Angyalprófécia

(Archangel’s Prophecy)

Fordította: Annie

A fordítás saját szórakoztatásra készült,

kereskedelmi forgalomba nem hozható.
Eddig hivatalos és rajongói fordításban
megjelent könyvek olvasási sorrendje:

Angyalvér
Angyalcsók
Angyaltánc
Angyalkard
Angyalárny
Angyalháború
Angyalárnyék
Enigma
Angyalszív
Angyalméreg
Angyalprófécia

Novellák – Angyali szárnyalás

 A halál ideje
Az élet ideje
A vérivó halála
Az újjászületés agóniája
Az utolsó toll lehullik
Vadtűzhöz hasonló szemek, Összetört álmok
Egynek meg kell halnia, hogy a másik éljen
És a madarak, ó, a madarak mindig tudják

– Cassandra Arkangyal,
ősi az ősiek között,
eltűnt az eonok óta tartó Alvásban
 1. fejezet

Elena verebeket vett észre elméjének perifériáján.

A kis madarak lebuktak és táncoltak a Torony ablakain kívül,
szárnyaik majdnem súrolták az üveget. Egy pillanatra
fagyosságot érzett nyakának hátoldalán, de a verebek elszálltak
verébdolgaikat intézni és Elena rájött, hogy kezd paranoiássá
válni. Csak mert a város madarai mind furcsává és túlvilágivá
váltak egyszer, nem jelenti azt, hogy a verebek előjelek voltak.
Néha egy madár csak egy madár.
Visszatért a Vivekkel vívott Scrabble halálos meccséhez.
Tíz perccel később ők ketten intenzív gyönyörrel vitatkoztak
egy szón, mikor Sara hívta őt, hogy vadásszon le egy fiatal
vámpírt, aki azt gondolta kibújhat a Szerződés alól. – Miért? –
mondta Elena mind Sarának, mind Viveknek, mikor a
beszélgetést kihangosította.
– Mert vámpírvadász vagy és mi megkeressük és visszavisszük
az elszökött vámpírokat – volt Sara száraz válasza. – Ha eddig
nem tanultad meg Ellie, akkor nincs számodra remény.
– Nem. – Elena hátradőlt Vivekkel szemközti székén. – A baba
vámpírok bizonyos százaléka miért gondolja azt, hogy a), a
ronda, szörnyű dolgok, amiket az öreg angyalokról hallanak nem
igazak és b), miután rájöttek, hogy ez a tudás tényleg igaz volt,
miért gondolják, hogy ők lesznek azok a zöldfülű idióták, akik
megcsinálják a szabadságukat?
Egyiknek sem volt semmi értelme Elena számára. Vaknak,
süketnek és mentálisan tébolyodottnak kellett lenned, hogy ne
jöjj rá, az angyalok semmilyen formában, vagy alakban nem
voltak emberiek. Egy lénynek, aki több tízezer évet élt, a
halandók és újonnan átalakított vámpírok csak rovarok voltak,
amiket eltaposhattak? Nem többek a törékeny
szentjánosbogaraknál. Talán szépek, ha az ízlésed erre visz, de
pár szívverésen belül elmúlnak és elfelejted.
Az, hogy Elena most Észak-Amerika legerősebb
halhatatlanának volt a hitvese nem változtatta meg az égető
igazsággal kapcsolatos csontig hatoló megértését. Raphael az
őket összekötő szerelem miatt kezdett megtanulni emberiebben
viselkedni, de nem volt ember és soha nem is lenne az, ez olyan
lenne, mintha egy vad tigrist kérnél meg, hogy legyen szelíd.
Lehetetlen, és pusztító lenne.
Raphael dicsőséges tombolás, egy erő volt.
Míg Elena egy újszülött angyal, kinek szíve mindig halandó
lesz, még ha tízezer évet is él.
 – Nekem van rá válaszom. – Emelte fel Vivek a kezét, élesen
formált arca arcrepesztő vigyort hordott, és gazdag barna bőrét a
humor világította meg.
Elena hosszú ideje nem látta már a férfin az ingerültség és
kicsinyesség jeleit, amik egyszer a férfi részei voltak, mint feltűnő
intelligenciája. Akkor Vivek a Pincét irányította, egy rejtőzködő
lukat, ami a Céh azon vadászai számára készült, akiknek
valamiért meg kellett lapulnia, mint annak az önfejű vadásznak,
aki egyszer talán átmetszette annak a vámpírnak a torkát, aki
annyira brutálisan erős volt, hogy egy Arkangyal jobb keze volt.
Elena még mindig nem sajnálta. Dmitri megérdemelte, hogy
érezze késének halálos élét és még többet. És nem az volt, hogy
kockáztatta a halált. Az arrogáns pöcs csókot dobott neki, míg
ingje a legsötétebb karmazsintól volt nedves, a vérveszteség
semmi volt egy ilyen erős vámpírnak.
Nem mintha sérüléseinek hiánya és kicsavart öröme az ilyen
erőszakos interakciókra megállította volna, hogy kövesse Elenát,
ezért el kellett rejtőznie a Pincében. A föld alatti világban Vivek
volt a király és ő kiélvezte az erejét. Felbosszantottad és
elbúcsúzhattál a klímától, a szobád szauna volt és elfelejthetted a
friss kávét. Azonban ezekben a napokban a Pince más uradalma
volt, és mint Elena, Vivek is elkezdett belelónőni furcsa új
bőrébe.
 Abban az öt évben, hogy átalakították vámpírrá, a korábbi
lebénult vadász visszanyerte karjai és felső teste felett az
irányítást. Bár alsó teste továbbra is tompa maradt az érzékelésre
és nem ajánlott neki kiutat a kerekesszékből, amiben gyerekkora
óta ült, Vivek nem panaszkodott.
A gyógyítók úgy jósolták, hogy évtizedekbe fog neki telni, hogy
visszanyerje az alap mozgásait.
– Világosíts fel minket – volt Elena válasza Vivek
bejelentésére, hangszíne határozottan szórakozott volt. Suttogás
hallatszott a vonalon keresztül, mely alapján Elena arra
következtetett, legjobb barátja dolgozott, míg beszélt velük, a Céh
igazgatójának munkája soha nem ért véget.
– A vámpírrá alakítás – mondta Vivek feltűnően dagályos
hangon – a vámpírok egy kis százalékánál olyan reakciót vált ki,
mely az idióta gént aktiválja. – Felemelte ujját egy „figyelj”
felhívásra. – Azt mondják ezt a gént a 24. kromoszómapárnál
találták meg, köznyelven úgy ismert, mint vámpír kromoszóma.
Elena hasonló komolysággal biccentett. – Furfangos feltevés
Kapur professzor. Talán jelentkezned kellene a VVH kutatási
részlegére.
Ahogy Vivek összerándult a Vámpírvédelmi Hatóságra való
utalására, mely szeretett lecsapni a vámpír vadászokra „eltúlzott
nagyságú” erőszak miatt, míg általában a vadászok a vámpírok
fogai és karmai miatt véreztek, Sara azt mondta – Ha a két
komikus befejezte, arra van szükségem, hogy vonszold el a
segged Ellie. Az angyal, akit érint nagyon öreg és nagyon dühös.
A neve Imani.
Elena évekkel ezelőtt kiléphetett volna a Céhből. Mint New
York Arkangyalának hitvese be volt táblázva. De
körmeszakadtáig kapaszkodott a céhbe, vadásznak lenni annyira
a része volt, mint a lélegzés. Főleg mivel született vadász volt: egy
véreb, aki képes a vámpírokat szaguk alapján követni.
Pörkölt tölgy, pezsgő, kámforba kevert cukor, virágok
zuhataga.
Csak négy illat a világ több milliója közül. Az agya képes rá,
hogy leszűkítse azt a bizonyos illatra és bizonyos vámpírra. Vivek
például hideg és friss víz és élénk akvamarinszilánkok
kirobbanása volt. Tudta, hogy az utóbbi nem illat, de csak így
tudta leírni, mit érzett a barátja körül.
Az angyalkövető képessége, amit angyallá válása során
fejlődött ki benne, továbbra is legjobb esetben kiszámíthatatlan
volt, legrosszabban nem létezett.
– Ismerem Imanit – mondta Sarának.
– Reméltem, hogy ezt mondod. Ő… sértődékeny.
Ez egy szó volt a szóban forgó angyalra. – Lenyugtatom.
– Elküldtem a részleteket a telefonodra. Kell nyakpánt?
– Nem, megleszek. – Nincs értelme beugrani a Céh
központjába a vámpír megállító egységért, mikor rendelkezett a
szárnyak előnyével és egy cseppnyi halhatatlan erővel. Nem
sokkal. Nevetséges volt az angyalokat tekintve, de sokkal
nehezebben sérült meg, mint a Céh többi vadásza. – Ha nem
tudok visszahozni egy elszököttet saját magam, akkor a Céh
javító iskolájába kell ülnöm.
Ahogy Vivek vigyorgott Sara azt mondta – Gyere át este
kávézni. Beszélni akarok veled valamiről.
– Ott leszek. – Letéve Elena ujjával Vivekre mutatott. – Nem
vonom vissza a kihívást a nemrégiben kreált szavadra.
– A temetéseden. – Vivek felöltötte Scrabble-os póker arcát. –
Elmentem a játékot a következő alkalomra, ha itt leszel. – Egy
csipogás hallatszott a férfi mögül a megfigyelő központról.
Saját kezeivel megfordítva a kerekesszéket Vivek a riasztáshoz
ment. Sok aggódás után nyugdíjba küldte korábbi high-tech és
hálózattal ellátott elektromos székét, a manuális szék módot
adott neki rá, hogy eddze felső testének izmait anélkül, hogy több
időt kellett volna töltenie a fizikoterapeutákkal. Jelentősen
izmosodott az elmúlt pár évben, vállai erősek, karjai izmosak
voltak.
– Hé Ellie, várj. – Felhozott egy képet a számtalan képernyő
egyikére. Szeizmikus aktivitás jelei mutatkoztak a Catskills-nél.
– Fenébe. – Elena a képernyőn táncoló recés vonalakat
bámulta, gyomra hírtelen csomóba ugrott a verebek képére, mely
ragyogott elméjében. Egy szó tűnt fel nagy betűkkel a
gondolataiban: Zuhatag.
Az idő és ismeretlen kritikus események kereszteződése, mely
a világot uraló arkangyalokban erőemelkedést indított el,
random kataklizmikus eseményekkel megspékelve, a Zuhatag
demonstrálta hullámzó tendenciáját, és hogy a végjátékra készül-
e, senki sem tudta megjósolni. Két és fél év telt el a legutolsó
felébredés óta, mikor ő és Raphael Marokkóban voltak, és
remélte, hogy ez az átkozott dolog téli álomra ment.
Elena már beteg volt a kicseszett zombiktól, lehetetlen
betegségektől, ami lelöki az angyalokat az égről és viharoktól és
földrengésektől, melyek sebet hagynak a földön. Ó és ne felejtsük
el mikor a Hudson karmazsinná vált, mintha a város vérzett
volna. Az még szép is volt. – Mennyire rossz?
– Túl mély és gyene, hogy az emberek érezzék. És ez látszik is
a jelentésből, amit az egyetemi szeizmológus csapattól kaptam. –
Felolvasta az e-mailt. – A mozgást a terület standardjai közt
azonosították. Csak azért észlelték, mert egy szuper érzékeny új
eszközt teszteltek, aminek finanszírozásába a Torony is
besegített.
Elena gyomra ellazult, csendesen fújta ki a levegőt. Mégsem
Zuhataghoz kapcsolt őrület. Nem kell felvennie alumínium
sapkáját és elkezdenie kiabálni a világ végéről. Csak egy kicsi,
normális rengés a föld mélyén. – Értesíts, ha több riasztást
kapsz, és biztosítsd, hogy Dmitri is tudjon róla. Jobb, ha megyek
a vadászatra.
Vivek megfordította kerekes székét. – Jó vadászatot. –
Szemeiben sötét és intenzív, élő állatias éhség volt. Mintha
vámpírrá válása széttörte volna a több mint két évtizedes eltökélt
akaratú kontrollt.
Mert Vivek is született vadász volt, a vadászat a vérében volt.
Az, hogy nem őrült meg, hihetetlen elszántságának a
bizonyítéka volt. Elena két munkánál is fedezésként használta őt,
ahol a férfi a tetőn tudott lenni és fedezte őt egy mesterlövész
puskával. Jó pár másik vadász kérte a segítségét ilyen módon.
Most úgy tűnt ez elég volt, hogy visszahúzza a peremről. – Neked
is – bólintott Elena a kontrol panel felé. – Köszönj el a nevemben
a te férfi-szerelmed-től.
Vivek bemutatott, mielőtt a képernyőkön folyó adatok felé
fordult volna. – Gyere vissza, mikor készen állsz a Scrabble
táblán lévő mészárlásra.
Elhagyva a Torony tech központját egy – Te alkottad ezt a
szót! – felkiáltással, amire Vivek – Analfabéta géprombolót! –
kiáltott, Elena elolvasta a munka részleteit, míg a Raphaellel
közös Toronybeli lakosztályába ment. Most csak a késeit viselte
és szeretett magával nagyobb hatótávolságú fegyvert vinni egy
visszavitelre.
 Egy cseppnyi halhatatlan erő ide vagy oda, az arrogancia jó út
volt a halálhoz.
Épp múlt héten Ransom alig menekült meg attól, hogy egy
agresszív vámpír a gusztustalanul koszos karmaival kibelezze.
Voltak emberek, akik nem adtak sokat a higiéniára. Ransom
imádott bőr kabátja nem úszta meg sérülés nélkül.
Addig duzzogott, míg feleségének nem sikerült egy majdnem
ugyanolyat szereznie ki tudja honnan. A könyvtárosoknak
nyilvánvalóan kiváló a kutatási képessége. És azoknak a
könyvtárosoknak, akik vámpírvadászhoz mennek feleségül
acélból vannak az idegei. Ransomnak felesége megmondta, hogy
locsolóval mossa le magáról a vámpírvért, mielőtt betenné lábát
az otthonukba.
Demarco felhorkantott, mikor Ransom elmondta a történetet,
kócos szőke hajára komolyan ráfért volna egy vágás. – Nem
hódolnék be így a feleségem parancsának, neked kell a
kapcsolatban a férfinak lenned, a nadrágot viselned.
– Persze – mondta vontatottan, higgadtan Ransom. – Átadom
bölcs szavaid Nyreenek, mikor legközelebb arról beszél, hogy
sajnálatos segged áthívja vacsorára. Élvezd a hűtődben lévő
penészes kenyeret.
Nevetett az emlékre, ahogy Demarco a szívéhez kapott és
leesett a székről. Elena belépett a lakosztályba. Először a
számszeríjat kapta fel és szíjazta bal combjához. Pehelykönnyű,
extra nyilak voltak egy lapos rekeszben, amit a másik combjára
csatolhat, úgy imádta és babusgatta őket, mint „drágaságait”.
Ransom mondta e szavakat.
Mind igaz volt.
A pisztoly ellen döntött, folyamatosan gyakorolt, de a
számszeríj pengékkel kombinálva feküdt neki. Ma egy hosszú
pengét tett a hüvelybe, ami a hátán volt. Majdnem fehér haját
már szorosan befonta, vastag vadászkése a csizmájában volt, ami
még hátravolt, hogy az alkarján lévő hüvelyekben ellenőrizze a
késeket, hogy biztonságosan be vannak-e dugva és kész is volt.
Átsétált a nappaliban lévő szőnyegen, kinyitotta az ajtókat,
amik a korlátlan teraszra vezettek és kilépett a csípős, fehér téli
napra.
A hideg megcsapta őt. Keményen.
Összeszorította fogait, hálás volt hosszú ujjú felsőéért.
Kifejezetten rászabták, hogy a magaslati nagyságtól megvédje őt.
Sehol nem volt az átlagos angyalok hidegtűrésében. A raj, akivel
Raphael elment a hajnal előtti sötétségben valószínűleg ujjatlan
tunikát viselt.
Fogai azzal fenyegettek, hogy összekoccannak.
– Bassza meg – mondta egy közömbös galambnak, ami az
erkélyen pihent meg. – Inkább lennék melegben. – Visszament,
felvett egy rá illő fekete kabátot, amit szárnyaihoz szabtak, és
trükkös csatok tartották a testén. Majd felvette kesztyűit, miután
alkarjára szíjazott késhüvelyeket a kabát ujjára szíjazta.
– Oké, most vagyok kész.
Becsapta maga mögött az ajtót, mert nem akart visszatérni egy
fagyos környezetbe, egy pillanatig kiélvezte New York csillogó
látványát, ami felpörgött a hosszú, hideg éjszaka után, majd
leesett az erkélyről, kitárt szárnyaiba erő kapott. Azok a szárnyak
lenyűgöző szín kavalkádban úsztak, kezdve a belső ívnél tiszta
feketével, ami indigóból a legsötétebb kékbe folyt és végül a
hajnal suttogásában fejeződött be.
Az ő eredete a ragyogó fehérarany volt.
Gyönyörű szárnyak, de lehettek volna mosogatólé barnák,
akkor is ennyire imádta volna őket, mert felvitték őt a levegőbe.
A levegő éles penge volt a tüdejében, de egy hűvös arany nap
úszott fel az égen. A távoli csillag nem volt elég erős, hogy
elolvassza a várost betakaró hót, de ettől olyan volt a hó, mintha
fény égett volna benne és az épületek szélére csepegett jeget
szivárványszínű gyémántokká változtatta.
Alatta a Légió épülete feküdt tökéletes fehérségében.
A növényzet, ami kívülről tavasszal és ősszel borította a tél
csókjától aludt, de Elena tudta, ha berepülne, akkor a hő és a
növő dolgok gazdag, földi illata csapná meg. A zöld volt a Légió
épületének belső színe, élő zöld.
 A lények, akik a Zuhatag turbulenciájára válaszolva
emelkedtek ki az óceánból, koruk ismeretlen volt és eredetük
elveszett az időben, együtt dolgoztak a Torony két mérnökével,
hogy megoldást találjanak az épület fűtésére, ami nem okoz
gondot a város rendszereinek, de a leghidegebb hónapokban is
életben tartja a növényeket. Legalább tíz Légió tag ült a tetőn a
vízköpők mozdulatlanságával, denevérhez hasonló szárnyaik a
hátukra volt hajtva.
Hó gyűlt össze mozdulatlan testükön, egy kabát, amit nem
ráztak le és soha nem éreztek.
Elena. Elena. Elena.
Nem volt mozgás a vízköpőktől, de suttogásuk visszhangzott
az elméjében, a Légió hangja hasonló és seregnyi volt.
Egy gyors hellót intett nekik, ahogy a Hudson felé repült. A
folyó szélei kezdtek befagyni, jégszilánkok recés festményként
szúrták át a felszínét, de a jég illúzió volt. Nem tartaná meg, ha
leszállna rá, a fagyos igazságot két fiatalabb angyal tegnap
tanulta meg.
Talán ezért telt egy másodpercébe észrevennie a verebeket.
 2. fejezet

Elena még nem volt elég erős a finom lebegéshez, de

rövidtávon finom szárnymozgásokkal meg tudta csinálni. Amit
látott, attól kiszáradt a szája. Raphael? Ösztönösen nyúlt
arkangyala után, bár tudta, talán a hatótávolságon kívül van,
miután több tréning szettet csinált a rajjal.
De a szél és eső illata szívesen fogadott viharként tört be az
elméjébe. Én vadászom.
A madarak ismét furcsák.
Írd le nekem.
Elena arrébb billegett, hogy ismét a hipnotikus tömegmozgást
nézze. Mind együtt táncolnak. Több ezren. Egy óriási spirálban,
ami mozog, himbálózik és görbül, mint egy koreografált vonal.
Vihar volt az elméjében, az ózon illata éles és eltéveszthetetlen,
Raphael ereje még ilyen távolságban is erőteljes volt. Egy
röpülésnek vagy a szemtanúja. Elég közel vagy, hogy felismerd
a madarakat?
Elena azon volt, hogy „verebet” mondjon, majd rájött tévedett.
Seregélyek. Kezével a homlokára csapott. Egy seregély repülés.
Szokatlan, de természetes jelenség. Kifújta a levegőt, s azt
mondta, Menj vissza a repülésedhez. A paranoiám és én
megyünk tovább az Enklávéba, hogy elkapjunk egy szökött
vámpírt, és ha elmondod bárkinek, hogy majdnem elvesztettem
az eszemet, mert egy rakat madár madárdolgokat csinál, akkor
a konyakodba chilit teszek.
A férfi nevetése inkább érzés volt, mint hang. Este találkozunk
hbeebti.
Elena megrázta fejét reggeli ugrósságára, ezután elkezdett
képzelődni erősen felfegyverzett ellenséges angyalokról az égen,
elérte a tökéletesen normális színű Hudson másik oldalát, hogy
elrepüljön az ő és Raphael otthona felett. Egy cipőnyom sem
törte meg a ragyogó friss hóréteget, ami azután esett, hogy
elment, de tudta, hogy bent a ház csendes hatékonysággal
működik.
Montgomery, a felülmúlhatatlan komornyik nem engedne
meg kevesebbet.
Elfordult a szikláktól és próbált nem hallgatni még mindig
emelkedett szívverésére, mélyebbre repült az exkluzív
szomszédság felé, melyet majdnem egészében angyali otthonok
tettek ki. Az egyedüli kivételek a néhány ritka öreg vámpír, és
Janvier volt. A viszonylag fiatal Cajun vámpírnak a házat egy
angyal adta köszönetként a feladatért, amit Janvier túlteljesített.
Addig nem lakott benne, míg Ashwini és ő egy pár nem lettek.
 Egy halandó sem hívta otthonnak az Enklávét, és mint ex-
halandó Elena rájött, hogy talán jobb is az egészségüknek. Az
öreg halhatatlanok viselkedése nem volt mindig racionális, talán
sajnálatot éreztek lefejezett szomszédjuk miatt, de az a szomszéd
még akkor is halott lenne.
Tovább repült, átgondolta ennek a munkának a tényeit. Az
érintett vámpír Damian Hale volt. A legkönnyebb hely, ahol
kezdhet, az Imani otthonában a férfi szobája, azt gyanították a
férfi tegnap este szökött meg, eltűnését ma reggelig észre sem
vették, nem kellene véreb szaglása.
Még az időjárás nem okoz problémát.
Miután először csatlakozott a Céhhez, sok téli vadászata volt,
Elena tudta követni az illatot a hón keresztül, ha az nem volt
mélyen eltemetve benne. Mivel csak kicsit havazott reggel, meg
kell lennie.
Kiszúrta a megfelelő házat, bár palota jobb szó lenne
tekintélyre és a körülötte lévőkre, amit egy előkelő dámához
tartozott, akinek nem volt ideje a süketelésre, Elena leszállt, hogy
a hóval borított talajon landoljon.
Azt számtalan lábnyom zavarta össze.
Elena összerándult, orrát irritálta az összekuszálódott illatok
káosza, ami egy nagy csomóba állt össze, ha Damian Hale itt volt,
akkor utólag nehéz lesz kiásni.
 – Hitves. – Az ajtóban álló vámpír fehér csokornyakkendőt és
régi divatú fekete szmokingot és tiszta, fehér inget viselt,
nadrágját pengeélesen nyomták kifényesített cipőjéhez. Testét
Elena irányába döntötte, a mozdulat annyira precíz volt, mint
mereven fésült és beállított fekete hajának tincsei.
Elena szinte azt várta mikor törik ketté.
– Jó reggelt Taizaki – sikerült kimondania, míg belül
feszengett. Ezt a tiszteletet nem érdemelte ki, az öreg vámpírok
és angyalok Raphael iránti tiszteletből tették, míg arra vártak,
hogy a korábbi halandó pofára essen.
Ez elég volt, hogy minden érzékeny nőben komplexus
alakuljon ki.
Mivel Elena őrülten szerelembe esett egy arkangyallal, aki
gerincét kisujjának mozdítása nélkül tudná kettétörni, egyáltalán
nem volt az érzékeny döfés veszélyében.
– Szükségem van Damian Hale illatára – mondta Imani
főkomornyikjának, mikor az felemelkedett. – Egy kis
ruhadarabra, amit még nem mostak ki, az lenne a legjobb, de
felvehetem a lakrészéből is.
– Előkészítettem ilyen ruhadarabot. – Taizaki arca japán volt,
de akcentusa kétségtelenül francia, mintha nem túl gyakran
süllyedne le, hogy a barbár angol nyelvet használja. – Az úrnőm a
télikertben vár önre.
Raphael, ennyire szeretlek téged, mormogta az elméjében.
 Az óceán ismét betört oda, a viharos szél távoli, de jelen volt.
Mennyire?
Elena majdnem megugrott. Még mindig barangolsz?
Ezért mormogtál rólam? Mert azt gondoltad nem hallom?
Összetört a szívem.
Most a férfi szórakozott vele. Csak rámutattam, hogy a
vadászat gyorsabb lenne, ha senki lennék, mondta sötéten.
Egyik sem jó az angyalaidnak.
Próbálj meg nem leszúrni valakit. Nehéz lenne megkísérelni
elmagyarázni, hogy baleset volt, tekintetbe véve kiváló
célzásodat.
Elena ajkai azzal fenyegettek, hogy mosolyra húzódnak. Nem
ígérek semmit.
Biccentett a főkomornyiknak, hogy vezesse be, gyors lépéssel
lépett be utána. Taizaki felgyorsított, mikor rájött, nem
érdeklődött a séta iránt, biztos volt benne, hogy látta a férfi
gerince a sértésre megkeményedett.
A férfi talán arra vált, hogy civilizálatlan része a bútorra pisil.
A kép miatti nevetés horkantását visszanyelve sétált.
A téli kert egy hatalmas szoba volt az épület jobb oldalának
végén. Elena már volt a tiszta, formális, plafontól padlóig érő
ablakos kamrában korábban, egy eseményen, amit Imani azért
rendezett, hogy üdvözölje Elenát új pozíciójában. Az angyal talán
érzékeny és annyira vicces volt, mint egy temetkezési vállalkozó a
temetésen, de lelkiismeretesen követte az angyali társas etikettet.
– Imani – mondta Elena, ahogy besétált, a kőkomornyik
eltűnt, hogy egyedüllétet adjon nekik.
Az angyal, kinek szárnyai fehérek voltak, benne elszórtan
voltak bronz tollak és bőre napbarnított volt, az ablak melletti
pozíciójából nézett rá. – Hitves. – Haja fekete hullámok tömege
volt, amit koponyája bal oldalán szorosan befontak, de egyébként
fényes tökéletességben omlottak a vállaira.
– Nem számítottam rá, hogy a céh téged küld. – Imani
sötétkék selyem ruhája sötét vízként mozgott, ahogy megfordult,
hogy teljesen szemben legyen Elenával.
– Szeretem rajta tartani a kezemet, biztosítani, hogy vadász
képességeim nem rozsdásodnak be.
Imani buja ajkai vonallá préselődtek össze. Még angyalként is
káprázatos volt: azok az ajkak kétség kívül számtalan férfi
fantáziában szerepelt, magas arccsontok, röhejesen hibátlan bőr,
az a hihetetlen haj és fahéjbarna szemek sötétebb robbanással a
pupillánál. Add hozzá homokóra alakját és a nő nem egy művész
királyi lázálmának tűnt, hanem érzéki angyali szépségnek.
Az illúzió addig tartott, míg ki nem nyitotta a száját. Ó, a
hangja aranyos volt, de mint a palota, Imani egy előkelő dáma
volt, kinek nem volt ideje a süketelésre. Valamint semmi ideje
nem volt az olyan emberekre, akik nem illettek a vonalak közé.
Felesleges mondani Elena nem volt a kedvence.
– Értem, mondta most, olyan nő hangján, aki a legkevésbé
sem érti. – Ez a legszabálytalanabb dolog, amivel egy hitvesnek
foglalkoznia kell. – Egy nagyon éles pillants. – Azonban
feltételezem a Céh igazgatója megadta a részleteket. Biztosra
mentem, hogy vele beszéljek, ne a beosztottjaival, ő a
leghozzáértőbb ember.
Mentálisan feljegyezte, hogy átadja Sarának a bókot, azt
mondta magának, hogy viselkedjen profiként, még ha orrát
csikizték is az öreg angyalok, kik felállítottak egy elvárást, hogy
egy hitvesnek hogy kell viselkednie, az gonosz féle
elégedettséggel töltötte el. – Minden megvan, kivéve Damian
illata – mondta dicséretesen lazán.
– A főkomornyikomnál van a számodra. – Imani kinyitotta,
majd szokatlan élességgel visszacsapta szárnyit, mielőtt járkálni
kezdett a szobában.
Elena arrábbmozdult, hogy szemmel tarthassa az angyalt, a
hóval borított kert a téli kertre néző ablakokkal, most mögötte
volt.
– Nem hiszem el, hogy a fiú elég bolond volt, hogy ezt tegye.
Damian Hale harmincnégy éves volt, vagyis ennyi volt az
átalakításakor, most több száz éven át ennyi marad. Egy dolog
nem volt, méghozzá fiú. Természetesen Imani vagy nyolcezer
éves volt és a bogaras nagymama megjelent nála.
Talán sót kellett szagolnia, mikor megtudta, hogy Raphael egy
halandót választott hitvesének. Bár, hogy fair legyen Imanival, ő
a saját módján próbálkozott. Diszkréten adott egy könyvet
Elenának az angyali protokollról, amit ő maga írt, ami talán a
kedvesség gesztusa volt nála.
Raphael, az ördög, nagy elégedettséget érzett, mikor egy héten
át minden este felolvasott a szövegből, ahogy ő próbálta fejét a
párna alárejteni, míg átkokat szórt a fejére. De azt is mondta –
Légy türelmes Imanival vámpírvadász. Nem kegyetlen, vagy
szívtelen. Csak egy nagyon öreg angyal, aki a modern dolgokat
megrázónak találja, és te nem illesz a szép dobozokba, ami által
értelme van a világnak.
Ezzel az elméjében Elena azt mondta – Van ötleted Damian
miért szökött meg?
Imani ismét összeszorította ajkait. – Kicsit dühöngött. –
Kezeivel csettintett, amin nem volt gyűrű, bár volt egy vékony,
gyémánttal díszített karkötő a csuklóján. – Vezető volt az
átalakítása előtt, vezérigazgatónak, vagy minek hívták, és őt
sértette, hogy nem engedtem meg neki, hogy a házamat vezesse.
Elena felemelte szemöldökét. – Arrogáns volt?
– Egy bolond gyerek, aki nagynak képzelte magát. – Imani
addig szorította össze ajkait, míg egy vonallá nem váltak. –
Bárcsak a vadászat előtt beszéltem volna veled, mert csak most
fedeztük fel, hogy fegyvert vitt magával.
Teljes figyelmét neki szentelve Elena azt kérdezte – Melyeket?
– Sétálj velem. A főkomornyikom jelent majd nekünk. –
Szavaival ellentétben Imani egy helyben megállt. – Milyen furcsa
– mondta gyengéden, mely hang hírtelen tele volt sötétséggel és
üldöző hatalommal, ami a kor volt.
Elena nem akarta Imani tekintetét követni az ablakon kívülre.
A vére hírtelen hideg lett, pulzusa dübörgött. És füleiben ezernyi
üvöltés hangja hallatszott.
Madarak, gondolta, madarakat lát kint, akik
megmagyarázhatatlan, földöntúli dolgokat csinálnak.
Nem madarak voltak. Rosszabb annál.
 3. fejezet

Imani rózsái virágoztak.

A rózsák hatvan centi hó alá voltak eltemetve, mikor Elena a
téli kertbe sétált.
A rózsáknak a tavasz zöld leheletéig aludniuk kellene.
A rózsák egy kicseszett pusztulás elcseszett jelei voltak.
Elena megköszörülte a torkát. – Mindig vörös rózsákat
ültetsz? – Végtelen karmazsin tenger, mint amivé egy bizonyos
folyó vált.
Mi a fene volt a Zuhataggal és a vér színével?
– Egy kis élvezet – mondta gyengéden Imani. – Ami
fontosabb, úgy tűnik a változás ismét megérkezik. –Egy sóhajtás.
– Annyira nem szeretem a változást.
A rózsákra nézve Elena eldöntötte, hogy nem zavarja ismét
Raphaelt. Nem az történt, hogy a rózsák lábat növesztettek és
megtámadták New Yorkot. Csak a Zuhatag szórakozott a dolgok
természetes rendjével. – Tudod Imani – mormogta. – Egyetértek
veled a változás dologban.
Ez egyszer harmóniában mindketten háttal fordultak a
virágzásnak, aminek nem kellett volna ott lennie és találkoztak
Taizakival Damian Hale szobájában. Kiderült, hogy a korábbi
vezérigazgató elvitt két pisztolyt és egy számszeríjat. Imani
megerősítette, hogy Hale eléggé képzett volt mindkét fegyver
terén, így Elenának vigyáznia kellett magára.
Mikor végeztek az angyal elment, hogy hátborzongató
rózsakertjében sétáljon. – A változás szétszakító – mondta,
mikor Elena felemelte a szemöldökét. – De ilyen sötét szépség
nem éli túl sokáig a jeget. Még egy hallhatatlan sem tudja
megállítani az idő elporladását.
Elena számtalan pillanatig csak bámult az angyalra. Egy
remegés futott végig a gerincén.
Lerázva azt felhívta Viveket, hogy távolról törjön be Damian
Hale számítógépébe, amit a vámpír jelszóvédetten hagyott hátra.
Vivek számtalan nemzetközi repülőjáratra való foglalást fedezett
fel, amit ugyanarra a napra és időre foglaltak. Azonban a
legérdekesebb találat, hogy Hale hozzáfért a háztartás
számlájához és jelentős mennyiségű pénzt sikkasztott el.
– Nem sima szökevény. – Elena vére felforrt, pulzusa
felgyorsult. – Nem hiszem azt sem, hogy bármely gépen lenne.
Azért hagyta ezt a nyomot, hogy megtaláljuk.
– Rajta vagyok. – Jókedv volt Vivek hangjában, ami igazolta
Elenát, hogy inkább a férfit hívta, mint a Céh technikus csapatát.
A palota bejárati ajtajánál volt Taizakival, mikor Vivek
megerősítette előérzetét. Damian Hale egyik járatra sem csekkolt
be. – Riasztást tettem minden lehetséges rendszerbe. Bármi
felugrik tudatom veled.
– Köszi V. – Elena zipzáras zsebébe tette a telefont, majd
kinyitotta a zsákot, ami Hale illatmintáját tartalmazta és mély
levegőt vett. – Nyárfa illata, belekeveredve egy kis gazdag
barackkal.
Taizaki elfehéredett a mormogására.
Elena vállat vont. – A vámpír illatának semmi köze a vámpír
erejéhez vagy veszélyességéhez. – Úgy döntött nem mondja el a
beképzelt főkomornyiknak, hogy égett barnacukor és megalvadt
tej illata volt.
Látják, teljesen diplomatikus és kedves volt, még Taizaki ajkai
is mosolyra húzódtak, találkozásuk óta az első alkalommal.
Mintha a halandóság megkapó lenne. Montgomery soha nem
lenne ilyen modortalan, hogy elárulja saját érzéseit. Mikor
először találkozott Raphal komornyikjával, egy durva halandó
vadász volt, de a férfi teát, vagy kávét ajánlott neki a legnagyobb
udvariassággal.
De, hozzá kellett tennie, Montgomery volt a legjobb. Minden
más komornyik, vagy főkomornyik, megszenvedné az
összehasonlítást. Szegény Imani megbotránkozna, ha rájönne
Taizaki botlására.
Elvette a mintát a főkomornyiktól, Elena komolyan nekifogott
a vadászatnak.
 Rózsák, dús, gazdag és pokolian borzongató.
Elena a fogát csikorgatta a túlcsorduló parfümre, ami a
levegőben terjedt és azt kiabálta előjel! Előjel! Előjel!
Meglehetősen nagy félkörökben kezdett a palota körül járkálni és
végül úgy 45 méterre az ajtótól kapta el Hale illatát, ami az
ingatlant körülvevő fák felé vezetett.
Húsz perccel később az illat hírtelen megszűnt. Mikor
leguggolt, hogy finoman ásson a koszos hóban, amit a hatalmas
lomb megvédett a reggeli havazástól egy csepp olajat vett észre. –
Okos férfi. – Felállt, kiment a lomb alól.
Kitárta szárnyait, a levegőben akarta megnézni, hogy az olaj
szivárgás hagyott-e nyomot… és gyötrelmes csavarodást érzett az
izmaiban.
Nem kapott levegőt, megállt, majd ismét megpróbálta.
Sikerült felszállnia, de vállai és szárnyának belső izmai azóta
nem fájtak így, mikor elég erős lett a függőleges felszálláshoz. A
fájdalom úgy pulzált át rajta, mint egy romlott fog.
Fenébe.
Véletlenül rossz módon kellett mozognia és megcsavart vagy
megfeszített egy inat vagy izmot. Remélhetőleg elég kicsi volt,
hogy teste meggyógyítsa magát. Az angyali gyógyítók áldottak
voltak, de míg tudtak segíteni a gyógyulási folyamat alatt,
varázsütésre nem tudták eltüntetni a nagyobb sérüléseket.
 Ami Elena gyógyulási képességeit illeti, több volt, mint mikor
halandó volt, de nem hasonlítható egy angyal babához. Senki
sem tudta, hogy útja a halandóságból a halhatatlanságba meddig
tart majd. Keir, az áldott gyógyító, akit a halhatatlanok tiszteltek
és Jessamy, az ő megbízható történészük és könyvárasuk
próbáltak információt kiásni a korábbi angyallá változtatóakról,
de eddig semmi eredménye nem volt a sok portól prüszkölésnek
és bevörösödött szemeknek.
A frusztráció csak rosszabb volt, mert mindenki tudta, hogy
azok az egyszer halandók léteztek. Ők voltak a hús és vér valóság
a legenda mögött, mely szerint ha egy arkangyal igazán szeret,
akkor teste egy édes, erotikus, arany anyagot termel, amit
ambróziának neveznek. Raphael ambróziával csókolta meg,
mikor zuhant, háta törött és többi sérülése is gyógyíthatatlan volt
és most szárnyalt az égen.
Az ambróziáról úgy tartották, hogy a hallhatatlanok közt
adják. A kutatók próbálták tanulmányozni. Sajnos akadályozta
őket a feljegyzések hiánya, vagy a tényleges minta. Ha Raphael
olyan helyzetben lett volna, hogy megmentsen nekik egy cseppet,
de ő mindet Elenának adta.
Élned kell.
Elena szíve megfeszült az emlék visszhangjától, az arkangyal
hangjának nyers elhatározásától, a heves szerelemtől, ami
mindkettőjüket megjelölte. De mi történt a többi igaz
szerelmessel, akik korábban éltek? Hova tűntek:
Az elterjedt elmélet szerint az utolsó angyallá változtatott
annyira régen élt, hogy az angyallá változtatott és azok, akik
ismerték a nevét elvesztek a legmélyebb Alvásban. Elena néha
elgondolkodott rajta, milyen lenne az egyik elődjével találkozni,
bizonytalan volt benne, hogy élne-e a lehetőséggel vagy sem. Mi
van, ha elődjei elvesztették az emberségüket az eonos létezés
során? Mi van, ha semmi halandót nem fedez fel bennük?
Ma a csontjáig halandónak érezte magát, de a szárnyában lévő
pulzáló gyötrelem lüktető zúzódássá vált, így úgy döntött, hogy
folytatja a vadászatot, és azután repül a gyengélkedőbe, ha
végzett.
Nem voltak látható olajnyomok az úton, minden mást eltörölt
a többi autó közlekedése. Ez a vadászat sokkal technikaibb lesz.
De mikor megkérte Viveket, hogy mérje be Damian Hale
telefonját, az Imani palotájának területén volt. – Talán elrejtette
a bokrok alatt, remélvén, hogy félrevezet mindenkit.
Egy csapat seregély repült fel a fákról Elena előtt. Több száz
kis test és éles csőr és nem pislogó szemek. Több ezer szárny
csapódott a bőréhez. Végtelen súrlódó hangorkán a fülében.
Egy elfojtott hanggal zuhanni kezdett, éppen sikerült
összeszednie magát, mielőtt túl késő lett volna.
– Ellie!
 – Jól vagyok, jól vagyok – mondta a telefonba, míg pár madár
spirálban repült körülötte, mielőtt szétszóródtak volna a szélben.
– Volt bármilyen szeizmikus aktivitás, mióta elmentem?
– Nem, minden nyugodt. – Vivek hangja éles volt. – Tényleg
jól vagy?
– Igen. – A Zuhatag talán ismét kinyújtózott legutolsó
jótékony alvásából, de Elena nem tervezett úgy táncolni, ahogy az
fütyült. Senki sem tudta, hogy az erőhullámzás és az azt kísérő
káosz meddig tart majd. Tudásuk szerint évtizedekig eltarthat.
Egyikük sem állíthatja meg életét ez miatt.
Ma Elena életébe beletartozott, hogy megtalálja Damian Halet.
– Mi van a kocsijával?
– A pasinak nincs regisztrált autója – válaszolta Vivek szünet
nélkül. – Felhívtam és beszéltem Imani főkomornyik
vámpírjával, megerősítette, hogy egyik járművűk sem hiányzik. –
Egy hírtelen szünet. – Várj csak. Az okos nyulunk talán elfelejtett
valamit.
Elena a levegőben maradt, míg Vivek dolgozott, szemei a talajt
kutatták.
– Sok angyali otthonnak van biztonsági kamerája, ami az
utakat figyeli – mondta Vivek a fülébe – és a Toronynak
hozzáférése van ezekhez ellenséges fenyegetés esetére. Elkaptam
a menekülődet egy vörös szedánban és követem őt számtalan
kamera és fizetős kapun át. Hosszú évekkel ezelőtt
meghekkeltem őket, így nem számít.
– Mutass a megfelelő irányba partner – mondta, bőre forrón
égett, majd égetően hideg volt. Minden hajszálán
elektromosságot érzett. – V – mondta, mielőtt a férfi
válaszolhatott volna. – Van elektromos vihar kilátásban?
– Nem, az időjárás jelentések tiszta eget jósolnak, egy kis
furcsasággal. – Fókuszt váltva elkezdte megadni neki az útirányt,
a férfi egy kis kabintípusú hotelben volt a Catskills lábánál. Elena
megevett három energiaszeletet a levegőben ebédre, vizet ivott a
karcsú vizes palackból, ami egyik alsóbb zsebében volt.
– Nincs semmim a kabinokon kív… – Egy csendes kilégzés a
vonal másik oldalán. – Tudod a furcsaságok kis esélye.
– Igen?
– Szeizmikus jelentés érkezett a kabinok közelében lévő egyik
szenzortól.
– Persze hogy jött – mormogta Elena, míg bőre viszketett,
mintha átfolyt volna fájó sejtjein. – Azon vagyok, hogy leszálljak.
Hívlak utána, ha van valamim.
Elenának kétszer kellett megpróbálni bezipzárazni a telefonját,
az elektromosság érzése annyira összezavaró volt, hogy
megzavarták ujjait. – Úgy érezte, arca ég a jégtől, füleinek hegyei
vörösek voltak.
 – Normális gondolatok – utasította magát. – Normális
gondolatok.
Mikor a seregélyek körbevették őt, ahogy a legjobb landolási
pontot kereste, figyelmen kívül hagyta őket… még akkor is, mikor
meg mert volna rá esküdni, hogy a madarak suttogtak neki. Nem
hallotta a szavakat, azok formája éppen túl volt a hallási
tartományból, de a hangszín figyelmeztető volt.
A madarak most magasabbra repültek és kusza mintákban
táncoltak, ami a levegőben tartotta őt, ahogy megigézve nézte a
madarakat, de azok soha nem mentek messzire tőle. Egy furcsa,
mormogó kíséret.
Azok a szárnyas kísérők az égben maradtak, mikor Elena végül
leszállt, egy hatalmas területen a hotel előtt, ami talán tele volt
vadvirágokkal és fűvel a nyári időszakban, most fehér takaró volt,
amin nyoma sem volt életnek. Egy egyszerű belégzés a harapósan
hideg levegőből és a vámpírok illatai megcsapták az orrát,
mindegyik nyom tiszta és nem kuszálódott össze a másikkal.
Itt, nyárfa illata és lédús, érett barack.
Erős. Gazdag. Nemcsak megmaradt illat. Damian Hale itt volt.
Újabb lélegzetet vett, míg próbálta figyelmen kívül hagyni az
elektromos bizsergést az arcán, Elena bemérte az illatot egy
bizonyos kabin felé. Épp egyet lépett a kabin felé, mikor az
elektromosság eltűnt. A madarak elcsendesedtek. A levegő
megfagyott.
 És a föld megremegett a lába alatt.
Elena megállt. Egy ismeretlen hang felnézésre késztette. A
seregélyek szabályos körben repültek, ahogy kétségbeesett és
érthetetlen figyelmeztetésüket suttogták a fejében.
A föld erősen megrázkódott.
Kitárta szárnyait és a fogát csikorgatta a fájdalom kiújulására,
felszállt a rángatózó talajról. A kabinok ajtói kinyíltak alatta, az
emberek megzavart hangyákként ömlöttek ki és a tisztás
irányába szaladtak.
A kabinok alatt lévő föld kezdett összetörni.
Elena lerepült, hogy elkapjon egy fiatal felnőttet, aki
félelmében megállt az eltűnő földön. Elena nem volt olyan erős,
hogy egy teljesen felnőttet bármekkora távolságba vigyen, de
sikerült addig vinnie a nőt, ahol a többi vendég elkapta, majd
kiáltott mindenkinek, hogy menjenek hátrébb.
Egy sikoly töltötte be a levegőt.
Elena hátrafordult… hogy lássa Damian Halet, karjaival és
lábaival csapkodott, ahogy eltűnt a semmiben. A föld megnyílt a
talpa alatt kosz és sziklák összeomlása közepette. A férfi felé
repült, amilyen gyorsan csak tudott, de hiábavaló kísérlet volt.
Még ha el is érte volna a helyet, ahol a férfi eltűnt a föld pokoli
gyomrában, a terpeszkedő és dermesztően mély víznyelő arany-
vörös lávával kezdett megtelni. Nem volt nyoma Damiannak, sem
bármely kabinnak. Sem húsnak, vagy egy faforgácsnak.
 A talaj nem rázkódott többé.
A föld már nem omlott magába.
A madarak táncoltak.
Elena alatt a földön lévő sérülés fortyogó hővel pulzált.
A vérivónak meg kellett halnia. Ez volt a végzete. Hogy az
időben az első előjel legyen.
Elena kezeivel végigsimított felkarjain, mikor a szavak készen
megjelentek az elméjében. Mintha ő gondolt volna rájuk. Kivéve,
hogy nem tette. Ez valaki másnak volt a gondolata és az az ő
fejében volt.
Felemelte szemeit a suttogó seregélyekre, elgondolkodott
rajta, hogy ők voltak-e a szavak forrásai. De a kis madarak
szétszóródtak a pillantása alatt, megmozdultak, hogy leszálljanak
a fákra, vagy a víznyelő mellé. Egy pár közel repült pár mozgással
a víznyelőhöz, ami táncként hatott, csak hogy visszarepüljenek,
mikor Elena aggódni kezdett, hogy a madarak túl közel mennek
és megégnek.
És egyszerre nem volt több seregély a napfényes téli égen.
Csak sikolyok, zokogások az emberektől a hóval borított talajon,
ami biztonságos távolságban volt a láva víznyelőtől, aminek nem
kellett volna léteznie… és Elena bal szárnya kezdett lehúzódni.
Csak mikor izzadság gördült végig a halántékán, akkor jött rá,
hogy közvetlenül a láva felett repked. Túl közel annak magjához.
 Lenézett annak gonosz üstjére… és egy láthatatlan kéz gyilkos
erővel nyomta őt.
 4. fejezet

Elena ösztönei sikítottak.

Az első és legtúlcsordulóbb reakciója az volt, hogy repül, mikor
rájött, hogy a húzás sokkal erősebb volt, és az ismeretlen erő
kinyomta őt a veszélyzónából. Miután biztonságban landolt nem
túl messze a zokogó, vagy természetellenesen csendes
összegörnyedt túlélők mellett, megfordult és a föld anyagába
tépett szélére ment.
A sűrű folyadék nehézkesen mozgott lent, a színe ragyogó
narancs-vörös volt. A mozgás ellenére úgy tűnt mostanra
lenyugodott, a föld, amin Elena állt stabil volt. A víznyelőből
eredő hő megcsapta az arcát, azonban a perzselő égés tisztázta,
senki sem élheti túl, ha megérinti az olvadt láva.
Elfolyósodott csontok, széthasadt bőr, felrobbant
szemgolyók… Damian Hale nem érdemelt ilyen sorsot az
arroganciája és önteltsége bűne miatt. – Nyugodj békében
Damian – mormogta, ahogy leguggolt, hogy megvizsgálja a
víznyelőt, mélyen tudatában volt, hogy Imani meggyászolja
veszteségét. Ahogy Raphael mondta, az angyal talán áporodott
maradi volt, de nem volt kegyetlen.
 Elena. Só és tenger tört be erőszakos erővel az elméjébe, ami
annyira ismerős volt neki, mint saját lélegzetvétele. Az óceán
viharos és emelkedik a korábbi földrengés miatt. Menj minél
távolabb a parttól, ha közel vagy hozzá.
Vagyis a rengés nem erre a régióra korlátozódott. A Catskills
lábainál vagyok, és van előttem egy víznyelő, tele csodásan
bugyborékoló lávával.
Egy pillanatnyi csend. Vámpírvadász, beszélnünk kell a
veszélykeresési hajlamodról. Úton vagyok.
Van sérülés a városban? Tele volt olyan emberekkel, akiket
szeretett.
Várj. Harminc másodperc telt el. Dmitri azt mondja nincs
sérülés. A rengés kiterjedt volt, de kicsi, kivéve a hegynél, ahol
állsz.
A csomó Elena mellkasában kiengedett, felállt a guggolásból,
küzdenie kellett, hogy visszaszorítsa összerándulását, fenébe,
jobban meg kellett sértenie a szárnyát, mint gondolta.
Gondoskodott róla, hogy a megfelelő pozícióban tartsa, mikor a
túlélőkhöz ment.
Nem fogja súlyosbítani a sérülést zavaros izomkontrolljával.
Az összebújt halandók és fiatal vámpírok, akik vakációztak,
volt köztük egy homokszínű hajú vámpír, karjában egy laptop
volt, egy barna ing volt rajta, egyik oldalán egy grafikus logó, ami
halványan olyan volt, mint a hegy előtt álló kabinok. – A
személyzethez tartozik? – Kérdezte Elena a férfit, akinek szakadt
papír és összetört menta illata volt.
– Vezető – mondta, szemének fehérje látszott és tekintetét az
kötötte le, hogy arra a helyre nézzen, ahol a kabinok egyszer
álltak. Szeplői szigeteknek tűntek vértelen arcán.
– Ne gondoljam, hogy azon a laptopon megvan a vendégek
listája?
A férfi egy hosszú másodpercre tompán bámult rá, mielőtt
pislogott volna és fejét fel le mozgatta, mint egy törött marionett
bábú. De úgy tűnt a mozdulat kirántotta a sokkból, további
nógatás nélkül kinyitotta a laptopot. Míg legördített, hogy
megnézze a névsort, elküldött Viveknek egy üzenetet, hogy
megkérdezze igaza volt-e, figyelme visszatért a névsorra.
Az egyedüli személy, aki nem válaszolt, annak neve „John
Smith” volt. Nem kellett rakétatudósnak lenni, hogy kitalálja, ez
Damian Hale volt, de Elena leírta őt a vezetőnek, hogy biztos
legyen. Nem kellett ehhez sok, Hale nemrég jelentkezett be, és a
vezető emlékezett rá, hogy volt egy kis sérülés a bal
szemöldökénél, amit Elena megjegyzett a képről, amit a
célpontjáról küldtek.
Az időben előjel.
Lerázta a remegést, ami azzal fenyegette, átrántja őt a fejében
szóló túlvilági hang emlékébe, Elena kitárta, majd összecsukta
szárnyait a hátán. Ez automatikus tett volt, olyan, amit gyakran
tett a földön eltöltött hosszú időszakok alatt. Annyira jó érzés volt
kitárni szárnyait.
De nem ma.
Szúró nyilallások a hátán. A pengék hosszú tűkké váltak.
Elena élesen szívta be a levegőt, majd elnyomta a fájdalmat.
Legalább nem okozott problémát neki, hogy a túlélőket távol
tartsa a láva víznyelőtől. Senki sem akarta úgy végezni, hogy a
húsa leolvad a csontjairól, Damian Hale fagyasztó sikolya még a
fülekben volt, hogy figyelmen kívül hagyják. Mikor a vezető
felajánlotta, hogy szervez buszt, ami elviszi a vendégeket egy
átmeneti szállásra a városban, senki sem ellenkezett.
Raphael az utazás előtt ért oda.
Elena hallotta a nyikkanásokat a túlélők gyűrűjéből, ahogy a
fenségesesen kitárt szárnyai a látószögükbe került. A napfény
megcsillant a tollaiban lévő fehérarany szálakon, hajának éjfél
színét hátrafújta a szél, amit a landolása okozott, hogy felfedje
arcának tiszta vonalait, annak brutalitását férfias szépségében.
– Arkangyal. – Egy gyengéd suttogás, amikor egy kis kéz
csúszott Elenáéba.
Megijedve lenézett, hogy egy öt év körüli fiút lásson hatalmas
mosollyal az arcán. A fiú rezes-barna bőre ragyogott, a széles és
nagy arccsontjain babaháj volt, ami arra a fényképre
emlékeztette, amit Ransom cherokee dédapjáról mutatott.
Természetesen a gyerek nem félt, a gyerekek soha nem féltek
Raphaeltől. Van egy csodálód Arkangyal.
Raphael harcos hatékonyságával csukta össze szárnyait,
mielőtt megfordult volna, hogy biccentve üdvözölje a fiút. Szemei
annyira tiszta kékek voltak, hogy majdnem fájt ránézni, bőre
aranybarna. Ma bőr volt rajta, ütött-kopott barna, ami a korábbi
csaták és edzések nyomát viselte. Tunikája szabadon hagyta
karját, felfedve bicepszének izmait. Harcos volt, mielőtt
arkangyal lett volna és mindig harcos marad.
Bal gyűrűsujján egy nagy platina gyűrű volt, amiben négyzet
alakú borostyán volt, aminek tiszta fehér tűz volt a közepén.
Elena jele. Egy olyan lény viselte, aki ötezer évvel ezelőtt élt.
Ha a víznyelőből áramló hő pulzálás volt, akkor Raphael erejét
mélyen a csontjaiban érezte.
A férfi halálos és gyönyörű volt.
De leginkább Elenáé.
És volt elég szíve, hogy ne törje össze a kisfiút.
Elena mellett a fiú hatalmas szemekkel nézett az üdvözlésre, a
csendes kapcsolat több mint elég volt, hogy felvidítsa gyermeki
világát. Sugárzóan rohant vissza szüleihez, akik későn vették
észre, hogy megszökött.
Elena odasétált, hogy csatlakozzon Raphaelhez a víznyelő
szélén, tudatában volt a halálos csendnek, ami körülvette őket.
Az emberek próbálták nem magukra vonni a halálos ragadozó
figyelmét. Mint, kivéve a kicsi és ragyogó szemű kisfiút, aki
figyelmen kívül hagyta szülei kétségbeesett csitítását, el akarta
nekik mondani, hogy az arkangyal látta őt!
– Ő erős – mormogta Raphael, bár figyelmét a láva
hipnotikus, szertelen lassú mozgása kötötte le. – Megmondom
Dmitrinek, hogy tartsa rajta a szemét, ahogy nő.
– Máris a Toronyba való toborzásán gondolkodsz?
– Egy arkangyal munkája soha nem ér véget. – Kitárta
szárnyait, az egyik végigsimított Elena hátán szeretők, arkangyal
és hitvese közti cirógatásként. – Szokatlan merevséggel tartod a
szárnyaid. – Azok az átható kék szemek törött zafirból és fényből
készültek, elkapták az ő sokkal hétköznapibb szürke tekintetét,
hétköznapi, de egy ezüst gyűrű jelent meg, ahogy egyre
mélyebben nőtt hallhatatlanságába.
– Megrántottam a balt. – Grimaszolt, egyik kezével felnyúlt,
hogy megmasszírozza vállát, hogy csökkentese a diszkomfort
érzését. – Talán rosszul szálltam fel, vagy ilyesmi. – Ahogy
érezte, szegény szárnyaival sok ilyet csinált. Remélhetőleg a
gyógyítók nem rendelik a földre, míg a sérülés meggyógyul.
De mikor Raphael a homlokát ráncolta és elkezdte felemelni a
kezét a hátához, a fejét rázta. – Ne pazarold rám a gyógyító
energiád. Azt akarom, hogy teljes erődben legyél, mikor ilyesmi
zajlik. – A forróság halálosan szépsége felé mutatott, ékes
szakadék volt előttük. – A Torony gyógyítói helyrehoznak.
 Raphael továbbra is a homlokát ráncolta, bár kezét leengedte
és figyelme visszatért a víznyelőre. – Nem érzek rossz energiát
belőle.
– Hála Istennek. – Kezeit a csípőjére tette. – Együtt tudok élni
némi lávával, de passzolom a zombikat, vagy bármi is mászik elő
belőle.
Suttogás hallatszott, remegést hagyott hátra. A seregélyek
tömegesen szálltak fel a fákról és a kabinokról, ahol ültek, kicsi
testük fekete felhő volt az égen, és egy szívmegállító pillanatra
egy hatalmas angyal szárnyát vették fel. Ezután elmentek, a világ
minden irányába repültek.
Elena Raphaelre nézett, látta hogy az égre nézett. Az ő
pillantása azonban a jobb halántékán a Légió jelére figyelt. A
vonalak komplexek voltak, egy stilizált sárkányt ábrázoltak,
amiben nem volt gyengédség. Veszélyes kékkel ragyogott, amit a
vadtűz égetett, a Raphaelben élő erő műalkotása.
Elena felemelte ujjait, hogy végigsimítson a jelen. – Lángol.
A Zuhatag ismét elkezdődött. Azon gondolkodom, hogy ez
lesz-e a legutolsó kör mielőtt elindul a kataklizmikus helyzet,
amire a Légió figyelmeztetett minket. Raphael hangja olyan volt,
mint az óceán, mikor csendes, míg csalóka hullámok vannak a
felszíne alatt. – Nézz fel.
Elena megremegett, nem akarta látni, mi ragadta meg az
arkangyal figyelmét. De akarta tudni Raphael bőrét miért érte
olyan fény, melynek karmazsin széle volt. Ezzel egy időben fel
kellett néznie, tudnia kellett mi volt a horizonton.
Felnézett.
Az ég olyan vörösben és dühösen főtt, mint az alattuk lévő
láva.
És az eső, mikor esni kezdett, majdnem olyan meleg volt, hogy
égetett. Apró töltények csapódtak a hóba, több ezer apró
csatornát hoztak létre és azt okozták, hogy a túlélők a fák közé
szaladtak.
Azonban ezek közül egyik sem volt olyan rossz, mint a nagyon
öreg hang Elena fejében, ami nem az övé volt: Halandók
gyermeke, eljön a te időd. Egynek meg kell halnia, hogy a másik
éljen. A sóhajba szörnyű szomorúság vegyült. Meg kell halnod.
 5. fejezet

Elena többféle módon fagyott át a csontjáig, épp hogy sikerült

elérnie az Enklávéban lévő házba, mielőtt az éjszaka leszállt, a
csillagok fénye hideg függöny volt, ami szinte vágott. A szárnya
nem volt rosszabb, mint mikor először megsérült, de kifáradt. Az
izmai fájtak. A hátát úgy érezte, mintha egy ökölvívó megsorozta
volna. És csizmái nehéz betonná váltak, míg nem nézett oda.
– Azt hiszem megfáztam – mondta Sarának a telefonba,
miután a hátára esett az ő és Raphael hálójában lévő hatalmas
ágyon.
– A halhatatlanok nem fáznak meg.
– Én egy kezdő halhatatlan vagyok. – Meg mert volna rá
esküdni, hogy csontjai is kezdtek fájni, talán növekedési
fájdalom, egyfajta halhatatlan pubertás.
Grimaszolt a rettentő gondolatra. A pubertás egyszer elég volt
neki, nem kellett ismétlés. – Az eső forró volt a városban is?
– A hó azonnal elolvadt. Ami azt jelenti, most jéggé vált,
majdnem háromszor elestem, mire a metrótól hazaértem.
Egy magas hang hallatszott a háttérben, izgatott és gyors volt.
 – Gyere ide akkor – Sara hangjában intenzív szeretet volt, ami
szinte égetett – köszönj el estére Ellie nénitől.
– Szia Ellie néni! Le kell feküdnöm. – A szavak nehezek voltak
a csalódottságtól. – Csináltam neked egy számszeríjat. Vörösre
festem a veszély miatt.
Elena influenzaszerű kimerültsége ellenére vigyorgott. – Alig
várom, hogy lássam. – Zoe Elena alig hét és fél éves volt, de
„segített” Sara férjének Deaconnek a műhelyben, mielőtt járni
tudott volna. Hat hónapja a műanyag játék eszközöket miniatűr
igazi eszközökre cserélhette. – Adj az anyukádnak extra puszit
helyettem ma este.
– Cupp! Cupp! Cupp! – Mindegyik hangot hangos cuppanás és
Sara nevetése követte.
– Jó éjt kisbogár – hallotta Elena a vonalon keresztül, amit egy
mélyebb válasz követett Zoe élénk hangjára. Ezután Sara azt
mondta – Ellie, adj egy percet, hogy Deaconnel ágyba dugjam őt.
Egy kopogás hallatszott Elena ajtaján ugyanebben a
pillanatban.
Elena apró nyögéssel felhúzta magát ülő helyzetbe, szárnyai
szétterültek mögötte az ágyon, azt mondta – Gyere be.
Montgomery, helyes és precíz volt fekete öltönyében, fekete
haja frissen volt vágva és fehér ingje folttól mentes volt, egy
tálcával lépett be. – Az úr azt kérte, Sivya készítsen magas
energiatartalmú falatokat a számára – mondta angol akcentusos
hangján.
Elena szíve azt a szirupos dolgot tette, amit csak Raphaellel
csinált. Amikor először találkoztak, a férfi arra kényszerítette,
hogy kezét egy késpengére szorítsa, vágja meg magát, míg vére a
lábánál vörös foltba csöpögött. Az élet és szerelem
mindkettőjüket megváltoztatta, míg Elena alig tudott már
emlékezni a kegyetlen és hideg arkangyalra, aki egyszer felbérelte
egy olyan vadászatra, ami teljesen más volt a többitől.
– Köszönöm Montgomery. Úgy tűnik ismét evőgép leszek. – A
gyomra megkordult, ahogy a férfi a tálcát a kis asztalra tette,
majd az egész dolgot közelebb vitte az ágyhoz. – Megkérnéd
Sivyát, hogy elkészítené-e különleges energia szeleteit? – Elena
halhatatlan fejlődése erősödött és apadt, mint a Zuhatag, míg
teste minden erősödő szakaszban hatalmas mennyiségű
üzemanyagot követelt.
– Mindjárt nekikezd – biztosította Montgomery.
A szája már tele volt a finom sajtos dologgal, Elena
köszönetképp mormogott, Montgomery szemében mosoly volt,
ahogy távozott, bezárta maga mögött az ajtót. Elena
kihangosította a telefont, majd tovább evett.
– Ellie, ott vagy? – hallatszott Sara hangja.
– Ühüm. – Elenának sikerült két harapás közt kinyögnie.
 – Zoe még vagy fél óráig el fogja húzni a dolgokat – mondta
Elena legjobb barátja szeretetteljesen. – Plusz esti mesék, plusz
mosdólátogatás, egy pohár víz, a kis szélhámosunk mindent
bevet, ami a nagy könyvben meg van írva.
– Az én lányom. – Elena ivott egyet a vitaminnal dúsított
vízből, mi a tálcán volt. – Igazából azért hívtalak, mert nem fogok
átmenni ma este kávézni.
– Kitaláltam, miután hallottam a víznyelőről. Nagyon rossz?
– Végzetes. – Hazafelé személyesen mondta el, akár fájt a
szárnya akár nem. Imani szomorúsága sokkal megindítóbb volt,
nem pedig tartózkodó.
– Ostoba fiú – mondta az angyal, ahogy ők ketten a korán
virágzó rózsakert közepén álltak. – Most már soha nem lesz
esélye, hogy bölcsességet szerezzen. – A nő szép, szomorú szemei
találkoztak Elenáéval. – Fáradt vagy és mégis megtisztelsz vele,
hogy a szavakat az ajkaidról hallom. – Fejét picit oldalra
döntötte. – Soha nem fogom elfelejteni Hitves.
Mögötte a rózsák megmoccantak a hideg levegőben, szirmok
hulltak a hóra.
Vörös vércseppek a tiszta fehéren.
Elena nyugtalanul távozott, a rózsák nyugtalanítóak voltak,
mint a földön túli hang a fejében. A hang nem szólalt meg újra,
miután elmondta neki, hogy meg fog halni, és remélte, hogy
örökre elcsendesedik. Senki épp elméjű sem hallott jóslatot a
fejében a saját haláláról.
A Sarával való beszélgetés volt az ellenszer, amire szüksége
volt. Miután informálta barátját a víznyelőnél történtekről, azt
mondta – Valahogy elszakítottam egy izmot a szárnyamban. – A
növekvő fájdalom miatt tért vissza Raphael előtt, nem volt
értelme a terepen maradnia, ha csak teher volt. – A fő gyógyító
megjavította, kenőccsel bekente a vállamat és ma estére földre
parancsolt.
– Hogy sérültél meg? – követelte Sara, hangja oly módon volt
tömör, mikor aggódott. – Nem kellene az ilyenen túl lenned?
Morogva Elena elmondta a legjobb barátjának a legrosszabbat.
– Nisia szerint ilyen sérüléseket csak a baba angyalokon látott,
igazi babákon, akik azelőtt próbálnak trükközni, hogy csontjaik
elég kemények lennének. – Felesleges mondani, hogy
összehasonlítják az angyali csecsemőkkel, akik részeg darázsként
repkednek csodás volt Elena egójának. – Szerinte „túlságosan
lelkes” voltam a reggeli függőleges felszállásom során.
– Vagyis gyógyul?
Elena lenyelte, ami a szájában volt, mielőtt válaszolt volna. –
Egy héten belül, de a jó hír, hogy reggeltől repülhetek. –
Elveszíteni az eget, miután megkapta a repülés szépségét igazi
rémálom lenne. – Nincs függőleges, de siklás és lassú sebességű
szárnycsapások rendben vannak.
 Sara kuncogott. – Emlékszel arra, mikor szétszedted a
térdszalagod, mikor az első vadászatodon leugrottál egy
épületről?
– Istenek, Jameisha le akart vetkőztetni. – A most már
nyugdíjas vadász orvos ősi volt akkor, de mind megkövültek a nő
dühére. – Mit csinál manapság?
– Az utolsó üzenete szerint, bármit is csinál, baromi jól érzi
magát – mondta Sara megközelítőleg tökéletesen utánozva
Jameisha krákogó láncdohányos hangját. – Pihenned kellene –
tette hozzá utána. – Beszélhetünk később.
– Nem, jót tesz a társaság. – Talajra rendelték, csak evett és
várt Raphaelre, hogy hazaérjen. – Miről akartál beszélni.
Sarának hosszabb idejébe telt beszélni. – Archer – mondta
végül.
Elena izmai megfeszültek. Letette a sós muffint, amit felvett,
karjait a combjaira támasztotta. – Még mindig nem tudom
magam túltenni rajta. – A vadászok veszélyes életet éltek, de
Archer ahogy letért az útról, az egyszerűen rossznak tűnt. – Félig
arra számítok, hogy kapok tőle egy e-mailt, még úgy is, hogy
voltam a temetésén, és tudom, hogy soha nem fog nekem üzenni.
Quinton Archer volt a Céh Hóhérja, a vadász, aki azért volt
felelős, hogy levadássza és kivégezze a sajátjai között azokat, akik
gyilkossá váltak. A vadászok edzett gyilkosok voltak, és tudás
kellett hozzá, hogy kivégezzenek valakit, aki az ő útjukat járta.
 Egy vadásznak kellett levadásznia egy másikat. Egy Hóhérnak.
Archer nagyon jó volt abban, hogy láthatatlan maradjon a
képzett vadászok számára, hogy fantomnak hívták őt. Ő volt a
Céh Hóhérja, mióta Deacon kilépett a pozícióból, de Elena csak
két évvel ezelőtt találkozott vele Saránál egy vacsorán. Ők ketten
azóta kapcsolatban maradtak, Elena tudta, hogy azért adott neki
a férfi engedélyt egy barátságra, mert ő már a Céhen kívül volt.
Soha nem fogják hívni, hogy végezze ki őt.
– Hét hónapja volt, hogy meghalt – mondta Sara gyengéden. –
Minden este, mikor becsukom a szememet az utolsó
mozdulataira gondolok, hogy mik lehettek.
Elena ujjai a telefonra szorultak. – Gondolod… ?
– Nem tudom. – Legjobb barátja hangjában olyan súly volt,
ami az igazgatóé volt. – Elvesztette a feleségét, egy évre rá a lánya
fuserálta el, főleg miután, sikerült őt bejuttatnia a rehabra, de
mikor legutoljára láttam vidám volt, azt mondta tervei vannak a
jövőre nézve. És a rendőrség megerősítette a féknyomokat az
úton. Ez egy baleset volt egy erős éjszakán.
Elena biccentett, jobb ezt gondolni, minthogy az erős,
veszélyes Archer öngyilkosságot követett el a kocsijával egy
bezárt benzinkúton egy sötét, magányos éjjel. A tűzgolyó
bevilágította a környező várost. – Be kell töltened a pozíciót –
mondta, rájött, nemcsak Archer halála üldözte Sarát, hanem
hogy ez mit jelentett.
 – Deacon ideiglenesen átvette – mondta barátja. – De nem
tudja egyedül vinni. Ezért lépett ki a Hóhér pozíciójából, mikor
összejöttünk.
– Igen. – Deacon nem olyan férfi volt, akit megrémített a női
erő, ő és Sara soha nem lennének együtt, ha így lenne. De
Sarának kétségbeesetten szüksége volt rá, hogy Deacon a férje és
szeretője legyen, soha nem a beosztotta. Vele letehette a Céh
igazgatójának pozícióját és csak Sara lehetett, ahogy a férfi vele
Deacon.
Deacon ezenfelül új karriert épített magának, most
fegyverkészítő volt, akit halandók és halhatatlanok is áhítottak,
megkérni őt, hogy hagyja ott a munkáját olyan lenne, mint egy
tehetséges művészt arra kérni, hogy tegye le ecsetét. – Kire
gondoltál?
– Pont ez az Ellie. – Sara úgy hangzott, mintha sétált volna. –
Kit kérjek meg, hogy vállalja el? Ez egy magányos, szívettépő
munka. Láttad, milyen volt Archer. A Céh a többségünknek a
család, de a Hóhérnak az árnyakban kívülállóként kell élnie.
Elena arra gondolt, hogy Archer soha nem fogadta el a
meghívást, ahol halandó vadászok is voltak, csak akkor ivott vele,
mikor csak Honorral és Ashwinivel volt. Mindhárom vadász a
Toronyhoz tartozott, és a Hóhér hatáskörén kívül. – Az új
Hóhérnak ott leszek én, Ash, Honor és persze te és Deacon.
 – Én csak… aggódom érte is. – Sara lehalkította a hangját. –
Évekkel ezelőtt hátrahagyta ezt az életet, de most visszalépett a
sötétségbe miattam.
Elena soha nem fogja megismerni Deacon összes démonját, de
el tudta képzelni a díjat, hogy a férfi Hóhér volt. – Lehetek az
erősítése, mikor a szárnyam meggyógyul – ajánlotta.
– Ellie. Nem ezért akartam beszélni veled, csak kell egy
hallgató fél és Deacon már így is sok mindent kezel. – Érezni
lehetett, hogy Sara megállt. – Soha nem kérném, hogy menj egy
másik vadász után.
A történelem gonosztól és a köztük lévő versenyfutásról
suttogott.
– Rendben van Sara. Megtettem, amit meg kellett. – Vagy Bill
James elment volna és fiatal fiúkat ölt volna meg. – Ezzel
megbékéltem, és ha engem jelölsz a Hóhér pozícióra, a Céhnek
soha nem kell aggódnia, hogy mást neveznek ki.
A gondolat, hogy időnként kivégezze az elborult vadászokat,
attól gyomra erőszakosan fordult fel, de a gonoszt meg kellett
állítani. Még ha a családodból is jött. – Erősebb vagyok, mint
bárki a Céhben – mutatott rá. – Kevésbé vagyok kitéve a vadászat
közbeni sérüléseknek.
De Sara nem fogadta el az ajánlatát. Azt akarta, hogy Elena
segítsen összetenni egy rövid listát. Elena úgy tett, nem vonta
vissza jelölését a nehéz pozícióra. Ezenkívül tovább erőltette,
hogy egyen. A nadrágjai már bővek voltak, ha ilyen iramban
tovább veszti a súlyt, egyik nap villantani fog egész New Yorknak,
mikor leesik a nadrágja.
Épp befejezte a beszélgetést Sarával, mikor egy mozdulat miatt
az ablakra nézett. A hó ismét esni kezdett, puhán és fényesen,
Manhattan ragyogó káprázat volt. Egy hógömb világ ragyogó kis
csillagokkal. De nem ez kapta el Elena figyelmét.
Felállt, az ajtókhoz ment, amik a teraszra vezettek,
csodálkozás bontakozott ki belőle. Raphael, vannak fehér
baglyok New Yorkban?
Mit látsz?
Baglyok siklanak át az eső hón. Kinyitotta az ajtókat, kiment a
fagyos hidegbe, hogy lássa a tökéletes, földöntúli lényeket, amik
csendesen mozogtak a levegőben. Százan, talán többen.
Olyanok, mint az élő szellemek.
Könnyedségük össze nem hasonlítható volt, tollaik simák és
tökéletesek, és szemük hatalmas golyók voltak, amik arannyal
ragyogtak. Ujjai a tenyereibe görbültek, de nem érzett félelmet,
csak végtelen csodát, hogy ilyen szépség létezett a világon. A
szemeik aranyban ragyognak. Kinyúlt, hogy megérintse azt ami
hajszálnyira volt tőle, de ujjai csak hóval találkoztak.
És a hideg a csontjaiig égett.
Az óceán erőszakkal ütközött érzékeinek. ELENA.
 Megremegve Elena hátralépett a hótól, az éjszakától, a fejében
lévő kicseszett hangtól, ami rabul ejtette őt muzikális szavaival a
baglyokról, és becsapta az erkély ajtóit. Nincsenek baglyok
Raphael. Az ablak mögött lévő hóesésre bámult, szíve zakatolt a
mellkasában. Valaki cseszekszik az elmémmel.
Ekkor vette észre, hogy egy bagoly csendben ült az
öltözőasztalán, őt nézte kísérteties szemeivel, melyek tisztasága
és szépsége miatt megfájdult a lelke.
 6. fejezet

Raphael átszelte a területe feletti hóval terhelt feketeséget, álla

feszes volt és elméje a vadászán járt. Azonban mikor az otthona
közelében volt, nem a ház mellett szállt le, hanem az üvegház
mellett, ami rövid távolságban volt a háztól.
Belül ragyogott, fény tört ki a hó fehérségére.
Az üvegstruktúra előtt szállt le, látta a nő benti sziluettjét, az ő
veszélyes harcos párját, aki annyira gyengéd volt a növényekhez,
amiket nevelt. Mikor besétált, egy adag téli levegőt vitt magával,
de az gyorsan felmelegedett bent.
– Arkangyal. – volt egy feszesség hitvesének szeme körül,
ahogy felé sétált magasan és erősen. Levette dzsekijét és nagyobb
fegyvereit az alkarján lévő hüvelyekből, de egyébként úgy volt
öltözve, ahogy korábban, öltözéke sima és fekete volt. Egyik kezét
a nyakának hátoldalára csúsztatta, a másikat a mellkasára,
üdvözlésképp megcsókolta őt, meleg ajkai felolvasztották
Raphalét és Elena ujjai az arcát simogatták. – Örülök, hogy
látlak.
Raphael a szárnyait a nő köré hajlította. – Volt más behatolás
az elmédbe?
 Elena a fejét rázta. – Nem, miután az öltözőasztalon lévő
bagoly átrepült az erkély ajtaján. – Megállt, mielőtt hozzátette
volna. – Azt mondogatom magamnak, hogy semmi ijesztő, vagy
veszélyes nem volt a tapasztalatban, a baglyok lenyűgözően
csodálatosak, és kivételesnek éreztem magam, hogy láthattam
őket. – A szemeiben lévő ezüst gyűrű ragyogott. – És az egész
halálomat előrejósoló dolog mellett a hang nem akart bántani
engem.
– Ne viccelj a haláloddal. – Megfogta a nő arcát, érezte, hogy
Elena az élettől égett. – Beszéltem a Légióval. – A legutolsó
alkalom, hogy a madarak furcsán viselkedtek, a hangok Raphael
fejében voltak, kiderült, hogy a madarak a Légió szemeiként és
füleiként működtek.
– Feltételezem nem ők küldték a baglyokat.
Nem. Az Primary azt mondja, hogy régről emlékeznek a
fehér, aranyszemű baglyokra, de nem tudják miért emlékeznek
rá.
Elena végigfuttatta ujjait a férfi haján, leseperte a makacs,
megmaradt hópelyheket. – Nincs értelme az időnket vesztegetni,
hogy gyötörjük magunkat miatta. – A szavak eltökélt döntést
tartalmaztak. – Kitaláljuk, amint a Zuhatag kész rá, hogy tudassa
velünk.
Nem vagyok jó az ilyen kontrollhiányban hbeebti. Főleg, ha a
nőről volt szó. Az ő vadászának halandó szíve végleg
megváltoztatta az övét és ezzel megmentette őt a zsibbadtság és
jég örökkévalóságából.
Elena megpaskolta a mellkasát. – Mindenkinek megvan a
maga keresztje. A legidegesítőbb dolog most nem a hang, ami
összefüggéstelenül beszélt a baglyokról, hanem ez. – A szárnyára
mutatott, amit mereven tartott. – Nisia azt mondja, ez totyogó
sérülés. – Egy durcás pillantás, ami miatt Raphael máskor
nevetett volna. – Megtette, amit egy gyógyító tenni tudott, de
nem tudja megjavítani az egész sérülést.
Raphael kezével végigsimított a szárnyon, gyógyító energiát
küldött bele, mielőtt Elena megállíthatta volna őt. Az energia
sokkal erősebb volt, mint az angyalság legerősebb gyógyítója
birtokolt, de kapacitását tekintve frusztrálóan alacsony szinten
maradt. Raphael teste jelentéktelen mennyiséget tartalmazott, és
ha egyszer kimerítette, időbe telt ismét feltöltődnie.
De ez elég volt, hogy folytassa Nisia munkáját és könnyítsen
hitvese fájdalmán.
Elena sóhajtott, sokkal természetesebben mozgatta szárnyát,
miután végzett. – Legközelebb, mikor túl nagylelkű lennék és
elutasítom gyógyító képességedet – ujjával a férfi felé mutatott –
hagyj figyelmen kívül és csináld.
– Legközelebb nem lesz lehetőséged, hogy vitatkozz velem.
Meg fogom tenni, amit meg kell, hogy gondoskodjak a
hitvesemről.
 – Gyere Ő Arkangyalsága. – Nevetés húzta mosolyra Elena
ajkait, ahogy a férfit ugratta, a vonalak elhalványultak a szemei
körül. – Montgomery hozott nekem ennivalót, hogy megtöltsem
hasam végtelen üregét. – Összehúzta orrát testének követelésére,
ami által még jobban belenőtt a halhatatlanságba, azt mondta –
Még nem hoztam ki ide semmi alkoholt, így van kávém és
elmondhatod nekem, mi történik a víznyelőnél.
– Mint a régi filmben, amit láttunk, amiben a feleség várt a
férjre forró étellel és tökéletesen beállított hajjal?
– Ne felejtsd el a pink fodros kötényt – mondta a nő, kinek
haja megszökött a hajfonatból és arca köré csavarodott, ami
foltokban piszkos volt, és kinek teste tele volt tűzdelve késekkel.
Raphael sokkal inkább otthon volt az ilyen üdvözléssel,
kezével végigsimított szárnyán, ahogy Elena a munkapad felé
fordult, amin étel és ital volt. – Befejeztük a kerítés felállítását a
víznyelőnél. – Raphael segített elvinni a szükséges anyagokat,
egy arkangyal sokkal jobban tudott ezekkel repülni, mint az
idősebb angyalok.
A kivitelezést ember és vámpír cégek csinálták. A vonal a
halandók, vámpírok és angyalok közt megmaradt, meg kellett
maradnia, de Raphael városa sokkal nagyobb kohézióval
működött, mint a többi. A Lijuan elleni csatát az épületek
újjáépítése követte, ami hűséget és együttműködést hozott létre.
– Feltételezem építettél egy ablakot.
 – Ne aggódj Elena, kíváncsi macskáid nem fizetnek halálos
árat. – Törés biztos bekucsucskáló panelek voltak beépítve több
helyen a kerítésben. – Angyal őrök megelőzik, hogy valaki a láva
felett repüljön. – Míg a dühös, ismeretlen energia kinyomta
Elenát a veszélyből, ez nem lehet más, csak rossz szerencse.
A gondolat, hogy a nő élete ilyen vékony fonalon függött elég
volt, hogy megfagyassza a levegőt Raphael tüdejében. – Honor
több tudóssal is beszélt, akik a földet tanulmányozták. – Dmitri
felesége tudós volt, aki hírnevet szerzett magának az ősi kultúrák
és nyelvek terén. – Mind egyetértettek abban, hogy nem kellene
lávának lennie azon a helyen és mélységben. Ez nem természetes.
Elena kávét öntött a csészébe, összevonta szemöldökeit. – Ez
gyanúsan úgy hangzik, ahogy Naasir és Androméda leírta
Alexander helyét.
– Alexandernek van tehetsége a fémekhez. Határozottan egy
akadályt hozott létre, ami védte őt az Alvás során.
Miután a férfinak adta a kávét Elena elkezdte leszedni az egyik
növény megbarnult leveleit. – Van rá esély, hogy egy Alvó
arkangyal vagy ősi van a területed alatt?
– Ha egy ősi az Alvást választotta ezen a helyet, mielőtt az
enyém lett, nincs lehetőség, hogy megtudjam. – Még a
legerősebb halhatatlan sem ad ki energiát, miközben Alszik,
azért, hogy háborítatlanul pihenhessen.
 A cserepes növényt visszatéve függő kosarába Elena a
következő padhoz ment. – Az rossz lenne, ugye? – Találkozott a
férfi pillantásával, sajátja, az átható szürkék egyre inkább ezüstté
váltak, ahogy előrehaladt halhatatlansága. – Ha egy másik
arkangyal felébred.
– Az megtörné a világ törékeny egyensúlyát. – Lijuan eltűnése
csökkentett az emelkedő nyomáson, amit tizenegy arkangyal
ébrenléte okozott. A Tízek Tanácsa az angyal történelem során
kevesebb számmal is működött, de soha nem nagyobbal. A világ
nem volt elég nagy ennyi pusztító erőnek.
– Ha másik arkangyal ébred fel – mondta – nem
garantálhatjuk, hogy követelése olyan lesz, mint anyámnak. –
Caliane nem akart nagy területet felébredése után, kivéve Japán
kis területét. Alexander ezzel ellentétben az összes korábbi
területét akarta.
– Hogy ennyi arkangyal van ébre…
– Igen. – Túl sok arkangyal van egymás közelében az
vitathatatlanul háborúhoz, halálhoz és pusztuláshoz vezet. Még
Raphael szülei sem tudtak sokáig együtt maradni. Szerelem, mély
és talán egy kissé őrült, ami puhított Caliane és Nadiel erején
egymással szemben, de nem törölte ki.
– Kapd el. – Elena egy virágot dobott neki, ami barna pöttyös
volt, szirmai magába süllyedt.
 Raphael elkapta a levegőben, rázárta kezét. Mikor ismét
kinyitotta, egy pink, aranyszélű rózsa volt a kezében.
Elena mosolya miatt büszke fiatalnak érezte magát, aki
gyönyört adott egyaránt fiatal szeretőjének. – Nem tudom, hogy
csinálod ezt. – Elvette a férfi kezéből a bimbót, az orrához emelte
és mélyet lélegzett, szemhéjait lejjebb engedte, a tökéletes pillák
sötétebbek voltak, mint hajának színe. Miután az illat a
tüdejében volt, a virágot a füle mögé tűzte.
– Ez bűvész trükk. – Raphael ellazította kezét. – Sokkal jobb
lenne, ha gyógyító képességem nem stagnálna a Zuhatag
hullámzásával. Néha úgy tűnik egyre gyengébbé válik.
– Mi van a többi arkangyallal? – Elena peleharapott az otthoni
energia szeletbe, és Raphael arra gondolt, hogy csuklója túl
vékony. – Tudsz róla, hogy ebben a szünetben más képességre is
szert tettek-e?
– Amit Jason eddig meg tudott erősíteni, hogy az egész Tanács
bennragadt az időben, mikor a Zuhatag szülte erőkről van szó. –
Kémmestere képes volt kideríteni a titkokat még az ilyen
csúcsragadozókról is. – Azonban Favashi továbbra is aggaszt.
Elena óvatosan mozdult egy frissen ültetett palántához, hogy
meglocsolja, mozdulatai annyira erősek voltak, még ha súlyt is
vesztett a hihetetlen erejű és folyamatos biológiai változás során.
– Ismét nehéz eset?
 Raphael átgondolta a legújabb kommunikációt Kína
Arkangyalával, és mégis szokatlan volt így utalni Favashira, Kína
olyan hely volt, ami teljesen Lijuané volt. – Sokkal bonyolultabb
lett ezen a ponton.
– Nagyzási hóbort, mert akkora nagy területet vett át? –
feltételezte Elena. – Talán elég elszállásra egy „új” arkangyal
fejének, ő a Tanács legújabb tagja, nem?
– De. – Favashi csak száz éve arkangyal, míg Raphael ötszáz
éve az, de a koruk nincs annyira messze a halhatatlan
időszakokat tekintve. De az ő története nem olyan volt, mint
bárkié a Tanácsban, ő szeretett és imádott gyermeke volt két
arkangyalnak, egyikük ősi volt, felemelkedése meg volt írva,
mielőtt megszületett volna, fejlődését a világon angyalok sora
kísérte. Mégis meglepődtek és sokkosak voltak, mikor az égből
kék drágakőszerű eső esett, mikor alig ezer éves volt.
– Aggódom, hogy a te Harangvirágod megdönti a rekordomat.
Elena komoly tekintete találkozott az övével. – Túl fiatal, nem?
– Alig éltem túl a felemelkedésem és kétszer annyi voltam.
Elena keményen nyelt, majd azt mondta – A felemelkedés járt
valaha sikertelenül, mert az angyal képtelen volt kezelni az
arkangyali erő erőszakosságát?
– Igen. – Egy kemény angyali igazság, amit szerettek
elfelejteni. – Ez nem egyszerűen nyers energia esete. Illiumnak
nincs meg a tapasztalata, hogy a politikai és hatalmi játékokat
kezelje, mikor a Tanácsról van szó, a szíve… túl sebezhető, hogy
megsebesül olyan módon, amit nem él túl.
Raphael Heteinek egyike, ez volt Illium az ő leginkább emberi
szívével. Raphael az erejéből mindent megtenne, ha a kékszárnyú
angyal tényleg felemelkedik, de több évszázad tapasztalatát nem
tudja a fejébe tölteni… és nem védheti meg Illiumot
arkangyalként, ahogy megtette a vad kisfiúval, aki szerette őt
követni.
– Raphael, repülhetek veled? Hoztam almát, amit
megehetünk.
– Raphale! Nézd, már tudok a levegőben bukfencezni!
– Raphael! Raphael, Raphael, a szárnyaim akkorák lesznek,
mint a tieid!
– Biztosra tudod? – Elena hangja összekeveredett a kisfiúra
való emlékezéssel, aki még nem szenvedett olyan tragédiát, ami
megváltoztatta őt. – Hogy Illium egy nap a Tanács tagja lesz?
– Semmi sem biztos. De Illiumnak is az egyik szülője ősi. – Az
apja nem sokkal volt fiatalabb, mint Caliane. – És a Kolibri… ő is
elég idős és ritka dolog.
Miután újabb csésze kávét töltött Raphael elkezdett körbejárni
Elena üvegházában, nem ment sokat, mikor felnyúlt, hogy
megérintsen egy szőlőindát, a leveleket olyan fedte, aminek
bunda érintése volt. – Ami Favashit illeti, Elijah egyetért velem
abban, hogy megrészegült az újonnan kapott hatalomtól. – Dél-
Amerika Arkangyala volt Raphael legközelebbi szövetségese a
Tanácsban, ha nem számolták az anyját.
Caliane véresen és összetörve hagyta őt egy elfeledett,
civilizációtól távol eső területen, mikor a férfi fiatal volt és a nő az
őrület teremtménye. Caliane úgy jött vissza a hosszú Alvásból,
hogy az megváltoztatta. Épp elmével. És le akarja vadászni
Raphael minden ellenségét.
Raphael bizonytalan maradt, hogy érezzen ezzel kapcsolatban,
az anyja még mindig gyereknek látta őt, mint ahogy régen
hátrahagyta. Nem látja a hideg magányt, ami a vérétől
cseppekben ragyogó füves területen örökre véget vetett
gyerekkora rongyos maradványainak. Ennek ellenére elfogadta,
hogy anyja hűsége határtalan volt.
– Favashi volt mindig a Tanács legemberibb tagja. – Elena
ujját a földbe dugta, hogy újabb magot ültessen el. – Úgy értem,
még nem olyan arkangyalos és távoli. Te vagy a Tanácsban az
egyetlen, aki elég bolond volt, s beleszeretett egy halandóba, aki
kicsit halandóbbá tette.
Szava összekeveredtek Lijuan szavaival, hogy ölje meg Elenát,
vagy kicsit halandóbbá teszi őt. Akkor ezt jó szándékú, de
félrevezető tanácsnak gondolta. Most nem tudná bántani a
vadászát. Csak később jött rá, hogy az ezeréves arkangyal
megértette, hogy Elena úgy táplálhatta erejét, ahogy korábban
soha nem gondolta volna.
 Az ő vadtüzük az égető élet fegyvere volt. Átok egy
arkangyalnak, mint Lijuan, aki a halálban lelt mulatságot, ereje a
többiek életerejét ette meg, hogy kiszívott héjként hagyta őt.
– Egyedülálló vagyok a választásomban – mondta, odasétált,
hogy hitvese mögé álljon. Elena szépen összezárta szárnyait, így
kezeit a pad két oldalára tudta tenni és meg tudta csókolni a
nyakát, szárnyainak selymes súlya a testeik közé ragadt.
Előző éjjel Elena a bal szárnyán aludt el, míg a jobbal
betakarta a nőt és tenyere meztelen csípőjén volt. Az ilyen
intimitás csak az övék volt. Senkinek nem volt rá joga, hogy
Elenát így érintse meg. Most a nő megremegett és fejét felé
fordította. – Raphael.
A csókjuk erotikus tánc volt, finom söprés és birtokló billog.
Az utóbbi mindkettőjükből származott, egyformán rosszak
voltak, mikor a másikat követelték. Nyelvük végigsimított a
másikén, testük több és mélyebben kielégült közelségre éhezett.
Elena egy nyers sóhajjal törte meg a csókot, ajkait a férfi állára
nyomta, mielőtt visszafordult volna a padhoz. – A kezeim
piszkosak – mondta – másként már rajtad lennének. – Piszokkal
körülvett ujjakat lóbált felé.
– Látom ismét használod a kesztyűket. – A homlokát ráncolta,
ahogy Elena nevetett, ujjait végigfuttatta az alkarján lévő
vágáson, látható volt, mert felhúzta felsőjének ujjait. – Ez hogy
szerezted?
 – Talán a cserép szélétől. Elég gyorsan meggyógyul. – Lerázta
a kis sérülést, végzett a cseréppel. – Hála neked nem vagyok
halálos veszélyben, mert valami furcsa baktérium megtámad,
ami a földből kerül rám.
Raphael azon volt, hogy meggyógyítsa, de gyógyító energiája
elhalt. Összeszorította fogait, erősebben szorította a padot. Elena
született vadász volt, aki segített egy őrült és gyilkos arkangyalt
kivégezni. A sérülések az életének részét képezték, de nem
tetszett neki a vágás kinézete. Túl nyers és mély volt, mintha
újonnan szerezte volna, azonban nem csinált ilyet az érkezése
óta.
Ami azt jelenti, hogy a szélein már gyógyulnia kellett volna.
Mert míg Elena csecsemő volt a halhatatlanok közt, már jobb
gyógyító képességeket szerzett, mint a halandók.
Mégis ahogy nézte, a nő véletlenül megvakarta a sebet, míg a
pad távoli részén lévő magért nyúlt… és egy finom vércsepp
szökött meg a szélén.
 7. fejezet

– Elena, ki kell pucolnunk ezt a sebet. – Raphael nem vált a

válaszára, helyette a csaphoz húzta, ami az üvegház egyik
sarkában volt, egy távoli részen, amit még nem ültetett be
gazdag, fekete földdel.
– Emlékszek, mikor vágtad meg magad? – kérdezte, ahogy a
víz lemosta a vért, a finom pink gyorsan eltűnt kertjének
földjében.
– Nem. – Elena a kis sérülésre bámult. Túl újnak tűnik. –
Morgott a szavaira, a fejét rázta. – Talán csak paranoiások
vagyunk, mert a zuhatag újrakezdődött. – Az ujjat ráhúzta. –
Nézzük meg, ha bementünk.
Raphael ide akarta hívni a gyógyítót, de Elenának igaza volt.
Csak egy vágás volt. Olyan, amit még a legkisebb halandók is
napi szinten leráznak magukról.
Elena visszatért a padjához, Raphael kis távolságban állt,
mikor az üvegház ajtaja kinyúlt.
Illium arany tekintete bejárta a jelenetet és hezitált az ajtóban.
Tudatában a zavarnak, ami a fiatal angyalt rabságban tartotta,
azt mondta Gyere be Illium, ugyanekkor Elena rápillantott. – Be
és zárd be az ajtót, vagy kiengedet a meleget. Ezután kinyírlak, ha
megölöd a növényeimet.
– Összetöröd a szívemet Ellie. – Illium kék szárnyainak ezüst
vége csillogott a fényben, ahogy odasétált a tálcához és töltött
magának egy csésze kávét. Természetesen voltak extra poharak,
Montgomery tudta, hogy Elena üvegháza jelzőfény volt ide s
távol.
– Épp most tértem vissza a víznyelőtől – mondta az angyal,
miután megitta a kávét és elégedett sóhajjal félretette volna. –
Nincs változás.
Míg a jelentés helyénvaló és üdvözlő volt Raphael tudta az
igazi okot, Illium miért ide jött, s nem a Toronyba. Elena
Harangvirága imádta a nőt, és voltak olyan dolgok, amiket neki
elmondott, de Raphaelnek nem. És ma volt az egyéves
évfordulója, hogy Aodhan visszatért a Menedékbe.
Az angyal, aki Illium legközelebbi barátja volt, kérte, hogy a
Menedékben állomásozzon egy kis ideig, miután nővére
megszülte babáját. A terhesség sokkolta az egész angyal
társadalmat, az angyali születések extrém ritkák voltak, és
Aodhan nővére összehasonlításképp is elég fiatalvolt. A sokk
megnövekedett, mikor három és hat hónappal később még két
angyal esett teherbe.
De a sokkot nagy ünneplés váltotta fel, a gyerekeket még
inkább dédelgetni fogják Raphael Lijuannal folytatott harca
miatti veszteségek, valamint az öt, életük elején lévő angyal
metsző halálának tükrében. Az angyalok lezuhantak az égből
azon a napon, hogy összetörjenek az épületeken és az utcákon, az
Aláhullás horrorját egy angyal sem fogja elfelejteni.
Aodhan nővére egészséges fiúnak adott életet.
Bár Aodhan nem volt közeli viszonyban nővérével, a nő
hétszáz éves volt, mikor megszületett, ott akart lenni, mikor a nő
és szerelme lefektetik új életük alapjait, mint szülők. – Azt
hiszem, szeretnél nagybácsi lenni – vallotta be. – A nővérem is
így érzi. Nem akarja, hogy idegen legyek a kicsinek, ahogy mi
voltunk egyszer.
Ezután szárnyaival a Menedékbe és a vérvonalba tartozó
csecsemőhöz repült. Aodhan hátrahagyta a várost, amit szeretett,
és a kékszárnyú angyalt, kivel kapcsolata hullámzáson ment
keresztül azóta az év óta, hogy a férfi először New Yorkba jött.
– Beszéltem Aodhannal a földrengés előtt – mondta ebben a
pillanatban Illium. – Épp az unokaöccsére vigyázott, míg nővére
és párja kicsit egyedül voltak.
– Az a baba bűnösen imádnivaló. – Elena megpróbált
morogni, de elbűvölt mosolyban végződött. – Nem tudom
túltenni magam a kis áttetsző szárnyakon, amik a bőréhez
tapadtak. Mintha tetoválás lenne a hátán, egy nyoma, hogy hol
kell az igazi szárnyainak nőnie. – Egy szünet, mielőtt hozzátette.
– Bár igen, látom, hogy a szülés igazi horror lenne, ha a babák
igazi szárnyakkal születnének.
Illium nevetett a nő mellett.
Raphael ajkai mosolyra húzódtak. – A csontok idővel
megkeményednek – mondta a nőnek, látta az átváltozás
időtartamát, amikor a fiatal angyalok angyali óvodájában volt. A
tollak egy, vagy két éves korukig nem nőnek ki, utána babatollaik
lesznek, amik annyira finomak, hogy pihéknek tűnnek. – Egy
angyali gyereknek sokáig tart, hogy repülni tudjanak, szárnyaik
rohamosan fejlődnek elméjük fejlődése során.
– Az anyám köszönetet mondott a mennyeknek, hogy
totyogóként nem tudtam repülni – mondta Illium. – Amint
felébredtem független katasztrófák fecsegő küldötte voltam. A
szárnyak lettek volna a végső lökés.
Vigyorogva Elena felvette a csészét, amit Illium újratöltött
neki. – Küldött neked Aodhan képeket?
Illium biccentett és a telefonját kereste. Elena ekkor ejtette el a
csészéjét a földre egy átható döfés miatt, Raphael hitvese
összegörnyedve kezét a mellkasára nyomta.
A fájdalom éles pengéjű tüskés labda volt Elena mellkasában,
a mellkasára nyomott kéz semmit sem enyhített a gyötrelmen.
Még felsírni sem tudott, hangját ellopták és vörös pontok
táncoltak a szemei előtt. Remegés rázta a testét.
 Raphaelbe kapaszkodott, mikor a férfi a karjaiba vonta és az
üvegház földjére fektette őt. Szárnyai piszkosak lettek, gondolta a
vörös ködön keresztül, ahogy Raphael elhúzta a kezét
mellkasáról, hogy a sajátját tegye oda.
A férfi arca megkövült, szárnyai ragyogtak, és Elena tudta,
hogy gyógyító energiája nem regenerálódott még. Mielőtt
megpróbált volna kinyúlni a férfiért és mondani neki… valamit, a
fájdalom elfolyt, olyan keményen és gyorsan, ahogy megütötte őt.
A hátramaradt vákuum az ürességtől üvöltött.
Elena élesen szívta be a levegőt és tudatában volt, hogy Illium
mellette guggolt, arca merev volt, kezét Raphael csuklója köré
fonta. A férfi csontjainak ereje, melege, pulzusának lüktetése
lehorgonyozta őt. – Eltűnt – mormogta rekedt hangon a
sikolyoktól, aminek nem adott hangot.
– Biztos vagy benne? – Kemény arkangyali követelés
hallatszott. – Nincs megmaradt fájdalom?
– Összezúzva érzem magam, de ennyi. – Mintha csak képzelte
volna a szörnyű, túlcsorduló gyötrelmet. – A szívinfarktus
angyali megfelelője volt nálam?
– Az angyalok nem kapnak szívrohamot. – Raphael felültette
őt és mikor Illium ujjait a nőébe fűzte nem tiltakozott.
– Ellie. – Illium keze a nőére kulcsolódott, bal szárnya
finoman betakarta a nőét. – Mi volt ez?
 – Ötletem sincs Harangvirág. – Mikor leírta az érzést sem az
arkangyal sem Illium nem tudott válaszolni neki.
– Gyere. – Raphael hangja nem adott teret a vitának. –
Bemegyünk és kapcsolatba lépünk Keirrel.
Elena arca elpirult. Szíve kalapácsként dobolt. Azt akarta
mondani, semmi baja, de fejét a homokba dugni nem tűnteti el a
teste elleni zavarba ejtő támadást. A sötétség létezett, akár láttad,
akár nem. Ezt tízéves kora óta tudta, mióta becsukta szemeit és
fülére nyomta kezeit és remélte, hogy a szörnyeteg elmegy.
Nem ment. Lemészárolta nővéreit és örökre összetörte az
anyját.
Éjszakákon át, nem sokkal azután, hogy a szörnyeteget
legyőzték, hallotta Belle sírását.
Éjszakákon át elcsúszott és elesett Ari vérében.
És éjszakákon át látta anyja törött karjait és lábait a padlón,
ahogy megpróbált haldokló gyerekei felé mászni.
Csinos vadász. Csinos, csinos vadász. Azért jöttem, hogy
játsszak veled.
Slater Palatis énekelő hangja horror volt Elena számára, amit
a lelkében hordott és fog is élete utolsó napjáig, de nem került elő
az elmúlt két évben, alvása rémálmoktól mentes volt. Úgy tűnt ez
volt a nyerő estéje, teljes a szellem baglyokkal és hogy testét
belülről kések kaszabolták.
 – Uram. – Illium arccsontja éles volt arany bőre alatt. – Le
kell váltanom Dmitrit fél órán belül a Toronyban.
– Menj, és küld ide Nisiát – mondta Raphael. – Elena majd
elmondja a végeredményt.
Elena az ilyen tettek miatt még lehetetlenebbül szerette a
férfit, hogy megértette, Illiumnak szüksége van rá, hogy tudja,
azok, akiket szeret biztonságban vannak. Nehéz volt számára,
hogy Aodhan nincs elérhető távolságban, ők ketten küzdenek,
hogy kiegyensúlyozzák kapcsolatukat, Illium hozzászokott, hogy
ő az erősebb a partnerségben, aki vigyázott a szörnyen
traumatizált Aodhanra. De Aodhan kijött a páncéljából, és a férfi,
akivé vált, nem a fiú volt, akire Illium emlékezett.
A kékszárnyú angyal kisétált az üvegházból velük, egy
szárnycsapással felszállt, amitől a hó finom csillogással szállt fel a
levegőbe. Normális esetben Elena a szikla peremén állt volna és
nézi a repülését Manhattan felé. Nem gondolta, hogy valaha is
eltompul, hogy ne érzékelje az angyali repülés látványát.
Azonban ma este kezét összefűzve tartotta Raphaelével és ők
ketten a dolgozóba sétáltak. – Vedd le a csizmáidat – mondta a
férfinak az ajtóban.
Raphael úgy nézett rá, amit a nő arkangyali tekintetnek hívott.
De Elena nem ingott meg. Szüksége volt erre a hétköznapiságra,
hogy a szívében lévő félelem üvöltésével megküzdjön. –
Montgomery száműz minket, ha megrongáljuk ezt a csodás
kézzel csomózott szőnyeget a csizmánkkal.
Raphael nem mutatott rá, hogy minden, ami a közelben volt az
övé volt, beleérve a szőnyeget is. Levette csizmáit. És Elena tudta.
A férfi is félt. Érezte szívében a mély fájdalmat, ő volt a férfi
félelmének az oka és azt kívánta, bárcsak ne lenne ott.
Együtt a falon lévő hatalmas képernyőhöz sétáltak, és Raphael
kapcsolatot kezdeményezett Keir Gyengélkedőn lévő irodájával,
ami mélyen volt a Menedék hegyei közt, a hely rejtve volt az
emberi szemek elől, ahol az angyali fiatalság megszületett,
megtanult repülni és felnőtt.
Nisia azzal a gyógyítóval folytatott beszélgetésük közepén
érkezett meg, aki felügyelte Elena halandóból angyallá válását.
Ma Keir, csinos arca, karcsú teste, példátlan orvosi ismerete
nézte a képernyőn keresztül, ahogy Nisia megvizsgálja.
Elena talán sebezhetőnek érezte volna magát, hogy csak egy
nadrágba és vékony felsőbe volt öltözve, de lehetett volna egy ló
is, mikor a két gyógyító a teste iránt érdeklődött. Milyen nyelven
beszélnek? kérdezte Raphaelt, miután megpróbálta és elbukott,
hogy ismerős szavakat találjon, mikor Nisia és Keir beszéltek.
Arkangyala fal volt a háta mögött, keze ismerős súly a vállán.
Azt hiszem a régi oszét, amibe némi lőrinci és angyali nyelv
keveredett. Valamint most Vietnámit dobtak be.
 Képzelegsz, mondta Elena, de ő is elkapta a furcsa szót, ami
miatt a délkeleti ázsiai országra gondolt.
Ma nincs humoros kedvem hbeebti.
– Vegyél egy mély levegőt és tartsd bent – mondta neki Nisia,
olyan halhatatlan folyékonyságával váltott angolra, aki uralmak
felemelkedését és lehullását látta.
Elena úgy tett, ahogy utasították, ezzel egy időben kezével
felnyúlt.
Raphael nagyobb keze az övére záródott, szárnyainak
surrogása, ahogy kinyitotta és becsukta őket, az otthon, a család
hangja volt. Egyiket sem társítaná máshoz, csak hozzá.
– Uram. – Nisia a homlokát ráncolta, barna szemei sötétek
voltak. – Az árnyékok…
Csak egy gyógyító utasíthatta New York Arkangyalát, hogy
lépjen ki a fényből. Elena ajkai megremegtek, hátradöntötte fejét
és suttogott,- Azt hiszem azt mondja, hogy árnyékolsz arkangyal.
Raphael kimozdult Nisia látószögéből, hogy ne rontson
képességén, amivel segíthet Elenának. Megtette, azonban kezét
összefűzve tartotta Elenáéval. A nő brutálisan törékeny volt. Az
igazság, amit az idő nagy részében elfelejtett, máskülönben
őrületbe kergette volna. Hitvese ádáz, harcos volt… és mégis
könnyű volt sérülést okozni neki.
Látni, hogy térdre kényszeríti a fájdalom, olyan volt, amit nem
akar megint átélni. Majdnem elvesztette őt egy csatában, és
abban az első leesésben Elena törötten feküdt a karjaiban, de
azok előreláthatóak voltak életükkel összefüggésben, mint
arkangyal és vadász. De hogy csapádba essen egy testéből érkező
támadás miatt?
Nem. Raphael nem fogja elveszteni Elenát az alattomos
ellenség miatt.
– Nem találok semmit. – Nisia felemelkedett apró termetére,
egyszerű köntöse sötét kékesszürke volt és alakja
elégedetlenséget mutatott. – A vágás tiszta, nem fertőzött és
nincs a bőr felszínén jele bogárcsípésnek, vagy mételynek. Nem
látom betegség jelét a csontjaiban, de a tesztek majd megerősítik.
– Használnunk kellene az emberi eszközöket is. – Keir
hátratolta fekete haját, ami barna arcát keretezte,
mandulavágású szemei áthatóak voltak. – Elena egyedülálló.
Nem tudjuk megjósolni, hogy változik a teste ahogy fejlődik.
Raphael megmoccant. – Nincs híreket a korábbi angyallá
alakítottakról?
– Még nincs. – Keir finom arca nyugodt volt, de keze ökölbe
szorult a faasztalon. – Megkerestem a legrégebbi feljegyzéseket a
Gyengélkedőn, beszéltem nálam sokkal idősebb gyógyítókkal,
mindhiába. Az orvosi tudásunk az angyallá változtatottakról
örökre elvesztek.
 8. fejezet

– Mi van Jessamyval? – Őt Raphael fegyvermestere szerette,

az angyali történész Keir partnere volt az Elena elődeivel
kapcsolatos információ kutatásában.
– Sikerült beszélnie egy ősivel, aki elkerüli a világot, de nem
Alszik. – Keir ismét hátranyomta a haját. – Azt pletykálják
ötszázezer éves. Talán válaszra lelünk az emlékei közt, de időbe
telik a férfinak, hogy megkeresse a hasadékokat és repedéseket,
ahol azok az emlékek lehetnek.
Raphael szabad keze ökölbe szorult, de tudta, nem lehet egy
halhatatlant ebben a korban siettetni. Mikor valaki annyira öreg,
az emlékei számtalan rétegben halmozódtak fel. Nem felejtik el,
de elvesznek a raktárban, ami több milliónyi emléket tartalmaz.
– A szkennelés – Nisia hangja éles volt – előrerepülök és
elrendezem. Uram, Elena, kérem kövessenek.
– Alkalmasnak érzem magam a repülésre – mondta Elena,
miután Nisia elment és felvette a hidegnek megfelelő ruháit.
– Vámpírvadász, azt kívánod, hogy nézzem, ahogy spirálban
zuhansz alá a fagyos Hudsonba, mert egy másik fájdalom
támadása miatt a szárnyad nem működik? – A szavak hidegek,
kurták voltak.
Elena ahelyett hogy haraggal válaszolt volna, kezeibe fogta a
férfi arcát. – Hé. A Zuhatag furcsa. Elmúlik majd.
– Senki sem jósolhatja meg a Zuhatagot. – A saját szabályait
követi, átformálja a halhatatlanokat és a világot, ahogy az azt
gondolja, lennie kell. – Átrepülök veled.
Egy feszült pillanat, mielőtt hitvese ajkai felhúzódtak volna. –
Egy szabadjegy – mondta hevesen. – Kiváltom a mai napot. –
Ujját a férfi ajkára tette, mielőtt válaszolhatott volna. – Azután
megbízol bennem, hogy óvatos vagyok.
Raphael nem tudta kiverni az elméjéből, ahogy a nő leesik az
égből az erőszakos, gonosz fájdalom miatt. Ez a horror
megtörtént Illiummal, bár az ok, amiért a kékszárnyú angyal
szárnyai összeestek, teljesen más ok miatt volt, mit a fájdalom,
ami térde kényszerítette Elenát.
Mégis élő rémálma nem tarthatta vissza, egy dolgot tudott
hitveséről: levágni a szárnyait annyi lenne, mint megölni őt. –
Ma estére csak – egyezett bele, még ha a félelem karmos kezeivel
is tépte a lelkét, s darabokban hagyta hátra.
A nőt a karjaiba vonta, Elena szárnyait szépen a hátra vonta s
egyik karját a nyaka köré csavarta, kivitte őket a hóba és
felemelte magukat. Három bárka végezte fáradságos munkáját a
Hudsonon, de a víz olyan sötét volt a holdtalan éjszakán, amit a
csillagok keményen és hidegen pettyeztek.
Alattuk a hó ellepte a világot, furcsa alkonyatot hozva létre,
amit csak télen látni, a hatás elhalványult, ahogy közelebb
szárnyalt Manhattan felé. Csak négy napja volt, hogy Elenával
repült, s elkapta az alkonyatot, nem volt oka rá, de szerette a nőt
és Elena át akart repülni a téli városon.
Ma este a fagyos fogaival sepert végig a bőrén, de lerázta, míg
közelebb repült Elenához testének hőjével, teljesen tudatában
volt, hogy Elena élesen érezte a hideget. Elena szabad kezét
arkangyali szívére tette, amire ráírta a saját nevét és csendben
maradt, ahogy repültek a Torony hatalmas oszlopa felé.
Megengedni az alig felöltözött Elenának, hogy elnyelje a gép,
fogcsikorgató kontrollra volt szüksége.
De semmi gond nem volt, és most vadásza, teljesen felöltözve
állt előtte, hátával a mellkasának támaszkodott. Az érintés
lesimította hangulatának recés éleit, de a változás átmeneti volt,
addig az marad, amíg meg nem tudják Elena fájdalmának okát.
– Nos? – mondta Elena Nisiának és Keirnek . – Láttok
bármit?
– Semmit. – Keir homlokát ráncolta kortalan arcán, ami elég
mély volt, hogy árnyékot vessen homlokára és szemeinek
sarkára. – A másik csak egy kis szakadás a szárnyadban, ami a
gyógyulás útján van, fizikailag nincs semmi baj veled.
 – Kizártunk minden más lehetőséget – Nisia összefonta karjait
– Keir és én úgy gondoljuk, hogy a Zuhatag hatása. Az időzítés túl
egybeeső.
Ez nem az a válasz volt, amit Raphael hallani akart. – Elena,
az alkarodon lévő vágás gyógyul?
– Gyógyulnia kell. – Felhúzta ujját. – Fenébe, egy pihe
beleragadt. – Lehúzta a gézt, gondolkodva bámult a sérülésre. –
Nem olyan vörös, mint előtte volt. Nem is vérzik.
Nisia ismét megvizsgálta a bőrén lévő törést. – Nem vagyok
boldog a folyamattól. Már be kellett volna csukódnia.
Elena szárnya idegesen mozdult Raphaelé alatt. – Lehetséges,
hogy a testem valami másba csatornázza az energiát és figyelmen
kívül hagyja az apró sérüléseket? Mert ismét éhezem.
– Megértem az aggodalmad Raphael – mondta Keir, ismét
követte Nisia vizsgálatát. –De ebben az esetben Elenának van
talán igaza.
– Ezt figyelmen kívül hagyva továbbra is ellenőrizni fogom –
tette hozzá Nisia. – Elena immunrendszere működik, csak
lassabban, mint kellene.
Nem, ez pontosan az emberi gyógyulás sebessége volt.
A probléma az volt, hogy Elena többé nem volt halandó.
Elena szinte érezte Raphael vibrálását, a védelmező dühét a
hátán. Arkangyal volt, nem szokott hozzá, ahogy ő is rámutatott,
hogy kontrollhiányban szenved. Ez volt az ok nagy része, amiért
annyira keményen küzdött kapcsolatuk elején, hogy ne egy
dédelgetett szeretőként kezelje őt, dédelgesse és megvédje,
hanem vadászként, harcosként, a partnereként.
Nem mintha hibáztatta volna a férfit a visszalépésért. Ő is
rohadtul félt. De a pillanat elmúlt és kapcsolatuk összeesne és
meghalna, ha megállna abban, hogy önmaga legyen. Ami miatt
tartott ki, hogy hazafelé saját erejéből repüljön.
Amint a levegőben volt a Torony magas erkélyéről nemcsak
repült, hanem emelkedett és süllyedt anélkül, hogy megszegte
volna Nisia utasítását, hogy „nincsenek trükkök”, és sikerült
őrületbe kergetnie arkangyalát, míg a férfi végül játszott vele.
Spirálban repültek fel a csillagos égbe Raphael lélegzetelállító
fizikai erejével, majd a föld felé estek, mielőtt leváltak volna és az
Enklávé felé repültek volna.
Elena nevetett, mikor a hóban landolt, szárnyain hópelyhek
voltak, amik a tovaszálló felhőkből hullottak alá. – Gyere. –
Megragadta a férfi kezét. – Annyira éhes vagyok, hogy a karomat
is megenném.
Kék szemek, amik olyanok voltak mint egy magashegyi tó,
megtartották az övét, Raphael hajában hópelyhek csillogtak és
szárnyait halhatatlan ölelésként csavarta köré. – Elena.
– Tudom arkangyal. – Ő és Raphael intim barátságban voltak
a magánnyal, mielőtt világaik összeütköztek. A végzetes ütközés
után ígéretet tettek a másiknak, hogy soha nem esnek el a másik
nélkül.
Hogy egyedül hagyják a másikat.
– Tudom – suttogta, karjait a férfi köré csavarta és
kétségbeesett szorítással tartotta őt.
A férfi is ilyen hevesen tartotta Elenát, de a vágás Elena
alkarján gyógyulatlan maradt, és egyik szárnya azzal fenyegetett,
hogy leesik a hóba, egy sérült végtag, amit egészséges teste
mögött húzott.
 9. fejezet

Montgomery a vacsorát a lakosztályukban tálalta fel, nem

pedig a könyvtárban használt asztalnál. – Mintha olvasná az
elménket. – Elena négy fodorkel pitét rakott a szájába, miután
leöltözött. A repülés és a hó lemosta a legtöbb piszkot és port a
szárnyáról, de nem érezte tejesen tisztának magát.
– Gyors leszek. – Amennyire a nagy fürdőkádban akart
terpeszkedni, ami a lakosztály része volt, amit Montgomery már
megtöltött nekik, gyomra azzal fenyegetett, hogy megemészti
magát, ha nem ad neki több üzemanyagot.
Raphael kifejezése, ahogy pillantása végigfutott meztelen
testén, sötét volt az éhségtől. A homlokán lévő Légi jel ragyogott.
Szárnyai izzottak. És szemeiben érzelmek viharát látta, ami azzal
fenyegette, hogy maga alá temeti Elenát.
Arkangyala hangulatban volt.
– Ne kövess a fürdőbe – utasította, ahogy bőre bizsergett,
bimbói összeszorultak.
Válaszul Raphael a nő meztelen testét az ő ruhába burkolt
testéhez húzta, leült egy nagy karosszékbe, amit szárnyakra
terveztek. Majd egyik kezével kinyúlt az asztal felé és
megragadott egy krumplit, amin forró feltét volt. De a férfi
illatától csorgott Elena nyála, a férfi hője és kemény izmos ereje
invitálta őt, hogy felejtse el zuhanyzással kapcsolatos terveit és
helyette legyen kicsit koszosabb.
Raphael ételt tett Elena szájába.
– Most nagyon meztelennek kellene éreznem magamat –
mondta Elena, miután lenyelte.
Raphael szabad kezével birtoklón simított végig a nő testének
domborulatain és szemtelenül felnyúlva megfogta egyik mellét,
hüvelykujját végigfuttatta bimbóján. – Nem érzed ezt?
– Nem belül. – Saját ujjaival a férfi hajába túrt, finoman
ökölbe szorította. – Nem ahol számít. Mert te vagy itt.
Ilyen egyszerű volt.
– Egyél hbeebti. – Raphael falatonként etette meg Elenát,
mindegyik teli szájat egy erős és erotikus simogatás követte a
testén, mellei feszesek voltak. A férfi szemei elsötétültek, érzéki
ajkai nem mosolyogtak, és szárnyai tovább ragyogtak.
Elena bőre forró volt, ahogy Raphael illatától teste elolvadt,
pulzusa üvöltött. Az ő pézsmaillata érződött a levegőben,
combjait szorosan összenyomta és úgy érezte ajkai
megduzzadtak. – Démon vagy a hangulatodban, Raphael. –
Megcsókolta a férfit, beleharapott alsó ajkába, az érzéki büntetést
nyelvével enyhítette.
 – Több ételre van szükséged? – Eső esett ismét Elena
elméjében, egy tomboló hurrikán volt. Üzemanyagot kell adnunk
a benned végbemenő változásoknak.
– Rád van szükségem. – Kétségbeesett volt a vadtűzre, ami
egyesülésükkel jött létre, hogy elűzze az ismeretlen jövő
visszhangjait és a halál és szétválás suttogásait. – Addig közel
akarlak tartani, hogy semmi se állhasson közénk.
Elena. Raphael félretette az üres tálat anélkül, hogy odanézett
volna, hogy az asztalra kerül-e, úgy mozgatta a nőt, hogy lovagló
ülésben ráüljön, kezei a vállain legyenek. A csókja vad követelés
volt, kezét a hajába túrta és kioldotta a majdnem fehér tincseket.
Elena visszacsókolt épp ugyanolyan szenvedéllyel, épp
ugyanannyi szerelemmel, épp ugyanannyi szükséggel. Félelem,
aggódás, szerelem és horror, mint összefonódott benne, hogy egy
kis intim őrületet hozzon létre.
Raphael keze durva volt a bőrén, teste szabadon engedett erő
és vágy. Elena combjai remegtek és mellei megduzzadtak,
felhúzta a férfi ruháját, míg ő nem segített neki felül levetkőzni.
Elena ujjait a férfi mellkasára nyomta, hozzádörgölte magát a
férfi kemény, hullámzó erejéhez.
Raphael az erő áramlásával állt fel, amitől Elena még
nedvesebb lett, a férfi szárnyai ragyogtak a fény alatt, nem az
ágyba vitte a nőt, hanem a kádba. A víz meleg csók volt Elena
bőrének, mikor Raphael leültette őt. Karjait a selymes vízbe
mártotta, nézte, ahogy a férfi megszabadult ruhájának
maradékától.
Egy remegés futott át rajta.
Istenek, a férfi gyönyörű volt, tele kemény vonalakkal és
ruganyos izmokkal, és kezekkel, amik minden gyengeségét
ismerték. Elena azonnal visszatért a férfi ölébe, mikor leült a
kádban, ismét lovagló ülésben, míg csókolták, simogatták és
megnyugtatták egymást.
Raphael kiemelte Elenát a vízből, hogy szájába szívja egyik
bimbóját. Elena felkiáltott, háta felívelt és Raphael kihasználta a
pozíciót, hogy nyelvével végigsimítson érzékeny melleinek
oldalán.
Ezután leengedte őt, míg szembe kerültek, Elena
lélegzetelállító csókot kért, egyik kezével lenyúlt, hogy ujjait
összezárja keménységét. Raphael megrándult és elhúzta a nő
kezét, szemei kék tűz medencéi voltak. A peremen Elena
szenvedélytől duzzadt redőit a férfihoz dörgölte. Raphael válasza
egy nyitott szájú csók volt, ahol nem voltak határok, mielőtt
kezeivel megszorította Elena csípőjét.
Mikor a nőbe hatolt, az kemény követelés volt, amitől Elena
megremegett és görcsösen összeszorult körülötte, a nő karjai a
nyakára kulcsolódtak és arcát az övéhez nyomta. Raphael. Egy
suttogás mélyen belülről, a gyönyörtől megremegett és a
hazaérkezést érezte.
 Semmi sem vehet el tőlem. Ujjai a nő húsába mélyedtek. Még
a Zuhatag sem. A szél és eső töltötte el Elena elméjét, egy
könyörtelen vihar, amiből soha nem akart elszökni. A férfi az övé
volt és ő a férfié, együtt egy olyan egység voltak, amit sem
halandó, sem halhatatlan erők nem választhattak szét.
Pelyhes fehér hálóingbe öltözött, miután arkangyala teljesen
lustán feküdt mellette, ujjaival fel- és lesimított a combjain,
Elena belélegezte az étel illatát, mikor egy viszketést érzett pont
azon a ponton, ami a gyötrelmes fájdalom központja volt. Azelőtt
vakarta meg, hogy rájött volna a kapcsolatra.
Raphael a kezére koncentrált.
Megvonta a vállát. – Viszket.
Egyikük sem tudta megmondani a viszketés okát, mikor
megvizsgálták a bőrét. Egy kicsit piros volt a vakarás miatt, de
egyébként ugyanolyan volt, mint körülötte. Raphael egy csókot
nyomott rá, az édes gyengédség elpusztította vadász páncélját.
Ujjait végigfuttatta a férfi kék és fehér lángú Légió jelén a jobb
halántékán, mikor Raphael elhúzódott, azt mondta – Talán olyan
stilizált jelem lesz, mint neked.
Raphael nem mosolygott és Elena nem volt benne biztos, hogy
a férfi aznap este aludt-e. Biztonságban a karjaiban, a férfi
szárnya selymes súly volt rajta, elaludt… és álmodott.
– Mama? – Elena átsétált a konyhán, hogy kezét a pultra
tegye… ás ijedten vette észre, hogy elég magas hozzá. Mindig
gyerek volt ebben a konyhában, soha nem tudta teljesen elérni a
pult tetejét, annyi emléke volt, hogy reggelinél ült, a lábait előre
és hátra hintáztatta, míg Ari, Belle, Marguerite és Jeffrey a
konyhában mozogtak.
Beth még az asztal melletti nagy székben ült, az anyukájuk és
apukájuk ételt lapátolt a szájába, míg ostoba hangokat
hallattak, hogy Beth kuncogott és kövérkés babakezeit
csapkodta.
Az anyjuk nevető mosollyal nézett fel, haja elkapta a
napfényt és szemei pompás ezüstök voltak. – Itt vagy azeezte. –
Gardénia illata volt a levegőben, a parfüm felmelegedett és
mélyen ismerős volt Marguerite sötétarany bőrén. – Tudtam,
hogy megérzed a sütit és idejössz.
Elena elvett egy sütit, amit az anyja nyújtott neki. Finoman
meleg volt a sütőtől, a csokidarabkák még nem voltak
kemények. Az élvezetet a szájához emelte, beleharapott… és vért
érzett.
A sütit a földre köpte, kezének hátoldalával törölte meg a
száját és rajta elmázolt vörös volt. Vas illata szállt az orrába.
– Elena. – Marguerite nem emelte fel a hangját, de
csalódottsága mély árok volt arcának két oldalán. – Chérie,
nem így neveltelek, hogy így bánj az étellel.
 – De mama nézd – Elena kitartotta a sütit – vérzik. – Sötét és
gonosz cseppek potyogtak a pultra, apró Rorschach festményt
alakítva ki, ahol megírták családjának történetét.
Marguerite szemei eltompultak. – Annyira reméltem, hogy
most jól sikerülnek. Tudod, hogy papa mennyire szereti a
sütimet. – Elvette Elenától a süti maradékát és óvatosan a
tepsibe tette.
Vér szivárgott minden süti oldalán.
Az anyja sírt.
Elena körbefutott a pult körül, hogy Margueritet a karjaiba
vonja. – Rendben van mama – mondta, szíve összefacsarodott a
mellkasában és torka elszorult. – Ez csak egy adag. A következő
jobb lesz.
De anyja tovább zokogott és karcsú karjai szorosan tartották
Elenát. – Szeretlek bébé, én erős Elenám a mamám szívével –
mondta zokogások között. – Sajnálom a vért.
Elena ekkor jött rá, hogy az egész szoba vérbe úszott.
Lecsöpögött a plafonról, a falakra volt kenve és a lábuk alatt
áradt. Sikítás helyett becsukta szemeit és közelebb vonta anyját.
– Rendben van mama – suttogta újra. – Már nem félek.
 10. fejezet

A furcsa, kísértő álom még mindig Elena fejében volt, mikor a

Torony előcsarnokában a következő nap közepén Ashwinibe
futott. A magas, hosszú haját könnyeden befont, sötétméz bőrű
nő vadász volt, aki vámpírrá vált, alakjára illő csokibarna kabátot
viselt, amit nyakáig bezipzárazott, fakó kék farmer és kopott
vadászcsizmák voltak lábain.
Kesztyűi kiálltak hátsó zsebéből, egy kés volt a combján lévő
hüvelyben, egy pisztoly a másikban. Dobócsillagai nem voltak
láthatóak, de Ashwinin mindig több halálos forgó csillag volt. –
Merre mész? – kérdezte Elena.
– A Negyedbe. Van két halott vámpír. – Nagy karika
fülbevalók lengtek ki Ashwini füleiben, többszínű ékszer fityegők
lógtak le az aranyról.
Marguerite is gyakran viselt hosszú fülbevalót a füleiben, azok
csilingelő zenéje Elena gyerekkorának háttérzenéje volt. – Harc?
– sikerült kimondania, bár szíve fájt a nőért, aki már soha nem
vesz fel csinos fülbevalókat, vagy kedvenc fehér, sárga virágos
ruháját.
 – Á – mondta Ashwini. – Nem sima harc, bár valaki tényleg
elvesztette az eszét. – A másik vadász telefonja képernyőjét Elena
felé fordította. – A hatás emeléséért teljesen átvágták őket.
Elena füttyentett egyet. A bűnügyi helyszínen készült képen
lévő két vámpírt levágták. Fejeik levágása meglehetősen
általános, a legtöbb vámpírt meg lehet ölni, ha szétverik a fejét,
és ez volt a hiba, amint valaki az átalakulás után átment. Az
áldozatok többi része volt szokatlan.
Ez a kettő úgy nézett ki, mintha több százszor szúrták volna
meg, míg darált húshoz nem hasonlítottak. Nemcsak a fejüket
vágták le. Az egyiknél a kezet, a másiknál a nemi szervet is.
Semmi sebészi nem volt az amputációban, inkább úgy nézett ki,
mintha a kivégző a nemi szervet recés késsel vágta volna le. Ami a
kezet érinti, a csukló csontjait rémesen széttörték. Talán
pallossal.
– Enyhén mondva is túlzás.
– Meg lennél lepve. – Ashwini kabátja zsebébe csúsztatta a
telefont. – Janvier és én rengeteg furcsa rohadékot látunk a
Negyedben dolgozni. De ez talán túl általános, hallottam
pletykákat, hogy a két áldozat betolakodott más vámpír
szarvasmarhái közé, vagy beleütötték az orrukat a vámpír bandák
kábítószerébe.
– Az áldozatok Szerződés utániak?
– Igen.
 Elena a fejét rázta. – Azt gondolnád egy évszázad
tapasztalattal az emberek okosabbak lesznek. – Elorozni egy
másik vámpír állandó vérdonor háreméből halálos bűnnek
számított, és ami a drogbandákat illeti, hajlamosak voltak rá,
hogy kibelezzenek bárkit, aki betolakodott a fű üzletükbe, nem
volt állami titok.
– Miért élsz reményben Ellie?
– Ez egy hiba.
A nevetés gyorsan homlokráncolásba tompult. – Ne félj a
baglyoktól.
Elza megfagyott, lélegzete szilánkos volt a tüdejében. – Ne?
– Ne, ők csak a hírnök hírvivői. – Egy motorbicikli
dorombolva állt meg az előcsarnok bejáratánál, megragadta
Ashwini figyelmét. – Itt a fuvalom. Megyünk, hogy megnézzük a
vért és nyársalást, Janvier visz a legjobb randikra.
Elena bőre még jeges volt, nézte, ahogy Ashwini kiment, hogy
felszálljon a férfi mögé a motorra. Janvier hátraadta a nő
bukósisakját. Egy pár pillanat múlva azok ketten eltűntek, a
Negyed bűn, szex és sötétsége felé lőttek ki.
Otthagyták Elenát a baglyokkal való összezavaró tanáccsal. A
legutolsó alkalommal, mikor Ashwini valamit adott Elenának, az
egy dobócsillag volt, és mint kiderült a legjobb fegyver volt
leszedjen egy szörnyeteg angyalt, aki kegyetlenkedett Elena
nagyszüleivel. Figyelmen kívül hagyni Ashwinit, mikor ilyen
random kijelentést tett, az őrülten ostoba dolog lett volna.
– Nos – mormogta magának Elena – ne rázzon ki a hideg a
baglyoktól. – Ez maga nem volt probléma, a baglyok csodásak,
bájosak és veszélytelenek voltak. Nem, a probléma Ash szavaival
az volt, hogy burkoltan célzott rá, Elena még több hatalmas arany
szemű, fehér tollú szellemmadarat fog látni.
Bassza meg.
Ez volt az utolsó dolog, amit hallani akart, mikor nem érezte
magát formában, hanem furcsán. Raphael karjaiban ébredt, egy
csomó szomorúság volt a mellkasában. A férfi tudta. Mindig
tudta.
– Álmodtál? – A férfias arc erősen ismerős, mégis eléggé
gyönyörű volt, hogy elkábítsa, lenézett rá, az éjfélnél tisztább
fekete tincsek hullottak a homlokára.
– Azt mondtam az anyámnak, hogy nem félek. – Szaggatottan
suttogta – Nem féltem, még akkor sem, mikor az egész szobát vér
töltötte meg. Csak annyira szomorú voltam.
Raphael a karjaiba zárta őt, arkangyala kizárta a világot,
amiben az anyja és két idősebb nővére nem létezett, és ahol egy
idő után megengedte magának, hogy sírjon.
Margueritért, aki nem volt idősebb, mint most Elena, mikor
felkötötte magát.
 A tehetséges, mozgékony, szeretetreméltó Bellért, aki
baseballozni tanította Elenát, és akinek lábai barbár módon
törtek el.
Az okos, kedves, főnökösködő Ariért, aki az utolsó lélegzetével
is védeni próbálta Elenát.
Az ő kicsi, boldog családjukét, ami darabjaira hullott.
Még az alapjaiban sérült apjáért is, aki elvett egy erős,
intelligens nőt, aki szerette őt, és mégis szeretőt tartott, aki
tompa hasonmása volt Margueritenek.
Az emlékek üldözték, a gardéniák illata érzéki visszhang volt,
ami Elenára csimpaszkodott, a kora reggeli órákat a Hudson
havas tája felett töltötte, átnyomta testét az edző rutinon, amit
Galen arra alakított ki, hogy megtanítsa őt szárnyakkal harcolni.
Raphael barbár fegyvermestere egy könyörtelen seggfej volt, de
egyben zseniális is.
Próbált vigyázni rá, hogy ne okozzon még több kárt sérült
szárnyainak, de máskülönben nem tartotta vissza magát.
Raphael addig figyelte őt, míg itt nem volt az ideje, hogy
menjen s csatlakozzon Illium elit egységéhez, ma az óceán felett
gyakorlatoztak. Miután a korábbiak megtörténtek, és a
bizonyosság, hogy Lijuan rémálom lesz, aki túlárad az erővel,
mikor ismét felkel, Raphael nem kockáztat az embereinek
éberségével.
 Bár Galen a Menedékben állomásozott, ő volt a felelős az edzés
összeállításáért. Figyelte a jelentéseket, amiket az osztagok és a
földi egységek vezetői küldtek, és összetette a dolgokat, így
minden harcosnak volt ideje pihenni és felépülni, egy kifáradt erő
semmire sem volt jó, de a Toronyban senki képessége nem
rozsdásodik be. Ma Raphael lesz a támadó és Illium egysége
harci manővereket gyakorol.
Elena azt tervezte, hogy felmegy Dmitri irodájába és megkérni,
hogy adjon neki feladatot. Ma reggel ismét beszélt Sarával,
beszélgetésük a nevekre koncentrált, akiket Sara hozzáadott a
Hóhér rövid listájához. – Nincs küszöbön vadászat – mondta
végén barátja, mikor Elena a munkáról kérdezte őt. – Keiko,
Hilda és Tyrese most épültek fel a sérülésből. Vegyél ki egy
szabadnapot Ellie. Nem mintha az életed nem lenne zsúfolt.
De Elena nem akart szabadnapot, ez túl sok teret adott neki,
hogy gondolkodjon és aggódjon.
Azonban abban a pillanatban az ellen döntött, hogy Raphael
jobb kezével beszéljen. Dmitri idegesítené őt és a jelenlegi
hangulatában megpróbálná megölni őt. Mivel Dmitri több mint
ezer éves volt és halálos, mint egy vad puma, talán kivédené
próbálkozásait és nevetne. Ezen a ponton szemgolyói
felrobbannának és adna a kísértésnek, hogy tűpárnát csináljon
belőle, hogy késeivel megdobálja
Nem, jobb, ha távolságot tart a város legerősebb vámpírjától.
 Megfordult a sarkain, elhagyta a Tornyot és a Légió épületébe
ment. Az a szürke téli égre emelkedett, zöld színe aludt a fagyban,
de nem ez vágott át jelenlegi hangulatán és késztette kuncogásra.
Holly kapaszkodott fel az épület oldalán, az egyik jéggel
borított alvó inda volt a kötele. Elena kitalálta, hogy a nő keze
alatt lévő növények durva felületet alkottak, s hatékony fogást
biztosítottak. Ahogy nézte a hajlékony fiatal nőt, ő felhúzta magát
a bejárathoz és az órájára nézett. Ezután győzelmi táncot járt,
pulóverének élénk pinkje ragyogott a világra terülő
szürkeségben, és tettei annak a személynek szóltak, aki nem volt
Elena látószögében.
Nem Holly szeretője, Méreg volt, aki előrelépett és elegánsan
meghajolt Holly előtt veresége miatt. Nem, az Trace volt.
Elegáns, biztos és a kiváló költészet imádója. Valamint Hollynál
több száz ével idősebb vámpír. De a fenti területen azok ketten
egymásra vigyorogtak, mint a gyerekek, mielőtt lemásztak volna.
Holly százszorszéppel kifestett csizmája akkor ért a hóval
borított talajhoz, mikor Trace egyszerűbb fekete csizmája.
– Ti ketten versenyezetek? – Elenát nagyon lenyűgözte, hogy
Holly képes volt rábeszélni erre a nyájas Tracet, főleg ma. A
férfinak fel kellett készülnie a Menedékbe való útjára.
– A mi Hollyberrynk gyorsabb, mint egy gepárd – mondta
Trace merengő hangon, arcának vonásai oly módon épültek fel,
hogy éles sármot kölcsönöztek neki, nem pedig csiszolt vámpír
szépséget. – Jobban kellene tudnom, mint elfogadni a kihívást.
A szemek, amikben gazdag barna vegyült a szokatlan savas
zölddel, ragyogtak, Holly hátranyúlt és megszorította copfját.
Haja most élénk lila volt, mely kiemelte az arany csíkokat jobb
halántékánál. Dmitri azt a kifejezést használja rá, „szőlőzselé
radioaktív beütéssel”. De ezt szeretetteljes mosollyal és
fejrázással mondta.
Dmitri úgy kezelte Hollyt, mint ahogy az apja kezeli
dédelgetett gyerekét, a gyereket, aki alkalomadtán megőrjíti őt.
Egy héttel korábban Elena arra sétált be a férfi irodájába, hogy
Holly a sarokban lévő székben gömbölyödött össze, orrát
elrejtette egy egyetemi könyvben, míg Dmitri Raphael jobb
kezeként dolgozott.
– Méreg nem akart a versenyhez csatlakozni? – kérdezte.
– A víznyelőnél van. – Holly kezeit a csípőjére tette, körmei
élénk narancsszínűek voltak, pink csíkokkal. – Késő délután
megyek ki, miután segítettem Tracenek a csicsás dolgaiban. –
Vigyorgott a barátjára. – Jöttél meglátogatni a Légiót?
Elena biccentett. – Bent vannak? – Elég gyakran mind a
hétszázhetvenhét tag erős seregként felszállt és elrepült
valamerre. Néha a Central Parkba mentek. Az első alkalommal,
mikor eljátszották ezt, a médiát bejelentésekkel ostromolták,
hogy több száz vízköpő jelent meg hírtelen a parkban.
 Izgatott lakosok azon gondolkodtak, hogy ez egy avant-garde
show része.
Nemcsak hogy a Légió embertelenül mozdulatlanul ült, hogy
az emberek összekeverték őket a kővel. Bár színeket kaptak,
mióta megérkeztek New Yorkba, szemeik, bőrük és alakjuk többé
nem volt fakó szürke, a színek azonban még nem voltak erősek.
Mintha még nem süllyedt volna el a bőrükbe és kimosták volna
az elemek.
– Azt hiszem hibernálódtak – mondta Holly. – Nem tudom
hibáztatni őket, hideg van. Biztos vagyok benne, a szemhéjaim
bármikor megfagyhatnak és leeshetnek. – Lélegzete köd volt a
levegőben, arca pink.
A felszínen semmi sem maradt a meztelen és néma
halandóból, akit száradt vér borított, mikor Elena megtalálta őt
egy elhagyatott őrállomáson. Elena tudta, hogy az igazság nem
volt ennyire egyszerű. Holly örökké viselni fogja sebeit, de vad
elhatározással harcolt, hogy biztosítsa, azok a sebek nem lopják
el a jövőjét és ezzel bemutatott annak, ami kegyetlenkedett vele.
Elena helyeselte.
– Arra az esetre, ha holnap nem látlak – mondta Tracenek – jó
utat és add át üdvözletem Aodhannak.
A vámpír, akinek olyan zöld szemei voltak, amiket soha nem
látott még, az este függönye alatt fekvő erdő, egyik karját a régi
világ eleganciájával keresztezte mellkasán és meghajolt. –
Várom, hogy visszatérjek a városba.
Azok ketten a Torony felé mentek, míg Elena az indákhoz
lépett.
A Légió eonok óta élt. Talán vannak válaszaik a számára.
A szívrohamról, ami nem volt az.
A hangról a fejében.
Az alkarján lévő vágásról, amire bőrszínű sebtapaszt tett,
mikor reggeli edzése után ismét vérezni kezdett.
 11. fejezet

Mikor felhúzta kesztyűit rájött, nem azt hozta, ami a

mászáshoz a legjobb. De mikor megnézte az indát, amit Trace
használt, látta, hogy a vámpír karmai – amik soha nem láthatóak
nyilvánosan – és csizmái eléggé megtörték az azt borító jeget,
hogy Elena visszacsúszás nélkül fel tud mászni rajta.
Attól még rohadt egy mászás volt. Nem segítette, hogy
szárnyai nehéz súlyként feküdtek egész testén. – Ellie,
nyilvánvalóan otthon hagytad az eszedet – pufogott az út
negyedénél és kitárta szárnyait.
A légellenállás sokkal kezelhetőbbé vált.
Elégedett morgással ért fel a tetejére, bár izmai nyugtalanítóan
remegtek a rövid testedzéstől, lehúzta kesztyűit, becsúsztatta
őket testhezálló nadrágjának zsebébe. Lélegzetének és szívének
adott egy kis időt, mielőtt a vastag műanyagcsíkokhoz ment
volna, amik a Légió otthonának bejárata előtt lógtak. Általában
engedélyt kért, mikor bement, de Primary tisztázta, hogy ez a
hely annyira volt Elenáé, mint az övék, és nem értették, miért
kért belépési engedélyt.
Elena besétált.
 Hogy azonnal több száz suttogó hang támadja meg a fejét.
Elena. Aeclari. Elena. Aeclari. Eljöttél. Örülünk.
Felkészülve a lavinára sikerült anélkül arrébb tolnia a
hangokat, hogy nyers lett volna. – Használjátok a szátokat! –
kiabálta az üres térbe, amit masszív belső hang töltött meg. –
Emlékezzetek mit beszéltünk meg.
Mindenki vízköpőként ült, akit látott, lelógtak a falakról, vagy
guggoltak az épület egyes részein, amik belógtak a középső
részre, fejüket oldalra biccentették, fakó és furcsa szemeikkel
néztek rá.
– Egyszerre egy – mondta, mikor az egész Légió eldöntötte,
hogy egyszerre fog beszélni.
Mi az az egy?
Elena két ujjával dörzsölte meg a homlokát. Minden
alkalommal, mikor úgy gondola, hogy a Légió kezdi megérteni az
egyéniség fogalmát visszafejlődnek és újra el kell nekik mindent
magyaráznia. Elért arra a pontra, ahol elgondolkodott, hogy ők
úgy értik, mindig egy egység voltak, nem számított az sem, mikor
mélyen aludtak, vagy a világban éltek. Mégis páran szándékoztak
felfedezni az „egyéniség” gondolatát így tovább próbálkozott.
Ma azonban úgy döntött annyiban hagyja. Vett egy mély
lélegzetet a párás, tiszta levegőből, leugrott az épület üregének
szívébe. A távolság éppen elég volt, hogy szárnyai elkapják a
levegőt és feldobják őt az egyik középen lévő kiszögellés felé,
annak a maradványaira, ami ha igaza volt valaha a
negyvenötödik emelet volt.
A kiszögellésre legutóbbi látogatása után egzotikus növényeket
ültettek. – Honnan szereztétek ezt? – Mutatott egy ragyogó kék
virágra, amihez soha nem jutott még hozzá. – Kaphatok belőle
egy hajtást?
A Légió egyik tagja mellette landolt. Nem Primary, aki
leggyakrabban beszélt vele. Ez a légiós teljesen szürke volt, kivéve
a kézfejének hátoldalán lévő váratlan színeket. A mély mahagóni
árnyalata eléggé eltért bőrének és ruháinak színétől. A ruhát a
Légió tagjai készítették, mikor elestek a csatában, csak hogy újra
felkeljenek, és egyformán szürke volt a testükön.
Elena gyengéd ujjakkal kinyúlt anélkül, hogy megérintette
volna az egyedülálló sötétebb árnyalatú területet, azt kérdezte –
Ez micsoda?
– Alakulunk – mondta a Légió tagja, mielőtt megállt volna és
hozzá nem tette – Én alakulok. Tetszik ez a szín.
Összerezzenve az egyéni állításra Elena sokkal gondosabban
nézett körbe. – Van neved? – Amennyire tudta a Légió egyetlen
tagja sem választott nevet.
– Én vagyok a Légió – mondta, fekete pupillája apró volt fakó
íriszében, ami szinte egybeolvadt a fehérjével. – Előkészítettünk
neked egy virágot. – Felállva a guggolásból a kert egyik részére
ment és egy cseréppel tért vissza, amiben az Elena által áhított
virág kisebb változata volt. – Arra vártunk, hogy eljöjj.
Elena szívében egy kis nap ragyogott, ujjait végigfuttatta a
páfrányszerű leveleken. – A bejárathoz viszem, így nem felejtem
el magammal vinni, ha megyek.
– Odaviszem neked. – A férfi denevérszerű szárnya könnyedén
kitárult. – Annyi mindent kell még mutatnunk.
Elena. Aeclari. Elena. Aeclari. Nézd.
Annyira egyszerűen használták ezt a szót, de nem magyarázták
el az értelmét.
Te vagy az aeclari és a Légió csak az aeclarit szolgálja.
Az aeclari te vagy.
Ez volt minden, amit kapott.
Ezután felhagyott a magyarázat kéréssel. A Légió, milliónyi
információ volt kollektív elméjükben, azt hitték egyszerűek a
magyarázataik. Egyszerűen kihagytak úgy hatszázkilencvenhét
lépést a két kijelentés közt.
A suttogások ismét feltámadtak Elena elméjében.
Álom. Álom. Vér. Szomorúság.
Elena elmozdult, hogy leülve lábait lelógassa a kiszögellésről,
lenézett a növényekre, amik ebben a hatalmas, többszintű belső
kertben nőttek. A Légiónak azon tagja, aki a virágot adta neki,
pár perc múlva visszarepült és leguggolt mellé, míg több társa
jött oda, hogy odaguggolva szembe nézzen vele. A többiek
odarepültek, hogy a falon lévő indákról lógjanak le.
– Honnan tudtok az álmomról? – kérdezte, valahogy nem
rázta ki az ötlettől a hideg.
Mi vagyunk a Légió. A tiéd vagyunk.
Igazából technikailag Raphaelé voltak, a Légiót hívni képes
hatalom mélyen arkangyali tulajdonság volt, de a furcsa és
igazán hallhatatlan lények hajlamosak voltak őt és Raphaelt
egyként kezelni.
Mint aeclarit.
– A mamán – mondta, kezei rászorultak annak a peremére,
amin ült. – Róla álmodtam. Ő már elment. – Fájt kimondania,
elismernie, hogy soha nem fogja Marguerite gyengéd kezeit
érezni maga körül, csak álmaiban. – Meghalt.
Meghalt.
Egy visszhang, nem kérdés volt.
– Értitek a halál fogalmát? – Levágva a csatában a Légió tagjai
újra és újra felemelkedtek, egy sereg, amit nem lehetett legyőzni.
Értjük. Meghalunk. Eonok óta meghalunk. Majd felébredünk.
Elena hogy vitatkozhatott ezzel? Biztosan az óceánmélyi
végtelen alvás olyan lehetett, mint a halál. – De hallottátok,
ahogy a világ tovább élt mellettetek?
– Nem mindig – mondta számtalan hang hangosan. – Csak
páran figyeltek. Ezért tudjuk.
 Ezen átrágva magát Elena rájött, hogy alvásuk során csak a
Légiónak egyes csoportjai voltak „ébren” egyszerre, de
megosztották a tudást, amit megszereztek, ez nem tett
különbséget a hosszú időn keresztül. – Miért hétszázhetvenhét?
– Újabb kérdés, amit gyakran feltett.
Ez a szám.
És mindig ez volt, amit válaszként kapott.
Nevetés bugyborékolt benne, azt mondta – Termeltetek új
gyümölcsöt?
Gyere. Gyere. Gyere. Nézd. Nézd. Nézd.
Követte pár csendes szürke szárny szárnyalását, magasabbra
emelkedett, majd leszárnyalt, hogy nagy lendületet vegyen és egy
olyan kiszögellésen találta magát, ami a felhőkarcolók
kiszögellései mellett voltak, alatta üveg volt, ami a tél fagyos
csókja miatt zárva volt. A nyári hónapokban és tavasszal a Légió
gyakran nyitva hagyta. Napfény öntötte el akkor az épületet és az
eső beesett, segített eloltani a kertek szomját.
Ma a gyenge téli napfény és a falra szerelt sárga hőlámpák
alatt tökéletes málnakertet látott. Mikor a Légió egyik tagja levett
egy málnát, ami olyan volt, mint egy kisebb szilva és odaadta
neki, élvezettel harapott bele. A lé végigömlött a nyelvét és le a
tenyerén a csuklójáig, a nyom vastag és olyan sötétvörös volt,
mint a vér. Megrándult, de nem dobta el a málnát… És mikor
újra odanézett, a nyom fakó, vizesen rózsaszín volt, mint
amilyennek lennie kellett.
– Ti csináltátok? – követelte a Légiótól, forró ólom volt a
gyomrában.
Te csináltad. Te csináltad. Te csináltad.
– Állj. – A hangok felerősödtek, tükrözték egymást és azzal
fenyegették őt, hogy megőrül.
A beálló csendben csak saját lélegzetét hallotta. A Légió a
halálnál is csendesebb, vagy kőnél is csendesebb tudott lenni. –
Én csináltam? – A lé vastag nyomára bámult. – A rossz álom
életre kelt?
Primary hangja ért el hozzá a csendben. –Igen.
Elena a legkevésbé sem volt meglepődve, hogy megfordulva
ott találta őt maga mellett guggolva, szürke szemeivel, amit
Raphael kék íriszével megegyező gyűrű keretezett és fekete
hajával Primary volt a Légó legegyénibb tagja. De most látta,
hogy a szürke ismét kezdett visszatérni a hajába.
Visszafelé lépked.
Mint Elena.
– Mi történik? – Mutatott a férfi hajára. – Megáltatok az
alakulásban?
A férfi oldalra biccentette a fejét, denevérszerű szárnyait
szorosan a hátára simította és teste változatlan maradt. – Nem,
ez a második alakulásunk.
 Elena szíve zakatolt. – Mi lesz a végeredmény?
– Nem tudjuk. De érezzük az energiaspirált, a változás
kataklizmáját.
Elena karján felálltak az apró pihék, kinyújtotta a málnát. –
Miért láttam vért? Miért nem gyógyul a sérülésem?
– Mert te is alakulsz.
A Légió tagjai figyelmeztetés nélkül egyszerre, csendben
emelkedtek fel. Pillanatok alatt átvágtak a felhőkarcolón és Elena
tudta, ha több kérdést tenne fel ebben a témában a válaszuk
pontosan ugyanaz lenne.
Lassan befejezte a málna evését, határozottan koncentrált a
gazdag édességre, majd leszállt az új virágokhoz. De mire a
bejárathoz ért tíz cserepet talált ott.
Szeretet töltötte őt el, furcsa volt ezt éreznie a kortalan lények
iránt, akik egyáltalán nem voltak emberiek. – Köszönöm –
mondta hangosan. – Értékelném, ha ezeket az ajándékokat
elvinnétek az üvegházamba.
Elvisszük. Elvisszük. elvisszük.
Elena azon volt, hogy kisétáljon, mikor rájött, volt egy kérdés,
amit nem kérdezett meg. De fájdalom öntötte el a mellkasát,
mielőtt beszélni tudott volna, vörösen izzó vasat nyomtak a
szerveihez és fúrták át a tüdejét.
Hangtalanul sikoltott, térdre esett volna, ha a Légió két tagja
nem kapja el két oldalról. Gyengéden ülő pozícióba engedték le
őt, szárnyai szétterültek a buja zöld füvön, amit a Légiónak
sikerült valahogy az ő mennyországukban növeszteni.
A Légió guggolva vette őt körül, nézték őt, vártak,
kísértetiesen, de nem fenyegetően,
Kezét még mindig ökölben nyomta a mellkasához,
összeszorította állkapcsát és meglovagolta a fájdalmat. Vörös
hullámok, fekete semmiség, összetörő súly minden
lélegzetvételkor, a támadás csak folytatódott.
Ösztönösen nyúlt volna ki Raphaelért, de ádáz akarattal
visszatartotta magát. Nem volt rá oka, hogy a férfit emlékeztesse
a halandóságra, ami a csontjaiban volt. Most, ahogy a fájdalom
csökkent, a recék kisimultak, míg ismét levegőt nem tudott venni
anélkül, hogy az szétvágta volna a tüdejét.
Sajnálom. Sajnálom. Sajnálom.
Elena a fejét rázta a visszhangok emelkedésére. – Rendben
van. Nem a ti hibátok.
Az alakulás, mondta a Légió. Az alakulás.
Elena ismét megdörzsölte mellkasát. Primaryt kereste az arcok
tengerében, azt mondta – Átmentetek már ezelőtt a második
alakuláson?
– A Zuhatag nem mindig hullámzik.
Ahelyett hogy kitépte volna a haját a kódolt válaszra, amivel a
„második alakulást” sejtette, ami csak akkor játszik, mikor a
Zuhatag ciklusa aktívból alvóra vált, másik kérdés tett fel. –
Veszélyben vagyok és meghalok a fájdalomtól?
A hosszú szünet alatt milliónyi suttogást hallott az elméjében,
de nem tudta kivenni a szavakat. A Légió magában értekezett.
– A fájdalom nem öl meg – mondta végül Primary. – Nem
láttuk ezt a korábbi ébrenléteink közt, de éreztük az energiákat. A
fájdalom energia nem öl meg.
Ez, jött rá Elena, egy nagyon specifikus válasz volt. – Mi az
oka a fájdalomnak? Az alapja? Ez az energia veszélyes?
Újabb suttogási hullám, emelkedett és süllyedt.
Nem ismert számunkra, volt az ominózus végső válasz.
Elena belsője összeszorult, karjaival átölelte felhúzott térdeit
és csak bámult. A Légió azóta itt volt, mióta a vámpírok,
számukra ez az őszinteség, hogy nincs tudásuk arról, ami vele
történik, a tízest üti meg a borzalmi mérőn. – Azt hiszem ez a
Zuhatag benne lesz a könyvekben.
Fejüket ismét oldalra biccentették, vidámparki bohócok
komikus sora, akikről lemosták a festéket. Nincs könyvünk.
Elena megtalálta magában a nevetést, azt mondta – Ha
visszaemlékeztek erről bármire is – megérintette belső sérüléseit,
amit a támadás hagyott hátra – tudassátok velem.
Rendben. Rendben. Rendben.
A visszhang utolsó rendbenje mögött volt egy másik, öreg és
álomtól nehéz hang. Halandók gyermeke. A tároló még nem
ébredt fel. Egyel közelebb léptél a végzetedhez. Az egyiknek meg
kell halnia, hogy a másik éljen.
Ki vagy te? Kérdezte Elena az elméjében.
Nem volt válasz. Nyoma sem a jelenlétnek. Csak a halál
ígérete.
Bassza meg, gondolta. Ha a halál eljön érte, fogait kivillantva
és fegyvereivel néz vele szembe.
A fájdalom tompa pulzálás volt, mikor elbúcsúzott, majd
hagyta, hogy a Légió a folyón átvigye a cserepeket. Legalább nem
kell lemásznia a csúszós indákon. Kitárta szárnyait, könnyedén
levitorlázott a talajra, de csak öt lépést tett meg, mikor telefonja
bejövő hívás miatt pityegett.
Elővéve megnézte a képernyőn felvillanó nevet. Csodás,
pontosan azé volt, akire nem volt szüksége. – Apám?
– Elieanora, szükségem van rád Beth és Harrison otthonában
– mondta Jeffrey Deveraux a vonalba. – Harrison súlyosan
megsérült. Adhatok neki vért?
Elena már a Torony felé futott. – Nem, túl veszélyes. – Ha
Harrison annyira súlyosan sérült, hogy Jeffrey felhívta Elenát,
akkor vérködbe eshet és szárazra ihatja Jeffreyt. Elena apja erős
és jó formában volt, de Harrison mind fiatal és vámpír volt,
fizikai küzdelemben ő lett volna az, aki megszerzi a fölényt. –
Viszek egy gyógyítót. – Zúzódott tüdeje küzdött, hogy lépést
tartson vele. – Beth és Meggie-
 – Eve üzent Bethnek – szakította félbe Jeffrey. – Mindketten
biztonságban vannak.
– Állítsd el a vérzést, amennyire tudod. Úton vagyok.
Miután elérte a gyengélkedő szintjét, csak Laricot találta ott.
Senki sem várta volna, hogy a súlyosan sebzett és érzelmileg
sérült fiatal gyógyító elfogadja Raphael meghívását, hogy
látogasson el a Toronyba, de nyolc hónappal első találkozásuk
után Laric mindenkit meglepve eljött New Yorkba, hogy
meglátogassa Aodhant.
És valahogy maradt.
Soha nem ment le a talajra, és sérült arcát még barátai közt is
eltakarta. Azonban úgy tűnt megelégszik a Torony erkélyein való
üldögéléssel és hogy nézheti a város színes életét, és hogy New
York felett repülhet. Az erőszakos arkangyali energia, ami a
csontjaiig égette őt katasztrofikus sérülést okozott a szárnyain, de
a hosszan tartó vizsgálatok a kritikus alapokból eleget találtak,
ami okot adott a reményre.
Kiderült Keir a jegyzeteiben készített egy pár mű szárny tervet,
mikor fiatalemberként azon dolgozott, hogy valahogy segíteni
tudjon Jessamynak repülni. Egyik sem volt megfelelő a történész
veleszületett rendellenességére… de az egyik párt, mikor
módosították, kinyújtotta és támogatta Laric tönkretett szárnyait
eléggé, hogy visszaadják neki az eget.
Nem tudott sokáig repülni, de tudott repülni.
 És távolról a szárnya olyan volt, mint a többi angyalé.
– El tudsz jönni a testvérem otthonába? – kérdezte Elena,
elmondta a távolságot. – Egy súlyosan megsérült vámpírt kellene
ellátni. – Laric Keir tanítása alatt állt, Nisia volt az oktatója,
mióta New Yorkba jött.
A férfi kezei gyorsan repültek a csendes nyelven, amit mindig
használt és Elena megtanult, miután a férfi a Toronyba jött. A
személyzet rangidős tagjainak nagy része már ismerte és a
többiek Elenával tanulták meg, hogy Laric ne legyen ismét
elszigetelt, mint a helyen, ahol az elmúlt ezer évet töltötte.
Megvan hozzá a tudásom, mondta. A repülés lehetséges. Egy
rövid szünetet tartott, mielőtt kezeivel egy szót formázott volna.
Szemtanúk?
– Csak az apám és a húgom fog látni és ők tudják, hogy ne
beszéljenek a hallhatatlanok titkairól. – Ahogy Jessamy, úgy
Laric is óvatos volt, hogy ne lássák őt igazán a halandók, az
embereknek szüksége volt rá, hogy elhiggyék, az angyalok olyan
erősek, hogy fájdalmat tudnak okozni. Ez megtartotta a világ
egyensúlyát és megállította a halandókat, hogy ne kezdjenek
harcba a halhatatlanokkal, amit soha nem lehet reményük
megnyerni.
Biccentve Laric egy pillanat alatt felkapta felszerelését, majd
ők ketten kiléptek az erkélyre. Ma Elena nem látta a város
ragyogó, télbe burkolózott szépségét, és alig érezte a fájdalmat a
bal szárnyában.
Minden amit hallott, az apjának hangszíne volt.
Hideg, kontrollált, tömör.
Harrison kritikus helyzetben kellett, hogy legyen.
 12. fejezet

Elena soha nem fogja szeretni a sógorát, mert gyenge férfi volt,
elég gyenge volt, hogy Átalakíttassa magát vámpírrá, míg Beth
arra várt, hogy megtudja elfogadták-e. Kiderült Elena fiatalabb
húga nem volt kompatibilis a méreggel, ami a halandót majdnem
halhatatlanná változtatta. Őt nem Alakíthatták át. Harrisonnak
végig kell néznie, ahogy a felesége megöregszik és meghal.
Valószínűleg el kell temetnie a saját lányát is.
De Beth szerette őt és csak ez számított.
– Ott! – Mutatott Laricnak a házra.
A hótól megtisztított ösvényen landoltak, Elena egy kést ejtett
a tenyerébe, mielőtt berohant volna a házba, Laric követte őt…
hogy egy horrorba lépjenek be. Egy fuldokló, gurgulázó hang
töltötte meg a levegőt, és a kanapén Jeffrey két kézzel fogta
Harrison nyakát. A sérülésből vér spriccelt, a sötétvörös folyadék
végigfolyt apja kezén, a hátborzongató folyadéknak vas illata volt.
Vörös pettyezte Jeffrey fémkeretes szemüvegét.
Több vér volt elkenve Harrison szájának sarkaiban, és első
pillantásra Elenának úgy tűnt a szája fogvicsorgató mosolyba
torzult. De nem, Istenek, a támadója a szája melletti területet is
átvágta.
A szoba többi részét is felmérte ezzel a pillantással.
Egy vidáman csomagolt doboz feküdt a ködszürke szőnyegen,
míg Elena féltestvére, a karcsú Valkűr, támadó pozícióban állt,
szemei nagyok voltak és újonnan kapott hosszú kardját vadász
precizitással tartotta.
Sáros bakancsnyomok vezettek a kanapé mögül a konyha felé.
A lépések nagyok voltak. Futott. Bárki is hagyta a nyomokat,
futott.
– Ellie. – Eve leengedte karjait, légzése egyenetlen volt, de
határozottan állt. – Azt hiszem, megzavartuk a rablót. Attól
tartottam visszatérnek.
Elena nem volt benne biztos, hogy ennek volt-e bármi köze a
rabláshoz, nem, mikor látta Harrison pénztárcáját a jobb oldalon,
ahonnan a pillanatnyi rabló megragadhatta volna. – Jól csináltad
Eve. – Odament a konyhaajtóhoz, míg Eve továbbra is őrt állt a
nappaliban, és Laric Harriosonon dolgozott, óvatosan kinyitotta,
ha a támadó vámpír volt a vérszomj izgalmában, nem
számíthatott rá, hogy racionálisan gondolkodik.
De a konyha üresnek bizonyult.
Ennek ellenére centiről centire ellenőrizte le az egész területet,
hogy biztos legyen benne, senki sem bújt el a szekrényben, vagy a
középen lévő konyhasziget alatt.
 A hátsó ajtó zárja el volt törve.
Miután rögzítette egy zsinórral Beth fiókjából, utána
megerősítette egy villával, amit beledugott, hogy gátolja a
mozgást, Elena visszatért a nappaliba és mondta Evenak, hogy
leellenőrzi a ház többi részét. – Bezárom a bejárati ajtót ezalatt.
Tartsd a szemed a konyha bejáratán.
Eve akadozva biccentett, ahogy Elena elindult. Gyorsan
mozgott és perceken belül megtudta erősíteni, hogy nincs a
házban betolakodó.
Arra tért vissza, hogy Laric azt mutatja Jeffreynek, vegye el a
kezeit. A vér ömleni kezdett abban a pillanatban, hogy Jeffrey
engedelmeskedett… csak lassan.
Túl lassan.
Harrison a testében lévő vér nagy részét elvesztette. Jeffrey
kezeit a sajátjaival helyettesítve Laric elkezdte csinálni amit a
gyógyítók szoktak, hogy elősegítsék a halhatatlanok és részben
halhatatlanok gyógyulását. Keir egyszer azt mondta neki, hogy
olyan érzés, mintha a széllel csalogatnák a tüzet, vagy
felébresztenek egy lassú alvót.
A munkájuk az volt, hogy a testet a saját gyógyulására
ösztönözzék.
Laric keze erős s fagyos fehér volt, melyet finom pink vonalak
kereteztek, kezeit gyorsan ádáz vörösség csíkozta. A vonalak
sokkal vastagabbak voltak, mikor Elena először találkozott vele,
és Laric azt mondta, lehetetlen átvágni rajtuk.
Természetesen eltemetve Lumia elszigetelt erődjében soha
nem próbálta ki a lézert.
Teste továbbra is erősen sérült maradt belül, de kapott
kezelést, hogy a legrosszabb hegek eltávolítsák és jobban,
hajlékonyabban mozogjon.
– Abba kell hagynod a pánikot és tartalékolnod kell az
energiádat – mondta hangosan, hangja olyan volt, mint a törött
murva, annyira nyers, törött és fájdalmas a fülnek, mert olyan
ritkán használta.
Aodhan azt monda Elenának, hogy Laricnak igazából fáj
beszélni.
Harrison látómezőjébe lépve megfogta a férfi egyik kezét, hogy
Laric visszatérhessen a munkájához anélkül, hogy meg kelljen
küzdenie sógora kétségbeesett kísérletével, hogy saját kezével
takarja el a sebét. Véres és csúszós volt. Harrison ujjai gyengéd
szorították meg az övét.
Elena megszorította a férfiét. Bármi is volt Harrison hibája,
nem érdemelte ezt. Beth és Maggie nem érdemelte ezt.
– Ha túl akarod élni – mondta neki – le kell nyugodnod és
hagyni Laricnak, hogy segítsen. – Beth férje alig tíz éves volt
vámpír értelemben. Nem élné túl a részleges lefejezést.
Szerencsére Eve és Jeffrey betoppanása megállította a kést, hogy
átvágja a gerincét. Hozzáadva a gyógyító gyors érkezését, akkor
talán van esélye.
Pokolian remélte ezt. Beth szerette a férfit, és Harrison
becsületére váljék, mind Betht és a lányukat Maggiet
hercegnőként kezelte.
– Gondolj Bethre. – Ez olyan téma volt, ami biztos megragadja
a férfi figyelmét. – Tudod, hogy szeret. Ha azt mondom neki,
hogy mindjárt elvérzel, akkor pánikolni fog. De ha azt mondom
neki, hogy a gyógyító mindent irányítás alatt tart és aggodalom
nélkül gyógyulsz, akkor rendben lesz.
Ez nem volt teljesen igaz, Marguerite négy lánya közül a
legfiatalabban sokkal több mélység volt, mint a legtöbb ember
észrevette volna. Még Elena sem értette hosszú időn át. Beth
talán jobban szeretett örömbuborékban élni, de megértette az
élet kemény realitásait. És mikor fontos volt, mindig ott volt
Elenának.
Beth volt az, aki összeszedte Elena dolgait, miután Jeffrey
kidobta őket az esőbe és hóba.
Nem vágyom rá, hogy otthont adjak egy abnormálisnak a
tetőm alatt.
Az ő ó-szerető apjának szavai legidősebb, túlélő gyermekéhez.
Elena talán úgy töltötte volna az életét, hogy gyűlölte őt ezért, ha
nem jött volna rá, hogy apja is annyira elcsesződött, mint egyszer
ő. Jeffrey Parker Deveraux végignézte, ahogy vadász anyját
megverik és lefejezik, majd elvesztette két imádott lányát és a
nőt, akit életénél jobban szeretett egy másik gyilkosságban, hogy
felfedezze egyik túlélő gyermeke az oka, hogy a szörnyeteg az
ajtójukhoz ment. Elena született vadász illata ellenállhatatlan
csábítás volt, Ari, Belle és Marguerite volt az áldozata.
Igen, Elena érzett egy kis szimpátiát az apja felé.
A kidobás miatti megbocsátás azonban egy életnyi időbe tart
majd.
Mindezen évek alatt Elena egyedül ment, de megvolt
barátsága Sarával, Beth volt az, aki kinyújtotta kezét és
összetartotta az ő széttört és lerombolt családjukat. Fiatalabb
testvére elveszett, ahogy próbálta megbékíteni Jeffreyt az évek
alatt, de nem számított testvéri kapcsolatuk mennyire rossz volt
néha, Beth elutasította, hogy elvágja a kapcsolatot, vagy
figyelmen kívül hagyja őt. Volt benne egy csendes makacsság,
amit a legtöbb ember nem vett észre.
De Beth említése nem nyugtatta meg Harrisont. Szemei
gyorsan járni kezdtek, még kétségbeesetten szorította a kezét.
Elena megfagyott. – Beth veszélyben van? És Maggie?
Szaggatott biccentés.
Bassza meg. Átgondolta a napot, hova mehetett a testvére.
Beth elvitte Maggiet a nagyszüleinkhez?
Újabb biccentés.
 Megnyugvás öntötte el. Jean-Baptiste sokkal idősebb vámpír
volt, mint Harrison és kegyetlen is ha kellett. Elena nem tudta,
milyen volt, mielőtt túlélte volna a több évtizednyi kínzást, de a
Jean-Baptiste, akit ismert nem hezitálna rögtön kivégezni bárkit,
aki bántani akarná az övéit.
Kihúzta telefonját és ennek ellenére elküldött egy
figyelmeztetést: Beth és Maggie veszélyben vannak. Légy éber.
Jean-Baptiste egyetlen szóval nyugtázta az üzenetet: Értettem.
– Biztonságban vannak – mondta Harrisonnak. – Most
koncentrálj, hogy nyugodt maradj, s Laric segíthessen neked.
Harrison annyira biccentett, amennyire tudott. Úgy tűnt
légzése javult, de olíva színű bőre még halottan sápadt volt.
Rengeteg mennyiségű vért vesztett, mielőtt Laric megérkezett.
– A vérem okozna bármi különbséget? – kérdezte a gyógyítót,
arkangyal hitvese vagy sem, ő még baba halhatatlan volt, kinek
apró lángú vadtűz volt a vérében. Ez a vadtűz olyan fegyver volt,
ami képes volt megsebezni Lijuant? Ki tudta mit tesz
Harrisonnal? De ha volt egy kis esély…
– Nem akarom a véredet használni, mikor nem tudom
megítélni a hatását – mondta a gyógyító törött hangját.
– Én adhatok – mondta Jeffrey, merev, de elszánt volt, míg
homlokát ráncolta Eve felé.
Elena legfiatalabb húga becsukta a száját.
Laric a fejét rázta.
 Megértve Elena fordított: – Harrison sérülése az emberi vér
fiatalító hatásán túl van,
Tudta, hogy Laric maga nem adhat anélkül, hogy elveszítené
az energiát amivel segítenie kellet Harrisonnak, és Laric túl fiatal
volt. Nem években, hanem fejlődésben. A rejtőzködés alatt ereje
stagnált, de ereje most nőtt.
Gyorsan gondolkodva elővette telefonját és felhívta Dmitrit. –
Egy erős vérre van szükségünk, hogy megmentsük egy vámpír
életét – mondta azonnal, ahogy a férfi válaszolt. – A sógorom. –
Elhadarta a címet, bár biztos volt benne Dmitri már tudta. A
munkája volt, hogy mindent és mindenkit ismert, aminek hatása
lehetett Raphaelre.
– Van valakim a közelben – volt a válasz, mielőtt letette.
Alig három perc múlva Harrison szemei leragadtak, hiába
küzdött, hogy kinyissa őket, elbukott, újabb angyal sétált a
szobába. Ő volt az éjszaka, szárnyai tinta feketék voltak és ruhái
obszidiánok. A kusza törzsi tetoválás a fél arcát borította, csak
hozzátett a veszély és sötétség benyomásához, és a férfihoz, aki a
saját útját járta.
Elena még csak azt sem tudta, hogy Raphael kémmestere a
városban volt. Nem volt szokatlan körülmény Jason körül. Úgy
jött és ment mint a szél. Amiért nem okozott neki meglepetést,
hogy akármivel is, de úgy ment át az ajtón, hogy semmi zavaró
hangot nem adott ki.
 Odasétált Harrisonhoz, egy kis kést használt, hogy megvágja
csuklóját. A vér, erőteljes vér illatára Harrison szeme
megremegett ismét, de túl gyenge volt, hogy fejét az életet adó
folyadék felé fordítsa. Jason vérző csuklóját Harrison szájához
nyomta, miután eléggé visszahúzta a fejét, hogy a vért egyenesen
Harrison megcsonkított szájába cseppentse.
Elena nem tudta megmondani, hogy sógorának torkából elég
maradt, hogy nyelni tudjon, és nem látta jelét sem, hogy
megpróbálná a vért szívni. Jasonnak számtalan alkalommal el
kellett húznia és meg kellett vágnia csuklóját, mielőtt Laric jelzett
volna, Már eleget kapott.
Ezzel egy időben Harrison ujjai elnehezültek Elena kezén,
nehezen esett a kanapéra. Nem vérzett a torka, bár a seb nedves
és véres volt. Mintha kiszáradt volna. – Életben van még? – Nem
akarta azt mondani Bethnek, hogy Harrison meghalt.
Igen. Mély álomba tettem. Az olyan erős vér, mint Jasoné
máskülönben összeroppantotta volna.
– Tessék. – Eve egy enyhén nedves konyhai törlőt nyújtott
Jason felé és kiváló munkát végzett, hogy elrejtse éberségét a férfi
jelenlétében. – Kimentem a konyhába ezekért. – Egy pillantás
Elenára, ahogy a törlőt odaadta neki is, mielőtt egyet letett volna
a kávéasztalra Laric számára. – Óvatos voltam annak ellenére,
hogy ellenőrizted.
 – Jó kislány – mondta Elena, ahogy Jason csendes
köszönetként meghajtotta fejét. A ruhával letörölte csuklójáról az
elmaszatolódott vért. Elena látta, hogy meleg barna színű bőre
már meggyógyult. Jason legalább hétszáz éves volt, sokkal
fontosabb, hogy hétszáz éves és erős volt.
Mielőtt a halhatatlanok világába esett Elena nem értette, hogy
az erő és a kor nem jár mindig együtt. Némi különbség a
veleszületett erőből adódott, halhatatlan genetika, ha szerencséd
volt. De volt némi köze az elhatározottsághoz és
állhatatossághoz. Ez a két elem, veleszületett erő és elszánt
akarat, kombinálódott az olyan angyalokban, mint Jason és
Raphael Heteinek többi tagjában.
– Köszönöm – mondta az angyalnak, akit talán soha nem fog
igazán megismerni, annyira távolságtartó és zárkózott volt.
– Nincs rá szükség – volt a csendes válasz. – Ő a családod
része. – A koszos ruhát egy zacskóba tette, ahelyett, hogy
visszaadta volna, valószínűleg egy automatikus cselekedet a
férfitól, aki kém volt és nem hagyott maga után nyomot, Jason
megtartotta Elena tekintetét keserű csokoládé szemeivel. –
Megyek az utamra. Beszélnem kell az úrral, majd hazamegyek.
Mahiya nem tudott velem jönni az utolsó utamra.
És a férfinak hiányzott a nő, gondolta Elena, boldog volt, hogy
ez a sötét angyal megtalálta a szeretőt, akinek teljesen
megmutathatta magát. – Találkozunk, amikor mindketten a
városban lesztek.
Az ajtó másodpercekkel később bezáródott Jason mögött.
Mikor Elena ismét az apjára nézett, látta, hogy Jeffrey már
befejezte kezeinek tisztítását és most szemüvegének lencséit
tisztította, amit biztos a zsebéből vett elő.
A koszos ruhát az asztalra tette, majd elkapta Jeffrey
pillantását, fejét oldalra biccentette. Ő, Elena és Eve közelebb
lépett a bejárati ajtó felé, hagyták Larciot nyugodtan dolgozni.
Valószínűleg nem volt sok minden, amit ebben a helyzetben
tenni tudott. A vámpírok a vér teremtényei voltak, és Jason vére
az elsősegély legnagyobb része volt, amit felajánlhattak neki.
– Mond el, mi történt – mondta a férfinak, aki egy napos
udvaron egyszer buborékot fújt vele. Ugyanez a férfi volt, aki
kidobta őt a családi otthonból, mikor tizennyolc lett.
Hosszú ideig azt hitte, azért gyűlöli őt az apja, mert ő volt az
oka, hogy a szörny az ajtójukhoz ment. Több mint tíz évébe került
rájönni, hogy az ő szofisztikált, intelligens apjában egyszerre élt
az örökké összetört férfi, aki imádta gyerekeit… és a riadt
négyéves fiú.
Tudod milyen, amikor látod, hogy egy nő fejét letépik? A vér
forrón és sötéten spriccel és a szádba, szemedbe, orrodba kerül,
míg az lesz az egyedüli, amit látsz, amit szagolsz!
 Jeffrey Parker Deveraux túl sok szerettét vesztette el. Soha
nem lesz már újra teljes, soha nem lesz újra az ő játékos apja.
 13. fejezet

Eve szólalt meg először.

– Be akartam dobni Beth szülinapi ajándékát – mondta,
összekulcsolt keze csontfehér volt a hosszú kard markolatán. –
Holnap két hétre elmegyek egy városon kívüli Céhes edzésre.
Nem leszek itt a szülinapján.
Elena megtörte a szemkontaktust Jeffrey szürke szemeivel,
amiket átörökített rá és Evere is. – Igen, emlékszem. – A kéthetes
tábor megtanítja neki a taktikákat, amiket a város nem.
Valamint időt ad a barátságra és szabadságra.
Félig azt várta, hogy Jeffrey kommentálja majd Eve terveit,
apjuk alig bírt megbirkózni azzal, hogy volt egy vadász lánya, és
most már rövid éven belül kettő is. De minden amit mondott –
Van kulcsom a lakáshoz. – Kivette a kulcsot nadrágjának a jobb
zsebéből, majd visszacsúsztatta. – Mikor Evelyn nem kapott
választ a kopogására, úgy döntöttem hagyjuk bent az ajándékot.
Így ha nem találkozunk Bethel, megkapja az ajándékot és a
kártyát.
 Ez úgy hangzott, mint az apja: határozott és hűvösen
racionális. Mindig ilyen volt, kivéve, mikor a pillangó nőről volt
szó, aki az első felesége volt, és négy lánygyermeket adott neki.
Csak Elena emlékezett igazán Jeffrey Marguerete-jére. Beth
túl fiatal volt, mikor eltemették Bellet és Arit. Amit nem tudtak,
míg túl késő nem lett, hogy ezzel Margueritet is eltemették.
Jeffrey pillangója és Elena szeretett mamája, a szeretetteljes,
gyengéd beszédű nő, aki addig csókolta Beth pufók arcát, míg a
kicsi kacagni nem kezdett, soha nem jött vissza a szörnyűség
poklából, ahol elvesztette két babáját.
– Hallottam, hogy a hátsó ajtó becsapódik, amint bejöttünk,
mintha valaki siettében menne el – tette hozzá Eve, hangjába
belekeveredett a napfényes gyerekkor, amiben csak pár rövid
évig volt része. –Kihúztam a kardomat, mielőtt bejöttünk volna a
nappaliba.
– Nyilván – mondta Jeffrey, hangja annyira nyugodt volt,
mintha üzletről beszéltek volna – megzavartuk a behatolót,
ahogy erőszakosan megtámadta Harrisont.
Elena Laricra pillantott, aki sógora torkát kötéssel takarta be.
– Biztos vagyok benne, hogy halott lenne, ha nem akkor érkeztek,
amikor. – Egy kicsit mélyebb vágás és Jason vére későn érkezik.
– Beth nem jöhet be ide. – Jeffrey pillantása megtartotta
Elenáét.
 – Nem. – Beth nem volt otthon, mikor Slater Patalis
vágóhíddá változtatta az otthonukat. Ahogy nem látta, hogy
lengett anyjuk teste a plafonról, egy fájdalmas árnyék, ami
örökké Elena elméjének falán élt. Elena képes volt megragadni
Betht és kivinni őt a ház elé, mielőtt baba húga eléggé bement
volna, hogy lássa törött családjuk végét.
Beth szörnyen gyászolta elvesztett anyjukat és testvéreiket, de
a horror nem színezte meg emlékeit róluk. Elena így akarta ezt
tartani. Elég volt, hogy Elena cipelte a vér és halál rémálmait.
Elég volt, hogy Jeffrey is ezt cipelte. Ez volt az ő sötét kötelékük,
a gonoszság és fájdalom, ami összekötötte őket és talán ez tartja
őket távol egymástól.
– Rendben van Ellie. – Jeffrey nagy keze simogatta a haját,
ahogy a hullaházban Ariel és Mirabelle teste mellett álltak, a
könnyektől súlyos volt a hangja. – Ott nincs fájdalom, ahol
vannak.
Elenát összetörte a pillanatnyi emlék Jeffreyről, hogy valaha
milyen volt. Egy apa, aki küzdött, hogy megadhassa neki a
lezárást, amire szüksége volt, hogy megmutassa neki Slater
Patalis nem változtatta a testvéreit olyan szörnnyé, mint ami ő
volt. Jeffrey fogta a kezét és biztonságban tartotta, egy erős,
magas bástya volt a sötétségben.
 – El kellene mennünk Maggie dédszüleihez – mondta most az
apja. – Hogy azelőtt elmondjuk a híreket, mielőtt Beth mástól
hallja.
Maggie dédszüliei.
Soha nem az anyósomék.
Soha, soha nem Marguerite szülei.
Elena elgondolkodott rajta, vajon a férfi beszélt-e valaha
Majda és Jean-Baptiste Etiennel. Két és fél éve vannak a
városban, de Jeffrey nagyon jó volt abban, hogy húzza meg a
határokat és hogyan tartsa meg azokat.
Kop. Kop.
Eve a bejárati ajtó felől hallatszó halk kopogás felé kapta fejét.
Elena egyik kezét húga vállára tette és tudatában volt, hogy
apja szemei hírtelen éberek lettek, kinyitotta a bejárati ajtót,
miután kinézett a kukucskáló lukon. – A Torony vámpírjai –
mondta Evenek és Jeffreynek, mielőtt kinyitotta volna.
Ők ketten elég rangidősek voltak, a férfi haja szorosan simult a
fejére és sötét bőre kontrasztot alkotott a mögötte lévő havas
tájjal, azt mondta – Dmitri küldött minket – olyan formális
hangsúllyal, amire csak az idős vámpírok voltak képesek.
Elena megnyugodott, hogy anélkül tud Bethhez menni, hogy
Laricot védelem nélkül hagyná, a nappali felé mutatott. –
Segítsetek Laricnak oda vinni Harrisont, ahova szeretné.
 – Hoztunk egy teherautót. – A csapat másik tagja alacsonyabb
és szeplős volt, laza, fakóbarna hajjal és középnyugati
akcentussal, hüvelykujjával a háta mögé mutatott. – Elég nagy a
szárnyaknak. Dmitri azt gondolta, hogy a gyógyító a
gyengélkedőig a betegével szeretne maradni.
Ezzel, jött rá Elena, mentséget adtak Laricnak, hogy újra
repülnie kellene.
Minden ilyen alkalommal, amikor Dmitri emberként
viselkedett, majdnem megszerette őt. Majd a férfi használta az
illatcsapdáját, hogy bundával, pezsgővel és finom csokoládéval
csábítsa el őt, és akkor visszaemlékezett, ők ketten miért nem
fogják befonni egymás haját, míg a tűz mellett tábori dalokat
énekelnek.
Miután beszélt Lariccal, hogy biztos legyen benne, hogy
örömmel felügyeli a szállítást, Elena Jeffrey és Eve felé
biccentett. – Menjünk Bethhez.
Jeffrey visszatette szemüvegét. –Nem kellene kihívnunk a
hatóságokat?
– A Torony foglalkozik vele. Van helyszínelő csapata, ami
kijön és begyűjti a nyomokat. Mivel Harrison a sógorom, ezt
halhatatlanok közti bűncselekményként kell kezelni, míg a
bizonyítékok mást nem mutatnak.
Nem volt barbár válasz Jeffreytől, hogy Harrisont veszélybe
sodorta.
 Ők hárman csendben sétáltak ki a ház elé. Elena csak ekkor
vette észre a csillogó fekete sedant a járda mellett, a Torony
csapatához tartozó ugyanolyan fekete, sötétített üvegű teherautó
előtt. – Akarsz vezetni? – kérdezte az apját.
– Nem, rövid sétányira van. Had hozzam a kabátom. – Egy
pillantás Evere, szemei áthatóak voltak a szemüvege mögött. –
Hozom a tiédet is Evelyn.
Elena finoman testvére hátára tette kezét, mikor Jeffrey
hallótávolságon kívül volt, Eve sokkal alacsonyabb volt, mint ő. –
Tett el a kardodat Eve. – A lány nem sétálhatott kivont karddal a
városban.
Eve elpirulva suttogott – Nem mondod el a
csoportvezetőmnek ugye?
– A titkod biztonságban van nálam. – Nézte, hogy biztos
legyen benne, testvére biztos volt, ahogy visszacsúsztatta a kardot
a hüvelybe, amit bőrnadrágja oldalán hordott. Az a nadrág nem
divathóbort volt, hanem szükségszerű az új vadászoknak. Volt
benne egy belső védőréteg, nehezebb volt szétvágni.
Elena egyszer majdnem szétvágta a karját, mikor eltette saját
kardját. Ransom nevetett rajta, majd ezután azonnal lukat fúrt a
nadrágjára. Ez volt az oka, hogy a baba vadászok csak 50%-os
élességű fegyvert kaptak.
Miután pengéjét biztonságban eltette Eve elvette a kabátot,
amit Jeffrey adott neki. Ez puffos volt, sötétzöld barna
műszőrmével a kapucnin, ami illett Eve arcához, amin még volt
egy vékony rétegnyi babaháj, s ami már kezdett éles felnőtt
vonásokat felvenni a kora és a Céh Akadémia kimerítő edzései
miatt.
Jeffrey kabátja nem lehetett volna eltérőbb, szabott, fekete,
lábszárának közepéig ért.
Elena felé nyújtott valamit.
Megriadva Elena elvette, puha szürke anyagot látott, s rájött a
férfi egy sálat adott neki. Abban a pillanatban rájött, hogy az
apjáé, mikor a nyaka köré tekerte. A férfi arcszeszének illata
beleszövődött az anyagba, több ezernyi gyerekkori emléket
hozott vissza.
Amikor a mellkasához szorította őt, mert fáradt volt sétálni.
Amikor vadul nevetett az apjával, ahogy fogócskát játszottak.
Ahogy nézte apját Belle-el és Marguerite-el táncolni a
nappaliban, míg Ari új fényképezőjével fotózta őket és Beth a
babájával játszott.
Amikor arra sétált be a konyhába, hogy Jeffrey és Margeruite
csókolóztak és szíve olyan erősen szorult össze a boldogságtól.
Recés élű összetört tükördarabok, egy olyan élet emlékei, ami
örökre megsemmisült.
Egy része le akarta tépni a sálat, széttépni a tegnappal való
összecsengést, de nem utasította el az ajánlatot. Közte és Jeffrey
közt ez kötéltánc volt, egy törékeny egyensúly, ami egy szóval
véget érhet.
Elindultak Majda és Jean-Baptiste öt tömbre lévő otthonához.
Három perccel később Eve azt mondta – Ellie pssz.
Követte húga tekintetét, látta, hogy Eve bal szárnyára mutat,
amit a hóban vonszolt. Jég öntötte el Elena vérét, és annak
semmi köze nem volt a téli fehérséggel, ami betakarta a világot és
kicsi, fagyos felhőt hozott létre a szája előtt.
Nem érezte a szárnyában lévő izmok elernyedését.
Ahogy a hó nedves hidegét sem.
– Köszi. – Összeesküvően kacsintott egyet, mindkét szárnyát a
megfelelő pozícióba emelte… míg titokban szemmel tartotta,
amelyiket húzott.
Az izmai reagáltak az utasítására, de nem érezte őket. És míg
jobb szárnya megfelelőnek tűnt, nem volt az. Talán nem gyengült
annyit, hogy húzza, de túlságosan ernyedt volt.
Gyomra görcsbe rándult, kemény fekete súly volt, ami
összetört és karcolt.
De először Beth, ezzel később foglalkozik.
Szoros és tudatos ellenőrzéssel tartotta vissza szárnyait a
leeséstől, ahogy a rövid távot lesétálták. Nagyszülei azért
választották ezt otthonuknak, mert közel volt Bethez és
Maggiehez.
 Elenát és Beth az ő „gyermekük gyermekeként” szerették, de
Marguerite „Maggie” Aribelle Deveraux-Ling volt az, aki
elrabolta a szívüket. Beth pufók, gyönyörű babája egy
energetikus, édes kislánnyá vált, aki gyakran nevetett.
Szeretve és védve Maggienek sokkal különbözőbb gyerekkora
lesz, mint Elenának vagy Bethnek. Talán végül kicsit el lesz
kényeztetve, de sokkal jobb ez, mint a csontig hatoló bánat, ami
miatt Beth Elena karjaiban zokogott.
Beth, a család eredeti babája, Margueritet akarta, mikor
teherbe esett, az anyjától akarta megtanulni, milyen anya legyen.
De Marguerite már régen elment, annyira törött volt belül, hogy
elfejtette, egyik túlélő lánya lehet az, aki megtalálja a testét.
– Mama?
Egy magas sarkú feküdt a csempén.
A remény sugárzott benne, hogy Marguerite jobban van.
Egy érnyék himbálózott finoman.
Eve kesztyűs kezét Elenáéba csúsztatta pont ekkor, kihúzta őt
a fájdalommal teli múltból, amit nem tudott elviselni. A család
másik babája. A legfiatalabb Jeffrey hat lánya közül. Bújt idősebb
nővéréhez, még ha tizenöt éves és idős volt, hogy gyerekként
viselkedjen.
Elena ujjait szorosan Eve keze köré fonta.
– Harrison jól lesz? – kérdezte komolyan húga.
 Annyira volt erősen praktikus, mint Maggie gondtalan, Eve
néha erősen Arira emlékeztette Elenát. Jeffrey második
legidősebb lánya is gyakorlatias és határozott volt, a nyugalom
pontja az őrületben, és leginkább az apjukra hasonlított. Elena
emlékezett rá, hogy azok ketten néha kiszabadultak a káoszból,
halászbot és kamera volt a kezükben.
Ma Jeffrey csendben ment Eve mellett, de Elena látta, hogy
figyel.
– Harrisonban ott van Jason vére – mondta, miután
megköszörülte a torkát, ma üldözték őt az emlékek. – Ez sokkal
nagyobb esélyt ad neki a túlélésre.
Eve megremegett. – Miattad sok angyallal találkoztam, de tőle
felállt a karomon a szőr, mintha a vihar lenne benne.
Gyakorlatias és éles szemű, ez volt Eve. – Jason egyike
Raphael Heteinek. – És egy angyal, aki fekete villámlást tud
létrehozni, ami áttöri az eget, ereje sötét vihar volt.
Szárnya ismét leesett.
 14. fejezet

Elena a szeme sarkából elkapta a mozdulatot, sikerült

felhúznia, mielőtt húga vagy apja észrevette volna.
– Mit mondunk Bethnek? – Jeffrey hangját szorongató
érzelmek lepték el, de ez volt a helyzet az apjával, nem sírt, mikor
felfedezték Margueritet és kőkemény arccal állt a temetésén. Két
nappal később Elena egy rémálomból ébredt fel és lement a
nappaliba, hogy lássa Jeffrey a dolgozószobájában roskadt össze,
zokogás rázta az alakját. Egy üres whiskeys üveg feküdt mellette.
Elena annak ellenére bement, hogy mindketten össze voltak
törve és megölelte őt és ketten együtt sírtak.
Ez volt az ő rémes történetük. Fájdalom és szeretet volt benne
egyenlő mértékben.
– Az igazat mondjuk neki – mondta, ahogy egy bizsergő érzés
futott végig kezének hátoldalán – de azzal kezdjük, hogy
Harrison életben és megfelelő kezekben van. Tudnia kell, hogy
mi történik körülötte, hogy elővigyázatos legyen, s megvédje
magát és Maggiet.
– Nem hiszem, hogy el kellene neki mondanunk a vért
társalgóban – javasolta Eve. – Apám-
 – Elrendezem a takarítást – mondta Jeffrey. – Addig az ő és
Maggie biztonsága érdekében vagy nálam és Gwendolynnál, vagy
Maggie dédszüleinél kell maradnia.
– Jean-Baptiste egy képzett harcos – mondta Elena. – Talán
jobb, ha addig vele és Majdával maradnak, míg kiderítjük mi
történt. Majda vigyázhat Maggiere, míg Beth meglátogatja
Harrisont a Toronyban.
Jeffrey nem mutatott rá, hogy képes huszonnégy órás
testőröket felfogadni, és hogy Gwendolyn nem dolgozik a házon
kívül így ő is vigyázhat Maggiere. Ahogy Elena ő is tudta, hogy
Beth sokkal jobban kötődött anyja szüleihez, mint Jeffrey
második feleségéhez.
Nem volt ellenségeskedés Beth és Gwendolyn közt, de Beth az
anyja arcát látta Majdáéban. Ugyanazokat a finom csontokat és
apró alakot, ugyanazt a sötétarany bőrt látta, és hajat, ami
Marguerité is lehetett volna a napfényben. Valamint Majda és
Jean-Baptiste heves szerelme túlélte a több évtizedes kínzást és
elszigeteltséget, Marguerite és Jeffrey visszhangját látta bennük.
Ezekért ki nem állhatta Jeffrey, hogy Majdára és Jean-
Baptistere nézzen. Majdára leginkább. Elena tudta, hogy
nagymamája és nagypapája számtalan alkalommal kinyúlt
Jeffreyért. Amennyire tudta a férfi udvariasan, de határozottan
visszautasított minden megkeresést.
 Azon gondolkodott a férfi mint csinál ma, de hogy vele jött az
jó jel volt. Beth talán kötődött a nagyszüleihez, de még mindig
apa kicsi lánya volt. Jeffrey jelenléte segít enyhíteni a sokkot.
Két kisfiú játszott a hóban előttük, nagy szemekkel bámultak
Elenára, nagy hógolyóik megfeledkezve feküdtek a kezeikben. –
Hűha – mondta az egyik, mikor elsétált mellettük. – Azok
igaziak?
Elena élt a lehetőséggel, hogy kipróbálja mindene működik-e,
kitárta szárnyait, és mögöttük nagy zsivaj támadt, ahogy a fiúk
elfutottak, hogy elmondják szüleiknek, egy angyalt láttak a
szomszédjukban sétálni. Szegény babáknak talán nem hisznek,
míg valaki nem lő képet róla és tölti fel a netre.
Összecsukta szárnyait, a törött kerítés elkerülését használva
kifogásnak hátranézett és látta, minden ott van, ahol lennie
kellett. Nem volt leesés. Nem volt nyilvánvaló jele a
gyengeségnek. Továbbra sem érezte szárnyának izmait.
Gyomra hatalmasat kondult.
Fenébe.
Elena a legkevésbé sem érezte, hogy enni akarna, de elővett
két energiaszeletet és szépen megette őket. Eve nem szentelt neki
nagy figyelmet, arcán határozott homlokráncolás volt és
egyenesen előre nézett. Apja azt mondta – Még mindig alakulsz?
Senki sem hívhatná másnak az apját, mint élesen
intelligensnek.
 – Hosszú procedúra. – Amin úgy tűnt hátrafelé lépked.
Megette a szeleteket, a csomagolásokat a zsebébe tömte majd
ujjbegyével finoman végigsimított Eve homlokán lévő aggódó
vonalakon. – Nem hisz nekünk, ha ennyire komor vagy.
Eve lélegzetét kifújva kicsit közelebb húzódott Elenához.
És Jeffrey jobb kezével végigsimított legfiatalabb lánya haján.
Ezután meglátták a szép lakóházat, ami Elena nagyszüleié volt,
kiegészítve egy alacsony fekvésű fekete sportkocsival a beállón.
Jean-Baptiste könnyedén beletanult a technológiákba, nemcsak
gyorsan megtanulta használni a telefonját, de imádott vezetni.
Igazából imádta gyorsan vezetni a Torony által neki kijelölt
kocsit, miután Dmitri észrevette, hogy az ő büszkeségét és
örömét jelentő vörös Ferrarit csodálja.
Először Jean-Baptiste udvariasan elfogadta, mert Elena
nagyapja volt. Nem mintha Elena nem tudott volna neki venni
egy kocsit, ahogy megvehette volna nagyszüleinek ezt a házat, a
vadászat, ami véget vetett halandó életének egyben gazdag nővé
tette és beleesett a vérkávézó üzletbe is.
A pénz nem volt probléma.
De a Torony szándékozott ellátni a párt, és rájött, Majda és
Jean-Baptiste sokkal szívesebben fogadja el arkangyaluk
segítségét, mint gyermekük gyermekéét. Főleg, hogy Jean-
Baptiste, miután tapasztalatát és képességeit kiértékelték, egy
gyalogosegység parancsnoka lett.
 Még ha Jean-Baptiste ilyen szolgálat ellen is döntött volna, őt
és Majdát ugyanilyen udvariassággal kezelnék.
– A nagyszüleid – mondta Raphael, ahogy összegabalyodva
feküdtek az egyik este – és az enyémek is. – Egy szünet, mielőtt
hozzátette volna – És nem érzem a vágyat, hogy megöljem őket,
mint oly gyakran az apádat.
Az ajtó, amit Jean-Baptiste Majda kérésére ragyogó
rózsaszínre festett azelőtt kinyílt, hogy odaértek volna. Mint Beth
otthona, ez az ajtó is elég széles volt, hogy Elena belépjen rajta.
És Beth mosolygós arca töltötte meg a bejáratot, Jean-Baptiste
biztos rámutatott, hogy jönnek és nem állította meg Betht. Az
öröméből ítélve nem figyelmeztette a ködös veszélyre. Tökéletes.
Mielőtt Beth bármit mondhatott volna egy kisebb test
fészkelődött mellette és iramodott a járda felé.
– Ellie néni! Nagyapa! Eve néni!
Lehajolva Elena karjaiba vonta Maggiet és megölelte.
Unokahúga pink farmerba, pink hóbakancsba és fehér szőrös
kabátba bolt öltözve, a kabát felfedte a fehér felsőt, rajta egy
szikrával. Nem volt rajta sapka, vállig érő selymes fekete haja
ferdén állt, de Elenának kétsége sem volt afelől a kislány csillogó
pink sapkáját fogja legközelebb viselni, ha újra a hóban akar
kalandozni.
Szemei édes barnák voltak, a sarkai kicsit mandulavágásúak,
és olíva tónusú bőrét arany színezte. Arccsontján a kislányos
puhaság alatt Elena látta a csodás szépség ígéretét. Leginkább
Maggieben családjának milliárdnyi szálát látta, marokkói,
francia, new yorki az egyik és hong kongi és indiai a másik
nagyszülők oldaláról.
De Maggie mosolya annak az eperszőke, csinos nőnek volt a
visszhangja, aki az ajtóban állt karcsú kék farmerba és bolyhos
zöld, ezüstszálas pulóverbe öltözve.
Beth arca felragyogott, hogy hármukat egyszerre látta, de
mosolyának széle kezdtek eltompulni, mielőtt Maggie befejezte
volna Elena kabátzsebeinek átkutatását valami jutalomért. Ahogy
Maggie tudta, nagynénjének mindig volt valami édessége a
számára, Beth tudta, hogy Elena és Jeffrey nem mászkálna
barátságosan együtt a hóban. Szemei köztük cikáztak, végül
Elenán állapodtak meg. – Ellie? – Kérdezte remegve.
Maggie megcsókolta Elena arcát, még ha ma csak az
energiaszeletek csomagolását is találta meg. A fémcsomagolás
elkapta a hó által felerősített napfényt, mikor Elena átadta
unokahúgát Jeffreynek. Ezután megölelte húgát, ahogy
besétáltak nagyszüleik otthonába.
Majda és Jean-Baptiste a tűz elé ültek le, a gyerekek álmát
megjelenítendő színes anyagból formált sütemények voltak
előttük. Egy műanyag teáskészlet volt a közelben. Majda
szívszorítóan fiatalnak nézett ki és Jean-Baptiste is huszon
valahány lehetett és annyi ideig a pokolban ragadtak. Jean-
Baptiste, izmos és aranyszőke volt, szögletes állal és ezüstöskék
szemekkel, száznegyvenöt évvel volt idősebb feleségénél.
Majda arca komoly volt, mikor Elenára nézett. Szemei
kísértetiesen tiszta türkizek voltak, hasonlóak Bethéhez, szavak
nélkül beszéltek Elenához. Jean-Baptiste elmondta feleségének a
veszélyt.
Elena aprót biccentett, alig észrevehetően.
Elegánsan felkelve Majda kinyújtotta kezét. – Maggie
azeeztee. Szeretnél segíteni bevonni a sütiket, amiket
készítettünk?
Az elmúlt években, mióta megtalálta nagyszüleit, Elena
hozzászokott, hogy azt a szeretetteljes szót hallja Majdától, amit
egyszer Marguerite mondott Elenának, Bethnek, Arinak és
Bellenek. De észrevette, hogy Jeffrey megfagyott, ahogy Jean-
Baptiste is felállt.
Egyikük sem beszélt addig, amíg Maggie biztonságban nem
volt a konyhában a zárt ajtók mögött. Ekkor, tudatában, hogy
Beth mennyi rémes dolgot képzelhetett el, Elena kezeibe fogta
húga arcát. – Harrison él.
Beth pupillája kitágult.
Elena nem adott esélyt a pániknak. – Megsérült, de apánk és
Eve időben megtalálta – mondta olyan nyugodt hangon, ahogy
Jeffrey beszélt Beth házában. – De most a Torony tapasztalt
gyógyítóinak felügyelete alatt van.
 Beth felemelte kezeit, hogy elkapja Elena csuklóit. – Mennyire
sérült meg?
Elena nem hazudott a testvérének. Egyszer megtette, puhított
a valóság élein, mert azt gondolta Beth nem tudja elfogadni a
nyers igazságot, de most már jobban tudta. Bár Beth a szikrás és
pink kabátos kislány világában élt, aki az ő szemefénye volt, de
belül megvolt az a Beth, aki megértette a halált és veszteséget a
síroknál, míg az embereket, akiket szeretett a hideg földbe
engedték.
Elena azt kívánta ne így lenne, de az élet ellopta ezt a
lehetőséget tőlük.
– Rosszul – mondta. – De Raphael Heteinek egyike adott vért
neki, hogy segítse a gyógyulását. Tudod, hogy az a vér erős
Bethie.
Húgának remegő ajkai megkeményedtek. – Ó. Az jó. –
Remegő lélegzettet vett. – Raphael angyalai és vámpírjai
ijesztőek és kemények. – Jeffrey felé fordult és Elena
megdöbbenésére apjuk kinyújtotta a kezét.
Beth a mellkasára omlott, hagyta, had ölelje őt körbe. –
Harrison a legjobb segítséget kapta a legjobb időben. Bármilyen
nem látható komplikációt kizárva rendben lesz – mondta
Bethnek kurta gyakorlatiassággal. – Az otthonod azonban fel van
fordítva, egy ideig a nagyszüleidnél kellene maradnod.
Biztosítjuk, hogy a házból minden itt legyen, amire neked és
Maggienek szükségetek lehet.
– Látnom kell őt.
Elena nem várt mást. – Elrendezem. – Mint testvérét, Betht
szívesen látták a Toronyban, de Betht megrémítették a vámpírok
és angyalok, akik otthonuknak nevezték a helyet.
– Vigyázunk Maggire, míg a férjednél vagy. – Jean-Baptiste
megérintette Beth vállát, ahogy kilépett Jeffrey öleléséből.
Beth újabb mély lélegzetet vett. – Hogy sérült meg?
– Valaki megtámadta – mondta Elena, mert Beth nem védheti
meg magát ismeretek hiányában. – Harrison félt, hogy te és
Maggie esetleg célpontok lehettek, lesznek őreid, míg rá nem
jövünk mi folyik itt. – Beszél Dmitrivel, szerez Jean-Baptistenak
segítséget.
Beth nem ágált az utasítás ellen, pupillái nagyon kitágultak.
De miután a sokk elmúlik Elenának kétsége sincs hogy Beth
beleegyezik a védelembe, húga szeretetre méltó és kedves volt, és
mindent megtesz, hogy Maggie biztonságban legyen.
Most ismét Elena kezét fogta, úgy, mint egy megzavarodott
kicsi lány. – Miután láttam tisztán tudok majd gondolkodni.
– El akarsz köszönni Margueritetől, hogy ne aggódjon? –
kérdezte Jean-Baptiste és Elena érezte, hogy apja lehetetlenül
merevvé vált. Mind tudták Maggie teljes nevét, de sem Jeffrey,
sem Elena nem használta soha. Túl nehéz volt.
 Beth kihúzta vállait. – Igen. – Határozott mosoly volt az arcán.
– Nincs stressz a babám előtt.
Jean-Baptiste összehúzta szemeit, miután Beth kiment, kezei a
csípőjén voltak. – Van információd Harrison megtámadásáról?
– A támadója le akarta fejezni. – Elena figyelt, hogy hangja
halk legyen. – Harrison nem tudott beszélni, de kétségbeesetten
figyelmeztetni akart, hogy Beth és Maggie veszélyben van.
– Senki sem vesz el tőlünk még egy gyermeket – mondta
mogorván Jean-Baptiste. – Megígérem neked. – Majd Eve felé
fordult, bár nem volt vérkapcsolata a lánnyal, odahajolva csókot
nyomott a homlokára. – Hogy vagy Evelyn? Milyen heves
kifejezés van az arcodon.
– Borzalmas volt. – Eve megölelte, cserébe meleg ölelést
kapott. – De ott álltam a hosszú kardomat kivonva figyelve, míg
apám próbált segíteni Harriosonnak.
Jeffrey tekintetével találkozva Eve megtörte az ölelést, Jean-
Baptiste kinyújtotta a kezét. – Jó találkozni a férfival, aki szerette
a gyermekemet, s akit ő szeretett.
Talán mert Jean-Baptiste nem emlékeztette Jeffreyt annyira
szörnyen Margueritere, megrázta a felajánlott kezet. – Ha
megbocsátotok – mondta utána – el kell rendeznem a takarítást
Beth otthonában.
– Ellopok egy sütit – mondta Eve, miután Jeffrey kiment
telefonálni.
 Elenával egyedül maradva Jean-Baptiste sóhajtott. – Majda
annyira meg akarja ismerni a férfit, aki a gyermekünk férje volt
és annyi évet töltött vele, de az apád… bonyolult.
Egy nagyon diplomatikus szó. – Ő annyira anyára emlékezteti
őt. – A nagyszüleinek fogalma sem volt a megdöbbentő
hasonlóságra, a fotók nem tudták elkapni anyjuk lelkét, vagy
belső gyengédségét. Majdában is megvolt ez a gyengédség, bár az
ő lelke vadabb volt Margueriténél. –Apám jobban imádta anyát,
mint bárkit az életében. Összetört belül az elvesztése után.
– Megértem gyermekem gyermeke. – Nagyapja hangja üres
volt. – De tovább próbálkozunk. Te és Beth Marguerite élő részei
vagytok, de Jeffrey emlékeit nem ismeritek.
Elena szemei égtek, biccentett.
Beth pár másodperc után visszatért a konyhából. Nála volt a
kabátja, már bújt is bele a mély lila ruhadarabba. – Maggie több
mint boldog, hogy itt maradhat, míg kicsit elmegyek. – Kivette
kulcsait. – A kocsim az utcán áll.
Jeffrey elkobozta Beth kulcsait, amit húga kiért. – Én vezetek.
Beth Beth volt, egyetértett.
Elena sem vétózta meg, Jeffrey kocsija golyóálló volt és a
Torony közel volt. Azonban, hogy biztonságban legyenek, felhívta
Dmitrit, így értesítheti a levegőben lévő angyalokat, hogy
figyeljék a kocsit. Mikor kész volt integetett Jeffreynek, Bethnek
és Evenek… és próbált nem összerezzenni, mikor két hatalmas
bagoly jelent meg a hóban, hogy elrepüljenek pár centire a két
oldala mellett. Haját felemelte a szárnyuk keltette szellő, puha
súrlódást érzett az arcán tolluk végétől.
De mikor megfordult, hogy kövesse reptüket, a baglyok
eltűntek.
Szellemek.
Szárnyai leesetek, hogy a hideg kövön húzza őket.
 15. fejezet

Elena szíve megfagyott, felhúzta őket és megpróbálta

eldönteni mitévő legyen. A függőleges felszállás nem volt
lehetőség, de nem akarta a földre kényszeríteni magát. Tesztelnie
kellett a szárnyait, hogy a magasban tudják-e tartani őt.
Ugyanakkor bolond lenne, ha egyedül tesztelne.
Raphael kint volt vízen, ahogy Illium is. Nem volt oka rá, hogy
bármelyiküket is idehívja, mikor csak egy ellenőrző tesztet akart
csinálni. Attól még szüksége van egy figyelőre, valaki hűségesre,
aki nem mond semmit a szárnyának gondjairól, de elég erős,
hogy elkapja, ha szárnyai összeomlanak.
– Izzy – mormogta mosolyogva.
Felhívta, majd bement egy sütire Maggiehez és Majdához míg
várt.
– Elena – Jean-Baptiste dugta be fejét a konyhába, a homlokát
ráncolta – a fiatal barátod most landolt a kocsifelhajtón. Biztos
vagy benne, hogy a fiú elmúlt már száz éves? Tíznek tűnik.
Elena mosolygott és elköszönésképp megpuszilta Maggie
arcát, majd megölelte az aggódó Majdát, mielőtt csatlakozott
volna nagyapjához. – Izzy Gallen tanítványa. Bízz bennem, tudja
mit csinál.
Jean-Baptiste a bejárati ajtóhoz kísérte. – A szárnyad –
mondta csendesen. – Probléma van vele? Fiatal Izak a
kísérődként van itt?
Nem volt meglepő, hogy rájött, egy rangidős vámpír volt, aki
két arkangyalnak dolgozott és eléggé bíztak benne, hogy
mindkettőt a keresztnevén hívja. – Igen. Elmondom, amit többet
tudok.
A férfi szemei komolyak voltak, kezével megérintette Elena
arcát. – Vigyázz magadra Elena. Az én Majdám szíve nem bírna
el több veszteséget. – Csókot nyomott a homlokára, mint Evére.
– Ha Majda Jeffreyt a feleségére emlékezteti, akkor te a lányuk
élő megtestesülése vagy.
Elena nem ígért meg semmit, ahogy elsétált.
– Izzy – mondta, mikor elérte a babaarcú angyalt, kinek
göndör, arany fürtjei voltak és fájdalmasan őszinte szíve. – Köszi,
hogy eljöttél.
– Az Őrséged tagja vagyok Ellie. – A homlokát ráncolta. –
Természetes, hogy eljövök.
Elena mosolygott, nehéz volt máshogy tennie Izakkal. –
Menjünk a hátsó kertbe. – Majdának és Jean-Baptistenak volt
egy magán, kerítéssel védett kertje, és köszönhetően a kert végén
lévő magas fáknak egy szomszédos házból sem láttak be.
 Mikor ott voltak kétszer ellenőrizte le, hogy a szomszédok nem
látják mi történik. Nem számít, ha látják, hogy Izzyvel repül, egy
angyal felemelése a másik által nem volt szokatlan, különösen
barátok közt, akik talán égi játékot játszottak. De az idegenek
nem láthatták, ha a kezdő emelés után nyilvánvaló probléma lett
volna a szárnyaival.
Mikor megelégedett a biztonságukkal, akkor fordult Izakhoz és
mondta el mire van szüksége és miért. A férfi arca komollyá vált,
biccentett. Izzy, tudta, mindent megtesz érte, még ha azt is kérné
keveredjen bajba Dmitrivel, vagy magával Raphaellel. Remélte,
hogy mindig megérdemli majd a bizalmát.
Izzy kezeit a derekára tette, még nem volt olyan erős, hogy
kézzel húzza fel a talajról, várt, míg a hátára nem csukta eléggé
szárnyait, hogy a levegőbe emelje magukat. Egy kis arc
nyomódott a konyhaablaknak, izgatottan integetett, ahogy
elhagyták a talajt.
Elena visszaintett Maggienek… míg világító aranyszemű
baglyok szegélyezték az alvó fák ágait.
Másodpercekkel később elérték a kékesszürke eget és Izzy azt
mondta – Elengedjelek?
– Igen. – Elena kitárta szárnyait abban a pillanatban, hogy
elengedte, nem csattogtatta őket, ahogy szokta, sokkal
óvatosabban bontotta ki őket.
Nem zuhant le.
 A levegő remegve hagyta el a tüdejét, tudatában volt, hogy Izzy
kissé alatta repült. Ez a helyzet megkönnyíti a számára, hogy
megállítsa a zuhanását, ha szárnyai a levegőben csuklanak össze.
De kitartottak a hóval borított tájon és a recés szélű
felhőkarcolók közt, hogy a gyengélkedő erkélyén landoljon.
Integetett Izzynek, hogy elmehet a dolgaira, majd elvezette az
éppen megérkező Betht Harrisonhoz. A következő állomása Nisia
irodája volt. A gyógyító kifejezése elsötétedett, mikor elmondta,
hogy képtelen tudatos erőfeszítés nélkül fent tartania a szárnyait.
– Hogy érezted a szárnyaid, mikor a levegőben voltál? – kérdezte
a gyógyító, Elena hátához ment, hogy megvizsgálja a szárnyait.
Elena egy pillanatra megdermedt a lassú és alapos vizsgálattól.
– Majdnem teljes volt a kontrollom, de úgy éreztem…
gyengébbek. – A homlokát ráncolta, próbálta elmagyarázni, amit
érzett. – Mintha minden szárnycsapás több erőbe kerülne, mint
általában.
– Egy üres edzőterembe megyünk – jelentette be Nisia. – Le
kell tesztelnem rajtad bár dolgot.
Sietség lett úrrá Elenán, a szükség, hogy kiirtsa a Bethre és
Maggiere leselkedő veszélyt, túlcsordította, de nem volt a testvére
és unokahúga hasznára, ha leesik az égről és felkenődik
Manhattan utcáira.
A testek két órát vettek igénybe.
 Valamikor a közepén Elena levette a kabátját és feltűrte
hosszú ujjú termo pólójának ujját. Nisia szemei azonnal az
alkarján lévő tapaszra estek. – Elena?
– Fenébe. Elfelejtettem. – Nehéz a fejedben tartanod egy
karcolást, mikor Beth nappalija egy mészárlásra emlékeztetett. –
A seb ismét szivárog. – Visszatartotta a lélegzetét, levette a
tapaszt. – Hé, sokkal jobban néz ki.
– Nem, ez nem jobb. – Nisia arccsontjai élesen álltak ki a bőre
alatt, ahogy a kis sérülésre bámult. – Egy ilyen sérülésnek
semminek kellene lennie a testednek. A jelenlegi gyógyulási
szinted közel van a halandókéhoz.
Oké, igen, félretéve ezt volt problémájuk, de a szárnyai voltak
a legnagyobbak, így ő és Nisia visszatértek a tesztekhez.
Elena, majdnem otthon vagyok. Dmitri informált
Harrisonról, van bármi fejlemény?
Arkangyal. Vére forrón száguldott az ereiben. Nem volt
lehetőségem követni a nyomokat, Nihiával vagyok a belső
küzdőtéren. Szabad volt, mikor Nisia utánakérdezett, és a legjobb
hely, hogy teszteljék szárnyainak területét. További problémák
vannak a szárnyaimmal.
Úton vagyok.
Pár perc múlva sétált be a küzdőtérre, egy arkangyal, aki a
harcos puha bőrruhájába öltözött, haját összekuszálta a szél és
arca halálosan nyugodt volt. És a szárnyai… fehér tűzben
hullámoztak. Szárnyai tiszta csend voltak, amit bármikor
megidézhetett, de úgy tűnt főleg akkor jelentek meg, mikor
érzelmei magas fokon égtek.
– Mi történt? – Folyékony kék tűz táncolt az íriszében.
A félelem mélyen vágott Elena szívébe, nem tehetett ellene,
mikor ilyennek látta. Annyira másmilyen volt, félt, hogy a lét
olyan szintjére fejlődik, ahol őt nem fogadják szívesen, ahova
nem tudja őt követni.
– Elena szárnyai további elváltozást mutatnak – mondta Nisia
anélkül, hogy abbahagyta volna Elena behajlított bal szárnyának
vizsgálatát. – Továbbra is repülhetsz – mondta egyenesen
Elenának – de szorosan figyelned kell a dolgokat. – A gyógyító
előre jőve az arcába nézett. – Minden reggel és este vizsgálattal
kezdünk.
Elena gyomra összerándult, nem próbálta meg megállítani
magát, hogy úgy mozduljon Raphael szárnya befedi az övét. Bár a
fehér tűz úgy érződött, mint a férfi, örült, mikor a férfi szárnyai
megszilárdultak, csontok, inak és tollak meleg súlya nyomódott
sérült szárnyának.
– Ez a sérülés az eredeti megterhelés eredménye?
– Nem számít, ha azé. – Nisia kitárta szárnyait. – Gyógyulnod
kellene. – Mélázva elhallgatott. – Eleget eszel? A korábbi
növekedési hullámból tudjuk, időnként óriási energia bevitelre
van szükséged.
 – Láttad, hogy tömöm magamba a kaját, mikor lejöttünk ide.
– Elena kezével a hajába túrt, túl későn emlékezett rá, hogy
befonta. Fakó, majdnem fehér hajszálak estek az arcára, mikor
visszahúzta ujjait. – Szükségem van még több üzemanyagra?
Talán szükségem lenne egy gyomorszondát és abba önteni a
dolgokat.
Motyogását olyan angyal könnyedségével hagyta figyelmen
kívül, aki minden nap, többségében morgó harcost kezelt, Nisia
azt mondta – Erősen lehetséges, hogy a növekedési hullámod
nagyobb, mint a többieké. Beszélek a háztartásotok
személyzetével, hogy növeljék az energia beviteledet. – A
gyógyító egy pillanatra átgondolta a dolgokat. – Személyesen
készítek egy folyadékot, amit minden órában meg kell innod. Egy
üvegnyit.
Elena a baglyokra gondolt és a fejében lévő hangra, ami a
halálát jósolta meg, és mindkét túlvilági dolognak azt üzente
csessze meg. – Egy teli üveg minden órában – ígérte.
Miután Nisia elment elkészíteni az italt, Raphael megfordult
és felemelte sérült karját.
– Volt egy újabb szívrohamom, halandók szintjén gyógyulok és
továbbra is baglyokat látok – monda Elena, mert dolgokat
eltitkolni az arkangyala elől kerülendő volt.
Raphael összeszorította állkapcsát. – Sokkal erősebb
ellenségeket is legyőztünk ennél.
 – Igen, de ez az ellenség nem játszik tisztességesen. Hogyan
harcolhatunk az ellen, amit nem látunk? – Homlokát ráncolva
azt mondta – Ashwini azt mondta ne féljek a baglyoktól, ők csak
a hírvivő hírnökei.
Jég futott végig a bőrén, egy nagyon öreg hang, ami
hallásának perifériáján volt.
– Mit hallasz hbeebti? – Raphael hangja hideg erő volt, szemei
ismét folyékony lángok voltak. – Lijuan lehet láthatatlan és
legyőztük. Egy láthatatlan ellenség nem hódíthat meg minket.
Elena a homlokát ráncolta. – Igazad van. – De nem számított
milyen erősen próbálta, nem tudta elkapni a szavakat… majd
azok eltűntek. – Eltűnt. Mintha… valaki mozgolódna álmában.
Elena és Raphael találkozott Dmitrivel, Ashwinivel és
Janvierrel aznap délután később, mikor a téli ég feladta a harcot
a sötétséggel. Hozzátéve a vastag köd burkolta takarót, ami
kisebbé és klausztrofóbbá tette a világot és tompította még New
York vibráló lelkét is. Az emberek kiürítették a boltok polcait a
halálos hóviharra készülvén.
– Vagy talán a vulkán. – Mondta Ash, mikor Elena hangot
adott a gondolatainak. – Több értelme van, mint a láva
víznyelőnek.
Mindenki a vámpírrá vált vadászra nézett.
Ash feldobta kezeit. – Csak beszéltem, nem előrejelzés volt.
 Elena lassan fújta ki a levegőt, míg Dmitri Ashre morgott, és
Raphael kifejezése Elenán kívül mindenki számára olvashatatlan
volt. Nem törölte el Ash őrült előrejelzését, a nő cáfolata ellenére
sem. Valószínűleg, az eshetőség miatt egy evakuációs terven
dolgozott.
A folyamatos monszun esőzése egy órával ezelőtt érte el Afrika
sivatagját és ettől sokkal ingerlékenyebben voltak. A korai
médiajelentések szerint a Szahara már olyan vizes volt, hogy
narancs folyók alakultak ki, míg az eláztatott Kalaháriban az
emberek a homok katasztrófális „áradásától” féltek. A sivatagi
lakók a kontinensen mindenhol elkezdték evakuálni otthonaikat,
csak azt vitték, amit tudtak.
A helyzet elég rossz volt, hogy Charisemnon és Titus, a
szomszédos arkangyalok és ádáz ellenségek, letették a fegyvert és
együttműködtek, hogy a legtöbb embert kihozzák a veszélyből.
Charisemnon egy beteg állat volt, aki hihetetlenül fiatal
halandókat vadászott le a területén és mindenkit meggyőzött,
hogy egy isten, Elena rájött, azért segít, mert e nélkül kevés
szolgája lenne.
Ezzel szemben Titus az egyik kedvenc arkangyala volt, egy
hatalmas erős lény, meleg szívvel, aki szerette az embereit. És a
nőket, akiket megajándékozott mosolyával. Szeretett és elment,
és senki nem haragudott rá. A nők sóhajtottak és beleharaptak
alsó ajkukba és elolvadtak a Dél-Afrika Arkangyalával töltött
idejük emlékétől.
Raphael beszélt mind Titussal, mind Charisemnonnal, mikor
az eső híre elterjedt a világban. Az utóbbi nem volt szövetségese,
a Zuhanás horrorja után pláne, de ennek ellenére felajánlotta
segítségét. Mert mikor számított a Tanács félretette az
ellenségeskedést és mentek megmenteni a világot. A két
arkangyal értékelte a felajánlást de nem fogadták el.
Titus azt mondta – Nem tudjuk még, milyen katasztrófák
jöhetnek barátom. Mind tartalékolnunk kell az erőinket.
Charisemnon nyersebb volt. – Akkor lesz rád szükségem,
mikor sáskák és kígyók lepnek el. Nem vagyok már biztos benne,
hogy az összes Őrült Cassandra jóslat őrült volt.
Ők öten most egy sokkal közelebbi problémával foglalkoztak.
Elena idegesen látszott ujjaival a késével, elmondta Harrison
gyilkossági kísérletének részleteit. – Nem szúrták le – mondta
Ashwininek – de a helyszínelő csapatok szerint, akik készítettek
fotót a torkáról, azt mondják a sérülést úgy tűnik ugyanaz a
fegyver okozta, mint a ti Negyedbeli áldozataitoknál.
Azt mondani, hogy ez az összefüggés nem okozott sokkot, erős
túlzás lenne.
 16. fejezet

– Ó a fenébe. – Karjait összefonva Ashwini hátát az ajtó

melletti falnak nyomta. – Pont most tisztáztuk a
gyanúsítottunkat.
Raphael szárnyai suttogtak, ahogy megigazította őket, fehér
tűz táncolt elülső tollain és jelenléte éles széleket tartalmazott.
Arkangyala nem fogadta jól az egészségügyi változásait. Ahogy
Elena sem. Válaszokat akart, de csak kérdéseket kapott,
megpaskolta combját, ott volt Nisia energiaitala, aminek
egyszerre volt csoki és gyümölcs íze.
Legalább volt valami jó a rosszban.
– Mondjátok el, mit találtatok a helyszínen – mondta Dmitri
Janviernek és Ashwininek, Raphael halálos jobb keze fekete
pólót és fekete farmert viselt, mint általában, bronzszínű bőre
nem változott tél közepén sem és olyan ügyesen rejtette el testén
a fegyvereket, hogy Elena csak egyet vett észre.
– Két halott vámpír ugyanabban az apartmanban – mondta
Janvier megtévesztően laza Cajun akcentussal, teste Ashwini
mellett dőlt a falnak. – Simon Blakely és Eric Acosta. Acosta úgy
tűnik a kanapén hevert. Az én briliáns Ashbaldem – egy lassú
mosolyt lőtt Ashwini felé – levadászta a függőt, aki nektár etette
hat órával azelőtt, hogy a testeket felfedezték.
A nektáretetés a vámpírok belövése volt. Egy halandó függő
beveszi a drogot, amit a vámpír akar és mikor a függő beállt, a
vámpír agyarait a függő még sértetlen vénáiba fúrja. A drog
belélegzése, beinjekciózása, ivása vagy evése nem okoz változást
a vámpírok metabolizmusában, de a nektáretetés eléggé beállítja
őket, hogy megérje nekik.
A gazdag vámpírok gyakran háziállatként „tartják” az ember
függőket. A vámpírok biztosították a drogot és cserébe a függő
volt az állandó nektáretetéstől való beállás forrása. A szex
gyakran nem volt az alku része, azok, akik szexet akartak az
etetés során, gondoskodtak róla, hogy állat függőik egészségesek
és szépek legyenek. A kevésbé tehetős vámpírok az utcán lévő
függőket keresték.
– A mi nektárevő ínyencünk jól keresett kidobóként egy menő
klubban – folytatta Ashwini. – De abból, amit az utcán hallottam,
a legtöbbet a függőségére költötte. Jobban szerette a kristályos
metanfetamin függőket. Azt mondják a vérük olyan ízű, mint a
sav.
– Ínycsiklandó. – Dmitri hangja olyan volt, mintha már látott
volna ilyet.
– Annyit használt, hogy metanfetamin zombi lenne, ha nem
lenne vámpír metabolizmusa – tette hozzá Ashwini. – A
felhasználóink szerint általában kiütötte magát a dózistól,
hallucinált, egy ideig senki nem volt nála otthon.
– Vagyis talán drogködben volt, mikor megölték?
– Nem. Úgy hisszük Acosta drogködben volt, mikor
megkötözték – válaszolt Janvier. – A gyilkosság később történt.
– A patológus talált bizonyítékot, hogy a kötél a csuklójába
mart és ronda szájpecek volt a szájában. – Ashwini kinyúlt, hogy
visszatűrje Janvier sötétzöld pólójának címkéjét. – Nem
nyilvánvaló, hogy a bokáival mi történt, de azok is valószínűleg
meg voltak kötözve.
Karjait összefonva Dmitri az asztala mögötti falnak dőlt. – Úgy
tűnik a gyilkosotok azt akarta, hogy áldozata tudja mi következik.
– Igen – mondta Ashwini. – Először jött az amputáció, a
torokmetszés a kegyelemdöfés volt.
Janvier rengeteg olyan szót mondott eredeti nyelvén, ami
ugratásnak tűnt. Ashwini egy dobócsillagot mutatott neki
válaszul. Janvier vigyora gonoszul játékos volt.
A közjátékot a szeme sarkából elkapva Elena átrágta az
információkat, amit a pár osztott meg. – Egy személy hogy tud
készületlenül érni két vámpírt? Beszélhetünk egynél több
támadóról? – Az Ash által korábban említett vámpír bandára
gondolt.
– Meggondoltuk, de minden egy ijesztően rendezett gyilkosra
mutat. – Ashwini egyik csizmáját a falnak nyomta. – A jelek azt
mutatják, hogy először Blakelyt kapta el, míg Acosta ki volt
feküdve és nagyon valószínű öntudatlan volt. Egy jeti is
elmehetett volna mellette és annyit mondott volna „klassz a
bundád tesó”.
Igaznak tűnt. A nektáretetés nem tartott sokáig, de a kristályos
met, kokain, heroin, vagy ketamin, a rövid időtartam intenzív
eufóriát adott a használónak. A megrögzött használók, mint
Acosta talán hozzászoktak a hallucinációkhoz, még egy jó belövés
jelenként is tarthatták.
– Míg, Blakely olyan… – Mohaszínű szemeivel Ashre nézett. –
Mi az a furcsa mondás, cher?
– A nadrágja le volt tolva – egészítette ki a nő. – Rohadtul
rajtakapták valami törvénytelen közben.
Ez bizonnyal megmagyarázza, hogy egy elkövető hogy bírt el
két vámpírral. – Blakely szexuális partnere?
– Eltűnt. – Ashwini fülkarikái gyengéden mozogtak, ahogy
beszélt. – Csak a bugyiját találtuk meg. Lehet egy kicsi férfi, aki
szereti a fodros bugyit – nem ítélkezem – de az utcán hallottak
alapján Blakely kifejezetten a nőket szerette, így a nőre tennék.
Elena Harrison Beth és Maggie miatti pánikjára gondolt. –
Elmenekült vagy elengedték?
– Annyira meztelen lehetett, mint az áldozat, és a profik,
akikkel beszéltem, boldogan osztották meg, hogy Blakely
szeretett fent lenni. A nő nem tudta volna leküzdeni.
 – Ez elmond nekünk valamit nem? – Míg a fehér tűz tovább
táncolt Raphael szárnyain, ahogy a Dmitri asztala mögötti
ablaktáblához ment. – A gyilkosunk nem felelőtlen.
Elena keményen arcának belsejébe harapott, képtelen volt
elfelejteni Harrison puszta félelmét. – Mégis Harrison reakciója,
ez az ismeretlen fenyegetés Beth és Maggie ellen.
– A testvéred Harrison felesége és Maggie a lánya – mutatott
rá Raphael. – A nő a negyedben nem volt fontos egy halott
vámpír számára. Nem volt a gyilkos listáján.
Istenek, ennek annyi értelme volt.
– Melyik amputáció melyik áldozathoz tartozott? – kérdezte
Dmitri a zord csendbe.
– Az ágyon fekvő barátunk családi ékszereit levágták, míg
eléggé életben volt és ömlött belőle a vér. A támadó ezután az
ékszereket a szájába tömte. – Ashwini gyorsan telefonja bejövő
hívására pillantott, mielőtt visszatette volna a zsebébe. – És igen,
nem találom véletlennek ezt sem. Néhány informátor azt
mondta, hogy szexuális szokásai értelmében az áldozat Don Juan
volt.
– Minden éjjel más ifjú hölgy. – Janvier válla súrolta Ashét, ők
ketten finoman váltottak helyzetet a megbeszélés alatt. – Ilyen
férfi gyakran hagy hátra haragot ébredés után és gyakran oda lép,
ahova nem kellett volna.
 – Esély, hogy a gyilkos egy nő? – kérdezte Elena, kését
visszacsúsztatta a karján lévő hüvelybe.
Ashwini a fejét rázta. – Most még nem lehet megmondani. Egy
másik dolog, a második csonkolást akkor csinálták, míg az
áldozat életben volt.
– Átvágta Harrison száját – mormogta Elena. – Egy
másmilyen csonkítás, de akkor is az. Akkor csinálták, mikor
életben volt és próbálta egyben tartani a torkát.
– Egyetértek. – Dmitri most üzletinek tűnt, kemény vonalak és
erőszakos vámpír erő teljes kontrol alatt. Nem olyan férfi, akit
valaha a véréhség vezetett volna, még mikor az éhség rabszolgája
volt is, nem, Dmitri küzdött ellene és hosszú ideje győzött.
– Mindezt félretéve – mondta – az intelligencia az, ami
veszélyessé teszi ezt a gyilkost. Talán élvezik az áldozatuk
megkínzását, élvezik nézni az áldozat pánikját és fájdalmát, de
nem voltak gondtalanok.
– Megvan az akaratereje, hogy időben kiszálljon, ha szükséges.
– Janvier szemei, amik a mocsárra emlékeztető gazdag zöldek
voltak, megtartották Elenáét. – Inkább elfutott, mit megtámadta
volna az apádat és kicsi Evet, talán mert fogalma sem volt, hogy
milyen fenyegetéssel néz szembe. Tervez és türelmes.
Elena érezte, ahogy a hideg a csontjaiba kúszik, mikor arra
gondolt, Eve és Jeffrey könnyen véresen és élettelenül
heverhetett volna a szőnyegen.
 Két újabb elvesztett élet.
Két újabb kiásott sír.
Két újabb élőket kísértő szellem.
Újabb testvér veszne el örökre.
Elfordulva az ablaktól Raphael törött zafír tekintete
megtartotta Elena pillantását. Nem veszítesz el újabb testvért
Vadász, mondta még mindig növekvő erejétől jeges hangon, ami
megijesztette, hogy mit jelent kettejük számára. És az a testvéred
fel volt fegyverkezve és készen állt. Evet nem kapják el
felkészületlenül, mint az idősebb testvéreidet.
Elena emlékezett Eve heves koncentrációjára, hosszú
kardjának csillogására, arra gondolt, ahogy Jeffrey odaadta
Evenek a lány kabátját és saját sálját Elenának. Keservesen
küzdött volna a lánya életéért. Hagyta, hogy elhiggye ők ketten
győztek volna a gyilkos támadó ellen, mert az alternatíva
fojtogatóan összetörő feketeség volt.
Erre volt szükségem Arkangyal. Többre, mint a szavaira,
tudnia kellett, hogy az ő Raphaele maradt, még ha ereje forrón és
kéken égett szemeiben.
– Harrisonnak talán lesznek válaszai a számunkra – mondta
ki hangosan – de kómába tették. – Beth férje túl sok vért vesztett
Jason adakozása előtt, hogy a fiatal vámpír teste erőszakos
sokkban volt.
 – Addig dolgoznunk kell rajta, míg felébred. – Ashwini kihúzta
magát. – Janvier és én tovább ásunk a Negyedben elkövetett
gyilkosságokról, míg te Harrison szemszögét nézed meg.
Megosztjuk az információt.
Elena biccentett, Ashnek és Janviernek még mélyebb
kapcsolata lett a város szürke alvilágában, ami a Negyed
epicentruma volt.
– Egy függő civakodott Acostával egy héttel korábban –
magyarázta Ashwini.
– A férfi meztelen volt az üveg kijelzőn a Masque Klub
félemeletén a halál idején és előtte és utána is jó pár óráig. –
Janvier folyékony hangja vállrándítás volt. – A férfinek volt
kitartása.
Ashwini kinyitotta száját, megállt, végül azt mondta –
Szerintetek Beth tud valamit?
Elena már átgondolta ezt a kérdést. – Megkérdezem. – De
nem reménykedett pozitív kimenetben. Bethnek és Harrisonnak
más kapcsolata volt, mint Ashwininek és Janviernek, és
Elenának és az arkangyalának. Beth otthonteremtő volt és
Harrison a ház ura, aki kezelte a pénzügyeket és mindent a
családon és gyereken kívül, ami Beth felségterülete volt.
Elena nem tudta, hogy Harrison beszélt-e Bethnek a vámpírlét
veszélyes aspektusairól, vagy hogy Beth valaha is tudni akart
ezekről. Mindenki máshogy birkózott meg a tragédiával és
veszteséggel, Beth a meghatározott vonalak alkotta boldog
rutinba csomagolta magát. Elena csak remélte, hogy kérdései
nem döntik össze testvére törékeny építményét.
Folyékony tűzzel kezdődik
Homokkal, ami áramlik
Jéggel, ami éles, mint a kés
Az egy halálában

– Cassandra Arkangyal,
ősi az ősiek között,
eltűnt az eonok óta tartó Alvásban
 17. fejezet

Ashwini és Janvier ment el elsőként, hogy új nyomokat

keressenek a Vámpír Negyedben.
Elena oly módon volt belül kétségbeesett, amit nem tudott
megmagyarázni, egy csókra akarta húzni arkangyalát, mielőtt
Bethez ment volna, mikor Dmitri telefont kapott Naasirtól.
– Jég? – Dmitri nem olyan vámpír volt, aki elárulta
meglepettségét, de ez a szó tele volt vele. – Mennyire rossz?
A választól megfeszült a bőr az arcát. – Informálom róla az
urat. – Rövid szünetet tartott. – Ha kéri. Máskülönben menj
vissza a Menedékbe. – Letéve Dmitri Raphaelre nézett. – Naasir
és Androméda úgy döntött rövid látogatást tesz Alexander
területére.
Az a terület Perzsia volt. Elenának nem volt részlete róla, hogy
Naasir, Raphael Heteinek egyedülálló és vad tagja hogy
kapcsolódott Alexanderhez, de tudta, hogy Naasirt nyíltan
fogadták az Ősi területén, és technikailag Naasir párja
Andromeda Alexanderhez udvarához tartozott.
– Jég Alexander napfényben fürdő területein? – Raphael
halántékán lévő Légió jel majdnem túl fényesen ragyogott.
 – Nemcsak jég. Jégvihar Quatarban.
Elena élesen szívta be a levegőt. – Szegény embereknek nincs
olyan ruhájuk, fűtésük… – Tudta, hogy Alexander egyes területei
fagyossá válhatnak, de Quatarban a téli hónapokban is meleg
volt. – Naasir és Andi biztonságban van?
– Igen. Mondtam Naasirnak, hogy segítsenek, ha kérik, de
egyébként térjenek vissza a Menedékbe. – Dmitri vonalai zorddá
váltak. – Keveset tudunk gyorsan tenni.
– Beszélek Alexanderrel. – Mély berlini kék szemei
megtartották Elenáét. Menj a húgodhoz, hbeebti. Elmondom mi
történt.
Elena megtelt a férfi iránti nyers szükséggel, mikor az élet más
utakra terelte őket, egy mentális csókot fújt felé, de a férfi szemei
nem enyhültek, vonalai olyan tökéletesek voltak, hogy az már
fájt.
Igyál Elena. Ez kemény utasítás volt. Nem lehetsz gyengébb.
Elena megállt a folyosón, hogy ujjaival megdörzsölje a szíve
alatti pontot, szárnyai egy pillanatra összeroskadtak. Harcos
vagyok Raphael. Ez emlékeztető volt a férfi és önmaga számára
is. Még ha a fegyver egy furcsa gyógyító turmixa, aminek csoki
és érett alma íze van.
Raphael válasza a tenger vihara volt az elméjében, a villámok
ragyogva izzottak. Hagyta, hogy a férfi ereje átmossa őt, befejezte
az üvegnyi italt, majd ment újratölteni. Mikor kész volt megevett
három energiaszeletet… mikor észrevette a bal karján lévő új
vágást.
Szórakozottan hajtotta fel az ujjat, míg összekeverte az italt és
ott volt. Magasabban, mint az első, a vágás finom volt, bárhol
szerezhette.
A probléma az volt, hogy papírvékony és haragos vörös volt.
Leellenőrizte mindkét alkarját, majd lehúzta az ujjakat. Pár óra
múlva újra megnézi őket. Most az elsőbbsége Beth volt. Elena ott
ült vele, miután Nisia tesztelte a szárnyait, csak a megbeszélés
miatt hagyta ott. Holly akkor érkezett meg, hogy visszahozzon
egy könyvet Laricnak és valahogy ott maradt beszélgetni.
Elena húga azonnal felmelegedett mellette. Talán mert Holly
annyira fiatalnak és emberinek nézett ki, játékos hajával és
ragyogó színeivel. Bethnek ötlete sem volt róla, milyen gyilkos
idegen erő folyt egyszer Holly ereiben.
Holly soha nem lesz átlagos vámpír. Reakcióideje veszélyesen
gyors volt, olyan gyors mint Méregé, és a férfi több száz évvel volt
idősebb nála. Ott volt a képessége, hogy folyékonnyá váljon oly
módon, amit nehéz volt leírni, de ez azt jelentette, hogy elkerülte,
hogy eltörje a csontjait, ha nagy erővel a falnak dobták.
Elena nem tudta volna megmondani, hogy a két nő ennyire jól
kijön majd egymással. Holly annyira kemény volt, amennyire
Beth gyengéd… de Holly imádta a divatot, ahogy Beth is és Holly
valaha sokkal gyengédebb teremtény volt.
 Azonban mikor Elena bement a gyengélkedőre Betht egyedül
találta. Harrison ágya mellett ült egy gőzölgő csészével a kezében
és egy divatmagazin volt az ölében. Kis tányérnyi süti volt az
asztalon, a tányért arany fólia és kézzel festett tollak díszítették.
– Látom gondoskodtak rólad. – Elena lehajolt és csókot
nyomott húga hajába, mellkasa összeszorult, egyik része mindig
annak az elveszett gyereknek látta Beth, aki messze túl sok friss
sír mellett kapaszkodott belé.
– A magazin Hollyé – erősítette meg Beth. – És kifosztotta
valahol a konyhát és hozott nekem teát és sütit. El kellett mennie
a víznyelő melletti műszakja miatt, de tudtam, hogy itt vagy
valahol a Toronyban.
– Sokáig beszélgettettek.
– Kedvelem. Miután Harrison jobban lesz elmegyünk az új
plázába vásárolni. – Mosolya eltompult, letette a teát. Ujjai
remegtek, ahogy kisimította a hajat férje homlokáról.
Harrison arca továbbra is fakó maradt, torkát kötés borította.
Elena tudta, hogy Laric összevarrta a sebet, hogy egybetartsa.
Nem ez volt a standard procedúra vámpíroknál, de Harrison túl
fiatal volt és a torkát csúnyán megvágták, Nisia fogadta a
szokatlan hívást és felügyelte Laricot a végrehajtásban. A
kockázat nulla volt Harrison öltés körüli gyógyulása során.
Ahhoz azonban túl lassan gyógyult.
 – A rangidős gyógyító nemrég volt itt. – Beth magasabbra
húzta a finom szövésű takarót Harrison testén. – Azt mondta
időbe telik, de fel fog ébredni. Csak türelmesnek kell lennem. –
Fejét Elena ölébe hajtotta. – Tudok türelmes lenni Ellie.
Mindaddig vártam, míg Harrisont Átalakították. Bíztam benne,
hogy visszajön hozzánk.
Elena végigfuttatta ujjait húga durván selymes haján. –
Tudom, hogy tudsz türelmes lenni Beth. Látom milyen vagy
Maggievel. – Beth soha nem kiabált a lányával, mindig édes
gyengédséggel beszélt. Ezekben a pillanatokban látta leginkább
az anyjukat Bethben. Marguerite som kiabált soha a
gyermekeivel, s még a lázadó Belle is figyelt rá, ha beszélt.
Maggie is így viselkedett Bethel, az emlék és család heves
visszhangja.
Beth mosolyogva nézett fel, mielőtt fejét visszahajtotta volna
Elenára. – Ki kell dolgoznom, mikor tudom meglátogatni
Harrisont. Nem ülhetek itt huszonnégy órában, nem számít
mennyire fáj itt hagyni őt. Figyelnem kell Maggie érzéseire is.
– Harrison egyetértene veled. Ti vagytok a két legfontosabb
ember az életében. – Ez is igaz volt, a megbánás olyan érzelem
volt, amivel Harrison Ling bőven bizalmas kapcsolatban volt.
Mintha Beth olvasta volna Elena gondolatait, azt mondta –
Tudom, hogy azt gondolod önző volt, hogy Átalakították. Én is
ezt gondoltam egy ideig… de megkönnyebbülök, hogy tudom, ott
lesz Maggie mellett, ha én már elmentem. – A csendet csak a
Harrisont figyelő gépek hangja tört meg. – Soha nem gondoltam
azt, hogy ő lesz az első, aki elmegy.
Elena egy pillanatra összeszorította szemeit és állkapcsát.
Majdnem ugyanilyen beszélgetése volt Sarával. És többször is
gondolt rá, hogy végig kell néznie, ahogy baba húga idősebb és
idősebb lesz, míg ő kortalan marad. De a teste most visszafelé
lépdelt és voltak olyan sérülései amire nem volt magyarázata,
hogy miért nem gyógyultak meg. Beth talán túléli őt és Harrisont.
Ha ez megtörténik, Elena tudta húga megbirkózik vele. Talán
visszavonhatatlanul összetörik a szíve, de megbirkózik vele. Mert
nem számít a fájdalom, nem fogja úgy elhagyni a gyermekét,
ahogy Marguerite elhagyta őket.
– A mában kell élnünk – mondta annyira magának, mint
Bethnek. – A jövőért aggódás ellopja tőlünk a jelent.
– Ahogy a múltban élés is, nem Ellie?
Elena keményen nyelt, kezét Beth vállára tette. – Igen. Örülök,
hogy te nem ezt választottad.
– Apa még mindig ott van, anyával, Arival és Bellel. –
Rettenetes szomorúság volt Beth hangjában, annyi részvét a
férfiért, aki meghalt, mikor Marguerite azt választotta
hátrahagyja, minthogy megbízott volna benne, hogy segít neki
átnavigálni a sötétségen. A régi Jeffreyt eltemették a hideg sírba a
feleségével, ahol a nő soha nem akart lakni.
 Elena mindig mérges lesz ez miatt az apjára, hogy Margueritet
a könyörtelen földbe temette, nem pedig elhamvasztotta és
szétszórta a szélben, ahogy az anyja szerette volna, így maga is a
szél része lehetett volna.
Ez volt az ő anyja, briliáns, ragyogó és örökmozgó volt.
Még dühén túl is emlékezett az üres whiskeys üvegre és a
férfira aki szívszaggatóan sírt az éjszaka sötétjében. – Nem
hiszem, hogy visszahúzhatjuk őt a jelenbe – mondta rekedt
hangon. – Magának kell ezt a döntést meghoznia.
– Sajnálom Gwendolynt is. – Teljesen felülve Beth kortyolt
egyet a teából, majd csendes ajánlásként kinyújtotta.
Elena nem volt teafogyasztó, de elvette testvérétől a csészét és
ivott belőle, mielőtt visszaadta volna. A forróság édes rohanással
áramlott át rajta. – Igen, Gwendolyn nem hibázott. – Ha
bármiben is hibázott az az, hogy beleszeretett egy férfiba, aki a
legjobb részét a múltban hagyta, de Elena tudta, a szerelmet nem
lehetett megtervezni vagy kontrollálni. Az csak volt.
– Próbálok rájönni ki támadta meg Harrisont – mondta egy
kicsivel később.
– Meg akarsz tőlem kérdezni néhány kérdést?
– Ha úgy gondolod kész vagy rájuk válaszolni.
– Ha ezzel megvédem a babánkat, akkor igen – mondta Beth
gyengéden.
– Aggasztotta bármi is őt, vagy félt valakitől?
 Beth felvett egy süteményt és átadta Elenának. – Meg kellene
enned ezt. Holly azt mondta, hogy a szakács mérges lesz, ha nem
eszik meg a süteményét.
A „szakács” igazából Méreg volt, ez kis titok volt, ami kevesek
kiváltsága volt a Toronyban. Csak azt tudták, hogy az elmúlt pár
évben lenyűgöző kreációk jelentek meg a közösségi terekben,
amit a Tornyot otthonuknak nevezők használtak.
Elena azértt tudta a titkot, mert Illium elmondta neki, majd
véresküvel eskette meg, hogy titokban tartja. – Általában –
mondta Bethnek – örülök, ha egy morzsát is kapok. A sütik és
péksütik fénysebességgel tűnnek el, majd mindenki duzzog,
mikor a szakács egyszer csak hetekre, hónapokra eltűnik.
A mosoly tompa változata volt a ragyogó eredetinek, Beth
beleharapott a sajátjába, megrágta és lenyelte, mielőtt azt
mondta volna – Harrison nem igazán mondott semmit, de
ismerem a férjemet. Járt valami a fejében az elmúlt pár hétben. –
Megállt és ivott kicsit, mielőtt folytatta volna. – Megszoktam,
hogy nem kérdezek semmit, de ez megváltozott Maggie után.
– Tudni akartam, hogy vigyázzak rá, ha valami történik
Harrisonnal. Tudni akartam, hogy férek hozzá a pénzünkhöz, és
tudni akartam, van-e veszély, ami bánthatná a babát. – Düh volt
az utolsó szavakban, bár a pillantás, amit a férje felé küldött,
abban még mindig szerelem és aggódás volt csak.
 Elena lenézett Beth fejbúbjára, bolond volt, mikor azt gondolta
Beth nincs tudatában Harrison sötét titkainak. Emlékeznie
kellett volna saját gondolataira, hogy az anyaság hogy
megváltoztatta testvérét. – Mit válaszolt, mikor megkérdezted,
mi zavarja?
– Nem volt erre esélyem a műszakjai és az öngyilkos vonalnál
lévő önkéntes munkám miatt. – Fehér vonalak keretezték a
száját. – Azt terveztem, hogy ma beszélek vele, miután
visszaértem Maggievel és lefektettem pihenni. – Letette félig
megevett süteményét, azt mondta – De ma reggel, mielőtt
Maggie elfutott volna reggelizni azt mondta, „Bébi, mi van, ha
egyszer tettem egy ártatlan dolgot és az azzal ért véget, hogy
valaki megsérült? Az az én hibám?”
Elena pillantása Harrison szája oldalán lévő brutális vágásokra
esett, a csonkolás jobban összekötötte a támadót a Negyedben
elkövetett gyilkosságokkal. – Mit mondtál?
– Maggie „megtámadta” őt, mielőtt válaszolhattam volna. Azt
tettette, hogy oroszlán, és Harrison visszamorgott és elkezdett
játszani vele. – Sóhajtott, bánat volt az érintésében, ahogy ismét
hátrasimította Harrison haját. – Tíz perc múlva el kellett mennie
az angyal otthonába, de ma fél műszakos volt. Csak pár óra,
gondoltam. Utána tudunk beszélni. – Összetört a hangja.
Hat volt, mire Beth elhagyta a gyengélkedőt, Jeffrey jött érte.
Gwendolyn a sötét szedán hátsó ülésén ült és kiszállt, hogy
megölelje Betht. Fekete haj, sötétkék szemek és gazdag
krémszínű bőr, ami kiabált felső tízezres származásáról, elegáns
szépség volt, két évtizeddel fiatalabb Jeffreynél.
– Had vigyünk haza – mormogta Bethnek és beültette a
kocsiba, majd Elenára mosolygott. – Köszönöm, hogy annyira jó
vagy Evevel. Sokkal jobban érzi magát, mert elmondtad neki,
hogy megfelelően cselekedett.
– Kemény húgom van.
Gwendolyn ismét mosolygott, mielőtt beszállt a kocsiba.
Becsapva az ajtaját Jeffrey Elena felé biccentett és a sofőr ülése
felé ment… csak hogy figyelmeztetés nélkül megforduljon és
dühösen szoros ölelésbe vonja őt. Elena karjai majdnem
ösztönösen ölelték át a férfit, eltemetkezett a gyerekkori
emlékekbe, amik a férfi gyapjúsáljába keveredett arcszesze
idézett fel.
Egyikőjük sem szólalt meg.
Egy másodperc múlva véget is ért.
Elena
Felnézett Raphael hangjára, hogy lássa a Torony erkélyéről
nézett le rájuk. Szíve összeszorult, azt mondta, Meg van ijedve.
Ez suttogásként hangozz, apjának gyors szívdobogása megjelölte
bőrét. Margeruite lányaiból már csak kettő van életben, és nem
bír elviselni több veszteséget. Apjának a szüksége, hogy
biztonságban tartsa őt volt az ereje, amiért haragudott rá… A
lányára, akinek munkája és élete, hogy általában veszélybe
sodorta magát.
Raphael szárnyai fehérarannyal világítottak az éjszakában,
mikor levitorlázott és leszállt mellette. Szemei olyan tiszta kéken
izzottak, hogy az belsejéig hatolt. – Raphael. – Ujjaival
végigsimított a férfi arcán. – Nem tehetsz acéldobozba, ahogy
Jeffrey sem csomagolhat vattába.
Arkangyala, kinek arca éles és gyönyörű volt, ujjaival
határozottan simított végig szárnyának ívén. – Milyen az erőd?
– Jó. – Volt egy teljes elővacsorája Bethel, lenyűgözte
testvérét, hogy mennyit képes eltüntetni. – Nisia megengedte,
hogy repüljek. Nem volt további sérülés az első tesztek óta, így
varázsitalának hatnia kellett.
Kezeit Elena csípőjére téve Raphael azt mondta – Vissza kell
mennem a víznyelőhöz. – Nem mosolygott, nem volt benne
gyengédség. – Majd a terület belsejébe kell repülnöm.
A félelem, hogy elveszti a férfit az ereje miatt beleharapott
Elenába. Arra koncentrált, ahogy a férfi most tartotta őt, hogy
olyannak érződött mint az ő Raphaelje, nem számított mi történt.
– Valami történt?
– Az őrök változást jelentettek a láva mozgásában, és egy kissé
távoli régióban geotermális aktivitásról kaptam jelentést, nem
tudni összefüggenek-e.
– Ashwini vulkánja?
 – Reméljük nem.
– Légy óvatos. – Nézte, ahogy a férfi haján átfújt a szél. –
Alexander kért segítséget?
– A vihar már elült, de küldünk téli felszereléseket, amiket
hasonló helyzetben lehet használni. – Megfogta a nő állát. – Nem
jössz velem?
Elenát üldözte a három hideg sír emléke és ahogy egy apró kéz
kulcsolódott az övére, küzdött a gyötrő érzéssel, hogy a férfira
csimpaszkodjon. Ahogy Raphael nem zárhatja őt dobozba és
teheti egy biztonságos helyre, ő sem akadályozhatja meg a férfi
fejlődését. Minden, amit tehet, hogy szereti őt és reméli,
emlékezni fog rá, nem számít mit tesz vele a Zuhatag. – A végére
kell járnom a Harrison elleni támadásnak, semlegesíteni a Betht
és Maggiet ért fenyegetést.
Raphael szorított a derekán lévő fogásán, felszállt. Azonnal
leszállt, mikor érzed, a szárnyaiddal nagy a baj.
– Leszállok – ígérte.
Raphael keményen megcsókolta, ami arkangyali erővel égett
és Elena karjait a nyaka köré csavarta, ahogy küzdött, hogy
lecsillapítsa saját és a férfi kétségbeesett szükségét. Forogtak a
csillagos égbolton és úgy váltak szét, hogy mellkasuk nehezen
emelkedett és szemeik elködösültek. – Szeretlek Raphael.
 – Knhebek, hbeebti – mondta válaszként a férfi… és ezután
elengedte őt, amihez gyötrő erő kellett, ami megértette az ő
halandó szíve elsorvadna és meghalna egy ketrecben.
Megfordult és nézte a férfit elrepülni és látta szárnyai fehér
tűzzel égtek. Egy arkangyaléként, aki… többé válik.
 18. fejezet

Elena kesztyűs ujjaival az ajkaihoz ért, hogy emlékezzen a

csókra. Raphaeljének csókjára. Majd Beth otthonának irányába
fordult. Mikor feje lüktetett, felbecsülte, de semmiség volt, csak
futó pulzálás. Talán a stressz okozta a fejfáját. Nem mintha nem
lenne rá oka.
Mikor Beth szomszédságában volt, lassan és szélesen suhant a
levegőben, ahogy átgondolta hogy állnak. A Torony helyszínelői
átnézték az egész helyszínt és lezárták a házat a kulccsal, amit
Jeffrey adott oda. Mind az első, mind a megjavított hátsó ajtót
diszkréten felszerelték, hogy megmutassa illetéktelenek
behatolását.
Elena nem gondolta, hogy a támadó visszatérne, nem míg
bizonyítékot nem szerez, hogy Harrison, Beth és Maggie
visszatértek. Nem volt véletlen, hogy először Harrisont támadta
meg. Nem, arca megkeményedett, az ismeretlen behatoló
terrorizálni akarta Harrisont, hogy Beth és Maggie
meggyilkolásával fenyegeti.
Nem jelentette azt, hogy üres fenyegetés volt, főleg mivel
Harrison túlélte az életének kioltására tett kísérletet. Bárki, aki
elég dühös vagy motivált, hogy betörjön egy vámpír otthonába,
hogy felvágja a torkát nem hezitálna, hogy célpontjához jusson
ember családjának bántásával.
Harrison ártatlan cselekedetének gyümölcse okozta valaki
sérülését? Lehetséges. Ahogy lehetséges a drog, vagy más illegális
üzleti vállalkozás kapcsolata. Harrison mindig okosabbnak
gondolta magát másoknál, ez volt az oka, hogy egyszer
megpróbált meglépni a Szerződés alól.
Elena volt a vadász, aki visszavitte.
Ez nagyszerű volt a családi kapcsolatok terén.
A teendőket végiggondolva landolt. Sokkal jobbnak érződött.
Izmai kezdtek görcsölni és remegni. Mintha olyan tollai
lennének, amiket alig lehet repülésre használni. És bassza meg,
ismét éhes volt. Miután lehúzta Nisia keverékét megragadott egy
csokiszeletet a zsebéből, ahova bedugta.
Félig megette, mikor telefonja csengett. – Sara – mondta,
szája tele volt étcsokival. – Nem válaszoltam az üzenetedre. –
Akkor kapta, mikor Nisiával volt.
– Felejtsd el, Ransom látott néhány rangidős vámpírt a
Toronyból Beth házánál. Jól van? Maggie?
Elena elmondta Sarának a részleteket. – Azon vagyok, hogy
bekopogjak a szomszédokhoz, hogy hallott-e valaki valamit. –
Mint halandónak született angyal, jobb reakciókat kap, mint ha
segítséget kérne, Izzy imádnivaló volt és édes, de nem volt
gyakorlott ilyen feladatokban, és a Torony többi tapasztalt
vámpírja és angyala hajlamos volt megfélemlíteni az embereket.
A halandó vámpírvadász barátait illetően, Elena próbálta nem
belehúzni őket a halhatatlanok problémáiba, ha volt rá
lehetősége.
Az emberek általában megsérültek, vagy meghaltak, ha
egyszer a halhatatlanok világába kerültek.
– Fenébe, meg kellett volna kérnem Honort. – Dmitri felesége
nemcsak képes volt információt gyűjteni, de jó harcos is volt, és
csak rövid ideje volt vámpír. A legtöbb ember észre sem vette,
hogy már nem volt ember.
– Elment egy nagyobb csapattal, hogy előkészítse a tréning
helyét Eve csapatának, emlékszel? – mondta Sara.
Elena ujjaival megdörgölte homlokát. – Tudnom kellett volna.
– Valószínűleg elveszett a fejében lévő emlékek zűrzavarában és
az aggódásban. – Hozzátettél bárkit a Hóhér rövid listájához? –
Jó dolog, hogy Sara elvetette őt, mint lehetőség, ahogy a dolgok
most haladtak, Elena nem lenne képes elkapni egy 90 éves
szökevényt, aki megszökött az idősek otthonából, legkevésbé egy
vadászt, aki rosszba fordult.
– Nem. – Válaszolt Sara. – Rájöttem, hogy elfelejtettünk egy
személyt, aki tökéletes lenne, talán mert gyűlöltük a gondolatot,
hogy egyedül jár. – Egyet sóhajtott. – Archer szokatlan volt
családos emberként. A legtöbb Hóhér egyedülálló. És van egy
rendkívül intelligens vadászom, aki szingli és nem könnyű
feldühíteni. Mint Archer, ő nem cselekszik gondolkodás nélkül,
nem lesz sebezhető a pszichológiai játékokban.
– Pokolba Sara. – Elena fehér felhőt fújt ki az éjszakába. –
Demarcoról beszélsz. – A vidám, jó természetű Demarco, aki
szerette őt ugratni a Vadász angyal pólójával, de aki démonként
küzdött.
– Ez elpusztítaná. – Sara hangja tele volt feladatának nehéz
súlyával. – Több idő kell, hogy biztos legyek benne, nem lövök
mellé.
Mert ha Sara kéri Demarco nem mond nemet. Magára veszi a
felelősséget, a bátor idióta. Egy barát sötétségben való
elvesztésének lehetősége túl sok volt lehulló szárnyain, Raphael
tőle való távolodó fejlődésén, a szellem baglyokon, minden örült
szaron túl. – Egyébként miért egy Hóhérunk van? Ki hozta ezt a
hülye szabályt? Miért nem egy csapat? Barátok és csapattagok
jobban túlélik a poklot.
Sara hosszú ideig csendben volt. Elena arra használta az időt,
hogy letépje a csomagolást az utolsó csokiszeletekről. Imaninak
igaza volt: a változás szívás. Még szeretett Céhe is felfordul majd.
– Tudod – mormogta végül legjobb barátja – nem ismerem az
okot az egyedüli Hóhér kijelölésére. – Érdeklődés volt Sara
hangjában, félrenyomta a nehézséget. – Kutatok kicsit. Sok sikert
a kopogtatással.
 – Szükségem lesz rá. – Megengedett magának egy kicsi, heves
mosolyt. Talán nem érezte szárnyainak izmait, de talán
megmentette Demarcot és a jövő hóhérait, hogy egyedül éljenek
a sötétben.
Egy kis siker, de elfogadja.
A következő óra teljes kudarc volt.
Beth szomszédjai most mind otthon voltak. Azonban nem
voltak otthon, mikor az incidens történt, és akik igen, nem láttak
semmi gyanúsat. Szárnyai nehezen tapadtak a hátára és
frusztráltság fonta át, azon volt, hogy idejének kolosszális
elpocsékolásaként írja le az egészet, mikor egy háztömböt sétált,
hogy bekopogjon Beth és Harrison otthona mögött álló otthonba.
Kiderült, teljes megfigyelőrendszere volt, amikben kamerák is
voltak. A legjobb az volt, hogy a rendszer működött Harrison
megtámadásának idején. Bőre viszketett, szíve hevesen vert. A
kamera, a lehetséges szögben talán elkapta a támadó rohanó
kijutását.
– Oda adnák nekem a felvételt? – kérdezte Elena a középkorú
férfit, aki kinyitotta az ajtót, haja fekete tincsekben tapadt hátra,
gazdag barna árnyalatú szemei szemüveg mögül figyelték őt,
ráctalan bőre 2-3 árnyalattal volt sötétebb.
– Ó, persze. – Remegett meg a szomszéd. – Szörnyű mi
történt. Annyira aranyos fiatal család. Néha a kerítésen keresztül
beszélgettünk.
 – Képzelt el, te is lehettél volna Al! – vetette közbe a feleség
hangja.
Egy alacsony spanyol nő, aki a közeli pékség logójával ellátott
pólót viselt, Anitaként mutatkozott be, majd megkérdezte Elenát,
szeretne-e egy szelet friss pitét. Elena és feneketlen bendője,
talán ótvarja van, halhatatlan ótvarja, megkísértették, de
habozott. – Hol tárolják a videó felvételeket?
– A számítógépemen. – Al úgy gesztikulált neki, hogy jöjjön
be, gyorsan rájött, hogy szárnyai miatt ez kínos lenne. – Várjon,
idehozom a laptopom.
Akkor tért vissza, mikor havazni kezdett, a pelyhek finomak és
puhák voltak.
– Szép – mondta. – Örülök, hogy nem kell kint lennem.
– Al! – Anita a férjére meredt.
A férfi felhúzta, majd leejtette vállait. – Sajnálom – mondta
Elenának. – Csak kijött.
– Nem vagyok annyira érzékeny a hidegre, mint régen. –
Eléggé igaz volt, kivéve hogy fogai azzal fenyegettek vacogni
kezdenek és úgy érezte, ahol a hó megcsókolta bőrét jég vonta be.
A laptopot a hallbal lévő kis asztalra téve, amit a férfi felesége
gyorsan lepakolt, a visszarendeződött Al úgy fordította az asztalt,
hogy Elena lássa a képernyőt. – Magam még nem néztem meg a
felvételt – mondta. – Soha nem tudhatjuk, ugye? Hacsak valami
nem romlik el.
 – Az egész rendszert azért állítottuk fel, hogy segítsük a
barátainkat, akik árulták – erősítette meg Anita. – Máskülönben
ki gondolna kamerákra? De Al jó a számítógépekkel, így minden
dolgot használunk. Mindent látunk a kamerákon át, mikor
nyaralunk!
Al egy ikonra mutatott a képernyőn. – Ez rögzítette az elmúlt
negyvennyolc órát. – Megvakarta a fejét. – A kamerák hurokban
járnak, de pár naponta törlöm őket, és most csak ez van.
– Ez több mint elég. – Elena lenyomta izgatottságát. – Egy
speciális időre is tudja tekerni? – Megadta Jeffrey és Eve
érkezése előtti öt percet.
– Igen, csak beütöm az időt ide… és…
Anita habozott mellette, ahogy a férfi dolgozott.
– Itt van. – Megnyomta a lejátszást.
Ahogy várható volt, a szóban forgó kamera a házuk hátsó
udvarára volt állítva, de ez a szög egyben elkapta Harrison és
Beth lakásának relatíve nagy részét.
– Állj. – Elena előrehajolt, légzése akadozott, ahogy egy
menekülő alak tűnt el a képernyőn.
– Ó istenem. – Anita ujjait a szája elé kapta, Al már tekerte
vissza a felvételt, hogy lassabban játssza le. – A fene egye meg. –
Vonalak keretezték homlokát. – Alig látszódik. Biztos a bal
oldalon rohant, ahol a kamera nem látta.
 Mindazonáltal Elena eleget látott, ami megerősítette
elméletüket az intelligenciáról és tervezésről. A támadó hosszú
kabátba, csizmába öltözött, széles karimájú kalapot viselt,
valamint sálat az arca előtt. Ebből a távolságból nem látta
alakjának részleteit, de futása inkább átgondolt és eltökélt volt,
nem pánikkal teli. Egy személy, aki úgy mozgott, mintha joga
lenne ott lenni. Egy rohanó látogató.
Semmit sem zavart meg.
– Le tudná nekem másolni a felvételt? – kapta el Elena Al
tekintetét. – Egyben javaslom, ne tegyen semmit egyedül. Ez a
személy veszélyes.
– Ó ne aggódjon kedvesem – monda, míg felesége felzihált. –
A hősködést az olyan fiatalokra hagyom, mint maga. – Leírta az
adatokat. – Felteszem a fájt egy felhőbe és elküldöm a linket.
– Köszönöm.
– Vigyázzon a hóban drága! – kiabált utána Anita. – Ha úgy
dönt szeretne egy pitét, jöjjön vissza!
Elena ajkai mosolyra húzódtak, tovább körözött, de senki sem
tudott mondani neki semmit. Hátának és vállainak izmai
szörnyen fájtak, mire végre megállt, minden főleg attól, hogy
biztosítsa szárnyai nem estek a hóba. A feladat azóta nem volt
fárasztó, hogy szárnyakkal ébredt fel és azt tanulta hogy kell
repülni, teste nem volt hozzászokva a feladathoz. A jó
szárnytartás az évek alatt második természete lett.
 Bal szárnya azzal fenyegetetett ismét leesik.
Beth háza előtt állva küzdött a vággyal, hogy ledőljön, hogy
csökkentse a hátában lévő fájdalmat, mikor egy motor öblös
dorombolását hallotta az utcában. Odapillantott… és
elvigyorodott.
– Miért kóricálsz ezeken az utcákon? – kérdezte a fekete
bőrruhába bújt motorost, aki előtte szállt le. – Sara azt mondta
voltál itt korábban.
Ransom felhúzta sisakján az ellenzőt, hogy felfedje csodás zöld
szemeit, ami több mint egy nőt csábított el. – Néhány gyerek lőtt
rólad fotót, ahogy a szomszédságban sétálsz. Megjelent a
hírfolyamomban.
Mikor Elena felemelte szemöldökét folytatta. – Nyree a
környékre akar költözni, mikor felkészülünk egy minién
gyártására. Felderítést végzek.
Elena jobban ismerte őt annál, hogy bedőljön becsapó
morgásának. A vadász, aki kerülte az elköteleződést, mint a
pestist, örömmel kavarodott össze egy nővel, aki nem vette be a
félrebeszélést és őszinte, vad szerelemmel szerette Ransomot.
Elena vigyorgott. – Mit szólsz egy fuvarhoz?
– Bármikor. – Megpaskolta a motor hátulját, amit nemrég
vásárolt, miután az előző leesett egy szikláról, míg egy
vérszomjban úszó fiatal vámpírral harcolt. Szerette a motort, de
nem duzzogott a veszteség miatt, azt mondta megérte, hogy
megállítsa a vámpírt, aki már ártatlanokat ölt.
A vámpír angyala fizetett az új motorért, és Ransomot kérte a
jövőbeli vadászatokra. Elena elgondolkodott azon, vajon barátja
hogy kezeli majd, ha gyereke lesz. A legtöbben az Akadémiára
mentek tanárnak, vagy alacsony kockázatú, ostoba vámpírokat
fogtak el, de Ransom nem ilyen volt. A született vadászok ritkán
voltak ilyenek.
– Fogd erősen. – Felült a férfi mögé a motorra, de nem ült le,
nem lett volna biztonságos szárnyakkal. Helyette lábait a
lábtartókra tette és kezeivel megtámaszkodott vállain. –Kész. –
Arcát a szélbe emelte, ahogy elhajtottak és igen, annyira vicces
volt, mint emlékezett rá. Főleg, mikor megálltak a jelzőlámpánál
és egy unatkozó sofőr oldalra pillantott… hogy későn kapcsoljon.
Elena felé integetett. A férfi visszaintett, szemei hatalmasok
voltak az arcában.
– Le kéne fotóznia, vagy nem hiszik el magának! – kiáltott át.
A férfi a telefonjáért kapkodott, sikerült egyet lőnie, mielőtt
váltott volna a lámpa és elindultak volna. Érezte, ahogy Ransom
vállai a nevetéstől remegtek. Köhögött, élvezte a fuvart a
barátjával, kit tizenhat éves kora óta ismert. Csak mikor Ransom
a Toronynál megállította a motort emlékezett a karján lévő
vágásra.
 Igen, talán nem kellene motoros huligánnak lennie sisak
nélkül. – Köszi. – Leszállva pacsizott Ransommal, majd a férfi
elindult felvenni Nyreet a könyvklub üléséről.
Elena egyenesen az ő és Raphael Toronybéli szobájába ment,
hogy egyen két hatalmas szendvicset és igyon még Nisia italából.
Ezután megkereste a gyógyítót, hogy megkérdezze a halhatatlan
ótvarról.
Bar Nisia ült és Elena állt, a nőnek sikerült lenéznie Elenára. –
Nincs ótvarod.
– Leellenőrizted? – A halhatatlanok szoktak dolgokat
feltételezni, és ha neki egy nagyon halandó problémája volt? –
Nem vagyok teljesen halhatatlan. Túlélhetik a beleimben.
– Az ótvart nem féreg okozza. Hanem gomba. Amid ugyanúgy
nincs. A bőröd nem fluoreszkált az uv fény alatt, mikor a
tesztjeim egy részét végeztem rajtad.
Elena a nőre meredt. – Lépést tartasz a modern orvoslással?
– Nem, a betegeimet jobban szeretem egy kosárnyi piócával
kezelni. – Keményen szorította össze ajkait. – Most menj, így ki
tudom értékelni a tesztjeid eredményét. Bár…
Ez baljósnak hangzott. – Bár mi?
– Nem teszteltem másféle parazitára.
 19. fejezet

Elena szíve zakatolni kezdett, ahogy Nisia odasétált és kezét a

hasára tette. – Nincs egy lobbanásnyi erő se – jelentette be – és
figyelembe véve a másik donort, ez tűzvész lenne.
– Micsoda? – követelte Elena újra.
Nisia felemelte szemöldökét. – Ha terhes lennél.
– Krisztus, Nisia nem mondhatsz ilyeneket.
A székére visszaülve Nisia elhessegette Elena sokkját. – Nem
hordasz gyermeket, ne pánikolj.
– Nem pánikolok – nyögte ki, annyira nem volt készen egy
gyerekre.
– Igen, persze nem pánikolsz. – Mondta szárazon. –
Egyébként is túl fiatal vagy. De a Zuhatag miatt – vont vállat
Nisia – úgy gondoltam jobb leellenőrizni.
– Rendben. – Elena feje őrülten pörgött az ötletre. – Várj egy
percet. A lehetséges babát élősködőnek hívtad?
– Az élősködő alapdefiníciója szerint olyan organizmus, ami a
hordozóban él és feleszi hordozóját. Ezért minden magzat
technikailag élősködő. Egy arkangyal DNS-ével rendelkező
magzat szuper élősködő lenne – tette hozzá vidáman. – Szárazra
szívna az energiáért, így jobb ha igazán idős leszel, mielőtt
röpködő, csapkodó kis szárnyakról álmodsz.
Elena összehúzta szemeit és rámutatott. – Viccet csinálsz a
jövőbeli gyerekemből – és istenek, soha nem lesz rájuk készen –
úgy hangzanak, mint valami energiaszívó rémségek.
Nisia üdvözülten mosolygott. – Furcsa dolgok történnek,
mikor megkérdőjelezed egy négyezer éves gyógyítót a halhatatlan
férgekkel kapcsolatban.
– Csak egy kérdés volt! – Ellenkezett Elena, de úgy döntött
meghúzza magát, mielőtt Nisia olyan hangulatba kerül, hogy
rémálmokat ültet el a fejében. – Élősködők – mormogta halkan.
– Nem csoda, hogy nem vezet angyali szülést. – Keir ebben
gyakorlott volt, és lefogadta volna a férfi nem lelte örömét abban,
hogy rémisztgesse szegény vadászokat, akik tökéletesen odaillő
kérdéseket tesznek fel az ótvarról.
És miért hívják ótvarnak, mikor nem is férgek okozzák? Így
nem fair.
És talán beszélnie kellene Keirrel a fogamzásgátlás miatt. Azt
mondta, hogy nem szükséges, mert nem tud teherbe esni. Nem
volt még eléggé halhatatlan, szó szerint más volt és biológiailag
inkompatibilis faj volt Raphael részére. De a Zuhatag most tart…
Ismét, napról napra újra halandóbbá vált.
 Megfenyítve és ótvarmentesen Vivek birodalma felé vette az
irányt. – Hol van V? – kérdezte egy elhaladó vámpírtól, mikor
nem látta a másik vadászt.
– A fizikoterapeuták kínozzák. A szadisták még azt is
leellenőrzik, hogy nem visel headsetet. Totál elvágják a
kommunikációtól. – Megremegett az ötlettől.
– Azt hiszem végül az idegeikre ment. – Vivek általában
megszakította a foglalkozásokat, hogy kövessen egy bejövő
adatot.
– Akárhogy. – A vámpír nem vette be. – Egyébként egy órán át
távol lesz. Kell segítség?
– Nem, azt hiszem megoldom. – Ezzel elindult a Torony azon
részébe, ahol számítógépek voltak azon itt lakók részére, akiknek
szükségük volt rá, de nem volt irodájuk. Elena mehetett volna az
irodába, de jobban szeretett itt dolgozni, vagy Raphael
irodájában. Ma csontjai nehezek voltak arkangyalának hiánya
miatt, a tech központ nyüzsgésére vágyott.
Éppen leült, mikor az erőt érezte a levegőben. Megfordulva
Illiumra morgott. – Követsz engem? – Harangvirág képes rá,
nagyon védelmező volt az övéivel szemben.
– Megsebzel Ellie. – Kezét a mellkasára nyomta, arany szemei
hatalmasok voltak ártatlanságukban. – Egy barátomat
látogattam meg. – Egy csoport angyal felé biccentett, akik
számítógépeik felé hajoltak, szárnyaik elegánsan feküdtek a
szőnyegen.
Ez a jelenetet egy vagy két pillanatába került feldolgozni, még
ha teljesen tudatában volt, hogy ez miatt működött olyan jól
Raphael Tornya, változott az idővel, és ott volt neki Illium. A
kékszárnyú angyal olyan könnyen kezelte a telefont, mint a
gerincére csatolt kardot.
– Mit csinálsz? – A székére támaszkodva hajolt oda, illata
ismerős volt, mint testének hője
Elena annyira hideg volt belül.
Lerázta a furcsa érzést és azt mondta magának, rendben lesz,
mikor karjait egy hosszú ölelésre Raphael köré csavarja, belépett
a gépbe. – Beth háza melletti kamera felvételét nézem.
Illium ott maradt, vele nézte. – Hallottam Harrisonról.
Elena először lejátszotta azt a részt, amit Al és Anita
otthonában látott. De nem számított hányszor nézte meg a
felvételt, a kamera nem kapott el annyit a támadóból.
– Most jön az unalmas rész – mormogta. – Nem tudjuk
Harrison támadója mennyi ideig húzta meg magát
várakozásképp, így a támadásig kell tekernem, majd onnan
visszafelé kell haladnom. Még ha ez időbe is kerül. – Kivett egy
energiaszeletet, hogy megegye, míg nézik.
Illium hasa megkordult.
 Elena pislogott és megállította a felvételt, hogy felnézzen rá. –
Komolyan? Annyi ideig nem ettél, hogy morog a hasad? – Az
angyaloknak nem kellett annyiszor enniük, mint a halandóknak,
ami azt jelenti Illium egy pár étkezést kihagyott.
– Elfoglalt voltam. – Megdörgölte hasát, lejjebb engedte kék
végű fekete szempilláit.
Felállva Elena odaadta neki a félig megevett energiaszeletet. –
Megfelelő étel kell mindkettőnknek azt hiszem. – A teste már
megemésztette a szendvicseket és nem csak ez volt ijesztő. –
Ehetünk, míg nézzük.
Illium vele ment a konyhába, ahol elfoglalták magukat
szendvicsek és tekercsek készítésével. – Hiányzik neked Aodhan
ugye?
– Szabadon kellett engednem. – Volt Illium csendes válasza. –
Végül rájöttem. Azt csinálja, amit kétszáz éve nem csinált. –
Arany tekintete megtartotta Elenáét. – Azokban az években
eltemette magát a Menedékben, nekem volt lehetőségem nőni és
azzá válni, aki ma vagyok. Most itt az ő ideje.
Elena a hosszú barátság intimitásával simított végig a férfi
szárnyain, bár az ezüst szálak csillogtak, tollai hihetetlenül puhák
és selymesek voltak. – Ez nem jelenti, hogy nem hiányozhat
neked, főleg miután kétszáz évet vártál rá, hogy kilépjen az
árnyékból.
 – Egész idő alatt félek – vallotta be, kezeit a pultra tette. –
Tudom, hogy erős, láttam őt a csatában, és a félelem mégis
letaglóz.
– Persze hogy letaglóz. – Elena szárnyával betakarta a férfiét.
– Ezt jelenti valakit szeretni. – Féloldalasan rámosolygott. – Én
is aggódom Raphaelért és ő arkangyal. Figyelmeztetni szoktam,
ha megsérül, akkor megölöm.
Illium nevetése megtörte a sötétséget körülötte, hogy felfedje
az ő Harangvirágját, kinek fény volt a lelkében. – Nézzük az
unalmas felvételedet. Tudok egy programot, ami megáll a
mozgásnál, így nem kell végignéznünk.
Addigra Illium megette szendvicseinek felét és Elena végzett
tekercseivel, s csak nagy semmijük volt. Az egyedüli mozgás a pár
portyázó macskájától származott, kétszer esett a hó és egy
műanyag szatyor szállt a levegőben. Nem volt jele a
betolakodónak Beth és Harrison udvarán.
– A támadó elbújhatott azon a területen, amit a kamera nem
fedett le. – Elena többet ivott Nisia keverékéből, ahogy a felvétel
visszafelé tekerődött.
– Attól még be kellett lépnie a házba – mutatott rá Illium. –
Csak két lehetőség van, ha nem használta a hátsó ajtót. Vagy
órákon át a házban volt, és ez nem tűnik ésszerűnek abból, ahogy
leírtad a testvéred otthonának kinézetét, vagy más úton jutott be.
 Elena ujjaival az asztalon dobolt, azt mondta – Van két
hatalmas ablak a ház másik oldalán. – Felhívta a helyszínelőket
és megkérdezte észrevettek-e bármi szokatlant az ablaknál.
Belül felnyögött a választól. – Megspórolhattuk volna
magunknak az agytompító unalmat – mondta Illiumnak, miután
letette. – A technikusok lábnyomokat találtak az
ablakpárkányon. A hóban semmit, de a havazás függvényében a
lábnyomok betemetődhettek.
Illium dramatikusan összeroskasztotta szárnyait. – Ez azt
jelenti befejezhetjük a vizuális kínzást?
Elena biccenteni akart, de jobban átgondolta. – Nem, nézzük
végig. – Szórakozottan vakargatta az alkarján lévő másik vágást
hosszú termo pulcsijának anyagán keresztül, kabátját már egy
ideje levette. – Harrison támadójának pontosan akkor kellett
kimennie a házból, és két napnyi adatunk van.
– Igazán szeretnem kell téged, hogy ilyen büntetésre
jelentkezem – mondta Illium, ahogy elhelyezkedett, hogy további
végtelen jelenetet nézzen. Még a sebességet nézve is csak statikus
képnek tűnt.
Csak akkor állt meg, mikor egy kuncogó Maggie rohant ki
fehér jegesmedvének öltözve, teljessé tette a kapucniján lévő
medvefül. Harrison lépett ki utána, játszottak egy kicsit a hóban,
míg Beth az ajtóban vissza nem hívta őket. Furcsa volt egy ilyen
pillanatot visszafelé nézni, de egy dolog tiszta volt.
 – Jó apa. – Most először látta azt a ragyogást, amit Beth látott
a férjében. Látta a gyengédséget, amivel felvette Maggiet a
karjaiba, a szeretetet, amivel csókot lopott Bethtől, ahogy a nő
próbálta elhessegetni férjét és lányát a hóból.
– Andreas jobban kedveli őt ezekben a napokban – mondta
neki Illium.
Ha Elena nem vitte volna vissza Harrisont az angyalához,
mikor megtette, Andreas kivégzési parancsot adott volna ki a
férfira, ezt a tényt Harrison nem értette meg, mikor próbált
elszökni, vagy a büntetése utóhatása után.
Az angyalok nem szórakoznak egy zsivány vámpírral.
Miután ivott a kólából, hogy lenyelje a szendvics újabb falatját
Illium azt mondta – Legutoljára, mikor beszéltem Andreassal azt
mondta a sógorod megadta és agyonhajtja magát.
– Azt hiszem ennek egy része Maggie miatt van. –
Megdörgölte tarkóját, hogy csökkentse a merevséget anélkül,
hogy levenné szemét a végtelen hóval borított felvételről. –
Tudom, hogy az anyaság megváltoztatta Betht.
– Az unokahúgod talán apává teszi őt – értett vele egyet
Illium. – Andreas tud nyers lenni, de nem teszi tönkre a
vámpírokat, akik alatta dolgoznak.
Elena azokon a büntetéseken gondolkodott, amiket a szóban
forgó angyal kiszabott az évek során: a tökéletesen lenyúzott bőr
és ördögi ostorozás, bezárás a koporsószerű dobozokba, rozsdás
késsel való szemeltávolítás. – Biztos vagy ebben?
– A vámpírok vérre éhező szörnyek lehetnek Ellie. A normális
büntetés semmit sem jelent nekik.
Elena elméje egy bizonyos vadászaton járt: célpontját arccal
egy fiatal nő feltépett testébe temetkezve találta, belső részei,
csúszósak és ragyogóak, kapzsi ujjaival szorongatta. Annyira
teletömte magát az áldozatából, hogy Elenának nem okozott
gondot levágni a fejét.
Angyala sóhajtott, mikor jelentette neki a körülményeket és
döntését, hogy kivégezte a vámpírt, nem inkább visszavitte. – Azt
hiszem dühösnek kellene lennem – mondta Nazarach, átható
borostyán szemei belülről ragyogtak és ereje végigsúrolt Elena
bőrén. – De Richard nyolcvan éves volt. Ha nem tudta
elsajátítani, hogy éhségét kordában tartsa erre az életkorra…
Égett borostyánszínű szárnyak kerültek a szeme elé és ében
bőr feszült folyékony izmaira, ahogy megfordult, hogy a hatalmas
ablakhoz sétáljon, ami kilátást adott kecses és buja magnólia és
ciprusfák sorára. – Szégyen elveszteni az egyik emberemet, de
Richard választotta hogy elfut ahelyett hogy hozzám jött volna
elfogadhatatlan vágyaival. Maga ásta meg a sírját. – Kor és halál
hallatszott Nazarach hangjában, ősi és hideg, mint a legsötétebb
kripta.
 Mai napig Elena rohadtul zavarónak találta Nazarachot. De
Andreas nem volt annyira lemaradva Nazarachtól a zavaró
skálán. – Mit hallottál még Harrisonról? – kérdezte Illiumot.
A féri válla az övét súrolta. – Kiderült, hogy ért az
adminisztrációhoz. Andreas arra képezi ki, hogy vezesse a
háztartását.
– Mint Montgomery teszi nálunk? – Az Enklávébeli otthonuk
döcögne nélküle, Elena biztosan nem tudná, mit csináljon.
– Senki sem olyan, mint Montgomery – mondta Illium – de
Harrison képes sokkal átlagosabb háztartásokat ellátni. Így
képezve és Andreas referenciájával, miután végzett a
Szerődésével, nem kell félnie, hogy munka nélkül marad és
képtelen támogatnia saját háztartását.
De Beth addigra már nem lesz, talán Maggie sem.
A szíve összefacsarodott.
– Nos, ha nem bosszantotta fel Andreast – mondta a sikoltó
csavarodáson keresztül – és ha egyenesen járt, mit tehetett, hogy
egy gyilkos célpontja lett?
– Andreas említette, hogy Harrison egy ideje otthagyta
korábbi nagyra becsült barátait.
Megállítva a felvételt Elena Illium felé fordult. – Mióta
vagytok Andreassal ilyen jó cimborák? – kérdezte gyanakodva. –
Nem használja ki, hogy Aodhan nincs itt ugye?
 Illium vállai remegtek, mielőtt fejét hátradobva nevetett. Ha
Nazarach hangja halál, kor és fádalom volt, akkor Illiumé
aranyfény, játékos életöröm, hogy a szobában a többiek
mosolyogva fordultak oda. Senki sem szerette, mikor nem volt
önmaga. Mikor végre lenyugodott, és kitörölte a könnyeket a
szeméből, felemelte Elena egyik kezét és egy csókra a szájához
húzta.
– Szeretlek Ellie. – Szavai komolyak voltak, de szemei
táncoltak.
– Van nyílpuskám, Harangvirág, és nem hezitálok használni,
Illium bűnbánat nélkül vigyorgott. – Andreas és én évszázadok
óta ismerjük egymást. Csatában az egyik elit rajt vezeti. – A
felvételre mutatott és Elena elindította újra, szemei azt nézték,
ahogy beszélgettek. – Jobban kapcsolatban vagyunk, mert a
rajokat kiértékeljük a harci képesség és a másikkal való
együttműködés során.
Azt tudta, hogy Andreas egy rajt vezet, de nem jött rá, hogy az
egyik elitet, ami a leghalálosabb angyali harcosokat tartalmazza.
– Mond, Andreas cimbid mit mondott öreg barátunkról
Harrisonról? – Illium tökéletes magyarázata ellenére továbbra is
gyanakodott erre a kapcsolatra, aminek létezéséről nem tudott. –
Először miért beszéltetek Harrisonról?
Illium kinyúlt, hogy meghúzza copfját. – Természetesen mert
a testvéred férje. Tudni akarom, ha probléma van. – Még mindig
hajfonatával játszott, elmondta neki amit még felfedezett. –
Röviden Harrisonnak felfelé ível a pályája, de a többiek, mind
Szerződés utániak, Andreassal ellentétes irányban tartottak.
Drog, ambíció hiánya, a szokásos.
Elena ösztönei viszkettek. Eric Acosta egy drogos volt. Ahogy
több száz vámpír Manhattanben. De a csavargó korábbi barátok
voltak a legjobb nyom, amije most volt. – Tudod a Szerződés
utáni vámpírok neveit?
Illium a fejét rázta, ezt szemének sarkából kapta el. – Andreas
tudni fogja, de ma este nincs a városban. Holnapra hazaér. –
Megállt. – Megmutatjuk egymásnak a naplónkat, majd
játszadozunk egyet.
– Ha-ha. – Megbökte a férfit az oldalán, míg nézte a felvételt.
Nézte Beth otthonának hóba takarózott fehérségét és az udvart
annyi ideig, hogy mikor mozgást látott és a videó normál
sebességgel játszódott le, hitetlenkedésében bámulta azt.
 20. fejezet

Elena ugyanazt a hosszú kabátot látta a felvételen, mikor a

betolakodó elmenekült a hátsó ajtón keresztül, ugyanazt a sálba
burkolt arcot. A szíve zakatolt. – Át tudod ugrani, amíg
megtaláljuk az eredeti belépést? – kérdezte Illiumtól. – A helyes
sorrendben akarom látni, érkezéstől a távozásig.
Illiumnak csak egy percébe telt beállítania a felvételt a
behatoló udvaron való első megjelenésére.
Az ismereten személy csendes céltudatossággal sétált, a
részletek intenzív figyelmével kerülte el a ház sugarát.
Ekkor estefelé volt a videón, az eredmény szemcsés volt, de…
– Úgy mozog, mint egy férfi. – Nem tudta megmagyarázni, de
a testtartás, ahogy tartotta testét, vállainak szélessége, mind egy
férfit idézett az elméjébe.
– Egyetértek.
Pislogás nélkül nézték a felvételt, a férfi arcából semmit sem
láttak.
Olyan lopakodva sétált ki a kamera képéből, ahogy érkezett.
Elena látta, hogy azon az estén később esni fog a hó, ami
minden nyomot elfed a mozgolódásról. Ez váratlan szerencséje
volt. A támadó túl jól szervezett volt, hogy kihagyjon egy ilyen
lehetőséget. Megnézte az időjárás-jelentést, tudta, hogy
látogatása után esni fog.
– Menjünk ismét vissza?
Elena biccentett Illium kérdésére. – Nézzük végig a felvételt az
utolsó másodpercig. A betolakodónk talán korábban jöhetett.
De ez hamis remény volt. Nem feladva Elena előretekerte a
férfi első feltűnésére, próbálta kivenni a legkisebb részletet is. De
Illium volt az, aki alkarjait combjaira támasztva azt mondta –
Egy férfi és egy olyan, aki úgy mozog, mint mi. Mint te. Kiképzett.
– Igazad van. – A lépteinek ruganyossága, az óvatossága, a
könnyedsége, ahogy felhúzta magát az ablakba. – Lehet egy
katona, volt, vagy jelenlegi. Egy zsoldos. Még akár egy
vámpírvadász is. – Bill James tanította meg neki, hogy a
vadászok sem voltak immunisak a rosszá válásra.
– Lehet egy hálózaton kívüli – mutatott rá Illium. – A legtöbb
vámpír, aki egyszer katona volt szinten tarja képességeit és nem
mindenki dolgozik a Toronynak. – Vállat vont. – A Torony
egyetlen vámpírját sem húzhatjuk le.
Elena biccentett, a gyanúsítottak köre nagy volt. – Egy
dologban biztosak lehetünk, nem angyal volt.
Leírta a releváns időt a felvételről, Elena küldött egy e-mailt
Viveknek, megkérte nézze meg. – Talán észrevesz valamit, vagy
rá tud jobban közelíteni.
 Egy hosszú virrasztás után ő és Illium kinyújtóztatták
magukat. Fáradság nyomta a vállait, de nem úgy érezte, mintha
újabb sérülése lenne. Ahogy az alkarjain lévő sérülésekkel
kapcsolatban úgy döntött, figyelmen kívül hagyja őket.
Meg fogja nézni őket, de csak mikor arkangyala hazaért.
Mert rohadtul félt, mert a másik alig karcolása igazából
elkezdett fájni.
– Mit csinálsz az éjszaka további részében? – kérdezte
Illiumot, miután lopva megvakarta az egyik viszkető pontot
mellkasának bal oldalán. Majdnem fél óra volt éjfélig, de
Illiumnak sokkal kevesebb alvásra volt szüksége, mint neki.
– Arra gondoltam lerepülök a klubokba, megnézem milyen
szórakoztatás van.
Eléggé átlagos szavak, de Elena ismerte Illiumot. Ahogy
beszélt, utolsó közös nevetésük lassan eltűnt az arcáról, szárnyai
megmerevedtek a hátán. Vállával megbökve a férfit megkérdezte
– Mi az?
Illium egyik kezével megfogta az övét meleg bőre erővel volt
átitatva, ahogy a szúrást érezte tenyerén, egy apró villámcsapás,
ami aggasztotta volna őt, ha nem aludt volna meztelenül az
arkangyalával.
– Ma van az évfordulója, hogy elfelejtett engem. –
Féloldalasan mosolygott. – Úgy tűnik az összes szeretőm télen
hagy el engem.
 Ő. Illium halandó szerelme, akinek angyali titkokat fecsegett
ki. Titkokat, amiket a nő továbbadott, könnyű lenne elítélni őket,
de nem volt benne rosszindulat feléjük. Mindketten fiatalok
voltak és kicsit bolondok. Sajnos az ő esetükben ennek sokkal
nagyobb következményei lettek, mint másnaposan tetoválással
ébredni, vagy hogy eltűnt a pénztárcád.
Az angyali törvény nem hagyott neki kibúvót, Raphaelnek ki
kellett törölnie a halandó nő elméjét. Illiumot ezzel szemben
megfosztották tollaitól és megtiltották, hogy ismét kapcsolatba
lépjen vele. A férfi nézte a nő életét anélkül, hogy ő emlékezett
volna rá, hogy egyszer egy fiatal angyal megbecsült szerelme volt,
kinek szárnyai lenyűgöző kékek voltak.
Illiumnak akkor nem voltak ezüst szálai.
Ezek a tollak regenerálódása után jelentek meg.
Időnként Elena arra gondolt, Illium hosszú ideje túljutott
összetört szívén, de ezeken a napokon, mikor valami ilyet
mondott neki újra emlékezett rá, a férfi mennyire szerette az
ismeretlen fiatal nőt. Más lett volna, ha úgy hal meg, hogy egész
életét a férfival tölti. Illium akkor is meggyászolta volna őt, de egy
életnyi emléke lett volna kiegyensúlyozni a bánatot.
Raphael érdekes dolgot mondott, mikor Illium múltjáról
beszéltek. – Egy álmot gyászol. Annyira fiatal volt, és az
elméjében a szerelmük tökéletes volt. Azonban az élet ritkán
tökéletes. – De Illiumnak csak az álma volt, az első szerelem
keserédes hevességének elvesztése, ami tartós sebet ejtett
elméjén.
– Veled jövök. – Levette kabátját a szék támlájáról, ahova
felakasztotta. – Többet nem tehetünk ebben a pillanatban
Harrison ügyében.
– Nem kell bébiszittelned Ellie.
– Ebben az esetben te bébiszittelj engem. – Belebújva
kabátjába szemei találkoztak a férfiéval. – Ma néhány szellem
suttogott nekem is. – Csak Raphael ismerte az ő vérben úszó
történetét, de Illium eleget tudott, hogy tudja a nőt is annyira
üldözték, mint őt. – Nem akarok hazamenni Raphael nélkül.
Segített neki megtalálni a megfelelő pántot, amivel rögzíthette
a szárnynyílásnál a kabátot. – Fessük vörösre a várost.
Azonban először megivott két üveggel Nisia energiapótló
italából, majd megálltak, hogy megnézze őt a gyógyító. Nisia
engedélyezte neki a repülést, bizonyos feltételekkel. – Ha a
korábban leírt erős fáradságot tapasztalod, akkor leszállsz. –
Hangja nem volt engedékeny. – Még ha víz felett is vagy. A
szárnyaidtól lebegni fogsz, miután kontrolláltan leszálltál, de a
magasról történő vízbe zuhanás darabokra téphet. Mint amikor a
repülő szerkezetek csapódnak sebesen a vízbe. Olyan lenne, mint
a beton.
 Elena megrázkódott. – Értettem. – Sem a pánikban való
hírtelen vízbe zuhanást, sem a rémisztő New Yorki forgalomba
való esést nem preferálta.
Illium megvárta őt az erkélyen, profilja tisztán látszott az
éjszakai égbolt előtt, ránézett, mikor csatlakozott hozzá. –
Prognózis?
– Nincs további sérülés, de alacsonyabban kell repülnöm. –
Akkor gyorsabban landolhat, ha szárnyai kezdenének
összeomlani.
Illium homlokát ráncolva a fejét rázta. – Nagyobb az
intervallum és kevesebb a tárgy, ha magasabban repülsz. Elég
gyors vagyok, hogy elkapjalak, nem fogsz összetörni.
Raphael volt az egyedüli személy, akiben ennyire megbízott,
de nem akarta tovább törni Illium szívét. Nem ma este. És a férfi
gyors volt, a város leggyorsabb angyala. Ezen felül erős is.
Pulzusa a szívében dübörgött, kitárta szárnyait. – Mivel
cáfolhatatlanul tudom, hogy el tudsz kapni egy helikoptert és a
levegőben fejjel lefelé fordítani, feltételezem rád bízhatom a
vézna testem.
Illium vigyora megérte a kockázatot.
Hátat fordítva a városnak leesett az erkélyről. – Juhúúúú.
– Megint vadnyugatit néztél! – kiáltott Elena, ahogy sokkal
higgadtabban szállt fel az erkélyről.
 A hideg belé vájta fogait és megrázta, de fájdalmasan szép volt
átrepülni a város ragyogó színei és fényei felett. Úgy tűnt Illium is
így érzett, mert nem volt sietség a szárnyaiban a klub negyed és
az Erotique felé, amit leginkább kedvelt. Ezen a ponton Elena
biztos volt benne, hogy van valami közte és Dulce, az egyik
hosztesz közt, de Dulce ujján karikagyűrű volt ezekben a
napokban és most egy kisebb klubot üzemeltetett.
Illium továbbra is több időt töltött az Erotiqueban, mint kellet
volna, főleg Aodhan távozása után. Elena nem gondolta volna,
hogy ez a környezet – kifinomult és tele eltompult és további
boldogságra képtelen vámpírral – lett volna a legjobb neki, de
nem tarthatta vissza tőle. Ő maga is számtalan önpusztító tettet
hajtott végre, mielőtt találkozott volna Raphaellel. Leginkább
nagy kockázatú vadászatokat vállalt.
Illium arra fordult, ami a Catskills felé vitte volna őket, ha
tovább mentek volna.
Közelebb repülve a férfihoz megkérdezte – Arra akarsz
repülni?
Haja lebegett a csendes de metsző szélben, lezuhant egy
bonyolult mintában, mielőtt visszaemelkedett volna mellé. Elena
nevetett a férfi műsorán. Ez volt Illium. Egy erőszakosan erős
angyal, kinek szíve majdnem halandó volt. És ezekben a
napokban ismét értékelte a trükkjeit. Egy angyal sem volt kész
akrobatikájára azután a nap után, hogy lezuhant az égből.
 Elena soha nem felejti el sikító félelmét.
Javára szóljon Illium eléggé visszafogottan repült hónapokon
át, hagyta az emléket eltompulni.
Mikor ma ismét visszatért az oldalára arca kipirosodott, arany
szemei gazdagok voltak. – Az ég túl szép, hogy bezárjuk
magunkat egy klubba.
– Csak ne felejtesd el, hogy nem vagyok olyan gyors, mint te.
Jelenleg eléggé lassú vagyok.
Illium egyik ökölbe zárt kezét a vállához emelte, a másik előre
és hátra mozgott… és Elena rájött, hogy apró hegedűn játszik
mogorva hangjára válaszolva.
– Nyílpuska Harangvirág. – Összehúzta szemeit. – Emlékezz a
nyílpuskára.
A férfi lebukott, gonosz nevetése felszállt a levegőben. Ajkai
mosolyra húzódtak, Elena tovább siklott, hagyta, hogy a levegő
terelje hideg, de gyengéd kezeivel. Illium eközben körülötte
cikázott, de soha nem ment messzire, mindig elég közel volt,
hogy elkapja, ha zuhanna.
Elena párszor leszállt, hogy pihentesse szárnyait, egyszer egy
elszigetelt parkban, ami suttogott és sötét volt. Ragyogó bogarak
jelentek meg és tűntek el, mielőtt igazán látta volna őket,
földhözragadt csillagokat. A szellembaglyok a faágakon ülve
ragyogó szemeikkel figyelték őt.
 Egy sóhajt hallott elméjében, egy nagyon öreg jelenlétet
nyugtalan Álmában.
Karján felálltak a pihét.
Ezután Illium fellőtt vele a levegőbe és együtt repültek a
gyémánttal hintett égbolton a város felett és túl az áltagos
emberek alvó otthonain, akik vámpírok és angyalok, vér és
halhatatlanság világában éltek.
Újabb pihenő volt Elena számára.
Újabb tompa fájdalom az alkarján lévő a vágásnál.
Újabb figyelő baglyok, egyik Illium vállára szállt a férfi tudta
nélkül. Ashwini azt mondta neki, ne féljen a baglyoktól, így Elena
figyelmen kívül hagyta a libabőrt és elméjében azt mondta, Helló.
Szép éjszaka a repülésre.
Egy ér kezdett a homlokán dobogni.
A válasz hosszú idő után érkezett, miután ismét a levegőben
voltak, a víznyelő ragyogása látszott a távolban.
Egy eon is eltelt, mikor utoljára repültem.
Elena a fogát csikorgatta a hangban lévő kor elsöprő súlyára,
azt mondta, Tervezed a felébredést? A dübörgő véna tovább
pulzált.
Izgalmat érzéket, két bagoly bágyadt mintában repült előtte.
Fáradt vagyok halandók gyermeke. Az Alvásom még nem ért
véget.
 Izzadság folyt végig a fájdalom miatt a homlokán, Elena
küzdött, hogy megtartsa a beszélgetést, többet tudjon meg mi
történik vele. Akkor miért beszélsz velem? Miért vagy részben
ébren?
Hosszú ideje láttalak, mondta az öreg hang. Éreztem az
előjelek közeledését az Álmomban, és úgy gondoltam megnézlek
újra, mielőtt alakulsz.
Elena pulzusa szúrt. A Légió is beszélt az alakulásról. Ki vagy
te? Hol láttál?
De a baglyok eltűntek, az Alvó ismét pihenni tért. Hányinger
csavarta meg gyomrát a fájdalomtól, amit homlokában érzett, és
úgy gondolta le kellene szállnia, de sokat ivott Nisia koktéljából
és érezte, hogy a fájdalom tompult.
Szeretlek Nisia.
– Ez egy karnevál – mondta neki Illium vigyorogva.
Nem is mondta rosszul.
A víznyelő feletti levegő zsongott, míg mosolytalan őrök
tartották távol a türelmetlen és halhatatlan közönséget, hogy
átrepüljenek a láva üstje felett. Senki sem volt tudatában, hogy
hajnali kettő volt. – Felejtsd el a karnevált – mormogta – úgy
tűnik megtaláltuk a város legforróbb klubját.
– Tánc a láva felett?
– Forró, forró, forró.
 A mellékeseményen kívül ő és Illium a határon kívül
maradtak. Látva Raphael hitvesét és a Hetek egyikét, amint
követik a szabályokat, a bátorító angyalok emlékeztek a
szabályokra. Az őrök fáradt üdvözlést küldtek feléjük.
Jurgen, aki Elena elméjében mindig Vikingnek tűnt, elég közel
repült, hogy azt mondja – Úgy érzem magam, mint a
Menedékben, terelem Jessamy zöldfülű diákjait. – Szépen
levágott aranyszínű szakállában finom jégcseppek ragyogtak,
szemei jeges kékek voltak. – Azt hinnéd, hogy egy bizonyos
hétszáz éves angyal nem egyszer látott lávát hosszú és idióta élete
alatt. Azon a véleményen vagyok, hogy amőba van az agya
helyén.
Elena hangosan felnevetett, mielőtt visszafoghatta volna
magát. Amőba angyal lila bársonyköpenybe volt öltözve, a fehér
selyemberakás végigfolyt a nyakán és a vállán. Valamint
gyémántok voltak belefonva derékig érő hajába. Nem meglepő,
de nem volt Raphael Tornyának a része.
Azonban nem a feltűnősége miatt volt alkalmatlan: a Torony
angyalai őrületesen tudtak bulizni, ha olyan kedvük volt. Elena
látott hajba font gyöngyöket, kézzel készült áttetsző ruhákat,
fodrosabb inget, mint egy szépségversenyes ruhán, hozzá
keringést gátló nadrágot, mindet hidegvérrel viselték.
A különbség az volt, hogy az amőba professzionális dilettáns
volt, semmilyen értékelhető tehetséggel vagy tapasztalattal, az
angyali megfelelője volt a felső tízezernek, akik örökölt
szerencsében éltek. A vámpír kifejezés maguk közt illett rájuk:
arany liliomok.
– Nem láttad, hogy ezt csináltam – mondta Jurgennek. – Én
egy nagyon professzionális hitves vagyok, aki nem nevet az
amőba agyú angyalokról szóló vicceken.
Szakállát dörzsölve a férfi azt mondta? – Látni mit? – és
kacsintott, mielőtt visszatért volna az őrjáratba.
– Amőbák – tűnődött el Illium, halálosan izzottak szemei. –
Ez még jobb leírás, mint az arany liliomok. Jurgen egy rejtett
géniusz.
És Elena tudta, ez a leírás körbejár majd a nem amőbák közt.
– Nem láttam és hallottam semmit. Pártatlan vagyok.
Illium nem rótta fel neki a nyilvánvaló hazugságot. – Menjünk
körbe Ő Pártatlan Hitvessége.
A lávát néző angyalok többsége csak a láváról akart beszélni,
de páran megemlítették a Negyedbeli gyilkosságokat. Úgy tűnik
Harrison torkának felvágása nem terjedt még el.
Ezután Elena belefutott egy angyalba, aki ismerte az egyik
vámpírt.
 21. fejezet

– Mindig tudtam, hogy valami bolondságot csinál – mondta

Elenának Miuxu, miután ők ketten leszálltak és komótosan a
víznyelő mellett lévő kerítéshez sétáltak.
– Eric Acosta vagy Simon Blakely? – kérdezte a magas angyalt,
aki magától értetődően bonyolult és nehéz, hímzett köntöst
viselt, és fekete haját rövid, tüskésre vágatta és arannyal festette
be.
– Simon.
Az ágyon lévő áldozat. A Don Juan.
Miuxu feldobta zongorában tehetséges kezeit, sötét szemeit
fekete festékkel emelte ki. – Helyes férfi volt és tudta ezt. –
Megrázta a fejét. – De rengeteg helyes férfi van a halhatatlanok
közt. Az egyik leghelyesebbel repültél ide.
– Simon Blakely úgy gondolta elég helyes, hogy túltegyen a
többieken?
– Nem volt annyira. – Miuxu összevonta fakóbarna szárnyait,
amiben finom bronzszálak ragyogtak. – Nem vagyok azon
angyalok tagja, akik úgy hiszik megtörnek egy vámpírt, hogy
kedvükre formálják. Szeretem őket felnőttként kezelni és
választási lehetőséget adni nekik.
Az angyal sóhajtott. – Briliáns sikereket értem el, de több mint
egy hibám is volt. Beleértve Simont. – Kitárta szárnyait, mielőtt
visszacsukta volna őket, színei szokatlanok voltak, bal szárnyán
egy helyen fekete elsődleges tollak voltak, míg a jobbon egy sem
volt. – Intelligens volt és beképzelt, és elég jó szerető, hogy soha
nem maradt ágyas nélkül.
Elena felemelte szemöldökét, az erős angyalra pillantott, aki
annyira értett a csatakalapácshoz, mint Elena a zongorához. – Te
is?
Miuxu közelebb hajolt Elenához, mély hangja halk volt, mikor
azt mondta – Megkísértett ez igaz, de abban a pillanatban
tudtam, ha ágyba bújok vele azt fogja hinni büntetlenül
megszegheti a Szerződést. Ez volt a helyzet a meggondolatlan
Simonnal, azt gondolta mindenkit manipulálhat a testével.
Elena figyelt… és lopva figyelte szárnyait, hogy biztos ne
essenek le. Jó hír volt, hogy halántéka nem lüktetett már és
megevett három energiaszeletet a repülés alatt, így éhségét
kontroll alatt tartotta.
– Simon érzékisége segített volna neki előnyt szerezni a
halhatatlan világban. – Miuxu szavai elmélkedőek voltak. –
Biztosítottam róla, hogy segítek neki, hogy törvényes munkája
legyen a Szerződése végén, de úgy gondoltam jobban szeretné
gazdagnak látni magát a halandó vagy halhatatlan világban.
Tudod milyen ez.
– Igen. – Rendeget genetikailag áldott élte eszkortként az
életét. Elena nem látott benne semmi rosszat, mikor őszinte csere
volt és mindkét fél felnőtt, tetteikkel teljesen tudatában lévő
személyek voltak. – Hogy kötött ki a Negyed rosszabbik végén? A
barátaim akik ott dolgoznak azt mondták, megosztotta az
apartmanját, ami egy fokkal jobb volt, mint egy szeméttelep.
– Simon nem úgy tűnt, hogy megérti, ha egyszer megegyeztél
egy halhatatlannal, akkor hűséges vagy. – Miuxu pillantása az
éjszaka sötétjét nézte. – Hamar olyan hírnevet szerzett, hogy
megbízhatatlan és hajlamos a csalásra. – Újra a fejét rázta. – Az
elég öreg angyalok és vámpírok képesek támogatni a szeretőiket,
hogy olyan életük legyen, amire Simon törekedett és nem voltak
megbocsátóak. Szerencsés volt, hogy az életével el tudott
menekülni.
Elena karján felálltak a pihék. – Lehetséges, hogy az egyik
ember, akit elárult, úgy döntött, hogy halállal bünteti őt?
– Jó pár éve már, hogy ilyen módon volt aktív a halhatatlan
világban. – Kezeit maga mögött összekulcsolta, Miuxu egy
pillanatra megfontolta következő szavait. – Azt mondanám,
legjobban úgy volt megbüntetve, hogy mindentől elvágták,
elfelejtették – mondta végül. – De nem lennék meglepve, ha egy
nő lenne valahol az ügyben.
 Elenára pillantva Miuxu világosbarna szemeiben szokatlan
sárgás árnyalat volt, ami egy tigris átható pillantására
emlékeztette Elenát. – Határozott ízlése volt. Mindig nők.
Fiatalok igen, de felnőttek, érted? Nem szerette a gyerekeket,
mikor a hús örömeiről volt szó, és nem vádolnám meg efféle
perverzióval.
– Értettem.
– Eladó korú és bájos is előfeltétel volt, és sok vámpír,
valamint halandó is beleesett ebbe a csoportba.
– Tudsz bármit a másik vámpírról, akit megöltek? Eric
Acostáról.
– Nem. – Miuxu illedelmesen biccentett egy ellentétes irányba
tartó idős vámpír felé, mielőtt felvette volna beszélgetésük
fonalát. – Úgy hiszem teljes szabadságot kell adnom a
vámpírjaimnak, ha befejezték a Szerződésüket. Nem tartom
egyiket sem pórázon, de büszke vagyok rá, hogy sokan
kapcsolatban maradtak velem. Még a feketebárány Simon is néha
visszatért hozzám.
Szomorúan mosolygott. – Soha nem beszélt nekem a
csalásairól, ezeket a megsértett angyaloktól tudom, akik tudták,
az enyém volt. Simontól nagy terveket és még nagyobb ígéreteket
kaptam, hogy egyszer mivé fog válni.
– Sokkal tisztább képet adtál nekem róla. – Elena Ashwinivel
és Janvierrel dolgozik majd rajta, hogy ki tudnak-e ásni többet
Simon szerelmi életéről, bármi féltékenységről vagy elutasított
szeretőről, aki képes kegyetlenségre, brutális visszafizetésre.
A probléma az volt, hogy ez a motiváció túl sok üres lukat
hagyott hátra. Acosta, lehetett mellékes veszteség, hogy akkor ott
volt, de Harrisont követték. Valamint Simon csak a nőket
szerette, de a lehetséges gyilkos Elena szerint férfi volt. Féltékeny
férj, talán barát?
Szél csapta meg, hajszálait hátrafújta, mielőtt Illium landolt
előtte és Miuxu előtt. Régi világ eleganciájával hajolt meg, rövid
közjátékként kitárta szárnyait, azt mondta – Én kedves Miuxum,
hosszúideje már, hogy találkoztunk, s hallottam lázálomban
égtek az ujjaid.
Miuxu rekedten nevetett. – Annyira játékos és huncut vagy,
mint mindig.
Elena elkapta a kettejük közti pillantást és elgondolkodott…
Illiumnak kiváló ízlése volt. Mégis Illium csatlakozott hozzá és
Miuxuhoz, ketten úgy beszélgettek, mint két bizalmas barát,
akiknek dédelgetett története volt, de jelenleg nem gabalyodtak
össze.
Megállva az egyik hatalmas üvegnél, ami hagyta a
kíváncsiaknak a kukucskálást, Elena nézte a láva
bugyborékolását és kilövését, formálódását s újraformálódását
furcsa, földöntúli mintákba. Szemei előtt formálódott egy olvadt
bagoly képe. – Ez él – mormogta, ismét megvakarta a mellkasán
lévő pontot.
Halandók gyermeke.
Elena megfagyott a fejében lévő éteri női hangtól. Ismét
felébredtél.
Egy suttogó sóhajtás, amiben nagy fáradság volt. Halandók
gyermeke, ismételte a hang. Nem ébredek fel időben, hogy
lássalak. Elbukásod elrendeltetett.
Bassza meg. Elena a lávára bámult. Én írom a saját sorsomat.
Csontjai hidegek voltak. Raphael? Mereven suttogta. Meg kell
halnom, hogy megmentsem Raphaelt? Megfontolás, hezitálás
nélkül megtenné.
Nem volt válasz, sem a jelenlét érzete, Miuxu és Illium
beszélgetésének hangait kiszűrték az érzékek, amik bezárták őt a
csendbe, míg beszélt azzal lénnyel, aki nem volt ott. Kivéve, hogy
ott volt. Nőies. Öreg. Annyira fájdalmasan öreg. Alig volt ébren.
Ez volt a lenyomat Elena fejében.
Egy lenyomat, ami megjósolta halálát.
Véget kell érned, hogy a másik éljen.
Mi a fenét kellene ezzel kezdenie? Hogy a fenébe kellene
feldolgoznia?
Illium diszkréten a levegőbe emelte, mikor ideje volt
hazamenniük. Úgy tett, mintha játszottak volna, hogy Elenát
játékból húzta el. Azon gondolkodott, hogy a férfit nem húzta le
az Elena hasában lévő kő, vérét ólomnak érezte.
Alig érték el Manhattant, mikor az elméjébe zúduló szelet
érezte meg, az óceán suttogását. Hbeebti, látom jól szórakoztál a
Harangvirágoddal, míg távol voltam.
Elena összeszorult szíve örömmel kezdett el verni, ahogy
arkangyalát kereste. Merre vagy?
A szél zúgását érezte, Raphael zuhant le az éjszakai égboltról.
Kiszúrva Raphaelt Illium felemelte kezét, hogy elköszönjön,
mielőtt másik irányba lőtt volna ki. Most nézd, mondta ál
morogva, elijesztetted.
Harangvirágod erősebb ennél. Megkértem, hogy ellenőrizze
le a határokat. Ezután lejjebb szállva Raphael elkapta a derekát.
Elena ösztönösen összezárta szárnyait és karjait a nyaka köré
fonta. Emlékszel.
Öreg emlékek voltak az arcán, egy fiatal angyal és egy halandó
közti szerelemé, egy arkangyalt kényszerítettek, hogy kemény
döntést hozzon. Nehéz dolog megbüntetni a fiút, akit láttál
felnőtté válni.
Elena nem tudta elképzelni annak a napnak a rémületét,
Raphael és Illium az angyali törvények alá estek és nem volt más
kiút. Ha Illium szeretője nem beszélt volna… De megtette, és
ezzel elzárta saját és Illium jövőjét. Okkal terheled le ezen a
napon? Illium leállt saját beosztásával érte, hogy túléljék az
unalmat, míg a biztonsági felvételt nézték.
Csak ennyit tehetek érte ezen a napon. Egyik karjával tartotta
Elena derekát, a másikkal megfogta állát. Dmitri más feladatra
akarta küldeni, mikor látta, hogy ti ketten Vivek birodalmában
vagytok.
– Örülök, hogy nem szakította félbe. Végül vicces volt. – Talán
eléggé, hogy elvegye a fájdalmas évforduló emlékét. – Fel kell
készülnünk egy vulkánra?
– Nem most. Egy csapatot ott hagytam, hogy ellenőrizzék a
geotermikus aktivitást, nem kellene léteznie, de gyenge
rendszerbeli dolog. – Hüvelykujjával végigsimított az arcán. –
Arcod fáradságról tanúskodik és mégis repülsz a hajnal előtti
legsötétebb órákban. Miért nem vagy ágyban és alszol?
Elena képtelen volt visszafogni magát, megfordulva
megcsókolta a tenyerét. – Annyi órára elmentél.
Raphael fejét az övére támasztotta. – Hiányoztam én Elenám?
Mint a levegő a tüdőmnek, vér az ereimnek. Köztük nem
voltak pajzsok, sem titkok. – Táncolsz velem? – suttogta ajkaival
a férfié felé, a második vágás a karján tompán lüktetett a
háttérben, amit heves koncentrációval figyelmen kívül hagyott. –
Annira hiányoztál ma.
– Hbeebti. – Tüzes kék szemekben arkangyali erő égett,
obszidián szempillák keretezték kristálytiszta pillantását. –
Milyen sötétség tart szolgasorban? A szárnyaid fájdalmat
okoznak?
– Később. – A többi várhat, benne igazi éhség volt, hogy
igazinak, erősnek, Elenának érezze magát. – Szükségem van rád.
Válaszként Raphael heves erővel kilőtte őket az égbe. Elena
örömében sikított, tudván, senki sem hallja, senki sem látja őket.
Raphael ragyogásba borította őket, ez a láthatatlanság csak az
arkangyalokra volt jellemző, és köztük sem mindenkire.
– A folyóba vagy az óceánba? – mormogta a kérdést Raphael a
fülébe, lélegzete forró volt, karjai erősek és teste erőteljes
mennyország.
Elena tudta, hogy soha nem hagyná lezuhanni őt.
Attól a pillanattól, hogy a férfi az övé lett, Raphael oly módon
volt ott számára, ahogy senki az egész életében. Még az anyja
sem.
Marguerite árulása fájt a legjobban.
– A tengerbe – mondta. – Ma túl dühös vagyok a városra.
– Újra az anyukádra gondolsz – mondta Raphael, ahogy
magasan Manhattan felett repültek.
– Annyira szeretem, hogy fáj, de annyira dühös vagyok rá. –
Abban a furcsa, szomorú álomban azt mondta Margueritenek,
hogy nem fél, de nem mondta el, milyen más érzelem forrázta le
az elméjét. – Néha azt hiszem megbocsátottam neki, majd
emlékszem a magányosságra és a félelemre és ahogy
megtaláltam őt. Láttam az anyám testét lelógni a plafonról!
Hogy tehette ezt velem Raphael?
Olyan tudása volt, amivel nem sokan rendelkeztek. – Caliane
ugyanezt kérdezni magától és mégsem kapta meg a választ. Ez az
őrület része, ami azt okozza, hogy az anya elfelejti gyermekét.
– Pontosan ez miatt akarom megtalálni és csak megrázni őt. –
Elena hangja törött kő és nyersesség volt. – Anya elveszett Belle
és Ari miatti gyászában, hogy elfelejtett engem és Betht.
Elfelejtette Jeffreyt. Marguerite nem trófea feleség volt. Nem volt
a „megfelelő” feleség egy Jeffrey féle férfinak, aki gazdag és jó
helyzetben volt.
Nem, szeretett feleség volt.
– Majdnem meg tudom érteni, ő mivé vált – mondta Elena. –
Hogy most miért ilyen. – Ujjait végigfuttatta Raphael hajában,
ahogy ők ketten az éjszakában repültek. – Ez olyan, mintha úgy
döntenél elhagysz engem. Az életem hátralevő részét azzal
tölteném, hogy azon gondolkodjak miért nem jössz vissza
hozzám, miért nem bízod rám a fájdalmadat és bánatodat.
Soha nem hagylak el Elena. Minden szónak halálos éle volt.
Ilyen dolog lehetetlen.
– Tudom, hogy önszántadból nem hagynál el. – A Zuhatag a
teljes erejét mutatja neki, más erők a halhatatlan világban, amik
próbálják ellopni őt tőle, de Raphael soha nem hozná meg azt a
döntést, amit Marguerite. – Csak példaként használtam.
 Találj más példát.
Nevetés tört át Elena dühén, széttörte a jeges szilánkokat,
amik megolvadtak a köztük lévő hő miatt. Elmerült a férfi
szerelmének és eltökéltségének erejében, a legbűnbánóbb
hangját használva azt mondta – Sajnálom, hogy egyáltalán
feltételes példaként hoztam fel.
Raphael szigorúan nézett rá, mielőtt lefelé biccentett volna. –
Nézd.
Követve a pillantását egy motorcsónakot látott
keresztülhasítani a vízen. Karcsú fekete dolog volt, aminek talán
lángok nyaldosták az oldalát. Nehéz volt látni a sötétben, az
egyedüli fény a csónakból származott. – Szép.
– Nézd meg közelebbről.
Kancsalított, ahogy lejjebb ereszkedtek, de csak egy illatot
érzett a levegőben, csokoládé, bunda és pezsgő, amik
beazonosították a kormánynál állót. – Dmitri? Nem tudtam,
hogy van hajója.
– Ez a Honor. Dmitri személyes hajója. – Egy pillanatra
megállt. – El kellene neveznem valamit rólad?
Elena úgy tettette, gondolkodik rajta. – Talán legközelebb,
mikor repülőt veszel – mondta komolyan.
– Hívhatnám Vadász Angyalnak.
Elena azzal fenyegette, hogy megüti. A férfi nevetett, míg
szemei tiszta fény nem lettek és fehér tűz táncolt első tollain és
megrészegítette őt. Csókja víz volt kiszáradt lelkének, az
angyalpor, ami figyelmeztetés nélkül borította be ajkait buja és
erotikus, finom és függőséget okozó volt.
Ez a speciális keverék csak az övé volt.
– Raphael. – Nyelvével végigsimított a férfién, belsője
megolvadt.
 22. fejezet

Teste kemény volt, arkangyala ismét kilőtt velük az égre és ez

alkalommal, mikor lezuhant az égből azt töltényként tette,
szárnyait a hátára zárta. Becsapódtak az óceánba, de nem érezte
a hatását. Egy energiabuborék, ami Raphael erejéből
táplálkozott, védte őket, ahogy zuhantak, egyre mélyebbre és
mélyebbre, testük állatias táncban záródott össze,
Csókot váltottak csók után. Érintést érintés után.
Érezte a férfi száját a torkán, ujjai megtalálták a férfi
szárnyának legérzékenyebb pontját.
Elena szüksége vad dolog, Raphael érintése földi és fizikai volt.
Bőr, bőrre van szükségem. Megfogta kabátjának zipzárját,
hogy le-
Forró fájdalmat érzett a karjában, elég kínzó volt, hogy
megtörje a csókjukat. Haja körülöttük örvénylett, ruhája ferdén
állt. De szemei a karját voltak, amit testéhez húzva ringatott. –
Ég. – A sokkos szavak kicsúsztak védelme alatt… mert Raphaellel
volt.
Rahpael arca kemény vonalakba rendeződött, óvatosan feltolta
kabátját és a póló ujját, ereje ragyogott az óceán mélyének
sötétjében. Ebben a ragyogásban Elena látta, hogy húsa áttetsző
volt, csontjai átalakulóban voltak. Egy sikoly épült fel benne… és
az illúzió eltompult. – Láttad? – kérdezte, bár torka nyers volt. –
Átláttam a húsomon.
– Nem, csak nem égett bőrt látok. – Raphael elsepert egy
szálat, ami a vágásba ragadt, ami tovább lüktetett. – Írd le, mit
láttál. – Gyógyító erő áramlott a nőbe, az erőben az ő
arkangyalának íze rejlett.
Az utóhatásban remegve fújta ki a levegőt, izzadság volt arcán
és tarkóján, a helyre bámult, ahol a vágás volt és mindent
elmondott. – Valahogy változom. Alakulok, a Légió mondta.
Talán az elmém próbálja felfogni és rövidzárlatot kapott.
– Talán és talán az ősi lény, aki beszél hozzád betolakodik az
életedbe, míg alszik. – Hangja fagyos, érzelemmentes volt. –
Jobb már a sérülés?
– Igen. Nincs fájdalom. – Csak annak visszhangja, recés
fémrészek mozgása a bőre alatt.
Raphael arca lehetetlenül érzelemmentessé vált, a Légió jele a
halántékán lángolt és szárnyai tiszta fehér tűzben égtek. – Haza,
hbeebti.
– Haza. – Elena karjait a férfi köré csavarta, a zúzódás
összenyomta tüdejét.
A ház üdvözlésképp ki volt világítva. Valaki égősort tett a fák
közé és a háztetőre. – Azok nem voltak itt korábban – suttogta
Elena, érezte a nyomást a szemhéjai mögött, a pulzálást a
homlokában, és a rossz érzetét a végtagjaiban. Mintha csontjai
tényleg megváltoztak volna.
Raphael nem válaszolt.
Helyette a ház felé fordult és leszállt, Elena arkangyala mellett
állt. A férfi dühe élő dolog volt köztük, ereje recsegett a levegőben
és a bőrén táncolt.
Raphael kitárta tüzes szárnyait, kezeit bezárta szárnyainak
ívén és erősen megdörzsölte.
Elena remegett és a torkához bújt. – Aktiváld a ragyogást.
– Beszélned kell a gyógyítóval, utána aludnod kell.
– Amire szükségem van az te vagy. – A rossz érzete eltompult,
bőre visszatért csontjaira. – Nem hagyom senkinek, még a
Zuhatagnak sem, hogy ellopjon minket egymástól. – Kezét a férfi
hajába túrta, addig csókolta, míg már nem volt kőkemény, míg
ismét az ő Raphaele lett, az arkangyal, aki félt érte, ahogy még
korábban soha az életében.
Pír öntötte el Raphael arcát, szemei kitágultak, mikor
felrepültek a levegőbe. Fehér tűz és tollak, szárnya egyikből a
másikba változott, ahogy szíve dobogott. – Ragyogásba
burkoltam magunkat. – Feltolta tunikáját, hogy felfedje faragott
mellkasát, amibe Elena bele akart harapni.
Meg is tette.
 Raphael nevetett és visszaharapott ó-de-finoman nyakának
ívébe, keze birtoklón záródott a mellére. – Ruhák Elena –
utasította újabb harapás közepette, újból megszorította duzzadt
húsát.
Alig bírt várni, levette kabátját és a hóra dobta, majd levette
különböző késtokjait és válogatott fegyvereit és a nyílpuskát a
védelmező bőrre. A többi ruhája egy pillanat alatt tűnt el. –
Igazán szeretnem kell téged Arkangyal – mutatott rá a jeges
szélre, ami a bőrét súrolta. – Rohadtul hideg van.
– Gondoskodom róla – mondta Raphael, mielőtt
felemelkedett volna vele az égre.
Végtagjaik összegabalyodtak és elméik összefonódtak, hús a
hússal, harcos a harcossal, a legintimebb, legerotikusabb táncot
járták.
Raphael a száját, nyakát, melleit csókolta.
Bimbói kemények voltak a férfi csodás mellkasán, ott
simogatta őt, ahol elérte, ajkai elhatározták, hogy minden arany
centijét lefedik.
Raphael keze nyers volt a szükségtől, a félelemtől.
Combjai remegtek és teste folyékonnyá vált, nedves csókokat
nyomott a férfi állának vonalára, ahogy magasan a Hudson folyó
felett jártak. – Belém Raphael. Szükségem van rád bennem.
Raphael keze megszorította lágyékát, ahol lábait a dereka köré
csavarta, a Légió jele homlokának jobb részén gyémántfénnyel
ragyogott… és kőkemény farka földi szenvedéllyel hatolt belé,
amiben semmi távolságtartás és másság nem volt.
Elena teste összeszorult körülötte, ahogy sírás hagyta el a
torkát. Enyém, az enyém vagy.
Örökké Elena, ezt ígérted nekem. Mentális hangja durva volt,
teste birtokló és állatias körülötte, benne. Soha nem oldozlak fel
az ígéreted alól.
Összekapaszkodtak, két szerető zuhant alá.
A folyó vize sötét takaróként záródott össze körülöttük.
A férfiba burkolva Elena azt mondta, Knhebek, Arkangyal, és
a szerelem szavaiban benne volt minden félelme, reménye, teljes
lelke… még mikor alkarja égni is kezdett és halántékát úgy érezte,
mintha összezúzódott volna.
Raphael még testük gyönyörrel való eltelítődése közben is
érezte hitvese gyötrelmes fájdalmát. Ösztönös volt, hogy gyógyító
energiát küld belé. Ez a korábbi használat miatt jelentéktelen
volt, hamis ígéretet tartalmazott, Elena remegett körülötte a
megkönnyebbülés borzongásával, mielőtt megadta volna magát a
köztük lévő izzó erőnek.
Elena szemei a végén ragyogtak, az ezüst gyűrű világított…
csak hogy ellobbanjon és elhalványuljon, mint a hirtelen széltől
kihunyt gyertya.
Raphael háta ívbe feszült saját gyönyörétől, nem tudta
megtartani a képet és mikor visszanézett a vadászára, a nő puhán
mosolygott, teste bágyadt volt és szemei dicsekedtek az ezüst
gyűrűvel, melyek növekvő halhatatlanságáról árulkodtak. Kezét
végigfuttatta hátán, szabad kezével pedig közel ölelte magához.
Elena haja vad selyem volt a bőrén, majdnem doromboló
hangot hallatott, annyira erős, élő és vibráló volt a karjaiban.
És olyan erők üldözték, amiket Raphael ki akart irtani a
világból. – Haza?
– Mmm. – Egy biccentés követte, majd gyomrának korgása.
Ez alkalommal nem volt fújtatás, hitvese túlságosan eltompult
szeretkezésük utóhatásaként. Kihozta magukat a folyóból, felvitte
a sziklatetőre, ahol otthonuk volt.
– Hé várj! – Kiáltott ki a nehéz tompaságon át, mikor Raphael
elsétált ruháik halma mellett. – A nyílpuskám! A késeim!
Raphael egész teste feszült volt az aggodalomtól, ami
végigfutott testének halhatatlan sejtjein, érezte, hogy ajkai
mosolyra húzódtak. – Á, most már látom a prioritásaidat.
– Nem vicces Raphael. – Erősen morgott rá, ahogy átnézett a
válla felett, ahogy távolodtak a ruha halomtól. – Arkangyal!
Letéve a nőt a dolgozószoba bejáratánál azt mondta – Ne menj
a hóra. Elhozom az értékes kincseidet.
Elena a lábaival táncolt és karjait és lábait dörzsölte, mire a
férfi visszatért. – Ragyogást gyorsan – utasította. – Nem akarok
villantani Montgomerynek. – Rémület öntötte el.
 Raphael arkangyal volt, nem félt senkitől, legkevésbé a
komornyikjától. De volt egyfajta ártatlanság abban, hogy
rosszalkodó fiatalokként suhantak be a dolgozóba, a nevető
pillantás, amit Elena lőtt felé a válla felett, attól oly része kezdett
mocorogni, ami csak a nő miatt ébredt fel.
A ház melegen meg volt világítva a hajnal előtti sötétségben,
de Montgomerynek semmi jele nem volt.
– Most már van felesége – mormogta Raphael, ahogy
végigsimított Elena pucér fenekén. – Biztos vagyok benne, hogy
sokkal gyönyörtelibb elfoglaltságai vannak, mint hogy hajnal
előtt felkeljen nekünk.
– Hess. – Elena elfojtott pillantást lőtt felé. – Nem tudok úgy
gondolni Montgomeryre. Ami engem illet ő öltönyben alszik.
– Sivya nem értene egyet abban, ha a férje néha nem lenne
meztelen.
Elena ujjaival bedugta fülét. – La-la-la, nem hallak.
Ehhez a pillanatnyi egyszerű örömhöz tartotta magát, mikor
félretették az Elenára leselkedő veszélyt, Raphael erős
simogatásokkal kényeztette szárnyát, ahogy felfelé haladtak a
lépcsőn. Harcosa azzal fenyegette meg, hogy megrúgja. Egy
csókot nyomott gerincének tövében lévő mélyedésbe.
Elena ráugrott, amint bezárták szobájuk ajtaját.
A fegyverek és ruhák a földre estek, az ágyhoz dülöngéltek,
ahogy tagjaik összegabalyodtak, szárnyaik egymás köré borultak.
 – Annyira szeretlek – mondta Elena figyelmeztetés nélkül,
mosolya elhalványult. – Mi lesz ha egy nap olyan történik velem,
mint ami majdnem megtörtént Harrisonnal?
Raphael hátrasimította a hajat Elena arcából, egy élő fátyol,
amiben élet volt. A tincsek hozzá tapadtak. – Nehéz engem
megsebezni. – Nem kellett többet mondania, nem kellett
rámutatnia, hogy a nő volt az egyetlen, aki megtörhette volna őt.
Nehezen nyelve Elena ujjaival megsimogatta a férfi arcát, hogy
elmondta neki röviden, mi történt vele, míg külön voltak. A
figyelő baglyokat, a rémisztő fájdalmat a homlokában, a további
problémákat a szárnyaival… és a hangot a fejében. – Írd le nekem
ismét – utasította őt.
Elena megdörzsölte az arcát. – Nagyon öreg. Öregebb mint
Caliane. Öregebb Alexandernél. – Alsó ajkába harapva
gondolkodott. – Női energiája volt. Nem volt benne nyílt
fenyegetés, de a szavai azt mondták Raphael, Meg kell halnod,
hogy a másik éljen. Ez nem bolyhos és meleg esti mese.
Megmozdulva, hogy befedje a nőt, szárnyai kizárták az
éjszakát és vásznat ajánlott az ujjaknak, amik szeretetteljesen
érintették őt, Raphael kényszerítette elméjét, hogy gondolkodjon.
Nyers arkangyali erő nem használt a láthatatlan és ismeretlen
ellenség ellen. Intelligensnek kell lennie, akarattal és tudással
kell küzdenie. – Beszélünk megint Jessamyval. A szavak egy
prófécia mintájára hasonlítanak. Lehet egy olyan prófécia, amit
feljegyeztek a történelmünk során.
– De ha a beszélő Ősi az Ősök közt… Kor és idő elpusztított
civilizációkat. Könyvtárak vesztek el, egész történelmek törlődtek
ki.
– Igen, de az angyalságnak élő történelmei vannak, kik
elméjében csak bányászni kell. – Még ha a lehetőség
lehetetlennek is tűnik, egy angyalt sem ismert, aki ötszázezer éve
ébren lett volna. Elődeik Aludtak a végtelen éjszakában, akik
nem akartak ismét a földön járni. – Kérdeznünk kell.
Elena biccentett. – Soha nem tudhatjuk, hogy valakinek a Bert
bácsikája nem emlékszik-e valamire.
A vicc lapos volt, szívük túl gyorsan vert. Raphael majdnem
azt kívánta, bárcsak Lijuan ismét felemelkedne. A nő halálos és
borzasztó „fejlődése” ellenére olyan ellenség volt, amit megértett
és tudott ellene küzdeni.
Hogy kezei meg voltak kötve, míg Elena megsérül.
– Elég ebből. – Hitvese kezét ragyogó szárnyaira tette. – Nem
kell megmenteden Arkangyal. Mi mi vagyunk. Így küzdünk.
Együtt. – Egyik kezét a szívére tette. – Egy kicsit halandó lettél
én kicsit halhatatlan. Mi csináltuk ezt egymással. Mi hoztuk létre
a vadtüzet. Mi győztük le Lijuant. Együtt győzzük ezt le. Egyetlen
egy dolgot nem csinálunk, hogy behódolunk ennek
fenyegetésnek.
 Igen, hitvese lenyűgöző volt, egy harcos. Igaza is volt. Minden
nagy sikert úgy értek el, hogy együtt dolgoztak. Jobban teszi, ha
emlékszik erre. – Ahogy mondod.
– Így mondom. – Ujjával megbökte a mellkasát. – Ahogy
mindkettőnket angyalpor borít.
Raphael fejét lehajtva megnyalta mellbimbójának tetejét.
Elena megremegett.
Az eredmény elkerülhetetlen volt.
Utána Elena bőre izzadságtól és angyalportól ragyogott és nem
aludt, még úgy se, hogy annyira közel voltak a hajnalhoz, felkelt
az ágyból és az asztalhoz ment, ahol Montgomery és Sivya
tányérok halmával lakomát készített nekik, mielőtt előző nap
aludni tértek volna.
Az egyikőjük melegítő eszközt is tett az asztalra. A mikró,
emlékezett Raphael volt az, ami melegített. A mikrón volt egy
üzenet Sivyától, hogy boldogan felkel, hogy bármikor friss ételt
készítsen, mikor Raphael és Elena hazaér, de Raphael tudta,
hogy vadásza soha nem zavarná meg a pár álmát ilyen
aprósággal.
– Ezek ketten kiborulnának, ha tudnák, mit ettem
halandóként egy hosszú nap végén – mondta, ahogy egy teli
tányért tett a mikróba. – Ez a fajta lakoma a legvadabb álmaimon
túl voltak.
 Miután az étel kész volt, megtöltött egy másik tányért hideg
élelemmel, majd visszaült az ágyra szemben Raphaellel, jobb
szárnya nehezen feküdt a férfi combján, ahogy ő a hátán feküdt
az ágyon.
– Mesélj a napodról és elmondom Nisia eltorzult humorát –
üzletelt vele.
– Túl késő van hbeebti. Ezt már megtanultam Nisiáról, mikor
komolyan azt mondta háromszáz éves fejemnek, hogy van egy
kinövés a hátamon, ami az élet miatt van ott, de nem okoz nekem
sérülést. Napokat töltöttem azzal, hogy forgolódtam, hogy
megtaláljam.
Elena megállt a pite elfogyasztása közben. – Mi volt az? –
Szemei hatalmasok voltak.
 23. fejezet

– Neked is van ilyen kinövésed.

Elena ösztönösen hátrafordult, mielőtt felnyögött volna. –
Szárnyak? Végig szórakozott veled? Istenek, sátáni nő. Mivel
bosszantottad fel?
– Túl gyakran törtem el egy csontomat a szurdokba merülés
során. – Sokkal fiatalabb volt, gyengébb csontokkal, a szakadék
kettévágta a Menedéket, egy erős repedés volt a föld köpenyén. –
De mesélek a napomról és utána elmondod, hogy fedezted fel
Nisia szadista énjét.
Elvett egy szőlőt a tányérjáról, beleharapott édességébe. –
Jason megtalált, mielőtt visszatért volna a hercegnőjéhez.
Hosszan beszélgettünk.
– Feltételezem Favashiról. – Befejezte a pitét, megetette a
férfit egy újabb szőlőszemmel.
– Kína nagyobb, mint a korábbi területe. – Vadász
folyékonyságával kelt fel az ágyból, Elena megtöltötte meleg
tányérját. – Talán azt hiszi több emberre van szüksége?
Bal szárnya leesett az egyik oldalon.
 Egyik elsődleges tolla, ami hajnalban és fehér aranyan
ragyogott, libegett a szőnyegre, ahogy nézte.
Zsigerei összehúzódtak. Elveszteni egy tollat a repülésben nem
volt jelentős.
Elena követte pillantását, mikor nem válaszolt neki,
arccsontjai kiálltak a bőrén. De mikor ránézett, pillantásában
kihívás és harcolni akaró dühös akarat volt.
Ez mi vagyunk Raphael… Egy dolgot nem teszünk meg, hogy
behódolunk ennek a fenyegetésnek.
Elvonta pillantását a tollról a szavak emlékei által, beszélt
hitvesével és lényének szerves részével.
– A probléma az – mondta – hogy Favashi serege nem
állomásozik a területe teljes részén, ahogy kellene, hogy
fenntartsa a rendet. Egy helyre gyűjti, és bár Jasonnak nincs
semmi speciális infója még, hallott suttogást róla, hogy hódítást
tervez.
Elena visszaült az ágyra. – Hódítás? – Megemelkedett a
hangja. – Alig tartja Kínát uralma alatt.
Ujjaival végigsimított a nő combjain, próbált a testéből több
gyógyító energiát küldeni a testébe, de az kiszáradt. – Nem
mondom, hogy mindennek van értelme – félretette a
mellkasában lévő hideg labdát. – Azonban Dmitri sok időt töltött
azzal, hogy ne legyenek lukak a védelmünkben. Készek leszünk,
ha mohó szemeit erre a területre veti.
 – Nem lenne logikusabb egy a területéhez közelebb eső
célpont? – Beleharapott az apró péksütibe, amitől vajas morzsák
hullottak a tányérjára, torkában mormogott fel.
Még dühének mélysége ellenére is, hogy elhatározta megoldást
talál hitvesével, Raphael teste mocorgott. – Ha Favashi India felé
merne tekinteni, akkor kezelnie kellene a háborút, de magad
mondtad, Neha harcos istennő tud lenni, ha szükség van rá. –
Lesöpört egy puha fehér szöszt a nő combjáról.
– Nem tudok rájönni ez honnan jött – mormogta Elena. –
Talán zsepi maradt a ruhámban. Mindenhol ilyen van.
Egyik kezét Elena combján tartva Raphael a másikat a feje alá
tette. –Favashi elidegeníti a Tanácsot, ha bármit megpróbál egy
másik terület ellen, nem számít kié ellen. Már övé az egyik
legnagyobb terület a bolygón, annak ellenére, hogy a Tanács
legújabb tagja.
– Tudod,- mélázott Elena – ez olyan, mint egy ősi egyiptomi
átok – ujjaival úgy mozgott, mintha bűvölne – bárki, aki Kína
arkangyala lesz eszement őrültté válik.
– Az angyalok, akik Egyiptomot uralták általában
melodramatikusak voltak, de egyébként igen, ennek tűnik. –
Favashi kedvéért remélte, hogy ez a kis őrület a hírtelen nagy
terület uralma váltotta ki, mert egyébként nem tudna nyerni a
Tanács többi része ellen. Ő nem Lijuan volt, aki igazi halhatatlan
rémületté fejlődött, amit úgy tűnik lehetetlen megölni.
 A háború, mikor Lijuan újra felemelkedik, örökre megsebzi a
világot. Ha nem ébred fel épelméjűként, mint Caliane. Nem,
Lijuan mindent megtenne, hogy erőbe burkolja magát.
Felemelkedése egy új Sötét Kor jövendölése lesz.
Talán a legsötétebb az angyalság első halálánál és a vámpírok
születésénél.
Fvashi azonban… arkangyal társai általi kivégzést kockáztatja,
ha tényleg azt tervezi, ha beleavatkozik a Tanács többi tagja által
birtokolt területbe.
– Elég volt Favashi melodramatikussá válásából – mondta
Raphael. – Mond el, mire jöttél rá ma. – Megértette, hogy a
történelem arra késztette védje meg húgát, hogy megoldja
Harrison Ling gyilkossági kísérletének rejtélyét, de még így is a
nyelvébe kellett harapnia, hogy nem mondja neki, hogy a
gyógyulásra és a testében lévő változásokra kellene
koncentrálnia.
Elenával szerelembe esni sok mindenre megtanította, ennek
egyike a bizalom művészetének habozó művészete volt. Ezer
Lijuannal is megküzdene, hogy még több leckét megtanuljon.
Pofát vágva azt mondta – Elkaptam egy pillanatra a támadót,
de csak nagyon keveset tudtam meg.
És Raphael hallgatott, mindent a nő napjáról, a nyomozásra
koncentrálva. Nem maradt el a Ransommal való motorozás, sem
a felemelés Izakkal, de Elena nem rejtette el aggodalmát sem,
hogy miért hozta meg ezen döntéseket. Hitvese mindig erős volt,
született vadász, erősebb, mint az átlag férfiak. És abban a
pillanatban, hogy belerázódott szárnyaiba, kezdte megtanulni,
hogyan használja új testét.
Küzdött vele a szabadságáért, mikor elrejtette volna őt a
biztonságba.
Gyengeség, tehetetlenség az ellensége volt, visszavitte őt
gyerekkorába, mikor képtelen volt megállítani egy szörnyet.
Később miután az ennivaló elfogyott és a karjaiban feküdt, azt
mondta – Félek Arkangyal. Mi történik velem?
Düh rohant át Raphaelen ismét, és tudta, ha ily módon veszíti
el Elenát, egy láthatatlan támadótól, ő maga válik szörnnyé. –
Még nincsenek válaszaim Elena, de széttépem a világot, hogy
találjak.
Elena széttárta ujjait a szíve felett. – Mi – emlékeztette őt.
Ujjait bezárta a nőén, azt mondta – Mi.
Elena teste elpuhult és védtelen volt nem sokkal később az
övéhez képest. Elaludt… és álmodott. Légzése köhögött, pulzusa
megemelkedett, és vékony izzadságréteg ragyogott a bőrén.
Az elméjéhez beszélve azt mondta, Itt vagyok vadászom.
Semmi sem árthat neked.
Elena lassan fújta ki a levegőt, légzése kezdett csillapodni,
ahogy Raphael testéhez fordult és mély, pihentető álomba esett.
Raphael nem aludt. Figyelt rá. Harrison megtámadása
összefonódott a hanggal ami baljós dolgokat mondott neki, és a
változásokkal, amik kétség kívül felkeverték gyerekkorának
emlékeit.
Raphael könnyedén felnyithatná Elena sógorának elméjét,
hogy megtudja mit tett Harrison Ling, hogy célpont lett. Kivéve,
hogy ezzel sebezné meg legkönnyebben Elenát. Érezné a bűnt
Harrison elméjébe való behatolásban, mert ezt ő behatolásnak
látná.
Ha Raphael így tenne, tudta, ezzel megsebezné őt és hasadékot
vájna a kapcsolatukba. Ilyen hasadék talán idővel meggyógyulna,
de elég hasadék széttörheti az egészet.
– A szerelem – mondta harcosának – a legkegyetlenebb dolog.
– Elena mocorgott, puha mosoly jelent meg ajkán… és Raphael
látta, hogy a legkékebb kis toll leválik a szárnyáról, hogy egyedül
feküdjön a fehér lepedőn.
 24. fejezet

Raphael nézte, ahogy hitvese felöltözött a reggeli után, alig

három órát aludt, mielőtt felébredt. Nem erőltette, hogy tovább
pihenjen, ismerte Elenát. Nem pihenne igazán, míg nem
semlegesíti a veszélyt, ami testvérét és unokahúgát fenyegeti.
Valamint ötször többet evett és ivott, mint általában, de
arccsontjai azonban sokkal jobban látszódtak, míg ruhái egyre
bővebbek voltak alakján.
A teste fenomenális sebességgel égette az energiát.
– Hova mész ma reggel Elena?
Elena felcsatolta nyílpuskáját. – Beszélek Andreassal,
meglátom, hogy meg tudom-e találni Harrison felületes barátait.
Raphael kissé felült, a rangidős angyal velejéig hűséges volt. –
Add át az üdvözletemet.
– Tudod, hogy nem kedvelem. – Morgott, hosszú pengéjét a
gerince melletti hüvelybe csúsztatta. – Van benne egyfajta
kegyetlenség, ami zavar.
– Ahogy bennem is. – Raphael egyszer apró darabokra törte
egy vámpír összes csontját, mozgásra képtelen húskupaccá
változtatta, és biztosra ment, hogy a férfi végig ébren marad. –
Talán Andreasnak őrülten bele kell szeretnie egy vadászba.
Elena megremegett. – Egy vadásznak sem kívánnék ilyet, és
nem, ő sokkal rosszabb nálad. – Szünetet tartott, majd
vontatottan mondta – Bár lehet, hogy a látásmódom
elcsesződött, mióta szenvedélyesen szeretlek téged. – Nézte,
ahogy a férfi fegyverszürke bőrruhát vesz fel, szemeiben
elismerés volt. – Úgy értem Honor épelméjű nő több diplomával,
és hozzáment Dmitrihez, nem máshoz, így talán a szerelembe
esés előfeltétele, hogy részben dilis legyél.
Raphael felcsatolta acél csuklópántjait, nem mert szüksége
volt rájuk, hanem mert Elena adta neki. – Milyen romantikus
vagy velem hbeebti.
Nevetve Elena bezipzárazta kabátját, halálos, feketébe
csomagolt nő, aki nem ejt foglyokat. – Mit csinálsz ma, hogy a
legszexibb harcosnak öltöztél fel, akit valaha láttam?
– Arkangyali dolgokat.
Elena szemei táncoltak a határozott arrogáns hangtól. Bezárva
a köztük lévő távolságot lábujjhegyre állt, kezei megragadták
bicepszét, hogy nyers szükséggel teli csókot követeljen. Raphael
megadta és elvette, és zihálva váltak végül szét.
– A városban leszel? – kérdezte hitvese, ujjai a Légió jelén
táncoltak.
 – Nem. – Amennyire szeretné Elenát a látószögében tartani,
hogy el tudja kapni, ha zuhanni kezd, ilyen fojtogató védelmezés
kis halál lenne a számára, és éppen arkangyali dolgai voltak,
amin részt kellett vennie. – Elijahval találkozom. Biztosítani
akarom, hogy hallott Favashi legutóbbi tetteiről és hogy együtt
akar majd dolgozni velünk, hogy megvédjük a területeinket, és
ilyen arkangyalok közti megbeszélést jobb személyesen
lebonyolítani.
Dél-Amerika Arkangyala valaha Caliane tábornoka volt és
miután arkangyallá fejlődött, nem felejtette el a régi hűséget.
Raphael anyját a többi arkangyalhoz képest eltérően kezelte, és
Caliane fiát is idősebb testvér melegével üdvözölte, aki azt
kívánta testvére sikeres legyen.
Raphael nem mindig tudta, mit kezdjen ezzel, de bízott Eliben.
Míg a barátság bonyolult volt két arkangyal közt, elkezdték ennek
építését, az alapok, amire kapcsolatuk épült, azt évszádok alatt
építették fel.
– Mond meg neki, hogy üdvözlöm Hannaht. – Elena telefonja
rezgett a bejövő üzenettől a mondat végére. – Már jó ideje, hogy
együtt vacsoráztunk. – Elővette telefonját, gyorsan megnézte az
üzenetet, mielőtt visszatette volna a zsebébe. – Talán
rendezhetnénk egyet, mielőtt a Zuhatag még nagyobb káoszt
okoz.
– Ezt hitvesem kezeiben hagyom.
 – Ne hidd, hogy nem látom, ahogy nevetsz. – Ujjával
rámutatott. – De Andreas titkársága most erősítette meg, hogy
otthon van és hajlandó találkozni velem, így veled később
foglalkozom.
Raphael Elenával az erkélyhez sétált, kezével többször
végigsimított a gerincén, ahogy kiléptek a fagyos reggeli levegőre.
Gyógyító energiája limitált volt, alig regenerálódott, míg Elena
aludt, de hálás pillantást lőtt felé. Állkapcsa összeszorult. – A
szárnyaid rosszabbak?
– Biztos vagyok benne, hogy csak a reggeli merevség. –
Megvakarta mellkasát.
Raphael elkapta a kezét, a pontra bámult. – Elena.
– Fenébe, ismét vakartam? – Grimaszolt egyet. – Láttál
meztelenül a zuhany alatt, észrevettél bármit is? Én nem.
– Nem láttam semmit.
– Akkor élünk tovább. – Heves fogadalom volt. – Nem
hagyjuk, hogy a Zuhatag csak úgy manipuláljon minket.
– A félelem nem dönt romba minket – fogadta meg cserébe
Raphael.
Elena mosolya egy harcosé volt, tele fogakkal.
Magát és hitvesét is a levegőbe emelte, mielőtt leejtette volna
őt, így Elena siklással repülhetett. Széles ívben repült, majd
visszatért, hogy az Enklávé szíve felé vegye az irányt, míg ő a
Torony felé repült, hogy beszéljen Dmitrivel, mielőtt Elijahval
találkozik. Mikor visszanézett látta, hogy a Légió néhány tagja az
otthonuk körülötti fákon guggolt. A levegőbe emelkedtek, hogy
csatlakozzanak Elenához, csendes kíséretet biztosítottak neki,
ahogy Andreas otthona felé repült.
Raphael komoran vigyorgott és repült tovább.
A kezében volt egy kis fonál, amit Elena válláról sepert le,
mikor levette róla reggel a kötést. Fátyolszerűen puha volt, s
olyan színű, mint a haja.
Elena Primaryra nézett, aki mellette repült csendes
szárnyaival. – Miért követtek?
– Mert követni akarunk.
Elena összevonta szemeit, néha úgy gondolta Primary
határozottan kifürkészhetetlen nyelvet használ, hogy zavarba
hozza és őrületbe kergesse, de ezután emlékezett rá, hogy a Légió
nem volt emberi, semmilyen módon, formában. Nem voltak
angyalok, vagy vámpírok sem. Ők mások voltak, és elméjük nem
ismert utakon járt.
– Azért vagytok itt, mert Raphael akarja. – Arkangyalának
védelmező vágyának veszélyes éle volt, de legalább nem próbálta
meg leláncolni. Nem, megadta neki az eget és szabadon engedte.
De a Légió inkább az övé volt és a férfi érzelmei szerint
cselekedtek.
Primary az egyik oldalra döntötte a fejét. – Te is azt akarod,
hogy itt legyünk.
 Elena azon volt, hogy nemet mond, de rájött, igazából nem
bánja, ha a Légió követi őt. Szerette őket, míg Andreast nem
annyira. – Az éjszakát a fákon töltöttétek? Miért nem mentetek
be az üvegházba? – Gyakran sétált be, hogy a Légió egyik tagját
ott találta a növények közt, egzotikus kerti szobrokként, akik az ő
jöttére ébredtek fel.
– Szeretjük a telet. Sok fa alszik, de létezik. És tavasszal új
levelek születnek az ősszel földre hullatott levelek energiájából.
– Milyen filozofikus. – Libabőrös lett a bőre, olyan éteri, deja
vu érzete volt az elméjében. – Beszéltünk már erről korábban?
– Nem. Talán a jövőben fogunk.
Elena megremegett a hidegtől, a Légió öreg, paradox módon
fiatal tagjaival repült.
– Elena?
Oldalra nézett. – Mi az?
Primary fakó szemei megtartották az övéit. – Emlékszünk egy
emlékre. Egy régire.
Bőre forró lett, belső hőháztartása rosszul működött aznap,
kényszerítette magát, hogy megtörje a szemkontaktust, míg
tovább repültek. – Mond el.
– Az emlék a fehér baglyokról, akik egy lila hajú nő vállán
ültek. A nő mosolygott a Terror Zuhataga előtt, mielőtt az
megváltoztatta. Ezután vörös könnyeket sírt.
 Megremegett az utalásra, mikor a Légió előző alkalommal
felkelt, a háború alatt, ami „elrontotta” az angyali társadalmat és
a sérült túlélőket eonok óta tartó Alvásba küldte, Elena azt
mondta – Tudjátok a nevét?
Egy fejrázást kapott. – Csak arra emlékszünk, hogy a baglyok
sokáig sírtak, miután eltűnt.
Elena megtalálta a telefonját és üzenetet küldött Viveknek a
leírással. Kérlek juttasd el Jessamyhoz, írta.
Természetesen, Ellie, volt a válasz. Bármi más hátborzongató
dolog, amit szeretnél, hogy továbbítsak?
Mond meg Aodhannak, várok a Pszichó újbóli megnézésével,
míg visszatér.
Örülök, hogy nem vagyok a filmklubban. Üzenetek elküldve.
Elena eltette telefonját, tovább repült, a Légió lépést tartott
lassú tempójával. Mikor leszállt Andreas elülső udvarán, az
angyalt kint találta a hóban. Egy harcművészeti rutint végzett két
karddal és jó volt benne. Sokkal jobb, mint jó. Intellektuálisan
Elena mindig tudta, hogy Andreas erős, de rajvezetői pozíciójától
eltekintve nem szokott rá harcosként tekinteni.
Látta, hogy derékig le volt öltözve, azonban izmai folyékonyan
mozogtak és szárnyai – gazdag borostyán, melybe szürke vegyült
– harcos precizitással tartotta, ahogy brutális erővel kezelte a
kardokat, emlékezett valamire, amit Jessamy mondott neki: Egy
halhatatlannak számtalan arc van Ellie. Ezerévnyi létezés
milliárdnyi személyiséget hoz létre.
Andreas nemcsak ing nélkül volt, de mezítláb is.
Elena lenézett a csizmáira, azt mondta magának, nem rendez
showt. Inkább maradjon a lába melegben és fagymentesen a szép
termál zoknikban, amit Sara adott neki ajándékba. Mosolygós
vámpír arcok vannak rajta.
Befejezve a katát a pengék gyilkos körzésével Andreas
féltérden állt meg, sötét haja arisztokratikus vonalú arcára estek.
Szemében csillanással nézett fel és most először, hogy
találkozott Andeassal látta azt a férfit, akit Raphael ismer. Egy
harcos, aki zökkenőmentesen illet egy arkangyal seregébe, egy
vezér, akit a raj tisztel és egy harcos, aki lehúzna egy sört, míg
izzadt és piszkos.
– Hitves – mondta. – Köszönöm, hogy vártál.
– A kardok mestere vagy. – Elena morogni akart, ahogy
kimondta irigy bókját.
Felállva Andreas eltette a pengéket és markolattal felé
nyújtotta.
Elena elfogadta a felajánlást, de csak az egyik kardot vette el.
Ahogy várta nehéz volt. – Igazi mestermunka. – Míg a markolat
puha platina lett a több száz éves használattól, a penge maga
borotvaélesen ragyogott a gyenge napfényben, amit felerősített a
hó csípős ragyogása.
 – Egy híres fegyvermester angyal munkája, aki most Alszik. –
Andreas másik kardját az éppen odasétáló vámpírnak adta oda.
Cserébe elvett egy üveg vizet, felfelé mutatott – A kíséretednek
szüksége van valamire?
– Nem, boldogan guggolnak a tetődön. – Mindkét kezét
használva visszaadta a fegyvert Andreasnak, hogy megcsodálja a
gyönyörű munkát, amit meg kellett csodálni. – Deacon imádná,
ha láthatná.
A férfi úgy vette el a kardot, ahogy ő átadta, harcostól
harcosnak, és visszaadta vámpír asszisztensének. – Deaconnál
már van egy. – Élesen mosolygott. – Megbíztam, hogy készítsen
egy párral a sötét jövőre nézve, mikor halandó létezése véget ér.
Ez undorító kijelentés lehetett volna, hogy így írja le egy
emberi élet értékét, de megdöbbentő módon erős megbánást
hallott a hangjában. És tudta, Andreas évszázadokkal ez utánra
tekint, ahol egy nap megmutatja valakinek Deacon munkáját és
elmondja, hogy egy tehetséges ember készítette, kinek élete
messze túl rövid volt.
– Kíváncsian várom, mit készít – mondta, tudatosan lépett
hátra az ismeretlen jövő útjáról.
– Adnál nekem egy percet, hogy gyorsan lezuhanyozzak és
átöltözzek?
 – Természetesen. – Türelmetlenség harapott belé, megrázta,
mint kutya a csontot, de Andreas régi világi angyal volt. A kedves
gesztussal többet ér el, mintha siettetné őt.
Besétált a házba a férfival. Boltíves üvegek és megfelelő szögek
domináltak, a házat egy kortárs építész tervezte. Mindig furcsa
volt számára, mikor egy idős angyalnak modern háza volt, míg
Illium rá nem mutatott, hogy a Torony maga sem „oszlopsorok és
vintage boltívek” volt.
Jó meglátás Harangvirág.
A vámpír, aki az ajtóban várt egyszerű köntöst viselt, ami a nő
bokájáig ért. – Uram. Hitves. – Meghajolt és arrébb mozdult,
ahogy odaértek.
Miután bent voltak Andreas kurtán biccentett és felment, míg
Elena követte a nőt, aki úgy tűnt a házvezetője volt, a kortárs
nappaliba, amit szürke és fekete tónusokkal díszítettek, míg
váratlan akvamarin árnyalatok jelentek meg. Úgy gondolta, vagy
fél órát kell legalább várnia, de Andreas betartotta a szavát és
kevesebb, mint öt perc múlva letusolva és átöltözve megjelent.
Kissé hosszú haja, ami sötét barnás fekete volt, még nedves
volt és durván fésülte meg, mintha ujjaival szántott volna át rajta
és megfelelőnek ítélte. Borostyánszürke tollai furcsa
vízcseppektől ragyogtak. Sokkal alkalomszerűbben volt öltözve,
mit valaha látta, khaki színű nadrág és sima fehér, gombtalan ing
volt rajta aminek nyitott, tunikaszerű gallérja volt.
 – Most jöttem rá, hogy csak nemrég értél haza – mondta. –
Köszönöm, hogy alkalmazkodtál hozzám.
A férfi arcán mosoly terült el, ami elérte a szemeit, fakó zöldes
mogyoró szemeit mindig zavarónak találta éles nyíltsága miatt. –
Megtisztelő a hitvest az otthonomban fogadni. – Kezével a szófák
felé intett – Leülnél esetleg?
– Igazából, nem bánod, ha sétálunk? – Folyamatos alacsony
éhsége és alváshiánya ellenére úgy érezte eltöltötte az energia,
bőre belülről égett kifelé.
– Ha nem bánod a havat, van egy útvonal a kert hátsó
részében.
Mikor kimentek a házból, látta, hogy az útvonalat szépen
letakarították. A kert vastag hótakaró alatt aludt, kísértő volt a
halál és eltemetés csalóka képe. – Csodás lehet, mikor minden
virágzik. – Mióta felfedezte, hogy Andreas büntetéseiben benne
volt, hogy a vámpírokat meztelenül lógassa le a házát körülvevő
fákon inkább kerülte a házához való repülést.
Legalább tudta, senki nem volt élve eltemetve ott.
Egy kis könyörület volt ez.
De még így is hallotta a távolból a sikolyokat.
– Az apám imád termeszteni. – Andreas hangja betört komor
gondolatai közé. – Gyakran panaszkodik, hogy harcos fia van.
 – Nem tudtam, hogy édesapád New Yorkban volt. – Hírtelen
süppedő érzést érzett a hasában. – Ó ezt tudnom kellett volna,
mint Raphael hitvese?
Andreas hátradobott fejjel nevetett, nevetése mély, zengő és
harsány volt, amiről tudta, kegyetlen módszere, hogy megtörje az
engedetleneket. – Biztonságban vagy – mondta utána. – Anyám
és apám mindketten voltak itt, de azt mondták, időt kívánnak
neked adni, míg berendezkedsz, mielőtt látogatást várnának.
Elena megrezzent. – Szarkasztikusak voltak?
– Nem. Az elméjükben te még csak most találkoztál
Raphaellel. – Bakancsával arrébb söpört egy kis kupacot, ami az
útra esett. – A szüleim mindketten több százezer évesek. Az
időérzékük nem olyan, mint a miénk.
Andreas, emlékezett vissza Elena, idősebb volt Raphaelnél,
nemcsak pár száz évvel, hanem akár ezerrel is. – A szüleid elég
idősek.
– Nem halhatatlan terminusban.
– Wow. Nem véletlen, hogy mindenki elvesztette az eszét,
mikor Aodhan nővére babát várt. – Imalia csak ezerkettőszáz
éves volt, plusz mínusz néhány évtized.
– Egy csecsemő csecsemőt vár – értett egyet Andreas, és Elena
nem tudta, hogy viccel-e.
Megremegett, mikor visszaemlékezett a Nisiával való szuper
parazitáról és terhességről való beszélgetésére, azt mondta –
Ígérem, hogy meghívom a családodat vacsorára, mikor a
következő alkalommal a városban járnak, de kérlek segíts, hogy
mikor járnak majd erre legközelebb.
Andreas oldalra biccentette fejét. – Anyám és apám meg
lesznek döbbenve, mennyire jól szervezett vagy. – A csillogás
visszatért a szemébe. – Figyelmeztetnem kell téged, a szüleim…
elszántak, és bizonytalanok, hogy Raphael rossz hatással van.
Elena nem tudta, melyik nyomot kövesse, így a legizgalmasabb
felé ment. – Nem tudtam, hogy Raphaelnek van ilyen hírneve.
– Vaddá vált két évszázaddal Caliane őrülete után. Szinte
várták, de a szüleim aggódtak, hogy tévútra vezetnek.
Tizenkilenc évesen Elena egy vámpír után ment egy sima
dobókéssel és semmi mással. Igen, megértette a vadságot, amit a
gyász és düh szült. – Biztosíthatod a szüleidet, hogy jó hatással
vagyok rá – hazudta.
Andreas ajkai mosolyra húzódtak. – Elismerem teszteltelek
téged. Aggodalmuk régóta nyugovóra tért, és most
megtiszteltetésnek veszik, ha meghívod őket az otthonodba.
Elenának volt egy olyan furcsa érzete, hogy sikeresen navigált
a szociális kötelezettségek közt, ami egy arkangyal hitveséhez
tartozott. – Ahogy mondtam, mikor kapcsolatba léptem a
titkárságoddal, amiről beszélni szeretnék veled – kezdte,
visszatért látogatása okára – az egyik vámpírodról kell
kérdeznem.
 Bal szárnya azzal fenyegetett, hogy leesik. A mozzanatot
elkapta szemének sarkából, visszahúzta a megfelelő pozícióba…
pont azelőtt, hogy bal alkarja égni kezdett.
 25. fejezet

Teljes erejébe került nem felsikítani.

Elena. Aeclari. Elena. Aeclari. Hétszázhetvenhét hang
visszhangzott a fejében, a hangok fala elfojtotta a fájdalmat.
Majd. Csend lett.
A fájdalom alacsony és elviselhető fenyegetés lett, rájött, hogy
megállt az úton és Andreas tanácstalanul nézett rá. – Minden
rendben?
– Sajnálom – mondta, bár vére a fülében üvöltött. – A Légió
beszélt hozzám. – A mellkasán lévő folt elviselhetetlenül
viszketett.
– Á. – Andreas felpillantott a tetőre, de nem tett fel több
kérdést, mielőtt visszatértek volna sétájukhoz. – Feltételezem
Harrisonról akarsz beszélni.
Elena kényszerrel seperte félre, hogy mi történt éppen, hogy
arra koncentráljon, miért ment Andreas otthonába. – Hallottál
róla?
– Dmitri informált, mivel Harrison az egyik emberem. – A
homlokát ráncolta. – Meglepve hallottam, hogy ilyen erőszak
áldozata lett, adva a viselkedését. Megtanulta a bölcsességet,
hogy betartsa a megkötött szerződést. – Keménység volt
hangjában, ahogy az utolsó szavakat mondta, nem volt benne
elbűvölés, ami pár perce még jelen volt. – A kemény módszerek
szükségesek voltak, de meghozták gyümölcsüket.
Elena azt mondta magának, fogja be a száját, de nem sikerült
neki. – Vannak kemény és vannak kegyetlen módszerek.
– Igaz. – Arcán nem volt nyoma sértődésnek. – Gyakran
átlépem a vonalat, de inkább átlépem, minthogy túl messze
menjek a másik irányba. – Szárnyai suttogtak, ahogy
megigazította őket. – Vadász vagy. Láttad milyen a vértől őrült
táplálkozás, hogyan gyalázzák meg áldozataik testét. Jobb ha
előbb megfelelő útra korbácsolom őket.
Most kezdett egyet érteni a férfival. Fenébe. – Harrison múltja
érdekel – mondta, mielőtt eltűnik a nyúlüregben. – Illium azt
mondta, hogy voltak mihaszna barátai.
– Igen. – Andreas összevonta szemeit, kezeit lazán maga mögé
fűzte. – Nem emlékszem a nevükre, de vannak feljegyzések róla.
– A zsebébe nyúlva elővette telefonját. – Most értékelem ezeket
az eszközöket, de emlékszem megrökönyödésemre, mikor először
kaptam ilyet, ajándék volt Illiumtól.
– Meglepődtem. – Úgy tűnt Harangvirág egyszemélyes
háborút folytatott, hogy az itteni angyalokat bevonja a
huszonegyedik századba.
 – Érdekes egy fiatalabb barát – mondta Andreas apró
mosollyal. – Talán rendelek hasonló készüléket a szüleimnek. Azt
fogják hinni megőrültem.
Ahogy Elena figyelte, lebonyolította a hívást. A rövid
beszélgetés után telefonját eltéve azt mondta – A nyilvántartóm a
kertben találkozik velünk.
Ők ketten tovább sétáltak a békés hóval borított tájban, míg a
Légió vízköpőként nézett le a tetőről. Köszönöm, mondta nekik.
Bármit csináltatok működött.
Mi… Szünetet tartottak, Elena suttogásokat hallott elméjének
végében. Energia vagyunk. Mi energia vagyunk. A zuhatag
energia.
Vagyis nyers erővel küzdöttek a nyers erő ellen. De tudta, csak
limitált módokon tudnak neki segíteni. Ez a Zuhatag világot
elnyelő szörnyeteg volt, túl nagy hétszázhetvenhét Légiós
szívének.
– Aggódnom kellene, hogy az úr többé nem bízik bennem? –
Andreas szemei a Légiót nézték, ahogy beszélt.
– Elég gyakran szeretnek követni engem. – Elena eleget tanult
a halhatatlan politikáról, hogy meglássa a finom, de igazi
feszültséget a kérdésben, szavaiban volt igazság és ezt
Andreasnak tudnia kellett. – Azt mondják más vagyok és
szeretnek olyannal lenni, aki más. – A homlokát ráncolta. – Nem
tudom, hogy ez bók vagy sem.
 – Az – mondta komolyan Andreas. – Mikor több száz évet
megéltél, bármi ami más és egyedülálló, az kincs amit dédelgetni
akarsz. – Zavaróan átható szemei őt figyelték. – Ha Raphael előtt
találkozom veled, csak egy halandó vadászt láttam volna és
elmulasztottam volna látni téged, és ez az én veszteségem lenne.
– Láttál engem – mondta Elena és örömmel nézte most ő a
férfit. – Mikor még zöldfülű vadásztanonc voltam, a mentorom
és én visszahoztunk neked egy vámpírt.
– És akkor – mélázott Andreas – én lehettem volna az, aki
elnyer egy olyan egyedülálló nőt, aki elbűvöli még a nagyon
öregeket is.
– Nem. Te nem Raphael vagy.
Andreas hosszú másodpercekig bámult rá, mielőtt
elmosolyodott volna, vadan, mélyen és intenzíven igazian. –
Most még élesebben érzem a veszteségemet, a nőét, aki igazán
szeret. Ez… nagyon ritka hosszú időn át.
Elenát zavarta, hogy a kegyetlen angyal mennyire emberien
viselkedett ma, majdnem megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor
egy gyönyörű nő jelent meg az úton. Szénszürke
nadrágkosztümöt viselt, ami méretre készült és bronzos fekete
haja volt, amit bonyolult fonással rögzített a tarkóján, nem olyan
nőnek tűnt, aki beillett Andreas régi világképébe.
A csúcs modernitást tovább szilárdította, hogy miniatűr
tabletet tartott a kezében.
 – Nara. Megvan a fájl?
– Igen uram. – A tabletet Elena felé nyújtotta, bőre
homokbarna volt, ami enyhén megfakult télen. Vagy Nara még
nem evett. Andreas nyilvántartója öreg vámpír volt, kinek sűrű
méz és fogak közt morzsolódott jég illata volt.
– Előhívtam az információkat Hitves – mondta.
– Köszönöm. – Elfogadva a tabletet Elena tudatában volt,
hogy Andreas elbocsátotta Narát.
– Terence Lee és Nishant Kumar – olvasta fel. – Nara kiemelte
a nevüket egy megjegyzéssel, hogy Harrison késett a szállítással
egy projektben.
– Igen, már emlékszem. – Andreas kitárta, majd összezárta
szárnyait, óvatos volt, hogy ne érjen az övéihez. – A három
bolond. – Karjait ismét maga mögött összefonva azt mondta –
Tisztáztam Harrisonal, hogy az volt az utolsó esélye, és
használtam azt a kegyetlenséget, amit rám olvastál. Azóta nem
okozott csalódást.
Elena nem kérdezte meg, mit tett Harrisonnal, a sógora
szemeibe akart nézni és nem akarta látni, ahogy sikít, ahogy
jókora darab hús hiányzik belőle, vagy bőrét vörös, égett csíkok
jelölték, amik évek alatt múlnak el. Kétszer olvasta el a jelentést,
de nem volt más, csak az a jegyzet, hogy Harrison barátai
lehettek az ok, amiért feladatát elhanyagolta.
– Ezek ketten – mondta Elena. – Szerződés utániak?
 – Majdnem biztos, kivéve ha Nara nem jelölte meg a felügyelő
angyaluk neveit.
Rájővén, hogy elérték a főbejáratot Elena megköszönve átadta
a tabletet. A férfi lenézett az eszközre és azt mondta – Én nem
olyan vagyok, mint Imani, aki tartózkodik a változástól, de azon
gondolkodom, hogy most, mikor élünk, az információknak
mindig kézközelben kell lennie. Miért nem értékei senki a
türelmet?
– Az emberek rövidebb ideig élnek – emlékeztette csendesen.
– A halandók élete gyorsan pörög előre.
Andreas megtartotta tekintetét, mielőtt harcos eleganciával
nem hajtotta le fejét. – Azt hiszem Hitves, többet tanítasz majd
nekem, mint amit gondoltam.
Elena nem tudta, hogy viszonyuljon ehhez, megkérdezte, hogy
esetleg beszélhet-e a személyzettel. – Talán többet tudnak
Harrison barátairól. – Sok volt az angyalok háztartásában, akik
nem hívták fel magukra az angyalok figyelmét, egy jó házvezető
vagy komornyik számára büszkeség volt, ha simán vezette a
háztartást, ami csak kis zavarást okozott angyala életében.
– Az otthonom nyitva áll előtted – mondta Andreas.
Nara a bejárati ajtóban várt rájuk. Miután Andreas odaadta
neki a tabletet, azt mondta nyilvántartójának, hogy működjön
együtt Elenával és informálja a személyzetet, hogy ők is így
tegyenek. – Mennem kell – mondta Elenának. – Illiummal
találkozom egy gyakorlaton.
– Köszönöm a segítséget.
– A legkellemesebb sétám volt – válaszolta, mielőtt bement
volna a házba, szárnyait automatikusan harcos kontrollja alatt
tartotta.
Elena diszkréten leellenőrizte szárnyainak helyzetét.
Ez idáig rendben vannak.
Gyomra összehúzódott és a homlokán az ér lüktetni kezdett
egy furcsa sérülés miatt, de visszakényszerítette figyelmét a
feladatra, és Andreas komolyan öreg nyilvántartójához. Nara
ereje lassú mozgású ütés volt Elena bőrén. Ha csak nyilvántartást
végzett Andreas számára megeszi a kalapját. Csili szósszal.
– Információt keresek Harrison Lingről – mondta. –
Bármilyen barátról, akije volt, érdekel, hogy ez vonhatott-e rá
rossz fényt, vagy hasonló.
– Attól tartok Hitves, nem leszek segítség. – Nara egyébként
sima homloka ráncba szaladt, apró csíkok futottak szemeinek
sarkaiban. – Én szinte csak a személyzet rangidős tagjaival
foglalkozom.
Elena is rájött, a háztartás majd fele talán annyira félt Narától,
amennyire Andreastól. – Mutass a fiatalabb személyzet irányába,
s nem szükséges elkísérni. – Elena talán Raphael hitvese volt, de
egy korábbi vadász is, talán jobban megtudja az igazságot Nara
nélkül.
Andreas ijesztő „nyilvántartója” hezitálás nélkül megadta neki,
amit kért.
Mikor pár perccel később besétált a konyhába – egy hatalmas
és elegáns térbe, amiben márkás, ragyogó fémtűzhelyek és
hatalmas obszidiánból készült központi sziget volt – mindenki
megfagyott, a szobában hirtelen a lélegzet is látszott.
Elena küzdött a vággyal, hogy elővegye nyílpuskáját. A
vámpírok komolyan ijesztőek voltak, mikor a mozdulatlan dolgot
csinálták.
– Hitves. – Az üdvözlés egy filigrán vámpírtól származott, aki
fehér kötényt viselt és liszt volt a kezein. – Mit szeretne tőlünk?
– Reméltem, hogy beszélhetek a személy azon tagjaival, akik
ismerték Harrison Linget.
Egy sóhaj szakadt fel a szobában, a többiek visszatértek a
mozgáshoz, most hogy tudták, Elena nem hoz számukra
veszélyes híreket.
A vámpír, aki beszélt – ő kellet, hogy a főszakács legyen – azt
mondta – A legtöbb fiatal kiment, hogy megtisztítsa a kertet a
hótól. – Egy magasabb nő felé intett, aki mellette dolgozott,
mikor Elena először belépett. – Iris felügyelte Harrisont, mikor a
konyhába volt osztva.
 – Csak két hónapig volt a konyhában – mondta Iris, arca
elpirult, ahogy a konyharuhát a keze köré csavarta. – Sérültekről
jót vagy semmit, de az a férfi szörnyű volt a konyhában. –
Grimaszolás közben kivillantotta agyarait. – Az időm felét azzal
töltöttem, hogy rá felügyelek, így nem éget el semmit, vagy
bármit, amit figyelt.
– Beszéltetek bármiről, ami miatt valaki megharagudhatott
rá? Még futólag is akár?
Iris a fejét rázta. – Túl fiatal és ostoba volt a beszélgetéshez.
Csak megpróbáltam megtanítani neki néhány dolgot, mielőtt
Cook végül feladta az ötletet, hogy talán hasznos lehet a
konyhában.
– Rendben volt, mikor először jött hozzánk – tette hozzá a
főszakács. – Mindig reménykedem, de annyi fiatal nem érti a jó
étel fogalmát és nincs tápláló étel készítéséhez való képessége.
– Igen. – Iris csücsörített. – Gyorskaja és boltban vásárolt
szemét. – Felhorkantott. – Majd mikor vámpírrá válnak hírtelen
nem látják a főzés lényegét.
A szakács sötéten biccentett. – Mintha a művészetnek nem
lenne értéke.
Elena eldöntötte, hogy nem vallja be saját hiányos konyhai
képességeit. – Köszönöm a segítséget. kimegyek a kertbe és
beszélek a fiatalabb személyzettel.
 Mikor kiment megkérdezte a Légiót, látnak-e valakit a kertben
és a kiterjedt terület messzi nyugati részére irányították őt. Tíz
perc gyors sétájába telt megtalálni a vámpírokat, mind jó
hangulatban volt. Ástak az ásóval, szép halomba dobálták a
havat. Elena rájött, nem ez teszi ki napjuk nagy részét. Andreas
túl okos, hogy az unalom miatt elveszítse embereit.
Úgy tűnt ezek hárman élvezték a feladatot, beszélgetésüket
nevetés fűszerezte. Az első, aki meglátta őt megálljt kiáltott a
mondat közepén. – Elena!
Arcára mosoly terült el, kinyújtotta kezét. – Phineas. Jó látni
téged.
Phineas levette kesztyűjét, örömmel rázott vele kezet. – Azt
hallottam angyal lettél. Azt hittem, hogy jót nevetnek az öreg
Phineas kárára. – Megtörve a kontaktust a szárnyaira bámult. –
A kutyafáját.
– Még mindig kifosztod a naiv vadászokat a jövedelmükből?
– Már őszinte ember vagyok – mondta vigyorogva, ami
annyira fertőző volt, mint mikor először találkoztak. – Még
őszintén is csalok.
Elena emlékezett rá, miért is kedvelte Phineast hamiskártyás
módszerei ellenére is. – Mutass be a barátaidnak.
– Ezek a gonosztevők nem a barátaim – mondta morogva. –
Ostoba fiúk, akiket a való világra nevelek. – A fiatalabb vámpír a
sötét szavak ellenére is vigyorgott. – Andreas megőrülne, ha a
hülyeségükkel kellene foglalkoznia.
Ez megmagyarázta, mit keresett itt Phineas. Évtizedekkel
ezelőtt teljesítette szolgálatát.
– A szája feletti röhejes szöszű férfi Vernon, és a másik, aki azt
gondolja a lila valamiféle ingnek való szín Tepe. A mai fiatalság.
– A fejét rázta. – Mi hozott hozzánk?
Phineas arca elborult a magyarázatra. – Szomorú dolog ez.
Harrison jó ember.
Az egyik „ostoba fiú” visszanyelt valamit, mielőtt buzgón újra
havat kezdett lapátolni. – Túl késő Tepe. – Elenának valahogy
tetszett a lila ing, amihez vastag fekete, aranyzipzáras kabátot
vett fel. – Inkább el kellene nekem mondanod.
A fiatalabb vámpír Phineasra nézett és várt egy „Gyerünk”-re,
mielőtt belekezdett – Nézd Harryvel minden rendben, én
igazából kedvelem, de mikor újonnan Átalakított voltam, ő
mennyi ideje volt… vámpír? Egy éve? – Vernonra pillantott, aki
biccentett. – És őszintén, teljesen seggfej volt.
Vernon megtalálta a hangját, szavait fehér felhő kísérte, ahogy
lélegzete megfagyott a hideg levegőben, sűrű bajszát, semmi
szöszszerű nem volt benne, fagypettyek szegélyezték. – Mielőtt
megpróbálta az ostoba szökési kísérletet, úgy gondolta
bevágódhat Andreasnál, ha beárulja a többi vámpírt.
 Elena megmerevedett. – Beárult valakit, aki talál haragot
tartana miatta?
 26. fejezet

A két vámpír egymásra nézett, majd aggodalmasan egyszerre

biccentettek. Egy arany gombfülbevaló csillogott Tepe fülében,
elkapta a napfényt és ragyogva érte el Elena szemét.
– Jade már nincs a háznál – mondta, bőre annyira volt sötét,
amennyire fakó Vernoné. – Ő Szerződés utáni munkán volt itt, de
Andreas nem újította meg a munkáját, miután az lejárt, és azt
hiszem ebben közrejátszott, amit Harrison mondott neki.
– Akkor köpjétek ki. – Phineas finoman megütötte Tepe fejét.
– Milye volt Harrisonnak ez a Jade hapsi ellen?
– Köze kellett lennie a pénzhez. – Tepe kezeivel az ásóra
támaszkodott, lejjebb halkította a hangját, mintha félne, hogy
kihallgatják. – Jade lopott Andreastól.
– Kicseszett idióta. Meglepő, hogy a kölyök még él.
– Most él. – Remegett meg Vernon. – Nem hiszem, hogy
annyira élt volna, mikor hónapokat töltött az erdőben lógva, míg
húsát rendszeresen lenyúzták a csontjairól egy kibaszott
konyhakéssel. – A vámpír igazi hívő mozgásával vetett keresztet.
– Nem tudsz eleget fizetni, hogy Andreast annyira feldühítsem.
 Az ilyen típusú kínzás, gondolta Elena, igazán ellenséggé tehet
egy férfit. De a szemeiben Harrison besúgott az angyalának a
becsapásról, nem a sokkal idősebb Jadeval szembeni félelme
ellenére hűséges volt.
– Nem mondod el neki, hogy tőlünk hallottad ugye? – suttogta
Tepe, vállai összeestek. – Jade gonosz.
– Raphael kémmestere a legjobb a világon. Arra utalok majd
Jadénak, hogy így szereztem az információt. – Senki sem meri
megfenyegetni Jasont.
Mindkét vámpír megnyugvásában nagyot lélegzett, mielőtt
Vernon azt mondta – Ő a Jade nevet használja. Soha nem
mondott családnevet, mióta ismerem.
Tepe meghúzta ékszeres fülcimpáját. – Azt hallottam, hogy
sokat lóg a Negyedben, de azt hiszem nem ott él. – Vernonra
pislantott. – Emlékszel arra az időre, mikor Claire azt mondta
belebotlott és Jade arról beszélt, hogy kiköltözik a Negyedből?
– Ó igen. – Vernon levette kötött sapkáját, hogy megvakarja
kopasz fejét. – Annyira rémült volt, hogy megkérdezze a
részletteket, bár ő most Prágában van egy tréningen. Felhívhatod
őt. A családneve Vargas.
Elena mentálisan feljegyezte az adatot. – Volt pénze? –
Gazdag vagy szegény, az befolyásolja, hogy mely területeket
engedheti meg magának egy vámpír.
 – Igen azt hiszem, úgy gondolom vissza kellett fizetnie, amit
ellopott, de mindig azt feltételeztem, több pénze kellett lennie
amit elrejtett. Jade eléggé öreg.
– Öregebb mint Phineas.
Phineas ásójával a másik kettőre mutatott. – Ami titeket illet
én egy fiatal gyerkőc vagyok.
– Igen Phineas. – Ez a kettő vigyorgott, mielőtt Tepe figyelme
visszatért volna Elenára. – Azt hiszem ez minden, ami komoly
problémába keverhette Harrisont. Mindenki más, akit beárult
csak egy csapást kapott a csuklójára. Andreas nem olyan rossz,
ha csak baklövést követsz el. Ő igazából csak az árulással
foglalkozik, mint Jadénál, vagy ha elszöksz.
– Hogy őszinte legyek nem hiszem, hogy a pénz az beárulás
lett volna – tette hozzá Vernon. – Úgy értem én is elmondtam
volna Andreasnak, ha úgy gondolnám valaki lop tőle. Nincs jogod
egy angyal otthonába menni és lopni tőle.
– Igen, igazad van – mondta Tepe, miután gondolkodóan
csendben volt. – De Harry nem állt meg a nagy dolgoknál. Mint
mikor elmondta, hogy elmentem pár órára, hogy lássam a
barátaimat anélkül, hogy hivatalos engedélyt kaptam volna. Nem
hiszem, hogy Andreas nagyon le volt nyűgözve ez miatt.
– Andreas egy harcos az elegáns viselkedés alatt. – Phineas az
ásójára dőlt. – Ő ezt úgy látta, mint csapattagok közti hűtlenség.
 – Igen, így helyes. – Tepe beleharapott alsó ajkába, homlokát
ráncolta. – Nem tudok másra gondolni, ami hasznos lehetne,
kivéve Harrison szökését nem sokkal a Jade dolog után és a
többit már tudod.
– Azt gondoljátok azért futott el, mert félt Jadétól? – Az
teljesen más megvilágításba helyezné Harrison szökési kísérletét.
– Semmiképp. – Tepe a fejét rázta. – Úgy értem Jade őrült, de
Andres kőkemény rémület. Harrison mehetett volna Andreashoz,
ha félt Jadétől, és Andreas kezelve volna. Harry csak úgy
gondolta lehet egy majdnem halhatatlan élete anélkül, hogy
megfizetné az árát.
– Mi még sajnáltuk is, mikor visszahozták – ismerte be
Vernon. – Andreas dühös volt.
Tepe elmondott egy kis imádságot, míg barátja beszélt.
– Lehajtottam a fejem, soha nem gondoltam, hogy annyira
dühös és jegesen nyugodt tud lenni egyszerre. De – Vernon
hangja halkabb lett – nehéz volt figyelmen kívül hagyni a
sikításait.
– Nos, a fiúnak nem kellett volna aláírnia a pöttyös vonalat, ha
nem akart a szabályok szerint játszani. A majdnem
halhatatlanság kurvára nem ingyen ebéd.
Elena elkormányozta a beszélgetést, hogy ne tudjon meg
többet Harrison büntetéséről. – Bárki Clairen kívül Andreas
személyzetében tudhat többet?
 Egy gyors megbeszélés után azok ketten még mondtak neki
pár másik nevet.
Azonban mikor megtalálta a személyzet ezen tagjait, azok
együttműködőek voltak, de nem tudtak többet mondani neki.
– Megcsinálta a munkáját és hazament – mondta egy férfi. –
Nem lógott itt beszélgetni.
– Harry tudta, hogy felesége és babája előtte hallnak meg –
tette hozzá a nő, ajkai lekonyultak. – Nem hibáztathatjuk a férfit,
hogy minden percét amit tudott velük akarta tölteni.
Partnere biccentett. – Ő az egyetlen közülünk, akinek van
gyereke, így értettük, miért nem vett részt velünk a partikon,
mikor szabad ideje volt. Kurvára szomorúnak kell lennie a
dolognak, hogy túléled a kislányodat.
Igen, a kurvára szomorú tökéletesen leírta.
Harrison ragaszkodása Beth és Maggie felé azt eredményezte,
hogy nem volt közeli barátja a személyzetben. Senki sem tudta,
kinek mondta el a titkait. De a Jade nyomot követhette.
Átgondolta következő lépését, anélkül ment a ház elé, hogy
bement volna, majd az Andreas háza melletti sziklákhoz ment.
Felszállása sima siklás volt a Hudson felé… és egyben
fogcsikorgató koncentráció a részéről, hogy megtörténjen.
Szárnyait nehezebbeknek érezte, kevésbé készségesnek a
felszállás kontrollja alatt. De mikor már fent volt, nem volt benne
indokolatlan stressz és eldöntötte folytatja ahelyett, hogy a
gyengélkedőre menne.
Bölcsen kell használnia az idejét. Tudta, hogy mások
folytathatták volna innen, ha földre parancsolják, addig, amíg
mobilis volt, nem állhatott meg a vadászatban. Ez a szörnyet
távol kellett tartania attól, hogy elérje az ajtót, kínzástól és
haláltól romlatlannak kellett egy kislány életét tartania.
A Légió csendes szárnyakon repült mellette. Mikor Primary
közel repült hozzá azt mondta neki – Más módokon is meg
tudjátok velem osztani az energiátokat? – Ha meg tudják, talán
kiterjesztheti biztonságos óráinak számát.
– Nem osztottunk meg energiát – mondta Primary. –
Kinyomtuk a másik energiát.
Elena átgondolta ezt. – Újra meg tudjátok tenni?
-A másik energia a Zuhatagból származik. Az… mély. –
Megállt egy pillanatra és százak hangja suttogott Elena
elméjében. – Megpróbáljuk újra, de talán elbukunk, az erő
hullámtól.
– Jobb mint a semmi – mondta Elena, majd a zsebébe nyúlt a
telefonjáért. Felhívta Viveket, megkérte, hogy nézzen utána
Andreas bolond hármasának másik két tagjának címének.
– Bocsi Ellie – mondta Vivek, miután lefuttatta a keresést. –
Terence Lee és Nishant Kumar a Negyedben élt, de két hónapja
átmenetileg elérhetetlenek.
 Elena keze összeszorult a telefonján. – Miért nem jött ez fel,
mikor Blakelyt és Acostát megtaláltuk?
– Mert senki sem tudja, hogy őket kettejüket felvágták,
lefejezték vagy megcsonkították-e. Lee és Kumar ijesztő lényekké
váltak, kik sült csontjai összetörtek a hőtől. Megosztott
apartmanjuk leégett.
 27. fejezet

Raphael az ő és Elijah területe közti határon szállt le, miután

hosszan repült New Yorkból. Elijah körülbelül ugyanennyit
repült az ő otthonából. Sok ragadozó madár volt a határon lévő fa
ágain, ami alatt Raphael várt.
– Látom van kíséreted – mondta Raphael.
– Védelmező lények tudnak lenni. – Elijah viseltes, sötétbarna
bőrbe öltözött, bizalmas ölelésbe vonta őt.
Raphael viszonozta a gesztust, mert tudta, jó hiszeműen kapta.
– Jól vagy? – kérdezte utána. – Hogy van Hannah? Arra
instruáltak, hogy mondjam meg neked Elena üdvözli Hannaht
– Én is ezt a feladatot kaptam. – Elijah haja aranyan ragyogott
a foltos napfényben, mosolya nyílt volt. – Hannah és én
elégedettek vagyunk. Jó ez a nyugalom, és hogy otthon
maradhatok a hitvesemmel és egy temérdek sornyi teremténnyel,
akik az otthonomat saját játszóterüknek tekintik.
A Zuhatag új erőt adott mindannyiuknak. Ahol Raphael
megörökölte a Légiót, Elijah a kis és nagymacskák, valamint
ragadozó madarak feletti irányítást kapta. A vad lények
vonzódtak hozzá, mint fém a mágneshez. – Legalább senki sem
fog tudni beosonni ezután.
– Itt van ez is. – Elijah felemelte vastag bőrkesztyűbe burkolt
karját és egy hatalmas sas repült oda, hogy leszálljon alkarjára,
karmait szorosan rázárta. Szabad kezének ujjaival végigsimított a
lény fején, a köztük lévő kapcsolat nyilvánvaló volt, Elijah azt
mondta – Az hiszem nem jó híreket hoztál nekem.
– Nem, de szívesen fogadom, ha meg tudsz osztani bármit.
– Sajnálom, de ki kell ábrándítanom téged. – Elijah felemelte
karját, hogy a lenyűgöző madár ismét felszállhasson az égre.
Miután nézte a sas repülését a kékesszürke égen, ők ketten
sétálni kezdtek a fák által árnyékolt folyó mellett, ami a
találkozóhelyük volt.
– Jason zavaró jelentéssel tért vissza, hogy Favashi sereget
gyűjt – mondta Raphael arkangyal társának. – A háztartása
mellett gyűjti őket. – A háztartás, amit egy tehetséges és tragikus
sorsú építész épített Lijuannak.
– A kémmesterem még nem tért vissza – mormogta Elijah. –
Köszönöm a figyelmeztetést és van valami, amit cserébe
megoszthatok. – Még szorosabban zárta össze szárnyait, tollai
tiszta fehérek voltak. – Az ok, amiért a kémmesterem még nem
tért haza, mert a Favashi területének szélén lévő szellemfalvakról
szóló jelentések után nyomoz.
– Az emberek hiányoznak vagy megölték?
 – Ez a kérdés, amit meg kell válaszolni. – A napfény átfolyt a
lombkoronán megvilágítva Elijah arcának erős éleit. – A falukról
azt pletykálják, hogy üresek, mintha lakói egyszerűen kiléptek
volna egy pillanatra és elnyelte volna őket az éter.
Hosszú csend ereszkedett rájuk, csak a kövek közt folyó víz
hangja hallatszott.
– Mindketten ugyanarra gondolunk – mondta Raphael, ahogy
megálltak a forrás ívénél.
– Lijuan Alszik – mutatott rá Elijah. – Egy Alvó arkangyal
nem lehet hatással a kinti világra. Vagy elszabadulna a káosz.
– Lijuan nem átlagos arkangyal volt, mikor Aludni tért. Ő az
egyedüli közünk, aki valaha képes volt testetlenné válni. –
Raphael az Elena elméjében megszólaló öreg hangra gondolt, az
érzésére a lényről aki ébredés határán volt. – Az is lehetséges,
hogy kezd kijönni az Alvásból és ismét kapcsolatba lép a
külvilággal.
– Látom, mire gondolsz. – Eli nem rezzent meg, mikor egy
vadászsólyom, ami inkább Raphael területén volt őshonos
odarepült és leszállt a jobb vállára, karjait a bőrre hajlította, ami
megerősítette Elijah ingjeit és tunikáit. – Gondolod, hogy az
eltűntekből táplálkozik?
A feltételezés nem volt idegen, nem mikor egy arkangyalról
volt szó. A New Yorki csatájuk alatt Raphael látta a
szerencsétlenek csontszárazra szívott burkait, kiknek Lijuan
kiszívta életerejét. – Lehetséges, van egy elméletem, hogy talált
egy módot, hogy létrehozzon egy tartályt az erőnek a végső
visszatérésére. Ezért ment Aludni. Hogy feltöltse magát.
– Remélem tévedsz barátom. – Jég borította Eijah hangját. –
Majdnem az erőnkön felül van, hogy legyőzzük. Nem kell, hogy
több erőhöz férjen hozzá.
– Lehetséges, hogy az emberei egy ismeretlen helyen gyűlnek
köré. – Romlottsága és sajátjainak erőért való lemészárlása
ellenére Lijuant sokan istennőnek tartották.
De Elijah a fejét rázta. – Sima falusiak tűntek el, nem olyanok,
akiket szívesen látnak Lijuan udvarában, maximum alantas
szolgaként. – Aranybarna szemei megtartották Raphaeléit. –
Nem kisebbíthetjük a lehetőséget, hogy Lijuan tényleg Alszik és
az eltűnéseknek semmi köze hozzá. Favashi jelenlegi viselkedése
nem olyan, amit bárki várt tőle.
Ők ketten ismét sétálni kezdtek.
– Talán – folytatta Elijah – arra utasította tábornokait, hogy
hajtsanak végre kegyetlen akciókat, hogy félelmet csepegtessen
az emberekbe és a szellemfalvak csak a jéghegy csúcsai. Kína
hatalmas terület egy fiatal arkangyalnak, hogy irányítsa, és nehéz
csatát vív, adva az elődjét.
– Igen. – Lijuan emberei megszokták, hogy a világ legerősebb
arkangyala irányítja őket, kissé kétséges volt, hogy az idős
vámpírok és angyalok a területen csak álhűséget adnak, mikor a
Favashihoz való hűségről van szó.
Ilyen elkerülhetetlen mellékhatása lehetett egy terület
átvételének, ahol egy arkangyal meghalt, vagy Aludni tért. Az új
arkangyalnak meg kellett nyernie a hátrahagyottak hűségét, vagy
úgy kellett uralkodnia, hogy állatias félelmet kelt, ami legyőzi a
történelmet és hűséget a tiszta, állatias túlélés érdekében.
Néhány esetben az egyensúly soha nem állt helyre, és a
korábbi arkangyalhoz hűségesek szétszéledtek, hogy új
otthonokat és pozíciókat találjanak. A többség képes volt a
hűségre és elhivatottan szolgálták a másik arkangyalt, csak nem
azt, aki megsértette az ő arkangyalukat.
Alexander sok embere majdnem teljes hűséggel szolgált
másokat, de azonnal felajánlották lemondásukat, mikor ismét
felemelkedett, majd hazarepültek. Ugyanez lenne Raphael
embereivel, ha valaha Aludni térne. A Hetek mindenképp. Senki
sem lepődne meg, mikor Dmitri, Jason, Naasir, Illium, Aodhan,
Galen és Méreg visszatér hozzá. Még ha Illium fel is emelkedik,
olyan lenne, mint Eli Calianenek, örökké hűséges.
Néhány köteléket nem lehet eltörni.
– Lijuan talán őrült a szemünkben – mondta csendesen Elijah
– de a legtöbb emberének ő egy élő istennő. Nem számít, ha a
világon van, vagy Alszik, ő marad az, akihez imáikat irányítják.
 Raphael nézte, ahogy a vándorsólyom megpiszkálta Elijah
haját. – Leghűségesebb emberei kiüríthették a falvakat, hogy azt
mutassál a világnak, még jelen van, így szorítása a területen soha
nem tűnik el. A hiedelmük benne fanatikus. – Még az
„újjászületettek” csoszogó rémülete, az örökkévaló élet
gyúnyolata sem változtatta meg hitüket.
Elijah felnyúlt és a vadászsólyom a válláról az alkarjára ugrott.
Megsimogatta a vad teremtényt, azt mondta – Tudom, nincs rá
mód, hogy a Tanács belefolyjon egy másik arkangyal ügyeibe, de
úgy érzem nem hagyhatjuk, hogy Favashi háborúba keveredjen.
– Elijah hangja olyan volt, aki hosszú élete alatt sok csatát látott.
– Mielőtt találkoztam veled kaptam egy hívást Nehától.
Visszahívta követeit Favahsi udvarából és azt mondja Michaela
követei sem túl boldogok.
Raphael a vízen gondolkodott, a folyadék tisztaságán a kövek
felett. Hogy Neha nem beszélt vele, az nem volt meglepő.
Kapcsolatuk megtört lányának hatalom vágya miatti kivégzésén.
De hogy meglépte, hogy visszahívja követeit…
Ez a háború előjele volt.
– Értem, amit mondasz Eli, de háborúba hívjuk magunkat, ha
hívás nélkül lépünk Favashi területére.
– Akkor barátom – mormogta Elijah – ki kell csalnunk egy
meghívást.
 28. fejezet

Elena úgy döntött, hogy mindezek után meg kell látogatnia

Nisiát. Csak a biztonság kedvéért. A gyógyító nem próbálta meg
elrejteni aggodalmát az Elena szárnyában keletkezett új
szakadások miatt, de nem rendelte a földre. Egy repülésre
születettnek, jött rá Elena, a végső eszköz lenne. – Érzel valamit a
bal alkaromban?
Nisia több percen át ellenőrizte, még szkennelést is csinált. –
A csontjaidban alagutak vannak – mondta, miután arca
elsötétedett. – Mintha a halhatatlan ótvar átette volna magát ott.
Nagy kár, hogy nem olyan hétköznapi volt, mint egy féreg. Ez
tűz és energia volt, ami arra vágyott átalakítsa a világot. – Meg
tudod javítani, hogy a karom ne törjön el?
Nisia kurtán biccentett. – Nógathatom a testedet, hogy
gyógyuljon, de Elena csak befedjük a sebedet. Nem tudom ennek
az okát. – Forró pír öntötte el az arcát, de kezei nyugodtak és
hozzáértőek voltak, míg dolgozott.
– Tudom – mondta Elena, bár torka száraz volt és feje
zsongott a mindenféle érzelemtől, amiknek nem engedhette meg,
hogy most érezzen. – De mielőtt a földre rendelem magam, hogy
annyi tesztet csinálhatsz rajtam, amennyit akarsz, biztosnak kell
lennem, hogy a testvérem biztonságban van. A lánya
biztonságban van.
Nisia összenyomta ajkait. – Gyorsan csináld. Nemcsak
visszaesel, ez a csont gyengébb, mint egy halandóé.
Tizenöt perccel később – amibe egy étkezés habzsolása is
beletartozott – Elena kezdte átnézni az aktát a tűzről, ami
Nishant Kumar és Terence Lee életébe került, míg Vivek próbálta
megtalálni Jadét. Eddig nem sok minden volt. Az egész dolog
valószínűleg gyújtogatás volt, ahol a gyújtogató vagy csodálta
munkáját, vagy nem érdekelte a körmönfontság.
A nyomozó úgy vélte, hogy a gyújtogató beindította a tűzjelzőt,
hogy kiürítse az épületet, ezen feltevése a számtalan ottlakó által
elmondottak alapjánalapult, egy férfi kopogott az ajtajukon, hogy
a tűzre figyelmeztesse őket, mielőtt elönti őket a füst. Mindenki
azt mondta, hogy a férfi spanyol volt, hosszú kabátot, kalapot, és
szája körül sálat viselt.
Nishant Kumar és Terence Lee volt az egyedüli áldozat.
Volt minta benne: a kapcsolatban nem lévő ártatlanokat
egyedül hagyni, még ha az életüket meg is lehetett menteni. De
Raphael rámutatott, Beth és Maggie szorosan összekapcsolódott
a gyilkos egyik célpontjával.
Elena izmai megfeszültek, tovább olvasott.
 Köszönhetően a bőséges mennyiségű gyorsítónak, hozzáadva
az anyagokat, amiket a régi épület építésekor használtak, a két
vámpír, ahogy Vivek mondta, ijesztő lényekké égtek. A probléma
az volt, hogy tüzet használni a vámpírok megölésére, hogy az
idősebbek túlélhetik, Elena egyszer egy gyilkos tűzből mentett
meg egy nyolcszáz éves vámpírt. Az elszenesedett csontjait csak
az inak tartották össze. Karjaiban könnyebb volt, mint egy
gyermek. De mikor szemeit kinyitotta, azok nedvesek voltak és
fájdalomtól csillogtak.
Majdnem elejtette a férfit, képtelen volt elhinni, hogy ez
lehetséges volt.
Később egy másik vámpír elmondta neki, hogy akit
megmentett nem bírta elviselni, ha nem látott, így testének többi
részével védte szemeit. Ez már egy évtizede volt és az öreg, de
nem túl veszélyes vámpír még mindig gyógyult. Arca
regenerálódott, ahogy testének nagy része, de botra volt
szüksége, hogy járjon és állóképessége limitált volt.
Nishant Kumar és Terence Lee alig voltak a Szerződésük után.
Közelében sem voltak, hogy túléljék a tüzet, de jó esély volt rá,
hogy már halottak voltak a gyújtogatás alatt. – Levágta Blakely
nemi szerveit és Acosta kezét, míg éltek – emlékeztette magát. –
És megfenyegette Harrisont Bethtel és Maggievel. – A férfi
szerette megkínozni az áldozatait.
 Összefoglalta észrevételeit: Kumarnak és Leenek élnie kellett,
de mozgásképtelenek lehettek, mikor a tüzet okozták. Ez a kettő
élve égett el.
Behajtotta karját, hogy csökkentse a benne lévő mély
izomfájdalmat, a jobb kezével lapozott. Nem volt használható
DNS nyom és a tűz elpusztította mindkét férfi fogsorát, de a
patológus megjegyezte, hogy a fogsérülés halál előtti is lehetett,
Kumart és Leet kizárásos alapon azonosították.
Az épületben senki más nem hiányzott, valamint egyik férfi
sem nyúlt a számlájához ezután. A szomszédok látták őket este
hazamenni, de senki sem látta őket távozni, és azóta sem látták
őket.
Mindazonáltal lehetséges lenne, hogy vagy Kumar, vagy Lee
színlelte az egészet és volt a gyilkos?
Lehetséges, döntötte el Elena, de kevésbé valószínű. Főleg,
hogy mindkét fél karcsú és alacsony termetű volt, míg a férfit, aki
a tűz estéjén bekopogott az ajtókon, úgy írtak le hogy magas és
izmos. Izmos. Ez egybeesett azzal, amit Elena látott Al és Anita
kameráinak felvételén.
Ismét behajtotta karját, újra lapozott.
Mivel az áldozatok vámpírok voltak, a rendőrség bevonta a
Tornyot a nyomozásba, de a Torony nem avatkozott bele,
hagyták a tapasztalt ember nyomozót végezni a munkáját. A
nyomozó felfedezte Nishiant kémiai képesítését, képes volt
hozzákötni egy úgy dizájner droghoz, ami ellátta a vámpír piacot.
Elena azonnal felült a drogkapcsolat miatt.
Az unatkozó halhatatlanok állandóan vadászták az új
bedrogozásokat. A dizájner drogok 99%-a nem működött, a
vámpírok metabolizmusa túl hatékony volt, a nektáretetés volt a
legnépszerűbb. Azonban időnként egy-egy dizájner drog
hatékony volt, hogy használják… és halált okozzon.
Az Umbra, az utolsó nagy vámpírdrog, ami elárasztotta a
piacot, az átlagos, törvénytisztelő vámpírokat gyilkoló gépekké
változtatta. Az egyik legszomorúbb eset, amiről Elena hallott,
abban egy vámpír darabjaira tépte a nőt, akit szeretett.
Felvette a telefont Raphael asztaláról, ahol dolgozni kezdett,
felhívta a felelős nyomozót.
– Santiago – volt a mogorva válasz a vonal túlsó oldalán.
– Üdv nyomozó. – Hector Santiago nyomozó és Elena több
esetben is együtt dolgoztak az évek során, mikor a Céh munkái
keresztezték a rendőrségét. Kapcsolatuk először megingott,
mikor angyallá vált, Raphael hitvese lett, más lett a hűsége, de
kitalálták, hogy dolgozzanak együtt.
– Most bezzeg felhívsz. – Gép nyögése hallatszott a túloldalon,
talán Santiago széke feszült meg, ahogy hátradőlt nagy testével. –
Miután elseperted a szabadtéri főzöcskémet.
 – Adj egy kis szünetet Santiago – mondta, olyan ismerős volt
neki a tréfálkozás, mint egy régi kabát. – Abban az időben a világ
másik elcseszett oldalán voltam. – Ő és Raphael elrepültek
meglátogatni Calianet.
– Kifogás, kifogás. – Súrlódás hangja hallatszott, Santiago
talán megdörzsölte smirgli borostáját az állán. – Ügyed van?
– Nem, a te egyik nem régi ügyedről kérdeznék. Nishant
Kumar és Terence Lee.
– A ropogósra sült vámpírok – mondta Santiago. – Először azt
hittük az áldozatok emberek, egész karrierem során nem láttam,
hogy egy vámpír ennyire megégett volna.
Elena megszorította alkarját, hogy csökkentese a fájdalmat,
amit Nisia képessége sem tudott sakkban tartani. – A
drogkapcsolat, találtál valami specifikust?
– Semmit, csak pletykát és mélyre ástam. – Frusztráltan
felmorgott. – Ash és lassan beszélő okostojás férje összehozott
olyanokkal, akik normális esetben elszaladtak volna, ha
kiszagolják a zsarukat, és az informátoraim boldogok voltak,
hogy beszélhettek.
– Szokatlan. – A Negyed lakói általában összezártak a
kívülállókkal szemben, nem engedhették meg a szemetet a saját
helyükön.
– Kumarnak és Leenek hosszú csalási története volt – mondta
neki Santiago. – Filléres cuccokat kevertek össze ártalmatlan
anyagokkal és azt mondták kevés pénzű vásárlóiknak, hogy
erőteljes dizájner drog, tudod a mérgező szarokat a függők nem
engedhetik meg maguknak.
Elena biccentett. – Van egy jegyzeted a fájlban, hogy
lehetséges, hogy túllőtték magukat a droggal.
– Igen. Beszéltem pár vámpír kurvával, Cuki Vörössel és
Kedves Moniqueal, akik mindenre esküdtek, hogy Lee és Kumar
olyan drogot adott nekik, ami „elrepíti” őket, s pszichotikus
hallucinációt és ájulást okozott. Mikor a két nő magához tért,
Vörös a háza melletti mellékutcában, Monique az apartmanja
lépcsőházában, azt vették észre, hogy a ruháik nem voltak
rendben és mindketten biztosak benne, hogy megerőszakolták
őket.
És ezek az emberek voltak Harrison barátai? Bassza meg.
– Semmi emlékük, bár nem tudtam dátumokat kiszedni
belőlük, mert a több évnyi drogozás szétvágta az elméjüket –
tette hozzá Santiago. – Mindkét nő úgy emlékszik, vizesen ébredt
fel, ruháik a bőrükhöz tapadt. A két erőszaktevő kívül-belül
lemosta a DNS-t. Nem mintha tudtak volna feljelentést tenni. –
Most fáradság volt a hangjában. – Tudod milyen a Negyed.
– Igen. A Negyed mindig gondoskodik a sajátjairól, kivéve, ha
vámpír vámpírt bánt. – Elena gyomra összeszorult a gondolatra,
hogy Harrison ilyen undorító bűnökkel került kapcsolatba. Ha
beigazolódik, az összetöri Betht. – Ha a nők emlékeztek rá, mit
tettek velük…
– Az pokoli motiváció – értett egyet Santiago. – De aztán
hallottam a férfiról, aki túl korán figyelmeztette a lakókat. Nem
volt füst, a korai evakuáltak egyike sem látta a tűz jelét.
Szerintem ő volt a tettes.
– Sikerült levadásznod őt?
– Az emberek annyira boldogok voltak, hogy a rohadékok
meghaltak, hogy igazából nem nagyon érdekelte őket, hogy
megtudják ki tette. Ha bárki tudta a tűzgyújtó kilétét, nem
mondta el. Rengeteg piszkos dolog került ki róluk, de a két
utcalányon kívül senki sem jött, hogy megerőszakolták volna.
Laric sétált be Santiago kijelentésének a vége felé és Nisia
energiaitalából egy friss pohárnyit tett le elé. Mosolyogva
megköszönte, majd Santiagohoz fordult. – A prostik nem voltak
gyanúsítottak?
– Sziklaszilárd alibijük volt, mikor a tűz kigyulladt, az egyiket
lecsukták nyilvános részegségért, a másik elismerte, hogy a helyi
klinikán volt, miután a vécén eltörte a kulcscsontját. Megnéztem,
hogy a stricijeik talán elégtételt vártak a használatért, de nem
volt futtatójuk. – Újabb mechanikai nyögéseket hallott, amit a
toll asztalon való hangos dobolása követett. – A vámpírok nem
kapnak kifizetést a Szerződésük után?
 Letette az üveget, miután a keverék nagy részét megitta, s azt
mondta – Van ki nagylelkűbb másnál.
– Tedd hozzá az extra száz évet, ami alatt ki tudod találni mit
akarsz csinálni és úgy végzik, hogy lúzereknek árulják az utcán a
testüket. Kurvára nem értem. – Válaszra nem várva folytatta –
Miért érdekelnek a sült erőszaktevők.
Elena elmondta az igazat. Sok minden volt, amit soha nem
mondhat el a férfinak, a titkok veszélybe sodornák az életét, de
három, vámpírok ellen elkövetett támadás összekötése nem
tartozott ebbe bele. – A seggfej megfenyegette a testvéremet és az
unokahúgomat.
– Szarházi. – Semmi árulkodó nem volt a hangjában, Hector
felesége egy csodás, teltkarcsú nő volt, akit imádott és négy
energetikus fiúk, akik a büszkeségei és örömei voltak. – Blakely
és/vagy Acosra drogdílerek voltak, de erős bizonyíték van rá,
hogy Blakely legalább egyszer drogot használt nők
megerőszakolására, ami megmagyarázná nemi szervének
levágását.
Elena is erre gondolt. – Eric Acosta nektáretetés függő volt,
aki saját maga finanszírozta a drogot. Lehet, hogy ő vette a
drogot Simon Blakelynek, kezét ez miatt vágták le.
– Meglehet – mondta Santiago. – De mondok neked valamit,
vannak teljesen őrült vámpír bandák a Negyedben. Az őrült
rohadékok nem riadnak vissza a kizsigereléstől, hogy elérjenek
valamit. Lee és Kumar őrült lehetett, hogy tilosban járt, mint
Blakely és Acosta.
– Túl személyesnek érződik. – Elena azon volt, hogy megigya
Nisia keverékének végét, de majdnem leejtette a poharat, mikor
alkarja begörcsölt.
Állkapcsát összeszorítva visszatartotta a fájdalom miatti
morgást, letette a poharat. – Van egy idővonal is – sikerült
kimondania. – Lee és Kumar két hónapja halt meg, Blakely és
Acosta egy estével a Harrison elleni támadás előtt.
– Komoly eszkaláció – értett egyet Santiago. – A pasi őrjöng.
Még több test fog innentől kezdve felbukkanni.
Ők nem lesznek Beth és Maggie, fogadkozott Elena.
Letette a telefont, miután Santiago megígérte, hogy mond
majd néhány új információt, Elena nagyot nyelt és felhúzta
ruhájának ujját. Alkarja merev volt, izmai megfeszültek, de
semmi áttetsző lávaszerű nem volt. A jó hírek itt értek véget.
Mert új repedést látott a bőrén. Leseperte a beletapadt fonalat.
Honnan a fenéből származnak ezek? Ez a végtelen zsebkendők
egyike lehet, ami a mosodába került.
Mivel bőre tiszta volt, a sérülés körüli elszíneződést lehetetlen
volt nem észrevenni. Zúzódott színű, furcsán finom robbanásban
terjedt ki a seb körül. Nem ez volt a legrosszabb rész. Mikor
megfordította kezét, hogy alulról is megnézze, újabb repedéseket
talált. Nemcsak ezt, de csuklója észrevehetően kiállt, és a gyűrű,
amit kisujján hordott a szeme láttára esett le.
Még több súlyt vesztett.
Ujjait a tenyerébe hajlította, eldöntötte, hogy a gyengélkedőre
megy. Senki sem tudta, mi történik vele, Nisia nem tudott már
neki segíteni többet, mint amit már megtett, és a Bethre és
Maggire fenyegető veszély megmaradt. Okosnak kell lennie,
hírtelen esetben több Légióst is magával kell vinnie, de tovább
kell lépnie. Az idő úgy folyt ki kezei közül, mint a víz az ömlő
csapból.
Halandók gyermeke. A tároló még nem ébredt fel.
Elena hírtelen felpattant, ösztönösen az erkély felé fordult. De
nem volt ott szellemnő lila hajjal, kinek keze az ablakhoz
nyomódott. Nem, egy aranyszemű bagoly ült az erkély szélén,
tollai hófehérek voltak.
Ne félj a baglyoktól.
Elena szája kiszáradt és szíve úgy vert, mintha egy élőlény
esett volna csapdába a mellkasában, az ajtóhoz sétált és lopva
csendben kinyitotta. A bagoly csak zavartalanul nézte őt. Mikor
kilépett a jeges levegőre, az megfordította fejét és felemelte
karmait, hogy megvakarja tollait.
Elena addig tartotta vissza a levegőt, míg mellkasa fájni
kezdett… és leguggolt, hogy megérintse a madarat.
 29. fejezet

A tolla annyira lenyűgözően puha volt a tenyere alatt, teste

meleg.
És arany szemeivel hírtelen feneketlenül nézett rá, az
aranyban egy nagyon öreg erő ragyogása volt.
Szomorú meghalni gyermek. De meg kell. Az egyiknek meg
kell halnia, hogy a másik éljen.
Meg kell halnod.
– Ki a halál mondja ezt? – morgott Elena, keze megfeszült a
bagoly hátán.
A csend… furcsa volt. Amennyire furcsa az őt figyelő bagoly
volt. Majd az fejét oldalra biccentette, ami erőteljesen a Légióra
emlékeztette őt.
Meg van írva az időben.
A föld fel fog forrni.
Az előjel elbukik.
És aki meg fog halni elbukik.
Elena szárnyai azzal fenyegettek, hogy csendes egyetértésként
leesnek. – Bassza meg a sors és a végzet – mondta
meggondolatlanul. – Az utolsó elcseszett lélegzetemig küzdeni
fogok.
A bagoly ismét ránézett, szemei végtelenek, csodásak és
furcsák voltak. A kezei alatt a bagoly melege puha ragyogás volt,
és az elméjében megszólalt a hang, ami nem volt ott. Szerelem
gyereke. Bánat gyermeke. Vigyázz a törött pengével. Vigyázz a
gyászolóval. Ő lesz a halálod. Egy hosszú sóhajtás… és a bagoly
kitárta szárnyait.
Elena nem akarta ketrecbe zárni a csodás és vad baglyot,
elvette róla a kezét és nézte, ahogy elrepül. Felrepült az égre… és
már ott sem volt. Megnézte az erkély azon részét, ahol ült.
Nem voltak karomnyomok, semmi jele zavarásnak.
– Elena.
Felugrott, kései a kezeiben voltak, ahogy megfordult. – Ó, te
vagy az.
Primary bámult rá a balkon távoli részéről, szemei ma a
legmélyebb kékek voltak és bőrén arany érintése látszott. – Kivel
beszéltél?
Elena reszelősen lélegzett, eltette késeit. – Láttad a baglyot itt
ülni?
– Nem. – A szél hátrafújta a szél. – Éreztük, hogy értünk
nyúlsz. Ismét repülni fogunk?
A telefonja csengett, mielőtt válaszolhatott volna. – Ezt bent
veszem fel. – A csontjaiig átfagyott. – Be akarsz jönni?
 – Nézni fogom a havat és emlékezni fogok.
Otthagyta Primaryt kifürkészhetetlen virrasztásával, belépett,
telefonját a füléhez emelte. – V, mi az?
– Még Raphael irodájában vagy? Kitettem egy hívást a
képernyőjére.
– Köszi.
A képernyő kitisztulás után egy göndör, aranybarna hajú,
gazdag aranyszínű bőrrel rendelkező nőt mutatott. Szemei tiszta
barnák voltak a közepén lévő arany robbanástól eltekintve, a háta
mögött meredő szárnyak a keserű csokoládé színére
emlékeztettek. – Andi. – Elena vére forrón lüktetett. – Jess
elmondta, milyen kutatást kértem? – Naasir párja, a fiatal angyal
Jessamy diákja volt és saját jogán egy fejlődő történész.
– A fehér baglyok. – Andromeda hangja remegett. – A legenda
azt mondja Cassandrához tartoztak, őt gyakran úgy írták le, hogy
haja lila volt és kivájta szemeit, hogy megállítsa a vízióit.
…vöröset sírt.
– Azt hiszem Jessamy említette egyszer. – Elena a homlokát
ráncolta, küzdött azzal, mit mondott neki a barátja. – Hosszú
idővel ezelőtt volt arkangyal?
– Cassandra inkább már mítosz, mint emlék. Sokan úgy
gondolják, nem is létezett, néhány próféciája túlélte, semmi
nincs, csak az Alvó prófétáról szóló fantáziák. –Androméda
tincsei az energiájától vibráltak. – Ellie, a legendák azt mondják,
hogy hasonlított az Elődökre, az elsőkre közülünk, az angyalok
közül, akik a Menedék alatt alszanak.
Elena küzdött a gondolattal, hogy az arkangyal milyen idős.
Cassandra hosszú ideje Aludt. – Most ébredezik? – kérdezte,
torka reszelős volt. – Ezért látom a baglyait? – Elena Nisia után
azonnal beszélt Jessamyval, megadva a történésznek a szükséges
dolgokat a kéréséhez.
– Jessamy és én nem tudjuk. – Andi egy kopott bőrbe
csomagolt öreg könyvet ölelt magához. – Beszéltünk Calianenel,
és azt mondta álmodott, mikor Aludt. Talán Cassandra álmának
a része vagy, talán nincs tudatában, hogy eléggé ébren van, hogy
hatással legyen a világra.
Elena megdörgölte a homlokát, próbálta csillapítani a kezdődő
fejfáját. – Tudsz róla bármi mást?
– Még nem – mondta Androméda. – De nem állok le a
kutatással.
Miután elköszönt a másik nőtől Elena felöltözött a kinti
időjáráshoz és kiment, megkérdezte Primarytól ugyanazokat a
kérdéseket, mint Anditől.
A vízköpő, ami Primary volt még csak nem is pislogott, ahogy
a hó kezdett ráesni. Másodpercek alatt finom fehér rétegbe
burkolózott kőlény lett, aki mindig az erkélyen figyelt. Mikor
beszélt, hangja Elena fejében szólalt meg, ajkai nem mozdultak.
Emlékszünk a hóra. Szerette a havat. Szerette az első
aeclarinkat.
És Elena tudta. Cassandra a Rémület Zuhatagban emelkedett
fel, ugye? Az az idő alatt, mikor erőszakos erők megváltoztatták a
világot, és egy arkangyal megkapta a végeláthatatlan jövőbelátás
rettenetes ajándékát.
Primary nem válaszolt, hanem azt mondta. Az volt, akinek
lennie kellett. Kivájta saját szemeit, hogy megállítsa. De nem
állíthatta meg, hogy lásson. Látott téged Elena.
Elena Primaryra bámult. – Tessék?
Akkor nem értettük. Most már igen. Primary hangjába most
visszhang vegyült, a Légió többi tagja csatlakozott. Halandónak
született. Halandó szívű. Ambrózia édes csókja. Hajnal szárnya.
Éj szárnya. Ilyen lesz.
Elena tíz perc múlva is fagyinak érezte magát, bár bent volt,
hogy időt adjon magának, hogy lenyugodjon, mielőtt a földön
Jadét kezdi keresni, míg Vivek továbbra is próbálta megtalálni az
elektromos nyomot. Még beszélt Claire Vargassal és Andreas
Narájával is, de eddig nem volt semmi. Ebben az esetben
kapcsolatba lépni bizonyos emberekkel gyorsabban juttathatja őt
a válaszhoz.
Halandónak született. Halandó szívű. Ambrózia édes csókja.
Hajnal szárnya. Éj szárnya. Ilyen lesz.
 – Bassza meg, bassza meg, bassza meg! – Kiáltotta és máris
jobban érezte magát. – Rendben Ellie, tedd félre, amíg az
arkangyalod haza nem ér. Arra koncentrálsz, hogy helyrehozd
Harrison zűrzavarát.
Nem akart arra gondolni, hogy Cassandra olyan hosszú idővel
ezelőtt megjósolta angyallá válását, hogy a halhatatlanok
elfelejtették őt, hogy valószínűtlen, hogy téved eljövendő
halálában. Így félretolja az örömteli gondolatot, míg Raphael
mellette nem lesz. Ismerte a határait és tudta, ez arkangyal szintű
őrület.
Éppen ellépett az erkélytől, mikor nadrágja megereszkedett.
Ismét sikított egyet, mert az isten verje meg, nem törhet össze,
szorosabbra húzta az övet a derekán és kiment, miután
megragadott három csokiszeletet és kicsomagolt egyet, ahogy
eldöntötte beszél Ashel és Janvierrel, mielőtt elmegy. Nekik talán
voltak számára elérhetetlen kapcsolataik.
Valamint informálni akarta őket, mire jött rá reggel. Teljesen
biztos volt benne, hogy hallotta őket korábban a folyosón, de ha
elmentek a Toronyból felhívja őket. Nem hagyja, hogy kutatása
kárba vesszen, ha agya tésztává válik, míg szárnyai miatt
felkenődik egy felhőkarcolóra.
Keresése során Dmitribe botlott. A férfi sima fekete öltönyt
viselt, haja tökéletesen volt fésülve és felemelte szemöldökét,
mikor meglátta őt.
 Elena a félig megevett csokival rámutatott. – Szórakozz velem
és Istenre esküszöm egyenesen a szívedbe lövök. Iszonyatosan
éhezem, így gyilkos kedvemben vagyok.
Ajkai mosolyra húzódtak. – Próbáltad a vérivást?
Elena majdnem elővette nyílpuskáját és véghezvitte
figyelmeztetését, a seggfej erőteljes volt, túlélné, de rájött,
komolyan gondolta. – Vért?
– Az arkangyali vért leginkább. Erőszakos mennyiségű erő van
benne.
Elena befejezte csokiját, átgondolta. – Nem vagyok vámpír.
Működne egyáltalán? – Felejtsük el a vérivás részt, ha ez
megszünteti az őt gyötrő éhséget, befogja orrát és lehúzza, mint
orvosságot.
Dmitri vállat vont. – Mit veszhetsz vele?
– Beszélek Raphaellel. – Elsétált, majd azt mondta – Néha,
majdnem elhiszem, hogy egyszer voltál ember.
– Tisztán véget kell vetnem a játéknak. – Egy aprónyi bunda
és pezsgő illata csavarodott köré, érzéki és cirógató és gúnyos.
– Ááá! – Megpördülve nyílpuskája a kezében volt és kilőtte a
nyilat, mielőtt gondolkodott volna.
Dmitri megmozdult… és a nyíl a mögötte lévő falba fúródott. –
A Torony tulajdonát rongálod megint. – A fejét rázta ezekre a
cenzúrázott szavakra. – Ne kerülj kapcsolatba a fehérhajú lábon
járó balesettel, mondtam Raphaelnek, de hallgatott rám?
 – Add vissza a nyilamat te illattal-fertőző-vámpír-kifogás.
Elkapta a levegőben, ahogy a férfi engedelmeskedett neki,
egyéb szó nélkül elsétált… és hallotta Dmitrit nevetni maga
mögött, mélyen és féktelenül. Ajkai is mosolyra húzódtak, de
sikerült addig ellenállnia, míg a lifthez érve már nem látta őt.
Majdnem hisztérikusan nevetett és ez felengedés volt.
Istenek, az arkangyalát akarta otthon.
Ismét épelméjű volt, mire megtalálta Asht és Janviert egy
küzdőtéren a Torony alacsonyabb szintjén. Mint Őrségének
tagjai, amire nem lesz szüksége, ha Cassandra jóslata igazzá
válik, a pár egy időt karddal és más eszközökkel kapcsolatos
képességeik fejlesztésére szánta, amikben jártasak voltak.
Mivel ők ketten valami közepén jártak Elena leült a lelátón és
átgondolta mit tudott. Azzal, hogy Santiago kiásott sok mindent
Leeről és Kumarról, Jade maradt a legjobb nyoma. Ki kell húznia
a gyanúsítottak listájáról, ha mást nem is tud tenni. Ez volt,
hacsak nem volt kapcsolata Leevel, Kumarral, Blakelyvel és
Acostával, vagy úgy döntött, hogy halálukat arra használja, hogy
elfedje a Harrison elleni támadást.
Kész volt megszakítani Asht és Janviert, mikor Dmitri, most
oliva színű pólóba és terepszínű nadrágba öltözött, ami illett a
küzdelemhez, megjelent a küzdőtér mellett és vállalta az ellenfél
szerepét. Janvier idősebb volt mint Ashvini, de a nő jobb volt
Dmitri ellen.
 Mert Ash is látta a jövőt.
Hideg levegő szivárgott Elena csontjaiba, a szélnek
felfoghatatlan kor íze volt.
Ekkor megszakította őket, nem volt ideje, amit
elvesztegethetett. Mikor elmondta mit tudott Nishant Kumarról
és Terence Leeről Janvier mocsárszínű zöld szemei kitágultak. –
Ez a kapcsolatunk cher – mondta Ashwininek.
Kiderült, hogy a pár is hallotta ezeket a pletykákat, a drogról,
ami pszichotikus hallucinációkat és ájulást okozpt a vámpíroknál
és ezért szexuálisan bántalmazhatták őket. Az utca neve:
Vamhypnol volt. – Nem volt okunk Blakelyhez és Acostához
kötni, vagy Harrisonhoz – mondta Ashwini, kezeit a csípőjére
tette. – De olyan gyorsan gyűjtünk infót, ahogy tudunk a
gyilkosságokról, mert ez a dolog szar ügy.
Dmitri megszólalt. – Miért csak most hallok erről először?
– Nem volt elég a jelentéshez – válaszolt Janvier. – Várunk,
hogy halljunk egy nőről, aki talán többet tud mondani.
Ahogy a pár elmondta, amit tudott Elena két ismerős nevet
hallott.
– Várj – szakította őket félbe. – Hacsak Cuki Vörös és Kedves
Monique nem gyakori nevek a prostik közt, akkor azok ketten
beszéltek Santiagóval arról, hogy Kumar és barátja Lee
megerőszakolta őket, míg a drog hatása alatt álltak.
 – Fenébe Ellie. – Ashwini nyugtalanul játszott
dobócsillagjával. – Mindkét nő halott.
Elena gyomra összeszorult. – Gyilkosság?
– Nem. – Janvier folyékony hangja komor lett. – Mit mondott
az orvos rájuk, cher?
– Agyi aneurizma – segítette ki Ash. – Mindkettőnél elég erős
volt.
– Annyira hatékony, mint a lefejezés, ami a vámpír halálát
okozhatja – Dmitri összefonta karjait. – Okozz erős sérülést az
agyban és nem sok marad hátra a testnek, hogy regenerálódjon.
Elena elméje kattogott valamin. Mintha tudná a kirakós
kritikus részét, de nem tudta mi az. De mikor megpróbálta elérni,
nyom nélkül eltűnt. Frusztrálva azt mondta – Mikor haltak meg?
– Santiago vagy két hónapja beszélt velük.
– Vörös öt hete, Monique négy hete – mondta Ashwini.
Az idővonal nem stimmelt, hogy megválaszolja ezt a zavart az
ügyben. – Bármi másik áldozatról?
Ash biccentett. – Egy van, a barátja azt mondta nekünk, ő
kérte meg az áldozatot, hogy hívjon minket. – Homlokát
ráncolta. – Jó lenne, ha most megtenné.
Mind rábámultak, mikor telefonja megszólalt a küzdőtér
szélén.
– Nem küldesz most már telepatikus üzeneteket – morgott
Elena.
 Ash vigyorgott. – Csak játszottam veled. – Megfogta telefonját.
– Üzent, hogy hív, mikor befejezte a műszakját a sztriptíz bárban.
Csak szerencsés volt az időzítésem.
– Amennyire szerencsés a feleséged – mormogta Dmitri
Janviernek, míg a nő telefonált.
A vámpír vigyorgott. – Az én Ashbladem szerencsés, én vagyok
a férje.
– Te viszont nem leszel szerencsés, ha ezt folytatod –
fenyegette meg Ashwini, miután letette. – A harmadik
áldozatunk nem ájult el, de kissé ködös volt, miután ivott egy
pohár vért, amit a randija ajánlott neki. Az emlékei a következő
óráról lukasak, de biztos benne, hogy szexuálisan zaklatták. –
Hangja pengeéles volt, folytatta. – A randija Simon Blakely volt.
Csendben dolgozták fel az információkat.
– Véletlenül kisebb dózis… vagy szándékos, mert Blakely
beképzelte, hogy a nők bomlanak utána? – gondolkodott Elena
hangosan. – Egy kómás „szerető” nem táplálta az egóját. –
Sokkal inkább szimpatizált azzal a férfival, aki levágta Blakely
nemi szerveit. – Talán Blakely rájött, hogy az alacsony dózis egy
engedékeny, félig tudatánál lévő nőt eredményez.
– Orvoshoz kell vinnünk ezt a nőt. – Nem volt humor Janvier
hangjában, vagy az arcán. – Nem tudjuk, hogy a két halott
vámpírt mikor erőszakolták meg, ami az jelenti, nem tudjuk az
aneurizma lecsapásának idejét.
 – Alacsonyabb dózissal talán túléli. – Dmitri arca veszélyes
volt. – Mond meg neki a Torony állja a költségeit.
Igen, Dmitri néha tudott emberien viselkedni.
– Egy erőszakolós drog, ami megöl az úton az gyilkos
motiváció. – Az egyedüli probléma Harrison volt, Elena vagy
egyáltalán nem ismerte őt és neki volt egy szörnyű titka, vagy
valami kritikus rész hiányzik.
És mi volt az, amire nem emlékezett?
– A drog elterjedt? – kérdezte Dmitri, teljesen halálos erő és
feszült kontroll volt.
Ashwini a fejét rázta. – Az alacsony szintű vámpírok hallottak
róla, de az egyetlen személyek azok, akikről tudjuk, hogy
személyes kapcsolatban voltak a három áldozattal és a férfiakkal,
akik adták nekik.
Janvier végigfuttatta kezét sötét mogyoró tincsein, felvette a
fonalat. – A mi Hollynk és Mérgünk ismer egy intézőt, aki a város
magasabb rétegeiben dolgozik, a gazdag vámpírokkal és
angyalokkal, és azt mondja egyikük sem használja. Senki nem
akarja megkockáztatni, miután olyan keményen jártál el az
umbra után.
– Blakely, Kumar és Lee nem foglalkoztak azzal, hogy
kockáztatják az áldozatokat. – Elena maga akarta felszabdalni az
erőszaktevőket. – Lehetséges, hogy Acosta sem. –Bár amputált
keze miatt azt gondolta nem volt benne a szexuális erőszakban. –
Ez a kontrollról, az erőről szólt. – Mint minden erőszaktevőnél. –
Ez a drog csak a vámpírokon működik?
– Igen – erősítette meg Ashwini. – De két ember prosti, aki a
Negyedben dolgozik – megérintette a nyakát, hogy utaljon rá,
nektáretetők voltak – azt mondták Kumar felszedte őket és
emlékek nélkül távoztak. – Szemei megvillantak. – Az egyedüli
ok, amiért visszamentek, mert kokainban fizette ki őket.
– Jól választotta ki az áldozatait. – Dmitri hangja olyan jeges
volt, hogy égetett. – A sógorod – mondta Elenának, szemei
elsötétültek. – Gondolod képes ilyen bűnre?
– Amennyire tudom, Harrison nem erőszaktevő, vagy drogos.
– Összeszorította állkapcsát. – Ha mást találok róla, akkor
magam végzem ki. – Összetöri Betht, ha felfedezi ezt a gonoszt a
férfiban, akit szeretett. – Van felesége, gyereke, mindketten
ártatlanok a bűnben, megadjuk neki az ártatlanság vélelmét, míg
másképp nem bizonyítjuk.
Dmitri kurtán biccentett.
– Ami a gyanúsítottunkat illeti, egy jól képzett ember
kivégezhette Nishant Kumart és Terence Leet. – Elena ezt
fiatalabb vadászként is meg tudta tenni. – A rendőrség jelentése
alapján kicsik, nem kifejezetten erősek voltak és nem voltak
jártasak a küzdelemben. Adminisztrációt végeztek a Szerződés
alatt.
 – Lenyomoztam Blakelyt és Acostát – mondta Ashwini – és
azt mondták róluk, gyengék voltak vámpírként. Erősek a
vámpirizmus miatt, de nem elég öregek, hogy komoly előnyt
szerezzenek egy edzett ellenféllel szemben.
Elena válaszolni akart, mikor alkarja ismét begörcsölt,
hatalmas csavarások húzták össze izmait eléggé, hogy eltörje.
Raphael! Ösztönösen hívta, ahogy a fájdalom azzal fenyegette,
hogy sírásba kergeti, alkarjának gyötrelméhez hozzáadódott
homlokán lüktető ere. Arkangyal, igazán szükségem van rád. Ez
kétségbeesett mentális suttogás volt, még ha tudta is, túl messze
volt, hogy hallja őt.
 30. fejezet

Elena.
Elena majdnem megtántorodott az elméjében szóló víznek
zúduló sziklák tompa visszhangjától, a tenger hangjától.
Motyogva kimentette magát a csoporttól, aminek talán nem volt
értelme, eljutott a liftig. Raphael? Hol vagy?
Két órára az otthontól. A hangja most furcsa volt… és furcsa
visszhangok voltak benne.
Elena nehezen nyelt, megszorította görcsölő alkarját és próbált
lélegezni. Úgy hangzol, mint a Légió. Izzadság ütközött ki a
homlokán, a homlokán lévő ér kalapácsként csapott le szívének
pulzálásával. Nem érzem jól magam.
Odaküldöm Nisiát.
Miért nem ment maga a gyengélkedőre, vagy szólt a
többieknek, hogy hívják a gyógyítót? Nem tudta. Gondolatai
szétfutottak. Nehéz volt gondolkodni a fájdalom falán át.
ELENA. Merre vagy?
A lakosztályunkon kívüli folyosón. Kibotladozott a liftből,
éppen sikerült bebotladoznia a lakosztályukba, mielőtt összeesett
volna a plüss szőnyegen. Olyan puha volt az arca alatt, mint egy
gubó.
Összegömbölyödött, mint egy alvó macska, szemhéjai
lebegtek.
Elena!
Annyira fáradt vagyok Raphael. Túl sok erejébe került
beszélni.
Az erkélyajtó jeges szélviharral csapódott ki, az erő
erőszakosan és ismerősen sepert át rézékein. Most téged
hallucinállak.
– Vámpírvadász. – Raphael karjai felemelték, szárnyai fehér
tűzzel égtek, a belőle áradó ragyogás annyira vakított, hogy
hunyorognia kellett, hogy lásson.
Mikor kezét a férfi mellkasára tette, szíve annyira hevesen
vert, hogy túl gyors volt az arkangyali erőhöz. – Ég a bőröd. –
Agya küzdött, hogy megértse, mi történt. – Két órára…
Elena elgyengült Raphael karjaiban az összezavarodott szavak
után. De Raphael érezte, hogy ereiben még lüktetett az élet,
mellkasa emelkedett és süllyedt. A hálójukba vitte őt, épp akkor
tette le az ágyba, mikor Nisia berohant. A gyógyító kipirult a
repüléstől… és riadtan állt meg Raphaelre nézve.
Gyógyító ösztönei egy másodperccel később beindultak,
egyenesen Elenához ment. – Mond el, mi történt. – Kezei már
hitvesén voltak, Rarphael elmagyarázta, hogy Elena hívta őt és a
zavarba ejtő és elgyengítő fáradság érzetét, amivel járt.
– Elnézésed kérem a ragyogás miatt Nisia – mondta a végén.
– Jelenleg nem tudom meggátolni. – Teste égett, mintha sejtjei
lehetetlen intenzitással égtek volna.
– Nincs hatással a munkámra uram.
Raphael próbált nyugodt maradni, ahogy Nisia a vadászon
dolgozott, aki a szíve volt, de egy csendes düh égett az ereiben.
Raphael? Izak most jelentette, hogy a Torony erkélyére
zuhantál le az égből. Azt gondoltam, hogy a fiú berúgott, de
komolynak és megdöbbentnek hangzott.
Örült az elterelésnek, ahogy Dmitri hangja elérte az elméjét,
válaszolt. A lakosztályunkban vagyok. Elena összeesett.
Megsérült? Váratlan gyorsasággal hagyott itt minket, de úgy
tűnt jól van.
Mert a vadásza utálta megmutatni gyengeségét. Várok, mint
mond Nisia.
– Elfogyott az energiája – mondta a gyógyító egy perccel
később, hangja meghökkent volt. – Alig van sejtje, ami a légzést
végzi.
Raphael a gyógyítóra nézett. – Nem evett?
Nisia sötéten ráncolta homlokát, kihúzott valamit Elena
nadrágzsebéből, ami kicsit kiállt onnan. Ki kellett zipzáraznia,
hogy ki tudja venni. – Egy csoki csomagolása… Nem, háromé van
itt.
Nisia a csomagolásokat az éjjeliszekrényre tette. – Eszik és
iszik, de még a hatásos, kétszeres erejű keverékkel, amit neki
csináltam, nem visz be elég energiát, hogy üzemanyagot adjon a
testében végbemenő változásokat.
Raphael szinte látta, hogy állnak ki Elena csontjai sötét arany
bőrén, ahogy teste önmagát emésztette fel belülről. – A vérem
okozna különbséget? – Elena nem volt vámpír, aki az energiát a
vérből állította elő.
– Meg kell próbálnunk. – Feszült kétségbeesés volt Nisia
arcán.
Ez jeges kést szúrt Raphael belsőjébe. A gyakorlott gyógyító
soha nem pánikolt.
Egyik csuklóját a szájához emelte, azon volt, hogy feltépje
ereit, mikor gazdag arany folyt végig a nyelvén, a gazdagságot
csak egyszer kóstolta meg halhatatlan létezése során.
Agyarai megnyúltak.
Élet csordította túl.
Lehajolt, Elenát a karjaiba vonta és ajkait az övére nyomta.
Élned kell, mondta neki az elméjében, ahogy egyszer tette, mikor
törötten és véresen zuhantak le, New York épületei darabokban
és szilánkokban voltak alattuk. Akkor Elena haldokló halandó
volt, teste annyira súlyosan sérült, hogy lelke alig kapcsolódott
hozzá. Élned kell Én Elenám. Inkább meghalok, minthogy az
örökkévalóságban nélküled sétáljak.
Egy sóhajt érzett az ajkai alatt, ahogy Elena teste elkezdett
melegedni és kezét felemelte, hogy a nyaka köré fonja, ujjai a
hajába gabalyodtak. Szemei csukva maradtak, de látta a
ragyogást alattuk, ami ezüst volt. Mint a holdfény a vízben, egy
ragyogó pillanat és utána sötétség.
Csókjuk örökké tartott… és mégsem volt elég.
Mikor szétváltak agyarai normális méretűek voltak és Elena
arccsontjai már nem fenyegettek azzal, hogy átszúrják a bőrét, de
mikor szemhéjait felemelte, azokat a szemeket látta, mint mikor
a nő először állt mellette a Torony tetején. Az ezüstgyűrű, ami
fejlődött benne, mióta összejöttek, eltűnt. Csak tiszta, átható
szürkét látott.
A félelem üllőként esett a szívére.
– Ismerem ezt az ízt. – Kezét kihúzta a hajából, hogy ujjaival
végigsimítson az ajkain. – Ebben az ízben zuhantunk.
– És együtt emelkedtünk fel. – Közel húzta magához. Menj
Nisia. A hitvesemmel kell lennem.
A gyógyító minden további nélkül elment.
Elena ismét megcsókolta, melegen, bágyadtan és mélyen
élettel teli. – Raphael – mondta az ajkainak, mikor ez
alkalommal megtörték a csókot. – Napok óta először nem vagyok
éhes. – A torkához dörgölőzött. – Tegyél le. A szárnyaimat
máshogy érzem.
Óvatosan letette. – Újabb sérülések?
– Nem. – Kitárta őket, az éjfél és hajnak csodájaként. – Nem.
– Mosolya ragyogóbb volt a hajnalnál. – Egyáltalán nincs sérülés.
Raphael látta a nő erejét és mikor a hátára csapta szárnyait és
megfordult, hogy leellenőrizze szárnytartását, az tökéletes volt. –
Nincs leesés – mondta neki. – Sem gyengeség.
Megkönnyebbültségében nevetett, bár hangjának éles széle
volt, azt mondta – Azt hiszem, ambrózia csókjára volt
szükségem.
Raphael azon volt, hogy egyetértsen, mikor egy toll vitorlázott
a szőnyegre. Egy indigókék.
Majd egy másik. Egy éjfél színű.
És egy harmadik. Egy lila.
Elena követte pillantását. Arca megmerevedett és felvette a
három tollat. Hosszú ideig egyikük sem beszélt, míg vártak.
A többi tolla a szárnyán maradt.
– Bassza meg. – Megremegve Elena elejtette a tollakat, amiket
felvett és a karjaiba sétált.
Raphael szorosan tartotta őt testének tűzéhez. Mikor arcát az
övéhez emelte, emésztő szenvedéllyel csókolta meg. Elena
válaszában sem volt gyengédség, csak állatias vágy. Letépte volna
késeinek hüvelyeit, ha akarta volta, de nem tette meg, mert tudta,
mennyire szerette a puha bőrt.
Így megtörte a csókot és kényszerítette magát, hogy kioldja a
pántokat, amik alkarján tartották a hüvelyeket.
Elena állát csókolta addig, ujjai az arcára simultak. –
Szeretem, ahogy szeretsz – suttogta, nyers szükség keveredett
hevességébe, amivel kést döfött a szívébe.
Megcsókolta ujjbegyeit, amivel végigsimított az arcán,
folytatta feladatát. Mindkét késhüvelyt, a nyílpuskát és tegezt és a
vadászpengét az egyik bokájáról levette. Haját kiengedte, így nem
kellett rejtett tüskéket keresnie a hajában. – Bármilyen éles tárgy
van még rajtad ma, heebti?
Elena vigyora megbélyegezte a szívét. – A hátamon lent.
Raphael még nem tudott mosolyogni, a nő összeomlott
testének emléke még túl friss volt, de a hátához nyúlt. Majdnem
fehér haját áthúzta az egyik vállán, Elena lehajtotta fejét és
kihúzta a hosszú kardot, ami a gerincére kötött hüvelyben volt. A
levett fegyverek halmára tette… majd ajkaival megtámadta
Elenáét.
Nem emlékezett rá, hogy meztelenre vetkőztette, de Elena
meztelen volt karjaiban, sötét arany bőrét erő öntötte el. Elena
kezei az ő bőrén voltak, ruháját levették. Beborította
angyalporral, az intim, erotikus íz benne volt minden csókban,
elkapta nyögését a szájával és becsomagolta fehér tüzes
szárnyaival, amik soha nem égették meg őt.
Hozzá dörgölőzve Elena bimbói kemény pontok voltak, a nevét
suttogta.
Az elméjében beszélt hozzá. A tiéd, mondta neki, mindig a
tiéd.
Együtt estek az ágyba, szárnyaik és végtagjaik
összegabalyodtak. Elena szemei visszatükrözték a ragyogást, ami
Raphaelből áradt, megvilágította halhatatlan szépségüket, de az
ezüstgyűrű, ami növekvő halhatatlanságának ígérete volt, nem
tért vissza.
Elena ujjai a hajában voltak, ajkai a torkán, lábait a dereka
köré csavarta. – Szeress Arkangyal.
Raphael alávetette magát hitvesének, ebben az
összekapcsolódó, annyira nyers, mint felhevített fájdalmas
szerelemben, amit nem értett meg, míg nem találkozott Elenával.
Remény, félelem, szükség, éhség, hogy dédelgesse, szívének
összefacsarodása, mikor nevetett. Egész létezését magába zárta
Elena még nem teljesen halhatatlan teste. Annyira könnyű volt
összetörni a hitvesét, annyira könnyű kárt tenni benne.
És olyan harcosként csókolta őt, aki volt.
Raphael durva kezekkel simogatta őt és formálta melleit, míg
gerince ívbe nem feszült, szűkölködő hang szabadult fel a
torkából. Végigcsókolta a torkát, egyre lejjebb, és sikításra
késztette, míg ujjai a hajába szorultak.
Remegett az utóhatástól, bőrén vékony réteg izzadság volt és
légzése szaggatott volt, mikor megmozdult, hogy a nő fölé
kerüljön. Elena lusta ujjakkal simogatta a mellkasát, amivel
lesimított, hogy kemény farkára zárja.
Izmai összeszorultak, fogai közt szűrte ki – Elena, ma nem
vagyok türelmes.
Elena lassan széttárta combjait, majd mély, sötét hőjébe
vetette őt. – Én sem Arkangyal.
A rekedt beismerés során kezeit a hátára csúsztatta, és
Raphael belé hatolt. Érzékeinek mély, intim cirógatás volt Elena
pézsma illata, körmei belévájtak, amik lehorgonyozták a fizikai
világba, míg a veszélyes arkangyali energiák forrtak benne.
Szemei összekapcsolódtak, ahogy belemerült a nőbe, és a ragyogó
szürkébe, amit örökké látott.
Elena lábai a derekán voltak, birtoklóan szorosan tartotta őt,
ahogy mozogni kezdett. Egyszerre nem volt elég, hogy maga alá
temette őt. Lejjebb engedte a súlyát a nőn, de mindkét kezét
hátának felső részére tette, így nem töri őt össze. Annyira közel
voltak, amennyire két ember lehetett, semmi nem volt köztük,
addig szeretkeztek, míg már nem volt fájdalom, félelem,
megjósolt halál, csak Raphael és Elena. Egy arkangyal és hitvese.
 – Már nem ragyogsz – mutatott rá hitvese, mikor elég
levegőhöz jutott.
Ők ketten együtt feküdtek az ágyon, Elena a hasán feküdt az
egyik ismét szilárd szárnyán, Raphael a hátán. Elena egyik
szárnyát ráterítette és ő ujjaival a tollakat simogatta, bármilyen
gyengeség jelét keresve. – Jó. Nem szoktam hozzá, hogy nem
tudom irányítani a fizikai reakcióimat.
– Ó? – Elena hangja fölényes volt. – Meg mertem volna
esküdni, hogy nem sokkal ezelőtt kontrollálatlan szenvedély
söpört el téged.
– Ez nem az ugratás ideje Elena.
Természetesen ő csak odahajolt és megcsókolta az állát. –
Pontosan annak van itt az ideje. – De tekintete komoly volt. –
Nem kellene ambróziát termelned ugye? Csak akkor termeltek,
mikor egy halandót angyallá változtattok.
– Ez egy legenda, de van pár értékes ritka tényünk. – Senki,
még a legöregebb angyal, aki ébren volt, nem emlékezett a hosszú
idővel ezelőtti utolsó angyallá változtatottra. Az egyedüli dolog,
ami túlélte az ambrózia legendája volt. – Lehet, hogy az
átalakulás többszöri dózist igényel. – Raphael követte annak a
tollnak a tökéletes szépségét, ami a legsötétebb kékből lilává vált.
Elena a homlokát ráncolta. – Első szakasz, második szakasz és
így tovább. – Felnyomta magát az egyik könyökére, átgondolta. –
Ezt megértem. Minden furcsa tünetem lehetett annak a jele, hogy
közeleg a következő dózis ideje. – Vakítóan vigyorgott. –
Legalább tudjuk, hogy a tested újra elő tudja állítani, mikor itt
lesz az ideje. Nem lesz pánik a harmadik dózis előtt.
Raphael nem tudta megállni, hogy ne keresse a szemében az
ezüstöt. – Mi történt ma?
Elena mindent elmondott neki… majd pislantott. – Raphael –
ujjait kitárta a szívén – két órára voltál. Hogy értél ide?
 31. fejezet

– Nincsenek válaszaim a számodra hbeebti. Ahogy arra sincs

válaszom arra a napra, amikor elkaptam Illiumot.
– Igen, túl messze voltál, túl messze, hogy időben elkapd. –
Elena beleharapott alsó ajkába. – De az a városon keresztül volt…
Raphael óvatosan tovább vizsgálta a szárnyait. – Ha új
Zuhatag szülte erőt nyertem, ami a sebességhez kötődik, akkor
értékes. Sajnos nincs tudásom róla, hogy érjem el. – Mikor
megpróbált rákoncentrálni, mi történt, hogy ismét előhozza, csak
érzelmek viharát és vakító erőt talált.
– Csak azt tudtam, szükséges van rám és túl messze vagyok. –
Haraggal és elhatározással telt meg. – Egyre gyorsabban és
gyorsabban hajtottam magam, majd villámlás voltam, ami két
univerzumon vágott át.
Elena csendben hallgatta, haja csodásan omlott a vállaira.
– Egyedülálló végtelenséget éreztem abban a pillanatban,
mintha két helyen lennék egyszerre. A helyen, ahol kapcsolatba
léptél velem és itt a Toronyban. Majd a kettő eggyé olvadt és
lezúgtam az égből, hogy az erkélyünkön landoljak.
 – Mint egy gumiszalag, amit túl megfeszítenek, hogy utána
visszacsapjon.
– Művészi leírás. – Egyik karját a feje alá tette, másik a nő
szárnyán volt, próbálta végiggondolni az egészet, ami történt, de
agya csak kaotikus villanásokat látott, mintha a sebessége túl
nagy lett volna, hogy agya feldolgozza. – A bőröm tűzben égett,
mikor landoltam, nem volt fájdalom, csak az izzasztó hő.
– Van értelme, ha szuperszónikus lettél.
Raphael válaszolni kezdett, mikor figyelmét megragadta a nő
vállán lévő ragyogás. Majdnem elszalasztotta, mert olyan színe
volt, mint a hajának, de mikor kinyúlt és felvette, könnyen
mozdult vele. Hosszú, selymes fehér szálak estek a tenyerébe.
– Vedlek? – kérdezte Elena, meghúzta haját, hogy ellenőrizze
egészséges-e.
– Elena, ez nem haj.
Elena a homlokát felvette megfogta az egyik finom fonalat a
férfi kezéről. – Gyolcsnak tűnik, ami a ruhámat fertőzte meg. –
Arca mozdulatlan volt, légzése túl csendes. – Soha nem fonál
volt, ugye?
– Nem tudom mi ez, de egy mintát beadtam a laborba
tesztelésre a reggel.
Elena továbbra is a homlokát ráncolta. – És?
 – Még nincs válasz. – És nem tűnt fel ismét az ezüst az
íriszénél. – Beszéljünk velük most, de hbeebti, először nézz a
tükörbe.
Elena azonnal észrevette a változást. – Fenébe. – Ujjai a
szeméhez emelkedtek, mintha meg akarná érinteni, leejtette,
mielőtt hozzáért volna. – Azt hiszem várnunk kell és meglátjuk.
Talán az ambróziának időbe kerül a második lépcsőre vinnie
engem.
Raphael kinézett az erkélyajtón, ahogy elhagyták
lakosztályukat. A Légió egy része kint állt, őrző vízköpőkként, kik
hatalmas ereje felerősítette Raphael érzékeit, mikor Elena hívta
őt. Maradjatok vele, ha elmegy, utasította őket, mert ismerte
vadászát és a démonokat, amik üldözték.
– Meg kell néznem Harrisont is – mondta rögtön. – És
megpróbálom levadászni azt a Jade fickót, akiről meséltem.
Raphaelt nem érdekelte sógora, mikor megjósolhatatlan
változások mentek végig a nőben, amitől összeszorult a torka, de
néhány csatát meg kellett vívni. Elenának távol kellett tartania a
szörnyeket a húga házától, meg kellett mentenie Betht, ahogy
nem volt képes Arielt és Mirabellet. Beszélned kellene Dmitrivel.
Ha Jadénak van ereje, Dmitri tudni fogja merre van.
Nem kapott választ Elenától, bár a nő a homlokához emelte
ujjait és szórakozottan megdörgölte.
Raphael emgállt. Hbeebti, hallasz engem?
 Megállva Elena felé fordult, és a férfi átkozta magát az
aggodalomért, amit okozott… mikor Elena azt mondta –
Raphael? Mi az?
– Elena, azt akarom, hogy mondj valamit mentálisan. – A vele
való mentális szinten való beszélgetés képessége sokkal
gyorsabban fejlődött, mint bárki várta volna és most acél és
vadtűz jelenléte ismerős volt az elméjében.
Elena befonta haját, miután gyorsan letusolt, egy tincs kiállt
feje búbjánál, kifejezése éles volt. – Megtettem.
– Nem hallottam semmit.
Elena torka úgy mozgott, mintha nyelt volna. – Nincs ezüst a
szememben és most elvesztettem a mentális beszéd képességét. –
Ökölbe szorított kezét a mellkasához nyomta, mélyet lélegzett,
lassan fújta ki. – De a szárnyaim működnek és jónak tűnnek. Ez a
fejlődésem normális része lehet.
– Nem érdekel az ezüst és a mentális beszéd. – Raphael
megfogta az arcát. – Az érdekel, hogy ez mit mond a
halhatatlanságodról. – Nem számított, hogy magyarázták, hogy
igazolták ezt fejlődésének részeként, Elena folyamatosan
visszafelé lépdelt.
– Nincs előremutató jel mi? – mondta, mintha mégis az
elméjükben beszéltek volna.
Elena mindig megértette őt, még halandóként is túl bátor volt
és nem volt elég önvédelmi ösztöne. Néha azt gondolta, hogy már
a tetőn, az első nap beleszeretett, mikor kezét dacosan a késre
zárta, vére a padlóra csöpögött.
– Megkértem Keirt jöjjön New Yorkba. Vele és Nisiával fogsz
együttműködni. – Ez utasításnak hangzott.
Hevesen független harcosa ahelyett, hogy felborzolta volna
magát a fejét rázta. – Nem hiszem, hogy sokat tehetnek. Most,
hogy a korábbi angyallá változtatottakról minden feljegyzés
elveszett, talán teljesen más vagyok.
Összehasonlíthatatlanul egyedülálló.
– Gyere, nézzük meg mit mondanak a fonálról, mielőtt
levadászom Jadét. – Határozott elszántság volt a hangjában.
Nem, az ő harcosa nem fog ülni és várni, hogy az események
átvegyék az irányítást. – Beszélünk Luciussal az úton, hogy
tesztelje a véredet.
– Igen, jó terv. Talán kitalálja, mit tesz az ambrózia bennem. –
Felmutatott az istenverte „fonálból” még egyet. – Most láttam
meg a csuklómon. Ötletem sincs, mikor jelent meg, vagy hogy
már a ruhámba akadt-e és lerázódott, mikor visszavettem.
Raphael nem mondott semmit, de három perccel később
nézte, ahogy Lucius levette Elena vérét és elmondta a legpuhább
sárga szárnyú angyalnak, mit szeretne, hogy leellenőrizzen. –
Figyelj bármi változásra. Elena vérét teszteled évek óta. – A
gyógyítók rutin ellenőrzésének a része, ahogy figyelték
halhatatlanná válásának folyamatát. – Keresd meg, mi változott.
 Lucius lehajtotta a fejét. – Uram.
– Hasonlítsd össze a vérem a halandó, angyal és vámpír
mintákkal is – mondta Elena, állkapcsa megfeszült. – Nincs
értelme kerülni az igazságot, hogy visszaesek.
A következő állomás Nisia irodája volt.
– Most kaptam meg az eredményeket – mondta a Torony
rangidős orvosa, mikor Elena megmutatta az istenverte szálakat
csendes kérdésként. – Ez a tested néhány folyamatának
természetes mellékterméke.
– Mint a köröm és haj? – Elena a szálakat egy mintagyűjtőbe
ejtette, amit Nisia felé nyújtott.
– Igen. A struktúrája a hajhoz van közel, bár
szakítószilárdsága sokkal gyengébb.
– Elena Hajreaux-á válok?
– Ezen a szinten nincs utalás rá, hogy az anyag rátapad a
bőrödre. Az elméletem szerint ez felesleges termék, a tested
eldobja, amire nincs szüksége. De ez csak elmélet, nincs
bizonyíték.
– Ez nem kielégítő válasz Nisia. – Raphael hangja jégtől volt
recés, amitől fagy keleetkezett a levegőben.
Elena rámorgott, gondolatai az arcára voltak írva. Ne zaklasd
Nisiát azért, amit nem tud irányítani.
Rpahaek összeszorította állkapcsát, visszarántotta magát a
szakadék széléről. Elenának igaza volt, Nisia semmit nem tett,
hogy megérdemelje haragját. – Az arkangyalod bocsánatot kér
Nisia.
A gyógyító szeme olyan nagy lett, ahogy Raphael ritkán látta, a
nő hozzáértő és magabiztos volt. – Nincs rá szükség uram. Én is
annyira frusztrált vagyok, mint ön. – Felvett egy orvosi eszközt,
Elena szívéhez nyomta.
Ez alig volt az első teszt.
Szív, tüdő, izmok, csontok, Nisia mindent megvizsgált Elenán.
– Biztonságosan repülhetek? – tette fel nyugodt hangon a
kérdést Elena, de Raphael úgy érezte a nő szükségét a repülésre,
mint második szívverést.
– A szárnyaid tökéletes kondícióban vannak és a csontjaidban
sincsenek már alagutak – mondta Nisia. – Nincs okom, hogy a
földre rendeljelek.
Hagyva Nisiát dolgozni Raphael vadásza vele sétált ki a
gyengélkedő erkélyének elkülönült területére. – Újabb arkangyali
dolgait vannak?
Nem tudott mosolyogni a korábbi közjátékra való utalásra. – A
tesztjeid alatt Dmitri informált a vámpírok csókjáról egy messzi
területen, ahol páran úgy gondolják, a Torony látókörén kívül
esnek. – Elküldhette volna Illiumot vagy Dmitrit, hogy
emlékeztesse a vámpírokat téves gondolkodásukra, de az
arkangyali emlékeztető végighullámzik az egész területen,
csírájában elfojt bármilyen más téves gondolkodást.
 – Menj – suttogta Elena.
– Elena.
– Tudom, leszállok, ha a legkisebb csavarást érzem. – Elena
kezét a férfi mellkasára tette, kifejezése erős volt és szavai ígéret.
– Soha nem nézetem végig veled, hogy leesek az égről.
Raphael kezét a nő csuklójára zárta, lehajtotta fejét, hogy
homlokaik összeértek. Hosszú percekig álltak ott, ahogy a hó
elkezdett esni és a Légió körülöttük szállt le.
 32. fejezet

Elena nézte Raphael hogy szárnyalt az égen, a hó elolvadt a

bőrén. Pontosan tudta, mennyire nehéz volt neki otthagynia őt,
Elena is küzdött a vággyal, hogy vele repüljön, közel legyen
hozzá. Felnőttként soha nem félt ennyire. Még akkor sem, mikor
először zuhant.
Akkor nem értette meg, mi lehet ő és Raphael, mivé válhatnak
együtt, nem kóstolta a szerelem teljes ragyogását, ami a lélegzete
volt és az ok a létezésére. Nem élt egy arkangyallal, aki az
örökkévalóságig szerette őt.
A szemei égtek.
A hó röpködött és csend volt, a Légió nagy része felszállt erről
az erkélyről és a város sok házának tetejéről és Raphael irányába
repültek, egy éteri szürke hullám, kiknek hangja már nem
suttogott az elméjében. Primary azonban rá várt, és nem volt
annyira arrogáns, hogy visszautasítsa a kíséretet. – Le kell
ellenőriznem a sógoromat, majd jövök és repülünk.
Nem volt mozgás, az élő vízköpő türelmesen várt rá.
Leellenőrizte telefonját, ahogy gyorsan elment Harrison
gyengélkedőbeli ágyához és látta üzenetet kapott Ashwinitől. A
vadász és Janvier a Negyedben volt, egy pontos, mély kapcsolati
ellenőrzést végzett Lee és Kumar, Blakely és Acosta közt. Újabb
megerősítést kaptunk a drog irányába, beszélünk a bandák
embereivel, hogy lássuk, milyen pletykák terjednek.
Az egész gyakorlatias természete, a gonosz banális előre
jelezhetősége volt az ellenanyag átalakulásának rejtélye ellen. Én
levadászom Jadét, írta válaszkánt, majd hozzátette. Ássatok
Harrison után is a többiekkel való kapcsolata miatt. Beteggé
tette a gondolat, hogy megfontolta, Beth férje talán egy
erőszakoló, drogos, halálba vezető csapat tagja volt, de a kérdés
nem maradhatott megválaszolatlan.
A sógora maga nem tudta elmondani, továbbra is öntudatlan
volt.
A húgod ma korábban itt volt, osztotta meg Laric a csendes
nyelven, kezei finom eleganciával mozogtak. Azt mondta,
megmondja a kislányuknak, hogy az apja egy ideig az üzlet
miatt távol lesz.
– Ez jó Beth. Nincs értelme, hogy Maggie így lássa őt. – Elena
kezeit a csípőjére tette. – Mérges lesz rá, hogy elköszönés nélkül
ment el, de nem fog félni. – És Maggie elég biztos volt apja
szeretetében, hogy nem gondolja ezt elhagyásnak.
Én is így gondolom, mondta Laric. Tudom, milyenek a
kisgyerekek, de úgy hiszem, mikor felébred, nem lesz számára
nehéz megoldani egy kis haragot. A félelmünk gyökerét néha
nem lehet.
– Biztos vagy benne, hogy meggyógyul? – Harrison bőre
vértelen volt.
Laric finoman megérintette a karját, hogy figyelmét a kezeire
vonja. Jason vére elég ideig volt benne, hogy összekapcsolódjon
Harrison vérével, és újraindította azt, ami megállt
Harrisonban. Meggyógyul.
Maga is a csendes nyelvre váltott, mert szüksége volt
gyakorlásra, azt mondta, Mennyi ideig tart, míg beszélhetek
vele?
Azt gondolta Laric talán mosolyog kínos mozdulatain. Egy
dolog volt folyékony lenni a nyelv „hallgatásában”, a másik
beszélni azt. A gesztusok finomak, kicsik voltak, a kisujj
görbülete képes volt megváltoztatni az egész jelentést.
Már nincs kómába helyezve, de természetes módon
öntudatlan. A gyógyító biztosította, hogy a takaró Harrison
testén tiszta és rá van terítve. Nisia azt mondja nem tudjuk
megjósolni, mikor ébred fel, ez saját testének gyógyító
kapacitásától függ.
Biccentve megköszönte Laricnak az információkat, megállt,
hogy megnézze Viveket. – Bármi hír Jadéval kapcsolatban?
– Azon voltam, hogy hívjalak. – Vivek hangja a vadászat
izgalmától zümmögött, született vadász ösztönei keményen
hajtották. – A te embered Jade levetette régi bőrét és visszavette
kétszázötven évvel ezelőtti nevét, Jadchenki Simneket, és igen,
rohadt nehéz volt levadászni.
Elena saját ösztönei zümmögtek. – Fenébe, jó vagy V.
– Soha ne felejtsd el – mondta Vivek önelégülten. – Egyébként
van egy apartmanja a West Sideon. Elküldöm neked a címet. Úgy
tűnik, hogy egy játékoldal generálta jövedelemből él. A Central
Parkra néz a lakása.
– Egy játékoldal? – Ez nem olyan dolog volt, ami érdekelhetett
egy tizennyolcadik század vége felé született vámpírt.
– A régi és új neve alatt tudhat magának piaci részesedést.
Semmi nagy, de a férfi korábban tech cégekbe fektetett, elég
okos, hogy lépést tartson a világgal. Légy óvatos. – Megállt. – És
hé Ellie? Kösz, hogy beveszel a vadászatba.
– Te vagy a legjobb partner, akit elképzelhetek. – Halálos lesz,
ha egyszer képes lesz a földön úgy vadászni, mint
számítógépeinek hatalmas hálózatával. – Tudatom veled, mit
találtam Jadéról.
A nap elbújt a felhők mögött, mikor kirepült, Primary csendes
árny volt mellette, és a város acélba és szürkébe burkolózott. A hó
esett, de nem volt nehéz, nem olyan, amit ne tudott volna kezelni.
Mikor a levegőben volt és szárnyainak egészséges kondíciója
ellenére megfontoltan repült, ami nm volt természetes nála,
próbált annyit siklani, amennyit lehetett.
 Alatta New York a járókelők, kocsik és teherautók kaotikus
táncát járta, ami valahogy nem volt teljes káosz. Több mint egy
járókelő nézett fel és integetett neki az úja során. Egy taxisofőr
megállt a piros lámpánál, kilógott az ablakon és vigyorogva
integetett felé.
A városa büszke volt, hogy kitermelte az egyetlen halandóból
angyallá vált teremtényt.
Elena visszaintett, mielőtt a szél tovavitte.
A Légió több száz tagja Raphaellel tartott, de látott a városban
elszórt csoportokat, ahogy repült. Néhány új vízköpő jelent meg
az elegáns épületen, amiben Jade apartmanja volt, mielőtt
leszállt volna a bejáratnál lévő udvaron. Primary csatlakozott a
többiekhez. Mosoly nélkül nézett fel rájuk, soha nem felejtette el,
hogy kísérete létfontosságú volt.
– Hitves. – A portás vámpír meghajolt és kinyitotta neki az
ajtót.
Irritálta a különbség, de acélos ököllel szorította, mert az, hogy
képtelen volt kezelni Raphael hitvesének következményeit, az
nem a szerencsétlen vámpír hibája volt, belépett az épületbe.
Ezeken a napokon elérte Raphaelnél, hogy kihirdesse, mindenki
kezelje csak Elenaként.
Bent vastag szőnyeget, ragyogóan festett falakat és a pult
mögött egyaránt ragyogó embereket talált. Mindkét ember felállt
Elena megjelenésére. – Hogy segíthetünk önnek? – kérdezte a
pár női tagja, hangja sima volt, de kezeit szorosan összefonta
maga előtt, hogy ujjai ne járjanak.
– Az egyik itt lakót keresem – mondta Elena kellemetlen
érzete mellett. – Jadchenki Simnek. 7C apartman.
A férfi recepciós nyelt egyet. – Van időpontja?
Elena mosolygott, hírtelen sokkal koncentráltabbnak érezte
magát. Ez valós és halandó dolog volt, nem a szeméből eltűnt
ezüst és nem Raphael hangjának vesztesége a fejében. Istenek,
hiányzott neki. – Nincs időpontom – mondta – de megvárom,
míg felhívják.
A nő szeme hatalmas lett, felvette a telefont és beszélt Jadéval.
Egy pillanatba telt, mire letette és azt mondta – Mr. Simnek
nagyon örül, hogy üdvözölheti önt. – A mosolya többé nem volt
karikatúra, hozzátette – A lifttel egyenesen felmehet a hetedik
emeletre. Beállítottam.
Elena a lift felé sétált, mikor hallotta – Hitves! Elena!
Megfordult a sarkain, kész volt kést ejteni a kezeibe, de azt
látta, a férfi recepciós felé kocog. Volt valami a kezében. –
Leestek – mondta, ahogy megállt, hogy levegőhöz jusson. – Nem
voltam benne biztos…
Az egyik toll a legsötétebb éjfélben ragyogott, ami mélykékbe
váltott. A másik majdnem pink volt, az egyik furcsa toll, ami a
szárnyain átfolyó rézsűben bújt meg. Torka kiszáradt, de
előhúzta mosolyát. – Tollváltási időszaknak kell lennie. Ha meg
akarod tartani, hajrá.
– Ó! – Ujjai mohón zárultak össze a széleken. – Gyűjtöm az
angyal tollakat – nyögte ki, gyenge őrület volt a szemeiben, ami
azt üzente neki a férfi elég közel volt az angyalok iránti imádat
pereméhez. – Soha nem találtam a földön ilyen gyönyörű és
sértetlen darabokat. – Hátrapillantott a partnerére. – Adok egyet
Rosenak is. A kislánya megőrül értük.
Elena Zoéra gondolt, a tollkollekcióra, amit kincsként kezelt.
Még imádott apjának is engedélyt kellett kérnie, hogy hozzájuk
érjen. Elena elgondolkodott, hogy nemsokára túl sok tollat adhat
keresztlányának. A recepciós által megmentett tollak nem
vesznek el, vagy sérülnek meg. Raphael intenzív figyelemmel
nézte végig szárnyait, míg az ágyban feküdtek, majd Nisia
másodjára is megvizsgálta.
Csak két egészséges tollat vesztett.
Otthagyta az elégedett recepcióst, folytatta rövid útját a
liftekhez. Az ajtók kinyíltak, mikor odaért, ragyogó tükörfalak
mutatták az arcát. Belépett, elcsendesítette a mániákus hangokat
a fejében egy egyszerű paranccsal: Fejezd ezt be, mielőtt minden
elcsesződik, biztosítsd, hogy Beth és Maggie biztonságban
vannak.
Mikor kilépett a hetedik emeleten ott egy magas férfit talált,
aki hajszálcsíkos tengerész öltönyben várt rá. Szemei ragyogó
zöldek voltak, bőre annyira sötét fekete volt, hogy kékesfekete
ragyogást rejtett, és haját leborotválta, hogy felfedje tökéletes
fejformáját.
Illata napfényben fürdő köményvirág meglocsolva
tejkaramellával.
– Jade, feltételezem.
A vámpír mélyen meghajolt. – Örülök, hogy a hitvest az
otthonomban üdvözölhetem. – Elegánsan intett bal oldalra,
kezein nem volt ékszer, kivéve a kisujján lévő vastag pecsétgyűrű.
– Az apartmanom az épület ezen részét magába foglalja.
Elena követte őt a lenyűgözően tág folyosón. Tudatában volt,
hogy sokkal sebezhetőbb jelenlegi fizikai állapotában, mint
valaha, soha nem vette le szemeit a vámpírról, aki elég erős
lehetett, hogy halálos veszélyt jelentsen. Mikor észrevette, hogy a
Légió egyik tagja elrepült az ablak előtt, tudta, hogy biztos
lelógnak a falakon, készek, hogy reagáljanak hívására.
Figyelmen kívül hagyva a nappaliban lévő kanapékat Elena a
kis erkélyre vezető hatalmas oldalajtókhoz ment. Jade
előzékenyen kinyitotta neki, és kiléptek, hogy a hideg téli
levegőben beszéljenek.
Észrevett két Légióst az épület falain, egyet mindkét oldalon.
Azonban Jade nem tűnt úgy, hogy észrevette volna a mozdulatlan
szürke jelenlétet. – Feltételezem a jó öreg Harry Ling miatt vagy
itt.
 – Követed őt?
– Jobb dolgom van, mint hogy időmet arra a mazsolára
pazaroljam. – Jade horkantott és kiegyenesítette rászabott zakója
alatt tiszta ingjének ujjait. – De nyitva tartom a fülemet,
hallottam, hogy valaki végre megunta seggfejkedését és próbálta
elvágni a torkát.
Jade biztos nem tudta, hogy kapcsolódik ő Harrisonhoz. Elena
óvatos volt, hogy ne teregesse ki családi kapcsolatait, az újságok
és magazinok próbáltak lehozni cikkeket Bethről vagy Jeffreyről
vagy tragikus családi történetükről, akik állandóan kaptak egy
látogatást egy hideg szemű angyaltól vagy vámpírtól, és
megtanulták, hogy ezeket a kényes dolgokst hagyják békén.
Ez az a pont volt, amikor nem aggódott, hogy a Tornyot
használja. Nem teszi egy gyilkos célpontjai közé a családját és
barátait, mikor távol tarthatja őket. Nem mintha az információ
nem szivárogna ki. Az embereknek csak ásniuk kellene.
Nyilvánvaló volt, hogy Jade nem zavartatta magát. Ez a
szerencséje volt. – Nem vagy Harrison rajongója mi? – piszkálta
meg.
Jade lesöpörte a havat, ami a korlátra telepedett. – Mi másért
lennél itt? Tudod, hogy Harrison beárult engem Andreasnak. –
Egyik karjával a tiszta korlátra dőlt, drágakőre hasonlító
szemeivel nézett Elenára. – Andreas nem megbocsátó angyal.
 33. fejezet

– Hol voltál, mikor Harrisont megtámadták? – kérdezett rá

Elena egyenesen, majd megadta neki a támadás napját és idejét.
Jade a homlokát ráncolta… mielőtt agyarait megmutató vakító
mosolyt öltött volna. – Van alibim. A szarházi a tökéletes napot
választotta, hogy majdnem meghaljon, máskülönben az
apartmanomban egyedül dolgoztam volna. – Elővette telefonját,
felhozott egy képet egy csinos fekete nőről, aki pink rúzst viselt,
ami illett pink ruhájához, tekintete félénk volt és szempillái
hosszúak. – Ezzel az édes hölggyel randiztam.
– Megvannak az elérhetőségei?
– Persze, az Agyar Szerelem oldalon ismerkedtünk meg.
– A vámpír randi oldal? – Elena végigmérte. – Miért van
szükséged randi oldalra? – Jadénak talán ragadósak az ujjai, de
szexi-veszélyes kinézete volt és volt pénze is.
A férfi kezével lesimította hajtókáját, mosolygott a burkolt
bókon. – Csak dolgozok. Nincs időm rá, hogy a klubokban nőkkel
találkozzak, és egy csinos lánnyal akartam találkozni, nem egy
kocsmatöltelékkel. Senataye és én elmentünk a Sohóba, abba kis
vérkávézóba.
 Az a „kis vérkávézó” Elena véletlen üzleti beruházásának a
része volt, ami aranybánya lett. Ami korábban a Vámpír
Negyedben olcsó vér árulásával kezdett majd országszerte
kiterjesztett vállalkozás lett, beleérve a Soho gazdag részében
lévő butikot, ami prémium vért kínált és 24 órán át nyitva volt.
Marcia Blue, a nyilvánosság előtt félénk nő volt az agy az egész
dolog mögött, már tervezte a vérkávézó világhódítását.
Elena tudta, hogy a létesítménynek volt kamerája, így Jade
alibijét könnyen ellenőrizheti. Azt is tudta, hogy az olyan gazdag
vámpír, mint Jade felbérelhet egy orgyilkost, hogy elvégezze neki
a piszkos munkát, azonban ez nem illett bele a Beth és Maggie
elleni fenyegetés természetébe. – Miért nem mentél soha
Harrison után?
– Nos, először – mondta Jade – túl elfoglalt voltam, hogy
Andreasnak könyörögjek és sikítsak a bocsánatáért. – Arca
megkeményedett, szemei tompák lettek. – Majd ezután, mikor
eléggé meggyógyultam, a hülye éppen együgyű módon elfutott.
Senki sem, gondolta Elena, tud ennyire gyorsan hangulatot
váltani. – A hülyékről beszélve, lopni Andreastól? Mire
számítottál?
A férfi felnyögött. – Elég magasan van a hülyeségeim listáján.
Vissza akarok menni az időben és megcsapni a hülye önmagam.
 – Jobban örülök, hogy elismered a hülyeségedet. – A
valóságban eléggé meg volt győződve, hogy Jade egy szociopata,
magán kívül mások felé nagyon kicsi igazi empátiával.
– Vagy ez, vagy idióta maradok, mint Harry. – Horkantott,
lenézett a Central Park hóval borított árnyaira. – Mire a vadász
hazarángatta őt és Andreas átment a büntetésén, az idő lomhán
járt. Mert akkor, várnom kellett volna rá, hogy meggyógyuljon,
mert mi haszna lett volna péppé verni, ha már eleve pép volt?
– Érthető.
A férfi nevetése megolvasztotta a zöldet és Elena megértette, a
csinos lány Senataye miért fogadott el egy randit egy olyan
férfitől, aki bennr a trófeát látta. – És ezután mikor már nem egy
halom törött csont volt, addigra mással voltam elfoglalva. –
Fösvény csillogás látszott szemeiben. – Ekkor jöttem rá, hogy az
önelégült marha szívességet tett nekem. Miután Andreas
befejezte a szerződésemet, még mosdótisztításra sem kaptam
volna állást. Az angyalok fekete listára tettek.
– Óriási kövér motiváció. Egy rangidős angyalnak való
presztízs munka elvesztése.
– Természetesen, de sokkal nagyobb presztízs a saját
uramnak lenni. – Jade kivillantotta fogait. – Megcsesztem, mikor
az adósságom kiegyenlítettem Andreas felé, olcsó véren éltem és
a befektetéseimet használtam, hogy felállítsak egy online üzletet,
amit hosszú játékokra alakítottam ki, több mint egy évre szóló
fogadássokkal. Teljesen. Megérte.
Elővette telefonját, a vámpír ismét megmutatta agyarait. –
Nincs más olyan oldal, ami kiszolgálja a halhatatlan
szerencsejátékosokat, éves megújuló díjak vannak a hosszú
fogadásokra, részesedést kapunk a végösszegből. És a tagok
száma nő.
Elena összefonta karjait. – Azt mondod túl elfoglalt vagy a
bosszúra? Mint Andreas, nem tűnsz megbocsátónak.
– Tudom, tudom, tisztára őrültségnek hangzik. – Jade
felemelte kezeit. – De szeretem a pénzt és a hatalmat, ami vele
jár, ez okozott nekem először gondot. Nem mintha nem élvezném
leteríteni Harryt, ha megjelenne előttem, de nem vesztegetem az
értékes időmet arra, hogy levadásszam.
– Mondjuk hiszek neked – mondta Elena, mert a pénz
szempontjának volt értelme, ha a személyiségét tekintjük. – Ha
nem volt okod bántani Harrisont, tudsz olyanról, aki megtenné?
– Senkit, akinek elég töke van, hogy bemásszon az otthonába
és felvágja a torkát – mondta jó pár másodperces gondolkodás
után. – És úgy, hogy a gyereke bármikor besétálhatott? Kurvára
jégvérű. – Elena nem gondolta, hogy csak képzelte az elismerés
apró jelét a férfi hangjában. – Én voltam az egyedüli nagyhal,
akibe belemélyesztette a fogát. A többiek kicsi halak,
adminisztrátorok, szobalányok, újoncok. Egyik sem elég
veszélyes, vagy fizikailag érintett.
Elena úgy érezte belerúg az erkély korlátjába. Zavarónak
találta Jadét, de ösztönei azt mondták igazat mond.
Újabb zsákutca.
– Rossz vendéglátó vagyok. – Húzta ki magát. – Ajánlhatok
egy pohár bort, egy csésze kávét, ha inkább azt kérnél?
– Nem. Most már mennem kell. – Elmondja Viveknek, hogy
tartsa Jadén az elektronikus szemét, hogy van-e bármi
megkérdőjelezhető pénzügyi vagy más mozdulata, de nem hitte,
hogy Vivek kiderít bármi relevánsat a gyilkossággal
kapcsolatban. – Köszönöm az idődet.
Ahogy Jade megfordult, hogy a bejárati ajtóhoz kísérje Elena
felhúzta magát a korlátra, kitárta szárnyait, ahogy leesett. Öt
vízköpő vált le az épületről, hogy kövesse. Elkapta Jade ijedt
arcát, ahogy lefele nézett utána, majd elköszönésképp
ráintegetett.
A férfi mosolya ragyogó és boldog volt, már amennyire egy
jeges vérű valaha tud mosolyogni, visszaintett neki valamivel a
kezében. Az fehér-aranyan és más színek apró hintésével
ragyogott.
Az egyik fő tolla volt.
A gyomra megrándult és arcát forróság, majd fagyosság
öntötte el, s megremegett, azt mondta magának, hogy egy fő toll
elvesztése nem volt nagy ügy. A vesztés és új tollak növelése a
procedúra része lehetett. A madarak is így tették, nem?
Érezte, hogy Jade kőszemei kísérték őt a levegőben. És azt
gondolta, ha még gyengébb lenne, a férfinak nem lenne
bűntudata, hogy kitépje a tollait és eladja a magasabb ajánlatért.
A sikerével nem szedné le a fekete jelet a neve mellett. Nagy
angyali beruházást Jade nem kapott, lefogadta ezt. A magát
nyíltan „nagy embernek” valló férfit ez biztos dühítette.
Ha ártatlan lesz a gyilkosságokban, biztosítania kell, hogy
Harrison és családja tiltott terület lesz neki. Jade soha nem
bocsátja meg, amit Harrison tett, de túl okos volt, hogy
szembeszálljon egy arkangyallal. Beth, Maggie és Harrison
biztonságban lesz.
Felhívta a Sohoban lévő vérbutikot, megkérte a menedzsert,
hogy nézze meg a biztonsági kamerák felvételeit, hogy
megerősítse Jade alibiét. – Nincs szükség – mondta a menedzser.
– Emlékszem rá, mert a legdrágább üveget rendelte. Egy ötezer
dolláros Blood Noirt.
– Krisztus, mi a fenét árulunk, folyékony aranyat?
– Majdnem. Marcia beszélt egy öreg angyallal, hogy adjon egy
pohár vért, mindegyik üvegben van belőle egy csepp. A legtöbb
vámpír szinte soha nem jut angyali vér közelébe, így…
– Akarom tudni Marcia hogy győzte meg az angyalt?
– Felajánlotta, hogy felügyeli az üzleti terveit.
 – Akkor az angyal kötött jó üzletet. – Marcia még más volt,
mint aminek lennie kellett, de a nőnek volt agya. – Nincs hiba
Jade megjelenésében abban az időszakban?
– Nincs. Akkor volt egy eljegyzésünk is a kávézóban. Még az
én cinikus szívem is megdobbant.
Befejezve a beszélgetést Elena azon volt, hogy eltegye
telefonját, mikor üzenetet kapott Vivektől: Utasítás Nisiától a
haragját kockáztatva, a korai helyzetre tekintettel a
szükségeden felül enned kell. Montgomery már készen áll.
Elena nem érezte, hogy éhes lenne, de tollai leestek, nem volt
azon, hogy kihívja a sorsot. Pár perccel később landolt az
Enklávébeli otthonában. Míg a Légió ment, hogy az üvegházban
lógjon, megvakarta a mellkasán a pontot, ami tovább viszketett.
– Talán szúnyogcsípés – mormogta a fehér bagolynak, ami vele
szállt le. – Az eredeti vámpírok.
A bagoly ásított, nagyon igazinak nézett ki és nem Cassandra
imádott madarainak szellemének.
Miután megette az ételt, amit Sivya készített neki,
leellenőrizte, hogy nem vesztett több főtollat. Csak mikor
meggyőződött róla, akkor szállt fel, hogy átrepüljön a Hudson
felett. Mielőtt bármit tenne, látnia kell Betht, tudta, bárki van is a
húga körül, ő várni fog rá. A végén mindig a nagy testvérhez
ment.
 Gyors üzenetváltással elmondta, hogy az egész család a közeli
kis parkban van.
Elérve a parkot észrevette Maggiet, aki a felkavart hóban
futkorászott két másik gyerekkel. Szikrák ragyogtak kedvenc pink
gyapjú sapkájában, amibe ezüst szálak voltak, és kis teste
ragyogó gombos pink kabátba volt öltözve, amit ugyanúgy
imádott. Hozzá illő hócsizmák voltak rajta, tökéletes pink
hercegnő volt.
Elena elgondolkodott, ha ily módon nő fel, vagy fellázad a
tinédzser éveiben és őrületbe kergeti Betht. Ajkai mosolyra
húzódtak egy gót Maggie képére, hozzá ajak pircing és dizánj
tetoválás, amivel feldühíti anyját és apját. Elena várta unokahúga
kalandozását, és hogy lássa mivé válik. egy dologban biztos volt,
nem számít, hogy Maggie melyik utat választja, Beth szeretete
iránta a természet heves ereje marad. Soha nem hagyná el a
gyermekét.
Elena landolása vidám sikítást okozott, Maggie rohant oda,
hogy átfogja lábait. – Megvagy! – kiáltotta. – Te vagy a fogó Ellie
néni!
Elena morgós arcot vágott, azt mondta – Futás! – A gyerekek
elfutottak, míg ő azt tettette kergeti őket olyan gyorsan, ahogy
tudja. Látta, hogy az egyik szülő lefotózta, és mikor a játék véget
ért, s a gyerekek visszamentek az elérhető játékokhoz játszani,
megkérte a nőt, megmutatná-e neki a képeket.
 Ahogy nézte őket, csendben törölte azokat, ahol Maggie is
rajta volt, csak azokat hagyta a nőnél, ahol saját gyereke volt
látható Elenával. Nem volt valószínű, hogy a sugárzó nő
észreveszi, mikor annyi fényképet csinált.
Mikor kész volt odament ahol Beth egy gyerekméretű hintában
ült, lábára erősen tapadt a föld.
– Félek abban nem tudlak meglökni Bethi.
Húga felkelt, hogy megölelje. Elena köré fonta karjait… és
pokolian remélte, hogy akkor is ott lesz, mikor az idő
kérlelhetetlenül márciusba fordul. Ahogy Maggie nő. Ahogy
Harrison gyógyult.
Mert látta, hogy újabb tolla esett a földre.
 34. fejezet

Az este fekete takaró volt Raphael körül, ahogy hazarepült, a

város téli sötétségbe burkolózott a korai este ellenére is.
Fogcsikorgató kontrolljába került, hogy ne ellenőrizze le Elenát
minden tíz percben azután, hogy otthagyta őt, a nő küldött
üzenetet neki, vadásza túl jól értette meg a szükségét.
A kapcsolat segítette át a vámpír csók kezelése során, akik
kinyújtották izmaikat. Rossz idő volt számukra, hogy nem
megfelelően cselekedtek, és hogy a területért felelős angyal
elbukott feladataiban, hogy kontroll alatt tartsa a vámpírokat.
Raphael nem volt olyan hangulatban, hogy bárkivel kesztyűs
kézzel bánjon.
Mikor észrevette a Torony tetején a fényeket arra repült arra
az esetre, ha Elena ott várná őt, ahogy számtalanszor tette,
leggyakrabban a Légió több tagjának, vagy Illiumnak a
társaságában. Vagy hébe-hóba Dmitri vagy Méreg társaságában,
és ilyenkor általában szóbeli késekkel dobálták egymást.
Gyakran gondolta azt, hogy ezek hárman túlságosan élvezték
barbár interakciójukat, hogy valaha is kedvesebbek legyenek
egymással.
 Közelebb érve látta, hogy a tető minden oldalán színes fények
futottak végig, a havat a hatalmas terület szélére seperték, hogy a
nagy területet tisztán tartsák. Székek vettek körül egy üstöt, ami
forrón égett… és megvilágított egy arcot, amit már túl régen
látott.
Szárnyai felkavarták a havat, ahogy a szélen landolt,
összecsukta őket, ahogy félúton találkozott fegyvermesterével. –
Galen. – Megragadta a másik férfi alkarját, ahogy a harcosok
szokták, a másik kezükkel megölelték egymás vállát, az ölelést az
évszázadokon át tartó hűség és a másik mellett való küzdelem
melegítette fel. – Ez meglepetés. – Fegyvermestere a
Menedékbeli háztartásában állomásozott és ott foglalkozott
Raphael dolgaival.
– Gondoltuk kihasználjuk, hogy Aodhan a Menedékben van. –
Galen fakózöld szeme ragyogóbb volt az éjszakánál, bár haja
barnábbnak tűnt, mint igazán vörösnek, ami a napfényben
látszott. – Örül, hogy foglalkozhat a dolgaimmal, míg
meglátogatlak.
– Örülök, hogy látlak. – Átnézett Galen vállán és észrevette
Illiumot, Mérget és még Jasont is a tetőn. A többieket biztos
kémmesetere hívta, mikor Galen leszállt New Yorkban.
– Hol van Jessamy? – Beszélni akart vele Cassandráról, tudni
akarta, hátha többet tud, mint amit Andromeda megosztott
Elenával.
 – A hitvesed ismeretlen helyre hurcolta el. – Galen
végigfuttatta ujjait a hajában, a borostyán amulett, ami felkarján
egy fém pánton lógott, megcsillant a tűz fényében. – Azt
mondták ne várjak rá ébren.
– Sarához mennek! – kiáltotta Illium, miután elkapta
beszélgetésüket. – Csajos este, mondta Ellie, míg mi
összegyűlhetünk itt.
Raphael tenyerébe szorította ujjait, de ez, hogy a Hetek ennyi
tagja itt van, ritka ajándék volt. Elena csendes üzenetet küldött
neki: Élvezd az estét Arkangyal. Mikor a Zuhatag ismét
elszabadul, nem tudjuk, mikor leszünk újra együtt. A többi
várhat pár órát.
Elfojtotta aggódásának dühét, Raphael csatlakozott a
férfiakhoz, mikor a tetőre vezető ajtó kinyílt és Dmitri és Janvier
lépett ki. Valamint Deacon, Elena legjobb barátjának
fegyverkészítő férje, és a halandó, aki Dmitrire emlékeztette
Raphaelt, mikor először találkoztak. Ugyanaz a csendes
magabiztosság, ugyanaz az elköteleződés a családja felé, ugyanaz
az interakció Raphael felé, mint barát.
Raphael meggyászolja, mikor Deacon elmegy.
Ahogy, gondolta, Galen is tesz majd. Fegyvermesterének arca
még jobban felragyogott a téli hold alatt. – Deacon! Ne mond,
hogy máris megvan?
 A sötét hajú, sötétzöld szemű Deacon a hüvelyhez nyúlt, amit a
hátán viselt és lassan elmosolyodott, előhúzta a nehéz pallost,
ami a tetőn függő fényekben megcsillant.
Galen, aki annyira kemény volt, mint a gránit és nem volt
ismert az érzelmi közjátékokról, majdnem elsírta magát.
Tiszteletteljes kezekkel vette át a pallost, arrébb ment a
társaságtól és elkezdett egy gyakorlatot. A pallos szinte muzsikált
a levegőben, az egyensúlya annyira Galen kezére volt hangolva,
hogy másnak nem énekelne így.
– Nos – mondta vontatottan Janvier – feltételezem ez
csökkenti az értékemet. – Kezei a derekán voltak. – Soha nem
lépek be veled egy szobába egyszerre mon ami – mondta
Deaconnek.
A fegyverkészítő levette a hüvelyt a hátáról. – Add oda
Galennek mikor végzett, és talán nem veszi észre, hogy nem
képzelte a Cajun akcentust mellettem.
Nevetés töltötte be a teret, egyben sértésekkel és
visszavágásokkal.
– Csak Naasir és Aodhan hiányzik – mormogta Raphael
mellett Dmitri.
Raphael biccentett. Nehéz volt a Hetek mindegyikét egy
időben egy helyre csődíteni. A legutolsó alkalom egy évvel
Aodhan elutazása előtt volt, mikor Raphael kihasználta a békét és
elküldte Andreast a Menedékbe, Traceel, Janvierrel és
Ashwinivel, Nimrával és Noellel.
Galen és Naasir segített Andreasnak és csapatának
berendezkedni, majd eljöttek New Yorkba a Hetek többi tagjával.
Ez fontos és szükséges hónap volt, egy arkangyal uralkodhat
egyedül az erejével, de egy olyan arkangyal, akinek ennyire
szoros kapcsolata van erős vámpírokkal és angyalokkal, mint
Raphaelnek, az kritikus előny volt. Több, Raphael értékelte a
kapcsolatokat a férfiakkal, és ha valamit megtanult az anyját
figyelve, hogy a hűség az olyan kincs volt, amit nem herdáltak el
és nem vették garantáltnak.
Ez volt az oka, hogy Eli a mai napig tisztelettel néz felé.
Ez egyben jó volt Andreas, Janvier és a többi, területén lévő
erős angyalnak és vámpírnak, hogy mit jelent Raphael
Menedékbeli háztartását vezetni. Andreasnak különösen, ő öreg
és elég erős volt, és most már volt kellő tapasztalata a feladathoz,
hogy kevesebb csapattal oldja meg, ha Raphael megkéri, hogy
csinálja meg.
A bizalom, amit Raphael mutatott, hogy őt jelölte ki a kritikus
feladatra tovább mélyítette az erős angyal hűségét. Ami Nimrát
illeti ő volt az egyik legerősebb és legnyugodtabb angyala és
Andreas értékelte a tanácsait. Még Nazarach is tudta, hogy
beszéljen vele, ha tanácsra van szüksége. Janvier, Trace és Noel
rendelkezett a képességekkel, hogy segítség Andreast és Nimrát,
és mind velejükig hűségesek voltak a területéhez.
Technikailag Ashwini sokkal fiatalabb volt, mint akiknek
megmutatták a Menedék titkát, ami védte a fiatal angyalokat és
vezette az angyalság történelmét. De Janvier felesége a
legegyedülállóbb vámpír volt. Harmadik szeme volt,
bepillanthatott a jövőbe, de szerencsére ajándéka nem az őrület
dolga volt, mint Cassandránál.
Míg a Menedékben volt népszerű vendégként számtalan
otthonba meghívták. Sokan remélték, hogy bepillantást kapnak
abba, mi következik. És elég gyakran Ashwini el tudott ejteni ezt-
azt. Soha nem szándékosan, tudta Raphael. Ez tette a nőt
szerethetővé, soha nem a pénz vagy hatalom befolyásolta, és
mikor beszélt, tudták, hogy őszintén teszi.
Meglátogatta Aodhan testvérének, Imaliának az otthonát, és
egy bizonyos ponton, a fél torta elfogyasztása után azt mondta –
A szerelmednek tényleg el kellene kezdenie megépítenie a
bölcsőt. Időbe telik, még a tehetséges kezű embereknek is. És ő
maximalista.
A jóslatot udvariasan figyelem kívül hagyták, főleg miután
Ashwini azt mondta egy másik párnak, hogy szereljék fel a
babaszobát, és egy harmadik angyalnak, hogy tanuljon meg
zenélni, mert a lánya nem fog tudni anélkül aludni. Mindenki azt
hitte, hogy kínos hibát vétett.
 Az angyali születések ritkák voltak. Három ilyen közeli
távolságban? Nevetséges.
De ma Aodhan unokaöccse törékeny testét ringatta karjaiban,
míg a két másik baba aludt a Menedékben. Felesleges mondani,
hogy Ashwini minden területre meghívást kapott, amit meg
óhajtana látogatni.
Galen végre megállt. Haját szétfújta a szél és arca piros volt,
odament Deaconhoz, hogy megrázza kezét. – Jobb, mint amit
elképzeltem. Biztos nem akarsz vámpír lenni? Vannak
kapcsolataim.
– Elég biztos vagyok benne – mondta Deacon olyan mosollyal,
amiben benne volt, hogy mélyen elégedett az életével. – Az
életem végéig dolgozok és utána békében pihenhetek.
Illium a kezében feltartott egy üveg pezsgőt. – Vannak olyan
cuccok nektek, aminek az ízét szeretitek – mondta vállat vonva. –
Van különleges vér Elena kávézójából és egy üveg igazán kiváló
Scotch. – Az utóbbit vigyorogva emelte fel. – Mi a mérgetek?
Az italokat kitöltötték, ezután beszélgetni kezdtek és Raphael
leült, hogy az estét egy csapat férfival töltse, akikben megbízott,
nem számított mi volt a csata. Azonban nem gondolni Elenára és
a testét széttörő változásokra? Lehetetlen volt.
A tető alatt lévő szinten Elena felhívta nagyapját, míg Jessamy
elment, hogy köpenyt vegyen fel. A történész már hosszú ideje
túltette magát rendellenességén, de ahogy Laric, ő is óvatos volt,
hogy ne mutatkozzon áltagos halandók előtt.
Az angyalok nem tűnhetnek esendőnek.
Az angyalok soha nem lehetnek olyanok, mint a halandók és
nem is lesznek olyanok.
– Jobb ha köpenyt viselek, mint egy véres mészárlást okozzak
– mondta egyszer neki Jessamy, mikor megvitatták az okokat. –
Higgye a világ, hogy dölyfös angyal vagyok, aki nem engedi meg a
halandóknak, hogy meglássák a szárnyát.
Azok a szárnyak csodásak voltak, fenséges magenta, ami
pírként futott végig, majd legtisztább krémre váltott. Jessamy
nem takarta el szárnyait a Menedékben, és mikor a fény a tollaira
esett, úgy ragyogtak, mint Jessamy lelke. A történész és tanár
angyal volt a legkedvesebb, leggyengédebb angyal, akivel Elena
valaha találkozott.
– Beth jól van – mondta Jean-Baptiste miután felvette. –
Történeteket olvas Maggienek.
– Jessamy és Galen iderepült látogatóba. Elviszem Jesst
Sarához egy italra és beszélgetésre.
– Jó. Ne érezd magad bűnösnek, hogy éled az életed gyermek.
– Durva szavak, annyi kimondatlan dologgal. – Élvezd a
barátaidat, a világot.
Elena a kis tollra gondolt, amit egy órája vett fel. A legsötétebb
fekete, onnan kellett jönnie, ahol szárnyai kinőttek a hátából. A
szárnyait ismét kezdte nehéznek érezni, háta fájt a nyomás alatt.
– Fogom – mondta nagyapjának, szíve csomó volt.
Tíz perccel később ő és Jessamy átutaztak Manhattan rikító,
fényes és nevettető színein egy fekete, lesötétített teherautóban,
ahova nem láttak be. – Hogy van Sam? – kérdezte Elena. – Nem
volt lehetőségem hívni a héten. – A fiatal angyal fiú volt Elena
kedvence a Menedékben.
– A sarokba kellett a múlt héten állítanom, mert rothadt
gyümölccsel dobált egy másik fiút. – Nevetés volt Jessamy
hangjában. – Az egészet megtorlásként találta ki a sárba lökés
incidensre. És természetesen ők a legjobb barátok, akik ezt
viccesnek találják.
Ahogy Elena vigyorgott Jessamy körbenézett, szemei
ragyogtak a fénytől. – Mikor Raphael fiatal arkangyal volt, akkor
építette a Tornyát – mondta a történész – akkor is volt élet ezen a
helyen, vidám és őrületes. – Nézte, ahogy két angyal átrepült a
felhőkarcolók közt, mielőtt feljebb emelkedtek volna. – Most
energiától ég.
– Szeretem, hogy soha nem alszik – mormogta Elena,
gondolatai másfajta energián jártak. – Minden sarkon felfedezel
valamit. Nincs korlátozás, csak tiszta szív.
Jessamy tekintete találkozott az övével, gyengéd barna szemei
élesek voltak. – Mi a baj Elena? Nem mondod el nekem?
 Elena keze összeszorult a feje feletti fémkapaszkodón, próbálta
kitalálni hogy kezdje el. Végül elmondta a sötét igazság lényegét.
– Visszaesek a halhatatlanságomban. – Elmondta a másik nőnek,
hogy többé nem tud az elméjében beszélni Raphaellel, a
szemében végbemenő változásokat, a tollakat, amiket
folyamatosan veszít. – Félek, hogy egy nap ismét halandóként
ébredek fel, elvesztem a szárnyaim.
Jessamy alakján stressz látszott. – Ha tudtam volna, nem
hagytam volna el a Menedéket. Mikor beszéltünk a baglyokról és
a lila hajú nőről, azt gondoltam egyszerű Zuhatag álom,
Amanatban voltam, és vártam, hogy meglepjelek. – Szárnyai
zavartan mozogtak a köpeny alatt. – Galennek és nekem vissza
kell térnünk, így tudom folytatni az archívum átkutatását, hogy-
– Jess. – Elena a fejét rázta. – Andromeda megválaszolta a
kérdést a baglyokról és a nőről, s amit mondott, senki nem tud
többet Cassandráról. Ami a többit illeti… Ez idáig is évek óta
ástál és minden, amit találtál az ambrózia és az arkangyal igaz
szerelmének legendájának említése.
– Soha nem buktam még el ennyire egy kutatásban.
– Nem tudod megtalálni, ami nincs ott. – Elena tudta,
Jessamy mennyire keményen keresett, a számtalan órát, amit ő
és Andromeda a legporosabb iratok közt töltött. – Az utolsó
angyallá változtatott annyi eonnal ezelőtt élt, hogy még a Légió
sem emlékszik rá. Bármilyen feljegyzés már régen porrá vált.
 Ritka frusztráció volt Jessamy arcának finom vonalain. –
Pontos leírásaim vannak az átalakulásodról. Egyetlen másik
angyallá változtatott sem lesz vak a jövőben. – Szárnyai ismét
megmozdultak a köpeny alatt. – Biztos vagy benne, hogy nem
akarod, hogy visszatérjek a Menedékbe?
– Igen. Ez egy kaland az ismeretlenbe. Raphael és én közösen
vágunk bele.
Gyermek. Az Alvástól nehéz hang az elméjébe esett.
Nos, az utolsó személy, aki még tud vele mentális téren
beszélni. Talán mert Cassandra elméjének teljesen más részén
lépett be. Az a rész, amit megálmodott, míg aludt, csakhogy ez az
álom megtörténik, míg felébred és tudatára ébred.
Igen? Úgy döntött nem akadályozza meg Cassandrát, végül is
az Ősi úgy látott, mint Ash, nem ő volt az oka annak, ami
Elenával történt. Ami a Jessamy mellett ülő arany szemű baglyot
illeti, kísértetiesen gyönyörű lény volt, ami egy arkangyal
álmában élt.
A második előjel közeleg.
Elena kihúzta magát. Valaki meghal? Megmenthetem?
Nem halál. Újjászületés. A bagoly kitárta szárnyait. Az
ajándék nem a tiéd, halandók gyermeke, és nem adható neked.
A hang szomorú és hajlíthatatlan volt egyszerre. A halálod meg
van írva a csillagokban. Meg kell halnod, hogy a másik éljen.
Elena bőre libabőrös lett. Mennyi előjel van?
 Három.
A vérívó halála.
Az újjászületés agóniája.
Az utolsó toll lehullik.
Három előjel. A második most történik. És épp látta, ahogy az
egyik tolla a kocsi belsejébe esett.
Ez nem volt jó Elena számára.
 35. fejezet

Raphael Galen mellett állt a tető szélén, egy arkangyal, aki

megújítja kapcsolatát a Hetek tagjaival. De Galennek volt mit
mondania neki, aminek nem volt köze a kapocshoz, ami
évszázadokon át összekötötte őket.
– Uram – mondta fegyvermestere – Amanatból jöttünk.
Raphael erre számított. Anyjának otthona kiesett az időből. Az
egész várost magával vitte az Alvásba. Mikor felkelt mindent
visszahozott, egy élő város volt Japán, Kagoshima melletti
területének mélyén. Mint történész Jessamy nem tudott
ellenállni a csábításnak.
– Lady Caliane üdvözletét küldi.
– Arra mentek haza? – Galen biccentésére Raphael azt
mondta – Megkérhetlek, hogy elvigyél egy ajándékot az
anyámnak? – Raphael vadásza volt, aki kiválasztotta az
ajándékot: finoman kiegyensúlyozott kétszáz éves kardod.
– Rengeteg hely van Jessamy repülő fém halál csapdájában. –
Galen morgott, ahogy a repülőre gondolt, amit Jessamy higgadt
tapasztalattal vezetett. Ő mellette repült, míg a nő vezette a kicsi,
de erős repülőt, ami a sajátján kívül szárnyakat adott neki.
 Amanatban nem volt leszállóhely, de Caliane utasította
embereit, hogy a várostól nem messze hozzanak létre egyet, egy
helyet, ahol Jessamy az emberi szemektől messze tudott leszállni.
Amanat emberei jobban hűségesek voltak Calianehez, mint amit
Raphael valaha látott, soha nem fednék fel Jessamy
kicsavarodott szárnyának titkát.
Nem, javította ki magát, ilyen hűséget látott Lijuan felé is.
Mindkét arkangyalra istennőként néztek az emberei. A különbség
az volt, hogy Caliane nem fogyasztotta el az emberek életerejét…
de az anyja ezreket énekelt rabszolgasorba és egyszer két város
felnőttjeit végezte ki. Ez több száz gyermek sírjához vezetett, a
gyermekekre a szívszorító bánat csapott le halálával, ami
ismeretlen volt a halhatatlanoknak.
Így talán Lijuan és Caliane jobban hasonlítottak, mint tudták
volna.
Elena, kinek szíve örökké sebzett lett anyjának vesztesége
miatt, Caliane felemelkedését ajándéknak látta. Raphael érzései
komplikáltabbak voltak. Örült, hogy anyja ismét épelméjű, de egy
része mindig keresni fogja az őrületet.
– Repeszek és csavarok tartják össze – mormogta Galen. –
Hogy lehet biztonságos?
Raphael visszarántotta elméjét az őrület és halál gondolatától,
megpaskolta Galen vállát. – Ezekben a napokban hozzá kell
szoknod. Az emberek, akik azon a gépen szolgálnak, ami messzi
utakra viszi el a hitvesemet biztonságosnak ítélnék Jessamy
gépét.
– A karjaim biztonságosabbak.
Hallgatva Galent senki sem gondolta volna, hogy a férfi volt
az, aki megrendelte Jessamy személyre szabott gépét, extra
fülkével a szárnyainak, extra széles ajtóval a ki- és beszálláshoz.
Addig Jessamynak el kellett kérnie egy sokkal kényelmetlenebb
gépet a vámpírtól, aki megtanította repülni.
Más alkalommal Raphael kihasználta volna a tudást Galen
ellentmondásos tetteiről, hogy mosolygásra késztesse
fegyvermesterét, hogy nem egyszerű úr és harcos voltak, de ma
feszültség csomózta össze inait és sercegett az ereiben, szemei
Sara és Deacon otthonának irányában néztek. Nem jött eddig rá,
hogy ő és Elena mennyiszer beszéltek az elméjükben, míg többé
nem tudta elérni a nő acélos és vad elméjét.
Emlékeztette magát a nő csendes üzenetére, hogy ezt az estét
nekik adta, ivott egy kortyot a huszonöt éves Scotchból, amit
Galen ajándékként hozott. Nem volt hatása az arkangyali
rendszerre, de komplex és selymes íze kielégítető volt. –
Észrevettél bármit, míg a régióban voltatok?
– Igen – mondta Galen, szemei egy kis angyali egységen
voltak, kik sziluettje ragyogott Manhattan éjszakai képén, a láva
víznyelőhöz mentek leváltani az őröket. – Lady Caliane azt
mondta számtalan vámpír és angyal, akik korábban Kínában
laktak Japánban telepedtek le.
– Favashi hatalmi játékot játszik? – Ha így volt, az igazi
őrületről tanúskodott. Caliane egy ősi volt, aki kis területen
uralkodott és aki felajánlotta segítségét Favashinak. Egy fiatal
arkangyal aki küszködik, hogy megtartsa uralmát a hatalmas
területen, nem kérhetne jobb segítséget.
De Galen a fejét rázta. – Caliane emberei teljesen lefedik a
területet és a jelentéseik szerint az új lakók félnek, az egyedüli
céljuk, hogy kikerüljenek Favashi befolyási területéről.
Raphael tudta, hogy jelentős számú erős angyal és vámpír,
akik valaha Calianet szolgálta csendben letelepedtek Japánban,
miután befejezték a szerződésüket, amit távollétében kötöttek.
Egy arkangyal őrületét könnyebben megbocsátják a harcosai és
udvaroncai, mint fia, akit összetörve és véresen, segítségtől távol
hagyott egy magányos mezőn.
– Figyelmen kívül hagyva az anyám számára Japánra vigyázók
korát és erejét, Caliane rémisztőbb erő, mint Favashi.
– De Lady Caliane kedves az uralma alatt lévőkkel – mondta
Galen, ő csak ezt a Calianet ismerte. Raphael fegyvermestere még
nem született meg, mikor Caliane őrülete fájdalommal festette
meg Raphael világát. – Igaz, büntetései kemények lehetnek –
folytatta Galen – de csak akkor szabja ki őket, mikor a bűnös
megérdemli. Nem keresi és ülteti el a félelem magvait azokban,
akik az úrnőjüknek tartják őt.
Ez is igaz volt. Az őrülete előtt Caliane egy stabil és békés
területet igazgatott, ami híres volt művészetéről és tudományos
felfedezéseiről, udvarra olyan hely volt, ami arkangyali
vendégeknek adott helyet. – Elijah mesélt nekem az elhagyott
városokról és falvakról, amik úgy tűntek lakóik hátrahagyták
életüket és figyelmeztetés nélkül tűntek el.
– Ilyen nem magyarázná meg a bevándorlókat. – Galen erősen
ráncolta homlokát. – Limitált a számuk, és nem szegény
halandók, vagy vámpír falusiak költöztek oda. Ezek az emberek
gazdagok és elég erejük van, hogy észrevétel nélkül kijussanak.
Jason, mondta kémmesterének. Csatlakozol hozzánk?
Jelenleg nem érdekelték Favashi játékai, nem, mikor Elena egyik
egészséges és leesett tolla feküdt a zsebében, de a játékokat nem
hagyhatta figyelmen kívül.
A destabilizált arkangyalok milliókat vihettek magukkal.
Mikor Galen mindent elmondott Jasonnak, Raphael már
elmondta neki Elijah híreit, Jason azt mondta – A világ azon
részébe megyek majd. – Arca semmit nem árult el. – Arra
koncentrálok, hogy seregéről annyi információt gyűjtsek,
amennyit tudok. Világos, hogy lesznek olyan árnyak, amiken át
kell hatolnom.
 – Épp most értél vissza egy hosszú küldetésből Jason. –
Kémmestere évszázadokon át egyedül sétált, még a Hetek közt is,
magányossága olyan szellem, amit nem tudott elűzni. Neha
udvarából egy hercegnő kellett, hogy áttörjön a fátylon.
– Mahiya meg fogja érteni. – Fény és árnyék játszott az arcán
lévő tetoválás vonalain és pontjain.
– Bármi is történik Kínában, hatással lehet az egész világra.
– Elijah hitvese próbálja elérni Favashit – mondta Galennek,
ugyanezt már megosztotta Jasonnel. – A célja, hogy meghívást
kapjon Favashi udvarába. – Ha Hannahnak sikerül, ő és Elijah
bejut Favashi területének szívébe.
A Zuhatag suttogott Raphael elméjének végén, több száz
denevérszárnyú lény telepedett le a Torony körüli épületekre,
több száz vízköpő bámult rájuk érdeklődve.
– Uram. – Méreg Raphael mellé lépett, ahogy Jason
hátralépett, hogy mással beszéljen. – Tudom, hogy a te Légiód,
de pokolian ijesztőek.
– Ez nagyon lenyűgöző tőled – mondta Raphael a Hetek azon
tagjának, aki hasított vipera pillantását összezavarásra, néha
rémisztésre használta.
– De belőlem csak egy van, képzeld el, ahogy hétszáz vámpír
bámul rád vipera szemekkel.
– Ez kiváló érv.
 Mellette, mivel barátok közt volt szemeit nem takarta el,
Méreg poharát Primary felé emelte, aki közvetlenül előttük
landolt. – Szeretnél inni egyet?
A férfi szavait meghívásnak véve Primary leguggolt egy kis
falra, ami a tető szélén volt. Mikor Illium odasétált egy pohár
borostyán itallal elvette.
Ahogy nézték Primary jó párszor megszagolta, majd egy
egyszerű mozdulattal lehajtotta az egészet. A poharat maga mellé
a tetőre tette, azt mondta – Korábban már kóstoltam ezt a dolgot.
– Mintha betöltötte volna a tapasztalatot az elméjében lévő
milliónyi emlékből.
Ezzel kinyitotta csendes szárnyait és elrepült, hogy
csatlakozzon társaihoz a Torony körüli épületeken. Ezek az
épületek határozottabban alacsonyabbak voltak, de a Légió
jelenléte tisztán látszott a Torony tetejéről.
Két órával később is ott voltak, mikor az eget arany törte ketté.
A villámlás csendes, hátborzongató és gyönyörű volt. Raphael
szárnyának fehérarany szálai ugyanezzel a furcsa fénnyel
vibráltak… és az ég arany tűzben úszott.
A gondolatra minden szőr felállt Raphael karján. Fiatalként
látta az eget aranytűzben úszni, mikor Caliane kivégezte Nadielt.
Raphael apjának halála, egy arkangyal halála, engedett ki olyan
erőszakos energiát, ami megsebezte akkor Laricot.
Az elméje kinyúlt, keresett. Elena.
 Csendet talált.
Perzselő csillag volt felette. Minden arany villámlás egy
egyszerű ponttá olvadt Raphael felett. Kitárta szárnyait, felrepült,
míg utasította a Hetek szárnyas tagjait, maradjanak lent. Ez,
tudta, nem olyan dolog volt amivel angyalok megbirkózhattak.
Ez arkangyali dolog volt.
De ahogy felszállt, annak a tetőnek az irányába fordult, ami
Sara és Deacon otthonához tartozott, és bár vadásza túl messze
volt, hogy lássa őt, tudta, hogy a nő felszállt és felé repült. Ez nem
angyali dolog volt, csak arkangyalai… de megvárta, míg a nő
odaért hozzá.
Aeclari, énekelte a Légió. Aeclari.
Majd odaért hozzá, szürke tekintete erős volt a villámlástól
megvilágított sötétarany bőrén.
A karjaiba vonva azt mondta neki – Zárd össze a szárnyaid,
hbeebti.
Elena hezitálás nélkül tette, Raphael mindkettőjüket felemelte
a villámlásba.
Az átzúdult rajta több ezernyi villámlással, ami a szárnyain és
bőrén ragyogott. Elena bár hozzá simult, egyik sem érintette őt.
Ő volt a villámlás vezetője és az energia tudta, hogy csak hozzá
kell mennie.
Vadásza követett egy repedést a férfi alkarján. Ez volt, ami
Illiummal történt, mikor a Zuhatag túl nagy energiát küldött a
testébe. De a kékszárnyú angyallal ellentétben Raphael nem volt
veszélyben, hogy túltöltődik, vagy meghal. – Nem okoz nekem
fájdalmat. – Ahogy az egyik repedés meggyógyult, másik jelent
meg. De sejtjei olyan gyorsan nyelték el az erőt, ahogy az az égből
felé áramlott.
Úgy érezte, szárnyai teljesen tele vannak, mire a vihar véget
ért.
Elena az arcára bámult, szemei tükrözték az izzó fényt. – Ez
gyönyörű az éteri módján – mormogta. – Az arcodat finom
villámlások borítják, ami erőtől ragyog. – Felemelte kezét, de
nem ért hozzá. Mintha félne, hogy megsebesíti őt.
Raphael felé hajtotta fejét, hogy ujjaival végigsimíthasson
arcán. – Nincs fájdalom – ismételte. – Az energiának csak időre
van szüksége, hogy belém ivódjon.
Mikor Elena elhúzta a kezét ujjbegyei a fénytől ragyogtak.
Ahelyett, hogy beléivódott volna a fény inkább visszatért hozzá,
arany pitypang volt az éjszakában. Félelmet nem ismerve Elena
ujjaival végigsimított a karján, ahol a fény a bőrén lévő
repedésekből világított. A fény kinyúlt és a keze köré csavarodott,
felkúszott a karján.
Raphael készen állt közbeavatkozni, de az nem akart
beleolvadni a bőrébe.
Helyette a mozdulat után visszatért Raphaelhez.
 – Ez az energia túl erős neked – mondta vadászának. – Ez
arkangyali és ismeretlen helyekre nyújtja ki az erőmet. – Érezte,
ahogy a legalapabb szinten változik, sejtjei változnak. Ez egyszer
már megtörtént, de ez… nagyobb volt, a változás mélyebb.
Finom feszültség volt Elena vonalaiban. – Annyi erő Raphael.
– Kezét a szívére fektette. – Ígért meg, hogy továbbra is kissé
halandó leszel.
Bezárta élő aranyló fényű kezével a nőért, elmondta a
megmásíthatatlan igazságot. – A szívem mindig egy kicsit
halandó lesz, ezt megígérem. – Érezte, ahogy a vadtűz született
kettejükben, ahogy a szerv körül koncentrálódott, mintha védené
a zuhatag szülte erő kényszerétől, védené a kis sérülékenységet,
amit Elena mutatott meg arkangyali testének.
– Ez az új erő hamarosan megtanulja, hogy valami kőbe van
vésve. – Most alaktalan dolog, jelölés nélküli dolog volt.
Ez tiszta, nyers energia volt.
Elena pupillája lángolt. – A hang beszélt nekem egy ajándékról
és hogy nem nekem szánták – suttogta, szabad kezével
végigsimított az arcán. – Azt kell jelentenie, hogy csak egy
arkangyal képes bánni vele.
Megfogva a nő arcát Raphael leengedte fejét és egy csókot
kért, ami ragyogott a fénytől. Elena ajkait meggyűrűzte a fény,
mikor hátrahajolt, de az energia ismét visszatért Raphaelhez.
 Próbálta az energiát gyógyító képességén át a nőbe
csatornázni.
– Raphael. – Elena zihált. – Mindenhol tűszúrást érzek. Éles,
kemény.
Raphael megállt a kísérlettel, hideg düh öntötte el, hogy ilyen
erőt kap, de tehetetlen, hogy megvédje harcosát. – Azt kerestem,
hogy az új erőt felhasználva megjavíthatom-e a tollaid
problémáját. Ez az energia tiszta, képesnek kellene lennem az
akaratom szerint formálni. – Beleértve hogy olyan formába
váltja, ami gyógyít. – Nem akartam a tiszta erőt neked adni, az
túl erőszakos, megölne. A gyógyító képességemen át szűrtem.
– Ó – suttogta Elena. – Ez az ajándék… és nem az enyém. –
Görbén elmosolyodott. – Nem látod Arkangyal? Most már túl
halandó vagyok. A testen nem tud több arkangyali erőt elnyelni.
Még Nisia is elbukott délután, megemészteni az arkangyali erőt
messze a képességeimen túl van.
Egymásra bámultak, a nő szavainak igaza éles csapás volt. –
Az lehetetlen – nyögte ki Raphael. – Vannak szárnyaid.
– Egy lassú maradvány halhatatlanságom sugarában. – Komor
tudás volt az arcán. – Luciussal leellenőriztethetjük, de ismét
gyengébb lettem, a testemnek gondja van, hogy fenntartsa a
szárnyaimat, és egy körömszakadást sem tudok meggyógyítani.
Raphael a düh ordításával jött rá, hogy új ereje csak bántja a
nőt, bántja az univerzumban az egyetlent, akit soha nem akarna
bántani. Ismét villámlás vágott át az égen, ereje azzal fenyegetett,
hogy széttépi az univerzumot.
 36. fejezet

Elena megragadta a haját és arcát a sajátjához húzta,

visszahúzta őt a szakadék széléről. – Ne merd megadni magad a
sötétségnek – utasította. – Ez az energia a tiéd. Alakítsd a saját
akaratod szerint. Ne hagyd, hogy az alakítson téged.
És Raphael ismét látta, amit a nő már igen, ha nem vigyáz, a
Zuhatag sürgetése saját formájára szabja őt. – Senki sem –
mondta hidegen – manipulálhat egy arkangyalt.
Elena mosolya heves volt, hitvese tisztában volt, hogy nem
hozzá beszélt. – A hang azt mondta, hogy a második előjel a
fájdalmas újjászületés… és nem furcsa, hogy az erőhullán akkor
jelent meg, mikor Jessamy a városban van? Gondolod, hogy az
erő meggyógyíthatja?
– Ha ez egy előjel-
Elena ujjait az ajkaira nyomta. – A saját módunkon harcolunk
a sors ellen. Nem kíséreljük meg lenullázni ezt a jelet… és ez csak
egy jel. Akár helye van vagy sem, a dolgok folytatódnak.
Raphael visszaszorította fekete dühét, hogy azt mondja –
Várok, míg te és Jessamy visszatértek.
 – Laric is a városban van. – A homlokát ráncolta. – Ő is
beleillik, ha jól olvasom a jóslatot.
– Beszélek vele.
– Mi van Vivekkel? – kérdezte és a férfi szinte érzete a
reményét.
– Ez az erő túl erős. Kiégetné a vámpír testét. – Raphael
próbált gondolni a többiekre, nemcsak a nőre. – Meg fog
gyógyulni Elena. Lariccal és Jessamyval ellentétben Viveknek
csak időre van szüksége.
– Igen, igazad van. – A nő egy csókot kért, amihez
szeretőjeként és hitveseként a joga volt. – Hamarosan látlak
Arkangyal. – Vadul vigyorgott, végigsimított a férfi halántékán
ragyogó Légió jelen. – És utána kitaláljuk, hogyan cselezzük ki a
sorsot és egy arkangyal jóslatát, aki az idők kezdetekor látott
engem.
Egy kis fényfelhő ragyogott a nő ruháján keresztül, mielőtt
elengedte volna, hogy repüljön. Arról a helyről jött, ahol a
fájdalmat érezte a mellkasában, de ez alkalommal nem esett
össze.
– Hűha. – Lehúzta kabátja zipzárját, felhúzta a topot, amit
alatta viselt, hogy felfedje bőrét. Egy tűszúrásnyi fényfolt volt, és
letelepedett a bőrén, ahogy nézték, de egy sötét halántékán lévő
Légió jel alakú formát hagyott hátra. De míg az ő jele fénnyel
szikrázott, ez elnyelte.
 – Hú – bámult rá Elena. – Kérdezd meg a Légiót, tudják-e mi
ez.
Mikor Raphael megtette, az ősi lények azt mondták: Egy sötét
tükör. Suttogásokat hallott az elméjében, a Légió megbeszélte.
Nem a mi jelünk. A te jeled. Ez egy tükör. Mintha hatalmas erő
feszülne meg. Az Aeclarik… tükrök. Többek. De egyben tükrök.
Raphael szíve felgyorsult. Miután megosztotta Elenával az első
konkrét információt, hogy mi az aeclari, megkérdezte. Ez az,
aminek lennie kell?
Nem, jött a hangok vihara. A tükrök nem lehetnek feketék. Ez
a tükör rossz. Izgalom volt a Légió elméjében. Ez az alakulás
rossz.
Elena arca kemény volt, mikor elismételte a határozott
üzenetet. – A tükör – suttogta. – Hogy visszatükrözze neked az
erőt, talán felnagyítsa?
Raphael végiggondolta, hogy a vadtűz mindkettejükből eredt,
azt mondta – Lehet.
– Ez megmagyarázza, hogy minden problémám miért
koncentrálódik a bal oldalra. – Megérintette a férfi jobb
halántékát. – Tükörképek.
Raphael nem gondolkodott elég tisztán, hogy lássa ezt. Feje
visszhangzott a Légió sírásától, hogy ez a tükör rossz volt, Elena
alakulása rossz volt.
 – De ez a tükör elnyeli a fényt – mondta Elena, agya jobban
dolgozott, mint a férfié. – És a testem nem nagyítja fel az erődet,
csak kilöki. Ennek nincs értelme.
Megértés vágott át a káoszon és megértette, mit mondott neki
a Légió. – Ez a jel – ujjait végigfuttatta a fénytelen feketeségen –
egy billog. Az enyém a bőrödön.
Elena morogva lehúzta és bezipzárazta ruháját. – A kicseszett
Zuhatagnak meg kell tanulnia, hogy nem tehén vagyok, hogy
megbillogozzon. És mi az értelme, ha halandó vagyok?
– Még nincs vége. – Raphael keményen megcsókolta. –
Találok rá módot, hogy eltávolítsam a billogot.
Elena fogait kivillantva mosolygott, amit a férfiéhoz hasonló
szenvedélyes csók követett. – Máshogy nézve úgy fair, ha már te
viseled az enyémet. – Szemei a bal szárnyán lévő
csillagrobbanásra estek, ahol, egyszer meglőtte. – És nézd,
elcsesztük itt a tükörkép dolgot.
A nő vad mosolyában ismét megtalálta a valóságot, a Zuhatag
szülte erő többé nem árasztotta el érzékeit. Most már szorosan
fogta a kezében, kontrollja alatt tartotta és a Zuhatag átalakító
képességét elnyomta. – Azt mondanám, azért lőttél meg, hogy
felkészülj erre a pillanatra.
Elena nevetett, a felkelő esti szél kihúzott pár hajszálat a
hajfonatából, hogy körülötte repkedjen. És arcán ismét látta,
hogy egyre jobban kiállnak megint a csontok, látta a kis törést a
nyakán lévő bőrön, ami nem volt ott, mikor először felé repült.
És mikor Elena leesett kezeiből szárnyainak örömteli
kitárásával, két indigókék toll esett csendben a földre.
– Elmondod, mit láttál Raphaellel az égben? – kérdezte
Jessamy Elenát, ahogy a Torony liftjével mentek fel. – Nem
teszem bele a hivatalos jelentésekbe míg azt nem mondod, hogy
lehet.
– Igen – mondta Elena, torka nyers volt. Soha nem felejti el a
szívszorító dühöt Raphael szemeiben, mikor rájött nem tudja
meggyógyítani őt. Baszd meg sors! Elutasítja, hogy hátradőljön
és hagyja a Zuhatagot cseszekedni az arkangyalával, hogy valami
megkeseredett, kicsavart lénnyé válik, akit üldöz, hogy végignézte
hitvesét halandóként és szárnytalanként meghalni.
Ez meg volt jósolva gyermek, suttogta a nagyon öreg hang a
fejében. Meg kell halnod, hogy a másik éljen.
Elena az előtte lebegő végtelen arany szemű bagoly szemébe
nézett. Te miért tudsz velem beszélni, mikor Raphael nem?
Azért, mert felébredsz az álomból?
Ő megváltozik, ahogy te is megváltozol. Neked kell… Mély
izgalmat érzett. De nincs rá időd. Az egyiknek meg kell halnia.
Meg kell halnod.
 Nos igen, nem győzött meg az egész előre elrendelt cucc.
Felejtsd el, hogy az egyik meghal, hogy a másik éljen. Én és ez
az ismeretlen másik is élni fogunk.
A bagoly oldalra döntötte a fejét. Változások gyermeke.
Megváltoztatod az univerzum anyagát. Érezte az ébredést
Cassandra hangjában, az öreg lény Álma zavart volt. Újraírod az
időt.
Az ajtók kinyíltak és a bagoly kirepült, hogy eltűnjön a
távolban.
Elena belül mélyen mosolygott. Vagyis átírhatja, amit
megjósoltak. Kurvára jó, hogy tudja, mert nem akart szelíd
bárányként menni a mészároshoz. Ezzel az ígérettel átment a
nyitott ajtón, a mi az ő és Raphael lakosztályába vezetett.
Arkangyala túl volt töltve arany energiával, ami nem volt annyira
nyilvánvaló, mint a hideg égbolton. A villámlás okozta törések
kisebbek voltak, az energia fénnyel csillogott a bőrén és szárnyai
inkább pokol voltak.
Galen állt kezeit a csípőjén nyugtatva, Raphaellel beszélt. A
fegyvermester kifejezése azonnal megváltozott, hogy észrevette
Jessamyt. Nem puhult meg, Galen túl durva és kemény volt
ahhoz, de olyan módon volt gyengéd, ami csak Jessamy felé
irányult. Kinyújtotta kezét és a nő odasétálva elfogadta.
Az első dolog volt, amit tett, hogy kigombolta köpenyét és
félredobta.
 Jessamy fakókék és elegáns köntöse átölelte karcsú alakját, és
bokájáig ért, puha domborulatok törték meg az esést. A történész
csókot nyomott Galen arcára. Megcsavarodott szárnyát befedte a
férfié, Raphaelre nézett, szemei gyengédek voltak a
csodálkozástól. – Szabad? – Felemelte a kezét.
Raphael biccentésére elengedte Galen kezét, hogy kinyúljon és
ujjaival végigsimítson Raphael alkarján. Elena kíváncsian nézte.
De mikor Jessamy felemelte ujjait a fény nem tartott vele.
– Elli – mondta. – Te jössz.
Elena a férfi karjának ugyanazt a részét simította végig, a férfi
melege, hője és ereje belé süllyedt és mosolyra késztette a
folytonos őrület során is. Ujjai ragyogtak, mikor felemelte
Raphael bőréről. Ajkaival csücsörítve a fényt visszafújta a férfira.
A lobbanás szentjánosbogárként repült és vált ismét eggyé a
férfival.
Raphael kezével végigsimított Elena szárnyának ívén. – Tudja,
mi vagy a számomra. – Nem mondta ki a dühös kijelentést: nem
számít, hogy ereje elfogadja-e a nőt, ha nem tud neki segíteni.
Istenek, annyira dühös volt. Ez romba döntheti őt, ha nem
találják ki a dolgokat. Elena remélte, hogy képes segíteni
Jessamynak, ez talán elveszi dühének élét. – Jess – mondta
csendesen. – Raphaelt túlcsordítja az erő.
Jessamy arca egy pillanatra értetlen volt, mielőtt
megkeményedett.
 Galen ebben a pillanatban elé lépett. – Uram. – Kezei ökölben
voltak, vállai merevek. – A döntést már meghoztuk.
Elena nem próbált meg a beszélgetés közepébe kerülni, ez egy
arkangyal és hűséges Heteinek egyike közt zajlott. Raphael
korábban már próbálta nem meggyógyítani, de kissé könnyíteni
Jessamy csavart szárnyán. Azonban gyógyító ereje nem volt
hatással a rendellenességre, ami Jessamyt a földön tartotta,
kivéve, mikor a repülővel vagy Galen karjaiban repült.
– Tiszteletben tarom azt a kívánságot. – Raphael megfogta
Galen vállát és megszorította. – De nem lennék az arkangyalod,
ha nem ajánlanám fel ezt a lehetőséget.
Jessamy először beszélt Elena szavai óta. – Laric?
– Őt egy arkangyal halála okozta energia kapta el – mondta
Raphael. – Keir tesztjei szerint sejtjei szokatlan módon változtak
meg, ami miatt azok a sejtek különböznek az átlagos angyali
sejtektől. Ettől felismerhetetlenné vált az erőm számára, ami
talán változik, ahogy idősebb lesz és saját gyógyító képességei
újraindulnak, de most semmit nem tudok tenni érte.
Raphael szemei elkezdtek ragyogni. Nemcsak az égszínkékkel,
ami az övé volt, hanem egy arany gyűrűvel, ami nem létezett az
energiahullám előtt. – A választás a tiéd.
Jessamy végigfuttatta kezét Galen karján ökölbe szorított
kezéig. Az kinyílt az érintésére, ujjait a nőére zárta. – Mi történik
az erővel, ha nemet mondok?
 – Nem tudom. Nem érződik túl soknak a számomra, talán
addig marad, amíg nem használom majd. Vagy talán eloszlik.
Az erő elég volt, hogy széthasítsa az eget és nem volt
túlcsordulva. Nem csoda, hogy Cassandra azt mondta, változik,
de most a férfi vezette a változást, a saját akarata szerint
formálta. Mégis Elena éles követ érzett a gyomrában… mert mi a
legrosszabb ami történhet? Raphael küzdeni fog a Zuhatag erői
ellen? Vagy megengedi azoknak az erőknek, hogy egy hideg és
kegyetlen halhatatlanná formálja őt, amit nem érintett meg a
halandó sebezhetősége?
Jessamy Galen felé fordult és szabad kezét a mellkasára tette.
Elena és Raphael mindketten arrébb léptek a pártól, ahogy ők
halk, feszült, érzelmektől fojtott hanggal beszéltek.
– Mi van, ha rossz dolgot teszünk Arkangyal? – kérdezte Elena
a másik pártól hallótávolságon kívül, hírtelen félni kezdett. A
bukás nemcsak megsebezné Jessamyt, hanem újabb sötét
suttogás lenne Raphael irányába.
Az erőtől embertelen szemek tartották meg pillantását és
mikor Raphael megszólalt, hangja más volt. Nehéz volt az
arkangyali erőtől. Inkább annak az arkangyalnak hangzott, akivel
évekkel korábban találkozott. De a szavak, amiket mondott
Raphaelé voltak. – Én vadászom. A meg nem próbálás okozna
kárt Jessamynak. Főleg miután semmit nem tudtam tenni, mikor
először próbáltam enyhíteni a rendellenességen, hogy ne fájjon.
 Addig Elena nem tudta, hogy Jessamy szárnya
kényelmetlenséget okozott neki. Nem napi szinten, és a fájdalom
tompa lüktetés volt, nem éles szúrás, amitől sírt volna, de az
izmok görcsöltek és néha megrándultak. A történész úgy írta le,
mint rossz izomgörcs, Elena számára ez fájdalmas lett volna, de
Jessamy hozzászokott létezésének évszázadai alatt.
Nem tűnt úgy, hogy megértette, mint mondott ez annak a
nőnek az erejéről, erről a karcsú nőről, aki nem volt harcos és aki
eddig a napig próbálta megúszni Galen küzdő leckéit, hogy soha
ne legyen tehetetlen egy ellenféllel szemben.
– Uram. – Galen hangja merev de beletörődő volt, ami
átvágott a nehéz csenden. – Jessamy meg szeretné próbálni.
Raphael egyéb megbeszélés nélkül Jessamy hátához lépett, és
ez valami egészen más volt. A Raphael, akit szeretett mondott
volna valamit, hogy megnyugtassa fegyvermesterét. Vagy talán
túl ijedős volt és Raphael túlságosan aggódott, ahogy ezen a vad
erőn uralkodott, hogy elpocsékolja energiáit valamire, ami nem
volt szigorúan fontos.
– Szükségem van rá, hogy annyira kitárd a szárnyaid,
amennyire lehetséges – utasította Jessamyt.
Egy erős szárny suttogott a finom magenta és buja krém
színeiben Jessamy fakó égkék köntöse felett. A másik a hátára
zárva maradt, a csontok, izmok és inak rosszul formálódtak és
képtelenek voltak kinyújtózni.
 Elena és Galen egyszerre mozdultak, hogy lássák Raphael mint
csinál, egyik keze a bal szárnyon voltak, a másik a jobbon.
– Írjátok le nekem – mondta a történész frusztráltságával
Jessamy, hogy kimarad valamiből, ami talán beleillene az
angyalok történelmébe.
– Az úr a hátadat bámulja – mormogta rossz hangulatban
Galen. – Ha nem tudnám, hogy őrülten szerelmes Elenába, akkor
megverném, hogy ilyen intenzíven bámul rád.
Jessamy nevetése meleg, puha hang volt.
– A keze tele van fénnyel most – mormogta Elena. – Olyan,
mint a villámlás, amit Sara tetejéről láttunk, nem a gyógyító
erejének kékje. – Szíve zakatolt ahogy látta annak
erőszakosságát, ahhoz a finom pitypanghoz hasonlított, ami
visszarepült hozzá. – Arkangyal?
– Uram, ez az arkangyali erő városokat emel fel és a
Tanácsban megver másokat – mondta nyersen Galen ezzel egy
időben.
– Igen – mondta Raphael távoli hangon – de az enyém, hogy
formáljam.
Előttük a fény a gyógyító kék csíkjaivá vált. Elena belül
megremegett a jelre, hogy a férfi még hordta a halandóság, az
emberség jelét magán. Mindig azt mondta, hogy gyógyító ereje az
iránta érzett szerelméből eredt és hogy az hogyan változtatta meg
alapjaiban.
 – Valaki mondja el, mi történik.
Elena válaszolt Jessamy követelésére. Galen túlságosan
koncentrált Raphael kezeire, teste a készenléttől vibrált. És Elena
tudta, ha azt gondolja, hogy Raphael bántja Jessamyt, kihúzza
pallosát és arkangyalának támad.
– A fény, ami Raphael kezéből árad majdnem túl erős, hogy
átlássunk rajta. – Elena szemei könnyeztek, pedig összehúzta
őket, amennyire tudta anélkül, hogy teljesen becsukta volna őket.
– A kezeit közelebb mozdította a szárnyadhoz. – Kipislogta a
könnyeket. – Az energia megérint téged. Apró villámlások
ívelnek át a szárnyadon.
– Nem érzem az érintést – mondta Jessamy, megpróbált
átnézni a válla felett.
– Maradj nyugton.
Jessamy mozdulatlan lett a parancsra és Raphael -
Minden elmosódott az arany túlcsorduló izzása miatt, fény
ragyogott Elena szemhéjai mögött, ahogy ösztönösen becsukta
szemeit. Mikor kinyitotta őket egy pillanattal később a fény
visszatért Raphaelbe, addig süllyedt, míg többé, nem volt
második bőr a karján, haján és szemeiben.
A bőrén lévő törések a pillantása előtt gyógyultak be.
Elena figyelmét Jessamy szárnyaira fordította. Csalódottság
futott végig belsőjében, ronda, két ökölnyi csapásként. Pontosan
olyan volt, mint korábban, és dühös szomorúság volt Galen
arcán, ami egy centire volt attól, hogy megüsse Raphaelt.
Azon volt, hogy elhúzza arkangyalát, így a fegyvermester
szeretett Jessamyjára tudott volna koncentrálni, megállt az
angyali történész éles hangjára. – Fáj.
Galen nyers erővel mozdult, a nő remegő testét a mellkasára
húzta. – Hol? – Hangja kemény volt, gyilkos volt fakó tekintete.
De Jessamy ellökte magát a mellkasától, kezeivel
rátámasztotta magát és körmei az ingjébe vájtak. Újabb állatias
fájdalom hangját adta ki, egy tehetetlen lényét, kinek végtagja
csapdába szorult.
– Uram, helyre kell hoznod – követelte Galen.
– Ez öreg és feszes izom – mondta Raphael természetellenes
nyugalommal, tekintete átható volt Jessamy szárnyán. –
Majdnem háromezer éve nem nyújtották ki.
– Jézus. – Elena ekkor látta, látta azt, mi történik. – Galen,
nézz a szárnyára.
 37. fejezet

Egyik karját Jessamy derekán tartva Galen vonásai kemények

voltak, meg nem bocsátó vonalak, a fegyvermester körbement
Jessamy körül, hogy meg tudja nézni a hátát. Jessamy
megcsavarodott szárnyrésze mozogott. A mozgás lassú volt, de
ott volt.
– Ez a rész mozgott valaha? – kérdezte Elena Jessamyt és
Galent egyszerre. – Jess képes voltál a szárnyad ezen részét
valaha mozgatni?
Galen alkarját megragadva Jessamy a fejét rázta. – Most már
érzem. – Szavai elfúlók voltak, fájdalom volt bennük. – Ezelőtt
egy csomó volt. Nem fájt, csak egy furcsa görcs volt benne, de
nem volt rugalmas. Ez… a legszörnyűbb agónia, amit valaha
tapasztaltam.
Megtörve az íratlan angyali szabályokat Elena kezét Jessamy
szárnyának érzékeny részére nyomta. – Állj meg.
– Elena – figyelmeztette Raphael, ahogy Galen keze felé
emelkedett.
Elena megtörte a kontaktust. – Jess, igazán állj meg. –
Küzdött a szavakkal, hogy megmagyarázza. – Ide kell hozni Vivek
egyik fizikoterapeutáját. Figyelmen kívül hagyva a mozgás
skáláját, testrészednek olyan rehabilitációjáról beszélünk, amit
háromezer éve nem használtál.
A szobában mindhárom halhatatlan megfagyott.
Jessamy megfordulva rámeredt. Szemei sötét árnyékok voltak
az arcán, a fájdalom lila zúzódás volt alattuk és csontjai kiálltak.
– Fizikoterapeuta? – Annyi hihetetlenség volt benne, hogy a
levegő szinte szürke volt. – Ilyen fizikoterapeutákat nem
használnak az angyaloknál.
– Mi nem igazán normális helyzetben vagyunk. – Őszintén, az
angyalok néha igazán bosszantóak tudtak lenni. – Vivek minden
nap megy fizikoterapeutához, néha kétszer. Pontosan ugyanarról
beszélünk itt, hogy tested olyan részét hozzuk vissza az életbe,
amit egész életedben nem használtál. Angyalnak lenni azt jelenti,
hogy talán gyorsabban haladsz majd, nem tudom biztosra, de
adva a fájdalmat és ahogy a szárnyad kinéz az avatatlan
szemeknek, nem lehet azonnali a hatás.
– Elenának igaza van. – Megfogva Jessamy nyakát a meglepő
szavak alatt Galen csókot nyomott a homlokára. – Tudom, hogy
türelmetlen vagy szerelmem. De lassan kell haladnunk.
Jessamy végül biccentett, fejét Galen mellkasára hajtotta. –
Érzem – suttogta megint, hangja nedves volt. – Mintha ki
tudnám nyitni, ha elég keményen próbálkozom.
 Galen végigsimított a haján és puhán a fájdalmas szárnyon,
mielőtt Raphaelre nézett. – Uram…
Raphael a fejét rázta. – Ha fájdalmat okoznál Elenának, én is
letépem a fejedet.
És ezzel megvoltak.
Elena kihasználta a pillanatot és felhívta a fizikoterapeutát, a
mézbőrű és gyengéden izmos vámpírt, aki négyszáz évvel ezelőtt
Vietnámban született. Mivel a Torony rangidős tagja volt, Nga
teljesen tudatában volt Jessamy állapotának. Elena határozottan
őt hívta, nem férfi partnerét. Galen már türelmének határán volt,
és nem hitte, hogy Jessamy kényelmesen érezné magát a férfi
társaságában, főleg, hogy a kezelésbe az érintés is beletartozik.
Mikor a fizikoterapeuta megérkezett, melegítőben és testére
tapadó toppban, meghallgatta Elena összegzését a helyzetről,
mielőtt azt mondta volna – Először szkennelni kell a szárnyakat
– mondta egyenesen Jessamynak. – Megvannak
összehasonlításképp az előző eredmények?
Jessamy jobban kontrollálva magát azt mondta – Igen.
Ma este senki sem fog aludni, és nem várnak a következő
napra, hogy szkenneljék a szárnyat. Lementek a képzett
technikushoz és elkezdték. A gépet úgy módosították, hogy
angyaloknak is jó legyen, de még sem tudták Jessamy teljes
szárnyát lefedni.
Két órával később megvolt a teljes szkenn.
 Elena nem volt orvosi géniusz, de még ő is látta a különbséget.
Az eredeti szkennelésen, amit Raphael első kísérlete előtt
csináltak, az izmok, inak és csontok Jessamy szárnyában össze
voltak állva, ahogy a nő hívta egy csomóba. Ez a növekedés korai
stádiumában lehetett, minden egyesült ahelyett, hogy szétváltak
volna.
A mostani szkennelésen Elena látta, hogy a finom csontok
szétváltak Jessamy szárnyában. Minden egy csomóban maradt és
izmai kétség kívül rövidek voltak a használatlanság miatt, de
voltak fényrészek bizonyos területeken, mintha szárnyának azon
részei próbáltak volna kinyújtózni.
Nga itt vette át az irányítást, átvezette Jessamyt egy sor
feladaton, hogy megítélje jelenlegi állapotát a mozgással
kapcsolatban. Jessamy a fogát csikorgatta és bár könnyűek voltak
a feladatok, de izzadt, mire végzett. Galennek sikerült nem közbe
avatkoznia, de Elena látta, hogy állkapcsán az izom remeg, ahogy
próbálta nem ketté tépni Ngat.
– Azt hiszem ki tudjuk nyitni azt a szárnyat, de időbe telik –
mondta praktikus módon a fizikoterapeuta. – A szakadást
kockázatot, ha sietteted, majd utána hosszú lesz a gyógyulás és
kezdhetünk mindent a nyújtástól.
– Azt mondja nem veheted fel a kardot, mielőtt megtanulnál a
késsel bánni Jess – mormogta Galen Jessamy homlokának, teste
volt a nő horgonya.
 Jessamy egyik karját a derekára fonta, nyelt egyet. – Nem
maradhatok New Yorkban. Vivek-
– A partnerem tovább dolgozik majd vele, Vivek nem fog
irigykedni, hogy veled dolgozom majd – szakította félbe Nga. –
Igazából a Sátán fő szolgájának szokott hívni, így talán
megünnepli, hogy elmegyek. – Megfordult és mélyen meghajolt
Raphael felé. – Ha az úr megengedi, visszatérek a Menedékbe
Jessamyval és elkezdem őt kínozni Vivek helyett.
Raphael visszazárta szárnyait, de nem mosolygott. – Maradj,
ameddig szükséges.
Galen Jessamyra nézett. – Nem baj, hogy lesz repülő
partnered?
A nő mosolygott, bár a fájdalom miatt könnyes volt a szeme. –
Ezt a partnert bárhova elviszem, ahova kéri.
Miután Nga elhagyta a szobát, hogy összecsomagoljon
Jessamy Raphael elé állt. – Mikor fiú voltál, aki nem hallgatott
rám az iskolában és aki nevetve futott el, mikor megpróbáltam
megbüntetni, nem tudtam elképzelni, hogy egy nap mérhetetlen
ajándékot adsz nekem.
Ujjai anyai gyengédséggel simítottak végig a férfi haján, akit
gyerekként tanított, és aki nemcsak annak az arkangyalnak látta,
akivé vált, hanem a nevető fiúnak, aki egyszer volt. – Mélyen
elégedett voltam az életemmel, mikor beléptem a lakosztályodba,
de ez a kaland új helyekre visz. Ugyanezt a csodát kívánom neked
Raphael.
Raphael a karjába vonta a nőt, a pillant több ezer kimondatlan
érzelem miatt volt terhes, és megkönnyebbülés volt Elena
számára. A férfi úgy viselkedett, mint az ő arkangyala, részvét
volt a szívében, nem számított, milyen nagy hatalma volt.
Elkapta a tollat, ami levált szárnyáról, a zsebébe süllyesztette,
mielőtt bárki látta volna. Ez a fény pillanata volt. Nem teszi
tönkre az árnyékokkal.
Galen és Jessamy hajnalban távoztak, amint Jessamy biztossá
vált, hogy szárnya nem gátolja meg a gép vezetésében. A pár
többször tervezett megállót, így Nga instrukciói alapján Jessamy
ki tudja nyújtóztatni szárnyait, de céljuk a Menedék minél
gyorsabb elérése volt.
Talán évekbe telik Jessamy számára, hogy szárnyát teljesen
kitárja, de Jessamy maga jegyezte meg, egy évtized talán csak egy
pillanat volt ezer éves élete során.
– Mutasd meg – mondta Raphael hitvesének, miután Galen,
Jessamy és Nga elmentek. Ő és Elena a Torony tetején álltak a
hajnal festette égbolt alatt, a narancsba hajló színek
vízfestménnyé változtatták Elena haját.
Hitvese arca komoly volt, benyúlt zsebébe és elővette a
legkékebb tollat, amibe egy kevés indigó vegyült. A tenyerén
feküdt, halandóvá válása csendes szemtanújaként. Kezét ismét
lejjebb engedte és hagyta, hogy a toll eltáncoljon a levegőben.
– Tárd ki a szárnyaidat, így láthatom az állapotukat. – Düh
égette továbbra is Raphaelt, fekete üst volt, de furcsán távoli,
elméje kristálytiszta volt.
– Nincs üres folt – mondta a közeli vizsgálat után – de vannak
helyek, ahol egy réteg toll van csak, nincs fedőréteg.
– Reméljük nem veszítek többet. Nem akarok kopasztott
csirkének tűnni. – Bezárta szárnyait és állatias kifejezéssel az
arcán a férfi felé fordult. – Az az erő, tett veled valamit. Hagyod,
hogy manipuláljon.
– Semmi sem manipulál engem – ismételte meg Raphael. –
Szabadjára engedem, mert így tisztán tudok gondolkodni. –
Egyébként nem volt más, csak düh a bőre alatt, állandóan
küzdött a vággyal, hogy elpusztítsa a világot.
– Félre. Beszéd. – Elena ujjait a mellkasára tette. – Ez arra
emlékeztet, mikor Elcsendesedtél. Nem annyira rossz, de
ugyanannyira ijesztő az érzelmek hiánya.
Megragadta a nő derekét. – Égek az érzelmektől Elena. Nem
akarod, hogy szabadjára engedjem. – A könyörület már nem fog
élni benne, ha végig kell néznie, ahogy meghal.
– Arkangyal. – Erősen rázta a fejét. – Ne hagyd, hogy a
Zuhatag ellopja, ami vagy. Védd meg azt a kis halandóságot a
szívedben. Kérlek.
 Nem ígért meg a nőnek semmit, amit talán nem tud
megtartani, ha elveszti őt. Belül a sejtjei átalakultak az erő
dühében, ami erősebbé, halálosabbá tette őt.
– Áááá. – Elena begörbítette kezét, de nem húzta vissza. –
Néha feldühítesz. – Csókja pusztító volt, de mosolygott, mikor
hátrahajolt. – Elég dühös vagy, hogy megijessz, de az ízed még
mindig az én arkangyalomé. – Szemeit összevonta, mikor a férfi
nem válaszolt, dühe a világ ellen hatalmas és mély volt. – Volt
egy másik beszélgetés a fejemben lévő hanggal. Elmondtam neki,
hogy nem hiszek az előrejelzési marhaságban, és hogy
megváltoztatom a jövőmet.
A szavak tiszta arcátlansága elérte őt, csak az ő Elenája
vitatkozna egy arkangyallal, aki az Elődök egyike volt. – Mi volt a
válasz?
– Elcsesztem az idővonalat. – Feszesen, elégedetten
mosolygott. – Addig cseszem el, míg ezen az oldalon vagyunk. –
Kihívás volt a szavaiban. – Látod?
– Igen. – Elhatározás futott át rajta, és visszaszorította az
átalakító erőt az uralma alá. – A próféciát nem vésték kőbe.
Megtörjük.
– Együtt.
Viharos szél üvöltött körülöttük figyelmeztetés nélkül.
Elena kivillantotta fogait. – Úgy tűnik a Zuhatagnak nincs
ínyére.
 – Bassza meg a Zuhatag. – Megcsókolta a nő nevetését és
ellopta némi emberi melegét, hogy felolvassza az erő jegességét,
ami megpróbálta átformálni őt olyan alakba, amiben nem értette
meg a fájdalmat… vagy szerelmet.
 38. fejezet

Mikor beszéltek Nisiával, csak azért tették, hogy

leellenőrizhessék Elena repülhet-e.
A szkennelés finom gyengeséget mutatott Elena szárnyának
szerkezetében.
– Gyengék, de nem esnek össze – erősítette meg Elenának
Nisia. – Megerősíttetem Keirel, de a szárnyaid majdnem olyanok,
mint mikor először repültél.
Elena szemei Raphaelre néztek, és a férfi tekintetében élt a
tudás, hogy még egy lépést tesz hátrafelé és elveszti a szárnyait,
ismét földhözragadt lesz. – Be kell fejeznem a nyomozást
Harrison ügyében – mondta csendes elhatározással, miután
Nisia elhagyta a szobát, mintha egy beszélgetés közepén lettek
volna. – Tudnom kell, hogy a húgom és a gyermeke biztonságban
van.
Még ha annyira erős halhatatlan erő is áztatta át, hogy az apró
emberi sebezhetőség érintése a szívén azzal fenyegetett, hogy
alárendelődik neki, Raphael megértette a rémálmait, megértette
miért volt neki fontos. Beth már majdnem elvesztette
mindenkiét, akit gyerekként szeretett. Csak Elena és Jeffrey
maradt.
És Elena teste lehullatta halhatatlanságát.
– Fejezd be – mondta. – Itt vannak a szárnyaim és kezeim.
Használd és fejezd be. – Villámlás kúszott végig Raphael bőrén,
ahogy kezeit ökölbe szorította. Bőrén apró repedések keletkeztek
és záródtak be.
Vadásza odasétált hozzá. – Fekete felhők, sötétség, mindez a
horizonton gyülekezik. – A Torony ablakai mögötti légörvényre
nézett. – Ha az előjelek még nyilvánvalóbbak lennének, egy
hegyes bottal verjük szét őket. – Kezeit erősen futatta végig a férfi
szárnyának ívén, a cirógatást senki másnak nem engedte meg,
csak neki. – Tudom, hogy ígéretet tettünk, de azt kérem, ne
tartsd meg, ha a legrosszabb történik, ha elbukom, ne bukj
velem.
Raphael álla összeszorult. – Az örökkévalóságig egyedüllétre
ítélnél? – A villámlás újra és újra átszáguldott rajta, a Légió jele a
halántékán vadtűzzel égett, míg a körülöttük lévő tér zavaros lett
az erejétől.
Elena félelem nélkül állt a vihar közepén. – Te égő kard vagy
Raphael, a végtelen fény teremténye. – A férfi energiája
feltekeredett Elena kezére, ragyogott a hajában, lefolyt arcának
ívén. – Ha elesel, a világnak nem lesz esélye, mikor Lijuan felkel.
Hírtelen szemei aranyan kezdtek ragyogni.
 – A Halál Arkangyala – suttogta. – A Rémálmok Istennője. Az
árnyék nélküli kísértet. Emelkedik, emelkedik, emelkedik benned
a Halál hatalma.
Raphael ereje a nő körül körözött.
– Eljön a véged – mondta Elena hangja, Elena érintésével, de
nem Elena szavaival. – A véged jönni fog. Az új és a régi kezében.
– Most könnyek ragyogtak a szemeiben. – Egy arkangyalt
megcsókol a halandóság. – Ajkait az övére nyomta. – Egy ezüst
szárnyú Alvó felébred, mielőtt befejezné az álmát. Tüzes
szemeiben törött álmok. Összetörik. Összetörik. Összetörik.
Elena lélegzetét érezte a bőrén, szemei többé nem voltak
aranyak. – Ezt látta – mondta, hangja recés volt. – Az öreg a
fejemben. Cassandra. Hosszú idővel ezelőtt látta.
Cassandra.
Rémálmok és álmok jóslója, kit látomásai üldöztek.
– Láttad Raphael? – Elena felemelte fejét, hogy tekintetük
találkozzon. – Ez jöhet, élned kell, míg Lijuan eltűnik, vagy
uralma megöli ezt a világot és saját elképzelésére alakítja. Halál
és rémület, ezzé válhat a világunk.
Raphael megragadta mindkét felkarját, majdnem felemelte a
földről. – Hogy csókolhat meg a halandóság, ha nem vagy velem?
Érzem, hogy az erő már küzd, hogy átalakíthasson, nélküled. A
halhatatlanság hideg karjaiba süllyedek, míg a Raphael, akit
ismersz már nem fog többé létezni. – Ő és Elena az idő kérésznyi
részében voltak együtt, halhatatlanságuk alig szélén. Nem elég
ideig. Soha nem elég ideig.
– Nem. – Mondta keményen ezt a szót. – Nem számít mi
történik, te Raphael leszel. – Küzdelem volt minden szóban. –
Nem hagyom, hogy akár az örökkévalóság, vagy Lijuan ellopja a
halandóságot a szívedből. Meg fogod védeni azt a részemet, amit
magadban hordasz. Ígérd meg nekem ezt Raphael. Ígérd meg.
– Megváltoztatjuk a jövőt és élni fogsz Elena – mondta
határozottan. – Ez az egyedüli lehetőség.
Elena egyenetlenül elmosolyodott. – Nem fogom feladni
Arkangyal, de nem vagyok elég arrogáns, hogy azt higgyem
könnyed menet lesz az erők ellen, ami miatt Cassandra Álmában
forgolódik. – Oly vadul csókolta meg, hogy szárnyaik
összegabalyodtak, légzésük eggyé vált, Raphael kezét a hajába
temette, Elena kezével végigsimított tunikáján. – Ígérd meg.
– Nem. – Raphael a világon mindent megadna Elenának, de
nem ígéri meg, hogy teljes lesz, ha ő elbukik. – Az hazugság
lenne. Nélküled szörnyeteg leszek. – Ez a Zuhatag szülte erő túl
nagy volt, hogy bármi mást megengedjen, látta, hogy Lijuan hogy
bukott el a csábítása miatt. Ettől úgy érezheti magát, mint isten,
elméje végtelen fizikai korlátoktól mentes lenne.
Elena volt mindennek a szíve, aki emlékeztette őt, hogy ne
rendelje alá magát a kísértésnek. Az alárendeléssel elvesztené őt,
elvesztené a darabot, amit szíve védelmében hordott. De ha a nő
elmegy, senki sem szeretné őt olyan hevesen. Senki sem érintené
meg emberien. – Jobb ha összetörök, minthogy Lijuanná váljak.
Elena megremegett a hajthatatlan szavaktól. – Akkor –
mondta gerince megfeszült és arca makacs lett – kitaláljuk hogy
rúgjuk seggbe a Zuhatagot. – A férfihoz hajolt, míg két kezét a
tunikájába csúsztatta, azt mondta – nem hagylak el, hogy ne válj
egy rossz film gonoszává, kinek szerelme meghiúsult a múltban.
Raphael nem mosolygott, nem tudott, olyan hideg volt, mint a
csillagok közti tér. – Kiforgatom az univerzumot a sarkaiból
érted. – Darabokra tépi, törötten hagyja, amilyen a szíve lesz, ha
nem lesz neki ott Elena. – Mond meg Cassandrának, én sem
hiszem az előrejelzéses marhaságokban.
A geotermális mező, aminek léteznie sem kellene két perccel
később felrobbant.
– A sors visszavág – mondta Elena, mikor Dmitri informálta
őket a lávaesőről és felhevített sziklákról.
– Épül – mondta Raphael jobb keze, hangja sötét volt. – A
szolgálatban lévő csapatunk próbálja megfékezni, de az erő túl
katasztrofális.
Raphael keze ökölbe szorult az oldalán. – Megpróbál
elválasztani minket – mondta Elenának, míg Dmitri homlokát
ráncolva egyikükről a másikra nézett.
– Talán – mondta Elena – de egyikünk sem hagyhatja
figyelmen kívül, mikor az embereink az életükért harcolnak. –
Kezét ismét a szívére nyomta. – Nem tudok veled menni. – Túl
gyenge volt, teher lenne. – És te túl ijesztő vagy, hogy velem
gyere, az informátorom azonnal elinalna.
Biztosítania kellett, hogy a férfi nem hoz rossz döntéseket,
nem kezd a halhatatlanság fagyába esni, az emberi sebezhetőség
nélkül. – Menj, tedd ami helyes. Mentsd meg, akik a biztonságuk
miatt felnéznek ránk. – Lejjebb halkította a hangját. – Az utolsó
előjel, hogy az utolsó toll is lehullik. Még sok tollam van. Nem
hagyhatom el őket egy nap alatt.
Raphael arca kőkemény volt.
– Raphael. – A fejét rázta. – Vagyunk, akik vagyunk. Mi
értelme a túlélésnek, ha szörnyekké válunk?
A férfi szavainak visszhangja volt, ami megtörte a követ.
Mielőtt elment volna, megcsókolta Elenát, ami megjelölte őt
szerelmével és megintette dühével, elrepült, hogy kezelje a
katasztrófát, amihez arkangyali erő kellett. A nő feladata kisebb
volt, sokkal bizalmasabb, csak egy törött családra korlátozódott,
de be kellett fejeznie.
Ezután aggódik a láva, jégviharok és geotermikus területek
miatt.
A Légióból három főt vitt magával, az első megállója egy tető
volt nem messze a Toronytól. Egy ismerős étkező mellett szállt le,
és mikor egy fehér, nem pólyát látott kezének hátoldalán erősen
leseperte onnan.
 A tető most vásárlóktól mentes volt, az étkező tulajdonosa
messziről vigyorgott rá. – Krémes sajtos bagel?
– Soha nem mondok nemet. – Az éjszaka folyamán éhsége
visszatért, és még ádázabbul marta belülről.
– Súlyt vesztettél. Túl csontos vagy.
– Azt hiszed ezek a szárnyak maguktól mozognak? – mondta
belső melankóliával.
– Egyél több bagelt – mondta Pietro. – Imma extra sajtot tesz
rá neked.
Elfogadta az ajándékot, amit felé nyújtott, Elena beleharapott,
míg sétált a kicsi, zömök férfival, hogy leüljön az egyik széles
padra, ami a tető jobb oldalának szélén volt. – Hogy vagy? –
kérdezte, mert hogy segítsen a húgának, emberként kellett
viselkednie.
– Nem panaszkodhatok. – Fényes, göndör fekete tincsei
ragyogtak borotvált, hideg csípte arca körül, Pietro intett, hogy
nem kell fizetnie, mikor pénzt vett ki a zsebéből. – A legtöbb,
amit tehetek, hogy bagelt adok neked, mert egyszer kölcsönt
adtál, mikor senki sem. Az idős úrnőm nem tudja elhinni, hogy
törvényes üzletem van, igazi üzletemberré váltam.
Ahogy Elena sem, de igaznak tűnt. – Azt mondtad, van
valamid nekem.
 – Kinyújtottam a csápjaimat. – Miután felajánlotta, hogy tölt
neki kávét, nagyot ivott egy termosznyi forró kávéból. – Tudsz a
két vámpírról, kinek tönkre ment az agya?
Ugyanaz az érzékeny Pietro. – Aha. – mondta, ahogy befejezte
a bagelt.
– Az a két prosti a Negyed elegáns részében dolgozott, nem
léptek ki onnan. – Bezárta a termoszt, miután elégedetten
böfögött egyet. – Vannak ott barátaim. A legtöbben nem akarnak
legálisak lenni. – Vállat vont. – Mit tehetsz? Megmondtam nekik,
hogy ne rángassanak bele a szarságokba és akkor barátok
maradhatunk.
– Mit mondtak a barátaid?
– Az alacsony jövedelmű vámpírok közt az terjedt – mondta
Pietro – hogy önmagával elfoglalt Nishant Kumar teljesen
bemerevedett a „csinos” fiatal lányokra, kik jó családból
származtak. Mikor megszerezte őket, szeretette szétcseszni a
fejüket, míg prostik nem lettek.
Savanyú ábrázatából ítélve Pietro ezt undorító viselkedésnek
tartotta, talán ezért fordított hátat a csalásnak és lett élelmiszer
eladó, mert volt egy árva tizenegy éves húga, akinek Pietro volt az
egyedüli családja. Az „idős hölgyei” hajlamosak voltak jönni,
menni. – A prostik töltötték ki az űrt, ha nem talált egy jó lányt,
akit eltéríthet. – Morgott egyet. – Olyan lányokat, kikért
keményen dolgozol, hogy biztonságban tartsd.
 Tompa rántást érzett Elena az elméje végében. Homlokát
ráncolta, nem tudta igazán megragadni és megtartani. – Adós
vagy ezért az infóért? – Semmi sem volt ingyen a szürke
alvilágban.
Pietro szemei csillogtak, de ellenállt belső tolvajának. – Á, a
balfácánok ingyen adták, mert mindig feljönnek és esznek bagelt.
Mintha a bagel a fákon nőne. – Ismét vigyorgott. – Bár seggfejek
a barátaim és jók a húgomhoz is. Hoznak neki ajándékokat és
ostobaságokat. Így egálban vagyunk.
–A barátaidnak vannak részletei a lányokról, akikre
vadászott?
Pietro a fejét rázta. – Senki sem szentel figyelmet egy csajnak
tudod. Forgóajtó a Negyedben. – Hangja nem volt nemtörődöm,
csak praktikus. – De a haverjaim azt mondják, hogy volt egy apa,
aki utánament az áldozataidnak. Évekkel ezelőtt lehetett.
Elena a homlokát ráncolta. – Micsoda?
– Igen, pontosan ahogy mondtam. De miért mennél Blakely
után, mikor Kumar volt az, aki a jó lányokat rosszá akarta
változtatni? A srácok azt mondják azért, mert Kumar átadta a
lányokat Blakelynek. Nem szerette, mikor nem voltak olyan
ragyogóak, de Blakely azokra a csajokra hajtott, akik töröttek
voltak.
Elena mindegyik férfit maga akarta megölni. Ha nem lenne a
fenyegetés Beth és Maggie ellen, sok sikert kívánna a támadónak
és annyiban hagyná. – Vagyis volt egy lány, akinek az apja utána
ment?
– Igen, nagyon összeverte Blakelyt. – Őszinte helyeslés volt
Pietro hangjában. – A férfi kirángatta onnan a lányát is, a szülők,
akik igazán törődnek, nem igazán mutatják, de a népek
észreveszik.
Adrenalin öntötte el, a részletek kezdtek összeállni… de valami
makacsul elérésének hatótávolságán kívül maradt. Valamit
elfelejtett? Egy éve, mondta Pietro. Tudta, hogy valami fontos
történt egy éve.
– A lány apja ember volt. – Pietro összedörgölte kezeit,
lélegzete ködös volt a levegőben. – Megrázó igaz? Úgy értem ez a
Blakely pöcs vámpír volt. Azt mondják a lány apja hamburgert
csinált belőle úgy is, hogy drogos barátai ott voltak.
Elena füttyentett egyet. – Bármi más az apáról?
– Egy menő szarházi, ezt mondták a barátaim. Senki sem látta
az arcát. Este támadta meg Blakelyt, míg a görény az ágyban volt
a lánnyal. – Egy kissé zöldre váltott, gyorsan lecsavarta a termosz
tetejét és újabbat kortyolt.
– Ember, az elég kemény kellett, hogy legyen – mondta a kávé
löket után. – Istenre remélem a húgom úgy nő fel, hogy nem
ilyen seggfejekkel alszik. – Keresztet vetett, a szavak imádság
volt. – Talán életem végéig börtönbe kerülnék.
 Befejezve a bagelt és hasa egy időre elcsendesedett Elena a
távolba meredt, próbálta elkapni elméje végében lévő suttogást,
de megfoghatatlan maradt. – Ez minden? – kérdezte Pietrot.
– Á, nem hívtalak volna, ha nem lenne alapos okom. – Gazdag
barna szemei ragyogtak, ahogy halkabb lett a hangja. – Azt
mondják volt egy másik lány az apartmanban, mikor az apa a
lányát kereste. Elfutott, mikor az ember pszichóvá vált Blakely
Ó’Szarzsák és drogos barátai ellen.
Elena felült. – Mond, hogy tudod a nő nevét.
Pietro annyira vigyorgott, ha nem vigyáz szétszakad az arca. –
China. A bőre miatt, a díszes cuccok miatt, amivel készítették a
teáscsészéket és ilyeneket. – Arca elkomorult. – Nem láttam,
nem a Negyedben. Még a vámpírok is mutatnak kárt és ennek az
embernek a lánya is. De egyik haverom megesküdött egy elhunyt
drága barátja életére. Azt mondta Chinának tökékes bőre és nagy
kék szemei voltak, fekete haját így vágták le. – Ujjaival
végigvágott a homlokán. – Igazi baba kinézete volt.
– Tudod hol van most?
A férfi előhúzott egy összegyűrt papírt a zsebéből és átadta
neki. – Soha nem mondják, hogy Pietro nem fizeti meg az
adósságát.
– Vedd úgy, hogy a kölcsön e havi részletét kifizetted.
Boldogan dörzsölte kezeit. – Öröm veled üzletelni.
 Elena nem volt olyan hangulatban, hogy mosolyogjon,
megjegyezte a címet, mielőtt a zsebébe tette a papírt.
– Hé, ezeket megtarthatom? – Pietro úgy hangzott, hogy
mindjárt felrobban,
Elena gyomrában csomó volt, nem alakra látni, nem akart
lenézni.
 39. fejezet

Három tolla feküdt a tetőn ragyogó, finom hórétegen. Ragyogó

indigó fakult a hajnalba. A legsötétebb fekete. Szénszürke indigó
szélekkel, amiről nem is tudott, hogy volt a szárnyában. Egy
elsődleges toll sem volt, de három nagy toll egyszerre rossz volt.
– Igen – mondta, hangja nyes volt. – Persze. Próbáld meg a
hármat egyszerre eladni, a kollekció többe kerül majd, mintha
külön adnád. – Főleg, hogy nemsokára nem lesz neki egy sem.
– Akarsz részesedést? Negyven az enyém, hatvan a tiéd?
– Mind a tiéd Pietro. – Majd úgy érezte tett valami jót az
elutasításával, elvette az összegyűrt bagel papírt, megragadt egy
tollat a férfi zsebéből és kisimítva a papírt ráírta: Tanúsítom,
hogy ezek a tollak az enyémek. – Elena Deveraux. – Ez
megduplázza az értéket.
– Ma veszek egy lottószelvényt – mondta Pietro, ahogy felvette
a tollakat, könnyel voltak a szemeiben. – Ez a szerencsenapom!
És életed végéig ingyen bagelt kapsz! – kiáltotta utána, ahogy
lerepült a tetőről.
Szárnyai annyira nehezek voltak. Vállai fájtak. Az érzést
elméjének végébe száműzte, hívta Viveket és megkérte, futtassa
le a keresést a címre, amit Pietro adott neki. – A hely a Torony
egyik rangidős vámpírjáé – mondta alig pár másodperc múlva. –
Hiraz Weir.
Elena a homlokát ráncolta, ismerte Hirazt. Nem lehet bármi
gyanús egy váratlan Torony kapcsolatban, vagy valami extrém
gyanúsnak kell lennie. – Köszi V. – Telefonját biztonságban
eltette, ő és Légió kísérete megfordult, hogy Weir otthona felé
repüljön. Ez egy kétszintes penthouse lakosztály volt egy
hotelben, ahol gondoskodtak azokról, akik teljesen felszerelt
apartmanban akartak lakni.
Miután megkerülte a modern, szürke téglás, hatalmas ablakú
épületet, Elena leszállt egy széles erkélyen a penthouse felső
emeletén. Az oldalra nyíló ajtók csukva voltak. Mögötte egy
hatalmas hall volt. Egy nő ült a mélykék szófán és valami
dokumentumot olvasott.
Elena kopogására megugrott, a nyomtatott lapok a földre
csúsztak.
Hatalmas kék szemek bámultak megfagyva rá, mielőtt a nő
elvörösödött volna és összeszedte magát. Combközépig érő fekete
kimonóján hatalmas trópusi madarak voltak az egyik oldalon, a
lábát csapkodta, ahogy kinyitotta az ajtót. A kimonó alatt egy
fekete kombinét viselt, ami ugyanannak a kollekciónak a
részének tűnt Elena számára, mit meg akart szerezni, mielőtt
világa pokollá vált.
 Az éjszakai viselet ellenére azonban a fiatal nőn teljes smink
volt, szempillái be voltak göndörítve, ajkait teltre és vörösre
festette. Az ajtó nyitva volt, kezeit összefonta maga körül. – Nincs
itthon – suttogta. – Azt hiszem a Toronyban van.
– Azért jöttem, hogy veled beszéljek China.
A másik nő lehetetlenül elsápadt a krémes fehér bőr alatt, ami
annyira hibátlan volt, hogy lehetne egy baba, aminek Pietro
hívta. A benyomás megerősítette a tompa szegély, ami arcát
keretezte, vastag hajának többi része rövid, selymes bob formába
volt vágva, minek vékony szélei puhítottak vonalain.
A nő teste érzékien puha volt, súlyos mellekkel és gömbölyű
derékkal. Egy Reuben festmény kelt életre a modern hajvágással
és lábkörmeinek zöld lakkjával. – Bajban vagyok? – Alsó ajka
remegett, szemei kezdtek könnyel megtelni.
Elena nem tudta megmondani, hogy mindez valódi-e, több
időre volt szüksége, hogy megtanulja China reakcióit. – Csak
kérdezni szeretnék a Negyedben eltöltött éveidről.
– Többé már nem megyek oda. Hiraz nem szereti. – Karjaival
átölelte magát. – Annyira kedves velem. Nem akarom elveszíteni
őt. – Ismét megremegett, talán tettetett volt, mert Hiraz
kegyetlen volt, vagy talán tényleg félt, hogy elveszti új életét.
– Beszélek Hirazzal – biztosította Elena. – Bízz bennem, nem
lesz mérges, hogy segítesz nekem.
 China remegve fújta ki a levegőt, de biccentett. – Nagyon
büszke, hogy a Toronynak dolgozik. – A szófa felé intett. –
Szeretnél leülni? – A szavak kissé hezitálva hangzottak, mintha
azokat a szavakat utánozta volna, amiket soha nem mondott ki
igazán.
Igazi, döntötte el Elena abban a pillanatban, China reakciói
igaziak voltak. Egy olyan lányé, akit kihúztak az utcák nehéz
életéből egy penthouse álomba, de aki nem volt teljesen biztos
benne, hogy viselkedjen a túl kifinomult környezetben. – Mi
lenne, ha a konyhában beszélnénk és készítenél nekem egy csésze
kávét?
China arca belülről ragyogott. – Ó, persze. – Letörölte
könnyeinek maradékát, a konyha felé ment. – Imádom a kávét. –
Elpirult és beleharapott alsó ajkába, ahogy jobban összevonta
kimonóját. – Bocsánat a ruhám miatt. Sokáig fent voltunk.
– Veszélyes, ha vámpír fiúd van.
– Pontosan. – Gödröcskésen mosolyodott el. – De annyira
vicces este kimenni vele. Senki sem néz rám undorodva vagy
próbál megragadni vagy fütyül rám, és aggodalom nélkül
mókázhatok. – Megremegett, de ez alkalommal egy kis elégedett
mosoly kísérte. – Hiraz ijesztő és megvéd engem.
– Ijesztő – értett egyet Elena, bár Hiraz szelíd volt Dmitrihez
és Méreghez képest. Természetesen a Torony szelídjei egyaránt
halálosak voltak az utcákon.
 – De annyira kedves velem – mondta China, ahogy összetette
a nemcsak friss kávét, de a pulton lévő fehér dobozból egy
tányérnyi sütit is. – Sütit hozott nekem reggel, mert tudja
mennyire szeretem. Majdnem nem akartam vámpírrá válni, mert
nem tudok akkor annyi sütit enni.
– Elfogadtak? – Elena elvett egyet, mikor China felé nyújtotta.
– Igen, majd egy hete kaptam meg a levelet. – Mélyet lélegzett.
– Annyira félek egy angyalt szolgálni – vallotta be – de Hiraz
megkérte Dmitrit, hogy láthat-e a Szerződés alatt, és Dmitri azt
mondta, hogy együtt is élhetünk. – Az örömteli szavakat suttogta.
– Csak addig kell az angyalom háztartásában élnem, míg túl nem
jutok azon, amit Hiraz vér vágynak hívott.
– Kijelöltek már egy angyalhoz? – A legtöbb vámpír az
átalakításig nem tudta meg, de Hiraz kétség kívül kiderítette. Ha
Dmitri ezt a gyengéd teremtményt Andeashoz jelölte ki levágja a
fejét.
– Miuxu – mondta China. – Hiraz azt mondta kedves.
Elkapta a felfelé ívelő hanglejtést Elena biccentett – Nagyon
kedvelem őt. – Ez alkalommal igazán kezdhetne kedves lenni
Dmitrivel.
– Ó, örülök, hogy ezt hallom. – China gödröcskéi ismét
megjelentek. – Egyébként a próbaidő után a műszakom végén
hazajöhetek, mint egy sima munkánál. Hiraz azt mondta, hogy
néhány vámpírnak tovább tart, hogy kontrollt szerezzen, így nem
kell aggódnom, ha nem sikerül azonnal, de nem hiszem, hogy
nekem sokáig tartana. Én nem… én nem akarok elszabadulni
semmivel. Csak erős akarok lenni.
És ott is volt, az üldözött nő félelme, aki első kézből tapasztalta
meg a világ horrorját és rondaságát és mégis csendes lázadásként
tartotta magát az ártatlansághoz.
Chinában volt keménység, bár sokan nem látták.
Mint Bethnél.
Befejezve a sütit Elena ivott egyet a kávából, amit China kínált
neki. – Bonyolult embernek lenni egy halhatatlanokkal és
majdnem halhatatlanokkal teli világban.
– Nem neked – mosolygott olyan mélyen China és
összekötötte azt New Yorki büszkeséggel. – Még azelőtt is, hogy
szárnyaid lettek. A Negyedben hallottam a népeket beszélni, hogy
hogy vittél vissza egy-egy vámpírt és elgondolkodtam rajta, hogy
csinálod. A legtöbbel, akikkel Hiraz előtt találkoztam igazi férfiak
lehetnek, és nem volt bennük egy cseppnyi erő sem, mint
Hirazban. – Horkantott. – A kisujjával széttörhette volna őket.
Hiraz és China igazán cukinak kezdtek együtt tűnni, ami azzal
fenyegetett lukat üt Elena sötét hangulatára. – Van egy olyan
érzésem, csodás vámpír leszel. – Amíg semmi baj nem lesz a
folyamat alatt, talán annyira édes lesz, mint ahogy kezdte. –
Rendben van, ha felteszek néhány kérdést?
 Chian biccentett, de ujjai összeszorultak a csészén. – Nem
szeretek arra az időre gondolni. – Vallotta be gyengéden. – A
mostohabátyám miatt tizennégy évesen az utcára kerültem. Friss
hús tudod. – Megremegett, lehajtotta fejét, hogy haja elrejtse
kifejezését. – Rossz volt.
A leírás egyszerűsége csak még tovább növelte a horrort. –
Büszkének kellene lenned, hogy a személyiségeddel és gyengéd
makacsságoddal kerültél ki a másik oldalon.
China szemei elviselhetetlenül sebezhetőek voltak, mikor
felemelte fejeit. – Mikor nem tudtam többet elviselni, akkor
visszavonultam a fejembe, így nem kellett a testemben lennem.
Elena a tízéves lányra gondolt, kit testvérei megcsonkított
testei vettek körül, a tinédzserre, aki arról álmodott, hogy
megfullad a vérben. – Néha ez az egyetlen mód, hogy harcolj,
– Az én Hirazom nem gonosz – suttogta China. – Kemény, de
nem gonosz. – Hezitált. – Az igazi nevemen hív engem. Amit az
anyukám adott nekem.
Elena meg akarta rúgni magát. – Sajnálom, meg kellett volna
kérdeznem. – Természetesen China a munkaneve volt, amit
valószínűleg mostohabátyja választott, egy becenév, hogy
hirdesse kinézetét. – Az igazi neveden szeretnélek hívni, ha
megosztod velem.
A nő remegve mosolygott. – Jenessa, röviden Jeni.
– Örülök, hogy találkoztunk Jeni.
 A másik nő puhán nevetett, mielőtt ivott volna a kávéból és
kihúzta volna vállait. – Rendben, kérdezz.
Mikor Elena visszavezette őt a kérdéses incidenshez Jenessa
szemei hatalmasok voltak. – Igen, emlékszem! Ó, mindenre
emlékszem!
Megriadva Elena letette a kávét. – Miért annyira emlékezetes
számodra az az este?
– Mert akkor találkoztam vele. – Mosolya óriási volt. – Csak
futottam és futottam a kocsija előtt és majdnem elütött, mielőtt
sikerült megállnia. Annyira féltem, de nem tudtam tovább futni
és a szívem zakatolt és azt gondoltam, hogy biztos megver, hogy
majdnem kárt okoztam a kocsijában.
Ismét ivott a kávéból, mielőtt gyorsan elmondta volna a
történteket. – De nem tette. Megkérdezte miért sírok és mikor
elmondtam neki, betett a kocsiba és visszavezetett az
apartmanhoz, hogy megnézze Lucy jól van-e. De csak Eric volt
ott, mikor odaértünk, és nem volt magánál. Az egyik szomszéd
azt mondta a férfi, aki megverte Simont, elvitte Lucyt magával.
Lucy.
Elena vére forrt. – Tudsz mesélni még Lucyról?
Jenessa biccentett. – Az utcán találkoztunk. Még egy kis
apartmanon is megosztoztunk, mikor először jött a Negyedbe.
De… Lucy szerette a drogokat. – Ujjai rászorultak az üres
csészére. – A mostohabátyám eltiltott a drogoktól, mikor a
bőröm kezdte vonzani a pénzes vásárlókat, és miután elment,
láttam, milyen rossz lehet így tiszta maradtam.
– De Lucy drogozott? Kokainozott?
Jenessa biccentett, hajának ragyogó árnyalata lilás fekete volt,
ami tetszett volna Hollynak. – Volt egy vámpír, aki kokaint adott
neki, ha megtett dolgokat neki és a barátjának. – Megremegett. –
Mindkettő ijesztő volt. Mindkettő beteg ember. Soha nem
mentem velük, a mostohabátyámat késelés során megölték,
mikor tizenkilenc lettem és volt néhány rendszeres látogatóm,
akik beleegyeztek, hogy huszonöt éves koromig egy extra
hónapot fizetnek, így nem kellett az utcán dolgoznom és
kockáztatnom, hogy megsérül a bőröm.
Keményen nyelt. – Nem tudom, hogy kellett volna másként.
Jenessa az egész kijelentés alatt behúzta a fejét, a szégyen
keményen benne volt minden szavában. – Te túlélted és a szemét
mostohabátyád halott. Azt mondanám te vagy az okosabb.
Jenessa felemelte egy kicsit a fejét, Elenára nézett a frufruja
alól, míg úgy nem döntött, Elena komolyan gondolta. – Kérsz
még kávét? – kérdezte reményteli mosollyal, ami törékeny
konstrukció volt az arcán.
– Persze. – Elena látta Jenessa hogy szedi össze magát, ahogy
töltött. – Emlékszel az ijesztő pasik nevére, akik kokaint adtak
Lucnek?
 – Nish és Terry – mondta remegve Jenessa. – Vámpírok.
Szerettek dolgokat dugni Lucy testébe és felvették a megalázást,
majd feltették a netre. Beteggé tett, hogy azok a videók kint
vannak a világban.
Nishant Kumar és Terence Lee.
Elena szíve kilőtt, beteg érzés öntötte el a gyomrát. – Nish és
Terry adta át Lucyt Sinom Blakelynek?
 40. fejezet

– Lucy Nishnél találkozott vele. – Szomorúság volt a

hangjában. – Ő kedvesebben bánt vele, mint Nish és Terry.
A rohadék játszott vele, a jófiú megmentő, aki az alapjaiban
sérült nőkre bukott. – Kedvelted a pasit.
– Igen, okésnak tűnt. Miután párszor velünk lógott a helyi
étkezdében, meghívott az apartmanjában. Én óvatos voltam,
hogy ne keveredjek bele túlságosan, mert nem akartam, hogy azt
kezdje hinni a stricim, de a szobatársának Ericnek mindig volt
kokainja Lucy számára, így ő mindig ment.
Jenessa erősen meghúzta az övét. – Nem szerettem, mikor ezt
csinálta, de azt gondoltam, hogy nagyobb biztonságban van, mint
az elmebeteg Nishel és Terryvel. Egy idő után Simon rákapcsolt
és ő a férfihoz költözött, szerette a férfi vele a szexet, mikor Lucy
be volt lőve, de ez normális volt, semmi bizarr és Lucy szeretett
belőve lenni.
– Eric próbált veled lefeküdni, mikor meglátogattad a lányt?
– Eric? – Jenessa kuncogott. – Nem, ő csak a fiúkat szerette.
Legjobban a nagy motorosokat szakállal és hosszú hajjal és
bőrben.
 Ez olyan információ volt, amit eddig senki nem osztott meg.
Ez szépen illett a sérüléseihez: a kezét azért vágták le, mert
drogot ajánlott Lucynak, a nemi szerveit nem, mert szexuálisan
nem bántotta. – Rendben lesz, ha arról az estéről beszélsz, mikor
Lucy apja odament és hazavitte őt?
– Igen. – Jenessa keze remegett, ahogy kávét töltött, de
félelme ellenére visszatért a múltba. – Az este hideg volt és nem
volt elég pénzem fűteni a saját helyemen. – Riadtan nézett az
erkélyajtó felé. – Egy hét híján pontosan egy éve történt.
Borzongás futott végig Elena bőrén, egy emlék érzete, amit
nem tudott elkapni.
– Így átmentél Simonhoz és Erichez, ott lógtál, hogy
felmelegedj – mondta Elena frusztrációján keresztül.
A nő kurtán biccentett. – Bár Simon vámpír volt, mindig volt
étel az apartmanjában és nem bánta, ha vettem belőle. Egyszer
még a kedvenc sütimből is hozott.
Valakinek drog, gondolta Elena, másnak étel. Simon Blakely
és barátja beteg művelete volt. Felsorakoztak Jenessáért, mikor
megunták Lucyt? Szex egy sérült nővel Blakely és nektáretetés
Acosta részére?
– Mikor odaértem – mondta Jenessa – Eric egy fiút használt
nektáretetésre, aki akkor ment el mellettem, mikor felmentem a
lépcsőn. Eric ki volt ütve, azt mondta Lucy és Simon a hálóban
voltak. Nem zavartam őket, csak mikróztam egy rament, majd a
kanapéra ültem és a tévében egy komédiát néztem.
– És Eric?
– A földön lévő matracon aludt, félig mintha nézte volna, félig
aludt a nektáretetés után. Majdnem végeztem a tésztával, mikor
az ajtó betört és egy férfi jött be Lucy nevét kiabálva. Biztos
voltam benne, hogy bántani fog, de megragadta Ericet a torkánál
fogva és azt mondta: Hol a faszba van a lányom?
Jenessa tudat alatt utánozta a betörő mély morgását.
– Mi történt utána?
– Ericnek volt egy tasak kokainja az asztalon és meg tudtam
mondani, hogy ez felpaprikázta a férfit. Az arca vörös lett. A háló
ajtaja pont ekkor nyílt ki és Lucy bugyiba és csőtopba öltözve
tántorgott elő.
Jenessa haját a fülei mögé tűrte. – A férfira sikított, azt
mondta bárcsak ő halt volna meg, nem az anyja. Láttam, hogy a
lány be volt lőve, de a férfi figyelmen kívül hagyta és öklével
betörte Simon arcát. – Megremegett. – Féltem, hogy Simon
megöli a férfit, de Lucy apja gyors volt és volt fegyvere, egy nehéz
lánc, amit az emberek a harapós kutyáknál használnak.
– Eric próbált segíteni?
– Annyit drogozott, hogy normális napjain sem tudott gyorsan
mozogni. Azon az estén félig aludt. Lucy próbált az apjára ugrani,
de a férfi figyelmen kívül hagyta, mikor a hátáról lógott le és az
arcát karmolta. Soha nem bántotta a lányt. Szerintem azért, mert
az apja volt és szerette őt. – Sóvárgás hallatszott a szavaiból. – Az
apám a mostohabátyámra hagyott és soha nem jött vissza. De
Lucy apja elment érte.
– Ekkor rohantál el?
– Kiáltottam Lucynak, hogy jöjjön velem, de nem jött volna, és
az egyik szomszéd kiabálni kezdett, hogy kihívja a zsarukat.
Ekkor futottam el. – Alsó ajka remegett. – Soha nem láttam újra
Lucyt.
– Az apja soha nem bántotta, még akkor sem, mikor őt
támadta meg – emlékeztette a másik nőt Elena.
Jenessa bólintott, fogai az alsó ajkába süllyedtek, szemei
nedvesek voltak. – Lucynak volt apja, aki törődött vele. Miért
nem ment haza, mikor szörnyű lett neki az utcákon? Miért
hagyta, hogy Nish és Terry olyan dolgokat tegyen vele?
– Le tudod írni nekem Lucy apját?
– Sötét hajú és sötét szemű, nem fekete, barna, mint az
étcsoki. – Homlokát ráncolta. – Magas és erős. – Kezét kinyújtva
mutatta, hogy jó pár centivel magasabb volt Elenánál.
Azonban Jenessa nem tudta megmondani neki a bőrszínét.
Annyira sokkban volt és annyira kaotikus volt a jelenet. Azt
gondolta a férfi talán fehér volt napbarnított bőrrel, de lehetett
több rasszú világos bőrű ember.
 – Furcsa – mormogta Jenessa. – Mikor rágondolok szinte
eltűnik előttem. Nagyon jó volt abban, hogy átlagos legyen.
Elena vére megfagyott. És visszaemlékezett, amire korábban
nem: durván egy éve belefutott Archerbe és pár durva barázda
volt az arcán. Együtt érzett vele, mert a vámpír karmok
szörnyűek lehettek, és a férfi azt mondta – Bár ilyen egyszerű
lenne Ellie. A kislányom drogos lett, de elvittem őt egy rehab
programra. Talán visszakapom őt.
Hányinger csavarta meg a belsőjét.
Archer lánya kilenc hónapja halt meg túladagolásban. Egy
lány, kinek az anyja halott volt. Archert fantomnak hívták a
képessége miatt, hogy elrejtőzött a szemek elől. Egyben elég jó
harcos volt, hogy szétverje Blakelyt és Acostát és elég okos, hogy
látatlan maradjon, mikor tűzet okozott, ami Kumar és Lee
életébe került.
A törött penge. A gyászoló.
Mind beleillett.
Elena a fejét rázta, nem volt képes Cassandra
figyelmeztetésének utolsó sorára tekinteni. Több információra
volt szüksége. Nem szűkíthette le Archerre, mikor minden
bizonyíték azt mutatta meghalt és eltemették. És a lányának neve
nem Lucy volt. Hanem Samaria. Elena emlékezett rá, hogy
tetszett neki, mikor Archer említette.
 Miután otthagyta Jenessát informálta Ashwinit és Janviert,
majd megerősíttette Vivekkel, hogy Hiraz a toronyban volt.
Dmitri szintje alatti erkélyen landolt, megkereste a vámpírt az
irodában, ahol egy másik vámpírral vitatkozott.
Mikor Elena bedugta a fejét és azt mondta – Elkérhetem
Hirazt egy pillanata? – a vitapartnere azt mondta – Vidd. Tartsd
meg, nem érdekel.
Hiraz összevonta szemét az ellenségére és rámutatott – Ezért
még kapsz. – Volt valami a fenyegetésben, ami inkább a show
részének tűnt, ők mindezek után barátok voltak.
Furcsa, de a vámpírok és angyalok ilyenek voltak. Elég hosszú
ideig éltek, hogy értékeljék a barátságot, még ha az őrületbe is
kergette őket. Természetesen Ramson is néha az őrületbe
kergette és feldúlná Elenát, ha már nem lennének barátok, így ez
talán nem csak a halhatatlanok dolga volt.
– Elnézést a szóhasználatért Hitves – mondta Hiraz, mikor a
folyosóra ért. Megborotválkozott és egyszerű fehér ingbe és
fekete nadrágba öltözött, bőre világos barna volt és tökéletesen
vágott fekete hajában vörös sejlett, élesen helyes volt.
– Higgy nekem, hallottam már rosszabbat. – A vadászok sem
piruló ibolyák voltak, ha a nyelvről volt szó. – Menjünk az
erkélyre. – Mikor kiértek a hideg levegőre elmondta neki
látogatását Jenessánál.
A férfi vállai megmerevedtek. – Könnyen megijed.
 – Jeni jól van, sütit ettünk, kávét ittunk és beszélgettünk.
A férfi ajkai mosolyra húzódtak, fejével Elena irányába
biccentett. – Emlékeznem kellett volna, hogy nem vagy olyan,
mint a többi halhatatlan. – Kezeit nadrágjának zsebeibe
csúsztatta, míg a hideg levegő kemény hasához tapasztotta ingjét.
– Túl védelmező vagyok, de nem tudom elfelejteni milyen volt,
mikor először találkoztunk. Annyira sovány volt, hogy csontjai
kiálltak, zúzódás volt a gyönyörű bőrén, szemei végtelen tavak
voltak az arcán.
– Mi történt, miután jártál Acosta és Blakely apartmanjában
Lucyt keresve? Hogy kötött ki Jeni nálad?
– Nem tudtam elviselni, hogy otthagyjam, főleg mikor láttam,
hogy az utcán egy csapat vámpír nézi őt. A ragadozók várták,
hogy lerohanják prédájukat. – Álla kemény vonal volt és izmai
megmerevedtek, kibámult a téli csóktól ragyogó városra.
– Az épületben, ahol lakom egy szobát béreltem neki,
biztosítottam, hogy melegben legyen és legyen mit ennie, majd
visszamentem és megtanítottam azoknak a ragadozóknak, hogy
soha ne nézzenek rá így. – Most kor volt a hangjában, erő, ami
halálos muzsika volt. – Következő délután, mikor megnéztem
hogy van, úgy nyitott ajtót, hogy alsó ruházat volt rajta. Rettegett
tőlem, de elhatározta, hogy visszafizeti az „adósságát”. Azt
gondolta bántani fogom, ha nem teszi. Úgy döntöttem jobb
együttműködni vele, hogy ne fusson el.
 A fejét forgatva a fogát csikorgatta. – Találkoztál vele,
kedvessége és gyengédsége nem páncél. A csontjáig hatol és a
világ ennek a sebezhető, kedves lénynek csak a becsapást és
félelmet tanította meg. Azt mondtam neki vegyen fel ruhát,
elvittem enni. – Keményen nyelt. – Utána… utána nehéz volt
nem mindennap látni és lassan az enyém lett.
– Nem a vérdonorod. – Elena elgondolkodott rajta, hogy ez
Hiraz Jenessa iránti vonzalmának a része volt-e, hogy életet adó
folyadék volt az ereiben.
– Nem, ő a mindenem. – Érdesen mondta a szavakat. – Suliba
írattam, gyerekkora óta fodrász akart lenni és látnod kellene
mennyire boldog, mikor hazajön az órákról. – A hajára mutatott.
– Olyan férfi vagyok, kinek négyszázötven évig sima fekete haja
volt, de hogy tudnék neki nemet mondani, mikor megkér?
Minden héten levágja és így mindig tökéletes.
Röhejes volt, gondolta Elena, a nő egy nagy, kemény vadász
volt, aki azon volt, hogy elveszítse szárnyait. De a szíve kásás lett
a boldog végtől, amiben az utcán élő lánynak és mióta ismerte
rég egyedül élő vámpírnak volt része. – Mond el, mit láttál aznap
este az apartmanban, mikor Lucyt kerested.
– Egy vámpír feküdt öntudatlanul a kanapén. Fekete zúzódás
volt az arcának egyik oldalán, még több a torkán. Jenessa
Ericként azonosította. – Hiraz ajkai mosolyra húzódtak, ahogy a
nevet kimondta. – Az apartman meg volt semmisítve, az asztal
felfordítva, lukak a falon, vérspriccelés. Az egyik szoba szextől és
vértől bűzlött, de Ericen kívül nem volt ott más.
A vámpír a homlokát ráncolta. – Tudom, hogy Eric és a
szobatársa nem sokkal ezelőtt meghalt, de nem gondoltam, hogy
hozzád kellett volna fordulnom ezzel. Egy éve történt és azt
gondoltam egy kiakadt apa hazahurcolja a lányát Blakelytől nem
volt igazán szokatlan. Amit Jenessa mondott nekem, hogy a férfi
nem a pénzre hajtott.
A Hiraztól kapott információval Elena röviden telefonálhatott
volna, de azt kívánta bárcsak mondta volna neki korábban. –
Jenessának nem volt meg Lucy családneve. Próbáltad valaha
megkeresni? – Az apartman, amit a két nő bérelt Jenessa nevén
volt, mert Lucynak nem volt bankszámlája, és Lucy nevetve más
nevet adott meg minden alkalommal, mikor Jenessa kérdezte.
– Próbáltam, mert Jenessa aggódott a barátjáért – mondta
Hiraz – de Lucy eltűnt. Senki sem került elő és Jenessa
hajthatatlan volt, hogy az apja óvatos volt, hogy ne bántsa a
lányt. Azt gondoltam hazavitte, talán messze innen. Talán ő-
– Nem tudok semmit Lucyról, talán nem kapcsolódik ahhoz,
amiben nyomozok. – Sok részlet illett, de pár kritikus nem. –
Még egy dolog, hallottál pletykát a két hónappal ezelőtti
Negyedbeli tűzről? Az áldozatok Nishant Kumar és Terence Lee.
– Jenessa említette, mikor a tűzről a lapokban olvasott, azt
mondta talán a drogok miatt. Ők ketten dílerek és fogyasztók
voltak. – Ahogy beszélt kifejezése megváltozott, gondolkodóvá
vált. – Az újságban lévő kép nem volt tiszta. Van képet arról a
kettőről?
Elena elővette telefonját és megmutatta neki a képeket, amiket
Vivek küldött át neki. – Felismered őket?
A férfi lassan bólintott. – Láttam a képüket a nappali falára
tűzve, mikor aznap este Jenessával az apartmanba mentem.
Nem meglepő, már tudta, hogy ők összekapcsolódtak, de Hiraz
nem fejezte be. – Ez a kép megragadt az emlékeimben, mert
majdnem leesett. Öt férfi és egy lány volt rajta, aki szerintem
Lucy volt. Akkor nem kérdeztem meg róla Jenessát, de utána,
mikor leírta nekem barátját, szőke haj, barna szemek, egy
anyajegy ajkának bal sarka felett, illett rá.
– Az egyedüli különbség, hogy azon a képen Lucy egészséges
volt, míg Jenessa barátját a drogok miatt lesoványodottként írta
le. – Homlokát ráncolta, összehúzta szemeit. – Mindegyikre
emlékszem a képről. Nemcsak palackozott vér volt. Alkohol is.
Egy hosszú fekete bárpulttal.
Elena szíve nagyot rúgott, azt mondta – Öt férfi, Kumar, Lee,
és…
– Eric és szobatársa Simon is ott volt. – Hiraz szemei
találkoztak az övével, kényelmetlen merevség volt szavaiban,
ahogy tovább beszélt. – Az ötödik férfi a sógorod volt.
 Fehér baglyok szálltak le körülöttük, aranyló szemük éber volt.
És Elena ismét hallotta az öreg hangot sóhajtani. A törött penge
közel van. A gyászoló a sors útján jár. Itt az időd, halandók
gyermeke.
 41. fejezet

Elena figyelmen kívül hagyta a bőrén végigfutó fagyot és az őt

pislogás nélkül figyelő szellembaglyokat, a telefonján keresett
képet Archer lányáról. Volt egy gyászjelentés a Céh hírlevelében,
a szöveget Archer írta. Ott is volt. Szőke, barna szemekkel, arcát
balra fordította, így szája nem volt látható. Küldött egy üzenetet
Sarának, hogy volt-e másik képe, majd elolvasta a gyászjelentést.
A kislányom okos és vicces volt, annyira imádta a fánkokat,
hogy egyszerre hatot is megevett. Nem kellett volna elmennie.
Örökké hiányozni fogsz.
Alatta volt egy jegyzet, amiben azt kérték az emberektől, hogy
a lány nevében létrehozott ösztöndíjra adakozzanak: a Samaria
Candace Archer Ösztöndíjra. Sehogy sem lehetett Lucyra
alakítani, így talán mellélőtt és ennek semmi köze nem volt a
gyilkosságokhoz. Vagy talán olyan volt, mint China és Jenessa.
Egy nő. Két névvel.
Több kérdése volt, amit meg kellett válaszolni, felhívta
Ashwinit azonnal, hogy Hiraz visszatért a feladataihoz. – Sikerült
kiásnod valamit Lucyról? – A párnak nem volt sok ideje, mióta
informálta őket, de Elena három újabb tollat vesztett el, köztük
két elsődlegest. Szigorú határideje volt.
– Lucy halott.
Elena szíve jéggé vált, megtöltötte a fiatal nő emléke, aki
másfél évvel az anyja után ment el. – Mikor?
– Pontosan nyolc hónapja és huszonhárom napja – válaszolt
Ashwini, és Elena a beismerést mellkasba rúgásnak élte meg.
Felvett még egy tollat, amit lehullatott, a tintafekete szálakra
meredt. – Honnan szerezted az információt? – Ebben nem
lehettek mellékutak, sem hibák.
– Honnan szerzem az összes furcsa információmat?
– Gondolom beleláttál a jövőbe?
– Láttam… valaki állt Lucy sírján, a sírkőről vettem a dátumot.
Amit láttam, a személyt, lehetséges személyeket a sírnál, ami
még nem történt meg.
Elena keze összeszorult a tollon. – Mi volt a név a sírkövön?
– Ez nem nagyfelbontású kép Ellie. Minden, amit láttam az a
dátum és hogy a lányunk fekszik a föld alatt. – Ashwini kiáltott
egyet. – Janviernek sikerült kiásnia mikor jelent meg az utcákon,
úgy három hónappal azelőtt, hogy apja hazavitte. Új volt, így az
informátoraink megjegyezték, friss hús volt.
Jeni önmagának leírása miatti visszhangtól felálltak a pihék
Elena nyakán. Semmi szokatlan nem volt az Ashwinivel való
beszélgetésben, a másik vadász az időn kívül létezett.
 – Addigra már volt tapasztalata a drogokkal, és az utcán azt
mondják Nishant Kumar finanszírozta, hogy felvegyék. – Szavai
vágtak. – Az egyik informátorunk megtartott egy felvételt a
telefonján. Egy pornó oldalról lopta. „Megalázó” a szó, amit
használnék rá. Nem szexről szólt, hanem a megalázásról. Igazi
hardcore, brutális megalázás. Janviernek kellett megállítania,
hogy ne fejeljem le az informátorunkat. Majd megfordult és
szépen letépte a szemétláda fejét. Elvesztettünk egy informátort.
Nos ez van.
– Harrison ezekkel a seggfejekkel barátkozott. – Elena lerúgta
a havat az erkélyről, óvatos volt, hogy ne a baglyok felé tegye. –
Van egy képem róluk és Lucyról, mielőtt a lány drogosnak
kezdett kinézni.
– Keveset néztem ki így is a sógorodból. Visszahívlak, ha
kiástunk még valamit.
Elena eltette a telefonját és lehajolt, hogy a három korábban
elvesztett tollat felvegye. Átment a baglyok falán, ledobta ezt a
hármat és a szegény feketét, amit összetört, át az erkélyen saját
személyes elköszönéseképp. Két további elsődleges toll nem köti
a földhöz, de ahogy vedlett a nap végére elveszti a repülés
képességét.
A fáradság már kezdett beszivárogni a csontjaiba, a háta fájt.
Elméje furcsán tiszta volt, eldöntötte, ha ez volt az utolsó napja a
szárnyaival, akkor szívből fog repülni. Óvatos lesz, nem repül
egyedül, és abban a pillanatban, hogy veszélyes lesz leszáll, de
kifacsar minden cseppet a repülés álmának csodájából.
Kezének hátoldalán fehér fonalak voltak, csontjai recésen
nyomódtak a bőréhez. Elena lesöpörte a fehér látható szálakat és
megdörzsölte az arcát, hogy biztosítsa, semmi nem ragadt rá.
Kezein fehér szálak voltak. – Csodás. – A baglyokra morgott. –
Most szakállt fogok növeszteni?
Azok széttárták szárnyaikat, elrepültek a nehéz szürkéskék
égen, a szemei előtt váltak semmivé, ahogy a mellkasán a pont, a
rossz tükör második szívverésként kezdett pulzálni.
Most megállhatsz, csökkentheted az esélyt a törött pengével,
a gyászolóval való találkozásra.
Elena azonnal elvetette a gondolatot, ahogy megfordult a
fejben. Ha most hátralép és Beth és Maggie veszélybe kerül,
belülről úgyis meghal. Elena Deveraux nem volt gyáva,
szembenéz a visszaszámlálásával. – Arkangyal – mormogta, az
eget kémlelte miatta, bár ő küldte el magától.
Fekete félelem kúszott végig az erein.
– Az utolsó toll lehullik – emlékeztette magát, hátranézett. –
Igen, még tengernyi van. – Kitárta szárnyait és készült felszállni.
A telefonja csengett.
Dmitri volt a másik oldalon. – Harrison felébredt. Beszélj vele,
mielőtt azon kezd gondolkodni hogy védje be a seggét.
– Hallottál Raphaelről?
 – A geotermális mező instabil, de közel van, hogy megfékezze.
– Veszteségek?
– Tíz halott, kétszer ennyi sérült. Raphael nélkül több száz lett
volna.
Szomorú volt az elvesztett életek miatt, de megnyugodott,
hogy arkangyala jól volt, Elena a gyengélkedőre rohant, Nisiát
találta a sógoránál. A gyógyító felé hajolt, figyelme a többé nem
bekötött torkán volt. Azon hátborzongató mosoly volt, a hús
vörös és nedves volt és a bőre sötét körülötte.
– Mennyire rossz? – krákogta Harrison, tekintete Elenán volt.
– Nem nyersz szépségversenyt – mondta – de életben
maradsz.
Fellélegezve sógora egy hosszú pillanatra becsukta a szemét,
majd kinyitva azt mondta – Beszélnem kell vele. – Az akadozó,
de elhatározott szavakat Nisiának mondta.
A gyógyító egyikükről a másikra nézett. – Öt perc – mondta
határozottan. – Beszélj gyorsan.
Elena bezárta az ajtót Nisia után, leült a Harrison ágya melletti
székre. – Hallottad. Csak öt percünk van. El kell mondanod
nekem Harrison mibe keveredtél. Ne süketelj.
– Beth itt volt? – Félelem ült a szemeiben. – Nem képzeltem?
Maggie biztonságban van?
 – Mind Beth és Maggie jól van. – Nyilvánvaló, hogy addig nem
tud másról beszélni, míg nem nyugodott meg. – Maggie soha
nem látott így, azt hiszi messze dolgozol.
Remegve Harrison krákogott egyet. – Eve? Jól van?
– Eve kemény. – Bár szeretnie kellett Harrisont, hogy
aggódott érte. – Van ennek köze a lányhoz, akit Lucynak hívtak?
Harrison pupillái kitágultak, légzése felgyorsult. – Soha nem
bántottam őt – mondta. – Soha nem értem hozzá, és –
– Ez nem hibáztatás. – Elena harcolt, hogy hangja kurta és
üzletszerű maradjon. – Csak meg akarom védeni Betht és
Maggiet. – És igazságot szolgáltatbi Lucynak. – Mondj el róla
mindent – utasította Harrisont. – Ha szereted őket, ne próbáld a
segged védeni, és mondj el nekem mindent.
– Lucyval egy bárban találkoztam – nyögte ki. – Nem az,
amire gondolsz, nem vadászni voltam ott. – Légzése remegve
távozott. – A barátaimmal találkoztam ott egy italra és ők késtek,
a lány odajött és beszélgetni kezdett velem. Elmondtam neki,
hogy házas vagyok és szeretem a feleségem és a kislányom, és azt
mondta, talán én vagyok számára a tökéletes férfi.
Elena az ágy melletti pohárból egy kis jéggel etette meg a
férfit.
Az elolvadt Harrison nyelvén, majd nyelt egyet. – Nevettem és
flörtöltem vele egy kicsit. Hízelgett nekem, hogy rám nyomult, de
soha nem léptem át a vonalat. – Kétségbeesett szemek meredtek
Elenára. – Tudtam, hogy hazamegyek Bethhez és nem akartam
elcseszni. Ekkor Nishant és Terence megérkezett és bemutattam
őket egymásnak. Én vagyok az oka, hogy találkoztak.
– Ez történt?
– Szó szerint azt mondtam, „Lucy, ők a barátaim, Nish és
Terry”. Utána Nish vett neki italt és mi négyen egy ideig
beszélgettünk. Lucy nyitott volt rá, hogy legyen valami a
vámpírokkal és egy vámpír barátot akart. – Megnyalta száraz
ajkait. – Soha nem tudtam, hogy mennyi nő akarja ezt, csak
miután Átalakítottak.
A vámpír rajongók a veszély érzetéért éltek, ami a torkukra
fájó agyarakkal jött. – Ez a bár ismert volt a vámpírok közt?
Harrison biccentett. – Najat nem egy „berúgó” hely. Inkább
„igyál egyet a haverokkal munka után” hely. – Hálásan fogadott
el még egy kis jeget. – Eric és Simon tíz perccel később jött –
mondta, mikor ismét beszélni tudott.
– Csak futólag ismertem őket, de Nish és Terry ismerték őket.
Mind a négyen Szerződés utániak voltak és azt meg tudtam
mondani, Lucy vonzódott hozzájuk. Fél órával később megkérte a
pincérnőt, hogy csináljon egy képet rólunk. Andreas hívott némi
váratlan munka miatt, és otthagytam a bárt.
Újabb gyors lélegzetet vett. – Maggie életére esküszöm, nem
tettem mást, csak bemutattam Lucyt azoknak, akikről azt hittem,
hogy a barátaim. Tudtam, hogy drogoznak, de azt hittem ez
időszakos. Szórakozás miatti. És Lucy okos, szépen öltözött volt,
magabiztosan beszélt velük. Nem aggódtam, hogy nem tudja
kezelni őket.
Elena hitt neki. Ha volt valami, amit a sógoráról tudott, az az
volt, hogy szerette Maggiet. Nem venné ilyen esetben könnyen a
nevét a szájára. És a pokolba, ha csak ez volt a kapcsolata az
egésszel, az túl vékony szál volt, hogy igazolja a gyilkossági
kísérletet. – Biztos vagy benne, hogy ez Lucyhoz kapcsolódik?
Bármi más visszajött még?
– A fülembe suttogott, ahogy elvágta a torkomat. Lucyért.
Miért lenne neked ott Beth és Maggie, ha Lucy már elment?
Gondolj rájuk míg a földben rohadsz, ahogy meghalsz. – Köhögés
rázta meg a testét.
Elena csontjai mélyen fájni kezdtek és szárnyai nehezek voltak
a hátán, várt a férfira, hogy levegőhöz jusson, s azt mondta neki –
Tudod Lucy családnevét?
De Harrison elveszett abban, hogy saját igazát bizonyítsa. –
Legközelebb, mikor láttam egy partin volt, ahova Simonhoz
hívtak meg, azon a hétvégén volt, mikor te, Beth és a többiek
elmentetek a városból. Megkértem Jean-Baptistet és Majdát,
hogy vigyázzanak Maggiere, így be tudtam ugorni a partira egy
órára.
Ez most már csodának tűnik, az a két nap nevetéssel telt egy
magánhotelben, amiben volt wellness részleg, manikűr, mimóza
koktél, minden, amire a forró gőzből kiszabaduló nőknek
szüksége lehet. – Folytasd – noszogatta Harrisont, mikor
megállt.
– Lucyn mindenhol tetkók voltak, súlya a fele volt, és eltűnt a
mosolya. Megkérdeztem Nisht, mi a fasz folyik itt, és lúzernek
hívott, azt mondta tanulnom kell, hogy töltsem jól az időt. Terry
evett végig belőle.
– Próbáltál segíteni? – kérdezte Elena.
– Mondtam Lucynak, ha ki akar szállni, akkor kihozom. –
Remegés rázta meg az alakját. – Arra gondoltam beszélek veled,
és te biztosítod, hogy Nish és Terry nem okoznak nekem gondot,
hogy elveszítik Lucyt.
Elena biccentett.
– De nem akart jönni. – Harrison hangja meggyötört volt. –
Annak ellenére, hogy Simon hagyta Nishnek és Terrynek, hogy
használják őt, még azután is, hogy összejöttek, meggyőzte a lányt,
hogy szereti. Tudtam, hogy meghal, ha nem hozom ki onnan,
hogy kihasználják és megtörik, de elutasította, hogy velem jöjjön.
Annyira kétségbe voltam esve…
A szó a levegőben lógott, vékony üvegjátékként.
– Így felhívtam az apját – fejezte be gyengéden Harrison.
Elena mozdulatlanná vált. – Honnan tudtad Lucy apjának
kilétét?
 – Mondott róla pár dolgot a bárban, kissé hevenyészetten,
kicsit dühösen, de emlékeztem rá, mert azt gondoltam, érdekes
családi dimamikájuk lehet, ha vámpír barátot akart. Összetettem
a dolgokat és megkerestem. Kivolt az aggódástól. Elmondtam
neki, hol találja őt.
– Nem csodálkoztál, mikor Nishant Kumart ás Terence Leet
megölték?
– Az tíz hónappal azután volt, hogy az apja hazavitte őt. Lucy
után nem lógtam velük, de hallottam, hogy összedobtak egy
dizájner drogot utána. Azt gondoltam valami banda ügybe
keveredtek.
Tíz hónap az akció és reakció közt. Ez türelemről mesél,
hidegen tálalt igazságról. – Hallottál utána Lucy apjáról?
– Elküldte a gyászjelentést kilenc hónappal ezelőtt – mondta
Harrison, könnyek voltak a hangjában. – Lucy meghalt. A rehab
után két hónappal túladagolta magát.
Remélve, hogy téved Lucy személyazonosságával kapcsolatban
és tudta nem téved, Elena megkérdezte. – Voltál a temetésén?
– Nem, azon a héten Alaszkában gyűjtöttem egy kevés üzleti
adatot, ami érdekelte Andreast, de felhívtam az együttérzésemről
biztosítva – mondta Harrison. – Megköszönte nekem, hogy volt
három hónapja a kislányával, azt mondta hetekig ismét az ő édes
kislánya volt, hogy együtt sírtak és találták ki a problémáikra a
megoldásokat.
 Elena a homlokát ráncolta. Mi lökhette Lucy apját a
köszönettől Harrison megöléséig?
Majd sógora azt mondta – Elmondtam neki, mennyire
sajnálom, hogy valaha bemutattam Lucyt Nishnek és Terrynek.
A kalapács lecsapott. – Mi volt az apa neve Harrison? –
kérdezte suttogva, mert tudta és azt kívánta bár ne tudná.
Barátra vadászni a legrosszabb volt, ha őt kérdezik. Ez volt az
oka, hogy a Hóhérok egyedül dolgoztak, a világ perifériáján. Ez
volt az oka, hogy Archer a barátja lett, miután a Céhen kívül volt.
Szemei csíptek.
 42. fejezet

Sara elcsendesedett a vonal túloldalán, mikor Elena elmondta,

hogy Harrison mit erősített meg neki. – Archer halott – mondta
végül barátnője.
– Küldtem Santiagonak egy üzenetet, mielőtt felhívtalak. Újra
ellenőrzi az aktát. – Annyira fáradt volt, háta sikoltott
szárnyainak súlya alatt, és mikor elméje kinyúlt Raphaelért csak
újra és újra fekete falba ütközött. – Lucy biztos az utcai neve volt.
– Nem, Archer feleségét hívták így. Az első neve Sabrina volt,
így mindig azt gondoltam Lucy a második neve kellett hogy
legyen.
A gyászoló gyermek felvette anyja nevét, hogy közel tartsa
magához? Ez szörnyű, szomorú érzés volt. – Nincs hiányzó darab
Sara, sem tény, ami nem illik bele. Minden Archerhez vezet
vissza.
– Lehet más közülünk.
Sara szavai ütés volt a gyomrára. – Közel állt bárkihez a
Céhben? – kérdezte Elena, értette, hogy egy vadász bosszút áll a
másikért, aki nem élte túl a gyászt.
 – Tudod mi a helyzet a Hóhérokkal. – Sara hangja vastag volt
a visszatartott érzelmektől. – Deacon és ő gyakran söröztek, és
meghívtam vacsorára annyiszor, ahányszor tudtam, hogy ne
térjen a rossz útra. Azt mondanám mi voltunk a legközelebbi
barátai a Céhben.
Deacon nagyon is képes lenne a bosszúra a barátja miatt, de
soha nem vágná fel Harrison torkát, mikor Maggie találhatja meg
őt. Deacon is egy kislány apja volt, sőt több, legutóbb, mikor
Elena elvitte unokahúgát, a férfi és Zoé odaadta az elragadtatott
Maggienek a műanyag szerszámokat, amiket Zoe már kinőtt,
hosszú perceket töltött el, hogy használatukat megmutassa.
Maggie bálványozta „nagy testvérét”, Zoét.
Ha Deacon bántotta volna Harrisont, akkor egy sötét utcára
vitte volna, ahol a gyerekek nem látják botladozó testét.
– Mivel tudom hogy nem te vagy Deacon vagytok a tettesek,
akkor egy halott embert keresünk – mondta tompán Elena,
mikor egy üzenet érkezett a telefonjára. – Várj. V üzent.
Kapcsolatba léptem a Najattal a biztonsági kamerák
felvételei miatt arról a napról, mikor Harrison Lucyval
találkozott. Tű volt a szénakazalban, majdnem minden üzlet
néhány nap után törli azt. De nagy szerencséd volt Ellie.
Aznap este órákkal később volt egy nagy harc a bárban, de
az egész napi felvételt megtartották, mert a résztvevők be
akarják pereli a bárt. A linkben benne van az elérése. A
megfelelő helyre irányítottam és egy kicsit felgyorsítottam, így
gyorsabban láthatod majd.
– Sara, visszahívlak.
– Felhívom Santiagot, megkérem vegyen elő mindent Archer
haláláról – mondta legjobb barátja, mielőtt letette volna.
Elena a linkre kattintott, és látta Harrisont a bárban várni,
farmerba és alkalmi matrózingbe öltözve. Lucy sétált be a képbe
pár másodperc múlva. Egy csinos csillogó aranyruhát viselt, ami
a combjáig fel volt hasítva, haja és bőre egészséges volt és
testbeszéde üdvözlő. Lehetett volna bármelyik fiatal lány, aki
kirúgott a hámból, és kiszúrt egy férfit, aki érdekelte.
Elena látta, hogy Harrison elpirult Lucy üdvözlésére és úgy
nézett, mint azok a férfiak, akik nem tudják elhinni, hogy egy
csinos lány rájuk hajtott, de sógora javára szólt, csak
beszélgettek. Egy ponton Lucy megérintette a férfi karját, de ő
finom, de határozott módon elhúzódott, és szinte látta a szavakat
az ajkán: Szeretem a feleségemet.
– Oké Harrison. Piros pont neked.
A többi pont úgy zajlott, ahogy Harrison leírta. A többi férfi
megérkezett. Beszélgettek. Megcsinálták a fotót. Harrison korán
távozott.
A képen egy ismeretlen férfi vett italt Lucynak és a lány vele
távozott. A lány flörtölése… agresszív volt. Kétségbeesett
másfelől. Ez elszomorította Elenát. Archer szeretett lánya azt
kereste, hogy űzhetné el gyászát, de a rossz helyen és rossz
emberekkel tette.
Ha olyan férfiba futott volna azon az estén, mint Hiraz Weir…
de ez a múlt volt. Nem a jövő, ami változhat.
Nishant Kumar ezután odament és visszacsábította Lucyt a
csodálójától. Ezután ott maradt vele, Acostával, Leevel és
Blakelyvel, míg ők öten ki nem sétáltak a bárból, Lucy Kumaron
csüngött. A lány józannak és döntésével tisztában lévőnek
látszott, arca finom vonalakba rendeződött. Elena lelassította a
felvételt, de nem látta drog befolyásolásának a jeleit. Magabiztos
járás, éles szemek, aktív beszélgetés mindegyik férfival.
Egy üzenet ugrott fel a kijelzőjén: Arcfelismerést futtattam a
felvétel további részén a kedvedért. Ezek öten többet nem
mentek vissza.
Lekapcsolva Elena kibámult a városra. Annyira értelmetlen
volt. Lucy gyászolt és kisiklott az élete, még kacérkodott apja
rosszallásával, hogy megpróbáljon összejönni egy vámpírral, de
ezért nem kellett volna az életével fizetnie.
Egy árnyék látszott a falon, gyengéden himbálózott.
Egy cseresznye magas sarkú feküdt a sakktábla mintájú
járólapon.
Egy szeretett élet veszett el a gyászban.
Elena visszanyelte az emlékek áradatát, felhívta Santiagot,
kinek sikerült vele és Sarával konferenciahívást kezdeményeznie.
A nyomozó a Sara hívása utáni időt az aktái átnézésével töltötte.
Sok volt belőlük, de a lényeg az Archer kocsijában talált test, ami
annyira összeégett, hogy nem volt benne használható DNS.
Azonban megfelelő magasságú és etnikumú volt, a törvényszéki
antropológus szerint.
– A Céh fizetett a csontok adataiért – tette hozzá Santiago. – A
nő jelentése miatt jobban éreztem magam, mikor az általam
észrevett furcsa dolgok ellenére lezártam az ügyet.
– Miket vettél észre? – kérdezte Sara.
– Kétség kívül baleset volt – mondta a nyomozó. – A kocsi
megpördült a benzinkút közepén és konzervvé vált. Kevés
féknyom volt, de rengeteget esett azon az estén és meglehet, hogy
a vadász átcsúszott az úton és a fék nem fogott eléggé.
Dörzsölődő hangok hallatszottak, kétség kívül az állát
dörzsölte meg. – De volt valami, a kocsi úgy gyulladt ki, mint egy
taplósdoboz, eső ide vagy oda. Kértem a tűzoltókat nézzenek rá
és azt mondták a benzinkút felrobbant, nincs sok esélyük
gyorsítót találni, ha jelen volt is. Sikerült kiderítenünk, hogy az
áldozat éghető dolgokat vitt, talán ruhákat a táskákban. Mintha
el akarta volna adományozni őket.
– Kényelmes – mormogta Elena.
– Igen – folytatta Santiago. – De míg az öngyilkosság
lehetőség volt, mert a személy élete balszerencsés volt, nem volt
okom „test cserére” gondolnom.
 Elena elkapott valamit a hangjában. – Tudod melyik testtel.
– Mikor Sara felhívott, hogy Archer talán visszatért az élők
közé jó pár percet töltöttem azzal, hogy átnézzem a régi ügyet és
visszaemlékeztem akkorra. Két srác szellem sztorikat mesélt az
osztag szobájában arról, hogy kelnek fel és sétálnak el a testek a
hullaházból és egy alváshiányban szenvedő orvos véletlenül hogy
nyilvánít egy vámpírt halottnak.
– Egy test hiányzott a hullaházból? – Sara hangja elakadt.
– Mikor utánanéztem, nem tudhattuk, ugyanolyan etnikumú,
magasságú és még súlyú is volt, mint Archer. Lehetett az a test a
kocsiban, de nem tudhattuk. A ti pasitoknak nem volt fém a
testében és a hiányzó testnek sem, de itt a pont, a hiányzó test
soha nem került elő.
Elenának már nem voltak kétségei a támadó nevével
kapcsolatban. És a megfelelő hullára való várakozás
megmagyarázta a késést Lucy halála és Archer
bosszúhadjáratának kezdete közt. A probléma az volt, hogy nem
tudtak sokat Lucy utcán töltött idejéről, hogy tudják ki után
mehet még és Beth és Maggie még célkeresztben voltak. Egy
ilyen képzett embernek csak egy luk kellett a védelmen, egy
egyszerű lehetőség.
Ő, Sara és Santiago letették, miután eldöntötték, hogy
aktiválják eltérő hírszerző hálózatukat, hogy kutassanak Archer
neve és arca után. Elena elmondta Jean-Baptistenak és Bethnek
kire figyeljenek, és figyelmeztette Jenessát. A bosszú lázának
szorításában Archer talán úgy dönt, hogy a nő vezette lányát a
prostitúcióba. A fiatal nő a fodrászszalonban volt mentorával, és
Elena elérte, hogy a mentor bezárja az ajtót és a szalont, miután
megígérte, hogy a kieső bevételét fedezni fogja.
Köszönhetően Jenessa álmának a mentor sokkal izgatottabb
volt a bonyodalom, mint a pénzkiesés miatt. Főleg, mikor
megtudta, hogy diákja a Torony rangidős vámpírjával él együtt és
ő nemsokára beugrik a nőért.
Elena utána kitárta hihetetlenül nehéz szárnyait, eldöntötte
repülni fog. Nem tudta merre megy, Archer fantom volt, aki nem
hagyott hátra nyomot, amit Vivek meg tudott találni, de fájt a
repülésért. A Dmitri által neki küldött üzenet szerint, amit a
Sarával és Santiagóval folytatott beszélgetés alatt kapott meg,
tudta Raphael hazafelé tartott. Talán amennyire tud elé repül, és
ott vár.
Egy utolsó repülés az arkangyalával, mielőtt szárnyai
tönkremennek.
Nem így történt.
A telefonja a zsebében csöngött. – Ellie? – Ashwini volt a
túloldalon. – Találtunk még két hullát.
Annyi bagoly vette körül Elenát, hogy át kellett nyomakodnia
köztük, hogy a hullákhoz érjen, a madarak teste puha és meleg
volt az övével szemben. Azon gondolkodott vajon Cassandra
próbált neki segíteni csalni a sorssal szemben. Ő az? A törött
penge? A gyászoló?
Nem volt válasz, de a baglyok nem mozdultak. Elena folytatta
útját, bőre hol forró volt, hol hideg. Vissza kellene térnie? Az
csavart dobna a végzet gépezetébe? Vagy rosszabb módon
változtatná meg a jövőt, Beth és Maggie Archer keze általi
halálához vezetne?
Nem, be kell fejeznie, kiirtania a veszélyt. És nem mintha
egyedül lett volna. A Légióból három árnyék a tetőn várt rá, még
Archer sem szedhet le négy edzett harcost egyszerre. És míg
izmai lassan válaszoltak az utasítására, figyelmeztették az
azonnali összeomlásra, még számtalan tolla maradt. Közel sincs
hozzá, hogy egyszerre veszítse el őket.
Az első hullához ért.
A kicsi, kövérkés vámpírt a Negyed szegény sarkán lévő
zálogházában ölték meg és testét egy rendszeres vásárló találta
meg a pult mögött. Csoda volt, hogy a vásárló nem döntött úgy,
hogy kirabolja a helyet. A hulla annyira friss volt, hogy a vér még
ragadt és nem száraz és málló volt.
– A gerincet elvágták a nyaknál és a kezeit levágták. – Janvier
felállt a halott vámpír melletti guggolásból. – És találtunk
kapcsolatot Lucyval.
– Hogy?
 – Elzálogosította az ékszereit itt – magyarázta Ashwini. –
Sokkal könnyebb leellenőrizni a nyilvántartásokat, miután
megadtad a nevét nekünk. – Egy kis laptopra mutatott, ami
nyitva állt a grill mögött, ami megmenthette volna a boltost a
bántástól. – Eredeti személyit kért és minden eladást feljegyzett,
Fair díjat adott, meg kell mondanom.
Valószínűleg ugyanezek a feljegyzések vezették Archert ide. –
Mikor zálogosította el a dolgait?
– Két héttel azután, hogy Kumarral először találkozott.
Akkor, mikor Lucy más forrásokhoz is hozzáférhetett, nem
tudta a számláját gyorsan leszívni. Egy emlék ugrott be neki,
hogy Jenessa azt mondta, Lucynak nem volt bankszámlája.
Akkor ez nem volt furcsa Elena számára, mert akkor Lucy utcán
pénzért dolgozó nő, és Jenessával ellentétben függő volt.
– Mindig megadta a lakbért – mondta Jenessa. – De minden
mást egy csuporban tartott, míg várt, hogy elköltse. Nem bízott a
bankokban.
Azonban most hogy Elena már ismerte Lucy valódi kilétét,
pénzkészlete más megvilágításba került. Mint a Hóhér lánya,
tudnia kellett, hogy apja képes követni őt a bankszámlájával. – Ő
döntötte el, hogy zálogosítja az ékszereket ahelyett, hogy
Archertől kért volna pénzt.
Düh vagy vad gyász, soha nem tudják meg Lucy motivációit. –
De olyan döntés, amit Archer soha nem fogadott el. – Ha
megtenné elfogadná, hogy Lucy tudatos döntéseket hozott, míg
alászállt a sötétségbe.
Az nem semmisíti meg a szenvedését vagy mentség az általa
elviselt erőszakra, amit Kumar és a többiek tettek vele
megbocsáthatatlan, de nem jelenttette azt, hogy minden tettében
korlátozták. Kumarnak és Leenek volt pénze. Nem volt okuk,
hogy erőltessék Lucyt ékszerei elzálogosítására.
Egyben nem volt a vámpírok fogja, ez még Negyedbeli
életének nagyon az elején volt, talán míg Kumar és Lee
csábították őt. Akkor egy apartmanban lakott Jenessával,
szabadon mehetett, amikor akart. A logika azt mondta a lánynak
kellett meghoznia a döntést, hogy eljön ebbe a zálogboltba. – Ki a
másik áldozat?
Ashwini szemei megrebbentek. – Azt hiszem a boltos felesége.
A raktárban van.
Elena követte Asht a kis ajtóba, mikor Santiago megérkezett. A
nő teste összetörve feküdt pár centire az ajtótól, a fejét levágták a
nyakáról. Egy arany jegygyűrű ragyogott a bal gyűrűsujján. –
Nincs illata. Ember volt.
Ashwini káromkodott egyet. – Miért ölné meg őt Archer?
– Talán mert látta az arcát. – Santiago a kis biztonsági
kamerára mutatott, ami rálátást adott a nőnek a kinti dolgokra,
mikor a raktárban volt. – Nem volt oka gondolkodni, mikor már
döntött.
 Simon Blakely, Eric Acosta, Nishant Kumar, Terence Lee és
Elena megengedte volna még Harrison ellen Archer bosszúját az
igazságért. A férfi azonban Harrisonnál átlépte a vonalat, de
gyászoló elméjében Harrison lehetett az ok minden mögött.
De ezek az áldozatok, főleg a nő… ők csak élték az életüket, kis
üzletet vezettek. Lucy jött hozzájuk, nem fordítva. A tulaj nem
csapta be. Archer vonalai megváltoztak, igazságszolgáltatása
többé nem volt megmagyarázható vagy elfogadható.
– A ti srácotok egy elszabadult ágyúgolyó – mormogta
Santiago Elena gondolatának visszhangjaként. – Annyira dühös,
hogy okot talál az ölésre.
– Igen. – Elena mélyet lélegzett, figyelmen kívül hagyta a
kártékony illatokat, amik az orrába akartak csúszni és a vér
gazdag vas illatára koncentrált.
Cukrozott fánk és hideg téli eső.
A vámpíroknak különös szaguk lehetett a született vadászok
orra számára, de ez vitte a pálmát, a fánkra fekete humorral
gondolt. Visszatért a bolttulajdonos testéhez, letérdelt, becsukta
szemeit majd egyenesen belélegezte az illatot a halott vámpír
tátongó sebéből. Fejét csak a bőr tartotta a nyakán.
Igen, ő volt a cukor, fánk és eső jeges csapása a bőrén.
Kinyitva szemét megnézte az erőszakot körülötte. A vér
spriccelése és maszatolása a falakon és a földön. A vérben lévő
lábnyom a hátsó ajtóhoz vezetett. Archer ez alkalommal nem
futott el. Nem, lépése magabiztos de nem sietős volt.
Halandók gyermeke. A törött penge közel van. Közeleg a
végzeted.
Felkapta fejét az öreg hangban lévő zavartságra, egyenesen a
bagoly szemébe nézve azt mondta – Tudom követni. – Ashwini
tehetséges nyomkövető volt, de nem tudta követni az illatot: amit
csinált arra időre és gyakorlatra volt szükség. Gyorsan kellett
mozogniuk, követni az illatot, mielőtt eltűnik, és egyszer és
mindenkorra el kell törölniük a fenyegetést Beth és Maggie felé.
Archer okos volt, valószínűleg a szemetesbe dobta ruháját. De
adva a jelenlegi gyilkosság természetét nem volt ideje
zuhanyozni. És nehéz volt a vér minden cseppjétől
megszabadulni. A cseppek felkerültek a hajra, vagy a fülkagylóba
és fegyverét rendesen meg kellett tisztítania, hogy minden
nyomot eltüntessen.
Egy vadász sem hagyott hátra egy jó fegyvert.
Mozogni kezdett, megragadta az ő és Raphael Toronybeli
lakosztályából elhozott kardot, amit gerincén viselt. Volt egy
nyílpuskája és tartalék nyilai a lapos hüvelyben, ami a combjára
volt szíjazva, és több kisebb vessző a veszőt és kést egyszerre
tartó hüvelyben, amit az alkarján viselt. Nemcsak ezek voltak a
fegyverei: egy Hóhér ellen mindenére szüksége volt.
 Santiago és Janvier a test mellett maradt, míg Ashwini vele
futott, figyelt és vigyázott a hátára. A baglyok az arca előtt
táncoltak, szárnyaik súrolták őt, de lehúzta fejét és szaladt
tovább.
Itt volt az ideje befejezni mindezt.
 43. fejezet

– Erős az illat! – kiáltott hátra Ashnek.

Archeren több vér volt, mint Elena hitte. Azonban a férfi nem
tűnhetett véresnek, vagy nyomot vagy rémült embereket hagyott
volna hátra, legalább az egyikük hívta volna a rendőrséget.
Senki sem tette, míg nem mondta Santiagonak a feltételezését,
a férfi vagy sötét ruhát viselt, ami elnyelte a vért és arcát tisztára
törölte, vagy a mészárlás előtt levette kabátját, utána felvette,
hogy bűne nyomait elrejtse. Mikor csizmája undorítóan vizes
valamire taposott, figyelmen kívül hagyta és futott tovább.
Következő lépésével egy fecskendőt tört össze.
A baglyok előtte és körülötte repültek… és szárnyai kezdtek
leesni a Negyed kis utcain felhalmozott szemétbe. Nem számított
mennyire próbálta, nem tudta visszahúzni őket. Könnyek égtek a
torkán. Az izmai nagyon gyengék voltak. Nem fog tudni újra a
szárnyaival repülni.
– Ellie!
– Tudom! – Nem állt meg, még akkor sem, mikor a tollak
kitépődtek gyönyörű, erőteljes szárnyaiból, amik most hasztalan
toldalékok voltak.
 A vámpírok az árnyékokba bújtak, és az emberek is onnan
nézték őket. Sokuk drogos és hajléktalan volt, de látott furcsán
jobban öltözött személyeket, akik egy klubokban töltött este után
tántorogtak haza. Az, hogy nap közepe volt, nem számított, a
klubokban mindig este volt.
Egy hajléktalan nő állt az egyik sikátorban, fogatlan mosolyt
villantott és finoman balra mutatott.
Archer illata erőteljes volt az orrában.
Másik hajléktalan személy kiabált ingerülten, mikor Elena
beleütközött rejtekhelyébe. – Tolvaj! Tolvaj! – Egy újságdarab
repült fel a kis széltől, s a csizmájának fújta, mielőtt letépve
onnan végigfújta volna a sikátorba.
A szél csípős és erősödő volt.
Nem nézett fel, hogy tudja a felhők mozogtak. Ez nyilvánvaló
volt a duzzadó szürke fényből. Elena tudott a hón keresztül is
követni, de attól függött mennyit havazott, mert nehezíthette is a
követést. És az eső, az volt a legrosszabb. Ha Archer igazi zuhét
kap, akkor Elena elveszíti a nyomot. A férfi maga nem volt
vámpír, nem ismerné fel az illatát.
Kilépett a keskeny helyről, egy forgalomtól nyüzsgő utcán
találta magát. Kilépett és feltartotta a kezét. A kocsik csikorogva
álltak meg, ahogy átfutott az úton. A gyorsan gondolkodó
emberek azonnal kamerát ragadtak és a kocsi ablakain fejüket-
kezüket kidugva fotózták őt és Asht, mielőtt eltűntek volna a
másik oldalon a két épület közt.
Ha bárki elkapta leeső szárnyait… Nos, Dmitri gondolkodhat
magyarázaton. Talán súlyos sérülést szenvedett egy vadászat
miatt. Mint angyallá változtatott, az emberek, vámpírok és
angyalok azt várták, hogy kicsit halandó. Neki megengedett a
hiba, ami Jessamynak soha. A Torony használhatja ezt, hogy
elfedje mi történt vele… míg szárnyai el nem tűnnek.
Kipislogta fájdalmát és Raphaelre gondolt. És tudta, az
egyedüli módja, hogy kicsesszen a sorssal, hogy az őket
összeesküvően elválasztó események ellenére odahozza a férfit.
És ha ő meghal és nem ér el Raphaelhez…
Egy szörnyeteg leszek nélküled.
Megragadta telefonját, ahogy szaladt, telefonált. Az halott volt.
– Kurvára nem hiszem el! – Ma reggel töltötte fel. – Rohadt
Zuhatag! – Megfordult a sarkain, azt mondta – Szükségem van a
telefonodra!
Ashwini átadta. És egy erős szél kicsapta a kezéből.
Megragadta a telefont és a szomszédos ház falához csapta.
Rohadt apró darabokra.
Kurva életbe!
Úgy tűnt a Zuhatag nem akarta, hogy telefonáljon.
Összeszorította fogait, rohanni kezdett és gondolkodott. Nem
küldhette el a Légió egyik tagját anélkül, hogy ő és Ashwini
sebezhető lenne. Most azok hárman repülve követték őket,
halálos egységként arra koncentrálva, hogy életben maradjon.
Volt egy másik lehetőség, jött rá. Volt egy lény, aki tudott vele
mentálisan beszélni.
Küld a baglyaid Raphaelhez, utasította az öreg hangot a
fejében. Mond meg neki hol vagyok és hogy szükségem van a
segítségére.
Nem avatkozhatok bele abba, ami meg van írva-
Ki hozta ezt a kurva szabályt? Elena kilépett a másik oldalon
a szűk utcából. Szeretsz tehetetlen lenni abban, hogy látod mi
történik? Nem múlnak el a rémálmok, ha használod a látásodat,
hogy segíts azoknak, akiknek soha nem kellett volna
megsérülniük? A baglyaid nem próbálnak meg kurvára
visszatartani Archer üldözésétől?
Az öreg hang sokáig hallgatott, mielőtt izgatottan magasabb
éberségbe váltott volna. A jövő megtörését keresed halandók
gyermeke.
Azt keresem. Még nem járt sikerrel. Nehéz volt futni, szíve
brutálisan nehezen működött. Most már gyengébb volt, mint egy
halandó. Nos mi lesz vele? Mi lenne, ha átvennéd az irányításod
a jövőbelátásod felett?
Nem kapott választ, de erős hírtelenséggel tűntek el előle a
baglyok.
 Elena kivillantotta fogait, ahogy két épület közti újabb keskeny
utcába szaladt, amit törött üveg szennyezett és belekapott
szörnyen sérült szárnyaiba. – Csessze meg a Zuhatag és a
felizgultsága hogy az életünket alakítsa – fogadkozott. – Újra
fogjuk írni a jövőnket.
Itt sötétebb volt, főleg a terület feletti felhők miatt, amik hótól
voltak nehezek és telítettek. Egy ablak sem nézett arra és bár
keskeny sikátornak lehetett volna hívni, de nem volt olyan széles.
Lehetséges szerviz bejárat vagy szerviz út. Arra futott, látta a
latyakos, koszos hóhalmokat két oldalra dobálva.
Az első hópehely az arcát érte. A többi hűsítette szárnyait,
ahogy egyik tollat a másik után vesztette el. Figyelmen kívül
hagyta ezt és a szörnyű veszteséget, amitől gyászában sikítani
akart, tovább futott, tovább üldözte a vadat, aki erős, határozott
és őrült volt a sötétebb, sokkal borzalmasabb gyász miatt.
Archer soha nem adná meg magát. Nem, mikor elvesztett
mindenkit, akit szeretett. Nem volt miért élnie. Csak a bosszú
maradt meg számára.
A sarokhoz érve hezitált, két irány közt vacilált.
– A kabátját a szemetesbe dobta – mutatott rá Ashwini,
légzése szaggatott volt, mint Elenáé.
Látva a fekete anyag háromszögét a kukában a jobb oldalon
Elena balra ment. Az illat gyengébb volt, sokkal erősebb volt a
kuka irányában. Hezitált. – Ellenőrizd le, hogy a pulóverét is
kidobta-e.
Ashwini odafutott és mindkét darabot a feje felé emelte. –
Fenébe.
Megállva Elena jó pár mély lélegzetet vett, próbált megfelelően
dönteni.
– Vadász angyal!
Szemei kipattantak, egy hatalmas férfit látott, hája a teljes
testét körülölelte és véres kötény volt a derekán, a hentesbolt
ajtajának dőlt. – Az őrült hapsi, aki a tél kellős közepén öltözött
le arra ment. – Balra mutatott. – Volt egy rohadt nagy kard nála.
– Köszi!
– Kapd el! Gyerekeim vannak! Nem akarom, hogy egy őrült
seggfej olyan karddal szaladgáljon erre! – kiáltotta mögüle.
Elena két perc múlva elkapta a cukrozott fánk és jeges eső
illatát. Friss volt és előtte haladótól érkezett hozzá, bár sokkal
tompább volt, mint mikor kezdték. A legtöbb vér Archer
pulóverére kellett, hogy kerüljön, de a férfin és a fegyverén elég
volt, hogy követni tudja.
Hajszolta magát, tudatában volt, hogy lelassít. Azonban nem
mondhatta Ashwininek, hogy menjen előre. Archer bármikor
megfordulhatott és nem akarta, hogy a másik vadászt orvul
megtámadják. A Légió sem hagyná ott Elenát, még ha erre is
utasítaná őket. Nem most.
 – Ellie, a szárnyaid véreznek! – mondta Ashwini mögötte.
– Nem érzem őket. – Szárnyainak egyetlen részét sem érezte.
A hó tovább esett, puha suttogás volt ami befedte a koszt és
szemetet és a város ezen sötét sarkait.
– Ellie! – Egy lökést érzett a bal oldaláról.
A golyó közte és Ash közt repülve a villanypóznába csapódott.
Ashwini nem láthatta, hogy a lövedék arra tart, nem láttak rá a
sarkon. Látod? mondta Cassandrának. A jövőbelátás szétrúgja a
seggeket, mikor a halált életté változtatja. A fegyveréért nyúlt,
amit bokáján lévő pisztolytáskába csúsztatott és utolsó percben
csatolt fel, folyékony mozdulattal kihúzta azt és ujját a ravaszra
tette. Az beszorult. Újra és újra.
Nem, az istenit!
Három másik lövedék tartott az irányukba.
Két test esett le az égből, az egyik az odalát súrolta, ahogy
lezuhant. Jézus. Archer leszedte a Légió két tagját. Fejbelövéssel.
Sikerült talpon maradnia, Elena eltette használhatatlan fegyverét
és az ösztönével harcolt, hogy megálljon. A Légió tagjai
regenerálódnak, de az több percbe telik.
Ismét futni kezdett.
Archernek ragadozó ösztönei voltak. Most veszít vele szemben
és talán soha nem kapja el.
Újabb kanyart vett és ő és Ashwini egy zsákutcában találta
magát, a Negyed egyik részén, ami csak este kelt életre. Az egy
sor étterem és klub hátsó utcájának tűnt, az egyedüli vonal elég
nagy volt, hogy felfedje kétoldalt a kukák sorát, egy pár
túlcsordult a szeméttől.
Elena megállt a bejárat szájánál.
A hideg levegőnek köszönhetően nem voltak szagok és
bogarak. Csak nagy halom koszos hó és jég, amit a szél oldalra
fújt. Sok gyűlt össze a horpadt és összekarcolt kukás konténerek
mellett.
A nehézkes tárgyak számtalan rejtekhelyet kínáltak, és a
felhők okozta árnyékos homály sem segített neki igazán. Elena
hunyorgott és látott egy kijáratot a téglafal túloldalán úgy 18
méterre. Rossz volt a teherautók vezetőinek hogy összegyűjtsék a
szemetet, de tökéletes hely egy karddal felfegyverzett Hóhérnak,
hogy kiálljon egy használhatatlan szárnyű nővel szemben.
Ügyetlen lenne, képtelen megfelelően mozogni egy viszonylag
szűk helyen.
Beth és Maggie biztonsága miatti ösztöneivel harcolva azt
mondta Ashnek – Te vezetsz. Akarod a kardot?
– Nem, vannak csillagaim. – A pengeéles csillagok a kezében
ragyogtak, Ashwini lassan, figyelve előre mozdult, a legközelebbi
kukát használta fedezékként. Elena a hátát nézte, nyílpuskája
már a kezében volt, ahogy végigkúsztak a sötétben. A Légió
utolsó megmaradt tagja lehetséges kijáratuk feletti falon állt meg.
 Elkerülhetetlen volt, hogy egy ponton felfedjék magukat.
Célpontjuk leguggolt, míg nekik mozogniuk kellett.
Ashwini fejét lassan egy graffitival telefújt ajtó felé fordította.
Elena ugyanakkor fordult arra, de mindketten elkéstek. A Hóhér
keresztüllőtt a fán.
Bumm!
Bumm!
Bumm!
Elena a falhoz ugrott és félre az útból, látta, hogy Ashwini is
így mozgott… De a másik nő ehelyett összeesett, vér virágzott a
piszkos havon.
 44. fejezet

– Ash! – Elena megpördülve az ajtóba több nyilat is gyors

egymásután kilőtt nyílpuskájából, az erős nyilak szilánkokra
törték az ajtót, ahogy átfúródtak rajta. Elena elbukott barátjához
rohant. A Légió harcosa előttük szállt le, nyílpuska volt a
kezében.
–A lábamon talált el – mondta Ashwini fájdalmas
rándulással. Elena látta, hogy a nő összegörnyedt a sérülés felett.
– Nem főartéria. Húzz a kukák mögé és menj utána, Archer
elvesztette a kurva fejét.
Elena biztonságba húzta Ashwinit és biztosította, hogy a másik
nőnél legyen fegyver. – Nézd meg tudsz-e segítséget hívni. – Bár
Cassandra baglyai elmentek Raphaelért, de az csak rövid idővel
ezelőtt volt. Nem valószínű, hogy a férfi pár percen belül ideér,
Elena nem számított a kirobbanó sebességre, ami idehozza őt,
mint mikor összeesett.
A Zuhatag nem volt előzékeny.
– Ismerem az itteni embereket – biztosította őt Ashwini
grimaszolva, keze továbbra is a sérülésére szorult. – Senki sem
fog bántani. Menj.
 Elena az elpusztított ajtóra nézett és tudta, nem fér át rajta.
Szárnyai túl szélesek voltak. Majd rájött… szárnyai már halottak
voltak. Tompák. Fenomenális sebességgel vesztette a tollait.
Több feküdt a hóban körülöttük. Nyílt, vérző sérülés nélkül nem
tudja levágni a szárnyait a hátáról, de többé nem kellett aggódnia
a sérülésekért.
– Elena. – A Légió harcosa előtte megmozdult. – Megsérültél.
– Ezt be kell fejezni, és te a Légióm vagy.
– Igen. – A férfi megfordult. – Én megyek előre.
– Megbeszéltük. – A Légió bestiaként tudott harcolni.
A férfi után átnyomta testét az ajtón. A recés szélek belevájtak
sérült szárnyaiba, több tollat téptek ki, hogy a felhalmozott
hóban feküdjenek kint. Bent a bezárt étterem fokhagyma,
paradicsom és tisztítószer illatú volt.
Jó, hogy kiváló volt a higiéniájuk.
Rossz a vér, amit a földön húzott végig, ahogy leesett
szárnyaival sétált végig. Ő vagy a Céh küld majd egy takarító
csapatot a tulajdonosnak.
Gyomra megcsavarodott, az éhség a legrosszabb időben kapta
el.
Figyelmen kívül hagyta, halk eleganciával kihúzta karját.
Direkt a puhább hüvelyt választotta erre az esetre. Nem akarta,
hogy a kihúzás hangja célkeresztbe állítsa őt. Átment a hatalmas
konyhatéren… éppen mikor az ajtó a falnak vágódott.
 Gyorsan arra nézett.
Fenébe!
Ennek az étteremnek nem egy, hanem kettő helyisége volt.
Archer a másik ajtón ment ki, amit Elena a másik étterem
részének gondolt. A férfi Ashwini felé tartott… és Elena nem
bízott benne, hogy Archer emlékszik rá, hogy Ash barát.
– Menj! Menj! Menj!
A Légió harcosa Archer észrevételével elsietett, míg Elena
visszanyomta magát arra, amerre jött. Átnyomta magát a törött
ajtón, akkor csapta csizmáját a földhöz, mikor Archer félúton volt
a sikátorban, Ash biztonságban elbújt jobb oldalt a kukák
mögött. Elena úgy mozgott, hogy elkerülje a golyókat, de a
korábbi Hóhér már úgy fordult, hogy maga mögé lőjön.
Elena sikítani akart, de a Légió harcosa tanult társai elestéből.
Kardját megfogva védte ki a golyókat.
Elena elhúzódott, rájött azt kockáztatja, hogy a kivédett
lövedékek útjába kerül, ha közelebb megy, és a harcos nem úgy
tűnt, hogy a segítségére szorul.
De azért lenyúlt a nyílpuskájáért. Karján lévő hüvely üresnek
tűnt, így lenyúlt a combján lévőhöz… ami eltűnt. Leszakadt vagy
leesett valamikor. Valószínűleg akkor, mikor a Légió harcosa
leesett az égből és az oldalának ütközött.
Még voltak kései, abból sok, és a kardja.
– Ash, van pisztolyod?
 – Igen – mondta – de beragadt.
Rohadt Zuhatag. Kezeit a hátára nyomta és afelé a sors felé
nyomta AMIT NEM Ő VÁLASZTOTT!
– Dobócsillagok?
– Itt vannak.
Elena négyet vett el a barátjától és korábbi vadásztársától, és
csak ekkor vette észre Ash fakóságát. – Ash?
– Túl sok vért vesztettem. – Lejjebb engedte szemhéjait. –
Vámpír vagyok. Túlélem. Janvier hallani fogja az utcáról…
A világ elcsendesedett, Archer kifogyott a golyókból. Egy
pillanatra fellélegezhettek, azt gondolta vége volt: Archernek és a
jóslatának. De emlékeznie kellett volna rá, hogy a férfi Hóhér
volt.
Eldobva a fegyvert másik kezével elővett egy borotvaéles
dobócsillagot mikor a Légió harcosa kardját a feje felé lendítette.
Két dobócsillagot dobva a Légió harcosának szemébe
megvakította őt.
Szemfolyadék folyt végig a férfi arcán.
Archer elővette kardját és a harcos felé tartott mielőtt Elena
eldobhatta volna saját dobócsillagait. Látása homályos lett a
szélein a kritikus pillanatban és nem akart kitisztulni. De ahogy
Archerrel szemben állt nem akarta elengedni őt.
– Nincs tartalék pisztoly? – mondta, mellkasa nehéz volt.
Minden amit tennie kellett, hogy szóval tartja. A két Légió
harcos, akik először estek el nemsokára megjelennek. – Tévedtél
mi?
Elkerülte a késeket, amiket a férfi felé dobott a beszélgetés
alatt, Archer előhúzta kardját, amit nadrágján lévő hüvelyben
tartott. Barna haja rendezetlen volt, a férfi felül csak egy rongyos
pulóvert viselt, amit biztos menekülés közben kapott fel, talán a
dühöngő hajléktalantól, és fekete nadrágjából cukrozott fánk és
hideg levegő illata terjedt.
A régi vér láthatatlan volt a feketén.
A férfi szemei nagyon koncentráltak. – Most már egy vagy
közülük Ellie – mondta halálos nyugalommal. – Azt hiszed a
halhatatlan élet megadja neked a jogot, hogy a halandókat
eldobható babaként kezeld.
– Nem vagyok benne biztos, hogy észrevetted Archer –
mondta Elena – de nem vagyok igazán halhatatlan. – Szárnyai
leeső súlyok voltak a hátán és látta a vércsíkot az étterem
bejáratának éles szélein.
– Meggyógyulsz. – Nem volt düh a hangjában, csak ugyanaz a
kérlelhetetlen nyugalom, ahogy kardját éberen tartotta.
Elena előre tartotta saját kardját. Jobb volt a nyílpuskával,
mint karddal, de nem volt újonc kardforgató. Az igazi probléma
az volt, hogy Archer karja nehezebb volt. Az övé nem tart ki
sokáig a férfi ellen, de nem is kellett. Elena nem a kardtáncért
volt itt. Azért volt itt, hogy véget vessen ennek ahogy tud.
 – Vége van – mondta az előtte álló tapasztalt vadásznak. –
Tudod, hogy vége van. Innen már nem tudsz hova bújni.
– Nem bújok el – mondta, hangja hideg volt. – Vadászom. –
Meglengette kardját.
Elena eltáncolt előle… és majdnem rálépett sánta szárnyára.
Az utolsó pillanatban sikerült összeszednie magát, tartotta a
távolságot, míg blokkolta a férfi csapását. Óvatosan Ellie,
emlékeztette magét, ahogy Archer hátrébb lépett. Használd a
késeid és Ash csillagait.
Eldobta az első csillagot… és egy hírtelen széllökés
félresöpörte. Elena bőre megfagyott, rájött ez egy kardharc lesz.
Az ellenfele előnyben volt nemcsak a szűk tér, hanem a kissé
nagyobb elérés miatt is. Elena figyelmezetés nélkül dobta el
késeit és két megmaradt dobócsillagát. A szél ismét
közbeavatkozott, de egy kés átjutott.
Archer sziszegett a fájdalom miatt, kitépte a pengét, ami a
bicepszébe fúródott és elhajította, de távolságot tartott tőle.
Szemei a kuka felé rebbentek, ami Ash testét védte. – Ő is egy
közülük – mondta. – A vámpírok szimpatizánsai nem
érdemelnek kegyelmet.
– Nem vitatkozom veled abban, hogy Eric Acosta, Simon
Blakely, Nishant Kumar és Terence Lee megérdemelték a halált.
Archer összehúzta szemeit. – Akkor miért állsz az utamba?
 – Mert olyanokat büntetsz meg, akik semmi rosszat nem
tettek. Harrison nem csalta csapdába Samariát. Nem ő vitte a
Negyedbe, nem bántotta őt. Ahogy a zálogbolt tulajdonosa nem
lopta el az ékszereit, ő választotta a boltot a pénzért.
Archer arcát pír öntötte el, ahogy szemei csillogtak. – Soha
nem került volna olyan helyzetbe, ha nem lennének a vérszívó
szörnyek, akik az olyan lányokra vadásznak, mint amilyen ő volt.
A szörnyek és barmaik akik a többieket mészárlásba vezetik.
Elena sokkosan jött rá, hogy a férfi Jenessáról beszélt, kinek
egyedüli bűne az volt, hogy Samairával/Lucyval barátként lógott.
– A szabályaid változnak. – Elenának gondja volt a mozgással,
tompaság volt a lábujjaiban és ujjaiban is. – Olyanok után mész,
akik egy ujjal sem értek a lányodhoz.
Archer lejjebb hajtotta fejét az utolsó mondatra. –
Feltételezem a sógorod jól alszik esténként, mert nem gondolja
azt, hogy a szörnyek etetésével ő is szörnnyé válik. A lányom, az
én édes Samariám még életben lenne és lélegezne ahelyett hogy a
földben rohadna, ha ő aznap hazavitte volna!
– Felnőtt volt Archer! Harrison nem rángathatta ki a bárból!
– Semmit nem tudsz a lányomról. – Archer kezdett ismét
előnybe kerülni, megvillantotta kardját és halálos sebességgel
mozgott. Elena blokkolhatta volna, hogy több helyet hagy
magának, de akkor felfedte volna Ashwinit. Archer kardja, tudta,
úgy vágná le Ash fejét a nyakáról, mint ahogy forró kés vágja át a
vajat.
Egyik kezével késeket kezdett dobálni, megtöltötte a levegőt
fémmel, míg karcsú pengéjét arra használta, hogy lesújtson a
férfira. Vibráció futott végig remegő karján, de a fegyver kitartott.
Egy hírtelen ostromot húzott elő a semmiből ahogy szíve
megfeszült. Archer elég teret vesztett, hogy Elena
fellélegezhessen és remélhesse, hogy a Légió két tagja már felkelt
és úton vannak. Elena hasznosította előnyét, hogy egy kést
dobott a férfi felé. A szél eléggé változtatott annak célpontján,
hogy halálos éle csak megkarcolta Archer nyakát.
Archer vérszomjasan felkiáltott, felé ment és kardját felemelte.
A szél halálosan nyugodttá vált, nem mutatott ellenállást felé.
Kifogyva a késekből és csillagokból azon volt, hogy kitérjen előle,
azon volt, hogy lábával kirúgjon és a férfi megbotoljon… de teste
nem engedelmeskedett neki. Valami elpattant a lábában, ettől
ügyetlenül megbotlott… és Archer kardját a gyomrába fúrta.
A hasában eltűnő pengeéles fémre nézett, a dolog kiállt a
hátán, és arkangyalára gondolt. Nem. Bassza meg a végzet. De
lázadó gondolatai ködös élűek voltak, vére tócsaként gyűlt össze a
koszos hóban.
Archer visszahúzta kardját.
Ahogy Elena térdeire esett a hidegben látta, hogy a kard vörös
volt.
 45. fejezet

ELENA!
Raphael nem vesztegette a szavakat a férfira, kinek kardjáról
Elena vére csepegett. Egy erőhullámot küldött felé és a férfi
hamuvá vált. Raphael nem törődött azzal, ki volt vagy
motivációival, hogy Elenát bántotta. Csak a majdnem fehérhajú
vadásszal törődött, aki véresen térdelt a hóban, kezeit hasából
vért ömlő sebére tapasztotta és szemeivel őt nézte.
Puha mosoly volt az ajkán, mikor odaért hozzá. – Lenyűgöző
vagy a harcban. – Ez majdnem suttogásnak hangzott. – Ash…
– Jön a segítség. – Már értesítette Janviert és minden vámpírt
és angyalt, akikben megbízott a közelben mikor a szellembaglyok
megjelentek körülötte, figyelmeztették menjen Elenához.
De ez alkalommal senki sem találta meg időben az ő szívét, az
ő Elenáját.
A baglyok fehér szárnyaikkal vezették ide, míg Raphael a
határaiig nyomta halhatatlan testét, fehér tüzű szárnyai
megtagadták, hogy természetfeletti sebességet érjen el. Izzadság
vonta be testét, szíve üvöltött, de a baglyok nem tűntek el.
Csendben és komolyan ültek Elena halandó, sérült teste körül.
 Egy motorbicikli tört össze az úton, ahogy Janvier követte a
sötét vonalat, ami felesége felé vezetett.
– A barátod biztonságban van – mondta Raphael vadászának,
mert tudta, hogy ez számított neki.
A nő sóhajtott. – Bocsi… – Vért köhögött szájának szélére. –
Annyi… tollam volt még… mikor elkezdtem. Azt gondoltam…
harcolhatok a sorssal.
A karjaiba vonta a nőt, szárnyai szilárdak voltak és
világítottak, Raphael felszállt a levegőbe, ahogy a Légió két
harcosa visszatért az életbe. Mondta nekik maradjanak
Janvierrel és Ashwinivel.
– Bassza meg a sors – ismételte meg a nő válaszát. – Mi írjuk a
jövőnket. – És abban a jövőben Raphaelnek nem lesz halott
hitvese.
Tűz gyermeke.
Hogy az anyján kívül más hívta”gyermeknek” az furcsa volt
Raphael számára, de Cassandra öregebb volt, mint az Ősi.
Számára ő még alig létezett. Cassandra, mondta, köszönöm a
figyelmeztetést.
Nem érkezett időben, de megtalálta Elenát, míg volt élet a
testében. Most hitvesével nem a Toronyba repült, hanem az
otthonukba. Már odarendelte Nisiát, Elena nem akarná, hogy a
Toronyban bárki így lássa. Egy harcos volt, ereje a páncélja volt.
A sors átrendeződik. Meg kell halnia, hogy a másik éljen.
 Raphael állkapcsa feszes volt, az otthonuk mellett a hóban
landolt.
– Raphael – Elena hangja annyira vékony volt. – A
szárnyaim…
Raphael bőre arany villámlással égett. – Meggyógyulnak. – A
Zuhataggal magával harcol meg, hogy ez megtörténjen.
– Nem. – Elena lélegzete felszínes volt, homályos szemei őt
keresték. – Vágd le őket. Már meghaltak.
Düh üvöltött Raphaelben, mert a nőnek igaza volt, a szárnyai
nem voltak mások, csak gerincének nehéz kinyúlásai, sánta és
erőtlen. És mégis, elvenni Elenától a szárnyait? – Hbeebti? – Ez
könyörgésvolt.
– Sajnálom arkangyal. – A teste a férfié felé mozdult. – Kérlek.
Újra és újra rálőhetett volna, az sem fájt volna neki úgy, mint
ez.
Elfordította a nőt az ölelésben, így mondhatni „állt” vele
szemben. A vére a hóra cseppent. Alig volt képes túllátni dühödt
gyászán, arra használta erejét, hogy tisztán vágja le a nő szárnyait
a hátáról, kiégette a sebet, ahogy végzett. A szárnak véresen és
törötten estek a hóba.
Erejét használta és a szárnyak hamuvá váltak.
Nem hagyja, hogy Elena lássa amputált szárnyait. A
mellkasára vonta őt, a házba rohant.
 Montgomery arcán rémület ült, de azonnal cselekedett. –
Hozok eszközöket, amik segíthetnek a sebesülésénél.
– Nisia jön! – Raphael felszállt a második emeletre a
hálójukba. – Hozd azonnal, amint megérkezik.
Egy pillanattal később súlyosan vérző és sérült hitvesét az
ágyba fektette és hirtelen pánik öntötte el. – Ember orvosokhoz
kellett volna vinnem téged.
Véres ujjak simítottak végig az arcán. – Nem. Nézd.
Sűrű fehér szálak borították Elena kezének hátoldalát és mikor
Raphael letépte a nő kabátját és felsőjét, amit alatta viselt, hogy
felfedje brutális hasi sérülését, azt látta még több finom szál
kúszott végig a bőrén. Csoportosan tépte le róla, de azok
regenerálódtak. Mint indák a földből úgy nőtték körül Elenát.
– Zuhatag. – A hangja nagyon halk volt, Elena véres kezét az
övére tette. – Nem emberi dolog.
Raphael feltépte csuklóját azon volt, hogy vért cseppentsen
Elena szájába. A nő nem állította meg, bár pofát vágott, vadásza
heves, vad, nevető és örökké az övé lesz. Elena szemei arannyal
égtek és azt gondolta sikerülni fog… mikor az arany energiaszálak
kifolytak a hasán és visszatértek a férfihoz.
Szemei már nem ragyogtak, ismét halandó szürkék lettek.
– NEM! – Ez üvöltés hangja volt. – Miért utasítja el a tested az
energiám?
– Halandó vagyok. – Elena még több vért köhögött fel.
 Itt az idő tűz gyermeke. Meg kell halnia, hogy a másik éljen.
Raphael azon volt, hogy kilöki Cassandrát az elméjéből, ő nem
Elena volt, kinek nem volt ilyen képessége. Ő arkangyal volt. De
egy kis értelem áttört a benne lévő viharon. Ki a másik? Egy
kérdés, amit Cassandra soha nem válaszolt meg. Elena élni fog,
ha elpusztítom a másikat? Raphael nem törődött vele, ha a
másik képes véget vetni magának Lijuannak, Elena életét
latolgatva a másiknak nem volt értéke felé.
Ő a másik.
A szavaknak semmi értelme nem volt. – Cassandra azt mondja
te vagy a másik – mondta hitvesének.
Lábak dobogását hallotta, Nisia rohant a szobába, hogy Elena
mellé az ágyba ugorjon.
Raphael kezét Elena arcán tartotta, ahogy a gyógyító
megpróbálta elzárni a sérülést, ami a legsötétebb skarláttal
csíkozta az ágyat.
– Én vagyok a másik – ismételte Elena véres suttogással.
Itt az idő a változásra.
Remény futott végig Raphaelen. Ez csak fejlődésének újabb
szintje? Mint a lények a gubóban, amik előbukkannak? Ez
megmagyarázná a szálakat, amik most nyakáról finom
hópelyhekként terjedtek. Elena mellkasán a Légió által tükörnek
hívott pont csendben és sötéten ült a testét vastagon borító szálak
alatt.
 Rossz, gondolta, rossz volt. A tükörnek nem kellene elnyelnie
minden fényt, minden energiát.
Igen, mondta Cassandra hangja abban a pillanatban. De nem
fog felébredni. A másik fog felébredni.
Raphael olyan türelmet talált, amivel nem gondolta, hogy
rendelkezik. Mi történik az én Elenámmal?
Az emlékek, gondolatok, nevetések, könnyek, ezek nem élik
túl. A másik új lesz. Megszületik.
Horror folyt végig Raphaelen. – Elena meg kell hallgatnod. –
Megcsókolta a nőt, és mikor Elena kinyitotta nehéz szemhéjait
elmondta neki Cassandra szavait és saját horrorját látta a nőben.
– Raphael.
– Emlékszem hbeebti. Emlékszem.
Inkább halnék meg Elenaként, mint hogy árnyként éljek.
A szavakat hosszú ideje mondta neki, mikor arról beszélt neki,
hogy eltávolíthatja bizonyos emlékeit.
Miért? kérdezte Cassandrát. Miért ölné meg a Zuhatag
Elenát? Ő a szívem és az ok, amiért Lijuannal harcolok. A nő
halandósága segített létrehozni a vadtüzet, az egyedüli fegyvert,
ami működött Lijuan ellen.
Tűz gyermeke, szerelem gyermeke, nem tudsz annyi vad,
fényes tüzed hordani a testedben, hogy harcolj a rémálommal,
ami jön. A tükör ez alkalommal nem elég. Kell egy tárolónak
lennie.
 Raphael dühe jéggé vált. Nem akarok Lijuanná válni, aki
másokból táplálkozik, és nem akarom, hogy bárki a hitvesemet
egy energia konténerré változtassa. Rá van szükségem.
Vess neki most véget vagy hagyd, hogy az újonnan született
tároló felébredjen. Ez az egyedüli lehetőség.
– Uram – Nisia, aki mindig rendíthetetlen volt, most annyira
erősen zokogott, hogy beszélni is alig tudott. – Nem tudom a
testét gyógyulásra ösztönözni. – Véres kezeit felemelte Elena
sebéről. – Az erőmet elutasítja.
– Menj – utasította Raphael. – A hitvesemnek és nekem meg
kell hoznunk egy döntést.
Elena alig tudott öntudatába kapaszkodni, de sikerült a
tekintetével találkoznia. – Mond el.
Megtette.
Elena tompán mosolygott. – Egy magasztalt gáztank?
– Ez nem a viccek ideje Vámpírvadász. – Azon volt, hogy a nőt
a karjaiba vonja, de teste merev volt a szálaktól, amik befedték
testét. Pár finom szál felkúszott az arcára. – Harmadik megoldást
kell találnunk.
Elena keze ökölbe szorult az ágyon, gyenge mozdulatként,
szemhéjai rebegtek.
És Raphael elméje olyan módon vált hűvössé, ami feldühítette
volna hitvesét. De most a rémületben Raphael megengedte, hogy
ezzel a tisztasággal gondolkodjon. – Elena, elvehetem az
emlékeidet, mindenedet. – Soha nem próbált meg ilyen hatalmas
emlékátvételt, csak a rosszakat törölte. – Elönt az erő.
Magamban tudlak tartani, míg a tested vissza nem tér. – Az
„újszülött”lenne, elme, szív és lélek nélkül.
Soha nem lenne az ő Elenája.
– Bízz bennem én Elenám – könyörgött. – Nem fogom
megsérteni az elmédet. Csak mélyen biztonságban tartom
magamban.
– Megbízni… – Lélegzettet vett. – Mindig.
Mikor Raphael mindkét kezét Elena arcára tette, azok a kezek
arany erővel ragyogtak, és próbálta a nőt magába húzni, de
elbukott. Újra és újra. – NEM! – Hangja olyan erővel csapott le,
ami itt hasztalan volt.
– Még egy arkangyal sem tud – suttogta Elena ahogy lecsukta
szemhéjait – két lelket cipelni.
– Nem szándékozom átadni téged a Zuhatagnak. – Letépte a
nő arcán kialakult szálakat, így láthatta őt. Azok ismét kinőttek és
újra letépte.
És újra. És újra.
Minden alkalommal mikor letépte Elena arca keskenyebb volt,
csontja egyre jobban kiálltak. Elena lassan elfogyott. És ereje
semmit sem tehetett. Ha a Zuhatag azt akarta, hogy szörnnyé
váljon a tökéletes poklot választotta, hogy megtörje őt. Bőre
arannyal ragyogott, amitől Elena haja tűznek tűnt, mikor
rettenthetetlen koncentrációval tépte le a szálakat.
– Knhebek Raphael. – Lélegzete reszelős volt.
A karjaiban hal meg, a szárnyait ellopták, a jövőjüket
kitörölték.
Hátradobva fejét Raphael kiüvöltötte fájdalmát és dühét.
Mikor ismét látott, újra koncentrálni tudott, látta, hogy Primary
guggol kint az erkélyen. A Légió több száz tagja landolt mellette.
– Miért törődik a Zuhatag azzal, hogy olyan erőm legyen, ami
legyőzi Lijuant? – A Zuhatag nem volt érző lény, az idő és erő
egybeolvadása volt, ami a halhatatlanokat furcsa, váratlan
módokon alakította át.
Nem kapott választ Cassandrától.
De Primary azt mondta – Nem törődik vele. Csak a káoszt
keresi. Nincs káosz csupán egy erőben.
– Nem leszek életben nélküled – mondta harcosának. – A
halott egy másik formája leszek. Nem fog számítani nekem a jó,
vagy rossz.
Elena lélegzete annyira felületes volt, hogy szinte nem létezett,
de erővel kinyitotta szemeit, olyan akarattal, amit az első
pillanattól szeretett benne. – Egy kicsit… – köhögött, vér repült
Raphael tunikájára. –halandó maradsz ugye, Arkangyal?
– Te vagy a halandóságom. – Hideg és sötét, Raphael elméje
átvágott az árnyékokon, hogy lássa az alapvető igazságot. Az
erejét azért utasítja el, mert túl halhatatlan volt a természete
Elena pedig ismét halandó volt. Míg a szálak teljesen el nem
nyelik és átalakulása meg nem kezdődik, addig halandó marad.
És a férfi szíve… a szíve egy kicsit halandó volt. Annak kell
maradnia, ha Cassandra jóslata valóra válik, mikor a világ újra
szembenéz Lijuannal. A halandóság által megcsókolt
arkangyalnak kell lennie, és az a szíve körül volt, a halandóság
érintése, a vadtűz, ami ott pattogott.
Ez kockázatos lehet. Ha téved Elena meghal.
De ha nem tesz semmit, akkor meghal.
Széttépte tunikáját, ahogy Elena lélegzete egyre felszínesebb
lett, míg küzdött, hogy tudatosságába kapaszkodjon, Raphael
kezét arkangyali erővel átnyomta a bordáin és megragadta a
dobogó szívet. A gyötrelem vakító volt, Elena szeme hírtelen vad
pánikkal telt meg, de Raphaelnek be kellett fejeznie a feladatot.
Szívét az ágyra dobta, ahol őrülten vert tovább. Csak pillanatai
voltak, még egy arkangyal sem működött szív nélkül. Időbe kerül
regenerálódnia, és meg kellett ezt tennie, mielőtt ez a szív
meghal. Arany Zuhatag szülte erő folyt át a szívén, de rejtve volt
benne a majdnem kontrollálhatatlan és vakító fehérarany tűz…
színjátszó éjfél és arany színekkel a szélén.
A vadtűz legelső, állatiasabb formája.
Raphaelé és hitveséé.
 – A tested nem tud befogadni egy teljes arkangyali szívet –
sikerült kimondania, ahogy saját teste kezdett lezárni. – De egy
kis részét igen, ami elég erőt ad neked, hogy legyőzd a Zuhatag
energiájának zsarnokságát.
Zavarodottság volt Elena szemeiben, azon volt, hogy kezével
kinyúljon… de ekkor egész mellkasa végsőt remegett, kapkodta a
levegőt. A fehér szálak felgyorsulva kezdtek növekedni a teste
körül, készen elfogyasztani őt és megszülni Elenája mását.
Raphael nem hezitált, kezét átnyomta Elena bordáin és kitépte
szívét, a gyenge és akadozó szerv a fehér szálak miatt dobogott
még. Erejét használva saját szívének nagy részét lemetszette,
annyit, amennyiről úgy gondolta a nő képes befogadni, a belsejét,
azt a részt, amiben a vadtűz élt, és a véres ürességbe tette.
A vadtűz felrobbant Elena mellkasában, de látása eltompult,
teste kezdett elesni. Ahogy lezuhant tekintete elkapta Elena
sebezhető és puha halandó szívét és nem tudta otthagyni. Meg
fogja védeni. Felvette, a lukba tette, ahol a szívének kellett volna
lennie… és az ágyra esett, szárnya nehéz volt Elena testén és
Raphael száját vér öntötte el.
 46. fejezet

Uram. Fel kell ébredned.

A hang újra és újra a tudatosságba lökdöste őt, míg Raphael
felébredt. Jason? Régi vér illatát érezte és lélegzetének hiányát,
mellkasa erősen fájt.
Igen, Jason vagyok. Fel kell ébredned.
Jason nem olyan angyal volt, aki ok nélkül mondott ilyeneket.
Lelökte az alvás nehézségét, Raphael kinyitotta szemeit.
Szárnya már nem feküdt Elena testén. Ahol a nő feküdt ott egy
ovális gubó volt. Fehér szálak folytak végig a gubóból, mint a víz,
leesetek az ágyra és a szőnyegre.
Mikor felkelt le kellett tépnie magáról a szálakat, amik alvás
közben körbenőtték őt. – Harcolj én vadászom – mondta, nem
tudta, hogy hallja-e őt… hogy a nő valaha újra hallja-e őt. –
Mindig te írtad a történetedet. Most írjuk a sajátunkat.
Uram.
Erős aggodalom volt Jason hangjában, ami ez alkalommal
átjutott. Raphael kinyúlt végtelenül erősebb elméjével, hogy
elkapja kémmestere tompább suttogását. Milyen messze vagy?
Jason nagyon messze kellett hogy legyen, ha hangja ennyire
gyenge volt Raphael elméjében.
Az óceán felett. Talán két órányi repülésre Manhattantől,
mondta kémmestere. Túl sokáig tartott távozni, Nem tudtam
eljönni, míg nem hallottam híreket rólad vagy Elenáról. Először
Titus területére akartam repülni, felvenni bármi hírt ott, majd
Kínába repülni. Raphael arkangyali erejével megerősítve a hang
erősen és tisztán hallatszott. Épp láttam, hogy egy seregnek
tűnő dolog tart New York felé.
Raphael lenézett mellkasára. A luk megmaradt, bár behálózta
a vadtűz. Még nem fejezte be a gyógyulást, csak fél szíve volt. Így
tűnt helyénvalónak, hogy fél szívvel megy csatába, mikor Elena
nincs mellette.
– Távol tartom a ragadozókat – ígérte neki. – Csak gyere
vissza.
Otthagyta az ágyat, lemosta a száradt vért és öreg, bronz bőrbe
öltözött, valamint elnyűtt csizmákba. Az nem fogja hirdetni
sérülését. Mikor kész volt felvett két nehéz kardot és a hátán lévő
kereszt hüvelyekbe csúsztatta őket. Az arkangyalok ritkán
küzdöttek kardokkal, mikor arról volt szó, de Raphael mindenre
készen akart állni.
Mennyi ideig aludtam? kérdezte Primaryt, a Légió egy része
az erkélyen ült, az üvegajtón át nézett be.
Négy napig. Senkit nem engedünk be.
 Raphael biccentett. Védjétek meg őt. Ő az egyedüli
prioritásotok.
Megállt, ahogy kinyitotta az ajtót.
Illium állt messze, kardjai készenéltben álltak és arca halált
hordozott. Mikor meglátta Raphaelt megremegett, szemeit egy
szívverésre becsukta, mielőtt ismét kinyitotta őket. – Ellie?
– Küzd – mindössze ennyit mondott és látta Illium szíve
összetörik előtte. – Gyere. Jason azt mondta egy sereg tart a
város felé. – Mellkasa fájt, felszállt a levegőbe.
Azt gondolod Lijuan felébredt? kérdezte Raphael
kémmesterét ahogy ő és Illium a tenger felé repült.
Nem láttam őt, de elrejtőzhetett a repülők tömegében.
Jövök eléd Jason.
– Uram – mondta Illium, ahogy a téli jeges szél átfújt köztük.
– Értesítettem egy rajt, hogy csatlakozzon hozzánk
– Maradj mellettem. Mond nekik, hogy kövessenek.
Illium volt a világ egyik leggyorsabb angyala, lépést tudott
tartani Raphaellel. Nem volt meg neki egy arkangyal kitartása, de
erre a távolságra nem volt rá szüksége. Azonban így is nehezen
tartotta vele az iramot, néhányszor Raphael elkapta, hogy a
kékszárnyú angyal nehezen lélegzik repülés közben, izzadság
gyöngyözött homlokán.
 Elérték a nyílt vizet, New York gyorsan tűnt el mögöttük, míg
egy folt nem volt a horizonton, de nem látták Jasont vagy a
sereget, amire figyelmeztetett.
Jason, merre vagy?
Az irányodba tartok. Hátrarepültem, hogy lásam
észreveszek-e még valamit.
Kockázatos lépés, de ha valaki meg tudja tenni, akkor Jason
volt az. Láttad Lijuant?
Nem. Favashi az arkangyal, aki középen repül.
Repülj felém olyan gyorsan, ahogy tudsz. Ez arkangyalok
közti csata.
Uram.
Mellkasát megerőltette a repülés erejétől, Raphael elmondta
Illiumnak Jason mit osztott meg vele. A kékszárnyú angyal
megbillent a légáramlattól, meglovagolta azt, hogy tartalékolja
erejét, majd visszaemelkedett. Szárnyai ragyogtak a napfényben.
A lomha felhők végül eltűntek és meglehet, hogy az óceán fagyos
ölelést ad egy elhullott arkangyalnak, nem esett hó az égből.
– Uram – mondta Illium, elég közel voltak egymáshoz, hogy
szavakat használva beszélhessenek. – Mi lehet az oka, hogy
Favashi támadást vezet New York ellen? Mindig jó kapcsolatban
voltatok.
– Nincs racionális oka, hogy hozzám jön, és ha a kémmestere
feleannyira jó, mint Jason, tudnia kell, hogy a területem erősen
védett. – Raphael nem ült a babárjain, tanult az utolsó csatából
és betömte a lukakat a védelmén.
Még több harcosa volt. A legtöbben függetlenek voltak,
akiknek Galen az ő nevében tett ajánlatot. Egy részétől várt csak
választ, néha az unalom a legjobb embert is elkapja, és nem
éreztek ösztönzést, hogy a világgal kapcsolatba lépjenek. A
legtöbben Aludni tértek.
A válaszadási ráta hetvenöt százalék volt.
Kiderült, hogy az a botrányos tény, hogy egy halandóval esik
szerelembe és angyallá változtatja őt, amit Lijuan csatában való
legyőzése követett, az New Yorkot „lenyűgöző ponttá” tette a
halhatatlanok közt.
Elena mondta ezen szavakat.
A városukban voltak perec árusok, kávézók, még burger kocsik
is a tetőkön, átrepülők, ahogy néhány találékony ember
elnevezte, egzotikus, furcsa és látogatásra alkalmas volt.
De az öreg vámpírok és angyalok, akik eredetileg azért jöttek
Raphael területére, hogy kielégítsék kíváncsiságukat maradtak,
mert New York elcsábította őket. Inkább Elena csábította el őket.
A nő nem tudta, hogy ezt teszi, de Raphael látta, hogy nézték őt
az öregek, mintha új és dédelgetett díj lenne, meglepő és nem
várt.
Három héttel ezelőtt, mielőtt minden kezdett elromlani látta,
hogy Elena hogyan ajánlotta fel egy ötezer éves női harcosnak,
hogy elviszi egy tetőn lévő táncklubba, miután az angyal azon
mélázott, hogy évszázadok óta nem táncolt. A harcos ragyogva és
megújulva tért vissza a tapasztalat után, tekintetében annak a
fiatalságnak suttogása volt, ami egyszer volt.
Elena nyers életörömmel beszélt az emberekkel, emlékeztette
őket milyen volt élni. És most vadásza harcolt az erővel, ami ki
akarta törölni őt… és Raphael mellkasában a nő szívével ment
csatába, a törékeny halandóság valahogy nem oldódott ki
testének erőszakos erejében.
Látom Illium szárnyait.
Raphael pont akkor vette észre kémmesterét, ahogy Jason
hanga megtöltötte elméjét. Jason fekete szárnya erős volt a kék
téli égbolton, ahogy fekete ruhája is. Milyen messze vannak
tőled? Egy sereg nem tud úgy mozogni, mint egy egyedül lévő
harcos.
Úgy húsz percnyire, mondta Jason.
Ők hárman az óceán felett találkoztak, alattuk csak a hullámok
voltak, amik olyan mintában kezdtek hullámzani, ami nem
tükrözte az időjárást. Először megkapta Jasontól a sereg
nagyságát, majd megkérdezte Favashi elhozta-e rangidős
embereit. Egy edzett és erős harcos olyan sérülést okozhatott
mint száz képzetlen harcos.
 – Ez a furcsa – mondta Jason. – Abból amit láttam, a formáció
vezető széle mind Lijuan embere, akik hátramaradtak és
csatlakoztak Favashi udvarához.
– Lehetetlen. – Illium a fejét rázta, kék végű tincseit a vad szél
fújta, ami kezdett felerősödni. – Favashi talán befogadta azokat
az udvarába, de nem bízna bennük, nem eléggé egy ilyenhez.
– Egyetértek – mondta Jason, ereje csendes, de erőteljes
sötétség volt. – De ezt láttam.
Egyiknek sem volt értelme.
– Előre megyek – mondta Raphael Jasonnek és Illiumnak. –
Kövessetek, de maradjatok elég távol, hogy ne végezzen ki titeket
egy csapással.
A két angyal biccentett.
És Raphael előrerepült a közeledő sereg felé, ahogy súlyosan
sérült szíve küzdött, hogy verjen.
 A Légió

Az Enkávéban, a hálóban a gubó mozdulatlanul feküdt. Túl

kicsi volt, gondolta a Légió, a hálóban guggoltak. A gubó mérete
nem tudta megtartani Elenát.
Nem volt hely a szárnyainak. A magasságának.
Gyerekként fog megszületni? kérdezte elméjük egyik része.
Beszélgetés emelkedett a csendbe.
Nem tudjuk, volt a konklúzió. De a gubó túl kicsi.
 47. fejezet

A felkelő szél hátrafújta Raphael haját, előttük egy hatalmas

sereg képe jelent meg. De az arkangyali elvárásokhoz és a harc
„szabályaihoz” tartva magát Favashi kivált és egyenesen felé
repült. Ketten tartottak vele, Illium és Jason visszhangjaként.
Az erő többi része túl lassú volt, hogy lépést tartson Favashival
és követőivel, és mikor találkoztak az kis csoportosulás volt.
– Favashi.
– Raphael.
Megfagyott a vére. Mert a hang nem Favashié volt. Abban
halál, suttogás és sikolyok voltak. Egy olyan arkangyal hangja
volt, akinek Aludnia kellett volna, messze az élők világától.
Ami a többit illeti… Azok a szemek sem Favashié voltak.
Perzsia korábbi arkangyala és jelenleg Kína Arkangyala nem
fekete szemekkel rendelkezett. Hanem gazdag, sötétbarnákkal.
– Megváltoztál – mondta neki.
– Több lettem. – Favashi hangjába suttogó sikolyok vegyültek,
és mikor felemelte fejét kipattant a létezésből. Nem annyira
finoman, mint Lijuannál, de Favashinak nem kellene ilyen erővel
rendelkeznie. A képesség, hogy testetlenné válik nem az övé volt.
 Azt pletykálták Favashiról, hogy irányítást nyert a szél felett a
Zuhatag alatt, ami talán megmagyarázná a most őket körülvevő
üvöltő légörvényt, de a többi… Kína korábbi Arkangyalához
tartozott.
Hacsak… – Ezt az erőt a Zuhatag sürgetése alatt nyerted?
Favashi ujjbegyein válaszként fekete villámlás pattogott, a
villámlás átlőtt Raphael válla felett Jason irányába, aki lebukott,
hogy elkerülje a csapást. – Csak demonstráció – mondta utána,
ahogy a fekete energia, aminek Lijuan „illata volt”, belecsapódott
az óceánba és eltűnt. – Én vagyok most az erő és fejet fogsz
hajtani előttem.
Raphael állatias szükséggel hiányolta most Elenát. Mondana
valamit, hogy „Ő Hátborzongatósága” visszatért a halálból, és
legbelül Raphael szórakozna a háború előjátéka során.
Uram, meg lehet szállni egy arkangyalt? Illium hangja más
volt, mint Elenáé, és mégis olyan kérdést tett fel, amit a nő
megkérdezte, ez volt az oka, hogy ezek ketten barátok voltak.
Raphael emlékezett rá, hogy küzdött, hogy megtartsa Elena
emlékeit, lényét magában, csak hogy elbukjon. És Holly Changra
gondolt, akit üldözött az energia, aminek Urammal véget kellett
volna érnie. Lijuan nem átlagos arkangyal volt, és nem tudjuk
hogy a Zuhatag hogy csavarta meg az élet, halál és Alvás
szabályait.
 Figyelmen kívül hagyta a mellkasában lévő fájdalmat, halandó
maggal rendelkező szíve megfeszült, hogy fenntartsa arkangyal
testét, létrehozott egy vad tűzlabdád, a színek ragyogó fehér-
aranyak voltak szélein éjféllel és hajnallal. Elenája benne volt. –
Már volt egy csatánk korábban – mondta gyengéden. –
Vesztettél.
A szavaknak nem volt értelmük Favashi számára, aki soha
nem nézett csatában szembe Raphaellel, de kipattintott és
elengedett a férfi felé egy másik csapást. Ez alkalommal direkt a
szívére célzott, és úgy tűnt Raphael számára, hogy Favashi
megrándult, mielőtt ő vad tűzzel megfogta és semmivé oszlatta.
Több vadtűz volt benne, mint ami szíve kitépése előtt jött létre
benne, de túl kimerült volt, hogy akarata szerint irányítsa. Ha túl
sokat húz elő, azt kockáztatja, hogy megvadul, félig
regenerálódott szíve annak halandó magjával nem tudná elviselni
a hozzáférés és irányítás feszültségét.
Hogy megnyerje a csatát, intelligenciával kell küzdenie.
Favashi hírtelen fekete villámokat dobált minden ujjbegyéből,
támadása annyira ádáz volt, hogy saját őrsége bukott le, képtelen
volt áttörni a fekete esőn, hogy Jason és Illium biztonságban
legyen.
A Hetek mindkét tagja sokkal alacsonyabb magasságra bukott
le. Raphael eközben elkerülte a csapásokat, de nem próbálta
mindet semlegesíteni. Csak azokat kapta el, amik a testét és
szárnyait célozták meg. És mégis majdnem a határaihoz ért, szíve
azon volt, hogy elbukik.
Uram, a raj nemsokára ideér, informálta Illium. De Favashi
serege ér ide először.
Raphael újabb csapát védett ki, és rájött Favashi vacillál, nem
célpontra lőtt. És közben szíve kezdte eltéveszteni az ütemet.
Kivédte Favashi újabb csapását, mielőtt semmivé váltak volna.
Vele szemben Kína Arkangyala lebegett a levegőben és szemei
egy pillanatra kitisztultak, hogy mély barnát fedjenek fel, ami
ismerős volt számára. – Raphael. – Ez suttogásként hangzott. –
Nem hagyhatod, hogy átvegye felettem az irányítást.
Fekete csíkok kezdtek megjelenni ismét a szemében.
Raphael közelebb repült. Favashi kísérete próbálta megállítani
őt, de Jason és Illium már feltartóztatta őket. A kardok egymáson
csattanása megtöltötte a levegőt, ahogy a négy harcos egymásnak
esett.
– Add ki az utasítást – mondta Raphael Favashinak, mikor
csak egy hajszálnyira voltak egymástól. – Gyorsan, amíg tudod.
Favashi ujjait tenyereibe görbítette, becsukta szemeit és nem
mondott semmit. De a két angyal, aki Illiummal és Jasonnal
harcolt hátraestek. Egyikük azt mondta – Úrnőm?
Bármit is mondott Favashi nekik, azok ketten a serege többi
része felé repültek… Ami egyszerre kezdett megfordulni.
 – Nem vagyok halandó, hogy irányítsanak – csikorgatta fogait
Favashi. – Nem bestia vagyok, hogy megtörjenek. – Minden szó
vörös volt az erőtől, dühtől és haragtól. – Én arkangyal vagyok.
A fekete kezdte ismét eltűntetni íriszét. Ahogy egyszer próbálta
megvakítani Raphaelt. – Ez Lijuan része? – Uram egy energia
visszhangot hagyott hátra, de áldozata, Holly, fiatal és
nagyságrendileg gyengébb volt, mint Favashi.
– Olyan érzés, mint egy fertőzés. A fertőzést arra hozták létre,
hogy bemásszon az arkangyali csontokba. – Erősen remegett,
fekete csíkok cikáztak érett csontszínű szárnyain, mielőtt kezdtek
volna visszahúzódni, mintha belül csatát vívott volna.
– Nem hiszem, hogy meg tudna szállni téged Raphael. Te
legyőzted. Ezért, mikor az őrület felé lökött, azért harcoltam,
hogy csatát kezdjek veled. – Szemei a vadtüzet nézték, ami
Raphael ujjbegyein táncolt. – A halál beásta magát Kínába.
Senkit ne küldj oda. Egyikünket se. Ezt miattunk csinálták. –
Feje hátraívelt, sikoly szakadt ki ajkai közül és az a sikoly
erőszak, őrület keveréke volt.
Raphael kezét egyenesen Favashi szívére tette, tenyere a
vadtűz utolsó suttogásával égett, amit életre tudott hívni. Favashi
ahelyett, hogy küzdött volna a halálos csapással, megragadta
csuklóját, közel tartotta magához.
És a vadtűz belé csapódott.
 A fekete eltűnt a szárnyairól a vadtűz perzselő szélétől, örült
sikítása megállt és mikor ismét a férfira nézett, szemei az ismerős
gazdag barnák voltak. – Nem tudom, hogy ez elpusztította-e. Túl
sokáig voltam azon a helyen.
Mivé vált Lijuan, ha úgy tűnt képes vírust hátrahagyni, ami
megtámad egy arkangyalt? Még Charisemnon betegség okozó
képességével sem mert a Tanács után nyúlni.
– Nem tudok több vadtüzet nyomni beléd – mondta
Favashinak. – Ha a Lijuanból született halál fertőzött meg, a
vadtűz végül megöl téged.
Favashi felemelte fejét, arca másik irányba nézett. – Van
másik tűz a területeden. Magához hív.
Raphael előtt a nő arca kezdte elveszteni gyengédségét, míg
csontjai kezdtek kiállni bőréből, kulcscsontja hírtelen jelent meg,
karjai már nem voltak simák, hanem a csontok miatt recések.
Úgy fogyasztották el őt, ahogy Elenát.
– Minden erőmet felemészti, hogy harcolok ezzel – csikorgatta
fogait, csontjain semmi sem maradt, bőre, izmai és inai tartották
össze csontjait. – Érzem, ahogy a vadtüzed áteszi magát, de
muszáj… – Összecsuklott.
Raphael elkapta csontváz alakját és miután megbizonyosodott
róla, hogy serege eltűnt egyenesen a területén lévő egyetlen
tűzhöz repült, amiről Favashi beszélt. Illium mellé repült, míg
Jason kivált, hogy a rajt irányítsa, ami Illium utasítására reagált.
 Ahogy a terv szerint, amit Raphael ilyen lehetőségre tett össze,
New York erői most szétszélednek, állandóan nézik a határaikat,
míg Jason kémjei nem jelentik, hogy Favashi serege leszállt
Kínában.
A Catskillsnél lévő víznyelőhöz vezető út ismét kemény volt
Illium számára. Fáradsága és akadozó szíve ellenére Raphael
nem állt meg, vissza kellett térnie Elenához. A kékszárnyú angyal
izzadt, mire odaértek.
Á, eljöttél.
– A szélére Harangvirág, ez egy arkangyal és az Ősiek közt is
Ősi találkozása.
Illium arca lázadást tükrözött, de kurtán biccentett és a
víznyelő szélére repült, hogy ott lebegjen.
A láva bugyborékolni kezdett és örvénylő mintába rendeződött
a közepén. Elena lenyűgözőnek találná, gondolta. Azon
gondolkodna milyen őrültséggel kell szembenézniük.
Zombik Arkangyal. Tüzet lehelők.
Igen, ezt motyogná, míg bártan áll az oldalán.
De nem zombi emelkedett ki a tűzből. Hanem egy nő. Mikor a
ragyogó magma leesett, hogy csatlakozzon a víznyelő
örvényléséhez, egy angyalt látott, aki hosszú, fakózöld köntösbe
volt öltözve, aminek úgy tűnt a levegő ad formát, rátapadt és
leesett testének buja formáiról. Haja lila zuhatag volt és szemei
üresek, vérző gömbök voltak. Vörös csíkok futottak végig az
arcán, bőre könyörtelen fehér vászon volt a brutalitásnak.
Szárnyai ennek ellenére olyan sötét lilák voltak, hogy már kéknek
tűntek.
Puha csapkodással Raphaelhez repült, világtalan szemeivel
nézett rá. – Fél szíved van. – Megállt, a homlokát ráncolta. – És
két szíved van. Mégsem vagy egész.
– Nem leszek, míg az én Elenám fel nem ébred. – Ez volt az
abszolút igazság. – Mit látsz?
– A jövő eltorzult. – Véres könny csöppent le, hogy foltot
hagyjon köntösén. – Nem… látok semmit. Milliónyi lehetőséget
látok. Káoszt és horrort látok. Reményt és életet. Látom, hogy
bármi lehetséges.
Legyőztük a sorsot és megváltoztattuk az időt én Elenám. A
jövő az övék volt, hogy alakítsák.
Cassandra ujjaival érintette meg Raphael arcát, ujjain vér volt.
– Ambrózia fog áramlani és egy halandó angyallá váll, ha egy
arkangyal igazán szeret. – Mondta éneklő hangon. – Ezt láttam
és ezt írtam le és a jövő megszületett.
– Elena az első angyallá változtatott. – Ez volt a válasz, hogy
miért nem voltak feljegyzések, sem térkép, amit követhettek
volna, az ambrózia legendája a próféciából született, amit az az
angyal mondott, aki annyira idős volt, hogy maga vált legendává.
Cassandra kitárta karjait. – Ez a gyermek vérrokonságban áll
velem. Ebben a pillanatban és időben az enyém.
 Raphael odaadta neki Favashit, mert nem volt más választása
és mert Favashi erről a helyről beszélt. – Mikor tér vissza?
– Az őrület jön. Élet jön. Csoda jön. Halál jön. A jövő újra és
újra megcsavarodik. – Fáradság, annyira fájó fáradság volt
benne. – Annyira erősen próbáltam Aludni, de még az
Alvásomban is álmodtam. Láttam. – Megállt. – Segítettem a
szerelmednek, az én megjósoltamnak megváltoztatni az időt. Az
új hajnal még nem látszik, nem ismert.
Favashi törékeny testét magához ölelte. – A tűz megtisztít.
Tudom, hogy tűzre lesz szükség. Ezen a napon és ebben az
időben a tűz segíteni fog. Te egyedül nem tudsz az ellen harcolni,
amivé vált. A Tanács egyedül nem tud harcolni a gonosszal, ami
Alszik.
Cassandra csókot nyomott Favashi homlokára. – A Halál
Arkangyala. A Rémálmok Istennője. Az árnyék nélküli kísértet.
Emelkedik, emelkedik, emelkedik benned a Halál hatalma. Eljön
a véged. A véged jönni fog. Az új és a régi kezében. Egy
arkangyalt megcsókol a halandóság. Egy ezüst szárnyú Alvó
felébred, mielőtt befejezné az álmát. Tüzes szemeiben törött
álmok. Összetörik. Összetörik. Összetörik.
Még több véres könnyet hullatott. – Ennek kellett volna
lennie. Halál, végtelen halál, amit győzelem követ. De te és
törékeny, bátor megjósoltam újraírtátok a sorsot. Az idő
csavarodik és változik. Csak pár dolog maradt meg. Az Alvó, a
Kísértet, az Istennő. Fel fog emelkedni és rettenetes lesz.
Cassandra kezdte leengedni magát a lávába. Ismét folyékony
tűzzé vált, mielőtt a mélyére ért volna, Favashi láthatatlan volt
mellette.
A víznyelő a szeme előtt zárult össze.
Két perccel az Ősi angyali legendával való találkozás után
semmi sem volt, víznyelő sem, mintha soha nem létezett volna. A
föld nem volt kopár. Fű nőtt, kavicsok gurultak szét és a szél a
kerítésnek fújta a havat.
Elena nem lesz elégedett, hogy kihagyta.
A mellkasában szíve lomhán vert. Gyere Illium. Ma az én
zuhanásomat kell figyelned.
A kékszárnyú angyal az otthonáig alatta repült.
De biztonságban landolt, mégsem pihenhetett. Először
figyelmeztetnie kellett a Tanácsot Kínára. Sietős találkozót hívott
össze a jellel, amit soha nem hagyhattak figyelmen kívül. Az
arcok egymás után jelentek meg dolgozószobája képernyőjén,
hideg, halhatatlan és Zuhatag szülte erőben változottak voltak.
Csak Michaela, meglepően gyönyörű és mélyen manipulatív,
volt más. Fáradtnak, tompának… tűnt.
Raphael elmondta mi történt Favashival, megosztotta mit
mondott Cassandra Lijuanról, hogy világot elpusztító rémület
lesz, mikor legközelebb felébred. Túl nagy a Tanács ellen.
 Caliane volt, aki megtörte Raphael rövid, kurta beszámolója
után a köztük beálló csendet. – Megkérdezném, hogy álmodtad-e
ezt fiam, de tudom, hogy túl gyakorlatias és pragmatikus vagy,
mint harcos, hogy ilyen fantáziát hozz létre, és első kézből láttam
Favashi furcsaságát, mikor egy hónappal korábban odarepültem
és tanácsaimat ajánlottam fel.
Neha szólalt meg ezután. – Ahogy én is – mondta India
Arkangyala, sárga szárijától a bőre fénytől ragyogott. – Le
akartam csapni az arroganciája miatt, de hamisság volt a
megjelenésében, mintha árnyák feküdt volna rajta.
Raphael tartalékolta energiáját és hagyta a beszélgetést saját
medrében folyni, míg Titus azt nem mondta – Kína nem
biztonságos.
A Tanács egyszerre biccentett.
Még Charisemnon kifejezése is fekete volt. Az arkangyalok
mindazon által nem lehettek prédák. Ilyen vonalat történelmük
alatt még nem léptek át.
– Nem maradhat őrizetlenül. – Alexander ezüst szemeiben
fájdalmasan látta Elena írisze körüli ezüst gyűrű visszhangját. –
Láttuk mi történt az a rövid idő alatt, míg Lijuan eltűnt. Nem
tudjuk Favashi mennyi időre ment el.
– Hajthatatlan volt és bármit is hagyott Lijuan hátra a
területén, az csak arkangyalokra hat – mutatott rá Raphael. –
Favashinak sok erős embere volt, akik hűségesek hozzá, és
folytathatják addig a dolgait. Valamint elég van belőlünk, hogy
rotálva Kínába menjünk és biztosítsuk a területén senki sem
felejti el, hogy a Tanács létezik, még ha nincs is ott állomásozó
arkangyal.
Egy körrepülés gyorsan működhet. Egyiküknek sem kell
leszállnia Kínában, de egy arkangyalnak nem is kellett, hogy
hátrahagyja erejét. Raphael, Astaad, a Csendes-óceáni szigetek
Arkangyala és a többiek közül is többen Japánban maradhatnak,
mikor eljön az ő rotációjuk, hogy Favashi távollétében
fenntartsák a rendet.
Caliane pártatlan terület volt. Természetesen nem volt
pártatlan, mindig Raphael mellett fog küzdeni. De nem veszi
rosszul, ha egy arkangyalt szállásol el a területén, talán mert
szerette Nadielt, de Raphael anyja tolerálni tudta más arkangyal
jelenlétét relatíve hosszú időn át.
Mind egyetértettek, hogy az arkangyal távollétét nem
használják arra, hogy megvessék lábukat a területen. A Tanács
többi tagja ilyen kísérlet ellen összeállna, nem számított a
barátság vagy szövetség. Ez a vámpírok kontrollálásáról szólt, a
Tanács saját ellenségeskedése miatt nem fogja hagyni, hogy a
világ vérszomjban ússzon.
Neha extra időszakokra is vállalkozott. – Számomra rövid a
távolság és ha engem látnak emlékezni fognak rá, hogy egy
arkangyal mindig van elérhető távolságban.
 Caliane is extra időszakokat vállalt. – Öt évig – mondta utána
anyja. – Ha Favashi Aludni tért, akkor hosszú távú tervvel állunk
elő.
– Akkor megállapodtunk – mondta a Tanács, és a találkozó
véget ért.
Sérülése vérzett a bőr alatt, Raphael felbotladozott a lépcsőn.
Ilyen sérülés az anshara mély gyógyítását igényelte, nem egy
másik arkangyal elleni harcot.
Uram. Uram. Uram. A Légió hangja megtöltötte elméjét,
ahogy a szobába nézett. A gubó túl kicsi. Rémület volt minden
szóban. Hol fognak a szárnyai nőni?
Raphael kezét a szívére nyomta, az ágyra esett és a selymes
fonalakra amik a gubóból folytak le, ami túl kicsi volt az ő
vadászának magas testéhez és lenyűgöző szárnyaihoz. Saját
szárnya a gubóra esett és szíve megállt.
 A Légió

Primary nézte, ahogy Raphael vére kifolyt a testéből egyenesen

a gubóra, ahol nyom nélkül felszívódott. Elena gubójának szálai
szétterjedtek rajta, behálózta finom takaróként.
A Légió várt. Őrködött.
Az idő múlt.
Az aeclarihoz hűségesek erre a helyre jöttek, ahol ők aludtak,
de nem zavarták meg a pár álmát. Az egyik, akit a Légió Kardnak
gondolt egyszer belépett, hogy megbizonyosodjon arkangyala
életben volt.
Azt mondta a Légiónak, hogy az arkangyal nem ansharában
volt, a mély gyógyító alvásban, amit teste engedélyezett. Raphael
alvása ezen túl mutatott. Nem lélegzett. Szíve nem vert. De élt,
haja éjfél színű volt a fehér szálak alatt és bőre arannyal égett.
Elenáról semmit sem tudtak. A gubó nem volt áttetsző, a
gyógyító, aki Elena angyallá válását figyelte arcán mély bánattal
vájt barázdákkal ment el.
Az, akit Harangvirágnak hívtak gyakran állt az erkélyen,
csendes őr volt.
 A harcos gyermek egyszer a házhoz ment. Követelte, hogy
láthassa nővérét, de a Légió tudta Elena soha nem engedné ezt.
Ők nem voltak halandók, de eleget láttak a halandó világból,
hogy megértsék ez a fiatal szív védelméért szólt. De nem
mondták a harcos gyereknek, hogy nem láthatja Elenát.
Az, akit Montgomerynek hívtak, aki gyakran kérdezte a Légiót,
hogy kérnek-e enni, inni, csendes hanggal végezte el a feladatot
és gyengéd karokkal ölelte át a harcos gyereket, mikor sírt. De a
Kard volt, aki beszélt mindenki mással, akik a Toronyból Elenát
keresték és Sara, Elena szívbarátja beszélt a többi vadász
harcossal, Jeffreyvel, az apával, aki nem volt apa. És Bethel a
húggal, aki félt a Toronytól, de aki eljött Elena után kérdezni.
A többiek nem jöttek, de a Légió hallotta, hogy a Vihar fekete
szárnyakkal a Karddal beszélt és tudták, hogy a Tanács New
Yorkot figyeli. Hol van Raphael? kérdezték. Mikor az, aki
betegséget küldött az aeclari városára, hogy megszerezze a
terület, az arkangyal aki nevetett és mosolyra késztette a nőket
megosztotta erőit a betegség arkangyalával közös határon és a
béke tartott.
Az Anya eljött. Küzdött a Karddal, hogy lássa fiát. A Kard nem
mozdult. – Arkangyal vagy – mondta neki, mikor a nő az életét
fenyegette – de ő az uram. Nem engedhetlek át.
Az Anya nagyon erős volt, de nem őrült. Nem ebben az
életben. Keserűen küzdött, de nem pusztított. És tisztázta a
Tanács többi tagjával ha New Yorkba jönnek, akkor vele
találkoznak. A Tábornok aki egyszer az Anyánál szolgált ragadozó
madarait és vadmacskáit a városba küldte a szövetség csendes
jeleként.
És a béke tartott.
Mikor a Királynő, aki lányát gyászolta és gyűlölettel nézett
Raphaelre, de néha bánattal, azt mondta a Kardnak, hogy a halál
adójának, aki Alszik, a földjén további furcsaságok történtek, azt
mondta elmondja az urának. Semmit nem mondott, hogy mikor,
és a nő nem kérdezett.
És a béke tartott.
Rengés pusztított annak az arkangyalnak a területén, aki vizek
és szigetek felett uralkodott. Ilyen dolgoknak nem kellett volna
megtörténniük, de megtörténtek. Jég dühe pusztított a napfény
és ezüst arkangyalának területén. A szépség arkangyalának
hatalmas területén fokozódott a hőség. És mélyen a halált adó
területén, aki Aludt, egyre nőtt az üresség.
De a béke az kitartott.
Az aeclari otthonában élők elfogadták a Légió őrségét, hogy
békében aludjanak, tevékenységük elhalkult és majdnem csendes
lett. Az arkangyal és hitvese nélkül automata módban mozogtak,
megfosztották őket a létezés okától.
A Légió mindezt látta. Hétszázhetvenheten voltak, és nemcsak
őrködhettek, míg az aeclari aludt, sok feladatot elvégeztek és a
tudást megosztották. De mindig magjuk egy része figyelt és
őrködött. Ez volt az ő igazságuk. Ez volt az ő létezésük.
A gubó nőtt. Túl lassan. Túl kicsi volt. Még mindig túl kicsi.
A Légió nem mozdult.
Hallgatták az arkangyali szív újraindulását.
Várták, hogy a gubó kinyíljon.
Őrködtek.
 48. fejezet

– Shh kedvesem, shh.

Raphael hosszú ideje nem állt a civilizációtól távoli hatalmas
területen. Akkor fiú volt, mikor leesett. Mikor anyja a földre
csapta őt. Vére rubinok voltak a tiszta zöld fűn, mindegyik szálat
tökéletesen megterveztek, mindegyik harmatcsepp gyémánt volt.
És a csontjai, annyi darabra törtek, hogy mászni sem tudott.
Ahogy ott feküdt változtak az évszakok. Nézte, ahogy a
bogarak a földön másztak. És a madarak énekeltek. Hoztak neki
bogyókat, azok a madarak azt hitték fészekből kiesett
szárnytörött volt. Ahogy ott feküdt törött szárnyaival, amik
szétterültek a füvön, ami körülötte, majd rajta átnőtt.
Vadvirágok nőttek a véréből.
Kísértette az emlék, ahogy anyja finom léptekkel távozott.
Csupasz léptei beleléptek a vérétől ragyogó fűbe, míg fehér
köntöse a bokáit csapkodta.
– Olyan kék szemek, mint az ég tiszta szíve. Éjfél színű haj.
Fiam, aki az ő tükre.
Ezen a réten törött tükör volt.
 Raphael a homlokát ráncolta, ahogy a madarak
elcsendesedtek. – Tükör – mondta ki hangosan a rét csendjébe,
ahol az anyja hagyta őt.
Az aeclarik tükrök.
A tükör nem elég.
Hangok törtek be ennek a helynek a békéjébe és tudta, hogy
álmodott. És a legutolsó alkalomra gondolt, mikor az álomban
élt. Elena belépett az álmába. Vele harcolt az óceán alvilági
sötétségében is, mikor a Légió az uradalmába húzta őt.
A hangok megváltoztak ismét a csendben, kardok csattantak,
kétségbeesett csata volt.
– Egy kis segítséget Arkangyal. – A hang tompa volt, de
hangtalanul is ismerte.
Hitvese ismét behatolt az álmába.
Bár tudta, hogy csak az elméje próbálta meg megtalálni a nőt
és kitölteni az ürességet az illúzióval, Raphael kihúzta a kardját a
hátán viselt kereszthüvelyből és hátralépett a füvön a szürke
semmibe, ami az óceán alatti sötétségre emlékeztette őt.
Ezután vad tűzzel világította meg, kis napot hozott létre.
Kicsábította a testéből a vadtűz újonnan született lángjait,
bedobta a szürkeségbe. Az fényt vágott a világa. És megfordult,
mielőtt tudatosan átgondolta volna mit lát, háta keményen
csapódott Elenáénak.
Felemelte kardját, hogy blokkolja az arctalan támadó csapását.
 – Mi tartott ennyi ideig Arkangyal? – kiáltott vissza Elena.
– A szívemet növesztem a tiéd köré – válaszolt, ahogy
megfordult, hogy a kampó karmú, vérszomjban elveszett három
vámpír előnyét blokkolja. – A szívedet biztonságban tartottam,
de túl halandó volt egy arkangyalnak. Egy halhatatlant kellett
növesztenem köré.
Elena keményen lélegzett, azt mondta – Ez szuper
hátborzongató, mert nekem van a leghatalmasabb szívem a
mellkasomban. Bár kezdek már hozzászokni. – Háta ismét a
férfiéhoz csapódott, a kemény hegeket, ahol amputálta szárnyait,
érezte ruháikon keresztül. – A zuhatag kurvára elvette a kurva
szárnyaim! – Mindegyik szóhoz egy kést dobott, ami megtalálta
célpontját.
Raphael teste megmerevedett, vére vadtűz volt. – Én vagyok
az álmodba Elena, vagy te az enyémben? – A nőt igazinak érezte,
nem illúziónak. Mikor bőre a nőét súrolta, mikor szárnyával
átsimított rajta, mikor hangja elért hozzá, mind helyesnek
érződött.
– Ötletem sincs. – Birtokló csókot adott neki, mikor ismét felé
fordult, a nyersen fizikai tett kiölte minden álom vagy illúzió
lehetőséget.
Szemei olvadt ezüstök voltak, embertelenek
gyönyörűségükben. – Emlékszem már Arkangyal. – Megpördült,
újabb támadást blokkolt, ahogy a férfi is.
 Mikor ismét találkoztak Elena levegőért kapkodott. – Nem
kellett volna nekem adnod a szívedet. Nem kellett volna elvenned
az enyémet, teljesen halandó volt a Zuhatag hátborzongatósága
miatt.
– Egy köszönöm jól esne. – Lefejezett egy rothadó végtagú
újszülöttet. – Nem minden nap adja oda egy férfi a szívét neked.
– Mit mondtam neked a viccekről? – Finoman megbökte a
férfit kardjának markolatával, mielőtt letarolta ellenfeleit.
Ez a béke pillanata volt. – Raphael, mennyi ideig álljuk a
sarat?
– Nem sokáig – mondta, látta a szürke mögött a zöld füvet. Ki
tud lépni és vissza a mezőre, ami annyira fényes, ragyogó és véres
volt. – Látod a mezőt?
– Milyen mezőt? Az álmodból?
– Igen.
– Nem.
– Akkor én vagyok az álmodban. – Ha halandó hitvese egyszer
belépett az álmába, miért ne léphetne be ő az övébe? A nő
lehorgonyozta őt az álmaiban, a vérviharban, ami hideg, szívtelen
tiszta erővel rendelkező lénnyé akarta formálni.
Elenát magához ölelte, egyik kardját eltette és megfogta a nő
nyakát. – Én Elenám, te voltál a horgonyom, most én vagyok a
tiéd.
 Elena kezét a férfi arcához emelte, kardja az oldalára esett,
ahogy a vadtűz fénye kezdett tompulni és a sötétség közelebb
csúszott, készen elfogyasztani őt. Raphael mögött a zöld mező
ragyogóbb lett.
– Annyira fáradt vagyok Arkangyal – mondta az ő vad és
gyönyörű Elenája, aki nem ismerte a feladást. – Igazán fel kellene
ébrednünk.
Raphael ellenkezett. – A gubó túl kicsi.
– Nincsenek szárnyak? Vagy egyéb hiányzó végtagokról
beszélünk? – Ujjait a férfi ajkára nyomta. – Hamarosan
kiderítjük. – Egyet sóhajtott, mielőtt a férfi karjaiba sétált.
Körülöttük a szürkeség dühöngött, kinyúlt ragadós csápjaival
Elena felé. És Raphael tudta… fel kell ébrednie, mielőtt a Zuhatag
megkapja amit akar és elfogyasztja a nőt. Még Elena sem tudott
örökké küzdeni. – Hogy ébresszem fel magunkat?
– Emlékezz a vérviharra – mondta Elena, szemeit becsukta és
kardját a földre ejtette, ahogy ereje elhagyta őt.
Raphael elméje megtelt az ég gondolatával, ami karmazsinban
égett, az esővel, ami jégdarabokból állt. Feladta a sötét és öreg
erőt, ami csordultig akarta tölteni őt, mert ugyanaz az erő
hidegségével megölné Elenát.
Kilökte a testéből, visszahúzta magát a valóságba.
Ma, az arany villámlás vadtűzzé vált, ami megtöltötte ereit.
Egy erő, amit irányítani tudott. Egy erő, amit használhat és nem
az használja őt. De – Egy erő sem ér fel hozzád én Elenám.
Feladnám érted a halhatatlanságot egy halandónyi veled töltött
életért.
– Találkozunk a másik oldalon Arkangyal.
Szavait még formálta, mikor kiengedett minden csepp
vadtüzet, ami annyira fényes és gyönyörű és ők voltak. És mert
szíve több volt, mint halandó érintése, azt mondta az erőnek,
hogy menjen a talajba. Ne az égbe, ami pokollá változna és
kitörölne több száz angyal létezését, hanem hogy zárja el magát a
talajban.
Éteri volt, ahogy a fehér baglyok sziluettjét látta az égető
fényben, amik arany szemükkel figyelték őt.
Cassandra! Mit látsz?
A jövő elrendeződik. Az útvonalakat megválasztották. Halál
közeleg. A szavak nagyon bágyadtak voltak, mély Alvásba estek
vissza. Annyi halál tűz gyermeke. A Rémálmok Istennője. Az
árnyék nélküli kísértet. Emelkedik benned a Halál hatalma.
Látod az elmúlását? kérdezte, ahogy a vadtűz fénye terjedt és
terjedt.
Látom… Alvása nehéz volt szavaiban.
Cassandra! A fény majdnem a végéhez ért, Elena mozdulatlan
volt a karjaiban. Mit látsz!
Ezüst szárnyak. Kék szárnyak. Halandó szív. Törött álmok.
Összetörik. Összetörik. Összetörik. Egy elválás. Egy halál.
Utoljára sóhajtott egyet, mielőtt a halhatatlanok Álmába süllyedt
volna. Látom a végét. Látom…
Rapahel az arcán kosszal ébredt fel, ami annyira forrón
ragyogott, pihenése korán ért véget és új szíve még nem állt
készen. Rájött, az összetört az erőszakos erő kiengedésének súlya
alatt és felfedte a benne lévő halandó szívet. A kis szív felrobbant
a nyomástól.
Darabjai a vérében úsztak, átjárták egész testét. Teste vadtűz
mentes volt. Az arany fénytől mentes volt, Nem törődött a
mellkasában lévő veszteséggel és a gyötrelemmel, kinyitotta
szemeit… és folyékony ezüstbe pillantott.

Vége