Ez egy rajongó fordítás, kereskedelmi forgalomba nem hozható!

A fordítás alapjául szolgáló mű:

Kresley Cole – Arcana Rising

Fordította: Fatty

Javította: Cynthia

Az Arkánum Krónikák angolul megjelent részei:

Day Zero
Poison Princess
Endless Knight
Dead of Winter
Arcana Rising
The Dark Calling

Előkészületben:
From the Grave

Az Arkánum Krónikák magyarul megjelent részei:

Méreghercegnő
Végtelen lovag
A tél halottai
 Az Arkánum Krónikák 4
Arkánum felkelés

CSATATÉR
A Villanás egy kataklizmaszerű fellángolás, mely során a Föld felszíne hamuvá
perzselődött, a víztestek elpárologtak. Gyakorlatilag a növényvilág kipusztult, szinte
minden állat elhullott. Az emberek többsége meghalt, de a csapás a nőket érintette a
legsúlyosabban. A hónapokig tartó szárazság után folyamatosan esik az eső egészen
az első hóesésig. A nap már nem kel fel, a világ állandó sötétségbe borult. Pestis
pusztít.

AKADÁLYOK
A milíciák egyesülnek, hogy megerősítsék a hatalmukat. A rabszolga-kereskedők és a
kannibálok új áldozatokra vadásznak. Elsősorban mindenki nők befogására törekszik.
A zsákosok – a Villanás által teremtett fertőző zombik – barangolnak az éjszakában,
folyadékra, leginkább vérre szomjazva.

ELLENSÉGEK
Az Arkánumok. Minden sötét korban megszületik huszonkét, természetfeletti erővel
bíró fiatal, akiknek sorsa, hogy összecsapjanak egy életre-halálra folyó játszmában. A
győztes halhatatlanként fog élni a következő játékig, az elbukottak reinkálódásáig.
Történeteinket a tarot kártya Nagy Arkánum lapjai örökítik meg. Én vagyok a
Császárnő; most is játszunk. Célpontom: Richter, a Császár, aki lemészárolt egy
sereget, meggyilkolta a szövetségesemet Selenát és Jacket, az első szerelmemet.

FEGYVERTÁR
A játék ismerete segít túlélni. A nagymamám Tarasova, a Tarot bölcs asszonya, aki
segíthet fejleszteni császárnői képességeimet: regeneráló gyógyulást, a képességet,
hogy irányítsak mindent, ami gyökerezik vagy virágzik, tövistornádók és méreg.
Mindezekre a képességekre szükségem lesz, hogy kihívjam a Császárt. De hogy
legyőzzem őt, a gyilkosok – zsiványok, boszorkányok, lovagok és harcosok –
szövetségét hívom segítségül, akiknek nincs vesztenivalója…
 1
A Villanás utáni 382. nap

A Halál folyamatosan távolabb vitt Jacktől. Kinyújtottam a karjaim, ujjaimat

széttártam a láva medence dübörgő hője felé.
- Nem halhatott meg! - zokogtam. - Az nem lehet. NEM, NEM, NEEEEM!
- Követni akarod a halandót? Előbb bosszuld meg! A Császár gúnyt űz a fájdalmadból.
Én is hallottam azt a rohadékot a fejemben. Nevetett.
Szinte kirobbant belőlem a vörös boszorkány, akkora erővel, amit képtelenség féken
tartani.
- Ezért MEGFIZETSZ! – kiáltottam.
A Császár csak nevetett és nevetett, a Halál pedig a fülembe suttogott.
- Nálam van a nagymamád, sievã. Ő az ajándék, amiről beszéltem.
Megtanítjuk neked, hogyan ölheted meg a Császárt. Megbosszulhatod Deveaux-t.
- Hát nem érted? Jack nem halt meg! - sikoltottam újra és újra. - Jack él!
Csaknem eszemet vesztettem, mégis észrevettem valamit odafent az égen. Leesett az
állam a döbbenettől.
Ez a valóság? Vagy csak képzelődöm? Mielőtt lecsapott volna a feledés, hatalmas
víztömeg magasodott fölénk, és megindult a lángtenger irányába.
Circe hulláma toronymagas volt. Magasabb, mint egy felhőkarcoló.
- Rettegés a mélyből! - Rengés előttem!
Circe és Richter hívószava dübörgött az elmémben, visszalökve a feketeségből.
- Gyere. - Aric a karjába kapott és kirohant az összecsapásból. – Amikor találkoznak
robbanás és utána árvíz lesz…
Abbahagytam a harcot vele, annak a szükségében, hogy Richter nevetését sikolyokká
változtassam túl kellett élnem.
Aric élesen füttyentett, egy lónyerítés volt a válasz. Thanatosz. Velem a biztonságos
karjaiban Aric a nyeregbe ugrott és vad vágtára sarkallta a csatamént.
Leereszkedtünk egy lejtőn - áthaladva a haldokló hegy összekuszált testén -, majd fel
a következő emelkedőn.
Aric válla fölött néztem, amint a szökőár Richter láva tava fölé borult.
Aric nehéz lélegzetet vett, nyaktörő tempóban tartotta Thanatost. Fel egy másik
hegyre. Le egy másik lejtőn.
Circe csapást mér.
Sziszegés, mint egy óriási vadállaté. Robbanás, mint egy atombomba. A lökéshullám
olyan hangos volt, hogy vérzett a fülem. Olyan hangos, mint a Villanást megelőző
morajlás.
A levegő egyre forróbb lett. A világ himbálózott, míg a forró gőz robbanás üldözött
minket.
BUMM! Az erő levágta a mögöttünk lévő hegy tetejét. Sziklák zuhantak körbe,
miközben egy újabb völgybe értünk. Még mindig lovagoltunk.
- Hullámzás következik. – csikorogta Aric.
A föld remegett az óceán vizének súlyától. Halottam, hogy az árvíz felénk zúg.
- Aric!
Olyan magasra jutott, amennyire csak tudott.
- Kapaszkodj.
Szorosan fogva engem leesett Thanatosról, aki tovább vágtatott. A legmagasabb
hegytetőkkel körülöttünk Aric felkészült a becsapódásra. Fém kesztyűjét a sziklák
közé ékelte, a másik karjával átkarolt.
Tekintetét az enyémbe fúrta, így kiáltott: - Soha nem engedlek el.
Mély levegőt vettünk. A szivárgó víz megütötte. A robbanásszerű ütközés elszakított a
mellkasától, de elkapta a karomat és ujjait a könyököm fölé szorította.
A Halál szorítása. Az árvíz istentelen ereje. Vizes sikolyom…
A karom…Elárult.
Leszakadt.
 A Villanás utáni 383. nap (vagy 384?)

Meddig sodródtam ebben a dühös áramlatban?

Nappalok és éjszakák. Éjszakák és nappalok. Regenerálódás nélkül. Az egyik vállam
durva csonkban végződött, a bőr rojtosan csapkodta. A kulcscsontom, az arcom, az
orrom eltört. A bordám megrepedt. A bőröm leforrázódott.
Az eső dübörgött, a hó csak egy emlék. Pislogtam a felhőszakadás ellen, elnéztem a
hegycsúcsok mellett… a rengeteg régi toronyház… alig tartom a fejem a felszínen.
Aric hol vagy? Túlélte? Vagy meghalt, mint Jack?
Nem, képtelen voltam elhinni, hogy Aric is elment. Ő volt a Végtelen Lovag.
Legyőzhetetlen volt.
Vajon azt hiszi, hogy meghaltam? Valószínűleg erről van szó. Biztosan megnyeri ezt a
játékot, elviselve a véget nem érő éjszakákat, hogy újra egyesüljön velem.
Szédülés. Forgás… örvényben? Egy örvény kapott el! Circe miért játszol velem?
Talán azért, mert az előző játékban elárultam és megöltem?
Forgás, pörgés… mint a golyó a rulettben. Az örvény túl erős volt!
- Cs-csak f-fejezd be, Circe!
A gyomrom megrázkódott. Mikor felemelkedtem, a számat elöntötte a víz, majdnem
megfojtva.
Süllyedek?
Süllyedek!
A tüdőm levegőért kiáltott. Eltompult lábaim rugdostak. Vettem egy lélegzetet a
felszínen.
Jajgatás. Hunyorogtam. Az örvény csapdába ejtett pár zsákost. Az örvény szemközti
oldalán négy zombiszerű lény pörgött velem.
Megrongálódott bőrük csillogott, húsdarabok hiányoztak belőlük. Szemük sápadt
volt, mint a kréta és éhségtől csillogott.
A kör szűkült. Felsikítottam, amikor utánam nyúló kezük centiméterekkel hibázták el
az arcomat. Csattogtatták fogaikat, kétségbeesetten harapni akartak.
Hogy megigyák a véremet.
Régen azt hittük, hogy a folyadék bármilyen formájára vágynak. Itt a víz körülöttük,
és amit igazán szeretnének bennem van. Vérszomj.
Felkészültem a halálra. Nem változhatok zsákossá.
Az örvény egyre gyorsabban forgott. Egyre közelebb és közelebb hozzájuk… Az egyik
elkapta a kabátomat!
Rúgtam, megtörve a szorítását. A következő kör az utolsó lenne –
Eltávolodtunk, az örvény gyengült. Hogyan? Az áramlat egy templom harangtornya
felé sodort minket, a víz megtört körülötte. A túlélők, három férfi, kapaszkodtak a
toronyba. A harang szólt az éjszakában.
A zsákosok jobbra mentek a toronytól, én balra lökődtem, egy kezemmel küzdöttem
felé. Nem tudok megkapaszkodni! Az egyik férfi kinyújtotta nekem a kezét.
Sikítottam, amikor a karmaim átlyukasztották a palatetőt.
Sodródtam. Idővel az áramlat ismét felgyorsult. Egy hegy rajzolódott ki. Ahelyett,
hogy szét vált volna az áramlat egyenesen a közepébe rohant. Nem kellett volna az
oldala felé húzódni?
A szemem tágra nyílt, mikor megláttam a víz útját – egy alagútba. Jobb oldal
irányába haladtam.
Másodpercekkel később besodródtam a koromsötétbe. Teljes feketeség. Nem látok,
nem látok! Rúgtam, hogy a fejemet a felszín felett tartsam. Levegőért – és hogy
halljak valamit.
Jajgatás visszhangzott az alagút falain. Rángattam a fejem, nem tudtam pontosan
meghatározni a hangokat. Törmelék ütközött nekem. Dolgok mozogtak a lábaimnál.
Egy zsákos van alattam? Nyöszörögtem a gondolatra.
Nekiütköztem valaminek a felszínen. Sírva tapadtam rá megmaradt karommal.
Rásimultam, mint az üvegbe tett dugó. A bőröm annyira zsibbadt volt, hogy nem
tudtam megmondani mi volt az.
A sötétség ködössé vált, Az eső újra dobolt a fejemen. Ki kell jutnom az alagútból!
Rápislogtam a tutajomra. Újra pislogtam egyet. Koponya és csont tetoválás? Dagadt
has. Egy fej és végtag nélküli testbe kapaszkodtam.
- Ahhh!
Ellöktem magamtól, de úgy tűnt követ engem. Szemeimet a mellettem lebegő több
napos holttesten tartottam, ami a tutajom volt.
Valami kemény dolognak ütköztem. Fém szúródott a bőrömnek. Felkaptam a fejem:
egy cellatorony. Az áramlat a szerkezetnek szorította a hátam és a kezem.
Nem tudtam mozogni. Akár egy tűzött rovar. A torony nyögve imbolygott a
hullámokban.
További zsákosok száguldott felém. Teljesen kiszolgáltatott voltam tervezett
harapásuknak.
Talán így lehet megnyerni a játékot. Egy arkánum által, aki soha nem hal meg igazán.
A zsákosok sápadt szemekkel, őrjöngve értek hozzám. Az áramlat egyszer csak
megvédett, gallyként söpörte el őket.
Ó, istenem, egy ház száguldott felém. Fellángolt az adrenalin, összeszorítottam a
fogaimat és valahogy a torony felé fordítottam a testem. Egy karral felmásztam a
szolgálati létrán.
Elképzeltem, ahogy Jack sértetlenül kimászik a láva tóból. Mindketten feljutnánk a
tetőre. Ott várna rám kinyújtott erős karral és szívszorító mosollyal. Hiányzol, bébé.
Egy másik, magasabb létrafok. Az emlékek úgy hullámoztak, mind Circe hulláma.
Agónia hasított a mellkasomba, felidéztem az utolsó szavaimat Jackkel. Ő és én
csodálkoztunk a havon. A fehér hulló apró sodródáson.
Újabb fok. A ház rám szakadt…
Néhány hüvelykkel haladt el az imbolygó torony mellett. Legközelebb nem lesz
ekkora szerencsém.
Szerencsém? Felnevettem a szélben.
A torony poros tetején átkaroltam a létrát és nevettem, mely zokogássá vált.
Jack meghalt.
 2
A Villanás utáni 385. nap?

Tess.
Szemeim kinyíltak, remegő karomat szorosabbra húztam a létra fokán.
Tessnek van ereje visszamenni az időben!
Jack lehet, hogy meghalt. De nem kell így maradnia.
Ő és én megmentettük a látását az idő visszafordításával, megmenthetnénk az életét!
És Selenáét. Megmenthetnénk Jack egész seregét. Csak el kell érnem Tesst.
Ő, Gabriel és Joules pár napot töltöttek az Arkánumok Erődjében. Ha ők hárman
hallották volna a támadást, visszafordultak volna.
Vissza kell mennem. De hogyan? Nem tudtam az erőd helyzetét – vagy a sajátomat.
Úgy hittem, hogy az erőd Tennesse északi részén található. Vagy Kentucky.
A vihar elenyészett, a szél nem volt olyan heves, a víz visszahúzódott, a mélysége nem
volt több néhány lábnál. Ami azt jelenteti, hogy száz lábnyi magasságban dülöngéltem
a levegőben.
Ebben a magasságban kinyújtottam a fejem, körbe néztem. A komor homályan
sziklás nyúlványokat kémleltem tőlem balra. A jobb oldalamon csak egy város
maradványait tudtam kivenni. Ott meghatározhatom a helyzetem.
Energia töltött el, elmém szikrázott a céllal. Csonka karom megrándult a regerációtól,
leforrázott bőröm gyógyulni kezdett. A hieroglifáim reflektorként ragyogtak fel, egy
jelzőfény a feketeségben.
Egy karral elkezdtem lefelé mászni. Olyan merevek az izmaim. Valahányszor
engedtem a szorításomon, be kellett dőlnöm a toronyba, hogy egyensúlyozzak a
testemmel miközben lépésről lépésre lejjebb teszem a lábamat. Annyira lassú.
És a mészárlás óta minden pillanat számít. Minden másodperc, amit Tess visszamegy
az időben kiszív az életerejéből, majdnem meghalt, amikor arra kényszerítettem, hogy
tizenegy percet menjen vissza. Karmaimat a karjába süllyesztve, egy hüvellyé
fonnyadt, a haja kihullott, a csontjai kilátszottak.
Mennyi idő telt el a Császár támadása óta? Órákig vagy napokig eszméletlen lehettem.
Milyen messzire vitt az árvíz?
Miért nem ölt meg Circe? Nem számít. El kell jutnom Tesshez.
Sokkal többre lenne szükségem perceknél. Dolgozhatnék vele, amíg az ereje ki nem
virágzik, amíg ellen tudna állni a képessége követelésének.
Mi lenne, ha rákényszeríteném, hogy napokkal fordítsa vissza az időt, arra a
pillanatra amikor elvesztettem Jacket? Elég messzire kell visszamennünk ahhoz, hogy
kivezessük, mielőtt a Császár lecsap. Rávehetnénk Circet, hogy hamarabb támadja
meg.
A homlokomat ráncoltam. Richter nevetését hallottam a fejemben… Circe áradása
után, nem csak előtte. Hogyan élte túl? Ha a Főpapnő nem tudta kiütni, Richter
sebezhetetlen volt?
Nem aggódtam emiatt. Még nem. Aric egy korábbi játékban megölte a Császárt, így
ismerte Richter gyengeségeit. A nagymamám is rengeteg információval szolgált. Aric
miatt életben volt és biztonságban a kastélyban.
A segítségükkel megtanulom hogyan pusztíthatom el Richtert. Egyelőre csak el kell
jutnom Tesshez. Időben. Tik-tak. Nincs vesztegetni való idő egyesével ereszkedni a
fokokon.
Beszívtam a levegőt, becsuktam a szemeimet és hátrafelé löktem magamat, szabadon
esve a toronyról.
Zuhanás…
Becsapódás…
Fájdalom.!
Acélbeton állt az oldalamba. A francba, a francba! Ne pánikolj… Kényszerítettem
magam, hogy megvizsgáljam a sebet. Nem volt olyan mély, mint gondoltam, de
csapdába estem a gyűrűs fémen. Nincs erre idő!
Összeszorított fogak között fújtam ki a levegőt, amikor nyomtam a karommal. A rúd
belém vágott, lépésről lépésre szaggatott, amíg ki nem szabadultam. Talpra
küzdöttem magam, egyensúlyozva támolyogtam. Roskadozó lábam nem akart
megtartani. Minden lélegzetvétel gyötrelem volt.
Ha tehetnék egy lépést az egy lépéssel közelebb lenne Jackhez.
Léptem egyet. És egy másikat. És egy másikat, mígnem a koszos vízen át a város felé
indultam. Körülöttem törmelék és félig elmerült zsákosok rekedtek a vihar roncsai
alatt.
Ez lehetett volna a sorsom. Milyen közel voltak azok a zsákosok, hogy
megharapjanak! Nem csoda, hogy Aric olyan szorosan kapaszkodott hozzám.
Aric hol vagy?
Nincs válasz a telepatikus hívásomra. Egy arkánum hang sincs.
Zsákosok csattogtatták rám a fogaikat, mikor elhaladtam. Mindegyiket látom, vagy
vannak még elrejtve? Rálépek az egyikre? Mint egy zsákos?
Összpontosíts. Ebben a helyzetben Jack higgadt maradna és kidolgozná a tervet.
Minden attól függött, hogy a lehető leggyorsabban eljutok e Tesshez.
Amikor Aric elrabolt a Fogak bányájából, azt hittem Jack meghalt, ezért úgy
döntöttem a bosszú miatt élni fogok. Most egyszerűen nem voltam hajlandó elhinni,
hogy meghalt.
Balra és jobbra fordítottam a fejem, nyomot kerestem a helyzetem meghatározásához.
Miközben tapogatóztam készletek lebegtek el mellettem – étel, palackos víz. Soha
nem mentem volna el ezek mellett a kincsek mellett, míg Jackkel úton voltunk, de
nem volt meg a túlélő táskám, nem volt semmim, amibe bele tehettem volna.
Elvesztettem, amikor a karom is elveszett.
Jack kiképzése továbbra is visszhangzott bennem, szükségem volt túlélő felszerelésre.
Megmentéséhez elég sokáig túl kellett élnem, hogy megtaláljam Tesst. Megfogtam egy
úszó szerszámosládát, találtam benne egy használható kést. Jó kezdet. Belöktem a
kabátom zsebébe.
Valami már bele volt tömve?
Sírva fakadtam. A piros szalag! A szalag, amit egy élettel ezelőtt vett el tőlem, a
Villanáselőtti este. Amire több, mint egy évig vigyázott és hordott. Ezt kellett volna
visszaadnom neki, mikor őt választottam, mikor felkészültem, hogy vele töltsem az
életem.
Szánalmas voltam.
Jack… halott volt.
Nem örökre.
Valami más is volt a zsebemben… A levele! Megragadtam. Remegő kezemben
szétesett az elázott papír, csak nézhettem. A levél, amit hátra hagyott, amiben arra
buzdított, hogy menjek Arickel, hogy olyan helyen éljek, ahol UV lámpák, élelem és
biztonság van.
Mert szeretlek, írta Jack. Ennél nagylelkűbb dolgot talán sosem tettem. És a
nagylelkűség pokolian fáj.
Miért nem mondtam soha, hogy szeretem? Azon hónapok alatt, amióta ismertem sose
mondtam ki ezt a szót.
Nem bánkódtam a levél miatt, mert vissza fogok menni az időben. Soha nem fogom
elveszteni. Visszadugtam a szalagot a zsebembe. Megesküdtem Istennek, hogy
visszaadom neki. Még határozottabban nyomultam tovább.
Végül elértem egy csoport téglaépülethez – az egyedüli dolgok, amik állva maradtak
itt a Villanás tűzvihara után. A közepük felé bicegtem. A főtéren állt egy emlékmű:
Egy férfi ült egy lovon, köré szemét volt tekeredve. Nem ült mindig egy ijesztő ember
egy ijesztő lovon?
Hieroglifáim fényében elolvastam az emléktáblát: GREEN HILLS, INDIANA
A szívem megállt. A hieroglifáim szikráztak. INDIANA???
Egy teljesen eltérő állam az erőd helyétől. A Tesshez való eljutás egy hétig is eltarthat
– ha lenne szállító eszközöm, benzinem és útirányom.
Leereszkedtem az emlékműnél és kiszöktek a könnyeim.
A sírás időpazarlás, Evie.
Tik. Átkozott Tak.
Nedves ujjimmal letöröltem az arcom és felemeltem az állam. A tervem még mindig
hibátlan volt. Megtalálni Tesst és aztán addig nem nyugszom míg vissza nem tudja
fordítani az időt – hónapokra. Évekre! A pokolba, visszamennék a Villanás elé és
megmenteném anyámat és Melt.
Első lépés találni egy járművet az útra. Második lépés: benzin. Harmadik lépés:
útirány.
Küldetésem volt. Olyan lennék, mint Lark, céltudatos összpontosítású. Erős lennék és
bátor. Elképzeltem magam, mint egy ló szemellenzővel csak az utat látom. Eltemetem
a gyászomat és elpusztítok mindent, ami a küldetésem útjába kerül.
Jármű.
Benzin.
Útirány.
A város közelében lévő járművek elsüllyedtek, beragadtak vagy elsodródtak.
Magaslatra van szükségem. Hegyaljak felé fordultam.
Futottam.
Sérült oldalamat fogva küzdöttem a víz ellenállásával, puszta akarattal mozgattam a
lábaimat.
Addig futottam, amíg ki nem tocsogtam a távolodó árvíz széléből. Felfelé vettem az
irányt, a sziklás dombok vonala felé. Egy út kígyózott keresztül rajta. Követtem.
Tompa lábaim felbuktak. Előre tántorodtam: csak az egyik kezem fog tudni
megtartani. Egy kőpolc előtt estem arcra.
Tik tak. Felküzdöttem magam. Vért köptem. Szemellenző rajtam.
Rohantam.
 3
A Villanás utáni 389. nap?

- Who lett he dogs out? WHO? WHO? WHO?1

Még a fagyos szél és az eső szitálása ellenére is hallottam a dalt, amely a következő
emelkedő felől harsogott.
Lehet, hogy megőrültem – ahogy a diliházi dokik mondták? - és hangokat
hallucinálok. Valószínűleg. Napok óta nem aludtam. Nem hagytam abba a futást.
Eljutni Tesshez. Eljutni Tesshez. Eljutni Tesshez.
Bár céllal töltődtem fel, a hieroglifáim elhalványodtak, képességeim nem működtek.
A regenerálódásom gyötrelmesen lassú volt, a karom csak néhány centimétert nőtt
vissza, még mindig seb tátongott rajta. A törött csontjaim nem forrtak össze. A
kimerültség azzal fenyegetett, hogy elpusztít.
De az elmém hatékony volt. Az elmém azt mondta a testemnek, hogy ne álljon meg és
az engedelmeskedett. A szalag egy talizmán volt, ami mozgásban tartott.
Aric azt mondta, hogy kiaknázatlan lehetőségek vannak bennem. Rajzoltam bármire
– mindenre – amire csak tudtam. Eszembe jutott, hogy Demeter a földet fürkészte,
keresve a lányát, sohasem pihenve. Tess utáni keresésem ugyanolyan könyörtelen
lenne.
A zene felé rohantam. A zene embereket jelentett. Az emberek olyan áldozatokat
jelentettek, akiket kirabolhattam.
Az elmúlt napokban a rosszfiúk egyike lettem, fekete kalappal, fenyegetve azt a
néhány túlélőt, akivel találkoztam (annak ellenére, hogy csak a legegyszerűbb
szőlőszemet tudtam irányítani).
Van térképed? Ellopnám tőled.
Étel? Add át.
Tetszik a hátizsákod. Ez most az enyém.
Hogy életben tartsam magam Jacknek, Aricnek – és Richternek – az árnyékban
megbúvó szörnyeteggé váltam.
Fekete kalaposként sokkal jobban megértettem a zsákosok, kannibálok és a milícia
működését. Mindig keress embereket, lesz náluk valami, amit akarsz.
Nem volt kétségem afelől, hogy nehéz helyzetben hagyok vagy éheztetek másokat. Azt
mondtam nekik.

1 ford: Ki engedte ki a kutyákat? Ki? Ki? Ki? (Részlet a Baha Men – Who Let The Dogs out című
zenéből)
- Tiktak. Mint egy óra. Mindez soha nem fog megtörténni.
Mert meg akartam fordítani az időt.
A tolvajlásomnak köszönhetően most kapucnis poncsót viseltem a kabátom felett, és
egy pár ujjatlan kesztyűt. A hátamon egy túlélő hátizsák felszereléssel: rögtön
fogyasztható ételek még néhány napra, egy kés, világító pálcák és só a zsákosok
számára…
Feltápászkodtam a dombon, egyik kezemmel a sárba ásva, és harcoltam a vízfolyások
ellen. Két légzés között azt mondtam: - Ott vagy, Circe?
Minél többet gondolkodtam ezen az epikus összecsapáson, annál inkább rájöttem,
hogy az árvíz nem szándékos következménye volt a császár elleni támadásnak.
Míg a szökőár vibrált a jelenlététől és ellenségeskedésétől, az árvíz heves volt, de . . .
élettelen.
Egy ilyen hullám irányítása nem lehetett könnyű számára. A pokolba is, én majdnem
megmérgeztem Jacket az erőmmel. Tess majdnem belehalt az övébe.
Mivel úgy döntöttem, hogy Circe nem próbált meg megölni, a tócsákban üdvözöltem.
Bármilyen vízből látott és hallott. Tudni fogja, hol van Aric.
Sosem válaszolt. Senki sem tette. Egyetlen telepatikus arkánum hívást sem hallottam.
Hacsak nem körbe-körbe futottam – ami lehetséges – nagy utat meg kellett tennem.
Nem kerültem volna közel egyetlen arkánumhoz sem?
A fenébe is, össze kellett volna gyűlnünk.
Újra megpróbáltam: Aric? Tess? Gabriel? Joule?
Semmi. Csábított, hogy üdvözöljem Matthewt – de ő megengedte ezt a mészárlást.
Viszont Tess időutazásáról is tanított: - Néha a Világ visszafelé forog. Néha a csaták
is. A körhinta szó kis csatát jelent.
Talán mindez egy gyakorlat Tess elképzelhetetlen erejének a fokozására? Végig tudta,
hogy visszahozom Jacket! Matthew mindig ilyeneket csinált.
Hívtam őt. Megint semmi.
Futás közben félelmek terelték el a figyelmemet. Még Aric – a rádióhullámok királya -
sem válaszolt nekem. Mi van, ha megsérült? Mi van, ha a Császár képes volt
megkerülni Circet és előrenyomul? Biztosan megéreznem, ha egy másik arkánum
meghalt volna.
Koncentrálj Evie. Minden másodperc számít. Mint egy órán.
Felértem az emelkedő tetejére és összehúztam a szemem. Az alattam lévő völgyet köd
takarta. Valamivel távolabb alatta halvány fények világítottak. Ebből az irányból jött a
zene.
Lecsúsztam a sáros lejtőn az aljáig. A tövében melegebbnek, szinte fülledtnek tűnt a
levegő. Futottam.
Mélyebben a völgyben további részleteket vettem ki. Egy bevásárlóközpont méretű
parkoló állt az autópálya mellett, tele megperzselődött autókkal. Biztosan zsákosok
barangolnak abban a ködös jármű labirintusban; jajveszékelés hallatszott az
éjszakában.
Bejutottam a telekre. A köd besűrűsödött körülöttem, pont akkor, amikor látnom
kellett volna. Francba! Meg kellene rémülnöm – itt vagyok egy homályos
labirintusban, zsákosokkal körülvéve –, de nem volt erre időm. Felvettem a
szemellenzőt.
Végre megjelent előttem egy szerkezet. Olajtüzek égtek tálakban, melyek
megvilágítottak egy magasba ívelő falat.
A zene a túloldalról dübörgött. Egy kolosszeum? A villanás által elszenesedett aréna
kiállta az apokalipszist. Egy új dal – „Welcome to the Jungle” – dübörgött belülről, a
szöveg egyértelmű: I wanna watch you bleed… 2
Valóság? Képzelet? Álmodom?
Aztán megéreztem valamit, amitől bizseregni kezdtek a töviskarmaim. Nem lehet
igaz. Megőrülök. Kemény fejcsóválással figyelmen kívül hagytam. Koncentrálj, Evie.
Jármű.
Benzin.
Útirány.
Ez a hely zseniális volt egy település számára, beépített védelemmel – zsákosokkal
körülvéve. A telek az arkánum erőd előtti aknamezőre emlékeztetett. Jack zseniális
ötlete. Szemellenző.
Szóval ki lakott itt?
Lelassítottam. A fenébe is, nem tagadhattam meg tovább az érzékeimet. Valahol a
közelben… növények nőttek. Sok volt belőlük.
Hogyan? Még ha föld nem is lett volna parlagon, nem kaptak napfényt.
Kocogtam a kolosszeum körül, megpróbáltam azonosítani a növények otthonát.
Emellett a láthatatlan gyűjtemény mellett még Aric kiterjedt kertje is eltörpül.
A közelségük táplált, izgalomba hozta a vörös boszorkányt, azt a sötét, gyilkos
részemet. Amikor egy szőlőtőke teste bimbózott a nyakamból visszarántottam a
poncsóm kapucniját. A szőlőtőke szétvált mögöttem, amíg ki nem szélesedett, mint
egy aura.
Vagy egy kobra feje.

2 ford: Látni akarom, ahogy szenvedsz… (részlet a Guns N’ Roses – Welcome to the Jungle című
zenéből)
Jajgatás hallatszott a hátam mögül – a zsákosok elkapták a szagomat és a
nyomomban voltak. Az egyik a sarkamban volt. Ahogy a zene harsogott
kiegyenesítettem és megmerevítettem egy szőlőindát – majd átdöftem a lény fején.
“. . . feel my, my, my serpentine. I wanna hear you scream. . . .” 3
Egy másik zsákos támadt hirtelen, megint ütöttem. A rohadt iszap bevonta az indát.
Hagytam leesni, újat növesztettem.
Élesebb fényt láttam a kolosszeum íve körül, követve katonai teherautók sorára
bukkantam. Tökéletes! Szükségem volt egy kulcsra és annyi üzemanyagra, amennyit
csak el tudtam szállítani. Ami azt jelentette, hogy szükségem volt a helyért felelős
fickóra, aki az indáim csapdájában reked – a mérgező karmaimmal a torkánál.
Hangok hallatszottak. Bebújva a teherautók közé megkerültem az egyiket és két
félmeztelen férfit vettem észre, akik egy bejáratot őriztek. Gépfegyver volt náluk és
úgy tűnt egyáltalán nem aggódtak a közeli zsákosok miatt, akik a ködben járkáltak.
Legyengült állapotomban a közvetlen támadás nem lett volna bölcs dolog, de ha
„megadom magam”…
A jó dolog abban, hogy nő vagy a villanás után – senki sem akar lelőni hacsak nem
kényszerítik rá.
Logikusan érvelve: Csak az egyik kezemet kell felemelnem, így azt hihetik, hogy
fegyverért nyúlok és tüzelnek. Egy lövés nem ölne meg, de több őrt és zsákost
vonzana ide.
Megparancsoltam a kobrám fejének, hogy csusszanjanak bele a poncsóm egyik üres
ujjába. Megmozdítottam a zöld karomat, úgy nézett ki, mint az igazi. Tökéletes.
A múltbeli csatákban próbáltam az ellenség létszámát korlátozni. Most már csak az
érdekelt, hogy minél gyorsabban véghez vigyem a műveletet. Miután befejeztem a
küldetésemet, semmi ilyesmi nem fog megtörténni.
Bebicegtem a látómezőbe és előadtam a vészhelyzetet.
- K-kérem segítsenek! – Sírtam, mindkét karom felemelve, a zöld mérgező spórákat
bocsátott ki. – Tudnak nekem segíteni?
A két őr megfordult és rám bámult. Az egyik azt mondta: - Egy nő! – és elindult, hogy
elfogjon. A másik a rádiója után nyúlt.
Egyikük sem fejezte be az akcióját mielőtt összeestek.
A poncsó kapucniját felhúzva elhaladtam a testük mellett és megközelítettem a
bejáratot. Bekukkantottam, senki nem volt ott ezért becsusszantam.

3 ford: …Irány a szerpentin, Hallani akarom a sikolyod… (részlet a Guns N’ Roses – Welcome to the
Jungle című zenéből)
A sötét folyosón cellák sorakoztak vagy kétszáz emberrel megtöltve. A zárkák mögött
a kanyargós folyosó túlsó végén egy nyitott ajtó volt. Fény, hőség és zene áradt ki
rajta.
Kijelenthetem, hogy közeledtem a növényekhez! Karmaim rügyeztek és kiélesedtek,
és éreztem a regeneráció első igazi bizsergését.
Senkisem látott engem a sötétben. Minden tekintet a másik irányba szegeződött két
másik félmeztelen férfira, akik az ajtót őrizték.
A cellákból nyöszörgés és mormogás hallatszott: - „Most mi lesz?” – „Megszökött
valaki?” – „Mit fognak tenni velünk?”
Semmi jót, akartam válaszolni.
A villanás óta a milícia ketrecbe zárt, egy sorozatgyilkos pedig a laboratóriumába
taszított, lerángattak egy kannibál föld alatti kamrájába és a borzalmak házának
kínzókamrájába kényszerítettek.
Ezek a foglyok nem egy kellemes úti cél felé tartottak. Levágnák őket, mint a marhát?
Vagy céltáblaként használnák őket, mert néhány frakció lekaszálta őket?
Közelebb hajoltam a ketrecekhez. Az egyikben egy kilenc év körüli kisfiú sírt, míg egy
idősebb férfi – úgy nézett ki, mint a nagyapja – próbálta vigasztalni. A nagyapa
nyilvánvalóan ugyanennyire ki volt borulva. A gyerek Popsnak hívta.
Odamentem hozzájuk, és alacsonyan tartottam a profilomat, amíg több
információhoz nem jutottam.
- Melyik államban vagyunk? – kérdeztem Popstól.
Meglepődött, talán azért, mert ritka női hangot hallott, vagy mert a ketrecen kívül
mászkáltam.
- Indiana.
Még mindig? Basszus!
- Ki vezeti ezt a helyet?
Halk eszmecserénk hallatán egy termetes fickó kendővel a fején felém fordult és így
szólt:
- Solomón, a Skins vezetője.
- Skins?
Pops azt mondta: - Ők Sol fanatikus követői.
Bandana hozzátette: - Shirtsnek tartanak minket.
Shirts és Skins4. Mint a fociban? Ki találja ki ezt a szart?

4 A csapatjátékokban mez hiányában alkalmazzák. A gyakorlatban az egyik csapattagjai pólót

viselnek, míg a másik csapat tagjai félmeztelenül vannak.
- Sol az egész államban összeszedte a túlélőket.
- Miért? Miért zárt ketrecbe titeket?
- Mert Sol szereti a játékokat. – mondta Bandana. – Szórakoztatjuk. Hamarosan
meglátod.
Bandana mellett ülő fickó megkérdezte tőlem: - Gondolom nem tudod hogyan kell
semlegesíteni az elektronikus cellazárakat?
Nem, de be tudtam csúsztatni egy fát két rúd közé és addig növesztettem, amíg a fém
meg nem hajlott. Talán ki kellene szabadítanom ezeket a foglyokat.
Aztán eszembe az a lecke, amit Jacktől és Arictől tanultam: a megbilincselt ember
nem jelent jót.
Ráadásul ezek a szabadon barangoló férfiak túl sok új változót jelenthetnek és
lelassítanák a küldetésem. Egy megváltozott jövőben amúgy sem lettem volna itt.
Hogyan juthatok el a leggyorsabban Solhoz? Ha feladnám magam azok az őrök talán
nem adnának át azonnal a vezetőjüknek, sőt fellázadnának, hogy megtartsanak
maguknak egy nőstényt.
Elektronikus zúgás hallatszott és az összes cellaajtó kinyílt. Senki sem volt elég bátor
ahhoz, hogy elsőként lépjen ki és megpróbáljon elmenekülni.
A két félmeztelen őr – Skins – elindult a folyosón, a fegyvereiket készenlétben tartva.
Egyikük így szólt:
- Ti, férfiak, hamarosan történelmet írtok!
Sol játékában? Ha ezek a foglyok a szórakoztatás részei, akkor a legjobb reményem,
hogy eljussak Solhoz, ha csatlakozom hozzájuk. Becsusszantam Pops cellájába és
elvegyültem a többiek között mielőtt az őrök elhaladtak előtte. A pár a folyosó másik
végébe vándorolt.
- Mindenki menjen ki és induljon el. – kiáltotta a második őr. – Bárkit, aki még a
ketrecben van, amikor elvonulunk előtte lelövünk. Jobb lesz, ha még előtte
elpucoltok.
A bejárat felé vezetnek minket?
A férfiak sietősen kiléptek, én pedig csatlakoztam hozzájuk. Egyelőre az
együttműködés tűnt a leggyorsabbnak. Ennek ellenére a türelmetlenség a torkomra
szorult.
Bandana közelebb hajolt hozzám: - Vigyázhatnék rád, kislány, - mondta – ha ezt
túléljük.
Összeráncoltam a homlokomat az új udvarlómra.
- Te optimista vagy. És nincs szükségem arra, hogy vigyázz rám.
Bandana barátja elmosolyodott.
- Most ezt mondod, de várd meg, amíg folyni kezd a vér.
Ez volt az én problémám, alig vártam. A vörös boszorkány vonyított érte.
Pops mormolta: - Be kellene jelentened, hogy nő vagy. Meg lennél kímélve mindentől,
ami velünk történik.
Éreztem, hogy közeledünk a növényekhez. El kellett fojtanom a késztetést, hogy a
férfiak elé rohanjak.
- Rendben leszek.
Bandana pillantása találkozott a haverja pillantásával és forgatni kezdte a mutatóujját
a halántékánál. Azt hitte, őrölt vagyok? Jogos.
- Úgy tűnik nem félsz. – mondta Pops. – Tudsz valamit, amit mi nem?
Az unokája bagoly szemekkel meredt rám én pedig rákacsintottam.
Bandana megkérdezte: - Csomagoltál valamit a poncsó alá?
Az egyik karom helye tele volt szőlőindával. Ha nem lennék olyan türelmetlen –
lehetnének ezek a fickók lassabbak? – talán nevettem volna.
- Így is mondhatod.
Ahogy több cella mellett elhaladtunk sérült emberek kúsztak a kijáratok felé. Mások
kétségbeesetten vonszolták az eszméletleneket. A stadionba a Queen „We Will Rock
You” című száma dübörgött, mintha kigúnyolta volna ezeket a foglyokat.
Mögöttünk a két Skins végig söpört a folyosón, beváltva ígéretét. Lövések dördültek a
visszhangzó térben, úgy tűnt az összes Shirts egyszerre bukik le.
„… you got mud on your face. Big disgrace…”5
Még egy lövés és még egy. Az őrök meggyilkolták az eszméletleneket, a sérülteket és a
lassúakat.
Együtt csoszogtam a fogolycsordával, amíg fel nem bukkantunk az egykori focipályán.
Most legelő. Igazi fűvel.
Döbbent tekintetemmel körbejártam a kolosszeum belsejébe. Három oldalról
termények borították a fedetlen lelátót, cserépsorokkal töltve, mint a teraszos
kerteket. Hogyan??? Felemeltem a szemem és arra számítottam, hogy
felbecsülhetetlen értékű reflektorokat fogok látni, de egyet sem vettem észre. Lehet,
hogy ez a település lakat alatt tartotta a lámpákat és csak szükség esetén hozták ki
őket.
Majd később rájövök. Ha visszamentem az időben megcsodálhatjuk Jack hadseregét
ezen a helyen. Kifoszthatják a termést, kiszabadíthatják a ketrecbe zárt fehér
kalaposokat és felmentenék Solt a reflektorok használata alól.
Átmenetileg használatra kész volt a fegyvertáram, készen állt, hogy felhasználjam az
új ellenfeleim ellen.

5 ford: … Sár van az arcodon. Szégyelld magad… (részlet a Queen – We Will Rock You című zenéből)
Az oldalvonalon, a középpályán egy nagy színpad állt, amelyet lila szövetcsíkok
díszítettek. Lila transzparenseken arany betűk – latin szavak? – lógtak az oszlopokról.
A Gladiátor című film. Vissza akarja kapni a kellékeit.
Vagy ezer félmeztelen férfi foglalt helyet a lelátón. Ittak és őrült felfordulást csináltak,
a zenére énekeltek. Mindannyian jól tápláltak és izmosak voltak, bőrük sebes, de
szokatlanuk barna volt. Hány uv lámpát irányított ez a frakció?
Ahogy a pálya közepére vonultunk a talaj nedves lett, majd még nedvesebb, mígnem a
csizmám cuppogott. Lepillantottam: bokáig merültem a… vérben.
Az aréna szemközti oldaláról felvonultak az őrök – némelyikük egyszerű fegyverrel a
kezében – vonalba rendeződve. Mint a hazai csapat az öltözőjéből.
Hitetlenkedve pislogtam, ahogy közeledtek. Zsákosok voltak… Több százan voltak.
Körbe álltak a pályán körülöttünk. Mégsem támadtak, csak tétlenül álltak a széleken.
Miért nem jajgattak és próbáltak meg megharapni minket? Ki – vagy mi – irányította
őket?
Az egyik fogoly rémült kiáltással megfordult és visszarohant a folyosó felé. Két zsákos
nagyobb erővel és gyorsabban vitte le, mint amit valaha láttam.
A férfi sikoltozott miközben ittak. Szürcsölő hangjaik mindenkit felkavartak.
A stadion hangszórói recsegtek és a dal a „Seven Nation Army”-ra váltott át.
“… A seven nation army couldn’t hold me back…” 6 Pontosan tükrözte a
gondolataimat.
Ahogy a zene dübörgött egy emelvény emelkedett fel a színpad alól. Apránként
láthatóvá vált egy húszas évei elején járó férfi, először a feje – fekete haja, sötét szeme
és jóképű arca volt – majd csaknem csupasz mellkasának bronzos bőre. Magas
testalkatú volt, csak térdig érő tógát viselt.
Két zsákos állt mellette, egy férfi az egyik oldalán, egy nő a másikon, mindketten
rendes ruhába voltak öltözve.
Ziháló sziszegés haladt keresztül az ajkamon, amikor egy kép villant fel – egy
arkánum kártya: egy gyerek hullámzó vörös zászlóba burkolódzva, körülötte
napraforgó és nyári búza. A kék égen a napnak fenyegető arca volt.
Sol. Nap. Megtaláltam a Nap kártyát. Az ajkaimat lebiggyesztettem. Felszolgálom
neked…

6 ford: … hét nemzet serege sem tudna visszatartani… (részlet a The White Stripes – Seven Nation
Army című zenéből)
 4

Sol felemelte a kezét és mindenki elhallgatott, a zene elhalkult.

- Üdvözöljük az Olümposzon! El Sol vagyok! – bömbölte. Spanyol akcentussal? – A
sötét világba én hozok fényt.
Napsütötte követőivel és egyre növekvő növényeivel Solnak képesnek kell lennie
napfényt kibocsátani. Szóval hogyan hatna rám ez a képesség? Feltöltene vagy
hüvellyé szárítana? Erőltettem összetört elmémet, hogy emlékezzek. Nem hallottam
ennek a kártyának a hívószavát. Ő hallotta az enyémet?
A lelátón lévő férfiak dobogtak és azt skandálták: „Victi vincimus.” Tök mindegy.
Elcsendesedtek amikor felkiáltott: - Üdvözöljük a Dicsőséges Világosítót! Mellettem
minden csak árnyék.
A férfiak skandálták: - Mellette minden csak árnyék.
- Én vagyok az istenetek.
Wow. Hozzá képest Guthrie, a Főpap kártya is csak egy pásztornak tűnt, aki a nyáját
vezette. El Sol azt hitte, hogy ő egy igazi istenség. Figyelembe véve a tógáját és a
kolosszeumi odúját egy rómaira fogadnék. Mi lennénk az ő áldozatai?
Megszorítottam az orrnyergem és azt motyogtam: - Őrült seggfej arkánum.
De én beszélek?
Miután Tess és én visszatérünk az időutazásból talán csak egy apró Evie darabka
leszek.
Egyelőre leiratkoznék a ma esti program áldozati részéről. Volt egy küldetésem. Sol
közém és a három célom közé állt. Ami azt jelentette, hogy közém és Jack közé állt. Az
is lehet, hogy Sol az arcom előtt öli meg.
A karmaim kiélesedtek. Már összekapcsolódtam minden növénnyel ebben a
stadionban. Elég erős lennék, hogy legyőzzem a sok Skinst?
A Shirts ugyanolyan veszélyesek lehetnek. Úgy tűnik elterjedt a hír, hogy nő vagyok.
Sol folytatta: - Csak az arra érdemes gladiátorok találnak otthont az Olümposz
gazdagságában! Készüljetek a harcra a helyetekért!
El kellett ismernem, tudta hogyan kell egy műsort készíteni, ami igazán szórakoztató.
Jelen pillanatban ez az előadó sokkal töröttebbnek tűnik, mint a lába.
A körös körül lévő leendő gladiátorok dühössé váltak, ahogy felfogták a helyzetüket –
a túlélésért vívott harcot. Hányan haltak meg az egyes versenyeken?
Nem csoda, hogy az összes Skins nagy volt és sebhelyes. Ahhoz, hogy megszerezzék a
helyüket a lelátón, élve kellett kijutniuk a korlátozás nélküli versenyből.
Lehet, hogy nem kellene eltávolítanom Solt. De akartam. Mit számít még egy jel?
Nem, koncentrálj! Tiktak.
Sol intett a kezével és a zsákosok előre lendültek. Lerakták egyszerű fegyvereiket a
pályára – dárdákat, kapákat, baltákat – majd visszatértek a perifériára, mintha
koreografálták volna őket. A Napnak kell irányítania őket, ahogy én irányítom a
növényeket. Ennek volt értelme – elvégre a zsákosokat a napsugárzás hozta létre a
villanás alatt.
Amikor éjszaka sütött a nap.
A Shirts között a tekintetek résnyire szűkültek, kezeik ökölbe szorultak, harcra
készültek a férfiak. Mikor kellene lecsapnom? Lenne annyi spórám, hogy kiüssek ezer
Skinst? És mi a helyzet a zsákosokkal?
Sol felemelte a kezét és a teste elkezdett… világítani.
Megerősít vagy eléget?
Körülöttem a Shirts ziháltak a döbbenettől. Sol követői felemelték az arcukat és
sütkéreztek, ahogy a fény egyre erősebben sugárzott a testéből. Olyan fényes lett,
hogy majdnem felkiáltottam. Lehunytam a szemem, megfeszítettem magam…
Amikor a hieroglifáim megremegtek kinyitottam a szemem. Hamarosan azok a
kavargó minták a bőrömön majdnem olyan fényesen ragyogtak, mint Sol. A Nap
feltöltött! De senki sem vette észre, túlságosan el voltak foglalva azzal, hogy őt
bámulják.
Hátra toltam a csuklyámat és a fejem mögött indák lobogtak, ismét kobraszerűen.
Karmaim csöpögtek a méregtől. A törött csontjaim és sebeim egyre gyorsabban és
gyorsabban gyógyultak. A poncsó ujjában lévő szőlőindák utat nyitottak növekvő
karomnak, amelyen a hús folyamatosan magára épült. Már könyékig!
Mélyen bennem a vörös boszorkány megnyúlt és dorombolt.
A nyílt lelátón lévő növények készenlétben álltak. Vérfürdővé változtathatnám ezt az
egészet, ha úgy döntenék. Jack volt az utolsó kapcsolatom az emberséggel, jósággal.
Amíg meg nem gyógyultam… a vörös boszorkány átveheti az irányítást.
Egy feltöltött arkánum. Nulla emberséggel. És egy jel. Bárcsak ilyen egyszerű lenne
leverni a Császárt…
Összeráncoltam a homlokom. Richter. Mi van, ha mégsem volt sebezhetetlen?
Talán… Egyszerűen szükségem van egy hordozható napelemre. Visszavihetném Solt
az időben Tess körhintáján. De tudnám-e eléggé irányítani a Napot, hogy kordában
tartsam az erejét? Mekkora hatalma volt?
Sol tompított a fényén, majd két kedvenc zombijával helyet foglalt a színpadon.
Hirtelen megszólalt a játékcsengő.
Kiabáló férfiak futottak a fegyverekért. Verekedések törtek ki. Közelharc folyt
körülöttem. Az egyszerű fegyverek a gyilkosságokat borzalmassá tették. Kicsordult a
vér, a végtagok leestek.
Mögöttem Pops unokája hisztérikusan sírt. Egy szőlőtőkét dobtam neki és Popsnak.
Elágazott előttük, mint egy zöld pajzs.
Ismét Solra figyeltem.
Mindkét oldalt összefűzte az ujjait azokkal a zsákosokkal. Sol törődik ezzel a kettővel?
Ha igen, felhasználhatnám őket. De először elterelésre volt szükségem.
Ahogy a Szeretők pincéjében tanultam, kikaptam egy másik indát a nyakamból és a
körben lévő zsákosok felé löktem. Saját gránát, belülről tápláltam. A szőlő szétterült,
szerteágazott, hogy felmásszon a testekre és a koponyákra. A zsákosok úgy hullottak,
mint a dominó.
A közelben tartózkodó Shirts tagjai visszarántották tőlem. Jó. Éppen erre a
lehetőségre volt szükségem.
Megidéztem a vörös boszorkányt - és szinte sajnáltam az ellenségeimet. ÉN VAGYOK
a vörös boszorkány, gondolta egy részem. Evie csak egy darab BELŐLEM.
A többi zsákos is mozgósította magát, hogy megtalálják a fenyegetést és átnyomultak
a tömegen.
A kobrám csuklyája alatt kiegyenesítettem egy hatalmas indát, újabb lándzsaként.
Kifelé lőtt és beledöfött egy zsákos szemébe.
Több lény fordult felém, jajveszékelve támadtak. Döftem még egyet és még egyet.
Hamarosan két lándzsát használtam. Három lándzsát. Tízet. Mint egy hidra.
Soha nem éreztem magam szörnyűbbnek. Fénylő. Gonosz. Méregtől csepegő karmok.
A Shirts kiabáltak és félreálltak az útból, jobban féltek tőlem, mint bármitől ezen a
helyen. Bandana undorral és félelemmel bámult rám.
Vigyorogtam. De azt hittem randevúzunk?
Az egyik zöld lándzsa átszúrt egy zsákost, majd elkapta a mögötte lévő kettőt. Halott
zombik halmozódtak fel. A bűztől szinte öklendeztem.
A vörös boszorkány mészárlásra vágyott, teljes irányítást követelve. De a küldetésem
túl fontos volt ahhoz, hogy szabad utat engedjek neki.
Küzdöttem az összpontosításért, tüskés rózsaindákat küldtem a színpad felé. Sol nem
vette észre, hogy a növény felkúszott az ő és társai székén.
Hirtelen az indák a nyakuk köré tekeredett. Ezekkel emeltem fel a két zsákost a
magasba.
Sol felkiáltott: - Neee! Állj!
Összeszorította a szárat a torka körül és húzta, de én megfeszítettem mindhárom
tüskés nyakörvet.
A pályán lévő zsákosok abbahagyták a támadást. A közelharc lelassult, mindenki a
kezeim munkáját bámulta.
Egy kézmozdulatra megdagadtak a teraszos növények. A Skins a nyílt lelátón túl
későn reagált, mögöttük zöld hullám áradt, a saját félelmetes hullámom. A szőlő
csapdába ejtette őket, egy hatalmas élő hálóként. Minél jobban küzdöttek a férfiak,
annál jobban csapdába estek.
Sol szeméből reflektorfény ragyogott, ahogy végigsöpört a tömegen, hogy azonosítsa a
támadóját.
Beléptem a fényébe és felnyögtem. Istenem, csodálatos érzés volt.
- Ki vagy te? – követelte és vérző ujjai a nyakörve köré görbültek. – Mi vagy te?
Vérrel borított indáim eltakarították a testeket az utamból, ahogy a színpad felé
lépkedtem, közelebb a finom napfényhez.
Még ezekkel a növényekkel is csak a karom felét tudtam visszanöveszteni. Most a
csonkot a reflektorfénybe emeltem. Szemünk láttára újult meg a húsom. Még a jeleim
is visszatértek.
Körülöttem zihálás és nyöszörgés hallatszott.
Behajlítottam új ujjaimat és karmaimat. Megforgattam a csuklómat. A helyreállított
kezemmel Solra mutattam.
- Te velem jössz.
 5

- Én vagy a Császárnő és te a foglyom vagy.

Amikor tovább mentem előre Sol szeméből más sugárzott. Ez nem tett semmit velem
és nem is ártott nekem. De a hozzám legközelebb álló férfiak sikoltoztak. Néhányan
összegömbölyödtek és ringatóztak a véres fűben. Az egyik térdre rogyott és öklével a
fejét ütötte.
Napszúrás? Sol csak megőrjítette őket? Harmadik csapás.
Megfeszítettem a zsákosok gallérját, a pár a levegőben jajgatott.
- Próbálj ki rajtam bármi mást és azok ketten elvesztik a fejüket.
- Várj! – Sol felemelte a tenyerét elhomályosítva a tekintetét. Vaskos akcentussal azt
mondta: - Leálltam. Csak ne bántsd őket, por favor!7
- Mindaddig biztonságban lesznek, amíg azt teszed, amit mondok.
A szeme pánikba esett.
- Bármit megteszek!
Begörbített ujjal intettem neki. Még mindig rózsaindás gallérban leereszkedett a
színpadról a mezőre, Birkenstockjai 8 cuppogtak a vérben és a zsákosok nyálkájában.
Amikor elém állt hőség sugárzott belőle. Még magasabb és testesebb volt, mint
gondoltam, ezért egy másik szárral megkötöztem a csuklóját és megfeszítettem a
nyaka körülit. Vér folyt végig a nyakán és bronzos mellkasán.
Kivettem egy oldalt a Szeretők játékkönyvéből és azt mondtam neki: - A nyakörved és
a két kisállat zombid nyakörve nyomás alatt van. Ha meghalok, megőrülök vagy
bármilyen módon elveszítem az irányítást a három gallér bezárul és lefejez titeket.
Sol összevont szemöldökkel megkérdezte: - Mit akarsz tőlem?
- Egy teherautót annyi benzinnel, amit el tud szállítani. Te és a két zsákosod velem
jöttök túszként. Ha épségben eljutok a célomhoz lehet, hogy nem öllek meg titeket.
- Hová viszel minket?

7 ford: spanyolul kérem a jelentése

8 A Birkenstock egy német cipőgyártó, amely arról híres, hogy a cipőtalpak parafából készülnek, míg
a többi része velúr és jutarétegekből áll.
Sajnos el kellett árulnom neki hová akarok menni, másként nem érhetem el.
- Egy Arkánum-erőd nevű helyre. Azt szeretném, ha megkérdeznéd az embereidet,
halott-e már róla valaki.
- Hallottam róla.
Összehúztam a szemem.
- Folytasd.
- Az elfogott katonáktól. Ez a Délkelet serege…
Tudom kik azok a katonák. Jack levonultatta őket Louisianába, hogy telepet hozzon
létre Haven környékén. Egy menedéket.
- Ezek az emberek táboroztak a folyó túloldalán az erőddel szemben. – Igazat
mondott! – Azt tervezzük, hogy a jövőben lerohanjuk.
Sok sikert hozzá.
- Hol vannak most azok a férfiak?
- Nem élték túl.
Francba.
- Milyen messze van az erőd?
- Két nap.
Napok! Annyi perc!
- Van térképed?
Megrázta a fejét.
- De ismerem az utat.
Valószínűleg rá kellene vennem, hogy rajzoljon egy térképet, de nem volt időnk.
Emellett a navigáció nem volt az erősségem.
- Miért higgyek neked?
Vállat vont, összerándult, ahogy a tövisek a vállába mélyedtek.
- Ha nem érek oda két napon belül – az előre nem látható útlezárásoktól eltekintve –
megölhetsz.
Megforgattam a szemeimet.
- Megölhetlek? Köszönöm a beleegyezésed.
Ezer más kérdésem volt hozzá, de út közben kihallgathattam. Furcsa pillantást vetett
rám.
- Még ha lenne is térképem, tetszik a gondolat, hogy hasznodra lehetek.
- Jó. Vezethetsz
***
Mit kapsz, ha összekeversz két zsákost, egy vérszomjas tógát viselő kártyalapot és egy
félőrült Császárnőt?
Kirándulást villanás utáni stílusban.
Mintha Finn egyik viccében élnék…
Mivel Sol emberei csapdába estek, a Shirts ellepte a termést, köztük Pops és az
unokája.
Felszabadítottam néhány Skint, hogy ellássanak minket az útra. Ó, ha pillantással
ölni lehetne… Meg mertem fenyegetni az istenüket és dühösek lettek. Létrehoztam
egy rózsakoronát, egy sikló glóriát kivörösödött hajam fölé, hogy emlékeztessem őket
a saját erőmre.
Aztán parancsot adtam.
Sol egyetlen teherautója csak nagy katonai volt, amelyet kint parkolva láttam, ezért
megparancsoltam a követőinek, hogy töltsenek fel egyet ellátmánnyal és tegyenek
bele benzin- és víztartályokat. Megparancsoltam néhány másiknak, hogy hozzanak
nekem csomagolt élelmiszereket és hogy megtudjam milyen nap van.
Megrázott a válasz: villanás utáni 389. nap. Egy hetet vesztettem. Adjunk hozzá még
két napot, míg elérünk az Arkánum-erődbe.
Tiktak.
Most, amikor a teherautó ellátmányozására vártunk azt mondtam Solnak: - Kifelé
tartunk a biztonságos, meleg kolosszeumból. Több réteg ruhára és csizmára lesz
szükséged.
Birkst viselt a francba is. És egy takarót. Egy haszontalan karóra egészítette ki az
együttesét.
Rám vette első mosolyát.
- Aggódsz értem, querida9? Elbűvölő tudok lenni, amikor nem gyilkolászom.
Ugyanez mondható el rólam is.
- A megfagyásod vagy a hipotermiád lelassít engem is.
Kivettem a csomagomból a hozzáillő ujjatlan kesztyűt. Mielőtt elrejtettem volna a
kezem észrevettem, hogy a jeleimet figyeli, de nem tette szóvá.
- Egyik állapottól sem szenvedek. – mondta Sol. – Mindig melegem van.
Kellemes lehet. Eszembe jutott, hogy megremegtem az antennatorony tetején.
- Az üveg megvághatja a lábadat.
Lepillantott.

9 Spanyolul kedvest jelent.

- Nem csupasz.
- A latyakba való első lépéssel tönkre fog menni a szandálod. – Felmértem. – Mi a
helyzet a farmerrel? A farmer megvédi a lábad a horzsolásoktól. És nem tudom, hogy
terjed a És nem tudom, hogy terjed a csonttörési láz, de nem akarok kommandós
lenni, ha áthaladunk egy pestistelepen.
Nyelt egyet és finoman leszűkítette az álláspontját.
- Biztos van egy túlélőtáska, amit magaddal akarsz vinni.
- Túlélőtáska?
Sol rám pislogott.
Jack ekkora csalódottságot érzett a tanácstalanságom miatt?
- Hátizsák. Túlélő felszereléssel. Hogy életben maradj.
Érdektelen vállrándítás.
- Azt hiszem fel tudnék készülni egy zordabb környezetre. Szeretnél visszajönni a
lakosztályomba és felöltöztetni?
Heves pillantást vetett rám, mire majdnem felnevettem.
Rossz helyen kopogtatsz. Fogalma sem volt róla milyen érinthetetlen vagyok.
- Kérd meg az egyik embered, hogy gyűjtsön néhány ruhát és csizmát. Ha nem j9n
vissza a benzintartályok feltöltése előtt, akkor te is úgy portyázhatsz a holttestekről,
mint mi.
Odaintett egy Skint és kiadta neki a parancsot. Aztán felém fordult.
- Mit fogsz tenni az imádóimmal?
Most tényleg?
- Mindannyian gyilkosságot követtek el, csak azért, hogy felső nélkül mászkáljanak.
A legtöbb a hálóm alatt marad.
- Hallottad, hogy azt mondták victi vincimus? Ez latinul hódított, mi győzünk.
Néhányan közülük önvédelemből ölt.
Néhányuk talán jó volt, néhányuk nem.
Azt válaszoltam: - Talán néhányan kiszabadulnak. Lehet hogy néhányan nem. – Ez
amúgy sem számított. – Időben vagyunk.
Az egyik Skin jelezte, hogy a teherautó meg van rakva.
Megparancsoltam Solnak: Rakodd fel a házi kedvenceidet hátul, majd szállj be.
A két zombi egy kézlegyintéssel felvonult egy rakodó rámpán. Intettem az egyik
Skinnek, hogy zárja be, majd Sollal bemásztunk a teherautó fülkéjébe.
A volán mögé telepedett.
- Most, hogy együtt utazunk, nem kellene tudnom a neved?
- Nem.
Az ajka lefelé görbült.
- Az imádóm nem tért vissza a ruháimmal. Miután rámutattál a tévedéseimre azt
várod tőlem, hogy csizma és farmer nélkül járjak?
- Nem, ha holttest van a közelben, akkor tankolunk.
- Nem lehetsz jól a saját vizes ruháidban. – mutatott rá. – Száraz farmert és pulóvert
tudok adni. Egy meleg zoknit. Mi ez a rohanás?
Eljutni Tesshez. Eljutni Tesshez. Eljutni Tesshez. Tizenegy perc a körhintán kilenc
nappal szemben. Ezer és ezer perc.
Amikor arra kényszerítettem Tesst, hogy fordítsa meg az időt és kis híján belehalt,
attól tartottam, hogy örökké gyűlölni fog. De Joules azt mondta nekem: - Örülni fog,
hogy segített. Szeret segíteni.
Az édes, boldog lány.
Ami azt jelentette, hogy hajlandó lenne megtenni. Együtt meg tudnánk csinálni! De
nem terhelem felesleges percek hozzáadásával.
Ezt mondtam Solnak: - Ez az én dolgom.
Egy rózsaszárral az egyik csuklóját a kormányhoz, a másikat a sebességváltóhoz
kötöttem.
Sóhajtott.
- Elég lett volna egy fejrázás, ezek a rögzítések elég fájdalmasak.
- Ó, kedvesem. Azok? – megfeszítettem őket. – Menj.
Széles állkapcsát összeszorítva Sol ügyetlenül sebességbe tette a teherautót. Lehet,
hogy rosszabbul vezet, mint én? Még a tanuló jogsim sem kaptam meg, mert tizenhat
éves korom előtti nyáron elmegyógyintézetbe zártak.
A villanás után az idő nagy részében Jack vezetett.
Sol komoly hangon azt mondta: - Csak annyit kellett volna tenned, hogy megkérsz
menjek veled. Megtettem volna anélkül, hogy a fenyegetéseid a fejem felett lógnának.
- Megkérdezted a foglyaidat, hogy akarnak-e harcolni a túlélésért? Most pedig vezess.
Vállat vont és gázt adott a teherautónak. Az autópálya felé vettük az irányt.
Az oldalsó tükörben néztem, ahogy egy félmeztelen „imádó” sprintel utánunk egy
táskával. A teherautó hátulja felé hajította… A táska túl hamar landolt.
Ez nem Sol napja volt.
 6

- Mivel nem vagy hajlandó elárulni a neved, hogy hívjalak? – kérdezte Sol.
Feljebb kapaszkodtunk a dombon, az út egyre árulkodóbb lett.
- Ó Nagyszerű Császárnő? A Szőke? Mit szólsz a Zöld Királynőhöz?
Csendben bámultam kifelé az ablakon figyelmen kívül hagyva a beszélgetésre tett
kísérletét. Ahogy egyik villanás utáni jelenet változott a másikra, úgy váltam Evieből
teljesen Császárnővé – levelekkel teleszórt vörös haj, rózsakorona, csöpögő
töviskarmok, izzó hieroglifák - és vissza. Egy ponton türelmetlenül doboltam
karmaimmal a karfán és szórakozottan lyukakat szúrtam bele. Méreg gyűlt össze
bennük.
Sol megborzongott a rémülettől.
- Hívj Császárnőnek.
- Nem keresztnévvel szólítjuk egymást? Szép. Szólíthatsz Felvilágosítónak.
- Hogyne. Ez soha nem fog megtörténni, Sol.
A hó szállingózni kezdett. Jack szavai csengtek a fejemben, a rádióban hallattam a
hangját, amikor kilovagoltam, hogy találkozzak vele. – Szóval ez lenne a hó…
Egy fiú a mocsárból, aki még soha nem látott ilyet.
Örültem a tiszta fehér hófúvásnak. Egy évnyi hamu után a fehér egy üres lapnak tűnt.
A hangunk eggyé vált, amikor Jack és az én ábrándoztunk a hóról...
A mellkasom annyira összefacsarodott, hogy majdnem felsikoltottam. Szemellenző!
Teljesen hittem benne, hogy visszakapom. De a puszta gondolat, hogy nem egy volt a
tervünk megőrjített.
Sol azt mondta: - Még mindig nem hiszem el, hogy a Császárnő egy igazi lány.
Hónapok óta hallom ezeket a hangokat a fejemben, aztán felbukkan az egyik – egy
nagyon szép testben.
Hallotta az arkánum hívásokat.
Matthew azt mondta, hogy az enyém a leghangosabb mind közül. Úgy tűnik, a
hívásom egészen Indianáig terjedt. De én soha nem hallottam Solét.
Utánozta a hangomat: - Gyere, érints meg… De megfizeted az árát! – Rám szegezte a
tekintetét – Ki ne fizetne meg érte?
Jack. Még mindig élne, ha soha nem találkozott volna velem. Vagy ha elengedtem
volna miután harcoltam a Remete kártya ellen.
Aric újra és újra megfizetett.
Még mindig nem vette fel velem a kapcsolatot. Lehet, hogy az arkánumok
kapcsolótáblája ismét leállt. Végülis, nem hallottam Sol hívását pár lépésről sem. Ami
azt jelenti, hogy nem volt mentális kapcsolatom a szövetségeseimmel és a
barátaimmal.
És fogalmam sincs hol vannak az ellenségeim.
Vagy talán egyszerűen nem voltam hajlandó megfontolni azt az alternatívát, hogy Aric
túlságosan megsérült ahhoz, hogy válaszoljon. Amúgy sem számítana az időutazás
miatt. Ha visszamentem, biztonságban fogom tartani.
Istenem, megőrülök, ha erre gondolok. Napokig nem aludtam és keveset ettem. Nem
igazán tudtam jól követni a dolgokat. És a Nap fixírozása sem segített.
- Kész vagy Sol? Csak figyelj arra, hogy merre mész.
Nem volt kész.
- Láttam egy képet felvillanni fölötted. Kitártad a karjaidat és intettél. – Az az én
arkánum tablóm. – Néhány katona arkánum nevű természetfeletti emberekről
beszélt. Még annyi megdöbbentő esemény – a saját erőm – után is alig tudtam
elhinni.
Én is alig tudtam.
- Tehát ha a hangok valódiak, akkor a játéknak is annak kell lennie. Eleget hallottam
már ahhoz, hogy az alapokat tudjam. Több, mint egy tucatnyian vagyunk igaz? És
mindannyiunknak harcolnia kell? Elvenni egymás – hogy is hívják? – jeleit?
Megerősíthettem volna, hogy minden egyes gyilkosságot egy ikon kísér. Ehelyett
vállat vontam. Egyáltalán nem bíztam ebben a kártyában, bölcs dolognak tűnt
tudatlanságban tartani.
- Vannak jeleid igaz? Azt hiszem láttam valamit az új karodon, mielőtt lefedted volna.
Amikor nem válaszoltam megkérdezte: - Lesznek más istenek is az Arkánum
Erődben?
Más istenek. Uhh. Aric istennőnek nevezett, de átvitt értelemben értette.
- Ennek van értelme – folytatta Sol. – Az arkánumok ezen erődje megszégyeníti az én
alázatos Olümposzomat.
Az erőd nem nézett ki túlságosan jól, de erős volt. Jack a saját két kezével építette.
- Az Arkánum Erődben minden felépült, ami szükséges volt egy hamu utáni jobb
életért. Nem mindenki sétál be egy kész kastélyba.
Bizonyos értelemben Sol olyan volt, mint a Remete kártya, egy féreg, ami egyik
kagylóból csúszott a másikba.
- Ki kezdte a játékot? – kérdezte Sol. – Mi történik, ha nem akarsz harcolni senkivel?
Jelentős pillantást vetett rám és azt mondta: - Szerető vagyok querida, nem harcos.
- Nem, csak másokat késztetsz harcra. A te szórakoztatásodra.
- Rajzolhattam volna neked egy térképet az erődhöz és akkor megölhettél volna. Miért
raboltál el? Mert segítettem regenerálódni?
- Terveim vannak veled.
Ha a múltban Solt használtam volna, hogy szembe nézzek a Császárral, akkor neki is
Tess körhintáján kellene lennie velünk? Ha többen vagyunk, megnehezítjük a dolgát?
Talán még messzebbre mehetnék vissza az időben, hogy aztán felmenjek az
Olümposzra és az összecsapás előtt elkapjam Solt.
Az időutazás rejtvényeitől megfájdult a fejem. Ki kell találnom valamit…
Sol azt mondta: - Tervek velem? Például használni, aztán megölni?
Bingó. De nem akartam, hogy azt higgye hamarosan kihúzzák a számát.
- Vezess gyorsabban.
- Még egyszer mi ez a rohanás? Bizonyára sietünk, hogy más istenekkel találkozzunk.
Ebben az utastérben ragadtam egy fickóval, aki isteninek hiszi magát.
- Miért nem koncentrálsz az útra?
- Sí10. Oké. – Két perccel később: - Honnan jöttél? Ezzel a vontatott beszéddel délre
gondolok.
Fájt a szívem, ha szülőföldemre, Louisianára gondoltam. Bedugtam a kezem a
zsebembe megérintve a piros szalagot.
Hallgatásom ellenére Sol azt mondta: - Én Barcelonából származom. Főiskolára
jöttem az államokba. Beszélsz spanyolul?
Dehogy. Csak cajun franciát.
- Nem beszélsz sokat igaz?
Valaha pezsgő és barátságos voltam.
- Lehet, hogy nem beszélek sokat gyilkosokkal.
- Ez rendkívül mulatságos tőled. Eleget tanultam a játékról ahhoz, hogy azt mondjam
nem vagy különb Császárnő.
- Én önvédelemből öltem. Te sportból kényszerítettél másokat arra, hogy öljenek.
Még gyerekeket is.

10 Spanyolul igent jelent.

- Vagy talán kigyomláltam a követőimet a harcuk alapján. Tisztában voltam a síró
fiúval. A zsákos játékvezetőim nem engedték volna, hogy bántsák a gyereket, bárkit,
aki célba vette volna kizártam volna az Olümposzról.
- Mégsem voltak gyerekek a lelátón. Ne hazudj nekem még egyszer.
Hátul megfeszítettem a zsákosok nyakörvét. Amikor jajveszékeltek Sol megszorította
a kormányt és a napfény kicsillant az arcáról.
Köszönöm a feltöltést. A nyakamból kikelt egy szőlőtőke és megcsípte az arcomat.
Elfintorodott a látványtól, majd így szólt: - Útjukra engedtem a gyerekeket és a
szülőket.
Felemeltem a kezem, hogy még egy kicsit bántsam a zsákosokat. Örültem, hogy két
zombival dolgozhatok. Lehet, hogy muszáj lesz egyet eltennem láb alól, hogy
megmutassam Solnak, komolyan gondolom.
- Ez az igazság Császárnő! Mierda! 11 Esküszöm, hogy igaz.
Talán az volt. De…
- Mi van azokkal a sérült foglyokkal, akik nem tudták elég gyorsan elhagyni a
cellájukat? Az őreid hideg vérrel lelőtték őket.
- Kegyelem. – mondta határozottan. – Bárki, aki megsérült a villanás után, a szó
szoros értelmében nyomorúságban élt. Emellett azt mondanám, hogy tízből nyolc
ember gyilkolt.
Nem tudtam teljesen nem egyetérteni vele. Ritkán találkoztam tisztességes
emberekkel az úton. De ez nem adott ürügyet arra, hogy összeszedjem őket és
játsszak velük.
Egyébként sem számított. Nem akartam összebarátkozni ezzel a kártyával. Lehet,
hogy Sol jobb, mint a Szeretők vagy Richter, de ez a léc olyan alacsony, mint Circe
szakadéka.
- Olyan könnyen megfenyegetsz másokat. – mondta sértetten. – Gondolkodás nélkül.
Miért vagy ilyen kegyetlen?
- A zsákosok nem mások. Ők szörnyek.
Anyám élne, ha nem léteznének.
- Nekem nem. Ők a barátaim.
A Szeretők a gyermekeiknek hívták a karnációjukat.
- Akkor te beteg vagy.

11 Spanyol jelentése: Francba

- És te nem vagy az? A nyakadból kiáll egy csúszós szőlőinda. Ha jól tudom te lehetsz
a leggonoszabb az istenek közül. Talán szövetkeznem kellene más arkánummal és ki
kellene vonni téged.
- Talán.
- Hallottam olyanról, aki a kezedbe adná a segged. Nem a Császár irányítja a tüzet, a
vulkánokat és a földrengéseket? Képes lesz elviselni néhány vacak növényt.
Elég!
- A Császár tömeggyilkos! A sport kedvéért férfiak, nők és gyerekek százait
semmisítette meg – olyan nem arkánum embereket, akiknek semmi közük a játékhoz.
- Ó, valóban? És ezt honnan tudod?
- Láttam amikor csinálta! Hallottam Richtert nevetni, ahogy a láva elevenen elégette
őket.
Pont előtte… Jack és az én ábrándoztunk a hóról.
SZEMELLENDŐ!
Sol a homlokát ráncolta rám.
- Miért higgyek neked?
- Az Arkánum Erődtől félnapi útra van egy völgy. Meg fogod tudni állapítani, hogy ott
csapott le. – becsíptem az orrnyergemet. – Miért is mondom ezt el neked? Nem érzel
együtt az ártatlan emberekkel.
Csendesen megkérdezte: - Hány ember ártatlan a villanás után?
Utáltam, hogy igaza volt.
- Császárnő, onnan, ahonnan én jövök téged csak úgy ismernek diablo12.
Nem, az Ördög egy egészen más kártya volt.

12 Spanyol szó, jelentése ördög.

 7

Még az elektromos állomás bunkervastagságú betonfalaim keresztül is hallottam a

szél süvítését, ahova behúzódtunk. Jack mindig is szeretett ilyenekben tartózkodni –
acélajtós, ablak nélküli betonkockákban. Jó villanás utáni menedékek.
A heves széllökések meghiúsították az előre haladásunkat. A teherautó hátulján lévő
vászon vitorlaként fogta fel a szelet, amikor megcsúsztunk egy fekete jégfolton,
majdnem lefelé tartottunk egy szikláról. A védőkorlát karbantartása a múlté volt.
Bár kínoztak a percek, amelyeket nem pótolhattam, úgy gondoltam nem segíthetek
Jacknek, ha valahol egy szakadék mélyén vagyok.
Csináltam egy tövis ketrecet a zsákosok számára és közel tartottam őket befolyásolás
céljából. Míg én kovakövet használtam a tűz gyújtásához, az indáim leszereltek egy fa
tárolóládát. A füst felfelé tört és eltűnt egy fej fölötti résen vagy szellőzőnyíláson
keresztül. A lángok Jack halálára emlékeztettek, de hamarosan vissza fogom kapni.
Solra pillantottam a tűz másik oldalán. Még mindig mogorva volt, mert kiabáltam
vele. Bizony, volt egy egészen friss holttest, amikor megálltunk tankolni.
Megparancsoltam Solnak, hogy vegye el a halott csizmáját.
A Nap felhúzta az orrát.
- Ez gusztustalan. Inkább elmegyek nélküle.
Eszembe jutott, amikor túlságosan kiakadtam ahhoz, hogy egy napszemüveget
elvegyek egy testről. Vagy kihúzni egy nyílvesszőt egy zsákosból. Hogyan tűrt el
engem Jack egész idő alatt?
- Te nyálkás zsákosokkal lógsz – mutattam rá – és undorítónak nevezel egy
holttestet? A zsákosok halottak.
Úgy nézett rám, mintha megsértettem volna az anyját,
- Csizma, Sol. Most!
Megtagadta, majd spanyol pocskondiázásba kezdett és a dolgok innentől csak
rosszabbodtak…
Most egy csomag fagyasztva szárított levesért és egy összecsukható fazékért
kotorásztam a táskámban Sol ”imádóinak” jóvoltából. Mindig is a könnyen
hordozható energiaszeletekre támaszkodtam, de a koldus ne válogasson, bla-bla.
Mikor ettem utoljára? Nem emlékszem.
Bedobtam a csomagot az edénybe, belekevertem a kulacsból származó vizet. Az
elmúlt hét után soha nem veszem természetesnek, hogy két kezem van. Az edényt a
lángok fölé tettem és egy univerzális eszközzel megkevertem.
Sol gyomra korgott.
- Megosztasz valamit a foglyoddal?
Megkötözött kezével a leves felé intett.
- Talán megtettem volna, ha a foglyom felajánlotta volna, hogy az erejével felfűti ezt a
szobát és megmelegíti az ételt.
Az ajka elvékonyodott.
- Ha nem leszel kedvesebb velem, akkor gondoskodok róla, hogy kapj egy zsákos
harapást. Talán nem ma este, és nem a héten, de egyszer.
Levettem az edényt a tűzről.
- Próbáld meg, Sol. Nézzük meg mi lesz belőle. Biztos vagyok benne, hogy immunis
vagyok rá.
Nos, öt százalékig biztosan. A homlokráncolására azt mondtam: - A méreg az én
erősségem.
Elkezdtem enni, az első falatot megfújtam, hogy lehűtsem. Egész jó.
- A zsákosok nem fecskendeznek be mérget vagy más kórokozót. Ez egy sugárzás
alapú mutáció. Mint amiket a képregényekben látsz.
- Elhiszem neked. Emellett regenerálódok. Nem betegedek meg. – hazudtam.
Fogalmam sem volt hogyan reagálna a szervezetem egy képregénymutációra. Nem
kaptam el a csonttörési lázat – de még nem fecskendeztek be a bőrömbe pestist egy
zombi száján keresztül.
- Az egyik imádóm tudós. – mondta Sol. – Tanulmányozta a zsákosokat. Különben is
nem rendelnék el egy harapást azért, hogy átváltoztassalak, pusztán azért tenném,
hogy fasz legyek.
- Ah. Szóval vigyáznom kell velük? – mutattam a ketrecbe zárt házikedvenceire.
Csöndben és mozdulatlanul meredtek maguk elé, gyűrött bőrük hátborzongató volt.
- Azok különlegesek, nem harapnak meg senkit.
Az edény kihűlt, így egyenesen belőle ittam.
- Még egyszer, elhiszem neked.
És az enyém a jeled, ha nem kussolsz.
Miután befejeztem körülbelül a felét a levesnek, bámultam látszólag őszinte
arckifejezését. Talán nem kellene elhallgattatnom Solt, amikor egy ellenségről
tanulhatok.
- Így… elfáradsz attól, hogy ragyogsz?
Kortyoltam egy utolsó kortyot a vacsorából, majd átadtam neki. Sugárzott.
- Sí, igen. - Egyenesen megitta a levest, majd a szája elé húzta izmos karját. - Minél
hidegebb az idő annál nehezebb. De gyakorlással egyre hatékonyabb vagyok, így
kevesebb energiát használok. Hamarosan bevilágíthatom az egész világot egy légió
zsákos parancsnokaként.
Jó, hogy vannak céljaid, Sol. Azon töprengtem, vajon a Nap kártya birtokolt-e ilyen
fajta irányítást a zsákosok fellett a múltbeli játékokban, lappangva, de soha fel nem
fedezve ezt a képességét. Végtére is nem voltak zombik, akikkel kísérletezni lehetett,
sem villanás, ami létrehozhatta volna őket.
- Honnan jöttél rá, hogy irányíthatod őket?
- A Nulladik Napon megtámadtak. – Tekintete elbizonytalanodott és összerezzent,
bármire is emlékezett. – Azt akartam, hogy ne bántsanak és hirtelen nem is tették.
Tehát immunis volt a harapásaikra.
- Miért nem reagáltak a zsákosaid, amikor ragyogtál? Azt hittem félnek a napfénytől.
- Ha nem éheznek vagy nincsenek kiszáradva a fény nem zavarja őket túlságosan.
Valójában vonzódnak hozzám, úgy tűnik érzékelnek engem, még azok is, akiket nem
irányítok. – Megvonta a vállát. – Hacsak nem egyszerűen ahhoz vonzódnak, amitől
félnek.
Ahogy én voltam a Halállal? Aric, hol vagy? Csend. A két zsákosra pillantottam.
- Beszélsz velük valamilyen módon?
- Parancsolhatok nekik a gondolataimmal, látok a szemükön és hallok a fülükön
keresztül. Egy bizonyos tartományon belül bármelyik zsákossal össze tudom
olvasztani az elmémet.
- Kölcsönveszed az érzékeidet?
Ahogy a Szeretők a karnációikkal és Lark az állatokkal.
- Sí. – A szeme filmfehérré változott. – Az egyik zsákos szemén keresztül látom a
megperzselt Szabadság szobrot. Egy másik zsákos épp most sántikált le egy autópálya
kijáraton Disney World felé.
- Mi mást látsz még? – Vincent azt mondta, hogy a karnációi mindenfelé elterjedtek
és csak hamut és szemetet találtak. – Mi lesz az emberekkel?
- Sok harc. Gyilkosságok. Nemi erőszak. – Sol szeme kitisztult. – Ha látnád, hogy mit
csinálnak mindennap, nem éreznél annyira együtt a ketrecekben lévő férfiakkal.
Valószínűleg.
- Hétről hétre nő a távolság és képes vagyok egybeolvadni a távolabbi zsákosokkal.
Remélem egy nap eljutok a szülőföldemre Spanyolországba. – Halkabb hangon azt
mondta: - Talán a családom túlélte.
- Tudnád, ha… átváltoztak volna?
Bólintott.
- Valószínűleg azok voltak. Nagyon sokan átalakultak.
Azokra a fiúkra gondoltam a Szeretők sátrában, akiket szándékosan megfertőztek.
Megborzongtam amikor eszembe jutott egy félig átváltozott fiú, aki egy véres lyukban
sírt és teljesen tudatában volt annak, hogy mi történik vele.
Megkérdeztem Solt: - Mivel eteted ezt a kettőt?
- Vérrel. A teherautó hátuljában lesz belőle egy kancsó. A híveim tudták, hogy be kell
csomagolni valamennyit.
És honnan vették a vért? Az elesett emberektől az Olümposz mezőjén?
- A házikedvenceidnek nincs olyan rossz szaga, mint másoknak.
Ennek ellenére vörös rózsákat hajtattam a tövisketrecükre, hogy illatosítsam a
levegőt.
- A nyálka az, ami bűzlik. Néhány napig tart amíg a kiszivárgás rohadni kezd. Tisztán
tartom a bőrüket.
- Miért olyan különlegesek számodra?
Tekintete zárkózottá vált.
- Nem akarok róla beszélni.
- Rendben. – Témaváltás. – Hogyan szereztél jó talajt a vetéshez?
- A barlangokból szedtük ki. Ha elég mélyre jutsz, akkor termékeny.
Ő és a követői kitalálták a növénytermesztés módját és felfedezték a zsákos mutációt.
Ha hinni lehet Solnak, akkor jót tettek.
- Körülbelül fél éve termesztünk, szóval még nincs fa. – mondta. - Nincsen alma,
körte vagy narancs.
Tessnek narancsfát neveltem, hogy kiengeszteljem amiért majdnem megöltem.
Mintha ez kárpótolta volna azt a kockázatot, amelynek vállalására kényszerítettem,
amikor szabadjára engedte az erejét. Nekem legalább a saját erőim nem tudtak véget
vetni.
Sol megkérdezte: - Nem kell trágya a termesztéshez, ugye?
Megráztam a fejem és arra gondoltam, hogy ennek a leleplezése nem árthat.
- Van magod? Esetleg alma? Adhatnék neked egy kis napsütést és ma este almát is
kaphatsz. – Mondta, mintha benne lennénk az apple-pie-in-the-sky 13 álomban.

13 Ez egy zeneszám Jon Isherwood-tól.

Egy karmommal felvágtam a hüvelykujjamat és elindítottam egy fát. Amikor kinőtt
azt mondtam: - Légy a vendégem.
Izgatottság világította meg a tekintetét – felhevült barna szemek, melyeket sűrű, sötét
szempillák kereteztek. Sugárzott, a napfény ömlött a mellkasából, karjából és lábából.
Leálltam, amikor a fa a nehézszerkezet mennyezetének csapódott.
- Dios!14
Az egyik ágát felé, a másikat magam felé irányítottam. Mindketten leszakítottunk egy-
egy fényes piros almát. Az első harapásnál felnyögött.
- Nem hiszem, hogy ehhez valaha is hozzászoknék.
Megkóstoltam az enyémet. Nem rossz.
- Mit csináltál a villanás előtt?
- Történelem hallgató voltam és néhány partnerrel pártpromóciós szolgálatot
végeztem. Elhagyott épületekben rave 15bulikat rendeztünk. Mindenki azt hitte, hogy
azért kapunk fizetést, hogy szórakozzunk, de valójában nagyon sok munkával járt.
- Szóval rave partiból rohadt ingyenélővé váltál.
Russel Crowe Gladiátor benyomosával válaszolt: - Nem vagy szórakoztatva?
- Nem csak ezt tetted.
Megvonta a vállát.
- Miért öltöztél rómainak?
A szeme ismét felcsillant. Aric csillagos tekintetét a napfelkeltéhez hasonlítottam, de
Sol lángoló szemei olyanok voltak, mint az egyenlítő délben. Írisze sötétbarnából
háttérvilágítású karamellé változott.
- A munkámból tanultam: a prezentáció minden. És beszélj egy olyan kultúráról,
amely megértette az előadást! A rómaiaknak voltak emblémái, szimbólumai,
kidolgozott egyenruhái, dísztárgyai. Könyörtelenek voltak, de volt becsületkódexük.
Imádták a harcosokat és a versenyeket. És imádtak engem.
Uhh!
- Tájékoztatásul mondom, te nem vagy napisten. Istenek tettek lehetővé minket a
harcra, de nem vagyunk istenek.
- A magad nevében beszélj, querida. – Rám villantotta csábító mosolyát. – Csókold
meg az ajkaimat, aztán mondd, hogy nem vagyok isteni.

14 Spanyol szó, jelentése Istenem.

15 Elektronikus zenei esemény, ami nem megszokott helyen zajlik, hanem raktárhelyiségben, hajón,
erdőben, barlangban stb.
Ha nem láttam volna halálmeccset rendezni, elbűvölőnek találtam volna. Olyan
játékos volt, mint Finn, de egyben forrongó karizmával is rendelkezett.
- A római időkben egy karddal rendelkező harcos meg tudta változtatni a világot. –
mondta, az izgatottsága miatt fiatalabbnak tűnt.
- Hány éves vagy? – azon kaptam magam, hogy megkérdezem.
- Huszonhárom. Te pedig biztosan – időt szakított arra, hogy megvizsgáljon – húsz?
- Tizenhét.
Az ajka szétnyílt.
- Egy ilyen fiatal lányra gerjedtem?
Megforgattam a szemeimet. A hatást egy ásítás rontotta el. A leves felmelegített és
álmos lettem. Ráadásul napok óta nem aludtam.
- Fáradtnak tűnsz. Érthető, hiszen gyerek vagy, pequeña16.
- Az mit jelent?
- Kicsi. Aludnod kellene egy kicsit.
- Egy túsz közelében? Egy gonosz tússzal? – Hacsak nincs féken tartva.
- Gonosz? Réteges vagyok. – Elkomolyodott. – Császárnő, mit tegyek, hogy
meggyőzzelek arról nem vagyok rossz? Mitől bíznál meg bennem?
- Még ha csak félig vagy is rossz, akkor sem bíznék meg benned.
Arkánum volt. Lehet, hogy többet tud a játékról, mint amennyit elárult, ahogy Selena
is tette. Hallottam a zenét áramlani az Olümposztól, amikor a recés tetőn voltam. Az
egyenes Sol odújába vezetett. Óvakodj a csaliktól.
Egy intéssel a kezemmel rá is ráfeszítettem a zsákosok tövisketrecét, majd
elengedtem a csuklóit – a gallért a helyén tartva. Milyen ironikus, hogy Sol azt akarta,
hogy bízzam benne –én is azt szerettem volna, hogy Aric és Circe bízzon bennem. De
most az egyszer én is olyan gonosz voltam, mint ők.
Lehet, hogy nem bízom Solban. Vagy a barátja akartam lenni. De nem tudtam
megítélni.
Kipróbálta a ketrecét.
- Vörös rózsák, pequeña? Csak a sárga illik egy napistenhez.
Ennek a srácnak vannak idegei. Mogorván néztem rá, ugyanolyan ingerült voltam
magamra is.
Rövid késztetést éreztem, hogy a pirosat sárgává változtassam.

16 Spanyolul azt jelenti kicsi.

 8

Felegyenesedve sikoltoztam, könnyek csorogtak végig az arcomon.

- Császárnő! - Sol tépte a ketrecét, és megpróbált hozzám jutni. - Rémálmod van!
Ébredj, pequeña!
A bőre izzott az érzelmektől, és a kezei véresek voltak a tövisemtől.
Tekintetem elkerekedett, ahogy lassan felidéztem a valós életet. Állomás. Sol, mint a
foglyom. Úton vagyunk az Arkánum Erőd felé.
A kezembe temettem az arcom, amikor potyogtak a könnyeim. Annyira elfojtottam a
bánatomat, hogy számíthattam volna arra, hogy alvás közben fel fog bugyogni.
A rémálmomban Jack azt mondta nekem: - Miért nem engedtél el? Még mindig
élnék. Megkértelek, hogy engedj szabadon.
Aztán belülről égett, testéből láva ömlött.
Fájdalmas bömbölése még mindig a fülemben csengett. Ezt követte a császár
nevetése…
- Miről álmodtál?
Sol bőre elhalványult, de a töviseim kinőttek a fénytől.
- A-A császár mészárlásáról – mormoltam. – Richter…
- Félsz egy újabb támadástól?
- Te is félnél. Neked is kellene.
Néhány részlet nyugtalanított Richter szökésével kapcsolatban. Aznap este hallottam
volna egy… helikoptert?
- Az Olümposz nincs a hatókörén kívül. Volna olyan hely egyáltalán?
- Kiáltottál egy nevet. Ki az a Jack?
A könnyeim gyorsabban jöttek.
- Családtag volt? - Sol összevont a szemöldökét. – Vagy a császár megölte azt az
embert, akit szeretsz?
Az ujjamat a szememre húztam.
- Richter megölte őt, egy hűséges barátomat és egy egész hadsereget.
Kiszabadítottam Solt a ketrecéből, főleg azért, hogy legyen valami dolga. Végighúzta a
kezét a tógáján, a vér erősen beborította az anyagot. Bántotta magát, amikor segíteni
próbált nekem. Miután fát dobott a tűz parazsára, a másik oldalra ült.
- Mi történt Jackkel?
Óvatlanul azon kaptam magam, hogy azt mondom: - Azért lovagoltam, hogy
találkozzam vele, hogy elmenjek vele, és közös jövőt kezdjek. - Tiszta lap. - Kétirányú
rádión beszélgettünk… azt mondta, hogy elvesz feleségül… és a hóról beszélgettünk.
- És utána?
- Éppen azt akartam mondani neki, hogy szeretem, és azon töprengtem, hogy miért
nem mondtam ki soha azt a szót, amikor meghallottam két másikat is: „Rengés
előttem.” A császár hívószava. Másodpercek alatt az egész völgy lávatóvá vált. Azok az
emberek azonnal meghaltak.
Sol ajkai szétnyíltak.
- Miért támadna meg olyan sokakat?
- Richter élvezi a gyilkolást. Az erejét pusztításra használja. Figyelmeztettek rá. Senki
sincs biztonságban, amíg él.
– De nem kellene mindannyiunknak megölnünk egymást?
– Néhányan küzdöttünk azért, hogy ne kelljen – mondtam. – Szövetséget kötöttünk.
Úgy tűnt, Sol átgondolta ezt, majd így szólt: – Biztos nagyon hiányzik neked Jack.
- Minden másodpercben.
És minden másodperc távolabb vitte a kezeimből. A fenébe is, kint még mindig
süvített a szél.
Témaváltásra vágyva azt mondtam: - Mi van veled? Szerelmes voltál?
- Sí. Az apokalipszis előtt.
Remegett a kezem, miközben felemeltem a kulacsomat egy italért.
- Meghalt a barátnőd a villanásban?
Játékos vigyort vetett rám.
- Gondolod, hogy egy lánnyal voltam?
Tekintettel arra, ahogy flörtölt velem… igen.
- Akkor elvesztetted a barátodat?
- Nekem mindkettő volt.
- Két embert szerettél?
Odaadtam neki a kulacsot. Elvette, hosszasan ivott.
- Kétségbeesetten.
Istenem, ehhez én is tudnék hozzászólni. Sollal most volt valami közös a játékon
kívül. Valószínűleg csak biztosította, hogy soha ne öljem meg.
- Bea, Joe és én elkötelezettek voltunk. - Büszkén megvonta a vállát. - Mindenki
kételkedett abban, hogy ki tudjuk hozni a triónkat, de már két éve együtt vagyunk.
Soha nem találkoztam senkivel, aki ilyen kapcsolatban élt volna. Felém hajtotta a
fejét.
- Elítélsz engem? Minket?
Keserű nevetés ömlött ki ajkaimról.
- Viccelsz?
- Jó, pequeña - mondta. - Hiszed, hogy egy szív elég nagy ahhoz, hogy két embert
szeressen?
- Pontosan tudom, hogy lehetséges.
A Szeretők – minden undorító hibájuk ellenére – fel tudták ismerni, mi van az ember
szívében. Az enyém egyenlően oszlott el.
- Két emberbe vagyok szerelmes.
Természetesen most először Jack járt a fejemben. Megőrültem, hogy visszahozzam,
mert láttam meghalni. De gyötört az aggodalom Aric miatt is. Bár a páncélja csekély
súlyú volt, akadályoznia kellett a vízben. Mi van, ha –
Lezártam ezt a gondolatot. Ha visszamennék az időben, az őt is megvédené.
Sol a homlokát ráncolta, mintha a nadrágszárát húznám.
- Valóban?
Bólintottam.
- Jack és Aric.
-Akkor most Aric-kel leszel?
- Ez komplikált.
Az egyik kedvenc semmilyen válaszom.
- Sí, lehet. - Belenézett a tűzbe. - Nagyon szerettem őket.
- Milyenek voltak?
Arcát felemelve így szólt: – Beatrice volt az a meleg, ragaszkodó angyal, acélgerinccel.
Minden hétfőn önkéntesként dolgozott a kórházban, és rákos gyerekeknek olvasott.
Bátor volt, és segített nekik, hogy bátrak legyenek – de az ijesztő filmek alatt a
mellkasomba temette az arcát.
A szeme könnyezett. Úgy tűnt, nem vette észre, hogy a mellkasát dörzsöli, mintha
még mindig érezné.
- Joe volt a bevállalós, joghallgató volt. Azt tervezte, hogy nagymenő ügyvéd lesz – de
nem tudta megkötni a nyakkendőjét. Nekem kellett megcsinálom neki. Eljegyzési
gyűrűt vettem nekik. Mindkettőjüket elvettem volna.
Elnézett mellettem, és így szólt: – De aztán az évfordulónkon, megkaptam őket…
sérülten.
A hideg végigszaladt a hátamon.
- Nem értem.
- A Nulladik Napon történt. Mi hárman, üzlettársak is voltunk, egy pincében egy rave-
re készültünk. Több kellékre volt szükségem. Ahelyett, hogy magam szedtem volna ki
őket a furgonból, megkértem Beát és Joe-t, hogy menjenek érte.
Az arckifejezése éles volt.
- Elküldtem őket egy tökéletes búvóhelyen kívülre – éppen a villanás idejében.
A fejem a zsákosok ketrecét felé mozdult. Ó, édes istenem, azok a lények a barátnője
és a barátja voltak. Joe, a joghallgató és Bea, a kórházi önkéntes. A semmibe
bámultak, repedezett ajkaik hangtalanul mozogtak.
Megfenyegettem őket. Nem csoda, hogy Sol kiakadt. Gondolatában én voltam a
szörnyeteg.
Olyan sokáig harcoltam zsákosokkal vagy menekültem előlük. Gyűlöltem őket, amiért
anyám sérülését okozták. De ritkán jutott eszembe, hogy valaha emberek voltak.
Lehet, hogy Sol nem volt gonosz. Igen, nagyon élvezte a vérbeli sportversenyeket. De
ha elveszíteném Jacket és Aricot, sokkal, de sokkal rosszabbul járnék.
Sol gondterhelt tekintete Bean és Joen pihent.
- Miközben egyedül voltam lent a pincében, rosszul lettem, úgy éreztem, szédülök, és
órákra elájultam. Épp akkor ébredtem fel, amikor visszataláltak. Megtámadtak,
lenyomva tartották, hogy igyanak.
El sem tudtam képzelni, milyen szörnyű lehetett. Az átváltozott szeretteit látni?
- Érts meg: inkább meghaltam volna, mint hogy bántsam őket. Ellenálltam, de nem
tudtam megütni őket. Aztán ahogy mondtam, engedelmeskedtek nekem.
Megállt, hogy megköszörülje a torkát: - Amikor több zsákos ereszkedett le az
alagsorba, gyanítani kezdtem, hogy a villanás számtalan hozzájuk hasonló légiót
hozott létre. Felbukkantunk, és láttam, hogy az egész világ elromlott.
Felidéztem az első körbepillantásomat az apokalipszis után. Ha nem lett volna velem
anyám…
Sol teljesen egyedül volt? Újra a zsákosokra pillantottam. Nem – a fejében nem.
- Császárnő – mormolta Sol összevont szemöldökkel. – Gondolod, hogy Bea és Joe
valaha is visszaváltozhatnak?
Soha. A testük túlságosan sérült, az eszük elment.
De azt mondtam: - Talán egyik dolog sem maradandó, Sol. Talán visszajönnek,
amikor a föld is helyrejön. Nem fogadnék most semmire.
Összehúzott szemmel nézett rám, minden fény kialudt.
- Te ezt nem hiszed el. De voltál olyan kedves, hogy eljátszottad…
 9
A Villanás utáni 391. nap

Sol és én megálltunk az útelágazásnál. Az egyik út burkolatlan és sziklás volt. A másik

autópálya volt, megtisztítva a roncsoktól, de az útpadka mentén szeméttel.
Mintha egy nagy sereg vonult volna be ezen az úton, útközben eldobálva a szemetet.
- Kezd ismerősnek tűnni a környék – mondtam.
Az áruló rabszolgaútvonal elágazásánál voltunk – amelyen Jack, Aric és én a Szeretők
búvóhelyére mentünk – és a hadsereg autópályája között.
- Azt hiszem, tudom, hol vagyunk.
Sol megkönnyebbülten kifújta a levegőt.
– Ah, gracia a Dios17.
Összeráncoltam a szemöldökömet rá.
-Mit?
- Az utolsó államközi út után fogalmam sem volt, hová megyek.
- Hazudtál nekem. - halkítottam le a hangom fenyegetően. – Nem szabad
feldühítened, Nap.
- Miért suttogsz? - suttogott. - Egyik másodpercben sírsz, a másikban félelmetes vagy.
Akkor tényleg szexi vagy. Akkor szexi/ijesztő vagy.
- Hazudtál nekem.
- Nem akartam, hogy megölj!
Töviskörmeimet forgattam felé.
- Most miért ne tenném?
- Mert erősebbé teszlek.
Az arckifejezése egyre zaklatottabb, és azt mondta: - Kíváncsi vagyok, hogy valakinek,
mint te, erősebbnek kellene-e lennie.
Leengedtem a kezem.

17 Spanyol mondat jelentése: Hál istennek.

- Menj csak le az autópályán. Kövesd a szemetet. És ne hazudj nekem többé.
Az egyetlen ok, amiért több erőt akartam, az az volt, hogy kizsigereljem a császárt,
amíg még élt. Elképzeltem, hogy rávetem a karmaimat, és csíkokra vágom. Vagy
fojtsam bele a szőlőbe? Nyúzzam meg a tövistornádómmal…
- Mit gondolsz, mennyire van távol? – kérdezte Sol, kirángatva álmodozásomból.
Megvontam a vállam.
- Ma késő este vagy holnap ott leszünk.
- Mi lesz velem, ha megérkezünk az erődhöz? A többi isten bántani fogja Joe-t és
Beát?
- Ők nem… felejtsd el. - engedtem el. – Hogy a kérdésedre válaszoljak, nem engedem,
hogy bárki bántsa őket – vagy téged. Ha úgy viselkedsz.
- Mi viselkedni fogunk. Esküszöm magamra.
- Magadra esküdsz? Te. Nem. Vagy. Egy. Isten.
Ezt elhessegette.
- Mesélj a szövetségedről. Hogyan számítasz arra, hogy legyőzhetsz valakit, mint a
Császár? Nem tudja egyszerűen lebombázni a rejtekhelyet? Támadni a lávájával?
Bingó.
- Vannak előnyeink, amelyekről nem beszélek. És az erő a számokban van.
- Melyik arkánum tartozik a szövetségedbe?
A legtöbb. Circe benne volt? Valahányszor elhaladtam egy víztest mellett,
felbukkantak a múltunk emlékei. Minél többet emlékeztem rá, annál jobban hiányzott
a barátsága.
Azt mondtam Solnak: - Nem fogok beszélni veled stratégiáról vagy erősségekről és
gyengeségekről. Még ha bíznék is benne, hogy az én oldalamon állsz – amit én nem
hiszek –, akkor is elrabolhatnak. Richter rákényszeríthet, hogy beszélj.
- Császárnő, te arra kényszerítesz, hogy bekapcsolódjak ebbe a játékba. Nem akarok
harcolni. Főleg nem olyan ember ellen, aki olyan erős, mint egy vulkán.
- Én sem akarok harcolni. Bosszút akarok állni a Császár ellen, de utána…
Azután mi? Szinte az összes megmaradt játékossal volt kapcsolatom. De Aric
figyelmeztetett, hogy a játékot nem fogják megtagadni, és „egy pokolnak” nevezte,
„amelybe mindannyian bele vagyunk kárhoztatva”. Addig nem hittem neki, amíg
Richter be nem lépett az arénába – és Jack kereszttűzbe került.
Ezt szem előtt tartva a tervem, hogy Louisianába meneküljek, nevetségesen naiv volt.
Mit tennénk, miután visszahoztam Jacket, és elpusztítottuk Richtert?
- Velem kellene laknod az Olümposzon. - Sol csábító pillantást vetett rám. – Lehetnél
az én istennői királynőm. Együtt felépítenénk a világ legnagyobb települését! A te
terméseiddel és az én napommal ezreket táplálnánk. A töviseiddel és az én
zsákosaimmal fenntartanánk a rendet.
Utasítás. Jack ugyanezt akarta.
Szórakozottan azt mondtam: - Ezen el kell gondolkodni. Nos, kivéve az istennői
királynő részét.
- Ne üsd el ezt a részt, pequeña. Ez a kedvenc részletem a jövőnkről. Megtennénk
kötelességünket, és újra benépesítenénk a világot. Mert adakozók vagyunk. Én
magam is odaadó lennék.
Összeráncoltam rá a szemöldökömet.
- Nincs gyerek részemről. Tényleg behoznád a gyerekeket egy ilyen világba?
A játékosságtól csillogó szemekkel azt mondta: - Nem. Ez csak ürügy volt arra, hogy
belebújj a gatyába.
- Uh. Viselkedj. Vagy kapsz egy szőlőt oda, ahol nem süt a nap.
Az állkapcsa elernyedt; aztán nevetni kezdett. Hahotázni.
Mindennek ellenére éreztem, hogy az ajkaim megrándulnak. Ha nem lenne egy
gyilkos isten-akarok-lenni, és nem lenne bennem egy gyilkos vörös boszorkány, akkor
lehet, hogy barátok lennénk.
Amikor elhalt a nevetése, azt mondta: - Régebben egy nagyszerű valóságshowt
csináltunk volna. A Sol és Császárnő Show.
- A szar show – motyogtam. Ahogy most éreztem magam, a legjobb plakátot kaptam
volna.
 A Villanás utáni 392. nap

– Vezess gyorsabban! - Mondtam Solnak, csak nem ugráltam a teherautó ülésén.

A hídról kémleltem az Arkánum Erőd körvonalait a szeles sziklafalról.
Aggódtam a lámpák hiánya miatt, de talán a mészárlás után eltették a raktárakba.
Vagy sötétben maradtak a fedezték miatt.
Mivel az erőd közelében voltam, közelebb éreztem magam Jackhez. Izgalom bujkált
bennem, ahogy végighúztam az ujjaimat a zsebemben lévő szalagon.
Amikor Sol először alaposan megnézte az erődöt, ajka elvékonyodott az undortól.
- Pedazo de mierda18. Mi ez a szar hely?
Olyan gyorsan a nyaka köré fontam a kezem, hogy csöpögtek a karmaim.
- Ez egy olyan hely, ahol az emberek egy jobb életről álmodoztak. Amíg te a
kolosszeumodban voltál, mások kint a hamuban harcoltak és selejteztek mindent,
amit kaptak.
- S-Sajnálom, Császárnő.
Egy pillantással elengedtem.
- Olyan vagy, mint a Remete kártya – egy kész kagylóhéjba másztál be. Nem került
semmibe.
Visszafojtva dühömet, azt parancsoltam:
– Vezesd körbe azt a földet.
Az aknamező szélén egy rovátkolt ösvény kanyargott ide-oda. Gumiabroncsnyomok.
Mintha egy tömeges visszavonulásból maradt volna.
- Kövesd azokat a nyomokat. Gondosan. Mindenhol aknák vannak.
Nyelt egyet, és végighajtott az ösvényen. Amikor a teherautó közeledett az erőd külső
falához, elhaladtunk valami elszenesedett állat darabjai mellett. Egy hatalmas, fodros
fekete bundával.
- Istenem.
Küklopsz. Vagyis a fele.

18 Spanyolul van, jelentés „Egy darab szar.”

- Mi volt az? - Sol szeme tágra nyílt: – Egy óriási kutya?
Azt motyogtam: – Valami ilyesmit.
Nyomok és barázdák vezettek el a lábaktól és a faroktól, mintha a farkas kivonszolta
volna magát a levágott hátsófelétől. Miért volt a bőre tele golyó ütötte lyukakkal?
Ki lőtte volna le?
Bár a kedvencem, itt maradt, hogy segítsen Finnnek újra találkozni Larkkal, miután a
varázsló eléggé meggyógyult az utazáshoz.
Emlékeztettem magam, hogy a farkas nem halhat meg. Nem, amíg Lark élt. Küklopsz
a szomszédos sziklaerdőben elrejtőzhetne, regenerálódni. Még az is lehet, hogy
felfogja az illatomat, és Lark tudni fogja, hogy túléltem.
Mondtam Solnak: - Menj fel a bejárathoz, és parkolj le.
Ahogy közeledtünk a kapukhoz, visszajátszottam az emlékeimet, amikor Jack
feltartott állal, büszke tartással lovagol át rajtuk. A hadsereg összes katonája tisztelte
a legendás Vadászt, ahogy ismerték. Tábornokká tették. Ezek közül a férfiak közül
sokan meghaltak.
Nem véglegesen. Nem, ha segíthetek.
Sol éppen lekapcsolta a gyújtást, amikor a kapuk kitárultak, és a szél a falhoz csapta
őket. Senki sem irányította a kapukat. A fém úgy nyögött, mint egy zsákos
jajveszékelése.
- Gyere velem – mondtam, miközben kimásztam az utasfülkéből.
Amikor Sol csatlakozott hozzám a földön, kifeszítettem a csuklóján körbefutó
szárakat, hogy a bokáját is megkösse.
- Valóban szükséges ez, pequeña?
- Tényleg, Sol. - Ahogy közeledtem a falhoz, felkiáltottam: - Helló! Van itt valaki?
Kérlek válaszolj! Aric! Finn! Tess!
Félig arra számítottam, hogy Aric itt vár rám. Hallanám, hogy a lova csikorog az
istállóban? Thanatosz túlélte az árvizet?
És Aric?
Természetesen túl kellett élnie. Szóval hol van?
Odabent körbejárattam a tekintetem, és egy szellemvárosra találtam. Se tűz, se
állatok, se hangok. Csak a nyüzsgő szelek és az elhagyatottság.
Ez a hely egy kagylóhéj volt. Az Arkánum Erőd... meghalt.
A készletek ládáit elhagyták. Az erőd lakói biztosan azt hitték, hogy a Császár
egyenesen erre folytatja a pokol útját.
Talán a sereg néhány túlélője letáborozott a folyó túloldalán? Felpattantam egy
deszkapadlóra, és a toronyba futottam. Sol utánam kapálózott, de nem vártam meg.
Felmásztam a lépcsőn, aztán lelestem a kilátóból, remélve, hogy tábortüzet kémlelek,
bármi életjelet.
Semmi.
Visszafordultam az erődhöz. Az egyik sarokban megláttam a narancsfát, amelyet
Tessnek neveltem. A napsütés nélkül a levelei már barnulni kezdtek.
A fa mellett egy földhalom volt. Ez egy... sír? Kié? Szörnyű gondolatom támadt –
nem. Nem. Elnyomtam, miközben lerohantam a lépcsőn, és eltántorogtam Sol
mellett.
Megbotlottam egy másik deszkában, és az üres állati karámok körül baktattam.
Elhaladtam Jack sátra mellett, és azt képzeltem, hogy hallom a mély hangját: „Ma
fille aux yeux bleus”. Az én kék szemű kedvesem.
A szívem a torkomban, lassítottam, amikor a domb a látókörömbe került. A földet úgy
taposták, mintha valakit sietve eltemettek volna. Egyetlen pálca emelkedett ki a
földből, hogy megjelölje a sírt.
Tess botja.
Kiáltás csúszott ki ajkaimról. Nem, nem, ez nem azt jelentette, hogy Tesst itt temették
el! A halála volt az én rémálmom a forgatókönyvben: az, ami nem lehetett.
Azt, amelyben Jacket elevenen elégette egy szörny – és semmit sem tehettem, hogy
megmentsem.
Valaki éppen egy temetést akart megjelölni, és a botja kéznél volt. Időnként otthagyta.
Csak egy mód van a bizonyításra.
Sol közelebb bicegett. Nem törődve a rám irányuló tekintetével, letérdeltem, és ásni
kezdtem, és őrjöngve szúrtam át karmaimat a jeges talajon.
Egy láb mélyre; két láb mélyre. Három. Négy.
Elértem a ruhát, és felhúztam. A többi föld engedett a feltárásnak…
Egy lepedőbe csavart burok.
Visszafojtva az epét, lehámoztam az anyagot, és megtaláltam az egykor édes lányt,
Tess-t.
A teste olyan volt, mint ez az erőd – egykori énjének héja. Belül élet nélkül.
A rémálmom. Egy pillantás a megrongálódott testére, és tudtam, hogyan halt meg.
Már megpróbálta megfordítani az időt. Megmenteni Jacket, Selenát és a sereget…
Tess annyira próbálkozott, hogy elvesztette az uralmát felfoghatatlan ereje felett. Tess
szeret segíteni. Megölte magát, hogy másokat visszahozzon. És még mindig kudarcot
vallott.
Jack meghalt.
A karomban öleltem, ami Tessből maradt, és ész nélkül ringattam a testét, mint egy
babát.
Sol távolról nézte, ahogy a gyász elpusztít.
 10
A Villanás utáni 393. nap

Sár borított, kifulladtam, az izmaim összecsomósodtak. De közeledtem a csúcs

tetejéhez.
Az, amin álltam, miközben szemtanúja voltam egy mészárlásnak.
Amikor utoljára erre a kilátóra utaztam, tele voltam reménnyel, és egy keményen
dolgozó kancán lovagoltam, akinek még csak nevet sem adtam. A maradványait
biztosan elmosta az árvíz.
Mit találnék most a csúcson? Fogalmam sem volt, felfelé vánszorogtam.
Többre emlékeztem a Császár támadásából, és minden részlet megerősítette, hogy
Jack meghalt. De azt is mondtam neki, hogy soha többé nem becsülöm alá. Talán
találhatnék valami nyomot, valami utalást arra, hogy voltak túlélők.
Legalább a saját szememmel kellett látnom az ő… végső nyughelyét.
Így összeszorítottam a fogam, és felmásztam. Circe áradása kimarta ezt a lejtőt, és
sokkal meredekebbé tette.
Mit találok a tetején?
Mondtam Solnak, hogy várjon a teherautóban. Lekötöttem? Olyan zsibbadt voltam a
gyásztól, hogy nem is emlékszem.
Miközben kapaszkodót kerestem, eszembe jutott az a látomás, amelyet Matthew
mutatott nekem, mielőtt eltűnt volna. Tíz kardot mutatott a hátamban – mint a tíz
kard a Tarot kártyában –, megfogadva, hogy a legsötétebb napok várnak. Azt mondta
nekem: - Matthew tudja a legjobban.
Visszaúton a Szeretők odújából megkérdeztem Selenát, mit szól az üzenetéhez. Durva
volt a válasza: - Ez egy rohadt nagy őrültség?
Rosszalló arckifejezésemre hozzátette: - Tudom, hogy a tíz kard kártya azt jelenti,
hogy valakit egy kíméletlen hatalom le akar zúzni – figyelmeztetés nélkül. Úgy értem,
teljesen. Állítólag a mélypontot képviseli, amikor már nem süllyedhetsz lejjebb. -
Sötét szemei elkomolyodtak. - Nem hangzik jól, Evie.
Matthew felkészített engem Jack halálára. Vagy megpróbálta.
A Bolondnak fogalma sem volt. Nem készülhet fel az ember arra, hogy elpusztítsák a
szívét. Az a tíz kard átszúrt, átszúrta.
Megkérdezte, mit áldoznék fel. Akkor még nem tudtam válaszolni, de most már igen.
Nem Jacket.
Feljebb húztam magam. Mit találok ennek az emelkedésnek a tetején?
A Bolond könyörgött, hogy soha ne gyűlöljem őt. Annyi kegyelmet adnék neki,
amennyit nekem mutatott. Megakadályozhatta volna Jack és Selena halálát, az egész
hadseregét.
Ezek az emberek mind elindultak, reménnyel telve egy Acadiana nevű hely felé. Jack
beváltotta volna a menedékbeli ígéretét.
Matthew tudja a legjobban? Gyáván ellovagolt, mielőtt a Császár támadott volna, és
még egy utolsó rejtélyes kijelentést mondott Finnek: Megbékéltem vele.
Azzal, hogy hagyta meghalni Jacket.
Ugyanúgy hibáztattam Matthew-t, mint Richtert. A tíz kard közül az egyik a Bolondé
volt. Ő is hátba szúrt.
Mit találok a tetején…?
Magamat is hibáztattam. Nekem kellett volna meghalnom. A halál volt a sorsom.
Legalábbis, ha hallgattam volna Circe tanácsára – Selenát a Szeretők kezében hagyva
–, Jack és az összes többi ember megmenekülhetett volna. Selena egyébként is
meghalt.
Meghoztam ezeket a döntéseket – úgy tettem, mintha vezető lennék –, így ezek a
halálesetek az én felelősségem. Tessé is az volt.
Tegnap este, miután újra eltemettem a holttestét, lerohantam az erődön kívüli partra,
ahol Circe és én egyszer beszélgettünk. Kiabáltam a folyónak: - Tudom, hogy itt vagy,
Circe! Mutasd magad! - Semmi. – Láttad Aricot?
Még csak egy hullámot sem mozdított nekem a felszínen. – Igazad volt, amikor
megtámadtad a császárt!
Amikor még mindig nem volt hajlandó válaszolni, belegázoltam a folyóba, és
belerúgtam a vízbe, hogy provokáljam. - Cseszd meg! Miért nem jelensz meg?
Csend. Még akkor is, amikor a könnyeim kicsordultak a területére…
Végül felértem a csúcsra. Lélegzetért kapkodva feltápászkodtam a lábamra – és
döbbenten bámultam.
A csúcs már nem volt csúcs. Circe dagályhulláma biztosan lehűtötte Richter láváját,
mert sima fekete kőtenger húzódott ennek a hegynek a tetejétől egy távoli hegyig, az
egykori völgyön át. A szitálás fényessé tette a felületet.
- Nézd meg jól. – mondta nekem Aric, miközben a bugyborékoló láva üstjére
mutatott. – Hol keresnéd őt?
Egy zokogás tört ki a mellkasomból. Néztem Jack meggyilkolását.
Nem, ezt visszautasítottam! Biztosan volt mód arra, hogy megszökjön. Küzdöttem,
hogy kitisztítsam kábult elmémet, hogy felidézzem, mit láttam a támadás előtt.
A hadsereg karavánjának hosszú sora végighúzódott azon a völgyön, fényes féregként
a sötétben. Az autók és teherautók körülbelül egy mérföldön, a völgy hosszának egy
töredékén terültek el. Jack és Selena az élen lovagoltak volna, de amikor rádióztam,
visszafordultak felém.
Jack és én ábrándoztunk a hóról. A fehér apró sodródásról. Csodálkozott, hogy őt
választottam.
Ő és Selena legfeljebb egy-két mérföldet lovagolhattak, mielőtt Richter lecsapott
volna. A láva betemette a teherautók sorát elölről hátrafelé – csakúgy, mint ezt az
egész völgyet és számos magaslatot körös-körül.
Még ha Jack és Selena tíz mérföldet tettek volna meg, akkor is középen lettek volna…
Selena, a lány, aki éppen akkor élte át a Szeretők poklát, meghalt. Egy részem
megérezte ezt a gyilkosságot. Más arkánum is ezt tette, és Matthew a maga módján
megerősítette ezt.
Emberfeletti gyorsasága, mozgékonysága és érzékszervei voltak, mégis elpusztult. És
közvetlenül Jack mellett volt.
Halott.
Ezt senki sem élhette túl.
Ez a csata hatalmas sírkövet hagyott maga után. Alatta több száz áldozat volt
eltemetve. Jackemet ott temették el.
Miért döntöttem úgy, hogy nem harcolok ebben a játékban? Talán a játék
megbüntetett, amiért szembe mertem menni. Vagy az istenek voltak.
Azzal, hogy megpróbáltam visszafordítani az időt és visszahozni Jacket, a sorsot is
kihívtam. És elbuktam.
Ez azt jelentette, hogy mindig elfogok? Megváltozhat-e valaha a sors?
Kábultan vánszorogtam át a kövön. Nagyjából félúton megálltam. Itt még erősebben
fújt a szél, csípett az eső.
Zokogva térdre rogytam, hogy megjelöljem Jack és Selena sírját. Hogyan tudnám
összefoglalni az életüket néhány rövid sorban? Sokkal többek voltak.
Karmaimat kiélesítve elkezdtem vésni a sziklát, Selenával kezdve.
Azután . . . Jack. Izzadás, vérzés, hiperventilláció, faragtam. Eltelt az idő. Ki tudta
mennyi? Az éjszaka újabb éjszakává változott.
Amikor végeztem, csontig koptattam véres ujjbegyeimet, és az őrület olyan módon
csábított, mint egy virág. A hátamra rogytam, és a két emlékmű között feküdtem, vért
csöpögtetve rájuk.
Barátság borostyánt növesztettem Selenának.
Jacknek pedig loncot.
Azon tűnődtem, hogy a bánat lehet-e olyan erős, hogy végzetes legyen. A szívem
annyira fájt, hogy biztosan vérzik a mellkasom. Biztosan halálra vérzek. Tíz kard
fúródott át rajtam.
De valami más versenyzett a szívfájdalmammal, egy kevés düh.
Miután Jack és én megnéztük anyám máglyájának füstjét, azt mondta nekem: -
Kegyelemben halt meg. Csak abban reménykedem, hogy én is ilyen tisztán megyek el.
Nem így volt. A császár miatt. Richter nevetett, amikor meggyilkolta Jacket és azokat
az embereket.
Richternek meg kell halnia. A vörös boszorkány megsemmisítené. A gyűlölet
felemelkedett. A gyűlölet egyik lábamat a másik elé kényszerítette, miközben
eltántorogtam a síroktól.
Minden lépésnél vér csorgott rongyos ujjaimból, és nyomot hagyott a hatalmas fekete
sírkövön. Egy kötél tőlem Jackhez.
Ahogy közeledtem a kő széléhez, eszembe jutottak az utolsó pillanatok Arickel, sajgott
az új karom. Mi van, ha nem élte túl ezt a heves árvizet? Talán nem volt
legyőzhetetlen.
Nem! Egyetlen arkánum sem örvendezett a Halál halála miatt; egyikünk sem
érzékelte.
Aztán összeráncoltam a szemöldököm. Most mindannyiunk telepátiája megszakadt.
És nem tudtam, mikor ment ki a kapcsolótábla.
Mi lesz, ha ő… megfulladt? Lehet, hogy engem hívott, amikor meghalt. Élettelen
testét valahol elmoshatta az árvíz az útja mentén. Talán ezért nem válaszolt nekem
Circe a folyón keresztül.
Azt hittem, hogy Jack halála a legrosszabb, amit elviselhetek. Matthew felkészíthetett
mindkét gyilkosságra.
Édes Istenem. Mindkettőre.
Kiáltottam a dühtől és a fájdalomtól. Miközben sikoltoztam és sikoltoztam,
rózsaszálak törtek ki a vérnyomomból, és addig terjedtek, míg be nem takarták a
sírkövet és a környező hegyeket.
Ha Aric él, meg kell találnom. De hogyan, amikor meghaltam a gyásztól?
Elképzeltem egy érszorítót átszúrt szívem körül, ami elállítja a vérzést, és elég sokáig
életben tart ahhoz, hogy megtaláljam Aricet, majd bosszút álljak. Igen,
megcsavarnám az érszorítót, meghúznám, hogy összeszorítsa a szívemet, és
kiéheztessem a vértől. Elfojtani.
A vértelen szív nem érezhetett.
Csavarj, húzz, szoríts.
Zsibbadás telepedett rám. Az érzelmeim megszűntek. Így az értelem az mondta, hogy
Aricnek még élnie kell. Olyan sokáig élt. Erős volt.
Lehet, hogy egyszerűen elvesztettük egymást ekkora távolságban. Az árvíz gyakran
elvált; más irányba is vihette. Megragadtam ezt a gondolatot.
Igen. Ez volt az, amire szükségem volt. Zsibbadtság. Csak addig, amíg a két
küldetésemet befejeztem:
Megkeresni Aricet.
Megsemmisíteni Richtert.
Utána elengedem a szorítót, és hagyom magam kivérezni.
Jack és én ábrándoztunk a hóról.
 11
A Bolond
Ismeretlen tartózkodási hely

Felvillant a szemem.
A Császárnő sikoltozása felébresztette bennem a sötétséget. Megváltoztat, perverzzé
tesz.
A Sötét Hívást.
A mosolya megtört. Ideje volt. Mindig én tudom a legjobban.
 12
A Császárnő

Sol a fekete kő szélén ült. Ahogy közeledtem hozzá, félrehajtottam a fejem.

- Te követtél engem. Figyeltél engem.
A Nap jele olyan jól mutatna a kezemen.
Felállt, tekintete a szememről, kivörösödött hajamra, véres ujjaimra pattant.
- Mindent elintéztél?
Hátrált egy lépést. És még egyet. Közeledtem.
- El kellett volna menekülnöd előlem, amíg tehetted.
- Megfontoltam – mondta Sol, miközben küzdöttem, hogy ne vágjam fel. – De
igyekszem kivívni a bizalmadat.
A vörös boszorkány ölni akart. A Császárig ez a kártya is megteszi.
- Azzal, hogy utánam kémkedsz?
Megbotlott, majdnem elesett.
- Mit faragtál?
- Sírfeliratokat. Írtál már olyat? Összefoglaltad valaha valaki életét néhány sorban?
- Nem, nem tettem.
- Meg fogok fizetni a Császárnak ezekért a gyilkosságokért.
Aric és a nagymamám megtanítanak Richter gyengeségeire, én pedig rájövök, hogyan
használjam Solt is. Ami azt jelentette, hogy nem ölhetem meg.
Az elégedetlenségtől forrongva a vörös boszorkány visszahúzódott.
A Napot a halálba kellett juttatnom. Talán ezzel a kártyával, amely engem erősít – és
a szövetségünk minden játékosának segítségével – ki tudjuk vonni Richtert.
De a mi kis szövetségünk nemrégiben két arkánummal csökkent.
Úgy tűnt, a játék felgyorsul, önmagára épít. Közvetlenül Tess és Selena halála körül
találkoztam a Nappal.
A végére felpörgünk?
Milyen ostoba voltam, amikor azt hittem, hogy elkerülhetem a harcot – hogy Jack és
én boldogan élhetünk, míg meg nem halunk. Az arkánumok valóban összefutnak;
életem végéig szembesülnék velük. Hacsak meg nem halnak.
Ez nem jelenti azt, hogy ki kell vonnom őket, gondoltam, még akkor is, amikor a
karmaim bizseregtek Sol sebezhető húsáért.
- Mit fogsz tenni a Császárral? - kérdezte.
- A szőlő erekként fog átnőni a testén, és ó, milyen lassan nyúzzák majd meg. A
gyökerek beleássák magukat, és a szerveiből táplálkoznak. Amikor könyörög, hogy
öljem meg, kényszerítem, hogy válassza ki a következő finomságból: tövis vagy a
darabok belőle.
Sol köhögött.
- Emlékeztessen, hogy ne kerüljek a rossz oldalra.
- Te és én egy újabb kis kirándulásra megyünk.
Logikusan az Aric kastélyához való eljutás volt a legértelmesebb. Akkor Lark
segíthetne megtalálni. Nem tudtam pontosan, hol van az otthona, de nem sokkal
ezelőtt megtettem onnan az Arkánum Erődhöz. Matthew útmutatást adott nekem;
egyszerűen meg kell fordítanom őket.
- Most hova megyünk? – mondta Sol.
Gonoszul elmosolyodtam.
- A Halál ajtajához.
 A Villanás utáni 396. nap

- Biztos vagy benne, hogy tudod, hová mész?

Sol harmadszor kérdezte ebben az órában.
Figyelmen kívül hagytam, és tovább sétáltam. Két nappal ezelőtt a teherautó meghalt,
valószínűleg Sol vezetése miatt. Azért nem nagyon hiányoltam az utazásról. Az utak
annyira megromlottak, hogy minden második mérföldön elsüllyedtünk. Sol és én
minden alkalommal kiszabadítottuk a szőlőtőkéim és a zsákosai segítségével.
A teherautót zombikkal vállvetve tolni bizarr volt.
Kénytelenek voltunk továbbmenni gyalog, hegyes terepen vánszorogva. Sol talált
néhány ruhát és csizmát az Arkánum Erődben, így nem lassított le. Ő, Bea és Joe
feltöltötték az élelmet és a vizet az ottani készletekből, míg én...
A homlokomat ráncoltam. Huh. Nem emlékeztem, mit csináltam.
Most Sol megkérdezte: - Pequeña, megállhatunk egy pillanatra?
Tovább sétáltam.
A sírkő óta igyekezett kedves lenni. Vigasztaló dolgokat mondott. Udvariasan
megosztottuk az ételt és a vizet, miközben együtt utaztunk a latyakban.
De nem maradt semmim. Bea és Joe élénkebben nézték ki, mint én.
Bármilyen virágzó barátság – vagy legalábbis megértés – alakult ki köztem és a Nap
között eltűnt.
Jack volt az egyik utolsó kapcsolatom az emberiséggel. Nélküle kegyetlen voltam.
Jack nélkül. Már múlt időben gondoltam rá. Lehet, hogy zokogtam, de az érszorítóm
erősen tartott. Az elmém mégis szenvedett, furcsa összefüggéseket teremtve.
Az örvény, amelybe néhány nappal ezelőtt csapdába estem úgy pörög, mint egy
rulettkerék... A rulett kis kereket jelentett...
Tess úgy fordította meg az időt, mintha egy hátrafelé pörgő körhintán lennénk... a
körhinta kis csatát jelentett...
Az érszorító a francia tourner szóból származik, azaz forogni vagy forgatni...
Minden átfordult; átfordultam. Egyféleképpen léptem be az Arkánum Erődbe;
miután megtaláltam Tesst, örökre megváltoztam. Már nem hittem bizonyosan, hogy
én irányítom a sorsomat.
Egy tisztás közepén Sol megállt.
- Császárnő, eltévedtél.
Szembefordultam vele.
- Nem vagyok eltévedve.
Teljesen elveszett voltem. Soha nem gondoltam volna, hogy hiányozni fognak a
hangok. Még mindig nem hallottam egyiket sem. A saját irányérzékemre
hagyatkoztam – ami szívás volt.
Még ha tudtam volna is navigálni a nap vagy a csillagok segítségével, egyik sem volt
látható. Hajnal sosem jött, és felhők takarták el az éjszakai eget. Végtelen éjszakák.
Most, hogy feltételeztem, hogy Aric életben van, elkezdtem minden tócsába Circet
üdvözölni, remélve, hogy segít nekem, de soha nem tette. Azt képzeltem, hogy
minden esőcseppből hallom a suttogását – egészen addig, amíg azt hittem,
megőrülök. Végül megfogok.
Csak ki kellett várnom, amíg be nem fejeztem a küldetéseimet.
Megkeresni Aricet.
Megsemmisíteni Richtert.
Sol a nyakára hajtotta a fejét.
- Kérlek, mondd meg, hová megyünk. Por favor.
- Mondtam neked. Elviszlek a Halálhoz.
Aric immunis lenne a Nap erejével szemben? A páncélja megvédené?
- Mit fog tenni velem?
- Hacsak nem tud rólad valamit, amit én nem, akkor megbilincselve tartana, de
mozoghatsz.
Aric egyszer fogva tartott; ismertem a gyakorlatot.
- Megkérem, hogy a zsákosaidat helyezzék el biztonságos helyre. A kastély hatalmas
állatseregletében Lark állatai szabadon kóboroltak, tartásaikra nem volt szükség,
mióta a hatalmába kerültek. Kölcsönkérhetném az egyik ketrecet.
- Jól fogsz lakni, és lesz egy meleg ágyad, ahol aludhatsz.
Sol halk hangon rámutatott: - Nem fázom, és már korábban is jól ettem…
- Várj.
Megfagytam. Valahonnan tompa kiáltás hallatszott.
- Hallottad ezt?
Megrázta a fejét.
Újabb kiáltás, közelebb. Egy állat! Egy madár? Végigsöpörtem a tekintetem az égen,
és egy sólymot pillantottam meg, aki egy kis bőrsisakot viselt.
- Lark! Itt vagyok! - Fel-alá ugráltam és hadonásztam a karjaimmal. - Hé! Itt!
A sólyom bedőlt, körözött, aztán leszállt az irányomba.
- Hál' Istennek.
Gyorsan odarepült hozzám.
- Lark, hevesen jöttél. Nézd!
Tollcsapkodás közben a madár a vállamra ugrott, karmai belém mélyedtek.
- Elég! Ez a borzasztóan fáj. Lecsapott a szárnyaival, mintha egy irányba sürgetne. -
Oké, oké, jövök!
Mögöttem Sol azt mondta: - Nem kellett volna, hogy így legyen, Evie.
Összeráncoltam a homlokomat, megfordultam.
- Honnan tudtad meg a nevem…
A karja felém lendült, kezében egy nagy kő.
Fájdalom.
A sólyom rikoltása.
Feketeség.
 13

Hátborzongató hangra ébredtem. Cuppogó hangra.

Sikerült kinyitnom a szemem, és majdnem elvesztettem, ami az eszemből maradt.
Négy új zsákos... ivott belőlem.
Megharaptak. Felhasították a ruhámat, hogy a bőrömhöz jussanak. Mohón szívták a
véremet, lökdösték ernyedt testemet.
Megfeszültem, hogy elmeneküljek, hogy erőt idézzek... Túl gyenge voltam. Nem
tudtam mozgatni a végtagjaimat. Nem tudtam sikítani. Sol bizonyára megrepesztette
a koponyámat. A vérveszteség jobban legyengített.
A sólyom a zsákosok arcát tépte, csőrével a szemüket tépte ki.
Újabb rémálom? Valóság? Képzelet? Ez nem történhetett meg. Nem így kellett volna
elmennem!
Sol nézte a két kedvenc zsákosát, tövisgallérjaik eltűntek. Ő hívott engem hazugnak. A
Nap nem ragyogott, nem tűnt sem elégedettnek, sem elégedetlennek. De még mindig
ezt csinálta velem.
Megöl.
Fulladozva ejtettem ki egy szót: - Miért?
Bár nem bíztam benne, hogy sikerül.
- Már egy szövetségben vagyok.
Azzal az órával babrált a csuklóján. Aztán az éjszakai ég felé emelte arcát, és fény
lobbant ki a szeméből. Iker spotlámpa. Egy jel. Pislogott, és a ragyogás ütemesen
villogott. Mit jelez?
Lihegtem: - Akkor csak . . . ölj meg.
A sólyom még harcolt, de a zsákosok alig vették észre.
- Nem ez a terv. Megharaptak, mert a mutációjuk semlegesíti az arkánum erőt. -
Életben akart tartani? - Legalábbis az utolsó játékosnál így volt, aki megtámadott.
Ki? Sol egy ideje benne volt a játékban.
Igaza volt. Nem tudtam szőlőindát előhívni. Még a regenerációm is leállt.
Egy felettem lévő zsákos abbahagyta a harapást, de csak azért, hogy a fogait a
derekamnál lévő sértetlen bőrbe mélyítse. Felkiáltottam, nem tudtam megállni. A
sólyom megőrült.
Csatlakoznék Jackhez, anyámhoz és Melhez valami más a terv? Vagy én magam is
zsákos leszek, átkozott, hogy a földön járjak?
- Magadnál tartasz... mint Beat és Joet?
Sol megrezzent volna?
Az átváltozás veszélye ellenére még annak is örülnöm kell, hogy csatlakozhatok
szeretteimhez. De nem tudtam megállni, hogy elképzeljem a Halál reakcióját a
szörnyű gyilkosságomra.
Vajon Aric hitt nekem, amikor elmondtam neki, hogy én is szeretem?
A sólyom dühös kiáltásai fölött egy másik hangot hallottam: szvup szvup szvup.
Ismerős, de annyira váratlan; kellett néhány pillanat, hogy felismerjem. Egy...
helikopter?
Nem hallottam egyet a mészárlás éjszakáján is? Így menekült meg Richter Circetől!
A Császár most közeledett? A Nap biztosan mindvégig vele dolgozott!
A spotlámpák fellobbantak, amikor egy helikopter a látókörébe került. A feliraton
PARTI ŐRSÉG MENTŐ volt olvasható. Fém keselyű keringett felettünk. Ha Richter
benne volt, le kellett hoznom a földre!
De tehetetlen voltam, a zsákosok továbbra is kimerítettek. A testem hamarosan olyan
hüvely lesz, mint Tessé.
A helikopter közelebb landolt a mezőn, mint húsz láb, és hamut kavart fel. A
széllökések a sólymot eltolták támadóim elől.
Sol felé fordítottam a tekintetem. A szája mondott nekem valamit. Nem lehettem
biztos benne, hogy mit.
A négy zsákos hirtelen abbahagyta az ivást. Felálltak és hátráltak, ajkukat bekente a
vérem.
A rotorok lelassultak. Nem Richter – egy lány mászott ki a pilótafülkéből és lelépett.
Hosszú, koromfekete haja göndörödött a sisakja alatt. A mikrofonja mögött az ajka
élénkvörös volt. Zöld nadrágot és kesztyűt viselt, az egyik combjára pisztoly, a
másikra pedig egy hosszú penge volt szíjazva. Levágni a fejem?
Odalépett hozzánk, lerántva a sisakját. Szemei élénk mogyoróbarna színűek voltak,
arckifejezése élénk. Egy tabló villogott fölötte. Láttam egy kereket forogni az éjszakai
égbolton, a tetején egy szfinx futott, az alján pedig egy szárnyas sárkány táncolt. Ősi
agyagkockák záporoztak.
A Szerencse kártya!
Lark látta ezt? A sólyom a levegőbe emelkedett, és körözött a fejünk felett.
- Que porra é essa? 19
Csattant a Szerencse Solra.
- Én is örülök, hogy látlak, Zara – rebegte. – És még egyszer: nem értem a portugál
nyelvedet.
Mindvégig ismerték egymást – Sol és Zara.
- Dios mío20, ez a hangsúly!
- Mi a fasz? - mondta. – Miért hívtál össze egy hordát zsákos szörnyszülöttekből?
Huh? Sol házi kedvencein kívül csak négyen voltak.
Megvonta a vállát.
- Nem tehetek róla, hogy vonzódnak hozzám.
A fejem hasogatott, a gyomrom kavargott, és azok a harapások égtek, mint a sav. De
válaszokat akartam. Miért játszott szerepet előttem Sol? Abban a pillanatban tudta,
hogy ki vagyok, amikor a tablóm megjelent az Olümposzon, talán még hamarabb is,
ha lát a zsákosai szemén.
Sol megkérdezte tőle: - Hol van Richter?
- Leheveredett, feltöltődve a nagy fináléhoz. - mondta. - Nem jön ki a B-csapat
baromságáért, mint a lány. Megtudtad, hol van a Halál barlangja?
Sol engem használt arra, hogy megkeresse Aricet? A nagy fináléhoz.
Milyen nagy szükségem volt arra, hogy életben maradjak, hogy figyelmeztessem
Aricot és Larkot. De annyi vért vesztettem, és a mutáció még jobban legyengített.
Mert már változtam át?
- A Császárnő biztosnak tűnt, hogy valahol itt van - mondta Sol. - Mivel a környéken
vagyunk, át kellene fésülnünk fentről.
Zara megrázta a fejét.
- Nem lehet. Üzemanyag-tartalékon vagyok, csak hogy felvegyelek titeket. A
forgómadaramat kifosztották.
Sol megdörzsölte a tarkóját.
- Fel kell szállnunk a levegőbe. - A sólyomra mutatott. - Ez a Fauna egyik felderítője.
Szövetséges a Császárnővel.
A sólyom felrikoltott, és ismét alábukott. Zara kikapta a pisztolyát a pisztolytáskából,
célzott a mozgó célpontra, majd lőtt. A sólyom élettelen kupában lezuhant.
Szúrt a szemem, de emlékeztettem magam, hogy a madár regenerálódik.

19 Portugálul ezt jelenti: Mi a fene ez?

20 Spanyolul van, jelentése Istenem

- Ott. Nincs több felderítő.
Zara megkérdezte Soltól: – A zsákosaid szeretik a baromfit?
- Szuka – gúnyolódtam – vagy próbáltam. Csak egy zihálás futott át az ajkamon.
Zara belerúgott a lábamba, és megkérdezte Soltól: - Meg van fékezve?
Nem tudtam sikítani. Nem halhatok meg. Küzdöttem, hogy nyitva tartsam a szemem.
- Elégszer meg lett harapva. - Sol ismét nem hangzott se büszkének vagy
sajnálkozónak. - Megpróbálta összeszedni az erejét, de nem sikerül.
Zara a mellkasomra irányította a fegyverét.
- Csak a biztonság kedvéért.
Lőtt.
Egyszer. Kétszer. Háromszor.
Három lövés – a szívbe? Vértől fuldokolva nevettem rajta. A golyók nem árthatnak
valaminek, amit már elpusztítottak.
- Micsoda korcs. - Zara tokba vette a fegyverét, és a fejét rázta felém. - Nem hiszem el,
hogy vannak jeleid. A nagy Császárnő? Te csak egy gyenge kislány vagy. - Letérdelt
mellém, és lehúzta az egyik kesztyűt. - És hamarosan nagyon szerencsétlen leszel.
Az arcomhoz nyúlt...
Nem messze egy farkas üvöltött, aztán egy másik. Lark!
Zara talpra ugrott, tekintete meredt.
- Megint a Fauna?
Még egyszer meglóbálta a pisztolyát, és minden irányba megcélzott. Sol bólintott.
- Gondolom.
- Hozd a császárnőt, és menjünk.
A helikopterhez sietett.
- Gyerünk, Nap, anda logo21!
Amikor Sol intett a kezével, az egyik zsákos megragadta a bokám, és a földön át a
helikopterhez vonszolt.
A Nap és a Szerencse a Császárhoz vitt.

21 Portugál mondat, jelentés a te jeled.

 14

Miközben Sol beszíjazta ernyedt testemet egy helikopterülésbe, odakiáltott Zarának: -

MENNÜNK kell!
Egy újabb kézlegyintéssel újabb két ülésre irányította kedvenc zsákosait.
A pilótafülkében Zara kapcsolókat fordított és számlapokat csavart. A motorok
hangosabban zúgtak. Szél söpört be a nyitott oldalajtón.
- Most, Zara!
A lány a „túlnyomatékról” és a „maximális fordulatszámról” és a „kollektív
hangmagasságról” szóló szójátékkal válaszolt, amely „seggfej”-re végződött.
Úgy hangzott, mintha tudná, mit csinál, és kétségkívül kihúzza Sol számát. Tehát ez a
helikopter fegyver volt számára. A Szerencse arkánum arzenáljának része.
Sol éppen bekötötte Joe-t, amikor felpattant: - Baszd meg! - és a térde közé húzott
valami kart. Meginogtunk a levegő felé.
A biztonsági övemre rogytam. Sol nekilendült, hogy becsukja az oldalajtót, de
átcsúszott a fémlemezes padlón, mielőtt elérte volna. A vérem és a zsákos nyálka
csúszóssá tette.
Megragadta a fogantyút egyensúlyozás érdekében. Aztán a szeme tágra nyílt.
- Ó, estoy jodido22! A Halál lovagol felénk!
Aric? Élt! Erőfeszítéssel elfordítottam kóválygó fejemet. A Halál behatolt Thanatoson
a tisztásra. A harci ló is túlélte. Nem kellett volna meglepődnöm. Thanatos három
nyolcvanat fekve nyomott, és a farkát csapkodta az áradásokra.
Aric két kardot felemelve lovagolt be, és a golyótól teli szívem érte akart dobogni.
De az ellenségeinket egyenesen hozzá vezettem! Figyelmeztetnem kellett. Ami szökést
jelentett. Maradj ébren. Légy éber.
- Hol van a fegyver? - kiáltotta Sol Zarának, hangjában pánik.
Ha egy fekete páncélos lovag egy vörös szemű paripán nekem támadna, én is pánikba
esnék. Valójában megrémültem, amikor a szeme előtt voltam.
Most büszke voltam. Lark óriás farkasai előre száguldottak Aric oldalára.

22 Azt jelenti spanyolul, hogy csessze meg

- Megmondtam – csattant fel Zara. – A helikoptert kifosztották!
Mivel a helikopter volt a Szerencse fegyvere ebben a játékban, takarékoskodnia kellett
volna az üzemanyaggal.
Az arkánum fegyvertárának első törvénye, Zara? Tartalékolás, tartalékolás,
tartalékolás.
Felkiáltott: - Lobbantsd fel a fénysugaraidat!
Szeme fényt bocsátott ki, reflektorfénybe vetett Aricra. Kifulladtam: - Ne.
Úgy tűnt, néhány pillanatig egyhelyben lebegünk.
- Nada23. A halál még mindig jön! - Sol fénye elhalványul. - Nem hiszem, hogy ez
működik rajta.
- Zsákosok vannak a közelben – mondta Zara. – Használd őket.
- Rajta vagyok.
A fenébe, le kellett szállnom erről a helikopterről. Ki tudnék ugrani a nyitott ajtóból,
ha összeszedném az erőt a lábam mozgatásához.
Előhívtam egyetlen karmot, és majdnem elájultam az erőfeszítéstől. Amikor kitisztult
a látásom, Aric olyan messze látszott a földön. Milyen magasan voltunk? Pislogtam –
aztán újra.
Mögötte... több ezer zsákos nyüzsgött a mezőn, száguldva utána.
Sebhelyes Aric előtt támadt. A farkas gerincborzongató morgással a helikopter felé
ugrott... túl magasan voltunk...
Elkapott minket! Élesen oldalra dőltünk. Egy újabb morgás hallatszott közelről.
Zara felsikoltott: - Porra!24
- A farkas ráakadt a talapzatra!
Sol alig lógott azon a fogantyún.
Kikapcsoltam a biztonsági övemet. A testem a nyálkás padlóra csúszott. Ahogy a
helikopter oldalra gurult, a nyitott ajtó felé csúsztam, a fejem a küszöbén.
- Nem, pequeña!
Sol felém nyúlt, és igyekezett megtartani a lábát.
- Estúpida25!

23 Spanyol szó jelentése semmi

24 Portugálul azt jelenti átkozott

25 Spanyolul hülyét jelent

Sebhelyes pont alattam volt. Tekintetem találkozott az övével – és rajta keresztül
Larkkal.
- Öld meg... őket – fújtattam ki. - Hozzád... mennek.
A farkas csapkodta hatalmas fejét, és úgy rázta a helikoptert, mint egy rágójátékot.
Bea, aki soha nem volt bekötve, majdnem kiesett az ülésből. Sol elkúszott a ki
egyensúlyozás miatt.
Lark egyszer elmagyarázta, miért csapkodják a farkasok a zsákmányt: hogy azonnal
eltörjék a lény nyakát. Sebhelyes éppen ki akarta vonni a forgalomból ezt a fém
keselyűt.
Ha a Halál nem tette meg előbb; üvöltve egyenesen felém hajította az egyik kardját.
Az ajkam kunkorodott.
A kard eltalálta a helikoptert. Szikrák záporoztak. Köszörülés hangzott, mintha egy
óriási fűnyíró nekiütődne egy acélcsőnek. A motorok nyüszítettek. Riasztók
harsogtak.
BÍP. BÍP. BÍP.
Pörögtünk, mint a Szerencse kereke. Szédülés és hányingerem támadt.
- A rohadék tönkretette a farokrotort!
Zara küzdött azzal a karral.
- Le fogunk ZUHANNI!
BÍP. BÍP. BÍP.
Sol felém kúszott, éppen akkor, amikor Sebhelyes újra megrázta. Bea és Sol
egymásnak csapódtak. Távolabbra csúsztam, és vért hánytam; ráfröccsent a vicsorgó
farkas pofájára.
Pörgés, pörgés. Mint egy örvény az árvízben.
Tőlem balra: Sebhelyes. Tőlem jobbra Bea kapart a küszöbön.
Sol megfogta az egyik bokám és Bea egyik bokáját. De átcsúszott a síkos padlón.
Választania kellett: megment engem vagy Beat.
Egy utolsó ütés Sebhelyestől – a keselyű halálos ütése.
Sol választott.
Súlytalanul zuhantam át az égen.
Megpillantottam a helikoptert, amely egy közeli kanyonba bukott, és épp úgy
lezuhant, mint én; a farkas az utolsó pillanatban elengedte a fogást.
Azután-
Becsapódás. Álló helyzetben landoltam. A föld porrá törte a lábamat.
 15

- Nálam vagy. – rebegte Aric. – Kapaszkodj sievā!

A tudatom megingott. Figyelmeztetni akartam Aricot, de a beszéd lehetetlennek tűnt.
Így hát megpróbáltam mentálisan elérni. Jön a Császár. Feltöltődött.
Aric az egyik karjával megmarkolt. A másikkal a karddal hadonászott és utat tört
magának a zsákosok között. Sokan vannak. Ezrek. Jajgatásuk fülsüketítő volt.
Aricnak mindkét kezére szüksége van, különben soha nem jut át élve ezen a rajon.
Valószínűleg úgyis zsákossá változok. Én hátráltatom őt. Hagyj engem.
Ha Aric meg is hallotta, nem reagált, csak folytatta a harcot. Miközben lendült és
vágott, villanásokat láttam a kanyonból. A helikopter felrobbant! Aric megkapná Sol
és Zara jelét? Vagy Lark kapná meg?
A becsapódásból származó tűzgolyó megvilágította utunkat.
Két üvöltés hallatszott a jajveszékelések fölött. Sebhelyes és Emberevő Thanatos elé
ugrott, és hóeke módjára megtisztította az utat a zsákosokon keresztül.
Aric mormolta: - Jó műsor, Fauna.
Mindjárt elájulok. - Hal-Haldoklom. Sajnálom…
Ő megsarkallta Thanatost.
- Nem halsz meg! - Gyorsabban vágtattunk. - Császárnő?
Minden erőtartalékom elfogyott. Nem is tudtam neki válaszolni.
- Sievā?
Az utolsó dolog, amit hallottam, az a gyötrelmes ordítása volt…
Amikor újra felébredtem, mennydörgő paták hangját hallottam. Aric szaggatott
lélegzete. Állandó eső.
Kinyitottam a szemem. Megszöktünk a zsákosok elől?
Azt suttogtam: - Aric?
Soha nem voltam ilyen hideg; a testem megborzongott.
– Ó, istenem, ébren vagy. - Felemelte a sisakellenzőjét. - Ne beszélj. Már majdnem
otthon vagyunk.
Kimerültnek látszott. Eső zuhogott a páncéljára és lecsöpögött büszke arcára.
Ha megégett is a perzselő özönvíztől, fokozott regenerálódása már meggyógyította a
bőrét.
A szeme csillagos lett, ahogy lenézett rám, elengedtem az érszorítót a szívemen, és
elkezdtem vérezni, amúgy is haldoklott.
- Erőteljes lovagom. - Felnéztem rá azzal a szeretettel, amit iránta éreztem. - Tudtad,
hogy... nem lehetsz halott. Az arcához nyúltam, de a karom félúton összeesett.
– Mentsd meg az erődet, sievā.
- A zsákosok megharaptak... sokszor. Megölsz... mielőtt átváltozok. Rendben?
- Ez nem fog megtörténni. - mondta reszelős hangon. - Meggyógyítalak ettől.
Köd kavargott körülöttünk, miközben nyaktörő tempóban lovagoltunk. Hogy ment
még mindig?
- Gondoskodsz... nagyiról?
- Nem fogsz meghalni! Nem engedem meg.
Megpróbáltam megrázni a fejem. Hiába. Eltört a nyakam?
- A Császár megtalálja az otthonodat... el akar pusztítani téged. Nagy finálé.
- Pontosan a rossz irányba vezetted a Napot, szerelmem.
Ezt tettem? Nyilvánvalóan.
- Megölöd... Richtert helyettem?
- Ne beszélj! Ha spórolsz az erőddel, megújulsz.
- Sol azt mondta, hogy a harapások... semlegesítik az arkánum erőit. Önmagam
gyógyítása... egy erő.
Valami nagyon elromlott bennem. Az émelygés a torkomnál ragadott meg, nem
engedett el.
Mint egy farkas, ami lassan kitöri a nyakam.
A legapróbb habozás után Aric azt mondta: - Nem számít. Ez máshogy lesz.
Nem értettem egyet. Ami azt jelentette, hogy beszélnem kell vele.
- El kell mondanom neked dolgokat. Mindent, amit megbántam volna.
Elkezdtem mormolni a gondolatokat a fejemben, nem igazán tudtam, mit mondok.
Bíztam Aricban, hogy kiválasztja, mi a fontos az összefüggéstelen beszédem közül.
Addig beszéltem, amíg ismét az eszméletlenség határára nem kerültem. Bármit is
mondtam, hatással volt rá. Lerántotta a sisakját, hogy ajkait a homlokomra
nyomhassa, miközben magához szorított...
Biztos megint elájultam; visszazökkentem a tudatomba, amikor Aric felkiált: - Circe,
engedj át!
Hullámok zaja, majd a víz visszahúzódása. A Papnő a közelben volt?
Thanatosz felfelé, felfelé vágtatott, a levegő még hidegebb lett. Éppen, amikor újra el
akartam sodródni, Aric azt mondta nekem: - Itthon vagyunk.
Visszatértem az elveszett idők kastélyába? Hunyorogva kinyitottam a szemem.
Átlovagoltunk az óriási kapun, és bementünk az udvarra. Paták csattogtak a téglán.
Gázlámpák szúrták a szememet.
- Segítek neked. Kapaszkodj. - Aric a mellkasához szorított, ahogy leugrott
Thanatosról, és sarkantyúk csengésével berontott. – Lark, hozd a szakképzett
mentőst!
Lark... Hiányzott az elmúlt hetekben. Hozzám vezette Aricot. Mindketten küzdöttek,
hogy megmentsenek.
- Felkészültünk, és készen állunk a télikertben, főnök – válaszolta. – Az uv lámpák
alatt, ahogy mondtad.
Uv lámpák. Okos, Aric. Korábban erősítettek engem. De most éreztem, hogy nem
képes segíteni.
Lesietett a sok lépcsőn a föld alatti kert felé, és azt mondta nekem: - Maradj velem.
Velem kell maradnod.
Lefektetett egy ágyra. Lehunytam a szemem a fellángoló lámpánál. Ollót hallottam,
ahogy levágták a ruhámat.
Lark nagy levegőt vett.
- Evie egy nagy seb lett. Láttam már utcai gyilkosságot jobb formában.
- Elég! – csattant fel Aric.
Egy férfi azt mondta: - Többször is megharapták. Ezek golyó ütötte sebek a
mellkasában. - A szakképzett mentős? Nem Paulnak hívták? Ogen támadása után
befoltozta Larkot. - A lábai... Kész vannak. Mit vársz tőlem, mit tegyek érte?
Gyilkos hangon csikorogta Aric: - Hacsak nem akarsz a kardom által meghalni, azt
javaslom, hogy - mentsd meg - őt.
Tudtam, milyen fenyegetően néz ki most az arca. Elégszer kaptam a fenyegetéseiből.
- Meg-Megpróbálom kitisztítani ezeket a sebeket, uram – mondta Paul, és hangja
magasabb lett. – És indítsa el a csepegtetést. Lark, tudnál segíteni? Sok vért vesztett.
- Evesnek nem kellett volna elkezdenie a gyógyulást? – kérdezte Lark. - Amikor itt
lent levágtam a karpántját, pillanatok alatt regenerálódott.
- Adj neki időt – mondta Aric. - A sérülések jelentősek.
Lesöpörte a nedves haját a homlokomról.
- Érezd a fényt, sievā. Meg fogsz gyógyulni. Mindig meggyógyulsz.
Éreztem a meleg lámpákat, de még a regenerálódás rándulását sem éreztem…
Egy női sikoly.
- E-Evie!
Ez... a nagymamám volt?
Megpróbáltam azt mondani: - Nagyi.
Vér folyt ki a számból. Olyan sokáig küzdöttem, hogy elérjem őt. Végre velem volt, de
egy szót sem tudtam szólni.
- A Nap tette ezt vele – mondta nagyi. – Megölted, lovag?
Éreztem őt és Pault az egyik oldalon, Aricot és Larkot a másikon.
- Nem. Azt hiszem, túlélték a helikopter balesetet.
Túlélték?
- Akkor miért nem bízod ránk az unokám gondozását? Amíg mész befejezni a
munkát?
Ugyanolyan gyilkosan hangzott, mint Aric.
- Nem megyek el, amíg meg nem gyógyul.
- Hamarabb meg kellett volna találnod őt! Hogy nem találtad meg őt, mielőtt ez
megtörtént? - Miért gyötörte őt a nagymamám? - Annyiszor megtaláltad már.
Tudtam, hogy gazembernek tartja, de nem látta, hogy törődik velem? Megmentette
Észak-Karolinából, és visszahozta ebbe a kastélyba – nekem. Két arkánummal és egy
zsákos hadsereggel szállt szembe, hogy megmentse az életemet.
Hogy megpróbáljon megmenteni.
Még átváltozhatok.
Úgy hangzott, mintha meg akarná fojtani, Aric így szólt: - A Bolond elhallgatta a
hívásainkat. - Nem csoda, hogy nem hallottam semmit. Mit csinált Matthew? -
Miután végigkövettem az árvíz útjának minden mérföldjét, minden elágazást, minden
fordulatot, bejártam a vidéket a Császárnő után – innen az Arkánum Erődig.
Valamilyen oknál fogva a kastéllyal ellenkező irányba ment. Bölcsen megkértem
Larkot, hogy küldjön őrszemeket minden irányba.
- Bölcsen? Evie haldoklik! Vagy még rosszabb.
- Hall téged. Fékezd a nyelved - vagy menj el.
- Én vagyok a nagymamája!
- Még az én örök türelmemnek is van határa, Tarasova.
- Fenyegetsz... fenyegetsz...
Szavai elhaltak. Fojtott kiáltást hallottam. Mi történt? Miért nem láthattam?
Aric elharapott egy lett átkot.
Lark így szólt: - Ó, mi történik az öregasszonnyal?
Egy dübörgő hang. Egy nyögés.
- Jézusom – motyogta Lark. – Eves, a történelem legszarabb két hetét éled át.
 16

- Itt vagyok, sievā.

Aric hűvös ruhával simogatta a homlokomat. A Halál virraszt. Mióta törődik velem?
Valami félhomályban voltam felfüggesztve; Nem haltam meg – mégsem gyógyultam
meg.
Azt hittem, megértem a fizikai fájdalmat. Néhány hónappal ezelőtt amputáltam a
saját hüvelykujjam, hogy megszabaduljak a bilincstől, hogy harcolhassak a Halállal.
Amikor nem sokkal azután megfulladtam, úgy éreztem, kiszakad a tüdőm. Aztán egy
ogre megfojtott, és kivágta a nyakam. Utóbbi időben? Elvesztettem egy karomat,
belöktek egy árvízbe, megharaptak és a falánk zsákosok lecsapoltak.
Mégis az igazi fájdalom, és én még soha nem találkoztunk.
A zsákos mutációja belém hasított. Bármilyen Császárnői hatalmam is volt, még
mindig küzdöttem vele. Háború tört ki a testemben.
- Küzdj meg ezzel. Harcolj – sürgette Aric. Leült mellém az ágyra, a karjába vett. -
Vissza kell térned hozzám.
Megpróbáltam beszélni, elmondani neki, hogy szeretem, és a nagyiról kérdezni, de
egyetlen szó sem hagyta el a számat.
- Tudom, miért tűnik csábítónak a haldoklás – mert követhetném Jacket? –, de
szükségem van rád. Gyere vissza hozzám.
Újabb kínhullám ütötte fel a fejét. sikolyt hallottam. Enyém?
Vaskos hangon azt mondta: – Az istenekre, bárcsak elviselhetném ezt a fájdalmat
helyetted. - Megrázott. -Túl erős vagy a halálhoz, és túl makacs ahhoz, hogy átváltozz.
Az egyetlen utad az, hogy visszajössz hozzám.
Hogyan lehet ilyen jó hozzám, amikor ilyen mélyen megbántottam? Eszembe jutott a
vérfagyasztó ordítás, amikor ellovagoltam tőle – hogy Jackkel legyek…
Mintha órák – napok? hetek? – teltek volna el, Aric velem maradt. Időnként tudtam,
hogy elharapja a bánat hangjait.
Számtalanszor beszélt hozzám.
A nagymamámról így mesélt: - A látványodtól… sokkot kapott. De meg fog gyógyulni.
Ahogy te is.
A másik arkánumról is mesélt nekem: - Lark egy felderítőt küldött vissza arra a
tisztásra, hogy összeszedje a sólymát és a kardomat. Holttestek nem voltak a baleset
helyszínén. Ahogy sejtettem, a Szerencse és a Nap túlélte.
Egyszer hallottam egy farkas nyöszörgést, és egy nyálas nyelv megnyalta a kezem.
- Látogatód van – mondta Aric. - A kedvenced. - Küklopsz? Neki sikerült! - Mindig is
értékeltem a farkasokban rejlő lehetőségeket, de sosem gondoltam volna, hogy az
életünket köszönhetjük nekik.
Most a gyötrelem újabb hulláma támadt. A sikolyom visszhangzott. Nem akartam
senkit megijeszteni, de nem tudtam visszafojtani.
- Segítenem kell neked. - Olyan kizsigereltnek hangzott, mintha a fájdalma az
enyémet tükrözné. - Hogyan segíthetek?
Nem hittem, hogy bármit is lehet tenni. És így volt két új küldetésem.
Hogy megbizonyosodjak róla, Aric megöl, ha átváltozok. És véres bosszú ígéretét
kérni a Császár ellen. Amint megszólalhatok. Aric nekem feszült.
- Visszatért.
Lépések közeledtek.
-Van... bármilyen változás? – kérdezte nagyanyám gyenge hangon.
Elmosódottak voltak a szavai?
Őrülten közel volt. Ha kommunikálni tudnék vele. Tudta, hogy Haven hamuvá vált?
Hogy a lánya meghalt?
Aric így válaszolt: - A Császárnő gyógyulni fog.
- Uram...
Paul is itt volt lent? Nagyjából mindent megcsinált a kastély körül, a főzéstől a
varrásig. Nem irigyeltem Pault a Halál Kastélyánál végzett munkájáért.
A férfi elég bátor volt ahhoz, hogy azt mondja: - Lehet, hogy kezd átváltozni. Ha túl
sokáig vár, megharaphat mást.
A gondolat, hogy másnak ártsak, még jobban megviselt. Azt suttogtam: - Ölj meg - de
úgy tűnt, senki sem hallott meg.
- Nem teszek semmit – mondta Aric –, amíg - vagy hacsak - nem vágyik vérre.
Megborzongtam.
- Hagyd velem – mondta nagyi. - Nem szabadna ebben az ágyban vele lenned, és így
tartanod. Ő egy tizenhét éves lány.
- Ő egy évezredes Császárnő.
- Vigyáznom kellene rá – erősködött nagyi.
- Elfelejti, hogy ez az otthonom, Tarasova. Azt teszek, amit akarok.
Kíváncsi voltam, miért nem mondta el neki, hogy összeházasodtunk. Aric nem
szégyellte ezt a tényt bejelenteni Jacknek.
De ez még azelőtt történt, hogy visszautasítottam volna Aricot és a rám vonatkozó
követeléseit. Mielőtt összetörtem volna ennek az embernek a szívét...
 17

A szemeim a szemhéjam mögé vándoroltak, miközben alvás és ébrenlét között

lebegtem. Egy ágyban voltam. Mindenhol növényeket éreztem magam körül.
Amikor a fájdalom végre kezelhető szintre csökkent, kinyitottam a szemem. Csak egy
fehér üres helyet lehetett kivenni.
Ó, Istenem, miért nem láttam? Visszatér a látásom? Újra és újra pislogtam. Lehet,
hogy átváltoztam és a szemem hályogos volt?
Nem, valamiféle fényesség kialudt. Ó. Az uvlámpák. A télikertben voltam.
Az elmosódott képek kezdtek formát ölteni. Miért volt itt lent egy ágy? Szőlőtőkék és
rózsaszálak csaptak végig a testemen és a lábtámaszon.
A zöld tömeg alatt megmozgattam a végtagjaimat, megfeszítettem az izmaimat. A
kezeim és a lábaim gyengék és pokolian fájtak, de gyógyultak.
Hátrahajtottam a fejem. Aric a fejtámlának dőlve ült, csukott szemmel. Szőlő és
rózsaszárak is borították.
Álmában összeráncolta a homlokát, elvékonyodott az ajka. Karcsú orcáján aranyszínű
borosta volt, szeme alatt pedig sötét karikák voltak, idősebbnek és kimerültebbnek
tűnt, mint valaha láttam. Fekete nadrágot és vékony, sötét pulóvert viselt, de tudtam,
hogy lefogyott.
Mióta volt itt velem? A múltak ismerve meglepődtem, hogy elviseli, hogy a növények
ellepjék.
Felbukkantak felépülésem emlékfoszlányai: megnyugtató szavai, törődése, hírei a
kastély körüli életről. Provokált, hogy gyógyuljak meg, és végig velem maradt.
Körülöttünk a növények – még a fák is – összeolvadtak és falakat alkottak. Úgy
döntött, hogy a halálos zöld odúmban marad. Felé nyújtottam a karomat, élvezve a
melegét és erejét.
Borostyánsárga szemei kinyíltak. Úgy talált, hogy őt bámulom, és az ajkai
meggörbültek.
- Sievā.
Igéző tekintetéből fénypontok sugároztak.
- Jól vagy ezekkel a növényekkel? – mormoltam, és a torkom kapart.
A mosolya szélesedett.
- Hálás vagyok nekik. Jobban megvigasztaltak, mint amennyire gondoltam volna.
Nem tudtam erről.
- Mennyi ideig voltam kiütve?
- Hetek óta.
Az állkapcsom elernyedt.
- Ez nem lehet igaz.
- Azok a zsákosok több mint egy tucatszor megharaptak. A lábaid súlyosan
megsérültek, és meglőtték. A regenerációs képességeddel is nagy küzdelem volt.
Emlékszem, hogy lábbal szálltam le.
- Vajon én... át fogok változni?
- Nem hiszem. Már megtetted volna.
Aric soha nem hazudna nekem. Egy kicsit megnyugodtam. Egy kézmozdulattal
elmozdítottam a szőlőt az ágyról, róla.
Úgy tűnt, ezzel az érintéssel ő is ellazul.
- Ha valaki néhány hónappal ezelőtt azt mondta volna, hogy a Császárnő szőlőivel
körülvéve bóbiskolok, őrültnek neveztem volna.
Egy tálcán egy pohár vízért nyúlt. Segített felülni, és az ajkamhoz érintette a csészét.
- Könnyedén.
Eleget ittam, hogy a legrosszabb szomjam is csillapítsam.
- A Császár a vár megtámadását tervezi. Hamarosan.
-Tudom. Mondtad. Szerencsére az otthonunkkal ellenkező irányba vezetted a Napot.
A mi otthonunk.
- Ezt csináltam?
Teljesen máshogy gondoltam.
Furcsa hangon így szólt: - Nem emlékszel semmire sem azok közül, amelyekről az
itteni utazás során beszéltünk? Valami olyan dolog, amit mondtál nekem?
Visszaemlékeztem az elmémmel. Az egész homályos volt.
Tekintete végigsiklott az arcomon, olvasott a zavaromról. Valamiért úgy tűnt, mintha
bezárkózna előttem. Kiegyenesítette a vállát, viselkedése távolivá és formálissá vált.
- Biztosan sok kérdésed van.
Ezer.
- Miért nem tudtunk kommunikálni egymással?
Halványan emlékeztem arra, hogy Aric érintette ezt a témát, de arra nem, amit
mondott.
- Hívtalak és hívtalak.
- A Bolond mindenkit lekapcsolt. Nem tudom miért. Talán azért, hogy elrejtsenek
néhány játékost mások elől. Vagy talán azért, mert legyengült.
A napokban, mielőtt elhagyott volna, Matthew orrvérzéstől szenvedett, és fokozódott
a tájékozódási zavara. Általában utáltam rá gondolni a fájdalomára. Ám az árulása
után élveztem az ötletet.
- Császárnő? - pislogtam.
- Mi történt veled Circe dagálya után?
- Amint kiszabadultam az árvízből, elkezdtelek keresni. Attól féltem, hogy nem tudsz
túlélni... a karod nélkül. Ezt meg kell bocsátanod nekem.
- Nincs mit megbocsátani.
- Hogyan élted túl?
Emlékeztem arra, hogy elkapott az az örvény a zsákosokkal, féltem, hogy
megharapnak. Nyilván mindig is ez volt a sorsom.
- Belekapaszkodtam egy mobiltelefon toronyba. Felmásztam, és vártam a víz
visszahúzódását.
- Egy kézzel másztál?
- Nem mondtam, hogy jól másztam. Circe szövetséges, nem?
Bólintott.
- Segít nekünk megölni Richtert?
Tenyerét végigsimította fáradt arcán.
- Amikor eljön az ideje.
- Az ideje? Amint felépülök. - Aztán eszembe jutott, itt volt a nagymamám! érte
nyúltam. - Látnom kell nagyit. Azt hiszem, hallottam... jól van?
Megfogta a felajánlott kezemet, majd összekulcsolt ujjainkra meredt. Még mindig
nem szokott hozzá az érintéshez. Megköszörülte a torkát.
- Gyenge volt, amikor megtaláltam, és az egészsége nem javult. De stabil.
- De ő már járt itt.
Hüvelykujja a bőrömet dörzsölte.
- Körülbelül az első nap után az erre a szintre vezető sok lépcső kihívásnak bizonyult.
- Közelebb viszel hozzá?
Határozottan rázza a fejét.
- Nem állsz készen.
- Vihetnék egy uvlámpát és pár szobanövényt. Kérlek? - megszorítottam a kezét.
Kifújta a levegőt.
- És ennek ellenére semmit sem tagadhatok meg. - A karjába emelt, és a lépcső felé
vitt. - Lakhatsz a vendégszobában az övé mellett. Minden holmidat áthozatok a
toronyból.
Mert már nem voltam fogoly.
- Talán csak néhány ruhámat. Szeretem a szobámat ott fent.
Kifestettem a falakat, és otthon csináltam magam.
Ahogy ágyba helyezett az új szobámban, a hálóingem megmozdult, és összerándultam
a lábamon lévő zúzódásoktól, a bőröm fekete-kék volt. Aztán a kezébe kapaszkodtam,
nem akartam kiengedni a szemem elől.
Összeráncolta a homlokát, és elhúzódott.
- Rögtön itt leszek.
Előhúzta a kesztyűjét a nadrágzsebéből, és felvette, miközben átment az ajtóhoz.
Lark átsiklott mellette a szobába.
- Evie! - sírta.
Amikor utoljára láttam, két gipszet viselt, egyet a karján és egyet a bokáján, de most
már teljesen meggyógyult.
- A tisztátalan visszatért! Azt hiszem, tisztátalan vagy, mert zsákos bűz került az
ereidbe. Hiányoztál, tudtad?
- Tudtam. Köszönöm, hogy segítettél megmenteni az életemet.
- Igen, tartozol nekem. - A mosolya lehervadt. - Gondolom, nem láttad sehol Finnt?
Megráztam a fejem.
- Sajnálom. Azt hittem, az Arkánum Erődben lesz, de a hely elhagyatott volt. Láttam...
Küklopsz egy részét. - A farkas nem jött oda hozzám? Vagy ezt álmodtam? - Mi
történt az erődben?
- A nagy támadás után a Szerencse átrepült rajta Richterrel. Csak kocsikázott vele,
mintha egy vidám randevún lennének, vagy ilyesmi. Biztosan kimaradt a Császári
vérből, mert elkezdte lőni a helyet.
Amíg éltem, Richter napjai meg voltak számlálva. Érted jövök, Richter. A nevetését
sikolyokra cserélném.
Lark így folytatta: - Finn nem tudott futni a tróger lábával, alig ért el egy kimenő
teherautóhoz. Felugrottam, hogy meghúzzam a helikoptert, hogy időt nyerjek.
Olyan furcsa hallani így beszélni, mintha ott lett volna. Ő is ott volt. Küklopsz
formájában. Vörös a fog és a karom. Később pedig megtámadta a Szerencsét a
Sebhelyesen keresztül – megmentett engem.
- Azok a helikopterek hajtanak engem – úgy értem, a farkasaimat. Amúgy Richter
addig lőtte Küklopszot, amíg nem bírtam kitartani. A rohadt aknamező kellős
közepébe estem. És jaj. Mondanom sem kell, hogy nem tudtam lépést tartani Finn
teherautójával. - Szemei állati vörösen villogtak, ahogy azt mondta: - Amikor
Richterről gondoskodunk, mentsd meg nekem a Szerencsét. Annak a kurvának és
nekem randink van.
- Megjegyeztem. Túlélte a sólyom?
- Igen. Ő az egyik felderítő, akivel Finn után kutattam. - Lark megrázta a lábát. - A
Halál azt mondta, hogy kilovagoltál, hogy találkozz Jackkel, hogy elmenj vele.
Aric mégis értem jött, és megmentette az életemet.
- Eves, nagyon sajnálom a cajunt.
Lenyeltem a gombócot a torkomban. A felépülésem mintha meglazította volna az
érszorítómat. Szorítsd meg!
Hirtelen gondolat támadt.
- Lark, hol vannak a ruháim?
- Nemtom. Paul valószínűleg elégette őket. Úgy néztek ki, mintha elmerültél volna a
raguban, vagy ilyesmi…
- Volt egy szalag a zsebemben. - Az utolsó fizikai kapcsolatom Jackkel. - Kérlek, találd
meg! Kérlek!
- Megpróbálom. - Félrehajtotta a fejét, és azt motyogta: - Hallom, hogy jön a
nagymamád. El kell tűnnöm. Később visszanézek.
Annyi kérdésem volt még, de Lark kicsúszott. Aric belépett nagyival, kesztyűs kezével
segített neki.
Annyira másképp nézett ki, mint amikor utoljára láttam. Az arca megviselt volt, a
haja pedig még őszebb. Sokat fogyott, és sötétbarna szemei már nem csillogott.
- Evie! - kiáltott az ágyamhoz bicegve.
Vékony karjait körém fonta. Viszonoztam az ölelést.
- Nagyi.
Illata gyermekkoromat sodorta a fejemben, felvillantotta az emlékeket: lökött a
hintán Havenben... Nagyi és anya nevetnek, amikor egy kiskacsa üldözött... Nagyi
megtanít, hogyan kell ápolni szeretett rózsáját. A kert; olyan meleg volt a föld...
Kilenc évet és egy apokalipszist vártam, hogy újra lássam.
A válla fölött elkaptam Aric pillantását. Feszült tartással az ajtóban állt.
Nem hallottam egy feszült eszmecserét köztük? Nem emlékeztem. Köszönetet
mondtam neki.
Kurtán bólintott.
Nagyi hátrahúzódott, és leült az ágyra.
- Nézz magadra! Teljesen felnőttél. És olyan szép vagy. - A szavai bizonytalanul
hangzottak. - Annyira aggódtam, amikor először megláttalak.
Az ajka egyik sarka le volt konyulva?
- Jól vagy, nagyi?
- Jól leszek. Rád kell összpontosítanunk. Annyi mindent kell bepótolnunk.
Amikor arra gondoltam, amiről beszélnünk kell – anya halála, Haven elpusztulása, a
kapcsolatom a Halállal –, kimerültség söpört végig rajtam.
Aricra néztem támogatásért, de elment.
- Uram, alig bírod nyitva tartani a szemed. - Csettintett a nyelvével, és körém csavarta
a takarót. - Itt vagyok, és vigyázok rád. Mindent kitalálunk. Egyelőre vissza kell
nyerned az erődet. Aludj egy kicsit, Evie.
Annyi mindent kellett csinálnom az alváson kívül. Mint például a Császár szörnyű
halálának megtervezése.
Ennek ellenére a szemhéjam lecsukódott.
- Csak egy percet…
 18
A Villanás utáni 424. nap

Nagyi az ágy szélén ült, és a hajamat fésülte. Az itteni ételekről és a romló időjárásról
fecsegett – minden témáról, kivéve azokat, amelyekről beszélnünk kellett.
Amikor vacsoraidőben felébredtem, ő volt mellettem – nem Aric. De ahogy ígérte,
megtöltötte a szobát növényekkel és uvlámpákkal, a ruháimat pedig a szekrénybe
vitte.
Nagyi hozott nekem egy tálcát levessel, aztán segített megfürödni és felöltözni.
Azt suttogta: - Olyan szép ruhákat adott neked a Halál.
De nem hangzott jóváhagyóan. Most nehéz lélegzettel félretette a kefét.
- Kimerültem.
Szembe fordultam vele.
- Mondd el mi a baj.
Megsimította ősz haját, a hosszát feltűzte egy hanyag kontyba.
- Az aggodalom visszatartott az alvástól. De most már javulóban vagy. - mondta
lassan.
- És te?
- Rendben leszek, mert hamarosan esik az eső.
Elfordította a szemét?
- Nagyi, hogyan élted túl a villanást?
- A létesítményem régi volt, ezért volt egy bomba biztos bunker. Éreztem, hogy valami
jön, és elindultam lefelé. Én voltam az egyetlen, aki felkészült, ami azt jelentette, hogy
bőven volt élelmem és készletem.
Mindenki azt mondta nekem, hogy soha nem fog túlélni ilyen sokáig, de én hittem
benne.
- Megpróbáltalak elérni.
- Tudtam, hogy megteszed, ezért maradtam a helyemen - mondta. - Arra gondoltam,
hogy az egyetlen dolog, ami erősebb, mint a vágyam, hogy visszatérjek Havenbe,
Karen akaratának ereje, hogy újra egyesüljön velem, ha egyszer rájön, hogy igazam
volt. - Nagyi sötét szeme megcsillant. - A Halál azt mondta nekem, hogy... néhány
hónappal ezelőtt meghalt.
Nagyi már tudta; nem pihent volna, amíg meg nem tudja anya sorsát.
- Megbánta, hogy nem hitt neked. Ez szétszakította.
Utálom, hogy fáj neki. Megfogtam a kezét. Gyenge volt a szorítása, törékenynek
tűntek a csontjai.
- Haven...
- Megsérült a ház a nulladik napon? Azt hittem, a tölgyek biztosan megvédik.
- Megtették. - Az a tizenkét hatalmas tölgy az életét adta. - Hónapokkal a villanás után
a Szeretők serege közeledett. Nem akartam, hogy az otthonuk legyen. Szóval mi...
felgyújtottuk.
- H-Haven… elpusztult?
- Nagyon sajnálom.
Megrázta a fejét.
- Ne. Ne tedd. Ahogy hallottam, a Szeretők olyan gonoszok voltak, mint régen. Jobb
szeretem, hogy tönkretetted az otthonunkat, mintsem hagytad, hogy birtokba vegyék.
Összeráncolta a homlokát.
- Azt mondtad, hogy mi felégettük.
- Jack és én.
A nevének kimondása próbára tette az érszorítómat.
- Egy fiatal fiú volt, akit az iskolában ismertem meg. Megmentett a Szeretőktől, és
még vagy tucatszám.
Figyelmes tekintete az arcomra siklott.
- Szerelmes vagy belé?
Bólintottam.
- De ő... meghalt a Császár támadásában.
- Hallottam, hogy a Halál és Fauna egy mészárlásról beszél.
Nagyi a fülem mögé húzott egy fürtöt.
- Jack ember volt? Rendes férfi?
Rendes? Semmiképpen sem.
- Rendkívüli volt és nem arkánum.
Azon kaptam magam, hogy elmesélem azoknak a bátor, hihetetlen dolgoknak a
töredékét, amelyeket tett. A történeteken keresztül nagyi megtudta életem elmúlt
néhány hónapját és néhány más arkánummal való találkozásomat.
Kihagytam azt a részt, amikor Aric elrabolt, lelkileg és fizikailag megkínozva.
Még egyszer megölelt, és azt mondta: - Nagyon sajnálom, hogy Jack meghalt.
Szívesen láttalak volna egy fiúval Basinból.
Voltak ott barátai, akik állandóan meglátogatták. Visszahúzódott.
- Beszéltél vele cajun franciául?
Csavarj, húzz, szoríts.
- Imádta, hogy tudtam. Köszönöm, hogy megtanítottál.
- Ó, Evie, fiatalon elvesztetted a szerelmedet, igaz? Akárcsak az anyád.
Amikor apám eltűnt a medencében, anya több mint egymillió hektárt kutatott át
Basinban, hogy visszaszerezze. Én megpróbáltam visszafordítani az időt, hogy
visszakapjam Jacket.
Végül anya kénytelen volt csak... elfogadni, hogy elvesztette. Megértettem a
bátorságot a csatában és a halálban; most már megértettem az igazi fájdalmat. De
nem tudtam a fejemben... elviselni.
Úgy tűnt, hogy az elfogadás nem tartozik a képességeim körébe.
- A Császár örökre elvette tőlem Jacket. Meg kell ölnöm Richtert. Csak erre tudok
gondolni.
Több rémálmom volt Jack megégéséről. Úgy tűnt, az elmém tele van köddel, de
tisztán emlékeztem ezekre az álmokra. Úgy bugyborékoltak, mint a láva.
- Idővel bosszút állsz - biztosított. - De a legfontosabb az átfogó játék. Nagyszerű
munkát végeztél ezzel a beállítással. - Végül elmosolyodott. - Nem tesszük tönkre az
összes munkádat, ha elgondolkodtatóan cselekszünk.
- Parancsolsz?
- A Halál a páncélja nélkül jár, mert lefegyverezted őt. Jól van, édesem. Már le van
győzve.
A vacsora, amelyet most sikerült lenyelnem, azzal fenyegetett, hogy visszajön.
Megveregette a kezem.
- Nézd meg azokat a jeleket. Már kétszer öltél, és készen állsz még kettőre. És ha nem
tévedek, a Papnő a közelben ácsorog. Hamarosan elérhető lesz. Mindig kicsalogatod
homályos rejtekhelyeiről.
Attól tartottam, hogy a nagymamám keményen bánik majd a játékkal, az összes
arkánum megölésével. De látni és hallani őt...
- Nem tekintek az itteni emberekre ellenségnek. Soha nem fogom bántani egyiküket
sem - mondtam határozottan.
Aric hozta el hozzám; nem kellett volna a hálának vagy a tisztességnek megpuhítania
az álláspontját? Legalább vele kapcsolatban?
Rám kacsintott, és azt suttogta:
- Nem kell eljátszanod. Lent vannak a vacsoránál. Nem hallanak minket.
Ó Istenem. Nem csoda, hogy Aric olyan sokáig nem bízott bennem. Eltekintve attól,
hogy a múltban hátba szúrtam, azt hitte, úgy fogok gondolkodni, mint a nagyi.
És lehet, hogy úgy is tettem volna, ha anya nem küldte volna el.
Hogyan mondhatnám el a nagymamámnak, hogy nem úgy alakultam, ahogy ő
remélte? A sokk jobban fájna neki? Tudnom kellett, mi történik az egészségével,
mielőtt ledobtam volna ezt a bombát.
A testem egy szőlőtőkét bimbóztatott, mintha megvigasztalna.
Úgy tűnt, elragadtatta erőm apró megmutatkozását.
- Hamarabb véget vetünk ennek a játéknak, mint gondoltam. Az én Császárnőm
merész gyilkos – és sunyi manipulátor. A győzelem a tiéd lesz.
Ne legyen beteg, ne legyen beteg.
- Aric többször is megmentette az életemet, kockáztatva a sajátját. Lark is. Jelenleg
azért élek, mert Lark irányította, hogyan találjon meg.
- Tudom! Megdöbbentő, ahogyan rávetted őket, hogy neked dolgozzanak.
Teljesen eltévesztette a lényeget.
- Ó, figyelj rám. Rengeteg időnk van a stratégiák kidolgozására. Egyelőre vissza kell
térned teljes erőbe.
- Fáradt vagyok.
Végül ráveszem a nagyit, hogy a magam módján lássa a dolgokat, de közben azt
terveztem, hogy leosonok és találkozom a szövetségeseimmel.
- Pihenj. Reggel találkozunk.
Megint megpaskolta a kezem.
- Nem is lehetnék büszkébb rád, Evie - mondta, de nem nézett az arcomba; szeme
azokat a jeleket követte.
 19

- Soha nem fordíthattok hátat a nagymamámnak - mondtam Aricnak és Larknak,

amint becsukódott mögöttünk a dolgozószoba ajtaja.
Amikor a kastély egyik szárnyából a másikba jutottam, a lábaim daloltak a
fájdalomtól.
Aric az íróasztala mögé ült, Lark és én letelepedtünk az előtte lévő székekre. Egy alvó
görény volt a nyaka köré tekerve, egy élő stóla. Lark éles szemekkel mérte végig a
környéket; soha nem járt itt?
Valószínűleg nem. Ez a Halál privát tere volt. Különös tekintettel volt a szentélyeire és
határaira, és én voltam az egyetlen, akit beengedett.
Mit gondolna Lark a személyes tanulmányozásáról? Az íróasztala mögött szárnyaló
gótikus ablakok sorakoztak. Az egyik falon ősi kardok gyűjteményét helyezte el. A
padlótól a mennyezetig nyúló könyvespolcok tartalmazták felbecsülhetetlen értékű
kiadásait.
Évszázadokon keresztül védte azokat a becses könyveket – mert nem volt más, amit
kincsként őrzött.
Itt kezdtem el először megszeretni őt. Együtt ültünk a kanapén a kandalló előtt, és
miközben a kedvenc könyveit olvastam, ő elégedetten bámult rám. Most nem tudtam
megmondani, mit gondol vagy érez.
Összeszorította az ujjbegyeit. Szokás szerint teljesen sötét ruhát viselt, és a hatalom-
minden-felett-én-vagyok hangulata szilárdan a helyén volt.
- Mit gondolsz mire képes Tarasova?
- Azt várja tőlem, hogy mindkettőtöknek megöljem. Szeretném elmagyarázni neki az
érzéseimet a játékkal kapcsolatban – részletek kihagyása nélkül –, de attól tartok,
hogy rosszabb lesz az egészsége.
- Paul azt hiszi, agyvérzést kapott – mondta Aric. - Amikor megtaláltam, nem volt jól.
A készletének vége volt, és összességében legyengült.
- Köszönöm, hogy megmentetted. - Fogadni mernék, hogy most megbántad ezt a
gesztust. - Gondolod, hogy többet árthatok, ha elújságolom a dolgokat neki?
Lark azt mondta: - Ez van a villanás után, Eves. Mindannyian hamarosan megesszük
a készleteket. De tegyük fel, hogy él még harminc évet; végig hallgatod, ahogy a
gyilkosságról beszél?
Jó megállapítás. És mi van akkor, ha a nagyi felfedezi, hogyan érzek igazán, és a saját
kezébe veszi a dolgokat?
- Mindenről meg kell változtatnom a véleményét, de addig nem ígérhetem meg, hogy
mit tehet és mit nem. Nem kockáztatom egyikőtöket sem. Maradjatok résen.
Aric határozottan bólintott. Mi járt ebben a ragyogó elméjében? Gyógyulásom során
bizonyára hozzászoktatott a közelségéhez és a melegségéhez; tekintetem a mellkasára
siklott, és elképzeltem, hogy ott pihentetem a fejem, a fülem a szíve fölött. Erős
karjait összekulcsolná.
Elhúztam a szemem, és Lark felé fordultam.
- Vigyázni fogok, és szőrrel veszem körül magam. - Megsimogatta a görényt. A lény
felébredt, ásított, majd ismét kiterült. - Szóval most, hogy a Császárnő visszatért az
irodába, van valami nagy terved arra vonatkozóan, hogy miként szabadíthatod meg
Richtert és szövetségét?
- A Nap kártya volt a nagy tervem. Ő erőt adott nekem. - Nem hallottam, hogy Sol és
Zara is túlélte a balesetet? Túl kellett nekik; sem Lark, sem a Halál nem viselt új
ikonokat. - Arra gondoltam, ha mindannyian egyesítjük erőinket, kihívhatjuk a
Császárt. De aztán Sol rám rakta a zsákosait.
Ennek emlékétől elkezdett fájni a fejem.
- Miért bíztál benne? - kérdezte Aric.
Lark így szólt: - Nem tanultad meg a leckét, amikor átvertelek?
Összehúzott szemmel néztem rájuk.
- Megtanultam – és nem bíztam benne. - Meséltem nekik Sol ragaszkodásáról ahhoz a
két zsákoshoz, és arról, hogyan fenyegettem meg őket. Ezzel fejeztem be: - Becsapott.
Aric már nem érintette össze az ujjbegyeit. Fogadni mernék, hogy az íróasztal alatt
ökölbe szorította a kezét. Az ő beszédmódja. Bár az arca gyakran érzelemmentes volt,
a kezei sokat elárultak. - Elhozom a fejét, Császárnő.
- Én... Sol nem olyan, mint a Szerencse – mondtam sietve. - Biztos van valami jó egy
olyan srácban, aki olyan mélyen szeretett, mint ő. De Vincent is szerelmesnek tartotta
magát a húgába, egy felszívódott ikerpárba. Ennek ellenére megpróbáltam érvelni
Aric-kal és Larkkal. – Nem olyan gonosz, mint Zara.
Aric felvonta a szemöldökét.
- Fertőző zombik vacsoráztak a véredből.
Lark hozzátette: - Hé, mi ebben a gonosz?
- Mondtam Solnak, hogy immunis vagyok. És vitathatnám, hogy megmentette az
életemet azzal a támadással. Leütött, de... - -Zara könnyen elkaphatta volna a fejemet;
nem tette, mert meg voltam fékezve. - Mindenesetre Sol miért ne támadott volna
meg? Fogságba ejtettem, szerettei „életét” veszélyeztetve. Úgy viselkedtem, mint egy
őrült, és semmi jelét nem adtam annak, hogy a szövetségese lennék. Mondtam neki,
hogy a Halálhoz viszem, és felvázoltam itt a bebörtönzését.
Ennek nem kellett így kellett volna lennie... Sol hozzám intézett szavai közvetlenül
azelőtt, hogy lecsapott volna.
- Természetesen visszavágott. És a kéznél lévő eszközöket használta.
Lark a szemét forgatta.
- Barátkozni akar vele!
- Nem! Csak azt mondom, nem adtam neki okot, hogy a mi szövetségünket válassza a
sajátja helyett. Az ő fejében valószínűleg olyan rossz vagyok, mint Richter.
Visszatekintve elmondhattam, hogy Solt megdöbbentette a Császár mészárlásáról
szóló leírásom – majd a bizonyíték, amikor követett az Arkánum Erőd melletti
hegyekbe. De már mélyen benne van a Császárral és a Szerencsével. Talán a Nap azt
hitte, hogy már túl késő bármit is tenni a szövetségért.
Vagy kivetíthetem rá az ösztöneimet és az érzéseimet.
- Ismétlem: zombik vacsoráztak belőled. - Aric kar izmai megfeszültek a vékony
pulóver alatt. Igen. Ökölbe szorított kezek. - Talán ezek a harapások befolyásolták a
gondolkodásod?
Lark felhorkant.
- Nem lehetsz ekkora hülye.
Több dologban is zavarban voltam. Félig őrült voltam. De ők ketten nagyon
idegesítettek engem ezzel kapcsolatban.
- A legutóbbi négy arkánum közül, akik elraboltak engem, mindegyik adott okot a
tetteire. Arthur kísérletezni akart velem. Guthrie megpróbált kannibállá változtatni.
Vincent azt tervezte, hogy levágja a testem részeit, és megnézi, hogyan nőnek vissza.
A Halál bosszúból le akarta vágni a fejemet, és minden nap megfenyegette a „lényt”,
hogy így tesz.
Aric összeráncolta a homlokát. Róla Larkra néztem.
- Amikor megkérdeztem Solt, miért bántott, tudod, mit mondott? „Már szövetségben
vagyok.” - Megdörzsöltem a halántékomat. A fejem most dübörgött. - Semmi másért
nem kellene életben tartanunk, csak azért, mert úgy kiélezte a képességeimet, mint
korábban semmi.
Aric kimért hangon azt mondta: - Ezt meg kell fontolni.
- Igen. Persze, Eves.
Egyáltalán nem változtattam meg a véleményüket. Szóval témát váltottam.
- Egyébként hogyan élte túl Sol és Zara azt a balesetet?
Aric felemelkedett, és a bárszekrényhez indult egy üveg vodkáért és egy pohárért.
- Fortuna a szerencse isteni erejével rendelkezik. - Kiöntött egy pohárral, majd úgy
döntött, hogy visszaviszi az íróasztalához. - Ha teljesen fel van hatalmazva, le tudja
győzni a leküzdhetetlen esélyeket.
Nem kínál meg egy pohárral? Ebben a dolgozószobában vodkát is gurítottunk le, és
éjszakába nyúlóan beszélgettünk.
Lark azt mondta: - Mintha mindig szerencsés lepattanót kapna?
Újra helyet foglalt.
- Ebben a balesetben több forgatókönyv játszódhatott volna le. Ki ugorhatott volna a
helikopterből, és tökéletesen landolt volna egy fa maradványára, két ág közé szorulva.
Vagy elég mély tóba zuhanhatott volna ahhoz, hogy megszakítsa a zuhanást. Csak azt
tudom, hogy kisétált abból a kanyonból, valószínűleg sértetlenül.
Lark a homlokát ráncolta.
- Azt hittem, a sorshoz kötődik. Az arkánum neve a Sors Úrnője.
- Úgy, csak a lány szerette volna - mondta Aric. - De ez egy nagyon liberális fordítás.
Azt hittem, ezek az arkánum dolgok kőbe vannak vésve. Most a kapufák mozogtak.
Legurította azt a poharat, majd töltött még egyet.
- Úgy tűnik, irányítja a sorsot, de nincs befolyása arra, hogy mi történik vele. Ereje
passzív. Nem olvassa a jövőt és nem befolyásolja tudatosan – nem úgy, mint a
Bolond. - Aric tekintete eltávolodott. - Évekkel ezelőtt Fortunát pontosabban a Siker
Asszonyaként ismerték. A Bolondot a Sors Kezeként ismerték. Megvetette ezért, és
irigyelte a hatalmát.
Egyszer a sors kezének neveztem Matthew-t. Ezer évnyi jövőbe látott, de képes volt
átvezetni a golyózáporon is.
- De hogyan élte volna túl Sol?
- Fortuna szövetségesei gyakran profitálnak a szerencséjéből – hacsak nem veszi el
tőlük. Ő szerencsetolvaj. Ez az ő aktív ereje.
Azt suttogtam: - Érintéssel el tudja lopni.
Ahogy a Halál ellopta az életet. Meg akart érinteni, mielőtt félbeszakították volna.
- Amikor Matthew azt mondta, hogy a sors megjelölt, általában a végzetre gondolt?
Nem Zarára?
- Úgy gondolnám.
Lark a tarkója köré igazította a lényt, és előhúzott egy összehajtott papírlapot a
farmer zsebéből.
- Frissítem az arkánum új listáját.
Felállt, majd lesimította a lapot Aric asztalán. Keresztbe tettem a lábam, lehajoltam,
hogy megmasszírozzam az egyik fájó vádlit.
- Azt hittem, lamináltot tartasz a hűtőn.
Elkapta Aric egyik tollát, és jegyzeteket készített.
- Nem fitogtatom tovább a listát. Nem miután egy tisztességes arkánum meghalt.
Lehet, hogy nem barátkoztam volna Selenával, de tiszteltem őt.
Selena és én éppen most lettünk jó barátok. Eszembe jutott, ahogy a Hold a szitáló
esőre emelte gyönyörű arcát, miközben a játékra vonatkozó tűzszüneti tervemről
beszélt: - Jézusom, Evie, mi van, ha beválik? Mi lenne, ha mindannyian békében
élhetnénk? Jóra használnánk ezeket az erőket?
Mi van akkor, ha a sors azért jelölt meg, mert megpróbáltam meghiúsítani a játékot?
Büntetésből veszítettem el Jacket?
Matthew egyszer azt mondta nekem: A sors megköveteli fizetséget. Vagyis a játék vért
követelt...
Lark egy utolsó megjegyzést tett.
- Azt hiszem, megvan. Ti ketten át akarjátok nézni?
Felrázva magam a gondolataimból, felkeltem, és felugrottam Aric asztalának szélére
merészen, hogy mondd e valamit. A harmadik közülünk elkezdte olvasni a listát:

Az Elátkozott Huszonkettő
0. A Bolond, a játékmester (Matthew)
I. A Mágus, az Illúziók Mestere (Finneas)
II. A Fő Papnő, a Mélyek Úrnője (Circe)

Aric megérintette a Circe neve melletti oldalt. - Csak a Papnő. Vízi Boszorkányként is
ismert.
Lark a „Sors Kezét” írta Matthew mellé, majd a Circe-t szerkesztette.
- Tekintettel arra, hogy Poseida a mélyből vagy valami más helyről hetek óta a kastély
előtt parkol, azt hiszem, meg kellene beszélnünk ezt a boszorkányt. Mik a
gyengeségei, főnök?
Hozzáfűztem: - Ha a szakadékban marad, hogyan lehetne valaha is legyőzni?
Aric szórakozottnak tűnt.
- Feladjam az én szövetségesem sebezhetőségét?
Az én? Hátrahúztam a fejem. Lark is így tett.
Azt mondtam: - Ha mi vagyunk a szövetségeseid, és ő is az, akkor nem leszünk
mindannyian szövetségesek?
A hangja egyenletes volt, ahogy azt válaszolta: - Nem, nem leszünk.
Kinyitottam ajkaimat, hogy vitatkozzam, de még nem bíztam zavaros elmémben.
Beharaptam a nyelvem, és olvastunk tovább.

III. A Császárnő, a Tövisek Úrnője (Evie)

IV. A Császár, a Kövek Ura (Richter)

- Hogyan győzted le a Császárt két meccsel ezelőtt? - kérdeztem Arictól.

- A dühe az erőssége, de egyben gyengesége is. Túl könnyen és túlságosan is
rendkívüli módon pazarolja az erejét. Egy másik kártyát használtam a csalihoz – amíg
a Császár ki nem merült. Ezután egyszerű halandó volt.
Szóval hogyan kell kicsalni? Jövök érted, Richter...

V. A Főpap, a Sötét Rítusok Királya (Guthrie)

VI. A Szeretők, a Herceg és a Hercegnő Őperverzsége (Vincent & Violet)
VII. A Szekér,a Gonosz Bajnok (Kentarch)

Felpillantottam.
- Ki az a Kentarch?
Aric azt mondta: - A másik ősi szövetségesem.
És én voltam a Halál ősi ellensége.
- Mi az ereje?
- Teleportáció és megfoghatatlanság. Larknak azt mondta: - A múltbeli játékokban
jobban ismerték úgy, mint a Százados.
Megint firkált.
- Miért nincs itt? - kérdeztem. - Segít nekünk?
Aric vállat vont.
- A feleségét keresi. Kétlem, hogy bármi mást is csinálna, amíg meg nem találja őt.
De hasznát vehetnénk neki!
- Nem tudod rávenni, hogy harcoljon érted? Felhívod a barátodat?
- Ő és én nem vagyunk barátok. - Úgy tűnt, Aric minden másodpercben egyre
távolodott. - Az érdekeink összhangba kerültek.
Visszafojtottam a csalódottságomat, és azt terveztem, hogy tovább dolgozom ebben az
irányban.
VIII. Az Erő, a Fauna Úrnője (Lark)
IX. A Remete, az Alkimista (Arthur)
X. A Szerencse, a Sors Úrnője (Zara)
XI. Az Igazság, aki Elboronál (Spite)
XII. Az Akasztott Ember, a Rejtélyes Nagyúr (??)

- Az Igazság kártyát Fúria néven ismerték - mondta Aric. - A címe, hogy aki Elboronál
is igaz.
Lark frissítette a listát.
- Mi volt Spite hatalma?
- Agyaras démon volt, denevérszerű szárnyakkal és savköpéssel. Furcsa módon a
savat nem használta, amikor szembe szálltunk.
- Egy zsákos megharaphatta – mondtam. - Sol egy kártyáról beszélt, amelynek erejét
semlegesítette.
- Mellesleg, főnök - Lark szeme állati vörösbe borult - hivatalosan a Szerencse
gyilkosának nevezem magam. Zara és a hülye helikopterei az enyémek.
Felvonta a szemöldökét.
- Sok sikert hozzá. Minden szerencsére szükséged lesz.
- Milyen hatalma van az Akasztott Embernek?
Próbáltam többet emlékezni a játékosra.
- Nem tudom - ismerte el Aric. - Soha nem találkoztam vele, és nem láttam említeni
egyetlen olyan krónikában sem, amit olvastam. A Csillagon volt az utolsó meccsen a
jele. De vajon az Arkánumok Navigátora maga szerezte meg, vagy egy másiktól vette
el?
Aric forgatta a feles poharát az íróasztalán. - Az Akasztott Ember továbbra is rejtély
marad. Ezért nevezik rejtélyesnek. Ebben a játékban mindet azonosítottuk, de őt
nem.
Akkor ő az inaktív kártya? Az egyik arkánum szunnyadt – egészen addig, amíg meg
nem ölt egy másik játékost.
- Matthew azt mondta, hogy óvakodjak attól a játékostól, de nem árulta el a kilétét.
Csak annyit mondott: Ne kérdezz, ha valaha is tudni akarod. Pusztán attól, hogy
Matthew-ra gondoltam, felgerjesztette a dühöm. - Természetesen a Bolond egy gyáva
hazudozó, úgyhogy nem számítok semmire, amit mondott.
Aric és Lark is meglepettnek tűnt a hangomon. Hogy lehetnének meglepettek?
Forrongva fordítottam vissza a figyelmemet az oldalra.
XIII. A Halál, a Végtelen Lovag (Aric)
XIV. A Mértékletesség, a Bűnök Gyűjtője (Calanthe)
XV. Az Ördög, az Aljas és Gyalázatos (Ogen)
XVI. A Torony, a Villámok Ura (Joules)
XVII. A Csillag, az Arkánumok Navigátora
XVIII. A Hold, a Kétség hozója (Selena)

Ahogy én Selenát és Jacket sírfeliratokká változtattam, Lark a Holdat kihúzta a

listából. Richter miatt Selenát száműzték a történelembe.

XIX. A Nap, a Nagy Fényhozó (Solomon)

XX. Az Ítélet, az Arkangyal (Gabriel)
XI. A Világ, a Földöntúli Teremtés (Tess)

Istenem, nem hallottak róla.

- Egy ideig volt egy felderítőm Tessnél - mondta Lark. - Valószínűleg ő a legkedvesebb
ember, akit valaha üldöztem.
- Az erői megszenvedik ezt a játékot, instabillá válik - mondta Aric. - Tömeges
mennyiségű kalóriára van szüksége ahhoz, hogy kifejtse képességeit, és kevés élelem
van kint a pusztákon.
Kásás hangon azt mondtam: - A Világ... elment.
- Úgy érted, halott? - Lark ajkai szétnyíltak. - Richter megkapta a jelét? Gondolom ő
volt az!
Megráztam a fejem.
- A halála baleset volt. Joulenál vagy Gabrielnél kell lennie a jelének.
Egy arkánum véletlen halála esetén a legközelebbi játékos kapja meg.
- Mi történt? - kérdezte Aric együttérzéssel a szemében.
- Azt hiszem, Tess megfordította az időt, és az ereje elszállt tőle.
Lark homlokráncolására elmagyaráztam: - Minden perc, amikor visszament az
időben, kimerítette. A holtteste megrongálódott, úgy nézett ki, mint amikor
megfordította az időt. Annyira szeretett segíteni...
Lark összehajtotta a listát, és zsebre vágta. - Láttad a holttestét? Gabe és Joules csak
hagyta elrohadni?
- Valaki eltemette az Arkánum Erődben.
- Mit csináltál, Eves, kiástad a sírjából?
Aric egyszer azt mondta Jacknek: Ha nem tudod elmondani a tetteid, akkor ne tedd.
- Én... ezt tettem. Tudnom kellett, hogy Tess sírja-e, hogy az idő visszafordítása
lehetséges-e vagy sem.
Még több bizonyíték a Jack iránti szerelmemről.
Aricra pillantottam. Szemei olyan hidegek lettek, mint a hamu.
Lark hitetlenkedő hangot hallatott.
- A fenébe, kislány összezavarodtál, mi?
Nem számított. Nem tudtam megváltoztatni a sorsomat. Ez azt jelenti, hogy soha nem
leszek képes megváltoztatni az életem menetét? Mindig kudarcot vallok – mert
semmi irányításom nem volt a saját sorsom felett?
Fájdalmasan megtanultam a leckét: talán a sorsot nem lehet megváltoztatni.
És mindannyiunknak az volt a sorsa, hogy harcoljunk. Vagy meghaljunk.
Amikor Aric és én csak bámultuk egymást, Lark átkot mormolt.
- Elfelejtettem, hogy kettőtöknek... megoldatlan problémáitok vannak.
A bosszúvágyam mindent beárnyékolt. Most csak a Császárra tudtam gondolni. Úgy
éreztem, mintha nem vettem volna levegőt a mészárlás óta, nem aludtam volna
igazán a rémálmok között.
A teljesen hivatalos stílusban megkérdeztem Aricot: - Szerinted mit fog tenni Richter
ezután?
Aric viselkedése ugyanolyan érzelemmentes volt.
- Idővel ő és a szövetsége megkeres minket. Ha Fortuna talál egy másik helikoptert,
ide repítheti a Császárt, amikor az teljes erővel rendelkezik. Ha szerez egy katonai
helikoptert, ő maga lőhet ránk, akár rakétákat is bevethet. De Fauna lényei az
őrszemeink lesznek, és előre figyelmeztetnek minket minden támadásra.
Lark felemelte az állát.
- Átkozottul egyenes.
- Az állatai a mi KRR-ünk, egy korai riasztási rendszer.
Jack megtanított erre aznap, amikor anyám meghalt. Azon a napon, amikor
felgyújtottuk Havent, és együtt megszöktünk. Hogy ne reagáljak, elképzeltem, hogyan
fog kinézni Richter, amikor mérget fecskendezek be neki – először.
- De vakok leszünk, amikor alszik - mondta Aric. - Tehát a Papnő őrködik a folyóin
keresztül. Ő vette körül ezt a területet vízzel, és ő irányítja a kastélyba vezető egyetlen
utat.
Valamennyire eszembe jutott, hogy Circenek kiabált, hogy engedje át.
- Miattad kímélt meg engem?
Lekoppintotta a poharat.
- Kérdezd őt.
Szándékomban állt. Egész idő alatt a tócsákkal beszélgettem; miért tart most
szünetet?
Aztán megvilágosodott bennem a megértés.
- Hú, izé, úgy hangzik, hogy... védekezésre készülünk. Szükségem van a Császár
halálára.
Aric tekintete az egyik polcára esett.
- Elhagytam azt az egyetlen fegyvert, amely messziről legyőzhette volna.
A villámdárda? Ellopta Jouletól, és évezredeken át őrizte. Hogy megmentse Selenát a
Szeretőktől – és elnyerje a tetszésemet –, a Richternek szánt fegyvert használta.
Hogy megnyerjen magának. Egy újabb döntés, amit meg kell bánnia.
Selena egyébként meghalt. Más férfit választottam, és Aric elszalasztott egy
lehetőséget, hogy elegye láb alól Richtert a mészárlás éjszakáján.
A sorsot nem lehet megváltoztatni.
- Akkor megölöm. Megígérted, hogy te és a nagymamám megtanítasz rá. Egy múltbeli
játékban lebontottam a gályákat, szétpattintottam őket, mint a tojásokat. Ha
kihasználhatnám a teljes erőmet...
- Tarasovának több információja lesz a képességeidről - mondta. - Segíthetek az
edzésben. De még ha biztosak is vagyunk a győzelemben, hogyan fogjuk megtalálni a
Császárt az arkánum hívószavak nélkül?
A gondolattól, hogy várjak a bosszúra, émelyegtem. Nem tudtam sokáig így folytatni.
Borzasztó érzés volt olyan, mint kitartani – miközben egy csúszós pályán vagy és a
beleegyezésre vársz.
- Lark és Circe megtalálják.
Lark szeme felvillant.
- A felderítőim már átfésülték a környéket Finnért és Richterért. Amennyire
lehetséges, összeolvadok az állataimmal. Ezen a ponton úgy fogok viselkedni, mint aki
kóbor, és eltévedt.
Felkelt a görényével.
- Ó, itt van - mondta, és a zsebébe nyúlt.
Átadta a piros szalagot, majd kisurrant a szobából. Éreztem magamon Aric tekintetét,
és küzdöttem, hogy ne reagáljak. Gyanítaná, hogy valami köze van Jackhez.
- Kétségtelenül egy jelkép a halandótól. - Természetesen Aric tudta. - Jobban viseled
ezt, mint vártam.
Látnia kellett volna a sírkőnél. Megszorítottam a szalagot és néma maradtam.
- Külsőleg legalábbis. Ne beszéljünk Jackről?
A neve olyan volt, mint egy hirtelen lövés, amely egy lavinát akart kiszabadítani.
- Ne, nem. Nem tudok.
Még nem.
- Ez felemészt téged, de nem bízod rám a gondolataidat? Akkor megint hátat
fordítottál nekem.
- Ne gondolj erre, kérlek.
Ha Jack lett volna életem szerelme, akkor Aric a lelki társam. Szerettem ezt a férfit,
bántott magányos léte, és nagyra értékeltem mindent, amit értem tett. De úgy
éreztem magam, mintha pár napja veszítettem volna el Jacket.
Az eszméletlenül töltött hetek nem tompították el bánatomat. Amikor reménykedtem,
hogy visszamegyek az időben, nem hagytam magam szomorkodni. Ezek után
túlságosan elfoglalt voltam, hogy elérjem Aricot.
- Egy cérnaszálon lógok itt.
Ahogy Jack egyszer mondta nekem.
- Akkor hadd segítsek.
Úgy tűnt, Aric sokat mond a szemével, én mégis olyan keveset értettem. Éreztem,
hogy azt akarja, hogy emlékezzek valamire – de az elmém nem járt sikerrel.
Megráztam sajgó fejemet, és igyekeztem nem vérezni. Még nem lehet.
Ujjaival a hajába túrt.
- Ha nem engeded, hogy a segítőd legyek, akkor mi vagyok én neked?
Most, helyben, meg kellett volna neveznem a kapcsolatunkat? Szerettük egymást, de
nem voltunk együtt romantikusan. Ha azt hittem, hogy a játék vért követel, és a
sorsot nem lehet megváltoztatni, akkor soha nem lehetünk együtt.
Nem akartam rosszat mondani, ezért a legbiztonságosabb mellett döntöttem: - Én...
nem tudom?
- Akkor Fauna téved.
A hangja olyan volt, mint a jég.
- Részemről nincs döntetlen.
- Ez mit jelent?
Hol volt az az ember, aki arra buzdított, hogy éljek, aki törődött velem?
- Üdvözöllek az otthonomban. Amolyan szövetségesek vagyunk. Ez lesz a
kapcsolatunk kiterjedése.
Ez minden?
- Értem.
Vajon mit árultak el neki a szemeim?
Szeretlek, de nem maradt bennem semmi. Kiszáradt héj vagyok, mint Tess. Nincs jól
a fejem, és nem is lesz, amíg Richter nem könyörög, hogy öljem meg.
A játék vért követel?
Felálltam, hogy menjek.
- Ha nem is fontos, köszönöm, hogy az elmúlt két alkalommal megmentettél.
Elhalkult, és megkérdezte: - Örülsz, hogy nem követted Deveaux-t a lángokba?
- Nem, igazad volt. Bosszút kell állnom érte.

***
Csak később jöttem rá, szavaim akaratlanul is milyen kegyetlenek voltak, az Arichoz
intézett búcsú szavaim. Mintha semmi más nem lenne az életemben?
Hol jár a fejed, Evie?
 20
A Villanás utáni 425. nap

A saját kiáltásaimra ébredtem, elállt a lélegzetem egy újabb Jackkel kapcsolatos

rémálomtól. A könnyek úgy folytak végig az arcomon, mint a karmazsin, amely a
szorítóból szivárog.
- Csavarj, húzz, szoríts – motyogtam, és zavartan néztem körbe. Hol voltam?
A jeleim megvilágították az új lakosztályomat. Összeráncoltam a szemöldököm, és
láttam, hogy Küklopsz elfoglalja az ágy felét. Biztosan bejutott ide.
Rám pislogott a szemével. Mit fogsz tenni?
A nyakában feküdtem, és addig vakargattam a sebhelyes füleit, amíg a kakasok
kukorékolni nem kezdtek (amikor úgy gondolták, hogy hajnalnak kell lennie). Aztán
felkeltem és lezuhanyoztam.
A gőzölgő víz alatt küzdöttem, hogy eltüntessem a ködöt az elmémben, és eldöntsem,
milyen úton haladok tovább.
Most, hogy figyelmeztettem Aric-et és Larkot a nagyira, több időt töltök vele, és
napról napra töröm a hitét – miközben a lehető legtöbb információt begyűjtöttem a
többi kártyáról. Lehet, hogy nem értek vele egyet a szövetségeseimet illetően, de ő és
én pontosan ugyanazon az oldalon lennénk az ellenségeimet illetően.
Pulóverbe és farmerbe öltözve engedtem ki Küklopszot, majd bekopogtattam a nagyi
ajtaján. Nincs válasz. Abban a tudatban, hogy biztos még alszik, a torony felé vettem
az irányt. A lépcső nyomorúság volt a még gyógyuló lábaimon, de feljutottam a
csúcsra.
A panorámaablakokból a kastély palatetője mellett néztem ki a szitáló sötétségbe. A
hegy tövében a folyó vizesárokként kanyargott, kicsinek látszott ebből a magasságból.
Visszafordultam a szobába, és végignéztem a falakra festett napsütötte tájakat.
Ez a torony önmagában is időkapszula volt.
Leültem az ágyra, és bekapcsoltam a laptopot – az egyik ajándékot a sok közül, amit
Aric ajándékozott nekem. A flash drive-on volt az egyetlen vagyonom, családi
fotóimat tároltam rajta. Egy részem biztosan mindig tudta, hogy visszatérek az
elveszett idők kastélyába.
Az ágyból láttam, hogy a balettcipőm az ajtó hátulján lóg. Aric találta őket nekem.
Számára táncolni tiszta élvezet volt, és minden nap jobban beleszerettem. Róla
álmodtam ebben az ágyban. És utáltam magam, amiért hiányzott Jack...
A cipőről lerántva a tekintetemet, lapozgattam a képeket a laptopomon. Nagyi talán
szívesen megnézné őket. Istenem, minden olyan sokkolóan zöld volt. Jack így
képzelte el Acadianát. Megpaskoltam a farmerem zsebét, ahol a szalagot tartottam…
A szemeim tágra nyíltak. Egyetlen képem sem volt róla. Az egyik üres rajznaplómért
és egy ceruzakészletért kaptam. Nem sokat vázoltam, amíg itt van. Semmi sem
mozgatott meg.
A ceruzám a papír fölött, lerajzoltam Jacket, amint átvette a déli hadsereg
parancsnokságát. Olyan szívszorítóan büszke arckifejezéssel lovagolt be az Arkánum
Erődbe. Szeretett vezető lenni, és jó is volt benne. Azt mondanám, hogy erre született,
de az életét túl rövidre vágták.
Egy másik oldalon megpróbáltam elkapni a tekintetét, amint lenézett rám Selena
medencéjében, közvetlenül az első csókunk előtt. Ezután a ciprusállványba rajzolnám
le, amit leírt nekem, amikor elmesélt egy történetet a közös álomnapunkról: - Úgy
döntöttünk, ez a mi helyünk. Senki másé. Mert ott lettünk Evie és Jack.
Ahogy a ceruzám mozgott, többször is azt suttogtam: - Csavarj, húzz, szoríts…
- A nagymamád keres – hangoztatta Aric az ajtóból. Nem hallottam a sarkantyúit.
- Nem tud felmászni ezen a lépcsőn, ezért megkért, hogy jöjjek érted.
A vázlatfüzetemet a mellkasomhoz szorítottam.
- Korábban próbálkoztam vele, de még aludt.
Milyen furcsa, hogy ilyen zsibbadt lehettem belül, de még mindig éreztem szerelmet
Aric iránt. A vértől éhes szívem megugrott a látványától.
- Biztos vagyok benne, hogy lelkesen fel fogsz érni vele régi időkhöz. Gúny?
- Beszélek majd vele a múltról? Annyira remélem. - Egyszer. - De arra is gondolok,
hogy a Richter a fejünket akarja. Meg kell tanulnom mindent, amit taníthat nekem.
Egyik széles vállát az ajtókeretnek támasztotta.
- Biztosíthatlak, hogy örömmel oktat majd.
Összehúztam a szemem.
- Te hoztad ide. Azt mondtad, azt akarod, hogy tanuljak.
- Miután megmentettem az életét, és újra egyesítettem benneteket, nem gondoltam,
hogy az első leckéje az lesz, hogy eltávolítson engem. A legjobb esetben is ez egy hibás
játékstratégia, mivel motivált vagyok, hogy megvédjelek.
- Választhatok és dönthetek, hogy miben hiszek. - biztosítottam. - És mit használok
fel.
- Vigyázz, nehogy megmérgezze az elmédet.
- Nem hallottad? Immunis vagyok a méreggel szemben.
Aric elhúzta az ajkát, hogy mondjon valamit, aztán úgy tűnt, jobban meggondolta
magát. Ahogy távolodott, sarkantyújának hangja csengett a fülemben.
Visszapillantottam a vázlatomra. Mikor rajzoltam lángkeretet Jack köré?
 21
A Vadász
Valahol messze Nyugaton

- Meg akarok halni ebben a pokollyukban - motyogtam. - Itt lent a sötétben.

Hetek óta nem gyűrtem le semmit, csak a tengerész kétszersültet, és átkozott legyek,
ha megeszem a „húst”. A csontjaim kilógtak, de nem bírtam ki elég sokáig ahhoz,
hogy éhen haljak.
Hamarosan elvisz a láz.
Megrázkódtam, izzadva a fagyos talajon. Ziháló lélegzetvétel. A kosz és a só összeállt a
nedves bőrömön, végig az ostornyomokon a csupasz hátamon. Szúrt, mint a tűz.
A rabszolgakereskedők négy órát adtak a raboknak aludni, de nem voltam hajlandó
elájulni. Nem bírtam a rémálmokat, a szellemeket. Értem jöttek – mert köztük
akartam sétálni.
Lehunytam a szemem. Ettől azonban a szellemek hangja még hangosabb lett.
Maman italosüvege csörömpöl egy pohárral. A rózsafüzér gyöngyei suttogtak,
miközben kivettem őket a nyakából. Clotile halk francia szavai. Az maró lövések,
amikor lelőtte magát.
Hallottam a hadseregem tagjait. Közvetlenül Richter támadása előtt nevetés és zene
hallatszott. Mindenki boldog volt. Bizakodó.
Újra és újra hallottam Selena dühös sikolyát: - Császár!
A másodperc töredéke alatt megérezte Richtert, mielőtt az lecsapott volna.
Újra lejátszom a heves pillantását, amint letaszított egy mozgó lóról egy elhagyott
bányába. A korhadt deszkákon keresztül zuhantam le abba a mély aknába, amikor a
földrengés lecsapott.
A rádió tönkrement... láva üldöz engem a föld alatt... egy rohanó áradat, amely
keresztül üldöz a hegyen és ki a túloldalon... mérföldek... fájdalom... sötétség...
bilincsben ébredés...
A rabszolgakereskedők eladtak nyugaton. Most egy újabb aknában ragadtam.
Evangeline mindenkinél jobban kísértett. Az élők vagy a holtak között volt?
Egyenesen a Császárhoz vezettem. Elég messze volt a robbanástól?
Néha azt gondoltam, hogy igen, néha nem, gyötrődve, oda-vissza járva.
A Halál nem volt messze. Lehet, hogy ugyan úgy érezte a Császár közeledését, mint
Selena. Domīnija természetellenes gyorsaságát felhasználhatta volna Evie
megmentésére.
Bármit megadnék, hogy tudjam, jól van. Eladnám a lelkem, hogy utoljára lássam a
szemét. Valahányszor izgatott lett, csillogtak. Elképzeltem, hogy mindkettő felcsillan,
amikor a rádióban a hóról beszélt nekem. Nevetett, és a szívem szárnyalt. Engem
választott.
Közvetlenül a robbanás előtt...
A szemeim felvillantak a homályos bányában. Hallottam suttogást a szellemekkel
együtt? Nem tudtam kivenni a szavakat.
Meresztettem a pillantásomat. A rabszolgatartókkal vívott utolsó harcom után még
mindig duplán láttam – ezért kaptam először lázat. Kétségbeesetten el akartam
menekülni, hunyorogtam a sötétben, és meglendítettem a csákányomat az egyik
bokabilincsem zárjánál.
Kurvára elhibáztam.
Kivájtam egy jó darab húst. A legjobb esetben a lábam fele elveszik a fertőzéstől.
Mi hasznuk lenne a munkavezetőknek egy rabszolgából, aki nem tud sót bányászni?
Semmi. Elvágják a torkom, és megetetnek a többiekkel.
Valószínűleg ezért kerültem el a többi fogolytól.
Mert én már halott voltam.
A suttogás visszatért: - Vadász.
A hallucinációk egyre súlyosbodtak. Elvesztem az eszemet a lábammal együtt.
- Vadász, Vadász, Vadász.
Olyan igazinak hangzott.
Kiabálni akartam: - Nem én vagyok a vadász! - A vadász volt az az idióta, aki megölte
azokat az embereket. Az idióta, aki megölhette Evie-t.
- Vadászzzz.
- Va t’en! Laisse-moi tranquille! - Menj innen! Hagyj békén!
- VADÁSZZZZ!
Felfelé rúgtam a koszból. A pokolba majdnem elájultam. Ez... a Bolond hangja volt?
 22
A Császárnő

Hideg eső esett odakint, de nagyi és én bent voltunk a melegben a pazar nappalijában,
a harsogó tűz előtt.
Ha a lángok Jackre emlékeztettek, semmilyen külső jelet nem adtam, a mai reggel
után ismét elzsibbadtam. Dühösen megtöltöttem egy fél füzetet a róla készült
vázlatokkal.
Nagyi kortyolt a teáscsészéjéből. Bár ideges energiát éreztem felőle, kimerültebbnek
tűnt, mint tegnap.
A teástálca felé biccentett, ami meg volt rakva sajtokkal és gyümölcsökkel.
- A Halál minden hibája ellenére is nyújt bizonyos előnyöket.
- Határozottan fel van készülve arra, hogy stílusosan meglovagolja az apokalipszist.
A kastély belseje ugyanolyan fényűző volt, mint amilyen kísérteties a külseje.
A villanás fekete csíkokkal szenesítette szürke kőfalait. Úgy tűnt, a köd csapdába esett
a földön. Villogó gázlámpák világították meg az udvart, a gyakorlóudvart és a hosszú
kanyargós utat.
Emlékszem, azt hittem, ebben a kastélyban a Halál kísért. A magányával.
Azt mondtam nagyinak: - Hívhatnád Aricnak, tudod. A neve Aric Domīnija.
Vállat vont.
- Tudom. A Halál bemutatkozott, amikor felvett.
Ennyit az én kis próbálkozásomról, hogy emberségesebbé tegyem őt.
- Amikor először ideértem, leskelődöttem - mondta. - És kérdéseket tettem fel
Paulnak. Sokat beszélgettünk.
Úgy hangzott, mintha kedvelné a srácot. Paul körülbelül huszonhat éves volt,
egyenletesen rövidre vágott fekete hajjal. Kék szemei tágra nyíltak, és fogat mutató
vigyora volt, ami megközelíthetővé tette.
- Azt mondta nekem, hogy a Halál Lethének hívja ezt a helyet, amely a Hádész öt
folyója egyikéről, a felejtés folyójáról kapta a nevét. Tudod miért?
Ezt a helyet az elveszett idő várának neveztem, ami nem volt túl messze a céltól.
- Közel jár a végzetes 26 kimenetelhez. De nem tudom biztosan.
Aric annyira ragaszkodott a jelentésekhez és a részletekhez, biztos lehettem benne,
hogy okkal választotta a nevet.
A múltban azt mondta nekem, hogy soha nem akarja elfelejteni korábbi árulásaimat.
De a játékok közötti gyötrelmes évszázadokban ópiumot szívott, és valószínűleg
vágyott a felejtésre.
- A lovag szinte minden katasztrófára felkészítette ezt a helyet - mondta nagyi. - Kívül
van az árvíz zónán, és távol a nukleáris csapadék szektoroktól. Minden ablakot vastag
fém redőnyök takarnak. Még rézbevonatot is találtam a falakban, hogy megvédjék az
elektromos viharoktól.
A napsütés és a hőmérséklet csökkenése miatt ez a kastély önfenntartó oázis volt. Úgy
képzeltem el, mint egy űrhajót egy kopár holdon, ahol az egyetlen létfenntartó:
termény és állatállomány, tiszta víz, uvlámpák, tiszta levegő és üzemanyagtartályok.
Kár, hogy nem tudott ellenállni egy helikopteres rakétatámadásnak. Vagy egy
vulkánnak.
Nagyi a teáskannáért nyúlt, hogy feltöltse a csészéjét.
- Nem vagyunk közel az aktív magmához, így ha a Császár támad, vért kell ontania,
hogy létrehozza a saját láváját.
Richter a vérével teremtette?
- Ahogyan növényeket generálok, amikor nincs a közelben?
Ahogy a Szeretők megalkották a karnációkat.
Circe azt mondta nekem, hogy a Császár kezei lávát véreztek. Nem kapcsoltam össze a
dolgokat. Nem csoda, hogy össze kell szednie magát.
Nagyi bólintott.
- Ami kimeríti az erejét. - Letette az edényt, fáradtnak tűnt attól, hogy felemelte. - Van
egy másik módja a növesztésnek. Megmutatom… – Köhögött, a mozdulatok gyötörték
törékeny testét.
Felugrottam, hogy megdörzsöljem a hátát.
- Aludtál egyáltalán?
Amikor enyhült a roham, megsimította a haját.
- Tíz órán keresztül. De fáradtabban ébredtem. Bizonyára utolér a stressz.
Újra helyet foglaltam.
- Nagyi, mi van, ha agyvérzést kapsz?

26
A végzetes szó, angolul lethal, így utal a kastély nevére.
- A Halál mondta ezt neked? - A hangjában hirtelen fellépő méreg megdöbbentett. -
Következőnek azt fogja mondani, hogy elvesztem az eszem. Éket akar verni közénk.
A teáscsészéje megremegett, amikor az ajkához emelte.
- Aric nem tenne ilyet. Nem hazudik. Tehetné százszor is, hogy előmozdítsa a saját
ügyét, de nem hajlandó.
Mit mondott nekem és Jacknek? A hazugságok olyan átkok, amelyeket önmagadra
helyezel.
Keményen letette a csészét.
- Minden arkánum hazudik. És színlel érzelmet és árulkodik. Ez a vadállat
természete.
A múltban megpróbáltam elcsábítani Aricot, szeretetet színlelve. Finn Jacknek
álcázta magát, hogy elcsábítsa Selenát. Hazudott nekem, Lark is. Matthew leginkább:
Császárnő a barátom.
A tagadásom elhalt ajkamon. Ennek ellenére nem hittem, hogy Aric megtenné.
- Azt mondta nekem, hogy nagyszerű dolgokat tudathatsz velem a játékról, és lehet,
hogy előrelátó vagy.
Megengedte a témaváltást.
- Semmi olyan, mint a Bolond előzetes felismerése. De vannak megérzéseim a jövővel
kapcsolatban. Vezetnek, irányítják a mozdulataimat. Jelenleg úgy érzem, nem leszel
kész a játék következő szakaszára.
- Miért nem? - kérdeztem, mindig is a bosszú járt a fejemben.
- Az erőd nem érett. Ha így lett volna, azonnal leküzdötted volna azokat a zsákos
harapásokat. Gyakorolnod kell, az alapképességeidtől kezdve.
Kotorászott a zsebében, elővett három magot, és a tálcára tette.
- Érzel kapcsolatot velük?
- Érzem a lehetőségeiket. És elmondhatnám a fajukat: gránátalma, hegymászó
borostyán és lilaakác.
- Most próbálj meg egy rügyet hozni vér nélkül. Képzeld el, ahogy kihajtanak.
Ledobják a héjukat.
Kagylók. Burkok. Egy kiszáradt holttestet ültettek a földbe. Tess teste olyan volt, mint
egy örökké elhalt mag.
- Meg-Megpróbálom.
- Ha ezt elsajátítottad, képes leszel érzékelni a hamuban eltemetett magokat. Az
arzenálod mindenhol ott lesz a földön.
Az előttem lévőkre koncentráltam, és elképzeltem, ahogy nőnek. Szívtam egy levegőt,
amikor elkezdtek vibrálni. Nincs szükség vérvételre. Az egyik magból egy apró csíra
bimbózott, mindössze egy millimétert nőtt. Koncentráltam, kezdtem izzadni.
- Jól csinálod. Nézz magadba!
Szavai gyerekkoromra emlékeztettek. Eszembe jutott, hogyan dicsért meg, hogy egy
húsvétkor színes tojásokat találtam. Büszkén emeltem fel a kosaramat, és valaki
lefényképezett engem, anyut és nagyit. Anya ezt a képet tartotta, amikor Jackkel az
oldalán elhunyt.
Zsákos miatt halt meg. A Szeretők miatt elégettük a testét. Jack kegyelem nélkül halt
meg a Császár miatt.
Jack dicshimnusza Richter nevetése volt. Harag tört rám, olyan erős, mint Circe
szökőárja. Helyettesítsd a Császár nevetését sikoltozással –
A magvak felrepedtek; a növények kifelé robbanva kúsztak, és átágaztak a
mennyezeten és a falakon.
- Te jó ég, Evie! - Nagyi rám nézett... áhítattal. - Szerintem te lehetsz a valaha élt
legveszélyesebb császárné.
Felmérte az új növekedéseket. A magfajtától függetlenül mindegyik szőlőtőke lett,
tőrszerű tövisekkel. Visszaroskadtam a helyemre.
- Amíg ez azt jelenti, hogy a Császár meghal.
- Egy lépéssel közelebb kerültél ahhoz, hogy valóban Császárnő lehess.
Megsimogattam a homlokomat, és egy pohár vízért nyúltam.
- Most nem vagyok? Mi fog változni?
- Ha teljesen átadod magad a csata hevének, a hajad tartósan kipirosodik, és a
bőrnyomok mindig látszanak. Erősebb leszel, mint gondolnád.
Csak annyit kellett tennem, hogy örökre átadjam magam a vörös boszorkánynak.
Vállalnám azt a kockázatot, hogy megöljem Richtert?
Egy probléma: a vörös boszorkány lehet, hogy nem áll le vele. Evie egy darab
BELŐLEM!
Nagyi a homlokát ráncolta.
- Igazából meglepett, hogy a hajad még mindig szőke. De nem számít. Dolgozunk
tovább. Olyan gyorsan elsajátítottad, hogy szerintem van még valami, amin
dolgoznod kell. Csukd be a szemed, és takard be a füled.
Megcsináltam. Éreztem a mozgást, egy fémkaparást. Az egyik szőlőm megmozdult,
ezért kinyitottam a szemem.
Nagyi állt előttem, egy éles hámozókéssel centikkel a fejem fölött – és a szőlő a
csuklóját markolta.
Intettem a kezemmel, hogy elengedjem.
- Tényleg meg akartál szúrni?
Visszatette a kést a tálcára.
- Igen. - A csuklóját dörzsölve újra leült. - Meggyógyulsz, és a támadásnak valódinak
kell lennie, hogy a szőlőd reagáljon.
A katonáimnak megvolt a maguk esze. És úgy tűnt, átéreztem őket.
A Szeretők odújában szabadon engedtem a szőlőtőkéket, és megparancsoltam nekik,
hogy öljék meg a zsákosokat, még a pusztulást is érzékeltem rajtuk. De még soha nem
éreztem, hogy robotpilótaként dolgoznának anélkül, hogy tudatosan gondolkodnák.
- Még csak mögém sem kellene néznem, hogy célozhassak?
Bólintott.
- A szőlődnek van egy tudatossága. Még ha alszol is, vigyáznak.
- Sajnos nem üzembiztosak. Néhány játékos, mint például a Halál, túl gyors.
Korábban elsiklott az őrszemeid mellett. Más játékosok – például a Torony – túl
messziről támadnak, hogy a növényeid észrevegyék őket.
- Mi mást tudok csinálni? - kérdeztem, alig vártam, hogy tanuljak.
- Tehetséges gyógyítóvá válhatsz. Veleszületett tudásod van a gyógynövényekről, és én
még többre megtanítalak. A fákat is manipulálhatod. A múltbeli Császárnők
felbecsülhetetlen értékű ékszereket készítettek, a kegy jeléül adva őket. És az egyik
Császárnő egy kézlegyintéssel hidakat és szentélyeket épített, egy egész civilizációt
épített fel, könnyedén elhelyezve az embereiből álló seregét.
Aric azt mondta nekem, hogy a múltban egy hadsereget vezényeltem, amelyik
összecsapott a Császárral.
- Egy másik Császárnő a föld bármely növényén keresztül kémkedhet ellenségei után.
Még a testét is össze tudta olvasztani egy fával, így egyik törzsből a másikba szállította
magát.
- Semmiképpen!
Beolvadhatok egy fába? Nem volt valamikor kedvem ahhoz, hogy az ujjaimat a talajba
dugjam, és gyökeret verjek?
- Nem mintha maradtak volna fák, amelyeken keresztül lehet utazni.
Nagyi felsóhajtott.
- Miután pihentél, többet mutatok neked. Még mindig lábadozol.
- Jól vagyok. Meg tudom csinálni ezt.
De ő úgy nézett ki, mintha a gyakorlatom legyengítette volna.
- Időben vagyunk. Egyelőre miért nem mesélsz a Halállal való együttműködésről? Ő
volt az utolsó ember, akire számítottam, hogy megjelenik az ajtóm előtt.
- Mi késztetett arra, hogy vele menj?
- Úgy éreztem, hogy ez az én utam, és egyébként is határidőben voltam. Ráadásul
tudott rólad dolgokat. A lovad nevét. A művészeted. A baletted. Azt mondta, hogy
hónapokig próbáltál elérni engem, és azt tervezte, hogy bármit megad, amit csak
akarsz. Könnyebben megüthetett volna, mint egy toll.
Annak ellenére, hogy mindent tudott rólam, még a rosszindulatú múltam is, Aric még
mindig szeretett. Nem akartam többé bántani. De valahányszor az életemen
gondolkodtam, csak a múltam – Jack – és a jövőm – Richter – láttam.
- A Halál nagyon védelmező veled. - mondta. - Nem tud segíteni. Átkozott, hogy
minden játékban rád vágyjon.
Aucs.
- Nagyi, ez több, mint puszta vágy.
Ő felsóhajtott.
- Elhitette veled, hogy szeret téged, nem igaz? Az utolsó három meccsből kettőben
megölt. Lefejezett téged.
Ahogy tegnap este rámutattam Aricnak.
- Ő egy gazember, Evie.
Ideje elmagyarázni nagyinak az új programot.
- Aric az életét adja az enyémért. Bízok benne.
- Bevallom, mindent megtett, hogy megmentsen téged. De csak azért, mert
megérinthet. Ő egy vörösvérű férfi, és te vagy az egyetlen nő, akivel együtt lehet. Mit
nem tenne meg, hogy megmentse az életed?
Megint, aucs.
- Akkor miért adna vissza hozzám?
- Udvarlási ajándékként, hogy megingassa a kegyed. Köztudottan számító, és mindent
okkal tesz.
Igaza volt az udvarlást illetően. Aric ezt bevallotta. Szándékában állt a nagyanyámmal
kényszeríteni, de végül nem tette meg. Azt akarta, hogy őt válasszam – de csak akkor,
ha jobban szeretem őt, mint Jacket.
Hogyan magyarázhatnám el ezt nagyinak? Különben sem hinné el soha.
- Ezt az előnyünkre fogjuk használni. - mondta. - Továbbra is meg fog védeni téged,
úgyhogy életben kell tartanod a végsőkig.
Aric örülne, ha tudná, hogy játékstratégiája már nem volt hibás.
- Olyan közel van a győzelmed.
Megborzongtam a győzelem gondolatától.
- Meg lehet állítani a játékot? Megváltoztatható a sors?
- Nem értem.
Rám pislogott, mintha csak azt kérdeztem volna: - Hé, kölcsönkérhetem a
hitelkártyádat, és beugorhatok a bevásárlóközpontba?
- Tudom, hogy mások próbálták már megállítani.
- Néhány játékos összefogott, nagy békességet mutatva. De végül ezek a szövetségek
elbuktak. Az arkánum arra születik, hogy öljön. Csak késleltették az elkerülhetetlent.
- Miért elkerülhetetlen?
- Az istenek rendelték el ezt a játékot. - mondta. - Eonokkal ezelőtt ők indították
mozgásba ezeket az eseményeket. Valakinek nyernie kell. Mindegy, valaki nyerni fog.
Mondjuk az utolsó két kártya pár évtizede szövetkezett: mindketten elöregedtek.
Amint az egyik meghalt, a másik a földet járja – öregen, gyengén. Hátrányos
helyzetbe került a következő meccsen.
Amikor velem kereste a jövőt, Aric okosan már megoldást talált erre a problémára. Ő
és én együtt élnénk le az életünket, Lark kíséretében. Valahogy megelőzzük őt (ez a
rész homályos volt), és évszázadokon át kibírja, hogy a következő meccset az olyan
arkánumok ellen játssza, akik elég fiatalok ahhoz, hogy az unokái lehessenek. Mégis
önként jelentkezett rá!
Az Arickal való együttlét olyan bonyolultnak tűnt, annyira tele volt intrikákkal.
Amikor Jacket választottam, az általa képviselt jövőt is választottam: az Acadiana
építését, távol a játéktól, és képességeimet arra fordítva, hogy másokon segítsek.
- Nem mintha a kis arkánum megengednék az ilyen egyesülést – mondta nagyi.
A szemeim elkerekedtek.
- Léteznek?
Bármely Tarot pakliban ötvenhat kis arkánum kártya volt, négy színre osztva:
kelyhek, pentagramok vagy érmék, botok és kardok.
Ilyen például a hátborzongató kard tíz kártya. Ezt emberként nem tudtam elképzelni.
Nagyi szürke szemöldöke összehúzódott.
- Természetesen - mondta, mintha valamit mondana nekem, amit már tudnom kell. -
Olyan veszélyesek lehetnek, mint a nagy arkánumok. Főleg az udvari lapok.
- Hol vannak? - Ők is összefutnak? - Hogyan találjuk meg őket?
- Sehogy. - mondta. - A legjobb elkerülni őket. Reméljük, a Kardok Lovagja elpusztult
a villanásban. A Kelyhek Királynője is. Valójában jó tucatnyi rémálom van közöttük.
- Aric azt mondta, hogy bizonyos játékokban mindenhol bizonyítékot lát rájuk; egyéb
játékokban semmi előjelet. Azt is elmondta, hogy egyesek szerint a Tarasovák kis
lapok.
Nagyi keresztbe fonta a karját a mellkasán.
- Badarság. Nem vagyok kis lap. Megvannak a saját funkcióik – elrejteni a nagy
arkánum bizonyítékait, felgyorsítani a játékot, majd utána újjáépíteni a civilizációt. Az
én feladatom az, hogy biztosan te nyerj.
Miért nem beszélt róluk Matthew? Vagy beszélt? Amikor utoljára láttam, azt mondta,
hogy most öt akadályra kell vigyázni: Zsákosok, rabszolgák, milícia, kannibálok és...
kis lapok27.
- A Bolond azt mondta nekem, hogy a kis lapok figyelnek minket, és összeesküvést
terveznek ellenünk. Azt hittem, a bányászokról 28 beszél.
Hányszor értettem félre a dekóder csengetési beszédét? Néha megesküdtem volna,
hogy szándékosan összezavart.
- Miért terveznének?
- Azt akarják, hogy a földet a lehető leghamarabb helyreállíthassák. A kis lapok
szeretnének halott nagy lapokat látni – mert a katasztrófák a játék végével véget
érnek.
Ígéretet tettem anyám holttestére, hogy megkeresem a nagyit, és megnézzük, meg
tudjuk-e javítani mindazt, amit az apokalipszis eltört. A halál volt a leghasznosabb
dolog, amit tehettem ennek érdekében?
- Ha az összes ikont összegyűjtötted, a földnek vissza kell térnie - mondta nagyi. - A
napnak is.
- Vissza kellene jönnie?
- Soha nem volt még ilyen katasztrófa. Nem mondhatom biztosan. - Megdörzsölte a
halántékát, mint én szoktam, amikor fájt a fejem. - Amikor kislány voltál, tudtam,
hogy fontos leszel az emberiség jövője szempontjából, de nem tudtam, hogyan. Talán
újra kellene vetned a bolygót.
Ezt azonban nem tudtam végleg megtenni, amíg a játék véget nem ér, és visszatér a
napfény – már ha nyerek is. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, el kell veszítenem Aricot,
Larkot, Circe-t, Finnt, Joulest és Gabrielt.
Más szóval, hibbant lennék.
Nagyi most megerősített egy új fenyegetést – mindannyiuknak. Később a kis lapokra
is kell gondolnom. Tedd fel őket a listára.
- Amikor a Császárnő korábban nyert, mit csinált a következő meccsig?
Aric elárulta, hogyan töltötte magányos évszázadait: - A földön vándorolok, és
szemem láttára látom az emberek öregedését. Bármilyen könyvet vagy újságot
elolvasok, ami csak a kezembe kerül. Nézem a csillagokat az égen; életem során
némelyik elhalványul, némelyik világosabbá válik. Hetekig alszom, és üldözöm a
sárkányt.

27
A Kis Arkánumok angolul Minors Arcana. Röviden csak Minors.
28
A bányászok angolul miners.
Amikor ezt a vallomást tette, hálát adtam Istennek, hogy nem voltam erre kárhozva.
A lova betegnek tűnik, és nincsenek barátai. Miért szerzett volna barátokat? Csak
nézte volna, ahogy meghalnak, újra és újra?
Nagyi a homlokát ráncolta.
- Mit csinált a Császárnő? Halhatatlan volt.
- De mivel töltötte az idejét? Milyen volt az élete?
Az életem.
- Nem tudom - mondta egyértelműen döbbenten. - A krónikások csak a játékokat
dokumentálják. Valószínűleg istennőként uralkodott a férfiak felett. És újra átélte
legdicsőségesebb győzelmeit.
Így hát a Császárnő évszázadokat töltött azzal, hogy a huszonegy ikont nézte a karján.
Passzolok. Minél többet gondolkodtam a játékon, annál inkább csak oda szóló
jegynek láttam a Richter elleni csatámat. Nem számítottam arra, hogy sértetlenül
elmegyek egy gyilkostól, aki hegyeket simított el és lávát vérzett.
És soha nem hagyom abba, amíg meg nem hal.
- Nagyi, azt szeretnéd inkább, hogy boldogan éljek néhány hónapig, vagy nyomorult
legyek több száz évig?
- Nincs időnk buta kérdésekre - mondta ingerülten. - Halhatatlan életed tisztelgés lesz
az istenek előtt. Te leszel a győztes. Muszáj lesz. - Intett a körülöttünk lüktető
szőlőnek. - És miért ne nyerhetnél? Zseniális dolgokat alkottál már. A szövetséged
többnyire jól kiválasztott. Bár Circe trükkös tud lenni.
Egy hirtelen támadt széllökés esőt fújt az ablakra. Tekintete az üveg felé meredt.
- A villanás biztosan legyengítette. A Császár elleni támadása is megtehette. De
minden egyes cseppel visszanyeri az erejét.
Nagyi ismét találkozott a pillantásommal.
- Legalább azt a kis Faunát könnyű lesz eltávolítani.
A karmaim még a Larkot ért képzelt fenyegetésre is kiéleztek. A mennyezeten a szőlő
ugráltak. Elég.
- Meg kell értened néhány dolgot. Nem olyan lettem, ahogy remélted. Adott a
választásom, soha nem veszekednék vagy játszanám ezt a játékkal. Ezektől a jelektől a
kezemen undorodok – csak azért vannak nálam, mert a saját életemért küzdöttem.
Segítek megszabadítani a Császárt és szövetségeseit, de soha nem bánthatnám a
barátaimat.
A szeme elvadult.
- Barátok? Barátok? Az első adandó alkalommal elárultak! - Ajkán nyál pöttyök. - Az
egyetlen ok, amiért a Halál még nem tette meg az az, hogy a vágya erősebb, mint az
ősi vágya, hogy öljön. - Agresszívan lehajolt. - Azt hiszed, törődnek veled? Meghúztam
a vállam.
- Igen.
- Nem sokáig fogod - ígérte nekem. - Nem, miután elölről a végéig elolvastad
krónikáinkat.
- Miről beszélsz? Nincsenek írott krónikáink.
- Tudjuk, hogy vannak.
Kiszáradt a szám, erősen megráztam a fejem.
- Megmutattad volna...
- Evie - mondta kimért hangon –, megtettem.
 23
A vadász

- Coo-yôn?
Egy fény közeledett, egyre világosabb lett. Egy lámpás? Árnyak hullámoztak a
sziklafalak felett. A homlokomhoz emeltem a kezemet, eltakarva a szememet. Hetek
óta nem láttam ekkora fényt.
Hunyorogtam. Pislogás. Megint pislogás. A kép megmaradt.
Előttem két... Matthew.
- Vadász!
- Szellem vagy? A pokolba akarsz vinni?
Összeráncolta a homlokát.
- Ismered az utat?
Úgy hangzott, mint ahogy ő beszélt! Ez tényleg a coo-yôn lehet? A szívem hevesen
kalapált – úgy lüktetett a lábam, mint az ördög.
- Igazi vagy?
Túl hangos hangon azt mondta: - Elmegyünk.
- Pszt! Igazi vagy. - Elfojtottam a szavakat: - Evie... a barátnőm... élt?
Elakadt a lélegzetem, vártam a válaszát. A következő néhány másodperc eldönti, hogy
reménykedjek-e a jövőben – vagy elfogadom egy olyan élet végét, amely már túl
hosszúnak tűnt.
Úgy tűnt, létezésem minden pillanata ennek a furcsa kölyöknek a következő szavaihoz
vezetett. Minden fájdalom. Minden zűrzavar. Aztán az az édes, édes idő, amikor
Evangeline Greene az enyém volt...
- Császárnő élt. A mosolya elhalt.
- Ó, Istenem, a barátnőm él.
A megkönnyebbüléstől még jobban elájultam.
- Túlélte.
Megborzongtam, és a szemem nyirkos lett. Nem tudtam uralkodni az érzelmeimen.
- Hogyan?
Azt hittem, őt is megöltem, mint a többieket.
- Tredici megmentette.
- Tre-mi?
Domīnijáról beszélt? Ezt el tudtam képzelni.
- Halál!
- Csendesen, coo-yôn.
Külön aludtam a többi fogolytól, de valaki hamarosan meghallja.
- El kell jutnom Evie-hez.
Megpróbáltam felkapaszkodni a jó lábamon. Csak a fenekemet tettem tönkre.
Szédülés hullámai támadtak. Össze kellett szorítanom a fogam, nehogy elájuljak.
- Hogyan osontál el az őrök mellett? A megbilincselt rabszolgák mozoghattak itt lent a
végállomáson, de két fegyveres őr megakadályozta, hogy bárki a bányalift közelébe
kerüljön.
Coo-yôn vállat vont.
- Őrült ügyesség.
- Ki van veled? Lángoló fegyverekkel jöttek?
Ki akartam szabadulni ebből a pokollyukból! Visszatérni a barátnőmhöz.
Leengedte a lámpást.
- Gonosz vagyok.
Megpróbáltam újra felülni, lassan.
- Ez mit jelent? Evie közel van?
Istenem, add, hogy úgy legyen.
- Egyedül vagyok.
Mi a fasz?
- Nincs veled másik arkánum? Akkor itt ragadtam. És hamarosan te is itt fogsz, ha
nem mész el. - Hátradőltem a kőfalnak. - Mondd meg neki... mondd meg neki, hogy
még találkozok vele. Valahol, valahogy. Most pedig menj!
Megrázta a fejét, és mutatóujjával eltakarta ajkát. Csitít engem? Miután olyan hangos
volt?
- Ideje indulnod.
Meg akartam kérdezni tőle, hogy megőrült-e. Erre már tudtam a választ.
- Úgy kell értened, hogy mindjárt meghalok. Azért jöttél, hogy elkísérj?
- Hogy megbizonyosodjak róla feljutsz.
- A felszínről beszélsz?
Megint hunyorogtam. Ez vér, ami a tenyerén volt? Vér a kezén. Mintha vér lett volna
az enyémen. Egy hadseregnyi vér.
- Miért nem figyelmeztettél Richterre? Összeszorította állkapcsát, megragadtam a
kabátja szegélyét.
- Elveszítettük Selenát a fils de pute 29miatt. Elvesztettünk egy sereget.
- Messzire látok.
- A fenébe is, miért. Mondd, hogy volt okod arra, hogy mindenkit hagyj meghalni.
- Volt rá okom.
- Fontosabb, mint az emberiség jövője? Mert ez volt dolgunk.
Talán ez a támadás visszatartotta Richtert attól, hogy még több embert célozzon meg.
Talán az egész hadsereg csonttörési lázat kapott volna, és kínok között halt volna
meg.
- Hogyan bízhatnék újra benned?
- Szökési kísérlet, Vadász. Vagy fel kell vágni húsnak.
Bízni benne olyan lenne, mintha orosz rulettet játszana egynél több golyóval a tárban.
Lehajtotta a fejét.
- Itt az ideje, hogy indulj. Azt hittem, látni akarod őt.
- Persze, hogy akarom! Kétségbeesetten. De hacsak nincs fémfűrészed...
Homályos szemeim próbálták követni a mozdulatait.
Egy hátizsákból a coo-yôn előállított egy átkozott fémfűrészt! A Bolond megmentette
a seggem? Megmentik a megmentőt?
A szédüléstől megpördült a bánya. Erősen megráztam a fejem.
- Elveszthetem az eszméletem, coo-yôn. Van egy terved, hogy kihozz minket innen?
Letérdelt, hogy fűrészeljen.
- Nincs terv
Merde!30
- Készen állsz a harcra, hogy kijuss innen, fiú? – kérdeztem, bár a múltban egy ujját
sem emelte fel harcra. – Ha sikerül, el akarnak kapni minket, és bezárnak ide.
Amikor újra felnézett rám, homályos látásom egy pillanatra sem tudta elhelyezni,
mintha egy másik arcot látnék. Vagy egy... maszkot. Nem úgy nézett ki, mint az a fiú,
aki mellett hónapokat dolgoztam.

29
Franciául rohadékot jelent.
30
Francia szó, az jelenti: A francba
Aztán rám vetette szokásos üres vigyorát, és ismét visszatért a Bolondhoz. Valóban
nem volt terve.
Hirtelen a jövőt tudtam olvasni. Ma estére láncra verve lesz, engem pedig
lemészárolnak...
 24
A Császárnő

Hátborzongató könyv a kezemben, a tűz mellett ültem nagyi szobájában.

Bizony, a Császárnő vonalának voltak krónikái.
Vagy megbolondultam, megőrültem, vagy a nagymamám hazudott. Valóban
megmutatta nekem a könyvet fél életem előtt? Hogy lehettek ennyire összevissza az
emlékeim?
Matthew és Selena is azt mondta, hogy az én vonalamat megörökítették, de azt
hittem, hogy a tudást szóban adták át, vagy ilyesmi.
Nagyi kinyilatkoztatása után egy ősinek tűnő könyvet kotort elő a táskájából, és
nehezen tudta felemelni a súlyos holmit. A borító kopott bőre úgy nézett ki, mint egy
zsákos bőre.
Megdöbbentette az elismerés hiánya, lerogyott az ágyára, és tíz évvel idősebbnek tűnt.
- Nem csoda, hogy habozol megölni őket - mondta, mintha a legrosszabb tragédiát
magyarázná...
Most úgy nézett rám, mint egy sólyomra.
- Semmi? - Megráztam a fejem. - Hogy hogy nem emlékszel?
- Még csak nyolc éves voltam, amikor elmentél, és tilos volt beszélnem bármiről, amit
tanítottál.
Bármilyen fiatal voltam, elég idős voltam ahhoz, hogy tudjam, anya száműzte a
nagyanyámat a hite miatt. Miért ne löktem volna ki a fejemből az arkánum dolgokat,
hogy elkerüljem a hasonló sorsot?
- Amikor idősebb lettem, és látomásaim voltak az apokalipszisről, anya téged
hibáztatott, ezért elküldött egy olyan helyre, ahol a fejemet összezsugorították, mint
ahová te jártál. Kaptam... Egy átprogramozást.
Tele pumpáltak drogokkal, majd megkérdezték: Érted, miért kell visszautasítanod a
nagymamád tanításait? Azok az elmeosztályon dolgozó dokik sok mindent
megcsináltak a fejemmel, de azt hittem, leráztam magamról a legtöbb „terápiát”.
Mégsem sikerült felidéznem a múlt létfontosságú eseményeit. Nem, a helyzet ennél
rosszabb volt: még csak észre sem vettem, hogy az emlékek hiányoznak.
- Nekem... rések vannak az emlékezetemben.
Az agyam ezen a ponton olyan volt, mint a svájci sajt. Úgy tűnik, a hiányosságok még
az átprogramozást is megelőzték.
Ha nagyi igazat mond erről az egészről...
Akkor miért éreztem, hogy hazudik nekem – valamiről?
- Emlékszem arra a napra, amikor letartóztattak. Beszéltél nekem a kártyákról.
- Egész életemben róluk beszéltem neked, és mindig meséltem. - Szinte önmagának
mondta: - Tudtam, hogy Karen utálja a hitemet. Bár nem tudtam, mennyire.
- Talán az olvasás felidéz némi emlékezést.
Felismerném ezeket az oldalakat gyerekkoromból? Miért hazudott valaha erről?
De haboztam kinyitni a könyvet. Kirázott a hideg. Még a nagyitól is kirázott a hideg.
- Ezt továbbadták?
- Anyámtól, majd előtte az anyjától.
Anya azt mondta, hogy az egész vonalat megzavarták. Azt hittem, csak én vagyok a
legújabb a hosszú sorban.
- Milyen messzire nyúlnak vissza ezek a krónikák?
- Vannak részletes bejegyzések az utolsó két játékról, de az azt megelőző meccseket
összefoglaltuk.
Intett nekem.
- Akkor nyisd ki.
Ha ez a könyv lenne a kapu a végleg vörös boszorkánnyá váláshoz, csábítanám a
sorsot, hogy elolvassam?
Remegő kézzel feltéptem a viharvert bőrt. A régi pergamen illata kavargott fel. Egy
rendezett forgatókönyv töltötte be az oldalt. Ez így kezdődött: A Tövisek Úrnője, az
összes Arkánum Császárságának kirajzolt és esküdt krónikái következnek, akit
Demeter és Aphrodité képviseletére választottak, megtestesítve az életet, annak
minden ciklusát és a szerelem titkait...
- Ki volt itt a krónikás? - kérdeztem. - Ki írta ezeket a szavakat?
- Nemzedékek óta krónikások fordították és átírták őket. De először a Császárnő anyja
rögzítette őket.
- Az én anyám, abban a másik életben. Anya is reinkarnálódott? Te voltál?
Nagyi vállat vont.
- Talán. Nem tudhatjuk biztosan.
- Tarasova volt ez a krónikás?
- Valószínűleg. Szerencsénk volt a sorunkban. Krónikásaink rendszerint
másodlátással ajándékoznak meg.
Mély levegőt vettem, és felkészítettem magam az olvasásra...
A legrégebbi bejegyzések elején a Császárnő édesanyja – talán egy másik életben az
anyukája – összefoglalta, amit az előző játékokról összeszedtek, egészen az elsőig.
A beavató játékban a szövetségeseim a Bolond, a Fauna és a Papnő voltak. Az én
öléseim: a Csillag, a Főpap és a Remete.
Bár tele voltam erővel, ez nem mentett meg. A halálom egy megbízható barátom, a
végső győztes – A Bolond – keze volt.
Az állkapcsom elernyedt. A gyomrom felfordult. Megölte őt.
Engem.
Matthew, a volt legjobb barátom lefejezett. A szövetségesét.
Nagyi önelégült hangon azt mondta: - Még mindig ugyanúgy érzel a barátaid iránt?
Nem. Nem, nem így volt. Alig nyitottam ki a könyvet, és majdnem hánytam.
Matthew az egész játékot megnyerte. És eszébe jutott a múlt! Tudott az árulásáról. A
hányingerem tovább fokozódott, ahogy a kezem hátsó részét, az ikonjaimat néztem.
A Bolond azért bámulta annyira a kezét, mert hiányzott neki, hogy lássa saját beteg
ikonjait? A jelöléseket ki kell érdemelni...
 25
A Vadász

A második fém bilincs is leesett végül, felfedve az alsó lábszáramat. Összerándultam.

Elfertőződött a pokolba és vissza.
Azt mondtam coo-yonnak: - Ha van egy terved – vagy egy hadsereged –, hogy
kiszabadíts minket innen, akkor szükségünk van fegyverekre.
Tegyük fel, hogy valahogy felülkerekednénk. Csak két be- és kiutat tudtam: az egyiket
az embereknek, a másikat a teherautóknak. Az elsőt őrülten őrizték, a második pedig
lehetetlen.
- Nincs fegyver.
Kinyújtotta a karomat a vállán, és meglepő könnyedséggel emelt fel. De én lefogytam,
ő pedig megizmosodott. Magasabbra is nőtt, most akkora volt, mint én.
Elindult lefelé a bányaaknán. Kár, hogy soha nem jutunk el a lifthez, még kevésbé fel.
Köhögő, lefektetett rabszolgák mellett haladtunk el. Úgy tűnt, itt lent mindenkinek
megbetegedett a tüdeje, engem is beleértve.
A többi férfi nem kiabált, hogy kiszabaduljanak, vagy hogy csatlakozzanak hozzánk.
Mert mindannyian tudták, hogy ez a szökési kísérlet reménytelen. Hallottam
néhányukat motyogni: - Hülyék. - Mit gondolnak, hova mennek? - Egész héten
belőlünk fogunk étkezni.
Matthew és én közeledtünk a lifthez.
- Coo-yôn, nem látok szart se. De tudom, hogy az őröknek automata fegyvereik
vannak.
- Igen.
Még egyszer, mi más választásom volt, mint bízni ebben a fiúban? Amikor
megérkeztünk a lifthez, összeráncoltam a szemöldököm. Nincsenek őrök?
A fenébe a szívemmel, amiért dobog. Csak annyit csinált, hogy örvénylett a fejem, és
még egy kicsit lüktetett a lábam. És amúgy sem úgy volt, hogy túljutunk a fent lévő
vagy tucatnyi rabszolgatartón.
Matthew félrelökte a liftkaput, és segített bejutni. Háromszor próbáltam megnyomni
a jobb oldali kapcsolót. Elindultunk felfelé.
- Ha nem várnak ránk, akkor készülj fel, hogy az ajtó felé rohanunk.
Mindjárt elértük a felszínt! Soha nem gondoltam volna, hogy még egyszer meg fogom
élni.
A lift csörömpölve megállt. Csikorogva visszarántotta az ajtót, én pedig megfeszültem
a harchoz...
Senki.
- Átkozott legyek.
Betántorogtunk a munkavezetők lakrészébe, egy nagy területre, hullámkarton
fémfalakkal. Alacsony fluoreszkáló lámpák lógtak a sziklamennyezetről.
Az ágyak és a székek szét voltak szórva.
- Hol van mindenki?
Talán a Bolond időzítette a mentést, amíg a férfiak távol voltak.
- Gondolkozz - mondta coo-yôn. - A biztonság veled kezdődik.
Hah? Egy régi munkahelyi táblára mutatott, amit alig tudtam kivenni.
- Ouais31. Köszönöm, hogy ezt elolvastad nekem. - A tábla alatt fegyverketrec volt.
Hunyorogtam, és kivettem egy lakatot. - Be kell mennem abba a ketrecbe, nekem.
Segített elindulni felé, és kerített néhány térképtáblát.
- Miért nincs egy lélek...?
Elhallgattam, amikor valami csikorgott a mezítláb alatt. Vér? Megdermedt a koszban.
Elnéztem az asztalok mellett. A látásom nem lehet jó, mert szétvert és golyókkal teli
testeket láttam.
Üveges szemek. Kinyújtott nyelvek. Majdnem levágott fej. Fröccsenő vér festette a
falak.
Ki végezte ezt a vérfürdőt?
- Te... együtt kell dolgoznod Gabe-vel? Joule?
Bár Matthew még soha nem nézett rám, lebámult. Hátborzongató hangon azt
mondta: - Vadászatok. És hadjáratok.
- Te csináltad ezt?
Még soha nem akart senkit bántani. Soha nem emelte fel a hangját, kivéve a
félelemtől.
- Ezt maguknak csinálták. Kések és fegyverek.
Két halott munkavezető véres machetét tartott a kezében. Mások puskát tartottak.
Annyira lent voltam a bányában, hogy nem hallottam lövéseket.

31
Igen, franciául.
- De valahogy rávetted őket, hogy megtegyék.
- Vadásztam és hadjáratoztam.
Megint úgy éreztem magam, mintha egy idegennel lennék.
Egy férfihang hallatszott a bejárat felől: - Hol a pokolban van mindenki?
- Putain32! – Haraptam el az orrom alatt. - A következő műszaknak itt kell lennie.
Még egy tucat férfi lesz köztünk és a kijárat között. Van valami jó ötleted?
Egy szívdobbanás leforgása alatt visszatért a közömbös, tizenhét éves fiúvá.
- Ennél tovább nem jutottam. Elfogyott az erőm.
- Menj, ragadj fegyvert a halottaktól!
Üres tekintet.
- Rendben, adj nekem fegyvert.
Elvezetett egy elesett munkafelügyelőhöz, majd segített leereszkedni, hogy
megragadjak egy automata puskát. Kiegyenesedtem –
Egy golyó süvített el a fejem mellett.
- Menj, menj!
Vakon lőttem a vállam fölött. Egy kiáltás azt jelezte, hogy meglőttem valakit.
Ahogy Matthew elindult, újabb golyók martak bele a mellettünk lévő fémfalba.
Csak cipelt, miközben az egyik lábammal kapálóztam, lelassítva őt. Kurvára utáltam
holtsúlynak lenni! Újra vakon lőttem. Katt. Katt. Elfogyott a lőszer!
A rabszolgatartók abbahagyták az értékes golyók lövöldözését, valószínűleg azért,
mert a bánya felé mentünk. Csapdába esnénk. Az egyetlen másik kiút a lehetetlen
kijárat volt: a járműtér.
Coo-yôn mélyebbre vezetett a folyosók labirintusába. Jobbra fordultunk. Aztán balra.
Megint jobbra. Hacsak néhány szövetséges nem várt itt ránk, mi csak futottunk a
végzetünk felé.
A folyosó szélesebb területre nyílt. Magával vonszolt, majd valaminek neki
támasztott. Egy hat láb magas teherautó kerék? Megállt az egyik szörnyeteg méretű
fuvarozónál.
- Tessék, Vadász!
Valami felé intett.
Elmosódott lépések sorozata kocogott a szemem előtt. Tíz lábnak kell lennie a
fuvarozó fülkéjéig.
- Hagyj. Nem tudom megcsinálni ezt…

32
Francia szó, jelentése kurva.
Matthew felkapott, mint egy tűzoltó, és felkapaszkodott a lépcsőn. Pont úgy, ahogy én
tettem vele az elárasztott pincéjében – amikor először mentettem meg a fenekét.
Coo-yôn felrakott engem? Fenn volt lent. Ledobott a padlóra a vezetőfülke mögé. A
világ forgott. Maradj tudatánál vagy halj meg.
- Te nem tudod, hogyan kell vezetni ezt a dolgot!
Csak egy általános elképzelésem volt. Amikor megterveztem a szökést,
tanulmányoztam a sofőröket és azt, hogyan kezelik ezeket a rakodókat a rabszolga
szinten.
- Soha nem is vezettél még autót sem, non33? Be kell ülnöm a volán mögé, majd én.
Automata?
Ezt a lábat semmiképpen sem tudnám használni a kuplunghoz.
- Nem automata.
Basszus!
- Van fogalmad arról, hogyan kell botváltóval vezetni?
- Elméletben!
Ha valahogy meg tudnám beszélni vele, talán – talán – sikerül kitörnünk a
járműteret.
- Akkumulátorkapcsolók... kívül egy dobozban. Fordítsd meg mindegyiket.
Kérlek, add, hogy a doboz ne legyen lezárva.
Elindult. Egy perccel később a fülkében felgyulladtak a lámpák.
Újabb kiáltások, még a távolban. Nem tudták, hol vagyunk. Egyelőre.
Amikor Matthew a volán mögé ült, azt mondtam:
- Segítek neked vezetni ezt a dolgot.
Megpróbáltam felülni. Rossz mozdulat. Határozottan elájulok. Visszaestem. De ez azt
jelentette, hogy nem láttam semmit a műszerfalon.
- Keress egy motor izzítót.
Coo-yôn elkezdett minden gombot megnyomni és minden kart megrántani. A nagy
teherbírású plató felnyögött, ahogy fel és le puffant. Zúgtak a hevederek. Villogó
fények villogtak.
- A fenébe is, tudasd csak velük, hogy hol vagyunk. Nem láttad, hogy ez jön?
- Mondtam neked. Erő. Üres.
- Keresd meg a gyújtást, és tedd le a gombokat!

33
Francia szó, jelentése nem.
Túl késő; lövedékek tarkították a teherautó ajtaját. A férfiak erősítésért kiáltoztak.
- Gyújtás? - kérdezte Matthew. A motor életre kelt.
A szemem tágra nyílt.
- A pokolba is, most engedd fel a féket! Két levegővétel között tanítottam neki a
pedálok működtetését, és a sebességváltást.
Csikorgás. Fém a fémen. A fogaskerekek úgy hangzottak, mintha mindjárt
deformálódnának. Azután...
Elindultunk!
Hátrafelé?
BUMM!
Egy óriási oszlopnak ütköztünk. Egy tartó oszlop.
- Tedd a sebességváltót R-rel ellentétes irányba!
Hallottam, hogy a kő ropog.
- Gyorsan, gyorsan!
Újabb köszörülés. megmozdultunk… előre.
- Ez az, fiú!
A járműtér felé kellett indulnunk! Mostanra a rabszolgatartók teherautókat
sorakoztatnak fel, hogy bezárjanak minket.
Ahogy felgyorsultunk, flipperként lepattantunk le a bányafalakról, és coo-yôn
túltekerte a kormányt.
- Próbáld meg NEM nekiütközni az oldalaknak!
Hátrahajtotta a fejét, és rám vigyorgott.
- Szemek előre! - Még egy falat ledörzsöltünk. - Ne próbálj váltani. Tartsd meg ezt a
sebességet.
A fények egyre erősebbek lettek a bányában. A kiáltások felerősödtek. Még több lövés.
Közel kellett kerülnünk.
- Egy sor teherautót parkoltak le - mondta. – Blokkolják a csarnok ajtaját.
- Van teher a fuvarozó hátuljában?
Hátrapillantott a válla fölött.
- Igen.
- Gyorsulj még egy kicsit! - Talán ennek a teherautónak a méretével és egy teli plató
súlyával átjutnánk. - Célozd meg a két legkisebb teherautó közötti helyet, de üssön át.
Döntsd meg, és ne engedd ki a gázt – hallod? - Jó lábamat a fülke oldalához
támasztottam. - Gyorsabban! Menjen a piros vonal fölé a motor!
- Tartsd meg! - Ráfeküdt a kürtre –
BUMM!
Orral nekimentünk a blokádnak. Alig tudtam visszatartani magam, nehogy
becsapódjak Matthew ülésének támlájába.
A feje előrecsapott, az arca a kormányba csapódott. Felengedte a gázt?
- Teherautók között ragadtunk, Vadász.
Golyók verték az ajtót. Széttörte a szélvédőt. A teherautó megemelkedett, mintha
elakadna.
- Csak csináld azt, amit mondok! Több gázt!
A fém felsikoltott. A motor megfeszült. A fülke addig vibrált, amíg a fogaim úgy nem
érezték, hogy kizörögtek a fejemből.
- Nyomd a pedált!
Még több nyomás. Még több golyó. A motor felrobban.
Hallottam, hogy pár férfi kiabál, belekapaszkodtak a teherautóba, és felmásztak a
fülkébe.
- Coo-yôn, keresd meg a kart, amelyik felemeli a platót!
Előre nyúlt.
- Ezt?
A hidraulika bekapcsolt.
– Tekerd el azt is!
Tengelyek forogtak. Dugattyúk szivattyúztak. A plató gyorsabban emelkedett, és
leszórta a sót.
Aztán... az ellenállás megadta magát! A teherautók között csikorogtunk előre,
kapartunk le az embereket, és tonnányi sót szórtunk ki.
- Vadász, tarts ki! Mindjárt elérjük az… - CSATTANÁS! – ajtókat.
Leküzdve a szédülést, azt mondtam: - Próbáld a következő sebességet.
Darál, darál. A sebességváltó átváltott, a vontató dübörgött, és még mindig vonszolt
valamit, ami csikorog.
- A só betemette a teherautóikat, amikor kifelé tartottunk! - Coo-yôn ismét
visszanézett rám. - Minden tiszta. - Vér csordult ki a homlokából, az arcán végigfolyt,
bíbor maszk volt.
A homályos látásom ismét egy másik arcot rajzolt ki. Matthew olyan volt, mint egy
sosie, egy gonosz kettős.
- Minden tiszta. - ismételte meg, de én egyáltalán nem éreztem így.
A fejem világos lett, a tudat elhalványult.
- El akarsz vinni Evie-hez? - Az életem valakinek a kezében volt, akit nem ismertem
fel. - Mondd meg neki, hogy jövök.
- Ha sikerül. Ötven-ötven százalék.
Nem tudtam többé leküzdeni a feketeséget.
 26
A Császárnő

Bekopogtam Aric dolgozószobájának ajtaján. Miután újraolvastam a Bolond árulását,

már biztosan századszorra, rájöttem valamire.
Ez a gyilkosság lehetett az a titok, amelyet Aric megőrzött Matthew számára.
Becsuktam a könyvet, és bejelentettem, hogy lemegyek beszélni a Halállal.
Amikor kibicegtem a szobából, nagyi felkiáltott: - Ne felejtsd el, hogy még ne öld meg!
Aric most azt motyogta a dolgozószobájából: - Hagyj békén.
- Nyisd ki, Kaszás. - Miközben lesántikáltam ide, a lábamban és a fejemben elhúzódó
fájdalom fokozta az irritációmat. - Vagy egy karommal megfeszítem a zárat.
Kis idő múlva kinyitotta az ajtót.
Eloldalogtam mellette, és leültem a szokásos helyemre.
Nem kínált meg egy pohár vodkával, de töltött magának egy pohárral – az íróasztalán
lévő üvegből. A haja kócos volt, borostyánsárga szemei komorak.
Mindennek ellenére az iránta való aggodalom erősödött, elnémítva a haragomat.
Ugyanolyan gyengédséget éreztem iránta, mint valaha. Talán többet.
- Aric, miért iszol annyit?
Mogorván nézett rám.
Amikor keresett, és figyelte a gyógyulásomat, eltemette a választásommal kapcsolatos
érzéseit? Talán túl zsibbadt volt ahhoz, hogy reagáljon. Mostanáig. Nem akartam,
hogy fájjon neki, de nem tudtam, mit tegyek, hogy enyhítsem ezt a fájdalmat.
Aztán eszembe jutott Matthew alkuja, és ingerültségem újra fellángolt.
- Miért hagyjuk abba a vodkázást? Ismét szívhatnál ópiumot.
Önelégült mosoly.
- Eszembe jutott ez a gondolat.
Megvágtam a hüvelykujjamat, és egyenesen az asztalára növesztettem egy mákot.
Kifújta a levegőt.
- Tetszett ez az íróasztal.
- Akkor szívd el, Kaszás.
A mosolya elmélyült.
- És minek köszönhetem ezt a csípős hangulatot?
- Miért nem mondtad, hogy a Bolond megölt?
- Ez elég régen történt. - Legurította a poharát, és töltött még egyet. - Ó, fogadok,
hogy a ravasz nagymamának vannak krónikái, nem? Azon tűnődtem, miért nem
ereszti ki a kezéből a táskáját. Gyanítottam, hogy egy pisztolyt hord, amit ellenem
használhat. Talán a krónikái veszélyesebbnek bizonyulnak?
- Válaszolj a kérdésre.
- A titok megtartása volt az az ár, amit fizetnem kellett azért, hogy halljam a
gondolataidat és lássam az életedet.
Tudtam! Matthew azt mondta: a Halál zsebében vagyok, ő pedig a szememben.
- Szóval, hogy ne jöjjek rá a gyilkos múltjára, Matthew hozzáférést adott az
elmémhez?
Aric felhúzta a vállát.
- Figyelmeztettelek, hogy ne becsüld alá.
- Ugyanannyira hibás vagy! Megkötötted vele az alkut. Tetszik a Larkkal kötött alku?
Hogy megnyerje az egész játékot?
- Igen - mondta őszintén, mint mindig, ami megnehezítette, hogy dühös maradjak rá.
- Nyilvánvalóan mindkettő meggondolatlan volt.
- Hogyan fejezhetett le a Bolond? Erős voltam abban a játékban.
Aric a pohara szélén motyogta: - Nem szabad emlékezned, hogyan harcol.
Lekoppintotta az italát.
- Matthew testében nincs erőszakos csont.
Vagyis azt hittem, hogy nincs.
- Mondtam neked, hogy ő volt a valaha játszott legintelligensebb arkánum, de te
továbbra is vacak iskolás fiúnak láttad.
Többé nem.
Aric leadott még egy lövést.
- Ami a titkokat illeti, nem mondtad, hogy a vonaladnak krónikái vannak.
- Nem tudtam.
- Miért ne mondaná el Tarasova?
Megdörzsöltem a homlokomat. Mikor lesz vége a fejfájásnak?
- Fiatal voltam, amikor elváltunk. A dolgok az elmémben... összezavarodtak.
Legjobb esetben. A legrosszabb esetben a nagymamám a saját játékát játszotta.
Aric minden erőjátéka ellenére – és múltunk ellenére – ő volt az egyetlen a földön,
akiben igazán megbízhattam. Ami megint csak megnehezítette, hogy mérges
maradjak rá.
Tekintete rám nézett, felmért.
- Nem emlékeztél. Azt hiszem, ennek örülnöm kell. - Habozás után azt mondta: -
Megvan a válasz a kérdésedre, szóval eredj innen.
- Kirúgsz?
Most, hogy visszafogtam az indulataimat, azt hittem, beszélgethetnénk.
Visszarogyott a helyére.
- Lehet, hogy visszatértél ide, de a dolgok már soha nem lesznek olyanok, mint régen.
Hetekben azelőtt, hogy megszöktem a kastélyból, boldog voltam vele, napról napra
jobban beleszerettem.
- Tudom. De még mindig hiányzik, ahogy voltunk.
Feszültség uralkodott el rajta, ökölbe szorult a keze.
- Hiányoznak azok az éjszakák?
Nem csak azokról az éjszakákról kérdezett, amikor olvastunk, ittunk és beszélgettünk
ebben a dolgozószobában. Utolsó éjszakám a kastélyban. És azon az éjszakán a
Szeretők felé vezető úton.
- Gondoltál valaha arra, hogy mi voltunk akkor?
Aric soha nem hazudott nekem; én sem tenném neki.
- Igen.
- És mégis… - Kilélegzett. - Nemcsak másik férfit választottál, hanem az időt is meg
akartad fordítani számára.
- Nem csak neki. Mindazokért az emberekért, Selenáért és érted.
- Értem miért?
- Nem tudtunk kommunikálni, ezért féltem, hogy megsérültél. - Nyeltem egyet. –
Vagy... megfulladtál. Páncélt viseltél – árvízben! Elképzeltem, hogy szörnyű dolgok
történnek veled. Amikor azt hittem, hogy téged és Jacket is elvesztettelek, majdnem
elment az eszem.
Életem szerelme és lelki társam.
Aric úgy tűnt, hinni akar nekem, de nem sikerül neki teljesen. Mert az arkánumok
hazudnak.
- Menj el, Császárnő.
Bár az elbocsátása fájt, én maradtam. Még ha az én döntésem miatt megszakadt a
kapcsolatunk, akkor is volt egy ellenségünk, akit le kell győznünk.
- Min dolgozol? - Papírok és könyvek hevertek min- Mi történt a Szeretők
krónikáival? Van valami a Császárról?
- Még mindig fordítom őket.
- Szokás szerint többet tudsz, mint amennyit mondasz.
Legurította a poharát, majd lecsapta az asztalára.
- Túlságosan el voltam foglalva a fordításhoz – mert hetek óta az átkozott üvegházban
lakom, miközben arra buzdítalak, hogy élj.
Igaza volt. Szétváltak az ajkaim, hogy bocsánatot kérjek, de ő azt mondta: - A
nagymamád már elvetette a viszály magjait. Talán még egyszer résen kellene lennem
veled szemben. Mond, Császárnő, a fegyverszünetünk csak ideiglenes?
Uhh!
- Tudod, hogy soha nem bántanálak. Lehetőségem volt mérget fecskendezni a
nyakadba, de nem tettem. Megölhettelek volna a csókommal, de ehelyett
gondoskodtam róla, hogy védve legyél. A nagymamámmal való baj első jelére jöttem,
hogy figyelmeztesselek. Akkor miért kell ilyeneket mondani? Hogy megbüntess a
választásomért? Ennek nem kellett volna megrendítenie az általunk kialakított
bizalmat.
Üres poharába bámult, és így szólt: - Lehet, hogy megbüntetlek.
Mintha nem tette volna ezt eleget ebben az életben?
- Akkor a kedvenc kínzóeszközödnek kell jönnie: a karpántnak. - Soha nem felejtem el
a szöges bilincs fájdalmát és a frusztrációt, hogy nincs erőm. Aztán amikor kivágjuk a
dolgot... - Lefogadom, hogy még mindig vannak rajta darabok a bőrömből.
Felemelte az arcát, szemében nyugtalanító neheztelés látszott.
- Talán úgy döntök, hogy kegyetlen leszek veled. Ha nem tetszik, maradj távol tőlem.
Felálltam és megfordultam, hogy menjek. A vállam fölött azt mondtam: - Menj a
pokolba, Aric.
– Már ott vagyok, feleség.
 27

Az ágyban feküdtem, és végigjátszottam az egész furcsa napomat, de különösen az

Arickal való interakciómat.
Miután elhagytam a dolgozószobáját, összekucorodtam a takaró alatt, és utáltam,
hogy fájdalmai vannak. Utáltam, hogy veszekedtünk.
A legtöbb nőnek és férfinak, akiknek közös volt a romantikus története,
nehézségekkel kellett megküzdeniük.
Néha egy csúnya szakítással. Esetleg hazugsággal. Talán árulással.
Közte és köztem évezredek óta dúlt a harag – és gyilkosság.
Még ha nem is táncoltam volna borotvaélen Jack halála miatt, nem láttam, hogy Aric
és én hogyan tudnánk annyi mindent legyőzni, hogy helyrehozzuk az egykor közös
kapcsolatot.
Vagy hogy kellene. A játék vért követel. Őt is megölném?
Nyugtalanul és egyedül, végül elaludtam... egy olyan élénk álomba, hogy tudtam,
hogy egy előző életem emléke. Én voltam a Phyta néven ismert Császárnő.

- Biztos vagy benne, hogy a Császárnő alszik? - kérdi a Mágus Faunától.

A két arkánum újra találkozik, a holdfény alatt – a kertemben. Fauna azt hiszi,
nincs félnivalója tőlem.
Azt mondja a fiúnak: - Phyta alszik.
Nem úgy volt. Az erkélyemről nézem őket. Ahogy az elmúlt három éjszakában is.
Egy zajra felkapja a fejét a fiú. - Mi volt az? - A szemei révednek.
- A Császárnő mozgatja a szőlőt, miközben álmodik.
Fanyar hangon azt mondja a fiú: - Azt hiszem, ez a legzavaróbb dolog, amit valaha
hallottam.
Szándékosan mozgatom a szőlőmet, így az olyan arkánum, mint a Fauna,
figyelmen kívül hagy minden hangot, amit itt kiadhatok. A hallása figyelemre
méltó, ahogy a szaglása is.
Fauna minden bizonnyal kiszagolná jelenlétemet – ha ő és a Varázsló nem a
virágaim között találkoznának.
A fiúra mosolyog.
- És a teremtményeim is zavarnak téged? Vagy az agyaraim?
Pajkos vigyort vet rá.
- Miért zavarna? Imádom az agyaraidat. És minden teremtményed imád engem.
A fiú meglepően nem fél az oroszlánoktól. A nagy vadállatok a növényeim között
lustálkodnak, pofájukat még egy korábbi ölés vére festette. Megöltek egy csapatot a
Főpap elbutult követőiből.
Fauna félénken azt mondja: - Imádom az illúzióidat.
A Varázsló fénygömböt varázsol föléjük, majd a végtelenség szimbólumává
formálja: egy megszakíthatatlan vonallá, amely az örökkévalóságon át – és vissza
önmagára – húzódik.
Fauna kellően lenyűgözött. A fény tükröződik a szemében.
A férfi felé fordul, és ujjaival végigsimítja az arcát.
Szerelmesek? Honnan tudja valaki? Ha a szerelem ilyen hanyagságra késztette
őket, az veszélyes érzelemnek tűnik.
Odahajol, elkapja a pillantását, közvetlenül azelőtt, hogy az ajkát az övére
tapasztaná.
Megdöntöm a fejem, a mutatóujjamat az ajkaimra simítom. Milyen érzés
csókolózni? Sóhajai és a férfi nyögései hallatán mennyeinek kell lennie.
Valamiért az utolsó találkozásom a Kaszásszal táncol a gondolataimban. Továbbra
is nyomon követ engem ezen a játékon. Figyel, néz, lesben áll, kétségtelenül. Miért
irányul ennyire rám a figyelme? Mert ő a Halál, én pedig az élet?
Milyen lenne megcsókolni? Megborzongok, és a szívem kalapálni kezd, ami szégyent
okoz. Ő a legrosszabb ellenségem, a bőrével tud ölni. Istenszerű kinézete ellenére egy
szörnyeteg, aki büszkén bánik a Halál érintésével...
Még ha meg is csókolhatna, nem tartana sokáig – mert mérget űznék ki az
ajkaimon keresztül, hogy véget vessek neki.
Fauna visszahúzódik, majd ő és a Varázsló összeérintették homlokukat, és
kapkodják a lélegzetet.
A fiú azt mondja: - Azt akarom, hogy menekülj velem.
Megforgatom a szemem. Ez már elég régóta tart. Hamarabb meg kell ölnöm
Faunát és hódolóját, mint vártam...
Sírva ébredtem, a szemem kikerekedett.
Küklopsz ismét az ágyban volt. Felnézett, de nem tudtam találkozni a farkas
pillantásával.
Ó, csak eszembe jut, hogyan terveztem megölni az úrnődet. Nem nagy ügy. Milyen
laza voltam, amikor elhatároztam, hogy meggyilkolok egy fiatal párt.
Fogalmuk sem volt arról, hogy valami gonosz erő összeesküdött, hogy megbüntesse
őket, mert szerelmesek mertek lenni – és ki akartak lépni a játékból.
Évszázadokkal később a sötétben feküdtem, és nem tudtam megállni, hogy
párhuzamot vonjak a saját életemmel – és minden olyan jövővel, amelyet Aric mellett
elképzelhetek.
 28
A Villanás utáni 432. nap

Beletemettem magam a krónikákba, és egyik titkot a másik után fedeztem fel.

Megdöbbentő, zsigeri titkokat.
Az elmúlt héten minden nap a nagyi szobájába mentem olvasni. Természetesen nem
engedte meg, hogy máshová vigyem a könyvet. De hogy őrizze, amikor nem voltam a
közelben, valójában... ezzel aludt az ágyában.
Most ránéztem. Vacsora után ismét elbóbiskolt. Egyre többet aludt, de kevesebbet
evett. Miközben nekem minden sérülésem begyógyult, az ő állapota tovább romlott.
De bármennyire is könyörögtem, nem engedte, hogy Paul megvizsgálja, ragaszkodott
ahhoz, hogy felgyógyul.
Bár már nem hittem neki, nem voltam hajlandó arra gondolni, hogy meghal...
Amikor ő és én nem a könyvről beszélgettünk – a Kis Arkánumról szóló résztől
kezdve a legutóbbi szövetségeim előnyéig/hátrányáig mindent – egyedül olvastam.
Többet tudtam a játékosokról, mint gondoltam, pusztán a velük való találkozásomból,
de a könyv sok meglepetést tartogatott.
Az egyik, amin elméláztam, hogy Jack mindegyiket klassznak tartaná. Aztán
eszembe jutott. Meggyilkolták.
Jack és én ábrándoztunk a hóról.
A hőmérséklet tovább csökkent. Hamarosan ismét hóba fordul az eső. Akkor azt
hiszem, elveszem. A szorító elpattan, a szívem megduzzad, és kivérezzek a fehérben.
Egyelőre elfojtottam a fájdalmat, és tovább tanulmányozom a krónikáimat.
El is kezdtem a könyv szerkesztését és frissítését. Részleteket adtam hozzá az
álmaimból, és rögzítettem a csatákat ebből a játékból. Még néhány növényt is
illusztráltam. A folyamat lassan haladt, de nem volt más dolgom.
Aric elkerült, és úgy tűnt, alig bír rám nézni. A veszekedésünk óta nem beszéltünk, és
utáltam, ahogy hagytuk a dolgokat.
Hiányoztam neki egyáltalán?
Ő hiányzott, egyre többet kezdtem róla álmodozni. Hiányzott, hogy meglátogassam őt
– a könyvek megbeszélése és a kártyázás, a közös étkezés. Amikor a dolgok jók voltak
közöttünk, minden percet szerettem vele, és pánikba estem, amikor kimerészkedett a
veszélyes világba.
Larkkal sem beszéltem. Finnre – és Richterre – vadászott, azzal az együgyűséggel,
amelyről a kártyáját elnevezték, és Sebhelyest, a sólymot és egy csapat más lényt
futtatott a hamuban. Fegyvereként tartotta a birtokon Küklopszot (bár nálam aludt),
és Emberevő maradt – mert a nőstény farkas terhes volt.
Sok lény volt. Lark állatai őrülten szaporodtak...
Néhányszor lefelé tartottam a folyóhoz, hogy megkeressem Circét, de nem válaszolt.
Ő is elkerült engem? Túl elfoglalt az árulásaim újrajátszásával?
Tudtam, hogy gonosz voltam; a krónikák azt mondták, jó társaságba kerültem.
Két játékkal ezelőtt a Császár elfogott és hónapokig kínzott. Lávakezeivel leégette a
végtagjaimat, és elgyengített, míg végül le nem vette a fejem.
Vajon Sol is hasonló sorsra akart juttatni engem?
Egy másik játékban Ogen egy folyóba süllyesztett, játszadozott velem, és megfosztott
a levegőtől.
Bár tovább bírtam, mint a legtöbb, halálra fulladtam. Mielőtt végzett velem, Circe
lerántotta a mélybe.
Ebben a játékban Ogen félt a víztől. Talán megőrzött valami állati emléket Circe
elérhetőségéről.
A Joules és Gabriel (akkor is szövetségesek voltak) elleni csatában a Villám Ura
szilánkokra robbantotta a tölgyeimet, majd az egyik gerelyével a szívembe vágott.
Amíg kábult voltam, Gabriel a levegőbe emelkedett, égő olajat ejtve rám és a
növényeimre.
Másodpercekre voltam a haláltól, amikor a Fauna oroszlánjai kirángattak a lángok
közül.
Joules és Gabriel még nem tudták, hogy én – és a fáim – képesek leszünk
regenerálódni. Végül a tölgyeim és a tövistornádóm legyőzték ezt a kettőt. Hacsak
nem ferdült el valami a fordításban – reméljük –, egészen biztos voltam benne, hogy
meggyaláztam a holttestüket.
És lehet, hogy Gabriel selymes fekete szárnyait a tűzhelyemre akasztottam.
Olyan voltam, mint egy filmes szörny, amely soha nem halt meg, és visszatért, hogy
újabb ugrásszerű rémületeket szerezzen.
A lefejezés volt az egyetlen biztos mód.
A regeneráció praktikus képesség volt, de mások ereje ugyanilyen irigylésre méltó
volt.
A Fúria denevérszerű szárnyakkal rendelkezett, amelyek úgy változtatták a színüket,
mint egy kaméleon bőre, álcázva őt. Egy arkánum elsétálhatott mellette, anélkül,
hogy tudta volna, hogy üldözte őt – egészen addig, amíg savzápor nem hullott.
A Császár át tudott utazni a láván keresztül – úgy lovagolva meg, mint egy hullám.
Amikor a teleportáló Százados megfoghatatlanná vált, egyetlen támadó csapás sem
működött ellene, amíg az ereje kitartott. Egyszer már sikerült megölnöm úgy, hogy
egy már folyamatban lévő csatába botlottam. Amikor a tartalékai kiürültek,
elindítottam a tövistornádót, és a testét a csontjáig súroltam.
Faunának megvolt a képessége, hogy minden állatot újjáélesszen, és nem csak a hozzá
kapcsolódókat. Ugyanúgy, ahogy én a véremmel vetettem a növényeket, az ő vére
képes újjáéleszteni egy lényt, visszahozva a madarat a tollból vagy a bikát a
szarvtöredékéből.
Tudott Lark az állatokat feltámasztó erejéről? Aric tudta? Mikor mondjam el nekik?
A könyv az árulásról szóló állandó meséivel majdnem olyan paranoiássá tett, mint a
nagyi. Aric távolsága sem segített. Megértettem, miért került el, de nem akartam,
hogy ez a szakadék tovább mélyüljön – több okból is.
Baljós érzés kerítette hatalmába az elveszett idők várát. Éreztem, hogy valami nagy
dolog készülődik. Valami a Richter-fenyegetésen vagy nagyi megromlott egészségén
kívül. De mi??
Ha nem lennénk egységes front...
A Bolond azt mondta nekem, hogy olyan dolgok fognak megtörténni, amelyek
felülmúlják a legvadabb elképzeléseimet. Már nem gondoltam, hogy ezek pozitív
dolgok.
Az ajkamat harapdálva ismét a könyvre fordítottam a figyelmemet. A következő rész a
„Hold lenyugvása” volt. Olvasás közben néha transzban néztem fel az oldalról,
emlékezve egy bizonyos csatára vagy napra. Most eszembe jutott, hogy Circe és én
pihentünk a növényerődöm közepén – a „zöld gyilkosaim”, ahogy ő nevezte őket. Egy
folyó vett körül minket védelmezően. Nevettünk valamin…
Egy nyíl suhant át a szőlőtőkéimen, és Circe fejétől néhány centiméterre eltalálta a
fát.
Ő és én felpattantunk, és megpördültünk.
Egy távoli domb tetején egy lány állt ezüstös hajjal, masnival és tegezzel. A
tablójáról kiderült, hogy ő a Hold.
Felkiáltott: - Meg tudtam volna ölni a Papnőt. - Valóban. Valahogy a Hold nyila
tökéletesen felfűzte a szőlőmet. - Nem tettem, mert a szövetséged része akarok lenni.
Circe és az én tekintetem találkozott, egymásra mosolyogtunk.
- Merész - mondtam. A szőlőim úgy csúszkáltak, mint a kígyók.
Circe folyója dübörgött az erőtől, gyülekezett, hogy lecsapjon.
- Általában megjutalmazzuk ezt a merészséget...
... de nem ma – fejeztem be neki.
Megöltük a Holdat. Circe megszerezte az ikonját.
Nem csoda, hogy Selena nem bízott bennem! Nem csoda, hogy megdöbbent, amikor
szembe szálltam a Szeretőkkel, hogy megmentsem őt.
Soha nem tudtam, mennyi mindenen tette túl magát, hogy a barátom legyen.
Összehúztam a szemem, a jelképeim ragyogtak. Matthew elmondhatta volna. Circe
szintén közölhette volna. Úgy bánt velem, mintha valami gonosz hátba szúró lennék;
ugyanolyan rossz volt.
Valahányszor végre szóba akart állni velem, át akartam adni neki egy darabot az
eszemből! Nem mintha sokat adhattam volna…
- Ezt akartam látni - mondta nagyi az ágyából. Megdörzsölte a szemét, és kirázta az
alvást.
- Mit?
Becsuktam a könyvet és eltettem.
- A haragod.
Nehezen felült a fejtámlának dőlt, én pedig odasiettem, hogy segítsek neki.
- Olvastál a kettős keresztről?
- Nem pontosan.
Lerogytam az ágy szélére.
- Álmodsz a korábbi játékokról? - Bólintásomra azt mondta: – Szóval a Bolond átadta
az emlékeidet.
- Igen. De lassan jönnek. - ráncoltam a homlokomat. - Miért tette volna?
- Nem kedvességből, ígérem. A Bolondnak azt kell hinnie, hogy a múlt ismerete
valahogy hanyagabbá tesz, vagy meggyengíti a szövetségeiteket.
Egy pohár vízért nyúlt az éjjeliszekrényen, én pedig rohantam odaadni neki.
- Amikor látod a múltat, keress szimbólumokat. A jelenben is. A Tarot kártyák tele
vannak szimbólumokkal, mert ez az élet.
- Mit jelentenek ezek? Mi a célja?
- Hogy emlékeztessen arra, hogy megjelölj néhány részletet, vagy emlékezz egy
pillanatra. A szimbólumok útpontok az utazásod során. - Ivott egy korty vizet. -
Tanuld meg ezt: mint az életben, úgy a kártyákkal
Ezért kezdett olyan sok dolog összekapcsolódni?
- Gabriel a magasból látja a szimbólumokat, a dolgok, amiket mond, nem lehetnek
véletlenek. Azt mondta nekem, hogy mind az állatok, mind az angyalok érzékszervei
megvannak neki – és felismeri az istenek visszatérését.
- Ó, az arkangyal, a megbízott szellem. Azt olvastam, hogy néha hírvivőként működött
a szövetségesek között. Mint egy hírnök vagy futár.
- Angyal és állat nyugtalan hibridje, mindkét fele háborúzik benne. Állati érzékszervei
olyan élesek, mint Faunáé, és olyan karmos ujjai vannak, mint neki. - A karmai
valójában inkább karmokhoz hasonlítottak. - De angyali szárnyai is vannak. Ez az
erőssége – és a gyengesége.
- Igaza van az istenek visszatérését illetően? Meghallgatják most az imákat?
- Talán visszatértek. Felismerne ilyesmit. Ha igen, meghallgatnak minket. Az imák
táplálják őket, ahogy az étel táplál minket. - Az ajka elvékonyodott. - De nem hallanak
meg imákat, amelyek a játékuk befejezését kérik, ha erre gondolsz. Csak egy mód van
a föld rendbetételére: ennek a befejezése.
Az arckifejezésemre felsóhajtott, mintha csak kimerítettem volna. Újra. Már nem
titkolta csalódottságát.
- Olvastad az arkánumok eredetét?
- Már hallottam a történetet Arictól.
Elmondta nekem és Jacknek a Szeretőkhöz vezető úton. Hárman megosztottunk egy
üveg whiskyt a tűz körül ülve. Amikor elájultam, Jack és Aric együtt fejezték be az
üveget. Más időben és helyen barátok lehettek volna.
- Milyen furcsa, hogy a Halál megtanított téged - mondta. - Azt várnám, hogy a
tudásával fösvény lesz.
- Ó, általánosságban véve még mindig szűkmarkú ezzel kapcsolatban.
Igen, a felépülésem elvonta a figyelmét a Szeretők krónikáinak fordításáról, de már
bele is kezdett. Elárulhatott volna néhány apróságot ezekről az oldalakról.
- Mesélt neked Tar Ro-ról?
Bólintottam.
- Ez egy szent birodalom volt, akkora, mint ezer királyság. Az első meccsen huszonkét
játékost küldtek oda harcolni.
- Gondolj a Tar Ro-ra, mint egy arénára - mint Sol Olümposzára? - istenségekkel a
lelátón. Miért gondolod, hogy az istenek véget vetnének a szórakozásuknak?
Leállítanád a Super Bowlt, mert az egyik sportoló nem akart játszani?
Az istenek fasznak hangzanak – nem éppen azok a típusok, akiket érdekelne, ha
„szórakozásuk” apokalipszist okoz. Kivéve...
- Ha elfogyasztják az imákat, hány ember eteti őket jelenleg? Fogad-e Demeter imát a
jó termésért? Nincs termés. Mi van Aphroditéval? Kevesen gondolnak a szerelemre a
villanás után. Halálistenség? Ki imádkozik már a halottakért? A legtöbb túlélő az út
szélén hagyja elesettjét.
Ha elmentem volna minden barátom vagy szerettem temetésére, aki a villanás
éjszakája óta meghalt, több mint egy tucatnyian részt vettem volna.
- Ezt nem neked kell megkérdőjelezni - mondta nagyi acélos hangon. - Az a célod,
hogy kövesd az istenek szabályait. Minden más istenkáromlás.
Aric azt mondta: Kétszer voltam istenkáromló.
Én is az voltam. És meg lettem büntetve.
- Azt tervezem, hogy betartom a szabályokat a Richterrel. Mondd meg, hogyan
győzzem le.
- A Halál már korábban is megölte. A legjobb játékod az, ha elcsábítod védelmeződet,
hogy hozza neked a Császár fejét. Remélhetjük, hogy mindketten bukni fognak az
összecsapáson.
Az öklöm gömbölyödött. Odabent sikoltottam.
- Ennyi?
Semmire sem jutottam vele.
- Amíg nem fogadod el teljesen a gonoszságodat, nincs esélyed a Császárral szemben.
Nem tudlak megtanítani olyan képességek fejlesztésére, amelyekkel még nem
rendelkezel.
Nem először mondta ezt nekem. Újabb zsákutca.
Talán a szüleimről kellene információkat keresnem. Ő volt az utolsó kapcsolatom
anyával, sőt apámmal is.
- Nagyi, milyen volt anya lányként?
- Makacs. Nem hajlandó elhinni, ami a szeme előtt volt! Mint te.
Büszke voltam arra, hogy olyan lehetek, mint az anyám.
- Mi van az apámmal? Anya sokat beszélt róla, de idővel egyre kevesebbet hallottam.
- David Greene kedves volt, és volt humora is. Megnevettette édesanyádat.
Ennyit tudott a nagyi összegyűjteni?
- Nem szeretted őt?
- Nem volt nagy híve a Tarotnak. A humort félretéve nagyon gyakorlatias ember volt.
Új-Angliából származott - tette hozzá, mintha ez mindent megmagyarázna. - Egészen
addig zaklattam Karent az arkánummal, amíg nem találkozott vele. Mielőtt
észrevettem volna, anyád terhes volt. Már akkor is éreztem, hogy te vagy a Császárnő.
- Nem akarta, hogy északon éljünk?
- David azt tervezte, hogy odaköltözik. - Tekintete eltávolodott. - Hogy elköltöztessen
téged - a nagy Császárnőt - messze Haventől. - Ez biztosan jól sikerült. - Végül
meggyőztem őket, hogy ne menjenek el.
Apám alig két évvel a születésem után tűnt el a Basinban. Ha ragaszkodik ahhoz, hogy
északra költözzön, akkor élne? Vagy élt volna – legalábbis a villanásig? Lehet, hogy
apával nőttem volna fel.
- Olyan fiatalon halt meg. – Huszonkilenc volt.
Ő bólintott.
- Az a férfi csak egy dolgot imádott annyira, mint Karent: téged.
Anya azt mondta nekem, hogy bolondult értem...
Felkaptam a fejem. Éreztem valamit kívülről: energiát, halk dübörgést. Circe itt volt –
csak lent a hegyen. Azért jött, hogy meglátogassa szövetségesét, a Halált? Most együtt
voltak? Ha igen, akkor beszállnék a csak tagok számára fenntartott találkozójukba.
- Vissza fogok jönni.
Felálltam és az ajtó felé indultam.
- Hová mész?
Megálltam az ajtóban.
- Meglátogatni a folyót.
Nagyi pislogott rám.
- Miért vagy olyan biztos benne, hogy visszajössz?
 29

Egy lámpással a kezemben a víz felé vettem az utamat. A lélegzetem füstfelhő volt a
hűvös, sötét éjszakában. A vihar alábbhagyott, zuhogott az eső.
A hajamra húztam a poncsó kapucniját –
Aric előbújt a ködből, magas testét pislákoló gázlámpa körvonalazta. Teljesen feketét
viselt, szabott ruhái kiemelték erőteljes testét. Sápadt haja kócos volt és hosszabb,
mint ahogy általában hordta.
A puszta látványától hebegve-léptem.
A folyótól visszafelé tartott a kastély felé. Ahogy közeledett, észrevettem, hogy
fáradtnak tűnik, és a tekintete megtelt árnyékokkal.
Fájdalommal.
Ami a vele kapcsolatos álmaimat juttatta eszembe. Ezen a héten a rémálmaim
ritkábban jöttek, helyet adva az utolsó játék álomemlékeinek, amikor Phytaként
ismertek. Aric akkor üldözött, és végül felfedte, hogy egy korábbi életemben feleségül
vett – aztán elárultam. Felismertem, hogy mennyire hiányzik neki egy társ, elkezdtem
elcsábítani, miközben azt terveztem, hogy megölöm...
Itt minden reggel felébredtem, szégyelltem a viselkedésemet – és megrázott a
magányossága. Megrendítette törékeny reménye a velem való jövőre.
Nem lassított a tempóján, így hangzott: - Császárnő.
- Hé. Mit csináltál odalent?
- Meglátogattam a szövetségesemet.
Ahogy sejtettem.
Összeráncoltam a homlokomat, amikor elhaladt mellettem.
A hátától kérdeztem: – Beszéltél Circe-vel?
Anélkül, hogy megfordult volna, azt mondta: - Ahogy gyakran szoktam.
Amikor előre siettem, hogy elálljam az útját, türelmetlenül kifújta a levegőt.
- Mit akarsz?
Közelről elkaptam egy szálat a függőséget okozó illatából. A szantálfa és a fenyő, két fa
árnyalatai, elnehezítették a szemhéjamat. A lámpafényben hipnotikusan gyönyörű
volt az arca.
De az iránta való vonzódásom több volt, mint fizikai. Végtelen korszakok kötöttek
hozzá. Csontig érő kapcsolat, ami megmaradt.
Ha a korábbi Császárnők születésüktől fogva nem gyűlölték volna őt, beleszerettek
volna. Én bedőltem volna neki.
- Meddig folytatjuk így, Aric?
Végül érdeklődés világította meg borostyánsárga szemét.
- Mi az alternatíva? Mondd el, mi változott.
Nem tudtam! Lepillantottam, miközben megpróbáltam a szavakat összeszedni, és
észrevettem, hogy kesztyűs kezei ökölbe vannak szorítva. Szavak hagyták el az
ajkaimat:
- Meg akarsz érinteni.
Egyszer azt mondta nekem, hogy ez olyan luxus, amit mindig is élvezett. Felfelé
néztem. Nem tehettem róla, büszke arcához nyúltam.
De elkapta a csuklómat az erős kezében, szemei hidegek lettek, mint az éjszaka.
- És mióta számít, hogy mit akarok? Elengedett, és odébb állt.
Sokáig bámultam utána, miután eltűnt a ködben. Nyomorultan és zavartan
vánszorogtam le a folyóhoz.
A víz szintje még magasabb volt, mint amikor legutóbb itt voltam? Ködtakaró
borította a nyugodt felszínt. A folyóparton felemeltem a lámpást.
-Circe? - Hívtam. - Merre vagy?
Kéz alakú víz intett, majd csobbanva összeesett. Még azt a kis formát sem tudta
megtartani?
Az iránta való korábbi haragom elhalványult. Lehet, hogy nem került el; túl gyenge
lehetett egy hosszú beszélgetéshez. Főleg, ha sokat beszélt Arickel.
- Hallasz engem? - Kérdeztem.
Enyhe hullámzás.
Aztán egy mormolás: - Hallak. Üdvözlet Tar Ro.
- Üdvözlet Tar Ro.
Kipróbáltam az egyik új képességemet – a szennyeződésben rejtőzködő magvak
érzékelését –, de egyet sem találtam, ezért az egyik karmommal elvágtam a
hüvelykujjamat, és füvet növesztettem a part mentén. Leraktam a lámpást és magam
alá húztam a poncsómat, hogy leüljek.
- Köszönöm, hogy megmentetted az életem.
- Azt hiszed, ezt tettem, Evie Greene?
- Oké. Akkor köszönöm, hogy nem öltél meg rögtön. Talán a Halálért tetted? Ti ketten
szoros kapcsolatban vagytok.
- Hmm.
- Csak itt volt, mi? - Nincs válasz. Különben is... - Elképesztő volt az árvized.
- Elkésett gondolat. Hamarosan megmutatom a játéknak, hogy számolni kell velem.
Lágyította a hangját, és így szólt: - Sajnálom, hogy nem tudtam megmenteni az összes
halandót. A te halandódat. A Szerencse kártya elkerülte a folyók feletti repülést
közlekedéskor. Mire ő és Richter átkeltek a vízen, már elkéstem.
A szorító megcsavarodott, és alig reagáltam.
- Kíváncsi vagyok, honnan tudtak a képességeimről - mondta Circe. - A soraik nem
krónikásak.
- A Nap tudná?
- Esetleg. Sokat tanul a zsákosaitól. Hallottam, hogy összefutottál velük. Élelmiszerré
válni... kellemetlen lehetett.
Kellemetlen? Túljutok-e valaha ezeken a szürcsölő hangokon, a kimerítő
harapásokon? Ez volt az egyetlen emlék, amit bárcsak el tudnák felejteni. Azt
mondtam magamnak, hogy most nem kell félnem tőlük, mert láttam a
legrosszabbakat. Túléltem egy támadást – minden hosszú távú hatás nélkül.
Egyelőre.
Circe megkérdezte: - Még mindig úgy gondolod, hogy megállíthatjuk a játékot?
Megvontam a vállam. Időnként éreztem egy ostoba reménysugarat, de többnyire
nem. A játék vért követelt. A Császárét adnám.
És utána? És utána? És utána?
- Mondtam, hogy meg kell ölnünk Richtert.
Elkapom azt a daganatot vele és Arickal.
- Most hallgatlak. Van terved?
- A mindenható ellenségeknek fel kell töltődnie. - Korábban így hívott minket. -
Hacsak nem szándékozol megfogadni a nagymamád tanácsát, hogy utána küldd a
Végtelen Lovagot.
Felhúzott szemöldökömre Circe hozzátette: - Mondtam már, hogy a suttogás úgy
ömlik rám, mint a víz.
Ő is hallotta nagyi gyűlölettel teli mormolását? - A nagyanyád hangja... intenzív.
Igen. - És paranoiás. - Kihajtattam néhány pitypangot a fűszálak között.
- Hibáztathatod őt? A krónikái mondják ezt neki. A történelem is ezt teszi – az te
vonalad hírhedt az agresszív Tarasovákról és krónikásokról. - Fantasztikus hangon
azt mondta: - A fiatal Császárnőket időtlen idők óta sorozatgyilkosokká változtatják.
Arkánum humor? Jelen állapotomban szinte nevetnem kellett.
- Azt hittem, segíthet megállítani a játékot, megmenteni a földet, vagy megszabadulni
az erőimtől. Hülyeség, mi?
- Elengedhetetlen. Ő volt a grálod. Mindannyian olyan dolgokat keresünk, amelyek
egy adott vadászterületre vonzanak bennünket.
Mit mondott nekem Matthew? Követjük MacGuffinst34.
- A grál gyakran a szerelem - mondta. - A Mágus és a Fauna hanyatt-homlok rohan
egymásért, vagy legalábbis próbál. A Hold egy időre az arkangyal gráljává vált, és
követte a halandódat.
A legvégéig. Azon tűnődtem, vajon Circe hallotta-e az én eszeveszett motyogásaimat.
- Kentarch szeretett feleségét keresi.
- Ismered a Századost? - kérdeztem. - Hol van?
Felsóhajtott, és köd szállt fel a folyó felszínéről.
- Nem hiszem, hogy a Százados - aki sok játékban szövetségesem - akarja, hogy a
Császárnő tudja.
Meglehetősen becsületes.
- Miért nem szövetkezel soha a Bolonddal? Császárnő a barátom.
- Nem tudsz olyan jól válaszolni erre a kérdésre, mint én, Evie Greene?
- Mert megbízhatatlanabb, mint a legtöbb.
- Ismered azt a szót, hogy kifürkészhetetlen? Lemérhetőt jelent, a mélység
értelmében. A kifürkészhetetlen ősi szó, mert az ember évezredek óta hiába próbálja
megismerni óceáni területem mélységeit.
Elhallgatott, majd így szólt: – A Bolond ereje még számomra is felfoghatatlan.
Úgy éreztem, mintha csak figyelmeztetést kaptam volna.
- A Halál azt mondta, Matthew tud harcolni.
Suttogva megismételte: - Kifürkészhetetlen.
Nyeltem egyet.
- Tudod, hol van?
- Jelenleg nincs víztest közelében. Köszönöm a leszűkítést. - Mi a grálod?
- Titok. De tudd, hogy nem fogsz kicsalni. Te nem fogsz.
Szavai hallatán felvillant egy emlék egy játékból:

34
Olyan tárgy, eszköz vagy esemény, amely szükséges a cselekményhez és a karakterek motivációjához, de
önmagában jelentéktelen, lényegtelen vagy irreleváns.
- Miért léptél valaha a felszínre? - Kérdeztem tőle. - Te legyőzhetetlen vagy a
tengerben.
- Elcsábítottál, mindenható nővér.
- Én csináltam?
- Mint te, én is társaságkedvelő lény vagyok. Ez az én gyengém. A mélységem mégis
kimondhatatlanul magányos és visszhangos. Távolról figyelem az izgalmas
eseményeket, de el vagyok távolítva. Látom a férfiak és a nők útját, de nem
tapasztalom meg a szerelmet. Hallom, ahogy halandók nevetnek. De nem osztok
semmit. Azért vonzódom hozzád, mert rokonok vagyunk.
Együtt tapasztaljuk meg az életet.
Nem tudtam felfogni a Papnő érvelését.
- De a sebezhetőségek...
- Átkozott vagyok. Ahhoz, hogy igazán élhessek, sebezhetővé kell tennem magam, és
bíznom kell benne. Nem a Halál az egyetlen, aki mindent kockára tesz, csak azért,
hogy érezze...
- Nem akarlak a szárazföldre juttatni - mondtam határozottan. - A helyeden kell
maradnod.
- Hmm. - Kezdtem utálni, amikor azt mondta, hmm. - Mi a Császár grálja?
- Mindannyian azok vagyunk. Le akarja győzni a „méltó” ellenfeleket, minél nagyobb
vérengzésekkel. Élvezi az időnkénti kataklizmákat is, csak azért, mert jól esik neki.
- Mi történik, ha ő nyer?
- A folyó hullámossá vált, a köd feloszlott.
- Pokol a földön. Uralkodása az emberiség végét jelentené. Ezt minden kártyának
érzékelnie kell.
Bizonyára ez volt a baljós érzésem gyökere, az az érzésem, hogy valami nagy dolog
készül a rendszerben. Akkor miért tűnt el a nyugtalanságom a Richtertől?
- Nem hagyhatjuk, hogy nyerjen. Ha szorosan kitartasz a szakadékban, egyszerűen
túlélheted őt, igaz?
- Ó, visszatérünk a játékhoz? Azt hittem, az ártatlan Császárnő nem akar részt venni a
játékban. Kivéve, ha egy arkánum irritálja őt, vagy bármilyen módon kilép a sorból.
Hogyan közvetíthet a víz ekkora nyavalyát?
- Még mindig dühös vagy, bármit is tettem veled a múltban.
Bár bizonyítékokat találtam hidegvérűségére, még mindig nem olvastam, hogyan
árultam el.
- Értem. De mindketten gonoszok voltunk. Valld be: duplán keresztbe tettél volna, ha
nem én tettem volna meg előbb.
Örvény pördült.
Irritáló örvények.
- Jaj! Ez a módja annak, hogy figyelmen kívül hagyj engem, nem?
Mintha befogta volna a fülét, és azt énekelte volna: „La la la”.
Felkaptam egy követ, és a vízbe dobtam.
- Emlékszem arra a napra, amikor megöltük a Holdat. Te viselted az ikonját.
Az örvények alábbhagytak.
- Lehet, hogy én viseltem először, Evie Greene, de legközelebb te viselted.
Más szóval, az ikon átkerült rám, amikor megöltem Circe-t.
- Császárnő, te vagy az egyetlen, aki az ártatlansága ellen tiltakozik ebben a játékban.
Nem tettem ilyen ígéreteket.
- Nem vagyok ártatlan. Nem tudom mi vagyok. De tudom, hogy egyáltalán nem
érdekel a győzelem. - Leszedtem az általam nevelt virágokat. - Azt mondtad, az
arkánum néha arra kér, hogy vidd őket a mélységbe – hogy ez az egyetlen hely, ahova
el tudnak menni. Eddig nem értettem, de most már értem.
Pitypang töveket fontam, hogy koszorút csináljak. A halálom kilátása nem zavart – az
egyirányú jegyem kirajzolódott –, de a gondolat, hogy Aric meghal, égetettek a
jelképeim.
- Mire gondolsz, ami ennyire felháborít? - Kérdezte.
Vállat vontam, és a folyóba dobtam a koszorúmat. Víz emelkedett a körök alatt, fej
alakban, és majdnem elmosolyodtam.
- Amikor újra élem az interakcióinkat, eszembe jut, milyen közel álltunk egymáshoz.
Újabb sóhaj.
- Úgy tűnik, nem elég közel.
Hullám nyelte le a koszorút.
Ekkor határozottan figyelmeztetést kaptam.
 30
A Vadász
Közelebb hozzá...

- Mennyi idő míg látom őt? - motyogtam a legutóbbi utunk hátsó üléséről.
Halványan emlékeztem, hogy Matthew szerzett még egy járművet, és besegített.
Még mindig kifeküdtem. Soha életemben nem voltam beteg, de ezt nem tudtam
lerázni, nem. A csontjaim annyira fájtak, hogy biztos voltam benne, hogy csonttörési
lázat kaptam. Delírium kezdett beállni.
A legtöbb órát aludtam, alig emlékszem azokra, amikor ébren voltam. A lélegzetem
fütyült, mintha súly nyomta volna a mellkasomat, és a fartövemen a bőr vörösen forró
volt, viszketett, mintha valami mászkálna rajta. Vagy benne.
De Matthew szerint ötven-ötven százalék, hogy túlélem. Rosszabb esélyem is volt
már nekem.
- Látni akarom a barátnőmet.
Szokás szerint coo-yôn nem válaszolt nekem.
Messze nyugaton maradtunk, amennyire meg tudtam állapítani. A legtöbb út le volt
zárva, és a benzin ugyanolyan szűkösnek bizonyult, mint máshol. Nem tudtam, hol
van Domīnija, csak azt tudtam, hogy egy héten belül lóháton elérhető az Arkánum
Erődből. A jelenlegi tempónkban a Bolondnak és nekem hónapokba telne, hogy
elérjük a területet.
De azt kellett feltételeznem, hogy végül eljutok Evie-hez.
Durva hangon azt mondtam: - Válaszolnál? Akkor mondd meg ezt, sosie. Ha tudsz
harcolni... miért nem tetted meg korábban?
Azokra az esetekre gondoltam, amikor segítségre volt szükségem egy szűk helyzetből,
amikor meg tudta volna változtatni a dagályt.
A sóbányában az a fiú egy tucat embert nyírt ki – fegyver nélkül. Azt hittem, ha látok
minden lépést, amit az ellenfél idő előtt megtenne, akkor szinte bárkit le tudnék
győzni.
A halántékára mutatva azt mondta: - Ha akkor azt megteszem, akkor ezt it nem.
A fejem túl erősen kalapált ahhoz, hogy tovább folytassam a témát.
- Nem mondhatnám, hogy lemaradtam volna ezekről a kis beszélgetéseinkről.
- Császárnő sírkövet készített neked.
Természetesen azt hihette, hogy meghaltam a többiekkel együtt. Egymillió az egyhez
az esélye annak, hogy túlélem a robbanást. Aztán a láva, majd az árvíz, amit Matthew
szerint Circe okozott. Gyűlöltem, hogy Evie egy pillanatra is gyászolt.
- Mit mondott, amikor azt mondtad neki, hogy élek?
Csend a coo-yôntól.
- Elmondtad neki?
Nincs válasz. A szemem tágra nyílt. Ziháltam, és levegőt szívtam.
- A fenébe, fiú!
Soha nem gondoltam volna ezt a lehetőséget. Mert azt hittem, hogy a maga módján
törődik Evie-vel.
- Ő... tudja, hogy jövök?
- Dehogy.
Putain! És nem voltam elég erős ahhoz, hogy felüljek, és még kevésbé fojtsam ki
belőle a köpet. Ha azt hitte, hogy elmentem, elfogadta már Domīniját?
- Evie a Halállal van? Együtt maradtak?
Mondj nemet, mondj nemet.
Miután engem választott, pokolian éreztem magam Domīnija iránt. Valójában
rokonszenvet viseltem a szemétláda iránt, mert tudtam, milyen érzés elveszíteni.
Amikor vele akart maradni, miután elrabolta... Elment az eszem.
Matthew azt mondta: - Még nem.
Szemeim lecsukódtak a megkönnyebbüléstől. De rövid életű volt. Még nem.
- Mondd meg a barátnőmnek, hogy jövök érte! Mondd meg neki, hogy mindig Evie és
Jack leszünk.
Nincs válasz.
- Legalább erre válaszolj: van esélyem vele?
Ha nincs fény az alagút végén, nem tudtam, hogyan tudnék továbbmenni. A hadsereg
miatti bánat azzal fenyegetett, hogy követem őket. Megöltem azokat az embereket.
Azzal, hogy arkánum játékosokat használtam a rend megteremtésére, odacsábítottam
azt a szörnyeteget.
A hozzám közel álló embereknek szokásuk volt meghalni. Clotile kiloccsantotta az
agyát, hogy megmentsen.
Selena elégett. Eszembe jutott Maman a nulladik napon, és megborzongtam.
- Igen. Egy esélyt. A véletlen szerencsét jelent.
Matthew rám pillantott a visszapillantó tükörben.
- A Császárnő megvet, amiért hagytalak meghalni.
- Akkor mondd meg neki, hogy élek! - kiáltottam fel, és új szédülés támadt. Nem
kaptam levegőt. Az izzadság kitört a bőrömön, még akkor is, amikor fagyosnak
éreztem magam.
- Átverted őt… azt hiszi meghaltam – kétszer. - Megpróbálod... az őrült felé vezetni őt,
te sosie? Vagy manipulálni?
- Nem manipulálom a Császárnőt. Egyedül. Sokakat manipulálok.
- Adj egy okot arra… amiért szenvedést okozol neki.
Megkopogtatta a halántékát.
- Kapcsolótábla bekapcsolva. A Császár hallja.
Coo-yôn tehát lekapcsolta a hívásokat, hogy ne érje el Richtert. Merde, nem
hibáztathatom az érvelését. Mégis: - Követhet egy gyors hívásból... Ha tudja, hogy
élek... Domīnijával lesz.
A gondolattól megdobbant a szívem.
A lázam ismét felemelkedett, percről percre egyre rosszabb lett. Fájdalom nyögött ki
sípoló tüdőmből.
A pokolba is, Matthew esélyei nagyvonalúak lettek volna számomra.
- Azt akarod, hogy megkockáztassam a hívást, Vadász?
Amikor ismét fekete pontok nyüzsögtek a látásomban, reszkettem: - Non. - Még nem.
- Mert valószínűleg úgyis meghalok...
 31
A Császárnő
A Villanás utáni 437. nap

- Mit csinálsz ebben a szárnyban? – kérdeztem Arictól. Éppen a nagymamám

szobájából jött.
Ez volt az első alkalom, hogy beszéltem vele, mióta összefutottunk a folyó mellett.
Kiképzése ismét felpörgött, és minden nap órákat töltött a kardjaival való
gyakorlással. Különben a dolgozószobájában és a fekete falú hálószobájában
tartózkodott.
Csakúgy, mint korábban, a kastély körüli légkör olyan volt, mint egy lőporos hordó –
kivéve, hogy most külső fenyegetések miatt is aggódnunk kell. Elgondolkodtam azon,
hogy beszéljek-e vele, de mit tudnék ajánlani? Semmi sem változott köztünk.
Csillagfénybe borult a szeme, amikor meglátott, mielőtt lehunyta a tekintetét. Sem
meleg, sem hideg hangon azt mondta: - Egy Tarasova bölcsességét kerestem, ezért
alázatosan mentem.
- Mit akartál tudni?
Felhúzta széles vállát.
- Sajnos, én... felzaklattam. - mondta, és nem válaszolt a kérdésemre.
- Feldúlt.
Csak elképzelni tudtam. Gyűlölete egyre jobban felpezsdült, lépést tartott rohamosan
romló testi és lelki egészségével.
Annyira paranoiás lett, hogy nem engedte többé felkapcsolni az elektromos lámpákat
„a Torony” miatt. Csak a tűz világította meg a szobáját. Árnyak kúsztak át a falakon, a
szőlőm felett, a lángok állandóan emlékeztettek a veszteségre.
Amikor a szája elernyedt az egyik oldalon, végre megengedte, hogy Paul megvizsgálja.
Diagnózisa: agyvérzés és folyamatos mini stroke rohamok – amit a ő nem volt
hajlandó elhinni.
Azt mondta: - Nem lennék meglepve, ha a Halál betegítene meg. Szüksége van rá,
hogy kikerüljek a képből.
Paul adott neki egy receptet a felhalmozott orvosi kellékeiből, de a tabletták nem
segítettek. A nagymamám haldoklott, és nem tudtunk semmit tenni érte.
Most még közelebb hajoltam Arichoz, kényelemre, társaságra, bármire vágytam. A
legtöbb álmomban továbbra is őt láttam, amitől még jobban hiányzott.
- Kérlek, mondd el, mit akartál tudni tőle.
Figyelmen kívül hagyta a kérdésem.
- Kimerültnek tűnsz, Császárnő.
Ez a szánalom lobbanása volt a szemében?
A saját vonalam Tarasovája levert – mert kétségbeesetten ragaszkodtam a
szövetségeseimbe vetett bizalmamhoz és magamhoz, mint személyhez.
Tegnap nagyi ezt mormolta: - Csak annyit kell tenned, hogy megadod magad... meríts
a gyűlöletedből és a fájdalmadból. Legyél ő: a Császárnő, akinek lenned kellett volna.
A nagymamám ismét megpróbált „átprogramozni”, a pszichiáter és a pszichés
gyógyszerek munkáját megszüntetni. Hogy visszavonjam mindazt a tisztességet,
amire anyám tanított.
Az elmém egy véres csatatérnek tűnt. Féltem, hogyha meglátogatom a nagyit, rosszul
leszek a bűntudattól.
Aric azt mondta: - Paul többet tudna segíteni neki.
- Már így is olyan sokat van vele.
Míg úgy tűnt, hogy én csak frusztráltam, ő meg tudta nyugtatni, és még enni is tudott.
De azt is mondta nekem, hogy nem bírja sokáig.
- Folyton azt gondolom, minden nap az hogy az az ő... utolsó napja.
Aric nem érezte a közelgő halált? Kíváncsi voltam, mit mondana, ha felkérnék tőle
egy előzetest.
Azon is gondolkodtam, miért nem vagyok szomorúbb a nagyi miatt. Igen, gyűlölködő
volt, de gyerekkoromban nem volt az. Legalábbis amennyire bízhattam az
emlékeimben.
Talán annyira elzsibbadtam a bánattól, hogy semmi sem hathatott rám. Mi van, ha
addig fojtogatom a szívemet, amíg véglegesen megsérül?
Aricra néztem, és tudtam a választ erre a kérdésre. Ugyanúgy gyászoltam miatta, mint
Jack miatt, pedig Aric itt volt előttem.
Elvesztettem életem szerelmét. De a férfi, akit a lelki társamnak tartottam, rám várt.
Meddig tudnék még egyedül egyben maradni egy apokalipszisben?
Aric az arcomat tanulmányozva azt mondta: - A Tarasova kétségtelenül elmondja,
hogy ártottam neki. A tisztázás kedvéért soha nem bántanám őt.
- És soha nem hinném, hogy képes lennél rá.
Egy apró bólintással elsétált mellettem.
- Császárnő.
Követtem őt.
- Ha nem hívsz úgy, hogy sievā, akkor használd a nevemet: Evie.
- Megmondtam neked: a folyton változó neveid nem számítanak. A Császárnő
ugyanaz marad.
- E-V. Evangeline, ha kell. - Visszakísértem a dolgozószobájába. - Meddig fogsz
elkerülni engem? Azt mondtad, kiképzel engem.
Egy üveget és egy poharat vitt az asztalához, és lerogyott a székébe.
- Jelenleg a nagymamája gondoskodik a te... oktatásodról.
- Boldog lehetsz, ha meghallod, hogy Paul nem ad neki sokáig időt.
- Ez nem tesz boldoggá. Nem vált ki belőlem semmit.
- Mert te és én csak szövetségesek vagyunk. Valahogy.
Vállvonás.
- Tehát egy erőltetett hosszú időn megyünk át, anélkül, hogy látnánk egymást?
Szomorúság öntött el.
- Azt tervezted, hogy soha többé nem látsz, Császárnő. - Arckifejezése annyira
feldühödött, hogy majdnem hátráltam egy lépést. - Ezzel a szándékkal lovagoltál el.
- Gondolod, hogy ez könnyű volt nekem?
Felszisszent: - Minden erőfeszítés nélkül. - Aztán belélegzett, hogy megfékezze az
indulatait. - Mindent felajánlottam neked. És elutasítottál egy másik miatt. Az a rossz,
hogy nem hibáztathatom.
- Hogy érted?
- Deveaux bátran küzdött. Intelligens volt. Ravasz volt, és született vezető volt. Ha
elveszítelek bárkivel szemben, azt szeretném, ha ő lenne az.
- Mondtam már, hogy nem akarok beszélni róla.
Mintha meg sem szólaltam volna, Aric folytatta: - Először utáltam őt, forrt bennem a
féltékenység, amikor együtt voltatok. De az emlékeid által sokat tanultam róla.
Láttam, mi ellen küzdött kisfiúként. Megértettem a frusztrációit és az álmait. - Aric
legurította a poharát, és töltött még egyet. - Továbbra is utálnom kellett Deveaux-t, de
végül megkedveltem őt. Ami még zavarosabbá tett mindent.”
Elfoglaltam a szokásos helyemet.
- Azon az éjszakán, amikor együtt részegek voltatok, valami megváltozott.
Bólintott.
- És amikor együtt harcoltunk. Ráadásul ő volt az egyetlen ember a földön, aki
megértette, amit irántad éreztem, az egyetlen férfi, aki rettegett a közelgő
döntésedtől.
Érzett irántam. Múlt idő. Aric továbbment? Attól az egyetlen nőtől, akit megérinthet?
Humortalan felnevetett.
- Mi az?
- Tudom, hogy ezt nehéz lesz megértened, de apám halála óta Jack állt a legközelebb
a barátomhoz.
Fájdalom csavarodott a mellkasomban.
- Ez a gondolatom támadt. Más időben vagy körülmények között ti ketten gyorsan
barátok lettetek volna.
- Az erődben még több whiskyt osztottunk meg és órákig beszélgettünk. Az éjszaka
vége felé elmagyaráztam mindent, amit kínálhatok. Beleegyezett, hogy nélküled
vonuljon el – hogy megkönnyítse a velem való távozást. De egy nagyon valós igazat
mondott nekem.
- Mi volt az?
- Azt mondta: Ha Evangeline Greene akar valamit, meg fogja kapni. Ha rám veti a
szemét, az meg fog történni, akár akarok jobbat neki, akár nem.
- Jelenleg azokra dolgokra fókuszálok, de nem jutok hozzá.
Aric félrehajtotta a fejét.
- Mint például?
- Bosszú Richter ellen.
Kiengedte a levegőt.
- Menj el, Császárnő.
Nem mozdultam.
- Azt akarom, hogy olvassunk együtt és beszélgessünk az éjszakába. Újra a barátod
akarok lenni.
- Töltsek időt veled barátként? Lehetetlen.
- Miért?
A szeme felvillant.
- Mert nem csak egy barátra vágyom. A feleségemet akarom!

- Nem próbálhatnánk meg… hogy hogyan mennének a dolgok?

- Házasok vagyunk. Mégis úgy tűnik, én vagyok az egyetlen, akit érdekel ez a részlet.
Majdnem rámutattam arra, hogy úgy tűnt, nem törődött ezzel a részlettel, amikor
megkínzott.
Aric felemelte teli poharát, és belenézett a tiszta folyadékba.
- Undorodom magamtól, amiért továbbra is így vágyom rád. - Gondolataiba
merültnek tűnt, és szórakozottan azt mondta: - A gyengeség pillanatában
könyörögjek?
Rám pillantott, mintha megdöbbent volna attól, amit bevallott. Hirtelen felállt.
- Lehet, hogy nem hibáztatlak a döntésedért. De még mindig megvisel. Amikor azt
mondtam, hogy valami meghalt bennem azon a napon, komolyan is gondoltam.
Elindult a dolgozószoba ajtaja felé. Elálltam az útját.
- Menj el az útból. A fenébe is, nem leszek pótlék. Hagyd abba a kínzásomat.
- Még mindig szeretsz.
Kiegyenesítette a vállát.
- Én nem mondtam könnyedén.
- Szerinted én így tettem?
- Talán, amikor elárultad nekem a szerelmedet, nem kellett volna közvetlenül utána
elbúcsúznod.
Összerándultam.
- Mit akarsz tőlem?
- Amit soha nem kaphatok meg: hogy engem válassz! - Ökölbe szorult a keze. Még
most is küzdött, hogy ne érjen hozzám. - Amikor ellovagoltál, visszanéztél rám, és egy
pillanatig azt hittem, meg fogsz fordulni.
- Én is ezt hittem.
Ajkai szétnyíltak.
- Ilyen közel volt?
- Amikor Vincenttel szembesültem, átkutatta a szívemet, és látta, hogy megosztott.
Azt mondta, hogy két férfit egyformán szeretek.
- Ennyit elmeséltél idefelé menet, miután megharaptak a Zsákosok.
Aztán elfelejtettem, amit mondtam.
Aric szeme csillogott; Éreztem a vágyakozását. Annyira el akarta hinni.
- Mit vársz tőlem?
- Közelség és bizalom - mondtam neki. - Elvárom, hogy ne kezelj ellenségként. Vagy
mint egy idegen. - A karjára tettem a kezem, és az izmai az ujjaimhoz hajlottak. - Ha
az életünk a küszöbön áll – Richter, érted jövök –, nem szabad így megosztani
minket.
- Közelgő veszély az oka, hogy több időt keresel velem? - Elhúzta magától a kezemet.
- Páncél vagy nem, a tőröd a mellkasomban van. Szereted csavarni.
Mindent rosszul mondtam.
- Nem erre gondoltam! Annyi mindent megbántam Jack mellett, annyi mindent
szerettem volna, ha megtettem vagy mondtam volna. Amikor nem találtalak,
ugyanazt a sajnálatot éreztem. De akkor... akkor ott voltál. Túlélted. Amikor
meghalok, megbánod majd, hogy nem velem töltötted ezt az időt?
- Megesküszöm neked, Császárnő, soha nem fogsz meghalni előttem - mondta, és
megfordult, hogy távolodjon.
De megfeszült, amikor azt suttogtam: - Ez az, amitől félek.
 32
A Villanás utáni 444. nap

- Pokolian nézel ki - mondta Circe.

- Bárcsak abbahagynád ezeket a mézes-mázas dolgokat, Vízi Boszorkány.
Több mint egy hónap telt el azóta, hogy először hallottam a nagymamám hangját a
télikertben.
Olyan sokáig álmodoztam a találkozásunkról. Olyan nagy szándékaim voltak, és
mégis minden a pokolba ment.
Minden nap láttam, ahogy romlik az állapota. Néha olyan méreggel teli kirohanásai
voltak velem szemben, hogy Paulnak be kellett rohannia a szobába, hogy
megnyugtassa. Máskor meg kószált, alig volt észnél.
Bármennyit beszélt, egyetlen kérdésemre sem válaszolt. Például még mindig nem
tudtam, hogy Aric miért fordult hozzá.
A nagymamám haragja ellenére a végén vele akartam lenni – ahogyan nem lehettem
anyuval. Így hát visszatértem nagyi szobájába, nap mint nap.
Circe azt mondta: - Elfáradtál, mert minden másodpercben harcolsz vele.
A nagymamám, az Aric miatti zavarodottságom és a rettegésem között volt...
Visszapillantottam a kastélyra. Ez a baljós érzésem szilárdan a helyén maradt. Valami
váratlan közeledett. Visszaszámláló órán voltunk?
Tik-tak.
Témát váltva azt mondtam: - Nem tartom igazságosnak, hogy megjegyzéseket
fűzhetsz a külsőmhöz és a mentális egészségi állapotomhoz, de én még a
megnyilvánulásaidat sem látom, amikor beszélgetünk.
- Megint a szárazföldre próbálsz csalni?
Megforgattam a szemeimet.
- Nem. De azt a vízformát újra lány alakká varázsolhatnád. - Egyszer a vizet a maga
képére manipulálta. - Vagy megcsinálhatnád azt az ablakos dolgot.
Egy kis hullám emelkedett fel előttem. A víz addig változott, amíg egy ovális alak nem
emelkedett ki, mint egy fali tükör – csak ez egy ablak volt.
A szakadékba.
Circe megjelent a koralltrónuson ülve víz alatti templomában. Folyó fekete hajával és
ragyogó szemeivel halálosan gyönyörű volt.
A Papnő királyi módon meghajtotta a fejét. Halántékának tűzfényében az alkarján és
a kézfején lévő vakító kék pikkelyek csillogtak, szinte ugyanolyan kéken, mint a
könyökéből kiálló uszonyok.
Beszélj a prezentációról, Sol.
Amikor a trónja körül siklás hangzott fel, félrehajtottam a fejem. Esetleg egy csáp?
Soha nem láttam a térde alatt, így a zsűri még nem pontozhatott. És hogyan
kérdezhetném ezt meg? Arra is kíváncsi voltam, hogyan készít ruhát tengeri habból,
de nem akartam értetlennek tűnni.
- Mikor találkozol a szövetségünk másik tagjával? - Kérdeztem. - Szerintem tetszeni
fog Lark.
Próbáltam megbeszélni egy találkozót.
- Sokat feltételezel. - Circe az ölébe igazította az arany háromszöget. - Nem vagyok
szövetségben veled és a Faunával. Csak a Halállal és Kentarchhel szövetkezem.
Ráadásul a Faunának tele van a keze.
A kereséssel – és az állattenyésztéssel.
- Még a nagymamád is észrevette.
Nagyi ezt mormolta: - Az állatkiáltások az éjszakában csengnek! Minden új vadállat
fegyver. Hallom, hogy ragadozók járkálnak a kastély körül. A karmuk kopog a padlón.
Megeszik a beledet, amíg csak nézed!
Amikor utoljára meglátogattam Larkot, a szobája egy túláradó bárka volt.
Beugrottam, hogy bevalljam a múltbeli játékban való viselkedésemet, és
megbeszéljem vele a Halállal kötött alkuját, hogy megnyerje ezt a játékot.
Szokása szerint a szeme vörösen lüktetett. A haja vad sörénnyé nőtt, agyarai és
karmai pedig még hosszabbak lettek. Minél több időt töltött azzal, hogy érzékeit a
teremtményeivel keverje, annál állatiasabbá vált. Nem volt kedve beszélgetni.
- Energikusan csinálja.
Amikor a szeme visszatért a normális kerékvágásba, azt mondtam: - Szerelmes voltál
Finnbe legalább egy másik életedben. Abban a játékban elárultam kettőtöket.
Valahogy... megöltem benneteket, srácok.
- Igen, Eves, a főnök már elmondta nekem ezt a részt, nagyjából a nulladik napon. -
Egyszer azt mondta, hogy a családja feljegyzi, hazugság volt, hogy eltitkolja, honnan
szerezte valójában az információkat. - Sokat mesélt nekem.
A szeme ismét vörösre vált, de amikor kiléptem, így kiáltott: - Ne engedj ki egyetlen
állatot sem! A főnök azt mondta, hogy a kastélyba Küklopszon kívül tilos másik
állatnak bemennie.
Aric kivételt tett velem, mert az a farkas volt a kedvencem...?
Most Circe rámutatott: - Természetesen a nagymamád is óva int tőlem.
Nagyi azt mondta, hogy hullámokat hallott közvetlenül az ablaka mögött, és hogy a
tüdőm felrobban, és a szemgolyóim kiszakadnak a koponyámból. Ó, és azt, hogy ha
Circe elvisz a homályos rejtekhelyeire, soha többé nem látom a fényt.
Circe felnevetett. - Figyelembe véve a témával kapcsolatos érzéseit, kétlem, hogy
„nagyi” helyeselné látogatásainkat.
Felvontam a szemöldököm. A legtöbb este lejöttem. Néha a Papnővel megbeszéltük a
múltbeli játékokat. Máskor is éreztem a jelenlétét, miközben társasági csendben
ültünk.
Minden látogatás alkalmával új fűfoltot kellett létrehoznom – mert a folyója valóban
emelkedett.
Víz borította el a várba vezető hidat, és tovább mászott a hegyre.
Míg Fauna növelte „fegyverei” számát, és Circe árvizei lendületbe jöttek, addig én még
néhány szőlőről gondoskodtam a szobámban.
Valamilyen oknál fogva úgy tűnt, hogy az erőim... gyengülnek.
- Nem beszéltél a Halállal? - kérdezte Circe.
Megráztam a fejem. Milyen könnyen elvolt anélkül, hogy beszélne velem.
- Fáj neki. Tudja, hogy csak azért választhatod őt, mert nincs más választás.
Remélem, hogy nem szenvedésre született.
Átkozott, hogy akar engem.
- Sokat látogat hozzád.
„Gyakran” beszélgettek. Bár az emlékeim szórványosak voltak róla, Aric és a gyönyörű
Circe emlékeztek egymásra ennyi idők során. Lehet, hogy nem tudják megérinteni
egymást, de mi van, ha... vonzalmat éreznek?
- Nézd, ahogy a szemeid zöldülnek a féltékenységtől.
Jack ugyanezt mondta.
Nem csak Circe-re voltam féltékeny. Féltékeny voltam – magamra. Aricról és
Phytáról álmodott emlékeim megőrjítettek – mint azon az éjszakán, amikor azt
tervezte, hogy megmérgezi őt a csókjával: Mire kiengedem a mérgemet, addigra már
lázban lesz, és azon fog tűnődni, ez nem érte meg.
Meg akartam érinteni. Be akartam küldeni az agóniába. Nem azért, hogy bántsam,
hanem mert szerettem.
Azt mondta Phytának: - Császárnő, te értem születtél, én pedig neked. Egy napon meg
foglak győzni erről.
Mi van, ha már megvolt?
Circe nevetett.
- Újra világítanak a jelképeid, Evie Greene.
- Vannak érzéseid iránta? - követeltem.
- A szívem valaki másé. - mondta. - Soha nem fogok mást szeretni.
- Igazán?
Szeme tele volt szomorúsággal.
- Azt hiszed, hogy te vagy az egyetlen, aki elveszített valakit? Az esküvőmnek... a
nulladik napon kellett volna lennie.
A folyó hullámossá vált.
- Ó, Istenem, Circe, nem tudtam.
Ez a nap több arkánum számára is sorsdöntő volt.
A születésnapom. Sol évfordulója. Circe esküvője.
Tekintete eltávolodott.
- Miután a villanás elpárologtatta a tengereket, csapdába estem egy víztartó rétegben
az óceán feneke alatt, és nem tudtam elérni a szigeti otthonomat, nem tudtam elérni a
vőlegényemet, az egész családomat. Hónapokba telt, mire kiszabadultam. Amikor
megtaláltam, mi maradt belőlük, annyira kiszáradtam és szomjas voltam, hogy két
könnycseppet sem bírtam ejteni.
- Mit csináltál?
A folyó felszínén szirmok jelentek meg. Gondolkodás nélkül rózsát neveltem a
fájdalmára, és szétszórtam őket.
- Én… én… - Elhallgatott, feszült pillanatokig hallgatott, majd végül azt mondta: -
Elég volt. - A lány légiesen intett a kezével, és víz ringott a folyóban. - Most rólad és a
Halálról beszélünk. Sokkal többet árthatsz neki, mint a múltbeli játékokban.
Hagytam, hogy témát váltson.
- Hogyan?
- Kétezer éves. Mindezeket az éveket egy irányba haladva töltötte. Most erre a rövid
időre – igazából csak egy szempillantásnyira élete során – egy másik korból származó
nemes lovag szerelmes lesz. Egy szívdobbanás időt voltál vele, de megszédült.
Egy gondolat szenvedéssel. Ahogy a Szeretők mondták.
- A Halál tudásra vágyik - mondta Circe. - Milyen frusztráló, hogy egyes rejtélyek még
több ezer év után is megoldatlanok maradnak. Most már megérti, mit jelent szeretni
egy másikat – de azt nem, hogy viszont szeretik.
- Én szeretem őt.
Felvonta a szemöldökét.
- Nyilvánvalóan.
Mit mondhatnék? Miért kell őt meggyőzni?
- A Halál azt mondta nekem, hogy a Bolond látomást mutatott neked tíz karddal a
hátadban.
Bólintottam.
- A tíz kard kártya azt jelzi, hogy pusztító katasztrófa közeledik felénk, és
figyelmeztetés nélkül fog lecsapni. Bingó, Matthew.
- Hmm.
- Mi hmm?
- Ez a kártya az elengedésről és a jelenlegi körülményeinek elfogadásáról is szól.
Elfogadni, hogy a sorsot nem tudod megváltoztatni. Ahogy anyám tette apámmal.
- El kell engednem Jacket? Te elengedted azt az embert, akit elveszítettél?
Felemelte az egyik vékony vállát.
- Már beleszerettél egy másikba.
- Bosszút esküdtem Richternek. Hogyan gondolhatok arra, hogy feladjam ezt a
szükségletet? - Richter, én... nem jövök érted? - Tudod, mitől félek jobban, mint hogy
elindulok meghalni ellene harcolva? Lehet, hogy együtt kell élnem azzal, amit tett.
- Senki nem javasolja, hogy add fel a bosszúdat. De mi van, ha fél évig nem találjuk?
Két év? Addig felhagysz az élettel? A Halált is megállásra kényszeríted? Arra vágyik,
hogy normális ember legyen. Még ha csak egy napra is. Nem adod ezt meg neki?
- Kifejtettem neki a szűkös időnket - mondtam, és még mindig görcsöltem az
ügyetlenségemtől. - Csak megsértettem őt.
- Feleséget akart. Nem haver.
Mindent hallgatott a kastélyban?
- Nem akarom bántani, de nem tudom, mit tegyek.
A saját tekintetét nekiszegezte az enyémnek.
- Ebben rejlik a kártya tanulsága, Evie Greene. Az élet tanulsága. Ha nem tudsz
változtatni a helyzeteden, magadon kell változtatnod. Fel kell kelned és járnod – a
hátadban lévő tíz kard ellenére.
Mi volt nehezebb meghalni? Rémálomban élni.
Anya megtanult apa nélkül élni. Megtanultam anya nélkül élni. Folytathatnám Jack
nélkül?
-Nem is kellene Aricra gondolnom. Nem engedelmeskedtem a játék parancsának, és
megöltem Jacket. Mi van, ha ezt teszem Arickal is?
Circe szórakozottnak hallatszott.
- Mindig is nagyra tartottad magad. Azt hiszed, hogy közöd volt ahhoz a
mészárláshoz? Gondolkozz logikusan. Richter megfordíthatta volna támadásainak a
sorrendjét – korábban az Arkánum Erődöt célozta volna meg, elporlaszthatta volna a
Mágust, a Fauna egyik farkasát és ellenségei fellegvárát. Utána helikopterrel lőhetett
volna a hadseregre. Ehelyett a halandókat és egy játékost célozta meg. A Holdat.
Az ajkaim szétnyíltak.
- Mert ő inkább fenyegetést jelentett számára.
- Ő volt az egyetlen a környéken, aki távolról meg tudta ölni. A Richter a Tornyot is
megcélozza, mivel Joules osztozik ebben a képessége - mondta. - Tehát ha bármilyen
kártyát hibáztatunk halandód haláláért, akkor a Holdat hibáztassuk.
- Soha nem fogom őt hibáztatni.
- Mégis hibáztatod magad? - Circe megrázta a fejét, és a folyó kavargott. - Azt
mondom, hibáztassuk a Császárt.
Lehet, hogy ilyen egyszerű?
Vajon Richternek mindig a látókörében volt Selena? Ha a sorsot nem lehetett
megváltoztatni – akkor halálra volt ítélve abban a pillanatban, amikor megmentettük
a Szeretőktől.
Nyeltem egyet. Soha nem felejtem el, milyen keményen átölelt azon az éjszakán,
megdöbbenve, hogy valóban hűséges barátja vagyok. Vége van, Selena.
- A játék tovább halad.
Mélyen a szakadékában Circe megpörgette az ujját, és egy örvény keringett itt.
Amióta a nagymamám azt mondta, hogy keressem a szimbólumokat, mindenhol
láttam őket. Végtelen szimbólumok. Íj. Egy szaggatott sziklatörés, mint egy
villámcsapás.
Egy örvény.
Felidéztem az álmaimat: Amikor a Mágus megalkotta a végtelenség szimbólumát az
állatvilág számára, már volt egy abban a jelenetben. Kettejük mögött az oroszlánok
hosszú farka egymás fölé görbült, két tökéletes hurkot képezve.
A minták továbbra is megjelentek a szemem előtt. Circe örvénye olyan volt, mint egy
helikopter lefelé menet. Vagy egy körhinta, amely soha többé nem forog visszafelé.
Mint egy érszorító csavarás.
- De meddig? - mormolta a lány, és az örvénye megfeszült.
- Volt olyan játék, ami néhány évnél tovább tartott?
- Amit igazán tudni akarsz, az az, hogy van-e még időd elengedni. Elfogadni tíz kardot
a hátadba, és mégis felkelni. Hogy élj. Tedd fel a kérdést, és én válaszolok.
Meg kellett köszörülnöm a torkom, hogy azt mondjam: - Van még időm?
- Még ha csak egy órád is lenne, fel kell kelned. - Szemei mintha foszforeszkálóként
ragyogtak volna. - Az érzelmek olyanok, mint az árapály. Amíg arra vársz, hogy
gyászod elmúljon, a Halál egyre távolabb kerül tőled. Hamarosan örökre távol lesz
tőled.
Fellángolt a pánik.
- Én vagyok az egyetlen, akit megérinthet. Akarnia kell engem.
Ahogy a nagyi mondta.
- Hülye, Császárnő!
A halántékánál Circe megszorította háromágú szigonyát.
A folyóból egy hullám emelkedett fel kéz formájában, és arra készült, hogy
felpofozzon. Megrándultam.
- Mi az?
A hullám eloszlott, és a vízablak feloldódott, összeolvadt a felszínnel.
- Bármikor lefeküdhetsz vele - suttogta elhalkult hangon. - De minden órával a szíve
olyan hideg lesz, mint a kardja.
Aric a szívét is fojtogatta.
Egyedül bámultam a folyót, és felidéztem a döntésem előtti éjszaka szavait:
- Minden isten által vágyom rád, de tudnod kell, hogy benned van a szerelmem.
Neked van adva, sievā. Teljesen rád van bízva. Vigyázz rá.
Mégsem tettem.
Azt hitte, ha együtt aludnánk – ha megtesszük ezt a lépést –, végre az övé leszek. Az
elmúlt két évezredben újra és újra ágyba vitt, de a reményei minden alkalommal
összetörtek.
És nem csak a távoli múltban. Néhány hónappal ezelőtt még a küszöbön álltunk, de a
védelem hiánya miatt – és mert egy másik férfit szerettem, kihátráltam. Mielőtt
utoljára megszöktem volna előle, kiütöttem Aricot egy gyógyszerrel az ajkaim között –
miközben lefeküdtem vele. Azt hitte, még egyszer megpróbáltam megölni.
Megsemmisült szemmel azt mondta: - Megölnél, mielőtt elfogadnál.
Miért nem fordítja el tőlem a szívét? Ha egy újabb üres ígérettel mennék hozzá,
elveszíteném.
A vele való élet olyan bonyolultnak, cselszövésekkel telinek tűnt. De most
nevetségesnek tűnt a gondolat, hogy együtt öregszünk meg. Vajon a Halál Larkkal
kötött üzletével kapcsolatos aggodalmaim már nem érvényesek?
Megtanultam a fájdalmas leckét: egyes sorsokat nem lehet megváltoztatni.
Nem kellene ennek a leckének mindenre vonatkoznia? Ha az a sorsom, hogy Arickal
legyek, akkor talán a Halál elkerülhetetlen volt. Minden értelemben.
Visszafelé a kastélyhoz... esni kezdett a hó.
 33
A Vadász
Közelebb hozzá...

Fagyos voltam, de izzadtság csúszott a teherautó bakelitpadján. Lázban égek?

Annyira kiszáradt a szám, hogy széthasadt a fejem. Remegett a tüdőm.
Megrázkódtam, és fékezhetetlenül rángatóztam.
Ez nem számított, nem, mert láttam Evie-t. Szép kék szemek és görbe ajkak.
Szeretett vigyázni rám, fontoskodott körülöttem. Ma belle infirmière35. Olyan tisztán
láttam őt, hogy itt kellett lennie velem; még a lonc illatát is éreztem.
- Evie, bébé... tényleg te vagy az?
A teherautó megtorpant. Matthew ajtaja kinyílt. Aztán kinyílt az én ajtóm? Ülő
helyzetbe húzott.
Evie nem volt itt. Csalódott vagyok. Hunyorogtam, láttam, hogy esik a hó.
Esett a hó, bárhol is volt ő? Lehet, hogy rám gondol? Bármit megtennék, hogy újra
lássam.
Csak egyszer.
- A jövőd nem hajlandó viselkedni.
Coo-yôn lerántotta rólam a kabátot. Fent voltam aztán lent. Aztán hátrébb lépett. És
elengedett –
Felborultam, és leestem az ülésről a földre. A sosie az út szélére dobott? Mert meg
akartam halni?
- Most pedig csak beszélgetünk… erről coo-yôn.
Megfogta a jó bokám, majd távolabb vonszolt a teherautótól. Becipelt... egy
hókupacba.

35
Franciául van, jelentése: Az én gyönyörű ápolónőm.
 A Császárnő

Jack és én ábrándoztunk a hóról. Körbe forogtam, miközben a pelyhek hullottak,

szédülés kerített hatalmába.
Tudtam, hogy el fogok szédülni. Lélegzetért kapkodva összeestem, könnyek csorogtak
végig az arcomon.
Lark állatai elhallgattak. A folyó sodrása elcsendesedett. Annál jobban hallani a
zokogásomat. Annyira hiányzott Jack; annyira hiányzott Aric. Sírtam
mindkettőjükért.
Az égbolt intenzív hózáporral nyílt meg, mígnem fehérre festette a talajt.
- Hát nem csodálatos? – Ezt azon az utolsó napon mondtam Jacknek - Minden
tisztának tűnik.
Amit mondanom kellett volna: - Hamarosan meghalsz, és nem tehetek ellene semmit.
És néhány hét múlva annyira összezavarodok, hogy úgy döntök, tovább fogok élni,
mint a bosszú.
Megszorítani az érszorítómat, még most is. Elhalasztani a bánatot, ami eltemethet.
Felkelni és járni.
Azt hittem, hogy a hó látványa – és az általa okozott érzelmek - miatt kevésbé
valószínű, hogy Aric mellett leszek.
De pont az ellenkezője történt, mert olyan tisztán láttam a jövőmet. Ha előbb halna
meg, mint én, valami szimbólum – például a hó – a létezésének végét jelentené.
Később megtapasztaltam ezt az útpontot (mert minden összefüggött), és Istennek
kívánom, hogy más úton járjak.
A Halál elkerülhetetlen volt. Miért kellene tovább várni? Egy tökéletes világban több
időt szántam volna arra, hogy meggyászoljam Jacket, és rendbe tegyem a
gondolataimat.
Ez a világ olyan messze volt a tökéletestől, amennyire csak lehetett.
Akkor úgy döntöttem, hogy feltérképezem a saját utamat és megjelölöm a saját
útpontjaimat. A hó egy történet végét és egy másik kezdetét is szimbolizálná.
Egy új lap. De nem üres. A piros szalag dédelgetett emlék lenne, de nem tartanám
mindig magamnál.
A hóban feküdtem, és az ég felé emeltem a kezem. Pelyhek landoltak a nedves
arcomon. Mindegyik egy hűvös csók volt, búcsúzóul.
 A Vadász

A hóban fekve néztem fel a lehulló pelyhekre. Az arcomra sodródtak.

Puha, puha. Mint Evie ajkai. Erőfeszítéssel az ég felé emeltem sebhelyes kezemet.
Lehunytam a szemem, és úgy tettem, mintha az én Evangelinem törődne velem.
J’ai savouré36. Megízleltem minden hideg csókot...

36
Franciául azt jelenti: Ízlelgettem.
 34
A Császárnő
A Villanás utáni 451. nap

- Még mindig csak két ikonod van? - mormolta nagyi, miközben az ágya mellett
ültem.
Az elmúlt hét során a hó elolvadt, mintha soha nem is lett volna – miközben én
megváltozva maradtam. Hoztam egy döntést, ami befolyásolta a jövőmet, majd
megtettem az előkészületeket.
Hamarosan megerősödök.
- Miért nem szereztél még egy jelet? - mondta halk elcsukló hangon. - Mert az erőd
szenved?
Tovább gyengültek. Volt egy elméletem erről, de kiszorítottam a fejemből.
- Hé, hoztam magammal néhány képet.
Összeszedtem a laptopomat, majd leültem mellé az ágyra. Bár szerettem volna többet
megtanulni tőle, nem voltam hajlandó meghallgatni, amikor a barátaim megöléséről
beszélt. Így hát más témákhoz ragaszkodtam.
Kinyitottam a családi albumokat. Ahogy végig lapoztam őket, a szeme kábultnak tűnt,
mintha nem is látta volna a képeket. Mégis az apám nagy képét bámulta.
Azt mondtam: - Bárcsak emlékeznék rá.
- David a vállán cipelt téged a farmon - mondta. - Minden este felolvasott neked, és
elvitt a folyóhoz kövekkel kacsázni. Körbevezetett, hogy megsimogass minden bébi
állatot, amely tíz mérföldes körzetben született. Bárányok, cicák, kiskutyák. - Nehezen
vett levegőt. - Elvitt téged a veteményesekhez és a kertekhez. Akkor is megsimogattad
egy tölgy kérgét és megcsókoltad a rózsavirágzást. Ha a nád aznap sóhajtozott,
elaludtál a karjaiban.
Elképzeltem az egészet: a cukornádat, a farmot, a fenséges tölgyeket, a lusta folyót,
amelyben mindig ugráltak a halak. A gyökereim ott voltak, de tudtam, hogy soha nem
térek vissza. Jack álma az volt, hogy visszatérjen és újjáépítse Havent. Egy álom, amit
megosztottunk. Hazaárulónak érezném magam nélküle. Ráadásul túl fájdalmas
lenne. Minden az elvesztett szerelemre emlékeztetne.
- David halála olyan szükségtelen volt. - mondta. - Nem tudom, mit csinált a nád
daráló közelében.
Rászegeztem a tekintetem.
- Hogy érted? Egy horgászút során tűnt el a Basinban.
Összeráncolt szemöldökkel nézett rám.
- Ezt tette. Természetesen.
A hidegrázás kúszott fel a gerincemen. Hazudott? Miért tenné, hacsak nem...
Nem nem. Erősen megráztam a fejem. Ugyanolyan lelki ködben volt, mint én,
érthető, mivel agyvérzést kapott.
A játék összes dupla keresztje miatt paranoiás voltam. Szerette anyámat. Anya
szerette apámat. A nagyi soha nem bántaná.
- Élete szerelme, örökre eltűnt - motyogta nagyi. – Majdnem összetörte anyádat. Most
összetörtél. Egyre gyengébb vagy. Ha nem nyered meg ezt a játékot, akkor az életem
semmit sem ért. Karen áldozata érted semmit sem fog jelenteni. Semmit!
Századszor azt mondta: - Távolítsd el a kis Erő kártyát. Az alacsonyan csüngő
gyümölcs.
Türelem kútja homokot köpött, száraz, mint a csont. Becsuktam a laptopomat és
talpra ugrottam.
- Soha nem értek veled egyet a másik arkánumról itt. Kerülnünk kell, hogy
megvitassuk őket.
Kerestem egy másik témát, és rájöttem, hogy nincs. Minden beszélgetés Aric és
barátaim meggyilkolásához vezetett.
Mintha meg sem szólaltam volna, azt mondta: - Gyengébb, egyre gyengébb. Vedd el
az ikonokat, amíg még tudod. Még a Halálét is. Csábítsd ki a páncéljából, majd üss.
Használd a mérges csókod!
Elvesztettem.
- Nem ölöm meg Aricot. Soha nem fogom bántani!
Végül úgy tűnt, meghallotta. Örökkévalóság óta először felragyogott a szemében a
megértés.
- Édes Isten... te... te... szereted azt a szörnyeteget. - Az arca vörös lett és foltos. - Nem
tagadod? Bánkódni fogsz miatta!
Köhögési rohamot kapott. - Nyolc évet töltöttem egy intézetben, ketrecben,
csapdában – érted! De nem vagy hajlandó meghallgatni. Megérteni.
Hátráltam tőle. Talán még többet is tett, mint ez a nyolc év. Lehet, hogy a
nagymamám gyilkos az arkánum ügyéért. És most a játékosa nem volt hajlandó
megfelelni.
Dühös ér lüktetett a halántékában.
- Annyira akarod a Halált, véget vet az életednek. Leveszi a fejed; esküszöm. És ha
igazán beleszerettél, akkor megérdemled!
Miközben hitetlenkedve bámultam rá, Paul bejött a szobába.
Határozott hangon azt mondta nekem: - Evie, szünetet kell tartanod. Most. Reggelig
vele maradok.
Tántorogtam a lábaimon. Szükségem volt Aricra. Szükségem volt arra, hogy olyanok
legyünk, amilyenek voltunk. Hát nem mindig ezen az úton jártam hozzá? A
történetünk kétezer éve épült.
Megpróbálhatnám visszatartani az óceán hullámait.
Jack ezt nem sajnálná tőlem, nem a világ végén.
És ezúttal nem úgy megyek Arichoz, hogy semmi újat nem tudok ajánlani.
Azt mondtam nagyinak: - Hamarosan visszajövök.
Kábultan indultam Aric dolgozószobája felé. Állatok lépkedtek el mellettem a
folyosókon – egy fekete kanca, egy nyúl és egy kecske. A nappaliban egy medvebocs
és egy oroszlánkölyök csapkodott, aprították a szőnyeget.
Aric jól rendezett szentélyét ellepték. Dühös lesz.
Kinyitottam a dolgozószobáját. Nincs ott. De fájdalmat éreztem, amikor láttam, hogy
otthagyta a mákot az asztalán. Adtam neki egy kis nedvet, hogy felfrissítsem, aztán
elindultam az edzőudvar felé. Semmi nyoma. Aztán az istállóba.
Thanatos elment.
Lesiettem a folyóhoz.
- Circe! Hová tűnt Aric?
- Hmm.
- Ne gyere most azzal a szarral, Papnő!
- Amikor utoljára láttam őt – válaszolta csípős hangon –, szemében égett a gyötrelem.
Visszarohantam a meredek úton. Larkot a szobájában találtam – amiben most faltól
falig érő szőrzet, tollak és pikkelyek voltak. Ráléptem valaminek a mancsára, és
sziszegést kaptam.
Mint általában, Lark szeme vörösen izzott, miközben keresett.
- Hol van Aric?
Kirázta magát a transzból.
- Elment.
A jelképeim fellángoltak.
- Mi?
Egyedül volt kint? Miközben a Császár szabadon mászkál? Mi van, ha Aric soha nem
tér vissza? Ha Richter megtalálja...
- Nyugodj meg, tisztátalan. A főnök az elmúlt hetekben ki-be mászkált. Csak nem
vetted észre.
Bűntudat összecsavarodott bennem.
- Hová ment?
- Nemtom. Mindig kimegy az állat hálózatomon, amikor alszom.
Tehát szándékosan tette, mert nem akarta, hogy nyomon kövessék. Mégis...
- Lark, Küklopszra van szükségem, hogy megszagolja a nyomát, és elvezessen hozzá.
- Dehogyis, Evie! - Feltartotta a tenyerét, karmai összegömbölyödtek. - Nagyon dühös
lenne! Ezzel komolyan a célkeresztjébe kerülnék.
Összehúztam a szemem.
- Miből gondolod, hogy nem csinálok rosszabbat, mint ő valaha is?
Lehajtotta a fejét.
- Jó megállapítás.
 A Vadász
Valahol a régi Mississippi folyótól keletre
Még közelebb...

Egy másik teherautó. Egy másik autópálya.

De Matthew megesküdött, hogy közeledünk az úticélunkhoz.
Alig egy hét telt el azóta, hogy levitte a lázam a hóban. Csak tegnap éreztem első
felcsillanó reményemet, hogy végül rá fogok tudni állni a lábamra. Mankót és nyers
merevítőt használtam a gyalogláshoz, de gyorsan javulóban voltam.
A látásom és a tüdőm kitisztult, de a fejem és a szívem még mindig szenvedett, mert
tudtam, hogy kifutok az időből, hogy elérjem a barátnőmet. A sürgető vágy addig
karmolt belém, amíg azt hittem, megőrülök.
Emlékezett rá, hogy még mindig Evie és Jack vagyunk? Hogy még a halál – vagy a
Halál – sem tudott elválasztani minket egymástól? Emlékszik, milyen tökéletes volt
minden köztünk?
Vele ismertem meg életemben először az igazi békét. Ő nem?
Miközben coo-yônnal mérföldeket tettünk meg, hiányzott az a mobiltelefont– Evie-
ről készült képekkel – és a magnófelvétel. Amikor korábban elszakadtam tőle, úgy
használtam a hangját, mint egy drogot. Most egy narkós voltam, aki elvonásra
kényszerült, de a csomagomat korábban ellopták.
Örökre elveszett.
Matthew szerzett nekem egy másikat – amikor eszméletlen voltam –, de az üres volt.
Felszerelés. Mert a semmivel kezdtem elölről.
Coo-yôn a volán mögül azt mondta: - Szükséged van rá.
- Mondj valamit, amit nem tudok.
Összeráncolta a homlokát, szó szerint vett engem.
- Nem ismered a jövőt. messzire látok. Egy töretlen vonalat látok, amely az
örökkévalóságon át húzódik – és vissza önmagába.
- UH Huh.
Csak várj, peekôn, jövök.
 35
A Császárnő
Valahol a hamuban

Ahogy követtem Küklopszot lóháton a szitáló esőben, állandó kísérőm volt a pánik.
Annyira kiakadtam a kastélyban, hogy alig volt időm a felszerelést egy csomagba
tömni, mielőtt lefelé vágtattam volna a felhajtón, miközben Küklopsz mutatta az utat.
Fogalmam sem volt, mennyi idő vagy távolság telt el azóta, hogy Circe kinyitotta
nekem a zsilipeket. A sötétség még sötétebbe borult, miközben hegyi ösvényeken
emelkedtem fel és kanyonokon haladtam át.
Nincsenek életjelek. Nincs zsákos. Csak hamu.
Hogy lefoglaljam magam – és ne ismételjem el nagymamám szavait –, megpróbáltam
érzékelni a földbe temetett magokat. Meglepően sok volt. Egyszer biztosan átkeltem
egy régi farmon; sűrű volt tőlük a föld.
Amikor egy völgyre néző újabb emelkedőn felmásztam, Küklopsz élénkebbé vált, és
gyakrabban hajtotta hátra hatalmas fejét.
- Közeledünk?
Megint egy rohadt farkassal beszélek.
Szipogott, úgyhogy ezt jó jelnek vettem.
Egy kanyargós ösvényen haladtunk, amely fokozatosan ereszkedett le, elkerülve a
völgyet, mielőtt egy tisztásra nyílt volna.
Már majdnem egy kis kunyhónál voltam, mielőtt rájöttem volna, mit látok; az
építmény úgy nézett ki, mintha közvetlenül a hegy oldalába építették volna. Mellette
egy istálló volt egy szikla túlnyúlása alatt.
Thanatos! A hatalmas harci ló felhorkantott egy figyelmeztetést, de nem igazán volt
odaadó. Mellé kötöttem a lovamat, majd a kunyhóhoz siettem.
Az ajtó nem volt bezárva, érthető, ha Thanatos az őrszem. Bedugtam a fejem, és
bekiáltottam: - Aric?
Nincs válasz.
Milyen furcsa hely. A falak úgy néztek ki, mint a... réz. A csillagképek térképeit
parafatáblákra tűzték. Valamiféle elektronikus szerkentyű takart egy nagy
munkaállomást.
Aric dolgai egy hátsó szobában voltak. A páncélja! Miért volt védelem nélkül kint? A
pulzusom olyan gyorsan felgyorsult, hogy azt hittem, elájulok. Most veszélyben lehet!
Lehet, hogy meghalt.
Sírva ugrottam ki a kunyhóból.
- Vigyél el hozzá! - Parancsoltam Küklopsznak.
A farkas elindult, követve a sziklák közötti utat. Ahogy botladoztam utána, az eső
egyre hevesebb lett, és a fejemen kopogott. Lecsapott a villám – egy futball labda
méretű jégdarab zuhant le előttem, és más kisebbek is csapkodtak körülöttem.
Posztapokaliptikus jégeső? Aric nem viselt sisakot!
- Menjünk, farkas!
Az ösvény egy sziklakibúvó körül kanyarodott; elsiettem rajta egy másik tisztásra,
majd habozva lépkedtem. Megemelt fennsík húzódott előttem. A tetején egy óriási
tányér volt, több tucat méter magas.
Teleszkóp volt? Vagy valami antenna? A villanás helyenként felperzselte a kiterjedt
fémfeketét.
Felemeltem a kezem, hogy védjem a szememet az esőtől. Kiszúrtam Aricot. Az
építmény aljában mászott, a keret között. Ez megmagyarázta a páncél hiányát. Még
csak ing sem volt rajta, miközben könnyedén mozgott gerendáról gerendára.
Miért volt itt? Nem törődve a jégesővel és a villámlásokkal, találtam egy utat, amely
felfelé vezet. Amint a fennsíkra értem, megpillantott engem.
Leugrott a húsz méter magasról, majd felém sietett. Izmai megfeszültek, és a törzsén
lévő tetovált rúnák mintha megelevenedtek volna.
Elmondta nekem, hogy ezek a vágásnyomok a mi történetünk, hogy emlékeztesse,
soha ne bízzon bennem.
Mondtam neki, hogy a történelemnek nem kell megismételnie önmagát.
- Mi a fenét keresel itt?
Úgy tűnt, minden lépéssel egyre nagyobbra nőtt, testében dübörgött az agresszió. Az
éjszakában csillogott a szeme a dühtől.
Nem voltam hajlandó meghátrálni, félúton találkoztam vele.
- Azért jöttem, hogy megkeressek!
- Van valami vészhelyzet, ami nem várhat?
Nem. Talán. Igen!
- Mi ez a hely?
- Ez egy szentély volt. Mióta az enyémet elrontották.
Összevont szemöldökkel nézett a farkasra, és Küklopsz, farkával a lába között ügetett.
- Elrontották?
Sírtam. Annyira elege volt belőlem, hogy azt akarta, hogy költözzek el?
Figyelmen kívül hagyva engem, elfordult, és visszament a tányér alá.
Küzdöttem, hogy lépést tartsak hosszú lépéseivel, miközben mélyebbre ment a
keretbe.
- Akarod, hogy elhagyjam a kastélyt?
Kiabálnom kellett, amikor az egyre súlyosbodó vihar a fémre zúdult felettünk.
Megfordult, ujjaival átázott hajába túrt.
- Nem erre gondoltam.
- Akkor mire?
Úgy éreztem, mintha egy medve elé kötöttek volna. A vihar csak fokozta a feszültséget
közöttünk.
- Nem ülhetek ott és hallgathatom, ahogy az a nő megmérgezi az elmédet! És ha
bármit mondok vagy teszek, csak bebizonyítom az őrült vádjait.
- Azt hiszed, hagyom, hogy megmérgezzen?
- Ha ő nem, a krónikáid megteszi.
- Elolvastam őket. Sokkal többre emlékeztem rólad. És itt vagyok.
- Miért jöttél?
Nyirkos mellkasa tovább nőtt. Elakadt a lélegzete!
A pillantásom elkerekedett. Hogyan kell ezt mondani?
- Te… nem vagy biztonságban idekint, ha senki sem vigyáz a hátadra! Ökölbe szorult a
keze, karjában kidudorodtak az izmok.
- Szállj vissza az átkozott lovadra, és hagyj békén…
Ami úgy hangzott, mint egy robbanás, dörrent felettünk az ég. Felugrottam, és oldalra
pillantottam, miközben hatalmas jégeső hullott az égből. Ismét szembe fordulva vele,
megígértem: - Nem megyek sehova nélküled, Aric.
Zavar.
- Miért?
- Mert szeretlek.
A keze kilőtt. Ujjai meglazultak a torkom körül.
- Soha többé ne mondd ezt nekem!
Nyeltem egyet, tudtam, hogy érzi a mozgást a szorításában.
Azt suttogtam: - Szeretlek.
A másik kezével a fémet ütötte, rezgéseket sugározva a szerkezeten keresztül.
- Mondtam, hogy valami meghalt bennem azon a napon, amikor őt választottad!
Hagyd nyugodni.
Megráztam a fejem.
- Vissza tudom kelteni az életet. Összehúzta a szemét.
- Miért tennéd?
- Évszázadokkal ezelőtt azt mondtad nekem, hogy nekem születtél, én pedig neked.
Azt mondtad, hogy egy napon meggyőzöl erről. Meggyőztél.
A gondoskodása révén. És a türelme és a nagylelkűsége. Önzetlen védelme.
- A fenébe is, Császárnő!
Ingadozott. Kezét a torkomról a tarkómra mozdította. Olyan kitartó a csatában, most
mégis remegett a keze.
A küldetéseim ismét megváltoztak: elpusztítani Richtert, és boldoggá tenni Aricot.
Mindkettőre fogyott az idő. Ami azt jelentette, hogy ki kellett kényszerítem az
elmémet a múltból. A szívem másik feléből.
- Erre nincs időnk.
- Miért?
- Azért, mert nem vagyunk együtt.
Leejtette a kezét, mintha ellenem acélozta volna magát.
- És mert csak a körülmények miatt merült fel az érdeklődésed.
Elmondtam neki az érzéseimet; kitettem magam ennek. Soha nem számítottam
ekkora ellenségeskedésre.
- Azért jöttem ide – minden dolog ellenére, ami a fejemben jár –, hogy felajánljam
neked a jövőmet. És nem vagy hajlandó találkozni velem az út tizedénél sem? Ez a mi
„körülményeink” valósága.
Forrongott valamitől, ami nagyon hasonlított... gyűlöletre.
- Ha Deveaux itt lenne, őt választanád.
- Még mindig büntetsz a választásom miatt?
De aztán a szeme egy újabb érzelmet villantott fel. Az álmaimból és a múltunkból
származó betekintés megütött, és egyszer csak világosság szikrázott összezavarodott
fejemben.
- Nem ez a fő probléma, igaz? Ezen túlléphetnél. Nem, te eltaszítasz... félelemből. -
Nincs tagadás. - Ebben a pillanatban attól félsz, hogy valami megint elszakít minket
egymástól. Inkább álmodozol a jövőről, minthogy azt kockáztasd, hogy reményed
még egyszer összetörik.
A sebezhetőség ritka pillantában azt mondta: - Minden alkalommal, közvetlenül
azelőtt, hogy lecsaptál volna, én... hittem. Az utolsó játékban a remény vége majdnem
megsemmisített. Azok az első pillanatok a halálod után, amikor felfogtam, hogy még
egy tucatnyi életet fogok egyedül tölteni... - Arckifejezése egyre élesebb lett. - Nem
tudnám újra túlélni.
- Én sem tudnám túlélni, hogy elveszítselek. - Az ujjbegyeimet a halántékomra
nyomtam. - Talán nem kellene együtt lennünk. Egy részem még mindig attól tart,
hogy az életedet kockáztatnám – a játék, az istenek vagy bármi miatt – pusztán azzal,
hogy szeretlek.
- Ezt nem hiszem el. De mondd, hogy igaz volt. Bármilyen kockázatot vállalnék, ha
tudnám, hogy igazából a férjed lehetek. Érts meg: ha hétszáz évet győztesként
elcserélhetnék hét hónapra a férjedként, egy pillanat alatt megkötném az alkut. - Egy
lépéssel közelebb lépett hozzám, és lenézett rám. - Hét napra elcserélném azokat az
évszázadokat. Hét órára.
- Aric... - közelebb hajoltam, és beszívtam mámorító illatát. - Mit fogunk csinálni?
- Nem fogadhatom meg, hogy soha nem veszítesz el, és egyetlen fogadalmad sem
enyhítheti a rettegésemet. Semmi sem tud meggyőzni arról, hogy valójában – kétezer
év után – együtt fogunk aludni.
- Akkor talán be kellene biztosítani mai este. - mondtam. - Vagy befejezzük a
kapcsolatunkat most – vagy soha. Ha nem haladunk előre, a legrosszabb félelmeink
bizonyos módon megvalósulnak.
- Ma este?
A hangja eldurvult.
Bólintottam felé, és fájt, hogy megérintsem. Hogy nyomon kövessem azokat a
rúnákat, és megremegtessem.
- Ma este.
A fejünk fölött villám csapott, és a jégeső egyre hangosabb lett.
- Mielőtt döntenél, tudnod kell valamit. - A tenyeremet meleg mellkasára helyeztem.
A szíve hevesen dobogott az ujjbegyeim alatt. - Minden mástól eltekintve... téged
akarlak.
Bájos fény sugárzott a szeméből.
- Ezt újra el kell mondanod. Megnedvesítettem az ajkaimat.
- Akarlak.
A vágy sistergett közöttünk. Hamarosan egyikünk sem lesz képes megküzdeni vele.
- Ennyi életen át arra vártam, hogy ezt mondd és komolyan is gondold.
Végtelen évszázadokig tartó magányosságban élt – és kéjvágyban.
Szinte féltem attól, amit ki akarunk szabadítani.
- Komolyan mondom.
Odahajoltam, hogy csókot nyomjak az egyik rúnájára, a nyelvem pedig esőt érzett
nedves bőrén.
- Isteneim. - Reszelős hangon azt mondta: - És így csapdába estem? Nem fogom
megtagadni magunktól, mert nem tudom megtenni?
Hátra húzódtam, ledobtam a csomagomat, tekintetem a szájára esett, arra a szexi
mélyedésre az alsó ajka közepén.
- Beszéljünk, miután megcsókoltál.
A karjai körém fonódtak.
- Jó ötlet.
Lehajolt, ajkai az enyémre ereszkedtek. Az érintésére a szemem lecsukódott;
fájdalmas nyögése a számon dübörgött. Amikor a nyelve az ajkaim közé csúszott,
kezeimet a nyaka köré fontam.
Megdöntötte a fejét, nyelve lassan összekuszálódott az enyémmel. Egy ilyen kevés
gyakorlattal rendelkező ember számára pusztítón csókolt. Olyan íze volt, mint az
esőnek és a szükségnek.
A lábujjaim begörbültek, ahogy közös lélegzetet vettünk. Valamikor elkezdett
egyenesen tartani – a lábam megadta magát.
A fenekemet markolva könnyedén felemelt. Hangosan felnyögött, amikor a lábaim a
csípője köré fonódtak.
Kezeim a vállára repültek, örömmel gyúrtam, izmai hullámoztak a tenyerem alatt.
De elszakadt a csókunktól, így lihegtem. Szándékosan összeszűkült a tekintete.
A birtoklási hajlandósággal.
- Ha átlépjük ezt a határt, nincs onnan visszaút. Soha nem engedlek el. Igazából a
feleségem leszel.
- Én sem engedlek el. És te leszel a férjem.
Ő. Az. Enyém. Volt.
- Örökké azok leszünk. Örökké együtt vagyunk. Néztem nemes arcát, és felemeltem a
kezem, hogy megsimogassam.
- Igen.
Szemei lecsukódtak a boldogságtól, amikor végigsimítottam az ujjaimat az
állkapcsán, az erős állán, egy széles arccsontján.
- Sievā.
Ez az egy szó tele volt vágyakozással.
Normális férfi akar lenni. Elhatároztam, hogy mindent megadok neki, amire
szüksége van tőlem. Most. Minden érzelmem közepette attól tartottam, hogy valami
megakadályozza ezt. Az istenek, az univerzum, bármi... Amikor felrántottam a
poncsómat a fejemre, kinyílt a szeme, és tágra nyílt.
- Itt? - Sűrűn nyelt egyet. - Készen kell állnod... kellene neked egy ágy...
A mondata elhalt, amikor lehúztam a pulóverem, felfedve ragyogó jelképeimet.
Tükröződtek a tekintetében.
- Itt, Aric.
Kicsatoltam elöl a melltartómat, és lehúztam a vállaimon.
Olyan éhesen bámult, hogy a melleim mintha kidagadtak volna érte, és fájt, hogy
kardtól érdesített tenyere eltakarja őket. Nyöszörögtem, a hátam ívbe hajtva.
A látványtól elernyedt az álla. A pupilláit kitágultak. Aztán jött még az a csillagos fény.
Mint egy napkelte.
Ahogy magamhoz húztam a kezét, az eső és a jégeső felerősödött. Örültem a minket
körülvevő vad viharnak. Helyesnek érződik.
Meggyúrt, elharapva az élvezet fojtott hangját.
- Ennek vége lesz, mielőtt elkezdődik.
Volt valaha ilyen erős az akcentusa?
A szemem elkerekedett.
- Ne várj egy percet sem.
Erősen megrázta a fejét.
- Nem terveztem, nincs nálam semmi.
- Védve vagyok.
Nem voltam hajlandó felkeresni, és semmi újat nem ígérni, ezért elmentem Paulhoz
fogamzásgátlásért a hó éjszakáján.
- Készen állok erre, Aric. – Most először. - Neked.
Teljesen átadtam magam a vágynak és az adrenalinnak, és a vezetési igénynek, hogy
vele együtt megtapasztaljam a szenvedélyt. Az érzékszerveim túlterheltek. A bőröm
kipirult, az idegvégződéseim túlérzékenyek.
Éreztem az eső szagát, az elektromosságot, a függőséget okozó illatát. Hogy lehet
ilyen jó illata? Íze megmaradt a nyelvemen, elszédítve a fejemet.
- Készen állok.
Bizonyára az arckifejezésem elárulta az érzelmeimet; döbbenten nézett.
- Sievā?
Egy ponton a pulzusa eszeveszetten dobogott a nyakán, magára vonva a tekintetemet.
Előrehajoltam, hogy megcsókoljam.
Nyögve megszívtam a bőrét, és éreztem az erős verést a nyelvemen.
A feje hátraesett. Lett nyelven elharapott valamit, ami káromkodásnak hangzott.
Kábult hangon azt mondta: - Ez meg fog történni. Én... hiszek.
A hangjában rejlő áhítattól kétségbeesett lettem iránta.
- Most, Aric. - A villámok majdnem olyan fényesen csaptak le, mintha nappal lenne,
és pillanatokkal később mennydörgött. - Mielőtt valami megállít minket!
Felemelte a térdét, és egy fémtámaszhoz szorított, hogy kiszabadítsa a kezét.
- Semmi sem vehet el tőled. Semmi.
Feltépte a lovaglónadrágomat, térdemre rántotta és a bugyimat is. Nem volt
megelégedve a köztünk lévő akadállyal, és erejét felhasználva kettéhasította a
ruháimat.
A jelképeim vadul kavarogtak.
Nagy levegőt vett, elragadtatott tekintete az ujjait követte, ahogy a combjaim közé
vándoroltak. Rám. Belém. Felnyögött az érzéstől.
- Tökéletes vagy.
Csípőmet a kezéhez hajtottam.
- Igen, igen – mormolta, miközben figyelte, ahogy vonaglok. - Tetszik az érintésem.
Addig gyötört, amíg a szélére nem kerültem.
- Ne várj!
Az anyag felszakadt, ahogy a nadrágját lenyomta keskeny csípőjén. A lábaim között
keménysége lökött és döfött.
Felnyögtem, és a fejem lehajlott.
Ökle köré fonta a hajamat, felemelve a fejem.
- Nézz rám.
Tekintetünk találkozott, ahogy nyomulni kezdett.
Csodálkozással a szemében reszketett: - Mindenható Istenek.
Mellkasa izmai a melleimhez simultak, ősi rúnái csókolgatták őket.
Hirtelen szél üvöltött, és a szerkezet felnyögött. Aric minden széllökést kiállt; erős
volt. Ahogy belé kapaszkodtam, a hajam a szélben csapkodva kígyózott rajta, mint a
szőlő.
A jégeső ágyúgolyói dörömböltek az tányéron. Hangosabb. Hangosabb. Hangosabb.
Olyan fülsértő volt, hogy sikoltoznom kellett. Rezgések rázták a fémet a hátamnál.
Villámok csaptak a közeli sziklákra, kődarabok csapódtak a bőrömnek. A
mennydörgés olyan hevesen dörrent, hogy éreztem az ütést a gyomromban.
Szakadó eső, jégeső, villámlás, szél – mintha az univerzum figyelmeztetett volna,
hogy ne menjünk tovább.
Két ellentétes erő egyesül.
Élet és Halál.
Homlokát az enyémnek támasztva harapta: - Lehet, hogy ezért... a pokolra jutunk.
De ez nem akadályozta meg; a nyomás nőtt, ahogy beljebb nyomult.
Ziháltam.
- Akkor együtt megyünk.
Ajkai szétnyíltak.
- Es tevi mīlu. Szeretlek.
Egy pillanatra megláttam magam fölött Jacket. Egy pillanatnyi időre...
Pislogtam, és ismét csillagos borostyánsárga szemekbe bámultam.
- Én is szeretlek.
Aric felemelte a csípőjét, és elmerült.
A sikolyom és a kiáltozásom elveszett a zúgó szélben.
Amikor mélyen bennem volt, szorosan magához szorított, valahogy mozdulatlanul
tartotta magát. Éreztem, hogy hevesen dobog a szíve, ahogy lett szavakat reszel.
- Angolul...?
- Az enyém vagy.
Megborzongva vonult vissza.
- Mennyi ideje várok.
A teste melege megmart, amikor lökött.
- Ó, istenem, igen.
Kezeim a csípőjére sodródtak, sürgetve őt.
Szaggatott lélegzetvételek között azt mondta: - Semmi... sem... ennyire jól érzés.
Semmi!
Egyik kezével megtámasztott, a másikkal megsimogatott.
- Aric!
A nyomás folyamatosan nőtt bennem.
A fogát csikorgatta.
- Soha ne akard, hogy ennek vége legyen!
Hő és súrlódás. Elektromosság. Aric egyre kétségbeesettebben nyögött. A vihar.
Mindent felépített és megépített.
- Olyan közel...
Hamarosan a határra kerültem, csak nyögni tudtam, és vele mozogni.
- Nem tudom visszatartani! - Hevessé vált a tempója. - Sievā, érezd magad a
mennyországban!
Eluralkodott rajtam az érzés, és felsikoltottam.
Halványan hallottam, amint azt mondja, hogy az övé vagyok, hogy örökké egyek
vagyunk, hogy érzi a gyönyörömet.
Hogy tehetetlen volt, hogy ne kövessen.
Az izmai megmerevedtek. A szeme elveszett, elharapta: - Álom?
- Nem, nem… – A teste ívelt, a feje hátra hanyatlott. Kiáltása megrázta az éjszakát,
újra... és újra...
Utána összekapaszkodtunk, lélegzetünk nagyon hangos.
Ajkait a homlokomra tapasztotta.
- Enyém.
Még szorosabban magához szorított, erős karjait körém kulcsolta, mintha soha nem
engedne el.
A vihar gyengült. A szél elült, és a jégeső véget ért. Az utolsó villám is elenyészett.
 36

A kunyhóban feküdtünk az ágyban éppen levetkőzve a vizes, tönkrement ruháinkról.

Visszatérve láttuk, hogy Küklopsz nyöszörög az ajtóban, de Aric csak annyit mondott:
- Teljesen meg van bocsátva neked. Menj haza.
Aric most a lábam közé ékelte a csípőjét, és ujjai hátsó részét végigsimított az
arcomon.
- Azt tervezem, hogy egész éjszaka veled leszek, szerelmem. Kell még valamit tennünk
a fogamzásgátlás érdekében?
Leereszkedett, hogy megsimítsa a melleimet.
Kivörösödött az orcám, azt motyogtam: - Kaptam egy injekciót. Paul azt mondta,
hogy azonnal működni fog, de vártam néhány napot, a biztonság kedvéért.
Aric felemelte a fejét.
- Ezt előre megtervezted? - Úgy tűnt, ez örömet okozott neki. - Soha nem volt
esélyem, igaz?
- Csak fogd be! - csaptam meg a vállát.
Olyan szexin vigyorgott, hogy elfogyott a levegőm.
- Te akartál engem, kis feleség. - Arroganciája kellemetlenné vált. - Nem tudtam
ellenállni neked, mielőtt szerettelek; most... még egyszer a kezedben tartod a
szívemet.
Tetovált mellkasára simítottam a tenyerem.
- Ezúttal foglalkozni fogok vele.
A szeme ismét csillagos lett.
- Elhiszem.
- Nem vagy csalódott, hogy óvintézkedéseket tettem? Gyereket akartál.
Készen álltam a jövőre Aric mellett – de nem egy babával.
Kegyetlennek tűnt egy gyereket bevinni egy napfény nélküli világba. Leírnánk
szavakkal a napot? Talán azt mondanánk: - Igen, több millió mérföldre volt, de mégis
mindig érezni lehetett a melegét. Azt hiszem, ott kellett volna lenned.
- Csalódottnak tűnök? - kérdezte fanyar hangon.
Nem, úgy tűnt, nagyon boldog velem.
- Ekkora fordulat a korábbihoz képest?
- Rájöttem, hogy ez milyen önző volt. És a dolgok... most másképp vannak. Ha soha
nem lesz gyerekünk, boldog leszek. Minden időt veled akarok tölteni.
Milyen kevés időnk maradt.
Lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja az egyik kulcscsontom, ajkai forrók voltak
rajtam. Egy vonalba felperzselt a nyakamon... az arcomon... az ajkaim sarkában.
Aztán teljesen a számon. A tarkómat megölelve alaposan megcsókolt.
Amikor elszakadt, otthagyott fájón, a csípőm körözött érte.
Felemelkedett kiegyenesített karokon, tekintetét az arcomra, a testemre, a fényes
jelképeimre és a nyugtalan csípőmre szegezte.
- Még mindig azt gondolom, hogy ez az álmodozás egyike a számtalan rólad alkotott
fantáziámnak.
Amikor benyomult, a szeme majdnem visszafordult a fejébe. Fojtott hangon azt
kérdezte: - Hogy lehet ez... valóságos?

***
Ezután az oldalunkon feküdtünk egymással szemben.
Azt suttogtam: - Tudom, hogy nem érhette meg a várakozást, de hát…
Megfogta az arcom, meg kellett köszörülnie a torkát, mielőtt azt mondhatta: - Érted,
milyen értékes vagy nekem? Nem azért, mert megérinthetlek – ez csak lehetővé tette,
hogy felismerjelek.
A szívére tettem a kezem. Kétezer éven keresztül ez egy út volt. Most megváltozott.
Összehúzta a szemöldökét, mintha a kaotikus gondolatokat próbálná rendezni.
Kinyitotta a száját, hogy beszéljen, becsukta, majd újra próbálkozott: - Az a vad vihar
egy kis töredéke volt annak, ami bennem zajlott. Rád nézek... és szárnyalok. Szeretlek
téged, és minden új; az érzés... annyira sok. Biztos vagyok benne, hogy a mellkasom
fel fog robbanni tőle... Istenek, nincs értelme, igaz?
Pír festett széles arccsontján.
- A ma este megzavarta az agyamat. Te megzavartad az eszemet.
A sajátjával tartotta a tekintetemet.
- Sievā, én egy tengelyétől éltérő bolygó vagyok.
Elvesztettem magam a szemében.
- Én is szeretlek, Aric.
Ajka sarka meggörbült.

***
Elszunnyadt velem az oldalához simulva. Felpillantottam igéző arcára,
felsóhajtottam, és azon tűnődtem, hogyan bánthattam valaha ezt a gyengéd,
gondoskodó férfit.
De most átírtuk a történelmet.
Megmozdult, kinyitotta a szemét, borostyánsárga tekintetével az arckifejezésemet
tanulmányozta.
- Megbántad?
Még négyszer szexeltünk az éjszaka folyamán.
- Egyiket sem.
Aric megérdemelt minden boldogságot, amit csak tudtam neki adni. Azt hittem,
megérdemlem őt? Nem. De még mindig a sajátomnak akartam.
- Te?
Megrázta a fejét.
- Színesben álmodtam.
 37
A Villanás utáni 452. nap

- El akarod mondani, mit csináltál a tányérral? - kérdeztem, miközben a visszaútra

készültünk. Túl hamar elérkezett a reggel.
Befűzte fekete nadrágját, majd felhúzott egy hosszú ujjú inget, hogy a páncélja alatt
viselje.
- Próbáltam megjavítani.
- Mit csinál?
Kiszedtem a ruhákat a táskámból. Még jó, hogy csomagoltam. Jelenleg csak az egyik
pólóját viseltem.
- Radar- és rádiójeleket fog fel a Föld minden tájáról. És az űrben. A vészjelzőktől az
amatőr rádiókig mindent.
- Hogyan találtad meg?
Leült mellém az ágyra és felhúzta a csizmáját.
- Megépítettem.
- Ez bizonyára egy vagyonba került.
- Nagyon gazdagok vagyunk. Nem mintha ez sokat számítana. - Most gazdag volt
élelemben, vízben és üzemanyagban. - Mindenesetre tudtam, hogy bármilyen
katasztrófát is hoz a játék, az valószínűleg ki fogja vonni a széles körben elterjedt
kommunikációt...
Elkezdett beszélni hullámhosszokról, parabolákról és egyéb dolgokról, amelyeket
nem értettem.
- Angolul?
- Lehetővé tette, hogy hallgathassak, követhessek, és ha szükséges, közvetítsek.
Felállt, és kinyújtotta magas testét.
- Miért kell távol tartani a tányért a kastélytól?
A póló alá bugyit húztam.
Mohón figyelte.
- Az ellenségek adásokat használhatnak a pozíciók háromszögelésére.
- Nyomon tudod követni a Szerencse következő helikopterét?
Felhúztam a farmeremet.
Megdöntötte a fejét a mozdulataimra, és szórakozottan azt mondta: - Megtehettem
volna, de a tányér bizonyos részek nélkül többé nem működik.
- Hogy érted?
- Megnéztem, amíg aludtál. A jégeső szinte menthetetlenül szétverte.
- Nem vagy mérges?
Megfogta a kezem és egy puszit nyomott a csuklómra.
- Valamiért fantasztikus hangulatban vagyok. A legjobb hangulatban egész
életemben.
Az arcom felforrósodott. Engem elengedve áttért a dolgaihoz.
- Erre kell hagyatkoznunk.
A nyeregtáskájából egy vastag antennával ellátott vezeték nélküli telefont állított elő.
- Ez egy műholdas telefon? - Brand apjának volt egy a jachtjához. Aki Jack apja is.
Szorítani... - Még mindig vannak a műholdak az űrben?
- Azt hiszem, érintetlenek maradnak.
- De mi a helyzet a villanással? A napkitöréssel?
- A tegnap esti vihar után azon tűnődöm, hogy a villanás egyáltalán a bolygón kívülről
jött-e.
- Nem értem.
Leült, és az ölébe húzott.
- Mi van, ha az egész föld Tar Ro, az istenek szent színtere? Mi van, ha mindent ők
irányítanak belül? Még egy viharban is, hogy figyelmeztesse a Halált és az Életet, hogy
soha ne egyesüljenek.
- Mi lesz most, hogy együtt vagyunk?
Őt nem elveszíthetem el!
Teljes arroganciával azt mondta: - Semmi. Nem vagyok hajlandó feladni. Mindazok
után, amin keresztül eljutottunk idáig, megérdemeljük egymást.
Aggodalmas arckifejezésem láttán azt mondta: - Ha kell, eladom a lelkem.
Egyelőre elengedtem a témát – a ló ezen a ponton kívül volt az istállóból –, de úgy
döntöttem, mindig viselni fogja a páncélját, amikor kimegy. És hogy soha nem
hagyhatja el nélkülem a kastélyt.
- Gondolod, hogy az istenek szándékosan tönkretennék a Tar Ro arénájukat egy
apokalipszissel?
Megvonta a vállát.
- Talán ez az összes játék játéka, és van egy harcmező.
- Vagy talán megbüntetik a bolygóval való visszaélésünket. - Akárhogy is, továbbra is
fasznak tűntek. - Egyébként kit hívnál fel azon a telefonon?
- A Századost. Lehet, hogy Kentarch megváltoztatja a játékot.
Mint ahogy én hittem Tessről. De a körhinta nem fordítható meg. A játék folytatódott.
Kétségbeesetten le akartam állítani. Most ez lehetetlenebbnek tűnt, mint valaha.
Jelenlegi három küldetésem: boldoggá tenni Aricot, biztosítani, hogy ne bánjuk meg,
amikor meghalunk, és megölni Richtert. Megfogadtam, hogy mind a hármat
teljesítem.
- Circe azt mondta, hogy a feleségét keresi.
- Őt kereste az utolsó alkalommal, amikor beszéltünk. Elváltak egymástól.
- Hogyan változtatná meg Kentarch a játékot?
- Az ő ereje segíthet nekünk legyőzni a Császárt. Amikor a Százados megfoghatatlan,
semmi sem állíthatja meg, sem egy acélfal, sem egy vulkánkitörés. Sajnos Kentarch
nem válaszolt az elmúlt néhány alkalommal, amikor hívtam. Azt hittem, a kastély
jelzése lehet a gond, de nem az.
A vár. Visszatérve hozzá. Hamarosan újra látnom kell a nagyanyámat. Elkeserített a
gondolat.
Aric észrevette.
- Mi a baj? - A valódi élet folyamatosan betolakodik a mézeshetünkbe. - Bárcsak itt
maradhatnánk, megnyomhatnánk a szünet gombot, és elfelejthetnénk a játékot.
Elfelejtkezni a nagymamámról. Félek visszamenni hozzá, és ez bűntudattal tölt el.
- El sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet, de nem kell egyedül elviselned. -
Megfogta az arcom, és így szólt: - Te vagy a feleségem. Mindenben egységesek
vagyunk. Bármilyen terhet cipelsz, én is viszem.
Reszketve bólintottam neki. Vágytam valakire, akiben megbízhatok, akinek háttal
állhatok – de egészen mostanáig nem tudtam, milyen közel kerültem ahhoz, hogy
mindentől összetörjek.
- Akkor indulnunk kell.
Felálltam, hogy befejezzem az öltözködést.
- Rendben.
Habozott, és homlokát ráncolva nézte a páncélját. Rá volt szabva, nem sokkal volt
vastagabb, mint egy öltöny és majdnem olyan könnyű a titokzatos fekete fém. Simán
és hangtalanul mozgott benne. Érthető, hiszen a páncélt egy halálisten tervezhette.
- Miért a homlokráncolás?
- Ha visszaindulunk, azt akarom, hogy velem lovagolj. És utálom, hogy ez a fém
köztünk lesz.
Erősen megráztam a fejem.
- Á-á. Azt akarom, hogy védve legyél – a lehető legtöbb órát naponta.
Úgy tűnt, a vehemenciám megzavarta őt. Felvonta a szemöldökét.
- Ahogy a hölgyem kívánja.
- Komolyan mondom, Aric.
Elgondolkodó hangon így szólt: - Ez az első alkalom, hogy valaki a Halált a
páncéljában akarta.
 38

Aric és én együtt lovagoltunk vissza, én voltam elöl, karjait a derekam köré fonta.
Levette a sisakját a kastély felénél, bár közel tartotta, és azt mondta nekem: -
Gyorsabban fel tudom venni, mint bármely ellenség lecsaphatna.
A páncélja többi részéhez hasonlóan fekete sisakja is hihetetlenül könnyű volt – és
félelmetes.
Megkérdeztem: - Olyan nehéz viselni?
- Valóban - válaszolta, majd bemutatta, miért.
Az egész út során megcsókolt, vagy beszívta a hajam illatát, vagy egyszerűen csak az
álla alá dugta a fejem.
Nem akartam ilyen hamar megvívni az első házassági csatánkat – de hamarosan le
akarom fektetni a páncéltörvényt...
A kastélyhoz közelebb eső minden mérföld jobban nyugtalanított. Egész nap távol
voltam nagyitól, a legtovább azóta amióta idekerült.
Alkonyatkor megérkeztünk a folyóhoz. Circe sóhajtva választotta el a vizeket: - Halál
és Élet. Végre.
Amikor ő és én kéz a kézben sétáltunk be a kastély belsejébe, egy apró prérifarkas
kölyök üldözött egy gémet az előcsarnokon keresztül; valami félig kifejlett pulyka ült a
korláton, és úgy borzolta a szárnyait, mintha meg akarná próbálni a repülést.
Küklopsz szétfeszített lábbal feküdt, úgy nézett ki, mint egy lélegző szőnyeg. Láttam,
ahogy lehullatja fodros bundáját.
Ó, a pokolba. Aricra pillantottam, de ő csak vállat vont.
- Nem haragszol?
A fülem mögé túrta a hajam, és azt ismételgette: - Fantasztikus hangulatban vagyok.
Lábujjaimra ugrottam, hogy adjak neki egy gyors csókot, ami gyorsan felforrósodott.
De kényszerítettem magam, hogy visszavonuljak. Nem halogathattam tovább a
látogatást.
- Mennem kell beszélni vele.
Kifújta a levegőt.
- Igazad van. - Aztán felhajtotta a fejét. - Sievā, az ő ideje lejár. Ma.
Miért nem éreztem a szavaiból... többet?
Összevont szemöldökkel megkérdezte: - Bemehetek veled?
Az ajkamba haraptam.
- Ez nem tetszene neki.
- Akkor a szobája előtt leszek.
Paul az előszobában találkozott velünk. Kimerültnek tűnt, biztosan egész éjszaka vele
volt. Adjunk még több bűntudatot a hegyhez.
Számtalan órát töltött azzal, hogy vigyázzon rá, összezárva abban a szobában.
- Örülök, hogy visszatértél, Evie. Be kellene menned és elköszönnöd.
- Köszönöm, hogy vele maradtál.
Mihez kezdenénk nélküle?
- Természetesen.
Tiszteletteljesen bólintott Aric felé és elment.
Bekopogtam a nagyi ajtaján, kinyitottam, de hátranéztem. Aric helyet foglalt az
előszobában, tekintete azt ígérte nekem, hogy nem megy sehova.
Odabent szóltam: - Nagyi?
Éppen hogy csak tartotta magát, mellkasa nehéz légzéssel emelkedett és süllyedt.
Karjában tartotta a krónikát, és úgy ölelte, mint egy gyereket.
Szédülés tört rám, és rögtön visszakerültem arra a reggelre Havenbe, amikor először
láttam anyát, miután meghalt.
Két könnycsepp gördült végig az arcomon. Vártam, hogy a bánat ellepjen, de nem.
Nagyi kinyitotta a szemét.
- Egy patkány, Evie - mormolta. - Egy patkány az asztalomon...rágja a szálakat... a
szalamandra rám mered az árnyékból... a kígyó a három körül tekereg... és megfojtja
a gyökereit.
Hogy lett ennyivel rosszabbul ilyen rövid idő alatt?
- Rendben van, nagyi.
Odahúztam egy széket az ágya mellé.
A pillantása elkerekedett.
- Spite nem tudott köpni... és az Ördög ismerte a verseket. A kelyhek a jövőt látják...
egy vérserlegben. - Jobban tombolt, mint valaha. - Csak te hozhatsz vissza minket.
Nyerned kell... a föld sorsa múlik rajta. A kártyák tudják... óvakodj a Bolondtól... sötét
üzletek. A sötét hívás, a hívó sötét.
Ez új volt. Amikor újabb dühöngésbe kezdett, megérintettem a karját.
- Mi van a Bolonddal?
- A vad kártya! A játékmester. - A kezem után nyúlt, belevájta megsárgult körmeit. -
Meg kell ölnöd a Halált. Ellened fog fordulni – mindannyian megteszik. A Halál
megmérgez engem!
Kiszabadultam belőle.
- Nem, nagyi, nem ő.
- Megöli az utolsó vérrokonod. Egy patkány! A Halál ügynöke. Egy szalamandra. Déli
kígyók az árnyékban. Az éjfél elveszi az életemet!
Még most is dühös volt rám.
A krónikáért nyúltam, de ő közelebb ölelte a könyvet.
- Felolvashatnák neked, nagyi.
Habozott, majd lazított a szorításán.
Az ölembe csúsztattam a nehéz könyvet, kinyitottam a borítót, amitől az ismerős illat
felszállt. Úgy tűnt, korok teltek el azóta, hogy elolvastam és illusztráltam ezeket az
oldalakat.
Elkezdtem olvasni neki: „A Tövisek Úrnője, az összes Arkánum Császárságának
kirajzolt és esküdt krónikái következnek, akit Demeter és Aphrodité képviseletére
választottak, megtestesítve az életet, annak minden ciklusát és a szerelem titkait...
Órákig olvastam, és úgy tűnt, a szavak megnyugtatták. A szeme lecsukódott, és
belemerült a gyilkosságról és árulásról szóló mesékbe.
Amikor elmeséltem a Császárnő „legdicsőségesebb győzelmeit”, nagyi ajka
meggörbült, vékony ujjai pedig összeszorultak.
Addig olvastam, amíg a mellkasa már nem emelkedett és süllyedt. A nagymamám
megnyugodott.
Valamiért az utolsó oldalra lapoztam. Nagyi frissítette a krónikákat. Az első
bejegyzés:
A ravasz Császárnő elcsábította a Halált, amíg csak őt látja. Újra egyesít egy
arkánumot Tarasovával, udvarolva saját pusztításának.
Egy másik bejegyzés:
Meggyilkolnak, de a Császárnő behunyja a szemét. Bár becsapták, tisztán látom.
Nem fogja megtenni, ami szükséges, ezért mozgásba hoztam a végét.
Soha nem lehet vele. Fogalma sincs, mivé válik az Élet és a Halál...
Mit akart ezzel mondani? És milyen „szükséges” dolgot hozott mozgásba?
Az utolsó néhány sor alig volt olvasható, a kézírása éppúgy hanyatlott, mint a lelki
állapota:
Nyomokat hagytam neked, Evie. Semmi sem az, aminek látszik. Az éjféli kígyók
megfojtják a gyökereket. Az ügynök. A ro…
Soha nem fejezte be az utolsó szót. Őrült tombolások? Vagy jogos figyelmeztetés a
gyűjteményben?
Nyugtalanság töltött el, becsuktam a könyvet, és a kezei alá tettem.
Aric lépett be, aggódó tekintete végigsiklott az arcomon, mielőtt erős karjaiba vont.
A nagymamám azt akarta, hogy öljem meg ezt az embert.
Puszit nyomott a homlokomra.
- Gyere.
Kikísért a szobából vissza a dolgozószobájába. Ezúttal két pohár vodkát töltött;
mindketten lehajtottunk egyet.
Grimaszoltam az égő érzéstől. Megint öntött. Egy másik is lement.
A kanapéhoz vezetett, az ölébe húzott, a fejem a meleg mellkasához hajtotta.
- Beszélj hozzám.
- Aggasztó dolgokat írt a krónika hátuljába. - Elmondtam neki a lényeget. - Gondolod,
hogy bármit megtehetett volna, hogy bántsa az itteni embereket?
- Nagyon kevés a sebezhető. - biztosított.
- Bűnösnek érzem magam, mert nem gyászolom őt eléggé. Mi van, ha a bánatom
megtört?
- Nem, sievā. Gyanítom, sokkot kaptál. Nem tudok más embert felidézni, aki annyit
veszített, mint te ilyen rövid idő alatt. Alig négyszáz nap alatt.
- Kitaláltam, hogy körülbelül minden hónapban részt vettem volna egy temetésen -
mondtam. - Tudom, hogy a végén többet kellett volna vele lennem, de a tegnap estét
nem változtatnám meg.
Nagy tenyerével megdörzsölte a hátamat.
- Próbáld felidézni a vele kapcsolatos jó emlékeidet.
Szeretném. Azt kívántam, bárcsak az elmúlt néhány hét összemosódna, azokkal az
emlékekkel amikor nevetett, miközben bújócskát játszottunk a cukornádban.
- Most mit csinálunk? - kérdeztem, a hangom elveszettnek tűnt.
- Válassz egy helyet a hegyen, és reggel temetést tartunk neki.
Felültem vele szemben.
- Itt temetni el? Az otthonodban? De szörnyű volt veled.
Összevonta a szemöldökét.
- A mi otthonunkban. Ahová a feleségem nagymamája tartozik.
Istenem, csodálatos ember volt, aki figyelmen kívül hagyta mindazt, amit ő mondott
róla.
Erről eszembe jutott...
- Mit kérdeztél, amikor aznap este amikor alázatos voltál hozzá?
Habozott.
- Mondd el.
- Két okból kerestem őt: hogy megfogadjam neki, hogy védve leszel, amíg csak élek. -
Ó, Aric. - És megkérdezni, hogy érzékelte-e, hogy ez a játék... másmilyen. Mert én
igen.
- Hogy hogy? - Gyorsan megkérdeztem: - Szerinted meg lehet állítani?
Mikor fogadnám el a valóságot?
Megrázta a fejét.
- Azt hiszem, megéreztem ezt – mutatott rám és magára – a közelgő egyesülésünket.
Az Élet és Halál házasságát.
A házasság, amelyet minden szinten tilosnak éreztek.
- Mit mondott nagyi?
- Azt mondta, ez a játék valahogy más. De egy szempont mindig ugyanaz marad. -
Visszahúzott a mellkasához. - Csak egy nyerhet.
 39
A Vadász
Még közelebb...

- Mássz fel. - mondta Matthew, és az emelkedő tetejére mutatott. - Ha látni akarod őt.
Bár nem lehettünk messze az Arkánum Erődtől, ragaszkodott hozzá, hogy itt
megálljon. Arra gondoltam, hogy ez a csúcs az a hely, ahol Evie rádión üzent, amikor
utoljára beszéltünk.
A rózsái eltakarták az arcomat. És még éltek.
Amikor először ideértünk, azt mondtam: - Közel kell lennie! Az erődben van?
Egész idő alatt, amit a Bolonddal töltöttem, semmiféle fenyegetés vagy rábeszélés
nem tudta rávenni, hogy kiderítsem a jelenlegi tartózkodási helyét.
- Valamikor ezelőtt - válaszolta. – Nem sokkal.
Szóval hogyan éltek a virágai azóta? El sem tudtam képzelni, mekkora erőt kellett
felhasználnia ahhoz, hogy ennyit alkotott. Majdnem olyan volt, mintha generátorként
hagyta volna itt képességeinek egy részét.
Letöröltem az esőt az arcomról. Még a szürkületben is élénkvörösek és a zöldek voltak
az árnyalatok erősen szembe kerültek a hamuval.
- Ha feljutok a csúcsra, végre megmondod, hogyan érhetem el?
- Nézz ki a csúcsról. Szerezz új nézőpontot.
Aztán elkezdett babrálni a táskájával, figyelmen kívül hagyva engem.
Hordtam a merevítőt, még mindig sántikáltam a mankómmal, gyengék voltak az
izmaim. De jobb, ha úgy gondolod, hogy a testemet és a lábamat lökdöstem, hogy
átjussak ezen a hegyen. Egy fokozódó viharban.
Mert kétségbeesetten szerettem volna elérni a barátnőmet.
Beakasztottam a mankómat a csomagom alá, hogy kiszabadítsam mindkét kezem,
majd mászni kezdtem. Hamarosan esővel keveredett verejték, csöpögött a szemembe.
Valahányszor ez a merevítő a sebemet nyomta, fájdalom dalolt át rajtam, de
veszélyesen haladtam felfelé.
Amikor felértem a csúcsra, meglódultam, és majdnem hanyatt estem. Kirántottam a
mankómat, és megnyugodtam. Aztán hitetlenkedve néztem kifelé. Fekete szikla és
rózsák húzódtak ettől a csúcstól egészen a következőig.
Épp, amikor visszakapaszkodtam az élők földjére, Matthew a holtak völgyébe küldött.
A gyomrom megremegett, és majdnem elhánytam magam.
Mivel nem tudtam megállítani magam, elindultam a lávakövön Olyan érzésem volt,
mintha egy temetőben lépkednék a sírokra.
Aztán jött a... lonc illata? Követtem a szagot, és tovább sántikáltam a sziklán a völgy
közepe felé.
Szőlők kezdtek gabalyodni a rózsák között, de a távolban egy tisztás volt. Odasiettem,
figyelmen kívül hagyva a lábam fájdalmát. A tisztáson belül két sírfelirat volt. Az
egyiket borostyán, a másikat virágzó lonc vette körül.
Evie készítette ezeket az emlékműveket. Olvasok:

Selena Lua
A Hold
Becses barát, szövetséges és védelmező.
Hűséges és erős a végsőkig.
Nagyon fogsz hiányozni.

A végsőkig. Evie tudta, hogy Selena feláldozta magát, hogy megmentse az életemet?
Akárcsak Clotile egy éve.
Az apokalipszis utáni minden nap olyan hosszú volt, mint az előtte eltöltött egy
hónap. Úgy éreztem magam, mintha Selena figyelt volna a hátamra, és mellettem
harcolt volna – évekig. Illett, hogy az ő emlékműve ott volt... az enyém mellett.

Jackson Daniel Deveaux

A Vadász
Szeretett fiú, testvér, barát, vezető
és választott férj.
Szeretlek.

Térdre rogytam.
Evie-nek lonc illata volt, valahányszor boldog volt velem. Azt akarta, hogy örökre
virágozzon a síromon.
Egész életemben azt hittem, fiatalon fogok meghalni, valahol egy elfeledett szegények
temetőjébe eltemetve. Soha nem gondoltam volna, hogy így szerettek volna. Így
hangoztatta, mintha változást okoztam volna, mintha hiányoznék.
A kőért nyúltam, hogy megkeressem azokat a becses szavakat. Amint hozzáértem,
látomások jelentek meg a fejemben.
Matthewtól? A Bolond nekem adta őket, ahogy Evie-vel szokta! Láttam őt a Richter
támadása utáni napokban; hallottam a gondolatait.
Az egyik jelenetben hiányzott egy karja, és egy toronyba kapaszkodott. Felkapta a
fejét, amikor felgyulladt a gondolat, hogy menjen vissza az időben, és megmentsen
engem. Már csak Tesst kellett megkeresnie. Evie bánata eszeveszett elhatározássá
változott.
Még több jelenet játszódott le. Túlélőktől lopott, és elrabolt egy másik arkánumot.
Tudta, hogy fekete kalapossá változik, de könyörtelen volt, hogy Tesshez jusson.
Hogy megmentsen.
Eljutott az üres erődhöz. Egy üres héja annak, ami egykor volt. Visszagondoltam az
összes munkára, ami az építkezés során történt – minden vérre, verejtékre és
álmokra, amelyeket abba a helybe öntöttem. És még csak fényt sem tudtam
biztosítani Evie befelé vezető útjához.
A falak között kiásott egy sírt. Tessé. A lány megpróbálta megfordítani az időt, hogy
mindannyiunkat megmentsen – és belehalt.
Úgy tűnt, Evie vele együtt halt meg, ringatva a lány elszáradt holttestét. Evie minden
reménye, hogy visszahozzon engem a halálból, Tess eléréséhez fűződött...
Ujjaimat legeltettem az emlékművön lévő szavakat: Szeretlek. Megőrült, amikor ezt a
sziklát, ezt a sírkövet faragta.
Összetört: Jack és én ábrándoztunk a hóról.
A látomás elhalványult. Ökölbe szorítottam a kezem, és az ég felé kiáltottam. Hogy a
fenébe hagyhatta Matthew így szenvedni? Dühvel telve visszatántorogtam azon a
sziklán, majd lebotorkáltam a hegyről.
Matthew várt rám.
Rátámadtam.
- Mi a fenére gondolsz?
Az öklöm kilőtt, kapcsolatba került a szájával. Megtántorodott, de nehezen megállt.
- Meg kellene öljelek!
Állkapcsát fogva vért köpött.
- Megtörtem a mosolyát.
Felkiáltottam, és újra az arcába ütöttem.
- A fenébe is, coo-yôn! Miért?
Alig húztam el magamtól.
Véres vigyort vetett rám. A sosie visszatért. Minden önuralmamra szükség volt, hogy
ne üssem meg újra.
- Miért akartad, hogy itt legyek? Miért?
A sok gyötrelem után, amit Evie átélt a sírkőnél, kétségbeesetten szerettem volna
megtalálni és megmutatni neki, hogy éltem.
Aztán jött egy áruló gondolat... talán azt kellene gondolnia, hogy meghaltam.
Ez volt az az új nézőpont, amelyet Matthew ígért? Amikor mondtam neki, hogy vigyen
el hozzá, azt mondta, ha sikerül. Nem a gyógyulásomról beszélt. Arról beszélt, hogy
esélyem van arra, hogy soha ne érjem el őt – saját döntésem szerint.
Ötven-ötven százalék, attól függően melyik irányba megyek.
Lélegzetért küzdve azt kérdeztem: - Boldog lehet Domīnija mellett? - Boldog lehet
valaki a villanás után?
A kezemmel a homlokomat dörzsöltem.
- A nagymamájával van?
- Tredici odaadta neki a Tarasovát.
Így Evie újra találkozott utolsó élő rokonával – amire a legjobban vágyott. Kettőjüket
kiemelték a hamuból, elrejtve egy helyen, ahol élelem, meleg és luxus van.
Biztonságban végre.
Nem, nem, mi a fenére gondolsz, Jack? Evie nélkül nem volt érdemes élni. Tényleg
azt hiszed, hogy képes vagy nélküle? Megpróbáltam ezt hidegen nézni: kritikus volt a
túlélésem szempontjából; a túlélés volt minden a villanás után.
Hogy ne érezzem őt minden lépésemmel? J’tombe en botte. Tönkremegyek.
És senki sem szeretheti jobban, mint én – senki. Tudta, mit akar, és engem választott.
Én voltam a választott férje. Ismét rá bíznám a választást.
Ami azt jelentené, hogy felnyitja az összes sebét. Elcsavarodott a gyomrom. Ebben a
látomásban több, mint a mosolya tört meg. Mi van, ha a halálból való visszatérésem
végleg átlöki a határon?
Ráadásul nem csak miattam választott engem. Azt a jövőt választotta, amelyet
felajánlottam neki.
Most egy istenverte dolgot sem tudtam felajánlani neki. Az üres csomagomra
gondoltam, hogy mindent elölről kezdjek.
Nem volt semmim.
Semmim.
Visszatértem oda, ahol a villanás előtt voltam, és lassan halálba fulladva, mert nem
voltam elég jó neki.
Matthew a szemeimet figyelte, mintha pontosan tudná, mi történik zavaros
gondolataimban.
Úgy hittem, jobb lesz, ha Domīnijával megy, mielőtt mindent elveszítek. Most már
tudtam... ha igazán szeretem a barátnőmet, elengedném.
Soha nem lenne Evangeline Deveaux. Soha nem látnánk, hogy a mocsár életre keljen.
Nem mindig csak Evie és Jack lennénk. A szemem elhomályosult, de a látásommal
nem volt baj.
Jobban szerettem a fille37, mint a saját életemet; ez csak ezt bizonyította.
- Most nem akarlak megölni, nem - mondtam Matthew-nak mély hangon. - De csak
azért, mert megesküszöl, hogy soha nem mondod el neki, hogy túléltem. - nyeltem
egyet. - Ami Evie-t illeti, a szikla alá vagyok temetve.
Coo-yôn bólintott, majd benyúlt a csomagjába, és kihúzta... a mobiltelefont és a
magnót! Evie képei, hangja. Hogy szerezte meg ezeket...? Nem számított. A gyerek
adott még egy mankót, pont akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rá.
Istenem, peekôn. Nagylelkű, mint a felvétel, mely pengeként vág a szívhez...

37
Francia szó, azt jelenti lány.
 40
A Császárnő
A Villanás utáni 453. nap

Elállt az eső a nagymamám temetésére.

Összeomlása és gyilkos üzenete ellenére nagyi egy Tarasova volt, és a másik arkánum
a tiszteletét fejezte ki. Azon a napon minden lény elhallgatott. A víz felszíne üveg volt.
Aric sötét öltönyt viselt. Liliomot vágott a télikertből, hogy a sírjára helyezze.
Egy tölgy alá temettük el, amelyet az ingatlan délnyugati oldalán neveltem.
Örökké emlékezve Havenre.
Ha valaha is visszatér a nap, minden alkonyatkor lenyugszik.
Csak azt kívántam, bárcsak mellé temethettem volna Jacket, hogy mindig láthassa
szeretett otthonát...
 41
A Villanás utáni 455. nap

Mi történik vele? Tűnődtem, miközben az edzőudvarra néző ablakhoz indultam.

A temetés óta Aric nem hívott, hogy költözzek be a hálószobájába. A dolgozó szoba
kanapéján aludtunk, a karjaiba burkolva.
Igen, szerette a szentélyeit, és igen, dühös volt, amikor korábban behatoltam a
hálószobájába. De azt hittem, ő is szeretett velem egy ágyban aludni.
Vagy általában aludni velem. Nem kezdeményezett szexet.
Néztem, ahogy Thanatost lovagolja az esőben, és lökdösi a bábukat egy fárasztó
edzésen.
Még a harci ló vértje is úgy nézett ki, mintha ki akarna ütni.
A Végtelen Lovagom úgy edzett, mintha valami megszállta volna, mintha kiengedné a
feszültséget. Ő sem volt elégedettebb a jelenlegi helyzetünkkel, mint én.
Úgy döntött, hogy időt ad a gyászra? Talán azt gondolta, hogy a részéről bármilyen
mozdulat megijeszt. Vagy egyszerűen nem tudott eleget a kapcsolatokról általában.
Együtt aludtunk; most mi van? Nem mintha bármelyikünknek is sok tapasztalata lett
volna.
De leszerződtem vele. Elfogadtam őt férjemnek. Mindkettőnknek voltak olyan
igényei, amelyeket nem sikerült kielégíteni. Ezért úgy döntöttem, hogy majd én
megkönnyítem a dolgát.
Tudván, hogy néhány órát kint lesz, elkezdtem átvinni a cuccaimat a főlakosztályába -
Küklopsz fullasztó rémületére.
- Sajnálom, fiú. A házas élethez némi magánélet kell.
A fürdőszobában a piperecikkeket a márvány mosdókagyló felém eső részére raktam.
Páncélja egy állványon lógott; rádobtam a selyem hálóingemet, hogy lássam, mit
mond.
Felakasztottam a ruháimat a szekrénybe Aric ruhái mellé, és kipucoltam néhány
fiókot a cuccaim számára.
Az egyikben dédelgetett emléket őriztem...
Aztán elkezdtem néhány valódi változtatást végrehajtani. Egyetlen bútordarabja egy
faragott szán ágy volt. Irányítottam a szőlőindáimat, hogy több darabot helyezzenek
be. Hamarosan a laptopom az új éjjeliszekrényen időzve töltött.
Mennyezete és falai tömör fekete, a padlója fekete márvány volt. Arra gondoltam,
hogy néhány fal az enyém lehetne. Az egyiken egy függőleges kertet hoztam létre, a
virágokat vörös végtelen szimbólummá formázva. Elkezdtem díszíteni a másik falat
olyan festékkel, amelyet ő vásárolt nekem.
Miközben mozgattam az ecsetemet, azon tűnődtem, vajon hogyan fog reagálni
minderre. Reméltem, hogy csókolgatással.
Ahányszor néztem, ahogy bőrnadrágjában és láncingében edz, vágyakoztam rá. És
olyan érzéki álmaim voltak róla, amelyek nem a múltból fakadtak. Az egyikben
végighúztam ajkaimat a mellkasán lévő összes rúnán, és a nyelvemmel végig
rajzoltam őket, mielőtt leereszkedek.
Most, hogy férjhez mentem, voltak dolgok, amelyeket ki akartam próbálni,
amelyekről Meltől és más lányoktól hallottam az iskolában. És mivel megfogadtam
magamnak, hogy nem fogok megbánni semmit…
Istenem, ha Aric tudná, miről képzelgek most.
Éppen végeztem, amikor meghallottam a sarkantyúit a folyosón. Lépései lelassultak.
Biztosan érezte a virágok és a festék illatát.
Kinyitotta az ajtót. Izzadt és sáros volt, és olyan csodálatosan nézett ki, hogy
átmenetileg elhomályosította a gondolataimat.
Tekintete végigsöpört a változásaimon: a ruhám a páncélján, az új kertemen és a
műalkotásokon. Egy fekete fal közepére egy hatalmas fehér rózsát festettem.
Mint a zászlója.
Ajka meggörbült, szeme csillagos lett.
- Beköltöztél?
- Gondolom, egyetértesz az ötlettel?
- Örömömre szolgál. - Átment, hogy elém álljon, majd a kezei közé szorította az
arcom. - Nem akartam nyomást gyakorolni rád. És nem tudtam, hogy akarsz-e
hivatalosan gyászolni.
Olyan régimódi. Ami a korát tekintve érthető is volt.
- Azt hittem, a magánéletedet akarod.
Kifújta a levegőt.
- A saját ügyem. Ostobaságokat követtem el, amikor először kényszerítettem, hogy itt
élj. - Ezen a ponton nem tudtam vele vitatkozni.
- Attól is tartok, hogy szívesen aludnál egyedül az ágyadban.
- Az az ágy négyszáz éves, ami azt jelenti, hogy sok időt töltöttem benne azzal, hogy
rólad képzelődjek. Ha egyszer újra ott leszel, gyanítom, először kevés önuralmam
lesz. Igyekeztem úriember lenni és tartózkodni, így a kanapé biztonságosabb
választásnak tűnt.
- Nem tudok várni semmire. Mohó vagyok a veled töltött időre.
Vigyorgott, miközben hüvelykujjával végigsimított a homlokomon. Elkenődött a
festék?
- Egyikünknek sincs tapasztalata ezzel kapcsolatban - mondtam. - De ha valaha
kérdésed van, beszéljen velem, oké? Ha szükséged van valamire, szólj nekem.
Bólintott.
- Ha te is beszélni fogsz velem.
- Ígérem.
Hangja rekedtebbé vált, amikor hozzátette: - Jelenleg sürgős igényem van.
Mély hangja megdobogtatta a szívemet.
Megnedvesítettem az ajkaimat.
- Mi az?
- Lemosni ezt a festéket a feleségemről.
Lehajolt és megragadta a számat. Hogy lehettem már ennyire rabja a csókjának?
Ferdítette a száját, elmélyítve az érintkezést.
A csókok között valahogy sikerült levetkőztetnünk egymást és bementünk a zuhany
alá. Megmosakodtunk és felfedeztünk.
Durva kezei a melleimen. A tenyerem a mellkasán siklott és lejjebb siklott.
Megsimogattam a rúnáit, és megnyaltam a bőrt. Ahogy álmomban is, lefelé követtem
a vágásnyomokat.
Rájött a szándékomra, és levegő hagyta el ajkát. Ragyogó szemek, ujjaival a hajamba
túrt. Minél lejjebb mentem, annál jobban remegett a keze a fejemen.
A lélegzete rekedt lett.
Amikor megcsókoltam, felkiáltott és döfött. Elgyötört hangok törtek fel a mellkasából,
én juttattam őket a torkára. Felbátorodva vettem ajkaim közé.
- Sievā - reszkette megtörten. - Sievā! Mindenható Istenek!
Mégis miközben a teste remegett, áhítatosan simogatta az arcomat az ujjaival...

***
- Azt mondtad, átírjuk a történelmet - mondta, miközben a mellkasához bújtam
aznap este.
Nyugodtan és bágyadtan követtem a rúnáit. Bár soha nem szexelt előttem, hosszú
élete során biztosan észrevett néhány gonosz trükköt.
Az ujjbegyem egy tetováláson siklott.
- Azt álmodtam, hogy megcsókolom ezeket, és mindegyiket követem a testeden. Még
akkor is, amikor gyűlöltelek, szexuális álmaim voltak rólad.
- Üdvözöllek egész életemben - mondta fanyarul. - Amikor megkaptam ezeket a
jeleket, soha nem gondoltam volna, hogy örömömre irányítják gyönyörű ajkaidat.
Mondd csak, ez egy kósza késztetés volt?
- Elképzeltem, ahogy a falat festettem.
- Megint előre kitervelted! - Megcsaptam a mellkasát, mire felkuncogott. - Ha
megadod a fogamzásgátló oltás nevét, többet fogok szerezni belőlük. Örülök, hogy
semmi sem zavarja meg egymás élvezetét.
Hangneme az évezredes szépítő körülírást mutatta.
- Depo-Proverának hívják. Állítólag három hónapig tart, és Paulnak van még néhány
adagja.
Amikor beadta az injekciót, azt mondtam: - Az ötlet, hogy még három hónapig éljek,
most távolinak tűnik.
Azt válaszolta: - Jobb félni, mint megijedni, mi?
Aric bólintott.
- Figyelni fogok erre.
- Nem mész sehova nélkülem, Kaszás. Minél előbb elfogadod ezt tényként, annál
könnyebb lesz az életed.
Egy két évezredes férfit kiképezni férjnek kihívás volt.
Aric erre felvonta a szemöldökét. Aztán úgy tűnt, hogy meghozott egy döntést,
óvatosan arrébb mozdított, hogy felkeljen az ágyból.
- Van valamim számodra.
Miközben a szekrényünkhöz sétált, bámultam hibátlan teste láttán.
A visszatérő látványa még kifizetődőbb volt.
Leült mellém, és átnyújtott egy kis ékszerdobozt.
- Azt akarom, hogy ezt megkapd.
Kinyitottam a dobozt, és egy gyönyörű aranygyűrűt találtam, rúnákkal gravírozva,
amelyek a tetoválásait juttatták eszembe. Egy ovális borostyán díszítette a szegélyét.
Gyönyörű. A meleg szín a szemeire emlékeztetett, amikor csak örült.
- Anyámé volt. - Kivette a gyűrűt. - Soha nem adtam ezt neked a múltban. De
megtisztelnél azzal, hogy most viselnéd?
Lélegzetvisszafojtva bólintottam. - Igen.
- Hazám a borostyánról volt híres – a fenyőből.
Az ujjamra csúsztatta a gyűrűt, és tökéletesen passzolt.
A tekintetemet fogva azt mondta: - Most házasok vagyunk.
Az első pap által, akit találok, feleségül veszlek. Jack szavai. Felidéztem a szürke
tekintetéből lángoló szerelmet, mielőtt elfojtottam volna az emléket.
- Aric, ez olyan gyönyörű. Köszönöm.
- Örülök, hogy tetszik. Újra lefeküdt, és magához húzott.
A szívére tettem a tenyerem, és a jegygyűrűmet bámultam.
- Minden kő közül...
Szülei házasságának jelképe a fákból származott. Egy másik útpont.
- A borostyán jelentősége nem veszett el tőlem.
Ujjbegyeivel fel-le érintette a hátamat.
Beharaptam az alsó ajkamat.
- Még nincs gyűrűm a számodra. Viszont volt egy ötletem, hogy hol lehet ilyet venni...
- Az ujjamra kötve viselnék fonalat, ha azt mondaná a világnak, hogy foglalt vagyok
számodra.
- Ha én vagyok a törvényesen feleséged akkor, nem szabad a nevemen szólítanod?
Szólásra nyitotta ajkait, de én félbeszakítottam: - Azt fogod mondani, hogy a folyton
változó neveim nem számítanak, és talán a múltban nem is. De Evie a Császárnő, aki
elég okos volt ahhoz, hogy megpróbálja. E-V. Csak dobd fel az ötletet, és térj vissza
hozzám.
Elvigyorodott.
- Feldobom az ötletet.
- És még valami - mondtam neki. - Szeretném, ha elolvasnád a krónikáimat.
A keze mozdulatlan.
- Ezt akarod.
- Természetesen. Még akkor is, ha attól tartok, hogy újra megutálsz engem.
- Lehetetlen.
Aztán felidéztem Aric néhány közelmúltbeli csorbáját.
- Jobban belegondolva, valószínűleg vissza kellene tartanom őket – mivel nem vagyok
benne a szövetségedben, meg minden.
- Miről beszélsz?
Megvontam a vállam. –
- Circevel.
-Azon tűnődtem, hogy sikerül-e kiállnom veled
Kelj fel és járj.
- Egyébként, te és én nem vagyunk szövetségesek. - mondta. - Most egy entitás
vagyunk. Minden, ami az enyém, a tiéd.
Csendes hangon megkérdeztem: - Az én bosszúvágyam a tied is?
- Igen, esküszöm neked, hogy megöljük a Császárt. Ami neked edzést jelent. Vigyázz,
mit kívánsz, sievā.
 42
A Villanás utáni 485. nap

- Üss mindkettővel - csattant fel Aric, és a fenekemre csapott a kardja lapjával.

Ömlött belőlem az izzadság, kimerültem és rossz hangulatban voltam.
- A tölgyet és a szőlőt – egyszerre. Gyere, feleségem, már láttam, hogy ezt csinálod.
Éreztem már, hogy ezt csinálod azelőtt.
A térdemre tettem a kezeimet, és a tölgyet bámultam, amit alig sikerült
megnöveszteni, még kevésbé irányítani.
Két lélegzetvétel között azt mondtam: - Azt hiszem, ez... az egyik olyan helyzet... ahol
a tettek könnyebbnek tűnnek... mint amilyenek valójában.
Arra számított, hogy gyakorlok rajta. És túlságosan gyors volt. Nem ez volt az első
alkalom, hogy lecsapott rám.
A férfi nem viccelt, amikor edzést ígért. Az elmúlt hónapban minden nap, szitáló
esőben vagy záporban, kikísért az udvarra, majd a végletekig hajtott.
Kardját a folyó felé szegezte.
- Circe csordultig töltődik, és Fauna építi a hadseregét. Ha azt akarod, hogy a Császár
meghaljon, neked is erősebbnek kell lenned.
A Papnő vizesárka napról napra szélesebb és mélyebb lett, egyre többet borított el a
vidékről, felkúszott a hegyre. Hivatalosan is sziget voltunk.
Lark folytatta teremtményeinek szaporítását, szigetünk populációja megduzzadt.
Aric és én segítettünk nekik, amikor Richtert és Finnt kereste. Még mindig nem
veszítette el a reményt, hogy megtalálja Finnt. Lehet, hogy meghalt, de az arkánum
hívások nélkül nem tudhattuk.
Aric és én nemrégiben kihoztuk Emberevő hat harci farkasból álló almát. Lark azt
mondta, hogy Sebhelyes volt az apa, de nem voltam hajlandó elhinni.
Azt mondtam Küklopsznak: - Te vén kutya, még mindig megy, nem?
Noha gügyögtem a (hatalmas) mocorgó csomagnak, Aric tekintete eltávolodott.
- Napról napra egyre félelmetesebb lesz.
Most intettem a kastély felé, és azt mondtam neki: - Nem vagyok túl zsugori az
erőmmel.
Borostyán és rózsák borították a falakat. Odabent szőlők futottak végig minden
folyosón, átmászva a mennyezeten. Circe árokja mellett töviseim a hektárnyi felföldet
borították. Újabb őrszemként működnének – mert átéreznék rajtuk –, és esetleg
segítenének behálózni egy előre nyomuló zsákos sereget.
Valami azonban határozottan elromlott a képességeimmel. Egy ideig voltak. Most
elnémultnak tűntek.
Aric a vállára fektette a kardját.
- De többet is tehetsz.
Kiegyenesedtem.
- Mint te? Gyorsabb és erősebb vagy, mint valaha.
Valahányszor néztem, ahogy szexi láncingjében edz, felemelt karddal, miközben
hatalmas harci lovát irányította, el sem hittem, hogy az enyém. Az igazi Zord Kaszás.
Valahányszor rajtakapott, hogy nézem, parázsló pillantást vetett rám, szemei bűnös
dolgokat ígértek későbbre. Amiket mindig teljesített...
Most lerántott egy kesztyűt, hogy megérintse az arcomat. Soha nincs elég érintés.
- Neked tulajdonítom az erőmet. Most van mit megvédenem.
Cserébe mindazért, amit Aric adott nekem, szeretettel árasztottam el. Ha korábban
arrogáns volt, most lélegzetelállítóan beképzelt lett.
Más módon is kezdett megváltozni. Már nem ivott, hacsak nem húztunk le vodkát
kettesben. Sokat vigyorgott. Még nevetett is.
Csak egy társra volt szüksége, valakire, akit a magáénak mondhat. A Végtelen Lovag
semmivel sem volt felkészültebb a magány kezelésére, mint én.
Circe így nyilatkozott: - Undorítóan boldog, Evie Greene. Mintha már nem is
arkánum lenne. Egyre kínosabbá válik.
Legalább egy küldetésem sikerült. Aric elégedettségének teljesítése elvonta a
figyelmemet a gyászról. A múltról. Valahányszor szexeltünk, elvesztem benne,
feledésbe merültem, és kihunyt az elmém...
Most lenézett rám.
- Mindig meg foglak védeni.
Ezt mondta a nagymamámnak, mielőtt meghalt. Mielőtt Jack meghalt volna. És az
anyám.
Aric lehajolt, és ajkait az enyémre tapasztotta.
Feledés. Sóhajtottam, és lágyan elé álltam.
De, amikor elmélyítette a csókot, valahogy eszembe jutott, hogy visszakozzak.
Igyekeztünk nem Lark lényei vagy Circe folyója előtt fitogtatni a kapcsolatunkat.
- Jól van, kis feleség. Igyekszem kivárni ma estig. Úgy tűnik, jobban van kedved az
edzéshez.
Majdnem felnyögtem.
Hátrébb lépett tőlem.
- Dobd ki a magokat a zsebedből, és termeszd őket a levegőben.
- Semmiképpen. Jelenleg nem vagyok elég erős ehhez.
Elájulnék.
Kimért hangon megkérdezte: - Mit gondolsz, miért van ez?
- Aric, mi van, ha azok a zsákos harapások... - tétováztam, majd sietve azt mondtam -
végleg megsértették az erőmet?
Ott. A titkos félelmem eltűnt.
Megrázta a fejét.
- Semmi esély. Összességében nem lennél ilyen egészséges. Határtalan energiád van,
amikor táncolsz.
Hetente néhányszor táncoltam neki a stúdióban – ami miatt általában
visszakerültünk az ágyunkba, amint a bőröm nedves lett az erőfeszítéstől.
- Akkor mi az?
- Még nem vagyok benne biztos. Szólok neked, amint kidolgoztam egy elméletet.
Amikor a szitálás felhőszakadássá erősödött, felhúztam a poncsóm kapucniját.
- Jöjj. - Aric megfogta a kezem. – Ennyi elég volt mára.
Elindultunk vissza a kastély felé, mindketten elmerültünk a gondolatainkban.
Alig vártam egy forró zuhanyt – vele. Ritkán zuhanyoztunk egyedül. Az igazat
megvallva, ki ne takarítana meg vizet, miután túlélte a villanást?
Aztán a dolgozószobájában étkeztünk, a tűz előtt ácsorogva elolvastuk a krónikákat,
amelyeket az elmúlt három játék során szerzett, köztük a Szeretőkét is.
Aric majdnem végzett a fordításával. Amikor a tartalomról beszéltem, elismerte,
hogy nincs sok hasznunk. A bejegyzések alapvetően öntudatból fakadó gyilkossági
fantáziák voltak – és mindegyikben szerepeltem.
Feltételeztem, hogy ezeknek az oldalaknak lesz értelme. Vagy hasznos lesz. De még a
Szeretők apja is elismerte, hogy krónikájuk bosszúszerződés volt. Nem csoda, hogy
Aric nem akarta megosztani a részleteket.
Az én könyvemet is elolvasta. A benne rejlő információk üres helyeket töltöttek ki,
amelyek évszázadok óta gyötörték. Több tucat másik rejtély mellett azon töprengett,
hogyan győztem le a Századost, hogyan éltem túl a Tornyot és az Arkangyal tüzét, és
mit csináltam a Mágus krónikáival, miután megöltem őt és Larkot (égtem olvasás
után).
Azt is gyanította, hogy Lark képes állatokat létrehozni, de ezt a képességét eddig nem
tudta ellenőrizni.
Ahogyan soha nem tudta ellenőrizni a Kis Arkánumokat sem. Aminek volt értelme. A
kis lapok valószínűleg elkerülték őt, és hagyták, hogy végezze halálos dolgát.
Megismételnék ezt a stratégiát ebben a játékban?
Ennyi hét után sem tudtam lerázni az ominózus visszaszámlálási érzésemet; talán
éreztem a közeledésüket?
Tiktak. Tiktak. Ha nem ők, akkor milyen fenyegetés fenyegetett...?
Meséltem Aricnak a megérzéseimről.
Azt válaszolta: - Nem tehetünk többet az ellenségek elleni felkészülés érdekében, ezért
próbálj meg ne koncentrálni túlságosan rá. Ne feledd: ez a játék megpróbál majd
őrültté tenni.
Felkapta a fejét nagyi rejtélyes írásain a krónikáim hátoldalán, és megígérte, hogy
folyamatosan keresi a válaszokat.
Mióta elhunyt, igyekeztem a vele kapcsolatos jó emlékekre koncentrálni. Sok mindent
megtanított a képességeimről, és nem minden információ a gyilkosságra irányult.
Azt mondta nekem, hogy egy Császárnő tetszőleges formára alakíthatja a fát; a
zsebemben volt egy karikagyűrű Aricnak, amit gondosan elkészítettem.
Arra gondoltam, hogy a körnek olyan ellenállónak kell lennie, mint a fémnek, ezért a
világ egyik legerősebb fáját választottam: lignum vitae. Latinul az élet fája.
Aric szeretné ezt a részletet.
Miután titokban megmértem a gyűrűsujját – egy apró szőlővesszőt használtam,
amikor aludt – gyűrűk prototípusát készítettem, fejlesztve a képességeimet.
Miután meg voltam elégedve a pánttal, mindennel megerősítettem, ami bennem volt,
így a fa olyan erős lett, mint az acél. Sötétítettem a szemcsét és simítottam, amíg a sáv
feketén csillogott.
Lehet, hogy nem használom azt a földrengető növényi erőt, amivel a múltban
rendelkeztem, de csinálhatnék egy hozzá illő jegygyűrűt.
Olyan tartós lenne, mint ő.
De valamiért folyton haboztam, hogy odaadjam neki.
Jack miatt? Nem tudtam. Igyekeztem egyáltalán nem gondolni az első szerelmemre,
és arra gondoltam, hogy egy kicsit tovább tarthatom a szorítót. Lehet, hogy ez a hurok
a szívem körül korlátozza azt, amit Aric iránt érzek, de valószínűleg nem bírtam volna
semmivel sem többet adni, mint az őrült szerelmet, ami már bennem volt iránta...
Amikor a bejárati ajtóhoz értünk, megállt, és hátra húzta a kapucnimat, felmérve az
arcomat.
- Talán egyszerűen kimerültél a pihenés hiánya miatt.
Néha megcsúszott az érszorító. Főleg, amikor aludtam.
- Ja talán.
Még mindig nem szabadultam a Császár támadásával kapcsolatos rémálmaimtól.
Tegnap este sikoltozva felpattantam az ágyba. Aric ott volt mellettem.
- Csak egy álom volt. - Magához húzott. - Biztonságban vagy, szerelmem.
Megrázkódtam a karjaiban. A Császárt meg kellett állítani. Azt hittem, Circe
bevezeti Richtert a földi pokolba.
- Sievā, pszt, pszt – mormolta Aric, és megrázott.
- Megvagy. - Jack ezt szokta mondani. Megfeszültem, nem hittem el, hogy ezt
hangosan kimondtam. Hol jár a fejed, Evie? - Sajnálom.
- Ne sajnáld - mondta Aric határozottan. - Beszélned kellene róla. Nagy része volt az
életednek.
- Nem akarlak bántani.
Aric visszahúzott, hogy szembe nézzen vele.
- Próbálsz nem gondolni rá?
Rövid habozás után bólintottam.
- Jack megmentette az életedet, és megvédett, amikor sebezhető voltál. Neked és
nekem soha nem lenne időnk, ha ő nem lenne.
- Én… ne beszéljünk erről. - Aric után nyúltam, keresve azt a feledést. - Csókolj
meg...
Most biztosítottam: - Ma éjjel többet fogok aludni.
Lehet, hogy túlságosan is megsérültem már lelkileg. Talán több időt kellett volna
szánnom Jack meggyászolására.
Nem, nem, nem tudtam volna. Boldoggá akartam – kellett – tennem Aricot. És lopott
időben voltunk...
Azt hittem, könnyebb lenne meghalni a Richter elleni harcban, mint egyszerűen
elfogadni, amit tett. Most már tudtam, mi lenne nehezebb mindkettőnél.
Aric elvesztése.
Nem tudtam elfojtani a borzongást.
- Sievā, van még valami, ami elvonja a figyelmedet?
Vállat vontam.
- Csak sokat gondolok Richterre.
- Az elkövetkező hetekben többet kell edzenünk. Minden nap hozzáadunk egy órát.
Egy karját a vállam köré fonta, magához húzott.
- Készen kell állnod a harcra. Ha bármi történne veled... - Nagyot nyelt. - Azt hiszem,
elveszteném az eszem.
Bingó, Aric.
Pontosan ez történik.
 43
A Villanás utáni 499. nap

- Soha egyetlen férfinak sem volt olyan szobatársa, mint ez a három nőstény - mondta
Aric szárazon.
Ő és én az ágyban feküdtünk, tűzfényben néztük egymást, és próbáltuk nem
észrevenni, hogy az egész hegytető remeg.
Circe vizesárkát örvények és örvények lökdösték, mintha az erőszakot alig lehetett
volna visszatartani. Valójában a folyó gyakran zuhataggá duzzadt, a kastély csak
vízparti tulajdon volt. A múlt héten egy gejzírt küldött egy mérföldre a levegőben.
Az a sok elfojtott energia, csak arra vár, hogy elszabaduljon.
Lehalkítottam a hangomat, és azt mondtam: - Az előbb rajtakaptalak, hogy nyugtalan
tekintettel nézed a folyót.
Utógondolatként eláraszthat minket. Még rosszabb? Láttam a Papnő lány vízformáját
mozogni a ködben – kísértetként sétálni köztünk. Amikor elcsendesedett, teljesen
átlátszóvá vált.
Végignéztem rajta.
A minap Aric és én vizes lépteket találtunk kifelé a fedett medencéből, de befelé
egyetlen lépcsőt sem. Circe egyik víztestről a másikra vándorolt, majd a kastély
belsejében lazult.
Kifújta a levegőt.
- Eláraszt minket? Vagy esetleg lekoptatja alólunk a hegyet?
- Hú. - Erre nem gondoltam. – Azt hiszem, őszintén törődik veled. Visszatekintve
látom, hogy mindent megtett, hogy összehozzon minket. De vajon a csata heve
megüti-e őt?
- Sok irányítást szerzett a játékok felett.
- Mint te.
Lehajtotta a fejét.
- Igen. Mindenesetre soha nem árult el.
De én elárultam őt.
Végre rávettem, hogy elmagyarázza, mi történt köztem és Circe között az utolsó
meccsen.
Miután meggyőztem őt arról, hogy más vagyok – mint az előző alkalmakkor, amikor
hátba szúrtam –, barátok lettünk. De, amikor meggyilkoltam a szövetségesemet,
Faunát, Circe gyanakodni kezdett. Mielőtt biztonságba kerülhetett volna, elraboltam,
a pincémbe láncoltam, elhalasztottam az ölést, hogy a Halál ne halljon róla, vagy ne
lásson új ikont.
Aric ott talált rá – közvetlenül azután, hogy megpróbáltam megmérgezni őt.
Megmentette az életét, kiérdemelte a hűségét.
Az ajkamba haraptam.
- Lehet, hogy csak engem céloz meg.
A visszaszámláló érzésem Circe miatt volt? Talán nem kellene megvárnom, míg a
másik cipő leesik; meg kell várnom, amíg a hullám felcsúszik.
- Sievā, téged célozva engem céloz meg.
Valami vadállat ordított az éjszakában. Az állatok kiáltásai állandóan emlékeztették
Lark növekvő fegyvertárát.
- Minél tovább tart a játék, annál erősebbek leszünk.
Engem kivéve.
- Vajon Richter is?
-Igen – mondta Aric halkan. - És Fortuna és a Nap.
- Sol azt mondta, hogy képes lesz bevilágítani az egész világot, több millió zsákost
irányítva. Lehetséges?
- Esetleg. De ha Fortuna egyedül ismeri fel teljes erejét, akkor már legyőzött minket.
- Hogy érted?
- A szerencse-energia manipuláció - mondta. - Vakon tudott befolyásolni egy csatát –
még azelőtt, hogy az elkezdődött volna. Képessége garantálhatja, hogy szövetsége
minden konfliktust megnyer.
- Az esélyek mindig az ő javukra lesznek rögzítve?
Megrázta a fejét.
- Nem az esélyek. Rögzített eredmények lennének. Nem lenne esélyünk.
Talán ő volt a gyökere annak, amit éreztem. A fenébe, jön valami!
Megfogtam Aric vállát.
- Azt akarom, hogy minél többet viseld a páncélodat. Kérlek. Ha meghalsz…
Megfogta az arcomat.
- Meg kell értened valamit. Nem számít, mi történik a jövőben, nem számít, mit hoz
ez a játék, ezek a veled töltött hónapok megértek minden magányomat és fájdalmat. -
Rövid, kemény csókot adott. - Megismételném azokat az évezredeket, csak azért, hogy
megízleljem az életet veled.
- Még egyszer, én is szeretlek, Aric. Most pedig vedd fel a kibaszott páncélodat.
Hüvelykujjával végigsimított az arccsontomon.
- Valószínűleg elesek a csatában.
- Kétezer éve nem. - Aztán összeráncoltam a szemöldököm. - Már nem várod el, hogy
együtt éljünk?
- Egy hosszú életet? - Megrázta a fejét. - Mondtam már, hogy rendkívül csekély az
esélye annak, hogy mindketten nyolcvan évig éljünk ezen a világon, különösen, ha a
játék megkínoz. Katonák vagyunk, és háborúban állunk. De visszatérünk.
- Honnan jönnek a játékosok a jövőben? - kérdeztem. - A legtöbbünknek nem maradt
családja.
- De minden arkánumnak van egy legközelebbi rokona valahol a világon. Ez a személy
folytatja a sort.
Mindent megemésztve, amit mondott nekem, azt mondtam: - Ha katonák vagyunk
háborúban, akkor menjünk ki a dicsőség lángjába – együtt.
- Ha mindkettőnknek veszíteni kellene, honnan tudhatnánk, hogy a jövőben ne öljük
meg egymást? A puszta gondolat, hogy esetleg megint bánthatlak... - Szemei
meghatottan villogtak. - Írhatnánk a következő inkarnációinknak, de ki szállítana
ilyen küldetést?
- Amikor hónapokkal ezelőtt megkértél, hogy legyek veled, hogyan tervezted ezt?
- Bíztam volna Larkban, hogy tovább viszi a leveleket - mondta. - Most mindannyiunk
hátán van egy célkereszt.
- Nem kérhetlek meg, hogy tegyél meg még egy hétszázados szerepet.
Azt mondta nekem és Jacknek, hogy a halhatatlanság a legnagyobb pokol.
- De én sem tudnám kezelni. Nem arra vagyok kialakítva, hogy egyedül legyek. Aric,
ha valami történne veled... nem tudnám... - Mindkettőjüket elveszítené? Nem volt
elég szoros az érszorító. - A meccs megnyerése lenne a legrosszabb rémálmom.
Elment a hangja, és azt mondta: - Ezt komolyan gondolod.
Bólintottam.
- Ki kell találnunk egy másik módot emlékeink megőrzésére.
- Alkudhatnánk a Bolonddal…
- Kizárt. - Nagy levegőt veszek, majd lágyítottam a hangomat. - Mi van Circevél?
Talán megkérhetnénk, hogy varázsoljon el.
- Bár lehet, hogy nem is bízunk benne, hogy nem öl meg minket? Jó megállapítás.
- A koldusok nem lehetnek válogatósak.
- Majd beszélünk vele. - Hozzám nyúlt, közelebb húzott. - Gyere ide.
A karjaiba vetettem magam, és egy ideig egyáltalán nem kellett gondolkodnom...
 44
A Villanás utáni 511. nap

- A tisztátalan!
Lark hívott így, amikor megálltam a szobája előtt. Az ágyán ült, egy halom állat
közepén.
Aric néhány más fordítást is befejezett, ezért mondtam neki, hogy bemegyek Larkhoz.
Titokban meg akartam győződni arról, hogy nem ő tervezi a gyilkosságainkat az
összes állatával és hasonlókkal.
- Szünetet tartasz?
- Pár perc. Csak hogy pihentessem a szárnyaimat. Mármint a sólymom szárnyait. -
Intett az ágy felé. – Egy dombtetőn kuporog.
Átgázoltam az állatok között, majd félretettem az útból egy rosszkedvű borzcsaládot,
hogy leülhessek Lark mellé.
- Boldoggá teszed a főnököt - mondta. - Mármint ezerszer boldogabb, mint amikor
azelőtt ti ketten barátkoztatok. Egyik reggel hallottam a pasit fütyülni. Igazam van?
- Igazad van.
Odanyúltam, és tollakat téptem ki a hajából.
Ingerült morgással kirázta a sörényét.
Kitartóan a füle mögé tűrtem a haját.
- Egyre hegyesedik a füled.
Karmos végű ujjait rájuk csapta, és felém sziszegett.
- Szerintem aranyosak.
Óvatos arckifejezéssel leengedte a kezeit.
- Tök mindegy.
Az ajkát agyarral ráncolta, és azt mondta: - Szerinted Finn laza lesz a
változásaimmal?
- Szerintem igen. A korábbi játékokban szerette az állati tulajdonságaidat. Van egy
emlékem arról, hogy ezt mondta neked.
- Igazán? - Ettől elmosolyodott. - Nagyon készen állok arra, hogy újra együtt legyek
vele. Amikor az Arkánum Erődben járt, sólymon keresztül küldtük a leveleket, és
igazán megismertük egymást. Utálom, hogy elveszett az a fiút.
- Küklopsznak kellett volna elvezetnie hozzád. - Amint Finn lába annyira
meggyógyult, hogy lovagolni tudjon. - Mi történik most, ha megtalálod?
Egy karommal mocorogva azt mondta: – A sólyom fel tudja vezetni.
- Felvezetni... hova? Vissza ide? - Több nyugtalanság. - Basszus. Komolyan, Lark?
Aricnak aneurizma 38 lesz.
Végre találkozott a pillantásommal.
- Szerinted hova mennénk? Vagy Finn marad, vagy én megyek. Meg akarsz
szabadulni tőlem?
- Nem, egyáltalán nem. - Sóhajtottam. - Nem tudom, mit képzeltem. Lehet, hogy lesz
a közelben egy lakás, egy olyan trükkös, mint a régi. Ti ketten randiznátok.
Ha még élne.
- Segítesz nekem a főnöknél?
- Ha megtalálod Finnt, megpróbálok beszélni vele. De nem ígérhetek semmit.
- Köszönöm, Eves. - Szélesen vigyorgott, megvillantotta éles agyarait, emlékeztetve,
hogy Aric miért hárít erre keményen. Finn lehet a szövetségesem, de még mindig
arkánum volt. - Szóval milyen valakivel együtt élni?
- Azt hittem, meg kell szokni, de könnyű volt.
Mert Aric és én zökkenőmentesen passzolunk egymáshoz. Ráadásul tökéletes férjnek
bizonyult, nem volt szükség képzésre.
Ma reggel arra ébredtem, hogy egy virágot találtam az ágy melletti vázában. Ő maga
termesztette a rózsát, két hónapja ültette el a magot.
Nehéz lehet magról rózsát nevelni, ezért neki erőfeszítéseket kellett tennie... és
bimbóztatni...
Ő adta nekem a legelsőt.
Egy fehér rózsa, mint a zászlóján. Én festettem; ő termesztette.
Szimbólumok, útpontok. A köztünk lévő rózsa kapcsolat évszázadokon át ívelt, és
folyamatos volt. Akárcsak Lark és Finn végtelen kapcsolata.
Neki döntöttem a fejem.
- Igazából nem az együttélésről kérdezel, igaz? Lányos beszélgetést próbálsz velem. A
szexről.

38
ütőér tágulat
- Uhh. - Lesütötte a szemét. - Soha nem csináltam – lányos beszédet vagy dolgokat –,
te pedig...
- Szóval szeretnéd tudni, milyen a szex?
Aric és én sok időt töltöttünk vele.
Már az elején rábeszélt, hogy írjam le részletesen minden szexuális álmomat, amit
vele kapcsolatban álmodtam – hogy újrateremthesse azokat. A múlt héten a
táncstúdióban teljesített egy másikat.
Miután táncoltam neki, lehúzta az edzőruhámat, felemelt a rúd tetejére, hogy
megnyalhassa nedves bőrömet, csípőjét a combom közé ékelve...
Azt mondtam Larknak: - Izgalmas.
Enyhén szólva. Miközben ő és én felfedeztük, mire képes a testünk együtt, sokat
kísérleteztünk. Éppen ma reggel az a fehér rózsa csókolózáshoz vezetett, majd még
többhöz.
Sokkal többhöz.
Majdnem legyeztem magam, gyorsan elterelve a gondolataimat erről az emlékről.
Megköszörülve a torkom, azt mondtam: - Képzeld el azt az izgalmat, ami a
flörtöléskor ér – amikor a gyomrod összegörbül, a lábujjaid felgörbülnek, és nem
kapsz levegőt –, és szorozd meg ezerszer.
Lark arcára álmodozó kifejezés ült.
- Szerintem Finn igazán boldoggá fog tenni. - Hegyes füle megrándult. - Boldog vagy
a Halállal?
Őrülten szerelmes voltam belé. Akkor miért volt még mindig a zsebemben a
jegygyűrűje?
Tegnap korán elindultam az edzőudvarra, és elhatároztam, hogy átadom neki a
gyűrűt. Lóháton ült, és olyan pusztítóan nézett ki, mint valaha...
A teste megfeszült, amikor meglátott engem. Ez a férjem. Leszállt a lóról, és
sarkantyúcsörgésben felém lopódzott, tekintete csillagzáporként csillogott a
sötétben.
- Hiányoztál, feleségem.
Arckifejezése birtokló volt – és intenzív.
Pulzusverseny, hátrébb léptem. Közelebb lépett. Ott voltam, a Halál üldözött, és meg
kellett küzdenem a késztetéssel, hogy a karjaiba rohanjak.
Addig manőverezett, amíg a hátam az istálló falához nem ért. Lehajolt, hogy
megcsókolja a nyakam, miután hamar rájött, milyen érzékeny vagyok.
Sóhajtottam, éppen hogy oda akartam adni neki a gyűrűt... amikor elkezdett esni a
hó.
Érezte, hogy megmerevedek, és hátrahúzódott, hogy átkutasson az arcomon.
- Mi az, szerelmem?
Felnéztem rá, és hazudtam: - Semmiség.
Most azt mondtam Larknak: - Megőrülök Aricért.
- Nem ezt kérdeztem, Eves. Boldog vagy?
- Amikor vele vagyok, és el tudok felejteni mindent, ami történt, akkor én… - Én mi? -
Akkor jó.
Az arckifejezése azt mondta, hogy nem igazán hisz nekem, de el akarja engedni.
- Amikor visszakapom Finnt, le akarok feküdni vele. Nagyon.
- Paul fogamzásgátló injekciót adott.
- Édes! A tenyésztést az állataimra hagyom.
Egyetértő hangot hallattam. Köszöntelek, húgom.
- Miért tenyészted őket ennyire?
Korábban is elkötelezte magát, de soha nem így.
- Folyamatosan ideges vagyok, és ettől nagyobb biztonságban érzem magam. Ez
olyan, mint a stresszevés. Tekintsd ezt stressz-tenyésztésnek.
- Miért vagy ideges?
- Mert kint van egy rohadt Poseida, aki cunamival fenyeget! Nem hegyezem a
karmom vagy ilyesmi, de egészen biztos vagyok benne, hogy a folyó megette az egyik
tigrisem.
- Ugyan, nem, nem így volt.
Gúnyolódtam, de tényleg tudtam? Valószínűleg nem jó alkalom elmondani Larknak,
hogy Circe... közöttünk mozog.
- Lehet, hogy a Papnő kedvel téged és a főnököt, de ki vagyok én neki? Nem akarom
annak a tigrisnek az útját járni.
- A kitalált tigrisáldozat, akit kitaláltan megettek?
Felemelte az állát.
- Ha a víz sokkal magasabb lesz, az állatsereget elárasztja.
Hullámok jártak az összetett kapuknál. Valahányszor Aric azt tervezte, hogy
megbeszéli Circevel, hogy varázsoljon nekünk, a víz felhabosodott. Visszatartottam őt.
- Láttad a dagályát - mondta Lark. - Mekkora volt?
Bevallottam: - Olyan magas, mint egy felhőkarcoló.
- Mi akadályozza meg őt abban, hogy elpusztítson mindannyiunkat? Attól, hogy
elpusztítsa az összes állatomat?
- Semmi. – A Papnő lecsaphat minket, mint a legyeket. - Semmit sem tehetünk, hogy
megállítsuk. De bízunk benne, hogy nem bánt minket. Mint ahogy abban bíztam,
hogy nem szakítod ki a torkom, amikor Küklopsz az ágyamban aludt.
Néha még éjszaka az ajtót kaparta, és hiába nyöszörgött. Kényeztettem csemegékkel
kárpótlásul.
- Bízni, mi? - mondta Lark, és furcsa hangon hozzátette: - Nagyjából ennyi, amink
van.
- Az mit jelent?
- Mostanában nem adsz túl nagy ütéseket. Nem úgy, mint amikor megküzdöttél
Ogennel. És nem a Bolond vagy Jack figyeli a hátadat. Vagy Selena és Tess, vagy
Joules és Gabriel. Nincs Ogenünk. - Megrázta a fejét. - És a Halál…
- Mi?
- A főnök nem a gyilkolásra gondol; rád gondol.
Összehúztam a szemem.
- Ez az, amit mindig is terveztél, igaz? Azt tervezted, hogy összejöjjünk.
A lány vállat vont.
- A nulladik napon ő és én arról beszélgettünk, hogyan fog megölni néhány év múlva.
Attól a pillanattól kezdve terveztem, hogy megtaláljam a gyengeségét.
Kihasználtam együgyű elszántságát.
- Honnan tudtad, milyen is ő valójában? Valami gyilkos mániákus lehetett.
- Ő egy gyilkos. De minden gyilkosnak van egy gyenge pontja.
Ha a nagymamámnak hinni lehet, mindannyian gyilkosok voltunk. Mind áruló és
hűtlen.
Lark megdörzsölte a karmait.
- Hónapok alatt az alsóbbrendűből topkutyává váltam.
- Tényleg meg akarod nyerni a meccset?
- Valakinek újra be kell népesítenie a világ állatait. Sokat tudnék tenni néhány
évszázad alatt, különösen az állatok regenerációjával.
Elmagyaráztam neki kiaknázatlan képességeit. Miután megtalálta Finnt és Richtert,
elkezdi gyakorolni.
Lark szeme hirtelen vörösen villant. A szobájában minden állat megdermedt és
elhallgatott, akár a szobrok.
- Nem tudok tovább beszélni. Lehet, hogy a sólyom elkapott egy nyomot.
- Ó. Biztos dolgod van. - Felkeltem és visszagázoltam a lények között. A vállam fölött
azt mondtam: - Azonnal szólj, ha Richter az.
Ahogy kibújtam a szobájából, azon gondolkodtam, hogy lemegyek, hogy beszéljek
Circevel, de amikor kinéztem az ablakon, felkavart a folyó.
Úgy tűnt, nincs kedve beszélgetni.
Előbb-utóbb Aricnek és nekem fel kell keresnünk őt a varázslat miatt.
Elindultam a dolgozószobája felé. A mi dolgozószobánknak nevezte, de én mindig
egyedül az övének tartottam – a szentélynek, ahol tudós/harcos férjem gyűjtötte a
kincseit.
Felállt, amikor beléptem. Ilyen úriember.
Amikor először jöttem ebbe a kastélyba, mindig közöttünk tartotta az íróasztalt. Most
már nem volt boldog ettől, hacsak meg nem érintettük valamilyen módon.
Megfogtam a felkínált kezét, ő pedig lerántott, hogy üljek az ölébe, és ujjai
összefonódtak az enyéimmel.
- Hiányoztál, kis feleség. - A hangja rekedtes volt, és borzongás futott át rajtam. -
Nehezen tudtam a munkára koncentrálni, folyamatosan újrajátszottam a ma reggelt.
Elpirultam.
- Elméletileg ez a pozíció kifizetődőnek ígérkezett - mondta bűnös vigyorral. - A
gyakorlatban... földrengető.
A testem már énekelt az érintésétől, a jelképeim dideregtek. Észrevette, és tiszta
férfias büszkeséget vetett rám – olyan szexi, hogy elakadt a lélegzetem. A vágy
szikrázott közöttünk.
Birtokló tekintet az arcomon, hozzám hajolt, ajkaimat úgy érintette meg, mintha
hetek óta nem látott volna, mintha sose lenne elég a csókomból.
Nem tudtam betelni az övével. A tenyereim végigsimítottak a mellkasán, hogy a
nyakánál pihenjenek, ujjaim kócos hajában fonódtak.
Gonoszul ugratott, amíg bármit megtettem, hogy enyhítsem ezt a fájdalmat. Azt
akartam, hogy elveszítse az irányítást, és ugyanolyan elveszett legyen, mint én.
Végül áthúzódtam az ölében, és az ajkához könyörögtem: - Aric...
Lángoló szemekkel hátrahúzódott. Felállt, és az íróasztal szélére állított. Egyetlen
karmozdulatára elrepült az összes papírja, szabaddá téve az utat, hogy visszafeküdjek.
Nos, mindent letakarított, kivéve a mákot, ami még nőtt.
A sebességét arra használta, hogy lecsupaszítson minket. Egyáltalán nem úgy, mint
egy úriember.
Hevesen viselkedett velem azon az íróasztalon.
Aztán a kanapén.
Aztán a könyvespolcokhoz támaszkodva, lábaimmal a dereka körül. Mindketten
hevesek voltunk, az erő kirepítette a könyveket a polcaikról.
Amikor a padlóra zuhantak, felkiáltottam: - A könyveid!
Mindent azok jelentettek neki.
Dicsőséges arccal nevetett.
- Hadd essenek!
- De ezek a te kincseid.
A vágytól érdes hangon azt mondta: - Egy kincsem van. - Lelassított, és a csillagos
pillantásával lekötötte a tekintetemet. - És ő birtokolja a lelkemet.
Két lélegzetvétel között megkérdeztem: - Akkor az övé?
Bólintott.
- Itt tartja – nyomta a tenyerét a szívemre – az övé mellett...
Később, amikor a pulzusom próbált normalizálódni, és a gyengéd csókjaiban
sütkéreztem, megkérdeztem: - Te tényleg nem vagy mérges?
Felismertem kedvenc könyvét a földön: A herceget. Az eredeti olasz nyelven írottat.
Homlokát az enyémnek támasztva így szólt: - Régebben soha nem volt másom, mint a
játék, a könyveim és az ereklyéim. Már nem. Van egy feleségem, akit imádok. Több
vagyok, mint puszta gyilkos és gyűjtő. Férj vagyok. - Megrázta a csípőjét, többre
készen. - És ha nem tévedek, átkozottul jó vagyok benne.

***
- Van valami a számodra - mondtam Aricnak, miután lezuhanyoztunk és felöltöztünk.
- Leülsz és becsukod a szemed?
Az ágy felé intettem neki, és elhatároztam, hogy odaadom a gyűrűt, amit titokban újra
zsebre vágtam.
Felvont szemöldökkel ült.
- Nem szeretem a meglepetéseket, sievā.
- Főleg nem tőlem, mi?
Félig vigyorogva lehunyta a szemét.
Azt mondta, átkozottul jó férj. Istenem, beleegyeztem. Szóval mire vártam?
Ahogy a gyűrűhöz nyúltam, a farkasok üvölteni kezdtek valamit. Lark állatkerti
evolúciója az őrületbe kerget minket, mielőtt mindez elkészült.
Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni őket, és azt mondtam Aricnak: - Remélem,
tetszik.
A farkasok egyre hangosabbak lettek.
Éppen a zsebembe nyomtam a kezem, amikor sikoly hallatszott valahonnan a
kastélyból. Lark?
- MEGTALÁLTAM FINNT!!
A hegy ezernyi állatkiáltással visszhangozta őt.
Aric egy csapásra talpra állt.
- Találkozzunk később a meglepetésemmel?
- Igen!
Mindketten siettünk megkeresni Larkot. A bejárati folyosón volt, lények vonata
követte.
- Nos, hol van? - kérdeztem izgatottan, hogy Finn él. - Elmondta a sólyomnak, hogy
mi történt vele?
A lány izgatottan bólintott.
- Az elmúlt néhány hónapban összeállt Joulesszal és Gabriellel. Mivel nem érkeztek
arkánum hívások, ők hárman gerillatámadásokban támadják a Császárt. Miután a
sólyom megtalálta Finnt, elvált a másik kettőtől. Egy autót szerzett, hogy követhesse…
- A Torony és az Arkangyal? - Aric félbeszakította. A hangja fenyegetően elhalt, és így
szólt: - Ebbe az irányba vezeted a Mágust?
A lány rémült bólintására felcsattant: - Ebbe a kastélyba?
A lány nyelt egyet. Nyelés.
- Azonnal állítsd meg a sólymot!
A szeme vörös lett. Pillanatokkal később pislogott.
- Finn félrehúzódott.
Kirázott a hideg Aric arckifejezésétől.
- Mi a baj?
- Legjobb esetben a Mágus barátai arra használják, hogy megtaláljanak minket. A
legrosszabb esetben szövetségben van velük.
Joules azóta harcolt Aric ellen, amióta Aric megölte Joules barátnőjét, Calanthet.
Önvédelemből, de mégis...
- Főnök, esküszöm, Finn nem!
Aric dühösen hozzátette: - Még ha ártatlan is, honnan tudhatjuk, hogy Fortuna és a
Császár nem követi a Tornyot és az Arkangyalt? Vagy azt, hogy a Nap nem figyeli a
zsákosain keresztül a helyzetüket? Az a sólyom közvetlenül ide vezetheti az arkánum
nyomát. - Tekintete rám szegeződött, és reszketett: - Veszélyeztetve azt, amit a
legkedvesebbnek tartok.
Visszafordult Lark felé, föléje tornyosulva. Dörmögő hangon így szólt: - És mikor a
fenében adtam engedélyt a Mágusnak, hogy meghívd ebbe a kastélyba?
Lark a könnyek szélén csoszogtatta a lábát, annyira más, mint a szokásos csapkodás.
- Én írtam neki… gondoltam… megengedhetné, hogy… velünk lakjon…
- LAKNI itt?
Bepréselődtem közéjük.
- Finn a barátom és a szövetségesem - mondtam Aricnak. – Az Arkánum Erődben
elmondta nekem a saját és Lark újraegyesülési tervét, én pedig teljes mértékben
támogattam. Lark korábban megkérdezte, hogy Finn itt lakhat-e a kastélyban. Ha ez a
hely valóban az én otthonom is, akkor megkérem, hogy maradjon itt örökre.
Aric összehúzta a szemét.
- Gondolom, a férjed nem tud semmit mondani erről a meghívásról?
Kinyújtottam az államat.
- Nem, ő tudja a legjobban. Mert ő egy átkozottul jó férj.
 45

- Ez a legmeggondolatlanabb dolog, amit valaha tettem. - tájékoztatott Aric,

miközben átvezetett minket Circe folyónyílásán. - Ami mond valamit, tekintve az
életkoromat.
Alig hallgattam, túlságosan elfoglalt voltam, és a magasba tornyosuló vízfalakat
bámultam. Annyi erő...
Aric és én a Range Roverben voltunk, hátrahagyva a lovainkat. Sebességre volt
szükségünk, hogy a lehető leggyorsabban elérjük Finnt.
Miután autóztunk néhány mérföldet, Aric azt mondta: - És elhozni? Tiszta őrültség.
Tényleg nem tudok megtagadni tőled semmit.
- Nos, nyilván megtagadtál – mivel nem hordod a sisakot.
Készenlétben tartottam az ölemben.
Csak rosszkedvűen egyezett bele, hogy páncélja többi részét is viselje.
- Amilyen gyors lettem, nincs szükségem védelemre a Toronytól vagy az Arkangyaltól.
És a Császár? Egy részem könyörgött, hogy szembenézzek vele, hogy bosszút álljak
végre. Egy részem tudta, hogy nem állunk készen.
- Mégis őrültség volt elhoznod? - Dühösen néztem Aricra. - Azt hittem, hatalmas
istennő vagyok, akinek nincs szüksége arra, hogy fogják a kezét.
Ezt mondta Jacknek.
- Az erőd jelenleg... nehezen kezelhető. Mindenesetre nem szükséges, hogy velem
gyere.
Lark is szeretett volna jönni, de Aric meghúzta a határt: - Ha a Mágus összeesküdött,
Fauna, nem foglak ott tartani, hogy megpróbáld megmenteni tőlem.
Ezért egy pihenőhelyre irányította Finnt, amit feltérképezhettük.
Miközben Aric és én felpakoltuk a kocsit – a két túlélő táskával, amihez
ragaszkodtam, és az extra üzemanyaggal teli kannákkal együtt –, Lark ételt
csomagolt, mert Finn régóta nem evett.
Mielőtt beugrottam volna a teherautóba, odaadta a zenelejátszóját az utazáshoz, és az
orra alatt azt motyogta: - Finn nem tervez semmit.
- Elhiszem. Aric csak óvatos.
- Eves, kérlek, vigyázz a pasimra.
Bólintottam.
Odahajolt, hogy azt suttogja: - Megölöm Finnt azzal, hogy itt akarom tudni?
Nem voltam benne biztos, hogy arra gondolt-e, hogy Aric végül megöli a Mágust –
vagy Circe.
Azon töprengtem, figyelmeztetnem kellene-e Larkot, hogy valami nagy dolog
készülődik az életünkben. Tik-tak. Nem döntöttem ellene, mivel Finn már veszélyben
volt.
- Éhezik, Lark. Nem bírja sokáig kint a hamuban. - Az űrhajónkon kívül. - Mindent
meg fogok tenni, hogy visszahozzam neked.
Most azt mondtam Aricnak: - Még ha nem is kell jönnöm, nem akarom, hogy
elváljunk. Amikor korábban vártuk, hogy Circe szétválassza a folyót, azt hiszem, egy
pillanatra azon töprengtél, vajon kienged-e minket. Mi van, ha egyedül elmész, de
nem hajlandó visszaengedni? Hogyan juthatnék el hozzád?
- Igen, csodálkoztam. Mert ő egy arkánum. - Növelte a sebességét, végigrepült egy
elhagyott autópályán, és megkerülte a Villanásban sült autókat és a tizennyolc
kerekűeket. - Tegyük fel, hogy a Mágus ártatlan abban, hogy összeesküdött a másik
kettővel. És mondjuk, hogy tisztán ki tudjuk húzni, és elhozzuk az otthonunkba.
Etetni és menedéket nyújtunk egy másik játékosnak, aki ellenünk fordulhat.
- Finn soha nem tenne ilyet.
- Mégis arra számítasz, hogy Circe ellenem fordul?
Jó megállapítás.
- És mi a helyzet a konvergenciával? – követelte. - Több arkánum, még több
arkánumot vonz.
- Amikor először idekerültem, négyen voltunk. Ez csak egy extra. Mindenesetre
tényleg te akarsz lenni az a kártya, amely elválasztja Larkot és Finnt? Mi van, ha a
karma ugyanígy fizetne vissza?
A hangja morgás volt, és így szólt: - Megtörtént a gondolat. Ez az egyik oka annak,
hogy megteszem ezt az utat.
Ajkaim összerándultak mogorva viselkedésétől.
- Mit vigyorogsz, feleség?
Megvontam a vállam, teljesen közömbösen.
- Tetszik a terepjáród.
- Jó. Nyilvánvalóan, fele a tiéd.
Körülbelül száz mérföldön keresztül hallgattuk Lark lejátszási listáját, saját
gondolatainkba merülve.
Lassan arra lettem figyelmes, hogy Aric néz rám, és ujjaival a kormányon dobolt –
nem a zenére időben.
Lehalkítottam a hangerőt.
- Köpd ki, Kaszás.
- Azt hiszem, tudom, miért küzdesz az erőddel.
Felhúztam a szemöldököm.
- Gyászolnod kell.
- És hogyan kellene megtennem? Elengedni az érszorítót és kivérezni? Mi maradna
belőlem?
Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit. Bezárta. Még egy próbálkozás: - A
rémálmom az, hogy elveszítelek. Nem egyszer mondtam már neked, hogy nem tudom
elképzelni az életet nélküled. De rájöttem, hogy te is ezt mondtad Deveauxnak. És
most olyan életet élsz, amit el sem tudsz képzelni. A rémálom valóra vált számodra.
Az ökleimet a kabátom zsebébe nyomtam. Csavarj, húzz, szoríts. Miután úrrá lettem
az érzelmeimen, azt mondtam: - Az élet veled aligha egy rémálom, Aric. - Jó volt a
létezésünk; boldognak kellene lennem. – Te vagy a tökéletes férj.
- Ha visszaérünk, beszélni fogsz nekem Deveauxról. Mesélni fogsz nekem a piros
szalagról, és arról, hogy miért tesz szomorúvá a hó.
Nyeltem egyet.
- Te... néha sokat vársz tőlem. Tényleg azt akarod, hogy sírjak egy másik férfi miatt?
- Mindenben ott akarok lenni melletted. Sievā, ezt nem fojthatod el tovább.
Megráztam a fejem.
- Soha nem akarlak bántani.
- Az elmúlt két hónap előtt fájdalmas lett volna látni, hogy gyászolsz miatta. De most
már tudom, hogy szeretsz. Érzem. És tudom, hogy szeretted Jacket. - A karfára
nyújtotta a kezét. – Tehát ez azt bizonyítja, hogy a szíved elég nagy kettőnknek.
Kihúztam a bal kezem a zsebemből, és az ujjaimat az övébe fűztem. Nekem is
bebizonyított valamit. Találkoztam a pillantásával.
- Soha nem szerettelek jobban, mint ebben a pillanatban.
Büszke lett az arckifejezése, és nyugalom áradt rám. Az éjszaka végére vagy
meghalunk, amikor visszaszerezzük Finnt – vagy odaadom neki a gyűrűt.

***
- Szöszi!
Finn arca felragyogott, hogy láthatott, amikor kiugrottam a teherautóból.
A pihenő parkolójában várt ránk, felperzselt szedánjának dőlve, a sólyom a
motorháztetőn ült.
Aric leállt nem messze, és stratégiailag parkolt le a gyors kijárathoz. Kilépett,
látszólag fokozott éberségben van.
Dühösen néztem a sisak hiányára. A fenébe is, csak átadtam neki, mielőtt kiszálltam.
- Tényleg, Aric?
Oké, talán még szüksége volt a férj képzésére.
Felhúzta a vállát.
- Maradj a közelemben, sievā.
Volt egy felvillanó emlékem, amikor Jack azt mondta: - …mintha egy árnyék lennél.
Érszorító.
Hónapok óta nem láttam Finnt, de a Mágus még mindig mankót használt, és
odabicegett, hogy megöleljen. Úgy nézett ki, mint aki 20 kilót fogyott, és a ruhája
kopott volt.
Megöleltem, megdöbbenve, hogy milyen sovány.
- Hiányoztál, Finn. - Nagyon reméltem, hogy nem szőtt össze Aric ellen. - Hogyan
váltál meg Joules és Gabe útjaitól?
- Mondtam nekik, hogy látnom kell a barátnőmet. - Megvonta a vállát. - És hogy nem
voltam igazán menő a Halál zsarolásában, mivel a Kaszás életem hátralévő részében
hagyja, hogy lazuljak a kanapéján.
Aric elfintorodott.
- Kinek az istenverte engedélyével?
- Ne törődj vele.
Hittem Finnnek, ezért bekísértem a teherautóhoz. Amikor kinyitottam a hátsó ajtót, a
sólyom bevágódott.
Lark nem akarta levenni a szemét a srácáról. Ahh.
Finn habozott az ajtóban.
- Nagyon sajnálom Jacket, Eves. A cajun nagyszerűen cselekedett. Az egyik legjobb
srác, akivel valaha találkoztam.
Finn hónapokat töltött kint az hamuban vele, Selenával és Matthew-val, és
összerakott egy otthont. Tudtam, hogy a Mágus az életét adta volna Jackért.
Sikerült azt mondanom: - És Selena. A lány a végsőkig mellette volt.
Csavarj, húzz, szoríts. Éreztem magamon Aric tekintetét. Vajon miért nem
könnyezett a szemem? Hamarosan megtennék, ha akarná.
- Igen. Az volt. Hiányoznak nekem. - Finn lesöpörte hosszú, piszkosszőke haját a
homlokáról. - Hallottál már Mattóról?
Aric hirtelen kihúzta az egyik kardját.
- Nem vagyunk egyedül, sievā. Szállj be a kocsiba.
Nem valószínű. Hátba löktem Finnt, majd megfordultam és harcra készültem. A
töviskarmaim kiélesedtek, és szőlőt véreztem a törött kövezetbe.
A homályból egy fénycsík suhant Aric felé. Egy gerely!
-Aric, vigyázz…
Mint egy elmosódást, egyik kezével… elkapta – még mielőtt befejeztem volna a
figyelmeztetést. Elakadtam a sebességétől.
- A lekötelezetted vagyok ezért, Torony! - kiáltotta. - Soha nem lehet túl sok.
Megpörgette a csillogó, ezüst gerelyt a tenyerében, és az behúzódott egy pálcába.
Szent szar! Még egy villámdárdát szereztünk! Kikerekedett a szemem a felismeréstől,
és azt mondtam: - Te tervezted ezt.
Rám kacsintott, majd finoman felém dobta a pálcát. Ügyetlenkedtem, mielőtt
ledobtam volna. Vigyorgott, mintha megnyerőnek találta volna ügyetlenségemet.
- Harapj meg - motyogtam, felvettem a pálcát, és a kabátom zsebébe csúsztattam. - A
szem-kéz koordináció nem az én erősségem.
- Pontosan. - Kihűlt arckifejezése, és felkiáltott: - Mutasd magad, Torony!
Joules előbújt az épület maradványai közül, egy másik pálcát forgatva, bőre
ellenségeskedéstől szikrázott. Gabriel sötét szárnycsapással ereszkedett le.
Hivatalosan meghajolt Aric és jómagam előtt.
Pokolian néztek ki. Nekik is hiányzott az étkezés, és a ruhájuk is rongyos volt.
Még Gabriel régi öltönye is – általában olyan makulátlan – vérfoltos és rongyos volt.
Észrevettem Tess ikonját a keze hátulján. Észrevette, hogy észrevettem, és az arca
gyászos, levélzöld szeme tele volt szomorúsággal.
- Tudtam, hogy a Mágust használod, hogy megtalálj - mondta Aric. - Csak engem
akartál megölni? Vagy a Császárnőt és a Faunát is?
Joules azt mondta: - Csak addig a részig jutottunk el, amikor áramütéssel ütlek meg.
Finn kidugta a fejét a hátsó ülésről, sólyom a karjában.
- Mi a fene, haverok? - Őszintén Sértett volt. - Követtek engem? Rohadt bántó, ember.
Durva. Azt hittem barátok vagyunk.
Aric vetett rám egy pillantást. Látod? A legtöbb arkánumban nem lehetett megbízni.
- Ó, Császárnő, visszakapom azt a gerelyt - mondta Joules. - Még akkor is, ha meg kell
küzdenem érte.
- Azt hiszem, megfogadtad, hogy soha nem bántod - mondta Aric. – Mindenesetre
rajtam keresztül kell menned.
Joules Gabrielhez fordult.
- Mit gondolsz, Gabe? Kellene… - Joules megdöbbentő gyorsasággal dobta Aric felé a
következő gerelyét – és egy másikat is, amit soha nem láttam a másik kezéből!
Aric elkapott egy gerelyt, még akkor is, amikor a kardja kivillant, hogy elhárítsa a
második ütést.
Mielőtt lett volna időm pislogni.
A teherautóból Finn fellélegzett: - Haaaver.
Aric elmosolyodott.
- Gondolkoztál már azon, hogy honnan származik a villámgyors reflexek kifejezés?
Istenem, olyan beképzelt volt. Szerettem.
Ezúttal elkaptam a pálcát. Szereztünk egy gerelypárt!
Joules fojtottan kiáltott.
- Nem érdekel, mennyi ideig tart. Megöllek!
- Apró tehetségedet összpontosítsd a Császárra és szövetségeseire. Vagy meghalsz.
Azt mondtam nekik: - Mindannyiunknak a Richterre kellene koncentrálnunk. Hol
van?
Finn azt mondta: - Neki és szövetségének van egy odúja, de nem tudtuk megtalálni.
Főleg most…
- Miért most?
- Zara megszerezte a valaha volt legbetegebb katonai támadókoptert. - Felszerelkezett
a baleset után? - Ő és Sol repülnek benne. Gépfegyverekkel, sőt rakétákkal is
feldíszítették.
Fortuna arzenálja egyre erősebb lett, akárcsak Larké. Kíváncsi voltam, vajon Zara
felfedezte-e szerencsemanipulációjának teljes mértékét.
- Richter még mindig velük van?
Joules sötét szeme felvillant.
- Jól van velük. Az a fattyú megtanulta meglovagolni a lávahullámokat. - Ahogy a
krónikáimban olvastam. - Még ha villámmal célba is vehetnénk, Zara mindig ott van,
hogy fedezéket nyújtson.
Aric dühösnek tűnt.
- Megengedted neki, hogy szerezzen egy támadókoptert? Miután megtámadtad őket?
Joules viharos hangon azt mondta: - Minden helikoptert, minden bázist, repülőteret
és hangárt leütöttem és megsütöttem. Még a helikopterek alkatrészeit is, így nem
tudott javítani. De ezt eltitkolta.
- Ez a jármű infravörös látást alkalmaz - mondta Gabriel csendesen. Beszéde és
akcentusa olyan régies volt, mint az öltönye, még akkor is, ha az infravörösről beszélt.
- Az ilyen technológia még a Mágus illúzióit is meghiúsítja. És kevés hőjegy maradt a
világon – nincsenek motorok, ritka állatok és emberek –, amelyekkel vegyülhetünk.
Egyetlen fa sem nyújt fedezéket.
Selymes fekete szárnyat bontott ki. Több golyó lyuk is tarkította.
- Hogyan javaslod, hogy koncentráljunk rájuk? Tele vagy bölcsességgel, Végtelen
Lovag. Add át. Figyelni fogok rád.
Bármennyire is szívesen repülnék, ezek a szárnyak valóban gyengeségnek
számítottak. Golyólyuk volt az egyikben, amikor utoljára láttam. És Aric nem is olyan
régen átszúrt egyet.
- Első lépés - mondta Aric -, ne vezesd őket abba a szövetségbe, amely ténylegesen
megállíthatja őket.
- Tisztára töröltük az utat tőlük - mondta Joules.
- Mi van a zsákosokkal? - Kérdeztem. - Solt keresik.
- Gabe bármelyik zsákost kiszagolta volna. - Joules elhessegette az aggodalmamat. –
A pokolba, megtenném.
Gabriel felkapta a fejét.
- Várj.
- Mit hallasz, barátom? - mormolta Joules, és elővett egy újabb pálcát. Noha általában
úgy hangzott, mint egy utcai zúzódás, néha amikor Gabrielhez beszélt, fiatalabbnak
tűnt, nem olyan durvának.
Elgondolkodtatott, milyen volt a Villámok Ura az apokalipszis előtt.
Calanthe szörnyű halála előtt.
- Valójában egy... helikopter közeledik felénk - mondta neki Gabriel. - Valahogy Zara
megtalálta a helyünk.
- Tűnj el, Gabe.
Az Arkangyal megrázta a fejét.
- Ha lenne egy dollárom minden alkalommal, amikor kimondtad ezeket a szavakat...
És a szokásos válaszomat adom: Soha.
Összeráncoltam a szemöldökömet a lábam elé. Remegés? Hallottam a távolban a
helikoptert és... recseg az aszfalt? A harc és az ölés szükségessége felhólyagosodott
bennem, a csata heve olyan forró volt, mint a lángok, amelyekbe négy hónappal
ezelőtt majdnem belesétáltam. De terv és felkészülés nélkül nem tudtunk harcolni egy
katonai helikopterrel és a földrengésekkel. Aric felcsattant: - Be a teherautóba, sievā!
Siettem felé. A telek túloldalán repedések törtek ki, mint Joules villáma. Leesett az
állkapcsom, ahogy Finn elhagyott szedánja az egyikbe zuhant. Robbanás rázta meg a
környéket.
Az ajtókilincset szorongatva megfordultam. Aric megjelent mögöttem, hogy
betuszkoljon a teherautóba. Ahogy rohant a helyére, a hátsó ajtó kinyílt az oldalamon.
Joules és Gabriel rakáson! A sólyom felsikoltott, amikor Joules felkönyökölt Finnre,
hogy átmenjen.
Aric a volán mögé csúszott, viselkedése halálos volt. Halk hangon azt mondta: -
Ismeretes, hogy teljesítettem a Halál kívánságait.
Gabriel visszahúzta selymes szárnyait, de még mindig hatalmasak voltak egy ilyen
szűk helyen.
-Tisztelettel kérünk igazat. - Ahogy Matthew az arkánum fegyverszünetnek nevezte.
Újabb rengés. Újabb repedések kígyóztak a teherautónk körül.
Négy hang kiáltott Aricnak: - Menj!
Motyogott káromkodással beindította a motort.
- Ha megszökünk, kidoblak titeket ebből a járműből, és ha megteszem, valószínűleg
elvágom a torkotokat.
 46

Aric átszáguldott a parkolón, gyors reflexei alkalmazkodtak a versenypályánkhoz,

ahogy a rengések folytatódtak. Szakszerűen a kijárat felé kanyarodott, majd ki az
autópályára. A motor felbőgött, miközben a terepjáró előre száguldott.
Összehúzott szemmel nézett a visszapillantó tükörre, és azt mondta Joulesnak: - A
Fortuna egyik rakétája ötünket kiszed. Ötünket. Mindent szabadjára enged az
arzenáljában, hogy eltalálja ezt a terepjárót.
- Úgy tűnik, úgy vezeti, mint minden mást. Szóval ne hagyd, hogy eltaláljon minket!
Finn pillantást vetett egykori barátaira, majd elfordult tőlük, és elcsukló hangon a
sólyomhoz beszélt.
Joules az arcára húzta a kezét.
- Hogy a fenébe találtak ránk? A Nap zsákosai?
- Nem szagoltam semmit - mondta Gabriel. - Nagyon jellegzetes illatuk van.
Joules megkérdezte Arictól: - Tudja őket leplezni a Nap?
Aric rám pillantott.
- Császárnő?
- Talán. Ha megmosta a bőrüket. A nyálka az, ami bűzlik.
- Ó, mitől lesz szakértő?
A zsúfolt autópályát figyelve, Aric szórakozottan válaszolt: - Több napot töltött a Nap
társaságában.
- A fenébe, Császárnő. Gyorsan haladsz.
Megmerevedtem.
Aric csikorogta: - Meg szeretnél halni, Torony.
A teherautótól alig két lábnyira új hasadék nyílt meg.
- Ó, Aric. - Lebámultam. - Repedés közvetlenül tőlünk jobbra.
Olyan gyorsan szakadt, ahogy haladtunk.
Ő így válaszolt: - És egy a bal oldalon.
Körbehajtottam a fejem, és először megpillantottam Zara félelmetes új fegyverét. A
helikopter alakja szögletes és éles volt, alatta hatalmas fegyvereket szereltek fel. A
festett orr úgy nézett ki, mint egy sárkány üvöltő szája, és csillogtak az agyarai.
Zara Finn autójának tüzes maradványai fölött lebegett.
- Megvizsgálja a robbanást. Talán azt fogja hinni, hogy néhányan közülünk ültek az
autóban...
A szavaim elhaltak.
A helikopter simán forgott egy szabályozott körben, mint egy rulettkerék. Hogy hol
áll meg, senki sem tudja.
Körhinta. Rulett. Érszorító.
Szimbólumok. Útpontok...
A helikopter abbahagyta a forgást, a hátborzongató orr egyenesen ránk mutatott.
- A padlóra! - kiabáltam. - Megláttak minket.
Az orra leesett, ahogy a helikopter gyorsult.
Gabriel fekete szárnyai megrándultak.
- Mi ez a hang? - Pislogtam, nem hittem a szememnek. - Rakétát lőtt ki!
- Tarts ki, sievā.
Aric elszánt pillantása megijesztett.
Előre fordultam.
- Autók, Aric.
Egy pár roncs túl közel volt egymáshoz – semmiképpen sem tudott átpréselni azon a
szűk nyíláson. Mégis felgyorsított, ahogy feléjük tartott. Arckifejezése hideg volt,
állkapcsa összeszorult.
Ó. Francba.
- Túl messze van! - Kiáltotta Joules, és az ajtó felé kapaszkodott.
A sólyommal a karjában, Finn hátra ugrott.
Joules megnyújtott egy gerelyt. Mielőtt figyelmeztethettem volna, feltépte a hátsó
ajtót, és megpróbált elhajítani egy villámot.
Fém a fémen felsikoltott. Az oldalsó tükrök leszakadtak. Szikrazápor világította meg
az éjszakát, és az ajtó becsapódott Joulesra; gerelye visszaütött, és megbökte Gabriel
szárnyát.
Zara rakétája a bal oldalon találta el a roncsot, és darabokat repített a levegőbe. Aric
kitért a zuhanó kerék elől. Egy keréktengely.
Finn a harmadik sor üléséről azt mondta: - Beteg vezetés, haver!
Joules felhördült: - Meg akarsz ölni? - Ledobta a lándzsáját. - Gabe, jól vagy?
- Rögvest jól leszek.
- Fogd be, és tedd magad hasznossá - mondta Aric Joulesnak. - Mi a hatótávolsága?
Vállal hátrafelé azt válaszolta: - Elég messze.
- Bármi is legyen az, tudni fogják a távolságot a korábbi támadásaidtól – így soha nem
fog ezen a tartományon belül repülni. Ha újra lő, akkor el kell találni a rakétát.
Aric megnyomott egy gombot a műszerfalon, és kinyílt felettünk a kiterjesztett
napfény tető.
- Hadd közeledjen, mielőtt leütöd.
- Bassza meg, azt akarod, hogy kapjak el egy gyorsan mozgó célpontot? Egy gyorsan
mozgó célpontról?
Aric felsóhajtott.
- Ezúttal próbáld meg kijuttatni a gerelyt a járműből.
Joules szeme tágra nyílt, arca szikrázott a dühtől.
- Ó, te rohadt…
- Torony, maradjunk a lényegnél. - szakította félbe Gabriel.
Aric visszapillantott Joulesra.
- Adj valamennyit az Arkangyalnak.
- Rajtam kívül senki nem dobhatja fel ezeket, és lendítheti fel őket.
Azt mondtam: - Igazából...
Joules vállat vont, és néhány pálcát dobott Gabrielnek; majd felbukkant a napfény
tetőn keresztül.
- Így van – adj egy kis helyet a Villámok Urának.
Újabb gerelyt kreált, majd a nyakára hajtotta a fejét.
Aric azt mondta: - Arkangyal, robbantsd fel az autókat. Sokat. Más hőcélokra van
szükségünk.
Gabriel egy bólintással felállt a hátsó ülésen Joules mellett, sodort szárnyai
megrebegtek.
Amikor a helikopter megrándult, és füst szállt ki az aljáról, azt mondtam: - Azt
hiszem, csak…
- Kilőtt egy másikat! – Fejezte be Gabriel.
- Jézus, érkezem!
Gabriel és Joules minden autót lebombáztak, ami mellett elhaladtunk, de a rakéta
még mindig a fenekünkben volt, és gyorsan közeledett.
- Távolítsd el, Torony. - mondta Gabriel. - Most!
Joules gerelyt dobott... távolodott... Robbanás a hátunk mögött!
- Kurvára megakasztottam!
Még Aric is meglepődött.
Joules kuncogott örömében.
- És még van időm a csupasz hátsómat is megmutatni neki. Gondolod, hogy a seggem
megjelenik az infravörösén?
Az utcai bokszoló visszatért.
- Rakéta! - mondta Gabriel.
Joules még egy gerelyt dobott... és azt is megakasztotta!
- Egész éjjel csinálhatom ezt, Fortuna!
Ha elég sokáig életben tudunk maradni, rávehetjük, hogy felrobbantsa az egész
arzenálját.
- Takaríts meg egy kis energiát - mondta Aric. - Lehet, hogy legközelebb kettőt küld.
A tüzek fényénél láttam, hogy a helikopter visszavonul.
-Miért lassít?
- Hogy időt adjon a rakétáknak, hogy felgyorsuljanak. A Torony nem fogja tudni teljes
sebességgel eltalálni őket. - Aric elkapta a pillantásomat. - Amikor jelt adok, azt
akarom, hogy ugorj ki ebből az autóból.
- Nem! Ha te kimész, én is megyek. Ez volt a megállapodás. Mondd meg Joulesnak,
hogyan kell megcsinálni azt a villámteret.
Joules lebukott.
- Milyen villámtér?
Aric a fogát csikorgatta.
- És mikor használja ezt a hatalmat ellenünk?
- Beszéljük meg máskor, Aric! Ezzel később foglalkozunk.
- Gurulj, mielőtt leérsz - mondta nekem. - Aztán fuss vízhez.
- Miről beszélsz…
Felém nyúlt, hogy kinyissa az ajtót.
A mutatóujjamból kilőtt egy szőlőtőke, és a fogantyúhoz csaptam magam.
- Ne is gondolj rá!
Becsapta az ajtót.
- Makacs nő!
Csalódott hangot hallatott, majd megkérdezte Joulest: - Tudsz pontosan két gerelyt
dobni?
- Álmomban is.
- Dobj egy párat, hogy pontosan ugyanabban az időben landoljon, körülbelül száz láb
távolságra egymástól. Villám fog égni köztük. Ha olyan pontos vagy, mint mondod.
- Most viccelsz?
Joules elhelyezkedett.
- Meg tudod csinálni - mondta neki Gabriel. - Neked muszáj.
A Torony vett néhány gyors lélegzetet, majd egyszerre lökött ki egy pár gerelyt... A
dárdák leszálltak, de semmi szokatlan nem történt.
Aric megkerült egy lakóautót.
- Pontosan ugyanabban az időben.
Gabriel ismét felkapta a fejét.
- Kilőtték. Kettőt. Felgyorsulnak!
Joules újabb párat engedett el. Még két csapás. Nincs égés.
Aric azt mondta: - Te képes vagy erre, Torony. Láttalak már ilyet csinálni.
Joules felkiáltott, és dobott még kettőt. Visszatartottam a lélegzetem. Már látni
lehetett, hogy a rakétapár csíkoz felénk.
Villámháló robbant az ég felé. Sugárzó elektromosság, semmihez sem hasonlítható,
amit valaha láttam.
A rakéták az elektromos hálóban robbantak fel.
- Ó, jól működik!
- Ennek a csajnak biztos, hogy nincs több rakétája - mondta Finn. - Legutóbb csak
négyet láttam.
Aric több roncs körül manőverezett.
- Nem lőtt goly… - Golyók martak bele az autópályába mindkét oldalunkon.
- Szállj be! - Kiáltottam.
Joules és Gabriel bezuhantak.
Aric megfordult, és kis híján került el egy kabriót, amelybe még két zsákos volt
bekötve.
Egy újabb golyószóró ránk küldte az autó darabjait, de ő elkerülte a törmeléket. Hideg
összpontosításával két nagy kocsi között átpördült, majd kikerült egy mozdonyt,
amely leesett egy felső vasúti hídról.
Heves szívverés közben azt mondtam: - És arra gondolok, egyszer azon tűnődtem,
vezettél-e valaha autót.
- Nem tudom sokáig előzni ezeket a golyókat.
Több centiméterrel arrébb lyukasztotta a földet. A visszapattanó járda betörte az
ablakomat.
- Francba!
A szél berohant a terepjáróba. A hajam körülfont, a szemem könnyezett.
- Megsérültél, sievā?
- Nem, jól vagyok.
Az út szélén egy zsákos keltette fel a figyelmemet. Mintha lassított felvételben néztem
volna... integetett nekem. Nem jó. Megőrülök
Elhaladtunk a második mellett. Nyálkás kezét a mellkasára tette, mintha fogadalmat
tenne.
Vagy én voltam megőrülve... vagy Sol baszakodik velünk. Elöl egy másik zsákos
felemelte a karját, jobbra mutatva – ahol egy kisebb útra kanyarodott.
Vagy Sol segített nekünk?
A régi Evie megesküdött volna, hogy őt és Solt egy pillanatra megosztotta, hogy
valamiféle kötelék alakult ki közöttük. A későbbi Evie azt mondta: - Ne bízz senkiben.
Ölj először; kérdezz később.
Ahogy nagyi többször is mondta, az arkánumok mind áruló és hűtlen gyilkosok
voltak. Aric sem bízott más játékosokban.
Melyik Evie-t választanám?
Amikor a golyók sora felénk fordult, azt mondtam: - Aric, fordulj a következő
lehetőségnél jobbra!
A fenébe is, én megalkotnám a saját szimbólumaimat. Én kitölteném a saját új
lapomat.
Erősen jobbra kerekezett, mi pedig kicsúsztunk a kisebbik útra.
- Ismered ezt a területet?
Nem válaszoltam. A következő elágazásnál egy másik zsákos balra mutatott.
- Menj balra.
Haladtunk balra, a tűzvonal kilyukasztotta a betont ott, ahol az előbb voltunk. Az út
kanyonokon keresztül kanyarodott. Golyók csapódtak be helyettünk a sziklafalakba;
csak azért imádkoztam, hogy ne rossz úton járjunk.
- Sokkal jobb a terep, sievā. A Bolond beszél hozzád?
Gabriel azt kérdezte: - Visszajönnek a hívások?
Megráztam a fejem.
- Hm, a zsákosok irányítanak minket. Szerintem Sol arra használja őket, hogy
segítsen nekünk.
Aric későn kapcsolt.
- Jézus! A Császárnő elmebajos lett. Ez történhet, amikor a Halállal kefélsz.
Gabriel az ülésemre tette a kezét, karmai a bőrbe mélyedtek.
- Ha bárhová elvezet minket, az egy csapdát jelent, vagy le a szikláról.
- Miért segítene az ellenségein? - kérdezte Finn hátulról.
Joules felhördült: - Sol az, aki a rohadt helikopterben lő ránk! Nem fog megölni és
megmenteni minket.
Aric mormolta nekem: - Nem tudok egyetérteni a logikájukkal.
- Solnak úgy kell tűnnie, mintha még mindig Zarával szövetkezne.
Joules Arichoz fordult.
- Hallod ezt?
Finn hozzátette: - Eves, a Nap nem jó haver. Ő gonosz.
Igen, időnként. De én is az voltam. Most más voltam.
- Ő réteges. - mondtam Sol szavát használva.
Elől egy másik zsákos mutat balra.
Aric rám nézett. - Biztos vagy ebben? Ha úgy gondolod, hogy ez a helyes út, akkor
követni foglak.
- Követni fogsz?
- Rád bízom az életem.
Annyi tragikus hibát követtem el, hogy alig bíztam magamban. Aztán elképzeltem
Solt a lávasírkő szélén. Nézeteltérésbe került.
- Azt hiszem, Sol segít.
Aric balra fordult annál a zsákosnál.
Joules újabb átkot harapott el.
- Megértem, hogy ő az egyetlen torta számodra, de egy darabért sem érdemes
meghalni!
Aric válla megfeszült.
- És mégis folyton a Halált kockáztatod azért, akit elveszítettél.
Joules bőre újból felcsillant, keze a csizmájára esett.
Kés volt nála?
- Ne is gondolj arra, hogy bántsd, Joules! Vagy megmérgezlek ott, ahol ülsz.
Tőlünk balra volt egy alagút. Egy zsákos jobbra mutatott. Aric jobbra ment.
- Nézzetek oda le - mondta Gabriel. - A kanyon egy városba vezet, amelyhez álló
épületek tartoznak.
Ennek a völgynek hegytől-hegyig tartó szerkezetei voltak. Helyenként tüzek égtek.
Füst gomolygott. Sok dolog megzavarhatja az infravörös látást.
Aric felvonta a szemöldökét rám.
- Talán a Nap segít nekünk. Ha elérjük azt a várost, lerázhatjuk Fortunát.
Megfogta a kezem a középkonzolon.
Joules köhögött.
- Ez egy esküvői gyűrű, amit a kis szememmel kémlelek? Már házas, Császárnő?
Jézus, a cajun csak hónapok óta hűl a sírban. Valójában sosem volt hűvös, ugye?
Joules akár még is üthetett volna.
Aric hangja fenyegetővé vált.
- Ha még egyszer Deveauxról beszélsz, tiszteletteljes szavakat fogsz használni – vagy
az istenekre esküszöm, felnyársallak az egyik gerelyedre.
Finn, Gabriel és Joules megdöbbentnek tűnt Aric Jack elleni védelmén. Még én is
meglepődtem.
Joules azt motyogta: - Nekem más véleményem van erről.
Az út ismét megremegett, megrázta a terepjárót.
- A Császár egyre közelebb van. - Aric még jobban felgyorsult. - Át kell jutnunk,
mielőtt letérít az útról.
Kinéztem az ablakon; egy törés nyílt meg mellettünk, száguldott velünk. De
haladtunk előre.
- Megcsináljuk. Legyőzzük.
Aric hirtelen benyomta a féket. Előre rántottam a tekintetem.
Egy csont és bőr ló ügetett előttünk. Mindannyian tátott szájjal néztük az állatot-
A hasadékok elágaztak a völgybe vezető úton. A ló eltűnt egy hasadékban, nem
egészen tíz lábnyira tőlünk. A menekülésünket szabotálták.
 47

Aric hátramenetbe kapcsolta a terepjárót.

- Le a szárnyakat, Arkangyal.
Amikor Gabriel hiába próbálta leengedni őket, Aric kiütötte az ablakot, és
kormányzás közben kihajolt.
- Hová megyünk? - kérdeztem.
- Fortuna mögöttünk halad. Csak egy másik út van.
Az alagút.
Aric tolatott a lehajtóhoz, majd sebességbe kapcsolta a teherautót. Bár Richter a
fejünkre tudta dönteni azt a hegyet, átszáguldottunk az alagút bejáratán.
Aric leoltotta a fényeket, és beszáguldott a vaksötétbe. Az alagút közepén fékezett.
- Hallgasd.
Szvúp szvúp szvúp. Zara helikoptere.
- Odarepül. Várni fog ránk a másik oldalon.
Aric bólintott.
- Lehet, hogy maradt egy rakétája. Még rakéta nélkül is használhatta a fegyvereit,
hogy elindítson egy sziklacsúszást, csapdába ejtve minket, amíg meg nem érkezik a
Császár.
- Néhányunk tudja, milyen érzés ez, Halál - mondta Finn halkan.
Mert Aric azt mondta Ogennek, hogy rengessen meg egy hegyet – miközben a
szövetségeseim és én benne voltunk.
Aric egyszerűen azt mondta: - Igen.
Joulesnak és Gabrielnek Finn hozzátette: - És ti ketten nem azok a barátok vagytok,
akikkel az utolsó pillanataimat szerettem volna eltölteni.
Megsimogatta a sólymot, megigazgatta a kis sisakját.
- Hamarosan találkozunk, Cally kedvesem - mondta Joules, aki ismét olyan fiatalnak,
szinte... ártatlannak tűnt. Még keresztet is vetett, Jackre emlékeztetve...
Arichoz fordultam. Ha ez volt a vége, akkor még két hónapig is hálás voltam vele.
Csalódott hangot hallatva a válla fölött Finnre nézett.
- Mágus, álcáznod kell ezt a terepjárót.
Finn meglepettnek tűnt, hogy a Végtelen Lovag megszólította őt.
Beállította a madarat, hogy jobban lássa Aricot, és azt mondta: - Zara továbbra is
képes lesz érzékelni a motor hőjét.
- Ezt is álcázd.
A sólyom halkan felkiáltott, mintha azt mondaná: - Figyelj!
- Csak illúziókat keltek. Mint a képek, tudod? A kispadról segítek be a nagy dolgokba.
Mintha kihúzták volna belőle a szavakat, Aric azt mondta: - Te egy Mágus vagy.
Mágiát használsz. Alkoss egy álcázó varázslatot, hogy valóban észrevehetetlenek
legyünk. Ne csak illúziót.
Finn felébredt.
- Igazából? Meg tudom csinálni?
- Megteheted, és kell is. Nem tudom a pontos varázsigét, de ezekkel a szavakkal
kezdődött...
Aric szavalt valamit, ami latin-y hangzású volt.
Fogalmam sem volt, mit mondott, de Finn megfeszült, mintha Joules elektromossága
megrázta volna.
- Haver. Erről álmodtam.
- Ez azt jelenti: Én parancsolok és varázsolok. Kezd el a megszólítást, képzeld el, mit
akarsz, hogy megtörténjen, és a többi folytadjon.
Finn illúziói eltorzították a valóságot mások számára, de nem feltétlenül azok
számára, akiken a varázslatát alkalmazta. Még mindig ugyanúgy néznénk ki. A
terepjáró is.
- Honnan fogjuk tudni, hogy sikerült-e?
Aric szeme találkozott a pillantásommal.
- Ha élve túljutunk Fortunán.
Finn megismételte Aric szavait, majd megdöbbentnek tűnt, amikor újabb titokzatos
parancsok következtek. Elmosódott a lélegzete, ahogy a Mágus nyelvét beszélte.
Izzadni kezdett.
- Ez az. - mondta Aric. - Koncentrálj.
Finn teste megremegett; rebbent a sólyom.
A tarkómon a kis szőrszálak felemelkedtek. Valami történt. Úgy tűnt, hogy varázslat
kavarog körülöttünk. Joules és Gabriel egymásra pillantottak. Ők is érezték.
Újabb egy-két perc beszéd után Finn elhallgatott.
- Úgy érzem, befejeztem egy varázslatot, vagy ilyesmi. Lehetséges, hogy megjelenik
egy fehér nyúl fekete kalapban valahol a földön. - Grimaszolva hozzátette: - De
akármilyen varázslatot is csináltam, mindenképpen táplálom.
Bár fogalmunk sem volt, hogy illúziót keltett-e, még kevésbé a teljes elrejtőzést, Aric
az alagút vége felé hajtott a terepjáróval – és egyenesen Zara reflektorfényébe.
Innen közelről láthattuk a helikoptert.
- Egy rakétája maradt - mormolta Gabriel.
- Mi a terved? - suttogtam Aricnak.
- Alá vezetni.
Felszisszentem: - Nincs elég hely!
A napfénytető még nyitva volt; nem tudtam, akarom-e látni, milyen közel lesz.
A reflektorfény vakított, ahogy kiértünk a hegyről. Ha Finn ereje megingott… ha Zara
lejjebb ereszkedne…
Aric a helikopter felé közeledett.
Aztán alá.
Mindannyian felkaptuk a fejünket, visszatartottuk a lélegzetünket...
Joules motyogta: - Jézus, a csúszótalpak túl közel vannak.
Ha a helikopter egy hajszálnyit leereszkedne, akkor a terepjáró tetején lévő tartó
lécekkel találkozna.
- Gyorsabban, Kaszás - reszelte Joules. - Vigyél ki minket innen!
- Csendet. A gyorsaság több hőt és hangot jelent; én nem gyorsítok.
Bár bennem minden a menekülésre sürgetett, a hűvös Aric tovább suhant előre. Még
néhány láb... majdnem ott van...
Sikerült! Lélegzetvételek kórusa.
Finn megrázkódott, izzadság csöpögött.
- Srácok, nem tudom, mennyi van még bennem.
- Csak még egy kicsit, Mágus - mondta Aric.
Körülbelül fél mérfölddel odébb mentünk, amikor Zara feljebb úszott – és elindította
az utolsó rakétáját.
Az alagút berobbant, összeomlott a fél hegy, a becsapódás még ilyen távolságban is
megrázta a terepjárót.
Aric csaknem magában azt mondta: - Ez egy hiba volt, Fortuna.
Aztán azt mondta Finnnek: - Majdnem elbújtunk egy másik hegy mögött. Ha addig
fenn tudod tartani a varázslatot, azt fogják feltételezni, hogy a romok csapdájában
vagyunk, és lassan meghalunk.
Bár Finn úgy nézett ki, mint aki mindjárt elájul, fájdalmasan bólintott.
Amikor bekanyarodtunk egy kanyarba, Gabriel így szólt: - Nézz vissza balra. Ezen az
úton haladtunk, a híd felé tartva.
Követtem a tekintetét egy összeomlott függőhídra.
- Egy ideje úgy van.
Arra emlékeztetett, amiről leugrottam, hogy elkerüljem a Halált. Joules, Gabriel, Tess
és én harcoltunk Arickal és Ogennel. Milyen régnek tűnt. Beszélj egy új témáról...
Aric rám pillantott.
- Ha nem követtük volna az utat, amerre a Nap vezetett, halottak lennénk.
Finn hozzátette: - Tisztában vagyunk vele.
Finn sóhajtása egy percig tartott.
Vetettem rá egy vigyort.
- Te egy ostoba Mágus vagy.
- Köszönöm, szöszi. – Izzadt és sápadt volt, halványan elmosolyodott. – És köszönöm,
Halál, a receptet. Ez valóságos volt. És szórakoztató volt. De nem volt igazán
szórakoztató.
Joules Aric ülésének háttámlájára csapott.
- Ó, közel voltál hozzá. Rohadt acélidegeid vannak, Kaszás, ezt elismerem neked.
Gabriel hozzátette: - Jól játszottál, Halál.
Bólintottam.
- Sosem lett volna annyi fegyelmem, hogy elmenjek a helikopter alatt.
Aric elkapta a pillantásomat.
- Sosem lett volna hitem, hogy bízzam a Napban.
Ma este mindannyian erőt adtunk – engem kivéve –, de a Solba vetett hitem segített
megmenteni minket.
Mentünk néhány mérföldet, amikor megpillantottam egy másik zsákost. Ez az út
mellett állt hüvelykujjával, mint egy stoppos.
Aric felvonta a szemöldökét rám.
- Solnak egyedülálló humorérzéke van. Tudsz lassítani? Szeretnék köszönetet
mondani.
És talán közelről nézhetek szembe egy ilyen lénnyel. Hogy szembenézzek a
félelmemmel.
Aric lassított, de feszült maradt a cselekvéshez.
Felvágtam a hüvelykujjamat, és virágot növesztettem Solnak hálám jeléül. A
támadásom emlékeivel küzdve átadtam a zsákosnak, és a lényen keresztül Solhoz
fordultam: - Sárga rózsa, illik egy napistenhez.
A zsákos rémisztő mosollyal átvette a rózsát – és hivatalosan meghajolt.
- Szóval, réteges vagy. Köszönöm, Világosító.
Aric továbbhajtott az éjszakába.
- Találjátok ki, mit jelent ez? - mondtam a srácoknak. - Van egy beépített emberünk.
 48

Nyögő csend honolt, ahogy tovább haladtunk az autópályán.

- Most mi lesz? - kérdeztem Arictól.
- Találok egy helyet, ahol lerakhatom a nemkívánatos rakományunkat.
Gabriel és Joules nem tűnt izgatottnak a kilátás miatt.
Azt mondtam nekik: - Van valamennyi ellátmány a csomagjainkban. Megkaphatjátok
őket. - Halkabb hangon azt mondtam: - Mielőtt elindulnánk, szeretném, ha tudnátok,
sajnálom Tesst és Selenát.
- És mi is sajnáljuk Jacket - mondta Gabriel, és még Joules is bólintott. - Bárcsak Tess
várt volna rád. De azt hittük, hogy Richter vagy Circe megölt. Tess leginkább téged
akart visszahozni.
Nem érdemeltem ki ekkora tiszteletet a lánytól. Jack megmentésére feláldoztam
volna.
Újabb nyögő csend.
Aric Joulesra pillantott a visszapillantó tükörben.
- Miért vettetek célba ti ketten és a Mértékletesség?
Joules vállat vont, mint egy ilyen kemény fickó, de a hangja megszakadt, amikor azt
válaszolta: - Cally azt mondta, hogy amíg élsz, mi úgyis csak a holttestek között
sétálunk.
- Igaz.
Joules arca felcsillant, egy dörrenés indult útjára.
- Kérlek, ne veszekedjünk tovább jó? – kérdeztem tőlük. - A Papnő azt mondta, hogy
ha Richter nyer, akkor pokol lesz a földön. Az emberiség pusztulásra lesz ítélve.
- Ezt már láttuk - mondta Gabriel. - Minden olyan készletet, amelyet Fortuna nem tud
felaprítani a rejtett odújába, elégeti. Az éhezés ebben a régióban rosszabb, mint
valaha volt.
Nem csoda, hogy Sol felállította a rangokat. Hangosan arról álmodozott, hogy ezreket
etet.
- Mindannyiunknak együtt kell dolgoznunk, hogy legyőzzük őt. Kész vagyok
meghalni; te?
Egyikről a másikra néztem.
Joules dühös pillantást vetett a Halálra, miközben azt válaszolta nekem: - Ahogy az
első találkozásunkon mondtam, Császárnő: amit én akarok, az a másik oldalon van.
- Benne vagyok - mondta Finn. - Richter nem tudja megúszni azt, amit Selenával és
Jackkel és azokkal az emberekkel tett...
Hirtelen halványabban hangzottak a szavai; szédülve éreztem magam.
Összeráncoltam a homlokomat, amikor meleg nedvesség csöpögött a kezemre. Ez a
vér a jeleimre folyt?
Az orromból?
Felhúztam a ruhaujjamat, de folyton jött a vér. Szédülés tört rám, a látásom
elhomályosult.
- Aric?
- Sievā, vérzel? - Megtorpant. - Istenem, megsérültél?
Eszembe jutott, hogy Jack felhúzta az ingét, hogy az orromhoz nyomja. Még a vérben
is éreztem az illatát.
- Császárnő.
Megfeszültem. Ez... Matthew hangja? Miért járna a fejemben ennyi hónap után?
Hogy merészel most kapcsolatba lépni velem! Hagyj békén! Egyre hangosabb lett a
zümmögés a fülemben, mint a fehér zaj.
- Van egy titok. Nem akarja, hogy elmeséljem.
A hátborzongató hangja kirázott.
Aric megkerülte a terepjárót, és kinyitotta az ajtómat. Odahajolt, remegő tenyerébe
szorítva az arcom. Félelemmel a szemében beszélt hozzám, de egy szót sem hallottam.
Takarodj a fejemből, Bolond!
- Figyelj. - Egy másik hang jutott gondolataimba: - Miféle veszély fenyegeti? A fenébe
is, mondd meg! Mi jön, coo-yôn?
Nyöszörögtem. Jack??? Te vagy az? Olyan közel hangzott.
Folyton ömlött a vér. A lélegzetem sekélyes volt, amíg hiperventilláltam, az ájulás
határán. De kétségbeesetten szerettem volna többet hallani a hangjából. Jack, kérlek
válaszolj!
Fehér zaj válaszolt nekem.
Kérlek, kérlek, KÉRLEK
A szemem visszafordult a fejemben.

48
Nyögő csend honolt, ahogy tovább haladtunk az autópályán.
- Most mi lesz? - kérdeztem Arictól.
- Találok egy helyet, ahol lerakhatom a nemkívánatos rakományunkat.
Gabriel és Joules nem tűnt izgatottnak a kilátás miatt.
Azt mondtam nekik: - Van valamennyi ellátmány a csomagjainkban. Megkaphatjátok
őket. - Halkabb hangon azt mondtam: - Mielőtt elindulnánk, szeretném, ha tudnátok,
sajnálom Tesst és Selenát.
- És mi is sajnáljuk Jacket - mondta Gabriel, és még Joules is bólintott. - Bárcsak Tess
várt volna rád. De azt hittük, hogy Richter vagy Circe megölt. Tess leginkább téged
akart visszahozni.
Nem érdemeltem ki ekkora tiszteletet a lánytól. Jack megmentésére feláldoztam
volna.
Újabb nyögő csend.
Aric Joulesra pillantott a visszapillantó tükörben.
- Miért vettetek célba ti ketten és a Mértékletesség?
Joules vállat vont, mint egy ilyen kemény fickó, de a hangja megszakadt, amikor azt
válaszolta: - Cally azt mondta, hogy amíg élsz, mi úgyis csak a holttestek között
sétálunk.
- Igaz.
Joules arca felcsillant, egy dörrenés indult útjára.
- Kérlek, ne veszekedjünk tovább jó? – kérdeztem tőlük. - A Papnő azt mondta, hogy
ha Richter nyer, akkor pokol lesz a földön. Az emberiség pusztulásra lesz ítélve.
- Ezt már láttuk - mondta Gabriel. - Minden olyan készletet, amelyet Fortuna nem tud
felaprítani a rejtett odújába, elégeti. Az éhezés ebben a régióban rosszabb, mint
valaha volt.
Nem csoda, hogy Sol felállította a rangokat. Hangosan arról álmodozott, hogy ezreket
etet.
- Mindannyiunknak együtt kell dolgoznunk, hogy legyőzzük őt. Kész vagyok
meghalni; te?
Egyikről a másikra néztem.
Joules dühös pillantást vetett a Halálra, miközben azt válaszolta nekem: - Ahogy az
első találkozásunkon mondtam, Császárnő: amit én akarok, az a másik oldalon van.
- Benne vagyok - mondta Finn. - Richter nem tudja megúszni azt, amit Selenával és
Jackkel és azokkal az emberekkel tett...
Hirtelen halványabban hangzottak a szavai; szédülve éreztem magam.
Összeráncoltam a homlokomat, amikor meleg nedvesség csöpögött a kezemre. Ez a
vér a jeleimre folyt?
Az orromból?
Felhúztam a ruhaujjamat, de folyton jött a vér. Szédülés tört rám, a látásom
elhomályosult.
- Aric?
- Sievā, vérzel? - Megtorpant. - Istenem, megsérültél?
Eszembe jutott, hogy Jack felhúzta az ingét, hogy az orromhoz nyomja. Még a vérben
is éreztem az illatát.
- Császárnő.
Megfeszültem. Ez... Matthew hangja? Miért járna a fejemben ennyi hónap után?
Hogy merészel most kapcsolatba lépni velem! Hagyj békén! Egyre hangosabb lett a
zümmögés a fülemben, mint a fehér zaj.
- Van egy titok. Nem akarja, hogy elmeséljem.
A hátborzongató hangja kirázott.
Aric megkerülte a terepjárót, és kinyitotta az ajtómat. Odahajolt, remegő tenyerébe
szorítva az arcom. Félelemmel a szemében beszélt hozzám, de egy szót sem hallottam.
Takarodj a fejemből, Bolond!
- Figyelj. - Egy másik hang jutott gondolataimba: - Miféle veszély fenyegeti? A fenébe
is, mondd meg! Mi jön, coo-yôn?
Nyöszörögtem. Jack??? Te vagy az? Olyan közel hangzott.
Folyton ömlött a vér. A lélegzetem sekélyes volt, amíg hiperventilláltam, az ájulás
határán. De kétségbeesetten szerettem volna többet hallani a hangjából. Jack, kérlek
válaszolj!
Fehér zaj válaszolt nekem.
Kérlek, kérlek, KÉRLEK
A szemem visszafordult a fejemben.
 49
A Villanás utáni 512. nap?

- Itt van - mondta Aric, amikor pislogva kinyitottam a szemem. Leült mellém, és a
hajamat simogatta.
Az ágyunkban voltam? Olyan ködös.
Miért volt Paul vérnyomásmérője a karomon?
- Minden ellenőrizve. - mondta Aricnak. - Biztos vagyok benne, hogy a támadásból
eredő poszttraumás stressz nem segített a dolgokon.
Aric azt mondta: - Köszönöm, Paul.
Az orvos egy - Pihenj egy kicsit, Evie. - mondattal távozott.
Kikerekedett a szemem, ahogy visszatértek az emlékek. Matthew, válaszolj!
Felegyenesedtem, és újra szédültem.
Aric megragadta a vállam.
- Nyugi, lassíts. Mi a baj, szerelmem?
A zúgás a fülemben visszatért. Annyira remegtem, hogy vacogott a fogam.
MATTHEW, kérlek válaszolj! Könyörgöm. Jack él?
Matthew sosem mondta, hogy így van. Lehet, hogy a Bolond olyasmit közvetített,
amit Jack a halála előtt mondott. Talán Matthew próbált megőrjíteni. Ha igen...
Gratulálok, a terv sikeres.
Megdörzsöltem a halántékomat, és azt motyogtam Aricnak: - Én-én nem tudom.
Mi lett volna, ha teljesen elképzeltem volna Matthew-t? Elképzeltem Jack hangját?
Ó, Istenem, persze. Eszembe jutott egy részlet Jackről, és akkor felbukkant a hangja?
Aric ünnepélyes hangon azt mondta: - Van valami, amiről beszélnünk kell, sievā.
Most mit? Napokig ki lehettem ütve. Ezalatt valami újat és szörnyűt fedezhetett fel.
Akkor miért nézett rám olyan furcsán? Majdnem mintha megőrültem volna.
Talán nekem... nem kellene elmondanom neki, amit hallottam. Amíg nem tudtam
többet. Amúgy pontosan hogyan fogalmaznám meg a kinyilatkoztatást? Jack életben
van, de láthatóan eltitkolta ezt a kis részletet. Ó, de Matthew kikotyogta! Időt nyerve
magamnak intettem Aricnak.
Alig figyeltem, miközben Paulról kezdett beszélni, az egyetlen emberről. Mennyire
aggódott a mentős, amikor olyan sokáig a nagymamámhoz voltam zárva. Hogy
lefogytam és kedvetlenné váltam. A férfi könyörgött, hogy menjek el kivizsgálásra, és
még azt is felajánlotta, hogy fogamzásgátlást fog szerezni, miután Aric és én
elkezdtünk együtt aludni.
Várjunk. Felpillantottam.
- Miután?
Aric bólintott.
- Azt mondta, azt mondtad neki, hogy nincs szükséged fogamzásgátlásra.
Mi a pokol?
- Elmentem hozzá, és kaptam egy injekciót, mielőtt összejöttünk. Meséltem róla.
- Mondtam neki, de esküszik, hogy ez soha nem történt meg.
Valóság? Képzelet? Vajon... elképzeltem a találkozásomat Paullal? Már féltem, hogy
rések vannak az emlékezetemben; nagyi olyan dolgokat mondott nekem, amelyekre
nem emlékeztem. Most én találtam ki az emlékeket?
Én találtam ki Jack visszatérését?
Aric megnyugtató hangon azt mondta: - Nem haragszom, szerelmem. Csak beszélj
hozzám.
Nem ő volt az első, aki úgy nézett rám, mintha megőrültem volna, mintha bajban
lennék a törött emlékeim miatt.
Nem is az utolsó.
Nem. Ezt visszautasítottam. Hallottam Jacket, és megkaptam a szurit.
- Megtörtént, ami azt jelenti, hogy Paul hazug. - De miért hazudott volna? - Szembe
szállok vele. Idővel.
Jelenleg csak hallani akartam Matthew-ról.
Mégis összeráncoltam a szemöldököm, amikor eszembe jutott. - Miért beszéltél
Paullal a fogamzásgátlásról?
Aric a fülem mögé tűrte a hajam.
- Sievā - mondta gyengéden -, nem tudod, hogy terhes vagy?
Tik-tak.
 A Papnő (II)

Circe Rémire, a Mélység Úrnője

Rettegés a mélyből!

Más néven: A Vízi Boszorkány

Képességei: Vízkezelés, beleértve az árapály-generálást és az áradások létrehozás.

Hidrokinetikus harc, alakváltás és konstrukciók (víztárgyakat képezhet). Hidrosírás
(vízen keresztül érzékelhető). Hidroportáció.

Speciális készségek: varázslatok és hatszögek. Egy varázslat lehetővé teszi, hogy

emlékezzen a múltbeli játékokra.

Fegyvertárak: víz, háromágú szigony.

Tablója: Egy papnő – vízzel a hajhoz és csápokkal a lábakhoz – egy véres oltáron
feláldozott áldozat fölött fenyeget.

Jele: Háromágú szigony.

Egyedi akánum jellemzők: Irizáló kék pikkelyek a karján, mindkét könyökénél

egy kis uszony.

Villanás előtt: Végzős hallgató Bermudáról, a Miami Egyetemre jár.

Amire koncentrál: atlantiszi mitológia és a Bermuda-háromszög. Számítógép-

programozóval és az ottani oktatóval foglalkozott. A Wiccans egyetem tagja.
 Hamilton, Bermuda
Nulladik nap

- Spicces vagy? - kérdeztem hamarosan leendő férjemet. Arcomat az ajtónak nyomva

ültem. A másik oldalon ült. Már jóval elmúlt éjfél, így nem kellett volna találkoznunk.
- Lehet, hogy egy kicsit könnyed vagyok, szerelmem. - mondta olyan vidám hangon,
mint valaha. Soha senki nem nevettetett meg úgy, mint Ned. - De az én szilajságomon
nem lehet segíteni. A családom folyamatosan emelte felém a poharát. Azt hiszik, hogy
én vagyok a góré, amiért olyan gyönyörű nőt hozok haza, mint te.
Éles brit akcentusa nyugodtabbá vált, amikor ivott egy-két italt.
- A nővérem azt mondta, ha filmet készítenének az életünkről, akkor a Szirén és a
Kocka lenne a címe.
Szirén. Összeráncoltam a szemöldököm, ahogy valami emlék próbált a felszínre törni.
Az óceán szirénének éneke... A fejemhez emeltem a kezem, amikor szédülési hullám
kerített hatalmába.
Az elmúlt héten az esküvői mulatság remekül zajlott – egészen addig, amíg nem
kaptam egy hosszú, titokzatos fadobozt. A kísérő feljegyzés ugyanolyan rejtélyes volt.

Papnő,
Üdv Tar Ro. Azt hiszem, ez a tiéd.
Halál

Amióta megérintettem a csomag tartalmát – egy arany háromágú szigonyt, rejtélyes

szimbólumokkal faragva –, szédülési rohamok gyötörnek, és rémálmaim voltak az
óceán alatti rekedtségről.
Nem tudtam megszabadulni attól az érzéstől, hogy valami rossz fog történni, mintha
egy visszaszámláló órában lennék. És a tüneteim egyre súlyosbodtak.
Bizalmasan elmondtam őket a nagyapámnak, a legjobb barátomnak. Aggódott, hogy
nem állok készen a házasságra.
De én készen álltam! Ned volt az igazi számomra. Lelkitársak voltunk. Szerencsém
volt, hogy rátaláltam.
Két éjszakával ezelőtt egy rohamomban felvittem a háromágú szigonyt egy hegyfoknyi
sziklára, és a hullámok közé dobtam. De a problémáim továbbra is folytatódtak
- Circe, kedvesem?
Miről beszélt? Ó, igen...
- Szirén és a Kocka? - szuszogást színleltem. - Csak a kinézetemet kommentálták?
- Lehet, hogy megemlítették a korai PhD-jelölést, de én azt mondtam nekik, hogy a
menyegzőnk után kivágod ezt a tudományos szemetet.
Vigyorogtam, tenyeremet az ajtóhoz nyomva. Úgy szerettem ezt az embert, mint a
szárazság az esőt.
- A családom is sokat beszélt rólad ma este, arról, hogyan mentél ki a vízre a
tengeribetegség jele nélkül. - A testvéreim horgászni vitték. Beszámoltak arról, hogy
még soha senkit nem láttak ennyit hányni, és nevetni rajta mióta éltek. - És a naptej
nélkül. Azt is mondták, hogy még soha senkit nem láttak ilyen gyorsan leégni.
- Szándékosan csináltam ezt a részt, a Larry a Homár 39 benyomásom miatt a
fogadtatáson. Én ilyen módszeres vagyok.
Ajkaimról kitört a nevetés. Soha nem tudtam, hogy ennyit tudok nevetni Ned előtt.
Nem, volt máskor is... Egy sötét erdőben egy zöld szemű lánnyal addig nevettünk,
amíg meg nem fájdult a hasunk.
- Le sem tagadhatod a bőröm homárvörös forróságát. Nem, komolyan. A bőröm szó
szerint forró.
Ezt mondtam: - És holnap élénkpiros leszel minden képünkön.
- Mindig remélhetjük, hogy addigra lehámlok. - Ned felsóhajtott. - Hogy hogy tűrsz el,
az rejtély.
Egy hang a fejemben mormolta: Rejtélyek a mélységből. A rémálmok. Rázd le, Circe.
- Bátor vagy, hogy gyerekeket akarsz velem, szerelmem. Háromnál nem kevesebbet.
Mondtam neki, hogy ha megszereztem a diplomámat, el akarom kezdeni.
Köszönetet mondott nekem, és azt válaszolta: - Lelkesen hozzájárulok ehhez a
törekvéshez. Tudni fogod, mit jelent az elköteleződés szó.
Most megkérdezte: - Mi van, ha kiderül, hogy tengeribetegek?
- Akkor tudni fogod, hogy te vagy az apa.
Nevetett.
- Annyit adsz, amennyit kapsz. Istenem, készen állok elintézni ezt az esküvői ügyet,
hogy visszatérhessünk hozzánk.

39
Utalás a SpongyaBob kockanadrág című mesére.
- Tudom. Úgy érzem, mintha hetek óta nem láttalak volna.
- Nem szeretek különböző ágyakban aludni. Szokás vagy nem, ha újabb rémálmod
van, el kell jönnöd értem.
- Megteszem - hazudtam.
A csomag megérkezése óta minden este volt néhány. De ezek a rémálmok inkább úgy
érződtek, mint az... emlékek. Lehet, hogy elvesztettem az eszem.
- Tudod, mennyire szeretlek, igaz?
- Ó, ez csak a töredéke annak, hogy én mennyire szeretlek.
- Komolyan mondom, Ned.
Csak hallottam, ahogy a homlokát ráncolja. A karomra pillantottam. A bőröm egy
pillanatra csillogónak tűnt. Mint a hal pikkelye.
- Azon az éjszakán, amikor találkoztunk, tudtam, hogy az enyém leszel.
Előadást tartottam az egyetemen a Bermuda-háromszögről és az atlantiszi folklórról,
és képeket mutattam be Circe Szakadékáról, a Háromszög legmélyebb pontjáról.
A szakadék, amelyről elneveztek.
Egy mélytengeri tengerkutató csapat nemrég fejezte be a képalkotást. Ezek a képek
egy földalatti víztartó réteget rögzítettek – a szakadék alatt.
A víztartó réteg belsejében pedig olyan pontos sziklaképződmény volt, hogy azt ember
alkotta.
Ha a képződmény egy elsüllyedt városból – például Atlantiszból – származó építmény
volt, hogyan került a víztartó rétegbe?
Mint egy hajó a palackban...
Noha Ned, a zseniális számítógép-programozó a kemény tudomány iránt elkötelezett
volt, valamiért elment az előadásomra. Mindent felfogott, amit csak elkótyavetyéltem,
és figyelmes kérdéseket tett fel. Nem gúnyolódott, amikor elmondtam neki a Wiccan
40 beállítottságomat.

Később a kávézás italozássá változott. Italozás vacsorává. Azóta egyetlen éjszaka sem
váltunk el egymástól. Mostanáig.
- Azt gondoltam, imádnivaló vagy - mondtam. - Kipirult az orcád, valahányszor rád
néztem.
- Mivel folyton azt mondogattam magamban, azt hiszem, nagyon szerelmes vagyok
belé. Nem tudtam, hogyan lehetséges, de úgy volt.
Azt suttogtam: - Úgy volt.

40
A legtöbbjükre jellemző a hit két istenségben, az Úrnőben és az Úrban, valamint a Wicca Intelem („Ha nem
ártasz vele, azt tégy, amit akarsz”) betartása és a „Háromszoros visszatérés törvényében” való hit, valamint
a mágikus szertartások végrehajtása.
Elképzeltem a tenyerét az ajtóhoz nyomva, szemben az enyémmel.
Furcsa, hogy a kezem alatt lévő fagörcs örvénynek tűnt.
Megborzongtam.
Megköszörülve a torkom, megkérdeztem: - Bevallod végre, miért jöttél el az
előadásomra?
Különféle indokokkal ugratott: mert bebújt az eső elől (aznap világos volt).
Megkóstolni az ingyenes langyos kávét. Elütni az időt a szuperhős fellépésig.
- Az igazság? Mit mondanál, ha azt mondanám, hogy egy kollégámmal fogadtam?
Botrányossá tettem a hangomat.
- Egy fogadás? Mik voltak a feltételek?
- Száz fonttal fogadott, hogy az atlantiszi előadás házigazdája lesz a legszebb
teremtmény a földön. - Kifújta a levegőt. - A legjobb százas, amit valaha elvesztettem.
Lehunytam a szemem.
- Mindenki komikusnak nevez, de szerintem tényleg romantikus vagy.
- Istenem, élvezni fogom, hogy ugrathassalak és cicomázhassalak életünk következő
nyolcvan évében.
- Tényleg azt hiszed, hogy ennyi ideig élünk?
Úgy tűnt, hogy az ajtón lévő fagörcs forog.
- Természetesen. A nevetés és a szeretet fiatalon tartja a testet.

***
Mély levegőt vettem. Végre eljött a nagy napom. Meg tudom csinálni.
Mindenkit elküldtem a násznépből, mert időre volt szükségem, hogy összeszedjem
magam a naplemente szertartása előtt. Abban a néhány órában, amit a Neddel való
beszélgetés után szunyókáltam, a rémálmok/emlékek teljes egészében feltörtek.
Egész délelőtt és délután a szorongással küzdöttem. Ismét visszaszámlálást éreztem.
Mi felé?
Erősen megráztam a fejem. Csak le kellett jutnom a folyosóra, és elérnem Nedet.
Jobban érezné magát tőle. Felcsillan a szeme, amikor meglát ebben a gyönyörű pánt
nélküli ruhában. Elfojtottam a nevetést, amikor láttam, hogy a füle és az orra hegye
hámlik.
Csokor a kezemben, tettem egy lépést.
Rossz irányba. Balra a kápolna szertartása zajlott; jobb oldalt a strandra visz. Még egy
lépés jobbra.
Minden izmot megfeszítettem, hogy Nedhez jussak, de a lábam nem
engedelmeskedett. Elvesztem az eszem, elvesztem az eszem! Kikerekedett a szemem,
amikor kinyitottam az ajtót, és elindultam kifelé – el a kápolnától – a férfitól, akit
szerettem.
Fel akartam kiáltani; semmilyen hang nem jutott át az ajkamon. Amikor elértem a
rózsaszín homokos tengerpartot, a naplemente megcsillant a nyugodt víz felett.
Karjaim elernyedtek az oldalam mellett, csokrom hangtalanul hullott a homokba.
A csalódottság könnyei potyogtak. Milyen erő lett úrrá rajtam? Ned azt hinné, hogy
megszöktem? Hogy nem akartam a felesége lenni?
Küzdöttem, hogy felsikoltsak: - Szeretlek! - Mégis egyáltalán nem tudtam beszélni.
A tenger mindig is hívott, de most... most a szirén éneke tagadhatatlan volt.
Hirtelen tudtam, hova megyek. A szakadék felé.
Mindig is a szakadék felé tartottam.
Könnyek folytak végig az arcomon. Ned azt fogja hinni, hogy elhagytam. Elértem a
vízhez, és a lágy hullámok csapkodták a bokámat. Megakadt a szemem egy csillogáson
a hullámtörés alatt.
A háromágú szigony valahogy visszatért hozzám.
Ahogy benyúltam, hogy felvegyem, bizsergő érzés áramlott fel az alkaromon, és
világoskék pikkelyek jelentek meg ott, akár egy hosszú, színjátszó kesztyű. Csillogtak
a napfényben. A könyököm őrjítően viszketett. Megvakartam őket, és a bőröm
lekopott – hogy helyet adjanak a kiálló kék uszonyoknak.
Zokogtam. Hogy akarhatna Ned valaha is így?
Azok a rejtélyes szimbólumok a háromágú szigonyon most már olvashatók voltak
számomra. Ezt mondták: A Feneketlen Mélység Úrnője.
Kábultan a karomban szorongattam a súlyos aranyfegyvert, és térdig gázoltam a
vízbe. A derekamig. A nyakamig. Meg sem álltam, amíg el nem merültem.
Kifújtam az utolsó lélegzetemet, várva a tüdőmet megtöltő víz égető fulladását, de
helyette... a tenger lettem.
A háromágú szigonyom súlya miatt elsüllyedtem. A nyomás nem zavart. A
hőmérsékletnek nem volt hatása. A vízen keresztül láttam, hallottam, éreztem,
ízleltem, még szagoltam is.
Az új érzések zűrzavara megszédített, mintha a lelkem szárnyalna – ahelyett, hogy
elsüllyedt volna.
Egyre mélyebbre zuhantam. Bár koromsötétnek kellett volna lennie, ahogy a fogyó
napfény elhalványult felettem, valahogy láttam. Foszforeszkáló cápák rohantak át
rajtam. Planktonok és rákfélék bukfenceztek bennem, mintha egy szigeti szellő
sújtotta volna őket.
Addig ereszkedtem le, amíg el nem értem a Circe Szakadék aljára. A sziklák
szétváltak, felfedve egy örvényt, amely a tengerfenéki sziklaszírt alá vezetett. A
víztartóba?
Besodortak az örvénybe, majd még lejjebb szívtak egy alagúton keresztül – mintha a
lefolyóba csöppentem volna. Vagy Alice nyúlüregébe.
A víz friss lett. Előttem volt a szerkezet ezekről a képekről! Körbejártam a kő külsejét.
Foszforeszkáló lények raja nyüzsögött a falakon, megvilágítva a sziklában lévő
véseteket. A szimbólumok ugyanazon a nyelven voltak, mint a háromágú
szigonyomra vésett szavak. Olvasok:

A Nagy Papnő Feneketlen temploma, a Mélység Úrnője.

Mindenki, aki hallja a Papnő hívását, félni fogja katasztrofális erejét.
BORZALOM A MÉLYSÉGBŐL!

Ez a szerkezet, ezek a jelek, azok a lények... Olyan dolgokat láttam, amiket normális
ember még soha nem látott. Egész életemben a tenger, Atlantisz megszállottja voltam.
Én voltam a tenger. Én is atlantiszi voltam?
Élő korall díszített egy bejáratot, mindegyik ág háromszög alakban végződött.
A kíváncsiság hajtott, átfolytam a nyíláson. Belül egy légzsilip volt, amin lépcsők
emelkedtek ki a vízből. Ösztönösen tudtam, hogyan kell újra képezni az alakomat,
újra nővé válni. Szigonnyal a kezemben felkeltem a tengerből, és felmásztam a
lépcsőn.
A foszforeszkáló fény tengelyei sugároztak belülről. Árnyak hullámoztak.
A falakat ősi mozaikok díszítették. Ujjbegyeimet végigsimítottam a nedves csempén.
A hátborzongató jelenetek a tehetetlen földeket elborító árapály-hullámokat és a
tengeri élővilágot – óriási cápákat, bálnákat, tintahalakat, krakeneket – ábrázoltak,
amint megtámadják a hajókat. Az árnyékok mozgásnak tűntek a jeleneteken.
Kirázott a hideg a hátamon, amikor egy vérfoltos oltárra bukkantam, amelyet
bőségesen háromágú szimbólumokkal mintáztak. A saját fegyveremre pillantottam.
Lehet, hogy ez az én templomom? Nem nevezett a Halál „Papnőnek”?
Ahogy óvatosan beljebb mentem, felbukkantak az álmaim emlékei. Ez a hely az
enyém volt.
Úgy éreztem, hogy a templomom menedék. De egy... börtön is? Valahogy tudtam,
hogy gyorsan meghalok a szárazföldön, de itt lassan, ebben a magányos, visszhangzó
szakadékban.
A magány lenne a büntetésem, és féljek a börtönőrömtől. Milyen bűnt követtem el,
hogy így átkoztak?
Nem, nem törődtem a sorsommal; így vagy úgy visszatérnek Nedhez! Elfogadná
ezeket a változásokat bennem. Hittem benne.
A légzsiliphez futottam, és ismét tenger lettem. Már majdnem elértem az alagút
tetejét, amikor fent a tengerfenék remegni kezdett.
A víz melegedett. Felnéztem az alagút nyílásából, hitetlenkedve a látomásomban.
Egy óriási tengeralattjáró száguldott lefelé, túl gyorsan ahhoz, hogy normálisan
leereszkedjen a mélyben.
A hajó mellett fényeket láttam az égen – mintha az óceán eltűnt volna felettem, a víz
kiszívódott volna.
Bár éjszakának kellene lennie, úgy tűnt, sütött a nap. És azt hittem látok egy eget
tele... lángokkal. Lekötötte a figyelmem. Egészen addig, amíg a fény el nem sötétedett
– eltakarva az egyetlen kijárat tetejére lezuhanó tengeralattjáró.
Csapdába estem.
Magányos, visszhangzó szakadékomban.