ha a Toronyban maradunk éjszakára.
A múlt héten ez volt a helyzet, mert Dmitri a városon kívül
Bu

volt és elvitte Honort a titkos kunyhójukba kikapcsolódni. Ma

tért vissza, hogy újra felvegye a kötelezettségeit, mint Raphael
jobbkeze.
Raphael kezébe csúsztatva a sajátját, Elena besétált vele a
Toronyba. Az ajka mosolyra húzódott az érintéstől, a furcsa

4 bébi (ar.)
hidegség elhalványult, miközben a Hudson vörös-arany vize
fölött repültek a naplementében.
Raphael észrevette a hangulatváltozást és futólag ránézett.
– Min mulatsz?
– Miért vagy ilyen gyanakvó?
– Mert a kedvenc dolgaid élesek és vérrel festettek.
– Vicces, Arkangyal – nevetett, mert Raphael bűnös volt,

s
hisz táplálta a vadász gyönyörű pengéktől való függőségét. –

l
Fogjuk egymás kezét. Senkinek nem fogtam a kezét előtted, és

be
amikor először találkoztunk, soha nem gondoltam volna, hogy
ez bekövetkezik. – Az arkangyal túl kemény és túl veszélyes
volt.
Re
– Ebben, Elena, még én is szűz voltam. – Az ujjai átfogták a
vadászét, a szárnyai felizzottak, ami egykor megrémítette
Elenát.
Tudta, hogy Raphael pontosan olyan kíméletlen volt, talán
g
még halálosabb, mint ő, amikor a pengét tartó kezére helyezte
in

az övét és megvágta – de Elena már nem volt többé halandó

vadász, aki a Tanács tagjával találkozgat. Most már egy hitves
volt, aki még mindig ismerkedett az emberével, akit az
rn

életénél is jobban, megmagyarázhatatlanul szeretett. Az

arkangyal képes lenne meglepni őt évszázadokon,
évezredeken keresztül, efelől semmi kétsége nem volt. Ahogy
Bu

afelől sem, hogy ők ketten egy legyőzhetetlen egység.

A világ megpróbálhatja elszakítani őket, de ez csak egy
módon sikerülhet: ha mindketten meghalnak.
Ha ez a halál, Angyali Vadász, akkor a túloldalon
találkozunk.
Összeszorult a szíve.
Nem, még a halál sem választhatja szét őket. – Szeretem az
összekulcsolt kezünket – nyugtázta, menet közben előre és
hátra lóbálva kezüket, ahogy lefelé sétáltak a széles előszoba
felé, ami Dmitri irodájába vezetett. A falakat nemrégen
festették finom szürkére, a lábaik alatt a vastag szőnyeg
sötétszürke volt.
Raphael válasza csendes volt, a szárnya végigsimította őt,
ahogy…
– Raphael!

s
Az átkozott arkangyal beporozta őt.

l
Ragyogó, fényes angyalpor tapadt rá, az íze semmihez sem

be
volt hasonlítható, amikor szétnyitotta az ajkait és lenyalta a
nyelvével. A combjait összeszorította. – Ez nem vicces! –
Zordan nézett rá, de az arkangyala annyira nevetett, hogy
nem érdekelte. Re
Elena szíve megállt egy pillanatra.
New York Arkangyala ritkán nevetett és soha nem így.
Elena látta az ifjút, akinek kellett lennie egyszer, a
g
féktelenséget a megdöbbentően kék szemekben, ami
in

nevetésre csábította őt is. Ezelőtt még soha nem látta igazán

benne a fiatalságot. Hogyan is láthatta volna? Raphaelben
annyi erő volt, hogy lüktetett minden érintésében és
rn

felhevítette a bőrét.
Elena a kezével megragadta a pólóját, közelebb húzta
magához és megcsókolta őt. Raphael elmerült benne, a
Bu

szárnya felemelkedett és körülölelte őt, amíg Elena minden

érzéke csak őt élvezte. És az angyalport. A különleges ízt, ami
csak neki készült.
Raphael egyik kezével beletúrt a nő hajába, megragadta,
amíg másik karjával körülölelte a derekát és nekihátráltak a
falnak. Valami tompa puffanással leesett. Talán az élénk
színekkel megfestett vadvirágos kép, ami épp most lett
felrakva a falra, mivel minden képet eltávolítottak a festés
miatt.
Elena szerette azt az egyszerű darabot, amit Honor a
bolhapiacon szerzett, de ez éppen most a Kolibri
felbecsülhetetlen munkája volt, mégsem aggódott.
Lábujjhegyre állt. Túlságosan boldog volt a falnak préselve,
hogy ellenálljon az arkangyal határozott lelkesedésének, főleg,

s
mivel az előző éjszakát őrségben töltötte. Szó sem lehetett a

l
gyönyörről, amíg Dmitri távol volt, Illium pihent, Aodhan az

be
óceánnál őrjáratozott, Raphael pedig mindenütt a biztonsági
szituációkat kezelte.
Elena egy komplett védelmi hálót ellenőrzött. Mindketten

a figyelmetlenséget
Re
készenlétben voltak, és egyikük sem engedhette meg magának
a Zuhatag kiszámíthatatlan
ellenségeskedésével szemben, mert ha kiszabadul, akkor
káoszba és valószínűleg háborúba taszítja a világot.
g
Ma azonban a többiek voltak készenlétben és Elena
in

megengedhette magának, hogy megcsókolja a szerelmét. Az

arkangyal forrón égett, ő volt a mélységes óceán, a kavargó,
sebes vihar, ami felkapta őt.
rn

Később is tudunk beszélni Dmitrivel. Menjünk fel a

lakosztályunkba.
Üzente Elena Raphaelnek, végigcsúsztatva a kezét a
Bu

gerincén és a mellkasán.
– Khmmm.
Elena megpróbálta figyelmen kívül hagyni a célzatos
köhintést. Raphael ismét rámosolygott.
Úgy gondolom, a szekundánsomnak más az elgondolása.
Elhúzódva a csókból, ami még többet ígért, visszahajtotta a
szárnyait, felfedve a vámpírt, aki a falnak támaszkodott tíz
lépéssel hátrébb a folyosón a nyitott ajtó mellett.
 Dmitri fekete farmert és fekete pólót viselt, karja keresztbe
téve, felfedve jól kidolgozott bicepszét. Az egyetlen díszítés az
arany karikagyűrű volt a bal kezének gyűrűsujján, amit soha
nem vett le, bármi történjék. És néha Elena kedvelte őt ezért.
Máskor csak púp volt a hátán: főleg, amikor az illatokkal
játszott.
A született vadászok rendkívül érzékenyek voltak az

s
illatokra, főleg a vámpírokéra. Emiatt voltak olyan kitűnő

l
nyomkövetők. Egyben a gyengeségük is volt, amit egyes

be
vámpírok kihasználtak. Az ő átkozott szerencséjére Raphael
első embere is ilyen volt.
Dmitrinek érzékien csinos arca volt, erős vonalakkal
Re
metszve, bronz bőrrel takarva; szeme gazdag barna és az illata
sötéten csábító, mint a pezsgő, a csokoládé és minden bűnös
dolog. Most a vámpír a szemöldökét ráncolta.
– Tudtam az elejétől, hogy a vadász rossz hatással lesz rád.
g
Elena bemutatott neki.
in

A vámpír vigyorgott és hirtelen Elena köré tekert egy

csápot csokoládé és pezsgő illattal, miközben szőrme
dörzsölte végig a bőrét. A fogát összeszorítva Elena előhúzott
rn

egy pengét az alkarján lévő tokból és felé hajította, mielőtt

még tudatosan végiggondolta volna, valójában mit is csinál.
Bu
 4. Fejezet

s
Dmitri éppen időben reagált. A penge tompa puffanással

l
állt bele a falba, aminek támaszkodott és felszegezte volna rá a
fülét, ha nem mozdul el. Dmitri konstatálta a dobást,

be
megdörzsölte az állkapcsát, majd kihúzta a falból a pengét és
egy könnyed pörgetéssel visszadobta a vadásznak, aki gond
Re
nélkül elkapta. – Gyorsabb vagy.
Raphael bólintott. – Igen. – Odébb ment a folyosón, amíg
tizenöt láb távolság nem lett közöttük. – Dobj meg a
pengékkel, amilyen gyorsan csak tudsz – mondta.
g
Elena nem hezitált. Raphael több mint erős volt ahhoz,
hogy ha nem sikerülne időben félreugrania, akkor is
in

meggyógyítja magát egy szívdobbanás alatt. De nem gondolta,

hogy az arkangyal ne lenne képes kikerülni a pengét. Eleget
harcoltak együtt ahhoz, hogy tudja, a hitvestársa úgy mozog,
rn

mint a villám. Egyedül Illium volt nála gyorsabb.

Harangvirág még az ura eldobott pengéit is ki tudta
kerülni, ha nagyon erősen próbálkozott.
Bu

Elena eldobta az összes pengéjét, egyiket a másik után,

miközben tisztában volt azzal, hogy Dmitri sötét
összpontosítással nézi, ahogy Raphael kikerülte vagy
egyszerűen elkapta a fegyvereket a levegőben. Honor kidugta
a fejét az irodájából, ami Dmitriével szemben volt, felmérte,
mi történik, majd biztonságos távolságba húzódott a
tűzvonalból. Ő is képes lenne meggyógyulni a tőr ütötte
sebből, de ő még csak egy bébi vámpír volt, és ez időt venne
igénybe.
Dmitri kívánságára Raphael volt az angyal, aki átváltoztatta
Honort. Az arkangyal vére keringett az ereiben, emiatt
vámpírképességeit tekintve erősebb és fejlettebb volt, mint
amilyennek kellett volna lennie – egy majdnem
halhatatlannak – az ő korában. Nem mintha ez

s
megváltoztatta volna őt, kivéve a felszínt, ahol kiélezte a

l
szépsége ragyogását.

be
Nem, Honor önmaga maradt. A nő, aki teljes szívéből
szereti a történelmet és a nyelveket, és aki egész lényével
vadász volt. A korábbi utcagyerekek száma, akik neki
Re
köszönhetik a boldogulásukat, mutatja Honor szeretetének
mélységeit. És a nő nem pihent a babérjain, folytatta a
gyerekek megmentését, akik elveszettek és magányosak
voltak.
g
– Whoa! – Kiáltott fel Honor, amikor Elena egyik pengéje
in

majdnem beleállt Raphael halántékába.

Elena vigyorgott és megpörgetett egy másik pengét, mielőtt
Raphael visszafordult volna egy éles elhajlásból, de ő mégis
rn

túl gyors volt. Elkapta az utolsó tőrt, megpörgette és

visszadobta neki. Elena visszacsúsztatta a combján lévő
hüvelybe, aztán eltette a többit is, amiket elkapott, egymás
Bu

után a helyére. Néhány befúródott a szőnyegbe és falba,

miután Raphael kikerülte őket, és Elena azon tűnődött, hogy a
Torony javításokért felelős személyzete vajon elmenekül-e a
véletlenszerű tőr ütötte lyukak láttán, amik az újonnan
renovált előszobában keletkeztek.
Valószínűleg csak vállat vonnak majd és morognak. –
Munka, mint mindig.
 – Mit szólsz? – kérdezte Elena, miközben eltette az utolsó
pengét. A szíve jókedvtől és tiszta vidámságtól dobogott
amiatt, amit most csináltak.
Meglepő módon Honor válaszolt. – Gyorsabb lettél –
mondta határozottan. – Emlékszem, hogy néztem a
gyakorlatodat a társaság ringjében egy évvel ezelőtt, de
bármennyire is jó voltál, soha nem kerültél ennyire közel

s
ahhoz, hogy ténylegesen megsebezd Raphaelt.

l
Dmitri tekintete ellágyult, ahogy a feleségére nézett, de

be
amikor a figyelmét ismét Elenára fordította, megint gúny
csillogott a sötét pillantásában. – Úgy tűnik, a Torony bébije
totyogó lett.
Re
– Egy nap kivágom a szívedet, kisütöm szalsza szósszal, és
megetetem a varjúkkal – válaszolta társalgási hangnemben. –
Ne aggódj, Honor, visszanő. Sajnálatos módon.
Megrázva a fejét, Honor odasétált és megállt a férje mellett,
g
aki rögtön átölelte a felesége vállát. Eltérően a szokásos
in

hivatali ruházattól, Honor vadászathoz öltözött ma –

bőrnadrág, csizma, egyszerű póló és bőrdzseki, ami megvéd a
késszúrástól vagy karmolástól.
rn

– Vadászaton vagy? – kérdezte Elena.

– Most tértem vissza – mondta Honor drámaian zöld
szemét lesütve, puha ébenfa haja lófarokban, meleg, mézszínű
Bu

bőrén arany csillogás. – Egy elkényeztetett és totálisan idióta

vámpír eltökélte, hogy lelép, miután összecsaptak az
angyalával – aki történetesen a szerelme.
Honor kitárta a kezeit. – Úgy értem, ki gondolhatja, hogy
ez egy jó ötlet? Megtaláltam a „bujdosót” egy díszes hotelben,
ahogy drága, szobaszervizzel rendelt vért ivott. Hazavittem, és
amikor eljöttem, a vámpír és az angyal egyformán durcás,
mogorva arccal nézték egymást.
 Elena is megforgatta a szemét, mert komolyan, az emberek
ostobák néha. Még azok is, akik évszázadokat éltek meg. –
Szerintem a munka az munka – és nekünk keménynek kell
lennünk.
– Ezt is csináltam. – Honor vállat vont. – De ne beszéljünk
többet rólam. Mikor fogtok ti ketten összebarátkozni? – Éles
pillantása Dmitri és Elena között vándorolt.

s
– Soha – mondták egyszerre, aztán morcosan néztek

l
egymásra a nem szándékos egyetértés miatt.

be
Honor nevetett és felnyújtózkodott, hogy végigfuttassa az
ajkait Dmitri állának kemény vonalán, amíg Raphael
vidámsága csendesebb volt, de nem kevésbé meggyőző.

Dmitri Elenának.
– Mi?
Re
– Habár kedves tőled, hogy kiöltöztél nekem – mondta

– Szikrázol.
g
– Ó, harapj meg! – mondta, és egy másodperccel elkésve
in

rájött, hogy hibázott.

Az átkozott vámpír kivillantotta a fogsorát, agyarait
villogtatva. De mielőtt mondott volna valami bosszantót,
rn

Honor összecsukta az ujjaival a száját. – Dmitri csak a

feleségét harapdálja most – mondta, mielőtt Elenára mutatott
volna. – Hess. Menj haza, hogy dolgozni tudjunk. Vagy a
Bu

férjem azzal fogja tölteni az időt, hogy téged bosszantson.

Raphael máris Elena mellett állt, a szárnya befedte az övét,
tollai fehér arany izzásába éjsötét és hajnalpír vegyült. – A te
gondjaidra bízom a Tornyot és a területemet, Dmitri. Nem
csak ma éjszakára, hanem egészen addig, míg vissza nem
térek Lumiából.
Dmitri felegyenesedett, tekintetéből eltűnt a humor, arca
megfeszült. – Összehívták a találkozót?
 – Igen. Hajnalban indulunk.
Hirtelen Dmitri már nem az a dühítő vámpír volt többé, aki
Elenával szórakozott, csak mert megtehette, hanem Raphael
első embere, annyi erővel, ami miatt bizonyos angyalok
óvatosságra intették Raphaelt, hogy ne bízzon egy olyan
valakiben, akinek ekkora hatalma van. Ők nem értik a
köteléket, ami a két férfi között van. Ők nemcsak úr és

s
alattvaló voltak. Annyira közel álltak egymáshoz, mintha

l
testvérek lettek volna.

be
Dmitri meghalt volna Raphaelért.
És bár a kívülállóknak nehéz megérteni, Dmitri meghalt
volna Elenáért is.
Re
Mert te vagy a szíve, Elena. A férfi pedig kitépett szívvel
megtört teremtmény. Tudom.
Ezeket a szavakat egyszer egy csendes éjszakán mondta a
vadásznak, amikor egyedül voltak a balkonon, jóval azelőtt,
g
hogy megtalálta Honort. Meg sem kísérelte elrejteni a sebeit,
in

amikor ránézett Elenára. És a vadász nem először képzelte el

Dmitrit, mielőtt vámpír lett. Egy életben, ami magába foglalt
egy feleséget és gyermekeket is.
rn

– Uram, légy nagyon óvatos. – A vámpír egész teste

megfeszült. – A szabályok – már – érvényüket vesztették.
Nem hiszem, hogy a többieket visszatartaná, hogy ne
Bu

csapjanak le a szent és sérthetetlen Luminata legbelsőbb

szentélyében.
– Ne félj, Dmitri. Nem szándékozom a testőrségem számát
csökkenteni. – Raphael elhallgatott egy pillanatra. – Arra
gondoltam, magunkkal visszük Aodhant kísérőként. Ő
értékelni fogja a művészetet, ami Lumia falaiból árad és elég
erős ahhoz, hogy senki ne tartsa könnyű célpontnak.
 – De nem olyan erős, mint Illium. – Dmitri szemei
összeszűkültek, mielőtt bólintott, karja még mindig a csendes
Honort ölelte. – Illium konfrontálódásra adhatna okot.
Természetesen, Aodhan kevésbé feltűnő, és ez neked kedvez.
Ismét bebizonyosodott, hogy a Hetek rendkívüli férfiak
csoportja. Elena el tudta volna képzelni a három
legidősebbről, hogy mindegyikük egy-egy arkangyal első

s
embere. Mindegyik erős volt, intelligens és eléggé felkészült

l
ahhoz, hogy elfoglaljon egy pozíciót egy arkangyal oldalán.

be
Mindazonáltal ők egy arkangyal szolgálatát választották és
egymással dolgoznak ahelyett, hogy rivalizálnának.
– Magammal vihetem a Testőrségemet? – kérdezte Elena,
Re
aki szerette volna Raphaelt annyi tűzerővel támogatni,
amennyi „legálisan” engedélyezett volt.
Bár még nem tudta igazán, hogy mit kezdjen a
Testőrséggel, amire valahogy szert tett, ráadásul mind
g
tehetséges harcosok voltak. Közülük egy pár – név szerint
in

Ashwini és Janvier – kiválóak voltak fájóan alattomos

dolgokban, amivel ellensúlyozták viszonylagosan fiatal koruk
előnytelenségét.
rn

De Raphael megrázta a fejét. – Ebben a szituációban te a

hitvesemként leszel jelen és így, ha magaddal hozod a saját
Testőrségedet, az felér egy beismeréssel, hogy nem bízom
Bu

benne, hogy meg tudlak védeni.

– Utálom az angyal politikát. – Elena végigfuttatta a kezét
a haján. – Szóval, te, én és Aodhan megyünk. Dmitri és Illium
vigyáz a városra? – Ők ketten kétségkívül képesek rá, de
kemény dolgok jönnek, ami a többit illeti.
– Méreg a következő huszonnégy óra folyamán
visszaérkezik New Yorkba. Galen jóváhagyta az utazást –
mondta Raphael neki és Dmitrinek. – Naasir és Galen a
Menedékbeli területünket próbálják biztonságban tartani,
amíg Jason azt fogja csinálni, amit szokott.
Más szavakkal, gondolta Elena, mikor ők ketten elrepültek
a Toronyból egy rövid köszönés után, Jason gondoskodik
majd mindenről, amire a többieknek szükségük van a
munkájuk elvégzéséhez. Elena Testőrsége ez alatt Dmitrivel
fog együttműködni. Így lesznek még erősebbek. A csapata

s
Dmitri keze alatt fog tanulni és fejlődni, mert akármit is

l
mondanak Dmitriről, a munkájában a legjobb.

be
A csapat mindenkiért működött – Elena még nem készült
fel rá, hogy átvegye a teljes irányítást az Testőrsége felett,
ameddig meg nem ismerte önmagát. Véletlenül kötött ki a
Re
Testőrségénél. Elijah hitvese, Hannah volt az, aki
felvilágosította őt, hogy fordítson erre komoly figyelmet.
– Ahogyan gyarapodik az erőd és az éveid száma – mondta
neki Hannah –, egyre kevesebb érdekességet és több
g
fenyegetést fogsz látni. – Hannah sötét szemei csendes
in

bölcsességet sugároztak, ében bőre tökéletesen hiba nélküli,

koromfekete göndör fürtjei bonyolult kontyba csavarva a
tarkóján, szárnyai fényűző és buja krémszínűek a barack
rn

árnyalatával átszőve. – Soha ne felejtsd, hogy amíg egy

arkangyalt különösen nehéz megölni, a hitveseket, mint te
vagy én, nem annyira.
Bu

Ezzel megtámadhatják az arkangyal szívét.

– És – mondta Hannah egy mosollyal – jelenleg a legjobb
felépíteni a Testőrséget, mikor ugyanazon a szinten vagy,
mint az embereid. Ők az oldaladon erősödhetnek, a
barátságok pedig tűzben kovácsolódnak. Sokkal bonyolultabb
összegyűjteni az embereket, akikben megbízol, ha befolyásos
vagy bármilyen szinten: először is kíváncsi leszel, hogy
valóban lojálisak-e hozzád, vagy, hogy csak egy hatalommal
rendelkező nő alárendeltségére éheznek-e.
Elena tudta, hogy máris rendelkezett bizonyos hatalommal,
mert Raphael hitvese volt, de azt is tudta, hogy ez kevés volt a
Testőrség vezetéséhez. Ashwini egy megbízható vadásztárs és
jó barát volt évek óta. A párja, Janvier, aki olyan nyílt
elragadtatással imádta Asht, amit Elena még sose látott, soha

s
nem árulná el azt, akit a vadásza a barátjának nevez – annál is

l
inkább, mivel a végletekig hűséges Raphaelhez.

be
Izak pedig… nos, ő egyszerűen imádni való.
Elenát mindig mosolyra késztette, ha a fiatal angyalra
gondolt, aki annyira beleesett. Az ő lelke becsületes, édes és
Re
nyitott volt a világ számára.
Ami Viveket illeti, annyiszor megmentette az életét, hogy
számon se lehet tartani. A vadászok hírszerzésének korábbi
feje most már vámpír, de ennek ellenére ő egyszerűen csak
g
Vivek maradt, csípős és metszőn intelligens, mint mindig. Az
in

átváltozása után helyet kapott a Torony hírszerző csapatában,

és mivel bebizonyította hozzáértését, Jason jobb keze lett.
Nem mintha az a Vivek, akit Elena mindig is ismert, nem
rn

változott volna meg. Egy gyerekkori baleset következtében

válltól lefelé lebénult ember, aki született vadász volt, Elena
barátjának számított. Habár Vivek kerekesszékben maradt
Bu

egyelőre, visszatért az érzékelése deréktól felfelé, visszanyerte

a teljes irányítást a keze és törzse felett.
Vivek valószínűleg elhagyja egyszer a Testőrségemet és a
Toronyban betöltött pozícióját, mondta Elena Raphaelnek,
miközben átsiklottak a sötétedő égen a város felett.
Raphael mellette repült, szárnyain megcsillantak a nap
halvány, utolsó sugarai. A szárnyakon, amik fehér tűzben
fodrozódtak aznap, amikor megmentették Illiumot – amikor
az angyallal az a katasztrofális incidens történt az égen –
azóta sem ismétlődött meg a dolog; minden, amit Elena átélt
az elmúlt két évben, időnként ősi szenvedéllyel villantak fel,
majd olyan gyorsan el is tűntek, ahogyan jöttek.
Igen, felelte Raphael. Vivek Kapur a balesete miatt
bizonyos döntésekre kényszerült. Fel kell fedeznie a szabad
döntés lehetőségét, mielőtt döntene, hogy visszatér-e az

s
életbe és a munkába, amit magának választott.

l
Ez hamarabb meg fog történni, mint azt bárki is

be
megjósolná. Vivek olyan sebességgel gyógyult, amit még Keir
sem látott előre – valószínűleg, mert Aodhan változtatta át,
Keir útmutatásával. Őt még mindig köti a szerződés. Száz év
Re
szolgálat cserébe a majdnem hallhatatlanságért.
Elena, tudod, hogy ő a tied. Nem kötöm meg a
szerződéssel. Az égető kék pillantás az övébe fúródott. De
tartsd szem előtt: ő a barátod, viszont egy fiatal vámpír is
g
egyben, fájdalmasan erős ösztönnel. Erős kézre van
in

szüksége, ameddig visszanyeri az irányítást maga felett.

A fékentartás gondolata elborzasztó volt Elena számára, de
tudta, hogy Raphaelnek igaza van. Talán megkérem Jasont,
rn

hogy felügyelje őt. Elena soha nem gondolta, hogy Vivek

alázatot tanúsít valakivel szemben, de Raphael kémmestere
kivétel volt. Azt gondolom, úgy hallgat Jasonre, mint rám
Bu

soha. Biztos vagyok benne, hogy Jason akar lenni, ha felnő.

Elena és Vivek egykorúak voltak, míg Jason egy teljesen más
kategóriába tartozott. Mi a véleményed?
Azt hiszem, nagyon is jól ismered a Testőrséged. Raphael
szárnyai megcsillantak, ahogy elsuhant felette egy ezüst-kék
szárnyú angyal. Illium rögtön irány változtatott, hogy
Raphaellel egy vonalban ereszkedjen alá.
Még nem készültem fel, hogy menjek.
 Még nem készültem fel rá, hogy elengedjelek.
Annak a szörnyű napnak az emlékei, amikor Illiumot egy
erő azzal fenyegette, hogy széttépi belülről, miközben élve
elég, rögtön feltámadtak, ahogy azok ketten közel repültek
egymáshoz. Hogyha Dmitri és Raphael barátok voltak, mielőtt
úr és alárendelt lettek, Raphael és Illium kapcsolata több volt
ennél, családi szállal összefűzve. Illium túl fiatalnak bizonyult

s
aznap, amikor mindenki azt hitte, arkangyallá emelkedik.

l
Ez volt az igazság, még nem készült fel rá, hogy elhagyja

be
Raphael területét.
Túl fiatal volt ehhez, és amikor a kék szárnyú angyal azt
mondta Raphaelnek, hogy nem kész rá, hogy elmenjen, Elena

és akiben hisz.
Re
látta a megrendült ifjút, aki bíztatást várt valakitől, akit tisztel

Naasir Dmitrit az apjának tartotta.

Abban a pillanatban, amikor Illium azt mondta, nem
g
készült fel a távozásra, Elena látta, hogy Illium ugyanígy
in

tekint az arkangyalra. Nem egészen, nem pontosan, de eléggé

hasonlóan.
Elena soha nem kérdezte, mi történt az igazi apjával.
rn

Akarta, hisz Illium volt a legközelebbi hallhatatlan barátja, de

az arca annyi szomorúságot tükrözött, amikor az édesanyja
került szóba, a sérült Kolibri, hogy nem tudta rávenni magát a
Bu

kíváncsiskodásra. Az ösztöne azt súgta, hogy oka volt annak,

hogy a Kolibri olyan volt, amilyen, és ez jó eséllyel Illium
apjához kötődött.
Raphael el tudta volna neki mondani, de ezt megbeszélni
becstelenség lett volna Illium háta mögött. Ha az angyal
valaha beszélni akar a családjáról, akkor megteszi. Ő most
visszatért a szokott formájába, a lelke azonban
fegyelmezetlen.
 Senki nem tudta, mi fog történni, ha a Zuhatag nagy
sebességgel visszaüt, de Illium nem engedné meg, hogy a
bizonytalanság diktálja a döntéseit. – Aggaszt, ami történhet
– mondta Illium Elenának. – Nem fogom sajnálni a percet,
amikor megszabadulok a Zuhatag hatásától.
Ma Raphael alatt szárnyalt, körözött, majd odaszállt
Elenához, aki lustán siklott a légi útvonaluk mentén. A haja –

s
a megdöbbentő fekete végek kékkel megfestve – hosszabb

l
volt, mint általában, előre hullott, amikor elmozdult, hogy

be
Elena útjába repüljön. – Ellie, „akarsz versenyezni?” –
kiáltotta, miután hátra dobta a fürtjeit, amivel felfedte
szemeit, amik a frissen veretett aranyérme színét tükrözték.
Re
Elena elgondolkodott az ajánlaton. Amikor versenyeztek,
akkor Illium mindig jelentős előnyt adott neki és vicces volt,
amikor legjobb tudása szerint megpróbálta őt mégis lehagyni.
– Ma nem – mondta végül. – Nem akarom véletlenül
g
megerőltetni az izmaimat vagy az inakat. – Ereje teljében kell
in

lennie, amikor elérik Lumiát.

Illium a hátára fordult, majd lejjebb süllyedt, mielőtt
megpördült, hogy visszatérjen Elena mellé. Raphael
rn

időközben elsuhant felettük, az árnyéka Elenára vetült,

megérintve az érzékeit. – Illium velünk vacsorázik? –
kérdezte.
Bu

Arra gondoltam, hogy látni szeretnéd a te

Harangvirágodat, mielőtt elindulunk. Fényszikra is
csatlakozik hozzánk.
– Tudod, hogy Aodhan utálja ezt a becenevet – mondta
Elena, miközben a szája megrándult.
Ó, de annyira illik rá.
 Raphael leereszkedett mögöttük épp akkor, mikor Illium
megjegyezte Elena másik oldalán állva. – Uhm, Ellie, te
csillogsz.
Elena rábökött az ujjával a kék szárnyú angyalra, komiszul
csillogó szemekkel nézett rá. – Maradj csöndben. –
Raphaelhez fordult, aki nem is próbálta takargatni
vidámságát, rákkoppintott egy tükörfényes tőrrel az orrára,

s
mielőtt felé irányította volna. – Ezért még számolunk. Amikor

l
már biztonságban fogod magad érezni, bumm, beborít majd

be
egy nagy adag tejszínhab…vagy paradicsomszósz, ha nagyon
gonosz leszek.
– Alig várom. – Leeresztette a szárnyait és biccentett
Re
Illiumnak. – Először a Menedékbe. Indulás.
Illium ujjongva csillogó lövedékké alakult, fokozatosan
növelve a sebességét. Raphael magasabb pozíciót foglalt el, de
Illium annyira gyors volt, hogy nem látszott, mekkora
g
lendülettel csapkod a szárnyával. Elenának örömet okozott,
in

ahogy a mozgását figyelte: Illium fenomenális volt, miközben

repült. Épp rajta tartotta a szemét akkor is, amikor a szárnyai
kigyulladtak, és hirtelen a csillogó, gyors Harangvirágnak
rn

semmi esélye nem volt legyőzni őt.

Elenának összeszorult a belsője.
Megváltoztak a dolgok.
Bu

A Zuhatag többé már nem szünetelt.

 5. Fejezet

s
Raphael és Illium a pázsiton landoltak Elena előtt a

l
Menedékben. Ők ketten visszatértek, hogy biztosítsák, Elena

be
ne legyen egyedül a levegőben. Az arcukon Elena ugyanazt a
felismerést látta, amihez ő is eljutott.
Illium épp kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit,
Re
amikor a föld rengeni kezdett a lábuk alatt.
Illium és Raphael ösztönösen felszálltak. Elena nem tudott
ilyen gyorsan reagálni, a függőleges felszállási képességére
nem a gyorsaság volt a jellemző. De ebben az esetben ez nem
g
számított. Raphael megragadta az egyik karját, Illium a
in

másikat, felemelve a talajról őt. A Menedék sziklái alatt

tajtékzott a folyó, a hullámok iszonyatos erővel ostromolták
azokat a sziklákat.
rn

Amikor Elena megfordult és Manhattanre pillantott a válla

felett, látta a lengő épületeket a homályos szürkületi fényben.
A gyomra összeszorult. Olyan sok ember tartózkodott
Bu

azokban az épületekben, sokan a barátai közül.

De éppen, amikor a szíve összefacsarodott a bonyodalom
láttán, a Hudson lecsendesedett, a rengés olyan váratlanul
abbamaradt, mint ahogy elkezdődött. Elena kiengedte a
tüdejében rekedt lélegzetet. – Vissza kell mennünk, felmérni a
károkat.
– Illium.
 Miután Illium elengedte Elena karját, Raphael a karjába
vette és felszállt vele. Nem kellett mondania, mit is csinál.
Elena összehajtotta a szárnyait, hogy csökkentse a
légellenállást, majd, amikor elég magasan voltak, az arkangyal
elengedte őt. Elena kiterjesztette a szárnyait, Manhattan felé
fordult és lassú emelkedésbe kezdett, míg Illium már csak egy
kék pont volt a messzeségben.

s
Ne szállj le, Elena, mondta Raphael. Dmitri embereket

l
küld ki, hogy felmérjék a veszteségeket. Mi légi felderítést

be
csinálunk.
Értettem. Elena balra repült, míg a hitvestársa jobbra, más
angyalok pedig a város többi része felé suhantak. Nincs

Nálam is ugyanaz.
Re
összedőlt épület ezen az oldalon, csak pár kitört ablak.

Egy órán keresztül repültek, kutatták a rengéstől

szerencsére csekély mértékben megtépázott várost. Pár
g
koccanás, több törött ablak, de nem volt összedőlt épület vagy
in

kisiklott vonat. A legrosszabb esemény egy hajóval történt,

aminek az oldala nekicsapódott a kikötőnek.
Raphael csak hasonló csekély kárról szóló értesítéseket
rn

kapott a területük más részeiről is.

De természetesen ez nem az anyagi kárról szólt.
Elenának sikerült egy egyszavas üzenetet küldenie Sarának
Bu

– OK? –, még a levegőben beérkezett a válasz, hogy a legjobb

barátja és a családja, ahogy a vadászok is a területen,
biztonságban vannak. Beth hívta, épp mikor telefonálni akart
neki. Hiperventillált.
– Shh, Bethie – mondta Elena sok szeretettel és
fájdalommal. – Jól vagyok. – Elena tudta, ezt akarja a kishúga
hallani. Beth vidám természetű ember volt, de újabban
pánikba esett, ha nem hallott Elenáról. A múltjuk pokla feltört
és figyelmeztetés nélkül fojtogatta őt. Nem mintha a lánya
megszületésével létrejött aggodalom nem rázta volna meg őt.
A tudat, hogy Elena jól van, megnyugtatta a húgát annyira,
hogy elmondja, nem hallott még Jeffreyről, de mindenki más
a családból rendben van.
Elena letette a telefont látva, hogy Raphael landolni készül.
– Nincs hír halálos szerencsétlenségről. – mondta az

s
arkangyal, csökkentve Elena apja iránti aggodalmát.

l
Elena és az apja között megromlott a kapcsolat, de ennek

be
ellenére mindig az édesapja marad.
– Megváltoztatja a rengés a holnapra vonatkozó
terveinket?
Re
– Nagyobb csapásnak kell történnie ahhoz, hogy a
Luminata lemondja a találkozót. Addig semmit sem tudunk
biztosan, ameddig nem kapunk híreket más területekről.
Mert, ha a Zuhatag lecsap, akkor nagyon valószínűtlen,
g
hogy a New Yorkot sújtó földrengés egyedülálló incidens volt.
in

– Akkor hazafelé? – Úgy tűnt, Dmitri úrrá lett a szituáción,

és ha esélyes volt a kora hajnali indulás Lumiába, pihenniük
kellett.
rn

Raphael bólintott, majd széles fordulatot tett, hogy

Elenának több helye legyen a manőverezéshez. Visszarepültek
egyenesen a folyón át, ami csendesen fodrozódott a kora
Bu

éjszakában. Montgomery várta őket, a komornyik fekete

öltönye és fehér inge olyan régimódi volt, mint mindig,
arcvonásai egészen csinosak. – Uram. – Tisztelettudóan
meghajtotta a fejét. – Dmitri a készülékben van a
könyvtárban.
A „készülék a könyvtárban” a falra szerelt képernyő volt.
Elena néha elfelejtette, hogy Montgomery egy több száz éves
vámpír volt, aztán a komornyik hibázott és ilyen kifejezéseket
használt, ezzel újra rávilágított arra a tényre: igaz ugyan, hogy
a vámpírrá válás gyakorlatilag befagyasztotta a testét és arcát
– kora harmincasnak tűnt –, de ténylegesen sokkal öregebb
volt.
– Köszönöm, Montgomery – mondta Raphael. – Illium és
Aodhan megörvendeztetnek a jelenlétükkel vacsoránál.
– Intézkedem. – Montgomery eltűnt, kétségtelenül azért,

s
hogy tájékoztassa a séfet, Sivyat – aki emellett történetesen a

l
felesége volt. Ők ketten egy csendes, gyönyörű ceremónia

be
keretében keltek egybe egy évvel korábban.
– Dmitri – üdvözölte a vámpírt Raphael, ahogy besétáltak
a könyvtárba –, mit tudtál meg?
Re
Felnézve valamiből, amit a kézi számítógépen olvasott, a
kifejezése erős koncentrációt tükrözött, miközben válaszolt. –
Információim vannak Daharielről.
Elena nem lepődött meg ezt hallva. Dahariel egy kegyetlen
g
fattyú volt megmagyarázhatatlan ízléssel a nők terén, de
in

egyben egy arkangyal tapasztalt második embere, akit Dmitri

egyenrangúként tisztelt.
– Astaad területén számos kisebb szökőár jött létre, amit
rn

tenger alatti rengések keltettek – mondta Dmitri. – Csak

kismértékű károkat okozott. – Matatott a kézi számítógépen.
– A média megerősítette, hogy rengések voltak szerte a
Bu

világon, de mostanáig nincs hír jelentősebb veszteségről,

kivéve az épületekről, amik egyébként is sérültek voltak
valamilyen okból.
Elena telefonja rezgett.
Odébb lépett a kijelzőtől, aztán amikor meglátta Sarah
nevét felvillanni a telefonon, kisétált a pázsitra, hogy ne
zavarja meg Raphael beszélgetését. – Sarah. Történt valami?
Megsérült valaki a Céhes emberek közül?
 – Nem, de most hallottam, hogy édesapád autója
összeütközött egy teherautóval.
Elena keze összeszorult a telefonon, bensője megfeszült. –
Sérülések? – Tudta, hogy a legjobb barátnője bizonyára
megszerezte ezt az információt neki.
– Jeffreynek eltört az egyik karja, de egyébként jól van. A
másik sofőrön egy karcolás sincs. – Sarah megmondta a

s
kórház nevét, amelyikben az édesapját ellátták. – Tudom,

l
hogy nem a legjobb a kapcsolatotok, de gondoltam, tudni

be
akarod.
– Köszi, Sarah. – Elena meredten nézte Manhattan csillogó
sziluettjét, az ezernyi világító ablakkal és azon tűnődött, hogy
Re
Jeffrey Deveraux vajon min gondolkodik jelen pillanatban,
pedig tudta, hogy soha nem tudta megjósolni a gondolatait és
cselekedeteit.
– Az ördögbe – káromkodott Sarah. – Még egy idióta.
g
Elena pontosan tudta, a barátnője – a Vadász Céh
in

igazgatója –, miért ilyen paprikás. Jól jött a figyelemelterelés,

nem akart tovább az apjáról gondolkodni.
– Hány vámpír próbálta megszegni a szerződését,
rn

kihasználva a zűrzavart? – Ez volt az ok, amiért a Céh létezett:

mert nem minden vámpír szerette volna teljesíteni a száz éves
szerződését.
Bu

Elena hallott zokogva elmondott történeteket, de a tény

attól még tény volt: hogy valaki vámpírrá váljon, bele kellett
egyeznie egy angyal évszázados szolgálatába. És az angyalok
egyáltalán nem igyekeztek takargatni azt a tényt, hogy a
szolgálat fájdalmat, kínzást és olyan durva eljárásokat foglal
magába, ami megtörheti az egyént. Nem minden angyal
brutális, de eléggé megcsömörlöttek a több évszázados vagy
évezredes létezésük alatt, hogy szadista és gyakran szexuális
fenyítés legyen a beteg élvezetük forrása.
Vivek emiatt nem akart vámpír lenni, még úgy sem, hogy a
vámpír lét végleg meggyógyíthatta volna a gerincét.
– Száz év szolgálat azért, hogy újra használni tudjam a
testem. Száz év, kiszolgáltatva valami halhatatlannak, aki úgy
is dönthet, hogy ölebként kezel engem.

s
Elena megígérte neki, hogy nem kerül „találomra

l
kiválasztott halhatatlan” szolgálatába, így Vivek felügyeletét a

be
Hetek egyik tagjára bízta, aki a Toronyban volt akkor.
Emellett Raphael eszes volt: soha nem pazarolta volna Vivek
tapasztalatát azzal, hogy szolga feladatokat oszt ki neki.
Re
Ami Vivek szerződését illeti: ameddig Raphael
rugalmasabban kezelte az Elenával való barátság és az
egyedülálló körülmények miatt, Vivek hajthatatlan volt
abban, hogy leszolgálja a száz évet. – Meg akarom fizetni az
g
árát – mondta neki megemelt állal. – Ami engem illet, egy
in

évszázad igazságos fizetség a vámpír létért, ami meggyógyít.

Ez őszintébbnek hangzott az ő esetében, mint másokéban,
de minden vámpír elnyeri a lehetőségét a majdnem
rn

halhatatlanságnak. Több vadász ismert olyan nyafogó

vámpírokat, akik megszegték a szerződésüket, de nincs
értelme siránkozni, ha nyitott szemmel elfogadtad az
Bu

ajándékot. Nincs, ha már úgyse tudod visszaadni.

– Próbálom magamnak mondogatni, hogy örüljek –
válaszolt Sarah irigy hangsúllyal. – Mert amíg lesznek idióták,
addig lesz Céh is, de őszintén, a legutóbbi fészekalja nem
tűnik túl eszesnek. – Sarah kifújta a levegőt. – Jobb, ha
megyek. A kapott jelentések a nyakamig beborítanak.
Elena épp letette, amikor a telefonja újra csengett. Marcia
Blue volt a hívó, a Vért Kevesebbért tulajdonosa. Egy kis
vérkávézóval kezdődött, de mára virágzó üzletlánccá nőtte ki
magát három üzlettel. Elena volt a hivatalos ügyvezető
igazgató. Ez minden egyes alkalommal az őrületbe kergette.
Ransom és Demarco annyira mulatságosnak találták, hogy
fényes fekete névjegykártyákat nyomtattak neki, aminek az
elejére ráíratták, hogy Elena Deveraux, Vadász – Angyal –
Ügyvezető Igazgató, és a hátuljára egy kosztümös,

s
számszeríjas, női angyal sziluettje került.

l
Okostónik.

be
– Hé, Marci – mondta a telefonba. – Áll még az üzletünk?
A félénk vámpír meleg, biztos hangon válaszolt, ők ketten
átbeszéltek számos problémát, beleértve a terjeszkedés
Re
kérdését is. – Elhagyom a várost egy időre – mondta Elena,
miután meghallgatta Marcia mondanivalóját. – De tudsz
majd beszélni Jonasszal, ő kieszeli az anyagiakat. – Jonas egy
vámpír volt és Elena pénzügyi tanácsadója. – Majd hívlak, ha
g
átadta nekem a pénzügyi tervezetet.
in

– Ó, rendben. – Marcia lelkesedése túláradó volt. –

Jonasszal nagyszerűen együtt lehet működni.
Elena szeme elkerekedett. Hm… – Mennem kell, Marcia –
rn

mondta, mikor Raphael kilépett a házból. – De beszélünk, ha

visszatértem.
– Ok, rendben. Jó éjt.
Bu

Elena letette és elrakta a telefont. – Arkangyal, úgy

gondolom, az üzleti partnerem és a pénzügyi tanácsadóm
között forr a levegő.
– Forr?
Megfordulva, a mellkasára fektette a kezét, érezte a szikrát,
a belseje felgyúlt. – Forr.
 Raphael a kezébe zárta Elena kezét. – Ez kitűnő. Talán
Marcia elcsábítja Jonast az angyalától, akihez hűséges, és
akkor el tudom lopni tőled és Marciától.
– Hé, nincs ipari kémkedés, amikor a birodalmamat
építem. – Elena a legmogorvább arckifejezésével ajándékozta
meg, mielőtt visszatért volna a lényegre. – Mi mást mondott
még Dmitri?

s
Mikor Raphael hihetetlenül kék szeme hideg fémesen

l
villant, Elena már tudta, hogy semmi jó hírrel nem fog

be
szolgálni.
g Re
in
rn
Bu
 6. Fejezet

s
– Dmitri kapott egy jelentést Jasontól, míg beszéltünk –

l
mondta Raphael a hitvesének, a Jasontól szerzett információ
következményeire gondolva megfagyott a vér az ereiben. – A

be
rengések Lijuan területén hasonlóak voltak, mint amit itt
tapasztaltunk, de Xi nem küldött ki külön csapatokat a károk
felmérésére.
Re
– Mivel azokra a csapatokra esetleg máshol van szüksége?
Talán, hogy védelmezzék az őrült úrnőjét? – Elena összefonta
a karját, széles terpeszben állt.
g
– Vagy csak azért, hogy ezt a benyomást keltse. – Ha
Lijuan azt a parancsot adta, hogy Xi titkolja el a távollétét,
in

amíg ő biztonságban alszik, akkor az arkangyalnő tudatosan

taszítja a területét véres anarchiába.
A másik lehetőség az volt, hogy Kína Arkangyala csak
rn

nemrég tért aludni, de már azt megelőzőleg is hosszú ideje

bajban volt, miután túlfeszítette a Zuhatag által nyert
képességeit. Természetesen volt egy harmadik lehetőség is. –
Bu

Lijuan lehet, hogy halálos játékot játszik, azt remélve, hogy

saját céljai elérése érdekében rá tudja venni a Tanács tagjait,
hogy egyszerre egy helyen tartózkodjanak.
Elena összeszűkült szemmel bólintott. – De ez nem igazán
számít, ugye? Nem, amikor a részvétel megtagadása
háborúhoz vezet.
 – Nem. Muszáj elmennünk Lumiába. – Raphael
mozdulatlanságra kényszerítette a szárnyait. – Bármi
történjék, válaszokat kapunk a találkozó után. Lijuan talán
ostrom alá veszi az erődöt. Ha mégsem, és nem is alszik,
akkor nem engedi majd, hogy a földjeit felosszák és háború
sújtsa, miközben Xi megpróbálja megtartani a területeit a
Tanács hatalma ellenében is.

s
– Igen. Elmebeteg, de komolyan veszi az úrnő-a-szolgái-

l
felett dolgot.

be
– Igen. – Mindazonáltal ez nem állította meg az
arkangyalnő társát abban, hogy az emberei közül sokakat
csoszogó újjászületettekké változtasson, haláltól bűzlő
Re
lényekké, akik léte az élet megcsúfolása, de az a gondolat,
hogy az övéi felett bárki más vegye át az irányítást? Nem, azt
Lijuan nem engedné meg.
– Gondolod, hogy a Tanács megvitatja végre az egész
g
Alexander-Favashi dolgot?
in

– A kérdés akkor kerül napirendre, ha Lijuan tényleg

visszavonult a világtól. – Alexander, Perzsia előző Arkangyala
váratlanul felébredt, és mint Ősi, sokkal nagyobb hatalommal
rn

és befolyással rendelkezett, mint Favashi – az arkangyal, aki

az ő ébredéséig Perzsia Arkangyalaként funkcionált.
Ennek eredményeként, Perzsia kétfelé szakadt.
Bu

Alexander megtartotta a titulust, míg Favashi Suméria

Arkangyala lett. Úgy tűnt, rendeződtek kettejük között a
dolgok, de Raphael tudta, hogy egyikük sem elégedett, a
felszín alatt folyamatosan fokozódik a feszültség, ami végül
valószínűleg háborúhoz vezet. Alexander vissza szeretné
kapni a területeit, Favashi pedig dühös emiatt, ami ránézve
lefokozásnak tűnik.
 – Igaz – mormolta Elena. – Ismét a Tízek Tanácsa
lehetnétek, elég területtel ahhoz, hogy ne legyenek az
arkangyalok egymás hegyén-hátán.
– Ez lenne a legoptimistább forgatókönyv: a jelenlegi
helyzet veszélyesen instabil. – Mert ha Lijuan élt és ébren
volt, akkor tizenegy aktív arkangyal volt a világban. Soha nem
voltak többen egyszerre, mint tízen. Kevesebben igen, de

s
többen soha. Ez megingatta a kritikus egyensúlyt, amely távol

l
tartotta a világ legerősebb lényeit attól, hogy legyilkolják

be
egymást.
– Látom már, miért zseniális ötlet a gyűlölködő
ellenségeket összezárni egy kis területen – mondta Elena
Re
savanyú arccal. – És el is felejthetjük az ostromot – Lijuan
valószínűleg körbesiklik a testnélküli formájában és készen
áll, hogy ledobja a mérgező, fekete bombái egyikét a
többiekre.
g
Raphael előre hajtotta a szárnyait és körbefogta velük a
in

hitvesét. – Ó, de ő egy istennő, Angyali Vadász, és mint ilyen,

szüksége van olyanokra, akik imádják őt. És ő az arkangyal
társai hódolatára is vágyik. – Kína Arkangyala a tanács többi
rn

tagja előtt is az istennő szerepében tetszelgett, ő akart lenni a

Királynők Királynője.
– Igaz is, hogyan felejthettem el? – Elena körbefonta
Bu

karjait az arkangyalán, arcát a mellkasára fektette, harcos

szárnyai a háta mögött íveltek. – Nehogy meghalj, Raphael,
vagy esküszöm, levadászlak a túlvilágon.
– Nem is merészelném, én Elenám. – Az élet túlságosan
sok ígéretet tartogatott – soha nem fulladna unalomba Elena
ádáz becsületességével és vad lelkével az oldalán a létezése. –
Most – ragadta meg egyik kezével Elena haját, állát neki
támasztotta a halántékának – meséld el nekem, miért vagy
ennyire feszült és miért űzött a pillantásod.
Érzelemmentes hangon osztotta meg Raphaellel az apja
balesetét, de bármennyire keményen is próbálkozott, nem
tudta eltitkolni a nyers érzelmeket, amiket Jeffrey Deveraux
iránt táplált. Raphael nagyon jól tudta, hogy egy gyermek
szeretetét a szülője iránt nem lehet kitörölni – ő is

s
megpróbálta gyűlölni az anyját… sikertelenül.

l
Így, annak ellenére, hogy mennyire megvetette Elena apját,

be
az arkangyal nem mondott semmit, csak tartotta erős,
halandó szívű hitvesét, aki annyira mélyen tud érezni.
Elmerültek egymásban, mialatt az esti szürkület sötétségbe
Re
fordult. A Torony fényes lándzsaként uralta az eget. Illium
landolt felvágós villanással, nem sokkal utána Aodhan
következett jóval higgadtabban. Bár Illium legjobb barátja
vonzotta a figyelmet, akár akarta, akár nem.
g
A szárnya minden tolla, minden egyes hajtincse, mintha
in

zúzott drágakővel lenne behintve, ami megtörte a fényt; a

bőre fehér márványként ragyogott. Azonban nem hidegen.
Nem, ez meleg volt, érintésre hívogató – az egyetlen dolog,
rn

aminek a tehetséges és hatalmas angyal képtelen ellenállni.

Csak Illium kapta meg a jogot, hogy megérinthesse őt, amikor
akarja, bár Aodhan gyógyult volt annyira, hogy elfogadja
Bu

kevesek érintését kis mértékben.

Beleértve a harcost is Raphael karjai között.
Aki elhátrált most, a régi fájdalmat mélyen magába zárta és
mosolya ragyogó volt. – Menjünk be, nézzük meg, mit
készített Sivya nekünk.

***
 Raphael Elena mellett ült az asztalnál a könyvtárban, ahol
leggyakrabban étkeztek. Az ebédlőt csak akkor használták, ha
a Hetek vagy az Őrség tagjai közül többen voltak jelen, esetleg
más vendégeik voltak. Ebben a pillanatban a hitvese együtt
nevetett a Hetek egyik tagjával, aki vele szemben ült az
asztalnál.
Illium volt az természetesen, Elena kedvence.

s
Másvalaki féltékeny lett volna a barátságuk láttán,

l
keserűségbe süllyedt volna, ami minden köteléket elpusztít,

be
ami közöttük él. De Raphael látta a kék szárnyú angyalt
felnőni, látta az erejét és a személyiségének alakulását; tudta,
hogy bírja Illium megingathatatlan hűségét.
Re
Harangvirág inkább levágta volna a saját szárnyait,
minthogy hamisságot mutasson bármiben.
És Elena. A vadásza nem ismerte a hűtlenség fogalmát.
Amikor Elena szeretett, azt a teljes lényével tette.
g
Gondolkodás nélkül halálba sétált volna az arkangyalával az ő
in

szenvedélyes hitvese.
Elena pillantása ebben a pillanatban találkozott az övével,
az ezüstös ragyogás a szemeiben a halhatatlanságának testi
rn

bizonyítéka volt. Elképesztően jól nézel ki. Egy mogorva

tekintet. Hagyd abba.
Raphael érezte, hogy az ajka mosolyra húzódik. A
Bu

Harangvirágod ellenkezik.
Igen, eléggé. Ahogyan Aodhan. De te, te vagy. Elena
dallam volt Raphael fejében, éles és tiszta, mint egy
tökéletesen kiegyensúlyozott penge.
Az arkangyal elgondolkozott azon, vajon Elena rádöbbent-
e, hogy mentális hangja egyre erősödik. A hitvesében jóval
gyorsabban érlelődött a halhatatlanság, mint azt bárki is
megjósolhatta volna. Mindazonáltal az egykor halandó teste
az eltelt időben csak eddig tudott fejlődni; Elena egy újszülött
angyal maradt, sokkal sérülékenyebb, mint Raphael vagy a
Hetek.
És te, Elena, te vagy. Egy harcos a lelked legmélyéig. Az ő
harcosa.
– Uram, tudnom kell még bármit, mielőtt elindulunk? –
Aodhan hangja mély volt, csendes, de ma annak a messze

s
tájnak a gyenge visszhangja is hallatszott benne, ahol a

l
fiatalságának egy részét töltötte. Akkor már Raphael

be
szolgálatában állt, egy művész keze alatt tanult Írországban.
Mert Raphael megértette azt, hogy Aodhan számára a
művészet volt az élet, a lélegzet.
Re
Tíz hosszú évvel azután, hogy kimentették a pokolból,
Aodhan nem alkotott semmit, és Raphael azt gondolta, hogy
elvesztették őt örökre. Amíg Illium akaratlanul észre nem
vette a barátját a folyónál a Menedék közelében. Mire Illium
g
futárként elvégezte a feladatát és visszatért, a barátja már
in

elment, de a barátja helyén Illium talált egy tetszetős

kőrakást, ami bámulatosan bonyolult árnyékot vetett – egy
kőrakást, úgy elhelyezve, hogy a víz elsodorja, amikor kiönt a
rn

folyó.
Raphael még emlékezett Illium könnyektől nedves
tekintetére, remegő hangjára, amikor jelentést tett. – Aodhan
Bu

nem ment el – mondta rekedt hangon. – Belül még mindig

létezik. Ki kell várnunk, míg megtalálja az útját és visszatér
hozzánk.
Ma este Raphael észrevett egy halvány, sárga-kék színű
pöttyöt Aodhan hajában. – Úgy gondolom, kitalálhatnád, kik
azok az árulók, akik kint lesznek – mondta válaszként az
angyal kérdésére –, ezek bármelyike kész hátbaszúrni minket.
– Kortyolt egyet a borából, köszönetként bólintott
Montgomerynek, aki újratöltötte a poharaikat. – Ez a viperák
találkozója lesz, Aodhan. A feladatod az lesz, hogy
biztonságban tartsd Elenát.
Elena megdobta őt egy zsemlével.
Raphael észrevette és megdöbbent. – Elena, te tényleg
megdobtad New York arkangyalát egy zsemlével?
– A legnagyobb tőrömmel akartalak megdobni, de

s
türtőztettem magam – hangzott a válasz. – Büszke vagy rám?

l
– Egy émelyítően édes mosoly.

be
Illium fulladozni kezdett a nevetéstől, míg Aodhan próbált
kifejezéstelen tekintettel nézni, majd hirtelen mély
érdeklődést mutatott az asztaldísz iránt. Montgomery, aki épp
Re
el akarta hagyni a könyvtárat, habozott, majd győzött a jó
neveltetése, és kislisszolt.
Miután felvette azt a bizonyos zsemlét, Raphael átváltott a
mentális beszélgetésre. Óvatosnak kell lenned, szükséged van
g
védelemre. Michaela valószínűleg magával hozza kísérőként
in

Rikert, csak hogy bosszantson téged. És az a becsavarodott

vámpír akart egy darabot Elenából.
Az a tény, hogy Raphael kitépte Riker szívét a mellkasából,
rn

puszta kézzel áttörve Riker bordáit, hogy megmarkolhassa a

pulzáló szervet, lehet, hogy visszatartja – vagy lehet, hogy
nem. Mert Riker nem volt egészen épelméjű, miután annyi
Bu

évet töltött Michaela szolgálatában. Nem, azok után a dolgok

után, amiket Michaela tett – és aki Riker korábban volt,
mielőtt az arkangyal ölebe lett.
Elkapom azt a seggfejet. Elena beledöfte a villáját a
vacsorájába.
Mások is lesznek ott, tudod jól.
Elena felnézett, a szemében nem düh vagy bosszúság
látszott, hanem valami más, mélyebb, sokkal fontosabb.
Természetesen, tudom, Arkangyal. Több mint három éve a
hitvesed vagyok, és ez idő alatt sok ember megpróbálta
letépni a fejemet, a végtagjaimat összezúzni, leszúrni, veszed
az adást?
Raphael vére megfagyott, haragja nem Elena ellen irányult,
hanem azok ellen, akik megpróbálták őt bántani. Közülük a
legtöbb halott volt. Vettem az adást, Hitvesem – mondta,

s
amikor Elena felhúzta a szemöldökét.

l
Elena ajka mosolyra húzódott, hallva az ideges hangsúlyt,

be
de a pillantása komoly maradt. Tudom, hogy jobban tudsz
koncentrálni a találkozón, ha Aodhan mellettem van.
Kedvelem Szikrát. Nincs kifogásom ellene, hogy vele lógjak,
Re
amíg te a Tanácsban ügyeskedsz.
Ahogy Elena több éve Hitves volt, úgy Raphael egy olyan
arkangyal, akinek hitvese van. Szóval pontosan tudta, hogy
felelősségre lesz vonva. Talán megkérem Illiumot és Aodhant,
g
hogy távozzanak. A Hetek két tagja csendesen beszélgetett
in

egymással, teljesen ellazulva, a levegőben pattogó szikrák

ellenére… mert ez az ő otthonuk is volt.
Azután vált otthonná, miután Elena Raphaellé lett. A Hetek
rn

mindig jöttek és mentek az Menedékbeli házba, meg is

szálltak néha, de soha nem voltak itt otthon. Az ő vadásza
miatt változott ez meg – és nem csak a Hetekre volt hatással.
Bu

Nem véletlenül történt, hogy Montgomery udvarolni kezdett

Sivyának, miután Elena beköltözött.
Elena életet hozott magával, szívet hozott.
Maradhatnak. Elena kortyolt egyet a borából. Nem ugrom
a torkodnak – addig nem, amíg nem végzek a desszerttel.
Montgomery Sivya engedélyével átvette a konyhát és
készített valamit, amit pavlovának hív, ami úgy néz ki, mint
egy felhő eperrel a tetején, és én nagyon szeretném megenni.
 Raphael válla ellazult, enyhült a feszültség a szárnyát
megfeszítő izmaiban, amit a személyes csatájuk váltott ki.
Hátradőlt a székében, szárnya csúcsa a vastag kárpitra
ereszkedett. Szóval, ha felfogtad a szükséghelyzetet, miért
támadtál meg ezzel a finomsággal?
Mellesleg visszakaphatnám? Tényleg szeretem Sivya
zsemléit.

s
Raphael visszadobta Elenának a zsemlét és nézte, ahogyan

l
a hitvese könnyedén elkapja. Köszi. Elena keményen ránézett

be
Illiumra, mikor az angyal megkérdezte: – Ti ketten
befejeztétek a vitát?
– Shh, a felnőttek beszélgetnek.
Re
A kék szárnyú angyal vigyorgott. – Befejezitek a desszert
előtt? Nem akarok aggodalom-köretet a desszertemhez.
– Edd meg a főételt – parancsolta Elena, mielőtt
visszanézett Raphaelre, fénylő pillantással. Itt ez az ügy,
g
Raphael. Az elmúlt pár évben, mikor mi mind azt vártuk,
in

hogy becsapjon a menykő, a dolgok határozottan békések

voltak – ez az első helyzet, amikor veszélyben leszünk.
Raphael csendes egyetértéssel meghajtotta a fejét.
rn

Ezért van az, amiért bizonyos mértékű szabadságot adok

neked. Elena kortyolt még egyet a borából, karcsú nyaka
mozgott, ahogyan nyelt. Hiányzik belőled a pozitív
Bu

megerősítés, amivel az ilyen dolgok megvitatását kezeled.

Raphael ivott még egy kicsit a poharából. Remélem, a
hitvesem most szórakozott.
Csak egy kicsit. Elena mosolya elmélyült. Emlékszel az első
nézeteltérésünkre? A véremmel fizettem, ha elfelejtetted
volna.
Egy végtelen bátorsággal rendelkező nővel való
kapcsolatot eredményezett.
 Elena letéve a borospoharát, ugyanazzal a bátorsággal és
merészséggel nézett rá, mint mindig. Elfelejthetnéd, hogy
gyenge, védelemre szoruló emberként tekintesz rám. Nem
vagyok már halandó. Ami azt illeti, soha nem voltam átlagos
halandó.
Nem, ő egy született vadász volt. Erősebb, gyorsabb,
halálosabb.

s
Letéve a borospoharát, felajánlott Elenának egy tőrt, amit

l
magával hordott, mert Elena ajándékozta neki egy

be
összecsapás után hónapokkal ezelőtt. A hitvestársad
megértette, hogy hibázott, Angyali vadász. Nem fogom úgy
kezelni a dolgokat, mint eddig – valójában, valóban nem
Re
kellene ilyesféleképpen gondolkodnom.
Elena elfogadta a békejobbot, elvette a tőrt és mosollyal az
ajkán a helyére csúsztatta. Elég öreg vagy.
Nagyon vicces, Elena. Halhatatlan időszámítás szerint
g
fiatal volt, a valaha legfiatalabb, aki arkangyallá vált.
in

Gyerünk, tedd túl magad rajta – mondta Elena nevetve.

És az a nevetés magában hordozta a nő tüzes természetét.
Az életet. – Aodhan, te Elenával leszel a találkozó alatt.
rn

Kettőtökre bízom, hogy kitaláljátok, hogyan hasznosítsátok az

erőforrásaitokat.
Elena szeme elkerekedett. A kezét az asztal alatt a combjára
Bu

tette. – Hé, nem szeretnék nyilvános bejelentést. Tudom,

hogy fontos a Heteknek, hogy az urukként lássanak téged.
Igen, a vadásza halandó szíve akkor is szerette őt, amikor a
legkisebb előnye sem származott belőle. Elena sokkal nagyobb
biztonságban lenne, ha soha nem találkoztak volna. Bár ő
soha nem élt biztonságos életet. Nem változtat semmin, ha
látják, hogy elfogadom a hitvesem nézőpontját. nagyon
ostoba arkangyal lennék, ha nem becsülném meg a
legnagyobb kincsemet.
Bársonyos arckifejezéssel, amit egyedül neki tartogatott,
Elena felemelte a borospoharát. Knhebek, Arkangyal.

l s
be
g Re
in
rn
Bu
 7. Fejezet

Elena a szerelmes szavakat nagymamája nyelvén mondta,

s
Raphael válasza a nézésében rejlett. Kék tűz volt a pillantása,

l
heves gyengédség.

be
Amikor Elena visszafordult Illium és Aodhan felé, elkapta
Illium szomorú pillantását. Öreg pillantás, bánatos szemek,
amikben a halandó szerelme elvesztésének fájdalma
Re
tükröződött, akit valaha szeretett, aki miatt büntetésként
elvesztette a tollait, és akit a mai napig gyászolt.
Majd Aodhan felé dőlt, és mormolt valamit a fülébe. Az
arca felderült, akármit is mondott neki a legjobb barátja,
g
Illium kuncogni kezdett.
in

– Uram – szólt a ragyogással hintett angyal, arcéle tiszta

vonalakból rajzolódott ki. – További kutatásokat végeztem a
Luminatáról.
rn

Elena felvillanyozódva az angyalra fókuszált, aki ragyogóbb

volt, mint a Luminaták bármelyike valaha is lehet.
– A vezetőjük, Gian – folytatta Aodhan – négy évszázadon
Bu

keresztül tartotta a pozícióját. – Ez felettébb szokatlan a

Luminata köreiben. A vezetőket a tagok közül választották és
cserélték minden ötödik évtizedben, hogy garantálják, a
politika és az erőviszonyok ne zavarják meg, vagy
korrumpálják a tagokat a lumineszcencia keresése közben.
Raphael, aki Elena mellett ült mozdulatlanul, most
megkérdezte: – Honnan tudod ezt, Aodhan?
 – Igen. – Illium hangja kőkemény volt. – A Luminata nem
igazán reklámozza a belső működését.
Elena úgy érezte, kihagyott valamit, annyi visszafojtott
agresszió feszült a levegőben, hogy akár késsel lehetett volna
vágni.
Aodhan megszakította az arkangyallal a szemkontaktust,
hogy Illium pillantásával találkozzon. A szavak, amiket

s
kimondott, olyan élesen csattantak, amit tőle még soha senki

l
nem hallott. – Nem vagyok többé egy törött bábu, aki

be
védelemre szorul azoktól, akik nem játszanak szabályosan.
Illium meghökkenve, mintha megütötték volna, hátratolta
a székét, felállt és elhagyta a könyvtárat a nyitott ajtón
keresztül.
Elena.
Re
A vadász rögtön mozdult. Elintézem. Ahogyan soha nem
hallotta még Aodhant így beszélni, úgy soha nem látta még
g
Illium arcán ezt a kifejezést. Annyira fékevesztetten mérges és
in

megbántott volt. Mélyen megbántott.

Elena követte az angyalt kifelé, és reménykedett benne,
hogy nem szállt fel – mert ha Illium elhatározza, hogy
rn

lehagyja őt, akkor esélye sincs, hogy elkapja. De ott álldogált

egy sziklán a birtok legszélén, ami a Hudson sötét vizére
tekintett, Manhattan sziluettjével a messzeségben. Angyalok
Bu

landoltak a Torony erkélyein, ahogy látta, de ma nem tudták

felkelteni a figyelmét.
Elena Illium mellé sétált, nagyon megfontoltan
hozzádörgölte a szárnyát Illium feszesen tartott szárnyaihoz.
Az érintés kéretlen volt, de elárulta neki, hogy nincs egyedül.
A szavak nem jönnek egyszerűen, ha ilyen dolgok történnek.
A szél csendesen cirógatta Elena arcát ma este. Illium haját
is hátrafújta az arcából, a kékbe mártott fekete tincsek,
mintha úgy nőttek volna, hogy kiemeljék az arca vonalát, ami
igazi férfiszépséget hordozott.
Bármennyire is gyönyörű volt, Elenát mégis a játékos
csintalanság vonzotta benne – az a fény, ami ragyogó,
örömteli láng volt a sötétségben.
Ma ez a fény kialudt, aranyló pillantása furcsán üres volt –
mintha elvesztette volna önmagából a jobbik részt. Elena nem

s
tudta ezt elviselni. Megfogta Illium kezét, az ujjaival

l
körbefonta az övét. Az angyal nem reagált egy percig,

be
kettőig… majd végül megszorította a köré kulcsolt kezet.
Illium bőre árforrósodott, ahogy teltek a pillanatok, az
üresség visszahúzódott a tekintetéből.
Re
– Tudod, mennyire sérült volt Aodhan, mikor megtaláltuk?
– A hang megremegett. – A szárnyai egyben voltak, de el
voltak rohadva, az ínak csupaszon feszültek, a csontjai olyan
gyengék voltak, mint a nyers agyag, ennyi maradt. A gyönyörű
g
tollazata odalett, a tagjai foszlányokban, az ereje elkopott és a
in

testére rá volt kérgesedve a mocsok.

Az iszonyat belemart Elena gyomrába a kegyetlen
szavaktól. Tudta, hogy valami borzalom történt Aodhannal,
rn

ami elég gyötrelmes volt ahhoz, hogy visszavonuljon az élettől

kétszáz évre. Az angyal eltemetkezett a Menedékben,
megtagadta a fizikai kapcsolatot minden formában, nem
Bu

nevetett, nem ápolta a kapcsolatot azokkal sem, akik szerették

őt.
Illium volt egyedül, aki elérte őt. Ő volt a legjobb és
legközelebbi barátja.
– Annyira sérült volt, Ellie – folytatta Illium, nem várva
válaszra. – Nem csak külsőleg. – Az angyal a szabad kezével
megütötte a szíve fölött a mellkasát. – Ez az a rész, ami
Aodhant azzá teszi, aki, ez olyan mélyen sérült, hogy azt
gondoltam, örökre elveszítettem a legjobb barátomat. –
Könnyek csillantak a szemében.
Elfordítva a tekintetét, Illium Manhattan felé nézett, olyan
intenzív összpontosítással, hogy Elena tudta, a könnyeivel
harcol. Ádámcsutkája mozgott, állkapcsa megfeszült.
Ez erősen megrázta Elenát, mert a szépségét és
játékosságát félretéve, Illium az egyik legedzettebb harcos volt

s
Raphael emberei között. Könyörtelen volt, egy katona, aki

l
gyorsan berepül akár egy század ellenséges egység közé, ha a

be
helyzet úgy kívánja.
– Hé. – Elena megfeszítette az ujjait körülötte, gyengéden
húzva a kezét, míg maga felé nem fordította. – Felfogtam,
Re
Harangvirág. Bármit is akartál kiadni magadból. – Elena
mosolygott. – Nem lehet rosszabb, mint Ransom szerelmi
élete, mielőtt Nyree megkönyörült volna rajta.
A sivár kétségbeesés, ami elfogta, úgy tűnt, elszakítja a
g
barátságuk kötelékeit, de aztán Illium ajka halvány mosolyra
in

húzódott. Felemelve összefont kezüket, egy csókot nyomott

Elena ujjaira. És ismét Harangvirággá változott, gyönyörű és
vad lénnyé, akinek erő áramlik az ereiben. Nagyon sok erő.
rn

Elena nagy levegőt vett, amikor hirtelen felfogta, hogy látja

az ereket Illium testében – a nyakán, a karjain, az arcán
keresztül. Csillogtak, mintha a vére olvadt arany lett volna. A
Bu

vadász szíve nagyot dobbant, a két évvel azelőtt történtekre

gondolt, amikor a lángoló erő majdnem szétszakította a
barátját.
Aki ebbe majdnem belehalt aznap.
– Illium.
– Semmi veszélyes. Jön és megy. – Egy vállvonás. – Ez
nem az erőt kísérő jelenség. – Egy hirtelen vigyor. – Én csak
világítok-a-sötétben egy vagy két percig. – A mosoly
elhalványult, amilyen gyorsan jött, az arany ragyogással
együtt.
Tudatosan mély levegőt véve, majd még egyet, Elena
felemelte a kezét és elsimította az angyal haját a homlokából.
A szíve sebesen dobogott, de nem önmaga miatt. – Aodhan
megbántott téged.
Ez több, minthogy megsérült. – Illium újra Manhattan felé

s
nézett, de többé már nem feszítette meg a szárnyait olyan

l
erősen. Kissé kitárta őket, tollai rácsúsztak Elena szárnyára.

be
Sok ember ezt látva azt gondolta volna, hogy ez nagyon
meghitt. Az is volt. Barátok között. Raphael Illiumot Elena
kedvencének nevezte. Ez is igaz volt. De nem volt a szerelme,
Re
soha nem is lehetne – a vadásznak az a része már örökké az
arkangyalához tartozott. Ezért tudta megfogni a kezét, ezért
simították össze a szárnyaikat, ezért csókolta meg az ujjait.
– A gyógyulási folyamat elején – mondta Illium csendesen
g
–, mikor Keir alapvetően csak a visszahozásán fáradozott,
in

Aodhan nem beszélt, nem nézett senki szemébe. – Rengeteg

fájdalom rezgett az angyal hangjában. – Csak bámult, mintha
valami rémkép ragadt volna az agyába, törött bábuként.
rn

Elena megértette a szóhasználatot Aodhan részéről.

– A személy, aki elmesélte neki a dolgokat, egy angyal volt,
Remus. – Illium kezének szorítása olyan erős lett, hogy
Bu

fájdalmat okozott Elenának. Ennek ellenére nem szólt, csak

hallgatott.
– Remus Keir asszisztense volt abban az időben. – Illium
kifújta a levegőt, engedett a szorításon. – Sajnálom, Ellie.
– Vadásznak születtem, Harangvirág. Egy kis nyomás nem
árt nekem.
 Illium mellkasa egyenetlen ütemben emelkedett és
süllyedt. – Remus a Luminata bukott tagja volt. – Az angyal
az üvegház felé vette a séta irányát, Elenát is magával húzva.
A nő követte, az üveg építmény fényesen világított az udvar
azon oldalán. Lámpák melegítették belül, ezek táplálták a
növényeket. – Remust kirúgták a rendből?
Illium elégedettsége kihallatszott a hangjából, amikor

s
felelt. – Én is mindig azt gondoltam, hogy kényszerből

l
távozott, de Remus bizonygatta, hogy önként távozott, mert

be
még nem élte meg az életét a világban. Arra utalt, hogy
akármikor visszatérhet Lumiába.
– Ez a Remus pasas, ő már nem Keir asszisztense.
Re
– Nem. – A szó borotvaélesen vágott a levegőben. –
Remusnak nem állt érdekében egészségügyi munkakörben
maradni. – Megállva az üvegház mellett, Illium benézett a
könyvtár nyitott ajtaján. – Remus sok időt töltött Aodhannal,
g
amikor a Medikában gyógyult. Én is ott voltam, mint mások is
in

közülünk, akik abban az időben Raphaellel voltak, és maga

Raphael is. Az anyám. Aodhan szülei.
Illium hallhatóan nyelt egyet. – Akkoriban a Medikában
rn

laktam, Keir engedélyezte. Nem tudtam volna elviselni a

történtek után, hogy Aodhant szem elől veszítsem. –A
szárnyai nyugtalanul rebbentek, ujjaival ismét végigszántotta
Bu

a haját. – De időnként, mondta Remus, mint gyógyító tanonc,

azt látja, hogy Aodhan feszült az állandó társaság miatt, és
időre van szüksége, hogy békét találjon. Mi nem akartuk
bántani – soha nem akartuk bántani, így engedtünk.
Elena nyakán égnek álltak a pihék, undor tekergett a
gyomrában. – És ez a Remus pacák egyedül maradt vele?
Illium bólintott. – Egyszer hamarabb jöttem vissza. Azt
terveztem, hogy Aodhan szobája előtt leülök és megvárom,
hogy Remus elmenjen és bemehessek. – Illium eleresztette
Elena kezét, a szavak nyers dühvel törtek elő a szájából. – De
az ajtó kivételesen nyitva volt – mondta anélkül, hogy
megfordult volna. – Közelebb mentem, mert Remus
eltávolította a látogatókat… és hallottam valamiféle suttogást.
Remus volt az. Azt mondta, hogy Aodhan egy törött bábu, és
mint ilyen, mesterre van szüksége.

s
Elena pillantásában düh parázslott. – A rohadék.

l
– Semmi mást kellett nem hallottam. Nyilvánvaló volt,

be
hogy Remus a helyzetét kihasználva bántalmazta Aodhant,
összetörve azt, ami belőle megmaradt, hogy a sajátjának
tudhassa. – Düh és könnyek versenyeztek Illium hangjában. –
Re
Mindenki magának akarja őt. Aodhan egy gyönyörű drágakő,
és a világ nem bírja ki, hogy csak nézze őt és gyönyörködjön a
szépségében. Meg akarják törni, kalitkába zárni.
– Mit tettél Remussal?
g
– Kidobtam a szobából, és elhatároztam, hogy addig ütöm,
in

míg meg nem hal – válaszolta Illium olyan jeges hangon, hogy
Elena libabőrös lett. – Sikerült volna, ha Aodhan végül nem
szólal meg. Csendben, lágyan, de én meghallottam. Azt
rn

mondta, Harangvirág. – Illium kifújta a levegőt. –Mintha egy

pisztolylövés hatolt volna a szívembe. Ledobtam Remus
szétvert testét és besiettem Aodhan szobájába…
Bu

A szavak abbamaradtak, mintha a pillanat emlékét túl

nehéz lenne elviselni.
Elmozdulva Elena a barátja mellé lépett, és gyengéden
végigfuttatta a szárnyán a kezét . Illium tollazata selymes és
meleg volt a tenyere alatt. A melegház fényében arcéle egy
gránit szoboréhoz volt hasonló, állkapcsát gyötrelmes erővel
szorította össze.
 Amikor beszélt, minden szó darabokra szaggatottan tört fel
belőle.. – Remus vérezve és összetörve feküdt kint, amikor
Raphael megérkezett. Ő semmit sem kérdezett akkor, csak
bevitte Remust a kezelőbe és riasztotta Keirt, hogy az egyik
emberének segítségre van szüksége.
– Tudta, hogy nyomós okod volt ezt tenni.
– Miután Aodhan álomba merült, és eléggé lecsillapodtam

s
ahhoz, hogy jelentsek, elmondtam az uramnak, mit hallottam.

l
– Ismét beletúrt a hajába. – Máig sem tudom, mit mondott

be
Raphael Keirnek, de Remust kitiltották egész halhatatlan élete
végéig a Medikából. Hogyha meg is sérül valamikor, kint kell
várnia és remélni, hogy valaki kijön, hogy segítsen neki.

nem hallottam róla.

Re
Elena visszagondolt a menedékben eltöltött idejére. – Soha

Kitaszított lett. – Mély elégedettség futott át Illiumon. – Az

emberek, politikai nézeteiktől függetlenül, tisztelik Keirt.
g
Amikor száműzte Remust, az elég volt; senki nem beszélt róla
in

nyilvánosan, mi volt a tiltás oka. – Ismét hátrafésülte a

kezével a haját. –Nem adtuk meg azt az elégtételt a
rohadéknak, hogy elérje, mások szánalommal nézzenek
rn

Aodhanra. Ő túlélte a poklot, Ellie. Nem érdemelt mást, csak

tiszteletet bátorságáért. Nem szánalmat.
Elena összeillesztette a darabkákat és felszisszent. – A
Bu

fenébe. Aodhan már nyilvánvalóan újra beszélt vele. – Most

már megértette, miért reagált Raphael és Illium ilyen rosszul
a dolgokra. – Nem aggódsz azon, hogy Remus agymosása
sikeres volt rajta, vagy igen?
Azonnali fejrázás. – Amikor Aodhan először felébredt, azt
mondta nekem, hogy Remus egy senki volt, egy féreg. Aodhan
ugyanúgy kizárta őt, ahogy a világ többi részével tette, amíg
meg nem hallotta, hogy majdnem agyonvertem.
 Illium hangja megtört. – Aodhan aggódott miattam.
Összetört, a teste és a lelke töréspontig sérült, és ő mégis
értem aggódott. Ez az, ami visszahozta őt hozzánk, az értem
való aggodalma. És ő belém rúg, amikor én meg érte
aggódom?
A megbántottsága olyan mély és fájdalmas volt, hogy Elena
a saját szívfájdalmának érezte. – Aodhan egyre inkább

s
felébred – mondta Elena, a saját indulatos reakciójával

l
harcolva a gondolatra, hogy Aodhan kitette magát egy olyan

be
helyzetnek, ahol ismét bánthatják. – Ez egy hosszú folyamat a
részéről. – Az angyal az örökkévalóságig magába zárkózott
volna, mielőtt elhatározta, hogy New Yorkba jön és újra
Re
kitárja a szárnyait. – És elég rosszul reagál arra, ha valaki
megkérdőjelezi, hogy tud magára vigyázni.
Illium álla megrándult. – Szóval már nem is aggódhatok a
barátomért? – Illium szárnya elcsúszott, ahogy szembe
g
fordult Elenával, és ismét megrázta a fejét. – Tudod
in

egyáltalán, mit jelentett nekem a tudat, hogy elveszítettük őt?

A közel két évig tartó időszak, amikor távol volt?

Illium nem mondott többet, kitárta a szárnyait és felszállt,

rn

olyan erős szélrohammal, ami Elena arca köré fújta a haját. A

vadász csak nézte, ameddig tudta követni a pillantásával,
ahogy a barátja eltűnik a csillagok között.
Bu
 8. Fejezet

s
Raphael, Harangvirág felszállt. Szerintem hagynunk
kellene, hadd menjen. Most nincs olyan állapotban, hogy

l
bárkire hallgasson.

be
Figyelmeztetni fogom Dmitrit, hogy nézzen rá.
Visszatérve a házba, Elena belépett a könyvtárba, és

Re
Aodhant még a székében ülve találta. Úgy tűnt, nem evett
semmit, mióta Elena kiment, és mikor besétált, Aodhan
tekintete rögtön a háta mögé vándorolt. – Ő hol van? –
kérdezte rögtön, amikor Illium nem bukkant fel Elena
mögött.
g
Elena vállat vont és felfelé mutatott.
in

Az állkapcsát megfeszítve, Aodhan a tányérjára meredt. –

Rendben van? – szakadt ki a kérdés belőle?
Elena nyíltan válaszolt. – Egyenlő mértékben dühös és
rn

megbántódott.
Aodhan elpirulva tolta hátra a székét. – Uram,
engedelmeddel távozom.
Bu

– Találkozunk pirkadatkor, Aodhan. Köszönöm az

információkat a Luminatáról.
Egy gyors bólintás, és az angyal elment, vele együtt távozott
a tollai szikrázó zuhataga. Olyan rendkívüli, olyan gyönyörű.
Mindenki magának akarja őt. Aodhan egy gyönyörű
drágakő, és a világ nem bírja ki, hogy csak nézze őt és
gyönyörködjön a szépségében. Meg akarják törni, kalitkába
zárni.
Elena elfoglalta a helyét, és miközben megivott egy fél
pohár bort, Illium szenvedélyes szavai jártak a fejében. A
vadász Raphaelhez fordult. – Illium beszélt nekem Remusról.
– Elena próbált nyugodtan beszélni. – Tudom már, miért
reagáltatok mindketten ilyen rosszul arra a lehetőségre, hogy

s
Aodhan felvette vele a kapcsolatot. Miért nem ölted meg

l
akkor azt a gazembert?

be
A szárnyai a padlót söpörték fehér arany hullással,
miközben az arkangyal hátradőlt a székében, megfejthetetlen
pillantással. – Túl sok kérdés merült fel azzal kapcsolatban,
Re
mit tett, hogy kiérdemelje ezt a végső büntetést.
Így kiderült volna, amit a seggfej próbált tenni Aodhannal.
– Aodhan korrekt volt – tette hozzá Raphael hosszú szünet
után. – Ő többé már nem az, aki egyszer volt, akire már
g
megszokott módon gondoltunk. Aodhan tudta, mire van
in

szüksége harcosként, aki a Luminata belső szentélyébe kísér

minket.
Elena rosszallóan nézett. – Miért Aodhant választottad a
rn

Lumiába való utazásunkhoz? Tudtad jól, hogy az életének egy

borzalmas szakaszát idézi fel.
– Félő, hogy a hitvestársad emlékei megfakultak vele
Bu

kapcsolatban – mondta Raphael sötét kifejezéssel, amit Elena

nagyon jól ismert; ősrégi düh volt. – Addig a pillanatig, míg
Remus előtérbe nem került, Aodhant annak láttam, aki – egy
erős tagja a Heteknek, aki a városomért harcol, és aki
csodával teli műveket alkot. Remust elintéztük századokkal
ezelőtt – rég elfeledkeztem róla.
Elena bólintott. – Igen, láttam. Aodhan olyan erős volt –
jóval hamarabb felépült a csatában szerzett sérüléseiből, mint
az bárki várta, és annyival társaságkedvelőbb mostanában. –
Nem a többi emberhez, hanem önmagához képest. – Nem
csodálkozom rajta, hogy elfelejtetted.
Raphael visszatette a poharat az asztalra, miután kiitta a
maradék bolt. – Miközben kint voltál, Aodhan azt mondta
nekem, hogy elégedett volt a feladataival, a csendes
elismeréssel, hogy nem látom őt annyira sérültnek, aki nem

s
tudja ellátni a szolgálatot.

l
– Ah. – Aodhan fagyos, mérges válasza Raphaelnek és

be
Illiumnak érthetőbbé vált. – Akkor ti ketten elrontottátok
azzal, hogy felhoztátok a múltját. – Elena megrázta a fejét. –
Ezt hogyan hozod helyre?
Re
– Nem vagyok biztos benne, hogy helyre tudom hozni. –
Raphael előre lépett. – Sétálj velem, Elenám.
Elena felkelt, és belecsúsztatta a kezét az arkangyal kezébe.
– Aodhan azért eljön velünk, igaz?
g
– Természetesen. Igazságtalanság lenne megkérdezni erről,
in

de nem módosítom a feladatát, amikor több mint jól fogja

tudni teljesíteni.
– Jó. Akkor kisakkozzuk a dolgokat az utazás alatt. –
rn

Aodhan lehet, hogy dühös most, de egyébként ő a

legkiegyensúlyozottabb tagja a Heteknek. Lehiggad… másfelől
viszont, Elena nem ismerte Aodhant azelőtt, szóval hirtelen
Bu

rájött, hogy nem is tudja igazán, miről beszél.

– Temperamentumos volt, mielőtt elvitték? – Noha Elena
nem tudta pontosan, hogy mi történt az angyallal, elég
információt szedegetett ahhoz, hogy megértse, Aodhant
elrabolták és fogva tartották. Ami a többit illeti, ahogy
Illiummal és az apjával, Elenának nem volt joga hozzá, hogy
tudja, hacsak nem Aodhan avatja be.
 Raphael kuncogása meleg, gazdag hang volt az éjsötétben.
– Ő egy tehetséges művész, Elena, egyike a legnagyobbaknak
az angyaltársadalomban, igaz, nem szereti, ha így emlegetjük.
– Művészi vérmérséklet? Oké, igen, ezt el bírom képzelni.
– Ritkán engedett neki. Illium volt mindig a szertelenebb
kettejük közül, de Aodhannak is voltak pillanatai.
Amikor Elena egy hirtelen természetű Aodhanra gondolt,

s
mosolyogni kezdett. – Nos, lehet, hogy dühös, de tudod, mit?

l
– Mit?

be
– Ez azt jelenti, Szikra tényleg visszatért. – Művészi
temperamentum, meg minden.
– Igen. – Mondta Raphael lassú mosollyal. – Igazad van. A
Re
mi Fényszikránk csakugyan visszatért hozzánk. – Raphael
felemelte a fejét, és felnézett a csillagokra. – Kíváncsi vagyok,
mennyi ideig fog a te Harangvirágodnak tartani, hogy
felismerje ezt?
g
in

***
Művészi levertség ide vagy oda, Aodhan kiegyensúlyozott
hangulatban találkozott Elenával és Raphaellel pirkadatkor a
rn

reptéren a repülőjük mellett, ami elviszi őket Marokkóba. A

csomagjuk már úton volt, Montgomery maximálisan
Bu

komolyan vette ezt a feladatot.

– Ruhákra lesz szüksége – mondta a komornyik Elenának.
– A Luminata sértésnek fogja venni, ha vadász öltözékben jár
a termeikben.
Elena olyan mogorván nézett, hogy az édesanyja
kétségkívül felszólította volna, hogy az arcára fagy ez a
kifejezés, ha nem vigyáz. – Vagyok, aki vagyok.
 – Még az arkangyalok is tisztelik a Luminata
hagyományait.
Jó, ez elhallgattatta Elenát. Kicsoda ő, hogy figyelmen kívül
hagyja azokat a szabályokat, amiket a Tanács maga is
tiszteletben tart? – Az ördögbe, mi a fenét fogok
becsomagolni?
A komornyik arckifejezése visszafogott volt, mint mindig,

s
de Elena elkapott egy rejtett mosolyt. – Gondoskodtam róla,

l
Angyali vadász. Biztosítom róla, hogy van ruhája a repülőn,

be
amibe átöltözhet, mielőtt elindulnának Lumiába.
Elenának fogalma se volt róla, mit kezdene Montgomery
nélkül. Valószínűleg megsértene mindenkit maga körül

– kérdezte Aodhantól.
Re
anélkül, hogy tudná. – Te is hivatalos ruházatot viselsz majd?

A másik angyal jelenleg harci bőrruhát viselt vert arannyal,

ami gyönyörűen kiegészítette a színeit. Elena tudta, hogy ezt a
g
ruházatot egyedül csak neki készítik. – Hogyha odaérünk
in

Lumiába, gondolom, igen. – Most Elenán is farmer, csizma,

póló és egy vékony, bőr pántos szvetter volt, a pántok a
cikkcakkosan kereszteződtek a mellkasán.
rn

– A kísérőd vagyok – felelte Aodhan. – Én viselhetek bőrt

vagy más ruházatot, ami illik egy harcoshoz.
– Utállak – mondta Elena indulat nélkül.
Bu

Aodhan szokatlan, kísértetiesen gyönyörű, kék-zöld kristály

szilánkokkal szórt szemei, középen obszidián pupillákkal,
meleg fénnyel csillantak. – Megengedem, hogy megfogd a
kardomat, ha kedves leszel.
– Nagyon vicces, Szikra.
Aodhan szemöldöke összeráncolódott a becenév hallatán,
aminek a létezését megpróbálta eltörölni. – Megölöm Illiumot
– mondta, nem először. Mindazonáltal úgy nézett körül,
mintha kék és ezüst szárnyakat keresne az égen.
Azok a szárnyak nem bukkantak fel, amikor elhagyták a
Menedéket. És Aodhan kötekedése ellenére, Elena
megtartotta az összes fegyverét. Raphael szerint, mivel ő
nemcsak a hitvese, de harcos is egyben, várható, hogy fel
legyen fegyverezve. – Ha Hannah jelenne meg állig

s
fegyverben, sokan felvonnák a szemöldöküket, de mindenki

l
tudja, hogy az én hitvesem vadász volt és jelenleg is az.

be
Ez megvigasztalta Elenát. Különösen mióta Montgomery
kihangsúlyozta a megjelenés fontosságát és elmondta, hogy az
öltözék, amit összepakolt, nem fogja akadályozni Elenát a
Re
küzdelemben, ha az elkerülhetetlen.
Jó dolog volt, hogy Elena gyakorolt az elmúlt két évben női
ruhában is. A vadász barátai lehurrogták, amikor kicsípve
akart harcolni, de az őrültebbek segítettek neki csiszolni a
g
harcmodorán. Ransom volt az, a réz-arany bőrével, ír zöld
in

színű szemével és egy utcai harcos tapasztalatával, aki egy kis

rugós kést ajándékozott neki. – Amikor nem tudsz nyíltan
viselni semmilyen tőrt, el tudod ezt rejteni akárhol, és
rn

használni tudod, hogy szétvágd a ruhád és fegyverért tudj

futni.
Elena megmutatta a veszélyes fegyvert Raphaelnek. – Ne
Bu

izgasd fel magad azon, hogy egy másik férfi pengét

ajándékozott nekem – utasította Raphaelt. – Ransom nagyon
boldog házasságban él, és én szeretem ezt a szépséget.
Az arkangyal nem mondott semmit – de Ransom ajándéka
rejtélyesen eltűnt két nappal később, hogy aztán halálosabb
formában kerüljön elő.
Raphael valóban nem szereti, ha bárki rajta kívül tőrt
ajándékoz a párjának, gondolta Elena vigyorogva, miközben
mind a hárman felszálltak. Elena elrepült a sziklához és a
Hudson felé, mielőtt csatlakozott volna Aodhanhoz és
Raphaelhez.
Amikor meglátta a lakájt tökéletesen felöltözve, ahogy a
pázsit buja zöldjén álldogált, Elena integetett neki, majd
kiélvezte a hűvös szelet, ami a szárnya fölött futott és a
tincseit cibálta, amik kiszabadultak szoros fonatából. Aodhan

s
magasabban repült, mint szokott, de Raphael a közelében

l
maradt. És a szárnyai veszedelmes fehér tűzben égtek.

be
Raphael lehagyta őt egy szívdobbanásnyira, de ugyanabban
a légáramlatban repültek, és amikor Elena ránézett, az
arkangyal visszapillantott egy olyan mosollyal az arcán, amit
Re
csak neki tartogatott. Nem beszélgettek; nem volt rá szükség,
tökéletes harmóniában szárnyaltak, fordultak és siklottak a
széllel. Úgy érezte, mintha ők túlságosan hamar érkeztek
volna a repülőtérre.
g
Elsőnek landolva, Raphael megvárta a hitvesét, aztán
in

együtt nézték Aodhan érkezését. Szórta a fényt, annyira

ragyogó volt, hogy a napot is elhomályosította, és Elenának fel
kellett vennie a napszemüvegét, hogy tovább nézhesse.
rn

Aodhan minden része csillogott, miközben Elena előtt landolt

és behajtotta a szárnyait.
A kapitány abban a pillanatban kilépett a gépből. – Uram.
Bu

– A vámpír meghajtotta a fejét.

Elena eleget tartózkodott a Torony körül, hogy tapasztalja a
tisztelet nagyságát, amit Raphael megkapott. Dmitri soha
nem hajtotta meg a fejét, a kettejük barátsága túl mély volt, a
bizalmuk olyan szilárd, hogy nem volt rá szükség. A kis
biccentés a kapitány részéről azt jelentette, hogy ő egy erős
vámpír, aki bírja Raphael tiszteletét és bizalmát.
 Elena rámosolygott a férfira, aki csupa izom és erő volt, úgy
nézett ki, mint egy tank. – Hé, Mack.
Dougal Mackenzie megnyugtató pillantással nézett vissza.
– Hitves.
Olyan maradi volt. Megtestesítette Elena minden
elképzelését a skót földesurakról. Ok, rendben, a vadásznak
valójában nem voltak ötletei a skót földesurakkal

s
kapcsolatban, mielőtt találkozott volna Dougallal, de ez csak

l
azért tűnt rossznak, mert ő annyira könyvszerű volt. Talán

be
neheztelt a klánjára, mert nem lehetett földesúr hosszabb
ideig, mint egy ember természetes élettartama. Nem igazságos
a következő generációkkal szemben, hogy egy vámpír
Re
földesuruk van, aki évezredekig élhet.
Természetesen Elena csak spekulált, mivel Dougal soha
méltóztatott kielégíteni a kíváncsiságát.
Találkozva Raphael pillantásával, a pilóta közölte: –
g
Felszállásra készen állunk, ha parancsolod.
in

Dougal megfordult, miután Raphael tudomásul vette a

kijelentést, miközben Elena a tekintetét még egyszer az égre
emelte. Gyerünk, Harangvirág. Tudod, hogy szüksége van rád.
rn

Aodhan lehet, hogy megerősödött, de csak Illiumnak engedte

meg, hogy bármikor szabadon megérintse.
Nem intézte el vállrándítással Elena vagy Raphael
Bu

érintését, de nem fogadta szívesen soha. Több volt ez,

minthogy megtanulta elviselni az érintést – nem, ez így nem
volt igaz. Belekapaszkodott Elena kezébe, ha a vadásznak
szüksége volt rá, vigaszt nyújtott vagy bátorságot öntött belé.
Pontosabb azt mondani, hogy áttörte az érintéstől való
viszolygás falát. Csak Illiummal volt nem létező ez az akadály.
Ez sokat mondott Elenának arról, milyen messzire jutott
Aodhan.
 – Raphael, tudod, mi történt azzal a kettővel tegnap
éjszaka? – kérdezte Elena, mikor a másik angyal levette a
kétélű kardokat és a vértet, és karnyújtásnyira helyezte el az
ülésektől a repülőben.
Raphael megrázta a fejét. – Dmitri csak annyit mondott,
hogy mindketten eltűntek egész éjszakára.
– Ahogyan Aodhan felnézett az égre indulás előtt, azt

s
hiszem, nem találta meg Illiumot. Gondolod… – mondta

l
Elena, miközben ismét felpillantott.

be
– Nem tudom, hogy a Harangvirágod eljön-e – mondta
Raphael. – Illium ritkán sértődik meg – és amikor igen,
gyakran villámgyorsan túl is jut rajta. Ő az egyik

szó.
Re
legnagylelkűbb angyal, akit ismerek, ha megbocsájtásról van

Ez megegyezett mindazzal, amit Elena megismert

Illiumban. – Akkor miért?
g
– Mert ez, babám, nem csak a haragról szól.
in

Elena visszagondolt arra, Illium hogyan próbálta

visszafogni a sírást, merev testtel. – Ő igazán megbántódott. –
Hátranézve a válla felett és látva, hogy Aodhan kijött és
rn

megállt a repülő mellett, Elena elküldött gondolatban egy

kérdést. Tudunk várni még egy kicsit?
A szívet tépően kék tekintet megállapodott az angyalon, aki
Bu

csillagként ragyogott a napsütésben. Félek, nem. Az arkangyal

hangja hűvös hegyi szellőként söpört végig az érzékein. –
Nincs több időnk.
A szavak hallatán mindenki a gép lépcsői felé indult.
Aodhan volt az utolsó, aki beszállt, majd tekintetét az ablak
felé fordította, ahogy a repülő gurulni kezdett a felszálló
pályán. Nem nézett másfelé akkor sem, amikor már elérték a
felhőket… addig nem, ameddig túl messze nem jutottak
ahhoz, hogy Illiumnak esélye legyen utolérni őket.

l s
be
g Re
in
rn
Bu
 9. Fejezet

Marokkónak ez a része egy száraz, barna és aranyszínű táj

s
volt, amit csak szívós hegyi vadvirágok, hullámzó fű és néha-

l
néha mélyen gyökerező fás ligetek törtek meg, amik váratlan

be
zöldet csókoltak a tájba, de ez látványos volt a maga
egyszerűségében.
Elena előre örült az ünnepségnek és az érzéseknek, ami a
Re
zajos és zsúfolt, és a kedvére való helyen, Marrakech-ben volt,
de beljebb landoltak a szárazföldön egy magán repülőtéren,
jelentős távolságra a várostól, ami Elenának annyira ismerős
volt. Innen repülve tették meg az utat az Atlasz hegységbe,
g
ahol egy meredek csúcson ott állt az erőd méltóságteljes
in

ívekkel és vonalakkal.
Lumia homokszínű téglák ezreiből épült, ami egybeolvadt a
tájjal, és egy nagy háztömb helyett ez egy elterpeszkedő erőd
rn

volt számtalan ösvénnyel és területekkel, amik egymásba

folytak, így a helynek finom és csaknem légies jelleget adva.
Elena futólag megpillantott két kupolát távol egymástól, az
Bu

egyik üvegnek tűnt, a másik viszont átlátszatlan volt.

– Olyan, mint a Taj Mahal – mondta Raphaelnek, mikor
közelebb repültek egymáshoz. – Ez a hatalmas dolog
valahogyan a pompás törékenység látszatát kelti. – A Taj,
szinte lebegni látszott az égen.
– Lumia a tökéletes nyugalom és tisztaság elvén épült, a
Luminata felfogása szerint. Minden tégla, minden ösvény a
kertben, maga az egész.
 Amíg az udvarban lévő kertek – amit Elena a levegőből
látott – precízen nevelt zöld lombbal gondosan ápoltnak
tűntek, a hegyvidéki virágok befedték a hegyoldalt és
végigömlöttek az aranylóan ragyogó rétig, amin látszott, hogy
sohasem művelték.
De a komplexumon kívül nem volt más épület vagy út
látótávolságban. Nem voltak járművek. Még emberek sem

s
kevésbé modern közlekedési eszközökön. Sőt, Elena a falakat

l
sem látta, amik Raphael elmondása szerint három oldalról

be
védték az erődöt. Nem volt fal azon az oldalon, amerről
berepültek, a hegyek gondoskodtak a természetes védelemről.
– Amikor azt mondtad, a Luminata elvonult, szereti a
Re
magánszféráját, erre céloztál. A határok védettek?
Raphael tartotta a pozícióját Elena oldalán, egy pillanat
alatt megváltoztatva szárnyaival az egyensúlyát. – A rendnek
van egy kis őrsége, akik biztosítják, hogy Lumia békéjét senki
g
ne törhesse meg, de itt az emberek nagy része – halandók és
in

halhatatlanok – jobbára tudják, hogy ez a vidék meghívás

nélkül tiltott.
– Nagy lehet a terület, ha nem látjuk a falakat.
rn

– Nem annyira, ha a dolgok rendszerét nézzük. Talán egy

órás repülés a hegyektől a határ. – Kifürkészhetetlen kék
pillantása Elenáéval találkozott. – Így képzelted el?
Bu

Elena még egy pillantást vetett a helyre, ami minden

szárnycsapással egyre közeledett. – Nem vagyok benne biztos.
Úgy gondolom, inkább valami olyasmire számítottam, ami
hasonlít a Menedék Könyvtárára. – Impozáns és súlyos, már
csak a kora miatt is. – Vagy inkább egy egyszerű kolostorra.
Ez lenyűgözőbb bizonyos tekintetben. Békés és csendesen
bájos, de a maga sajátos szépségének tudatosságával.
 Elena szándékosan meglökte a párját a szárnyával,
repülőtollaik éppen hogy súrlódtak. – És mi a helyzet veled?
Ilyenre emlékeztél?

***

s
Raphael Elena előtt nagyon régen repült bárkivel is
szárnyvégeivel egy síkban. Elmélyülten mosolyogva a játékos

l
érintés miatt, az ifjú, aki valamikor volt, előbújt belőle, és

be
óvatosan viszonozta a lökdösődést. Messze erősebb volt, mint
Elena, és noha a vadász hihetetlenül kecses volt a levegőben, a

Re
szárnyalni még csak rövid ideig tudott. Nevetve a gyengéd
lökésen, ami balra sodorta őt, Elena felkiáltott. – Hé! – és
hátrafelé billent egy pillanatra, amitől Raphael szíve a
torkában kezdett dobogni és felkészült rá, hogy elkapja
kedvese törékeny még-nem-teljesen-halhatatlan testét.
g
Hogyha Elena lezuhanna ebből a magasságból, akkor
in

összetörne a teste. És meghalna.

De Elena elegáns ívben emelte fel a fejét, a teste követte az
ívet, és pillanatok alatt megfelelő tartást vett fel.
rn

– Megölöm Harangvirágot – mondta Raphael, kétlábnyit

leereszkedve, így megint egymás mellett repülhettek
szárnyaik hegyével egy síkban. Elena vigyorgott. – Honnan
Bu

tudod, hogy ő tanított erre?

Raphael csak összevonta a szemöldökét.
Nevetve ismét, a megátalkodott hitves csókot dobott neki.
– Ne öld meg Harangvirágot. Csak most tanította meg nekem
a spirálban lefelé forgást.
– Nyilvánvaló, hogy Aodhan nem az egyetlen, aki az
unalomtól szenved. – Raphael ajka mosolyra húzódott, az
Elena iránt érzett aggodalom meghátrált a rendkívüli kék
szárnyakkal rendelkező merész kisfiúról való emlékek
hullámától. – Elmesélte neked, ki tanította neki a
spirálforgást?
Elena eltátotta a száját. – Te voltál! – találgatott.
– A Kolibri nem beszélt velem egy hónapig azután –
ismerte be Raphael vigyorogva. – Ami Lumiát illeti, az erőd

s
nem változott azóta, hogy átrepültem felette – a táj ragyogása,

l
igen, igazodik ahhoz, amennyire tudom, amit a Luminata

be
képvisel. – Raphael igazából soha nem gondolkodott sokat a
rendről, de amikor eszébe jutottak, akkor úgy gondolt rájuk,
mint az élettől visszavonult, de nem aszkéta szerzetesekre,
akikre Elena utalt. Re
– Amikor nagyon fiatal voltam – mondta Elenának, ahogy
egy régi emlék előhozott egy másikat –, egyszer találkoztam
egy titokzatos, misztikus halandóval, amilyen az általad
g
ismert szent ember volt. Ő annyira sovány volt – csak ín és
in

izom a csontok felett, semmi zsír. Éppen annyi hús volt a

testén, ami fenntartotta a halandó testét. – Raphael
emlékezett rá, mennyire csodálkozott annak idején, hogy
rn

hogyan maradhat életben bárki ilyen állapotban. – Hosszú ősz

szakálla volt, a bőrén látszott minden egyes napsütésben
eltöltött óra, amikor a vidéket járta, de a lelke tökéletes
Bu

elégedettséget sugárzott.
Raphael fiatal és arrogáns volt abban az időben – a fiatal
halandókhoz hasonlóan, akik először hagyták el az otthonukat
– de abban a pillanatban alázatot érzett. – Úgy éreztem,
sokkal többet tudott, mint amit valaha el tudtam képzelni, bár
nem lehetett hatvan évesnél idősebb, ellentétben az én kétszáz
évemmel.
 Végül Raphael mérföldeket gyalogolt vele, kíváncsi volt és
tiszteletteljes, és először ébredt tudatára annak, hogy a
halhatatlanok nem feltétlenül bírnak nagyobb tapasztalattal.
– Sajnos, a leckék, amiket mellette sétálva töltött napjaim
során tanultam, nem tartottak ki a következő évezredben.
Elfelejtettem őt, eddig a pillanatig nem is jutott eszembe.
– Ne ostorozd magad, Arkangyal. – A hitvese hangjában ott

s
volt a harcos szelleme és az iránta érzett szenvedélyes

l
szerelme. – Amikor tinédzser és fiatal vadász voltam,

be
tanultam dolgokat, amiket aztán elfelejtettem az évek alatt. Az
élet nem állandó, és néha nem vesszük észre a tudás vagy akár
az emberek értékét sem, amíg meg nem érünk rá, hogy igazán
felfogjuk. Re
Időnként Raphael vadász hitvese meglepte őt a halandók és
halhatatlanok iránt való kiváló felfogóképességével. – A
Luminaták – folytatta az arkangyal – nem voltak és soha nem
g
is lesznek olyanok, mint az én misztikus tudásom vagy a te
in

szent embered. A tagok, akik csatlakoznak, legalább ezer

évesek – fiatalabbnak nem engedélyezik a csatlakozást. És
ezen a szinten mindenki kialakít egy bizonyos életformát.
rn

– Értem. – Elena lefelé suhant egy széláramlattal, és a

repüléstől érzett öröme annyira izzó volt, hogy Raphael úgy
érezte, akár meg is érinthetné. Az ujjatlan mélykék ruhája
Bu

csillogott a napsütésben, majdnem annyira fényesen, mint az

ékkövekkel kirakott penge a karján.
Majdnem fehér, selymes haja csillogó lobogó volt.
Montgomery jó munkát végzett a ruha kiválasztásával, ami
feszesen simult viselőjére, nagyon kicsi légellenállást keltett,
és a szoknya, amit Elena ki tud cipzárazni az oldalán, ha földet
érnek, nem fogja akadályozni a lépéseit. Volt még egy
fortélyos nyílás is a ruhán, magasan a jobb combján.
Mindössze hét centiméter, és apró gombokkal zárták le,
amitől dekoratív lett a ruha.
De ha nyitva vannak a gombok, akkor Elena viselni tudja a
nyílpuskáját a combjára rögzítve – mint ahogy most is tette.
Nem is beszélve az alkarvédőkről, amik a dobótőreit rejtették,
valamint pár darab számszeríjba való nyílvesszőt, a hosszú
tőrt, amit a ruhája alatt viselt a gerincénél és a fegyvert, amit a

s
bokájánál rejtett el egy tokban a csizmája felett.

l
A Vámpírvadász Elena Deveraux, Raphael Arkangyal

be
hitvese, Lumiában landolt, és nem egy olyan csinos
kellékpartnerként, mint néhány idősebb angyal esetleg
elvárta, hanem olyan halálos kísérőként, aki az övé volt.
Re
Raphael zord elégedettséggel mosolygott.
A Luminata feladta a világot, hangzott a harcos kedvesétől
a gondolataiban, de az ő változatukban a kísértés feladása
egy kényelmes halhatatlan változat a puritán halandó
g
helyett.
in

Pontosan így van. Raphael mozdult, hogy csatlakozzon

Elenához a kanyargó repülésben Lumia körül. Egész biztosan
figyelték őket – Luminata őrsége, a Luminata maga, azok az
rn

arkangyalok, akik hamarabb érkeztek – de miért is titkolóztak

volna? A világ tudta, hogy New York Arkangyala szereti a
hitvesét.
Bu

Raphael repült a hitvesével, csak úgy ok nélkül, de a vele

való szárnyalás nem adott senkinek semmilyen extra előnyt.
Ez nem azt jelentette, hogy csökkentené az őrségét. Nem itt.
Nem a Luminatával, amit nem ismert, és a veszélyes
Tanáccsal, amit túl jól ismert. Aodhan, maradj magasan.
Figyelmeztess, ha valaki közeledik.
A messzeségben szárnyakat látok az égen. Szünet. Ezüst
szárnyakat. Tömör ezüst.
 Alexander. Senki másnak nem voltak ilyen szárnyai az
angyal társadalomban, mint annak az Ősinek, aki újból
Perzsia Arkangyala lett. Egyedül van?
Nem. Két másik szárnyat is látok. Közelebb kell mennem
ahhoz, hogy azonosítsam őket.
Maradj velünk. Raphael azt akarta, hogy mindenki, aki
figyeli őket, tisztában legyen vele, hogy a hitvese soha nem

s
marad egyedül, mert bár tudta, hogy Elena meg tudja magát

l
védeni, azt is tudta, hogy a halhatatlanok hajlamosak az ő

be
halandó szívét látni először, és csak másodjára a fegyvereit.
Elég hamar meg fogjuk tudni. Aztán magasra emelkedett,
majd alázuhant Elena mellé egy kemény, gyors merüléssel,
Re
ami pontos időzítést igényelt.
– Felvágós. – Csodálat tükröződött Elena szemeiben.
És Raphael ismét fiatalnak érezte magát, ahogyan csak
Elenával érzi. Nem arkangyalnak, aki milliók életéért felel,
g
halandókért és halhatatlanokért, csak egy férfinak, aki a
in

szerelmével van. Raphael Elenával. – Nem okozhatok

csalódást a közönségünknek.
– Ott a pont. – Elena kihúzta a nyílpuskáját, keresett egy
rn

nyílvesszőt az alkar védőjében, amit Deacon úgy módosított

számára, hogy öt nyíl férjen el benne, ha Elena nem tud egy
teljes tegezt magával vinni. – Mit szólnál egy játékhoz, mivel
Bu

egyébként is korán érkeztünk? – Elena figyelmeztetés nélkül

kilőtt egy nyilat a föld felé. Raphael összecsukta a szárnyait,
lövedékként bukott alá… és elkapta a nyilat. Aztán
felemelkedett, hogy elkapja a másodikat, amit Elena az ég felé
lőtt, aztán oldalvást elkapta a harmadikat is.
A hang, amit az elméjében hallott, mikor elkapta az utolsó
lövedéket is, ami túl közel ment és majdnem súrolta a
szárnyait, ismerős volt. Ősi és parancsoló, és több mint egy kis
arroganciával. Az unokám szerelmes lett a hitvesedbe,
Raphael. Azt mondta, ő is olyan társat akar, aki lövöldözik
rá.
Raphael mosolyogva szállt oda Elenához, hogy visszaadja
neki a nyilakat. Amikor a vadász becsúsztatta őket a helyükre,
és gyakorlott könnyedséggel beszíjazta a nyílpuskáját,
Raphael elmondta neki, amit Alexandertől hallott. Elena

s
vigyorgott, a szél félresöpörte a haját az arcából. – A fiúnak jó

l
ízlése van.

be
Alexander és az unokája – Xander, a nagyapja tiszteletére –
már látszottak a messzeségben. Alexander aranyló haja és
ezüst szárnya könnyen felismerhetővé tette őt, mielőtt még az
Re
Ősi annyira közel ért volna, hogy tisztán kivehető legyen az
arca. Ami Xandert illeti, benne a szüleitől örökölt jegyek
keveredtek, de egyértelműen Alexander unokája volt.
A haja dús, sötétbarna volt, a bőre aranybarna, a szárnyai
g
mélyfeketék, amik arannyal csókolt sötét barnára fakultak –
in

de szétterülve látszott, a szárnyak alsó részét a legtisztább

ezüst alkotta.
Szépen repül az unokád, mondta Raphael Alexandernek.
rn

Meglepődtem, hogy elhoztad magaddal. A kétszáz éves

Xander még fiatal zöldfülű volt, és Alexander csak nemrég
vesztette el a fiát.
Bu

Uram – szólt Aodhan abban a pillanatban. Alexander

másik kísérője. Felismerem. Valerius.
A név ismerős volt Raphaelnek: Valerius egyike volt
Alexander leghűségesebb tábornokainak, aki olyan sokáig
hűséges volt a család vérvonalához, hogy már szinte
elképzelhetetlenek voltak egymás nélkül. Megszeged a
Luminata törvényeit?
 Alexander elég közel volt ahhoz, hogy Raphael láthassa,
ahogy megrázza a fejét. A gyermekeknek engedélyezett a
Tanács részéről bármilyen találkozón való részvétel,
amennyiben kétszázötven évnél fiatalabbak. A harag és a
bánat megkeményítette a vonásait. A fiam halott, tehát az
unokám elkísérhetett.
Raphael nem ismerte ezt a szabályt – bár soha nem is volt

s
rá szüksége, hogy ismerje. Bizonyos vagy abban, hogy

l
biztonságban lesz?

be
Nem jött felelet. Alexander Elena oldalához szárnyalt,
megtartva a tiszteletteljes három láb távolságot a repülőtollaik
között. Az Ősi angyalra nem lehetett azt mondani, hogy nem
Re
hagyománykövető. – Hitves – köszöntötte Elenát.
– Alexander Arkangyal – Válaszolta Elena, mivel
kettejüknek nem volt olyan kötetlen az ismeretségük, mint
ahogyan Titusszal. – Nem sértésként, de miért hoztad
g
magaddal ezt a káprázatos gyereket? – Elena a fiatal angyal
in

felé bólintott, aki leereszkedett és alacsonyan szárnyalt a táj

felett.
Alexander rámutathatott volna, hogy Xander kétszáz éves
rn

volt, plusz-mínusz egy-két év, amíg Elena még csak a

harmadik évtizedét töltötte, de mindannyian tudták, hogy a
halhatatlanok nem úgy öregedtek, mint a halandók. Xander
Bu

már nem volt éppen gyerek, aminek Elena nevezte, de még

nem is volt felnőtt. Ifjú volt – húsz körül, talán huszonegy, ha
emberi időben mérjük.
Az angyalok számára az életük harmadik százada a
meghatározó időszak a gyermek- és felnőttkor között. Néhány
angyal felnőttnek számított kétszázhuszonöt évesen,
másoknak kicsit több idő kellett a felnőtté váláshoz. Az
alapján, amit Raphael Alexander vérvonaláról tudott, fogadott
volna, hogy a fiatalember egy szívdobbanásnyira van attól,
hogy felnőtté váljon. Egy puszta évtized talán.
De ma, ebben a pillanatban, csak egy ifjú volt még.

***
– Új erőt ad nekem, hogy te és a hitvesed az unokám

s
biztonságáról kérdeztek – mondta Alexander. – Talán van

l
remény a Tanácsnál.
Tudod, hogy nem foglak cserbenhagyni, kivéve, ha te

be
teszed meg először, mondta Raphael, bekapcsolva Elenát a
gondolatban folyó beszélgetésbe. Te vagy az oka annak, hogy
Re
a Hetek egyike szabadon élhet a társával.
Ó, a vad teremtmény. Alexander szája mosolyra húzódott.
Ami Xandert illeti, fel tudom mérni az unokám biztonságát
jobban, mint bárki más – és amikor nem vagyok ott,
g
Valerius lesz vele. Xander nagyobb biztonságban van itt,
in

mint otthon.
Raphael nem volt biztos benne. A világ megváltozott
azóta, hogy utoljára felébredtél, Alexander. A szabályok
eltörlődtek, az irányvonalak kereszteződtek. Te jobban tudod
rn

ezt bárki másnál.

A tiszta ezüst szemek találkoztak Raphael tekintetével,
Alexander arcvonásai megfeszültek. Bárki, aki hozzáér, a
Bu

kezem által hal meg, Raphael. Aztán megsemmisítem a

földjeiket és a vérvonalukat, amíg nyomuk sem marad. Ez
egy olyan ígéret, amivel nemsokára mindenki tisztában lesz.
Elena Raphaelre pillantott, de nem szólt addig, amíg
hitvestársa nem biztosította, hogy egyedül vannak.
Nem változtatja meg a véleményét, mondta Elena. És nem
gondolom, hogy ez arrogancia – elvesztette a fiát, az
unokáját emiatt látótávolságban akarja tudni, hogy
megvédhesse.
Raphael megértette ezt, de azt is, hogy Alexander nem tud
mindig Xanderrel lenni. Nincs ellenedre a
gyermekfelügyelet?
Elena elmosolyodott. Ó, a fenébe. Megakadályoz, hogy
hiányoljam Izzyt.

s
A hitvese Őrségének legfiatalabb tagja közelebb volt a

l
százhoz, mint a kétszázhoz, de ez nem volt jelentős különbség

be
az angyali korban, mint egy fiatal tizennyolc-tizenkilenc és
egy húsz-huszonegy éves halandó között.
– Az unokádat szívesen látjuk, csatlakozhat a hitvesemhez
Re
és Aodhanhoz – mondta Raphael fennhangon. –
Természetesen még jobban bele fog szeretni Elenába, de a
fiúnak vállalnia kell az összetört szív kockázatát, ha meg akar
tanulni egy harcos hitvessel táncolni. Lehet, hogy Elena még
g
nyilakat is fog rá lőni, hogy szórakoztassa magát.
in

Alexander nevetése váratlan volt, meleg, szívből jövő hang,

ami az unokáját arra késztette, hogy megforduljon, és
visszatérjen a nagyapjához. – Raphael, irigyellek. – Ezzel
rn

lebukott, hogy találkozzon az unokájával, és mindketten

Lumia felé fordultak.
Ő nem támad meg, ha úgy adódik, mondta Raphael
Bu

Elenának. Szóval érezd jól magad egy fiatal kölyökkel az

oldaladon. Valerius egy ősi tábornok, kicsit kimért
személyiség, de briliáns stratéga. Ahová Xander megy, ő a
közelben lesz.
Elena rosszallóan ráncolta a homlokát. Aodhan rendben
van Valeriusszal?
Meg fogom kérdezni.
 Amikor Aodhan csatlakozott hozzájuk a lassú
szárnyalásban, miközben ereszkedtek a landoláshoz, azt
mondta: – Jelentéktelen kapcsolatban álltam Valeriusszal az
évszázadok alatt, de ő mindig tiszteletreméltó benyomást tett
rám. Nem látok semmi problémát.
Ezután a központi udvaron landoltak, ahol a burkolat
világosabb kövekből állt, mint Lumia falai, a belső udvar

s
növényzete egyszerű pázsit volt, amit kíméletlenül

l
karbantartottak.

be
Alexander és Xander már lent voltak; Valerius Aodhan
oldalán landolt. Mikor a tábornok kinyújtotta a kezét, hogy a
harcosok kézfogásával köszöntse Aodhant, Raphael
Re
megérezte, hogy Elena megfeszül, és gyengéden megérintette
a hátát. Ez nem zaklatási kísérlet vagy erőfitogtatás,
ellenkezőleg. Figyelembe véve a köztük lévő korkülönbséget,
Valerius valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy Aodhan
g
irtózik az érintéstől.
in

Aodhan nem habozott. Válaszolt az üdvözlésre, megfogva a

kezével a tábornok alkarját, miközben a tábornok is ugyanezt
tette. Csak az, aki igazán jól ismerte őt, vette észre a szárnya
rn

feszülését, és a megkönnyebbült pillantását, amikor a

kézfogás befejeződött.
– Hitves. – Alexander előlépett, miután Elena kizipzárazta
Bu

a ruhája oldalait annyira, hogy ne akadályozza őt a

mozgásban. – Engedd meg, hogy hivatalosan is bemutassam
az unokámat. Xander, ő itt Elena.
A fiatalember mosolya félszeg volt, és Raphaelt Izakra
emlékeztette, vagy Izzyre, ahogy Elena nevezte az angyalt.
– Hitves. – Xander mélyen lehajtotta a fejét, ahogyan illik
egy ifjúhoz egy arkangyal hitves jelenlétében; az a tény, hogy
egy Ősi unokája volt, nem számított. A harcosok elnyerik a
megbecsülést, és Raphael elég jól ismerte Alexandert, hogy
megértse, az Ősi semmivel sem várt kevesebbet a vérétől.
Még Rohan is, a szeretett fia, ugyanazt a kiképzést kapta,
mint bármelyik fiatal katona. Amikor tábornok lett, azt saját
ügyességének és erőfeszítéseinek köszönhette.
– Xander – nyújtotta Elena a karját.
Az ifjú döbbentnek látszott egy pillanatig, mielőtt

s
viszonozta volna az üdvözlést. – Megtisztelsz.

l
Elena elvigyorodott. – Végre valaki, aki elismeri a

be
nagyságomat. – A nevetésének fanyarsága mosolyra késztette
Alexandert is.
Elena épphogy elengedte Xander alkarját, a fiú a
Re
rabszolgája lett, ha az arckifejezéséből lehetett következtetni,
amikor a Luminata suttogni kezdett a falakon keresztül
körülöttük.
g
in
rn
Bu
 10. Fejezet

– Egy jól kivitelezett illúzió – mondta Raphael a hitvesének

s
olyan halkan, hogy csak ő hallhatta.

l
Elena szemei összeszűkültek. – Ők elég jók ebben –

be
válaszolta ugyanolyan csendesen. – Nem hallottam vagy
láttam őket mindaddig, amíg nem akarták, hogy észrevegyem.
– Elena végigsöpörte a szárnyát Raphaellén egy olyan
Re
halovány érintéssel, ami még átsiklik a lehetséges megfigyelők
radarján. Nem tudom, ez a rend milyen célokat és
szándékokat tálalt az angyali társadalomnak, de az
eljárásuk inkább olyan, mint egy harci gyakorlat. – Kezdem
g
azt hinni, hogy ők inkább harcos szerzetesek, mint
in

filozófusok, akik a felvilágosodás útját járják.

Raphael most egyetértett a párjával, mikor látta mozdulni a
Luminata tagjait, a kecsességet a testükben, a féken tartott
rn

erőt a fakó, aranybarna díszruha alatt, ami eltakarta őket a

nyakuktól a lábujjaik hegyéig. Beleértve a szárnyaikat is.
Szokatlan volt – egyik angyal sem szerette, ha le voltak
Bu

szorítva a szárnyai.
Mindamellett, mikor egy gyenge szellő felemelte az egyikük
szegélyét, Raphael meglátta, hogy a díszruha háta három
részből áll. Az anyag elég súlyos volt ahhoz, hogy ne váljon
szét a szárnyaik felett a hétköznapi mozgás hatására, de ha a
rend tagjai repülni szerettek volna, gond nélkül használhatták
őket. Ennek ellenére, a hatás enyhén zavaró volt egy angyal
számára. Nem csak a sziluettjük látszott alaktalannak, de
befedte őket annyira, hogy egyformának tűnjenek.
A fejük jelenleg fedetlen volt, de Raphael látta a csuklyákat,
amik a hátukon feküdtek, a szárnyuk befedett íve között.
Amikor felvették, a csuklyák árnyékba borították az arcukat,
így a személyek egy közös felismerhetetlen tömegbe olvadtak.
Raphael rádöbbent, hogy ez volt a cél.

s
És bár az ilyen névtelenségnek lehetett volna értelme egy

l
halandó kolostorban, de itt a halhatatlanok között, akik mind

be
egy évezrednél idősebbek, nem volt. Közülük mindenki egyedi
volt, és Raphael nem ismert a Luminata javaslatai között
olyat, ami támogatta volna a gondolkodás egyformaságát. A
Re
lumineszcencia keresése, ahogyan elmagyarázták Raphaelnek,
mindig is egy magányos utazás volt, bár a rend tagjai
útmutatást vagy támogatást nyújthattak egymásnak.
– Köszöntelek titeket. – A szavakat egy feltűnően jóképű,
g
közepes magasságú Luminata tag mondta, akinek majdnem
in

olyan érdekes világoszöld szeme volt, mint Aodhan megtört

pillantása, és dús, fényes barna haja, ami visszaköszönt a
repülőtollak színében, egyébként az angyal szárnya egyszerű
rn

fehér volt – mert a többiekkel ellentétben, akik az udvaron

álltak, az ő szárnyát nem takarta a díszöltözet.
Mindazonáltal ugyanúgy volt öltözve, mint a többiek.
Bu

– Gian vagyok. – A bőre hibátlan, hideg fehéren ragyogott

a napsütésben. – A testvéreim engem tiszteltek meg azzal,
hogy Luminatának hívjanak.
Nem mondtad, hogy kizárólag csak egy férfi jöhetett
szóba.
Nem tudtam, válaszolta Raphael, megjegyezve, hogy Gian
pillantása a szükségesnél hosszabb ideig pihent Elenán – ez
lehet, hogy csak egyszerű kíváncsiság volt egy új hitves iránt,
de Raphael semmit nem vett természetesnek. Az angyali faj
ritkán szegi meg a nemek határát. Bármely megkülönböztetés
általában az életkorhoz és a hatalomhoz kötődik.
– Örülök, hogy megérkeztetek – mondta Gian. – Kérlek,
engedjétek meg, hogy megmutassuk a szobáitokat, hogy
felfrissíthessétek magatokat. – Gian mosolya a legtisztább
nyugalmat árasztotta, mintha már a létezésnek egy másik

s
szintjén lenne. – Favashi és Neha egy órával ezelőtt érkeztek,

l
és tudomásomra jutott, hogy Caliane szárnyai is feltűntek a

be
horizonton. A többiek sem lehetnek messze.
A kezével óvatosan balra intett, és a mozdulat olyan kecses
volt, mint egy tökéletesen kiegyensúlyozott pallos
Re
keresztülívelése a levegőben. – A testvéreim mutatják az utat.
Kérlek, ne vegyétek sértésnek, hogy nem személyesen
kalauzollak titeket – kötelességem itt maradni, hogy a Tanács
többi tagját is üdvözölhessem.
g
Ahogy hallgatom őt, különös béke tölt el. Aodhan hangja
in

Raphael elméjében – a szín és fény érzése, ami a mentális

szavakat kísérte – visszhangja volt az angyal fizikai
formájának.
rn

Igen. A különös béke jó leírás, válaszolta Raphael, pont

akkor, amikor Elena azt mondta: – Ez a fickó kísérteties. Nem
hátborzongató. Kísérteties.
Bu

Raphael várt a válasszal, amíg követték csendes kísérőjüket

lefelé egy nyitott külső folyosón, aminek mindkét oldalán ívelt
nyílások eresztették be a fényt, amiken keresztül látszott a
Lumiát körülvevő táj elképesztő szépsége. Mi a különbség a
kísérteties és hátborzongató között?
Lijuan hátborzongató. Nem volt szükség további
magyarázatra. Így is, úgy is kísérteties. Tudod, hogy
ismertem egy szent embert? Ő annyira békés volt, hogy már
kísértetiesnek tűnt. Mintha mindenki mástól különbözött
volna a bolygón. De a másik oldalról nézve, a kísérteties
valóban veszélyeset jelent – mert a személy, aki nem része a
világnak, nem is számít a világnak, akkor ő nem egy
veszélyesen őrült helynek a része.
Elhitted Gian utóbbi szavait?
Egy kis vállrándítás. Nem számít – őszintén, kicsit

s
csalódott lennék, ha a halhatatlan szerzetesekről kiderült

l
volna, hogy normálisak. Mindenkiben van egy kis

be
kísértetiesség, akik önként elvonulnak a világtól századokra
vagy évezredekre, a céljuk annyira nehezen megfogható,
hogy olyan, minta egy álmot kergetnének.
Re
Raphael megfontolta Elena szavait, míg Alexander, az
unokája és Valerius zömök alakja elhaladtak egy zárt
folyosóra, jobbra, ami ebből a szemszögből végtelennek
látszott. Egymástól távol helyeznek el minket.
g
Ez jó, igaz? Elena összeráncolta a szemöldökét, ahogy azok
in

hárman elhagyták a folyosó bejáratát és eltűntek a látóteréből.

Mivel az veszélyes, ha túl közel vagytok egymáshoz?
Nem számít, mikor mindannyian ugyanazon a régión
rn

belül tartózkodunk. A Tanács képes szoros közelségben

tartózkodni pár hétig, mielőtt a dolgok katasztrofálisan
rosszra fordulnának.
Bu

A világ nem tudja elképzelni, mit jelent ennyire hatalmas

erők szoros együttléte. Nő és egyre nő, épül az arkangyalok
belsőjében, amíg nem marad más választásuk, csak hogy
egymást megtámadják – tekintet nélkül arra, hogy lehet, hogy
a természetük épelméjű része ellenez-e egy ilyen tettet.
Még Raphael szülei sem voltak képesek mindig együtt
lenni, nem számított az egymás iránti eget rengető szerelmük.
Nadiel, igaz nem a saját döntése alapján, Raphael
gyerekkorából hosszú időszakokra eltűnt. Legalábbis, amíg
Raphael elég idős nem lett ahhoz, hogy alkalomadtán
elutazzon az édesapja területére, ha a szülei külön voltak.
Caliane öröme, ha visszatértek, mindig egy káprázatos dal
volt, ami Raphael szívét fájdalmas boldogsággal töltötte el,
hogy a szülei ismét együtt voltak.
Igazad van, tette hozzá Raphael, mikor Elena aggodalmas

s
arckifejezéssel felé fordult, az elkülönítés valószínűleg csak

l
egyszerű udvariasság. A Luminata a legbiztonságosabb

be
alternatívát választotta, nem tudva, hogy a Tanács tagjai közül
kik ellenségek, és kik szövetségesek.
Raphael mindazonáltal megjegyezte az útvonalat, az összes
Re
folyosóval és ajtóval együtt, amit az útjuk során elhagytak.
Tudta, hogy a vadásza és Aodhan is ugyanezt teszik.
– Arkangyal. Hitves. Gervais vagyok. – A kísérőjük hangja
durvábban szólt, mint Giané, az arca hosszúkás és komor volt,
g
sötét mahagóni színű. – A ti lakosztályotok. – Egy kézzel
in

kinyitotta az egyenletesre polírozott, méz árnyalatú faajtót,

ami annyira csillogó volt, hogy kőnek tűnt.
Ugyanolyan volt, mint az összes ajtó, ami mellett eddig
rn

elhaladtak.
– A vacsorát a központi csengő használatával fogják
bejelenteni – mondta a magas, vékony angyal, akinek a
Bu

fellépése hasonlított Gianéhoz. – Nem olyan furcsán békés, de

belső magabiztossággal teli, ami azt sugározta, hogy a külső
világ nem számít neki annyira, mint a személyes utazása.
Természetesen nem látszott, hogy megfélemlítette egy
arkangyal jelenléte.
– Frissítőket helyeztünk a lakosztályba. Kérlek, pihenjetek
és fedezzétek fel az erődöt, ha szeretnétek. A Luminatának
nincsenek titkai. – Hátralépve váratlanul egy kis bólintással
jelezte, hogy a hallal szemközti szoba Aodhané,majd a
folyosón lefelé haladva eltűnt, miközben fakó aranybarna
ruhája Lumia köveit söpörte, a szárnyai pedig megbújtak a
nehéz anyag alatt.
Elena rosszallóan nézett a kísérőjük után, de nem szólt
semmit addig, míg kettesben nem maradtak a lakosztályuk
zárt ajtaja mögött. – Valami nem stimmel ezzel a hellyel –

s
mormogta Elena. – Először is, Gian kísérteties volt, és a béke

l
érzése, amit vártam, eltűnt. – Elena megdörzsölte a kezével a

be
felkarját. – Tudod, mint amikor templomba lépsz. Lehet, nem
az a vallás, amit gyakorolsz, de mindig megnyugtat a helyet
átható tisztelet.

állnak tőlem.
Re
– Nem vagyok halandó, Elena. A halandó vallások távol

– Igaz. Nos, gondolj a varázslódra, amit mellette éreztél.

Az hosszú évekkel ezelőtt volt, de az emlékeit az előző
g
beszélgetés előhozta. – Értem, mire gondolsz – mondta,
in

miközben átsétált a vastagon szőnyegezett elülső szobán és

elhagyta a fehérre festett, szürke bársonypárnákkal kirakott
ülőgarnitúrát; a célja a hátsó falnál található hely volt a kissé
rn

piszkos üvegablakkal.
Amikor Raphael kinyitotta az ablakot, lehetősége volt
kinézni, nem a külső lejtőkre, hanem a belső előszobára,
Bu

ugyanarra, amelyiken átsétáltak. – Ez nem egyszerűen a lelki

béke hiánya. Belülről Lumia jobban hasonlít egy másik
arkangyal Menedékbeli erődjére.
A sekély meghajlás a kísérőjüktől, aki nem érdemelte ki ezt
a jogot, a tény, hogy Gian úgy mondta ki a Tanács tagjainak
nevét, hogy lehagyta elölről az Arkangyal titulust, a Luminata,
akik az árnyékból lesték őket, az arcuk, amik a csuklyák alá
voltak rejtve, semmi nem úgy történt, ahogy annak lennie
kellene.
Elena odajött és megállt Raphael mellett, amikor az
arkangyal behajtotta az ablakot, hogy becsukja. – Talán
mindez azért történt, mert ők olyan halhatatlanok, akik túl
régóta vannak elszeparálódva. – Az ablak felé bólintva, Elena
így szólt: – Eltemettek minket.

s
– Igen. – Raphael átgondolta az útjukat a lakosztályukig. –

l
Megfigyeltél bármit az épülettel kapcsolatban?

be
– Igen, nem igazán kényelmes szárnyas lényeknek. A
mennyezet viszonylag alacsony angyali lakóhelynek, és ha
elhagyja valaki az udvart, akkor nincs nyitott tér, ahonnan fel
Re
lehet szállni. – Elena körbepillantott, látta a jegyzettömböt,
ami vékony krémszínű lapokból állt a kis fehér íróasztalon. A
tömb mellett feküdt egy toll.
Felvéve mindkettőt, Elena rajzolni kezdett. – Ez az összes
g
udvar, amit felülről láttunk.
in

– Megjegyezted őket? – Raphael képes volt romba dönteni

a falakat, ha szükséges, de a hitvese nem volt elég erős ahhoz,
hogy utat törjön magának.
rn

– Igen, de szükségem van némi felderítésre, hogy meg

tudjam becsülni a távolságokat. – Letéve a tömböt, Elena az
ajtóra mutatott, amelyiken beléptek. – A folyosók annyira
Bu

kanyargósak és tekervényesek, hogy nehéz megbecsülni,

mennyi időbe telik eljutni akárhová.
Raphael körbezárta a karját Elena nyakának két oldalán. –
Maradj Aodhannal olyan sokat, amennyit csak tudsz. Ez a
hely… sötétség lakozik benne, ami lehet egyszerűen a titkok és
hosszas elzárkózás eredménye, de nincs választásunk.
Elena lábujjhegyre emelkedett, hogy végigsimíthasson a
szájával Raphael ajkain, a kezével a vállain. – Nem hagyom el
a testőrömet. Komolyan, még ha a Luminata tagjai furcsák is
a hosszú magány miatt, itt van még Michaela, Charisemnon,
és a többiek, akik miatt aggódhatok. – Elena elhúzta a száját…
de az epés kifejezés nemsokára mosolyba fordult. – Gondolod,
hogy Astaad elhozza Melet?
– Tudja, hogy barátok vagytok, szóval lehet. – Astaad
előnyben részesítette Melet a többi ágyasával szemben. – De ő

s
egy gyönyörű törékeny virág – talán nem hozza magával egy

l
ilyen veszélyes helyzet miatt. – Astaadnak is megvoltak a

be
maga hibái, de az ágyasaival törődött. – Találkozhatsz
Hannah-val. – Elijah hitvese törékeny virág volt, mint Mele,
egy művész, aki boldogabb volt egy ecsettel, mint egy tőrrel,

összejövetelen.
Re
de a szokás azt diktálta, hogy Elijah oldalán álljon ezen az

– Tervet kell készítenünk a találkozáshoz. – Amíg Elena fel

akarta fedezni Lumia összes zugát és repedését, és bemenni a
g
történelmi archívumba, addig Hannah égett a vágytól, hogy
in

megtekintse az angyali művészeti gyűjteményt, amit a

Luminata őriz.
– Úgy gondolom, hogyha unatkozunk, akkor Hannah a
rn

művészettel kapcsolatos dolgokra oktat majd engem, így

fennhordhatom az orromat, ha szükséges. – Elena feltartotta
az orrát és összehúzta az ajkait, mint egy nagyképű régimódi
Bu

kereskedő, amilyennel egyszer találkozott egy vadászat során.

– Én pedig megtanítom neki, hogyan kell pontosabban
dobálni a késeket. Festőkést természetesen, mivel ezt a
választott fegyvere.
Raphael kacagása beburkolta Elenát, mint a tenger
morajlása. – Biztos vagyok benne, hogy Elijah hálásabb lesz.
Hannah célzóképessége sok kívánnivalót hagy maga után, és a
pumáktól – amik úgy követik mindenhová, mint a kiskutyák –
kezd függeni a személyes biztonsága azalatt az idő alatt,
amikor egyébként egyedül lesz.
Elena megrázta a fejét, tudta, hogy a megfontolt Elijah az
évek során megpróbálta megtanítani Hannah-t az
önvédelemre. – Hannah makacsul a saját feje után megy.
– Minden hitves jól végzi a dolgát és mindegyik tudja, hogy
állja meg a helyét.

s
– Ne hízelegj. – Elena szavai könnyedek voltak, de a bőre

l
bizsergett; nem tetszett neki, hogy ilyen keveset tud erről a

be
helyről, és Raphael kemény arckifejezéséből ugyanezt olvasta
ki. – Szeretnél körülnézni?
Raphael kurtán bólintott. – De először együnk valamit. Az
Re
energia véges, és a tested hihetetlen mennyiséget éget el,
miközben halhatatlanná válik.
Elena kezdte érezni azt a szúró éhséget, ami az utóbbi
napokat folyamatosan jellemezte, a testének élelemre volt
g
szüksége, ezért átvizsgálta az energianövelő élelmiszereket
in

tároló dobozt, mivel két étkezés között voltak, nem

vitatkozott, csak felkapott egy nagy maréknyi diót és aszalt
gyümölcsöt. Ha ez volt az az üzemanyag, amire a testének
rn

szüksége volt az erőhöz és kitartáshoz, akkor Elena megivott

minden shake-et, amit Montgomery készített számára,
elrágcsált végtelen mennyiségű energiaszeletet, úgy evett,
Bu

mint egy átkozott focihátvéd.

Minél erősebb volt Elena, annál kevesebb ember nézett rá
úgy, mint egy sebezhető zsákmányra – és annál kisebb volt az
esélye annak, hogy egy ellenség az ő megsebzése által kapná el
az arkangyalát. Mikor Elena felemelt egy darab aszalt
gyümölcsöt Raphael szájához, ő elfogadta a falatot, miközben
végigsimított az ajkaival a nő ujján. Édes csók. Elena ettől úgy
érezte magát, mint egy ostoba tini lány – viszont ő soha nem
volt ilyen. Talán pont ennek volt köszönhető.
– Próbáld ezt. – Raphael odanyújtott neki egy nagydarab
gazdag, krémes sajtot. – Finomság, főleg ezzel a paprikával.
Elena grimaszolt. – Nem, köszönöm. Ragaszkodom az
egyszerű sajthoz.
Mikor Elena előredőlt, Raphael adott neki egy újabb

s
falatot, aminek egyik felét Elena, a másik felét pedig ő ette

l
meg. – Győződj meg róla, hogy Aodhan is eszik. – A vadász

be
tudta, hogy az idősebb angyalok hosszú ideig megvannak
élelem nélkül, de előbb utóbb következménye lesz. – Nem
evett semmit a gépen. – Elena tudta, hogy nem kellett
Re
mondania Raphaelnek, miért aggódott a másik angyalért.
Ez a gondolat egy másik dolgot juttatott eszébe.
Kicsúsztatta a telefonját, hogy üzenetet küldjön Bethnek a
biztonságos érkezésük hírével, amikor látta, hogy nincs térerő.
g
Raphael elvette tőle a telefont, és amikor Elena motyogni
in

kezdett az orra alatt, megrázta a fejét. – Túl sok tanácstag van

kis közelségben – mondta. – Az energiák nagyfokú
interferenciát okoznak.
rn

– A fene egye meg! Erre nem gondoltam. – Helyretéve a

telefonját, Elena a hasára tette ökölbe szorított kezét. –
Tudod, Beth milyen. Pánikba esik, ha …
Bu

– Minden rendben van, Elenám. – Az arkangyala kezei

közé fogta az arcát, hüvelykujjával végigsimított a
járomcsontján. – Tudom, hogy a húgod egy drágakő, aki
nagyon törékeny – meghagytam Dmitrinek, gondoskodjon
arról, hogy a testvéred kapjon értesítést a Toronytól,
amelyben megerősítik a biztonságos megérkezésünket,
tekintet nélkül arra, Dmitri hallott-e felőlünk.
 Elena pillantása átforrósodott, ujjaival megérintette a társa
állát, aki egy halálos lény volt, mégis ismerte Elena lelkét. –
Köszönöm.
– Nem szükséges. Beth olyan, mint a Kolibri, egy kis extra
kedvességet igényel – mondta az arkangyal épp abban a
pillanatban, amikor kopogtattak az ajtón. – Aodhan.
Meghívtam.

s
Most, hogy nem kellett aggódnia amiatt, hogy Beth

l
borzalmas rémálmokba süllyed a visszatérésükig, Elena

be
mozdult, hogy ajtót nyisson. – Jó terv. – Intett Aodhannak. –
Mi ettünk, mielőtt felfedezőútra indulnánk. Gyere, keress
magadnak te is valamit.
Re
– Megettem a diót és a sajtot a szobámban – válaszolt
Aodhan, majd amikor elkapta Elena szkeptikus pillantását,
folytatta. – Az a feladatom, hogy védjem a hátadat. Nem
tudom elvégezni, ha erőtlen vagyok.
g
Ezt hallva Elena nem tudott kételkedni benne. Ha megtette
in

volna, olyan lett volna, mintha az erejét kérdőjelezné meg. –

Azért gyere be. Mondd el nekünk, mit gondolsz erről a
helyről.
rn

Aodhan belépett és betette az ajtót maga mögött. – Nem

olyan, mint amit elképzeltem – mondta, miközben Elena
folytatta a falatozást, figyelemmel kísérve Aodhan szavait.
Bu

Raphael csatlakozott hozzá, elfogadva a csemegét, amit

Elena válogatott neki.
– Lumia maga egy gyönyörű és békés alkotás, de különös
rezonanciával legbelül – mondta az angyal.
Elena konstatálta, hogy Aodhan lehalkította a hangját, úgy,
ahogyan ők ketten tették Raphaellel, amikor beléptek a
lakosztályba. Mintha elhinnék, hogy a falnak is füle van.
 – A szobák olyanok, amilyenek várhatóak egy hat-hétszáz
éves angyal otthonában – mutatott Aodhan a különleges
bútorzatra és a pazar szőnyegekre. – De a művészet eltűnt.
Elena lenyelte a sajtot, ami a szájában volt, majd leöblítette
a falatot egy korty vízzel. – Nem lehetséges, hogy valamiféle
galériában tartják ezeket? – Ezt feltételezte, miután Hannah
beszélt neki arról, mi mindent tervezett megtekinteni

s
Lumiában.

l
Raphael válaszolt a párjának. – Valamennyit talán igen. De

be
maga a Lumia falai is művészettel átitatottak, új csoda vár
minden sarokban. – Raphael helyreigazította a szárnyait, és
Elena nem tudott uralkodni magán, szerelmes gesztussal

volt.
Re
végigfuttatta az ujjait párja repülőtollain, ami nyíltan birtokló

Néha még mindig elállt tőle a lélegzete, hogy Raphael az

övé volt.
g
Vicces dolog volt, hogy Raphaelnek ugyanez a gesztus volt a
in

válasza.
Az örökkévalóság semmit sem jelentene nélküled. Nincs
olyan erő ezen a világon, amire elcserélnélek, Elenám.
rn

Ezeknek a nyers szavaknak az emléke nyílként fúródott

Elena szívébe minden egyes alkalommal, ha rájuk gondolt.
– A Luminata – tette hozzá Raphael – számtalan eonon
Bu

keresztül gyűjtötte a műveket. A művészek felajánlották nekik

a legjelentősebb műveiket, mert Lumia falain kiállítani őket
nagy elismerés volt.
Tehát – gondolta Elena –, hová tűnt ez az egész? Miért
részesíti előnyben a Luminata a jeltelen, egyforma folyosókat?
Miért siettek annyira titokzatosan és figyelték a látogatóikat
eldugott alkóvokból? Elena nem látta a rend tagjait, amíg elő
nem jöttek a falak mögül, de tanult a hibájából. Tehát tudta,
hogy ezeknek a falaknak szemük van.
És azoktól a szemektől Elena hátán felállt a szőr.

l s
be
g Re
in
rn
Bu
 11. Fejezet

Felállt a szőr Elena nyakán, ahogy elhagyták a

s
lakosztályukat.

l
Ahogy már előzőleg is megfigyelték, a falak és a falba

be
simuló ajtók színei egybefüggő azonosságot mutattak, melyek
a közeli hegyekből bányászott homokszínű kövekből
készültek, és arra szolgáltak, hogy megtévessze a szemet és

de…
Re
összezavarja az elmét. Technikailag megnyugtató és szép volt,

– Olyan, mint egy horrorfilmben – morogta Elena. – Mint

azokban a jelenetekben, ahol az áldozat kétségbeesetten fut a
g
folyosókon keresztül egy szállodában, ahol minden
in

ugyanolyan és nincs kiút.

– Mi az a horrorfilm?
Elena vigyorgott Aodhan kérdésén. – Megmutatom, ha
rn

egyszer otthon leszünk. – Csak miután kimondta a szavakat,

akkor gondolt bele abba, hogy nem tudja, milyen borzalmakat
élhetett át Aodhan. Raphael, neked kell a filmeket ellenőrizni.
Bu

Először egy zsemlét vágsz a fejemhez, most meg arra

számítasz, hogy filmkritikus leszek, hangzott az önteltnek
tűnő válasz, de Raphael közben ujjaival gyengéden
megsimogatta Elenáét. Tiszteletre méltó, hogy törődsz a
szívével. Elmondom, mit bír elviselni, és mi az, amit már
nem.
A kísérteties monotonitás drámai változáson ment
keresztül, amint elérték a külső folyosókat, lélegzetelállító
látvány tárult eléjük a Lumián túl, amit pompás boltíves
kőárkád vett körül. Ebből az előnyös helyzetből láthatóvá vált
a hegyekhez vezető összes út, amelyek felett elrepültek,
semmi nem törte meg a kilátást, csak vadvirágok és a
csúcsokhoz közeli fák sötét sziluettjei, amik megpróbáltak
életben maradni ezen a száraz éghajlaton.
– A minták bámulatba ejtőek.

s
Elena és Raphael mindketten Aodhan felé fordultak.

l
Tisztán látva a megértés teljes hiányát, Aodhan

be
elmosolyodott – azzal a csendes mosollyal, amelyről tudta,
hogy mind a férfiak és mind a nők elalélnak –, amikor elég
közel kerültek, hogy megpillantsák az alig észrevehető
Re
mintákat. – Nézzétek. – Aodhan közel ment a falhoz és
követte a rajta lévő vonalakat.
Elenának több mint egy percébe került, hogy meglássa,
amit Aodhan mutatni akart, a lenyomatok a köveken annyira
g
jók voltak. És aztán Elena mindenhol felfedezte őket. A
in

bonyolult, finom minták befedték a falakat, az ívelt

mennyezetet és a padlót. – Nahát. – Igyekezetében Elena szó
szerint a falhoz nyomta az orrát, hogy meglássa, pontosan
rn

hogyan hozták létre a mintákat. – Ezek mind különbözőek?

– Nem, a falakon legalábbis nem – mondta Aodhan. –
Minden egyes folyóson belül ismétlődnek és csak a fordulók
Bu

után változnak, vagy ha belépünk egy másik folyósora.

Raphael végigfuttatta az ujjait a köveken. – Lehet, hogy a
meditációhoz nyújt segítséget?
– Nyilvánvalóan nem vagyok mentálisan eléggé
felvilágosult ehhez a helyhez. – Elena a szemével követett egy
bonyolult sort, azon tűnődve, hogy mennyi türelemre lehetett
szükség ilyen finom kifinomultsággal kifaragni azt. – Soha
nem vettem volna észre őket magamtól.
 – Akkor én sem vagyok elég felvilágosult, Vámpírvadász.
– Természetesen nem. Miért, máskülönben rossznak
tartottad volna beleszeretni egy halandóba? Nyárspolgár.
Raphael nevetése hallatán Aodhan ajkai széles mosolyra
húzódtak, ami olyan ritka volt, hogy Elenának egy pillanatra
kihagyott a szívverése. – Ez kevesebb megvilágosodás és több
művészi képzés kérdése csak – mondta Aodhan. – Ha egyszer

s
észreveszed, már nem fogod eltéveszteni.

l
Aodhan szárnya kecses ívben terült szét a hátán és a kettős

be
pengék markolata vonzotta Elena tekintetét, ahogy leguggolva
követte a majdnem láthatatlan mintákat a padlón. – Úgy
gondolom, ez egy térkép Lumia bebarangolásához. –
Re
Megérintette a kezével a legközelebbi falat. – Még nem
tudtam megfejteni a térképet, de amit megértettem, arra
késztet, hogy azt higgyem, a falak helyenként kinyílhatnak.
Elena füttyentett, miközben vele szemben guggolva
g
vizsgálta a vonalakat. – Nem csoda, hogy a Luminata
in

majdnem olyan méltóságteljesen, könnyeden, szinte lebegve

tud mozogni, mint a szellemek. – Mintha át tudnának menni
a falakon. – Jó módszer arra, hogy sakkban tartsák az
rn

embereket.
– Kezdem azt hinni, hogy a Luminata élvezi, hogy a tudást
mások számára elérhetetlenné teszi – mondta Raphael,
Bu

miközben felálltak, hogy tovább folytassák a felfedezést,

mindhárman egymás mellett, középen Elenával sétálva. –
Mindig is a végletekig titokzatoskodóak voltak.
– A dolgok a sötétben rohadnak meg – motyogta Elena, de
már amikor kimondta, tudta, hogy valószínűleg igazságtalan
volt – az élete befolyásolta a véleményét. Csak mert a
Luminata egy kicsit furcsa volt, nem jelentette azt, hogy
bármilyen formában is veszélyes volt. – Aodhan, gondolod,
hogy teljesen meg tudod fejteni a térképet?
Bólintott, és a zúzott gyémántokon – ami úgy látszott,
mintha bevonnák a hajtincseit – megcsillantak a kintről
bejövő napsugarak, hogy aztán szikrázva szétszóródjanak a
falakra.– Úgy tűnik, hogy átlagos angyali értelemre tervezték,
nem pedig azoknak, akik széleskörű művészi gyakorlattal vagy

s
vele született térbeli látással rendelkeznek.

l
– Értem.

be
Aodhan annyira zavarba jött Raphael kifejezéstelen
válaszától, hogy Elena megbökte hitvesét. – Csak szórakozik
veled, Aodhan – mondta, miután megpillantotta a kékségben
Re
a jól elrejtett vidámságot.
A fényből teremtett angyal egyikükről a másikra pillantott,
mielőtt arckifejezése megelevenedett, és a saját mosolya
őszinte és váratlan és…. Hűha! Szikra káprázatosan
g
ragyogott. Elena mindig is látta a szépségét, de ma értette
in

meg igazán, az emberek miért sóvárogtak utána.

Amikor nincs megtörve, mondta Raphael, olyan, mint
hullócsillagot látni ősz közepén.
rn

Az arkangyal hangjában rezgő szomorúság hallatán Elena

összefonta az ujjaikat. Visszatér, emlékeztette a párját. És elég
erős ahhoz, hogy seggeket rúgjon szét. Senki sem fogja újra
Bu

megtörni őt.
Raphael ujjai körbezárták az övét. Miután kiengedték a
Medikából, Aodhan egyértelművé tette, hogy egyedül
szeretne lenni. Először tiszteletben tartottuk a kívánságait,
de miután rájöttünk, hogy mennyire visszavonult az élettől,
minden erőnkkel azon voltunk, hogy visszahúzzuk a
szakadék széléről. Mindenki. Beleértve Galent is.
 Galen felbukkant Aodhan elszigetelt otthonában és
megtagadta, hogy elhagyja azt addig, amíg Aodhan nem
küzd meg vele. A végén Aodhan megadta magát, és
megjelent a fegyverszobánál a találkozókon csak azért, hogy
Galen békén hagyja egyébként – gyakran csak ekkor hagyta
el a lakhelyét a legrosszabb időszakban. Majdnem minden
nap küzdöttek, amíg Aodhan a Menedékben tartózkodott. Ez

s
fizikai kapcsolat nélkül történt mindig, de a társas kapcsolat

l
arra kényszerítette őt, hogy legalább részben a világban

be
maradjon.
Igen, sokkal szörnyűbb volt Galennek, mint azt Elena
valaha is elképzelte az alatt az időszak alatt, amíg tanította őt.
Re
Ha Aodhan arra kényszerült, hogy megvédje magát Galen
ellen kétszáz évig, akkor valószínűleg sokkal képzettebb volt,
mint bárki más a Toronyban. Raphaelnek és a többieknek el
kell őt végre engedniük.
g
– Aodhan – mondta Elena hangosan. – Raphael most
in

mondta el nekem, hogy Galen kétszáz éven keresztül

nyaggatott téged.
– Galen olyan, mint egy vihar, azaz vagy küzdesz, vagy
rn

megadod magad – mondta Aodhan. – És ha feladod, mert

nem érdekel, akkor a vihar erősebbé és egyre erősebbé válik,
amíg az üvöltő fenyegetések az őrületbe kergetnek és muszáj
Bu

pallost rántani, hogy egy kis nyugalomra találj.

Elena vállai megremegtek a közönyös válaszra. – Laposra
lettél verve néhányszor?
– Amíg el nem kezdtem arra az ételre hasonlítani, amit a
kis vadász nővéred annyira szeret. A palacsintára.
Majdnem felhorkantott Elena, ahogy kitört belőle a
nevetés, és annyira nevetett, hogy a könnyeit törölgette. – De
itt vagy.
 – Galen nem érte be kevesebbel. – Ezzel az egyszerű
kijelentéssel, amely a legmélyebb tiszteletet hordozta, Aodhan
szünetet tartott, három hosszú másodpercig a padlóra meredt,
majd bólintott és folytatta.
Épp amikor Elena azt gondolta, hogy Aodhan befejezte a
mondandóját, az angyal megérintette a kettős pengéket,
amiket hordott. – Ezeket Galen ajándékozta nekem, amikor

s
alkalmasnak nyilvánított a harchoz. Az eredeti pengéim…

l
elvesztek.

be
Elenának nem kellett kérdeznie, hogy mikor és hogyan,
mert látta Aodhan szemeiben az árnyékokat és érezte a
hirtelen feltámadó feszültséget Raphaelben. – A fenébe –
Re
motyogta mogorván, miközben a padlót rugdosta. – Galen
soha nem adott nekem semmilyen fegyvert.
Az árnyékok elhalványultak, ahogy Aodhan pillantása ritka
tűzzel töltődött meg. – Száz évbe és mindennapos harcba
g
került, hogy ezt elérjem. Szóval még van időd.
in

– Talán elmehetnénk a Menedékbe, ha ennyire égsz a

vágytól, hogy lásd Galent – mormolta Raphael.
– Figyelmeztettelek erre a humorérzékre, Arkangyal –
rn

mondta Elena sötéten, míg Aodhan megpróbált elrejteni egy

mosolyt.
Egy órán keresztül sétáltak, de nem jutottak a könyvtár
Bu

közelébe, ahol Jessamy elmondása szerint, Elena fellelheti a

történelmi archívumot; arra se jöttek rá, mi történt a
műalkotásokkal. Visszatérve a lakosztályukba, Aodhan leült és
elkezdte lerajzolni a mintákat, hogy mind meg tudják tanulni
a térképet.
Határozott és biztos kézzel, hibátlanul rajzolta le a
vonalakat.
 – Ez jó kezdetnek – mondta, miután befejezte a rajzolást. –
Ha összezavarodtál, a lakosztályba való visszatéréshez ezt a
szimbólumot kell követni ebben a csoportosításban. – Szemei,
amelyek úgy néztek ki, mintha az éjfekete pupillából kék és
zöld zúzott üvegszilánkok álltak volna ki, találkoztak Elena
pillantásával. – Vannak további szimbólumok, amiket még
nem értek. Együtt felderítjük Lumiát és kiássuk a titkaikat.

s
Elena ismét reménykedve bólintott, hogy Lumiában

l
vannak elrejtve azok a tudásmorzsák, amelyek lehet, hogy

be
tisztáznák származásának rejtélyét. És ha azt érezte, hogy
talán megtalálhatja a módját annak, hogy az idők folyamán
ráleljen az anyjára... ez annyira rettenetes lenne?
Re ***
– Szükségem van egy zuhanyra – mondta Elena, amikor
Aodhan visszament a saját szobájába vacsoráig. – Porosnak
érzem magam a hegyeken való átkelés után. – A szavai
g
ellenére, bár már megszabadult a fegyvereitől és a csizmáitól,
in

Elena habozott levetkőzni.

Raphael kinyújtotta a kezét.
Amikor Elena megfogta, Raphael elvezette a fürdőszobáig
rn

és becsukta az ajtót. Zuhany nem volt, de valaki már részben

megtöltötte a nagy, kőből készített kádat hideg vízzel, és
ásványok örvénylettek a tiszta folyadékban. Ez egy
Bu

természetes angyali figyelmesség volt, gondoskodtak róla,

hogy ne kelljen túl sokáig várni a kád megtöltésére.
Felfedezve a régi, de működő kart, ami a forró vizet nyitja,
Raphael elfordította azt.
Mire színültig megtelik a kád, megfelelő hőmérsékletű lesz
a víz.
 Ekkor Raphael káprázatot vont mindkettejük köré; most
ténylegesen láthatatlanok lettek minden figyelő szem előtt,
akik esetleg leskelődtek. Az arkangyal ösztönei nem
bizseregtek ezen a különös helyen a lakosztályban, de
mindennek ellenére, senki nem láthatta azt, ami csak az övé
volt és csak ő láthatta egyedül.
– Eltűnünk?

s
Raphael nevetve bólintott, mert Elena életre keltette benne

l
a humoros oldalát. – De közel kell maradnod hozzám, hogy a

be
káprázat elfedjen.
– Milyen rettenetes, szörnyű megpróbáltatás. –
Megfordulva felemelte a haját a nyakáról, felfedve a tarkóján
Re
lévő puha bőrt. – Kigombolnád?
Csak két gomb volt a szárnyai felett, a ruhát úgy tervezték,
hogy alulról felhúzható legyen, a szárnyakkal belecsúszva a
hasítékokba, amiket erre terveztek, majd a ruha tetején
g
gombolódott. Raphael tudta ezt, mert látta a hitvesét
in

öltözködni, amikor felhúzta a szövetet a fekete csipkebugyi

fölé, amit viselt.
Melltartó nem volt, a tartást a ruhába építették, ezért
rn

amikor Raphael kigombolta a ruhát, és Elena lecsúsztatta a

csípőjén, az arkangyalnak természetesen át kellett ölelnie a
lány testét és kezébe fogni a melleit. – Csak segítek a helyén
Bu

tartani őket – mondta Raphael a nyakát csókolgatva.

– Te igazán nagyon segítőkész szerető vagy – nevetett
Elena rekedt, elfúló hangon, majd még egy mozdulat, és a
ruha a padlóra esett.
Raphael folytatta Elena nyakának csókolgatását, a kezei
nyers birtoklással pihentek a nő mellein.
 Elena remegve hátradőlt, felemelte a karját és hátul
összekulcsolva átölelte Raphael nyakát. – Eléred, hogy a
csontjaim megolvadjanak.
Raphael elmosolyodott ajkával a bőrén, miközben elvette
az egyik kezét a melléről és lecsúsztatta hasa sima, határozott
vonalán át, le a köldökén, be a bugyijába. Elenának elakadt a
lélegzete a hirtelen behatolástól, aztán gyors zihálásba

s
kezdett, ahogy az arkangyal az ujjait használva az élvezet

l
peremére sodorta, miközben érzékeny húsa síkos lett az

be
érintéstől.
Megtartva Elenát, Raphael határozott hangon megszólalt.
– Fordítsd el a fejed.
Re
Elena felé fordította a fejét, és találkozott az ősi kiéhezett
csókjával – és ez átlökte őt a szakadékon. A teste felívelt,
ahogy az enyhülésének remegései megrengették, és Elena
soha nem szakította meg csókjukat. És amikor kinyitotta a
g
szemét, pillantása vad tűzzel táncolt. – Raphael. – Egy lusta,
in

kielégült mosoly. – Jobb vagy, mint egy zuhany. Sokkal jobb.

És az arkangyal ismét mosolygott.
A karjaiba emelve beletette Elenát a kádba, ami már
rn

majdnem tele volt, aztán megállt mellette, amíg levetkőzött.

Az erekciója súlyos és vastag volt, és amikor belépett a kádba,
miután elzárta a vizet, Elena az ölébe siklott, karjai az
Bu

arkangyal nyaka köré fonódtak, akinek szárnyai félig lebegtek

a vízben.
Ez a csók édesen gyengéd volt, két szerető, akik teljesen
megbíznak egymásban, és egy pillanatra elvesztek az időben.
Végigcsúsztatva lefelé a kezét Elena testén Raphael felemelte
őt, majd magára eresztette. Ha Elena nem akarta volna ezt,
egyértelművé tette volna. Csók közben Elena elmosolyodott,
és amikor Raphael farka találkozott forróságával, a párja
vállára tette a kezét és rácsúszott.
Most Raphael volt az, akinek háta ívbe feszült, miközben
Elena a nyakát csókolgatta, dédelgette és simogatta a testét.
Lassan, kígyózva mozgott, hüvelyizmai megfeszültek Raphael
érintése alatt. De csak ennyi volt, amit egy arkangyal
megengedhetett. Egyik kezével megtartva Elena csípőjét, a

s
másikkal belemarkolva a hajába, Raphael átvette intim táncuk

l
irányítását.

be
És a hitvese vad tűzzel a szemeiben, csintalan mosollyal
nézett rá és lehajolt, hogy megcsókolja őt mélyen, forrón és
teljesen szabadon, miközben a teste ingerlően összeszorult
Re
körülötte, aminek csak egy vége lehetett. Ahogy Raphael
gerincén végigfutott a gyönyör és a viharos csók alatt
kielégült, érezte, hogy a Légió jele az arcán lüktetni kezd és a
szárnyait fehér tűz borítja be.
g
A szárnyak a vadásza köré záródtak, amíg mindketten
in

megsemmisültek a szívükben égő lángolásban.

rn
Bu
 12. Fejezet

Egy órával a közös fürdőjük után a törölközőbe csavart

s
Elena megszárította a haját a hajszárítóval, amit Montgomery

l
csomagolt be neki. Amint azt a lakosztályban és a folyosókon

be
elhelyezett elektromos világítás mutatta, Lumia bizonyos fokú
korszerűsítésen ment keresztül, aminek köszönhetően volt
csatlakozóaljzat, és Raphael vadásza használni tudta a
hajszárítót. Re
Ezt elvégezve, még mindig a káprázat burka alatt volt, amit
Raphael biztosított neki, aki a kád szélén ült pár centire
Elenától és a párját nézte, miközben Elena a fürdőszoba tükör
g
előtt állt és az egyik elegánsabb ruhába csusszant épp bele,
in

amit Montgomery csomagolt be. Elena elérte, hogy Raphael

kimenjen és behozza a ruhát a fürdőbe, azt állítva, hogy
kellemetlennek érzi, és nyugtalanság tölti el, hogy a lakosztály
rn

másik helyiségben öltözzön vagy vetkőzzön.

Raphael összeszedte a saját ruháját is ugyanakkor, és
felöltözött, mielőtt leült volna, hogy a hitvesét nézze.
Bu

Semmit nem volt nehéz megtalálni, mivel Montgomery

olyan módszer alapján csomagolt, ami ismerős volt az
arkangyalnak, hiszen a komornyik már hosszú idő óta a
szolgálatában állt. A csomagjuk megérkezett, mialatt ők
Lumiát próbálták felfedezni, a repülőtérről szállította át egy
háló segítségével a Luminata angyali őrségéből egy kis csapat.
Senki nem nyúlt a csomagjukhoz, ahogy a protokoll előírja.
 Igaz, hogy az arkangyalok hozzászoktak a személyzethez,
de a magánéletük sérthetetlenségéhez is.
A ruha, amit Montgomery a ma esti hivatalos vacsorához
szánt, az éjkéknek egy árnyalatában pompázott, és az anyag
két széles sávban kereszteződött a mellénél, mielőtt a
derekánál összehúzva és redőzve, szoknyaként lobogva
leomlott a lába körül hullámozva.

s
A ruha háta nyitott volt, leszámítva a vékony szíjakat, amik

l
összefogták az elejét és a hosszú egyenes tőrt, ami a gerincére

be
volt szíjazva, és Elena egy dekoratív fekete és arany
fémhüvelybe csúsztatta. Mert természetesen, Raphaelnek
kellett kimenni és behozni Elena fegyverét bármi más előtt.
Re
Elena a hámot a ruhája alatt viselte, és nem azért, mert
esztétikailag kellemessé tette a megjelenését, hanem, mert
senki nem tudta elvenni tőle, csak akkor, ha először letépte a
ruháját.
g
– Prioritás – mondta Elena, amikor a párja aggódását
in

fejezte ki amiatt, hogy a bőr és fém kidörzsöli a bőrét. – És

Deacon beszegte a hámon a bőrt, úgyhogy gond nélkül tudom
hordani.
rn

Az a halálos tőr nem az egyetlen fegyvere volt.

Az egyik combjára szíjazott hüvelyben egy fegyver volt, a
másikban egy vadászkés, és mindkettőt elérte a szoknyája
Bu

redői közé rejtett láthatatlan hasítékokon keresztül. Elena

mindegyik ruhája így készült.
Raphael elégedett volt.
Nem szerette volna, ha a gerinctőr lenne a nő egyetlen
választása: a fegyverek lehet, hogy nem ölnek meg erős
angyalokat, de egy golyó, ami feltépi a húst, meg tudja sebezni
a legerősebb angyalt is egy kis időre. És ez ad Elenának egy
vagy két másodpercet, hogy jobb védekező állásba vonuljon,
mielőtt elszabadul a pokol. – Eléred a fegyvered?
Elena előkapta a fegyverét, mielőtt Raphael látta volna a
mozdulatot.
Metsző vigyor, amikor felemelte a csupasz lábát és rátette a
fegyvert a combjára. Egy kézzel körülfogva a lány bokáját,
nézte Raphael, ahogy Elena felemeli a ruháját, hogy

s
visszacsúsztassa a fegyvert a helyére, ami a combjára volt

l
szíjazva. – Montgomery elkészítteti a szabóval a ruháim

be
mintadarabjait, és én kipróbálom őket, hogy milyen mozogni
bennük, hogy megbizonyosodjak róla, hogy az átalakítások jól
működnek.
Re
Végigcsúsztatva a kezét Elena csupasz combján, Raphael
ígéretet tett magának, hogy ma este ő lesz az, aki leveszi a nő
combjáról a hüvelyt. – Nálam van a pengéd.
Raphael engedte, hogy Elena letegye a lábát, aztán
g
felegyenesedett, hogy bezárja és becsatolja a puha bőrszíjakat
in

a felkarján lévő hüvelyen, ami ékkövektől csillogott, és a csatja

ragyogó aranyszínű. A penge markolata drágakövekkel volt
kirakva, ami egy hozzáillő látványos fegyver volt egy átlagos
rn

hitvesnek.
De Elena nem volt átlagos.
És a tőr, ami Raphael ajándéka volt, a legkisebb probléma
Bu

nélkül le tudott metszeni egy csuklót egy karról. – Viselni

fogod a hajtűidet? – Jason hercegnője ajándékozta a
fegyverként is használható hajtűket Elenának, és Raphael
behozta ezeket is a fürdőszobába a ruhával együtt.
Mahiya ajándékát viszonozva, Elena egy nyílpuskát
ajándékozott neki, amit a hercegnőnek rendelt, a saját
stílusához igazodva. Jason szerint Mahiya minden nap
használta, nehogy a nyilak berozsdásodjanak.
 – Igen – mondta Elena. – Szeretném feltűzni a hajamat,
hogy a hosszú penge a hátamon látható legyen. A hajtűk
rejtett fegyverként fognak működni. – Feltekerte a haját
gyors, gyakorlott mozdulattal, majd belecsúsztatta a tűket,
hogy a haja a helyén maradjon.
Elena végre hajlandó volt kilépni fürdőszobából és a
káprázat védelméből, besétált a hálószobába, és megtalálta a

s
piperetáskát, mielőtt visszafordult volna a fürdőszobába. – Ez

l
csak pár percet fog igénybe venni.

be
Raphael szerette nézni, ahogy Elena felkészül rá, hogy
szembe nézzen a világgal – mi több, szerette, hogy ameddig a
vadásza képes volt tíz percet is azzal tölteni, hogy egy fegyver
Re
megfelelő helyen legyen, addig tényleg csak egy-két percet
szánt rá, hogy kifesse magát.
– Ez is egy fegyver, tudod – mondta, miközben arra
koncentrált, hogy csillámló színt vigyen fel a szemhéjára. – Az
g
arc, úgy értem. Megzavarás és elkábítás. Eltartott egy ideig,
in

míg megértettem.
Raphael vadász hitvese éjkék, legsötétebb kék és hajnalpír
szárnyát csodálta, ami megannyi árnyalatot felvonultatott a
rn

feketétől a fehéraranyig. – Michaela szakértő ebben. – A

másik arkangyal régen megtanulta, hogy használja rendkívüli
szépségét ahhoz, hogy másokat elvakítson, és ne lássák az
Bu

erejét és becsvágyát.
– Igen, ő jó. – Elena felvett egy kis lapos korongot, amit
kinyitott és felfedte a benne található púdert. – Sarah segített
megtanulni a „következő szintet” a sminkelésben – ami a
szokásos rutinomon túlmutat.
– Nem gondoltam volna, hogy a Céh feje ilyen
apróságokkal törődik.
 – Viccelsz? Sarah-nak minden nap erős hallhatatlanokkal
kell foglalkozni.
És azok a hallhatatlanok, jött rá Raphael, gyakran túl nagy
hangsúlyt fektettek a szépségre és esztétikára, és elfelejtették,
hogy a vadászoknak a jártasságuk volt a legnagyobb
fegyverük. – Mit tanított neked a barátnőd?
– Egy perc, és megmutatom. Mahiya is tanított valamit,

s
amikor utoljára Jasonnal meglátogattak. – Szünet. – Ne

l
leskelődj a tükörben. Meg szeretnélek lepni.

be
– Addig majd csodálom a tested vonalait. – És ezt is tette,
különösen a háta hosszú, majdnem csupasz hajlatával.
Nem sokkal ezután Elena letett egy kis tégelyt és szembe
Re
fordult az arkangyallal: egy harcos hercegnő, aki vad, ezüst
szemekkel nézett rá, amelyek hatalmasnak tűntek arcának
sötét arany bőrén, az arccsontja vonala kiemelve, a nyaka
karcsú és hosszú.
g
– Tetszik?
in

– Minden formában tetszel, Vámpírvadász. – És Raphael

tudta, nem számít, a nő milyen arcot visel, egy harcos maradt
elsősorban, és a legkiválóbb.
rn

Elena elégedetlennek tűnt, miközben csípőre tette a kezét.

– Ugyan már, igen nagy erőfeszítésembe került
megbirkóznom ezzel a kencével.
Bu

Raphael felállt, megemelte Elena állát és szemügyre vette a

sminkjét. – A fekete szempillafesték Mahiyától van.
– Aha. – Elena feltartotta egy fekete maszatos ujját. –
Hadd mossam ezt le. Mahiya azt mondta, hogy vannak
ceruzák, amiket használhatnék, de ő mindig ilyen kis tégelyes
festéket használ és a kisujját, és ez nálam is működik.
– Azt gondoltam, hogy egy harcos hercegnő vagy, amikor
felém fordultál. – Raphael megcsókolta Elena festetlen ajkait.
 Megmarkolva Raphael fekete bőr alkarvédőjét, Elena
kinyitotta a száját, mint mindig, amikor párja a csókját
követelte. Amikor szétváltak, a szemei csillogtak, a bőre pedig
kipirult a jól takaró sminkréteg alatt.

***

s
Elena lemosta a festék halvány maradékát a jobb keze

l
kisujjának ujjbegyéről, majd ellenőrizte az arcát a tükörben,

be
mielőtt végighúzta volna a rúzst, amitől az ajka teltebbnek
tűnik. Befejezve a szépítkezést – fegyver, emlékeztette magát,

Re
ami egy más típusú fegyver –, átment a nappaliba, ahol látta,
hogy Raphael a csizmáit húzza fel.
Mivel neki csak másodpercekig tart felhúzni a saját
csizmáját, ezért a bejáratnak támaszkodott, és csak nézte
Raphaelt. Elena helyeselte, hogy az arkangyal a hivatalos
g
harcos öltözéket választotta. A fekete védőkesztyűk befedték
in

mindkét alkarját, és ugyanolyan színűek voltak, mint a

nadrágja és inge. Az ingnek nem volt ujja, a bőr harci ruha
mintájára készült; két vékony fekete bőrcsík futott keresztben
rn

a vállán, és a harci ruhák gallér nélküli kivágása helyett ennek

mandarin stílusú 5 álló gallérja volt, ami jobb oldalt egy fekete
fémkitűzővel záródott, ami a Légió jelét utánozta.
Bu

5 kínai stílusú nyakrész, álló gallérral, az elülső oldalán a nyakrész

közepétől az egyik hónaljig húzódó, részben nyitott nyílással, amely balról
jobbra (vagy jobbról balra) záródik gombok, akasztók segítségével (főleg
kínai ujjatlan, bokáig érő, szűk slicces női ruha, de a séfek felső ruházata is
ilyen. Manapság az állógallért is így hívják.)
 Az ing inkább féloldalasan záródott, mint középen, nem
volt látható gombja, de nem csak a mellkasára, hanem a
szárnyai körül is hibátlanul illeszkedett.
A kitűzőt kivéve, ami csak közelről volt észrevehető, csak
egyetlen dolog ékesítette Raphaelt – a platina és borostyán
gyűrű, amit Elenával való kapcsolata szimbólumaként viselt.
Elena a saját borostyánját a fülében hordta – és a pengében,

s
amit a felkarjára szíjazott. Raphaelnek több hónapjába telt

l
megszerezni az ajándékot, amiben az elképzelései szerint,

be
fényesre csiszolt borostyán darabokat ágyaztak a drágakövek
közé.
Az arkangyala kissé birtokló volt.
Re
Elena mosolygott, miközben odasétált, hogy csatlakozzon
Raphaelhez, aki épp felemelkedett. A teljesen fekete ruházata
brutális fókuszba helyezte a szemei ragyogó kékjét és a
Zuhatag jelét. – Úgy nézel ki, mint egy pattanásig feszült ősi
g
harcos. – A kifinomultság megmaradt, de egy olyan
in

kíméletlen éle lett, ami mindenkit emlékeztetett arra, hogy ez

a férfi harcban edződött.
– Jó. – Raphael csendben figyelte, ahogy Elena felvette a
rn

puha, hosszúszárú borjúbőr „elegáns csizmáját” – mert ő soha

nem húzott magas sarkút. – Készen vagy?
– Menjünk, mutassuk meg, hogy intézik a New Yorkiak a
Bu

dolgokat.

***
Az első személy, akit Elena meglátott, amikor besétált az
üveg mennyezetű Átriumba – ami egy magas mennyezettel
rendelkező hatalmas szoba volt a kísérőjük leírása alapján, aki
az ajtónál hagyta őket –, Michaela volt. Az arkangyal, akit
valamikor Konstantinápoly Királynőjeként ismertek, és
jelenleg Európa nagy részét irányította, amibe beletartozott
Uram valamikori területének egy része is, a legsötétebb zöld
árnyalatú ruhát viselt, ami körülölelte a domborulatait, és a
nyakkivágása majdnem köldökig kivágott volt.
Egy tisztességesebb világban ettől közönségesnek tűnt
volna.

s
Ez nem volt tisztességes világ: Budapest Arkangyala,

l
Michaela, aki az aktuális titulusát arról a városról nevezte el,

be
ahol az udvartartása volt, úgy nézett ki, mint a megtestesült
szépség. A bőre hibátlan volt, a domborulatai milliók nedves
álmának előidézője, az arca vonalai a kísérteties
Re
tökéletességet tükrözték, és a szeme élénkzöld színű volt – folt
nélküli drágakő, de egy világosabb, hangsúlyos zöld gyűrűvel,
ami néha figyelmeztetés nélkül jelent meg az írisze körül.
Uram fertőzése.
g
Ez a világos gyűrű, ma nem volt jelen. Michaela haja
in

szintén fel volt tűzve, egy olyan bonyolult mintába, aminek az

elkészítésével legalább egy órát töltött el valaki. Ez a frizura
feltárta hattyú nyakának eleganciáját.
rn

Aztán ott voltak a lenyűgöző, pompás bronz árnyalatú

szárnyai, amit könnyedén tartott a padló felett.
Ez volt az oka annak, hogy Michaelát a létező legszebb
Bu

nőként ismerték.
Mögötte, a krémszínű kanapékon, az elrendezett
ülőalkalmatosságok, és az igényesen megterített étkező
asztalon túl, az Átrium legtávolabbi falának támaszkodva állt
az ő elmebeteg kedvenc vámpírja, Riker – Elenát már akkor
megcsapta a nyugtalanító illatfelhő, a dérlepte cédrus, amikor
belépett a helyiségbe. Természetesen ő is jóképű volt, a szőke
hajával, legsötétebb barna szemével, széles vállaival és vékony
csípőjével, mint egy modell. Az elmebetegség nem jelentett
csúnyaságot, sem a halandók, sem a hallhatatlanok között.
És Elena nem hitte, hogy Michaela elnézte volna a testi
tökéletlenséget.
Elkapva Elena pillantását, Riker elmosolyodott… és
megnyalta a száját.
Szemétláda.

s
Elena nem reagált erre, nem adva előnyt neki, inkább az

l
úrnőjére fordította a figyelmét.

be
Michaela felnézett Titusra és nevetett valamin, amit a
harcos arkangyal mondott. Nagy és kemény izomzattal
rendelkezett, a bőre ragyogó és a mosolya káprázatos, a
Re
szárnyai erőteljesek. Titus nem volt kinézetre lomha, de ez
volt a vonzereje, ami legjobban befolyásolta a nőket.
Nyilvánvalóan még Michaela sem volt immunis erre.
– Nem hiszem, hogy valaha is láttam Michaelát igazán
g
nevetni – mondta Elena Raphaelnek, mivel azok ketten távol
in

álltak, és a szoba eléggé barlangszerű volt ahhoz, hogy senki

ne hallja őket. – Nem úgy, amikor nem játssza meg magát. –
Ez a másik nőt rendkívüli módon gyönyörűvé varázsolta.
rn

És Elena számára nyilvánvalóvá vált, hogyan estek bele az

emberek.
– Legalább Titusnak van annyi esze, hogy ne sétáljon bele a
Bu

csapdájába – válaszolt Raphael. – Már nagyon régóta átlát

Michaelán.
– Jó. Én tényleg kedvelem Titust. – A hatalmas angyal azt
mondta, amit gondolt, és azt gondolta, amit mondott. – Nem
látom Daharielt.
– Astaad valószínűleg otthon hagyta a jobb kezét, hogy
felügyelje a területét, mint mi tettük Dmitrivel.
 – Igaz, mindig elfelejtem, hogy bár Dahariel lefekszik
Michaelával, a hűsége Astaadhoz köti. – Ez megkavarta a
gondolatait. – Nem tudom, hogy tudnék-e olyan emberrel
együtt lenni, aki nem hűséges hozzám.
A metsző szél, a sóval fűszerezett tenger volt Raphael
hangja az elméjében. Ez soha nem lesz kérdéses, Hitvesem.
Mivel te csak velem leszel együtt mindig.

s
Nevetve a jeges válaszon, Elena megfordult, hogy elkapja

l
párja pillantását. – Csak ne felejtsd – ez fordítva is igaz. Azt a

be
szép pengét fogom használni, amit tőled kaptam, hogy
lefejezzem akármelyik nőt, aki hozzád mer nyúlni.
Raphael ajka felfelé görbült. – Természetesen. – Raphael

érdekled Giant.
Re
nem fordította el a pillantását, miközben közölte: – Úgy tűnik,

– Érzek a nyakamon egy szúrós pillantást. Gondolom,

Michaela mérgez a tekintetével. – Elena a többiek felé fordult,
g
figyelve a természetes mozdulataira, mintha egyszerűen csak
in

szétnézne a helyiségben még egyszer. – Nagyon szeretnék

beszélni a fickóval, hogy ne lépje át a határokat.
– Jó elképzelés. Valószínűleg csak a kíváncsiság teszi, de ha
rn

tesztelni akarja egy halandó vadászból lett hitves erejét,

biztonságosabb neked, ha itt teszi, mintha elkapna egyedül.
Elena próbálta nem ráncolni a szemöldökét. – Gondolod,
Bu

hogy Gian veszélyes?

– Csak most jutott eszembe, honnan ismerem.
 13. Fejezet

s
Raphael Elena füléhez hajolva beszélt, hogy úgy tűnjön, az

l
arkangyal és hitvese egy bizalmas viccet osztanak meg
egymással. – Gian egy arkangyal első embere volt, aki Aludni

be
tért még Neha felemelkedése előtt. Ő legalább ötezer éves és
veszélyesen erős.
Re
Elena mosolyogva válaszolt, hogy fenn tartsa a szeretők
közötti magánbeszélgetés látszatát. – Megértettem. Vigyázni
fogok magamra.
– Arról volt híres, hogy élvezte az élet örömeit, és nagyon
g
sok szeretője volt, mindegyik nő. – Raphael hangja elmélkedő
volt. – Arról a szintről eljutni idáig, ez szokatlan fejlődés.
in

– Nemtom – néha az emberek sokkot kapnak az életüktől

és nem szeretik, amit tapasztalnak. Talán ez történt Giannal
is. – Elena hátranézett a válla felett, hogy ellenőrizze
rn

Aodhant.
Az angyal az Átrium falának támaszkodva, az ajtóhoz
legközelebb helyezkedett el, számos kísérője mellett. Elena
Bu

észrevette, hogy egyik kísérő egy jól felfegyverzett, halvány

barna bőrű, frufrus, fekete hajú gyönyörű nő volt – és
egyenesen Aodhant nézte, a mosolyában meghívás rejtőzött.
Aodhan figyelme azonban Elenára irányult.
A pillantásuk találkozott, ami néma kommunikáció volt, és
azt üzenték a másiknak, hogy minden rendben – egyelőre –,
majd Elena visszafordult Raphaelhez, és a nőről kérdezte a
párját, aztán felemelte a kezét. – Várj, hadd találgassak.
Hmm… Neha kísérője?
– Titusé. – Mondta Raphael mosolyogva. – Rajong a
finom, nőies nőkért, de az erőteljes harcos asszonyokért is.
Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy a nő a negyedik
embere a parancsnokságában, akiben teljesen megbízik.
Miközben emlékeztette magát arra, hogy az arkangyalok

s
többdimenziós lények, Elena nézte, ahogy Michaela és Titus

l
még mindig beszélgettek, míg Gian egy másik részen maradt,

be
Astaaddal társalogva. Mele-t nem látta sehol, de
megpillantotta Hannah-t és Elijah-t az Átrium másik oldalán.
Alexander és Xander álltak a pár mellett, Alexander fekete
Re
nadrágot, csizmát és veretes ezüst mellvértet viselt, amin az
ábrát Elena nem látta ekkora távolságból.
Neha, Favashi, Charisemnon és Caliane hiányoztak. –
Kapcsolatba léptél édesanyáddal?
g
– Nemsokára megérkezik. Ahogy Raphael megmozdult,
in

vele együtt mozdult Elena is.

– Várjunk, hogy üdvözölhessük – mondta Elena egy
pillanat múltán. – Nem baj, ha itt mindenki megérti, hogy ti
rn

ketten egy egységet alkottok. – Lehet, hogy Caliane egyszer

őrült tömeggyilkos volt, de most épelméjűnek tűnt – és telve
bűntudattal a tettek miatt, amiket őrületében elkövetett. És
Bu

támogatta Raphaelt, amióta a hosszú Alvásból felébredt.

Raphael megrázta a fejét. – Ebben a pillanatban nem
vagyok Caliane fia – New York arkangyala vagyok. Én nem
várok senkire.
Átkozott arkangyal politika, gondolta Elena magában.
Annyi mindent megtanult, de számtalan dologba bukhatna
bele. Mindazonáltal Raphaelnek igaza volt – nem láthatják,
hogy az anyja érkezésére vár. És mi a fenét csinált éppen?
 – Michaela felé biccentettél? – kérdezte Elena halkan. –
Jóságos Isten, miért? Ha azt akarod, hogy valaki hátba
szúrjon, nekem is vannak tőreim.
Raphael nevetésére felfigyelt Michaela, fejét feléjük
fordította. – Titus és Michaela állnak hozzánk a legközelebb –
morogta Raphael. – Ez csak egyszerű udvariasság – és biztos
vagyok benne, hogy értékeled a lehetőséget, hogy közelebbről

s
is megfigyelhesd őt.

l
– Sajnos, nem hiszem, hogy meg tudod állapítani valakiről

be
ránézésre, hogy egy évvel ezelőtt egy babának adott életet. –
Az elképzelés, hogy Michaela gyermeket szült, még mindig
nagyon meredek volt ahhoz, hogy Elena elhiggye. – Talán
Re
csak játszadozott, vagy Uram mérgét kellett kihevernie. – Ez
egy olyan lehetőség volt, amit Elena korábban nem vett
figyelembe, és ennek is volt annyi értelme, mint egy baba
titokban tartott világrajövetelének, aki talán ugyanazzal a
g
méreggel fertőződött meg. – Az alakja természetesen nem
in

változott.
Ezek után túl közel kerültek hozzájuk, nem kockáztathatták
a további beszélgetést. Pár pillanattal később Titus olyan
rn

hátba veregető öleléssel köszöntötte Raphaelt, ami világossá

tette a teremben tartózkodóknak, hogy ők ketten
szövetségesek. Azután, miközben Elena a fogát csikorgatta,
Bu

Raphael a Tanácsban elfogadott üdvözlő kézfogással

köszöntötte Michaelát is.
Titus eközben a harcosoknak kijáró kézfogással üdvözölte
Elenát, igaz, visszafogta az erejét, valószínűleg Raphael
mentális intésére. A harcos arkangyal elismerte Elenát, mint
harcos, igaz, néha elfelejtette, hogy ő nem ér fel az arkangyal
fizikai erejével. – Ellie – mondta azt a becenevet használva,
amit Elena kért tőle. – Mikor lesz a következő utcabálod?
 Az öblös, őszinte hang betöltötte a szobát, mosolygásra
késztetve Elenát. – Talán miután megoldottuk ezt az egész
vérszomjassá fajult helyzetet – mondta, miközben elengedte
az arkangyal alkarját, és kényszerítette magát, hogy
Michaelához forduljon. – Michaela Arkangyal – szólt
udvariasan. – Hosszú ideje nem találkoztunk. – A szavak
megszokott frázisok voltak, amiket Jessamytól tanult. Kedve

s
támadt hozzátenni: remélem, még hosszabb idő telik el a

l
következő találkozásunkig.

be
– Vámpírvadász – válaszolt Michaela.
A másik nő valószínűleg azt gondolta, hogy ezzel a
megszólítással lealacsonyítja őt, mint Raphael hitvesét, de

szólították.
Re
Elena soha nem sértődött meg azért, mert vadásznak

És Raphael soha nem sértődött volna meg Elena nevében.

– Megdöbbentőek a jelek az arcodon, Raphael – mondta
g
Michaela sokkal melegebb, és érzéki, fülledt hangon. –
in

Bevallom, nem ilyennek képzeltem a médiában sugárzott

képek után.
Hagyta, hogy Raphael foglalkozzon Michaelával, tudva,
rn

hogy az arkangyalának soha nem lesz annyira rossz ízlése,

hogy az a vipera elcsábítsa, Elena Titusra fordította a
figyelmét. – Örömmel vártam, hogy lássam a saját jeleidet,
Bu

Titus.
Dél-Afrika Arkangyalának erős mellkasát arany jelek
borították, de ma este egy arany mellvérttel fedték el, amibe
majdnem olyan bonyolult mintákat véstek, mint a faragások,
amik az erőd falait díszítették. Ahogy Alexanderé, a vért háta
vastag, de rugalmas bőrből készült.
– Ellie, neked bármit. – Titus visszatért ahhoz a
hangnemhez, amit társasági eseményeken használt. –
Remélem, nem leszünk állandóan a találkozókkal elfoglalva. –
A mogorva tekintet tisztán tükrözte a véleményét a
találkozókról. – Ez esetben, összecsapok Raphaellel. Majd
megnézheted.
Azelőtt Elena leereszkedőnek találta volna az engedélyt.
Most már megértette, hogy Titus vele is harcolna – ha nem
lenne annyira biztos, hogy letépné Elena karját, ha a csata

s
hevében indulatba jön. – Szavadon foglak – mondta Elena. –

l
Galen még mindig arról beszél, amit a seregedben tanult.

be
Épp amikor Titus arca ragyogni kezdett a fegyvermester
említésére, a bejáratnál mozgás támadt. Caliane sétált be, a nő
kísértetesen kék szemekkel és hollófekete hajjal, a modell,
Re
akiről Raphaelt mintázták. A haja a hátára omlott és a
legvékonyabb gyémánt tiarával volt díszítve, a drágakövek úgy
ragyogtak, mint a jég a tűzben; hófehér ruhát viselt, ami a tűz
és jég királynőjévé varázsolta őt.
g
Mindazonáltal nem az anyósa volt az, aki megkapta és
in

fenntartotta Elena figyelmét.

Tasha sétált be Caliane mögött, és elfoglalta a helyét a
kísérők között.
rn

Skarlátvörös hajával, élénkzöld ferde metszésű szemével,

gazdag réz színű szárnyaival, a tudós és harcos angyal átnézett
a tömeg fölött. Az ajkai mosolyra húzódtak, ahogy pillantása
Bu

Raphaelen landolt, aki a játszótársa, később pedig a szeretője

volt.
Eltekintve a ténytől, hogy Raphael és Tasha kapcsolata
felbomlott, Elena nem tudott napirendre térni felette
ingerültség nélkül. Mi az ördögnek volt Raphaelnek ennyire jó
ízlése az exek terén?
– Ellie.
 A dallamos női hang felé fordulva, Elena elmosolyodott. –
Hannah. – Nyílt lelkesedéssel ölelte át a másik nőt.
Ő és Hannah először csak azért kerültek kapcsolatba, mert
csak ők ketten voltak a Tanácsban a két hitves, de a kötelék
idővel igaz barátságba fordult: két nagyon különböző nő, akik
megtalálták a közös hangot.
Egy hosszú pillanat múlva elhúzódva az ölelésből, Hannah

s
így szólt. – Gyönyörűnek és vadnak tűnsz.

l
– Montgomery – mondta Elena, megcsodálva, ahogy

be
Hannah egy szivárványszínekben játszó fekete gyöngysort
fűzött az elegáns kontyába. – Ő a divattanácsadóm.
Hannah nevetése rekedt volt. – Ellopnám a
Re
komornyikodat, ha nem lenne annyira szenvedélyesen
hűséges hozzád és az urához.
– Nincs szükséged Montgomery segítségére – te mindig
fantasztikusan nézel ki. – Ez nem volt túlzás. Hannah-nak
g
művész szeme volt, és tudta, mely színek állnak jól az ében
in

árnyalatú bőrén. Ami, őszintén szólva, szinte minden létező

árnyalatot magába foglalt.
Ma egy csillogó réz árnyalatot viselt, ami ragyogóvá tette és
rn

kiemelte a szárnyai barack árnyalatát. A ruha magas nyakú

volt és ujjatlan, egyenesen omlott le a testén, egyik oldalt
felhasítva. Divatos, de egyszerű – bár a hasíték tetejét egy
Bu

tenyérnyi kép díszítette, ami egy meglapuló pumát ábrázolt,

kirakva drágakövekkel, árnyalatuk a gyémántok kemény
tisztaságától a topáz füstös barnájáig terjedt.
Elena egyetértett a finom utalással, ami Elijah Zuhatag
által elnyert ajándéka volt – a képesség, hogy parancsoljon a
ragadozó madaraknak és a dzsungel nagymacskáinak. – Hogy
vannak a pumák?
 - Tudják, hogy nem rohanhatják le a műtermemet, amíg be
nem hívom őket – mondta Hannah nagyon komolyan. –
Igazság szerint eljutottam oda, hogy törődjek a
teremtményekkel – hogy is ne tenném, amikor a kedvenceim
a műtermemen kívül várnak, aztán összegömbölyödnek a
napon és nézik, ahogy dolgozom. – Hannah megrázta a fejét.
– Elijah állandóan azt mondja, elrontom őket, hogy ők

s
vadállatok, nem házi kedvencek, de tudom, hogy halálukig

l
védelmeznének engem, és ez lenne a lényege.

be
Elena egyetértett – látott felvételeket a pumákról és ők
végül is vadállatok voltak. Ahogy ők Hannah-ért rajongtak, az
Elijah iránta érzett szerelmének tükörképe volt. – Szóval már
Re
nem érdekel, hogy megtanulj festőkésekkel célba dobni, most,
hogy pumákból álló őrséged van? Mondtam is Raphaelnek,
hogy káoszt fogunk okozni.
Hannah mosolya vigyorrá változott. Elena soha nem
g
gondolta volna, amikor először találkoztak, hogy ilyen
in

kifejezést lát a mindig elegáns Hannah arcán. Ez azelőtt volt,

mielőtt Elena megértette volna, hogy Hannah nem nyilvános,
bizalmas oldala magába foglalta az eleganciát, de a másik
rn

nőben is volt huncut játékosság.

Ez arra késztette Elenát, hogy azon töprengjen, hogy mit
nem tud Elijah-ról.
Bu

Mert abban az emberben, aki elnyerte Hannah szívét,

szintén lennie kellett egy csipet játékosságnak. És ez egy olyan
tény, amit nem tudott összekapcsolni vele a találkozásukkor –
ő inkább egy szilárd nagy testvérhez hasonlított, feltéve, ha ez
a báty egy brutálisan erős arkangyal volt.
– Ó, tetszik az ötlet, hogy „káoszt” okozzunk. – Miközben
közelebb dőlt, Hannah suttogni kezdett. – Elraboljuk Tashát
és kitépdessük a tollait?
 – Ne tegyél bogarat a fülembe.
– Hitves. – A hang a legtisztább gyönyörűség volt, és a nő,
aki megszólalt, szintén.
Miközben Elena úgy fordult, hogy üdvözölhesse az anyósát,
és ne zárja ki Hannah-t a beszélgetésből, pontosan a
megfelelő mértékben hajtotta meg a fejét, hogy elismerje a
kapcsolatukat anélkül, hogy kisebbítené Elena pozícióját,

s
mint Raphael hitvese. Vicces volt, hogy nem Jessamy, hanem

l
Caliane volt az, aki megtanította neki ezt a pontos meghajlást

be
– egy kis anyós-meny közti feladat volt, amikor Caliane rájött,
hogy senki nem tudja, hogy mi a protokoll egy Ősi anyós és az
arkangyal fiának a hitvese között.

állt fenn ezelőtt.

Re
Eléggé vicces volt, hogy ez a különleges helyzet soha nem

– Örülök, hogy látlak – mondta Elena, eltérve a leírt

szertartásos üdvözléstől, mert ő és Caliane túlléptek ezen a
g
rövid, titkos látogatások alatt, amikor az arkangyalnő New
in

Yorkba jött, vagy amikor ők látogattak Amanatba az elmúlt

két év során. – Természetesen ismered Hannah-t.
– Hannah, drágám – zárta Caliane kezei közé Hannah
rn

egyik kezét, miközben arcon csókolta őt.

A különbség az üdvözlésekben nem volt sértő. Elijah
Caliane egyik hűséges tábornoka volt arkangyallá válása előtt,
Bu

és még azután sem árulta el soha. Inkább a fiát vette

pártfogásába.
– Lady Caliane. – Hannah mosolya megtelt melegséggel,
ahogy azt a megszólítást használta, amit Elijah, aki
egyenrangú lett Caliane-nal, de úgy döntött, elismeri a múltat,
amiben közösen osztoztak.
Elijah megtehette ezt következmények nélkül, elég öreg
volt ahhoz, hogy megússza. Raphaelnek egy sokkal óvatosabb,
körültekintőbb utat kellett kitaposnia. A kapcsolata Caliane-
nal soha nem volt egyenlő, amikor fiatalabb volt – nem utalt
vissza rá egy beszélgetésben sem a Tanácsban anélkül, hogy
ne emlékeztetné őket arra a fiúra, aki volt. Mi több, ő csak
hozzávetőleg ötszáz éve volt arkangyal, ami csak egy csepp
volt az angyali időszámítás óceánjában.
Épp most fejeztem be egy részletet, amit Amanatban

s
vázoltam fel – mondta Hannah suttogva, hogy a többiek ne

l
hallhassák, hogy Hannah és Eli meglátogatják Caliane

be
városát, és megtudják, hogy időnként elhagyják a területüket.
– Nagyon remélem, hogy megmutathatom neked a következő
hat hónapban.
Re
– Várni fogom a leleplezést – válaszolta Caliane melegen,
mielőtt figyelme Elena felé fordult… azonban a tekintete
átsiklott Elenán, a nézése átható szeretetet tükrözött, ami csak
akkor jelent meg a tekintetében, ha egyetlen személyre nézett.
g
– Raphael, fiam. – Raphael arcon csókolta üdvözlés
in

gyanánt, mire Caliane viszonzásként megsimogatta az arcát.

Még mindig hihetetlen volt Elenának egymás mellett látni
őket. Azonos korúnak tűntek, bár Caliane sok-sok évezreddel
rn

volt idősebb. Aztán Caliane váratlanul így szólt Elenához: –

Hitves, boldog lennék, ha holnap vacsora előtt sétálnál velem.
Hallani szeretnék a fiam otthona felől, az emberei felől.
Bu

Miért nem kérdez meg téged? – mondta Elena

Raphaelnek, ugyanakkor elfogadta Caliane meghívását.
Az arkangyala a háta fedetlen részére csúsztatta a kezét,
miközben az anyja továbbment, hogy szót váltson
Alexanderrel. Hannah-t is elhívta Elijah, aki köszönésképp
rámosolygott Elenára és Raphaelre, és végre Raphael tudott
beszélni.
 Valószínűleg leállítja azokat, akik azt hiszik, éket tudnak
verni közénk azáltal, hogy kihasználják a tényt, nem az a
hitves vagy, akit az anyám számomra választott volna.
Raphael megmozdította az ujjait a hátán. És hiányzik neki,
hogy veled beszélgessen, szerintem. Azt mondta nekem, hogy
te emlékezteted rá, milyen volt fiatalnak és vakmerőnek
lenni.

s
Leküzdve a kellemes borzongást, Elena azt mondta. Biztos

l
vagy benne, hogy ez nem inkább a fiatal és ostoba kódolva?

be
Raphael szájának egyik sarka felfelé kunkorodott. Nem
ugyanaz?
Elena ezzel nem vitatkozhatott, figyelembe véve egy-két
Re
húzását, amiket még gyakorlatlan vadászként követett el. –
Beszéltél Astaaddal? – Elena látta az arkangyal jellegzetes
szárnyait, amik éjsötétek, ahol kinőnek a hátából, majd lassan
halványszürkévé fakulnak a végeinél, mintha akvarellt festett
g
volna egy szakértő kéz.
in

– Nem, úgyhogy menjünk, beszéljünk vele most.

Odamentek, és Astaad megerősítette, hogy otthon hagyta
Mele-t. – El szeretett volna kísérni, de ő túl szelíd a saját
rn

fegyverei nélkül. – Astaad sötét ónix árnyalatú pillantása, ami

feltűnő ellentétet alkotott hideg fehér bőrével, bejárta a
termet. – Neha megérkezett.
Bu

India Arkangyala uralkodói kecsességgel lépett be az

Átriumba, a selyem szári, amit viselt, szokatlan mély sárga
volt kék-arany fonallal készült díszítéssel, fekete haját
hátrafésülte a szokásos takaros kontyba. Erőlködés nélkül
tartotta a szárnyait a padló felett, a tollai jeges fehérek voltak,
a repülőtollak kobalt szálakkal átszőve. Pillantása tükrözte a
mivoltát: intelligencia és erő áradt a barna szemekből.
Rögtön Neha sarkában jött Charisemnon.
 A Kórság Arkangyala – Elena jobban szerette ezt használni
a hivatalos titulus helyett – újra teljesen egészséges lett, és
meglehetősen jóképű, gazdag barna árnyalatú hajjal és mély
aranyszínű bőrrel, izmos testtel és sötét arany szemekkel,
amiket barna foltok pöttyöztek.
Még mindig felfordult tőle Elena gyomra.
Neha lehet, hogy utálta Elenát, de Elena kedvére való volt

s
az a jeges üdvözlés, amiben India Arkangyala részesítette

l
Charisemnont. Elfelejtem néha, hogy Neha is harcos, mondta

be
Elena Raphaelnek, aztán tesz valami ehhez hasonlót és
eszembe jut, hogy nem kegyelmez a gyáváknak.
Raphael nem válaszolt, nem volt szükséges. Ő maga mesélt
Re
Elenának arról, Neha milyen ügyesen bánik a kukri hajlított
pengéjével, mesélt az összecsapásokról India Arkangyalával.
Elena tudta, hogy a társa elvesztette azt a kapcsolatot, ami az
arkangyalnőhöz fűzte korábban, amikor kivégezte Neha
g
gyilkos lányát.
in

Favashi lépett be másodpercekkel később, egy szelíd

vonásokkal rendelkező angyal a gazdag elefántcsont
szárnyaival és fénylő mahagóni hajával, ami jól ellensúlyozta
rn

napcsókolta krémszínű bőrét, a szépsége buján nőies, és a

hatalma, mint egy acélkéz megtestesítője bársony kesztyűbe
bújtatva, így hallotta Elena mindenhonnan. Bonyolult
Bu

gyöngyökkel mintázott, gazdag krémszínű ruhát viselt, amit

fénylő cseresznyeszín hangsúlyozott, a hosszú ujjak a
csuklójánál záródtak, a bő szoknya a lábikrájáig ért. Alatta
ugyanolyan cseresznyeszínű szűk pamut leggingst és egyszerű
arany szandált hordott.
– Szóval mind itt vagyunk – mormolta Astaad. – Mit
gondolsz, ki próbálja meg először megölni a másikat?
 14. Fejezet

Elena iránt jobban érdeklődött a Luminata, mint a Tanács

s
– legalábbis jelenleg. A tarkóján lévő kis pihék felborzolódtak,

l
ahogy az emberek keringtek a teremben, és Elena majdnem

be
biztos volt benne, hogy Gian őt bámulja.
Szándékosan eltávolodva Raphaeltől, miután
figyelmeztette az arkangyalát, hogy szeretné megkönnyíteni a
Re
Luminatának, hogy megkörnyékezze őt, Elena váltott még pár
szót Titusszal, aztán egy tudóssal a rendből, akiről kiderült,
hogy a fő könyvtáros. Elena épp azon volt, hogy megkérje,
engedjen hozzáférést az archívumhoz, amikor a könyvtáros
g
motyogva kimentette magát… és Elena nemsokára szemben
in

állt ennek a furcsa gyülekezetnek a vezetőjével.

Borotvaéles arccsont, sötét barna, fényes haj, hihetetlen
fakó szemek, amiktől Elenának az jutott eszébe, hogy az
rn

angyal egy sötétben vadászó teremtmény, simulékony és

intelligens. Gian nem az az ember volt, aki valaha is
beolvadna a tömegbe, annak ellenére, hogy legalább öt
Bu

centivel alacsonyabb volt a csizmát viselő Elenánál. A

Luminata szürkésbarna köntöse inkább kihangsúlyozta, mint
elrejtette Gian testi vonzerejét.
De Elenára nem hatott a szépség. Raphaellel élt, és ő
magasan vert minden embert a bolygón. Mert Elena
arkangyala nem csak testileg volt nagyszerű, hanem neki volt
szíve is. Ez a szív elkezdett kihűlni a hallhatatlanságban töltött
évszázadok alatt, de nagy erővel kelt életre és olyan nagyszerű
lett, mint a teste és az arca.
Elena nem volt biztos benne, hogy az előtte álló halálosan
jóképű hallhatatlannak van szíve, de adott neki egy esélyt,
megelőlegezte a bizalmat. Az arrogancia nem egyezett a
gonoszsággal vagy a szív rútságával, főként a hallhatatlanok
között, akik évezredeket éltek meg. Gyakran ez a kor és

s
hatalom elkerülhetetlen velejárója volt.

l
– Hitves – mormolta Gian. Mindketten az Átrium

be
ugyanazon oldalán álltak, boros poharakkal a kezükben. – El
kell ismernem, nagyon érdekel a személyed. Annyira, hogy
udvariatlan voltam, és az este legnagyobb részében téged
figyeltelek. Re
Meglepődve azon, hogy Gian ezt ennyire őszintén
elismerte, Elena kicsit több szimpátiával válaszolt. – Ó?
Hiszen én csak egy vadász vagyok.
g
Gian mosolya káprázatos volt, hirtelen kábító ragyogás.
in

Elena ebben a pillanatban megértette, Gian hogyan tudott

annyi szeretőt megnyerni magának. A legkevésbé sem
vonzódott hozzá, de értette, mások miért. Az angyalnak
rn

megvolt a képessége arra, hogy magára öltse azt a sármot,

amitől az emberek elfelejtik, mekkora hatalmat is birtokol.
Senki nem maradt volna egy olyan idős és erős angyalokból
Bu

álló rend vezetője, mint a Luminata, ha nem lenne

könyörtelen politikus.
Azonban ez nem tette őt gonosszá semmilyen értelemben:
ez csak azt jelentette, hogy okos volt és szerette a hatalmat.
Sok ilyen ember volt a világon, akik éppen jótékonykodtak
vagy a rászoruló gyerekeknek adományoztak.
 – Az első teremtett angyal a létezésünk alatt – mondta
Gian kristálytiszta, kemény hangon. – Egy igazi, arkangyal
által szeretett hitves. És kivételes szépség.
Elena mentálisan forgatta a szemeit az utolsó szavak
hallatán. Igen, Elena besöpört egy bókot, de nem csak hogy
képzettebb volt vadászként, mint a szépség
megtestesítőjeként, de egy teremben tartózkodott

s
Michaelával, Nehával, Hannah-val, Tashával és másokkal. –

l
Hízelgéssel nálam nem érsz el semmit, Gian.

be
Az angyal nevetése szokatlan volt, mint a kongó harangok
zúgása. A pasas igazi, vagy a fejemmel baszakodik?
Igazi – válaszolta Raphael, miközben Favashival
Re
beszélgetett. Anyám mesélte, hogy Giannak mindig
elképesztően tiszta, érthető hangja volt, amit arra használt,
hogy betöltse a teret azon ritka alkalmakkor, amikor
nyilvánosság előtt verset mondott.
g
Költészet? Igen, Elena el tudta képzelni a Luminata
in

vezetőjét, ahogy kiáll a tömeg elé és rabul ejti őket a

jelenlétével. Neki megvolt ez a karizmája, hogy a dolog
működjön. Raphael is képes volt rá, ahogy a Tanács több tagja
rn

is – úgy tűnt, ez az arkangyallá válás velejárója –, de Gian,

mint egy bőrt, úgy húzta magára ezt a tulajdonságot.
– Nem hízelgek – mondta Gian, minden szavából sütött az
Bu

őszinteség. – Csak az igazat mondom. „Mindenki mást tart

szépnek”, tartja a mondás – és egészen rendkívülinek találom
a vonásaidat, a hajad és bőröd kontrasztját, a mozgásodat.
– Megfeledkeztél a fegyverekről – mutatott rá Elena, arra
gondolva, hogy az angyal vagy nagyon jó hazudozó, vagy
komolyan gondolta az elhangzottakat – hátborzongató, de úgy
tűnt, az utóbbi. A szemei kissé túlzott csodálatot tükröztek.
 Gian mosolya bánatos volt, ahogy apró vállrándítással
nyugtázta a tényeket. – Csakhogy én egy hagyománytisztelő
ember vagyok. Jobban szeretem pengék nélkül a
szépségeimet.
– Úgy gondolom, Neha például gúnyolódna rajta, hogy ezt
tradicionálisnak tartod. – Ahogy Elena tudta, az
angyaltársadalom mindig jobban büszkélkedett a női

s
harcosokkal, mint a férfiakkal.

l
– Igaz. Talán tudok erre egy jobb szót. A neandervölgyi

be
helyénvaló?
Meglepődött nevetésben tört ki az önirónikus kijelentésen,
és Elena átértékelte a Gianról kialakult véleményét. Igen,
Re
kicsit túl tökéletes volt ezzel a hanggal és arccal, és
kétségtelenül volt egy hangyányi Isten komplexusa, de nem
volt kibírhatatlan. Jót beszélgettek az elkövetkező percekben,
és Elena azt is kiderítette, mi történt a műalkotásokkal.
g
– Sok darab súlyosan megsérült az idő, a por és a
in

hőmérsékletváltozások miatt – mondta Gian. – A szavazásunk

következményeként, hogy megóvjuk a művészetet, Galériát
hoztunk létre, amiben a megfelelő körülmények között
rn

óvhatjuk meg a tárgyakat. Elena meglátta ebben a logikát. –

Szóval semmi nincs kiállítva? – Úgy gondolta, hogy a
kőszobrok nem porladnak, de mit is tudhatott ő? Meg kell
Bu

majd kérdeznie Aodhan véleményét Gian magyarázatáról.

– Ez a különös darab valahogy ellenállt az idő romboló
hatásának – mutatott rá Gian egy nagy mozaikra, ami arra a
falra volt felfüggesztve, ami a termet két, félig elszeparált
részre osztotta. – De ha már egyszer van Galériánk,
könnyelműség lenne kint hagyni a műalkotásokat a szabad
levegőn, hogy elkezdjenek szétbomlani. – Széles mosoly. –
Én, vagy bármelyik testvérem boldogan mutatja meg neked a
Galériába vezető utat.
– Köszönöm – mondta Elena. – Kérdezhetnék valamit a
könyvtáratokkal kapcsolatban?
Gian soha nem vette le a pillantását róla – és Elena
ráébredt erre, és kirázta a hideg. Rendben, ez több volt, mint
kicsit hátborzongató, de nem lépett át semmilyen

s
határvonalat, és Elenának emlékeztetnie kellett magát, hogy

l
Gian és a többi társa több száz éve elszigetelten élt itt. És ez

be
hatékony módszer, hogy berozsdásodjanak a szociális
készségek.
– Mi a Mindentudás Tárházának hívjuk – mondta, még
Re
mindig nyugtalanító figyelemmel fordulva felé. – És
természetesen akármit kérdezhetsz.
– Úgy hallottam, információt gyűjtesz. – A bólintást
követően Elena megkérdezte: – Ember-vámpír gyerekekről
g
van valamilyen feljegyzés?
in

Gian szemében felvillant valami, de olyan gyorsan el is

tűnt, mintha Elena csak képzelte volna.
Csakhogy nem képzelte.
rn

– Nem – mondta Gian, miközben a fejét rázta és a

borospoharára nézett, amiből kortyolt egyet. – Miért
kérdezed?
Bu

– Majdnem biztos vagyok benne, hogy az egyik

barátomnak vámpír volt az apja, aki aztán lelépett. Tudod, a
szokásos csavargó apa történet, csak vámpírral. – Elena
hazudott, mert az ösztöne ezt súgta neki. – Megígértem a
barátnőmnek, hogy utánanézek, hogy pontot tehessen az ügy
végére.
 – Nemes cél. – Gian pillantása ismét az övébe fúródott, a
bőre jeges fehér színén sehol nem volt egy árulkodó pír. –
Remélem, tudsz neki segíteni.
– Én is. Magammal kapcsolatban is lenne kérdésem –
mondta a vadász félmosollyal, mintha nem is érdekelné
komolyan a válasz. – A hajam és bőröm eléggé szokatlan.
Feltételezem, hogy nem hallottál még soha senkiről, aki úgy

s
néz ki, mint én?

l
Semmi villanás. Csak merev tekintet, miközben Gian

be
nevetett. – Kivételes vagy, Hitves. Soha nem találkoztam még
ilyen nővel, mint te.
Az ördögbe. Ez hitelesnek hangzott.
Re
– Ó, rendben – mondta a lány –, meglátom, hogy majd
több szerencsével járok-e a Mindentudás Tárházában.
– A Luminata vezetősége a legnagyobb örömmel lát téged.
Ismételten semmi más, csak szívélyesség, de amikor
g
különváltak egy vagy két perccel később, Elena ismét arra a
in

villanásra gondolt, és csodálkozott. Miért reagáltak az

ösztönei egy hihető hazugsággal? Miért nem akarta, hogy
Gian tudomást szerezzen egy lehetséges vámpír őséről?
rn

Elena még tizenöt perccel később is ezen a kérdésen

rágódott, amikor megütötte a fülét, hogy két tagja a
Luminatának miről beszél egymás között. Csak meghallott egy
Bu

megjegyzést, mert azt a mozaikot bámulta vagy öt percig, amit

Gian mutatott – mélyen elgondolkodva, mozdulatlanul állva,
amikor rájött, hogy a túl oldalon emberek vannak.
Mint a többi függőfal a teremben, ez sem volt zárt egyik
végén sem. Inkább úgy működött, mint egy választófal, ami
megengedte az embereknek, hogy összegyűljenek az Átrium
bármely részében, így kicsi, bizalmas csoportokat alkothattak
a nagy egész részeként.
 Figyelembe véve a helyzetét és mozdulatlanságát, illetve a
terem alaprajzát, úgy tűnt, azok ketten nem vették őt észre.
Mert Elena kétségkívül nem volt hivatott hallani ezt a
beszélgetést.
– A hasonlóság rendkívüli, nem igaz? – Egy jellegtelen
férfihang volt.
– Azt mondanám, hátborzongató. – Egy másik férfi, kicsit

s
mélyebb hanggal. – Mintha egy szellem kísértene Lumiában.

l
Elena az agya egy szegletében raktározta el a hallottakat,

be
nem fordított igazán figyelmet rá.
Aztán megint az első férfi szólalt meg. – Az arca, a
majdnem fehér haj kontrasztja a sötét arany bőrrel… az ő bőre

lehetnének.
Re
sötétebb volt, de ezt leszámítva, egymás tükörképei

Elena teljes figyelemmel csapott le a beszélgetésre. Mert a

teremben csak egy embernek volt majdnem fehér haja.
g
– Nem egészen – válaszolta a második beszélő. – A szemei
in

nem ugyanolyanok. Az övé nem volt ezüst. Mindig azt

gondoltam, hogy a szemei azok, amik olyan macskaszerű
külsőt adtak neki.
rn

– Igen, igazad van.

Szünet, mialatt Elena szíve dübörgött.
– Gian nem mondott semmit.
Bu

– Ő sem, és neked sem szabad említened azt. – A szavak

kemények voltak. – Vagy elfelejtetted, Gian milyen volt a nő
árulása után?
– Egy őrült… vagy ahhoz annyira közel, hogy nem
számított. – Szárnyak susogása hallatszott, mintha a
Luminata rendezgetné a tollait. – Terjeszteni fogom, hogy ezt
a témát mindenki hanyagolja.
 Még több susogás hallatszott, szárnyak és palástok
mozgása. Elena gyorsan döntött, és megfordulva elindult
szembe a túloldalra. Mire a két Luminata felbukkant a
válaszfal mögül, addigra Elena Raphael mellett állt, elég
messze ahhoz, hogy a hallgatózással meggyanúsítsák.
Azok az átkozott palástok, amik elrejtették a szárnyaikat,
annyira névtelenné tették őket, de legalább a csuklyák ma este

s
nem voltak felhúzva. Elena szemügyre vette a két tagot: az

l
egyikük egy magas férfi volt mahagóni bőrrel, aki először

be
mutatta meg neki és Raphaelnek a lakosztályukat, a másik
alacsonyabb, tagbaszakadtabbnak tűnő, selymes szőke hajjal.
A bőre olyan árnyalatú volt, mint aki túl keveset van kint a
Re
napon, a fehér alatt árnyalatnyi pírral.
Vadász, amíg Astaad úgy tűnik, azt hiszi, hogy csupán egy
kellék hitves vagy, aki egy szó nélkül áll mellettem, én látom
a különbséget. Raphael a szárnyát kissé Elenáé felé tárta. Mi
g
történt?
in

Később elmondom, válaszolt Elena, próbálva a figyelmét

Raphael és Astaad hallható beszélgetésére fordítani. Csak
meghallottam valami érdekeset, amitől a pulzusom
rn

bukfencet vet. Szükségem van egy percre, hogy összeszedjem

magam.
Raphael hüvelykujja végigszaladt Elena gerincén,
Bu

miközben válaszolt Astaadnak anélkül, hogy a beszélgetés egy

kis részét is elszalasztotta volna. Elena nem tudta, hogyan
csinálja – fizikai és mentális beszélgetést folytat egyszerre.
Nem is vette észre, hogy megkérdezte az arkangyalt
gondolatban, míg a metsző szél át nem söpört az elméjén.
Ezerötszáz évem volt gyakorolni, Hheebti. Raphael
megfordult, hogy lemosolyogjon rá.
 És Elena túlhajszolt szíve megdobbant. Mert a pillantásban
vonzalom és szerelem és annyi más dolog látszott, amit Elena
soha nem képzelt volna, amikor először belenézett azokba a
perzselő kék szemekbe.
– Ó, miattatok hiányolni kezdem Mele-t.
Astaad szavaira Elena a másik arkangyal felé fordult, ezzel
együtt kicsit közelebb dőlt Raphaelhez, szüksége volt arra,

s
hogy érezze a melegét, az élet lüktetését a testében. Minél

l
több időt töltött Lumiában, Elena annál jobban érezte a

be
csontig hatoló hideget, ami a hely lelkületéből fakadt, és nem
a hőmérséklettől függött.
Egy ideig, miközben Giannal beszélgetett, majdnem
Re
elkezdte megkérdőjelezni a kezdeti meglátásait a helyről, de
most, hogy tudta, ő egy hazug alak, könnyű volt észrevenni az
egész bűbáj hálót, amit Elena előtt épített. Olyan ügyesen
sikerült összehozni, hogy Elenát részben megfogta még úgy is,
g
hogy a nő magát kritikusnak és különállónak gondolta.
in

Elena nem akarta elkövetni ezt a hibát másodszor.

– Nekem is hiányzik – mondta Elena Astaadnak. – Bárcsak
ne élnénk olyan messze egymástól.
rn

Astaad lehajtotta a fejét. – Ezekben a háborús időkben

bonyolult utazni. Mele nagyon élvezte a korábban New
Yorkban eltöltött időt. Köszönöm, hogy vendégül láttátok.
Bu

– Örömömre szolgált. – A másik nő tudós volt inkább, mint

vadász, de ők ketten elejétől kezdve jól kijöttek egymással. –
Mahiya is nagyon szerette vele tölteni az idejét. Remélem,
ismét meglátogat minket.
– Biztosan örülne neki – mondta Astaad. – De úgy
gondolom, nehéz lenne neki a tőlem távol töltött idő. – Az
arkangyal vonásai megváltoztak, feszültség zümmögött a bőre
alatt, míg árnyék borult a pillantására. – Bízom a
becsületedben, Raphael, de nincs ilyen hitem a többi
tanácstagban – elképzelhető, hogy ártanak Mele-nek, hogy
megfogjanak ezzel. Sokan tudják, hogy ő a kedvenc ágyasom.
– Azt kívánom, bárcsak tiltakozhatnék – mondta Raphael
zord hangon. – De a becsület már nem az, ami egykor volt.
Astaad rendezett, fekete kecskeszakállát simogatta,
miközben csendben bólintott.

s
Elena vére figyelmeztetés nélkül megfagyott, a gerince

l
megmerevedett. A következő másodpercben megérzett egy

be
füstös, érzéki parfümöt. Nem túl tömör, nem émelyítő.
Egyszerűen jó.
Az ujjait a tenyerébe vájva, hogy meggátolja a kezét abban,
Re
hogy fegyver után nyúljon, Elena erővel tartotta a semleges
kifejezést az arcán, miközben Michaela megállt Astaad
mellett. – Hol van Dahariel? – kérdezte az arkangyalnő. –
Nem láttam őt jó pár hónapja.
g
Ez érdekes.
in

Arkangyal, tehetséged van a szépítő körülíráshoz, hogy

kevesebbet mondj a valóságnál.
rn
Bu
 15. Fejezet

s
Astaad felhúzta vékony, fekete szemöldökét. – A jobb

l
kezem olyan erős és egészséges, mint mindig. Nem halt meg
semmilyen titokzatos betegség miatt, nem lett rosszul

be
semmilyen méregtől és nem történt vele baleset.
Michaela hátrahajtott fejjel, elragadó hangon nevetett. A
Re
szemei szikráztak, amikor ismét Astaadra nézett, úgy tűnt, a
jókedve valódi. – Ó, öreg barátom, tudod, hogyan bánts meg.
– Michaela melegen pillantott Raphaelre. – Nem minden
szeretőm ért rettenetes véget.
g
A célzás egyértelmű volt, de Elena nem az a hitves volt, akit
könnyű volt ilyen mérgezett tüskékkel manipulálni. – Ha
in

megbocsájtasz, látom, hogy Hannah engem hív – mondta

Astaadnak, mielőtt küldött volna Raphaelnek egy mosolyt.
Raphael egyhelyben tartotta a hitvesét az ujjbegyei finom
rn

nyomásával a háta alsó részén. – Valójában, mindketten

elnézést kérünk – mondta Astaadnak és Michaelának –, de
beszélnem kell Elijah-val a vacsora kezdete előtt a közös
Bu

határainkkal kapcsolatban.
– Természetesen. Még beszélünk. – Astaad búcsúzásként
az ajkaihoz emelte Elena kezét. A vadász rájött, hogy a
Csendes-óceáni szigetek Arkangyalának volt egy határozottan
romantikus oldala. Megértette, hogy Mele és a többi nő miért
imádták őt.
 – Óvatosan, Raphael – mormolta Michaela, cseppnyi
rosszindulattal a hangjában. – Vagy még azt találom hinni,
hogy nem kedvelsz.
– Született a világon olyan férfi, aki ne kedvelne téged?
Úgy tűnt, az arkangyalnő örömét lelte Raphael kérdésében.
Valósággal ragyogott, amikor otthagyták – és úgy tűnt, nem
vette észre, hogy Raphael egyszerűen feltett egy kérdést, és

s
nem válaszolt. – Szóval a Ribanc Királynő még mindig arra

l
törekszik, hogy elkapjon téged – mondta Elena, mikor

be
hallótávolságon kívül kerültek.
– Szomorú, hogy örökké beteljesületlen marad ez a vágya.
Nem fekszem le fekete özvegyekkel, akik szex után megeszik a
társaikat. Re
Elena visszatartott egy nevetést, és már majdnem sikerrel
járt, amikor Raphael előredőlt, és azt mondta: – Jobban
szeretem a nőket tőrökkel.
g
Elena gyorsan megcsókolta a párját, miközben kitört belőle
in

a nevetés, és amikor hátrahúzódott a csók után, látta, hogy

Favashi végignézte a jelenetet, onnan, ahonnan Suméria
Arkangyala Nehával állt. Favashi kedves arca abban a
rn

pillanatban szörnyű, mély fájdalmat tükrözött, amit egy

szívdobbanással később felváltott az arkangyalokra jellemző
közömbösség.
Bu

– Mondtad, hogy Favashi és Rohan egyszer közel álltak

egymáshoz.
– Nagyon – válaszolta Raphael. – Rohan mellette állt
volna, ha elfogadja, de Favashi soha nem volt elégedett. A
legerősebbet akarja. Alexander fia hatalmas tábornok volt, de
a nőnek ez sem volt elég.
 – Úgy gondolom, megbánta a döntését. – Elena szíve fájt az
arkangyalnő miatt. – Rohannak jó élete volt, mielőtt Lijuan
megölte őt, igaz?
– Olyan élete volt, ami után sokan sóvárogtak – nyugtatta
meg Raphael. – Ennek bizonyítéka ott áll Alexander mellett.
– Igen. – Xander még fiatal és zöldfülű volt, de rövid
ismeretségük ellenére is feltűnt Elenának, hogy őt mélyen

s
szerették, és ez a tudat stabilitást adott az egész addigi

l
életében. A szülei meggyilkolása nem törte meg őt. Talán

be
fájdalmaz okozott, de a fiú talpra állt, különösen, mióta maga
mellett tudhatta a nagyapját.
– Hannah – mondta Elena, amikor odaértek a nőhöz és a
Re
párjához. – Sajnálom, de arra használtalak, hogy
kiszabaduljak egy bizonyos társalgásból. Kérlek, beszélgess
velem.
Elenába karolva Hannah elmosolyodott. – Annyiszor
g
használhatsz ürügyként, hogy elszabadulj Michaelától,
in

ahányszor csak akarsz. – Az ajkai nagyon „nem-hannás”

mosolyra húzódtak. – Tudtad, hogy egyszer megpróbálta
elcsábítani Elijah-t? Miután már egy évszázada együtt
rn

voltunk!
Elenának leesett az álla. – Na, ne.
- Nyilvánvalóan azt gondolta, Elijah megunta „a kis
Bu

művészét” – pillantott rá pajkosan. – Szerencsétlenségére,

Elijah meglepően nagyra becsüli a művészetet.
Elijah incselkedő mosolyt villantott a hitvesére, aranyszínű
haja ragyogott a csillárok fényében, a szárnyai tiszta fehérben
tündököltek. – Mindig is a művészetről szólt a dolog –
mondta komolykodó hangon, amitől a hitvese a szemét
rebegtette. – Én vagyok Hannah legodaadóbb támogatója.
 – Ha már a művészet szóba került – mondta Hannah,
miután imádni való módon Elijah-ra fintorgott – gyere, nézd
meg ezt. – A nő odavezette Elenát az Átrium eltakart részéhez,
egy függőfal mögé.
– Nahát. – Elena lélegzetvisszafojtva bámult.
A művészi munka egy mozaik volt, de ez jóval
bonyolultabb, mint amit korábban megcsodált. Minden apró

s
mozaik tökéletesen illeszkedett, hogy megalkossa egy angyal

l
zuhanó képét, akinek a szívén egy dárda hatolt át, ami teljesen

be
átszúrta a testet és kijött a másik oldalon. A szárnyai tiszta
fehérek voltak, vörös vérrel pettyezve, a haja sötétbarna, a
szemei csukva, emiatt képtelenség volt meglátni a színét.
Re
Mégis… – Úgy néz ki, mint Gian, kivéve a szárnyakat.
– Én nem vettem észre, de igen, igazad van. Talán ő volt a
művész modellje?
– Talán – mondta Elena, a beszélgetésre gondolva, amit
g
kihallgatott az „árulásról”, amire a rend két tagja hivatkozott.
in

A szíven keresztülszúrt dárda nem volt kifejezetten finom kép

– és miről árulkodik, hogy Gian megengedte, hogy ez
fennmaradjon itt, ki tudja milyen hosszú ideig? – Ez egy
rn

furcsa dolog, hogy itt van. A Luminatának nem minden a

belső békéről szól?
– A hallhatatlanok soha nem egyszerűek, Ellie. Az erőszak
Bu

lehetősége a legerősebbekben mindig él. Túl sok erőnk van

ahhoz, hogy máshogy legyen.
Elena átgondolta az összes halált, amit hallhatatlan
életében látott, összehasonlította az erőszakkal, amit az előző
életében tapasztalt, és bólintott. A hallhatatlanok a következő
szintre emelték az erőszakot. – Ott egy aláírás abban a
sarokban.
 – Hol? – Hannah a szemöldökét ráncolta. – Ó, hogyan
vetted észre? Nagyon pici.
– Nem tudom. A pillantásom csak odatévedt. – Megpróbált
fókuszálni az aláírásra, de túl magasan volt, hogy felismerje. –
Egy félszeg művész.
– Mint Aodhan. Ő gyakran elrejti az aláírását.
Ott maradtak egy ideig a mozaik előtt, próbálták megérteni

s
a bonyolult részleteket, Elena pedig próbált nyomot találni a

l
műben. Semmit nem talált, amit ne látott volna korábban, de

be
aztán Gian odajött és megállt mellette, ebből pedig Elena
rájött, hogy megint figyelte őt. Nem mintha ő és Hannah nem
lettek volna könnyen észrevehetők az Átrium bármely
részéről. Re
– Ez a darab megszólít téged?
Elena kimondta a nyilvánvaló dolgot. – Igen. – Megfordult,
hogy Gianre nézzen, közben megerősítette magát, hogy ne
g
áruljon el semmit a zavaróan elszánt tekintetnek… és
in

összeszorult a gyomra, nehogy elárulja a meglepetését, mert

Gian túl közel állt hozzá.
A szárnyai majdnem megérintették az övéit, ami az etikett
rn

megszegése volt, Gianra akár halálos következményekkel.

Mert hiába volt Gian nagyon erős, Raphael egy arkangyal volt.
És Gian nem volt tagja a Heteknek, akikben Raphael annyira
Bu

megbízott, hogy a hitvesével is barátibb kapcsolatot tarthattak

fent. Elena nem volt olyan érzékeny a szárnyaira, mint a
született angyalok, de ez annyira helytelen volt, hogy elő
akarta húzni az egyik tőrét, és Gian torkának szegezni, hogy
meghátrálásra kényszerítse.
Ürügyként használva, hogy Hannah-t is bevonja a
beszélgetésbe, Elena hátrébb lépett, és megkérdezte: –
Ismered a művészt?
 – Egy halandó csoport. Meghaltak sok századdal ezelőtt.
– Ó, nem ezt szerettem volna hallani – mormolta Hannah.
– Az ilyen tehetség ritka.
Gian vállat volt, és Elena arra számított, hogy mond valami
szokásosat arról, hogy a halandók megszületnek, aztán
meghalnak, csak hogy még több szülessen. Helyette ezt
mondta: – Nagy tehetség és nagy szépség rejlik a

s
halandókban. Azt hiszem, nagyobb lánggal égnek, épp azért,

l
mert rövid az életük.

be
Egy harang ezüstös hangja törte meg a furcsa feszültséget a
levegőben.
Itt a vacsora ideje – mondta Gian, előre mutatva a kezével.
Re
– Kérlek. Én, majd követlek.
Elena előrement Hannah-val, a háta mögött jött Gian, és a
vadász halálosan biztos volt benne, hogy most is bámulja.
Remélte, hogy nem a csupasz hátát nézi, hanem a vékony tőrt
g
a gerince mentén.
in

***
rn

Raphael vadásza semmit nem mondott, amíg a kísérőjük el

nem hagyta a lakosztályukat, ahová visszatértek a vacsora
után. Aztán közölte: – Repülni szeretnék.
Bu

– Ugyanezt akartam mondani. – Raphaelnek szüksége volt

tiszta, friss levegőre, ami nem szennyezett politikával és
titkokkal. – Aodhan, szeretnél csatlakozni hozzánk?
– Igen.
Ez az egyszerű válasz mindent elmondott Aodhan
szabadság iránti igényéről.
 – Adjatok két percet, hogy átöltözzek. – Elena a ruhájára
mutatott. – Nulla hajlandóságom van arra, hogy a
Luminatának fehérneműt villantsak.
Raphal ajkai felfelé görbültek. Egyik hitves vagy arkangyal
szerető sem mondott volna soha ilyet. Csak az ő Elenája.
Szeretnél káprázatot?
Nem, úgy gondolom, a fürdőszoba biztonságos – az

s
ösztöneim nem jeleznek semmit. Mit gondolsz?

l
Szerintem, ha a Luminata kémkedik is utánunk, a

be
fürdőszobai leskelődés annyira ellenkezik a viselkedési
szabályokkal, amit az ilyen öreg angyalok nem tudnának
megszegni.
Jó. Re
Miközben eldöntötte, hogy ott várja meg Elenát, ahol áll, a
lakosztályuk nyitott ajtajával szemben az előszobában,
Aodhanra nézett, aki alig fél méterre állt tőle, és olyan
g
hangnemben szólt hozzá, ami csak kettejük között volt
in

elfogadható. – A falak hatással vannak rád? – Raphael

megtanult nyersen őszinte lenni Aodhannal – az angyal túl jó
volt abban, hogy egyébként hárítson.
rn

Aodhan kitárta, majd a helyére hajtogatta a szárnyait. A

rostok csillogtak még az előszoba viszonylagos homályában is.
– Igen – felelte hosszú szünet után, a hangja alig volt
Bu

hallható. – De ettől végre tudom hajtani a feladatomat.

– Ha azt gondolnám, hogy alkalmatlan vagy, nem lennél
itt. – Még mielőtt felvetődött a probléma Remusszal, Raphael
számolt azzal a kockázattal, hogy Aodhanra bízta Elena
biztonságát – az angyalnak problémái voltak a hosszan tartó
bezártsággal, de a Hetek tagjai közül, Jasont kivéve, ő volt a
legjobb abban, hogy felderítse a rejtett áramlatokat bármilyen
adott helyzetben. Mert mielőtt megérkeztek volna Lumiába,
Raphael jól tudta, hogy bármilyen veszély vár rájuk, az
alattomban leselkedik.
Amikor Aodhan balra pillantott, a vállai megmerevedtek,
Raphael rájött, hogy még halkabbnak kell lennie. – Nem
készítettem volna el neked Elena kimenekítési tervét, ha nem
bíznék benned, hogy a halálod árán is végrehajtod. Tudod,
hogy mit jelent ő nekem. – Mindent.

s
A másik angyal még egyszer ránézett, a gerince már nem

l
volt olyan feszes. – Uram – mondta, és ebben ez egyszerű

be
szóban benne volt a kimondatlan dolgok egész világa.
Miután végigpillantott még egyszer az előszobában, mintha
emlékeztetni akarná magát, hogy egyedül vannak, Aodhan
Re
csendben maradt. Raphael tudta, hogy már ellenőrizte az
előszobát és a lakosztályt rejtett falak és átjárók után kutatva.
A szomszédos lakosztályok mindkét oldalon üresek voltak.
Elena ma már korábban, a fürdése előtt, technológiai
g
eszközöket keresett, és arra jutott, hogy a Luminata csak
in

bizonyos mennyiségű korszerűsítést hajtott végre, utána

leálltak. Áram és meleg víz, igen. Bármilyen műhold vagy
antenna, nem. Egyiküknél sem tűnt fel semmilyen fajtájú
rn

telefon. Úgyhogy bármilyen kémkedést is folytattak, annak

alacsony technológiai szintűnek kell lennie, és a Lumia kiváló
ismeretei felhasználásával és tudásával teszik.
Bu

– Engem zavar az, hogy a Luminata mennyire érdeklődik

Ellie után.
– Magyarázd meg. – Bár tudatában volt Elena
elhelyezkedésének minden pillanatban, Raphael arra
kényszerült, hogy a figyelmének nagy részét a többi
arkangyalra és a Luminatára fordítsa, hisz a Tanács politikája
mostanában veszedelmesen hullámzott.
 – A testvérek figyelik őt, amikor azt gondolják, hogy
kevésbé feltűnő a viselkedésük. Nem mindegyik, de
mindazok, akik a vacsorán jelen voltak ma este – és ők a rend
idősebb tagjai, mindegyikük ötszáz évesnél idősebb.
Raphael vére megfagyott, nem félelmében, inkább
eltökéltségében, ami veszélyesebb volt. – A pillantásukban
volt fenyegetés?

s
– Nem, de ez nem csak egyszerű kíváncsiság volt egy

l
teremtett angyal iránt. Valami annál több.

be
Raphael mérlegelte a lehetőségeket. – Lehetséges, hogy a
Luminata többé már nem semleges, mint korábban. Elena
talán célpont.
Re
– Folytatom a megfigyelést és hallgatózást – mondta
Aodhan. – Ha ez fenyegetés, a Luminata lépéseit és a
titoktartást figyelembe véve, inkább egy merénylő pengéje
lesz a sötétben, mint nyílt támadás.
g
Egy ilyen támadás nem tudta megsebezni Raphaelt, de
in

Elenát igen. Sok szempontból ő még egy fiatal vámpírnál is

sebezhetőbb volt. – Figyelmeztetni fogom Elenát. – Raphael
nem akarta megakadályozni a vadászát, hogy az legyen, aki,
rn

nem nyirbálta meg a szárnyait, inkább a kezébe adta a

fegyvereket, amik a túléléshez szükségesek.
Elena abban a pillanatban megjelent az ajtóban, fekete
Bu

farmert és egyszerű, a szárnyak kivágásánál alul apró gombbal

záródó, sötétszürke pólót viselve lépett ki. A haját lófarokba
fogta, és bár a smink maradt, inkább hasonlított arra a
vadászra, akibe elsőre beleesett a tőrökkel megtűzdelt „ruhát”
felváltotta az alkarvédő, ami tartotta a dobókéseket, és az
íjpuskája és fegyvere láthatóan mindkét combjára volt
rögzítve. A hátán volt az a zárt tegez, amiben a nyilak voltak.
Igen, Raphael szerette az összes arcát, de ez volt az igazi.
 Csendben haladtak a termeken keresztül. És amíg mentek,
Raphael beszámolt Elenának Aodhan megfigyeléseiről,
figyelmeztetve a lehetséges veszélyre.
– Úgy gondolom, ez valami más – válaszolta a vadász. – Ez
az, amit el akartam mondani ne… – félbeszakította magát,
ahogy megláttak egy Luminatát az alsó teremben. Beszélni
fogunk a levegőben, mondta Elena gondolatban a párjának.

s
Csendben maradt, amíg el nem érték azt a belső udvart,

l
ahol eredetileg landoltak, Raphael körbeölelte karjával Elenát.

be
– Hagyjuk meg őket abban a hitben, hogy nem vagy képes a
függőleges felszállásra – mormolta a fülébe. – Ezt fegyverként
használhatod majd.
Re
Kis bólintás a hitvesétől, miközben átölelte a nyakát, és
felemelkedtek a levegőbe. Elena súlya semmiség volt az
arkangyal erejéhez képest. Aodhan is felemelkedett utánuk,
lent maradva, hogy védje őket. A szokásos útvonalához képest
g
ma alacsonyan repült, míg a pár feljebb emelkedett.
in

Elengedve Elenát, amikor már elég magasan voltak ahhoz,

hogy nehézség nélkül stabil pozícióban tudjon repülni,
Raphael párjával az oldalán a távolban lévő hegyek felé vette
rn

az irányt. Távolabb voltak, mint gondolták, és ők hárman csak

jó huszonöt perc repülés után érték el a legközelebbi csúcsot.
Landolva, Elena fújt egy nagyot. – Ember, ez jól esett!
Bu

Elena integetett Aodhannak, aki tovább siklott az égen.

Az angyal meghajtotta a szárnyát, hogy jelezze, látta őt.
Elena mosolygott, miközben odasétált a szírt szélére, leült,
és lelógatta a lábát a peremről, a szárnyai a mögötte lévő
köves felületet söpörték. Raphael leült mellé. Attól eltekintve,
hogy az éjszaka felváltotta a nappalt, a látvány ugyanolyan
volt, mint amikor megérkeztek Lumiába. Az erőd állt a
látóterükben, minden bájos vonalával egy előkelő domb
tetején, az ablakai ragyogtak a fénytől.
– Szépség és béke a fényességben – mormolta Raphael. –
Ez az ő mottójuk, egyöntetűen ezt mondta az a pár testvér,
akikkel a vacsorát megelőzően beszéltem.
– Totális átverés. – Elena mogorván nézett. – Az a hely
forrong. Ez a helyes szó. Forr. Van a felszín alatt valami, ami

s
nagyon csúnya.

l
Ez egy, az erődre és a rendre adott mélyen érzett reakció

be
volt, mit Elena korábban úgy írt le, hogy kísérteties. – Mondd
el nekem.
Tehát Elena elmondta a kihallgatott beszélgetést egy nőről,
Re
akinek majdnem fehér haja és sötét aranyszínű bőre volt.
Igaza volt – a két Luminata csak róla beszélhetett. A
hallhatatlan társadalomban senki nem nézett úgy ki, mint ő.
Senki. – Úgy tűnik, hogy véletlenül rábukkantál az egyik
g
ősödre.
in

Elena kifújta a lélegzetét. – Úgy hangzik, ugye? – A

szemeit összehúzva mondta: – Furcsa véletlen egybeesés, nem
gondolod?
rn

– Vagy nem teljesen véletlen – mormolta Raphael. – Az

egész világ látta a New York-i csata után a képeidet. – A
legikonikusabb képeket az emberek rögzítették a földről,
Bu

amikor Raphael a karjaiban tartva Elena törött testét, zuhant

lefelé, fakó haja zászlóként lobogott, míg az arkangyal
szárnyait szinte teljesen felemésztette az angyaltűz.
Raphael mellkasa összeszorult, ahogy arra gondolt, milyen
közel volt ahhoz, hogy elveszítse a hitvesét, és vele együtt a
lehetőségét annak, hogy ezt az életet felépítsék, ami a
hallhatatlanság ajándékát hordozta. – A Luminatának tudnia
kellett, hogy magammal hozlak, ha találkozóra hívnak.
 Elena horkantott. – Nincsenek a kiválóságomra vonatkozó
téveszméim – nem gondolom, hogy csak azért hívták össze a
tanácsot, hogy lássanak engem bezárva, de úgy gondolom,
ennek lehet egy hasznos oldala. – Nyelt egy nagyot. – De az
világos, hogy Gian kapcsolatban volt valakivel, aki úgy nézett
ki, mint én. Mi annak az esélye, hogy a nagymamám volt az?

l s
be
g Re
in
rn
Bu
 16. Fejezet

s
Raphael azon tűnődött, amit akkor pillantott meg a

l
Luminata vezér szemében, amikor az először köszöntötte

be
Elenát. Gian nem lépett át egyetlen határt sem, és ezért volt
még mindig életben. De határozottan férfi csodálat volt a
tekintetében. – Nem tudhatjuk, míg le nem nyomoztuk a
Re
családfádat, és ki nem derül, hogy a szokatlan haj- és bőrszín
domináns-e a vérvonalban, vagy a nagymamád volt az első.
Elena elhúzott szájjal bámult ki a Lumiára. – Bárki is volt
Gian szeretője, ezek a fickók útba tudnának igazítani, hogy a
g
származásomnak arról az oldaláról is kiderüljön az igazság, de
in

van egy olyan érzésem, hogy senki nem fog csak úgy
válaszolni a kérdéseimre, ha egyszerűen csak felteszem őket.
– Ki kéne derítened, hogy azok az angyalok, akiket
rn

kihallgattál, milyen régóta Luminaták.

– Miért?
– Mert, hacsak nem ismerték Giant a kinti világból, akkor
Bu

lehetséges, hogy Gian akkor már Luminata volt, mikor

kapcsolatba került az ismeretlen nővel. És nem csak egy
egyszerű testvér volt – ő A Luminata már évszázadok óta.
Elena levegő után kapott. – Megtörte a fogadalmát!
Francba, ha ez igaz, nem csoda, hogy tilos beszélni róla.
Védelmező ösztönét keményen kordában tartva, Raphael
kinyújtotta a szárnyait, így a bal szárnya Elena hátán pihent.
– Ha a Tanács ülése elhúzódik, ahogy arra számítok is, jó pár
napod van rá, hogy felfedezd Lumiát, és megpróbáld előásni
az igazságot. De sose felejtsd el – az angyali titkok halálosak
lehetnek!
Elena összefűzte Raphaellel az ujjait. – Érzem, ahogy a
fogad csikorgatod, Arkangyal.
Raphael egyik szemöldökét felhúzva megfordult, hogy
Elenára nézhessen. Ez volt az a tekintet, amit Elena nem

s
egyszer nevezett már „vegytiszta arkangyali arroganciának”

l
Ahelyett, hogy egy gonosz kis mosollyal felelt volna rá,

be
ahogy oly gyakran tette, Raphael hitvese odahajolt, és nem
várt kedvességgel csókot nyomott a férfi arcára, miközben a
férfi szárnyainak árnyéka mindkettőjüket beborította. – Nem

belőle vigyorogva.
Re
azt jelenti, hogy nem értékelem az erőfeszítést – bukott ki

Soha egyetlen nő sem bánt még vele ilyen tiszteletlen

szeretettel. Csak az ő harcosa. – Veszélyes játék lehet
g
belekötni egy arkangyalba!
in

– Nem nekem – mondta Elena öntelten, Raphael vállára

hajtva a fejét. – Nem akkor, mikor az az arkangyal New York
lehetetlenül gyönyörű Arkangyala.
rn

– Lehetetlenül gyönyörű?
– Azok a szemek, az a haj, az a csontszerkezet. – Elena a
fejét rázta. – Úgy értem, annyira nem tisztességes a bolygó
Bu

összes többi férfijával szemben.

– És miért is gondolsz te más férfiakra?
Elena nevetve emelte összekulcsolt kezüket a szájához, és
egy csókot nyomott Raphael kézfejére. – Csak rájöttem, hogy
milyen kemény lehet egy férfinak New Yorkban randizni,
mikor az összes nő érted van megőrülve.
– A legtöbb nő retteg tőlem. – Csak Elena látta meg a férfit
a kegyetlen arkangyal mögött.
 – Hmm. Jó meglátás. – Elena szárnya megmozdult
Raphaelé alatt. – Emlékszel arra, amikor még rettegtem
tőled?
– Te sosem rettegtél tőlem.
– Hah! Te most viccelsz? Majdnem összecsináltam magam
félelmemben – de akkor is úgy gondoltam, hogy dögös vagy.
Nyilvánvalóan kissé lökött vagyok.

s
Raphael nem nevetett. – Örülök, hogy túljutottál a

l
rettegésen – felelte csendesen. – Az örökkévalóság tudata

be
nélküled, az én személyes poklom.
– Raphael. – Elena Raphael állához érintette az ujjait, a
szemei ezüstként fénylettek az éjszakában. – Ez az én
Re
mennyországom. Te vagy az én mennyországom!
Ő pedig Raphaelé volt. – Vadássz, Elena! – mondta
Raphael. – Áss elő titkokat! De maradj biztonságban.
– Nem én vagyok az, aki egy szobában ragad a bolygó
g
legveszélyesebb lényeivel – közölte Elena egy fintorral, majd
in

hozzátette: – Megígérem, hogy óvatos leszek. – Belemarkolt

Raphael hajába. – Most te is ígérd meg nekem ugyanezt!
– Megtörtént.
rn

A csókjuk könyörtelenül szenvedélyes pecsétje volt az

ígéretüknek.
Bu

***
Következő reggel Raphael még hajnalban elvállt Elenától –
megszokott volt a Luminatától, hogy napfelkeltével kezdje a
napot, és a Tanács úgy döntött, hogy ragaszkodik ehhez a
rutinhoz, már csak azért is, hogy olyan gyorsan végezzenek,
ahogy csak lehetséges.
 – Minél hamarabb végzünk, annál hamarabb térhetünk
vissza mindannyian a területünkre – magyarázta Raphael az ő
vadászának, miközben az első fénysugarak megjelenésekor
felöltözött, használattól megkopott bőrruhái annak
szimbólumául szolgáltak arkangyal társai számára, hogy ő
nem azért van itt, hogy játékokat játsszon. – De a gyorsaság a
halhatatlanoknak számára, még mindig lassú, Elena. – Elég

s
időd lesz rá, hogy az igazságot keresd.

l
Habár mindketten a nappaliban voltak, ahová előző éjszaka

be
áthozták az ágyukat, Elena is gondolatban válaszolt. A
hálószobával ellentétben, ami a másik oldalon lévő szobával
osztozott a közös hátsófalon, ennek a szobának két oldalán a
Re
folyosók voltak, balra a fürdőszoba fala, jobbra pedig a hálóé
volt. Így senkinek sem volt esélye kémkedni utánuk, anélkül,
hogy a nyitott folyosón állna.
Ne hagyd, hogy a Tanács az idegeidre menjen.
g
Szándékomban áll megtartani a józanságom, bár lehet,
in

hogy elég necces lesz.

Együtt hagyták el a szobát.
Elena és Aodhan lassan sétálva Raphaellel tartottak az
rn

Átriumig, mintha csak társaságul szegődnének mellé a

reggelihez, mivel úgyis ráérnek. Valójában azonban
mindkettőjük továbbra is annyi folyosót és ajtót próbált
Bu

megjegyezni, amennyit csak tudtak. Aodhan eltökélten

próbálta kiszúrni a rejtett átjárókat is.
Az furcsa, ha izgatott vagyok, még akkor is, ha egyben
frusztrált is?
Raphael mosolygott. Vadász vagy, Elena. És szagot fogtál.
Istenem, de megértesz engem, Arkangyal. Mikor elérték az
Átriumot, ahonnan Raphael a belső tanácshelyiség felé indul,
ami a Tanácson kívül mindenki más számára tiltott terület
volt, lábujjhegyre emelkedve a hitvese szájon csókolta,
miközben egy kézzel átölelte a nyakát.
Megjelölsz engem, Vadász? – kérdezte Raphael, még ha
közben maguk köré is zárta a szárnyait.
Elena szeretője ajkába harapott mielőtt megszakította a
kapcsolatot, a szemei ezüstösen csillogtak. Csak egy kis
ízelítőt akartam belőled.

s
Raphael elvette a saját ízelítőjét, hogy az végigkísérje a

l
napon. Utána, miközben épp visszahajtogatta a szárnyait,

be
megpillantott valamit Elena válla fölött. Tasha épp most lép
be az Átriumba. Talán ti ketten barátokként végzitek, ha már
a találkozó idejére így össze vagytok zárva a Lumiában.

fajta viccelődéssel.
Re
Elena rávicsorgott. Szerintem túl messzire mész ezzel a

Raphael felnevetett, és ez volt az a pillanat, mikor az anyja

Tashával az oldalán belépett az Átriumba, és végigvonult a
g
folyosón.
in

***
rn

Egy kísértetiesen tiszta hang árasztotta el Elena tudatát, az

évek súlya oly erős volt benne, hogy megtántorodott volna, ha
Raphael keze nincs még mindig rajta. Megnevettetted a fiam,
Bu

Hitves. A legtisztább, könnyektől vibráló szeretet volt abban a

kísérteties, ősi hangban, ami ragyogó örömről árulkodott.
Sose hagyd ezt abba!
Elena?
Elena nyelt egyet, hogy megnedvesítse kiszáradt torkát,
miközben a teste azzal fenyegetett, hogy irányíthatatlanul
remegni kezd, majd belenézett a hihetetlen tisztaságú kék
szemekbe, amik szépségét szinte túl fájdalmas volt elviselni.
Az anyád beszélt hozzám.
Már régebben is megtette. Raphael erősebben szorította
Elenát. Akkor nem volt rád ilyen hatással.
Szerintem eddig elfedte a hangját, vagy valami hasonló.
Elena szíve olyan gyorsan száguldott, hogy a szájában érezte a
lüktetését. Ez annyira tiszta hang volt, mint a menny és a

s
pokol egyszerre.

l
A futótűz szikrái pattogtak végig Raphael Légió jelén,

be
ahogy az álla megfeszült. Menj, ülj le pár percre, miután
elváltál tőlem. Hallgass rám ebben, Elena! Az anyám valódi
hangja még az arkangyal társaink számára is erős. A hatás
Re
egyre épül, mint ahogyan egy dal épül fel a crescendo felé.
Ne légy talpon, mikor eltalál!
Értettem. Most még tudok állni. Elena lábai kissé
remegtek, de azért kitartottak.
g
Raphael ráérősen engedte el, amitől úgy tűnt, mintha csak
in

kissé elmerültek volna egymásban. – Anyám – szólt Raphael

ezután hangosan, és megfordult, hogy köszöntse Caliane-t. –
Bekísérhetlek?
rn

Caliane mosolya vidám volt. – Semmit sem szeretnék

jobban, fiam! – A szavai ellenére, a tekintete óvatos volt…
talán még egy kissé hezitáló is. – Biztos vagy benne?
Bu

Elena nem értette a kérdést, míg Raphael meg nem szólalt.

– A Tanács számára elsősorban mindig is arkangyalnak kell
lennem, és csak aztán a fiadnak. – Raphael szavai kemények
és politikusak voltak, de a hangsúlya gyengéd volt az anya
számára, aki oly nyíltan kimutatta szeretetét a fia iránt.
– De az nem jelenti azt, hogy időnként nem
emlékeztethetjük a többieket arra, hogy mi vagyunk az
egyetlen olyan vérvonal, akiknek két helyük is van a körben.
 Caliane egy derengő mosollyal Raphael alkarjára fektette a
kezét, majd Elena felé biccentett a fejével. Majd a két
arkangyal az Átriumon kívül található ülésterem felé indult, a
szárnyaik átfedték egymást – és habár Caliane volt az Ősi,
Raphael szárnya volt az, ami védelmezően felül volt.
Nem álltak meg a reggeliző asztalnál. Raphael már
elmondta Elenának, hogy a Tanács majd később reggelizik, az

s
ő erejükkel rendelkező angyaloknak nem kell olyan gyakran

l
enniük.

be
Még ha Raphael szárnyai el is tűntek a belső helyiség nehéz
fémajtói mögött, a tenger hangja csattant az elméjébe. Le a
lábadról, Elena. Olyan hamar, ahogy csak lehet. Némi

hangját hallani.
Re
szünet. Nagy megtiszteltetésnek számít Caliane valódi

Nem hiszem, hogy elég erős vagyok hozzá.

Az leszel. Abszolút meggyőződés volt az arkangyalának
g
hangjában. Most menj! Szóltam Aodhannak, hogy siessen.
in

Elena megfordult, hogy Aodhannal az oldalán elhagyja az

Átriumot – és Tashát találta maga előtt. – Elena – köszöntötte
a másik nő széles mosollyal. – Jó újra látni. Reggelizhetnénk
rn

együtt?
Elena arra gondolt, hogy Tasha hogyan harcolt New
Yorkért, és a harcosok által használt üdvözlésre nyújtotta a
Bu

karját. Tasha megragadta azt, miközben Elena keze az ő

alkarjára fonódott. De mivel Elena agyában ott volt a sietség
egyre sürgetőbb érzése, és a térdei is figyelmeztették, hogy
össze fognak csuklani, úgy döntött, hogy nem köntörfalaz. –
Mi sosem leszünk barátok, Tasha, de tisztellek. Remélem jól
vagy.
 Tasha mosolya nevetéssé változott, szeme zöldje szikrázott.
– Ah, Elena! Nehézzé teszed, hogy ne kedveljenek. Talán
edzhetnénk egyet, míg itt vagyunk?
– Azért ne ragadtassuk el magunkat! Nem vagyok benne
biztos, hogy bármelyikünkben is bízhatok a ringben. – Oldalt
lépett, ahogy Tasha ismét felnevetett, majd kibökte. – Ne
haragudj, hogy csak köszönök, és már megyek is, de van egy

s
korábban leegyeztetett találkozóm.

l
– Természetesen.

be
– Tudod – mondta Elena Aodhannak, ahogy tovább
sétáltak a folyosón – sokkal könnyebb lenne őt nem kedvelni,
ha nem lenne erős, bátor és becsületes. – Elena tisztában volt
Re
vele, hogy Tasha meghalna azért, hogy Caliane-t védje.
Aodhan válasza váratlan volt. – Még mindig egy szerető
tekintetével figyeli Raphaelt. Ez megkönnyíti a dolgot?
– Igen – vicsorogta Elena. – Határozottan megkönnyíti.
g
Köszi.
in

– Szívesen. – Nem várt gesztusként megérintette Elena

vállát. – Menj jobbra, majd balra.
Elena összeszorított fogakkal tartotta állva magát, és szinte
rn

robotpilóta módban követte Aodhan utasításait, ahogy a

crescendo egyre üvöltött tudata mélyén. A második forduló
után természetes fény vágott a szemébe, amitől gyorsan
Bu

pislognia kellett, hogy hozzászokjon a szeme, majd a kettősük

egy külső folyosón találta magát, amely az udvarra nézett.
– Oda – biccentett Aodhan egy „ablakra”, ami az udvarra
nézett; üveg nem volt benne, és az íves boltív kőből volt
kifaragva. Az árkádok alatt, az udvar kőburkolatán, pár
Luminata gyakorolt valamiféle lassú harcművészetet, a
mozgásuk lenyűgöző volt.
 Miután rájött, hogy Aodhan nem csak egy biztonságos
helyet talált ahhoz, hogy leüljön, hanem kifogást is arra, hogy
megtegye, Elena helyet foglalt az ablakban, a lábait az udvar
felé kilógatva és bokában keresztbetéve, ruhája jégkék anyaga
a csizmájára csúszott. A ruhának bő szoknyája volt, viszont a
szabása kissé merész, ahogy az egyenes nyaktól indulva,
feszesen ölelte a testét egészen a derekáig, a jobb csípőjén

s
pihenő ezüst cipzárban véget érő hasítékig, ami keresztben

l
végig szelte az anyagot.

be
Elena eddig még nem tudta kitalálni, hogy hogyan viselje a
nyílpuskáját ezzel a ruhával, de legalább a többi fegyveréhez
hozzáfért, beleértve a dobókéseket a csuklótokjában, a
Re
bokájára szíjazott pisztolyt, és a hosszú kést a gerincénél is. A
haja Mahiya pengetűivel volt felcsavarva, és egy karkötőt is
viselt, amit ki lehetett rántani, hogy fojtó zsinórrá váljon.
De akkor is… – Gyűlölöm a ruhákat. – Különösképp olyan
g
helyen, amitől bizseregtek az ösztönei.
in

– Veszélyes bájjal viseled őket – felelte Aodhan, ahogy

Elena mellé sétált, majd kívülről mellé állt. Együtt nézték,
ahogy a két Luminata a lassú, kecses mozdulatokat
rn

gyakorolta. Még ehhez is viselték a köpenyegüket, a kapucni a

fejükre húzva, hogy eltakarja az arcukat, de a szárnyaik
szabadon voltak.
Bu

Az egyik pár ismerősen vakító fehér volt, sötétbarna repülő

tollakkal.
!!!!!
És akkor megütötte őt Caliane hangjának hatása. Az üvöltő
hang neki csapódott, azzal fenyegetve, hogy felrobbantja a
dobhártyáit, a pulzusát száguldásra ösztökélte, a vére csak úgy
dübörgött. Nem reagált, csak továbbra is markolta a kő szélét,
amin ült, és a tekintetét vakon az udvaron gyakorló két
Luminatán tartotta.
És tudta, hogy el fog bukni.
Caliane egy Ősi volt, Elena pedig egy olyan angyal, akit épp
csak megteremtettek. Egyszerűen nem volt képes ilyen sok
energiát feldolgozni. Raphael.
Itt vagyok. Egy másfajta erő intenzív hulláma, aminek az

s
íze, mint a tenger és a szél, és a világosság és sötétség

l
viharának dühe, ami visszaszorította a férfi anyja hangjának

be
visszhangját. Bocsáss meg, hbeebti. Attól tartok, én Caliane
hangjával együtt nőttem fel. Elfelejtettem, milyen erős is ő.
Mivel most már képes volt lélegezni, Elena remegve ki-
Re
majd belélegzett. Egyszer. Kétszer. Háromszor. A mellkasa
még mindig fájt, de a szívét már nem fenyegette tovább annak
a veszélye, hogy véres masszává robban. Te hallottad őt
babaként? Az elképzelés megdöbbentő volt.
g
Nyilvánvalóan, egyfajta immunitással születtem.
in

Elena kényszerítette magát, hogy elengedje a követ; két

sötétvörös vonal volt az egyetlen jele annak, hogy milyen
keményen kapaszkodott beléjük. Most már tudom kezelni a
rn

helyzetet. Tudom, hogy a tanácskozásra kell fókuszálnod.

Még nem kezdődött el – Michaelára várunk.
Hát persze. Szereti emlékezetessé tenni a belépőjét.
Bu

Mikor Raphael pár perccel később eltűnt az elméjéből, a

figyelme visszatért a Luminatákra az udvaron, és Elena rájött,
hogy a pulzusa még mindig rendetlen. – Aodhan, kérdezhetek
tőled valamit?
– Igen, Ellie?
– Szerinted mi fog történni, ha Caliane úgy dönt, hogy
ismét énekel?
 Hosszú szünet következett. – Az vagy a nagy örömének a
jele lesz – vagy az őrülete visszatértének.
– Igen – bólintott Elena csendesen, miközben hirtelen
kirázta a hideg. – Én is így gondolom. – Az előzőben
reménykedett, de rettegett tőle, hogy talán az utóbbiban
végződik a dolog. Mert ha úgy lesz, akkor Raphaelnek
másodszor is meg kell próbálnia megölni az anyját. Egyetlen

s
gyereknek sem kéne azon soha átmenni.

l
Elena előtt, a Luminaták lassú tánca kezdett felgyorsulni…

be
és egyre tovább gyorsulni.
g Re
in
rn
Bu
 17. Fejezet

Elena érdeklődve ült fel, mikor rájött, hogy a két Luminata

s
fegyvereket húzott elő – hosszú botokat, amikkel bonyolult

l
harcművészeti táncot jártak. Helyettesítsd azokat a botokat

be
kardokkal – gondolta –, és gyilkosokká válnak. Nem meglepő,
legalábbis abból kiindulva, amit már abból megfigyelt, ahogy
az idősebb Luminaták a folyosókon mozogtak.
Re
Na meg nem is szólva arról a sok más hátborzongató
dologról ezzel a hellyel kapcsolatban; az a tény, hogy a
Luminaták harcosok voltak, nem állt szöges ellentétben a
kitűzött céljukkal, a lumineszcenciával. A fizikai dolgokban is
g
volt elmélkedés. Sokkal pragmatikusabb észrevételként, ezek
in

a férfiak feladták a szexet, a pénzt, és más bűnös dolgokat és

vétkeket. Valamilyen módon meg kell szabadulniuk attól a
rengeteg tesztoszterontól.
rn

Miért ne harcban?
… lehetséges, hogy Gian már Luminata volt, mikor
kapcsolatba került az ismeretlen nővel. És ő nem csak egy
Bu

testvér – már évszázadok óta ő A Luminata.

Elena elméjében Raphael szavai visszhangoztak, ahogy a
fogadalmakra és vádakra gondolt.
Pontosan ekkor, Gian egy különösen sima, egyenletes
mozdulatot hajtott végre, mire Elena elengedett egy halk
füttyentést. Gian kapucnija a mozdulat végére hátracsúszott,
sötétbarna haja szabaddá vált a reggeli napfényben.
 A két férfi pár másodperccel később szétvált és a botot
oldalra kitartva meghajolt egymás felé. A még mindig
kapucnit viselő férfi a baloldalon lévő külső folyosón át
távozott, de Gian egyenesen Elena felé fordult, ami tudatta
Elenával, hogy a férfi mindvégig tisztában volt a jelenlétével.
– Hitves – köszöntötte hivatalosan.
Elena az ösztöneire hallgatva elmosolyodott. – Csak Elena.

s
– Ha meg akarja ismerni Gian titkait, el kell nyernie a

l
bizalmát.

be
A válaszmosoly a Luminata vezetőjét jóképűből pusztítóvá
változtatta. – Mikor egyedül vagyunk, legyen hát Elena.
Valamitől abban a mondatban, az apró szőrszálak Elena
Re
karján felálltak és az ujjai a hosszú késéért viszkettek, de
továbbra is fenntartotta a mosolyt az arcán, miközben felállt.
– Minek hívják? Azt a harcművészetet, amit gyakoroltál.
– Elmélkedés. – Halovány és megkapó tekintetével Elena
g
szemébe nézett. – Az a célja, hogy egy olyan mentális
in

állapotba helyezzen minket, ahol a gondolataink abszolút

tiszták.
Elena kényszerítette magát, hogy megszabaduljon a negatív
rn

reakcióitól, amiért olyan nyugtalanító koncentrációval

figyelik, majd elvigyorodott. – Na igen, és te ugye nem
harcolnál időnként csak a móka kedvéért.
Bu

Gian nevetése mély volt, egy olyan férfié, aki örömét leli a
beszélgetőpartnerében. – Ah, de ez a mi titkunk. – Gian
kitartotta a botot, és hirtelen csak egy jóképű angyal lett, aki
történetesen élvezi Elena társaságát. – Szeretnéd megtanulni?
Évszázadokig tart mesterszintre vinni, de meg tudom mutatni
az alapokat.
 A sima fára zárva az ujjait, Elena váratlanul nehéznek
érezte azt. – Mindig kész vagyok arra, hogy új fegyverekről
tanuljak.
Gian kényesen odafigyelt arra, hogy fenntartsa a távolságot
köztük, majd felkapott egy másik botot, és megmutatta
Elenának azt a mozdulatot, amit „az első ösvény”-nek
nevezett. A bot súlyából kiindulva, a mozdulatok elég

s
bonyolultak voltak, még lassú sebességnél is. De Elena nem

l
közönséges Hitves vagy halandó volt – ő vadásznak született

be
és a Céh képezte ki. Gyors mozgékonysággal sajátította el a
mozdulatokat, amitől Gian olyan tekintettel nézett rá, ami
arról árulkodott, hogy nem tudja eldönteni, hogy elégedett
Re
legyen vagy zavarba jöjjön.
Ah, de én egy tradicionális férfi vagyok. Én a
szépségeimet penge nélkül jobban kedvelem.
Tekintve Gian nőkkel kapcsolatos nézeteit, Elena félig arra
g
számított, hogy a férfi véget vet a gyakorlásnak, de Gian
in

emelte a tétet és a sebességet. Elena egyre jobban zihált, de

nem botlott meg. Látta Giant mozogni, tisztában volt vele,
hogy a férfi képes olyan sebességre gyorsítani, amit ő
rn

egyszerűen képtelen lenne fenntartani – Elena annyira még

nem volt halhatatlan –, de Gian egy zökkenőmentes megállás
felé terelte a dolgokat, épp mielőtt Elena elérte volna a
Bu

tűrőképessége határát.
– Képzett vagy – mondta Gian, az arca kipirult a
gyakorlástól. – Még egy neandervölgyi is képes elfogadni a
szépségét ilyen harcos eleganciának.
Dicséretnek nem volt rossz. Még jobb volt az önironikus
mosoly, ami társult hozzá. Csakhogy ez Elena számára többé
már nem hangzott igaznak. A szemek miatt volt. Gian
tekintete sosem változott, függetlenül attól, hogy az arcán mi
tükröződött. És azok a szemek Elenát figyelték, mintha a
csontjáig akarna hatolni. Nem is annyira férficsodálattal
tekintett rá, hanem inkább úgy figyelte, mint ahogy egy tudós
tenné egy bogárral.
– Köszönöm – felelte Elena, azon tűnődve, hogy csak azért
lát bele a férfiba ilyen negatív dolgokat, mert tisztában volt
vele, hogy az hazudott, noha lehet, hogy csak mulasztásból

s
tette. – De te a mestere vagy ennek.

l
– Örömmel adok neked órákat, míg itt tartózkodsz – felelte

be
a Luminata látszólagos őszinteséggel. – Biztos vagyok benne,
hogy egy vadászt megvisel, hogy csapdába esett egy ilyen
csendes helyen. Egyetlen elkanászodott vámpír sincs, akire
vadászhatnál! Re
– Mindig jól jön egy kis elfoglaltság – felelte Elena, átadva
Giannak a kölcsönzött botot. – Akkor holnap reggel
találkozunk?
g
Gian bólintott a fejével. – Örömömre fog szolgálni. –
in

Aodhanra pillantott, és amikor visszanézett Elenára, enyhe

csalódás volt a tekintetében. – Nincs szükséged őrségre
mellettem, Elena.
rn

– Aodhan nem egy őr – felelte Elena. – Ő egy barát; és ha

találgatnom kellene, azt mondanám, épp egy festményt alkot
a fejében. – Erről ugyan nem volt meggyőződve, de tudta,
Bu

hogy Aodhan fedezné.

Gian arckifejezését hirtelen elöntötte a felismerés. – Ó, hát
persze! Ez egy új környezet számára. Minden művészt
megragad az újdonság. – Érdeklődve nézett a fal felé, ahol
Aodhan a beszélgetés hallótávolságán kívül állt. – Vajon még
itt elkezdi megalkotni? Vannak kellékeink – néhány testvérem
a harcművészettel szemben, a művészeten keresztüli
lumineszencia keresést részesíti előnyben.
 – Majd megkérdezem tőle – felelte Elena. – De azt tudom,
hogy sok időt tölt gondolkozással, mielőtt nekikezd az
alkotásnak. – Aodhan említette ezt neki egyszer, miközben
Elena a Torony stúdiójában üldögélt és a Céh hírlevelét
olvasgatta, míg Aodhan csak bámult kifelé a viharos égboltra.
Először látnom kell, Ellie. Csak azután tudok alkotni.
– Megkérem majd Natal testvéremet, hogy jöjjön ki ide

s
holnap reggel, a gyakorlásunk alatt – felelte Gian, majd

l
hirtelen ismét sokkal közelebb állt, mint kéne neki, a

be
mozdulat olyan csendes volt, Elena nem is vette észre. – Ő és
Aodhan sok mindenben hasonlítanak.
Nem törődve a bizsergő érzéssel a bőrén, Elena nem
Re
mozdult. Tisztában volt vele, hogy Aodhan egy szívdobbanás
alatt mellette terem, ha a legkisebb utalást is tesz arra, hogy
baj van, de fogást akart találni Gianon. Titkokat és
hazugságokat félretéve, vajon csak azért volt különös a férfi,
g
mert öreg? Vagy valami sokkal veszélyesebb volt annál?
in

– Hosszú ideje vezeted a testvéreidet – mondta Elena. –

Nem fáradtál bele?
Gian kissé oldalra biccentette a fejét. – Te rólam kérdezel?
rn

– A tekintete fénnyel telt meg, a szárnyait kitárta, majd újra

visszahúzta őket.
– Te vagy A Luminata. Kíváncsi voltam.
Bu

– Igen, hát persze, hogy kíváncsi vagy. A véredben van –

felelte Gian szinte szórakozottan.
A szavak olyanok voltak, mintha köveket hajítottak volna
az álló vízbe.
Elena beléjük akart kapaszkodni, hogy kicsikarja a
válaszokat, amire szüksége volt. De nem teríthette ki a lapjait.
Még nem. Nem akkor, mikor csak a sötétben tapogatózik. –
Aha. Gondolom ez a veszélye annak, ha az ember született
vadász.
Gian pislogott, egy pillanatig csak bámult rá, mintha Elena
nem az lenne, akire számított, majd elmosolyodott. – Igen. –
Egy pillantást vetett a napra. – Sajnos, mennem kell. Itt az
ideje az első meditációmnak – de már most várom a
következő találkozónkat.

s
Elena elköszönt, majd Aodhanhoz sétált, míg Gian

l
ugyanazon az úton távozott, ahol az előző partnere is. – Csak

be
hogy tudd – mondta –, épp azt fontolgatod, hogy új
műalkotást készítesz.
– Nem hazudtál, Ellie. Ez a hely művészi szinten érdekel
Re
engem. – Törött fény tekintetű szemek néztek Elli szemeibe. –
Gian túl közel áll hozzád.
– Szerinted ez azért van, mert évszázadok óta itt van? –
Elena oldalra intett a fejével, és befordultak a sarkon. –
g
Lehetséges, hogy csak berozsdálltak a társasági készségei.
in

– Nem. – Aodhan válasza határozott volt. – Csak veled

teszi ezt, senki mással.
Elena arra gondolt, hogy Gian milyen furcsán bámult rá a
rn

beszélgetés végén. – Arra a nőre emlékeztetem, akivel

kapcsolata volt. – Beavatta Aodhant az előző éjszakai
repülésük után felbukkant információmorzsába. –
Bu

Valószínűleg én is csak bámulnék, ha találkoznék egy férfival,

aki úgy néz ki, mint Raphael. És ha a szakítás rossz volt, ha
Giant a szeretője elárulta, az megmagyarázná, miért nem
említette őt.
Aodhan bólintott, de Elena látta, hogy nincs meggyőzve.
Ahogy ő maga sem volt: csak kényszerítette magát, hogy
minden lehetséges szögből megvizsgálja a dolgot. Mert ugye
nem engedheti meg magának, hogy a tarkóján lévő apró
szőrszálak ok nélkül befolyásolják? Míg Giannal volt, egész
idő alatt az égnek álltak.
Egy hirtelen széllökés fütyült végig az udvaron.
Elena megborongott, ahogy egy nő távoli nyögését hallotta
benne.

***

l s
Raphael az anyja mellett ült a belső teremben. A tíz darab,

be
körben elrendezett széken kívül semmi más nem volt ebben a
helyiségben. Raphael jobbján Titus foglalt helyet, Titus
Re
mellett Elijah ült. Alexander a Caliane-nel pontosan szemben
lévő széket foglalta el. Mellette egyik oldalról Michaela, másik
oldalról Favashi helyezkedett el. Charisemnon Michaela és
Elijah közt foglalt helyet, míg Neha egyik oldalán Caliane, a
g
másik oldalán pedig Astaad foglalt helyet.
A Tízek Tanácsa ülésezett, holott először az ismert
in

történelemben, tizenegy arkangyal volt a világban.

– Nem kéne itt lennünk – törte meg Charisemnon a
csendet, amit csak Neha ezüst gyöngyökkel kivarrt bordó
rn

szárijának suhogása szakított meg, mikor India Arkangyala

keresztbetette a lábát.
Neha haja a szokásos elegáns kontyában volt rendezve és
Bu

egy könnycsepp-alakú kék ékkőből készült bindit viselt a két

szemöldöke közt.
Raphael tisztában volt vele, hogy noha Neha abbahagyta a
fehér gyászruha viselését, sosem felejti el – vagy bocsájtja meg
– a lánya halálát. Függetlenül attól, hogy mennyire tisztelte a
nőt, vagy mennyire hiányolta azt a kapcsolatot, ami egyszer
köztük volt, sosem lenne képes elfelejteni ezt az egyszerű
tényt.
A bosszú határozta meg a Nehát.
És a nő volt az, aki válaszolt Charisemnonnak. – Annyira
biztos vagy, Charisemnon – kapcsolatba léptél Zhou
Lijuannal? – Hangja mérgező báj volt, de az a méreg nem volt
rosszindulatú – végül is Neha volt a Kígyók és Mérgek

s
Királynője. Habár, abból kiindulva, ahogy Charisemnonra

l
nézett, talán nagyon is szándékos volt a hangszín.

be
Ahogy Elena rámutatott, Neha nem állhatta a gyávákat.
Ami pedig Raphaelt illeti, Charisemnon gyáva volt, aki csak
szégyent hoz az angyalok fajára, és el kell törölni a létezését.
Re
Afrika Arkangyala a Zuhatag során megszerezte a képességet,
hogy halhatatlanokat-támadó betegséget hozzon létre, és arra
használta azt, hogy megtámadja Titus és Raphael területét.
Raphael esetében, ez a Zuhanáshoz vezetett, mikor angyalok
g
hullottak az égből, akik szétzúzódtak és összetörtek.
in

Százak sérültek meg borzalmasan.

Öten meghaltak.
Meggyilkolták őket.
rn

Beleértve a fiatal Stavre-t, egy ígéretes ifjúságot, aki az első

kinevezésén volt.
A lezuhantakat angyali díszőrség vitte haza New Yorkból, a
Bu

temetési ravatalukat virágok borították, miközben az égi úton

utaztak, amit annyira szerettek életükben. Mikor a díszőrség
úton a Menedék felé átrepült Neha földjei fölött, egy újabb
repülőszázad csatlakozott hozzájuk. Az új század lámpásokat
tartott, hogy megvilágítsák vele az utat, a lámpások fénye
mindent bevilágított a hegyek felé tartó úton, a lezuhantak
végső otthonáig, ahol mindegyikük született.
India Arkangyala bonyolult nő volt.
 – Ha találkoztam volna Lijuannal – felelte Charisemnon
bájtól csöpögő mosollyal –, említettem volna mikor ezt a
nevetséges idézést először elküldték. – Továbbra is úgy ült
elterülve a székében, akár egy macska, egy jóképű férfi,
hibátlan bőrrel. Nem maradt jele a betegségnek, ami
rátámadt, mikor a képességei ellene fordultak; újra az az
arkangyal volt, aki egy egész falkányi szerető vett körül, és aki

s
kedvelte a fiatal húst az ágyában. Túl fiatalt.

l
Mindig is el volt telve magával, már kisfiúként is.

be
Raphael anyjának hangja, mint a hangok kábító
szimfóniája tört be Raphael gondolataiba. Néha elfelejtem –
felelte –, hogy te itt mindenkit ismertél gyermekként is.
Re
Milyen volt Alexander, mint kisfiú?
Az anyja tekintete egy röpke pillanatig találkozott vele, a
ragyogó kék láng emlékektől égett. Olyan ambiciózus és olyan
tiszteletre méltó, amilyen ma is. Elfordult, hogy újra
g
szembenézhessen a többiekkel. Bár most gyilkos dühöt
in

hordoz magában. Szomorúság volt a hangjában. Remélem,

nem engedi majd, hogy az megmérgezze.
Xander segít. Lijuan meggyilkolta Alexander egyetlen fiát,
rn

Rohant, ahogy annak feleségét is, de a fia hátrahagyta a saját

fiát. Alexander nem merülhet el a gyászban, mikor van egy
fiú, akit fel kell nevelnie. Ahogy Elena imádott Izakjának,
Bu

Xandernek is szüksége volt tanításra, szüksége volt egy

határozott vezető kézre, miközben belenőtt a szárnyaiba, és
megtanulta a saját erejét.
Igen. Caliane egyetértése gyengéd volt. De kemény dolog
túlélni a saját gyermeked. Néhányan sosem heverik ki. Ezt
láttam egész életemben.
Raphael semmit nem tudott erre mondani; az anyja
annyira sok évet élt, hogy talán sosem tudja meg pontosan,
hogy a nő mikor is született, mikor tette meg az első lépéseit.
Caliane-nel szemben, Alexander kissé felvonta a szemöldökét,
és Raphaelnek olyan érzése támadt, hogy a két Ősi egymással
beszélget.
Charisemnon eközben még mindig azon volt, hogy
meggyőzze a többieket, hogy oszlassák fel ezt a találkozót, és
adjanak Lijuannak több időt arra, hogy előkerüljön.

s
Raphael úgy döntött, ideje, hogy a dolgokat visszaterelje a

l
helyes irányba; nem állt szándékában hetekre a Lumiában

be
ragadni. Különösen nem akkor, mikor a Luminata az
árnyékból figyelte Elenát, a szándékaik pedig ismeretlenek
voltak. – Nem törölhetjük ezt a találkozót – mondta, mikor

felütötte a fejét.
Re
Charisemnon megállt levegőt venni. – A vérszomj már így is

– Elszigetelt események – simogatta Astaad a

kecskeszakállát, ami akkor volt szokása, mikor mélyen
g
elmerült a gondolataiban. – Noha mind tisztában vagytok
in

vele, hogy én hiszek abban, hogy a vámpírokat szigorúan kell

fogni az életkoruktól függetlenül, az egy nagy horderejű dolog,
hogy leváltsunk egy arkangyalt. Biztosaknak kell lennünk
rn

benne!
Neha félrebillentette a fejét, és sokkal kevésbé mérgező
hangon válaszolt Astaadnak. – Jelentős határon osztozom
Bu

Lijuannal. Bármilyen vérszomj-kitörés átgyűrűzhet a

földjeimre, és mégsem állítanám megdönthetetlen bizonyíték
nélkül, hogy Lijuan elhanyagolná a kötelességeit, vagy hogy
Aludni tért.
Egyik állítás sem lepte meg Raphaelt. Astaad szövetséges
volt, Neha jelenleg ismeretlen állásponton volt, de mindketten
arkangyalok voltak, akik a tradícióban hittek a változás
ellenében.
 – Az incidensek már nem annyira elszigeteltek – jelentette
be Raphael a szóváltásukat követően beállt csendben.

l s
be
g Re
in
rn
Bu
 18. Fejezet

Átható csend.

s
– Jason ma reggel, még hajnal előtt juttatta el hozzám az

l
információt.

be
– Hogyan? – ült fel Charisemnon a székében. – Halandó
technológia jelenleg nem tud bejutni a Lumiába, és a
határokat erősen őrzik.
Re
Ilyen erővel akár hazugnak is nevezhette volna Raphaelt.
Elfojtva a jéghideg dühöt, ami megzavarná a találkozót és
Charisemnonnak adná a győzelmet, Raphael vállat vont, és
inkább mindenkihez szólt, ahelyett, hogy egy olyan
g
arkangyalnak válaszolt volna, akinek a megölését tervezte,
in

amint az lehetővé válik. Ami Raphaelt illeti, Charisemnon egy

csótány volt, egy csapás a földön.
– Jasont nem a semmiért ismerik úgy, mint a föld legjobb
rn

kémmesterét. – Ez egy szándékos szúrás volt – Charisemnon

egyszer már megpróbálta elcsábítani Jasont, saját földet
ígérve neki, amit uralhat.
Bu

A másik arkangyal sosem értette meg, hogy Jason számára

egy ilyen ajánlat nem szabadság, hanem ketrec volt.
– Nem érdekel, hogy a te feketeszárnyú árnyékod hogyan
juttatja el hozzád a híreket, Raphael! – mondta Titus. – Azt
akarom tudni, amit mondott!
A többiek is bólintottak, habár Charisemnon arca merev
volt, ami nem csak egy túlérett paradicsom színében játszott,
hanem olyan látványos is volt.
 – Egy pillanat. – Raphael a csizmájába nyúlva előhúzott
egy szorosan összetekert térképet, amit az Elenával közös
szobájának ajtaja alatt csúsztattak be a reggeli órák alatt.
Raphael megkérdőjelezte volna a térkép valódiságát, de még
azelőtt, hogy a kémmester ismét eltűnt volna, Jason kinyúlt
felé a tudatával, hogy megerősítse a jelenlétét, majd úgy
távozott, ahogy érkezett, egy árnyék az árnyékok között.

s
Már a Lumia közelében sem volt, mivel azonnal

l
visszarepült Kína irányába, miután továbbította a térképet és

be
az információt. Habár, a búcsúszavai nem azok voltak, amiket
Raphael a régóta csendes kémmesterétől várt volna.
Remélem, hamar elrendezed ezt, uram. Szeretnék hazatérni
Mahiyához. Re
Jason hercegnője megértette, hogy ki és micsoda a férfi,
elfogadta, hogy távoli földekre kell utaznia, de
kétségbeesetten hiányolta őt. Annyira, hogy mikor Jason távol
g
volt, Elena, Honor, a Hetek azon tagjai, akik épp New York
in

Cityben tartózkodtak, és az összes többi barát, akiket Mahiya

szerzett magának, együtt azon dolgoztak, hogy olyan gyakran
legyenek vele, amilyen gyakran csak lehetséges.
rn

Legutóbb, mikor Mahiya meglátogatta a Menedéket,

elmondta Elenának és Raphaelnek, hogy kiképzik, így
elkísérheti Jasont az olyan küldetésekre, amik nem igénylik
Bu

azt a lopakodást, amire csak Jason képes. A hercegnőd azon

töri a fejét, hogy csatlakozik hozzád – mondta Raphael a
másik férfinak. Nem ezen az utazáson. Másokon.
Jason válasza annyira bosszús volt, hogy Raphael elnevette
magát – a kémmestere egy évezred alatt nem hangzott
annyira „élőnek és valóságosnak”. Igen, tárgyalunk a
terveiről. Nem hajlandó az érvekre hallgatni, szóval nagyon
úgy tűnik, hogy meg kell rá tanítanom, hogy hogyan kell
kémkedni.
A váratlan eszmecsere emléke elhalványult, ahogy Raphael
kitekerte a térképet, majd felállt, és a hatalma egy apró
morzsáját használva a széke mögötti kőfalra szorította a
széleket. A térkép Lijuan területeit ábrázolta, méghozzá
részletesen. A vörös hullám, ami Kína északkeleti határait

s
súrolta, nem szorult magyarázatra – a vonal majdnem

l
töretlen volt.

be
Sokan felmordultak.
– Ez biztosan nem igaz – Michaela hangja ez egyszer
színtisztán az arkangyal volt, csábító – vagy aljas felhang
Re
nélkül. – A kémmestered vérszomj eseteit észlelte végig abban
a régióban? Hallottunk volna róla, ha így lenne.
– A kitörések csak az utóbbi negyvennyolc órában
szaporodtak meg – felelte nekik Raphael, egy vörös pontra
g
bökve a térképen. – Egy ilyen méretű pont, egy vagy két
in

halálos áldozatot jelent. – A pontok nagy része olyan méretű

volt.
– Szórványos kitörések – mormolta Elijah, miközben két
rn

mély ránc jelent meg a két szemöldöke között. – A világon

mindenhol ilyenek történnek. Az aggasztó dolog az, hogy a
kitörések mennyire közel történnek egymáshoz.
Bu

Selyemsuhogás kíséretében felállva, Neha odasétált a

térképhez, hogy közelebbről is megvizsgálja, járás közben a
szárija elején lévő berakások csendes kecsességgel nyíltak és
záródtak. – Raphael, biztos vagy benne?
Raphael nem törődött a csípős éllel. – Ismered Jasont,
Neha.
Egy sóhaj és egy bólintás. – Igen, ismerem Jasont. Nem
jelentené ezt, hacsak nem erősítette meg kétszer is.
 Ahogy előredőlt, Alexander ezüst szárnyain megcsillant a
fény, az arckifejezése komor volt. – Még van időnk, de már
nem olyan sok, mint reméltük.
– Ezt én nem vagyok hajlandó elhinni, míg nem láttam a
saját szememmel – ellenkezett Charisemnon talpra pattanva.
– Lijuan megérdemel ennyit tőlünk! Ő volt köztünk a
legöregebb, Caliane ébredéséig.

s
– Egyetértek – mondta Titus, ahogy Astaad is bólintott. –

l
Ez egy titáni döntés, és nem támaszkodhatunk csupán csak

be
egy kémmester szavára, még ha ő is a világon a legjobb. –
Sötét szemével Raphaelébe nézett. – Ugye megérted?
– Igen. – Nem csak a becsületről és a hagyományról volt
Re
szó. – Ha hibát követünk el, és két aktív arkangyalt
helyezzünk el ugyanazon a területen, azzal egy katasztrofális
háború kirobbantását kockáztatjuk. – A Tanácsnak
halálbiztosnak kell lennie abban, hogy Lijuan Aludni tért.
g
Favashi első alkalommal szólalt meg. – A vérhullám
in

aggasztó, de még akkor is szórványos. Azt mondom, aszerint

hozzunk döntést, hogy mi lenne a legjobb lépés, ha Lijuan
valóban Aludni tért, és csak aztán menjünk és vizsgáljuk ki a
rn

dolgokat. Így, ha Lijuan eltűnése bizonyítást nyer, a korábbi

területeiért felelős arkangyal vagy arkangyalok azonnal
átvehetik az irányítást.
Bu

Michaela a széke karfáján dobolt az ujjaival. – Miért

vesztegessük az időt a „mi lenne, ha” esetek megvitatására?
Azt mondom, menjünk most Kínába, rémítsük meg a
vámpírokat annyira, hogy jól viselkedjenek, vizsgáljuk ki a
dolgokat, majd hozzuk meg a döntésünket!
Raphaelnek nem volt a szokása egyetérteni Michaelával, de
a nőnek igaza volt: miért vesztegessék az időt és az energiát,
ha nincs rá okuk?
 – Nincs miről dönteni – mondta Favashi, amivel
megmutatta a benne lévő acélosságot. – Mi itt mindannyian
csak körültáncoljuk a szobában lévő hatalmas elefántot. – A
tekintete Alexander felé fordult. – Te és én egy olyan területet
próbálunk meg megosztani, amelynek csak egyhez kéne
tartoznia. Ha Lijuan halott, átveszem a területeit, te pedig
megtartod Perzsiát! Ez az egyetlen járható út.

s
Neha után Raphael is helyet foglalt, és azt várta, hogy az

l
egyik területéhesebb arkangyal majd vitatni kezdi Favashi

be
bejelentését. De senki nem tette. Nem vártam ilyen gyors
egyetértést, közölte gondolatban Elijahval.
Szerintem a háború lehetősége mindenki gondolataiban
Re
ott van, és jelen pillanatban Favashi és Alexander készek is
rá – nem tehetsz két ilyen agresszív hatalmat egymás mellé,
és várhatsz békét.
Mégis, válaszolt Raphael, Charisemnon olyannak tűnik,
g
aki a háborúra bíztatna, ha az megtizedeli az ellenségeit.
in

Értem, amit mondasz. Elijah tekintete Észak-Afrika

Arkangyalán időzött. Nem felejthetjük el, Raphael, hogy
Charisemnon minden hibájával együtt is, körülbelül kétezer
rn

éve uralkodik. Talán több értelem van benne, mint mi

gondolnánk.
Michaela lustán intett egyet. – A megoldásod egyszerű,
Bu

Favashi – közölte egy mosollyal, amely a fizikai szépség

csodája volt. – Habár oka van annak, hogy Lijuan Kína
Arkangyala – és az nem az, mert ez a szülőföldje volt. A
területe egy jelentős részét tartalmazza annak a területnek is,
ami egyszer Uramé volt.
Astaad bólintott. – Michaelának igaza van. Lijuané a
fizikailag egyik legnagyobb terület.
 – Michaela területe jelenleg nagyobb – vágott vissza
Favashi. – Valamint ő szintén jókora százalékát uralja annak a
területnek, ami egykor Uramé volt.
– De ezek a területek olyan részeket foglalnak magukba,
amelyek nagyrészt lakatlanok, és Michaela földjeinek teljes
népessége körülbelül ugyanakkora, mint Astaadé – közölte
Neha metsző fontoskodással. – Ezzel ellentétben Kínának van

s
a legnagyobb számú vámpír állománya a lakosságban, és már

l
hosszú ideje Lijuan volt a legerősebb köztünk.

be
Na, ez egy nagyon, nagyon jó érv volt.
– Arra célzol, hogy nem tudom irányítani az uralmam alá
tartozó vámpírokat? – vágta oda a kérdést Favashi, ami
Re
Astaad helyett Michaelának volt címezve.
Titus menydörgő válasza a kövekről visszhangzott, mielőtt
visszább fogta a hangját – de csak miután mindenki figyelme
rá irányult. – Mi mind arkangyalok vagyunk – mondta. – De
g
hajlandó vagyok elfogadni, hogy némelyikünknek több ereje
in

van, mint másoknak – és Lijuan ezt többször is

bebizonyította. Te vagy a Tanács legújabb tagja, Favashi.
Felelőtlenség lenne átadni neked Kínát és a Lijuanhoz tartozó
rn

területeket.
Favashi arca megfeszült, csontjai krémszínű bőrének
feszültek, de Michaela volt az, aki következőként megszólalt –
Bu

és tőle meglepő módon, nem kért magának egy szeletet a

tortából, vagy javasolta, hogy húzzák meg újra minden
Tanácstag területének határát. – Lady Caliane – szólt
tiszteletteljes hangon. – A legegyszerűbb megoldás, ha te
veszed át Lijuan területeinek nagy részét, míg Favashi a
maradékot felügyeli.
Favasi dühös arckifejezése gondolkodóvá halványult. –
Kivitelezhető megoldás – mondta végül. – És a területeid,
Lady Caliane, jelenleg úgyis a legkisebbek a Tanácsban. Ami
nincs tisztelettel az Ősi mivoltodra.
Az igazság az volt, hogy Caliane nem akart semmi többet.
Az egyetlen oka annak, hogy mégis átvette Japán irányítását
az volt, hogy neki és az embereinek szükségük volt egy
otthonra.
– Én már uralkodtam, gyermek – felelte Caliane, és tőle a

s
„gyermek” kifejezés nem sértés volt. Ebben a körben, csak

l
Alexander volt hozzá fogható. – Nem úgy, mint néhány

be
barátom. – Egy visszafogottan jókedvű pillantást vetett
Alexanderre. – Nekem nem vágyam visszalépni abba a
szerepbe. Békében kívánok élni az embereimmel együtt.
Japán elég nekem. Re
– Szerintem nincs választásod, öreg barátom – hajolt előre
Alexander ismét, izmos alkarját a combjára támasztva. – Oka
van annak, hogy mi mindketten ébren vagyunk – és én úgy
g
gondolom, hogy részben emiatt. A világnak nincs szüksége
in

tizenegy arkangyalra. Az optimális egyensúlyhoz tízre van

szüksége.
Caliane szárnya hatalomtól fénylett. Ahogyan Alexanderé
rn

is.
Ha a körben lévő bármely más arkangyal tette volna ezt a
találkozó alatt, az az agresszió jele lett volna. Az Ősieknél már
Bu

nyilvánvalóvá vált, hogy az ilyen dolgok gyakran véletlenek.

Annyira sok erő folyik át az ereiken, hogy a tudtuk nélkül is
kiárad belőlük.
– Alex – mondta Caliane lágyan –, nem gondolod, hogy a
fiatalokra kéne hagynunk a világot?
– Callie, tudod, hogy nem tehetjük! Káoszba döntenék.
Mindenki más a körben döbbent csendben ült. Még
Raphael is meglepődött. Lehet, hogy néha elfelejtkezett az
anyja koráról, ám sosem gondolt bele, hogy egyszer ő is volt
fiatal. De hát egyszer annak kellett lennie. Valaha ő is csak
egyszerűen Callie volt, nem pedig Lady Caliane.
Ahogy Caliane felnevetett, a hang kísértő muzsikaként
szállt, számos arkangyal pedig egyszerűen csak lehunyta a
szemét és úgy hallgatta. – Micsoda arrogancia! – felelte
Alexandernek. – Mi megcsináltuk a saját káoszunkat, és aztán

s
fel is takarítottuk. Hagynunk kéne nekik, hogy ők is

l
feltakarítsanak maguk után.

be
Alexander mosolya nyílt volt, most nem volt benne az a
távolságtartás, ami oly gyakran jelen volt, mikor fiatalabb
arkangyalokkal beszélt. – Épp tart a Zuhatag – felelte. – A
Re
normál szabályok nem alkalmazhatóak.
Caliane felsóhajtott, majd vonakodva bólintott. – Talán
igazad van. – Az arckifejezése egy hosszú pillanatig nyugodt
volt, az évek csendessége már a múlté. – Segítek a fiatal
g
Favashinak, hogy fenntartsa a rendet – és mikor elég idős
in

lesz, átadom neki a területeket. Ez megfelel a Tanácsnak?

Favashi arckifejezése nyíltan meglepett volt – az
arkangyalok nem arról voltak ismertek, hogy feladják azt a
rn

területet, amit egyszer már elfoglaltak. Gyorsan összeszedte

magát, és így szólt: – Köszönöm Lady Caliane!
Valóban képes leszel vele dolgozni, Favashi? – kérdezte
Bu

Raphael. Teljes irányításhoz szoktál. Akárcsak ő. Akárcsak az

összes többi arkangyal a Tanácsban.
Favashi nem nézett rá, miközben felelt neki. Igen. Ő nem
egy közülünk – ő egy Ősi. És eltérően Alexandertől, ő
valóban úgy tűnik, hogy azt akarja, hogy békén hagyják.
Úgy gondolod, hogy hirtelen majd újra uralkodni akar?
Raphael arra a szomorúságra gondolt, ami Caliane szíve
mélyén ült, a veszteségekre, amik még mindig nyomot
hagytak rajta, a fáradtságra, amit túl gyakran pillantott meg a
tekintetében, majd felelt. Nem. Mindaddig, míg nem sérted
meg azt a kis területet, amit magáénak tulajdonít, az anyám
segíteni fog neked, ahogyan megígérte, de egyébként békén
fog hagyni.
– Nos – szólt Elijah –, akkor ez eldöntetett. Favashi és
Caliane együtt több mint elég erősek ahhoz, hogy Lijuan

s
területeit uralják. – Miközben beszélt, Raphael rájött, hogy a

l
másik férfi egyike azon arkangyaloknak, akik elsősorban nem

be
egy Ősiként látják Caliane-t; számára a nő mindig is az a
harcos lesz, akit egyszer szolgált. – Az egyetlen kérdés az,
hogy van-e jogunk rendelkezni azzal a területtel?
Re
– Van még valami – mondta Astaad, kissé kényelmetlenül.
– Ha Lijuan még mindig ébren van és él, akkor komoly
problémával nézünk szembe Perzsiában.
Feszültség lett úrrá mindenkin, mert a szavai erősen
g
alábecsülték a dolgot.
in

– Tizenegy arkangyal – mormolta Caliane. – Ez nem

természetes. Esélytelen, hogy tizenegy arkangyallal
hosszútávon fenntartsuk a szükséges távolságot egymás közt.
rn

Alexander Favashira pillantott. – Nincs vitám veled, de én

ébren vagyok, és a területemet akarom, azt a területet, amit
már a születésed előtt is évezredek óta uraltam. Nem fogok
Bu

lemondani róla!
Favashi válasza kurta volt. – Elég érthető voltál, de én
szintén arkangyal vagyok! – Egy kis emlékeztető arra, hogy
Favashi nem adja meg magát könnyen. – Ez még nem számít.
Először a Lijuan kérdést kell megoldanunk! Ezen a ponton
már nem lehet probléma – de ha mégis az lesz, akkor
megoldást találunk rá, és mivel a Tanács már úgyis egy helyen
van, így nem lesz szükség egy külön találkozóra.
 – Favashi logikája helyes – mondta Astaad.
Neha bólintott, ahogy Titus is és lassan mindenki más is.
– Így már csak egy kérdés maradt – mormolta Neha. –
Hogyan fogjuk eldönteni, hogy Lijuan szimplán egy sérülésből
épül fel, vagy Aludni tért, vagy talán… meghalt?

l s
be
g Re
in
rn
Bu
 19. Fejezet

Elena és Aodhan aznap reggel szándékosan cél nélkül

kóboroltak a Lumiában, azt a benyomást keltve bárkiben, aki

s
figyeli őket, hogy csak az időt ütik el, míg Raphael a Tanács

l
ülésén tartózkodik. Mikor megpillantották Xandert, aki egy

be
másik udvarban repülő gyakorlatokat végzett Valeriusszal,
megvárták, míg a két férfi végzett, majd mindkettőjüket
megkérték, hogy csatlakozzanak hozzájuk.
Re
– Hannah-val fogunk találkozni – közölte velük Elena. –
Azt mondta, a Galériában lesz. – A másik hitvessel véletlenül
találkoztak egy órával korábban.
Valerius fejet hajtott – szőke csíkos, barna, nagyon göndör
g
haja volt, és a válla fölött ívelő fehér szárnyak ugyanolyan
in

szőke szálakat tartalmaztak. – Csatlakozunk hozzátok, miután

rendbe szedtük magunkat. – Szünetet tartott. – Egy fiatal
harcosnak legalább annyit kellene tanulnia a művészetről is,
rn

akárcsak a fegyverekről, hogy minden tekintetben erőteljes

férfivá váljon.
– Ez úgy hangzik, mint amit a Kolibri mondana.
Bu

Aodhan szavaira Valerius szigorú arca egy apró mosolyra

húzódott, ami melegséget hozott a tekintetébe. – A Kolibri
egyszer két évre Alexander területén ragadt – azt az időt azzal
töltötte, hogy megpróbált kultúrát hozni közülünk azoknak,
akik sokkal inkább otthon érezték magukat a karddal és a
nyílpuskával.
Oly sok kapcsolat szövődik az évezredek alatt, amit egy
halhatatlan él – gondolta Elena –, oly sok élet keresztezi
egymást. Soha nem kapcsolta volna össze ezt az általában
morcos tábornokot a törékeny Kolibrivel, de abból a
mosolyból, ami még mindig a férfi zöldes-mogyoró színű
tekintetében időzött, ez egy olyan kapcsolat volt, amit a férfi
élvezett.
Xander – sötétbarna haja nedves az izzadtságtól –
halványan Elenára mosolygott, miközben Aodhan és Valerius

s
csendes beszélgetésbe merült. – Van egy fiatal barátom a

l
tornyodban, Hitves – mondta. – Izak. Jól van?

be
– Izzy? – Elena nem tudta megállni a szeretetteljes vigyort.
– Mikor legutóbb láttam, elszántan tanult tökéletes
pontossággal lőni a számszeríjjal, néhány vadász barátom
felügyelete alatt. Re
Xander pislogott, míg Valerius erősen összehúzta a
szemöldökét, a tábornok nyilvánvalóan fél füllel azért
odafigyelt a felügyelete alatt álló férfi beszélgetésére Elenával.
g
– Egy angyal, akit halandók tanítanak?
in

Már nem minden vadász volt halandó a Céhben, de mivel

Izak oktatói mind azok voltak, így ez nem volt probléma. – Az
angyalok túlélik, ha eltalálják őket nyílpuskával – mutatott rá
rn

Elena. – A halandók túlnyomórészt nem – így a vadászok

megtanulják, hogy nagyon, nagyon, nagyon jók legyenek
abban, hogy ők találják el először a másik felet. – A túlélési
Bu

ösztön egy olyan előnyt adott a halandóknak, amit a

halhatatlanok egyszerűen nem birtokoltak, pláne nem
fiatalon.
Valerius lassan bólintott, bár az arckifejezése kelletlen
maradt, ő nem volt olyan hajthatatlan, mint néhány idősebb
angyal. – Galen egyetért ezzel?
– Ő az, aki javasolta. – Galen mindig képben volt a Raphael
területén fellelhető legjobb erőforrásokkal, legyen az halandó
vagy halhatatlan, és jól is alkalmazta őket. – Találkozunk
majd a Galériában?
Xander és Valerius bólintottak, majd a jobbra lévő folyosó
felé indulva távoztak – összehasonlítva Valerius erőteljes,
izmos alkatával, Xander magasabb és sokkal karcsúbb
termetű volt. Elena látta, ahogy a fiú kérdez valamit a
tábornoktól, és hallotta Valerius válaszának mély dörmögését.

s
Majd eltűntek szem elől, ahogy befordultak egy másik

l
folyosóra.

be
– Te tudod az utat? – kérdezte Elena Aodhantól. –
Elfelejtettem megkérdezni Hannah-tól.
Aodhan a fejét rázva válaszolt. – Még nem fejtettem meg az

Megkérdezhetünk egyet.
Re
összes szimbólumot. De Luminaták vannak mindenfelé.

Ezt Elena is észrevette – a Luminaták mindenhol ott

voltak. – Gondolom, nem ugyanakkor van mindegyikük
g
meditációs ideje – mondta, visszagondolva arra, amit Gian
in

mondott.
– Vagy csak kényelmes kifogásként használják, ha
szükséges.
rn

Elena felsóhajtott. – Francba, Szikra. Ne légy olyan

cinikus!
Olyan tekintetett vetett Elenára, ami Aodhan esetében
Bu

legjobban megközelítette a haragos tekintetet, majd közölte: –

Illium rossz hatással van rád.
– Ahogy hallom, ő azóta van rád rossz hatással, amióta
mindketten még csak apró csöppségek voltatok.
Az Aodhan arcán feltűnő széles mosoly miatt, a férfi
szépségétől ismét elakadt Elena lélegzete. – Felváltva vagyunk
rossz hatással egymásra.
 Elena tisztában volt vele, hogy körülöttük a Luminata
mozdulatlanná dermedt – na igen, Szikra mosolyának volt egy
bizonyos hatása. – Gyerünk, állítsuk meg az egyik testvért, aki
nem próbál meg lopakodni. – Nincs okuk elárulni magukat, és
tudtára adni ezeknek a férfiaknak, hogy Elena és Aodhan
nagyon is tisztában vannak azzal, hogy követik őket.
Az, akihez odamentek, épp feléjük tartott a folyosón.

s
Nagyjából olyan magas volt, mint Elena, az arca sötétben volt

l
a kapucni miatt, a szárnya elfedve. Habár, mikor a Galériáról

be
kérdezték, azonnal hátralökte a csuklyáját. A mosolya ragyogó
volt, fogai fehérségét még jobban kiemelte a bőrének sötét
mahagóni színe, fekete haja rövidre vágva, arccsontjai, mint a
Re
penge, szemei pedig megdöbbentően kékek, akár az ég.
Elena ma kétségkívül csinos férfiakkal volt körülvéve.
– Ha nincs ellenükre a társaság – közölte mézesmázos
hangon –, boldogan odavezetem önöket. – Az arckifejezése
g
bocsánatkérővé vált. – Attól tartok, a Galéria mélyen a Lumia
in

belsejében van, az odavezető út pedig bonyolult. Megvédjük a

kincseinket, minden lehetséges természeti fenyegetéstől.
– Örülnénk, ha velünk jönnél – felelte Elena. – Ez a hely
rn

egy útvesztő. Szórakoztató felfedezni, de el tudom képzelni,

ahogy végül csak körbe-körbe járunk.
– Igen, egy évembe került, hogy megtanuljam, hogyan
Bu

tájékozódjak itt. – ismerte el a vezetőjük. – Folyton a

folyosókon végeztem a meditációmat, mert nem tudtam időre
visszaérni a szobámba.
Tiszta, lágy harangjáték szállt a levegőben.
– Ez a harangozás a reggelit jelzi számunkra – magyarázta
beszédes vezetőjük, miközben elindult. – Odamegyek, miután
elvittelek titeket a Galériához. Mi itt hosszan reggelizünk,
testvérek jönnek és mennek, ahogy befejezik a maguk által
választott meditációjukat.
Elena nagyon is elővigyázatos volt, és olyan magasra
emelte a falait, amennyire csak tudta, de mégis azon kapta
magát, hogy kedvelni akarja ezt az angyalt, aki olyan volt,
mint egy nyitott könyv. – Ne is feltételezzem, hogy van egy
olyan történelmi térképed a Lumináról, amit láthatnánk? –

s
kérdezte, mivel pokolba is, miért ne? – Érdekes lenne látni,

l
hogyan változott a hely az évek alatt.

be
– Egyről sem tudok – mondta a Luminata lassan –, de
szétnézek a Mindentudás Tárházában önnek. – Olyan
őszintén és ártatlanul mosolygott, hogy Elena hirtelen
Re
aggódni kezdett érte. – Ibrahim vagyok, Hitves.
– Elena – felelte, majd balra pillantott. – Ismered
Aodhant?
– Nem találkoztunk még, de igen. – Ő és Aodhan
g
méltányolták egymást. – A műalkotásaid néhány darabját a
in

Galériában őrizzük.
Aodhan oldalra billentette a fejét. – Azt hittem, a korom
kizár engem.
rn

– Nem, a testvérem, aki az archiválásért felelős, csak a

munka érdemei alapján ítél – és te a Kolibri tanítványa vagy.
– A mosolyában félénk csodálat volt. – Én csak egy növendék
Bu

vagyok, aki még tanulja a művészetet, de véleményem szerint,

te vagy a valaha volt legjobb diákja. Te szívedbe fogadtad a
tanításait, de nem próbáltad utánozni őt. Te vagy Aodhan,
ahogyan ő a Kolibri.
Lehet, hogy csak üres hízelgés volt, amivel Aodhant akarta
megnyugtatni, és habár Elena nem volt művészetben
szakértő, de egyetértett Ibrahimmal. Aodhan és a Kolibri
mindketten hihetetlenül tehetségesek – és mindketten
egyedülállóak voltak abban, amit alkottak. – A Kolibri sok
munkáját őrzitek itt? – kérdezte Elena Ibrahimtól.
– Amennyit csak sikerül megszereznünk. – Az arckifejezése
szomorú lett. – Akik elég szerencsések ahhoz, hogy
birtokukban legyen egy munkája, azok nagyra becsülik azt.
Nem sokan fogják átadni őket, még akkor sem, ha a Luminata
csak a jövő nemzedékek számára kívánja megőrizni a Kolibri

s
művészetét.

l
És közben távol tartják a világ szeme elől, gondolta Elena

be
magában. Nem mintha ez a Galéria egy olyan múzeum lenne,
amit bárki látogathat. Valójában úgy érezte, hogy jobban
hasonlít Lijuan hátborzongató "gyűjtőszobájára", ahol
Re
tulajdonképp azokat a halott angyalokat rögzítette, akiknek
gyönyörű szárnyuk volt: akár egy titkos gyűjtemény.
Ahogy Aodhan és Ibrahim tovább beszélgettek,
egyértelművé vált, hogy Ibrahim nem csak tanul a
g
művészetről, de gyakorolja is. – Én ismeretlen vagyok, a
in

közelében sem járok a tehetségednek – mondta szerényen,

mikor Aodhan a munkájáról kérdezte. – De örömet okoz
nekem. – Finoman elmosolyodott. – Ez az én elmélkedésem.
rn

– A legnagyobb művészet – felelte Aodhan –, nagy örömből

és nagy kétségbeesésből jön létre.
Ibrahim mosolya elhalványult. – Szerintem a Kolibrinél
Bu

még évszázadokkal ezelőtt az egyik átfordult a másikba.

A megjegyzés szöget ütött Elena fejében. Most olyan
szörnyű szomorúság volt a Kolibriben, viszont Elena látta egy
olyan munkáját Raphael Menedéki erődjében, amit Illium
anyja két évezreddel ezelőtt alkotott – a mű olyan ragyogó
örömöt árasztott, hogy a puszta látványa is mosolyt fakasztott.
Miközben Ibrahim a Galériában lévő kedvenc műveiről
mesélt, Elena a művészeten elmélkedett, de közben minden
lépést megjegyzett, így megteremtve ennek a hosszan elnyúló,
kiterjedt labirintusnak a mentális térképét. Ahogy egyre
közelebb értek az erőd titkos szívéhez, a Lumia kövei is
változni kezdtek. Olyan vésetek váltak láthatóvá a falakon,
amelyekre rengeteg időt es energiát fordítottak, míg a talpuk
alatt lévő padló is aprólékos mozaikká vált.
Ezek a mozaikok kezdetben föld-tónusúak és

s
megnyugtatóak voltak, de a halvány türkizkék és fakó vörös

l
lassan olyan ragyogó drágakőárnyalatba váltott át, hogy Elena

be
azon tűnődött, hogy hogyan tudták a színeket ilyen
mélységükben rabul ejteni. Eközben a falakon lévő faragások
az angyaltörténelem nagy eseményeinek festményeivé váltak.
Re
– Ki festette ezt? – kérdezte Aodhan, megtorpanva egy
lélegzetelállító darab előtt, ami úgy tűnt, hogy egy angyalt
ábrázol, akit épp felemésztenek a lángok. A hangsúlya
veszélyesen csendes volt.
g
Egy szívdobbanással később Elenának feltűnt, hogy míg az
in

angyal haja ugyan aranyszínű volt, az arcának nagyon is

ismerős vonásai voltak. Mindig is úgy gondolta, hogy Raphael
erősen hasonlít az anyjára, de az arc, ami a festményről
rn

tekintett rá, az övé volt. Cseréld az arany hajat éjfeketére, a

szintén arany szemet olyan tiszta kékre, ami halálos, és máris
az arkangyalának portréját nézné.
Bu

Várjunk. – A szeme nem arany. – És a haj, ami az arcába

hullott lángokból állt.
– Nem – felelte Ibrahim. – A szemei az angyaltüzet
mutatják, ami belülről égette el. – Ibrahim egész teste mintha
megroggyant volna. – A művész a testvériség egy tagja.
Egyszer gyógyító volt, viszont most a magányt és a művészetet
választja. De ez az egyetlen jelenet, amit örökké megfest. Újra
és újra.
 – Nadielnek egy barátja volt? – kérdezte Elena, mert
teljesen biztos volt abban, hogy Raphael apjának képmását
nézi, a halála előtti pillanatban.
– Sosem mondta. – Ibrahim a köpenye ujjába dugta a
kezeit. – Az idősebb Luminaták azt mondták nekem, hogy
némán jött hozzánk, és örökké szótlan is marad. – Szünetet
tartott, és úgy tűnt, hogy a kékszemű férfi még mond valamit,

s
de aztán egyszerűen csak megrázta a fejét.

l
Felemelve a kezét, Elena végigsimított Nadiel arcvonásain.

be
A hasonlóság ijesztő volt… de még ha a hajat és szemeket
megváltoztatják, akkor sem keverte volna össze egyiket a
másikkal. Volt valami Raphaelben, ami hiányzott ebből a

Raphaelben.
Re
férfiból, és volt valami Nadielben, amit Elena sosem látott

Megtörtség. Egy finom őrület, amely még életének utolsó

pillanatában is látható volt.
g
Lenyűgöző, de megtört, ez volt Rafael apja. És ez a
in

festmény a halálát örökítette meg, mikor szeretett hitvese arra

kényszerült, hogy kivégezze őt, nehogy őrületében vérvörösre
áztassa a világot. – Sosem szólal meg? – kérdezte Ibrahimtól.
rn

– A testvér, aki ezt festette?

– Sosem szavakkal. Sokkal kíváncsibb voltam, mint kellett
volna – tette hozzá Ibrahim –, és megkerestem az adatait a
Bu

Mindentudás Tárházában. Valaha a Laric nevet viselte, de a

testvéreim Csendesnek kezdték szólítani.
Költői és szomorú.
És beletörődő.
Elena egy másik olyan személyt is ismert, aki feladta a
nevét – Sorrow, aki a testét pusztító változások miatt
kétségbeesésében választotta azt a nevet, szóval nem éppen
önkéntes választás volt, de az ő választása volt. Nem úgy tűnt,
mintha ennek a gyógyító művésznek egyáltalán lett volna
választása. – Merrefelé él Laric remeteként?
– Az északi toronyban – biccentett Ibrahim abba az
irányba. – Nem azt akartam mondani, hogy sosem jön elő.
Mert nem így van. Egyszerűen csak annyi, hogy ritkán lép
kapcsolatba velünk, így magával hordja magányát.
Aodhan szárnyai megrebbentek, ami meglepő mozdulat

s
egy olyan angyaltól, aki tudja, hogyan maradjon annyira

l
mozdulatlan, hogy megrázó másságának ellenére is el tudod

be
felejteni, hogy ott van. – Találkoznék vele.
Ibrahim egy hosszú pillanatig Aodhanra nézett. – Te
szintén hosszú ideig voltál szótlan – mondta váratlanul, majd
Re
biccentett. – Úgy tűnik, hogy leggyakrabban naplementekor
jön elő. – Kis szünet. – Időnként vele sétálok. Nem tudom,
hogy betolakodom-e a magányába, de sosem adta semmi jelét
annak, hogy azt szeretné, hogy távozzak. – Hezitáló, de
g
nagyon is valódi aggodalom volt a hangjában a testvéréért, aki
in

magányban él.
– Köszönöm – szólt Aodhan.
Elena kényszerítette magát, hogy elsétáljon Nadiel zavaró,
rn

de lenyűgöző festményétől. – Tudod, hogy Laric először mikor

jött ide?
– Az nem volt benne azokban az iratokban, amiket láttam.
Bu

– vont vállat Ibrahim, majd összerezzent. Azt pedig egy sóhaj

követte. – Én új vagyok a testvériségnél. Csak az első lépésnél
tartok a lumineszcenciához vezető utamon. – Félszeg mosoly,
amely ragadós volt. – Nem fogod jelenteni a viselkedésemet?
Minél több időt töltött ezzel a férfival, Elena annál jobban
kedvelte. És annál jobban aggódott amiatt, hogy csak egy
szerencsétlen bárány a farkasok közt. – A titkod biztonságban
van nálunk. Így van, Aodhan?
 – Megőrizzük a titkod.
Ibrahim elvigyorodott, mielőtt még emlékeztette volna
magát, és újra elmélkedő csendességbe burkolózott.
– Ki dolgozott a Galérián? – kérdezte Elena kíváncsiságból.
– Úgy értem, a Luminata elvileg egy zárt szekta, és ne vedd
sértésnek, de nem tudom elképzelni, hogy a testvéreid
építészetet tanuljanak.

s
Ibrahim újra összerezzent. – Szerintem nem kéne

l
ilyenekről beszélnem.

be
– Hadd találgassak – a szabályokat időnként áthágják?
Egy apró bólintás. – Ahogy mondod, vannak bizonyos
dolgok, amikre szükségünk van, de nem tudjuk magunknak
Re
biztosítani. És azoknak az angyal repülőszázadoknak is, akik a
határainkon járőröznek, szintén szükségük van ellátásra, így a
Lumiának van bizonyos kapcsolata a legközelebbi várossal.
– Mi a helyzet a század elhelyezésével és a szeretőikkel vagy
g
a családjaikkal? – Elena egyetlen katonát sem látott a
in

Lumiában.
– Senkit sem kérnek fel rá, hogy itt szolgáljon, akinek
családja van – felelte Ibrahim. – Azok, akiket igen, a keleti
rn

falnál található laktanyákban élnek, és a Lumiánál töltött

szolgálatuk alatt önmegtartóztatást gyakorolnak, megtartják a
tisztaságukat. – Szinte rögtön elpirulva azoknak a meglepő
Bu

szavaknak a kimondása után, Ibrahim így szólt. – Túl sokat

beszélek. Gian kétségbe van esve, hogy elérek-e valaha a
lumineszcencia bármilyen közelébe.
– Azok szerint az angyalok szerint, akiket ismerek –
mondta Elena –, ha száz évig csinál is valamit az ember, az
még alig teszi alkalmassá rá, szóval van rá pár ezer éved
legalább, hogy rájöjj a lumineszcencia titkára.
 Ibrahim arca mosolyra húzódott a nő száraz hangsúlya
hallatán. – Igen, ez így van. De itt, oly sok békével körülvéve,
szeretném felgyorsítani az utazásomat.
– Fontolóra vetted azt valaha is, hogy nem akarsz
Luminata lenni? – Elena részéről a férfi túl jó volt ehhez a
helyhez.
– Természetesen – vágta rá Ibrahim. – Az része az útnak –

s
mindnyájuknak, aki Luminatává kívánunk válni, adatik száz

l
év, hogy meghozzuk a döntésünket. Nagyon ritka az a novícia,

be
aki valaha is úgy döntött, hogy távozik. – Ibrahim
nyugalmától Elena egyszerre hinni kezdte, hogy ez a férfi
elérheti azt a lumineszcenciát, ami után sóvárog. –
Re
Ezerkétszáz évnyi kaland, kicsapongás, vagyon… abban az
életben semmi nem szólt úgy hozzám, mint azok az ősi
tanítások, amikre a Lumia épült.
Annak teljes tudatában, hogy Aodhan koncentrált
g
figyelemmel figyel, még ha közben a környezetükön is tartotta
in

a tekintetét, Elenának az az aggasztó gondolata támadt, hogy

talán a férfi mérlegeli ezt a helyet… majd gondolatban
megrázta magát. Aodhan érthetővé tette, hogy miután két
rn

évszázadon át elszakította magát a világtól, most élni akar,

vibráló színeiben akarja megtapasztalni az életet.
De akkor is, Elena meg fogja tőle kérdezni, és átkozottul
Bu

biztosra megy. Nem volt meggyőződve róla, hogy a férfi nem

volt még mindig felkavarva az Illiummal folytatott harc után.
– Mi a helyzet a szerelemmel? – kérdezte Elena ettől a
novíciától, akinek úgy tűnt, nincsenek rejtett szándékai, és túl
új ahhoz, hogy beavassák a Luminata titkos társaságába.
 20. Fejezet

– Szerelem?

s
– Ellie azt akarja kérdezni, hogy nem volt-e egy vagy több

l
olyan személy, akit szerettél? – kérdezte a hirtelen beállt

be
csendbe Aodhan. – Hogy Luminata lehessen valaki, az azt
jelenti, hogy hátra kell hagyni az ilyen kötelékeket, nem így
van?

az arkangyalod hitvesét?
Re
Válasz helyett, Ibrahim felhördült. – Te becenéven szólítod

– Ő a barátom – mondta Elena, büszkén arra a tényre,

hogy kiérdemelte Aodhan bizalmát. – És én sosem leszek
g
olyan, mint a többi hitves – nekem mindig halandó szívem
in

lesz.
Ez a legnagyobb erőd.
Keir mondta neki ezeket a szavakat, mikor legutóbb New
rn

Yorkban járt. A gyógyító, miközben beszélt, a szóban forgó

szívre fektette a kezét. Ha egy másik férfi teszi, talán flörtölés
lett volna, Elena személyes tere elleni támadás, de Keir… ő
Bu

Keir. Tudta, hogy a férfi szexuális lény, tagadhatatlan

bizonyítékát látta, de a férfi sosem viselkedett vele úgy. Elena
számára, Keir egy gyógyító volt, aki bölcs és tehetséges. És a
keze csak egy gyógyító gyengédségét tartalmazta.
Sose veszítsd el a szíved, Elena! Nem számít, ha a világ azt
mondja neked, hogy ez gyengévé tesz. A halhatatlanoknak
oly sok hatalmuk van. Jó, ha van egy gyengeségük.
 Elena nem volt biztos abban, hogy egyetért az utolsó
résszel – különösen, mikor Raphaelről volt szó. Sosem
felejtette el, hogy ő volt Raphael legnagyobb gyengesége, és ez
egyaránt feldühítette és megijesztette. Nem akarta, hogy az
arkangyalának bármiféle gyengesége legyen, pláne nem
akkor, mikor rendszeresen a Tanács viperáival találkozgatott.
De egy dologban Keirnek igaza volt: a halandó szíve tette őt

s
Elenává. Ha azt feladja, akár le is fekhet, és meghalhat.

l
– Halandó szív. – Ibrahim megállt egy színekben úszó

be
folyosón, ahol a csempék lépésről lépésre váltak egyre
élénkebbé, a mozaikok pedig egyre bonyolultabbakká, és a
falakon lévő festmények expresszionista festékfoltok voltak. –
Re
Büszkeséggel mondod, és mégis, a halandóság múló dolog,
bármiféle remény nélkül a lumineszcenciára. – Arrogancia
helyett a szavai inkább zavartságot és kérdést tükröztek.
– Hadd meséljek el neked egy történetet, Ibrahim –
g
mondta Elena, miközben újra sétálni kezdtek. – Egy szent
in

emberről szól, akivel három évvel a vadásszá válásom után

találkoztam.
A történet a békéről, a transzcendenciáról és annak a
rn

tudatosságáról szólt, hogy a halandóság semmi más, csak egy

héj, és hogy a lélek szabadon szárnyal egy olyan
halhatatlanságba, amit még az angyalok sem értenek meg.
Bu

– Tanítasz engem – mondta kicsit később Ibrahim, ahogy a

hármasuk megállt egy kőajtó előtt, amit bonyolult, faragott
minták borítottak. Az arca egyaránt tükrözött tiszteletet,
zavarodottságot és elgondolkodást. – És én szégyenkezem.
Azok az égkék szemek Elenáéba mélyedtek. – Már értem:
Ezerévnyi vagy tízezer évnyi élet nem kínál automatikusan
több bölcsességet. Úgy illik, hogy ezt – bocsásd meg a
merészségem – egy olyan hitvestől tanuljam meg, aki angyali
mértékek szerint még csak egy csecsemő.
Elena megrázta a fejét. – Én nem vagyok bölcs, Ibrahim. –
Ő vakmerő volt, sokkal gyakrabban, mint kellett volna, nem
békélt meg az emlékekkel sem, amik kísértették, és oly sok
más hibája is volt. – De valaki, aki bölcs, egyszer azt mondta
nekem, hogy becsüljem meg a gyengeségeimet. Mert azok

s
tesznek azzá minket, akik vagyunk.

l
Az Elena mellett álló Aodhan előrenyúlt, hogy kitárja az

be
egyik kőajtót. Habár a bentről kiáramló levegő érezhetően
hidegebb volt, mint a kinti, de semmiképp sem volt hűvös. –
Köszönet, hogy idekísértél minket.
Re
– Számomra volt öröm – hajolt meg mélyen Ibrahim. – Ha
lehetek őszinte, Hitves – mondta, miközben felegyenesedett –
, szívesen beszélnék veled újra.
– Csak ha Elenának szólítasz – felelte a nő.
g
Ibrahim mosolya nyílt és különös módon ártatlan volt. –
in

Akkor hamarosan újra találkozunk, Elena. – A férfi felhúzta a

kapucniját és elfordult, de megtorpant, hogy még hozzátegye:
– Nem felejtettem el az ígéretem, hogy utánanézzek egy
rn

térképnek.
– Köszönöm, Ibrahim. – Elena nem mondott semmi
továbbit, majd ő és Aodhan beléptek egy helyiségbe, ami
Bu

valamiféle előszobának tűnt; egy relatív apró terem, amit

gazdagon befedtek a legsötétebb kék szőnyeggel, és apró
műalkotásokkal aggattak tele. A terem másik végében egy
újabb ajtó volt. – Egy légzsilip?
– Nem ismerem ezt a szót – felelte Aodhan.
Mikor Elena elmagyarázta, Aodhan bólintott. – Igen, úgy
hiszem, az. Így biztosítják, hogy a benti és a kinti levegő ne
keveredjen, ami instabillá tenné az érzékenyebb
műalkotásokhoz szükséges állandó hőmérsékletet. – A
falakon lévő darabokra mutatott. – Ezek viszonylag újak,
legfeljebb kétszáz éve alkották őket. Nincs szükségük az extra
gondoskodásra.
Elena a válla mögé bökve kérdezte. – Mi van a cuccokkal
odakint?
– A mozaikok a helyszínen készültek, valószínűleg erre a

s
célra, és a festmények ugyan csodásak, de nekem nem tűnnek

l
ritkának.

be
Elena visszagondolt arra, hogy mit mondott Ibrahim Laric
kényszeres festésével kapcsolatban, arról az egy jelenetről.
Ami eszébe juttatta: – Ugye nem csábított el a lumineszcencia
eszméje? Re
– Az eszme igen – felelte Aodhan. – Ez a hely, nem.
– Na azért! Mert ha elveszted az eszed és csatlakozol ehhez
a kultuszhoz, jövök és elrángatlak innen. Habár valószínűleg
g
Illium megelőzne benne.
in

– Aodhan a padlóra meredt. – Szerinted jól van?

– Jason szólt volna nekünk, ha bármi gond lenne. –
Kinyúlt, hogy megérintse a férfi alkarját, de még idejében
rn

megállította magát. – Meg akarod nézni ezeket a

festményeket, vagy mehetünk tovább? – Elena arra jutott,
hogy Xander és Valerius elég könnyen megtalálja majd őket,
Bu

ha megérkeznek.
– Nem, alig várom, hogy láthassam a régebbi alkotásokat.
– Egy apró mosoly, ami mégis felderítette az arcát. – Illium
állandóan szívja a vérem a ”penészes régi ereklyék” iránti
szeretetem miatt. – A mosoly ugyanolyan gyorsan el is
halványult, mint ahogyan feltűnt.
– Ti ketten évszázadok óta barátok vagytok – emlékeztette
rá a férfit. – Előfordulnak viták.
 – Nem olyanok, mint ez. Nem olyanok, hogy ne jöjjön el
hozzám indulás előtt, mikor egy hosszú útra indulok.
Elena a fejét rázta. – Tévedsz. Sara és én egyszer teljes
három hétig nem beszéltünk. – Még mindig fájt
visszagondolni arra az időre, arra, hogy mennyire hiányolta a
legjobb barátját, a nőt, aki a választott családja volt. – Egy
hülye nézeteltérés volt, ami egyre csak húzódott, mindketten

s
túl fiatalok és túl büszkék voltunk ahhoz, hogy először kérjünk

l
bocsánatot – de az egész alatt, mindvégig tudtam, hogy fedezi

be
a hátamat, ahogy ő is tisztában volt vele, hogy én is fedezem
az övét. Kételkedsz ezzel kapcsolatban Illium és a te
esetedben?
Re
– Nem, soha. – Aodhan Elenáról az előttük lévő ajtóra
fordította a tekintetét. – Illium sosem volt ezelőtt ennyire
dühös. Ő nem marad dühös. Velem szemben nem.
– De te is dühös vagy – mutatott rá Elena. – Ezt nem kéne
g
figyelmen kívül hagyni, vagy ti ketten újra csak harcolni
in

fogtok. Mikor visszamegyünk, tisztázzátok a dolgot. – Elena

egy pengét pörgetett az ujjai közt. – Javaslom, hogy kapjatok
fel egy kardot és essetek egymásnak!
rn

Aodhan tekintetéből nagyon nehéz volt olvasni, de mikor

újra felé fordult, Elena úgy gondolta, hogy a férfi mintha
nevetne. – Talán igazad van. Annyira… zárkózott voltam
Bu

hosszú ideig. Szerintem Illium elfelejtette, hogy ki voltam,

mielőtt megtörtem.
Egy kézzel húzva az utolsó ajtót, Elena ráébredt, hogy nem
tudja megmozdítani. Aodhan felé intett. – Hát emlékeztesd rá
– közölte, ahogy Aodhan kinyitotta az ajtót. – De ne felejtsd
el, hogy míg te magadba fordultál, ő közben szintén idősebb
lett és élte az életét. Ő sem ugyanaz a személy már.
 Aodhan nem felelt, de Elena tudta, hogy épp a szavait
emészti és gondolkodni fog rajta. Aodhan mindig figyelt és
mérlegelt…
– Szent szar! – tátotta le a száját Elena.
Magában eddig úgy gondolta, hogy a Galéria olyan, mint
egy múzeum – a falakat műalkotások díszítik, a szobrok
művészien elrendezve, vagy apró falmélyedésekben

s
megvilágítva. A Lumia feletti átrepülésekor látott második

l
opálos kupola miatt számított a magas mennyezetre – de ezt

be
el sem tudta volna képzelni.
Mint kiderült, a kupola a Galéria része volt. Megdöbbentő
jelenség volt magasan a fejük fölött, aminek az alsó része a
Re
részletekre való nagy odafigyeléssel volt festve, és finoman
meg is volt világítva, hogy bemutassák a műalkotást. De a
kupola csak a kezdet volt. Ő és Aodhan egy kb. 3 méter széles
folyosón álltak, amely az egész termet körbefutotta. A terem
g
közepén egy szinte feneketlennek tűnő mély lyuk volt. A lyuk
in

közepén egy lépcsősor függött, ami csigavonalban haladt

lefelé, és több irányba is folyosók nyíltak belőle, hogy a
nézelődőket más részlegekbe vezessék.
rn

A Galéria elnevezés helytelen volt. Ez a galériák tornya volt.

A tervezők elég helyet hagytak ahhoz, hogy ha nem akartad
a lépcsőket használni, lerepülhess – habár, ha mégis a
Bu

lépcsőket választottad, jóval többet láttál a műalkotásokból,

még akkor is, ha nem minden szinten álltál meg. Másrészről
viszont, egy örökkévalóságig tartott volna lesétálni – mert
habár Elena annyira kihajolt, amennyire csak tudott anélkül,
hogy elvesztené az egyensúlyát és belezuhanna a lyukba, még
úgy sem látta a Galéria alját.
Egyre csak folytatódott és folytatódott és folytatódott, míg
bele nem veszett valami aranyszerű csillogásba. Mintha Elena
egy távoli nap közepébe nézett volna. – Milyen mély ez? –
suttogta, nem is igazán számítva válaszra.
Aodhan vele együtt hajolt át a peremen. – Kiderítsük? –
kérdezett rá. A hangjában lévő vidámság arra emlékeztette
Elenát, amit Raphael mondott: oka volt annak, hogy Illium és
Aodhan életre szóló barátokká váltak.
Válaszul rávigyorgott, de nem ugrott azonnal. – Nem

s
mehetünk egyenesen le – a lépcső és a különböző szintekre

l
vezető folyosók akadályokat alkotnak. Szintről szintre kell

be
haladnunk. – Előkészületként Elena felhúzta az átlós hasíték
cipzárját a ruháján, ami így nem tűnt másnak, mint egy
mutatós részletnek. Ez befelé hajtotta az extra szövetet, elég
Re
passzossá téve ahhoz az öltözéket, hogy az ne repüljön föl –
tényleg tisztelettel kellett adóznia Montgomery és a szabó
előtt, amiért a megszokotton kívül gondolkoztak.
Aodhan az első landolási pontjukra mutatott, majd
g
mindketten elvigyorodtak – Elena még sosem látta ezt a
in

tekintetet Aodhan arcán –, és leléptek a peremről. Az elsüvítő

hűs levegő a lendületük miatt egy kissé hidegebbé vált, és már
lent is voltak második alattuk lévő emeleten. A szint szabadon
rn

álló márványszobrokkal volt tele, amik kétségtelenül

felbecsülhetetlen értékűek voltak. Ámbár Elenát messze
jobban érdekelte az, hogy kiderítse, milyen mélyre ásta a
Bu

földbe a Galériát a Luminata.

– Az a következő hely – mutatott Elena egy két szinttel
lentebbi pontra. – Nincsenek akadályok.
Aodhan ugrott.
Elena nevetve követte, az alatta repülő férfi szárnyai által
megtört fény nagyszerű látványt nyújtott, majd Aodhan egy
olyan ponton szállt le, ami Elenának is rengeteg helyet
biztosított a landolásra. Elena szíve dübörgött, ahogy
körülnézett. Két Luminata állt ezen a szinten, kapucnijuk
lehajtva. Úgy tűnt, hogy az egyikük kezében tartott bőrkötésű
könyvről beszélgetnek nagyon csendesen.
Elena és Aodhan láttán mindketten összeráncolták a
szemöldöküket. Tisztára egy „csendet a könyvtárban” tekintet
volt.
Elena próbált megfelelően rendreutasítottnak tűnni, aztán

s
a következő pont felé biccentett Aodhannak, és már zuhantak

l
is. Ezúttal a portré galériánál landoltak, ahol végtelen

be
mennyiségű, lenyűgöző szépségű kép volt kiállítva. Oly
rengeteg, színtiszta szépség. – Az angyali faj tényleg
megnyerte a genetikai lottót – mondta Aodhannak. – Nem
Re
csoda, hogy annyira megcsömörlöttek. – Mikor ez volt
számukra a normális, nehézzé vált megcsodálni bárki vagy
bármi mást.
– Ők nem mind angyalok – mutatott Aodhan egy előttük
g
lévő arcképre. – Az a nő egy vámpír. Kilencezer éves, és a
in

szépsége Michaela vetélytársának tekinthető.

Ez felkeltette Elena érdeklődését.
A képen lévő nőnek megdöbbentően tökéletes, tejfehér
rn

bőre volt. Semmi hiba, csak a ragyogó szépség. Az orra

arisztokratikus, a szemei hatalmas, lágy, akvamarin színűek,
és a haja ragyogó, vörös zuhatag. Valódi vörös. Nem
Bu

narancsvörös. Nem rozsdavörös. Nem vörösesbarna. Vörös. –

Ha már a genetikai-lottó nyertesekről beszélünk. – A vámpír
szépsége az a fajta volt, amin megakadt a tekintet és ott is
maradt, mert az agy próbálja megfejteni, hogy ez a személy
hogyan lett úgy összerakva, hogy ennyire tökéletes lett
minden értelemben.
Elenát egyszer már ugyanígy elbűvölte Michaela szépsége,
míg át nem látott az arkangyalnő mérgező szívén. – De…
valami hiányzik. Valami, ami Michaelában megvan és ebben a
vámpírban nincs. – Nem tudta megnevezni a dolgot,
egyszerűen csak Michaela fényesebben ragyogott. – Nem a
hatalom, vagy nem csak az.
Aodhan elismerően nézett rá. – Érzed, ugye? És habár nem
kedveled Michaelát, nem pártolsz azonnal Renate mellé.
Renate. Ez jó névnek tűnt egy ilyen szépségnek. – A tény az

s
tény – mondta Elena egy vállrándítással. – És nyilvánvaló,

l
hogy Michaela tudja, hogy második ránézésre Renate még

be
csak gyertyát sem tarthat neki, vagy Renate már sokkal
korábban találkozott volna egy szerencsétlen balesettel, már
jóval azelőtt, hogy elérte volna a kilencezer éves kort.
Re
– Azt hiszem, igazad van. – Aodhan újra megnézte a képet,
a tekintete szigorúan elfogulatlan. – Nem a festményben van
a hiba – a művész tökéletesen örökítette meg őt. Ami
hiányzik, az az értelem szikrája. Renate fejében csak levegő
g
van.
in

Elena pislogott. – Ez egy kicsit erős, Aodhan.

– Nem gonoszkodom – védekezett. – A tény, ahogy te is
mondtad, az tény. Kilencezer év alatt, Renate semmilyen
rn

módon nem óhajtotta fejleszteni az elméjét – még azt is

felvetették, hogy talán az Átváltoztatása során megsérült, de
én egyszer kihallgattam egy gyógyító beszélgetését. – Aodhan
Bu

lehalkította a hangját, és lehajtotta a fejét Elenához. – Renate

eredeti mestere elvégeztette rajta a teszteket, és az eredmény
szerint nem károsodott. Egyszerűen nincs meg benne az a
belső tűz, ami arra sarkall valakit, hogy a tudást keresse. És
semmiféle ambícióval nem rendelkezik.
Aodhan kisöpörte a homlokába hullott haját, a fény csak
úgy szikrázott a kusza szálakon, majd hozzátette: – Ha nem
lenne olyan gyönyörű, kemény élete lenne vámpírként. Így,
egy szeretett kis kedvenc – és ezt szó szerint értem. A
szeretője az elmúlt ötszáz évben imádta őt, de nem
partnerként tekint rá.
Elena füttyentett. – Kilenc ezer év, és még nem unt bele a
létezésbe?
– A nővérem azt mondja, hogy sokat fésüli a haját.
Elena álla leesett, megpördült a sarkán és Aodhanra

s
meredt. – És mégis, mióta van neked nővéred? – sziszegte

l
halkan. – Szép tőled, hogy megosztottad ezt velem.

be
Aodhan úgy tűnt, mint aki kissé elszégyelli magát. – Nem
gondolok gyakran rá – ismerte el. – Imalia hétszáz éves volt,
mikor megszülettem. Csak akkor látjuk egymást, mikor a
Re
szüleink mindkettőnket hazakéretnek – von vállat. – Ő szinte
idegen, habár nem barátságtalan. Ha a segítségét kérném,
gondolkodás nélkül megadná. De időben túl távol születtünk
egymástól ahhoz, hogy valódi testvérek legyünk.
g
Elena érezte, hogy haragja halványodni kezd. Hétszáz év
in

őrült egy korkülönbség volt. – Megértem – felelte. – A két

féltestvérem és köztem, csak tizenkilenc és tizenhat év a
korkülönbség, de ha Eve nem csinálná a vadászképzést, nem
rn

sok közös dolgom lenne velük nekem sem.

Ami azt illeti, sosem beszélgetett Amyvel. A tini minden
kapcsolatot visszautasított Elenával, a saját anyja iránti
Bu

hűségből. Elena megértette. Mint a legidősebb Elena

féltestvérei közül, Amy sokkal mélyebben megértette a szülei
kapcsolatát, mint Eve – rájött, hogy Jeffrey Deveraux az ő
anyját sosem fogja úgy szeretni, ahogyan Elenáét szerette. –
Neked és Imaliának ugyanazok a szüleitek?
Aodhan bólintott. – Az angyali családoknál nem szokatlan
az ilyen nagy különbség. Ha a gyermekek ritka ajándékok is,
nincs ismert vége a fogamzásképességnek.
 – Huh, gondolom, ennek van értelme. – Majd mikor
fölülük egy jelentőségteljes „Shh” hallatszott, Elena a
következő landoló pontra mutatott.
Ugrottak… hogy megtalálják Hannát, aki épp
elragadtatottan bámult valamire egy üvegtárolóban, míg
vámpír kísérője, Cristiano, nem túl messzire onnan lustán
támasztotta a falat. A jóképű férfi, a legsötétebb karamell

s
színű bőrrel és csokoládébarna szemekkel, olyan gördülékeny

l
kecsesség benyomását keltette, ami furcsán macskaszerű volt.

be
Elenát kíváncsivá tette, hogy Elijah egyik legmegbízhatóbb
embere a vadászó pumákat idézte, amik az arkangyal hívására
megjelentek.

Gyere, ezt nézd meg!

Re
– Ellie – üdvözölte Hanna csendesen, odaintve a nőt. –

Megtéve a Hannah-ig lévő rövid távot, Elena rámosolygott

Cristianóra, aztán meglátta, hogy a másik nőt egy állatbőrnek
g
tűnő, rajzolt térkép nyűgözte le. Annyira törékeny volt, hogy
in

már darabokra esett, amit a levéltáros, mint egy bonyolult

kirakóst, óvatosan egymás mellé helyezett. – Ez a Menedék –
mondta, mikor ráébredt, hogy mit is lát –, de a szurdok
rn

hiányzik. – A szurdok, ami kettéosztotta az angyali erődöt,

eltéveszthetetlen volt.
– Ez abból az időből származik, mielőtt még a föld
Bu

megrázkódott és létrehozta a szakadékot. – Hanna szeme

ragyogott. – De nem csupán csak a térkép koráról van szó –
nézd meg magának a műnek a kidolgozottságát is. Aodhan, te
látod?
Aodhan Elena mellé állt, a szárnya épp csak súrolta a nőét,
majd bólintott. – Ez egyike Tarquin műveinek. A kéz
eltéveszthetetlen.
Elena grimaszolt; már hallotta azt a nevet korábban.
 – Ő egy arkangyal volt Caliane és Alexander idejében –
mondta Hanna Elenának, mielőtt még az rákérdezhetett
volna. – Egy Ősi, aki Aludni tért, úgy kábé ötvenezer éve. –
Hanna karcsú és elegáns művészujjai megérintették az üveget.
– Ezt jóval az után fedezték fel, hogy Aludni tért, a kár már
akkor nagy volt, de a Luminata lenyűgözően jó munkát
végzett abban, hogy annyira egészben őrizzék meg, amennyire

s
csak lehet.

l
Elena keményen próbált érdeklődőnek tűnni, majd úgy

be
döntött, hogy veszett ügy. – Voltál már a Galéria alján?
– Nem, sok hónapomba kerülne, hogy odajussak – suttogta
Hanna, visszadugva egy elszabadult tincset a tarkóján lévő
Re
bonyolult kontyba. – Kihagytam az összes fentebbi szintet,
hogy erre a szintre jöhessek – olyan nehéz volt eldönteni,
hogy melyik kincset nézzem meg először. – Sötét szemével
Elenáéba nézett, majd hirtelen nevetés borította el ámuló
g
arckifejezését. – Hess! Menj felfedezni, aztán gyere vissza és
in

mondd el, ha le kéne mennem egy bizonyos szintre.

Elena vigyorogva intett a fejével Aodhannak – aki elment
beszélgetni Cristianóval –, és már folytatták is az
rn

alászállásukat. A galéria minden egyes része végtelen

mennyiségű kincset rejtett. Elena egyik kedvence az üvegszint
volt. Teli halandók és hallhatatlanok által finoman fújt
Bu

üvegekkel, a törékeny darabok biztonságban el voltak zárva a

jóval keményebb üveglapok mögé, szikrázó színeik csak úgy
ragyogtak a jól elhelyezett lámpák alatt. Ez az a kiállítás, ahol
el tudta képzelni, hogy akár órákat is eltöltsön, beleveszve a
szivárványszínekben játszó színek kavalkádjába.
Aodhannak más volt a kedvence – egy furcsa szint, ami
olyan „műalkotásokkal” volt megtöltve, amiknek Elena
számára kevés értelmük volt. – Mit látsz? – kérdezte a férfit.
 – Ez a lehetőségek kiállítása – mondta a nőnek. – Olyan
darabok, amik sosem lettek befejezve, vagy olyanok, amiket
félkészen találtak a művész halála után. A történetek még
nincsenek teljesen készen, és így végtelen számú felfedezésre
váró kimenetelük lehet.
Elena próbált ebből a szemszögből gondolkodni, és egy
pillanatra meglátta, mit értett a férfi ez alatt. De ami

s
leginkább meglepte, az az volt, hogy Aodhan a pozitív

l
magyarázatot látta a negatív helyett. Mert ugyanilyen

be
könnyen lehetne azt is állítani, hogy ez az elveszett álmok
kiállítása. Ezek közül a darabok közül már soha egy sem lesz
befejezve, nincs bennük remény.
Re
Elena nem volt gyógyító, de nem is kellett annak lennie
ahhoz, hogy megértse azt, hogy Aodhan magyarázata a lelke
mélyéig ható gyógyulás jele volt. – Szeretnél itt lófrálni kicsit?
– Talán később. Először, le kell jutnunk az aljára –
g
egyébként Illium sosem bocsájt meg nekünk! – Egy eltökélt
in

tekintet jelent meg az arcán. – Miután visszatérek, ráveszem,

hogy meghallgasson, aztán mesélek neki a kalandunkról.
Elena egyetértve bólintott a férfi tervére, majd Aodhannal a
rn

nyomában lerepült a következő landolási pontra, ahol a férfi

szárnya újra végigsúrolta az övét, mivel egy kicsit túl közel
landolt hozzá. A repülőtollai hihetetlenül puhák voltak, pedig
Bu

úgy csillogtak, mintha üvegszilánkokkal lennének borítva. A

férfi nem kért bocsánatot az érintésért, és Elena nem is
akarta, hogy megtegye.
Egy pillanatnyi súrlódás barátok közt, még csak említésre
sem méltó… de ez egy olyan dolog volt Aodhan számára,
amiért – mikor először találkoztak –, még mindent megtett
volna, hogy elkerülje.
 21. Fejezet

Elena lenyelte a torkában lévő gombócot és körülnézett. Az

s
ezen a szinten lévő alkotások földből, agyagból, kőből és más

l
természetes anyagokból készültek. Úgy gondolta, hogy ez

be
ismét olyan kiállítás, amit élvezni tud, de várt rájuk az úti
céljuk. A következő kiállítás a nemesfémeké és drágaköveké
volt; tiarákat helyeztek nyakláncok mellé, amik meg gyűrűk
Re
mellett pihentek, és olyan káprázatosak voltak, hogy azzal
fenyegettek, hogy még Aodhant is túlragyogják.
A vakító csillogástól elbűvölve, Elena és Aodhan
mindketten megálltak, hogy jobban is szemügyre vehessenek
g
néhány darabot. A legtöbb mellett olyan kártyák voltak,
in

amiknek Elena nem értette a feliratát. – El tudod ezt olvasni?

Aodhan a feliratokra bámult, és ráncok jelentek meg a
szemöldökei között. – El kéne tudnom – tanultuk az
rn

iskolában. De jó ideje már annak, hogy utoljára használtam. –

Újra megnézte a feliratot. – Elég biztos vagyok abban, hogy
azt írja, ez a gyűrű egy kölcsöntárgy, nem pedig állandó része
Bu

a Galériának. A tulajdonos kölcsönadta a Lumiának.

Elena grimaszolt. – Megérteném, ha ez egy nyilvános
múzeum lenne – mondta. – De miért adják oda olyan
embereknek, akik csak eldugják?
– Úgy hiszem, bizonyos fajta presztízst jelent, ha
elmondhatod magadról, hogy egy általad birtokolt műtárgyat
kiállíthatónak ítéltek a Lumia Galériájában.
 – Ah. Lehet vele kérkedni! Értem. – A nyakláncra nézett,
ami több szálnyi csillogó, fehér gyöngyből állt, egy kék
bársony háttérre helyezve, és Sarára gondolt, aki biztosan
szerette volna látni. Elena legjobb barátja imádta a
gyöngyöket – és habár most már volt egy igazija is, még
mindig viselte azt a gyöngyutánzat karkötőt, amit Elena adott
neki a huszonegyedik születésnapjára.

s
– Kész vagy a következő szintre?

l
Aodhan kérdésére válaszul, Elena bólintott.

be
Fémszobrok, mindenféle festmény, ceruza– és faszén
vázlatok, tollgyűjtemény, amely a tiszta fehértől a csillogó
obszidiánig minden árnyalatot lefedett – beleértve egy, a
Re
legmélyebb magenta árnyalattal rendelkező tollat is, amiről
Elena biztosra vette, hogy Jessamy szárnyának belső ívéről
származik –, a kiállítás folyamatosan meglepve és felvidítva
tartotta őket.
g
– Megvan nekik a te egyik tollad is? – kérdezte Elena
in

Aodhantól, mert miközben gyorsan átvágtak a kiállításon,

nem látta nyomát a férfi egyetlen tollának sem.
– Nem tudom. Talán – ha valaki felvette és beadta ide.
rn

És aztán végre a Galéria alján voltak.

El sem igen hitték, hogy megcsinálták, Elena körülnézett,
de határozottan nem volt több lépcsősor. Csak egy padló, ami
Bu

a fehér márványon lévő filigrán arany sugaraktól fénylett, a

dizájn olyan csodálatos, hogy Elena lehúzta ruháján a cipzárt,
hogy könnyebben mozoghasson, és letérdelt, hogy ujjait
végighúzza a művészi alkotáson.
Mikor felnézett, észrevette, hogy Aodhan szárnya
aranyszínűvé vált, mivel a tollai visszatükrözték a terem
színét. Aranyszálaktól csillogó falikárpitok, aranyból készült
szobrok, az arany különböző árnyalataival készített
festmények, régi típusú lámpák arany burkolattal, egy
elegánsan faragott kanapé aranyozott fakerettel és aranyszínű
bársonnyal kárpitozva, valamint díszesen keretezett tükrök,
amik visszatükrözték a teremben lévő arany tárgyakat, hogy
az egész helyiséget a nap sugarainak ragyogásába borítsák.
– Ez vidám – suttogta Elena. – Furcsán hangzik? Ez a
kiállítás, ahogy elrendezték, olyan vidámnak hat. Élőnek.

s
– A művészetnek érzelmeket kell ébresztenie – de ezek az

l
érzelmek nem szükségszerűen ugyanazok minden embernél.

be
Ahol te örömöt látsz, én örömteli büszkeséget. – A szárnyai a
padlót súrolták, ahogy szándékosan leengedte őket, mintha
próbálná a szoba összes aspektusát megtapasztalni, majd
Re
Aodhan egy olyan festményre nézett, ami vastag, texturált
festék volt, az arany végtelen árnyalataiban.
Habár a festménynek nem volt struktúrája, Elenát mégis a
tengerre emlékeztette, a vadul hullámzó színek a napkelte
g
reményteli tónusaiban pompázó égbolt alatt.
in

– Gyere, ezt nézd meg, Ellie.

Elena felállt, hogy csatlakozzon hozzá, majd felemelte az
ujjait, hogy megérintse a festéket, és épp olyan vastagnak
rn

találta, mint amilyennek tűnt. – Gondolod, hogy ebben a

festékben valóban arany van?
– Igen. – Aodhan elfordult a képtől, hogy feltekintsen, és
Bu

ahogy a fény megtört bennük, szemei végtelen tükörképektől

fénylettek. – De nem ezt akartam, hogy lásd.
Elena követte a tekintetét, és elakadt a lélegzete. Már
régebben észrevette a csillárokat, amik a lépcsősor minden
részének és a különböző kiállításokra vezető átjáróknak az
aljára voltak rögzítve, de a teljes hatás csak most vált
láthatóvá. Az a rengeteg csillár együtt csillámló fényzuhatagot
hozott létre, káprázatos esőként szórva rájuk, ezt a termet
pedig még inkább álomszerűvé varázsolva.
– Oké – suttogta a nő –, lehet, hogy a Luminata
felhalmozza a műalkotásokat, de az is biztos, hogy azzal is
tisztában vannak, hogy hogyan állítsák ki őket.
Otthagyva Aodhant, hogy a férfi tovább merenghessen egy
a figyelmét felkeltő bonyolult kárpiton, körbesétált, próbálva

s
annyi mindent megnézni, amennyit csak tud. Nem volt rá sok

l
esély, hogy sikerrel járna – mert amilyen nyitott volt a Galéria

be
minden Luminata számára, el nem tudta elképzelni, hogy a
szekta idősebb tagjai bármilyen titkot is ide rejtettek volna. És
még ennyi szépség sem tudta felvenni a versenyt Elena azon
Re
vágyával, hogy előássa az igazságot arról a nőről, akinek a
haja szinte fehér volt, és aki annyira úgy nézett ki, mint ő,
hogy a Luminata már ijesztőnek találta a hasonlóságot.
Úgy tűnik, hogy egy szellem kísérti a Lumiát.
g
Bizsergő bőrrel, Elena úgy döntött, hogy legközelebb
in

Aodhannal a könyvtárba kéne menniük. Habár minek is hívta

Gian és Ibrahim? A Mindentudás Tárházának, ez az. Az
szintén egy nyilvános hely, de az ott lévő oly sok évezred
rn

tudásával lehetséges volt, hogy voltak olyan titkok, amik

átcsúsztak a réseken, apró nyomok, amiket talán képes lesz
összefűzni, és egy értelmes képet alkotni belőlük.
Bu

Csak még nem most. Ha túl gyorsan hagyná itt a Galériát,

az elárulná a türelmetlenségét és gyanút ébresztene. És
Aodhan élvezte az ittlétet. Boldogan várt rá, végül azon kapta
magát, hogy egy üveg tárolóba néz, amiben egy halom
miniatűr arany műalkotás volt. Apró szobrok, festmények,
ékszerek, mind babáknak való méretben.
Elragadtatva elővette a telefonját – amit már csak
megszokásból is magával hordott –, hogy pár képet készítsen
Eve-nek. Tudta, hogy a legfiatalabb testvére örömmel fogja
majd kinagyítani őket, hogy láthassa az összes különböző
tárgyat. Csak miután már elrakta a telefonját jött rá, hogy ez a
hely valószínűleg a „Tilos a fényképezés” kategóriába esett,
viszont legalább nem használta a vakut.
Közelebb hajolt, és elmosolyodott azon a vidám módon,
ahogy ez a kiállítás el volt rendezve. Valakinek a Luminatában

s
volt érzéke a vidámsághoz, és megértette azt, hogy a

l
művészetnek nem kell mindig tökéletes hadrendben állnia.

be
Épp azon volt, hogy a tároló másik oldalára menjen, mikor a
szeme megakadt valamin, ami félig rejtve volt egy aprócska,
sasorrú férfi mellszobra alatt. Úgy nézett ki, mint egy
festmény széle. Re
A keret óarany volt, de volt benne egy miniatűr vászon, és
abból, amit látott, a festmény valaki olyanról készült, akinek
majdnem fehér haja volt. Lehet, hogy semmiség, egy valóban
g
ősi arkangyal vagy vámpír, vagy csak egy szőke nő, akinek a
in

képe az idő múlásával megfakult, de Elena szíve dübörögni

kezdett. Nem sétálhatott el onnan anélkül, hogy látná. De
bármilyen alaposan is vette szemügyre, nem jött rá, hogyan
rn

nyithatná ki a tárolót.
Elena addig észre sem vette, hogy Aodhannak feltűnt a
zavartsága, míg a férfi közvetlenül mellé nem ért, a szárnyaik
Bu

egymást fedték, és a férfi bicepszének meztelen bőre szinte

már a nő karjához ért. – Ellie, mi történt?
Elena körülnézett, majd odasúgta: – Szerinted ennek a
helynek vannak biztonsági kamerái? – A lakosztályokban és a
folyosókon egy sem volt, de ez a Galéria, kincset kincs után
rejtett.
– A szárnyamban fogadnék, hogy nincs – válaszolta
Aodhan. – Sok angyal hiszi, hogy az ilyen technikai eszközök
tiszteletlenek a művészet megcsodálásához szükséges áhítatos
térhez. Erősen gyanús, hogy a Luminata ebbe a kategóriába
esik.
Kissé túl gyorsan és felszínesen kapkodva a levegőt, Elena a
tárolóhoz érintette az ujjait. – Van ott egy miniatűr festmény,
pont az alján, egy portréval, amit meg akarok nézni.
– Melyik?

s
Elena az üvegre nyomta az ujját, hogy rámutasson. – A

l
mellszobor alatt.

be
Aodhan arca elkomorult, amikor ráébredt, hogy mi keltette
fel a nő érdeklődését. – Fel tudom törni a zárat. – A hangja
olyan csendes volt, mint korábban a nőé. – De a károsodás
nyilvánvaló lesz. Re
Elena a fejét rázva nézett fel, a csillárok fénye most
frusztrálóan hatott, mert elvakította mindenkivel szemben,
aki talán figyeli őket, vagy aki esetleg erre a szintre tart. –
g
Nem – mondta, miután újra lenézett, és fekete foltok
in

táncoltak a szeme előtt. – Nem kockáztathatjuk, hogy a

Luminata gyanút fogjon – ha rájönnek, hogy információt
keresek az ismeretlen nőről, szerintem minden más nyomot
rn

elásnak, amit esetleg véletlenül eddig otthagytak. – Elena

eléggé biztos volt abban, hogy a miniatűrt, ha az egyáltalán
egy nyom volt, csak azért hagyták figyelmen kívül, mert
Bu

annyira kicsi volt, és részét képezte a többi tárgy

zűrzavarának.
Aodhan szemei, visszatükrözve az ittlévő rengeteg fémes
felületet, aranyszínűek maradtak. Akár a szikrázó tűz. És
Elenának újra eszébe jutottak Illium szavai azokról az
emberekről, akik birtokolni akarták Aodhant. – Adj egy percet
– mormolta a férfi. – Minden ilyen tárolónak van egy
hivatalos módja arra, hogy felnyissák, hogy az archiváló át
tudja rendezni a benne lévő tárgyakat.
Bár szinte fizikai fájdalmat okozott számára, Elena mégis
elhúzódott a tárolótól, hogy szemügyre vegyen egy
kollekciónyi aranynyelű kézitükröt, amire Aodhan hívta fel a
figyelmét. Azért, hogy ha bárki figyeli őket, úgy tűnjön,
mintha az egyik lenyűgöző tárgytól a másikig menne. Semmi

s
szokatlan. És ezen a szinten elidőzni nehezen lehetne váratlan

l
– ez a szoba arra lett tervezve, hogy rabul ejtsen.

be
A tarkóján lévő pihék egész idő alatt égnek álltak, a bőre
megfeszült, ezért amikor Aodhan halkan a nevét suttogta,
majdnem szétvetette az idegesség. Szándékos lazasággal
Re
megfordulva ment oda a férfihoz. – Siker?
– Szükségem van egy nagyon vékony pengére, a
legkisebbre, ami nálad van, a légvékonyabb heggyel.
Mahiya, gondolta Elena, jövök neked eggyel!
g
Felnyúlt a tarkóján kontyba feltekert hajához, és kihúzta az
in

egyik pálcatőrt. Vigyázott rá, hogy a mozdulat teljesen átlagos

legyen, hétköznapi, semmi más, csak egy nő, aki megigazítja a
haját. Tenyerébe fogta a tőrt, majd úgy tett, mintha
rn

visszatűzné, ám közben a tároló legszélére helyezte, a vastag

fém perem mellé, így átadva azt Aodhannak. Majd elfordult,
ezzel a szárnyaival takarva a tárolót és Aodhan kezét, és az
Bu

erre a szintre vezető lépcső alján lévő faragásra mutatott.

– Azt nézd! – Nem kellett tettetnie a csodálatot. – Minden
felületet kihasználtak. – Mivel ha a faragványok nem az adott
felületen voltak, akkor hozzá voltak ahhoz kapcsolva.
Egy apró mozgást érzett a szárnyainál, mintha a tárolót
felnyitották volna… épp akkor, ahogy egy pár nagy szárny
körvonalazódott meg a fölöttük lévő csillárok fényében.
Széllökés érte az arcát, ahogy az egyik Luminata keményen és
magabiztosan landolt a padlón.
Az izmos férfi, akinek sápadt bőre halvány aranyra volt
barnulva, ahogy összecsukta sötétszürke szárnyait, amibe
elszórtan szürkepöttyös fehér tollak vegyültek, több mint
elképedtnek tűnt. – Bocsánat. – Derékból meghajolt, dús
ezüst haja az arcába hullott, ami nem tűnt öregebbek

s
Elenáénál. – Nem landoltam volna ilyen lendületesen, ha

l
tudom, hogy mások is jelen vannak.

be
Elena, dübörgő szíve ellenére, mosolyt erőltetett magára. –
Ez a hely ösztönzi a lendületes landolást – mondta kissé
előrelépve. – Aodhan meg én ott landoltunk – mutatott Elena
Re
a csillagmintás padló távolabbi végére, és a férfi feje, ahogyan
a nő remélte, abba az irányba fordult.
Elena nem pillanthatott hátra Aodhanra, hogy ellenőrizze,
végzett-e. Helyette inkább a Luminata mellé lépett. – És –
g
mondta – majdnem biztos vagyok benne, hogy a jobb
in

szárnyam hegye majdnem súrolta az egyik festményt. Shh –

emelte az egyik ujját a szája elé.
A Luminata sötétszürke tekintete meleg volt, mikor a
rn

szemébe nézett, az arca angyali értelemben nem volt

tradicionálisan jóképű, ellenben határozottan impozáns volt.
– Te valóban nem hasonlítasz egyetlen hitvesre sem, akivel
Bu

valaha is találkoztam.
Elena félredöntötte a fejét. – Sokkal találkoztál? – Jelenleg
csak kettő volt: Hannah és Elena.
Egy apró bólintás. – Néha úgy érzem, hogy olyan öreg
vagyok, mint a Lumia maga. A hajszínem családi örökség
ugyan, de manapság inkább már az ezen a földön eltöltött
valódi éveimről árulja el az igazat. – A kezét köpenye bő
ujjába dugta, ahogy Ibrahim is tette, és elmosolyodott. – De
ez egyszer nem én vagyok a legidősebb ezen a helyen. Nem
akkor, mikor Caliane és Alexander is jelen van.
Egy apró susogás jelezte Aodhan mozgását, de a férfi nem
szólalt meg, a Luminata pedig nem zavarta meg őt. Leginkább
a művészet csendes szemrevételezése iránti tiszteletből. Elena
halkabbra fogva a hangját, mintha ő is tiszteletben tartaná
Aodhan látható elmélyülését egy darabban, kényszerítette

s
magát, hogy még a gyomrát szorító türelmetlenség ellenére is

l
folytassa a beszélgetést. – Már éltél, mikor a Lumia épült?

be
A Luminata fejét rázva halkan felnevetett. – Nem, azért
annyira nem vagyok öreg. Korábban az egy kis túlzás volt a
részemről. – Elhallgatott és szarkalábak futottak szét a szeme
Re
sarkából. – Ugyanabban az évben születtem, mint Lijuan
Arkangyal – sóhajtott fel. – Valaha játszótársak voltunk,
habár az az idő már az emlékek ködébe vész.
Elena érezte, hogy a szeme elkerekedik.
g
Az agya tudta, hogy Lijuannak egyszer gyereknek kellett
in

lennie. De érzelmileg, már nehéz volt elfogadni ezt a tényt. –

Vajon akkoriban milyen volt ő? – mormolta, és mikor a
Luminata arca alig láthatóan megfeszült, hozzátette. – Ez
rn

csak… Nehezen tudom elképzelni bármi másnak, mint annak

az arkangyalnak, ami manapság. – Őrült, hataloméhes és
rémisztő, miközben istennek képzeli magát.
Bu

Elena társaságának arca ellazult, és ugyanakkor egy kissé

távolivá is vált. – Olyan nagyon régen volt, Hitves. – A hangja
dallamos volt, akárcsak egy történetmondóé. – Emlékszem,
hogy apró lány volt. Az egyik legkisebb az osztályunkban. És
annyira okos. Egy éles elme.
Különös módon, Elena ezt el tudta képzelni. Senki nem
mondhatta, hogy Lijuan ne lenne átkozottul intelligens. –
Gyanítottad, hogy kivé válik majd egy nap? Én már hallottam,
hogy az emberek azt mondják, Raphael már attól a pillanattól
kezdve hatalomtól izzott, hogy megszületett.
– Azoknak az embereknek igazuk volt – erősítette meg az
ezüsthajú Luminata –, de talán az is igaz lehet, hogy sokkal
jobban figyelték a hatalom jeleit nála, mint más angyali
babáknál, mivel két arkangyal gyermeke volt. – Sötétszürke
szemek fúródtak Elenáéba, és Ibrahim ártatlan békéjével

s
ellentétben, ezek egy sötétebb, öregebb bölcsességet rejtettek.

l
– Tudnod kell, Hitves, hogy az ilyen pár hihetetlenül ritka –

be
rendszerint csak rövid ideig tart a kapcsolat. Még ritkább,
hogy abból a kapcsolatból gyermek szülessen.
– Jessamy mesélt erről nekem. – Senki sem tudott másik
Re
olyan gyermekről, akinek mindkét szülője arkangyal volt.
Elena még a Légiót is megkérdezte, és – a Légióhoz képest –
meglepően egyenes választ kapott: Ő az egyetlen. A születése
megremegtette a világot, még mi is meghallottuk hosszú
g
álmunkban.
in

– Ó, a Történész – szeretet és tisztelet volt a Luminata

hangjában. – Becsülettel es odaadással végzi a munkáját.
A kettősük együtt sétált, hogy szemügyre vegyenek egy
rn

apró festményt, ami tiszta fehéraranyból készült és bonyolult

ívek alkották.
– Donael vagyok – suttogta. – Elnézésed kérem a kései
Bu

bemutatkozásért. Nem gyakori, hogy új emberekkel

találkozunk a Lumiában.
– El tudom képzelni – felelte Elena, habár a türelmetlenség
sikoltott benne.
– A kinti világban – mondta Donael, miközben tekintete
ismét megpihent a festményen –, ismertem a művészt, aki ezt
alkotta. Az a férfi már akkor is öreg volt, talán mostanra már
Aludni is tért. – Hosszú szünet következett, majd a férfi ismét
beszélni kezdett. – Lijuan olyan volt, mint én, vagy mint
minden más barátunk. Semmi sem utalt rá benne, hogy egy
napon arkangyallá válik. Nem volt koraérett, semmilyen
értelemben sem – ah, azt elfelejtettem. – Elmosolyodott. – Én
tanítottam arra, hogy hogyan repüljön jobban. Olyan ingatag
volt, mint egy madárfióka.
– Ezt – mondta szárazon Elena – nem tudom elképzelni,

s
bármilyen keményen is próbálom.

l
Donael halkan felnevetett. – De gondolj erre, Hitves –

be
tízezer év múlva edzett és erős leszel, és lesznek majd fiatal
angyalok, akik el sem tudnak majd képzelni úgy, mint egy
tejfölösszájú angyalt, és lesznek olyan halandók is, akik nem
Re
tudják majd felfogni, hogy egyszer egy voltál közülük.
Elena csak bámult rá. – Francba, ez egy ijesztő gondolat. –
Tízezer év. Pokolba! Kivé válik tíz ezer év alatt?
– Nem hiszem, hogy félned kéne a jövőtől – jött Donael
g
válasza. – Sosem fogsz egyedül járni az úton.
in

– Igazad van, nem fogok. – Az ő arkangyala mindig

mellette lesz; visszahúzza majd, ha meginog, és ő is ugyanezt
fogja tenni a férfiért. – Ki sétál végig az úton egy
rn

Luminatával?
– Mi fivérek vagyunk, de minden ösvény egyedi. – Donael
mosolya üdvözült volt, nyoma sem volt benne annak, hogy
Bu

magányosnak találná választását. – Sokáig fogod még a

Galériának ezt a részét tanulmányozni ma?
Tudatos erőfeszítéssel ellazítva az izmait, Elena nem tudott
tovább harcolni a türelmetlenségével. – Nem, attól tartok
szaladnom kell – megígértem, hogy Xanderrel és Hannával
töltök egy kis időt, és helyette végig itt voltam lent. Foglak
még újra látni?
 A Luminata úgy tűnt, hogy boldog, amiért megkérdezték. –
Majd hírt adok magamról. Remélem nem tart szemtelennek,
Hitves, de boldogsággal tölt el, hogy valaki ilyen fiatallal
beszéljek. Az élet még nem sebzett meg.
Elena érezte, hogy az arca megkeményedik, és nem tudta
visszafogni a választ. – Hamis benyomás – válaszolta, ahogy
tudata megtelt a csepegéssel, Belle megcsonkított testéből

s
hulló vér csepegő hangjával. – Mindannyiunkat megsebzett az

l
élet. És a halandók belehalnak azokba a dolgokba, amikből az

be
angyalok felépülnek.
Egy pillanatnyi nehéz csend ereszkedett rájuk, majd
Donael hosszan kifújta a levegőt. – Bolond vagyok. Egy
Re
halandó csak egy évszázadot, vagy még kevesebbet él, egy
halhatatlan élethosszával ellentétben. Az, hogy az ő sebeik
gyorsabban keletkeznek, még nem teszi azokat a sebeket
kevésbé fájdalmassá.
g
Nem, gondolta Elena. Nem teszi azzá. Dühös volt, amiért ez
in

a férfi felkavarta a rémálmot, ami folyamatosan benne élt,

mégis tudta, hogy Donael véleménye nem igazán elszigetelt. A
legtöbb idősebb halhatatlan egyszerűen csak nem „látja” a
rn

halandókat.
Előásott egy sokkal kellemesebb arckifejezést, mert Donael
legalább hajlandó volt elismerni, hogy talán téved. – Várom,
Bu

hogy újra beszélhessünk. – Ezekkel a szavakkal csatlakozott

Aodhanhoz. – Felmegyek, hogy megnézzem, Xander
megérkezett-e már. Akarsz jönni? – kérdezte tőle.
A férfi bólintása azonnali volt. – Szerintem túl sokat
szívtam magamba ebből a teremből. Ki kell tisztítanom az
érzékeimet, hogy ismét teljes mértékben értékelhessem majd.
Elena kiterjesztette a szárnyait, és elgondolkodott egy
függőleges felszálláson, de rájött, hogy csak ok nélkül
gyengítené meg magát. – Használhatnánk a lépcsőket néhány
szint erejéig – javasolta. – Így vethetünk pár pillantást a
Galéria azon részeire, amik mellett az idefelé úton
elrepültünk.
Aodhan néma egyetértésként összezárta szárnyait, majd a
kettősük a lépcsőkhöz sétált, míg Donael úgy tűnt, mint aki
beleveszett a művészi tükröződésekbe. De mikor Elena

s
kétszintnyi lépcsővel később lenézett, látta felfelé nézni a

l
férfit, mintha próbálná nyomon követni a nőt.

be
Borzongás futott végig a bőrén, és libabőr jelent meg a
karjain. g Re
in
rn
Bu
 22. Fejezet

– Tudsz bármit is Donaelről? – kérdezte Elena egy újabb

s
szint után Aodhantól. – Azt mondta annyi idős, mint Lijuan.

l
– Igen – suttogta Aodhan. – Csak azért tudom, mert…

be
egyszer mondták. – Majdnem egy percig nem mondott semmi
mást, és Elenának nem kellett túlságosan megerőltetnie
magát a találgatással ahhoz, hogy ráébredjen, Remus volt az,
Re
aki a fülébe suttogta a tudást, míg próbálta őt megtörni.
– Meséltek egy sok ezer éves angyalról, aki elég
hatalommal rendelkezik ahhoz, hogy ő legyen a Luminata–
mondta végül. – És nem csak erről volt szó, mivel ő egy olyan
g
angyal, aki elég messzire jutott a lumineszcencia ösvényén
in

ahhoz, hogy a többiek csodálják érte.

Elena nem volt olyan biztos az utóbbiban. Donael
magabiztosnak és nyugodtnak tűnt azzal a döntésével
rn

kapcsolatban, hogy Luminata lesz, de Elena semmi túlvilágit

nem érzett körülötte. – Akkor hogy lett Gian a főnök?
– Mert Gian jobb a politikában. – Aodhan hangsúlya
Bu

ismeretlen cinikus élt rejtett. – Még ezen a helyen is, ami

elvileg azért jött létre, hogy a létezés legmélyebb igazságait
megtalálják, az ilyen manipulációk képesek beindítani a
férfiak agyát.
– Na igen, azt látom. – Elena átkukucskált a
függőlépcsősor szélén, amin nem volt korlát, ami
megállíthatná, de Donael most már túl messze volt ahhoz,
hogy megpillanthassa. – Egy férfi, aki ilyen hosszú ideje él –
mondta, miután visszahúzódott – valószínűleg nagyon jól
uralja az arckifejezését.
– Igen. Én nem bíznék az érzékeidben vele, vagy bármely
más Luminatával kapcsolatban.
Elena bólintott. Lehet, hogy ő csupán csak egy „bébi”
angyal, de halandó korában olyan leckéket tanult meg, amik a
halhatatlanok világában is kiválóan megállják a helyüket. Az

s
egyik ilyen lecke az volt, hogy néha a legnagyobb veszély

l
csinos, vagy „megbízható” arcot visel. Slater Patalis olyan

be
jóképű volt, mit a bűn.
Összeszoruló mellkassal szólalt meg, miközben még egy
szinttel feljebb haladtak. – Nos?
Re
Aodhan mindössze egy apró bólintással válaszolt.
Gyorsan kifújva a levegőt, Elena kitárta a szárnyait. – Oké,
elég lépcsőt másztam meg. – Ebből a magasságból, és a
kiállítási szintek elrendezéséből adódóan már le tudott ugrani,
g
hogy aztán felrepülve úgy tegyen, mintha szimplán csak egy
in

alacsonyabb szintre ereszkedne, mielőtt felemelkedik.

Aodhan megvárta, hogy kitárja szárnyait és ugorjon, majd
követte. Nyilván kitalálta, mit tervez Elena, pontosan
rn

leutánozva a mozdulatait – mintha, mint a kísérete,

figyelmeztették volna a szándékára. Csapásról csapásra
emelkedtek felfelé, itt nem voltak légáramlatok, amiket
Bu

meglovagolhattak volna. Elérve ahhoz a kiállításhoz, ahol

eredetileg megtalálták Hannah-t, látták, hogy a nő még
mindig ott van, csak most a lépcső másik oldalán.
Xander mellette állt, Valerius pedig egy gyönyörűen
faragott fapadon, nem túl messze tőlük, foglalt helyet. A pad
nyilvánvalóan helyet biztosított egy bizonyos műalkotás
megcsodálásához, de a tábornok jelenleg éppen a kardját
fényezte, amit általában keresztbevetve hordott a hátán.
 Cristiano a padlón foglalt helyet, és miközben Valeriussal
beszélgetett, egy kést pörgetett az ujjai közt.
Elena érezte, hogy a szája sarka felfelé rándul. Na igen, ő
szintén csak ennyi múzeumot és kiállítást tudott elviselni. –
Xander – mondta, ahogy közelebb sétált. – Élvezed a
Galériát?
A fiatal férfi kissé elpirult, ismét csak Izakra emlékeztetve a

s
nőt. – Attól tartok, jobban kedvelem a fizikai művészeteket. –

l
Azonnal elvörösödött, ahogy a szavak elhagyták a száját.

be
Elenának belekerült pár másodpercébe, hogy rájöjjön,
miért.
Nevetve paskolta meg a fiú karját. – Ne aggódj, kölyök,
Re
ebben a társaságban, mi megértjük, hogy késekről, kardokról
és öklökről beszéltél. – Másrészről Michaela valószínűleg élve
felfalta volna egy ilyen botlásért. – Még Hannah-nak is
megvan a maga speciális fegyvere.
g
– A festő késeim – mondta büszkén Hannah. – Már el
in

tudok vágni egy nyaki ütőeret velük.

Xander úgy meredt az elegánsan öltözött nőre, mintha az
még egy fejet növesztett volna. – De te egy hitves vagy!
rn

Hannah fintorogva intett karcsú kezével Elena felé. –

Ahogy ő is.
– Igen. De ő először vadász volt. Te művész voltál.
Bu

Elena csak rámutatott Aodhanra, aki a művészetéről volt

híres, valamint arról a tényről, hogy egyúttal harcos is.
Xander nagyot nyelve bólintott. – Nem sértésnek szántam.
Oly fiatal, gondolta Elena, ismét elcsodálkozva azon, hogy
valaki képes évszázadokat élni és mégis ifjú maradni. Az
angyali faj, ahogy azt már megtanulta, más tempóban
fejlődik; a gyerekek évtizedekig gyerekek maradnak, agyuk és
testük összhangban fejlődik az örökkévalósággal, aminek
túlélésére teremtettek.
Drága Sameon, akivel Elena nem sokkal az ébredése után
találkozott, és akivel legalább hetente egyszer beszélt, még
mindig ugyanaz a kisfiú volt, habár számos év telt el
megismerkedésük óta. Tíz évébe is belekerül, hogy látható
fejlődést mutasson. Ez egy anomáliává tette Elenát, mivel

s
kevesebbet élt, mint bármely angyal ifjú, és mégis nagyon is

l
felnőtt volt.

be
A halandók forróbban és gyorsabban égnek.
– Nem vettem annak – mondta Aodhan, ahogy Hannah is
hozzátette: – Valójában, pár éve még igazad lett volna – nem
Re
hittem, hogy szükségem lenne fegyverekre. De – a
szomorúság erősen érződött a hangjában – a világ változik. –
Kinyúlt, hogy megérintse Xander egyik kezét, a körme olyan
átlátszó árnyalatra volt festve, amin megcsillant a fény. – Te
g
ezt bárki másnál jobban tudod.
in

Xander sűrűn pislogva félrenézett.

Elena sajnálta őt. Egyetlen támadásban vesztette el az
anyját és az apját. Amikor kiderült, hogy a nagyapja ébren
rn

van, talán tompította azt a veszteséget, de nem eléggé, sosem

eléggé. Némely fájdalom örökre szól.
Magára hagyta a fiút, hogy az összeszedhesse magát, mert a
Bu

büszkeség az büszkeség, és a gyásznak nem mindig kell

hallgatóság, így odasétált Hannah mellé. – Most mit
tanulmányozol?
– Egy illusztrált kéziratot. – Üvegen keresztül követte a
szöveg kecses szépségét. – Lenyűgöző, hát nem?
– Hmm. Láttam jobbat.
Hannah csúnyán nézett rá. – Mikor nézhetem meg a
Grimoire-t?
 – Mikor elmész a Menedékbe. – Az egyetlen oka annak,
hogy Elena látta az ősi könyvet, amit Naasir talált meg
Andromedának, az az volt, hogy a pár egy éve New Yorkba
jött. Általában a Grimoire Jessamy felügyelete alatt volt a
Menedék Könyvtárában, de mint az, aki megkereste és
napvilágra hozta, Naasir élt a jogával, hogy magával vihesse.
Őt idézve, „meg kellett érte küzdenie” Jessamyval, és a vége

s
az lett, hogy el kellett lopnia a nő orra elől, és egy cetlit

l
hagynia a helyén, amiben megígéri, hogy visszajuttatja.

be
Jessamy azzal fenyegette Naasirt, hogy megfojtja.
A férfi csak nézett önelégülten, és rámutatott arra a tényre,
hogy az Andromeda Grimoire-ja, ami kölcsön van adva a
Re
Könyvtárnak. Andi erre rászólt, hogy viselkedjen, habár
közben azért nevetett. Naasir utánozhatatlan önteltségének
emlékétől – na meg attól a birtokló, vad csóktól, amit Anditól
szerzett, és a párját kifulladva hagyva – Elena, dacára a benne
g
lévő feszültségnek, elvigyorogta magát.
in

– Hé – lökte meg Hannah vállát a sajátjával, mikor a

barátja úgy tett, mintha nem is látná őt –, legalább nincs
eltemetve a Lumiában, ami csak a kivételesek
rn

legkivételesebbjei számára hozzáférhető. – A szeme sarkából

észrevette, hogy közben Aodhan Xanderrel beszél, és a fiatal
férfi figyelmesen hallgatja.
Bu

Valerius a helyén maradt, figyelme úgy tűnt, továbbra is a

kardján volt, de Elenának kétsége sem volt afelől, hogy a
szobában lévő minden lehetséges veszéllyel tisztában van.
Azokat a szemeket nem kerülte el semmi.
Cristiano még lazábbnak tűnt, de mióta Hannah-val
barátok lettek, Elena már jobban megismerte a vámpírt, és
tudta, hogy olyan veszélyes, akárcsak Aodhan. A férfit talán a
lazaság légköre vette körül, és egyszer még azt is mondták
Elenának, hogy semmit nem szeret annyira, mint süttetni
magát a napon, akár egy macska, de ha szükséges,
villámgyorsan tud mozogni.
– Igen – tekintett körbe Hannah, elhúzva a száját. –
Értékelem a Galéria mögött álló elképzelést. A népünk oly sok
kincse veszett volna el, vagy sérült volna meg a Luminata
felügyelete nélkül, de nem tudok egyetérteni a hozzáférés

s
korlátozott természetével.

l
A drágaköves tűk, amit a bonyolult kontyba rendezett

be
hajában viselt, foglyul ejtették a fényt és gyönyörű
szilánkokként szikráztak. – Mikor egy művet készítek, azért
teszem, mert az egy rész belőlem, és alkotnom kell. De utána,
Re
mikor a mű kész, remélem, hogy megszólítja az embereket,
hogy megnyitja a szívüket vagy az elméjüket. Ez nem
történhet meg, ha a művet elássák valahol azért, hogy
megőrizzék.
g
– Ez egyfajta felhalmozás, nem gondolod? – suttogta
in

Elena. – A Luminata lemond a szexről, a világi tulajdonokról,

mindenről, de itt van nekik ez a kincses archívum, ami
hozzájuk tartozik.
rn

– Ez az angyali fajhoz tartozik.

– Képmutatás, Hannah. – Elena lepillantott a kiállításra,
ami alattuk teljesen mentes volt az élettől. – Ha egy
Bu

véletlenszerű, hatalommal nem rendelkező angyal

felkerekedik, és bebocsátást kér a Galériába, gondolod, hogy a
nőt vagy férfit beengedik?
Hannah beharapta dús alsó ajkát, de a tétovázó tett
ellenére, abban a pillanatban nagyon is egy hitves lett.
Összeszedett és kecses, és olyan gerinccel rendelkezett, ami
tiszta megtörhetetlen erőt tartalmazott. – Szeretném ezt
hinni, Ellie – felelte halkan –, de itt vagyok, és érzem ennek a
helynek a lüktetését. Ez… nem helyes.
– A titkoknak meg van a maguk módja az alapok
megrontására, mikor azok az alapok elvileg igazságra és
becsületre épültek. – A tekintete Aodhanra akart siklani, a
lelke szinte bizsergett, annyira szerette volna megnézni a
megszerzett miniatúrát.

s
Türelmet erőltetve magára, Hannah-n tartotta a tekintetét.

l
– Kész vagy távozni, és egy kis friss levegőt szívni?

be
A másik nő feldúltnak tűnt. – Furcsa légkör vagy sem, oly
sok minden van itt, amit látnom kell! Nem tudom, hogy Elijah
és én mikor leszünk képesek visszatérni, amikor ilyen
Re
felfordulás van a világban. – Újra az üvegre tette az ujját. –
Nagyon mérges leszel, ha maradok?
– Hát persze, hogy nem! Ez a te bulid!
Hannah felsóhajtott. – Attól tartok, ezen az úton nagyon
g
rossz barát leszek.
in

– Ugyanilyen lennék, ha egy mindenféle korból származó

fegyverekkel teli szobába dobnál. – Elena a homlokát
ráncolta. – Ha már így szóba került, hol vannak a fegyverek?
rn

Biztosan tudom, hogy Deacon darabjai közül legalább egyet

sosem használtak, azért rendelték meg, hogy kiállítsák a
művészeti értéke miatt. – Legjobb barátjának férje talán
Bu

halandó, de tudását vámpírok és angyalok ugyanúgy

tisztelték, mint az emberek. Ha nem lett volna olyan lojális a
Céhhez, dolgozhatott volna csak a halhatatlanoknak, és az
otthonát kitapétázhatta volna pénzzel.
A helyzet az volt, hogy a Céh vadászai Deaconnál mindig
első helyen álltak; mint mondta – mikor megkérdőjelezték a
döntését –, a vadászoknak szükségük volt a fegyvereikre az
életben maradáshoz. Megjavította a fegyvereiket, mikor arra
volt szükség újakat készített, és csak aztán dolgozott a
hallhatatlanoknak szánt darabokon. Először azok a fegyverek
kerültek sorra, amiket harcban használtak. Csak a végén
jöttek a megrendelt „műalkotások”, vagy azok, amikről
gyanította, hogy kiállításra szánják.
– Azért készítem a fegyvereimet, hogy használják azokat,
nem pedig hogy fényesen és tisztán tartsák őket, valami üveg

s
alatt – mondta Elenának, mikor a nő legutóbb náluk járt

l
vacsorára. – Csak azért csinálom a különleges,

be
bemutatódarabokat, mert az azt jelenti, hogy az érintett
halhatatlan tartozik nekem egy szívességgel – ami azt jelenti,
hogy a férfi vagy a nő tartozik Sarának egy szívességgel.

szívességeket.
Re
És a Vadász Céh fejének időnként be kell hajtania azokat a

Arra a vacsorára Raphael is Elenával ment, és bólintva

helyeselt Deacon érvelésére. A két férfi egyfajta baráttá vált az
g
elmúlt két évben. Nem az a fajta barátság volt, amin Raphael
in

a Hetekkel osztozott – ahhoz még túl friss volt –, viszont nem

is csak felszínes ismeretség volt. Elena és Sara barátsága miatt
kerültek rendszeres kapcsolatba, pláne miután Elena
rn

kijelentette, hogy New York Arkangyala mostantól minden

olyan társadalmi eseményen részt vesz, amire a nő meg van
hívva.
Bu

Ez azért okozott némi feszültséget.

A legviccesebb nap az volt, mikor Elena leszállt a Céh
Akadémiánál egy partira, és Raphael mellette landolt.
Mindenkinek leesett az álla. Az egyetlen ember, aki arra
fogadott, hogy Raphael felbukkan azon az éjszakán – Ransom
–, hatalmasat kaszált. Természetesen Elena arkangyala nem
maradt sokáig, mivel tisztában volt vele, hogy a puszta ereje
megváltoztatja a helyzet erőegyensúlyát, ezzel mindenkit
idegessé téve.
De Deaconnal és Sarával más volt a helyzet: habár ők is
érezték a férfi hatalmának hatását, ők nem féltek a férfitól,
mert elsősorban Elena pasijának látták. Minden más, még az
a tény is, hogy ő irányította Észak-Amerikát, másodlagos volt.
– Olyan, mint amikor Dmitrivel találkoztam – mondta

s
Raphael neki, a másik párnál töltött harmadik vacsora után. –

l
Tudtam, hogy egy baráttal találkoztam, és bánat töltötte meg

be
az ereimet, mert tisztában voltam vele, hogy egyetlen
szívdobbanás alatt távozhat.
Kivéve, hogy Dmitrit akarata ellenére vámpírrá
Re
változtatták, míg Deacon elégedett volt, hogy halandó életet
élhet. Elena tudta ezt, mivel megkérdezte mind a legjobb
barátját, és Sara férjét is, hogy szeretnék-e, hogy leteszteljék
őket, hogy kiderüljön, vámpírrá válhatnak-e. Nem
g
mindenkinek volt meg a megfelelő biológiája hozzá. Bethnek
in

nem volt.
Sara megölelte, majd mosolyogva megrázta a fejét. –
Boldogok vagyunk, hogy halandók lehetünk, Ellie.
rn

Elena ölelése tüzes szeretetettel volt tele; Sara megértette,

hogy Elena retteg a naptól, mikor Sara többé már nem lesz ott
számára. A másik nő felhívta rá Elena figyelmét, hogy az ő
Bu

saját élete is olyan veszélyes, hogy az is lehetséges volt, hogy

Sara túléli őt, de amit semmi nem tudott megváltoztatni az az
a tény volt, hogy Elena egyre inkább halhatatlanná vált, és a
legjobb barátja, a lelki testvére viszont nem.
Ami Sara és Deacon lányát, Zoét illeti, ő imádta Raphaelt,
és nem félt tőle.
Elenának ez már korábban is feltűnt az arkangyalával
kapcsolatban. Megrémítette a felnőtteket, de a gyerekek
vonzódtak hozzá, apró kezek tapogatták a szárnyát, kicsi
arcok mosolyogtak fel rá. Mindenki tudta, hogy karjába szokta
venni Zoét, és olyan magasra repül vele, hogy Sara szívroham
miatt panaszkodott. De Raphael mindig egyben és olyan
izgatottan hozta vissza Zoét, hogy a kislány nem tudta
abbahagyni a táncolást.
– Talán a fegyverek egy másik részen vannak kiállítva? –

s
tört be Hannah hangja a gondolataiba, amitől Elena egy

l
pillanatig csak értetlenül pislogott, míg eszébe nem jutott,

be
hogy ő kérdezett a fegyverkiállításról.
– Talán – felelte. – Ha legközelebb látom Giant, majd
megkérdezem. – Ez okot adott arra, hogy ismét beszéljen a
Re
Luminatával. A férfi volt a kulcs a Lumia titkaihoz.
g
in
rn
Bu
 23. Fejezet

Tíz perccel később ő, Aodhan, Xander és Valerius már a

Lumia felett szálltak az égen, a miniatűr pedig még mindig

s
Aodhannál volt. Elena sikítani akart a türelmetlenségtől, de

l
visszafogta magát. Ez volt a normális a harcosok számára,

be
akik olyan helyen ragadtak, ahol kevés más lehetőségük volt –
repültek, erősek maradtak, egy kicsit edzettek. És neki most
normálisnak kellett lennie, mert az emberek figyeltek.

az emberek figyeltek.
Mindig.
Re
Lehetett volna paranoia is a részéről, de nem úgy gondolta:

Elena mellett Xander egy akrobatikus bukfencet csinált,

g
amivel megtapsoltatta Elenát. – Majdnem olyan jó, mint
in

Harangvirág! – kiáltotta oda.

A srác vigyorgott, jóképűen és kissé öntelten. – Illium híres
a képességeiről.
rn

A négyesük úgy egy órán át együtt repült, majd Elenának

egyszer csak feltűnt, hogy Aodhan és Valerius szárny-szárny
mellett szállnak, valamit megtárgyalva. Aodhan, csak azután
Bu

ment oda Elenához, hogy landoltak egy nagy udvaron.

Lehajolt, hogy beszéd közben a szája közel legyen a nő
füléhez, a lélegzete meleg volt a nő bőrén. – Valerius úgy hiszi,
Xandert megfigyelik – suttogta.
– Miért? – Igen, ő volt Alexander unokája, de biztosan
senki nem volt elég idióta ahhoz, hogy arra gondoljon, hogy
utánamegy, ugye? Alexander miután elvesztette a fiát,
megőrizte a józan eszét, de a földdel teszi egyenlővé a világot,
ha az unokáját is elveszti.
– Nyilván ugyanazért, amiért minket figyelnek – felelte
Aodhan, összeszorított állkapoccsal. – Újra át akarom
vizsgálni a Raphaellel közös szállásotokat.
Elena bólintott. – Még mindig libabőrös leszek, mikor
belépek a hálóba, hogy kivegyek pár cuccot a szekrényből.

s
– Hitves – hajolt meg Xander a nő előtt, a mozdulat

l
váratlanul elegáns volt. – Ön és Aodhan megtisztelnének

be
engem és Valerius Tábornokot azzal, hogy csatlakoznak
hozzánk ebédre?
– Csak ha megígéred, hogy Elenának szólítasz.
Re
Xander szemei elkerekedtek, pupillái szinte az egész íriszét
kitöltötték, míg a bőrét belülről a szégyenlős elragadtatás
pírja melengette. – Köszönöm, de nagyapám nem lenne
elragadtatva.
g
Elena sóhajtott. – Akkor legyen Vadász.
in

– Vadász – felelte mosolyogva.

– Menjünk, szerezzünk ebédet! – Elena éhezett, miután
kihagyta a reggelit.
rn

Az ebéd az Átrium nagy ebédlőasztalára volt kitéve

számukra. A tátongó szobában az egyetlen másik személy
jelenleg Riker volt, Michaela öleb vámpírja, aki a belső
Bu

kamránál támasztotta a falat. Az úrnőjére várva.

Elenának volt egy olyan érzése, hogy azóta itt volt, mióta
Michaela bement.
Nem is foglalkozott vele, mikor az egy csókot dobott neki,
inkább körbenézett a termen napfényben. Múlt éjjel
észrevette a mennyezet üvegkupoláját, és most az is látta,
hogy az üvegbe bonyolult minták voltak metszve, amik
szétszórták a napsugarakat a terem falaira, élő műalkotássá
változtatva azokat, amik a nap folyamán egyre változnak.
– Wow – mondta. – Talán nem folyik művészet az
ereimben, de még én is tisztában vagyok vele, hogy ez egy
hihetetlen alkotás.
Aodhan szintén elbűvölve bámulta a falakat. – Ez Ophelia
egyik műve. Ő a fény munkáiról volt híres.

s
– Aludni tért?

l
– Nem tudom – felelte Aodhan. – Születésem idejére már

be
rég eltűnt a világból, csak a művei maradtak hátra, hogy a
tehetségéről meséljenek nekünk.
Nyikorgás hallatszik, ahogy a belső kamrák hatalmas ajtaja
kinyílik. Re
Az első kilépő Michaela volt, kegyetlen fajta szórakozás volt
az arcára írva. A legmélyebb vörös színű ruhában volt,
ugyanolyan tónusú szoknyával, amin egy hosszú slicc volt
g
végig az egyik combján, ami minden lépésnél felfedte
in

csizmába bújtatott lábát. Megvető pillantást vetett az ételtől

roskadozó asztalra, és még azzal sem fárasztva magát, hogy
Elenán fenje verbális késeit, egyenesen a másik ajtóhoz sétált,
rn

és kiment.
Riker szorosan a sarkában loholva követte.
Astaad volt a következő, aki Michaellát követve kilépett. Az
Bu

arckifejezése sokkal fájdalmasabb volt, mint az ember

feltételezné, és úgy masszírozta a halántékát, mintha a
fejfájását akarná enyhíteni.
Más arkangyalok is egymást követve hagyták el a belső
kamrát, majd mindannyian egymás után távoztak az
Átriumból. Elena nem hibáztatta őket – ő is vágyna a szabad
levegőre, ha egy fél napra bennragadna.
Raphael Titus után bukkant fel, Elijah-val az oldalán.
 Arkangyal, szólt Elena. Akarsz repülni? Csak aztán vette
észre, hogy a férfi szárnyai többé már nem szilárdak. Ez a
találkozón történt?
Nem, csak most. Raphael kitárta őket, és akik még sosem
látták ezelőtt azokat a fehér tűzből lévő szárnyakat,
felhördültek.
Még Elijah is lenyűgözöttnek tűnt.

s
Caliane és Alexander épp akkor léptek ki, mikor Raphael

l
összecsukta a szárnyait. Caliane arca abban a pillanatban

be
elsápadt. Bármit is mondott Raphaelnek, az hangtalan volt,
mert Raphael fejét a nő felé hajtva odafordult, hogy
válaszoljon neki.
Re
Ebben a pillanatban ők anya és fia voltak, gondolta Elena,
nem pedig egy Ősi és egy arkangyal.
Kikerülve őket, Alexander egyenesen Valeriushoz és
Xanderhez ment. – Gyertek – mondta. – Friss levegőre van
g
szükségem.
in

Majd Elijah is indulni készült. – Jól gondolom, hogy a

hitvesem még a Galériában van? – kérdezte, a férfi hatalma
Elena érzékeinek feszült. Olykor azon töprengett, hogy
rn

Hannah hogyan képes valaki olyannal lenni, aki ennyire más,

majd ráébredt, hogy Raphael is pontosan ilyen. – Jól tippelsz.
– Nem, nem jól gondolod, Eli! – jött Hannah gyengéd
Bu

hangja mögülük, a hangjában mosollyal. – Reméltem, hogy a

Tanács szabaddá teszi magát délre. – Kezét Hitvese
mellkasára téve, lábujjhegyre emelkedett, és ajkaival
végigsimított a férfién.
Lenyűgözően gyönyörűek voltak együtt, Elijah arany haja
ragyogott a kupolán át besütő napfényben, arcának élesen
jóképű vonalai kifejezőek voltak, ahogy Hannah-ra tekintett,
míg a nő bőre élettől és a veleszületett eleganciától fénylett,
szemei ragyogó sötét színűek voltak. Ami még gyönyörűbbé
tette az egészet, az az arcukon lévő apró mosoly volt, két olyan
ember mosolya, akik már oly régóta szerették egymást, hogy
nem volt szükségük nagy kinyilatkoztatásokra.
– Meg fogom festeni őket – suttogta Aodhan Elenának. –
Pont így, ahogy Ophelia filigrán műve szórja rájuk a fényt, és
Eli szárnya magától kinyílik, mintha Hannah köré akarná

s
fonni.

l
– Ah, akkor biztosan imádnod kell engem, Hannahbelle –

be
Elijah mosolya elmélyült, szeme aranybarnája ugyanolyan
ragyogó, mint hitveséé. – Ha képes voltál magad elszakítani
azoktól a műalkotásoktól, amikről attól a pillanattól fogva
Re
megállás nélkül beszélsz, hogy hallottunk erről a találkozóról.
Hannah válasza néma volt, de bármit is mondott, Elijah-t
megnevettette, majd miközben kisétáltak a teremből, a férfi
egyik kezét a nő derekára csúsztatta, Cristiano pedig az
g
ajtónál csatlakozott hozzájuk.
in

– Hannahbelle? – kérdezte Elena az arkangyalától, mikor a

férfi odaért és elé állt, Caliane pedig elsétált a férfi mellett,
hogy találkozzon az épp akkor érkező Tashával.
rn

– Sosem hallottam még, hogy valaki így szólítaná – felelte

Raphael. De azt sem hallottam soha, hogy bárki más is én-
Elenámnak szólítana téged, hbeebti.
Bu

Van benne valami. Elenát örömmel töltötte el, hogy ennyi

évszázad után, Hannah és Elijah még mindig képesek játszani
egymással. Édesanyáddal minden rendben? Nem nézett ki túl
jól.
Raphael arcáról nehéz volt olvasni. Látni a szárnyamat
lángra kapni, fájdalmas emlékeket idézett fel. Apám –
tűzorkánban halt meg.
 Na igen, ha már így szóba került. Elena Tashára pillantott.
El tudod érni Tashát az elméddel?
Raphael felvonta egyik szemöldökét. Arkangyal vagyok!
Elena most nem szívózott vele úgy, mint rendszerint
szokott – volt valami idegesség a férfi hangjában, ami arra
utalt, hogy türelmének végén van. Nem a nővel szemben,
hanem a tanácsteremben történtek miatt, bármi is legyen az.

s
Mondd meg Tashának, hogy még véletlenül se vigye végig

l
édesanyádat egy bizonyos ösvényen, ha meglátogatják a

be
Galériát. Aodhan át tudja adni a pontos mentális térképet –
van ott egy festmény Nadiel haláláról.
Raphael arca hideggé és keménnyé vált. Ha ott van, a
Re
Luminatának le kellett volna takarnia tisztelete jeléül.
Tekintete összekapcsolódott Aodhanéval,
másodperccel később Tasha felé nézett.
majd egy

Elena csak azért vette észre Tasha vállának apró

g
rándulását, mert erősen figyelte. Caliane háttal állt nekik,
in

figyelmét arra összpontosítva, amit Tasha épp mondott neki,

és nem úgy tűnt, mintha észrevette volna a dolgot. Raphael
visszanézve Elenára, a kezébe fogta a nő arcát. Köszönöm,
rn

hogy törődsz az anyám szívével, Elena. Olyan szintig, hogy

arra kérsz, beszéljek Tashával.
– Gyerünk, Arkangyal, szerintem szükséged van egy kis
Bu

friss levegőre!
– Uram, Elena csak energiaszeletet evett ma.
Elena eltátotta a száját. Szembefordult Aodhannal. – Te
most épp beárultál engem? – kérdezte elhűlve.
Aodhan egy apró mosollyal rejtve el nevetését válaszolt. –
Nem tart sokáig hogy feltöltsd magad, ha magas energia
tartalmú dolgokat választasz.
 – Elena – szólt rá Raphael feddő hangon, majd az
asztalhoz húzta, ahol felkapott egy tálcányi húst, és átadta a
nőnek. – Egyél!
– Ugh – tette le a tálcát a nő, majd felvett egy tányért, és
elkezdte megpakolni a saját maga által választott ételekkel. –
Ha ti ketten itt fogtok állni és fölém tornyosultok, emésztési
zavaraim lesznek. Egyetek valamit!

s
Megtették, bár közben nagy figyelmet fordítottak arra, hogy

l
a nő tányérja soha ne legyen üres. Elena, mikor több már nem

be
fért bele, úgy érezte magát, mint aki 5 kilót felszedett,
miközben kifelé tartottak felnyögött és Raphaelnek dőlt. –
Határozottan szükségem lesz egy kis kezdőlökésre, hogy
feljussak a levegőbe. Re
– Ez, hbeebti, sosem okoz nehézséget.
Így hamarosan már az égben voltak, Aodhan mellettük, és
Elena ruhája ismét becipzárazva. Miután elengedte Elenát,
g
Raphael magasabbra repült – és egy olyan irányba, amerre
in

nem voltak más szárnyak. A legtöbb arkangyalnak fel kellett

szállnia, nagytöbbségük többé már nem is látszott, habár
Elena látta megvillanni Alexander szárnyának ezüstjét és
rn

Michaela bronzát.
Elena, Raphael és Aodhan a hegyek felé indultak, ahol ő és
Raphael előző éjjel landoltak. Mikor kezdett fáradni, ő és
Bu

Aodhan landoltak a hegytetőn, majd arra vártak, hogy

Raphael elégesse az energiáját. Olyan magasra szállt, hogy
Elena már nem is volt képes látni őt, de attól még érezte. Épp
azon volt, hogy – végre – rákérdezzen Aodhannál a
miniatűrre, de valami arra késztette, hogy felnézzen.
Épp időben fordította felfelé a tekintetét ahhoz, hogy egy
kiáltással földre vesse magát, ahogy Raphael elhúzott az ő és
Aodhan feje felett, olyan tempóval bukva alá hangtalanul,
amit Elena el sem tudott képzelni. – Raphael! – kiáltotta,
mikor felkecmergett, míg a döbbentnek tűnő Aodhan még
mindig előtte ült a földön. Azonnal gyere le ide, Arkangyal!
Raphael fehér tűzből álló szárnyak pompájában landolt. –
Teszteltem a sebességem.
– Nem, nem így van. – Elena karba fonta a kezét, és dobolt
a lábával. – Te zuhanóbombáztál minket! Ismerd be!

s
Raphael szívet tépő mosollyal hátrasimította a haját, majd

l
Aodhanhoz sétált, és kinyújtotta neki a kezét. Az angyal

be
hezitálás nélkül fogadta el, ezzel engedve Raphaelnek, hogy
felhúzza. – Megszállt Illium, uram? – kérdezte hitetlenkedve.
– Ő mindig úgy tűnt, mint aki remekül szórakozik, így úgy
Re
döntöttem, hogy kipróbálom. – Raphael eleresztette Aodhan
kezét, majd Elena hajába túrt, ezzel a nő maradék hajtűtőrét a
földre küldve, majd száját a nőére szorította.
Elena teste felsóhajtott, vére felforrt, és a kése hegye már a
g
férfi torkának is feszült, még akkor is, ha közben a férfi nyelve
in

az övét nyalta. Nem törődve a pengével, Raphael ajkai még

mindig a nőére tapadtak, és csak egyre mélyebben csókolta őt.
És mivel Elenának zéró ellenállása volt a férfi ellen, mikor az
rn

ilyen volt, elhúzta a kést és elfogadta a csókot. Hajnalban látta

őt, de úgy érezte, mintha egy örökkévalóság óta hiányolná.
Mikor Raphael végül elengedte, a csóktól teljesen
Bu

kifulladva megpróbált összehozni némi grimaszt. – Teljesen

összeporoztad a ruhám.
– Majd lesöpröm rólad. – Raphael végigfuttatta kezét
Elena mellén, le egészen a dereka ívéig, a tettét maguk köré
hajtott szárnya takarta a tekintetek elől.
Elena lábujjai begörbültek. – Gyorsabb voltál a gyorsnál is
– mondta, ahogy a férfi visszahúzta a szárnyait. – Még azt
sem éreztem, ahogy a szél átfütyül a szárnyaidon. – Aodhanra
pillantva, aki kicsit távolabb állt, ezzel némi magánszférát
biztosítva nekik és egyúttal fenyegetéseket keresve, Elena
odakiáltott. – Aodhan! Te sejtetted, hogy Raphael felénk tart?
Aodhan fejét rázva ment vissza hozzájuk az arany füvön
keresztül. – A szárnyad maga a csend.
– Pokoli egy előny. – Elena kinyúlt, hogy ujjait belefúrja
fehér tüzükbe – bizonyos értelemben szilárdnak érződtek, de

s
nem tollak voltak. Nem égetett, érintésre hűvös volt, és… –

l
Olyan érzés, mint te. – Mint a hullámzó tenger és a vad szél,

be
na meg hatalom, ami teli van élettel.
Raphael ujjaival még mindig Elena hajában, megrázta a
fejét. – Olyan érzés, mint mi.
Re
Elena szeme elkerekedett, majd bólintott. – Igen. – A
vadtűz, ami a férfiban élt, amit együtt alakítottak, egy furcsa
alkímia volt, amit senki sem volt képes megérteni. – Nem
hiszem, hogy Lijuan képes ártani a szárnyadnak, ha harc
g
közben ezek a szárnyaid.
in

– Érdekes ötlet, de sajnos, nem tudom irányítani, hogy

mikor jön és megy. – Az álla megfeszült. – Lijuan messze
előttem jár ebben az értelemben, mivel úgy tűnik, hogy képes
rn

tudatosan felvenni a testnélküli formáját.

Elena gyomra összeszorult, Aodhan pedig megmerevedett
mellettük.
Bu

– A tanács eldöntötte, hogy Zhou Lijuan életben van? –

kérdezte a férfi.
Raphael megrázta a fejét. – Semmit sem döntöttünk el –
szűrte a fogai közt. – Minden válasz ott volt, már az első tíz
percben. Ott van rá Favashi, hogy Caliane-nal, aki segítséget
nyújt neki, átvegye Lijuan területeit. De egységesnek kell
lennünk ebben a döntésben, és Charisemnon nem hajlandó
belemenni. Ő arra szavaz, hogy hagyjuk, hogy Lijuan úgy
irányítsa a területét, ahogy az neki jólesik.
Elena vicsorgott; szerette volna szemen szúrni Észak-
Afrika Arkangyalát.
– Sajnos – mondta Raphael, a nő nyakának oldalára
csúsztatva a kezét –, nem vághatjuk le a fejét és szavazhatunk
a nevében, míg az vissza nem nő, vagy különben egyikünk

s
mostanra már megpróbálta volna.

l
– Charisemnon az egyetlen húzódozó? – kérdezte Elena, és

be
elkezdte végigsimítani a férfi tüzes szárnyainak belső felét.
Raphael a válasz előtt hosszan kifújta a levegőt. – Ő a
legmakacsabb. Astaad továbbra is küzd az elképzeléssel, hogy
Re
beavatkozzunk más arkangyal területének dolgaiba, de nem
hajlandó hagyni, hogy a dolgok továbbra is úgy
folytatódjanak, ahogy most, pláne Jason információit
figyelembe véve.
g
A férfi Légió jele fehér tűzzel felszikrázott, egy pillanatig
in

fényesen ragyogva, és mikor a jel visszatért eredeti állapotába,

Elena ismét tollakat érzet az ujjai alatt. A férfi szárnyai újra
fehér arannyá váltak, de a bal szárny egy sötétebb aranyból
rn

lévő lenyűgöző sebhelyet viselt magán, ami akkor keletkezett,

mikor a nő anno meglőtte, ami valószínűleg Elena életének
egyik legijesztőbb pillanata volt.
Bu

Raphael annyira vérzett – pont az a férfi, akinek elvileg

nem is lett volna szabad megsérülnie.
– Elég volt ebből! – Közelebb húzta a nőt, és egy csókot
nyomott a homlokára. – Ti ketten találtatok bármit is?
Elena rögtön megfeledkezett Lijuanról és a vérszomjról, na
meg Charisemnon szemének kiszúrásáról. – Aodhan.
Aodhan a bőrvértje felett lévő, mellkasát keresztező pántok
alá nyúlt, amik a hátán lévő dupla kardhüvelynek szolgáltak
merevítésként, majd először a kölcsönzött hajtűtőrt húzta elő,
aztán a miniatűrt. Az előbbit továbbra is a kezében tartotta,
míg az utóbbit a nő kinyújtott kezébe helyezte.

l s
be
g Re
in
rn
Bu
 24. Fejezet

Hogy tudta bárki ilyen gyorsan megfesteni Elenát?

s
Egy pillanattal azután, hogy a kérdés átfutott Raphael

l
agyán, már rá is ébredt, hogy a miniatűrön lévő nő nem Elena

be
volt. A szemei fénylő türkizek, a bőre pedig sötétebb arany
volt. Az arca szintén keskenyebb, inkább sóly 6om, mint
vadász. Egyik sem rontott meghökkentő szépségén – vagy
Re
zavarba ejtő hasonlóságán Raphael harcosával.
– Szerintem bizton állíthatjuk, hogy a jó nyomon jársz, én
Elenám.
Elena remegő kézzel meredt az apró vászonra.
g
– Ha megengeded, Ellie. – Aodhan a miniatűrért nyúlt és
in

elvette, megfordította, majd felemelte a másik kezében tartott

tőrt.
– Ne sértsd meg – kiáltott fel Elena.
rn

– Megígérem, hogy nem fogom. De néha ezeknek a

miniatűröknek a hátuljára a művész ráírja a mű tárgyát.
A penge hegyét nagyon óvatosan odaillesztette a képhez,
Bu

egy szakértő emelés… és Aodhan már el is választotta a

miniatűrt a kerettől. Grimaszolva nézett le a hátoldalon lévő
apró írásra. – Majda – közölte. – Szerintem ez van odaírva.
Raphael elvette a miniatűrt és megnézte az írást; ugyanaz a
nyelv volt, mint ami Elena a Galériában látott. – Igen.
 Elena kifújta a levegőt. – Ez nem kimondottan úgy hangzik,
mint az Elena. – Keresztbe fonta a karját, és figyelte, ahogy
Aodhan újra összeilleszti a keretet és a képet. – Az anyám azt
mondta, hogy a nagyanyám beceneve Elena volt.
– Lehet, hogy több keresztneve volt – mondta Raphael,
ahogy Elena odabiccentett Aodhannak, hogy tartsa magánál a
képet, mivel az ő ruháján nem sok rejtekhely volt. – Ezzel a

s
névvel és az E kezdőbetűvel, ami anyukád emlékei szerint a

l
babatakaróján volt, már megvan az esélyed a Lumián kívüli

be
nyomozásra is – kezdve a legközelebbi településsel.
Elena a távoli erőd felé nézett, és próbált még messzebb
látni, de a város, ami a határon belül volt, nem volt látható. –
Re
Nem vagyok benne biztos, hogy azt szeretném, hogy Aodhan
és én olyan messze legyünk tőled, míg a Tanács ülésezik. –
Nem számított Elena arra irányuló éhsége, hogy előássa az
igazat a származásáról, a férfit erősítés nélkül hagyni nem volt
g
opció.
in

– Ha harcra kerül sor a Tanácstagok közt, Vadász, jobban

örülnék, ha nem lennél a környéken. Emlékezz Pekingre!
A város többé már nem létezett. A füst már régen eltűnt, de
rn

a kráter egy brutális heg volt a tájon, és néhányan azt

mondták, hogy vannak olyan részei, amelyek még
napjainkban is forróak voltak. Elena nem tudta, elhiggye-e
Bu

ezeket a jelentéseket, vagy sem, mert a legtöbb ember távol,

nagyon távol maradt annak a bizonyítékától, hogy mi
történhet akkor, mikor az arkangyalok egymással harcolnak.
– Az, hogy a városban vagyunk, még nem fog minket
megvédeni attól a fajta csatától – mondta Elena nyersen. És
én csak attól félek, hogy elveszítelek téged.
Raphael bátorítóan megszorította Elena kezét, míg Aodhan
ismét arrébb sétált, hogy egy kis magányt biztosítson
számukra. – Ha a mozgásod kiszámíthatatlan marad, az
védelmet nyújt számodra.
Elena ezzel nem tudott vitatkozni. Lumia végtelen
folyosóin való barangolás jó módja volt a csapdába esésnek –
és hogy az aggodalommal megzavarják Raphaelt. A férfinak
egyáltalán nem volt szüksége figyelemelterelésre, nem akkor,
mikor a Tízek Tanácsával csatározott.

s
– Talán ma délután – mondta Elena –, Aodhan és én

l
elmehetnénk, hogy felfedezzük a várost, de majd kiderül, hogy

be
kedvet kapunk-e hozzá. Elvileg csak este kéne találkoznom
Caliane-nal a sétánk miatt. – Elena Raphaelnek dőlt
mondókája végén, a férfi melege volt az a hőség, amire
Re
vágyott. – Légy óvatos, Arkangyal.
– Ne aggódj, hbeebti. – A Légió jele csillogott a
napfényben, ahogy a férfi homlokát a nőéhez nyomta. – Nem
hinném, hogy bárki a Tanácsból repetát szeretne kapni
g
Pekingből. – Némi szünet után még hozzátette: –
in

Természetesen, ha Lijuan úgy dönt, hogy meglátogat minket,

talán ránk köszönt a végjáték.
rn

***

Elena gyomra összeugrott, mikor azt figyelte, ahogy

Bu

Raphael visszatér a belső terembe, de azért tartotta magát,

semleges kifejezést erőltetett az arcára, és kényszerítette
magát, hogy egy kicsit tovább rágódjon a felszolgált ebéden.
Akár lépést is tarthat a táplálék szükségletével, mivel úgy
tűnik, hogy a bőséges étkezését fénysebességgel emészti meg.
– Energiahiányban szenvedtél – közölte Raphael, mikor a
nő említette neki a dolgot. – Emlékezz, a tested minden egyes
sejtje átalakulóban van, halandóból halhatatlanná. Te
felgyorsítottad azt a folyamatot, ami egy angyal bébinek
legalább száz évébe került volna.
Ha ebből a szemszögből nézzük a dolgot, hát csoda, hogy
úgy eszik, mint egy testépítő?
Tekintetét továbbra is a fehér-arany szárnyakon tartva,
odafigyelés nélkül tömte magába a diót és a szárított

s
gyümölcsöket. A szárított hús valószínűleg jobb lenne, de

l
Elenának is megvoltak a határai. Egy kis szárított marha az

be
úton? Az még elmegy. De darabról darabra, egyiket a másik
után enni? Nem, köszi.
Majd a belső szoba ajtajai egy baljóslatú robajjal

tagjával.
Re
becsapódtak, ezzel ismét bezárva Raphaelt a Tanács többi

A férfi nem volt egyedül, emlékeztette magát Elena. Az

ellenségekkel együtt ott voltak a szövetségesei is. És egy
g
istenverte arkangyal volt!
in

– Valamint ő az egyetlen, aki képességet mutatott arra,

hogy ellenőrzés alatt tudja tartani Lijuant – suttogta neki
Aodhan, nyilván követve a nő gondolatmenetét. – Már csak
rn

egyedül az önérdeknek biztonságban kéne tartania a többiek

támadásától. Senki sem akarja, hogy Lijuan szabadon
kelthessen káoszt.
Bu

– Charisemnont kivéve – mutatott rá Elena, ismét csak

nem törődve Rikerrel, mikor az megpróbálta elkapni a
tekintetét.
– Nem vagyok szakértő a Tanács politikáját illetően –
közölte Aodhan –, de hiszem, hogy Észak-Afrika
Arkangyalának kevés barátja van a Tanácsban. Az
Aláhullással már túl messzire ment.
 – Gyáva! – harapott rá Elena egy marék diófélére, közben
emlékeztetve rá magát, hogy minden harapás, amit megeszik,
egy lépéssel közelebb viszi a valódi hallhatatlansághoz. A
csontjai napról napra erősödtek, az ínszalagjai kevésbé voltak
hajlamosak az elszakadásra, a bőre nehezebben zúzódott és
kékült meg.
Természetesen ez mind csak relatív volt.

s
Az épp felé sétáló vámpír messze erősebb volt nála. – Elena

l
– szólította meg Riker egy olyan mosollyal, ami teli volt

be
elmebeteg bájjal, miközben a férfi cédrus és jég illata olyan
megdöbbentően csodálatos volt, mint mindig. – Akarsz
játszani? – Elég közel lépett ahhoz, hogy a csizmáik
összeértek. Re
Hüvelyét elhagyó fém szisszenése hallatszott. – Hitves,
szeretnéd, hogy levágjam a fejét?
Aodhan érzelemmentes kérdésére Riker összehúzott
g
szemmel nézett fel, de bármit is látott Aodhan tekintetében
in

attól elsápadt, majd távolabb lépett Elenától. – Csak

barátságos vagyok.
Elena úgy érezte, mintha csúszós, fekete olajjal vonnák be a
rn

férfi minden egyes szavával. Egyszerű lett volna Aodhanra

hagyni az ügy megoldását, de Elena vadász volt, és ő volt
Rafael hitvese. Senki elől nem fog elbújni. – Hogy van a szíved
Bu

mostanság? – kérdezte pengeéles mosollyal. – Az utóbbi

időben nem tudtam közelebbi pillantást vetni rá.
A férfi sziszegve fújta ki a levegőt, majd izzó vörös
szemekkel Riker ökölbe szorította a kezét. Elena szinte azt
kívánta, bárcsak valami olyat mondana a férfi, ami már átlépi
a határt, így hivatalosan is levághatnák a fejét, és
megszabadíthatnák a világot az ocsmányságától, de mikor
megszólalt, csak az agyarait villantotta ki. – A mellkasomban
van, ahová tartozik!
– Meg kéne próbálnod ott tartani.
Riker pislogás nélkül meredt a nőre, majd sarkon fordult,
és visszasétált oda, ahol Michaelára várva töltötte eddig az
idejét.
– Nem tudtam, hogy elég ijesztő tudsz lenni ahhoz, hogy

s
valódi pszichopatákat is megrémíts – mondta Elena

l
Aodhannak.

be
– Galen kényszerít, hogy gyakoroljak.
Némán nevetve a hűvös állításon, Elena tovább ette az
átkozott diót.
Re
– Éhes vagy, Elena? – jött Tasha hangja, ahogy a harcos
angyal bevágtatott a terembe, felkapott egy szem szőlőt az
asztalról, és a szájába dobta.
Elena örült, amiért nem ült le az asztalhoz. Ha ő ül,
g
miközben Tasha állt, az idegeire ment volna. – Ez az egész
in

ide-oda toporgás, miközben műalkotásokat nézegetünk, kezd

fárasztó lenni.
Tasha figyelte, ahogy megeszik egy darab kalóriadús sajtot.
rn

– Igen, Lumia számomra is egy kissé túl békés. – Vállat vonva

kihúzott egy kardot a combján lévő hüvelyéből, arrébb lépett
az asztaltól, és a levegőbe csapott vele.
Bu

– Aodhan, edzenél velem ma egy kicsit később? Szükségem

van egy kis elfoglaltságra, hogy enyhítsem az unalmam, és
Titus Mau’leája már eltervezte, hogy Astaad kísérőjével edz. –
Elenára pillantott. – Tudom, hogy neked nem a kard a
kedvenc fegyvered.
Nem az volt, de Elena már tanul bánni vele. – Ez egy
nehezebb penge, mint amire számítottam volna tőled. – Igen,
Tasha erősebb volt nála, de miért használna egy nehezebb
pengét, mikor egy könnyebb kevesebb energiát igényel, és
ugyanúgy el lehet intézni vele a dolgokat?
– Ezt használta az edzőm – felelte Tasha, visszacsúsztatva a
kardot a hüvelyébe. Az a hüvely nem volt valami díszes – mint
Aodhané, Tasha harcosként öltözött, ahogy Elena is kívánta,
bár öltözhetne. – Gondolom már hozzászoktam, és ez az, ami
megfelelőnek tűnik a kezemben.

s
– Ha ti ketten edzeni akartok, engem nem zavar – mondta

l
Aodhannak és Tashának is. – Talán tanulok pár új trükköt,

be
miközben nézem.
Tasha összevonta a szemét. – Nem tudom eldönteni, hogy
most nagyvonalú vagy, vagy van ott azért egy kis méreg is.
Re
Lenyelve az épp felkapott apró quiche 7 utolsó falatot, Elena
így felelt: – A méreg beleeszi magát a vérbe, és én nem
akarom úgy végezni egy nap, mint Michaela. – Nem számít,
Tasha mennyire idegesítette, Elena nem fogja értelmetlen
g
féltékenységre pazarolni az erejét.
in

Raphael szíve az övé volt. Ha valaha is elveszti, az nem

Tasha miatt lesz, hanem mert valami katasztrofálisan
elromlott közte és az arkangyala közt. El sem tudta képzelni,
rn

hogy mi lehetne az.

– Utálom, mikor ésszerű vagy, Elena. – Az asztalhoz
sétálva, Tasha evett még pár szem szőlőt. – Aodhan?
Bu

– Nem ma – felelte. – Talán holnap. Ma Ellie és én azt

terveztük, hogy a legközelebbi faluba repülünk,
kinyújtóztatjuk a szárnyunkat.
Elena magában elhúzta a száját – miért árulta el Aodhan a
tervüket?

7 apró pizzához vagy kenyérlángoshoz hasonlító sós pite, francia étel

 Tasha felragyogó arccal szólalt meg. – Nem bánjátok, ha
csatlakozom? Esküszöm, megbolondulok, ha még egy
folyosón végig kell bolyonganom, vagy még eggyel beszélnem
kell ezek közül a kapucnis fickók közül. Az összes tart a
nőktől, és a „testvériség” elvei mögé bújik inkább – teszi hozzá
vicsorogva.
Francba! Tasha most megint valami olyat mondott, amitől

s
Elena vigyorogni akart. – Persze, jöhetsz – mondta, mivel

l
minden egyéb válasz furcsa lett volna. – Talán meg kéne

be
kérdeznünk Xandert és Valeriust is. Tudom, hogy Xander
határozottan unatkozik.
– A legközelebbi udvaron láttam a fiút – mondta Tasha. –
Re
Megyek, beszélek vele. Mikor találkozzunk?
– Át kell öltöznöm – felelte Elena, mivel nem volt hajlandó
úgy felfedezni a várost, hogy közben a Lumiai öltözékében
volt. – Legyen, mondjuk húsz perc?
g
– Rendben.
in

Elena megvárta, míg elég messzire kerültek az Átriumtól,

és úton voltak a Raphaellel közös lakosztályuk felé, csak akkor
szegezte Aodhannak a kérdést. – Miért mondtad el neki?
rn

A férfi lehajolt, a füléhez közel beszélt, lélegzete ismét a nő

bőrét simította, és ahogy szárnyai Elenáét érintették, az szinte
már ismerős volt. – Lehet, hogy többször is el kell mennünk a
Bu

városba. Erősen gyanús lenne, ha folyton csak mi ketten

bukkannák fel. Egy csoportnyi unatkozó kísérő viszont már
más lapra tartozik…
Oh. – Jó vagy ezekben a félrevezetős dolgokban – mondta
Elena elismerően.
– Jason kényszerít, hogy gyakoroljak – mondta ugyanazon
a hűvös hangon, mint korábban. – Hetvenöt évbe került, mire
kijelentette, hogy elmehetnék kémnek, ha nem ragyognék a
sötétben.
Miközben annyira nevetett, hogy megfájdult tőle a hasa,
Elena próbált rájönni, hogy a férfi vajon viccelt-e. – Békén
hagynak valaha is? – kérdezte, mikor már ismét tudott
beszélni.
– Nem, és nem számít, milyen keményen próbálkozom. – A

s
mosolyában kimondhatatlan öröm volt. – Ők mindig ott

l
voltak, Ellie. Folyton visszahúzva engem az üvöltő mélység

be
széléről. – Nagyot nyelt. – Illium… be szokott lopakodni a
házamba, és mindenfelé művészkellékeket hagy szanaszét,
míg mást már nem tehetek, mint vagy elkezdem őket
Re
használni, vagy betemetnek.
Elena vette a bátorságot, és egy pillanatra összekulcsolta az
ujjaikat, és érezte, hogy a szíve összeszorul, mikor a férfi
viszontszorította a kezét. – Szerencsénk volt azokkal az
g
emberekkel, akik szeretnek minket, nem így van, Aodhan?
in

A férfi válasza egy olyan mosoly volt, ami még a Lumia

titkokkal árnyékolt folyosóit is beragyogta.
rn

***
Tasha, Xander és Valerius nem az egyetlenek voltak, akik
az udvaron vártak rájuk. Titus kísérője, Mau’lea szintén ott
Bu

volt, ahogy Neha tábornoka, Hiran is.

Úgy tűnt, mindenki kész egy kis kiruccanásra.
– Magnus már elindult. Ő a szárazföldön megy, majd a
faluban találkozik velünk – közölte Tasha, amint meglátta
Aodhant és Elenát.
Magnus, emlékezett rá Elena, volt az a vámpír, akit Astaad
hozott magával kíséretként. A férfi egy fényes, fekete ménen
érkezett, amit szabadon hagyott futkározni, füttyel hívva
vissza, mikor szüksége volt rá. Elena elképzelni sem tudta,
hogyan hozták a lovat Marokkóba – talán a pompás
teremtmény szokva volt a repülőkhöz. – Cristiano? – kérdezte
Tashától.
– Hannah-val marad – aki még mindig a Galériát issza
magába.

s
Pillanatokkal később, mind kitárták a szárnyukat

l
felkészülve a felszállásra, majd ahogy egymás után felszálltak,

be
az ég megtelt szárnyakkal, közben azért figyeltek rá, hogy elég
helyet hagyjanak egymásnak, nehogy összeakadjon a
szárnyuk.
Re
Elena megvárta, hogy mindenki elinduljon, míg már csak
Aodhan maradt. Ez az égen lévő többiek számára sokkal
nehezebbé tette, hogy megítéljék, pontosan mekkora
erőfeszítést igényel tőle egy függőleges felszállás. Ami a
g
Luminatát illeti, mivel Elena az udvar közepén állt,
in

remélhetőleg elég messze lesznek ahhoz, hogy ne tűnjön fel

nekik semmilyen árulkodó apróság.
– Ellie, adhatok egy kis lendületet.
rn

Elena megrázta a fejét. – Nem, úgy döntöttem, azt akarom,

hogy a Luminata tudja, hogy nem leszek könnyű préda. –
Mindennek megvolt a maga ideje, a lopakodásnak épp úgy,
Bu

mint az erőfitogtatásnak is az ellenségeid előtt, így azok

háromszor is átgondolják, mielőtt bármilyen ellenséges akciót
megfontolnának. Az, hogy a Luminata idáig nem tett semmi
fenyegetőt, nem változtatott a tényen, hogy a bőre szinte már
abban a pillanatban bizsergett a veszélyérzettől, ahogy erre a
helyre ért. Dacára az érzéseinek, érzelemmentesen tartotta az
arcát, kitárta szárnyait, összeszedte az erejét, és
elrugaszkodott. Az ismerős feszülés a vállaiba vágott, majd a
mellkasában is éreztette magát, fájdalom szikrákat küldve
végig le a hátán.
De aztán már a levegőben is volt, ahol képes volt siklani a
légáramlatokon, míg Aodhan felért és csatlakozott hozzá. –
Menj magasabbra, Aodhan – mondta a férfinak; passzos
fekete pólója rásimult a szélben. – Úgy jobban szemmel tudod
tartani a dolgokat.

s
– Nem tudlak megvédeni, ha túl magasan vagyok.

l
– Bárkit vissza tudok tartani ebből a bandából, míg ideérsz

be
erősítésnek – mutatott rá, megpaskolva a nyílpuskát, amit a
farmerjára szíjazott. – Inkább szeretnék egy őrt fentre, így
figyelni tudsz minden furcsa mozgásra.
Re
Aodhan, aki olyan ragyogó volt a napfényben, hogy nehéz
volt ránézni, bólintott, majd a felhők felé szárnyalt, ahol távoli
fénytöréssé vált, a nap egy független darabjává.
A többiek szétszóródtak a széles területen, mindegyikük a
g
többiektől függetlenül repült, míg közben azért a tágabb
in

csoportban maradt. Mikor Neha tábornoka addig lassított,

amíg Elena mellé nem ért, a nőnek erőt kellett vennie magát,
hogy ne ellenőrizze, hogy a fegyvere könnyen elérhető
rn

maradt-e.
Bu
 25. Fejezet

– Hitves – köszöntötte a fekete hajú angyal, akinek olyan

s
sötét vörösesbarna színű szárnyai voltak, amilyet Elena még

l
egyetlen másik angyalon sem látott.

be
– Hiran tábornok.
– Rhys tábornok utasítást adott, hogy érdeklődjek Mahiya
felől – mondta a férfi, az arca kifejezéstelen volt. – Ő
elégedett? Re
Visszagondolva, Elena emlékezett rá, hogy Mahiya melegen
beszélt Rhysről és a feleségéről. Ők sosem bántak vele rosszul.
– Igen – felelte. – Épp kitapasztalja a szárnyait. – Életében
g
először, Mahiya szabadon, pontosan az lehet, aki csak lenni
in

akar, és ő rendkívüli teremtés.

– A kémmester jól bánik vele? – Hiran halványan
elmosolyodott. – Rhys tábornok kérdése – azt üzeni, hogy
rn

tudja, hogy nincs joga ilyen kérdéseket feltenni, de Mahiyának

nincs apja, aki vigyázzon rá.
Nem, az ő apja Neha hitvese volt, aki abból kiindulva, amit
Bu

Elena a férfiról tudott, egy haszontalan semmirekellő volt. –

Mahiyának van egy nagyon ijesztő anyja.
– Nivriti szereti őt, ebben nem kételkedem – mormolta
Hiran elgondolkodva –, de én úgy gondolom, hogy Nehának
és Nivritinek mindig is egymással lesz a legfontosabb
kapcsolata. Még ha gyűlölik is egymást, örökre össze vannak
kötve.
 Ez a megjegyzés váratlan és éleslátó volt. Mahiya anyja és
Neha ikrek voltak, de nem ez volt az egyetlen kötelék, ami
összekötötte őket. Több évszázadnyi érzelem, emlékek és
árulás. Elena megértette ezt. Ugyanez az érzelmi káosz kötötte
össze őt az apjával. – Jason és Mahiya nagyon boldogok –
felelte, mert tisztában volt azzal, hogy ezzel nem árul el titkot.
Amit nem mondott el, az az volt, hogy a férfi, aki az

s
áthatolhatatlan sötétségéről volt ismert, bármit megtenne az ő

l
hercegnőjéért. Bármit. Ez fájdalmasan sebezhetővé tenné a

be
kémmestert, ha Mahiya nem lenne pontosan ugyanolyan
sebezhető. Ha Jason kérné, Mahiya a saját szívét is kikaparná.
– Biztos vagyok benne, hogy Rhys tábornok boldog lesz, ha
Re
meghallja ezt – válaszolta Hiram elég melegséggel a
hangjában ahhoz, hogy Elena tudja, mélyen tiszteli a másik
férfit. – A kedvese, Brigitte, ajándékot küldött Mahiyának. –
Kis szünetet tartott. – A hitvesed és az úrnőm közti hűvös
g
kapcsolat miatt, hűtlenségnek érezték, hogy kapcsolatba
in

lépjenek Mahiyával, de nem hagyhatták, hogy ez a mostani

lehetőség elvesszen. Nagy szívesség lenne, ha el tudnád neki
vinni az ajándékukat.
rn

– Megtehetem – felelte Elena, tudván azt, hogy azt az

ajándékot alaposan át is fogja vizsgálni. Nincs az az isten,
hogy olyan ajándékot vigyen vissza Mahiyának, ami esetleg
Bu

árthat neki.
– Eljuttatom önhöz, mielőtt eljönne a Lumiából való
távozás ideje. – Hiran egy udvarias búcsúzásként fejet hajtott
felé, majd elrepült, szárnyai erőteljesen csaptak a levegőbe,
hogy utolérje Valeriust.
Eközben Xander egészen alacsonyan repült, szinte súrolva
ennek a napsütötte tájnak az aranyszínű földjét, a szárnyában
lévő arany szálak és az alsó felén lévő ezüst szinte lángba
borult, ahogy fiatalos lendülettel bukott alá hol erre, hol arra.
Mind Illiumra és Izzyre emlékeztetve, Elena a fiú repülési
magasságára ereszkedett. – Mi olyan érdekes? – kiáltotta oda,
mikor elég közel ért.
– Állatok vannak odalent! – kiabálta vissza Xander. – A
kecskék olyan keskeny párkányokon ácsorognak, hogy el sem

s
hiszem, hogy nem esnek le!

l
Elena csatlakozott hozzá a kecskelesre. Nem egy olyan

be
tevékenység, ami valaha is eszébe jutott volna. Ez
határozottan nem New York volt. De mindkettőjüket
szórakoztatta a dolog – és Xandernek igaza volt: azok közül a
Re
kecskék közül néhánynak ragasztó kellett, hogy legyen a
patáján, vagy valami hasonló. Az alatta fekvő táj nem volt
különösen hegyvidékes, de a hegyek, amelyek itt emelkedtek,
meredekek voltak, és nem volt rajtuk sűrű növényzet.
g
– Magnus!
in

Az alattuk vágtató oroszlánsörényes lovas felnézett Xander

kiáltására és integetett, majd ismét ráhajolt fekete ménje
nyakára; a férfi nyilvánvalóan otthonosan mozgott ezen a
rn

közlekedési eszközön, habár egy olyan területen élt, ahol ez

nem volt kimondottan gyakori. De ahogy Elena már
megtanulta, az angyaloknak és vámpíroknak hosszú
Bu

történetük van.
Magnus simán születhetett lovakkal teli tájon is.
Mikor Elena, Xander és a többiek végül elhagyták a Lumia
fallal ellátott határát, a légi őrség feléjük intett a szárnyával,
de nem állt az útjukba.
Az első dolog, amit Elena észrevett, az a szárny nélküli őrök
teljes hiánya volt – úgy tűnik a Lumiának semmilyen
minőségben nincs szüksége a vámpírokra, még őrségként
sem. A második pedig, az őrszázad puszta mérete volt – és
amit ő látott, az csak egy része volt annak a haderőnek, ami a
határ ezen részére volt kijelölve.
Raphael, tudtad, hogy a Lumiának saját serege van?
Elenának nem volt meg ahhoz az ereje, hogy olyan messzire
„küldje” a gondolatait, de Raphael nagy távolságokból is képes
volt meghallani őt.

s
Egy pillanattal később a szél metsző harapása elárasztotta

l
Elena fejét. Milyen nagy?

be
Ez csak becslés, felelte Elena, majd megadta a férfinak a
számot.
Érdekes. Raphael hangja hűvös volt – nem Arkangyal
Re
hűvös, csak elgondolkodó hűvös. A Lumiát mindig egy őrség
egészítette ki, ami az összes arkangyali területről származó
önként jelentkezőkből állt. Hacsak a Tanácsból valaki nem
küldött ide nagyszámú embert, akkor a Lumiának az
g
önkénteseken túl is toboroznia kellett.
in

Elena elhúzta a száját. Nem tudom elképzelni, ahogy

bármelyik arkangyal meggyengítené a védelmét azért, hogy
komoly őrséggel lásson el olyan férfiakat, akiknek elvileg
rn

egy csapatnyi szerzetesnek kellene lenniük.

Lehetséges, hogy ezek a szerzetesek többé már nem
semlegesek, és egy arkangyalt szolgálnak, mutatott rá
Bu

Raphael. Megkérem Aodhant, hogy a visszautatokon erősen

figyeljen, hátha be tudja azonosítani valamelyik angyalt a
századból.
Majd meglátjuk, mit tudsz kideríteni a faluban, tette
hozzá. Ha az ott élő angyalok és vámpírok agresszívak,
akkor lehetséges, hogy ez a Lumia részéről csak túlreagálás
vagy erőfitogtatás. Ezalatt én megpróbálom nem megölni
Charisemnont.
 Az utolsó rész nem épp úgy hangzott, mint valami vicc. Mi
történt?
Semmi. De ránézek és Stavre-t látom.
Ő volt a legfiatalabb angyal, aki az Aláhullásban halt meg,
ravatala virágokkal volt borítva, amit harcos bajtársai
helyeztek oda. Egy nap megöljük azt az aljas gazembert,
mondta Elena. Még jobb, szeretem elképzelni, ahogy a

s
betegségkeltő képessége ismét ellene fordul, de ezúttal egy

l
lassú, kínzó, és végül halálos verzióban. Ne vesztegesd rá az

be
energiád!
Bölcs tanács a hitvesemtől. Megpróbálnom követni.
Elena, egy mentális csókot küldve a férfinak, egy kissé
Re
fentebb szárnyalt, amikor az első épületek láthatóvá váltak a
horizonton – egy cseppnyi élet, a máskülönben száraz táj
közepén. Érdekes módon, semmi sem tűnt két emeletnél
magasabbnak – az angyalok hajlottak rá, hogy mikor
g
építkeznek, fölfelé törjenek, bár az alacsony lakások sem
in

voltak ismeretlenek a terület időjárásától és topológiájától

függően. A Lumia maga is kecsesen közel helyezkedett el a
földhöz – habár egy kiemelkedésen ült –, szóval talán az
rn

befolyásolta a település építészetét.

Elena szerette volna átnézni a helyet mielőtt leszáll, látni,
hogy mekkora területet foglal el, megtippelni, hogy hány
Bu

emberrel kell számolni a vadászat közben, hogy a képen

látható nő identitását előássa. Abból, amit tudott, a miniatűrt
akár évszázadokkal ezelőtt is festhették, és senkinek a
leghalványabb ötlete sem lesz majd az egészről, de azért meg
kellett próbálnia.
A település szélén álló otthonok nagyon aprók voltak és
földszínűekre festették őket, így egész beleolvadtak a tájba.
Majd gyümölcsfák következtek – talán füge és narancs –,
amiket a zöldségekkel beültetett földek megdöbbentő zöldje
követett, amit a kíméletlen napsütés és száraz környezet
ellenére öntöztek. Tehenek pillantottak fel nyugodtan a
fölöttük elsuhanó szárnyak árnyékára, és gyerekek rohantak
az otthonaikba.
Elena elkomorodott.
A gyerekek New Yorkban is rohantak az angyalok árnyékai

s
alatt, különösképp a Centrál Parkban, de ők mindig követni

l
próbálták a szárnyakat, nem pedig kitérni előlük. Lehet, hogy

be
Raphaelnek igaza van, és az angyalok, akik a faluban élnek,
agresszívak és erőszakosak voltak? Nem mintha egyet is látott
volna közülük; az égen az egyedüli szárnyak az ő csoportja
volt. Re
Fák és házak törték meg a gazdag, zöld foltokat. A farmok
kicsik voltak, minden föld lábon is könnyen bejárható. Minél
mélyebbre repültek a település területére, a házak annál
g
jobban csoportosultak, a zöld részek egyre kisebb foltokban
in

következtek, amik valószínűleg már csak magánkertek voltak.

Az egészet áthatották a földszínek.
Nem voltak kúriák. Nem voltak korlát nélküli erkélyek sem,
rn

legalábbis olyan, amit kiszúrt volna. Semmi a két emeleten

túl, amit már előzőleg is észrevett. Pár lapos tető, ami
landolási pontként használható, de azoknak az embereknek,
Bu

akiket rajta látott, nem volt szárnyuk.

Egyre több és több városlakó került elő, páran a fák
árnyékában foglaltak helyet, mások a dolguk után siettek az
arcukat színes sálakkal eltakarva. Azok a sálak szükségesek
voltak a nap könyörtelen sugarai alatt. Elena beletömött egyet
az oldalzsebébe még korábban, mikor ő és Aodhan a
lakosztályuk felé kanyarodtak; egy fényes lila anyag volt
ezüstös szálakkal átszőve, amit a legutóbbi Marokkóba tett
útján szerzett.
Repülés közben a szél hűtötte a nap csókját, és bármilyen
kárt is okozott, azt gyorsan rendbe hozta a halhatatlanok
képessége, ami az olyan apró felszíni sérüléseket
meggyógyította, de a földön a hőséggel büntetni lehetett. A
Lumia csoport azon tagjai, akiknek nem jutott eszébe sálat

s
hozni, valószínűleg nagyon hamar, nagyon boldoggá tesznek

l
néhány helyi árust.

be
A falu központi piaca nem sokkal később tűnt fel alattuk.
Elena beutazta a világot, mint vadász. Számára bármely
város vagy falu kedvenc része a nyüzsgő piacterek egyike volt,
Re
függetlenül attól, hogy az egy apró trópusi sziget szabadtéri
piaca volt, ahol csak egy vékony horganytető tartotta távol a
délutáni esőt, míg az emberek civakodtak, vagy szűk utcák
labirintusában volt található, amik gyakran egyben az óváros
g
központjai is voltak.
in

A bevásárlóközpontoknak nem volt ilyen hatásuk, habár a

Times Square-nek igen.
A kiszámíthatatlanság volt az, amit Elena élvezett, hogy
rn

nem tudta, milyen árust vagy üzletet talál a sarkon túl, vagy
milyen véletlenszerű látnivalók tárulnak majd a szeme elé.
Mint amikor látta, ahogy festik és kifeszítik a selyemszálakat a
Bu

fal mentén, vagy mikor besétált egy apró kávézóba egy

óvárosban, és egy Michelin-csillagos intézményben találta
magát. Aztán ott volt az a tangát viselő nő a Times Square-en.
Amiben semmi túlságosan szokatlan nem lett volna, azt
leszámítva, hogy a halandó nő Illiumként volt öltözve, fekete,
kékbe mártott parókával, arany kontaktlencsékkel és
műszárnyakkal kiegészítve, amiket egy olyan hevederrel
viselt, ami szemlére tette csillogó ezüstre festett melleit. Elena
nem tudta volna eldönteni, hogy szörnyülködjön-e vagy sem a
barátja kedvéért, ha nem pont ő lett volna az, aki megmutatja
neki az előadót – Illium szerint vicces volt.
A férfi pózolt az elragadtatott előadóval és rávette Elenát,
hogy lefényképezze őket.
Abból, amit Elena látott, ez a piactér, akárcsak a Times
Square, állandó volt, kis üzletek sorakoztak szorosan egymás

s
mellett, olyan lejtős tetőkkel, amik több lábnyira kinyúltak,

l
hogy árnyékot biztosítsanak a boltok előtt kirakott áruknak.

be
Napfény tűzött az egész tájra, de néhány okos várostervező
számos nagy fának is helyet hagyott, amik árnyékot nyújtottak
a vásárlóknak, így azok kényelmesen elidőzhettek.
Re
A legnagyobb fa törzsét egy fapad ölelte körül, amin nőket
és férfiakat látott ülni és beszélgetni, miközben valamit ittak.
Remélte, hogy friss menta tea, és a nyál is összefutott a
szájában már az íze emlékére is, ami Marokkói élményeinek
g
szerves része volt.
in

A piactér nem csak egyetlen utca volt, hanem csorba

kerékként terült el, aminek a küllői különböző hosszúságúak
voltak. A leghosszabb küllő végénél, ami a falu legnyugatibb
rn

széléig tartott, és nem voltak körülötte otthonok, Elena

megpillantott – és a szaga is megütötte az orrát – egy
cserzőműhelyt. Más olyan üzletek vagy iparágak, amelyek
Bu

káros füstöt vagy szagokat bocsájtottak ki, valószínűleg

szintén ahhoz a széléhez közel helyezkedtek el, hasonlóan
ahhoz, ahogy a nagyobb városok elkülönítették ipari
körzetüket a kiskereskedelmi vagy lakóövezetektől.
Ahogy Elena és a többiek elhaladtak felettük, az emberek
alattuk mind felnéztek, de senki sem integetett. Őszintén
szólva inkább úgy tűntek, mint akik furcsán mozdulatlanná
vállnak. Angyalsokk? Nem, gondolta Elena. Azok a halandók,
akik annyira elámultak az angyaloktól, hogy jelenlétükben
szinte lefagyott, sóbálvánnyá dermedt állapotba kerültek,
ritkák voltak.
A reakció lehetett pusztán csak meglepődés: a Luminata
nem gyakran repült ki ide – ha egyáltalán valaha is megtette –
, mivel az ő egész hitvallásuk arról szólt, hogy elmélkedéssel
találják meg az útjukat a lumineszcenciához, miközben

s
beburkolóznak tisztán ellenőrzött környezetükbe. A

l
halandókkal való alkudozás és az élet durva valóságával való

be
szembesülés nem kimondottan illett bele abba az életvitelbe,
nem számít, hogy csűröd-csavarod a dolgot.
Biztosan az őrosztag volt az, aki a készleteket és minden
Re
mást, amire a Lumiának csak szüksége lehetett, beszerezte.
De az őrök szintén angyalok voltak. Szóval mire fel ez a zavaró
reakció? És hol vannak a faluban lakó angyalok?
Tovább haladva a piac felett, az egész csoportjuk a falu
g
legszéléig repült, ahol az otthonok ismét egyre távolabb
in

helyezkedtek el egymástól, és a zöld mezők vették át a

főszerepet. Tasha volt az élen, és amikor megfordult, a
többiek követték. Elena nem volt benne biztos, hogy mindenki
rn

le akar-e szállni, de esze ágában nem volt anélkül távozni,

hogy ne beszélt volna a falusiakkal.
Ezt észben tartva, a piac felé kanyarodott, mikor a
Bu

faluközpont közelébe értek. Az előtte repülők továbbmentek,

majd valaki hátrapillantott, és elindított egy láncreakciót.
Mikorra Elena landolt a piactér közepén – a fánál, amit
körülölelt a fapad –, úgy tűnt, mindenki úgy döntött, hogy
csatlakozik hozzá.
Elena felpillantott az ég poros kékjére, és csak remélte,
hogy Aodhan nem érzi magát kényszerítve rá, hogy leszálljon.
Talán nincs problémája az apró érintésekkel azoktól, akikben
leginkább megbízik, de gyűlölné a piacot, ártana neki.
Számára jobb, ha odafönt marad, és figyelmezteti Elenát, ha
probléma merül fel.
Az angyalok landolásának zaja hallatszott… majd a pattogó
csend.
A rossz érzés, ami az utóbbi időben gyakran hatalmába
kerítette, most is megborzongatta. Mert nem a meglepetés

s
volt az, amit a körülöttük levők arcán látott. Nem, ez sokkal

l
sötétebb érzelem volt annál, egy olyan, ami sápadtan feszült a

be
csontra és beárnyékolta a legmélyebb barnától a napsütötte
aranyig változó színű bőrt, és amitől az emberek lélegzete
szaggatott zihálássá vált.
Félelem? Re
A szárnyakat visszahajtották, hogy a legkevesebb helyet
foglalják el, majd Elena figyelte, ahogy a többi angyal
felfedezőútra indul. A landolási területhez legközelebb
g
gyümölcs és fűszer standok álltak, mögöttük pedig másféle
in

termékek voltak kipakolva. Ahelyett, hogy tovább ment volna,

Elena az ülőhellyel körbevett fa lombja felé tartott, mintha
csak a nap sugarai alól akarna kijutni, és próbált ráhangolódni
rn

a körülötte lévő suttogásra.

Nem tudta, miért vesztegeti az idejét – egy pár szótól
eltekintve, amit az anyja ragasztott rá, nem beszélte vagy
Bu

értette a marokkói arabot, azok a szavak pedig olyanok voltak,

amiket Marguerite-nek gyakran mondogatott a saját anyja.
Az, hogy Marguerite bármire is emlékezett, az maga volt a
csoda, tekintve, hogy milyen fiatalon lett árva.
Bár azok a szavak, amikre Elena anyja emlékezett, szinte
mind a szeretet szavai voltak, amit egy gyermekéért rajongó
anya mondana imádott gyermekének. Marguerite-et
mélységesen szerették, és ez az igazság hiába, hogy távoli, de
erős emlék volt, ami biztosította Elena anyja számára, hogy
érintetlen lélekkel élje túl a nevelőszülőket.
– … Raphael…
Ez az egyetlen szó azonnal átvágott a tűnődésén.
A baljára tekintve elkapta a beszélő, egy nyúlánk tinédzser
fiú tekintetét. Talán tizenöt, legfeljebb tizenhat éves lehetett,
bőre halvány barnája alatt elsápadt, mogyoróbarna szemei

s
hatalmasra tágultak. – Mi van Raphaellel? – kérdezte Elena

l
mosolyogva.

be
Ha lehetséges, a fiú még inkább elsápadt, míg a barátai úgy
néztek Elenára, mintha csak arra várnának, hogy előhúzza a
nyílpuskáját és keresztüllőjön egy nyilat a fiú szívén, majd
Re
összetörten és vérezve hagyja a száraz talajon.
A dermedtség, a fagyos rémület egyre erősödött Elenában.
g
in
rn
Bu
 26. Fejezet

– Elena vagyok – próbálkozott megint, barátságos hangon

s
szólt, és remélte, hogy a másik beszél angolul. – Hogy hívnak?

l
Az ádámcsutkája fel-le mozgott kétségbeesetten, majd a fiú
megtalálta magában a bátorságot, és az mondta: – Riad.

be
Elena odaintett neki, de nem tett semmilyen hirtelen
mozdulatot.

Engem akarsz?
Re
A fiú arcát verejték lepte el, de odament. Majd kibökte: –

Lehet, hogy egyszerű volt az angol nyelvismerete, de a

kérdés megütötte a fülét, mert finoman hibás volt. – Csak
g
beszélgetni szeretnék – mondta Elena, amikor a fiú elég közel
in

jött ahhoz, hogy ne kelljen a beszélgetéshez felemelnie a

hangját – bár azok a barátok, akik csendes állásfoglalásként
vele jöttek, kétségtelenül hallották őt. Jó. – Nem bántok
gyerekeket. Ha tudod, ki vagyok, akkor tudod, hogy ez az
rn

igazság.
Ismét nagyot nyelve, Riad elkerekedett szemmel suttogta:
Bu

– Vadász angyal.
Elena sóhajtott, mikor meghallotta a becenevet, amitől
nem tudott szabadulni. – Igen, igen. – A csípőjére tette a
kezét, haragos tekintettel nézett. – Vámpírvadász, ha nem
bánod.
Valamiért úgy tűnt, ez arra késztette a tinit, hogy ellazuljon.
Egy gyenge mosollyal, ami áttört a félelmen, azt mondta: –
Hallottam történeteket. Tíz vámpírral harcoltál egyszerre. –
Az egyik kezét felemelte, és a levegőbe öklözött. – Bumm! –
Majd egy másik ütés. – Bumm!
Amikor a fiú barátai egyszerre bólintottak, Elena
vigyorogva mondta: – Lehet. – Körbetekintett, mielőtt a
figyelme visszafordult volna Riad felé. – Miért vagy olyan
rémült?
– Nincs oka. – A koszban csoszogva, lefelé nézett, az arca

s
elsápadt és a pulzusa annyira felgyorsult, hogy Elena szinte

l
látta ugrálni a nyakán.

be
Elena úgy döntött, most elengedi. – Mit gondolsz arról,
hogy az idegenvezetőm légy? – mondta ehelyett. – Mutasd
meg a legjobb boltokat.
Re
Elővéve a sálját, Elena körbetekerte a fején, ahogy azt egy
marokkói vadász társa mutatta egyszer. Ezzel a módszerrel
leárnyékolta az arcát, megvédve azt a naptól. És nem
mellékesen eltakarta a haját, ami hasznos volt, mert nem
g
szerette volna kiborítani az embereket a Majdával való
in

hasonlóságával – feltéve, ha volt még élő ember, aki ismerte

őt. És ha egyáltalán volt bármilyen kapcsolata ehhez a
városhoz.
rn

Riad leesett állal mondott valamit helyi dialektusban, ami

arra késztette a barátait, hogy közelebb lépjenek. Mind az öt
fiú Elenára meredt. Mikor ő erre felvonta a szemöldökét,
Bu

négyen elpirultak és hátraléptek. Riad volt az egyetlen, aki

beszélt. – Úgy nézel ki … – Mogorva tekintet, egy gyors
szóváltás, mielőtt úgy tűnt, megtalálták a helyes szavakat. –
Mint egy unokatestvér – fejezte be a mondatot. – Mint mi, de
mégis más.
– A nagymamám marokkói volt.
 Tiszta, ártatlan izgalom gyúlt az arcokon. – Igazán? – Egy
másik tini kérdezte ezt, és úgy tűnt, ez a váratlan tudásmorzsa
feloldotta a félelmüket.
– Igazán – válaszolta Elena. – Ki tudja, talán vannak itt
őseim.
Mindannyian nevettek, viccnek gondolva a szavakat, de
Elena így nyert öt tini kísérőt, és amikor besétált a jellegzetes

s
piacra, a csoportja több tagja szétszóródott, míg már nem

l
látott senkit a közvetlen közelében. A rögtönzött kíséret úgy

be
tűnt, összezavarta az óvatos boltosokat és lakókat, és míg a
fiúk fecsegtek, néhány felnőtt mosolya vágta át a félelem
nehéz fátylát, ami ott derengett minden arcon.
Re
Elena hamar megállapította, hogy a fiúk megosztották a
marokkói származására vonatkozó információt. Csalódott,
mert senki nem nézett úgy rá, mintha bármi mást is látna,
mint egy idegen angyalt. Érdeklődve talán, de csak ennyi volt.
g
Határozottan nem érzékelte, hogy felismerték.
in

Különben is, elég valószínűtlen volt. Marokkó nagyváros

volt, és a nő, aki az őse lehetett, a város bármelyik részéről
származhatott. Csak mert Majda volt Lumiában és ismerte
rn

Giant, ez nem jelentette azt, hogy helybeli volt.

Aztán jött a szőnyegkészítő.
Az idős ember, aki halvány barna szemekkel bámult
Bu

Elenára, a szemöldökét olyan mélyen ráncolta, hogy sötét

barázdákat vágott a ráncos homlokára. – Szeretnél szőnyeget
vásárolni?
– Nem ma. – Elena átfuttatta ujjait a kézzel készített
fonalakon. – Csak csodálom a dolgokat.
A szőnyegkészítő olyan hangot adott ki, amiből a fiúknak
egyértelmű volt, hogy tartsák magukat távol a bolttól, a hatás
bizalmaskodó megszokott volt, hogy Elena gyanította, a fiúk
kereskedő családokból származhatnak, és az utcákon vadul
szaladgálva nőttek fel.
Sietősen kihátrálva, a fiúk kiáltva adták tudtára, hogy
odakint várják.
Elena nevetett, tett egy megjegyzést a tini szóáradatról, és
ahogy megfordult, a sálja lecsúszott és felfedte a haját. A
szőnyegkészítő levegő után kezdett kapkodni és úgy bámult

s
rá, mintha kísértetet látna.

l
– Ismerte őt? – kérdezte Elena finoman, nem fecsérelve az

be
időt. – Majda. Ismerte őt?
Borzalom kúszott az elsápadt bőre alá, úgy tűnt, a csontjai
reszketni kezdtek. – Hölgyem, úgy vélem, a boltom túl
szerény hozzád. Re
Körbepillantva Elena meggyőződött róla, hogy senki nem
leskelődik. – Nem akarok ártani neked – mondta a
szőnyegkészítőnek.
g
A szeme fehérje kivillant a boltosnak – aki legalább
in

hetvenöt éves lehetett –, és elindult a sarok felé, ahol egy kis

asztalon teázáshoz való kellékek voltak. – Készítek neked
menta teát – mondta, de a keze úgy remegett, hogy nem tudta
rn

megtartani a rozsdamentes acélkannát, amiben a forró víz

volt, és a kanna zörögni kezdett a fényezett tálcán, amire
ráhelyezték.
Bu

Hangok hallatszottak kintről, majd két nő sietett be a

boltba, akik lefagytak, amikor meglátták Elenát. A borzalom
az arcukon zsigeri szúró fájdalom volt, akár egy jeges tőr. De a
fiatalabb megtalálta a bátorságát, hogy átmenjen Elena
túloldalára. Leejtette a kezében tartott csomagot a földre, és
rátette a kezét az öregember felkarjára, ahogy ott állt a teás
asztalka felé fordulva. – Abba?
Apa.
 Elena megtanulta ezt a szót az utazásai során. Jeffrey
mindig Papa volt neki, amikor gyerek volt, Marguerite pedig
Maman, az anyja sokkal járatosabb volt a felvett nyelvében.
Az öregember reszkető hangon mondott valamit, mire a
lánya Elena felé fordult, elgyötört arca eltökéltséget tükrözött.
– Az apám öreg és fáradt. Csak békességben akar élni.
Szóval vidd a bajt, amit a fejünkre hoznál, és menj.

s
A lánynak nem volt szüksége arra, hogy kimondja az utolsó

l
szavakat – Elena hangosan és tisztán hallotta őket. Csalódott

be
volt, de nem akart terrorizálni egy öregembert a válaszokért,
ezért feltette a sálját, ismét eltakarva a haját, ami előidézte ezt
a reakciót.
Re
– Sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hoztam – mondta
Elena. – Ha valaha is beszélni szeretne velem, megtalál a New
Yorki Arkangyal Toronyban. A nevem Elena – mondta, nem
feltételezve, hogy a távoli város eseményei az ittenieket
g
bármennyire is érdeklik. Elhaladva az idősebb nő mellett, aki
in

még mindig lefagyva állt a bejáratnál, Elena megtalálta a

kíséretét, akik egy szétosztott csomag édesség körül
henyéltek.
rn

– Elena! Elena! – Abban a pillanatban, amikor kilépett az

utcára, rajzani kezdtek körülötte.
Elena hagyta, hogy megmutassák a piacot, hallgatott és
Bu

nézelődött.
És észrevette, hogy bár angyalok nem éltek a városban, itt
mindenki rettegett tőlük – de a félelem mögött hideg gyűlölet
égett. A nagy részétől elszigetelődött a fiúk lelkes elfogadása
miatt, de elkapta a veszélyes villanásokat a szemekben, amik
felé fordultak, amikor nem gondolták, hogy észreveszi, látta a
számtalan legörbült szájzugban, érezte, ahogy óvatosan
elkerülték őt, a vállak merevségéből és az összeszorított
kezekből.
Nem volt nehéz levonni a következtetést.
Arkangyal, hallasz?
A válasz két másodperc alatt megérkezett. Természetesen,
Hbeebti. Astaaddal vitatkozom – bizonytalan Charisemnon
érvei miatt.

s
Elena gyors döntést hozott. Ez nem sürgős. Tedd, amit

l
tenned kell – megbeszéljük a dolgokat este.

be
A viharos tenger csókja az elméjében, ahogy Raphael
visszavonult, hullámokban fodrozódott, az érzések, amik a
nyomában maradtak, reagáltak a hangjára, mint a vadtűz, ami
benne élt. Re
– Nahát. – Riad suttogása és elkerekedett szemei miatt
Elena feje néma kérdésre fordult.
– A szemeid egyszerre csak – frusztrált szünet, amíg a
g
barátaival beszélt – fellángoltak – mondta végül. – Fehér tűz
in

egy fekete középpont körül. – Az ujjait robbanásszerűen

szétnyitotta, aztán összezárta őket. – Van fehér tűz, aztán
nincs fehér tűz.
rn

Szuper, a szemei egyre furcsábbak.

Elena meglátta Xandert abban a pillanatban, amikor
eszébe jutott az angyal; Valeriussal az oldalán sétált el előtte.
Bu

Amíg Valerius arca nem árult el semmit, Xander aggodalma

nyilvánvaló volt. Megpróbálta rejtegetni, de fiatal volt, és
Elena gyanította, hogy ami ezt elindította, az teljesen a
tapasztalatai határán túl volt.
Miközben feléjük indult, szólt az öt fiatalnak, hogy
tartsanak vele. Ők jöttek, de megálltak biztonságos
távolságban Elena háta mögött, az arcuk óvatosságot
tükrözött. – Xander, szeretném, ha megismerkednél a
kísérőimmel – szólt Elena, majd bemutatta a fiúkat név
szerint.
Xander arca felragyogott, a szenvedés visszavonult. –
Xander vagyok – mondta, a fejét előre biccentve. – A
nagyapám Alexander.
A fiúk lélegzete elakadt, nyilvánvalóvá téve, hogy mind
ismerik az ezüst szárnyú arkangyal legendáját, aki hosszú

s
Alvás után ébredt fel. A folyamatos csacsogásuk ellenére, amit

l
Elena végighallgatott, és attól eltekintve, hogy nyilvánvalóan

be
ezer kérdésük lenne Xanderhez, a fiúk közül senki sem szólalt
meg.
– Xander csak egy kicsivel idősebb tőled – mondta Elena,

számítás szerint ő –
Re
megpróbálva „emberiesebbé tenni” a fiatal angyalt. – Emberi

– Húsz körül jár, talán huszonegy egy nagyon esedékes

napon – szólalt meg váratlanul Valerius.
g
– Igen – mondta Xander. – Kiképzésen vagyok. – Vetett
in

Valeriusra egy pillantást. – És mivel az apám nagy tábornok

volt – gyorsan nyelt egyet és elakadt a lélegzete –, és a
nagyapám Alexander, ezért egyetlen összejövetelt sem
rn

nélkülözhetek anélkül, hogy meg ne kérdőjeleznének,

bírálnának vagy rendreutasítanának.
A tinik megpróbáltak mosolyogni, mielőtt az egyikük
Bu

megkérdezte, Xander milyen típusú edzést csinál. Ő rögtön

elkezdett íjpuska gyakorlatokról és légi manőverezésről
beszélni. Tíz perccel később Elena boldogan otthagyta az őt
körülvevő izgatott tiniket, akik kérdésekkel bombázták, és
csatlakozott Valeriushoz, aki távolabb maradt tőlük.
– Ő egy fiatalember, aki hamarosan hozzánő az erejéhez, és
igazi felnőtt lesz belőle, de ma mintha elveszett lenne – nincs
hozzászokva, hogy félelemmel és gyűlölettel tekintenek rá –
mondta Valerius egy lélegzettel, mérgesen dünnyögve, amit
Elena csak azért hallott meg, mert ott állt közvetlenül a
jobbján. – Nem azután, hogy az apja területén nőtt fel,
Titusnál tanult, majd a szeretett és tisztelt nagyapja fogadta.
Elena nem ismerte Xander apjának vezetői stílusát, de
tudta, hogy Titust kedvelték. Nem csak azok a nők, akiket az
ágyába vitt, de minden embere – halandók és hallhatatlanok

s
egyaránt. Elena jól megértette, miért. A nagy harcos

l
arkangyal az egyik kedvence volt a Tanácsban. Ő hitt a

be
becsületben a legmélyebb értelemen. – Titus soha nem árt a
gyengéknek, nem tartja tiszteletre méltónak.
– Igen – és ez a lecke, amit Xander megtanult mindhárom
Re
embertől, akik meghatározóak voltak az életében. Én szintén
arra törekszem, hogy ezt mutassam neki. – Valerius
hangjában mély büszkeség hallatszott, de a harag maradt. –
És emiatt, ő soha nem látott a gyerekek szemében félelmet,
g
vagy azt, hogy egy lány elsápad, ha rámosolyog. Ahogy a
in

legtöbb kölyök, ő is mosolyt és flörtöt vár cserébe. – Egy éles

kilégzés. – Ez a város...
– Igen – mondta Elena, amikor a parancsnok nem fejezte
rn

be a mondatot.
Együtt őrködtek Xander felett. Valerius figyelmét nem
kerülte el semmi. Elenáét sem. Tehát észrevette, amikor a
Bu

gyűlölet körülöttük értetlenkedésbe ment át, ahogy a fiúk

Xanderrel csevegtek, amíg ő és Valerius a közelben álltak, de
nem avatkoztak közbe.
Amikor Xander kihúzott egy derekára rögzített rövid
pengét, az iszony visszatért az arcokra, ahogy várták a véres
csapást… csak akkor gyengült zavarodottságba, amikor átadta
az egyik megfélemlített fiúnak a tőrt, és még inkább, amikor
megmutatta, hogyan kell helyesen tartani.
 Aztán egy kicsi lány, talán hároméves forma, arannyal
szegélyezett, narancs-piros ruhában, csinos arany szandálban,
fekete hajában két copffal, elszökött az édesanyjától és
egyenesen Elena felé futott, aztán elkapta a szárnya végét.
Elena elkapta az anya arcán az ősi rettegést, ahogy lehajolt,
hogy a karjába vegye a kislányt. – Mit csinálsz, azeeztee? –
kérdezte dorgáló hangon, aminek az élét teljesen elvette a

s
mosoly. – Az anyukád aggódik.

l
Odament, hogy az elsápadt arcú nőnek enyhítse az

be
aggodalmát, és sokkolta, hogy a nő, aki talán a kései húszas
éveiben járhatott, térdre esett, és a fejét lehajtva hadarni
kezdett. Elena nem értette meg őt, ösztönből cselekedett,
Re
maga is térdre esett, miközben a szárnyai a földet söpörték
mögötte. – Itt van – mondta, eltartva a gyereket. –
Biztonságban van.
A nő elkapta a lányát, csak puszilgatta az arcát, és közben
g
folytak a könnyei. A gyerek nyafogott, megijesztette az anyja
in

félelme. Elena ismét gondolkodás nélkül cselekedett. Egyik

tolláért nyúlt, amiről érezte, hogy már úgyis meglazult,
kihúzta és odatartotta.
rn

Ez a toll egyike volt a halványan csillogó tollaknak, amik a

szárnya hegyét ékesítették, a színét pedig leggyakrabban úgy
írták le, hogy hajnalpír. – Itt van, azeeztee.
Bu

Az anya ismét lefagyott, de a gyerek arcán feltűnt egy

bizonytalan mosoly, és az ujjait a toll köré zárta. – Shokran. –
Ez egy szégyellős suttogás volt.
Elena mosolygott. –Szívesen. – Felemelkedett, majd a
kezet nyújtott az anyának.
A nő zavart maradt, de megfogta Elena kezét a saját
reszkető kezével, és engedte, hogy felemeljék. Aztán nyelt
egyet, megkereste Elena pillantását és mondott valamit az
anyanyelvén.
Gesztikulálva várakozásra intette, majd átnézett a válla
felett, ahol megpillantotta Xandert és a fiúkat, akik lefagyva
követték a kis drámát. – Riad! – kiáltott Elena. – Tolmácsra
van szükségem.
A tinédzser rögtön odaszaladt, az arcán lévő pirosság

s
árulkodott a sietségéről. – Mit akarsz kérni tőle?

l
Kérni tőle.

be
Megint egy nagyon sokatmondó szószerkezet.
– Semmit – mondta Elena. – Mondott valamit nekem, amit
nem értettem.
Re
Riad kérdezett. A nő válaszolt.
– Először is, köszönetet mond neked, mert nem bántottad
a babáját. – Szünet. – Majd azt kérdezte, miért használtad azt
a szót, hogy azeeztee?
g
Elenában tisztelet ébredt a nő iránt, aki előtte állt; rémült
in

volt, de feltett egy kérdést. – Az édesanyám mondta nekem és

a nővéreimnek – mondta, a hangja elmélyült az emlékektől,
amik a semmiből tűntek elő: az anyja puha kezei és szikrázó
rn

szemei, ahogyan Marguerite beszélt a rá jellemző akcentussal.

Félrenézve mélyeket lélegzett, amíg Riad fordított.
Amikor visszanézett a nőre, a sötét szemekben lágyan
Bu

csillogott a megértés, a szavak, amiket kimondott, lágyan

szóltak. Riad mély lélegzetet vett és fordított. – Azt mondta,
amikor először tűntél fel Raphael oldalán, és látta a képeket, a
nagymamája azt mondta neki, hogy te… –
Szemöldökráncolás, majd hirtelen csettintés. – Te egy nőre
emlékezteted, aki itt élt valamikor. Megértetted? Jó szót
használtam?
 Elena száraz torokkal bólintott. – Hogy hívták? – Nem
Riadtól, hanem a nőtől kérdezte, aki még mindig a karjában
tartotta a kislányt, aki Elena tollát simogatta.
A sötét szemek találkoztak a sajátjával. – Majda – mondta,
és Elena pulzusa megugrott.

l s
be
g Re
in
rn
Bu
 27. Fejezet

– Majdnem fehér haj és ilyen bőr, csak jóval sötétebb. –

s
Riad a saját karjára mutatott, a hangja áthatolt az Elena

l
fejében lévő hangzavaron. – A családban jellemző volt a

be
világos hajszín a lányoknál, de azt mondja, Majda volt az első
ennyire világos hajjal – mutatott ekkor Elenára. – De az apja
tudta, hogy Majda az ő lánya. Volt egy jel rajta itt. – A fiú a
Re
hasa bal oldalára tette a kezét. – Mint az édesapján.
Elena alig kapott levegőt, az elméjét betöltötte annak a régi,
régi napnak az emléke, amikor öltözködni látta az édesanyját,
mivel a szülei kimozdultak este.
g
– Maman, miért van egy térkép a bőrödön?
in

Kacagás. – Természetesen ez kincses térkép, chérie.

Egy anyajegy ugyanazon a helyen, mint amit ez a nő
mutatott. – Milyen régen? – kérdezte Elena a nőtől, aki előtte
rn

állt, és aki korban közel állt hozzá. – Majda nagymamád

korabeli volt?
Egy bólintás, miután Riad fordított… és Elena tudta, hogy
Bu

Majda bizonyára a nagymamája volt. Körültekintő volt,

számba vett mindent, de túl sok minden egyezett ahhoz, hogy
ez másképp legyen. Majda kora. A marokkói eredet. A nem
mindennapi kinézet.
– Mi történt vele?
A válasz hallatán Riad összeráncolta a szemöldökét. A
másik nő más szavakat mondott, éles hanghordozással
beszélt. A szemét forgatva, a tinédzser azt mondta: – Azt
mondja, nem való az én fülemnek. – A hangsúlya elárulta, mit
is gondol erről. – Elmondja, neked pedig meg kell kérned
valaki mást, egy felnőttet, akit szeretnél, hogy fordítsa le a
szavakat.
– Megértettem. Menj vissza Xanderhez beszélgetni.
Szerintem unatkozik a felnőttek között Lumiában. –
Szándékosan használta a Luminata erőd nevét, és látta a

s
kimondatlan választ – a csúf félelmet, ami fojtogatni kezdte

l
Riadot, mielőtt elfordult és visszafutott volna a többiekhez.

be
A nőre fordítva a figyelmét, aki megerősítette, hogy Majda
itt élt, Elena bólintott.
És a nő beszélni kezdett.
Re
Köszönöm Jessamy, gondolta Elena, ahogy megjegyezte a
szavakat anélkül, hogy megértette volna őket. Elena
memóriája mindig jó volt, de az angyali Történész volt az, aki
memória trükköket tanított neki, ami abban segített, hogy
g
megjegyezze és előhívja azt a hatalmas mennyiségű politikai
in

adatot és viselkedési normát, amit elvártak tőle, Raphael

hitvesétől. Mintha egy átkozott információ halmazt helyezett
volna az agyába abban a pillanatban, amikor olyan gyorsan
rn

beleesett az arkangyalába.
– Shokran – mondta Elena utána.
Most már nyíltan mosolyogva, a nő elfordult, hogy puszit
Bu

nyomjon a lánya arcára, a hangja dorgáló volt, amikor beszélt.

A kicsi lány nevetett és élvezettel lengette a tollat. Elenát
Zoéra emlékeztette; szeretettel a szívében, megkeresett még
pár elhullott tollat.
Váratlanul Valerius csatlakozott hozzá, kezében pár saját
tollával, amit csendben átadott Elenának. – Itt van – mondta
Elena, átadva az összes tollat a nőnek. – Azoknak a
gyerekeknek. – Mutatott a nagy szemekkel bámuló
gyerekekre, akik a szüleik lába mögött bújtak el jóval
távolabb.
Hihetetlen széles mosoly terült szét a nő arcán, ahogy
megmozdult, hogy szétossza a kincseket. A felnőttek csendben
álltak – legalábbis addig, míg Elena hátat nem fordított nekik.
Aztán olyan mérgesen kezdtek suttogni, hogy a vadász tudta,
legszívesebben nyársra húznák a nőt, amiért szóba állt vele.

s
A fény megtört magasan az égen a következő pillanatban,

l
olyan fényesen, hogy Elena érzékelte a periférikus látásával.

be
Kitalálva, mi történhetett, Elena gyorsan odébb lépett egy
viszonylag jól látható helyre egy fa mellé. Aodhan landolt két
másodperccel később, elég távolságra mindenkitől ahhoz,
Re
hogy elkerülje a nem várt fizikai kontaktust. – Egy nagy
repülőszázad tart erre. Az egyenruhájuk sötétszürke, piros
jelekkel.
Lijuan színei.
g
– Valerius! Xander! – Elena felfelé mutatott.
in

A javukra legyen mondva, nem kérdeztek semmit, csak

hátraléptek, kitárták a szárnyaikat és felemelkedtek. Elena a
fogát csikorgatva, merőlegesen felszállt, Aodhan rögtön
rn

mögötte szintén. A csapatuk többi része felfigyelt négyükre,

mert rögtön egymás után emelkedtek a levegőbe, Magnus a
csődörén követte őket.
Bu

Senkinek nem tartott sokáig kikalkulálni, miért szálltak fel.

Lijuan százada egyre növekvő folt lett a horizonton.
Elena, úton vagyok. Raphael hangja, mint a sötét és
viharos tenger.
Örülök, hogy ezt hallom, Arkangyal. Mert ha az a század
Lijuant rejti középen, akkor ők nagyon nagy bajban vannak.
 ***

Raphael abban a pillanatban megszakította a találkozót,

amikor megkapta Aodhan üzenetét. Most az egyszer senki
nem vitatkozott, az egész Tanács egy pusztító erejű
rohanásban, szinte kilövellve felszállt, és az egész Luminata

s
őket nézte.
Raphael nem vette a fáradságot, hogy felvilágosítsa a

l
rendet arról, mi történt – ha Lijuan közeledett ezen az úton,

be
akkor azt úgyis mindenki hamar megtudja. Arkangyali
sebességgel repült, perceken belül észrevette Elenát. Ő és

Re
Aodhan a csapat közepén voltak, ami Lumia felé tartott,
Xander and Valerius vezették őket. Kerüljetek mögénk.
Raphael-
Tudom. Elena soha nem engedné, hogy ismét egyedül
szálljon szembe Lijuannal. Szükségem van arra, hogy
g
biztonságban tudjalak, ha Lijuan megjelenik. És nem a Halál
in

Arkangyala volt az egyetlen veszély a levegőben. Könnyű lett

volna a többi arkangyalnak „véletlenül” lelökni Elenát az
égről.
rn

A fenébe, jó, megértettem. Ő és Aodhan lesüllyedtek, hogy

át tudjanak repülni a Tanács tagjai alatt.
Xander és Valerius egy másodperccel később süllyedtek le,
Bu

a többiek követték őket, mint a dominók. A két csapat

elhagyta egymást egy perccel később, ellenkező irányba
haladva. De Raphael tudta, hogy Elena és Aodhan megfordul,
hogy a Tanács sarkában maradjon. Nem csak azért, mert
makacsak és hűségesek voltak, hanem az igazság miatt, mert a
Tanácsban az igazságot senki nem tudta: Raphael ereje,
amivel meg tudta sebezni Lijuant, Elenából eredt, abból,
ahogyan „kicsit halandóvá” tette őt.
Raphael hordozott egy darabot a vadászából a vérében. És
amíg a vadtűz túl erőteljes volt, hogy ténylegesen Elenában
létezzen, mindazonáltal megérintette és a vérében égett,
emiatt volt ez az élet teremtménye és a vadásza ezért izzott oly
fényesen. Elena, Aodhan, mondjátok el, ha a Tanács tagjai

s
mögöttem váratlan mozdulatot tesznek.

l
Értettem.

be
Uram.
A Luminata védőosztaga, ami a levegőbe emelkedett
előttük, olyan hirtelen hanyatlott le, hogy Raphael tudta, az
Re
arkangyalok közül utasította le őket valaki. A hadosztály
vezetőjének volt annyi esze, hogy gyorsan és hatékonyan
engedelmeskedjen; lent tartotta a századot, de támadásra kész
alakzatban, kis repülési távolságra a Tanácstól balra.
g
Előttük Lijuan repülőszázada váratlan mozdulatot tett: a
in

katonák elkezdtek lassan ereszkedni, olyan módon, amiből

egyértelművé vált, hogy landolni szeretnének. A Luminata
százada továbbrepült és leszálltak mögöttük, elég közel, hogy
rn

fenyegető legyen, de elég messze ahhoz, hogy a Tanács tagjait

nehogy véletlenül megsértsék.
Raphael és a többi arkangyal vártak, amíg Lijuan teljes
Bu

csapata leszállt, mielőtt landoltak volna. Nem tervezték, de

egy rendezett, egyenes vonalban szálltak le tőlük messzebb.
Valahogyan Raphael került a sor közepére, szemtől szemben a
század vezetőjével. – Lijuant kíséritek? – kérdezte a szögletes
állú, kék szemű, szőke férfitól.
– Nem, üzenetet hoztam az úrnőmtől. – Egy lezárt
borítékot tartott mindkét kezében, gyakorlott hivatalossággal.
 Michaela, aki közvetlenül Raphael mellett állt, vette át a
borítékot.
– Egy teljes század kellett ahhoz, hogy átadd ezt?
A század vezetője nem reagált Michaela hangjában lévő
gúnyra.
– Biztosak akartunk lenni benne, hogy a Luminata
engedélyezi nekünk, hogy a Tanács elé kerüljünk. Azt az

s
instrukciót kaptuk, hogy az arkangyalok csoportjának

l
adhatjuk a kezébe a levelet.

be
Ez számos jelentéssel bírhatott. Természetesen, arról is szó
lehetett, hogy Lijuan a testnélküli formájában volt, és a század
feladata az volt, hogy elterelje a figyelmet, amíg Kína
Re
Arkangyala felkészül a támadásra.
Aztán a század vezetője derékból meghajolt. – Az volt az
utasítás, hogy térjünk vissza a feladat teljesítése után, amilyen
gyorsan tudunk.
g
– Feltételezem, senki nem szeretné őket hátráltatni? – szólt
in

Neha hidegen, mielőtt bólintott volna a század parancsnoka

felé, aki teljes magasságában felegyenesedett. – Teljesítettétek
az elvárt feladatot. Jó utat.
rn

A szőke férfi megkönnyebbülni látszott. – Köszönöm

neked, Neha Úrnő.
Parancsot adott mandarin nyelven, és a század egy
Bu

emberként emelkedett a magasba. A Luminata százada

elkísérte őket, de Raphael tudta, hogy meg fognak állni Lumia
határánál. Aodhan.
Hallak, uram.
Alexander, Anyám, nélkülözni tudjátok a kísérőiteket,
hogy csatlakozzanak Aodhanhoz?
Mindketten igennel feleltek, így Tasha és Valerius
felszálltak Aodhannal, készek voltak követni Lijuan embereit
elég messzire ahhoz, hogy meggyőződjenek róla, nem
fordulnak vissza egy meglepetés támadáshoz.
A Tanács tagjaival körülvéve, de egyedül állva az aranyló
gyepen, Raphael megérintette a hitvese elméjét. Bármilyen
ötlet, Vadász?
Lijuan játszik, hangzott a mogorva válasz. Vagy Xi fedezi,
remélve, hogy elég időt biztosít neki, bármit is csinál.

s
Igen. Raphael látta, hogy Michaela átadta a levelet Caliane-

l
nak.

be
– Úgy gondolom, közülünk – mondta a zöld szemű
arkangyal – te vagy a legkevésbé meggyanúsítható azzal, hogy
babrálnál ezzel a találkozóra visszafelé menet.
Re
Caliane elvette a levelet, de nem tárta ki a szárnyait. –
Nincs szükség senkinek a megvádolására. Elolvassuk itt. –
Ezzel feltörte a pecsétet, a Tanács tagjai pedig köré gyűltek,
elég közel ahhoz, hogy mindent halljanak, de nem elég közel,
g
hogy a szárnyaik összeérjenek.
in

Raphael a kör túloldalán találta magát az anyjához képest.

– Az arkangyal társaimnak – olvasta kristálytiszta hangon
Caliane. – Azért írom ezt, mert tudom, hogy Lumiában
rn

találkoztok. Erre nincs szükség. Teljes mértékben alkalmas

vagyok a területem irányítására, amit meg is teszek.
Istennőként nem fogadom el a Luminata hatáskörét, hogy
Bu

rendreutasítsanak – senki nem gyakorol felettem ilyen

hatalmat.
Favashi szólalt meg egy kis szünet után, a hangja
kifejezéstelen, de a szavai pengeélesek. – Rendben, ez minden
szempontból úgy hangzott, mint Zhou Lijuan.
– Xi már hosszú ideje ismeri őt. – Mutatott rá Astaad, mert
minden tradicionális nézőpontja ellenére a más arkangyalok
területének tiszteletben tartásával kapcsolatban, még ha a
vérontás vágya fenyeget is, Tanácstag volt több mint kétezer
éve. Értett a politikához.
– Kell folytatnom? – kérdezte Caliane. – Azt gondolom,
mindenki ki tudja találni a többit.
– Talán meglep minket – szólt Michaela fanyarul.
– Valóban. – Ezzel az egyszerű, de sokatmondó szóval,
Caliane folytatta a levél felolvasását. – Nincs szükségem rá,

s
hogy bizonyítsam a létezésemet. Ez a területem erős és

l
rendezett szépségében valósul meg. Megmutatkozom, amikor

be
úgy akarom. Addig is, vissza kellene térnetek a saját
területetekre. Sebezhetők nélkületek.
A fenyegetés nem is lehetett volna nyilvánvalóbb.
Re
– Az istenkomplexusa ellenére, úgy írta alá: Zhou Lijuan,
Kína Arkangyala – mondta Caliane. – Feltételezem, hogy a
Történész képes lesz igazolni az aláírás hitelességét?
– Nincs jelentősége, nem igaz? – mondta Elijah azzal a
g
higgadtsággal, amire csak ő volt képes. – A levélben semmi
in

nem utalt arra, hogy az tegnap, egy hónappal ezelőtt, vagy egy
évvel ezelőtt íródott.
– Tudta, hogy Lumiában leszünk – mutatott rá
rn

Charisemnon, karját keresztbe téve a mellkasán.

Neha válaszolt. – Egyszerű feltételezés, ezt előre
elkészítette.
Bu

– És – tette hozzá Favashi – nem tudjuk, hány különböző

levelet írt és hagyta Xinél. Írhatott egyet arra az esetre is, ha a
Tanács elhatározza, hogy a Luminata beavatkozása nélkül ül
össze.
– Vagy – mondta Charisemnon előreugró állal – a levél
igazi, és mi vesztegetjük itt az időnket.
– Soha nem hagyod abba önmagad ismétlését? – hangzott
Alexander kérdése olyan nagyképűen, ahogyan egy Ősitől
elvárható – kivéve azoknak, akik ismerték őt. Sok századdal
ezelőtt Aludni tért, de Raphael ismerte Perzsia Arkangyalát
azelőtt egész életében. Emiatt, amíg a többieknek
fellengzősnek tűnt, Raphael kihallotta a hangjából a
bosszúságot és ingerültséget, közel a tűréshatárhoz.
Charisemnon kiegyenesítette a vállait, pillantása hosszan
időzött az Ősi Arkangyalon. –Óvatosan azzal, mit motyogsz,

s
öreg.

l
Alexander mosolygott, úgy tűnt őszintén szórakozik. – Ah,

be
a fiatalság arroganciája. – Megrázta a fejét; egy jóképű ember
arany hajjal és ezüst szárnyakkal, aki egyáltalán nem tűnt
öregnek számtalan évezreddel a háta mögött, aki valaha volt.
Re
Igazság szerint, Raphael soha nem látott olyan felnőtt
angyalt, aki az öregedés látható jeleit mutatta, miután testileg
elérték a felnőtt fizikai formájukat. Az volt a feltételezés, hogy
valójában öregedtek, egy bizonyos pont után, csak olyan lassú
g
ütemben, ami szinte láthatatlan volt. Egy másik elmélet
in

szerint, ahogy elérték a csúcsot, a legtökéletesebb, a

legkiválóbb formájukat, abban az állapotban maradtak.
Raphael hajlott arra, hogy az első lehetőségben higgyen –
rn

mert észrevette magán a változásokat. Senki másnak nem

tűnt fel… kivéve a sasszemű hitvesének.
Elena halálbiztos volt abban, hogy Raphael még nem érte el
Bu

a végleges formáját. – Alexander kölyöknek hív, és úgy

gondolom, igaza van, legalábbis halhatatlan időszámítás
szerint. Még érlelődsz és minden egyes múló nappal
valószínűtlenül gyönyörűbb leszel.
Raphael elfojtott egy mosolyt Elena átható pillantásának
emlékére, ahogy azt mondta, majd Titusra pillantott, aki
szokatlanul csendes volt. A harcos arkangyal homlokát két
mély barázda szelte át, a messzi látóhatárra figyelt, amerre a
század távozott. Aztán bólintott, mintha elhatározásra jutott
volna, és azt mondta: – Elég volt a tárgyalásból. Itt töltjük
majd az egész évet – dörögte. – Csak egy módja van annak,
hogy döntsünk, mégpedig az, hogy elmegyünk Kínába.
Számos fej bólintott, de Elijah volt az, aki megszólalt. – Ha
Lijuan nem alszik és beszámítható, akkor haragos lesz a
beavatkozásunk miatt és szembeszáll velünk.

s
– Akkor mindannyian hazamehetünk. – Michaela kurta

l
szavaiból sütött a türelmetlenség, a szárnyait túl közel

be
szorította a testéhez, karjai olyan erőszakosan hajlottak meg,
mint Charisemnoné.
Az elejétől fogva sürgette a találkozó végét. Semmi
Re
szokatlan nem volt ebben, kivéve, hogy az arkangyal általában
élvezte a politikai játszmákat és a saját szórakoztatására
számítóan előhúzott dolgokat. Most pedig, olyan gyorsan
akart visszatérni a területére, ahogy lehetséges.
g
Egy gyermek miatt?
in

Vagy valami sokkal veszélyesebb történik?

Mert az ugyanolyan lehetséges volt, hogy az a mérgező
fertőzés, amit elszenvedett Uram kezeitől, feléledt. Talán
rn

Michaela tudta, hogy elárulja instabil állapotát, ha túl közel

marad a többi tanácstaghoz.
– Egyhangú döntést kell hoznunk – erősködött
Bu

Charisemnon, kemény villanással a szemében. – Ez a törvény.

– Nincs írott törvény – mondott ellent Neha. – Egyszerűen
annyi, hogy általában megegyezés útján döntöttünk. Ebben az
esetben mindazonáltal, amikor vérszomj fenyegeti Kínát,
gyorsan kell döntenünk és cselekednünk, még ha ez azzal is
jár, hogy a többség dönt.
– Nem vagyok benne biztos, hogy jogunk van ehhez –
kezdte Astaad.
 – Nem akarok vitázni veled, Astaad – mondta Neha –, de a
te területed egy óceánnal odébb van, az én határaim viszont
Lijuannal közösek. Nem vagyok hajlandó és nem fogok várni
rátok, amíg a területemre tovább gyűrűzik a vérszomj. – A
hangja azé a Királynőé, aki évezredek óta birtokolta az erejét.
– A területem védelme a kérdés.
– Nehának igaza van. – Alexander hangsúlya elárulta, hogy

s
döntött, és ez lett a döntés. – A Tanácsnak nincs joga hozzá,

l
hogy megkösse a kezét. És amennyiben a kutatás eredménye

be
mindannyiunkra ki fog hatni, akkor át kell vennünk tőle a
vezető szerepét.
– Tehát a területemen hagynál, közel a hadseregemhez? –
Re
Charisemnon mosolya alattomos volt. – Nem hiszem.
– Ha te maradsz – mondta Titus ádáz vigyorral –, akkor én
is. Erre, úgy gondolom, esély van, de a Tanács többi tagjának
lehetősége van Kínába menni.
g
Charisemnon mosolya lefagyott az arcáról, ahogy felfedve
in

gonoszságát, ránézett Titusra. Azok ketten hosszú ideje

összekülönböztek, az erkölcs és becsületesség tekintetében
éles ellentétben álltak. Raphael mindig Titus oldalán állt,
rn

látva benne azt, amilyennek egy halhatatlannak lennie kell,

amíg Charisemnonban azt, amilyenné egy halhatatlan válhat,
ha enged a fajtájuk legrosszabb mértéktelenségének.
Bu

– Szavazzunk. – Neha selyemszárija susogott, miközben

beszélt. India Arkangyala gyakorlott volt a ruhában való
repülésben, olyan elegánsan landolt, ahogyan felszállt. – Ki
nem szeretne Kínába utazni és meggyőződni róla egyszer és
mindenkorra, hogy Lijuan megmutatkozik a területén?
Mindenki Charisemnont bámulta.
Az arca lángvörössé vált és ökölbe szorítva a kezét az
oldalánál, semmit nem mondott.
 – Szóval – mondta Neha egy perc elteltével –, eldöntöttük.
Kínába megyünk.

l s
be
g Re
in
rn
Bu
 28. Fejezet

– Repülünk – jelentette ki Alexander. – Csak a Tanács,

s
senki más.

l
Raphael magában helytelenítette a kijelentést. Biztosan

be
nem várod Elijah-tól és tőlem, hogy a hitveseinket
hátrahagyjuk, mondta Alexandernek gondolatban. Tudom,
hogy nem akarod Xandert magára hagyni.
Re
Amíg a többiek beszélgetésbe elegyedtek körülöttük,
Alexander mentálisan válaszolt. Kiderült számomra – gyors
pillantás Caliane felé –, hogy kárt okozok azzal, ha mindig
magam mellett tartom az unokámat. A tömény ezüst szemek
g
találkoztak Raphael pillantásával. Nem így váltam katonává.
in

Rohan sem. Te sem.

Ez vitathatatlan volt. Legalábbis ami Raphaelt illeti.
Vannak olyanok, akik bántani akarják a szívünk darabjait,
rn

hogy eljussanak hozzánk.

Ha magunkkal visszük őket, sokkal hosszabb ideig fog
tartani az út. Ők nem rendelkeznek a mi sebességünkkel és
Bu

kitartásunkkal.
Fél füllel a hallható beszélgetést hallgatva, Raphael Elijah-t
támogatva szólalt fel. – A Luminata híre szerint bizalomra
érdemes – mondta –, de ők nem az embereim, és most, hogy
Lumia folyosóin sétáltam, nem vagyok a vizsgálatuk
tisztaságában annyira biztos. Hiábavaló kísérlet arra kérni,
hogy hagyjam itt a hitvesemet.
 – Megértem ezt. – Favashi szavai csendesek voltak,
érzelmekkel teliek. – Ha lenne hitvesem, én sem hagynám
soha ismeretlen földön egy ismeretlen rend tagjaival.
A másik arkangyal még mindig a Rohant gyászoló arcát
mutatta, de Raphael óvatosan kezelte ezeknek az érzelmeknek
a valódiságát. Favashi a Tanács legszelídebb tagjának tűnt, de
nem élt volna túl ilyen hosszan, ha nem lenne agyafúrt

s
üzletasszony.

l
– Kompromisszumot javaslok – szólt Astaad békéltető

be
hangon. – Késő délután van. Holnap délben induljunk
Kínába, amíg a hitvesek és a többi kísérő hazaindul hajnalban,
időt hagyva nekünk, hogy velük repüljünk egy jó távolságot,
Re
mielőtt visszafordulnánk Lumiába, a Kínába tartó út előtt.
Ez a javaslat tűnt a legmegvalósíthatóbb megoldásnak.
Raphael ez idő alatt feltehetné Elenát a gépre, és Elijah is
kikísérhetné repülve Hannah-t Marokkóból. Elijah hitvese
g
elég idős volt ahhoz, hogy a hazafelé utat repülve tegye meg.
in

Bár akkor nem lenne kísérője, mivel Cristiano vámpír. Eli, ha

nem szeretnéd Hannah-t egyedül hazaengedni, szívesen
látjuk, csatlakozhat Elenához a repülőgépen.
rn

Köszönöm, barátom, de van egy gép, ami rá vár –

Cristiano repül rajta, amíg mi szárnyakon. Ha nélkülem kell
visszatérnie, akkor azt szeretném, ha Crisszel menne, hogy
Bu

megóvja a szívem az aggodalomtól. Egy kis mosoly. Hannah

a nyitott égboltot részesíti előnyben, amikor csak lehetséges.
Raphael tudta, hogy két vagy háromszáz éven belül ő is
ugyanezt a választ adná Elenával kapcsolatban: a vadásza
szeretett repülni, csak véges állóképessége és ereje szabott
neki határt. – Nincs kifogásom Astaad felvetése ellen –
mondta Raphael, mikor rá került a sor javaslattételre.
Senki nem habozott, egyébként.
 – Sajnálom, hbeebti – mondta Raphael Elenának, miután a
Tanács a levegőbe emelkedett, ő pedig a párja mellé suhant,
hogy szárny szárny mellett repüljenek. – Úgy tűnik, nem
tudsz annyi időt Lumiában tölteni, mint reméltük. –
Elmondta neki a Tanács döntését.
Elena álla leesett, ők ketten elég közel repültek ahhoz, hogy
Raphael párja minden rezdülését lássa. – A fenébe. De

s
megértem – a vérszomj egy lehetséges hulláma mindig üti a

l
családom történetével kapcsolatos kíváncsiságomat. – Elena

be
hátrasimította egy majdnem fehér tincsét, ami kiszabadult a
fonatából. – Megvárjuk Aodhant?
Raphael elgondolkodott, majd bólintott. – Igen. Nem
Re
szeretnélek egyedül hagyni, amennyiben az egyik Tanácstag
újabb találkozót hív össze, miután elértük Lumiát.
A vadvirágok között landolva, miután a könnyű szellőn
siklott, Elena összehajtotta a szárnyait, ahogy Raphael is a
g
sajátját. – Ma felfedeztem valami kellemetlen dolgot.
in

Raphael hallgatott, amíg Elena elmesélte neki, hogy nem

voltak angyalok a legközelebbi városban, félelem és utálat
csillogott a lakosság szemében – és azt a tényt, hogy Majda
rn

valóban a városból származott.

Érdeklődve az utolsó dolog miatt, de mélyen aggódva a
lakosságról szóló beszámoló miatt, Raphael megkérdezte: –
Bu

Láttál vámpírokat? – Mint született vadász, Elena ki tudta

szagolni őket akkor is, ha nem mutatták meg az agyaraikat.
Elena hunyorgott. – Nem – mondta kis idő elteltével. –
Ami azt illeti, egész idő alatt, amíg ott voltam, egyetlen vámpír
illatát sem éreztem.
Elena a hitvesére bámult. – Raphael, ez több mint furcsa.
Ekkora városban legalább néhánynak kellett volna lennie a
piactéren.
 Összefűzve a karjait, Elena mogorván bámult az
ártalmatlan vadvirágokra, amik lágy rózsaszín, csipkés fehér
és fényes, szúrós sárga színben pompáztak körülöttük. – A
csak halandók lakta városok léte inkább csak legenda, kivéve,
ha az emberek felépítik a saját elzárt lakótelepeiket – és azok
a legjobb esetben is csak az utolsó nemzedék. A családban
valaki mindig eljut odáig, hogy megkívánja a vámpírizmus

s
majdnem hallhatatlanságát.

l
– Egy megdönthetetlen tény, ami az örökkévalóságon

be
keresztül bizonyosodott be. – Ami azt jelentette, hogy oka volt
annak, hogy az angyalok és vámpírok messze elkerülték a
várost. – Hadd lássam, Aodhan felfedezett-e valamit. –

távolodott Lumiától.
Re
Raphael könnyedén elérte a Hetek tagját, aki még mindig

Aodhan válasza hallatán az arkangyal felvonta a

szemöldökét. – Semmit nem tud arról, miért nincsenek
g
vámpírok a városban, de a szerint, amit Remustól tudott,
in

lehetséges, hogy az angyalok a Luminata iránti tiszteletből

nem telepedtek le ott.
Elena az ajkait vékony vonallá szorította össze. – Úgy
rn

gondolom, meg tudom érteni ezt, tekintve a hírnevet, ami

angyali körökben ezeknek a fickóknak van. De nem
emlékeztet ez téged egy hűbérbirtokra?
Bu

De igen. – Úgy gondolom, saját magamnak kell látnom a

várost. – Első kézből akarta tapasztalni, amit a Luminata tett
a Tanács felügyeletétől szabadon. – Ma kell mennem. Nem
lesz második lehetőségünk, amíg a háború fenyegetése többé
már nem dereng a horizonton.
Összerezzenve, Elena hátranyúlt egy kézzel, hogy
megnyomkodja a vállát középen. – Nem vagyok benne biztos,
hogy vissza tudok veled menni most azonnal. Ma már
hosszabb időt töltöttem a levegőben és volt két függőleges
felszállásom.
Nem olyan régen a hitvese nem ismerte volna el, hogy
megerőltette a szárnyait, gyengeségnek titulálva azt. És nem
olyan rég, Raphael felelősségre vonta volna, ahelyett, hogy
megkérdezte volna, amit most megtett. – A felszállások
szükségesek voltak?

s
– Igen – hangzott a zord válasz. – Azt akarom, hogy a

l
Luminata és mindenki más kétszer is meggondolja, mielőtt

be
azt hiszi, hogy csapdába tudnak ejteni engem.
Most, hogy elég sokáig voltak Lumiában ahhoz, hogy
felfogják a nyugtalanító, ellentétes törekvéseket és
Re
véleményeket, Raphael csak könyörtelen gyakorlatiasságot
látott párja döntésében. – Milyen rossz a helyzet? – Az
arkangyal kinyújtotta a kezét, és a sérült területtől kicsivel
balra, lágyan masszírozni kezdte Elena vállát az ujjaival.
g
Szemét lecsukva, a hitvese elégedetten sóhajtott. – Semmi
in

nem szakadt, de meglehetősen biztos vagyok benne, hogyha

visszamegyek a városba, valamim elpattan. – Majd egy kis
szünetet tartva folytatta. – De neked menned kell, még ha én
rn

nem is tudok. A megérzésem azt súgja, hogy ami ott történik,

kapcsolatban van a Luminatával, mint egy szekta és ez
pontosan megmutatja, hogy mennyire bízhat a Tanács
Bu

bennük.
– Szükségem van a kapcsolataidra, Elena. A halandók nagy
többsége retteg az arkangyaloktól, és a félelemtől
megnémulnak. – Pontosan tudta, mi történne, ha leszállna a
városban a halandó hitvese nélkül – a lakók félelme elnyomna
minden mást, és ezzel semmit nem érne el.
– Képes vagyok enyhíteni a szárnyaid feszülését. – A
gyógyító képességei kiszámíthatatlanok maradtak, de
megtanult tetszés szerint hozzáférni az ereje egy alacsonyabb
szintjéhez – és ennek elégnek kell lennie, hogy helyrehozzon
egy kisebb sérülést.
Elena elkapta az arkangyal csuklóját, az ujjai erősen és
melegen szorítottak. – Csak miután visszatértünk Lumiába.
Nem akarom elvonni a figyelmedet itt kint.
Mivel Lijuan százada semmi esetre sem az egyedüli

s
lehetséges fenyegetés volt a Tanács tagjaival a közelben,

l
Raphael bólintott. – Neked is pihenned kell és feltöltekezned

be
testileg kicsit. – Időközben, Raphael szemmel tartaná Elena
repülési mintáit, hogy meggyőződjön arról, nincs szüksége
korábbi leszállásra.
Re
Elena a kezét leejtette párja csuklójáról. – Raphael,
gondolkodtam… az, hogy Nadiel festményét olyan helyen
hagyták, ahol Caliane megláthatta, nem egyszerű elnézés volt.
– Nekem is hatalmi játszmának tűnt. – És ez arra késztette
g
őt, hogy elgondolkodjon, a Luminata milyen más kis támadást
in

indított még a Tanács ellen. – Ha a Luminata annyira

arrogáns, hogy provokálja az arkangyalokat, akkor olyan
veszélyforrássá váltak, amit sürgősen ki kell küszöbölni.
rn

A világ túlélése az arkangyalokon múlt, ők birtokolták a

végső hatalmat. A Tanácsnak kellett lennie a tiszteleten túl a
rettegésnek. Abban a pillanatban, amikor ezt valaki
Bu

megkérdőjelezte, feljogosította a vámpírokat és halandókat

arra, hogy ugyanezt tegyék. Bármilyen ilyen felkelés
végeredménye mindig ugyanaz volt: a rettegés és halál
áradata.
– Amikor kisfiú voltam – mondta Elenának –, az erős
angyalok egy kis csoportja Caliane területének távoli részén
lázadást szított. Nem azért, mert anyám rossz vezető volt. –
Akkor még épelméjű volt, és túlnyomó részt közkedvelt volt az
emberei körében. – Azt hitték, hogy elég idősek és túl
tapasztaltak ahhoz, hogy egy arkangyal irányítása alatt
álljanak.
Elena rosszallóan ráncolta a homlokát. – A legtöbb
arkangyal, úgy tűnik, hagyja az idősebb angyaloknak, hogy a
területükön belül önállóan tartsanak szemmel mindent. Úgy
értem, te nem avatkozol közbe Nimra vagy Nazarach

s
mindennapi ügyeibe.

l
– Így volt akkor is. – A vadvirágok lengtek a szélben, és

be
miközben Raphael beszélt, a szárnyait simogatták. – De az
angyalok még azt a vékonyszálat is kifogásolták, ami Caliane-
hez kapcsolta őket, mint hivatalos vazallusokat.
Re
– Mit csinált velük? – Elena hangjában óvatosság rezgett.
Raphael nem hibáztatta Elenát: az anyja elnyerte a
könyörtelenség hírnevét. – Belefáradt a viselkedésükbe és azt
mondta nekik, hogy szabadok a területeikkel együtt, nem
g
tartoznak felé kötelezettséggel.
in

– Az az érzésem, a történet nem végződött happy enddel.

– Az angyalok eldicsekedtek mindenkinek, aki
meghallgatta őket, hogy nem kell egy arkangyalnak sem
rn

felelniük. – Raphael emlékezett a suttogásokra a

Menedékben, kisfiúként is tisztában volt a feszültséggel, ami
rosszallást váltott ki nem egy felnőttből. – A szavak hamar
Bu

eljutottak a vámpírokig, akik kikerültek az angyalok

felügyelete alól tudva, hogy nincs arkangyal, aki
beavatkozzon.
– Olyan erős angyalokról beszélünk, mint Nimra és
Nazarach? – Elena úgy mozdult, hogy megfoghassa a párja
kezét és húzta, hogy sétára késztesse a vadvirágokon
keresztül. – Azok ketten elég erősek ahhoz, hogy a vámpírokat
kordában tartsák.
 – Azok az angyalok talán még idősebbek és erősebbek
voltak. – Arrogáns férfiak és nők, akik arra használták az
embereket, hogy hajbókoljanak előttük. – De mi a ragadozók
és zsákmányok világában élünk, Elena. És amíg az
arkangyalok csak egy másik arkangyal keze által hallhatnak
meg, addig minden erős angyalt megölhet bárki.
Elena horkantott. – Ha valakinek van egy tankja, vagy öt,

s
égő pokoltűz áradata, és ó, talán nyolc réteg páncélzata.

l
– Igaz – de a vámpírok kicsit ingerültek voltak és nem

be
gondolkodtak ennyire logikusan. – Raphael nem olyanokról
beszélt, mint Dmitri vagy Cristiano, akik uralták a
vámpírizmust, hanem teremtményekről, akik gyengék voltak
Re
és önző szükség hajtotta őket. – Ilyen elméket vakított el az
éhség, amíg csak a teljes szabadság lehetőségét látták, amikor
friss zsákmányból zabálhatnak.
Elena az arkangyalra bámult, szemeiben olyan tudás
g
tükröződött, ami elárulta, hogy túlélt már egy ilyen
in

szörnyeteget. – Hányan haltak meg?

– Ötezer halandó, négyszázhetvenhárom vámpír és egy
angyal.
rn

Elena ujjai megszorították az övéit. – Egy angyal?

– Egy ragadozó, ami megtámadja a csordát, a leggyengébb
pontra megy. – A vámpírok egy kicsavart értelemben
Bu

hasonlóak voltak a vad kutyákhoz, ugyanolyan ösztönös

módon vadásztak.
– Ebben az esetben sok idős és erőszakos vámpír
megtámadott egy tudóst, aki talán hatszáz éves lehetett. Nem
volt esélye, a személyzete előtt tépték darabora. – Ahogy
Jessamynak sem lenne esélye Dmitri ellen – az angyalok nem
voltak automatikusan erősebbek a vámpíroknál, és ezt a tényt
a legtöbb halandó soha nem értette.
 – Jézusom. – Elena elfehéredett. – És ha egyszer ezt a
határvonalat átlépték, már nem volt visszaút.
Elena megértette ezt, és Raphael ismét rádöbbent, hogy a
hitvese elméje olyan éles, mint azok a pengék, amiket gyilkos
kecsességgel visel.
– Szeretnéd, hogy befejezzem a történetet?
Szaggatott bólintás.

s
– A vámpírok azután lemészárolták az angyal halandó

l
háztartását és más vámpírokat. – Raphael túl fiatal volt

be
ahhoz, hogy a tetthely közelébe engedjék, de hallotta, ahogy a
felnőttek a lábtörlőn maradt gőzölgő halom bélről, nagy
húscafatokról és a szőnyegre hullott véres tollakról beszéltek.
Re
– A vámpírok nem sokkal ezután újabb célpont után
néztek, de csak miután a gyilkosság hírét szétkürtölték, és az
információ futótűzként terjedt szét a régióban.
Elena csak rázta a fejét merev arckifejezéssel.
g
– A következő célpontjuk a vártnál erősebbnek bizonyult,
in

megölte a vámpírokat, de a dzsinn már kiszabadult a

palackból. Más vámpírok angyalokra kezdtek támadni, míg
halandókkal táplálkoztak, mintha rendelkezésre álló csorda
rn

lenne – egész falvak teltek meg halottakkal. – Raphael

utánanézett és elolvasta idősebb korában a feljegyzéseket, és
rájött, hogy az őrjöngve tomboló vámpírok elpusztítottak
Bu

bárkit, ami az útjukba került.

Az idősebbeket, akiknek törékeny volt a csontjuk, a falhoz
csapták, a gyerekek puha torkát átharapták, a fiatal lányokat
és fiúkat megerőszakolták, míg azokat, akik védeni próbálták
őket, brutális módon meggyilkolták. – A halandók fizették a
legmagasabb árat, de az angyalok, akik túlélték a
támadásokat, sem maradtak sértetlenül: számosnak lecsapták
a szárnyukat, mert a vámpírok azt megtanulták, hogy először
földhöz kössék az áldozataikat.
Raphael beletúrt a kezével a hajába. – Voltak racionális
vámpírok, majdnem-halhatatlanok vasfegyelemmel, akik
megpróbálták megállítani az áradatot, és akik hősiesen
harcoltak, hogy megvédjék a területükön élő halandókat. – Jó
emberek, férfiak és nők, akik elestek a gyengék védelmében. –

s
De a vérszomj fertőző a fiatalok körében, és azok között,

l
akiket már fogékonnyá tettek az erőszakra. És a tudat, hogy

be
képesek megölni egy angyalt, elég volt ahhoz, hogy elharapják
a pórázt.
– Hol voltak az uralkodó angyalok ez alatt? – A hitvese
hangja dühtől remegett. Re
– Repültek színhelyről színhelyre, segítettek a sérült
angyaloknak, kivégezték a vámpírokat. De még a
legbrutálisabb büntetéseik sem tudták lassítani a gonosz
g
rombolást, nemhogy leállítani. Semmi sem tudta – amíg
in

Caliane nem mondta, hogy elég, és be nem avatkozott. Neki

alig egy napig tartott, hogy az egész régióban rendet
teremtsen.
rn

Elena válaszában keményen csengett a vadász tudatossága.

– Mert egy vámpír soha nem ölhet meg egy arkangyalt.
– És mi a ragadozók és zsákmányok világában élünk –
Bu

folytatta Raphael. – Mozdítsd el a csúcsragadozót a láncból,

és az egész lánc összeomlik.
– Nem létezik, hogy a Luminata megtisztította a területet a
vámpíroktól.
– Nem, úgy tűnik, ez egy stratégia, hogy megtartsák a
birtokukat – de ez a terv egyetlen törékeny tényen áll vagy
bukik: hogy a vámpírok halálos csókja nem szerez tudomást
egy védtelen zsákmánnyal teli egész városról.
 29. Fejezet

A többiek visszatérése után körülbelül negyvenöt perccel

s
később, Raphael és Elena leszálltak Lumiában, és a

l
lakosztályukba tartottak, amikor Aodhan engedélyt kért, hogy

be
felkeresse a Laric nevű gyógyítót és művészt, akit a Luminata
Csendesnek hívott, mert nem volt hajlandó megszólalni.
– A forrásunk szerint általában nincs kint ebben az
Re
időpontban – mondta Aodhan Raphaelnek –, de szeretném
megpróbálni összehozni a találkozót.
– Menj, beszélj vele – mondta Raphael, miközben Aodhan
kék-zöld szilánkos színű szemeibe nézett, mivel csak egyedül
g
ők hárman álltak az udvaron. – De emlékezz, te megtaláltad a
in

hangod. És ezt a hangot több mint egy ember szereti.

Egy kis bólintás. – Nem hagyom el az utam, uram. – Egy
szívdobbanásnyi szünet után hozzátette. – Szeretnék úgy élni,
rn

ahogy már kétszáz éve nem éltem. Börtönbe zártam magam,

és ez egy olyan igazság, amit el kell fogadnom és túl kell
lépnem rajta.
Bu

És Raphael ekkor megértette, hogy Aodhan inkább segíteni

szeretne Laricnek, minthogy olyanná váljon, mint ő. – Egy
órát maradunk a lakosztályunkban, azután visszamegyünk a
városba. Lehetséges, hogy besötétedik, mire visszaérünk.
– Gondoskodni fogok róla, hogy jelen legyek és kíséretet
biztosítsak.
Raphael hirtelen döntött. – Nincs rá szükség. Maradj itt –
utasította a Hetek tagját, aki annyira ragyogó volt néha, hogy
elkápráztatta az embereket a hihetetlen intelligenciája. –
Figyelj. Tanulj.
– Uram.
A szárnyát végigsimítva Elenáén, miközben különváltak
Aodhantól és elindultak a lakosztályuk felé, Raphael
meglepetten látta, hogy egy Luminata közeledett levetett
csuklyával és a mosoly, amit Elenának szánt, nagyon nem volt

s
a Luminatára jellemző, mert olyan nyíltság volt az arcán, ami

l
Raphaelt a legtisztább gyermeki ártatlanságra emlékeztette.

be
– Megtaláltam, Hitves. – Felemelt egy papírtekercset,
mielőtt láthatóan összeszedte volna magát és tisztelettel
meghajtotta volna a fejét Raphael felé, a szeme halvány színe
Re
ragyogott, sötétbarna bőre elvörösödött. – Arkangyal.
– Raphael – mondta Elena mosolyogva –, ez itt Ibrahim.
Megígérte, hogy keres egy történelmi térképet Lumiáról
számomra. – Elena megérintette a vékony férfikart csendes
g
köszönetképpen, amitől Ibrahim mosolya még ragyogóbb lett.
in

– Ibrahim – üdvözölte Raphael. Miért történelmi térkép?

Elvéve a térképet Ibrahimtól, Elena ugyanúgy válaszolt a
mentális kérdésre. Ha a Luminata el akar rejteni dolgokat,
rn

nem gondolom, hogy hozzáférést kapunk egy jelenlegi

térképhez, de egy régebbiből következtethetünk.
Vagy, mutatott rá Raphael, a térkép korától függően,
Bu

láthatjuk, mi tűnt el vagy épült hozzá.

Elena szeme felragyogott ettől a nézőponttól, mielőtt
visszafordította volna a figyelmét a Luminatára, akiből olyan
belső tisztaság sugárzott, ami ritka a rend tagjai között. – A
Galériában találtad ezt?
Ibrahim megrázta a fejét. – Van egy poros öreg szoba. –
Körbenézve, behúzta a nyakát és lehalkította a hangját. – Itt
tárolják halomban a Galériáért felelős levéltárosok a sérült
darabokat és dolgokat, amik kiállításra alkalmatlanok. –
Ibrahim arca megrezzent. – Ők soha nem mondták meg a
művészeknek, és nem tudom, hogy kedvességből, vagy, mert
nem akarnak időt és energiát pazarolni a helyreállítására
olyan dolgoknak, amiket másodrendűnek tartanak.
Hogy nyerted meg ennek a Luminatának a bizalmát ilyen
gyorsan? Nyilvánvaló volt, hogy Ibrahim vívódott rajta,

s
megossza-e velük ezt, az arckifejezése bűntudattól volt terhelt,

l
mindazonáltal elmondott mindent.

be
Ibrahim újonc, válaszolta Elena, és észrevettem, hogy
megkérdőjelezi az elhivatottságát most, hogy itt van egy
ideje – kiszagolta a korrupciót, de szorult helyzetben van

ajánlottam neki.
Re
amiatt a tény miatt, hogy a hősei gyarlók. Csak kiutat

– Köszönet a keresésért – mondta Elena a Luminatának, a

kezét ismét az alkarjára helyezve egy pillanatra – a
g
viselkedését Raphael majdnem védelmezőnek látta. – Ez a
in

térkép sokkal könnyebbé fogja tenni az erőd felfedezését. Nem

mintha hosszú ideig maradnánk.
– Nem? – Ibrahim arca megnyúlt. – Elmentek?
rn

– Holnap, attól tartok. – Elena felemelte a kezét, hogy a

harcosok kézfogásával köszönjön el.
Ibrahim két keze közé fogta Elenáét, mintha tudós vagy
Bu

valamilyen más megbecsült hivatást űző ember lenne. –

Megtiszteltetés volt, Hitves. Remélem, egy nap visszatérsz
Lumiába.
– Én is remélem. – Barátságos mosollyal Elena az
oldalához szorította a térképet, ahogy otthagyták a Luminatát,
hogy folytassák útjukat a lakosztályukba.
Amikor beértek, egy kis, féldrágakövekkel kirakott
mozaikkal díszített asztalra téve a térképet, Elena megfordult,
és Raphael dereka köré fonta a karjait. Cserébe a lány köré
fonta a szárnyait, begubózva mindkettőjüket, így biztosítva
maguknak magánéletet, mert nem bízott ezekben a falakban,
és mert szerette, ha Elena ilyen közel van hozzá.
Felcsúsztatva a kezét a derekáról a szárnyaira, Raphael
megkérdezte: – Hol fáj a legjobban?
Elena felsorolta a területeket egy vadász gyakorlati

s
tudásával, akinek a teste egy olyan eszköz, amit harchoz

l
szükséges kondícióban kell tartani. Elnyelve az információt,

be
Raphael Elena szárnyainak két oldalára tette a kezét és a
benne lévő energiáért nyúlt, ami maga volt az élet. A kezei
halványkék tűzzel ragyogtak, amit elrejtettek a szárnyai.
Re
Felsóhajtva, ahogy az energia beleivódott, Elena a fejét
Raphael mellkasán pihentette, addig mocorogva, amíg
pontosan a szíve fölé nem került, hallgatva a dobbanásokat. –
Bár frusztrál, hogy holnap elutazunk, de egyben boldog is
g
vagyok. Igazán nem szeretem ezt a helyet – mormolta Elena
in

lágy, bensőséges hangon. – Nem tudom megmagyarázni az

okát, de...
– Én is ezt érzem. – Bár Elena melege lecsendesítette
rn

Raphael védelmező ösztöneit, de bőre tovább bizsergett egy

nehezen megfogható igazságtalanság tudatosságával. –
Beszéltem anyámmal, miközben visszafelé repültünk. Azt
Bu

mondja, a múltban a Luminatának vámpír határőrei is voltak.

A teljes őrség soha nem csak angyalokból állt.
– A változás egybeesik azzal, amiről korábban beszéltünk,
ugye? – Elena párja mellkasának támasztotta a fejét, ahogy az
a szárnya különböző részei felett mozgatta a kezét, enyhítve a
feszültséget és gyógyítva az igénybevett izmok
mikrosérüléseit. – Csak… a vámpírok ebben a pozícióban elég
szilárdak voltak, nem volt jellemző, hogy megőrüljenek, még
ha fel is fogták, hogy a Luminata a saját kis hallhatatlan
kolóniáját kormányozza.
Ez egy kitűnő gondolat volt.
Aztán Elena tett még egy nagyon jó kijelentést. – Talán,
mert amíg az angyalok látszólag eléggé tisztelik a Luminatát
ahhoz, hogy még a Tanács is hosszú időre magukra hagyta
őket, a vámpírok elfogulatlanabbak.

s
– Különösen – mormolta Raphael –, mivel itt fiatal

l
vámpírok állomásoztak. Ez a régió túlságosan nyugodt ahhoz,

be
hogy tapasztalt harcosokat küldjenek ide – ők ezt büntetésnek
veszik. Tudom, hogy Galen sem hajlott arra, hogy
kétszázötven évesnél idősebbeket küldjön.
Re
– Ez a hely arra jó, hogy tapasztalatot szerezzen, aztán
továbbálljon az ember – bólintott Elena. – Az ilyen vámpírok
valószínűleg semmi másnak nem látták a Luminatát, mint
angyali szerzetesek csoportja. Semmi hódolat, semmi
g
elfordított tekintet. – Ujjaival Raphael szárnyának belső ívén
in

kezdett játszani, a hitvestársak közötti meghitt simogatással.

– Úgy érzem, rendben vannak a szárnyaim.
– Jó. – Miközben a gyógyító energia egy utolsót pulzált,
rn

Raphael lehajtotta a fejét.

Elena felemelte a sajátját, mintha csak a párja kérte volna,
és a csók, amit megosztottak, egy gyengéd simogatás volt, ami
Bu

az érintésről szólt, arról, hogy együtt legyenek ezen a helyen a

külvilágot kiszűrve, nem egészen az, amit mindketten akartak.
Raphael jóval többet tervezett a hitvesével, de az idő ma az
ellenségük volt. – Nem szeretem az önmegtartóztatást –
mondta Elena ajkainak.
Elena szemében nevetés csillant. – Remek álláspont. –
Lefuttatta a kezét párja mellkasán, a tollak lágyak voltak az
érintése alatt. – Kompenzáljuk, ha hazaértünk.
 Elena sötét arany bőre megfeszült az arccsontján, a
nevetése egy pillanat alatt elhalt. – Nem szeretném, hogy
Kínába menj.
– Muszáj.
– Tudom. De ez nem tesz boldogabbá. Az egész egy nagy
csapda is lehet.
– Lehetséges – de nem gondolom, hogy Lijuan annyira el

s
van varázsolva, hogy összetűz a két Ősivel és elfeledkezik a

l
Tanács többi tagjáról.

be
– Amíg Őhorrorsága azt hiszi, hogy istennő, ez a tény az
aggodalomszintemet csak egy százalékkal csökkenti. –
Megérintette ujjaival a Raphael halántékán található Légió
Re
jelet, és amikor az ujjai átsiklottak felette, a vadtűz
felszikrázott, mintha vonzaná őt. – Megnézzük a térképet,
amíg távol vagyunk? Könnyen el tudom vinni a tegezben,
amiben a nyilaimat.
g
Raphael bólintott, mivel tisztában volt vele, hogy a
in

tegeznek van teteje, amit be lehet zipzárazni, nehogy a

nyílvesszők repülés közben kihulljanak. Ez megfelelően
megvédi majd a térképet is. – Először is energiára van
rn

szükséged.
– Van pár energiaszeletem. – Elena a bőröndjéhez ment,
kinyitotta az egyik belső zsebet, hogy elővegye a szeleteket. –
Bu

Inkább ételt veszek a piacon. Ez lehetőséget ad nekünk, hogy

beszélgessünk az emberekkel is. És akkor nem kell
átöltöznöm és az Átriumba mennem.
Elkapva a felé dobott szeletet, Raphael beleharapott.

***
 Indulás előtt öt perccel Elena Raphaelhez fordult. –
Hasznos lenne, ha meglenne a fordítása annak, amit a nő a
piactéren mondott nekem. – Világos volt, hogy fontos – és
elég veszélyes – dolgok hangzottak el, amit a nő nem szerette
volna, ha Riad meghall.
– Nem feltételezem, hogy van egy helyi kapcsolatod, aki le
tudja fordítani a marokkói arabot – mondta Elena viccesen. –

s
És ó, valaki olyan is, akiben megbízol, hogy pontos fordítást

l
ad. – Ez utóbbi kulcsfontosságú volt, mert a Luminata

be
kétségkívül beszélte a helyi nyelvet.
Raphael ajka megrándult. – Nem fog tetszeni a válasz,
hbeebti.
Re
Meglepődve a válaszon, Elena nyitotta volna a száját, hogy
magyarázatot kérjen, aztán sóhajtott egyet. – Ne mondd ki.
– Attól félek, muszáj. Tasha régen sok évet töltött
Marokkóban. Tökéletesen beszéli a nyelvet.
g
Elena a fogát csikorgatva mondta: – Össze tudsz vele
in

gondolatban kapcsolódni, hogy meghallgasd a fordítást? És ó,

a fenébe, nekem is át kell ütemeznem a sétámat Caliane-nel,
mert nem fogunk időben visszaérni.
rn

– Természetesen kapcsolatba tudok lépni Tashával, csak

nem fogok.
– Ez remek! – intett a kezével Elena. – Nem fogom a
Bu

féltékeny szeretőt játszani. Csak azért bosszant, mert olyan

átkozottul lenyűgöző.
Raphael a keze közé fogta a lány arcát. – Ő nem az én
harcosom.
Miközben Elena kitárta a szárnyait, a kezét Raphael szíve
fölé helyezte. – Igazán tudom ezt kezelni, Arkangyal.
 – Tudom. De nem szeretnék Tasha szívével sem játszani.
Figyelmeztetni őt a festményre olyan udvariasság volt, amit
nem magyarázhatnak félre. Ezzel átlépnék egy határt.
Elena visszaemlékezett, mit mondott Aodhan Tasha
Raphaelre vetett szerelmes pillantásáról, és bólintott. Ha a
másik nőnek vannak még érzései Raphael iránt, nem lenne
igazságos reményt adni arra, hogy azok viszonzásra találnak.

s
– De találkozhatunk anyámmal, akkor pedig Tashával is

l
beszélhetsz.

be
***
Re
Raphael kapcsolatba lépett Caliane-nel, amikor elhagyták
Elenával a lakosztályukat. Anyám, Elenának beszélnie kell
Tashával valamiről. Szeretnénk veletek találkozni egy
nyitott helyen.
g
Az édesanyja válasza azonnali volt, a hangja tisztasága a
in

gyermekkori dalokra emlékeztetett. Te szintén érzed a

szemeket ezen a helyen, fiam – mondta. Van egy kert, amit
Tasha felfedezett, találkozzunk ott.
rn

Raphael meghallgatta az útbaigazítást, majd elmondta,

hogy úton vannak.
Ő és Elena Gianba futottak nem messze a kerttől. –
Bu

Arkangyal, Vadász. – Széles mosoly, nem éppen a

legbátortalanabb bólintás. – Felajánlhatom a segítségemet?
Tudom, hogy Lumia egy útvesztő tud lenni.
– Anyám azt mondta, van egy kert a közelben – válaszolt
Raphael, felfedezve Gian finom szemtelenségét és álcázott
leereszkedését, miközben szándékosan lekicsinyelte a
Lumiához szükséges vezetési képességeit. Hihetetlen hatalma
volt, de a stratégiai készség és intelligencia a csatában
mérettetik meg.
Főként, ha az ellenség hazai pályán van.
Gian mosolya őszintének tűnt, de már hosszú ideje élt és
évszázadok óta vezetett egy titokzatos rendet. Egy rendet,
aminek tagjai öt évtizedenként választhattak új vezetőt. Gian
arcán semmi bizalomgerjesztő nem volt.

s
– Igen – mondta Gian, fenntartva a mosolyt. – Ezen az

l
úton lefelé. – A Luminata segítőkészen vezetni kezdte őket. –

be
Élvezted a repülést a városba? – kérdezte Elenát.
– Bájos hely.
Gian derűs kifejezéssel bólintott. – Igen, én is ezt
hallottam. Re
Mintha még soha nem járt volna ott. Süket duma, ha
Majda is belekeveredett. Elena hangja pengeként hasított a
gondolataiba. Minden lélegzetvételével hazudik. Nem hiszem
g
el, hogy majdnem bedőltem neki.
in

Megérintve Elena derekát, Raphael finoman megsimogatta.

Neki nagyon hosszú ideje volt arra, hogy tökéletesítse a
nyilvánosságnak szánt személyiségét, hbeebti.
rn

Csodálkoznék, ha a nagymamámat is becsapta volna.

Elenának már nem volt kétsége afelől, hogy a nő a miniatűrön
a vérrokona volt.
Bu

Látva a hasonlóságot, Raphael egyetértett Elena

következtetésével.
Talán – folytatta Elena –, Majda Párizsban halt meg, mert
későn értette meg, ki is Gian. De akkor ki nemzette az
anyámat? Hol van a vámpír a családfánkban? Több
generációval ezelőtt lehetett.
Elena egy vadász volt, aki szagot fogott. És ő nagyszerű
volt.
 Amíg a hitvese a vadászaton gondolkodott, elérték a folyosó
végéből nyíló gondosan ápolt udvart, ahol a sövény
matematikai pontossággal volt vágva. Ez valószínűtlen –
mondta Raphael válaszként Elena vámpír ősével kapcsolatos
feltevésére. Neki kétszáz évesnél fiatalabbnak kellett lennie
ahhoz, hogy gyereket nemzzen, de mivel nyilvánvalóan erős
volt, nem tudok olyan vámpírról, akinek elég ereje lett volna

s
ahhoz, hogy a vére csókja a második nemzedékben is

l
öröklődjön.

be
– Sok testvér megnyugtatónak találja a kerti munkát –
mondta Gian ugyanakkor. – Nekem kicsit túlságosan nyugodt
– bájjal teli mosoly –, de mi mind különböző módon keressük
a lumineszenciát. Re
Megpillantva a kert túl oldalán Caliane hófehér szárnyát
Tasha rézszínű szárnyával együtt, Raphael így szólt: – Úgy
tűnik, anyám megelőzött minket.
g
– Köszönjük, hogy a kísérőnk voltál.
in

Gian szeme felragyogott Elena szavaira. – Remélem,

mindketten élvezitek a sétát – mondta, de közben csak Elenát
nézte. – A kert gyönyörű alkonyatkor.
rn

Raphael végigfuttatta kezét hitvese merev gerincén, miután

Gian eltűnt a folyosón, jég vonta be a szavait, miközben
beszélt. – Mohó szemekkel néz rád előttem. – Az egyetlen oka
Bu

annak, hogy Gian még nem volt halott az volt, hogy válaszai
voltak Elena kérdéseire.
A nő rátette a kezét párja szárnyának ívére majd erőteljes
dédelgetéssel végigsimította azt. – Ne engedd neki, hogy
elérjen téged. Még ha vissza is kell jönnünk, miután a világ
elcsendesedik, ki fogjuk deríteni minden titkát.
Ez egy ígéret volt.
 – Anyám. – Amikor odaértek Caliane-hez, Raphael az
arcára adott csókkal köszöntötte őt.
Az édesanyja, akinek éjfélszínű haja a hátára omlott,
öltözéke egyszerű zölddel szegett, a testén leomló fehér ruha
volt, mosolygott és Raphael karjába fűzte a sajátját, de még
ezelőtt Elenához fordult egy kéréssel: – Elrabolhatom a fiam
pár percre, Hitves? Már hiányoltam.

s
– Természetesen. – Elena hangja olyan mértékben kedves

l
volt, amit – Raphael tudta – az anyja el sem tudott képzelni,

be
és biztos volt benne, hogy a vadásza sem vette észre ezt.
Elenának az anyja volt a gyenge pontja most, hogy kiderült,
Caliane mennyire sajnálja azt, amit a fiával tett.
Re
És nem csak ez, természetesen.
A hitvese, aki bármit megtett volna, hogy ismét lássa a saját
édesanyját, nem tudott a szívében haragot őrizni Caliane
iránt.
g
Knhebek, hbeebti.
in

Elena válasza egy csók volt a gondolataiban, mielőtt

visszavonult volna Tashával.
rn
Bu
 30. Fejezet

– Voltál már valamikor a Lumiában ez előtt? – kérdezte

s
Raphael Caliane-t, aki bólintott.

l
– Igen, több alkalommal is. Volt egy barátom, aki már

be
hosszú ideje Luminata volt, mielőtt annyira szálka lettél volna
az univerzum szemében. – Egy halvány mosoly tűnt fel az
arcán, és a tekintete tele volt az évezredek emlékeivel.
Re
– Olyan vékony volt, mint egy nádszál 8, és az volt a vicces,
hogy a neve Reed volt. Ugrattuk is őt emiatt, de mindig olyan
fura mosolya volt ezzel kapcsolatban. Olyan belső béke féle.
– Miután Luminatává vált?
g
Caliane megrázta a fejét.
in

– Úgy gondolom, így született. Mint ahogy sok gyermek is

nyugodt, boldog természetűnek születik. – Felpillantott
Raphaelre és nevetett, de már nem úgy, mint egy kimért és
rn

tartózkodó Ősi, hanem mint az anya, aki egyszer megízlelte a

fájdalom csókját.
– Te nem ilyen voltál. Neked nagyon határozott és hangos
Bu

véleményed volt már gyerekként.

– Arkangyalok voltak a szüleim.
Caliane nevetve szólalt meg újra. – Reed két tudóstól
született, és maga is tudós volt. Nem voltam meglepve,
amikor elmondta, hogy vonzódik Lumiához. – Néhány percig

8 nádszál angolul: reed

hallgatott, ahogy az idősebb angyalok szoktak, mert az
emlékeiket, mint az összegubancolódott fonalakat, ki kellett
bogozniuk. – Ő az a fajta ember volt, aki ha tudna, itt lenne.
Úgy tűnt, mintha képes lett volna a fátylon túl látni. 9
– Találkoztam már ilyen emberekkel az életemben. –
Ibrahim volt az egyik; fiatal ahhoz, amit hirdetett, azonban
egy erkölcsi tisztasággal tette. – Nem úgy tűnik, mintha a

s
legtöbb jelenlegi Luminata a barátod lenne. – folytatta

l
Raphael.

be
– Tudnom kellett volna, hogy érezni is fogod. Olyan
intelligens és éles szemű, akár egy kisgyerek. – Ismét
emlékeivel a hangjában, Caliane mosolya egy elkeseredett
Re
visszhangja volt annak a nőnek, akit korábban
kimondhatatlan tragédia és őrület gyötört. – Reedről
beszélve, azt hiszem, hiányzik. Olyan szelíd és gyengéd
humorérzéke volt.
g
– Alszik?
in

– Nem tudom. – Szomorúság színezte a nő vonásait. – Két

évezreddel a születésed előtt eltűnt, és senki sem tudja, hová
ment. Akkoriban nagyon reméltem, hogy úgy döntött,
rn

csendesen Aludni tért, de reméltem, hogy megtalálta a

lumineszcenciát, ami egy olyan létező síkban volt, amely
ismeretlen nekünk.
Bu

Egy gyengéd mosoly, és mégis olyan sok emlék árnyékolta

be az arcát, amikor felemelte a fejét, hogy találkozzon Raphael
tekintetével, hogy a férfi lelke belesajdult.

9 a keresztény vallásban: halál utáni ismeretlen állapotra utal

a zsidó vallásban: a templomba csak a főpap léphetett be a fátyol

mögé, ami mögött volt a legszentebb hely, ahol Isten jelenléte
nyilvánvalóvá vált.
 – Most önzőbb vagyok – azt szeretném, hogy bárcsak Alvó
állapotban lenne, hogy egy nap majd felébredhet, és újra
látom a barátomat.
Raphael arra gondolt, milyen lenne, ha százezer vagy
kétszázezer évet élt volna, és elkezdte volna elveszíteni a
barátait, mert Aludni tértek, vagy visszavonultak volna a
társadalomból. Még a vámpírok is az utóbbit tették. Nem volt

s
meg az a képességük, hogy Aludni térjenek, de az öreg

l
vámpírok köztudottan elzárták magukat akár évezredekre is.

be
A halhatatlanok úgy hívták őket, hogy a Visszavonultak.
A Visszavonult megbízható alkalmazottakra támaszkodott
a vérbevitelük miatt, és néhány család ugyanazzal a vámpírral
Re
maradt nemzedékről nemzedékre. Ők voltak az egyetlenek,
akik valaha is kapcsolatba léptek a remetével vagy remetékkel.
Raphael száz évvel korábban ismert meg egy ilyen
alkalmazottat; a férfi elmondta neki, hogy a mestere fáradt, de
g
"az istene nem engedi az önmegsemmisítést." Ezért választott
in

egy teljesen elszigetelt életet, vért kapott a lakosztálya ajtaján

lévő nyíláson keresztül.
– Nehéz dolog lehet – mondta Raphael az anyjának –
rn

ébren lenni egy olyan világban, ahol olyan sok barátod már
Aludni tért. – Tudta, hogy soha nem lesz ilyen módon
egyedül; ő és Elena mindig együtt ébrednének fel és együtt is
Bu

vonulnának el Aludni. Nemcsak nem tudta elképzelni az életét

a vadásza nélkül, hanem látta milyen szörnyű kárt okozhat,
amikor egy pár egyik fele egyoldalúan tér Aludni; soha nem
sebezné meg Elenát ilyen módon.
– Most legalább Alex ébren van. – Caliane őszintén, szívből
felsóhajtott. – Még mindig bajkeverő. Mindig át akarja venni
az irányítást, éppen úgy, mint egy kisfiú, aki elhatározta, hogy
uralkodni fog.
 – Lenyomoztad a honfitársaid közül bármelyiket? –
Raphael tudta, hogy megkérte Jessamyt, hogy végezzen el
neki egy keresést, információk után kutatva.
– Igen, nem olyan régen, de olyanokat, akikkel éveken át
találkoztam.
Kibontott éjfekete hajának végei végigsimítottak a férfi
karján, miközben sétáltak. Sokan, akik csak Amanaton kívül

s
látták, úgy gondolták, hogy mindig így öltözködött – lágyan

l
leomló ruhákban, leeresztett hajjal, de Rafael tudta, hogy ez

be
anyjának csak az egyik arca. Ugyanolyan kényelmesen érezte
magát a viharvert bőrben és copfba font hajjal.
– És most mondd el, hogy mi vette rá a társad, hogy
g Re
beszéljen Tashával? – kérdezte Caliane Raphaeltől.

***

Elena és Tasha néhány percig csendben sétáltak, de furcsa

in

módon a csend nem volt kínos. Olyan érzés volt, mintha egy
másik vadásszal sétálna, mindketten szemmel tartva és
figyelve a veszélyre, anélkül, hogy úgy tűnne, mintha mégsem
rn

ezt tennék.
Raphael azt mondta, hogy beszélsz marokkói arabul –
mondta Elena, míg Caliane és Raphael előttük egymás mellett
Bu

haladtak, szárnyuk félig átfedve egymást.

Elena és Tasha viszont ezzel szemben, mindent megtett
annak érdekében, hogy a szárnyuk ne érjen össze.
Igen – felelte Tasha. – Megtanultam, amikor ott éltem egy
ideig még fiatalkoromban. – Mosollyal a hangjában
hozzátette. – Raphael egyenesen ideutazott szintén, tudod.
– Fejezd be Tasha! Nem fogsz ilyen dolgokkal
felidegesíteni, mint ez.
 Tasha megvonta a vállát.
– Egyszerűen csak egy régi barátról beszélek.
Elena úgy döntött, hogy elengedi ezt a csatát, amikor
nyilvánvalóvá vált, hogy Tasha olyan kedvében volt, ahol csak
piszkálni és bosszantani akarta őt, ezért folytatta.
– Raphael azt is mondta, hogy bízhatok benned a fordítást
illetően.

s
A másik nő összeráncolta a szemöldökét, a nyakán olyan

l
erősen felálltak a pihék, hogy Elena szinte látta őket.

be
– Természetesen bízhatsz bennem, ebben az ügyben.
Mindketten ugyanannak az embernek a szeretői lehetünk, de
tisztességes vagyok.
Re
A csípős válasz őszintének tűnt.
– Elnézést kérek – mondta Elena. – Nem kérdőjeleztem ezt
meg... de a pokolba is, igen, ezt tettem. Rohadt egy hely ez.
Tasha merev feszültsége óvatosságba fordult, ami a
g
külvilág felé irányult, szeme elsötétedett, mielőtt átvizsgálta
in

még egyszer a területet.

– Igen, én is érzem. Itt kísértetek vannak.
Elena a remegéssel küzdött a szellem emléke miatt,
rn

amelytől kétszer is megborzongott, majd megszólalt.

– Ha tudod, kérlek, fordítsd le ezt nekem. – Összeszedve a
gondolait, pontosan úgy ismételte el a szavakat, ahogy a nő a
Bu

piacon mondta őket.

– Várj! – Tasha összeráncolta a homlokát. – Ismételd meg,
csak lassabban.
Még kétszer is megkérte, mielőtt megszólalt.
– Megvan. Azért kellett megismételni, mert úgy tűnik, az
eredeti beszélő egy bizonyos dialektust használt. Össze kellett
hasonlítanom az általam ismert szavakat azokkal, amiket
mondtál. Tisztában vagy azzal, hogy ez azt jelenti, hogy rá kell
jönnöm néhánynak az értelmére a szövegkörnyezetből?
– Igen, megértettem.
Miután még egy percig tartott a gondolatainak rendezése,
Tasha beszélni kezdett.
– A nagymamám mesélte el Majda történetét. Egy nő, aki
holdfény színű hajjal, egy kis kereskedőcsaládban született. A

s
család nem létezik már többé, mivelhogy ő volt az egyetlen

l
lányuk, és a szülők mára már halottak, és a lány hosszú ideje

be
eltűnt.
Tasha erősen megrázta a fejét.
– Várj, ez nem igaz. Nem, nem az "eltűnt" szó volt. Az
„elrabolt” a helyes. Re
Egy nő, akit elraboltak.
Elena szíve megremegett.
– Ez minden?
g
– Nem. Volt még ez is. – A család és a holdfény hajú lány
in

minden nyomát eltűntették a városból, és azok, akik ismerték

őket, már idősek, emlékeik megfakultak, és a testük túl
gyenge ahhoz, hogy megint fellázadjanak a hallgatás ellen,
rn

ami a történet felett lebeg. Ha mások tudják, ők csendben

maradnak, mert ha beszélnek róla, az felhívja az angyalok
figyelmét.
Bu

Egy gyors lélegzet, mielőtt Tasha folytatta:

– A nagymamám titokban elmondta Majda történetét. Azt
hiszem, nem fogsz elárulni és én sem téged, hiszen olyan a
bőröd színe, mint az övé és holdfény színű a hajad is – Tasha
tekintete élessé vált –, így elmondom neked.
Elena ereiben őrülten száguldott a vér, és amint elérte
Raphael elméjét, megosztotta, amit Tasha elmondott neki.
Közben hangosan megköszönte Tashának.
 – Keresed az őseidet?
– Az anyám árva gyermek volt – mondta a másik nőnek,
mivel ez nem volt titok, ha valaki hajlandó volt belenézni
Marguerite Deveraux történetébe. – Az ő édesanyja
Marokkóból származott, ez minden, amit tudok.
– Egy nő holdfény színű hajjal – motyogta Tasha, és a
tekintete ismét Elena hajára ugrott.

s
– Személy szerint úgy gondolom, hogy úgy nézel ki, mintha

l
lesújtott volna rád egy villámokkal teli tomboló vihar és beléd

be
csapott volna egy villám, de hát ez ízlés dolga.
Elena elnevette magát.
– Ez nagyon jó egy rögtönzött magyarázatnak.
Re
– Talán egy rövid ideig gondolkoztam rajta. – Tasha ajka
egy vonakodó mosolyra húzódott. – Nem fogsz viszonzásul
sértegetni?
– Egyszer Feszülőnadrág Tashának hívtalak – mondta
g
Elena, és ahogy Tasha akarata ellenére is nevetésben tört ki,
in

Elena ismét arra gondolt, hogy ő és a másik nő, barátok is

lehettek volna, ha Tashának nem lenne rejtett vágya
visszafordítani az időt.
rn

Az angyal egyszerűen nem értette, hogy bizonyos dolgokat

kőbe véstek, örökre.
– Én-Elenám, készen állsz a repülésre?
Bu

Elena ajka mosolyra húzódott, ahogy megérezte a tenger

édes és vad cirógatását az érzékein keresztül. – Igen.
– Anyám jelezte az óhaját, hogy elkísérjen minket. Azt
hiszem, ő is el akar menekülni erről a helyről.
– Nincs gondom ezzel, de figyelmeztesd a fogadtatásra,
amit kapni fog. – Tasha felé fordulva a Raphaellel folytatott
megbeszélése során, Elena észrevette, hogy a másik nő
összeszorította az állkapcsát, szeme zord és ijesztő volt.
 – Caliane közölte veled a tervét?
Tasha bólintott.
– Nem akarom, hogy megsérüljön. Amanatban élt, ahol az
emberei imádják őt.
– Ha szükséged van erősítésre megszöktetni onnan, tudasd
velünk.
– Makacs – válaszolta Tasha. – Nem gyakran, de amikor

s
fontos neki, pontosan úgy tesz, ahogy akarja.

l
Caliane széttárta szárnyait előttük.

be
Tasha felszállt Caliane után, Elena pedig Raphael karjai
közé lépett és hagyta, hogy mindkettőjükkel felemelkedjen.
Már bizonyította az ügyességét a függőleges felszállásban;
Re
nem volt szükség arra, hogy ostobaságot csináljon és pazarolja
az energiát, ha sokkal jobb választása is volt. És ha már ott
volt, elhatározta, hogy kihasználja helyzetét és megcsókolja
arkangyalának gyönyörű, szexi száját.
g
Értelme lett az életnek.
in

– Összezavarsz, hbeebti.
A komoly és zord szavak ellenére Raphael olyan
szenvedéllyel csókolta vissza, amiben benne volt minden
rn

ereje, vágya és szerelme, hogy Elenának még a lábujjai is

begörbültek. Olyan sok szerelem. Szinte fizikai fájdalmat
okozott a tudat, hogy ennyire mélyen szerették.
Bu

Örökké csókolnálak – mondta, miközben a szája még

mindig a férfién volt....... és Raphael eldobta Elenát.
Egy nevető „Hé!” felkiáltással körbesuhant, majd odaszállt,
hogy szárny-szárny mellett repüljön a férfival. – Tudod, hogy
udvarolj egy lánynak!
Raphael egy veszélyes mosolyt küldött a lány felé. – Arra
törekszem, hogy soha ne untassam a hitvesemet.
 Egyenletes tempóban haladtak, és mire megérkeztek a
faluba, az ég sötét narancsszínben izzott rózsaszín sávokkal
szabdalva, mert a napnyugta sokáig tartott ezen a tájon. Több
ember volt a szabadban a hűvösebb időben, bár a "hűvösebb"
viszonylagos kifejezés volt.
A földre szállásuknak volt egy kiszámítható hatása; az
emberek megdermedtek, aztán elkezdtek elszállingózni a

s
lehető legkevésbé észrevehetően, behúzódtak a boltokba, vagy

l
behúzták a nyakukat, hogy minél kisebb célpontok legyenek.

be
A négyes, a pihenésre alkalmas fa lombkoronájának a széle
közelében szállt le, és másodperceken belül mindenki, aki a
padon ült, ami körbeölelte a törzset, valahol máshol volt.
Re
Caliane-re pillantva Elena látta, hogy Raphael anyja
felfogja a félelmet – és mélyen, bár csendesen dühös – nem
látható reakcióval válaszol. Ahogy figyelte, Caliane odament a
padhoz, hogy leüljön, amely körbeölelte a fa törzsét, szárnyait
g
kecsesen behúzta mindkét oldalán; ébenfekete haja, ékkőként
in

ragyogó szemei, valamint a zölddel díszített fehér ruhája

pihenő istennővé változtatták.
– Itt maradok – mondta egy rejtélyes mosollyal. –
rn

Hiányoznak az embereim, amikor távol vagyok tőlük. Figyelve

ennek a városnak az életerejét, a szívverését, csillapítja a
fájdalmat. – Pillantása találkozott Tasháéval. – Fedezze fel,
Bu

kedvesem.
Tasha megrázta a fejét és állva maradt mellette.
– Önnel maradok, úrnőm.
– Nem sokat tudnak velem tenni, gyermekem.
– Biztos vagyok benne, hogy Apa nagyon megértő lesz,
amikor megmagyarázom, hogy miért hagytam Önt magára,
egyedül egy ismeretlen piacon.
 Caliane nevetése színtiszta zene volt, a hangja még mindig
átható szépséggel bír, még akkor is, ha semmit sem tett, hogy
felerősítse.
– Ó, Avi; jól tanította a lányát – bólintott Caliane. – Akkor
maradj, figyelj, és talán meg fogjuk érteni, miért kísérti ezt a
várost egy gonosz és rosszindulatú félelem.
Kinyújtotta a kezét Raphael felé és így szólt:

s
– Te és a vadászod ugyanazt fogjátok tenni?

l
Raphael gyengéden körbefonta ujjait Caliane keze körül.

be
– Igen. Mondd el, ha érzel valamit, amit tudnunk kell.
Egymásra összpontosítottak, így nem látták, amit Elena
látott: ahogyan az emberek szeme az összekulcsolt kezükön
Re
időzött, és ahogyan Caliane mosolygott Raphaelre. Bár ő egy
kortalan szépség volt, a mosolya olyan volt, mint egy anyáé.
Azt senki sem tévesztheti össze mással; ahogy senki nem
téveszthette el, hogy ők anya és fia voltak.
g
Másodpercekkel később otthagyva Caliane-t és Tashát,
in

Elena és Raphael kilépett a borostyán és vörös színű estébe,

mely átmenet volt az éjszakába. Ahol az utcák tele voltak,
talán nehezen tudtak közlekedni a szárnyaikkal, de az
rn

emberekkel annyira óvatosak voltak, hogy nem akadályozták

egymást.
Először csak a piacon jártak, különböző dolgokat nézve.
Bu

Amikor Elena észrevett egy alacsony, szikár férfit, aki

valamilyen töltött zsemlét sütött, átvándorolt a kocsihoz, ahol
az árus parkolt, ami egy bezárt üzlet előtt állt. Forró, fűszeres
illat szállt a levegőben, amitől Elena gyomra nagyot korgott és
összefutott a nyál a szájában.
– Kettőt – mondta a szakácsnak, aki olyan mozdulatlanná
vált, mint egy szarvas, aki farkast látott.
 Tétovázva bólintott, majd szakértő kezeivel elkészített két
zsemlét, majd félig zsírpapírba csomagolta őket, mert így
könnyű volt fogni a forró ételt, amíg ették. Elena a zsebébe
nyúlt, és elég helyi pénzt helyezett a pultra, hogy fedezze a
költségeket – mielőtt ő és Raphael hajnalban eljöttek New
Yorkból, még azon az éjszakán felhívta Sarát, és megkérdezte,
hogy a Céh váltana-e néhány dollárt neki, mert tudta, hogy ott

s
tartottak minden fajta pénznemből egy kis mennyiséget.

l
Izzy felvette a pénzt Elena számára és kitette az Enklávénál.

be
Mert amíg a hitelkártya fantasztikus lehet, egy vadász mindig
rendelkezett valódi készpénzzel az ilyen pillanatok miatt, mint
ez.
Re
A szakács szeme hatalmasra tágult a pénz láttán.
A férfi megrázta a fejét, és remegő kézzel kezdte visszatolni
a pénzt. Elena csak az ételt vette el, és Raphael kezébe
nyomott egy zsemlét.
g
– Próbáld ki – mondta, miután hosszan beszippantotta az
in

étel illatát. – Ha úgy gondolod, hogy nem finom, lenyelem a

kedvenc tőröm.
A szakács egy kicsi, elfojtott hangot hallatott.
rn

Figyelmen kívül hagyva a rendkívül ideges és feszült

embert, Raphael beleharapott és határozottan bólintott.
– Nincs szükség rá, hogy lenyeld a tőröd, hbeebti.
Bu

Elena mosolyogva beleharapott a saját zsemléjébe mielőtt

elindultak, elhagyva a megdöbbent szakácsot, aki összerogyva
egy székben a felszerelése mögött egy konyharuhát tartott a
verejtékben úszó homlokához. A szeme sarkából Elena
észrevette, hogy egy közeli boltos átszaladt, és megveregette a
vállát, mielőtt összegyűjtötte a pénzt, és beletette a kis
bádogdobozba, ahol a helye lenne. Az ő szeme is hatalmasra
kerekedett, amikor eltette a pénzt.
 Ezek az emberek nem számítanak arra, hogy fizetünk
azért, amit veszünk. – Raphael elméjének hangja fagyos volt,
habár az arckifejezése nem változott.

l s
be
g Re
in
rn
Bu
 31. Fejezet

Igen, úgy tűnik a Luminata nem hisz a tisztességes

s
üzletben. Elena dühe hidegen lüktetett benne – a

l
halhatatlanoknak sokkal több pénzük volt, évszázadról

be
évszázadra növekedett a vagyonuk. Ezek az emberek nem
voltak nagyon szegények, de gazdagok sem. Nem, bárhogy is
nézzük. Ők csak hétköznapi állampolgárok voltak, akik
szintén próbáltak megélni.Re
A Lumia miatt, ami olyan közel volt, ezeknek az
embereknek egy gyarapodó társadalmat kellett volna
megalapozniuk az erőd vásárlói által. Ehelyett úgy tűnik, hogy
g
Lumia jobban szereti kiszipolyozni őket. Bár… Eleget kell
in

fizetniük a javakért, amiket vesznek, ha a város nem ment

tönkre – mert Lumiának szüksége volt a városra –, de
fogadok veled, hogy ez közel sincs a piaci árhoz.
rn

Mikor befejezte az első kóstolót, Raphael friss gyümölcslét

vett, egy másik utcai árustól. Az árus ádámcsutkája görcsösen
mozgott le és fel, ahogy nyelt, amikor Raphael fémpénzzel
Bu

fizetett a gyümölcsléért.
– Milyen pénz volt az? – kérdezte Elena, miután elvette a
hideg, frissítő italt.
– Angyal pénz, világszerte elfogadják. Át tudja váltani helyi
pénzre bármelyik pénzváltóban vagy bankban – és az a pénz,
amit én használtam három ital árával egyenlő. – Szárnyával
gyengéden hozzáért a lányéhoz. – Sajnálom Vámpír Vadász,
feltételeztem, hogy tudsz erről, csak jobban szeretem ezt a
pénzt használni.
Elena homlokát ráncolva szólalt meg. – Tudod,
észrevettem azokat az érméket az évek során, de úgy vélem,
nem volt értelme ennek figyelmet szentelni. – Szünetet
tartott, majd lehalkította a hangját és közelebb hajolt. –
Szerinted jó ötlet ezzel fizetni itt? Nem vagyok biztos benne,

s
hogy a tisztességes értékét fogja kapni bárkitől, aki átváltja

l
neki.

be
– Az angyalok nem foglalkoznak az átváltással – mondta
Raphael. – A halandó pénzügyi intézetek értesítést kapnak az
érmék pontos értékéről – és ők tudják mi fog történni, ha
Re
megrövidítenek bárkit. Mindegyik érme egy minden részletre
kiterjedő arkangyali területhez kötött, és minden tranzakciót
figyelnek számítógépes hálózaton keresztül, ami az én
esetemben, a Toronyhoz kapcsolódik vissza.
g
– Tudhattam volna. – Raphael egyik volt azon arkangyalok
in

közül, akik leginkább lépést tartottak a világgal. Rengeteget

Illium miatt, mert a kékszárnyú angyalt elbűvölte a
technológia.
rn

Miután megitták az üdítőjüket, az eldobható poharakat egy

közeli szemetesbe dobták, majd egyre beljebb sétáltak a
piacon, felfogva minden reakciót körülöttük, miközben
Bu

megőrizték a közömbös viselkedésüket.

Körülbelül tíz perccel később fedeztek fel egy apró
helyiséget, ami úgy tűnt, frissen készült tangine-t árult, és
minden alkotás a saját apró agyagedényében volt a jellegzetes
kúpos fedéllel.
A konyha, két szorgalmas, gyorsan mozgó személlyel, a
nagy négyzet alakú ablak mögött volt, és amely mögül egy
mosolygós, sötét szemű nő adta ki az ételt. Szépen festett
székek és asztalok voltak az étterem ablakának mindkét
oldalán.
– Gondolod, hogy édesanyád és Tasha szeretnének
valamit? – kérdezte Elena, sorban állva egy hajlott hátú
idősebb pár mögött, akik nem voltak tisztában azzal, hogy egy
angyali pár áll mögöttük.
A pultos mindeközben, próbálta vadul elmagyarázni egy

s
párnak, hogy távozzanak – legalábbis addig, amíg Raphael

l
meg nem rázta a fejét a levegőt kapkodó nőre.

be
– Megkérdezem. – Egy kis szünetet tartva folytatta. –
Anyám már meggyőzte Tashát, hogy menjen és hozzon neki
egy mentateát és egy tányér édességet. Másra nincs szükségük
jelenleg. Re
Előttük az idősebb férfi májfoltos, remegő kézzel próbált
fizetni az ételért, amit vett. A remegés az idős kora miatt volt,
nem a félelemtől, és amikor a pénz kicsúszott a markából és
g
lehullott a földre, Elena gondolkodás nélkül lehajolt és
in

felvette.
Megfordulva a férfi elmosolyodott… és meglátta a szárnyait
és Raphaelét is. Az arca falfehér lett, napbarnított bőre
rn

ellenére. Elena megijedt, hogy a férfi szívrohamot kap, ezért

olyan gyengéden mosolygott, ahogy tudott, és megérintette a
felkarját egy csendes megnyugtatásként, amikor a pultra tette
Bu

a pénzt.
Ekkor a férfi felesége is megbámulta őket.
Szemei kissé elhomályosultak, az idős nő hirtelen
lélegzetelállítóan elmosolyodott, és odalépett Elenához.
Könnycseppek gördültek le, melyek eláztatták az arcát, de
örömteli áradozása Elena számára érthetetlenek volt, de
egyetlen szót megértett: „Majda.”
 Megkérem Tashát fordítson, mondta Raphael, míg a nő
úgy ment felé, mintha Elena köré akarná fonni karjait.
Feleszmélve, a férje elkezdte visszahúzni őt, de Elena nem
tett semmit. Karjaival és szárnyaival óvatosan körülölelte a nő
törékeny testét, mert az idősek csontjai olyan törékenyek,
mint a madaraké az érintése alatt. A nő sírt és folytatta a
beszédet, a kezei simogatták Elenát, mintha ő egy rég

s
elveszett lány lett volna, aki hazajött.

l
Mikor Elena egy hosszú pillanat után visszahúzódott, és a

be
hátára hajtotta szárnyait, a nő arcán örömkönnyek ragyogtak.
Elena ujjaival gyengéden letörölte könnyeit.
Tasha azt mondja, hogy ez a nő Majda vérének hív. Majda
Re
a barátja gyermeke volt, és amikor elveszett, összetörte
szülei szívét. Túl fiatalon haltak meg. Raphael szünetet
tartott, ahogy a nő ismét beszélni kezdett. Annyira boldog,
hogy a gyermeke túlélte.
g
Beszélnie kell az anyámról. Elena az elejétől tudta, hogy el
in

fogja érni, viszont amikor eljutott Majdához, egyszerűen nem

értette, hogy kettejük között ilyen nagy a hasonlóság rokoni
kapcsolat nélkül. És most, egy másik rész is a helyére kerül.
rn

Egy gyermek. – El akarom mondani neki, hogy a gyermek az

anyám, hogy a neve Marguerite volt.
Tasha lefordította a szavakat Raphaelnek, amelyeket
Bu

Elenának kellett mondania. Amikor elmondta nekik, az idős

asszony újból felsóhajtott és átölelte, miközben újra és újra
megismételte Marguerite nevét. Legalább egy perc telt el,
amikor hátrébb húzódott és beszélni kezdett férjével.
Azután megpaskolta Elena kezét, arca sugárzott az örömtől
és hátralépett.
Elena annyi mindent akart kérdezni, de az aggodalom a férj
szemében megállította. Nem akarta bántani ezt a kedves párt,
nem viszonozná a nő szeretetteljes üdvözlését a férje
terrorizálásával.
Hagyta, hogy az ősz hajú pár leüljön a közeli asztalnál, ahol
az ételük már várta, majd Elena és Raphael is leadták a saját
rendelésüket. Amikor megkapták az ételt, a párra pillantott,
és érezte a megkönnyebbülés csókját a bőrén, mint egy hűs
eső. A férfi már nem tűnt félelemtelinek. Ehelyett figyelmes és

s
megfontolt tekintettel nézett rá, mintha látná, amit a felesége

l
is.

be
Megpillantva Elena tekintetét, a férfi felesége intett neki és
Raphaelnek, hogy jöjjenek az asztalukhoz, és foglalják el a két
üres széket.
– Elena! Re
Épp csak helyet foglalt, és a válla fölött pillantott hátra,
ahol meglátta, hogy Riad szólította meg... akinek a szeme
kikerekedett, amikor meglátta Raphaelt mellette a székben.
g
De amikor Elena üdvözlően bólintott, mégis odajött.
in

Az idős asszony gesztikulálva beszélt a fiúval.

– A dédnagymamám azt mondja, hogy üljek le és fordítsak
neked – mondta elhaló hangon.
rn

Elena észrevette, hogy a szőr feláll a fiú kezén. – Fogd, és

először egyél valamit. – Tett egy kis pénzt a kezébe. – Vedd
meg, amit akarsz, aztán gyere és csatlakozz hozzánk. Beszélni
Bu

akarok a dédnagymamáddal, és szükségem van egy tolmácsra.

A tinédzser bólintott, mielőtt visszafutott az árus felé.
– Ennek a családnak van bátorsága – mormolta Raphael,
szemét Riad dédnagymamájára szegezte. – És azt hiszem, ez
az erő, ebből az asszonyból sugárzik.
– Igen – válaszolta Elena. – Én is azt hiszem. – Nem igazán
érdekelte az étel, de néhány falatot evett, hogy minden
normálisnak tűnjön, miközben várta, hogy a Riad
visszatérjen.
A tinédzser néhány percen belül zihálva visszatért.
Egy másik széket közelebb húzott, a karjain látszott, hogy
még mindig feláll a szőr, és a haja is sercegni kezdett, majd
ivott egy korty vizet egy üveg vízből. A dédnagymamája úgy
tűnt, hogy a szokása szerint megszidja.

s
Raphael, minden hajszáluk pattanásig feszül.

l
Attól tartok az erőm hullámzik. Azt hiszem, ez a Zuhatag

be
hatása. Hatással van a közelben élő halandókra, de nem
okoz kárt.
Miután dédnagymamájával beszélt az első zsemléje
Re
elfogyasztása közben, Riad most elmondta nekik, amit Tasha
már lefordított Majdáról, hogy egy kedves barátjuk lánya volt.
– Azt mondja, hogy Majda gyermekének ugyanilyen haja volt,
de a bőre világosabb. Mint ahogy a másik hölgy már mondta;
g
a dédnagymamám azt is mondja, hogy a világos haj nagyon
in

erős volt a családban a lányoknál, de mégis ez volt... Nem

ismerem a szót. – Harapott rá az alsó ajkára.
– Kiszámíthatatlan? – javasolta Elena. – Néha megjelenik
rn

a szín, és néha nem?

– Igen! Kiszámíthatatlan. De a dédnagymama azt mondja,
hogy Majda férjének – akit imádott, és ő volt a másik fele –
Bu

aranyszőke haja és sápadt bőre volt, mint a tej egy kis mézzel,
így a kisbabának jó esélye volt a holdfény színű hajra, mint a
tiéd.
Elena vére felforrt. – Majda férje halandó volt?
Egy hadaró és gyors információcsere, mielőtt az elsápadt
arcú Riad azt suttogta – Nem szabad beszélnünk erről.
Mondtam, ho….
 Most a dédapja volt, aki megszólalt, és a hangja meglepően
erős volt.
Riad alsó ajka megremegett, a második zsemléről, amit
vett, elfeledkezett. – Azt mondja, hogy ők öregek, és
egyébként is már az utolsó utazásra készülnek. Mit tehetnek
most már az angyalok velük? Csak fiatalokat visznek el, a
legcsinosabb nőket és a legszebb férfiakat. – Szemei

s
könnyesek voltak, bánatát és fájdalmát sem rejtette el.

l
Elena megérintette az idős ember vállát, miközben a düh

be
átsuhant rajta. – Nagyon szereted őket, ugye?
Egy gyors bólintás volt a válasz.
– Nem akarom, hogy az angyalok bánthassák őket.
Re
Az angyalok. A Luminata.
– Senki sem fogja. – Raphael hangjára mindenki
elhallgatott az asztalnál. – Mondd meg nekik, hogy a
védelmem alatt állnak. Biztos vagyok benne, hogy senki sem
g
mer majd hozzájuk érni.
in

– Charisemnon sem lesz akadály? – kérdezte Elena,

mialatt visszafojtott lélegzettel fordított Riad.
Charisemnon nem törődik egy kis várossal. Ez a
rn

Luminata ügye, és ez az, akivel foglalkoznunk kell. Raphael

állkapcsa megfeszült. Ha szükséges, itt hagyom Aodhant,
hogy figyeljen ezekre az emberekre, amíg vissza nem
Bu

térhetünk, és ki nem ássuk a rothadást a Luminata szívéből.

Elena nem gondolta, hogy még ennél is jobban szeretheti
Raphaelt, de ebben a pillanatban a szíve túlcsordult a
szeretettől és a büszkeségtől. E miatt az arkangyal miatt, aki
elég könyörületes volt ahhoz, hogy gondoskodjon az ilyen
törékeny halandókról. Köszönöm, hogy vagy.
A végtelen kék szemei találkoztak az övével. Te
emlékeztettél engem, Elena. Nélküled, valószínűleg olyan
rideg lennék, mint azok, akik zsákmányul ejtették a
gyengéket. Elena a hegre gondolt Raphael szárnyán, hogy
miért lőtt rá, és érezte, ahogy kirázza a hideg. Soha többé,
arkangyal.
Most bennem élsz, hbeebti. Megérintette a lány haját. Soha
többé nem leszek az, aki egyszer voltam, függetlenül attól,
hogy mit hoz az örökkévalóság.

s
Remegő, halk, női beszéd ütötte meg Elena fülét, ami

l
visszafordította a figyelmét az asztalra. Riad dédnagymamája

be
mondott valamit, ami miatt egyre több könnycsepp gördült le
az arcán.
– Azt mondja, Majda férje is viszont szerette őt, még akkor
Re
is, ha Majda halandó volt, és meghal, míg ő élni fog. – Riad
hallgatott, majd hatalmas szemekkel folytatta. – Nem akart a
felesége nélkül élni, de nem talált egyetlen angyalt sem, aki
vámpírrá változtatná, olyanná, mint ő.
g
Egy másik csapás Elena szívére, egy újabb vérlázító tény,
in

azzal az egyértelmű kijelentéssel, hogy Majda szeretője

vámpír volt. És ő nem egyszerűen a szeretője volt. Ő volt a
férje.
rn

– A dédi szerint, bár Majda férje erős volt, de csak egy fiatal
katona volt, aki nem ismert olyan hatalmas és erőteljes
embert, mint Raphael. – Az utolsó szó egy félelemmel vegyes
Bu

tisztelettel teli suttogás volt, és Riad csak a szeme sarkából

mert ránézni Raphaelre.
– Az angyalok azon a helyen nem voltak hajlandóak
segíteni neki. – A hangja keserűsége rávilágított arra, hogy
Riad a Lumiára utal. – Azt mondták, nem elég idős ahhoz,
hogy megkérje, hogy a halandója vámpírrá alakuljon.
 – Van valami ötlete, hogy mi történt Majdával vagy
férjével? – kérdezte Elena az idős asszonytól, aki olyan
szeretettel ölelte meg.
A Riad gyors fordítását követte egy válasz, melyhez
Elenának nem volt szüksége, hogy lefordítsák. Az idős nő
szomorúan rázta meg fejét és a válasza is szomorú hangon
szólt.

s
– Azt mondja, hogy Majda férje ment el először, nem

l
sokkal a gyermekük születése után. – Riad a kezével olyan

be
mozdulatot tett, mint akit eltüntettek, és ebből Elena
megértette, hogy a vámpír nyom nélkül eltűnt. – Majda
kereste és kutatott a férje után, de amikor nem találta meg,
Re
félt, és annyira megijedt, hogy azt mondta, el kell menekülnie,
mielőtt őt is arra kényszerítik, hogy elmenjen.
Riad a homlokát mélyen ráncolva hallgatta dédnagyanyját.
– Azt hitték, hogy a baba meghalt, amikor később látták
g
Majda szellemét.
in

– Várj! – Elena felült, és egy borzongás futott végig a

gerincén. – Szellemét?
– A dédnagymamám nem látta – fordított Riad. – De a
rn

városban élő emberek közül néhányan azt mondták, hogy

látták egyik éjjel, amint arról a helyről lefelé szaladt a
dombokon. A haja, annyira világos és fényes volt a
Bu

holdvilágnál.
A fiú megint az ajkába harapott. – Amikor az angyalok
meghallották a suttogásokat, bántották azokat az embereket,
akik beszéltek róluk, és így soha többé senki sem beszél róla.
A dédim nem látta Majda szellemét, de szerinte, miért
lennének annyira mérgesek az angyalok, ha ezek csak mesék?
– Riad a tinikre jellemzően megvonta a vállát.
 – Valóban – felelte Raphael, és közvetlenül az idősebb
házaspárra nézett. – Határozottan bátrak vagytok. Köszönöm,
hogy elmondtátok az igazat.
Riad fordítása után az idősebb házaspár nyílt büszkeséggel
húzta ki magát a széken. Beszélgettek még, de nem tudtak
többet mondani a párról, kivéve a vámpír nevét, aki Majda
férje volt.

s
– Egy távoli vidékről jött – mondta Riad dédnagymamája,

l
a tinédzser tolmácsolásában. – Segített megvédeni a helyet,

be
de a városban élt. Minden vámpír és angyal, akik őrök voltak,
a városban éltek akkor.
Riad dédapja egyetértve bólintott a szavak hallatán. – Ők a
Re
városunk részei voltak, és nem ez volt az első alkalom, hogy
egy vámpír beleszeretett egyikünkbe. – Riad magára
mutatott, ahogy fordította, jelezve, hogy halandókat jelent. –
A vámpír neve Jean-Baptiste Etienne volt.
g
Egy vezetéknév, amely E-vel kezdődik. A puzzle másik
in

darabja is a helyére csúszik.

A felismerés, hogy épp a nagyapja nevét hallotta,
visszhangzott Elena lelkében. – Mióta nem laknak itt a
rn

vámpírok és az angyalok?
– Nem sokkal azután, hogy Jean-Baptiste elment. – És
megint azt az eltűnést jelző mozdulat csinálta a fiú. – És azok
Bu

az angyalok közölték a többi vámpírral, akik itt éltek, hogy

már nem maradhatnak többé. – Az idős asszony arckifejezése
világossá tette, milyen taktikákat alkalmazott a Luminata,
hogy továbbadja ezt az üzenetet. – Aztán később, azok az
angyalok, akik az őrök voltak, szintén elhagyták a várost. Az
angyalok, akik arról a helyről jöttek, leromboltatták a
városlakókkal a hátrahagyott magas házakat, amelyek
megérintették az eget.
 Valóban egy hűbérbirtok – mondta Rafael egyre fagyosabb
hangon.
Elena bólintott. Önző dolog volt az angyali otthonok
lerombolása, ami nem csak annak a biztosítására szolgált,
hogy a városlakók ne tudják használni.
Nem, értett egyet Raphael. Ez a többi angyalnak szóló
üzenet volt, hogy a Luminata jobban szereti, ha nem

s
maradnak ezen a helyen.

l
Egy kísérteties hang hasított keresztül a levegőn, mielőtt

be
Elena válaszolhatott volna; egy hang, ami annyira
szívfájdítóan tiszta. – Raphael, édesanyád énekel. –
Csodálattal és félelemmel vegyes érzelemmel suttogta a
szavakat Elena. Re
Legutóbb, amikor Caliane énekelt a halandóknak, több
ezren haltak meg.
És ha Caliane újra elvesztené önmagát az őrületben, akkor
g
Rafael lenne, aki megállítaná... akinek másodszor is meg
in

kellene kísérelnie megölni anyját.

rn
Bu
 32. Fejezet

Nem kell aggódni. Raphael a szárnyát Elena fölé emelte, és

s
árnyékot vetett az arcára. Nem énekel semmi rosszat ezeknek

l
az embereknek.

be
A remegés, a szorító érzés eltűnt Elena mellkasából, kezét
Rafael combjára fektette, és csak hallgatta az éneket, megadva
magát a hang tisztaságának és ragyogásának, ami egyáltalán
Re
nem hasonlított ahhoz, amit elképzelt. Körülöttük az egész
piac elhallgatott. Néhány ember egy kis idő múlva térdre
ereszkedett, könnyek gördültek le az arcukon, míg mások
elindultak a fa felé, ahol Caliane ült.
g
És ezeken az arcokon Elena nem látott félelmet vagy
in

aggodalmat, csak édes nyugalmat. Ő csinál valamit, ugye?

Azt hiszem, anyám éneke elűzi a kemény, hideg félelem
csomóját, amely ezekben az emberekben él. Egy röpke
rn

pillanatra a tökéletes békét és a büntetlen, tiszta örömöt adja

nekik. Csak addig tart, amíg énekel.
Ez manipuláció volt… de Elena nem tudott ezzel vitatkozni.
Bu

Nem itt. Nem, amikor a valóság hamarosan visszatér, amint a

dal abbamaradt. Minden ember, akit ebben a városban látott,
úgy nézett ki, mintha bármelyik pillanatban meg tudna törni a
vállára nehezedő fájdalmas teher miatt. Ha Caliane kis
nyugalmat tudott nyújtani nekik, anélkül, hogy bármit is
kérne cserébe, ha éneke rövid időre balzsamot jelentene a
fájdalmukra, akkor Elena hogy mondhatná azt, hogy ez rossz
dolog?
 Mégis tudta, hogy az volt. Ellopja a választásukat.
A Luminata ezt már megtette, mutatott rá Raphael.
Egyszerűen egyensúlyba hozza a mérleget.
Feldúlt volt, mint ő maga is, és Caliane hangja egy ajándék,
amihez nem sok halandó volt valaha is elég szerencsés, hogy
hallja, ezért Elena nem folytatta a vitát. Ez nem érint minket.
Megvédelek téged.

s
Elena a fejét Raphael vállára tette, hagyva, hogy Caliane

l
éneke átjárja. A szeme égett, a lelke szárnyalni akart, de amit

be
ma megtapasztalt és megtanult, ezen a földön tartotta. Ez
mind jó és célszerű.
A vámpír, aki egy leányt nemzett egy halandóval.
Re
A holdfény hajú nő, aki eltűnt egy kisbabával.
Az anyajegy mind Majdán, mind Marguerite-en.
A kisbaba, aki kisgyerekként elárvult.
Ahogy Gian és az idősebb Luminata Elenára nézett, amikor
g
azt hitték, hogy nem látja.
in

És a "szellem" akit Lumiából láttak elfutni egy csendes

éjszakán.
rn

***
Raphael, húsz perccel az után, hogy anyja énekelni kezdett,
Bu

messze mennydörgést hallott visszhangzani a levegőben,

érezte, hogy a levegő hirtelen hűvös lett. Bizsergés futott
keresztül a bőrén. Egy pillanattal később Elena szemöldökét
ráncolva ült fel. – A levegő szikrázik.
– Maradj itt, Vadász. Őrködj és tartsd nyitva a szemed.
Ellenőrzöm az eget. – Felkelt és a járda közepére ment, ahol
az emberek álltak, vagy Caliane énekét hallgatva üldögéltek.
Szárnyait kitárta és felemelkedett az égre.
Arra lehetett számítani, hogy besötétedik, ahogy az éjszaka
valóban leszáll, de a sötétség, amit látott a horizonton egy
örvénylő feketeség volt, amely azokra a természetellenes
felhőkre emlékeztette, ami keresztülkúszott a New York-i
égen, mialatt egy uszályon álltak a Hudson folyón, mielőtt

s
madarak százai hullottak le körülötte és Elena körül.

l
Ez a vihar azonban nem a madaraktól jött létre, nem egy

be
üzenetet jelentett más lényektől, akik évezredeket töltöttek a
csendes mélységben. A fekete felhőknek volt egy
rosszindulatú lila árnyalatuk; és tudta, hogy a belsejében lévő
Re
villámcsapás akár még egy arkangyalt is szétzúzhat, vagy a
földhöz csaphatja. Szemtanúja volt ennek, mint amikor
Alexander felébredt, látott erőteljes angyalokat darabokra
szaggatott szárnyakkal lezuhanni, amikor megpróbáltak
g
feljutni a felhők fölé.
in

Mert ez nem egyszerű villám volt. Zuhatag szülte.

Kiszámíthatatlan. Veszélyes.
Elena, ez a vihar természetellenes. Parancsold meg a
rn

fiúnak, szóljon az embereknek, hogy menjenek fedél alá.

Megkérem Anyát, hogy hagyja abba az éneklést. Raphael
tudta, hogy senki nem fog elmenni, amíg az anyja énekel.
Bu

Caliane egy pillanatra abbahagyta, amikor elmondta neki a

Zuhatag viharának érkezését, ami megsemmisítő tombolást
okoz. – Megéneklem nekik, hogy térjenek vissza az
otthonukba – válaszolt egy szívdobbanásnyi idővel később
Caliane.
Nem vitatkozva az életmentő manipuláció ellen, Raphael
visszatért és leszállt a piacon. Az emberek nyüzsögtek az
utcán, Caliane figyelmeztető dalának nyomán. Tudta, hogy a
dal elérheti a város minden sarkát, mert Caliane intenzív
energiával tölti meg azt, anélkül, hogy felemelné a hangját.
A fiú eltűnt, akárcsak nagyszülei – Elenával együtt.
Vadász.
Meg akartam győződni róla, hogy Riad és nagyszülei
biztonságban vannak. Elena a sarok mögül feltűnve, a hangja
megtöltötte Raphael elméjét, miközben a szárnyait szorosan a

s
hátához szorította. A házuk szó szerint éppen a piactér

l
mögött található.

be
Elérve őt így szólt: – Van még valami, amit tehetünk? – A
kezét a csípőjére tette és a szeme élesen figyelte a körülöttük
zajló tevékenységet.
Re
– Nem, de azt hiszem, az embereknek itt biztonságban
kellene lenniük, amíg a vihar el nem múlik. – Raphael
figyelte, ahogy egy fiatalember felvesz egy kislányt, és befut
egy boltba, amelyen viharredőnyök vannak. – Ezek az
g
épületek alacsonyra épültek, közel a föld szintjéhez, és a
in

legtöbbnek valószínűleg van egy alsóbb szintjük a föld alatt,

ahol hűvös van.
Elena bólintott. – Riad azt mondta, hogy dédnagyszüleit
rn

leviszi a hűvös szobába. Az lesz az a szoba, amiről beszélt. –

Majd körülnézett. – Gyere, repüljünk körbe és nézzük meg
nem maradt-e kint valaki.
Bu

Raphael felszállt Elenával az égre, majd szétváltak, és

mindketten negyedről negyedre repültek. Nem találtak senkit,
aki veszélyben lenne, a gyerekeket, az öregeket, és a gyengéket
a jó erőben lévők segítették, ahogy egy virágzó, jól működő
városban kellene. Nyilvánvaló, hogy ennek a helynek nem volt
gondja ilyesmivel. A félelem és a rémület a Luminata egyenes
következményeként jelenik meg, ami a közelükbe helyezkedik
el.
 Elena, repülj vissza Lumiához. Szükséged van előnyre. A
hitvese veszélyesen kiszolgáltatott volt ebben a helyzetben. Én
még teszek egy kört, majd Anyával és Tashával követünk.
Még mindketten a városban voltak, mivel Caliane továbbra is
énekelt, hogy mindenki biztonságba legyen.
Vadásza leereszkedett, hogy ellenőrizzen egy gyermeket,
akit egy házba húztak, majd ismét felemelkedett, hogy

s
szembenézzen vele. – Azt hiszem, mindenki menedékben van

l
vagy lesz hamarosan. Talán itt maradhatnánk, amíg el nem

be
vonul?
Raphael megrázta a fejét. – Caliane és én vonzhatjuk a
vihar erejét. – A Zuhatag szokatlan módon viselkedik, és
Re
ennek hatásai elsősorban a Tanács tagjaira összpontosultak. –
Nem vállalhatjuk a kockázatot, hogy a városba vezetjük a
villámcsapásokat.
– Megígéred, hogy követni fogsz? – kérdezte Elena,
g
miközben az eső sűrű cseppekben és iszonyatos erővel
in

szakadni kezdett, hogy kezével meg kellett törölnie az arcát.

– Ígérem. – Raphaelnek nem volt szándéka egyedül hagyni
a sötétben. – Utol foglak érni, mielőtt az út negyedét
rn

megtennéd.
Miután kezét kinyújtva hozzáérintette Raphael ujjaihoz az
övét, Elena megfordult, és Lumia irányába elrepült, éjfél és
Bu

hajnal színű szárnyai eltűntek az eső és a gyorsan ereszkedő

éjszaka sötétségébe és homályába.
Anya, fel kell emelkedned a levegőbe. Az emberek
biztonságban vannak. Raphael megértette anyja gyengeségét,
megértette, hogy megpróbálja feloldani a rettegést, amit
egyszer már megtett, két virágzó város felnőtt lakosságát a
tengerbe énekelte. Nem ért a gyerekekhez, de mégis
meghaltak. Bánatukban a szívük megszakadt.
 Biztos vagy benne? Hangja tele bűntudattal.
Igen. Az utcák mind üresek, és a kóborlók is legfeljebb két
percen belül biztonságban lesznek. El kell repülnünk, ha el
akarjuk érni Lumiát, mielőtt a vihar lecsap, mert lehet, hogy
a villámot erre a helyre vonzhatjuk.
Caliane teste megjelent a távolban, szárnyait kitárta, Tasha
mögötte.

s
Megvárta, hogy elhaladjanak, majd Raphael csatlakozott és

l
mögöttük repült. Ahogy megmondta, perceken belül utolérték

be
Elenát, a vadász fiatal halhatatlan teste képtelen felvenni azt a
megerőltető és fárasztó sebességet, amelyet Tasha tartott.
Caliane lelassított, hogy igazodjon a kíséretéhez, majd fiához
szólt. – Raphael Re
Hazaviszem, anya. Ő az enyém, és én megvédem.
Miközben beszélt, Elena alá süllyedt. Vadász, zárd össze a
szárnyaidat.
g
Az hogy Elena még csak nem is habozott, ami egy halálos
in

parancs is lehetett volna, megsemmisítette Raphaelt.

A széllel együtt mozdulva, amikor a lány zuhanó testét
balra sodorta, Raphael elkapta a karjába, és ugyanazzal a
rn

lendülettel hatalmas erővel kilőtt, hogy a felhő fölé

repüljenek, miközben Elena átölelte a nyakát, az erősödő
szélben az arcát csapkodták a tincsek, amik elszabadultak a
Bu

fonott hajából.
– Utálok egy bajba jutott kisasszony lenni! – kiáltotta
határozottan rosszkedvűen.
Vigyorgott, mert ez a leírás soha nem illene a harcosához. –
Érzem a számszeríjadat a karomba nyomódni. Légy lövésre
készen, ha valami ránk támad.
Elena az arcát a nyakához szorította, még jobban
összehúzta magát, hogy csökkentse a szél ellenállását.
Raphael egy pillanatra hátrapillantott és látta, hogy a vihar a
sarkukban van. Amikor előretekintett, csak egy pár szárnyat
látott repülni. Anya, hol van Tasha?
Alacsonyan repül. Természetes szélárnyék után kutat,
ahol menedéket találhatunk, amire szükségünk lenne.
Raphael lenézett, nem látta Tashát a sötétségen keresztül.
Tasha, az túlságosan ki van téve a villámnak és védtelen vele

s
szemben. Menj Lumiába. Katonai erődök felett haladtak el, de

l
ezek a barakkok nem voltak olyan jól felépítve, mint Lumia.

be
Az angyali őröknek nem esne bajuk, de nem lennének
biztonságban, ha Rafael és Caliane csatlakozna hozzájuk, és a
villám követné őket.
Re
Az eső egy pillanattal később zuhogó felszakadássá vált, és
ez nagy súlyként nehezedett a szárnyára. Miután elérte
Caliane-t, megpillantotta Tashát felbukkanni az anyja másik
oldalán, szárnyai szinte összeomlanak az eső és a szél együttes
g
nyomása alatt. – Úrnőm! – kiáltott az anyjának Tasha. –
in

Menjen! Ön mögött leszek!

Caliane nem válaszolt, de ő sem növelte az arkangyali
sebességet. Mint Raphael is, anyja sem hagyná soha el egyik
rn

emberét sem. Tasha nem vesztegette a szót, hogy ismét

kérdezzen, csak repült tovább, bár nyilvánvaló volt, hogy
gondja van azzal, hogy megőrizze a helyét, és nagy nehézségek
Bu

árán tudja fenntartani magát az égen. Elena időközben

óvatosan felkúszott, hogy átnézhessen Raphael válla fölött, és
ne vonja el a férfi figyelmét.
– Mennyire rossz? – kérdezte Raphael, mert ők ketten elég
közel voltak egymáshoz, hogy meghallják egymást a vihar
zaján át anélkül, hogy kiabálnának.
– A villámlás folytatódik, amennyire látom, de úgy tűnik,
hogy a várost csak elszórt csapások érik. A legsötétebb,
nagyerejű tömeg minket üldöz, vagy Lumia felé húzódik. Úgy
gondolod, mivel ott több arkangyal van, odavonzod a vihart,
hogy te és Caliane le tudj szállni, és a villám átsiklik rajtad?
– Nem kockáztathatjuk meg ezt. Sem Elena, sem Tasha
nem élne túl még egyetlen csapást sem.
Elena egyik kezével kisöpörte a nedves hajszálakat az
arcából, aztán Raphaelhez fordulva azt mondta: – Akkor

s
szükségünk van egy „B” tervre. Mert nem fogjuk lehagyni. – A

l
hangja gyakorlatias volt, nem rémült. – Ilyen sebességgel

be
nem.
Anya, Tashával kell repülnöd. – Caliane karcsúnak tűnt,
de ő egy arkangyal volt, és minden pórusából sugárzott az erő.
Sosem fog egyetérteni. Re
Raphael közvetlenül Tashához beszélt, elmondta neki, mit
javasol. Ehhez arkangyali sebességre van szükség, Tasha. Ne
a büszkeség beszéljen belőled, mindannyiunkat villámcsapás
g
érhet. Ha Elena képes rá, akkor te is.
in

Nem tudom elhinni, hogy egy „valaha halandó” emberhez

hasonlítasz – Tasha válasza keserű volt, de amikor Caliane
pár másodperccel később alá süllyedt, Tasha összecsukta a
rn

szárnyait, hogy Caliane elkaphassa. Nem a karjaiban, hanem

egy csillogó fehér erőhálóban.
Aztán ő és Caliane repültek.
Bu

Egy villámcsapás a bal szárnyának csúcsát megperzselte,

amikor Lumiában landolt, Caliane pedig közvetlenül előtte.
Az égést figyelmen kívül hagyva, amíg a legközelebbi külső
folyosó menedéke alá értek, Elenát a lábára helyezte, míg
anyja szabadon engedte Tashát erőhálójából. Tasha haja egy
elektromos glóriaként vette körül az arcát, amit szétrepesztett
ennek az erőnek a visszhangjaival; teste kicsit megrázkódott,
a remegés látszólag ellenőrizhetetlen volt.
 – Úrnőm – mondta, és úgy hangzott, mintha a legnagyobb
igyekezettel kellene a szavakat formálnia. – Azt hiszem, részeg
vagyok
– El fog múlni. – ígérte Caliane, miközben kisimította a
lány arcából a nedves haját.
Eközben Elena közvetlenül Raphael szárnyára fordította
figyelmét, és letérdelt, hogy alaposan megnézhesse a sérülést.

s
– A seb mély.

l
Raphael lepillantott, és látta, hogy Elena mire célzott. A

be
villámcsapás letépte a szárnya legvégét, a csúcsát. Szüksége
volt ezekre a tollakra a manőverezéshez, nem kockáztathatják
meg nélkülük az utat – természetesen meggyógyulnak, de
Re
nem gyorsan. A szárnyak soha sem gyógyultak gyorsan.
Az a gondolat, hogy Lumiában akár egy-két napig is
meghúzódjanak, elviselhetetlennek bizonyult, de a Zuhatag
által szerzett gyógyító ereje, legalábbis az a mennyiség,
g
amihez tetszés szerint hozzá tudott férni, még nem képződött
in

újra, miután használta, hogy csillapítsa Elena fájdalmát.

Akkor Elena egyenesen felnézett, a szeme ragyogó ezüst volt.
Vedd el tőlem. Ez parancs volt. A vadtűz az életről szól, ugye?
rn

Kipróbálom, és meglátom, hogy rendbe hozza-e a

szárnyadat. Jó érv volt – ahogy látta, ez Lijuan ellen egy
fegyver volt, de erőteljesen felemésztette az életenergiáját... és
Bu

a vadászának a halandó szívét. Hadd próbáljam irányítani a

bennem élő vadtüzet.
A kísérlet sikertelen volt.
A kezébe elő tudta hívni, meg tudta támadni Lijuant ezzel,
vagy kiűzte a mérget Elenából, de eloszlott a vérében, amikor
megpróbálta a sérült szárnyához irányítani. Nem működik.
 Nem tudod, hogy az én vadtüzem ugyanazt fogja-e tenni –
ragaszkodott hozzá Elena. Ez a szerelmem miatt van, amit
irántad érzek. Ennek egyetlen célja, hogy megvédjen.
Amikor Raphael tétovázott, mert gyűlölte legyengíteni a
lányt bármilyen módon, Elena szemei összeszűkültek.
Elfogadtam, hogy egy átkozott bajba jutott leányka lettem,
most te, az izmos és erős arkangyal is lehetsz egyszer bajban.

s
A pillanat veszélye ellenére Raphael ajka mosolyra

l
húzódott, Elena kezét a szárnyához húzta, felhasználva a

be
vadtüzet, ami a lányban élt, mintha egy kötél összekapcsolta
volna őket, és hevesen húzná a végén. Elena összeszorította a
fogait, a szabad keze ökölbe szorult, de egyébként semmi
Re
látható jele nem volt, hogy mit csináltak.
Raphael anyja és Tasha Elena mögött voltak, és nem volt
okuk arra, hogy bármire is gyanakodjanak.
Egy szívdobbanással később fájdalom égett keresztül
g
Raphaelen, mintha belsejébe villám csapott volna, éppen úgy,
in

mint egy fehéren izzó parázs lüktetett volna szárnyának sérült

részén. Elena vadtüze közvetlenül a testének sebesült részébe
nyílalt, a valaha halandó hitvese olyan hévvel imádta őt,
rn

amely vadabb vihar volt, mint az, ami odakint tombolt.

Remegő lélegzet közepette Elena felállt, hogy szorosan
átölelje. Raphael észrevette, hogy Elena lábai kissé
Bu

reszketnek, ezért erősen magához ölelte, így nincs az a

Luminata figyelő, aki sejthetné, hogy hitvese szó szerint épp
egy darabot adott magából. És Raphael szíve olyan hevesen
vert, mint amikor ezer ló vágtat keresztül egy vad síkságon,
mert csak most engedte meg magának, hogy végiggondolja,
milyen közel kerültek a katasztrófához.
Egyetlen csapás, és Elenát kitörölhették volna a világból.
 Raphael nem ismerte a félelmet, mielőtt szerelmes lett
Elenába. Az életet sem ismerte. Hbeebti?
Jó vagyok – felelte a lány, és egyik kezével végigsimított
Raphael hátán. – És te?
A szárnyam gyógyul. Ami a másikat illeti – a szerelem azt
jelentette, hogy meg kellett tanulnia félelemmel élni.
Ahogy Raphael elengedte Elenát, az anyja felé fordult, aki

s
Tashát figyelte, gondoskodva kísérőjéről, hogy megnyugtassa

l
nincsenek káros hatások. A szeme tükrözte a villámcsapást a

be
fedett folyosón túl. – Úgy tűnik – mondta –, hogy mégsem
hagyhatjuk el Lumiát hajnalban.
Elena sziszegve fújta ki a levegőt.
g Re
in
rn
Bu
 33. Fejezet

Dühösen már csak annak a gondolatától is, hogy lehet,

s
hogy itt ragadnak ezen a helyen az ocsmány titkaival és sötét

l
suttogásaival és a falaival, amik őket figyelik, Elena végigsétált

be
a folyosókon Raphaellel az oldalán. Levágják az utat a
szállásukig, egy olyan útvonalon, amit ő és Aodhan fedezet fel,
ami olyan keskeny folyosókon vezetett át, amiken ő és
Re
Raphael nem tudnának egymás mellett sétálni, ha zavarná
őket, hogy a szárnyaik fedik egymást.
Víz csöpögött Elena hajáról le a hátára és az arcára, míg a
szárnyaik víznyomokat hagytak végig a Lumián, hiába rázták
g
le mindketten a szárnyaikat, mielőtt a szállásuk felé indultak.
in

Nem mintha számítana - amilyen vizesek voltak, nem mintha

megakadályozhatták volna, hogy vizes csíkot hagyjanak
maguk után.
rn

A Lumia ijesztően csendes volt körülöttük, dacára a villám

szaggatta sötétségnek, nem volt olyan késő. – Azon tűnődöm,
hogy az emberek vajon a vacsorához készülődnek-e – mondta
Bu

Elena, egyik dobókése a kezében, tudatos akarata nélkül.

– Talán.
Na igen, láthatóan az ő arkangyala sem vette be ezt a
magyarázatot.
Letörölve a vizet, ami a szemébe csöpögött, Elena
elnyomott egy tüsszentést. – Francba! Nem kéne immunisnak
lennem mostanra már a tüsszentésre?
Raphael mosolyától meg akarta őt csókolni.
 De inkább összefűzte az ujjaikat, nem törődve azzal, hogy
ki láthatja meg. Ha az emberek mostanra még nem jöttek rá,
hogy imádják egymást, akkor kő van a fejükben, gondolta
Elena épp, ahogy befordultak egy sarkon és megláttak egy
köpenybe öltözött alakot, aki a földön hevert.
A földön heverő angyal az oldalán feküdt, szárnyai
védtelenek és erőtlenek, és egy másik kétségbeesettnek tűnő

s
angyal térdel mellette az összetört test fölé hajolva.

l
– Ibrahim! – A kést készenlétben tartva bármiféle

be
fenyegetés ellen, Elena a földre került angyal mellé sietett… és
meglátta Ibrahim összevérzett arcát, jobb kezének összezúzott
masszáját. És nem az volt a legrosszabb. A köpenye besüllyedt

volna.
Re
azon az oldalon, ahol Elena látta, mintha a bordáit betörték

Letérdelt a férfi mellé.

A kezét gyengéden a férfi feje alá csúsztatta miután eltette a
g
kését, mert nem törődve a belenevelt reflexekkel, Raphael
in

fedezte, keményen nézett a sötétszürke szemű angyalra,

akinek ezüst haja volt és Ibrahim másik oldalán térdelt. Arra,
akivel a Galéria alsóbb szintjén találkozott: Donaelre. – Mi
rn

történt?
– Nem tudom – felelte az, a vonásai merevek. – Csak most
találtam rá. Ez itt a Lumia. – Megremegett a hangja. – Itt
Bu

nincs erőszak.
Elena összeszorított fogakkal szemügyre vette Donael
makulátlan köpenyét, a sérülések hiányát a bütykein vagy
bárhol máshol rajta, és kénytelen volt hinni neki. Ibrahim
sérülései nagyon frisseknek tűntek mindenféle látható
gyógyulást nélkülözve, és Elena nem hitte, hogy az erős fiatal
angyal anélkül került volna földre, hogy megpróbál ellenállni.
 Raphael szárnya súlyos volt az övén, amikor Ibrahim mellé
térdelt, a még mindig gyógyuló hegyének melege átpulzált a
saját tollain keresztül. – Súlyosan megsérült – mormogta. –
Összetört légcső. Az tartja őt vissza.
És Raphael gyógyító képessége jelenleg kimerült. – Mit
tehetünk? – Már csak a gondolata annak, hogy hagyják
Ibrahimot szenvedni sem volt olyan, amit Elena képes lett

s
volna elfogadni.

l
– Helyezzük kényelembe, hogy tudjon gyógyulni. És

be
tartsuk biztonságban. – Ibrahim alá csúsztatta a karjait,
Raphael felemelkedett a sérült férfival. Érzel másik angyalt
vagy vámpírt rajta?
Re
Elena megpróbálta, és megrázta a fejét. Nincs vámpír,
viszont az angyalokat nem tudom. A képessége, hogy a
normál, nem toxikusan őrült angyalok illatát érzi, továbbra is
jött és ment.
g
– A lakóhelye erre van – kezdte Donael, de Elena megrázta
in

a fejét, a nyílpuskája a kezében, hogy fedezhesse Raphael

hátát, miközben Ibrahimot vitte.
– Elvisszük a lakosztályunkba – mondta, és nem volt rá
rn

szükség hogy egyeztessen Raphaellel erről – ismerte az

arkangyalát, hallotta a dühöt a hangjában.
Donael nem vitatkozott. – Hát persze, persze. –
Bu

Szaggatottan lélegzett, fehér vonalak keretezték a száját. –

Nem értem. A Lumiában nincs erőszak.
A láthatóan valótlan szavak ismételgetésétől Elenánál
elszakadt a cérna. – Igen? – kérdezte éles hangon. – Mi a
helyzet a városiak erőszakos meglátogatásával? Az talán
rendben van?
Donael teljesen értetlenül nézett rá, miközben megpróbált
lépést tartani vele és Raphael hosszú lépéseivel. – Nincs okom
rá, hogy a városba menjek. Ott nincs béke, mint ahogy a
halandó helyeken ez már csak így van. Így vagy úgy, de folyton
mozgásban vannak, és mindig felgyorsítva élik az életüket.
A tenger hullámai csapódtak az elméjébe, jegesen, mint az
úszó jégtáblák. Ő öreg, Elena. Igazán öreg. Talán sosem járt
a városban.
Talán. Vagy talán csak egy igazán jó színész.

s
– Miért bántaná bárki Ibrahimot? – Donael hangja

l
lenyugodott, de az arckifejezése továbbra is feldúlt maradt. –

be
Ő egy gyermek, egy olyan, aki elhivatott, de attól még mindig
csak gyermek. – Óvatosan Raphaelre pillantott. – Sok nem-
Luminata van itt.
Re
– És én meg láttam Giant és másokat harcművészeteket
gyakorolni – jelentette ki Raphael hitvese. – Az erőszak nem
tiltott a Lumiában.
– Ellenőrzött erőszak – tiltakozott Donael. – A testmozgás
g
egy formája a meditáció támogatására. Az más, mint ez az
in

atrocitás.
– Igaz – felelte Raphael. – De később is vitatkozhatunk
arról, hogy ki bántotta Ibrahimot. Most az a kérdés, hogy van-
rn

e a Lumiában gyógyító?
– Csak az, akit Csendesnek hívnak. – A fejét oldalra döntve
szünetet tartott, ami azt jelentette, hogy az emlékei között
Bu

kutat a helyes megoldás után. – A fiúnak egykor más neve

volt, és azon a néven orvoslást tanult.
Aodhan, szólt Rafael, kinyúlva elméjével. Szükségünk van
egy gyógyítóra. Megtalálod Laricot?
Épp vele vagyok, uram. Hová kéne vinnem?
A lakosztályunkba.
Amikor elérték a szobájukat, Raphael lefektette Ibrahimot
az ágyra, akit ő meg Elena átvittek a nappaliba, de ahogy
letette, Ibrahim jobb karja lecsúszott a sérült férfi oldalán. A
mozgás olyan furcsán hajlékony volt, hogy Raphael óvatosan
felhúzta a férfi köpenyének ujját.
– A karja darabokra van – szűrte ki Elena a fogai közt,
szabad kezét ökölbe szorítva, a másikban a szerszámíjat
tartva, biztonságosan lefelé és a közelben lévőktől elfelé
tartva. – Mintha szándékosan összetörték volna.

s
Elenának igaza volt. Olyan volt, mintha bárki is ártott

l
Ibrahimnak, az egyik karjára összpontosította volna a dühét,

be
miután a padlóra küldte az angyalt. De Ibrahim testének többi
része sem menekült meg a sérülésektől. Amikor Rafael
szétnyitotta Ibrahim köntösét, és széttépte az alatta viselt
Re
vékony tunikát, látta, hogy a férfi bordáit betörték,
valószínűleg perforálva a szerveit, és ezzel belső vérzést
okozva, már csak ha a megduzzadt hasából indulunk is ki.
Az arcát szintén összeverték és összetörték.
g
Zúzódások nyíltak a férfi minden olyan részén, amit
in

Raphael látott.
Bár Donael fiatalnak nevezte Ibrahimot, több mint ezer
évesnek kellett lennie ahhoz, hogy Luminata beavatottá
rn

válhasson. – Túl fogja élni – mondta Raphael Elenának, mert

a vadásza nagyon is jól tudta, hogy a halhatatlanokat meg
lehet ölni. – Lehet azonban, hogy ansharába merül. – A
Bu

gyógyítói alvás lehet a legjobb megoldás a számára.

Aodhan kopogás nélkül lépett be a szobába, a mellette lévő
kapucnis Luminata, alacsony és törékeny volt, összehúzott
vállakkal, és tétova járással. Laric azonnal odasietett
Ibrahimhoz, a keze, amit Ibrahim törött testére helyezett jeges
fehér volt, melyet sötét rózsaszínű tarajos hegek csúfítottak.
 Hátralépve, hogy a gyógyítónak helyet adjon, Raphael és a
vadásza Donaelhez fordultak. Elena szólalt meg először. –
Láttál vagy hallottál valamit, mielőtt rátaláltál?
Donael homloka ráncba szaladt, majd lassan bólintott. –
Igen. Tompa puffanásokat hallottam. – Sötétszürke szemei
Ibrahimon időztek. – Olyanokat, amilyeneket az emberi testre
mért ütések kelthetnek. Nem tetszett a hang, tudtam, hogy

s
ezen a helyen helytelen, ezért odakiáltottam. – A keze

l
remegett, ahogy köpenye ujjaiba dugta őket. – Hamarosan

be
gyorsan távolodó lépéseket hallottam, és amikor
megérkeztem nem volt senki a folyosón, csak a szegény ifjú
Ibrahim.
Re
Ha Donael igazat mond, akkor meglepte Ibrahim
támadóját. Ez azonban felvetett egy másik kérdést. –
Általában mennyi ideig üres az a folyosó ilyen tájban? –
kérdezte Raphael.
g
– Ilyen közel a vacsorát jelző harangszóhoz, ez legtöbbünk
in

számára nem az elmélkedés ideje – mondta Donael lassan. –

És a folyosó sokak számára keresztút. Egy "rövidítés" ahogy a
fiatalok hívják. – Az angyal csendesen felsóhajtott. – Nem
rn

hinném, hogy öt percnél tovább üresen maradna.

– Nem hiszem, hogy ez egy öt perces verés volt – Elena
hangja rekedt volt. – Egy olyan idős angyal, mint Ibrahim,
Bu

nem sérülhet meg olyan komolyan, ilyen gyorsan… hacsak

nem több mint egy személy volt az elkövető.
– Nem – szólt közbe Aodhan. – Laric azt mondja, csak
egyetlen volt.
Raphael az angyalhoz fordult, nem kérdezve, hogy hogyan
kommunikál a néma gyógyítóval. – Miért?
– Nem szakértő, de nem látszik túl nagy különbség az
ütések közt.
 – Akkor valaki másnak, több mint egy valakinek, látnia
kellett Ibrahim verését – jelentette ki Raphael komoran
felfogva, hogy pontosan milyen mélyre is hatolt a rothadás a
Lumiában. – Tekintve, hogy ez egy Luminata rövidítés, annak
a valószínűsége, hogy a közönség Luminata volt, szinte száz
százalékig biztos. Ahogy az is, hogy úgy döntöttek, nem
állítják meg a dolgot.

s
Vagy túlságosan rémültek voltak ahhoz, hogy megtegyék

l
– közölte Elena gondolatban, a nő acélos jelenléte csillogó

be
penge ma. Mindig vannak olyan emberek, akiknek több
hatalmuk van, bármilyen esetről legyen is szó. Idős és
tiszteletreméltó, mint ő, Donaelnek megvan a saját hatalma,
Re
elég ahhoz, hogy a támadó ne akarja vállalni annak a
kockázatát, hogy ő meglássa.
Raphael megfontolta a dolgot és rájött, hogy a nőnek igaza
van. A Luminata láthatóan szabad kezet biztosít Giannek, de
g
ahogy te is rámutattál, az öregek, mint Donael, szintén
in

számottevő hatalommal rendelkeznek – és nem ő a

generációja egyetlen tagja itt.
Elena vonakodva bólintott. Igen, amennyire Gian a frászt
rn

hozza rám, nem tudom róla elképzelni, hogy csak így

elveszítse az önuralmát. Mindig ő irányít, az a fajta angyal,
aki rászánja az időt a dolgokra, és finoman irányít.
Bu

És amit Ibrahimmal tettek, az minden volt, csak nem

finom.
– Ansharában van – közölte Aodhan, és ezúttal Raphael
látta, hogy hogyan kommunikál a gyógyítóval.
Laric heges kezét használva folyékony, rövid mozdulatokat
rajzolt a levegőbe. Egy régi nyelv volt ez, ami inkább apró,
egyszerű mozdulatokra épült, mint szavakra. Napjainkban
már csak ritkán beszélt, főként azok használták, akik vissza
akartak vonulni a világtól, vámpírokat is beleértve, akik az
elvonultságot választották. Aodhan sosem használta, már
amennyire Raphael tudta, de nyilvánvaló, ha ilyen jól ismerte,
akkor gondolt rá.
Felemelkedve, a gyógyító tovább folytatta a céltudatos
mozdulatokat.
– Ibrahimnak biztonságos helyen kell maradnia –

s
fordította Aodhan. – Laric örömmel figyel rá a saját szállásán,

l
de úgy véli, hogy hajnalig nem szabadna mozgatni. A teste egy

be
kicsit összefoltozza magát addigra, és a mozgás nem okoz
további károkat neki.
Bízol benne, Aodhan?

akárcsak Ibrahim.
Re
Igen, uram. Nem olyan, mint a többiek, olyan ártatlan,

A gyógyító abban a pillanatban megmozdult, és egy kóbor

fénysugár az éjjeli lámpából a torkára és az arca alsó felére
g
hullott. A hegesedés a legrosszabb volt, amit Raphael
in

halhatatlanon valaha látott. Az angyalok egyszerűen nem

hegesednek így.
Raphael érezte, ahogy Elena megmerevedik mellette, és
rn

tudta, hogy a nő is meglátta a hegeket, de egyikük sem szólt

semmit, csak hagyták, hogy a gyógyító Ibrahim másik oldalára
menjen, hogy ellenőrizze a férfi további sérüléseit, és
Bu

megtegye, amit csak tud, hogy enyhítse őket.

Donaelre nézve, Raphael így szólt: – Tájékoztatnod kellene
Giant arról, ami történt. – A szavai parancsot jelentettek. –
Mondd meg neki, hogy beszélni fogunk vele, amint nekem és
a hitvesemnek esélyünk lesz kibújni a nedves ruháinkból.
Donael fejét meghajtva már indult is – de a küszöbön
megállt. – Mi nem azok vagyunk, akik egykoron voltunk. – A
hangjában melankólia volt. – Ez sosem történt volna meg
Reed idejében.
Várva, amíg Donael bezárta maga mögött az ajtót, Raphael
otthagyta Aodhant őrködni, miközben ő és Elena visszavonult
a hálószobába, hogy átöltözzenek. – Ne pazarold el az energiát
a bűbájra – mondta Elena, és tekintete veszélyesen
összpontosított. – Ellenőrizni fogom a falakat, és ezúttal nem

s
nyugszom, míg ki nem találom, hogy mi a franctól bizsereg a

l
bőröm ebben a szobában!

be
Raphael ugyanezt tette, de Elena volt az, aki majdnem
harminc perc múlva megtalálta az okát.
Raphael hallotta a nő csendben elmormolt szitkozódását,
Re
így odament hozzá. Elena nedves hajának tincsei kezdtek az
arca köré kunkorodni, a ruhája hozzátapadt, de a
koncentrációja olyan volt, akár a lézer. – Hol? – kérdezte a
férfi.
g
Elena a kése hegyével egy részletre mutatott a festményen,
in

amit bámult; a művész megoldása egy görcs volt egy fán. A

lyuk csak egy gombostűnyi volt, de nagyon is ott volt. A vakító
haragtól ragyogó szárnyakkal, Raphael levette a festményt a
rn

falról, és a padlóra dobta, ezzel felfedve a mögötte lévő lyukat.

Elena beledöfte a kését. – Nincs sikoly. Kár. Reméltem,
hogy kiszúrom valaki szemét.
Bu

Raphael ezzel nem elégedett meg, így arkangyali erővel

belevágta az öklét a falba. Ami körülbelül egy méter átmérőjű
pókhálószerű repedést okozott. Raphael kitépte a repedésből
a darabokat, hogy felfedje az egész belsőrészt.
Elena belenézett a lyukba, miután arrébblegyezte a port. –
Ez egy átkozott búvóhely, két szoba közé építve.
– Talán, mert így a kém vagy a kémek mindkettőt nézhetik.
– Raphael belépett, és látta, hogy a lyuk nyilvánvalóan
semmihez sem kapcsolódik egyik végén sem. De volt egy ajtó
a közepén. – A bejárat a másik szobában van.
Elena átfurakodott Raphael mellett, és kinyitotta azt az
ajtót – ami egy szekrény hátuljának tűnt. – Fogadok, hogy a
szoba üres.
Az volt..., és nem volt nyoma, hogy ki használta a lyukat.
– Legalább egész idő alatt bosszantottuk a kémet vagy a

s
kémeket, amikor itt voltunk – mormolta Elena hűvös

l
elégedettséggel. – Remélem, hogy élvezték az üres szoba

be
figyelését. – A zárszerkezeten keresztüldöfött pengével
rögzítette az ajtót, hogy senki se nyithassa ki a másik oldalról,
majd mindketten visszamentek a szobájukba.
Re
A falat bámulva, amely a lyukat rejtette, Raphael jéghideg
dühvel a hangjában szólalt meg, ami az ereiben száguldott. –
Ez nem marad büntetlenül.
– A szárnyaid ragyognak, Arkangyal. – Elena átfuttatta az
g
ujjbegyeit a férfi szárnyának szélét. – Ne robbanj még fel.
in

Tartalékold akkorra, amikor kiderítjük, ki ártott Ibrahimnak,

és kik terrorizálják a várost ezek közül a seggfejek közül.
Legalább egy percébe került Raphaelnek, hogy visszanyerje
rn

az önuralmát. Aztán ő és Elena csendes egyetértésben újra

megnézték a többi falat. Nem volt több kémlelőlyuk, de Elena
figyelmeztetése ellenére, hogy tartalékolja az erejét, mégiscsak
Bu

maga és hitvese köré bocsájtotta a bűbáját. Senkinek sem

engedi meg, hogy kémkedjen a nő után.
Ami a hangjukat illeti, senki nem hallhatja őket, ha
csendesen beszélnek.
Elena saját dühe még mindig ezüst fényként csillogott a
szemében, miután végre levetette a nedves ruháját, és
meztelen testét némán a férfiéhoz szorította, néma
kijelentéseként annak, hogy ők egyek. Mindig. Ez
megnyugtatta Raphaelt annyira, hogy képes legyen
gondolkodni. – Megtaláljuk az itt elrejtett válaszokat, hbeebti.
Még akkor is, ha százszor vissza kell térnünk.
A lábujjhegyre emelkedve Elena puhán és gyengéden
megcsókolta a férfit. Gyengéd érintés volt ez az ő kemény
vadászától, de időről időre hozzászokott ezekhez a csókokhoz
is. Mert Elenának volt egy jól elrejtett, lágy bensője, amely

s
csak a sebezhetőekkel és a szeretteivel jött elő. Végigsimítva a

l
nő hátának karcsú vonalán, le Elena testének izmos idomai

be
felé, Raphael elmerült a csókban, és elmerült a nőben.
Olyan érzés volt, mintha Elena életet lehet volna belé, ezzel
elmosva a sötétséget, ami súlyosan terült el a horizonton.
Re
Maguk köré zárva szárnyait, hogy még jobban óvja Elenát, bár
a bűbája minden szem elől elrejtette őket, megcsókolta
szeretőjét, a harcosát és viszont is csókolták.
– Szeretlek, Raphael – suttogta az ajkába Elena, árnyakkal
g
teli tekintettel nézve a szemébe. – Soha ne hagyj el!
in

– Elena – nyomta a homlokát a nőéhez. – Megint az

anyukádra és a nővéreidre gondolsz. – A veszteség kísértette a
nőt, félt attól, hogy elveszíti az embereket, akik számítottak
rn

neki, ahogy egyszer elveszítette Marguerite-t, Belle-t és Arit.

Leengedett pajzsaival, az arca fájdalmasan meztelen, Elena
egy ujjhegyével nyomon követte a férfi Légió jelét. – A
Bu

nagymamám testét sosem találták meg a halálát okozó

buszbaleset után, tudtad ezt?
 34. Fejezet

Elena még sosem beszélt arról, hogy Marguerite hogy vált

s
árvává. – Gondolod, hogy ő – Majda – sosem volt azon a

l
buszon, hogy elkapták és a Lumiába hozták? – A “szellem”,

be
aki egy holdfényes éjszakán megpróbált megszökni.
Elena bólintva végighúzta az ujját a férfi jelén, a vadtűz
reagált az érintésére, mint ahogy mindig tette. – Mikor
Re
tinédzser voltam, sikerült előásnom a balesetről szóló
újságcikkeket. – Végighúzta a kezét a férfi állán, hogy aztán a
mellkasára simítsa a tenyerét. – Nem volt nehéz, mivel olyan
nagy baleset volt, pláne mivel olyan sok testet elmosott a
g
megolvadt hótól felduzzadt folyó a szakadék alján. Könnyen
in

és kényelmesen elintézhető baleset, ha elég hatalmad van.

Raphael összevonta a szemöldökét; volt némi probléma
Elena elméletével. De több információra volt szüksége ahhoz,
rn

hogy biztos lehessen benne. – Honnan tudták, hogy a

nagymamád egyáltalán a buszon volt?
– Megmondta a nővérnek, akinél az anyámat hagyta, hogy
Bu

pontosan melyik buszon lesz – nem akarta magával vinni az

anyámat, mivel a hosszú utazás túl fárasztó lett volna.
Elena haját és hátát simogatva, Raphael így szólt. – Elena,
ha egy hatalommal rendelkező angyal el akar vinni egy
halandó nőt, pláne egy olyat, aki egyedül van egy
nagyvárosban, egy gyermeket leszámítva, a férfi – vagy a nő –
egyszerűen csak elvinné a nőt. Nincs rá szükség, hogy egy
baleset megrendezésével fáradozzanak, hogy eltüntessék a
nyomokat. – Az áldozat csak eltűnne.
Raphael túl sok elferdült halhatatlant látott már ahhoz,
hogy azt higgye, ilyen dolgok nem történnek meg.
Elena csak bámult rá. – Igazad van – mondta olyan
hangon, mint aki nem vette észre a nyilvánvalót. – Akkor
gondolom, a szellem csak valaki agyszüleménye volt, és a

s
Luminata túlreagálta valami más miatti bűntudatból.

l
– Jean-Baptiste eltűnése – tippelt Raphael. – Majda

be
elmenekült, mert a férjét elkapták.
– Gondolod Gian meggyilkolta őt féltékenységből?
– Azt kívánom, bár ne tenném, de a tények túlságosan

tekintettel figyel téged…

Re
egyértelműek ahhoz, hogy másként legyen… és Gian olyan

– Zaklatósan-ijesztő – vetette fel Elena, és kirázta a hideg,

de a hangja borotvaéles volt. – Úgy figyel engem, mintha
g
valami csinos kis bogár lennék, amit egy befőttes üvegbe akar
in

tenni és megtartani.
Raphael visszafogta a dühét, amiért bárki úgy mer ránézni
a hitvesére, és bólintott. – Pontosan. – Gian meghal, amint
rn

meglesznek a válaszaik Elena kérdéseire.

– Majda elmenekült, hogy megvédje a gyermeke életét –
mondta Elena. – És sosem jutott haza, és sosem jutott ki a
Bu

szakadék alján levő folyóból. – Nyelt egyet. – Örülök. Örülök,

hogy nem esett csapdába Lumiában, távol a gyermekétől.
Raphael lecsókolta a könnyeket, amik a nő arcát csíkozták.
– Elena.
Csuklójára fonódó kézzel, Raphael vadásza megszólalt. –
Majda felöltöztette az anyámat egy csinos ruhába és kabátba,
és egy teli táskányi nasival és játékkal hagyta ott. Szerette a
babáját.
 – Megtartotta valaki a ruhát, a cipőket?
Elena tagadólag rázta a fejét. – Az apáca csinált egy
fényképet az anyámról aznap, mikor a nagyanyám meghalt.
Tudta, hogy ha egyszer anyám bekerül a rendszerbe, a
története elveszik, és sosem tudja majd, hogy mennyire
szerették.
Még több könny, a tekintetét a múlt köde árnyékolta. –

s
Mint gyerek, nem értettem meg, hogy mennyire rémültnek

l
kellett lennie az anyámnak, mikor a saját anyja nem jött

be
vissza érte. Olyan apró volt, olyan sebezhető.
Ismét lecsókolva a könnyeit, Raphael megszólalt. – A
nagyanyád biztos kezekben hagyta, olyan kezekben, amik

megfeledkeztek volna róla.

Re
jóval azután is törődtek vele, miután mások már

– Nem tűnik igazságosnak, nem így van, Raphael? – Elena

megrázta a fejét, hajának még mindig nedves tincsei Raphael
g
szárnyát súrolták, amit Elena köré hajlított. – Marguerite
in

elvesztette az anyját, majd elvesztette két lányát. Senkitől nem

lehet elvárni, hogy elviseljen olyan sok gyászt. – Elena vállai
remegtek, ahogy a zokogás a torkát fojtogatta.
rn

Szorosan a karjaiba vonva, Raphael magához szorította,

ahogy Elena sírt a nőért, aki nem volt képes elviselni az
ocsmány valóságot, és nem számított, hogy volt két életben
Bu

lévő lánya, akik szerették őt, és szükségük volt rá, hogy

lecsókolja az ő döbbent rettegésüket. Marguerite Deveraux
kötelet akasztott a nyakába és véget vetett a fájdalmainak – és
Elena volt az, aki megtalálta őt. Ezért, Raphael sosem bocsájt
meg Marguerite-nek, nem számít mennyi sajnálatot és
szomorúságot érez az iránt, amit a nőnek el kellett
szenvednie.
 Elena körmei a hátába vájtak, nedves arca a mellkasának
nyomódott. – Olyan, mintha a családunk meg lenne átkozva.
– Ha meg is volt – felelte Raphael –, akkor te megtörted azt
az átkot. – Megfogta a nő tarkóját, és a homlokának szorította
az állát. – Senki nem fogja elvenni tőlem az én Elenámat.
Elpusztítom a világot, mielőtt engedem azt megtörténni.
– Ijesztő vagy, Arkangyal – suttogta a vadásza hátrébb

s
húzódva, hogy szembenézhessen vele könnyáztatta arcával,

l
amin kétség kívül egy mosoly volt. – De akkor is veled akarok

be
táncolni.
A szavak azok visszhangjai voltak, amiket Elena akkor
mondott neki, mikor New Yorkban zuhantak, Elena összetört
Re
teste a férfi karjaiban, akinek a szárnyai cafatokban lógtak
használhatatlanul. Knhebek, hbeebti.
Raphael szerzett egy újabb csókot, erőt töltve Elenába, míg
a nő bőre már fénylett tőle, próbálva tovacsókolni a fájdalmat,
g
ami oly mélyen élt a nőben. A legelemibb módon akarta őt
in

szeretni, hogy elűzze a sötétséget nyers gyönyörrel, de a

szomszéd szobában egy összetört Luminata feküdt, fölöttük
pedig az ég dörgött és villámlott.
rn

– Táncolunk, mikor már otthon leszünk – mondta, a

szavak ígéretek voltak.
– Úgy legyen. – Elena reszketeg lélegzetet vett. – Olyan
Bu

felvillanyozó, mikor azt a dolgot csinálod, amit csinálsz. –

Elena mellei kipirultak, mellbimbói megkeményedtek.
Raphael csak mosolygott. Csak mostanában tudták
kipróbálni ezt a kis érzékiséget, ahogy Elena elég erős lett
ahhoz, hogy elviselje a férfi hatalmának legegyszerűbb
morzsáját, amit megosztott vele, összekapcsolva magukat a
meghitt pillanataik alatt. Elena teste csak néhány
másodpercig volt képes megtartani azt a hatalmat, de az több
mint elég volt ahhoz, hogy mindkettőjük testében felszítsa a
gyönyört.
– Képzeld csak el, mennyivel jobb érzés lesz majd, ahogy
együtt erősödünk – suttogta, lehajtva a fejét, hogy
megcsókolja az egyik meredező mellbimbót.
Elena megborzongott. – Halálos vagy. És én – megrántotta
Raphael haját és keményen megcsókolta –, a te önkéntes

s
áldozatod.

l
be
***

Elena magára öltötte a teljes harci bőr ruházatot, amit

Re
minden eshetőségre számítva bepakolt, amit combig érő
csizmákkal egészített ki, amik megduplázzák a védelmét
késszúrások ellen. A felső ujjatlan volt, viszont magasított
nyakkal, és a felső karjára szíjazott pengéknek meg kéne
g
állítaniuk bárkit, aki rá akar támadni. A csuklóján és alkarján
in

fémmel megerősített bőr alkarvédőket viselt, amik Titus

ajándékai voltak.
Raphael harcosának, írta a férfi a cetlire, ami az ajándék
rn

társaságában érkezett, amit Dél-Afrika Arkangyala küldött

neki a New York-i utcabál után.
Tökéletesen illettek rá, és ami még jobb, nem díszítő
Bu

elemek voltak, hanem arra tervezték őket, hogy védelemként

viseljék őket. Az alsó részen volt egy beépített késtok, amit
most használatba is vett. Aztán a jobb combjára szíjazta a
nyílpuskáját, és félrehúzva a lófarkát, becsúsztatta hosszú,
gerince mentén hordott kardját a rejtett tokjába. A nyílpuska
nyilainak tokját simán hordhatta a hátán, mivel úgy tervezték,
hogy a gerincénél maradjon, és ne kerüljön a szárnyai útjába.
– Ide tudnád nekem adni azokat a késeket, Arkangyal?
 Raphael átadta az apró, karcsú dobókés készletet, amit
Elena mindig magával hordott. Mivel a bűbáj még mindig
beborította mindkettőjüket, Elena biztos lehetett abban, hogy
senki nem figyeli, ahogy a teste különböző pontjain rögzíti a
késeket.
Elena szeretőjének szeme felcsillant. – Valamit kihagytál.
– Igen? – Elena végignézett magán. – Biztos vagyok benne,

s
hogy annyi fegyverrel vagyok felszerelve, amennyivel csak

l
lehetséges. – Legalább annyira dühös volt azért, amit

be
Ibrahimmal tettek, mint a kegyetlen végzetért, ami
valószínűleg a nagyapjával történt – és ami a nagyanyja
halálához vezetett egy hazájától távol eső országban.
Re
Raphael felemelte ökölbezárt kezét, majd kinyitotta. A
tenyerén egy halálos penge, egy dobócsillag feküdt, ami el tud
vágni akár egy torkot is, ha jól dobják el. – Ashwini átjött,
hogy ezt odaadja nekem az indulásunk reggelén, míg
g
zuhanyoztál.
in

A másik vadász a dobócsillagok szakértője volt,

valószínűleg le tudott volna fejezni valakit egy kissé nagyobb
verzióval, és Elenát is arra tanította, hogyan használja őket
rn

hatásosan. Elena tágra nyílt szemmel és nagy odafigyeléssel

vette fel a csillagot, mivel tisztában volt azzal, hogy gond
nélkül le tudja vágni az ujjait, ha nem óvatos. – Miért csak
Bu

most adod ide nekem?

– A furcsán előrelátó barátod azt mondta nekem, hogy
akkor adjam oda, ha már megtaláltuk az összetört férfit.
Amióta csak Elena ismerte Ash-t, barátjának időnkénti
ijesztő jóslataitól még mindig kirázta a hideg. – Mondott még
bármi mást?
 – Csak annyit, hogy szükséged lesz rá. – Raphael álla
megfeszült. – Ha szükséged lesz rá, használd! Vágd el az
artériát, tégy meg bármit, amit csak kell, hogy túléld.
– Nem áll szándékomban bárkinek is hagyni, hogy ártson
nekem, Raphael. – Szavai ígéretek voltak. – Ezek a
gazemberek talán terrorizálták a nagyanyámat, de én nem egy
egyszerű falusi lány vagyok. Én egy istenverte vadász vagyok,

s
és az istenverte hitvese New York Arkangyalának.

l
Lehúzta magához Raphaelt, miután a dobócsillagot

be
óvatosan becsúsztatta a bőr ruháján lévő tokba, ami a fegyver
számára volt kialakítva, majd izzó dühvel megcsókolta a férfit.
– Most pedig gyerünk, és csináljuk ki ezeket a seggfejeket.

vadtűz átadástól?
Re
Raphael megharapta Elena alsó ajkát. – Fáradt vagy? A

– Nem fáradt, de úgy érzem, hogy több alvásra lesz

szükségem, mint általában, mikor elájulok. – Egy újabb csók.
g
– De nem fogok a kimerültségtől elájulni mostanában.
in

– Ott leszek, hogy elkapjam, ha megteszi, hölgyem.

– Ha ha. Nem vicces.
Raphael mosolya olyan volt, mintha Elenát gyomron
rn

rúgták volna.
A férfi szintén levetette a nedves ruháit, és most egy öltözet
megfakult barna bőrt viselt, ami kiállta az idő próbáját. Nem
Bu

volt nála fegyver, de ha szüksége volt egyre vagy akár

háromra, Elenának több mint elég volt, mindkettőjük
számára. Jó volt hitvesnek lenni.
A szobában még mindig csak Aodhan, Ibrahim és a nyakán
és az arcán szörnyű sebhelyekkel rendelkező gyógyító
tartózkodott. De Aodhan ellépett az ajtótól Elena és Raphael
visszatértével. – Gian be kíván jönni. Mondtam neki, hogy
várjon.
 Jó döntés, gondolta Elena, ahogy a dühös arcú Giant végül
beengedték.
– Mit jelentsen ez? – akarta tudni a jeges dühvel
rendelkező Luminata vezető, lenézve Aodhant, mintha az csak
valami alacsonyrangú illető lenne, aki összeomlik a nyomás
alatt. – Én vagyok a Luminata feje. Kinek a parancsára mered
megakadályozni, hogy megbizonyosodjam az egyik emberem

s
hogyléte felől?

l
– Az enyémre.

be
Ha Elena haja ki lett volna engedve, nem pedig szoros
lófarokba fogva, akkor azt hátralökte volna az arcából a
Raphaelből áradó színtiszta hatalom ereje. A férfi ismét izzott,
Re
a ragyogás elég erős ahhoz, hogy ártson a halandó
szemeknek… de Elenáét nem bántotta. Többé már nem.
Az ajtó mellett álló Gian felhúzta a vállait, kezei a köpenye
ujjába dugva, és az arca mentes minden olyan nyomtól, ami
g
Ibrahim támadójaként jelölné meg. Ez mondjuk nem
in

feltétlenül jelentett bármit is – Gian elég idős volt ahhoz, hogy

mostanra begyógyítsa a felületi sérüléseket. És még ha
Ibrahim harcolt is volna, valószínű, hogy meglepték.
rn

Valószínű volt, hogy nem okozott semmilyen, könnyen látható

sérülést.
– A Lumia nem esik a Tanács hatalma alá – közölte Gian, a
Bu

tekintete kemény, habár a vonásait Luminata nyugalomba

rendezte.
– Nem, Gian – Raphael hangsúlya figyelmeztette a másik
férfit, hogy gondosan válogassa meg a szavait. – A találkozó
előtt ellenőriztettem az irattárat. A Lumia nem esik egyetlen
Arkangyal hatalma alá. Hanem mindannyiunk alá tartozik. Ez
a kikötés, ami miatt a Lumia elérte a függetlenséget.
 Elena álla leesett volna, ha nem szorította volna annyira
össze a száját a közelben fekvő, olyan súlyosan megsérült
Ibrahim látványától. Laric betakarta egy takaróval a férfi
sérült testét, és tovább dolgozott rajta gyengéd kezekkel, de
nem lehetett elrejteni a károk nagyságát.
Gian egy apró mosolyra húzta a száját, ami olyan
megdöbbentően őszinte volt, hogy Elena el is hitte volna, ha

s
nem tanulta volna már meg, hogy a férfi hibátlan

l
könnyedséggel hazudik. Ha halandó lett volna,

be
pszichopatának nevezte volna.
Mintha megérezte volna a nő gondolatait, Gian tekintete
egyetlen dobbanásnyi időre Elenára villantak, mielőtt
Re
megszólalt. – Ez nem igaz. – Meggyőződése békés volt. –
Lumia az önkormányzás szigete, a törvényeink és szabályaink
a sajátjaink.
– Épp ellenkezőleg – jött Neha elegáns hangja, ahogy India
g
Arkangyala megjelent az ajtóban.
in

Lecserélte a száriját valami harcos bőröltözékszerűre,

habár az öltözéke valami keménynek tűnő sötétzöld anyagból
volt, ami újnak tűnt. Elenát nem verte át a kinézet. Raphael
rn

mesélte már neki, hogy milyen jó Neha a harcban. Csak mivel

ő azt választotta, hogy hölgy legyen az idő nagy részében, nem
azt jelentette, hogy nem volt egyúttal halálos harcos is.
Bu

– Raphaelnek nagyon is igaza van – mondta Neha, az

arcának elegáns vonalait felfedte a franciakonty, amibe
felcsavarta a haját. – A megkötés ott van a Lumia alapító
okiratán. – Egy jeges mosolyt küldött Raphael irányába, de
nem társultak hozzá hallható szavak.
Mit mondott? kérdezte Elena Raphaelt gondolatban.
 35. Fejezet

Az sajnálatos, hogy soha nem bocsátja meg nekem, hogy

s
részt vettem a lánya meggyilkolásában, mivel még mindig

l
ugyanolyan intelligens és ugyanolyan veszélyes vagyok, mint

be
amilyen valaha voltam.
Még ha Neha lánya, Anoushka, egy szörnyeteg is volt, aki
túl messzire ment egy gyermek megkínzásával a hatalom
Re
keresésében, Elena valószínűleg még mindig sajnálta őt,
amiért elvesztett egy gyermeket, akit olyan mélyen szeretett,
azon kívül, hogy most már tudta, Neha hogy bánt egy másik
gondozásába helyezett gyermekkel.
g
Mahiya ritkán beszélt a Neha udvarában töltött időről, de
in

Méreg és Dmitri mindketten rendelkeztek kapcsolatokkal

arrafelé, és Elena elég információt csípett el kettejüktől ahhoz,
hogy tudja, Mahiya egy csoda volt: egy nő, aki teljes
rn

erőfeszítéssel ragaszkodott a kedves lelkéhez és szívéhez,

annak ellenére, hogy a gyerekkora nem csak szeretet nélküli
volt, hanem olyan cselekedetekkel teli, amit Elena a
Bu

legmesszemenőbbig kínzásnak tartott.

– Mindazonáltal – tette hozzá Neha –, bárhogy legyen is,
nem hiszem, hogy a Tanácsnak bele kellene avatkoznia a
Luminata belső dolgaiba. – A tekintete megállapodott
Ibrahim összetört testén, de az ő helyzetéből – számba véve,
ahogy Laric védelmezően lebegett a páciense mellett, amíg
távolabb Gian merev teste takarta a látószögét – Neha
valószínűleg csak a test alsó részét látta. – Különösen a kinti
kegyetlen vihart figyelembe véve. Ez kell, hogy az elsődleges
legyen.
– Miért vagy itt, Neha? – kérdezte Raphael.
– Ahogy ez általában történik, egyszerűen csak sétáltam a
folyosón. – Neha egy kecses mozdulatot tett, amit Elena az
eddig tőle látottak alapján vállrándításnak értelmezett. –
Szeretném elhagyni ezt a helyet és kideríteni, mi történik

s
Kínában. Mindazonáltal úgy tűnik, pillanatnyilag csapdába

l
estünk, és mivel mi…

be
India Arkangyala ismét Ibrahimra pillantott. – Nem látom
az arcát, de úgy tűnik, hogy véres a ruhája. Megsérült?
– Ezt a novíciust péppé verték – mondta ki Raphael
Re
kereken. – Aztán amikor földre került, megrugdosták.
– Egy undorító cselekedet. – Neha összehúzta az ajkait. –
Akár ki is deríthetjük, ki áll e mögött.
Ironikus dolog volt ezt mondani, figyelembe véve, amit
g
Anoushka tett Raphael egyik vámpírjával. Viszont a Mérgek
in

Királynője úgy döntött, a bizonyíték ellenére is állhatatosan

hisz lánya ártatlanságában.
Elena tekintete Gianra vándorolt, aki fagyos dühöt
rn

árasztott magából, elárulva, hogy a kis birtoka nem volt

ténylegesen az övé – bár ezt kitűnően takargatta. A nyugalom
látszata soha nem repedezett meg, de Elena látta az igazságot
Bu

a nézése egyhangúságából és a teste kimért feszüléséből.

– Mit tudsz erről az emberről? – Neha kérdése hidegen
követelt.
– Új még itt ő. – Gian hangja megingathatatlanul szólt,
mint mindig, egy vezető, aki a luminesszencia ösvényén jár. –
Mindössze öt éve van velünk.
Elena nem gondolta, hogy Ibrahim ennyire új volt. Angyali
számítás szerint, öt év csak egy szempillantás volt. A vékony
férfinak nem volt ideje elnyerni bárki bizalmát – de bele sem
vonhatták őt semmibe, ami Lumia csillogó felszíne alatt
zajlott. Nem tudta volna megállni, hogy ne tegyen semmit.
Elena kiszáradt szájjal, rémülten bámulta őt. Raphael,
megszerezte nekünk azt a térképet.
Raphael tekintete találkozott Elenáéval, a szeme kékje
fémes árnyalattal csillant, ami a legbelsőbb énjéből származó

s
jeges dühöt tükrözte. Gondolod, hogy ez okozta?

l
Azt gondolom, részben biztosan. Ibrahim valószínűleg

be
olyan szinten segítőkész volt, hogy nem gondolta, ezzel átlép
egy határt.
Akkor, mondta Raphael, valaminek lennie kell azon a
Re
térképen, amit nem vettünk észre. Nálad van?
Igen, még mindig a nyíltegezben van. Túlélte az esőt, hála
annak, hogy Elena megszokásból bezárta a tegezt – elég volt
egyetlen nyilat elvesztenie a városi utcákon ahhoz, hogy
g
megtanulja a leckét. Szerencsés volt, hogy nem sebzett meg
in

véletlenül senkit.
Raphael elfordult, hogy válaszoljon valamire, amit Neha
mondott, de közben Elenára figyelt. Menj Aodhannal,
rn

nézzétek meg, felfedeztek-e valamit, ami felett elsiklottunk.

Én meggyőződöm arról, hogy a barátod biztonságban van.
– Aodhan. – Elena belenézett Aodhan szilánkokkal szórt
Bu

szemeibe. – Gyere, menjünk vissza oda, ahol Raphaellel

megtaláltuk Ibrahimot. Lehet, hogy vannak ott nyomok.
Aodhan javára mondva, nem kérdőjelezte meg, a nő miért
hagyja el a sérült embert. Csak mozdult, hogy kinyissa az ajtót
neki, és amikor Elena elhaladt mellette, a szárnya súrolta a
férfi mellkasát. Az érintés nem volt jelentős, nem most, nem
barátok között, nem, amikor Aodhan kis jelzésekkel adott
engedélyt, de Elena érzett egy hátába fúródó pillantást.
 Kihúzott egy pengét, és úgy tett, mintha játszana vele, de a
polírozott pengét arra használta, hogy megnézze, ki bámulja
őt és Aodhant.
Gian.
És nem rá koncentrált, hanem Aodhanra.
Semmiség lehetett volna a nyugalomba fojtott harag
irányított kitörése, aminek Aodhan az útjában állt, de az a

s
pillantás… Elena örült, hogy Aodhan nincs Gian közelében.

l
Egy másodperccel később ő és Aodhan a folyosón voltak, jó

be
irányba tartva. – Ibrahim találta meg azt a történelmi
térképet, amiről beszéltem – mondta a vadász, amikor
hallótávolságon kívülre kerültek és egyedül maradtak. – Ki
Re
kell találnunk, van-e ott valami, amiről nem kellene tudnunk.
– Találnunk kell egy helyet, hogy megvizsgáljuk. –
Gondolkodott egy pillanatot. – Van egy kis könyvtár abban a
toronyban, amelyikben Laric lakik.
g
– Menjünk oda. – Elenának nem volt kétsége afelől, hogy
in

Gian hamar megtudja, hová mentek, de nyernek egy kis időt,

mielőtt az információ eljut a Luminata vezetőjéhez. Elég időt,
hogy megkezdjék a felderítést.
rn

A folyosókon elhaladtak pár rendtag mellett, akiknek az

arcát csuklya fedte, kezeiket pedig köntösük széles ujjaiba
dugták. Egyikük sem beszélt. – Ellenszenvesek – mormolta
Bu

Elena, miután a legutolsó is elsiklott a folyosón. – Miért nem

néznek az ember szemébe, felfedve az arcukat?
– Azt gondolom, a véleményedre hatással van az, ami
Ibrahimmal történt – mondta Aodhan csendesen. – Laric
nem a bátorság hiánya miatt takarja el az arcát.
– Basszus. – Elena kifújta a levegőt, a homlokát dörzsölve.
– Sajnálom. Nem gondoltam ilyen módon bele. Ezek
Luminaták, bár... titkolnak dolgokat.
 Aodhan nem tiltakozott. – Azt gondolom, hogy a titkolózás
beágyazódott a kultúrájukba.
– Mi történt Larickal? – kérdezte Elena. – Tényleg azért
jött ide, hogy megtalálja a luminesszenciát?
– A levegőben volt, amikor Caliane kivégezte Nadielt. –
Aodhan szavai olyanok voltak, mintha valaki sziklákat dobott
volna egy nyugodt tó vízébe. – Nem volt közel, megpróbált

s
landolni, amikor meglátta, mi készülődik, de nem volt elég

l
gyors. A Nadiel halálából származó lángok átúsztak az égen

be
Laric szerint, mint a „legerőszakosabban égő tűz”, és őt
elkapta a pokol.
– Pokol. – Elena nem is tudta elképzelni az a fájdalmat,
Re
amit Laric átélt. – Miért nem gyógyult meg? – Látott
angyalokat mindenféléből kigyógyulni, olyanokat is, akiknek a
szárnyait levágták.
– Még Keir sem tudott erre válaszolni. – Aodhan levezette
g
őt egy keskeny folyosón. – Gyógyul, de nagyon lassan. Az ezer
in

év alatt, amióta Nadiel kivégzése megtörtént, szerinte a

sebhelyek merevsége csökkent, felszabadítva a kezei
mozgását. De nincs külső jele olyan mértékű lágyulásnak, ami
rn

arra utal, hogy a sebek egyszer majd eltűnnek.

Elena elgondolkodott azon, amit Aodhan mondott. –
Elkapta egy arkangyal másik arkangyal keze általi
Bu

kivégzésének utóhatását. Az az erőszakos energia…

– Igen, ez bármelyik halhatatlant a csontjáig égetné – úgy
gondolom, csak az mentette meg, hogy olyan távol volt és
azonnal megpróbált leereszkedni.
Percekig csendben sétáltak, és ahogy beléptek a fedett
külső folyosókra, Elena többször is érezte a szél átütő erejét,
látta a villámot Lumiába becsapni a viharos, fekete felhők
fölött. Senki nem repült addig, míg ennek vége nem volt. – Jó
dolog, hogy Lumiát ilyen masszívnak építették.
– Ez a villámlás mindenesetre megkarcolja a követ. –
Aodhan az elszenesedett jelekre mutatott, amiket Elena nem
vett észre a fény szabálytalan villanásaiban. – Ha a vihar nem
hagy alább egy napon belül, akkor lehet, hogy ennek a több
ezer éves helynek a sértetlenségét is fenyegetni fogja.

s
Mert a Zuhatagnak saját szabályai voltak.

l
Elena felpillantott a villámló, lilás égre. – Tudod, az mit

be
jelentene. – Raphaelnek és a többi arkangyalnak ki kellene
repülnie, miközben villámok csapkodnak körülöttük – és
kockáztatni, hogy azok a földhöz csapják őket.
Re
– Ez nem tudja megölni – emlékeztette Aodhan gyengéden.
Elena keze ökölbe szorult. – De súlyosan megsebesítheti. –
Kényszerítette magát, hogy kiegyenesítse a kezét, miközben
beértek egy zárt folyosóra, ahol pislogni kezdett a villámlás
g
keltette utóképek miatt. – Ne aggódjunk szükségtelenül,
in

inkább koncentráljunk a jelenre. – Arra gondolva, hogy

Raphael kirepül és kiteszi magát ennek a természetellenes
viharnak, Elena gyomra kavarogni kezdett, és olyan érzése
rn

volt, mintha hideg kezek fojtogatták volna.

– Szerintem Laric bujkál itt – mondta Aodhan majdnem
egy perc elteltével, komoly hangon. – Mint ahogy én tettem az
Bu

otthonomban, a Menedékben. Legalább én a megjelenésem

miatt nem aggódtam. Ez természetellenes, de sokak által
vágyott. – Hosszú szünetet tartott, mielőtt folytatta volna. – A
halhatatlanoknak nem kell testi csúnyasággal szembenézniük,
csak egy gyorsan múló pillanatig – sokan nem voltak
kedvesek vele. Különösen az a lány, akinek akkor udvarolt.
Elena a saját megjegyzéseire gondolt arról, hogy a
halhatatlanok megnyerték a genetikai lottót, az elméjét
elárasztotta az angyal és vámpír ismerőseinek gyönyörű képe.
És Jessamyra gondolt, aki annyira kedves és tehetséges, de
sok halhatatlan szemében csak a kicsavarodott szárnyai
határozták meg őt.
Összeszorult a szíve. – Egész idő alatt itt volt?
– Körülbelül egy évtizeddel az incidens után érkezett –
mondta Aodhan. – Azt mondta, ennek a helynek egyszer jó

s
szíve volt, és a Luminata felelősének igaz luminesszencia volt

l
a lelkében, és menedéket ajánlott neki, ameddig szeretné.

be
– Nem csak ez történt, Laric elmondta, hogy a Luminata
sok órán keresztül üldögélt vele, bölcs tanácsokkal látta el,
ösztönözte őt, hogy térjen vissza a tanulmányaihoz a
Re
Medicába, és hangtalan nyelven beszélt hozzá. – Aodhan
megmozdította a kezeit, hogy megmutassa, mire gondolt. –
De az az ember régóta Alszik. Szerintem fél, Elena, fél attól,
hogy Lumia szíve eltűnik, és őt megint ki fogják lökni a
g
világba.
in

Elena arra gondolt, ahogy Laric a vállait tartotta, és olyan

szögben tartotta a fejét, hogy megakadályozza, hogy a fény
megvilágítsa a sebhelyeket. – Milyen idős az új barátod,
rn

Aodhan? – Mindabból, amit Aodhan elmondott, Elena nem

gondolta, hogy Laric nagyon idős. – Vagy úgy is
kérdezhetném – milyen idős volt, amikor ide jött? – Mert
Bu

azóta változatlan az állapota, nincs testi jele az idő múlásának.

– Százhúsz.
Elena mély levegőt vett. – Csak egy kisbaba volt. – Korban
olyan közel Izzyhez, hogy a különbség egyáltalán nem
számított.
Aodhan bólintott. – Ő túl fiatal volt ahhoz, hogy a Lumiába
való bebocsátást kérje, de a rend vezetője kivételt tett – a
valaha volt egyetlen kivételt –, mert ő nem növendékként jött,
hanem egy rettenetesen sérült lényként, akinek menedékre
volt szüksége. – Aodhan hangja az érzelmektől
elcsendesedett, de nem volt kevésbé erőteljes. – A jelenlegi
Lumia, mindazonáltal… nem akarom őt itt hagyni, Ellie. Ez
nem egy jó hely.
– Majd kitalálunk valamit. – Ha Laric távozni akar velük,
senki nem fog az útjában állni, Elena ebben biztos volt. – Az a

s
tornya? – Lumia egyik legmesszebb sarka volt, ahol világosság

l
égett az ablakban messze felettük.

be
A fedett, de nyitott folyosón, ami idevezetett, fütyült a szél,
villám csapkodta a követ közvetlenül a fejük felett, a viharos
eső verte az arcukat és testüket, ahogy a torony felé szaladtak.
Re
Aodhan a szelesebb, esősebb oldalt választotta, a szárnyát úgy
tartotta, hogy felfogja a nagy részét.
– Köszi – mondta Elena, a szíve kalapált, ahogy elérték a
folyosó végét.
g
Összehajtogatva a szárnyát, Aodhan megajándékozta
in

Elenát a ritka mosolyai egyikével, amitől felragyog az arca. –

Egyszer futottam így egy lánnyal – mondta, a hangjában rejlő
csodálat elárulta, hogy ez az epizód rég el lett temetve,
rn

sötétebb emlékek alá. – Még nyolcvan éves sem voltam.

Később megengedte nekem, hogy megcsókoljam, és a hősének
hívott.
Bu

A villámokkal tűzdelt vihar és az Ibrahimmal történt

csúfság ellenére, ami Elena elméjében keringett, ez a történet
olyan kábítóan édes volt, hogy mosolyra késztette. – Az első
csókod? – Emberi időszámítás szerint tinédzser volt, ha a nő
jól számolta.
Egy lassú bólintás, amitől a hajából a finom cseppek az
áttetsző világosságban vízesésként hullottak alá, és egy
mélyülő mosoly. – Hónapokig peckesen járkáltam. – Kinyitott
egy oldalajtót, ami az öreg, de jól karbantartott toronyba
vezetett.
Elena belépett, és észrevette, hogy egy alsóbb szinten
voltak, ami tulajdonképpen csak kőből volt, középen egy
lépcsőházzal. Aodhan azt mondta neki, hogy menjen fel az
első emeletig. – Nekem kell hátul jönnöm, Ellie – mondta
még egyszer mogorva arcot vágva a kísérője. – A veszély

s
hajlamosabb kintről jönni, mint odabentről.

l
Elena késlekedés nélkül előrement, fegyverrel a kezében. A

be
lépcsőház egy kis könyvtárba nyílt, aminek három falát
könyvek borították, a negyediken egy kandalló helyezkedett
el, előtte két antik karosszék, amit angyaloknak terveztek,
Re
benne kis tűz, amit Laric otthagyott. A padlón lévő szőnyeg
ősrégi volt, az egész hely olyan volt, mintha megállt volna az
időben, de a könyvek, amiket Elena látott, halomban álltak
mindenhol.
g
– Hogyan kapja meg a könyveit? – Elena valahogy nem
in

tudta elképzelni, hogy Laric internetet vagy postai

megrendelést használ.
– Van pár Luminata, akik kedvesek hozzá. Donael az egyik,
rn

Ibrahim a másik – tette hozzá Aodhan. – Ők győződnek meg

róla, hogy legyenek könyvei.
– Öröm hallani, hogy nem mind gazember. – Kinyúlva az
Bu

elméjével, megérintette Raphaelét. Bármi hír?

Még semmi. Megkértük Giant, gyűjtse össze mindazokat,
akik a közelben voltak a támadás idején.
Elena elmesélte neki, hogy Donael szerezte Laric könyveit.
Nem vagyok biztos, ez miről árulkodik nekünk, kivéve, hogy
Donael nem teljesen én központúan merült bele a
luminesszencia keresésébe.
Észben fogom tartani.
 Elena a karosszékek előtt talált egy kis asztalt, de inkább az
egyik székben foglalt helyet, mert az asztalka túl alacsony volt,
nem lehetett róla felállni, majd letette a fegyverét az
asztalkára és elővette és kitekerte a térképet. Dobótőröket
szúrt minden sarokra, hogy ne csavarodjon össze. – Ez
gyönyörű.
Megdöbbenve bámult.

s
Elena legjobb esetben is egy ódivatú térképet várt, de ez

l
egy háromdimenziós művészi munka volt, ami Lumiát

be
babaházként mutatta meg nyitott oldalakkal, részletes kisebb
rajzokkal a sarkokban, ahol az ábrázolás nem engedte meg a
betekintést.
Re
Gyertyák, könyvek, még apró fazekak és serpenyők is a
konyhában, mindent szédítő figyelemmel, aprólékosan
ábrázoltak. És természetesen, ott volt a Luminata is
szétszóródva, a napi dolgaikat végezve. – Nem mindenki visel
g
palástot.
in

Helyette változatos öltözéket viseltek, különböző színű

harcos bőr öltözettől az egyszerűbb, „mindennapi” viseletig. A
köpenyek jelen voltak, de nem minden Luminata viselte őket
rn

felhajtott csuklyával. Valójában, a jelenetekben azt látta, hogy

az emberek, akik a folyosókon találkoztak, hátrahajtották a
csuklyát, és úgy köszöntötték egymást.
Bu

Csak egy dolog tűnt ugyanolyannak: ez egy férfi közösség

volt. Nem voltak nők.
Nem egy megmagyarázhatatlan választás, talált Elena
magában magyarázatot – egyébként nehéz a szexet kivonni az
egyenletből.
Nem, várj.
Több évezrede élek, és megtanultam, hogy a szerelem nem
mindig egyetlen arcot ölt.
 Keir mondta ezt Elenának, miután látta őt egy férfi
harcossal flörtölni – amikor tudta, hogy előtte nő szeretője
volt. Ahogy a halandóknál, a halhatatlan szexualitás is
széleskörű skálán mozgott, sok változatossággal. Szóval egy
csupa férfiból álló környezetben nem kerül le szükségszerűen
a szexuális kísértés a palettáról.
– Miért csak férfiak? – mormolta Elena.

s
Egy vállrándítás Aodhantól. – Miért alakítottak régebben

l
emberek férfi klubokat? És Caliane-nak miért van olyan

be
temploma, ami csak hajadonoknak engedélyezett?
– Hmm. – Elena elhúzta a száját, miközben azon rágódott,
amit Aodhan mondott. – Látom, mire gondolsz. Lehet, hogy
Re
semmilyen bonyolult dologra nem kell gondolni, csak arra,
hogy az angyalok, akik Lumiát létre hozták, akartak egy férfi
klubot.
– Bármilyen okuk is volt arra, hogy kizárják a nőket, Lumia
g
mélységesen megváltozott azóta, hogy ezt a térképet
in

megalkották – mondta Aodhan. Állva maradt Elena mögött,

de oldalra tolta a másik karosszéket, hogy lássa a térképet
anélkül, hogyha szükséges, a mozgása ne legyen akadályozva.
rn

A szárnya meleg súlyként, félig ráhajolt Elenáéra. – Van

ezen dátum?
Bu
 36. Fejezet

Elena, aki a térképen mindenhol választ keresett a

s
kérdésre, lefirkantott szavakat talált a térkép sarkában. – Ez

l
úgy néz ki, mint az angyali nyelv, amit a Galériában láttunk. –

be
Látta már, hogy legalább valamennyire meg kell tanulnia;
utálta, ha nem tud valamit. Másfelől viszont, minden
vadásznak megvolt a maga specialitása – az ősi nyelvek
Honor szakterülete volt. Re
Aodhan lehajolva alaposan megvizsgálta az írást, mielőtt
bólintott. – Ez nem pontos dátum, pont az évezred. Ez a
térkép legalább ezer évvel korábban készült.
g
– Azóta hány Luminata vezető volt? Laric említette?
in

– Remus megtette. – A hangja nem változott, miközben

megnevezte azt az angyalt, aki megpróbálta megtörni, amikor
sérült és sebezhető volt. – Azután, akit Laric mondott, csak
rn

kettő volt.
– Szóval nem csak Gian vezette a rendet tovább, mint az
ötven éves időszak, amit a Luminata megszavaz. Ő csak
Bu

négyszáz éven keresztül volt vezető.

Aodhan lassan bólintott. – Igazad van. Előtte Hanjel
töltötte be ezt a pozíciót. De ő lemondott Gian javára, miután
eldöntötte, hogy a világ rejtett útjain sétálva keresi meg a
luminesszenciát.
Elena felkapta a fejét. – Szent szar – suttogta. – Mindig azt
hittem, ez egy városi legenda. – Aodhan kíváncsi pillantása
láttán megmagyarázta: – Az évek alatt több vadász jelentette,
hogy látott egy angyalt egyedül sétálni elhagyatott utak és
erdők mentén, mezítláb, szárnyait a porban húzva – mintha
örökké sétálna. A jelentések ritkák voltak, szóval tényleg
ragaszkodnia kellett az elhagyatott régiókhoz.
Lerázva magáról a meglepetést, Elena megkérdezte: –
Szóval közülük ki kezdte a változást? – Egy szívvel rendelkező
Lumiából hideg, rejtett titkok és fájdalommal teli hellyé. Egy

s
olyan helyből, ahol a testvérek derűsen mutatták meg az

l
arcukat, olyanná, ahol árnyékok uralkodnak.

be
– Gian – mondta Aodhan határozottan. – Remus itt volt
Gian vezetésének második százada alatt, és azt mondta, hogy
több tiszteletben tartott Luminata a vezetőségi stílus
Re
különbségeiről beszélt. Hanjel csak a saját belső
luminesszencájára koncentrált, hagyta, hogy Lumia saját
magát kormányozza.
– Ami miatt Gian azt gondolta, hogy Lumia az ő személyes
g
területe.
in

– Még ha ő el is kezdte, a többiek egyetértettek – mutatott

rá Aodhan. – Senki nem kerül hatalomra támogatók nélkül.
– Igen, ez kétségkívül nem egy egyszemélyes műsor. –
rn

Elena ránézett a térképre. – Rendben, ez az Átrium –

mutatott rá egy ismerős üvegkupolára.
– És itt vannak a szobáink. – Aodhan leguggolt, hogy az
Bu

ujjával rámutasson a pontos helyre.

– A Galéria már ott van. – Ez meglepő volt. – Nahát, én
úgy gondoltam, hogy Gian a felelőse – az egójának olyan
végrendelete, ami illett volna hozzá. – A szétválasztás egy
másik emlékeztetője volt annak, hogy Elena elővigyázatos
volt, a dolgok mögé látott; Gian hátborzongató volt és hazug,
bár ez nem jelentette azt, hogy ő állt volna például a város
leigázása mögött.
 – Talán Gian a felsőbbrendűség egy hajszálnyi érzéke miatt
létezik, ami jelen volt a korábbi Luminatában – mormolta
Aodhan. – Úgy éltek, ahogyan szerettek volna évezredekig.
Elena bólintott. – A magokat hosszú idővel ezelőtt
elvetették, csak a megfelelő Luminatára vártak, hogy a
következő szintre emelkedjenek. – Elena Donaelre gondolt,
hogy mennyire idős és tapasztalt. – Az egyetlen lehetséges

s
magyarázat, hogy Gian egy tudatlan báb.

l
– Egy álca? - Aodhan megvolta a vállát. – Nem tudom

be
elképzelni Giant senki bolondjaként, de az arroganciája
elvakíthat.
– Igen. – Elena ismét a térképre koncentrált, megpróbálta
Re
kitalálni, mi volt rosszul ábrázolva. – A fenébe – mondta pár
perc után. – Nem ismerjük Lumiát eléggé ahhoz, hogy
meglássuk, amit keresünk.
Aodhan csendben volt, figyelmét a Galériára fordította.
g
Miközben maga felé fordította a térképet, tovább bámulta. –
in

Átrepültünk a Galéria összes szintjén – mormolta, mintha

magának beszélne. – Nincs eltérés a szintek számában, de…
Felemelte a térképet, félrecsúsztatva a pengéket.
rn

Visszatéve a tőröket különféle hüvelyekbe, és átvéve az

őrséget, hogy Aodhan tudjon koncentrálni, Elena várni
kezdett. Aodhannak nagyon jó térbeli készségei voltak. Végül
Bu

rövid bólintással letette a térképet. – Nézz ide, Ellie.

– Ez egy ajtó. – A Galéria legalsó szintjének padlóján.
– Nem, Ellie, ez egy csapóajtó.
Elena szeme elkerekedett, ahogy az elképzelés belevágott. –
És ha mi a legalsó szinten voltunk, mi a pokol lehet az alatt?
– Ami fontosabb, hogy a csapóajtó nem volt lefedve
szőnyeggel vagy más dologgal, amikor ott voltunk. Az egész
padló sima márvány volt.
 – Mi a legjobb hely, ahol eltemethetsz valamit? – suttogta
Elena. – Egy olyan hely, aminek a létezéséről sem tud senki. –
A szíve dübörgött.
Megtalálta a nagymamája sírját? Számos városbeli nő és
férfi sírját, akikre a Luminatának szüksége volt – vagy akik
megakadályozták (mint Majda vámpír férje) azt, amit a rend
kívánt?

s
– Ellie. – Aodhan hangja gyengéd volt, szárnyai vadul

l
szikráztak a tűz fényében. – Ne vonj le elhamarkodott

be
következtetéseket. Ha ez egy halandó temetkezési hely lenne,
senkit nem érdekelne. – A nyers szavak arra késztették, hogy
meghátráljon, aztán pedig mereven kihúzza magát. – Tudod,
Re
hogy a legtöbb hallhatatlan mit gondol a halandókról, és
tapasztaltad, hogy kezeli a Luminata a városi embereket.
Elena harcolt a késztetéssel, hogy megüsse az angyalt –
tudta, hogy ő nem ezt gondolja, csak egy perspektívát adott
g
neki, amit szintén szem előtt kell tartania. – Tehát, mi a franc
in

van ott lent, ami Ibrahimot ansharába taszította? – Mert az

angyalt a térkép miatt verték péppé, Elenának efelől nem volt
kétsége. – Nekünk adta, és megfizetett érte.
rn

– Lehetséges, hogy ez egy hely, ahol egy Luminata által

ismert idősebb angyal Aludni tért – mutatott rá Aodhan. – Ha
ez így van, akkor nincs jogunk megzavarni.
Bu

– De ha ez igaz, elég lett volna egy szót elejteni Raphaelnek,

és közülünk senki nem ment volna a hely közelébe – mondta
Elena. – Miért kellett Ibrahimot ennyire bántani?
– Lehetséges. hogy Ibrahimot egy teljesen más ok miatt
verték meg. Úgy, mint az a tény, hogy összekülönbözött egy
másik rendtaggal, aki egy vonakodó embert szeretett volna
megkapni a városból.
 Elenának soha nem jutott volna eszébe ez a lehetőség, és az
ördögbe, látta az ártatlan, reményteljes Ibrahimot
megbotránkozni a hatalommal való ilyen visszaélés miatt.
Elena haragos tekintettel mondta: – Hagyj fel azzal, hogy te
legyél az ördög ügyvédje.
Gyenge mosoly. – A te Harangvirágod nincs itt, így én
viszem a zászlót.

s
– Ha, ha. Különben is, hogyan tudtad meg, mit csinál a

l
Luminata a városban? – Elenának nem volt lehetősége

be
felvilágosítani az első látogatásuk alkalmával, ő pedig nem jött
el másodszor.
– Az uram elmondta rögtön, miután felfedezted a
Re
kémlelőlyukat a lakosztályotokban. – Megérintette a
homlokát, jelezve, Raphael hogyan lépett vele kapcsolatba.
Összetekerve a térképet, miután visszatartott egy vicsorgást
a lyukra gondolva, Elena még egyszer becsúsztatta azt a
g
tegezbe. – Ha van a Galériának egy másik bejárata, meg kell
in

találnunk a vihar végéig. – Mihelyt a villámlás abbamarad, a

Tanácsnak mennie kell. A Kínán átburjánzó vérszomj messze
halálosabb fenyegetés volt, mint egy kis, hataloméhes kultusz
rn

őrültsége.
Aodhan elgondolkodónak tűnt. – Meg tudom kérdezni
Laricot, mit tud. Mielőtt Lumia megváltozott volna, ő nem
Bu

mindig maradt a tornyában. A folyosókon sétált és néha

beszélgetett másokkal, akit ismerték a jelnyelvet.
– Egyáltalán nem tud beszélni?
– Nem, a sérülése túlságosan súlyos. – Egy kis szünet után
folytatta. – Azt mondta, az újak közül Ibrahimon kívül senki
nem vesződött azzal, hogy megtanulja a jelnyelvet, aki még
nem tudja. Ibrahimnak kétségtelenül szörnyű a nyelvérzéke,
de nagyon kitartó.
 Elena minél jobban megismerte a bántalmazott
növendéket, annál jobban megkedvelte. Ami a többieket illeti,
akik nem törődtek egy kis kedvességgel egy fájdalomban
élővel… – Ez történik, ha a fejétől bűzlik a hal. Az emberek
esztelen birkává válnak. – Elena felállt. – Megyek, beszélek
Hannah-val. Ő töltötte a legtöbb időt a Galériában, láthatott
valami fontosat, még ha nem is tudja.

s
– Donael tudhatja, ha van egy rejtett rész Lumiában a

l
Galéria alatt – mondta Aodhan, miközben elhagyták Laric

be
könyvtárát. – Ő már itt volt, amikor a térkép készült.
– Utoljára vegyük igénybe a segítségét. – Elena egy
pengével játszva tartotta kordában a dühét. – Nem tudom,
Re
bízhatunk-e benne, még ha nincs is rémisztő kisugárzása.
– Mert ha ilyen hosszú ideje Lumiában van – mormolta
Aodhan –, vagy ismeri a falak titkát, vagy szándékosan
vakságot színlel.
g
– Ahogy mondtad, Gian nem tud elszeparálva létezni. Ha
in

Donael akadályozta volna, ami helyes lett volna, amikor Gian

átvette az irányítást – vagy talán még hamarabb, amikor
Lumia először változni kezdett –, akkor nem lennénk ma itt. –
rn

A személyes luminesszenciára való összpontosítás, Elena

olvasatában, nem mentség a teljes vakságra, amikor az ördög
garázdálkodik az orrod előtt.
Bu

Arkangyal, mondta Elena, elérve Raphaelt, el tudod kapni

Elijah-t, hogy megkérdezd, hol van Hannah? Beszélnem kell
vele. Elena elmondta, hogy lehetséges, felfedeztek egy rejtett,
földalatti részt a Galériában.
Óceáni szél csókolta meg az elméjét egy perccel később. Eli
és Hannah a lakosztályukban vannak. Az majdnem
pontosan az ellenkező oldalon van a miénkhez képest.
Köszi. Követte Aodhant a lépcsőházban lefelé.
 Mélyen gyökerezik a félelem a testvérekben, akik itt élnek,
Elena, majdnem olyan mélyen, mint a városlakókban. Bűzlik
a levegőben, amikor azokkal beszélek, akik láthatták
Ibrahimot a támadás előtti percekben.
Óvatos leszek, mondta Elena, mert míg harcolt a párjával,
amikor az visszacsúszott abba a hibába, hogy sérülékeny
halandónak lássa őt, a nő megértette, hogy a félelem új

s
fogalom volt Raphaelnek.

l
Nem kóstolt bele évezredekig, addig, amíg bele nem

be
szeretett Elenába, amíg a szívét egy olyan nőnek nem adta,
akit megsebezhetnek és megölhetnek Raphael ellenségei.
Mindezek után, Elena aggódott a párjáért, hiába ő volt a világ
egyik legerősebb lénye. Re
Elmondta Aodhannak az új úti céljukat, épp mielőtt a férfi
kinyitotta volna az ajtót a torony alsó szintjén. Elena
hátratántorodott a szél erejétől, ami úgy zörgette az ajtót,
g
mintha ki akarta volna tépni Aodhan fogásából. A vihar nem
in

csak lecsapott, hanem erőszakos, nagy méretet öltött. Olyan

sűrűn villámlott, mint ahogy az eső esik, a földbe csapódva
újra és újra, és ahová becsapódtak, csak megperzselt földet
rn

hagytak maguk után. Lumia kő falai több új sebet kaptak,

mint amit Elena láthatott, de a falak állták a támadást.
Elena Aodhanra nézett, szíve vadul dobogott a természet
Bu

veszélyes, ennek ellenére gyönyörű, ősi erőfitogtatásától. –

Kész vagy?
Meglepetésére, az angyal erősen megragadta a kezét. – A
szárnyaidat tartsd szorosan a hátadhoz, a testedhez
alacsonyan. A szél elég erős ahhoz, hogy lefújjon minket az
útról, ha nem vigyázunk.
– Várj. – Kihúzva a kezét a szorításból, a nő levette a
számszeríjat és odaadta Aodhannak, hogy tartsa meg, aztán
elővette a karkötőt a fojtózsinórral, amit az utolsó pillanatban
dobott be a csomagjába. Ebben volt egy hosszabb, vékony
drót, ami nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy valaki nyaka köré
tekerje.
Kipattintotta a karperecet, a két vége között a dróttal, az
egyik végét egy nyílvessző végére kötötte, és épp azon volt,
hogy a másik végét a saját alkarvédővel fedett csuklójára

s
kösse, mikor Aodhan feltartotta az övét. – Én erősebb vagyok.

l
Ez így volt, ezért Elena befedte a fémdrótot a férfi

be
alkarvédőjével és odaadta a karkötőnek ezt a végét
Aodhannak. Nem köthették oda a toronyban semmihez
anélkül, hogy tudnák, elég hosszú-e. – Kapaszkodj meg
valamiben. Re
Miután kitámasztotta a nyitott ajtót valamivel, ami egy
nehéz szikladarabnak tűnt, Aodhan a szabad kezével megfogta
a lépcsőházban a mögöttük lévő rácsot és annyira
g
kitámasztotta a testét, hogy Elena a lehető legnagyobb
in

hosszúságú drótot mozgathassa szabadon. És aztán kilőtt egy

nyilat. Túl gyorsan suhant ahhoz, hogy a szél belekaphasson,
az útvonal végén pedig biztonságosan belecsapódott a folyosó
rn

falába.
Amíg Aodhan merev karizmokkal tartotta a pozícióját,
Elena gyorsan kicsomagolta a drótot a bőr alkarvédőjéből,
Bu

aztán együtt mind a ketten körbehurkolták a lépcsőház

korlátját. A hossza éppen hogy elég volt. Az egyetlen gond az
volt, hogy a fém eléggé vékony volt, összevágja a kezüket, ha
nagy erővel kapaszkodnak bele. – Van egy ötletem. –
Felrohanva, Elena az egyik késével levágott két darabot Laric
öreg plédjéből, aztán vissza lement.
 Aodhan vetett egy pillantást a kezében lévő darabokra,
majd bólintott. – Én megyek előre. Használd a testemet
fedezéknek a szél elől és kapaszkodj a nadrágomba hátul.
Két másodperccel később kimentek. És Jézusom, a szél
brutális volt. Egy szélroham ténylegesen felemelte Elenát egy
bizonyos pontnál, csak a dupla szorítás – a dróton és
Aodhanon – tartotta meg az úton. Az arca és a teste egyik

s
oldala elázott a szakadó esőben, miközben Aodhan mellett

l
csetlett-botlott, összeütközve puha szárnyaival. – Sajnálom.

be
Egy kézzel átölelte Elenát és szilárdan húzta a szélben.
– A drót – mondta, miközben kiseperte a nedves
hajtincseket a szeméből. – Elvágnám ezt a végét, de a vad szél
Re
körbetekerheti és véletlenül megfojt valakit.
Egyik csupasz kezét a drótra téve, Aodhan kibocsátotta az
érintésével ugyanazt az energiát, amit Elena a csatában is
látott. Ez végigfutott a dróton, hogy felszikrázzon a
g
lépcsőházban… és mögötte a drót szétporladt. – Mikor kapok
in

szupererőt? – motyogta Elena, megkeresve a nyílvesszőt, amit

kilőtt és helyére csúsztatva.
– Talán egyszer, ha már nem leszel Sam korú.
rn

Miközben meglepetten felnevetett és próbálta nem

agyoncsapni az angyalt az íjpuskájával, Elena kényszerítette
magát, hogy elforduljon a vadul tomboló vihartól. Ő és
Bu

Aodhan gyorsan odaértek Hannah és Elijah lakosztályához,

ahol Hannah-t egyedül találták Cristianóval, aki laza volt,
mint mindig. Mindazonáltal azok a sötétbarna szemek egy
ragadozó hideg pillantásával bámultak, aki képes elhárítani
minden veszélyt Hannahtól, vagy képes meghalni érte.
– Elijah elment, hogy találkozzon Raphaellel – mondta
Hannah Elenának, miután Cristano egyedül hagyta őket,
mivel a vámpír és Aodhan az ajtó mellett beszélgettek halkan.
– Gian ragaszkodik hozzá, hogy az erőszakot a Tanácstagok
kísérői közül követte el valaki. Legerősebben Rikerre mutogat.
– Elenában egy csepp jó érzés sem volt Michaelra vámpír
testőrével kapcsolatban – és ez egy nagyon szép
megfogalmazás volt, de hogy ő legyen a bűnbak, kicsit túl
kényelmes volt. – Annyira tapad Michaelára, amennyire csak
lehet – mutatott rá Elena. – Amikor a Tanács összeül, kint

s
ólálkodik. Szóval, ha ő verte össze Ibrahimot, akkor Michaela

l
is látta.

be
Céltalanul újrarendezve a vázában a virágokat, a sötétzöld
egyszerű és elegáns ruhában, a hajában csinos konttyal,
Hannah felvonta a szemöldökét. – Mindketten tudjuk, hogy
ez megtörténhetett volna.Re
– Rendszerint igen. De Michaela el akar menni innen –
nem támogatott volna semmit, ami késedelmet okozhat. –
Elena behajtotta a karjait. – És én felismerem Riker szagát.
g
Nem volt Ibrahimon.
in

Hannah bólintott, majd abbahagyta a virágok rendezését. –

Miről szerettél volna beszélni?
Amikor Elena elmondta, Hannah összeráncolta a
rn

homlokát. – Még egy szint a Galériában? Én semmit nem

láttam, ami a rejtett területre utalt volna.
– Biztos vagy benne? – sürgette Elena. – Sokáig a térkép
Bu

szinten voltál. Talán megfeledkeztek valamiről és kiállították.

– A látogatók végül is ritkák voltak ezen a helyen.
Felvéve egy jegyzetlapot, Hannah láthatóan céltalanul
ütögetni kezdte a ceruzájával, ami mellette feküdt. Ez megint
olyan céltalannak dolognak tűnt. – Ó, a fenébe – mormolta
Elena, miközben hideg kúszott végig az erein. – Aggódsz,
hogy Elijah elhagyja Lumiát és kirepül a viharban.
 Hannah nagyot nyelt, az arckifejezése sötét volt, amikor
felnézett. – Erről beszélt, mielőtt megérkeztél volna, hogy ez
az egyetlen lehetőség, ha a vihar nem hagy alább a következő
három-négy órában – máskülönben Lumia elkezd
összeomlani. Raphael mondott valamit?
– Nem, de tudom, hogy neki meg kell fontolnia ezt. – Elena
megpróbálta ezt a lehetőséget az agya leghátsó zugába rejteni,

s
de szembesülve Hannah félelmével, az ő sajátja is feltámadt

l
hidegen, éhes fogakkal marva. – Ők arkangyalok, Hannah, ne

be
felejtsd ezt el. – Ez legalább annyira saját magának is
emlékeztető volt, mint Hannah-nak.
– Tudom, de az a villámlás nem természetes. – Reszketve
Re
kifújta a levegőt, majd a másik hitves folytatta, mielőtt Elena
válaszolhatott volna. – Biztos vagyok abban, amit a térképen
láttam. Abszolút semmi nem jelez rejtett szintet a Galériában.
A csalódottság nyomasztó ujjai martak Elenába,
g
csatlakozva a félelem jeges csomójához a gyomrában. – A
in

fenébe. Jó lett volna a megerősítés.

– Sajnálom – mondta Hannah.
– Nem feltételezem, hogy hallottad a Majda vagy Jean-
rn

Baptiste neveket? – vetette fel Elena reménykedve.

De Hannah szeme elkerekedett.
Bu
 37. Fejezet

s
– Majda? – Mondta Hannah. – Igen, láttam ezt a nevet

l
éppen mostanában.
Elena pulzusa száguldott. – Mi? Hol?

be
– Egy könyvben. – Hannah az ujjait a homlokára tette,
mielőtt leejtette volna a kezét és Elenára nézett. – Elijah és én
Re
Astaaddal együtt elmentünk a Tudás Könyvtárába ma este egy
kicsit korábban, hogy üldögéljünk kicsit. Felkeltem, hogy
kószáljak, és felfedeztem egy kézzel kötött verses kötetet, ami
le volt esve egy magas polc mögé.
g
A homlokán kisimultak a ráncok, miközben ezt mondta: –
Csak azelőtt pillantottam meg, mielőtt átnyújtottam volna az
in

ügyeletes könyvtárosnak. Úgy tűnt, sokkolta, amit átadtam, és

nem értettem akkor. Azt hittem, talán az döbbentette meg,
hogy egy ilyen kézzel készült dolog hogyan került az ő
rn

könyvtárába.
Elena nem tudta, hogyan segíthetne a költészet, de várt és
hallgatott.
Bu

– A könyvben az előlapon egy ajánlás volt: Szerelmemnek,

Majdának.
Elena Hannah-ra bámult, aki nem is tudta, mennyire
fontos dologra bukkant. – Alá volt írva?
– Egyszerűen csak egy G betűvel.
Harcolva önmagával, hogy ne árulja el a válaszát erre az
információmorzsára, Elena rákérdetett: – Még valami?
 – Ha jól láttam, egy vers volt benne egy nőről, akinek
holdfény színű a haja. – Hannah pillantása Elena hajára
vándorolt, és váratlanul megértette az összefüggést. – Tudod,
nem volt nagyon jó vers. Csak ennyit láttam belőle, mielőtt
átadtam volna a könyvtárosnak, hogy tegye vissza a megfelelő
polcra.
– Rossz vers? Mint amilyet egy elázott ember írhat egy

s
nőnek?

l
Hannah lassan bólintott. – Igen, pontosan. Pocsék

be
szerelmes vers, a címzettnek elbűvölő, de semmilyen mércével
nézve nem egy irodalmi drágakő.
Elena próbált nem ugrani arra a G-re. Az akárkihez

helyen.
Re
tartozhat. Úgysem tudta minden egyes Luminata nevét ezen a

– Szeretnéd, ha megpróbálnám visszaszerezni a kötetet? –

Kérdezte Hannah, felfedve a kíváncsiságát. – A könyvtáros
g
nem hazudhat a létezésével kapcsolatban, mivel közvetlenül
in

neki adtam át azt.

– Nem szeretném, hogy kockáztass – kezdte Elena.
– Ellie. – Körbezárva kezével Elena kezét, Hannah
rn

megszorította azt. – Jól tudok magamra vigyázni, és ott van

Cristiano is – majd széles mosollyal az arcán folytatta. – Úgy
mozog, mint egy lusta macska és úgy is viselkedik pihenés
Bu

közben, de a szívében egy ravasz, veszélyes hegyi oroszlán.

– Plusz – tette hozzá Hannah – nem hiszem, hogy a
Luminata van olyan arrogáns, hogy egy arkangyal hitvesére
támadjon. Tudják, hogy Eljiah elpusztítaná ezt a helyet, a
rend minden tagjával együtt.
Elena nem volt erről meggyőződve. – Ezek az emberek az
arroganciát új szintre emelik, Hannah. Határok nélkül
cselekednek.
 – Akkor megkérem Titust, hogy tartson velem – mondta
Hannah, beletörődve a ténybe, hogy ő nem volt harcos. –
Unatkozik itt, és úgy gondolom, minden kis elterelésnek
örülne.
– Titus a könyvtárban? – Az igazat megvallva, ez olyan
lenne, mintha Elena lenne ott. Titus messze otthonosabban
mozgott a fegyverek között, a testével mozgásban.

s
– Ez nem a megszokott környezete, ez igaz – nevetett

l
Hannah. – De az egyik falon ősi tőrök vannak kiállítva, ami

be
felkeltheti az érdeklődését.
Ez megmagyarázta, hogy a Galériában lévő fegyverek hová
lettek kiállítva. – Ígérd meg, hogy nem mégy egyedül, ha nem
tudod megkérni Titust. Re
– Megígérem – mondta Hannah, ajkán lágy mosollyal. –
Tudod, hogy idősebb és erősebb vagyok nálad?
– Igen, de neked nincs gyilkos ösztönöd. – Sajnos vagy hála
g
az égnek, Elenának volt. Talán úgy született, talán a nővérei
in

meggyilkolása utáni hónapokban és években tett rá szert,

amikor megtanulta, hogy a rémálmokkal való harchoz
veszélyesebbnek kell lennie, mint maga a lidércnyomás.
rn

Ott hagyva a másik hitvest, Elena a következő lépésükön

gondolkodott. Aodhan volt az, aki azt mondta: – Józan
tanácsot adtál Hannah-nak.
Bu

Elena elhúzta a száját, az emlékezés fájdalma

visszahúzódott a jelenlegi tények miatt. – És nekem is meg
kellene fogadnom?
– Megfontolt lépés lenne.
– Úgyis vissza kell térnünk Raphaelhez, hogy megnézzük,
kiásott-e valamit. – És akkor legalább meggyőződhet róla,
hogy a párja nem készül elhagyni Lumiát a gyilkos villámok
rohama alatt.
 ***
Ahogy várható volt, nyomozás közben a dolgok zsákutcába
futottak.
A Luminaták közül senki nem beszélt, és a Tanácstagok,

s
akik tudtak az incidensről – Raphael, Eljah, Neha és Titus –,

l
nem gondolták indokoltnak a kikérdezés extrémebb formáit,
mert ez olyan fontos határokat gyalázna meg, ami maradandó

be
szakadást ejthet az angyali társadalom szerkezetén.
Visszatérve Raphaellel a lakosztályukba, amit Titus kísérője
Re
őrzött – aki távozott érkezésük után –, Elena látta, hogy
Ibrahim könnyebben lélegzik. Laric ült mellette, válla
előreesett, a csuklyája beárnyékolta az arcát, de a kezeivel
olyan óvatosan látta el a csúnyán megsebesült angyalt,
g
ahogyan tudta a képesítés hiányának ellenére.
in

Elenának ekkor eszébe jutott. Arkangyal, el kell neked

mondanom valamit Laricról.
Raphael arckifejezése fokozatosan elsötétedett, amíg párja
megosztotta vele a halálos tűz történetét, ami felemésztette az
rn

eget, elérve a fiatal angyalt.

Nem tudtam, hogy voltak másodlagos veszteségek,
mondta ezek után, és nem hiszem, hogy Anyám tud róla.
Bu

Nem gondolom, hogy sokan tudták. Elena összefűzte az

ujjaikat. Ha el szeretné hagyni Lumiát, akkor fel tudunk
ajánlani neki egy otthont, ugye?
Vad, kék pokol találkozott a nő tekintetével. Milyen
gyengéd szíved van, Vadász. Igen, tudunk neki helyet
ajánlani, de akkor is nehéz élete lesz. Sok halhatatlan
kérlelhetetlen a fizikai tökéletlenséggel szemben.
 A szavak egybecsengtek Aodhan korábbi szavaival, nem
voltak kegyetlenek, csak egyszerűen tényszerűek. Tudom,
mondta Elena. De úgy vélem, ha olyan helyre visszük
Laricot, ahol erősebbé tud válni lelkileg, akkor jobbat
teszünk vele, mintha itt maradna. Élve eltemette magát.
Állát mereven tartva, ahogy egy magányos árnyék átsuhant
az arcán, Raphael bólintott, mielőtt figyelmét Aodhan felé

s
fordította volna, aki Laric mellett állt. Az angyal kezei gyorsan

l
mozogtak. A kisebb, vékonyabb gyógyító válaszolt forradásos

be
kezeivel, a beszélgetésük látszólag élénk volt.
Elena ekkor vette észre, hogy Laric szárnyai sokkal kisebb
dudort alkottak a palástja alatt, mint kellett volna. A szemei
Re
égni kezdtek a tudattól, hogy a tűz katasztrofális kárt tett a
szárnyaiban is – és még ezek után is volt szíve másokat
gyógyítani. Ez sokkal sugárzóbb volt Elena szerint, mint
bármi más, amit ezen a helyen látott.
g
Lenyelve a reakciót, Elena odament és leült Ibrahim mellé,
in

lágyan megérintve ujjaival a haját. Szorosan össze volt kötve

és annyira puha volt. – Gyerünk, Ibrahim – suttogta. – Ne
hagyd, hogy a gazemberek felülkerekedjenek.
rn

Metsző szél csókolta meg az elméjét, az óceán sós

szellőjével egybefűzve. Aodhan megkért minket, hogy
menjünk közelebb.
Bu

Amikor odaértek Aodhanhoz, aki a hanyatt fekvő Ibrahim

másik oldalán állt, az angyal halk hangon ezt mondta: – Laric
mesélte, hogy valaha volt valami a Galéria alatt.
A néma gyógyító bólintott Aodhan mellett állva.
– Soha nem ment oda, mert azt feltételezte, hogy ott
raktározzák a felesleges dolgokat. Csak homályos emlékei
vannak a Galériabeli csapóajtóról, de emlékszik egy ajtóra,
ami a falban van a Galéria bejáratához közel, ami néha nyitva
volt, és amiben lépcsőfordulót látott.
– A lépcsősornak lehetetlenül meredeknek kell lennie, ha
azt a leírást nézzük, amit Elena adott nekem a Galériáról. –
mondta Raphael.
– Laric csak egy pillantást vetett rá, szóval nem tudja
megmondani.

s
Elena ránézett a gyógyítóra, a vére forrón és sötéten

l
lüktetett a bőre alatt. – El tudsz minket vezetni az ajtóhoz?

be
Úgy tűnt, Laric beszélni kezd, de aztán a kezei mozogni
kezdtek. Aodhan fordított. – Laric szeretne Ibrahim mellett
maradni arra az esetre, ha visszatér az ansharából és
Re
fájdalmai lennének, ahogyan az néha megtörténik, de
útbaigazítást tud nekünk adni.
Raphael Elenára nézett, miközben Aodhan megkapta az
útbaigazítást. – Szerintem várnunk kell, amíg a harang jelzi a
g
Luminaták esti elmélkedésének idejét. Az az idő eléggé szent
in

nekik, annyira, hogy Gian azt kérte, még a Tanács se zavarja

meg.
Nehéz volt várakozásra kényszerülni, amikor az ösztöne azt
rn

sikította, hogy valami szörnyű feküdt Lumia alatt, de Elena

bólintott. Volt értelme, hogy addig várjanak, amíg a testvérek
visszasiettek a szobáikba, üresen hagyva a folyosókat.
Bu

Mennydörgés csattant kint egy másodperccel később, olyan

hangosan, hogy végig vibrált Elena csontjain. Te nem mész ki
oda.
Raphael a tenyerébe fogta Elena arcát, és megrázta a fejét,
éjfél színű tincsek keretezték erőt sugárzó arcát. És Elena
tudta. Ha az lenne az egyetlen lehetőség, akkor Raphael
megtenné. Mert ő egy arkangyal volt. Jó esélye volt a túlélésre
még az abnormális Zuhatag-szülte vihar közepén is. Ha
Lumia összeomlana, és a villámlás eltalálná őt vagy Aodhant,
ők meghalnának.
A teste merev volt, ahogy Raphael köré fonta a karjait és
csak szorosan tartotta az ölelésében.
Húsz perccel később Cristiano jött egy üzenettel Elenának.
A könyvtáros azt állítja, hogy megsemmisítette a könyvet,
ami „olyan értéktelen tétel volt, aminek soha nem szabadott

s
volna a Tudás Könyvtárába kerülnie”. Nem hiszek neki, de

l
nem nevezhetem szemtől szembe hazugnak komoly sértés

be
nélkül, amit a Luminata arra használhat, hogy bajt szítson,
mivel mi mindketten tudjuk, hogy a világnak nincs szüksége
még több káoszra ebben a pillanatban. Inkább átfésülöm a
Re
polcokat, hátha elfelejtettek még valamit. Hannah

Ez nem az volt, amit Elena hallani akart, ugyanakkor, a

könyvtáros óvatossága nagyobb nyomatékot adott a ténynek,
g
hogy Hannah véletlenül belebotlott egy nagyon fontos
in

dologba. Becsúsztatva a feljegyzést a zsebébe ösztönös

késztetéssel, hogy biztonságba helyezze a kíváncsi szemektől,
Elena kényszerítette magát, hogy otthagyja Raphaelt – aki
Aodhannal csevegett – és leüljön Laric mellé.
rn

– Szeretnél itt maradni?

Amikor a gyógyító lefagyott a kérdés hallatán, Elena
egyszerűen csak várt. Nem emeljük fel a sérült, ijedt madarat.
Bu

Ez csak arra késztetné, hogy tovább repüljön. Végül jó két

perccel később, Laric felemelte a kezét, majd ismét leejtette,
Aodhan felé pillantva. De a Hetek tagja nem nézett arra, a
Raphaellel való halk beszélgetésre koncentrált.
Elena körülnézett, majd megragadott egy jegyzettömböt
egy közeli asztalról és odaadta Laricnak egy tollal együtt,
mielőtt ismét helyet foglalt volna. Furcsán tartotta a tollat, és
Elena rájött, hogy a kezén lévő hegek megnehezítik, hogy
egyenletesen írjon.
Mégis tudott írni.
Amikor visszaadta a tömböt, Elena látta a precízen,
aprólékos gonddal megformált szavakat, amiket írt: Sehol
máshol nem fognak békén hagyni.
Elena homlokráncolva mondta: – Ezt akarod? Nem vagy

s
magányos?

l
A gyógyító hosszú ideig nem mondott semmit. Majd ismét

be
írt: – Az emberek kegyetlenek.
Fiatal, emlékezett Elena, ő annyira fiatal volt, amikor
megsérült. Függetlenül a fizikai korától, ő legbelül még egy
Re
ifjú volt, akit visszautasított a szerelme, aztán sajnálattal, sőt
utálattal nézett rá a halhatatlan világ. Mégis… – Ismered
Jessamyt?
Egy késedelem nélküli bólintás, és azok a sebzett kezek
g
óvatosan írták a papírra: – Ő erős. Én nem vagyok.
in

– Nem gondolom, hogy valaha is adtál magadnak

lehetőséget – mormolta Elena, és ösztönösen cselekedve, a
vállára tette a kezét.
rn

Laric megmerevedett, aztán lassan ellazult. De nem

húzódott odébb. Elena azt gondolta: ez a fiú nem hasonlított
Aodhanra, aki kerülte az érintést. Az emberek egyszerűen
Bu

nem érintették meg őt. – Gondolkozz rajta – mondta. – Sok

szokatlan dolog van New Yorkban – nem lennél annyira
kívülálló, mint ahogy gondolod.
Elena vigyorogva mesélte: – Egyszer láttam egy férfit,
csirkének öltözve, amint egy aktatáskával sétált. Állandóan az
óráját nézte, mintha késésben lenne.
Laric annyira meglepődött, hogy Elena majdnem meglátta
egy pillanatra az arcát, mielőtt úgy fordította volna a fejét,
hogy a csuklya árnyékot vessen rá, amiben nagy gyakorlata
volt, ez tisztán látszott. Felkapva a jegyzettömböt, ezt írta: Az
angyali társadalom nem szereti kimutatni a hibákat a
világ felé.
A harag felizzott Elena vérében, de nem mondta neki, hogy
nincs igaza. Még Jessamy is valami hasonlót mondott egyszer.
– Nézni, ahogy egy arkangyal kivégez egy másikat New

s
York egén – mormolta Jessamy –, messze nem ugyanaz, mint

l
látni egy angyalt deformálódott szárnyakkal. – Lágyan

be
mosolygott, ami elárulta Elenának, hogy a másik nő
megbékélt azzal, aki. – Az egyik egy másvilági dolog a
halandók ismeretén túl, a másik túlzottan közel van a
Re
valóságukhoz. Az angyali társadalom soha nem engedheti
meg magának, hogy ez valósággá váljon, Elena. Ez összezúzná
a világ alappilléreit.
Ennek az emléknek a nyomába jött az a véres történet, amit
g
Raphael mesélt az angyalokról, akik uralkodni akartak
in

arkangyali felügyelet nélkül.

A ragadozók és zsákmányok világában élünk.
És annak a következménye, hogy lássanak egy angyalt
rn

„halandó” betegséggel, halandók ezrei, tízezrei haltak meg,

miután néhány idióta eldöntötte, hogy megtámadhatja az
angyalokat és győzhet.
Bu

Mert a halandók soha nem győzhetnek.

Elena fogcsikorgatva összehúzta a szemét. – Muszáj lennie
egy útnak – motyogta. – Mindig van megoldás, csak ki kell
találnunk.
Úgy tűnt, Laric őt bámulja. Amit végül a jegyzettömbbe írt,
vigyorgásra késztette a nőt. – Igen – mondta. – Én nem
vagyok olyan, mint más angyalok. Én egy vadász angyal
vagyok.
 Mi a fene – az emberek már használták ezt a kifejezést.
Elena csak együttműködne. Aztán pólókat készítene
Demarconak, Ransomnak és minden vadász barátjának, akik
ragaszkodnának a röhejes vadász angyal póló viseléséhez, és
mély tisztelettel hajolnak meg előtte.
Az ötlet nevetésre késztette, függetlenül a kinti brutális
vihartól és Lumia átható rosszindulatától. – A vadászok egy

s
másik faj.

l
A gyógyító nem válaszolt, de Elena érezte, hogy megint őt

be
bámulja. – Próbáltad már valaha is kivágni a sebhelyeidet? –
kérdezte Elena. – A felnőtt angyaloknak hihetetlen gyógyító
képességük van, láttam.

módon szelték keresztül.

Re
Laric keze lassan mozgott a papír felett. A hegek hihetetlen

Elena megpróbálta feldolgozni, amit Laric elmondott neki,

figyelembe véve az energia mennyiségét, ami egy arkangyal
g
erőszakos halálakor felszabadul. Nem volt hasonló
in

visszacsapás, amikor Raphael kivégezte Uramot, de ők ketten

a pokoli erőt a környezetükből nyerték, aztán felhasználták a
harc során, Manhattant háborús övezetté változtatva. A
rn

súlyosan sérült toronyházak és a kiégett elektromos hálózat

csak a kezdet volt.
Caliane és Nadiel harcát összehasonlítva Raphael és Uram
Bu

összecsapásával, mintha két fiatal „taknyos kölyök” harcolt

volna, ahogy Alexander mondaná.
Nadiel fiatalabb volt Caliane-nál, de nem fiatal. Amennyi
energia vele jár…Olyan mélyen bele kellett égesse a sebeket
Laric testébe, hogy talán a csontjáig is elért. Raphael,
gondolod, hogy meg tudnád próbálni a képességeddel
meggyógyítani Laric sebeit, ha visszatérsz Kínából? Nem
előtte. Nem, amikor elképzelésük sincs, mivel néznek szembe.
 Már fontolóra vettem, hogyan tudnám a legjobban
hasznosítani.
Elena tekintete találkozott a végtelen kékséggel, egy
arkangyal, akinek a szíve már nem volt olyan veszélyben, hogy
kegyetlenségbe fordul.
Raphael ismét beszélt, a hűvös szellő végigsimította Elena
érzékeit. Nem fogjuk cserbenhagyni őt, hitvesem. Aodhan azt

s
mondja, amit te is – Laric lassan meghal itt. Veszélyes

l
szünet. A fiú fél, hogy kitaszítják, mert megszakítja ennek a

be
helynek a „békességét” a hegeivel, ezért ritkán merészkedik
ki.
Ez az ötlet nem pattant ki varázslatosan a fejéből. Ezt az
Re
emberek ültették bele, akik a kegyetlenségben keresték a
megvilágosodást. – Elképesztő munkát végeztél Ibrahimmal –
mondta Elena hangosan Laricnak, és nem csak úgy beszélt. –
Ibrahim könnyebben lélegzett, jobb lett a színe. – Különösen,
g
mivel kevés a gyakorlatod.
in

Laric újra írt a jegyzettömbbe. A sérülés nem annyira

rossz. Meg fog gyógyulni. Úgy tűnt, Laric pontosan
leolvasta Elena megdöbbenését Ibrahim sérüléseinek
rn

leírásánál, mert hozzátette: Nincs jele annak, hogy

fegyvert használtak volna. Semmi, ami a belső
sérülést indokolja.
Bu

A szőrszálak felálltak Elena karján.

 38. Fejezet

A jegyzettömböt elvéve Elena átsétált Aodhanhoz és

s
Raphaelhez, hogy megmutassa azt nekik. – Öklök és rúgások,

l
ez nekem személyesnek tűnik.

be
– Valaki dühöngött. – Aodhan hangja halk volt, de a
szilánkok a szemében jegesen csillantak. – Ahogy az úr
mondta, őt azután rugdosták meg, miután a földre került; az
Re
ütések egyedül nem törték volna össze a teste egyik oldalát
vagy zúzták volna össze a karját.
Suhogás hallatszott, ahogy Laric habozva, félszegen
odajött.
g
Amikor Elena közelebb intette, Laric odalépett. Amikor
in

pedig a körükbe lépett, a kezei mozogni kezdtek. Aodhan

nézte, az arca egyre inkább zord lett. – Azt mondja, biztos
benne, hogy ez nem irányítatlan, céltalan harag volt – a
rn

sérülései túl közel találhatók egymáshoz, egy csoportban.

Ibrahim testének egyik része volt a céltábla. Különösen a
karja.
Bu

Elena mogorva tekintettel nézte a földet, miközben a

gondolataira próbált fókuszálni. – Miért az a kar? – Felemelte
a fejét. – Mármint, nem értem, miért nem zúzták össze
mindkét karját, ha ez amiatt történt, hogy átadta nekünk a
térképet, vagy ez bosszú volt, mert ő megérintett valamit, amit
nem szabadott volna, de egy kar?
– Nem valamit. – A vadtűz fellángolt Raphael szárnyának
felső ívén, aztán a szárnyai fehér lánggal kezdtek égni.
 Elena hallotta, hogy Laricnak elakad a lélegzete, majd
hátratántorgott egy lépést, de amikor a tűz nem terjedt tovább
Raphael szárnyairól, visszajött, váratlan bátorságot mutatva.
– Te megérintetted Ibrahimnak azt a karját.
Elena Raphaelre bámult, miközben szavai a fejében
vibráltak. – Ennek nincs értelme. Én hozzád tartozom. Ezt
mindenki tudja.

s
Raphael mosolya arcátlanul elégedett lett, a szárnyai olyan

l
gyorsan visszaváltoztak normálissá, amilyen gyorsan lángba

be
borultak.
Hozzádörgölve az arcát, Elena ezt mondta: – És te hozzám
tartozol, Arkangyal. – Elena önelégült pillantást vetett rá.
Re
Miközben nevetett, Raphael a saját szíve fölé tette a kezét.
– Viselném a jeledet a bőrömön, én Elenám. Még ha ez azt is
jelenti, hogy mindennap bele kell azt égetnem, amikor
felébredek.
g
– Hmm. – Elena rámutatott arra a szárnyra, amely a golyó
in

ütötte sebhelyet viselte. – Már magadon hordod a jelemet,

Arkangyal.
Ő szétnyitotta a szárnyát, miközben nyílt elégedettséggel
rn

mosolygott. – Így igaz.

Laric oda-vissza forgatta a fejét, ahogy beszélgettek.
Elena szinte tapintani tudta a döbbent meglepődését a
Bu

beszélgetés miatt. Nyilvánvalóan mindenki azt várta, hogy az

arkangyalok és hitveseik erőteljesen és túlvilágian sétálgatnak
körbe, és nem úgy viselkednek, mint a szerelmesek. Bár,
legalább Elenával kapcsolatban volt egy sejtés, hogy ő
hajlamos különcségekre, mivel egyszer halandó volt.
Hannah volt az, aki fene nagy meglepetést okozott
mindenkinek: Elijah hitvese közel sem volt olyan
makulátlanul nőies, ahogy azt Elena valaha hitte. Ha valóban
belegondolt volna, akkor jóval azelőtt rájött volna az
igazságra, mint ahogy ő és Hannah barátok lettek. Nincs
művész, aki valaha egyenes úton járt. És nincs az a harcos –
aki ilyen erős és intelligens, mint Elijah –, aki ennyire mélyen
imádna egy olyan nőt, aki egy bájos díszítés volt.
– A tény ellenére, hogy az enyém vagy – mondta Raphael,
összehajtogatva a szárnyát –, túl sok az egybeesés, hogy

s
Ibrahimot órákkal a veled való találkozás után ennyire

l
megverték, ez azért történhetett, mert egy féltékeny szemnek

be
ez elfogadhatatlan volt.
– Ha igazad van, akkor nekik gyűlölniük kell téged. – Elena
tőre egy lélegzet alatt a kezében volt, aztán a következő, a
Re
markolat ismerős keménységével. – Akárki is ez, meg akar
semmisíteni téged – vicsorított Elena. – Jó, hogy arkangyal
vagy.
Raphael válasza egy halálos mosoly volt. – Igen. Mivel nem
g
hiszem, hogy a Tanács egyik tagja, nem vagyok igazi
in

veszélyben.
Örülve annak, hogy a szeretője olyan erős és veszélyes
ellenfél, Elena mindkét kezét csípőre tette. – Egyetértek. –
rn

Nem hiszem, hogy a Tanácsból bárki is titokban értem

epekedik – mondta szárazon. – Ami azt jelenti, hogy valaki az
őrségből vagy a kísérők közül, vagy Luminata. Tudom, kire
Bu

fogadjak.
Egy hirtelen gondolat miatt Elena Laricra fókuszált. –
Láttál valaha itt egy nőt, aki hasonlított rám? Több évtizeddel
ezelőtt lehetett. Ugyanilyen haja volt, a bőre egy kicsit
sötétebb, mint az enyém.
Ahelyett, hogy a kezeit mozgatva jelekkel válaszolt volna,
Laric elvette a jegyzettömböt és arra írta rá a választ. – Nem.
De hallottam pletykákat egy nőről, akinek holdfény színű haja
volt, és Gian megvilágosodását fenyegette a csábításával.
Elena sziszegve kifújta a levegőt. – Minden, amit
megtudtam, arra mutat, hogy ez a nő szerette a férjét, hűséges
volt hozzá. Nem lehetett viszonya senkivel, legkevésbé
Giannel.
Elena.

s
Pillantása találkozott Raphaelével, ahogy kényszerítette

l
magát, hogy lélegezzen. Ő szerette a férjét, Raphael.

be
Ugyanúgy a férje volt neki a másik fele, a hold és a csillagok.
És szerette a gyermekét, és ez elég volt ahhoz, hogy
elmeneküljön és megvédje őt.
Re
Az emberek hibáznak. A tekintete fogva tartotta a nőét.
Nem azt mondom, hogy elárulta a társát, de kapcsolata volt
Giannel valamilyen módon. Nem vethetjük el a
lehetőségeket. Fennhangon Raphael ezt mondta: – Minden
g
Gianre mutat.
in

Elena bólintott. – Van rá esély, hogy csak egy hűséges

lakáj, de a pénzem Gianre tenném. – Ahogy azok a szemek
Elenára néztek, a hazugságok, amiket mondott, a G a verses
rn

könyvben, amit Hannah talált. - Összpontosíthatunk rá?

– Megölhetem most – mondta Raphael határozottan,
fémes pillantása jegesen csillant.
Bu

– És ez mindenféle politikai problémát eredményezne. –

Elena a társa alkarjára tette a kezét. – Nem, megdönthetetlen
bizonyítékot szerzünk, aztán szembesítjük Giannel. – Nincs
szükséged még több problémára így, hogy háború közeledik
a látóhatáron.
Laric ismét írt valamit, aztán átnyújtotta a jegyzettömböt
egy pillanattal később.
 – Bassza meg. – Motyogta Elena, Raphael, majd Aodhan
felé fordítva a jegyzettömböt. Ez volt rá írva: Gian
legközelebbi szövetségese Lumiában, egy magas és
sovány férfi, Gervais a neve. Olyan, mint egy árnyék,
azt teszi, amit Gian tesz.
– Nem a szerető, de egy ember, aki azt kívánja, ami a
szeretőnek megvolt? – Raphael szeme jeges maradt. –

s
Lehetséges.

l
– Akár Gian, akár Gervais – mondta Aodhan –, egy ember,

be
aki ennyire megvert valakit azért a „bűnért”, hogy Elena
hozzáért, ez nekem megszállottságról árulkodik.
– Átvitel? – Elena megfeszítette a kezeit a csípőjén. – A
Re
Luminata megszállott volt a feltételezett nagymamám iránt,
és most ezt a megszállottságot rám vetíti?
Aodhan bólintott.
Laric írt valamit a jegyzettömbjébe, majd tétovázó kézzel
g
nyújtotta át azt. Mikor inkább Raphael vette át, és nem Elena,
in

Laric keze megremegett. A gyereken tisztán látszott, hogy

megfélemlítette az, hogy ilyen közel áll egy arkangyalhoz.
Pont, mint Elena egyszer – de ő már ismerte ezt az embert, és
rn

Raphaelt látta, nem New York Arkangyalát.

– Ez nem meglepetés, azok után, amit a városban
tapasztaltunk – mondta Raphael, Elena felé fordítva az írást.
Bu

A Luminata cölibátusi fogadalmat tesz, amikor

Lumiába jönnek beavatottként, de szerintem nem
mindig tartják magukat ehhez. Láttam halandókat,
akikkel leszálltak késő éjjel.
Elena azon tűnődött, hogy azok a halandók előszeretettel
jönnek ide, és kénytelen elismerni, hogy a túlnyomó többség
valószínűleg igen – angyal gruppinak lenni komoly dolog. –
Úgy vélem, technikailag én vagyok az első számú rajongód –
mondta Elena az arkangyalának.
Raphael felhúzta a szemöldökét, New York Arkangyala
módon. – Remélem, hogy így van.
Egy váratlan nevetés épült Elenában, ami túl hamar
elhalványodott. – Rajongók vagy sem, nem tudom elfelejteni
a félelmet a városban, ahogy Majda attól rettegett, hogy

s
elviszik, amit Riad dédapja mondott a Luminata

l
érdeklődéséről a „legcsinosabb nők és a legszebb férfiak” iránt

be
– mormolta Elena. – Világos, hogy nem csak a rajongókat
gyűjtötték össze. De miért van az angyaloknak szükségük arra,
hogy kényszerítsék a halandókat, amikor olyan sokan
odadobják magukat nekik? Re
Házas vagy nőtlen, egyedülálló vagy kapcsolatban élő, ez
nem sokat számított. Az angyaloknak nyilvánvalóan nem
számított a hűtlenség, amikor a házastársi hűség felvetődött.
g
– Elena ezt a gyöngyszemet egy házas vadásztól hallotta,
in

akivel találkozott, egy férfitól, aki maga is angyalok után

sóvárgott. Ez még azelőtt volt, hogy Elena is angyallá és
hitvessé vált, de akkor is, a lelke mélyéig tiltakozott ellene.
rn

A hűség az hűség volt az olvasatában. És kész.

– Valamiért – mondta Aodhan csendesen –, ez nem a
szexről szól egyáltalán. Hanem a hatalomról.
Bu

A szavai túl sok értelmet hordoztak, tekintettel arra, amit a

Luminatáról tudtak. – Elvinni és bántani és megölni az
embereket, azért, hogy a várost kordában tartsák és
irányítsák? Vagy, csak mert megtehetik? Igen, ez illik ahhoz,
ahogy a Luminatát vezetik.
– Ott van az a tény is, hogy egy olyan különleges halandó,
akin megakad egy angyal szeme, lehet, hogy nem vágyik ezt a
játékot játszani – mondta Raphael jeges hangon. –
Mindketten ismerünk egy valaha halandót, akit mohón
megkívánt egy angyal, aki nem fogadott el nemet válaszul.
Dmitri.
Elena vett egy mély lélegzetet. Nem tudott minden
részletet, de azt tudta, hogy Dmitrit kényszerrel tette
vámpírrá ugyanaz az angyal. – Igen. – A szó keményen,
érdesen hangzott. – Ez azt jelenti, hogy...

s
– A nő éjfél színű hajjal talán olyan valaki volt, aki nemet

l
mondott. – Fejezte be Raphael.

be
Elena vöröset látott. – Elég idő telt el? – Bizonyítékot
akart, megkeresni mindenkit, aki részt vett a város
terrorizálásában – különösen azokat, akik az édesanyját
Re
árvává tették, – és eltiporni őket.
– Nem. Egy kicsit több.

***
g
in

Elena és Raphael egy órával később hagyták el a

lakosztályukat, Lumia folyosói lágyabban voltak megvilágítva,
mint általában az elmélkedésnek ebben az órájában.
rn

Hátrahagyták Aodhant, hogy őrködjön Laric és Ibrahim felett,

nem bízva a Luminatában, hogy megtartják a távolságot, ha
Laric egyedül marad a bántalmazott angyallal. Az
Bu

óvatosságból, amivel Laric Ibrahim megfigyelését folytatta,

Elena érezte, hogy a gyógyító küzdött volna, hogy megvédje a
sérült angyalt – de ő kicsi és gyenge volt, és csak
kegyetlenkedéssel végződne.
Aodhan tiltakozott az ellen, hogy egyedül menjenek ki, de
nyilvánvalóan félbeszakították, és megértette, hogy Laric és
Ibrahim jóval sebezhetőbbek, mint Elena és Raphael, ha
együtt vannak. Végül nem volt egy hosszú vitatkozás, és
Aodhan elfoglalt egy őrhelyet a szobán kívül, világossá téve,
hogy a két angyal Raphael védelme alatt áll.
Ami azt illeti, bárkinek – sőt bárkiknek –, aki megpróbálja
kijátszani Aodhant, sok szerencsét kívánt. Elena látta őt
csatában. Nem csak egy gyönyörű démon volt karddal a
kezében, hanem rendelkezett azzal a kegyetlen erővel, amit
felhasználva megtizedelhette volna Lumiát, ha akarja.

s
– A kegyetlen vadász angyalmosolyod van az arcodon.

l
Horkanva nevetett fel meglepetésében, miközben a végső

be
céljuk felé tartottak, és könnyedén megütötte Raphael karját.
– Ez egy jó dolog volt. – Vigyorgott, ahogy Raphael továbbra
is a fagyos arkangyali arcával nézett rá. – Arra gondoltam,
Re
hogy Aodhan mennyire veszélyes.
Raphael arcán felvillant saját ijesztő mosolya. – Igen.
Senki, csak egy arkangyal juthat keresztül rajta... – de a
Tanács többségét nem érdekli ez a „családi dráma”.
g
– Neha? – Lumia külső része felé fordultak.
in

Bólintás. – Ő visszatért a lakosztályába, amikor semmilyen

választ nem találtunk a kérdéseinkre.
A villámlás égő robbanásokban villant be az ablakokon, és
rn

a mennydörgéseken túl, amik a levegőben visszhangoztak,

Lumia folyosói ijesztően üresek voltak. – Mikor a Luminata
visszavonul elmélkedni, akkor igazán visszavonul.
Bu

– Erre, Elena – húzta jobbra a lányt, amikor balra akart

menni.
– Sajnálom, elkalandoztam.
– Azon gondolkodsz, milyen hazugságokat rejt az a titkos
ajtó.
Elena bőre libabőrös volt, fázott. – Testeket –
kényszerítette magát, hogy kimondja. – Szerintem testeket
találunk ott. Férfiakat és nőket, akik nemet mondtak, és
akiket soha nem láttak azután. Plusz az ő házastársukat,
szeretőjüket, apjukat, vagy bárki mást, akik az angyalok
útjába kerültek. – Pontosan, ahogy Majda férjével történt.
Raphael válasza jeges volt. – Ha ez igaz, akkor a megtorlás
lesz a végső lépés.
– Nem minden halhatatlan gondolja azt, hogy a halandók
számítanak bármilyen formában, magad mondtad. – Mert

s
Elena halandó maradt a szívében, és mindig is az lesz.

l
Raphael keze átkulcsolta Elena fagyos kezét. – Elegen

be
teszik – mondta a nőnek. – Elijah, Titus, még Neha is, egyet
fognak érteni az ítéletemmel, ha bebizonyítjuk az erőszakot.
Astaad régiesebb nézeteket vall a halandókkal kapcsolatban,
Re
talán tartózkodni fog, de nem gondolom, hogy fel fog szólalni
bármilyen rendelkezés ellen, amit javaslok. Michaela
értelmes, hogy ezt képviselje.
Elena hitetlenkedve felkapta a fejét.
g
– Ő sokféleképpen viselkedhet, Elena – mormolta Raphael
in

– de szintén nő. A szexuális erőszakot a nők és gyermekek

ellen az ő területén halállal büntetik – ez az egyetlen büntetés.
Ez elmondja, hogy az ő területe a legbiztonságosabb a nőknek
rn

és gyerekeknek, még a városok legsötétebb sarkai is.

– Jézusom, Raphael, nem hiszem el, hogy elmondtál egy
olyan dolgot, amit kedvelhetek Michaelában.
Bu

– Ne aggódj, hbeebti, a késztetés el fog múlni.

– Annyira remélem. – Jobban érezte magát most, hogy
tudta, hogy
Raphaelnek nem kellene szembeszállnia és állást foglalnia
a Tanács többségével szemben, hogy felelősségre vonhassák
azokat a rohadékokat, majd észrevette, hogy már nem látják a
villámokat, és a mennydörgés is vészjósló morajlásba némult.
 Nem volt meglepetés, hiszen mélyen Lumiába tartottak a
Galéria felé. Laric információi szerint, egy előszobát kellene
találniuk, ami elválik a Galériától. Előtte azonban elhagyták
azt a falat, amin a Nadielről található festmény volt. Bármit is
mondott Tasha a Luminatának, a festményt nem egyszerűen
befedték; eltűnt, szó szerint kivágták a falból.
A helyén egy sietve épített mozaik volt.

s
– Itt volt?

l
Elena bólintott Raphael vontatott kérdésére. – Ne próbálj

be
meg a nyomára lelni – mondta, haragos tekintetet vetve a
férfira, amikor a szárnyai fényleni kezdtek. – Nem szükséges,
hogy lásd.
Re
Szünet állt be, Raphael állkapcsa megfeszült, mielőtt
lehajtotta volna a fejét. – Egyszer elég volt.
És Elena tudta, hogy a férfi nem a festményről beszélt,
hanem a valós esetről. Rácsúsztatva a szárnyát Raphaelére,
g
ezt mondta: – Hé, ne ereszd az egész Félelmetes Raphaelt
in

rám.
– Félelmetes Raphael? – A hangja megtelt halhatatlan
erővel, ami felébresztette a Légiót, a jel a halántékán pulzálni
rn

kezdett a vadtűztől és a szárnya folytatta a ragyogást.

– Jég, veszély és rettegés.
A jég olvadni kezdett. – A szereteted eláraszt, hbeebti.
Bu

A mellkasa már nem volt annyira feszült, Elena kacsintott.

– Hívhatsz Félelmetes Elenának. Tetszene.
A fehér arany szárnyak végigsimították az övét, az izzásuk
lecsillapodott. Raphael bal felé bólintott. – Erre, rémisztő
hitvesem.
Elena vigyorgott, de mélyen legbelül, hideg volt, és rémült
attól, amit találnak majd. – Nem szeretnék még egy halott nőt
a családomban, Raphael – tört fel fájdalomtól reszelős
hangon belőle. – Elég volt.

l s
be
g Re
in
rn
Bu
 39. Fejezet

A testvérei és édesanyja tényleges meggyilkolása –

s
Marguerite Deveraux soha nem hagyta el igazán azt a szobát,

l
ahol Slater Patalis megkínozta – volt az, ami miatt Elena ilyen

be
mélyen védelmező Eve-vel, Amyvel, Beth-szel és a kis Maggie-
vel.
Összeszorult a szíve, ahányszor a testvére gyermekét
Re
tartotta. Beth, édes, néha gondatlan Beth, annyi terhet cipelt a
lelkében. De nem a bánattal vezérelve, hanem szeretetből
nevezte el a babáját. – Így Mama, Ari és Belle nem merülnek
feledésbe – suttogta. – Így tudni fogják, hogy mi nem
g
felejtettük el őket. És Maggie mindent tudni fog a
in

nagymamájáról és a nénikéiről.
Marguerite Aribelle Deveraux-Ling.
Ilyen nagy név egy ilyen pici lánykának. Elena segít majd
rn

neki felnőni ehhez a névhez, már el is kezdte megtanítani a

két éves kislányt, hogyan kell a fegyvert tartani.
Deacon és Sara jóvoltából lettek fegyver utánzataik. Deacon
Bu

készítette a kis Zoe számára gyerekeknek alkalmas

fegyvereket valamikor, és amikor Zoe kinőtte őket, az
aprólékos munkával összeállított darabokat tovább adták a
barátoknak.
Maggie mostanra megtanulta, hogyan püföljön dolgokat
egy műanyag kalapáccsal.
– Azt gondoltam, Beth ki fog borulni, amikor elvittem
Maggie-nek az első fegyvert, de annyira boldog volt. – Ez arra
késztette Elenát, hogy újra észrevegye, a húga több sebhelyet
hordozott a napfényes személyisége alatt, mint azt bárki is
tudhatná. – Azt mondta, azt szeretné, hogy a kislánya olyan
felnőtté váljon, mint én. Hogy senki ne bánthassa őt.
– A testvéred jó anya.
– Igen, az. – Maggie mindig csupa mosoly volt, egy
gyönyörű kicsi lány, kócos, selymes fekete hajjal és édes barna

s
szemekkel, aki tudta, hogy őt mélyen szeretik. És akit

l
többször ringatott álomba egy arkangyal karja.

be
Első alkalommal, amikor Beth megkérte Elenát, hogy
vigyázzon a babájára, majdnem szívrohamot kapott, amikor
eljött a Menedékbe, hogy felvegye a gyereket, és a babát
Re
Raphael karjában találta, boldogan odabújva. Beth most már
jobban kezelte a dolgokat, de még mindig nyugtalanította a
puszta mennyiségű hatalom, amit Raphael birtokolt.
Maggie-nek mindeközben, mint minden gyereknek,
g
egyáltalán nem volt problémája ezzel.
in

Az erőről beszélve… – Le tudod rombolni ezeket a falakat,

ha szükséges?
– Igen, de ha valaki életben van mögöttük, akkor meg is
rn

ölheti őket ez.

Elena feszülten bólintott. – Tehát ez kilőve. – Még ha
halvány az esélye annak, hogy a terület nem egy temető, Elena
Bu

nem kockáztatná, hogy erővel törjenek be – a Luminata

ejthetett foglyokat, vagy takargathatta ott a gyarlóságait. –
Akármelyik rajongó, aki önként jött, csapdába eshetett
Lumiában a vihar miatt, és elrejthették, amíg ki nem tudják
csempészni.
– Ha a Luminata valóban olyan arrogáns, hogy ide hozza
azokat a halandókat, amikor a Tanács ülésezik – mondta
Raphael –, akkor az egész Tanács egyetért bármilyen
büntetéssel. Nem lesz vita.
Elenának nem volt szüksége magyarázatra. Ez pusztán a
tiszteletről és a hatalmi láncról szólt. Azt kívánta, a
halhatatlanok egyszerűen bánjanak a halandó életekkel úgy,
mintha fontosak lennének, de a halhatatlanoknak évezredeik
voltak arra, hogy felépítsék az előítéleteiket; semmi nem fog

s
megváltozni máról holnapra, ha egyáltalán valaha

l
megváltozik. Elena elég józan volt ahhoz, hogy elfogadja ezt és

be
megelégedjen a büntetéssel, ami a bántalmazásért járt.
– Hallottad ezt? – Elena lefagyott, a fejét elfordította
arrafelé, ahonnan a hang jött. És újra meghallotta.
Re
Úgy hangzott, mintha szél fütyülne be a folyosóra kintről –,
de ők mélyen az erődben voltak. Egy egyszerű pillantással
kommunikálva, ő és Raphael csendben haladtak a hang
irányába… amíg az elhallgatott, mintha hirtelen elvágták
g
volna. Mintha a szelet megállította volna valami. Egy ajtó?
in

Lehetséges. Válaszolta Raphael, miközben mindketten

haladtak tovább. Az érdekesebb kérdés az, ki az, aki a
Luminaták elmélkedésre szánt ideje alatt itt járkál?
rn

Igaz, ők ezt nagyon komolyan veszik. Annyira komolyan,

hogy minden jó rendtag a szobájában marad csöndben,
elmélkedve a saját megvilágosodásukban, üresen hagyva a
Bu

folyosókat azok számára, akiket jobban érdekel a mások

felett gyakorolható hatalmuk, mint a luminesszencia.
Mert ez nem a szexről vagy a szadizmusról szólt, ami olyan
sok eltompult halhatatlant ösztönzött. Ezek a Luminaták az
erőtől részegedtek meg, hogy képesek a társadalmuk által
felállított határokon kívül élni – és most képesek fittyet
hányni ezekre a szabályokra a Tízek Tanácsának orra előtt.
Nagyon izgalmasnak kellett lennie ennek. Túlságosan is
izgalomfüggőséget okoz ahhoz, hogy tartózkodjanak ettől
minden veszély ellenére.
Nincs ajtó ott, ahol Laric szerint lennie kellett. Raphael
leguggolt a fal előtt, haja kékes-feketén csillogott.
Miközben Elena figyelte, Raphael kihúzott a szárnyából egy
puha belső tollat, és a fal alsó része elé tartotta. A finom pihék
nem mozogtak. Felemelkedve, megismételte ezt fél méterrel

s
feljebb. A mozgás parányi volt, de nem kellett volna

l
semmilyen mozgásnak lennie ezen a folyosón, kettejük

be
mozdulatain kívül.
Elena nagy lélegzetet véve elvette Raphaeltől a tollat, és
becsúsztatta a zsebébe. Semmit nem hagyhattak maguk után
Re
azok számára, akik jöhetnek vagy kereshetik őket – és a tollat
Maggie-nek fogja elvinni, aki szerette simogatni azokat kicsi,
finom ujjaival. Zoe már birtokolt számos tollat Raphaeltől a
növekvő gyűjteményében. Bemegyünk?
g
Azokból a hangokból ítélve, amit hallottunk, valaki csak
in

pillanatokkal ezelőtt lépett be. Raphael a falat bámulta. Senki

nem lépett ki, különben észrevettük volna, ha elfordítják a
falat.
rn

Elena pulzusa száguldott. Nem akart várni, nem akart több

időt adni bármilyen gonoszsághoz, ami azok mögött az ajtók
mögött zajlott. Mert semmi jó nem lehetett, ha ennyire
Bu

rejtélyesen kellett elrejteni. Várnunk kell, kényszerítette ki

magából Elena. Nem tudjuk, hogyan menjünk be, és nem
kockáztathatjuk, hogy bárki is megsérüljön, ha használod a
hatalmadat.
Raphael bólintott, de a tekintete hajthatatlan eltökéltséggel
csillogott. Vihar vagy vérszomj, nem fogunk távozni, amíg
nem szerzünk válaszokat, hbeebti.
 Lenyelve a dühös türelmetlenséget, Elena egyelőre beérte
azzal, hogy a markába ejtett egy tőrt. Jobb lenne, ha
elbújnánk, akkor lenne esélyünk, hogy lássuk, hogyan lehet
bejutni.
Raphael mosolygott és kitárta a szárnyait.
Elena szeme elkerekedett. Én egy idióta vagyok. A karjaiba
sétálva, miután Raphael úgy mozdult, hogy a hátát a

s
szemközti falnak támassza, Elena hagyta, hogy szárnyával

l
körbeölelje, ahogy arccal előre fordult, saját szárnyai párja

be
mellkasán pihentek. Nem érezte a káprázatot, de tudta, hogy
már nem látszanak. Jó, hogy a Luminata nem gondolt arra,
hogy biztonsági kamerákat szereltessen fel. Elena ellenőrizte.
Re
Szűklátókörűnek lenni egy halhatatlan legnagyobb
gyengesége. Raphael karjaival körülölelte Elena vállát, közel
tartotta teste melegéhez, illata olyan mélyen ismerős volt,
hogy a nő legbelsőbb rétegeibe is beitta magát.
g
Raphael Elenáé volt. És Elena Raphaelé.
in

És együtt valami sokkal jobbat alkottak, mint külön valaha

is tennék.
Miközben Raphael szárnyának alsó részét simogatta, Elena
rn

a túloldalon lévő falat bámulta, hajlandó-e kinyílni.

Megrezdült, amikor ez alig öt perccel később megtörtént. A
Luminata, aki kisétált, magas volt, és ugyanaz, aki az első este
Bu

a kísérőjükké szegődött.
Gervais. Gian legjobb pajtása.
A csuklyája hátra volt hajtva, és a búskomor arcán
önelégült mosoly látszott.
Fölhúzva csápszerű ujjaival a csuklyáját, hátranézett a válla
felett és azon az érdes hangon beszélt, amit Elena megjegyzett
az első estén. – Jobban igyekezhetnél. Tudod, hogy nem
szeret senki mást bent, amikor bemegy a különleges szobába,
hogy lássa a háziállatát.
– … ideértem.
– Korábban kellett volna jönnöd. Kivéve természetesen, ha
bent akarsz maradni véglegesen.
Egy másik angyal jött ki dühöngve, alacsonyabb és
testesebb, mint bármelyik angyal, akit Elena valaha látott. Az

s
angyalok alig szedtek magukra plusz súlyt – részben a

l
halhatatlan anyagcsere miatt, részben, mert a szárnyas

be
repülés komoly energiát emészt fel. Ez a tag sem volt annyira
túlsúlyos, mint inkább testes és kerek. Kemény zsír, ébredt rá
Elena. Egy ember, aki edzett volt, de aki hagyta ezt elveszni.

repült sokat.
Re
Hogy ez történt egy angyallal, azt jelentette, hogy nem

Most is vörös volt az arca, és a köntösét középen felemelve

fogta, annyira, hogy kilátszott egy alsónadrág és egy tunika
g
alóla. – Ez volt a leggyorsabb párosodás, amit valaha is
in

átéltem a létezésem századai alatt.

Gervais megütögette a vállát. – Nincs jelentősége. Jóval
több időd lesz, ha egyszer a Tanács békén hagy minket. A
rn

ringyók és játékok parancsra teszik majd szét a lábukat, vagy

megfizetnek érte.
Elena nem figyelt fel rá, hogy kihúzta a tőrt, amit elrakott,
Bu

amíg Raphael körbe nem fogta a kezével a csuklóját. Később,

Elena. Később gondunk lesz rájuk.
A teste vibrált a haragtól, miközben valahogy sikerült
megakadályozni magát abban, hogy elhajítsa a tőrt. Aztán,
ahogy Gervais és a másik angyal elsétált, a fal elkezdett
becsukódni mögöttük, ő és Raphael megmozdultak. Nem
olyan gyorsan, hogy a légáramlat figyelmeztesse a két
Luminatát, de nem is olyan lassan, hogy elszalasszák az ajtót.
És ekkor bent voltak, és a lépcsősor nem volt olyan meredek,
mint várható volt.
Az ajtó simán, olajozott csöndben csukódott be mögöttük.
Az, ami a túloldalról egybefüggő falnak tűnt, erről az oldalról
tisztán kirajzolta az ajtót. Különválva Raphaeltől, hogy
könnyebben mozoghassanak, Elena szorosan a hátához
simította a szárnyait a gerince mentén. A lépcsősoron könnyű

s
volt haladni egymás mellett, a lámpák a falon mutatták az

l
utat.

be
Aztán leértek a lépcső aljára.
Raphael ujjai Elena alkarjára kulcsolódtak. Mivel tudat
alatt védelmező mozdulattal nekifeszítette Raphael
Re
mellkasának a karját, Elena rájött, hogy egyre gondoltak.
Mindketten mozdulatlanul álltak, és az ajtó küszöbét nézték,
ami a semmibe vezetett. Csak így lehet jellemezni, hogy
mindketten lenéztek a mély, földbe ásott aknába, amiben
g
bizonyos távonként lámpákat helyeztek el.
in

– A Galéria mellett vagyunk, – mondta Elena suttogva. –

Miért ásnának az építők egy lyukat, ha nem hasznosítják? –
Az akna sehol nem volt a Galéria átmérőjéhez képest – talán a
rn

tizedrésze –, de akkor is jelentős volt. És bár a gerendákat

felfedte, szerkezetileg megerősítették.
– Úgy gondolom, ez a levéltárosoknak biztosított oldalajtót,
Bu

amin keresztül a Galéria különböző szintjeire léphettek. –

Raphael rámutatott valamire, ami úgy nézett ki, mint egy öreg
ajtó az utat keresztezve, ami kissé megvetemedett, ami arra
utalt, hogy nem nyitogatták egy ideje. – Talán direkt a
könyvtárosoknak építették, hogy elérhessék a végső, rejtett
részeket is anélkül, hogy megzavarnák a Galéria vendégeit.
Elena pislogott. – Ez az akna egy angyali felvonó? – Ami
azt jelentette, hogy a legalsó szintet egyszer szabályszerűen
használták, valószínűleg a Galéria praktikus tárolójának,
ahogy Laric feltételezte, amikor látta a lépcsősort.
– Találó. – Raphael megfordult, hogy a karjaiban vonja
Elenát. – Együtt felfedezzük.
– Csináljuk.
Ezzel Raphael leugrott az akna széléről és csendben kitárta
a szárnyait. A fények egymás után villantak fel, és ők

s
másodpercek alatt egy térkövezett részen landoltak, ahol a

l
kövek takarosan helyezkedtek el, tisztán, mintha éppen most

be
fektették volna le őket – csakhogy ezek régiek voltak, látszott
az elszíntelenedésből. A rejtett szint ajtaját kitámasztották, a
folyosó, ami előttük terült el, jól megépített volt, csak
keskeny. Re
Túl keskeny ahhoz, hogy ők ketten egymás mellett
sétáljanak.
Elena kihúzta a fegyverét és célzásra emelte, ahogy tett egy
g
lépést. Nem megyek másodiknak, Raphael, mondta Elena,
in

amikor megérezte a párját maga mögött. Ne is próbálkozz.

Egy kis szünet után jött a válasz. Ha olyan veszély jön,
amit nem tudsz kezelni, bukj le.
rn

Le fogok. Ez tiszta látóteret ad majd neki.

Az átjáró tiszta volt és jól karbantartott, nyilvánvalóvá téve,
hogy ezt a helyet gyakran használták. Másrészről a
Bu

szakszerűen telepített lámpák minden fél méteren – lámpák,

amik arról árulkodtak Elenának, hogy valami szegény,
keményen dolgozó villanyszerelő valószínűleg a közelben
fekszik eltemetve, mivel ezt a helyet egy titkos csoporton kívül
senki nem ismerte – semmi nem volt a falakon és a padlón,
ami nyomokat hagyhatott. Határozottan semmi az alig látható
faragásokból, ami Lumia többi részében segített eligazodni.
 Aztán Elena elkapott egy illatot. Parfüm, mondta
Raphaelnek.
Női, jött a válasz. Elég nehéz ahhoz, hogy hosszan érezhető
legyen – vagy átvegye egy másik személy bőre bizalmas
érintés által.
Elena arra a két Luminatára gondolt, akik ezelőtt távoztak,
és megfeszítette az állát. Pézsma, mondta Elena, elemezte az

s
illatot, arra törekedve, hogy túljusson a haragon, ami forrón

l
égett a gyomrában, olajokban gazdag, drága. Olyan

be
nyomasztóan gazdag illat volt, az a fajta, amit nem lehet
figyelmen kívül hagyni. Megszokta, hogy vett egy kicsit,
megfelelve egy született vadásznak, mivel az illat volt az ő
Re
üzlete, és az orra érzékenyebb volt, még amikor ennek semmi
köze nem volt egy vámpír azonosításához, és Elenának sok
tapasztalata volt.
Majd figyelmen kívül hagyva az illatot, hogy ne zavarja
g
többet az érzékeit, Elena továbbment.
in

És elért egy ajtó körvonalához az átjáró jobb oldalán. Jól

jönne, hogyha átlátnál a kőfalon.
Könnyen át tudom vizsgálni a halandó elméket.
rn

Elena megrázta a fejét az ajánlatra. Nem, mi nem lépünk rá

erre az útra. Még ha ez könnyebbé is tenné – vannak
sérthetetlen utak, ők ketten már korábban megegyeztek erről.
Bu

És ahogy ez fontos volt Elena becsületének, úgy fontos volt

Raphael „emberségének” megtartásához is. Meg tudod
mondani, hogy halandók vannak-e az ajtó túloldalán
anélkül, hogy kutakodnál az elméjükben?
Nem. Ha keresek, akkor át is vizsgálom őket.
A fenébe. Elena keményen ráharapott az alsó ajkára.
Ötletek? Soha nem volt jó terv bemenni egy ismeretlen
fenyegetésekkel teli terembe.
 Nagyon valószínűtlen, hogy akármi is várjon ilyen közel a
bejárathoz. Etikátlan és csúnya dolog, ha az embereket ott
bent inkább kényszerítették, mint önkéntes alapon jöttek, de
nem veszélyes.
Elena bólintott. Rendben. Ez pusztán egy egyszerű
belépésről szól. Csendben kifújva a levegőt, óvatosan
elcsavarta a fogantyút és belépett, alacsonyan maradva, hogy

s
Raphael ellásson felette.

l
A vadász eltátotta a száját.

be
Ő és Raphael – miután belépett mögötte – egy fényűző
lakrészben álltak. Csinos és tágas volt, a szőnyeg a lábuk alatt
vastag, bársonyos fényű szürke, a túloldali falakon drágának
Re
tűnő festmények lógtak. A kanapék – kétségkívül nem
pamlagok – választékosak voltak, mély burgundi színűek,
kanyargó, fából készült karokkal és lábakkal.
A berendezést nyilvánvalóan szárnyakhoz igazították.
g
Ez egy váróterem, mondta Raphael.
in

Vagy egy hely, ahová a beteg fattyúkat fel lehet lógatni.

Átvizsgálva a három ajtót tőlük balra és látva, hogy nincs
különbség köztük, Elena úgy döntött, hogy a közelebbitől fog
rn

a távolabbi felé haladni. Csendben odasétált az első ajtóhoz,

míg Raphael kissé hátrébb maradt, hogy megvédje őt a másik
két ajtóból érkező lehetséges fenyegetésektől, vagy attól, ahol
Bu

beléptek.
Amikor Elena kinyitotta az ajtót – miután elfordította a
kulcsot a zárban –, megérezte a gazdag parfüm illatát… és
szemtől szemben állt egy alacsony és gömbölyded fiatal nővel,
nedves hajjal, akin csak egy törölköző volt. A száját kinyitotta,
mintha a meglepetéstől kiáltani akarna, de Elena rögtön
mozdult, befogta a nő száját, mielőtt bármilyen hang elhagyta
volna azt.
 Az előttük lévő tükör visszatükrözte a tükörképüket, Elena
aranyszínű bőrű keze befedte a nő száját. A nő – akinek kezei
a törölközőt tartották – bőre gazdag krémszínű volt, és
hatalmas borostyánszínű szemei voltak.
Megrázva a fejét a tükörben, Elena felemelte a szabad kezét
és az ajkára tette. – Shhh. – A hang és a jelzés minden
nyelven érthető volt.

s
A nő szaggatottan bólintott. Eleresztve őt, de készen arra,

l
hogy a sikítás legkisebb jelére reagáljon, Elena a barna hajú

be
nőt nézte, ahogy az körbefordult, hogy szembenézzen vele.
g Re
in
rn
Bu
 40. Fejezet

– Vadász angyal. – Áhítatos kijelentés volt.

s
– Beszélsz angolul.

l
Egy másik szaggatott bólintás. – Szeretnél… –

be
Határozatlanul intett az ágy jobb oldala felé, ahol a lepedők
még fel voltak túrva.
Megkönnyebbülve attól, hogy nem lát horzsolásokat és
Re
semmilyen más, rossz bánásmódra utaló nyomot a másik nőn,
Elena csípőre tette a kezét. – Gondolod, hogy felveheted a
versenyt Raphaellel?
A barna hajú nő hirtelen felvillanyozódva elmosolyodott, és
g
gödröcskék jelentek meg az arca mindkét oldalán. Gyönyörű,
in

ébredt rá Elena, de nem azzal a fajta szépséggel, ami már

félelmetes volt. Nem, az ő szépsége finom, érzéki és kellemes
volt. – Örülök, hogy nem térsz le a jó útról – suttogta. – Te és
rn

az arkangyalod egy életre kelt regény. – Hosszan felsóhajtott.

– C’est tellement romantique 10.
Ez egyértelműen nem marokkói volt, és a nő olyan
Bu

akcentussal beszélte az angolt, ami nem volt a helyiekre

jellemző… és ez fájdalommal töltötte el Elena mellkasát. –
Francia vagy?
– Oui 11. – Még mindig mosolyogva, a nő egy kis
pipereasztalra mutatott, amin a szokásos dolgokat tartotta –

10 Annyira romantikus
11 Igen
nos, szokásos a legtöbb nőnek. Illatszeres, parfümös üvegek,
tégelyek és kozmetikumok. – Meg akarok fésülködni,
rendben?
– Menj előre. Csak beszélgetni szerettem volna, ígérem.
Nincs mitől félni.
– De ez… – A nő az ujjait az ajkához emelte.
– Igen. – Karjait összekulcsolva, Elena a falnak dőlt,

s
miután tudatta Raphaellel, hogy minden rendben. – Hogy

l
kerültél ide?

be
– Egy angyallal jöttem le egy hosszú alagúton. –
Megborzongott. – Be kellett csuknom a szemem vagy
sikítottam.
Re
– Nem testileg. Hogy lettél… – Elena gondolkodott, hogy
megtalálja a helyes szavakat, amik nem sértők.
– A Luminatának élvezetet szolgáltató nő? – kérdezte egy
pajkos mosollyal. – Átutaztam ezen a területen és tettek egy
g
ajánlatot – vonta meg vállát. – Vad dolog ezt csinálni, de ők
in

angyalok, és még egy férfinak sem tettem ígéretet. Amikor

öreg és ősz leszek, botrányos történeteket tudok majd mesélni
a gyerekeimnek, non 12.
rn

Elena érezte, hogy az ajkai felfelé görbülnek, meghallva ezt

a dacos és boldog nyilatkozatot. – Mi a neved?
– Josette.
Bu

– Josette, egyetértek veled, ami az angyalokat illeti – igaz,

én csak egy különleges angyalt szeretek.
A másik nő nevetése félig vihogás volt, és tele élvezettel. –
Ha Raphael az enyém lenne, soha többé rá sem néznék
semmilyen szárnyas lényre. – Hátrafésülve nyirkos haját,
aminek sötét tincsei azt mutatták, hogy szárazon

12 Nem
begöndörödnek, Josette megfordult és a szekrényéhez ment,
hogy fehérneműt vegyen elő. Laza természetességgel lerázta
magáról a törölközőt, hogy felkapjon egy fehér csipkebugyit,
aztán elvette a hálóinget, amit már a székre kiakasztott, és azt
is felvette. – Aggódsz értem? – kérdezte Josette.
Látva Elena bólintását, a másik nő ismét elmosolyodott. –
Boldog vagyok itt, és bár ez egy pajkos és csintalan dolog, de

s
sok pompás emlékkel fogok innen távozni.

l
A rejtett csintalanság, és azok a gödröcskék csak máz volt a

be
süteményen. – Semmit nem kértem, se pénzt, se ajándékokat.
Csak emlékeket. Szóval nem úgy gondolok rá, mint egy
tranzakcióra, inkább, mint… kölcsönös örömre, igaz? Egy
Re
kalandra, mielőtt visszatérek egy nő normális életébe, aki egy
irodában dolgozik, és egyszer szeretne egy kis házat, férjet és
gyerekeket.
Elena minden gond nélkül hitt Josette-nek – de hallotta,
g
ahogy Gervais és a barátja azokról beszéltek, akiket a titkos
in

helyen rejtettek el. Lehet, hogy Josette kis ártalmatlan

kalandként látta ezt egy olyan életben, ami egyébként elég
szokványos volna, de Elena nem volt meggyőződve a
rn

biztonságáról. – A többi férfit és nőt itt – mondta. – Ismered

őket?
A félelem első jele színezte be Josette arcát, az alacsonyabb
Bu

nő összefonta az ujjait Elenával szemben. – Nem tudom az

ajtót erről az oldalról kinyitni. Csak az angyaloknak van
kulcsa.
Elena az ajtóra nézett, látta, hogy kulcsra van zárva ezen az
oldalon is. De nem volt kulcs benne. – Biztos vagy benne,
hogy nem vagy rab, Josette?
– Hat napot voltam itt – felelt a nő. – Még egy, és
visszatérhetek a városba, úgyhogy megkeresem az útvonalat a
legközelebbi nagyvárosba és hazarepülök. – Nyelt egyet. – Azt
mondták, késő éjszaka kell hozniuk és itt kell maradnom
ebben a szobában, mert ezen a helyen nem minden angyal
fogadja el a testi szükségleteket. Úgy éreztem, ez egy vicces
titok.
A borostyán szemek merev pillantással szegeződtek
Elenára. – Rosszul tettem, hogy hittem nekik?

s
– Még nem vagyok biztos benne – mormolta Elena,

l
miközben azon töprengett, a Luminata hogyan tartotta meg

be
ennyi ideig a titkot, hogyha nem csak a városi embereket
gyűjtötték össze – azokat, akiket megfélemlíteni és irányítani
tudtak – hanem olyan utazókat is, mint Josette, aki
Re
elmondaná a kalandjait. Az egyetlen válasz halálos volt. –
Szükségem van rád, hogy bemenj a másik két szobába, hogy
akik bent vannak, ne ijedjenek meg tőlem, mint ahogy te
tetted. Szeretném ellenőrizni, hogy ők is önként vannak-e itt.
g
Josette bólintva halk léptekkel előrement.
in

– Várj – mondta Elena, hirtelen ráébredve egy

meglehetősen jelentős tényre. – Raphael kint van. Ne ijedj
meg.
rn

Josette elsápadva megbillent a lábain. Elena elkapta őt, és

megtartotta, amíg a másik nő pillantása kitisztult. – Jól vagy?
– Igen. – Ez egy ziháló suttogás volt. – Ő itt van? Valóban?
Bu

Elena bólintott és elsőnek lépett ki. – Emlékezz, nincs

visítás vagy más hang.
Kikukucskálva, Josette egy hosszú pillanatig bámulta
Raphaelt, úgy tűnt, hogy lélegezni is elfelejtett, mielőtt
mindkét kezét a szájára szorítva sóhajtott egyet. – Il est
magnifique13 – suttogta Elenának, aztán a vadász bólintására,

13 Gyönyörű
kilépett az ajtón és a hozzájuk közelebbi ajtóhoz ment.
Elfordította a kulcsot, belépett, és rögtön ki is fordult. – Ez
üres.
Elena ellenőrizte, megízlelte a használatlanság illatát a
levegőben. – Hány angyal jön rendszeresen hozzád?
Elpirulva, Josette közelebb hajolt, hogy suttoghasson. –
Hárman jöttek majdnem minden nap. Ketten látogattak meg

s
egyszer.

l
Öt angyal, gondolta Elena, ahogy a tenger illata körülvette

be
őt.
Ennek bonyolultabbnak kell lennie, mondta Raphael. A
gonoszságra való hajlam Lumiában túl mélyre nyúlik ahhoz,

amikre Lumia épült.

Re
hogy csak öt angyal legyen, aki megszegi a szabályokat,

Egyetértve ezzel, Elena ismét Josette-hez szólt. – Nem

gondolom, hogy a harmadik szoba üres lesz.
g
Mély lélegzetet véve a másik nő átsétált. Elfordította a
in

zárat, majd belépett. Elena majdnem azonnal hallott egy

zihálást, de sikítás nem volt.
Kint állva nem látta, ki van a szobában, de hallotta, ahogy
rn

Josette ezt mondja: – Minden rendben. Josette vagyok. A

másik szobából.
A válasz tört angol volt, a hang női. – Kulcs? Van neked?
Bu

Elena szíve megdobbant. Az egyetlen oka annak, hogy a

benti nő ezt kérdezte az volt, hogy neki szüksége volt a
kulcsra. Elmozdulva, hogy lásson, Elena az ujjait az ajkához
emelte, ahogy a nő, aki az ágyon ült, rábámult. A haja éjfekete
volt, a bőre világos barna, sápadt és élettelen, mintha
megfosztották volna a napfénytől. Magasabb volt, mint
Josette, de sokkal karcsúbb. Nyúlánk teste halványsárga
ruhába volt öltöztetve.
 Meglátva Elenát, összehúzta magát, a szeméből ömleni
kezdett a könny.
Josette előresietett, megölelte őt. – Ne sírj. Elena segít
nekünk. Ő egy jó angyal.
Nem úgy tűnt, mintha a nő hitt volna neki, de engedte
Josette-nek, hogy felsegítse őt, és elmondta, hogy a neve
Sahar. Elena úgy döntött, nem engedi meg rögtön, hogy Sahar

s
elhagyja a szobát – a dolgok hajlamosak voltak szétesni abban

l
a pillanatban, ahogy meglátja Raphaelt. – Kényszerítettek,

be
hogy gyere ide? – kérdezte egyenesen.
Sahar elfehéredett sápadt barna bőre alatt. – Van
családom, – mondta. – Kisfiú. Férj.
Re
– Senki nem fogja őket bántani – ígérte Elena, miközben
forrt a haragtól, ami egyre nagyobbra nőtt benne. – Kérlek,
válaszolj a kérdésemre.
Josette bátorítva mormolt, míg végül a másik nő bólintott.
g
– Mindig jönnek – suttogta. – Ha nem menni, bántják
in

családot. – Nyelt egyet. – Ha menni, nem sikítva, talán jönni

haza.
– Talán?
rn

Egy határozatlan bólintás. – Nem mindig. Az

unokatestvéreim… a szomszéd… soha nem jöttek.
A lassan megszülető félelem Josette szemeiben hatalmas
Bu

méreteket öltött. – Segíteni fogsz nekünk? – kérdezte reszkető

hanggal.
– Igen. – Elena a francia nőre nézett. – Magyarázd el neki
Raphaelt.
Egyedül hagyva kettejüket a szobában, ahol Josette
motyogott Sahar-nak, Elena kiment Raphaelhez, és elmondta
neki, mit talált. A jeges pillantása annyira hideg volt, hogy
megfagyasztotta a levegőt.
 – Mélyebbre kell mennünk ezen a szinten, hogy
megtaláljuk az „őt”, akiről Gervais beszélt – mondta Elena –,
de nem hagyhatom őket itt.
Úgy gondolom, Hitves, muszáj megbíznunk a
barátainkban.
Ráébredve arra, mit tervez Raphael, Elena visszament
Josette-hez. – Öltözz fel – mondta. – Keresztül kell majd

s
haladnotok a folyosókon egy biztonságos szobába.

l
Josette nem késlekedett, Sahar is vele tartott.

be
Pár perccel később Raphael visszament a folyosón a
macskaköves részre, és megkérte a nőket, hogy kövessék.
Amikor azt mondta, hogy lépjenek elég közel ahhoz, hogy
Re
átölelhesse a derekukat, haboztak, amíg Elena ezt nem
mondta: – Menjetek. Ő kiszabadít titeket.
Ez erőteljes motiváció volt.
A hegyvidéki kék ég színű szemek találkoztak a nő
g
pillantásával épp azelőtt, mielőtt Raphael felszállt volna,
in

miközben a nők kapaszkodtak bele. Ne sérülj meg, amíg nem

vagyok itt.
Itt maradok. Nem számított a dühös vágya, hogy felfedezze
rn

az igazságot, nem akart ostoba lenni. Minden Luminata ezer

év fölött járt; Elena kicsi és gyors volt, de még csak alig
halhatatlan. Fél gőzzel is megölhetnék, ami összetörné
Bu

Raphael szívét, és nem segítene senki máson, aki még mindig

fogoly.
Szóval Elena megvárta az arkangyalát.
A férfi alig pár perc alatt visszatért. – Eli az ajtó túloldalán
várt, lelket önt a nőkbe a Hannah-val közös lakosztályukban,
ami káprázat alatt áll, így nekünk több időnk van, hogy
napvilágra hozzuk a hazugságokat.
 Elena a kezét Raphael arcára fektette, és keményen
megcsókolta a párját. – Szeretlek. – Ezt ki kellett mondania,
mielőtt elárasztotta volna őt.
Raphael megérintette a kezét az arcán, meleg, birtokló
simogatással. – Menjünk, fejezzük be ezt.
Behúzva az ajtót mögöttük, Raphael angyaltűzzel
hozzáolvasztotta azt a kerethez. – Senki nem fog bejönni

s
mögöttünk.

l
Elena hátborzongatóan elmosolyodott, és előrement a

be
folyosón, az íjpuskájával a kezében. Úgy döntött, a fegyver a
szűk folyosón veszélyes lehet, mert a golyó visszapattanhat. És
egy arcba fúródó nyílvessző még egy erős angyalt is megállít.
Re
Szinte érezte, hogy Raphael a fogát csikorgatja attól, hogy
tűzvonalban van, de nem próbálta maga mögé tolni. Cserébe,
és mert tudta, hogy milyen rohadt nehéz hagyni, hogy az
ember, akit szeretsz, előtted sétáljon a veszélybe, Elena kicsit
g
lehajolt, összehúzva magát, hogy Raphaelnek tisztább
in

látóteret biztosítson a feje felett.

Csakhogy ott nem volt semmi, amit lásson: a folyosó
zsákutca volt, egy sima falhoz vezetett.
rn

Ekkor Elena hajolt a földre és ellenőrizte a légmozgást a

toll segítségével, amit elrakott azelőtt. A mozgás ismét ott volt,
nagyon csekély, de létezett. Tűvé tett mindent a nyitó
Bu

szerkezetért, de semmit nem talált. – Nem várhatunk –

suttogta, ahogy a sürgető érzés átszáguldott rajta.
… különleges kamra, hogy lássa a házi állatát.
Valakit foglyul ejtettek a falon túl, és rettenetes dolgokon
ment keresztül. És ezeket egy Luminata okozta, aki elég erővel
vagy irányítással rendelkezett mások felett ahhoz, hogy
engedelmeskedjenek minden szavának.
– Lépj hátra, Vadász.
 Ahogy Elena átfurakodott mellette, Raphael kihúzta az
egyik vékony tőrt Elena csuklóhüvelyéből. A nő nem reagált
egy zavarodott tekinteten kívül mással – Raphael egyike volt
annak a pár embernek, akiket ennyire közel engedett
magához, hogy azt csinálják, amit most ő is tett.
Tartva a tőrt, Raphael a falra bámult pár másodpercig,
mielőtt felnyúlt, és belenyomta a kés hegyét egy pontba, ami

s
ugyanúgy nézett ki, mint az összes többi.

l
Az ajtó gördülékenyen és csendben kinyílt.

be
Ahogyan Elena szája. – Hajlandó vagy megmagyarázni?
– Az anyám hosszú ideig járt-kelt, – mondta Raphael,
miközben visszaadta neki a tőrt. – Megkérdeztem, találkozott-
Re
e olyan láthatatlan ajtókkal bemélyedések nélkül, amik
nyomásérzékelősek lehetnének. – Most már csendben kell
maradnunk.
Köszönd meg neki a nevemben.
g
Már megtörtént, Elenám.
in

És vicces, hogy hirtelen megint elöl vagy.

Egy kis mosoly Raphael válla felett, de Elena
meglepetésére, az arkangyal visszafordult és a falnak
rn

támaszkodott. Elena átnyomakodott mellette – és lopott egy

csókot közben. Köszönöm. A megértést, hogy Elenának
szüksége volt rá, hogy szembenézzen ezzel az ördögi dologgal.
Bu

Ez fontos neked.
Igen. Elena nem tudta volna elmondani neki, miért is volt
ez olyan fontos – talán, mert majdnem biztos volt, hogy
Lumia alatt fekszenek a nagymamája és a nagyapja csontjai.
Furcsa módon, ez egy kapcsolódás volt az anyjához, egy esély
Elenának, hogy harcoljon egy másik gonosz ellen, aki
tönkretette Marguerite életét.
 Ez a folyosó is tiszta volt, de közel sem volt olyan ősrégi,
mint a másik. Pókháló csüngött a sarokban, és lábnyomok
látszottak a friss porban, ami a régi, letaposott porréteg fölé
gyűlt. Csak egy pár lábnyom megy és jön, amennyire én
látom. Elena lehajolt, hogy közelebbről megvizsgálja a
lenyomatot. Puha cipők csizmatalpakkal, amit sok Luminata
annyira kedvel és visel. Nagy, de nem óriási.

s
Felkelve, követte a lábnyomokat – nem mintha lett volna

l
bármilyen oldalsó átjáró, ami megzavarja, vagy félrevezeti őt.

be
Minél mélyebbre mentek, annál kevésbé volt „befejezett” a
folyosó. Fedetlen gerendák, a kőpadlót deszkapadló váltotta
fel, ami helyenként korhadt volt, máshol ügyetlenül kipótolva.

túlságosan tönkremennek.
Re
Mintha valaki éppen csak kijavítaná a lyukakat, amikor

A személy, aki ide jár, mondta Raphael, nem enged senkit

ide, még takarítani és felújítani sem.
g
Elena bólintott, ahogy az átjáró lejteni kezdett. Bárkit is
in

ejtett csapdába itt lent, elég régen elkapta, mivel a

lábnyomok elhalványultak vagy letaposódtak.
Vagy vihette is az áldozatát, válaszolta Raphael.
rn

És, gondolta Elena, lehetséges, hogy az áldozat eszméletlen

volt, mert harcolt a foglyul ejtővel és vesztett. Ma igazán meg
akarok gyilkolni valakit.
Bu

Emberek fognak meghalni. Raphael szavaiban hideg ígéret

csengett.
A hőmérséklet körülöttük esett, ahogy mélyebbre mentek,
amíg Elena lélegzete fehérnek látszó páraként tört elő. A
levegő friss volt, tisztán látszott, hogy valahonnan kívülről
jön; bár Elena nem látta a szellőzőket. Ez nem jelentette azt,
hogy nem is léteznek. Ahogy Raphael nemrég demonstrálta a
„láthatatlan” ajtóval, az angyalok rég köztük voltak, és sok
trükk volt a tarsolyukban.
Talán barlangrendszer? – kérdezte Raphaelt. Természetes
szellőzőjáratok a sziklákon keresztül?
Nem tudok egyről sem ezen a területen, de ez nem jelenti
azt, hogy nem léteznek. Vagy lehetséges, hogy egy nagy
csövet juttattak a felszínre valamilyen távolságra Lumiától,

s
és elrejtették a növényzetben.

l
Nyilvánvalóan volt rá idejük és békén hagyták őket, hogy

be
ilyesvalamit csináljanak. És nem úgy tűnt, hogy bárki is
felügyeli őket.
Ez meg fog változni. Feltéve, ha a Luminata létezni fog a
mai nap után. Re
Nyers öröm keveredett a haraggal Elenában, amikor
hirtelen összeráncolta a szemöldökét. Hová temették a
testeket? Úgy gondoltam, az ajtó túloldalán lesz, de ha csak
g
egy személy jár ide, nem valószínű.
in

Raphael túl sokáig késlekedett a válasszal. Amikor pedig

megtette, Elena megértette, hogy miért.
rn
Bu
 41. Fejezet

A járólapok, amiken landoltak, miután lerepültek az

s
aknába, nem voltak a földbe süllyedve, ahogy több

l
évszázadnyi angyali landolás után lenniük kellett volna.

be
Rendszeresen fel voltak emelve.
Elena összeszoruló gyomorral küzdötte le rémületét. Az
áldozataikon sétáltunk.
Re
Tiszta szívvel jöttünk. Raphael végigfuttatta kezét a nő
hátán. Habár azok, akik ezt tették, azért választották azt a
helyet, mert ez egy végső sértés. Bármi is történik, ez a sértés
ma este megszűnik.
g
Elena válaszolni akart, de a következő lépés közepén maga
in

sem tudja miért megtorpant, leguggolt… és rájött, hogy lát. A

világítás idáig elért, bár itt már nem olyan tökéletesen
integrált eszközök voltak, amelyeket a korábbi szakaszban
rn

láttak. Ezek az átjáró falára aggatott villanykörték voltak, a

kiégett izzók árnyékok medencéjét hozták létre. Az egyik ilyen
árnyékban megcsillanó fehérség keltette fel Elena figyelmét:
Bu

egy toll.
Felvette és átadta Raphaelnek.
Sok angyalnak van tiszta fehér tolla, még akkor is, ha más
árnyalatok is vegyülnek a fehérbe.
Igen, nem épp egy füstölgő puskacső. Elenának nincs fehér
toll a szárnyában, de Raphaelnek van pár furcsa tolla, amiben
nincsenek fehérarany metálos szálak. Caliané volt a
legtisztább fehér, amit Elena valaha látott, és még Favashinak
is volt pár furcsa, pelyhes, fehér tolla, amik a fényes,
elefántcsont színűek között voltak szétszóródva.
Giannak természetesen rengeteg fehér toll volt a
szárnyában. De annak ellenére, hogy Gervais volt a legjobb
barátja, Elena mégsem feltételezte, hogy Gian volt az, akivel
ennek az utazásnak a végén majd szembekerülnek. Ha
annyira Elena nagyanyjának megszállottja volt, hogy még

s
szerelmes verset is írt neki, Elena számára értelmetlen volt,

l
hogy – halhatatlan fogalmak szerint – olyan gyorsan váltott

be
valaki másra.
Ámbár lehet, hogy olyan pszichopata volt, aki egyik
halandó után rögtön már egy másik halandóra gerjedt. Habár
Re
a toll nem poros, ami azt jelenti, hogy mostanában járt erre.
És, emlékeztette Raphael, nem jött vissza.
Elena a számszeríjára nézett, felmérte az egyre szűkülő
folyosót, majd úgy döntött, hogy inkább valami közelharchoz
g
használatos fegyverre van szüksége, ami nem jelent veszélyt
in

az ártatlan nézelődőkre. Helyére csatolva az íját, egy kést vett

a kezébe helyette. Gyerünk, kapjuk el a gazembert!
Pontosan száz lépéssel később, Elena egy sikoly
rn

visszhangját hallotta, de ez a hang nem rettegésből

származott. A gyomrában lévő dübörgő sietségtől hajtva
grimaszolt, és gyorsabb tempóra váltott.
Bu

Vadász.
Raphael hangjának tónusától megdermedt. Nem vagyok
ura a helyzetnek. Elena nem volt hozzászokva ehhez az
érzéshez, nem volt hozzászokva, hogy terv nélkül vadásszon.
Majd én irányítok.
Ha bárki, akár maga Raphael, egy évvel ezelőtt ilyen
ajánlatot tett volna, Elena talán bedühödik.
 Ma, magabiztosan a tudattól, hogy a férfi nem hagyja, hogy
ezt elrontsa, gond nélkül belement. És mikor érezte, ahogy a
férfi tudatának hullámai a saját elméjének csapódtak, tudta,
hogy vissza kell venni, lelassítania. Minél mélyebbre jutottak,
a sikoltás annál hangosabb lett, és már könnyen
beazonosíthatták a benne lévő érzelmeket.
Valaki pokoli módon őrjöng, mondta Elena, ahogy egy

s
keskeny ajtóhoz értek, amin a retesz egyik oldalán nyitva

l
lógott a lakat.

be
Raphael megérintette Elena vállát. Mikor hátrapillantott, a
férfi csak intett a kezével. Elena bólintott. Ő megy majd be
alacsonyan, a férfi pedig követi.
Re
– … is az enyém lesz! – kiabálta egy férfihang, oly sok
kicsavart érzelemmel, ami már bántotta Elena fülét. – Hallasz
engem? Az enyém lesz a gyereked is, ahogy te is az enyém
vagy!
g
Mozgás, csizmás léptek hangja a padlón, majd: – Sikíts!
in

Sikoltozz!
A beszélő a következő szavait már más nyelven mondta.
Te érted ezt, Arkangyal?
rn

Különböző nyelvek keveréke. Nincs sok értelme. Továbbra

is azt követeli, hogy valaki sikítson.
Elena komoran elmosolyodott. Ami azt jelenti, hogy bárkit
Bu

is tart idelent, az illető nem hajlandó megadni neki, amit

akar, pedig azzal fenyegeti, hogy elveszi a gyermekét. A kést
továbbra is készenlétben tartva a kezében, kinyitotta az ajtót,
és számolni kezdett, Egy, kettő… három!
Kitárva az ajtót bevetődött, majd egyetlen pillantással
felmérte a helyzetet. Az elé táruló látvány keltette döbbenet
talán megbénította volna, ha nem lett volna olyan dühös és
annyira jól képzett. Egy gördülékeny mozdulattal felpattant,
és ugyanabban a pillanatban kicserélte a kezében levő kést egy
apró dobócsillagra. Ez a téglából épült cella sokkal nagyobb
volt, mint gondolta, és Gian a túlsófelén volt. A férfi korát,
erejét és képzettségét alapul véve, talán elég gyorsan tud
mozogni ahhoz, hogy elkerülje a felé dobott kést.
A dobócsillag már akkor kirepült a kezéből, mikor ezek a
gondolatok még csak átfutottak a fején, a számítások

s
ösztönből mentek. Az apró fegyver villámsebesen szelte át a

l
levegőt, miközben Gian épp azon volt, hogy a kését egy, a

be
falhoz láncolt, összevert és csontsovány férfi szemébe szúrja,
akinek az egyik szeme már így is péppé volt zúzva és vér
csöpögött le az arcán. A haja valaha talán szőke volt; most
Re
csak olyan, mint a száraz szalma.
A kés egy pillanattal azután, hogy a dobócsillag beleállt
Gian torkába, csörömpölve hullott a földre; a sebből vér
lövellt ki, összefröcskölve a szőke férfi arcát… aki
g
előrevetődött, mikor Gian felé rogyott, és az angyal torkába
in

mélyesztette a szemfogait. A szőke torka nagy kortyokban

mozgott, ahogy ivott, miközben Gian hasztalanul küzdött.
A hirtelen vérveszteség nem kellett volna, hogy ennyire
rn

legyengítse Giant, tehát a dobócsillag biztosan kárt tett a

légcsövében is. Az angyaloknak ahhoz, hogy éljenek, nincs
szükségük rá, hogy lélegezzenek, de a nem légzésnek hatása
Bu

van az erejükre.
Különösen, ha ugyanakkor egy vámpír táplálkozik
közvetlenül az artériából.
Elenának nem állt szándékában véget vetni annak a
táplálkozásnak. A vámpír úgy nézett ki, mint aki éhezik,
mégpedig úgy, mint aki hosszú ideje éhezik – éhezett. Elena
Raphaelre hagyta, hogy felügyelje a dolgokat, és hogy
biztosítsa azt, hogy Gian nem szökik meg; nem felejtette el,
amit Raphael mesélt neki arról, hogy a Luminata vezetője
egykoron milyen veszélyes volt – másrészről viszont, Gian
már évszázadok óta ezen kis birodalom fölött uralkodott.
Elenának volt egy olyan érzése, hogy a talpnyalói soha még
csak dacolni sem mertek vele. Egy olyan egoista uralkodó,
mint Gian, nem tűrte volna el. És Gian megtisztította a terepet
minden egyéb lehetséges fenyegetéstől is. Ellentétben az

s
angyallal, akit Elena a folyosón látott, ő nem hagyta, hogy a

l
teste elpuhuljon, azt viszont igen, hogy kiélezett képességei

be
eltompuljanak, így az ösztönei már nem voltak olyan élesek.
– Ne!
Az egyetlen jeges szótól Elena harcra készen fordult meg –
Re
hogy azzal szembesüljön, ahogy Gian keze zöld-arany
energiától fénylik. Természetesen megvolt az a képessége,
hogy akárcsak Aodhan és Illium, felhasználja az energiát, jött
rá a nő. Hiszen valaha egy arkangyal helyettese volt. De nem ő
g
volt a legnagyobb ragadozó a szobában. És mikor Gian, nem
in

törődve Raphael parancsával, és a vámpír torka felé kezdte

emelni a kezét, Raphael a saját viharos és gyilkos erejét
használva a férfi bal szárnyának felét leégette, amely egyben
rn

azonnal a sebet is kiégette.

Az angyal görcsbe rándult, keze az oldalához hullt, és a
zöld-arany energia kihunyt.
Bu

Habár nem Gian volt az egyetlen fenyegetés a helyiségben.

Ha a vámpír megőrült a fogva tartása miatt, nem sok minden
volt, amit bárki is tehet érte. Ki kell végezni, nem számít,
mennyire igazságtalan is a dolog.
A megőrült vámpírok ritkán térnek észhez gyilkos
hajlamaik után.
Ezek a gondolatok gyors egymásutánban kergették egymást
Elena fejében, majd ahogy a szobában lévő másik fogoly felé
fordult, az agya próbálta felfogni, amit a szemei láttak: egy
holdfény színű hajú nőt, aki úgy bámult Elenára, mintha
szellemet látna.
Majdának olyan szeme van, mint Arinak és mint Beth-nek,
futott át az agyán. Lenyűgöző türkiz, oly tiszta és oly
fájdalmasan ismerős.
– Marguerite. – A reszelősen suttogott szavakat telt ajkak

s
formázták, amik ráncos és lesoványodott arcon foglaltak

l
helyet, azok a lenyűgöző szemek pedig könnytől voltak

be
maszatosak, de kétség sem férhetett hozzá, hogy ez volt a nő a
miniatűrről.
Elenának elállt a lélegzete.
Re
– Elena – javította ki gyengéden, ahogy kitört a sokkból,
hogy megvizsgálja a láncokat, amik Majda csuklóit és bokáit
tartották a falhoz szegezve. – Marguerite az anyám volt. Az én
maman. – Nem tudta, hogy Majda beszél-e angolul, de a
g
„maman” szónak érthetőnek kell lennie egy olyan nő számár,
in

aki Franciaországban élt.

A láncok nehéz vasból voltak.
– Majd én gondoskodom róluk, Vadász.
rn

Elena hátralépve hagyta Raphaelnek, hogy széttörje a

vasat, ő pedig karjaiba kapta Majdát.
Nagyanyja lábai reszketősek voltak, akárcsak a karjai, de
Bu

azok a karok nem várt hévvel ölelték át. – Maguerite babája?

– könnyek minden szóban. – Az unokám.
Majdával a karjaiban a padlóra rogyva, Elena a saját
könnyeivel küzdött. – Vérre van szükséged – mondta,
felismerve a nő fahéjas fűszer és a vadmálna illatát, mint egy
vámpírét.
Nagyanyja ellökte Elena csuklóját, mikor az felajánlotta
neki.
 Elena újra megpróbálta. – Innod kell. – Majda nem volt
csontsovány vagy kiéhezett, mint a másik vámpír, de gyenge
volt, mintha legalább egy hete, vagy még régebb óta nem evett
volna.
Majda csak a fejét rázta. – Nem az én bébémből, az én
Margueritemből!
Elena ráébredt, hogy a nagyanyja még mindig zavart volt.

s
Elena már épp egy apró vágást akart ejteni az alkarján, de

l
Raphael már ott is volt előtte. – Engedd meg, hbeebti. Én

be
sokkal erősebb vagyok és gyorsabban fog gyógyulni.
A hbeebti szóra nagyanyjának tekintete Elenáról Raphaelre
villant, a pupillái kitágultak. Mikor Raphael leguggolt, hogy
Re
felajánlja Majdának az alkarját, és szárnyai Elenáéra
nyomódtak a nő hátrakúszott… majd a tekintete úgy tűnt,
Elena szárnyaira fókuszál. Zihálni kezdett.
– Majd megmagyarázom – mondta Elena, mivel
g
kétségbeesetten segíteni akart a nőnek. – De kérlek, igyál,
in

nagymama.
Elena nem tudta, hogy a „kérlek” vagy a „nagymama” volt-e
az oka, de Majda óvatosan közelebb jött, és a fejét lehajtva
rn

Raphael csuklójába mélyesztette a szemfogait. Egyetlen

hosszú szívás után a nő hátrarándult, és mikor szempillái
felemelkedtek, a szemeiben olyan ragyogás volt, ami Raphael
Bu

szárnyaira emlékeztette Elenát.

– Nem csak egy angyal – mondta Majda, miközben a bőre
hibátlan szépségűvé simult, a haja csillogóvá és fényessé vált.
Egy szívdobbanásnyi idő telt el, és már nem tűnt
idősebbnek Elenánál.
– Nem – bámult csak Elena. – Ő egy arkangyal.
És a nagyanyja bámulatosan szép volt.
 Akinek a tekintete többé már nem Elenára tapadt. – Jean-
Baptiste! – Lábra kecmeregve a másik vámpírhoz rohant, akit
Gian megkínzott.
A férfi még mindig táplálkozott – és most Gian volt az, aki
fogyott és zsugorodott, a vámpír pedig ezzel ellentétben lassan
egyre egészségesebbé vált. A szeme gyógyult meg először, a
rászáradt vér és csarnokvíz foltokban hullott le róla, mikor

s
pislogott. A haja többé már nem szalmaszerű volt, hanem

l
finomabb szőkévé vált, a teste olyan módon teljesedett ki, ami

be
arra utalt Elenának, hogy a férfi magas és erős testfelépítésű
volt, mikor nem éhezett.
De akkor is, az átalakulás közelébe sem ért a Majdáénak.
Re
Aztán Raphael felállt, elhúzta Gian tönkretett, de még
mindig élő alakját és a padlóra dobta, majd a vámpír véres
szájához nyomta a csuklóját. A vámpír evett, majd az
erőlökettől ugyanúgy megtántorodott, mint Majda tette, de ő
g
nem mászott el, ahhoz túl nagy volt az éhsége. Legalább egy
in

percig ivott, mielőtt felemelte volna a fejét.

Akkorra már határozottan jóképű ábrázata lett, ami furcsán
ismerősnek tűnt Elena számára.
rn

– A nagyanyád haját és bőrét örökölted – mormolta

Raphael. – De a többi nagyrészt tőle származik.
És akkor tényleg elért a tudatáig; a nagyapjára bámul.
Bu

Valamint Raphaelnek igaza volt – felületesen bármennyire is

hasonlított a nagyanyjához, a nagyapja volt az, akinek génjei
mind Marguerite, mind Elena vonásait uralták, habár, ha
bárki megkérte volna arra, hogy magyarázza meg, pontosan
hogyan, gondban lett volna.
– Ők a nagyszüleim – suttogta, próbálva értelmet találni
ebben az egészben.
 – Kétség sem férhet hozzá. És mindketten épelméjűnek
tűnnek. – Mivel Jean-Baptiste láncait már eltávolította,
Raphael Gianhoz fordult, miközben Majda egyszerre zokogott
és csókolta a férjét, nem törődve a vérrel, ami a férfi ajkára
kenődött.
Félrenézve, hogy egy kis magánszférát adjon nekik, míg
egymást ölelik, Elena inkább Raphaelt figyelte, aki Gianhoz

s
sétált, és az ingébe markolva fél kézzel felemelte. – Mi a

l
magyarázatod?

be
Gian kinyitotta a száját, de egy hang sem jött ki rajta. Túl
sok kár érte a táplálkozástól, gondolta Elena, majd mikor a
Luminata a torkát kaparta, ráébredt, hogy a dobócsillag még
Re
mindig bele van állva valahol. – Segítségre van szüksége
ahhoz, hogy azt a dobócsillagot kiszedje – mondta
érzelemmentes hangon. – Van egy vadászkésem.
– Nem, Elena, ezt a Tanács előtt csináljuk. – Egy pillantás a
g
nő nagyszüleire. – Kövessetek minket!
in

A férfi volt az, aki válaszolt. – Igen, uram. – Tekintete

halvány ezüstös-kékjében megértés csillogott Raphael
kilétével kapcsolatban. És ugyanaz a nyers erő érzése lengte
rn

körül, amit Elena Ashwini Janvierjében is érzett. Akárcsak

Janvier, halhatatlan értelemben a nagyapja talán még fiatal
volt, de egyben erős is – különben a vére nem tartalmazott
Bu

volna elég erőt ahhoz, hogy a gyerekére is kihasson.

Mikor az a tekintet Elena felé fordult, ragyogó öröm volt
benne. – Marguerite lánya? – kérdezte Majdát a hitetlenség és
öröm keverékének káoszában. – A babánk babája?
Elena összeszűkült torokkal érintette meg a kezüket. –
Évszázadaink lesznek még beszélgetni, egy egész
örökkévalóság. – Elena nem tudta felfogni, hogy az anyai
nagyszüleit látja, de egy dolgot biztosan tudott: családjának
ezt a nőtagját nem ölték meg. Ő túlélte. Élt. – De először még
gondoskodnunk kell erről a seggfejről, mielőtt a vihar véget
ér, és a Tanács elrepül.
Nem sok értelme volt számukra Elena kijelentésének, de
Majda és Jean-Baptiste kezüket összekulcsolva hajlandóak
voltak követni őt. Mindketten az alkarjuk hátával törölték le a
vért a szájukról.

s
Míg nagyanyja egy meglepően újnak tűnő halványkék

l
lágyan leomló ruhát viselt, nagyapja gyakorlatilag meztelen

be
volt, a rongyok, amik testét borították lehullottak róla,
miközben gyógyult. Elena próbált nem odanézni. Nyilvánvaló
volt, hogy a férfi nem örül annak, hogy szinte meztelen az
Re
unokája előtt – és hűha, igen, határozottan őrület volt, hogy
ez a két gyönyörű, kortalan ember a családja.
Követték Raphaelt, aki Giant a nyakánál fogva húzta ki a
folyosóra, így a Luminata lábait és szárnyait a padlón húzva,
g
majd mikor elérték azt a helyiséget, ahol a másik nő volt
in

tartva, Elena megkérte a férfit, hogy várjon egy kicsit.

Óvatosan lépett be a szobába, ha esetleg közben egy másik
Luminata valahogy bejutott volna, majd miután gyorsan
rn

felderítette a terepet, kutatni kezdett a szekrényben, abban

reménykedve, hogy talán valamelyik Luminata ott felejtett pár
ruhadarabot.
Bu

Volt egy bizonyos él a nagyapja tartásában, ami arról

árulkodott Elenának, hogy a férfi a csendes büszkeség
embere. Nem fogja ezt elvenni tőle, nem fogja hagyni, hogy a
Luminata megbámulja, mikor belépnek Lumia fő részébe.
Josette volt szobájában semmi megfelelőt nem talált, de
mikor ellenőrizte a másik, nem használt szobát, egy rakás civil
férfiruhát talált. Próbált nem gondolni arra, hogy ezen ruhák
némelyike simán tartozhatott olyan fiatal férfihoz, akit
elragadtak, és aki sosem tért többé haza. – Bosszút állok
értetek – suttogta.
Mikor kilépett, látta, hogy Raphael a fényűző várakozó
részbe küldte a nagyszüleit. Elena határozottan a nagyanyján
tartotta a tekintetét, ahogy közölte: – Találtam bent férfi
ruhákat.
Majda és Jean-Baptiste további vita nélkül beléptek a

s
szobába, egyetlen pillanatra sem engedve el egymás kezét.

l
Miután belépett a szobába és Giant az egyik sarokba dobta,

be
Raphael kisimította Elena arcából az izzadtságtól rátapadt
hajtincseket, amiket a pillanat hevében a nő nem is érzett. –
Szóval, hbeebti?
Re
– Nos, igen. – A férfi tenyeréhez dörgölte az arcát, mikor az
kinyitott a tenyerét a bőrén, és kifújta a levegőt. – Egy vámpír
unokája vagyok.
– Két vámpíré.
g
Elena az ajkába harapott, és fejét rázta. – Majda nem volt
in

vámpír, mikor megszülte az anyámat. – Riad dédnagyszülei

egyértelművé tették, hogy Jean-Baptiste nem talált olyan
angyalt, aki meggyorsította volna a nő kérelmét. – Van egy
rn

olyan érzésem, hogy az után lett Átváltoztatott, hogy elhagyta

Franciaországot. – Az utána történteket, és hogy a busz
baleset, hogy illett a képbe…, a részleteket majd később
Bu

kideríti a nagyanyjától.
Raphael megfontolta a dolgot, és végigsimított a nő karján.
Mikor a nő megfogta a kezét, elmosolyodott, és összekulcsolta
az ujjaikat. – Talán igazad van. – Egy veszélyesen nyugodt
pillantást vetett Gianra, aki nyöszörgött és zihált, a szeme
kidülledt a fejéből, miközben továbbra is a torkát kaparta. –
Csendet!
 Gian Raphael felé lendítette az öklét, de nem jött belőle
zöld-arany energia.
– A véred felét elvesztetted, és a tested a torkod
meggyógyítására fókuszál – mondta Raphael a másik
angyalnak, olyan hideg hangon, hogy attól Elena testén
minden apró szőrszál égnek állt. – Nincs elég erőforrásod
ahhoz, hogy összehozz egy támadást. Ne próbáld meg újra,

s
vagy megfeledkezem a Tanács előtt tartott tárgyalásról, és ott

l
helyben porrá változtatlak, ahol épp kúszol.

be
Mikor Raphael figyelme visszatért Elenára, szeme mély,
hideg berlini-kék volt, a férfi mássága nehéz jelenlétként volt
érzékelhető a szobában. Kissé rémültnek tűnsz, én-Elenám.
Re
De jó értelemben. Elena még szorosabban fűzte össze az
ujjait a férfiéval, száműzve a viharos hatalom és hosszú
halhatatlanság hidegét a szerelemmel, ami egyaránt benne élt
a nőben és a férfiban, kettőjük közt létezett. Nem számít,
g
mennyire ijesztő leszel, Arkangyal, én mindig táncolni
in

akarok veled.
Majda és Jean-Baptiste épp ekkor léptek ki a szobából.
Elena meglepetésére, mindketten átöltöztek. A nagyapja
rn

fekete nadrágot és egy egyszerű fehér inget viselt, ami jól illett
nyers jóképűségéhez. Jean-Baptiste nem rendelkezett a
néhány vámpír által kifejlesztett vonzerővel. Nem, ő inkább
Bu

olyan volt, mint Dmitri – megőrizte arcának durva éleit, amik

azt hirdették, hogy veszélyes férfi volt, de emellett a
vámpírság olyan hibátlan fehér bőrt és selymes, egészséggel
csillogó hajat is adott neki, aminek szüksége volt a nap
csókjára.
Ami Majdát illeti…
Nagyanyja ruhája eltűnt, helyette egy barna nadrágot
viselt, amit felhajtott az alján és egy olyan övet használva,
amire Elena emlékezett, hogy látta a szekrényben, szorosan
megkötött a derekánál. Felül, egy női inget viselt, szóval
annak szintén a ruhásszekrényben kellett lennie.
És Elena kérdés nélkül is tudta, hogy a ruhát Gian
kényszerítette Majdára.
Majda ajkai hirtelen mosolyra húzódtak, szeme fényesen
csillogott.

s
A nő tekintetének irányát követve, Elena ráébredt, hogy a

l
nagyanyja Raphaellel összekulcsolt kezét látta meg. –

be
Menjünk, szabaduljunk meg a szeméttől – mondta csendesen
Elena. g Re
in
rn
Bu
 42. Fejezet

Miközben minden lehetséges támadásra felkészülve Elena

s
kicsúsztatta a számszeríját a tokjából, Raphael újra

l
megragadta Giant. A szorítása olyan erőteljes volt, hogy a férfi

be
még ereje teljében sem tudott volna kiszabadulni belőle.
Amikor Elena meghallotta a mögötte felhangzó dühös
mormogást, épp csak miután elérték a kikövezett részt, amire
Re
egy csendes „Bocsássatok meg”-gel lépett rá, hátranézett a
válla felett, és a fejét rázva szólt a nagyszüleihez. – Az
angyaloknak messze brutálisabb módszereik vannak a
büntetésre, mint azt el tudnátok képzelni.
g
– De vajon megbüntetik-e az egyik közülük valót, mikor az
in

áldozatok senkik voltak? – szólalt meg nagyapja mély hangja,

mélyebben, mint korábban volt, Jean-Baptiste egyértelműen
még mindig gyógyul az arkangyali vér infúziója után.
rn

Raphael volt az, aki válaszolt. – Ti családtagok vagytok –

felelte, a szárnya hirtelen felizzott és metszően éles fényt
árasztott magából a járat homályában. – Nem számít, hogy a
Bu

Tanácsban bárki más mit mond, vagy hisz, nekem jogom van
megbüntetni azt, aki árt a családomnak.
Majda és Jean-Baptiste mindketten összerezzentek
Raphael erejének izzásától, de majdnem azonnal ki is húzták
magukat, és – miután egymásra pillantottak – fejet hajtottak
Raphaelnek. És végig a szemébe néztek, miközben megtették.
Ezzel a szaván fogva őt.
Úgy tűnik, konok bátorság folyik a családod ereiben.
 Jobb, ha ezt megjegyzed, Arkangyal. Elena Gian
szánalmas alakjára nézett. – Először repítsd fel őt. Veled
tartok és rajta tartom a szemem, míg felhozod Majdát és
Jean-Baptiste-ot. – Elena nem akarta a nagyszüleit egyedül
odafent hagyni, és nincs az az isten, hogy csak egyetlen
másodpercre is magára hagyja Giant.
A kígyóknak megvan az a szokásuk, hogy elkúsznak.

s
Egyik kézzel még mindig Giant markolva, Raphael másik

l
karjával átkarolta Elena derekát, és felemelkedtek. Ahogy

be
Elena lenézett, látta, hogy a nagyszülei hátrahajtják a fejüket,
a Raphael szárnyaiból áradó fényben szemük ragyog és a
testük összeér. Aztán Raphael elengedte őt, és onnantól már
Re
önerőből repült tovább a tárna tetején lévő előtérre.
Raphael megvárta, míg Elena utolérte és leszállt, majd
elhajította Giant, elég erővel ahhoz, hogy a Luminata a
lépcsősor aljában landolt. Ezután a férfi szó nélkül lebukott, a
g
kettősük tökéletes szinkronban volt.
in

Felemelt és Gian homlokára célzó nyílpuskával Elena le

nem vette a szemét a lépcsősorról vagy Gian nyávogó
alakjáról. És mikor az angyal elkezdett előremászni, nem
rn

kérdezte, mi a faszt csinál. Csak kilőtt egy nyílvesszőt egy

centire az arca elé. – A következő átmegy a koponyádon. – Az
nem ölné meg a férfit. Túl öreg volt ahhoz. De mocskosul
Bu

fájna, és egy időre kiiktatná.

Halványzöld szemek néztek rá, mélyükben némi
zavarodottsággal, mintha nem értené, hogy miért olyan dühös
rá. Hála Istennek, hogy Raphael volt az az arkangyal, aki
döntött a büntetése felől – mert a gazember tudta, hogyan
használja a szavakat, hogyan használja a vonzerejét és hogyan
irányítsa a világot a saját javára.
 Elena mögött megmozdult a levegő, majd Majda hangja
hallatszott. – Köszönöm – mondta, de a hangjában lévő
remegés nem félelemből származott. – Sosem gondoltam,
hogy egy nap majd kiröpülök abból a pokoli lyukból.
A férje csak kuncogott. – Ezeket a történeteket el kell majd
mesélnünk, szerelmem!
Elena szíve elolvadt tőle, hogy a pokolban eltöltött

s
évtizedek után, még mindig így beszéltek egymással és

l
törődéssel értek egymáshoz. Akkor is én-Elenámnak fogsz

be
hívni, ha már kétezer éve együtt leszünk és bosszant a
késgyűjteményem mérete?
Ahogy Raphael ellépett mellette, szárnya tüzének fénye
Re
végigsimított Elenán. Először is, én leszek a felelős azon kések
nagy részének neked adásáért, így hogy lehetnék bosszús? És
másodsorban, mindig is én-Elenámnak foglak szólítani.
Élénk kék tekintet tartotta fogva Elenáét, ahogy a férfi
g
lehajolt, hogy megragadja Giant. Semmi ezen a világon vagy
in

a következőn nem változtathatja meg azt, aki vagy

számomra.
Raphael ment fel először a lépcsőn, nyomában Majda és
rn

Jean-Baptiste, majd Elena zárta a sort, arra az esetre, ha

valamelyik ilyen ajtót nem festették vagy csempézték volna le
a Galéria felől és még mindig használatban lennének. Nincs az
Bu

az isten, hogy bárkinek is hagyja, hogy most rajtuk üssön.

De a tárna néma maradt, és mikor kiléptek a folyosóra,
üresen találták azt.
Elena kissé csalódott volt. Kész volt rá, hogy nyilat lőjön a
Luminata hazug szájába, mind az ájtatos rohadékoknak, akik
eszközként kezelték a halandókat, és azoknak is, akik tudták,
hogy mi folyik a Lumia legmélyebb járataiban, és mégsem
tettek semmit, hogy megállítsák azt.
 – Mutatok én majd nekik lumineszcenciát – motyogta,
ahogy Raphael oldalán végigsétált a folyosón, baljában tartva,
ám felhúzva és tüzelésre készen az íját.
Nem próbálták elrejteni jelenlétüket, és az első Luminata,
akivel a folyosón találkoztak, levegőért kapott és feléjük
rohant. – Gian!
– Csend legyen! – A halálos pengévé élesített erő, Raphael

s
hangja abszolút engedelmességet parancsolt. A Luminata, egy

l
apró férfi a legsötétebb barna hajjal és hatalmas, sötét

be
szemekkel fejet hajtott, de Elena elkapta a tekintetében
megbújó sokkot is.
Ezek a seggfejek tényleg nem voltak hozzászokva, hogy
Re
bárkitől is parancsot kapjanak, még a Tanácstól sem.
– Gyűjtsd össze a testvéreidet! – mondta Raphael, a szavak
egy arkangyal rendelete. – Mindenki legyen az Átriumban,
mire a Tanács összegyűlik, vagy az életével lakol. Menj.
g
A most már falfehérré vált Luminata elrohant.
in

Raphael ugyanezt a parancsot adta másoknak is, mígnem

minden „testvér”, aki mellett elhaladtak, vagy a többiekhez
szaladt értesíteni őket, vagy az Átrium irányába sietett.
rn

Raphael Elenához fordult, de a nő arkangyala hiába beszélt, a

férfi látványától Elenának még a lélegzete is elakadt, és a vére
olyan hangosan dübörgött a fülében, hogy nem hallotta tőle a
Bu

szavait. Raphael szeme folyékony kék tűz volt, a Légió jel a

halántékán vadtűztől izzott, szárnyai még mindig fehér
lángoktól lüktettek.
És Elena tudta. – A Zuhatag változásai gyökeret
eresztettek. – Suttogásként ejtette ki a szavakat, rettegés
szorította össze a szívét – mert ez a lény, az, aki visszanézett
rá, olyan módon volt más, ahogy az ő Raphaelje sosem.
Mintha a létezés egy olyan síkjára emelkedne, ahová ő nem
tudja követni.
Raphael válaszul adott vállrántása olyan természetes volt,
hogy átvágott a hirtelen támadt félelmen. – Később majd
leteszteljük. Jelenleg szükségünk van Ibrahimra az
Átriumban. Szóltam Aodhannak és Laricnak, hogy vigyék őt
oda. Xander és Valerius majd segédkeznek.

s
– Honnan tudták?

l
– Xander átjött, hogy megkérdezze tőled, nem játszanál-e

be
vele egy kicsit a pengékkel, és ott maradt, mikor rájött, hogy
mi történik. – Raphael halványan elmosolyodott. – Úgy tűnik,
a fiú egyre inkább beleszeret az éles tárgyakkal kapcsolatos
tudásodba. Re
– Na persze! Ez annyira jellemző! A férfiak mindig csak a
fegyvereimért akarnak!
Raphael nevetésére a körülöttük lévő, már amúgy is sokkos
g
Luminaták hitetlenkedve bámultak rájuk, de mikor Elena
in

hátranézett, hogy a nagyszülei biztosan követik-e – igen, még

mindig furcsa erre gondolni – mindkettőjüket mosolyogva
találta.
rn

Majda volt, aki megszólalt. – Jean-Baptiste is vonzódik a

késekhez. – Hangja lágy, szinte már ziháló a rekedt
szexisségével, de egyértelmű volt, hogy nem színleli, a
Bu

hangszálai szimplán így képezték a hangot. – Nem semmi

gyűjteménye volt.
– A hitvesem még sosem találkozott olyan pengével, amit
ne szeretett volna. – Raphael közbeszólására Majda és Jean-
Baptiste mosolya csak még szélesebb lett.
– Nem igaz – mondta Elena. – A rozsdás pengék nem
jönnek be – kivéve, persze, ha gonosz szörnyek szemét
akarom velük kivájni. – Elena Gian szemébe nézett, aki már
most jobban festett, mint amilyen állapotban a saját maga
alkotta kínzókamrában volt.
A rohadék erős volt.
És ezúttal nem volt elég gyors, hogy elrejtse igaz valóját:
gyűlölet fortyogott a tekintetében, habár azok a szemek nem
Elenán pihentek, hanem Jean-Baptiste-ot figyelték.
Elena mozgást hallott maga mögött, amit női hangon szóló

s
éles szavak követtek, ugyanazon a nyelven, amit Elena a

l
városban hallott. Nagyapja megőrizte a nyugalmát, de Elena

be
érezte szikrázó dühét.
Ugyanaz a düh élt benne is.
Egyik kezében nyíltan tartott nyílpuskával léptek be az
Re
Átriumba. Az teli volt Luminatával, akik mindannyian abban
a rusnya köpenyben voltak, ami sokkal kevésbé szólt a
lumineszcencia miatti hasonlóságról, mint inkább a gonosz
elrejtéséről. A gazemberek legalább nem voltak elég
g
arrogánsak ahhoz, hogy fent hagyják a kapucnijukat.
in

Túl sokuk felfedett arcát torzította el félelem, méghozzá az

a fajta félelem, ami bűntudatról mesélt, de legalább
ugyanannyi olyan arc is volt, amin csak zavarodottság látszott.
rn

Ez megerősítette Elena gyanúját, hogy az ocsmányságokat

csak egy kiválasztott csoport követte el. Többen tudták, hogy
mi történik, vagy legalább némi elképzelésük volt a helytelen
Bu

dolgokról – és a nő szemében ezáltal ugyanolyan bűnösök

voltak –, de voltak egy páran, akik semmiről sem tudtak.
Emberek, mint például Ibrahim, akik ártatlanul jöttek ide, a
megvilágosodást keresve, és idősebb Luminaták, akiket talán
túlságosan elkötelezettnek véltek, és ragaszkodtak a
hagyományokhoz, hogy megbízzanak bennük a Lumia
tradícióinak ördögi megszegésével kapcsolatban.
 – Raphael, miért hívtál össze minket egy találkozóra? –
hallatszott Astaad hangja, és volt egy olyan éle a
hangszínének, ami arra emlékeztette Elenát, hogy elegáns
modor vagy sem, ő akkor is egy arkangyal, és a bőre alatt is
hatalom volt. – Már minden eldöntetett. – A csendes-óceáni
arkangyal az Átrium közepén állt, egy olyan nagyobb
területen, amit az összegyűlt Luminaták üresen hagytak.

s
A helytelenítés nyíltan leolvasható volt az arcáról, ahogy

l
Gian összetört alakját észrevette. – Mi nem bánunk ilyen

be
tiszteletlenül a Luminatával.
***
Re
Raphael már sokkal alaposabban megismerte arkangyal
társát, mióta Elena összebarátkozott Mele-vel. Tehát azt is
tudta, hogy mi a legfontosabb dolog, amit Astaadnak tudnia
kellett. Te egyetértesz azzal, Astaad, hogy rákényszerítsd a
g
nőket, hogy az ágyasaid legyenek?
Astaad sötét szemeiben színtiszta ellenszenv jelent meg.
in

Hol a gyönyör a kényszerben? Tekintete ismét Gianon

landolt, onnan Majdára villant, majd megrökönyödötten
Elenára váltott. Megértés gyúlt a tekintetében. Már értem.
rn

A másik férfi nem lépett közbe, mikor Raphael a kör

közepébe hajította Giant. Friss vér kezdett dőlni a sebéből,
megjelölve a padló csiszolt kövét. Amíg a Luminata vezetője a
Bu

torkát szorongatva, küszködve próbált megszólalni, hiábavaló

próbálkozásokat téve arra, hogy eltávolítsa a dobócsillagot, a
két arkangyal csendben állt, amitől az összegyűlt Luminaták is
halotti némaságba burkolóztak.
Michaela volt a következő, aki megérkezett. – Most
komolyan, Raphael, ha találkozni akarsz velem, csak
kopognod kell az ajtómon – jött a nyitó beszólása érzékien
rekedt hangon. – És most már háremet építesz furcsa, fehér-
hajú nőkből?
– Mindjárt megmagyarázom – felelte Raphael, mivel nem
volt olyan hangulatban, hogy játékokat játsszon. –
Hamarosan itt lesznek a többiek is.
Michaela átsétált Astaad mellé, a tekintetét Gianon tartva.
– Úgy tűnik, valami a torkán akadt – közölte társalogva. –

s
Talán el kellene metszenem, hogy megkönnyebbüljön.

l
Ahogy a hallgatóság összerezzent, Elena nyéllel előre

be
kinyújtott egy nagy kést.
Lehet, hogy ez volt az első olyan alkalom, amikor Michaela
és Elena egyetértettek.
Re
Michaela egy gúnyos mosollyal elvette a kést, majd lehajolt,
Gian hajába markolva hátrarántotta a fejét, és pontosan azt
tette, amit mondott: elvágta a férfi torkát.
Gian fuldoklott, és miközben a vér sötétvörös sugárban
g
bugyogva ömlött, a sebet kaparta, majd Michaela beletörölte a
in

kést a férfi ruhájába, aztán arkangyali sebességgel visszadobta

a pengét Elenának.
Raphael épp elég távol volt a hitvesétől ahhoz, hogy ne
rn

tudjon közbelépni, így tudta, hogy a penge bele fog állni Elena
arcába – mert Michaela messze jobb volt a késekkel annál,
mint amit az emberek gondoltak. Majd Elena keze már a
Bu

levegőben is volt, a markolatánál fogva a kést, aminek éles

hegye csak egy centiméterre lebegett a szemétől.
Nem Michaeláé volt az egyetlen olyan arc, ami döbbent
meglepetésről árulkodott.
Az arkangyalnő, aki a vérfagyasztó félelem és jeges
kompetenciája tiszteletének óvatos keverékével tartotta
irányítás alatt a területét, a másodperc töredéke alatt letörölte
a kifejezést az arcáról, de Raphael azért kiszúrta. Ahogy
Astaad Elena felé irányuló rándulását is, mintha ő maga
akarta volna megállítani a kést.
Raphael egyik reakciót sem fogja elfelejteni.
A csendes-óceáni szigetek arkangyala egy pillanattal
később mosolyogni kezdett, de azért elég halványan ahhoz,
hogy könnyedén letörölhesse az arcáról a kifejezést, mikor
Michaela megpördült, hogy visszasétáljon mellé.

s
Ezalatt Gian a jobb kezével még mindig a torkát kaparta.

l
Ahogy Raphael nézte, Gian a sebbe dugta az ujjait, majd

be
levágott ujjhegyekkel húzta vissza őket, még a csont is
kilátszott. Elfehéredve meredt az amputált ujjhegyekre. Mikor
az egyik Luminata megmozdult, mintha segíteni akarna neki,
Re
Raphael egyszerűen csak ránézett a magas, vékony férfira, aki
nem fogja túlélni ezt az éjszakát. Gervais megdermedt, nyelt
és visszahátrált.
Alexander és Caliane épp akkor sétáltak be a terembe,
g
mikor Gian végre bal keze ujjaival megfogta a dobócsillagot és
in

kitépte magából, majd a padlóra hajítva mindenfelé vért

fröcskölt vele. Az ujjai egy szívdobbanásnyi idővel később
hátrabuktak és lepottyantak, mert mikor megragadta a
rn

dobócsillagot, a penge átvágta a csontokat. A levágott ujjak a

padlóra hulltak, hiába próbálta Gian a kezén tartani őket. Ami
mostanra már csak egy véres húsdarab volt.
Bu

Raphael inkább érezte, sem mint látta, hogy Elena szája

felfelé rándul. – Jövök egy ebéddel Ashnak, a legfelvágósabb
vámpír étteremben, amit csak találok.
– Örülök, hogy a barátod a mi oldalunkon áll, hbeebti. –
Janvier szeretője – és most már felesége – sok szempontból
különleges volt, de az a képessége, hogy pillanatokat lásson a
jövőből volt az, ami miatt először a halhatatlanok radarjára
került.
 – Én szintén.
Mozgás támadt, ahogy Elena nagyapja odasétált a
dobócsillaghoz, hogy felvegye azt. Jean-Baptiste Etienne
tanult abból, ahogy Giant figyelte, ezért egy duplán
összehajtott zsebkendő védelmével vette fel a dobócsillagot,
ami biztosan a most viselt ruhájában volt, és csak az ujjai
hegyét használta hozzá.

s
Kiegyenesedve a zsebkendővel letörölte a vért, majd

l
visszasétált, hogy átadja a dobócsillagot Elenának. – Hasznos

be
eszköz. Nem kéne elveszítened.
Elena vigyorgott. – Köszi.
Valóban konok bátorság, gondolta Raphael. Nem sok
Re
vámpír sétált volna be egy csoportnyi arkangyal közé
bármikor is. Vajon kihez tartozott ez a vámpír?
– Jean-Baptiste? – jött Favashi hangja, az arcán lévő
meglepetés olyan nyílt és őszinte volt, hogy Raphael nem
g
kételkedhetett benne. – Neked halottnak kéne lenned. A
in

Luminata jelentette a halálodat az udvari intézőmnek.

– Úrnőm. – Jean-Baptiste legmélyebb tisztelete jeléül
meghajolt ura előtt. Mikor felegyenesedett a meghajlásból,
rn

hangja bezengte az Átriumot. – Amint látod, nem vagyok

halott. – Tekintete állta az arkangyaláét. – Habár évtizedekig
a halál szélén tartottak. Raphael vére az, ami ma az ereimben
Bu

száguld, az adja az erőm.

Veszélyes pillantást vetett Gianra, aki még mindig a torkát
markolta, de így, hogy a dobócsillag kikerült belőle, a keze
mögött már gyógyulnia kellett. – Ennek is a vérét vettem, de ő
gyenge, egy semmi.
Ismét meghajolva, a vámpír visszament, hogy Majda mellé
álljon, aki közben Elena mellé sétált. Ilyen közel állva
egymáshoz, csak a vak nem vette volna észre a családi
hasonlóságot hármójuk közt. Raphael hallotta, hogy többen is
levegő után kapnak, miközben a Tanács maradék tagjai is
elfoglalták helyüket a körben.

l s
be
g Re
in
rn
Bu
 43. Fejezet

Caliane úgy döntött, hogy Jean-Baptiste mellé áll, mint a

s
családi egység néma kifejezése.

l
Raphael baljára Alexander állt.

be
Ő és az Ősi némán szétváltak, amikor Aodhan, Xander,
Laric és Valerius egy barkácsolt hordágyat cipelve
megérkeztek, amin Ibrahim összetört teste feküdt. A
Re
hordágyat a körben helyezték el, közel Nehához, majd
elhátráltak. Mivel szemtanúja volt Neha korábbi reakciójának,
Raphael nem volt biztos az elhelyezés okában, míg Neha
élesen be nem szívta a levegőt és fél térdre nem ereszkedett.
g
Még mindig abban a sötétzöld ruhában volt, ami hasonlított
in

egy harcos bőrvértjéhez, a haja összefogva, és az arca mentes

volt azoktól a kozmetikumoktól, amiket általában viselt.
Istenem, Raphael, Neha egy harcos istennő!
rn

Igen, felelte Raphael. Valamint Királynő is. Ez adja a

kettősségét.
A harcos istennő volt az, aki Ibrahim zúzódásoktól fekete és
Bu

megdagadt arcához érintette a kezét. – Ki tette ezt? – Hangja

dühös ostorként csattant, a szárnyai izzottak.
És Raphael ráébredt, hogy Neha eddig nem látta az
összevert férfi arcát.
Aodhan, aki Elena és Raphael mögé állt, csendesen
beavatta őket a fejleményekbe. – Valerius felismerte
Ibrahimot Neha udvarából. Egy tiszteletnek örvendő tudós
volt, akit Neha nagyon is kedvelt, mielőtt ide nem jött, hogy
csatlakozzon a Luminatához.
Senki sem felelt Nehának.
Felegyenesedve, India Arkangyala Raphaelre meredt. – Te
tudod a választ!
– Egy részét. – Raphael beszélni kezdett, azzal a
félelemmel kezdve, ami a legközelebbi települést fojtogatta.

s
– Ők halandók – vágott közbe Charisemnon, és ez egyszer

l
nézőpontja nem lógott ki a sorból.

be
Egykor Raphael is tagja volt annak a csoportnak és hitt
abban, hogy az olyan életnek, ami olyan gyorsan véget ér,
mint egy szentjánosbogár fénye, nincs jelentősége számára.
Re
Elfelejtette, hogy egyszer Dmitri is halandó volt, az évektől
megcsömörlött. Mígnem egy vadász bolond bátorsággal
szembefordult vele, és beásta magát a szívébe. Ahogy New
Yorkban együtt zuhant Elena összetört testével, már tudta,
g
hogy egész létezésében senki más nem lesz olyan, mint Elena,
in

a nő rövid élete olyan ragyogó fény volt, ami nyomot hagyott

rajta és örökre megjelölte.
– Természetes, hogy félniük kell a mestereiktől – tette
rn

hozzá Michaela gúnyos mosolyt vetve Elenára. – Ez a világ

rendje.
Raphael érezte, ahogy Elena dühbe gurul, de az ő vadásza
Bu

már nem volt zöldfülű; kifejezéstelen nyugalommal nézett

szembe az arkangyallal. – Igen, ők halandóak – felelte
Raphael. – De azok a halandók nem a Luminata alattvalói.
Vagy jogot adtál nekik saját területre? – Az utóbbi kérdést
Raphael már Charisemnonnak címezte.
Észak-Afrika arkangyala összeszűkült tekintettel nézett rá.
– Marokkó az enyém! Lumia és egyedül Lumia az övék.
 Otthagyva a másik férfit, hogy átgondolja ezt a tényt,
Raphael arról kezdett beszélni, amit a Tanács a legsúlyosabb
bűnként tartott számon. – A lumineszcencia keresésének
védelme alatt, a Luminata – legalábbis egy bizonyos részük –
mindenféle felügyelet nélküli életet él. Ezek a férfiak nem
gondolják, hogy nekik is tisztelni kéne azokat a szabályokat,
amiket minden angyal számára alkottunk. A Tanács fölött

s
állónak hiszik magukat.

l
A körben álló összes arkangyal szárnya felizzott.

be
– A lumineszcencia keresése egy álca – mondta ki nyíltan.
– Az érintettek arra használják, hogy rabszolgasorba vessék a
halandókat és kielégítsék érzéki vágyaikat anélkül, hogy
Re
bárkinek is felelniük kéne a tetteikért. – Ismét csak tisztában
volt vele, hogy számos arkangyalnak a halandók ellen
elkövetett bűnök semmit sem jelentenek, így folytatta. – Jean-
Baptiste nem az egyetlen vámpír, aki elvileg „meghalt”, míg a
g
Luminata szolgálatára volt rendelve.
in

– Szerintem a legtöbben valóban halottak – mondta Jean-

Baptiste, mikor Raphael ránézett. – Gian rabságunk alatt
történetekkel gúnyolt minket azoknak a „kellemetlenkedő”
rn

őröknek a sorsáról, akiket ő és az emberei következmények

nélkül gyilkoltak meg. – A vámpír rezzenéstelen tekintettel
beszélt, magabiztossága lelkierejének egyértelmű bizonyítéka
Bu

volt. – Meg akart minket félemlíteni, hogy mindenhatónak

higgyük – azt mondta nekünk, hogy ő a végső törvény a
Lumiában, és még az arkangyalok sem kérdőjelezik meg a
szavát.
– Hazug! – A rekedt hang Giantól származott, a hangszálai
nyilvánvalóan már kezdtek helyrejönni.
Tíz arkangyali fej fordult a Luminata felé. Egyetlen egy
tekintete sem volt barátságos. Elijah volt az, aki megszólalt. –
Három vámpírt veszítettem az elmúlt három és fél évszázad
alatt. Kettőt furcsának tűnő balesetben, harci edzés közben,
mikor túl nagy erővel támadtak egymásra, egy pedig eltűnt,
amire sosem kaptam magyarázatot, attól eltekintve, hogy
elhagyta az őrhelyét.
– Ibrahim az enyém – közölte Neha, ismét leguggolva,
hogy gyengéden megérintse a férfi kezét, aztán

s
felegyenesedett. – Egy vámpír volt a Lumiába rendelve, akiről

l
szintén azt jelentették, hogy unalomból dezertált.

be
– Kettő! – csattant fel Michaela. – Kettő, a
legtehetségesebb fiatal angyalharcosaim közül, ide lett
rendelve egy rövid időre, mint repülőszázad-parancsnokok,
Re
mert a Lumia tekintélyes pozíciónak számít, és azt akartam,
hogy ez a tapasztalat szerepeljen a papírjaikban.
Folyton elfelejtem, hogy ő egy igazi arkangyal, mondta
Elena. Egy olyan, aki nyilvánvalóan uralkodik is, mivel a
g
területe stabil. Aztán mond valamit, mint ez.
in

Sose felejtsd el, hogy egyetlen arkangyal sem egy

dimenziós. Ez egy olyan lecke, ami egy nap majd jó eséllyel
megmenti Elena életét.
rn

– Egy! – mondta Titus dörgő hangján. – Egy fiatal vámpír,

aki nyom nélkül eltűnt, és aki, nekem legalábbis azt mondták,
agresszívvá vált, mielőtt beleveszett volna a sötétségbe, hogy
Bu

soha többé ne lássák.

Végül a Tanács arra jutott, hogy összesen legalább
huszonöt vámpírt és tíz angyalt vesztettek az évszázadok alatt,
mióta Gian átvette a vezetést. Az utóbbiak nagytöbbsége, mint
repülőszázad-parancsnok lett kirendelve.
A szám nem volt magas a dolgok nagy egészét tekintve, de
az olyan harcosok, akikben elég potenciál volt ahhoz, hogy a
Lumiához küldjék őket, értékes eszközöknek számítottak, és
sokuknak személyes kapcsolata is volt az arkangyalukkal –
vagy azon arkangyalok fegyvermestereivel. Hiányolták őket.
Az egyetlen oka, hogy eddig senki nem kötötte össze a
pontokat, az azért volt, mert az eltűnések és halálok sok
különböző arkangyali területen szóródtak szét az évszázadok
alatt.
– Miért haltak meg? – A kérdés Alexandertól származott,

s
és nem Gianhoz címezték, hanem Jean-Baptiste-nek szólt. –

l
Gian eldicsekedett az indítékaival?

be
És ismét csak, még egy Ősi ráirányuló figyelme alatt is, a
vámpír tartotta magát.
Bármelyik arkangyal büszke lenne, ha a nagyapád az
Re
emberei közé tartozna, hbeebti.
Büszkeség árnyalta be hitvese ezüsttel szegélyezett szemét,
ahogy Raphaelre mosolygott.
– Kérdéseket kezdtek feltenni – felelte Jean-Baptiste.
g
– Hazug! – Gian kiabálásra tett kísérlete, csak egy kissé
in

hangosabb hörgésre sikeredett, amivel senki sem foglalkozott,

mivel a figyelmük a vámpíron volt, aki Elena vére.
– Mindenki, aki meghalt, kivételesen intelligens volt –
rn

mondta a másik férfi –, és nem voltak hajlandóak a másik

irányba nézni, mikor rájöttek, hogy a Lumia megszegi azokat
a szabályokat, ami biztosítja számukra, hogy önmagukat
Bu

kormányzó társadalom legyenek.

Jean-Baptiste vállát kihúzva, lábait határozottan megvetve
közölte a tényeket. – A jelenlegi századok mind
magántulajdonban vannak, és azzal a pénzzel fizetik őket,
amit a Luminata akkor szerez velük, mikor hűséget fogadnak
a Lumiának – ez azt jelenti, hogy nem áll fenn annak a
veszélye, hogy a férfiak máshoz is hűségesek lennének, mint a
Lumiához.
 A beálló csendben Majda remegő hanggal és férje alkarját
markolva szólalt meg. Mégsem lehetett elhallgattatni. – A
Királyok Királyának hívja magát, akihez ezen a földön senki
sem ér fel.
Michaela ott a helyszínen sütötte volna meg Giant, ha
Raphael nem tartja fel a kezét. – Vérbosszút akarok!
Mindenki megdermedt.

s
Raphael arra várt, hogy valaki megkérdőjelezze a

l
követelése jogosságát, de csak egy főhajtást kapott Nehától. –

be
Nyilvánvaló, hogy jogod van a vérbosszúra. – Neha tekintete
Elenára, Majdára és Jean-Baptiste-re villant. – A formaságok
kedvéért, családtagnak ismered el a két vámpírt?
Re
– Igen. – Raphael Favashihoz fordult. – Vitatod?
A nő megrázta a fejét. – Jean-Baptiste szolgálati ideje négy
évtizeddel ezelőtt lejárt. Szabadon megválaszthatja, kinek adja
hűségét.
g
– A hitvesed hasonmása fiatal, Raphael – mondta
in

Michaela, kitolt csípőjén nyugtatott kézzel. – A Szerződési

ideje alatt marad, ki kell szolgálnia, bárki is birtokolja őt.
Jean-Baptiste szorosan megfogta felesége kezét, mert
rn

Majda arca elfehéredett. Összeszorított fogakkal közölte: –

Gian változtatta át őt. Nincs Szerződés.
Szavai kiélesített gránátok voltak, amit a helyiségre dobtak.
Bu

A vámpírok átváltoztatása szigorúan szabályozott volt.

Minden arkangyalnak saját szabálya van rá, de attól még
vannak szabályok. Az angyalok nem mászkálhatnak csak úgy,
vámpírokat alkotva; engedélyre van szükségük hozzá a Tanács
legalább egy tagjától, habár ha egyszer megadják azt, akkor az
egy évezredig tart.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nincs olyan vámpír a
világon, akit ne lehetne visszakövetni legalább az egyik
Tanácstagig, még akkor is, ha az a szál homályos volt, és ahol
a tanácstag nem avatkozott bele a vámpír létezésébe, kivéve
nagyon ritka körülmények közt. Ez a világ egyensúlyával,
vérrel és az élettel volt kapcsolatban.
– Hazudik – mondta ismét Gian. – A nő Charisemnoné.
Raphael tudta, hogy ezúttal nem tudják egyszerűen csak
figyelmen kívül hagyni a szavakat.

s
Nem várt módon, Raphael halálos ellensége volt az, aki

l
átadta Majdának a szabadságát. – Azt hiszed, bolond vagyok?

be
– kérdezte Charisemnon Giantól, hangja dühvel volt teli. –
Engem nem fog felhasználni egy egyszerű angyal, aki be akar
zavarni a fölötte állók ügyeibe! A nő a tiéd, Raphael!
Re
Raphael Majdához fordult. – Döntsd el, kinek adod a
hűségedet – nem állsz Szerződés alatt, de arkangyali
felügyelet alatt kell maradnod, míg le nem töltesz tíz évtizedet
vámpírként.
g
Dacára annak, hogy Jean-Baptiste már szabad volt, és nem
in

volt kötelessége, hogy egy arkangyalt szolgáljon, azonnal

Raphael elé állt és letérdelt. Még mindig fogta a felesége
kezét, és habár nyilvánvaló volt, hogy a nő nem érti a
rn

szabályokat, hezitálás nélkül követte a férjét.

– Hűséget esküszöm. Az én vérem, a te véred – mondta
Jean-Baptiste, és a felesége elismételte a szavakat. – Az
Bu

életemet te irányítod. Rajtad kívül senki mást nem szolgálok.

Raphael biccentet kettejüknek, hogy térjenek vissza az
előző helyükre. – Gian az enyém, hogy megbüntessem –
közölte egyszerűen. – Mindazonáltal, a tágabb értelemben
vett Lumia kérdése továbbra is fennáll.
– Földig romboljuk! – jelentette ki Favashi, feltárva az
acélmagot, ami a lágy és elegáns felszíne alatt élt. – Sosem lett
volna szabad olyan helynek léteznie ezen a bolygón, ami nem
állt a Tanács irányítása alatt.
Charisemnon bólintott. – Mi vagyunk ennek a világnak az
urai!
– Ha szabadna… – a tétova szavakat Donael mondta, a
több évezredes idős angyal, aki az egész cirkusz kezdete óta a
kör szélen lézengett.

s
Neha olyan hidegséggel nézett rá, ami arról a méregről

l
árulkodott, ami a nő leghatékonyabb fegyvere volt. – Beszélj,

be
Donael! Csak azért adom meg neked ezt a lehetőséget, mert
egyszer úgy ismertelek, mint a nagy bölcsességek emberét.

Re ***
Mélyebbre hajtva a fejét, mint azt Elena valaha is látta
volna, hogy egy Luminata bárkinek is meghajoljon, Donael így
g
szólt: – A Luminata fontos szerepet játszik az angyali
in

társadalomban. Mi vagyunk a tudás keresői és a művészet

őrzői, és mi vagyunk az egyetlen csoport, ami összehívhatja a
Tanácsot ülésezni, mikor a dolgok elérik a töréspontot, mint
rn

ahogy történt az Lady Lijuan területén.

Mély levegőt vett, majd kifújta. – A mi megszüntetésünk
űrt hagy hátra. És ha még mindezt félre is tennénk, az
Bu

angyaloknak szükségük van egy olyan helyre, ahová vissza

tudnak vonulni, hogy megtalálják a lelküket, és ahol a tudat
szabad lehet.
Elena érezte, hogy a csinos kis beszédtől a szája grimaszra
húzódik, de inkább csendben maradt. Meglepetésre Hannah
volt az, aki megszólalt; a másik nő Elijah-val együtt érkezett
meg. – Szólnék – mondta csendesen. – Nem, mint Elijah
hitvese, hanem mint művész.
 Mikor a Tanácsból senki sem szólt közbe, folytatta. – Mióta
csak megérkeztünk, engem elnyelt a Galéria. Nagy örömre
leltem ezen a helyen, ami oly sok mindennek nyújt
biztonságos otthont a művészetünk történelméből.
Elena látta, hogy Donael mosolyogni kezd. De Hannah még
nem fejezte be.
– Mindazonáltal – folytatta –, miközben a lenyűgöző

s
kiállítást tanulmányoztam a Galériában, azzal is tisztában

l
vagyok, hogy nagyon kevés szem láthatja valaha is ezeket a

be
műalkotásokat. – Rosszalló tekintet jelent meg elegáns
vonásain. – A Luminata, egy egyre jobban és jobban zárt
szektává vált azon évszázadok alatt, mióta Elijah hitvese
Re
lettem, míg a közönséges angyalok már nem hisznek abban,
hogy joguk van idejönni, és megzavarni a testvérek
elmélkedését.
Most már nem volt mosoly Donael arcán, ahogy semmi
g
más sem, csak egy sértett merevség.
in

– Ez így nem helyes! – közölte Hannah. – Ha a Galéria a

népünk által készített legnagyobb művészeti könyvtár, akkor
az angyaloknak meg kéne tudniuk látogatni, ha úgy akarják,
rn

sőt, bátorítani kellene őket a meglátogatására. Engem zavar,

hogy úgy tűnik, a Luminata a sajátjának tekinti ezeket a
kincseket, és ők, csakis ők azok, akik eldöntik, melyik művet
Bu

kéne kiállítani és melyiket nem.

A másik hitves tekintete Elena mögé irányult. – Azt
kérném, hogy Aodhan szintén hozzászólhasson.
– Ő egy művész – szólt csendesen Caliane. – A Kolibri
tiszteletre méltó tanítványa. Szeretném hallani az ő
gondolatait is.
Aodhan ritkán szólalt meg, ha egy nagyobb csoportban
volt, de ma így szólt: – Lady Hannah igazat szól. Ugyancsak
sajnálatos, hogy a Luminata mindenféle felügyelet nélkül dob
el műalkotásokat.
– Amikor meglátogattam a gyógyítót, aki Ibrahimnak
segített – mutatott Laric apró alakja felé, mivel a gyógyító
szinte elbújt Aodhan mögött –, észrevettem a Kolibri egy
sérült festményét. Laric mentette meg egy olyan helyiségből,
amit úgy tűnik arra használnak, hogy gyűjtőhelyül szolgáljon

s
a megsemmisítendő alkotások számára, amiket elpusztításra

l
ítéltek, és azt mondták neki, hogy megkaphatja, mivel többé

be
már nem elég jó a Galéria számára.
A reakció Aodhan kijelentésére egyaránt látható és hallható
is volt. Még Titus is, akiről Elena nem gondolta volna, hogy
Re
különösebben hajlik a művészetek felé, ökölbe szorította a
kezét. Illium anyja sokkal fontosabb az angyalok számára,
mint amit én megértek, ugye így van?
Raphael válasza olyan kedvességet rejtett, amit csak akkor
g
fedett fel, ha a Kolibriről beszélt. Ő egy kincs, talán
in

javíthatatlanul megtört, de kétség kívül kincs.

rn
Bu
 44. Fejezet

– Ha hibát követtünk el – szólalt meg Donael a veszélyes

s
csöndben –, örömmel kijavítjuk a szokásainkat. Ha a Tanács

l
azt mondja, hogy a Galériának minden angyal számára nyitva

be
kéne állnia, akkor nyitva fog állni.
– Épp ez a probléma, Donael – felelte Astaad, miközben a
kecskeszakállát simogatta. – A Luminatának magának kellett

ha nem a bölcsesség?
Re
volna erre a következtetésre jutnia. Mi a lumineszcencia célja,

Elena annyira meg akart szólalni, hogy szinte érezte a

szavakat a torkában, de pár dolgot már megtanult az
g
angyalpolitikáról az idő alatt, mióta Raphael hitvesévé vált. A
in

szavai nagyon is a szándékai ellen dolgozhatnak – sokan a

Tanácsból még mindig túlságosan is halandónak látták ahhoz,
hogy megértse a halhatatlan aggodalmakat.
rn

Csendben maradt. Egyelőre.

– Úgy állítottátok be magatokat az én területemen, mint
uralkodók! – vágta oda Charisemnon, a tekintete soha el nem
Bu

múló dühtől lángolt. – Ezt hogy magyarázod?

Donael ismét mélyen meghajolt. – Nincs mentség rá.
– Szép szavak. – Michaela zöld szemei úgy ragyogtak,
mintha belülről világítanák őket. – Te vagy itt az egyik
legöregebb és leginkább tisztelt férfi, és mégis azt várod
tőlünk, hogy elhiggyük, nem tudtál társaid áruló tetteiről?
– Túl mélyen fókuszáltam a saját lumineszcenciámra –
mondta Donael, teste minden sejtjében bocsánatkéréssel. –
Hagytam, hogy Gian és az emberei irányítsák a dolgokat, mert
egyszerűbb volt, mint vitázni velük, és így zavartalanul
járhattam az ösvényen.
– Részemről – morogta Elena az orra alatt –, ő ugyanolyan
bűnös, mint Gian.
Vadtűz kék szemek tekintettek rá. – Egyetértek, Vadász. De
hagynunk kell, hogy ez lejátszódjon – bizonyos szabályokat be

s
kell tartani.

l
– Ez olyan, mintha egy tábornok az embereit egy

be
alacsonyabb rendű katonára hagyná – közölte Titus, karjait
széles mellkasán összefűzve, izmai csak úgy duzzadtak inge
krémszínű vászna alatt. Ez a szín köszönt vissza a bal szárnya
Re
belső ívén, mielőtt lassan egy aranyló méz árnyalattá
sötétedett a repülőtollaknál, az átmenet olyan fokozatos, hogy
lehetetlen volt megmondani, hol végződik az egyik szín és hol
kezdődik a következő.
g
Jobb szárnya ennek pont az ellentéte volt: aranyló méz a
in

belső íven, ami tiszta krémszínű repülőtollakká változott.

– A Galéria egy egyedülálló építmény, ami számtalan
földrengést, vihart és esőt túlélt már – mutatott rá Favashi,
rn

ezzel egyetlen szó nélkül elbocsájtva Donaelt. – Ha túlélné ezt

a vihart, nem szükséges elpusztítani, még akkor sem, ha a
Luminatát eltöröljük a föld színéről.
Bu

– Egyetértek – jött a Tanács minden tagjától.

A Luminata mindeközben kezdett kissé zöldülni – és már
Donael sem volt olyan magabiztos a szekta szószólójának
önkéntesen magára vállalt szerepében. De azért ismét
megszólalt. – Nem hibáztathatnak mindannyiunkat néhány
ember cselekedetéért.
Alexander Donael felé fordult. – Egy valamiben igaza van.
El kellene különítenünk azokat, akik valóban a
lumineszcenciát keresik azoktól, akik csak azért vannak itt,
mert a Lumia biztos menedéket nyújt számukra az angyali
törvények elől.
– Elijah! – szólt Raphael. – Beszélnünk kell a halandó
nőkkel, akikre rátaláltunk.
– Megyek, idehozom őket – mondta Hannah, és egy
szárnycsapással eltűnt a teremből, csakhogy egyetlen perccel

s
később visszatérjen, így nyilvánvaló, hogy Josette és Sahar a

l
közelben voltak biztonságba helyezve.

be
Mindkettejük egyszerű, de gyönyörű ruhába volt öltözve,
amik egész biztosan Hannah-tól származtak; a hajuk szépen
befonva. Arcuk félelemtől merev, mozdulataik idegesek,
Re
ahogy Hannah-t követve közé és Elijah közé álltak.
– Felismeritek azokat a Luminatákat, akik meglátogattak
titeket? – kérdezte Hannah mindenféle bevezetés nélkül.
A nők remegtek.
g
– Nem esik bántódásotok – közölte Michaela. – A Tanács a
in

szavát adja nektek.

Josette borostyán tekintete azonnal Elenáéba fúródott.
Elena egy aprót bólintott felé.
rn

– Igen – suttogta a francia nő. – Felismerem azokat, akik

hozzám jöttek. – Egytől egyig megnevezte őket. – Önként
mentem bele – tette hozzá az igazságnak megfelelően. – Azt
Bu

mondták, utána elmehetek.

Üres helyek jelentek meg bizonyos Luminaták körül, ahogy
a társaik köpenysuhogás közepette elhúzódtak mellőlük.
Befejezve a felsorolást Josette odasúgott valamit Saharnak,
aki bólintott, és kihúzva magát elkezdte felsorolni a saját
listáját. – Ketten nem mondták meg a nevüket, azt mondták,
szólítsam Mesternek őket. – A két férfi leírása nagyon pontos
volt.
 Még több üres hely jelent meg.
Végül a nők tizenkét Luminatát jelöltek meg, Giant nem
számolva – aki úgy tűnt, hogy Majda és Jean-Baptiste
számára tartogatta szadizmusát.
Az arcokon már nyoma sem volt arroganciának, csak
rémületnek, ahogy a tizenkét megjelölt férfi engedelmeskedett
a parancsnak, és csatlakoztak vezetőjükhöz, mindannyian

s
letérdeltek és lehajtották a fejüket.

l
– Letévedtünk az ösvényről – suttogta egyikük. – Kérlek,

be
bocsássatok meg nekünk.
Elena felismerte a reszelős hangot. Gervais. A férfi, aki úgy
utalt a Luminata áldozataira, mint „szajhák és játékszerek”.
Re
Fogait összeszorítva, keményen megszorította Raphael kezét,
hogy nehogy leszúrja a gazembert, egyenesen a hazug száján
át.
A következő pillanatban vér fröccsent a férfi szájából.
g
Elena összerezzent és azon tűnődött, vajon ő dobta-e a
in

kést. Majd a férfi szeme vérezni kezdett, ahogy a fülei is. Elena
nem tudta, hogy a körben álló arkangyalok melyike tette ezt,
de ahogy a férfi teste rángatózva a földre esett, társai
rn

kegyelemért kezdtek könyörögni.

– Csendet! – Alexander hangja megtöltötte a levegőt,
minden más hangot elnémítva. – Nem érdekelnek a halandók
Bu

problémái, kivéve a saját területemen – jelentette ki –, de az

érdekel, hogy halandókat vámpírokká változtattak át engedély
nélkül, hogy halhatatlanokat gyilkoltak meg, és hogy a
Luminata minden felügyeleten felül állónak hitte magát.
Ennek ma vége!
– Először – zúgolódott Caliane – elő kell ásnunk a rothadás
minden darabját. Csak tizenhárman nem tehették ezt. –
Énekelni kezdett, egy kísérteties, ámde gyönyörű dalt, ami
könnyeket csalt Elena szemébe, és amitől Majda és Jean-
Baptiste egymásba kapaszkodtak.
Mondjuk a legérdekesebb hatása a Luminatára volt.
Úgy tűnt, jó páran kényszert éreztek rá, hogy
csatlakozzanak megjelölt testvéreikhez, páran, ahogy a vonzás
ellen küzdöttek, szó szerint négykézláb kúsztak oda, az arcuk
a rémület álarcává torzult, miközben Caliane elvette a szabad

s
akaratukat.

l
Először fordult elő, hogy Elena nem tudta magát rávenni

be
arra, hogy érdekelje. Ezek a férfiak ellopták mások szabad
akaratát; a büntetés megfelelt a bűnhöz.
Mikor a középen lévő csoport huszonhét főre nőtt és már
Re
egyetlen másik Luminata sem kúszott elő, Caliane abbahagyta
az éneklést. – Ezek azok, akik meggyalázták és megölték a
halandókat, és akik megölték azon vámpírokat és angyalokat,
akik nem néztek a másik irányba. – Egyik kezével intett, mire
g
huszonhat test, beleértve Gervais meg-megránduló alakját is,
in

hamuvá vált hatalma fehéren izzó ereje alatt.

Gian pislogás nélkül meredt arra a helyre, ahol addig társai
térdeltek.
rn

– Lehet, hogy te nem törődsz a halandók problémáival a

területeden kívül, Alex – mondta csendben Caliane –, de én
mindig hittem abban, hogy mi csak akkor uralkodunk, ha
Bu

bebizonyítjuk, hogy uralkodók vagyunk.

Fülében dübörgő szívvel, Elena nyelt egyet, hogy
megnedvesítse kiszáradt torkát. Jézus, Raphael. Édesanyád
nem szórakozik.
Túl öreg hozzá. Színtiszta könyörtelenség hallatszott a
hangjában. És a dala nem hazudik.
Oh, én nem sajnálom, hogy a gazemberek halottak.
 – Van egy második rétege is a rothadásnak – jelentette be
Elijah a döbbent csendben.
– Igen. Azok, akik tudtak róla, és nem tettek semmit, habár
ők maguk nem vettek részt benne. – India Arkangyala
végignézett a Tanácson. – Meg kell hoznunk bizonyos
döntéseket.
Bármi is történt ezután, az hang nélkül ment végbe, de

s
Elena érezte a levegőben a heves energiát, ahogy a Tanács

l
egymás közt beszélt a gondolataik segítségével. Caliane volt

be
az, aki végül kihirdette az ítéletet. – A Tanács döntésre jutott.
A Lumia továbbra is létezni fog, ahogy a Luminata is!
Senki sem lélegzett fel megkönnyebbülten, mert nagyon is
Re
tisztában voltak vele, hogy a kalapács még nem sújtott le.
– Csak azoknak a Luminatáknak engedélyezett a maradás,
akik az elmúlt ötven évben csatlakoztak a rendhez – úgy
ítéltük meg, hogy ezek a novíciák valószínűleg még nincsenek
g
megrontva a korrupcióval, és a legjobb reményt nyújtják a
in

Lumia jövőjére nézve. A többiek, örökre száműzve vannak

Lumiából.
Donael térdre hullott, arca sírás közeli állapotba torzult. –
rn

Kegyelem, úrnőm!
Caliane tekintetében nem volt sajnálat. – Ha valódban
keresed az utad és hiszel benne, nincs szükséged a Lumiára.
Bu

Meg fogod találni a lumineszcenciát egy sziklás hegycsúcson,

egy homokos talajon vagy akár egy szakadt kunyhóban is, az
erdő közepén. Nincs szükséged ennek a helynek a
komfortjára!
Ez kemény ítélet volt.
– Nincs fellebbezés – tette hozzá Charisemnon hajthatatlan
hangon.
 – És – mondta Alexander –, a Lumia innentől a Tanács
közvetlen felügyelete alatt lesz, egy angyalokból és
vámpírokból álló csoport fog figyelni rá, akik mindannyiunk
területéről származnak. A magánőrség fel lesz oszlatva.
– Ami a Luminatának adott jogot illeti, hogy összehívja a
Tanácsot – folytatta Neha –, továbbra is rendelkeztek a
joggal, habár nem valószínű, hogy hasonló probléma

s
felmerülne a közeli jövőben. Addigra, mire ez megtörténik, a

l
Tanács reméli, hogy a Luminata ismét a helyes ösvényen jár

be
majd.
Raphael, a falusiak! Ígéretet tettünk.
Bízz bennem, én Elenám.

akiket szeretett.
Re
Mindig. Nem csak a saját életével, de mindazok életével is,

Volt még pár megjegyzés a Tanács részéről. Úgy tűnt, hogy

a dolgok kezdenek lenyugodni, mikor Raphael ismét
g
megszólalt. – Nem hagyhatjuk így a dolgokat a faluban, ahogy
in

most állnak.
– Nem mindannyiunk gyengéje a halandók sorsa – felelte
Michaela negédes méreggel a hangjában.
rn

Hála Istennek, gondolta Elena magában. Michaela már

túlságosan megkedvelhetően viselkedett. Jó tudni, hogy még
mindig egy ribanc.
Bu

– Ez egy csak és kizárólag halandók lakta falu.

Ez a tény, számos grimaszt okozott.
– Olyan egyensúlytalanság, ami elterjedhet. – Alexander
Caliane-ra nézett.
Ősi társa bólintott. – Ilyen kiegyensúlyozatlanság tömeges
vérontáshoz vezetett a múltban. Mikor elkülönítesz egy
csoportnyi prédát, az meghívás egy bizonyos vámpírosztály
számára.
 – Te vagy az, aki észrevetted a problémát – mondta Astaad
Raphaelnek. – Tudsz rá megoldást is?
– A vámpírok és angyalok, akik őrzik és felügyelik a
Lumiát, a faluban építsenek maguknak otthont. Nincs rá
szükség, hogy a barakkokban maradjanak – bármilyen
szabályokat is hozott az utóbbi időben a Luminata, az sosem
volt szokásban, hogy az őrök is cölibátusi fogadalmat

s
tegyenek.

l
Alexander felnevetett, a hang visszhangzott az Átriumban.

be
– Biztosan tudom, hogy soha egyetlen harcosom sem
jelentkezett volna önként őrszolgálatra, ha az követelmény lett
volna!
Re
– Charisemnon – szólt Raphael –, kimondottan vágysz rá,
hogy te magad urald a várost? Ez mihozzánk képest extra
munkát fog jelenteni számodra.
Okos, Raphael. Csak azért fogalmazott így, mert ha
g
Charisemnon átveszi a várost, meg kell osztania a figyelmét,
in

mikor Titus a határainál gyülekezik.

– Nem – legyintett Charisemnon. – A felügyelőbizottság
képes kezelni a várost.
rn

– Le kell mondanod a jogaidról – mondta Elijah, olyan

simasággal véve át a stafétát, ami arról árulkodott, hogy
pontosan tudja, mit csinál Raphael. – Máskülönben azzal
Bu

vádolhatnak, hogy ellopjuk a földjeidet.

– Mikor váltál ilyen szőrszálhasogatóvá, Eli? –
Charisemnon hangsúlyától Elena pislogott – mert nyilvánvaló
volt, hogy a két férfi valaha barát volt. – Nos, legyen,
lemondok minden uralkodói jogomról a faluval kapcsolatban,
amit a Menedékben tartott térképen lévő határok jelölnek.
 – Nem lesz a Lumia része – közölte Raphael. – Ennek
világosnak kell lennie. Sosem ismétlődhet meg egy tényleges
uradalom létrejötte.
– Egyetértünk. – Úgy tűnt, mintha minden egyes
arkangyali hang egyszerre mondta volna ezt, egyesült erejük
olyan heves volt, hogy megfájdította Elena tüdejét, mert a
teste egy pár másodpercig azért küzdött, hogy elég oxigénhez

s
jusson.

l
– Az embereink ott fognak élni, és irányítják majd a

be
települést – tette hozzá Favashi. – Össze kell állítanunk egy
csoportot, akikben megbízunk. – Grimaszolt. – Jobb lenne, ha
valaki olyan állna a központban, aki elég idős és megfelelő
Re
bölcsességgel rendelkezik.
– Uram – jött Aodhan halk hangja. – Ha javasolhatom a
Kolibrit.
Na, erre nem számított Elena. Illium anyja borzasztóan
g
tehetséges volt, és a belőle áramló jóság valósággal
in

körüllengte, de a lelke mélyen össze volt törve. – Biztos vagy

benne? – suttogta. – Mindig azt hittem, hogy szüksége van a
napirendre. – Mióta Illium aláhullott az égből, a Kolibri
rn

gyakrabban jött New Yorkba, de még akkor is hajlamos volt

ragaszkodni az ismert emberekhez és helyekhez.
– Így is van – felelte Raphael ráncba szaladt homlokkal. –
Bu

Miért javaslod őt, Aodhan? Tudod, hogy nem fogja elhagyni a

menedéket egy bizonyos időnél hosszabb távra.
– A Kolibri kényszert érez arra, hogy segítsen másokon –
felelte Aodhan. – És nem kell folyton a faluban lennie –
évente többször is visszatérhet a Menedékbe. A falu lakóinak
meggyógyítása célt ad majd neki.
Abban a pillanatban valami hangtalan eszmecsere zajlott le
Aodhan és Raphael közt, és Elena bár tudta, hogy lemarad
valamiről, mégsem kérdezett rá. Mikor Illium azt akarja, hogy
ő is tudjon róla, el fogja neki mondani. Addig is, megtartja
magának a tanácsát. De valamit azért még hozzá akart tenni.
– Ha őt javaslod, győződj meg róla, hogy lesznek segítői.
Egy bólintás, majd Raphael a Tanácshoz fordult. A
javaslata döbbenetet okozott… majd lassú és megfontolt
egyetértést. Végül az a döntés született, hogy felajánlják a

s
Kolibrinek a feladatot, és bárkit magával hozhat, akit csak

l
szeretne. Habár gyakorlatilag ő Raphael uradalmának része

be
volt, senki sem tűnt úgy, mintha aggódna amiatt, hogy majd
részrehajló lesz.
– A Kolibri a saját világában él – suttogta Neha. – Nem fog
politizálni. Re
Úgy tűnt, hogy így lesz. A Tanács egymás után távozott,
miután elrendelték a száműzött Luminatáknak, hogy szedjék
össze a dolgaikat, és amint a vihar elhalad, készüljenek fel a
g
távozásra. Neha gondoskodik Ibrahimról, megkérve Hiran
in

tábornokot, Valeriust és Xandert, hogy vigyék a sebesült férfit

a lakosztályába. Laric a paciensével tartott.
Caliane volt az utolsó távozó. Raphael kezét megérintve így
rn

szólt. – Ne hagyd, hogy a halál határozzon meg téged, fiam.

– Gian ellenetek követte el a bűnét – mondta Raphael
Elena nagyszüleinek, miután a férfi anyja elhagyta a termet,
Bu

magukra hagyva a hatosukat. – Tiétek a jog, hogy döntsetek a

büntetéséről.
Elena látta, ahogy düh tölti el nagyapja tekintetét, látta
megvillanni agyarait. De mikor Gian felé indult volna, Majda
a férfi mellkasára helyezte egyik kezét és megrázta a fejét. –
Mi nem ő vagyunk – suttogta Jean-Baptiste-nak. – Az
arkangyal tanácsa nem az unokánk férjének szólt, hanem
nekünk. Mi nem ő vagyunk! Mi nem kínzunk. Minket nem
részegít meg a csúfság és az erőszak. – Majda hangja
remegett. – Mi szeretünk. Ez az, akik vagyunk!
Jean-Baptiste remegett, de kényszerítette magát, hogy
levegye tekintetét Gian rángatózó testéről. – Arkangyal –
mondta rekedten, miközben tekintete összekapcsolódott a
feleségéével. – Nagy szívességet kérnék. Fogság, nem halál. –
Csak a fejét rázta Majdának, mikor az kinyitotta a száját. – Mi

s
talán nem ő vagyunk, de azért azt sem érdemli meg, hogy

l
gyorsan haljon meg. Az túl nagy könyörület lenne.

be
– Fogság. Úgy lesz! – Raphael Gianra nézett. – Ugyanannyi
ideig nem fogsz szabadon repülni, mint amennyi időre te
bebörtönözted minden egyes áldozatodat, az időszakok
Re
összeadódnak. Majd ha letelt, akkor fogják eldönteni, hogy
megérdemled-e a halál irgalmát.
Gian felüvöltött. – Nem! Én vagyok a Luminata! Én
vagyok…
g
Egy halvány erőlöketet küldve felé, Raphael
in

öntudatlanságba küldte a férfit. – Aodhan, vidd egy üres

szobába és zárd be oda, míg indulunk! Állj őrt! Magunkkal
fogjuk vinni, és ugyanaz alatt az ég alatt fogja tölteni fogságát,
rn

ahol Majda és Jean-Baptiste vére szabadon repül.

Mennydörgés csattant fölöttük, de mikor Elena felnézett az
Átrium csodálatos módon egészben maradt üvegkupolájára,
Bu

nem látta a villám villanását a viharos fekete égen. A vihar

elvonulóban volt. Raphael órákon belül Kína felé veszi az
irányt… a Halál Arkangyalának területére repülve.
 45. Fejezet

Vigyázz magadra, Arkangyal! Vagy levadászlak.

s
Elena e szavakkal búcsúzott Raphaeltől, mielőtt ő felszállt

l
volna a repülőre, hogy New Yorkba repüljön, Raphael pedig

be
visszafordult, hogy csatlakozzon a tanács többi tagjához.
Mint mindig, a férfi csak mosolygott és megcsókolta. –
Nem mernék megsérülni. Vigyázz a városomra, hbeebti.
Re
Vigyázni fog, méghozzá képességei legjavával.
Elfordulva a magas Torony erkélyének szélétől, ahonnan
Elena azóta kutatta az eget Raphael után, hogy aznap reggel
korábban megérkezett, Elena az ajtóban álló nőre nézett.
g
Majda és Jean-Baptiste vele tartottak New Yorkba, és egy kis
in

ideig még maradnak, de Elena gyanította, hogy később azért

majd visszatérnek Marokkóba, arra a helyre, ami az otthonuk.
A szomorúság nagyon meglátszott Majda arcvonásain;
rn

azóta ott volt, mióta a repülőn Elena mesélt neki Marguerite-

ről, a kisbabáról, akivel Majda elmenekült, hogy megóvja. –
Jean-Baptiste azt mondta nekem, hogy ha ő valaha is eltűnne,
Bu

akkor meneküljek – mesélte Majda az első könnyzápor után.

– Csak fussak, és meg se álljak.
– Azért mentél Franciaországba, mert az volt az ő
szülőföldje?
Örömtelen mosoly jelent meg a nő arcán. – Nem. Az
túlságosan könnyűvé tette volna Gian számára, hogy kövesse
a nyomunkat. A férjem, habár olyan franciás neve van, az
amazóniai dzsungelben született, tudós szülők gyermekeként.
Véletlenül kötöttem ki Franciaországban, és azért maradtam,
mert a kisbabámnak otthon kellett.
A kettősük nem sok mindent mondott Majda menekülése
mögött rejlő részletekről. Lett volna idejük rá a Luminában,
de Majdának és Jean-Baptiste-nek szükségük volt arra az
időre, hogy hozzászokjanak a szabadsághoz, és hogy több
évtizednyi kínzás után csak egymással legyenek. Majda csak

s
egyetlen dolgot kérdezett, méghozzá azt, hogy Elenát miért

l
Elenának nevezték el.

be
– Te utánad kaptam a nevem – felelte Elena. – Apám
választotta a születési anyakönyvi kivonatomon lévő nevet, de
majdnem biztos vagyok benne, hogy anyám azért biztosra
Re
ment, hogy azt a nevet Elenának lehessen rövidíteni.
Ez ismét megríkatta Majdát. – Sana Alayna – suttogta. –
Ezt a nevet használtam Párizsban – a legtöbb ember, aki
ismert, Alaynának hívott. Egy gyermeknek, ez nagyon
g
hasonlíthatott az Elenára.
in

Elena kényszerítette magát, hogy ne kutassa az eget tovább

az arkangyala után, hiszen tisztában volt azzal, hogy még
messze túl korai viszontlátni őt, és az ajtóhoz sétált, hogy
rn

csatlakozzon nagyanyjához. Mint ahogy a legtöbb szárny

nélküli lény, Majda sem szeretett kijönni a korlát nélküli
balkonra, ahonnan, amikor a szél feltámadt, könnyen
Bu

lesodoródhattál, ha nem vigyáztál. – Szeretném, ha

találkoznál valakivel, Majda.
A gyönyörű nő, akinek a haja csak egyetlen árnyalatnyival
volt aranyszínűbb Elenáénál, ujjhegyeivel megérintette Elena
arcát. – A nagyanyád vagyok, gyermek.
– Tudom – nézett rá Elena egy szégyenlős mosollyal. – De
annyi idősnek látszol, mint én. Kicsit nehéz feldolgoznom a
dolgot. – Elena nem volt róla meggyőződve, hogy valaha is
képes lesz bárhogy másként szólítani Majdát, mint a nevén.
Majda arckifejezése megváltozott, milliárdnyi érzelemmel
volt tarkítva. – A szüleim nem akarták, hogy hozzámenjek
Jean-Baptiste-hoz – mondta Elenának, miközben
végigsétáltak a folyosón. – Ő vámpírnak ugyan fiatal volt, de
attól még vámpír volt. Ők ismertek egy nőt a szomszédos

s
faluban, akit elhagyott a vámpír férje, miután a nő kezdett

l
megőszülni.

be
– Sajnos ez még mindig megtörténik – Ez volt az, ami
miatt Elena leginkább aggódott, mikor a testvéréről, Beth-ről
volt szó. De Bethie nem várt belső erőre tett szert a lánya
Re
születésével. Elena nem gondolta, hogy ez az új, vadul
védelmező Beth megtörne, még akkor sem, ha Harrison
felszívódna. Nem mintha Beth vámpír férje úgy tűnne, mintha
valaha is képes lenne ilyesmire – rettegett attól, hogy idővel
g
elveszíti a nőt, minden tettében megbánás volt.
in

Harrison előbb vált vámpírrá, habár ő és Beth megegyeztek

abban, hogy várnak, míg mindkettőjüket elfogadják. Harrison
türelmetlen lett, nagyképű. És az örökkévalóságig fog érte
rn

fizetni. Mert Elena kicsi húga sosem válhat vámpírrá – a teste

elutasítaná a változást, méghozzá egy gyomorforgató,
fájdalmas módon. Elenának egy nap végig kell néznie, ahogy a
Bu

kishúga örökre lehunyja a szemét, hogy Beth teste nem lesz

képes tovább fenntartani az életet.
Még csak rágondolni is fájt.
– Te mégis hozzámentél Jean-Baptiste-hoz – felelte az
anyja anyjának.
– Szeretem őt, azóta szeretem őt, hogy először egymásba
ütköztünk a piacon. – Majda a szívére fektette kezét. – Olyan
érzés volt, mintha megtaláltam volna a lelkem hiányzó
darabját.
– Tervezted, hogy jelentkezel arra, hogy vámpírrá válhass?
Bólintott. – De nem vártuk, hogy elfogadnak – Jean-
Baptiste maga is fiatal vámpír volt, még nem volt joga arra,
hogy szívességet kérjen egy erőteljes angyaltól. – Majda
megérintette Elena szárnyát, tűnődés villant a tekintetében. –

s
És, hacsak belegondolok, hogy most már egy angyal van a

l
családban.

be
– Nem csak egy – mutatott rá Elena. – Raphael és Caliane
is ott van nektek.
Majda halkan felnevetett, ahogy leeresztette a kezét, de a
Re
szomorúság sosem fakult meg. – Azzal a tudattal házasodtunk
össze, hogy én lehet, hogy egy halandó élethossz után
elhagyom őt – és én mindennél boldogabb voltam attól a
tudattól, hogy sosem kell aggódnom a halála miatt. A férjem
g
számára… nehéz volt.
in

– Mert ez nehéz – felelte Elena, Sarára, Bethre, Zoéra,

Maggie-re, Deaconra, Ransomra… és a többiekre gondolva.
Oly sok erős, egyedülálló élet, ami egy nap már nem létezik. –
rn

De a barátom, Sara rámutatott arra, hogy a halhatatlanok

veszélyes életet élnek. Tudván azt, hogy én valóban
meghalhatok ő előtte, segített feldolgozni a helyzetet.
Bu

Majda komoly pillantást vetett rá, mielőtt az ajka felfelé

rándult. – Természetesen igazad van. – Megrázta a fejét. – A
szüleim már eltávoztak, de nem mintha Jean-Baptiste és
nekem könnyű életünk lett volna az elmúlt hat évtizedben. –
Az a száraz tónus, ahogy ezt az egészet közölte vele, rettentő
sokat elárult Elenának nagyanyja erejéről.
– Mikor vált Gian a megszállottaddá? – kérdezte, mivel úgy
érezte, nagyanyja ma képes erről beszélni.
 – Próbált nekem udvarolni egy hónappal az esküvőm után
– ölelte át magát Majda, a karjait dörzsölgetve. – Először
kedves voltam. Úgy gondoltam, egyszerűen csak nem jött rá,
hogy férjnél vagyok, így mondtam neki, hogy friss házas
vagyok, és hogy tisztelem a férjemet. – Kifújta a levegőt. – Ezt
azért tettem hozzá, mert voltak nők, akik nem tisztelték a
férjüket, mikor angyalok hívták őket az ágyukba.

s
– Angyal gruppik.

l
– Igen, így hívják manapság őket? Mi angyal-ittasnak

be
hívtuk őket. – Majda beszállt a felvonóba vele, Elena pedig
megnyomta a gombot a földszintre. Ez volt az a szint, amit
mostanában, hogy szárnya volt alig látogatott – de ma nem
szállt volna át az égen. Re
– Persze – tette hozzá Majda –, nem csak a nők voltak
azok, akik megittasodhattak az angyaloktól, habár arról nem
beszéltünk az én időmben.
g
– Gondolom Gian nem hagyott fel az erőfeszítéseivel, hogy
in

megnyerjen magának?
– Nem, nem tette – felelte Majda Elena meglepetésére –,
és szerintem ő az egyike volt a jobb angyaloknak azon a
rn

helyen. – Grimaszra húzódott a szája. – Majd Jean-Baptiste

egy nap dühösen jött haza. Gian behívatta őt az irodájába, és
pénzt ajánlott neki, ha lemond a rám való jogairól. – Majda
Bu

remegett. – Mintha csak egy tárgy lennék, amit adnak és

vesznek.
– Rohadék! – A mély, sötét lyuk, ahová Raphael behajította
Giant, nem volt elég kemény büntetés, legalábbis Elena
részéről. Talán a patkányok bejutnak abba a lyukba és zabálni
kezdik. Legalább nem tudta az erejét használni, hogy
megszökjön.
 Bármi, amit eltalál, csak rázuhan, péppé lapítva őt. Persze,
ezt nem bízták rá a szerencsére. Illium segített bedrótozni azt
a lyukat kamerákkal és mikrofonokkal, így a Torony képes
megfigyelni, és biztosak lehetnek abban, hogy Gian nem talál
valami kiutat.
És minden egyes lélegzettel, amit beszív, a Luminata
korábbi vezetőjének be kell lélegeznie a keserű tudatot is,

s
hogy ugyanoda van eltemetve, ahol az áldozatai – és az

l
unokájuk – szabadon jár. Majda és Jean-Baptiste azt kérték,

be
hogy ne mondják meg nekik, hogy a területen pontosan hol
van bebörtönözve Gian; nekik elég az is, hogy megfizet a
bűneiért – esélyt sem akarnak arra, hogy Gian börtönéül

lennének vele.
Re
választott hely megszállottjai legyenek, hogyha tisztában

Majda hangja tört be Elena gondolatai közé, ahogy a másik

nő folytatta a történetet. – Fiatal voltam, és attól tartottam,
g
hogy a férjem majd engem okol Gian érdeklődéséért. Sok férfi
in

azt tette volna. – Hangja pragmatikus volt, érzelmektől

mentes, egy olyan nőé, aki túl sok igazságtalanságot látott
ahhoz, hogy meglepődjön rajta. – De ő nem tette. Azt mondta,
rn

tudja, hogy sosem becsteleníteném meg a fogadalmunkat,

hogy a becstelenség Gian bűne és egyedül Giané. És ugyanezt
belemondta Gian arcába is.
Bu

– Nagyapának van bátorsága – mondta Elena, majd

megrázta a fejét, ahogy kiléptek a felvonóból. – Na igen, őt
sem tudom Nagyapának hívni. Túl dögös hozzá. – És ez volt
az a gondolat, amitől frászt kapott, de nehéz volt figyelmen
kívül hagyni, mikor a Toronyban a többiek folyton felhívták rá
a figyelmét.
Majda meglepődve nevetett fel. – Már így is rajong érted,
ugye tudod? – Mélyen elmosolyodott, és ez a mosoly szomorú
szemeit is elérte. – Nem csak azért, mert a gyermekünk
gyermeke vagy, hanem mert oly sok bátorság és tűz van
benned.
– Egyértelmű, hogy bejönnek neki a bátor és tüzes nők –
felelte Elena a nőnek, akinek mindkettőből hihetetlen forrásai
lehettek, hogy túlélje az évtizedeket, amiket rabként töltött.
Majda tekintete még jobban felcsillant. – Egyértelmű.

s
Elena üdvözölte Suhanit, miközben átvágtak az

l
előcsarnokon, elméje visszaugrott az első találkozójukra –

be
azon a napon az élete örökre megváltozott. – El tudom
képzelni a többit – mondta, miután Suhani mosolyogva
visszaintegetett nekik, a recepciós büszke volt rá, hogy ő volt
Re
az első személy, akivel Elena a Toronyban beszélt, nem
számítva Dmitrit, aki az ajtóban állt azon a sorsdöntő napon.
– Gian továbbra is fenntartotta a nyomást…
– Nem – szakította félbe Majda. – Visszavett, és azt hittük,
g
hogy elfogadta az elutasítást. – Nagyot kortyolt New York
in

levegőjéből, ahogy kiléptek a napsütéses délelőttbe, a város

zajai megtámadva az érzékeiket. – A város, amiben élsz,
különleges. Olyan nagy és kaotikus, és mégis olyan élénk
rn

mintázata van a káosznak.

Elena érezte a remény felvillanását. – A maradáson
gondolkodsz?
Bu

– Igen. – A felhők visszatértek. – Hamarosan

meglátogatjuk a falunkat, de úgy megyünk oda, hogy
tisztában vagyunk azzal, a legtöbb ember, akit szerettünk, már
távozott az élők közül. És az emlékeink örökre fájdalommal és
félelemmel lesznek összefonódva.
Kinyúlt, hogy megfoghassa Elena kezét. – Ez a hely, a mi
unokánk otthona, és ez új. Mi is megújulhatunk itt –
mosolyodott el. – A szerelmünk a régi – az sosem halványult.
De az utunk új. – Kíváncsian nézett a nagy járműre, ami épp
most állt meg a Toronyhoz vezető út végénél.
Egy Hummer terepjáró volt, amit már kibeleztek, így a
hátulja nyitott volt, csak merevítő fémrudak nyújtottak
kapaszkodót. – Szárnyak – mondta Elena, hátrabökve, hogy a
sajátjaira mutasson. – Veled akartam utazni, és ez volt a
legjobb megoldás. – Körbepillantott. – Hol van Jean-

s
Baptiste?

l
– Hamarosan itt kéne lennie – felelte Majda. – Mondtam

be
neki, hogy találkozni akartál – de barátra lelt egy vámpírban,
akinek olyan a hangja, mint a folyékony muzsika, mikor
beszél. Dmitrivel voltak, mikor otthagytam őket.
– Janvier? Re
– Igen, Janvier. – Majda szeme felcsillant. – Annak még a
csontjaiban is sárm van, pont mint Jean-Baptiste-nak. – A
csillogás erősödött. – Te még nem láttad, mert annyira dühös
g
volt, de szerintem mikor majd előbukkan, meg fogod érteni,
in

hogy esélyem sem volt, mikor úgy döntött, hogy én voltam a

neki szánt nő.
Elena elvigyorodott, ahogy elképzelte a nagyapját, mint
rn

meggyőző, magabiztos, hízelgő csábítót. – Ti ketten

összeillettek. – Épp ahogy ő összeillett Raphaellel, Janvier
pedig Ashwinivel.
Bu

– Igen. – Visszanézett a Torony ajtajára, mintha a férfit

keresné, Majda így szólt: – Fájdalmas számára Marguerite-ről
beszélni, így inkább elmondom neked, amit tudnod kell,
mielőtt még megérkezik.
– Nem muszáj…
– Része a történetednek, azeeztee…
 Elena nem hallotta a többit az őt megrohanó érzelmektől, a
szíve mint egy tornádó a mellkasában. – Senki nem hívott így
két évtizede.
– Emlékezett rá? – jött a rekedt suttogás. – A drága
kicsikém emlékezett?
Elena bólintott. – Az anyja csókjaira, arra, hogy milyen lágy
hangod volt, mikor vele beszéltél, a szavakra, amit

s
leggyakrabban használtál.

l
Könnyek csillogtak Majda szemében. – Nem hitte magáról,

be
hogy elhagyták?
– Nem – ráncolta össze a szemöldökét Elena. – Úgy nőtt
fel, hogy azt hitte, meghaltál egy buszbalesetben, és a tested
elmosódott. Re
– Constance nővér – suttogta remegő hangon. – Megtette,
amit kértem, biztosan a buszbalesetet használta ürügyként,
mikor az pont a megfelelő időben történt. – Zokogás törte
g
darabokra a szavait.
in

Elena még csak nem is hezitált. Odahajolt és a nőt, aki a

nagyanyja, a karjaiba vette. És arra gondolt – ő olyan apró.
Mint a saját anyja volt. Elena Jeffrey-től örökölte a
rn

magasságát. Majda köré hajtotta a szárnyát, hogy eltakarja a

kíváncsi szemek elől, csak ölelte a nagyanyját, ahogy Majda
zokogott elvesztett gyermekéért, aki abban a tudatban nőtt fel,
Bu

hogy az anyja mélységesen szerette.

– Gian egy évig békén hagyott – suttogta Majda egy kicsivel
később, a zokogástól kissé reszelőssé vált a hangja, és a karjai
még mindig Elena körül voltak. – Azt hittem, továbblépett, de
nem így volt. És mikor teherbe estem, feldühödött, habár nem
jöttem rá addig, míg el nem kapott. Egy másik Luminatát
annyira megvert, hogy hónapokig tartott neki helyrejönni.
 – Francba. – Azok az angyalok mind legalább ezer évesek
voltak, a hozzátársuló gyógyulási képességekkel, ami azt
jelenti, hogy Gian valakit cafatokra vert. Ahogy majdnem
Ibrahimmal is tette. Az angyal ansharában maradt Laric
figyelő tekintete alatt, a gyógyító úgy döntött, hogy a
Lumiában marad, míg Ibrahim felgyógyul. Megkapta a Tanács
engedélyét, hogy utána is a Lumiában maradhasson, de úgy

s
döntött, hogy inkább a Menedék és a Medica felé veszi útját,

l
ahol Keir már fel is ajánlott neki egy állást.

be
– Bátor leszek – mondta a férfi nekik, a némanyelvet
használva. – Meg fogom próbálni. Nem akarok olyanná válni,
mint a Luminata, annyira magamba zárkózni, hogy többé már
nem látom mások értékét. Re
Elenának szándékában állt kapcsolatba lépni Jessamyval,
és szólni a nőnek, hogy Laricnak talán szüksége lesz az ő
gyengéd kedvességére és iránymutatására. De ma, Elena
g
figyelme azon a nőn volt, aki végtelen szörnyűségeket élt túl.
in

– Gian nem jött a közelembe, míg terhes voltam – mondta

neki a nagyanyja. – Elborzasztotta a gondolat, hogy Jean-
Baptiste gyermekét hordom. De két héttel azután, hogy a
rn

babánk megszületett, miután elrendeztük a vitánkat a nevével

kapcsolatban – Jean-Baptiste Marguerite-nek akarta hívni,
míg én inkább a Taliyah nevet részesítettem előnyben – a
Bu

férjem eltűnt.
Majda elhúzódott, az arcát könnyek áztatták, de a tekintete
tiszta volt. – Kerestem őt, mind kerestük, sosem hittük, hogy
az angyalok olyan messzire mennének, hogy ártsanak egy
Favashi Arkangyalhoz hű vámpírnak – míg Gian el nem jött a
szüleim házába, és ajánlatot tett nekem: úgy gondoskodna
rólam, mint egy hercegnőről, ha a szeretője lennék. Csak el
kell hagynom hozzá a lányomat.
 Ökölbe szorított kézzel szűrte a következő szavakat. –
Gondoskodott róla, hogy rámutasson, a férjem többé már
nem probléma. Akkor már tudtam, hogy Gian kapta el őt.
Akkorra már halottnak hittem Jean-Baptiste-ot. És tudtam,
hogy a babám egy másik olyan probléma volt, amit Gian végül
vagy eltávolítana… vagy ártana a babámnak. Csak azért, mert
ő a férjem gyermeke.

s
Majda tekintete többé már nem volt megtört; csak düh volt

l
benne. – Gian azzal gúnyolt minket, hogy téged is elkap. A

be
lányomnak hívott.
– Az a seggfej, már nem gúnyol senkit.
Nagyanyja keményen bólintott, ez a lágy nő, akinek

minden hatalom.
Re
kétségkívül acélból volt a magja. – Nem, de akkor nála volt

– Így elmenekültél. – Elena el sem tudta képzelni a nő

félelmét és fájdalmát.
g
– Még nem épültem fel teljesen a szülésből, de a szüleim
in

sürgettek, hogy induljak, az utolsó fillérüket is nekem adva, és

mindannyian mindent megtettek, hogy eltitkolják a
távozásomat, időt adva, hogy egérutat nyerjek. – Majda egész
rn

testében remegett. – Gian később elmondta nekem, hogy

mindkettejüket megverte, mikor nem mondták meg neki,
hogy hová mentem, olyan komoly sérülésekkel hagyva ott
Bu

őket, hogy meghaltak volna, ha nem lettek volna a

szomszédok, akik ápolják őket. Azt mondta, ez az ő
odaadásának jele volt.
Elena nagyanyja úgy nézett ki, mint aki köpni akar. –
Megtanultam, hogyan gondoskodjam az én gyönyörű
Margueritemről a saját anyám nélkül és úgy, hogy a
szívszerelmem valószínűleg halott, összehoztam egy életet
magamnak és a babámnak Párizsban, azt hittem biztonságban
voltunk, ahogy totyogóssá vált, aki olyan édesen beszélt
velem… majd egy nap megláttam egy angyalt, aki engem
figyelt.
A fagyos félelemre emlékezve elfehéredett az arca. – Úgy
gondoltam, csak bolond vagyok, de akkor is, az éjszaka
közepén kivittem Marguerite-et a lakásunkból, és egy olyan
helyre rejtettem, ahol figyelhettem az apartmant. Azt

s
mondtam Marguerite-nek, hogy ez egy játék.

l
Elmosolyodott. – Az én drágám olyan jó volt, szépen

be
játszott a játékaival, és sosem panaszkodott, még akkor sem,
mikor rájöttem, hogy elfelejtettem bepakolni a kedvenc
nasiját. És még akkor sem, amikor elmondtam neki, hogy
Re
nem tudunk visszamenni a lakásunkba, mert egy rossz angyal
figyeli. Inkább egy templomba vittem a gyermekemet, ahol
tudtam, hogy az apáca kedves volt.
Az öklével dörzsölte a mellkasát a szíve fölött. –
g
Búcsúcsókot adtam az én azeezteemnek, majd azzal a
in

szándékkal menekültem el, hogy olyan messzire csalom a

vadászokat Marguerite-től, amennyire csak lehetséges.
Törökországban értek utol.
rn

Szorosan lehunyva szemét, Majda gyors ritmusban

kapkodta a levegőt. – Egyszer megszöktem a Lumiából. Gian
utána láncolt a falhoz a föld alatt. Szörnyű volt látni Jean-
Bu

Baptiste-ot, azt nézni, ahogy Gian hogy vezeti le féltékeny

dühét a férjemen, de látván, hogy még mindig életben van,
erősen is tartott.
– Miért van Jean-Baptiste még mindig életben?
– Eleinte azért, hogy Gian a saját örömére
kegyetlenkedhessen vele. Később azért, mert Gian azt akarata,
hogy szenvedjünk – Én azáltal, hogy végignézem, ahogy
bántják a férjemet, Jean-Baptiste-nek pedig végig kellett
néznie, ahogy Gian…
A düh tüze száguldott végig Elena erein azokra a szavakra,
amiket a nagyanyja nem mondott ki, az atrocitásoktól,
amikről nem számolt be. – Nem kell elmondanod nekem. El
tudom képzelni.
– Mikor azt hittem, hogy megtörök – mondta inkább a

s
nagyanyja –, a férjemhez beszéltem, és nem számított,

l
bármennyire is lesoványodott, vagy mennyire gyötörte a

be
fájdalom, arra biztatott, hogy gondoljak a lányunkra, aki
szabadon nő fel, a fényben. Tudtuk, hogy Gian nem találta
meg őt – sosem lett volna képes megállni, hogy eldicsekedjen
vele. Re
Puha kezébe fogta Elena arcát. – Most majd rád fogunk
gondolni. A lányunk lányára.
– Anyám szeretett táncolni – mondta csak úgy Elena, épp
g
mikor Jean-Baptiste kilépett a Torony ajtaján, a haja fénylő
in

arany volt. – Mikor kicsi voltam, néha az esőben táncoltunk,

és a pocsolyákban játszottunk. – Fájdalmas volt Marguerite-
ről beszélnie, de megérte, hogy láthassa az éhes örömöt Majda
rn

szemében.
Tovább beszélt, miután beszálltak a terepjáróba.
A nagyszülei csak úgy szívták magukba a történeteit, egyre
Bu

több és több kérdést téve föl az anyjáról. Elena mindenre

válaszolt, sokszor azon kapva magát, hogy mosolyog, ahogy
olyan alkalmakról mesélt, amiket szinte már el is felejtett –
mint a mikor az anyját és Beth-t kacagva találta együtt, ahogy
Beth „segített” neki tortát sütni. – Azt leszámítva, hogy a
keverék nagy része Beth arcán volt – mondta nevetve.
– Szeretnék találkozni a másik unokánkkal – közölte Jean-
Baptiste. – Szerintem készen állunk rá.
 – Épp oda tartunk most. – Tíz perccel később, jobbra intett
a fejével. – Ez az ő háza. – Ez volt az az otthon, ahová Beth
anélkül költözött át, hogy szólt volna Elenának, míg be nem
költözött.
– Ennek elég nagy ajtajai vannak számodra – mondta a
húga, mikor végül üzenetet küldött Elenának, amiben arra
kérte, hogy látogassa meg. – Harrison választotta a másik

s
házunkat, és nem hagyta volna, hogy átalakítassam. Így

l
elköltöztem.

be
Elena szíve szinte felrobbant – sosem várt olyan makacs
eltökéltséget a kishúgától. Ahogy Harrison sem. De a vámpír
összeomlott és az egész család most a kétszintes Lenox Hill-i
Re
házban él, amit Beth választott.
Elena felajánlotta, hogy annyi pénzt ad Beth-nek,
amennyire csak szüksége van, hogy kifizesse, amiről Elena
úgy gondolta, hogy hatalmas jelzálog, tekintve a ház
g
elhelyezkedését. Már korábban elindított egy rendszeres
in

átutalást Beth számlájára, így a húgának nem kellett anyagilag

a férjére támaszkodnia. Az egyetlen oka annak, hogy nem
adott Beth-nek egyszerre egy nagyobb összeget, az az volt,
rn

hogy míg Bethie nagyszerű anya volt, nem bánt túl jól a
pénzzel.
De a húga csak a fejét rázta. – Apu fizette – mondta, türkiz
Bu

szeme sötét, ahogy Elenáéba nézett. – Ő nem olyan rossz,

Ellie. Téged is szeret. Megmondtam neki, hogy miért akarok
költözni, és nem is vitázott, csak megírta a csekket.
Az, hogy Elenának és Jeffrey-nek komplikált volt a
kapcsolatuk, az erősen alábecsüli a helyzetet.
– Beth erős – mondta Elena a nagyszüleinek. – Erősebb,
mint amit hosszú ideig gondoltam, de ő a családunk kisbabája
is. – Nem Jeffrey új családjáé, hanem az eredeti hatosuké.
 – Értem, Elena – felelte Majda. – Óvatosan bánunk majd
vele.
Elena szólt a húgának, hogy majd jönnek, így Beth az
ajtóban várta őket, széles mosoly az arcán, egy kedves
virágmintás ruhába bújva, nagy szoknyával. – Ők azok? –
kérdezte izgatottan, mielőtt odarohant, hogy először Majdát,
majd Jean-Baptiste-ot is meleg ölelésébe zárja. – Olyan

s
boldog vagyok, hogy találkozhatok veletek!

l
Mindkét nagyszülő őszinte örömmel mosolygott.

be
Beth-nek ilyen hatása volt az emberekre.
– Helló, Bethie – ölelte meg Elena is a húgát, mikor az
odament hozzá, és homlokon csókolta.
Re
És Beth mögött felhangzott egy izgatott kiáltás. Elengedve
testvérét, épp időben fordult meg ahhoz, hogy felkapjon egy
gyönyörű kislányt, akin csinos kék kötényke volt és egy szalag
a hajában. – Szia, Kuncogó!
g
Unokahúga kuncogott és puszit nyomott a szájára. –
in

Ellienén!
– Igen, Elli néni. – Elena összedörgölte az orrát az
unokahúgával, majd megdöbbent nagyszüleihez fordult. –
rn

Nagymama, Nagypapa – mondta, mert ez a családról szólt –,

szeretném nektek bemutatni Marguerite Aribelle-t, a
dédunokátokat. – Megpuszilta unokahúga puha arcocskáját.
Bu

– Maggie.
Maggie Elenáról Majdára bámult, ahogy a dédszülei
tekintete nedvességtől fénylett a tudattól, hogy a
vérvonaluknak még egy erős generációja volt.
– Ellienén? – kérdezte végül Maggie, apró arcán kérdő
tekintettel, ahogy Majdára nézett.
– Nem, ő a Dédid, Majda – felelte Elena. – Akarsz adni
neki egy puszit?
 Maggie mosolya szégyenlős volt, de azért kitartotta a
karjait. Majda óvatosan elvette a dédunokáját, egész testében
remegve. – Helló, azeeztee – mondta suttogva.
Megpaskolva nedves arcát, Maggie megkérdezte: – Dédi
van bibi?
Majda megrázta a fejét. – Boldog vagyok. – Közelebb
hajolt, elfogadva Maggie édes pusziját. – Szeretnél

s
megismerkedni a dédnagypapáddal?

l
Az anyja lánya, Maggie rajongásig odavolt az ő jóképű

be
dédpapájáért, épp csak a szempilláját nem rebegtette, ahogy a
férfi a karjaiba vette. Jean-Baptiste viszonzásul egyértelműen
beleszeretett.
Re
Majda olyan tekintettel nézett Elenára, amiben
egyértelműen látszott a szikrázó öröm. – Itt fogunk maradni.
Közel a családunkhoz.
Beth, Elenának dőlve, tapsolt, ahogy Elena mosolygott… de
g
a szíve nem ebben a városban volt, amit szeretett, vagy az
in

emberekkel, akik olyan sokat jelentettek neki. Az egy

fehérarany-szárnyú arkangyallal volt, aki épp a rémálom
szívében volt.
rn
Bu
 Epilógus

Vérszomj

s
A Tanács nem csak egyszer, hanem számos alkalommal

l
kénytelen volt leszállni, mert a villámló vihar három órával a

be
Lumiából való távozásuk után visszatért, kiszámíthatatlan
kitörések formájában megjelenve, mintha oly sok arkangyal
puszta közelségétől alakult volna ki. Azzal, hogy kikerülték,
Re
késésbe kerültek, de végül megérkeztek Kínába.
Ami a konkrét úti céljukat illeti, egyenesen abba a körzetbe
tartottak, amire Jason hívta fel a figyelmüket, mivel áldozatul
esett a vérszomjnak. Habár Jason információja most már egy
g
hetes volt – és a dolgok azóta csak rosszabbra fordultak. Füst
in

szállt fel az égő épületekből, már mérföldekkel a Jason által

meghúzott vérvörös vonal előtt is.
A Tanács továbbrepült, át az égő épületeken, egyre beljebb.
rn

Az alattuk lévő emberek reakciói elég vegyesek volt.

Néhányan futottak, mások úgy mozogtak, mint a rákok, ahogy
lopakodva menekültek a tájon és gyorsan próbáltak elrejtőzni
Bu

az angyali árnyékok elől. Ugyanez a minta folytatódott

mérföldeken keresztül, egészen a hegyekig, amik természetes
akadályként működtek.
Némán megfordulva, visszarepültek a vérszomj áztatta
területekre. Elijah landolt először, hogy gondoskodjon egy
nagyobb falunak tűnő településről. Favashié volt a következő
vámpírbanda. Majd Raphaelen volt a sor. Tisztában volt vele,
hogy a többiek továbbrepülnek, hogy ugyanezt tegyék. Miután
felszámolta a területén lévő megőrült vámpírokat, olyan
gyorsan és tisztán végezve ki őket, ahogy csak lehetséges volt,
felemelkedett és átrepült a területek fölött, amit a többi
arkangyal vett kezelésbe, majd egy újabb szektort talált, amit
meg kellett tisztítani.
Viszonylag nem sok idejükbe került, hogy irányítás alá

s
vonják a dolgokat: csak egyetlen napba. Végül is ők voltak az

l
arkangyalok Tanácsa. A falusiak majd eloltják a tüzeket így,

be
hogy most már nem kell félniük a vámpírtámadásoktól.
– El kell mennünk Lijuan erődjébe – mondta Raphael,
mikor csoportként landoltak egy tiszta területen, tízpercnyire
Re
az utolsó vértől megőrült vámpírfészektől. – Tudom, hogy hol
helyezkedik el. – Feltételezte, hogy a többiek szintén tudják –
még ha bejutni esetleg nem is voltak képesek. A legtöbb
arkangyalnak nem áll egy Jason és Naasir az oldalán.
g
Senki sem vitatkozott vele és már fel is emelkedtek.
in

Mindannyiuknak pihenni kellett volna annyi idő után,

amennyit már így is a levegőben töltöttek, de ennek a
helyzetnek meg volt hozzá a potenciálja, hogy katasztrofálissá
rn

váljon. És ők okkal voltak arkangyalok.

Így repültek.
Majd jóval éjfél után, alvilági sötétségben megérkeztek az
Bu

erődítményhez. Nem voltak fények, nem voltak hangok, sem

bármilyen életre utaló jel, az erőd a lehető
legbarátságtalanabb fogadtatást nyújtotta. Energiát hajítva az
égbe, Alexander egy életbevágó percig bevilágította a tájat, így
megerősíthették, hogy Lijuan koronájának ékszere valóban
elhagyatott.
Leszállás után végigjárták a folyosókat, amivel
biztosították, hogy ne lehessen félreértés.
 Azok a folyosók, nemcsak hogy minden élettől voltak
mentesek, de annak minden jelétől is, hogy valaha éltek itt.
Nem voltak festmények, egy sem volt a nagy vázák közül,
amikről Naasír párja említette, hogy itt látott, semmi, csak
poros üresség. A kopárság nem tudta elvenni az erőd saját
szépségét, de most üresség volt itt, a veszteség érzése.
Hajnalban ismét az udvaron találkoztak, mindenki

s
érkezését megvárták, majd Titus így szólt: – Lijuan nem

l
csupaszította volna le az erődjét, ha azt tervezi, hogy visszatér.

be
– Nyilvánvaló, hogy távozott – mondta Astaad. –
Máskülönben nem engedte volna a beleavatkozásunkat.
Még maga Charisemnon sem emelt ellenvetést erre a
következtetésre. Re
Neha szólalt meg következőként. – Egyetértettünk abban,
hogy Favashi veszi át a területet Caliane támogatásával addig,
míg Favashi elég hatalomra tesz szert ahhoz, hogy egyedül
g
uralkodjon. Van bármilyen új ellenvetés?
in

– Akkor – szólalt meg Michaela, mikor senki nem szólt –,

Favashi mostantól Kína arkangyala, és Alexander átveszi
Perzsia irányítását.
rn

– Ez a Tanács akarata – jelentették ki egyként.

Munkájukat elvégezve, egymás után emelkedtek az égbe.
Favashi a lehető leggyorsabban vissza fog térni majd az
Bu

embereivel. Mivel a Tanács már felszámolta a vérszomjat, lesz

egy területe, ami a szélein kissé rongyos, de már nem épp
saját magát próbálja elpusztítani. Caliane odafigyelésével,
Raphael biztos volt benne, hogy Favashi képes lesz átvenni és
megtartani az irányítást.
Ennek részeként, nemcsak magával hozza a saját embereit,
hanem átveszi Lijuan azon embereit is, akik hajlandóak vele
együtt dolgozni. Azoknak, akik nem akarják őt szolgálni,
engedélyezve lesz, hogy szétszéledjenek, miután a nekik járó
fizetséget megkapták. Raphael nem hitte, hogy Favashi bármi
jelét is találja majd Xi-nek vagy annak a századnak, akik neki
engedelmeskedtek. Bárhol legyen is az, ahol Lijuan Aludni
tért, ott találják Xit is.
***

s
Több órányi repüléssel később, Raphael egy cseppet sem

l
volt meglepve, mikor elérte a területe vízhatárát, és a
horizonton éjfél és hajnal színű szárnyakat látott. A világ súlya

be
lehullott róla, ahogy a hitveséhez szállt. A nő egyenesen a
karjaiba repült, ő pedig levitte magukat a tengerbe, egy
Re
erőbuborékkal védve magukat. Raphael fáradt volt a
levegőben töltött idő után, de abban a pillanatban, ahogy
megérintette Elenát, az élet futótűzként terjedt szét benne.
Elena csókjában ugyanez a tűz lángolt. – Hiányoltál,
g
hbeebti? – kérdezte csendesen, mikor egymáshoz érintett
homlokkal feljöttek levegőért.
in

– A „hiányolni” nem elég erős kifejezés rá – ezüst tekintet

tartotta fogva Raphaelét. – Ő halott?
– Nem – felelte a férfi. – Valaki olyan erősnek a halála,
rn

mint Lijuan, nyomot hagyna a világon, mint amikor egy

arkangyal erőre ébred. – Raphael megrázta a fejét. – Nem,
tartok tőle, hogy Aludni tért, hogy teljes erőre kapjon. –
Bu

Lijuan hibákat követett el, túl gyorsan akart istennőként

viselkedni. Úgy tűnt, végül tanult a hibáiból.
Elena dühösen fújta ki a levegőt. – Szóval legközelebb,
mikor felébred…
– Igen, én-Elenám. Amikor Lijuan legközelebb felébred,
szörnyeteg lesz, aki minden más szörnnyel végez.
Bu
rn
in
– VÉGE –

g Re
be
ls
 Bónusz fejezet

Elena Horror Iskolája

l s
Elena maga és Aodhan közé tette a nagy tál forró, vajas

be
popcornt, majd feltette a lábát az előttük lévő
dohányzóasztalra.

kipattogtatott szemet.
Re
– Mi ez? – kérdezte Aodhan, ahogy felvett egyetlen

Elena épp rágott egy maroknyit, de erre felhúzta a

szemöldökét.
– Komolyan? Te valahogy megúsztad, hogy pattogatott
g
kukoricát egyél a több száz évnyi életed alatt?
in

Aodhan nem válaszolva a szájába dobta a kukoricát, és

gondosan megrágta. Aztán vett egy nagymaréknyit és
hátradőlt, lélegzetelállítóan gyönyörű szárnyai a speciálisan
rn

megalkotott kanapén lévő szárnynyílásoknak köszönhetően,

elterültek a padlón.
Minden egyes toll minden egyes rostja úgy tűnt, mintha
Bu

gyémántokkal lenne bevonva, és habár Elena lekapcsolta

Raphael Toronybeli társalgójában a lámpákat, Aodhan
fényesebben csillogott, mint Manhattan fényei a jobbjukon
lévő nagy üvegajtó túloldalán.
A kissé túl hosszúra nőtt haja megtört fénysugarakból állt,
a bőre meleg márvány volt, a szemei pedig, akár zöld és kék
szilánkokra hasadt kristályok. Nem számított, hogy kék
farmert és fehér pólót viselt – első alkalommal, mióta Elena
csak ismerte őt. Emberfeletti volt a szépsége.
– Mi a helyzet a farmerral és a pólóval? – Aodhan általában
egy harcos bőrvértjét viselte, vagy tunikát és nadrágot.
– Csak beleélem magam a karakterbe – felelte, majd vett
egy újabb marék popcornt. – A horror filmek nem
kimondottan angyali dolgok.

s
Elena mosolyra húzódó szájjal rázta a fejét. – Nem ismered

l
a megfelelő angyalokat. – Elena elhelyezkedett a szófán, a

be
szárnyai Aodhané mellett söpörték a padlót, mindkettőjük
hátát egy-egy központi oszlop támasztotta meg.
Mikor a szárnya kissé átfedte a férfi szárnyának szélét, el
Re
akarta húzni, de Aodhan csak annyit mondott: – Nem gond,
Ellie –, így Elena otthagyta a szárnyát, ahol volt.
Illium maradt az egyetlen személy, akit Aodhan valóban
közel engedett magához fizikailag, de az ilyen apró érintések
g
miatt, amiket Elenának megengedett, Elena remélte, hogy a
in

férfi a legbelsőbb szinten már gyógyul.

Figyelte Aodhant, aki hozzá hasonlóan feltette a lábát a
dohányzóasztalra. Csupaszok voltak, erős csontokkal, és
rn

tompán szögletesre vágott körmökkel..., amik enyhén

csillámlottak.
– Mutasd csak a kezeidet! – kérte, mivel eddig valahogy
Bu

átsiklott a fölött a tény fölött, hogy Aodhan körmei nem

olyanok, mint mindenki másé.
– Csak a lábujjakon – közölte, egy csipetnyi mogorvasággal
a hangjában. – Egyszer feketére festettem őket, miután a
többi gyerek az iskolában kigúnyolt.
– Mi történt?
– Illium bajba került, mert sarat rakott a hátukra, és a
fekete festék csillogni kezdett.
 Aodhan annyira rosszkedvűnek tűnt, hogy Elena nem
tehetett róla, de kitört belőle a nevetés. – Sajnálom,
Fényszikra – mondta a könnyein keresztül. – Meglep, hogy
sosem borotváltad le a hajad.
– De igen. Illium segített a hátuljánál.
Hát persze, hogy megtette. – Fogadok, hogy a szüleid el
voltak ragadtatva.

s
– Megmondtam nekik, hogy veszélyes akarok lenni, nem

l
pedig csinos. – Még több popcorn. – Elég az iskolai

be
történeteimből! Melyik filmet választottad?
Elena felvette a távirányítót, majd válaszolt. – Nagy
nyomás nehezedett rám. Nagy dolog valakit bevezetni a
Re
horrorfilmek világába. – Elena megígért egy filmnézést
Aodhannak, és akkoriban ez egy egyszerű ígéret volt. De ma
éjjel, ahogy ott ültek, Elenának legalább akkora szüksége volt
egy kis kikapcsolódásra, mint a férfinak.
g
Azt mondani, hogy a dolgok az utóbbi időben intenzívek
in

voltak, komolyan alábecsülné a történteket. Elena múltja szó

szerint életre kelt, és hirtelen két új, élő családtagja lett –
emberek, akiknek a hűsége vadul és megkérdőjelezhetetlenül
rn

hozzá tartozott. Csodálatos volt, de túl sok emlék jutott eszébe

miatta, és az emlékekhez lelket szaggató fájdalom is társult.
– Elenám – szólt Raphael ezen a reggelen, miközben a
Bu

karjaiban tartotta őt, a szárnya meleg, szívesen látott súly volt

a meztelen testén, és tekintetének tüzes, elképesztő kékje az
övébe fúródott. – Az emlékeid kísértenek téged, de azt ne
felejtsd el, hogy a jelen a boldogságról szól.
Igen, így volt, és amibe olyan barátok tartoztak, mint
Aodhan. – Úgy értem – folytatta –, hogy valami klasszikussal
kezdjek veled? Vagy kezdjünk egy alsó B-kategóriás horrorral,
és onnan haladjunk egyre fentebb? Talán a legjobb után,
minden más csak csalódás lesz. De az is lehet, hogy nem fogod
élvezni a horrort, ha valami pocsékkal indítasz.
Aodhan ritkán mosolygott, de mikor a nőre pillantott,
jókedvű melegség volt az arcán.
– Úgyis a popcorn miatt vagyok itt.
Elena rámutatott egy ujjal. – Látom, Raphael új
humorérzéke ragadós. Erről beszélnem kell majd vele. –

s
Valójában Aodhan meglepte őt; gyakrabban volt tartózkodó és

l
óvatos, mint sem, na és viccek? El sem hitte volna, ha Aodhan

be
nem épp itt ül mellette.
Ettől Elena eltűnődött azon, hogy vajon ki lesz majd a férfi,
ha egyszer teljesen előbújik a páncélja mögül.
Re
– Mint már mondtam – folytatta Elena határozottan,
miközben Aodhan csak tovább pusztította a popcornt. Ezzel a
tempóval, öt percen belül új tállal kell pattogtatnia. – Úgy
döntöttem, hogy a javával kezdem. Jelen állás szerint, lehet,
g
hogy ez lesz az egyetlen horror film, amit valaha is megnézel,
in

szóval tegyük emlékezetessé!

Elena bekapcsolta a tévét. – Bemutatom neked... a Psycho-
t!
rn

Mikor a zuhany jelenet előtt felhangzott az ikonikussá vált

ee-ee-ee zene, Aodhan hirtelen megállt a popcorn rágásban. A
szemei tágra meredtek. Hirtelen beszívta a levegőt.
Bu

– Miért tette azt az anyja? – kérdezte nem sokkal később

Elenától.
Elena vállat vont. – A film címe Psycho, szóval... –
Rendesen küzdenie kellett, hogy ne ránduljon meg a szája,
ahogy közölte a tippet.
– Azt a nőt be kell zárni – motyogta Aodhan, úgy a film
felénél.
 Mikorra a magánnyomozó felsétált a Bates motel lépcsőjén,
Aodhan már előredőlve mondogatta: – Ne csináld. Ne
csináld!
Összerezzent a hirtelen felhangzó ijesztő, sikoltó zenére,
ami közelgő gyilkosságot jelzett, de nem mozdult a helyéről.
Elena szerette ezt a filmet, de jelenleg sokkal jobban
szórakozott azon, hogy Aodhant figyelte.

s
Már jóval a mai éjjel előtt kétségek merültek fel benne a

l
horrorfilmes dologgal kapcsolatban. Tudta, hogy valami

be
borzalmas történt Aodhannal a múltban, elég rossz ahhoz,
hogy két évszázadra elzárja önmagát a világtól. Elena nem
ismerte a részleteket, és sosem sértené meg Aodhant a
Re
kíváncsiskodással és kérdezősködéssel. De mivel tisztában
volt vele, hogy Raphael mindent tud, minden egyes lehetséges
film sztoriját átbeszélte a férfival – mert az nem szerepelt a
tervei közt, hogy Aodhannak fájdalmat okozzon. Az eredeti öt
g
kiválasztott műből, Raphael négyet kizárt.
in

Elena nem tudott rájönni, hogy mi a közös nevező, de nem

is fárasztotta magát azzal, hogy kitalálja; és talán nem is volt
közös nevező. Talán csak minden filmnek volt egy olyan
rn

eleme, ami fájdalmat okozott volna Aodhannak.

Ellenben a Psycho annyira elvarázsolta a férfit, hogy Elena
még a popcornt is megszerezte magának.
Bu

Mikor a főhősnő úgy döntött, hogy lemegy a pincébe,

Aodhan közölte: – Meg fogsz halni – és összerezzent a
szimpátiától. Az ezután következő székes jelenettől olyan
nyelven kezdett káromkodni, amit Elena fel sem ismert – de
tudta, hogy Aodhan káromkodik.
Végül, miközben már csak a stáblista ment, Aodhan kiment
és feltúrta a konyhát. Mikor visszatért, azt egy nagy üveg
whiskey társaságában tette. Kinyitotta, majd egyenesen az
üvegből ivott, majd a lábát ismét feltéve a dohányzóasztalra
megszólalt. – Elena, miért élvezem, hogy a szívem ki akar
ugrani a mellkasomból?
– Mert megborzongtat? – felelte az vigyorogva.
Aodhan ivott még a whiskey-ből, habár az legfeljebb egy
enyhe kis zsongást eredményez nála. Leeresztette a most már
félig üres üveget, és a maradék popcornért nyúlt. – Mikor

s
nézzük a következőt?

l
Elena elnevette magát, és felvette a távirányítót. – Elena

be
Horror Iskolája, második osztály, a kurzus elkezdődött!

© Copyright 2018 By Nalini Singh

g Re
in
rn
Bu