0

ILONA ANDREWS

MÁGIKUS
TÖRÉSEK

Rajongói fordítás
2016.
TERJESZTENI TILOS!

1
 A sorozat eddig megjelent kötetei:

1. Magic Bites (2007.)

2. Magic Burns (2008.)
3. Magic Strike (2009.)
4. Magic Bleeds (2010.)
4.5 Magic Dreams (2012.)
5. Magic Slays (2011.)
6. Magic Rises (2013.)
7. Magic Breaks (2014.)
8. Magic Shifts (2015.)

A könyv eredeti címe:

Ilona Andrews: Magic Breaks – Kate Daniels Novel 7. – 2014.

A fordítás alapjául szolgáló könyv:

Ilona Andrews: Magic Breaks – Kate Daniels Novel 7. – 2014.

2
 1.
– Kate, ez tényleg veszélyes – mondta Ascanio.
A tinédzser alakváltók érdekesen értelmezik a "veszélyest".
A Lyc-V – az a vírus, ami felelős volt a létezésükért –
hihetetlen gyorsan regenerálja a testüket, így a szúrt seb olyan
volt nekik, mint a pihenés egy kiadós ebéd után, a törött lábbal
pedig kétheti könnyedebb séta után gond nélkül lefuthatták a
maratont.
Ráadásul alakváltó mivoltán túl Ascanio egy kamasz hím és
bouda volt, más néven vérhiéna, akik sosem hátráltak meg egy
kis kockázatvállalástól.
Általában ha egy bouda azt mondta valamire, hogy veszélyes,
az egyet jelentett az azonnali lángra lobbanással és a hamvaid
szétszóródásával a szélben.
– Rendben – válaszoltam. – Tartsd a kötelet.
– Tényleg úgy gondolom, jobb lenne, ha én mennék helyetted.
Ascanio vakító mosolyt villantott rám. Hagytam, hogy
lepattanjon rólam és megajándékoztam őt a kemény
pillantásommal. A maga száznyolcvan centijével és a növéstől
még mindig nyúlánk alakjával, Ascanio nem egyszerűen jóképű
volt, hanem egyenesen gyönyörű: tökéletes vonalak, finom áll,
szoborszerű arccsont, sötét haj és még sötétebb szemek. Olyan
arca volt, amit csakis angyaliként lehetne jellemezni; habár elég
egyetlen pillantás azokba a hatalmas szemekbe és rájössz,

3
hogy sosem járt a mennyben, viszont valahol a pokol legmélyebb
bugyraiban pár bukott angyal hiányol egy tizenhat évest. Korán
rájött milyen hatással van másokra, és fel is használta mindenre,
amire szerinte érdemes volt. Öt év múlva, amikor ez az arc elég
érett lesz, a srác ellenállhatatlanná válik. Ha megéli egyáltalán.
Ami jelen pillanatban nem tűnt valószínűnek, mert nagyon
mérges voltam rá.
– Tartsd a kötelet – ismételtem meg, majd tettem egy lépést
előre.
– Ne nézz le – mondta Ascanio.
Lenéztem. Egy fém gerendán álltam a levegőben, nagyjából
egy méterre tőle.
Alattam a Georgian Terrace Hotel romjai terültek el komoran
a romos utcán. A mágia nem bánt kesztyűs kézzel a valaha oly
büszke épülettel. Tizennyolc emelete fokozatosan dőlt össze,
ezzel folyosók, meredek lejtők és omladozó falak labirintusát
hagyva maga után. Az egész tákolmány azzal fenyegetett, hogy
bármelyik pillanatban összeomlik, én pedig a legtetején voltam
ennek a törmelékrakásnak. Ha megcsúszok, úgy harminc métert
zuhanok a járdaszintig. Képzeletben már láttam is ahogy a fejem
úgy törik be, mint egy tojás a járdával való találkozás után.
Épp erre volt most szükségem. Merthogy a lefagyott gerendán
való egyensúlyozás nem volt már így is elég nehéz.
– Azt mondtam, ne nézz le – mondta Ascanio segítőkészen. –
És légy óvatos, a jég csúszik.
– Köszönöm, Nyilvánvaló Kapitány.
Odalent Atlanta belvárosának romjai terültek szét ameddig
csak a szem ellátott. A masszív épületek évtizedekkel ezelőtt
összeomlottak, darabjaikra estek és úgy terültek el a földön,
közszemlére tett gerendázatukkal, mint a partra vetett

4
rothadó bálna, amelyiknek látszódtak a csontjai. Szeméthalmokat
görgetett az utcán a szél. Különös narancsszínű növények nőttek
a hasadékokban, vékony kocsányuk háromszög alakú levélben
végződik. Nyaranta szenny- és esővíz árasztotta el a nyílt tereket,
de a csípős fagy megdermesztette azt, fekete jégréteget húzva a
földfelszínre. A Unicorn Lane mágiája örvénylett körülöttem,
veszélyesen és nagy erőkkel. A mágia hullámokban öntötte el
világunkat, egyik pillanatban megjelent, a következőben eltűnt,
de a Unicorn Lane, amilyen kellemes kis hely volt, akkor is
megtartotta az erejét, amikor a technológia uralkodott
mindenhol máshol. Az emberek erre a helyre jöttek, amikor az
élet már túl sok gondot jelentett nekik. Itt, az összedőlt
égikarcolók árnyékában vörös szemű lények gyülekezetek, és ha
sokáig időztél itt, az egyikük garantáltan megszabadított minden
fájdalmadtól.
Bárki, akinek egy csöpp kis esze volt, messze elkerülte az
Unicorn Lane-t, különösen sötétedés után. De ha az üzlet éppen
pang, el kell vállalni bármivel is bíznak meg, különösen ha a
dolog úgy kezdődik, hogy az Atlantai Újságírók Szövetségének
főszerkesztője sír az irodádban az ő ritka és igen értékes állatának
eltűnése miatt. Mivel a mágia megölte a netet és megbénította a
TV-t, megint az újságok váltak az információszerzés elsődleges
forrásává, és a régió legnagyobb újságjának támogatása minden
pénzt megért. Ráadásul sírt az irodámban. Elvállaltam a munkát.
A Társként nem kellett a megélhetésért dolgoznom. A Falka
gondoskodott a tagok szükségleteiről, de azt akartam, hogy az
Élvágás sikeres legyen, és bármit megtettem volna azért, hogy
megálljon az üzlet saját lábakon.
Mégha az együtt is járt az eltűnt háziállatok levadászásával.

5
 Sajnálatos módon, a szóban forgó bolyhos jószág
nyílegyenesen az Unicorn Lane felé vette az irányt, így eltartott
pár óráig rábukkannom a nyomára. És hagytam, hogy a tizenhat
éves bouda gyakornokom velem tartson, mivel ő szag alapján le
tudta követni a kis szörnyeteget, én pedig nem. Ascanio nem
teljesített rosszul harci helyzetben sem. Fizikailag kemény volt és
gyors, a fél-állati formája pedig erős, ez átmenetet jelentett az
emberi és állati alak között, ami hihetetlenül hatékony
gyilkosokká tette az alakváltókat. Raphael, a Bouda Klán alfája
rendes harcossá faragta Ascaniót az elmúlt hónapok során.
Sajnos az a sok gyakorlatozás semmilyen befolyással nem volt
a józan eszére.
Már sikerült beszorítanom az apró lényt, ami egy hasadékban
lapított. Amíg én lábujjhegyen közelítettem felé, próbálva nem
fenyegető zajokat hallatni, Ascanio úgy döntött azzal segít, hogy
morgással "csalogatja elő", ami miatt én kis híján beleestem az
egyik padlón tátongó lyukba, a pánikba esett lény pedig
egyenesen az imbolygó épület legmagasabb pontjára menekült.
Így lyukadtam ki itt: a harminc centi széles gerendán
egyensúlyozva, kötéllel a derekam körül, ami hat méterre nyúlt
ki egy meredek lejtő fölött, míg az egzotikus és ritka állat ott
remegett a gerenda túlsó végén.
– Kérlek, hagyd, hogy én csináljam – kérte Ascanio. – Segíteni
akarok.
– Épp eleget segítettél, köszönöm szépen. – Tettem egy újabb
lépést a gerendán. Ha leesek, az alakváltó erejével könnyedén fel
tudna húzni engem. De ha ő esik le, nekem határozottan
nehezebben sikerülne visszahúzni őt az épület tetejére. Egy
élőlény súlyával nem viccelődünk.
– Sajnálom, hogy megijesztettem.

6
 – Bocsánatot kérhetsz, miután elkaptam.
Az apró szörnyeteg remegett és lábujjhegyen topogott a
gerenda túlsó vége felé. Nagyszerű.
Ascanio morgott a bajsza alatt.
– Hallom, hogy morogsz. Ha én hallom, ő is hallja. Ha
belekergeted a halálos ugrásba, igazán pipa leszek rád.
– Nem tehetek róla, ez egy förtelem.
A förtelem hatalmas zöld szemekkel bámult rám.
Tettem még egy lépést felé. – Ez nem egy förtelem. Csak egy
fülesmacska.
A macska újabb centit lopakodott a gerenda vége felé. Egy
túlságosan bolyhos, normál méretű házimacskára emlékeztetett.
A gazdája orgonaszínűként írta le a szőrét, ami nekem inkább
hasonlított halovány szürkésbarnára. Aranyos macskafeje volt,
két hosszú fül által keretezve, mintha valaki kinyújtotta volna a
szokásos macskafület nyúlhosszúságúra. A hátsólábai szintén
nyúlszerűek voltak: erőteljesek és izmosak, míg mellső lábai azon
kívül, hogy nagyon rövidek voltak, teljesen macskaszerűnek
tűntek. A farka a mókusokéhoz hasonló hosszúságú bolyh volt,
ami most remegett ijedtségében. Az első fülesmacskák
valamilyen elfuserált mágikus kísérletezés eredményei voltak a
Kaliforniai Egyetem állatorvosi karán.
Eladták őket magán tenyésztőknek, és mivel ritkák és
aranyosak voltak, ők váltak a nevetségesen drága háziállatok
legújabb divatává.
A szél arcul csapott. Küzdöttem a remegés ellen. – Mi a bajod
mellesleg vele?
– Hogy helytelen és természetellenes – válaszolta Ascanio.
– És hiénává változni természetes?

7
 – A macska egy ragadozó. A nyúl viszont zsákmány. Egy
rágcsáló. Fogtak egy macskát és keresztezték egy rágcsálóval.
Nem tűnik helyesnek.
Megtettem pár újabb lépést. Fenébe, ez a gerenda piszok
magasan volt.
– Mármint, mégis hogyan táplálkozik? – kérdezte Ascanio. –
Ha nem vadászik, egymaga nem éli túl, így olyasmi, ami nem is
létezhetne. Ha pedig vadászik, valószínűleg egeret fog, az
egyetlen olyan állatot, ami kisebb nála – leszámítva a madarakat
–, ami azt jelentené, hogy a rokonait eszi. Vagyis ez egy kannibál
rágcsáló. Úgy hangzik, mint valami rossz horrorfilm.
– A rágcsálók már eleve kannibálok. Kérdezd csak meg a
Patkány Klánt, ők majd mesélnek neked. – A Falka hét klánból
állt, az állatfajtáknak megfelelően, és a Patkány Klán tagjai
meglehetősen ragaszkodtak természetbeni hasonmásaik
viselkedési szokásaihoz.
– Mivel etetik amúgy? – kérdezte Ascanio.
– Szalonnával és eperrel.
Jelentőségteljes szünet következett be a hátam mögött, aztán:
– Szalonnával? – ismételte meg végül Ascanio.
– Aha. – Újabb centiket jutottam előrébb. Megy ez nekem!
– Mert a vadonban amúgy is ezt vadászná le, egy disznót,
ugye? Alig várom, hogy lássam, amint egy falka fülesmacska
leterít egy vaddisznót ezekkel a rövid mellső lábakkal. A
vaddisznó nem lepődne meg?
Mindenkiben ott lapul a komikus.
– Talán ha elég hangosan röfögök, végigszökdel a gerendán és
megpróbál leteríteni.
Egy hideg széllöket csapódott nekem, és három rétegnyi ruhán

8
keresztül is belehatolt a csontjaimba. A fogaim vacogtak. –
Ascanio...
– Igen, Hitves?
– Szerintem teljesen félreértetted, mit jelent alkalmazottnak
lenni. Van egy elvégzendő munkánk; elvégezzük. Vagy inkább
én elvégzem, amíg te nehezíted azt.
– Nem alkalmazott vagyok. Gyakornok.
– Próbálj meg szótlan gyakornok lenni.
Leguggoltam a gerendán. A macska kevesebb mint egy lépésre
tőlem remegett.
– Ide gyere... – Micsoda is? Nyuszi? Cicus? – Ide gyere,
aranyos állatszerűség... ne félj tőlem.
A fülesmacska apró labdává gömbölyödött össze, amitől
édesnek és ártatlannak tűnt. Láttam már ezt a tekintetet
megvadult macskákon korábban. Ez a tekintet azt jelentette,
hogy fogak és karmok tornádójává fog változni, mihelyt
támadótávolságon belülre kerülök.
Felkaptam, felkészítve magam arra, hogy véresre leszek
karmolva.
A macska kerek zöld szemeivel engem nézett és dorombolt.
Felálltam és megfordultam. – Elkaptam!
A gerenda ebben a pillanatban összeesett a talpam alatt és
zuhanni kezdtünk. A gyomron kis híján kiugrott a torkomon
keresztül. A kötél bordaropogtatva megfeszült körülöttem, én
pedig ott lógtam felfüggesztve a meredek lejtő fölött, a karjaim
közé simuló macskával. A gerenda hangos csattanással csapódott
a törmelékkel teli járdaszintbe.
A kötél lassan forgott körbe-körbe. A macska mit sem törődve
dorombolt tovább. A lerombolt városon túl a nap közeledett a
horizont felé, ezzel az eget narancsos színbe öltöztetve,

9
ahogyan ébredezett. Életben voltam. Mégis hogy a francba? Most
már csak ebben az állapotban kellett is maradnom.
– Oké, húzz fel.
A kötél meg sem mozdult.
– Ascanio? – Most meg mi van? Meglátott egy lepkét, ami
elvonta a figyelmét?
A kötél meglódult, de olyan iramban, mintha egy csörlő húzta
volna. Felpillantottam. Mi a...?
Felértem az épület szélére és szemtől szemben találtam magam
Currannel.
Ó, ember.
Egy kézzel tartotta a kötelet, az izmok ugráltak a karjában a
pulcsija alatt. Nem látszódott erőlködés az arcán. Jó lehet a
legerősebb alakváltónak lenni a városban. Mögötte Ascanio
nagyon csendesen állt, próbálva láthatatlanná válni.
Curran szürke szemei nevettek. A Bestiák Ura kinyúlt és egy
ujjal megnyomta az orromat. – Bíp.
– Nagyon vicces – mondtam neki. – Letennél?
– Mit csinálsz sötétedés után a Unicorn Lane-en?
– Elfogtam egy fülesmacskát. És te mit csinálsz sötétedés után
a Unicorn Lane-en?
– Téged kerestelek. Aggódni kezdtem, amikor nem értél haza
vacsorára. Úgy tűnik, épp időben találtalak meg. Megint. –
Leengedett a romos tetőre.
– Mindent irányítás alatt tartottam.
– Hm-hm. – Áthajolt a macska fölött és megcsókolt. Épp olyan
íze volt, mint amire emlékeztem, és az ajka az enyémen épp
olyan érzés volt, mint amikor a hideg sötét éjszakából hazaérek a
fényes meleg otthonba.

10
 Beletettem a macskát az állathordozóba, és elhúztunk a
tetőről.

ÁTUGROTTAM EGY FÉM GERENDÁT, amit valamilyen

rózsaszín nyálka borított, ami a fagyos hideg ellenére gőzölgött.
A jeges szél a kabáton keresztül nekifeszült a hátamnak.
Előttem Curran épp egy betontömbre szökkent fel. Magas
ember létére figyelemreméltóan kecses volt. – A 14. utcán
parkoltam le.
Hmm, autó. Szép meleg autó. Gyalog jöttünk ide, de ebben a
pillanatban a fűtött kocsi mennyeien hangzott.
Curran megállt. Odaértem mellé.
– Mi az?
– Emlékszel erre?
Végignéztem a Unicorn Lane-en. Előttem egy régi bérház
omlott az utcára, a súlya túl nehéznek bizonyulhatott a
mágikusan meggyengített acélszerkezetének. Jobbra a fagy egy
halom betontörmeléket és huzalrengeteget változtatott át fehér
rácsok labirintusává. Ismerősnek tűnt... Á.
– Mi az? – kérdezte Ascanio.
A félig összedőlt bérházra mutattam, ahol egy hatalmas fekete
lyuk jelentette az új bejáratot. – Itt találkoztunk először.
A gyámom halálának ügyében nyomoztam, és felfedeztem,
hogy a Falka is érintett. Abban az időben mindent megtettem,
hogy rejtve maradjak, így ismeretlen voltam, ezért Curran
meghívott ide egy szemtől-szembeni találkozóra a bérház
épületéhez. Látni akarta, elég bátor vagyok-e ahhoz, hogy
éjszaka a Unicorn Lane-re jöjjek. Elég bátor voltam hozzá.
Mintha egy élettel ezelőtt történt volna mindez.

11
 Curran a karjaiba vont engem. – Cicc, cicc, gyere ide cicuska?
– Mondanom kellett valamit, amivel ráveszlek, hogy gyere elő
a sötétből.
– Ott? – kérdezte Ascanio. – A fekete lyukban találkoztatok?
– Igen – feleltem.
– Miért akarna bárki is a Unicorn Lane-en találkozni? Valami
rossz is történhetett volna. Miért nem egy szép étteremben? A
nők szeretik az éttermeket.
Felnevettem. Curran elvigyorodott, majd lemásztunk a
betontömbről a sikátorba.
Curran a sikátor és a 14. utca sarkán parkolta le a Falka Jeepjét.
Három tolvaj, két férfi és egy nő próbálta feltörni a kocsi zárját.
Ó. Köszi, Atlanta.
A majdnem-kocsitolvajok megláttak minket. A kékkabátos
férfi sarkon fordult és felénk emelte a pisztolyát.
Nagy puska, kicsi agy. Hé, itt van pár ember, akik kisétálnak a
Unicorn Lane-ről késő éjjel. Jó formában vannak és úgy néznek
ki, mint akik jól seggbe tudnának rúgni. Azt hiszem
megpróbálom fegyverrel elszedni tőlük a kocsijukat. Tiszta
logika. Ja, ez biztosan működni fog.
Anélkül, hogy lassított volna a tempón, Curran kissé elém
vágott. Kétségem sem volt afelől, hogyha a tolvaj elsüti a
fegyvert, Őszőrössége inkább a golyó útjába áll, semmint hogy
hagyja, az eltaláljon engem. Korábban már eljátszotta ezt a
műsort párszor. És még mindig nem voltam biztos benne, hogyan
érzek ezzel kapcsolatosan. Tényleg nem akartam, hogy az én
kontómra lőjék meg.
– Add ide a kulcsokat! – mondta Kékkabátos érdes hangon.
Curran szemei aranylóba váltottak. A hangja puszta morgássá
mélyült. – Ha lőni fogsz, azt ajánlom, lődd ki az egész

12
tárat, mert miután végeztél, széltében dugom fel a fegyvert a
seggedbe.
Kékkabátos pislogott egyet.
– Lehet azt egyáltalán?
– Derítsük ki. – Curran a tolvajra meredt. – Nos? Lőjj, és végre
elkezdhetjük a kísérletezést.
Kékkabátos a zsebébe süllyesztette a fegyvert és elrohant. A
haverjai követték őt végig az utcán.
Curran fejét csóválva vette elő a kulcsait és nyitotta ki a
csomagtartót. Beraktuk a hordozót benne a fülesmacskával,
Curran becsusszant a kormány mögé és beindította a motort, és
már ki is lőttünk, a városon keresztül egyenesen északkeleti
irányba, ahol az alakváltók Falkájának búvóhelye, a Torony
feküdt.
A kocsi fűtése mellbe vágott. A fogam abbahagyta a vacogást.
– Farkaséhes vagyok – mondta Ascanio. – Mi a vacsora a
Toronyban?
– Mi a Toronyba megyünk – jelentette ki Curran. – Te meg az
anyád házába.
Ascanio megborzongott. – Miért?
– Mert nem jártál ott már három napja, és szeretne látni téged.
És mivel szeretne veled beszélni a legutóbbi iskolai értesítődről
is.
Fenébe. Nekem is hasonló gondom volt Julieval. Az én tizenöt
éves átkom kivételesen stílusosan bukott meg algebrából. Első
körben arról akart meggyőzni, hogy a tanárja elhagyta a háziját,
annak mind a négy különböző feladatát. Aztán egy ideig arról
szónokolt, hogy milyen nehéz a suli és hogy mi ésszerűtlen
elvárásokat támasztunk felé, legvégül pedig méltó zárásként
kijelentette, inkább kihagyna egy évet és lenne

13
hajléktalan. Currannel ezt egy perces néma csönddel fogadtuk.
– Ezúttal miből nem mentél át? – kérdeztem Ascaniót.
– Semmiből nem buktam meg. Minden tárgyból átmegyek.
– Bukásra áll algebrából – szót közbe Curran.
Megint az algebra.
Megfordultam az ülésben, hogy lássam Ascaniót. – Mégis hogy
a fenébe sikerült karót kapnod?
– Nem tudom.
– Nem adja be a házikat. A szabadideje felét Raphaellel tölti, a
maradékot pedig veled az Élvágásban.
– Az iskola túl van értékelve – szúrta közbe Ascanio. – Nem
szeretem és nem is érdekel. Én csak a Falkának szeretnék
dolgozni.
– Hadd múlassam el neked ezt a tévhitet – mondta Curran. –
A Falkának tanult emberekre van szüksége. Ha feljebb akarsz
kerülni a ranglétrán, tudnod kell, mit csinálsz. A legtöbb alfának
felsőfokú végzettsége van. Sőt, a legtöbb általad ismert embernek
diplomája is.
– Mint például? – kérdezte Ascanio.
– Raphaelnek közgazdász diplomája. Barabasnak jogi
diplomája. Andrea elvégezte a Rend akadémiáját. Doolittle orvosi
iskolát végzett. Mahonnak doktorija van középkori
történelemtudományból. – Ez megmagyarázott pár dolgot.
Mahon vezette a Súlyos Klánt és mindig is az volt a
meggyőződésem, hogy túlságosan középkorias a gondolkodása.
Ó, ezt valamikor el kell mondanom neki. Imádná. Csak nem
akkor, mikor épp medve alakjában van. Ember létemre tényleg
jól futottam, de volt egy olyan érzésem, hogy egy feldühödött
Kodiak gyorsabb lenne nálam.
– B néninek nem volt diplomája – dobta be Ascanio.

14
 – De, volt neki – felelte Curran. – Az Agnes Scottban1 végzett
pszichológia szakon.
Ascanio az ablakon bámult kifelé.
– Szóval, mi a terved? – kérdezte tőle Curran. – Tizenhat vagy;
kell, hogy legyen egy terved. Vagy hagyod, hogy életed végéig az
anyád fizesse a számláidat?
– Nem – köpte ki haragosan a szót Ascanio.
– Akkor azt ajánlom, erősíts rá az algebrára – mondta Curran.

KITETTÜK ASCANIÓT, leszállítottuk a fülesmacskát,

megkaptuk a fizetséget érte, majd Curran a Torony felé vette az
irányt. Belesimultam az ülésembe. Végül minden jól alakult.
Nem haltam meg; megkaptam a fizetségem, melegben voltam és
most, egy hosszú, munkával töltött nap után hazafelé tartottam,
ahol jó meleg zuhany várt rám.
– Sokat foglalkozol vele – mondta Curran. – Mintha arra
várnál, mikor roppan össze. Erős kölyök. Állja a sarat és tudom,
hogy ezzel te is tisztában vagy, szóval mi a helyzet?
Ez egy összetett kérdés volt. – Volt egy álmom múlt éjjel.
Csapdába estem a kastély tornyában. A tető lángokban állt.
Mindenhol tűz volt körülöttem, a lángok égették a talpamat. – A
való életben a kastélyt mágikus tűz emésztette fel, de sosem ért el
a nevezetes toronyig. Túl magasan állt ahhoz. – Odalent az
udvarban Hibla megölte B nénit. – Az álomnak ez a részlete az
emlékeimből származott, olyan élesen, hogy az már fájt. Amikor
a Fekete-tengerre utaztunk, hogy megszerezzük a gyógyszert, ott

1Az Agnes Scott egy privát, bölcsészettudományi főiskola női hallgatók számára
Atlantában.

15
találkoztunk Hugh d'Ambray-val, az apám hadurával és a Vas
Kutyák Rendjének tanítójával. Hibla az ő parancsnokhelyettese
volt. Amikor a kastély lángokba borult, csapdába estem odafönt a
toronyban. Láttam, hogy az embereink próbáltak kijutni a
kastélyból, miközben Hugh Vas Kutyái üldözték őket, B néni
pedig feláldozta magát értük. Tudta, hogy a Vas Kutyák egy
szempillantás alatt meg fogják ölni őt. Volt velük egy mágus.
Láttam mindezt a lelki szemeim előtt, ahogy az ezüst láncok
kitörtek a mágus kezéből és gúzsba fogták B nénit, a
nyílhegyeket, amik a testébe szúródtak, és végül Hiblát, felé
sétálni, karddal a kezében.
– Próbáltam segíteni neki – mondtam Currannek. – Az
álmomban. Próbáltam segíteni neki, de nem volt lábam.
Curran felém nyúlt. Meleg ujjai rákulcsolódtak a kezemre.
Finoman megszorította az ujjaimat.
– Emlékszem rá, hogyan vicsorgott B néni épp azelőtt, hogy
Hibla levágta a fejét. Újra és újra visszajátszom azt a hangot a
fejemben. Negyvenöt méterrel felettük voltam. Nem hallhattam.
– Most először volt ez az álmod?
– Nem. Volt már... többször is.
– Szeretlek – mondta. – De még ha nem is szeretnélek, akkor
is ugyanazt mondanám neked. Semmit nem tehettél volna érte.
Ez segít valamit?
– Nem.
– Sajnálom.
– Köszönöm.
– Beszéltél erről mással is rajtam kívül?
– Nem.
– Kellene. A Falka húsz terapeutát foglalkoztat.

16
 Ok-ké. – Jól vagyok – mondtam neki. – Én csak nem akarom,
hogy bármelyikük is meghaljon.
– Mármint kik közül?
– A Bouda klánból.
Újra megszorította az ujjaimat. – Kicsim, nem csomagolhatod
be őket buborékos fóliába. Átszakítanák és a torkodnak
ugranának. Ők a maguk urai. Ascaniónak van két alfája, két
bétája, és egy anyja, aki nem mellesleg a Falka hivatásos
terapeutája. Beszélj Martinával. Segíteni fog. Ha kibeszéljük a
dolgokat, az mindig segít.
– Majd meggondolom.
Megcsókolta az ujjaimat. – Ha Derek jönne oda hozzád
ilyesmivel, mit mondanál neki?
– Azt mondanám, hogy beszéljen valakivel, és hogy a Falka
húsz terapeutát foglalkoztat.
Pontosan tudtam, mi segítene rajtam. Meg kellett volna ölnöm
Hiblát. A kastély után, ahogy elértük a hajót, félig holtan és alig
talpon, túlságosan fáradt voltam hozzá, hogy lássak bármit is.
Derek azonban a mólót figyelte, és látta, hogy végigszalad rajta
Hibla kivont karddal. Túlélte és végignézte, ahogy elhajóztunk.
A megölése nem hozná vissza B nénit, de jót tenne nekem.
Üzenetet akartam küldeni. Megöltél valakit, aki fontos volt
számomra, így felkutatlak és megfizetsz érte. Nem számít hova
futsz, vagy milyen jól bújsz el, megbüntetlek téged és olyan
brutálisan csinálom, hogy másnak eszébe sem fog jutni a hozzám
közel állókat bántani. Megbíztam Jimet azzal, hogy keresse meg
őt nekem, de eddig nem jutott semmire sem. Amennyire tudom,
Európában maradt és lehet többé soha nem fogom látni.
– Nem kell egyedül menned – mondta ekkor Curran. – Ha úgy

17
döntesz elmész és szükséged van rám, elkísérlek. Bemegyek
veled, vagy megvárom odakint, amíg végzel.
– Köszönöm – feleltem, és komolyan is gondoltam.
Csend telepedett ránk.
– Reggel el kell mennem – mondta Curran.
Úgy fogalmazott "én", nem pedig úgy, hogy "mi". – Miért?
– Emlékszel Gene Monroe-ra?
Bólintottam. Gene Monroe családja volt a Silver Mountain
Mine tulajdonosa, a Nantahala folyó közelében. Délkeleten ez
egyike volt a legfontosabb ezüst lelőhelyeknek. Gene azt
állította, a családjának a gyökerei visszanyúlnak egészen a
melungeonokig, a spanyol mórokig, akik évszázadokkal ezelőtt
telepedtek le ezen a vidéken, próbálva megszabadulni a spanyol
inkvizíció üldöztetésétől. Tekintve, hogy a családjának egyes
tagjai ibériai farkassá változtak át, volt is ennek alapja. Gene
természetétől fogva az elszigetelődés híve volt és nehezen
lehetett vele kijönni. Kisebb alakváltó csoport gyűlt köré, és
ugyan a szomszédjai már mind csatlakoztak a Falkához, ő még
ellenállt.
– Baj van?
– Nem éppen. Igazából a falkájából a férfiak minden évben
kimennek az erdőbe vaddisznóvadászatra. Csak a családtagok és a
közeli barátok.
– Meg lettél hívva? – találgattam.
– Ja.
– Tudják, hogy gyűlölöd a vadászatot?
– Előfordulhat, hogy ezt nem említettem nekik.
Curran jobbra rántotta a kormányt, elkerülve egy abroncsnyi
méretű kátyút, ami ismeretlen eredetű, foszforeszkáló lila
trutymóval volt tele. – A gyógyszert akarja.

18
 Nem igazán értékeltem Curran diplomáciai intrikáit egészen
addig, amíg nem láttam, hogyan működik az a gyógyszer
esetében. Az első dolog, amit arról az utazásról hazatérve tett az
volt, hogy elrendelte, miszerint egyetlen loupizmus gyanús
alakváltótól sem tagadják meg a gyógyszert a Falka határain
belül. Ennek eredményeképp, alakváltó családok az ország
minden tájáról kezdtek el letelepedni a Falka határvonalán,
puffert képezve köztünk és a külvilág között. Egyesek arra
vártak, hogy hivatalosan is a Falka tagjává válhassanak. Mások
egyszerűen csak minél közelebb akartak lenni arra az esetre, ha a
gyerekeiken mutatkoznának a tünetek. Ha pedig beüt a baj,
harcolnának a Falkáért, mert mi voltunk az egyetlen reményük.
Eközben Curran úgy használta fel a gyógyszert, ahogy csak tudta:
ármánykodott, vesztegetett és kereskedett vele annak érdekében,
hogy stabilizálja a Falkát és megerősítse a védelmünket. Háború
közeledett, mi pedig minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy
felkészüljünk rá.
A gyógyszer és a háború miatt eszembe jutott az apám. A
földbe tiportam ezt a gondolatot, mielőtt elronthatta volna az
estémet. – Tehát Gene a gyógyszert akarja. Te mit akarsz tőle?
– Azt akarom, hogy jobban válogassa meg, ki vásárolja fel az
ezüstjét. A Közel-Kelettel kereskedik.
– Rolanddal? – csúszott ki azonnal apám neve a számon.
Akkor tehát ennyit arról, hogy nem gondolok arra a
szemétládára.
– Az ügynökeivel.
Az ezüst méreg volt az alakváltóknak. Ha az apám elkezdte
nagy mennyiségben felvásárolni, akkor felénk tart és ajándékot is
hoz. Az alakváltókat fenyegetésnek tekinti. Engem pedig gyűlöl.
Már az anyaméhben megpróbált megölni, de az anyám

19
megszökött tőle és feláldozta az életét az enyémért cserébe. A
nevelőapám elrejtett és éveken keresztül formált fegyverré az
apám ellen. Egyetlen céllal neveltek fel: meggyilkolni Rolandot.
Sajnos az apám élő legenda volt és nem lesz egyszerű megölni
őt. Szükségem lenne hozzá jó pár felfegyverzett ezredre, illetve
nukleáris támogatásra.
Curran grimaszt vágott. – Gene-nek nem fog tetszeni, ha
beleszólok az üzletébe. De biztosan tudom, hogy két unokája is
louppá változott születéskor, úgyhogy meg akar majd egyezni.
Ennek köszönhető a meghívás.
Mennie kellett. Bármi, ami gyengítette Rolandot, csak jól jött
nekünk. Mégis rossz érzés fogott el. A tengerentúli út óta attól
tartok, hogy meg van számlálva az időnk. Nem tudtuk biztosan,
Hugh d'Ambray életben volt-e, vagy sem. Személy szerint jól jött
volna, ha halott, de akárhogy is, a bujkálással töltött időszakom a
végéhez közeledett. Roland előbb vagy utóbb idejön kideríteni,
ki sütötte meg a hadurát. Minden nap, amikor még nem ért ide,
ajándék volt számunkra.
– Mennyi ideig leszel oda? – kérdeztem.
– Egy nap az út oda, kétnapos a vadászat és egy nap vissza.
Péntekre itthon leszek.
Elvégeztem fejben pár gyors számítást.
A Falka mellett létezett még Atlantában jó néhány
természetfeletti gyülekezet, amik közül számunkra az Emberek
voltak a legveszélyesebbek. Roland kapcsolatban állt az
Emberekkel, emiatt pedig én megtettem minden tőlem telhetőt,
hogy elkerüljem őket. A múltban a Falka és az Emberek kis híján
lerombolták egész Atlantát egy természetfeletti háborúban,
valami félreértés miatt. Ezért manapság összegyűltünk minden
hónapban az egyik helyi étteremben megbeszélni a

20
konfliktusokat, mielőtt kicsúszna az irányítás a kezünkből. Ezt a
találkozót nagyon fantáziadúsan "a Konklávénak" nevezték el.
Mivel ha egyszerűen "havi összegyűlésnek" nevezik, attól senki
nem érzi magát elég különlegesnek.
– Ha holnap indulsz és pénteken érsz vissza, az azt jelenti,
hogy kihagyod a szerdai Konklávét. – Ez pedig azt jelentette,
hogy a Bestiák Urának Társaként nekem kellett a Falka részéről a
tárgyalást vezetnem. Inkább szúrom magam gyomron egy
rozsdás késsel.
Rám nézett. – Tényleg? Ezen a héten van a Konklávé? Őrület,
hogy pont így alakultak a dolgok.
A szemeimet forgattam.
Curran elvigyorodott. Épp annyira szerette végigülni a
Konklávé üléseit, mint én. – Csendes lesz – ígérte.
Igaza volt. Ma volt december harmadika. Ilyen idő tájt szokták
a Falka klánjai a saját év végi találkozóikat megtartani. A vadász
szezon is bőven tartott még, a fiatalabb, robbanékonyabb
alakváltók pedig odakint voltak a városban szarvast és vaddisznót
üldözve és szórakoztak ahelyett, hogy odabent csatároznának az
Emberek irányítóival.
– Jim szerint az embereink több mint harmada odakint van –
mondtam. – Ettől tisztára paranoiás lett.
Curran rám nézett. – Tisztára?
– A szokásosnál is jobban.
Jim mindig is paranoiás volt, de a gyógyszerszerző
utazásunkon Hugh d'Ambray elhintette, hogy van egy téglája a
Falka Tanácsában. Azóta Jim paranoiájának a szintje elérte a
sztratoszférát. Végigporolta az egész Tornyot, poloskákat
keresve. Az emberei átszimatolták a Tanácsterem minden egyes
négyzetcentijét. Újra és újra kikérdezett mindenkit, míg

21
végül az alfák erőszakkal nem fenyegették meg őt, hogy vessen
ennek véget. Amikor pedig már nem kérdezősködhetett többet,
megpróbálta követni őket. Majdnem lázadást tört ki nálunk.
Minden egyes klánnak megvolt a saját gyülekező helye, és Jim
mit sem szeretett volna jobban, mint felforgatni azokat, de senki
nem engedte be őt a sajátjába. Már majdnem itt a karácsony, de
még mindig ötletünk se volt, ki eteti információval Hugh
d'Ambrayt. Jim személyesnek tekintette az ügyet, és kezdett a
falra mászni tőle.
– Amikor mindenki vadászni megy, Jim a lecsökkent
védelemről panaszkodik – mondta Curran. – Amikor mindenki
visszatér a karácsonyi lakomára, akkor majd az lesz a baja, hogy
túl sokan vannak jelen és több munkaerőre lenne szüksége a
nyomon követésükhöz.
– Igaz.
Curran vállat vont. – Közelednek az ünnepek. Senki nem akar
harcolni karácsony előtt. Az Emberek nyafogni és morogni
fognak nekünk valami apróság miatt, aztán mi nyafogunk és
morgunk nekik valami apróság miatt, aztán mindenki eszik, iszik
és hazamegy. Csak ne rúgd arcon egyik Halottak Mesterét sem,
és rendben leszünk.
– Ne aggódjon, Őszőrössége. Tudom tartani az erődöt
péntekig.
Megdermedt. Komollyá vált a hangja. – Csak maradj
biztonságban.
– Mi történhetne velem? Miután elmentél, Jim extrán fel fog
pörögni, ami azt jelenti, hogy körül leszek véve szőrös gyilkoló
gépekkel, akik alig várják már, hogy végre lelőhessenek valamit
és olyan testőrökkel, amit a Remény Gyémántja is
megirigyelhetne. Te vagy az, aki az erdőbe készül

22
olyanokkal, akiket még csak nem is ismerünk. Viszel magaddal
valakit?
– Mahont, Raphaelt és Colin Mathert – válaszolta Curran.
A Súlyos Klán, a Bouda Klán és a Sakál Klán alfái. Szép.
– Visszajövök, még mielőtt észbe kaphatnál.
Olyan erősítéssel egy hadseregen is átverekedné magát. – Add
át üdvözletemet Gene-nek. És kérlek add a tudtára azt is, hogyha
nem épen és egészségesen térsz vissza hozzám, nem jelent
számomra problémát útnak indítani az alakváltó hordáinkat és
megszállni Észak-Karolinát.
És ha Gene bántja őt, csak addig marad életben, amíg ezt
mélyen meg nem bánja.
A Bestiák Ura rám vigyorgott. – Kétlem, hogy erre szükség
lesz.
Csendben vezetett tovább. Szerettem mellette ülni. Az éjszaka
odakint áthatolhatatlan és hideg volt, ő pedig itt ült melegen
mellettem. Ha valami rondaság keresztezte volna az utunkat,
kiszáll a kocsiból és darabokra tépi. Nem mintha én magam nem
tudtam volna megtenni, de a tudat, hogy ő ott lenne mellettem,
megváltoztatta az egész világot.
Három évvel ezelőtt egy ilyen éjszakán egyedül vezettem
volna hazafelé az öreg tragacsommal azon imádkozva, ne haljon
hősi halált egy hóbucka mellett. Amikor felmásznék a lépcsőn, a
házban sötét lenne. A fűtésemet kikapcsoltam volna, hogy
spóroljak azzal is, az ágyam jéghidegen várna, és ha valakinek el
szerettem volna mesélni a napomat, a kardomhoz kellett volna
beszélnem és úgy tenni, mintha az meghallgatna.
Slayer kiváló fegyver volt, de sosem nevetett a vicceimen.
– Még mindig nem mondtad el nekem, mit kérsz karácsonyra
– szólalt meg Curran.

23
 – Időt – feleltem. – Kettőnknek. – Belefáradtam már, hogy úgy
éltünk a Toronyban, mint az üvegkalitkában.
– Nézted már a kesztyűtartót? – kérdezte.
Kinyitottam és egy papírlapot találtam benne. Szívélyesen
meghívjuk... köszönjük a foglalását... – Ez a...?
– A Fekete Medve Lak – fejezte be a mondatomat.
Két héttel ezelőtt el kellett mennünk Jackson megyébe, Észak-
Karolinába, hogy eltávolítsunk egy trollt a kampuszról. Az
Appalache-hegységnek hatalmas alakváltó lakossága van, és az ő
gyerekeik többségében a Nyugat-Karolinai Egyetemre jártak. A
Fekete Medve Lakban szálltunk meg, egy újépítésű gerenda
házban, ahol nagyon jó volt az étel és kellemesek a szobák,
hatalmas kandallókkal bennük. Két nagyszerű napot töltöttünk
ott a trollra vadászva, bort iszogatva esténként és szeretkezve a
hatalmas puha ágyban. Annyira ott akartam maradni, hogy az
szinte már fájt.
Letette értem ezt a foglalót. Meleg, boldog érzés áradt szét a
mellkasomban.
– Mennyi időre? – kérdeztem.
– Két hétre. Indulhatunk, amint visszatértem és maradhatunk
karácsonyig. Vissza kell érnünk az ünnepekre, különben a Falka
sikítozni és ordítani fog, de a ley-vonalon csak két nap az út.
Két hét. Szent Isten. – És mi lesz a kérvények
meghallgatásával?
– Elintéztem – mondta. – Emlékszel arra a
szükségmeghallgatásra, ami felemésztette az egész múlt
csütörtököt? Elrendeztem mindent.
– A Gardner per?
– Azt is elintéztem. – Curran felém hajolt és rám nézett.
Szürke szemei arany szikráktól ragyogtak. Lassan

24
összehúzta szőke szemöldökeit és fel-le mozgatni kezdte őket.
– Ez a parázsló tekinteted?
– Igen. Próbálom kommunikálni feléd az eksztázisban
eltöltendő napok ígéretét.
Felnevettem. – Elolvastad azt a kalózos könyvet, amit Andrea
nálam hagyott?
– Talán végigpörgettem. Tehát mit szólsz hozzá? Megtisztelsz
azzal, hogy csatlakozol hozzám a Fekete Medve Lakban, ahol
egész nap az ágyban fekhetünk, leihatjuk magunkat és
hízhatunk, és nem kell semmi olyasmire gondolnunk, aminek
egy kicsi köze is lenne Atlantához?
– Eksztázisban fogom tölteni az éjszakákat?
– És a nappalokat. Eksztázis lesz végig.
Két hét, csak Curran és én. Mennyeien hangzott. Képes lettem
volna gyilkolni azért, hogy mehessek, és ezt komolyan is
gondoltam.
– Áll az alku, Őfelsége.

25
 2.
Egy apró beton szobában álltam és néztem a lábam előtt
tócsába gyűlt élőhalott vért. A benne lévő mágia engem szólított,
mohón és bátorítóan, gyengéd csábító dalát suttogva.
Néha az Univerzum mosolygott. Legtöbbször pofán vágott, a
bordáimon taposott mihelyt padlóra kerültem és nevetett a
fájdalmamon, de néha napján rám mosolygott. Aznap szerda volt.
Végigmentem már az egész halom, a Konklávéra megírt
jelentésen az összes incidensről és konfliktusról közöttünk és az
Emberek között, amikből esetleg még bajunk származhatott.
Semmi gyilkosság, támadás, vagy túlfűtött szóváltás. Senki nem
lopta el senki tulajdonát. Senki nem itta le magát és ütötte le
részegen valakinek a barátját. Hallelujah.
Munkám végeztével bezárkóztam ide, egy apró téglalap alakú,
festett beton szobában. Korábban itt tárolták Curran
edzőfelszerelését, de kipakoltatta és nekem adta a termet. Semmi
nem zavarta meg a világosbarnára színezett betont, a padlón lévő
lefolyó kivételével. Többnyire nem volt szükségem a lefolyóra.
A mágiám kiáradt belőlem, épp mint ahogy a gőz csapódik ki a
felforralt vízből. Ha ragyogna, úgy festenék, mint aki lángol.
Legtöbbször rejtve tartottam a külvilág elől a mágiámat. Igencsak
esztelen lett volna kirakatba téve mutogatni, főleg az én
származásommal.
Megszólítottam a vért a mágiámmal.

26
 Alig érzékelhető rázkódás zavarta meg a vértócsát a padlón,
mintha valami mozgott volna a felszíne alatt.
Voron, a nevelő apám mindig arra tanított, hogy a
vérhatalmam elnyomása a legjobb stratégia. Maradj veszteg.
Maradj rejtőzve. Ne gyakorold a mágiát, ami felfedhet. Ez többé
már nem volt opció. Szükségem volt erre a mágiára. Jónak kellett
lennem benne. Senki nem taníthatott, szóval magamat
tanítottam. Gyakoroltam, gyakoroltam és még többet
gyakoroltam.
A vér egy részét Jim szerezte. A feketepiacon vette nekem.
Egy kis élőhalott vér Rowenától származott, egy Holtak
Mesterétől, aki tartozott a helyi boszorkányoknak egy
szívességgel. A boszik tudták, ki vagyok, és támogattak. Ők
megértették, hogy amikor eljön Roland, én leszek az egyetlen,
aki közéjük és az apám közé áll, így rávették Rowenát, hogy
ellásson engem vámpír vérrel. Persze neki fogalma sem volt,
mire kell. Gyakoroltam minden egyes nap, amikor a mágia
uralkodott a világon.
A fejlődésem lassú volt, olyan lassú, hogy a fogamat
csikorgattam, ha csak belegondoltam. Kezdtem gyűlölni ezt a
szobát. Sírkamrára emlékeztetett. Talán feldobhatnám egy kis
graffitivel. Ha szórakozni akarsz, hívd a Hitvest. A Bestiák Ura
megeszi az ételedet és álmában oroszlánná változik. Mahonnak
aranyere van. A boudák a legjobbak. Figyelmeztetés: paranoiás
jaguár ólálkodik a környéken...
Halk kopogás visszhangzott a teremben. Kissé megugrottam
ijedtemben.
– Igen?
– Én vagyok az – mondta Barabas.
Kinyitottam a zárat. – Gyere be.

27
 Besétált szokásos elegáns mozdulataival. Mindegy, mit viselt,
Barabasnak sikerült mindig urbánus légkört tükröznie, a
civilizáció csiszoltságát éles szélekkel. Magas, karcsú és sápadt
volt égővörös hajjal, ami úgy tört elő fejbőréből, mint agresszív
tüskék erdeje. Ha valaha kékre festi a haját, úgy fog kinézni,
mint a gázláng. És ha valaki nem megfelelően nézne rám, kitörne
a civilizált külső mögül és borotvaéles karmok és tűhegyes
agyarok veszett tornádójává változna azonnal. Mindenki csakis
saját felelősségére szórakozzon a vérmongúzokkal.
– Ha rossz hír, nem akarom hallani.
Barabas a Falka egyik ügyvédje volt, és minden tőle telhetőt
megtett azért, hogy segítsen nekem eligazodni az
alakváltópolitika alattomos sártengerében.
– Nem rossz. – Barabas elhelyezkedett a földön, egyik hosszú
lábát keresztben áttéve a másikon, és grimaszt vágott. – Nos,
visszaszívom. Talán mégis az.
– Nem gond, ha előtte befejezem ezt? Már kiöntöttem a vért a
padlóra.
– Ugyan, dehogy. Ne hagyd pocsékba menni a jófajta élőhalott
vért.
Megszúrtam az alkaromat egy tűvel és egy csöpp vért
pottyantottam a tócsába. A mágia villámszerűen lőtt keresztül az
élőhalott véren. A vér karmazsinvörös boltívben emelkedni
kezdett a levegőben.
– Váó – mormogta Barabas.
A vér hozzáért az ujjaimhoz, majd elkezdett körülöttük
tekergőzni, a bőröm fölött siklott nyúlékonyan és alkalmazkodva
a vonalaimhoz. Hamarosan egy vérpáncélkesztyű simult a
kézfejemre. Nem volt éppen szép, de működött. Előhúztam egy
kést az övemből és keresztülvágtam vele a kesztyűt.

28
 Barabas együttérzően kapott levegő után.
Semmi vér. Éreztem a penge nyomását, de nem hatolt át a
kesztyűn. Behajlítottam az ujjaimat, próbálva ökölbe szorítani a
kezemet. Csak két-harmadig sikerült eljutnom a mozdulatban.
Úgy egy évvel ezelőtt a nagynéném, Erra Atlantába jött, hogy
elpusztítsa a várost. Megöltem őt. Ez volt a legnehezebb feladat,
amit életemben megtettem. Vérpáncélt viselt, amikor meghalt.
Úgy illett rá mint a spandex. Futott és mozgott, amíg rajta volt, és
nem esett nehezére egy szempillantás alatt baltát formáznia
belőle amivel rám támadt.
Újra próbálkoztam a kesztyűvel. A vér megtagadta, hogy
behajlítsam. Valamit egyértelműen rosszul csináltam. Ez így nem
megy. Ha nem tudok megtartani egy kardot, akár alá is írhatom a
halálos ítéletemet.
Rákoncentráltam a vér vastagítására, hogy rétegenként fedjék
egymást, mint a tatu páncéljának lemezei. – Szóval, mi a helyzet?
– Két dolog. Először is, Christopher beszélni szeretne veled.
Olyan volt beszélni Christopherrel, mintha orosz rulettet
játszanék: néha olyan brilliáns volt, hogy csak úgy vakított,
máskor meg a teljes sötétség fogadott.
Hugh d' Ambraytől mentettük meg őt. Valamikor kivételesen
okos lehetett és határozottan sokat tudott az alkalmazott
mágiáról, de vagy Hugh, vagy az apám megtörte az elméjét.
Christopher valóságérzékelése időnként elröppent, és nagy néha
mindent félredobva kellett a mellvédre rohannunk meggyőzni őt
arról, hogy nem, nem tud repülni. Általában sikerült
lebeszélnem az ugrásról, de ha túlságosan messzire ment,
Barabasnak kellett közbeavatkoznia.
– Az elmúlt két napban nagyon izgatott volt – mondta
Barabas. – Fogalmam sincs, hogy egyáltalán eszénél van-e.

29
 – Hol van most?
– A könyvtárban bujkál.
Nem jó jel. A könyvtár volt Christopher mentsvára. A
könyvek mindennél többet jelentettek neki. Kincsként bánt
velük és közéjük menekült, amikor a világ kezdett teherré válni
számára. Valami bizonyára nagyon felzaklatta.
– Mondta, hogy miről van szó?
– Csak azt, hogy fontos. Nem kell beszélned vele – tette hozzá
Barabas.
– Semmi baj. A Konklávé után meglátogatom. – Megint
teszteltem a kesztyűt. Mintha konzervdobozok lettek volna az
ujjaimon. Ágh. Mit csinálok rosszul? Mi a fenét?! – Mi a másik
dolog?
– Jim összehívta a Pretoriánus Testőrséget, és várja, hogy
csatlakozz hozzájuk.
Ó, szuper. Jim összeszedett egy seregnyi gyilkosösztönű
alakváltót, hogy megvédjenek a Konklávén. – Úgy rémlik, a
Pretoriánus Testőrség legalább olyan gyakran végzett a római
császárokkal, mint ahányszor megvédte azokat. Aggódnom
kellene?
– Tervezed talán, hogy lángba borítod a Tornyot, miközben
vészjósló dallamokat játszol hegedűn?
– Nem.
Barabas apró mosolyt villantott felém, kimutatva éles fogait. –
Akkor valószínűleg nem.
– Bármi más?
Barabas figyelmesen nézett rám. – A Fürge Klán érdeklődik,
hogy az esküvő időpontja ki lett-e már tűzve.
– Megint?

30
 – Igen. Fel akarnak készülni és megfelelő ajándékot választani.
Igazán kijátszod őket azzal, hogy nem jelöltök ki dátumot.
Sosem hittem, hogy férjhez fogok menni. Sosem választottam
ki a leendő menyasszonyi ruhámat, vagy néztem bele egy
esküvői magazinba. Ez nem az én sorsom volt. Az én sorsom az
volt, hogy ameddig csak tudok, túlélek azért, hogy végül
megölhessem az apámat. De akkor Curran csavarkulcsot dobott
ebbe a tervbe azzal, hogy megkérte a kezemet, én pedig igent
mondtam, mert szerettem őt és hozzá akartam menni feleségül.
A jövőm száznyolcvan fokos fordulatot vett. Most gondolnom
kellett a részletekre. Kis esküvőt akartam, a lehető legkisebb
szertartással. Csendes, intim, talán pár baráttal.
Mihelyt az eljegyzést kihirdették, a Falka Klánjai összegyűltek
és megtorpedózták a csendes ceremónia ötletét, és addig
lövöldöztek rá, míg egy utolsót lehelve elsüllyedt a vízben. Ők
azt akarták, hogy az egész Falka jelen lehessen rajta. Ajándékokat
és rituálékat és egy hatalmas ünnepséget akartak. ESKÜVŐT
akartak, csupa nagy betűkkel. A Súlyos és a Patkány Klánok
mind működtettek pékségeket, és a pékek kishíján ölre mentek
azon, ki fogja a tortát megsütni. Téli, vagy tavaszi esküvő legyen?
Ki fogja a ruhámat elkészíteni, és hogyan kellene kinéznie?
Illendő, ha fehéret viselek, vagy szürkét kellene, ami a Falka
hivatalos színe? Árgh.
Minden pillanat, amit Currannel együtt töltöttünk, a miénk
volt. Csak a miénk. Így végül folyamatosan halasztgattuk az
esküvőt. Nem beszéltünk meg előre, hogy ez lesz. Egyszerűen
mindketten túlságosan elfoglaltak voltunk ahhoz, hogy
megesküdjünk, amikor pedig akadt pár szabad óránk, arra
fordítottuk, hogy együtt legyünk, vagy hármasban Julieval.

31
 – Elegem van már az esküvőmből – mondtam. – Valamelyik
nap Andrea megpróbálta elmagyarázni nekem, miért lenne
szükségem valami újra, valami régire, valami kékre és valami
lopottra.
– Kölcsönvettre, Kate – mormogta Barabas.
– Ki a franc alkotta meg ezeket a szabályokat?
– Ez a hagyomány.
– Még Julie is szóbahozta múltkor.
– Mit mondott? – kérdezte Barabas.
– Szerinte feketét kellene viselnem.
Barabas felsóhajtott. – A klánok kollektív szívinfartktust
kapnának.
A kesztyű továbbra se volt hajlandó ökölbe szorulni. Csessze
meg. Kirántottam belőle a mágiámat. A vérpáncélzat
sötétbarnává vált, majd porrá omlott. – Elegem van belőle, hogy
ezzel üldöznek. Inkább lőnének le.
– Megértem. Ugyanakkor, ha le akarod vakarni őket magadról,
adnom kell nekik egy kis morzsát.
Morogtam egyet az irányába. Sajnos azonban a morgás sokkal
hatásosabb volt, ha az ember véroroszlán.
– Le tudnád szűkíteni legalább az évszakot? – kérdezte
Barabas.
– Tavasz – feleltem. Miért ne. Még mindig elhalaszthatjuk.
Barabas felsóhajtott. – Tudatom velük.

AZ ELTERJEDT KÖZVÉLEMÉNY ELLENÉRE, a legtöbb

alakváltó nem vérjszomjtól vezérelve gyilkolt. Normális emberek
voltak – tanárok, mesteremberek, HR specialisták –, akik erős

32
mentális önfegyelmet gyakoroltak és időnként bundát
növesztettek.
Némelyikük akkora önkontrollra tett szert, hogy harcias
formát is fel tudott ölteni, az emberi és állati alak keverékét, ami
félelmetesen hatékonyan tudott gyilkolni. De még ezek közül is
csak kevés lett a Falka teljes munkaidős katonája. A legjobbak
legjobbjai pedig a rombolók lettek. A rombolók a tömegpusztítás
eszközei voltak, akik imádták a munkájukat.
Ritka volt, hogy ötnél több harci szintű katona tartózkodjon
egy teremben. Hacsak nem éppen csatára készültünk fel, ami
eddig egyetlen egyszer történt meg, egy vagy kettő katona elég
hatékonynak bizonyult. Én éppen tizenkettőjükkel néztem
szembe. Tíz katona, kettő romboló, plusz Barabas és Jim.
Százkilencvencentis magasságával és nyolcvanhat kilónyi
acélkemény izomzatán Jim feketét viselt, amit kihangsúlyozott
arckifejezése, az a fajta nézés, amitől az embernek menekülni
támadt kedve. A bőre sötét volt, fekete haja rövidre vágva és
olyan a testfelépítése, amivel akár tömör falon is áttörhetett
volna. Tisztában voltál vele, hogyha megüt, valami odabenn
biztosan eltörik. Mindezek tetejében csak bónuszt jelentett az,
hogy vérjaguár volt.
– Micsoda, Rambot nem hívtad ide?
Jim mogorván nézett rám. Általában, ha mogorván nézett az
emberekre, azok vinnyogó hang kíséretében megpróbáltak minél
kisebbnek és minél kevésbé fenyegetőnek tűnni. Szerencsére
sikerült összekapargatnom annyi bátorságot, hogy ne húzzam
összébb magam.– Ha így folytatod, az arcod egyszer még így
marad.
– Komolyan vennéd ezt? – morogta.

33
 – Oké. – Végignéztem az ádáz gyilkosok kis csapatán. – Hadd
találgassak: valami ördögi birodalomból származó elit
kommandós egység megszállta a Bernard's-ot, és elbarikádozták
ott magukat. Most próbálják elszakítani Atlantától, a város pedig
megkért minket, hogy szerezzük vissza?
Senki sem nevetett. Kezdek berozsdásodni.
Jim még jobban összehúzta a szemöldökét. Váó. Nem hittem
volna, hogy ez egyáltalán lehetséges. Mindig van új a nap alatt.
– Nem gondolod, hogy ez egy kicsit túlzás? – kérdeztem.
– Nem.
Hülye kérdésre... – Elég erő van itt egy kisebb ország
leigázásához.
Nem reagált.
– Azt fogja sugallni, hogy ha csak eszükbe is jut bajt
kezdeményezni, apró cafatokra tépjük őket.
Az elől álló vöröshajú renderre néztem. Myles Kingsburynek
hívták, és a testfelépítése tökéletes volt csonttörésre: erős vállak,
kemény mellkas, karcsú derék és nyugodt tekintet. Myles
korombeli volt, és a pár alkalommal, amikor szóba elegyedtünk
hozzáértőnek és értelmesnek tűnt számomra.
– Mr. Kingsbury, mi az Ön véleménye?
A romboló szólásra nyitotta a száját és mély hangon így felelt:
– Szerintem azt sugallja, hogy hezitálás nélkül kézbe vesszük a
kezdeményezést és hogy ellentmondást nem tűrően agresszívak
leszünk.
Egy pillanatra becsuktam a szemeimet és mély levegőt vettem.
– Jim, ha én lennék Curran, a nyakamba varrnád ezt a sok
testőrt?
– Nem.

34
 Nos, legalább még mindig számíthattam rá, hogy nem
köntörfalazik. – Vagyis egyetértesz azzal, hogy gyengének tüntet
fel a sok testőr?
– Igen. Ugyanakkor ettől a Falka erősnek tűnik. Nem vagyok
hajlandó a biztonságodat kockáztatni. És – tartotta fel a kezét, –
Currant is rákényszerítettem volna, hogy vigyen magával testőrt,
ha az a makacs idióta nem utasítja el.
Barabasra néztem. – Nekem is megvan a hatalmam ahhoz,
hogy elutasítsam?
– Ja – felelte Barabas.
Jim erre Barabast ajándékozta meg a kemény pillantásával.
Barabas vállat vont. – Azt várod tőlem, hogy hazudjak?
Jim felém fordult. – Ha megengedi egy szóra, Hitves?
Ó, most már "Hitves", mi? – Hogyne, Biztonsági Főnök.
Örömömre szolgál.
Átlagos helyzetben elég lett volna pár lépést odébb menni, de
a Toronyban mindenki élvezte a kihegyezett hallás előnyeit.
Jimmel végül ötven métert meneteltünk lefelé a folyósón.
– A szokásos erőnknek kevesebb mint a fele áll csak jelenleg
rendelkezésünkre – kezdte Jim. – Curran nincs a Toronyban.
Akár helyes ez a meglátás, akár nem, téged sokkal kisebb
fenyegetésnek tekintenek, mint őt. Ha én terveznék valamit,
most csapnék le, és oda csapnék, ahol a legjobban fáj.
Halk hangot ütöttem meg. – Ez a kém-a-Tanácsban dolog
igazán beférkőzött a bőröd alá.
Lassan kifújta a levegőt és rám nézett. – Azt próbálod
mondani, hogy elvesztettem az ítélőképességemet?
– Talán egy kicsit.
Közelebb hajolt hozzám. A hangja kissé remegett, de nem a
félelemtől, hanem a kontrollált és koncentrált haragtól. –

35
Három hónap. Tizenhat a legjobb embereim közül. Több mint
ezer órányi felügyelet. És semmit nem tudok felmutatni. Semmit.
Van egy téglánk, nekem pedig gőzöm sincs, ki az.
Curran sokkal jobb volt ebben a szarban, mint én. – Emlékszel
a Hidrára?
Jim grimaszt vágott.
Évekkel ezelőtt történt, az első évben, amit a Céhnél
töltöttem. Pokoli telünk volt, és miközben én azt próbáltam
kitalálni, hogyan fűtsem be a régi lakásomat, amatőr boszik
kovenje Franklin közelében éppen furcsa dolgokat dobáltak bele
egy hatalmas üstbe.
Fogalmam sincs, mi a francot reméltek kifőzni belőle, de ami
előjött az üstből, később a frankilini Hidra néven lett híres. Nem
a szokványos sárkány volt sok fejjel. Ez valami csápos lény volt
tüskékkel és éles fogakkal teli szájakkal olyan helyeken, ahol
nem szabadott volna szájaknak lennie. Megette a boszikat és az
Emori-tó jeges mélyére merült. A jég alatt iszappá változtatta a
tavat és megevett mindent, ami a közelébe merészkedett. A város
segítséget kért és jutalmat helyezett kilátásba érte. Két héttel
később húsz zsoldos és egy egység a Nemzeti Gárdától vonult fel
a jégre. Beszakadt alattuk. Négyen élték túl.
Nem szabadott volna köztük lennem. A jégen keresztül
beleestem a mellkasig érő iszapba és folyamatosan süllyedtem,
miközben tüskés csápok siklottak körém. Tudtam, hogy végem
van, de akkor egy számomra addig ismeretlen zsoldos csúszott
oda hozzám a jégen és dobott felém egy övet. Nem értem el
azonban. Ha elkezdtem volna csapkodni, a csápok szorosabban
rám simulnak és lerántanak a mélybe. Szóval lassan
nyújtózkodtam előre, egyetlen fájdalmas centimétert megtéve
hosszú percek alatt.

36
 – Emlékszel, mit mondtál akkor nekem? – kérdeztem most
Jimet.
Vállat vont.
– Azt mondtad, 'Ne feszülj meg. Semmi hirtelen mozdulat.
Csináld szépen és lassan.'
Kifejezéstelen arccal tekintett rám. Pont a céltábla közepébe.
Egy-null nekem.
– A Bernard's semleges terület, ahol nem engedélyezett a
fegyverhasználat, beleértve a vámpírokat is. – És a kardomat, ami
miatt nem voltam éppen boldog. – Az Emberek fegyvertelenül
jönnek el erre a találkozóra. A mieink mindig fel vannak
fegyverkezve, mert egy szempillantás alatt át tudnak változni.
Ezt a sok harcképzett alakváltót magunkkal vinni felérne egy
fenyegetéssel. Az alfákkal kiegészülve a többi klánból, kétszer
annyian lennénk, mint az Emberek.
A védelmemre összegyűjtött biológiai fegyverek különítménye
felé bólintottam. – Ez egy hirtelen mozdulat. Túlbonyolítod a
dolgokat. Az Emberek késztetést éreznek majd a visszavágásra.
Ez kissé nehezítené a diplomáciai kapcsolatokat.
Jim átrágta a dolgot. – Való igaz. Ugyanakkor...
Kezdtem komolyan megutálni ezt a szót.
– Az értesüléseim szerint az Emberek megvették az egyik
épületet a Bernard's mellett és felállítottak ott egy
parancsnokságot. Ma éjjel számos navigátort és legalább hat
vámpírt tartanak majd ott. Tudod, mire képes hat vámpír.
Hat vámpír néptelenné tudná tenni Atlantát egy hét alatt. Hat
vámpír, amit navigátorok irányítanak, ugyanezt három napon
belül érné el. A navigátor által telepatikusan irányított vámpír
precíziós műszer volt, ami felért egy kisebb nukleáris bomba
pusztító erejével.

37
 – Ez csak óvintézkedés – mondtam. – Ghastek sosem
kockáztatná a vezetővé válását.
A legtöbb képzett navigátort Holtak Mesterének hívták. Hét
volt belőlük Atlantában és közülük kettő, Ghastek és Mulradin
Grant éppen cselszövögetett és áskálódott, próbálva megszerezni
az uralmat a vámpírhorda felett. Én Ghastekre tettem volna a
pénzemet. Korábban már dolgoztunk együtt szükséghelyzetben.
Okos volt, számító és könyörtelen, ugyanakkor ésszerű is. És
most ő volt a soros a Konklávéban.
– Talán éppen egy Falkával vívott háború az, amit ő akar –
mondta Jim. – Nem akarok esélyt adni neki. Várj csak!
A folyosó túlsóvége felé bámult.
Egy hófehér hajú férfi fordult be a sarkon és sietett felénk.
Pálcika-vékony testével szinte már futott, könyveket szorítva a
mellkasához. Farmere lógott rajta, garbója nyaka pedig a legtöbb
emberen feszült volna, de neki nem volt mivel kitöltenie.
Christopher időnként elfelejtett enni. Előbb vagy utóbb Barabas
nyakon csípte és rávette a napi háromszori étkezésre, de nem úgy
tűnt, hogy valamivel is több hús lenne most a csontjain, mint
amikor idekerült.
Jim felé fordult és figyelte, ahogy közeledik.
Itt aztán nincs visszafojtott szeretet. Jim úgy tekintett
Christopherre, mintha a férfi egy japán trükkös doboz lenne: ha
kinyílik kincset, vagy bombát fed fel. Jim pedig utálta, hogy nem
tudja, melyik valósul majd meg.
– Emlékszel az összes testőri munkára, amin végigmentünk? –
kérdezte Jim.
– Emlékszem. Azt akarod ezzel mondani, nehéz engem
védeni?
– Olyasmi.

38
 Christopher elért minket. Kék szemei tágra voltak nyílva.
Néha a tiszta nyári égre hasonlítottak amikor láthatóan nem
gondolt semmire sem, de ebben a pillanatban a megszállottság
egyértelműen átvette felette az uralmat. Egy ötlet tartotta őt
fogva és éppen arra próbálta rávenni, hogy lehajtson a szikláról.
Valószínűleg azzal sem volt tisztában, hogy könyvek vannak
nála.
– Úrnőm!
Feladtam, hogy rávegyem, hívjon egyszerűen Kate-nek.
Mindig figyelmen kívül hagyta. – Igen?
– Nem mehetsz!
Jim úgy meglepődött, hogy a szemöldökei összeértek.
– Hova, Christopher? – kérdeztem.
– Arra a helyre. – A szavak kuszán áramlottak ki belőle. –
Próbálok eszemnél maradni.
– Aha. – Ha nem vagy biztos a dolgodban, maradj az egyszavas
válaszoknál.
– Tudom, milyen szoktam lenni, de nem lehetek olyan többé.
Próbálkozok. Olyan keményen próbálkozok. De az elmém olyan
mint egy gombolyag, és a szálak túlságosan össze vannak
kuszálódva. Egyes részeim lebegnek. Össze vagyok zúzva. Ő tört
meg engem.
– Ki tört meg? – kérdezte Jim.
Christopher rápillantott. A hangja alig volt több suttogásnál: –
Az Építő.
Az apám. A Tornyok Építője.
Harag éledt bennem. Azt kívántam, bárcsak el tudnék érni
téren és időn keresztül Rolandig, hogy arcba vágjam őt.
Christopher visszafordult felém. – Ha tudtam volna, milyen
összetörve lenni, inkább a halált választottam volna.

39
 Oy. – Ne mondd ezt – kértem.
– Ez az igazság.
– Christopher, te fontos vagy nekem. Akár össze vagy törve,
akár nem. A barátom vagy.
Christopher széttárta a karjait. A könyvek a padlóra hullottak.
Felém kapott, hosszú ujjai megragadták a vállaimat.
– Ne menj. Ne menj arra a félelmetes helyre, különben
összetör téged is, és akkor egyedül maradsz. Olyan leszel, mint
én. Ne menj, Úrnő.
Jim megmozdult, de megráztam a fejem.
– Milyen félelmetes helyre? – kérdeztem továbbra is nyugodt
hangon.
Megrázta a fejét és csak annyit suttogott: – Ne menj... Ne hagyj
el.
– Nem foglak – ígértem meg neki. – Nem fogok elmenni, de el
kell mondanod nekem annak a helynek a nevét.
– Te nem érted ezt. – Christopher rám nézett, szemeiben tiszta
pánikot láttam. – Te nem érted ezt. A világ végére is követni
foglak, de oda nem. Nem mehetek oda megint.
Én sem mennék el oda, ha tudnám, hol van az "ott". – Semmi
baj. Csak mondd el nekem...
Megrázta a fejét. – Nem. Nem. Nincs rendben.
– De rendben lesz.
Kinyúlt, megfogta pár hajszálamat, amik kicsúsztak a
copfomból és megrántotta őket, kitépve pár hajszálamat.
Áucs.
Jim Christopherre támadt, hátralökve őt. A vékony férfi a
padlóra esett.
Vállal nekimentem Jimnek. – Ne!

40
 Christopher talpra kecmergett, szemei tágra nyílva, az a pár
kitépett hajszálam a markában lifegett. – Ne bízz a farkasban!
Megfordult és elmenekült a folyosón.
– Mi a pokol? – mordult Jim. – Leszedáltatom.
– Tud valamit – feleltem. – Nem tudom, hogy látomása
lehetett-e, vagy valaki mondott neki valamit, de teljesen kiborult
tőle, és még csak megmagyarázni sem tudja az okát. Lássuk, mit
csinál a hajjal. Talán abból majd rá fogok jönni.
A haj, épp mint a testnedvek, megőrizték a tulajdonosuk
mágiáját, miután eltávolították a testétől. Egy évvel ezelőtt
megöltem volna Christophert azért, hogy visszaszerezzem tőle a
hajamat, mert a tanulmányozása felfedte volna az összes
titkomat. De a titkaim egyébként is félig napvilágot láttak már.
Hugh tudta az igazat, Roland valószínűleg szintén, és előbb vagy
utóbb mindenki más is tudni fogja. Ezt el kellett fogadnom.
– Ha valaki mondott neki valamit, az vagy a Falka tagja volt
vagy pedig egy jövendölő mágia – gondolkoztam hangosan. Na
már most, jelenleg legalább kétszáz alakváltó volt a Falkában, az
idegeneket nem látták itt szívesen, Christopher pedig sosem
hagyta el a Tornyot, vagy a birtokot.
Jim felmordult. – Teszek mellé egy őrt. Valakit, aki diszkrét.
Ha valamiféle látomástól szerzi az információit, ami éjjel ölt
testet a szobájában, nem szeretném, ha átadná neki a hajadat.
Ránéztem. – Szerinted milyen farkasról beszélt Christopher?
– Gőzöm sincs.
Több mint hatszázan voltak a Falkában, és nem volt sok
követőm közöttük.
– És még engem tartasz paranoidnak. – Jim arrafelé mutatott,
ahol Christopher eltűnt. – Hozzá mit szólsz?
– Őt megtörték. Mi a te kifogásod?

41
 – Veled kell együtt dolgoznom. Az őrületbe kergetsz.
Felsóhajtottam. Felül tudnám írni Jim döntéseit és a saját
feltételeim szerint menni a Konklávéra. De Jimmel össze kellett
tartanunk. Meg tudtam mondani az állának a feszüléséből, hogy
fényt fog deríteni erre az ügyre, még ha abba bele is hal.
Semmibe nem kerül nekem, ha vele tartok, kivéve a
büszkeségem csorbulását, és a büszkeség egyike azon kevés
dolognak, amit nem bántam feláldozni.
– Mi lenne, ha alkut kötnénk? – kérdeztem.
Jim hosszú ideig nézett rám. – Odalent szükség lesz néhány
pulcsira.
Miért, én csak akkor beszélhetek értelmesen, ha befagy a
pokol? – Kac-kac. Azt mondtad, vámpírokat visznek
erősítésként. Osszuk ketté az embereinket. Az egyik csoport
velünk jön, a másik a háttérben vár erősítésként. Tegyél valaki
megbízhatót a másik csapat élére, bárkit akit csak akarsz, és
hagyd meg nekik, hogy a közelben várakozzanak. Elérhető
közelségben.
Jim latolgatta a dolgot. – Én viszem mindkét csapatot.
Kinyújtottam felé a kezemet. – Rendben.
– Ezzel együtt tudok élni. Kidolgozok pár menekülő tervet
számodra arra az esetre, ha beütne a krach. Ha tévedek, semmit
nem vesztünk. Ha pedig igazam van...
– Remélem tévedsz.
– Én is remélem, hogy tévedek – mondta.
– Helyes. Akkor mi itt végeztünk is. – Elsétáltam tőle, végig a
folyosón, majd nekiindultam a lépcsőknek. Ennyi izgalom elég is
volt egy napra. Ha senki nem csinált semmi őrültséget,
visszavonulhatok a termeinkbe olvasni...

42
 Hannah, egyike Curran és az én őreimnek szaladt lefelé a
lépcsőn. Kérlek, ne engem keress, kérlek, ne engem keress...
– Hitves!
Fenébe. – Igen?
– A Rend egyik lovagja van itt és téged keres.
És most mi következik? A Segítő Jótékony Lovagrend
félhivatalos végrehajtó szervként működött. Kompetensen és
hatékonyan, de gondolkodás tekintetében mereven segítették ki
a lakosságot mágikus eredetű problémáik megoldásában.
Sajnálatos módon, ha egyszer a segítségüket kérted, a saját
módjukon tették a dolgukat, ami nem nyerte el mindenki
tetszését. Korábban én is a Rendnek dolgoztam. Eldöntötték,
hogy az alakváltók nem emberek, én viszont úgy határoztam,
hogy azok, így különváltak az útjaink. Ted Moynohan, az
atlantai Rend vezetője, a Védő lovag még mindig zabos volt rám
emiatt.
– Vele van Ascanio és Julie. Azt mondja, nem lesz vádemelés.
Mondd, mit vétettem?

HARCA KÉSZEN sétáltam be a tárgyalóba. Ascanio ült az

egyik székben az alkalomhoz illően bűnösnek és megbánónak
tűnve, és ha nem dolgoztam volna együtt vele az elmúlt
hónapokban, akár még el is hittem volna ezt. Julie vele szemben
foglalt helyet nyúlánkan, szőkén és dacosan. Szinte teljesen maga
mögött hagyta már a gót korszakát, de továbbra is a fekete volt a
kedvenc színe, így most a fekete farmer, grafitszínű garbó és
metsző pillantás bájos együttesével szembesültem részéről.
A harmadik elfoglalt székben egy hatalmas férfit fedeztem fel.
Erőteljes és izmoktól szálkás felépítése volt, bőrét

43
bonyolult mintákkal tetoválták ki és a csendes-óceánról
származók feltűnően vonzó arcvonásaival, sötét bőrével és sötét
szemeivel rendelkezett.
– Mauro! – Az összes lovag közül őt kedveltem a leginkább.
– Helló, Hitves – dörmögte Mauro. Talpra állt, széttárta a
karjait és pukedlizett előttem. Ascanio a szája elé kapta kezeit.
– Látom még mindig viccesnek tartod magadat.
– Piszkosul igaz. – Arcán boldog vigyor terült el.
Hannah felé fordultam. – Tudnál hozni nekünk egy kis forró
teát?
– Persze.
Mauro a gyámleányom és Ascanio felé bólintott. – Ezt a két
kis gazembert neked hoztam.
– Mi történt?
– Más ügyből kifolyólag a Shiver Oaksnál jártam, amikor egy
nő kirohant a házából az utcára és megkérdezte, tudok-e segíteni
neki két tolvajjal, akiket a kutyája bekerített.
Ascanio és Juliet felé fordultam. Az arcomra kiülő ábrázat
bizonyára félelmetes lehetett, mert szinkronban hőköltek hátra
ültükben. Ha! Még mindig működik.
– Betörés? – kérdeztem nagyon halkan. A Falka a zéró
tolarancia elvét vallotta minden bűncselekményt illetően.
Anélkül is volt elég bajunk.
Ascanio felsóhajtott, egyértelműen belenyugodva a sorsába. –
Látni akarta a fülesmacska kölyköket. Ez volt a tenyésztő háza.
Megtaláltuk a hirdetését az újságban. A nő nem akart beengedni
minket, amíg nem mutatunk fel neki pénzt, így átmásztunk a
kerítésén, amikor elment otthonról. El tudtam volna intézni a
rottweilert, de nem akartam bántani.

44
 Még szép, hogy Juliet fülesmacska kölyköket akart látni. A
pokolba, még én is látni akartam a fülesmacska kölyköket. És
persze Ascanio elvitte magával. Az egyetlen probléma csupán az,
hogy elkapták őket.
– Nem szándékoztunk lopni – mondta Juliet. – Csak
megsimogattuk őket.
– Vádat fog emelni? – kérdeztem Maurot.
– Meggyőztem, hogy nem lenne jó ötlet.
– Köszönöm.
– Bármikor – felelte.
A gyerekekre néztem. – Menjetek! Később még
elbeszélgetünk.
Elspuriztak, kishíján elgázolva a tálcát egyensúlyozó Hannat.
Ő csak a fogát vicsorította utánuk.
– Köszönöm – vettem el tőle a tálcát.
Hannah kilépett és becsukta maga után az ajtót.
Megkínáltam Maurot a teával. – Mi a helyzet?
Mauro elvette a csészét és fújni kezdte a forró italt.
– Köszönöm. – Kortyolt egyet a teából. – Jó, ez nagyon jó. Már
majdnem megfagytam. Francos időjárás. A helyzet... a szokásos.
Selena még mindig azt mondja, sokat dolgozok.
– Hogy van a feleséged?
– Jól van, köszönöm. – Hezitált, mielőtt újra megszólalt volna.
– Áthelyezésen gondolkozok.
Ez aztán a hír. Atlanta az egyik legfontosabb Rend-állomásnak
számított a déli területeken. És nem csak emiatt, hanem mert a
lovagok nem szerették megváltoztatni a kihelyezett területüket.
Amikor kinevezték őket egy állomáshoz, kapcsolatokat hoztak
létre mind az utcákon, mind szakmai szinteken. A legtöbbjük

45
épphogy bármit megtett volna azért, csak ne kelljen váltania. –
És hová?
– Bárhová. Charlstonba. Orlandóba.
Különös. Öntöttem még a csészéjébe. Megtanultam, hogy ha
csöndben maradsz, az emberek többet fognak beszélni, csak hogy
kitöltsék az elhúzódó csendet.
– Köszönöm. – Mauro felsóhajtott. – Ez a pozíció olyan hely
volt, ahova azért mentél, mert az jót tett a karrierednek. Tudod,
mozgalmas munka. Ahol dolgok történtek.
– A dolgok még mindig történnek.
– Nem a jó fajta dolgok. – Mauro letette a csészét az asztalra. –
Tudtad, hogy Ted Moynohan egyike volt az eredeti
Kilencvennyolcaknak?
Huszonhárom évvel ezelőtt a különböző végrehajtó
szervezetekből származó eredeti Kilencvennyolcak létrehozták a
Segítő Jótékony Lovagrend alapjait. Látványos ceremónia
kíséretében avatták lovaggá őket a Washington-Emlékmű előtt.
A Rend nyilatkozatot akart közzétenni.
– Vagyis Ted lovag-alapító – mondtam.
Mauro bólintott. – Az utóbbi három évben háromszázötven
százalékos munkaerő-elvándorlásunk volt. Az átlagos mérték az
állomásokon húsz százalék körüli.
És ez nem is meglepő. A lovagok ugyan meghaltak, de csak
elvétve. Nagyon jól képzettek voltak és nehezen lehetett megölni
őket. – Atlantának szintén nehéz három éve volt.
– Ezt a parancsnokságnál is érzékelték. Egy három lovagból
álló nyomozó csapat jött le Wolf Trapből2. Kihallgatásokat

2
Wolf Trap: a Rend országos központja Virginiában.

46
tartottak. Kérdéseket tettek fel a létszámcsökkenéssel
kapcsolatosan. Előjött a te neved is.
– Az enyém? – Én sosem voltam lovag, sokkal inkább
amolyan nem-hivatalos-alkalmazott-féle.
– Téged nyereségként láttak, aztán pedig Hitves lettél, így
felmerült a kérdés, miért lett felégetve ez a híd. Andrea neve is
felmerült. Róla sokáig tanácskoztak.
Még jó, hogy így tettek. Én sosem voltam lovag, Andrea
viszont kitüntetett veterán és kinevezett Fegyvermester volt, ami
nem éppen kis teljesítmény, mégis úgy söpörték arrébb, mint a
szemetet, amikor kiderült róla, hogy alakváltó.
– A Rend nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a
Fegyvermestereit – mondta Mauro. – Nekem egyáltalán nem
tetszett, ahogyan ezt az ügyet kezelték. Sosem szabadott volna
így végződnie. Semmi szükség nem volt rá, hogy úgy
félreállítsák, ahogyan Ted tette vele. Én tisztelem őt és a
szakértelmét is.
– Tudja, hogy rád számíthat.
– Hogy van?
– A Bousa Klánt vezeti Raphaellel. Mindig van mit csinálnia. –
Nehéz lesz felérni B nénihez, szóval nem irigyeltem Andreát
jelenleg.
– Jó ezt hallani. – A hatalmas lovag mocorogni kezdett. –
Miután végigvették Andrea ügyét, egyenesen Shane Andersenre
és a Világítótorony Őreire tértek át.
Kizárt, hogy Ted ebből jól jött ki. Az egyik lovagja
bizonyítottan terrorista volt. Ha Ted tudott róla, legalább olyan
bűnösnek számított, mint Shane. Ha meg nem tudott róla, akkor
pedig inkompetensnek. – És mi történt?

47
 – Itt jön a rossz rész. Semmi. Befejezték a kihallgatásokat, és
visszatértek a központba. Ekkor következett az állomás
újraszervezése a személyzet feltöltésével. Teljesen új embereket
kaptunk. A régi csapatból Teden kívül csak én, Richter és
Maxine maradtunk.
Mauro kiváló lovag volt, Maxin pedig, a Rend telepatikus
képességekkel rendelkező titkárnője adta az atlantai állomás
gerincét; Richter azonban elmebeteg volt és csak terhet jelentett.
– Ennyi? – kérdeztem.
– Hm-hm. A többiek... újak.
– Nem szereted az újoncokat?
Mauro grimaszt vágott. – Olyan emberekkel raktak össze
minket, akiknek a mostani a második, vagy harmadik állomása. A
korábbi vezetőségük nem tett erőfeszítéseket azért, hogy
megtartsák őket, mert nem tűntek ki. A legtöbbjük valamilyen
hibát követett el. Egyesek többet is.
És ekkor megértettem. Mivel Ted lovag-alapító volt jó
kapcsolatokkal és feltehetőleg erős támogatottsággal, nem tudták
kényszerrel eltávolítani valamilyen égbekiáltó bizonyíték híján
az inkompetenciájára. Így körbevették a selejttel. Vagy veszi a
figyelmeztető jeleket és nyugdíjba vonul, vagy az új emberei
elcsesznek valamit, ami végre okot adna az ő elmozdítására.
Mauro nem akart a gyenge szakasz része lenni.
– Mauro, te nagyszerű lovag vagy. Bármelyik állomás ölne
azért, hogy csatlakozz hozzájuk.
– Ja. Szeretem a várost. Ez az otthonom. De ja. Ideje menni. –
Felállt. – Köszönöm a teát.
– Én köszönöm, amiért kimentetted a gyerekeket a bajból.
– Bármikor. – Elvigyorodott. – Bármikor.

48
 Kikísértem őt. Majdnem öt óra volt már. Majd számolok
Julieval és Ascanióval a Konklávé után. Egyelőre öltözködnöm
kell, venni a kardomat és elindulni a kedélyes csevegésre a
Holtak Mestereivel.

49
 3.
A szürkületben a Falka terepjárója végigsuhant az utcán. A
másik autó, amiben a gyilkolásra hajlamos díszőrségem utazott,
követett minket. Jim vezetett. Barabas hátul ült. A Váltás utáni
Atlanta több területre oszlott, néhány régire és néhány újra,
melyek a mágiából születettek. Ott volt délnyugaton
Honeycomb, a hely, ahol a "szilárd fal" relatív fogalom volt.
Délkeleten terült el Warren, a rendkívül szegény környék, ahol
kóbor bandák irtották egymást. És ott volt még a Northside, ahol
Atlanta előkelőségei arra használták a pénzüket, hogy a
harcokban feldúlt város káoszát távol tartsák maguktól. A mágia
szeretett beleharapni az aszfaltba, de itt a járda sima volt, a tiszta
utcák szöges ellentétei voltak a hulladéktól és szeméttől fuldokló
Warrennek. Hatalmas házak, mindegyik egy hektárnyi saját
telken, ráccsal befedett ablakokkal és vaskerítések tetején
szögesdrót tekercsekkel. A legtöbb ház a Váltás után épült, nem
több mint három emelettel, vastag falakkal, vasbeton ajtókkal,
rácsozott ablakokkal. Pénzen vásárolt biztonság, föld és jó
kőműves munka.
A nap már lement és a hold volt fenn az égen, hatalmas, sötét
narancssárga foltként, mint amit vérrel kentek össze. A mágikus
hullám elmúlt, de a város még mindig lélegzett, nyugtalanul,
éberen. Olyan éjszaka volt, amikor a szörnyetegek előjönnek
játszani. Slayer, a kardom, az ölemben feküdt.

50
Végigsimítottam a tokon. A kard oda ment, ahova én, de ma este
otthon kellett volna hagynom. Bernard szigorú „semmi fegyver”
politikát folytatott. Azonban én Slayer nélkül meztelennek
éreztem magam.
- Ki jön még? - kérdeztem. A Falka protokoll szerint legalább
három klán képviselőjének kellett jelen lennie minden
Konklávén. Kezdetben minden alfa jönni akart, de most azzal is
bajban voltunk, hogy hármat összeszedjünk. Jim volt a macskák
alfája, úgyhogy ő már egynek számított. Már csak kettő kellett.
- Robert Lonesco és Jennifer - válaszolta Barabas.
Roberto Lonesco hozzáment Thomashoz és így együtt
vezették a Patkány falkát. Jennifer a Farkasok vezetője volt. Nem
igazán jöttünk ki egymással. Először is meg kellett ölnöm a
testvérét, amikor az loupá változott a nagynéném varázslatától.
Aztán a férje feláldozta magát, hogy megakadályozzon egy
mágikus katasztrófát, amiről az irodám értesített bennünket.
Jennifer engem vádolt mindkettőért. Egy nem túl stabil
fegyverszünetet kötöttünk, mert együtt kellett dolgoznunk, de
nem kinyírni egymást nem volt olyan kellemes. Christopher
bukkant elő figyelmeztetően az emlékezetemből. Határozottan
Jennifer volt a lista elején, ahol azok szerepeltek, akikben nem
bízhatok.
- Bármilyen kihívás? - kérdeztem. Jennifer több mint egy
hónapja szült, és a harminc napos haladéka a kihívásra a múlt
szerdán lejárt.
- Nincs - mondta Jim.
Furcsa. - Azt hittem, Desandra mostanra már kihívja.
- Én is azt hittem - válaszolta Jim.
Mint ahogy Christopher, Desandra is a tengerentúlról
menekült. A Kárpátok legerősebb alfájának volt a lánya. A

51
férfi elmebeteg volt, kegyetlenül egocentrikus, aki a semmiből
építette fel a falkáját, majd az egész régiót a karmai alá hajtotta,
és terrorizálta a belső és a falkán kívüli ellenségeit is. Tizenegy
gyereke volt. Desandra volt az egyetlen, aki életben maradt, de
csak úgy, hogy megjátszotta az elkényeztetett, hisztérikus idiótát.
Az apja megszállottan kereste az örökösét, aki megfelel az
elvárásainak. Fogalma sem volt róla, hogy az pont ott van az orra
előtt, úgyhogy amikor a lánya áttörte a bordáit és kitépte a szívét,
pont mielőtt megszülte ikreit, rettenetesen meglepődött.
Desandra végül velünk jött. Okos volt, ravasz és kegyetlen.
Amikor visszatért, Jennifer még mindig terhes volt, ezért nem
lehetett kihívni. Azonban már két hete letelt a szülési szabadság,
és Desandra ezt nem használta ki. Negyven nyolc órával a Falka
felé tett hűségesküje után már ölt, majd elkezdett felfelé mászni a
táplálékláncban. Most már béta a Farkas klánban, Jennifer pedig
azóta nyitott szemmel alszik.
- Jennifer és Desandra alkut kötött? - kérdeztem.
- Nem tudok róla - mondta Jim. - Jennifer jobban gyűlöli őt
mint téged. Ha Desandra felgyulladna, Jennifer még arra se
venné a fáradtságot, hogy lehugyozza.
- Akkor?
Jim vállat vont. Barabasra pillantottam. Barabas szintén a
vállát vonogatta. Egyikük sem hallott semmiről. Ez elég ritka.
- Jobb alfa lenne - szólalt meg végül Jim. - Erősebb.
A Jennifer és köztem lévő feszültség ellenére, soha nem volt
problémám vele. Elkezdett harcolni velem, én pedig
visszaütöttem, de soha nem üldöztem. De mégis el kellett
ismernem, hogy Desandra pokoli jó alfa lenne. De ez nem azt
jelenti, hogy szívesen vettem volna, ha az lenne.

52
 - Alig várjátok, hogy Desandra mellett üljek a Falka gyűlésen?
- kérdeztem.
Jim jelentőségteljes pillantást vetett rám.
Barabas felnevetett.
Jim is megengedett magának egy félmosolyt, összezárt szájjal.
Elég ritkán mosolygott - az nem volt összeegyeztethető a
„kemény vagyok” képhez. Amióta megismertem, tudtommal csak
három embernek mutatta meg a fogait, és abból kettő halott volt.
A harmadik is halott lenne, ha nem lenne a Falka Barátja
megtisztelő cím birtokosa.
- Rendezniük kell ezt a szarságot, méghozzá sürgősen -
közölte Jim. - Hatszáz farkas várja lélegzetvisszafojtva. Az a hír
járja, hogy Desandra elment Orhanhoz és Fatimához, hogy az
áldásukat kérje.
Orhan és Fatima volt a Farkas klán vezetője, mielőtt Daniel
átvette volna a klán vezetését. Ők képezték ki utódjuknak
Danielt, visszavonultak és távolt tartották magukat a Falka
politikától. Egy gyümölcsösben éltek, nem messze a Toronytól,
és szigorúan semlegesek voltak. Eddig pontosan kétszer
találkoztam velük, egyszer egy Hálaadás napi vacsorán és egyszer
egy esküvőn, és nekem úgy tűnt, hogy olyan emberek, akikkel
nem érdemes baszakodni.
- Mit értesz az alatt, hogy az áldásukat kérte?
- Ez egy Falka szabály - mondta Barabas. - Egy alfát
megölhetnek egy kihívásban vagy vissza is vonulhat. Ha egy alfa
visszalép, áldását adja az utódjára, aki ott folytatja, ahol ő
abbahagyta. Ez garantálja a korábbi alfa támogatását és így
jobban elfogadják az új alfát, legalábbis egy ideig. Ez a királyság
kulcsa, és ez miatt nem hívták ki Danielt majdnem hat hónapig,
miután alfa lett. Ha Desandra elment Orhanhoz és

53
Fatimához, az elég kényes ügy. Mivel Orhan és Fatima világossá
tették, hogy nem fognak közbeavatkozni.
Az út elkanyarodott. Eszembe jutott, amikor körülbelül egy
évvel ezelőtt pontosan ellenkező irányban száguldottunk ezen az
úton. Elképesztő mennyire gyorsan tudsz rohanni, ha a Bestiák
Ura üldöz. A Bernard tűnt fel a látómezőnkben. Egy város, ami
büszke a déli örökségére, és ahol ez az étterem mégis úgy nézett
ki mint egy angol úriember a cowboyok között. Széles, két
emelet magas, vörös téglából épített, a georgiai - brit kúriákra
hasonlított, amilyeneket a régi filmekben is lehetett látni, kivéve,
hogy a Bernard tulajdonosai nem nagyon hittek a szimmetrikus
dolgokban és a díszes erkélyekben. Hosszú, sűrű ágú
kúszónövény fedte a falakat, a szélük megfagyott a hidegtől.
Meleg sárga fény szűrődött ki a rácsos ablakokon.
Leparkoltunk az első sorban fenntartott helyen. Négy ember
állt az ajtóban. Az autó lámpája megvilágította őket, szemükben
megvillant az ismerős alakváltó ragyogás. Három férfi és egy
magas nő.
A nő nyilvánvaló undorral az arcán figyelt bennünket.
Jennifer. Még mindig magas és szikár, fizikuma egy
hosszútávfutóé, és most még vékonyabbnak tűnt. A legtöbb nő
súlyfelesleggel küzd a terhesség alatt, de ha Jennifer fel is szedett
pár kilót, az már a múlté. Nyúl szőrmével szegélyezett kabátot
viselt és szűk fekete nadrágot. Hosszú, sovány, de mégis izmos
lába és csontos térde jól kirajzolódott az anyagon keresztül.
Mindennap edzettem, mert veszélyes volt a munkám, és amikor
eljött az idő, az életben maradásért kellett küzdenem, de a lábam
vastagabb volt az övénél. Olyan volt mintha az összes puhaságot
lefaragta volna magáról. De azért ez nem volt ilyen egyszerű. Ez
a stressz jele volt.

54
 Jim leállította a motort. Barabassal kiszálltak és megálltak egy
pillanatra, felemelték a fejüket, és beleszimatoltak a levegőbe.
Attól, hogy én eközben a kocsiban ülök, kicsit sem éreztem
magam idiótának. Á, dehogy. Felsóhajtottam és az ölembe
csúsztattam Slayert. Megállapodtunk, hogy nem leszek nehéz
eset. És most ezzel kell együtt élnem.
Rossz érzés söpört végig az agyamon, mintha egy rothadó
hullából áradó bomlás bűze csapott volna meg. Vámpírok.
Koncentráltam. Hat. Nem a közeli épületekben, hanem közelebb.
Közvetlenül felettünk, a tetőn. Nem kellett volna ennyire tisztán
éreznem őket, ha nem a mágia uralkodik. Biztosan nőtt az
érzékenységem. Még több utálatot éreztem. Ahhoz, hogy
apámmal tudjak harcolni, gyakorolnom kellett a
mágiahasználatot, minél többet gyakoroltam, annál inkább
olyanná váltam mint ő. Ez egy pokoli csúszás azon a bizonyos
lejtőn.
- Jim.
Kísérőm kinyitotta a vezetőoldali ajtót. A hideg megcsapta az
arcom, belemart a bőrömben.
- Hat vámpír van a tetőn - mondtam halkan.
Felnézett. - Vagy a Bernard küldte fel őket, vagy még csak
nem is tudnak az extra vendégekről.
- Mindegy, amire felérünk, addigra úgyis eltűnnek - mondta
Barabas.
Mi meg úgy fogunk kinézni, mint a beszart idióták. -
Figyelmeztessük az embereinket - suttogta Barabas. Bólintottam.
- Ha különválnánk... - mondta Jim.
- Mt. Paran híd. Emlékszem. - Ott rejtette el az erősítésünket.
Barabas bekopogott az ablakon. Lehúztam.

55
 - Ne feledd, Kate. - Hajolt oda hozzám Barabas vigyorogva. -
Te vagy a Hitves, viselkedj úgy is mint a Hitves. - Jó erősen
megnyomta a viselkedj szót. - Szerintem ha...
- Nyisd ki az ajtót vagy a pofádba rúgom - morogtam.
Barabas halkan felnevetett, majd kinyitotta az ajtót. Jég
csikorgott a talpam alatt. Mellettünk a második dzsipből kiugrott
a másik öt testőröm is, köztük volt Myles Kingsbury és Sage
Rome. Megkerültem a kocsit, tekintetem találkozott
Jenniferével. Egy hosszú másodpercig csak bámult rám, majd
elnézett jobbra. Az arca megrándult. Én is oda pillantottam. Egy
másik autó állt meg a mi két kocsink mellett. Kicsapódott az ajtó
és Desandra ugrott ki a járműből. Egy viseltes kapucnis
bőrkabátot viselt. Hosszú, szőke haja copfba fogta. A hideg
rózsaszínre csípte az arcát. A szeme az alakváltók narancssárga
színébe játszott. Integetett, majd elindult felém. Jennifer arca
olyan merevvé vált, mintha kőből faragták volna.
- A kedvenc alfám - közölte Desandra sugárzó mosoly
kíséretében. Lám, lám, milyen nagy fogad van.
- Desandra - köszöntöttem.
Jennifer olyan keményen és szikárul állt ott, mint egy
kiéhezett farkas, akit már sarokba szorítottak, és aki így most
készül kivillantani a fogait. Desandra maga volt az egészség
megtestesülése, gömbölyded, mosolygós, csillogó szemű.
Jenniferből áradt a szorongás, Desandrából az önbizalom.
Lehetetlen volt nem összehasonlítani kettőjüket. Azonban nem
bíztam Desandrában sem.
Jennifernek le kell nyugodnia. Láttam már Desandrát küzdeni.
Nem mennék neki, ha nem lenne feltétlen szükséges. Jennifer
mindig is jól harcolt, de nem volt előrelátó, és ha nem úgy
történtek a dolgok, ahogy ő elképzelte, akkor elvesztette a

56
türelmét. Most egyértelműen szorongott, belülről emésztette fel
a dolog.
- Szabad ennyire barátságosnak lenned velem? Nyilvánvalóan
nem vagyok valami népszerű a farkasok között. - Desandra még
szélesebben mosolygott, zöld szeme ravaszul megvillant. - Hát
nem fájdalmas, hogy mikét halványult el együttműködésünk
szelleme a múltban, ó, vagyis kilenc hónappal ezelőtt? Valahogy
sikerült elidegenítenünk a többi klánt. Még egyeseknek az juthat
az eszébe, hogy a vezetés kudarcot vallott.
Elidegenítenünk? Így többes számban? Húha.
- Nem feltételeznék ilyesmit.
- És esetleg azt gondolnák, hogy a Farkas klán kimarad az
összes jóból, amit a Besták Urával és a Hitvessel való kapcsolat
jelenthet. Milyen kár lenne. - Desandra felsóhajtott, majd rám
kacsintott. - De ne aggódjatok. Én, ellentétben másokkal,
csapatjátékos vagyok. Nem okoz gondot, hogy barátságos legyek,
sőt még alázatos is tudok lenni, ha az a klán hasznára válik.
Aha. És mindezt tanuk előtt dörgölte Jennifer orra alá. - Te
maga vagy az ördög.
- Köszönöm, Fenség. Mindig szépeket mondasz. - Desandra
lehalkította a hangját és suttogva megkérdezte. - Figyel?
- Igen.
- Látod azt a három srácot vele? A testőrei. - Közölte
gúnyosan. - Testőrök kellenek neki, Kate. Érzem a félelmét. -
Kezével az arca előtt legyezett, mintha az orrához terelné az
illatot. - Hmmm, finom.
Jim és a harcosok kis csapata felé bólintok, akik mintegy
három méternyire kört formáltak körülöttem.
- Az más - közli Desandra. - Te vagy a Hitves és ember vagy,
és ez az egész a formaságokról szól. Nekünk kell

57
elméletileg megvédeni a haláltól. De egy klán alfájának soha nem
lehet szüksége testőrökre.
Jennifer megfordult és bement az épületbe. A három férfi
követte. Biztos, hogy hallott mindent.
- Azt hittem, most fogod kihívni - szólal meg Jim. - Mire vársz
még?
- Kell hozzá a Besták Ura vagy a Hitves jóváhagyása? -
kérdezte Desandra. Bár ez nem volt igazi kérdés, hanem egy
csapda, amibe simán belesétálhatunk.
- A Farkas klán vezetőjének kiválasztása a klán magánügye.
Nem avatkozunk bele. Nem beszélhetek a bestiák Ura nevében,
de annyit elmondanék, hogy inkább a békés megoldás mellett
vagyunk.
- Ez nagyon diplomatikus volt - mondta Desandra. - De nem
valami egyértelmű. És egyébként meg mióta vagy inkább a békés
megoldások mellett?
- Amióta nem akarok vérfürdővel foglalkozni karácsonykor.
Jennifer egy olyan férfi özvegye, aki feláldozta magát a Falkáért.
Ha hidegvérrel meg akarod ölni és a lányából árvát csinálni, azt
biztos hogy nem fogom megkönnyíteni neked. Ahogy a többi
farkas sem. Kezeld úgy a helyzetet, ahogy az az alfa tenné, akivé
válni akarsz.
Desandra elhúzta a száját. - Nem fogok mártírt csinálni belőle.
És nem akarom a lányát sem árvává tenni. Nincs szükség
tragédiára. Egyébként sincs itt az ideje. A klán még nem teljesen
az enyém, de az enyém lesz. Jennifer tudja, hogy figyelem hátha
megbotlik, úgyhogy most hezitál. Lényegtelen döntéseket hoz és
védekezik, amikor az emberek megkérdőjelezik ezeket a
döntéseket, és ettől gyengének és gyávának fogják tartani.
Eközben én meghúzódok az árnyékban és kivárok, és

58
egyesével magam mellé állítom a klán tagjait. A farkasok erős
vezetőt akarnak, minél hosszabb ideig inog Jennifer trónja, annál
erősebben pletykálnak majd. Hamarosan ők fognak eljönni
hozzám. Azt fogják mondani, hogy sajnálatos, de a klánnak elege
van Jennifer vezetéséből. Tétovázni fogok és alázatos leszek. Meg
kell majd győzniük, hogy ez a helyes döntés, hogy nemes dolgot
cselekszem. Egy kis időbe el fog tartani, amíg meggyőznek, és
amikor kényszerítem, hogy lemondjon, a klán boldog lesz. -
Desandra rám vigyorgott. - Szóval nem kell aggódnod. Nem
fogom megölni valami ünnepi vacsora közepén. És egyébként
sem vagyok az apám. Jó étvágyat. - Azzal rám kacsintott,
megfordult és elsétált.
Azta.
- Ez egy hatalmas problémává fog válni, ugye? - kérdezte
Barabas.
- Igen, azzá. - Hirtelen hiányozni kezdett a lakásom. Apró volt
és zsúfolt, egy elég rossz környéken, de most tényleg haza
akartam menni, magamra zárni az ajtót és semmiféle
baromsággal nem foglalkozni.
Egy sötét SUV fordult be a sarkon. Amit egy másik követett,
aztán egy újabb. Megérkeztek az Emberek.
- Showtime - mondta Jim.
Fekete Medve kunyhó. Ha túljutok ezen, kapok két hetet
Currannal a Fekete Medve kunyhóban. Hivatalos arcot vágtam és
bevonultam a Bernard's-ba tíz alakváltó kíséretében.

- NEM AZT mondtuk, hogy a Falka nem vehet épületeket a

mi területeink mellett. - Ryan Kelly megkocogtatta a

59
mutatóujjával az asztalt. - Csak azt mondjuk, ha így van, akkor
arról tudni akarunk.
Elnyomtam egy ásítást. A legtöbb Halál Mestere szigorú
vállalati egyenruhát viselt, amitől még egy feszültséggel teli
tárgyalóteremben is otthon érezték magukat. Úgy tűnt Ryan így
van vele, legalábbis addig, amíg a ruhája érintetlen. A sötétkék
öltöny nyilvánvalóan méretre szabott, szögletes álla simára
borotvált, kölnije drága. És volt egy hatalmas lila punk taréj a
fején, ami jelenleg le volt simítva, koponyájának bal oldalára, és
ahogy folyamatosan dobálta a fejét, a haja állandóan az egyik
szemébe hullott. Az ide-oda csapódó lila hajról kiderült, hogy
furcsán hipnotikus hatású, úgyhogy kényszerítenem kellett
magam, hogy odafigyeljek arra, amit mond és ne arra várjak,
hogy megint megmozdítsa a fejét.
- Ez nem azt jelenti, hogy tiltakozunk az épületvásárlások
ellen. - Fej rángás. - Ez jog... - A Bernard"s szabaddá tett nekünk
egy privát étkezőt egy hosszú asztallal. Egyik oldalon mi ültünk,
másikon az Emberek. Jobbomon Jim pásztázta a szobát, időnként
az ajtóra pillantva. A bal oldalamon Robert Lonesco játszott a
villájával, jóképű arcán elgondolkodó kifejezés ült. Ryan segédje,
akit Meghannak hívtak és aki a főnöke széke mögött állt,
diszkréten meglökte. Robert odafordította a fejét. Az a fajta
csendes szépség volt, aki egy jó fotóssal és egy hatalmas plakáttal
megállítaná a forgalmat. A bőre világos bronz színű volt, haja
lágy és sötét, szinte már kékes fekete, és a szemei komolyak és
hatalmasak, szinte feneketlenek.
Ryantől jobbra Ghastek figyelte semleges kíváncsisággal
Meghant. Vékony, szinte szikár, valahol harminc és negyven
között, rövid barna hajában még mindig nem vegyült ősz hajszál,
és úgy áradt belőle az intelligencia mint a parfüm. Ha

60
Ryan Kelly úgy nézett ki mint egy üzletember, akinek a fején
valahogy kihajtott egy kakastaréj, akkor Ghastek inkább egy
tudósnak tűnt, aki véletlenül egy hivatalos partin találja magát,
ahol mindenki hülyébb mint ő, és most megpróbálja az agyát
akklimatizálni. Mulradin Grant maga volt az MIA, mióta
Ghasteken volt a sor, hogy részt vegyen a Konklávén, de
Mulradin felesége, Clraire is jelen volt. Harmincas évei végén
járt, szőke, ápolt, átlagos testalkatú. A kosztüm, amit viselt
drágának tűnt és a haján is látszott a kényeztetés és a
fodrászszalonban eltöltött rengeteg idő. Ryan tovább beszélt.
Mulradint támogatta és semmit sem szeretett volna jobban,
mintha adódik valami probléma a Falka és az Emberek között,
ami aztán Ghastekhez kerül. Sajnálatára semmi potenciális
probléma nem merült fel, és így kénytelen volt egy hegyet
kreálni egy vakondtúrásból. Ő is tudta, mindenki más is tudta, és
így most együtt halálra untuk magunkat.
Az Emberek és a Falka területekre osztotta fel a várost,
aminek saját képzeletbeli határán mindkét fél járőrözött, és most
Raphael véletlenül megvásárolt egy épületet pont a határon.
Claire a fém karkötőt tekergette a csuklóján. Minden Ember
ilyet viselt ma, és őket ismerve az új ékszer a vállalati divatot
követte.
- ... tiltakozunk, hogy a Falka folyamatosan figyelmen kívül
hagyja...
A dupla ajtó, ami elválasztotta a különtermet a Bernard's többi
részétől kitárult. Egy széles váll töltötte ki az ajtót. Hugh
d'Ambray lépett be a helyiségbe.
Egy pillanatra szükségem volt, hogy az agyam megeméssze a
tényt, hogy Hugh is itt van, majd hirtelen a testem összes
porcikája éber lett, mintha valaki egy vödörnyi jeges vizet

61
zúdított volna rám, majd egy szöges dróttal végigcsapott volna
rajtam.
Emlékek ugrottak be a múlt nyárról. Halottam, ahogy a háta
megroppan, ahogy Curran összetöri a kő mellvéden. Éreztem a
kőből áradó füstöt, ahogy a mágia tüze felemészti Megobari várát
és eközben látom, ahogy Hugh belezuhan a lángokba. És most
mégis itt van, farmert visel és egy bőrdzsekit a fekete pólója
fölött. Nem nézett ki megviseltnek, a kibaszott fattyú. Semmi
sántítás. Semmi merevség. Még a sötét, szinte majdnem fekete
haja is ugyanolyan hosszú volt, ahogy a vállát verdeste. Ugyanaz
a szögletes, kemény, borostás áll. Több mint százkilencven centi
volt, kemény, rugalmas izmokkal, egy karforgató ügyességével
mozgott, tökéletes egyensúlyban, magabiztosan, minden
mozdulatát kontrollálva.
Hogyan lehetséges ez?
Megsérült. A picsába is, teljesen kicsináltuk. A csontjai
darabokra törtek. Az arca szét volt verve. Curran úgy törte össze
a gerincét, mintha fogpiszkáló lenne, erre ő meg úgy sétál el
onnan, mintha semmi sem történt volna. Az arcán semmi jele
nem volt a törött csontoknak. A bőrén semmi égésnyom.
Hiányoztak a sebhelyek az arcán. Valahogy... fiatalabbnak tűnt.
Kevésbé megviselt a harcoktól. Talán nem is ő volt. Talán Saiman
vette fel Hugh kinézetét, vagy...
Ekkor a pillantásom találkozott az övével. A jeges kék szemek
nevettek rajtam.
A szőr is felállt a hátamon. Ő volt az. Hugh volt azokban a
szemekben, bárhol felismerném.
Fogalmam sem volt róla, hogy mit tett az apám, de valahogy
helyrehozta a kedvenc emberét. Istenem, mégis mennyi mágia
kellett ehhez? Hogyan...?

62
 Ez azt jelentette, hogy Roland tudta. Próbáltam úgy tenni,
mintha Hugh meghalt volna és már majdnem sikerült is
meggyőznöm magam, hogy Roland nem tudott rólam, de Hugh
szakadatlan létezése éppen most zúzta darabokra a tagadásomat.
Roland gyógyította meg. Beszélniük kellett. Apám tudta. Apám
el fog jönni értem.
Bassza meg.
Jim fogait kivillantva elmosolyodott. Mellette Barabas
megdermed.
Egy halk hisztérikus hang a fejemben felsikoltott. Fuss! Fuss!
Elnyomtam a késztetést. Nem volt fegyverem. Egyikünknek
sem volt fegyvere. Most nem pánikolhatok be.
A harmadik emelten voltunk. Csak két kijárat volt, a bejárati
ajtó és a hátsó ajtó, ami nem is volt igazából kijárat, egy szűk
folyosóra nyílt, ami a télikerbe vezetett. Hughon kellett volna
keresztül jutnom, ha a bejárati ajtón akartam volna távozni.
Hugh vagy harminc kilóval volt nehezebb nálam, és volt benne
tapasztalatom, hogy mire képes a testével. Kard nélkül képtelen
lennék rajta átjutni. A hátsó ajtó volt az egyetlen lehetőségem,
hogy minimális veszteséggel megússzam a dolgot. Épségben ki
kell juttatnom innen az embereimet. Majd később kiborulhatok
az egész miatt.
A segédek Hughra bámultak. A legtöbben valószínűleg nem
ismerték fel.
Ghastek elsápadt. Ahogy Ryan is. Pontosan tudták ki ő, és
mire képes.
Ghastek tért magához először, majd felállt. - Nem
számítottunk rád, Parancsnok.
Fordítás: Mi a fenét csinálsz itt?

63
 Hugh Ghastek mellé állt. Ghastek magas volt. De Hugh
mellett eltörpült. - Az én hibám. Szólnom kellett volna előre.
Hugh elmosolyodott. Barátság és kedvesség álcáját viselte.
Nem kell velem bajlódni, csak egyike vagyok a srácoknak.
Kormányokat buktatni, halált hozni, élvezni az erőszakot, de
kérem, ne is foglalkozzanak velem.
Ez rosszul fog végződni.
Hugh várt. Ghastek magához tért és félreállt. - Kérlek, ülj le.
- Be kellene mutatnod - mondta neki Hugh, majd leült.
Ghastek elgondolkozott egy pillanatig. Ő a kollégám,
majdnem halhatatlan pszichotikus hadúr...
- Kérem köszöntsék Hugh d'Ambray-t - mondta Ghastek. - Ő
képviseli a központi irodát és teljes jogú végrehajtói hatalommal
rendelkezik.
- Ne legyél olyan formális - szólt közbe Hugh. - Kérem,
folytassák csak a dolgukat. Én csak csendben ülök itt és figyelek.
Ghastekkel egymásra néztünk.
- Kérem - folytatta Hugh. - Azt hiszem, valami épületről van
szó, nem?
Ryan Kelly továbbra is határozottan összezárta a száját.
Mindenki rám nézett. Úgy látszott, nekem kell valamit
mondanom.
- A szóban forgó épület egy rom, ami Medrano regenerálás
darabokra szakított. Megmentik az anyagot, eladják és kész.
- Tisztában vagyok azzal, hogy hogyan működik a folyamat -
szólalt meg Ryan, hangjából óvatos semlegesség csendült. - Nem
a regenerálás a probléma. Hanem az épület helye. Azt
kifogásoljuk, hogy a Falka lelkiismeretlenül nem veszi
figyelembe a mi határainkat.

64
 Lelkiismeretlenül? Valaki megújította a Frázisok a
csevegésben havi előfizetését.
- Tisztában vagy, hogy hol van a határ?
- Természetesen tisztában vagyok vele.
- Akkor elismered, hogy az épület a mi oldalunk van?
- Igen, de az épület, mint ahogy azt te magad is jelezted, egy
rom. Aminek egy része a mi oldalunkon van és az egyezségünk
szerint a Falka nem szerezhet tulajdont a mi területünkön.
- Igazad van. - Felemeltem a kezem, mire Barabas egy papírt
nyom a tenyerembe. - A város egy független értékbecslője
szerint körülbelül négyszázötvenöt köbméter törmelék van a ti
oldalatokon, aminek a hetvenöt százaléka laza beton és mágia
által gyengített por, tizenöt százaléka osztályozott fém, és az
egész értéke mintegy ezerötszáz dollár. Ezért is készítettük ezt az
adományozási okiratot. Jószándékunk jeleként, hogy folytatódjon
az együttműködés és a baráti kapcsolat a két fél között, a Falka
ezennel átnyújtja a törmelék értékét ajándékként az
Embereknek, ahogy ők azt kívánták.
Felé tartottam a papírt. Ryan megfogta, de bizonytalanul
megtorpant. - Parancsnok, szeretné...?
Hugh megrázta a fejét.
Miért vagy itt? Mi a terved?
Ryan elolvasta a dokumentumot. - Úgy tűnik, rendben van.
- Az Emberek köszönik a Falkának a nagyvonalú ajándékot -
mondta Ghastek.
- A Falka köszöni az Embereknek a folyamatos
együttműködést. - Istenem, remek, de most már menjünk a
fenébe.
Hugh előrehajolt, rám nézett, majd csendes, társalgási
hangnemben közölte. - Unatkoztál már valaha ezeken az

65
üléseken annyira, hogy azt kívánod, bárcsak behúzhatnál
valakinek?
- Behúzni egyet, letépni a karodat, majd azzal verni agyon.
- Kate. - Ghastek hangjában figyelmeztetés vibrált. - Az
hiszem, nem teljesen értetted meg a helyzetet.
Hugh elvigyorodott. - Ez az én csajom.
Ghastek pislogott egyet.
Jim kivillantotta valamennyi fogát és megvadultan vicsorgott.
- Van az Embereknek bármi más megvitatnivalójuk? -
kérdeztem.
- Ezúttal nem - válaszolt Ghastek, miközben engem és Hught
figyelt.
- Fantasztikus. A Falkának sincs több mondanivalója.
Hugh megköszörülte a torkát.
Az ajtó kivágódott, és négy ember, akiket még soha nem
láttam jött be rajta, egy ponyvát húzva magukkal. Felugrottam a
székemből és hátrálni kezdtem. Az embereim velem együtt
léptek hátra. Felemelték a ponyvát és tompa puffanás
kíséretében az asztalra dobták. A tányérok és a csészék szerteszét
repültek. Egy véres, darabokra tépett emberi test tárult fel
előttünk, ruhája széttépve, vértől ragadósan. Megütött a vér erős,
fémes bűze. Ketten mögöttem elkezdtek átalakulni.
A holttest gyomrát felnyitották, a seb szélein lévő nyomok
alakváltók karmokra utaltak. A belek vastag csomókban
türemkedtek elő. Az arca véres massza volt, de én azonnal
felismertem.
Claire felsikított. A segédek elhátráltak az asztaltól. Mindenki
egyszerre kezdett beszélni.
- Az embereid meggyilkolták Mulradin Grant-et. - Hugh
hangja elnyomta a többiekét.

66
 - Ne veszítsük el a fejünket - figyelmeztetett Ghastek.
- Bizonyítsd be! - vicsorogta Jim.
- Nézz a testre - mutatott Hugh a holttestre. - Ennél nem kell
több bizonyíték.
Még a Rendőrtiszti Főiskolán frissen toborzott is azonnal
képes lenne azonosítani ezeket a sebeket.
A vágások terjedelme, a mintája, a mérete, az egész
félreérthetetlen volt.
Mulradint egy alakváltó gyilkolta meg.
- Nincs arra bizonyíték, hogy a Falka egyik tagja tette ezt -
közöltem. - Te is foglalkoztatsz alakváltókat a bűnözőkből álló
bandádban.
Claire előre-hátra hintázott. - Ó, Istenem, istenem, istenem.
- Ne vonjunk le következtetéseket - mondta Ghastek.
Hugh felé bökött. – Te! Maradj csendben. A Falka uralkodik
minden alakváltó felett az államban. Ők viselik a teljes
felelősséget.
- Ne keverd bele ebbe az embereimet - mondtam. - Különben
megbánod.
- Imádom, amikor fenyegetsz - válaszolta Hugh.
- Azt is imádni fogod, ami ez után következik.
Ghastek hol rám nézett, hol Hughra, aztán megint rám, aztán
Hughra.
- Nem tudok várni, bébi - közölte Hugh.
Csak Curran hívott így. Ezzel szokott bosszantani.
- Megölted! - Sikította Claire éles hangon. - Megölted a
férjemet!
Hugh hozzá lépett. Szelíd hangon közölte: - Ők tették. Nézd.
Nézz rá. A férjed szenvedett mielőtt meghalt. Nem akarsz tenni

67
valamit? Nem akarod, hogy megfizessen az az állat, aki ezt tette?
Claire elsápadt. Megragadta a fém karkötőjét a karján.
- Állj! - Ghastek hangja úgy csattant, mint az ostor.
Hugh felé fordult. - Ez az Ő akarata. Hagyd, hogy
megtörténjen.
Ghastek egy lépést hátrált. - Ez a mi városunk. Saját belátásom
szerint kezelem az ügyet.
- Többé már nem - közölte Hugh, és ahogy pillantásunk
találkozott, rám kacsintott.
A kurafi. Pontosan ez az, amit akart: egy hatalmas, csúnya
nyilvános esetet, amiből nem tudunk kihátrálni. A vámpírok
megölése nem jó indok, ők csak tulajdonok. Azonban most már
gyilkossággal vádolnak bennünket. Ha bárkivel is
konfrontálódunk az Emberek közül, miközben Mulradin teste az
asztalon fekszik és a gyászoló özvegy éppen eszét veszti
fájdalmában, az egész város ellenünk fordul. Nem kedvelik
jobban az Embereket mint minket, de ha Atlantának van esélye,
hogy bármelyikünket kicsinálja, akkor élni fog vele. Hughnak
pedig lenne ürügye egy háborúra a Falkával, amit boldogan
ünnepelne.
Claire elszakította a karkötőjét. Vörösen pulzált és a
mennyezet felé tört.
Hat vámpír rontott be a helyiségbe. Egy pillanatra
megdermedtek, aztán három az asztalra ugrott, három a földön
landolt, a szemük vörösen izzott az éhségtől. Lesoványodtak,
szőrtelen csontos testükön keménykötésű izmok látszódtak,
melyet gumiszerű bőr borított, nem emberek már, nem
épelméjűek, csak folyamatosan éhesek.
Ryan előre ugrott, karjait szélesre tárta. A vámpír szeme

68
elhalványult. Arca eltorzult az erőlködéstől. Megpróbálta
feltartani őket, de kezdett kicsúszni az irányítás a kezéből.
- Vissza! - üvöltöttem.
Az alakváltók mindkét oldalamról a hátsó ajtó felé siettek,
mindenki, kivéve két személyt. Valaki hangos csattanás
kíséretében berúgta az ajtót.
Hugh megpördült és állon vágta Ryant. A nagydarab férfi
szemei fennakadtak, az arca elernyedt, majd összeesett.
A vámpírok úgy lőttek ki, mint a veszett kutyák, akik letépték
láncaikat. Az egyik - nagy, nőnemű és nemrég átfordított -
Hughra vetette magát. Öt a levegőt átszelve felénk lódult, a
szemeik vörös ragadozó fényben csillogtak, nem látszott rajtuk a
navigátor irányítása, az elméjük mint a nyílt seb. Öt. Túl sok.
Az emberek elmenekültek a bejárati ajtón. Ghastek megállt
egy pillanatra, arca eltorzult. Megragadtam az öt vámpírt az
elmémmel. Könnyű volt. Megdöbbentően könnyű. Az
élőhalottak elernyedtek ugrás közben, így inkább estek, mint
landoltak. Az asztal mögül Hugh egyik embere lépett elő, fitt,
rövid hajú, sötét borostával, két fegyvert tartott a kezében,
amikkel a női vámpír arcába lőtt. A golyók szinte széttépték az
élőhalottat, húsdarabokat kiszakítva belőle.
Az embereim egyként mozdultak. Sage a jobbomon lerántott
egy vámpírt a levegőből, majd még mielőtt földet ért volna,
megcsavarta a fejét hatalmas, leopárd karmú mancsával. A
vérfarkas a bal oldalamon éppen kibelezett egy másik vérszívót.
Odahúztam hozzájuk a következőket.
A női vámpír a lövések ellenére is tovább nyomult előre. A
férfi profi hidegvérrel tovább tüzelt. Vörös permet kíséretében a
golyók keresztülmentek a vámpír koponyáján, átszakítva az
agyat és az izmokat. A koponyájának teteje teljesen

69
szétesett. Az élőhalott megállt, enyhén megfordult bizonytalan
lábain, és így láttam a falat a tátongó lyukon keresztül, ahol az
agy szokott lenni. A vámpír tett még egy botladozó lépést,
elernyedt, végtagjai rángatóztak.
Hugh felnevetett.
Ja, ja, a szolgája tudja, hogyan kell meghúzni a ravaszt.
Gratulálok.
A renderek felé húztam az utolsó élőhalottat. Valaki a hátam
mögött az asztalhoz száguldott. Átugrott a vámpírok hullái felett
és Mulradin testén landolt. Desandra. A fenébe.
A renderek széttépték az utolsó vámpírt.
A fegyveres férfi megfordult és így megláttam az arcát. A
tekintetétől összerezzentem. Nick. Édes Istenem.
- Desandra! - üvöltöttem.
Nick észrevette Desandrát és azonnal tüzet nyitott rá. A
fegyver felordított, szinte köpködte a golyókat gyors
egymásutánban.
A renderek az utolsó két vámpírt a földre dobták. Desandra az
ajtó felé húzott. A renderek körbezártak, testükkel eltakarva az
Emberek elől. Megfordultam és futásnak eredtem a folyosó felé.
Az utolsó dolog amit láttam, Ghastek arca a másik ajtóban. Úgy
nézett ki, mint aki éppen most volt tanúja egy háború
kirobbanásának.
A folyosó üres volt. Húsz méterre, a folyosó végén a hold
fénye bevilágított a télikertre néző összetört ablakon. Jim
vicsorogva állt mellette, figyelve, ahogy az alakváltók egyesével
kiugrálnak rajta. Oda futottam hozzá, a két render hátulról
fedezett.
- Fuss! - hallatszott Hugh mennydörgő hangja a hátunk
mögött. - Fuss csak a szánalmas váradba. Holnap délig

70
átadod a gyilkost vagy végzek veled! Ha meglátlak a
területünkön, megöllek!
Meg akartam fordulni, hogy minden egyes csontját eltörjem
mielőtt levágom a fejét. Megölte a mostohaapámat, B nénit és
eltörte Curran lábait. Meg fog fizetni érte. A terem felé
fordultam. Ha most megölném...
- Hitves! - szólt rám Jim.
Ha most megölném, az alakváltók évekig fizetnének érte. És a
kardom sincs nálam. Ahh.
Dühtől elvakultan futottam a betört ablak felé. Hugh számított
rá, hogy belépek az Emberek városrészébe. Ez nem
figyelmeztetés volt, inkább kihívás. A törött ablak ott tornyosult
előttem. Három emelet, hatalmas zuhanás.
Jim megragadott és kiugrott velem a törött ablakon. A
gyomrom a torkomba ugrott. Miután földet értünk, Jim letett a
járdán. Futásnak eredtem és az autóinkhoz rohantam. Jim
belökte a kulcsokat a zárba. Egy vámpír landolt a Jeep tetején.
Őrült vörös szemei egyenesen rám meredtek. Megragadtam az
elméjét. Mielőtt azonban bármit is tudtam volna csinálni, egy
vérmongúz ugrott be a látómezőmbe, vörös szőr borított testével,
és rózsaszín, vízszintes pupillájú szemeivel úgy nézett ki mint
egy démon. Karmok villantak. A vámpír feje az egyik irányba
repült, testének torzója a másik irányba. Kivágtam az ajtót és
becsusszantam az anyósülésre. Jim bedugta a kulcsot és ráadta a
gyújtást, Barabas éppen csak beesett a hátsó ülésre. A motor csak
dorombolt. A mágia hulláma lecsapott. A védelmi varázslatok
halványzölden felizzottak a Bernard falain. A motor akadozott,
majd teljesen leállt.
A franc esne belé!

71
 Jim – velem ellentétben - hangosan elkáromkodta magát.
Tizenöt perc kántálásba telne, hogy életre keltsük az autót, és
beindítsuk a motort az elvarázsolt vízzel. Minden másodpercnyi
késlekedéssel az Emberek erősítése egyre közelebb ér.
Ki kellett jutnunk onnan és el kellett érnünk a Mt. Paran
hidat, mielőtt még nagyobb incidens tör ki.

KIUGROTTAM a járműből, miközben Slayert belecsúsztattam

a hátamon lévő hüvelyébe. - Gyalog megyünk. - Megfordultam
és futásnak eredtem, nem néztem vissza. Egy pillanattal később a
két render már mellettem volt. Mögöttem Jim hangja hallatszott.
- Alakzatba. Sara, előre. Rodriguez, hátulra.
Kifutottunk a parkolóból.
- Viszlek! - ajánlotta fel mögöttem Démon-Barabas.
- Jól vagyok. - Amíg nem futnak teljes sebességgel, addig
képes vagyok lépést tartani velük. Bár nagyon hosszú ideig nem
tudnám csinálni, de addig nem is kell. Mt. Paran Road két
kilométerre volt tőlünk. Ott várt bennünket Jim erősítése.
Egyesülünk velük és Hugh még azt is megbánja, hogy megtalálta
Atlantát a térképen.

72
 4.
A HIDEG LEVEGŐ égette a tüdőmet. Az út szélén lévő fák
sűrűje fojtogatóan vett körbe bennünket. A növények imádták a
mágiát, úgy nőttek mintha valami szuper erős csodatápot kaptak
volna. A fák körülöttünk öregnek tűntek, nyúlványaik egyetlen
masszív ággá álltak össze. Az izmaim melegek és lazák voltak a
ruháim alatt. Már kilenc perce futottunk és az alakváltók
mellettem még csak kicsit sem látszódtak megviseltnek.
Számukra ez a tempó csak kocogás volt. Nekem viszont egy gyors
futás.
Gondolatban már negyedik alkalommal öltem meg Hugh
d'Ambrayt. A fantáziálás nem volt olyan kielégítő mintha
igazából is megtettem volna, de a gondolat, ahogy Slayert a
mellkasába mártom, gyorsabb futásra késztetett.
Az időzítés nem is lehetett volna rosszabb. Csak fele olyan
erősek voltunk mint általában, és is Curran elment. Hugh remek
tervező volt. Soha nem bízott semmit a véletlenre. Vagy volt egy
nagyon okos besúgója a Falkában, aki valószínűleg magas rangot
tölthetett be a Falka Tanácsban, vagy kitervelte ezt az egészet,
ami azt jelenti, hogy Gene és az ibériai farkasai Hugh zsebében
voltak és Curran csapdába sétált. Félelem szivárgott a
csontjaimba. Gyorsítottam a tempón. Az alakváltók velem
gyorsítottak. Curran tudja kezelni a helyzetet. Nem volt éppen

73
békés típus. Ha annyira hülyék, hogy csapdát állítsanak neki,
vérükkel borítva fog hazajönni hozzám.
Mögöttem egy élőhalott elméjét érzékeltem. Ez viszont nem
volt elhagyott. Valaki irányította. Egy másik vámpír elme
csatlakozott az elsőhöz. Aztán még egy. A határig kísértek.
Milyen figyelmes az Emberektől.
A vámpírok közelebb jöttek. Hátrapillantottam a vállam felett
és meg is láttam őket, a három rémálomszerű alak szaggatott
ügetéssel, de azért gyorsan közeledett felénk az úton. Sprintre
váltottam, minden csepp sebességet kisajtoltam a lábaimból. A
kanyarban megláttam a Mt. Paran Víznyelőt, egy futballpálya
nagyságú, hatalmas szájra emlékeztető szakadékot. A víznyelőt
egy erős mágikus hullám hozta létre, és a Northside
gondoskodott róla, hogy csak egy egysávos híd épüljön rá egyik
pillanatról a másikra. A kő korlát a holdfényben fürdött, a hat
alakváltó pedig három ismerős kinézetű Jeep mellett várt ránk a
hídon.
Egy alakváltó a többiek előtt állt. Nem volt rajta kabát. Előre
hajolt, sötét szemeivel a mögöttünk lévő vámpírokat figyelte,
arcán hideg ragadózó kifejezés ült, izmos teste úgy megfeszült
mint a felhúzott rugó. Régebben csodafiúnak hívtam Dereket, de
most már nem lehetett fiúnak nevezni. Kemény izmok feszültek
inas testén. A teste lehet, hogy tizenkilenc volt, de azok alatt a
sötét szemöldökök alatt lévő szemek harmincötöt mutattak. Nos,
én mondtam Jimnek, hogy a megfelelő embert rakja a tartalék
egység élére.
A második alakváltó Derek jobb oldalán ült a kőkorláton. A
holdfény megvilágította az arcát. Minden bajom forrása. Hát
persze. Derek és Ascanio. Amíg el vannak választva egy
futballpályányi területtel, addig egész jól kijönnek

74
egymással. De amint közelebb kerülnek egymáshoz, az olyan,
mintha egy gázzal teli helységben gyufával akarnánk világítani.
Csoda, hogy a híd még nem robbant fel a nyomás alatt.
A távolság köztünk és a vámpírok között egyre inkább
zsugorodott. Az élőhalottak erősebb fokozatra kapcsoltak. Egy
pillanattal később már a hídon voltunk. Egy krétával a kőre
rajzolt fehér vonal jelezte a határt. Gyorsan átugrottunk rajta.
A vérszívók olyan közel voltak, hogyha megtorpanunk, már
elkaptak volna bennünket. Derek úgy húzott el mellettünk mint
a puskából kilőtt golyó. Hátranéztem a vállam fölött. A lába pont
akkor csapódott az egyik vámpír fejébe. Az ütközéstől a
szörnyeteg hatvan méternyit zuhant vissza. Elesett, majd talpra
ugrott, megdermedt, aztán elindult vissza a többi élőhalotthoz,
akik a járdán várakoztak. Lassan sétálva tovább haladtunk a
vonal mögött a többi alakváltóval. Négykézlábra akartam
ereszkedni a kimerültségtől, de szem előtt voltam, úgyhogy
kényszerítettem a testem, hogy egyenesen álljon. A légzés olyan
mint a biciklizés. Nem lehet elfelejteni, és végül a testem is
emlékezett, hogy miként tudok levegőt venni ahelyett, hogy
kapkodnám a levegőt és hatalmas kortyokban nyelném le.
Elmentem a járművek mellett egészen addig, amíg a Jeep el nem
takart a vérszívók elől. A csoport többi tagja követett.
Az agyam végre elkezdte feldolgozni, hogy mi is történt a
konklávén. Hugh d'Ambrey eljött értem. Mindenki, aki velem
volt, célponttá vált. Vagy egyesével fogja megölni őket vagy
egyszerre, de mindenképpen megteszi. Visszaemlékeztem Hugh
szavaira. "Ez az Ő akarata. Hagyd, hogy megtörténjen." Az
alakváltók már korábban is apám célpontjai voltak, de soha nem
nyíltan. Roland tudta, hogy itt vagyok, és elküldte Hught, hogy
törje meg a Falkát, engem pedig szigeteljen el tőlük. A

75
múltam, amitől annyira rettegtem, utolért. A barátaim miattam
fognak meghalni.
A felismerés olyan volt, mintha valaki egy vödörnyi jeges vizet
öntött volna rám. Nem így kellett volna történnie. A terveimben
Curran mindig mellettem volt. A terveimben együtt voltunk,
együtt harcoltunk, a mi feltételeink szerint. Ehelyett Curran
eltűnt valahol az Appalache-ben, én meg itt ragadtam egy
gyilkos kézre kerítésével és ezerötszáz ember életben tartásának
felelősségével. Én voltam a Hitves. Tennem kellett a dolgom. El
kell folytanom ezt a háborút.
Lépésenként kellett haladnom. Első lépés: megkeresni a
gyilkost.
Jim illesztette a lépteit az enyémekhez. - Mi a fene történt ott?
Majdnem hagytad, hogy annyira felcukkoljon, hogy visszamenj
hozzá.
- Meg kell találnod Currant. Hugh gyűlöli őt és valószínűleg
pontosan tudja, hogy hol van most Curran. A legjobb
forgatókönyv szerint Gene távol tartja innen. A legrosszabb
szerint csapda volt az egész.
Jim hozzám hajolt. A pillantása találkozott az enyémmel. - Hé!
Nézz rám.
Rá néztem.
- Currannal minden rendben lesz. Curran kezeli a helyzetet.
Egy egész hadsereget kellett küldeniük Észak-Karolinába, hogy
legyőzzék. Vannak embereim, akik figyelik Gene területét. Senki
nem jött ki vagy ment be.
Ez igaz. Jim biztos figyelteti őket.
- Hugh csak megpróbál összezavarni. Ne hagyd neki. Tedd a
dolgod. Ezerötszáz ember sorsa függ tőled.
- Fasza buzdító beszéd volt.

76
 - Ha buzdító beszédet akarsz, akkor menjél pom-pom lánynak.
Felismerted a keresztest Hugh-val?
- Igen. - Felismertem Nicket, hát persze. Láttam, ahogy
Desandrára lő.
- Miért futottunk el? - kérdezte valaki mögöttünk.
Megálltam és megfordulva a szemébe néztem.
Jennifer egyik testőre volt. A húszas évei elején járt, hatalmas
és sportos volt, vad szőke hajjal. A holdfényben a szemei sárga
fényben ragyogtak. Ajkai remegtek, fogai kivillantak.
Igen, teljesen fokozaton égett, minden egyes lélegzetéből
agresszió sugárzott.
Adrenalin függő. Rossz választás testőrnek.
- Túlerőben voltunk. Le tudtuk volna őket győzni.
- Csendesítsd le - mondtam Jennifernek. - Vagy én fogom, és
az nem fog neki tetszeni.
Jennifer üres arckifejezéssel nézett rám.
- Kibaszott gyávának tűntünk - vicsorogta a szőke. -
Nekünk...
Desandra ugrott előre, megragadta a szőke torkát, majd
odacsapta a híd kő felületéhez. A fiú háta a nekicsapódott a
kőnek. Desandrából szaggatott vicsorgás tört elő. - Ne merd
megkérdőjelezni a Hitvest! Ne szégyenítsd meg az alfádat a klán
előtt.
A szőke felszisszent, megpróbált lélegezni.
Egyik semmit se csinál, a másik meg duplán teszi. Fogalmam
sincs melyik a rosszabb.
Desandra talpra állította a szőkét, majd a szemébe bámult, az
arca egy centire volt a fiúétól. - Nézz rám!
A testőr rá bámult, arcán sokkos kifejezés.

77
 - Jennifer engedékeny. Nézd meg az arcom, szerinted én
elnéző vagyok?
A szőke nyelt egyet. - Nem, Béta.
- Akarod, hogy demonstráljam, hogy nem vagyok az?
- Nem, Béta.
- Amikor kiérdemled a jogot, hogy kérdezhess a Hitvestől,
akkor beszélhetsz. Addig, hacsak nem ad rá parancsot, befogod a
pofádat és engedelmeskedsz, vagy különben kitépem a nyelvedet.
Egyszer megcsinálták velem, és hat hónapba telt, amíg
visszanőtt. Megértettél?
A szőke bólintott.
Desandra elengedte, majd fejet hajtott előttem. - Elnézését
kérjük, Hitves.
- Nincs szükségem rá, hogy bocsánatot kérj helyettem -
közölte Jennifer. - Vigyázz magadra.
Desandra gerince megfeszült egy pillanatra, aztán elernyedt,
olyan gyorsan, hogy észre sem veszem, ha éppen nem figyeltem
volna. Vállat vont, lenézett, majd dorombolva megszólalt. -
Sajnálom, Alfa.
Nincs időm a kisded játékaikra. – Kevesebb, mint tizennyolc
óránk van, amíg Hugh d'Ambray és az Emberek megtámadják a
Tornyot. Miután a háború elkezdődik, nehéz lesz leállítani.
Az Emberek és a Falka soha nem került egymással szemtől
szembe, és mindkét oldalon volt egy rakás idióta, akik azt hitte,
hogy bizonyítania kell neki valamit.
Desandra lerázta a kabátját a válláról és hátat fordított egy hím
alakváltó farkasnak. A férfi elővette egy kést és felnyitotta
Desandra hátát. Egy apró pillanatig a nő összeszorította a fogait.
A golyó valószínűleg még a testében volt.

78
 - Meg kell akadályoznunk a háborút - mondtam. - Mulradin
teste, ötletek?
- A gyilkos egy alakváltó - mondta Jim. - Nem medve. Ők
hajlamosak összezúzni a testet. A testen lévő fognyomok kutya
vagy macskafélére utalnak.
- Egyetértek. - Jenniferre néztem. Konszenzusra kellett
jutnunk, mert egyikük sem fogja szeretni, amit mondani fogok. -
Mit gondolsz?
- Lehetséges, hogy egy alakváltó volt - mondta Jennifer. - Egy
Falkán kívüli személy. Nem tudom elképzelni, hogy valamelyik
emberünk tette.
- Elkaptam a testből egy jó szagmintát. Farkas volt - szólt
közbe Desandra. - A mieink közül.
- Hazudsz! - csattant fel Jennifer.
Desandra vállat vont. - Miért hazudnék? Felismertem az
illatot. Már éreztem párszor a Toronyban és a klán házában is.
Nem olyan valaki, aki gyakran jár a Toronyban, de ismerem a
szagát és a mieink közül való.
Harag és gyűlölet váltotta egymást Jennifer arcán. - Miért
csinálod ezt? Milyen előnyöd származna ebből?
- Csak az igazat mondtam - válaszolta Desandra.
- Ez megint az egyik kisded játékod, ugye? Ezúttal nem.
A három farkas, akik Jennifert kísérte és a farkas render
közvetlenül mellettem úgy döntött, hogy mindenhova néznek,
csak a két nőre nem. Mögöttük Derek próbált úgy tenni, mintha
semmi sem történt volna. Ascanio csak a szemét forgatta.
- Nem ezekben a kibaszottul véres időkben, hallod? - Jennifer
hangja éles volt, kicsit hisztérikus. - Semmi cselszövés, Desandra.
Semmi Desandra Show.

79
 És ezzel Jennifer elvesztette a fejét nyilvánosság előtt.
Csodálatos. Mert pont erre volt most szükségem, erre gyerekes
versengésre tanúk előtt.
- Ugorjunk - mondtam. - Térjünk vissza Mulradin testéhez.
- Desandrának igaza van - szólt közbe Robert, a hangja hideg
volt és nyugodt.
Mindannyian a patkány alfa felé fordultunk. Annyira csendes
volt, hogy el is felejtettem, hogy ő is ott van.
- Egy farkas volt - mondta. - Nem éreztem a szagát, mert túl
sok volt a vér, de elég közel voltam, hogy jól lássam a sebet.
Mulradin harcolt. Biztosan megragadta a támadóját, mert a véres
kezébe szőr ragadt. Farkas szőr.
Jennifer csak bámult rá. Olyan volt, mintha tüzet raknánk egy
gleccsernél. Robert azonban nyugodt maradt.
- Meg kell találnunk a gyilkost, mielőtt a határidő letelik -
szólaltam meg gyorsan mielőtt Jennifer megint kiborul. Ha a
gyilkost őrizetbe vesszük, még van esélyünk enyhíteni a
helyzeten.
- Ha még életben van - szúrta közben Jim.
Jó meglátás. Ha Hugh helyében lennék, megölném, csak hogy
biztosra menjek, hogy mi ne tudjuk lekapcsolni.
- És ha megtaláljuk ezt a személyt, akkor mi fog történni? -
kérdezte Robert.
Szelíd hangon tette fel a kérdést, de éreztem, hogy sok múlik
azon, hogy mit fogok válaszolni.
- Ha a gyilkos letartóztatása kerül, a Falkának vizsgálatot kell
lefolytatni - közöltem.
- És ha bűnösnek találják?
- Mit akarsz valójában kérdezni, Robert?
Robert megtorpant. - Az őrizetről kérdezek.

80
 - Nincs szándékomban átadni a Falka egyik tagját az
Embereknek valami ’égessük meg az alakváltót’ partira -
mondtam. - Nem fogunk megfutamodni előlük. De meg kell
találnunk ki ezért a felelős. Nem tudunk addig semmit se lépni,
amíg nem tudjuk meg mi történt.
- Meg kell vizsgálnunk a gyilkosság helyszínét - mondta Jim. -
A testen nem érződött sisakvirág illat.
A sisakvirágot nyomok eltüntetésére használták. Ha egy
alakváltó megszagolta, még ha a legjobb nyomkövető is volt,
azonnal tüsszögni kezdett. Az, hogy nem volt sisakvirág illat,
gyenge lehetőséget jelenthetett arra nézve, hogy valahol egy
érintetlen tetthely várt ránk és az alakváltók úgy fognak tudni
olvasni az szagokban, mintha egy nyitott könyvet fognának a
kezükben.
- Azt se tudjuk még, hogy létezik-e a tetthely - mondta
Robert. - Lehet, hogy már rég felégették.
- Nem, még létezik - szólalt meg Barabas is.
- D'Ambray szeret játszadozni - hangzott fel Derek hangja. -
Most velünk akar játszani.
Ha volt egy gyilkossági helyszín, mégis hol lehet? A vér
Mulradin testén még friss volt.
- Desandra? Szerinted mióta lehetett halott?
- Kevesebb mint két órája - válaszolt.
Jim helyeslően bólintott. - Ez alapján a halál időpontja akkora
tehető, amikor Mulradin a Casinóban volt.
Az orromban hat millió szagló receptor volt. A farkasok
orrában kétszáznyolcvan milliárd. Úgyhogy ha Desandra azt
mondja, hogy pár órája volt halott, akkor hajlamos vagyok hinni
neki, de az elképzelhetetlen volt, hogy egy alakváltó besétált a

81
Casinóban, meggyilkolta Mulradint, majd kisétált. Jimhez
fordultam.
- Biztos vagy benne, hogy a Casinóban volt?
- Igen - válaszolta Jim. - Ghastek és Mulradin esti műszakosak,
úgyhogy valamelyiknek mindig a Casinóban kell lennie. Ghastek
a Klonkávén volt, úgyhogy Mulradin-on volt a sor. Nem
hagyhatta el a Casinót.
- Nem feltétlenül - szólt közbe halkan Robert.
Jim oda fordult hozzá.
- Két héttel ezelőtt kaptam egy jelentést, hogy az egyik
emberem látta őt odakint, amikor szolgálatban kellett volna
lennie - mondta a vérpatkány.
- Hol? - kérdeztem.
- A Warrenben - válaszolta. - A felderítőm látta, hogy
Mulradin bemegy egy épületbe, de nem tudta követni, mert
aznap éjszaka más volt a célpontja.
- És ezt mikor akartad megosztani a kis csapatunkkal? -
kérdezte Jim.
- Van egy csomó dolog, amiről a kis csapatunk úgy döntött,
hogy nem oszt meg velünk - közölte Robert. Nyilvánvalóan volt
itt némi feszültség.
- A Warren melyik épületébe? - tettem fel a kérdést.
- A felderítő nem adta meg.
Körülbelül annyira szűkítettük le a lehetséges épületeket,
mintha tűt keresnénk a szénakazalban. Amikor a mágia
tönkretette Atlantát, Warren itta meg leginkább a levét, teljes
utcák tűntek el. Mindenki, aki képes volt mozogni, lelépett.
Warren most maga volt a nyomornegyed, szegényekkel,
bűnözőkkel és utcakölykökkel, egy hatalmas területen.
- Kikérdezhetjük a felderítődet? - kérdeztem.

82
 Robert kissé kényelmetlenül nézett rám. - Igen. De ő most egy
megfigyelő álláson van.
- Hol? - Kérlek mond, hogy nem az Emberek területén.
- Az Emberek területén.
Ez nem az én estém.
- Telefon? - kérdeztem.
Robert megrázta a fejét.
Hát persze. A telefon valószínűleg egyébként sem működött
volna, ha a mágia felüti a fejét. - Szükségem van egy csapatra, aki
velem jön a megfigyelő állásra.
- Nem, nem mehetsz - tiltakozott Jim.
- De megyek - mondtam ellent.
- Kate!
- Amikor utoljára ellenőriztem, még én voltam a főnök.
Szeretnél kihívni, hogy rendezzük a dolgot?
Jim mogorván nézett rám.
- Nagyon ijesztő vagy, de ettől még én vagyok a főnök. Robert,
hol van a megfigyelő állás?
- A Centennial Drive-on.
Ez most szivat. - A Centennial Drive-on? Amihez a Casinón
keresztül vezet az út?
Robert bólintott.
Remek. Végigsettenkedünk az Emberek területén, miközben
Hugh és Atlanta összes vámpírja bárkit keres, akinek farka van
vagy kardja, majd megkeresünk egy vérpatkányt, aki rejtve akar
maradni, úgyhogy ez szinte lehetetlen, aztán végigvágtatunk a
Warrenen. Sima ügy. Csak hadd kapjam fel a láthatatlanná tevő
köpenyemet és vegyem magamhoz a teleportáló cuccomat...
- Minden tiszteletem, Hitves, de soha nem fogod megtalálni a

83
megfigyelő állást - mondta Robert. - És még ha esetleg sikerül is,
a felderítőm nem fog beszélni.
- Velem akarsz jönni?
Robert bólintott. - Igen.
- Elég emberünk van, hogy eljuttassunk oda - szólt közbe
Barabas. - Túlerőben lehetnénk.
- Nem. A terv, hogy beosonunk, aztán vissza. Ha egy nagyobb
csapattal megyek, elbukunk. Először is, túl feltűnőek lennénk.
Ennyi erővel akár egy világító neon feliratot is magunkra
akaszthatnánk: 'Célpont. Gyilkolj'. Másodszor, ha sokan
megyünk, úgy fognak tekinteni ránk, mint egy invázióra a
területükön. Harmadszor, ha szembekerülünk bármilyen
vámpírral, a terv, hogy elfutunk és elrejtőzünk, hogy
minimalizáljuk a károkat, és nem harcolunk velük. Úgyhogy csak
egy kis csoport megy, és aki velünk akar jönni, annak emberi
formában kell ezt tennie.
- Az a fattyú kitervelte az egészet - mondta Jim. - Kárörvendő
feje volt. A helyszínen csapda fog várni bennünket.
- Valószínűleg. Ezért is kell nekem mennem. - Mindannyiunk
közül nekem van a legnagyobb esélyem, hogy túléljem a Hugh-
val való találkozást és élve kijuttassam az embereimet.
- Eléggé biztosnak tűnsz a dologban - jelentette ki Jennifer. -
Lehet, hogy az egész csak véletlen. Ez a d'Ambray azért jött a
városban, hogy ellenőrizze az Embereket, találkozzon a
főnökkel, nem találta, majd kiderült, hogy azért, mert
meggyilkolták.
Ó kussoljál már. - Akármi is a motivációja, el kell mennünk a
gyilkosság helyszínére. Ez nem vita tárgya. - Felemeltem a lábam
és szándékosan a hídra léptem. - Ez a lábam. Letettem. Dolgozd
fel.

84
 Mindenki engem nézett.
- Nincs több kifogás. Csak segítsetek és élve kijutunk ebből a
helyzetből.
- Én megyek - mondta Jim.
- Azt akarom, hogy elrendeljük az ostromállapotot. - Az
ostromállapot alatt minden atlantai alakváltó a Toronyba
költözik. A környező városokban lakóknak pedig tanácsos az
Erdőbe menni, ami egy hatalmas erdős rész, északon. - Barabas
meg tudja csinálni.
Curran elment, én is el fogok, Jim is távol lesz. Miért ne
lehetne? Miért ne tenné csak egyszer az életben a Falka azt, amit
mondok? - A Falka tanácsnak talán szüksége lesz egy személyre,
akinek közvetlen ismeretei vannak az incidensről és tapasztalata
is van. - És nem akartam, hogy Jennifer legyen az egyetlen, aki
jelenti a történteket. Jim rám nézett. Pontosan tudtam, mire
gondol. Semmit nem tett volna szívesebben, mint hogy
visszarángat a Toronyba és körülvesz harcos alakváltókkal, de
Hugh mindent megváltoztatott. Én voltam a Falka egyetlen
reménye Hugh ellen. Egy ellenség volt, aki ellen ki voltam
képezve. Curran már számtalanszor kockára tette az életét a
Falkáért. Most rajtam volt a sor. Ha nem jövök vissza, valakinek
egyben kell tartania a Falkát. Jim lenne az a valaki, mert ő volt a
legalkalmasabb a feladatra és most pokolian dühös ez miatt az
egész miatt.
- Robert veled megy - a hangja nagyon nyugodt volt. - Vidd
magaddal Dereket is.
Éppen nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de inkább
leállítottam magam. Fogalmam sem volt mennyire hűséges
Robert, de azt tudom, hogy Derek meghalna értem. Már
majdnem húsz éves, és a harci kiképzése tizenhat éves

85
korában elkezdődött, és több szaron ment keresztül mint amit a
legtöbb ember képes lenne kezelni egész élete során. Még mindig
gyerekként gondoltam rá és azt sem akartam látni, hogy
megsérül, de az ellenkezésemmel csak megaláznám
mindkettőnket.
- Benne vagy? - kérdeztem.
Derek enyhén sértődötten nézett rám.
Remek. Hogy is mertem megkérdezni? Tinédzser vérfarkasok
és az ő sértődékenységük.
A többiek felé fordultam. - Még egy emberre szükségem van.
Oka volt annak, hogy a SWAT-tól a tengerészgyalogosokon át
a SEAL-ig négy embert raktak egy csapatba. Gyorsak voltak,
mozgékonyak, mind a négy oldat képesek fedezni, és esetünkben
az Emberek területére sokkal könnyebb beosonni négy emberrel.
És párokba is tudtunk rendeződni. Egy pár éjféli sétája
Atlantában nem olyan figyelemfelkeltő. Viszont három vagy
négy ember együtt már igen.
Myles, a farkas render, előrelépett. Tökéletes.
- Nem - tiltakozott összehúzott szemmel Jennifer. - Vidd
magaddal Desandrát.
Komolyan? Most még csak nem is próbálkozott. Egy amatőr
voltam, ha szóba került a Falka politika, de ez még számomra is
otrombán nyilvánvaló volt. Ha ragaszkodom Myles-hoz,
megsértem Desandrát. Ha Desandra kihátrálna, akkor
megszégyenül.
Jim és Robert egymásra pillantott.
- Ez egy veszélyes küldetés és a Farkas Klán szeretné segíteni a
Hitvest - folytatta Jennifer. - Még mindig mi vagyunk a
legtöbben a Falkában, és mint a Konklávét képviselő alfa, úgy
érzem, hogy a klánnak minden tőle telhetőt meg kell

86
tennie, hogy segítsen. Desandra ismeri a szagát és kiváló harcos.
- Azért küldöd őt, mert reménykedsz benne, hogy meghal és
mindezt miért? Hogy nyerj pár plusz napot, hogy még megtartsd
a hatalmadat? - kérdezte Jim.
Jennifer felemelte az állát. - Ha mondani akarsz valamit,
macska, mondjad!
- Épp most tettem - válaszolta neki Jim.
Ha most nem vetek ennek véget, egész éjjel veszekedni
fognak. - Elég. Desandra, jössz?
Desandra úgy nézett ki, mint aki most nyalogatott el néhány
rohadt citromot. - Megtiszteltetés, Hitves.
- Remek. - Most már két farkas is lesz a vidám kis partimon. A
farkas elkerülő stratégiám eddig hatalmas bukásnak bizonyult. -
Az északi menekülési útvonalat fogjuk használni.
Megterveztük az északi és a déli menekülési útvonalat, de az
északi alkalmasabb volt, hogy végigrohanjunk rajta. Szükségem
lesz egy lóra, hogy lépést tudjak tartani az alakváltókkal. Hála
istennek, már béreltem egyet.
- Emlékszel, hogyan üvöltötte d'Ambray, hogy mindenki
megöl, akit elkap az Emberek területén? - kérdezte Jim. - Ezt a
szart csak úgy tudja véghezvinni, ha megállapodott a zsarukkal.
Nem tudom, hogy vajon lefizette-e őket, vagy megzsarolta őket,
de valamit csinált. Óvakodj a Paranormál Tevékenységek
Osztályától.
- Meglesz - mondtam.
- Kinél van a kincses láda? - kérdezte Desandra.
Sage, a másik render, elment a Jeephez és felugrott hátra. A
fegyverek egész garmadája nézett vissza ránk: kardok, kések és
botok. Semmi bonyolult, csak egyszerű, funkcionális eszközök,
amik gyorsan segítenek át a túlvilágra. Derek hosszú

87
pillanatig nézte a svédasztalt, aztán kiválasztott egy taktikai
tomahawk-t. Egyszínű fekete, negyven centi hosszú, egy hat
centis pengével az egyik oldalán, a fejsze másik oldalán pedig egy
éles tüskével. Desandra egy hatvan centi hosszú tömör
buzogányt vett el. Súlyozott fején nyolc éles kiszögelés. Robertre
pillantottam. Elmosolyodott. - Már áthoztam a játékaimat a
Jeepemből mielőtt elindultunk.
Barabas felé fordultam. - Tudunk pár szót váltani, mielőtt
elindulunk?
- Természetesen - válaszolta, majd odébb sétált velem.
Eltávolodtunk vagy száz méterre a többiektől, majd gondosan
hátat fordítottam nekik, mielőtt belekezdtem volna a
mondandómba.
- Barabas, mielőtt elhagyod a várost, szerezned kell egy futárt
és szét kell küldened néhány üzenet. Hívd fel az összes embert a
városban, aki tartozik nekünk egy szívességgel és minden
jószándékunk mellett, hajtsd be őket. Használj fel bármit, csak
hogy időt nyerj nekünk, mert a hurrikán közeledik. Kérlek, hívd
fel Evdokiát vagy valamelyik gyerekét. Mond el neki mi történt.
Evdokia az egyik legkiemelkedőbb boszorkány volt az Atlantai
Gyülekezetben és azon néhány emberek egyike, aki ismerte a
múltamat. A Gyülekezet a végsőkig harcolna Rolanddal, és ha
tudatjuk velük, hogy Hugh már a harca készül, akkor időben fel
tudnak készülni.
- Rendben.
- Amint a Toronyba érsz, kérlek, rakj össze egy csapatot, és
küld el őket Észak-Karolinába, hogy megkeressék Currant. De
tartsd titokban. Nincs szükségünk pánikra. - Barabas bólintott. -
Jim küldeni fog valakit, de azt akarom, hogy te felügyeld a
dolgot. Használj rendereket, harcosokat, a legjobbakat,

88
akik nélkül még nem leszünk sebezhetők. Azt sem érdekel, ha
kövenként kell elhordaniuk a hegyet. Meg kell találniuk a
Bestiák Urát, lehetőleg minél előbb.
- Értettem. Mi a helyzet a Falka Tanáccsal?
- Az már Jim problémája. Ha tudod, próbáld késleltetni őket.
Valahogy halasszák el a döntéshozatalt holnapig. Reggelre vissza
kell érnünk. Ha délig nem jelentkezem, akkor halott vagyok és
magadra maradtál.
- Értettem.
- Találd meg őt, Barabas.
- Kate, meg fogom. Megígérem neked, hogy meg fogom
találni.
- És kérlek, mond meg Jezebelnek, hogy vigye el Julie-t a
városból. Szüksége lesz erősítésre, mert Julie nagyon jó a
szökésben. Ha Hugh beveszi Atlantát, Julie nem lehet itt.
Felhasználná ellenem, és valami szörnyűt tenne vele.
- Nem fogja bevenni Atlantát - mondta Barabas.
- Tudom. De kérlek, tedd meg ezt nekem.
- Természetesen. Sok szerencsét.
- Köszönöm. Szükségünk lesz rá.
Visszamentünk az autókhoz. Jim komor arccal figyelt
bennünket.
- Csak közlöm, hogy elegem van abból, hogy állandóan itt
hagytok - közölte.
- Csak közlöm, hogy nekem meg abból van elegem, hogy
Hugh életben van.
A vérmongúz felénk intett.
- Indulunk - Jim szünetet tartott. - Ne öld meg magad és ne
kényszeríts arra, hogy elinduljak, hogy megmentsem a segged.
- Köszi, anyu! Én is szeretlek.

89
 Jim morgott valamit a bajsza alatt, majd elindult a Jeep felé.
- Jim! - kiáltottam utána jó hangosan. Megfordult. Vártam egy
pillanatig, hogy megbizonyosodjak róla, mindenki ránk figyel. -
Ha nem jövök vissza holnap estig és a Bestiák Ura még mindig
távol lesz, akkor áldásomat adom rád. - Jim pislogott. Aztán
válaszolt.
- Értettem, Alfa. - Valakinek irányítania kell a Falkát. Csinált
már ilyet korábban is, és ha nem jövök vissza, akkor újra
megteszi, és most egy tucat tanúm van rá, hogy joga is lesz
hozzá.
Jennifer megrázta a fejét, majd beszállt a testőreivel az
autójukba. A sötét hajú férfi, aki felnyitotta Desandra hátát, egy
pillanatig habozott. Desandra odalépett hozzá. - Menj az
alfánkkal. Amikor a Toronyban leszel, küldj el valakit Orhanhoz
és Fatimához. Ha Jennifer valami hülyeséget készül csinálni,
késleltesd, amíg tudod. George segít. - Szóval valóban elment
meglátogatni a nyugdíjas alfa párt. A férfi bólintott, majd
elindult. Megfordultunk és az autók takarásában elindultunk
lefelé a hídról. Az alakváltók elkezdték a kántálást, életre keltve
az elvarázsolt vizet a Jeep motorjában.
- Orhan és Fatima? - kérdezte Robert.
- Ühüm - hümmögött Desandra. - Áldásukat adták, hogy
átvegyem a klánt.

VÉGIGMENTÜNK a hídon, majd végigkocogtunk négyszáz

métert egy erdei úton, aztán balra fordultunk, és egy alig látható
ösvényen folytattuk utunkat. A fák szinte fojtogatták az utat, a
gyökereik keresztül fúrták magukat a piszkos földön, de sötétben
szinte láthatatlanok voltak. Remek. Talán ezen a kis

90
túránkon a nyakamat töröm, és így megkímélem Hught, hogy a
levadászásommal kelljen bajlódnia.
- Persze, ez nem olyan mintha Jennifer mondjuk lelökött
volna egy szikláról - mondta Desandra. - Vágom. Annyira
szerencsétlen az ilyen dolgokban. De hát mégis hány hónapja
alfa, minden segítség nélkül? Hat hónapja! Igazán
feltételezhetnénk némi finomságot részéről.
- Mikor mentél el Orhanhoz és Fatimához? - kérdezte Robert.
- Néhány nappal ezelőtt - válaszolta a nő.
- Nem akartak részt venni a Falka működésében - közölte
Robert. - Ezt már világossá tették. Egy alfa, ha visszavonul, akkor
lemond arról is, hogy a klán ügyeibe avatkozzon. Nehéz
helyzetbe hoztad őket.
- Ők hívtak meg engem. Nem én kértem. És tudod miért
akartak találkozni velem? - Desandra rám mutatott, majd Robert
felé fordult. - Alfa, alfa… - Magára bökött a hüvelykujjával. -
Béta. Néhányan nem olyanok, mint mások. Jennifernek itt
kellene most lennie, ehelyett éppen a testőreivel furikázik a
kényelmes autójában. Ezért.
- Nem vagy alfa - szólt közbe Derek.
- Olyan vagy mint Curran kisöccse. - Desandra legyintett
egyet. - Úgyse számítasz. Szóval nem, nem szegtem meg
semmilyen szabályt és nem háborgattam őket. Adj egy kis esélyt.
Robert megpróbálta a megközelíthetetlen játszani. Elég jól
csinálta, de ez engem nem állított meg.
- Nos, Robert, hogy ízlik a gyaloglás?
Robert rám nézett, és elég nyilvánvaló volt, hogy nem tudja,
mit reagáljon.
- Ó, és még valami - mondta Desandra. - Az, hogy Hugh
kitervelte ezt az egészet. Abban igazad volt.

91
 Lerángatta a dzsekit a vállára és hátat fordított nekünk. A
vörös színű, golyó ütötte seb a lapockája fölött még mindig
nedves volt. A golyó biztosan keresztülment rajta, egyenesen
végighaladt a mellén és a hátán jött ki. Sötétszürke folt vette
körbe a sebet. Ezüst golyóval lőtték meg. A mérgezett golyó
átment a testén, és a Lyc-V miatt a környező szövetek elhaltak.
Amikor a másik farkas felvágta a hátát, biztosan szürke volt a
vére. Senki nem hord magával ezüst golyót kivéve, ha arra
számít, hogy alakváltókkal fog harcolni. Az ezüst túl drága volt
és más anyagok sokkal jobbak voltak és elérhetőbbek. Egy
dobhártya szaggató ordítás jelezte, hogy a Falka elvarázsolt vízzel
hajtott autói végig haladnak mögöttünk az úton. Tovább
mentünk.
A motorok utolsó visszhangjai is elhalkultak.
- Hova megyünk? - kérdezte Desandra.
- A Blue Ribbon Lovasudvarba - mondtam. - Az a legközelebbi
hely, ahol lovat lehet kölcsönözni.
- Miért?
- Mert gyalog nem tudok veletek lépést tartani - válaszoltam.
- És úgy fut mint egy orrszarvú - tette hozzá Derek. - Egy
kilométerről is meghallani.
Áruló.
- Azt hittem, megvédesz.
- Így is van - mondta. - Az orrszarvú futás jó dolog.
Megkönnyíti, hogy nyomon kövessünk. Ha valaha is elvesznél,
elég lenne hallgatóznom és már meg is lennél.
- Igen - helyeselt Desandra. - Ez nagyon kényelmes.
Felnevettem.
- Mindig ilyen közvetlen vagy? - kérdezte Robert.

92
 - Derek és én már nagyon régóta dolgozunk együtt -
válaszoltam. - Kiérdemelt némi mozgásteret.
- Mi a helyzet Desandrával?
- Csak akkor zavarja a protokoll, ha akar valamit. A
fennmaradó időben erkölcstelen vicceket mesél és szilvákról ad
leírást.
Desandra felröhögött.
Robert értetlenül nézett rám. - Szilvákról?
Legyintettem a kezemmel. - Ne is kérdezd.
Tíz perccel később a fás út a Troll's Ferry Roadba torkolt,
tizenöt perccel később megálltunk a Blue Ribbon Lovasudvar
kerítése mellett. Fél órát vesztettünk eddig. Nincs több időnk.
- Jobb, ha egyedül mész - mondta Desandra. - Még a végén
megijednek, hogy Derekkel elfújjuk a házat a fejük felől.
- Van egy kis problémánk - szólt közbe Robert. - Csak pár
méterre vagyunk.
Egy apró torokhangot hallottam, mire rájöttem, hogy Derek
nevet. Nos, legalább a humorérzéke visszatért. Köszönöm az
univerzumnak ezt a kis szívességet.
Odakocogtam az ajtóhoz és bekopogtam. Az ajtó kinyílt és egy
idős fekete férfi egy íjpuskával célzott rám. Felemeltem a kezem.
- Mr. Walton? Szükségem van egy lóra. Hívtam tegnap és
kértem, hogy tartson meg nekem egy lovat.
Mr. Walton rám sandított. - Nos...
- Igen?
- Már mindegyiket kiadtam.
Biztosan viccel velem. - Azt mondta, hogy az egyiket
félrerakja nekem. Elküldtem az egyik emberemet, aki már ki is
fizette a lovat.

93
 - Valóban ezt mondtam és tényleg elvettem a pénzt. De tudja,
hogy van ez. A pénz vicces dolog. Minél több, annál jobban néz
ki. Azt mondta, hogy lehet, hogy szüksége lesz egy lóra, de nem
mondta biztosra.
Ahhh.
- Szeretné visszakapni a pénzét?
- Én egy lovat szeretnék!
- Az összes lovat kiadtam már a hétre, de van egy mamut
jenny-m.
- Egy mi?
- Jöjjön, megmutatom.
Egy istállóhoz vezetett. A harmadik állásban valami hatalmas
mozgott. Úgy nézett ki mint egy ló, körülbelül százhatvan centi
vagy még magasabb. A férfi meggyújtott egy lámpást. Egy hosszú
arc, két láb hosszú füllel, és nagy, kék szemek bámultak vissza
rám. Egy szamár, kivéve, hogy magasabb volt és hatalmasak
voltak a fülei. Nagy fehér foltok tarkították fekete bozontos
szőrét.
- Mi ez?
- Ő a mamut jenny. Nőstény Amerikai Mamut szamár.
- Mágikus?
- Nem. A huszadik század elején tenyésztették ki, elsősorban
öszvérből. Jó a hegyekben. Jó az ösvényeken. Harminc kilométer
per órával képes vágtatni, de nem sokáig. És még egy dolog. A
legtöbb nagyon kedves. Viszont őt csak úgy jellemezzük, hogy
intelligens, makacs és nehezen kezelhető.
- Mi a neve?
- Cuddles.3

3
Cuddles: magyarul ölelés – a szerk.

94
 Tökéletes. - Elviszem.
Abban a pillanatban, ahogy beléptem Cuddleshoz, felém
fordult, megmerevedett és előre csapta a füleit. Oké. Amikor a
lovak agresszívek lesznek, általában hátraszorítják a füleiket. De
fogalmam sem volt vajon ez mit jelent. A szamár teljesen szűz
terület számomra.
- Mit jelent ez a fül dolog?
Mr. Walton vállat vont. - Azt, hogy nem biztos magában. A
szamarak szenvedélymentes állatok. Nem egyszerűen lovak
hosszú fülekkel, tudja?
Oké. Ha Cuddles egy ló lenne, akkor egy mágikus hullámmal
hátra léptetném. A lovaknál fontos a dominancia játék, aki
először lép, az veszít. Valami azt súgta, ez itt nem fog működni. -
Van répája?
Mr. Walton kiment az istállóból, majd hozott nekem egy nagy
sárgarépát.
- Köszönöm. - Elvettem, majd hangos csámcsogás kíséretében
leharaptam a végét. Hmm, nyámi, répa.
Cuddles szemei kicsit szélesebbre nyíltak.
- Hmm, finom.
Cuddles előrelépett. Oldalra fordultam és megpróbáltam még
hangosabban rágni. Cuddles felém mozdult, majd megbökte az
orrával a vállamat. Oda tartottam neki a répát, majd
megsimogattam a pofáját. Engem figyelt, ahogy ette a zöldséget.
- Nagyon jó - dicsért meg Mr. Walton. - Te egy szamarakkal
suttogó vagy.
- Van még répája?
Két perccel később öt kiló sárgarépát pakoltam Cuddles
nyeregtáskájába. Hagyta, hogy ingyen elvigyem őt, azzal a
címszóval, hogy "Cuddles nem egy ló, és egyébként is

95
bérbe adtam a kancát, amit ígértem." Ha egy óriási szamár
keresztezi az utunkat és meg kell állítanom, akkor most már van
rá eszközöm.
Kilovagoltam az istállóból a két és fél méter magas szamáron,
aki úgy nézett ki, mint egy Holstein tehén, akin lopott ruha van.
Robert rám bámult. Desandra furcsa arcot vágott: a jobb
szemöldökét felvonta, a bal pedig leeresztette, a szája megrekedt
valahol a meglepetés és a "mi" között. Derek kinyitotta a száját és
addig be se zárta, amíg meg nem álltam mellette.
- Mi a fene ez? - kérdezte Desandra.
- Ő Cuddles. És ő egy óriás szamár.
Derek elvigyorodott és a kerítésnek dőlt. - Marad még bármi
önbecsülésed?
- Nem.
- Azt hiszem, aranyos - nyúlt felé Desandra.
Cuddles azonnal megpróbálta megharapni. Desandra elkapta a
kezét és rávicsorgott az állatra. - Szamár, fogalmad sincs, kivel
szarakodsz. Megeszlek reggelire.
- Most hova? - kérdeztem.
- Várjunk csak - mondta Robert. - Én még mindig... próbálok
megbirkózni a közlekedési eszközöddel.
- Csak nyugodtan - megböktem Cuddles, mire ő megfordult,
így Robert minden oldalról meg tudta nézni. Cuddles felemelte a
füleit, megemelte a lábát és büszkén felágaskodott. Ó, édes
Istenem.
Derek leszegte a fejt és valami nyöszörgésre emlékeztető
hangot adott ki magából. Desandra felkuncogott.
- Rendben - közölte Robert. - Azt hiszem, meg vagyok. Most
már képes vagyok megtervezni a stratégiát. Le tudnád állítani?
- Még nem végzett.

96
 Harminc másodperccel és egy répával később Cuddlest újra
tudtam irányítani.
- Hogyan jutunk be a területre anélkül, hogy megölnének
bennünket? - kérdeztem.
- Megközelíthetnénk északnyugatról - válaszolta Robert. - Ott
nem járőröznek olyan erősen. De ahogy most állnak a dolgok,
valószínűleg ott is megduplázták az őrséget. Keresnek minket.
Ez enyhe kifejezés volt.
- Mehetnék egyedül is - ajánlotta fel.
- Ha megtalálnak, soha nem fogjuk tudni megtalálni a
gyilkosság helyszínét - szólt közbe Desandra.
Robert jelentőségteljesen ránézett. - Nem fognak megtalálni.
Persze, hogy nem. Rámutatni, hogy a büszkesége már túlzás,
nem lenne jó politikai húzás. Valami semlegest kellett
mondanom.
- Történhetnek balesetek is. - Kate Daniels, a Diplomácia
Mestere.
- Mehetnénk a szokásos járőr útvonalon - kapcsolódott be a
beszélgetésbe Derek. Felé fordultunk.
- Ismerik már a járőr útvonalainkat - folytatta a Csodafiú
- Úgyhogy váltogathatjuk őket, ha vészhelyzet van.
Valószínűleg ők is ezt fogják tenni, így az eredeti útvonal nyitott
lesz.
- Valószínűleg? - rázta a fejét Desandra.
- A valószínűleggel kell beérnünk - mondta Robert.
- Nem tetszik - közölte Desandra. - Rólad semmit sem tudok,
de nekem két gyerekhez kell haza mennem. És így akár
belesétálhatunk a járőreikbe is.
- Nem fogunk - biztosítottam.
- Mitől vagy ilyen biztos benne? - kérdezte Robert.

97
 - Van egy élő vámpír detektor velünk - mondta Derek.
Most rajtam volt a sor, hogy jól megnézzem magamnak.
- Állandóan bámulsz, táncolnom kellene vagy valami hasonló.
- Érzed a vámpírokat? - tette fel Robert a kérdést.
- Igen.
- Milyen messziről? - érdeklődött az patkányok alfája.
- Elég messziről, hogy legyen időnk elbújni.
- Oké - mondta Robert. - Akkor a járőr útvonalra szavazok.
Desandra érdeklődve figyelt, mintha most látott volna
életében először. - És még milyen más szórakoztató dolgot tudsz
csinálni?
- Maradj velem és talán megtudod - kacsintottam rá.
- Átmehetünk a karantén zónán - mondta Derek. - Még a
vérszívók se mennek oda.
- Valószínűleg annak jó oka van - szólt közbe Desandra.
- Bátraké a szerencse - mondtam neki. Vagy a bolondoké, de
ezt inkább nem említettem neki.
- Gyerünk. Sietnünk kell.

98
 5.
LESZÁLLT AZ ESTE Atlanta utcáira, kékes feketén és sűrűn,
mint a tinta. Lecsúszott a romos épületek falán, összegyűlt az
ablakok üres mélyedésében és lecsöpögött a törmelékkel teli
sikátorokba. Cuddles végigcaplatott az utcán, patadobogásának
hangja belesüppedt a sötétségbe. Robert és Desandra a bal
oldalamon haladt, Derek a jobbomon. Robert nem kocogott,
inkább teljes csendben suhant, mozdulatai aprók és gyorsak
voltak. A két farkas hosszú lábai csak úgy nyelték a
kilométereket. Derek arca kifejezéstelen volt, nem komor, nem
kemény, egyszerűen csak kifejezéstelen.
Én sem töprengtem. Volt egy célpontom. Arról akartam
gondoskodni. A trükk az volt, hogy nem gondoltam arra, hogy
mi mindent veszítenék, ha elbukom.
Több időt kellett volna Currannal töltenem. Többet kellett
volna...
Becsaptam ezt az ajtót. Először oldd meg a helyzetet.
Bűntudatra, sajnálkozásra és nyöszörgésre most nincs idő. Az
embereink meg fogják találni Currant és ha esetleg elbuknak,
akkor én fogom megtalálni. Ő jól van. Újra együtt leszünk. Hugh
fejét Hibla sírjába fogom temetni. Már ki is választottam a
sírhelyet. Pontosan B néni mellett. Talán ez megállítja a
rémálmokat.

99
 Derek megállt és megpördült a sarkán, miközben mögénk
bámult. Félrehajtott fejjel, ragadozó arckifejezéssel figyelt,
rezzenéstelen tekintettel egy fix pontot nézett a távolban, ahol a
romos házak vetítettek mély árnyékokat az utcára. Izmai
megfeszültek, száját kissé kinyitotta, egy picit felfedve fogait,
mintha a farkas megfagyott volna pont abban a pillanatban,
amikor készült kitörni.
A kardomhoz nyúltam. Robert bedugta kezét a kabátja
belsejébe. Desandra elmosolyodott.
- Gyere elő - szólalt meg Derek. - Lebuktál.
Egy árnyék kivált a sötét éjszakai árnyakból és kilépett az
utcára. Egy angyali arc nézett ránk ördögi szemekkel.
A francba. - Ascanio!
A bouda előre ballagott, az arca maga volt a megtestesült
ártatlanság.
- Mi a fenét csinálsz itt? - morogtam.
- Követlek benneteket - közölte lefegyverző mosollyal.
- Miért?
- Csak.
Istenem segíts, a legszívesebben pofám csapnám valami
nehézzel. - Csak?
- Én is jönni akartam. Túl veszélyes neked és aggódtam.
Derek az orra alatt halkan vicsorgott.
- Nem hibáztathatsz ezért - folytatta Ascanio. - Mindenki
aggódott volna a helyemben. Még csak egy jó lovad sincs. Valami
ismeretlen eredetű mutánson lovagolsz.
- Ne sértegesd a szamaramat. Ha jönni akartál, miért nem
mondtad?
Ascanio sugárzó őszinteséggel nézett rám. - Azért mert nemet

100
mondtál volna. Soha nem lennék engedetlen veled szemben,
Alfa.
Ahhh. - Mondtad Jimnek, hogy hova mész?
Meghökkenve nézett rám. - Természetesen nem!
- Miért nem?
Széttárta a karját. - Mert ő is nemet mondott volna.
A kezembe temettem az arcom.
- Technikailag, egyetlen parancsot sem szegtem meg - közölte.
Rá böktem.
- Oké. - Ascanio hátra lépett. - Megértem, hogy szükséged van
egy kis időre.
- Szeretnéd, hogy megverjem? - kérdezte Derek.
- Személy szerint én nem hinném, hogy ez a jó alkalom, hogy
megküzdjünk egymással - mondta Ascanio. - De ha Mr.
McBroodypants szeretné látni, mint tanultam az elmúlt egy
évben, boldogan megmutatom neki. Egy csomó zajjal járna és
felhívnánk magunkra a figyelmet a szanaszét fröcsögő vérével.
Mr. McBroodypants tett egy lépést előre.
- Nem - szóltam rá.
Derek halkan felmordult.
Ascanio ragyogó mosollyal fordult felém. - Sajnálom ezt a kis
kellemetlenséget. Én csak megpróbáltam segíteni. Na de most
már itt vagyok, egyedül és védetlenül nem tudnék már
visszamenni. Hacsak nem akartok a biztos halállal büntetni.
Egyedül. Az éjszakában. Ónos esőben.
Desandra felnevetett.
- Nem is esik - közölte a fiúval.
- Mennyi idős vagy? - kérdezte Robert.
- Tizenhat - válaszolta Ascanio, majd hirtelen elhagyta a
panaszos hangot. - Nem elég idős ahhoz, hogy igyak vagy

101
aláírjak egy szerződést, de elég idős ahhoz, hogy megpróbáljak
felnőtt lenni, ha meg kell ölnöm egy embert. És elég idős ahhoz,
hogy harcoljak a Falkáért.
Robert felvonta a szemöldökét. - Elég idős ahhoz, hogy
elfogadja a döntésének következményeit?
- Igen.
Robert rám pillantott.
Pontosan erre van szükségem. Hetvenkilónyi tinédzser őrület
egy forrongó kukta alatt.
- Rendben.
Derek rám pillantott. - Igazán?
- Igen.
Hitetlenkedve bámult rám. - Tehát megkapja, amit akar?
- Igen. Túl közel vagyunk az Emberek területéhez. Ha
visszaküldjük, továbbra is követni fog bennünket, és még
belesétál valami olyanba, amiből nem fog kijutni. És ha az
Emberek elfogják, fel fogják használni ellenünk.
Ascanio szinte ragyogott.
- Nézz rám - sziszegtem összeszorított fogakkal. -
Engedelmeskedsz nekem. Ha azt mondom 'állj', akkor megállsz.
Ha azt mondom 'ugorj', akkor ugrasz. Ha azt mondom 'tartsd
vissza a lélegzeted', jobb, ha inkább elájulsz, minthogy újra
levegőt vegyél.
- Igen, Alfa.
- Még nem végeztem. Ha túléljük ezt és visszatérünk a
Toronyba, az alfák elé viszlek. Ha azt hiszed a Bestiák Ura
ijesztő, várj csak, amíg a Toronyba érünk. Megígérhetem, miután
végeztem veled, megbánod ezt az egészet.
- Máris kezdem megbánni - ígérte.

102
 Megfordítottam Cuddlest. Ascanio Derek mellé poroszkált.
Derek felé kapott a fogait csattogtatva, mire a fiú rákacsintott. -
Hiányoztam, mi?
Elindultunk az utcán.
Most már kétszemélyes testőrségem van. Kár, hogy az átlag
életkoruk tizenhét és fél év.
Ha már itt tartunk... - Desandra?
- Hm?
- A szőke, göndör hajú srác, Jennifer emberei közül. Mit tudsz
róla?
Desandra felsóhajtott. - Brandon. Csak húsz hónappal ezelőtt
fordult át. Klasszikus esete a második gyerek szindrómának: van
egy idősebb bátyja, aki mindenben jobb mint ő, a szüleire pedig
dühös, amiért azok nem törődnek vele. Jennifer nagyon jó abban,
hogy a srác különlegesnek érezze magát. Ez a titkos képessége.
Azt érezteti vele, mintha a hőse lenne. Ahogy látom, Danielt is
így tartja maga mellett. Neki is kell lennie valami problémájának,
amit ki lehet használni. Jennifer nagyon jó ebben, ezt el kell
ismernem.
- Mennyire lojális Brandon?
Desandra vállat vont. - Jennifer idősebb, vonzó és szexuálisan
tapasztalt, és a táplálékláncban is feljebb áll. Brandon majd
beledöglik, hogy elismerjék és a dicséretnek úgy örül, mintha
különleges kincs lenne. Plusz, biztos vagyok benne, hogy
Jennifer kijátszotta a tiltott-szex kártyát. 'Veled akarok lenni, de
nem lehet. Az annyira helytelen lenne.' Tudom, hogy még nem
feküdtek le egymással, de céloznia kellett rá, mert a csaj pórázt
kötött Brandon farkára és ha megrántja, a fiú rohan. Még egy
szikláról is levetné magát Jennifer kedvéért. Borítékolható, hogy
amit a hídon tettem, nem válik a fiú javára. A többieknek

103
viszont igen, ha esetleg rossz ötleteik támadnának, mert hadd
mondjam el neked Kate, ha Jennifer azt mondja a fiúnak, hogy
szúrjon hátba téged, Brandon meg is teszi.
Jó tudni. Még egy farkas, akitől óvakodnom kell.
- Derek? - Desandra a srácra nézett.
- Igen?
- Tegyük fel, alfa akarok lenni. Mivel tudnám kiérdemelni a
támogatásod?
A fiú vállat vont. - Én csak egy farkas vagyok.
- Mindketten tudjuk, hogy ez baromság - mondta Desandra. -
Curran belső körének a tagja vagy. Gyakorlatilag családtag.
Rengeteg befolyásod van a klánban. Mibe kerül? Szeretnél béta
lenni?
- Nem - utasította vissza Derek mosolyogva.
- Magasabb célok? - kérdezte Desandra szemöldökét felvonva.
- Nem. Figyelem őket - bólintott felém Derek. – Látom,
milyen boldoggá teszi őket az alfaság.
- Micsoda maró gúny - szóltam közbe.
- Jobbá tehetem a dolgokat - közölte Desandra. - El tudom
simítani a problémákat a klánon belül. Boldogabbá tudom tenni
az embereket és biztonságosabbá az életüket. És az egyik
gyerekem egy szörnyeteg.
Ha Desandra ikerpárjából a fiatalabb valaha is megkóstolja az
emberi húst, lamassu-vá4 válik, csak úgy, mint az apja. Szárnyai
nőnek és hatalmas fogakat növeszt. Arról fogalmunk sem volt,
hogy még mi másra lenne képes.
- Ennek miköze bármihez is? - kérdezte Ascanio.

4
Lamassu: kapuőrző démon. I.e. 8. Század. Az emberfejű lény hatalmas sasszárnyakkal
bír, amelyek egy ökör testéből nőnek ki; ezt a testet oroszlánlábak tartják.

104
 Desandra rámosolygott. - Jennifer soha nem engedné felnőni a
Falkában. Már célzott rá.
Jennifer, te fattyú.
- Az egész életemet egy erőszakos alfa alatt töltöttem - mondta
Desandra. - Tudom, milyen valaki kegyelméből élni. A
gyerekeimet nem fogják üldözni. Ha alfának kell lennem ahhoz,
hogy boldog gyerekkort biztosítsak nekik, akkor az leszek.
Egy elhagyott, romos épület mellett haladtunk el, vékonyan
rajzolt graffiti volt látható a falakon, úgy néztek ki, mint a
könnycseppek.
- Egy pillanat - mondta Robert, amikor meglátta őket.
Nekilódult, felugrott, majd felszaladt függőlegesen falakon.
Megkapaszkodott a harmadik emelet ablakpárkányában és
beugrott az ablakon. Desandra halkan füttyentett.
- Tudod, hogy házas, ugye? - kérdeztem.
- Attól még élvezhettem annak a fenéknek a látványát.
A szemei felcsillantak.
Ó, ne.
- Olyan mint két...
- Ne.
Desandra felkuncogott.
Ez közel volt.
- Tudod, ha vannak bizonyos frusztrációid - mondta Ascanio, -
én szívesen segítek leküzdeni őket.
Derek rám nézett, majd Ascaniora mutatott, aztán jobb
öklével bal tenyerébe ütött néhányszor.
Megráztam a fejem. Nem ütheted meg.
Desandra tovább nevetett. - Talán húsz év múlva. Amikor
nekem, hogy is nevezik? Kapuzárási bajom lesz.
- Kapuzárási pánikod - javítottam ki.

105
 - Igen. Az. Feltételezve, hogy élsz akkor még.
- Ez egy elég erős feltételezés - szúrta közbe Derek.
Robert megjelent az ablakban, egy piszkos zsákot tartva a
kezében, leugrott, majd oda futott hozzánk.
- Mi ez? - kérdeztem.
- Ez egy patkány rejtekhely - mondta Derek. - Mindenhol
vannak ilyenek a városban.
Robert belenyúlt a zsákba és kihúzott belőle egy tekercs
madzagot, és egy összehajtogatott vászon rongyot, majd
elmosolyodott.
- Ez meg mire jó? - kérdezte Desandra.
- Majd meglátod - mondtam neki.
Elindultunk az utcán.
Desandra megvonta a vállát. - Hé, Kate! Gondoltál már arra,
hogy odasétálsz Hugh-hoz és közlöd vele, hogy neki van a
legnagyobb farka a világon? - Akkorára tárta szét a karját, mint
egy baseballütő.
- Nem, nem gondoltam még rá. Szerinted beválna?
- Megérné megpróbálni. Lehet, annyira boldog lenne, hogy
észrevetted a szerszámát, hogy elfelejtené, hogy megakar ölni
bennünket.
Szerszám.Öljetek meg most. - Átgondolom.
Ascanio elkezdte a ruháit tapogatni.
- Mi van? - morogta Derek.
- Keresek valamit, amire jegyzetelhetek.
Robert nem adta jelét, hogy hallott volna bennünket, de
tudtam, hogy figyel. Bármelyik idióta kitalálná, hogy Hughnak és
nekem van közös múltunk, és Robert messze nem volt egy idióta.
Hamarosan jönni fognak a kérdések, éreztem.

106
 Ascanio feladta a keresést és csodálattal bámulta Desandrát.
Megtalálta a példaképét? Az elég nagy baj lenne.
- Mi van, kölyök? - kérdezte Desandra
- Tényleg kivágták egyszer a nyelvedet? - kérdezte a fiú.
Desandra szemei összeszűkültek. - Amikor tizenhét éves
voltam, az apámnak nem tetszett, amit mondtam, úgyhogy fogott
egy kést és kivágta a nyelvem. Hat hónapba telt, amíg visszanőtt,
és amint tudtam beszélni, közöltem vele, hogy bekaphatja. Akkor
döntöttem úgy, hogy soha többet senki nem fog arra
kényszeríteni, hogy kussoljak. Nem fogom visszafogni a
nyelvemet. És nem fogom befogni a számat.
- Akkor én sem fogom - ígérte Ascanio.
- Ha ti ketten nem hagyjátok abba, akkor most azonnal fogok
egy kocsit és hazaküldelek vele benneteket - mondtam nekik.
Azonnal befogták a szájukat.
Az utca összeszűkült. Egy vastag farúd volt a járda középére
döntve, rajta egy karantén jellel. Ezen kívül egy fehér lapon
vastag fekete betűkkel a következő felirat virított:
IM-1: fertőzött mágikus terület.
TILOS A BELÉPÉS!
CSAK ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐKNEK!
A szöveg alá valaki egy koponyát rajzolt szarvakkal, csak a
miheztartás véget.
Megálltunk a figyelmeztetés előtt. Az utca tovább folytatódott,
a járda itt-ott felgyűrődött. Üvegdarabok fúrták át az omladozó
aszfaltot, kékek, zöldek, mások átlátszó fehérek, mintha egy
földalatti jéghegy csúcsai lettek volna.
A távolban az egykori Inman Yard, Norfolk déli
pályaudvarának maradványi meredtek az ég felé, mint egy

107
masszív üveg gleccser. Amint áthaladunk az üveg labirintuson,
hivatalosan is az Emberek területén leszünk.
- Nektek vannak a legfurcsább helyeitek itt, Atlantában -
mondta Desandra. - Itt mit történt?
Leszálltam a szamárról. - Régen volt egy hatalmas
pályaudvarunk, több mint hatvan vágánnyal. A város a változás
előtt átépítette a pályaudvart, csupa üvegből és acél gerendákból,
nagyon modern volt az egész. Amikor a mágia lecsapott, a
vonatok összeütköztek és az állomás összeomlott. Mindent
elborított az üveg, aztán az emberek észrevették, hogy
növekszik, még végül az évek során ez alakult ki.
- Üveg Cirkusznak is hívják - mondta Robert, majd átadta
nekem a madzagot és a rongyokat. Beburkoltam Cuddles bal első
patáját, majd szigetelőszalaggal rögzítettem.
- Veszélyes? - kérdezte Desandra.
- Ó, igen - válaszolta Ascanio. - Megöltem itt egy szörnyet
Andreával. Nagyobb volt, mint egy ház.
Derek a szemét forgatta.
- Ezt a szart senki nem tudja beazonosítani - mondtam. - A
Mágusok Kollégiuma már évek óta tanulmányozza, és még
mindig nem tudják, hogyan növekszik és terjed az üveg. Ezért a
rongy és a ragasztószalag. Így amikor keresztülmegyünk rajta,
nem hordozzuk szét a városban a szennyeződést.
Befejeztem Cuddles patáinak bebugyolálását, a csizmáimat is
betekertem és rögzítettem a szigetelőszalaggal, majd átadtam a
cuccot Robertnek. Ő is végig ragasztotta a lábát, majd odaadta a
tekercset Desandranak, aztán Dereknek és Ascanionak.
Robert elkezdett csoszogni.
- Jól vagy? - kérdeztem.

108
 - Nem szeretem, ha van valami a lábamon - vonta meg a
vállát.
- De hát cipőt is hordasz - mutatott rá a tényre Desandra.
- Igen, de azt már megszoktam - Robert a lábára bámult és
felsóhajtott.
- Ideje visszafordulni - hallottam Voron halk hangját a
fejemben.
- Az nem fog megtörténni - gondoltam és elűztem a szellemet.
- Ez veszélyes. Ne csináld. Menj el.
- Erre képeztél ki. Hadd legyek az, aminek szántál.
Vártam a választ, de az elmém néma maradt.
- Kate? - kérdezte Derek csendesen.
Sarkaimat Cuddles oldalába vágtam és elindultunk az Üveg
Cirkusz felé.

A HOLDFÉNY átszűrődött az üveg jéghegyen, megtört és

szétszóródott rajta, olyan volt, mintha mindenhonnan jött volna,
kísérteties ragyogással árasztva el a gleccser belsejét. Szilárd
üveglap fedte a földet. Végigvezettem rajta Cuddlest, olyan
gyorsan, hogy még ne csúszkáljon. Nem néztem meg, de éjfélnek
már el kellett múlnia.
- Vámpírok? - kérdezte Robert.
- Nincsenek.
- Mióta vagy képes érzékelni a vámpírokat? - tette fel a
kérdést.
Essünk akkor neki. - Mi ez a hirtelen érdeklődés? - kérdeztem
vissza.
- Hallunk dolgokat - válaszolta. - Pletykákat.
- Milyen pletykákat?

109
 - Zavaró pletykákat - mondta Robert. - Elégedetlenek
vagyunk azzal, ami eddig a nyilvánosság elé került. Mi is érintve
vagyunk az ügyben.
Mi. A Patkány Klán. Az alfák nagyon nem szerették, ha
sötétben tapogatóztak, és Jim mindig vékony határon
egyensúlyozott, hogy veszélyeztesse a Falka biztonságát azzal,
hogy túl sokat mond, vagy bosszantsa fel a Falka Tanácsot azzal,
ha túl keveset. Szerencsémre, nem én voltam a biztonsági főnök.
- Ha problémátok van, akkor Jimhez kell fordulnotok, -
válaszoltam.
A patkányok alfája bólintott. - Mert ő fedezni fog és egyetlen
kérdésünkre sem fog válaszolni?
A legkeményebb pillantásommal néztem Robertre. - Fedez
engem?
A vérpatkány állta a tekintetem. - Igen.
- Nem tűnik valami ijedtnek. Dolgoznod kellene még az
alfapillantáson - javasolta Derek. Nyugodt, ellazult arckifejezéssel
nézte Robertet, amit nagyon jól ismertem. Ha az alfa patkány
csak tüsszent egyet felém, Derek megpróbálja feltépni a torkát és
Ascanio segítene neki. - Talán egy könnyebb célponton kellene
gyakorolnod, mondjuk egy bolyhos nyuszin.
Ascanio a mellkasához szorította a kezét és közelebb hajolt
Roberthez. - Azt hiszem, McBroody éppen elsütött egy viccet.
Én...Én nem tudom, mit tegyek. Semminek sincs többé értelme.
Elterelés. Ha Robert felém mozdul, Derek behúz neki egyet és
Ascanio oldalról leteperi. Desandra szemei összeszűkültek. Ő is
észrevette.
Derek úgy tett, mintha Ascaniot figyelné, aztán rám pillantott.
– Szeretnéd, ha kihúznám alóla a lábait? - Tekintete teljesen

110
komoly volt. Igazából azt kérdezte, hogy szeretném–e, ha
Robertre ugorna.
- Nem, inkább azt szeretném, ha mindketten ötven métert
visszamaradnátok, hogy nyugodtan tudjak beszélgetni Roberttel.
- De...- kezdett bele Ascanio.
- Vissza - mondtam neki újra, jó adag figyelmeztetéssel a
hangomban.
- Hallottad - mondta Derek.
Visszamaradtak pár métert. Mi folytattuk az ügetést az üveg
labirintuson keresztül.
Desandra felnevetett. - Tehát ez az, amit egy bouda fiú szeret.
- Általában rosszabbak - közölte Robert. - Akkor ismertem
meg Raphaelt, amikor ő hat én pedig tizenegy éves voltam.
Elviselhetetlen tinédzser volt. Szép, de rengeteg odafigyelést
igényelt. Ascanio hasonló.
- A boudák kívülállóknak érzik magukat - magyaráztam
Desandrának. - Nincsenek valami sokan és a loup-nak az esélye
elég magas a klánon belül, így minden gyereket elrontanak a
kényeztetésükkel. De Ascanio egyébként is különleges eset.
Hosszú történet.
- Visszatérve a kérdéseimre - szólt közbe Robert. - Mióta is
érzékeled a vámpírokat?
- Nem kényszeríthetsz rá, hogy válaszoljak, Robert.
- Nem, valóban nem - mondta. - Azonban elmagyarázhatom,
hogy miért is kérdezem. A vérpatkányoknak vannak bizonyos
adottságai, amik jól jönnek a beépülésnél.
A vérpatkányok csendesek és óvatosak voltak, és a csontjaik
maroknyira zsugorodtak, aminek következtében képesek voltak
nagyon kis helyen is elbújni. Jimnek egy csomó embere a
Patkány Klánból származott. Nem voltam benne biztos,

111
hogy merre felé tart ez a beszélgetés, úgyhogy valami hízelgőt és
homályosat készültem mondani.
- A Patkány Klánról köztudott, hogy nagyon jók az
álcázásban. - Istenem, segíts. Ez pont úgy hangzott mintha
Curran mondta volna. A Falka lassan teljesen átveszi az irányítást
az agyam felett.
A szorongás úgy csapot le rám, mint ha egy kést vágtak volna
belém.
Abba kell ezt hagynom.
- Meg van a saját kommunikációs csatornánk is - folytatta
Robert. - Két helyről kapjuk az adatokat: hivatalos tájékoztatókat
Jimtől és saját embereinktől. És mindig van rés a Jimtől kapott
információ és a saját embereinktől kapott között. Mióta
beköltöztél a Toronyba, ez a rés eléggé kiszélesedett.
Robert várt.
Nem mondtam semmit. A türelmem fogytán volt. Szinte
hallottam a Barabas hangját a fejemben. A Patkány Klánt
elidegeníteni nem volt egy jó ötlet. Ők voltak a második
legnagyobb klán...
- Hitves? - kérdezte Robert.
Ó, szóval most már "Hitves" vagyok. - Szóval ideges vagy, mert
úgy érzed, hogy Jim információt tart vissza?
- Bizonyítékom is van rá.
Két szavam is lenne erre. A diplomácia nem volt éppen erős
oldalam, de jó memóriám volt és többször is végigolvastam a
Falka törvénykönyvét. - A visszatartott információ akadályozza,
hogy hatékonyan kormányozd a klánodat és veszélyeztette a
klán tagok életét?
- Ha most a hatodik cikkelyből idézel... - kezdte Robert.

112
 A hatodik cikkelyből idéztem. Ez tartalmazta a Falka
biztonsági főnökének kötelességeit. - Kérlek, válaszolja
kérdésemre.
- Még nem - mondta Robert. – Azonban később akár ez is
megtörténhet.
- Addig is, én, mint Hitves, nem vagyok köteles bármilyen
intézkedést tenni.
- Igaza van - szólt közbe Desandra.
Robert rápillantott.
- Én is olvastam a törvénykönyvet - közölte vállat vonva.
Robert szemei összeszűkültek. - A Tanács elé vihetem a dolgot
és azzal eléggé megnehezíthetem a kérdés kikerülését.
A legjobb védekezés a támadás. - Mindketten tudjuk, hogy ez
miatt hajalmosak lennénk Currannal a Patkány Klán ellen
fordulni.
- Már így is ki vagyunk közösítve! - csattant fel Robert.
- Mégis hogyan lennétek kiközösítve? - bámult rá Desandra. -
Ti vagytok a második legnagyobb klán a Falkában!
- Igen, mi vagyunk, de amikor a csodaszerért mentetek, a mi
klánunk nem volt képviselve. - Felemelte a kezét és az ujjain
számolni kezdte. - A küldöttségben benne volt a Súlyos Klán, a
Bouda Klán, a Fürge Klán, a Farkas Klán, a Macska Klán...
Ó Édes Istenem. - A sakálok szintén nem voltak ott...
- A sakálok nem is akartak menni. Mi kifejezetten kértük,
hogy mehessünk és mégis leszedtetek a listáról.
- Ez nem ellenetek szólt. Leszedtelek a listáról, mert B néni
nyomás alatt tartott, és megkértem Currant, hogy adjon neki
helyet.
- Pontosan ez a lényeg! Keresztbe tettél a klánunknak, mert
ellened szavaztunk, amikor Curran kómába esett.

113
 Ezt nem hiszem el. - Ez most komoly?
- Igen!
- Ez nevetséges!
Robert a fejét rázta. - Nem, ez egyáltalán nem nevetséges.
Amikor Jim átadta a jelentést a Fekete-tengeri kirándulásotokról,
három dolgot nem írt bele. Egy, nem tartalmazta azt a tényt,
hogy régebben már kapcsolatban álltál Hugh d'Ambray, ami
pedig elég nyilvánvaló. Kettő, nem tartalmazta azt a tényt, hogy
kettesben vacsoráztál Hugh d'Ambray-el. Három, teljesen
kimaradt a látomás, amit az utolsó vacsorán mindenki látott.
- Milyen látomás? - kérdezte Desandra. - Az, amiben
darabokra tépsz embereket?
Rá meredtem. - Köszönöm, hogy erősíted a paranoiát.
- Szívesen - válaszolta. - Megteszem, amit tudok.
Robertet eddig vissza tudtam tartani, de most úgy haladt előre
mint egy elszabadult mozdony. - Felelősséggel tartozom a
klánom iránt. Ők az én népem. Semmi nem fog elrettenteni,
hogy védelmezzem az érdekeiket. Ez rés a tájékoztatásunkban és
a te személyes elfogultságod..
- Nem vagyok személyesen elfogult, de jól haladsz, hogy az
legyek.
- A személyes elfogultságoddal veszélyezteted a klánomat.
Tudni akarom, hogy milyen viszonyban vagy Hugh d'Ambray-
el...
- Meg akarja dugni, mert Kate kiverte belőle a szart is és
mindkettőjüknek ugyan amiatt a fickó miatt van
apakomplexusuk - foglalta össze Desandra.
Robert lefagyott a mondanivalója közben, és csak pislogva
nézett rám. - Hugh d'Ambray a bátyád és mégis szexuális
kapcsolat van köztetek?

114
 Miért én, miért? - Desandra, tudod mit? Ne segíts többé.
- Belefáradtam abba, hogy mennyit beszél - közölte.
- Egyikőtök esetleg elmagyarázná ezt az egészet? - követelte
Robert.
Elégem volt. - Tényleg őszinte magyarázatot szeretnél?
Rám bámult. – Igen.
- Oké. Hugh Rolandot szolgálja, aki az Emberek vezetője.
- Tudom, hogy kicsoda Roland - mondta Robert.
- Istenem, akkor ez könnyű lesz. Roland uralkodni akar.
Ötezer éves, isteni mágikus erővel bír, és úgy gondolja, hogy a
'nem' szó rá nem vonatkozik. Hugh a hadura. Úgy gondolj rá,
mint egy hatalmas, instabil bontógolyóra. Amire Robert rámutat,
Hugh összetöri. Most Roland a Falkára mutat. Harcolt már
korábban az alakváltók ellen és akkor vesztett, úgyhogy most
csírájában akarja elfojtani a bajt. Hugh azért van itt, hogy
összezúzzon titeket. És szeretnéd tudni, hogy mit gondol rólatok
Hugh? Azt gondolja, hogy kutyák vagytok.
Robert a fogát csikorgatta.
- Ha nem tud leültetni, akkor nem vagy a hasznára. Térdre fog
kényszeríteni benneteket - gyereket, időset, terhest, nem számít
- és extra sört fog vacsorára inni, hogy megünnepelje a jól végzett
munkát. Nem lehet megvesztegetni, nem lehet meggyőzni, és
kibaszottul nem lehet megölni. Curran eltörte a hátát és olyan
tűzbe dobta, ami még a követ is megolvasztotta. És most mégis itt
van.
Megálltam, hogy levegőt vegyek. - Hugh-t és engem ugyanaz a
személy képzett ki. Jobb vagyok nála. Egy az egy ellen harcban
megölöm, és ezt ő is tudja. Engem akar, a kardomat és a
mágiámat. Amíg a Fekete-tengernél voltunk, egy szobát mutatott

115
nekem tele alakváltókkal, és közölte, hogy egyesével fogja
lemészárolni őket, ha nem vacsorázom vele.
Desandra vállat vont. - Azért ez elég szexi. A maga beteg
módján.
Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését. - Jimnek, aki a
nyakamba varrt egy csapatnyi testőrt, amikor a Konklávéra
mentem, esélye sem volt nyerni, így úgy döntöttem részt veszek
ebben a remek kis kalandban. Tudta, hogy amikor Curran párja
lettem, megígértem, hogy megvédem a Falkát tőle. Azt várja,
hogy tegyem a dolgom. És itt vagyok és teszem. Én vagyok a
legjobb esélyetek. Úgyhogy ha találkozunk vele és Hugh legyőz,
akkor jobb, ha futtok.
Mindketten rám néztek.
- Komolyan mondom. Ha kikerülök a képből, el kell
mennetek és magatokkal kell rángatnotok Dereket és Ascaniot,
mert ők nem fognak itt hagyni. Ne maradjatok. Ne harcoljatok.
Csak fogjátok meg a két kölyköt és menjetek. Ez az összes
információ, amit meg tudok veled osztani. Meg kell állítanom ezt
a háborút, mielőtt még kitör. Hadd végezzem a dolgom, és ha
szeretnél azzal foglalkozni, ahogy eljártam, akkor a sérelmeidet a
sírkövemre vésheted vagy a következő Tanácson személyesen is
elmondhatod. Addig is nem akarok többé a politikával
foglalkozni. Csak megnehezíti a dolgom, ami már egyébként is
elég nehéz. Ez parancs.
- Igen, Alfa - mondta Desandra.
- Nos. Én... - Robert megtorpant és felemelte az orrát.
Desandra lélegzete elakadt. Nyilvánvalóan valaminek nem volt jó
szaga.
Visszanéztem. Ascanio és Derek gyorsítottak és felzárkóztak.
Robert arcán intenzív koncentráció látszódott. Én is

116
éreztem az aggasztó érzést, hogy mögöttünk valami figyel
bennünket, várva, hogy megbotlunk, és akkor a hátunkra ugrik
és nyakunkba mélyeszti hideg fogait. Szinte éreztem a pillantását
a hátamon, de tudtam, hogy ha megfordulok, semmit se látnék,
csak árnyékokat az üvegszilánkok között. De valami figyelt.
Valami volt ott. Derek is érezte mellettem, meg is fordult.
Követtem a tekintetét. Négy szem izzott az árnyékban, pontosan
egymás mellett, fényesen, türkizkék elektromos izzással a földtől
másfél méternyire. A szemek újra felcsillantak, majd eltűntek a
ferde üveg jéghegy mögött.
Lassan lesétáltunk az utcán, Derek és én elől mentünk, Robert
és Ascanio mögöttünk, Desandra pedig leghátul. Ha rohanunk,
akkor a ragadozó üldözni kezd. Így nem futottunk. Újabb négy
szem villant fel a bal oldalunkon, majd fél másodperccel később
beleolvadtak a semmibe.
- Terelnek bennünket - mondta Desandra.
Elől három újabb pár szem tűnt fel a homályban. Azt akarták,
hogy jobbra menjünk. Kihúztam Slayert a hüvelyéből.
Három zömök, széles mellkasú alak bontakozott ki a
homályból, és lépett be a fénybe, egymás után. Körülbelül
akkorák voltak mint egy kis borjú, hat izmos végtagjuk volt,
amik kézszerű mancsokban végződtek, erős ujjakkal, melyeknek
végén rövid ívelt karmok látszódtak. Halvány bőr fedte testüket,
a gerincüknél és a mellkasukon csontos lemezek alkottak
védőpáncélt. Az állkapcsuk hatalmas volt, éles fogaik voltak,
négy szemük két sorban helyezkedett el a fejükön.
- Harcoltam már ilyenek ellen Andreával - jelentette ki
Ascanio. - Ezek csak kölykök. Az anyjuk hatalmas volt.
Király.
- Lát bárki farkat? Olyat, mint a skorpióké?

117
 A hat láb gyanakvásra adott okot. Nem sok teremtménynek
van hat lába, de biztosra akartam menni.
- Igen,- erősítette meg Robert.
- Ez egy tarasque. Franciaország déli részéről származik,
hatalmas méretűre nő, és állítólag tüzet lélegzik.
A legendák szerint a tarasque egy sárkány volt. Ezek a valamik
úgy néztek ki, mint a macskák, amik valahogy orrszarvú páncélt
növesztettek. De ki vagyok én, hogy panaszkodjak?
- Hogyan ölték meg a franciák őket? - kérdezte Derek.
- Egy keresztény szüzet küldtek rájuk, aki összekötözte őket a
hajával, aztán bevezetette az összest a városba, ahol a városlakók
lemészárolták őket. Sajnos most egy szűz sincs kéznél.
- Nem mondod - szólt közbe Desandra.
A középső szörny ránk vicsorgott. Fogai vastagok, élesek és
ferdék voltak.
- Gyorsan, Derek, itt a lehetőséged, hogy villogj - mondta
Ascanio.
Derek lesújtó pillantást vetett rá.
- Desandra anya, Robert nős, Kate el van jegyezve, én meg
elég tapasztalt vagyok. Te vagy a legközelebb ahhoz, hogy szűz
legyél. Csak növesztened kell néhány loknit.
Robert felnevetett. Ez annyira váratlanul ért, hogy majdnem
felugrottam. Eddig akár mikor találkoztunk, maximum egy
óvatos mosolyig jutott.
- Nagyon ellátom a bajod ez után - ígérte Derek.
Ascanio elvigyorodott. - Hé, csak feltételeztem, hogy a
házasságra tartogatod magad, de úgy látszik tévedtem.
Robert két acél tőrt húzott elő a ruhájából. A hosszú ívelt
penge széles bokszerben végződött. Szép. A jobbomon Ascanio
hátradobta a haját és elővett egy rövid kardot a

118
bőrdzsekijéből. A penge tizenöt centit hosszú volt, legalább két
és fél centi széles, és úgy nézett ki mint egy túlméretezett
konyhakés, amit egy egyszerű kardmarkolat keresztezett.
Ascanio bal kézzel megmarkolta a fegyvert és egy másik kardot
húzott ki az elsőből. Baat Jaam Do. Pillangó kard. Nagyon sok
gyakorlás kell a használatához. Nos. Érdekes.
Három tarasque tűnt fel a bal oldalunkon, kettő a jobb
oldalon.
- Van kettő mögöttünk is - közölte Desandra.
Körülvettek bennünket.
A szörnyek elülső, vastag végtagjai megfeszültek. Orrlyukaik
kitágultak, párás felhőt lélegeztek ki a hideg éjszakába. A faruk
ide-oda csapkodott.
Megforgattam a kardomat, hogy bemelegítsem a csuklómat.
A szörnyek elkezdtek vicsorogni. Rettenetes fogaikkal a
levegőt harapták.
- Gyerünk! - kiáltottam. - Unatkozom.
A vadállatok úgy rohantak előre, mint valami hatalmas
csótányok, furcsa imbolygó mozgással, felemelve az első és a
hátsó lábukat az egyik oldalon, a másikon pedig a középsőt. A
három közül a legnagyobb bagolyhuhogás szerű hangot adott ki
magából. Már majdnem ott volt mellettem. Gondolatban oldalra
léptem, meglendítettem a kardom és egy klasszikus átlós
csapással végigszántottam a nyakán. A szablya lepattanna a
páncélról. Nem jó.
Harminc méter. Még mindig áll.
Tizenöt...
A fenevad rám rontott. Kitértem balra. A hatalmas fogak egy
centire csattantak a karomtól, miközben a lény sápadt oldalába
szúrtam Slayert. Elvarázsolt pengém végig szakította a

119
húst és az izmokat. Sötét, rozsdaszínű vér ömlött a sebből, ami
végig folyt az állat szürke oldalán. Balra tőlem Derek a levegőbe
ugorva nekirontott egy másik tarasque-ra, hátára fordította és
belevágott fejszéjével a szörny torkába. Jobb oldalon Ascanio egy
helyben állt, és úgy vágott a vadállatok felé, a kard ismerős
nyolcas mintát írt le a levegőben... A pillangó technikát próbálta.
Nem is volt olyan szörnyű. Nagy terpeszben állt és túlságosan
előrehajolt, de nem volt szörnyű. Fogalmam sem volt, hol tanulta
mindezt. Ha túléljük ezt a kis kalandot, kijavítom a tartását,
mielőtt még túl késő lenne.
Egy ismerősen, émelyítő varázslat futott át az agyamon. Pont
amire szükségünk volt. - Vámpírok. Közelednek.
A tarasque rám vetette magát, mire én kettészeltem az orrát.
- Mennyi? - kérdezte Robert.
A tarasque, akivel én küzdöttem felsikoltott és visszavonult.
- Kettő. Egyenesen erre jönnek, méghozzá gyorsan.
Most azonnal be kell fejeznünk a harcot. Ha elkezdünk
vérezni, akkor végünk. A vámpírok olyanok, mint a cápák -
megéreznek egy cseppnyi emberi vért egy mérföldről, ami úgy
vonzza őket, mint a mágnes.
A második vadállat is rám támadt jobbról. Torkon szúrtam,
amitől összeesett, mire Slayert a bal felső szemgödrébe
mártottam.
Desandra mondott valamit, amit nem értettem. Egy sápadt
test repült el felettünk, majd émelyítő roppanás kíséretében
nekiütközött egy üveg jéghegynek, lecsúszott, és nem mozdult,
mind a hat lába megsérült. Hűha. Mögöttem felhangzó hang
alapján valami keresztülhatolt az élő húson.
A két visszataszító élőhalott elme egyre közeledett.

120
 - Három kilométer - suttogtam. - Balról közelednek. Látnak
bennünket.
Egy akkora méretű tarasque, mint egy ló, ugrott ránk a
sötétből, mind a hat lába a levegőben volt. Félreálltam. Ez a gond
az ugrással. Miután már a levegőben vagy, nem sok mindent
tehetsz azért, hogy máshol landolj. A szörny pont közöttünk ért
földet. Felé lendültem és a bordái közé szúrtam a kardom. A
karmok bemartak az acél orrú csizmámba, keresztülszakították a
varrást és a megerősített bőrbe vájtak.
Derek felhasította az állat koponyáját a tomahawk-jával,
megragadta a vonagló testet, majd elhajította a jobb oldalam
mellett, bele a sötétségbe. Desandra megragadta a másikat és
szintén bedobta sötétbe. A test elrepült mellettem.
Egy pillanatba került és minden holtest eltűnt körülöttem.
- Másfél kilométer - suttogtam.
Robert megfordult. Piros vér szivárgott a kezén lévő kis
vágásból, majd végig folyt az ujjain. Picsába.
A vámpírok felgyorsultak.
Patkányok alfája a szájába dugta az ujját. A kezén lévő vágást
lezárta a LYC-V-vel.
Türkiz szemek lángoltak az út mindkét oldalán. Hány ilyen
kibaszott szörny van még itt?
Desandra felmutatott. Kilencven méterrel felettünk az
üvegjéghegyek egy vízszintes párkányt alkottak. Derek
megragadott és feldobott. Elkaptam a párkányt, és felhúztam
magam rá. Derek is nekifutott és felugrott a párkány
legalacsonyabb részére. Desandra követte, amikor megcsúszott,
Derek elkapta a kezét, és felhúzta. Ascanio úgy ugrott fel, mint
akinek rugók vannak a lábai helyén, majd felhúzta magát
mellém.

121
 Kevesebb mint háromszáz méterre voltak.
Robert szinte végigfutott a puszta üvegfalon, felkapaszkodott,
gyorsan és csendesen, mintha a kezén tapadókorongok lettek
volna, aztán ő is mellénk csúszott. Az üvegen feküdtünk, elég
közel a széléhez, hogy lenézhessünk. Ha a vérszívók felnéznek,
látni fogják a testünk körvonalait az üvegen keresztül.
Két lesoványodott, de erős lény ügetett el közvetlenül
alattunk. Korábbi életükben egy férfi és egy nő. A férfinek
továbbra is voltak emberi vonásai, teste sem tűnt olyan
száraznak, a nő idősebb volt. Életében sötét bőrű lehetett, így az
élőholt bőre természetellenesen kék árnyalatot vett fel.
Leguggolt és felemelte fejjel körbenézett. Az immortus kórokozó
az összes zsírt és lágyságot kimossa az áldozataiból, elsorvasztja a
belső szerveket. Mellei úgy lógtak a mellkasán, mint két üres bőr
zseb. Az izmok zsinórként dagadtak ki a nyakán.
- Itt volt. - A fiatal férfihang a női vámpír szájából tört elő.
Minden Élőhalott Mestert be tudtam azonosítani Atlantában. De
ezt nem ismertem fel, úgyhogy vagy segéd volt vagy valaki új.
Talán Hugh hozta magával.
- Semmi sincs itt - válaszolt neki egy másik férfihang.
Bizony, semmi sincs itt. Menjetek tovább, nincs időnk erre .
Meg kell találnunk Robert besúgóját és az idő ketyeg.
- Mondom, hogy érzem a vért - mondta az első navigátor.
A hím vérszívó felemelte a karját. - Hol, Jeff? Nem érzek
semmit.
Nem. Határozottan segéd. Egyik sem magas rangú.
A női vámpír körülöttünk mozgott, majd megcsúszott egy
sötét vérfolton. - Nézd. Akkor ez mi a fene?
- Akármi is az, nincs benne hemoglobin, mert a fiú nem húzza
a pórázát. Lehet, hogy hányás. Talán azok a furcsa dolgok,

122
amik itt élnek, előjöttek és idehánytak az üvegre, mi meg most
ebben csúszkálunk. Be akarod dezodorálni magad némi
fűrészporral mielőtt visszavisszük őket?
Segédek. Mindig öröm.
A női vámpír arca eltorzult, ahogy próbálta Jeff arckifejezését
felvenni. - Nagyon vicces, Leonard. Egy kibaszott humorista
vagy.
- Volt egy feltérképezett útvonalunk, de nem, neked el kellett
hagyni a védett területet, mert valami fantom vér illatot éreztél.
- Járőröznünk kellene. Járőrözök, mert ez a munkám, Leonard.
Ha te nem akarsz, akkor menj fel a nagyfőnökhöz és mond meg
neki. Csak majd szólj előre, hogy le tudjam fényképezni, amikor
letépi a golyóidat és megeteti veled.
- Oké, oké, nyugodj már le. - A női vámpír eltűnt a
homályban. - Tegyük fel, hogy megtaláljuk az alakváltókat.
Ghastek megyünk velük vagy d'Ambray-hez?
- Ghastekhez - válaszolta Jeff.
- Ja, de d'Ambray magasabb rangú. Persze Ghastek dühös lesz,
de befogja a száját. Tudod. Túléljük.
- De mi történik, ha d'Ambray elmegy és Ghastek lesz a
főnök? - kérdezte Jeff.
Takarodjatok innen. Gyerünk. Hess.
- Aki mer, az nyer. - Leonard biztos vállat vont, mert a vámpír
is akadozó mozgással felemelte a vállát.
- Fedezzük magunkat és kövessük a parancsnoki láncot. Senki
nem hibáztathat azért, ha így teszünk - mondta Jeff.
Valami koppant az árnyékban. Ó, ne.
A vámpírok megfeszültek, mint két mutáns macska, amik
felkészültek, hogy lecsapnak.
Cuddles lépett előre. Teljesen elfeledkeztem róla.

123
 Robert a kezébe temette az arcát. Desandra a szemét forgatta.
- Mi a fene ez?- kérdezte Jeff.
Miért én? Miért?
- Egy ló - válaszolta Leonard.
- Vak vagy? Hogy lenne ez a valami egy ló? A fülei vagy
hatvan centi hosszúak!
- Ez egy öszvér.
- Nem öszvér. A nyaka nem olyan és a magassága...
- Mi van a farkával?
- Az öszvérnek ló farka van. Ennek meg szamár farka. Mint a
tehénnek. Úgy néz ki, mint egy szamár, de ez a kibaszott állat
legalább százhatvan centi magas. Még soha életemben nem
láttam ilyesmit.
- Ez egy öszvér. Nyereg van rajta, úgyhogy valaki lovagolt
rajta.
A férfi vámpír előrelépett.
- Mit csinálsz?
- Barátságosnak néz ki - közölte Jeff.
- Rendben, de ha hátra csapja a füleit, akkor jobb, ha vigyázol.
Minden a hangszínen múlik. Figyelj és tanulj. Gyere, kislány.
Gyere szépen...Na ki az ügyes fura öszvér? Bizony, te vagy.
A férfi előrehajolt. Cuddles kicsit megmerevedett.
- Jó kislány.
A vámpír előrenyúlt a gyeplőért és megfogta.
Cuddles felnyerített. Nem egy sima szamárbőgés volt, hanem
inkább egy fülsértő sikítás tele felháborodással, mintha valaki
fogna egy ködkürtöt és megfújná.
- Hűha... - csodálkozott Leonard.
Cuddles hátravetett fejjel felnyerített. A vámpír megcsúszott
az üvegen, ahogy a szamár balra vonszolta.

124
 - Hűha...
Cuddles balra rántotta.
- Na!
A hátas folyamatosan nyerített, hatalmas testét fel és le
mozgatta, miközben az élőhalottat úgy rángatta ide-oda mint a
szurkolólány a pom-pom-ot.
- Te, idióta - röhögött a női vámpír Jeff hangján.
Észrevettem a pillanatot, amikor Cuddles rájött, hogy valami
van mögötte és az a valami ugyanaz a természetellenes dolog,
mint ami a gyeplőjére tapadt. A szeme hatalmasra tágultak, és
mellső lábaira támaszkodott és kirúgott a hátsókkal. A női
vámpír mintegy hatvan méternyire hátra repült és nekivágódott
egy üveg jéghegynek.
Au.
A vámpír végül elengedte a gyeplőt, és összeesett az üvegen.
- Állj! - Jeff az élőhalott Leonard és a szamár közé mozgatta a
férfi vámpírt. - Megöllek te ostoba állat.
Ha hozzáér a szamaramhoz, darabokra tépem.
- Nem, nem fogod. Tartozik valakihez és ha kárt teszel benne,
akkor kárpótlást kell fizetnünk.
- Ez a rohadék megrúgott! - vicsorgott Leonard.
- Te csesztetted. Csak magát védte. Nagy gyere már, kicsi a
sérülés. Majd megetetjük őket ma este és senki nem veszi észre a
dolgot. De ha néhány bunkó felbukkan, hogy bántottuk a
szamarát, akkor vizsgálatot indítanak. Ghastek már most is úgy
viselkedik, mint aki mindjárt felrobban. Nem akarok ott lenni,
amikor ez megtörténik.
Leonard vámpírjának szörnyű grimaszba fordult az arca.
- Egyébként is tovább kell mennünk - folytatta Jeff. - Öt
percen belül Rowenáék jönni fognak, hogy

125
ellenőrizzenek. Nem akarom neki elmagyarázni, hogy egy
hatalmas szamárral vagy mi az istennel játszottunk ahelyett,
hogy átfésültük volna a kerületet.
A férfi vámpír megrázta a fejét, megkerülte Cuddlest, majd
bevetették magukat az üveg labirintusban.
További öt percig feküdtünk a helyünkön, amíg már vagy két
két kilométernyire voltak tőlünk.
- Visszavonom amit a szamárról mondtam - szólalt meg
Ascanio. - Ő fantasztikus.
Bárcsak Curran is láthatta volna ezt. Halálra röhögné magát.
Szívem kihagyott egy ütemet. Lecsúsztam az üvegen, talpra
álltam és elindultam, hogy adjak Cuddles-nek egy répát.

126
 6.
A Váltás előtt a Centennial Park mintegy tíz hektár terültet
foglalt el Atlanta belvárosából, egy vidám hely volt feliratos
téglákkal, pázsittal és gyönyörű szökőkutakkal. Miután a mágia
lecsapott, és az épületek a park környékén megsüllyedtek, évekig
elhagyatottan állt. Végül az atlantai boszorkány gyülekezetek
összefogtak és megvásárolták a várostól a rombadőlt parkot. Fák
növekedtek, melyek vastag gyökerei körbefonták a környéket és
hatalmas lombkoronáik úgy terültek szét, mintha már több száz
éve ott álltak volna. A park területe a háromszorosára nőtt. A
sűrű növényzet most már falat alkotott, tölgyfák, örökzöld
cserjék, szeder- és tövisbokrok áthatolhatatlan akadályt
képeztek, melyek valahogy még a fagynak is ellenálltak. A
boszorkányok védelme láttán még a Csipkerózsika gonosz
boszorkánya is elsírta volna magát féltékenységében.
Ellovagoltam Cuddles-on a zöld fal mellett, végig a Centennian
Drive-on a Casino felé.
Az alakváltók mellettem haladtak. Egyik szememet a
növényzeten tartottam. A boszorkányok barátként kezeltek.
Evdokia, az Orákulum három boszorkányának egyike, azt
állította, hogy még távoli rokonok is vagyunk. De a segítségük
mindig is feltételes volt, és jelenleg nem bíztam senkiben.
Megzörrent a bokor előttünk.
Megállítottam Cuddlest és Slayerért nyúltam.

127
 Egy barna nyúl ugrott a járdára és engem nézett.
- Nasi - mondta Desandra.
A nyúl elgondolkozva nézett apró szemeivel, majd a cserjék
felé fordult. Helyes.
- Ezúttal csak egy nyúl - közöltem. - Néha egy kacsa. De akár
lehet egy macska is.
Robert felvont szemöldökkel rám nézett.
- A Boszorkány Orákulum meghívott bennünket - leszálltam
és követtem a nyulat.
- Már megint - morogta Derek.
- Miért, mi annyira rossz a boszorkányokban? - kérdezte
Ascanio.
- Majd meglátod - válaszolta Derek homlokráncolva.
A nyúl beugrott a bokrok közé. A növényzet szétvált és
oldalra dőlt, felfedve egy keskeny ösvényt.
- Van más választásunk? - kérdezte Robert.
- Nem igazán.
Az ösvényre léptem. Nem sok időnk volt, de felbosszantani a
boszorkányokat pontosan a’beledugni a kezemet egy
darázsfészekbe’ és a ’megmondani Currannak, hogy brokkoli van
vacsorára’ cselekedetek mögött helyezkedett el. Most már
értesülniük kellett róla, hogy Hugh a városban van. Ha látni
akarnak, akkor valami fontos történt.
Átküzdöttük magunkat a sűrű zöld akadályon és egy
fenyvesbe érkeztünk. A hó vastag takaróként fedte a földet.
Magas fenyők törzsei tornyosultak mindkét oldalt mellettünk,
mintha a spanyol armada hajózott volna a hó alatt, és csak a
póznáik látszódtak volna. A fenyvesen túl, egy tisztás terült el,
ezüstösen csillogva a holdfényben. Mögötte egy üvegház átlátszó
ablakai emelkedtek az éjszakába, oltalmazva a benne lévő

128
gyógynövényeket. A Centennial Park a legtöbb Atlantai
boszorkány gyülekezet számára a központot jelentette, ahol
megfelelő kínálat volt a gyógynövényekből is.
A nyúl tovább ugrált a fák között. Mi pedig követtük. A hó
csikorgott a lábam alatt. Tényleg marhára nem volt időnk erre.
Sajnos szükségem volt az Orákulumra. Ha Hugh és Roland célja,
hogy megtámadja Atlantát, akkor szükségem volt a
boszorkányok segítségére és mágiájára. És azt sem engedhettem
meg magamnak, hogy figyelmen kívül hagyjam a tanácsukat. Ha
nem vagyok velük hajlandó találkozni és kiderül, hogy van egy
mágikus, önállóan irányítható rakétájuk, amivel kilőhettem
volna Hugh-t, akkor évekig okolnám magamat.
Derek a levegőbe szimatolt. - Megérkeztünk.
Kihúztam egy gézcsíkot a zsebemből és odaadtam neki.
- Mi ez a szag? - kérdezte Desandra felhúzott orral.
Derek széttépte a gézt, majd átadott egy darabot Desandrának.
A fák visszahúzódtak, mi pedig egy dombhoz értünk, ami a
hatalmas tisztás közepén terült el. Tökéletesen gömbölyű és sima
volt, a hó úgy terítette be, mint egy elsüllyedt katedrális
kupoláját. Emlékeztem, amikor sötétszürke volt, arany foltokkal,
kavargó zöld színnel, de most a holdfényben fényes indigó színt
vett fel.
A nyúl megállt.
A talaj a lábunk alatt megmozdult. Derek tüsszentett.
Desandra az orrához szorította a gézt.
A hegy megremegett, mire a tetejéről a hó elkezdett lecsúszni.
Robert vagy tíz lépést ugrott hátra. Ascanio csak tágra nyílt
szemmel bámult.
Egy óriási fej szabadult ki a hó alól, a barna nyakán ráncok
sorakoztak. Helló, csini kislány. Rég láttalak.

129
 A hatalmas teknős rám meredt tányér méretű íriszével és
kinyitotta gigászi száját.
Szuper. A teljes műsor. Belehalnának, ha egyszer találkoznánk
valami normális helyen vagy esetleg egy gyorsétteremben?
Derek és Desandra most már dupla olyan erősen tüsszögött.
A nyúl szőre felborzolódott, a teste megnyúlt és átalakult egy
apró fekete macskává. A macska beugrott a teknős szájába.
- Hűha - mondta Ascanio. - Ez elég brutál.
Beillesztettem az új elemet a tinédzser szlengszótáramba.
Desandra a nyitott száj felé mutatott, miközben másik kezével
továbbra is befogta az orrát. - Oda be?
- Aha - válaszoltam.
- Bassza meg! Én itt maradok.
- Patkány vagyok - szólalt meg Robert. - Nem fogok egy hüllő
szájába bemászni.
Ó, édes Istenem. Pont megfelelő az idő a fóbiákra. - Rendben -
fordultam feléjük. - Valószínűleg úgyse vehetnétek részt a
megbeszélésen.
- Én megyek - közölte Ascanio.
Derek bólintott, miközben a gézt az orrához tartotta, majd
mellém áll.
Én pedig beléptem a teknős szájába.

A VASTAG, SZIVACSOS NYELV csúszkált a talpam alatt.

Egyenesen haladtam előre, elhagytam a szájpadlást, be a torokba,
amit fagyott algák koszorúi és jégcsapok borítottak. A torok sötét,
jeges, síkos alagútként terült el előttem. Amikor legutoljára itt
voltam, egy jó kis fürdőt is kaptam, erősen gyanítom, hogy a

130
teknős pont akkor köpött egyet. Kiléptem a jégre. Megtartott.
Egy pont nekem.
- Ez eszméletlen - hallottam Ascanio hangját mögöttem.
Valaki túlságosan is jól szórakozik.
A torok alagútja véget ért, kisétáltam egy megfagyott tó
közepére a hatalmas kupola alatt. A falak szemmagasságtól felfelé
ívbe fordultak, egészen az áttetsző tetőig. Az éjszakai égbolt a
csillagokkal és a holdfénnyel kékes ragyogásba vonta a
mennyezetről lógó jégcsapokat.
Ahogy a jégcsapok a puha kék fényben izzottak,
megvilágították a négyszögletes sírkamra falának
körvonalait, melyek mindegyike izzó arany rovátkákkal volt
megjelölve.
Előttem, egy téglalap alakú emelvényen várt a három nő. Az
első hetvennek látszott. Az élet már meggyötörte, a testét
csontvázzá formázta, az arca éles és ragadozó szerű. Úgy ült egy
nagy fekete széken, mint egy ragadozó madár. Maria, a Banya.
Mellette, egy kényelmes székben egy fiatal nő foglalt helyet.
Karcsú volt, világos szőke haja a válláig ért, fiatal volt, alig nézett
ki tinédzsernek, és finom. Az ereje azonban már nem volt az.
Sienna, a Lányka. Megmentettem az életét az előző mágikus
kitörésnél. Jobbra, egy hintaszékben Evdokia, az Anya ült. Dundi
alak, vörösesbarna haját egy nehéz fonatba fogta. Előre - hátra
hintázva egy mellényt kötött szürke gyapjúból. Már majdnem
készen volt vele.
A fekete macska odaszaladt hozzá és a lábához dörgölőzött.
Mögöttük egy hatalmas festmény az istennőjüket ábrázolta,
egy magas, fejedelmi nőt, ahogy egy hármas keresztút felett
lebegő üstnél áll. A nő három kezében egy tőrt, egy fáklyát és
egy kelyhet tartott. Egy fekete macska, egy varangy, egy

131
seprű, és egy kulcs tette teljessé a képet. Sok neve volt: az Éj
Királynője, az Összes Boszorkányok Anyja, Hekate. Az ereje
hatalmas volt és rettenetes, távol álljon tőlem, hogy tiszteletlen
legyek vele.
Evdokia Derekre és Ascaniora mutatott. - Ti! Várjatok ott.
Egy jégfal emelkedett a két alakváltó köré, jeges gyűrűbe zárva
őket.
Sienna felém fordult. - Közeledik az apád.
Az univerzum most öntött egy jéghideg vödör vizet a fejemre.
- Mikor?
- Hamarosan - válaszolta Evdokia kötőtűi csattogtatva.
- Jön, hogy elfoglalja a várost - szólt közbe Sienna. - Már előre
láttuk.
Maria felemelte csontos kezét és Siennára mutatott. - Mutasd
meg neki.
Sienna felállt. Mögötte a freskó elhalványult, majd eltűnt,
megmutatva a város egyik utcáját. Az utca bal oldalát tipikus régi
épületek szegélyezték, sötét téglafalak, bedeszkázott ablakokkal,
és bézs stukkókkal, kicsit jobb állapotban. A jobb oldalon egy
nagy, homok színű épület állt, római téglából és gránitból, szinte
az egész blokkot kitöltötte. Az alja tipikus téglatest alakú volt,
alapul szolgálva a négy további emeletnek. A tetején egy
százötven méter magas torony nyúlt az ég felé. Beláttam az egész
utcát, és még néhány távoli templom tornyait is ki tudtam venni.
A város feletti égen viharfelhők gyülekeztek, melyek dühösen és
sötéten kavarogtak. Az erőteljes rövid széllökések szemetet
görgettek az utcán. A levegő vibrált a feszültségtől és a mágiától,
mintha éppen feltöltődött volna a következő villámlásra. A szőr
is felállt a hátamon. Valami veszélyes közeledett a viharral.
Valami hatalmas és félelmetes.

132
 Egy férfi fordult be a sarkon. Fehér köpenyt viselt. A szél
hosszú szőke haját az arcába fújta.
- Uther Stone - szólalt meg Maria.
- Ismerős a név - mondtam.
- A cigány mészárlás - nézett fel a kötésből Evdokia.- Sioux
városát látod.
Aha. Most már emlékeztem. Uther Stone egy nagyon erős
Zapper volt, egy elementál mágus, aki az elektromosságot
használta fel. Jött, hogy megmentse a várost egy hatalmas óriás
bivalytól. Polgármesterré választották, majd törvényeket hozott
arra nézve, hogy milyen fajta emberek nem szívesen látottak
Siouxban.
Aztán eltűnt egy roma csoport. A testüket egy tömegsírban
találták és Uther Stone-nak sok mindenre kellett válaszolnia,
habár soha nem kapta meg az esélyt, hogy ezt meg is tehesse. A
látomásban emberek követték Stonet, néhányan modern
ruhában, míg mások elnyűtt köntösöket viseltek. Nyolcan voltak.
Stone felrántotta az épület ajtaját és berohant. A többiek
követték.
A látószög megváltozott, és most részletesebben megmutatta
az épületet. Izmos, szakállas férfi faragványok díszítették az ajtó
mindkét oldalát, felül pedig hat kisebb szám látszódott. A számok
felett nagybetűkkel a következő állt: IGAZSÁG ÉS BÉKE
TALÁLKOZIK EGYMÁSSAL. AZ IGAZSÁG A FÖLDBŐL
ERED.
A látószög egyre nőtt, egyre magasabbra mutatott, egészen a
torony tetejéig, amíg meg nem láttuk a lapos tetőt és egy apró
bejáratot, zöld fémajtóval zárva. Az ajtó kinyílt és Stone lépett ki
rajta, a szél a köpenyét cibálta. Az emberek követték, és kört
formáltak körülötte. Egy lila hajú nő elővett egy vörös

133
folyadékkal teli kancsót a hátizsákjából, és elkezdte oda-vissza
mozgatni, miközben ajkaival kántált.
- A helyi koven - mondta Evdokia. - Akit csak tudott
összegyűjtött. Megpróbálják a mágikus erejüket Stone-ba
táplálni.
A viharfelhő visszafordul az épület felett. Az ég forrongott. A
mágia láthatatlan öklébe fogta a várost és megszorította. Éreztem
a nyomást a mellkasomon. Hirtelen nehéz lett még lélegezni is.
A bennem lévő mágia válaszolni készült. Ha egy állat lett
volna, akkor már vicsorogna. Kihívás volt.
A lila hajú nő Stone lába elé öntötte a kancsó tartalmát. Stone
széttárta karjait, miközben valamit a jobb öklében tartott. Az
emberek hirtelen megmerevedtek körülötte, testük
természetellenesen pózt vette fel.
A viharfelhő kettészakadt. A mágia sercegett. Egy lándzsa,
izzóan mintha olvadt aranyból lenne, lecsapott Stone-ra.
Előkapta a pálcáját, majd blokkolta a lándzsát, majdnem én is
vele mozdultam. Nem lesz elég erős.
A lándzsa hegye megérintette a pálca végét. Az összeütközés
erejétől akkorát mennydörgött, hogy a város is belerázkódott.
Elakadt a lélegzetem. A szívem túl gyorsan kalapált a
mellkasomban. Ennyi erő...
A pálca szétporladt.
Egy pillanatig Stone csak állt ott, aztán a teste vörösen izzani
kezdett, majd darabjaira esett, és a férfi hamuvá vált. A lándzsa a
tetőbe fúródott. A hegye ragyogó fény kíséretében egy hatalmas
körben lökéshullámot bocsájtott a városra, elsöpörve a hamut a
tetőről, ami egykor a koven volt.
Mély lélegzetet vettem, vártam a mágia hatást, de az elmaradt.
A lándzsa halványulni kezdett.

134
 Egy ember landolt a tetőn a semmiből. Egyszerű, kopott,
rongyos szegélyű szürke köpenyt viselt és egy nagy csuklyát, ami
elrejtette az arcát. Ha találkoztam volna vele az utcán, nem
vetettem volna rá egy második pillantást.
- Látni akarom az arcát. - Látnom kellett. Látni akartam az
apámat.
- Képtelen vagyok rá - suttogta Sienna. - Nem engedi.
A férfi megragadta a lándzsát, és kihúzta. Végignézett a
városon, megfordult és lassan, sietség nélkül elindult az ajtó felé.
A látomás elhalványult. Nagy levegőt vettem. Sienna
visszasüllyedt a székbe. Izzadtság gyöngyözött a homlokán.
- A mágia pulzált. Mi volt ez? - kérdeztem.
- Igény - válaszolta Maria. - Most tette a földet a sajátjává.
- Minden föld egy emberé - szólt közbe Sienna. – Azé, aki
letelepedett rajta, aki oda született vagy aki ott halt meg, a
vérvonal pedig hozzáköti a következő generációkat. A testüket a
talajba temetve táplálják a földet. A mágiájuk gyökeret ver
benne, és úgy növekszik mint egy erdő.
- Gondolj rá úgy, mint a földművelésre - szólalt meg Evdokia.
- Mielőtt egy földműves elkezdi használni a földet, ki kell vágnia
a fákat, eltávolítani a gyökereket, kiásni a sziklákat, és kihúzni a
gyomokat. Mindez nagyon nehéz, ha az erdő öreg és az erős fák
több ezer éve ott vannak.
Maria közbeszólt. - De itt mi már megcsináltuk neki a munka
nehezét. Megöltük az őslakosokat. Nincs már többé erdő. Csak
csemeték vannak már itt, telepes és bevándorló családok,
maximum a tizenhetedik századból, de a legtöbb még fiatalabb. A
kötődésük a földdel gyenge. Mit teszel hogy az egyensúly
helyreálljon, amikor mások újra és újra jönnek? Népirtást
követtünk el. Megsemmisítettük őket és most meg kell

135
fizetnünk az árát ennek a szörnyű bűncselekménynek. A föld
parlagon hever védelem nélkül. Apád csak az igényét nyújtotta
be rá.
Szóval ezért jön most ide. Mindig azon tűnődtem, hogy miért
hagyta ott a Közel-Keletet és utazott Észak-Amerikába. Most már
tudtam. Azért jött ide, mert már nem volt itt őslakos energia,
ami gátolhatta volna. A föld parlagon hevert és megérett az
eladásra.
- Mi történik, amikor valamire benyújtja az igényét?
- Learatja a termést - mondta Evdokia. - A föld mágiája táplálja
és erősebbé teszi.
- És meg is védi - szúrta közbe Maria. - Sokkal keményebben
harcol a saját felségterületén. Minél tovább tartja meg, annál
erősebb a kötődése, így annál nehezebb eltávolítani.
Felém fordult, szúrós tekintettel rám nézett. - Jön. Mit akarsz
tenni?
- Ha ideér, megpróbálom megölni. - Más kérdés?
Maria megpördült a széken, Evdokiara nézett miközben rám
bökött csontos ujjaival.
- Ez egy idióta! Mondtam neked! Megmondtam, de nem, te...
- Abbahagynád a szekálást egy pillanatra? - csattant fel
Evdokia. Előrehajolva rám bámult. - Ha közvetlenül
szembeszállsz apáddal, meg fogsz halni. Nem vagy elég idős, erős
és képzett hozzá.
- Köszönöm a bizalmat.
Evdokia elhúzta a száját. - Ha az összes kovent, az összes
pogány és Atlanta összes mágiahasználója összefogna és
egyesítené erejét, valószínűleg akkor blokkolni tudnánk apádat,
de nem tudunk összegyűjteni mindenkit időben. Nem tudjuk,

136
hogyan egyesíthetnénk az erőinket. Nem tudjuk mikor nyújtja
be az igényét. Nem tudjuk, hogy hol.
Valamilyen toronynál fog megtörténni. Ez az, amit az apám
csinált. Tornyokat épít. Valahogy ezek összefüggnek az erejével
és most már azt is tudtam, hogyan. Minél magasabb a torony,
annál nagyobb az impulzusa az igényének.
- Te vagy a legjobb esélyünk - szólalt meg Evdokia. - Vannak
dolgok, amikre megtaníthatunk, de ehhez idő kell. Időt kell
nekünk nyerned. Meg kell akadályoznod az igény benyújtását.
-Hogyan?
- Azt nem tudjuk - válaszolta Sienna.
- Támogattunk téged - mondta Maria. - Segítettünk, elláttunk
élőhalott vérrel. Ezeket már nem csináljuk, úgyhogy mehetsz és
feláldozhatod magad, mint egy idióta.
Mindig tudtam, hogy a boszorkányok segítsége nem
szívjóságból történik. Azt akarják, hogy megtérüljön a
befektetésük. - Megölte az anyámat.
- Obnyat e pluhkuht - sóhajtott fel Evdokia.
Ölelni és sírni. Ezt mondták az oroszok, amikor már nem volt
mit tenni.
- Az anyád az életét adta, hogy életben maradj - mondta
Evdokia. - Drámai halálod nem fog senkin sem segíteni. Nem
fogsz vele tisztelegni az emléke előtt és megvédeni sem fogsz
vele senkit közülünk. Vannak emberek ebben a városban,
akiknek a sorsa rajtad múlik. Tedd, amit tenned kell, de meg kell
akadályoznod az igény benyújtását.
Széttártam a karom. - Mit akartok, mit tegyek? Ugorjak be
Rolandhoz és szépen kérjem meg, hogy a kedvemért ne nyújtsa
be igényét a városra?
- Ha ez az ára, akkor igen! - csattant fel Maria.

137
 Nevetséges volt ez a beszélgetés. - Ugye tudatában vagytok,
hogy rögtön megpróbál megölni, amint meglát?
- Nem feltétlenül - válaszolta Sienna. - Majdnem hat hónapja
nem csinálok mást, mint a jövőt kémlelem. Tucatnyi módon
láttalak meghalni és láttalak túlélni. De őt soha nem láttam
meghalni.
Fantasztikus. Egyszerűen remek. - Köszönöm. Ez nagyon sokat
segített. Van még valami más?
Evdokia elharapta a fonalat és hozzám vágta a pulóvert.
Elkaptam.
- Tiszta gyapjú - mondta. - Melege tart, még ha esik is. Vedd
fel és ne vedd le az elkövetkezendő huszonnégy órában.
Leráztam magamról a kabátot, lehúztam a pulóverem és
felvettem az újat. - Tudsz valamit, amit én nem?
Evdokia felsóhajtott. - Édesem, az egész helyet megtölthetjük
azzal, amit mi tudunk és te nem.
Kérdezzek még hülyeségeket. - Ha nem tudom megtalálni a
módját, hogy megoldjam ezt a Hugh d'Ambray dilemmát, lehet,
hogy szükségem lesz az Emberekre a tárgyalásomon. A koven
mellettem fog tanúskodni?
- Igen - mondta Sienna. - Elküldjük a képviselőnket a
Toronyba.
Megfordultam és elindultam kifelé. Mögöttem a jég recsegése
jelezte, hogy Ascanio és Derek követnek. Kint Robert és
Desandra várt bennünket.
- Hogy ment?
- Roland jön, hogy benyújtsa az igényét a városra. Azt akarják,
hogy állítsam meg mielőtt ez megtörténik.
- Hogyan? - kérdezte Desandra.

138
 - Azt nem tudják. Nem adtak semmi iránymutatást. A
segítőkészségük kimerült a "csak csináld"-ban - morogtam és
elindultam kifelé az erdőből. Eddig ez egy elég szar nap volt.

LEKUPORODTAM egy bérház árnyékában. Desandra, Derek

és Ascanio mellettem állt lehajolva, miközben Robert elkezdett a
látszólag üres fal mellett futni. Cuddlest otthagytuk a Centennial
Partkban egy tölgyfához kötve.
Egyetlen épeszű sem lopna el egy állatot, ami a
boszorkányoké. Még a vámpírok észre is veszik, akkor is békén
hagyják.
A Casino mellett, egy lakótelepen, a Slave Pens-en voltunk,
ahol a Casino dolgozói és a napszámosok laktak, akik a nevet is
adták a területnek. Az eredeti terv szerint a Centennial Drive-on
mentünk volna végig, de túl sok vámpír volt ott. Vissza kellett
fordulnunk, észak majd nyugat felé indulni, és a Slave Pens felől
megközelíteni a Casinot. Mindez értékes fél óránkba került,
amire ha egy másodpercnél hosszabb ideig gondoltam, a fogaimat
csikorgattam volna.
Pont ráláttam a négysávos, teljesen kihalt Undead Alleyre.
Régen a széles, aszfaltozott út elég széles volt több száz autónak
is. A közepén emelkedett a Casnio, izzóan, mint egy délibáb, ami
a hideg levegő és az aszfaltsivatag ölelt körül. A hatalmas
főkupola sápadt, kékes túlvilági fénnyel csillogott, a fény
körbevonta a karcsú minareteket és a fehér kövek magas, mintás
falát. Egy jó napon a látványtól még a lélegzeted is elállna, aztán
észrevennéd, ahogy vámpírok másznak fel rajta, ahogy a bolhák
másznak egy fehér macska bundájában.

139
 A főbejárat a nyugati oldalon, a Casinót körbevevő parkolóból
nyílt. Mi jelenleg a délnyugati részen voltunk.
Két vámpír ügetett a parkoló szélén. Visszatartottam a
lélegzetem. Majd eltűntek a szemünk elől. Ők voltak a harmadik
páros, akiket láttam az elmúlt öt percben. Az Emberek magas
riadókészültségben voltak. Éreztem, hogy nyolc vámpír járőrözik
a parkolóban és további három őrködik random pontokon, az
egyik az északra, a másik kettő nyugatra és délre tőlünk.
Robert egy hang nélkül lecsúszott a falnak dőlve, közvetlenül
mellettem.
- Hol van a megfigyelő állás? - kérdeztem suttogva.
- Ott. - Ujjaival a tőlünk keletre lévő Centennial Drive
felüljáró éjszakai égbolt felé törő, omladozó maradványaira
mutatott. Régebben három felüljáró vezetett át az úton, de a két
felső ráomlott a legalsóra. A jég simává csiszolta a betont és a
felüljáró megmaradt részét, az ezüstös fényben szinte izzott az
egész. Nem tűnt különösebben stabil látványnak.
- Két bejárat van - lehelte a fülembe Robert. - Az egyik a
keleti, a másik a déli oldalon. A déli bejárat ott van. - Egy halom
törmelékre mutatott az utca túloldalán, tőlünk balra. Egy vámpír
ült a tetején.
- Milyen bessze van a keleti?
- A Mariette-án van.
Vagyis egy mérföldnyire, és az út felére tökéletes kilátás nyílt
a Casinoból. Ha nagyobb kört teszünk a Casino körül, akkor meg
kell kerülnünk a Phillips Arénát, ami újabb fél óránkba kerülne
vagy még többe. Már az is egy csoda, hogy észrevétlenül
eljutottunk idáig. Megpróbálni megkerülni a Casinot ennyi járőr
előtt, lehetetlen feladat volt. A vámpír felé fordultam, aki a
romokon ült. Még ha sikerülne is meglepnünk, akkor is

140
túl közel lennék a Casinohoz, ami nekünk most nagyon nem
lenne jó. Ha egy vámpír hirtelen meghal, az irányítója általában
katatón állapotba kerül vagy bepánikol, mivel az elméje még
mindig az élőhalotthoz kapcsolódik, majd ő is meghal. A Holtak
Mesterei eléggé csiszoltak a reflexeiken ahhoz, hogy el tudják
időben engedni a vámpírokat, így néhány irányító túlélte a
hirtelen halált, bár így is magatehetetlen idiótákká váltak. Abban
a pillanatban, ahogy megölnénk a vámpírt, az egyik irányító a
Casinoban sikítva pánikba esne és elkezdene nyáladzani, a
Casino pedig elég vámpírt küldene ránk, hogy
megsemmisítsenek bennünket.
- Szükségünk van egy elterelő hadműveletre - mormolta
Robert.
Ha visszavonulunk, valószínűleg fel tudnánk valamit gyújtani,
de ez sem garantálná, hogy az a vámpír elhagyja a helyét.
Valószínűbb, hogy kiküld egy csapat felderítőt. Itt ragadtunk.
Gondolkodj. Gondolkodj, gondolkodj, gondolkodj...
Desandara lehajolt hozzám. - Hova megyünk ez után?
- Centennial - suttogtam vissza. - Ha végeztünk, el kell
hoznunk a szamarat.
- Ott találkozunk.
- Ne! - érte nyúltam. Az ujjaim csak súrolták hajfürtjeit.
Elkezdett rohanni, végigfutott az utcán. Picsába. Desandra
megtette az út felé. A vámpír megpördült, hogy szembenézzen
vele. Desandra meglendítette a buzogányát és fejbe vágta. A
vámpír rángatózva a járdára zuhant, a fél koponyája beszakadt.
Desandra belerúgott. - Dögölj meg!
Nyilvánvalóan őrült volt és úgy néz ki, úgy döntött,
szívességet tesz Jennifernek és öngyilkos lesz.

141
 Négy sovány árnyék rohant keresztül a parkolón, pont felé
tartva, kettő észak felől közeledett, a másik kettő a felüljáró
irányából. Desandra megfordult és elrohant, kelet felé futott,
hosszú lábaival gyorsan haladt, lábainak csattogása a járdán
messziről is hallatszott.
Földre csúsztam a fal mellett. Robert mellém lapult.
Mögöttünk Ascanio és Derek megdermedve állt, igyekezve
beleolvadni a mögöttük lévő kőbe.
Négy vámpír tépett el mellettünk, szemeik ragyogtak, karmaik
a járdát karistolták.
Volt néhány másodpercünk mielőtt az erősítés megérkezik.
A távoli romoktól Desandra torokhangú nevetése
visszhangzott. Úgy tűnt, jól érzi magát.
Talpra ugrottam és elkezdtem rohanni úgy, mintha az életem
múlna rajta. Roberttel és a kölyökkel úgy süvítettünk mint
három pisztolygolyó. Az épület felvillant. A járda.. az utca...Csak
be kell jutnom a törmelék mögé. Körök úsztak a szemem előtt.
A legközelebbi minaret ajtaja kinyílt, vámpírok másztak fel a
falon, kézzel-lábbal kapaszkodva, mint a sápadt gyíkok.
Bevágódtam a romok mögé, végigcsúszva a jeges törmeléken,
majdnem összeütközve Roberttel, majd nekiütköztem egy
hatalmas betondarabnak. Egy sötét lyuk tátongott alatta. Robert
beleöklözött a lyukba a kezével, tovább szélesítve azt.
Belevetettem magam a lyukba, körülbelül négy métert
zuhantam, majd a kemény földre estem egy körülbelül két méter
széles aknában. A becsapódás közben beütöttem a fejem.
Éreztem, ahogy hat élőhalott felénk közeledik, az elméjükkel
pásztázva a területet, ahogy a parkoló irányából felénk
közelítettek. Ascanio is beugrott a lyukba. Gyorsan

142
nekinyomtam magam a falnak, így a lába nagyjából fél
másodperccel került el. Derek volt a következő.
Az egyik vámpír egyenesen felénk tartott.
Robert ugrott a lyukba, majd kirántott egy fémrudat a falból.
Felettünk egy fém platform jelent meg, vele együtt a
betontörmelék is elkezdett hullani. A platform a helyére
csúszott, totális sötétségbe borítva minket.
Teljes csöndben álltunk.
A vámpír elméjét pont felettünk éreztem.
A testem levegőért sikított, a futás után szinte éheztem az
oxigénre. Kinyitottam a számat, és koncentráltam, hogy lassan és
csendesen vegyem a levegőt. Belégzés. Kilégzés. Csendben.
Halk kaparászás hallatszott felülről, karmok karistolták a
beont. Az élőhalott közvetlenül pont a sziklán ült felettünk.
A tüdőm égett.
Menj innen.
Egyik perc telt a másik után.
- Kettes csapat vezetője az Anyának - mondta egy elfojtott női
hang felettem. - Az otthon lezárt, nincs impulzus, nincs mumus,
ismétlem, nincs mumus, parancs?
Menj haza - kívántam. Menj haza.
- Roger. Kettes csapat Anyának, söprés teljes, kész.
A vérszívó megfordult és elindult a Casino felé.
Teljes volt a csend. Végre eszembe jutott, hogyan is kell
rendesen lélegezni.
- Menjünk tovább - súgta Robert a fülembe. Előrenyújtottam a
kezemet magam előtt. Az ujjaim mindkét oldalon kőfalat
érintettek. A köztük lévő rés alig volt elég széles az áthaladáshoz.
Sötét, szűk és ijesztő. A kedvencem.

143
 Bepasszíroztam magam és tapogatva előre indultam. A járat
még jobban összeszűkült. Vállaim a sziklát súrolták. Ez biztos
csak egy kibaszott vicc. Amikor kikerülök innen, megölöm ezért
Hugh-t.
Lassan.
A folyosónak lassan véget kell érni. A falak még közelebb
kerültek hozzám.
Mi van, ha beszakad a mennyezet? Még csak azt se tudom, mi
van felettem. A végén egy tonnányi föld és törmelék alá lennék
eltemetve.
De most már bármikor vége lehet.
Az most már marha jó lenne.
Mégis meddig tart ez a folyosó?
Hirtelen a falak kettéváltak. Megdermedtem. Amilyen
szerencsém van, teszek még egy lépést és egy viperákkal vagy
olvadt lávával teli verembe esek.
Várjunk csak! A láva nem is lenne rossz, akkor legalább
látnánk végre valamit.
- Nyúlj előre - mormolta Robert közvetlenül mögöttem.
Vakon tapogatóztam és valami fémszerűt érintettem. Egy
létra. Oké. Most már jó helyen vagyunk. Megragadtam és
elkezdtem felmászni rajta a teljes sötétségben. Robertnek igaza
volt. Egy millió év alatt sem találtam volna meg ezt a helyet.
Keményen beütöttem a fejem. Aú.
A fölöttem lévő platform elmozdult, felfedve némi sápadt
ragyogást felettünk. Egy kéz hosszú karmos ujjai megragadták a
csuklómat és felrángattak. Rémisztő arc kúszott be a látóterembe,
egy fáklya halvány kékes fénye világította meg; sápadt volt,
foltos szőrzet borította, könnycsepp alakú arca rózsaszín orrban
végződött. Hosszú merev bajusz keretezte száját, melyben

144
ujjnyi hosszú metszőfogak látszódtak. Sötét, zavaróan emberi
szem bámult rám.
Agyamban lévő gondolatmenetet egy fél másodperc alatt
felváltotta más. Öld meg.Várj.Vérpatkány harcos formában
egyenlő baráttal. Állj.
A vérpatkány előtt tíz centivel megállítottam a mozdulatot,
amivel éppen egy dobótőrt készültem a légcsövébe vágni.
Még jó, hogy jók a reflexeim.
- Fenség - szólalt meg a rémálomszerű teremtmény. - Mit
csinálsz itt?
- Téged keresünk - vágtam rá.
A vérpatkány elmosolyodott. A testem összerándult, és
megpróbált elfutni a puszta önfenntartásnak engedve, és ha nem
egy sötét lyuk felett lógtam volna, meg is tettem volna.
- Megtaláltatok - tette meg a nagy bejelentésta vérpatkány. -
Mindig is találkozni akartam veled. Ez annyira hízelgő.
Robert feje bukkant fel a lyukban. - Jardin, engedd el
Őfenségét mielőtt kirántod a vállát.
- Alfa! - Jardin maga mellé emelt. - Hatalmas megtiszteltetés.
Robert felhúzta magát. Derek és Ascanio követték.
Körülnéztem. Egy keskeny, téglalap alakú helyiségben voltunk,
mint egy átlagos furgon hátsó része. Három fal betonnak nézett
ki, a negyediket sötét függöny fedte.
- Bármilyen tevékenység? - kérdezte Robert.
- Az elmúlt tíz percben semmi. De azt megelőzően nagy
nyüzsgés volt. Láttam a Bétát elfutni mellettem. Vámpírok
üldözték. Kiabált, hogy "kapjatok el vészívók!"
Ja, ez tényleg a Béta volt.
- Azt hiszem, szerelmes lettem -mondta Ascanio.

145
 Derek hátulról tarkón csapta a boudat. Ascanio csattogó
fogakkal utána kapott.
- Hagyjátok abba! - morogtam az orrom alatt.
Jardin egy rongyot dobott a lámpára. Sötétség borította be a
szobát. A függöny meglibbent, ahogy megmozdult, felfedve egy
hosszú, keskeny teret, amit holdfény világított be. Jardin
meggörnyedt, meghajlítva két méter magas testét, majd átment a
nyíláson. Robert és én követtük. Szemeim hozzászoktak a
sötétséghez, és megláttam, hogy Robert és Jardin a falnak
támaszkodnak egy, a betonon lévő keskeny rés mellett. A
helyiség alig volt elég ötünk számára.
Leguggoltam melléjük és kinéztem a résen. Száz méterre balra
a Casino izzott. Vámpírok mászták meg a falakat és a mintás
mellvédeket. Mi a felüljáró belsejében voltunk.
- Hogyan sikerült megtalálni ezt a helyet?
- Véletlenül - válaszolta Robert olyan halkan, hogy alig
hallottam. - Mielőtt a felüljárók összeomlottak, ezt a helyet
keresztezték. Ez egy megerősített útszakasz, melynek célja, hogy
tartsa mindhárom súlyát egy esetleges beomláskor. Amikor a
felső felüljáró összeomlott, a mágia elkezdte belülről enni őket,
végül az út három szakasza megolvadt, ezt a lyukat formálva.
- Minek köszönhetem a megtiszteltetést? - kérdezte Jardin.
- Háborúban állunk - mondta Robert neki. - Valaki a Falkából
megölte Mulradint.
A vérpatkány pislogott. - Oh. Ma este láttam, ahogy elhagyja a
Casinot.
- Mikor? - kérdezte Derek.
- Öt órája.
Mulradint rögtön azután el kellett menni, hogy Ghastek
elhagyta a Konklávét. Mi lehetett ennyire sürgős.

146
 - Azt mondtad, hogy láttad már Warrenben korábban is -
mondta Robert. - Hol?
- A Margaret és a Jonesboro sarkán.
Robert felhúzta a szemöldökét. - A Fox Den-en.
- Igen.
- Volt vele valaki? - kérdezte Robert.
Jardin megrázta a fejét. - De ott kétszer láttam. - Feltartotta
két ujját.
- A Fox Den egy "hit-n split" - mondta Robert nekem.
A "hit-n split" egy kedves kifejezés a post-Shift-nek. Nem
pontosan egy bordély, és nem is egészen egy szálloda.
A legtöbb hit-n-split hely átalakított lakóház volt. Ha szexelni
akartál valami olyannal, aminek szőre volt, pikkelye, vagy éppen
tolla és ezt privát akartad csinálni, akkor egy ilyen hit-n-split
helyre mentél, ahol kiszolgálták az igényeidet, és többnyire
sértetlenül hagytad el a helyed.
Mindenki szemet hunyt felette.
Voltam néhány hit-n-split helyen akkor, amikor a Rendnek és
a Céhnek dolgoztam. A legtöbb teljes titokban működött. A
leendő ügyfelek valahogy megszereztek egy telefonszámot,
felhívták a vezetőséget, elmondták az igényeiket és kifizették a
díjat. Cserébe megkapták a kódot e-mailben. Egy előre megadott
időpontban felmentek a lakásra, használták a kódot, kiélték a
perverziójukat, aztán távoztak. Ez egy olyan "csak saját
felelősségre" típusú vállalkozás volt. Nincs biztonsági őr, nincs
recepciós, nincsenek tanúk. A vezetőség mindkét félnek
felszámolt egy átalánydíjat, viszont nem volt strici vagy madám.
Mindenki függetlenül működött. Ha Mulradin ilyen helyekre
járt, akkor volt valami fétise, amit titokban akart tartani.

147
 - Vörös téglás épület - mondta Jardin. - A második keletről.
- Először vissza kell mennünk a Centennial Parkba - mondtam
neki. Nem hagyhattam ott Desandrat. Azok után nem, amit tett.
Ami engem illet, kiérdemelte a támogatást, amit akart tőlem.
- Használhatsz másik alagutat is, de most kell indulnod. Az
őrök tíz percen belül váltják egymást, és akkor a bejáratnál
alaposan körbenéznek.
- Mennyi ideig tart ez? - kérdeztem.
- Negyven perc.
- Akkor várunk - dőltem neki a betonnak.
Ascanio telepedett mellém. - Még mindig haragszol, amiért
eljöttem?
- Igen.
- Minden rendben lesz - mondta nekem.
Derek leült velünk szemben.
- Ismered Ascanio mesteri tervét? - kérdeztem.
- Nem - válaszolta. - De láttam besétálni az erődbe, amikor
mindenki beszélgetett.
- Nem ismerem Desandrat - mondta Ascanio. - És Robertet
sem ismerem.
- Én ismerem Desandrat - válaszolt Derek. - Ascanio idegesítő,
de az extra védelem mindig jó.
Robert halkan felnevetett. - Ti ketten azt tervezitek, hogy
megküzdetek velem?
- Nem tervezzük - mondta Ascanio. - Csak felkészülünk.
Biztonság kedvéért.
Tinédzser testőrök. Behunytam a szemem. Hosszú éjszaka lesz
és szükségem van minden csepp alvásra. Hagytam sodródni
magam, miközben Robert és Jardin lágy hangja álomba ringatott.

148
 - Köszönöm, Jardin. Ez most nagyon nagy segítség volt
nekünk.
- Örülök neki, Alfa.
- Amikor elmegyünk, azt akarom, hogy térj vissza a Patkány
házba.
- Van elég kajám két hétre - mondta Jardin. - Még hasznomat
vehetitek itt.
- Nem - utasította el Robert az ajánlatot. - Túlságosan is
hasznos vagy számunkra, és ez a poszt túl veszélyes. Az életed
nem éri meg a kockázatot.
Az álom úgy borított be, mint egy takaró.

A TENGER OLYAN SIMA VOLT, mint egy érme felszíne. A

homokban feküdtem Curran mellett. Az arcom a mellkasán
pihent, a bőrét a nap hevítette. A kezemet a hasán nyugtattam,
ujjaim kemény izmokat tapintottak. Jobb karját körém fonta,
miközben egy hajtincsemmel játszott. Lusta hullámok
fröcskölték a lábunkat, melegen és megnyugtatóan.
- Fel kellene kelnünk, bébi - mondta.
- Nem.
- Fel kell kelnünk. Jön a dagály.
- Had jöjjön - mormoltam. - Csak több időt szeretnék. Soha
nincs elég időnk.
- Kate...
Szorosabban átöleltem.
Valami megérintett. Megmozdultam. A szemeim felpattantak.
Jardinon ültem, kardomat a torkának szegezve.
Csak egy álom volt. Nem a valóság. Curran még mindig nincs
itt. Úgy akartam üvölteni, mint egy állat.
Nem volt valós.

149
 Elvesztése annyira fájt, mintha a zsigereimet tépték volna ki a
testemből. Ébren voltam, és visszatértem a rémálomba.
- Másodszor - mosolyodott el Jardin.
- Sajnálom. - Leszálltam a vérpatkányról.
- Fizess - mondta Derek Jardinnak.
Jardon talpra ugrott és egy dollárt ejtett Ascanio tenyerébe.
- Ti fogadtatok, hogy ezt fogom tenni?
Derek felvonta a szemöldökét. - Nem tudjuk sem
megerősíteni, sem cáfolni, hogy fogadás történt.
- De már láttuk, hogyan ébredsz, ha stressz alatt vagy -
kacsintott Ascanio.
- Alig várom, hogy újra a Toronyban legyünk - morogtam.
- Hogy ez a kettő megint elkezdje a civakodást? - kérdezte
Robert.
- Pontosan. - Derek és Ascanio egyetértő kis csapata kezdett
az idegeimre menni.
Robert talpra ugrott. - Még egyszer köszönjük, Jardin.
- Maradhatok - ajánlotta fel a vérpatkány.
- Nem - mondta Robert. - Hazamész. Elvégezted a munkád.
Most ideje, hogy mi is elvégezzük a miénket.
Igaza volt. Ideje volt elvégezni a feladatot, aztán eltűnni innen
a fenébe.

150
 7.
Cuddles felett, egy fán ülve találtuk meg Desandrat. A ruháit
vércseppek borították. Ránk vigyorgott.
- Jó kis parfüm - jegyezte meg Robert.
- Örülök, hogy tetszik - leugrott az ágról. - Úgy hívom, hogy
Halott Vámpír.
- Hogyan jutottál ki? - kérdezte Ascanio.
- Kérlek. - Rám nézett. - A Kárpátokban nevelt vérfarkas
vagyok, és ők nem tudják sem a szagomat, sem a nyomomat
követni. Még álmomban is le tudnám hagyni őket.
Elindultam kelet felé. Húsz perccel később dél felé fordultunk,
utcák szövevényes hálózatán haladtunk tovább, ez volt a
Warren.
Cuddlesen ügettem. Derek előre ment felderíteni, Ascanio a
bal oldalamon futott, Desandra és Robert a jobbomon. A Warren
törött ablakok mögül sötét szemekkel figyelt minket, átlagos,
gyanús és ragadozó, mint egy bandita, akinek bezúzták az arcát
és most elégtételt akar. Jonesboro, a legközvetlenebb útvonal,
kiesett a körből - túl nyilvánvaló és túl sokan járőröznek rajta -
úgyhogy utunkat a kacskaringós hátsó utcákon folytattuk. A
Hárpia úton elmentünk egy fasor mellett, mindegyik törzse
természetellenesen dagadt és fekete pihe borította. Fogalmam
sem volt, mi volt ez a pihe, de óvakodtunk tőle.

151
 Az atlantai alakváltó parancsnoki poszt szabálya egyszerű volt:
ha nem tudod mi az, ne nyúlj hozzá. A Hold lefelé haladt.
Hajnali három körül lehetett. A téli éjszaka fogai közé kapta a
várost és keményen szorította. Itt-ott egy régi jármű volt látható.
Ujjaim végei fájdalmas jégcsapokká merevedtek. Bármilyen hideg
is volt, le kell szállnom Cuddlesről és gyalogolnom kell, hogy
felmelegedjek.
Azt akartam, hogy Curran velem legyen. Ez nem volt teljesen
önző kívánság, mivel annyira szükségem volt rá mint a levegőre.
Tudni akartam, hogy jól van-e. Hiányzott. Ha eléggé
koncentráltam, hallottam a hangját a fejemben. Vicces, tegnap
még alig vártam, hogy elmeneküljek vele a Toronyból és
bevessük magunkat a Fekete Medve Lakba. Most pedig boldogan
ülnék végig vagy száz tanácsülést, ha cserébe csak tíz
másodpercet beszélhetnék vele telefonon, hogy megtudjam, jól
van-e.
A távolban valami felvonyított. Egy erőszakos ragadozó
diadalmas kiáltása volt, ahogy leteríti zsákmányát. A Warren
hozta szokásos éjszakai formáját. Belegondolva, ez volt az első
hang, amit jó ideje hallottam. Túl kihalt és csendes volt minden.
A hideg vagy az Emberek biztos behajtották a Warren dögevőit a
zárt ajtók mögé.
Két vámpírt éreztem mögöttünk. Körülbelül két kilométerre
voltak tőlünk és nem mozogtak.
A legvalószínűbb, hogy egy megfigyelő hely volt, ahova az
után érkeztek az őrök, hogy mi már elhaladtunk mellette.
Elmentünk egy teherautó rozsdás roncsa mellett. Az út síkos
volt a jégtől. Valószínűleg túlfolyt a csatorna vagy a vízállás
emelkedett, és így az utcára ömlött a víz, mielőtt még megfagyott
volna.

152
 Előttünk a járdán egy lyuk tátongott, körülbelül két méter
szélesen. Az aknafedél megfagyva feküdt a jégen. Úgy nézett ki
mintha valaki kitépte volna a csatornát és előhúzta volna vele
egy jó adag talajt is.
Ha valami titokzatos földalatti hajléktalan csapat sarokba
szorítana bennünket, a Casino felé irányítanám őket és
megmondanám nekik, hogy ott találják a vezetőnket.
Egy sötét ruhás férfi sétált ki az út közepére, elállva az
utunkat. Sovány volt, rövid, sötét hajjal. Felemelte a fejét és rám
nézett. Hirtelen erős késztetést éreztem, hogy ellenőrizzem,
hogyan lehet a leggyorsabban eltűnni innen.
- Ez az a rohadék, aki rám lőtt. Nos… - Desandra
megropogtatta az ujjait, - bízzátok csak rám.
- Várj - állítottam le.
- Mi? Miért?
- Igen, miért is? - kérdezte Robert.
- Emlékszel a Red Stalker dologra? A sorozatgyilkosra, aki
begyűjtötte majd megkínozta a nőket és aki vámpírokat evett?
- Igen - válaszolta Robert.
- Vámpírokat evett? - kérdezte Ascanio.
- Ez még azelőtt történt, hogy ide kerültél volna - mondta
neki Derek.
A Red Stalker megölte Greg Feldmant is, a gyámomat, aki
egyben a Rend lovagja is volt, és aki vigyázott rám, amikor
Voron meghalt. Ez volt az első alkalom, hogy találkoztam a
Falkával, és akkor találkoztam először Derekkel is, és az első
alkalom volt, de nem az utolsó, amikor ellenállhatatlan késztetést
éreztem, hogy behúzzak egyet Currannak. - A nyomozás alatt a
Falka elfogott egy keresztest.

153
 - Emlékszem - szólalt meg Robert. - Olyan szaga volt, mint a
rothadó kajának. Azt hiszem, meg kellett fürdetnünk. Tetves is
volt.
A férfi felé bólintottam. - Ő az.
Robert hunyorogva a férfi felé nézett. - Az nem lehet.
Akkoriban Nick úgy nézett ki, mint egy csöves. Szeméttől és
olajtól mocskos kabátot viselt, zsíros haja a válláig ért, ez a fajta
higiénia rengeteg személyes teret biztosított számára
mindenkivel szemben, akinek volt orra, vagy szeme. Később,
tisztán fittnek és sportosnak tűnt, de átlagosnak. Most azonban
az előttünk álló férfi keménynek és gonosznak nézett ki, mint
akit megfosztottak minden lágyságtól. A haja rövidre volt vágva,
szinte tar kopasz volt. Erős állkapcsa frissen volt borotválva. Úgy
nézett ki mint egy katona vagy egy harcos, tiszta, szikár és
kemény.
- Ő az - mondtam újra. - Láttam már korábban Hugh-val az
Éjféli Játékokon.
Szóval ez volt Hugh terve. El akart választani a Falkától.
Amikor a Fekete-tengeri utazás alatt beszélgettünk, azt mondta,
hogy kiszedni engem a Falkából, túl nehéz lenne. A tetthelyet
úgy lógatta be elém mint egy csalit, az embereit a közelben lévő
útvonalon állomásoztatta és várt. Nick nem azért volt itt, hogy
megöljön. Késleltetni akart. Valószínűleg jelzett Hughnak, hogy
tudassa velem, megtalált és most mindent meg fog tenni, hogy
feltartson, amíg Hugh meg nem érkezik.
Derek a férfira bámult. Az arckifejezésük szinte azonos volt, a
tudata annak, hogy az élet mennyire rossz tud lenni, és amit soha
nem fognak elfelejteni.
- Úgy néz ki, mint aki átment pár szar dolgon - mondta Derek.
Te már csak tudod.
154
 - Mi az a keresztes? - kérdezte Desandra.
- A keresztesek a Rend lovagjai - válaszolta Robert.
- A picsába - morogta Desandra.
A Rend lovagjai szigorúan tilos terület volt a Falka számára.
Akár egy rendőrörsre is bemehetnek és lelőhetnek egy zsarut.
- Rájuk semmilyen szabály nem vonatkozik - mondtam. - Oda
mennek, ahova kell és kibújnak a szabályok alól. Olyanok mint a
gondnokok. Van valami csúnya probléma? Küldj oda egy
keresztest. Ő majd elintézi és aztán elhagyja a várost.
- De rám lőtt! Ez semmit sem jelent? És egyébként is mi a
fenét csinál d'Ambray-el? Ha átállt a másik oldalra, meg tudom
ölni.
- A keresztesek fanatikusok - mondta Derek. - Nem valószínű,
hogy átállt volna. Jim szerint egyszerűen csak beépült.
- Még ha ez így is van, nem számít - közöltem. - Úgy döntött,
hogy az utunkat állja. De lerohanni és behúzni neki egyet, elég
rossz ötlet. Fogalmunk sincs, mire képes.
Át kell jutnunk Nicken. Vámpírok vannak mögöttünk és
másik útvonalat keresni túl hosszú lenne. Követtek bennünket,
úgyhogy csak előre mehettünk.
- Nem akarunk harcolni - kiáltotta Robert. - Tudjuk, ki vagy.
Nincs okunk megölni.
Nick lehúzta a kesztyűjét és a jégre dobta őket.
- Talán neked kellene vele tárgyalni - pillantott rám Robert.
Persze. Megköszörültem a torkom. - Mozdulj, vagy levágom a
fejed.
Nick levette a bőrkabátját és azt is félredobta.
- Nincs nála fegyver - mondta Derek.
Robert elhúzta a száját.

155
 Ha nincs fegyver, az mágiát jelent, vagy bármi egyéb szar
dolgot, mivel mi öten voltunk, ő egyedül és mégsem tűnt úgy,
mintha aggódna. Tisztában voltam vele, hogy nagyon speckó
erejük van. Ha megérint, akkor meg tudja mondani, hogy
mennyi mágiát birtokolsz, és valami hátborzongató szem és kéz
koordinációja van, így marha jól bánik a fegyverekkel és a
késekkel. Ha harci mágiával is rendelkezett, addig nem
használta, amíg nem az életéért küzdött, ami valószínűleg azt
jelentette, hogy még nem jött el ez az idő. De már minimum egy,
vagy valószínűleg több éve is Hughval lógott. Most Nick a
meglepetéses doboz. Elképzelhetetlen, hogy milyen meglepi
ugrana elő belőle, ha megsebeznénk.
Nick lehúzta a pulóverét is. A karjai olyanok voltak mintha
kifaragták volna őket, mintha egy éles késsel egy darab kőből
vágták volna ki mindegyiket. A nyaka vastag volt, a válla széles, a
szürke póló megfeszült a vállán, de a törzsén már laza volt. Ez a
test edzőteremben töltött hosszú órák eredménye, és nem a
súlyemelésnek köszönhető, hanem a rúgásoknak, a futásnak és a
test - test elleni küzdelemnek. Az izmai nem felfújtak voltak,
hanem kemények, olyan emberé, aki képes bevinni egy pusztító
csapást, majd fogja magát és elsétál. Úgy nézett ki, mint aki képes
órákig harcolni, amitől csak még jobban felhergelné magát.
A pólója is a földre került. Ja. Pont, ahogy gondoltam.
- Mielőtt még táncolni kezdesz, közlöm, hogy nincs pénzünk!
- kiáltottam neki.
- Hűha! - Desandra magát legyezte a kezével. - Vetkőzz
tovább!
- Hogyan akarsz ebből kikeveredni? - kérdezte tőlem halkan
Robert.
- Én megpróbálhatom megállítani - ajánlotta Ascanio.

156
 - Maradj a seggeden, Don Juanabe - válaszolta neki Derek.
- Don Juanabe? - Ascanio kihúzta a kardját.
- Don Juan Wannabe - magyarázta Derek. - Érted?
Lerövidítettem. - Ha még mindig nem vágod, akkor leírhatom
neked a harc után.
- Kimaxoltad a szellemességet ma este - mondta Ascanio.
- Még csak most kezdtem el.
- Légy óvatos, lehet belefájdul az agyad.
- Csendet! - morogtam.
Tudtam miért csatlakozott Nick Hugh-hoz. A Rend gyűlölte
Rolandot. Ő volt az első számú közellenség. Volt értelme Roland
hadúrjához beépülni. Ha Hugh átállította a saját oldalára, akkor
már semmit sem tehettem. De ha nem tette, akkor felfordult a
gyomrom is a gondolattól, hogy milyen dolgokat kellett Nicknek
kiállnia ez idő alatt Hughval. Maga a pokol lehetett.
Nick valahogy mégis megcsinálta, én pedig nem akartam, hogy
az áldozata itt érjen véget.
- Próbáljuk életben tartani - mondtam. - Ha meg kell ölnünk,
akkor megtesszük, de csak a legvégső esetben. Ha megöljük, az az
én terhem. Ti nem vállaltok miatta felelősséget.
Nick megfeszítette magát, és elkezdett bemelegíteni.
Lecsúsztam Cuddlesről, és előhúztam Slayert. Tudnunk
kellett, mi ellen állunk ki.
- Desandra, be akarsz elsőnek köszönni?
- Ó, igen - válaszolta, miközben kivillantotta csupasz fogait.
- Nagyon gyors. Ne öld meg. Csak annyira nyúlj hozzá, hogy
felfedje mit tud. - Derekre pillantottam. - Menj és fedezd.
Desandra előreindult, miközben lehúzta gyapjúkesztyűjét az
ujjáról. Nick figyelte.

157
 - Emlékszel rám? - Desandra levette a kabátját és hátradobta
hosszú szőke fonatát. - Rám lőttél.
Nick ide-oda forgatta a fejét, kiropogtatva a nyakát. Derek
körülbelül hat méter távolságra követte Desandrát. A lány
előreugrott és rúgott. A lábai előre lendültek, majd vissza. Ugrott
és a gyorsaságtól elmosódott keresztütéssel megcélozta Nick fejét.
A férfi kitért, éppen hogy sikerült neki, majd tarkón próbálta
vágni Desandrat a bal kezével. A lány blokkolta az ütést a jobb
karjával. Nick megfordult és egy pokoli horgot vitt be a bordák
közé, miközben Desandra egy kemény jobbossal eltalálta a férfi
állkapcsát. Nick az ütéstől hátraesett. De aztán megfordult és
talpra ugrott. Desandra megtántorodott, felfedve ezzel bal
oldalát. Repedt vagy törött bordák lett a jutalma.
Nick megrázta a fejét. Már öklöztem korábban alakváltóval.
Egyáltalán nem volt vicces.
Egymás körül köröztek. Desanda felemelte a karját, tenyerei
nyitva, és elindított egy alacsony rúgást. A lába Nick lábával
találkozott. Elég magasan, hogy eltalálja Nick térdét. A férfi
visszatántorodott, felemelte a karjait, hogy kivédje Desandra
szélvészként lecsapó ütéseit. Lebukott, megtámaszkodott a
karjain és sérült lábával egy egyenes rúgást mért Desandra
gyomrába. A lába úgy csapott le, mint a kalapács. Semmi nem
akadályozta a rúgását. Desandra megtántorodott. Ruhái
szétszakadtak. Csontok emelkedtek, inak és izmok nőttek
nagyobbra, sötét bőr borította új testét, szőrzet sarjadt a
pórusaiból. A több mint két méter magas vérfarkas fogai vadul
csattogtak. Két szőlőinda lőtt ki Nick mellkasából, spirálban
mozogva a karja fölött, majd körbefonták Desandrát, úgy
kanyarogtak körülötte mint két ostor.
Mi a fene ez?

158
 Elindultam feléjük. Robert és Ascanio utánam. Kísérteties
röhögés tört elő Ascanioból.
- Még nem - mondtam neki.
Desandra lehajolt, próbált kitörni, de a szőlő erősen fogta.
Rugalmas volt, körülbelül két centi vastag, és legalább hat méter
hosszú. Soha nem láttam még ilyet.
Derek előre rohant, megragadta a szőlőt, felemelte a
tomahawkját és levágta őket. Tövisek törtek elő a levágott
résznél, belemarva Desandra és Derek bőrébe.
Ó, azt már nem. Elkezdtem rohanni.
Véres tüskék törtek elő Derek kézfején. A bőre elszürkült
körülötte. Méreg. Picsába.
Desandra felsikoltott. Derek levágta a szőlőt és kitépte a
kezéből. Az indák végét Nickhez vágta. Desandra körül lévő
szőlő megrepedt, kiszáradt és egy pillanat alatt kemény fává
változott.
- Így se jobb! - vicsorgott Desandra.
Nick és közéjük vetettem magam. Robert mellettem landolt.
Derek most már a fát vágta a tomahawkjával. A megkövesedett
szőlő kitartott. Az alakváltók ellenálltak a betegségekkel
szemben, de mérgek bejuthattak a szervezetükbe. Nick ránk
koncentrált és elkezdte a szőlőt pörgetni, egyre gyorsabban és
gyorsabban. Láttam ezt a technikát már korábban. A kínai
láncostor, ami fémrudakból állt, melyek fémgyűrűkkel voltak
egymáshoz csatolva. Könnyű fegyvernek számított, de itt most
semmi könnyű nem volt benne és pokoli koncentrációt igényelt
a mozgásban tartása.
- Ascanio, kerüld meg és dobj rá egy sziklát!
A bouda a másik oldalra rohant.
- Oszd meg és uralkodj - morogta Robert.

159
 - Csináljuk!
Szétszóródtunk. Az ostor a csizmámat érte, de nem vágta át.
- Szabadítsatok ki! - üvöltötte Desandra.
- Próbálom - vicsorgott Derek, miközben a szőlőt vagdosta.
Elhajítottam a dobókéseimet. Lepattantak az indáról.
Használhattam volna valamilyen varázsszavamat, de az
lemerített volna és úgy Hugh a pontos helyünket is megtudta
volna. A varázsszavaknak hatalmas mágikus visszhangjuk volt.
Egy szikla csapódott Nick hátának. Ascanio körülötte futott és
jégdarabokat és betont dobált rá.
Robert is támadott, cikázóan és kanyargósan, mint egy dervis.
Nick felé csapott a szőlővel. Robert kitért. Harci kése az ostorba
vágott. A bal szőlő a jégre csúszott és azonnal kiszáradt.
Nick Robert felé fordult. Bevágtam magam a keletkezett résbe,
végig csúszva a jégen, végül kardomat az oldalába mártva.
Megfordult és felém rúgott, és térde a bordáimat érte, ahogy
kiegyenesedtem. A csontjaim felsikoltottak, és megrepedtek.
Robert felugrott és Nick feje felé rúgott. Nick kitért. Az ostor
körülöttem körözött, de levágtam, mielőtt elkapott volna. Nick
úgy ugrott hátra mint egy akrobata, egyszer, kétszer, majd hat
méterre landolt tőlem. Két új szőlőinda kúszott elő mellkasából.
Leráztam a vért a kardomról. Robert kiegyenesedett. A bordáim
égtek. Egy sötétvörös seb virított Nick jobb oldalán. Vér folyt
belőle, eláztatva a bőrét. Nem értem el semmi létfontosságú
szervet. Életben marad, különösen Hughval, aki majd
meggyógyítja.
Nick kitért a feje felé repülő koszos hógolyó elől. Ascanio egy
újabbat dobott felé, mire Nick megpörgette az új indáit, félreütve
azt. Csak mozgásban kell Nicket tartanunk. Minél többet pörgeti
az ostort, annál jobban fog vérezni.

160
 - Meddig fogsz elmenni? - kérdeztem. - Mit nem teszel meg
érte? Megölnél bennünket miatta?
Nick rám nézett, tekintete jég hideg volt. - Bármit megteszek.
Erre is lett volna válaszom. Az álcáját nem fogja felfedni.
Rendben. Kivéreztetjük, szépen lassan.
Nick rám támadt. A szőlő nekem csapódott, a jeges tövise a
bőrömet karcolták. Kitértem és ösztönösen lebuktam. Bal, jobb,
bal, bal. Táncoltunk a jégen. A lábaim meg-megcsúsztak. A
tövisek úgy szúrták a bőrömet mint a méhcsípés. Nem voltam
elég gyors.
Robert jobb oldalamra lendült. A szőlő egyenesen a
mellkasába csapódott. Ruhája szétszakadt és félig vérpatkánnyá
alakulva a földre zuhant. Egy inda fütyült el a feje felett.
Lehajolt előle, vicsorgott, majd egy pusztító erejű rúgással
kirúgta Nick alól a lábait.
Hűha.
Nick megbotlott. Desandra immár hatalmasan és bozontosan
átugrott a fejem felett és belecsapódott a keresztesbe.
Dereknek végül sikerült kiszabadítania. Nick a jégen csúszott
egyenesen a járdán tátongó lyuk felé. Kilőtt egy indát, aminek
tövise belevágódtak a jégbe. A térdeimen csúszva felé siettem, és
elvágtam az indát. Slayer átvágta a hajtásokat. Nick a lyukba
esett.
- Gyerünk - üvöltötte Derek közvetlenül mögöttem.
Megfordultam. Egy rozsdás teherautó blokkolta a kilátását.
Derek megfordította és belehajított a lyukba. A jármű pár métert
csúszott lefelé, majd megállt, ék alakban elzárva a kijáratot. Egy
őrjöngő csapás rázta meg a teherautót - Nick szőlői elérték a
kocsit.

161
 Kifújtam a levegőt. Fájtak a bordáim. Apró vágások voltak a
vállaimon, úgy csípett mintha megégtem volna.
- Rohadj meg ott lent! - vicsorgott Desandra.
Derek felé fordultam. - Hadd lássam a kezed.
Az orrom alá dugta a bal kezét. A tövisektől származó sebek
még mindig nem zárultak be. Körülötte a bőr már sötét volt. Vér
tarkította szürke genny szivárgott a sebekből. A méreg megöli a
Lyc-V-t a testen belül. Desandra bundáján lévő karcolások még
mindig véreztek.
- Jól vagyok - mondta Derek.
- Igen. Jól vagyunk - tette hozzá Desandra.
Már nem volt mit tenni. A legjobb, amit tehettünk, hogy
átvágunk a tetthelyen és visszamegyünk a Toronyba, ahol
Doolittle kezelheti őket.
Ascanio megszagolta Derek kezét. - Rossz a szaga. Azt hiszem,
le kellene vágni. Gyerünk, tartsd stabilan.
Derek megszorította Ascanio torkát a másik kezével.
A távolban két vámpír abbahagyta a járkálást, és felénk
közeledtek. A picsába.
- El kell mennünk. - Felugrottam. - Most!

CUDDLES VÉGIG VÁGTATOTT az utcán. Nem volt időnk

lopakodni. El kellett jutnunk a tetthelyig és elhúzni innen a
francba.
Végig siettünk Jonesboron, Cuddles csak úgy dübörgött az
utcákon. Előttünk tornyosult a Fox Den, vörös és sárgastukkós
lakóházak váltakoztak és olvadtak össze egyetlen hatalmas
komplexummá.
Végre.

162
 A stukkók jobb napokat is láttak már. Graffiti tarkította az
omladozó falakat. Szemét halmozódott a sarokban. Ha nappal
megláttad a helyet, jobb ha elkerülted. Az éjszaka még rosszabb
volt. Úgy nézett ki, mint az a fajta hely, ami menedéket ad a
csőcseléknek, akiket aztán a kétségbeesés és a szegénység
ragadozókká tesz. Azok a típusú emberek, akik becsukják az
ajtót, amikor látják, hogy leszúrnak és a földre zuhansz miközben
segítségért kiáltozol.
- Érzem Muldarint. - Robert jobbra fordult és az egyik
téglaépület bejárata felé rohant. Leugrottam Cuddles hátáról,
rádobtam a gyeplőt egy horogra, ami pont erre a célra volt a falba
verve, majd követtem Robertet a lépcsőn. Ő már átalakult, nem
futott, hanem egyenesen süvített, olyan gyorsan, hogy mancsai
alig érték el a padlót. Próbáltam lépést tartani vele.
Egy, kettő, három.
Vér volt a lépcsőn. Halvány foltok, amik egyre nagyobbak
lettek, ahogy felfelé haladtunk. Egy ajtó kinyílt felettünk.
Gyorsan felfutottam, és épp időben értem fel, hogy lássam,
amint Robert kitépi egy férfi kezéből egy számszeríjat. Velem
egy idősnek nézett ki, spanyol, durva kinézetű.
- Menj vissza - mondta neki Robert.
A férfi gyorsan besurrant a lakásba. A zár kattant és a helyére
csúszott. Robert tovább rohant a lépcsőkön, én pedig követtem.
A harmadik emeleten voltunk.
Robert megállt. Majdnem nekimentem.
- Egy védővarázslat - közölte, majd félreállt.
Odamentem az ajtóhoz. A mágia láthatatlan fala burkolta be
az ajtót.
- Be tudunk jutni kintről? - kérdezte Derek mögöttem.
Mellette Ascanio és Desandra jött a lépcsőn.

163
 Megráztam a fejem. Hugh biztosan védte az ablakokat is.
Előhúztam Slayert a hüvelyéből és teszteltem a varázslatot. A
mágia megcsípte a kardot, ami ettől megállt, nem tudott tovább
haladni. Általában a védővarázslatoknak rugalmas volt az
ellenállása, mint ahogy megböksz egy kosárlabdát, ami ettől
puhán benyomódik egy kicsit. Ez a védővarázslat azonban
teljesen szilárd volt. Csak egyetlen egy fajta védővarázslattal
találkoztam, ami egyszerre volt szilárd és láthatatlan, csak úgy
mint ez. Leguggoltam és előrehajoltam, a piszkos padlót kutatva.
És ott is volt, egy alig észrevehető sötét piszok folt. Hugh a saját
vérével pecsételte meg a helyet.
- Ez egy vérrel kötött védővarázslat - közöltem, majd
felegyenesedtem.
- Fel tudod törni? - kérdezte Robert.
Amikor Julie elkapta a Lyc-V-t hónapokkal ezelőtt,
elvégeztem egy rituálét, hogy megtisztítsam a vérét az
enyémmel. Julie megtartott valamennyit az én mágikus erőmből.
Apám ugyanezt a rituálét használta, vagy valami nagyon
hasonlót, amivel Hugh-t magához kötötte. Apám vére volt ebben
a védővarázslatban, amitől így viszont könnyebb lesz feltörnöm.
De Hugh saját mágiája szintén benne volt, és Hugh mágiája
nagyon erős.
- Ha feltöröm, a következménye elég szar lesz. Egy ideig
használhatatlan leszek.
És amíg megpróbálok nem elájulni, az a valami, ami a lakásban
van, el is kaphat. Ügyes, Hugh. Egyik csapda a másik után.
- Meddig? - kérdezte Derek.
- Nem tudom. Lehet, hogy pár másodperc, de lehetnek percek
is. Éreztek bármit is? Bárkit bentről?
Mind a négyen mozdulatlanul álltak egy darabig.

164
 - Nem -mondta Robert. -Olyan mint egy fal.
- Ez mekkora elbaszott szar helyzet -összegezte a nyilvánvalót
Desandra.
A padlóra térdeltem és megvizsgáltam az ajtót. Több karcolás
is volt a zár körül, mindegyik régi. Valószínűleg feltörték, nem is
egyszer. Várható volt, figyelembe véve, hogy hol volt a lakás. Az
ajtó nem nézett ki feltörtnek. Nem sokra mentem ezzel. A lakás
az ajtó mögött akár üres is lehetett, de akár egy hatalmas
tűzokádó szárazföldi polip is rejtőzhetett mögötte rossz
hangulatban. Nem lehetett megmondani. Meg kell törnöm a
védővarázslatot.
- Hugh szereti a mágiát és a csapdákat. Ha bejutunk,
semmihez se nyúljatok. Fedezzetek.
- Hajrá - mondta Derek.
Felemeltem a karomat és Slayerrel megvágtam a bőröm, éppen
csak annyira, hogy vérezzek. Gőz csapódott fel a kard felületéről.
Lefelé fordítottam a pengét, hagyva, hogy a vér végigfolyjon
rajta, felemeltem, erősen tartottam magam és beletoltam Slayert
a védővarázslatba.
A mágia megroggyant, úgy küzdött a pengével mint egy vad
ló.
Még jobban előrehajoltam. Lassan és egyenletesen. Vérem
sistergett és forrt a pengén. A mágiámat a pengére
összpontosítottam.
A védővarázslat nem mozdult.
Gyerünk. Még erősebben próbáltam.
Slayer megállt mintha szilárd kőbe próbáltam volna beletolni.
Ha tovább erőltetem, még a végén kettétörik a penge. Ha lett
volna még időm, akkor csak leültem volna ott vagy negyed órára

165
és szépen lassan tovább nyomom a kardot, amíg a varázslat meg
nem törik. De nem volt több időm.
- Nem működik? -kérdezte Robert.
- Ez csak egy játék számára. - Kiszabadítottam Slayert és
visszacsúsztattam a bal kezembe. A legjobb módja a
védővarázslat megtörésének az, hogy lassan, módszeresen
áttöröm. Ez a lassan és módszeresen dolog nem működött,
úgyhogy maradt a nyers erő. Ha túl gyorsan töröm fel, a mágia
visszahatása túl erős és súlyos lenne. Nem ez volt a legfényesebb
pillanatom, de be kellett jutnunk abba a lakásba minél előbb.
- Oké, rendben. Beszállok a játékba. Lépjetek egy picit hátra.
Ez nagyon rosszul is alakulhat.
Megszorítottam a vágást a bal karomon, elkentem a vért az
ujjaimon, majd beleraktam a kezem a védővarázslatba. A mágia
lecsapott, csapdába ejtve a kezemet. Száz apró tű szúrta át a
bőröm, megkóstolva a véremet, majd visszahúzódott. Kezemből
sugározva élénk piros repedések terültek szét a levegőben.
Még erősebben toltam a kezem.
Vihar tombolt az agyamban. A védővarázslat megtört, a föld
felé lebegett, és eltűnt, ahogy a földet ért. A világ forgott
körülöttem, minden homályos volt. Megráztam a fejem és
próbáltam talpon maradni.
Robert belökte az ajtót és bement. Desandra követte. Derek és
Ascanio mellettem álltak.
Talán be kellene mennem. Ha meg tudnám állítani a csengést
a füleimben...
- Tiszta - jelzett Robert.
Megráztam a fejem. Au. Ettől a fájdalom még rosszabb lett. Az
ajtó megbillent előttem. Be kell mennem a lakásba. Oké, az ajtó
legalább egy méter széles. Ha becélzom magam a

166
megfelelő irányba, csak átjutok rajta. Összeszorítottam a
fogaimat. Lépés. Lépés. Újabb lépés. Bent voltam. Siker. Most
már csak magamnál kell maradnom és nem arccal a padlóra
zuhanni.
Körbenéztem: egy régi kanapé, egy kopott szőnyeg, egy rúd a
sztriptízhez. Széles vérnyomok vezettek a nappalin át a keskeny
folyosóig. Valaki a vérző testét vonszolta keresztül a helyiségen.
- Ó, hát ez pazar - nevetett Robert szárazon.
Derek elhúzta a száját.
- Ja - forgatta a szemét Ascanio.
- Avassátok be az embert is - kértem.
- Dorie Davis - válaszolta Derek. - Vagy más néven Double D.
- A szaga mindenhol ott van a lakásban. - Robert végigment a
folyosón.
- Ó! - csettintett Desandra az ujjával. - Szóval ez volt az.
Követtem őket a folyosón át a hálószobába. A vér bűze
bekúszott az orromba, olyan erős volt, hogy majdnem
megfulladtam tőle. Egy hatalmas ágy foglalta el a szoba nagy
részét, párnázott paddal a lábrésznél és egy acél állvánnyal, amit
több fémgyűrű rögzített a falhoz. A piros lepedő egy gyűrött
csomóban feküdt az ágyon, sötétebb vörös vér borította, ugyanaz
a vörös, mint ami a matracon is látszódott.
Mulradint megölték, semmi kétség. Az emberi test sok vért
tárolt, és annak legtöbbje ebben a szobában volt.
Derek jobbra fordult. Robert balra. Desandra mélyet lélegzett,
majd lassan elkezdett körözni az ágy körül. Körbesétálták a
szobát, véletlenszerűen megálltak bizonyos tárgyak mellett, hogy
szagmintát vegyenek. Ascanio a szobaajtóban állt, hogy
megfigyelhesse a bejárati ajtót. - Zamatos.

167
 A lábaim ekkor úgy döntöttek, hogy vakációzni indulnak, így
a szoba szép lassan oldalára fordult. Tényleg marhára szükségem
volt egy falra, ahol megtámaszthatom magam, de itt bármit is
megfogni, nem volt éppen jó ötlet. - Ismernem kellene ezt a
Double D-t valahonnan?
- Ő egy sofie - válaszolta Derek, pont úgy, mintha azt mondta
volna, hogy egy pedofil.
- Arra rájöttem a hangodból, hogy ez rossz, de fogalmam sincs,
hogy mi is az pontosan.
- A legtöbb alakváltó nem szexel az állati formájában -
folytatta.
- Ez nem feltétlen igaz - szólt közbe Robert. - A legtöbb
alakváltó szexel állati formában, de csak egyszer. Nem valami jó.
Nem tart sokáig, kínos és nincs semmi kommunikáció. Mondjuk
úgy, nem értékeled a kezeket, amíg el nem tűnnek.
- Beszarás - szakadt ki Desandrából.
- Kivéve, ha bouda vagy - mondta Derek.
Ascanio felvont a szemöldökét. Ha a tekintetével ölni lehetett
volna, Derek holtan esik össze.
- A Diplomácia Nagykövete azt próbálja elmondani, hogy
vannak olyanok, akik szeretnek állati formában lévő
alakváltókkal dugni, miközben ők emberek maradnak - mondta
Ascanio. - Őket hívják sofieknak. Bőr a szőrön.
Robert csak a szemét forgatta és leguggolt a földre, hogy
megszagolja a szőnyeget.
- Oké - mondtam. - Bárcsak soha ne tudtam volna ezt meg.
- Üdv a Falkában - szólalt meg Robert. - Ez az egyike a kényes
területeknek. Technikailag ez nem tilos. Amíg két felnőtt szabad
akaratából cselekszik, azt csinálnak, amit akarnak.
- De ez állatokkal való fajtalankodás - mondtam.

168
 - Igen - értett egyet Robert. - És emiatt határozottan ellenzett.
Desandra az ágy fölé hajolt és nyelt egy nagyot. - Ettől a
szagtól gyomorsavtúltengésem lesz.
- Nem csak neked - mondta Derek.
- És csak a biztonság kedvéért: a nőket szeretem - szólt közbe
Ascanio. - Lehet, hogy néhány farkas a szőrre gerjed, de én a bőrt
szeretem.
- Ó, tegyétek már túl magatokat rajta - mondta Desandra. -
Tiltott perverz szex. Néhány farkas csinálja, néhány bouda is, és
néhány ember is. Mindenki egyformán baszik.
- Már így is túl nagy nyilvánosságot kapunk - mondta Robert.
- Három éve volt egy kampány, hogy tiltsák ki a vérállatokat az
éttermekből, mert betegséget terjesztő rágcsálók vagyunk. A
petíciót több mint háromezren írták alá, mire sikerült
leállítanunk. Egy évvel ezelőtt a Farkas klánt beperelte egy
mezőgazdasági szövetkezet, ami azt állította, hogy a farkasok
levadásznák az állataikat. A fő érv az volt, hogy a farkasok nem
tudnak harcolni a természetes vágyukkal, hogy vadásszanak és
leterítsék az áldozatukat. Ha ez a dolog kitudódna, nem lehetne
megállítani a közfelháborodást. Nem akarjuk, hogy azzal
vádoljanak bennünket, hogy kisállatsimogatót működtetünk
perverzeknek.
- Dorie egy "fizess, hogy játsz" sofie - világosított fel Derek. -
A szolgáltatásáért díjat számol fel.
- Nem kell áruba bocsájtani magát - mondta Robert. - Ő egy
könyvelő tisztességes fizetéssel. Azért csinálja, mert úgy döntött,
hogy a pénzkeresés könnyebb módját választja, és mert viszket
neki, úgyhogy megvakartatja. Amikor Jennifer férje még életben
volt, megpróbálta rábeszélni a tanácsadásra, de soha nem sikerült

169
neki. Ő egy felnőtt nő, és az, hogy hogyan szexel, az ő dolga.
- Ő az egyike annak a két alakváltónak, akinek sikerült
elkapni egy szexuálisan terjedő betegséget - mondta Ascanio.
- A másik egy hím párduc volt, aki szexelt vele. Egy, khm,
csoportos rendezvényen kapták el.
Oké, az eltartathatott egy ideig. A Lyc-V extra erősen lépett
fel az összes behatolóval szemben, aki a területére tévedt és
irtotta ki azokat.
Derek összerezzent. - Szexuális fertőzés?
- Ó, te nem hallottad? - kérdezte Ascanio. - Valamilyen
mágikus veszettséget kaptak el.
Derek kinyitotta a száját és bezárta. - Hogyan...? Felejtsd el,
nem akarom tudni.
- Én sem. - Tisztáztam gyorsan, mielőtt még úgy dönt, hogy
felvilágosít.
- Csak tágítjuk a látóköröd, Fenség - vigyorgott Desandra.
- A látóköröm elég tág már így is, köszönöm. - Ha abba
hagyják az imbolygást, készen állok. - Azt vágom, hogy Robert és
Desandra honnan tud Double D-ről. Most viszont azt akarom
tudni, hogy ti ketten honnan tudtok róla.
Derek és Ascanio tett egy bátortalan kísérletet, mintha ez
normális lenne.
- Mindenki tud róla - közölte Ascanio.
- Akkor miért nem Desandra azonosította a szagot?
- Amikor Double D felbukkant Doolittlenél a betegségével, a
doki felolvasta neki a szabályokat a biztonságos szexről - mondta
Robert. - Nem tetszett neki, úgyhogy utána úgy kerülte
Doolittlet mint a fertőző betegséget. Ami tényleg elég vicces,
mivel a fertőző betegség volt az, amit egyáltalán nem került el.

170
 - Nem egészen értem - szólta közbe Desandra. - Mi ebben
olyan vicces?
Robert a homlokát ráncolta. - Mindegy. Valami okosat
akartam mondani, de sikerült belezavarodnom. A lényeg, hogy
Double D-t nem várták éppen tárt karokkal a Toronyban.
- A Farkas Házban sem volt gyakori vendég - mondta
Desandra. - Egyszer láttam, azt hiszem. Jennifer utálja a
merészséget. Amikor utoljára felmerült a neve, a mi illusztris
alfánk "mocskos, erkölcstelen lénynek" nevezte.
- Tanúk előtt? - kérdezte Robert.
- Egy szobányi ember előtt - válaszolta Desandra.
Remek. Van egy fajta hierarchiája a sértegetésnek az
alakváltók között. A szagukra tett megjegyzés az egyik
legsúlyosabb. De lénynek hívni őket még súlyosabb.
Hallgatólagos megállapodás, hogy az alakváltó nem volt ember.
Egy loup viszont lény volt. Jennifernek soha nem szabadott
volna ezt mondania, főleg nem a saját emberei előtt.
Robert ajka megremegett, összeráncolta a pofáját és
kivillantotta éles fogait. Egy rövid, dühös morgás, félig mély
hörgés tört fel a torkából.
- Tudom, tudom... mondta Desandra.
- Ez nem megengedhető - mondta Robert, a hangja éles volt és
fagyos. - Lehet, hogy undorítónak találjuk és morgunk és
vicsorgunk az embereinkre a zárt ajtók mögött, de egyetlen
emberünket sem adjuk ki és nem szégyenítjük meg nyilvánosan.
Egyszerűen nem csinálunk ilyet. Jennifer célpontot csinált
belőle. Most bárki, aki a Farkas Falkából egy csepp kedvességet is
mutat Dorie iránt, az alfa kívánságával megy szembe.
- Egyetértek - biztosítottam. - Ezzel majd később
foglalkozunk. Szorít az idő. Tovább kell haladnunk.

171
 - Nincs semmilyen más alakváltó szag a szobában - mondta
Robert. - Csak Double D-é és emberi.
- Mulradin, Double D, Hugh és még pár másik emberét,
valószínűleg Hugh embereié - erősítette meg Derek.
Próbáltam koncentrálni. Elég nehéz volt. A mágikus csapástól
sújtott agyam még mindig egy ködös kábulatban volt.
- El tudjátok mondani, mi történt?
- Dorie érkezett először -mondta Robert. - Mulradin
körülbelül fél órával később jött. Szexeltek, egyszer a padon,
aztán ott a sarokban. - Ujjaival az ágy bal oldalára mutatott, ahol
a lánc a padlón hever. Az egyik vége a falban lévő gyűrűhöz volt
erősítve, a másik végén egy tüskés nyakörv volt.
- Aztán Dorie megölte Mulradint az ágyban - mondta
Desandra.
Picsába.
- Biztos vagy benne?
Derek bólintott. - Ha hozzá vagy szokva a vér szagához, akkor
teljesen egyértelmű. Az illata ott van az ágyon, az ágyneműn, és
a bundájába beleragadt Mulradin vére. Más nyom nincs az
ágyon.
- D'Ambray pont ekkor jött meg, öt másik emberrel. Együtt
léptek be a szobába - mondta Derek. - Valaki belelőtt egy golyót
abba a falba. - Fejével a szemközti fal felé bólintott.
- A gyilkosság előtt vagy után?
Megrázta a fejét. - Nem lehet megmondani. Nagyon friss.
Ascanio a folyosó felé biccentett. - Dorie lelépett a gyilkosság
után. Az illatának a nyomvonala elkülönül a többiekétől, vérrel
kevert, idősebb. Láthatod a véres nyomát. - Mutatott oldalra. -
Kimenekült innen.

172
 A Falka egy tagja megölte az egyik Holtak Mesterét. Egy kis
részem reménykedett benne, hogy Hugh vádja nem volt igaz, és
most a remény szomorú halált halt.
Próbáltam megérteni az egészet. - Szóval a nő valamiért
megölte Mulradint. De lehetett valamilyen véletlen baleset vagy
lehet, hogy nem szándékosan tette. Ha baleset volt, hogyan kerül
Hugh a képbe? Ha előre megfontolt gyilkosság volt, Hugh fel is
bérelhette Doriet vagy kényszeríthette rá, vagy valamiért figyelte
az lakást, amikor a nő megtette. - Az utolsó nem tűnt túl
valószínűnek. - Dorie ölne pénzért?
- Kétlem - mondta Derek. - Nem erőszakos típus. Nem
nevezném éppen kedvesnek, de senkit nem ölne meg csak úgy.
Miért hagyta Hugh Doriet lelépni? Megdörzsöltem az arcom.
Nem lettem okosabb. Ha én lennék Hugh, mit tennék Dorieval?
Hogyan használhatnám fel? Ha Dorie halott, a Falka nem tudná
határidőig leszállítani, ami garantált út a háborúhoz. Vagy fel
tudjuk mutatni a holtestét, vagy tudomásul vesszük, hogy ő a
gyilkos és kárpótlást fizetünk. De ha Dorie életben van, akkor a
dolog nagyon bonyolulttá válik. Ha leszállítanánk, gyengének
tűnnénk. Ha nem tesszük, úgy tűnne, mintha azt hinnénk, a
törvény felett állunk. Nem volt jó módja annak, hogy megoldjuk
a helyzetet, és az egésznek a felelőssége az én vállamat nyomta.
Bárhogy is döntöttem, a Falka gyűlölne érte.
Nem, Hugh nem ölné meg. Miért tenné, amikor egyetlen
csapással az egész Falkát leterítheti. Dorie még mindig életben
van.
Ascanio felvont szemöldökkel rám nézett.
- A kérdés, hogy miért ölte meg Dorie Mulradint, és mit
tegyünk Dorieval. Ki kell jutnunk innen.

173
 - Társaságunk van - jelentette be Robert, miközben kinézett az
ablakon.
Mozgásra bírtam a lábaimat és átvágtam a szobán. A fejem
még mindig zsongott. Lovasok árasztották el az utcát, egy,
kettő... tizenkettő. A vezető egy ismerős sötét lovon lovagolt.
Hugh.
Még csak hat perce voltunk a lakásban, és ő máris itt volt.
Desandra az ablakhoz hajolt Robert mellett, hogy egy
pillantást vessen az utcára. A lány karmos ujjai a falat súrolták. A
mágia sötétzöld villanások kíséretében áthatolt az ablakon.
Desandra elrántotta a mancsba forduló kezét és átkozódott egy
sort. - Tudom, tudom. Hozzáértem. Az én hibám.
Apró rúnák kaptak lángra a festett ablakpárkányon, pulzáltak,
majd eltűntek, ahogy a védelem felizzott.
Megpördültem.
- Az ajtó?
Ascanio már ellenőrizte. - Védő varázslat alatt - kiáltotta egy
másodperc múlva.
Csapdába estünk. Remek. Az ablakhoz léptem, és a
tenyeremet a védővarázslatnak nyomtam. A mágikus fogak
belémmartak. Nem vérmágia. Ez egy ráolvasás alapú védelem és
valaki hatalmas erőt rakott bele. A francba.
Ascanio visszajött.
- Feltörhető? - kérdezte Robert.
- Persze. Adj egy órát, hogy kitaláljam, hogyan csináljam.
Derek káromkodott egyet.
Térdre ereszkedtem az ablaknál és a kezemet a
védővarázslathoz csúsztattam, megpróbálva felmérni a határait.
A mágia a bőrömet kaparta halványzöld kis villanások

174
kíséretében. Au. Ha Hugh az egész épületet védelem alá vonta,
akkor marha nagy bajban lennénk.
Az utcán a lovasok leszálltak a lovaikról.
Megtaláltam a védővarázslat szélét. Majd a másik szélét. - Nem
vonta védelem alá az egész épületet. Csak az ajtót és az
ablakokat.
Derek a fogait csikorgatta. - A plafont vagy a padlót?
- Plafon - válaszolta Robert.
Legalább öt percükbe telne áttörni a mennyezetet, hogy
kimászhassunk a tetőre. És ez alatt az öt perc alatt semmi sem
lenne köztünk és Hugh között csak az az elátkozott ajtó. Az
ajtóhoz rohantam.
- Hova mész? - kérdezte Ascanio.
- Időt nyerek nekünk. Maradj a hálóban, de ne légy szem
előtt.
- Kérdezd a zsarukról! - kiáltotta Robert.
Jó terv. Ha Hugh lefizette az atlantai rendőrséget, tudnunk
kell róla.
A bejárati ajtó félig nyitva volt, épp úgy, ahogy hagytuk.
Hallani lehetett, ahogy emberek futnak fel a lépcsőn.
Nem tudtam megtörni a védővarázslatot, de elég mágiám volt
ahhoz, hogy a sajátomat is lerakjam. Ujjamat a vérembe
mártottam és megérintettem az ajtókeret alsó sarkát az én
oldalamon.
A dobogó lépések egyre csak közeledtek.
Koncentráltam. A mágia kirobbant belőlem, egy láthatatlan
folyamként tekerget, megérintve az üres levegőt az ajtóban, majd
úgy csapott le mint egy gumiszalag. A fájdalom belehasított
fejembe, egy pillanatra a világot vörös köd borította. Au.

175
Kényszerítettem magam, hogy felálljak. Ezt törd át, te, kurafi!
A lépések elérték az alattunk lévő lépcsőfordulót. A falnak
támaszkodtam és igyekeztem normálisan kinézni. A rengeteg
gyakorlásnak meg kellett térülnie, mivel pár évvel ezelőtt nem
tudtam volna feltörni ezt a védővarázslatot és elhelyezni a
sajátomat a levegőben tizenöt percen belül. Még mindig fájt, de
legalább nem adom meg Hughnak azt az elégtételt, hogy előtte
ájulok el.
Hugh átszelte az utolsó néhány lépcsőfokot és megállt az
ajtóban. Farmerjét még mindig betűrte magas szárú
lovaglócsizmájába, fekete gyapjú pulóvert viselt, és egy sima
palástot, ami sár és olvadt hó pettyezett. Kezeit kesztyűk védték.
A magassága és széles vállai garantálták, hogy az emberek
távolságot tartsanak tőle, de ha még a csuklyáját is az arcába
húzta, akkor még félre is álltak az útjából. Hugh és az ő nem
feltűnő viselete.
A csuklyát most leengedte. Hugh arcát vizsgáltam, kerestem
bármi jelét a sebeknek, melyeket Currannal ejtettünk rajta.
Tudtam, hogy nem lesznek ott, de az agyam nem volt hajlandó
ezt felfogni. Egyszerűen nem tudtam leállítani magam. Még a
régi sebek sem látszódtak szögletes állán vagy az arcán. Feljebb
emelt tekintetem és egyenesen belenéztem a szemébe. Csordultig
volt arroganciával, hatalommal és jókedvvel. Hugh igazán jól
szórakozott.
Elővettem egy rongyot a zsebemből és elkezdtem Slayert
tisztogatni, a ruhával súrolva a sápadt pengét.
Nick követte Hught az ajtóhoz. Ruhái csak kicsit voltak
kopottak. Egy nő jött vele, legalább ötven éves, de erős és fitt,
olyan erős testfelépítéssel, mintha egy tankot is ki tudna ütni.
Élénkpiros festék szelte át az arca bal felét, mint egy

176
fordított T, elmosódott volt, valószínűleg az ujjával húzta.
Uathnak hívták, az ősi kelták által használt Ogham ábécé hatodik
betűjéről kapta a nevét. Rettegést és félelmet jelentett, és Voron
szerint, Uath ki is érdemelte a nevét. A fogadott apám évekkel
ezelőtt találta rá. Egyike volt az elit katonáinak, akikkel később
megalapította a Vas Kutyák Rendjét. Hughnak kellett meghívnia
a nőt. Fogalmam sem volt róla, hogy életben van. Voron tudta,
hogyan szedje össze őket.
Hugh csettintett az ujjaival. Nick és Uath meghátrált, néhány
lépést tettek lefelé a lépcsőn, majd vártak.
Hugh lehúzta egyik kesztyűjét, majd az ajtónyílás felé nyúlt. A
védő varázslat zölden villant, majd lefelé kezdett folyni. Ujjai
megérintették a vérből emelt védő varázslat láthatatlan falt. Majd
nekifeszült.
Tovább tisztítottam a kardomat.
- Okos kislány - mondta.
- Tanulgatok.
Benyúlt a köpenyébe és előhúzott egy kis fehér üveget.
- Mi az?
- Ibuprofen - mondta. - A fejfájásodra. Tudom, hogy fáj.
Hugh, a jóindulatú és figyelmes tömeggyilkos. Mindig előre
gondolkodik.
Megrázta előttem az üveget.
- Köszönöm, de nem. Már megkaptam ma a napi
méregadagomat.
Hugh elmosolyodott.
- Valami vicceset mondtam?
- Minél többet küzdesz, Kate, annál többet tudok meg rólad.
- És megtudtál valami érdekeset?

177
 Megmozdult, és körbe járta a lépcsőfordulót. Valahogy
nagyobbnak tűnt, mint amikor találkoztunk a Fekete-tengernél.
Magasabb, szélesebb, erősebb. Talán megcsal az emlékezetem,
talán csak a köpeny teszi.
- Át tudod törni a védelmemet. Reggel még tizenegy ember
volt erre képes a világon, most már tizenkettő.
- Hurrá!
Hugh megvonta a vállát. – Tudod, mit utálok ebben a
városban télen?
Minél hosszabb ideig beszélgetünk, annál több időt nyerek
Dereknek, Ascanionak és Robertnek, hogy áttörjék a plafont.
Felvontam a szemöldököm. - Mmm?
- Annyira átkozottul hideg van, még a kutyát se engedném ki,
de hó meg nincs. Csak ez a mocsok. Nem esik, nem havazik,
mintha fagyott sár esne az égből. - Egyik kezét megpihentette az
ajtó mellett, a falon. - Azt mondom, intézzük el a dolgot. Az új
Four Season VIP lakosztályában. Az utolsó utamon ott szálltam
meg. Gyújtanak nekünk egy szép kis tüzet, elbújunk a forró,
száraz és hangulatos szobában. Rendelünk egy kis kaját, valami jó
kis bort, és beszélgetünk.
- És miről beszélgetnénk?
- A jövőről.
Úgy tettem mintha átgondolnám. - Passzolom.
Hugh egy feszes mosoly kíséretében kivillantotta fogait. Pont
úgy mosolygott, mint egy éhes tigris mielőtt lecsapna az
áldozatára.
- Hol van Hibla?
- Hibla át lett helyezve.
- Hova?

178
 - Engedd el - válaszolta olyan nagylelkűen mintha egy bárban
ücsörögnénk, iszogatnánk és éppen egy munkatársról
panaszkodnék neki, aki felbosszantott. - Nehéz megölni és nem
éri meg az időt.
- Amikor találkozol vele, tudasd vele, hogy kiválasztottam a
sírját. Fejfával, meg minden.
- Mit szólsz ehhez: ha velem jössz, leszállítom neked.
Eljátszhatsz vele olyan hosszan, amilyen hosszan csak akarsz.
Majd meggyógyítalak, ha széttépne.
- Még mindig passzolom.
- Újra át kellene gondolnod. Ez csak egy baráti tanács.
- Nem hinném.
Hugh előrehajolt, tekintetében szórakozottság csillogott,
lassan, tetőtől talpig végigmért. - Jól nézel ki.
Kímélj meg.
- Szép húzás volt elengedni Doriet. Ha nem szállítjuk le,
vérfürdőt rendezhetsz és én és az alfa leszünk mindenért a
hibásak. Ha leszállítjuk, gyengének fogunk tűnni és elveszítjük
az embereink bizalmát. A Falka így is úgy is meginog, és én
leszek a rosszfiú.
- Te akartál így játszani - mondta Hugh.
- Van egy harmadik lehetőség is. Megölhetném Doriet és a
halott testét az öledbe rakhatnám.
- Nem hinném. - Jelentette ki teljes bizonyossággal. Egy
pillanatig nem tétovázott.
Feljegyzés magamnak: blöffölés - tanuld meg jobban csinálni.
- Miért nem?
- Mert az rossz üzenet lenne. Ha megölöd Doriet, minden
alakváltó, aki valaha megszegte a törvényt, azon fog
gondolkozni, hogy vajon ő e a következő a halállistádon.

179
Ha megléped ezt, senki nem fog követni. Én egy szemétláda
vagyok, de még én sem ölöm a saját népem, kivéve, ha feltétlenül
szükséges.
- Nem, csak berakod egy ketrecbe és hagyod lassan éhen halni.
Erre csak a szemét forgatta.
- Persze, van egy negyedik opció - közölte.
- Mi lenne az?
- Velem jössz - mondta. - És ez az egész ronda ügy el lesz
rendezve.
- Nem hiszek neked. - A szavak szinte maguktól törtek elő
belőlem. De a szemébe nézve úgy éreztem, nem hazudik.
Picsába. Tényleg miattam jött ide. Én voltam az egyetlen oka,
hogy Mulradin halott és a Falkát éppen evakuálják. Nos, egy
rejtély megoldódott.
Nem volt ilyenfajta nyomásra szükségem. Már így is egy
csomó húzott le a mélybe.
Hugh áthelyezte a testsúlyát, kinyúlt és egy kriksz-krakszot
firkált a védővarázslatba. A mágia belemart az ujjaiba. Bizonyára
fájt. - Úgy értem, ezt már korábban is mondtam neked. Az életük
semmit sem jelent számomra. Ha szét kell zúznom a szenet, hogy
a gyémánthoz jussak, megteszem.
- Aha. És én vagyok a gyémánt?
- Ugyanolyan kemény vagy.
Ha! - Hízelgés? Tényleg? Olyan finom volt mint egy kalapács.
Megvonta a vállát. - Miért ne? Az alakváltók szánnak rá időt,
hogy hízelegjenek neked? Elmondják, hogy mennyire hálásak az
áldozatodért, amikor drága véredet ontod?
Nem, általában nem. Többnyire panaszkodnak rám, de ezt
nem fogom neki elárulni. - A válasz nem.
- Nem, mint nem hízelegnek neked?

180
 - Nem, mint nem megyek veled.
- Azt hiszem, akkor be kell mennem és elkapnom.
- Csak nyugodtan. Van egy kardom és alig várom, hogy beléd
mártsam. - Várjunk. Csak nyugodtan. Vicces, hogy ezt mondtam.
Remek ötlet kezdett megfogalmazódni a fejembe.
A szemem sarkából láttam, ahogy Robert a folyosó falának
támaszkodik. Figyelt. Valószínűleg minden egyes szót hallott.
Remek. Alig várom a még több kérdést, amire egyébként sem
szándékozom válaszolni.
- Gyere velem - mondta Hugh. - Hadd mutassam meg azt a
fajta erőt, amit hiányolsz. Senkinek sem kell meghalnia. Vár rád.
Minden egyes idegszál a testemben vigyázzba vágta magát. -
Nem értem, hogy lenne rám ideje annyi igénybenyújtás és egyéb
más mellett.
Hugh vagy két és fél centivel feljebb vonta a szemöldökét.
Halkan felnevettem. - Látom, nem mondott el mindent. Azt
hiszem, itt maradok.
Megrázta a fejét. - Komolyan, mi a faszt csinálsz, Kate? Körbe
szaladgálsz a megfagyott városban éjszaka, mint valami mocskos
élősködő az alakváltók királynőjét játszva. Gyere velem. Ezüst
tálcán fogom átnyújtani a várost neked. Mint egy ajándékot.
- Ha akarnám a várost, elvenném.
- Imádom ezt a vicsorgást a hangodban - mondta. - Szexi.
A szemem forgattam.
- Mint ahogy ez is az - közölte.
- Csak kíváncsiságból. Amikor utoljára ellenőriztem, a
rendőrök elítélték azokat, akik civileket gyilkoltak. Szerinted az
Atlantai Paranormál Osztály szónélkül fogja hagyni az elfuserált
alakváltó vadászatodat?

181
 Hugh úgy tett mintha gondolkozna egy hosszú pillanatig. -
Hadd gondolkodjak. Igen.
Jimnek igaza volt. Valaki magas rangúval megállapodott a
rendőrségtől. - Nem vagy egy kicsit önelégült?
- Ez van, ha a nagyokkal játszol.
- Nagyokkal, mi?
- Pontosan. - Kacsintott rám. - Maradj ott, és megmutatom,
hogy csináljuk.
- Nem szükséges. Már megkaptam a pontos utasításokat a
nagynénémtől. - Nagyokkal. Majd mutatok én neked nagyokat.
Rizikós volt, de ha működik, akkor elég időt tudok nyerni
magunknak, hogy eltűnjünk innen a francba.
- Curran egyébként megtörte Erra védővarázslatát.
Hugh összehúzott szemmel nézett rám. - Aranyos, ahogy
megpróbálsz manipulálni. Bájosnak találom.
- Nem manipulállak. Csak a tényeket mondom. A férfi, akivel
lefekszem megtörte Erra vérmágiáját. - Ajtó felé mutattam. - Az
enyém még mindig áll.
Robert egy pillanatra kihajolt a hálóból, és a szemembe nézett.
Igen, igen, tudom, mit csinálok.
- Várom, hogy megtörd az enyémet. Azt kell, hogy mondjam,
a technikád tényleg egyedi. Curran addig ütötte, amíg meg nem
tört. Te meg csak beszélsz. Segíts, kérlek, mi a stratégiád?
Reménykedsz, hogy a védővarázslat elfáradt és saját magát
hatástalanítja, csak hogy ne kelljen tovább hallgatnia téged?
Hugh szemei elsötétültek.
Én meg ásítottam egyet. - Nem sok mindent tudok a
védővarázslatról, de befejeztem ezt a beszélgetést. Inkább
megyek és alszom egyet.

182
 - Utolsó esély - közölte Hugh. Hangja most már minden
vidámságot mellőzött. - Gyere velem, és megkímélem a hőn
szeretett Falkádat. A kisállataid biztonságban aludhatnak és nem
kell aggódniuk az életük miatt reggel. Vagy azért, hogy
mészárlásra ébrednek és téged hibáztatnak majd a gyerekeik vagy
a szerelmük haláláért.
Visszacsúsztattam Slayert a hátamon lévő hüvelybe és
keresztbe fontam a karom. - A beszéd ideje lejárt. Gyerünk,
Preceptor. A férfi, akivel lefekszem megtörte Eater város
védővarázslatát. Neked csak az enyémet kell megtörnöd. Csináld,
Hugh. Mutass nekem valamit.
- Emlékezz majd, hogy te akartad ezt - figyelmeztetett.
Mélyre ástam az emlékezetemben és előhúztam a legrosszabb
szemrehányást, amit Voron valaha is használt. Ezt mondogatta
nekem és Hugnak is, és Hugh ezt vágta az utolsó alkalommal az
arcomba, amikor találkoztunk.
- Ha túlságosan félsz kipróbálni, akkor csak mond azt, hogy
félsz, Hugh.
Semmi sem rosszabb mintha nincs elég bátorságod kipróbálni
valamit.
Hugh kést rántott, belevágott az alkarjába, majd a földre ejtett
a kést. Felvág. Miért nem használja a kést?
Megszorította a karját. Vér tört elő a sebből, fényesen,
élénkvörösen. Lassan elkezdte dörzsölni, míg az egész kezét
beborította. Pillantása fogva tartott. Hűha. Hugh dühös volt.
Felvontam a szemöldököm.
Előrehajolt, a lábai váll szélességben szétvetve, a karjai
behajlítva könyöknél, ujjai széttárva. Az egész teste megfeszült,
mintha egy nagy ugrásra készülne. Izmai kidagadtak a lábán.
Bicepsze megfeszült a pulóver ujja alatt. Hasizmai

183
megkeményedtek. Vékony kék csíkokban gőz szállt fel belőle,
egyre erősebben és erősebben, amíg már halványkék füst áradt az
egész testéből. Láttam már ezt korábban, amikor Doolittlet
visszahozta a halál küszöbéről. A védővarázslat blokkolta előlem,
így nem éreztem semmit, de eszembe jutott az ereje.
Talán nem is volt ez olyan jó ötlet.
A lépcsőn Nick leguggolt. Uath megragadta a korlátot. A
szemem sarkából láttam, ahogy Robert a folyosón áll.
Hugh szemei világító kéken kezdtek el izzani. Az indigó
ragyogás bevonta a kezeit.
- Ma - hívtam ki.
Előre tolta mint két kezét. Az ujjai úgy törtek át a
védővarázslaton, mint a karmok.
A védelem ragyogó vörös fénnyel megvillant, a mágia úgy
csattant, mint a mennydörgés. Hugh vagy három métert repült
hátra, nekicsapódva a felső emeletre vezető lépcsősornak. A
tarkója lepattant a lépcsőfokról. Lecsúszott és nem mozdult.
Ha! Megérdemelte!
- Ó - mondta Robert mögöttem teljes pléhpofával.
Az ajtóban lévő levegő áttetsző vörösen pulzált, majd teljesen
átlátszóvá vált. A varázslatom még mindig állt. Felnevettem.
Nick és Uath felmászott a lépcsőn Hugh eszméletlen testéhez.
Megfordultam és a háló felé siettem. Egy lyuk tátongott az ágy
felett a mennyezeten. Derek várt alatta. Ascanio behajolt a
lyukba és a kezét nyújtotta. Megragadtam, ő pedig addig húzott,
amíg meg tudtam kapaszkodni egy fagerendában. Ascanio
elengedett majd tovább mászott, követtem. A megrepedt
bordáim sikoltottak a kíntól. Derek követett a tető felé.
Gerendák, törött téglák, szigetelés és még több gerenda. Valami
hideg hullott a fejemre. Felnéztem és láttam, ahogy

184
Ascanio lába eltűnik és helyébe az éjszakai ég lép. Ujjaimmal
hideg fémbe kapaszkodtam és felhúztam magamat a tetőre.
Fagyott eső szitált a szürke égből. A távolban Desandra harcos
formában kuporgott a tető szélén, mint egy karcsú és
szörnyűséges vízköpő.
- Tudod, hogy mi történhetett volna? - kérdezte Robert, ahogy
kilépett a lyukból.
- Azt reméltem, ez történik.
- És ha megtöri?
- Akkor nagyon gyorsan kellett volna futnunk. - Nos, még
mindig nagyon gyorsan kell futnunk. Hugh emberei nem
mozdulnak addig, amíg ő magához nem tér, de az a fej nagyon
kemény volt. Hamarosan magához tér. A tető síkos volt a fagytól,
és mindehhez éles szögbe lejtett. A föld alattunk nagyon
messzinek tűnt. Ascanio végig futott a csúszós tetőn a vérpatkány
felé. A fejem zúgott. A tető megingott előttem. Ne gondolj rá.
Csak csináld. Elkezdtem rohanni. A gyomrom háborgott. Apró
fekete pöttyök úsztak a szemem előtt. Oké, a futás talán kicsit
túlzás volt.
A tető végetért. Hat méteres szakadék választott el bennünket
a következő épülettől.
A mélység alattunk kemény és fájdalmas landolást ígért.
Robert átugrott a szakadék felett és sietett tovább. Hatvan méter
mélység volt alattam, ami egyáltalán nem volt vicces.
Kipihenten, szilárd talajon és némi edzéssel, valószínűleg meg
tudtam volna csinálni, de most, a csúszós tetőn akár háromszáz
méter is lehetett volna alattam. Le kell jutnom a tetőről. Amikor
Hughnak végül sikerül áttörni a védővarázslatot, nagyon
csúnyán fog visszavágni. Le kellett lépnem, de megakadtam.

185
 - Kate. - Derek megragadott és ugrott. A föld alattam ásított,
de aztán a másik tetőre érkeztünk.
Robert végigvágtatott a tetőn és leugrott jobbra. Majdnem
lecsúsztam a jeges zsindelyen, ahogy követtem. Tűzlépcső,
harminc méterre alattam.
Leugrottam, hangos puffanással landoltam, lecsúsztam a
tűzlépcsőn, próbálva nem megbotlani ügyetlen lábaimban. A szél
fütyült körülöttem, aztán hirtelen földet értünk, Robert
mellettem állt és Cuddles gyeplőjét tartotta.
Fellendültem a nyeregbe és indulásra ösztökéltem. Sietnünk
kellett.
Cuddles nem mozdult.
- Gyerünk! - megrúgtam az oldalát. - Ne most legyél seggfej!
Cuddles megmakacsolta magát. Ne most, te hülye szamár!
Ascanio vicsorgott, és megütötte az állat farát. Cuddles kilőtt
és végig vágtázott az utcán.

186
 8 .

A Warren elmaradt mögöttünk. Jobbra fordulva már a

Garbage Roadon haladtunk tovább. A szemét és a hulladék
hatalmas kupacokban, mintegy hatvan méter magas szurdokot
képezve halmozódott fel az üresen álló épületek falánál. Ha
keresztülvergődünk rajta, elérjük a White Streetet. Cuddles
lassulni kezdett. Hagytam, hogy könnyű vágtára váltson.
Kemény terepen egy kilométer száguldás volt minden, amit
kívánhattam tőle, még ha Hugh mögöttünk is volt már. Vagy
lassítunk, vagy még egy kilométer után kidől alólam.
Hosszú farkú, apró dögevő állatok rohangáltak oda-vissza a
szeméthegyek között, szemeik tűhegynyi sárga foltokként
világítottak a sötétben. Az alakváltók mellettem futottak,
átugorva a rejtett veszélyeket a szeméttel fedett lejtőkön. A
Garbage Road a Fantom Folyó miatt alakult ki. A láthatatlan
folyó átszelte a Warrent, felkapva a szemetet és a hulladékot,
majd a Garbage Roadra szállította. A Fantom folyó a White
Streetnél véget ért, aminek már saját bejáratú elcseszett mágiája
volt. A szóbeszéd szerint az összegyűlt folyóvizet a White Street
úgy tartotta vissza mint egy gát, ahol aztán az ellopott kincsek
lerakódtak és örökre eltűntek.
Az út kiszélesedett, és egy körforgalomba torkolt, vagy
legalábbis valami olyanba, ami valamikor körforgalom lehetett.
Most a mellékutcák úgy fulladoztak a felhalmozott

187
hulladéktól, mintha szeméttel teli üvegnyak: egy út vezetett ki és
be.
Derek megbotlott előttem.
Meghúztam a gyeplőt és megpróbáltam Cuddlest megállítani.
Derek próbált továbbfutni, de újra és újra megbotlott, majd
legurult a szeméttel fedett lejtőn pont a szamár elé. Cuddles patái
egy hajszállal kerülték el a fejét. Hátasom végre megállt, én pedig
gyorsan a leszálltam róla.
Derek ügyetlenül négykézlábra állt, majd egy adag szürkés
valamit hányt a földre. A büdös, savanyú bűz szinte mellbe
vágott. Olyan szaga volt, mintha felnyitottunk volna egy döglött,
napok óta a napon aszalódott tehenet. Öklendezve letérdeltem
mellé. A hányás sötétszürke iszapként terült el előttünk, fekete
és piros csíkokkal tarkítva.
Ascanio és Robert mellém guggolt. Desandra szintén mellém
állt, megborzongott, majd ő is elhányta magát, ugyanolyan
iszapos vér jött ki belőle mint Derekből. Valami rettenetes baj
van velük.
- Jól vagyok - köhögte Derek.
- Még mindig vérzel?
Nem válaszolt.
Megragadtam a kezét. Ahol a tövisek kilyuggatták a bőrét
hólyagok dagadtak. Sebeiből még mindig szürke vér szivárgott.
Nick varázslatának mérge belülről eszik őket. Desandra felém
fordult. Szürkés vérű nyílt sebek tarkították szőrös karját.
Valami csikorgott mögöttünk. A hosszú, síró üvöltés a tetők
fölé emelkedett és valahol az ég és a város között zengett tovább,
tele éhséggel, a ragadozó örömével és a gyásszal, mintha
pontosan tudta volna, milyen szörny is volt ő valójában. Csak

188
egyetlen dolog képes ilyen öntudatra. Mindenem
megborzongott.
Ascanio megpördült. - Mi a fene volt ez?
Ez volt az egymillió dolláros kérdés.
- Tudtok járni? - kérdezte Robert.
Derek tántorogva, meg-meginogva lábra állt.
Megragadtam Cuddles gyeplőjét és elindultam vele Derek felé.
- Csak szamáron.
- Tudok járni.
- Ne légy nevetséges - csattant fel Robert.
- Szállj fel a szamárra. Nincs időnk erre a szarakodásra. -
Desandrára pillantottam. - Te is.
Desandra újra hányt. A bűz újra megütött. A gyomrom
megpróbálta kiüríteni magát. Fulladoztam az epétől. -
Engedelmeskedjetek! Most!
Desandra Cuddles felé tántorgott és felmászott a nyeregbe.
Robert úgy kapta fel Dereket mintha a több mint két méter
magas vérfarkasnak harcos alakban semmi súlya nem lenne, majd
úgy dobta fel a nyeregbe mintha egy gyerek lenne. Cuddles a
füleit hegyezte, de nem zavartatta magát a hátán lévő két
vérfarkastól.
Mögöttünk újra felhangzott az üvöltés: szívszorító, éhes, tele
kétségbeeséssel. Ezúttal már közelebb.
A szemét mindkét oldalunkon megmozdult. Több tucatnyi
apró lény tűnt fel mellettünk tágra nyílt, ragyogó szemekkel. Ó
basszus.
Cuddles felbőgött, majd elkezdett rohanni az utcán, magával
cipelve a két vérfarkast. Roberttel és Ascanioval üldözőbe vettük.
Minden egyes lépésnél fájdalom hasított mindkét oldalamban,
mintha a repedt bordáim tüskévé alakultak volna át és

189
átszúrták volna a zsigereimet. Összeszorítottam a fogam. Bassza
meg. Túléltem már sokkal rosszabbat is, túl fogom ezt is élni.
Mögöttünk kétségbeesett kiáltás rázta meg az éjszakát.
Megfordultam, és hátrapillantottam a vállam felett.
Egy hatalmas lény mozgott a szeméttel teli kanyonban.
Majdnem a hulladékból épült fal fölé tornyosult: óriási és fehér,
durvának látszó, halvány szőr fedte irdatlannak tűnő karjait.
Medencéje alacsony volt, karjai aránytalanul hosszúak, melyek
kerti olló méretű karmokba végződtek. A csontjaira ráfeszült a
bőre, hasa annyira beesett volt, hogyha a vadonban találkoztam
volna vele, azt hittem volna, hogy beteg és éhezik. Kerek és
sápadt feje rövid nyakán ült. Arcának csontszerkezete egykor
pontosan kivehető lehetett, most azonban úgy tűnt, mintha
egybeolvad volna a koponyájával, helyet adva széles szájának.
Ajkai hiányoztak, fedetlenül hagyva egy sornyi hosszú, előreugró
és éles fogat. Az orra kicsivel volt csak nagyobb, mint egy dudor
két lyukkal, de a szeme, ami körülbelül hét centi széles volt és
beesett, teljesen emberinek tűnt.
A hold áttört a felhőkön, a fény megvilágította a förtelmet. A
lény fehér húsa áttetszően izzott, látni engedve a halvány
rózsaszín tüdőt és gyomrot, és ennek a közepén, a bordák
ketrecébe zárva egy sötét, emberszerű alak ringott, mintha a
fenevad egészben lenyelt volna egy embert, majd a holttestből
kialakult volna a szíve. Lúdbőr szaladt végig a karomon.
Fényképen már láttam egyet, de életben még soha.
Ascanio megborzongott, majd alakot váltott, olyan gyorsan,
hogy egy pillanatig szinte csak homályos folt látszódott belőle.
- Egy wendigo - suttogta közvetlenül mellettem Robert.
- Futás! - kiáltottam, majd elkezdtem rohanni. - Futáááás!

190
 Végigszáguldottunk az utcán. Megrepedt bordáim lángra
gyújtották az oldalamat. A gyorsaság volt az egyetlen esélyünk. A
Garbage Roadon nem volt hova bújni. Nem volt semmilyen
eszközünk, amivel megölhettük volna, és minden egyes perccel
értékes időt veszítettünk, amink tulajdonképpen egyáltalán nem
volt.
A legendák szerint a wendigo télen vadászott az Atlanti óceán
part menti államaiban és Kanadában, és Algonkin indián
törzsekből táplálkozott. Az indián mítoszok szerint azok, akik
részt vett kannibalizmusban wendigóvá változtak, soha véget
nem érő éhségre ítélve az emberi hús iránt. Soha nem harcoltam
még eggyel sem, de beszéltem már olyannal, aki igen. A wendigo
képtelen volt az ésszerű gondolkodásra. Az éhségük minden mást
felülírt. Még akkor is felfalnák a zsákmányukat, ha közben
darabokra vágnák őket, és tulajdonképpen ez az egyetlen módja
annak, hogy megölhessünk egyet: feldarabolni és elégetni a
darabokat. Egyébként perceken belül regenerálódnak, és a mágia
segítségével újra összeállnak.
A wendigo nem jelenne meg csak úgy magától Atlantában. Túl
messze voltunk délen, és még ha valahogy ide is jönne, csak
feltűnt volna a hosszú táplálkozási körútja. Biztosan hallottunk
volna róla. Csak Hugh hozhatta ide. Különleges ajándék a
Falkának.
- Gyorsabban, gyorsabban! - vicsorgott Robert.
Nem tudtam már gyorsabban haladni. Hátra néztem a vállam
felett. A wendigo már a közelben volt.
Előttem Cuddles megállt és felbőgött.
Ascanio előre rohant, majd megpördült. - El van torlaszolva.
Egy hatalmas ipari kuka az oldalán fekve torlaszolta el
utunkat. Legalább hat méter hosszú volt és színültig volt

191
téglával és betonnal. A Warren egyik bandája biztosan csapdát
állított a járókelőknek, hogy könnyebben legyen kirabolni őket.
Meg kellett kerülnünk. A wendigo kinyitotta száját, majd újabb
üvöltést hallatott. Alig volt már kétszáz méter közöttünk.
Megragadtam Cuddles gyeplőjét, magammal húztam, próbálva
rávenni, hogy neki induljon a szeméttel teli lejtőnek. Cuddles
bőgött és megtorpant.
Robert kitépte a gyeplőt a kezemből és megrántotta. -
Gyerünk!
Derek lecsúszott a nyeregből és felüvöltött. - Állj meg te,
idióta!
Megpördültem.
Ascanio a wendigo felé futott, késeit maga elé tartva.
Nem, nem, nem, te hülye idióta!
A testem már mozdult is és utána iramodtam, mielőtt rájöttem
volna, hogy mit is teszek.
A wendigo megállt, kivett valamit a szemétből és belelapátolta
a szájába. A hatalmas fogaival megrágta, majd egy darab
fagerenda zuhant ki a szájából.
Ascanio megpördült a wendigo lábánál, mint egy dervis, szúrt
és vágott. Rózsaszín vér spriccelt a szemétkupacra. A wendigo
bal bokája megadta magát és a szörny fél térdre ereszkedett.
Gyorsabban, a picsába, gyorsabban kellett futnom.
Ascanio hátra lépett, hogy elkerülje az ütközést velem. A
wendigo keze lecsapott, sokkolóan gyorsan, és elkapta a fiút.
Felkapta és a földhöz vágta a boudat.
Ó ne!
Robert elhúzott mögöttem, majd felugrott a wendigo arcáig, és
karmaival belémart. A lény felemelte Ascaniot, mit sem törődve
azzal, hogy a vérpatkány a pofáját karmolja, majd ismét a

192
földhöz vágta a fiút. Csontok törtek. A wendigo felemelte a
kezét. Vérvörös volt. Karmai belemélyedtek Ascanio háton fekvő
testébe. Ha nem állítom meg azonnal, meg fogja ölni. Megálltam,
hogy belélegezzek némi levegőt.
A szörny lehajolt...
Aarh! - Állj.
A hatalom szava kitört belőlem. A wendigo megdermedt.
Robert szintén megdermedt, bal kezének karmai még mindig a
lény pofájában voltak, jobb karját éppen a wendigo emberinek
tűnő szemei felé közelítette.
Négy másodperc. Ennyi ideig állította meg őket a hatalom
szava.
Egy szőrös alak a levegőben vitorlázva a jobb oldalra ugrott,
kezeit felemelve, jobb kezében egy tomahawkot tartva. Derek a
wendigo arcán landolt és fejszéjével belevágott a nyakába.
Előre lendültem és átvágtam az inakat a szörnyeteg mindkét
hátsó lábán.
Desandra megragadta Ascaniot és tántorogva, botladozva
hátrálni kezdett vele.
A wendigo megrázta magát. Derek újra és újra belevágott,
rózsaszín vért fakasztva. A varázslat megtört. A wendigo a földre
zuhant, felvágtam az oldalát, átszúrtam a bordákat, egyenesen a
tüdőig.
Ebből épülj fel, te, faszfej.
Slayer átszakította az izmokat és nedves pukkanás kíséretében
feltépte a gyomrot. Sav és kén bűze csapott át rajtam. A wendigo
oldalából ömlő vér áztatta a kezemet.
A hatalmas lény megremegett és megpróbált felemelkedni.
Robert vágott és keresztüldöfött a wendigo hátán. Fényes
emberi vér festette bundáját. A vérpatkányok alfája

193
belevágta karmait az áttetsző húsba, lábát megvetette,
előrehajolt, megszorította a felfedett bordákat és meghúzta.
Csont törött. Ledobta a bordákat, betolta a kezét a lyukba,
kitépett egy maroknyi szervet, és elhajította az éjszakába.
Én közben kivágtam a pengémmel a wendigo emberi külsejű
szívét. Összeszabdaltam a máját. Tüdejét véres masszává
trancsíroztam. Elvágtam az artériákat. A rózsaszín, szinte
majdnem átlátszó vér fröccsent rám újra és újra, íze égette az
ajkaimat. Robert rádobta a beleket a szemétre. Láttam, ahogy
Desandra a wendigo testét tépi mellettem. Hirtelen a hatalmas
szörny feje megereszkedett, ahogy már csak egy vékony
húscafatból álló nyakán csüngött. Egy utolsó csapással Derek
átvágta ezt is, így a fej a földre zuhant. Derek mellettem ért
földet, belerúgott a koponyába, ami végiggurult a szeméttől
fuldokló utcán, mint valami apróra vágott fa.
A teste megborzongott és visszaváltozott emberré.
Pár méterrel odébb, a földön Ascanio felkiáltott, meztelen
volt, ember és tiszta vér.
Jeges rémület kúszott végig rajtam. Sérülései olyan rosszak
voltak, hogy a Lyc-V visszaváltoztatta emberré, miközben
megpróbálta meggyógyítani.
Letérdeltem Derek mellé és magamhoz húztam a fejét. Nem
volt magánál, de lélegzett. A kezén lévő sebek már nem véreztek,
de nem tudtam, hogy ez most jót jelent vagy rosszat.
- Kate! - szólított meg Desandra remegő hangon.
Odafutottam hozzá.
Ascanio mellkasát és hasát hosszú vágások tarkították. Hasi
sebén keresztül látszódtak vérben fürdő belei. Bőre felhasadt,
ahol szilánkokra törött bordái átszúrták azt. Az arca egy merő
vér volt. Élesen, sípolva vette a levegőt.

194
 Ó, Istenem.
- Hozd rendbe! - nézett a szemembe Desandra.
Nem tudtam. Túlságosan megsérült. El kellett vinnem egy
medmágushoz. Most azonnal.
Ascanio tekintete megtalálta az enyémet. - Annyira...
sajnálom.
- Ne beszélj. - Nem rakhattuk fel a szamárra. Nem volt elég
hely.
- Én... - nyelt egyet, majd vért köhögött. Annyira fiatalnak
nézett ki. - Én nem... akarok meghalni. Kérlek.
- Nem fogsz meghalni. - Egyre jobban ment a hazudozás.
- Sajnálom - suttogta Ascanio. - Sajnálom.
- Persze, hogy sajnálod. Amikor a Toronyban leszünk, még
jobban fogod sajnálni. Mi a faszt gondoltál?
Mosolyogni próbált, fogai véresek voltak. - ... Nyerni
Broodynak... egy kis időt.
Ó, bolond ifjúság.
Hangos üvöltés hallatszott a wendigo mögül, egy emberi vad
sikoly. Hugh Vas Kutyái elindultak levadászni minket.
Desandra újra hányt.
Gyomromban hideg csomót éreztem. Három emberem kidőlt.
Nem hagyhatom őket meghalni. Azért jöttek, hogy megvédjenek.
Találnom kell egy medmágust még akkor is, ha úgy kell a
semmiből idevarázsolnom. Derek nem halhat meg a
felügyeletem alatt. Ascanio és Desandra sem. Nem állok oda B
néni sírja elé és nem fogom neki megmondani, hogy hagytam az
egyik bouda gyerekének, hogy eldobja az életét. Nem fogom
Currannak megmondani, hogy hagytam a csodagyereket
meghalni.

195
 Elképzeltem a körzet képét a fejemben. Jól ismertem a
városnak ezt a részét. A Rendnek tett szolgálatom során minden
egyes négyzetcentiméterét végigjártam már.
A Rend.
Őrültség volt. De a kétségbeesett ember nem válogathat.
- Robert, tudod cipelni őt?
- Igen. Hova megyünk? - kérdezte.
- A Rendhez.
- De ők gyűlölnek bennünket – mondta vicsorogva Desandra
összeszorított fogain keresztül.
- A Rendnek van egy medmágusa és olyan védővarázslata, ami
bármilyen hadsereget megállít. Segítenek mindenkinek, akinek
szüksége van rá. Nekünk szükségünk van rá. Gyűlölik Hugh
d'Ambray-t, jobban mint minket.
Legalábbis ebben reménykedtem. Bármennyire is megvetett
Ted Moynohan engem, még akkor is lovag volt.
Nem engedné, hogy az embereim meghaljanak az utcán, pont
előtte. Ezt lefogadom három emberéletben.

A VAS KUTYÁK vonyítása most már folyamatosan hallatszott

a hátunk mögött, mint egy hátborzongató, csontig hatoló, fület
tépő lárma. Ahogy az egyik elhalt, jött a másik. Hogyan tudnak
futni és közben üvölteni is? Lovagolniuk kellett és egyre
közelebb voltak. Értékes perceket vesztettünk, amikor
megpróbáltuk rávenni Cuddlest, hogy felmásszon a
szeméthalomra és megkerülje a kukát, és lassan is mozogtunk.
Desandra maga előtt tartotta Dereket a nyeregben. A férfi
teljesen ki volt ütve. A lány tekintete vad volt és folyamatosan
alakot váltott, ahogy lovagolt. Nem fogja már sokáig

196
tartani magát. Robert némán futott mellettem, Ascaniot a
karjaiban cipelve. Lassan és fájdalmasan vánszorogtunk az
utcákon. Az oldalam annyira fájt, hogy már szinte meg se
éreztem. Csak haladtam tovább.
Egy ismerős kirakat tűnt fel az oldalamon. Lassan meg kell
érkeznünk.
Megfeszültem, próbáltam a gondolataimra koncentrálni.
Maxine?
A Rend telepatikus titkára nem válaszolt.
- Maxine! - suttogtam. Néha segített, ha hangosan kimondom.
- Maxine!
Egy ismerős, száraz hang hangzott fel a fejemben. Helló, Kate.
- A New Peachtree-n vagyok, természetfeletti lények
üldöznek. Védelmet kérek öt ember számára.
Maxine egy pillanatig nem válaszolt. Kate, a Rend nem a
legbiztonságosabb hely számodra. Moynohan nem tekint rád
úgy, mint becsületes állampolgárra.
Moynohan bekaphatja. - Két sérült tinédzser van velem és az
egyik haldoklik. Mond meg Tednek, hogy Hugh d'Ambray
üldöz.
Kérlek, várj.
Éles bal kanyart vettünk. Az üvöltés üldözött minket, egyre
hangosabban. Az utca teljesen üresen terült el előttünk. Tíz tömb
a Rendig. Tudomásom szerint a Rendet egyszer támadták meg és
azt a nagynéném csinálta. Be kellett jutnunk azok mögé a
védővarázslatok mögé.
Patadobogás. Megfordultam.
Hugh éppen befordult a sarkon. Egy hatalmas fekete lovon
lovagolt. Egy tucat férfi és egy nő volt vele.

197
 Biztosítjuk a védelmet - hallottam Maxine hangját a fejemben.
– Kérlek, fáradjatok a káptalani gyűlésterembe.
Nem tudnánk elérni. Megálltam és szembe néztem a Vas
Kutyákkal, miközben kirántottam a kardomat. Hugh engem akar.
Úgyhogy megkaphat. Vigyázz mit kívánsz.
- Földre! - ordított Mauro a hátam mögött.
A földre vetettem magam. A levegőt fél tucat nyíl szelte át a
fejem fölött, majd belecsapódtak az aszfaltba, harminc centire
Hugh lovától. A nyílvesszők ragyogó kék fényben felragyogtak.
Az éjszaka felrobbant. Jól láttam Hugh hatalmas fekete
tenyésztett lovát.
Felugrottam és megfordultam. Négy lovag jött felénk: Mauro,
Richter és egy másik, aki nem ismertem, és egy vörös, rövidre
vágott hajú nő. Számszeríjat cipeltek.
Helló, lovasság.
Mögöttük Robert teljes sebességgel a Rend felé száguldott.
- Menj, Kate! - intett felém Mauro.
A lovagok újratöltöttek. Elkezdtem rohanni.
A Rend jellegtelen épülete ott magasodott előttem. Robert
behúzott nyakkal bevetette magát az ajtón. Vettem egy utolsó
lendületet, berobogtam az ajtón, majdnem összeütközve két
lovaggal, akik éppen töltött számszeríjat szegeztek rám.
- Add ide a kardod - mondta a magasabbik.
- Azt nem hinném.
Én a helyedben odaadnám, drágám - hallottam Maxine
hangját a fejemben. Parancsot kaptak, hogy lőjenek le, ha nem
teszed.

198
 9.
A Rend átalakította a Vault, miután nagynéném felperzselte a
helyet. A hatalmas ajtó eltűnt. Három falon még mindig ott
lógtak a pajzsok és a fegyverek, de a negyedik falnál most már
egy loup ketrec volt, ezüst és acél ötvözetéből készült két centi
vastag rácsokkal. A Rend nem sajnálta a pénzt, nekem csodálatos
kilátásom nyílt a rácsok rossz oldaláról
Fel-alá járkáltam, miközben Robert elnyúlva feküdt mellettem
a ketrec padlóján, hagyva a testének, hogy gyógyuljon. Ha
túlságosan kimerül, akkor a Lyc-V kiüti, hogy jobban
gyógyulhasson a teste, ő pedig magánál akart lenni.
Az oldalam még mindig fájt, a bordáim időről időre
emlékeztettek létezésükre. Robert és az én cellám rácsaitól
jobbra, a saját ketrecük padlóján Derek és Desandra egy takarón
aludt. A Rend medmágusa, egy magas férfi hosszú, fonott barna
hajjal, akit Steinleinnak hívtak, éppen megvizsgálta őket, aztán
közölte, hogy semmit sem tehet. A méreg kering a testükben, és
ők vagy vissza tudják verni, vagy nem. Úgy tűnt, szerinte
sikerülni fog, mivel Derek és Desandra emberi alakban volt, a
sebeik már bezárultak, ami szintén jó jel.
A rácsokon keresztül Ascaniot is láttam. Magatehetetlenül
feküdt egy asztalon. A bokái és a csuklója le volt láncolva. A
láncok nem ezüstből voltak, de elég vastagok voltak ahhoz, hogy
féken tartsák. Steinlein előre-hátra hintázva kántált

199
fölötte. Azt nem tudtam megmondani, hogy a kántálása bármit is
használ-e. A fiú nem nézett ki jobban.
Olyan üresnek éreztem magam, mintha kibeleztek volna.
Fogalmam sem volt róla, hogy kiért aggódjak jobban, a haldokló
Ascanióért vagy azért mert Derek és Desandra alig lélegzett. A
vörös, rövidre vágott hajú nő, akit Steinlein Dianának hívott,
őrzött bennünket.
Mellette egy karcsú, izmos lovag, aki körülbelül a húszas évei
végén járt, keményen tekintettel figyelt engem. Egy harci kard
volt nála. Mindkettőjük meg volt róla győződve, ha az egyikük is
félrenéz egy pillanatra, kiszököm a rám zárt ketrecből és
felrobbantom az egész Rendet.
- Ha így bámultok, még a végén tűzbe hoztok - mondtam
neki.
Egyikük sem válaszolt. Remek.
Mauro lépett az alagsorba.
- Felhívtad már a Falkát? - kérdeztem.
- A telefonok süketek - válaszolta,
Kaphatnék egy kis kibaszott szünetet?
- De küldtem egy futárt az Atlantai Orvosok Szövetségéhez,
kérve a segítségüket - mondta Mauro. - Van egy új műholdas
irodájuk körülbelül öt kilométerre innen.
- Köszönöm - mondtam.
- Nem fog segíteni - szólt közbe Steinlein. - A mellkasa és
minden belső szerve össze van zúzva. Ha kicsit is gyengébb
lenne, akkor már meghalt volna. Csak késleltetem az
elkerülhetetlent.
Ascanio bízott bennem. Bízott bennem és én hagytam, hogy
velem jöjjön. Nem félt, mert fiatal és halhatatlan, és arra
számított, hogy én majd életben tartom. Nem veszíthetem

200
el. - Ha végeztél, láncolj mellé és én majd folytatom a kántálást.
A medmágus felém fordult. - Nem azt mondtam, hogy
feladom. Csak annyit mondtam, hogy nincs fény az alagút végén.
Van pár órád, hogy megbékéljél ezzel.
Doolittle egy új lyukat csinált volna a testén a modora miatt.
Ha nem Ascanio életét tartotta volna éppen a kezében, akkor
már rég megmondtam volna neki, hogy pontosan mit is gondolok
az egészről.
- Nincs pár óránk - mondta Robert, szemei még mindig csukva
voltak. - D'Ambray hamarosan itt lesz.
Vagy még előbb. Körülbelül tizenöt perce voltunk a Rendben.
Minden wendigoról szóló olvasmányom szerint öt és harminc
perc között regenerálódnak, attól függően milyen erős a mágia
hulláma. Nem volt elég időnk, hogy apró darabokra vágjuk és
elégessük. Amint a wendigo talpra áll, Hugh eljön értünk.
Kigúnyoltam és a védővarázslatom térdre kényszerítette. Ezt
nem fogja annyiban hagyni.
- D'Ambray nem akkora idióta, hogy megtámadja a Rendet -
közölte Diana.
- Kapunk erősítést - mondta Mauro. - Beszéltem a Védővel.
Ted kapcsolatba lépett a PTO-val és a Nemzeti Gárdával.
Egyik sem fog ideérni időben.
- Harcoltunk már korábban is ilyenek ellen - mondta Mauro. -
Én, Kate és Nash is, és mindegyikünk túlélte.
Túléltük, mert én is egy "ilyen" voltam. De nem ez volt a
megfelelő idő, hogy rámutassak erre.
- Engedjetek ki. Had harcoljak veletek.
- Sajnálom, Kate. - Grimaszolt Mauro. - A parancs az parancs.
Kate- hallottam Maxine hangját a fejemben.
- Igen?

201
 Evakuálom az irodát. Utasítottak, hogy maradjak a
hatótávolságomon belül, hogy jelentést tudjak adni a
történtekről.
Ted bajra számított.
- Köszönöm a segítséged - suttogtam. - Igazán nagyra
értékelem.
Tudom, drágám. Nagyon sajnálom, hogy elmentél. Már nem
ugyanolyan nélküled és Andrea nélkül.
Nehéz léptekkel Ted Moynohan sétált le a lépcsőn, be a
szobába. A Védő megöregedett, mióta nem láttam. Most sokkal
közelebb tűnt a hatvanhoz. Erős testfelépítésű volt, és most még
erősebbnek tűnt. A zsírréteg megtévesztő volt - kemény izmokat
rejtett - Ted nem tűnt puhánynak. Úgy nézett ki mint egy
nehézsúlyú harcos, aki kicsit elengedte magát. Kék farmert,
szürke pólót, cowboy csizmát viselt, az illúziót egy csatos öv tette
teljessé. Fekete cowboy kalap volt a fején, ha nagyon forró lenne
az idő, menedékként utcai árvák hadának nyújthatna árnyékot
alatta.
Ted megállt a ketrecem előtt és rám bámult, szögletes állát
előreszegezte.
Visszabámultam rá. Nem tenne nekem szívességet és én nem
is vártam el.
- Egy ketrecben vagy, Daniels. Mindig tudtam, hogy ez lesz a
vége.
Nem válaszoltam. Ha elmondja, mi a baja, talán nagyobb
esélyem lesz megértetni vele, hogy mi következik.
- Beraktad a Falka alfájának párját egy ketrecbe - mondta
Robert.
- Nem látok itt semmilyen párt. Egy nagyszájú zsoldost látok
egy éles karddal, és azt, hogy most már jobban öltözködik.

202
A zsoldosok nem éppen hűségesek, és ennek meg még esze sincs.
Ugyanúgy meg fog ölni, mint azt a gyereket, aki ott fekszik.
Valaki okosabbat kellene követned.
- D'Ambray közeleg - mondtam. - Vele van a Vas Kutyák egy
különítménye és legalább egy wendigo. Teljesen hozzáfér az
Emberek vámpírjaihoz is. Romba akarja dönteni a Falkát és
szerinte a legjobb út ehhez, ha engem megöl. - Ez ugyan nem
volt teljesen igaz, de elég közel volt hozzá. - Nagyon dühös. Ha
elengedsz, D'Ambray követni fog.
- Hmm - hümmögött Ted.
- Túlerőben van és nagyon elszánt. Nincs elég embered, hogy
szembeszállj vele. Engedj el. - Csak az kell, hogy Ascanio, Derek
és Desandra itt maradjon velük, biztonságban. Ennyi. Robert és
én el tudunk menni és magunkkal tudjuk vinni Hught.
Ted megrázta a fejét. - Nem. Ez egy emberei küzdelem és te a
rossz oldalt változtattad. Élj együtt a döntéseddel.
Makacs féreg. - Nincs jogod őrizetbe venni.
- De igen, van. Amikor kérted a Rend védelmét, engedélyt
adtál, hogy minden erőnkkel őrizzünk. Élvezd a védelmet,
Daniels.
Ajaj. Na ide figyelj, te, ostoba seggfej. - Át fogják törni a
védelmedet. Eléjük veted az embereidet. Hugh nem valami
jöttment az utcáról, hanem Vas Kutyák Rendjének Preceptora.
Uath is vele van. Élve szereti megnyúzni az embereket.
Ted elmosolyodott.
Ez a kibaszott őrült tényleg neki akar menni Hugh
d'Ambraynek. Amíg a Rend fogva tart bennünket, lehet, hogy
Hugh már megkezdte a harcot, és minden, amit az előbb
mondtam, csak még jobban megerősíti Tedet a döntésében, hogy
továbbra is itt tart bennünket.

203
 Miután ez átfutott az agyamon, befogtam a számat.
Miért? Milyen haszna származna az egészből? A nagynéném
egy füstölgő roncsként hagyta itt az épületet, és még csak nem is
személyesen csinálta. Készített egy hús Golemet, az rombolt. Ted
elvakult volt, de nem hülye. Tudnia kellett, hogy van arra esély,
hogy Hugh áttör a Rend védelmén. A Vas Kutyák az elitek elitjei
voltak, és Mauro szerint a lovagjai ugyan létszámbeli fölényben
voltak, de nem voltak éppen a Rend krémjei. Miért kockáztatja
az embereit? Megpróbál némi dicsőséget szerezni, mielőtt
meghal?
Meg kell változtatnom a stratégiámat, és lehetőleg gyorsan.
Agyam mélyéről próbáltam valamit előásni, hogy mit tartalmaz a
Rend szabályzata ide vonatkozóan. Lassan tanultam, de ha
valamit elraktároztam az agyamban, akkor az ott is maradt.
- Az 1.7 cikkely szerint a kérvény csak akkor érvényes, ha alá
van írva a kérvényező által miután a kérvény feltételei el lettek
magyarázva neki. Mutasd az aláírást.
Ted felvett egy papírt az asztalról, amit aztán elém tartott.
Robert Lonesco. Értem.
Robert vállat vont. - Vagy ez, vagy nem engednek be
bennünket.
- 1.12 cikkely, a csoportos kérelmet egyénileg is be lehet
nyújtani, amennyiben az említett egyén a csoport által kerül
kiválasztásra, hogy képviselje azt. Robert, ki lettél választva arra,
hogy képviselj minket?
Az patkány alfa elmosolyodott. - Nem.
A sebhelyes lovag felvonta a szemöldökét. Tudta, hogy mit
akarok és azt is tudta, hogy igazam van.
- Legjobb tudomásod szerint kinek van joga képviselni a
csoportunkat?

204
 - Neked, Felség - válaszolta Robert.
Tedre pillantottam. - A kérvény érvénytelen. Illegálisan
tartasz bennünket őrizet alatt. Engedj el bennünket, most
azonnal.
A mágia hullámzott végig az épületen, majd hajmeresztő,
kétségbeesett visítás követte. Hugh wendigója éppen most
tesztelte a védelmet.
- Igaza van - közölte a sebhelyes lovag. - Nincs jogunk itt
tartani őket.
Ted ranézett. - Ez a D nap, Towers. Erre képeztek ki - mondta
emelt hangon. - Ez az, amire kiképeztek bennünket. Ez fontos.
Ma megállíthatjuk őket. Számíthatok rád?
Az izmok megrándultak Towers állán. - Igen.
- Helyes. Majd folytatjuk ezt a beszélgetést, ha már végeztünk.
- Ted a fegyverállványhoz lépett és felkapott egy buzogányt.
Diana kántálni kezdett az orra alatt.
- Engedjetek ki bennünket! - követeltem vicsorogva.
Ted nem is figyelt rám. - Diana, Towers, Mauro, gyertek
velem. - Majd a medmágusra mutatott. - Steinlein, fedezz
minket.
- Ted, figyelj rám, te idióta faszkalap! Lehet, hogy dicsőségtől
övezve szeretnél kimenni oda, de ...
Nem tudtam befejezni, mert közben elmentek. Steinlein, a
medmágus, követte őket. - Sajnálom.
Nem. Nem, a fenébe is. - Várj! A fiú meg fog halni!
- Sajnálom, de már így is, úgy is halott. - A lovag ezzel
lehagyta a szobát.
A wendigo feldühödött üvöltése áttörte a falakat. Az épület
megremegett.

205
 Megérintettem a rácsokat. A mágia végig csapott rajtam,
fájdalmas agóniát hagyva maga után. Védő varázslat. Ascanio
haldoklott, Hugh betörni készült, mi pedig ketrecbe voltunk
zárva. Mint valami csirkék. Nos, minden a terv szerint halad.
Volt egy tolvajkulcs az övemen, de a lovagok elvették az övet,
a kabátomat és a kardomat. Valami fölöttünk ritmikus hangot
adott, hangos puffanás kíséretében, mintha valaki egy hatalmas
kalapáccsal ütötte volna az épületet.
Robert talpra ugrott, a zár fölé görnyedt, és megpróbálta a
rácsok között átdugni a kezét. Mágia csípte meg a karmait.
Elfintorodott, kivillantva ördögi fogait, majd megpróbálta a zárat
is megérinteni. Alkarja súrolta a rácsokat. Visszarántotta a karját.
A szürke heg keresztezte a bőrét, ahol az ezüst kiiktatta a Lyc-V-
t.
Robert karmaival megragadta a ketrec alját, felfeszítve a
deszkát, majd egyből vissza is hajította. - Ezüst és acél.
Ugyanez volt a helyzet a mennyezettel is. Nem megyünk
innen sehova. Ha a hatalom valamelyik szavát használom, akkor
az lepattanhat a védővarázslatról, ami a rácsokat védi, így az
vissza is üthet rám. Más körülmények között megpróbálkoznék
vele, de a fájdalom egy órára magatehetetlenné tenne.
A dobogás egyre hangosabb lett.
Roberthez fordultam. - Ha Hugh bejut és lesz esélyed
elmenekülni, akkor hagyj itt minket és fuss. Valakinek el kell
mondania a Falkának, hogy mi történt.
Robert halványan rám mosolygott. - Ha Hugh bejut, elég
valószínűtlen, hogy túlélem.
A mágia láthatatlan kézként lecsapott rám. Megtántorodtam.
- Mi volt ez? - kérdezte Robert.
- Valaki most törte át a Rend védelmét.

206
 Valami lefelé jött a lépcsőn, majd Hugh rontott be a szobába.
Vér borította a ruháit és a köpenyét, de ő sértetlennek tűnt. Nem
az ő vére volt. Kár. Reménykedni azért lehet.
Ahogy meglátott, megtorpant. - Egy ketrecben.
Ja, ja.
Hugh megrázta a fejét. - Hogy a faszomba hagyhattad, hogy
bezárjanak egy ketrecbe?
Úgy hangzott, mint aki megsértődött a nevemben is. Hát nem
édes? - Sajnálom, nem hallak. A fülem még mindig cseng attól a
hatalmas csattanástól, ahogy fejed a lépcsőhöz csapódott. Az
agyad rendben van? Mert a koponyád elég üregesnek hangzott.
Mögötte Nick lépett be az ajtón. A keresztes hideg tekintettel
ránk meredt.
Talán tévedtem. Talán Hugh átállította.
Hugh a szobában sétálgatott, megállt Ascanio hanyatt fekvő
teste előtt, majd elhúzta a száját. - Utálom az amatőröket.
Szerettem volna felpofozni, hogy hagyja békén a gyereket.
Mindenkit, akit szerettem, vagy akivel törődtem, Hugh
felhasználta ellenem. Kiélvezte a pillanatot.
Hugh a szoba hátsó részébe sétált Nickkel a nyomában, majd a
bejárat felé fordult. - Ne zavarjatok.
Nick bólintott, majd nekidőlt a szemközti falnak.
Diana rontott a szobába, az arca és a karja tiszta korom volt.
Towers, a sebhelyes, csak egy lépéssel maradt le mögötte. Egy
vágás szelte keresztül mellkasát. Véres volt, de nem túl mély.
- Ennyi? - kérdezte Hugh.
A két lovag Hughra meredt.
Towers egy számszeríjjal megcélozta.
Hugh mondott valamit. A mágia úgy tört elő mintha egy
hatalmas léggömb robbant volna fel. A hatalom egyik

207
szava. A ketrec megrázkódott. A számszeríj darabokban a padlóra
esett.
- Van egy kis problémád - közölte Hugh, miközben lerázza
magáról a köpenyét és felakasztja a falon lévő fegyvertartóra. –
Tudod, ki vagyok. Tudod, mire vagyok képes. Érte jöttem. -
Felém bólintott. - Nem megyek el nélküle. Nem fogom hagyni,
hogy lelőj. Megpróbálhatsz bezárni, de a védővarázslatok nem
fognak bent tartani. Az, hogy megfékezz, pedig nem igazán jöhet
számításba, ugye?
Hugh előhúzott egy gladiust. Egyszerű, egyenes, ősi kard,
kétélű, ötven centi hosszú, hat centi széles, súlya alig két kiló.
Egyszerű, de brutális. A kard, amely kifaragta a Római
Birodalmat Európából. Diana válla meggörnyedt, valamit
suttogott az orra alatt. Towers gyanakodva figyelte Hught.
Felettünk a wendigo újra felüvöltött. Valami puffant, majd
rekedt emberi nyöszörgés hallatszott. Hugh felemelte a gladiust
és a megforgatta a pengét, bemelegítve a csuklóját. Towers
szemei tágra nyíltak.
Hugh úgy fogta a kardot, mintha a kezének meghosszabbítása
lett volna, mintha nem is lett volna súlya a fegyvernek.
Biztos, hogy olyan régóta használja már, hogyha becsukná a
szemét, és kinyúlna, valószínűleg képes lenne pont a végét
megérinteni a fegyvernek, mivel pontosan tudja, hol ér véget a
penge. Tudtam, hogy képes rá, mert még teljes sötétségben is
pontosan tudtam, hol ér véget Slayer pengéje.
- Juttass ki innen - morogtam.
- Shhh - csitított. Tekintete kemény volt. - Csak figyelj.
Ellazította a vállát, körözött egyet, majd a lovagok felé
bólintott. - Ha engem akartok, akkor gyerünk, kapjatok el.
- Ne - tiltakoztam. - Megöl benneteket.

208
 Diana előhúzta keskeny kardját. Úgy tartotta a kezében, mint
aki tudja, mit csinál, de Hugh klasszisokkal jobb volt nála. Tűz
lobbant Diana kezén, majd végigszántott a pengén, bevonva a
kardot lángokkal.
- Egy lángoló kard. - Hugh megrázta a fejét. - Gyerünk.
Csináljuk.
- Várj - szólalt meg Towers.
Diana előretört, meglendítve a fegyverét. Jó szúrás volt, jól
célzott, és gyors. Hugh félúton találkozott vele. Gladiusa szinte
magától csúszott be a nő oldalába. Hugh megpördítette, magához
szorította, Diana háta a férfi mellkasához ért, majd Hugh a véres
pengét a lovag torkához szorította. Úgy tűnt, mintha egy
másodpercnél is kevesebb idő telt volna el.
Ajaj. Megragadtam a rácsokat. A mágia égetett, de hagytam.
- Mond csak, Kate - kezdte nem törődöm hangon. - Amikor
Lennart rajtad van és várod, hogy befejezze, rám szoktál
gondolni? Csak hogy elviselhető legyen a dolog.
Diana érdes hangon, levegő után kapkodva felnyögött. Az
oldalából ömlött a vér, ahogy testéből lüktetve távozott az élet.
- Nem - csikorgattam a fogam. - De ha letörve érzem magam,
akkor csak elképzelem, ahogy megöllek és máris felvidulok.
Hangos vihogásra késztet a gondolat.
Hugh felnevetett és felrántotta Dianat, a nő halántékát az
arcához szorítva. - Látod azt a nőt a ketrecben?
Diana rekedten zihálva vette a levegőt.
- Kérd meg, hogy életben maradhass - mondta Hugh.
- Te kibaszott fattyú. - Amikor kikerülök innen, addig
szabdalom apró darabokra, amíg mozog.
- Kérd meg szépen - ismételte Hugh. - Ha visszaadja az
életedet, elengedlek.

209
 - Ismered az álláspontom. Nem fogom hagyni, hogy
meghalljon - mondtam.
- Kérd meg - mondta Hugh.
Diana ajkai megmozdultak. - Baszd meg.
- Rossz válasz. -Hugh átmetszette a torkát, és hátralépett. A nő
megdermedt, szeme tágra nyíltak. A sötét vér ömlött a torkából.
A szeme kifordultak, majd megbotlott és a földre zuhant. Vére
tócsaként terült szét a padlón.
Nick tekintete üres volt. Látszólag zavartalanul nézte a vért.
Akár ő is halott lehetne.
- Micsoda pazarlás. - Hugh suhintott egyet véres kardjával.
Towers óvatosan előrelépett. Úgy mozgott akár egy ijedt
macska, lábujjhegyen és idegesen.
Vajon mindenki megbolondult ma? - Mit csinálsz? Csak lődd
le ezt a faszfejet. Nem tudja használni a hatalom szavát. Előbb
fogyna el az ereje, minthogy kifogyj a nyilakból.
- Egy kardforgató, hú. - Hugh lerakta a gladiust a mögötte lévő
vizsgáló asztalra. - Nézd, semmi kard.
Towers nekitámadt, szúrt, villámgyorsan. Hugh elhajolt, épp
hogy csak elhibázta a penge, megragadta Towers csuklóját,
hátradőlt, majd egy oldalsó rúgással a lovag bordái közé rúgott, a
jobb oldalon, a csípő fölé. A rúgás nem csak hogy célba talált, de
szinte robbant. Towers hátrált, sérült oldalát fogva
meggörnyedt.
Hugh elmosolyodott, majd intett neki. - Gyerünk.
Towers gyorsan mozdult, balról jobbra vágva, Hugh torkát
célba véve. Túl lassú. Hátra dőltem.
Hugh hátrált, a penge súrolta a vállát.
Towers megpördült, próbálva kardja markolatával Hugh

210
arcába súlytani, így azonban a háta védetlen maradt. Akár egy
kibaszott céltáblát is rakhatott volna a magára.
Hugh kitért, felkapta a gladiust a vizsgálóról, majd Towers felé
vágott. Az első csapás a lovag gyomrát nyitotta fel. Mielőtt akár
csak megingott volna, Hugh pontos szúrással a lovag oldalába
szúrta fegyverét, a bordák között, közvetlenül a májba.
Towers térdre esett, belei az ölébe folytak. Hugh megragadta a
haját. - Kérd tőle az életedet.
- Azt akarom, hogy életben maradjon - üvöltöttem magamból
kikelve.
- Kérnie kell - közölte velem Hugh.
Towers kirántott egy kést az övéből és Hugh combjába vágta.
- Azt hiszem, ez egy nem - azzal beleszúrta a gladiust a lovag
mellkasába. Towers hörgött, majd a padlóra zuhant.
Tehetetlenül vergődtem a ketrecben. Megölném, de előtte
nézném, ahogy haldoklik. A harag egyre csak növekedett
bennem. - Miért csinálod ezt?
Hugh megsuhintotta véres kardját. - Te akartad, hogy
mutassak valamit.
- Nos, eddig csak azt láttuk, hogy megölsz pár másodvonalbeli
lovagot a Rendből. Válassz valakit a te súlycsoportodból.
- Mindent a maga idejében. - Hugh rám mosolygott, tekintete
jég hideg volt.
Hol a pokolban van ilyenkor a PTO és a Nemzeti Gárda?
Meddig tart őket mozgósítani?
- Akár tetszik, akár nem – mondta, - még mindig a lánya vagy.
Fuss el tőle, szarj rá, a te döntésed. Csak a saját vérével lehet
elpusztítani. Senki máséval. Nem fogom hagyni.
Végre megértettem. Ez rólam szólt, ezért mocskolta be a
nevemet a Rend miután eljöttem, és most ezért voltam

211
egy ketrecben. Ez nem csak egy egyszerű eltávolítás volt. Ez
büntetés volt.
Minden lovagot meg fog ölni, de előtte az összest elém hozza,
hogy könyörögjenek az életükért. Tennem kell valamit.
A védővarázslat a rácsok között nem volt szilárd. Pokolian fájt,
ahogy a kezemet áttoltam rajta, de teljesen nem tudtam áttörni.
Hátat fordítottam Hughnak és belevájtam a körmeimet a bal
alkaromba. A fájdalom tőrként szúrt belém. Karmazsinvörös vér
áztatta a bőrömet, a varázslat életre kelt benne és készen állt.
Megragadtam, és az akaratommal öt centi hosszú tüskévé
alakítottam. Hosszú volt, éles és egy szem annyira puha célpont,
pont mögötte az aggyal. Muszáj volt rávennem, hogy közelebb
jöjjön a ketrechez.
- Látni akarod majd a következő részt - közölte Hugh. - Még
csak most kezdtem el. Vagy már ez is túl sok volt neked?
Hugh közelebb lépett a ketrechez.
- Mi van, ha apámnak van egy szekrénye tele Hugh-kal és
minden alkalommal, amikor Currannal megtörünk egyet, ő csak
előhúz egy másikat.
Hugh Towers testét átlépve, lassan, megfontoltan a rácsokhoz
lépett. Éppen hogy kívül a hatósugáron. Szükségem volt még két
vagy három centire.
- És minden klón ostobább mint az előző. Szerintem ez
tényleg így történhet. Megtámadtad a Rendet. Ez a leghülyébb
dolog, amit valaha tettél.
Hugh előrehajolt. Kék szemét engem bámult, keményen, mint
egy ragadozó.
Ez az, mutasd meg, hogy milyen nagy és gonosz vagy.
Gyerünk. Mondj el róla mindent. Gyere közelebb. Közelebb.
- Mond csak, te hányas számú klón vagy, Hugh?

212
 - Tudni akarod, hogyan éltem túl? Ellopott egy főnix tojást, és
belerakott. Két hónapig áztam benne, új bőrt növesztettem, új
gerincet, és közben arra gondoltam, mit szeretnék csinálni
Lennarttal és veled, amikor végre kikerülök onnan. - Hugh
közelebb hajolt. Még két centi és pont jó lenne. - És hadd
mondjam el, hogy azért, hogy lássam az arcod, amikor végre
megölöm, megérte.
A lépcső megremegett a közeledő gyors léptek alatt. Hugh
megfordult.
Ne! Ahh, majdnem megvolt.
Négy ember rontott be a szobába: egy sötét hajú nő, nem
ismertem, Ted Moynohan, a medmágus Steinlein, és
mindegyikük előtt egy karcsú, kopasz férfi, kék színű, kelta harci
tetoválásokkal az arcán. Richter. A Rend rangidős pszichopatája.
Remek. Még több ember, akit megölhet.
- A Védő. - Hugh tett a karddal egy lusta kört, bemelegítve a
csuklóját. - Végre. Én meg még azt hittem, hagyod, hogy romba
döntsem a házadat.
- Nyisd ki a ketrecet és darabokra tépem - mondtam. Már
egyszer legyőztem. Újra meg tudom tenni.
Hugh felkuncogott. - Gyerünk, Kate. Ne hozd zavarba őket.
Mégiscsak lovagok. Itt az alkalom, hogy valaki tesztelje őket.
Ted ránézett a földön elterülő két hullára és elmosolyodott. Az
emberei meghalnak, ő meg mosolyog.
A felismerés úgy szakad rám mint egy tonna tégla. Ted akarta
ezt a mészárlást. Már így is fél lábbal kint volt, vagy leszerelik
vagy nyugdíjazzák, de ő azt akarta, hogy emlékezzenek rá.
Biztosan úgy döntött, hogy dicsfénytől övezve távozik. De az ő
halála nem lenne elég.

213
 Ha Hugh megölné, a Rend talán szemet hunyna felette, de ha
Roland hadúra lemészárolna az egész egységet, a lovagok
mindent meg fognak tenni, ami hatalmukba áll, hogy elkapják.
Brutális lenne, véres, kegyetlen, így azok, akik meghalnak, nem
csak elesett lovagok vagy áldozatok lennének, hanem mártírokká
válnának.
Hugh mindegyiket meg akarja ölni. Ted azt akarta, hogy
mindenki meghaljon. A saját Alamoját akarta. A lovagok az
életüket adnák, mindegyikük, és a drámai végkifejlet után
Maxine tanúsítana mindent. Mindannyian láttuk a háború
kezdetét Roland és a Rend között. Nem tudok semmit sem tenni
vagy mondani, ami számítana. Lecsúsztam Robert mellé a
padlóra. Nick rám nézett, arca olyan sápadt volt, mint a hó
odakint. Tekintetünk találkozott. Megértette, és csak annyit
tudott tenni, hogy végig nézi az egészet, csak úgy, mint én és
Robert.
Ted Hughra mutatott. - Kapjátok el!

RICHTER ELŐHÚZOTT két rövid pengét, majd elmosódtak a

körvonalai és három átlátszó részre szakította magát. Két hamis
és egy igazi. A hármas neki lódult, majd szélroham szerű
támadást indított Hugh ellen. A Vas Kutyák preceptora hátrált,
blokkolt és rúgott, minden erejét masszív lábaiba koncentrálva.
Az igazi Richter átrepült a szobán, majd lepattant a falról. A sötét
hajú nő az oldalához nyúlt, majd Hugh felé szúrt egy gyors
mozdulattal, a bal bordák közé célozva. Hugh elhajolt, így a kard
nem érte el, majd bal könyökével a nő arcába sújtott. A lovag
megbotlott. Richter nekilendült és Hugh jobb válla felé csapott.

214
Vér permetezett szerte szét. Hugh visszakézből ellökte Richtert
az útból.
A nő újra megindult, de aztán megtorpant, fennakadva Hugh
pengéjén, akár a hal a horgon. Hugh a nő mellkasába döfte
pengéjét, csavart egyet, megmártva a kardot a szívben, majd a
testet Richter felé lökte. A kisebbik lovag kitért és újra támadott.
Hugh hátrált, blokkolva a támadást pengéjével, arca nyugodt volt
és összeszedett. Látszott a tekintetén, ahogy mindent számításba
vesz. Olyan volt, mintha Voron feltámadt volna és megszállta
volna Hught. Pontosan tudtam mi következik. Darabokra fogja
vágni Richtert, lassan, módszeresen, minden figyelmetlenséget
kihasználva. Nem fog kijönni a sodrából, mert itt, ahol a pengék
szöge választotta el az életet a haláltól, Hught lehetetlen volt
legyőzni. Ha egy vörösen izzó meteorit átszakította volna a tetőt
és felrobbant volna, még csak pislantani sem pislantott volna. Jól
ismertem ezt. A legjobb helyen voltam.
Richter újra és újra vért ontott, pengéjének minden vágása
újabb sebet ejtett. Hugh visszahúzódott. Aztán Richter túl széles
mozdulattal lendítette meg a jobb karját.
Hugh kardja pontosan és könyörtelenül lesújtott. Gyomron
szúrta Richtert, megpördült, majd kirúgta a lovag lábait. Ahogy
Richter térdre esett, Hugh beledöfte a gladiust a nyak és a váll
találkozásába. A lovag levegő után kapkodott. Hugh megforgatta
a kardját, amitől aztán Richter feje a padlóra zuhant.
Fájt a mellkasom. Örökké emlékezni fogok erre a szörnyű
érzésre, ahogy be vagyok zárva egy ketrecbe, és semmit se tudok
tenni. Ted Moynohan felüvöltött. Egy sötétpiros vonal lobbant
fel a teste kerül, végigkúszva Ted buzogányán.
Láthatólag a Védőnek is volt saját mágiája.

215
 Hugh leguggolt és megragadott egy másik kardot Towers
földön elterülő teste mellől. Ted támadott. Hugh kitért. Ted úgy
lengette a buzogányát, mintha nem is lenne súlya. A buzogány
lecsúszott Towers kardjáról, ahogy Hugh blokkolta az ütést, karja
azonban megremegett. Még a lába is felemelkedett. Pokoli csapás
volt. Ha a helyében lennék, legközelebb megpróbálnám elkerülni
a kivédését.
- Tudtad, hogy kicsoda, mikor úgy döntöttél, hogy elkezded
ócsárolni? - kérdezte Hugh.
- Nem kell, hogy miattam harcoljatok - mondtam.
- Valakinek meg kell tennie, ha már te nem teszed.
Ted megpörgette a buzogányt, majd Hugh felé csapott. Hugh
ismét blokkolt, a fegyver feje kettétörte a pengét. Hugh belevágta
a törött pengét Ted karjába, majd elrántotta a kezét. A törött
kard csörömpölve a padlóra zuhant. Akármi is volt az a vörös
aura, kurvára fájhatott.
- Tudtad, hogy ki ő? - tette fel újra a kérdést Hugh.
Ted újra meglendítette a buzogányt. Hugh lebukott, átugrott
Richter holttestén, majd megragadta az egyik falon lévő pajzsot.
- Nem tudtad. Még mindig nem tudod, ugye?
Ted ismét meglendült. Hugh a csapás elé tolta a pajzsot. A
buzogány lecsapott. Bumm.
A pajzs úgy szólt, mint egy gong.
- Azt hittem, hogy nektek, fiúk, ennél jobb megérzéseitek
vannak.
Bumm.
- Legalább csináld meg a házifeladatodat. Hanyag vagy,
Moynohan. Nagyon hanyag.
Bumm.

216
 Hugh kivárta, amíg Ted kiszámítható lesz. Ted egyre
súlyosabban és súlyosabban sújtott le, próbálva áttöri a pajzson
puszta nyers erővel. Miután az ellenfele felvesz egy mintát,
kiszámítható lesz, és így legyőzhető.
- Ha ilyen hatalmat kapsz, eget és földet is meg kell
mozgatnod, hogy megtartasd.
Bumm.
- De te nem így tettél, ugye?
Bumm.
- Mivel egy idióta vagy.
Ted lendült, minden erejét a csapásba összpontosította, arra
számítva, hogy ezzel áttöri a pajzsot. Hugh azonban kilépett
jobbra és megfordult. A buzogány elfütyült a levegőben, egy
hajszállal elvétve Hugh mellkasát. Ted olyan lendületet tett a
csapásba, hogy nem tudott megállni. A buzogány súlya előre
lendítette, Hugh pedig mellkason szúrta. Nem érte el a szívét, de
rohadt közel volt.
Vér tört elő a sebből. Ted szeme kidülledt.
- Nem - mondta Hugh. - Nem, ez túl egyszerű így.
Mi?
Ted küzdött, hogy felemelje fegyverét. A vörös aura már nem
látszódott.
Hugh Ted mellkasára szorította kezét. - Gyere vissza. Még van
benned több is.
Kék fény lobbant Hugh ujjai körül. Ted torkából hörgés
szakadt fel. Piros buborékok emelkedtek fel a szájából.
Hugh meggyógyította. Ez már kínzás volt. - Csak hagyd
meghalni.
- Nem, még nem - mondta fejét rázva. - Gyerünk. Gyere vissza
hozzám.

217
 Ted karja megrándult. Vett egy nagy levegőt.
Hugh elengedte. A Védő hátratántorodott.
Hugh nekiütötte a gladiust a pajzsnak. - Gyerünk, lovag.
Mutass többet.
A karmazsinvörös aura újra fellángolt Ted körül. Vállát
Hughnak csapva támadt, aki hátra tántorodva guggolásba
érkezett meg a medmágus mellé. Steinlein még mindig talpon
volt, mindannyian elfelejtkeztünk róla, a falnak dőlve egy kis
fejszét szorongatott a kezében. Mielőtt Hugh felemelkedett
volna, a medmágus meglendítette a fejszét. Hugh mozdult, de
nem volt elég gyors. A fejsze bal vállába vágott. Hugh kirúgott, és
kisöpörte a medmágus alól a lábait. Steinlein a földre zuhant.
Hugh gyomron szúrta Steinleint a gladiusszal, könnyedén,
szinte futólag, majd balra fordult pont elkerülve Ted buzogányát.
A Védő támadott.
Steinlein megremegett a padlón fekve. A lábai rázkódtak. A
gyomrán lévő tátongó sebből ömlött a vér.
Nem marad már több érzés bennem. Csak a csendes, hideg
gyűlölet.
Hugh úgy támadta Tedet mint egy sarokba szorított tigris.
Összecsaptak, buzogány a pajzsnak, egymásnak feszülve. Hugh
megvetette a lábát, tolt és visszaverte Ted támadását. A Védő
Hugh fejét célba véve, megforgatta fegyverét. Ellenfele azonban
minden erejét beleadva meglendítette a pajzsát és hárította a
csapást. A pajzs félreütötte Ted buzogányát. A másodperc
töredékéig a Védő teljesen védetlen volt. Hugh meglendült és
egy második sebet ejtett Ted gyomrán. Ted a falnak dőlve a
földre csúszott.
Mauro rohant be a szobába, véresen, korommal borítva. Vér
csöpögött rövid, széles kardjáról. - Nem tudtam feltartani

218
őket. Húzd... - Ekkor látta meg a holttesteket. A szemei
kidülledtek. Majd eldobta a kardját.
- Ne! - üvöltöttem.
Mauro üvöltött, majd letépte az ingét. Tetoválások borították
felsőtestét, a sötét tinta sűrű, precíz mintákban kanyargott a
bőrén. Úgy csapta össze kezeit, mint egy szumó birkózó. Bőre
feketébe fordult. A tetoválásainak szélei fénylő vörösen
fellobbantak, némiképp megváltozva, mintha az obszidián bőr
megrepedezett volna a vonalaik mentén, felfedve egy pillanatra a
lávát alatta. Megcsapott a hő, ahogy hullámokban áradt felőle.
Hugh megvonta a vállát. - Gyerünk. Lássuk, mit tudsz.
Mauro támadt. Hugh kitért és végighasította Mauro gyomrát a
gladiusszal. A penge lepattant. Mauro áthajította a válla felett
Hught. A preceptor repült néhány métert majd a falnak
csapódott. Mauro rávetette magát. Hugh kitért, elkerülve a
támadást. Hugh jobb volt egy karddal, de egyszer láttam, ahogy
Mauro felemel egy autót, amikor egy macska alá szorult.
Csináld meg, meg tudod csinálni.
Hugh Mauro oldala felé szúrt fegyverével. A penge lecsúszott.
Hugh eldobta a gladiust és öklével behúzott egyet Mauro
torkába. Kemény, hatalmas ütés volt. Hugh bőre sistergett.
Hátratántorodott. Forró mi, seggfej?
Mauro Hugh torkára kulcsolta a kezét, majd a falhoz
szorította. Hugh háta megnyugtató puffanás kíséretében a falnak
csapódott. Mauro újra és újra odavágta.
- Törd ki a nyakát - kiabáltam.
Mauro újra nekicsapta Hught a kőnek, majd újra és újra. Nem
hallott engem. Túl messze volt.
Hugh kihúzta kezeit Mauro masszív karjai alól, és próbálta
megtörni a szorítást. A levegőben megégett hús szaga

219
terjengett. Hugh felrántotta a karját, Mauro karjai szétnyíltak,
majd a hatalmas lovag lefejelte ellenfelét. Hugh ajkát vér áztatta.
Biztos, hogy eltört az orra.
Mauro egy medveölelésbe fogta Hught, és felemelte a földről.
Csontok ropogtak.
- Kate! - Robert jobbra mutatott. Oda pillantva láttam, ahogy a
medmágus egy kádnyi vérbe feküdt. Steinlein próbált valamit
mondani, majd a zsebébe nyúlt.
Hugh hüvelykujjával Mauro szemeibe bökött. Mauro úgy
hajította félre, mintha Hugh egy kilót se nyomna.
Steinlein elhúzott egy véres kulcstartót.
Kulcsok. A ketrec kulcsai. Térdre zuhantam a rácsoknál. - Ide.
- Ha ki tudnék jutni a ketrecből, Mauroval végezhetnénk
Hughval.
Mauro megragadta Hught, de a preceptor kitért. Égések
borították a karját. Hugh nyakán a bőr hólyagos volt.
Steinlein keze remegett. A ketrec felé mászott, véres csíkot
húzva maga után a padlón.
Siess. Siess.
Mauro újra felüvöltött.
Steinlein felém nyújtotta a kulcsokat. Érte nyúltam.
Ujjbegyeim épp hogy csak érintették a kulcsokat. A mágia tüzes
fogakkal mart bele a karomba, így gyorsan visszarántottam az
ujjaim.
Picsába.
Hugh Mauro mögé ugrott, bal kezével megragadta a férfi jobb
csuklóját, jobbját pedig Mauro vállára rakta, majd egy rúgással
kisöpörte a lábait alóla. A nagydarab férfi úgy vágódott el, mint
ahogy a kolosszus dől le a homokba. A helyiség megrázkódott.
Mauro feje visszapattant a padlóról. Steinlein még

220
közelebb vonszolta magát, majd összeesve a rácsok felé nyújtotta
a kezét. Újra beletoltam a kezem a védővarázslatba. A mágia
olyan erősen égetett, hogy a könnyeim is kicsordultak. A
fogaimat csikorgattam, gyötrődtem a fájdalomtól.
Nem hagyhattam, hogy Mauro meghaljon. Csak a nagy,
kedves, vicces Maurot ne. Figyelt rám, foglalkozott a kutyámmal,
segített az embereken... Azt akartam, hogy éljen és boldog
legyen. Azt akartam, hogy hazamenjen a feleségéhez. Annyira
akartam. Nem akartam, hogy itt haljon meg.
A mágia tovább tépte a karomat.
Mauro a barátom volt. Nem hagyhattam, hogy itt haljon meg.
A világ szétolvadt a fájdalomban. Ordítottam.
Valami visszahúzott. Pislogtam és rájöttem, hogy Robert kezei
ragadtak meg. Az ujjaim a véres kulcsot fogták.
Hugh mindkét kezével megragadta a kardját, majd
belemártotta a barátom mellkasába, teljes súlyát és erejét
beleadta a döfésbe. A gladius nyolc centit süllyedt a testbe.
Mauro felsikoltott.
Az ajtóhoz ugrottam.
- Ne! - Robert lefogott.
Hugh felkapta Ted buzogányát, majd lesújtott a gladiusra mint
egy kalapács. A kard még jobban Mauro mellkasába csúszott.
Mauro levegő után kapkodott. A bőre sápadt volt, a tetoválásai
elhalványultak. Teste megremegett. A hatalmas lovag vett egy
utolsó lélegzetet és nem mozdult többé.
Megölte. Megölte Maurot. Úgy éreztem, mintha valaki egy
hatalmas sötét szakadékot nyitott volna meg alattam, én pedig
sikítva belezuhannék. Elbuktam. Nem voltam elég gyors. A
barátom halott, és nem tudtam semmit sem tenni, amivel

221
visszahozhatnám. Tegnap reggel még élt. Az irodámban volt.
Megölte Maurot. Én meg csak álltam itt és ő...
Nem kaptam levegőt. A dühöm és a fájdalmam fojtogatott,
szinte darabokra tépett.
Ó, Istenem, mit fogok mondani a feleségének?
Hugh kiegyenesedett, felnyögött és kiköpött egy adag vért,
majd leguggolt Tedhez. Az arca tiszta vér volt. Hét ember feküdt
holtan vagy haldokolva a földön. A sarokból Nick közönyösen
nézte a csatateret. Hugh felmérte a helyszínt, majd megnézte a
Ted hasán tátongó sebet.
- Így már jobban szeretem - sokkal kielégítőbb így. Adj még
pár percet, mielőtt meghalsz. Elmondok egy titkot az egyik
korábbi alkalmazottadról. - Hugh talpra állította és úgy tartotta a
kezeivel, hogy az arca felém forduljon és lásson engem. - Róla.
Egyébként tényleg utálja a ketreceket. Tetszeni fog, amit
mondani akarok.
Ezzel közelebb hajolt Tedhez és súgott valamit a fülébe. Ted
szeme kidülledt.
- Az élet tele van meglepetésekkel, ugye? - kérdezte Hugh
mosolyogva.
Kiegyenesedett és behunyta a szemét. A mágia kavargott
körülötte. Halványkék fény ölelte körbe a vállát. Sebei
begyógyultak. Az orra is helyrejött. Megvonta a vállát, majd
odajött a ketrechez, kardjáról vér csöpögött a földre.
- Soha nem tart sokáig. Túl gyorsan halnak meg. Add ide a
kulcsokat, Kate. Jól harcoltál, de most már vége.
- Nem. - Kijuthattam volna a ketrecből, hogy megmentsem
őket. Most már késő. Most már halottak. Mauro is halott.
- A barátod volt? - pillantott Hugh a hatalmas lovag
holttestére. - Nagyon sajnálom. Add ide a kulcsokat.

222
 - Meg foglak ölni - mondtam neki. - Ha nem én, akkor majd
Curran.
- Ezért kedvellek. Mindig a nehezebb utat választod. - Hugh
megfordult, csizmája megcsúszott a vérben, ahogy Ascanio felé
sétált. - Nézzük, mi van még itt nekünk.
Azt hittem, már nincs elég erőm ahhoz, hogy féljek.
Tévedtem.
Ránézett Steinlein holttestére. - Tehát ez lenne a keze
munkája. Utálom az amatőröket. Ez a gyerek egy alakváltó és egy
tinédzser. A regenerációs képessége mindenképpen előtör. Most
komolyan, mégis milyen nehéz lehet így meggyógyítani?
Ne nyúlj hozzá. Ne...
Hugh maga elé tartotta a kezét és kántálni kezdett az orra
alatt. A mágia megmozdult, először csak lassan és lomhán, majd
egyre gyorsabban és gyorsabban örvénylett Hugh körül, végül
esőként kezdett el hullani Ascanio testére. A törött bordák
megmozdultak a fiú bőre alatt, újra formálódtak.
Hugh abbahagyta a kántálást. A mágia áramlása megállt
mintha késsel vágták volna el. Majdnem felkiáltottam.
Ascanio az asztalon feküdt, sápadtan, véresen. Olyan fiatalnak
nézett ki. Olyan fiatal, csak egy gyerek, aki lassan haldoklik a
fémasztalon.
- Szóval mi lesz, Kate?
Hugh kinyújtotta a kezét és Ascanio sebei elkezdtek maguktól
bezáródni. - Igen? - Ökölbe szorította a kezét. A gyógyulás
megállt. - Vagy nem?
- Ne! - Robert hangjában sürgetés vibrált. - Ne kapd be a csalit!
- Igen? - Egy szilánkokra törött borda csúszott a helyére.
Ascanio rám bízta az életét. Megígértem B néninek, hogy

223
vigyázok rá. Megígértem a sírjánál, hogy vigyázni fogok az
embereire.
- Vagy nem? - A test nem mozdult. - Talán azt szeretnéd, hogy
csináljam fordítva? - kérdezte Hugh felvont szemöldökkel.
- Nem! - A szó kicsúszott a számon, még mielőtt
meggátolhattam volna.
- Ne! - Robert hangja úgy csattant, mint egy ostor.
Hugh elfintorodott, arca rángatózott az erőfeszítéstől. Ascanio
csontjai ropogtak. Ó Istenem.
- Dönts! - mondta Hugh. - Mert ha nem, minden egyes
csontját szilánkokra töröm. Olyan puha lesz, mint egy
rongybaba, amire végzek vele.
Nem hagyhattam Ascaniot meghalni. Nem én lettem volna.
Úgy éreztem, mintha a szavak maguktól törtek volna elő a
számból. - Gyógyítsd meg, és kinyitom a ketrecet.
- Ez rossz döntés - mondta Robert.
Hugh elmosolyodott.
Felemeltem a kulcsokat. - A szavamat adom. Gyógyítsd meg a
fiút és kinyitom a ketrecet.
Hugh Ascanio felé fordult és felemelte a kezét. A mágia úgy
emelkedett körülötte, ahogy a hullám megtörik a sziklán.
Folyamatos kék fénnyel lobogott a teste körül.
Aztán a mágia Ascanio testére ömlött. A fiú felkiáltott.
Ted küszködve próbált valamit mondani. A teste
megremegett. Ez a szívós fattyú nem hajlandó meghalni.
Hugh rá se nézett, mágiája Ascanio felé áramlott.
Ted hangja reked hörgésbe fulladt, mintha egy üllő pihent
volna a mellkasán és ettől nem tudna levegőt venni.
- A... küldetésed...

224
 Ascanio bordái visszarendeződtek, a csontok lassan
visszacsúsztak mellkasába.
-... vissza...
Ted levegő után kapkodott. Vér tört fel a szájából. - Vonva.
Mi?
- Azonnali hatállyal.
Ted lábai megremegtek. Megragadta az asztal szélét, és puszta
akaratának erejével felegyenesedett.
- Központ, megerősítést.
Megerősítve - hallatszott Maxine hangja a fejemben. - Nikolas
Feldman keresztes lovag, azonnali rendelet értelmében térjen
vissza szokásos feladataihoz.
Úgy tudtam, hogy csak egy Feldman létezik. Greg, az elhunyt
gyámom.
Ted keze megcsúszott, amitől a földre zuhant. Vér ömlött a
szájából.
Nick előrelépett. Két tüskés szőlőinda lőtt ki a testéből,
egyenesen Hugh mellkasába csapódtak. A Vas Kutyák preceptora
hátrarepült és a szobán kívül ért földet. Nick letépett egy zöld
pajzsot a falról, felfedve egy kapcsolót, amire azonnal rácsapott.
Egy fém csapórács csapódott le, elválasztva bennünket Hughtól.
Volt egy csapórácsuk! Majdnem megfulladtam. Oké, szóval én
nem tudtam róla, talán a többi lovag sem tudott róla. De Ted
tudott róla. Bármikor kizárhattuk volna Hught.
Hugh közben üvöltve talpra ugrott, üvöltését a színtiszta düh
itatta át.
Uath futott fel a lépcsőn. - Mennünk kell.
Hugh átdugta a kezét a rácsokon. - Át tudom törni.
- Nincs időnk - válaszolta a nő.
Hugh eltorzult arccal felé fordult.

225
 Uath hátrált egy lépést. - A Nemzeti Gárda egyik szakasza
közeleg. Kevesebb mint egy kilométerre vannak.
- Hányan?
- Két osztag. Tizennyolc katona és egy mágus. Ki tudjuk
iktatni őket, de túl sok időbe telne. Amire végzünk a fél város a
nyomunkban lesz.
Hugh a mennyezetre pillantott.
- Uram - szólalt meg Uath. - Álljunk fel védekezni?
Hugh haragja a tetőfokára hágott. Majd arcán jéghideg
nyugalom áradt szét. - Nem. Vidd ki innen az embereket.
Uath lerohant a lépcsőn.
Hugh Nickre mutatott a rácsokon keresztül. - Jól játszottál. Te
és én még nem végeztünk. - Aztán felé fordult. - Eljövök érted.
Ezzel megfordult és elindult a lépcsőn.
Átdugtam a kezeimet a rácsokon és kinyitottam a ketrecet.
Nick odalépett Tedhez, leguggolt és megérintette a nyakát.
Hangja az elfojtott dühtől remegett.
- Végre megtörtént. Halott vagy te kibaszott hülye barom. Két
év beépülve. Van fogalmad róla, hogy mennyi szarságot láttam?
Hogy milyen dolgokat kellett megtennem? Hogy mit tettek
velem? És te még lenéztél engem. Mindent félredobtál, hogy
mártír lehess a szent háborúdban. - Nick felállt és fejen rúgta
Tedet. - És most halott vagy, te köcsög, nekem meg együtt kell
élnem ezzel az egésszel.
Kinyitottam az ajtót és Ascaniohoz rohantam. Lélegzett. A
sebei még nem záródtak be, de a mellkasa már nem volt
eltorzulva. Maurohoz fordultam, hogy megnézzem van-e
pulzusa.
Kérlek, kérlek...
Kérlek, kérlek...
226
 Semmi. Egyáltalán semmi. Mauro halott volt. Meghalt.
Hogyan fogom ezt elmagyarázni a feleségének. Soha többé nem
megy haza. Egyszerűen csak meghalt. Annyira üresnek,
kifacsartan éreztem magam, mintha a lelkemet darabokra
aprították volna. Fájt. Annyira fájt.
Amikor a Nemzeti Gárda felfeszítette a rácsokat, ott ültem
Mauro teste mellett, Robert próbálta felhívni a Falkát a Rend
telefonjáról, Nick pedig Ted holttestét rugdosta és úgy morgott
mint egy veszett állat.

227
 10.
A MSDU átnézte a helyszínt és megtalálta a Rend kérelmét,
majd minket is felfedeztek. Amikor legutoljára láttam Nick
Feldmant, éppen katonák vették körül. Nem tudtam eljutni
hozzá. Sikerült viszont meggyőzni a Nemzeti Gárdát, hogy
vigyenek el bennünket a Falka irodájába. Onnan Roberttel
beraktuk Desandrat, Dereket és Ascaniot a Falka egyik kocsijába,
majd visszahajtottunk a Toronyba.
Egyikük sem mozdult. Még mindig lélegeztek, de Doolittlenek
meg kellett vizsgálnia őket.
Két órába telt, amire besétáltam a Toronyba, megszáradt vér
borított és sántítottam. Az arcom biztosan szörnyen nézhetett ki,
mivel mindenki kitért az utamból.
A Torony tele volt. Minden alakváltó a városból, akit
evakuáltak, ide jött. Barabas rohant le a lépcsőn.
- Curran?
- Semmi hír.
- Julie?
- Már Virginiában kell lennie.
Megfordultam. A Toronyban néma csend volt. Az emberek
még mindig a folyosón és a lépcsőn álltak, és vártak. Én voltam a
Hitves. Az egyik alfa.
A hangom zengett a hirtelen beállt csendben. - Hozzátok elém
Dorie Davist! Élve hozzátok elém.

228
 Mindenki megmozdult. Emberek szaladtak minden irányba,
néhányan emberi alakban, néhányan átalakulva. A Torony
megtelt élettel.
Mögöttem Robert elüvöltötte magát. - Szükségünk van egy
orvosra.
Jim tűnt fel varázsütésre mellettünk.
- El kell mondanod pár dolgot. Gyere az emeletre.
Felvonultam az emeleten lévő konferenciaterembe, majd
leültem egy székre. Néhány évvel ezelőtt már kizártam a
fájdalmat az életemből, de most visszatért és gyötört. Mindenem
fájt. Jim utána jött.
Harminc perccel később befejeztem a mesélést.
Jim előrehajolt és fogait felfedve vicsorgott. - Hugh elbaszta.
- Igen. Meg volt a lehetősége, hogy minket állítson be a vétkes
félnek, de most elbaszta azzal, hogy megtámadta a Rendet.
Idehozhatja az Embereket, de a város már nem fog segíteni neki.
- Kihasználhatjuk ezt - mondta Jim. Szinte láttam a
fogaskereket, ahogy kattognak a fejében.
- Szükségünk van Dorie Davisre.
- Megtalálom - ígérte. - Meg tudunk birkózni ezzel, Kate. A
MSDU és a PTO semlegesek voltak, de ez most megváltoztatta a
helyzetet.
- Maxine Nicket, a keresztest, Nikolas Feldmannak hívta-
mondtam.
- Érdekes családnév - közölte Jim.
- Rokona Greg Feldmannak?
- Nem tudom, - válaszolta Jim.
- Nick pont Greg megölése után bukkant fel, ő is rész vett a
nyomozásban, és a vezetékneve azonos. Ha ennek az egésznek
vége, ki kell derítenem, hogy Greg Feldmannak volt-e egy

229
fiatalabb öccse vagy egy fia. - Mert ez lenne a hab a tortán az
elmúlt huszonnégy óra eseményei között.
- Valószínűleg testvér. Greg körülbelül negyven volt, amikor
meghalt - mondta Jim.
- Nem, Greg úgy nézett ki mint egy negyvenes. De az elmúlt
tizenöt évben, amióta ismerem, ugyanígy nézett ki. Kit küldtél
észak-Karolinába?
- Egy egységet három emberrel és a két legjobb
nyomozónkkal. Meg fogják találni, Kate. Ne aggódj.
Ha ők nem, akkor majd én megtalálom. Elindulok megkeresni
Currant és addig nem állok meg, amíg meg nem találom.
- Itt vagyunk - mondta Jim. - Pihenj. Felküldöm Doolittlet.
Amikor legutoljára láttam, a doki tolószékben volt. Sokkal
könnyebb lenne nekem lemenni a lépcsőn, mint neki feljönni. -
Ne most. Van három sérült a földszinten. Úgyhogy egyébként is
elfoglalt lesz egy darabig.
Még mindig nem tudtam, vajon a többiek életben maradnak-e.
Jim felállt és áthajolt az asztalon, csökkentve a távolságot
köztünk. - Úgy nézel ki, mint aki megjárta a poklot.
- Köszönöm. - Pokolian is éreztem magam. Pontosan úgy
éreztem magam, mint aki a poklon ment keresztül, vérben
gázolva, maga mögött egy hatalmas sziklát húzva.
- Menj fel, zuhanyozz le, és aludj. Kihúztál bennünket a
szarból. Most már esélyünk van harcolni. Megérdemelsz egy óra
alvást.
Úgy kellett kikényszerítenem a szavakat magamból. A
hangom rekedt volt. - Egy egész óra, édes istenem!
- Egy óra múlva felküldöm Doolittlet. Azt akarom, hogy a
legjobb formában legyél. Menj - utasított Jim. - Felébresztelek,
ha ránk szakad az ég.

230
 Ezzel elment.
Ott maradtam egyedül, a fotelben ülve. Teljesen üresnek
éreztem magam, mintha valaki kiszorított volna belőlem minden
szorongást, félelmet és haragot. Még mindig ott voltak, valahol a
fortyogó felszín alatt, de a fáradságtól nem éreztem őket.
Annyira fáradt voltam. Istenem, annyira, de annyira fáradt
voltam.
Kezembe temettem az arcom és vártam, hogy eleredjenek a
könnyeim. Én hoztam ezt magunkra. Bár végül mindenképpen
megtörtént volna.
A Falka megnőtt és Roland korlátozni akarta az erejét. De a
jelenlétem felgyorsította a folyamatot. Én meg végignéztem,
ahogy a Rend egész atlantai különítményét lemészárolják.
Egyszerűen csak sírni akartam, hogy a fájdalom eltűnjön
belőlem, de a szemem száraz maradt.
Bármit megadtam volna érte, ha Curran besétál a mögöttem
lévő ajtón. Láttam magam előtt, ahogy megteszi.
Besétálna, a karjaiba venne, és minden jobbra fordulni.
Az ajtót bámultam.
Kérlek, gyere be rajta. Kérlek.
Az ajtó azonban zárva maradt.
Nem így kellett volna lennie. Amikor felkészültünk
d'Ambrayal való harcra, mindig azt hittük, hogy együtt leszünk.
Mint egy csapat. Fel se fogtam, mennyivel jobban hittem az
egészben és mennyire támaszkodtam rá, amíg el nem ment. Most
úgy éreztem magam, mintha kirántották volna a talajt a lábam
alól. Nos, a sors még egyszer bebizonyította, hogy ha azt
gondolod, hogy felkészültél valamire, úgyis hülyét csinálsz a
végén magadból.

231
 Hátra dőltem, a fejemet a szék háttámláján pihentettem. Több
mint huszonnégy órája nem aludtam. Az oldalam fájt. A bal
kezem el fog zsibbadni. A Hugh-al való harc sokba fog kerülni
nekem. A bordáim is fájtak.
Annyira fáradt...
A Torony képes tartani magát akármit is tesz Hugh. Persze,
hogy képes tartani magát. Még ha Hugh minden egyes vámpírt
magával hoz az Emberektől, még akkor is képes lesz tartani
magát. Össze kell szednem magam és lemenni a harmadikra
Doolittle-höz.
Csak egy percet pihenek és már indulok is...

A síkság a távolba veszve terült el előttem. Úgy nézett ki,

mintha egy mágikus óriás kétfelé vágta volna a világot: az alsó
rész egy hatalmas földterület, a száraz füvet fehér hó borította,
fölötte, magasan az égen a végtelen, rózsaszínnel és
narancssárgával festett napkelte. Egy hatalmas torony emelkedett
ki a fűből, körvonalai az égig törtek, lehetetlenül magasra.
Szél kapott a hajamba. Éreztem a búza illatát.
A felhők a torony felett kavarogtak.
A szorongástól majdnem megfulladtam. Fogaimat
csikorgattam.
Egy férfi lépett elém a fűben. Fekete nadrágot és szürke
gyapjúból készült halászpulóvert viselt. A jég csikorgott a cipője
alatt. Mágikus homály fedte arcát. Áradt belőle, szabályozottan,
de túl erősen, hogy rejtve legyen, úgy lengte körül mint ahogy a
kondorkeselyű széttárja szárnyait, amikor siklik az égen.
Egy hang gördült végig a mező, felemelkedve a halott fű fölé:
Gyermek...
Felpattantam.

232
 Az ajtó kitárult és Doolittle gurult be rajta. Úgy nézett ki mint
általában, egy ötvenes éveiben járó fekete férfi, a haja őszbe
fordult, szemei intelligenciát és kedvességet sugároztak.
- Megmondtam Jimnek, hogy ne zavarjanak.
- Először is, ez nem zavarás, hanem a munkám. És te, ifjú
hölgy, maga vagy a kihívás. Mindig, amikor visszatérsz a
Toronyba, azon tűnődöm, hogy milyen új és leleményes módot
találtál még, hogy megsérülj. - Doolittle rám nézett. - Hacsak
nem arra céloztál, hogy a tolószékem megakadályoz abban, hogy
elvégezzem a munkámat. Ebben az esetben, én...
- Nem, nem így értettem. Csak gondoltam a lépcsőzés
kényelmetlen lenne.
- Ezért vannak a gyakornokaim. Ők hoztak fel. Gondolkozom
egy gyaloghintón. Valami visszafogotton.
- Selyemmel és bíbor bársonnyal?
- És arany bojttal. - Doolittle előre gördült. - Akkor megfelelő
módon lehetne szállítani a hatalmas tapasztalatomat és
bölcsességemet. Le a pulóverrel.
Doolittle-el vitatkozni olyan mintha megpróbálnám
megakadályozni a dagályt. Lehúztam a pulóvert, amit a
boszorkányok adtak. Au. Au. - Az őrök voltak, ugye?
- Hagytak két órát aludni, mielőtt elkezdtek volna aggódni és
amíg segítséget nem hívtak.
Ledobtam a sportmelltartómat is.
Doolittle felsóhajtott.
Lenéztem. Az egész bal oldalam kék és lila volt. - Azt hiszem,
van egy repedt bordám.
Megvizsgálta az oldalam, majd a bajsza alatt suttogva
megjegyezte: - Szerintem meg három van.
Hűha.
233
 Nem kerülgethettem tovább a kérdést: - Hogy vannak?
- Derek és Desandra életben marad - válaszolta a doki. -
Elvesztették a fogaikat, a körmüket és a hajukat, és több
vérátömlesztésre is szükségük volt, de a méreg most már távozik
a szervezetükből. Gyengék, de nincs semmi olyan bajuk, amit
némi jó étel és egy kis pihenő ne oldana meg.
- Ascanio?
- Ő levest eszik éppen a földszinten.
Pislogtam egyet. - Viccelsz?
- Nem. És hidd el nekem, most sokkal nagyobb problémája
van. Az alfája és mindkét anyja itt van a Toronyban és most
sztereóban rágják a fülét. Elég ijesztő. De nincs több kérdés, amíg
nem végeztem.
Doolittle szájába tette két ujját majd fütyült egyet. Az ajtó
kinyílt, és Agatha, Curran egyik testőre dugta be a fejét a
szobába.
- Kérek engedélyt a belépésre.
- Szükségem van vízre és a Hitvesnek szüksége van egy váltás
ruhára.

FELVETTEM A PÓLÓMAT. Agathával volt egy enyhe vitánk

Evdokia pulóverét illetően. Vissza akartam venni, de rá mutatott,
hogy mocskos volt és olyan természetellenesen bűzlött, mint
valami nagyon káros dolog. Végül kompromisszumra jutottunk.
Kimossa és megszárítja, hogy a Wendigo beleitől megtisztuljon,
aztán visszaveszem magamra. A boszorkányok azt mondták,
hogy hordjam. Nem láttam okát, miért ne tenném. Az oldalam
még mindig fájt, de a fájdalom most már tompa lüktetéssé fajult.

234
Leültem Doolittle mellé. Agatha hozott nekünk egy kis jeges teát
mézzel.
Az őrök csinálták a teát, úgyhogy most az egyszer megúszom
az azonnali elalvást az orvosi kezelés után. Doolittle-nek az volt a
rossz szokása, hogy benyugtatózza a teát. Állítása szerint a nehéz
eseteknél ez megkíméli a vitáktól, amikor az előírt pihenőidő
került terítékre.
Belekortyoltunk a teánkba. Vihar előtti csend volt, de
örömmel fogadtam. Önzőség volt, de volt valami Doolittle
jelenlétében, ami megnyugtatott.
- Ki gyógyította meg Ascaniot? - kérdezte halkan a doki.
- Hugh d'Ambray.
- Ugyanaz az ember, aki meggyógyított, amikor eltörött a
nyakam?
- Igen. - A sérüléstől Doolittle lába lebénult, de Hugh nélkül
meg is halt volna. Soha nem tudtam meg, Hugh miért tette.
Megkérdezte, hogy akarom-e, hogy Doolittle éljen, én igent
mondtam, ő pedig visszahúzta a medmágust a halál széléről.
Doolittle homlokát ráncolva újabb kortyot ivott a teájából. -
Ascanio hét kilóval könnyebb most, mint amikor utoljára
lemértük, ami kevesebb, mint egy hete volt. Hugh nem csak
összeforrasztotta a csontjait. Arra kényszerítette Ascanio testét,
hogy alakítsa át a csontmátrixát és építsen egy teljesen új vázat.
- Te is meg tudod ezt tenni?
- Igen, de órákba telne. Vagy inkább napokba. Mennyi ideig
dolgozott rajta?
- Talán hat vagy hét percig.
Doolittle elkomolyodott. - Hadd mutassak valamit.
Lenézett. Követtem a tekintetét, fehér zokniba bújtatott
lábaira néztem.

235
 Doolittle begörbítette a lábujjait. Pislogtam, hogy biztosan jól
láttam-e a dolgot. És valóban, a lábujjait begörbítve tartotta.
- Egyre jobban megy. - Elöntött a megkönnyebbülés.
Fuldokoltam a bánattól és nem tudtam ellene védekezni. - Úgy
tűnik, javul. Lehetséges, hogy pár év múlva akár még járni is
fogok tudni.
Megöleltem.
Óvatosan ő is megölelt.
Valami forró és nedves csúszott végig az arcomon. Rájöttem,
hogy sírok.
- Ó, ne - mormolta Doolittle és megveregette a fejem. - Ne, ne,
semmi ilyesmit ne csinálj. Ha sírsz, én is könnyekben török ki és
ehhez meg már túl öreg vagyok.
Elengedtem, majd visszaültem a helyemre. Megköszörülte a
torkát.
- Ez a tolószék, Kate, nem olyan rossz dolog.
- De nem tudsz járni.
Felemelte a kezét. - Hallgass meg. Mielőtt megsérültem, soha
nem is voltam igazán beteg. Orvos vagyok, aki megérti, milyen
érzés betegnek lenni, de még soha nem élte át személyesen, hogy
milyen hatása van egy életveszélyes betegségnek vagy soha nem
tapasztalt meg egy súlyos sérülést. Ez a tolószék jobb orvossá
tesz. Új perspektívát ad a dolgoknak. Ha látod, ahogy
végiggurulok a folyosón, engem látsz vagy a tolószéket?
- Téged. - Persze, hogy őt. Ő még mindig Doolittle.
Elmosolyodott. - Pontosan. Úgy gondolom, hogy a
"fogyatékos" egy helytelen elnevezés. A "rokkant" kifejezés meg
olyan, mintha ha valami eltört volna a használatban. Nem
működőképes. Lehet, hogy már nem tudok részt venni a
helyszíni műtéteken, de most már jobb tanár vagyok.

236
További intézkedéseket indítottam a lépcsőházzal kapcsolatban,
de most már nem idegesítem magam a dolgon. Szerencsés
vagyok, hogy tudom szabályozni a beleimet, még ha időről időre
a hólyagomnak katéterre is van szüksége, ugyanakkor
visszautasítom, hogy az alapján ítéljenek meg, hogy a testem
teljesen működik vagy sem. Őszintén szólva több vagyok most,
mint amikor minden részem működött. Megbékéltem az új
életemmel és boldog vagyok. Függetlenül attól, hogy talpra
tudok-e állni vagy sem. Van ennek értelme?
- Igen, van.
Töltöttem neki egy újabb adag teát, majd magamnak is.
- Meg kellett volna már halnom - folytatta. - Nincs korábbi
tapasztalatom az ilyen speciális sérüléssel kapcsolatban, úgyhogy
nem igazán tudom, hogy a Lyc-V miatt javul az állapotom vagy
ez annak az eredmény, amit Hugh tett velem. Azt hiszem
minden alkalommal, amikor a mágia lecsap, gyógyulok egy
kicsit, de ez nem olyan, amit mérni tudnék. Ascanionak szintén
halottnak kellene lennie.
- De mégsem halt meg. - Még mindig nem tudtam elhinni.
Ahogy lesz egy szabad percem, lemegyek és a szart is kiverem
Ascanioból a wendigós hősködés miatt. Feltételezve, hogy valami
marad belőle miután Andrea és Martina végeznek vele. Talán
csak álmodtam. Talán mindez csak egy álom.
- Figyelemreméltó - mondta Doolittle.
- Hugh?
- Igen. Nagyhatalmú medmágus vagyok, de ő valóban született
tehetség. - Doolittle rám nézett. - Egy csodatevő.
- Néha. De többnyire inkább egy mészáros.
- Próbálom megérteni, hogy miért.

237
 Felsóhajtottam. - Voron, a férfi, aki örökbefogadott, talált rá
Hughra egy angliai utcán. Hugh hét éves volt akkor. Az
édesanyja meghalt és valahogy a koldusként az utcán kötött ki,
ahelyett, hogy bekerült volna a rendszerbe. A hajléktalanok
etették, mert meg tudta gyógyítani őket. Amikor Voron rátalált,
félig már elvadult. Voron vitte a fiút Rolandhoz, aki felismerte a
Hughban lévő hatalmas mágikus erőt. A nyers ereje
megdöbbentő volt, és Roland meglátta benne a lehetőséget.
Abban az időben Voron Roland haduraként szolgált, de Roland
tudta, hogy szükség lesz egy helyettesre. Voronnak nem volt
mágikus ereje. A legjobb kardforgató és stratéga volt, de az ideje
lejárt. A mágia egyre erősebb és erősebb lett és Roland rájött,
hogy kell valaki, aki ezt ki tudja használni. Hugh jókor volt jó
helyen. Roland Voronnak adta és a nevelőapám úgy alakította,
ahogy a kardot kovácsolják. Kiváló munkát végzett, és így lett
Hughból az a kedves pszichopata, akit mindannyian ismerünk és
akit meg akarunk ölni.
Doolittle szemei elkerekedtek. - Bármivé válhatott volna.
Akár ezrek életét is megmenthette volna. Az Istentől kapott
ajándékával megtehette volna. Mégis milyen elborult elme farag
gyilkost egy ilyen csodálatos gyerekből?
- Roland így működik. Meglátja a rejtett potenciált az
emberekben.
Doolittle elhúzódott. - Ez nem potenciál.
- De igen. Hugh élvezi, amit tesz. És félelmetesen jó is benne.
Doolittle megrázta a fejét.
Felálltam. - Nézz ki az ablakon.
Doolittle odagurult a tolószékével az ablakhoz és letekintett a
hátsó udvarra.
- Mit láttál?

238
 - Embereket, akik dolgoznak.
Én is oda fordultam az ablakhoz, egy pillanatra lenéztem, majd
megfordultam. - Bal torony, négy ember, két férfi a skorpiónál
dolgozik, egy nő a második emeleti ablaknál áll egy számszeríjjal,
egy férfi az erkélyen. Udvar balról jobbra: két nő a távolabbi bal
sarokban dolgozik egy Jeepen, Jim Yolandával és Colinnal beszél,
akik a nyomozói; egy férfi és két tizenéves gerendákat cipelnek,
valószínűleg megerősítik a kaput. A férfinak térdsérülése van és
sántít a bal lábára.
- Három tizenéves - mondta Doolittle. - Beszélgetésünk
közben megjelent még egy.
- Erre képeztek ki. Egy része a készségek fejlesztése, ami
szükséges a túléléshez. Ez az, amit csinálok. Ha kell, végig
tudnék menni azon az udvaron egy karddal és keresztülvágnám
magamat ezeket az embereken. Sokba kerülne, de a végén
megölnék vagy megsebesítenék mindenkit, és valahol mélyen
még élvezném is, mert azt csinálnám, amiben jó vagyok, és amire
kiképeztek. Hugh olyan mint én. Te, amikor ránézel, egy
különleges gyereket látsz, akit letérítettek az útjáról. Én amikor
ránézek, egy férfit látok, aki élvezi amit csinál. Hugh képes lenne
ezreket meggyógyítani, de ettől soha nem lenne olyan boldog,
mint amikor lemészárolta a Rend lovagjait.
- Ez nem mindig a személyes boldogságról szól. Néha a
kötelezettségről szól másokkal szemben. Kötelességünk
visszafizetni az ajándékot, amit kaptunk.
- Ezért lettél orvos?
Doolittle felsóhajtott. - Már orvos voltam, ugyan még nagyon
kezdő, de már orvos, amikor rájöttem, hogy van bennem orvosi
mágia. Az alakváltással együtt jött. A végsőkig magamban
tartottam. Fogalmam sem volt róla, hogy mit gondoljak

239
vagy hogyan kezeljem. Akkor az orvosi mágia újnak számított, és
a képesség egy olyan embernél, aki ténylegesen rendelkezik
orvosi ismeretekkel, nagyon ritka volt. Én voltam a két
medmágusnak az egyike végzős osztályunkban. Jim apja, Eric
Shrapshire volt a másik. Mindketten kényes helyzetben találtuk
magunkat. Hatalmas volt a nyomás akkor a kutatások iránt.
Mindketten kaptunk ajánlatot a magán praktizálásra, hogy
egyetlen családdal foglalkozzunk, kizárólagos alapon. Sok ajánlat
nagyon jövedelmező volt, és néhányon komolyan
elgondolkoztam.
- És miért nem fogadtad el?
- Egyik este Eric felhívott és közölte, hogy elhatározta magát.
Átnézte a dokumentumokat a loup-ról. Elég mélyen érintette és
rájött, hogy ez volt a küldetése. Az Atlantában uralkodó Változás
utáni káoszban ráébredt, hogy az alakváltók a regenerálódási és a
betegségekkel szembeni ellenálló képességét figyelmen kívül
hagyták. Az orvosi közösség figyelme az emberi betegségekre
koncentrálódott, mivel a normál emberek voltak a leginkább
veszélyeztetettek. Az átlagos emberek úgy látták az alakváltókat
mint a szörnyeket, és a szörnyek voltak az utolsók a listán, és
nem számított, hogy mennyire volt szükségük segítségre. Úgy
érezte, hogy az igazi változást az alakváltókkal való munka fogja
jelenteni. - Doolittle rám nézett. - Nem tudta, hogy én is az egyik
ilyen "szörny" voltam. Ő rászorulókat látott, akiket
elhanyagolnak és úgy döntött, segít nekik. Úgy érezte, hogy ez az
ő kötelessége, miközben én önző módon próbálom kiválasztani a
legjobb kombinációját az előnyöknek és a pénznek. Akkor úgy
döntöttem, hogy én sem érhetem be kevesebbel.
Jim apja azért halt meg, amiben hitt. Az egyik nap magával
hozott egy gyereket, aki elkapta a loupot, majd többször is

240
gyilkolt. Ennek ellenére elrejtette, és nem pedig elaltatta, ahogy
azt a törvények előírták. De lebukott, elítélték és a
börtönbüntetése első hetében egy másik rab halálra késelte.
Évekkel később Jim felkutatta apja gyilkosát és visszafizetett
mindent.
- Csatlakoztam a Falkához - folytatta Doolittle. - Új nevet
vettem fel. Beatrice, B néni kezeskedett értem. Ő és a feleségem
voltak a legjobb barátaim.
- Nem is tudtam, hogy nős voltál.
- Sok évvel ezelőtt elhunyt. Egy másik életben.
- Ha nem lettél volna a szörnyek doktora, akkor még mindig
praktizálnál orvosként? - kérdeztem.
- Igen.
- Hugh és én attól még mindig képzett gyilkosok vagyunk. Két
oldala vagyunk ugyanannak az érmének.
- Pontosan - helyeselt Doolittle. - A két ellentétes oldala.
Miért választottad végül a Céhet?
- Részben azért, mert rejtőzködtem.
- És még?
Most rajtam volt a sor, hogy felsóhajtsak. - Mert azt akartam,
hogy boldog legyek attól, amit kezdek az életemmel. Tettem pár
dolgot, amikor gyerek voltam. Nem hibáztattam magam érte.
Azért tettem meg ezeket a dolgokat, mert a felnőttek az
életemben ezt követelték meg tőlem, és megdicsértek, amikor
sikerült végrehajtanom a feladatot. De amikor felnőttem,
visszatekintve a tetteim már máshogy néztek ki. Segíteni
akartam cserébe. A Cég hagyta, hogy eldöntsem, melyik munkát
választom, és én lettem a "jófiú", még ha csak egy kis időre is.
- És ez a különbség közted és Hugh között. Ő egy agresszor, te
egy védő vagy. - Doolittle előrehajolt. - Lehettél volna

241
egy bérgyilkos is vagy valakinek a privát fegyvere. Ehelyett úgy
döntöttél, hogy megvédsz mindenkit magad körül. Ez olyan
természetes számodra mint a légzés, és szinte önzőnek érzem
magam, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy részesülök
benne, még ha néha a késztetést túl messzire visz téged.
Ahogy a túl messzit kimondta, emlékeztetett arra az esetre,
amikor néhány hónappal ezelőtt Hugh meggyógyította. Leültem,
hogy egy szintre kerüljünk. Ki kellett mondanom. Csak nem
tudtam, hogyan mondjam. Úgy döntöttem, hogy csak úgy
kimondom. - Nem kell aggódnod. Tudom, hogyan érzel a
mágiámmal kapcsolatban. Remélem, hogy soha nem kerül erre
sor, de ha mégis, nem foglak visszahozni a halálból, ahogy Juliet.
Amit Julieval tettem, az nem sima gyógyítás volt. Ő nem
tudta, de emiatt képtelen volt megtagadni bármilyen közvetlen
parancsot tőlem. Emlékeztem Doolittle szemeiben a félelemre,
amikor rájött, hogy a mágiámmal el tudom venni a szabad
akaratát. Néha én is álmodtam erről.
Doolittle egy gyötrelmes pillanatra megdermedt. A hangja
halk volt. - Ennyire könnyű olvasni bennem?
- Csak most tértél vissza a halálból - mondtam.
- Ne vedd sértésnek. Amikor a túl messziről beszéltem, arra
céloztam, hogy a késztetés, hogy megvédj másokat azzal
végződik, hogy megsérülsz. Túl sokat vállalsz. De talán ezt mi is
túl magától értetődőnek vesszük. Mindent köszönök, amit értünk
teszel, de nem akarok senki rabszolgájaként élni. A családom
szabad 1865 óta és nem adom a szabadságomat, nem számít,
mennyire jó szándékú mestert is kapok. Inkább lennék halott.
- Megértettem - mondtam neki.
Csendben ültünk hosszú percekig.

242
 Doolittle odanyúlt és megérintette a kezem. - A mágiád...
- Gonosz?
- Inkább úgy fejezném ki magam, hogy ijesztő. Nem félek
tőled. Nem félek attól, ami lenni akarsz. Attól viszont félek,
amivé válhatsz akarod ellenére. De nem kell, hogy a mágiád
határozzon meg vagy egy öregember félelme. Örülök a
megtiszteltetésnek, hogy ismerhetlek.
Mosolyt erőltettem az arcomra. - Még akkor is amikor nem
követem az utasításaidat és begyógyszerezel a jeges teáddal?
Doolittle elmosolyodott. - Még akkor is. Apropó utasítások,
addig feküdj, amíg lehet.
- Természetesen - azzal felkeltem. - Kinyitom az ajtót neked.
Doolittle felmordult. - Legalább annyi tisztesség legyen
benned, hogy vársz, amíg el nem megyek és csak utána hagyod
figyelmen kívül az előírásaimat.
- Ó, bocsánat - válaszoltam, miközben tartottam neki az ajtót.
- Az életem sokkal egyszerűbb lenne az ilyen nehézségek
nélkül - morogta.
- Szeretsz bennünket, doki. Tudom, hogy igen. Lefoglalunk.
Tippem sincs, nélkülünk mivel foglalnád el a dolgos kezeidet.

243
 11.
Felmentem a lakrészünkbe, lezuhanyoztam és lefeküdtem a
nevetségesen nagy kanapéra a nappalinkban. Curran dolgai az
állati alakjához voltak méretezve. Az ágy, a kád, a kanapék,
minden úgy volt összerakva, hogy megfeleljen egy óriási ősi
oroszlán igényeinek. De amióta csak együtt voltunk, sosem
láttam, hogy tényleg oroszlánként használná a kanapét. A ritka
alkalmakkor, amikor bundában jelent meg a szobánkban,
általában a fürdőkádban heverészett, vagy lefeküdt a földre, és a
végén általában én is ott kötöttem ki mellette, könyvet olvasva az
oldalának dőlve. Talán a dolog különlegessége miatt volt.
Hiányzott Curran. Még mindig nem volt semmi hír arról,
hogy életben van-e.
Rápillantottam az órára. Reggel 8:45. Még 3 óra és 15 perc
Hugh határidejéig.
Mostanra már meg kellett volna találniuk Currant.
Darabokra fogom szedni Hugh-t. Le fogom törölni azt az
öntelt vigyort a képéről. Arca se lesz, mire végzek vele.
De még várnom kellett. Várnom, hogy megtalálják Dupla D-t,
várni Hugh következő lépésére, várni, hogy megtalálják Currant.
Rohadtul utáltam várni.
Kényszerítettem magam, hogy felkeljek a kanapéról. Fel
kellett öltöznöm, hogy lássanak az emberek. Most, hogy Curran
eltűnt, a Falka látni akar majd. Az Emberek nem sokára

244
megindulnak ellenünk. Ellenőriznem kellett a védelmi
vonalainkat, és meg kellett hallgatnom a Falka Tanács kérdéseit.
Meg kellett látogatnom Dereket, Desandrát és Ascaniót.
Bekopogtak az ajtómon.
- Gyere be!
Andrea besétált, az arca komor volt. – Jól vagy?
- Jól vagyok.
- Már kétszer jártam itt, de az ajtónállóid nem akartak
beengedni. – Andrea ledobta magát egy székbe. – Még nem
hallottam Raphaelről. - Tudta, hogy meg fogom kérdezni. -
Curranről valami?
Megráztam a fejem. – Valamit el kell mondanom, és nem fogsz
neki örülni.
Elmeséltem Nicket és a Rendnél történt mészárlást.
Andrea arca elfehéredett. Összekulcsolta a kezeit, és ráhajtotta
a fejét. Az ujjai kifehéredetek a szorítástól. – Mind meghaltak?
Bólintottam.
- És Mauro?
- Ő is.
- Jól vagy? – kérdezte Andrea.
- Remekül. – A hangom hideg és keserű volt.
- Gondoltam, hogy valami történni fog a Rendnél, de nem
ilyesmi – szólt. – Nem ekkora baj.
- Gondoltad, hogy valami rossz fog történni?
Elfintorodott, mintha rothadt citromba harapott volna. –
Miután Erra majdnem elpusztította az atlantai részleget, Ted
kiesett a kosárból.
- Nyomon követted mi van velük?
- Ó, igen. Mindig figyelem mi történik az emberekkel, akiket
talán meg kell majd ölnöm.

245
 Most pont úgy hangzott, mint B néni.
- Moynohan sosem volt a legjobb védő-lovag, de a kezdetektől
a Renddel volt.
- Egy alapító-lovag, tudom. Mauro elmondta.
Andrea hátradőlt. – Kezdtem kapizsgálni honnan fúj a szél,
amikor megtudtam, hogy többször is visszautasította az egység
nagyságának növelését.
- Miért? – Sosem értettem, hogy egy Atlanta méretű városhoz
miért csak hét lovag volt kirendelve.
- Mert egy tíz, vagy több tagú egységhez lovag-jóst kell
kirendelni – felelte Andrea.
Egy lovag-jós olyan volt, mint egy lelkész egy átlagos
egységnél a seregben. Greg Feldman, a néhai gyámom, is az volt.
A többi lovag személyes gondjait kezelte, amiből elég sok szokott
lenni.
- Beszéltem néhány új lovaggal, akiket ide helyeztek –
folytatta Andrea. – Ted nem volt szégyenlős, amikor a szabályok
elferdítéséről volt szó, hogy megkapja amit akar, és egy olyan
csapat lovagot akart maga mellé, akik elég hűségesek hozzá
ahhoz, hogy ebben benne legyenek. Egy lovag-jós csökkentette
volna a tekintélyét. Egyébként ez az egyik oka annak, hogy téged
is beengedett. Egy tehetséges senkinek látott, aki ég a bizonyítási
vágytól a gyámja halála után. Azt hitte, ha megadja neked a nagy
esélyt, életed hátralevő részét a hálálkodással fogod tölteni.
Nos, akkor jól meglepődött. – Lefogadom, hogy pezsgőt
bontott, amikor Greg meghalt.
- Valószínűleg. – Andrea felsóhajtott. – Sosem gondoltam,
hogy egyszer hajlandó lenne visszavonulni. Túl nagy volt hozzá
az egója. Dicsőségesen akart meghalni. Nos, sikerült annak a
seggfejnek. Megkapta az utolsó nagy durranását. És mások

246
is meghaltak miatta. Istenem, szegény Nick. Megjárta a poklot, és
a végén Ted feláldozta. Éveket dobott el. Én megöltem volna a
helyében.
- Mikor utoljára láttam épp a hulláját rugdosta.
Andrea elfintorodott.
- A Rend nem fog nekünk segíteni, ugye? – kérdeztem.
Egyenesen rám nézett. – Nem.
Francba. – Én is így gondoltam. – A Rend nem kedvelte a
Falkát és az Embereket. Semmi oka nem volt, hogy
belekeveredjen ebbe. El fognak jönni, meg fogják vizsgálni a
dolgokat, aztán úgy fogják üldözni Hugh-t, mint egy veszett
kutyát, de arra számítani, hogy most be fognak avatkozni a mi
javunkra, hasztalan volt. Még ha hajlandóak lennének segíteni,
akkor sem érnének ide időben, vagy elegen ahhoz, hogy
számítson.
- Mit fogsz csinálni? – kérdezte Andrea.
- Nem tudom. Kérdezd meg, miután megtaláltuk Dupla D-t.
Felemelte a fejét. – Bárhogy is döntesz, a Bouda Klán
támogatni fog.
- Köszönöm. – Legalább a legjobb barátom mellettem állt.
- Köszönöm, hogy megmentetted Ascaniót – mondta.
- Nem én mentettem meg.
- De igen. – Andrea rám nézett. – Veled kellett volna mennem
a Találkozóra.
- Legutóbb te jöttél.
- Szükséged volt rám, hogy fedezzelek. – Felsóhajtott. – Sarah-
t letartóztatták dél-Karolinában, és személyesen mentem oda,
hogy kihozzam. A Falka egyik ügyvédjét kellett volna küldenem,
de személyesen mentem, mert úgy érzem mintha B néni
folyamatosan figyelne. Úgy érzem mindenhol ott kell

247
lennem, és mindent nekem kell csinálnom. Sosem hittem volna,
hogy ezt fogom mondani, de hiányzik. Annyira szeretném, hogy
most itt legyen.
- Ismerős érzés.
Andrea habozott, szólásra nyitotta a száját, majd visszacsukta
egy szó nélkül.
- Mi az?
- Terhes vagyok.
Egy csattanással becsuktam a szám. – Gratulálok!
Rám nézett és széttárta a karját, mintha azt mondaná, Tessék,
kimondtam.
- Hogy érzed magad? Hány hetes vagy?
- Négy hetes. Még nincs hányingerem. Csak volt egy
megérzésem, ezért ellenőriztem.
- Jól vagy?
Előre hajolt, a hangja alig volt hangosabb egy suttogásnál. –
Annyira félek.
Fogalmam se volt mit mondjak. Én is félnék a helyében. –
Szóltál már Doolittle-nek?
- Még nem.
- El kell neki mondanod. Panaceát kell bevenned. – És szinte
biztos voltam benne, hogy egyikünk sem tudta, mennyi kell
belőle. – Raphael már tudja?
Megrázta a fejét. – Tegnap csináltam meg a tesztet.
Ó, a fenébe. Még mindig nem tudtuk, hogy Curran és Raphael
életben van-e még egyáltalán.
- Pontosan tudom mit érzett Jennifer, amikor Daniel meghalt
– szólt Andrea. – Raphael még csak nem is akart menni. Valami
aukciót próbált megnyerni egy épületért a cégének, de azt

248
mondtam neki: „Menj édesem. Most lettünk alfák, és ez jól fog
mutatni”.
- Nem lesz semmi bajuk – mondtam.
- Persze, hogy nem lesz bajuk.
Egymásra néztünk és megpróbáltuk elhinni a saját
hazugságainkat.

ANDREA ELMENT, én pedig levonszoltam magam a kórházi

részlegre. Desandrát és Dereket ellátták, kaptak vacsorát, és most
mindketten aludtak. Doolittle egyik ápolója azt mondta, hogy
Ascanio anyja bent van nála. Valószínűleg szükségük volt egy kis
egyedüllétre, így inkább a megfigyelő folyosóra mentem. A
félhomályos, keskeny folyosó végigfutott a betegszobák mentén,
és egy egyoldalú ablakon át bepillantást engedett mindegyikbe.
Sean, egy ápoló gyakornok biccentett felém egy párnáról a
sarokban. Az alakváltók intenzív osztályán bármelyik
pillanatban louppá válhattak a betegek. A szobák meg voltak
erősítve, és valaki non-stop figyelte őket, amíg a veszély el nem
múlt.
Ascanio a takaró alatt feküdt. A színe szinte újra normális volt.
Az anyja az ágya mellett ült és felolvasott neki egy könyvből.
Ascanio mondott valamit. A vigyorából ítélve viccesnek gondolta
magát. Az anyja felsóhajtott.
Az ajtó kinyílt, és Robert csatlakozott hozzám.
- Fel fog épülni – mondta a patkányok alfája.
- Igen.
Robert rápillantott Seanra. – Magunkra hagynál minket egy
percre?
Sean felkelt és kiment a szobából.

249
 - Beszéltem a férjemmel – mondta Robert.
- Ez vészjóslóan hangzik.
- Én nagyon kedvellek – mondta. – Ő tiszteletben tartja és
elfogadja a rólad alkotott véleményemet.
- De? – Mindig volt egy „de”.
Robert felnézett a plafonra egy hosszú pillanatig. – Próbálom
megtalálni a megfelelő szavakat.
- Csak bökd ki, felkészültem rá.
- Ha Curran halálát megerősítik, fel fog merülni a kérdés,
hogy továbbra is te maradj-e a vezetőnk. Lehet, hogy
bizalmatlansági szavazásra kerül majd sor.
Nos, ez nem tartott sokáig. – Hallottál valamit?
- Igen.
Ez most a semmiből jött. Azt hiszem túl engedékeny voltam,
és ez volt az ébresztőm. Nem terveztem, hogy Curran nélkül
fogom vezetni a Falkát, de ez akkor is fájt. Keményen harcoltam
értük, és azt hittem kiérdemeltem a Falka tiszteletét. Mi mást
akartak még tőlem?
Robert összeráncolta a homlokát. – Lehet, hogy megkérdeznek
a tegnap esti tapasztalataimról. Azt tervezem, hogy őszintén
válaszolok. Tudom, hogy nem ez a legalkalmasabb időpont, de
nem akarom, hogy úgy érezd hátba szúrtalak.
- Volt valami gond a tegnap esti viselkedésemmel?
Robert a szemembe nézett. – Az emberek szeretik nemes
tulajdonságokkal felruházni a vezetőiket. Nagylelkűség,
kedvesség, önzetlenség. A csúf igazság az, hogy a legjobb vezetők
könyörtelenek. Curran könyörtelen. Amíg van rá esély, hogy
életbe van, támogatni fogunk. Kedveljük a párosotokat.
Kiegyensúlyozzátok egymást.
- Tehát szerinted nem vagyok elég könyörtelen?

250
 Robert Ascanio felé biccentett. – Kedvelem a fiút. Okos és
bátor. Vicces. De amikor Hugh az életével játszott, hagytam
volna meghalni.
Felé fordultam.
- Együtt gyászoltam volna az anyjával – mondta Robert. –
Rettenetesen érezném magam és bánkódnék miatta. De hagytam
volna, hogy d’Ambray megölje. Ő csak egy a Falka gyerekei
közül. Te vagy a Hitves. Ha hagytad volna, hogy d’Ambray
elkapjon, vezető nélkül maradtunk volna. Vissza kellett volna
jönnöm a Falkához a hírrel, hogy d’Ambray elfogott, és a
Casinóhoz masíroztak volna, hogy megmentsenek, vagy hogy
visszavágjanak. Vérfürdő lett volna. Így akármennyire is
fájdalmas, hagytam volna Ascaniót meghalni.
- Én erre képtelen vagyok. – Nem akartam vezető lenni, de
most, hogy már az voltam, csak így ment.
- Tudom – felelte Robert. – Azt hiszem ellenkezik a
természeteddel. Emiatt sokaktól jobb ember vagy. Ezt próbálom
elmondani. Mi, az alfák, nem vagyunk mindig jó emberek.
Próbálunk azok lenni, de néha nincs jó választás. Ha a klánom
egy ellenség elől menekülne, egy pillanat alatt feláldoznám
magam értük. De ha egy ajtóhoz futnának, amit csak én tudnék
kinyitni, eléjük sietnék, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy
néhányan mögöttem elesnek. Számokban gondolkozunk, nem
egyénekben.
Én nem tudtam mit csinálnék. Attól függött, hogy ki van
mögöttem.
- Megmentetted Ascaniót – mondta Robert. – De most már
Roland és d’Ambray tudják, hogy van egy gyengepontod, és fel
fogják használni ellened. El fognak vinni valakit, akit szeretsz, és
azzal fogják fenyegetni, hogy megölik, mert tudják, hogy

251
képtelen leszel kihagyni ezt a csalit. Fel kell készülnöd arra, hogy
feláldozd a barátaidat.
Ha újra kellene csinálnom, ugyanezt tettem volna.
- Melletted fogok állni, ameddig csak lehet – mondta Robert. –
De ha megkérdezik, hogy mi történt a Rend épületében, el
fogom mondani a Falka Tanácsnak a véleményemet. Nem számít,
hogy hogyan fogalmazom meg, mind ugyanúgy fogják látni,
ahogy Thomas és én. Sajnálom.
- Nincs szükség bocsánatkérésre. – Ránéztem. – Tisztellek
mint harcost, és mint alfát. Nélküled nem éltük volna túl az
éjszakát. Ha valaha segítségre lesz szükséged, rám számíthatsz.
De közöld a Falka Tanáccsal, hogy annyi szavazást indítanak,
amennyit csak akarnak, ha ennek az egésznek vége. De ha
bármelyikük csinál valamit, hogy hátráltasson egy
bizalmatlansági szavazás indítványozásával, amíg én ezt a
háborút próbálom elkerülni, hogy megmentsem az embereinket,
be fogom záratni az illetőt a szobájába. Belefáradtam már, hogy
minden tettemet felülbírálják, és fogyóban van a türelmem.
Robert bólintott egyet. – Igen, Hitves.
Kiment. Nekidőltem a falnak. Épp erre volt szükségem. Nem
mutattam Hugh-nak semmilyen rést a pajzsomon. Már ismerte
mindet, kiismert engem múlt nyáron. Most már a Falka is
ismerte őket. A Falka Tanács imádni fogja, amikor ennek vége.
Semmi gond. Nem tudtam megmenteni Maurót. De Ascanio,
Derek és Desandra túlélte.
Kezdtem számokban gondolkodni. Hát nem szomorú?
Az ajtó kinyílt, és Jim bukkant fel. – Megtaláltuk Dupla D-t.

252
 SZINTE FUTVA MENTEM A FOLYOSÓN. – Hol találtátok
meg?
- Az unokatestvére padlásán bujkált – felelte Jim.
- Szóltál az alfáknak?
- Igen.
- A patkányoknak is?
Felmordult. – Mi van a patkányokkal?
- Szerintük információt rejtegetsz előlük.
- Mindenki elől információt rejtegetek. Szerintük ők
különlegesek?
Besétáltam a Falka Tanács termébe. Egy nagy asztal dominálta
a teret, a székekben a Falka Tanács tagjai ültek, akiket össze
tudtunk hívni: Robert és Thomas Lonesco, Martha, a Súlyos Klán
női alfája, a Fürge Klán bétái, a sakálok női alfája, Andrea a
Bouda Klánt képviselve, és Desandra, sápadtan és kopaszon.
- Hol van a farkasok alfája?
George, Mahon lánya, felnézett a helyéről egy kis íróasztalnál.
– Visszautasította a részvételt. Elnézést kér miatta. – Desandrára
mutatott. – Csak őt tudtuk behozni ilyen rövid időn belül.
- Ja – mondta Desandra száraz hangon. – Én vagyok a
helyettes alfa.
Nos, hát persze. Mivel ez a gyűlés nem fog szépen végződni
Dupla D-nek, ezért Jennifer nem akart belekeveredni a dologba.
Amikor a farkasok elkezdik ütni az asztalt, hogy megtudják miért
küldtek el közülük valakit az Emberekhez, majd mondhatja,
hogy neki semmi köze nem volt a dologhoz. Minden Desandra
hibája. Csodálatos.
- Azt hittem kiestek a fogaid.
- Így volt. – Desandra kivillantotta az új, éles fogsorát. – Aztán

253
megtudtam, hogy én jövök erre a gyűlésre, és maguktól kinőttek.
Valaki nagyon dühös volt.
Az asztalfőhöz mentem és leültem a székembe, eltökélten
próbálva figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy Curran széke
üresen állt mellettem. Ha csak egy kis idegességet mutatok,
elveszítem a Falka Tanácsot. Elkezdenének civakodni, és nem
fogunk döntésre jutni.
- Hozzátok be, kérlek – szóltam.
Az ajtó kinyílt, és Barabas bevezette Dorie Davist. Nem úgy
nézett ki, mint egy bombázó. Még csak nem is úgy nézett ki,
mint egy prosti. Teljesen hétköznapinak tűnt. Egy harmincas
évei elején járó nő, kerek arccal, kék szemekkel, és vállig érő
szőke hajjal. Nem volt túl sportos, se túl gömbölyded. Olyan nő
volt, aki valószínűleg a kertvárosban él, ebédet csomagol a
gyerekeinek az iskolába, és délutánonként megenged magának
egy pohár bort.
Barabas megköszörülte a torkát.
- Kezdheted – mondtam.
Dorie-hoz fordult. – Mielőtt elkezdjük, ismerned kell a
jogaidat. A jelenlévők között mindenki alfa, alfaként van jelen,
vagy a jogi osztály tagja. Az állami törvény szerint egy alfát sem
lehet kényszeríteni, hogy tanúskodjon a falkájuk egy tagja ellen.
Georgia Államnak nincs hatásköre ebben a szobában. Ami itt
elhangzik, nem használható fel ellened a bíróságon.
De felhasználható ellene a miénknél.
- Mondd el mi történt tegnap este – szóltam.
Dorie felsóhajtott lemondó arccal. – Találkoztam Mulradinnal
a Róka Barlangban.
- Rendszeres kliens volt? – kérdezte Robert.

254
 - Az elmúlt tíz hónapban igen. Jól fizetett. Szexeltünk. A
második menetre készülődött, amikor valaki berontott az ajtón.
Hatan voltak és vadászpuska volt náluk. A farkas alakomban
voltam, nyakörv volt rajtam, és a falhoz voltam láncolva. Az
egyik belelőtt a falba, és megmutatta nekem a többi golyót.
Ezüstből voltak. A magas, sötét hajú fickó azt mondta, hogy
felváltva fognak lőni rám. Azt mondta, hogy nem fogok azonnal
meghalni. Azt mondta addig fognak lőni, amíg meg nem teszem,
amit akarnak.
- Próbáltál elmenekülni? – kérdeztem.
- Vadászpuskát fogtak rám.
Ezt nemnek veszem. – Írd le a magas fickót.
- Harmincas, több, mint száznyolcvan centi. Nagyon jó
formában volt. Izmos. Sötét hajú. Kék szemekkel.
Hugh. – Mi történt azután?
- Azt mondta, meg kell ölnöm Mulradint. Ha széttépem,
elengednek. - Megállt.
- És?
- És megtettem. – A hangja tompán csengett. – Sokat sikított.
Rettenetes volt. Aztán levették a nyakörvemet és elfutottam.
Olyan egyszerű. Semmi nagy rejtély. Hugh fegyvert fogott rá,
hogy összehozhassa ezt az egészet.
- Hová mentél? – kérdeztem.
- Az unokatestvérem házához. Tartozott nekem egy kis
pénzzel, és tudtam, hogy el fog bújtatni.
- Nem értesítetted a klánodat vagy az alfádat? – kérdezte a
Fürge Klán bétája.
- Nem.
- Miért nem?

255
 Dorie újra felsóhajtott. – Miért nem, miért nem? Mert nem
akartam, hogy letartóztassanak. Nem akartam börtönbe menni.
Csak azt akartam, hogy az egésznek vége legyen. Vissza akartam
kapni az életemet.
- Biztos vagyok benne, hogy Mulradin is így érzett –
mondtam. – Látott valaki elmenni a helyszínről?
- Nem.
Jimre néztem. – Nincsenek szemtanúk, és Hugh elmozdította a
testet a bűntény helyszínéről. – Egy jó védő ügyvéd csodákat
tehet ezzel, ha azt állítja, hogy bármilyen bizonyíték, amit a
testen találnak, be van szennyezve.
- Arra gondolsz, hogy feladjuk a rendőrségnek? – Jim
szemöldöke felszaladt.
Arra gondoltam, hogy nem akarom megölni Dorie-t, hogy
aztán egy karóra tűzzük a fejét.
- Lefilmezték – szólt Dorie.
Odafordultam hozzá. – Tessék?
- Lefilmezték – mondta. – Amíg megöltem.
Hugh csinált egy videót. Miért nem voltam meglepve?
- Ez megváltoztatja a dolgokat – mondta Thomas Lonesco.
Biccentettem Juannak, Jim egyik emberének, aki az ajtónál
állt. – Vegyétek őrizetbe, kérlek. Biztosítsátok, hogy figyeli
valaki.
Juan megfogta a karját.
- Mi fog velem történni? – kérdezte Dorie.
- Gyere. – Juan magával húzta.
Dorie hirtelen életre kelt, a karjaiban kezdett vergődni. – Nem
akarok meghalni! Nem akarok meghalni! Ne öljetek meg!
Juan felemelte és kivitte a szobából.

256
 Megvártam, amíg a zokogása elhalkul, és lenéztem a Falka
Tanácsra. Az emlékezetem visszaidézte Curran tanácsát, amit a
Tanáccsal kapcsolatban mondott. Sosem megyek be a
tanácsterembe terv nélkül. Különböző lehetőségeket kell
felvonultatnod előttük, de ha túl sokáig vitatkoznak rajtuk,
sosem fognak döntésre jutni. Tereld őket a jó döntés felé és ne
hagyd, hogy letérjenek az ösvényről.
Tereld őket a jó döntés felé. Persze. Pofon egyszerű. – Mint
tudjátok, az Emberek háborút akarnak indítani. Valószínűleg
most is a Torony felé tartanak. Több dolgot is tehetünk.
Átadhatjuk Dorie-t az Embereknek. Vélemények?
Vártam.
- Nem – mondta Jim.
- Túl sok tekintélyt veszítenénk – mondta Martha. – Nem jó
megoldás.
- Nem – mondta Andrea.
- Nem – szólt Thomas Lonesco.
Ezzel megvolt a többség. Dorie átadása az Embereknek
lekerült az asztalról.
- A második lehetőség, hogy kivégezzük Dorie-t, és
bizonyítékot mutatunk erről az Embereknek.
Most nagyobb volt a szünet. Átgondolták.
- Nem – szólt Robert.
- Nem – értett egyet Martha. – Nem öljük meg a mieinket
tárgyalás nélkül.
Egy tárgyalás időbe fog kerülni. Mind tudtuk.
Senki más nem szólt, így folytattam.
- A harmadik opció, hogy megtartjuk Dorie-t, és megmondjuk
az Embereknek, hogy kapják be.

257
 - Az áldozatok hatalmasak lennének – mondta Thomas
Lonesco.
- Ha harcot akarnak, hát megkapják – szólt Desandra. – De
csökkentett létszámmal vagyunk, és véres lesz a harc.
- Ez nem opció számomra – mondta Jim.
- Tehát nem akarjuk kivégezni Dorie-t, vagy átadni az
Embereknek, és nem akarunk háborúzni – foglaltam össze. – Ez
csak egy lehetőséget hagy. Átadhatjuk Dorie-t az állami
rendfenntartó erőknek.
A csend elhatalmasodott a termen.
Desandra összevonta szemöldökét. – Szóval hogy lenne,
tessék, itt van Dorie, itt a vallomása, vigyétek csak?
- Igen – feleltem. – Technikailag a gyilkosságot Atlantában
követték el, így ez az atlantai hatóságokra tartozik. Ha őrizetbe
veszik, az Embereknek velük kell boldogulniuk. A mi kezünk
tiszta marad. És megszabadulunk az ürügyüktől a háborúra.
- Visszanyernénk az irányítást a helyzet felett – mondta
Thomas Lonesco.
- Így van – erősítettem meg.
Martha Barabashoz fordult. – Ha emellett döntünk, milyen
esélyekkel indul a bíróságon?
Barabas elfintorodott. – Georgia és az Egyesült Államok
általános törvényei szerint is, a kényszer vagy a zsarolás nem
lehet védekezés gyilkosság esetén. Az alapeszme, hogy egy ember
nem helyezheti a saját életét előbbre másokénál.
- Nem lehet önvédelem? – kérdezte a Fürge Klán bétája.
- Nem – felelte Barabas. – Az önvédelem definíció szerint csak
a támadóval szemben alkalmazható. Mulradin nem a támadó
volt, hanem az áldozat. Hogy bármilyen bűncselekmény
felelősségét bizonyítsuk, be kell bizonyítani mind az actus

258
reus-t, vagyis a bűncselekmény tettét, és a mens reát, a bűnös
szándékot. Dorie elkövette a bűncselekményt, és még ha tagadná
is, videó felvétel bizonyítja. Tehát az actus reus megvan. Még ha
mindenki el is hiszi a védekezését, hogy a saját és Mulradin élete
között kellett választania, a tény az, hogy meghozta ezt a döntést,
ami azt jelenti, hogy szándékosan ölte meg. Így mind a két
összetevő megvan a gyors ítélethez.
- Tehát halálos ítéletet fog kapni? – kérdezte a sakál alfa.
- Nem feltétlen. A fő kérdés, hogy mit akar majd az ügyész
kezdeni ezzel. Ha különös kegyetlenségből elkövetett emberölés
lesz, és bolondok lennének nem azzal vádolni, akkor a halálos
ítélet ellen kell küzdenünk. Megpróbálhatjuk lealkudni
szándékos emberölésre, ami egy értelmetlen csata, hacsak nincs
valami, amit adhatunk nekik cserébe. Lehetséges, hogy gyűlölik
d’Ambray-t, és a vallomását akarják majd, ha sikerül elfogniuk és
megvádolniuk. Az is lehetséges, hogy nem akarják elkapni
d’Ambrayt, és inkább temetnék el Dorie-t jó mélyre.
Használhatjuk ezt az előnyünkre? Attól függ, ki intézi a
vádemelést. Közeleg a választás. Csendben akarják intézni az
ügyet, vagy fel akarják használni a választás során? Ha tényleg
tárgyalásra visszük az ügyet, ki tudjuk kezdeni a bizonyítékokat?
Ezen a ponton még azt se tudjuk mik lesznek a bizonyítékok, de
a videót nehéz lesz megcáfolni. Dorie maga is megnehezíti a
dolgot. Unszimpatikus vádlott: egy prostituált, aki bestiaságot
követett el egy házas emberrel.
- Szerintem a házas férfinak kellene unszimpatikusnak lennie
– morogta Andrea.
- És igazad lenne, de nem ő van a vádlottak padján.
Odaállíthatjuk, de az mindig kockázatos. Ki lesz a bíró? Kik az
esküdtszék tagjai? Ha az áldozatot támadjuk, akkor eleve

259
gyűlölni fogják a kliensünket? Dorie egy alakváltó – folytatta
Barabas. - Az általános közvélekedés szerint hajlamos az
agresszióra.
- Nem tudnál egyenes választ adni? – morogta Jim.
Barabas Jimre mutatott. – Látjátok? Hajlamos az agresszióra. És
nem, nem tudok. Adtatok egy ügyfelet, aki kényszer alatt
követett el gyilkosságot, és akinek valószínűleg be kell majd ezt
ismernie, hogy az Emberek elégedettek legyenek, és
megkérdezted mik az esélyei. Ez a válaszom.
A fejem kezdett megfájdulni. – Akkor hallhatnánk a lebutított
verziót?
Barabas feltartotta a kezét. – Lehetséges kimenetelek, a
legvalószínűbbel kezdve. – Behajlította egy ujját. – Egy, elítélik
különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért, életfogytiglan
kap próbaidő lehetősége nélkül, vagy halálbüntetésre ítéli a
bíróság vagy az esküdtszék. Kettő! – Behajlította a második ujját.
– Elítélik kevésbé súlyos szándékos emberölésért. Három,
vádalkut kötünk arról, hogy hány évre ítélik, vagy esetlegesen
szabadlábra helyezik attól függően, hogy mennyire akarják
elkapni Hugh d’Ambrayt. Ezt sok tényező befolyásolhatja. Négy,
a bíróság ejti a vádakat jogos kétség miatt. Ez egyáltalán nem
valószínű. Öt, esküdtszékes felmentés. Ez csoda lenne a
részünkről. Az esküdtszékes felmentés sokkal kevésbé gyakori,
mint az emberek gondolnák, és be kellene bizonyítanunk az
esküdtszéknek, hogy Dorie valamilyen hatalmas
igazságtalanságnak lett az áldozata. Hat, valahogy megfúrjuk az
ügyész vádjait, és ejtettjük az összes vádat. Ennek a
valószínűségét nehéz megmondani, mert még a bizonyítékokat
sem ismerjük, amivel az ügyészség rendelkezik. Hadd

260
emlékeztessek mindenkit, hogy talán még Mulradin haláláról
sem tudnak.
Csend borult a teremre.
- Ha bíróságra visszük a dolgot – mondta Martha, - mindent
fel fognak használni, hogy mindnyájunkat besározzanak. Ennek
ára lenne.
- Igaz – mondta a Fürge Klán férfi bétája.
- Újra korlátozásokkal kellene szembenéznünk – mondta a
Sakál Klán női alfája.
- Az alternatíva rosszabb – szóltam.
- Attól függ honnan nézed – felelte Martha. – Nincs jó döntés,
ez igaz.
Kezdtem elveszíteni őket. Vészesen letértünk az ösvényről.
Robert rám nézett, és nagyon megfontoltan megkérdezte. – Mi
a büntetés a Falka törvényei szerint Dorie tettére?
- Halál – mondta Barabas. – Szándékos gyilkosság volt. Az
„életet az életért” elv érvényes itt.
Robert segített nekem. Belekapaszkodtam a szalmaszálba.
Gyenge szalmaszál volt, de a futóhomokban fuldokló emberek
nem válogathatnak.
- Alfaként kötelezettségeink vannak a Falka tagok irányába. –
Magamban feljegyeztem, hogy majd köszönjem meg Barabasnak,
amiért rá vett, hogy tanuljam meg a Falka törvényeit oda-vissza.
- Biztosítanunk kell a Falka egészének és egyéni tagjainak
biztonságát. Az elsődleges szempont az élet megőrzése.
- Tudjuk, drágám – mondta Martha. – Olvastuk a törvényeket.
- Barabas, mi lesz Dorie ítélete, hogy átadjuk őt az
Embereknek?
- Halál – felelte.
- És ha a mi bíróságunk elé kell állnia?

261
 - Halál.
- Mi lesz az ítélet, ha átadjuk az Államnak?
- Nem tudom – mondta Barabas. – Azt megígérhetem, hogy
mindent bele adunk majd, hogy elkerüljük a halálos ítéletet.
- Tehát ez egy talán?
- Egy talán. – Bólintott.
- Halál, halál, talán. – Végignéztem a Tanácson. – Én a talánra
szavazok. Ki van velem?
Öt perccel később a Tanács elhagyta a termet. Martha megállt
mellettem. – Szép volt.
- Nem igazán – feleltem. – Hallottál Mahonról?
Megrázta a fejét. – Ne aggódj. Vissza fognak jönni.
Reméltem, hogy igaza van.
Az ajtónál Jim beszélt valakivel, majd felém fordult. – Most
hívtak a városból. Az Emberek kiürítették a Casinó istállóit.
Elindultak felénk.

262
 12.
A főépület erkélyén álltam, figyelve, ahogy az utolsó emberek
is megjöttek. Rám pillantottak, ahogy megérkeztek. Evdokia
pulóverét viseltem, és minden tőlem telhetőt megtettem, hogy
magabiztosságot sugározzak. 10:18 volt. Még nem volt jele az
Embereknek, de Jim felderítői nagyszámú vámpír hordát
jelentettek, amik a városból a Torony felé tartottak. A felderítők
legalább hetvenre becsülték a számukat. A navigátoroknak
korlátozott hatótávolságuk volt, ami azt jelentette, hogy az
Emberek Holtak Mestereinek és a tanoncoknak az élőhalottakkal
kellett utazniuk.
Ez nagyon meggondolatlan lépés volt. Valahol az úton
Ghastek a fogát csikorgatta emiatt. Ennyi élőhalottat együtt
tartani egy helyen vasfegyelmet igényelt a navigátorok részéről.
Nem volt véletlen, hogy a vámpírok idejük nagy részét a Casinó
alatt töltötték acél ketrecekbe zárva a falakhoz láncolva. Már
egyetlen elszabadult vérszívó is katasztrófát jelentett.
Ha könyörtelen lennék, fognám a legerősebb embereinket,
átvágnánk magunkat az élőhalottakon, és elsöpörnénk az
Embereket. Amint a navigátorok meghalnak, az elszabadult
vámpírok lerohannának minket. Nem tudtam pontosan mennyit
tudnék irányítani, de lefogadtam volna, eleget ahhoz, hogy
lerázzuk magunkról és a vadon felé tereljük őket.
Visszamennének a városba, és mindent lemészárolnának,

263
ami csak lélegzik. Reggelre Atlanta a holtak városa lenne. Az
Embereket hibáztatnák érte, és mi boldogan élnénk, legalább is
addig, amíg az apám úgy nem dönt bosszút áll a következmények
miatt, amit ez a mészárlás okozna neki.
Atlanta szerencséjére, én nem Hugh d’Ambray voltam.
Atlanta nem fog ma meghalni, ha rajtam múlik. Amint a
vámpírok megjelennek, a kapukat eltorlaszoljuk. Mindent meg
fogok tenni, hogy közös nevezőre jussunk a navigátorokkal, de
ha elbukok, akkor sem fogunk támadni. Curran úgy építtette
meg a Tornyot, hogy kibírjon egy ostromot. Ha így akarják majd,
hát legyen. A kedvenc könyvem egy sora eszembe jutott. Sok
sikert a kastély lerohanásához, Hugh.
Egy kopott farmert és vastag dzsekit viselő nő lépett be a
kapukon. Csukja rejtette el a haját. A járásán látszott, hogy
küldetése van: nagy lépések, kihúzott vállak, és egyenes hát. Egy
fekete ruhát viselő magas férfi sétált mellette, a vállán egy hosszú
bottal. A bot teteje egy holló fejének alakjára volt faragva, éles
csőrrel kiegészítve. Ismertem azt a botot. Egyszer megpróbált
megharapni. Ugyanakkor, figyelembe véve, hogy a tulajdonosan
egy sötét volhv volt, aki a sötétség és gonoszság ősi szláv istenét
szolgálta, az agresszív viselkedésre számítani lehetett.
Megbízható értesüléseim voltak róla, hogy Roman Füleses
pizsamába aludt, aminek hatására kicsit átértékeltem a
karakterét.
Roman Evdokia fia volt, ami azt jelentette, hogy a vele lévő nő
valószínűleg egy boszorkány volt. A pártatlan szemtanúim
megérkeztek.
A nő mondott valamit Romannek. Roman megállt, a nő felé
fordult és megrázta a borját.

264
 A nő összefonta a karját. Nem láttam az arcát, de érthető volt a
testbeszéde. „Megrázom a varázsbotomat feléd!” „Hadd mondjam
el, mit csinálj azzal a bottal...”
Egy izmos, negyvenes alakváltó férfi elállta Roman útját.
Roman rám mutatott. A férfi felém nézett és intettem, hogy
bejöhetnek. Az alakváltó oldalra lépett és átengedte Romant és a
nőt.
- Jennifer szeretne veled beszélni – szólt Barabas.
Megfordultam.
Barabas a mögöttem lévő szoba ajtajában állt. Nem aludt az
elmúlt 24 órában, de alig látszott rajta. Az arcvonásai élesebbek
voltak, mint általában, és a haja vesztett a tüskék tartásából, de
ettől eltekintve kutya baja sem volt.
Bementem az erkélyről a szobába. – Sikerült elérni Gray
nyomozót telefonon?
Megrázta a fejét. – Még mindig próbálkozunk.
A kapcsolataink közül a PTO-nál Gray volt a legegyüttérzőbb
az alakváltókkal szemben. Általában rögtön felvette a telefont, de
ma nem lehetett elérni. Reméltem, hogy csak véletlen egybeesés.
Ha szándékosan nem vette fel a hívásom, nagy bajban voltam.
- Mit akar Jennifer?
- Nem részletezte. Szeretnéd, hogy közöljem vele, nem érsz
rá?
- Nem. – Akár túl is eshetünk ezen.
Bólintott és kinyitott az ajtót. – A Hitves fogad.
Jennifer besétált. Rosszul festett. A melegítőnadrágja lógott
rajta, és egy vizesüveget szorongatott a kezében. A szemeiből
ítélve, valószínűleg a víznél valami erősebb volt abban az
üvegben. Ha az én testem is olyan gyorsan dolgozná fel az

265
alkoholt, mint az övé, én is kerestem volna egy ilyen vizesüveget
magamnak.
Jennifer szőke testőre, Brandon, aki visszabeszélt a hídnál,
megpróbálta követni őt. Barabas elállta az útját. Brandon
elhátrált. Barabas követte kifelé és bezárta az ajtót maga mögött.
- Mit tehetek érted?
Jennifer megnyalta az ajkait. – Azért jöttem, hogy Desandráról
beszéljek.
Persze. Az Emberek és Hugh d’Ambray gyakorlatilag a
küszöbünkön toporgott. Most volt a tökéletes időpont arra, hogy
a problémáival nyaggasson. – Most akarod lefolytatni ezt a
beszélgetést?
- Igen.
Nekidőltem a falnak. – Rendben. Mi van Desandrával?
Nyelt egyet. – Azt akarom, hogy száműzd a Falkából.
Ühm. – Milyen alapon?
- Veszélyt jelent a Farkas Klán stabilitására.
- Van erre bizonyítékod?
Jennifer kivillantotta a fogait. – Megpróbál kirekeszteni.
Leültem egy padra az ablaknál. – Te nem vagy egyenlő a
Farkas Klánnal. Ő nem a klánt fenyegeti. A klánon belüli vezető
pozíciódra jelent veszélyt.
- A vezető személyének megváltozása destabilizálná most a
klánt. Még mindig gyászoljuk Danielt.
Daniel már több mint hat hónapja meghalt. Ő még mindig
gyászolt, és ezt megértettem. De a klán tovább lépett.
- Arra kérsz, hogy avatkozzak bele az alfaválasztásba egy
klánon belül. Erre nincs fennhatóságom. Nemcsak a többi klán
tiltakozna üvöltve ez ellen, de ha még képes is lennék
befolyásolni valahogy a folyamatot, nem fogom. Nem az

266
én dolgom, hogy megmondjam az embereidnek kit támogassanak
és válasszanak meg vezetőjüknek.
- Ők engem támogatnak.
- Akkor miért vagy itt?
Küzdött ezzel egy másodpercig. – Én vagyok az alfa. Ő... –
Jennifer ökölbe szorította kezét. – Ő vulgáris. Az egyik fia egy
szörnyeteg.
Desandrának igaza volt. Jennifernek nem állt szándékában
hagyni, hogy egy lamassu baba felnőjön a klánjában. Ha
Desandra helyében lennék, nem lenne erő ezen a földön, ami
megakadályozhatná, hogy megküzdjek Jenniferrel az alfa helyért.
- Desandra gyereke egy csecsemő és a Falka tagja.
Jennifer tovább folytatta. – Mi lesz, amikor felnő?
- Ezt a hidat majd akkor égetjük fel, amikor már átkeltünk
rajta.
- Nem fogom hagyni, hogy kitúrjon. Ez az én helyem. A
gyerekemért teszem. Daniel gyerekéért. Egy alfa lányaként fog
felnőni.
Félig kétségbeesett, félig eltökélt pillantással nézett rám.
Rendben. Nincs intelligens élet odabent. – Miért olyan fontos,
hogy alfa légy? Miért nem mondasz le egyszerűen?
- Mert én ide tartozom. Daniel engem választott. Engem
választott minden más nő közül a Falkában, hogy mellette
állhassak. Daniel nem követett el hibákat. Ő meghalt, és most
nekem kell vezetnem a Klánt az emlékére, különben a semmiért
halt meg.
Ó, édes Istenem, szentesíteni kezdte a férjét. Az alakváltók
már eleve hajlamosak voltak a paranoiára, de Jennifer gyásza,
kombinálva a terhességével egy nagyon rossz helyre taszította.
Nem számít mennyi logikus érvet mondok, nem fog

267
hallgatni rám, mert nem versenyezhetek Daniel emlékével.
- Valaki feltette ugyanezt a kérdést Desandrának – mondtam.
– Ő azt felelte, hogy azért, mert a klán tagjai vele boldogabbak
lennének, és nagyobb biztonságot tud biztosítani.
Jennifer rám meredt, a szemei zölden világítottak. – Tartozol
nekem. Megölted a húgomat, a férjem a csatában halt meg, amibe
te rángattál bele minket, aztán idehoztad Desandrát. Ha ő nyer,
ha csak egy percre el tudod ezt képzelni, ő mondaná meg nekem,
hogy mit csináljak. Nem fog nekem parancsolgatni az a ribanc! –
Felemelte a hangját. – Nem fog! A gyerekem nem fogja azt a
neveletlen söpredéket alfának szólítani. Te okoztad ezt, te is
fogod helyrehozni, vagy megbánod.
Oké, ebből elég is volt. – Nem.
Jennifer rám meredt, a szemei zölden izzottak.
- Vegyél vissza a fényszórókból, vagy itt és most pontot teszek
ennek a hatalmi viszálynak a végére.
Visszahúzódott. A szeme fénye kialudt.
- Hadd betűzzem le neked. Nem azért öltem meg a húgodat,
mert olyan kedvem volt. Azért öltem meg, mert loup lett és
szenvedett. Véget vetni az életének könyörületes volt. Daniel
nem azért halt meg, hogy te alfa lehess. Azért halt meg, hogy
néhány fanatikus ne robbanthasson fel egy szerkezetet, ami
minden alakváltót megölt volna tizenöt kilométeres körzetben. A
klánod bizalmáért küzdesz Desandrával, és vesztésre állsz. Maga
a tény, hogy most itt vagy, gyengévé tesz. Ha segítenék neked,
attól csak gyengébbnek tűnnél. A saját lábadon kell állnod.
Testőrök nélkül, és a Bestiák Ura nélkül, aki mögé elbújhatsz,
csak egyedül.
Rám meredt, az arca falfehér volt. Le kellett volna állnom, de
az elmúlt tizenkét órában a fagyos városban rohangáltam

268
próbálva megakadályozni egy természetfeletti háborút, majdnem
elvesztettem egy gyereket, aki számított rám, hogy megvédem,
végignéztem ahogy Hugh d’Ambray embereket mészárol, és
semmit sem tehettem ellene, és mindeközben a férfi akit szeretek
eltűnt. A fékek nem működtek, és tovább mentem, lehajtva a
szikláról.
- Magyarázd el, miért segítenék neked? Amióta csak ismersz,
semmi mást nem tettél, csak köveket hajigáltál a fejemhez. Múlt
éjszaka be kellett hatolnom az Emberek területére, és nem
tudtam, hogy túléljük-e. Azért mentem, mert az egész Falka
jövője múlt rajta. A patkányok alfája önként jelentkezett, hogy
velem jön. A macskák alfája is. A klánod egy tagja alig várta,
hogy velem jöhessen. Egy gyerek a boudák közül követett, mert
segíteni akart. Azért jöttek, mert felelősnek érezték magukat a
barátaik biztonságáért. Azért, hogy megvédjék a Falkát. Te
jelentkeztél, hogy segítesz nekem?
A hangom ostorként csattant. Jennifer arca megrándult.
- Velem jöttél, Jennifer? Mellettem harcoltál? Feláldoztad
magad, hogy elcsalogass négy vámpírt, hogy én eljuthassak oda,
ahová tartottunk? Megküzdtél egy lovaggal, aki eddig még sosem
látott mágiával rendelkezik? Rávetetted magad egy átkozott
wendigóra, miközben megmérgeztek és kihánytad a beledet, csak
hogy megments egy gyereket? Nem. Te itt ültél, tervezgettél, és
magadat sajnáltattad. És kevesebb, mint egy órával korábban,
amikor a Falka Tanács próbálta eldönteni, hogy mit csináljon
Dorie-val, hol a fészkes fenében voltál? Desandrát küldted magad
helyett, hogy a bőrödet mentsd.
Jennifer hátrahúzódott és kivillantotta a fogait.
- Desandra lehet, hogy nyers és manipulatív, de tudod mit? Ő
legalább ott van. Ő beszáll a sárba és a vérbe velünk

269
együtt, és bemocskolja a kezét. Egyikünknek sem tetszik, de
megtesszük. Nem fogok neki segíteni letaszítani téged az alfa
posztodról, de megállítani sem fogom. És azután amit tett, ha
szüksége van rám, ott leszek, hogy fedezzem, mert ő segített
nekem, amikor számított. Nem vagy különleges. Nem bújhatsz
el. Nem kerülheted el a nehéz döntéseket. Be kell másznod
velünk együtt a mocsárba. Tehát, ha te akarsz a főnök lenni,
rendben. Nézz mélyen magadba, találd meg a gerincedet, és
intézd a saját baromságaidat. Különben mondj le, és engedj utat
valakinek, aki ténylegesen számítana is.
Jennifer lefagyva ült, döbbent arccal. A keze összeszorította a
vizes palackot. Vártam, hogy felrobban-e.
Valaki kopogott, és az ajtó kitárult. Barabas benézett. –
Elértük Grayt telefonon.
Végre. Jenniferhez fordultam. – Végeztünk?
- Képtelen vagyok rá – mondta halkan, szomorú hangon. –
Meg kellene tennem, de nem tudom. Helytelen. Ezzel
szembeköpném az emlékét.
Miről beszélt? Hogy köpné le Daniel emlékét azzal, hogy
megküzd Desandrával? Egyáltalán nem értettem. – Lemondhatsz,
és lehetsz anya...
Felkelt és kirohant a szobából.

BARABAS AZ EGYIK KONFERENCIA TEREMBE VITT. Jim

már ott volt a falnak dőlve, akár egy sötét árny, komor
szemekkel. Ajjaj.
- Hogy sikerült elérni? – kérdeztem.
- Elküldtem oda két emberünket, hogy ne hagyják magukat
lerázni – mondta Jim. – Gray egész reggel ott volt.

270
 Direkt kerülte a hívásunkat. Pontosan ezt nem akartam
hallani. Lehuppantam egy székbe és megnyomtam a kihangosító
gombját.
- Gray nyomozó.
- Helló, Kate.
- Nehéz téged utolérni.
- Mit akarsz? – Gray fáradtnak hangzott.
- Fel akarom adni Mulradin Grant gyilkosságának
gyanúsítottját, hogy őrizetbe vehessétek.
Csend.
Még több csend.
Elképzeltem, hogy egy lyuk hirtelen megnyílik Gray lába alatt
és elnyeli. Ahogy a napom alakult eddig, nem lennék meglepve.
- Nincs tudomásunk semmilyen gyilkosságról – szólt Gray.
Aha. – Most hozom a tudomásotokra. Mr. Grant meghalt, egy
alakváltó gyilkolta meg, és a Falka egyik tagja gyanúsított a
gyilkosságban. Azért léptem kapcsolatba, hogy felajánljam,
őrizetbe vehetitek.
- Ez szövetségi hatáskörbe tartozik – mondta Gray. – A
Torony DeKalb Countyban van.
Ugye csak viccelsz? – A gyilkosságot Atlanta városhatárain
belül követték el.
- Az állítólagos gyilkosságot.
Argh! Közelebb hajoltam a telefonhoz. – Mindig is jó
kapcsolatra törekedtünk a PTO-val. Csak a múlt év során
segítettünk... - Jim feltartotta kilenc ujját, – kilenc esettel
kapcsolatban. Arra kérlek, hogy segíts nekünk.
Csend.
- Sajnálom – mondta Gray. – Nem tehetem.

271
 A harag hullámként fodrozódott bennem. A hangom remegni
kezdett egy kicsit. – Nem sokára vérfürdő lesz itt.
Gray lehalkította a hangját. – Fentről jött az utasítás. Nem
keveredhetünk bele egy háborúba a Falka és az Emberek között.
Nincs annyi emberünk vagy felszerelésünk. Lemészárolnának
minket. Sajnálom, de ez kettőtökre tartozik.
Nem fog segíteni. – Ma esélyed lett volna tenni valamit, ami
számít, és te meghátráltál. A hatalmad csak akkor ér valamit, ha
használod is, és te úgy döntöttél semmit sem teszel. Ha elégszer
így döntesz, nem sokára senki sem fogja elismerni. Ha
legközelebb segítségre van szükséged, ne hívj.
Megszűntettem a hívást.
- Diplomatikusan – mondta Barabas.
- Francba a diplomáciával!
A telefon megcsörrent. Felvettem.
- Ez szövetségi hatáskörbe tartozik – mondta Gray feszült
hangon. – Nekünk nincs hatáskörünk a Torony felett.
Letette.
Oké. – Kinek van hatásköre felettünk? – kérdeztem a szobától.
- A földünk nagy része DeKalb Countyban van – mondta
Barabas. – Egy kevés Claytonban is.
Sem DeKalb, sem a Clayton megyei serif nem fog segíteni
nekünk. DeKalb nem kedvelt minket, Clayton pedig erősen
emberhiányban szenvedett.
- És Miltonban is van az északi részen egy kicsi – szólt Jim.
Várjunk csak. – Miltonban?
Bólintott.
Legutóbb, mikor Miltonba utaztam, azért tettem, mert Andrea
felhúzta magát, amiért valami nőcske Raphaellel flörtölt,
fegyvert fogott rá, és majdnem belefojtotta egy jakuzziba.

272
Beau Clayton, a Milton megyei serif, személyesen beszélte le a
dologról, majd mindenkit rács mögé zárt, amíg oda nem értem.
Tárcsáztam a számát. – Beau?
- Kate – felelte egy enyhe georgiai akcentussal rendelkező
mély hang. – Furcsa dolog történt. Az egyik helyettesem most
látott valamit, amit úgy írt le: „egy nagyadag élőhalott”, amint
épp a ti irányotokba tart. Na most, kíváncsi vagyok. Bulit
rendeztek?
- Beau – mondtam. – Segítened kell.

A TORONY FALÁN ÁLLTAM. Gyönyörű nap volt. A nap

beragyogta a türkiz eget, halvány arany fátyolként színezve.
Előttem egy tiszta hómező nyújtózott az erdő megtépázott sötét
faláig. A szél belekapott egy kilazult tincsembe.
Mögöttem a Falka Tanács várakozott.
Valami megmozdult a távolban a messzi fák között. Egy
csontvázszerű alak tűnt elő a bokrokból, egy sötét folt a fehér
havon. Az élőhalott négykézláb megtorpant. A mágiája hozzám
ért, visszataszító volt, mint egy rothadó húsfolt az elmém
felszínén.
Vámpírok özönlöttek ki az erdőből, a sovány, groteszk testük
nevetségesen gyorsan mozgott. Olyan sok... Mögöttük négy
páncélozott autó jelent meg a mezőn. Terepszínűre voltak festve,
nyolc keréken gurultak, és úgy néztek ki, mint a kis tankok.
Valószínűleg dugig voltak navigátorokkal.
- Az Emberek szereztek néhány Strykert – mondta Andrea. –
Rétegzett páncélzat, teljes védelem. Ezeken van egy réteg acél,
majd egy réteg kerámia páncélzat, aztán még egy kis acél, majd

273
valószínűleg alakítható páncéllemezek. Rálőhetsz egy
rakétavetővel erre az izére, és meg sem fogja érezni.
- Milyen nehezek? – kérdezte Martha.
- Kicsivel több, mint tizenhat tonnát nyomnak – felelte
Andrea.
Martha megvonta a vállát. – Túl nehéz gurítani.
Kiszedni a Strykerekből Ghasteket és a bandáját baromi nehéz
lesz.
A páncélozott harckocsik pozícióba álltak és leparkoltak. A
vámpírok felsorakoztak körülöttük.
Hol vagy, Curran? Magamban azt hittem, hogy hirtelen
varázsütésre meg fog jelenni. De nem volt itt. Magamra
maradtam.
Az udvar felé fordultam és intettem Romannek és a
boszorkánynak mellette.
- Ő a nővére? – kérdezte tőlem Andrea.
- Nem. – Mindkettejükkel beszéltem korábban. –
Megkérdeztem a lánytól. A neve Alina, nem a testvére, és
rettenetesen sajnálja a nővéreit, mert ha egy napnál tovább
kellene a társaságában lennie, levetné magát a legközelebbi
hídról, csak hogy véget vessen a szenvedésnek.
- Nos – mondta Andrea. – Örülök, hogy ezt tisztázta.
A sötét volhv visszaintegetett és felkiáltott – Showtime!
Alina felsóhajtott mellette. – Minek örülsz ennyire? Meg
fognak ölni minket.
Elindultak ketten a kapu felé.
- Ez izgalmas – felelte Roman. – Nézd ezt a sok alakváltót és
vámpírt. Ez egy történelmi pillanat, és a Falka tartozni fog
nekünk.

274
 - Hogy lehet, hogy nincs egy csepp józan eszed sem? Kifogytak
belőle, amikor születtél?
Roman az arca felé intett. – Nincs szükségem józanészre.
Dupla adag sármot kaptam.
- Úgy érted dupla adag baromságot...
Átléptek a kapun alattunk, majd Derek két másik alakváltóval
eltorlaszolta, helyére téve a hatalmas gerendát. A csoda fiú,
kopaszon és sápadtan úgy döntött eleget pihent. Nem volt több
energiám, hogy vitatkozzak vele miatta.
Roman és a boszorkány megálltak körülbelül tizenöt méterre a
kaputól. Egy vámpír kivált az élőhalott seregből, és odafutott
hozzájuk. Roman beszélt vele. Elmondta neki a feltételeinket:
találkozunk két Holtak Mesterével a kapuk előtt, és
megtárgyaljuk Mulradin halálát. Roman és a boszorkány
pártatlan szemtanúként lesznek jelen. És ha Hugh tizenöt
méteres körzetben megközelíti ezt a találkozót, minden
tárgyalásnak vége.
A vámpír visszament. A boszorkány felemelte a fejét és
széttárta a karjait. Egy sötétzöld szikra tűnt elő belőle, ami ezer
keskeny zöld szalagra bomlott. Kilőttek belőle, a hóra hullva.
Gőz szállt fel, ahogy a hó elolvadt, és a zöld szalag beásódott a
földbe, tökéletes kört formázva, körülbelül tizenöt méteres
átmérővel. Vékony zöld indák nőttek ki a felfedett földből és
felfelé nyúltak, térdig érő tövisekké változva.
Megvolt a találkozónk.

KISÉTÁLTAM A HAVAS MEZŐRE Jimmel az oldalamon. A

Torony kapuit bezárták mögöttünk. A falon Andrea állt egy nagy

275
hatótávú számszeríjjal. Egy távcsöves puskát is hozott magával,
ha a mágia megszűnne.
A vámpírok tengere szétnyílt, és Ghastek sétált elő. Magas
volt, vékony és hosszú katonai stílusú fehér kabátot viselt fehér
nadrággal, amit néhány szabálytalan barna folt tarkított stratégiai
pontokon. Ugyanilyen mintájú fehér csizma és sisak egészítette
ki az öltözéket. Úgy tűnik be akarta ásni magát a hóba, hogy
onnan lőjön ránk. Egy nő követte. Ugyanilyen egyenruhát viselt,
és a sisak elfedte a haját, de bárhol felismertem volna Rowenát.
Tartozott a boszorkányoknak, és titokban vámpírvérrel látott el
engem. Nem tudta mit csinálok vele, de ha valaha megtudná, a
sisakja rögtön lerepülne a fejéről, mert égnek állna a haja.
- Mi a fene van rajtuk? – morogta Jim mellettem.
- Katonásdit játszanak. Valószínűleg a fél karjukat adták érte,
olyan sokba került.
- Az még most is rámehet – mondta Jim.
Ghastek óvatosan átlépett a tüskéken a körbe. Rowena
követte.
Az élőhalott horda ismét szétvált, és Hugh lovagolt ki. Sötét
bőrpáncélzatot, és hosszú köpenyt viselt, aminek a szegélyén
farkas szőrme volt. Szép. Amikor a Toronnyal mész hadba
szállni, ami tele van olyanokkal, akik rendszeresen bundát
növesztenek, viseld valami halott állat bundáját a köpenyeden. A
hatalmas fekete lova, egy nagy fríz, alatta táncolt, a hosszú fekete
sörénye lobogott, a fekete bokaszőre felverte a havat a patái
körül. Pára szállt fel a csődör orrából. Hugh-nak hoznia kellett
volna egy zászlót magával, amire arannyal fel van hímezve:
ROSSZ VAGYOK. A ló, a páncél, és a szőrme még nem fejezte ki
eléggé.
Jim előrehajolt, a pillantása Hugh-ra tapadt.

276
 - Ne – mormoltam.
Hugh végigvezette a lovat a tüskék határán. A fríz ló körözött
körülöttünk, nem lépve át a határvonalat. Hugh nyilvánvalóan
„az egyezség szövegét és nem a szellemét tartom be” típusú fickó
volt.
Le akartam rántani a lováról és beledörgölni az arcát a földbe.
- Elfogtátok a gyilkost? – kérdezte Ghastek.
- Igen. – Odaadtam neki a papírt Dupla D kézzel írt
vallomásával. Elolvasta és felpillantott Hugh-ra. Hugh engem
bámult. Nézni szabad. Próbálj meg közelebb jönni, és
kigyógyítom mindkettőnket a bajainkból.
Ghastek tovább olvasott. Undor jelent meg az arcán. – Ez...
sajnálatos.
- Személy szerint én tragikusnak tartom, de maradhatunk a
sajnálatosnál is, ha szeretnéd.
A határidőm gyorsan közeledett. Beau Claytont nem lehetett
látni. Talán cserben hagyott.
Ghastek félbehajtotta a lapot, és átadta Rowenának. Ő is
elolvasta és felnézett. Gyors, mentális kalkuláció látszott Rowena
szemeiben. Ő irányította az Emberek sajtó osztályát. Ez az egész
egy PR rémálom volt minden résztvevő fél számára.
- Olvastad a részt, ahol d’Ambray besétált, fegyvert fogott a
fejéhez, és kényszerítette, hogy ölje meg Mulradint, hogy
ürügyet szolgáltathasson ehhez a háborúhoz?
Ghastek olyan fejet vágott, mint aki beleharapott egy
barackba, és most rájött, hogy rohadt volt. – Biztos vagyok
benne, hogy ő ezt állítja. Nem olvastam azt a részt, ahol
bizonyítja is ezt a vad történetet. Talán van valahol egy bekezdés
vagy szövegrész, amit kihagytam?

277
 Semmi gond, van még ahonnan ez jött. – Miért hazudna?
Hugh tovább körözött. Egy kis mosoly jelent meg az ajkain.
Úgy tűnt jól szórakozik. Hó, napfény, hideg levegő, egy gyors
ló... és közelgő mészárlás. Minden, amire egy növekedésben lévő
fiúnak szüksége van.
- Hogy elkerüljük az összetűzést. Talán egy szerelmi vita volt –
mondta Ghastek. – Talán a nő ki akarta rabolni. Nem tudom, és
hogy őszinte legyek, nem is érdekel jelenleg. Tudod bizonyítani,
hogy ő a gyilkos, és nem holmi áldozati bárány?
- Nyugodtan ellenőrizhetitek a DNS-ét. Egyezni fog azzal, ami
Mulradinon van.
- Hajlandó vagy átadni őt nekünk?
- Nem.
Ghastek előre hajolt. – Kate, nem akarok fenyegetésekhez
folyamodni, de mindketten bizonyos felelősséggel tartozunk az
emberek iránt, akiket vezetünk ebben a konfliktusban...
Balra tőle három lovas bukkant elő a fák alól. Beau vagy nem
Beau?
- Az emberi és a pénzügyi áldozatok katasztrofálisak lesznek –
mondta Ghastek. – Értem, hogy számítasz a navigátor
segítségére, akit felbéreltél, de biztosíthatlak, könnyedén
képesek vagyunk semlegesíteni őt.
- Milyen navigátor?
- Aki segített neked tegnap este a Gyűlésen.
Miről beszélt?
Óh.
Úgy tűnik túl jól elrejtőztem. Minden intelligenciája ellenére,
Ghastek még mindig nem adott össze kettő meg kettőt. Teljes
bizonyossággal tudta, hogy nem tudok vámpírokat irányítani.
Számtalan alkalommal látta, hogy nem irányítom őket. Az

278
ő fejében nem lehettem rá képes, így fel kellett bérelnem valaki
mást, és biztosan ez az illető irányította a vámpírokat a Gyűlésen.
Persze.
- Kötelességünk elkerülni ezt – mondta Ghastek.
- Igazad van. Haza kellene küldened az élőhalott seregedet, és
utána megbeszéljük a dolgot, mint az ésszerű emberek.
Ghastek felsóhajtott. – Mi vagyunk a vérontásra reagáló fél.
- Ghastek, intelligens ember vagy. Itt állsz nevetséges
egyenruhát viselve, készen, hogy megtámadj egy helyet tele
családokkal és gyerekekkel egy vámpír horda segítségével. Ez
neked helyesnek tűnik?
Ghastek arca megrándult. – A helyes és helytelen ebben az
esetben nem egyértelmű.
- A helyes és helytelen mindig egyértelmű. Nem lehet
helyzettől függő, különben már nem jó vagy rossz.
- Nem azért jöttem, hogy etikai vitát folytassunk – mondta
Ghastek.
- Te nyitottad ki az ajtót. Én csak besétáltam rajta.
- Egy bűnözőt rejtegettek. Adjátok át, hogy őrizetbe vehessük.
Egy kiáltás hallatán megfordultam. Egy férfi ugrott le a
Torony faláról és felénk szaladt. Brandon, Jennifer kisfarkasa.
Most meg mi van? Ha bármivel tönkreteszi ezt, kitekerem a
nyakát.
Brandon átszaladt a havon, és beugrott a körbe. Valamit
szorongatott a kezében.
- Mi a fenét művelsz? – vicsorogta Jim.
Brandon kicselezte. Kinyitotta a kezét, és megpillantottam,
hogy mit tart benne – Jennifer vizes üvegét. Letépte róla a
kupakot és rám öntötte a benne lévő folyadékot.

279
 Elléptem az útból, de nem elég gyorsan. Hideg víz loccsant az
arcom jobb felére, eláztatva a hajamat. Mögöttem Ghastek
feltartotta a kezét, és ami engem elkerült, az az ő ujjain landolt.
A Holtak Mestere megrökönyödve meredt a víztől csöpögő
kezeire. A szemei kidülledtek dühös értetlenségében.
Jim mozdult. A keze Brandon csuklójára fonódott és
megcsavarta. Brandon térdre esett a hóban, a válla kiugrott a
helyéről. Az egész világ megőrült itt nekem. Már arra sem
voltam képes, hogy dühös legyek.
Kifogytam a haragból.
- Megtettem – nyögte ki a szőke férfi. – Érte tettem meg.
Mi a pokol? Meg fogom ölni Jennifert. Én magam fogom
megtenni, és megspórolom Desandrának a fáradtságot.
Jim megcsavarta a karját, perecként hajtogatva össze. – Egy
perc és jövök.
Megragadta Brandon tarkóját, és kirángatta a körből a Torony
felé. A kapu kinyílt annyira, hogy egy ember átférjen rajta, majd
Derek és egy másik alakváltó kiszaladt rajta. Jim feléjük lökte
Brandont, megfordult és visszajött a körbe.
Ghastek végül visszanyerte a beszédképességét. – Hogy
merészelitek? Ez egy sértés akart lenni?
- Igen – feleltem. – De nekem szólt, nem neked. Mélységesen
sajnálom.
Hugh felkacagott.
Derek és a másik alakváltó visszanyomták Brandont a kapuk
mögé.
Ghastek szólásra nyitotta a száját. Nem jött ki rajta semmi.
Nyilvánvalóan próbálta összeszedni magát.
- Igazán sajnálom – ismételtem. Most meg attól az embertől
kellett bocsánatot kérnem, aki azzal fenyegetőzik, hogy

280
megöl. Reméljük az ereim nem fognak felrobbanni a túlzott
vérnyomástól.
- Ez felháborító.
- Ahogy elszabadult vámpírokat engedni egy Gyűlés közepére
is az.
Ghastek hirtelen becsukta a száját.
- Most őrizetbe vesszük a vádlottat – szólt Rowena.
A három lovas közelebb ért. Serif kalapok. Biztosan Beau.
- És ha átadjuk nektek? Akkor mi lesz? Meglincselitek? Talán
máglyán elégetitek? Mikor utoljára néztem, legalább azt tetettük,
hogy civilizált emberek vagyunk.
Ghastek összeszorította a fogait. Egy pár láncot tartott az
irodája falán, amit boszorkányperekben használtak. Az
emlékeztető a boszorkány égetésekre betalált nála.
- Minden lehetőség biztosítva lesz számára, hogy bizonyítsa az
ártatlanágát – mondta Rowena.
- Így van – szólt Jim. – Átadjuk őt az emberi hatóságoknak.
Hugh arcáról eltűnt a fél-mosoly. Ó, ne. Találtál egy fél
kukacot az almában, amibe beleharaptál?
- Ez rendkívül meggondolatlan lenne – mondta Ghastek.
- Miért?
- Először is, mindkét felet darabokra szedné a közvélemény –
felelte Rowena.
- Azt hittem mindenáron elakarjátok kerülni a vérontást –
mondta Jim.
Ghastekre villantottam a legszebb őrült mosolyomat. –
Szerintem mindünk hasznára válna egy kis transzparencia.
- Elcseszed – szólt Hugh a lováról.
- Fogd be a szád – mondtam. – Hozzád senki sem szólt.

281
 - Csak blöffölsz – felelte Hugh. – Nem fogsz találni senkit, aki
belefolyna ebbe.
A közeledő lovasok felé mutattam.
Ghastek hátranézett a válla fölött. Beau és két helyettese, egy
alacsony, köpcös férfi vörös hajjal, és egy negyvenes éveiben járó
latin nő közeledett felénk.
- Beau Clayton? – Ghastek lehajtotta a fejét, és megdörzsölte
az orrnyergét. – Neki nincs hatásköre itt.
- De igen, van. Azok a fák ott Milton megyében vannak.
Hugh szemei elsötétültek.
- Tisztelik és közismert – kiáltotta Ghastek. – Ha meghal,
minden rendfenntartó szerv megindul ellenünk.
Beau csak néhány méterre volt. Közel két méter magas volt, és
olyan testfelépítéssel rendelkezett, mint egy ősi szász, akik
akkora fejszéket lengettek, mint ők maguk. Beau egy tarka
Percheron félvéren ült, ami körülbelül száznyolcvan centi magas
volt, és elég erősnek tűnt, hogy elhúzzon egy furgont. A két
helyettes Tennessee walkereken lovagoltak. Három lovas, három
puska. Semmi más.
Beau megállt. A vámpírok rámeredtek a navigátorok elméje
által fogva tartva.
- Rendben – kiáltotta Beau. - Beau Clayton vagyok, Milton
megye törvényesen megválasztott serifje. A hivatalom
kötelessége, hogy hűen végrehajtsak minden bírói végzést,
parancsot, hivatali utasítást és idézést, amivel a megye serifjeként
megbíznak. Azért vagyok itt, hogy végrehajtsak egy elfogatási
parancsot.
A vérszívók rámeredtek.
Hugh pillantása számítóvá vált. Gondolkozott rajta.

282
 - Elmondom mi fog történni. Őrizetbe veszem a gyanúsítottat.
Mindenki megfordul és haza megy. A lincselés ma elmarad.
Mozgás. Nincs itt semmi látnivaló.
Hugh csődöre táncolt alatta.
- Oszolj! – ismételte Beau.
Hugh a kardjáért nyúlt.
Felemeltem a kezem. A Torony kapui kitárultak. Harci
alakban álló alakváltók várakoztak mögöttük sorokban,
megtöltve az udvart, a bundájuk felborzolva, a fogaik kivillantva.
Minden alakváltót, aki képes volt harci alakra az udvarra
állítottam. Hatvannégy embert. Csak tizennyolcnak volt harci
kiképzése, de innen mindegyikük halálosnak nézett ki.
- Ha rátámadsz egy rendfenntartóra, a Falka válaszolni fog –
szólt Jim.
- A legjobb embereitek elmentek – mondta Ghastek. – A
legjobb esetben is csak fél erőben vagytok.
Bólintottam egyet. – Igen, a legtöbb fiatal, egyedülálló
emberünk elment a vadászatra. Szülőkkel fogtok szembeszállni,
akiknek a gyerekei abban az épületben vannak. Próbáltál már
elvenni egy kölyköt egy farkastól? Nyugodtan megpróbálhatod.
Hugh keze a kardján volt.
Slayerért nyúltam. Felnevettem. – Csak rajta, Hugh. Hadd
legyen jó napom. Most nagyon frusztrált vagyok. Ki kell adnom
magamból. Kérlek!
Rám meredt.
- Vesztettél – mondtam neki. – Ráhívtam a blöffödre. Fogd a
bérenceidet és menj haza.
- Nincs jogalapunk megtámadni egy serifet – szólt Ghastek.
- Azt teszed, amit mondok – mondta neki Hugh.

283
 - Nem, nem fogja – feleltem. Láttam Ghastek szemein, hogy ő
kiszállt. Bármi is lesz Hugh következő lépése, megtettem a
dolgom. Megakadályoztam ezt a háborút.
Egy üvöltés szelte át a havas mezőt, megremegtetve a téli
levegőt, mint egy váratlan, rémisztő mennydörgés. Hugh lova
megrándult. Az üvöltés felerősödött, csupa harag és düh volt, és
felébresztett valami rég elfeledett ösztönt, ami minden ésszerű
részét kikapcsolta az agynak, és csak három opciót hagyott:
küzdj, menekülj, vagy dermedj meg.
Curran.
A megkönnyebbülés elöntött, súlytalanná téve, és egy rövid,
gyönyörű pillanatig teljesen, abszolút boldog voltam. Curran!
A mező északi határánál a fák megremegtek, ahogy egy
madárraj felrepült. Curran a hóra ugrott. Majdnem két és fél
méter magas volt harci alakban, egy ember és egy ragadozó
nagymacska izmos, rémisztő elegye, amit szürke bunda borított,
és akkora karmai voltak, mint az ujjaim. A feje teljesen oroszlán
volt. Kinyitotta a száját és felüvöltött.
Egy hatalmas grizzly medve vált ki a bokrok közül, megrázva
a nagy bundás testét. Mellette egy bouda kacagott fel. Még sosem
örültem ennyire, hogy hallhatom ezt a hátborzongató vihogást.
Alakváltók özönlöttek ki az erdőből, tíz, húsz, még több...
Honnan szerzett...?
Biztos elment az Erdőbe, és visszahívta az embereinket a
vadászatról. Hozott egy sereget. Igen!
Curran futásnak eredt. Az alakváltók követték, felverve a
havat a levegőbe.
- Végeztünk itt. – Ghastek a vámpírok tengeréhez fordult. –
Küldetés lefújva. Mumus a központnak.
A vámpírok leözönlöttek a mezőről.

284
 Felnevettem.
Hugh megfordította a lovát, hogy szembe nézzen velem. –
Próbáltam kedves lenni, de nálam is megvan a határ. Ha azt
akarod, hogy állatként kezeljenek, akkor úgy foglak kezelni.
Kinyitotta a száját. Mágia özönlött felőle, mint egy elsöprő
hullám és lecsapott rám. Egy hatalomszó.
Az arcom jobb fele felizzott. Halvány arany fény kezdett
örvényleni körülöttem. Mellettem Ghastek összerándult, egy
ugyanilyen tornádó foglyaként.
Mögöttem a falon Christopher felkiáltott. – Úrnőm!
Hugh gúnyosan elvigyorodott.
Bármi is zajlott éppen, meghal, mielőtt befejeződhetne. Felé
rohantam a havon kivont karddal. A fény velem haladt,
körülöttem kavarogva fényes, arany szalagokban. Átugrottam a
töviseken.
Hugh leugrott a lováról.
Curran felém rohant, a szemei teljesen arany színűek voltak.
Lecsaptam. Hugh pengéje blokkolta az enyémet. Kivillantotta
a fogait. A fénytornádó körülöttem vörösen felizzott, átszelve
Slayer pengéjét, ahol hozzáért Hugh kardjához. A penge ketté
tört.
Ne!
A mező, Hugh és Curran eltűnt.

285
 13.
Valaki kirántotta a talajt a lábam alól. Átrepültem az üres
levegőn, súlytalanul, átlátszó karokkal. Téglákat láttam magam
előtt. Átestem egy kör alakú aknán. Közvetlenül alattam vastag
fém rácsok zártak el egy fekete vízfelületet.
Meg fogok halni.
Elértem a rácsot és áthaladtam rajta, mintha levegőből lenne.
A testem belecsapódott a vízbe.
Langyos volt. Nedves.
A testem szilárd lett. Rúgtam egyet, felszínre kerültem, és
rámeredtem a fél kardra a kezemben. Hugh eltörte a kardomat.
Eltörte Slayert.
Eltörte a kardomat.
Összegömbölyödtem a kardom körül, elmerülve a vízben. Öt
éves korom óta megvolt Slayer. Voron adta nekem. Az elmúlt
huszonkét évben szinte minden éjszaka úgy aludtam, hogy az
ágyam alatt volt. Slayer a részemhez tartozott, és most eltört.
Kettétört. Olyan érzés volt, mintha valaki levágta volna a
karomat, és most egyre csak fájna és fájna.
Meg fogom ölni. Ez nem egy „ha” volt. Hanem egy „mikor”.
Eltörte Slayert.
Felettem valaki más is lefelé tartott, át a rácsokon, bele a
vízbe. Fuldokolni kezdtem, és felúsztam. Egy pillanattal később
Ghastek felszínre került levegő után kapkodva. Pánikba

286
esve csapkodott a vízben. Távol maradtam tőle. Körülbelül tíz
másodperccel később abbahagyta a csapkodást, és rám nézett.
- A víz volt az. Megjelölt minket, és sebezhetővé tett
d’Ambray mágiájával szemben.
- Igen. Hugh biztosan lefizette az egyik emberemet. Vagy
megzsarolta. Vagy megfenyegette.
Jennifer volt az. Csak ő lehetett, és ha valóban így volt,
Hughnak nem kellett nagyon sokat fenyegetőznie. Ott ült azzal a
vizesüveggel a kezében, és próbált összekaparni elég bátorságot
ahhoz, hogy leöntsön vele. Képtelen volt rá.
Ez nem fog megtörni. A kardom lehet, hogy eltört, de én nem
tehettem. Nyerni fogok. Ki fogok innen jutni. Élni fogok. Újra
fogom látni a szeretteimet.
Nem ez volt az első rodeóm. Csendes, hideg nyugalom
uralkodott el rajtam. Voron hangja az emlékeim közül suttogott
felém, és mankóként támaszkodtam rá. - Először a kijáratok.
- Igen. Emlékszem.
Előrehajoltam a vízben, próbálva becsúsztatni a kardom
maradékát a hüvelyébe a hátamon, miközben a vízben lebegtem.
Elvétettem.
Bassza meg, elvétettem! Nem tévesztettem el két évtizede.
- Te voltál a célpont – szólt Ghastek. – Én csak véletlen
áldozat voltam.
- Úgy tűnik. – Végre sikerült becsúsztatnom Slayer csonkját a
tartóba.
- Hol vagyunk?
- Fogalmam sincs.
- Tudta, hogy ide fogunk teleportálni. Tudta, és semmit sem
tett, hogy megakadályozza én is idekerüljek – mondta Ghastek.
- Úgy tűnik d’Ambray szerint feláldozható vagy.

287
 Ghastek rám nézett egy hosszú pillanatig. Egy izom
megrándult az arcán. Egy torokhangú morgással Ghastek
rácsapott a vízre. – Ennyi. Kibaszottul ennyi!
Ajjaj. Amióta csak ismerem Ghasteket, még sosem hallottam
káromkodni. Soha. Az „elsőszámú” Holtak Mester azon volt,
hogy hiszti rohamot kapjon. Felkészítettem magam.
- Megjelenik a városomban, feláldozza az embereimet, úgy
parancsolgat nekem, mintha a szolgája lennék, és most ez? Hogy
merészeli?!
Felsóhajtottam. A „Hogy merészeli?!” már megvolt. A „Tudja,
ki vagyok én?” vajon messze van még?
- Én nem valami agyalágyult vagyok, akit ide-oda tologathat.
Nem hagyom, hogy így kezeljenek. Túl keményen dolgoztam
évekig. Évekig! Évekig tanultam, és az a kibaszott neandervölgyi
megjelenik és int egyet. – Ghastek vágott egy grimaszt.
Valószínűleg Hugh-t próbálta utánozni, de inkább csak úgy tűnt,
mintha extrém székrekedése lenne. – Óóó, én vagyok Hugh
d’Ambray, és háborút fogok indítani!
Most felnevetni igazán rossz ötlet lett volna.
Takarékoskodnom kellett az energiámmal.
- Egy háború, amit évekig próbáltam elkerülni. Évekig!
Állandóan ezt ismételgette.
- Azt hiszi könnyű agresszív holdkórosokkal tárgyalni, akik
nem képesek megérteni az alapvető dolgokat?
Jó tudni hol állunk nála.
- Ezt nem fogom annyiban hagyni. Landon Nez hallani fog
erről.
Landon Nez valószínűleg a Holtak Mestereinek főnöke volt.
Az apám szerette kettéválasztani az irányítással megbízott
embereit. Hugh vezette a Vas Kutyákat, a katonai ágat.

288
Valakinek irányítania kellett az Embereket, a kutató ágat. Nagy
forgalmú pozíció volt. Landon Nez biztosan a legutóbbi jelölt
volt.
- Vadember. Féleszű. Degenerált! – Özönlöttek Ghastekből az
átkok. – Amikor kijutok innen, minden rendelkezésemre álló
vámpírt ráengedek, amíg szárazra nem szívják. Aztán darabokra
vágom és felgyújtom a szétdarabolt testét!
- Lehet, hogy be kell majd állnod a sorba.
Végre eszébe jutott, hogy én is itt vagyok. – Mi?
- Majd hagyok neked egy darabot Hugh-ból, hogy
játszadozhass vele, amikor végeztem.
Nem tűnt úgy, mintha hallott volna. – Senki sem teheti ezt
velem! Ki fogom tépni a szívét. Tudja, hogy ki vagyok én?
- Oké – mondtam. – Engedj ki mindent a szervezetedből.
Ghastek káromkodások végtelen folyamába kezdett.
Elfordultam. Ki kellett jutnunk ebből a csávából, és megkellett
néznem, vannak-e lehetséges kijáratok.
A rács felettünk halvány színű volt, ami általában azt
jelentette, hogy a fém ezüst tartalmú. A rács fölött egy hat méter
széles, harminc méter magas akna magasodott. Kék fey-lámpák
álltak ki a falból egyenlő közönként, megvilágítva a téglákat. Túl
sima, hogy mászni lehessen rajta.
A rács maga két és fél centi széles, kereszt alakzatban
elhelyezett vasakból állt. Általában az ilyen rácsokon szokott
lenni egy keresztrúd, amit hozzáhegesztenek vagy csavaroznak,
de ezen nem voltak illesztések. Biztos egyedileg gyártották
kifejezetten ehhez az aknához.
A rácsok végei eltűntek a falban. Rúgtam egy nagyot, hogy
kiemeljem magam, kinyújtóztam, és elkaptam a rácsot az
ujjaimmal. Eddig jó. Felhúztam a lábaimat és teljes

289
erőmből megrúgtam a rácsot. Nem csak erős volt.
Megmozdíthatatlan.
Nos, legalább a lyukak a rácson nem voltak kicsik.
Kibújtam a dzsekimből, átdugtam az egyik ujját a rácson, és
hozzákötöttem a másik ujjhoz. Megteszi.
Vettem egy mély levegőt, és lemerültem a zavaros vízbe. Nem
volt hideg, de különösebben meleg sem. Evdokia pulóvere nyer
majd nekem egy kis időt. A gyapjú még vizesen is melegen tart.
Leúsztam a fal mentén. Sötétség és téglák. Sehol egy titkos járat,
vagy alagút, nem voltak csövek, amiket ki lehetne feszegetni.
A vér lüktetett a fülemben. Vissza kellett fordulnom, vagy
kifutok a levegőből. Megfordultam és a felszínre rúgtam magam.
Felettem a folyékony ég fényt és levegőt ígért. Erősebben
úsztam. A tüdőm oxigénért ordított.
A felszínre törtem és levegő után kapkodtam.
- ...mit gondol ki ő?
Ez egy olyan cella volt, amit alakváltóknak terveztek. A
rácsokban lévő ezüst miatt nem tudnának hozzányúlni. A víz túl
mély volt ahhoz, hogy az aljáról elrugaszkodva meg lehetne
rohanni a rácsot. Még ha valahogy sikerülne is kiszednem a rács
tartórúdjait, ami nem volt túl valószínű, a rács ránk esne, és a
puszta súlya vízbe fojtana minket. A fejemben megjelent a
rémálomba illő kép, ahogy a rács rám esik, és mélyen lenyom a
sötét víz alá. Kösz, nem.
A lámpák csak még rosszabbá tették. Pontosan láttad
mennyire reménytelen a helyzet.
Ha azt akarod, hogy állatként kezeljenek, akkor úgy foglak
kezelni. Kösz, Hugh. Annyira örülök, hogy így törődsz velem.
Meg tudom csinálni. Egész életemben erre edzettem.
Ghastek elcsendesedett.

290
 - Gondolom, az a csinos egyenruha nem rendelkezik beépített
gumicsónakkal?
- Ne légy nevetséges.
- Egy lány csak álmodozhat. – Lebuktam és kikötöttem a bal
csizmám fűzőjét. A jobb csizma követte. Feljöttem, hogy egy kis
levegőhöz jussak.
- Mit csinálsz? – kérdezte Ghastek.
- Megkönnyítem a terhet. – Lebuktam, óvatosan lehúztam a
bal csizmámat, feljöttem, elkaptam a rácsot, és átfűztem a
cipőfűzőket a rácson. Csomóra kötöttem és fellógatva hagytam a
csizmát, aztán megismételtem ugyanezt a jobb csizmával. – Egy-
két órán belül ki fogok fáradni, és szükségem lesz a csizmára, ha
kijutunk innen.
Levettem az övemet, átvetettem a rácson, és bezártam a csatot.
Ghastek felvonta a szemöldökét. Bedugtam a karomat a hurokba,
és megkapaszkodtam a rácsban. Az öv megtartott anélkül, hogy
taposnom kellett volna a vizet.
Ghastek arca elkomorult. – Szerinted meddig fog itt tartani
minket?
- Fogalmam sincs.
Felsóhajtott és elkezdte levenni a csizmáját.

MOZDULATLANUL LÓGTAM A VÍZBEN. Az idő lassan

vánszorgott. Fogalmam sem volt mióta voltunk már itt. Felváltva
merültünk le, hogy felderítsük a környezetünket, de nem
találtunk kijáratot. Végül feladtuk. Valamikor a merülések
közben, a mágia hullám véget ért. Most négy gyenge elektromos
lámpa világította meg az aknát. A fény gyenge volt és homályos,
de nyomasztónak tűnt, egy újabb kínzási formának.

291
 Ghastek dzsekijéből és övéből csináltunk két hurkot, hogy
fenntartsa a vízen. Fejenként két támasztékkal mindketten
tudunk majd aludni. Sovány vigasz, de azért jelentett valamit.
Kicsivel korábban kiszáradt a szám, így ittam egy kicsit a
kulacsomból majd átnyújtottam Ghasteknek.
- Mindig van nálad kulacs?
- Megszokás. – Sok dolgot túl lehet élni, amíg van nálad egy
kulacs és egy kés.
Ivott egy kortyot, és visszaadta. – Mi lesz, ha elfogy a víz?
- Akkor ezt fogjuk inni. – Az aknát megtöltő sötét víz felé
biccentettem.
- Nem tűnik tisztának, és még ha az is, nem fog sokáig az
maradni.
- A szomjúságtól haldokló emberek nem válogathatnak.
Tovább lógtunk a vízben.
- Mit csináltatok Natarajával? – kérdeztem.
Ghastek meglepődve pislogott rám.
- Csak kíváncsi vagyok. Egyszerűen eltűnt.
Ghastek felsóhajtott.
- Egy darabig még itt leszünk – mondtam neki.
Felnézett a plafonra, elgondolkodott, majd megvonta a vállát.
– Miért ne? Nataraja sosem szeretett belefolyni személyesen az
irányításba. Sosem értettem miért őt nevezték ki főnöknek.
Meggyőzőnek tűnt, de nagyon kevés köze volt az iroda tényleges
működtetéséhez. Én felügyeltem a kutatás és fejlesztést, míg
Mulradin kezelte a pénzügyeket. Egy évvel ezelőtt Nataraja
viselkedése egyre kiszámíthatatlanabbá vált. Céltalanul kóborolt,
magában motyogva. Megölte azt a szörnyeteget, amit
háziállatnak tartott.
- Az óriáskígyóját?

292
 - Igen. Egy tanonc megtalálta a darabjait szétdobálva a felső
emeleten. Jelentettük a fő irodának. Az Arany Légió egy magas
fokú tagja megjelent és meghallgatott néhány embert. Nataraja
eltűnt. Nekünk azt mondták áthelyezték.
- Szerinted tényleg áthelyezték?
Ghastek megvonta a vállát. – Mi értelme találgatni? Mulradint
és engem bíztak meg együtt az iroda vezetésével, míg egyikünk
„ki nem tűnik”, vagy kineveznek egy helyettest. Azt hiszem a
kitűnés kérdése már nem aktuális. Ő meghalt, és én itt vagyok. –
Az utolsó szavakat keserűen köpte.
Most aludt. Az lenne a legjobb, ha én is aludnék. Becsuktam a
szemem, és elképzeltem, hogy a tengerparton vagyok Currannel.
Olyan kellemes álom volt.

A KULACSUNK KIÜRÜLT. Elég víz volt benne, hogy

kitartson két napig ha jól beosztják, és megfeleztük. Több mint
huszonnégy órája be voltunk ide zárva. Valószínűleg közelebb a
negyvennyolchoz. Elkezdtük a körülöttünk lévő vizet inni, és
nem igazán tetszett a gyomromnak.
Az aknában lévő víz hidegebb lett néhány órával ezelőtt. A
hőmérséklete nem változott igazából, de a víz körülbelül
huszonötször olyan gyorsan csökkentette a testhőmérsékletet,
mint a levegő. Elég ideje áztunk ahhoz, hogy már igazán érezzük.
Majd éhen haltam. A gyomrom egy feneketlen gödör volt tele
fájdalommal. Megrugdostam volna magam, amiért nem ettem
tele valami ínycsiklandozóval reggel magam, amíg a Toronyban
voltam, de túl sok energiát fecséreltem volna el vele. Minden
cseppre vigyáznom kellett.
Lógj a vízben. Bírd ki. Éld túl.

293
 Amikor a hideg túl sok lett, kibogoztam magam az övből, és
úsztam. Az erőfeszítés felégette a csekély energia tartalékaimat,
amik még megmaradtak, de melegebb volt tőle. Amíg a reszketés
újra el nem kezdődött.
- Itt fogunk meghalni – mondta Ghastek.
- Nem – feleltem.
- Miből gondolod?
- Curran el fog értem jönni.
Ghastek felnevetett keserű, rekedt hangon. – Még azt sem
tudod, hol vagyunk. Lehet, hogy az ország túl felére kerültünk.
- Nem számít. El fog értem jönni. – Felforgatná az egész
bolygót, amíg meg nem talál, és én ugyanezt tenném érte.
Ghastek megrázta a fejét.
- Kényszerítened kell magad, hogy túlélj – mondtam.
Nem nézett rám.
- Nem fogok meghalni ebben a gödörben. Curran el fog értem
jönni, és ki fogunk innen jutni. Nem így fog végződni. Hugh nem
fog győzni. Túl fogjuk ezt élni. Egy nap bele fogom döfni a törött
kardomat a torkába.
Ghastek rám nézett. A hangja rekedt volt. – Hadd ismételjem
meg. Egy ismeretlen helyre teleportáltak minket, valószínűleg
több ezer kilométerre mindenkitől, akit ismersz, lehetséges akár,
hogy egy másik kontinensre. Az ember, aki ide küldött minket
nagy valószínűséggel maga is teleportált, így magával vitte a
tartózkodási helyünk ismeretét, és egy ismerősünknek sincs a
leghalványabb ötlete, hogy hol lehetünk. Nem tudunk
kommunikálni a kinti világgal. Még ha tudnánk is kommunikálni
valamilyen mágikus módon azokkal, akiket ismerünk, nem
tudnánk segíteni nekik, mert nem tudjuk hol vagyunk. Hideg,
zavaros vízben lebegünk.

294
 - Elég meleg igazság szerint.
Feltartotta az ujját. – Még nem végeztem. Nincs ételünk.
Legalább negyvennyolc órája itt vagyunk, mert az éhség már
kevésbé erős. Jelenleg a testünk felégeti a kevés
zsírtartalékainkat, ami súlyos ketózist eredményez, majd vér
acidózishoz fog vezetni, amit hányinger és hasmenés kísér.
Ezután hamarosan az eszméletvesztés, gyengeség és szédülés fog
következni. Ahogy az agyunk kifogy a megfelelő tápanyagokból,
hallucinálni kezdünk, majd végzetes szervelégtelenség fog
fellépni, míg végül meghalunk szívrohamban. Brutális és kínok
közti halál. Mahatma Gandhi huszonegy napig túlélte, amikor
India függetlenségéért tüntetett, de mivel mi vízben vagyunk, és
a testünk felgyorsult tempóban használja fel a tápanyagokat, két
hetet adok magunknak maximum.
- Ha majd egyszer foglalkozást akarsz váltani, én nem
próbálkoznék motivációs beszédek tartással.
- Nem érted? Az egyetlen ember, aki tudja, hogy hol vagyunk
az d’Ambray, és ő ideküldött minket, hogy lassan éhen haljunk.
Még ha meg is gondolja magát, és úgy dönt, hogy ki enged téged,
mivel furcsán vonzódik hozzád, velem nincs hasonló kapcsolata.
Feláldozható vagyok. A kevés alkalom, amikor kapcsolatba
kerültem ezzel az emberrel, szinte udvariatlanul kapkodó volt.
Nyilvánvalóan nem érdeklem őt.
- Most megígérem, hogy együtt jöttünk ide, és együtt is
fogunk távozni. Curran ki fog szabadítani, és nem foglak
hátrahagyni.
- Arra számítani, hogy Curran valahogy majd eljön és
megment téged mielőtt meghalunk, nevetséges.
- Te nem ismered őt úgy, mint én.
- Kate! Vágyálmokban hiszel!

295
 - Nem ez az első alkalom, hogy étel nélkül csapdába estem –
mondtam. – Régebben rendszeresen kellett ezt csinálnom. Van
vizünk, ami nagy előny. Még nem haltunk meg.
Rám bámult.
- Túléltem az Arizona sivatagot. Túléltem egy felperzselt
erdőben. Már éheztettek, vízbe nyomtak, majdnem megfagytam,
de itt vagyok. A túlélés kulcsa, hogy nem adod fel. Harcolnod
kell az életedért. Reménykedned kell. Ha elengeded a reményt,
vége van. Ha feladod, csendben meghalsz megkötözött kezekkel
egy gödörben, ahová a férfi dobott, aki megkötözött. A
reménnyel addig rúgkapálsz, amíg ki nem keveredsz onnan, és
tíz kilométert futsz a havas erdőn keresztül, bár minden
reménytelennek tűnik.
Ghastek pislogott egyet. – Ez tényleg megtörtént veled?
- Igen.
- Ki lökött be a gödörbe?
- Az apám.
Ghastek kinyitotta a száját. – Miért? Miféle apa tesz ilyet egy
gyerekkel?
- Az enyém. Ne add fel. Ne engedd, hogy a vadember
győzzön, Ghastek.
Megrázta a fejét.
Az agya túl hangos volt. Abba kellett hagynia a gondolkodást,
mert az agya egy helyben kattogott, egyre mélyebb
kétségbeesésbe taszítva. A kétségbeesés a halál csókja volt.
Spórolnunk kellett az energiánkkal, de ha nem terelem el a
figyelmét, bele fog őrülni. – Folyamatosan elemzed a helyzetet,
és minél többet gondolkodsz rajta, annál reménytelenebbnek
tűnik. Próbálj nem gondolni rá. Beszélj hozzám inkább.
- Mit mondjak?

296
 - Nem tudom. Miért lettél navigátor? Mindig is élőhalottakat
akartál irányítani? Miért nem önállóan dolgozol? Miért az
Emberek? – Tessék, ez majd lefoglalja.
Mozdulatlanul lógott a vízben. – Ghastek nem az igazi nevem.
Massachusettsben nőttem fel, Andover közelében. Okos voltam
és szegény. Nem rettenetesen szegény. Ismertem gyerekeket,
akik szegényebbek voltak. A szegénység az, amikor a szüleid
haza jönnek az első munkahelyükről, és sietnek, hogy megegyék
a sajtburgerüket, mert öt óra múlva el kell indulniuk a második
munkahelyükre, és szeretnének aludni egy kicsit. Mi nem
voltunk ennyire szegények. Volt ételünk. Volt egy házunk. Mind
két szülőmet láttam a vacsoraasztalnál.
- Amikor nyolcadikos voltam, volt egy tudományos verseny
a helyi iskolák között. A helyi magániskola is részt vett rajta,
elsődlegesen, hogy bemutassák az ő iskolájuk felsőbbrendűségét a
közoktatással szemben. Én nyertem. Az iskola ösztöndíjat
ajánlott. Emlékszem mennyire örültek a szüleim. A Yale
előkészítő iskolája volt, és úgy gondolták most már lesz jövőm.
Így a következő évben az előkészítő iskolában kezdtem.
Negyvenöt perces volt az út, és az apám minden nap a céges
furgonnal vitt el. Az apám gázvezetékeket javított. A furgonon
rajta volt a logó nagy sárga betűkkel: GasTek. A cég neve. Senki
sem akarta megtudni az igazi nevem. Én lettem a Gastekes
kölyök, aztán Gastek, majd az osztály egyik bohóca úgy gondolta
vicces lenne, ha beletenne egy h betűt. Ghastek. Egy nem túl
körmönfont utalás arra, hogy „gázos”. Ghastek, vagy néha
egyszerűen csak a „Kripli”. Az év végére már a tanárok sem
szólítottak a nevemen.
Hallottam a régi keserűséget a hangjában. Megbékélt a
dologgal, és már nem fájt, de még mindig ott volt.

297
 - Azon az első évben rájöttem, hogy sosem fognak elfogadni.
Mindenki tudta, hogy nem számít mennyire próbálkozom, nem
számít mennyire briliáns vagyok, a legjobb, amit remélhetek,
hogy egyszer majd egy ostobább osztálytársamnak fogok
dolgozni, amikor felnövök. Ők lesznek a tulajok. Én leszek az
alkalmazott. Tudod, nem elég, ha okos vagy. Ha jóképű vagy,
vagy jó sportoló, talán remélhetsz bizonyos fokú elfogadást, mert
a fiatalok sekélyesek. Talán lehetsz egyikük trófeája, ha hagyod
magad kihasználni, de én egyik sem voltam. Ha gazdag vagy, az
talán kinyitja résnyire az ajtót, de sosem fognak teljesen
beengedni. A pénzedet fogják költeni, és kiröhögnek a hátad
mögött. Láttam. Tudod, a pénz, az ész és a külső, mind nem elég.
Létezik egy dolog, az örökség. Nem csak az volt a lényeg, hogy
hová jártál iskolába és hogy kivel. Az volt a lényeg, hogy hová
járt a nagyapád iskolába, és hogy ki volt a legjobb barátja.
- Azt hiszem nem volt a kedvenced az az iskola.
- Átkozottul gyűlöltem. Aztán az Emberek toborzói
megjelentek, amikor harmadikos voltam. Behoztak egy ketrecbe
zárt vámpírt és hagyták, hogy egyesével megpróbáljuk. Az érzés,
amikor először rájöttem, hogy tudom irányítani... Nem tudom
leírni. Helyesnek tűnt. Életemben először valami helyesnek tűnt.
Kinyittattam az élőhalottal a ketrec ajtaját, aztán megkergettem
vele a drága osztálytársaimat. A toborzó nem volt elég erős
ahhoz, hogy visszavegye tőlem. Elmenekültek előlem. Nem
számított milyen gazdagok. Nem számított, hogy mi a nevük. A
nemes nagyszüleik nem menthették meg őket, mert ha ott lettek
volna, ők is elfutottak volna előlem.
Ghastek elmosolyodott, ragyogó, boldog mosollyal. –
Néhányuk könyörgött nekem, hogy hagyjam abba.

298
 Olyan boldognak tűnt, hogy megpróbáltam egy kicsit arrébb
húzódni tőle a kötelékeimben.
- Egy órán belül kicsaptak. – Felnevetett. – A nap végére az
Emberek hoztak a szüleimnek egy csekket, ami több volt, mint
amit együtt kerestek az elmúlt három évben. Fájdalomdíj, hogy
könnyebbé tegyék az életüket, ha úgy döntenék, hogy elmegyek
otthonról és az Embereknél fogok tanulni. De a szüleim nem
akartak elengedni. A pénz nem számított nekik.
- Szerettek téged – tippeltem.
Bólintott. – Igen. A kezükbe nyomtam a csekket és kisétáltam
a házból. Akartam a hatalmat. Tiszteletet is akartam és pénzt, de
legfőképpen a hatalmat. Azt kérdezted miért vagyok navigátor.
Azért mert imádom. Imádom, amikor a mágiám feléled. Imádom
a pontosságát, a precizitását, a művészetét. Ha tudnál navigálni,
megértenéd.
Ó, ha tudná.
- Olyan, mintha egy tiszta erőforráshoz lennék kötve. Táplál.
Olyan magasra emelkedtem. Tizenhetedik vagyok az Arany
Légióban.
A Légiók voltak Roland legjobb Holtak Mesterei. Az Arany
volt a top ötven, az Ezüst pedig a következő ötven. – Azt hittem
Aranyló Légió a neve.
- Múlt évben változtatták meg – felelte Ghastek. – Az „arany”
jobban hangzik. A navigálás olyan, mint minden más. Gyakorlás
kell hozzá, fegyelem, és végül a kemény munka megtérül.
Minden évben növekszik az erőm. Benne lehetnék a top tízben,
de úgy döntöttem nem indulok azért a posztért.
- Miért nem?
- Nem értenéd – mondta Ghastek.
- Próbáld ki.

299
 - Nem. Elég annyi, hogy évekig dolgoztam, és most minden
fáradozásom ide juttatott. Ebbe a... lyukba a földben. Most
pihenni fogok. Eleget beszéltem mára.
Ghastek elcsendesedett. Teltek a percek. Lebukott a feje.
El tudtam képzelni az iskolaudvaron, egy sovány gyerek olcsó
ruhákban egy élőhalottal üldözteti az embereket, akik lenézték.
Ki gondolta volna?
Becsuktam a szemem. Nem tudtam mást tenni.
Ki fogunk innen jutni.
Curran el fog értem jönni. Persze, hogy el fog.

EGY KANDALLÓ ÉGETT A SZOBÁBAN, a meleg sugárzott

belőle, olyan pompásan forrón és lágyan, hogy egy hosszú
pillanatig csak sütkéreztem benne. Meleg volt és száraz. A sült
hús finom illata szállt a levegőben. Étel. Ez a mennyország.
- Szia, kicsim – szólalt meg Hugh.
A mennyországnak most lett vége.
Megfordultam. Egy nagy fa széken ült, nekidőlt a
háttámlának, a kék farmerba bújtatott hosszú lábait kinyújtotta
maga előtt. Nem volt rajta ing, és a tűz fénye a kidolgozott
izmokon játszott a mellkasán és a karján. Egy kis medál lógott a
nyakánál egy egyszerű acél láncon. Tetszett, ahogy ült, lazán és
nyugodtan. Így nehezebb lesz elugrania, és volt egy gyönyörű,
nehéz szék mellettem.
Megragadtam a széket.
Kivéve, hogy nem mozdultam.
És nem volt kezem vagy lábam sem. Fantasztikus.
Hugh felnevetett.

300
 - Hadd találjam ki, ez egy olyan különleges álom. – Legalább a
szám még működött.
- Valami olyasmi. Ez egy kivetítés.
- Aha. De a mágia nem él.
- De. Körülbelül tizenöt perce tért vissza. Majd érezni fogod,
ha felébredsz.
- Mióta vagyok a kis börtöncelládban? – Akár meg is
próbálhatok információt szerezni.
- Három napja.
Olyan régóta. Fenébe.
- Milyen a víz? – kérdezte Hugh. – Hideg már?
Seggfej. – Szóval így teleportáltál el a lángoló kastélyból? Volt
nálad víz valahol?
Megérintette a nyakáról lógó medált és megemelte. A tűz
fénye végigfutott a lövedék alakú medál üvegén. Víz lötyögött
benne.
- Mindig van nálam. Egy másodpercig tart összetörni. Amint a
víz hozzád ér, a hatalomszó elragad a víz forrásához.
Szóval a víz amivel Jennifer leöntött az aknából jött, ahol a
testem jelenleg lebegett.
- A teleportálás csak végszükség esetén alkalmazható – mondta
Hugh. – Eltart néhány másodpercig az utazás a távolságtól
függően. Ha a technológia felbukkan amíg utazol, meghalsz. De
nem hagytál más választást.
- Mit ígértél Jennifernek, hogy eláruljon?
- Hatalmat – felelte. – Négyszemközt kellett volna leöntenie,
hogy senki se gyanakodjon rá, miután elindítom a teleportálást.
Te eltűntél volna, ő pedig kihasználja az időt, amíg mindenki
utánad kajtat, hogy megerősítse a hatalmát a klánján belül. Egy-
két héten belül az egyik emberem eltüntette volna neki

301
Desandrát, ami megkönnyítette volna a dolgokat. Kivéve, hogy
elbaszta, majd a fiúcskája még jobban elcseszte. Gondolom most
illesztik a sírkövét a helyére. Már mondtam neked: az
alakváltókat nehéz betanítani. Fiatal korukban kell nekilátni.
- Egy beteges fasz vagy.
- Tudom. – Hugh a mellette lévő asztal felé biccentett. – Nem
vagy éhes?
Tele volt étellel az asztal. Friss kenyér várt egy vágódeszkán,
még melegen és ropogósan a kemencéből. Omlós, gyönyörű sült
hús feküdt egy tál leves felett, egy kocka arany vaj és egy tál tört
krumpli kíséretében.
A levegőben sült hús, fokhagyma és friss kenyér illata szállt.
Összefutott a nyál a számban, míg a gyomrom fájdalmasan
görcsbe rándult. Hogy lehet, hogy nincs karom, hogy
lecsaphassam egy székkel, de még mindig van szám és gyomrom?
Az univerzum igazságtalan.
- Egy órányira vagyok – mondta Hugh. – Ha megkérsz,
eljövök, kihalászlak és ez mind a tiéd lesz. Csak annyit kell
mondanod: „Kérlek, Hugh”.
- Dugd fel a seggedbe az ujjad és pörögj rajta.
Elmosolyodott, vágott egy szelet kenyeret, és rákente a vajat.
Figyeltem, ahogy a vaj végigsiklik a kenyéren. Beleharapott és
rágni kezdett.
Szemétláda.
- Végeztél a kaja pornóval? Vissza kell térnem a hideg, vizes
poklomba.
- Előbb vagy utóbb meg fogsz törni – mondta.
- Reménykedj csak.
- Túlélő vagy. Voron újra és újra a szakadék szélére tolt, amíg
beléd nem nevelte, hogy kapaszkodj az életbe. Bármit

302
meg fogsz tenni, amit kell, hogy túlélj, és én vagyok az egyetlen
esélyed a kijutásra. Először makacskodni fogsz, de minden egyes
órával az ajánlatom egyre jobbnak és jobbnak fog tűnni. Meg
fogod magad győzni, hogy a halállal nem érsz el semmit, és
legalább egy durranás során kellene elmenned. Azt fogod
mondani magadnak, hogy csak azért fogadod el az ajánlatomat,
hogy beledöfhesd azt a törött kardot a mellkasomba és érezd,
ahogy belevág a szívembe. Még ha meg is halsz utána, a tény,
hogy megáll a szívem, értelmet ad a halálodnak. Így hívni fogsz.
És megpróbálsz majd megölni. Kivéve, hogy három napja nem
ettél, és ez a test... – Félrebiccentette a fejét és lassan végigmért. –
Ez a test úgy égeti a kalóriákat, ahogy a tűz a gázolajat. Kezdesz
kifogyni a tartalékokból. Egy ütéssel le tudnálak teríteni.
- Igazad van a karddal kapcsolatban. Eltörted az enyémet.
Tartozok neked eggyel.
Megütögette a meztelen mellkasát a szíve felett. – Itt a
célpont. Próbáld meg, Kate. Lássuk, mi történik.
- Mit akarsz tőlem, Hugh?
- Rövid távon, szeretném, ha kimondanád a nevem egy kérlek
kíséretében. Szeretnék besétálni a Jester Parkba veled a karomon.
Jester Park, Iowa. Egykor egy park Des Moine-ben, most az
apám otthona.
- Hosszú távon nyerni akarok. És nyerni is fogok, Kate. Sokáig
fogsz küzdeni, de végül az ágyamban fogsz aludni és az
oldalamon harcolni. Jók leszünk együtt. Ígérem.
- A nem melyik részét nem érted?
- Azt, ahol nem kapom meg, amit akarok. Meg kell tanítani
neked, hol van a helyed. Nem a Toronyban.
Valami elpattant bennem. – És te fogod nekem megtanítani
hol van a helyem?

303
 - Igen.
Ideje helyretenni téged, Hugh. – Mindened amid van, csak
azért a tiéd, mert az apám összekeverte a vérét a tiéddel. Minden,
amit teszel, minden, ami vagy, valaki másé, és amikor már nincs
rád szüksége, el fog téged dobni.
Hugh összevonta a szemöldökét.
Folytattam. – Én a saját erőmből építettem fel az életemet.
Próbálj meg elboldogulni Roland segítsége nélkül, és majd aztán
gyere vissza, hogy megleckéztess. Ó, várj, már próbáltad, és
először én rúgtam szét a segged, majd Curran törte el a gerinced
és dobott a lángok közé. Ez milyen érzés, Hugh? Tudni, hogy
csak a második vagy?
- Túl messzire mész – mondta.
- Csak egy alkalmazott vagy. Még csak nem is mondhatsz
Rolandnak nemet. Szóval mi lenne, ha befognád, és visszatérsz
ahhoz, amiben a legjobb vagy. Ki kellene pucolni Roland
csizmáját.
- Ahogy akarod. – Összefonta a kezét a tarkója mögött és
elmosolyodott. – Másom sincs, csak időm.
Hirtelen felébredtem. A hideg víz hullámzott körülöttem.
Ghastek homályos szemekkel meredt rám.
- Curran el fog értem jönni – mondtam neki.

A LÁBAIM GÖRCSÖLTEK. A görcsök émelyítő gyakorisággal

jöttek, kitekerve, olyan fájdalmasan, hogy sikítottam volna, ha
nem lettem volna olyan gyenge. Már négy mágia hullámon túl
voltunk. A harmadik alatt Ghastek elkezdett a falhoz beszélni, az
anyjának könyörögve, hogy ne haljon meg. Most a negyedik
hullámnál jártunk, és órákkal ezelőtt elhallgatott.

304
 Próbáltam hatalomszavakat használni, de egyik sem
működött. Visszaverődtek az akna faláról. Hugh biztosan levédte
őket.
Próbáltam annyit aludni, amennyit csak tudok. Amikor nem
ment, a téglákat számoltam. Az utóbbi időben elmosódtak és
fókuszálatlanok lettek, mintha az aszfaltról felszálló forró
levegőn keresztül nézném őket. Már nem Kate voltam. Hanem
egy lény. Hideg. Kimerült. Éhes. Koszos.
Nem akarok meghalni ebben a sötét lyukban. Nem akarok
meghalni!
Csak látni akarom a napot. Meg akarom ölelni Julie-t még
egyszer. Meg akarom csókolni Currant.
Talán tévedtem.
Talán nem fog rám találni időben.

MELEG. SZÁRAZ. ÉTEL. HUGH.

- Ötödik nap. Ez már évforduló. Gondoltam megnézem, hogy
vagy. Az ajánlat még mindig áll.
- Baszd meg.
- Rendben.
Hideg, nedves sötétség. Ghastek rángatózik a kötelékeiben. A
víz fölött tartom a fejét. Ne halj meg. Túl fogjuk élni. Túl kell
élnünk.

A VÍZ RÁM CSOBBAN. Már nem tudom, hogy meleg vagy

hideg. Az akna fala szétesik. Curran néz rám. Látom őt. Látom a
szürke szemeit. Hallom a hangját. – Jövök, kicsim. Tarts ki. Tarts
ki értem.

305
 Eljött értem! Eljött, hogy kiszabadítson. – Annyira szeretlek...
Csak meg akarom érinteni, de nem tudok oda jutni. Valami
visszatart. Itt van előttem. Látom magam előtt. Nem tudok...
- Kate! Kate! – Valami próbál visszafogni, de oda kell jutnom
Curranhez. Ki kell jutnom innen.
- Nem igazi. – Ghastek hangja. – Nem valóságos. Látod?
Curran eltűnik. Csak a kövek vannak, a sötét hideg kövek, és
vérfoltok, ahol végigkarmoltam őket.

HAT MÁGIA HULLÁM. Egy vérrel teli tóban lebegek.

Hallucinálok, de szinte érzem az ízét az ajkaimon, a sós, forró
ízét az emberi életnek.
El fog múlni. Csak az éhség miatt van.
Ghastek, elmosódva, az arca homályos, mellettem lebeg a
vérben. – Félek.
Életben kell tartanom. – Túl fogjuk élni.
- Én csak élni akartam – suttogja. – Végignéztem, ahogy
anyám meghal. Szenvedett. Olyan sokat szenvedett. Én képtelen
vagyok rá. Nem megy. Túlságosan félek. Az egészet azért tettem,
mert az Építő ajándékára vágytam. Azt akartam, hogy tegyen
halhatatlanná.
Fókuszálatlan szemekkel mered rám. Nem lát igazából.
- Ghastek?
- A nevem Matthew. – A hangja lázas suttogás. – Ha az Építő
törődik veled, ha szüksége van rád, meg fogja engedni, hogy
örökké élj. Nem fogja hagyni, hogy meghalj.
- Én törődök veled, Matthew. Fogd meg a kezem. Nem fogom
hagyni, hogy meghalj.

306
 HÉT MÁGIA HULLÁM.
Curran a rácson áll felettem és beszélek hozzá. Azt mondom,
szeretlek titeket. Ez nem a vég. Nem fogom feladni, hogy
meghaljak.
Bárcsak jobb ember lettem volna. Bárcsak máshogy alakulnak
a dolgok. Ez a hely nem fog megölni. Túl fogom élni. Tudom,
hogy el fog értem jönni.
El fog értem jönni. De lehet, hogy már túl késő lesz.

ZAJ. HALK, RITMIKUS ZAJ, mint egy óriási szív dobogása.

Egyre hangosabban.
Nem szűnik meg.
Megint hallucinálok.
Fájdalom.
A bal kezem a rácsot szorítja. Egy darab tégla van mellette a
rács másik oldalán.
Egy darab tégla.
Az agyam lassan újra működni kezdett, mint egy rozsdás
motor, ami próbál életre kelni.
Puff! Valami nekiütődött a falnak felettünk.
Újabb tégla esett a rácsra.
Átnyúltam és megráztam Ghasteket. Mozdulatlanul feküdt a
kötelékekben. Alig tudtam megmozdítani.
Puff!
- Ghastek – suttogtam. – Ghastek...
Lassan kinyitotta a szemét.
Puff.
Téglák potyogtak a rácsra. Az elektromos lámpák tompa
fényénél, habár az akna homályos volt és zavaros,

307
megpillantottam egy lyukat körülbelül hat méterre fent. Újabb
puffanás. Még több tégla esett le, lepattanva a rácsról. Valaki
megmozdult odafent a lyuknál, leugrott és a rácson landolt.
Szürke szemek néztek rám.
Curran.
Kérlek, légy valódi!
Rám meredt. A szemei elborzadtak. – Kate? Jézusom!
Az ajkam megmozdult. – Kérlek, légy valódi.
Előhúzott egy fém fűrészt a hátizsákjából és elkezdte átvágni a
rácsot. – Maradj velem, kicsim.
Ez egy álom volt. Újabb hallucináció. Vagy Hugh szórakozott
a fejemmel. Felkészítettem magam. Fel fogok ébredni és ő
eltűnik.
Két másik ember ugrott a rácsra. Jim. Thomas, a patkány alfa.
Jim meglátott és elkáromkodta magát.
- Vigyetek ki – suttogta Ghastek. – Kérlek.
- Ott kellene hagynom téged, te szemétláda – vicsorogta
Curran. – Vágjátok ki.
Jim elővett még egy fűrészt.
A fűrészlap átszelte a rácsokat felettem. Oda-vissza. Oda-
vissza.
Kérlek, légy valódi. Átnyúltam a rácsokon és megérintettem
az ujjait a levágott ujjú kesztyűben. Meleg volt a keze.
- Tarts ki, kicsim. Itt vagyok.
Egy lény ugrott le a lyukból és a rácson landolt. Szőrtelen volt
és izmos, négykézláb mozgott, mintha sosem járt volna
egyenesen. Vastag, görbe karmok voltak a lábujjain. A mellkasa
széles volt, a hátsó lábai izmosak, mint egy boxer kutyáé. Egy
csonttaréj türemkedett ki a gerincénél. A hatalmas állkapcsai
kinyíltak, és ujj méretű szemfogak haraptak a levegőbe. A

308
szemei mélyen ültek és vérvörösek voltak, éhségtől izzottak.
Egy vámpír. Egy ősi vámpír, olyan öreg, hogy
beleborzongtam.
Curran megpördült. A vámpír előre ugrott. Curran jobb keze a
vámpír torkára fonódott. Megpördült, figyelmen kívül hagyva a
dzsekijét szaggató karmokat, és beleverte az élőhalott fejét a
falba. A vámpír koponyája visszapattant a tégláról. Curran
kivillantotta a fogait és nekiütötte a falnak újra és újra, dühös
arccal.
A csontok megrepedtek. Élőhalott vér fröccsent a téglákra.
Curran nekicsapta a vérszívót a téglafalnak még egyszer, és
letekerte a fejét, mintha vizes ruhát csavarna ki. A vámpír teste
erre esett, a feje arra.
- Felvágós – suttogtam.
- Tarts ki. Majdnem kész.
Megmarkolta a rácsot. Az ujjain a bőr szürke lett, az ezüst
megégette. Curran megfeszült. A lábai remegtek az erőfeszítéstől.
Az utolsó két rács elhajlott és a rács egy részét felhajlította, mint
egy konzerv tetejét. Letérdelt és értem nyúlt. Kibújtam a
hurkokból. Valaki biztos ólommá változtatta a lábaimat, mert
horgonyként húztak le. Elsüllyedtem. A víz ellepte a nyakamat, a
számat... Elkapta a karomat, kihúzott a rácson és magához ölelt.
Olyan illata volt, mint Currannek. Olyannak tűnt, mint ő.
Beletemettem az arcomat a nyakába. A bőre olyan forró volt,
hogy égetett.
- Meg ne halj nekem. – Megcsókolta az arcomat, és levette a
dzsekijét. – Ne halj meg.
Nem tudtam megállni a lábamon. Csak lógtam ott a rács
tetején belékapaszkodva. Rám adta a kabátját, a karjaiba zárt és

309
felugrott. Aztán egy keskeny folyosón voltunk. A karjaiban vitt.
- Szeretlek – mondtam.
- Én is szeretlek. – Rekedt volt a hangja. – Maradj életben,
Kate.
- Ghastek...
- Kihozzák. Ne aggódj. Maradj velem.
- Hová mennék?
Magához szorított. – Meg fogom ölni azt a faszt!
- Már lestoppoltam – mondtam. – Eltörte a kardomat.
- Teszek a kardra! Majdnem elveszítettelek. – Berúgott egy
ajtót és letett egy tűz mellett, amit a betonpadlón raktak. –
Andrea, ruhákat! Gyorsan.
Curran széttépte a felsőmet. A nadrágom eltűnt – valaki
lehúzta rólam az átázott ruháimat. A tűz melege körülölelt.
Christopher megjelent a látóteremben, a haja hófehér volt, és egy
termoszt tartott a számhoz. – Igyál, úrnőm.
Belekortyoltam. Csirke leves. Újra ittam, majd visszahúzta. –
Ne olyan gyorsan. Beteg leszel.
- Tarts ki – mondta Andrea, ahogy zoknit húzott a lábamra. –
Soha többé ne csinálj ilyet, hallod?
- Persze – suttogtam.
- Tessék. – Robert egy inget nyomott Curran kezébe.
- Mit csináltok itt mind? – suttogtam, ahogy Curran rám adta.
- Azért jöttünk, hogy megmentsünk. – Christopher
elmosolyodott. – Még én is. Nem akartam visszajönni ide, de
muszáj volt. Nem hagyhattalak egy ketrecben.
Adott még levest. Megittam. Curran magához ölelt.
Valamiféle nagy szobában voltunk. Egy tűz égett a közepén,
valamilyen irodai bútor maradványait nyaldosva. Elválasztott

310
fülkék voltak az egyik falon. Ablakok voltak a plafonon. A szoba
úgy nézett ki, mintha az oldalán feküdne.
Ennek nem volt értelme.
- Hol vagyunk? – suttogtam.
- Nem tudod? – Christopher kék szeme nagyra nyílt. –
Mishmarban vagyunk.
Roland börtöntornyában. Csak azt tudtam, amit Voron mesélt
róla. Amikor Omaha üzleti negyede összeomlott, az apám
megvette a romokat az elszegényedett várostól. Hatalmas
darabokat vett az összedőlt felhőkarcolókból, két, három, négy
emelet magasakat, elvitte őket egy elhagyatott mezőre valahol
Iowában, és egymásra halmozta őket egy hatalmas toronyként,
amit a mágia tartott össze, és egy fal vett körül. Kegyetlen hely
volt, egy folyton változó labirintus, ahol a kijáratok bezárták
magukat és a falak új alakot öltöttek. Vad vámpírok éltek itt.
Olyan dolgok vadásztak itt, amiknek senki sem ismerte a nevét,
mert nem volt joguk létezni. Nem volt menekvés Mishmarból.
Soha senki nem jutott ki.
- Eljöttél értem Mishmarba?
Curran magához szorított, úgy ölelve, mint egy kisgyereket. –
Persze, hogy eljöttem.
Annyira szerettem. – Te átkozott idióta. – A hangom rekedt
volt. – Mi a fenéért csináltad ezt?
- Mert szeretlek. Adjatok neki még levest. Kezd magához
térni.
- Ki kell innen jutnunk – mondtam. – Hugh az álmaimon
keresztül ellenőriz.
Curran szemei aranyszínűek lettek. – Hadd jöjjön.
- Egy vámpír! – kiáltotta Andrea.

311
 A balra felettünk lévő ablak kitört. Üveg és fa szilánkok
hulltak a padlóra. Egy vámpír esett a szobába, az elméje forró
szikra volt előttem. Négykézláb landolt, öreg volt, sovány és nem
emberi. Egy éles csonttaraj türemkedett ki a hátából. Újabb ősi
példány.
A vámpír előre ugrott, aztán hirtelen megállt.
- Még mindig... a Holtak Mestere vagyok – mondta Ghastek
egy takaróról a földön. – Öljétek meg, mielőtt elájulok.

312
 14.
Kinyitottam a szemem. Egy takarón feküdtem több réteg
ruhába öltöztetve.
Nem láttam Currant. Átölelve tartott órákon keresztül.
Minden egyes alkalommal, amikor felébredtem, itt volt
mellettem, de most nem. Aggódni kezdtem.
Oké, ezt abba kellett hagynom. Curran nem fog eltűnni. Nem
csak egy hallucináció volt. Itt volt... valahol.
Felettem apró, gyűlöletes mágia pontok mozogtak ide-oda.
Vámpírok. Egy, kettő... kilenc. Letoltam magamról a takarót. A
szoba többnyire üres volt. Christopher a falnak dőlve aludt.
Tőlem balra Ghastek takarókon feküdt. Robert, a patkány alfa
mellette ült. Nem láttam Currant vagy Jimet. Azt hittem Andreát
is láttam korábban, de az lehetetlen. Andrea nem lehetett itt.
Terhes volt. Nem kockáztatná a babát.
Egy barnaszemű nő térdelt le mellém. Egykorú volt velem,
sötét haja volt, telt ajkai és barna bőre. Egy fekete, bő abayát
viselt, egy muszlim stílusú ruhát, és egy hozzá illő hijab, egy
széles sál, volt a feje köré csavarva. Arab származásúnak tűnt.
Már láttam őt korábban Doolittle emberei között.
- Ki vagy te?
- A nevem Nasrin. – Finoman megérintette az arcomat,
megvizsgálva a szemeimet. – Azért jöttem, hogy
meggyógyítsalak.

313
 - Hol van Curran?
- A barikádot ellenőrzi – mondta Nasrin. – Jim és a többiek ott
őrködnek. Hogy érzed magad?
Milyen barikád? – A szoba már nincs elmosódva.
Elmosolyodott. – Az jó. Volt egy rövid mágiahullám, és
tudtam rajtad dolgozni egy kicsit.
- Azt hiszem, emlékszek rá.
Valamikor kidőltem, de Curran öt percenként felébresztett,
hogy egyek. Először leves volt, amit kihánytam egyszer-kétszer.
Halványan emlékeztem, hogy Andrea a kezembe nyomott egy
vizes ruhát, amivel megtörölhetem az arcom, és Nasrin mormolt
valamit egy kulacsot tartva a számhoz. Bármit is itatott velem,
jobban éreztem magam tőle. Aztán adtak valami rejtélyes
kotyvalékot, amit Doolittle készített, és elküldte velük pontosan
arra az esetre, ha éheztettek minket. Megkérdeztem mi van
benne, és Christopher nagyon komoly arccal elsorolta. -
Negyvenkét százalék sovány tejpor, harminckét százalék étolaj,
és huszonöt százalék méz. – Féltem rákérdezni a maradék egy
százalékra, és nehéz volt lent tartani a gyomromban. Aztán újabb
mágiahullám jött, valaki kántálni kezdett felettem, és hirtelen
farkaséhes voltam. Lenyomtam két literes dobozt belőle, és a
gyomrom még többet követelt, de elaludtam. Úgy tűnt, hogy ez
az egész többször is megtörtént, de nem lehettem benne biztos.
- Mi volt az üvegben, amit megitattál velem? – kérdeztem.
Elmosolyodott. Kicsit sem hasonlított Doolittle-re, de valami
vele kapcsolatban ugyanazt a megnyugtató magabiztosságot
sugározta. – Zamzam vize.
- Mekka megszentelt vize?
- Igen. – Bólintott egy kis mosollyal és egy üveget tartott a
számhoz. – Most igyál.

314
 Ittam egy kortyot.
- Amikor Ibrahim próféta ott hagyta Hajart és az újszülött
fiúkat, Ismailt Makkah meddő pusztaságában, csak egy táska ételt
és egy tömlő vizet hagyott nekik. – Nasrin megérintette a
homlokomat. – Nincs lázad. Ez jó. Amikor minden víz elfogyott,
Ismail sírt, mert szomjas volt, így Hajar víz után kezdett kutatni.
Megmászta a hegyeket és megjárta a völgyeket, de a föld meddő
volt. Szédülsz?
- Nem.
- Ez is jó. Végül az al-Marwah hegynél Hajar azt hitte hall egy
hangot, és megszólította, könyörögve, hogy segítsen. Jibril angyal
leszállt a földre, megérintette a szárnyával, és Zamzam forrása
előtört. A vize csillapítja a szomjúságot és az éhséget is. – Nasrin
újra elmosolyodott. – Hoztunk magunkkal haza, amikor a
családom szent zarándokútra ment. A med-mágiám ösztönzi a
testet, hogy gyógyítsa magát azzal, hogy gyorsított ütemben
dolgozza fel a táplálékot. Nem voltak sebeid, így ahogy a tested
feldolgozta a tápanyagokat, mind egyenesen odament, ahol
szükség volt rá, és a víz még inkább felgyorsította a folyamatot.
Ha így haladunk, nemsokára képes leszel járni. Nem olyan rossz
harminchat óra kezelés után, és úgy tűnik talán sikerült
elkerülnünk az újraetetés szindrómát. Mágia nélkül az erőd
visszaállítása eltartana néhány hétig.
Ghastekre pillantottam.
- Ő lassabban épül fel – mondta Nasrin. – De te eleve jobb
formában voltál, és több tartalékod volt, mint neki. Ne aggódj.
Vissza foglak juttatni a küzdő súlyodhoz. Ez a specialitásom. Én
vagyok a Torony erőnléti részlegének a feje. Gyanítottuk, hogy
talán alultáplált leszel, így Dr. Doolittle és én egyetértettünk
abban, hogy én leszek a legmegfelelőbb.

315
 - Köszönöm.
- Szívesen.
Megpróbáltam felemelni a fejemet. – Említettél egy barikádot.
Hol van?
- A folyosó mindkét végén. – Narin felnézett. – A felettünk
lévő emelet tele van vérszomjas vámpírokkal. Ghastek
megpróbálta megszámolni őket, és egyszer négyet említett, majd
két órával később hatot. Megöltünk néhányat, de ezek
eltorzultak. Ez a hely a vámpíroknak sem egészséges.
Most kilenc vámpír volt. Érzékeltek minket valahogy, így
tovább fog nőni a számuk. Meg kellett őket ölnünk, vagy tovább
mennünk innen.
- Egymásból táplálkoznak – szólt Ghastek. Az oldalára fordult,
hogy szemben legyen velem. A szemei beesettek voltak. Árnyéka
volt önmagának.
- Sosem halottam olyanról, hogy az élőhalottak ilyet tettek
volna – feleltem.
- Volt már rá példa – mondta. – Súlyos kiéheztetésre vagy
kontrollált etetésre van hozzá szükség. Korábban már képes
voltam reprodukálni laboratóriumi környezetben. Számos... –
ásított egyet -, változótól függ. Egy vámpír, ami más
élőhalottakból táplálkozik, átmegy bizonyos morfológiai
változásokon. Nagyon óvatosan kell véghez vinni, különben a
vámpír meghalhat. Néhány élőhalott... – Újra ásított egyet. – A
többi vámpírból való tartós táplálkozás... Miről is beszéltem?
Nekem is nehezemre esett koncentrálni. – Valami
vámpírokról, amik más vámpírokból esznek.
- Ettől idősebbnek, erősebbnek érződnek számunkra –
folytatta Ghastek. – A navigátorok érzik egy élőhalott életkorát,

316
de a más élőhalottakból álló étrend miatt idősebbnek tűnnek
számunkra.
Találkoztam már vámpírokkal, amik olyan öregnek tűntek,
mintha a Váltás előttről származtak volna, és erre sosem találtam
magyarázatot. Ennek lehetetlennek kellett volna lennie. A Váltás
előtt a mágia olyan gyenge volt, hogy alig létezett. Az Immortus
patogén nem jelent meg csak az első katasztrofális mágiahullám
után. Most megtudtam. Nem voltak igazából öregek. Kannibálok
voltak.
- Mennyivel öregebbek? Évtizedekkel?
- Igen. – Ghastek ásított. – Hacsak nem egy nagyon erős
egyedet akarsz, nem költséghatékony egy vámpírt más
élőhalottakkal etetni hosszútávon. A vámpírok előállítása
költséges. Pocsékolás. – Újra ásított. – Szólnod kell az
oroszlánodnak, hogy kerülje a megölésüket. A kannibál
vámpírok a gyengébb egyedeket célozzák, és az élőhalott vérre
reagálnak. Ha egyet megölsz, egy egész horda fog lecsapni a
holttestre.
Becsukta a szemét.
- Hány vámpír van Mishmarban? – kérdezte Robert.
Ghastek kinyitotta a szemét. – Csak egyszer jártam itt, öt évvel
ezelőtt. Vizsgáznom kellett, hogy csatlakozhassak az Arany
Légióhoz. Be kell menned Mishmarba, és kihoznod egy vámpírt.
Akkoriban több százat éreztem.
Több száz. Mennünk kellett. Minél gyorsabban jutunk ki
innen, annál jobb a túlélésünk esélye. Ghastek és én
lehorgonyozva tartottuk itt magunkat. Gyorsan mozgékonnyá
kellett válnunk.
A dobozért nyúltam és enni kezdtem még Doolittle
pasztájából.

317
 - Köszönöm – szólt Ghastek.
- Micsodát?
- Hogy életben tartottál. – Becsukta a szemét és elaludt.
Curran megjelent az ajtóban. A szőke haja hosszabbnak tűnt,
mint amikor elindult észak-Karolinába. Vastag borosta futott az
állán. Nem borotválkozott az elmúlt néhány héten. Vér pettyezte
a ruháit, egy része régi volt, egy része új.
Ledobta magát mellém. Köré fontam a karomat és
megcsókoltam. Az íze a nyelvemen varázslatos volt.
Visszacsókolt és magához ölelt. – Ettél?
- Igen. Sokkal finomabb, mint a lakoma, amit Hugh kínált.
- Ki fogom tekerni a nyakát – suttogta Curran, a hangja olyan
sok fenyegetéssel zengett, hogy majdnem összerezzentem.
Curran karizmai megfeszültek. Valószínűleg elképzelte, hogy
megöli Hugh-t. Nem lennék Hugh d’Ambray helyében ezen a
ponton. Curran és köztem, a hosszú életre való kilátása nem volt
túl rózsás.
- Ghastek szerint az itteni vámpírok egymást eszik. Ha egyet
megölsz, rajban fognak támadni. Hogy van a barikád? –
kérdeztem.
- Ki fog tartani még néhány óráig. – Megcirógatta a vállamat
és nyomott egy puszit a hajamra. Hozzábújtam. Olyan jó érzés
volt, hogy tudtam, itt van. – Aludhatsz még egyet és utána
viszlek – mondta.
- Talán sikerül járnom.
- Az jó lenne, de ha nem, számíthatsz rám.
Újra köré fontam a karomat. Olyan sok dolog volt, amit el
akartam mondani, de nem tudtam hogyan. Átkelt a fél országon,
betört egy bevehetetlen börtönbe, és rám talált minden ellenére.

318
Nem voltak szavak, amikkel leírhattam volna neki, mit éreztem
ezután.
- Szeretlek – mondtam végül. Tessék. Szépen egyszerűen. –
Tudtam, hogy meg fogsz találni.
Rám mosolygott. – Sosem hagynám abba a keresést.
És valóban nem. Addig folytatta volna, amíg rám nem talál.
Semmi kétségem nem volt efelől.
Benyúlt a dzsekijébe, és átadott valamit egy anyagdarabba
csavarva. Szétnyitottam az anyagot. Slayer másik fele volt.
Elképzeltem, hogy beledöföm Hugh szemébe. Vagy ez, vagy
elsírom magam, és nem fogok sírni Mishmarban.
- Meg lehet javítani? – kérdezte Curran halkan.
- Nem. – Egyszer letörtem a hegyét korábban, és Slayer
visszanövesztette, de ez a törés pont a közepén volt. A
kardomnak vége volt. Egy öreg barát meghalt. A gondolattól is
összerándultam. Végigsimítottam a pengén. Olyan volt, mintha
egy részemet vágták volna le. Olyan... meztelennek éreztem
magam. – Még ha valahogy sikerülne is helyrehoznom, a
pengének mindig lenne egy gyengepontja.
- Sajnálom.
- Köszönöm. Hugh beférkőzött a bőröm alá, és óvatlan voltam.
- Ne aggódj, azt tervezem én is beférkőzöm az ő bőre alá. –
Behajlította az ujjait, mint amikor karmai voltak. – Nem fog neki
tetszeni.
Csendben ültünk egy hosszú percig.
- Elhoztam a másik kardodat – mondta.
- A Cherkassyt?
Curran bólintott.
- Megkaphatom?

319
 Kinyúlt, és kihúzta egy kupac hátizsák közül. Előhúztam a
kissé hajlított fém pengét a hüvelyéből, és végigfuttattam rajta az
ujjaimat. Nem volt ugyanaz.
Curran felém tolta az ételtartót. – Egyél még.
- Megint etetni próbál, Őszőrössége?
- Természetesen – mondta. – Szeretlek.
Ettől teljesen felmelegedtem.
- Megtudtam hogy teleportál Hugh – mondtam két falat közt.
– Egy medálban vizet hord a nyaka körül vészhelyzet esetére.
Eltöri, a víz ráfolyik a bőrére, kimond egy hatalomszót, és ez
elteleportálja a víz forrásához. Amikor a folyamat elkezdődik,
köddé válsz egy pár másodpercre, amíg vége. Csak utolsó
lehetőségként teleportál. Ha a technológia megjön az utazás alatt,
neki annyi.
- Jó tudni.
- Gene meghívása csak felültetés volt?
Curran megvonta a vállát. – Nem tudom. De amikor
visszaérünk, tervezem, hogy megkérdezem tőle. A vendégünk a
Toronyban. – Ahogy azt mondta „vendégünk”, nem hangzott jól
Gene-nek.
- Mi történt miután eltűntem?
Curran nekidőlt egy megfordított széknek. – Átkergettem
Hugh-t a mezőn, de elteleportált, mielőtt elkaphattam volna.
Nálam van a lova. Akarod?
- A frízét? Nem, köszönöm. Szépek, de nem a legjobb
hátaslovak. Mondták, hogy egy hatalmas szamáron lovagoltam?
Pislogott egyet. – Tessék?
- Egy óriási fekete-fehér szamáron. Olyan két és fél méter
magas volt és elég rossz természetű. A Torony istállójában
hagytam. Egy béristállóból béreltem, úgyhogy talán már

320
meg kell majd vennünk a sok idő miatt, ami eltelt azóta. A neve
Cuddles.
Ezzel küszködött egy percig. – Néha az éhezésnek furcsa
mellékhatásai vannak...
- Nem, én is ott voltam – szólt Robert, még mindig csukott
szemmel. – Láttam Cuddlest. Hosszú fülei vannak.
Curran szeme elkerekedett.
- Ha kijutunk innen, szeretném megtartani – mondtam.
- Ha megeszed ezt, egy egész hordányi óriás szamarat veszek
neked.
- Ez a legfurcsább ígéret, amit valaha hallottam – mondta
Robert.
- Nem akarok egy hordányit. Csak egyet. – Ettem még
Doolittle pasztájából. – Mit fogsz csinálni Hugh fríz lovával?
- Nem tudom. Talán megtartom. Úgy fogom sétáltatni, mint
egy kutyát pórázon.
Felnevettem. – Utálod a lovakat.
- Nem – felelte Curran. – Nem bízok bennük. Van különbség.
- Szóval mi történt miután köddé váltam?
- Egy problémával szembesültem – kezdte. – Te eltűntél,
Hugh lelépett, és Ghastek is eltűnt. Az Emberek kiakadtak és le-
fölrohangáltak. Jim szólt Brandonról és a vizes mutatványáról.
Több információra volt szükségem, és tudni akartam mi van
Brandonban, amitől olyan hülye lett, hogy ilyet tesz, így
felvágtam a hasát, és kihúztam a beleit, miközben Jennifer végig
nézte. Megmondtam Jennifernek, hogy ha megmoccan, olyan
dolgokat fogok vele tenni, amihez képest civilizáltnak és
kedvesnek tűnik, amit épp Brandonnal tettem.
Elvesztette az önuralmát. Egy kezemen meg tudtam számolni
hányszor vesztette el a fejét Curran, és minden alkalom

321
beleégett az emlékezetembe. Büszke volt arra, hogy mindig
kontrollálja magát. Hát, végre sikerült elérnem. Őrületbe
kergettem a Bestiák Urát. Biztos nagyon féltett, vagy nagyon
dühös volt, esetleg mindkettő egyszerre. Pontosan tudtam hogy
érezte magát. Nem tudtam úgy üvölteni, mint ő, de ha őt
teleportálták volna el arról a mezőről, az egész Falka összepisilte
volna magát miattam.
- Megmoccant Jennifer? – kérdeztem.
- Nem. Ott állt csendben, miközben Brandon üvöltött. Nem
mondott semmi hasznosat. Barabas volt, akinek eszébe jutott,
hogy Jennifer azzal az üveggel ment be a találkozótokra.
- Nem volt rá képes – mondtam. – Azt hiszem, úgy jött be a
találkozóra, hogy megteszi, de az utolsó pillanatban meghátrált.
- Mivel Brandon nem segített, Mahonnak adtam, ami
megmaradt belőle, és mondtam Jennifernek, hogy most ő jön.
Azt felelte, hogy nem merném. Biztosítottam, hogy nagyon is
igen. Torkon ragadtam, és megráztam egy kicsit. Talán
üvöltöttem is.
Robert felsóhajtott. – A harci alakjában volt. Akkora karmai
voltak, mint egy rozmár agyara, és Brandon vérétől csöpögtek. A
bundája égnek állt, a szája ekkora volt – Robert széttárta a kezeit
hatvan centire –, két plusz pár szemfogat növesztett, és a szemei
mintha lángoltak volna. Olyan hangosan üvöltött, hogy a Torony
ablakai beleremegtek, és amikor megszólalt, olyan hangja volt,
mint egy démonnak a pokolból. Én bármit elmondtam volna
neki.
Finoman végigsimítottam a borostás arcán. – Elvesztette az
önuralmát, Őszőrössége?
- Nem – felelte Curran. – Tökéletesen uralkodtam magamon.

322
 A szoba túl felén Robert megrázta a fejét. – Fél méterrel a föld
felett tartotta Jennifert végig, amíg kikérdezte.
- Fojtogattad a farkas alfát? – Nem mintha nem érdemelte
volna meg.
Curran elfintorodott. – Természetesen nem. Információra volt
szükségem. Miután betettem a fejét a számba, mindketten egyet
értettünk, hogy legjobb lesz, hogy elmondja, amit tudni akartam.
Aztán a gátak kinyíltak, és mindenféle érdekes dolog derült ki.
Öt hónappal ezelőtt keresték meg, kicsivel Daniel halála után.
Egy férfi találkozott vele egy étteremben, és azt állította az Ice
Fury-ből jött, és belső információt akart. Először lerázta őket, de
aztán a paranoia eluralkodott rajta. Amikor elmentünk Európába,
panaceát ajánlottak neki. Elfogadta.
Terhes volt, magányos és félt. A kisbabája Daniel gyereke is
volt, és bármit megtett volna, hogy megakadályozza a gyereke
louppá váljon. De, hogy elárult mindenkit a Falkában...
- Elkezdett információt szolgáltatni rólunk – folytatta Curran.
– Cserébe ellátták panaceával és más szívességekkel. Emlékszel,
amikor Foster és Kara üzlete leégett?
Foster és Kara Hudson Jennifer bétái voltak egy ideig.
Danieltől örökölte meg őket. Volt egy kis textil gyáruk és ruha
üzletük, aztán porig égett, amíg távol voltunk a „szerezzünk
panaceát” utunkon. – Gyújtogatás? A saját bétái ellen?
Curran bólintott. – Egy darabig úgy tűnt Foster ki akarja hívni
Jennifert, de a tűz után kölcsönt vettek fel a Falkától, és Karával
lemondtak a béta posztról, hogy az újjáépítésre koncentráljanak.
Jim sejtette, hogy valami nem stimmelt az üggyel, de sem
Jennifer, sem senki más a Farkas Klánból nem járt a tűz
közelében abban az időben.

323
 Azta! Nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyre süllyed. Kate
Daniels, briliáns emberismerő. Vagy nem.
- Aztán visszajöttünk Desandrával, ő elfoglalta a béta posztot,
és a dolgok egyre rosszabbra fordultak, míg Jennifer követelni
kezdte, hogy tüntessék el. A Találkozó előtt Jennifer megkapta az
üveget, és megmondták neki, hogy vagy rád önti reggel és
eltüntetik Desandrát, vagy bizonyítékot küldenek a Falkának az
árulásáról.
- Mindent megkaphatsz amit akarsz, ha azt teszed amit
mondunk, vagy mindent elveszünk, amid van?
- Igen. Az elmondása szerint képtelen volt megtenni, így
Brandon tette meg helyette. Nem kérte meg rá. Önként
jelentkezett. – Curran elfintorodott.
Robert megvonta a vállát. – Nem tudom eldönteni, hogy az,
hogy nem sikerült teljesen elárulnia minket pozitív-e, mert még
volt benne valamennyi becsület, vagy ez volt a gyávasága
legnagyobb jele, mert valaki mást manipulált arra, hogy
megtegye helyette.
- Nem érdekel – mondta Curran.
- Mi történt ezután? – kérdeztem.
- Utána ledobtam Jennifert, és szóltam Desandrának, hogy ha
a farkasokat akarja vezetni, eljött az ő ideje. Javára szóljon, nem
nyújtotta el. Jennifer jól küzdött, de végső soron gyorsan végzett
vele.
Gyűlölnöm kellett volna Jennifert. Ha valahogy sikerült volna
elkerülnie a lebukást, megöltem volna, amikor haza térek, de
nem azért, mert nem kedvelem, hanem mert áruló volt és
veszélyt jelentett. Mérgesnek kellett volna lennem, de Hugh
kisajátította az összes dühömet az utóbbi időben. Jennifer iránt
csak sajnálatot éreztem. Két évvel ezelőtt minden remek

324
volt számára. Volt egy férje, aki szerette, és egy munkája, amivel
elégedett volt. Gyerekeket terveztek. Az élete olyan ígéretes volt.
Ehelyett az egész félresiklott, és tragédiával végződött.
- Mi történik a babával? – kérdeztem.
- Winona magához vette – felelte Curran.
Jennifer egyik testvére. Öten voltak. – Gondot fognak
jelenteni számunkra?
- Magasról teszek rá – mondta Curran. – Ha úgy döntenek
problémát okoznak, végzek velük, amíg már nem lesznek
problémák.
Rendben. – Hogy találtál meg?
- Előbb Nicket találtam meg – felelte Curran.
Ó, anyám. – Kérlek, ne mondd, hogy a keresztes lovag
gyomrát is felvágtad, hogy megnézd benne is van-e valami
hülyeség!
- Nem volt rá szükség. Elmondta hol vagy. – Curran a koszos
iroda felé intett. – Ez volt Hugh tartalék terve. Ha nem kapja
meg amit akar, Mishmarban fogod végezni. Visszamentem a
Toronyba, és önként jelentkezőket kértem, akik velem jönnek.
Gyorsan kellett indulnunk. Christopher megjelent a hajaddal, és
azt mondta, a nyomodra tud vele bukkanni.
- Elhoztad Jimet is. – Elmosolyodtam.
Curran a szemét forgatta. – Nem így terveztem. Aztán Jim és
én egymásra vicsorogtunk fél órán keresztül, majd Raphael és
Mahon úgy döntött, ezúttal maradhatnak ők otthon. Így jött Jim
és Christopher. Derek is jönni akart, de nem volt száz százalékos,
így nem hoztam magammal. Robert és Thomas önként
jelentkezett. Ahogy Andrea is.
Ó, te átkozott idióta. Nem kellett volna ide jönnie. Jól le

325
fogom tolni miatta, amikor kijutunk. Robertre néztem. – Miért?
Felsóhajtott. – Mert megértem. Ha az én párom tűnne el,
megkeresném. Nem számít, mibe kerül. Ő ugyanezt tenné értem.
Ahová az egyikünk megy, a másik követi.
- Köszönöm – mondtam.
- Nincs mit.
- Velük ketten már elegen voltunk, de szükségünk volt egy
medmágusra. Doolittle nem jöhetett, de önként jelentkezőket
kért. – Curran Nasrin felé biccentett.
A medmágus megvonta a vállát. – Oda megyek, ahol szükség
van rám.
- Aztán istenverte intézkedéseket kellett tennem, hogy a Falka
biztosan ne essen szét, amíg távol vagyunk. A Tanács teljesen
kiborult. Nem tudtunk elindulni a következő reggelig.
Ahogy ezt mondta, nem ígért túl sok jót a Tanácsnak. – Nem
akarták, hogy el gyere.
- Valakivel elszaladt a ló, és kijelentette, hogy nem mehetek,
mert ez nem szolgálja a Falka érdekeit – mondta Curran.
Tipikus. Nem számít mit tettem a Falkáért, az életem nem ért
annyit, hogy Currant és a többi alfát kockáztassák. Fájnia kellett
volna, de mostanra már hozzászoktam.
- Bepánikoltak – szólt Robert.
- Mit csináltál?
Megvonta a vállát. – Emlékeztettem őket, hogy én vagyok az,
aki eldönti a dolgokat.
- Két napig tartott, hogy eljussunk ide – mondta Robert. – Van
egy elég gyors ley-vonal ami ide tart és St. Louis környékén
kezdődik, de szinte semmi sincs, ami észak-nyugat felé menne.
- Az utak vacakok – tette hozzá Curran. – Eleve nem tudtuk
pontosan merre van Mishmar, és amikor végre ideértünk,

326
plusz egy napig tartott, hogy bejussunk valahogy. De a
legnagyobb gond az volt, hogy nem tudtunk haladni a
technológia alatt. Christopher valami oldatba tette a hajadat, és
azt használtuk iránytűként, de csak addig működött, amíg a
mágia élt. Az idő felében a kezeimen ücsörögve kellett
várakoznom. Napokig mászkáltunk ezen az átkozott helyen.
Szegény Christopher. A világ végére is követnélek, de oda
nem. Nem mehetek oda megint. De mégis eljött. Eljött
Mishmarba a kedvemért. Ha élve kijutunk innen, meg kell
találnom a módját, hogy megháláljam neki.
- Christopher mondta, hogy hozzatok fűrészeket?
Curran bólintott. – Azt mondta vannak itt börtöncellák...
Curran felemelte a fejét. Robert az ajtó felé fordult. Lövések
ritmikus hangja szólt valahonnan a folyosó végéről. Fogadni
mertem volna rá, hogy Andrea az.
Thomas bedugta a fejét az ajtón. – Indulnunk kell.

VÉGIG FUTOTTUNK A KESKENY FOLYOSÓN. Nos, én nem

igazán futottam. Inkább csak előrefelé vonszoltam magam.
Curran hozzám hajolt. –Makacskodni fogsz ezzel
kapcsolatban?
- Mit gondolsz? – Már így is eggyel kevesebb emberünk volt,
mivel Ghastek nem tudott járni, és Jim úgy döntött viszi. Nem
voltam hajlandó lekötni Curran kezeit azzal, hogy engem kell
cipelnie.
- Ha azt mondod megy, akkor megy. De ha összeesel,
felveszlek.
- Áll az alku.
Az összeesés nem tűnt olyan rossz ötletnek jelenleg.

327
 A keskeny folyosó tovább folytatódott, az egyszerű, barna
falak összetört, mocskos bútorokkal teli irodákba nyíltak. A két
vérpatkány vezette a sort, mindketten harci alakban, szikár,
bundás testtel, gyorsan mozogva. Nasrin követte őket, majd
Curran és én, Jim Ghastekkel, és Christopher és Andrea zárta a
sort. Mögöttünk a vámpírok keresztül rohantak Mishmaron.
Éreztem az elméjüket. Most már közel húszan voltak, hat
közvetlenül mögöttünk, a többi felettünk és oldalt. Úgy tűnt,
mintha keresztül mennének a falakon.
Thomas, a nagyobbik vérpatkány éles kanyart tett. Épp időben
követtem ahhoz, hogy lássam eltűnni egy egyenetlen lyukon
keresztül a padlón. Utána futottam, és benéztem a lyukba.
Három méteres esés. Persze, miért ne. Bemásztam a lyukba. Aú!
Megbotlottam. Oké, ez nem volt jó ötlet. Curran leugrott
mögöttem.
- Megvagy, kicsim? – kérdezte halkan.
- Semmi gond.
Nasrin már ugrott is le egy másik lyukon keresztül, néhány
méterre jobbra. Ellenőriztem a magasságot. Kicsivel több mint
méter volt ezúttal, és túl keskeny volt ahhoz, hogy Currannel
együtt menjünk át rajta. – Elfogadom a segítséget.
Curran leugrott és földet ért odalent. – Gyere!
Beugrottam a lyukba. Elkapott és letett a földre. – Rendben?
- Rendben.
- Nekro a lyukban – kiáltotta Jim fent. Épp időben néztem fel
ahhoz, hogy lássam, ahogy Ghastek átesik a plafonon. Curran
elkapta.
- Ez nevetséges – mondta Ghastek.
Jim leugrott. Curran átadta neki Ghasteket és elindultunk. A
szoba, amibe most kerültünk széles volt, és hosszú

328
métereken át nyúlt. Egy hotel előcsarnokához hasonlított: magas
szürke kőoszlopokkal, kárpitozott mennyezettel, valamilyen
fényes, fekete felületű lépcsőkkel, poros, díszes csillárokkal, amik
valahogy túlélték a katasztrófát...
A mágia elöntött minket, mint egy vad, láthatatlan hullám.
Fekete indák törtek elő a padlóból.
Curran és én egyszerre mozdultunk. Felkapott, miközben én a
karjába ugrottam, és úgy sprintelt át a termen, mint egy denevér
a pokolból kifelé. Amikor beüt egy mágiahullám, és valami furcsa
nő ki a földből, nem várod meg, hogy kiderüljön, mi az. Olyan
messzire mész attól a valamitől, amennyire csak lehet.
Mögöttünk Andrea felkiáltott. – Fuss, Christopher!
Körülöttünk az indák mindenhol kirügyeztek, és a rügyek
háromszög alakú levelekké nőttek.
Curran átrepült a termen. Előttünk egy fal tűnt fel egy széles
kő lépcsősorral, ami felfelé vezetett. A lépcsőfokok
virágmentesek voltak. Nasrin már ott volt, felénk integetve.
Az indákon vastag, fekete gumók nőttek.
Élőhalott mágia ért az elmémhez. Visszapillantottam Curran
válla fölött. Andrea vasmarokkal szorította Christopher karját, és
magával húzta. Mögöttük egy vámpír ugrott le a lyukból a
plafonon és utánuk eredt.
Curran előre ugrott, és a lépcsőre érkezett. Jim Ghastekkel
csak lépésekkel volt lemaradva.
A virágok kinyíltak, kibocsátva egy sűrű, halvány lilán
ragyogó szálakból álló felhőt, mintha valaki elvette volna néhány
golgotavirág szirmát, és egy fürtbe fonta volna őket.
Andrea elérte a lépcsőt, felrángatta Christophert néhány
lépcsőfokon, majd elengedte. Összeesett.

329
 A vámpír átsiklott a virágok között, hangtalanul és gyorsan.
- Ne öljétek meg – mormolta Ghastek. – Szükségem van egy
fuvarra.
A virágok megremegtek. Krémszínű csillogó pára szállt fel a
szirmaikról. A vámpír megbotlott, hátrahőkölt teljesen
hangtalanul, és összeesett.
- Fenébe! – szitkozódott Ghastek.
Az indák megremegtek. Fekete gyökerek nyúltak ki a vérszívó
testéhez.
- Gyönyörű – suttogta Christopher. – Mortem germinabit.
- Gyerünk, Christopher. Mennünk kell. – Andrea felhúzta és
felmásztunk a lépcsőn.
- Tudom, hogy a szagnyomunkat követtük, de nem emlékszem
erre a helyre – szólalt meg Jim.
- Azért, mert nem ezen az úton jöttünk – mondta Robert.
- De emlékszem a két lyukra, amin felmásztunk felfelé –
mondta Andrea. – Éreztem a szagunkat. Ennek a csarnoknak,
vagy bármi is volt ez, nem lett volna szabad itt lennie. Itt egy
folyosó volt. Azt akarod mondani, hogy a szoba elmozdult?
- Nem tudjuk – mondta Thomas.
A lépcsők újabb ajtóban végződtek. Robert óvatosan
kinyitotta. Tipikus hotel folyosó volt előttünk, hosszú, vörös
szőnyeggel és számokkal az ajtókon.
- Szóval fogalmunk sincs merre megyünk? – kérdezte Nasrin.
- Lefelé megyünk – felelte Curran. – Hacsak ennek a helynek
nincs saját gravitációja, nem lesz olyan nehéz belőni az irányt.
Erre nem vennék mérget.

330
 NÉGY EMELETTEL KÉSŐBB, Mishmar azon része, amit egy
hotelből vettek, véget ért. Lementünk a lépcsőn, átpréselődtünk
egy résen a falon, és hirtelen a kárpitozott hotel folyosó véget
ért, és felváltotta egy modern apartman keményfa padlója és
nyitott terei. A falak bézsről fényes vörös színre váltottak, ami
olyan volt, mint a vér. A sötétszürke bútorok érintetlenül álltak,
a kanapé és a székek úgy voltak elrendezve, mintha egy kezdődő
partira várnának. Még a polcokon lévő kerámiák is ott voltak a
helyükön. Ezt hogy a fenébe sikerült összehoznia az apámnak?
Hogy lehet felemelni egy épület darabot és rátenni más
épületekre úgy, hogy a bútorok nem mozdulnak meg közben?
Talán valaki mindent visszapakolt, miután Mishmar része lett?
Megpróbáltam nem belegondolni a puszta erőbe, ami ahhoz
kell, hogy levágjunk több emeletet egy épületről, és több méter
magasba emeljük a levegőbe anélkül, hogy megmozdulnának a
benne lévő dogok. Bele sem tudtam gondolni.
Végig osontunk a keményfapadlón. Modern festmények
lógtak a falon, stratégiai helyeken elhelyezett vörös és fehér
mintákból álló kollekcióként. Egy nyitott bőrönd, félig tele
férfiingekkel feküdt a padló közepén, ott ahol az ajtónak kellett
volna lennie. Hosszú, barna folt éktelenkedett a lakkozott padlón
a hiányzó ajtó irányában. Alvadt vér.
A vérpatkányok ellenőrizték a folyosót a túloldalt, előre
lopakodva.
- Tiszta – szólt vissza Thomas.
- Nem teljesen – mormolta Ghastek.
Én is éreztem őket, mögöttünk, felettünk, jobb oldalt... Most
már több mint húszan. A vámpír horda egyre nőtt, mint egy
havas hegyen leguruló hógolyó. Nem tudtam, hogy ezek új
vámpírok, vagy azoknak, amiket hátrahagytunk valahogy

331
sikerült megkerülniük a halálos virágokat. Nem is érdekelt. Csak
ki akartam jutni Mishmarból.
Tovább mentünk a folyosóra. A fáradtság lelassított, de tovább
vonszoltam magam, minden lépés erőfeszítést jelentett, mintha
egy súly lenne a lábaimhoz láncolva. Le akartam feküdni, de egy
pihenőre, most nem volt lehetőség.
- Egy liftakna most jól jönne – mondta Jim.
- Álmodozz csak – mondta neki Curran.
Egy széles hasadék futott a folyosó padlóján. Robert letérdelt
mellé és bedugta rajta a fejét, olyan mélyre hajolva, hogy a fél
teste eltűnt benne. A fizika törvényei szerint már bele kellett
volna esnie. – Nem látok semmi mozgást.
- Vannak élőhalottak? – kérdezte Curran Ghastektől.
A Holtak Mestere rápillantott. – Válassz egy irányt, és
megmondom mennyi van ott.
- Van olyan irány, ahol nincsenek vámpírok? – kérdezte
Andrea.
- Nincs.
Curran rám nézett.
- Nincs jobb a lefelénél – mondtam, és előhúztam a kardomat.
Nem olyan volt, mint Slayer, valószínűleg azért, mert nem Slayer
volt. Slayer törötten hevert Curran hátizsákjában.
- Akkor lefelé.
A két vérpatkány beugrott a lyukba, majd Curran követte
őket. Utána én ugrottam, Curran felugrott hozzám a levegőbe,
elkapott és puhán landolt a földön.
- Ügyes – mondtam a terem egyik felét figyelve, míg ő a
másikat ellenőrizte. Ez az emelet egy menő edzőteremnek tűnt,
tele több sornyi ellipszisgéppel és futópaddal.

332
 - Próbállak lenyűgözni, kicsim. – Curran letett, elkapta
Ghasteket, majd nem túl finoman átadta Jimnek. Elindultunk. A
gépek egy sorban álltak bal oldalt, és másik kettőben jobb oldalt,
egy ösvénnyel közöttük. Felettünk lapos képernyők, most már
porosan és kikapcsolva gyászolták a technológia korának
leáldozását a forgó állványokon.
Az élőhalott mágia hordája irányt váltott, és felénk özönlöttek.
- Erre tartanak – szólt Ghastek. – Gyorsan mozognak.
Valószínűleg találtak egy belépési pontot erre az emeletre.
Elhátráltunk.
Egy sovány, csontvázszerű alak préselte át magát egy
repedésen a falon, a plafon közelében, és megült ott, hatalmas
karmokkal kapaszkodva a falba, a két vörös szeme, mint az izzó
széndarabok.
- Fent, jobb oldalt – mormoltam.
- Látom – felelte Curran.
Újabb élőhalott préselte át magát a résen, majd odamászott az
első mellé. Ez nyilvánvalóan idősebb volt. A csonttarajok
kitüremkedése a gerince mentén legalább hat centis volt, és az
állkapcsa egy medvecsapdára emlékeztetett. Velünk szemben egy
harmadik vámpír mászott ki egy sötét repedésből a másik falon.
Ez is idősnek érződött. Egy hosszú, szaggatott sebhely futott az
arcán, ami végighaladt a mellkasán. Egy kannibál vámpír. A két
szó, még csak nem is illett össze. Mi lesz a következő, zombi
kalóz viking szellemek?
Egy alak mozdult meg a szemem sarkában, végigsuhanva a
futópadok mögött. Még egy mozdult meg a sarokban. Hat vámpír
jött be a terembe, és becserkésztek minket. Ez nem lesz szép.
- Sok vámpír van itt – jelentette Christopher.
- Csss! – mondtam. – Menj tovább.

333
 A vámpírok olyan prédára vadásztak, ami menekült, így nem
futottunk. Halkan és egyenletesen mozogtunk a terem vége felé.
Az ősi vámpír a jobb falon lekúszott. Mögöttünk egy élőhalott
felugrott egy futópadra, és ott ült, mint valami mutáns, kopasz
macska. Még több élőhalott szempár meredt ránk a gépek közötti
réseken.
Nem túl jó.
Valami kongott előrébb. Odapillantottam. Thomas talált egy
hatalmas fémajtót.
- Zárva – mondta halkan.
Remek. Ha megpróbálnánk betörni, az határozottan
provokálná a vámpírokat.
Az élőhalottak felénk mozogtak, kettő a földön, kettő a falon,
egy a futópadokon keresztül. Megfeszültem. Ha meg kell őket
ölnöm, hát legyen. Andrea felemelte a számszeríját.
Az elől lévő vámpír előre vetődött. A sebhelyes ősi vámpír
átsuhant az edzőtermen, és szétszaggatta az első vámpírt mielőtt
földet ért volna. Élőhalott vér fröccsent a padlóra, és a Sebhelyes
kitépett egy vámpírgerinc darabot az ellenfeléből. A sérült
vérszívó összeesett. A Sebhelyes előre ugrott, megpördült, mint
egy dugóhúzó, a karmai kifeszítve, és felhasított két másik
vámpírt, csontig felvágva őket. Két szivacsos, száraz tüdő, és
duzzadt szívek estek a földre.
Felkapartam az államat a földről.
A három megmaradt vámpír, két idős és egy, aminek a
gerinctaraja alig kezdett kinőni, hozzánk ügetett, keresztezve
egymás útját, lehajtott fejjel.
Megfordultam. Ghastek a saját lábán állt, az arca sápadt, a
szemei eltökéltek voltak. A fiatalabb vámpír felegyenesedett, és
felvette a Holtak Mesterét. A két ősi lekuporodott a

334
földre, a Sebhelyes baloldalt, míg a másik nagy vámpír, ami olyan
sápadt volt, hogy szinte fehérnek számított, jobb oldalt, végig
tökéletes szinkronban mozogva.
- Jó lenne, ha betörnétek az ajtót – mondta Ghastek négy
szájból, három a vámpíroké, és egy a sajátja, az ismerős száraz
hangján, amire emlékeztem. – A többi élőhalott ki fogja szagolni
a vérüket. Nincs sok időnk.

335
 15.
A TORNATEREM AJTAJA EGY FÉLIG romos étkezőbe nyílt.
Ezután következett egy szoba vámpírokkal, Ghastek az új
élőhalottját használta, miközben én a pót kardomat használtam.
Még mindig nem volt olyan, mint Slayer, de ez nem okozott
akkora problémát, hogy ne jussak a szoba egyik végéből a
másikba. Bezártuk az ajtót, és végigfutottunk egy folyosón, egy
lépcsőig. Lementünk.
Mocskos szobák, málló székek, korhadó padló, ennek semmi
értelme, az egyik pillanatban egy luxus toronyház, a
következőben egy rom, azután egy kórház….Néha jéghideg,
néha tikkasztóan meleg. Az egyik szobában kapott helyet egy
rakás rothadó hulla, amiken hatalmas kígyók csúszkáltak. Egy
másiknak képzeletbeli padlója volt. A padló ott volt, láttuk, de
amikor Thomas kilépett rá, átesett rajta. Robert elkapta és
kihúzta, de előtte a patkány alfa megpillantotta, mi van a padló
alatt. Nem hajlandó megmondani, hogy mi volt az. Csak egy
viharos arckifejezés jelent meg a félig patkány, félig emberi
arcán, rögtön hátrálni kezdett, és elszáguldott abba az irányba
ahonnan jöttünk. Tíz percünkbe telt, hogy utolérjük.
Egy ponton elértünk egy rést az épület oldalán, és egyesével
belenyomtuk a fejünket. A hideg, friss levegő belélegzése olyan
volt, mint a manna az égből. Magasan a föld fölött voltunk.

336
 Láttam egy darabot az égből, egy távoli hómezőt, majd egy
hatalmas hüllő kinézetű madár lecsapott, és megpróbálta
megkarmolni az arcomat a karmaival. Köszönöm, Roland. Sokkal
jobban kedvellek.
Curran ütötte a falat egy pár percig, próbálta kitörni, hogy
kiszabadítson minket. A fal kitartott, de még akkor is, ha sikerült
volna áttörni, és elkezdünk lemászni, a madarak leszedtek volna
minket.
Egy ideig a lyuk körül csoportosultunk, mert nem akartunk
távozni, de végül el kellett mennünk onnan. Le és még lejjebb,
közben még több elkóborolt vámpírt szedtünk össze kísérőnek.
Mindenhol ott voltak, mint egy obszcén mágikus csillag, velünk
együtt mozogtak, és állandóan megpróbálták csökkenteni a
távolságot.
- Talán ennek a pokoli lyuknak nincs vége – morogta Andrea,
ahogy kinyitottunk egy újabb ajtót.
- Nem. - Christopher rámosolygott, és kisétált az ajtón. – Van
vége. Ez véges…- Elhallgatott.
Egy börtönblokkban álltunk. Előttünk két sor cella nyújtózott
előre, és a távolban láttam egy ismerős, kör alakú tisztás egy
részét. Én már láttam ezt a pontos beállítást, a Casino alatt. Több
sor cella, amik sugárban helyezkednek el egy központi kör körül,
mint a küllők egy keréken, kivéve, hogy a Casino celláiban a
vámpírokat tartották. Ezekben a cellákban holttesteket tartottak.
- Nem - suttogta Christopher. A lába összecsuklott alatta.
Lerogyott a földre, a csuklyáját az arcára húzta, és a karcsú testét
egy kis labdába húzta össze. – Nem, nem, nem…
Testek töltötték meg a cellákat. Néhány csontváz szorongatta a
rácsokat az ujjaival, mielőtt felélte a húsát. Mások frissebbek,
rothadó izomzattal, amik még mindig odatapadnak a saját

337
csontjaikra. Néhány nem embernek nézett ki. Az egyik ilyen
cellában lehetett Christopher. Itt ült, egy ketrecben, lassan
haldoklott, és figyelte, ahogy a halottak körülötte szétestek.
- Milyen szörnyű…- suttogta Nasrin.
Letérdeltem Christopher mellé, és átöleltem.
- Nem…- nyögte.
Nasrin leguggolt mellém, a hangja megnyugtató volt. -
Minden rendben lesz, Christopher.
- Nem vagyunk bezárva - mondtam neki. - Nem egy ketrecben
vagy. Szabad vagy.
Megpróbálta ringatni magát előre-hátra. Nem is hallott
engem.
Mögöttünk, a vámpír horda valahol a falakban felduzzadt,
mint egy lavina, kész volt átszakítani azt, és teljesen eltemetni
minket.
- Nem maradhatunk itt - mondta Ghastek, elmozdította a
vámpír karját. A másik két vérszívó megállt.
- Nem… - mormolta Christopher.
- Csitt - mondtam neki. - Nézz rám. Nézz a szemembe.
Hagytam, hogy a mágikus védelmem elcsússzon egy kicsit. Az
erőm Christopher köré tekeredett. Felemelte a fejét, és rám
nézett. - Úrnő…
- Nem engedem, hogy bármi rossz történjen veled. - Kezdtem
nagyon jó lenni az olyan ígéretekben, amiket nem tudtam
megtartani. - Nem fogom hagyni, hogy itt ragadjunk egy
ketrecben. Gyerünk. - Talpra húztam.
Curran Nasrinre nézett. - Viszed, ha kell. Mennünk kell.
Nasrin megfogta Christopher kezét. - Kapaszkodj belém.
Rendben van. Minden rendben lesz.

338
 Elkezdtük kocogni a cellák előtt. Holttestek figyeltek minket,
üres szemgödrökkel, ahogy elhaladtunk előttük. A rothadás szaga
fojtogató volt. Édes Istenem. Annyira sok ember.
- Gyermek! - Egy női hang.
Megálltam lépés közben. Ismertem ezt a hangot.
Egy kar, sötét ujjakkal nyomult át a rácsok között, egy rothadó
hulla fölött szorította a vasat. Egy nő nézett rám, a legközelebbi
cella belsejéből. Amikor utoljára láttam középkorú volt, zömök,
erős testfelépítésű, és az arcszíne sötétbarna volt. Évtizedekkel
idősebbnek nézett ki. Az arcbőre ráfeszült a koponyájára, ami
élettelen és beesett volt. A bőre lógott a csontjairól. A piszok és a
rászáradt vér foltokat hagyott az indigószínű fátylon, ami sötét
haját és a homlokát takarta. Egykori önmaga szelleme volt
csupán.
- Naeemah.
- Gyermek.
Az alakváltók egy ősi családjából származott, akik
testőrökként szolgáltak. Hónapokkal ezelőtt Hugh felbérelte őt,
hogy őrizzen engem, bár nem a jóságos szíve vezette. Kezdte
gyanítani, hogy van valami bennem, de Roland adott neki egy
másik feladatot, úgyhogy megbízta őt, hogy vigyázzon rám, és
tartson életben, amíg vissza nem tudott térni, hogy ott folytassa a
kutatást, ahol abbahagyta. A nagynéném úgy döntött, hogy ez
alatt az idő alatt áttáncol a városon. Naeemah segítsége nélkül,
már halott lettem volna.
Curranhoz fordultam. – Ki kell szabadítanunk őt.
Megragadta a rácsokat, majd rögtön elengedte.
- Ezüst. Szükségem van a fűrészekre.
- Kevés időnk van - mondta Jim.

339
 - Én nem mozdulok, amíg ki nem jön onnan - mondtam.
Jimtől kaptam egy kemény pillantást.
- Azt mondta, hogy kint akarja őt tudni - mondta Andrea
neki. - Ne zúdíts rá még több szart.
- Szánj rá időt - mondta Ghastek. A vámpírjai megmozdultak,
az utat fedezték, amelyről jöttünk. - Senkinek sem szabadna
éhen halnia egy cellában.
Jim kihúzta a fűrészeket, ő és Curran elkezdték szétvágni a
rácsokat. A fém csikorgott.
Naeemah lázas szemekkel nézett engem.
- Mit csinálsz itt? Hugh zárt be ide?
- Igen. Mert segítettem neked - mondta. - És a fiam miatt.
- Mi történt a fiaddal?
- Visszautasított egy munkát d'Ambraytól. Velem egy leckét
akart megtanítani a gyerekeimnek.
Még egy tétel az én "érvek, amiért megölöm Hught" listámon.
Kezdett hosszú lenni.
Egy cellarács a földre zuhant.
Egy vámpír beszáguldott a folyosóra.
Ghastek régi vámpírjai úgy mozogtak, mint egy olló két
pengéje. Két összehangolt mozdulat a karmokkal, és a támadó
feje legördült a padlóra. Nem éreztem, hogy mennyire fáradt
vagyok, amíg mozogtam. Ahogy most álltam, a kimerültség
próbált ledönteni a földre. És ha leülnék, én ott is maradnék.
A második rács esett le. Még egy, és a nyílás elég széles lesz,
hogy kijusson rajta.
A vámpírszerű elmék lavinája egyre közelebb jött.
Harmadik rács. Naeemah átpréselte magát a nyíláson.
- Most futnunk kell - mondta Ghastek nagyon nyugodt
hangon.

340
 - Merre? - Kérdezte Curran.
- Erre. - Naeemah végig futott a folyosón. – Ismerem a
kivezető utat.
- Megbízol benne? - Kérdezte Jim.
- Igen! - botladozva futottam utána.
Átrohantunk egy termen. Mögöttünk az ajtó megremegett - az
élőhalottak megpróbálták áttörni. A lábam úgy döntött, ez
fantasztikus idő lenne arra, hogy megálljak és alátámasszam a
súlyomat. Curran megragadta a karomat, és megtartott.
Egy sötét lyuk tátongott előttünk a falon. Naeemah beleugrott.
A vérpatkányok követték.
Egy vámpír zuhant le a mennyezetről, elvágva tőlünk Nasrint
és Christophert. A gyógyító hátrahőkölt, és rácsapott az élőhalott
fejére, az nekiesett a baloldali cellának. A vámpír koponyája
eltört, mint egy tojás, amit leejtettek a földre. Curranhoz
fordultam. - Mi ő…?
- Iráni oroszlán. - Rámutatott a lyukra. – Indulj.
Elértem a lyukat, és lenéztem. Nem láttam mást, mint egy
nyílást, lefelé vezető meredek szögben. Ugrás a semmibe.
Lábakkal előre beleugrottam, a fenekem csúsztam, közben teljes
sötétségben száguldottam lefelé. A fenekemnél a ruhámat valami
nedvesség átáztatta. Moszatok illatát éreztem. A kezem átsiklott
a nyálka fölött. Leszáguldottam az alagúton. Ha kemény talaj vár
lent rám, csinosan fogok kilapulni.
Fény lobbant előttem. Leszorítottam a csizmámat az alagút
aljába, de a csúszós algák bevonták a köveket, és ellenállás nélkül
csúsztam tovább. Ha ez egy film lett volna, ez lenne az a rész,
ahol előrántok egy tőrt, és belemélyesztem azt a kőbe, hogy
lelassítsam magam. Kivéve, hogy eltörném a nem létező tőrömet,

341
megsérülne a karom, és a végén még mindig egy nedves emberi
palacsinta lennék.
Az alagút véget ért. Két rémítő másodpercig a levegőben
repültem, és belecsobbantam a meleg vízbe. Hurrá, túléltem.
Felrúgtam magam a felszínre, és elúsztam a mennyezeten lévő
réstől.
Egy hatalmas terem bontakozott ki előttem. Felettem, egy
díszes sárga mennyezet volt, szépen aranyozott, elegáns ívekben
szárnyalt, mintha valaki megnyitott volna egy portált az időben,
és reneszánsz ragyogás ömlött volna ki rajta. Arany örvények
izzottak, elég fényesen ahhoz, hogy a teljes kamrát megnyugtató
fényben fürdessék. Egy hatalmas, poros csillár lógott egy
körkörös beugróból a mennyezeten, mintha egy gyűjtemény
lenne kristályokból, amit lelógattak egy barlang tetejéről. A
vörös függönyök maradványai megereszkedtek mindkét
oldalamon. Mögöttük a terem kibővült, az alját elárasztotta a
smaragdzöld víz. Növények fedték be a víz felszínét. Krém és
elefántcsont színű lótuszok, a szirmok csúcsait megérintette a
rózsaszín, nagyobb élénksárga lótuszvirágok lebegtek mellette.
Csillag alakú liliomok virultak a széles levelek között, néhány
levendula, néhány skarlátvörös színű, néhány szirmai világos
narancssárgából sötétedett réz-vörösbe, a közepe felé. Három
méterrel a víz felett egy erkélyt növények töltöttek meg,
cinóbervörös és moha-zöld szőlő csüngött róla.
Mi a fene?
Curran úszott mellém.
- Te látod ezt? - Kérdeztem.
- Igen.
- Szóval nem hallucinálok?
- Nem.

342
 - Szerinted, ha felmásznánk az erkélyre, azok a növények nem
ennének meg?
- Ha megpróbálják, hamarabb megeszem őket.
Naeemah felmászott az fal oldalán és felugrott az erkélyre, és
eltűnt a megnövekedett növényhalom mögött.
Thomas és Robert követte.
- Az Orfeum Színházban vagyunk – mondta mögöttem
Ghastek.
- Voltál már itt? - kérdeztem.
- Nem, de láttam fényképeket róla, amikor a Mishmarba tett
utamra készültem. Ez a Slosburg Hall, az egyike Omaha
történelmi épületeinek. Ez egyike volt azoknak az épületeknek,
amiket Roland megvett.
Keresztülúsztam a vízen. Olyan meleg volt, és én olyan fáradt
voltam.
- Minden rendben? - kérdezte Curran.
- Ha elájulok arccal lefelé a vízben, majd kihalászol?
- Megígéred, hogy Felségednek fogsz hívni?
- A pokolba is, nem.
- Akkor én is gondolkodom rajta.
Ghastek, és a vámpírok triója elúsztak mellettünk. Ez a víz
soha nem ér véget. A hely már-már elmosódott, és tudtam, hogy
üresre merítettem magam. A testemben már semmi sem maradt.
Az ujjaim megérintették a falat. Megragadtam a barázdát a
kövön, és megpróbáltam kihúzni magam, amikor Curran a lábam
alá tette a kezét, és kiemelt a vízből. Felkapaszkodtam a falon,
megragadtam Robert kezét, aki felhúzott a párkányra. Az
erkélyről teraszok emelkedtek, minden teraszt föld töltött meg.
Itt-ott, piros székek emelkedtek ki a nedves talajból. Virágok
töltötte be a teraszokat: rózsák, tulipánok, pipacsok,

343
százszorszépek, és furcsa, de feltűnően szép virágok, amik úgy
néztek ki, mintha egy fürt tulipán fejjel lefelé lógna egy
esernyőszerű, egyszerű lilás száron.
Lélegzetelállító. . . Furcsa derű telepedett rám.
- Itt biztonságos - mondta Naeemah. - A vámpírok nem
jönnek ide.
A földre rogytam, becsuktam a szemem, és a világ megszűnt
számomra.

- MI A FASZT GONDOLTÁL? - morgott Curran.

A lábamra gördültem. Slayer a kezemben, de az érzés nem volt
jó. A súlya nem jó.
A valóság megütött, mint egy tégla az arcba. Ó. Rendben. Ez
nem Slayer. Basszus.
Savanyú szag ütötte meg az orromat. Andrea oldalra hajolt, és
a fűbe hányt. Megtörölte a száját, és kiegyenesedett. - Arra
gondoltam, hogy a legjobb barátom bennragadt a Mishmarban, és
szüksége van a segítségemre, hogy kiszabaduljon.
- Szándékomban állt erről beszélni veled - mondtam.
- Csupa fül vagyok - mondta Andrea.
- Ez egy öngyilkos küldetés, és te terhes vagy. Mi a faszt
képzelsz?
- Ezt már ő is mondta. Srácok, ez nem szórakoztató. Mit
szólnál az "Örülök neked", vagy a "Hogy jutottál ilyen messzire
egyedül" mondatokra helyette?
- Te egy idióta vagy - mondtam neki.
- Kellett mesterlövésznek valaki, aki tud valamit Rolandról és
a Mishmarról, Christopheren kívül.
- Terhes vagy - mondtam neki.

344
 - Te is megtennéd értem - mondta. - Most elnézést, megyek
pisilni és hányni még egy kicsit. - Eloldalgott, és eltűnt a zöld
növényzet mögött. Curran megrázta a fejét, és kinyújtott nekem
egy tárolót, tele Doolittle csoda ételével. Vettem belőlem és enni
kezdtem. - Mennyi ideig voltam kiütve?
- Két órát.
- Nincsenek vámpírok?
- Nincsenek.
Körülnéztem. Curran, Christopher, Nasrin, Jim, Andrea, és
Ghastek, akinek fátyolosak a szemei. Helyes. Neki ébren kell
maradnia. Ha most elaludna, a vámpírjai belénk hasítanának. -
Hol vannak a többiek?
- A patkányok és Naeemah előre mentek, hogy felderítsék az
utat - mondta Curran.
Kinyúltam a mágiámért.
A vámpírok összetömörülve körülvettek minket. Néhány fent,
néhány oldalt.
Számuk felduzzadt, amíg aludtam. Ötven… Hatvan? Ha most
ránk ugranának, még az én segítségemmel sem biztos, hogy
túlélnénk. Elkértem Currantól Slayer darabjait, és elraktam őket
a ruhámba. El volt törve, de jobban éreztem magam ettől.
Régebben vámpír elméket zúztam össze, amikor csapdába estem
Hugh várában. Meg tudtam ölni valamennyit, de így
felrobbantani a fejüket kivett egy nagy adag mágikus erőt
belőlem.
Tíz perccel később az étel elfogyasztásának a felénél jártam,
amikor Thomas, Robert, és Naeemah belépett a kert hátsó
részéből nyíló ajtón.
- A rossz hírt, vagy a rossz hírt akarod? - mondta Thomas.
Curran sóhajtott. – Mond a rossz híreket.

345
 - Már csak egy kiút van - mondta Robert. - Közvetlenül az ajtó
mögött van egy hatalmas kerek szoba, ami rendkívül mély. Van
egy fém híd, amely az egyetlen átjárást biztosítja a másik oldalra.
- Eltört? - találgattam.
- Nem, be van húzva. A másik oldalról.
- Ha be van húzva, akkor ott kell lennie egy szerkezetnek, ami
meghosszabbítja - mondta Ghastek.
Thomas elhúzta a száját. - Ez a másik rossz hír.

MEGLÁTTAM A MÉRETÉT A SZOBÁNAK, és a hatalmas,

lehet, hogy enyhe kifejezés volt rá. Egy keskeny párkányon
álltam. Egy barlangszerű terem nyílt ki előttem, a falakat és a
köveket mintha száz különböző épületből rakták volna össze. Az
alakja olyan volt, mint egy felállított tojás, a szélesebb végéből
nyúlt felfelé és lefelé, legalább harminc méterre. Egy keskeny
tornyot beton lapokból, nagy téglafal darabokból, és acél
gerendákból lebetonoztak a megerősített talapzatba, ami
kiemelkedett a terem központjából. Egy azonos felépítésű, de
fordított torony nyúlt ki a mennyezetből. Középen találkoztak,
összeszorítottak maguk között egy kocka alakú tömör sziklából
álló helyiséget, körülbelül akkorát, mint egy nagy kétszintes
családi ház. Egy keskeny ajtón bepillantást nyertem a helyiség
belsejébe. Bármi volt ott, az halványlilán izzott, mintha a
szobában egy geóda5 lenne, ami kincset rejt.
Egy fém breezeway6 futott körbe a téglalap alakú doboz körül.
Egy fém híd vezetett a párkányról, ahol álltam a breezway felé.

5Geóda: ásvány, valamely kőzetben előforduló, néha kifejthető gömbös űr, fészek.
6 breezeway: építészeti megoldás, hasonló egy folyosóhoz, ami lehetővé teszi a
szellőzést, legtöbbször egy fedett tetejű folyosó két épület között, de lehet két ablak
között, olyan mint egy alagút.

346
Láttam egy nagy ajtót a szemközti falon, kissé balra. Egy másik
hídhoz vezetett az ajtó, ami a breezewayből indult. De ezen az
oldalon rövid volt a híd, az utolsó kétharmada be volt húzva.
- Túl messzire kell ugrani – becsülte fel Robert.
- Milyen mély lehet lefelé? - kérdezte Andrea.
Lenéztem. Gőz gomolygott végig a kamra alján. Furcsa formák
álltak ki belőle. Jobban megnéztem. Vámpír csontok, félig
elsüllyedve egy vöröses ragacsban. Ahogy figyeltem, a vérszívó
lassan haladt a ragacsban, mit sem törődve velünk.
- Ez egy nagyon rossz ötlet lenne - mondta Ghastek.
Nincs elég szar.
- Van egy kerék bent a szobában- mondta Naeemah. - Ha
elfordítjuk a kereket, a híd kitolódik, és át tudunk kelni rajta.
- Akkor mi a probléma? - kérdezte Curran. - Megyünk, és
elfordítjuk a kereket.
- Próbáld meg - mondta neki Thomas.
Curran elindult a hídon. Az út egyharmadánál, megállt, és
megragadta a korlátot. Az izmok a karján kidagadtak. Az arca
megváltozott, átalakult egy oroszlán pofájára. A haja égnek állt.
Vicsorgott, mint egy feldühített macska.
- Drágám? - kiáltottam.
- Nos, messzebb jutott, mint én – mondta Thomas.
Curran megrázta a testét. Erőlködött, de így sem történt
előrelépés.
- Curran! - Hívtam.
Megfordult, és megrázta magát. Az arca visszaalakult
emberivé. Egy szót köpött ki.
- Mágia.
- Rendben - mondta Ghastek. - Én jövök.

347
 Az ősi, heges vámpír előre futott a hídon. Curran kihajolt az
egyik oldalra, hagyta, hogy a vérszívó elmenjen mellette. A
vámpír már majdnem két méterrel elhagyta Currant, és megállt.
Ghastek megvetette a lábát, szemét a szobán tartotta, és lassan
kinyújtotta a jobb karját előre. A vámpír megborzongott, és
átölelte a hidat. Egy ér Ghastek arcának oldalán lüktetni kezdett.
A vámpír nem mozdult.
- Ha a fejed felrobban, enyémek lehetnek a dolgaid? -
kérdeztem.
- A fejem nem robban föl - mondta Ghastek száraz hangon, és
elindult a híd felé. - Átengednél?
- Üsd ki magad. - Curran visszajött, és lelépett a hídról, rá a
párkányra.
Ghastek elindult a hídon.
- Ez érdekes lesz - mondta Robert.
Ghastek lelassult, majd megállt pár méterrel a vámpír mögött.
Egy hosszú másodpercig nézte az izzó szobát a kamra szívében, a
gerince megmerevedett, és amikor megszólalt halk hangon
mondta ki a szavakat.
- Mit mond? - kérdeztem.
- Nem tudom - mondta Curran. - Hatalom. Sötétség… Azt
hiszem, hogy ezt bebukja.
Ghastek térdre rogyott.
- Menned kéne, és vissza kéne hoznod - suttogtam Currannak.
- Nem hagyhatjuk egyszerűen csak ott?
- Nem, nem hagyhatjuk.
Curran végig sétált a hídon, megérintette Ghastek vállát, és
lábra állította. A Holtak Mestere megfordult. A szeme kitágult,
összevonta szemöldökét, a szája szétnyílt. Ezt az érzést nagyon
jól ismertem. Valamit érzett, ami rettegést váltott ki

348
Ghastekből. Visszajött a párkányra, a vámpír és Curran követte.
- Mi volt ez? - kérdezte Andrea.
Ghastek vett egy mély lélegzetet.
- Azt hiszem, kell neki egy perc - mondtam.
Lassan Ghastek arca megnyugodott. – Hatalom - mondta
végül. - Érthetetlen hatalom. Mi a Mishmar közepén vagyunk, és
az a szoba a szíve. Mindennek, amit láttunk, az összes
varázslatnak, amit éreztünk, az egésznek az a szoba a forrása.
Nem tudok belépni. Megpróbáltam. Egyszerűen nem megy.
- Megvárhatnánk, amíg a technológia visszatér - jegyezte meg
Andrea.
Naeemah megrázta a fejét. – A mágia soha nem tűnik el itt.
Curran rám nézett, szürke szeme rám fókuszált. – Kicsim?
- Ne - figyelmeztetett Ghastek. - El sem tudod képzelni,
milyen érzés, érzed a súlyát az elmédben. Ez megéget. Ez
sötétség, a szó ősi értelmében.
Valószínűleg sötétség volt, de ez a fajta sötétség megvolt
bennem. Az utóda vagyok, és a mágiája átjárta a véremet.
Kiléptem a hídra. A varázslat finom fátyolként nekem jött, de
telítve volt hatalommal. Azta.
- Legalább kössünk rá egy kötelet, így nem esik le - kiáltott
Ghastek.
Tettem még egy lépést. A mágia fátyla megvastagodott, nekem
feszült, vezetett engem, puha érintést éreztem a bőrömön, de
nem feszült neki az elmémnek. A varázslat emelkedett,
nyomasztó, félelmetes, és hatalmas volt. Semmilyen ellenállást
nem mutatott. Csak nézett rám, várva, tudatosan és élve, olyan
erősen, hogy ha teszek egy rossz lépést, ez megfojt engem.
- Ez nem egy rossz ötlet - mondta Curran.
- Kate?

349
 A könnyű fátylak betörtek az elmémben, átsiklottak rajtam, és
egy szempillantásig vakító fájdalmat okozott.
- Kate?
A varázslat mozgott körülöttem, elképzelhetetlenül régi volt.
Láttam. Kavargott, kék és arany színben, ezüstkánt áramlott,
majd mély vörösben, utána áttetsző fényként, egy saját Aurora
Borealisként bontakozott ki előttem, és ezen túl egy ősi, szívtelen
hatalom volt, amely engem nézett.
- Hozd ki arról a hídról! - kiabált Ghastek.
A varázslat intett nekem. Akit visszautasít, az meghal. Én
átvonultam a hídon, és beléptem a kő szobába.
Sima falak köszöntöttek, mentesek minden cicomától, vagy
díszítéstől. A szobában csak egy üres kő doboz volt, egy egyszerű
kő emelvény túlsó végén. De a padlón, a szoba középpontjában
valami varázslat várt. Úgy kezdődött, mint egy hosszú, világos
tömör valami, ami a földbe gyökerezik, és mint egy korall terjed
szét a közös gyökérből, és bontott tucatnyi ágat, hogy tovább
terjedjen, és úgy nőttek ki belőle, mint a közeli erdőben a sápadt
nyúlványok. Halvány kékben és lilában ragyogott, néhány olyan
magas volt, mint én, néhány rövid, mint a kezem, de mind erős
volt, és csepegett a varázslattól, és úgy örvénylett, mint a füst
indái. Ez annyira ismerős volt. . .
A varázslat előre húzott. Követtem, megkerültem ezt a tömör
valamit, a szemközti falnál lévő emelvény irányába. Felmentem
öt kőlépcsőn, mindegyik harminc centi magas, és megfordultam.
Egy páratlan mágikus korall feküdt előttem a padlón. Az
elmémben megtisztítottam a tömeget a nyúlványoktól, hogy
lássam a formáját alatta.
Mágia kavargott a korall másik végén.
A kontúr, ami a földön feküdt hirtelen értelmet nyert.

350
 Egy csontváz.
Egy hatalmas csontváz, legalább száznyolcvan centi magas. A
bordák felfelé íveltek, a csontjai kifeszültek, eltorzultak,
mindegyik elviselte, hogy szerteágazzon belőle egy halvány fém
agancs, de ez egy emberi csontváz volt.
A mágia fellobbant, és fénylett, mintha egy hosszú ezüst
selyem hirtelen feszesre nyúlt volna. Egy nő jelent meg a
csontváz felett, áttetsző alakja lebegett a csontok felett, velem
egy magasságban. Sötét bőre és a nagy barna szemei voltak.
Arany színezte telt ajkait és a szempilláit. Kékes-fekete haj
zuhogott le a hátán, lágy fürtökben. Egy vékony arany koronát
viselt, olyan vékonyat és bonyolultat, hogy inkább fonottnak
nézett ki, mint kovácsoltnak. Két arany, szárnyas kígyó,
mesterien aprólékos részletességgel csavarodott körbe a karján, a
pókháló-vékony szárnyak a csuklóját ölelték körbe.
Úgy nézett ki, mint én.
Nem, várj. Ez így helytelen. Én néztem ki úgy, mint ő.
A föld felé préselt engem. A Mishmar varázslata várakozott,
mintha egy hatalmas kalapács lebegne a fejem fölött. Ha rám
esik, akkor összetöri minden csontomat.
A mágia a földre nyomott. A térdemre rogytam.
Belenyúltam a ruhám alá, és kihúztam Slayer törött darabjait,
amiket ruhába csomagoltam. A darabok tökéletesen illeszkedtek
a lenti csontvázhoz. Ugyanolyan sápadt anyag, se nem fém, se
nem csont, de mégis mindkettő. Halvány lila ragyogás áradt
Slayer pengéjéből, ugyanolyan, mint a csontokból alant.
A mágia az elmémet őrölte, és hallottam ugyanazt a szót
suttogni újra és újra az fejemben.
"Z'emir-Amit. Z'emir-Amit. Z'emiramit."

351
 Istenem. Ismertem ezt a nevet. Olvastam róla. Megtanultam a
legendákat, amik róla szóltak, de soha nem gondoltam volna,
hogy találkozni fogok bármivel, ami az övé, mert több ezer éve
halott volt. Meghalt és eltemették a távoli Irakban, valahol a
Tigris folyó keleti partján. Ez a név az előttem lévő csontokhoz
tartozott. Éreztem őt. Ismertem ezt a mágiát.
A nagymamám holttestét néztem.
Azt akarta, hogy mondjam ki a nevét. Azt akarta tudni, hogy
megértettem-e.
Kinyitottam a számat, és hangosan azt mondtam. - Semiramis.
A mágiája átitatott engem, nem egy kalapács ütéseként, de a
hatalom egy zuhataga ömlött rám, mintha egy vízesés alatt
álltam volna.
Z'emir-Amit. Az Életfa Hordozója. Asszíria Pajzsa. A Nagy
Királynő, Semiramis. E vonalon haladva felrémlett az
emlékezetemben Sarchedon. Amikor a szeme feléd fordul, az
olyan, mint az arany csillogása a déli napban; és a mosolya
fényesebb és dicsőségesebb, mint a naplemente a sivatagban. . .
Aki leplezetlen arcába néz, az a Nagy királynő rabszolgája lesz
örökre.
Ő uralkodott az ókori Mezopotámiában. Babilon Kapuiba
belevésték a nevét, de az évszázadok során újra és újra visszatért
az ő szeretett Asszíriájához. Ő építtette a város falait, ő vezette a
seregeket, és ő lehelt életet az első függőkertbe.
Én egy darabot hordoztam belőle, ennyi éven keresztül, és
nem tudtam róla. Vajon Voron tudta, hogy miből van Slayer,
amikor nekem adta? Ha tudta, akkor meg akarta öletni velem
Rolandot a pengével, ami az anyja csontjaiból készült. Milyen
költői.

352
 Semiramis képe előre lebegett. A varázslat elkapott az állam
alatt, és felemelt a levegőbe. Az emelvény fölé emelkedtem, és
olyan szorosan tartott, hogy lélegezni sem tudtam.
Semiramis elért. Sötét szeme az enyémbe nézett. Belenéztem a
barna íriszek mélyébe, és megláttam a végtelen mélységet. Az idő
megszűnt. A hatalom ütlegelt, ostromolta az elmémet újra és
újra. Az első hullám megrepesztette a védelmemet, a második
összetörte, és a harmadik tüzet gyújtott a fejemben. Minden
titkom, félelmem, és a gondjaim ott feküdtek előtte, és felszívta
azt, mint egy kiéhezett vámpír. Olyan volt, mintha bedobták
volna a szívemet a napba, és érezném, ahogy a tomboló tűz
felemészti.
A dühe eltelített. Az apám elvette a csontokat a nagymamám
nyughelyéről Irakból, és elhozta őket ide. Gyűlölte ezt. A
Mágiája, a dühe, és a bánata áthatja a Mishmar minden
talpalatnyi részét, és átfordította azt földi pokollá.
Forró könnyek fürdették az arcomat. Sírva fakadtam.
Felismert engem. Tudta ki vagyok. Olyan volt, mintha egy
pusztító hurrikánnak, vagy egy elmebeteg szörnyetegnek lennék
az unokája, aki összezúz, és elpusztít, mert megtalált, és már nem
emlékszik rá, hogyan gondozzák a fiatalokat, de még így is
felismerte a saját vérét, és megpróbált gyengéd lenni, és
megakadályozni, hogy a saját haragja elpusztítson engem.
A varázslat elengedett. Lelebegtem a földre, a lábaimon
landoltam, és Semiramis áttetsző képe derengett előttem.
Egyetlen csont penge lecsúszott a csontvázról és leereszkedett a
lábaim elé.
Egy ajándék.
Slayer koppant a padlón előttem. A markolata szétesett,
elengedte a törött pengét. Én belecsúsztattam az új

353
pengét, és a markolat lezárta magát, összeolvadt az új fegyverrel,
mintha összekovácsolták volna. Felvettem. Ez nem Slayer volt.
Ez három centivel hosszabb és kissé szélesebb volt, de jónak
éreztem. Pontosan tudtam, hogyan fogom nevezni.
Felemeltem a fejem. A nagyanyám eltűnt, a mágiája
visszahúzódott. Még nem ment el. Csak visszahúzódott, és várt.
Hagyja, hogy a csapatunk áthaladjon, amíg azok nem zavarják
meg őt.
Visszamentem az ajtóhoz. Egy fém kerék ált ki a falból a
kijárat előtt. Elfordítottam, és hallottam a fém csendülését, ahogy
a híd a helyére csúszott. Kiléptem a breezewayre és néztem,
ahogy Curran felfut a hídra. A többi emberünk a párkányon várt,
és minket figyelt. – Jól vagy?
Nagyot nyeltem, és bólintottam. - Ne menj be a szobába. Meg
fog ölni. Amíg senki sem lép be, addig átmehetünk a másik
oldalra.
- Kicsoda? Mi a pokol van ott bent? - kérdezte Curran.
- A nagyanyám csontjai.
Curran kinyitotta a száját, becsukta, és végül azt mondta. - A
nagymamád a Mishmar mágiája?
- Vissza akar menni a Tigrisbe. Utálja ezt itt. – Egy kicsit
kicsúsztattam Sarrat a hüvelyéből. - Nézd, adott nekem egy új
kardot.
Curran rásandított. – Ez úgy néz ki, mint Slayer.
- Azért, mert mindkettő az ő csontjaiból készült.
- A kardod a nagymamád csontjaiból készült?
- Oké, látom, hogy ez nagyon furcsán hangzik, ha ezt mondod,
és ilyen hangsúllyal…
Curran megragadta a kezem. - Nem fogok semmi mást
mondani. Csak jussunk ki innen.

354
 16.
A NAGYMAMÁM SÍRJÁNAK bejáratában álltam, és
eltorlaszoltam azt, hogy megakadályozzam a hozzáférést a
belsejéhez, amíg az utolsó csapattag át nem ment. Megengedte
nekünk, hogy elmenjünk. Amikor átértem a másik oldalra, senki
sem beszélt. Csak néztek rám, arcukon kiakadt kifejezéssel.
- Mozgás tovább - morgott Curran.
Átfutottunk a Mishmar kanyargó folyosóin. Már több mint
egy órája mentünk. Annyira átkozottul fáradt voltam.
- Pihenő - kiáltott Curran.
Majdnem belerohantam, de az utolsó pillanatban elfordultam
és nekidőltem a falnak. Kate Daniels, a kecsesség mintaképe.
Ghastek megállt előttem, a vámpírja karjaiban pihent. -
Magyarázatot követelek.
Harapj meg. Mi van, ha ez a magyarázat?
- Világosíts fel, hogy ez mennyiben vonatkozik rád - mondta
neki Robert.
- A magyarázatot az elmúlt két hétre követelem.
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy követelj bármit is -
mondta Jim.
- Én? - Robert Jim felé fordult.
- Nem, ő. - Jim Ghastek felé bólintott.
- Egyértelmű, hogy nem voltam tisztában bizonyos dolgokkal,
és figyelembe véve, hogy én egy ártatlan szemlélője

355
vagyok ennek az egész mocskos ügynek, megérdemlem, hogy
tudjam, mi folyik itt - mondta Ghastek.
Curran megfordult. A hangja átcsusszant abba a színtelen
hangba, ami általában azt jelentette, hogy egy fél másodpercen
belül előtör belőle az erőszak. - Te és az élőhalott fészekaljad
elérte, hogy össze akarjam roppantani a nyakadat a fogaim
között. Nos, eddig ellenálltam ennek a késztetésnek, mert Kate
kedvel téged - hogy miért, azt nem tudom megérteni. De az én
türelmem is fogytán van.
- Nem mernéd megtenni - mondta neki Ghastek.
Curran rápillantott Jimre. – Megtenném?
Jim kuncogott. - Megtennéd. Sőt, nem értem, miért nem
tetted még meg. Mulradin már halott. Ha Ghastek nem megy ki
innen, az Embereknél egy hatalmi vákuum lesz. Vagy valaki
közülük szerzi meg a hatalmat, vagy egy új főnököt fognak kapni
felülről, aki nem tud semmit Atlantáról. Bármelyik lesz, az
számunkra felér egy győzelemmel.
- Nem is igazán kell megölnünk téged - mondta Thomas. - Ez
lehetne egy szerencsés véletlen. Beleléphetnél egy sötét lyukba,
és eltörhetnéd a nyakadat. Vagy te és Jim elidőzhetnétek hátul
egy-két pillanatig, majd megcsúsznál, és leesnél.
- Ó, a karmaim – teszi hozzá Jim. - Nagyon sajnálatos.
- Vagy akár véletlenül lelőhetlek téged - ajánlotta Andrea
hátulról. - Sötét volt, láttam valamit mozogni. Mindenki tudja,
hogy szörnyű lövő vagyok.
- Ha-ha - mondtam nekik.
- Mi visszamennénk - mondta Robert. – És ha az Emberek azt
kérdezik tőlünk: "Hol van Ghastek?", azt mondanánk,"Szörnyen
sajnálom, nem találtam meg. Tudjátok Mishmar egy hatalmas
hely."

356
 - Úgy érzem, mintha elfogott volna egy horda vadember -
mondta szárazon Ghastek. - Ti olyan férfiak vagytok, akik
szörnyeket irányítanak.
Nasrin válaszolt. - Mi szörnyetegek vagyunk. Gondoskodunk a
mieinkről. Te nem tartozol közénk.
- Szeretnék valamit most leszögezni: meg kellene ölnünk őt. -
mondta Jim. – Saját magunkat rúgjuk seggbe, ha nem tesszük
meg.
- Igen, Curran - jegyezte meg Andrea. – Végül is mennyire
lenne Kate dühös, igazából? Szeret téged. Beléd fog rúgni egy
párszor, aztán megbocsát.
- Ti srácok lázadtok - mondtam. Nem én tartottam Ghastek
fejét órákig a víz fölött, tehát kinyírhatnák őt. - Megígértem
neki, hogy kiszabadul innen. Nem fogjátok megölni.
Az élőhalott mágia árvízként zúdult felénk, ahogy több száz
vérszívó tartott felénk valahonnan fentről. A vámpírok találtak
egy utat, ahol meg tudták kerülni Semiramis szobáját.
- Futás! - Ghastek felsikoltott.
Mi átsprinteltünk a folyosón.
Kanyar, másik kanyar… A folyosó beletorkollott valamibe,
ami egy előtér lehetett. Óriási dupla ajtó zárta el az utunkat, és az
ajtószárnyak között, egy keskeny, hajszálvékony rés izzott
gyengén. Napfény. Megtaláltuk a kijáratot. Alig hittem a
szememnek.
Robert az ajtónak csapódott. - Kívülről van bezárva. Látom a
keresztpántot.
- Állj hátrébb. - Curran nekifutott, és nekivágódott az ajtónak.
Az megremegett. Újra nekicsapódott. A fa szétforgácsolódott, az
ajtók kivágódtak, és mi kilőttünk a vakító napfénybe. A friss

357
levegőnek annyira jó az íze. Megbotlottam, pislogtam,
megpróbáltam megszokni a ragyogást.
Egy beton darabokból összerakott híd, konkrétan egy felüljáró
feszült ki előttünk, hóval és jégdarabokkal borítottan. Ez egy
szakadék felett feszült ki, ami legalább kétszáz méter mély és
mintegy száz méter széles volt. Egy hatalmas csupasz fal vette
körül a szakadékot. A híd közvetlenül egy falba futott bele, és
azon a helyen, ahol találkoztak, egy nagy acél ajtó jelölte a
kijáratot.
A híd közepén Hugh d'Ambray állt.
Adrenalin hullámzott végig rajtam. A szívem kalapált. A világ
összeszűkült egy fókuszba. Fél másodperc alatt felmértem
mindent: a hat embert, a Vas Kutyák ismerős fekete taktikai
felszerelésében, Hugh mögött; egy E-50-est - ami egy
megerősített nehéz gépfegyver, ami olyan gyorsan lövi ki a
golyókat, hogy azok átvágják az acélt, mint egy konzervnyitó -
szereltek egy forgatható emelvényre, a baloldalon. A két tüzér
félig elrejtve a robbanó fegyver pajzsa mögött, Hugh egymaga,
hatalmasan, sötét páncélban, és mögötte az ajtó. Ott állt köztünk
és a szabadság között. Hugh előttünk, az élőhalott horda
mögöttünk. Keresztül kell jutnunk rajta, vagy meghalunk.
- Zárd le az ajtót, kérlek - mondta Ghastek. - Valamint, ha
esetleg azon töprengenétek, fogalmam sincs, hogyan kell kinyitni
a külső kaput.
- Majd akkor foglalkozunk vele, amikor odaérünk - vicsorgott
Jim.
Thomas felvette a törött fa keresztpántot, és visszacsúsztatta a
vaspántokba. Ez nem fog sokáig kitartani, de bármi jobb, mint a
semmi.

358
 Hugh arca komor volt. A köpenye fekete. A páncélja szintén
fekete volt. Világos, hogy volt egy koncepciója, amikor elindult.
A páncél nem hasonlított sem a modern harcászatifelszereléshez,
sem a középkori lemezpáncélhoz. Szövöttnek tűnt, mintha
vékony fémfonalakból, valahogy lelkiismeretesen összedolgozták
volna az anyagot, és rászabták volna Hugh izmos vonalaira. A
szövet sűrű lemezekbe tömörült, követve a hatalmas izmokat a
mellkasán, a hasán és a karokon keresztül, átfolyik a végtagokon,
félútig Hugh vastag nyakán. A nagynéném vér páncélja részben
így nézett ki, kivéve, hogy az övé piros volt. Úgy nézett ki, mint
valami, amit apám alkotott, ami azt jelentette, hogy a karmok,
agyarak, és pengék nem vágnak át rajta.
Kivontam Sarrat-ot. Tökéletesen illeszkedett a kezembe.
Hová üssek? Hátul a karja, fedett. Belső comb, fedett. Háta,
fedett. Az arca volt az egyetlen dolog, amit nem védett, de ő nem
fog csak állni ott, és engedni, hogy akár csak egy esélyt kapjak.
Nem voltam száz százalékos. Még az állás is nehézséget okozott.
Hugh szeme halált ígért, de nem nézett rám. Jobbra tőlem
állapodott meg. Curranon.
Curran vicsorgott. Az íriszei aranyba fordultak. Minden
ésszerű gondolat eltűnt az arcáról. Az arckifejezése vad lett.
Elvigyorodott, kivillantotta a fogait.
Szent szar. Látszólag boldogok voltak, hogy látták egymást.
Hugh a háta mögé nyúlt, és kihúzott két rövid, fekete fejszét.
Rámutatott egyel Curranra, és ordított. - Lennart!
Ez az a fajta ordítás volt, amely egyenesen áthatol egy csata
kaotikus zaján. Ez lepattant a Mishmarról mögöttünk, és messze
túlharsogta az óriás madarak ijedt rikácsolását.
- Gyerünk! - Hugh felsikoltott.
- Curran? - kérdeztem.

359
 Curran nem is hallott. Már elindult, lehúzta magáról a
kabátját, ahogy mozgott. A kabát leesett a hídra. Az izmok a
hátán és a vállán kidagadtak a sötét ing alatt. Futásnak eredt.
Curran eltűnt. Csak a Bestiák Ura maradt. Hugh megragadta a
fejszéket. Biztos úgy döntött, hogy a kardok nem okoznak elég
kárt Curranban, ezért hozott valamit, ami képes lehasítani egy
végtagot, egy csapással.
- A Bestiák Ura miért nem vált? - Nasrin mormolta mellettem.
- Nincs értelme - mondtam neki. Curran velem harcolt a
nagynéném ellen. Emlékszik a páncélra. – A karmok és a fogak
nem tudnak áthatolni a páncélon.
- Lőjj le bárkit, aki be akar avatkozni! - Hugh ordított és
támadott.
Egymás felé száguldottak. Nem volt olyan erő a világon, amely
megállíthatta volna őket az ütközésben. Csak remélhettem, hogy
a világ nem ér véget, amikor elérik egymást.
Darabokra akarom vágni Hught. Tartozom neki Mauroért, a
törött kardomért, és hét napért a lyukban. De Curran is tartozott
neki azért, mert megtapasztalta, hogy eltűntem, mert felkutatta,
hogy hol jártam, mert a fél országot végigfutotta miattam és nem
tudta, hogy még mindig élek-e, majd a harcokért az úton a
Mishmarban, csak azért, hogy félholtan megtaláljon. Currannak
sokkal több rendeznivalója volt vele.
A vér száguldott az ereimben. Hallottam a saját szívverésemet.
Az adrenalin ismerős fémes íze bevonta a nyelvemet. Gyerünk,
Curran. Üsd meg keményen. Legalább a mágia nem működik.
- Le tudod szedni a tüzéreket? – kérdezte Thomas Andreát
mellettem.
- Nem - mondta. - Nem, amíg a robbanó pajzs mögé bújnak.
Talán az egyiket kiszedhetném.

360
 A két férfi összeütközött.
Hugh megpördült a fejszéknek mintha semmi súlyuk nem
lenne, a jobb fejszével egyenesen lefelé vágott, minden erejét a
lendületbe adta. Curran blokkolta a nyelét az alkarjával, de Hugh
bal fejszéje már elindult. A fejsze beleharapott Curran gyomrába
és megvágta oldalvást jobbról balra.
Nem!
A világ lelassult. Láttam a fejsze véres pengéjét kiszabadulni,
finom ködként szétszóródni Curran vérét a levegőbe. A szívem
túl hangosan és hevesen dobolt a fejemben.
Curran leengedte a védelmét. Hugh folytatta az ütést a bal
fejszével, felemelte, és szédítő sebességgel vágott. Curran félre
ütötte Hugh karját, mielőtt Hugh belevághatta volna a jobb
fejszéjét Curran oldalába. Ehelyett a penge súrolta Curran
oldalát. Gyorsabban, babi. Mozogj. Mozogj!
Curran hátra ugrott. A bal oldala vérzett. A vágás a hasán nem
volt mély, de az is vérzett.
Hugh megvillantotta a fejszéket és az ólmot Curannak
hajította. Vörös permet fröcskölt Curran nyakán és a mellkasán.
A férfi Curran saját vérét fröcskölte rá. Seggfej. Hugh
elmosolyodott. Curran előrelépett, kezét felemelte, megcélozta
Hugh arcát. Hugh megpördült, lendületet vett, és megvágta
Curran hátát a jobb fejszéje egy vízszintes vágásával, így az arcát
nem védte. Ez egy csapda, Curran. Ne!
Curran kitért, és beleverte az alkarját Hugh állába. Ne.
Hugh megtántorodott, hátradőlt, megfordult, az ütés
energiáját felhasználta a saját csapásához, és belevágott Curran
bal oldalába. A fejsze legalább öt centi mélyen a húsba harapott.
A kénköves pokolba!

361
 Curran visszatáncolt. Hugh előreugrott, és megvágta Curran
lábát. Curran kitért balra, felrántotta az ökleit, és lecsapott Hugh
feje felé, mint egy kalapács.
Mit csinál? Megrúgtam a havat. Curran jobb volt ennél. Én
harcoltam vele minden nap, a tornaterem. Jobb volt ennél.
Hugh felfelé rántotta a fejszéit, a nyeleket keresztezte, elkapta
vele Curran karjait, és széthúzta a fejszéket egymástól, hagyta,
hogy Curran csapása lecsússzon. Curran a bal lábával rúgott,
kisöpörte Hugh elől lévő lábát alóla. D'Ambray a földön gurult,
és ugrott vissza. Curran üldözte őt. A felüljárón mozogtak,
vágások és védekezések, minden csapás gyors, és elég kemény,
hogy a legtöbb harcost kiüsse a küzdelemből.
Az élőhalott horda mögöttünk nőtt, és egyre közelebb és
közelebb került.
Currant négy helyen vágta meg. Az ő vére volt a felüljárón
mindenhol. Hugh kímélte a jobb lábát, de semmi jelét nem
mutatta a fáradtságnak. A fejszéi hasítottak, szeleteltek, és
faragtak minden másodpercben, hogy levágjon egy kart, majd
felhasítsa Curran mellkasát. El kezdtem fel-alá járkálni. Vagy ez,
vagy felrobbanok.
Egy másik vágás a fejszétől. Egy másik nyílt seb. Még több vér.
Curran túl sok sebet szerzett, még egy alakváltónak is. Nem
veszíthetem el ezen a hülye hídon. Ez nem érhet így véget. Nem
is ér. Hugh nem veheti el őt tőlem.
Az ajtó mögöttünk remegett, az élőhalott testek súlya alatt .
Fejezd be. Fejezd be, Curran.
Hugh megfordította a csapást, és a jobb fejszét felülről
beleverte Curran hátába. Curran megtántorodott, és Hugh
szétzúzta a bal fejsze nyelét Curran koponyáján.
A szívem összeszorult egy fájdalmas kemény labdává.

362
 Curran kábultan előrehajolt.
D'Ambray mosolygott, a vigyora démoni, és a két fejszét
egyszerre lengette. Hülye nagyzolós mozdulat. A képzeletemben
a pengék összezáródtak, mintha egy borotvaéles olló pengéit
zárnánk össze. Curran feje lecsúszott a válláról… A torkom
összeszorult. Nem tudtam egyetlen lélegzetet sem venni.
Curran felemelkedett, megragadta Hugh csuklóját,
belemélyesztette a lábát Hugh gyomrának bal oldalába, és
visszaesett. Hugh előre zuhant, húzta Curran súlya. Curran
átlendítette a jobb lábát Hugh nyaka fölött. Hugh a földre zuhant
a hátára, Curran fölé gördül, Hugh karjait az egyik kezébe
szorította, egyik lábát Hugh torkára, a másikat a mellkasára
feszítette. Juji Gatame, a legerősebb blokkolás a judóban.
Curran hátra hajlott, és meghúzta a karját. Hugh felsikoltott,
amikor a vállízülete szétment. A forgató ízületek biztosan
elszakadtak. A tricepsze is, valószínűleg. Curran megemelte a
csípőjét. Hugh könyöke pukkant, mint egy evőpálcika, ahogy
széttört. Igen! Gyógyítsd meg, te rohadék.
Hugh ordított, és megpróbálta átvágni Currant, a megmaradt
fejszéjével.
Curran elgurult előle.
Hugh feltápászkodott. A bal karja haszontalanul lógott. Ennek
most lett vége. Curran darabról darabra szedi szét. Hugh arca
hamuszürke volt. Megverték, és ezt ő is tudta.
Hugh meglendítette fejszéjét. Curran kihajolt az útból, és
bevitt egy gyors ütést Hugh arcára. Óóó, törött orr. Curran
megpördült és belerúgott a mellkasába. Csont ropogott. Hugh
visszarepült, és a hóban landolt.
Az ajtó nyikorogott. Az elmémben, a tér az ajtó mögött, csak
egy élőhalott fal volt.

363
 - Lődd le a bal oldali lövészt - mondta Ghastek csendesen.
Andrea pislogott.
A két tüzér ott állt, a jobb oldali rejtve volt a robbantó pajzsa
mögött, a baloldalon állónak csak az arca felső fele állt ki a pajzs
felett, miközben a nyakát nyújtogatta, hogy figyelje a harcot.
Lehetetlen lövés. Mi túl messze voltunk, és a cél az körülbelül
akkora volt, mint egy gyufásdoboz.
- Lődd. Le. A. Bal. Oldali. Lövészt. - Ghastek megismételte,
minden egyes szót külön ejtve ki.
Andrea megragadta a puskát és lőtt.
A golyó a bal lövész a szeme közé hatolt be.
Ghastek sebhelyes vámpírja csapott ki a híd alól, és lerántotta
a fennmaradó lövészt a lábáról. A második vámpír a Vas
Kutyákra ugrott a másik oldalról. Hah! Biztos elküldte őket a híd
alatt, miközben a harcot néztük. Végigkúsztak a híd oldalán
láthatatlanul, és most Hughnak nem volt fegyvere.
Hugh talpra ugrott.
Curran lecsapott Hughra. A Vas Kutyák Rendjének tanítója
megpróbálta megrúgni. Curran megragadta Hugh lábát, és
belerúgott a jobb lábába. Hugh térdre esett.
Előttem kettő, a négy megmaradt Vas Kutyákból előrántotta a
fegyverét és felemelte. Andrea puskája kétszer felugatott, a
lövések olyan közel voltak egymáshoz, hogy majdnem egy
hangnak tűntek, és Hugh emberei elestek.
Az ajtó nyikorogott, és nyögött a vámpírok súlya alatt.
Kifutottunk az időből.
Curran és Hugh felé rohantam. Curran kiütötte Hugh alól a
lábát, és belepasszírozta az arcát a hídba. Megragadtam Curran
karját. - Mennünk kell.
A fogát csikorgatta.

364
 - Most!
Christopher, a két vérpatkány, Nasrin, Naeemah, Ghastek, és
Andrea rohantak. Mögöttünk az ajtó betört. A vámpírok lavinája
elöntötte a hidat. Úgy zuhantak egymásra, mint egyetlen
hatalmas tömegű, vonagló élőhalott hús.
Jim landolt mellettem, szeme tiszta zöld volt. - Gyerünk!
Futottunk.
Az élőhalottak lavinája hömpölygött a felüljárón, a szélén a
vámpírok lefelé hullottak.
Hugh megpróbált felállni. Térdre állt, meglátta a vámpírokat,
és megdermedt. Az élőhalottak hulláma felágaskodott, és egyben
elnyelte őt. Viszlát, Hugh. Jó szórakozást apám vámpírjaival. Jó
volt megismerni téged.
Andrea az E-50-es tüzérségi ülésén landolt. Jim mellette. A
többiek elfutottak a fegyver mellett. Visszanéztem a vállam
fölött. Az E-50-es megpördült, és folyamatos köpte magából a
golyókat, szétszaggatva az élőhalottak első sorát. De az élőhalott
horda még csak le sem lassult.
A mágiámat kiterjesztettem a hátam mögött, és megpróbáltam
visszatartani a hordát. Olyan volt, mintha megpróbáltam volna
az ujjaimmal megállítani az árapályt. Túl sokan voltak, és a mágia
összefogta őket, egy megállíthatatlan katasztrofális erővé.
- Baszd meg! - Andrea kiugrott a tüzérségi ülésből. Jim
követte, és otthagyták a fegyvert.
Curran megragadta a karomat, és előre húzott. Nem futottam,
repültem, a levegő tűzzé vált a tüdőmben.
Egy ajtó tornyosult előttünk a szabadságba vezető úton, az
egyetlen megszakítás a sima falon. Már majdnem elfogyott a híd.
Christopher elérte az ajtót, és üvöltött valamit. Robert balra
rohant, az ajtó másik oldalára, és megragadott egy kiálló

365
kallantyút a falon. Egy négyzet alakú, körülbelül fél méter széles
rész a falon kinyílt Christopher mellette, felfedve egy bonyolult
fogaskerekekből és fém tárcsákból álló mechanizmust.
Christopher elkezdte elfordítani a tárcsákat.
A kapunak csapódtunk. A földre hánytam.
A szerkezet Christopher mellett kattant. Az ajtó kitárult,
felfedve egy keskeny kő folyosót. Egy ugyanolyan ajtó blokkolta,
mindössze tíz méterre előre.
- Fogd meg a kart - kiabált Christopher.
- Fordítsd el a megfelelő irányba a kart az oldaladon, ha azt
mondom. Ha elengedjük, az összes ajtót lezárja. Csapdába esnek.
Robert nekidőlt a karnak. Fogalmam sem volt, hogy
Christopher honnan ismerte a kombinációt Mishmar kapuihoz,
de ha túléljük, megtudom.
Christopher elfordította a tárcsákat.
A második kapu kinyílt.
A vámpírok majdnem rajtunk voltak. Felduzzadtak
mögöttünk, egymás tetejére másztak, haraptak, harcoltak. Ha
tudtak volna futni, akkor már halottak lennénk, de túl sokan
voltak, és egymást taposták.
- Gyerünk! - kiabálta Christopher. - Gyerünk!
Mi nem tehettük ezt. Megálltam, és toltam vissza az élőhalott
hordát. Olyan volt, mintha megpróbáltam volna visszatartani egy
vonatot. A vonagló tömeg lassult, de még így is folyamatosan
haladt. Curran megállt mellettem.
Nasrin elfutott mellettünk. Thomas és Naeemah követte. Jim
és Andrea rohantak. Ghastek, arcán a teljes koncentráció
kifejezésével, lassan hátrált.
A nyomás a fejemben felőrölt. Remegtem. Nem tudtam tartani

366
őket. Túl sokan voltak. Még ha bezárjuk a kapukat, a horda
üldözne minket. Nem tudjuk megölni mindet.
- Most menj, úrnőm! - kiabált Christopher.
A fejemben megjelent B néni, ahogy a kapu előtt állt. Nem,
ma nem. Senki sem fogja feláldozni magát miattam ma . Nem
mehetek keresztül ezen megint. Curran húzta a karomat. Én
visszahúztam.
- Nem megyek nélkülük.
Az élőhalottak az elmémben vörös tűzben kavarogtak. A
mentális védelmemet áttörték. Megtántorodtam.
Curran ledöntött a lábamról, és végig futott a folyosón velem.
- Tegyél le - vicsorogtam.
- Nem. - Curran szorosabban szorított. - Nem veszítelek el
téged.
A harmadik kapu kinyílt előttünk. Túl rajta, egy széles,
hófödte mező nyúlt el. Curran kivitt, lerakott a lábamra, és
magához szorított.
- Robert! - Thomas felordított.
Robert hajolt be az ajtón. Láttam Christophert mellette. A
halványszőke férfi elmosolyodott, arca gyászos maradt. Mögöttük
fél méterre a vámpír hullám feltarajosodott.
Nem! Nem, nem, még egyszer, nem, nem!
Robert a válla fölött az élőhalott hordára nézett, majd vissza
Thomasra.
Ne csináld.
- Ne! - Thomas felsikoltott.
- Szeretlek - mondta Robert, és elengedte a kart.
A kapuk lezuhantak a helyükre, elzárva az élőhalott lavinát.
Thomas üvöltött.

367
 Ez a tiszta fájdalom sikítása volt, ami bánatból és
kétségbeesésből készült.
Többször nem. Minden, amit belül tartottam azon a mély,
sötét helyen, ami bennem volt, hogy tudjak működni, most
kiszakadt belőlem. B néni áldozata, Mauro haldoklása, Robert,
Christopher, mindez kiözönlött belőlem, a tengernyi tehetetlen
bánat, és én nem tudtam visszatartani azt.
Folyamatosan sikoltottam, ahogy Curran elragadott engem a
Mishmarból a télbe.

EGY TAKARÓBA BECSOMAGOLVA ültem a tűz mellett, egy

összeomlott benzinkút épületének maradványai között. A tető és
a falak többsége eltűnt, de a sarok még mindig állt, és megvédte a
tüzet a széltől.
Andrea, Jim, Nasrin, és Naeemah elaludtak. Még Ghastek is
feladta, és elájult, de még előtte talált egy hatalmas láncot, és
kikötötte a két régi vámpírt egy fához. A harmadikat megölte.
Túl megerőltető irányítani mindegyiküket, és fáradt volt.
Thomas beleveszett az éjszakába. Egyedül akart lenni. Én is
ezt akartam.
Curran mellém ült. - Tudták, hogy mire vállalkoznak.
- Halottak, miattam. - A hangom üresnek hangzott. - Eljöttek
erre a küldetésre, hogy megmentsenek, és most halottak.
Christopher ráadásul nem volt eszénél. Megpróbált
figyelmeztetni. Ő próbálta elmagyarázni nekem a Mishmart. A
hangja remegett. Hogy visszamenjen oda megrémítette, de
megtette, és most széttépték az élőhalottak. Megígértem neki,
hogy élve kijut onnan. A szavamat adtam. Ő bízott bennem.
Nem így kellett volna lennie. Én erre nem vagyok képes. Én
megmentem az embereket. Nem pedig fordítva.

368
 - Néha ez van - mondta Curran.
Az egész mellkasom fájt, mintha valaki kiszedte volna a
belsejét, és a helyére egy rakás jeges tűt rakott volna. - Csak arra
lennék kíváncsi, ki lesz a következő. Roland ki után fog menni
ezek után? Julie? Derek?
- Ne tedd ezt magaddal - mondta. - Ez egy körforgás, Kate.
Harcolunk a Falkáért, és ők harcolnak értünk. Ha mi vérzünk,
akkor ők is véreznek. Néha az emberek meghalnak. Mindenki,
aki velem jött a saját szabad akaratából jött. Tudták, hová
megyünk. Mindnyájan tudták, hogy nagy az esélye annak, hogy
nem mindenki éli túl. Nem ez az első harcunk, vagy az utolsó. Az
emberek feláldozzák magukat értünk újra, és mi ugyanezt
tesszük. Nem tudom, milyen rossz lesz a jövő, de ígérem,
foglalkozni fogunk ezzel. Te és én. Együtt.
Labdába gömbölyödtem össze a takaró alatt. Ő átkarolt. Az
üresség érzete a gyomromban nem múlt el. A memóriám
felidézte Robert arcát, majd a kifejezést Thomas arcán, amikor a
kapuk bezáródtak. Ettől fájt a mellkasom.
Kijutottam a Mishmarból. Ghasteket életben tartottam. De
Christopher és Robert odaadták az életüket a miénkért. Nem
akartam ezt a cserét.
Nem tudtam elviselni.

HUGH KASTÉLYÁNAK A TETEJÉN guggoltam, a tűz

tombolt körülöttem. Füst töltötte meg a tüdőmet. Lent B néni
ordított, ezüstláncokkal kikötve, ami egy mágus testéből nyúlt ki.
Egy Vas Kutya lőtt rá, újra és újra, minden nyíl átszúrta a testét.
Hibla előrelépett, és meglendítette a kardját. A fém megcsillant a
tűz fényében, és B néni feje legördült a válláról. Odagurult a
lábaimhoz, Christopher kék szemei néztek rám, és Robert
369
hangján szólalt meg. - Fel kell készülnöd rá, hogy feláldozd a
barátaidat.
Egy idegen jelenlét hozzáért az elmémhez. A szemem
felpattant.
Felemeltem a fejem. Curran tartott engem. Mindenki aludt,
kivéve Jimet, aki ott ült a romos fal tetején, és őrködött. Bólintott
felém, a szemei visszatükrözték a lángok fényét. Egy fahasáb
pukkant, és szikrákat küldött a hidegbe.
Az alvást túlértékelték.
Ott volt megint egy gyengéd lökéssel az idegen varázslat. Úgy
tűnt, hogy abból a fából ered, ahová a vámpírok voltak kikötve.
Kinyúltam felé. A két vámpír elme gyengén izzott. Mögöttük a
mezőn egy harmadik élőhalott elme várt mozdulatlanul. Most mi
van?
Kicsúsztam Curran karjaiból. Kinyitotta a szemét.
- Mindjárt jövök - mondtam neki. - Fürdőszoba.
Felálltam, és elindultam a fa felé, a hó ropogott a lábam alatt.
Az ég holdtalan volt, de a hó miatt az éjszaka világosabbnak tűnt.
Mindkét vámpír dermedten ült. A láncoknak feszültek miután
Ghastek elaludt, de most nem mozdultak. Valami nem volt
rendben.
Átmentem a vámpírok között. Szemük üres volt, ez biztos jele
annak, hogy valaki tartotta az elméjüket, acélos szorítással. Nem
Ghastek volt – ő teljesen ki volt ütve. A harmadik élőhalott elme
egyenesen előttem volt, a mezőn, mintegy kétszáz méterre
hátszélben.
Elsétáltam a vérszívókon túl, és a fa másik oldalának dőltem.
Az, aki tartotta a harmadik vámpírt, valószínűleg ő tartott a két
másikat is, és én nem akartam bemenni a mezőre egyedül.
- Mit akarsz? - suttogtam.

370
 - A barátaid életben vannak – mondta egy halk férfihang.
Remény lobogott keresztül rajtam. Elkaptam, és elfojtottam.
Halottak. Senki sem tudott volna elmenekülni az elől a horda
elől. Az élőhalottak puszta száma túl sok bárki számára, hogy
visszatartsa őket, kivéve talán az apámat.
- Van egy élőhalott közvetlenül délre a mezőn –mondta a
csendes férfihang. – El fogom engedni. Kérlek, tartsd meg.
A harmadik vámpír elméje felvillant, a varázslatommal
visszafogtam azt.
- Várni foglak három kilométerre, délre. Ott tudunk beszélni
négyszemközt.
Elküldtem a vámpírt délre. Átfutott a havon, visszajelzéseket
kaptam az elméjétől az enyémbe, mintha én lennék, aki figyelne,
úgy láttam, mintha egy áttetsző képernyő lenne. Egy-két perc, és
Curran jön megkeresni engem. Visszamentem Jimhez.
- Nem tudok aludni. Hadd vegyem át az őrséget.
Jim rám sandított. - Biztos?
- Persze - mondtam. – Megyek, leülök arra a farönkre, és
átgondolom a dolgokat. - Rámutattam, egy fatuskóra, mintegy
száz méterre arrébb. Ha lehalkítom a hangomat, nem hallanak
meg engem.
- Akarod, hogy veled menjek? - kérdezte Curran.
- Nem. Szeretnék egy kicsit egyedül lenni.
Kinyitotta a száját, majd bezárta. - Ahogy kívánod.
Én is szeretlek.
Elmentem, és leültem a tuskóra. Jim lefeküdt. Curran is
lefeküdt, de biztos voltam benne, hogy engem figyel. Ha a
helyében lennék, én is figyelném őt.
Csendben ültem háttal Currannak, ahogy a vámpír keresztül
rohant a havon. Elhagyta a nyílt terepet, majd egy

371
bozótost, az erdő egy sávját… Visszapillantottam a táborba.
Curran a hátán feküdt. Ébren volt. Általában az oldalára fordult
aludni, hacsak nem feküdtem mellette, és a fejem nem a
mellkasán nyugodott.
Az erdő véget ért. A vámpír kilőtt egy enyhe emelkedőn a
domb gerince felé. Egy férfi állt ott egy skarlát vörös köpenybe
burkolózva, ami kopott volt, és szakadt a szélein. Hosszú, sötét
haja lazán hullott az arca köré. Magas homlok, erősen faragott
arccsont, erős, szögletes áll, sötét szemek, jóképű és képzett,
abból ítélve, ahogy az úton állt. Egy indián, nem fiatal, de
kortalan, ugyanúgy, ahogy Hugh is kortalan volt, örökre ott
ragadt valahol a harminc körül.
A férfi lehajtotta a fejét. - Sharrim.
Ez egy Akkád szó. Azt jelentette, "királyi vérből való" A
hangom könnyedén jött kit a vámpír száján. - Ne mond nekem
ezt.
- Ahogy kívánod.
Majdnem azt mondtam neki, hogy ne mondja nekem ezt sem,
de a magyarázat túl sokáig tartana.
- Nézz le – hívott a férfi.
Elirányítottam a vámpírt, hogy a domb szélén legyen. Alattam
a föld legördült egy másik mezőre. A vámpírok megtöltötték.
Szép sorokban ültek, az alakzatot a navigátorok az elméikkel
tartották fenn. Több mint kétszáznak kell lennie, és valószínűleg
legalább fele annyi navigátornak. Túl sok nekem. Visszatartani
az élőhalott hordát, ez mutatott nekem más perspektívát is. Ha
megragadnám az összes élőhalottat a völgyben, esetleg elég
hosszú ideig meg tudom tartani őket az összejövetelünk további
részében, hogy előkészítsem a menekülésünket, de az

372
ellenőrzésemet felettük néhány másodpercben lehetne mérni.
- A nevem Landon Nez – mondta a férfi mellém állva. – Az
apádat szolgálom.
Rögtön a tárgyra. Úgy látszik, abbahagyhatom a tettetést, hogy
nem állok rokonságban Rolanddal.
- Hugh d'Ambray a Vas Kutyák Rendjének preceptora. Én az
Arany Légió Legatusa vagyok. Tudod, hogy mit jelent ez?
Ez azt jelentette, hogy mindannyian nagy bajban vagyunk.
Pontosan tudtam mekkora erőt képvisel Landon Nez. A Legatus
nem tartott ki hosszú ideig, mert Roland igényes, és nem tűri a
hibákat. Az utolsó Legatus, akit az örökbefogadó apám ismert,
Melissa Rand volt, és körülbelül két évvel Voron után meghalt. -
Ez azt jelenti, hogy te irányítod a Holtak Mestereit, közvetlenül
Rolandnak felelsz, és a várható élettartamod meglehetősen rövid.
- Egy bizonyos értelemben. Az apád megválasztja az Emberek
politikáját, és én végrehajtom azokat. Én vagyok az agy,
d'Ambray az izom.
- Hugh életben maradt?
- Igen.
Hogyan…?
- Ez lesújt téged? - kérdezte Landon.
- Nem, én csak kíváncsi vagyok, mit kell tennem ahhoz, hogy
megöljem.
Landon enyhén felvonta a szemöldökét. - Én már sokszor
elgondolkoztam ugyanezen a dolgon. Biztos vagyok benne, hogy
ha elégetem őt, és szétszórom a hamut a szélben, ő nem
regenerálódna újra.
- Próbáltad már ezt?
- Még nem. De képzeletben sokszor megteszem.

373
 Az ellenségem ellensége nem a barátom. Még egy kicsit sem. -
Mit akarsz?
- Hugh próbálkozott. Megbukott. Most én jövök.
Felhatalmaztak, hogy ajánljam fel neked ezt.
Feltartott egy fényképet. Ezen Christopher és Robert ült
egymás mellett az asztalnál. Robert okos szemei üresek voltak.
Nedves csíkok jelölték meg Christopher arcát, és a szemei
kivörösödtek. Sírt. Visszakerült annak a férfinak a kezeibe, aki
megtörte az elméjét. Mezítláb járkálnék a zúzott üvegen, hogy
kijuttassam őt, és ezt az apám tudta. Most felhasználta ezt
ellenem.
- Ők sértetlenek - mondta Landon. - Az ajánlat a következő:
ha bemész a Jester Parkba, megfogod a kezüket és kisétálsz velük,
akkor mindhárman biztonságos áthaladását kaptok az ő
területén. Egyedül kell jönnöd. Akár sikerrel jársz, akár nem,
azoknak az embereknek, akik a tűz mellett várnak rád, meg fogja
engedni, hogy sértetlenül visszatérjenek Atlantába.
- És ha visszautasítom?
Landon a vámpírok felé fordult. - Azt akarja, hogy lássad. Ha
úgy döntesz, hogy figyelmen kívül hagyod a meghívását, a két
férfi meg fog halni, és én elengedem, amit itt látsz a táborban.
Neki nincs kétsége afelől, hogy túléled a mészárlást. Talán a
véroroszlán is túlélheti. A többiek nem lesznek ilyen
szerencsések. A döntés a tiéd.
A véroroszlán nem élné túl. Mindketten tudtuk.
Robert szavai visszhangoztak bennem. De most már tudják,
hogy van egy gyenge pontod és használni fogják ellened. Fognak
majd valakit, akit szeretsz, és azzal fenyegetnek, hogy megölik
őket, mert tudják, hogy nem mondasz le arról a csaliról. Én

374
tudom ez, ők is tudják, és most neked kell megértened ezt. Fel
kell készülnöd rá, hogy feláldozd a barátaidat.
Ezt nem tudtam megtenni. Ez nem én voltam. Nem tudom
feláldozni az embereket, akik mindent kockára tettek, hogy
életben tartsanak. Nem hagyhattam Currant, vagy bárki mást a
tűz mellett meghalni, itt, ebben a névtelen pusztaságban.
Néztem, ahogy az Arany Légió várakozik alant. Ez csak egy kis
töredéke annak, amit Roland ki tud állítani, és tudtam, hogy az
apám nem fog megállni. Állandóan kiszemelné a barátaimat,
egyesével, amíg ott állok majd egyedül. Mindenki, akivel
törődtem célpont lett. Tudtam, hogy ez meg fog történni. Voron
figyelmeztetett erre. Megtanította nekem, hogy a barátok
sebezhetővé tesznek. Én figyelmen kívül hagytam a
figyelmeztetést. Ezt az egészet nyitott szemmel kezdtem el, és
úgy döntöttem, hogy beengedem a többieket is az életembe,
tudván azt, hogy egy nap szembe kell néznem a
következményekkel. Most az én feladatom volt az, hogy
megóvjam őket.
Ennek véget kell vetni. Ennek most kell véget vetni. Szembe
kell néznem az apámmal.
Ha én megteszem, amit Roland követel, akkor Curran és
köztem vége lesz. Megígértem Currannak, hogy amikor eljön az
idő, együtt nézünk szembe Rolanddal. Nagyon szeretett engem,
de ha azt mondom neki, hogy üljön a fenekén, miközben én a
halálba megyek, ő elhagy. Megbocsát nekem szinte minden mást,
de ezt nem. De ha odamegyünk együtt, az kettős öngyilkosság
lenne.
- Hogyan élte túl Hugh, és az embereim? - kérdeztem.
- Az apja figyelt. Ő tartotta az élőhalottakat, és az embereim
lementek megmenteni a két férfit, és a preceptort.

375
 Ha nem hazudott, ez azt jelentette, hogy az apám megállított
egy egész élőhalott csordát, az akaratának egyetlen
megfeszítésével. Az említett hatalom elképesztő volt. Curran és
én nem szabadulnánk ki élve.
- Mondd meg nekem, miért kellene megbíznom benned.
- Jogos a kérdés. – Landon megdöntötte a fejét. – Ha az apád
egyszerűen meg akarna ölni, vagy el akarna fogni, ő már
megtehette volna ezt, többször is. Ez az egyik oka annak, hogy
d'Ambray kegyvesztett lett.
A teleportálás túl kiszámíthatatlan bármi másért, mint a biztos
haláltól való menekülésért. Felesleges kockázatnak tette ki az
életét, és a tiédet. A tárgyhoz tartozik az a kérdés, hogy miért
tette ezt d'Ambray. Miért börtönzött be a Mishmarba, amikor
egyszerűen csak el teleportálhatott volna a Jester Parkba, vagy
megbilincselve odarángathatott volna? Az utasítás, amit
d'Ambraynak adott pontosan ugyanaz volt, mint amit nekem
adott.
- Vagyis?
- Rávenni téged, hogy gyere el a Jester Parkba saját, szabad
akaratodból.
- Miért?
- Az apádnak megvan rá az oka. Ő úgy döntött, hogy nem
osztja meg ezt velem. De tudnod kell, hogy amikor a szavát adja,
nem hazudik.
Nevettem az orrom alatt. Sétálj be az én társalgómba, mondta
a pók a légynek.
- Igen vagy nem? - kérdezte Landon halkan.
Ha elmennék, Curran megpróbálna velem jönni, és
valószínűleg mindketten meghalnánk. Ha azt mondanám
Currannak, hogy nem, mi szakítanánk, és utána

376
valószínűleg így is meghalok. Ha azt mondanám Landonnak,
hogy nem, mindenki meg fog halni. Nincs jó választás.
Rajtam volt a sor, hogy meggyőződjek róla, hogy azok az
emberek, akiket szerettem, élve kikerülnek a Mishmarból. Csak
kisurrannék az éjszaka közepén. Vagy bezárom Currant egy
alakváltó védelemmel ellátott terembe, amint a mágia hullám
megjön. Még ha kitörne a teremből, és olyan gyorsan futna, mint
a szél, akkor sem tudna követni.
Csakhogy szerettem őt. Az utolsó küzdelmünk után, ő
megígérte, hogy mindig őszinte lesz velem. Ugyanezt ígértem
meg neki, ugyanezt a dolog, és most a szabályok szerint kell
játszanom.
- Reggel fogok válaszolni.
- Szükségem van egy válaszra - mondta Landon.
Csak bámultam rá. Nem nézett ki idegesnek. Beletelt teljes tíz
másodpercbe, míg észrevettem, hogy ő nem látja az én elmebeteg
pillantásomat a vámpír szemében. Ez szép volt, bajnok. -
Megkapod a választ reggel. Ha megcsináltad a házi feladatodat,
akkor tudod, hogy a logikát és a megfontoltságot túlértékelik. Ha
sürgetsz, hozom az embereimet, és megnézem, hogy milyen
sokat tudok megölni a híres Arany Légióból.
- Veszíteni fogsz - mondta Landon.
- Igen, de lesz egy nagyszerű időszakom, és pokollá fogom
tenni a tiédet. Az elmúlt néhány napban már megfenyegettek, el
teleportáltak, fojtogattak, kiéheztettek, és bezártak egy ketrecbe,
mialatt kényszerítettek, hogy végignézzem, hogy azok az
emberek, akikkel törődtem meghaltak. Olyan sok harag van
bennem, hogy gondjaim vannak azzal, hogy magamban tartsam.
Ha erőltetsz, a szavamat adom, hogy a személyes küldetésemnek
fogom tartani, hogy megtaláljalak a közelharcban, és

377
elválasszam a fejedet a testedtől. Én élvezném. Mókás lenne
számomra. Ha valahogy sikerül túlélned, akkor vissza kell
menned az apámhoz, és megmagyarázni neki, hogy a markodban
voltam, de túl ügyetlen voltál, éppúgy, mint Hugh, és most egy
csomó vámpír és én is halottak vagyunk. Valahogy kétlem, hogy
elfogadja a fejem, mint vigaszdíjat. Itt van az én válaszom
reggelig.
Elengedtem a vámpír elméjét, felálltam, és odamentem a
tűzhöz. Curran még a hátán feküdt.
- Tudom, hogy ébren vagy. - Lefeküdtem mellé.
Kinyitotta szürke szemeit, és rám nézett. Annyira szerettem
őt, hogy fájt. Imádtam mindent rajta. Ahogy a szeme fénylett,
amikor elnevette magát. Ahogy fénylettek azok a kis arany
szikrák, amikor akart engem. Ahogy a vastag szemöldökét
összehúzta, amikor dühös volt. Imádtam az orrát, hogy soha nem
gyógyult meg rendesen. Imádtam a borostát az arcán, és az álla
kemény vonalát. Szerettem, ahogy ő hívott a baromságaim alatt.
Nevetem a viccein és szerettem, ahogy nevetett az enyéimen.
Imádtam, hogy nem számít, hol vagyok, eljön értem. Hogy ő
mindig ott lesz, segít nekem átjutni azon a rendetlenségen, ami
az élet volt.
Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam. Megcsókoltam, és
megpróbáltam elmondani neki az összes dolgot, amit nem
tudtam szavakba önteni. Megpróbáltam elmondani neki, hogy
szeretem őt, hogy ő jelent nekem mindent, és hogy harcolni
fogok érte. Senki sem veheti el tőlem, mert ha megpróbálják,
egyenesen rajtuk keresztül vágok utat magamnak hozzá.
Visszacsókolt, és megízlelni őt maga volt a mennyország. Itt volt,
élve, melegen, és az enyém - de csak holnapig.

378
Belekapaszkodtam. Még csak most kaptam vissza. Nem
veszíthetem el. Most nem.
- Szeretlek - mondtam neki.
- Én is szeretlek. - Szürke szeme az arcomat fürkészte. -
Valami történt, és ez rossz.
- Igen. Meglátogatott Landon Nez.
- Ő ki?
- Az Arany Légió Legatusa. Hugh felügyeli az Vas Kutyákat; ő
Roland nyers ereje. Landon vezeti a Holtak Mestereit. Ő Ghastek
főnöke.
Curran arca egy semleges maszkot öltött fel.
- Mit akart?
- Egy fényképet mutatott Robertról és Christopherről. Életben
vannak. Apám figyelte a párbajodat Hugh-val, azután kihozta
Christophert és Robertet a Mishmarból, és elvitte őket a Jester
Parkba.
- Lehet, hogy a fénykép hamisítvány? - Kérdezte Curran.
- Roland nem vesződne vele - mondtam neki. - Az apám vár a
Jester Parkban. Látni akar. Egyedül kell mennem. Ha be tudok
menni a Jester Parkba és jelentkezek az embereinkért,
mindannyian haza mehetünk. Ha nem, Landon mintegy kétszáz
vámpírt parkoltat tőlünk három kilométerre, délre.
Curran arca kifürkészhetetlen lett. Mégis pontosan tudtam,
mire gondol. Megmondhatom abból, ahogy mozdulatlanul ült, és
a szemeiből. Jegesek lettek.
- Gondolod, hogy az apád hazudik? - Kérdezte Curran.
- Nem.
- Két lehetőségünk van - mondta, a hangja nyugodt, csendes
volt. - Az első verzió, hogy megmondod nekik, hogy nem, és

379
kiharcoljuk a kiutat. De nem nyerhetünk egy egyenes
küzdelemben.
- Egyetértek. Esetleg megölünk néhány vérszívót, de
mindegyiket a Holtak Mesterei irányítják, és legalább Ghastek
szintűek. Mielőtt megölhetnék valamennyit a vámpírokból, meg
kell küzdenem minden navigátorral az elméjük irányításáért. Ez
erőfeszítést és időt vesz igénybe.
- Elárasztanának minket. - Curran elgondolkozva a lángokat
nézte. - Most szétválhatnánk, és elfuthatnánk. Van rá esély, hogy
kisebb csoportokban fognak ránk támadni. Időbe telik a
manőverezés, hogy kétszáz vámpírt mozgassanak. De amint
megállunk harcolni az egyik csoporttal, a többi felzárkózik.
- Továbbá, Robert és Christopher meghal.
Néztük a tüzet. - Ez egy pokoli választás - mondtam.
- Csapdában egy horda vámpírral, egy hóval borított mező
közepén, összezsúfolódva egy apró tűz körül, vékony takarókkal.
- mondta Curran. – Élvezd ki, bébi. Mindez a luxus csak a te
számodra.
- Legalább nem esik.
Mindketten felnéztünk csak arra az esetre, ha egy furcsa
felhőszakadás úgy dönt, hogy eláztat minket, de az éjszakai ég
tiszta volt. Semmi, csak a csillagok és a kétségbeesés.
Nem akarok meghalni.
- Ha az Arany Légiónak túl költségessé tesszük, akkor
csökkentik a veszteségeket? - kérdezte Curran.
- Nem. Azt hiszem, hogy Roland elhatározta magát. Amíg
Landonnak marad egy vámpírja, meg fog próbálni elkapni
engem. - A lehetőségek minden szóval egyre csökkentek. Neki
dőltem. - Robert azt mondta, hogy ha nem térsz vissza, felmerül

380
a kérdés az én vezetésemről a Falka élén, és néhány alfa nem fog
bizalmat szavazni.
Curran halkan morgott az orra alatt. - Robert egy csomó
dolgot mond.
- Ted bezárt minket egy ketrecbe a Rend házában, és Hugh
megölte az összes lovagot. Elkapta Ascaniot és fenyegetőzött,
hogy megöli. Meggyógyította, majd beteggé tette, oda-vissza, és
azt mondtam neki, ha ő megmenti a fiút, én kijövök a ketrecből.
- Úgy hangzik, mintha te lennél.
- Robert azt gondolta, hogy hiányzik belőlem a
könyörtelenség, hogy vezető legyek. Hagynom kellett volna,
hogy Ascanio meghaljon, mert ha Hugh megszerez engem, az
katasztrófa a Falka részére.
- Igaza volt - mondta Curran.
- Egyetértek. De nem tudom megtenni. Nem tudok hátat
fordítani Robertnek és Christophernek. Egyszerűen nem megy.
Ez nem nekem való.
- Tudom - mondta. - Ez vagy te. De én elég kegyetlen vagyok
mindkettőnknek. Roland úgy véli, lehet, hogy te a lánya vagy.
Azt akarja, hogy menj el hozzá. Egy nagy látványosságot akar.
Vagy te egy szélhámos vagy, és meg fogsz halni a közönség előtt,
vagy te az igazi vagy, és ő egy látványosságként mutat meg téged.
Még ha el is mész oda, nem tudsz többet elrejtőzni. Ezért nem
fogsz menni.
- El kell mennem, és találkozni vele, Curran. Ha most nem
megyek Christopherért és Robertért, majd a következő
alkalommal Julie lesz, vagy Derek, vagy te a fényképen. Nem
tudom ezt tovább csinálni.
Szembe nézett velem, szeme keményen villant. - Nem.
- Igen.

381
 Szeme átváltozott aranyra. Belenéztem az íriszébe. A
késztetés, hogy megdermedjek rám ragadt. Ott volt, a Bestiák
Ura, a híres alfa ragyogás. Már egy ideje nem láttam ilyennek.
A hangja mélyről jött és reszelős volt, mintha egy oroszlán
vicsorgása szétmorzsolná a szavakat, ahogy megpróbálta
kierőltetni a szájából. - Kate, nem. Nem mész. Komolyan
mondom.
Meg kell győznöm, vagy ez a dolog közöttünk véget ér.
Törtem az agyam, próbáltam kicsikarni az okos, meggyőző
szavakat, a megfelelő szavakat, de nem volt semmi.
Még mindig engem bámult, és várt.
Bassza meg. - Szeretlek. Nem akarok harcolni. Nem akarok
vitatkozni. Nekem ezt kell tennem, mert, ahogy mondtad, ez
vagyok én. Én nem hagyom hátra az embereket, akik harcoltak
értem. Ha kibékülök ezzel, hamarosan más dolgokkal is
kiegyezek, és az már nem én leszek. Nem hagyhatom, hogy az
apám megváltoztasson valamivé, ami nem vagyok. Nem tehetem.
Tudom, hogy buta és vakmerő dolog, de az kell, hogy legalább
megpróbáljam Curran. Meg kell próbálnom, és félek.
Az alfa tekintet elhalt.
- Nem foglak arra kérni, hogy állj mellém - mondtam. - Nem
akarom, hogy gyere, mert arra kényszerít, hogy kihívjam őt, és
ha velem jössz, akkor te is kihívnád. Nem vagyok benne biztos,
hogy túl fogom élni, és ha még túl is élem mindenével, amije
van, utánam vetné magát. Azt akarom, hogy élj, és légy boldog,
Curran. Azt akarom, hogy túléld. Össze akarok házasodni veled,
és gyerekeket akarok tőled, de ha meghalok, azt akarom, hogy
vegyél valakit feleségül és legyenek gyerekeid, akik boldoggá
tennének. Azt akarom, hogy élj. Csak annyit kérek, hogy hadd
legyen az enyém, ami megmaradt ebből az éjszakából

382
veled. Ne hagyj most el engem, és ne harcolj velem ezen.
Szükségem van rád. Kérlek.
Curran magához húzott. Karja bezárult körülöttem, és egy
pillanatig biztonságban éreztem magam. Illúzió volt, de nem
érdekelt.
- Együtt megyünk - mondta.
- Nem.
- Én nem mondom meg neked, hogy milyen csatákat vívj meg.
Te ne mondd meg nekem, hogy mikor kell harcolni azért, ami az
enyém.
- Curran, ezután nincs visszaút…
Megrázta a fejét. - Szeretlek. Együtt megyünk.
- De…
- Nem - mondta. - Nem vita tárgya.
Ó, te hülye idióta. - Te őrült vagy, tudod?
- Igen. De egy démon vagyok az ágyban.
Nevettem. - Akkor rendben. Ez mindent rendbe tesz.
- Ez így van, mindent helyrehoz.
Elaludtam a karjában a lassan kihunyó tűz mellett, a hideg,
behavazott mezőn. Nem cseréltem volna el ezt, a legfényűzőbb
palotára sem.

A REGGEL ELHOZTA A MÁGIA hullámot, és még az

eddigieknél is keményebb hideget. Kinyitottam a szememet. Az
ég fölöttem kristályosan kék volt. Visszahajtottam a takarót, és
elhagytam a meleget, amit Curran és én megosztottunk az
éjszaka, és felültem. Tiszta fehér hó nyúlt el ameddig elláttam,
miközben, mint az összetört kristály szikrázott a reggeli napon.
Gyönyörű nap.

383
 Curran talpra ugrott. Összetekertem az egyik takarót, ő
tekerte a másikat, és ellenőriztük a hátizsákot.
Andrea nézett minket. - Mind a kettőtöknek hivatalos az
arckifejezése.
- Valahová mennünk kell - mondtam.
- Ébresztő - kiáltott Curran.
A csoport többi része azonnal felébredt, kivéve Ghasteket, aki
úgy tűnt, halott a világra. Egy, kettő, három… Naeemah eltűnt.
Nos, megmentettük őt, ő segített kijutni a Mishmarból.
Gondolom, hogy ezzel kiegyenlítődött a számlánk. Remélhetőleg
Landon vámpírjai elengedték őt.
Andrea talpon volt. - Mit csinálsz?
- Meg kell látogatnom Rolandot - mondtam neki. – Nála van
Robert és Christopher.
- Robert halott - mondta Thomas, nyers hangon.
- Fennáll annak a lehetősége, hogy nem - mondta Curran.
Thomas megdermedt. Egy izom az arcán megrándult. - Akkor
veled megyek. - Thomas megragadta a csomagját.
- Nem mehetsz - mondta Curran, nyugodt hangon. - Ha mész,
meghal. Roland feltétele, nem a miénk.
Thomas ledobta a zsákot, és előrelépett, a vállát megmozgatta.
A szemei zöldek lettek. Az orra remegett.
Curran elállta az útját.
Egy pillanatra azt hittem, Thomas összeütközik vele, de az alfa
patkány megállt két centire Currantól. A két férfi derékszöget
alkotott. Thomas egy méter kilencven, olyan testfelépítéssel,
mintha fel tudná emelni egy teherautó végét, de harcban Curran
összetörné.
Az arany elfutotta Curran íriszeit. - Nézz rám. Ez egy

384
közvetlen parancs. Maradj. Ha mész, akkor rajtam keresztül
mész.
Ők ketten egymásra meredtek egy hosszú pillanatig.
- Állj le – mondta Curran csendes hangon.
Thomas sarkon fordult, és káromkodott.
- Vámpírok vannak tőlünk délre - mondtam. – Csinálni fogok
egy vérvédelmet. Ez megvéd titeket mindaddig, amíg a mágia
tart. A Jester Park kevesebb, mint két óra alatt elérhető autóval.
Maradjatok nyugton. Vissza fogunk jönni.
Ghastek felült a takarón. - Mi folyik itt?
- És ha nem jöttök vissza?- kérdezte meg Andrea.
- Akkor lehet, hogy harcolnotok kell a kivezető útért -
mondta Curran. - Roland embere megígérte nekünk, a
biztonságos áthaladást, de én nem bízom bennük, és nektek sem
kellene.
- Hány vámpír? - Jim kérdezte.
- Körülbelül kétszáz. - Húztam ki Sarrat-t a hüvelyéből,
megvágtam a karomat, és elkezdtem egy kört felhúzni köréjük a
hóban.
A szín kifutott Andrea arcából. - Kétszáz. Kész nyaralás.
- Valaki mondja meg, mi folyik itt? - követelte Ghastek.
Az utolsó csepp vér kapcsolódott az elsőhöz. A mágia kifeszült
tőlem, és egyesült a vér köre fölött. Megszakítottam a
kapcsolatot. A vörös fal felvillant, és eltűnt. A vér védőkör
létrejött.
Mögöttem csikorgott a hó. Megfordultam. Landon felém
tartott, toprongyos piros köpenye, mint egy tépett vörös seb
kavargott a havon.
Ghastek kinyitotta a száját, és becsukta.

385
 Landon megállt pár méterre tőlünk. A szél rángatta a
köpenyét, és hosszú, sötét haját.
- Vele megyek - mondta Curran.
- Az nem lehetséges - mondta Landon.
Curran vigyorgott, és késztetést éreztem rá, hogy hátra lépjek.
- Roland fél attól, hogy mit tehetnék? Ennyire ijesztő vagyok?
- Heccelődéssel nálam, vagy nála nem fog elérni semmit -
mondta Landon.
- Mondd meg neki, hogy ha valaha szerette az édesanyámat,
meg fogja érteni - mondtam.
Landon mormogott valamit az orra alatt. Vártunk. A szél
belénk mártotta jeges agyarait. Amikor a történetekben írják le a
drámai várakozást a hóban, soha senki nem említette, hogy
befagy a segge. Ugráltam fel-le, és megpróbáltam felmelegedni.
Ha ennél még több dráma lenne, a darabjaim egyesével esnének
le.
- Találkozni fog veled - mondta Landon.
Ghastek felemelkedett.
- Mr. Stefanoff - mondta neki Landon. - A szolgálatát, és a
viselkedését ezek alatt az események alatt nagyra értékelték.
Amint a varázslat nem működik, egy autó jön visszavinni önt.
Egy megbűvölt motor ismerős dübörgése rázta meg a síkságot.
Egy ezüst Land Rover csúszott elő a távoli fák mögül, és felénk
tartott. Curran és én elindultunk felé. Landon lépést tartott
velünk.
- Felhasználtad Kalina nevét - mondta Landon. – A te
érdekedben remélem, hogy te vagy az igazi.

386
 17.
LANDON VEZETETT. AZ ELSŐ UTAS ülésben ültem, Curran
a hátsót foglalta le. Ha a dolgok kellemetlenné válnának,
lefoglalnám Landon figyelmét, és Curran kitépné a torkát.
A nap felemelkedett, amitől a hó ragyogott. Egy másik
benzinkút romjai siklottak el mellettünk, a jeges télben. Fűtés
kavargott a Land Roveren belül. Már leráztam magamról a
kabátomat, mielőtt beszálltam, és Sarrat-ot kényelmesen az
ölemben pihentettem a hüvelyében. Ez lenne az én különleges
ajándékom az apámnak. Ha kapok egy esélyt nála.
A közelgő találkozó gondolata felőrölte az idegeimet. A
nyomás már túl sok volt. Azt akartam, hogy Landon állítsa meg
az autót, hogy köröket tudjak futni a hóban, amilyen gyorsan
csak tudok, csak hogy némi energiát elégethessek. Megelégedtem
Sarrat hüvelyének cirógatásával.
Nem nyerhetek az apám ellen. Tudtam ez. A probléma az volt,
fogalmam sem volt, milyen más választást hagy nekem.
- Magának követelte Atlantát? - kérdeztem.
- Nem - mondta Landon.
Tehát az igénye miatt nem jön át. Ez azt jelentette, hogy én
még mindig valahogy megakadályozhatom ezt.
Egy régi jel csúszott a látóterünkbe. I-80-Kelet.
Landon rám pillantott. Okos szeme elidőzött az arcomon.
- Maga Apacs? - kérdezte Curran a hátsó ülésről.

387
 - Navaho - mondta Landon.
- Azt hittem, a törzsek nem kedvelik a nekromanciát - mondta
Curran.
- Ezt csinálják. Nem tetszett nekik, amit csinálok, így találtam
valakit, akinek igen.
Hugh egyszer megfogalmazta, hogy ez apám legnagyobb
hatalma. Számkivetettek és kívülállók özönlöttek hozzá.
Megtalálta a tökéletes helyet mindegyiknek, és inspirálta őket a
nagyságra. Eltekintve attól, hogy ez a fajta nagyság halállal,
nyomorral, és a zsarnoksággal végződik.
Landon engem nézett. Ahogy bámult, attól szerettem volna
csinálni egy trükköt, vagy valamit. - Igen?
- Te nem az vagy, akire számítottam - mondta.
- Kire számítottál? - kérdeztem.
- Valaki többre… jelenlétre. Átlagosnak tűnsz.
- Sajnálom, egy fekete SUV-al kellett volna érkeznem, egy
kétezer dolláros nadrágkosztümben, és a kardomat tűzben
fürdetve ráadásnak?
- Szörnyen nézel ki, amire számítani lehetett a Mishmar után.
- mondta Landon. - De te egyszerűen nem olyan vagy, mint ő.
Van egy csomó hasonlóság az arcotokban, de ez lehet véletlen
egybeesés. Ha vele vagy, az ő jelenlétében, és ő éppen meg van
elégedve veled, az olyan, mintha a napsütésben állnál. Az egész
lényed felemelkedik. Amikor éppen nem elégedett veled, az
olyan, mint hogyha egy hóviharban lennél. Megfagyaszt
kívülről, és nincs annál rosszabb. Veled, - Landon elmozdította a
kezét előttem - nem kapok semmit.
Jó tudni, hogy minden mágikus pajzsom még mindig tart.
- Ez a lényeg - mondta Curran. – Azt hiszed, hogy nem kapsz

388
semmit. Adj neki egy esélyt, hogy használja a kardját, és máris
meggondolod magad.
Landon belenézett a visszapillantó tükörbe. – Másrészt te
pontosan olyan vagy, mint amit vártam.
- És mi lenne az? - kérdezte Curran.
- Egy egyszerű ember, aki azt hiszi, hogy mindent meg lehet
oldani egy karddal.
- Úgy gondolom, hogy téged megsértettek - mondtam.
Curran elmosolyodott. - Én összetörlek. Nem is használok
kardokat.
Landon ügyet sem vetett rá, és szembefordult velem egy
pillanatra. – Ha te az vagy, akinek gondollak, az mindent
megváltoztat. Ha te tényleg az vagy, a jelenléted megváltoztatja
az egész kontinens hatalmi struktúráját. Mit tudsz tenni? Mire
vagy képes? Nem volt más olyan, mint te, évezredek óta.
Támogatni fogod őt, vagy ellene fordulsz? Ki fogja követni a
Tornyok Építőjének a lányát? Egy trónkövetelőt szállítok, vagy le
kellene térdelnem? D'Ambraynak azt kellett gondolnia, hogy te
vagy az igazi McCoy. Nem értettem a motivációját, a fura
politikai mesterkedései mögött Európában a tavasszal és a
nyáron, de most már látom - épített egy csapdát, ami láthatóan
nem sikerült. De Atlanta? Az, amit Atlantában tett, az még tőle is
elkapkodott volt. Ellentétben azzal, hogy mindig nevet, és azt
nyilatkozza, hogy "Jaj, de szívás, én csak egy egyszerű katona
vagyok”, d'Ambray intelligens és kegyetlen. Valami biztosan
történt közte, és a Roland között, hogy rá tolta a…
- Rolandnak nevezed őt? - kérdeztem.
Landon szeme összeszűkült. - Majd válaszolok egy kérdésedre,
ha válaszolsz az enyémre.

389
 Azelőtt játszottam ezt a játékot. Soha nem sült el jól. De miért
ne. - Rendben. Rolandnak hívod szemtől szemben is?
- Sharrumnak hívom.
Király. Nos, ez nem igazán volt meglepő.
- De igen, a nyilvánosság előtt, úgy utalok rá, mint Lord
Roland. Ez az a név, amit ebben a korban választott. - Landon
szeme felcsillant. - Én jövök. Nálad Voron kardja?
- Nem.
Az izgalom elhalt Landon szemében.
- Hugh eltörte Slayert - mondtam neki. - Imádtam azt a
kardot. Több mint húsz éven keresztül a lényem része volt.
- Ez egy kényelmes kifogás - mormolta Landon.
Ó, kombináld ezt ki. - Én gyászolom a kardom, de minden
rendben. A nagymamámtól kaptam egy másikat. - Kihúztam
Sarrat-ot a hüvelyéből.
Landon megtekerte a kormányt. A Land Rover majdnem
felborult, miközben lement az útról. Landon leparkolt, kiugrott
az autóból, rácsapott a vezetőoldali ajtóra, ami becsukódott
mögötte.
Fantasztikus. Én megrémítettem az Arany Légió Legatusát
csupán azzal, hogy megmutattam neki a kardomat. Ha
meglengetném, talán felrobbanna.
Sarrat füstölt az ölemben. A mágiája nem volt finom, mint
Slayeré. Nem, ebből a kardból áradt a hatalom. Körém
tekeredett. Ez tetszett nekem.
Landon fel-alá járkált, a szeme egy kicsit vad volt.
- Nos, ő rosszabbul fogadta, mint én - mondta Curran.
- Nem értem, mi ebben a nagy dolog.
- Ez a kard a nagymamád csontjából készült, Kate.
Vállat vontam.

390
 Landon bámult rám a szélvédőn keresztül, megfordult, fel-alá
járkált, és újra rám bámult.
- Tudod, hogy a legtöbb embernek mi van a saját
nagyanyjától? Egy teáskészlet. Vagy egy paplan. - Curran
mosolygott. - Ha a te családodnak lenne egy paplanja, az kiméra
bőrből készülne, és halott angyalok tollaival lenne megtöltve.
- A zsidó-keresztény angyalokról beszélünk, mert azok nem
léteznek, vagy a pogány angyalokról, mint Teddy Jo?
- Kate - mondta Curran.
- Hé, én a kezdetektől figyelmeztettelek téged, hogy furcsa
lesz. Ültem veled a kádban, és mondtam, hogy ez egy nagyon
rossz ötlet. Te mondtad azt, hogy szeretsz, és maradtál a kádban.
Ami engem illet, te vetetted be az ágyad. Neked is kell aludnod
benne.
- Aludni fogok bármilyen ágyban, amíg te benne vagy, de ez
még mindig furcsa.
Hátrafordultam, hogy ránézzek. - Találkozni fogunk az
apámmal, aki valószínűleg összetör minket, mint egy szúnyogot,
és te a kardom furcsaságán vagy kiakadva?
Curran Landon felé biccentett. - Nem én vagyok az egyetlen.
Landon megint rám bámult.
- Elnevezted már? - kérdezte Curran.
- Igen. Sarrat Irkalli. Ez azt jelenti, Nagy királynője Irkallának,
a Holtak Földjének. A nagymamámat időnként összekeverték
vele, és most, hogy meghalt, ez illik rá.
Curran széttárta a karját. - Tessék, megmondtam.
Ez nevetséges. Áthajoltam a vezető oldalon, kinyitottam az
ajtót, és teli torokból kiabáltam, hogy megpróbáljam túlordítani
az elvarázsolt vízzel működő motort.
- Kész vagy?

391
 - Mi van? - mondta Landon.
- Te! Kész! Vagy?! Ha akarsz, itt maradhatsz. Csak mond el
nekünk, hogy hová menjünk, és mi elvisszük magunkat!
Landon visszacsúszott a vezetőülésbe és rámutatott a
kardomra. - Rakd el.
- Mond ki a varázsszót.
- Kérlek. - Landon kiszorította magából.
Visszacsúsztattam a pengét a hüvelybe, és megsimogattam. -
Semmi baj, Sarrat. Ha megsért téged, levágom a fejét, és
megihatod a vérét.
Landon egy hosszú pillanatra lehunyta a szemét, kifújta a
levegőt, és vissza irányította a Land Rovert az autópályára.
Fák suhantak el az ablakom előtt, bevonta őket a hó és a jég.
Belül az erősen hangszigetelt SUV-ban a világ csendes volt,
kivéve a motor halk zümmögését. Landon az utat figyelte. Kétség
kívül néhány bonyolult számítást végzett a fejében. Valószínűleg
megpróbálta kitalálni, hogy az én jelenlétem hogyan érinti a kis
királyságát Roland birodalmán belül.
Az út az erdőn keresztül folytatódott a maga módján. A hó
véget ért és aszfaltot felváltották a nagy kőtömbök. - Miért kő?
- Az ő mágiája lebontja a modern utakat - mondta Landon.
Az erdő folytatódott. A fák magasabbra nőttek és vastagabbak
voltak, a hatalmas ágak a nap felé nyúltak. A hó megcsillant a
gyenge téli fényben, tiszta fehér a napon, kék az árnyékokban. A
mágia biztos táplálja ezt a parkot úgy, ahogy Atlantában táplálja a
parkokat, és ami egy gondosan irányított zöld foltkén kezdődött
fellázad, és egy sűrű öreg erdővé vált. Milyen furcsa lehetett az
apámnak, hogy eljöjjön az ősi Mezopotámiából, ebbe a téli csoda
országba.

392
 Voron annak szentelte az életét, hogy eljuttasson életemnek
erre a pontjára. Ha még élne, tudná, hogy a halálomba vágtatok.
Most rájöttem, hogy soha nem számított arra, hogy győzök.
Minden terve mindig véget ért azzal, hogy szembeszállok
Rolanddal. Soha nem volt semmilyen megbeszélés, hogy mit kell
tennem utána. Nem számított rá, hogy lesz valami utána.
Az erdő szétvált. Egy épület magasodott fenyegetően a
távolban, spirálban körülvette egy széles, befagyott várárok,
körbeölelte az egész építményt, mint egy megfagyott üveg kígyó.
Az épület kiemelkedett, majdnem lebegett a hófödte pázsit felett,
a hosszúkás falakon a finom fehér panelek gyanúsan úgy néztek
ki, mint a hatalmas tollak. Kiemelkedtek a fő testből, és
tökéletesen utánoztak egy madarat. Az út felé fordult,
megkerülte az épületet, és megláttam az egész építményt.
Egy hattyú.
Az épület alakja egy hatalmas hattyút formázott, a farka a
földön pihent, a mellkasa elérte a tó jegét, míg a nyak büszke íve
öt emelettel a víz felett volt. A napfényben fürdött, és ettől egy
kicsit izzott, mintha az egész palotát egy zseniális szobrász, egy
hatalmas tömb fényes alabástromból faragta volna ki gondosan.
Minden toll kirajzolódott, elkülönült, a lapátok és a tengely is
jól látható volt. A hattyú készen állt elrugaszkodni a partról,
hogy kiússzon a tóra. Ha életnagyságú lett volna, azt gondoltam
volna, hogy igazi. A szépségétől elállt a lélegzetem.
Hogyan építhette az a férfi ezt, aki a Mishmart építette?
- Miért hattyú? - kérdezte Curran.
- Rajong értük - mondta Landon, miközben megállította az
autót. – Itt kiszállunk.
Kilépett a kocsiból. Curran és én követtem a három díszes híd

393
felé. Egyiken a másik után sétáltunk át, és a várárkok
koncentrikus körein. Hó csikorgott a talpam alatt.
Besétáltam apám hatalmának a szívébe, amíg a mágia fent volt.
Ez nem olyan volt, ahogy elképzeltem, hogy szembeszállok vele.
De legalább Curran itt volt velem. Így együtt halhatunk meg
hősiesen. Oké, nem ez volt a legjobb gondolat, még ha igaz is.
Ez nem számít. Besétálhatok, és kisétálhatok Christopherrel és
Roberttel. Vagy megvan a legkisebb esély arra, hogy láthatom
Roland vérét az új kardomon, mielőtt szétzúz.
Talán abba kéne hagynom, hogy ezeken gondolkodom.
A híd véget ért. Nem voltam felkészülve.
Curran megállt, és megvizsgálta a hattyút. - Mi a fene…
- Csak menj be - mondtam neki.
Egy széles ívelt ajtó várt rám a hattyú oldalában, ott, ahol a
lába behajlott a teste alá. A lépcsőházban fehér márvány lépcső
vezetett az ajtóig.
Megölte az anyámat. Magának akarta követelni azt a várost,
amit az otthonomnak tekintettem. Megállított egy horda
élőhalott vámpírt a Mishmarban.
Ez történt eddig.
Minden ideg a testemben megfeszült. A légzésem elmélyült.
Az izmaim ellazultak és hajlékonnyá váltak, mintha fél óra
bemelegítést tartottam volna, egy nagy küzdelem előtt. Úgy
éreztem, mintha a vérem forrt volna. Mellettem Curran forgatta
a fejét, nyújtotta a nyakát, és kilazította a vállát.
A lépcső véget ért. Az íves ajtó kitárult. Beléptem a nyitott
ajtón át, az apám palotájába.

EGY STERIL, EGYSZÍNŰ HELYET VÁRTAM. Nem is

tévedhettem volna nagyobbat. Meleg, homok színű

394
csempe fedte a padlót. Szobai, buja, zöld növények helyezkedtek
el az ívesen emelt ágyásokban mindkét oldalamon,
körbehatárolva a területet, az enyhén kanyargós tó körül,
amiben kövér, lusta koi7 lebegett a tavirózsa levelei között. A
levegő a lótusztól és a rózsától szaglott. Apró rovarok, kékek,
zöldek és rubinvörösek, lebegtek a virágok között, mintha
súlytalan ékszereket szórtak volna hanyag kezek a levegőbe.
A kert közepén, egy kerek arany és ezüst fogaskerekű
szerkezet forgott, egy vékony cöveken egyensúlyozva.
Hajszálvékony drót gyűrű köré rakták a rengeteg fogaskereket. A
gyűrű megpördült, és megmutatta hipnotikus szépségét. Mágia
áradt körülötte. Vajon ez valamilyen atom modellje volt?
Rákényszerítettem a számat, hogy mozogjon. - Mit csinál?
- Nem tudom - mondta Landon. – Egy délután építette
szeszélyből. - Egy óriási ajtó várt a helyiség másik végén.
Előre nyúltam az érzékeimmel. Vámpírok.
A kezem remegett. A pokolba nem. Huszonhét évem volt
felkészülni. Nem hagyhatom ezt veszendőbe menni.
Belélegeztem a levegőt, hagytam lassan kiáramolni. A kezem
megnyugodott. A pulzusom lelassult.
- Nem mehetsz tovább annál az ajtónál - monda Landon
Currannak.
- Jó - mondta. - Megvárom az ajtóban.
Végigmentünk a virágok között, megkerültük a szerkezetet, és
megálltunk az ajtó előtt. Megérintettem, és kinyílt. Egy hosszú
terem nyújtózott előttem, fehér márvány falak szárnyaltak
felfelé. Egy megemelt sétányon álltam. Hat méter széles, átívelt a
szoba teljes hosszán, az ajtótól indult egészen a szemközti falig.

7 Koi: aranyszínű pontyféle hal.

395
Egy árok határolta mindkét oldalon a sétányt, tele vámpírokkal.
Az árkon túl, mindkét oldalon férfiak és nők várakozva álltak,
csendesen. Az apám bírósága.
A sétány egy emelvényben végződött. Középen egy trónon,
amit fehér kőbe faragott kígyótestek alkottak, ült az apám.
Fehéret viselt.
Néztem az arcát.
Visszanézett rám.
Abban a pillanatban, ahogy megláttam a szemét, tudtam, hogy
miért szerette őt az anyám. Bőre mély egyenletes bronz volt,
amit átitatott a nap melege. Az orra egyenes, lejtős csúccsal, az
arccsontját gondos figyelemmel faragták, az álla erős és férfias
volt. A hosszú fehér ruhát átvetette a feje fölött, és eltakarta a
haja nagy részét. Egy rövid szakáll, egy kis ezüsttel átszőve az
állkapcsán, de a szemöldöke fekete volt, és a szeme fiatal és
élettel teli. Lehetett volna arab, vagy zsidó, hindu vagy spanyol.
Ha húsz évvel fiatalabb lett volna, elhallgattatott volna egy
szobát tele nőkkel, egyszerűen csak azzal, hogy sétál. De úgy
döntött, hogy idősebnek tűnik. Amikor az árvák álmodoznak,
ilyen fajta apáról képzelegnek. A szeme sugárzott a bölcsességtől
és a jóságtól, veleszületett értelem és nyugodt biztonság árad
belőle, és az, hogy bízik a saját erejében. Lehetett volna egy ősi
király, egy nagy próféta, vagy egy nagyra becsült tanár. Megölte
az anyámat. Gyűlöltem őt. Mégis, amikor így nézett rám,
magasabbra akartam állni. Olyan volt, mint a reggeli nap
fényében fürödni. Amikor azoknak a szemeknek a hatalmas ereje
fénylett az anyámon, neki nem volt esélye.
Azok a kis kétségek, amik bennem voltak elpárologtak.
Tényleg komolyan gondolta, hogy megöl az anyaméhben, mert

396
semmi más, csak a teljes kétségbeesés tudta elszakítani az
anyámat az oldaláról.
Mellettem Curran megállt, készen, mint egy oroszlán a csapás
előtt. Az arca megmerevedett. Az izmok kidagadtak a lábán,
kifeszítették a farmert. A szemét teljesen ellepte az arany.
Elvesztette minden mimikáját és becsusszant abba a tökéletes
nyugalomba, amikor egy ragadozó a prédájára összpontosít. Egy
alfa merev tekintetével bámulta az apámat.
Valamilyen hülye oknál fogva, ideges nevetés alakult ki lassan
bennem. Az apám és Curran dühösen méregetik egymást. Talán
ha fütyülnék, és elég sokáig várnék, az ideges
gyomorbukfencezés elmúlna.
A kő kígyók egymás felé csúsztak. Fejük az apám válla fölé
emelkedtek, és karmazsinvörös szemekkel néztek rám. Itt volt
egy hattyú palota finom szépségének a csodájában, és hatalmas
kő kígyók alkotta trónon ült. Apám tudta, hogy egy gazember. Ő
volt a mérges kígyó egy rózsaágyásban. Úgy látszik, ő nem csak
tudomásul veszi ezt a tényt, hanem valójában beleverte az
emberek fejébe. Minden, ami hiányzott, az egy neonreklám volt,
amin az olvasható, hogy GONOSZ ÉS VISZÁLY ITT, és hogy egy
fekete nyíl a fejére mutasson.
Hugh d'Ambray állt a tróntól jobbra, és néhány lépéssel alatta.
Az arca olyan volt, mintha fizikailag kellett volna visszatartani
attól, hogy elvesszen a szarságban, és levágjon mindenkit, akit
lát. A tekintete megakadt a jobb vállam fölött valamiben.
Landon. Egy izom megrándult Hugh arcán. Ó, nocsak, valakinek
nem tetszett, hogy háttérbe szorították.
A tekintetünk találkozott. Rákacsintottam. A sorsod, hogy egy
ketrecben legyél. Ezen nincsenek rácsok, de ez akkor is egy
ketrec.
397
 A trón másik oldalán, egy kis padon, Robert és Christopher ült
azonos pózban, a gerincük merev, térdük egymáshoz ér.
Egyenesen rám néztek üveges szemeikkel. Valószínűleg nem is
láttak engem.
- Ez stázis - suttogta Landon a hátam mögött. - Ez távolsággal
és idővel elmúlik.
A vámpírok és Roland bírósága rám bámult.
- Meg tudod tenni babi - mondta Curran halkan, és a tekintete
megállapodott Rolandon. - Menj be, fogd meg őket, és ölj meg
mindent, ami az utadban van. Kijutsz élve. Ez biztos.
Felemeltem a fejem. A hangom túl hangosan csendült fel a
szobán keresztül. – Az embereimért jöttem.
Roland kissé előrehajolt, és a kígyók csúsztak, ahogy
alkalmazkodjanak a testtartásában beállt változáshoz. A hangja
végigzengett a termen, mélyen és hatalommal telítetten. - Ha a
tieid, gyere és követeld magadnak őket.
Oké. Ez elrendezhető.
Elindultam lefelé a sétányon. Két vámpír vicsorogva ugrott ki
az árkokból előttem. Ó, nézd, ez egy parti, és mindenkit
meghívtak. Jó. Szeretem a partikat.
Kivontam Sarratot. A penge énekelt, ahogy szelte a levegőt.
Keresztülsiklott a vámpír testén, mint kés a ropogós almán. Az
első vámpír feje legördült a nyaka csonkjáról. Beletemettem a
kardom a második vámpír szívébe, a pengémmel
keresztülhasítottam, és kiszabadítottam Sarratot.
Négy vámpír ugrott fel a sétányra. Ez egy teszt. Azt akarta,
hogy bemutassam az erőmet. Nem volt más választásom.
A vámpírok támadtak.
Négy túl sok volt.

398
 Eldobtam a mágikus pajzsomat, és megragadtam a négy
élőhalott elméjét. A navigátorok elméi ugyan megpróbálták
megtartani, de eltéptem őket a navigátoroktól. Az erőfeszítés fájt,
de ez volt a leghatékonyabb módszer. Megragadtam a négy
élőhalott elméjét és megszorítottam. A négy koponya felrobbant,
vörös ködként ömlött a vérük a világos padlóra. Valaki
felszisszent. Én csak mentem tovább, zúztam az élőhalott
elméket előttem, és mintha a kenyér héja ropogott volna a
csizmám alatt. A varázslat tajtékzott és forrt körülöttem. Ha
volna hangja, ordítana.
A vérszívók rám ugrottak az árkokból és összetörve és
kicsavarodva estek vissza. Az árkok pirosra változtak. Az
élőhalott vér bűze telítette meg a levegő. Éreztem, a navigátorok
visszavonulnak, fél másodperccel korábban szétkapcsolódtak,
mielőtt az élőhalottért nyúltam.
Az utolsó vámpír a földre esett. Átléptem rajta,majd mentem
tovább.
Egy nő felugrott a sétányra az árokból. Erős, kemény arcát
sötét haj keretezte, sötétbarna bőrt hordott egy tőrrel a derekán,
és egy katanat a kezében. Hibla.
Az emlékeimben láttam B nénit vicsorogni a fájdalomtól,
amikor Hibla kardja elvágta a nyakát.
Hé, B néni, nézd mit találtam. Mosolyogtam. Nem tudtam
uralkodni magamon. Nem volt semmi, ami visszatartson, és sok
dolog volt, amit meg kellett vitatnunk. Volt egy rendezetlen
ügyünk, és ha túlélem, elmesélem B néninek a sírjánál. A
pokolba is, ha tehetném, elvinném neki Hibla fejét.
Hibla lecsupaszította a fogait. Valamiféle alakváltó volt. Ő azt
állította, hogy egy sakál, de semmit sem lehet elhinni, amit
kiejtett a száján. Fokozott erő, természetfeletti

399
sebességgel, és abból ítélve, ahogy a kardját tartotta, alapos
kiképzés.
A listámon, amin azok az emberek szerepelnek, akiket meg
akarok ölni, Hugh foglalja el a második helyet, és Hibla
érdemelte ki a harmadik helyet. Apám nem volt hajlandó
odadobni Hught, de Hibla feláldozható volt. Azt akarta, hogy a
demonstráljam, mit tudok tenni a karddal, és ő biztosan tudta,
hogy ennek a csaléteknek nem tudok ellenállni. Nagyon jó.
Szívességet tett nekem.
Hibla felemelte a katanat.
Támadtam. Felülről ütött, és elkaptam a pengéjét Sarrattal.
Nyomult, és igyekezett a kardomat leszorítani. Alakváltó erő.
Milyen vicces. Hibla a katanájával nyomta a föld felé Sarratot.
Leeresztettem a védelmemet, ő felrántotta a kardját, hogy
felhasítsa a nyakamat, és én megvágtam az egész mellkasát. Saját
pengém véres lett. Vér áztatta a sápadt csont-fémet. Vékony füst
indák emelkedtek fel Sarratból, amelyek táplálták a dühömet. A
kardom dühös volt és éhes.
Hibla hátrált, a szeme tágra nyílt.
Fáj, nem igaz?
Nekem esett, a pengéje gyors volt, mint egy támadó kígyó. Én
blokkoltam, és hagytam, hogy a kardja végigcsússzon az
enyémnek a széles felén. Visszakényszerített az egész sétányon,
minden csapása kemény volt. Még előtte kifáradnék, de fogalma
sem volt róla, hogy mennyi haragot cipeltem belül.
Ütés, ütés, ütés. Nekiesett az elől lévő lábamnak az övével. Én
eltoltam az egyensúlyomat, félre ütöttem a kardját, és bal
tenyerem élét az orrába toltam. Porc csikorogott. Vér áztatta az
ajkát.

400
 Felém ütött. Nem volt elég időm, hogy kikerüljem.
Belefordultam az ütésbe, és lebuktam, a vállam vitte el az ütés
erejét. A bal karom elzsibbadt. Kirúgtam a térdét. Ropogott. Én
megpördültem és belerúgtam a fejébe. A rúgás leverte a lábáról.
Hátra gurult, megrázta a fejét, felugrott, és én becsúsztattam
Sarratot a hatodik és a hetedik borda közé. A kardom hegye
karcolta Hibla szívét. Még nem. Nem, még nem. Visszahúztam a
pengét.
Gyomron rúgott. Láttam, hogy jön, és befeszültem, és a lába
becsapódott a védekező izmomba. Az ütés hátralökött. Úgy
éreztem, mintha valaki megütötte volna a gyomromat egy égő,
forró vassal. Morogtam, és kiegyenesedtem, Hibla felemelte a
kardját. Jó és gyors volt. De én jobb voltam.
- Megöllek, és elviszem a fejedet Hughnak - kiabálta kikelve
Hibla magából.
A legvadabb álmaidban sem. - Te jó vagy, de nem az én
szintemen jó. Ha egész életedben edzenél, te még akkor sem
lennél elég jó, mert tényleg meg akarlak ölni. Megölted B nénit,
aki a barátom volt.
Hibla támadott. Én blokkoltam és keresztbe vágtam a
mellkasát balról jobbra. Körbetekerte a kardját, előrenyomult, és
én megvágtam a karját, átszakítva az izmot és az ínakat. Hibla
felsikoltott.
- Nem volt benned annyi tisztesség, hogy szembenézz vele,
vagy, hogy gyors halált adj neki.
Megfordítottam a pengét, és beleszúrtam a gyomrába.
Hiblából vér bugyogott fel.
- Fájdalomban halt meg. Törődtem vele.
A bőrpáncélja az utamban volt, ezért kivágtam belőle egy
darabot, és félredobtam.

401
 - Ez nem lesz gyors. Ez fájdalmas lesz a számodra. De ha
engem kérdezel, gyorsan vége lesz ennek az egésznek.
- Kitépem a szívedet, és megeszem addig, amíg meghalsz –
felém szúrt, kardja súrolt az oldalamon.
- Édes. – Visszavertem őt az egész sétányon, véres darabokban
vágtam le a bőrt róla. - Azt akarom, hogy megérts engem.
Előre törtem. Megmozdult, hogy blokkoljon, de elvétette, és a
pengém elcsúszott a belső combjáig, és átvágta a combartériát.
Kardja súrolta az oldalamat, és én belevertem Sarrat
markolatgombját az arcába, kivésve a bal szemét. A szemgolyó
felrobbant, és Hibla szeme fehérje végigfolyt az arcán.
Megbotlott, és kihúztam a tőrtét az övén lévő hüvelyéből. Ó,
nézd, nekem most két pengém van. A legjobb, hogy
megsebeznek téged.
- Ez nem bosszú.
Megremegett, és elejtette a kardját. Az izmok megnőttek a
csontjain. Ő próbált váltani. Én előreugrottam és szeletelni
kezdtem keresztben a hátát, egy, kettő, három. A húsa füstölt.
Hibla felsőteste eldőlt.
- Ez megtorlás.
Azt mondták, nem lehet halálra véreztetni egy alakváltót. A
feldarabolásukról nem mondtak semmit.
Rám vetette magát, egy hatalmas ormótlan monstrum
kieresztett karmokkal. Lebuktam közöttük, és becsúsztattam
Sarratot alulról az állába, fel a torz pofájába. Karmai karmoltak,
de nem érdekelt. Beletemettem a saját tőrét Hibla alhasába,
megrántottam kifelé, és kiszabadult. Üvöltött, kivillantva a
fogait. Meglendítettem a kardomat, és elmerültem egy sima,
egyszerű ritmusban. A világ leszűkült a pengére, és a célomra
előttem. Egy vágás. Hibla keze lecsúszott. Egy másik

402
vágás. Egy másik darab hús. Ő hátrált, én követtem őt,
könyörtelenül, precízen fizetve vissza neki B néniért, aki soha
többé nem látja az unokáit; Andreaért és Raphaelért, akik
végignézték a halálát; Andrea magzatáért, aki soha nem fogja
megismerni a nagymamáját; és az én kibaszott rémálmaimért…
Egy vágás. Egy vágás. Egy vágás.
Szeretné látni, milyen kegyetlen tudok lenni? Megmutatom.
Hibla elesett előttem, egy megcsonkolt teremtmény. Neki
vége.
Egy férfi lendült fel a sétányra, magas és vékony volt, a mágia
folyt körülötte. Éreztem, hogy ez ugyanaz a varázslat, ami azelőtt
volt, mielőtt kilőtt belőle három ezüstlánc, és B nénit rögzítette a
földön. Végighúztam Hibla tőrét a vérző oldalamon, és a mágus
felé hajítottam. Ez beleállt a torkába. Felkeltettem a mágiát a
véremben, és a pengén kitört egy tucat éles tüske, ami felszúrta a
mágus torkát belülről. A szeme fennakadt a koponyájában.
Elzuhant.
Visszanéztem arra a vérző darabra, ami Hibla volt. Nem
tudtam már több fájdalmat okozni neki, mint amennyit eddig
szenvedett. Meglendült a kardom, és figyeltem a fejét, ahogy
leesik a válláról. Ott kellett volna csak hagynom, hogy
szenvedjen, de dolgom volt.
Éreztem, hogy Curran figyel az ajtóból. Nem voltam egyedül.
Ő ott volt velem, mint egy szikla, akire támaszkodhattam. Annak
a merev tekintetnek támaszkodtam, és felnéztem.
Az emelvény szinte előttem volt. Beletöröltem Sarratot a
farmerembe, és egy lépést tettem előre. Egy fal vörösen pulzált
előttem. Egy vérvédelem. Apám lepecsételte az emelvényt a
vérével. Ha megtöröm, nincs olyan személy ebben a szobában,
akinek bármilyen kétsége maradna, hogy a lánya vagyok.

403
 Apám tekintete megállapodott rajtam.
Már túl késő volt visszafordulni. Volt egy kardom, és ő ott volt
egy méterre. Az egész életemben erre készültem, ezért a
pillanatért dolgoztam. Megtehetném. A lánya voltam
Nimródnak, a Nagy Vadásznak, az Tornyok Építőjének, az
Emberek Hősének, Ellenségei Korbácsának. Az apám királysága,
és azok, akiknek tetszik ez, hozta el azt a kataklizmát, ami
megtisztította a varázslattól a világot.
Előretoltam a véres kezemet a védelembe. Az megremegett,
mint egy élő dolog, szűken rázkódott, és megszilárdult egy
áttetsző vörös fallá. Egy ember felsikoltott mögöttem. A fal
megrepedt, és széttört darabokra. A védelem darabokban esett le,
beleolvadt a semmibe.
Nem fájt. Egyáltalán nem fájt.
Mágia terjed az apámtól. Felemelkedett mögötte, mint a
szárnyak, mint egy hurrikán, amit széthúztak darabokra, és
amelyek ha összesűrűsödnek egy pusztító viharban törhetnek ki
bármelyik pillanatban. A vérvédelem tartotta vissza, de most,
hogy ez a védelem meg volt törve, most megéreztem Nimród
hatalmának minden szemernyi erejét. Elfelejtettem lélegezni.
Nagymamám nem teljesen halott, de már nem is élt, nem a szó
valódi értelmében. Apám életben volt. Semiramis csont mágiája
már halálra rémített, de ezzel a viharral összehasonlítva, az ő
teljesítménye ennek csak az árnyéka, mintha egy gyertya lángját
hasonlítanánk egy ipari reflektor fényéhez. Ez az a fajta hatalom
volt, amely felveszi a felhőkarcolók darabjait, és összeolvasztja
őket a Mishmarrá.
Ha ez a hatalom ellenem fordul, ez megsemmisít engem. Ő
egyszerűen eltörölné a létezésemet, és megszűnnék élni.

404
 Tehát ez volt az, amire Hugh gondolt, amikor azt mondta,
nem nyerhetek.
Nem volt esélyem. Semmilyen lehetőségem. Ha most
nekiesnék, és megpróbálnám eltemetni Sarratot a szívében, én
egyszerűen csak megszűnnék létezni, mintha soha nem is éltem
volna. Ugyanazzal a teljes bizonyossággal éreztem, mint amilyen
bizonyossággal érezném, ha egy magas épület tetején állnék, és
lenéznék a kemény járdára. Ha ugrok, meghalok.
Christopher és Robert meghal egy-két másodperccel utánam,
Curran soha nem hagyja el ezt a helyet élve, és Atlanta elesne.
Tedd meg! - üvöltözött velem Voron a fejemben. - Csináld!
Öld meg!
Nem éreztem félelmet, csak a tökéletes nyugalmat. A dolgok
igazán egyszerűvé váltak. Ha megpróbálom megölni az igazi
apámat, mindenki más, de főleg az a férfi, akit szerettem,
megfizeti az árát. Éreztem Curran tekintetét rajtam. Voltak
emberek, akik vártak rám, hogy megvédjem őket Rolandtól,
Atlantában. Nem dobhatom el az életemet. Nem volt teljesen a
sajátom többé.
Megálltam, és nyugodtan várakoztam. Bevetettem az összes
akaratomat.
Az apám rám nézett, és a szeme azt üzente, tudja, mire
gondolok.
Tedd meg! - Voron szelleme ordított. - Ez az, amiért dolgoztál.
Ez az, amiért képeztelek téged!
Valami lobogott bennem, és rájöttem, hogy ez a remény. Élni
akartam. Azt akartam Currantől, hogy túlélje ezt. Rá gondoltam.
Juliera gondoltam. Derekre és Ascaniora. Andreara és Raphaelre.
Jimre. Vissza akartam vinni Robertet Thomashoz. Azt akartam,

405
hogy Christopher újra mosolyogjon, és azt mondja, hogy arra
próbál emlékezni, hogyan kell repülni.
A halál örökre szól. A halál semmi. De megmenteni egy életet,
az minden. Anyám megértette ezt, és most végre nekem is
sikerült.
Voronnak volt egy célja számomra, de ez az ő célja volt, nem
az enyém. Szerettem őt, még mindig gyászoltam a halálát a
születésnapján, és hálás voltam, mert azzá változtatott, aki
vagyok. De én végeztem azzal, hogy valaki más céljaiért éljek. A
sajátjaimért kell élnem. Meg kell védenem az embereimet.
Curran feláldozott mindent, hogy megmentsen a Mishmarból.
Most szeretném feláldozni a bosszúmat, hogy megmentsem őt a
Hattyú-palotából.
Felsétáltam az emelvényre, és rátettem a kezem Robert
vállára. – Követelem őket.
Apám lassan bólintott. - Vidd őket.
A két férfi felállt, a szemük még mindig üveges volt.
Megfordultam, és elindultam visszafelé az alvadt vérrel
fröccsentett sétányon. Követtek engem, mint két android,
robotpilóta üzemmódban.
Az ajtóban Curran az apámra vetett egy utolsó pillantást.
- Találkozni fogok mindkettőtökkel Atlantában - mondta
apám.
Curran mosolygott, a szeme, mint két égő hold. - Ha szeretnél
egy háborút, akkor kapsz egyet.
Odasétáltam hozzá, és mentem tovább, ki a szobából, ki a
kertbe, a télbe, Christopher és Robert utánam, Curran őrizte a
hátunkat. Senki sem állított meg minket.

406
 VÉGIG VONULTAM A MACSKAKÖVES úton, Robert és
Christopher követett. Ők még mindig a meleg ruháikat viselték,
amit magukkal hoztak, amikor kiszabadítottak engem a
Mishmarból, de én a kabátomat Landon autójában hagytam. A
hideg lemarta a húst a csontjaimról.
Találkoztam az apámmal. Találkoztam vele, és túléltem.
Cserbenhagytam Voront. Meg kellett volna ölnöm Rolandot,
de elsétáltam, és szándékosan tettem ezt. Elárultam Voron
emlékét. És nem érdekelt. Éltem. Mindannyian éltünk.
Szabadnak éreztem magam.
- Túléltük - suttogtam. A szavak íze furcsa volt. - Túléltük.
Curran fölvett és megcsókolt, ajka égett az enyémen.
- Megöltem Hiblat - mondtam neki.
- Láttam - mondta. - Jobban érzed magad?
- Igen.
- Megyünk, és elköltünk egy kellemes vacsorát Martinánál, ha
visszaértünk - mondta. - Azt hiszem, hogy ez egy igazán jó ötlet.
Előttünk folyamatos patadobogás jelezte a közeledő lovat. Egy
szekér gurult be a képbe, amit egy deres ló húzott. Naeemah
tartotta a gyeplőt. Felgyorsítottam.
- Szállj be! - kiáltotta.
Basszus. - Mit csinálsz itt? Nem kellett volna jönnöd.
- Elmentem, hogy szerezzek egy kocsit.
Ó, nem. Megfordultam, hogy vessek egy pillantást a palotára. -
Nem tudta, hogy nem jöhet velünk.
A csend uralkodott.
- Nem tudta.
Nem jött válasz. Valahogy nem gondoltam, hogy ez számítana.
- Szállj be - kiáltott Naeemah.

407
 - Mássz be - mondtam Christophernek és Robertnek. A két
férfi nem mozdult.
Curran felvette őket, és beállította őket a kocsiba egyesével.
Naeemah előhúzott egy takarót, és hozzám vágta. - Ide. Gyere,
mielőtt Roland meggondolja magát.
Curran felmászott mellé. A két férfi mellé ültem a szekéren.
Olyan merevek voltak, mint két faszobor. Naeemah
megfordította a szekeret, és a ló kopogott az úton, elindult kifelé
a Jester Parkból.
- Nos? - kérdezte. - Hogy ment?
- Volt egy esélyem, és nem éltem vele.
- Úgy döntöttél, hogy élsz. Okos választás. Élet, ennek
jelentenie kellene valamit. A halál csak halál. Ha meghaltál volna
ott, a halálod mit jelentene? Semmit. Nem állítottál volna meg
semmit. Te semmit sem változtattál volna meg. - Ráfújt az ujjaira
és intett egyet az út felé. - Egy bogár a cipő talpán. De élt. És
most ők is élnek.
- A fenébe - mondta Curran.
- Megöltem Hiblát - mondtam.
- Meg kellett ölni?
- Igen.
- Ez nem egy hagyományos gyilkosság volt - mondta Curran. -
Ez több volt, ez egy megtorlás volt, darabról darabra.
Naeemah ránézett. - És te? Ráordítottál a varázslóra?
- Nem - mondta Curran. - Ráordítok, ha odajön Atlantába.
- Látod, mindkettőtök jól csinálta. Elértetek dolgokat, és élve
kijutottatok. Megfelelő viselkedés.
A nevetés végül kiszabadult, és a hideg levegőt kapkodva
nevettem.

408
 A MÁGIA HULLÁM VISSZAHÚZÓDOTT három órával
azután, hogy elhagytuk a Hattyú-palotát. Húsz perccel később
egy magányos pont tarkította a mezőt előttünk.
- Az Isten verje meg - káromkodott Curran.
A pont riasztó ütemben nőtt, míg végül Thomas lett belőle,
aki teljes sebességgel futott a havon. Odarohant hozzánk,
felugrott a kocsira, és megölelte Robertet.
- Ez elmúlik - mondtam neki, mielőtt még kiborulna Robert
mozdulatlanságán. - Minél nagyobb a távolság köztünk és Roland
között, annál jobban lesz.
Thomas felém fordult. – Ösztönözd gyorsabb haladásra,
Hitves.
A többi emberünket ott találtuk várakozva, ahol hagytuk őket.
Elrakodtuk a felszerelésünket és elindultunk Atlantába.
Egy ponton bemásztam a szekér hátuljába, és elaludtam. A
karácsonyról és girlandokról álmodtam. Ezek körém tekeredtek,
hosszú fényes szálakkal. Állandóan megpróbáltam kiszabadulni,
míg Jim meg nem nyugtatott engem, hogy én egy szép
karácsonyfa vagyok, és a Falka képviseletében értékeli az
igyekezetemet.
Egy másik varázslat hullám sújtott le a reggel közeledtével.
Éreztem melyik volt az a pillanat, amikor elhagytuk Roland
területét. Olyan volt, mint áthajtani egy fekvőrendőrön, az úton.
Nyitott szemmel feküdtem, és mély lélegzetet vettem.
Elengedett minket.
Még nincs befejezve. Azt mondta, hogy találkozni fog velünk
Atlantában. A dolgok csak rosszabbak lesznek mostantól fogva.
Nem csak ez, de Naeemah és Thomas is engedetlenek voltak. Ez
részleges engedetlenség volt - Naeemah otthagyott, hogy egy
kocsit szerezzen, mielőtt bejelentettem, hogy ott kell

409
maradniuk, és Thomas elénk futott, miután elhagytuk a Hattyú-
palotát - de még mindig megfizettethetik velünk ennek az árát.
Félig arra vártam, hogy a szemünk kifolyik a helyéről.
- Újonnan érkező - mondta Curran.
Felemeltem a fejem. Egy kavargó sűrű sötétség jelent meg
előttem az úton. Szorosan kavargó forgószélként csavarodott a
sötétség, kígyózott, és hajladozva megpördült a vége, kinyúlt,
több mint két méter magasan.
- Mi a fene van most? - morgott Curran.
- Nincs ötletem - mondtam neki.
A sötétség megnyílt és kiköpött egy személyt az útra. A férfi
nadrágot viselt, és egy állatbőr tunikát, amit több darab foltos
prémből varrtak össze, látszólag véletlen helyeken. Halvány
festék fedte a személy kezét és az arcát, két skarlátvörös
függőleges vonal húzódott hajszálvékonyan az orra mindkét
oldalán, le a szájáig. Három skarlátvörös vonal gördült le a két
arccsontján. Egy pár hosszúszarvú agancs, amire piros és fehér
csíkokat festettek, pihent a személy feje tetején, és úgy
helyezkedtek el, hogy a végei lefelé mutattak.
Az illető felénk mutatott a botjával.
- Nimród lánya!
Egy férfi.
- A szemem rajtad tartom!
A férfi ledobott valamit a földre. Vörös füst lobbant fel. A szél
eloszlatta, és a férfi eltűnt.
Shaman nindzsák. Tökéletes. Most már teljes az életem.
Curran rámnézett.
- Fújhatom az álcámat - mondtam neki. - Most minden elszállt
fazon, akinek egy csepp ereje is van, jön, hogy szemügyre
vegyen.

410
 - Ez olyan mintha első bálozó lennél - jegyezte meg Andrea. -
Bemutattak az előkelő társaságban, csak annyi a különbség, hogy
téged most mindenki meg akar ölni.
- Kímélj meg.
- Kate Daniels, a bálozó. - Andrea elvigyorodott.
- Ez nem vicces.
- Ez vicces. - A mosoly leolvadt Andrea arcáról, és ő a hóba
hányt.
- Karma - mondtam neki.
- Nimród lánya? - kérdezte Curran halkan.
- Nimr Rad, ha technikailag pontosak akarunk lenni. Aki
leigázta a leopárdokat. A Nagy Vadász.
- Nimród, mint a Bibliában? - kérdezte Curran. - Az, aki
megépítette a Bábel Tornyait?
- Ez egy allegória - mondtam. – Az apám és a kortársai
építettek egy civilizációt a mágiában. Ez nagy, és hatalmas volt,
mint egy magas torony. De túl erőssé tették a varázslatot, és az
Univerzum kompenzálni kezdett azzal, hogy elindította az első
Váltást. A technológia kezdte hullámokban elárasztani a világot,
és a civilizáció összeomlott, mint egy torony. A hatalomszavak
nyelve elveszett.
- Hány éves az apád, pontosan?
- Kicsit több mint ötezer éves.
- Miért épít tornyokat?
- Nem tudom. Ő szerez valami dolgot az emberektől, de csak
találgatok. Azt hiszem, talán segít neki a területei igényeiben.
- Igényeiben?
Elmagyaráztam, amit a boszorkányok meséltek a Bennszülött
törzsek népirtásáról, és a föld természetes védelmének hiányáról,

411
és a Boszorkány Orákulum vízióját, ahol Roland igényli Atlantát.
Curran maga elé bámult, komor arckifejezéssel.
- Köztünk minden rendben? - kérdeztem.
- Igen. Köztünk minden rendben - mondta. - Csak kell egy kis
idő, hogy feldolgozzam.
Az egy dolog, hogy tudja, hogy lefekszik Roland lányával. Az
egy teljesen más dolog, hogy találkozott Rolanddal. És, hogy
kihívta őt. - Mi a fenének hívtad ki, hogy indítson háborút?
- Tudnia kellett. Mi készen állunk, és mi nem fogunk mellé
állni. Ennek előbb vagy utóbb meg kellett történnie. Tudtuk,
hogy jön, és mi már tudjuk ezt egy ideje. Ha felbukkan, akkor
foglalkozunk vele. Már foglalkoztunk Hughal és Erraval;
foglalkozni fogunk vele is.
Egy órával később Robert sírni kezdett. Nem mondott semmit.
Nem ütött zajt. Csak utazott a szekéren, és könnyek peregtek
végig az arcán. Thomas beszélt hozzá, csendes, megnyugtató
szavakat mondott. Végül Robert abbahagyta, majd Christopher
kezdett sírni.
Fél órával később Robert megköszörülte a torkát. - Tom?
- Igen? - Thomas lehajolt hozzá.
- Ha Roland megpróbál elfogni megint…
- Nem fog.
- Ha megpróbálja, ölj meg.

DÉLRE ELÉRTÜK A LEY-VONALAT, valamint a két Falka

Terepjárót, ami ott parkolt. Naeemah mondta, hogy nem jön
velünk tovább.
- Köszönöm - mondtam neki.
- Találkozunk még - mondta.

412
 Beszálltunk a terepjárókba és bekormányoztuk őket a Ley-
vonalba. A varázslatos ár megragadta a járműveinket és elvitte
őket délkeletre. Mi órákig lovagoltunk a Ley-vonalon. Aludtam.
Annyira fáradt voltam. Néha felébredtem, és hallottam Jimet és
Currant megvitatni a háborús terveket, vagy Christophert láttam
aludni mellettem egy kis mosollyal az arcán, vagy hallottam
Andreát hányni egy papírzacskóba. Egy bizonyos ponton Jim
megkérdezte tőle, hogy esetleg valami maradt-e még benne,
hogy kihányja, és ő azzal fenyegette, hogy lelövi.
Végül a mágia megszorította a Jeepet, összenyomott minket
benne, mintha valami láthatatlan erő valahogy közelebb
költöztette volna az atomjainkat egymáshoz. A nyomás eltűnt, és
a Ley-vonal kiköpött minket a szilárd talajra. Kinyitottam a
szemem. - Hol vagyunk?
- Cumberlandban. - Curran-t keresett valamit előttünk.
A város északnyugati végén. Otthon voltunk.
Felemeltem a fejem, és abba az irányba néztem, amit Curran
fürkészett. Barabas megállt a járdán.
- Honnan tudta, hogy jövünk?
- Nem tudta - mondta Curran.
Kiszálltunk a kocsiból és Barabas odaügetett hozzánk. -
Annyira örülök, hogy élsz!
- Mi is örülünk - mondtam. - Mit csinálsz itt?
- Az Emberek értesítettek minket, hogy ennél a Ley pontnál
léptek be. Igazából megadták nekünk a pontos időt, hogy mikor
fogtok érkezni, ami elég furcsa.
Egyáltalán nem furcsa. Úgy látszik, az apám figyelt minket.
- Az Emberek akarnak egy Konklávé találkozót ma este, és
mind a kettőtök jelenlétét kérték, és a Falka Tanácsét. Azt

413
mondták, el akarják temetni a csatabárdot. Ez két órája volt.
- Mondd meg nekik, hogy nem - mondta Curran.
- Megpróbáltam - mondta Barabas. - Azt mondták, idézem:
"Sharrim jelenléte szükséges." Ez jelent neked valamit?
Curran káromkodott.
- Elküldtem a srácokat, hogy tisztítsák meg a területet, és
helyezkedjenek el – mondta Barabas. - Ők azt jelentették, hogy
az Emberek már a helyükön vannak. A Falka Tanács készenléti
állapotban van. Akarod, hogy megszüntessem?
- Ha nem megyünk, akkor rontunk a helyzeten - mondtam. –
Roland megadta nekünk az időt és a helyet. Ha figyelmen kívül
hagyjuk, ő megtámad minket a Toronyban, és az emberveszteség
nagyobb lesz.
Curran átkarolt a karjával. - Ez a te meghívásod.
Én kész voltam, amennyire kész lehetek most. Még pár nap,
vagy akár pár hét nem okoz különbséget. Egy évszázadot vagy
kettőt elfogadnék, ha azt felajánlották volna, de ez nem volt
terítéken. – A fenébe is. Unom már a várakozást. Essünk túl rajta.
Curran Barabasra nézett. - Hívd a Tanácsot. A Falka állást
foglal.

414
 18.
A ROMVÁROS KÜLSŐ RÉSZÉN SIKLOTT át a Jeep. Atlanta.
Csúnya és gyönyörű, összedől és épül, élet és halál egyidejűleg.
Otthon. A legjobb vagy legrosszabb, otthon. A nap éppen
elkezdett lenyugodni, és az ég a narancssárga és piros
kavalkádjában égett. Curran vezetett, arca komor volt.
- Ez nem a Bernardba vezető út.
- A Konklávé nem a Bernardban kerül megrendezésre –
mondta Barabas a hátsó ülésről. – Lakesideba megyünk.
- Mi az a Lakeside? - kérdeztem.
- Ez egy új fejlesztés, ahol az Észak Atlantai Gimnázium volt
régen.
- Az, amit elárasztottak a vadkanok acél tüskékkel? –
Emlékeztem erre. Bevették a városrészt, két évre vaddisznó
területnek.
- Igen. Állítólag ugyanaz a vállalkozás alakította át, ami a
Champion Heights-t.
A Champion Heights volt az egyetlen sokemeletes túlélő
Atlantában. - Ez egy torony?
- Tizenkét emeletes.
Nevettem. Mi mást is csinálna?
- Lemaradtam valamiről? - kérdezte Barabas.

415
 - Ki kellene dobnod engem, és megtartani a kauciót -
mondtam Currannak.
- Mi, és elszalasztani a mókát? Semmi esélye. Majd a földbe
döngöljük.
Mi nem tudunk nyerni. Tudtam. Ő is tudta. De én annyira
szerettem őt ezekért a szavakért, és ő nem is tudta.
Ráfordultunk az Északi Parkwayre. A talaj emelkedett, egy
hegyre tartott, és a tetején egy torony gubbasztott, egy hosszú,
keskeny tó mellett. Sárga sziklából és türkiz üvegből épült,
szembenézett a lenyugvó nappal, és az ég fellobbantotta az
ablakain a tüzet.
Curran leparkolt a torony előtt, egy sor fekete terepjáró
közelében, amik valószínűleg az Embereké. Egy sor Falka
Terepjáró pihent a parkoló másik végén. A parti résztvevői mind
itt voltak. Most már csak nekem kell biztosítani a szórakoztatást.
- Ki vezeti a biztonságiakat? - kérdezte Curran.
- Derek – válaszolt Barabas.
Nos, ez a hely elméletileg biztonságos. Továbbá, Derek
valószínűleg meghal. Ki kell juttatnom őt, és az embereinket az
épületből.
A második Jeep leparkolt mellettünk, és kiköpte Jimet,
Andreat, Thomast, és Robertet. Amikor megpróbáltam felvetni,
hogy Robert maradjon hátra, mindkét vérpatkány halálosan
megsértődött. Hagytam, hogy jöjjön. Belefáradtam abba, hogy
megpróbáljam lebeszélni az embereket erről a tömeges
öngyilkosságról.
Besétáltunk a dupla ajtón, két őr volt szolgálatban. A
magasabbik férfi a jobb oldalon előrelépett. Curran ránézett egy
pillanatra, a két őr megfordult, és úgy döntött, hogy máshol nézz
körül.

416
 Átmentünk az előcsarnokon.
- A lift még nem működik - közölte velem Barabas. - Az alsó
emeleteket még nem fejezték be. Csak a felső három van kész.
- Rendben. A lépcsőn megyünk - mondta Curran.
Felmentünk a lépcsőn. Tudtam, hogy a lépcső lesz a halálom
egy nap.
A tizenkét emeletet gyorsan elhagytuk. Kinyitottam az ajtót,
és beléptem a zöld szőnyeggel fedett széles folyosóra. Hat inas
állt a bal oldalon, hat vámpír ült a lábuknál. Velük szemben a
jobb oldalon Derek, és a mi elit harcosainkból öten álltak. Derek
meglátott minket, és ellökte magát a faltól.
Ha tudtam valamit Derekről, az az volt, hogy nem ez volt az
összes rendelkezésre álló Falka erő az épületben. Embereket
rejtett el a tetőn, egy emelettel lejjebb, és a parkolóban.
- Nem szükséges, hogy mindenki meghaljon - motyogtam.
Curran bólintott Dereknek. – Tisztítsd meg az épület. Vidd el
az embereinket.
Még csak nem is pislogott. - Igen, Uram.
- Mindenkit, Derek - tettem hozzá. - Teljes kiürítés.
- Igen, Hitves. – Az alakváltókhoz fordult. - Teljes evakuálást.
Megfordultak, és elvetődtek a lépcső felé. Derek is követte
őket, a hangját megemelte, az embereink természetfeletti
hallásának beszélt, felettünk és alattunk. - Teljes evakuálás.
Ismétlem, teljes evakuálás. Elhagyni az épületet.
Az inasok egymásra néztek. Egyikük, egy fiatal, vörös hajú
lány, aki alig nőt még ki a gyerekkorból, elfutott a folyosó túlsó
végén lévő ajtó felé. Curran és én követtük. Nem siettünk. Azt
akartuk, hogy az embereinknek elég idejük legyen elhagyni a
Lakeside-ot.

417
 A folyosón véget ért. Curran kinyitotta az ajtót, és beléptünk a
szobába. A harminc méter hosszú és körülbelül fele olyan széles
szobában két hosszú asztal kapott helyett, az egyik a bal oldali
falon, a másik a jobb oldalin, mindkettő terítővel fedett, a padló
közöttük üres volt. A Falka Tanács Alfái ültek a jobb oldalon. Az
Emberek ültek a bal oldalon. Láttam ismerős arcokat, Mahont és
Marthat, Raphaelt, Desandrat. . . Mindenki itt volt.
Leültünk a helyünkre. Lenyúltam az asztal alá, és
megszorítottam Curran kezét. Ő visszaszorított.
- Meg fognak minket támadni - mondta Curran.
- Tudjuk - szólt Mahon.
A terem másik végében, a hét Holtak Mestere szájtátva bámult
rám, mindegyik két vámpírt tartott, akiket egy pontos vonal
mentén rendeztek el, mögöttük a falnál. Hat ismerős arc, és egy
új, egy idősebb, ősz hajú férfi. A vörös hajú inas suttogott
Ghasteknek. Ő dühösen meredt ránk, és intett a lánynak. - Nem
érdekel, hogy Lennart kit küldött ki az épületből.
Az ősz hajú férfi felállt, odajött hozzám, és letérdelt a padlóra
közvetlenül velem szemben. Hoppá. Úgy néz ki, túl hamar
leültem.
- Sharrim.
Hallottam már ezelőtt a hangját. Amikor megpróbáltunk
elmenekülni Hugh égő várából, mielőtt B néni meghalt volna,
Hugh vámpírokat küldött utánam. Levágtam az élőhalottakat,
közben tönkretettem azoknak a navigátoroknak az elméjét, akik
irányították őket, de egyet életben hagytam. Amikor az a vámpír
beszélt hozzám, ennek az embernek a hangján szólalt meg.
Az Emberek bámultak ránk. Rowena gyorsan, megdöbbentem
pislogott. Ghastek előrehajolt, egy lézer pontosságával

418
összpontosított rám. Kíváncsi voltam, Landon mit mondott neki.
Talán semmit. Az nem lenne vicces?
- Sharrim - ismételte meg a férfi.
Showtime. Felkeltem, és odamentem hozzá. Felnézett rám,
kezét összekulcsolta az ölében.
- Fiatal vagy – mondta a Holtak Mestere. – Van hatalmad, de
nincs kontrollod. Szerintem az összes dolgot meg tudná tanítani
neked. Gondolj azokra a titkokra, amelyek megnyílnának
előtted.
Éreztem, hogy a hatalom összegyűlik a Lakeside falain túl,
mint egy távoli vihar, villogó villámmal a horizonton. Az
ablakokon keresztül nem nyílt kilátás az ég felé, de lefogadom,
hogy felkavarodtak a viharfelhők. Az apám közeledett.
- Gondolj arra, mivé válhatnál.
Ó, én gondolkodtam rajta. Nem tettem semmit, de az egész idő
alatt gondolkodtam rajta, míg eljutottam a Jester Parkból
Atlantába.
A misztikus vihar közeledett, borzalmas, kavargó hatalommal
áramlott.
Huszonkét vámpír volt a közvetlen közelben. Hat a folyosón,
tizenkettő a szobában, és négy a szomszédos szobában.
Ennek elégnek kell lennie. Volt egy hatalom, amit nem
demonstráltam az apámnak. Itt volt az ideje.
- Nincs szükség egy olyan csatát megvívni, amit nem lehet
megnyerni.
A vihar pont az épületen kívül dagadt meg, felettünk fog
kitörni.
- Gondolj arra, hogy te ki vagy.
A mágia hurrikánja széttört. Villám lobbant a keskeny
ablakokon kívül, és csapódott a falba előttem. A kő

419
megrepedt. Megragadtam a vámpírokat és magamhoz húztam
őket. A navigátorok elméi rúgtak és bukdácsoltak, mint az
elszabadult lovak. Rowena felkiáltott. A Holtak Mesterei
visszahúzódtak, közben küzdöttek, hogy megtartsák az
irányítást.
Kinyitottam a számat. - Hesaad. Az enyém.
A hatalom szava kiszakadt belőlem, reccsent, mint egy ostor.
A navigátorok ellenállása eltűnt. A Holtak Mestere előttem
talpra állt, és belepréselte magát a bal oldali falba. A vámpírok
özönlöttek hozzám.
A fal előttem hasadt szét. Nagy kődarabok mozdultak hátra,
tőlem távol tartotta őket, a levegőben lógtak egy hosszú
pillanatig, és lezuhantak. Az ég a vihar teljes dühével tombolt,
fekete és szürke volt, a naplemente a felhők alatt vérzett az égre.
Jeges szél fürdetett engem, cibálta a hajamat.
A vámpírok tömege körözött körülöttem, egy élőhalott
forgatagot alkotva a lábam körül.
Arany fény robbant be a terembe onnan ahol a fal volt. Füst
indák szálltak fel. A fényfal sárgában és fehérben ragyogott,
mintha valaki letépett volna egy darabot a Nap koronájából, és
Lakesideba hozta volna. Apám arca töltötte ki, szemei hatalomtól
lángoltak.
Hangja megrázta a tornyot. - LÁNYOM.
Belenéztem a hatalomba, ami az arcomba ordított. - Apám.
- Apám? – nyikorogta valaki balra. Ghasteknek talán most volt
szívrohama.
Az erő visszhangzott a Lakeside-on keresztül, a kő
megremegett. - GYERE VELEM. ÁLLJ AZ OLDALAMON.
A fény és a láng tovább emelkedett, és láttam magam rajta

420
bíbor páncélban. Egy arany korona pihent a fejemen. Úgy
néztem ki, mint a nagymamám.
Előre nyomultam a hatalmammal, és az engem körülvevő
vámpírok feje felrobbant. Az élőhalott vér elárasztotta a padlót.
Felemeltem a bal karomat, és megvágtam azt Sarrattal. A vérem
patakokban folyt, összekeveredett a lábaimnál álló sötét rubin
folyadékkal. A mágiám végigszáguldott az élőhalott véren, mint a
tűz egy detonációs zsinóron. Az élőhalottak vére áramlott
hozzám, hajlékonyan és engedelmesen. Körülölelte a lábamat,
bevonta a ruháimat, átsiklott a karjaimon, és lefolyt Sarrat
pengéjén kiszélesítve azt, bíborral bevonva a pengét.
- FOGLALD EL A HELYEDET.
- Nem.
A vérpáncél felemelkedett, beburkolta a testem. A kép rólam,
ami koronát viselt szétrepedt, és összetört.
Felemeltem a fejemet. - Ez az én városom. Menj el.
A tüzes korona megdagadt előttem. Egy lándzsa kilőtt,
kolosszálisan nagy, arany fényből és hatalomból kovácsolt, amely
megcélzott engem. Az igénye.
Előre támadtam, meglendítettem az új vérkardomat. Sarrat
kapcsolódott a lándzsához.
A mágia fellázadt, szétrepedt és sikoltozott körülöttem. Az
ütközés majdnem levert a lábaimról. Olyan volt, mint egy
kötélhúzásos játék egy tornádóval. A penge rázkódott és
remegett a kezemben.
A hatalom lándzsája nyomult előre. Az apám mágiájának a
roppant nagysága préselődött nekem, összetört, a csontjaimat
porrá őrölte. Fájdalom indult az ujjaim végéből, és elöntött
engem. Égtem. A fejem tetejétől a lábujjam hegyéig égtem. A

421
szemem nem látta a sérüléseket, de az érzékeim azt üvöltötték,
hogy a bőröm bugyborékol a tűztől.
Ha most feladom, Roland magának követeli Atlantát. Nem
hagyhattam, hogy ez történjen. Nem veheti el ezt a várost.
Ismertem az embereket, ezeket az emberek szerettem annyira,
hogy ne hajoljanak meg, és ne térdeljenek le előtte, amíg én
álltam.
- Amehe – suttogtam a pengémnek.
- Amehe. Amehe.Engedelmeskedj. Engedelmeskedj.
Engedelmeskedj.
A csontjaim sikoltottak. Az elmém szerint az izmaim kezdtek
felbomlani, rostszálanként, idegekként koptatta el a tomboló
szél. De én nem mozdultam.
Én nem mozdulok.
- Ez az én városom. Ezek az én népem.
Belekóstoltam a mágiám éles harapásába az ajkamon. Az
orrom vérzett. Apró piros cseppek emelkedtek fel az arcomról, és
ellebegtek, hogy csatlakozzanak a vérhez, ami bevonja Sarratot.
A szemem is vérzett.
A karom remegett. A lábam visszacsúszott egy centit. Majd
újabb centit.
Egy izmos kar a hasam köré fonódott. Egy másik összezárult a
mellemen. Egy fülsiketítő oroszlán ordított, büszkén és dühösen,
dübörgött a vállam fölött. Curran megtámasztott. Mágiája
elkeveredett az enyémmel.
A lábam nem mozdult.
Apám tolt, és mi visszatoltuk.
Vékony, fájdalmasan világos repedések jelentek meg a
lándzsán, ahol találkozott a pengémmel.

422
 Az igénybevétel széttépte a testemet. Még többet öntöttem a
mágiámból a csapásom erejébe. Azt hittem, ez minden, amit
tudok, de csak jöttek és jöttek, egy kútból belőlem.
A repedések kiterjedtek.
Csak még egy kicsit…
A lándzsa összetört.
Megpróbáltam visszahúzódni, de nem tudtam. A mágia
továbbra is ömlött ki belőlem, megállíthatatlanul, mint egy árvíz,
még, még, még… Küzdöttem, hogy visszatartsam, de nem volt
hajlandó megállni. Ez kiszakított engem Curran karjából és
felrántott a lábamról a levegőbe. A vérpáncélom porrá
morzsolódott. Szavak jelentek meg a kezemen és a karjaimon,
szavak, melyeket sötét tintával írtak. A levegő körülöttem
elvörösödött. A mennyezet fölöttem felrobbant. A testem hátra
hajlott, a karom tágra nyílt, a hátam ívelt. Az épület megingott,
remegett. Alattam, az emberek leguggoltak a falak tövébe, és
megpróbáltak elbújni a hatalmamtól.
A varázslat kitört belőlem. A hangom gördült, mint egy
hatalmas harang hangja.
- HESAAD. ENYÉM.
Egy tiszta vörös lüktetés lőtt ki belőlem, gyűrűzve terjedt
Atlanta fölött. A lökéshullám, mint mennydörgés gurult egy
hanggal. Éreztem, hogy az egész város felett átsiklik, a
peremkerületeken túl, a Tornyon túl, míg végül eloszlik. A mágia
beleivódott a földbe, és az válaszolt, küldött egy mágiahullámot
vissza hozzám.
Ó, nem.
Én magamnak követeltem a várost. Megjelöltem Atlantát,
mint az én saját uralmam.
Apám elmosolyodott, és eltűnt.

423
 Lezuhantam, és keményen érkeztem padlóra Curran előtt, aki
még mindig a harcos formájában volt. Mi ketten egymásra
néztünk. Valaminek a nagy darabjai, ami valószínűleg a tető volt,
potyogtak körülöttünk.
Curran megzavarodottan összeszorította hatalmas állkapcsát.
Összeszedtem magam.
- Felvágós.
Csak bámultam rá. Az agyam nem tudta összerakni a szavak
jelentését.
Rám vigyorgott. - Gyere kicsim. Hazamegyünk.

LEMENTÜNK A LAKESIDE LEGALSÓ SZINTJÉRE, a Falka

Jeepjei sokkal erősebbek voltak, mint gondoltuk. Valaki már
előre elindította a megbűvölt vízmotort számunkra. Az utas
oldalra ültem. Annyira zsibbadt voltam. Csak robotpilóta
módban haladtam előre. Éreznem kellett volna valamit.
Megkönnyebbülést, félelmet, valamiféle emberi érzést, de nem
volt ott semmi. Csak hideg elkülönülés.
Curran előhúzott egy tartalék melegítő együttest a Jeep
Wrangler hátuljából, átváltott az emberi formájába, felvette őket,
és becsusszant a vezetőülésbe. Kikormányozta a Jeepet a
parkolóból és ráfordulta az utcára. A Falka Terepjáró karavánja
csatlakozott hozzánk.
A viharfelhők már régen eloszlottak. A naplemente
felemésztette magát, csupán egy foltban vöröslött az ég, csak egy
távoli emlék a haldoklásáról. Az ég felettünk átfordult mély
lilába.
A szám végül megmozdult. - Ne.
Curran rám nézett.

424
 - Ne vigyél vissza a Toronyba. Kíváncsiak lesznek a
magyarázatra. Nem tudom most megmagyarázni.
Curran élesen jobbra kanyarodott egy behavazott helyre, egy
irodaház és egy rom között. Az autó csikorogva megállt.
Mögöttünk a karaván járművei megálltak. Az első kocsi ajtaja
kinyílt, és Jim ügetett az autónkhoz. Curran letekerte az ablakot,
hagyta, hogy az elvarázsolt vízmotor fülsiketítő zaja a járműbe
jusson.
- Mi a baj? - kiabálta át a motor zaját Jim.
- Nincs probléma - kiáltott vissza Curran. - Menjetek
nélkülünk.
- Mi?
- Menjetek nélkülünk!
- Miért?
- Mert szeretnék eltölteni egy kis időt a feleségemmel
békében! - üvöltött Curran.
Jim bólintott, felmutatta nekünk a hüvelykujját, és visszament
a Jeepbe.
Curran feltekerte az ablakot. - Ez olyan, mintha egy kibaszott
akváriumban élnénk.
A Falka járművei elmentek. Curran megfordult a Jeeppel és
elhajtott az ellenkező irányba, délnyugatra.
- Hova megyünk?
- Majd meglátod.
A város elúszott az ablak mögött, az épületek sötét sziluettjei,
néhány omladozott, néhány erős és új, kiemelve a
tündérlámpások kék fényében. Ez most az én városom. Valóban
az enyém. Magamnak követeltem, és most én vagyok a felelős
érte.

425
 - Magamnak követeltem a várost - mondtam Currannak.
- Szeretnéd, hogy építsek neked egy irodát?
Mi? Csak bámultam rá.
- Lehetne felette egy kicsi cégtábla a neveddel. Kate Daniels,
Város Tulajdonos.
- Ez nem vicces.
- Vehetnénk olyan bársony kötelet és oszlopokat, amilyen a
bankokban van, kialakítanánk egy utat, egy kicsi párnát
szereznénk neked előre, az emberek sorban állnának, és
letérdelnének előtted, mielőtt alázatos könyörgéssel…
- Befejeznéd?
- Tudnánk szerezni Dereknek egy olyan sötét árnyalatú
öltönyt. Fenyegetően nézne, miközben kiadja a sorszámokat. "Te
vagy a hetedik a sorban, hogy meghajolj Kate Daniels előtt."
- Meg foglak ütni a karodon - morogtam.
- Szerezhetnénk egy kígyós trónt. Melletted fogok állni, és
mindenkire ráordítok, aki nem csúszik hason. Félj Kate
Danielstől. Ő egy hatalmas és félelmetes uralkodó. Grendel a
hányásával fel tudja kenni a könyörgőket. Nagyszerű lesz…
Ó Istenem. Eltakartam az arcomat a kezeimmel.
- Gyerünk, kicsim - mondta. - Csak próbállak felvidítani.
- Olyan területre nyújtottam be az igényemet, amit az apám
akart. Teljesen be fog rágni. És nem csak ez van, de minden
ambiciózus idióta, akinek van egy csepp mágikus ereje, tudni
fogja, hogy erre a területre igényt tartanak, és fel fogja keresni
azt, aki követelte. Arról nem is beszélve, hogy most a Boszorkány
Orákulum, a neo-pogányok, és az Emberek mind gutaütést
kapnak. Úgy volt, hogy megakadályozom, hogy valaki magáénak
követelje a várost. A Falka Tanács kiscica lesz hozzájuk képest.

426
 - A Boszorkány Orákulum és a pogányok is bekóstolhatnak
engem - mondta Curran. - Majd túlteszik magukat rajta. Ha
valaki jön, hogy kihívjon téged, akkor szétrúgom a seggét. Meg
fogjuk találni a módját, hogy kezeljük Rolandot. És ha a Falka
Tanács kiscicákat termel, odaadjuk őket Jimnek hogy felnevelje
őket. Neki egyébként is érett már ez.
Ránéztem.
Levette a kezét a kormányról, és eltartotta őket egymástól
körülbelül tizenöt centire. - Aranyos bolyhos kiscicák. Csak
ülnek Jim ölében.
Elképzeltem Jim, az agresszív biztonsági főnök
véleménynyilvánítását, ahogy beborítják a bolyhos kiscicák. Ez
már túl sok volt. A zsibbadtság átszakadt bennem, mint egy gát.
Először kuncogtam, és aztán nevettem. Curran is nevetett.
- Aranyos cica, cicc-cicc. - Elképzeltem. A fejemben, Jim
felemelte az ujját, és szigorú előadásokat tartott egy falka
kiscicának. Ó Istenem. – Keményen kiképezné őket.
- Elvinné őket az erdőbe szarvasra vadászni - mondta Curran
két nevetés roham között. – Ők… karmolnának.
Ettől már kétrét görnyedtem volna, ha a biztonsági öv engedte
volna.
Mi még mindig nevetettünk, mint két idióta, amikor beálltunk
egy parkolóba, egy sötét bérház előtt. A hely ismerős volt. Ó. Ez
volt az én régi bérházam. Örököltem egy lakást a gyámomtól,
Greg Feldmantól, és benne laktam az alatt az idő alatt, amíg a
Rendnek dolgoztam. De a nagynéném kibelezte. Amikor
legutóbb láttam a helyet, teljesen meg volt semmisítve.
- Nincs ott semmi - mondtam neki.
- Akkor is nézzük meg - mondta.
Miért is ne?

427
 Kiszálltam a kocsiból. Meglepő módon a lábam megtartott
engem. Felmentünk a lépcsőn. Egy új ajtó megakadályozta a
bejutást a lakásomba. Egy mechanikus kombinációs zár
biztosította az ajtót. A számok oszlopa, egytől ötig, egyenként ott
sorakozott a zár felett.
- Négy, négy, egy, kettő, három - mondta Curran.
Sorrendben megnyomtam a számokat. A zár kattant. Kitártam
az ajtót.
Egy tiszta, bútorozott lakás nézett vissza rám. A padló az
előszobában fa volt. Beláttam egy kicsit a konyhába az ajtón
keresztül, a háttérben tündérlámpa világított. Új tölgyfa szekrény
váltotta fel a régi törött roncsait. Beléptem. A balra, a nappali,
amit még hálószobának használtam, tökéletesen ép volt. A
falakat már kijavították és megnyugtató kék-zöld színekre
festettek. A királyi méretű ágyat sötét, puha paplan borította és a
falnál állt. Egy másik tündérlámpát akasztottak fel fölé. Egy puha
bézs szőnyeg feküdt a földön. A szoba másik végében, az ablak
mellett egy lapos TV-t raktak a falra, mellette könyvespolc tele
könyvekkel. A szürke függöny, ami az ablakot keretezte, illett a
takaróhoz. Az ablakokon kívülről, acél és ezüst rácsok izzottak
gyengén, reagálva a mágiára és a növekvő hold fényére.
Átmentem a nappalin, és benéztem a kis szobába, amit Greg
hálószobának használt, és amit én könyvtárnak használtam.
Könyves polcok sorakoztak a falakon, várva a könyveket, amik
ide fognak kerülni.
- Tudom, hogy ez nem a pontos mása - mondta Curran, és
elfordította a szelepet a radiátoron. Beszereltetett egy radiátort.
Azta. A lakásfelügyelő biztos végül beadta a derekát, és
megjavíttatta a szétrohadt kazánt. - De azt gondoltam, lehet,
hogy egy nap vissza akarsz térni ide.

428
 Nem a pontos mása volt. Úgy nézett ki, mint egy teljesen új
lakás, és ez sokkal jobb volt. Túl sok emlék volt a régiben.
Curran lépkedett felém a szobán keresztül, egyre közelebb.
Visszafogott erővel mozgott a szobában. Szürke szeme rám
összpontosított. Úgy nézett rám, mintha én semmit sem viselnék.
Egyedül voltunk. Egy lakásban. Az ajtó zárva volt.
Kioldottam az övet, ami a hátamon tartotta Sarrat hüvelyét,
kicsúsztam belőle, és letettem az éjjeliszekrényre.
Bezárta a távolságot közöttünk. Karjai összezárultak
körülöttem, egyik a hátamon, a másik a fenekem feletti görbület
köré fonódott. Magához húzott vele. A mellem nekinyomódott
izmos mellkasának, a lábam nekiütközött a kemény comboknak,
és a merev hossza nekinyomódott a gyomromnak. Szorosabban
tartott a karjában. Begyűjtött és csapdába ejtett engem. A teste
ketrecbe zárt. Alig tudtam mozogni.
Saját túlélési ösztönöm rúgott, kiabált velem, hogy
kiszabaduljak. A szemem elkerekedett. A lélegzetem felgyorsult,
minden emelkedésére a mellkasomnak, még jobban
nekinyomódtak a mellbimbóim a testének. A testem megfeszült,
mintha küzdelem előtt állnék, az izmaim várakozóan
megfeszültek. Belélegeztem az illatát, ismerős és csábító volt. Azt
mondta, Curran. Férfi. Szex. A vágy fellobbant bennem, mint
egy jól elrendezett tűz.
Megsimogatta a fenekemet, és közelebb préselt magához. Egy
vékony, ragadozó mosoly áradt el az arcán. Elkapott engem. Az
övé voltam és eltökélte, hogy kiélvez minden másodpercet. Az
ösztönös riadalom egy apró szikrája lobbant fel bennem, és
összekeveredett a szükséggel, mintha fűszert adnánk a forró
puncsos edénybe. A kívánás melege elterjedt bennem, ami
folyékony forrósággá vált a lábaim között.

429
 - Hmmm - mondta. - Kate Daniels, a nagy és hatalmas.
Felemeltem az állam. A hangomban kihívás volt. - Mit tehetek
érted, Felséged?
Vigyorgott egy őrült vad mosollyal, és megcsókolt. A szája
lezárta az enyémet, az ajka forró volt, és elfogta a lélegzetemet.
Összekapcsolódtunk, és a kapcsolatunk tiszta jókedve rezonált
rajtam keresztül, felvillanyozó sietséggel. A rettegés a igényem
következményeitől, és a Mishmar emlékei, amelyek úgy lógtak
rajtam, mint egy sötét rongyos lepel, eltűntek, megsemmisítette a
sürgető vágy, a szükség, és a szeretet.
Beletemette a kezét a hajamba, és közelebb húzott. A testem
készültségbe vágta magát, mintha sokáig aludtam volna, és
hirtelen felébredtem volna. Imádtam, ahogy megcsókolt.
Imádtam, ahogy megkóstolt. A nyelvét belökte a számba,
birtokolt, csábított, csalogatott, mélyebbre húzott, egyre
mélyebbre és mélyebbre. Annyira szerettem őt. Annyira
szerettem, hogy azt el sem mondhatnám. Körbezártam a
karommal, és visszacsókoltam. Szeretlek téged. Akarlak téged.
Szétváltunk. Halk, férfias zajt hallatott, félúton a boldog, félig
morgás között, ahogy a ragadozó elkapta a zsákmányát, és a mély
férfias magabiztos kuncogás között attól, hogy készül lefektetni
valakit.
- Megmondom, mit tehetsz értem - morogta. - Még jobb, ha
megmutatom neked.
A lélegzetem rongyos zihálás lett. A mellbimbóim
megkeményedtek. Azt akartam, hogy bennem legyen, most. -
Úgy döntöttél, hogy benyújtod rám az igényedet?
- Igen. - A szeme arannyal csillogott. – Az enyém.
Lecsapott rám, újra csapdába ejtett és megcsókolt. A keze
bejárta a testemet, simogatta a hátamat és a fenekemet. Ez

430
nem egy csók volt; ez egy támadás volt. Ha felhúztam volna
bármilyen védelmet, ő már lebontotta volna azt, de nem húztam
fel egyet sem. Csak megengedtem, hogy feldúlja a számat, és én
élveztem azt. Férfias, forró, és lelkes volt az íze. Ez Curran íze, az
én Curranomé. Ha valaki most közénk hajítana egy hegyet,
akkor ő széthasítaná, csak azért, hogy hozzám jöjjön, és ez
nekem nagyon tetszett.
Becsúsztattam a kezem a melegítő alsójába, megtaláltam a
kemény, hosszú farkát, és végigfuttattam a kezem, fel-le a
tengelyén.
Lehúzta az inget rólam, letépte a melltartómat, és szívta a
mellbimbómat, a fogával súrolta. Az öröm egy elektromos
kitörése sugárzott a mellemből mindenhová rajtam keresztül.
Megborzongtam. Elsüllyesztettem az ujjaimat a hajába. Lehúzta a
farmerem sliccét, és becsúsztatta a kezét a belsejébe, behatolt a
rövid göndör fürtökbe, az érzékeny ajkak közé, és az ujjait belém
mártotta. Ziháltam. Lassan haladt a sima folyékony melegben,
megsimogatta a csiklómat. A gyönyör robbanása megrázott,
csúszott végig a testemen, amit hajlékonnyá, rugalmassá és
forróvá változtatott. Az ujjainak dörzsöltem magam, elveszetten
kergettem az eksztázist, még többre vágytam. Többre…
Az ágyra hanyatlott velem. Az ágytakaróra estem. Csizmám
repült. Lehúzta a farmeremet. Meztelen voltam, dicsőségesen
szemérmetlenül meztelen. Felemelt karokkal hívtam őt. Levette
az ingét, megállt egy apró pillanatra, meztelen, erős, izmos,
hosszú, és az enyém. Mindene az enyém. Szeme izzott,
belefulladt az aranyba. Az izmai megfeszültek a bőre alatt, mint
az acél a fűtött selymes bőr alatt. Ismertem minden érdes szélét,
és a teste gyorsaságát, és a puszta elsöprő erejét. Curran testétől

431
megrészegített a vágy, a szeme elcsábított, de az miatt a makacs
hajthatatlan akarat miatt szerettem őt.
Letérdelt az ágyra, felcsúsztatta a kezét a fenekem alá, és
fölemelt. A nyelve megnyalta azt az érzékeny ideg csomót.
Istenem. Az öröm hulláma megütött, és elborított engem.
Kiáltottam.
A nyelve minden csapása tovább szította a feszültséget
bennem. Égtem, és a nevét nyögtem újra és újra. A testem
várakozóan megfeszült, minden simogatás még egy kicsit
felizgatott, amíg már nem tudtam elviselni azt.
- Azt akarom, hogy bennem legyél, amikor elélvezek.
- Ez megoldható.
Felemelt, és belém lökte magát. A kemény hossza kitöltött.
Visszahúzódott, és újra belém hatolt, felívelt a hátam, vele
mozogtam, egyre gyorsabban és gyorsabban. Megcsókoltam a
nyakát, a nyelvem átcsúszott a szúrós borostáján. Kinyitottam a
szememet, és láttam őt, fölöttem. Megizzadt miattam.
- Keményebben! - suttogtam.
Felgyorsult, a tempó frenetikus lett, megrázott minden
lökésnél. Megragadtam a hátát, kétségbeesetten eggyé akartam
vele válni, és tartani vele a lépést. Ez annyira jó volt. Ez volt az,
amilyennek a mennyországnak kell lennie… A testem
összeszorult körülötte. A feszültség túl sok volt, szinte
fájdalmasan sok. Hirtelen fodrozódott, és gyors összehúzódások
között tört rám a tiszta boldogság. Kiáltottam. Curran teste
remegett, megfeszült, az izmai feszesek lettek.
Úgy éreztem, mintha repülnék…
Morogott, és kiürítette magát bennem.
Keresztül lebegtünk a világon, ernyedten és boldogan.
Egyedül.

432
 FÉM ZÖRGÖTT. ÚJRA.
Curran felemelte a fejét, és káromkodott.
Felemeltem a fejem. Miután a lemenő nap utolsó sugarai
eltűntek, mindketten rájöttünk, hogy a lakás lehetne sokkal
melegebb is. Magunkra húztuk a paplant és a takarókat. Curran
tartott engem, és én még csak most kezdtem belecsúszni a puha,
kényelmes alvásba.
Egy másik zörgés. Az ablakból jött. Istenem, mi van most?
Nem lehetne egy pár perc béke?
- Megyek, lecsavarom valaki fejét. - Curran kigördült az
ágyból, és odament az ablakhoz. Még mindig meztelen volt. Nos,
legalább kaptam egy kis izgalmat tőle.
Felültem a takarókkal magam körül.
Félrehúzta a függönyt, és ismét káromkodott.
- Mi az?
Félreállt. Egy vámpír ült az ablakon kívül, a rácsokon
dörömbölt az öklével. Hogy a fenébe csinálja ezt, ha a
védővarázslat aktív? Ó, várjunk, a nagynéném megtörte a
védelmemet. Ha megtartjuk ezt a helyet, azokat újra kell
csinálnom. Az fájdalmas volna.
Curran a vámpírra nézett. - Mit akarsz?
A vámpír szája mozgott, de nem hallottam mit mond.
- Nem - mondta Curran.
A vámpír mondott valamit.
Curran szemöldöke összeszaladt. - Ghastek, ha nem mész el,
letépem ennek a dolognak a fejét, és feldugom a seggébe.
A vámpír belekezdett egy hosszú tirádába.
Én nem akartam beszélgetni. Aludni szerettem volna. De
Ghastek volt most az Emberek vezetője. Annyira nem

433
akartam visszatérni ahhoz, hogy a Hitves legyek. Csak egy
éjszakára Kate akartam lenni.
Ghastek tovább beszélt. Ő nem megy el. Tovább fogja
folytatni. Megadtam magam a sorsomnak. - Engedd be. Minél
előbb kiböki, mi nyomja a begyét, annál gyorsabban mehetünk
vissza aludni.
Curran felcsúsztatta az ablakot, és kinyitotta a fém rácsot. A
vámpír besurrant, és megindult felém a hátsó lábain. - A lánya!
- Hol itt a kérdés?
- A lánya! Az elveszett gyermek. A Sharrim! - A vámpír előre
sietett, és az ujját rám szegezte. - Nem mondtad el nekem! Mi
majdnem meghaltunk, és nem mondtad el nekem!
Vállat vontam. – Nem én tehetek róla, ha te vagy az utolsó
ember, aki kitalálta.
- Ki tudja még?
- Én már tudom egy ideje. - Curran felemelte a melegítőjét, és
felvette. - Jim előttem tudta. Mahon. B Néni. Doolittle. Andrea.
Barabas. A Boszorkány Orakulum is tudja. Saiman legalább
gyanítja. Nyilvánvalóan Hugh d'Ambray is kitalálta.
A vámpír elfutott a szoba egyik oldaláig, megfordult, és
elrohant a másikig. Ghasteknek fel-alá kellett járkálni, rendezte a
saját gondolatait, és tudat alatt irányította a vámpírt, hogy tegye
ugyanezt.
- Ez alapvető hírszerzési tevékenység - mondta Curran. -
Neked kellett volna összeraknod. A darabok ott voltak. Be kell
fektetned az információgyűjtésbe. Én megszerzem azokat, te a
kutatásra és a fejlesztésre koncentrálsz, de nem tudod irányítani
az Embereket, egy szilárd helyi információs hálózat nélkül. Ha
neked nem megy, akkor szerezz valakit, akinek megy. Nem is

434
tudom, miért mondom ezt el neked, mert igazán, a te
tudatlanságod az én boldogságom.
A vámpír megállt és Curranra bámult.
- Nem is tudtad, hogy a riválisodnak volt egy állat fétise -
mondta Curran. - Te harcoltál vele az első helyért. Neked
befolyásra volt szükséged. Ha tudtál volna ezekről a
kirándulásokról, akkor már összegyűjtheted volna a
bizonyítékokat. Nyilvánosan zavarba hozhattad volna,
elküldhetted volna a bizonyítékokat a feleségének és
tönkretehetted volna a házasságát. Összerakhattad volna az
anyagot és elküldhetted volna a központnak, hogy tájékoztasd
őket arról, hogy ez a potenciális biztonsági szabályok
megsértése.Zsarolhattad volna, leültethetted volna négyszemközt
és megmutathattad volna a bizonyítékokat. Azt mondhattad
volna, hogy tudod, hogy milyen fontos számára a családja, és
megsemmisíted az anyagot szolidaritásból, és ezek után a
tenyeredből evett volna. Így irányítod a helyzetet, Ghastek. Te
nem irányítod, mert nem tudod.
És ott volt, a Bestiák Ura teljes dicsőségében.
- Befejezted? - kérdezte Ghastek.
- Megérdemelted - mondtam neki. – Idejössz követelőzni,
hogy neked miért nem mondtam. Az emberek nem mondják el a
titkaikat, Ghastek. Neked kell megtudni őket.
A vámpír felém pördült. - Te felfogtad a jelentőségét annak,
amit csináltál?
- Igen. Ezért a férfival, akit szeretek, idejöttem, hogy
kihasználjam ezt a nyugodt időt, mielőtt a vihar ideér. És te
megszakítottad.
- Kihívtad őt. Nem tudja megválaszolatlanul hagyni.
- Tudom.

435
 - Ide fog jönni, és felperzseli ezt a helyet.
- Tudom, Ghastek. Én vagyok a lánya. Jobban ismerem, mint
te.
A vámpír kinyitotta a száját.
- Állj - mondtam neki.
A vámpír megállt, körvonalai kirajzolódtak az ablakon. -
Megvan neked?
- Mi van meg? - kérdezte Curran.
Ő azt kérdezi, hogy meg van-e nekem az Ajándék. A
halhatatlanság ígérete tartotta az embereket mellette, ez
horgonyozta őket az apámhoz. A vámpírt néztem. - Élsz, vagy
nem?
A vámpír megdermedt, szája leesett.
Az ajtó leszakadt a pántjairól, és négy alakváltó esett be a
szobába, Myles a farkas vezette őket.
Curran megpördült a lábán, és üvöltött. - Állj!
Megdermedtek.
Curran melegítő alsóban, én egy takaró alatt, természetesen
meztelenül, egy vámpír a szoba közepén, és négy harcra számító
alakváltó. A kezembe temettem az arcomat.
Curran arca szörnyű volt. - Magyarázatot.
- Azt az utasítást kaptuk, hogy szükség esetén segítsünk -
mondta Myles.
- Ki utasított?
- Jim.
Nagyszerű. Jim követett minket.
- Láttuk, hogy egy élőhalott belép a szobába - mondta Myles.
Curran szeme aranyban ragyogott. Az arckifejezése
semmitmondó volt. A haragja berobbant. Elmosta a toronymagas

436
dühét, és hideg pontosságra változtatta. Az alakváltók nem
mozdultak.
- Vajon a vámpír betörte az ajtót? - kérdeztem. - Vagy
kopogtatott, és bejutott?
Az alakváltók mozdulatlanul maradtak.
Curran lassan beszélt, pontosan ejtve ki minden egyes szót. -
Miből gondoltátok, hogy mi ketten együtt, nem győzünk le
egyetlen vámpírt?
Myles nyelt egyet. - Az én döntésem volt. Vállalom a
felelősséget.
- Menj vissza a Toronyba. - Curran hangja hátborzongatóan
nyugodt volt.
Az alakváltók megfordultak, és elmenekültek.
Ghastek vámpírja kicsúszott az ablakon. Curran és én
egymásra néztünk.
Széttörték annak a lakásnak az ajtaját, amit nekem csináltatott.
Valamilyen oknál fogva, ez keményebben megütött, mint
megtudni, hogy a Falka Tanács nem akarta, hogy eljöjjön, és
megmentsen.
- Megjavítom - mondta.
Legközelebb megint leszakítanák azt. - Minden rendben. -
mondtam. - Ez csak egy ajtó. Akár vissza is mehetünk a
Toronyba.
- Sajnálom - mondta.
Rámosolyogtam. - Tudtam, mire vállalkozom.
Ő megérte.

AZ IDŐNK ELFOGYOTT. Mire begördültünk a Torony

udvarán, javában éjszaka volt. Felvánszorogtunk a lépcsőn,
miközben Derek vonult utánunk, és köpte a tényeket:

437
tripla őrjárat, a Torony a legmagasabb riadókészültségben, bla-
bla-bla-bla-bla… Nem figyeltem. Az utolsó csepp türelmem
régen elpárolgott.
Egyenesen a szobánkba mentünk. Curran becsukta az ajtót. Én
lerogytam a kanapéra. A nappali nagy ablakán kívül az éjszaka
uralkodott, Atlanta egy távoli mélységesen halvány folt volt,
halványkék tündérlámpák fényeivel meg-megtörve.
Otthon…
Az ajtó kitárult. Barabas belépett, arca komoly volt, szemei
kissé távoliak, mintha keresne valamit a messzeségben. Valami
nem volt rendben. Mindig kopogtatott.
- A látogató, akit vártál, itt van - mondta Barabas.
Félreállt és kitárta az ajtót. Egy személy, egy sima barna
köpenyben és egy kapucniba burkolózva, belépett. Barabas
meghajolt egy kicsit, kiment, és becsukta maga mögött az ajtót.
Az alak hátrahúzta a csuklyát, felfedve ezzel az apám arcát.
Miért én?
Curran Roland felé indult. Szeme égett.
Beugrottam közéjük, és a testemmel tartottam fel őt. - Állj
meg.
- Menj arrébb, Kate - mondta Curran, nyugodt hangon.
Roland elmosolyodott. – Nem szándékozok ártani. Csak azért
jöttem, hogy lássam a lányomat. Nincs közönség, nincs szükség
semmilyen gesztusokra. Egyszerűen csak beszélgetni szeretnék.
Hátat fordítottam neki, így láttam Curran arcát. - Kérlek, állj
meg.
Végül rám nézett.
- Állj meg - kértem tőle.
Egy lépést tett hátra, nekidőlt a kanapé oldalának, és keresztbe
fonta a karját. - Érj hozzá, és én véget vetek neked.

438
 - Leülhetek? - kérdezte Roland tőlem.
A mágiáját, ami úgy fonódott köré, mint egy köpeny,
elfojtotta. Még mindig éreztem, de sokkal emberibbnek tűnt
most. Ez lehetett az ő verziója az inkognitóban utazásra. Soha
senki nem jönne rá. Ja, persze.
Leültem a kanapéra. - Persze.
- Köszönöm. - Leült a puha fotelba, velem szemben.
Roland elsétált a háromszoros mennyiségű őrjárat között,
mintha ott sem volnának, majd kényszerítette Barabast, hogy
beengedje. Minden védelem, amit felépítettünk, a falak és a
kapuk és a biztosítékok, túrót sem jelentettek. Egyszerűen csak
bármikor besétál a Toronyba. Besétálhat, és ott ülhet Julie ágya
mellett, és én soha nem tudom meg.
Curran arca kifejezéstelen lett. Felöltötte a Bestiák Ura arcát,
mint egy maszkot. Biztos ugyanerre a következtetésre jutott.
Bármi kis illúziónk, hogy biztonságban leszünk, éppen most lett
hamuvá.
Roland üldögélt. - Ez egy jól megépített vár. Lényegesen
kényelmesebb a belseje, mint amilyennek kívülről látszik.Olyan
csinosak a festmények, amik itt vannak a falakon. Ne törődj
velem, én csak egy kicsit csevegek.
- Megsebesítettél valakit útban felfelé? - kérdeztem.
- Nem. Azért jöttem, hogy beszéljünk, és ha megsebesítettem
volna az egyik emberedet, nem beszélnél velem. - Roland
rápillantott a vállam fölött kiálló markolatra. - Meglátogattad a
nagymamádat.
Előhúztam Sarrat-ot, és megmutattam neki. Elhúzta a kezét a
penge fölött, az arca szomorú volt.
- Azt kívánom, bár ne mentél volna meglátogatni őt. Ő
veszélyes.

439
 Igen az. A legenda szerint ő meggyilkolta a nagyapámat.
Mindent egybevetve, valószínűleg meg is érdemelte. - Nem volt
választásom.
- Ez az események egy szerencsétlen fordulata miatt volt -
mondta.
- Nem kellett volna elhoznod a csontokat Perzsiából. Nagyon
hiányzik neki.
Roland felsóhajtott. - Perzsia egy izgalmas hely most. Régi
hatalmak ébrednek. Azok, akik aludtak, vagy akik halottak, vagy
talán nem egészen halottak voltak. Mishmar a legbiztonságosabb
hely neki jelenleg.
- Elég közel van bezárva, így össze tudod zúzni, ha megpróbál
felemelkedni?
- Pontosan.
Ez egy szürreális beszélgetést.
- Hogy van a gyerek?- kérdezte Roland.
Mi?
- Az a fiatal lány, akinek a vérét megtisztítottad. Hogy van?
Előrehajoltam. - Hagyd őt ki ebből. Ne beszélj vele, ne kísértsd
álmaiban, vagy esküszöm, befejezem, amit az anyám elkezdett.
Vajon a bal szemed vagy a jobb? Mondd meg nekem, hogy
tudjam, melyiket kell céloznom.
- A bal. - Roland megkocogtatta az arcát a bal szeme alatt. - Te
nagyon olyan vagy, mint az anyád. Ő is vad volt.
- Megölted őt.
- Igen - mondta. - Nem múlik el nap, hogy ne gyászoljam a
halálát.
- És megpróbáltál megölni mielőtt megszülettem.
- Igen.

440
 - És elküldted a fővezéredet, hogy levadássza, és megölje azt a
férfit, aki felnevelt.
- Igen.
- És most beszélgetni szeretnél.
Roland szemei felmelegedtek. – Szerettem az anyádat.
Annyira szerettem az anyádat, hogy amikor gyermeket akart,
megígértem, hogy olyan gyereket adok neki, amit ez a világ nem
látott évezredek óta. - Kinyúlt és előre nyújtotta a kezét.
Curran előrelépett.
A kezemet Roland tenyerébe tettem. A férfi érintése meleg
volt. Mágia csúszott a bőrömön.
- Én beléd töltöttem a saját mágiámat azon a napon, amikor
megfogantál.
Szavak jelentek meg a kezemen, először sötétek lettek, majd
visszaolvadtak a semmibe.
- Rávéstem a hatalom nyelvét a testedre, amíg még az
anyaméhben voltál. Te voltál az én végső művem, az én
ajándékom Kalina számára. Szerelmes és vak voltam. Aztán előre
láttam azt, amit tettem. A nagynénéd volt a Város Evő, a
nagymamád volt a Babilon Korbácsa, és te voltál… Nemzeteket
pusztítottál el. Ha hagyhattam, hogy élj, ha felnevellek akkor az
anyádnak, mint Kali Dühe, a haragod felfalt volna mindent.
Megpróbáltam elmondani ezt az anyádnak. Próbáltam
elmagyarázni, de ő nem akart meghallgatni. Te voltál a kisbabája,
az ő drága egyetlene. Akkor még meg sem születtél, és ő annyira
szeretett téged. Szóval igen. Úgy terveztem, hogy megöllek az
anyaméhben. Azt terveztem, hogy finoman teszem meg.
- Na jó, akkor ez így teljesen rendben van - mondta Curran. -
Mindaddig, amíg finoman kipréselted volna az életét, addig nincs
harag.

441
 Előrehajoltam. – Hogyan éreztél, amikor kiderültem? Büszke
vagy a szörnyre, akit teremtettél?
Roland elmosolyodott. - Hughnak és Landonnak igazuk volt.
Olyan volt, mint amikor a nap felkelt. Mintha gödröt ástam
volna a kertben, és találtam volna egy csillogó ékszert a
piszokban.Gyermekem, az én veszélyes, az én szépséges
egyetlenem. Magadnak követelted a városodat. Nem kellett volna
képesnek lenned megtenni ezt még száz évig. Annyira büszke
vagyok, hogy a büszkeségem hegyeket döntene le. Ha hagynád,
én megmutatnálak a világnak. Szeretnélek megmutatni a
világnak, ahogy a világot neked.
- Így láthatnám az egészet a szemeiddel?
- Így láthatnád az egészet a saját szemeiddel.
Előrehajoltam. - Attól a pillanattól kezdve, hogy járni tudtam
tizenöt éves koromig, minden emlékem rólad szól. Ha éppen
nem tanultam rólad, a gyermekeidről és a királyságodról, engem
ölni tanítottak, vagy előled rejtőzködni. Én soha nem féltem a
szörnyektől a szekrényemben, vagy az ágyam alatt. Attól féltem,
hogy rám találsz. Az egész létem célja az volt, hogy egy napon
meggyilkoljalak téged.
- Itt vagyok. Van egy kardod. Miért nem használod?
Találkozott a tekintetünk. Nem volt értelme hazudni. - Mert
én végeztem azzal, hogy az életemet Voron elvárásai szerint
éljem. Nem ismerlek téged. Csak azt tudom, amit én mondtam.
Ha fenyegeted Currant, vagy bárki mást, akit szeretek, ha
megpróbálod elpusztítani ezt a várost, én megteszek minden
tőlem telhetőt, hogy megöljelek, nem számít, mennyire
hiábavaló ez. De nem fogom azért megtenni, mert egy halott
ember ezt mondta nekem.
Hátradőlt és halkan nevetett.

442
 - Te tényleg az én lányom vagy.
- Ez nem bók.
Rám mosolygott, ahogy az ember mosolyogna egy tehetséges,
de naiv gyereken. Képzeletben a fejét rugdostam. Én meghalnék
egy másodperccel később, de ez olyan kielégítő volna.
- Megegyezhetünk annak a városnak a jövőjéről, amit annyira
szeretsz? - kérdezte.
- Ezért jöttél ide, nem?
Megdörzsölte a kezét, a szeme csillogott. Úgy nézett ki…
boldognak. - Nagyon jó. Tudod, mit tettél?
- Megállítottam az igényedet Atlantára és a magaménak
igényeltem helyette.
- Bárki, aki átkel Atlantán, érezni fogja a területed határait.
Ők nem tudják szükségszerűen, hogy a terület a tiéd, amely a
meglepetés erejét adja neked. A terület igénylés egy kihívás. Erre
lesz válasz, ha nem az enyém, akkor a többieké.
- Tisztában vagyok ezzel.
- Ami engem illet, én nem engedhetem meg, hogy láthatóan
hatalmi pozícióban maradj. Te és én megszállók vagyunk ezen a
földön. A mágiánk nem itt született. - Roland Curran felé
bólintott. - A te varázslatod volt. Valahol régen az idők ködében
az őseid egyezséget kötöttek egy lénnyel ezen a földön. A vért
lehetett volna hígítani, generációkon át keverve, az újonnan
érkezőkkel, de nem eléggé ahhoz, hogy számítson. Ti veszélyt
jelentetek.
- Ezért is próbáltad meg, hogy elpusztítsd a Falkát - mondta
Curran.
- Hogy igazságosak legyünk, én még nem igazán próbáltam
meg - mondta Roland.
- A Râkshasa - mondtam.

443
 - Ők inkább kellemetlenek voltak, mint igazi fenyegetés.
Szövetséget kerestek velem. Idegesítőnek találtam őket, így
adtam nekik egy célt a szövetség feltételeként. Olyan brilliánsan
megbuktak, mint amire számítottam.
- És a nagynéném?
Apám előrehajolt.
- Eahrratim. – Olyan bánattal mondta ki a nevét, mintha
valami nagy szépség már örökre elveszett volna. - A nagynénéd
nem akart felébredni. Ennek ellenére felébresztette magát, és
amikor felkelt, csupán árnyéka volt önmagának. Nem tetszett
neki ez az új világ. Ő automatikusan csinálta végig a
mozdulatokat, de azt nem engedhette meg magának, hogy feladja
az életet. Nekünk azt tanították gyerekkorunk óta, hogy az élet
értékes. A halálnak jelentenie kell valamit. Bárcsak láttad volna
őt hatalma csúcsán. Ő egy erő volt. Erra akart valamit csinálni.
Meséltem neki a Falkáról. Gondolkodott rajta egy pár hétig, és
egy napon azt mondta nekem, hogy elmegy, hátha talál valami
szórakozást Atlantában. Annyira izgatott lehetett, amikor
megtalált téged, az unokahúgát, ebben a távoli korban. Úgy nézel
ki, mint ő.
- Tudom - mondtam. Annyira hasonlítottam rá, hogy az már
hátborzongató. Kivéve, hogy ő több volt. Nagyobb, erősebb,
gyorsabb, a mágiával bármit csinált, szánalmassá tette azt, amit
én tudtam csinálni. A megölése volt a legnehezebb dolog, amit
valaha is tettem, és ez kikészítette mind Currant, mind engem.
Majdnem elvesztettem Currant miatta. Tizenegy napot töltött
kómában.
- Átadta a fáklyát, és végül elengedte. Nem szégyen az, hogy
megöli valaki a saját vérvonalából. Azon az estén, amikor
harcoltatok, ő hívott. - A szeme elborult. - Azt akarta,

444
hogy beszéljünk a Water Gardensről. A palotában, ahol
felnőttünk, vízi kertek voltak, több hektárnyi sekély vizű, amit
keskeny utak kereszteztek. Ez egy gyönyörű hely volt, homokos
és a meleg vizű, ahol virágok nyílnak, és kis halak cikáztak ide-
oda. Órákig lubickoltunk benne. A legkedvesebb emlékeim ott
születtek. Tudtam, amikor beszélt róla, hogy nem látom többet.
Megéreztem azt a pillanatot, amikor feladta az életét, és akkor
megértettem, hogy még mindig életben vagy. Ő volt a Város Evő.
Te biztosan rájöttél, hogy a halála túl könnyen jött.
Majdnem megfulladtam.
Roland felsóhajtott. - Azt hiszem, vissza kell térnünk az
üzlethez. Nem tudsz harcolni velem. Ki tudom égetni ennek a
Toronynak a falait, amíg meg nem olvad mindenki benne. Egy
nap, minden, amit felépítettél, és mindenki, akit szolgálsz, el fog
tűnni. A város nem tehet semmit ellene, mert ilyen az emberi
természet.
- Nem fogod ezt csinálni - mondtam Curran.
- Amikor úgy dönt, hogy eltöröl minket, tesz valami
bonyolultat, mint mágikus magokat küld nekünk, amelyek szép
virágokként kihajtanak, mérgező pollennel. A virágpor
beleivódik az ereinkbe, és meghalunk a fájdalomtól, de a
holttesteinket be fogják takarni a gyönyörű virágok. Ha kedve
lesz egy kinyilatkoztatáshoz, a virágokból csöpögni fog a vér,
csak a móka kedvéért.
Roland elmosolyodott. – A halálnak egy rettenetes szépségnek
kell lenni, nem gondolod?
- Mit akarsz tőlünk? - kérdeztem.
- Meg akarlak ismerni. Becses vagy nekem, ahogy az anyád is
az volt előtted. De nem hagyhatom, hogy vezesd a Falkát. -
Ránézett Curranra. – Te egyedül is elég nagy fenyegetés

445
vagy. Ti ketten együtt a sok alakváltó élén túl egyértelmű
nyilatkozat számomra, hogy figyelmen kívül tudjam hagyni. Ez
úgy tekinthető, hogy aktívan szembe szállsz velem.
- És? - kérdezte Curran.
Roland rám nézett. - Azt akarom, hogy hagyd el a Falkát.
A szívverésem felgyorsult. Curran soha nem sétálna el a
Falkától. Ő volt a Bestiák Ura. Ő kovácsolta össze őket;
meghatározta a törvényeket és a struktúrát, élt és lélegzett értük.
Az alakváltók voltak az ő népe. Ha én vele maradok, én leszek a
Hitves, akkor is, ha nem vagyok hajlandó arra, hogy bármi
közöm legyen a Falkához. Ez soha nem fog működni, és ezt az
apám is tudja. Az egyetlen módja az lenne, ha Curran
lemondana.
- Cserébe megengedem, hogy megtartsd az igényelt
területedet - mondta Roland. - És a városod.
- Ez nem elég jó - mondta Curran.
Tényleg gondol rá. Volt értelme. Elkerülnénk egy véres
háborút. Annyi életet tudnánk megóvni…
- Jól van, emeljük a téteket. Ígérem, hogy személyesen nem
fogok közvetlenül fellépni, sem utasítani az embereimet, hogy
bármilyen lépést tegyenek azokkal szemben, akik azon a
területen élnek, amit a lányom magáénak igényelt, a következő
száz évben. Amennyiben az embereim kihívnak téged, úgy az
engedélyem nélkül cselekednek, és vállalják a haragomat. Én
azonban fenntartom az Emberek létesítményét Atlantában, a
szokásos üzleti eljárással.
Az agyam elkezdett dolgozni. - Többet akarok. Egy ígéretet
akarok, hogy se te, sem azok az emberek, akiknek parancsolsz,
nem fognak sohasem ártani Currannak vagy Julienak, az én
területemen vagy azon kívül.

446
 - Meglehetősen nagyvonalú vagyok. Ez egy jó üzlet - mondta
nekem Roland. – Meg akarod védeni az embereidet. Én vagyok a
legnagyobb fenyegetés, amivel szembenézel. Küszöbölj ki engem,
mint veszélyforrást. Ha elutasítasz, szívem virága, bemegyek
Atlantába, és elviszem a tűzet és a pusztulást oda. Meg fogom
tisztítani a Tornyot, ahogy megtisztítottam Omahat.
A földrengések Omahaban ezreket öltek meg. De mindig úgy
tekintettek rá, mint egy őrült kataklizma, amit egy fáklya és egy
hatalmas mágia hullám okozott.
- Te…?
Bólintott.
- Miért?
- Volt ott egy Őshonos erő, amely úgy döntött, hogy ellenáll
nekem - mondta Roland. - Nem én mértem az első csapást. Én
csupán megtoroltam. Ez zavaró a te számodra?
- Igen.
- Meg fogod érteni végül. Nincs kihívás, nem számít,
mennyire jelentéktelen, ami válasz nélkül maradhat. Még egy
kiáltást a pusztában is el kell fogadni, mert előfordulhat, hogy
valaki hallotta. - Roland elmosolyodott. - Szerencsés vagyok,
hogy túlélted. Annyira érdekes lesz nézni, ahogy nősz. Nincs
semmink, de az idő a kezünkben van.
- Azt mondod, hogy adjam fel azt a férfit, akit szeretek -
mondtam.
- Azt nem mondhatom, hogy jóváhagyom a választásodat. Ő
erős, de paranoiás és idegengyűlölő. Őt nehéz lesz meghajlítani.
- Ó, ez pompás - mondta Curran.
Szétnyitottam a fogaim. – Túléltem éveket anélkül, hogy
aggódnom kellett volna azért, hogy jóváhagyd a választásomat.
És engem nem érdekel, hogy nem lehet meghajlítani. Úgy

447
szeretem őt, ahogy van. Neked nincs jogod, hogy megjegyzést
tegyél a kapcsolataimra.
- Én vagyok az apád. Ez az apaság nagy kiváltsága; bármivel
kapcsolatban megjegyzéseket tehetünk, amivel kapcsolatban
akarunk.
- Nem akarom tőled, hogy az apám légy.
- Hát persze - mondta Roland. - Azt akarod, hogy szeressenek,
mint ahogy mindannyian szeretnénk, hogy a szüleink
szeressenek. Nem akarsz többet tudni az anyádról? Milyen volt?
A családunkról?
- A családunk szörnyekből áll.
- Igen. De mi nagy és hatalmas szörnyek vagyunk. A szerelem
áldozatokat követel. Ha szeretsz valamit, ahogy szereted az
embereidet, Virágom, fizetni kell érte. Különben is, én nem
kényszerítelek, hogy elhagyd őt, csak a hatalmi helyzetet, ami
vele jár.
- Ez pontosan mit is jelent számomra ez, hogy nem támadsz
meg?
- Igényeltél egy területet. Elértem, hogy megtorlásként
lemondj. Ez azt bizonyítja azoknak, akik figyelnek, hogy
hatalmam van fölötted, és a kapcsolatunk sokkal bonyolultabb,
mint a te egyszerű lázadásod ellenem.
- Te hihetetlenül erős vagy - mondtam neki. - De én a lányod
vagyok. Ha megsebzed Currant vagy Juliet, én vadászni fogok
rád. Annak fogom szentelni az életem minden éber pillanatát,
hogy megöljelek, és sikerrel fogok járni. Talán nem most. Talán
egy évszázaddal később, vagy kettővel. De soha nem fogom
feladni. A hatalmad működik az idő felében, amikor a varázslat
fent van. A kardom mindig működik. Ígérd meg, Atyám. Ígérd
meg.

448
 Roland ránézett Curranra. - Ám legyen. De ez az utolsó
engedmény, amire hajlandó vagyok.
- Megegyeztünk - mondta Curran. A szívem apró darabokra
tört, és szétszakadt.
Roland ismét elmosolyodott. - Én mindig megadtam a
gyermekeimnek, amiről azt gondoltam, hogy akarják. Általában
hatalmat akartak. Azt adok neked helyette, amire szükséged van.
Talán ez lehetne egy korai esküvői ajándék.
Nem lesz esküvő. A Bestiák Ura, és a Falka egy és ugyanaz.
Még akkor is, ha megpróbálnánk elérni, hogy működjön,
elbuknánk. A Falka nyomást gyakorolna rá, és kényszerítené,
hogy több időt töltsön a Toronyban, ahol én nem lehettem, és én
is nyomást gyakorolnék rá, hogy maradjon velem.
Roland felemelkedett. – Nektek kettőtöknek van néhány
lehetőségetek. Magadra hagylak titeket hozzá. Ja, és szeretnék
meghívást az esküvőre.
- Nem – mondtuk egyszerre, Curran és én.
Roland megállt az ajtóban, arcán bölcs kifejezés, szeme
időtlen. - Már sokszor kérdeztem magamtól, hogy miért nem
tudtam soha úgy felnevelni a gyermekeimet, hogy olyan
emberek legyenek belőlük, akit elképzeltem. Úgy gondolom,
hogy azért, mert velem voltak. A hatalom megront, ez az igazság,
de senki sem adja meg magát olyan könnyen a rothadásnak, mint
a fiatalok. Te nem látod, hogy ez a megoldás, de amit most adok
neked, az egy áldás. Idővel érteni fogod.
Kezét a kilincsre tette. - Majdnem elfelejtettem. Teleportálni a
víz által ráolvasást igényel, és a ráolvasó tudtán vagy a
beleegyezése nélkül, a teleportálás megszakítható. AAR natale.
A szavak kattantak az elmémben, jelentésük egyértelmű lett. -
Megszakítja?

449
 Az apám bólintott. - Ez minden, amit mondanod kell, hogy
leállíts egy teleportációs ráolvasást. - Kisétált.
Ha Currannal maradok, Atlanta égni fog, és a Falka meg fog
halni. Nem tehettem ellene semmit.
- Nehéz lesz vele megküzdeni - mondta Curran.
- Igen. – Ez enyhe kifejezés.
- Szeretsz Hitves leni? - kérdezte.
- Viccelsz, ugye?
Odajött, leguggolt mellém, és a kezemet az övébe fogta. - Kate,
szeretsz Hitves lenni?
Nem kérhettem tőle, hogy adja fel a Falkát értem. De nem
tudtam hazudni sem neki. - Nem. Én soha nem akartam Hitves
lenni. Csak veled akartam lenni.
- Akkor a probléma megoldva. Barabas! – kiabált Curran.
Az ajtó kinyílt, és Barabas lépett be zavart arckifejezéssel. -
Most láttam egy embert távozni. Az őrökkel voltam, amióta itt
vagyunk. Én teljesen biztos vagyok benne, hogy nem jött be.
Hacsak nem vagyok őrült, egyikünk sem engedte be.
- Azt akarom, hogy bocsáss ki egy általános közleményt a
Falkának - mondta Curran.
- Kaphatok egy tollat és papírt?
- Nem, rövid lesz.
- Készen állok - mondta Barabas.
Curran rám nézett. – Holnaptól hatályosan nyugdíjba
vonulunk. Jim bírja az áldásunkat.
Mi?
Barabas kinyitotta a száját. Semmi sem jött ki rajta.
- Csak nyugodtan - mondta Curran.
- Mi van?
- Lemondunk - mondta Curran.

450
 - Nem teheted!
- Már megtettük.
- De…
- Megbeszéljük a részleteket reggel.
- De mit mondjak nekik?
Curran sóhajtott. - Kiknek?
- Nekik! - Barabas intett a karjával. - Mindenkinek.
- Mondd meg nekik, hogy kiléptünk. Köszönöm, Barabas. Ez
minden.
Barabas pislogott párat, megfordult, és kiment a szobából.
Bezárta maga mögött az ajtót.
- Elhagyod a Falkát? - Nem tudtam elhinni.
- Nem, távozunk. Együtt. Ez a szabadság, Kate. Szabadság a
papírmunkából, szabadság a kérvények közötti válogatásokból.
Akkor lehet szabadnapunk, amikor akarunk. Akkor
szexelhetünk, amikor akarunk. Vezetheted az Élvágást, és én
segítek neked elfogni a balekokat, mehetünk Julieval játszani,
vagy mi a fene, amit ő csinál, anélkül, hogy kifogásokat…
A kezemet az ajkára tettem. - De te vagy a Bestiák Ura.
Megcsókolta az ujjaimat, és levette a kezemet a szájáról. – Egy
ideig most nem akarok a Bestiák Ura lenni. Felépítettem mindezt
a családomért, - érted - hogy védve legyenek. Aztán szinte meg
kellett ölnöm a saját Tanácsomat, hogy elmehessek, és
megmenthessem a társamat. A végén, Roland csak átsétált az
összes védelmemen. Bassza meg. Végeztem ezzel. Most ez a
legjobb módja annak, hogy megvédjelek téged és Juliet.
- Te alkottad mindezt. Nem kérhetem tőled, hogy feladd az
életedet értem.
Elmosolyodott. - Tudom. Ezt te már megtetted értem. Te
beköltöztél a Toronyba velem. Most én jövök.

451
 Szavak szaladt ki belőlem, egyik a másik után. - Rájöttél, hogy
az apám nem fog békén hagyni minket? Nem tud segíteni magán.
Beavatkozik. Nem fog közvetlenül megtámadni minket. Ehelyett
talál néhány ősi istent baltával csapkodni, és azt sugallja nekik,
hogy Atlanta egy szép hely lehet számukra, hogy gyökeret
verjenek, és csak nézni fogja, hogy győzzük le őket. Nem láttad
őt? Annyira boldog volt, hogy átmentem a kis tesztjén. Már
kigondolta azokat a módokat, amikkel manipulálni tud, és
felhasznál téged és engem is.
- Ez jó - mondta Curran. – A Falka helyett majd velünk
foglalkozik, és mi foglalkozunk vele. Az igazi kérdés az, hogy
még mindig szeretsz, akkor is, ha nem vagyok a Bestiák Ura?
Átöleltem őt. - Természetesen én még mindig szeretlek, te
hülye idióta. A Bestiák Ura egy arrogáns bunkó. Soha nem
akartam őt. Csak Currant akartam.
- Maradj velem - mondta.
- Mindig - mondtam neki.

452
 Epilógus
- IMÁDOM EZT.– JELENTETTE BE JULIE.
Felmértem a háromemeletes házat. Szilárd, vastag falak és
rácsok az ablakokon, a Váltás utáni kemény barna kőből épült.
Curran megdöntötte a fejét. A bejelentés a visszavonulásunkról
az első dolog volt reggel, ami egy óriási méretű szarvihart
okozott a Falkában. Úgy volt, hogy részt veszünk egy sürgősségi
Falka Tanács ülésen, ehelyett hárman kiosontunk a Toronyból.
Megreggeliztünk egy kis családi étkezdében, majd megálltunk a
Falka ingatlan irodájában. Miután Nina, az ingatlanügynök, egy
vörös hajú negyvenes éveiben járó nő, visszanyerte a
beszédképességét, nekiugrott a keresésnek. Ez volt a harmadik
ház, amit láttunk, és nagyon tetszett. Önmagában állt egy öt
hektáros területen, Atlanta peremkerületén, csak öt kilométerre
az Élvágástól. Barackfák nőttek a hátsó kertben, de a ház maga
középen helyezkedett el, ami egy füves gyep lehetett tavasszal.
Julie körbejárt, és beszámolt egy medencéről a kertben.
- Mindenhol irodaházak voltak. - Nina a karjával az utca felé
intett. - Miután megtisztították, úgy döntöttek, hogy felosztják
több öt hektáros területre. Vannak szomszédok a bal és a jobb
oldalon, de innen már csak mintegy száz méterre van az erdő,
majd a Smallish tó. A medence és hat beállós istálló hátul van. Ez

453
egy viszonylag biztonságos terület, már amennyire észak-Atlanta
az lehet.
- A biztonság nem probléma - mondta Curran. - Majd teszünk
róla, hogy biztonságos legyen.
- Ez csak fél órára van az iskolámtól - mondta Julie. – Ez a
felére csökkenti az ingázásom idejét.
- Lehet, hogy lovagolnod kell majd - mondtam neki. – Nem
lesz lehetséges, hogy Jezabel hozzon oda-vissza többé. – Jezabel a
Falkának dolgozott, és nekünk meg kell szakítanunk a szoros
kapcsolatot a Falkával.
Julie szeme felcsillant. - Lovagolhatok Hugh lován?
- Majd gondolok rá - mondta Curran.
Azt hittem, hogy ideges lesz, hogy távozik a Toronyból.
Ehelyett a lány vállat vont, és kijelentette, hogy mindaddig, amíg
ugyanabba az iskolába járhat, nem érdekli.
- Bemehetünk?
Nina kinyitotta az ajtót.
Julie bement.
- Ez elég nagy - mondtam.
Curran vigyorgott. Megütögettem a karját.
- Az jó. Rengeteg magánéletünk lesz.
- Megengedhetjük ezt maguknak? - kérdeztem Currant. Ezért
oda kell adnunk egy karunkat és egy lábunkat.
- Igen - mondta. – Vastag vagyok.
- Nos, mi nem vagyunk önelégültek, Őszőrössége.
- Technikailag már nem hívhatsz így többé.
- Bárhogy hívhatlak, amit szeretek.
Beléptünk. Homok színű csempe fedte a padlót. A ház világos
és tágas volt. Fény ömlött be az ablakokon. A levegőnek olyan
illata volt, mint a frissen sült aprósüteménynek. Helyben

454
vagyunk. Ez annyira kényelmesnek tűnt. És az iroda is elérhető
lovon, kevesebb, mint húsz perc alatt. Olyan volt, mintha
nekünk építették volna.
- Háromszázhetven négyzetméteres. Egyterű – hadarta Nina. -
Járólap az első emeleten, keményfa a két felső emeleten.
Gyönyörű ablakok az egész házban, a legkorszerűbb rácsok,
magas ezüst tartalommal…
Követtük a konyhába. Ez majdnem akkora volt, mint a régi
lakásom. Egy tál sütemény várt minket a pulton, egy kis fehér
üzenettel.
- Az aprósütemény jó húzás - mondta Curran.
Nina elhallgatott. – Ezt nem én tettem ide. Fogalmam sem
volt, hogy meg fogom ezt ma mutatni.
Felvettem az üzenetet a pultról.

Ez tetszik nekem. Rengeteg hely lesz az unokáknak, és egy

jókora vendégszobának.
PS. A védelmet, az északi oldalon meg kell erősíteni.

~R

455