A művek eredeti címe:

ILONA ANDREWS – Kate Daniels series 3. – Magic Strikes, 2009

GORDON ANDREWS – Curran Pov Collection, 2013

A RAJONGÓI FORDÍTÁS alapjául szolgáló művek:

ILONA ANDREWS:
Magic Strikes

FORDÍTOTTA:
Kriszta
–––––––––––––

GORDON ANDREWS:
Midnight Games
Hot Tub

FORDÍTOTTA:
Zsóci
–––––––––––––
A KÖNYVET SZERKESZTETTE:
Zsóci
A Kate Daniels sorozat eddig megjelent kötetei:

1. Magic Bites (2007) – A mágia éjszakája (2012)

2. Magic Burns (2008) – Sötét áradat (2013)
3. Magic Strikes (2009) – Mágikus csapások (2014)
4. Magic Bleeds (2010)
5. Magic Slays (2011)
6. Magic Rises (2013)
7. Magic Breaks (2014)
 Figyelem!!!

A fordítás pusztán rajongói céllal készült, kizárólag a Zárt

csoportunknak az OT számára. Kérünk benneteket, hogy
ne vigyétek ki a csoportból és ne rakjátok fel más megosztó
oldalakra sem.
Csak saját olvasásra használjátok!!!!

Köszönjük és további jó szórakozást, a könyvhöz!

 1. fejezet
Fordította: Kriszta

NÉHÁNY KEMÉNYEBB MUNKANAP!

A kezemmel megcsapkodtam a létrát. – Látja? Nagyon erős. Most
már lejöhet Mrs. McSweeney.
Mrs. McSweeney a telefonpózna tetejéről rám, és a létrára is elég
bizalmatlanul nézett. Sovány volt, és törékeny akár egy madár. Hetven
éves már elmúlt, látszott rajta. A szél fújta hófehér haját, és
szétlebbentette a hálóingét, kéretlen bepillantást engedve alá.
– Mrs. McSweeney, kérem, jöjjön le.
Előredőlt, és vett egy mély lélegzetet.
Ne most. Ültem a földön, és befogtam a füleimet. A jajgatása
belevágott az éjszaka csöndjébe. Kitörtek a házak ablakai, és a kutyák
megvadultak a természetellenesen magas hangtól. A jajgatás dagadt,
mint egy lavina. Én kihallottam az egyes hangokat. Egy magányos
farkas üvöltése, egy haldokló madár sikolya, egy gyermek szívének
haldoklása. Jajgatott, és jajgatott, mintha a szívét tépték volna ki a
mellkasából, kétségbeesésbe kergetve engem.
Aztán a mágia hirtelen megszűnt. Visszajött a technika, a
lakóházakban kigyulladtak a fények.

5
 A kitörés utáni rezonanciának nevezték. A varázslat felbukkant a
világban, leállít minden technikai eszközt, leállítja a kocsikat, a
fegyvereket, tönkreteszi a házak szerkezetét, lassú pusztulásba taszítva
az ismert világot. Miután eltűnik a mágia, szörnyeket hagy maga után.
Senki nem tudja sem megjövendölni, hogy mikor bukkan fel újra, és
senki nem tudja megakadályozni a felbukkanását. Semmit nem
tehettünk ellene. Ha itt a mágia, a technika nem működik, ha a technika
működik, a varázslat nem. Hát ezért hordok én magamnál kardot. Az
mindig működik.
A jajgatás utóhangjai is elhaltak. Mrs. McSweeney szomorúan nézett
rám. Felálltam a földről, és intettem neki. – Rögtön jövök!
Befutottam a sötét lakásba, ahol a McSweeney család öt tagja
guggolt összebújva.
– Mondja el újra, hogy miért nem tud kijönni a lakásból, és nem tud
segíteni nekem.
Robert McSweeney egy középkorú, barna hajú, és barna szemű
ember volt. Megrázta a fejét. – Gondolom, anyu nem tudja, hogy ő egy
kísértet. Ms. Daniel? El tudja őt tűntetni, vagy nem? Az isten
szerelmére! Maga a Rend lovagja.
Először is, nem vagyok lovag. Másodszor is, nem mondanám, hogy a
tárgyalás a fő erősségem. Én ölni szoktam. Gyorsan, és sok vérrel. Nem
túl sűrűn szoktam idős kísérteteket leimádkozni telefonpóznákról.
– Tud mondani valamit, ami a segítségemre lehet?
Robert felesége, Melinda felsóhajtott. – Én nem… általában nem
vettünk róla tudomást. Hallottuk a jajgatást, de eddig annyira halk volt.
Ez a mostani nem normális.
Egy idős, fekete nő jött le a lépcsőn. – Az a lány lehozta már Margiet
a póznáról?
– Dolgozom rajta – mondtam.
– Mondja neki, ha nem jön le, akkor lemarad a holnap esti bingóról.
– Köszi.

6
 Odamentem az oszlophoz. Együtt éreztem Mrs. Sweeneyvel. Három
olyan ügynökség volt az Egyesült Államokban, ami ilyen ügyekkel
foglalkozott. A Katonai Szupertermészet Védelmi Egység, vagy KSzVE;
a Paranormális Tevékenység Osztály, vagy PTO; valamint jeles
munkaadóm, az Irgalmas Rend lovagjai. Mindannyian azt állították,
hogy a kísértetek ártalmatlanok, vagy, legalábbis nem tudnak olyan
esetről, mikor egy kísértet halálba jajgatott volna valakit. Persze, a
folklór egészen mást mond. Emberekre és gyermekekre vadásztak,
akiket a dühös sikolyaikkal megbolondítottak egy pillanat alatt. Az
emberek nem akarták, hogy kísértet éljen mellettük, ezért meg tudtam
érteni Mrs. McSweeneyt, hogy igyekezett eltitkolni mostani énjét. Nem
akarta, hogy a családja, és a barátai kerüljék őt.
Sajnos, előbb-utóbb minden titok napfényre kerül, és ott találod
magad egy telefonpózna tetején, és nem érted, hogyan, és miért kerültél
oda, közben meg a környezeted úgy csinál, mintha nem hallaná az
átható jajgatásodat.
Igen. Én egy évesen kezdtem beszélni. Mire eljött ez ideje, szakértő
voltam, hogyan rejtsem el a valódi énemet. Elégettem a véres
kötéseimet, így senki sem azonosíthatta a varázslatot a véremben.
Elrejtettem a hatalmamat.
Keményen próbáltam nem kötni barátságokat és legtöbbször sikerült
is titkolni a valódi énemet. Mert ha a titkom kiderül, akkor nem egy
pózna tetején fogom végezni. Én halott leszek, és velem hal minden
barátom.
Odamentem az oszlophoz. – Rendben. Háromig számolok, és maga
lejön.
Megrázta a fejét.
– Mrs. McSweeney! Látványosságot csinál magadból. A családja
aggódik magáért, ráadásul holnap bingó estje lesz. Le akar maradni
róla?
Beharapta a száját.

7
 – Együtt fogjuk csinálni – mondtam, miközben felmásztam három
fokot a létrán. – Háromra. Egy, kettő, három, lép!
Léptem egyet lefelé, és ő is ugyanígy tett. Köszönöm, bárhogy is
hívnak téged odafönt!
– Még egyet. Egy, kettő, három, lép.
Megint együtt léptünk lefelé, majd megint. Aztán leugrottam a
földre. – Ez az!
Mrs. McSweeney megállt egy pillanatra. – Ugye, nem fogod
elmondani senkinek?
Felnéztem az ablakokra. Elég hangosan óbégatott, hogy felébressze a
lakókat, és azok hívják a zsarukat. De az emberek manapság
összetartóak. A technikában nem bíztak, de a családban, a
szomszédokban, és a mágiában igen. Mindegy, milyen abszurd dologról
van szó, nem fognak beszélni.
– Nem mondom el senkinek – ígértem meg.
Két perc múlva már ment befelé a lakásba. Én felkaptam a létrát, és
vittem a helyére. Még az a szerencse, hogy ilyen fitt vagyok.
Ötkor kezdődött a napon, egy őrülttel, aki végigrohant az atlantai
Rend előszobáján, s bejutott az Új Remény Iskolába, hogy egy
sikoltóval, és egy macskafejű sárkánnyal felfalja a gyerekeket.
Sajnos, csak úgy tudtam megállítani, hogy megölöm. Ekkor lettem
véres először. Aztán segítenem kellett Maurónak, akinek egy kétfejű
édesvízi kígyót kellett egy mesterséges tóba terelni a romoknál. A nap
innen már csak rosszabb lett.
Ez most volt, nem sokkal éjfél után. Négyfajta vérrel voltam
összekenve, fáradt voltam, és éhes. Haza akartam menni. A csizmáim is
bűzlöttek, mert a sárkány rám hányta a félig megemésztett
macskatetemet.
Miután leraktam a létrát, elindultam a parkoló felé, ahova az
öszvéremet, Marigoldot kötöttem. Már majdnem odaértem, mikor
megláttam, hogy egy félig kész horogkereszt van a farára festve zöld

8
festékkel. A festékszóró a földön hevert összetörve, némi vér, és egy
fog társaságában. Közelebb mentem. Igen, ez egy fog.
– Volt egy kis kalandod, mi?
Marigold nem szólt semmit, de nem is kellett. Tudtam, mi történt.
Valaki elég ostoba volt, hogy hátulról közelítse meg. Úgy reagált, mint
akármelyik másik egyéves, rúgott.
Ha nem a Rend jele lett volna a másik oldalán, valószínűleg ellopták
volna.
Szerencsére, a Rend nyomkövető varázslatot alkalmazott a tolvajok
ellen, és nyomon lehetett követni a tolvajt.
Eloldoztam, a hátára ültem és ellovagoltunk az éjszakába. A mágia
egy nap legalább egyszer váltotta a technikát, de inkább gyakrabban.
Két hónappal ezelőtt volt egy hatalmas hullám, ami megváltoztatta a
valóságot. Három napon keresztül istenek, és démonok sétálgattak az
utcán, és az alakváltók nehezen tartották kordában magukat. A
csatatéren elengedtem a lezárt erőmet, mikor az alakváltókkal
lemészároltunk egy csapat démont.
Ez minden tekintetben epikus esemény volt. Még mindig élénk
álmaim voltak róla. Nem igazán rémálmok, de álmodtam a vérről a
ragyogó pengékről, és a részegítő halálról.
A mágia kiégett, és a technika nem akadozott. Zavartalanul mentek a
kocsik, éjszaka nem volt sötét, mert működtek a lámpák, és a légkondi
is állandóan ment, boldoggá téve az augusztust.
Ráadásul a tévé is működött. Hétfőn mutattak egy filmet: a
Terminátor 2–t. Rögtön tudtuk, hogy ennél sokkal rosszabb is lehetne
az életünk.
Aztán, szerdán dél körül, egy varázsütésre Atlanta visszakerült a
pokolba.
Persze senki nem áltatta magát azzal, hogy a mágia örökre eltűnt,
nem érte őket készületlenül. De, mióta a Rend megalakult, még soha
nem volt ennyi hívásunk, ilyen rövid idő alatt.

9
 A Fejvadász Céhtől eltérően, ahol szintén dolgoztam, a Rend
mindenkinek segített, nem kellett fizetni a szolgálataikért, ha valaki
éppen nem tudott. Ezért hívták magukat Irgalmasnak. Ezért árasztottak
el minket hívásokkal. Szerda éjjel, négy óra alvás után kezdtem, és
azóta csak a rohanás. Most péntek van, és én másra sem tudtam
gondolni, csak a forró vízre, ételre, és egy puha ágyra. Néhány napja
sütöttem egy almás pitét, és maradt belőle még egy szelet.
– Kate? – Maxine komoly, de távoli hangját tisztán hallottam a
fejemben.
Nem ijedtem meg. Az elmúlt két nap után már természetesnek hatott,
hogy a Rend telepatikus titkára így üzen nekem. – Drágám, sajnálom,
de lehet, hogy annak a pitének még várnia kell.
Ebben sem volt semmi új.
– Van egy zöld-hetesem, amit egy civil jelentett.
Halott alakváltó. Bármi, ami az alakváltókkal kapcsolatos, hozzám
fut be. Én vagyok a Rend összekötője az atlantai alakváltókkal. Nagyon
bizalmatlanok a kívülállókkal, és én voltam a Rendben az egyetlen,
akinek a Falka barátja státusza megadatott.
Ez azt is jelentette, hogy időnként a falkának is dolgoztam.
– Mondj néhány szót az esetről, mielőtt odaérek. – Most
paranoiásabbak, mint valaha. – Hova kell mennem?
– Leon, a selyemfiú, és a Halott Macska sarkára.
Húsz perc lóháton. Lehet, hogy az alakváltók is tudnak már az
esetről. Akkor már mind a helyszínen vannak, összekuszálják a
nyomokat, és igazságot követelnek. Pfuj!
Megfordítottam Marigoldot, és elindultam.
– Rajta vagyok.

10
 MARIGOLD FÁRADHATATLANUL ÜGETETT AZ UTCÁKON
KERESZTÜL. Igazán nagyszerű barát. Ahogy keresztülmentünk a
városon egyre lepusztultabb környékre kerültünk.
A világítás csak itt-ott működött, és mindem omladozott. Faszén, és
sülő hús illatát hozta a szél. Valaki épp késői vacsorát készített. Akinek
egy csöpp esze volt, tudta, hogy sötétedés után nem tanácsos az utcán
tartózkodni.
Farkasüvöltés hallatszott, mire borzongás futott végig a gerincemen.
Ha tudnám, lefesteném, ahogy áll a felhőkarcoló tetején, hátravetett
fejjel üvölt az ég felé. Hangjában fájdalom, és a véres vadászat ígérete
csengett.
Egy sovány árnyák ügetett elő a sikátorból, amit egy másik követett.
Mikor elém értek, megálltak egy pillanatra.
Ők még valamennyire emberinek látszódtak, de a rajtuk lévő hús
lágyságából tudni lehetett, hogy már legalább egy évtizede halottak.
Két vámpír portyázik. És én éppen a területükön vagyok.
– Azonosítsátok magatokat – mondtam. A legtöbb vámpír ismeri az
atlantai Rend dolgozóit.
Az első vérszívónak megmozdult az állkapcsa, és meghallottam a
navigátor hangját. – Rodriguez dolgozó, és Salvo dolgozó.
– A mestered?
– Rowena.
A halál mesterei közül Rowenát utáltam a legkevésbé. – Messze
vagytok a Casinótól.
– Mi…
A másik vérszívó kinyitotta a száját. Az agyarai szinte világítottak a
sötétben. – Elcseszte, és ezért eltévedtünk a Warrenben.
– Követtem a térképet.

11
 A másik vérszívó az égre bökött. – A térkép szart sem ér, ha nem
tudsz tájékozódni. A hold nem északon kel, te idióta.
Két idióta. Még viccesnek is tartottam volna a két vérszívót, ha nem
éreztem volna az egyre nagyobb véréhségüket. Ha ez a kettő az ujjait
akárcsak egy pillanatra felém fordítják, tuti, hogy belém hasítanak.
– Tovább! – mondtam nekik, miközben megböktem Marigoldot.
A két vámpír tovább ment, miközben a navigátorok, akik irányították
őket, tovább vitatkoztak valahol a Casino mélyén. A kórokozó elvette
az egyének egóját, és a navigátorok irányították őket. A vérszívóknak
csak a vérszomj maradt. Az elméjük üres volt, és a szellemidézők, a
Halál mesterei irányították őket. A mesterek többsége az Embert
szolgálta. Az Ember az élőhalottakat tanulmányozta.
Nekik, mint ahogyan a Rendnek is, a legtöbb nagyvárosban voltak
kirendeltségeik. Itt, Atlantában a Casino volt az. A hatalmi
hierarchiában az Ember elég magas pozíciót töltött be. Csak a Falka
tudott versenyre kelni velük.
Az Ember szervezetet egy rejtélyes, legendás alak vezette, aki
napjaikban Rolandnak nevezi magát.
Roland óriási hatalmat birtokol. Miatta lettem kiképezve az ölésre.
A sarokra értem, és befordultam a Halott Macskához. Se egy rendőr,
se egy tanú. A bűnügyi helyszín csak egy törött utcai lámpa volt. Hét
alakváltó volt körülötte, és egyik sem volt halott.
Két farkas állatalakban szimatolt a tetthely körül, nyomokat keresve.
A többiek emberalakban voltak, és ketten éppen becsomagoltak valamit
egy testzsákba. A maradék három a nézelődőket tartotta távol, nem
mintha bárki is annyira bolond lett volna, hogy megáll nézelődni.
Mikor odaértem mindenki megállt. Hét izzó szempár bámult rám.
Négy zöld, három sárga. Látszott rajtuk, hogy a halott közéjük tartozott,
és ők vérre szomjaztak.
A hangszínemet tartva megszólaltam. – Te, és a társaid gondoltatok
már arra, hogy bérbe adjátok magatokat, mint Karácsonyi fények? Sok
pénzt kereshetnétek vele!

12
 A legközelebb álló alakváltó hozzám kocogott. Hatalmas izmai
voltak, de látszott rajta, hogy már negyven körül van. Olyan
hangnemben beszélt velem, ahogyan a kívülállókkal szoktak.
Udvariasan, de keményen. – Jó estét asszonyom. Ez egy privát
vizsgálat, amit a Falka vezet. Arra kell kérnem, hogy távozzon.
Asszonyom… huh.
Benyúltam az ingem alá, és kivettem az igazolványomat, amit a
nyakamban hordok, aztán odadobtam neki.
Egy alak bukkant fel a sötétségben. Az egyik pillanatban csak a nagy
feketeség látszódott, a következőben pedig már ott állt. Úgy nézett ki,
mint egy hivatásos bokszoló. Általában fekete köpenyt hordott, ma
azonban fekete póló, és fekete farmer volt csak rajta. Ahogy elindult
felém, látni lehetett, ahogy az izmai mozogtak. Az arcán látszott, hogy
veszekedés lesz. Úgy festett, mint aki pénzért verekszik, és szereti a
munkáját.
– Helló Jim – mondtam barátságos hangon. – Gondoltam, hogy itt
majd összefutunk.
Az alakváltó, aki az előbb beszélt velem, arrébb ment.
Jim közelebb sétált, és megpaskolta Marigold nyakát. – Hosszú
éjszaka? – kérdezte dallamos hangján. Ő soha nem énekelt, de ha
elkezdené, biztos, hogy nők ezrei vetnék magukat a lábai elé.
– Ahogy mondod.
Jim volt a társam, mikor kizárólag a Fejvadász Céhnek dolgoztam.
Mikor több emberre volt szükség valamelyik szörny elfogásához,
mindig segítettünk egymásnak, mert egyikünk sem bírta elviselni más
társaságát.
Jim volt a Macska klán alfája, és szintén ő volt a Falka biztonsági
főnöke.
– Haza kéne menned, Kate.
Egy pillanatra a szeme zöldre váltott, de aztán el is tűnt, jelezve,
hogy a macskája a felszín közelében van.
– Mi történt itt?

13
 – Falka ügy.
Az egyik farkas tőlem balra egy rövidet vakkantott. Egy alakváltó nő
odafutott, valamit felkapott a földről, és a zsákba rakta. Láttam egy
pillanatra, mielőtt eltűnt, hogy mi volt az. Egy emberi kar volt, amit
könyökbél vágtak le. Tehát az ügy épp most lett, zöld-hetes kódból
tízes.
Alakváltó gyilkosság. A véletlen balesetek ritkán végződnek
leszakadt végtagokkal, amik szétszóródva hevertek az
útkereszteződésben.
– Ahogy mondtam Falka ügy. – Jim rám nézett. – Ismered a
törvényt.
A törvény kimondta, hogy az alakváltók, mint sok Bennszülött
Amerikai törzsnek, megvan a hatalmuk, hogy saját magukat
kormányozzák. Saját maguk írták a törvényeiket, és jogukban állt azt
betartatni.
Ha a Falka nem kért a segítségemből, nem sok mindent tehettem
ellene.
– A Rend felajánlja a segítségét ebben az ügyben.
– A Falka köszöni, de most nincs szükségünk a Rend segítségére.
Menj haza Kate! Megviseltnek tűnsz.
Fordítás: a nagy, erős alakváltóknak nincs szükségük egy kicsi,
ostoba emberre, és annak nyomozói képességeire.
– Megbeszélted a zsarukkal?
Jim bólintott.
Felsóhajtottam, megfordítottam Marigoldot és hazaindultam. Valaki
meghalt, és nem fogom megtudni, hogy ki. Ez eléggé bosszantott. Ha
nem Jim, hanem bárki más lett volna, erőszakosabban szorgalmaztam
volna, hogy megnézhessem a holttestet. De ha Jim mond nemet, azt úgy
is gondolja.
Ha túl rámenős lettem volna, tönkre tenném a Rend és a Falka között
kialakult kapcsolatot.
Jim nem végez szar munkát, hozzáértő csapattal dolgozik.

14
 De engem akkor is idegesített. Reggel felhívom a PTO–t, hogy
jelentették-e nekik az esetet. Nem, mintha számítanék rá, hogy
megmutatják a jegyzőkönyvet, csak tudni akarom, hogy tényleg
jelentették a zsaruknak.
Nem, mintha nem bíztam volna meg Jimben, de ez soha nem állított
meg engem.

EGY ÓRA MÚLVA KIKÖTÖTTEM MARIGOLDOT, és

felmentem a lakásomba. Greg hagyta rám, az őrzőm, aki varázsveszős
kutatóként szolgált a Rendnél.
Hat hónapja halt meg, és borzasztóan hiányzik.
Bementem a lakásba, és a sarokba hajítottam a mocskos cipőket.
Majd később foglalkozom velük. Lecsatoltam a bőrszíjat, ami Slayert, a
kardomat tartotta, és a hűtőhöz mentem, hogy megegyem végre az
almás pitét.
A tányér üres volt. Megettem volna? Nem emlékeztem rá. De, ha
megettem, miért tettem volna vissza az üres tányért a hűtőbe?
Az ajtón nem volt erőszakos behatolásra utaló jel. Körbejártam a
lakást, nem hiányzott semmi. Minden rendben volt, ahogy hagytam.
Ezek szerint megettem azt a pitét! Az elmúlt negyvennyolc óra
őrületében elfelejtettem, hogy megettem. Nos, ez gáz! Visszamentem a
konyhába, és elmostam az üres tányért, majd a helyére tettem.
Pitét nem ehettem, de senki nem akadályozhat meg abban, hogy
zuhanyozzak!
A ruháimat a zuhany felé, már hajigáltam is le magamról, aztán forró
vízbe, és rozmaring illatú szappanba fojtottam a világot.

15
 Épp csak megtöröltem a hajam, mikor megszólalt a telefonom.
Kirúgtam az ajtót, aztán néztem, ahogy az ágyam melletti szekrényen
csörög. Soha, semmi jó nem történt még velem, ha megszólalt a
telefonom. Akkor általában valaki meghalt, vagy haldoklott, vagy épp
mag akarta ölni valaki.
Csing-csing.
Csing-csing-csing.
Csing?
Sóhajtottam, és felvettem. – Kate Daniels.
– Helló Kate. Remélem, nem ébresztettelek fel – mondta egy
bársonyos hang.
Saiman. Az utolsó ember, akivel beszélni akarok. A tudása
enciklopédikus a varázslatokról. Szintén egyfajta alakváltó volt, és
mikor egyszer, mint testőr, neki dolgoztam, szórakoztatónak talált.
Mert szórakoztattam őt. Elutasítottam az ajánlatát, amit a bűnös
varázslatával kínált. A legnagyobb merevedéssel, amit emberen valaha
láttam, nem akart leengedi a tetőről, ezért ugranom kellett, hogy
elmenekülhessek előle.
A hivatalos hangomon fojtattam tovább. Kate Daniels, a diplomácia
mestere. – Az az igazság, hogy nem akarok beszélni veled. Sem most,
sem soha.
– Hát ez elég szomorú. Mindazonáltal van valamim, ami szerintem a
tiéd, és örülnél, ha visszakaphatnád.
A mai világban? – Küldd el postán.
– Ő nehezen férne bele egy borítékba.
Ő. Az ő az nem jó.
– Nem akar megszólalni, de talán ráismersz, ha leírom a külsejét.
Körülbelül tizennyolc éves; sötét, rövid haj; fenyegető, mogorva
tekintet, nagy barna szemek. Elég vonzó farkaskölyök. A legutóbbi
szerencsétlen találkozásunkkor magaddal hoztad őt. Mellesleg azt az
esetet őszintén sajnálom.

16
 Derek. Az egyetlen vérfarkas segédem. Mi a faszt keres Saiman
lakásán?
– Tartsd, kérlek hozzá a telefont. – A hangomat egyenletesen
tartottam. – Megsérültél?
– Nem. – Derek hangja morgásnak tűnt. – Tudom kezelni a
helyzetet, ne gyere ide. Nem biztonságos.
– Figyelemre méltó, hogy milyen fontos neki a biztonságod, ahhoz
képest, hogy ő egy ketrecben ücsörög. Neked vannak Kate a
legérdekesebb barátaid.
– Saiman?
– Igen?
– Ha bántod őt, húsz habzó szájú alakváltóval megyek a lakásodra,
készülj fel rá.
– Ne aggódj! Nem akarom a Falkát magamra haragítani. A barátod
ép, és egészséges. De, ha nem érsz ide napkelte előtt, átadom őt a
megfelelő hatóságoknak.
– Ott leszek.
Saimannak csak alig volt gúny a hangjában. – Már alig várom!

17
 2. fejezet
HAJNALI 3:00
Saiman a Buckheadbal toronyház tizenötödik emeletén lakott. Az
egész szint az övé volt.
A mágia elkerülte a magas épületeket, és a túlságosan bonyolult
technikai eszközöket.
Ezt az épületet egy varázslat védte, amit Saiman alkotott. A mágia
nem ismerte fel, hogy ez egy épület, azt hitte, hogy csak egy szikla.
De ma este toronyháznak nézett ki.
Ma este, hogy hamarabb odaérjek, Betsyvel, a benzinzabáló
Subaruval mentem. Figyelembe véve, hogy nem olyan rég tört fel a
mágia, és hogy milyen gyenge, azt hiszem, pár órán keresztül még nem
kell aggódni.
Leparkoltam szegény ócska, viharvert Betsymet a többi kocsi mellé,
amik valószínűleg többe kerülnek, mint az én kétévnyi fizetésem.
Aztán felsétáltam az előcsarnokba, amit golyóálló üveg védett.

18
 Ahogy lépdeltem, épp csak el tudtam kerülni, hogy lezuhanjak.
Szuper. Saiman ellenfélnek tartott, vagyis egy csomó piszkos kis
trükkjét beveti. Nagyon oda kellene figyelnem. Ehelyett borzasztóan
fáradt voltam. A szemeimet majdhogynem ki kell támasztanom, hogy
nyitva maradjanak. Ha nem térek sürgősen magamhoz, reggelre Derek
tele lesz sérülésekkel.
Ha egy alakváltó serdülőkorban van, nem mindig tudja szabályozni
az átváltozást. Ha enged a vadállatnak, akkor louppá válik, és addig
nem nyugszik, míg embert nem öl, kannibalizmus, és őrület vár rá. És
akkor jönnek a kések, pengék, ezüstgolyók. Ezt csak erős akarattal lehet
megakadályozni. Csak így élhetett egy emberi társadalomban.
Ezen kívül csatlakoznia kellett egy falkához, ahol erős alfa van, aki
kordában tartja a többieket, és mindenkinek megvan a helye a
hierarchiában. Egy alfának nagy a hatalma, és hatalmas a felelőssége.
Az atlantai Falka az országban a legnagyobb. Sok figyelmet vontak
magukra.
A Falka nagy volt, hűséges, a hierarchiája követhető, és becsületes.
A Falka tagjai tudták, hogy az emberek általában vadállatként
gondolnak rájuk, és mindent megtettek azért, hogy ezt a képet
megváltoztassák az emberek tudatában. A Falka igazságszolgáltatása
azonnali, és brutális volt.
Saimannak sok összekötetése volt, és ha Derek louppá válna, akkor
azzal nagyon sokat árthatna a Falka hírnevének. A gyilkosságok, amiket
Derek elkövethetne, elérnék, hogy a Falka eddigi erőfeszítései annyit
érjenek, mint a kőre pisálás.
Gyorsan el kell abból a lakásból távolítanom Dereket, lehetőleg
minél kevesebb felhajtással.
Végigmentem az előcsarnokon, majd, mikor a fémrácshoz értem,
bekopogtam. Egy őr, az AK-47-esét kibiztosítva, nézett rám.
Megmondtam a nevem, mire közölte, hogy már várnak. Hát nem kedves
ez a Saiman?

19
 Lifttel elmentem a 15.–re, és ahogy kiléptem, egy olyan vastag
szőnyegen menten Saiman ajtajáig, ami vastagabb volt, mint a
matracom. A zár kattanva kinyílt, mielőtt a csengőhöz érhettem volna.
Az ajtó kinyílt, és ott állt Saiman a valódi alakjában. Alacsony,
átlagos testalkat, kopaszodó, és izzadt. Az arca semmilyen érzelmet
nem tükrözött, mert szerette leutánozni a beszélgetőpartnere mimikáját,
ezzel elbátortalanítva őket.
Ezzel szemben a szemei mindig nagyon figyelmesek, és értelmesek
voltak, ráadásul most látszott rajta, hogy remekül szórakozik. Rajtam.
Nem baj, magammal hoztam a kardomat is. Majd én is szórakozom.
– Kate! Micsoda öröm!
Nem mondtam, hogy szintén. – Derek?
– Gyere be.
Bementem az ultramodernül berendezett lakásába. Még a ketrec,
amiben Derek volt, az is passzolt a mellette lévő dohányzóasztalhoz.
Amint észrevett, onnantól kezdve nem vette le rólam a szemét. Nem
láttam rajta sérüléseket. – Bántott?
– Nem. Nem kellett volna idejönnöd. Tudom kezelni a helyzetet.
Nyilván nem láttam még mindent. Bármikor felugorhat, hogy egy
ezüst csavarkulcsot - annak ellenére, hogy őt is égetné - Saiman
seggébe dugjon. Bármikor. Akármelyik pillanatban.
Felsóhajtottam. Sors, ízelítőt ad nekem az idióta kamaszok
bátorságáról.
– Kate, kérlek, ülj le. Iszol valamit? – kérdezte Saiman, miközben a
bárhoz sétált.
– Vizet kérek.
Slayert kihúztam a hüvelyéből, ami a hátamra volt csatolva. A kard
átvette a lámpák fényét. A pengéje átlátszatlan volt, kecses, és hosszú.
Saiman rám nézett a bárból. Ismered a kardomat Saiman? Mert
akkor már halott lennél.
Slayert a dohányzóasztalra fektettem, és leültem a kanapéra, aztán
alaposan megnéztem Dereket. Tizenkilenc éves korához képest még

20
mindig kissé esetlen volt. Túl hosszú lábak, sovány test, de látszott,
hogy évről évre erősebb lesz. A haja nagyon sötét barna, és nagyon
röviden hordta. Az arca, bár pillanatnyilag zordan nézett, nagyon helyes
volt. A kamasz lányok, és néhány anyuka is elolvadt tőle. Mikor először
találkoztunk szép volt, de egyre jobban a bajnokszívtipró státusz felé
araszolt. A szemei különösen veszélyesek voltak a női nemre nézve.
Hihetetlenül sötét, és hosszú szempillák keretezték a tekintetét, ami
árnyékot vetett az arcára is.
Csoda, hogy egyáltalán kimehet az utcára, és a rendőrök nem
tartoztatják le. Mindenfelé, amerre jár, ájult 18 év alatti lányokat hagy
maga után.
Saimantól bármi kitelik. Attól féltem, hogy egy ágyhoz láncolva
találom őt, vagy valami sokkal rosszabb.
– Miután beszéltünk, eszembe jutott, hogy hol láttam már a fiatal
barátunkat.
Saiman két pohárral tért vissza. Az egyikben bor volt, a másikban
jeges víz. Ellenőriztem a vizet. Se fehér por, se sistergő pirula, se bármi
nyilvánvaló jel.
Inni, vagy nem inni? Ez itt a kérdés.
Belekortyoltam. Ha van valami turpisság, még le tudom fejezni,
mielőtt elájulok. Saiman belekortyolt a borába, aztán odaadott egy
összehajtogatott újságot. Mióta a mágia ingázik, azóta nincs internet, a
híreket ismét az újságokból tudhatjuk meg.
Rossz előérzett fogott el, mikor megláttam a fényképet, egy új
egyetemről, egy romos fal mögött. Egy sárkány teteme, amin már
erősen rohadt a hús, szinte már csak a csontváza volt meg. Körülötte
halott nők testei. Ez volt a főcím! LESBŐL VADÁSZÓ VÖRÖS
GYILKOS, AKIT A BESTIÁK URA KÜLDÖTT!
Engem nem említenek. Ez így rendben is van.
Egy második kép is volt az első alatt. Derek, akit épp elvisz
Doolittle, a Falka orvosa. Stalker eltörte a lábait, és megláncolva
tartotta, hogy a csontjai ne tudjanak beforrni.

21
 – Ő az a fiú, akit a veled való kapcsolata miatt vett célba Stalker –
mondta Saiman. – Én úgy tudom, hogy ő véresküt tett, hogy megvéd
téged.
Saimannak kiváló kémei voltak, és rengeteg pénze, de a Falka soha
nem beszélt kívülállóknak a Falka ügyeiről. Hogy a pokolba tudta meg
ezt a zaftos kis információt?
Valójában azt az esküt már feloldották. Curran, az atlantai, és a többi
Falka ura, aki szó szerint a karmaiban tartotta Derek életét, feloldotta az
eskü alól, miután a Stalker ügynek vége lett.
– A mágiának van egy furcsasága Kate. Amint egy kötést
létrehoznak, az mindkét emberre hat.
Tudtam, hogy csak Newman lehetett a forrása, és boldog voltam,
hogy csalódást okozhatok neki.
– Ha azt hiszed, hogy valami maradék bűvös kényszer miatt jöttem
ide, tévedsz. Nem a szeretőm, nem a titkos rokonom, és nem is
különösebben fontos tagja a Falkának. Azért vagyok itt, mert ő az egyik
barátom. Ha a szerepeinket megfordítanák, te mostanra holtan lennél
kiterítve ezen a dohányzóasztalon, én meg már kint lennék a ketrecből.
Mereven álltam Saiman tekintetét. – Nekem kevés barátom van
Saiman. Ha bármi történik vele, azt úgy fogom kezelni, mintha velem
történt volna.
– Fenyegetsz? – kérdezte Saiman enyhe kíváncsisággal a hangjában.
– Csak lefektetem a szabályokat. Ha kárt teszel benne, az nekem is
fájni fog, és egy másodpercet sem fogok neked hagyni, hogy átgondold
a következményeket.
Saiman komolyan bólintott. – Légy nyugodt. Figyelembe fogom
venni az érzelmi kötődésedet.
Efelől nem volt semmi kétségem. Saiman mindig mindent
figyelembe vett, hiszen információval kereskedik, és mindig a legtöbbet
kínálónak adta el. Tudta, hogy az árucikke sok kis darabból, elejtett
beszélgetésekből áll össze egy egésszé. És soha nem felejtett el semmit.

22
 Saiman letette a borát, és a kezeit összefonta. – Mindazonáltal a
barátod betört a lakásomba, és megpróbálta ellopni azt, ami az enyém.
Tisztában vagyok az erőszakra hajlamos természeteddel, de abban is
biztos vagyok, hogy ok nélkül nem fogsz megtámadni. És, mivel okot
sem akarok rá adni, ezért vagyok hajlandó tárgyalni veled.
Ez igaz. Ha ez kiderül, Curran a karmai közé kapná Dereket. A
Bestiák Ura egy arrogáns, beképzelt seggfej, aki acélkézzel, és tíz centis
karmokkal rendelkezik.
Ha Curran, és én találkozunk, az olyan volt, mint mikor a
salétromsavat összekevered a glicerinnel: egy kicsit remeg, aztán
minden felrobban körülötte.
Mindazonáltal a sok hibája ellenére, - és hogy ezeket meg tudjam
számolni, kölcsön kellene vennem Saiman összes ujját a kezein, és a
lábain a sajátjaim mellé. - Curran nem kivételezett. Dereket
megbüntetnék, és ez a büntetés nagyon szigorú volna.
Belekortyoltam a vízbe. – Felfogtam. Csak kíváncsiságból, mit
próbált meg ellopni?
Saiman elővarázsolt a levegőből kér papírt. Mivel most nem volt
jelen a mágia, saját magától volt ilyen ügyes. El ne felejtsem, hogy soha
ne játsszak vele cédulásat.
– Ezeket akarta.
Saiman felém nyújtotta a papírokat. Kívülről néztem meg őket.
Megható. A papírok vérvörösek voltak.
A pergamenten aranyfelirat látszódott ÉJFÉLI JÁTÉKOK
– Mik azok az Éjféli Játékok?
– Ez egy meghívó az egyetlen versenyre, amit a természetfölöttiek
rendeznek.
Ó ember! – Felteszem, ez a verseny törvénytelen.
– Abszolút! Ráadásul, úgy tudom, hogy a Bestiák Ura kifejezetten
megtiltotta, hogy a Falka tagjai akár versenyzőként, akár nézőként részt
vegyenek az eseményen.

23
 Először is, Derek betört Saiman lakásába. Másodszor, lopni akart.
Harmadszor, olyan jegyeket akart lopni, amire a Falkatörvény
kifejezetten megtiltott bármilyen részvételt.
Curran élve megnyúzná Dereket, és ez nem csak egy szófordulat.
Vajon van valamilyen módja annak, hogy ne rontsuk tovább a
helyzetet?
– Rendben. Hogy tehetjük jóvá?
Hajlandó vagyok elengedni, és elfelejteni, hogy valaha is itt volt.
Cserébe, holnap éjjel elkísérsz engem a Játékokra.
Soha nem kellett volna megkérdeznem.
– Nem – mondta Derek.
A kezemben lévő poharat néztem, miközben próbáltam húzni az
időt. A pohár oldalába egy kígyó volt vésve, amit lángok vettek körül.
A lámpa fényében a sárkány szemei és a lángok ragyogtak.
– Szép, nem igaz?
– Az.
– Riedel. Kézzel csiszolt. Összesen kettő van belőle.
– Miért akarod, hogy veled menjek?
– Két okból is. Az egyik, hogy szeretném hallani a véleményedet a
csapatokról. Kell nekem egy harcos szakértő.
Felhúztam a szemöldökömet. – Azt akarod, hogy értékeljem
számodra a csapatokat?
Saiman elmosolyodott.
– Rendben, megteszem. És mi a másik?
Saiman pár pillatatig tanulmányozta a poharát, majd az asztalon
széttörte. A szilánkok beborították a szőnyeget.
Derek a ketrecben vicsorgott.
A szilánkok felé intettem. – Ha azt tervezed, hogy azzal vagdosol
össze, nem túl jó ötlet. Én inkább a palackot választottam volna.
Élvezet csillogott Saiman szemében, mikor rám nézett. –Nem.
Tulajdonképpen csak elintéztem, hogy a kezedben lévő pohár legyen az
egyetlen az egész világon ebből a sorozatból.

24
 A hús megdagadt a csuklója körül, miközben úgy folyt, mint az
olvadt viasz. A gyomrom felkavarodott, megpróbáltam távolabb
húzódni.
Már megint itt tartunk.
A mágiát úgy tárolta magában, mit egy elem. Azt hittem, ha a mágia
nincs jelen, nem tud átalakulni.
Jó pap holtig tanul. Saiman vállai szélesebbek lettek. A nyaka,
mellkasa, combjai megvastagodtak, feszült rajta a póló. Az arccsontjai a
bőre alatt hullámoztak. Majdnem kihánytam a vizet.
Egy másik arc nézett rám. Jóképű, erős, érzéki. Vastag, sűrű, szőke
haj bukkant ki a fejéből, és a válláig nőtt.
– A legtöbb ember szerint ellenállhatatlan vagyok ebben a
formámban.
Az egész teste megváltozott, kivéve a szemeit. Azokat a szemeket
néztem, nem fordultam el. Mikor elkezdett a formája megváltozni, az
írisze is sötétebb lett, így legalább még mindig tudtam, hogy Saiman az.
– A szexnél sokkal többet ajánlok – mondta női hangon. – Bármit
akarsz, teljesítem. Bármit, amit akarsz, bárkit, akit akarsz, megkapod.
Teljesíthetem az összes fantáziádat. És több mint rugalmas vagyok.
Az arca megint megváltozott. Derek. Elég jó másolat, hogy a
sötétben engem is megtévesszen. A teste mindazonáltal még mindig egy
nőé maradt.
Már kezdett fáradni. Egy csomó mágiát magába kellett fogadnia,
hogy ezt a bemutatót megtarthassa.
– Kínálhatok egy barátot – a Saiman-Derek vigyorgott. –
Bűnmentesen. Soha, senki nem tudná meg. Bárki lehetek, akiről
titokban fantáziálni szoktál. Élőben velük lehetsz.
Derek csak bámult némán. Az undor az arcára fagyott.
– Van más célod is ezzel a bemutatóval, azon kívül, hogy a
gyomrom felkavarod?
Saiman felsóhajtott. – Mindent visszautasítasz, amit ajánlok Kate. Ez
sérti a büszkeségemet.

25
 Keresztbe tettem a karjaimat. – Azért, mert bárkinek az alakját
veszed fel, akkor is tudom, hogy az te vagy. És te sem akarsz engem
igazán. Csak azért csinálod, mert visszautasítottalak.
Elgondolkodott. – Talán. De a helyzet változatlan. Azáltal, hogy
visszautasítasz, csak még jobban akarlak. Te vagy az egyetlen, akit nem
kaphatok meg. Nem jössz el hozzám, nem válaszolsz az üzeneteimre.
Az összes bocsánatkérő kísérletemet figyelmen kívül hagytad a kitörés
alatti viselkedésem miatt. Nagyon nehéz úgy elcsábítani egy nőt, ha
még csak tudomást sem vesz a létezésedről. Azt akarom, hogy velem
tölts egy egész éjszakát.
– Kibaszott perverz. – Derek úgy vélte, hogy itt az idő a
véleménynyilvánításra.
– Jobb szeretem magamra a szexuálisan deviáns kifejezést – mondta
Saiman.
– Ha kiszabadulok…
Felemeltem a kezem, leállítva Dereket, mielőtt nagyon fájdalmas, és
nagyon törvénytelen ígéreteket tesz Saimannak.
– Veled megyek a Játékokra, még akkor is, ha helyette inkább WC–t
pucolnék egész éjszaka. Cserébe elfelejted, hogy Derek betört a
lakásodba, és megígéred, hogy soha nem adod őt fel. Nincs időkorlát.
Soha. Veled menni nem túl nagy öröm, úgyhogy nincs csábítás, és nincs
szex. Ez a legjobb ajánlatom, és ez nem egy tárgyalási alap. Én a
Rendnek dolgozom, de belekényszerítesz, hogy vegyek részt egy
nagyon törvénytelen rendezvényen. Nem lesz semmi visszafogni
magam, hogy ne tegyek ellenük valamit.
Saiman felállt, átsétált a szobán, és elővette a digitális
fényképezőgépét. Letörölte az egész memóriakártyát, aztán bement egy
másik szobába, és egy kazalnyi nyomtatott képpel jött vissza, amin
Derek volt a ketrecben. Azokat az ölembe ejtette.
Derek eddigi keménysége eltűnt, és bűntudat váltotta fel. Jó.
Tervezem, hogy beszélek a fejével az ostobasága miatt. Saiman felvett

26
egy távirányítót, és kinyitotta a ketrecet. Azonnal Saiman elé álltam,
nehogy a bűnlajstromát még egy gyilkossággal is tetézze.
– Tízkor felveszlek a lakásodnál –mondta Saiman.
Mikor az üvegajtó becsukódott mögöttünk, mindketten mélyet
lélegeztünk. Kellemes volt a szellő illata. Derek megrázta a fejét,
mintha most tisztult volna ki az ő tudata is, amire eddig köd ereszkedett.
– Köszi.
– Szóra sem érdemes.
– Nem kellett volna bemásznom az ablakon. – Derek felnézett a
toronyház tetejére. – Azt hittem, mivel a 15.–en van ott már nem lesz
védelem az ablakokon. De az egész hely egy nagy csapda.
– Néhány évvel ezelőtt betörő volt nála. Emiatt voltam a testőre egy
ideig.
Egy ember képe jutott az eszembe, akinek a bal szeméből egy ceruza
állt ki, a ceruza végén véres ujjlenyomatokkal. Megköszöntem a
memóriámnak, hogy eszembe juttatta ezt a képet.
– Saiman nagyon komolyan veszi a biztonságát.
– Igen.
Elértünk a kocsimhoz. – Volt ma egy alakváltó haláleset. Jim is ott
volt a falkával. Tudsz róla valamit?
Derek tekintete elborult. – Nem. Ki halt meg?
– Nem tudom. Jim nem engedte, hogy egy méternél közelebb
mehessek. Derek, neked volt valami közöd hozzá?
– Nem.
– Ha mégis, jobb, ha elmondod nekem.
– De tényleg nem.
Hittem neki. Dereknek sok hibája volt, de hazudni nem szokott.
A kocsimnak támaszkodtunk. Gyerünk csodagyerek. Tudom, hogy el
akarod mondani, hogy mi folyik itt.
– Nem kellene ezzel a különccel menned. – Derek beletúrt rövid
hajába. – Veszélyes.

27
 – A szavamat adtam, mennem kell. Ezen kívül Saiman egy korcs.
Csak az élveztek érdeklik. Csak az érdekli, hogy kielégítse őket, és ez
kiszámíthatóvá teszi őt. Nem lesz semmi baj.
A távolban egy kutya hisztérikusan felvonyított. Derek a hang
irányába nézett. A szeme sárga lett, előredőlt, úgy fülelt az éjszakába. A
lábujjain állt, majd leguggolt, miközben a farkasa már ott hullámzott a
bőre alatt. Derek felkészült, hogy bármelyik pillanatban alakot váltson.
Valami nagy bajt érezhet.
– Derek?
Felnézett, a hátát ellazította, de az arca kifürkészhetetlennek tűnt, és
a vadállat még mindig ott volt a tekintetében.
– Ez falkaügy, vagy személyes?
– Személyes.
– Curran tudja?
Derek lenézett a lábaira.
Tehát nem. – Tudok valamiben segíteni?
– Nem.
– Tehát, annak ellenére, hogy idejöttem, hogy téged ne tegyenek
tönkre, nem fogod elmondani, hogy mi ez az egész?
Megrázta a fejét és felugrott. Néztem, ahogy elindul, olyan
farkasszerűen lépkedett, amivel akár napokig tudna futni egyhuzamban,
és mégsem fáradna el.
Elérte a parkoló végét, és felugrott, hogy a falat átugorva eltűnjön. A
mozdulat közben meggondolta magát. Pontosan ugyanoda esett vissza,
ahonnan nekilendült, majd visszakocogott hozzám.
– Átgondoltam. Szükségem van a segítségedre.
– Kit ölünk meg?
– Van egy tollad?
Elővettem egy jegyzettömböt, és egy tollat a kocsiból, és odaadtam
neki. Valamit írt rá, aztán kitépte a lapot, és félbehajtva odaadta.
– Ígérd meg, hogy nem fogod elolvasni. Ez nagyon fontos. Ez a
legfontosabb dolog egész életemben. A Játékokon lesz egy lány. A neve

28
Livie. A Kaszás csapat tagja. Két nő van a csapatban, neki hosszú, sötét
haja van. Add oda neki. Kérlek.
Egy lány. Egy lány miatt kockáztatta Curran haragját. Ennek van
érelme. Tizenkilenc éves. Miért kockáztatna, ha nem egy lány miatt?
De Derek soha nem volt az a típus. Istenítette Currant. Többnek kell
emögött lenni.
Sajnos Derek arcát, mintha gránitból faragták volna.
– Megpróbáltál jegyeket lopni, hogy egy lánynak eljuttasd ezt az
üzenetet.
– Igen.
Beletúrtam a hajamba. – Tudom, hogy bajban vagy. Érzem.
Általában az szokott most jönni, hogy megfenyegetlek, ha nem
beszélsz, eltöröm az összes csontodat, megöllek, végül majd táncolok a
sírodon. Csak egy a gond.
Derek elvigyorodott. – Nem hiszek neked?
– Pontosan.
Röviden felnevetett.
– Mondd el. Bármi is az, tudod, hogy segítek neked.
– Nem lehet Kate. Ez olyasmi, amit egyedül kell megoldanom. Csak
ad oda neki ezt az üzenetet. Ígérd meg.
Meg akartam ragadni, és addig rázni, míg el nem mondja, hogy mi a
baj. De tudtam, hogy csak úgy tarthatom távol a Játékoktól, ha elviszem
az üzenetet.
– Megígérem.
– És azt is, hogy nem fogod elolvasni.
– Ó, az isten szerelmére! Add már ide azt a papírt. Megígérem, hogy
nem fogom elolvasni!
Odaadta a papírt. – Köszönöm –mondta boldogan vigyorogva, majd
elszaladt.
Jeges érzés kúszott végig a gerincemen, ahogy a papírra néztem.
Nem tudom, hogyan, és miért, de tudtam, hogy ez rossz, és hogy a vége
csak rosszabb lesz.

29
 Ha lenne egy csöpp eszem, elolvasnám, hogy mi van beleírva.
Felsóhajtottam. Nincs mese, hülye vagyok. Beültem a kocsiba, és a
kesztyűtartóba raktam az üzenetet. Ígéretet tettem, és be kell tartanom.
A hátam fájt. Még a csontjaimban is éreztem a fáradtságot.
Legszívesebben lefeküdtem volna valahova, és azt is elfelejtettem
volna, hogy a világ létezik. Becsatoltam a biztonsági övemet. A Játékról
semmit sem tudtam. Információkat kell szereznem, még a ma este előtt.
Reggel a Rendbe kell mennem, és átnézni a fájlokat. És ellenőriznem
kell a PTO-tól befutó jelentéseket is. Nem hiszem, hogy az alakváltó
gyilkosság, és Derek ügye között bármiféle összefüggés lenne, de
jobban érezném magam, ha biztosan kizárhatnám. Bár a Falka ügye volt
a gyilkosság, és nem az enyém.
Ültem a kocsiban, és Curranra gondoltam. Két hónappal ezelőtt
láttam utoljára. A Bestiák Ura házamban volt, és olvasott. Csevegtünk
egy kicsit, mindenféle testi fenyítést helyeztem kilátásba, ha nem
távozik. Erre felállt, és elindult felém, mintha meg akarna csókolni.
De ehelyett rám kacsintott – Készülj! – suttogta, és elment az
éjszakába.
Kávét csinált nekem. Akkor éjjel megittam az egészet.
Persze nem hittem, hogy visszajön, de ha mégis, felkészülten
akartam várni. Legalább egy tucatszor elképzeltem a találkozást. Tüskés
megjegyzéseken, és szellemes visszavágásokon gondolkoztam.
De az a fattyú nem mutatkozott. Most már abban reménykedem,
hogy soha az életben nem találkozunk újra. Nyilvánvaló, hogy csak
szórakozott rajtam, aztán lecserélt.
Tökéletesen elégedett vagyok a helyzettel.
Egyszer-kétszer álmodtam róla, de ezt leszámítva, minden remek.
Derek gondja bárhová is vezet, remélem nem Curran lesz az út másik
végén.
Mindig jó, ha van az embernek egy kidolgozott terve. Elindítottam a
motort. A terv első pontja: Elkerülni a Bestiák Urát. Második pont:
ébren maradni.

30
 3. fejezet
– KATE?
Nekem nagyon gyors a reakcióidőm. Ennek köszönhető, hogy bár
kilőttem a székemből és felugrottam az íróasztalom tetejére, de mégsem
szúrtam nyakon Andreát. Öt centire a nyakától megállítottam a pengét.
Mert ő a legjobb barátom. Társadalmilag nem a legjobb dolog
kicsinálni legjobb barátodat.
– Ez nagy volt –mondta. – Mit tennél meg egy dollárért?
Mogorván néztem rá. – Ijesztő, de egy dollár semmit sem ér.
Andrea leült az asztal sarkára. Alacsony, szőke, és halálos. A Rend
teljes jogú tagja.
Andrea az a jó kislány típus volt, aki lenyugtatta az embereket, és
kiszedte belőlük, hogy mi a bajuk. Egyszer elmentem vele vásárolni, és
a végén három vadidegen ember élettörténetét kellett végighallgatnom.
Nekem soha nem akarják elmondani az élettörténetüket.
Általában elrohantak az utamból, és odakiáltották „Vidd, amit
akarsz, és menj!”

31
 Természetesen, ha ezek az idegenek tudták volna, hogy Andrea húsz
méterről kilövi a dominókról a pontokat, akkor nem traktálnák a
történeteikkel.
Andrea nézegette az asztalomon lévő fájlokat.
– Ma eszembe jutottál.
– Itt vagyok!
Leugrottam az asztalomról. Sikerült aludnom három órát, bejöttem a
Rendbe, előkerítettem az Éjféli Játékokról a fájlt, megnyitottam, és már
aludtam is. Ha nem lettem volna annyira fáradt, már akkor hallottam
volna Andreát, amikor még a folyosón közeledik.
Megdörzsöltem az arcomat, és igyekeztem megszabadulni a
fáradtságtól. A fejemben, mintha kalapáltak volna.
– Próbáltam megtudni valamit az Éjféli Játékokról.
De az a fájl elég soványkának bizonyult. Mindössze három oldal volt
az egész, semmi konkrétumot nem tartalmazott. Létezett egy másik fájl
is a tetején a BIZALMAS felirattal, amihez persze nekem nem volt
hozzáférésem. Amikor a kódokat kérte, egy kicsit sajnáltam, hogy nem
vagyok teljesen a Rend tagja.
– Nem tudok valami sokat erről – mondta Andrea. – De az egyik
mentorom ott volt azok között, akik törvénytelenítették ezt a játékot.
Ami keveset tudok, azt szívesen elmesélem. Ebéd közben.
– Ebéd?
– Péntek van.
Tényleg. Andrea és én minden pénteken együtt ebédelünk. Jellemző.
Letámad az irodában, és nincs választási lehetőségem. Andrea
könyvében benne volt az ebéd barátokkal fejezet is. Hagytam magam
hozzászoktatni a barátságokról alkotott elképzeléseihez.
A szilárd kapcsolatok egy olyan luxus volt, amit nem igazán
engedhettem meg magamnak. A barátok megvédenek, de sebezhetővé
is tesznek, mert arra törekszel, hogy viszonozd ezt a szívességet.
Andrea, és én a kitörés alatt együtt dolgoztunk. Megmentettünk egy
gyermeket, akit egy másik becsapott. A fiú indította az egész akkori

32
katyvaszt a démonokkal, végül egy istennő szolgálatába szegődött, és
eltűnt. Azt hittem, hogy a kitörés után Andrea majd szép lassan
elhidegül tőlem, de nem ez történt. Lassan a legjobb barátom lett.
A gyomrom korgott, jelezve, hogy éhes vagyok. Alvás nélkül
ellehetsz. Éhesen is ellehetsz. De a kettő együtt nagyon rossz
kombináció.
Fogtam Slayert, és a hátamra csatoltam, a késeimet a helyükre
raktam, és megragadtam a zsákomat.
Andrea berakta a két Sig-Sauer P226s-t a pisztolytáskájába, és a
bokáján lévő tokba csúsztatta a késeit. Készen álltunk az indulásra.

BÁMULTAM A HATALMAS TÁNYÉR GYROST. – Meghaltam,

és a mennybe kerültem.
– A Pantheonba jöttél. – Andrea velem szemben ült le.
– Igaz. – Az egyetlen mód hogy bejussak a Mennyországba
számomra az lenne, ha felrobbantanám a Mennyek Kapuját.
A görög Pantheon étterem második emeletén ültünk, a kerti részben.
Körbe láttuk az udvart, és az utcát is.
A hely egyetlen hibája a bútor volt. Az asztalok fából készültek, és
ez jó is volt, de fémszékekkel voltak körbe rakva, amik a földbe voltak
csavarozva, ezért az ajtót nem láthattam rendesen.
Kimertem egy jó adag húst a pitába, miközben mosolyogva Derekre
gondoltam, ahogy éjszaka ott ázott a parkolóban. Az aggodalmam az
elmúlt néhány órában csak tovább növekedett.
Elakadtam. Az a helyzet, hogy Derek nem beszél és az egyetlenek,
akik segíthetnek rajta, azok a Falka tagjai. Valahogy úgy kéne tálalni a
dolgot, hogy Derek titka titok is maradjon. De túl hülye vagyok. Nem

33
jut eszembe semmi. És, mivel a legutóbbi közös ügyünk halállal
végződött, biztos, hogy minden részletet tudni akarnának.
Ha csak megemlíteném Saimant, vagy a Játékokat, Dereket
megbüntetnék. Ha nem mondok semmit, akkor viszont Derek képes
kockáztatni az irháját, és valami hülyeséget csinál.
Ettől a sok gondolkozástól megfájdult a fejem, és pocsék hangulatba
kerültem.
Az alapján, amit tudok Derek kis üzenetében akár ez is állthat:
Találkozzunk a Knights fogadóban. Vettem szivárványszínű kondomot.
Vagy: Ma este megölöm a tesódat. Főzz vacsira egy fazék ragut.
El kéne olvasnom azt az átkozott üzenetet. Miért ígértem meg, hogy
nem olvasom el. A mágia világában a szavaknak súlya van. Meg kell
tartanom a szavam.
Azon kívül, ha elolvasnám, eljátszanám Derek bizalmát.
Tulajdonképpen bármit teszek, azzal elárulom: nem olvashatom el a
feljegyzést, nem kérdezhetek róla senkit, és muszáj átadnom.
Igazán szerettem volna most jól fejbe rúgni.
De legalább Jimék jelentették az esetet. Ismeretlen alakváltó holttest.
A Falka ügye. Jelentés vége.
Andreára néztem. – Az Éjféli Játékok.
Andrea bólintott. – Az egyik mentorom részt vett rajta. A Játékot az
Arénában tartják. A Ház szponzorálja, ami mindig hét tagból áll. A
legnagyobb pénzt a fogadások hozzák. Vannak egyéni meccsek, de a
legnagyobb szám a csapatverseny. Egy évben egyszer tartják, és
tizennégy csapat vesz részt rajta. Minden csapat hét harcosból áll, s
mindegyiknek van valamilyen feladata.
– Miért éppen hét?
Rágtam az ételt. A hétnek lehet valami misztikus jelentése. Nem
olyan sok, mint a háromnak, de akkor is. Görögország hét bölcse, a
világ hét csodája, a hét hét napból áll… nem tudom megmondani, hogy
mit jelenthet. Talán csak véletlenül lett pont hét.

34
 – A mentorom vadászként harcolt… – Andrea kinézett az utcára, és
elhallgatott. A szemei összeszűkültek. Annyira összpontosított, hogyha
a fegyverei a kezében lettek volna, akkor azt hinném, hogy valakit épp
lelőni készül. – El tudod ezt hinni?
Követtem a tekintete útját, és megláttam Raphaelt. A hiéna az utcán
lézengett. Fekete farmer és fekete póló volt rajta. Magas férfi,
szénfekete hajjal. A kezeit zsebre vágta, a hátán hátizsák volt.
Észrevett minket, és megdermedt.
– Azt hiszem, hogy titokban követ engem – Andrea rámeredt.
Integettem Raphaelnek, hogy jöjjön ide hozzánk.
– Mit csinálsz? – kérdezte Andrea összeszorított fogakkal, miközben
elsápadt.
Raphael halványan ránk mosolygott, és elindult az étterem ajtaja
felé.
– Meg akarom kérdezni, hogy tud-e valamit az Éjféli Játékokról, és
sokkal szívesebben fog beszélni, ha hagyod, hogy ideüljön hozzánk.
Szerintem igazán kedvel téged.
Ez az év legenyhébb kifejezése. A kitörés alatt, mikor Andrea
majdnem meghalt, ő mindent megtett, hogy jobban legyen.
– Ja. – Andrea annyi lenézést sűrített ebbe az egyetlen szóba, hogy
egy pillanatra elhallgattam.
Ez a barátságunk egyik olyan pillanata volt, hogy nem tudtam, nem
túl vékony jégen sétálok-e, és hogy kibírja-e a barátságunk, vagy végül
a jeges vízben kötök ki.
– Tényleg nem kedveled őt?
Árnyék suhant át Andrea arcán. – Nem akarok a következő ANA-
MNVM -je lenni.
– És ez mit jelent?
– A Nő Aki Még Nem Volt Meg.
Fuldokolni kezdtem a számban lévő gyros miatt.
Raphael ekkor jelent meg az ajtóban. Idegesen vagy nem idegesen,
de Andrea azt nézte, ahogy felénk közeledett. Muszáj volt nekem is

35
látnom, ezért megfordultam. Az erőfeszítéstől majdnem kiugrott a
vállam.
Az alakváltókra jellemző könnyedséggel mozgott, de volt benne
valami veleszületett elegancia is, mint egy táncos, és egy harcművész
keveréke. A fekete haja, ami a válláig ért, lágyan mozgott, és elnyelte a
napfényt. A bőre barna volt, és az arca… hát az arcáról tulajdonképpen
nem lehet sok mindent mondani, mert a vonásai külön-külön nem
voltak különlegesek, de együtt! És akkor még nem is beszéltem a
parázslóan kék szemeiről.
Raphael tekintete szexet ígért.
Az asztalunkhoz ért, aztán kicsit tanácstalanul megállt. – Szia,
Andrea. Kate. Nem számítottam arra, hogy itt talállak.
Visszafordultam az asztalhoz és hallottam, ahogy megroppan a
hátam. Ebből tanulni fogok.
– Leül! – sziszegte Andrea.
Raphael levette a hátizsákját, fogta az egyetlen üres széket, leült, és
csak nézett. Andrea továbbra is kifelé bámult az utcára. Ahogy ott ültek,
látszott mennyire ellentétei egymásnak. Andrea ötös, alacsony, szőke
hajú, tejfehér bőrű. Raphael hatos, magas, fekete hajú, kávébarna bőrű,
és élénk tekintetű.
– Tehát? Mi van a hátizsákban? – kérdeztem. A nagy dumás. Ez
lennék én.
– Hordozható M-szkenner – felelt Raphael.
A boltban vehette. Csak az a gond, hogy nem működik, amíg a kitörés
tart. A „hordozható” relatív kifejezés rá. A legkisebb kb. 40 kg nyom.
De ez egy hiénának semmi.
Andrea felállt. – Én eszem desszertet. Kate, te is kérsz?
– Nem – mondtam.
– Te?
– Nem, köszönöm.
Andrea elment.
– Mi rosszat tettem? – kérdezi Raphael.

36
 – Engem kérdezel?
– Nincs senki más, akit kérdezhetnék. Ismered őt. A barátja vagy.
– Raphael, nekem soha életemben nem volt tartós kapcsolatom.
Több mint egy éve nem szexeltem. És te is tudod, hogy a legutóbbi
kapcsolatatom hogyan végződött, nem? Te is ott voltál.
– Igen. Én voltam az a vadászpuskával.
Bólintottam. – Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy én vagyok a
legrosszabb személy, akihez romantikus ügyekben fordulhatsz. Nem
tudom, hogy mit kéne mondanom.
– Ismered Andreát.
– Nem annyira.
Raphael csalódottnak tűnt. – Még soha nem tartott ilyen sokáig.
Együtt éreztem vele. Már két hónapja sóvárog Andrea után. Egy
hiénának, vagy Boudának, ahogy ők nevezték magukat, az udvarlás
soha nem tartott ilyen sokáig. A Boudák kalandosak voltak. Sokat
szexeltek, sokféle partnerrel. Ott a nők voltak a falka urai, és abból,
amit hallottam, úgy tűnt, hogy Raphael nagyon népszerű volt a türelme
miatt, és mert ő volt az alfa B néni fia. Látszott rajta, hogy még soha
nem kellett vadásznia a nőkre.
Sajnos, Andrea nem hiénának vagy Boudának született, Ő keverék
volt. A legtöbbről kiderül, hogy steril, vagy szellemileg lassú, vagy
erőszakos, de előfordul nagy ritkán, hogy ezek a tulajdonságok nem
jönnek elő, és be tud illeszkedni a társadalomba.
És néha tudnak utódot nemzeni.
Andrea egy beatskin. Egy hiéna, és egy Bouda gyereke. Ezt
mindenki előtt titokban tartotta. Az alakváltók előtt azért, mert néhány
ősi előítélet miatt megölnék. A Rend előtt meg azért, mert amint
rájönnek, hogy alakváltó, azonnal kidobnák őt.
Technikailag Andrea Curran alávetettje volt, de a Rend is teljes
hűséget követelt. Curran elég messze volt, és nem forszírozta a kérdést,
de akár mikor meggondolhatja magát.

37
 Csak a Bouda-klán, a Falkán belül pedig Curran, Doolittle, Jim és
Derek tudta, hogy Andrea micsoda. És mi soha nem beszéltünk róla.
– Igazán szeretnél egy tanácsot? – kérdeztem.
– Igen.
– Próbálj meg kevésbé Bouda, és inkább ember lenni.
Ellenkezni kezdett. – Mi a faszért kéne másképpen viselkednem?
Bouda vagyok.
A kenyeremmel letöröltem a tányér széléről a maradékot.
– Andrea a Rend lovagja. Évente csak nyolc tanulót vesznek fel, és
csak alig páran diplomáznak le. Nagyon keményen dolgozott, hogy
embernek tartsák. Legyél a barátja. Beszélgess vele. Kérdezd meg,
milyen könyveket olvas, mikre szeret lövöldözni… Van valami
speciális, amit el tudok mondani Andreáról, de nem ingyen.
– Mire van szükséged?
– Az Éjféli Játékok. Mondj el mindent, amit csak tudsz róla.
– Ez könnyű – Raphael vigyorgott. – Először te.
– Honnan tudjam, hogy fizetni fogsz?
– Andrea jön fel a lépcsőn. Hallom. Kérlek Kate!
Olyan kölyökkutya szemekkel nézett rám, hogy majdnem kiestem a
székemből.
– Rendben.
Kate Daniels, gyakorlott közvetítő. Mikor kevés információért
cserébe kijátssza az adu ászt az első szexi embernek, a viszonzás
garanciája nélkül. – Lorna Sterling. Ír paranormális-romantikus író.
Andrea szentségtelen szeretettel imádja őt. A munkahelyén is tele van
vele az íróasztala. Neki nincs meg a negyedik, és a hatodik rész a
sorozatából.
Raphael előkapott egy tolat, és írni kezdett a karjára. – Lorna..
– Sterling. A negyedik, és a hatodik rész. Andrea hetek óta járja a
könyvesboltokat, de sehol sem lehet kapni.
Andrea előbukkant a lépcsőről, egy turmixszal, és egy tányér
barackkal. A toll eltűnt a hátizsákban.

38
 Merev tekintettel néztem rá. – Te jössz!
– Az Éjféli Játékokat betiltották. A Bestiák Ura kifejezett utasítása,
hogy a falka tagjai közül senki nem vehet rajta részt, és senki nem
fogadhat.
– Ennyi? Ez minden, amit tudsz?
Vállat vont. Ennél többet tud, látszik az arcán, de hallgatott. A
szemét!
Andreára néztem. Segíts!
Fogott egy barackot, kicsit harapott belőle, és lassan végignyalta a
száját. Raphael olyan kábultan nézett rá, mintha meglátott volna egy
fácánt.
– Miért tiltották be? Történt akkor valami? – Andrea megint
beleharapott, megint megnyalta a száját.
– Igen, így van –mormolta Raphael.
Majdnem sajnálni kezdtem. Aztán eszembe jutott valami…
Elraktároztam, hogy majd elgondolkozom rajta, nehogy ostobaságok
jussanak az eszembe.
Andrea mosolygott. – Ez érdekesnek hangzik. Mesélj még!
Raphael összeszedte magát. – Erről nem szoktunk kívülállókkal
beszélni.
– De kár!
Andrea vállat vont, aztán rám nézett. – Mehetünk?
– Kész vagyok –mondtam, és a zsákomért nyúltam.
– Azt hiszem, abból nem lesz baj, ha most az egyszer elmesélem.
Visszaraktam a zsákomat. – Kétezer huszonnégyben a verseny még
legális volt, és a küzdelemben már csak a Necro Lordok, és Andorf
Hetes között zajlott. Andorf egy hatalmas Kodiak volt, 500kg nyomott
szörny alakjában, akkora mancsokkal, mint egy nagy görögdinnye.
Nagy, durva, gonosz rohadék. Szeretett harcolni. Őt egy egész jó
csapatba rakták, de már csak négyen voltak: Andorf, egy farkas, egy
patkány, és a nagynéném Minny.

39
 4. fejezet

ANDREA TOVÁBB FOLYTATTA A BARACKEVÉST.

– Nagynéni, huh? – mondtam, csak hogy mondjak valamit.
Raphael bólintott. – A falka így szerzett pénzt. Fogadott saját
magára. Ez most megváltozott. Most itt a Falka. Ők ellátnak az
alapokkal, amire szükségünk van. Költségvetést készítünk. Van egy
üzletünk, és befektetési tervet készítünk. Akkoriban nem volt ilyen
lehetőségünk. Nem voltunk egységes Falka, elszigeteltek voltunk, és
vagy megtanultunk úszni, vagy elsüllyedtünk.
A Bouda falkában húsznál kevesebben vannak. Tizenhat éve ennél is
kevesebben lehettek. Nem lehetett könnyű valahogy a felszínen
maradni.
– Kik voltak a másik csapat tagjai?
– Négy navigátor az Embertől.
Raphael az ujjain számolt. – Ryo Montoya, Sam Hardy, Marina
Buryatova-Hardy, és Sang. Rettenetesen utálom a faszokat, de ők
halálosak együtt.

40
 Efelől kétségem sem volt.
– Az Ember miért keveredett a küzdelembe? – kérdezte Andrea a
szemöldökét ráncolva.
– Éppen épült a Casino. Eltűnt a pénzből valamennyi, és nekik
sürgősen pótolniuk kellett. Nagyban fogadtak, és győzniük kellett.
– Tehát, mi történt? – kérdeztem előre dőlve.
Raphael elhúzta a száját. – Az Embernél gond támadt. A vérbalfékek
elszabadultak az irányításuk alól, és kettétépték a patkányt, és a
nagynénémet, mindenütt belek voltak. Úgy tűnt, hogy ez Andorf végét
jelenti.
– Mert?
– Andorf megvadult. Senki nem tudja, hogy direkt, vagy csak a
medvéknél néha előfordul. Felvette a teljes vadállatalakját, darabokra
szaggatta a vérbalfékeket, a farkas koponyáját meg összeroppantotta,
aztán áttörte a kerítést a pálya körül, és üldözőbe vette a navigátorokat.
Azok rohantak előle, végig az arénán, és aki csak az útjába került, azt
összetörte. Megölte mind a négy navigátort, és több mint száz nézőt,
aztán eltűnt.
– Szent szar! – Andrea elszívta a turmixa egyharmadát.
– Ja. Nem a legjobb módja az éjszaka befejezésének.
Egy hatalmas Kodiak elszabadulva Atlanta utcáin. Egy Kodiak
emberként gondolkozott, okosan harcolt, nagyobb, és gonoszabb volt,
mint egy átlagos medve. Egy rémálom lehetett.
– Volt egy nagy hajtóvadászat – folytatta Raphael. –Andorf Union
Laneben bújt el.
Ott volt a legerősebb a mágia, és onnan soha nem tűnt el, állandóan
jelen volt.
– A klánok egy gyűlést hívtak össze, mert valahogy kezelni kellett a
kialakult helyzetet. Az alakváltók az Ember száműzetését követelték, és
vissza, ráadásul volt néhány fanatikus, akik még jobban meg akarták
kavarni a szart. Szóval pocsék volt a helyzet. Úgyhogy gyorsan rendet

41
kellett tenni. A farkasok stabilizálták a helyzetet, mert ők voltak a
legtöbben.
– Persze – horkant fel Andrea.
– Francois Ambler vezette akkor a farkas falkát. Az emberek
követelték, hogy menjenek, és kapják el Andorfot. Nem ment. Ehelyett
lemondott, és elhagyta a várost, legalább is anyám ezt mesélte.
– Azután mi történt?
Raphael elmosolyodott. – Azt csak az alfák tudják pontosan. De a
tények a következők. Három nap múlva Andorf feje a Capitolon volt, és
két nappal később Curran a Besták Ura lett. Az volt az első törvény,
amit hatályba hozott, hogy egyetlen Falkatag sem vehet részt
semmilyen módon a Játékokon.
Számolni kezdtem magamban. Kétezer huszonnégyben én kilenc
éves voltam. Curran csak pár évvel idősebb nálam…– Hány éves volt?
– Tizenöt.
– Basszus.
Raphael bólintott. – Igen.
Egy percig csöndben ültünk, miközben az elhangzottakat
emésztettük. Kicsi a valószínűsége, hogy Derek gondját megértő fülek
fogadnák a Falkában. Ez alól a törvény alól nincs kibúvó. Most mit
csináljak?
Andrea egy kanállal kavargatta a turmixát. – Tehát, hogy állnak a
dolgok közted és Curran között?
Voltak olyan időszakok az életemben, amikor felsőbbrendű szellemi
képességek után sóvárogtam. Például a telekinézis. Mert akkor
kiránthatnám Andrea alól a széket, hogy fenékre essen. De csak annyit
tudtam, hogy háromszor hátraköpök a bal vállam fölött.
– Te kerülöd Őfelségét? – kérdezte Raphael elkerekedett szemekkel.
– Megtiltom, hogy kiejtsétek ezt a nevet a szátokon. Vennem kell
valamit, amivel megvédhetem magam. Ami fából készült. Amivel jól
fejbe csaphatlak Andrea.
Andrea rám vigyorgott.

42
 – Hogy feleljek a kérdésedre, jól vagyunk. Soha jobban. Nem láttam
őkelmét két hónapja, és nem is lehetnék boldogabb. Ha szerencsém van
talált magának valaki mást, akivel szórakozhat.
A kitörés alatt Curran úgy gondolta, hogy megfizet nekem, amiért
mindig a szélhűdést hoztam rá. Azt mondta, hogy előbb-utóbb le fogok
feküdni vele, és köszönetet fogok mondani az ágyban nyújtott
szolgálataiért.
Előbb fog a pokol rózsát csíráztatni!
– Nincs senkije, amennyire tudom – mondta Raphael. – Senki nem
látta nővel a kitörés óta. Ez nem rettenetesen szokatlan viselkedés tőle,
de nem is átlagos.
Összehúztam a szemeimet. – És ez most mit jelent?
Raphael előre dőlt, és suttogva folytatta. – Láttál már valaha is egy
oroszlánt csordára vadászni?
– Nem.
– Ők nagyon céltudatosak. Amikor egy oroszlán becserkészi a
csordát, akkor közel settenkedik, lefekszik, és felméri őket, majd
kiválasztja az áldozatát. Ez időbe telik. A szarvasok, vagy a bivalyok
nem is tudják, hogy ott van. Kiválasztja a zsákmányt, előrobban a
leshelyéről, és elragadja. Még akkor is, ha van egy másik, tökéletesen
alkalmas préda a számára, nem fogja megváltoztatni a döntését.
Választott, és inkább éhezik, minthogy ezt megmásítsa. Ilyen a
természetük. Nekem nem, én nem hagyom figyelmen kívül a
lehetőségeket.
– Na persze! – Andrea hangja tele volt szarkazmussal.
Raphael megsebzetten nézett rá. – Vagyok, aki vagyok.
– Elsősorban ember vagy. Emberi alakban ülsz itt, emberi ruhákban,
emberi hangokat adsz ki magadból. Elég nyilvánvaló, hogy melyik éned
irányítja az életedet. De amikor valaki rámutat a túlzásaidra, csak
mutogatsz, és közben meg sírsz, „Ó, nem, ez csak a vadállat, nem
tehetek róla!” – Andrea elhallgatott.

43
 Gyorsan témát kell váltanom. – Szerintem túlságosan nagy
jelentőséget tulajdonítasz a kapcsolatunknak. Curran egy ideig koslatott
utánam, és ennyi.
– Igazad lehet –mondta Raphael.
– Őfelségének egy olyan lány kell, aki tud hízelegni. És az nem én
vagyok.
– Hízelegni? – kérdezte Andrea szemöldök ráncolva.
Hátradőltem. – Ide hozhatom az ebédét, Őfelsége? Elmondhatom,
hogy milyen erős és hatalmas Ön Őfelsége? Kiszedegethetem a bolháit,
Őfelsége? Megcsókolhatom a seggét, Őfelsége? Meg…
Feltűnt, hogy Raphael olyan egyenesen ül, mint egy szobor. Mereven
nézett valamit a fejem fölött. – Itt áll mögöttem, ugye?
Andrea lassan bólintott.
– Technikailag ilyennek kéne „lennem”.
Curran hangja mélyebb volt, mint amire emlékeztem. – Amúgy, nem
kértél engedélyt, hogy beszélhess.
Mellém lépett, miközben a mellettünk lévő asztaltól el akart venni
egy széket. Észrevette, hogy oda van rögzítve, ezért lazán kitépte, csak
négy csavart hagyva a betonban, majd fordítva azt asztalunkhoz tette, és
leült. A karjait keresztezte a háttámlán.
Miért én?
– Hogy a kérdésedre válaszoljak, igen, megcsókolhatod a seggem.
Rendszerint igyekszem fenntartani a személyes teremet, de te a falka
barátja vagy, és tettél, már nekünk pár szívességet, ezért veled kivételt
teszek. Igyekszem teljesíteni a népem barátainak kéréseit. Csak
egyetlen kérdésem van. Amikor megcsókolod a seggem, akkor
meghajolsz, kefélünk, vagy az az előjáték?
Raphael halottsápadt lett. Fejet hajtott. – Az engedélyeddel Uram.
Curran bólintott.
Raphael megragadta Andrea kezét. – De…
– Mennünk kell. Most!

44
 Raphael mosolya feszült volt. Elmenekült, és magával húzta Andreát
is.
Egyedül hagytak Currannal. Az árulók!

45
 5. fejezet
– NA? VÁLASZOLSZ A KÉRDÉSEMRE? HOGY LEGYEN?
– Nem –mondtam.
Curran elvigyorodott, és elérte, hogy a szívem megdobbanjon. Erre
nem voltam felkészülve.
– Ennyi? Ez a szellemes visszavágásod?
– Aha.
Mikor zavarban vagy, legjobbak az egy szótagos válaszok.
Curran az állát a karjára fektette. Igazán, nem volt rajta semmi
különös. Ma egy koptatott farmert, és egy szürkés- kék pólót viselt.
Nehéz halálosnak tűnni egy pólóban, de neki sikerült. Talán azért, mert
nem tett semmit, hogy elrejtse hatalmas izmait a karjain, a mellkasán, és
a vállán. Ha megfeszítené őket, valószínűleg kihasadna a póló. Tudtam,
hogy a ruha alatt a teste olyan, mint egy fegyver.
Talán nem a teste, talán ő maga volt a fegyver. Mindig szó szerint
áradt belőle a fenyegetés. Láttam már dühösen ordítani, és láttam már
jeges, eltökélt haragjában is.

46
 Nem is tudom, hogy melyik része rémített meg jobban. Az aranytűz
a szemeiben, ősi félelmet indított el bennem. Ez abból az időből
származhat, mikor még fogakkal, és karmokkal vadásztunk.
Ez a félelem ledermesztett. Nem tudom, meddig tudom állni a
tekintetét, ha a merev alfa-nézésével néz rám.
Curran lassan végignézett rajtam. Ugyanazt tettem én is. Önelégülten
mosolygott. Szőke haja rövidre volt vágva. Az orra egyszer eltörhetett,
és nem forrt össze teljesen jól. Az alakváltóknál ez nem szokatlan, mert
nagyon gyorsan gyógyulnak, és ha nem rakják helyre időben, akkor
nem lesz a régi. Aztán a szemeit néztem meg alaposabban. Apró arany
pontok szikráztak benne, és megint nagyot dobbant a szívem.
Akkora bajban vagyok!
– Szeretem a hajad –mondta.
Általában befonva, vagy kontyban hordom, de mivel péntek van, és
nem vagyok szolgálatban kiengedve hagytam.
A csuklópántomból elővettem egy ezüst tűt, felcsavartam a hajam,
beleszúrtam, hogy egy helyben maradjon, és szélesen rámosolyogtam.
Így.
Felnevetett. – Helyes. Belefáradsz valaha is, hogy kemény csajnak
tettesd magad?
Helyes. Inkább hagynám, hogy szemen döfjenek, minthogy
helyesnek nevezzenek.
– Minek köszönhetem Őfelsége vidámságát? – És az ebédem
megzavarását.
– Csak néhány barackot akartam – mosolygott.
Legutóbb majdnem meghaltam, mikor együtt ettünk a falkában.
– Van valami oka annak, hogy az Éjszakai Játékokról
kérdezősködsz? – kérdezte.
– Érdekel a történelem. – Ingoványos területre tévedtem. Nem
tudtam, hogy tud-e Derekről, vagy nem. Ki kell vágnom magam
valahogy. – A Falkának szüksége van a Rend szolgálatára?
– Pillanatnyilag nem.

47
 Hátradőlt, és elvette Andrea tányérját. – Barackot?
A mosolyom élesebb lett. A kitörés alatt Curran levest adott nekem,
amit megettem. Csak később tudtam meg Bi nénitől, a hiénák alfájától,
hogy ez, mit jelent.
Az alakváltók csak a párjaiknak, vagy leendő párjaiknak ajánlanak
fel ételt. Ezzel mutatva azt, hogy ő a védelmezőm, és hogy én gyengébb
vagyok, és alávetem magam. Nem vettem el. Ez már nem szórakoztatta
őt annyira. Mikor megettem a levest, még nem tudtam, hogy mit jelent,
és egyébként is, akkor éppen félholt voltam.
Összefontam a karom a mellkasom előtt. – Köszönöm nem. Többé
nem fogadok el ételt tőled.
– Ah! – Kettétört egy barackot, egyik felét a szájába dobta. – Ki
mondta el? Raphael?
– Számít?
A szemeiben aranyszikrák villantak. – Nem.
Hazudós. Az utolsó dolog, amit akartam, az, hogy Raphaelnek
valami kellemetlensége legyen miattam.
– Greg feljegyzéseiben olvastam.
Elővettem néhány dollárt, összehajtogattam őket, és bedugtam a só-,
és a borsszóró közé.
– Végeztél?
Igazán figyelemre méltó az éleslátása Mr. Holmes. – Miután nincs
szükséged az én fantasztikus képességeimre, megyek vissza dolgozni.
– Ma nem dolgozol.
Ezt meg honnan tudja?
Bekapott egy másik barackot is. – A Rendben tizenhat órás váltásban
dolgoztok, ha nem magas a mágia szintje. A patkányaink látták, hogy az
éjszaka végén egy idős nőt imádkoztál le egy telefonpózna. Azt
mondták, nagyon vicces volt.
– Azért élek, hogy téged szórakoztassalak – felálltam.
Curran a csuklóm felé kapott, de a reflexeimnek köszönhetően
mellément.

48
 Felemeltem a karomat. – Nahát! Most nézd meg! Nem hagyta magát.
Viszont látásra Őfelsége. Részvétem a családnak.
Az ajtóhoz mentem.
– Kate? – Volt valami a hangjában, ami megállásra késztetett. Mikor
megfordultam, láttam, hogy nagyon komolyan néz rám. – Milyen
családnak?

49
 6. fejezet
A KÖRNYÉK ELÉG ZSÚFOLT VOLT. A magasabb épületek
szinte teljesen eltűntek. A kisebb boltok, éttermek vették körül a még
megmaradt zöld területet.
Az Arcane-Művészeti Egyetem 609600 négyzetméternyi területet
foglalt el. A mágusok jelenléte - és mágusdiákok, akik olyanok, mint az
összes többi egyetemista, meglehetősen hirtelen hoznak döntéseket és
lobbanékonyak - fellendítették Ponce de Leon kereskedelmét.
Curran és én a Halott Macska utcában álltunk a tett színhelyén.
Nincs dulakodásra utaló nyom, nincs vérfolt. Nincs itt semmi. Ha
tegnap nem a saját szememmel látom, nem tudnám, hogy itt gyilkosság
történt.
Curran nyugodtan állt, és mélyeket lélegzett. Percek teltek, mikor
hirtelen felhúzta az ínyét, és vicsorogni kezdett. A szemei aranyszínűek
lettek.
– Curran?
Egy dühös oroszlán nézett rám, aztán rendezte az arcvonásait, és
semleges hangon válaszolt.

50
 – Szép, alapos munka.
Felvontam a szemöldökömet.
– A helyet farkas fűvel sózták fel. Összetörik a szárát, porrá zúzzák,
és kiszórják, ami pezseg. Így minden nyomot eltüntetnek. Bórax.
Szódabikarbóna. Nem olyan hatásos, mint a farkasfű massza, de attól
még eltűnteti a szagnyomokat. Jimék legalább egy gallonnyit szórtak itt
szét.
Elraktároztam ezt az információt. – Akkor a szippantásteszt
zsákutca?
Curran elmosolyodott. – A levegőt nem tudod besózni. Még most, a
forgalom dacára is lehet érezni a föld fölött. Mond el, mit láttál és akkor
összehasonlíthatjuk, hogy mit tudunk.
Hezitáltam. Currannal beszélni olyan, mintha aknamezőn lépkednék.
Soha nem lehet tudni, hogy mitől gurul be, és bár Jim egy seggfej,
akkor is a társam. – Miért nem Jimmel beszélsz?
Curran megrázta a fejét. Az arca komor volt. – Mikor valaki meghal
közülünk, jelenteniük kell, mindegy, hogy mennyi az idő. Egész éjjel
fent voltam, és nem hívtak. Ma reggel találkoztam Jimmel, és akkor
sem mondott semmit erről.
– Biztos jó oka van rá, hogy nem szólt.
– Kate! Felajánlottad a Rend segítségét ebben az ügyben a Falkának?
Ó, a francba! – Igen, de elutasítottak.
– A Bestiák Uraként elfogadom az ajánlatodat.
Fenébe! Mint összekötő, most mindent el kell mondanom, amit csak
tudok az ügyről.
Tehetetlenül néztem rá. – Hogy csinálod ezt állandóan? Mindig úgy
irányítasz, hogy azt kell tennem, amit nem akarok.
Curran arca már nem volt olyan haragos. – Sok gyakorlatom van már
benne. Alám tartozik hét törzs, harminckét faj. A coyotok, és a sakálok
állandóan keresik az alkalmat, hogy beleköthessenek a farkasokba, mert
a kisebbségi érzésük miatt állandó bizonyítási kényszerük van. A
farkasok felsőbbrendűnek hiszik magukat mindenkinél. Összefekszenek

51
a „hibás néppel, aztán megtagadják őket, mert van nekik ez „az életért
való párosodás” hülyeségük.
És én még azt hittem, hogy kihívást jelentek neki. – Bocsáss meg, de
kell egy kis idő, amíg az egóm magához tér.
Vigyorgott. – Ez azért van, mert neked elveid vannak. Mindig
küzdeni fogsz azokért a dolgokért, amikben hiszel. Ezt szeretem
benned.
– Azt hiszed, hogy mindent tudsz rólam.
– Értem, hogy mit miért csinálsz Kate. A mód az, ami néha
felidegesít.
Néha? – Biztosítalak arról, Őfelsége, hogy éjszakánként ébren
fekszem az ágyamban, és azon töprengek, hogy mit is gondolhatsz a
viselkedésemről.
– Azt kellene! – Félig nevetés, félig morgás volt az a hang, amit
hallatott. – Ne provokálj! Mondd el, hogy mit láttál. Vagy írásban kéne
benyújtanom a kérést?
Úgy látszik, ez egy „tanítsuk alázatosságra Katet nap.”
Visszagondoltam a tegnap estére. – Lóháton jöttem ide. Hét
alakváltó volt itt. Ketten át voltak változva, és szagnyomokat kerestek.
Az egyikük itt volt. Tipikus európai farkas, hím, a szürke bundájába az
orránál egy kis homokszín keveredett. A másik itt volt, – mutattam, és
átsétáltam az utcán. – Azt hiszem, hogy nőstény volt, de nem vagyok
benne teljesen biztos. Barna, majdnem fahéjszínű a bundája. A pofája
fekete, vagy nagyon sötétbarna. Sárgán világító szemek.
– George, és Brenna –mondta Curran. Élénken nézett rám. – Jim
legjobb nyomozói. Folytasd!
Átmentem az utcán. – Két alakváltó itt rakta zsákba a tetemet.
Nőstények voltak. Az egyiknek rövid szőke haja volt, átlagos testalkat.
Soha nem láttam. A másik amerikai őslakos. Kissé kövérkés, sötét bőrű,
korai negyvenes, a hosszú haját befonva viseli. Csinos.
Curran nem szólt semmit.

52
 – Őr volt itt, és itt. És itt is volt egy. – mutattam, ahol az őr leállított.
– Az első kettő fiatal, mindkettő hím. Sötét hajúak, indiánok, egy kis
latin-amerikai beütéssel, esetleg mexikóiak. Gyorsak, hivatásosak, egy
küzdelemben gondot okozhatnak. Aki megállított bő harmincas, esetleg
negyven éves lehetett. Katonás frizura, fényes, barna haj, mogyoróbarna
szemek. Az izomzata nehéz, elkötelezett testépítő. Nem vagyok benne
teljesen biztos, de az akcentusa alapján Ausztrál, vagy Új-zélandi lehet.
Egy kicsit nehezen mozgatta a bal karját, lehet, hogy nem rég
megsérült. Akarod, hogy elmondjam, milyen ruha volt rajtuk?
Curran megrázta a fejét. – Mennyi ideig voltál itt?
– Másfél, talán két perc.
Átmentem oda, ahol Brenna jelzet. – Brenna itt találta a kart.
Szerintem egy nőstényé lehetett, mert az ujjak fehérek voltak, és
csillámlottak. Láttam egy kevés fémes szövetet. Estélyi, vagy
valamilyen blúz lehetett. Nem tipikusan az a ruha, amit általában a
mindennapokon viselsz, hacsak nem vagy túl hivalkodó.
– Most mesélj nekem Jimről!
– A semmiből bukkant fel hirtelen. Nagyon drámai volt.
Felemeltem a fejem. –Valószínűleg az egyik erkélyről ugrott le. –
Elmeséltem a beszélgetésünket. – Ez minden. Nem láttam a testet. Nem
tudok róla részleteket mondani.
Curran furcsán nézett rám. Mintha csodálat lett volna a tekintetében.
– Nem rossz. Természetes az emlékező-tehetséged, vagy a Rend
tanította?
– Nem a Rend, hanem az apám. És nem tökéletes. Általában
elfelejtem, hogy mit kell vennem a boltban. De arra kiképeztek, hogy
értékeljem a helyzetet, lehetséges veszély után kutatva. És hét alakváltó,
amint egy holttestet takarít el éppen egy elhagyatott úton, igen csak
kimeríti a veszélyes helyzet fogalmát. Most te jössz!
– Az alku az alku. Nem itt ölték meg. A vér illata gyenge, és a föld
se véres. Legalább hat darabba vágták. Azért itt rakhatták le, mert az
egyik irodánk csak nyolc háztömbnyire van innen, és itt a legnagyobb

53
az esélye, hogy nem fut bele egy őrjáratba. Legalább háromnak nem
emberi a szaguk. Nem tudom, hogy mik lehetnek, de egyáltalán nem
tetszik a szaguk.
Ez egyre jobb, és jobb.
– Nem tudok ennél többet mondani, csak még azt, hogy mindenkit
ismerek, akit leírtál. Ők Jim emberei, és nagyon jók abban, amit
csinálnak.
És egyikük sem mondott neki semmit? Miért? Ez az egymillió
dolláros kérdés.
– Miután felkértél, a Rend nem utasíthat el. Be kell majd jönnöm a
területedre, és kényes kérdéseket kell feltennem.
– Nekem is van néhány kérdésem, amit fel akarok tenni.
Az egész szeme aranyszínű lett. A tarkómon felállt a szőr. Igazán
nem szerettem volna most Jim helyében lenni.
– Majd üzenek, hogy mikor jöhetsz kikérdezni az embereimet. –
Aztán fogta magát, és elsétált, egyedül hagyva engem az utca közepén.
A Bestiák Ura, az ember, aki nem ad az olyan apróságokra, minthogy
köszönöm, és viszlát.
Ahogy sétáltam visszafelé, azon méláztam, hogy az elmúlt hat
hónapban most először sikerült úgy együtt lennünk, és beszélgetnünk,
hogy nem akartuk megölni egymást.
Ez a tény komoly nyugtalansággal töltött el.

54
 7. fejezet
EGY KICSI, BARNA PAPÍRBA TEKERT CSOMAG VOLT AZ
AJTÓMBAN. Meglepődtem, hogy még nem lopták el. Igaz, hogy nem
ez volt a legrosszabb környék, de a legjobb sem.
Szemöldök ráncolva néztem a csomagot. A legutóbbi démontámadás
után összetákolt ajtóm előtt, feküdt a földön. Akkoriban terjedt el a híre
a környéken, hogy mindenki vigyázzon, a 32b-ben élő őrült nővel l, aki
karddal rohangál.
Talán valami idióta csapdája lehet.
Elővettem Slayert. Megbököttem vele a csomagot, és félreugrottam,
de semmi. A csomag mozdulatlanul hevert.
Igen, igen, tudom. Ha felveszem, pengék repülnek ki belőle, és
darabokra szaggatnak.
Leguggoltam, és óvatosan elvágtam a csomagot összetartó
madzagokat. Mikor kibontottam egy kártya esett ki belőle: Hívj fel!
Saiman.
Káromkodtam, és bementem a csomaggal. Megnéztem az
üzeneteimet, de Derektől nem volt semmi.

55
 Kibontottam a csomagot, és megnéztem, hogy mi van benne. Egy
bíborvörös papucs, amin zöld díszítés volt. Ezenkívül, egy vietnámi
ruha. A ruha két részből állt, és ugyanolyan színű volt, mint a papucs.
Gyönyörű, apró zöld, és vörös virágokat hímeztek rá.
Felvettem a telefont, és tárcsáztam Saiman számát.
– Helló Kate!
– Melyik részét nem értetted meg annak, hogy nem randizom?
A sóhaját a telefonon keresztül is hallottam. – A verseny légköre
rendkívül brutális. Nem gondolkoznak értelmesen, és mindenki
bizonyítani akarja, hogy ő az erősebb. Te egy vonzó nő vagy. Ha olyan
öltözékben jössz oda, mint tegnap hozzám, minket elárasztanak
kihívásokkal. Kevésbé fogsz testőrnek kinézni, inkább…
– Cicababának?
– Kísérőnek. Légy ésszerű Kate. Egy éjszakára te lehetnél az Emma
Peelje az én John.
Fogalmam sem volt róla, hogy ki az az Emma Peel, vagy John Steed.
Saiman hangja ellágyult. – Ha te kényelmetlenül érzed magad, csak
szólj. Akármikor újratárgyalhatjuk az alkunkat.
Az újratárgyalhatjuk rész pírt varázsolt volna egy tisztességes lány
arcára.
– Az alku az alku. –mondtam. A legkevésbé sem akartam Saimannak
tartozni. Már megint kicselezett.
– A zöld a te színed. Ez a ruha rád lett igazítva, Biztos, hogy jól fog
állni.
Efelől nem volt kétségem. Valószínűleg ezzel akar levenni a
lábamról. – Le foglak lőni.
– Tízkor felveszlek. És Kate, talán egy kevés sminket is feltehetnél.
– Esetleg szeretnél a fehérnemű választásban is segíteni?
A szarkazmusomat elengedte a füle mellett. – Szívesen. Aggódom,
mert a ruha nagyon szoros, és nem lenne jó, hogyha meglátszódna a
ruhán keresztül a körvonala…, és esetleg még véletlenül átlátszó is

56
lehet. Talán át kéne mennem, és megnézni őket rajtad, mielőtt
döntünk…
Letettem a kagylót. Egy bugyiparty Saimannal?
A legvadabb álmaimban sem.

NYOLC ÓRÁVAL KÉSŐBB AZ ARÉNA PARKOLÓ-JÁBAN

kiszálltam Saiman kocsijából.
A zöld selyem olyan szoros volt, hogy kétséget sem hagyott afelől,
hogy egy nő vagyok. A ruha két oldala szinte teljesen fel volt hasítva.
Alig valamivel az övrész alatt ért csak véget. A ruha ujjai a karjaimon
elállóak voltak, így szabadon eldughattam ott pár éles tűt. Sajnos
Slayert nem tudom hová rejteni.
Saiman kinyitotta nekem az ajtót. Úgy döntött, hogy ma egy
középkorú, magas férfivé változik. Fényes, sötété öltönyt, és magas
nyakú pulóvert vett fel. Sárkányfejes sétapálca volt nála, és az egész
megjelenéséből áradt a gazdagság.
– Kate sajnálom, de a kardot nem hozhatod magaddal. Tilos fegyvert
bevinni a küzdelemre.
Basszus.
Felsóhajtottam, és Slayert betettem az első ülések közé. – Őrizd az
autót, míg vissza nem jövök.
Saiman becsukta az ajtót. – A kard él?
– Nem, de szeretek úgy tenni mintha.
Saiman bezárta a kocsit. Egy furcsa harangjátékot lehetett hallani.
– Mi volt ez?
– A kocsi biztonsági rendszere.

57
 A karjába fűztem a karom. Az alku az alku. Ma este a cicabáját kell
játszanom. Egy hatalmas, ovális téglaépület magasodott előttünk.
Ekkora épületet nem lehetett túl sokat látni Atlantában.
– Nem volt itt még valami?
– A Cooler. Ez volt régen a jégpálya. Mi csináltunk rajta pár
módosítást.
Berágtam azon, hogy „mi” – Tagja vagy a Háznak, Saiman?
– Nem. De Thomas Durand az – mutatott az új arcára.
Nem csak én voltam egy földalatti versenyre kísérőként ribancnak
öltözve. Remek. Most már illegális szerencsejátékon szerzek pontokat.
Kábítószerek, és luxuskurvák a ráadás. Sóhajtottam, és igyekeztem úgy
festeni, mint aki nem gyilkolni jött a megélhetésért.
– Azok ott pengék a hajadban? –kérdezte Saiman.
– Nem. Nem túl célszerű éles dolgokat tenni a hajba.
– Miért nem?
– Először is, valaki fejbe ver, és belém áll. Másodszor, mikor
kirántom, az éles penge levágná a hajamat, és semmi kedvem egy
hatalmas kopasz folttal a fejemen mászkálni.
Körülbelül száz méterre az Arénától egy fából készült torony állt,
gépfegyverekkel a tetején.
Az embereken a jellegzetes vörös-fekete egyenruha volt.
– A Vörös Gárda?
– Igen.
– Azt hiszem, nagyon jól fizet az ilyen véres küzdelem.
Máskülönben miből tudnák fedezni a város legdrágább testőrségét?
Tudtam, hogy a Gárdisták megérdemlik a fizetésüket. Néhány éve én is
csatlakoztam hozzájuk, de olyan unalmas volt a munka, mint a fene.
– A Colosseum volt Róma öröme, és büszkesége. Ötvenezer ember
befogadására volt képes. – Saiman elmosolyodott. – Ötvenezer ember
egy olyan korban, mikor a ló volt a leghatékonyabb szállítási eszköz. A
véres küzdelmek jól fizetnek, valóban. Ez is vonzza a szabályszegőket,
ezért a Gárdisták kint, és bent is járőröznek, különösen a földszinten, az

58
árok körül, ahol a harcok folynak. A Ház nem tűri az árkon kívüli
verekedést.
Ezzel az estém sokkal bonyolultabbá vált, mint azt előtte gondoltam
volna. Mint egy ninja, tűnjek el Saiman mellől, keressek meg egy fekete
hajú lányt, miközben a Gárda őrjáratozik. Adjam oda neki titokban az
üzenetet, majd érjek vissza Saiman mellé, mielőtt gyanút fogna.
Gyerekjáték. Álmomban is megcsinálom. Ismét úgy éreztem, hogy
legszívesebben szájon vágnám Dereket!
Átmentünk egy 60 centi széles, fehér, fluoreszkáló sávon.
– Miért kell határjelzés?
– Innen a gárda védelme alatt állunk. A vonalon kívül nem
vigyáznak a biztonságunkra.
– Találtak már holttestet a parkolóban?
– Ha, mint a Rend ügynöke kérdezed, nem. De, ha mint a partnerem,
akkor kettőt találtak egy hónapon belül. – Saiman félénken rám
mosolygott. Légy velem kíméletes.
Beléptünk a fényesen kivilágított ajtón. A két oldalán két-két Vörös
Gárdista állt. Kettőnél automata gépfegyver, másik kettőnél pedig kínai
szablya volt. Furcsa választás, de ezek szerint ennyi is elég.
Átsétáltunk közöttük, és beléptünk egy szűk folyosóra.
Egy nő állta az utunkat, két Vörös Gárdista között. A főnök
valamivel magasabb volt, mint én, ágy árnyalattal karcsúbb
világosbarna bőr mellény, és egy kard volt nála. A jobb kezében nem
volt semmi, de a bal karján egy vastag bőrkesztyű volt. A kard pengéje
smaragdzölden ragyogott, mintha üvegből készült volna. Tíz az egyhez,
hogy elvarázsolt.
Végigmértem a nőt. Rövid, vörös haj, tiszta, szürke szemek.
Belenéztem, és egy kemény csaj nézett vissza rám.
– René! Öröm, mint mindig? – Saiman odaadta a jegyeket neki.
René megnézte a jegyeket, és visszaadta Durandnak, továbbra is
engem fixírozott. Nyilvánvaló, hogy a ruha nem győzte meg. – Ne ölj
meg senkit az épületemben.

59
 – Végezd jól a dolgod és akkor nem is lesz rá okom.
Hagytam, hogy Saiman továbbvezessen a folyosón. – René a… –
kezdte.
– A biztonságiak feje.
– A kardja…
– Elvarázsolt. Valószínűleg mérgezett, és természet-ellenesen gyors
vele.
– Találkoztál már vele korábban is? – kérdezte.
Fintorogtam. – A kard egy párbajfegyver. Az egy az egy elleni
mérkőzéseken a legjobb. A pontosságra támaszkodik. Próbál ereket,
vagy létfontosságú szerveket elérni az egy hüvelyk széles penge. Egy
szokványos kard, ami ekkora nem állít meg egy feldühödött alakváltót.
Az okozott sérülés egyszerűen túl kicsi lenne. A titok a méreg, vagy a
mágia, és René gyorsasága. Szerintem méreg, mert akkor nem viselne a
bal kezén kesztyűt, biztos nem akarja, hogy a penge érintkezzen a
bőrével. Jól gondolom?
– Igen. – Saiman kicsit meghökkentnek tűnt.
René kardja valószínűleg hasonlóan működött, mint a Slayer.
Élőhalott, vagy élőhalott szövet jelenlétében füstölt, és
cseppfolyósította, majd magába szívta. Sajnos ritkán volt lehetőségem
sokáig benne hagyni, hogy teljesen jóllakjon.
Ha túl sokat harcoltam és nem etettem meg, akkor túl vékony, és
törékeny lett. A fizetésemet tenném rá, hogy René kardja is ilyen.
Ahogy befordultunk a folyosón, egy másik világba csöppentünk.
Rozsda, és homokszínű olasz csempe volt lerakva. Jobbra világos
barackszínű falak voltak, előtte kerámiaedények, tele bambusszal.
Balra boltívek magasodtak, amiket nehéz brokátfüggönyök takartak,
mert a mágikus túlvilági fények nélkül unalmas lett volna. Egy tucat
ventilátor forgott lomhán a mennyezeten, a lámpák megnyugtató
halványkék fénnyel világították be a folyosót.

60
 A tömeg moraján keresztül, embertelen ordítást lehetett hallani. A
félelem, a fájdalom és a düh hangja volt. A szőrszálak felálltak a
hátamon tőle.
Saiman önelégülten figyelte a reakciómat.
Figyelmen kívül hagytam az ordítást. – Hova megyünk?
– A VIP megfigyelőbe. Mondtam, hogy szükségem van a szakmai
véleményedre. A csapat tagjai ott lézengenek a küzdelem előtt.
– Melyik csapat tagjairól van szó?
– A Kaszások.
Derek üzenetét az egyik tagnak kell átadnom.

61
 8. fejezet
A FÉLKÖRÍVES MEGFIGYELŐ RÉSZLEG ALIG VOLT A
HARMADÁIG. A fényt egy csoport gyertya biztosította, ami az
asztalra volt téve. A falat ablakok helyettesítették, így fantasztikus
kilátást nyílt az éjszakai városra.
Ahogy az ablak melletti asztalhoz mentünk, tizenhat embert
számláltam meg. Három testőr, négy nő, ebből kettőnek volt sötét haja,
de egyik sem nézett ki úgy, mint egy harcos.
Aztán a két asztal mögötti férfire néztem, és egy könnyű lökést
éreztem a karomon, mintha egy feszültség alatt álló kábel ért volna
hozzám. Rugalmas, szürke bőr ruha volt rajta, ezen egy durva köpeny.
Hosszú, sötét haja a vállát verdeste.
Rám nézett, és fogva tartotta a tekintetemet. Erő villant a világoskék
szemekben. Könnyedén leült, szívélyesnek, és nyugodtnak látszott. De
volt benne valami, ami megmutatta a hihetetlen erejét, és a benne lévő
brutális erőszakot. Teljes bizonyossággal tudtam, hogy másodpercek
alatt megölhetne minden embert a szobában.

62
 Az előtte lévő pohárban átlátszó folyadék volt. Lehetett víz, de
vodka is. Ha víz, az azt jelenti, hogy józan akar maradni, és akkor a
veszélyesebb.
Saiman kihúzott egy széket, hogy leüljek, de akkor a férfinak háttal
lettem volna.
– A másikat –motyogtam. A férfi még mindig engem nézett.
– Tessék?
– A másik széket!
Saiman átment a másik oldalra, és szó nélkül kihúzott egy másik
széket, majd ő is leült.
Egy pincér tűnt fel ezzel eltakarva a kilátást. Saiman konyakot
rendelt. – És a hölgy?
Saiman nyitotta a száját, de megelőztem. – Vizet jéggel.
Saiman összepréselte a száját. A pincér elment, így felfedve a férfit,
aki egy kicsit elfordult, így jobban ránk látott. Kutató tekintettel nézett
rám, mintha keresne valamit az arcomon. Én „testőr vagyok” jeleztem a
testbeszédemmel. Ez van, érjen Saimanhoz, és összetöröm a légcsövét.
– Nem kell a testőrömet játszanod –mondta Saiman.
– Nem kell a partneremet játszanod. – Ez elvi kérdés. Nehogy már
valaki tőlem két méterre kikészítse Saimant.
– Nem tehetek róla. Egyszerűen lenyűgöző vagy.
– Most jön az a rész, hogy elájulok?
A férfi felállt, és felénk indult. Nem tetszett, ahogyan mozgott. Túl
simán, mintha nem lennének ízületei. Egy kardforgató. A mozgásán
látszott, hogy kivételes kardforgató, figyelembe véve a méreteit. Magas,
hajlékony halálos.
Saiman felsóhajtott. – Olyan neked udvarolni, mintha sündisznóval
kosaraznék. Bók nem marad büntetlenül.
– Akkor ne bókolj!
Egy fiatal, vörös hajú férfi vágott át a termen, és a kardforgató
megdermedt a lépés közepén. A vörös a kardforgatóhoz lépett, halkan

63
mondott valamit, és hátralépett. A kardforgató még egyszer rám nézett,
aztán elsétált.
Saiman kuncogni kezdett.
– Én nem találom viccesnek.
A pincér meghozta az italokat. Egy üveg vizet, és egy
kristályüvegben konyakot.
Saiman felvette a poharat, és megszagolta a konyakot.
– Számítanod kéne a férfiak figyelmére. Lenyűgöző nő vagy.
Fantasztikus. Varázslatos. És vannak előnyei, hogy velem látnak az
emberek. Én sikeres vagyok, gazdag, vonzó, és közismert. Itt
kifogástalan a hírnevem. A szépség és a hatalom csábító keveréke. Mi
együtt…
Egy csuklómozdulattal a tenyerembe csúsztattam egy ezüst tűt és
felajánlottam neki.
– Mi ez?
– Egy tű.
– Mit csináljak vele?
Túl könnyen bevette. – Kérlek, pukkaszd ki vele a fejedet, mert
eltakarja a kilátásomat.
A megfigyelő ajtaja kinyílt. Két férfi sétált be rajta. Az egyik a másik
fölé tornyosult. Magas, a haja leborotvált, és szálfa egyenesen tartotta
magát. Fekete nadrágot, és csizmát viselt, semmi mást. Törzsi tetoválás
kanyargott a testén. A karjain kezdődött, a mellkasán keresztül hátra a
nyakáig. Mind azonos színű. A másik férfi olyan szőke volt, mint egy
citrom.
– És itt vannak. – dőlt hátra Saiman.
– A Kaszások? – motyogtam.
– Igen. A sötét neve Cesare, a másik Mart.
– Mi az igazi nevük? – Ha valaki tudja, az Saiman.
– Fogalmam sincs, és engem ez nagyon zavar.
– Keressek valami konkrét dolgot?
– Azt akarom tudni, hogy emberek-e?

64
 Martra néztem. Szikár, szinte vékony, hosszú, nyitott viharkabátban.
Alatta testhez álló, fekete „betörő”ruhát viselt. Feszült a mellkasán, a
lábain folytatódott, és a csizma szárában tűnt el.
Felugrott, és könnyedén guggolva landolt az asztalunkon. Kiváló
egyensúlyérzéke van, a lábujjain landolt az asztal meg sem rezzent.
Mart maga elé nézett, a profilját mutatva nekem. Nagyon világoskék
szeme van körülötte szürke gyűrűvel, szokatlan, de biztos, hogy emberi.
Vékony szálkás izomzat, hosszú végtagok. Az illata sem volt furcsa.
Nekem embernek tűnt, de Saiman soha nem téved. Valami elkerülte a
figyelmemet, de mi?
Ha kétségeid vannak, piszkáld meg a méhkast egy bottal, és nézd
meg, hogy mi repül ki belőle!
Összecsaptam a kezemet. – Nem is tudtam, hogy a csapatok ilyen jó
hangulatkeltők. Meg tudod csinálni újra, de egy kicsit több átéléssel?
Mart elém fordult, és rezzenéstelen tekintettel rám meredt. Úgy
nézett, mint egy sólyom és ezer halált ígért a tekintete.
Úgy csináltam mintha gondolkoznék, aztán csettintettem. – Tudom
már, hogy mi hiányzik! A pomponok!
Nem reagált! Tudja, hogy sértegetem, csak ezt nem, hogy hogyan.
Saiman kuncogott. – Mi szél hozta az asztalunkra uram? – Saiman
hangja nyugodt volt, a szorongásnak még csak az árnyéka sem volt
benne.
Tovább kell segítenem Saimannak.
Most megnéztem a tetovált karú férfit. Nagyon magas volt, a
végtagjai arányosak a testével. A karja izmos volt, de nem vaskos.
Saimant nézte rezzenéstelen tekintettel.
– Veszíteni fogsz. – Nagyon határozottan ejtette ki a szavakat, nem
hallottam ki belőle semmilyen akcentust.
Lassan előrenyúltam, hogy megérintsem Mart arcát. Elkapta a
kezemet. Alig láttam a mozdulatot, és a keze úgy szorított, mint egy
satu. Gyors, talán még nálam is gyorsabb. Ez érdekes lesz.
Elernyesztettem az ujjaimat. – Ó, te aztán erős vagy!

65
 Erős volt. Azon tűnődtem, hogy elég gyorsan blokkolná az üveget,
ha eltöröm, és lenyomom a torkán. Ez egy jó teszt lenne.
– Mart! – Saiman hangja csattant, mint az ostor. – Ha összetöröd a
csajt, akkor megveszed.
Mart feje felé fordult. Csak a feje. Épp úgy, mint egy bagolynak.
Vagy egy macskának. Elengedte az ujjaimat.
Egy sötét hajú nő érkezett. Fiatal volt, talán még a tizennyolcat sem
töltötte be. A vonásai indiainak tűntek. Sötét szemek, kerek arc, telt
érzéki ajkak, hosszú, sötét haj. Egyszerű farmer és egy sötét, hosszú
ujjú ing volt rajta. De ahogy ment, enyhén riszálta a csípőjét, és látni
lehetett, ahogy ringtak a mellei. Könnyen e tudtam képzelni őt egy
száriban. Egy egzotikus, indiai hercegnő. A férfiak nézték, ahogyan
mozog. Ez biztos Livie. Nem csoda, hogy az a fiatal vérfarkas
elveszítette a józan eszét.
Az asztalhoz ért, megállt pár lépésre, és lent tartotta a tekintetét. –
Asaan – suttogta Martnak. – Az Úrnő kéreti.
A tetovált fickó kivillantotta a fogait. Megszakította a megfélemlítési
rutint. A nő fejet hajtott.
Mit csináljak? Mindjárt elmennek!
Velem szemben két nő kimentette magát, és elindultak a mosdóba.
– Ki kell mennem a mosdóba! – pattantam fel, és néztem a sötét hajú
lányra. – Gyere velem, nem akarok egyedül menni!
Úgy nézett rám, mintha kínaiul beszélnék. Te hülye, idióta lány!
– Nem akarok egyedül menni. Lehet, hogy van bent valami
elmebeteg.
A tetovált a mosdó felé biccentett, és sóhajtott. – Rendben.
Ahogy indultunk, hallottam a tetovált hangját. – Ha te meghalsz, a
nőd visítani fog.
– Ez egy fenyegetés? –kuncogott Saiman.
– Egy ígéret.

66
 Beléptünk a mosdóba. Mikor az ajtó becsukódott mögöttünk,
megfordult. –Tessék, minden rendben. Nekem mennem kell, hacsak
nem akarod, hogy fogjam a kezed, amíg pisilsz.
– Te vagy Livie?
A lány pislogott. – Igen.
– Én Derek barátja vagyok – mondtam.
A név úgy érte, mint egy ütés. Hátrahőkölt. – Tudsz Derekről?
Elővettem az üzenetet. – A tiéd.
Kikapta a kezemből, és elolvasta. A szeme elkerekedett. Aztán
összegyűrte és bedobta egy lyukba a márvány padlón.
– Bajban vagy?
– Mennem kell. Megbüntetnek, ha túl sokáig maradok.
– Várj! – Elkaptam a karját. – Nem tudok segíteni, ha nem mondod
el.
– Nem segíthetsz. Te csak egy ribanc vagy. – Kirántotta a karját a
kezemből, feltépte az ajtót, és elment.
Vannak esetek, amikor a mentális kondíció sem segít. Ilyen például,
amikor két fiatal idióta öngyilkosságot követ el.
Az üzenet. Megígértem, hogy nem olvasom el. De Livie elolvasta, és
eldobta, tehát technikailag már nyilvános volt, bárki megtalálhatja.
A két nő, akik korábban a mosdóba indultak, bejöttek, s valakinek a
bicepszéről beszélgettek. Elsétáltak mellettem, és a tükörben elkezdték
a sminkjüket igazítani. Még egyszer átgondoltam az érveimet. Hát, nem
volt túl meggyőző, de tudnom kell.
A pulthoz léptem, és bedugtam a kezem a lyukba. Az ujjaim
hegyével épp csak elértem a papírt. A nők úgy néztek rám, mintha egy
csillár nőtt volna a fejemen. Kedvesen rájuk mosolyogtam, majd
kihúztam a kezemet, és belenéztem a lyukba. Nem érek rá egész nap
egy papírra halászni. Lenéztem, és láttam, hogy az alja fém. Volt egy
kis ajtaja, de az zárva volt.
A nők úgy döntöttek, hogy nem foglalkoznak velem, és tovább
folytatták a bicepsz kitárgyalását.

67
 Néztem a zárat. A zárak feltörése nem tartozott az erősségeim közé.
A dolgokat szétverni, viszont igen.
Jó volt, hogy a pult viszonylag magas volt, így kis rúgással is nagy
erőt fejthetek ki. Előre léptem, és belerúgtam az oldalába. Úgy zengett,
mint egy dob. Az ajtó behorpadt, de a zár tartott.
A nők lemerevedtek.
Megint belerúgtam, egyenesen a horpadásba. Bumm.
Jó ajtó. Bumm.
Az ajtó megremegett, lecsúszott, majd egy puffanással lezuhant. Az
ijedt nőkre mosolyogtam. – Bedobtam az eljegyzési gyűrűmet.
Tudjátok, hogy van ez. Egy lány bármit megtesz egy gyémántért.
Elmenekültek.
Fogtam a kukát, és belekotortam. Papírtörlő, papírtörlő, használ
tampon… fújj, ki dobja a használt tampont a papírtörlős kukába?
Végre megvan! Széthajtogattam a gyűrött papírt. „ A Red Roof
Innben, ma este a szokott időben.”
Kezdett összeállni a mozaik a fejemben. Ott van ez a
lélegzetelállítóan szép lány, aki egy láthatóan halálos csapat tagja,
akiknek nem ellenfelek az emberek. Aztán van egy fiatal vérfarkas,
akiben túlteng a védelmezőösztön. Derek szerelmes, és arra készül,
hogy megszegi Curran törvényét, csak hogy megmentse.
Gyors iramban haladt afelé, hogy levágják a golyóit.
Oké, hánykor lehet az a szokott idő, és hol van a Red Roof Inn? A
Red Roof Inn az egyetlen szállodalánc, ami megmaradt.
Akármelyik ház tetejét vörösre lehet festeni, jelezve, hogy a szobát
ki lehet venni egy éjszakára. A gond az, hogy a leghalványabb
fogalmam sincs, hogy a Red Roof Inn merre lehet itt Atlantában.
Szerintem a Kaszások paranoiások. Ha a helyükben lennék, én az
utolsó harc után rögtön indulnék. Liviet rövid pórázon tartják. A
távolléte nem sokáig marad észrevétlen.
Derek egy idióta, de egy okos idióta. Valószínűleg a kijárathoz közel
akarnak találkozni. A legjobb forgatókönyv az lenne, ha beszélnének,

68
aztán egyből vissza is jönne. A legrosszabb esetben, van valahol egy
jármű, amivel közösen megszöknek. Ami felérne egy katasztrófával.
Visszarúgtam a szemetest a pult alá, megigazítottam a ruhámat, és
kimentem.
Saiman egyedül ült. A külsőm láttán bosszúsan felvonta az egyik
szemöldökét. De ez semmi volt az én bosszúságomhoz képest.
– Még egy perc, és a vezetőséget meg kellett volna kérnem, hogy
szervezzenek egy mentőcsapatot a megmentésedre –mondta.
– Te vagy a vezetőség.
– Nem, én a tulajdonos vagyok.
Touché. – Mi baja a Kaszásoknak?
– Azt hiszem, félreértik a megállapodásunkat.
A karját nyújtotta. – Lecserélhetem őket az értékelésedtől függően.
És te köteles vagy megosztani velem az észrevételeidet. Alig tudom
kivárni, hogy halljam a véleményedet. Mehetünk a helyünkre?

69
 9. fejezet
EGY MÁSIK FOLYOSÓN LEMENTÜNK AZ ELSŐ EMELETRE.
Egy kiskör alakú erkélyre jutottunk, amin csípőmagasságban acélkorlát
futott körbe, és négy kárpitozott bársonyszék volt. A korláthoz mentem.
Egy hatalmas csarnokot láttam.
Óriási volt, legalább százötven méter hosszú, téglalap alakú. Körben
a falakon, három szinten végig erkélyek voltak. Mindegyikben hat-
nyolc ember tartózkodott, mindegyik saját kijárattal, amik egy széles
folyosóra nyitlak. A vezetőség szerette volna minimalizálni a sérülés
esélyét pánik esetén.
A falak a földszint alatt is folytatódtak, de itt már nem voltak ülések.
Az aréna enyhén a közepe felé lejtett, és a betont homokkal szórták fel.
Nagyon erős szemű láncokból állt a kerítés, ami körbevette a
küzdőteret.
A Gödör. A mi erkélyünk sokkal jobban kinyúlt a falból, mint a
többi, olyan közel volt, hogy átugorhattam volna a kerítésen.
– Különleges hely?

70
 – A legjobb az épületben. Annak ellenére, hogy közel vagyunk a
Gödörhöz, nem eshet bántódásunk. – mutatott felfelé.
Oda néztem. Egy fémrács volt felettünk, amit eltakart a
bársonyfüggöny.
– Csak meghúzom a kart, és lecsapódik. És persze vannak még
további óvintézkedések is.
Az alsó szintre mutatott.
Balra lent egy E-50-es továbbfejlesztett nehézgéppuska volt, ami
mellett két Vörös Gárdista ült.
A géppuskák nem az én világom voltak, de tudtam, hogy a KSzVE
ezt használja, amikor egy vámpír elszabadul. Ugyanilyen fegyver volt
jobbra is. Nagyon gyors, és bármit megöl, de csak annyira jó, mint az,
aki kezeli.
Arra az esetre, ha nem működne a technika, mert előtört a mágia,
akkor a másik oldalon voltak nyílpuskások, és még más fegyverek is.
– Látom, igyekszel elkerülni, hogy megismétlődjön az Andorf eset.
Ha Saiman meg is lepődött azon, hogy tudok az esetről, nem mutatta.
– Nem, de hidd el, hogy még mindig rengeteg alakváltó vesz részt.
– Hogy-hogy? A Bestiák Ura nem tiltotta meg nekik a részvételt?
– A Falka területén kívülről hozunk játékosokat. Harcolnak, és
kivisszük őket, mielőtt letelik a három nap.
Minden alakváltó köteles három napon belül jelentkezni a Falkánál,
jelezni, hogy a területükön tartózkodnak. – Elég költségesnek hangzik.
Saiman elmosolyodott. – De megéri. A jegyáraknak csak egy kis
része is fedezi ezt a kiadást. Az igazi pénzt a fogadás hozza. Egy jó harc
a Háznak Negyedmilliót hoz, a bajnoki meccs pedig kétmilliót.
A veszélyességi pótlék harmincezer fölött lehet évente.
Néztem a Gödör homokját. Eltűnt körülöttem az épület, Saiman, és
minden más is, hogy felváltsa egy vakítóan világos, forró, könyörtelen
nap. Hallottam a fa lelátókon tomboló tömeg hangját, a gyors,
szaggatott spanyolt, a nők magas hangú nevetését, és a bukmékerek
rekedt hangját, ahogy a számokat kiabálják. Éreztem apám jelenlétét a

71
hátam mögött. A rendíthetetlen nyugalmát. A kard súlya
megnyugtatóan húzta a kezemet. A bőrömet égette a nap, és vérgőz
szállt a homok fölött.
– Leülünk? – Saiman hangja visszarántott a valóságba. Leültünk.
Két oldalt, a nehéz függönyök felemelkedtek. Az egyik bejárat
élénk-arany, a másik koromfekete volt.
Saiman hozzám hajolt. – A harcosok az aranykapun mennek be. A
feketén a halottakat viszik ki. Ha valaki a saját lábán megy ki az
aranykapun, már győzött.
Egy gong mély hangja hallatszott. A nézők elcsendesedtek. Az
aranykapun egy ezüstruhás, karcsú nő sétált ki.
– Üdvözlet! Üdvözlet a harc házában, ahol az élet, és a halál
pengeélen táncol. – A nő hangja mély volt, és tisztán lehetett hallani az
Arénában.
– Kezdődjék a játék!
– Ez Sophia – a producer. – súgta Saiman.
A nő kiment az aranykapun.
Egy hatalmas eredményjelző tábla ereszkedett le a sötét kapunál. Két
nevet írtak ki, gyönyörű, kalligrafikus betűkkel.
RODRIGUEZ VS. CALLISTO Az esélyek alatta. –175 +200.
Rodriguez volt az esélyesebbnek kikiáltva. Ha 175$ teszel rá, nyersz
egy százast, ha viszont Callisto nyer, minden 100$ után 200 kapsz
vissza.
– Mindkettő ember. Nem túl érdekes. –Legyintett Saiman a kijelző
felé. – A Kaszások Kate? Alig várom, hogy halljam róluk a
véleményedet.
– Mart, és Cesare is harcosok?
Saiman bólintott.
– Láttad őket vérezni?
– Csak Cesaret. Harcolt egy alakváltó jaguárral, és akkor elég mély
sebeket szerzett a mellkasán. Mart eddig nem sérült meg.
Bólintottam. – Észrevetted, hogy Mart bőre milyen tökéletes?

72
 Saiman összeráncolta a szemöldökét. – A bőrszíne eléggé
egyenletes, de nem látom, hogy mire gondolsz.
Nem meglepő, de valaki, aki úgy váltogatja az arcát, ahogy akarja,
az nem tudja, hogy mi az a pattanás.
– A rendes embereknek vannak bőrhibáik. Akné, zúzódások,
mitesszerek, eltömődött pórusok, kis hegek. Martnak nincs. A bőre
teljesen egységes, és természetellenesen tökéletes.
– Lehet, hogy felgyorsította a gyógyulást.
– Láttam az alakváltók hogyan gyógyulnak, és pár hét alatt
regenerálnak egy törött végtagot. Egy normális embernek az arcára van
írva az élete, Saiman. A kiképzés alatt elég sok hegeket szerzünk. De
neki nincs. Mikor találkoztál vele először?
– Két hónapja.
– Tehát már Grúziában a nyár végén. Láttad őt lebarnulva?
– Nem.
– Egy ember bőre, még ha árnyékban is dolgozik, fél óra alatt
megfogja az atlantai nap. Miért fehérebb, mint a virágzó som? És láttad
őt már más frizurával?
Szinte láttam, ahogy kattognak a kerekek Saiman agyában. – Nem.
– A haja mindig ugyanilyen hosszú volt?
– Igen.
Bólintottam. – Beszéljünk a haverjáról Cesareról. Tetőtől talpig
tetovált?
– Igen.
– Észrevetted, hogy olyan rajta a tinta, mintha teljesen új lenne?
Először is, a legtöbb ilyen tetkót egy év alatt készítik el. A bonyolult
tervezés időigényes. Ez az emberek számára egy fontos rituálé, és azt
akarják, hogy tökéletes legyen. A tinta egy idő után halványabb lesz, a
napon még hamarabb. Az ő tetoválása, amit láttam belőle, mind azonos
színű, és élénk fekete. Mintha soha nem járna kint.
– Lehet, hogy egyszerűen meg akarja óvni a tetoválást, és naptejet
használ.

73
 – Erősen kétlem, hogy besétált egy szalonba, és kirakott egy teljes
tervet, hogy mit varrjanak az egész testére. Mindenesetre azt mondtad,
hogy vérzett. A mély sebek eltorzulást hagytak volna a mintában. A bőr
megvastagodna itt-ott. A minta elmozdulna, elmosódna. Én egyet se
láttam.
Zaklatott arckifejezés torzította el Saiman jóképű arcát. Miután vért,
folyadékot, vagy bármilyen szövetet eltávolítanak, azt már nem lehet
álcázni. Az m-szkenner észleli a mágia nyomait, és különböző színekkel
mutatja meg: lila, vámpír; zöld, alakváltó; kék vagy szürke, ember.
Nem értettem, mi itt a gond. Le kell futtatni egy vérmintát, és ha nem
kék, vagy szürke, azt jelenti, hogy nem ember. Az m-szken üzembiztos.
– Már beolvastátok őket?
– Többször is. Minden alkalommal tiszta kék volt. Határozottan
emberek.
Furcsa. – A szkent pokoli nehéz becsapni –mondtam. – De az is tény,
hogy van két kínai babánk. Az egyik szinte albínó, a másik tetőtől talpig
feketére festett. Nem kedvellek Saiman. Csak a testőröd vagyok, és
figyelmeztetlek az ismeretlen veszélyre, mert ez a dolgom.
Két ember ment ki a pályára. Rodriguez a negyvenes éveiben járt.
Egy rövid, görbe kukri pengét választott. Ezt úgy tervezték, hogy szinte
a saját súlya viszi a húsban egyre mélyebbre.
A gong megszólalt. Castillo meglendítette a fejszét. Ha elérte volna
Roudrigezt, kettéhasította volna, de ő eltáncolt, mint egy fürge macska.
Castillo most balról támadott, de Rodriguez ez elől is kitért.
A tömeg gúnyolódott.
Kihajoltam a korláton, hogy jobban lássam Rodriguezt. Volt
tapasztalata, és tehetsége is. De Castillo arcát veszélyessé tette gúnyos
mosolya.
– Ki nyer? Rodriguez, vagy Castillo?
– Castillo.
– Miért?
– Megérzés. Tovább akar jutni.

74
 Rodriguez támadt, és Castillo lába vörös lett. Éreztem a vér szagát.
Castillo felrántotta a karját. Lánc lendült, és Rodriguez nyakára
tekeredett. A lánc végén, a harcos vállán három fémfog volt. Castillo
húzta. A láncszemek acélkígyóvá álltak össze, és összeszorították.
Rodriguez még tett egy kétségbeesett mozdulatot a kukrival, de az
lepattant a láncról. Neki vége. A közönség tombolt örömében.
Rodriguez arca egyre lilább lett. Térdre esett. A kard kicsúszott a
kezéből, és a homokba esett. A karmos fém szorította a nyakát.
Csak nézte. Bármikor véget vethetett volna a szenvedésének a
fejszével, de nem csinált semmit. Ehelyett Castillo csak állt, és nézte,
ahogy lassan megfullad. Teljes négy percig tartott. Mikor már nem
rángatózott a lába, odasétált, és levette a nyakáról azt a karmos izét, és a
tömeg felé lengette. A nézők üvöltöttek.
Ellazítottam az öklömet. Alig bírtam megállni, hogy leugorjak, és
levegyem Rodriguez nyakáról a láncot.
Én azt hittem, hogy ennél kevesebbre nem tarthatom Saimant.
Bebizonyította, hogy tévedek.
Négy férfi, szürke műtős ruhában fogta a holttestet, hordágyra tette,
és a fekete kapun kivitte.
Saiman hátradőlt a székében. – Mint mondtam, érdekes.
– Szerintem borzalmas.
– Miért? Láttalak már ölni, Kate.
– Én azért ölök, mert muszáj. Ölök, hogy megvédjem magam, vagy
másokat. Nem fogok megkínozni, és megölni egy embert, hogy a tömeg
örüljön.
Saiman vállat vont. – Azt mondod, hogy a túlélésért ölsz, hogy
megnyugtasd a lelkiismeretedet. Akik itt ölnek, ők pénzért, és a tudatért
teszik, hogy jobbak, mint a lábuk előtt heverő holttest. Az okok mindig
öncélúak. A lelkiismeret csak ködösítés, így formálod az előnyödre,
hogy erősebb, és ügyesebb vagy másoknál. Semmi több.
– Úgy viselkedsz, mint egy isten, egy görög mítoszban, Saiman.
Nincs empátia, és téged semmi nem érdekel a saját érdekeiden kívül. Ha

75
akarsz valamit, neked az automatikusan jár, és nem érdekel, hogy
közben milyen károkat okozol másoknak. Én a helyedben óvatos
lennék. Az istenek a végén mindig nyomorúságosan, és egyedül végzik.
Saiman döbbenten nézett rám, és elhallgatott.

76
 10. fejezet
EGYIK HARC JÖTT A MÁSIk UTÁN, és sokkal több végződött
halállal, mint kellett volna. Sok vér, túlságosan is sok, csak a show
kedvéért.
Túl sok lelkes amatőr szembesült a rideg valósággal. Saiman néha
megkérdezte, hogy ki fog nyerni. Azt feleltem, hogy készen állok az
indulásra.
A gong ismét megszólalt. A kijelzőn a nevek: ARSEN vs. MART –
1200 +900
Arsen volt a nagy esélyes.
– Szeretnék állást ajánlani –mondta Saiman.
Igyekeztem legyűrni a hányingeremet, hogy felelni tudjak. – Nem.
– Nem szexuális jellegű.
– Nem.
– Mind a hat harc során tudtad, hogy ki fog nyerni. Tanácsadóként
akarlak alkalmazni. A Ház tagjai értékelik a harcosokat, hogy
meghatározzák az esélyeket…
– Nem.

77
 Mart kisétált a homokra. Ballonkabát, és fekete öltöny volt rajta.
Csendben mozgott, mint egy sötét árnyék, a szőke haja volt az egyetlen
színfolt rajta. Két kard volt nála, egy hosszú, és egy rövid. Egy katana,
és egy wakizashi.
– Három nagyesélyes játszma értékelése.
Megfordultam, és Saimanra néztem. – Nem.
Mély ordítás hangzott az Arénában. Alacsonyan indult, mélyről, és
hosszan nőtt mély mennydörgéssé. A tömeg elcsendesedett. A vállamon
át hátranyúltam, de a kardom nem volt ott. – Mi ez?
Saiman arca ragyogott a boldog vigyortól. – Ez Arsen.
Egy sötét árnyék jelent meg az aranykapuban. Lassan, nehézkesen
mozgott. Árnyék takarta hatalmas vállait, és vaskos törzsét, a fején
pedig egy nagy sisak volt. A Vörös Gárda tagjai úgy tartották neki a
drótkerítés ajtaját, hogy látszott rajtuk, bárhol szívesebben lennének,
mint ott.
Arsen újra felüvöltött, és berontott a Gödörbe.
A Gárda becsapta mögötte az ajtót, és lelépett. Arsen az aréna
közepére rohant, felverve a port, és megint felordított. A néma
közönség döbbenten bámult.
Legalább hét láb magas volt, izom, izom hátán, és az egész teste
szénfekete. Rövid, fekete szőr borította a mellkasát, és lefelé haladva y
alakban elkeskenyedett, takarva, amit kellene, de nem sok sikerrel. A
szőr ellepte a combjait, a hátát mindkét karját, és egy hosszú sörényben
végződött a nyakában. Két szarv állt ki a koponyájából. Az arca ember,
és bika keveréke volt. Szarvasmarha orra, és szája volt, de a szeme
emberi maradt. Fonott szakáll lógott az álla alá. Lábai patában
végződtek. Karja olyan vastag kézben végződött, mint az arcom, és csak
a hüvelykujjak voltak rajta. A lándzsa a jobb kezében akkora volt,
amiből kettő is kijönne.
Eszembe jutott, hogy be kéne csukni a számat. – Ez egy váltó bika?
– Nem. Annál sokkal egzotikusabb –mondta Saiman. Így született. Ő
nem alakváltó, és nem is ember. Ő egy minotaurusz.

78
 Arsen a jobb patájával ásta a homokot, és rugdosta, aztán megrázta a
fejét. Arany karika fülbevalók csillogtak a fülében. Az erő, a düh, és
tömör hús keveredett, ami feszülten várja, hogy elszabadulhasson.
Mart nem mozdult. A kardokat a két kezében lefelé tartotta,
egymástól távol.
– Arsen az én harcosom – mondta Saiman büszkén.
– Hol találtad?
– Görögországban. Hol máshol?
– Te hozattad át Görögországból? – Hajóval. A tengeri kígyók, és a
viharok dacára. Egy vagyon lehetett. Biztos megéri az árát.
Saiman bólintott. – Úgy van, de megérte. Nincs felesleges pénzem,
amit szemétre költök. Egy jelentős összeget áldoztam azért, hogy a
Kaszásokat lealázzam. Ahhoz ez csupán alamizsna.
Arsen felüvöltött, Mart csukott szemmel állt. Lehajtotta a fejét. Mart
csak állt, mozdulatlanul, némán. A minotaurusz orrából nedves gőz
szállt fel. Előreejtette a vállát, és megindult. Olyan volt, mint egy
faltörő kos. Megállíthatatlannak látszott.
Mart nem tért ki az útjából. Továbbra is mozdulatlanul állt.
Tizenhat láb. Tizenöt. Tizenkettő.
Mart természetellenesen magasra ugrott a levegőben, mint egy darab
fekete selyem, amit hirtelen lerántottak a szeméről. Vitorlázott a
levegőben, majd leszállt a minotaurusz vállára. Egy pillanatig tényleg
Arsen hátán lovagolt, nevetséges könnyedséggel egyensúlyozva, aztán
olyan finoman ugrott a hátáról a homokban, mintha csak egy tollpihe
lenne.
Arsen szó nélkül fordult, és rávetette magát. Klasszikus görög
módon szúrt a lándzsájával. Mart felé vetődött, és a rövidebb pengével
eltérítette a karját. A katana egy pillanatra beleállt Arsen jobb
combjába. Mart fordult, és a bal combjába is belevágott, és
megcsavarta.
Ez hihetetlenül gyors volt. – Meghalt.
– Mi van? –Saiman rám meredt.

79
 – Arsen halott. Mindkét femorális eret átvágta.
Hirtelen vastag sugárban ömlő vér borította el a minotaurusz
combjait. Mart a lábujjain megfordult, meghajolt a nézők felé, és
felmutatta a véres kardot.
Harag torzította el Saiman arcvonásait.
Mart kisétált az Arany Kapun.
Arsen gyengén felnyögött, majd térdre esett. Megremegett, majd
arccal előre a homokba esett.
A tömeg őrjöngve éljenzett. Saiman felállt és kirohant. Fél perc
múlva követtem. Úgy látszik, vége az estének.
Eljött az ideje, hogy szétnézzek a Red Roof Inn környékén.

80
 11. fejezet
MÉG A LEGJOBB TERVEKBE IS CSÚSZHATNAK BE HIBÁK.
Az enyémbe kettő is. Először is, fogalmam sincs, hol az a motel.
Másodszor, nem volt semmilyen szállítóeszközöm.
Az első gondot könnyen orvosoltam. Megragadtam az egyik
Gárdista karját, és megkérdeztem. Az egyetlen Red Roof Inn errefelé, a
Ley-vonal mentén, innen nyugatra volt, lóval húsz perc, gyalog jó egy
óra. Ha kocogok, negyvenöt perc. Majdnem hajnali két óra van, és
annak esélye, hogy találok egy lovat, gyakorlatilag nulla. Bárki, akinek
van egy kis esze, az ilyenkor nincs az utcán lóháton, ha mégis, akkor
nem tudja magát megvédeni. Kellett volna hoznom magammal egy pár
futócipőt.
Kiléptem az éjszakába. A mágia már elvette a világítást. Mindenhol
mágikus rúnák világítottak. Mint egy pokoli templom, ügy világított az
Aréna körül a védőbűbáj.
Mély levegőt vettem, és hagytam, hogy a kifújt levegővel a
szorongás is távozzon. Az Aréna rosszindulatúan magasodott
mögöttem. A kapzsiság, és a vérszomj keveréke volt, és mindenki

81
romlott, aki belép oda. Az épület tele van estélyi ruhás nőkkel, és
férfiakkal, vagy egy fából készült, omladozó aréna, körülötte rongyokba
öltözött emberekkel, nincs különbség.
Soha nem felejtettem el a harcot a homokban, de még soha nem
emlékeztem vissza rá ilyen élénken. A homok sok első dolgot jelentett
nekem. Akkor először harcoltam úgy, hogy tudtam, apám nem ment
meg. Akkor először öltem meg egy nőt. Akkor először öltem a
nyilvánosság előtt, és akkor először istenített ezért egy vérszomjas
tömeg.
Apám azért tette, hogy tapasztalatokat szerezzek. Megdörzsöltem a
karom, mintha viszketne a bőröm a rátapadt homoktól. Ezzel az
emlékektől is próbáltam megszabadulni. Kéne egy zuhany.
Derek most biztos Liviet várja a megbeszélt helyen. Ő egy óvatos
farkas. Oda kell jutnom.
Első napirendi pont, elhozni Slayert. Elindultam Saiman kocsija felé.
– Kate?
A szemem sarkából láttam, hogy Saiman kilép az épületből. Francba.
– Kate!
Megálltam, és ránéztem. – A harcoknak vége. Mi is végeztünk.
Hozzám lépett. – Kate, nagyon sajnálom, hogy egyedül…
– Nem kell a bocsánatkérésed. Az kell, hogy kinyisd a kocsid, hogy
kivehessem a kardom. Én eleget tettem a kötelezettségemnek, de most
már mennem kell.
Kinyitotta a száját, hogy ellenkezzen, de láthatott valamit az
arcomon, mert becsukta, és bólintott. – Jól van. – A kocsi felé ment. –
Hogy akartad kivenni nélkülem?
– Ki akartam törni az ablakot. – Átmentünk a fehér sávon.
– Ki akartad rabolni a kocsit?
– Igen.
– Ugye tudod, hogy a kocsinak saját védelme van?
Az érzés, hogy valaki figyel úgy vágott tarkón, mint egy tégla. A
tetovált Kaszás Cesare állt a fehér sáv mögött egy centire.

82
 – Társaság.
Saiman észrevette Cesaret. – Nagyon vicces! Nem is tudtam, hogy
olyan benyomást keltettem, hogy hajlamos vagyok megijedni az ilyen
gyerekes megfélemlítési taktikától.
– Szerintem ez több mint megfélemlítés.
Rohanni kezdtem a kocsi felé, ami jó huszonöt métere volt.
Egy férfi ugrott át a sorokon, és guggolva leérkezett, elzárva előlünk
az utat. Hosszú, sötét haja volt. A szeme vörösen parázslott. A szája
kinyílt, és kidugta természetellenesen hosszú nyelvét. Kinyitotta a
száját, és megmutatta íves agyarait.
Rendicsek.
A szemem sarkából láttam, hogy Cesare karba tett kézzel még
mindig ugyanott áll.
A férfi kinyújtotta kígyónyelvét. A két szemfoga között nyálcsík
feszült, majd a járdára csöpögött. Mámorító jázminillatot lehetett érezni.
Illatos szörnyeteg nyárson. Mivé válik ez a világ?
Saiman elsápadt. Megmarkolta a botját.
A férfi izzó szemekkel nézett rá. Felemelte a kezét, és megmutatta a
két tőrét. Keskenyek és élesek voltak, mint a kígyó agyarai.
Engem még csak figyelemre sem méltat. Tökéletes.
Saiman bal kézbe vette a botját, a jobb kezével pedig megrántotta a
fogantyúját. Láttam, hogy egy tőrt húz elő a pálcájából, amit láthatóan
hősiesen használni készült.
A férfi furcsán felrikoltott, amitől fölállt a szőr a hátamon. Egy
hatalmasat ugrott, amivel átszelte a köztünk lévő, húszlábnyi távolságot.
Saiman előre lépett, kirántotta a tőrt, és felkészült a támadás fogadására.
Első szabály a testőrök kézikönyvében: Tartsd a „testet” a
tűzvonalon kívül.
A jobb lábammal kisöpörtem Saiman alól a lábait, a bal kezemmel
pedig meglöktem a mellkasát. Annyira a közeledő csapásra koncentrált,
hogy nevetségesen könnyű volt kibillenteni az egyensúlyából. Simán
hanyatt vágódott.

83
 Kikaptam a kezéből a botot, és felfelé szúrtam. A kígyóembernek
pont a szegycsontjába sikerült döfnöm. Egy döbbent sóhaj hagyta el a
száját. Megfordultam, és halántékon vágtam a bottal, ami apró
darabokra tört. Ez az ütés leterített volna egy normális embert. Annak
kellett volna történnie itt, és most.
Ehelyett egy kicsit megtántorodott, megrázta a fejét, és rám támadt a
tőrökkel. Kitértem, és hátrálni kezdtem, hogy minél távolabb csaljam
Saiman kocsijától.
Egy kocsi fényszórója világított meg minket egy pillanatra, aztán
tovább is ment. Az őrök biztos, hogy megláttak minket.
A kígyó fiú a levegőben megdermedt. Túlságosan lelkes volt, de
aztán lejött. Ha még repülni is tud, nagy szarban vagyunk. Megint egy
kocsi. Lépés. Megint egy lépés.
Saiman feltápászkodott.
– Maradj ott! – ordítottam rá.
A férfi rá nézett, aztán újra rám. Megragadtam a csuklóját, a másik
kezemmel pedig a bot megmaradt részét belevágtam, a bordáit, és a
veséjét szétforgácsoltam. Felrikoltott. Nekivágtam Saiman kocsijának.
Teste az utas oldali ajtónak csapódott. Beindult a védővarázslat,
narancsszínű szikra lobbant, és a teste a kocsihoz ragadt. Aztán
görcsösen rángatózni kezdett, mintha obszcén táncot járna. Égő hús
bűze töltötte meg a levegőt. A karja megfeszült, a kezében még mindig
ott voltak a tőrök.
Megpróbált elszabadulni, hogy leszúrhasson.
Az isten verje meg, csak nem akar meghalni! Kikaptam a hajamból a
tűket, és a markomba szorítottam őket. Szakadó papír hangja
hallatszott. Kimerítette a pokoli hang fogalmát. A férfi kiszabadult, és
rám vetette magát.
Térden rúgtam. Ez egy jó, megbízható csapás. Elesett. Megragadtam
a haját, és a szemébe szúrtam a két tűt. Mind a kettőt ugyanabba. Újra,
és újra. Összesen négyszer.

84
 Felsikoltott. Lenyomva tartottam a fejét, arra az esetre, ha megint
meg akarna támadni. A tőrök kiestek a kezéből Felvettem az egyiket, és
elkezdtem vele elvágni a torkát. A borotvaéles penge majdnem teljesen
levágta a fejét. A vére teljesen eláztatott. Megpördültem, hogy Cesarera
nézzek, de ő már nem volt ott. A Kaszás eltűnt.
A kígyónyelvű férfi sápadtan, és ernyedten feküdt a saját vérében.
Ránéztem Saimanra, és felemeltem az egyik véres ujjamat.
– Határozottan nem ember.
Saiman remegett a dühtől. –Ez felháborító. Egy hetes a Házamban.
Az autó össze volt törve. – Nem bánod, ha előbb kinyitnád a zárat?
Megtalálta a távirányítót, és megnyomta a gombot. Semmi sem
történt.
– A mágia múlik – mondtam.
Káromkodott, elővette a kulcsokat, és kinyitotta az ajtót. Megfogtam
Slayer markolatát, és máris sokkal jobban éreztem magam.
Saiman a hajába túrt. – Azt akarom, hogy gyere velem vissza az
Arénába.
– Nem. Nekem sürgős dolgom van.
– Te vagy a tanúm.
Megpróbáltam lassan, és tagoltan beszélni. – Mennem kell.
– A semmi közepén vagyunk. Nincs járműved.
– Van két lábam.
– Ha visszajössz velem, és elmondod, hogy mi történt, bárhová
elviszlek.
Megráztam a fejem. Túl későn végeznénk.
– Hozok neked egy lovat.
Megdermedtem a lépés közepén. Egy ló az egyharmadára
csökkentené az odajutás idejét.
– Egy gyors beszámoló. Nagyon gyors. Utána azonnal szerzel egy
lovat.
– Megbeszéltük.

85
 Ahogy mentünk vissza a Ház felé Saiman megszólalt. – Nem azt
mondtad, hogy a hajadban azok nem pengék?
– Nem is. Ezek tüskék. Lélegezz mélyeket Saiman. A kezed még
mindig remeg.

RENÉ TEKINTETE HIDEG, ÉS TISZTA, MINT EGY HEGYI TÓ.

Saiman méltatlankodása megtörte ezt a jeges nyugalmat.
– Meddig tart összeszedni egy holttestet?
– Itt lesz egy percen belül.
Az asztal másik oldalán ült. Mi álltunk. Teltek az értékes
másodpercek. Ez van. Semmit sem tehetek ellene. René a munkáját
végzi, és hagynom kell, had csinálja.
René rám nézett. – Kivágtad a szívét?
Megráztam a fejem. – Nem volt rá szükség. Megkavartam az agyát,
és levágtam a fejét. Nem tudok róla, hogy a fej tudna regenerálódni.
– Igaz – bólintott René.
Saiman felkapott egy bögre kávét, ránézett, és a falhoz csapta.
– Úgy néz ki a partnered idegrohamot kapott, –mondta nekem René.
– Gondolod, bele kéne vernem némi férfiasságot?
Saiman szótlanul nézett rám. Értékeltem, hogy René nem nevetett.
Pedig látszott, hogy alig tudja vissza fogni magát.
Egy csapat Vörös Gárdista jött, hordágyon hozva a kígyóembert. Két
őr, és egy idősebb férfi követte. Odaadott Renének egy nagy bőrbe
kötött könyvet, és halkan mondott neki valamit. René határozottan
bólintott felé.
– Az a dolgunk, hogy vigyázzunk a vendégek, különösen a Ház
tagjainak biztonságára. De! – Felemelte a kezét, és számolni kezdett az

86
ujjain. – Először is, ez az eset a jogkörünkön kívül történt. A mi
felelősségünk a fehér vonalnál véget ér. Másodszor, ez a lény nincs
regisztrálva sem a Kaszás, sem más csapat tagjaként. Senki nem ismeri
őt. Az, hogy a Kaszások egy tagja ott volt, még nem bizonyítja a
bűnrészességet, és nem köteles segíteni. Lehet, hogy csak élvezte a
látványt. Harmadszor, az egész csapat, Martot, és a személyzet két
tagját kivéve, az első mérkőzés előtt elhagyta a Házat. Közel három
órával ezelőtt…
Jeges érzés száguldott keresztül rajtam. – Ez normális?
René félbe akart szakítani.
– Ez normális? –kérdeztem újra.
– Nem –mondta lassan. – Általában itt maradnak nézni.
Derek soha semmit nem csinált megfelelő előkészületek nélkül. Már
biztos órákkal a megbeszélt idő előtt a találkozási ponton volt. A
Kaszásoknak három óra előnyük van velem szemben, és bármit
csinálhattak vele ennyi idő alatt, miközben én pontszámlálóst játszottam
Saimannal.
Felé pördültem. – Azonnal kell egy ló!
Saiman habozott. – A lovat Saiman, vagy esküszöm, befejezem, amit
ez itt elkezdett! – intettem kígyóember teste felé.

A RED ROOF INN EGY ROMOS TÉR SZÉLÉN MAGASODOTT,

mindkét oldalán törmelékekkel. Megálltam a tér szélén. A herélt alattam
felhorkant, miután tizenöt perc alatt ért velem ide, végig vágtázva az
utat.
Vérfoltok voltak az aszfalton. Leszálltam a lóról, és besétáltam a
térre. A mágia teljesen elmúlt, miközben sétáltam, a technika visszatért.

87
Rengeteg vér volt a poros aszfalton. Rengeteg vér. Ott volt mindenhol.
Vastag tócsákban, szétspriccelve, permetben. Mindenhol.
Belemártottam az ujjam az egyik tócsába. Hideg. Bármi is történt itt,
befejeződött egy ideje. Jeges kéz szorította össze a szívemet. Rettegés
fogott el. Hirtelen nem kaptam rendesen levegőt.
Hamarabb el kellett volna olvasnom az üzenetet.
Félre kell tennem a fájdalmat, a bűntudatot, és a félelmet. A
cselekvéshez hideg fejre van szükség. Ezekkel ráérek később is
foglalkozni. Most a helyszínre kell koncentrálnom.
Itt erőszakos cselekmény történt, de a hely nem úgy fest, mint ahol
egy vérfarkas harcolt. Minden alakváltónak két formája van. Emberi, és
állati.
A tehetségesebb alakváltók, harc közben fenn tudtak tartani egy
köztes formát. Hatalmasak, humanoidok voltak, nagy karmokkal, és
agyarakkal. A legnagyobb baj az volt ezzel, hogy nem túl sokáig bírták
ezt a formát fenntartani, és beszélni sem nagyon tudtak, mégis, ez volt
az egyik leghatékonyabb fegyverük. Derek volt az egyik legjobb. Ő is
átalakult volna abban a pillanatban, ahogy a harc elkezdődött.
Ha Derek itt harcolt volna, lennének karmolási nyomok az aszfalton.
Néhány farkas szőrcsomó itt-ott, apróbb húscafatok. Lehet, hogy nem is
volt harc. Lehet, hogy idejött, aztán elment… Reménykedni, kezdtem,
ugyanakkor bűntudatot is éreztem. Később.
A finom vízpermet sima, halvány foltokat festett baloldalon, a
földön. A vérfoltokat kikerülve odamentem, és letérdeltem. A
reményem elszállt. Bárhol felismerném ezeket a foltokat. Olvasztott
ezüst cseppek voltak, amik lehűlve gömböké váltak. Becsúsztattam őket
a zsebembe.
Nem lehetett semmiféle módszerrel olvadt ezüstöt csinálni egy
parkolóban. Vagy a Kaszások között volt egy erős, mágikus
felhasználó, vagy…

88
 Egy éles morgás arra ösztönzött, hogy megforduljak. Két farkas
mozgott a tér szélén. A szemeik halvány sárgák, mint két ezüst hold.
George és Brenna.
George a pofáját ráncolta. Széles terpeszben megállt. Fekete szája
nagyra tátotta, felfedve a torkát, és hatalmas, fehér agyarait. Morgás tört
elő a szájából.
Nagyon lassan felálltam, és feltartottam a kezeimet. – Nem jelentek
veszélyt.
Brenna levegőbe csapott, és átváltozott. Úgy nőtt ki rajta a szőr, mint
a sűrű, tüskés fű.
– Nem én okoztam a vérfürdőt. Ismersz, a Falka barátja vagyok.
Vigyetek Jimhez!
Mindaddig, amíg nem húzom elő Slayert, van esély a helyzet békés
elrendezésére. Ha rám ugranak, miközben nálam van, akkor meghalnak.
Két kétszáz kilós alakváltót simán meg tudok ölni, hiszen ölésre
képeztek, aztán egész életemben bánnám a halálukat.
Két hörgés nyomta el a hangomat. Előre hajoltak. Áradt belőlük a
vérszomj. A kardforgató kezem viszketett.
– Ne csináljátok. Nem akarlak bántani titeket.
Magas hangú prérifarkas vonyításának hangja nyomta el a
vicsorgást. Egy sötét, vékony árnyék lavírozott át a farkasok között.
Magas, bozontos test rohant felém. Alakváltó, harcos formában. Egy
pillanatra láttam az arcát. Groteszk pofájában két centis agyarak
sorakoztak, amivel simán letépheti az arcomat a koponyámról egy
harapással.
A farkasok támadtak. A francba.
Lebuktam, előkaptam a tűimet, és a szörny idegközpontjába vágtam
a könyökömet. Tovább folytattam a mozdulatsort, és a két ezüsttűt a
füle mögé döftem. Felsikoltott, és a fejét karmolta.
Mögötte az éjszakában megindult a másik két rémálom is. Egy gyors
rúgás az alakváltó térdébe. Csont reccsent. Viszlát, séta!

89
 Georget rúgtam le. Megpördültem, és az egyik tűt egyenesen
Brennába szúrtam. A francba! Fogak szorították össze a csuklómat, a
karom a szájában volt, az ezüst tű pedig egyenesen a torkába esett.
Elengedte a karomat, és körbe-körbe forogva próbálta kiköpni az
ezüstöt, ami égette a nyelvét.
Valami villant a hátam mögött. Megpördültem, felrántottam a
támadó karját, és a hónaljába szúrtam a tűt. Az alakváltó felüvöltött, a
karja elernyedt.
Körbevettek.
Karmok ragadták meg a vállamat, valaki a bal combomba harapott.
Ütöttem, és rúgtam, és valamelyikbe beleszúrtam a tűt. Csont
reccsenése hallatszott. Valakinek a pofájába vágtam, aztán a
mozgásterem egész kicsire zsugorodott. Egy szőrös, vörös kar csapódott
a légcsövembe, és megnyomta a nyakam oldalt, csökkentve a vér
áramlását az agyamba.
Klasszikus fojtó fogás. Megpróbáltam rúgni, de nem volt elég
helyem. A mellkasom összeszorult, nem kaptam levegőt. Mintha izzó
vasat nyomtak volna a tüdőmbe, égett, égett, égett. Hatalmas agyarak
vettek körbe, a bűzös leheletüket éreztem mindenütt.
Az jutott eszembe, hogy milyen állat lehet az, amelyiknek
narancssárga bundája van?
A világ elsötétedett.

90
 12. fejezet
A TORKOM FÁJT, A COMBOM ÉGETT, mintha forró olajat
öntöttek volna rá, vagy megharapott volna egy vérfarkas. A többi
részem annyira fájt, mintha átment volna rajtam egy úthenger.
Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy Jim mellettem ül egy széken.
– Baszd meg! – mondtam, és felültem.
Jim megdörzsölte az arcát, mintha le akarna szedni onnan valamit,
ami zavarja.
Az egész testem fájt, de semmi komoly. Vér izét éreztem a számba.
A nyelvemet végigfuttattam a fogaimon, mind megvolt.
– Nem öltem meg senkit?
– Nem, de két emberem kiesett, amíg a csontjaik összeforrnak.
Egymásra néztünk.
– Ott álltam felemelt kézzel. Pont így! – Felemeltem a kezeim. –
Nem húztam ki a kardot, nem tettem semmi fenyegetőt! Csak álltam ott,
mint egy alázatos kurva, és kértem, KÉRTEM, hogy beszélhessek
veled. És ezt kaptam?
Jim nem szólt semmit. Seggfej!

91
 – Mutass egy atlantai alakváltót, aki nem tudja, hogy ki vagyok. A
legénység felismert. Tudják, ki vagyok, tudják, mit csinálok, és
kibaszottul leszarták. Már négy éve együtt dolgozunk. Harcoltam
melletted. A szövetségesed vagyok, aki már kiérdemelte a bizalmat. De
te, és a tieid úgy bánnak velem, mint egy ellenséggel.
Jim szeme jéghideg lett. – Itt annak jár a bizalom, akin szőr nő.
– Látom. Szóval, ha holnap megharapna egy loup, az többet
jelentene számodra, mint mindaz, amit eddig érted tettem.
Felálltam. Tűz járta át a combomat. – Derek jól van?
Kőfal.
– Kurva isten bassza meg Jim! A gyerek jól van?
Semmi. Minden szar után, amin együtt keresztülmentünk,
egyszerűen kizár. Csak úgy. A hűség, ami Derekkel összekötött minket,
nem jelentett semmit. Éveken keresztül vigyáztunk egymásra Jimmel.
Az sem jelentett semmit, hogy egyesültünk, és hogy hat hónapja együtt
harcoltam a falkával. Egy vezetői határozat miatt Jim mindent félredob.
Csak ült ott, csendesen távolságtartóan, mint egy idegen. Aztán
megszólalt. – El kéne menned.
Ez elég is volt.
– Rendben. Nem mondasz semmit. Nem hagyod, hogy lássam
Dereket. Ez előjogod. Akkor majd máshogy csináljuk. James Damal
alakváltó, a Falka biztonsági főnöke szándékosan akadályozza a Rend
munkatársát, hogy az elvégezze a nyomozást. Ráadásul, teljesen
indokolatlanul legalább három alakváltó támadta meg, harcos formában,
miközben a munkáját végezte. A Georgia kódex szerint egy alakváltó,
harcos formában fegyveresnek, vagy halálos fegyvernek minősül. Ezért
az O.C.G.A. 16-5-21(C) szakasza értelmében ez súlyos testi sértés a
béke egyik képviselője ellen, aki a feladatait végzi. Ez büntetendő, és 5-
től 20 évig terjedő letöltendő börtön jár érte. Hivatalos panaszt fogok
benyújtani 24 órán belül a Rendnél. Azt javaslom, kérjen segítséget,
vagy tanácsot.

92
 Jim csak bámult. Eltűnt a szeméből a keménység, és döbbenet
váltotta fel.
Egy hosszú pillanatig álltam a tekintetét. – Ne hívj, és ne keress!
Ezentúl csak a hivatalos csatornákon keresztül érintkezünk. És amikor
legközelebb találkozunk, nagyon figyelj arra, hogy betartsd a
szabályokat, mert abban a pillanatban, hogy megszeged őket,
gondolkodás nélkül ellened fordulok. Most add vissza a kardomat, mert
elmegyek, és ne próbáljon megállítani egyik idióta sem.
Az ajtóhoz mentem.
Jim felállt. – A Falka nevében, engedd meg, hogy bocsánatot…
– Nem. Nem a Falka tette. Ezt te tetted Jim.
Az ajtóhoz értem. – Annyira haragszom rád, el sem tudom mondani,
hogy mennyire.
– Kate… várj!
Jim odalépett hozzám, és kinyitotta az ajtót. Három alakváltó ült a
folyosón, a padlón. Vékony, sötét, rövid hajú nő, egy latin férfi, és az
idősödő testépítő, aki megállított az első gyilkosság helyszínén. Egy
vékony szürke csík volt a nő nyakán, jelölve a helyet, ahol az ezüst kárt
okozott. Helló Brenna. Valószínűleg meg kellett vágni a torkát, hogy a
tűt ki tudják szedni. A seb hamar begyógyul, de kell pár nap, amíg a
szürke elszíneződés telesen felszívódik.
Az alakváltók Jimre néztek.
Az izmok megfeszültek az állán, és a vállán. Egy olyan falal
küzdött, amit csak ő látott.
– Az én hibám.
– Az én hibám? Összesen ennyi? Ennyi?
Elgondolkodott, majd bólintott. – Az én hibám. Jövök neked eggyel.
– A kárelhárítási kísérletet szabályszerűen jegyzem.– Megráztam a
fejem, és elindultam kifelé.
– Kate sajnálom. Elcsesztem! Nem megy jobban.
Ez úgy hangzik, mintha komolyan gondolná. Egy részem le akarta
rúgni a fejét, és elrohanni. Azok után, ahogy velem bántak! Másfelől,

93
Jim az emberei előtt kért bocsánatot. Ez a legtöbb, amit várhatok. Nem
fog térdre esve könyörögni a bocsánatomért. És végül, nem számit sem
Jim, sem én. Csakis Derek.
Jim biztos megérezte, hogy mi játszódik le bennem. – Elviszlek
hozzá!
Ezt akartam. Ahogy az alakváltók előtt elsétált, megállt, rájuk nézett
és odaszólt nekik.
– Bemegy.
Követtem őt végig a sötét folyosón, le a rozoga lépcsőn. A levegő
dohos volt. A lépcső nyikorgott a lépteink alatt. Ez nem a Falka egyik
irodája volt, ha mégis, én nem ismertem. Nehéz lenne elfelejteni egy
olyan helyet, ahol egy panda van a falra festve.
Jim arca minden lépés után egyre zordabb lett.
Még mindig mérges vagyok. – Egyáltalán, melyik alakváltó
narancssárga?
– A dingó.
Most már mindent láttam. Nos, legalább nem ő lopta el a
gyerekemet.
A lépcső alján nehéz fémajtó volt. Jim megállt. Olyan unottan nézte
az ajtót, ahogy a halálos ellenségeit szokta.
– Összetörték –mondta Jim hirtelen. Alig leplezett morgás kísérte a
szavait. – Összetörték a fiút! Még ha túl is éli, akkor sem lesz már
ugyanaz.

OLYAN VOLT A SZOBA, MINT EGY KÓRTEREM. Egy kis

állólámpa világította meg a téglalap alakú üveget, ami tele volt

94
mocsárzöld folyadékkal. Olyan volt, mint egy koporsó. Láttam már
ilyet. Az alakváltók tanknak nevezték.
Dr. Doolittle találta fel, a Falka orvosa. Meztelen test feküdt a
folyadékban. Létfenntartó eszközök, gépek, infúziók voltak rákötve.
Egész életemben, soha nem láttam, hogy egy alakváltónak segítségre
lenne szüksége a gyógyuláshoz.
A doboz mellé térdeltem, alig kaptam levegőt.
Derek mozdulatlanul feküdt. Vörös sávok jelölték azokat a pontokat,
ahol a csontok gyógyultak. A jobb lába térd alatt teljesen összetört. Az
egész egy vörös-lila káosz volt, néhol szürkébe fordulva.
Egy másik folt a bal combján, pont a közepén. A combcsont, a
legkeményebb csont a szervezetben. Kettétörték, mint egy fogpiszkálót.
Két törés Derek sebhelyes jobb karján, a könyök, és csukló. Ugyanott a
bal karján is. Az embertelen pontosság, ahogy elképzeltem, mit
érezhetett, mikor eltörték a karjait! A gondolatra csikorgattam a
fogaimat.
A szívverésem lelassult. A fejem forró lett, az ujjaim jéghidegek.
Mintha levegő helyett jeget lélegeztem volna ki.
Ez nem egy egyszerű verés volt. Ez egy kiállítás volt. A gyűlölet, és
a kegyetlenség bemutatója. Annyira összeverték, mintha el akarták
volna törölni, azt, ami volt. Ádáz dühöt éreztem, olyan, amitől a
körmöm a tenyerembe vájtam.
Mély lila, szürke csíkos volt az egész mellkasa, felkúszott a torkáig,
ahol a fojtatást egy nyakmerevítő takarta el. A jobb vállától a balig,
végig nyílt seb volt. Fekete. Nem szürke, hanem véres fekete.
Ránéztem az arcára. Teljesen össze volt törve. Csonttörések
kuszasága nézett vissza rám. Az egész arca nyers hús volt. Mintha
valaki darált húsból akart volna kifaragni egy arcot, de aztán megunta,
és ott hagyta a napon rohadni.
Reszkettem a haragtól. Megtalállak. Megtalállak rohadék, és akkor
fizetni fogsz. Puszta kézzel téplek darabokra.

95
 A racionális gondolatok elmenekültek a fejemből. A szoba
zsugorodni kezdett, mintha megvakultam volna, miközben a dühöm
csak egyre nagyobb lett, és üvölteni akartam. Szerettem volna sikítani,
ütni, rúgni valamit, de a testem nem volt hajlandó megmozdulni.
Tehetetlennek éreztem magam. Szörnyű érzés volt.
A percek csak nyúltak, hosszan, és sűrűn, mint ahogy a méz csöpög
a kanálról. Derek még mindig ott feküdt, csendben, haldokolva a zöld
folyadékkal teli tartályban. A mellkasa alig észrevehetően emelkedett,
de ettől eltekintve, akár halott is lehetne. Egy normál ember már rég
meghalt volna, még a verés befejezése előtt. Néha a több regeneráció
csak több szenvedést jelentett.
Valaki keze megpihent a vállamon. Felnéztem. Doolittle kedves
arccal nézett rám.
– Ugyan már! –mondta, és felhúzott. – Gyere, igyunk egy kis teát!

96
 13. fejezet
EGY KIS KONYHÁBA MENTÜNK. Doolittle jeget vett elő,
széttörte, és egy kancsó teába tette. Elém rakott egy poharat.
– A tea segít.
Ittam, de, csak mert tiszteltem őt. Megdöbbentően édes volt. A jég
csikorgott a fogam alatt.
– Miért nem gyógyul? –kérdeztem lapos, monoton hangon.
Doolittle leült velem szemben. Úri módon, nyugodtan viselkedett.
Rendszerint.
Azon kaptam magam, hogy kezdek lassan megnyugodni. Csak attól,
hogy itt volt a Falka orvosa. Mindig nyugalmat árasztott. De nem ma. A
szemében kerestem a megnyugtatást, hogy Derek rendbe jön, de nem
találtam. Nem a szokásos humorral csillogott, hanem sötét volt, és
gyászos. Ma fáradtnak tűnt. Egy öreg, fekete férfi, egy pohár tea fölé
hajolva ül.
– A Lyc-vírus sok dologra képes, de megvannak a határai. – mondta.
– A szürke azt jelenti, hogy ott nagy számban halt el a vírus. Nem
maradt elég vírus a testében a gyógyuláshoz. Az a kevés, ami maradt, az

97
tartja életben, de hogy meddig, azt senki nem tudja. – A csészéjébe
nézett. – Nagyon megverték. Annyi helyen törték el a csontjait, hogy
mindre nem is emlékszem. És mikor ezzel végeztek, olvadt ezüstöt
öntöttek a testére. A mellkasára.
Ökölbe szorítottam a kezem. – És az arcára. Aztán kidobták az
utcára, négysaroknyira a déli irodától, hogy meghaljon.
Doolittle hátra nyúlt, és odaadott egy papírtörlőt.
Elvettem, és ránéztem.
Kedvesen rám mosolygott, és megsimogatta az arcomat. – Segít
letörölni őket. –mondta.
Megérintettem az arcomat, és rájöttem, hogy nedves. Az arcomhoz
nyomtam a törlőt.
– A sírás jó. Nem szégyen.
– Tud rajta segíteni?
A hangom normális volt. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a
sírást. A fájdalmam kiszivárgott a szememen.
Doolittle megrázta a fejét. Az agyam lassan újraindult. A Kaszások
elkapták Dereket a Red Roof Innél, megverték, és kidobták a Falka
irodájánál. Jim emberei találtak rá, és visszakövették a nyomát a szag
alapján, ahol sor került a verésre.
– Nem alakult át –mondtam.
Doolittle arca néma kérdést tükrözött.
– Nem voltak jelei a farkasnak a helyszínen. Annyi vér volt ott, ami
túl sok egy embernek. Biztos, hogy harcolt, és megsebesítette őket, de
nem volt szőr. Nem volt karomnyom. Megölt egy vámpírt harcos
alakban. Egy pillanat alatt alakot tud váltani, de nem tette. Hogy lehet
ez?
– Nem tudjuk – mondta Jim.
Az ajtófélfának dőlt, mint egy komor árnyék haragtól fűtve. Nem
hallottam, hogy mikor jött.
–A regeneráció, és az alakváltás visszavonhatatlanul
összekapcsolódik. – Doolittle megitta a teáját. – Vannak módszerek,

98
amivel rábírhatjuk az alakváltásra. Mindet megpróbáltuk, de egyik sem
vált be. Valami blokkolja.
Annyira nyugodtan mondta! – Miért nem vagy meglepve?
Doolittle felsóhajtott.
– Nem ő az első –felelt Jim.

AZ ELSŐ KÉPEN EGY FÉRFIHOLTTEST VOLT. Az arca

összetörve, a feje olyan volt, mint egy lapát. A mellkas csontot kivágták
a testéből. A bordák helye olyan volt, mint egy nedves kása, tele sötét
vérrel.
Jim ivott egy korty teát. – Doki. Ez a cucc tiszta méz.
– Egy kis édes még soha nem ártott senkinek. – Doolittle sértődötten
nézett, és még több mézet tett a poharamba.
Jim megcsóválta a fejét. – Az Éjféli Játékok. Tizenhat évvel ezelőtt a
Bajnoki harc szarrá ment. Egy nagy, buta alakváltó medve elvesztette
az irányt, és megvadult. Megölt egy csomó civilt.
Nem szakítottam félbe, nem szóltam semmit.
– Egy csomó embert fel kellett volna áldozni, hogy elkapják. Jött
Curran, vállalta a melót, elkapta, és kész. Ez egy alfa feladata.
Átkozottul világos volt ezután, hogy ki a főnök. Ez megmutatja, hogy
mit képvisel az alfa.
Jim előrehajolt, és az asztalra támaszkodott. – Az alfa első
törvényének határozottnak kell lennie. Ez mutatja, mit képvisel. Nem
számit, bármi is történik, az alfának be kell tartani a törvényt, mert ha
csak egyszer is enged a gyeplőn, akkor összes többi törvényét is
megkérdőjelezik. Curran első törvénye: semmilyen módon nem
vehetünk részt a Játékokon.

99
 – Ez egy jó törvény, –folytatta Jim. – Nem kell olyan helyen
szórakozni, aminek az az érdeke, hogy minket minél durvább módon
lásson meghalni. Még az Emberek is távol maradnak tőle, mióta
illegális lett.
Elhallgatott. Ugyanúgy, mint Curranak, neki sem lehet semmit sem
leolvasni az arcáról, de most szemei elárulták. Sötét, zaklatott, és
nyugtalansággal teli volt. Titokban akarta tartani, de éreztem, hogy
nyugtalan. Kísérteties.
– Tehát, te szórakoztál már a Játékokon, Jim?
– Ők bevándorló alakváltók. Egyes a szintjük. Jött velük egy hegyi
macska néhány hónapja Missouriból. Egy rendes nő. De jött néhány
söpredék a területünkre. Veszélyt jelentenek. Ez biztonsági kérdés, tehát
az én feladatom. Meg kell találnom a bűnösöket, akár a törvényt
megszegve is.
A kirakó darabjai kezdtek összeállni. – Tehát nem mondtad el
Currannak, mert nem hiszem, hogy tud róla. – Jim magára vállalt egy
olyan döntést, amit csak a Bestiák Urának van joga meghozni. Ez nem
csak rossz ötlet. Ez egy sietteted a saját halálod ötlet.
Jim elém tolta a fényképet. – Garabed. Jó, erős macska volt.
Örmény. Az északi irodánál találtunk rá.
Most már értettem. Jim képtelen volt elmondani Curranak, hogy
meghalt egy újabb alakváltó. Currant ismerve, azonnal leállítja a
műveletet. A Bestiák Urának mindig be kell tartania a törvényt.
De most, hogy az egyik embere odaveszett, meg kellett találnia. Meg
kellett találni, és megbüntetni a bűnösöket. Először is, hogy
megbosszulja a halálát, másodszor, hogy az emberei ne hagyják el. Egy
alfa legfőbb feladata, hogy megvédje a klánját. Jimnek az emberei
voltak a klánja.
– Garabed semmi jelét nem mutatta, hogy át akart volna változni?
– Nem volt jele.
Ha Jim helyében lennék, valaki mást tennék a helyére a Játékokon.
Valakit, aki okos, kemény, és képzett. Valakit, aki…

100
 – Beépítetted Dereket.
Jim bólintott. – Ő a legjobb titkos ügynök alapanyag. Úgy néz ki… –
a szavak a torkán akadtak, – nézett, mint egy buta szépfiú, aki kettőig
sem tud számolni. De soha nem hagyott ki semmit.
– Mi történt?
Jim elhúzta a száját. – Odament egy hónapra, és egy furcsa
történettel jött vissza a Kaszásokról. Ez az egyik csapat neve. A
semmiből jöttek néhány hete, és nagy zajjal leszálltak. Az m-szken a
felét embernek olvasta, de Derek mondta, hogy nem azok. Nem
stimmelt valami velük. Úgy gondolta, hogy olyanok, mint nekünk a
kevert marhahús. Nem csak a falka, hanem mindegyikük. Valami,
aminek egyszerre ember, és állat szaga van, és mindkettő undorító.
Elmondta, hogy van ott egy emberlány a Kaszások személyzetében, aki
ki akar szállni. Ez egy hosszú történet, de az a lényeg, hogy át akar
állni, és elmondd nekünk mindent a Kaszásokról, és Garról, ha segítünk
neki.
– És nemet mondtál neki.
Jim megitta a teája egyharmadát. – Azt mondtam, hogy túl
kockázatos. A Kaszások tízen, húszan, néha harmincan is együtt
utaznak egyszerre, és mindig felfegyverkezve.
– Mintha tudnák, hogy az ellenség területére mennek.
Jim bólintott.
– És nem lehet őket nyomon követni őket a szaguk alapján? Biztos
van nekik valamilyen alapillatuk?
Jim úgy festett, mint aki citromba harapott. – Nem a követés a gond,
hanem a hely, ahol a bázisuk van.
– Hol van? – Miért van olyan érzésem, hogy nem fogok örülni
annak, amit hallani fogok? Még csak az kéne, hogy olyan őrültséget
mondjon, mint az Unicorn Lane…
– Az Unicorn…
Felttartottam a kezem. – Értem.

101
 Az Unicorn Lane nem egy negyed. Kegyetlen mágia örvénylett ott, a
kibelezett felhőkarcolók között. Túl erőteljes, túl hatalmas, hogy
harcolhassunk ellene. Közönséges tárgyak váltak halált hozókká.
Borzalmas dolgok történtek ott. A szörnyek megették a gyengébb
társaikat egy ocsmány mágia kedvéért, elmebeteg szektások titkos
hatalommal, tébolyodott alakváltók, és a Holtak Urai, akiknek nem volt
hová menniük, miután elfordult tőlük a családjuk, és minden barátjuk,
mikor az új irányelvük „az előbb lő…” lett, és a kétségbeesés
megzavarta az elméjüket.
A legtöbben valamilyen utálatos dolog táplálékaként végezték.
Azok, akik túlélték, mind megőrültek. Nem véletlen, hogy Andorf, a
medve is azt a helyet választotta rejtekhelyül a Játékok után. Az sem
volt véletlen, hogy Curran az első találkozónkat az Unicorn peremére
szervezte, hogy megnézze, mennyire félek. Akkor kellett volna megölni
a hülyét!
Követni harminc alakváltót az éjszaka közepén az Unicorn Lanen,
kegyetlen, és szokatlan módja az öngyilkosságnak.
– Becserkészhetjük a bázisukat most rögtön is –mondta Jim. – De
tegyük fel, hogy még az Unicorn Lane előtt elérjük a lányt. Mi csak
elrabolunk egyet közülük. Bűnös, vagy nem, ember, vagy sem, akkor is
háború lesz emiatt. Nem engedhetünk meg magunknak még egy rohadt
háborút!
– Nem ok nélkül lenne –mondta Doolittle.
– Csak kellett hozzá néhány furcsa szag, és egy kislány, nagy szájjal.
Azt mondtam a srácnak, hogy hagyja abba a farka követését. Azt
mondta, hoz nekem bizonyítékot. Odament még egyszer, de én nem
tudok a lányról semmit sem mondani.
– Láttam őt –mondtam. – Én nem hibáztatom.
– Hogyan?
– Előbb te mondd végig, aztán én is elmondok mindent, amit tudok.
Jim vállat vont. – Derek nem akart leállni. Láttam, hogy így, vagy
úgy, de megpróbálja megmenteni, ezért kivontam őt az akcióból.

102
Jegyeket nehéz kapni, és legalább, szinte lehetetlen, és tudtam, hogy
nem tudja megfizetni. De még ha sikerülne is valahogy belépőt
szereznie, még akkor sem tudna bejutni az alsóbb szintekre sem.
Ráállítottam valakit, mondtam neki, hogy nyugodjon le, és úgy
gondoltam, hogy ezzel ennyi is volt.
Hah! Csakhogy Derek látta Saimant a játékokon. Felismerte a szagát,
és tudta, hogy Saiman, mint Durand a Ház tulajdonosa, bárhová kap
jegyet.
– Mikor Dereket kivettem, Linnát tettem a helyére a Játékokon.
Kirakott egy újabb fényképet elém. Egy fiatal nő feküdt egy
műtőasztalon. A teste körvonala torz volt, egyenetlen. Néztem a képet,
aztán rájöttem, hogy miért! A test több darabból volt összeillesztve.
– Tizenkét darabba vágták –szólt Doolittle. – Minden egyes darab
pontosan hat hüvelyk hosszú. Valószínűleg életben volt, miközben
csinálták. És nem, nem változott át. A ruhája rajta volt.
– Akkor szedtük fel a lányt, mikor jöttél – mondta Jim összeszorított
fogakkal. – Akkor tért vissza az emberem, akit Derekre állítottam. Szem
elől vesztette őt. Aztán megtaláltuk Dereket.
Nem kellett több magyarázat. A falka visszafelé követte Derek
szagát, erre ott találnak engem, a vérével az ujjamon.
– Neked mid van? –kérdezte Jim.
Elmondtam neki. Mikor ahhoz a részhez értem, hogy Currant a
helyszínre vezettem, úgy nézett rám, mintha meg akarna fojtani. Én
folyamatosan beszéltem, amíg az egész történetet ki nem pakoltam. Jim
úgy döntött, hogy nagy szüksége van teára. Valószínűleg valami
erősebb kéne neki, de azért meg kéne harcolnia a dokival.
– Beszéltél Currannal?
– Nem.
– Tud erről az irodáról? – Kérlek, mondj igent!
– Nem. Ez az én egyik privát helyem.
– Tehát úgy tudja, hogy te, és az embereid, együtt dezertáltatok.
Bólintott.

103
 – Gazember– mondta Doolittle. – A helyes kifejezés a gazember.
Curran most azt hiszi, hogy a saját védelmi ereje megosztott a Falkában.
A várost a feje tetejére állítja, hogy megtalálja Jimet. Van egy rendje
annak, hogy Jim hogy léphet kapcsoltba Currannal.
– Majd reggel felhívom –mondta Jim.
– Ami majd csak tovább ront a helyzeten.
Jim felmordult. Ettől Doolittle is morogni kezdett.
– Ezt most miért csináltad? – bámultam rá.
– Megvannak az okaim, – mondta.
– Ellenszegülni egy közvetlen parancsnak, az a Falkatörvény
megsértése, – mondta Doolittle. – A hagyomány szerint Jimnek három
napja van arra, hogy meggondolja magát. Ha nem, Currannak meg kell
tennie azt, amit agy alfának tennie kell, hogy ha szembeszállnak vele –
megrázta a fejét. – Ez nehéz ügy, azon gondolkozni, hogyan ölöd meg a
barátodat. Muszáj megtennie, amibe egy férfi beleőrül.
Őrült Currant nyugodtan rangsorolhatjuk a monszunnal, tornádóval,
és más természeti katasztrófákkal azonos szinten.
Doolittle felé fordultam. – És te, hogy csöppentél bele ebbe az
egészbe?
– Elraboltu. –mondta Jim. – Fényes nappal, és nagy zajjal. Ő védve
van Currantól.
– És rögtön megkaptam Dereket a tartályban, és kezelnem kellett az
elrablóim sebesüléseit. – Doolittle megrázta a fejét. –És nem vettem jó
néven, hogy a kocsiba löktek, és rám ültek.
Mivel Jim végigcsinálta mindezt, csak hogy Doolittle ártatlan
áldozatnak tűnjön, biztos, hogy egy hurrikán erejével fog Curran
tombolni, ha megtalálja Jimet.
– Engem elraboltak – Doolittle elmosolyodott. – Értem nem kell
aggódni. De bárki, aki segített Jimnek, nos, az egy teljesen más történet.
– Nincs máshol dolga? – villant Jim szeme zölden.
Doolittle felállt, és a kezét a vállamra tette. – Gondolkozzon, mielőtt
aláírja a halálos ítéletét.

104
 Kiment. Csak Jim, és én maradtunk.
Ez a harc Currannal halálig menne. Soha nem szeretett engem.
Figyelmeztetett, hogy maradjak távol a Falka hatalmi harcaitól. Most
nincs mozgásterem.
– Jim?
Rám nézett, és azonnal megláttam rajta, ragyogón tisztán ott volt a
szemében a félelem. Meg volt rémülve. Nem maga miatt rettegett.
Ismerem régóta, tudom, hogy nem személyes érdekek, vagy becsvágy
vezérli.
Megvoltak az indokai, és tudnom kellet, hogy mik azok. – Miért nem
hívod fel Currant, és mondod el neki, hogy mi is folyik itt? Máris kint
lennél a vízből.
Jim a poharára meredt. A karjai megfeszültek, látszott, hogy nagy
belső csata dúlt benne.
– Hét éve egy csomó fertőzött érte el az Appalache-hegységet –
kezdte. – Én is akkoriban csatlakoztam a Falkához. Végrehajtóként
kezdtem. Tennessee rögtön értesített bennünket, de Észak-Carolinának
két évébe telt döntésre jutni, hogy eltakarítsák maguk körül a szart.
Bementünk a hegyekbe. Régi skót-ír családok, szeparatisták, vallási
őrültek, mind oda menekültek, és a hegyekben telepedtek le. Gyerekeik
lettek, pótkocsikat, kabinokat állítottak fel. Az emberek azért mentek
oda, hogy magukban legyenek. Mindegyikük elvolt magában, nem
beszéltek a külvilágban. Loup családok, egész klánok mentek oda, és
senki sem tudta, és ha tudták is, nem tettek semmit sem. Akkor már
megvolt a Buchanan vegyület. Tudod, hogy mit találtunk…
Halált. Azt találtak. Halált, és gyerekpornót, egy medencényi vért,
félig megevett gyerekeket. A nőket, és a férfiakat megerőszakolták,
darabokra szaggatták, és mikor már nem éltek, újra megerőszakolták
őket. Az embereket élve megnyúzták. Megtalálták a loupokat.
Épp átfésültük Jackson megyét, mikor a helyi zsaruk hívtak minket.
Egy ház tüzet fogott a Caney Fork Roadon, és egyikük sem akart
odamenni. Azt mondták, hogy Seth Hayes, a ház tulajdonosa előbb lő,

105
aztán kérdez, ha birtokháborítást gyanít. Mivel a közelben voltunk,
megkértek, hogy ugorjunk be helyettük.
Baromság. A rendőrök tudták, hogy Hayes loup. Különben miért
hívtak volna alakváltókat egy háztűzhöz?
– A hely egy rohadt szikla szélén állt. Egy órába telt, hogy elérjük a
házat. Az épület csak egy rom volt. Semmi. Csak elszenesedett
maradványok, zsíros, füstös szag, és a bűz. A fertőzöttekre jellemző
bűz.
Ismerem azt a szagot. Vastag, pézsmaszagú, savanyú, ami beborítja a
nyelvedet, és rátapad, keserű ízt hagyva a szádban. Fojtogató. Az
emberi illat eltűnik, és a Lyc-vírussal fertőzött loup önkívületi állapotba
kerül. Már éreztem azt a szagot. Ha egyszer megérzed, soha nem
felejted el.
Jim fojtatta. – Egy kölyök ült a hamuban. Kihúzta a két testvére
maradványait, és csak ült, ránk várva, hogy végezzünk vele. Mocskos,
sovány, kiéhezett gyerek, akit a saját apja vére borított. Úgy bűzlött,
mint egy loup. Azt hittem, hogy meg kell ölni. Ránéztem, és arra
gondoltam, hogy egy loup gyerek. Curran nem engedte. Azt mondta, a
gyerek velünk jön. Azt hittem, megőrült. Az a sok szar, amin az a
gyerek keresztülment, nem is maradt benne semmi emberi. Ránéztem,
és láttam, hogy nem maradt belőle semmi. Curran odament hozzá, leült,
és rábeszélte, hogy jöjjön velünk. A gyerek nem szólt semmit.
Szerintem nem tudta, hogyan kell.
Jim végigszántotta a kezét a haján. – Még a nevét sem tudtam, a
kurva életbe. Ezután mindenhová követte Currant, olyan volt, mintha a
farka lenne. A tornaterembe, edzeni, harcolni. A tanács ülései alatt az
ajtó előtt ült, mint egy kutya. Curran olvasott neki. Ült, olvasott, aztán
kikérte a véleményét. Ez így ment egy hónapon keresztül, mikor egy
nap a fiú válaszolt.
Jim szeme lángolt. – Ma már a gyerek másfélszer jobb, mint én
vagyok. Megtanult beszélni, és lehet, hogy egy nap alfa lesz belőle.
Nem tehetem ezt vele.

106
 – Mit?
– Helyre kell hoznom. Adj rá esélyt, hogy helyrehozzam.
– Jim, ennek semmi értelme.
Doolittle visszajött, egy tál Hush kölyökkel a kezében. – Neki nem
kell a te referenciád James. Hagyd, hogy had értse meg.
Leült, és elém tolta a tálat. – Ha egy alakváltót nagy stressz ér,
legyen az lelki, vagy fizikai, serkenti a Lyc-V termelését. A vírus nagy
számban telítődik a szervezetünkben. Minél magasabb a vírus száma,
annál több a tüske, és annál nagyobb a valószínűsége, hogy az alakváltó
loup lesz.
– Emiatt van az, hogy a pubertáskorban a legnagyobb a louppá válás
esélye.
Bólintottam.
– Dereket nagy stressz érte. Valami gátolja őt, és ha ezt a blokkot
sikerül feloldani, nagy az esélye, hogy a Lyc-V elszabadul.
Végre felfogtam a szavait. – És Derek louppá válik.
Doolittle bólintott. – Ez határozottan benne van a pakliban.
– És ez már biztos?
– Körülbelül 75% rá az esély.
Az asztalra könyököltem, és a kezemre hajtottam a homlokomat.
– Ha Curran megtudja, és Derek louppá válik, Currannak meg kell őt
ölnie – mondta Doolittle. – Ez az alfa feladata. A Falka szabályai
egyértelműek. Ha valaki louppá válik, azt az alfának kell megölnie.
Isten. Ha Curran megölné Dereket, az olyan volna, mintha a fiát,
vagy a testvérét ölné meg. Olyan keményen dolgozott, hogy Derek ne
billenjen át, és váljon louppá. Ha most mégis megtörténne, megtenné,
mert ez a kötelessége. Beleőrülne. Ez olyan, mintha nekem kéne
megölnöm Juliet.
Doolittle megköszörülte a torkát. – Currannak nincs családja. Ő is
egy mészárlás túlélője. Ugyanúgy mentette meg Dereket, mint ahogy őt
is megmentették. Ha megöli Dereket, az nagy lelki traumát fog okozni
neki –mondta Doolittle. – Meg fogja tenni. Soha nem bújik ki a

107
felelősség alól, és azt sem akarja, hogy más viselje ezt a terhet. Az
elmúlt évben nagy volt rajta a nyomás. Ő a Bestiák Ura, de végső soron,
ő is csak egy ember.
A fejemben láttam, ahogy Curran áll, előtte Derek teste. Meg kell
tennem minden tőlem telhetőt, hogy ettől megkíméljem. Nem Jim
kedvéért, és nem is a sajátomért. Hanem Curranért. Nem ölheti meg azt
a gyereket, akit korábban megmentett.
Nagyon dühös lesz. Valószínűleg darabokra akarja majd szaggatni
Jimet.
–Három napot adott nekünk – mondtam. – Ha nem sikerül ezt
megoldanunk három nap alatt, elmegyek hozzá. Elmondom neki, mi a
helyzet. Ha Derek louppá válik, akkor én fogom megölni. – Istenem,
kérlek, könyörgöm, ne kelljen ezt tennünk.
– Ez az én felelősségem – mondta Jim.
– Nem. Curran elfogadta a Rend segítségét. Ez azt jelenti, hogy most
én vagyok a rangidős. Az én felelősségem, és gondoskodom róla. – Van
három napom. Egy csomó mindent tehetek három nap alatt.
Jim szeme megvillant.
– Lássunk munkához –mondtam neki, és Doolittle felé fordultam.
– Mi kell egy alakváltónak az átváltozáshoz?
– Varázslat. Nagyon erős varázslat –válaszolt.
– Az etetés van először, a második a párosodás, és a harmadik az
alakváltás. Ezt nehéz felülírni – sorolta Jim.
– De a Kaszások nem felülírják, náluk van a kulcs. És majdnem
megtörték Dereket. – Dühösen préseltem össze a számat.
– A kardod rágyújtott – mormolta Doolittle.
Vékony füst kígyózott Slayer hüvelyéből. A kard a haragomból
táplálkozik.
– Semmi ok az aggodalomra. –Az ujjaimmal az asztalon doboltam. –
Esetleg őrizetbe vehetem a Kaszásokat, de nincs rá garancia, hogy ott is
maradnak. Nincs ellenük bizonyíték.
– Rajtuk van a vérének a szaga.

108
 – Rám is rám került a vére, mikor a térre mentem. Ez nem elég. Az
m–szken mit mutatott?
– Kék és zöld. – Jim undorodva vont vállat.
A kék embert jelölt, a zöld alakváltót. Ez megint csak nem mondott
semmit. Talán, ha Miss. Marplehoz imádkoznék, ő mutatni tudna egy
nyomot…
– A másik probléma adja magát – mondtam. – Mégpedig maga a
Játék. Tegyük fel, hogy beviszem őket. Mit kérdezzek, hogy mit
kerestél azon a téren? Ha elismerem, hogy tudok a Játékokról, akkor azt
nem hagyhatom figyelmen kívül, nyomoznom kéne. Csakhogy
mindenki tud róla. A zsaruk a Rend, mindenki. Rengeteg pénz megy ott
keresztül. Befolyásos emberek intézik a biztonsági kérdéseket is.
Jim bólintott. – Már azelőtt leállítanának, hogy betehetnéd oda a
lábad.
És ez volt az, amiért szerettem Jimmel dolgozni. Nem vesztegeti az
idejét olyasmire, hogy legyáváz, nem utal arra, hogy félek a felsőbb
nyomástól. Megértette, hogyha magasabb szinten is felfigyelnek a
vizsgálódásomra, nehezebben fogok haladni, mintha melaszban
lépkednék januárban. Egyszerűen átlátta a helyzetet, és tovább lépett a
következő lehetséges megoldásra. Nincs dráma, nincs szorongás, nincs
semmiféle baromság.
– Tehát hivatalosan egyikünk sem tehet semmit –mondtam.
– Így van.
Doolittle csak megrázta a fejét, és megette a maradék Hush
Kölyköket.
– Felteszem, részt kell vennünk a Játékokon, hogy közelebb
kerüljünk a Kaszásokhoz.
– Igen.
– Hogy lehet, hogy soha nem hívsz, amikor könnyű munka lenne? –
kérdeztem.
– Szeretlek kihívások elé állítani, – mondta. – Edzésben tart téged.

109
 – Úgy látom, benevezünk a viadalra, hogy elkaphassuk a
Kaszásokat.
– Igen.
Előre hajoltam, és az ujjammal egy jó nagy kört rajzoltam az
ujjammal. – Unicorn Lane. Harminckét tömb hosszú, és tíz tömb széles.
– Régen harminc tömb hosszú, és nyolc tömb széles volt, de egyre
nagyobb részt kebelez be a városból. – Amennyire tudom, a Kaszások
odamennek, és eltűnnek. És a csapatod nem tudja őket követni.
– A lényeg?
– Emlékszel, hogy fogtuk el a tűzmadarat két éve? Chatham megye
fele éget és a madár füstszagú volt. Nem lehetett követni a szagát, és
csapdát sem lehetett neki állítani, mert mindent felelégetett.
Ideges is volt emiatt, mint a fene. Jim a homlokát ráncolta.
– Emlékszem. Egy halott oposszum volt a csali. Nyomkövetőt
tettünk bele.
– Tudsz szerezni egy ilyen nyomkövetőt?
– Meg lehet csinálni.
– Mi a maximális távolság, ahonnan még be lehet mérni a jelet?
– Huszonöt mérföld. Ha a jel erős.
Elmosolyodtam. Több mint elég, hogy lefedje az Unicorn Lanet.

110
 14. fejezet
JIM MOGORVÁN NÉZTE SAIMAN AJTAJÁT. – A perverz –
mondta.
– Jobban szeret magára szexuálisan deviánsként gondolni.
– Szemantika.
Idefelé az úton megbeszéltük a tervet. Nem volt egy nagy terv, de
jobb volt a megszokott megyek, és remélem, majd túlélem valahogyhoz
képest. Most eladom a kígyó olajat Saimannak.
Saiman ajtót nyitott. Most magas, platinaszőke, hosszúlábú nőként
jelent meg. Jim méregbe gurult. Ha most szőrös lenne, az biztos, hogy a
nyakán felmeredezett volna.
A Legtöbb ember, ha meglátja, hogy két felfegyverkezett gengszter
áll a küszöbén, megállna egy pillanatra, hogy értékelje a helyzetet.
Főleg, ha az egyik öt órával korábban megfenyegette, hogy megöli, ha
nem szerez neki egy lovat, a másik pedig egy hat láb magas, izzó zöld
szemű, vadászpuskás férfi, aki úgy néz rá, mint aki mindjárt beleveri a
fejét a téglafalba.
De Saiman csak biccentett, és félreállt. – Gyertek be.

111
 Bementünk, és leültem a kanapéra. Jim mögöttem, tőlem kissé balra
állt, karba tett kézzel. Lágy techno zene szólt a háttérben. Saiman nem
ajánlotta fel, hogy kikapcsolja.
– Visszahoztam a lovat –mondtam neki. – Lent van az őröknél.
Jim adott nekem egy másikat.
– Tartsd meg. Nincs rá szükségem. Kérsz valamit inni?
Hogy megkockáztassak egy tökéletes luxuselőadást? Had
gondolkozzam… – Nem köszönöm.
– Neked valamit? – Saiman ránézett Jimre, és a Végzet bámult vissza
rá, ezért úgy döntött, hogy a biztonsága fontosabb az udvariasságnál. –
Elnézést, de magamnak töltök valamit. Azt hiszem jobb, ha van egy
pohár a kezemben.
Töltött magának egy martinit, majd a kedvenc helyére ült, és
átvetette az egyik elképesztően hosszú lábát a másikon, és
megvillantotta a dekoltázsát.. Igen, igen! Szépek a melleid! Nyugodj le!
– Hogy ment a dolog a Kaszásokkal? – kérdeztem.
Saiman Jimre pillantott. – A kielégítőnél rosszabbul.
– A Rend érdeklődik a Kaszások iránt. – Ez gyakorlatilag igaz is
volt. A Rendnek dolgozom, és érdeklődök irántuk. Érdekeltek,
annyiban, hogy hogyan ölhetném meg őket, lehetőleg minél
fájdalmasabb módon.
– Ó? –Saiman felemelte a szemöldökét, megint engem utánozva.
– Még fontosabb, hogy személyesen is érintett vagyok ebben az
ügyben. Fel akarom számolni a csapatot.
Saiman tekintete rám szegeződött. – Miért? Ennek van valami köze a
fiatal barátodhoz?
Nem láttam értelmét a hazugságnak. – Igen, így van.
Saiman felém tisztelgett a poharával. – A személyes okok a
legjobbak.
Gondoltam, önző rohadék.
– Szóval? Mit akarsz tőlem?
– Partnerséget ajánlok.

112
 Nagyban kezdtem a játékot. Nem igazán dobott fel, mikor
megkérdezte hogyan. Egyszerre egy győzelem. – Azt akarjuk, hogy a
Kaszások kiessenek. Ezért a Falka és én összefogtunk. Te juttatsz be
minket a Játékokra. Mi az izmot biztosítjuk.
– Én adom a lehetőséget, te meg az eszközt?
Bólintottam. – Megosszuk az információt, és az erőforrásokat, egy
közös cél érdekében. Képzeld azt, hogy ez egy üzleti megállapodás. –
Az üzleti megközelítés tetszene neki.
Saiman előrehajolt, hogy nyomatékosítsa a szándékát. – Miért kéne
veled dolgoznom? Mennyire akarod ezt Kate?
Figyelmeztető morgás hagyta el Jim torkát.
Hátradőltem, egyik lábamat átvetettem a másikon. Most én
utánoztam őt. – Szükségem van rád. Be akarok sétálni a saját
azonosítómmal a viadalra, fel-alá akarok járkálni, és közben gigantikus
seggfejként viselkedni. Abban nagyon jó vagyok.
– Afelől nincs kétségem –mormolta Saiman.
– Magamra irányítom a harcosok, különösen a Kaszások figyelmét.
Előbb-utóbb meg fognak őrülni azért, hogy holtan lássanak. Egyesével
akarom megölni őket. Jim segít ebben egy fejszével. Van egy nagy
fejszéje ilyen célokra. Eközben a részvétel a viadalra esik, a ház
nyeresége zuhan, és te is kevesebb pénzt fogsz nyerni.
Rámosolyogtam. Az volt a célom, hogy kedvesnek lásson, de
elsápadt, és egy kicsit messzebb csúszott tőlem. Megjegyzés
magamnak: Több kedvesség, visszavenni a pszichopata vonásokat.
– Ha nem szeretnél velünk dolgozni, akkor izommal segíts a Kaszás
kérdésben. A parkolói incidens megmutatta, hogy mihamarabb fel
akarnak téged ültetni a túlvilágra tartó vonatra. A szükségesnél nagyobb
védelemre van szükséged, ami sok gondba, és még több pénzbe fog
kerülni, ha figyelembe vesszük Mart képességeit. A legtehetségesebbet
kell alkalmaznod, ha továbbra is lélegezni akarsz. Az árak az egekbe
szöknek, és a munkát elvállalók minősége csökken. A népszerű
tévképzettel ellentétben, a testőrök nem öngyilkos típusok. Most már

113
beláthatod, hogy neked is ugyanolyan nagy szükséged van ránk, mint
nekünk rád. Így vagy úgy, de megöljük a Kaszásokat. Minket a bosszú
vezérel, nem a pénz.
Saiman úgy nézett rám, mintha most látna először. – Ez egy olyan
oldalad, amit nem ismertem.
Ezt az oldalamat használtam a Rend ügyeinek intézésekor.
Felálltam. – Gondold meg. Ismered a számokat.
– Nincs valamilyen másik módszer ez ellen az őrület ellen? –
kérdezte Saiman.
– Adj kezet rá, és megtudod. – Megbíztam benne annyira, hogy
tudjam, nem kell vérrel, és mágiával megpecsételt szerződés. Elég lesz
egy kézfogás, persze, csak ha nem köp előtte a tenyerébe.
Pontosan hármat léptem az ajtó felé, mielőtt megszólalt. –
Megegyeztünk.

– ELMONDOM, MIT TUDUNK. Egy részét Jim szállította, a többit

én tettem hozzá. A Kaszások két hónapja léptek be a képbe. A
legtöbbjüket embernek minősítette az m-szken.
– Kék az egész –mondta Saiman. Hangja csöpögött az undortól.
– De a Kaszások nem éppen emberek. Ezt már tudjuk. Először
„normálisokkal” akartak harcolni, és erre a Ház adott először
lehetőséget. Ők bizonytalan „áruk” voltak, de sorban legyőzték az
alakváltókat, és a vámpírokat. A Kaszások sok pénzébe kerültek a
Háznak, igaz?
Saiman aprót biccentett. – Igen. Ezen felül vannak még más okok is,
nemcsak az „emberség”. Hogy megértsd. Egy csapatnak hét tagból kell

114
állnia. Ebből legalább három embernek, vagy emberszármazéknak,
például alakváltónak kell lennie. Enélkül nem indulhatnak a versenyen.
– Tehát összefoglalva. Nem tudjuk, hogy mik ők, és hova mennek a
verseny után.
– Nem, – Saiman undorodva fintorgott, épp úgy, mint egy nő.
– Nem vagy túl hasznos, nem igaz? – mondta Jim.
Köszönöm a segítséget, Mr. Diplomácia!
Saiman ránézett. – Huszonegy évvel ezelőtt, április 23-án maga
megölte az apja gyilkosát, aki már börtönben volt. Egy feszítővassal a
földre szegezte, aztán megcsonkította. A halottkém becslése szerint
több mint három órán keresztül szenvedett, mielőtt meghalt. David
Stilesnek hívták. Magát soha nem vádolták meg a bűncselekménnyel.
Ó, fiúk!
– Ha ezt az információt közzé teszem, az hozzá nem értés lenne a
részemről. Én információval kereskedem. A szakértője vagyok. Ha azt
mondom, hogy semmit sem tudok a Kaszásokról, akkor azt úgy
mondom, hogy minden szakmai tudásom a kijelentés mögött van.
Jim halkan felnevetett, megmutatva ezzel az összes hófehér fogát.
Saiman lehajtotta a fejét, a vita békés lezárásaként. Lehet, hogy
információi voltak Jimről, de nem ismerte őt. Jim egy jaguár. Csak
azoknak mutatta meg a fogait, akiket meg akart ölni. Nem most, mert
szüksége volt rá, de egy nap, mikor Saiman nem számit rá, azt veszi
majd észre, hogy a halál lépdel felé.
Nem szerettem volna, belekeveredni. – Vissza a Kaszásokhoz –
mondtam. – Tudod, hogy mit akarnak?
– Azt tudom. A Farkas gyémántot akarják –felelt Saiman.
Vártam, hogy majd kifejti, de ő csak belekortyolt a teájába. Azt
akarja, hogy kérjem. Jó!
– Mi az a Farkas gyémánt?
– Egy nagyon nagy, sárga topáz.
– Miért így hívják? –kérdezte Jim.

115
 Saiman a martinis pohárba nézett. – Azért, mert a színe olyan, mint
egy farkas szeme. Nagyobb, mint az öklöm.
Egy mutatós díj. A topáz önmagában még nem lenne nagyon
különleges, az értékét, az egyedisége adja. A versenynek legendás
hangulatot kölcsönzött. A legerősebbek harcoltak egy mesés drágakőért,
és a dicsőségért. A valóságban ez egy beteg játék volt, ahol eldobták az
életüket egy kőért. Dicsőség? Nem dicsőség meghalni valaki pénzéért,
és szórakoztatásáért.
– Hogy jutottál a kőhöz? –kérdezte Jim.
– Ezt a Ház egyik tagja adományozta, hogy ez legyen a versenyen a díj.
Ez egy extravagáns díj, összhangban a jelenlegi stílussal. A
befektetőink valami egzotikusat várnak.
Egy topáz, ami nagyobb, mint egy ember ökle, biztos, hogy
egzotikus. Összeszedtem minden tudományomat, amit a drágakövekről
tudok. A topáz egyike a tizenkét apokaliptikus kőnek, amit Új-
Jeruzsálemben őriznek. Természetesen sárga, és drága, és azt mondják,
hogy a viselője türelmesebb lesz, és elkerülik a rémálmok. Ez volt az
általános felfogás minden drágakő tulajdonságairól, – legalábbis az
emberek ezt szokták mondani, amikor fogalmuk sincs, hogy mire jó egy
kő vagy nincs semmiféle misztikus tulajdonsága. Az eszembe véstem,
hogy a köves könyvben megnézzem a topázt.
– Én már utánanéztem a kő történetének. Három német családnak
volt a birtokában –mondta Saiman. – Úgy tűnik, nem rendelkeztek
semmilyen természetfeletti tulajdonságok-kal. Ez egy teljesen átlagos
kő, de a mérete miatt számtalan legenda kapcsolódik hozzá. A
legelterjedtebb, hogy a követ nem lehet ellopni, erőszakkal adni-venni,
mert halált hoz a tolvajra. Csak elnyerni lehet. A Kaszások ezek szerint
hisznek az átokban. Nem sokkal azután érkeztek, hogy a kő a Ház
birtokába került, és megkérdezték, hogyan tudnák megszerezni. Mivel
hajlamosak az erőszakra, azt hittem, hogy megpróbálják ellopni, de nem
tettek semmit.

116
 A homlokomat ráncoltam. – Mivel nagyon keveset tudunk róluk, ez
lehetne az első lépés az azonosításukhoz.
– És szerinted, hogyan kéne csinálnunk? – Saiman felvonta a
szemöldökét, és csábosan rám mosolygott. Ez nem jött be. Egyrészt,
mert tudtam, hogy ő az, másrészt, mert épp nő volt.
– Egyszerű. Megöljük az egyiket.
Saiman eltöprengett.
Beszélni róla gyerekjáték. Viszont felvet egy másik kérdést.
– Tudjuk, hogy a Kaszások sokan utaznak, a rejtekhelyük az Unicorn
Laneban van ezért nehezebb követni a szagukat. Azonban van egy
nyomkövetőnk, amivel követni tudjuk őket, ha a bepoloskázott
holttestet elviszik. Megfigyelhetjük a székhelyüket. Választ kaphatunk
egy csomó kérdésre. Hányan vannak? Mennyire szervezettek? Vannak
őreik? Az őrök emberek? Hogy kapnak enni? Mit esznek? Van egy
csapat, amelyik kijár az élelemért? Elfoghatjuk az egyiküket és… –
elszakítjuk őket egymástól egy kis ideig, amíg kiszedjük abból a
mocskos szemétből, hogyan hozhatjuk helyre Dereket –… kérdéseket
tehetünk fel neki.
– Úgy tűnik, biztos vagy benne, hogy meg tudsz ölni egy Kaszást. –
Saiman az üres pohárra meredt, mintha lenyűgözné az eltűnt martini
látványa.
Derekre gondoltam, aki a kádnyi zöld trutyiban haldoklik. A csontjai
eltörve, az arca eltűnt, az egész teste fáj…
Saiman fészkelődni kezdett a helyén. – Kate, a kardod gőzölög.
Visszafogtam magam. – Vigyél be a Gödörbe. A többit én elintézem.
– Szeretném, de nem tehetem. – Saiman undorodva intett. – A
Kaszások a tervek szerint az utolsó viadalon vesznek részt, ami egy
csapatverseny. A viadalt már meghirdették a Kő osztályban. Te nem
vagy jogosult a részvételre.
– Meg tudom csinálni –mondta Jim.

117
 Saiman megrázta a fejét. – Bármennyire is szeretném a Falka
biztonsági főnökét a Gödörben látni, akkor sem vagy jogosult. A Kő
osztály azt jelenti, hogy extra nagy harcos.
Igaz, Jim soha nem volt nehézsúlyú. Még a harcos formájában is
sovány volt, gyors, és halálos, de nem volt terjedelmes.
– Van egy kő harcosunk. Én. – mondta Saiman mosolyogva.
Biztos, hogy mikor a Falka megtámadott, maradandó
halláskárosodást szenvedtem. – Én, mint?
– Én, mint én.
Megnyomkodtam a szemeimet.
– Mit csinálsz? –kérdezte Saiman.
– Tízig számolok magamban.
Ez Currannal mindig működik, biztos most is működni fog… Nem,
nem lett jobb.
Kinyitottam a szemem. – Én rendszeresen ölök. Ezért remélem
megérted, mikor azt mondom a teljes szakmai tapasztalatommal a
hátam mögött, hogy nem dobhatunk a mély vízbe. Lelkes vagy, de
képzetlen. Nem elég a fizikai erő, reflexek is kellenek, hogy meg tudj
ölni egy Kaszást. Ha bemész a Gödörbe, rettenetes kínok között fogsz
meghalni, és én nem mehetek oda, hogy megmentselek.
– Soha nem láttál még az eredeti formámban harcolni.
Eszembe villant, ahogy az aranyszőke Adonisz táncolt a hóban. –
Igaz, de láttam, hogyan táncolsz az eredeti formádban. Nem hiszem,
hogy a kanos nők, és a meleg pasik elegen lesznek ahhoz, hogy
megölhess egy Kaszást. Ha betörik a fejedet, oda a lehetőség, hogy a
nyomkövetőt elhelyezhessük.
Saiman jókedv nélkül mosolygott. – Az nem az eredeti formám.
Touché. – Ebben az esetben nagyon remélem, hogy az eredeti
formád, egy tüzet köpködő kétfejű sárkány.
– Azt kell mondanom, hogy nem. Megígérem, hogy nem fogod azt
mondani a holttestemnek, hogy „én megmondtam.” A mérkőzés ma este
lesz. Tehát, számíthatok mindkettőtökre a csapatomban?

118
 Mi mást felelhetnék? – Igen.
Saiman felállt. – Az este első felében lesz a hivatalos megjelenés.
Miután a harcnak vége, feltételezve, hogy meg tudom ölni az
ellenfelemet, a Vörös Gárda ad nekünk egy óra előnyt, addig feltartják a
Kaszásokat. A Ház nem tűri a ringen kívüli harcot, ezért lesz elég idő az
Unicornba érni. Én az egyik privát szobában maradok majd, amíg
helyrejövök.
Vagy a hullaházban. A gondolat úgy lógott a levegőben, mint egy
halotti lepel, de egyikünk sem mondta ki.

119
 15. fejezet
MIUTÁN VÉGEZTÜNK SAIMANNÁL, Jim visszavitt a
lakásomhoz. Azt akartam, hogy visszamenjen vele. Azt akartam, hogy
ott legyen, ha Derek esetleg felébred. Volt az az irracionális
gondolatom, hogyha mellette van, akkor valahogy visszahozza őt. És ha
itt van, akkor nem tudok aludni. Nekem pedig szükségem volt alvásra,
és arra, hogy egyek valamit, és lezuhanyozzak.
Minden erőmre szükségem lesz, ha a Kaszások valahogy kijátsszák a
Gárdát, és idő előtt utánunk jönnek.
Szóval lezuhanyoztam, alaposan lesikáltam minden egyes
négyzetcentimétert magamon, ettem egy kis hideg marhahúst,
paradicsomot, kenyeret, és sajtot, bevettem egy aszpirint, és beájultam
az ágyba.
Nyolckor felkeltem, mert csörgött a telefon. Felemeltem a fejem, és
bámultam. Csengett, és csengett, betöltötte a fejemet a zaj.
Az üzenetrögzítő bekapcsolt, és az ismerős hangtól azonnal felültem.
– Kate.
Curran. Ó. Két órás alvás után nem tudok vele foglalkozni.

120
 – Hívj fel, amilyen hamar csak tudsz.
Felvettem a telefont. – Itt vagyok.
– Te szűröd a hívásokat?
– Miért ne? Így nem kell idiótákkal beszélnem.
– Sértegetsz? –A hangja morgásnak tűnt.
– Te nem vagy idióta –mondtam. – Te egy halálos pszichopata vagy
istenkomplexussal. Mit akarsz?
– Láttad Jimet?
– Nem.
– Nem hívott?
– Nem. – De a bandája félig agyonvert.
– És Derek?
– Nem, őt sem láttam.
Egy pillanatig szünetet tartott. – Hazudsz.
A francba. – Mégis miből gondolod?
– Nem kérdezted meg, hogy Derek rendben van-e Kate.
Reggel első dolgom lesz megtanulni a kényes diplomácia minden
csínját.
– Azért, mert nem érdekel. Ígértél nekem egy vizsgálatot. Teljes
együttműködést ígértél. Ez péntek reggel volt. Ma vasárnap van.
Negyvennyolc óra telt el. Kiráztál Curran. Mint mindig. Elvárod, hogy
rohanjak, és segítsek, de az értékes Falka nem működik együtt a
kívülállókkal. Amit hallasz a hangomon, az az apátia. – És baromság.
Sok, sok baromság.
– Te félrebeszélsz.
Curran kettő, Kate nulla.
– Ez most nagyon fontos Kate. Jim dacolt velem. Megtagadta a
közvetlen utasításomat, hogy a csapatával együtt jöjjön be. Ezt nem
hagyhatom figyelmen kívül. Hetvenkét órája van eldönteni, hogy mit
tegyen. Addig meg kell találnunk.
– Már évek óta ismered őt. Nem nyerte még el a bizalmadat?

121
 – Nem erről van szó. – Curran hangja elcsuklott egy pillanatra.
Eltűnt az alfa, csak az ember maradt a helyén. – Nem akarom, hogy
meg kelljen találnunk.
Nagyot nyeltem. – Szerintem ő sem akarja, hogy megtaláld.
– Akkor segíts. Mondd el, amit tudsz.
– Nem.
Felsóhajtott. – Egy pillanatra felejtsük el, hogy ki vagyok, és azt is,
hogy te ki vagy. Én vagyok a Beatiák Ura, te a Rend tagja. Felkértelek
erre a vizsgálatra. Parancsolom, hogy mondd el, amit eddig megtudtál.
Tedd a dolgod.
Ez fájt. Én a legjobb tudásom szerint teszem a dolgom. – Tévedsz.
Nem vagyok az alárendelted, hogy parancsolgass nekem. Egyenjogú
társak vagyunk.
– Látom. Jim veled van?
– Igen. Épp durva szexben van részünk és félbeszakítottál minket.
Letettem.
A telefon újra megszólalt.
Üzenetrögzítő. –… nem segít, Kate…
Újra megszólalt. Egy pillanatra felvettem, aztán letettem. Nem
akartam hazudni neki. Még az ő, saját érdekében sem. A hálószobában
sötét volt, egy fénycsíkot kivéve, ami közvetlenül az arcomra esett. A
fejemre tettem a párnát.
Már álomföld felé sodródtam a fejemen a párnával, hogy kizárjam a
bosszantó fénysugarat, mikor meghallottam a kulcs fordulását a zárban.
Az ajtó kinyílt. Csak egy személynek volt kulcsa a házamhoz, és ő soha
nem jön be kopogás nélkül.
Kényszerítettem magam, hogy nyugodtan feküdjek. A pozícióm: a
fenekem a fehér bugyiban kilóg a takaró alól, a párna a fejemen. Nem a
legelőnyösebb harci alapállás.
Feküdtem, minden érzékem hiperérzékeny. Nagyon puha léptek
közeledtek az ágyhoz. Közelebb. Közelebb.
Most!

122
 Egy söprő rúgással indítottam. Pont hátba rúgtam a betolakodót, és
mikor hanyatt esett, a nyögése alapján megállapíthattam, hogy
határozottan férfi. Leugrottam az ágyról, és odanyúltam, ahol Slayert
hagytam, de nem volt ott.
Otthagytam. Hasra vágtam magam, és láttam, hogy az ágy alatt van.
Belerúgtam volna útban lefelé?
Egy acélkéz megragadta a bokámat. Hanyatt fordultam, és teljes
erőből vállon rúgtam. Felnyögött, és megláttam az arcát. Curran akkor
már inkább egy elmebeteg gyilkos. Ó, várj…
Másodszor is megdöbbentett. Rám vetette magát, a karomat
félreütötte, és a padlóhoz szorította. A lába leszorította az enyémet. A
jobb kezemet a fejem fölött tartotta, a bal beszorult a testünk közé, és
olyan közel hajolt, hogy a mellkasunk összeért, és az arca csak pár
centire volt az enyémtől.
Becsomagolt, mint egy csomagot. Mozdulni sem bírtam.
– Azt hittem, hogy valami mániákus –mormogtam.
– Én vagyok.
– Mit csinálsz itt?
– Jimet keresem az ágyadban.
– Nincs itt.
– Azt látom.
Kis arany szikrák táncoltak a sötétszürke szemében. Rettenetesen
elégedettnek látszott önmagával, és kicsit éhesnek tűnt.
Vonaglani kezdtem alatta, erre még erősebben szorított.
– Engedj el –mondtam.
– Szükségem lenne az engedélyedre?
– Igen, így van. Megígérem, hogy nem foglak bántani.
Kicsit elvigyorodott. Nem hiszem, hogy el akarna engedni. nem
tudok kiszabadulni. Francba.
– Élvezed, nem igaz?
Bólogatott, a mosolya fehér folt volt az arcán.
– Hogy jutottál be?

123
 – Megvannak a módszereim.
Rájöttem. Ő cserélt ajtót, mikor haldokoltam. –Te megtartottál egy
kulcsot! Milyen gyakran jössz ide?
– Csak egyszer voltam itt.
– Miért?
– Hogy megnézzelek. Jobb megelőzni a bajt, mint a telefon mellett
ülni, és várni a gyere, és ments meg hívást.
– Nem kell nyugtalankodnod, nem lesz több hívás. Inkább meghalok,
minthogy hívjalak.
– Ez az, ami aggaszt –mondta.
A lábai leszorították az enyémeket és a combjai olyan kemények
voltak, mintha csak kőből fargták volna őket. Ha egy kicsit jobbra
tudnék fordulni, a fenekem épp az ágyékához érne, ha kicsit balra,
akkor az arcom épp a nyaka tövéhez érne.
– Nem vagyok a tulajdonod, –mondtam neki. Túl közel volt, túl
forró, és túlságosan valóságos. – Nem fogadok el parancsokat, és biztos,
mint a pokol, hogy nincs szükségem védelemre.
– Mmmm –mondta. Úgy tűnik, hogy lenyűgözte az arcom, mert a
szemembe nézett, nézte a számat…
– Szoktál idejönni, ha nem vagyok itthon?
– Alkalmanként.
– Azt meghallottam volna.
– Tizenkét óra szolgálat után te kimerült vagy, én pedig nagyon,
nagyon csendes.
A szorítása enyhült egy kicsit. Ernyedten feküdtem. Hamis
biztonságérzetbe kell öt ringatnom. Nincs messze az éjjeliszekrény, és
az asztal alsó polcán van egy tőr.
– A Bestiák Ura a saját, személyes zaklatóm. Jé, minden lány álma.
– Én nem zaklatok senkit.
Hitetlenkedve néztem rá. – Akkor ezt minek neveznéd?
– Az ellenfelem ellenőrzése úgy, hogy a lány nem sértődik meg.

124
 – Mit csinálsz, mikor itt vagy? Elolvasod az e-maileket? Nézegeted a
fehérneműimet?
– Nem. Nem szoktam a dolgaidat nézni. Jövök, mikor alszol, hogy
tudjam, biztonságban, és egyben vagy. Nem loptam semmit…
Kirántottam a bal kezemet, és belevágtam a könyökhajlatába.
Fújtatva zihált. A tőrért nyúltam, hanyatt fordítottam, rátérdeltem a
kezeire, és a torkához nyomtam a kést.
Mozdulatlanul feküdt. –Feladom! –mondta, és mosolygott. –
Következő lépés?
Hmm. Ültem egy bugyiban a Bestiák Urán, késsel a nyakán. Mi a
fene legyen a következő lépés?
Curran a vállamra meredt. – Ez egy karom jele –mondta. A hangja
jéghideg. – Farkas. Ki az?
– Senki. – Ó, ez volt aztán a zseniális válasz.
– Az enyéim egyike? – Az arany villant a szemében, mint a villám.
Nos, mivel minden alakváltó Atlantában az övé, erre mit felelhetek,
nem igaz?
– Egyébként mióta érdekel téged az én jólétem? Nekem zavaros a mi
kapcsolatunk természete. Te és én, mi nem jövünk ki egymással. Te egy
pszichopata kontrollmániás vagy. Ha sokat vagyok veled, néha
legszívesebben megölnélek. Makacs vagyok, mint egy öszvér. Az
őrületbe kergetlek annyira, hogy meg akarsz fojtani.
– Egyszer. Csak egyszer fordult elő.
– Egyszer bőven elég volt. A lényeg az, hogy nem játszunk szépen.
Mi…
Kirántotta a karját a térdem alól, és a tőrrel nem törődve megcsókolt.
A nyelve súrolta a számat. Forróság száguldott rajtam keresztül. A keze
a hajamba markolt. Hirtelen meg akartam ízlelni. Már egyszer, négy
hónappal ezelőtt megcsókolt. Emlékeztem arra a csókra, és nem lehetett
annyira jó, mint amire emlékszem. Meg kell újra csókolnom, így
elfelejteném azt a csókot. Nem kísértene állandóan. Kinyitottam a szám,
és beengedtem.

125
 Ó. Édes. Istenem. A világegyetem felrobbant.
Mámorító íze volt.
Elvesztem. Megrészegített az íze, az illata. Fantasztikus volt magam
körül érezni a kőkemény testét, ahogy magához ölelt.
Csókolj még. Csókolj meg újra. Csókolj meg Curran.
Mi a fene van velem?
– Nem.
Eltoltam a kőkemény mellkasát. Ölelt még egy hosszú pillanatig,
aztán egy éhes morgás kíséretében elengedett. Leugrottam róla, és
bizonytalan lábakkal hátrálni kezdtem.
– Elment az eszed?
–Mi a baj? Elfelejtetted „még akkor sem, ha te vagy az utolsó ember
a földön” dolgot?
– Kifelé!
Csak feküdt a szőnyegen, mint egy pihiző macska, és önelégülten
mosolygott. – Milyen volt?
– Semmi különös – hazudtam. –Nincs szikra. Semmi. Mintha a
testvéremmel csókolóztam volna.
A fejem még mindig forog. Meg akartam érinteni, a kezemet végig
akartam futtatni a pólóján, és meg akartam érinteni a karját… megint
érezni akartam a száját a számon. Nem. Nincs érintés. Nem. Csak nem.
– Tényleg? Akkor ezért ölelted át a nyakamat?
A kurva élet. – Csak ideiglenes őrület volt.
Az ajtóra mutattam.
– Biztos nem akarod, hogy maradjak? Csinálok kávét, megkérdezem,
milyen napod volt.
– Ki. Most.
Eltúlzottan felsóhajtott, aztán felugrott. A karját nem használta.
Nagyképű seggfej.
Felajánlotta a tőrt, a markolatát felém nyújtva. – Ezt visszakéred?
Legszívesebben beleszúrtam volna. Elvettem tőle, és az ajtóig
követtem vele, kettőnk között tartva.

126
 Curran kinyitotta az ajtót, és megállt. – Hetvenkét óra. Jim gondolja,
hogy keresem, most már tudni is fogja.
– Értem –vicsorogtam.
– Biztos, hogy nem akarsz egy csókot búcsúzóul, bébi?
– Mit szólnál egy búcsú torokrúgáshoz?
Becsaptam az ajtót, nekitámaszkodta, aztán lecsúsztam a padlóra. Át
kell gondolnom ezt a helyzetet a Bestiák Urával kapcsolatban. Atlanta
oroszlánja. A bosszantó, dühítő, veszélyes kurafi, aki megijesztett, aztán
vak pánikba hajszol, minden szabályomat félresöpri.
Megcsókolt. Nem, először betört a lakásomba, hogy nézze, ahogy
alszom, aztán a földre szorított, majd megcsókolt. Be kellett volna
törnöm az orrát! Ehelyett visszacsókoltam. És többet akartam.
Próbálom megérteni a viselkedésemet. Azt mondtam neki, hogy soha
nem feküdnék le vele. Azt felelte, ahogy akarod. Neki ez csak egy játék,
amiben nyerni akar. Valaki azt mondta, ha felsorakoztatnák Curran
eddigi nőit, parádét lehetne rendezni belőlük. Engem csak egy újabb
rovátkának tekint az ágytámlán. Ha engednék, én is csak egy lábjegyzet
lennék; Kate Daniels, akit Szőrös Őfelsége használt, amíg rá nem unt,
aztán ment tovább a dolgára. Az utcán a hitelemnek annyi lenne.
Egy nyitott kapcsolat Currannal felér egy szakmai öngyilkossággal.
A Rend ügynökeinek pártatlannak kell lenniük. Senki sem fog
alkalmazni, miután lefeküdtem az alakváltók urával.
Ez sokkal fontosabb, mint az, hogy mikor majd Curran rám un,
akkor véres péppé veri a szívemet és ott hagy összetörve, miközben ő
zavartalanul továbbáll.
Mindezt átgondoltam, megértettem, és még mindig akartam őt.
Olyan lett nekem, mint egy rohadt mágnes. Soha semmit, és senkit
nem akartam ennyire még soha életemben. Néhány pillanatig teljes
biztonságban éreztem magam. Azt éreztem, hogy akar, szüksége van
rám, kíván engem, de ez csak illúzió.
Minél többet gondolkoztam rajta, annál dühösebb lettem.

127
 Ha azt hiszi őfelsége, hogy én leszek a következő ágyasa, akkor
durván csalódni fog.
Felmordultam, és elmentem felöltözni.

HÉTRE ELÉRTEM AZ IRODÁT. A Rend épülete egy egyszerű

téglaépület volt, egy mező közepén, a legerősebb varázslatoktól védve.
Felmentem a másodikra, befordultam egy hosszú szürke folyosóra,
aminek a végén egy fekete ajtó magasodott. Az ajtó közepén egy
polírozott címeroroszlán volt. Itt volt a Rend fejének, a
lovagprotektornak az irodája, aki egyben a közvetlen felettesem is.
– Jó reggelt, drágám! – szólt Maxine hangja a fejemben.
– Jó reggelt, Maxine!
Gyakorlatilag, ha erősen koncentrálok, gondolatban is felelhettem
volna, de így könnyebb volt. Az elmémmel meg tudom ragadni egy
élőhalott elméjét, és összezúzni, mint egy bogarat, de telepatikusan egy
nulla vagyok. Az irodámba belépve két méter magas irathegyre
számítottam, ehelyett az egész asztalom üres volt.
– Maxine? Mi történt a fájlokkal?
– A lovagprotektor megváltoztatta a beosztásodat.
– Ez jó, vagy rossz dolog?
– A Rend értékeli a munkádat, különösen az éjszakai
szolgáltatásokat.
Fény gyulladt a fejemben. Ted nemhivatalosan engedélyezi a
nyomozást. Ted is tudott annyit a Játékokról, mint bárki más, de eddig
nem volt lehetősége közbelépni. Egyszerűen hiányzott az eszköz, és az
ürügy.

128
 Most megajándékoztam ezzel a lehetőséggel. Úgy dob be a viadalra,
mint egy botot a kerékbe. Alkalmas vagyok, és feláldozható. Bármi is
kerül nyilvánosságra az én kavarásomból, az neki nem számit, hiszen
hivatalosan nem vagyok lovag, ezért letagadhatja, hogy bármi köze is
lenne az ügyhöz.
Andrea jelent meg az ajtóban. Bejött, aztán becsukta. – Raphael
hívott. Most ment végig a parancsnoki láncon, hogy bárki a Falkából,
aki bánt téged, annak Currannal lesz egy hosszú, kellemetlen
találkozója.
Felemeltem a tollat, és tisztelegtem vele. – Juhé! Fogalmam sem volt
róla, hogy egy törékeny virágszál vagyok, aki Őfelsége védelmére
szorul.
– Megtámadtak?
– Aha. Jó voltam, és nem öltem meg senkit.
Andrea leült velem szemben. – Mi folyik itt?
Felkeltem, és aktiváltam a hangszigetelő varázslatot. Halvány
narancs jel indult ki az ajtóból, végig a fal mentén, és a padlón is. Még
Maxine telepátiája sem hatolt át rajta.
Kihúztam a felső fiókot, kivettem az aktát és az asztalra tettem. –
Esküdj!
Andrea felemelte a kezét. – Nem adom tovább a kapott információt,
hacsak az a személy, aki átadta, nem hatalmaz fel rá. Nem fogom
személyes haszonszerzésre sem használni, mégha rákényszerülök akkor
sem. Még akkor sem, ha fenyegetnek, vagy megkínoznak. Úgy
esküszöm a becsületemre, mint a Rend lovagja.
Ez egy pokoli eskü. Többen buktak ki esküszegés miatt az
akadémiáról, mint a tesztek miatt. Ha már megvertek, vízbe fojtottak,
majd forró vassal megégetnek, bármit elmondasz, csak hogy végre vége
legyen a kínzásnak. Volt rajtam egy keskeny, fehér heg, emlékeztetőül,
hogy ezt az esküt soha nem szabad megszegni.
Tudom, hogy Andreán is van egy ugyanolyan heg. Tudom, hogy a
nap végén sem feledjük ezt. Még egy kósza gondolat.

129
 Odaadtam neki a fájlokat. Elolvasta, aztán rám nézett. Elmondtam
neki a többit, beleértve Curran látogatását is.
Andrea pislogott párat. – A francba. Bassza meg.
– A francba, és a bassza meg is megállja a helyét.
– A Falka biztonsági főnöke áruló lett, Derek közel áll ahhoz, hogy
meghaljon, és te párosodtál a Bestiák Urával.
– Jim nem lett áruló, csak nem követte a parancsot.
– Ezt csinálja egy áruló.
Oké. Térjünk át másra. – Nem párosodtam Currannal.
Andrea megrázta a fejét. – Melyik bolygón élsz te? Beoson a
lakásodba, hogy betakargasson éjszakánként. Ez a védelmező ösztön
miatt van. Azt hiszi, összetartoztok.
– Azt hisz, amit akar, attól még nem lesz igaz.
Andrea szeme elkerekedett. – Csak most jöttem rá! Úgy bánik veled,
mint egy alakváltó alfával. Te az emberi szabályokat követnéd, de ő
nem ember. Már megkért, hogy főzz neki vacsorát? A vacsora az nagy
dolog!
– Nem, még nem. – A pokol előbb fagy be, minthogy én vacsorát
főzzek Currannak. – Nézd, én nem vagyok alakváltó és ő is randizott
már emberrel.
– Épp ez az. – Andrea a körmeit az asztalra tette. – A közvetlen
betörés kihívást jelent. Az alfa hím így közelíti meg az alfa nőstényt.
Ezek hatalmi harcok, és nem teszik finoman. Tudom, hogy elég
nyakatekerten hangzik, de ez egy kétélű bók.
– Mondd egy bókot, aztán oda lök, ahol a nap sem süt.
– Tudsz mondani egy példát?
– Légy a vendégem. Ahhoz túl sokat dolgoztam, hogy a múló
szeszélye legyek.
Visszaraktam a mappát a fiókba. Az ujjaim hozzáértek egy régi
könyvhöz. A Herceg menyasszonya. Aznap éjjel Savannahban, mikor
majdnem megcsókolt, akkor olvastam, és mikor azt mondtam neki
hagyjon, akkor azt mondta, – ahogy akarod.

130
 Andrea a homlokát ráncolta. – Szóval, mindezt hagyod? Hogy fogod
lerázni?
Bólintottam. – Sok a dolgom, és úgy nem tudom megcsinálni, ha
Curran ott liheg a nyakamban.
– Szükséged van segítségre?
– Igen. Majd hozok, pár ezüstmintát analizálásra beletelhet egy-két
napba, amíg meglesz az eredmény. Ha választanál egy…
Andrea legyintett. – Természetesen megteszem. Úgy értettem, lelőni
valakit az is a segítség egyik fajtája.
– Ó! Ebben a pillanatban nem. De majd hívlak, ha valakinek
szüksége lesz egy golyóra a fejébe.
– Tedd azt. Előtte lehetőleg ne öld meg.
– Rendben.
Egymásra néztünk.
– Szóval milyen volt? – kérdezte. – Csókolózni Currannal.
– Nem engedhetem, hogy újra megcsókoljon, mert ha igen, akkor
vele alszom.
Andrea pislogott. – Nos. Legalább tudod, hogy állsz.

FELHÍVTAM JIMET, ÉS ELHAGYTAM AZ IRODÁT. Össze-

vissza cikáztam a forgalomban, hogy észrevegyem, ha valaki követ.
Végül megálltam a sült csirkésnél.
Glenda rám mosolygott. Kövér nő volt, mézszínű hajjal, és régebben
éjszakánként fantom kígyók gyötörték. Egy hétbe telt, mire a padláson
megtaláltam, és megöltem. Egy mosolyt is kaptam a csirke szárny
mellé.
Felemeltem tíz dollárt.

131
 – Váltsam fel? –kérdezte Glenda.
– Nem. Használni akarom a telefont. – Az ilyen hívást jobb az irodán
kívül intézni.
Glenda a pultra tett egy telefont, ellenőrizte a tárcsahangot, majd
eltette a tízest.
Tárcsáztam, bemutatkoztam a női hangnak, és kértem a Bestiák Urát.
Tizenöt másodperc múlva vonalban volt.
– Átmegyek Jim rejtekhelyére – mondtam.
Baljós csend lett a vonal másik végén. Talán azt gondolta, hogy a
csók szuperhatalom, és megváltoztatott engem. Sanszos. Hátráltatni
akarom, hogy ne kelljen megölnie Dereket. Erre a teherre nincs
szüksége.
– Arra gondoltam ma reggel, – mondtam a legnyugodtabb,
legésszerűbb hangomon, – hogy kicseréltetem a záramat a legjobbra,
amit csak kapni lehet. Ha még egyszer meglátlak a lakásomban,
benyújtok egy hivatalos panaszt. Magamnak vettem az ételt, nem
neked, hogy megedd. Megmentettél egyszer-kétszer, láttalak
meztelenül, és azt várod, hogy mikor esem hanyatt, szétrakott lábakkal.
– Nem feltétlenül, – a hangja ugyanolyan összeszedett volt, mint az
enyém. – Eshetsz négykézlábra is, ha szeretnél. Vagy a falnak, vagy a
konyhapultra. Felteszem, azt is hagynám, hogy te légy felül, ha
számomra is kifizetődő lenne.
A fogaimat csikorgattam, mialatt hallgattam. Meg kell nyugodnom.
– A lényeg a következő. Nem.
– Nem?
– Nem lesz esés, nem lesz szex, és nem lesz te és én.
– Meg akartalak csókolni a házban. Savannahban.
Mi a fenéért dobog ennyire a szívem? – És?
– Úgy tűnt, hogy félsz. Nem ez volt az a reakció, amit reméltem.
Csak nyugodtan, ésszerűen. – Hízelegsz magadnak. Nem vagy olyan
ijesztő.

132
 – Mikor ma reggel csókolóztunk, megint féltél. Rögtön azután, hogy
olyan voltál, mint aki mindjárt elolvad.
Elolvad?
– Attól félsz, hogy talán valami van közted és köztem.
Wow. Küszködve nyeltem le ezt az apróságot. – Minden alkalommal
azt hiszem, hogy már elérted az arroganciád határait, de minden
alkalommal új magasságokat fedezek fel. Igazán, akkora az egód, mint
a táguló univerzum.
– Úgy emlékszem, ma reggel rám ugrottál.
– Azt hittem leszúrlak, és te sikoltozva menekülsz. Betörsz a
házamba engedély nélkül, és nyáladzol utánam. Úgy csinálsz, mint egy
rohadt elmebeteg. És ne gyere nekem ezzel a kiszagoltam a vágyadat
baromsággal, mert tudom, hogy az kamu.
– Nem kellett kiszagolni. Láttam a szemedben azt az álmodozó
pillantást, és éreztem, mikor megnyaltad belül a számat.
– Élvezd a memóriádban. Ez volt az utolsó alkalom, hogy valaha is
megtörtént.
– Menj játszani Jimmel. Úgyis megtalállak, ha azt akarom.
Arrogáns seggfej. – Tudod mit? Ha megtalálsz minket három napon
belül, főzők neked vacsorát, és meztelenül tálalom.
– Ez egy ígéret?
– Igen. Baszd meg magad.
Lecsaptam a kagylót. Hát akkor. Ez teljesen ésszerű volt.
A pult másik oldalán úgy nézett rám agy idősebb férfi, mintha
szarvam nőtt volna.
Glenda visszaadta a pénzt, amit adtam neki. – Jó kis beszélgetés volt,
megérte a tíz dollárt.
Felálltam, épp időben, hogy meglássam Brennát, aki egy plusz lovat
hozott magával.

133
 16. fejezet
MEGLÁTOGATTAM DEREKET. MARADTAM EGY fél órát,
aztán jött Doolittle, rám nézett, és úgy döntött, hogy szükségem van egy
pohár teára.
Követtem a konyhába. Sült hús, és frissen sült kenyér illata töltötte
be a helyiséget. Szinte oda lebegtem az asztalhoz. Épp jókor. Jim pont
akkor kezdte felvágni a friss kenyeret. Aztán szeletelni kezdte a
fűszeres sült húst.
Majdnem elájultam. – Marha Wellington módra?
Jim a homlokát ráncolta. – Csak azért, mert soha nem lesz
tisztességes étel a hűtődben…
– Ez azért van, mert Julie, meg Derek megeszi az egészet.
Brenna bejött, és a hűtőből kikapott egy tál salátát.
– Tányérok a szekrényben –mondta Jim.
Kivettem négy tányért, ezüst evőeszközt, és az asztalra tettem.
Doolittle egy nagy pohár jeges teát tett elém. Megkóstoltam. Nem
volt benne most annyi cukor, hogy megálljon benne a kanál. Jim a

134
tányéromra rakott egy jókora szelet húst. Ha én csináltam, jó volt. Ez
viszont tökéletes.
Brenna mellém ült. – Sajnálom a lábadat.
Beletelt egy másodpercbe, mire rájöttem, hogy ez a csendes nő
harapott a combomba. – Nem gond. Sajnálom a tűt.
A nyakán a sebhely már elhalványult, de egy vékony csík még
mindig volt ott.
– Semmi baj –mondta. – Kaptam már ezüstöt régebben is.
– Hol vannak a többiek? –kérdeztem.
Senki nem válaszolt. Olyan beszédesek ezek az alakváltók.
Bekaptam egy falat húst. Mennyei volt.
– Curran hívott.
A három alakváltó egy pillanatra elfelejtett levegőt venni.
– Arra gondoltam, megemlítem, mielőtt enni kezdtek. Nem akarom,
hogy megfulladjatok.
– Mit mondott? –kérdezte Jim.
– Három napod van feladni magad – utánoztam Curran hangját.
– Azután megkeresem. Ne akarja, hogy keresni kezdjem!
– Van még valami?
– Utána leginkább vitatkoztunk. Mondtam neki, hogy épp
szenvedélyesen szexelünk, és hogy félbeszakított minket.
A tea kijött Brenna orrán.
Jim küszködött egy hosszú pillanatig. – Azt kívánom, bár ne tetted
volna.
– Nem hitte el. – Nem fejtettem ki a dolgot. Sem a reggeli
testgyakorlatot, sem a meztelen vacsora ígéretét. Nem akartam, hogy
Jimet szélütés érje. – Itt nem talál meg minket, ugye?
– Soha ne becsüld alá a mi Urunkat –mondta Doolittle.
– Nehéz megmondani –mondta Jim. – Curran kitartó. Végül meg fog
minket találni. De nem most rögtön.
Remélem, igaza van. Mert ha nincs, mindkettőnknek lesz mit
megmagyarázni.

135
 SAIMANRA VÁRTUNK AZ ARÉNA PARKOLÓJÁ-BAN.
Jim fényes, fekete köpenye mögötte lobogott, ahogy fel-alá sétált.
Alatta fekete bőrmellény, fekete nadrág, és fekete acélbetétes bakancs
volt rajta. A teste olyan volt, mint egy bokszolóé, jól kirajzolódott erős
izomzata, a járása viszont a testéhez képest hihetetlenül, könnyed, és
laza volt. Nagyon mogorvának látszott. Úgy festett, mintha nagyon
szeretne behúzni egyet valakinek.
– Kicsit lenyugodhatnál –mondtam neki. – Valaki felbosszant, és
máris lőttek a tervünknek.
– Az nem történhet meg.
Saiman beállt a parkolóba. Kiszállt, Thomas Durandnak adva ki
magát. A csomagtartóból kivett egy hosszúkás tárgyat, ami vászonba
volt csomagolva, és egy kötéllel volt összekötve.
A vállára lendítette a négy és fél méter hosszú, és két méter széles
csomagot. Látszott rajta, hogy nagyon nehéz. Az ajtó felé indultunk.
Saiman utolért minket, aztán lerakta a csomagot. Jim olyan könnyedén
kapta fel, mintha tollpihe lenne.
– Először ti menjetek át, a személyzeti ajtón, – mondta Saiman, és a
kezembe nyomott két jegyet, majd lemaradt tőlünk.
Elértük az ajtót, és bementünk a személyzeti bejárón. Intettek, René
pedig barátságosan kezet nyújtott. Elismerés villant a szemében.
Alaposan megnézte Jimet, majd felém fordult. – Gratulálok, szívem. Jó
irányba cseréltél. Rendesen bánik veled?
– Ő egy plüss maci.
A plüss macim úgy festett, mint aki bármelyik pillanatban kész
megölni engem. René elvigyorodott.

136
 – Tényleg az. A helyetek az első teremben van, a jobb oldalon. A
saját neved alatt vagy bejelentkezve.
René a nagy ajtó felé pillantott, ahol épp Saiman lépett be. – Most
siess. Itt van az exed. Nem akarok egy újabb hisztériás rohamot
végighallgatni.

A HARCOS SZINT TULAJDONKÉPPEN EGY GYŰRŰ alakú

hosszú folyosó volt. Annyi volt a Vörös Gárdista, mint döglött lón a
legyek. Nagy, halálos legyek, állig felfegyverkezve puskákkal,
hálókkal, láncokkal. Semmilyen harcot nem engedélyeztek odakint. A
gyűrű közepén volt az edzőterem, közvetlenül a Gödör mellett. A
gyűrűn kívül több helyiség volt, ahol a harcok között a versenyzők
pihenhettek.
Jim a szobánk ajtajának dőlt. A járőrök nagy ívben kikerülték.
Leültem egy padra. Már átnéztem a helyiséget. Az első szoba, ahol
vártunk, hosszú volt, és keskeny. Ajtó nem volt, ami elválasztott volna,
minket a folyosótól. Abban az esetben, ha baj lenne, több testőr is
rögtön a szobában lehet. Egy tucatnál is többen beférnének.
A baloldalon volt egy ajtó, ami egy kis fürdőszobába vezetett, egy
öltözőbe, ahol padok voltak, három WC-be. Mögöttem volt egy másik
ajtó, ami egy hálószobába nyílt, amiben emeletes ágyak voltak, nyolc
személy részére. A Rend fájljaiból tudom, hogy ha a csapat elfoglalja a
helyét, három napig itt is élnek.
Fölöttünk a közönség lelkesen tombolt, valószínűleg valaki
halálának örülve.
Bűntudatot éreztem. Ha volt pár unalmas, nyugodt pillanatom,
azonnal lecsapott. Derekkel kellett volna lennem, mikor majdnem

137
agyonverték. Mikor kidobták a parkolóban, teljesen egyedül volt.
Tudta, hogy nem fog jönni a segítség. És az az utolsó emléke, mikor az
olvadt ezüstöt az arcába öntötték.
A szívem összeszorult. Mondanom kell valamit, bármit, ami eltereli
a gondolataimat.
– Apámnak tetszett volna ez a hely. Az összes aréna közül, ahová
elvitt, ez a legjobban felszerelt, és itt a legjobb a biztonság is.
Jim még mindig a folyosót, és a járőröket figyelte.
– Milyen apa vinné a gyerekét egy ilyen viadalra?
– Az a fajta, aki azt akarja, hogy a lánya megszokja a halált.
Szerintem bebizonyosodott, hogy a terve bevált.
– Ja. Azt is ő tanította, hogy ilyen sok hülyeséget összebeszélj?
– Nem. Ezt tőled vettem át.
Csendben ültünk tovább.
– Az apám gyűlölte az ölést –mondta Jim. – Még akkor sem ölt,
mikor muszáj lett volna.
– Nem mindenkiből lesz szörny felnőtt korára.
Egy újabb puffanás. A nézők elcsendesedtek. Elővettem a
dobókéseimet, és egy ronggyal polírozni kezdtem őket.
– Ember volt – mondta Jim.
– A falka soha nem fordult ellene?
– Nem.
Jim félig ember volt. Az tévesztett meg, ahogyan a kívülállókkal
bánt. Az alakváltók általában csak alakváltókkal haverkodtak.
– Hogy fogadta be a macska klán?
Jim alig észrevehetően vállat vont. – Macskák vagyunk. Van saját
üzletünk. Szívesen fogadták, mert orvos volt. Nincs sok orvos a
falkában. Doolittlevel nagyon jó barátok voltak. Együtt diplomáztak.
Eszembe jutottak Saiman szavai. Azt mondta Jim megölte az apja
gyilkosát, aki akkor ölte meg az apját, mikor mind a ketten a börtönben
voltak. – Hogy került börtönbe?

138
 – Az egyik hiúz gyerek louppá változott. Egy tíz éves kislány. A
szülei alfák voltak, és elhozták apámhoz, hogy altassa el. Kegyes halál,
meg ilyesmi.
Ha egyszer egy alakváltó louppá vált, nincs visszaút.
– Nem tudta megtenni. Adott neki egy enyhe altatót, amitől elaludt.
Azt hazudta a családnak, hogy hagyják ott a testet boncolásra, mert
szeretné megvizsgálni a gyógymód kutatása miatt. A család bele is
egyezett, ő meg bezárta a kislányt egy ketrecbe. Apám tényleg
megpróbálta megtalálni a gyógymódot, de a lányt nem bántotta. Pár
nappal később megszökött, és megölt két embert. Az egyikük egy terhes
nő volt. Ott voltam a tárgyaláson. Huszonöt évet kapott.
Jim még mindig nem nézett rám. – A második nap a börtönben egy
David Stiles nevű alak májon szúrta. Később elkaptam őt, és
megkérdeztem, hogy miért tette. Nem volt abban a helyzetben, hogy
hazudhatott volna. Tudod, mit mondott? Azt mondta, úgy érezte, hogy
kell. Minden ok nélkül.
Nem tudtam, mit mondjak.
– Az apám segített az embereknek. Úgy bánt a loup gyerekekkel,
mintha normálisak lennének. Én úgy bántam egy normális gyerekkel,
mintha loup lenne, aztán hat évvel később elküldtem őt, ahol aztán
szétverték a fejét. Doolittle azt mondja nincs sok remény. Nincs sok
ideje hátra. Ha apám élne, arcon köpne.
Ez egy régi seb, amit Jim most feltépett, és hagyta, hogy lássam a
nyers húst. Erre nem volt gyógymódom, de megmutathatom neki a saját
hegeimet. – Ha apám tudná, hogy szándékosan kevertem magam ebbe a
helyzetbe valaki más kedvéért, hibáztatná magát.
Jim rám nézett. – Miért?
– Mert mióta járni tudok, arra tanított, hogy csak saját magamra
számíthatok. Soha nem voltak barátaim, soha nem építettem ki
semmilyen kapcsolatot más emberekkel. Egyszer kirakott az erdőbe
több napra, mindössze egy késsel, semmi mással. Amikor tizenkét éves
voltam, berakott a Warrenbe. Több mint egy hónapig voltam a

139
Légkalapácsokkal. Többször megvertek, kétszer majdnem
megerőszakoltak. – Az ujjaimmal mutattam a Légkalapácsok
bandajelét. – Még mindig emlékszem, hogy kell.
Jim csak bámult rám.
– A barátok veszélyesek –mondtam neki. – Úgy érzed, felelős vagy
értük. Segíteni akarsz nekik, félredobnál értük mindent, kibillentenek az
egyensúlyodból. Legközelebb pedig ott ülsz az ágyuk mellett, és sírsz,
mert nem voltál ott időben. Tehetetlennek érzed magad. Épp ezért akart
belőlem az apám szociopatát nevelni. Egy szociopatában nincs empátia.
Csak a célra összpontosít.
– Nem egészen úgy alakult – mondta Jim.
– Nem. A képzés alatt elkövetett egy végzetes hibát. Törődött velem.
Megkérdezte, mit kérek vacsorára. Tudta, hogy szeretem a zöldet, és ha
volt egy kék, meg egy zöld pulcsi, a zöldet vette meg, akkor is, ha az
többe került. Szeretek úszni, és mikor utaztunk, mindig úgy intézte,
hogy egy folyón, vagy tavon haladjunk át. Telebeszélte a fejemet. Azt
mondta, hogy számit a véleményem. Hogy csak én vagyok neki, és én
vagyok az egyetlen személy, aki számit. Aztán láttam, hogy viselkedik
másokkal. Úgy csinált, mintha fontosak lennének neki. Van egy város,
Oklahoma, ahol imádják őt, és egy kis falu Guatemalában, ahol
csináltak róla egy szobrot fából, ami a falu a kapujában áll. Szerintük,
megvédi őket a gonosztól. Segített az embereknek, mert úgy gondolta,
hogy így helyes.
Megráztam a fejemet. – Soha nem mértem fel igazán, hogy apám
milyen képet mutat. Én nem akarok ilyen lenni. Nekem megvannak a
szabályaim, és ragaszkodok is hozzájuk. Ha ez azt jelenti, hogy az apám
az arcomba köp, ám legyen.

140
 MAJDNEM KÉT ÓRA TELT EL, MIRE SAIMAN BE-LÉPETT A
SZOBÁBA. Fürgén lépdelt, az arca ki volt pirulva.
– A jeladó?
Jim átadott egy kicsi, hússzínű lemezt. – Ez az adó. Minél mélyebbre
nyomod a testbe, annál jobb. Legjobb lenne, ha lenyelné. Nem akarjuk,
hogy megtalálják.
Saiman átvette az adót, átment a szobán, fogta a csomagot, és
bement a fürdőbe.
Eltelt egy perc. Valami a csukott ajtónak csapódott. – Szerinted meg
tudja csinálni? –kérdezte Jim.
– Nem. De nincs más választásunk.
Ültünk egy kicsit. Felettünk valaki üvöltött a Gödörben.
– Hideg van – mondta Jim.
Egy pillanat múlva már én is éreztem. Száraz, erős hideg áradt az
ajtó felől, ami mögött Saiman eltűnt. Felálltam. – Megyek, megnézem.
Kopogtam. Az ajtó olyan hideg volt, hogy égette az ujjaimat. –
Saiman?
Nem válaszolt.
Meglöktem az ajtót, kinyílt, és beláttam a helyiségbe. Egy tusoló, a
függöny félrehúzva. Hosszú jégcsap lógott le a zuhanyrózsáról.
– Van itthon valaki?
Vékony jégréteg fedte a padlót. Lassan jobbra fordultam. A cipőm
egy kicsit megcsúszott. Megkapaszkodtam a falban, és akkor láttam
meg őt.
Lerogyva ült a padon. Hatalmas csomókban állta az izom a hátán a
hófehér bőre alatt. Teljesen vértelennek tűnt. Durva haja a hátán hosszú,
kékeszöld sörénynek tűnt. A haja végigért a gerince mentén, és eltűnt a

141
nadrágjában. Farkasbunda féle nadrágot viselt. Ülve magasabb volt,
mint én. Túl magas ahhoz, hogy ember legyen.
– Saiman?
A lény szúrós szemmel nézett rám, távoli, halványkék, és erőt
sugárzó. Két jégkocka, ami valahogy ellopta egy gyémánt tüzét. Az arca
egy harcosé volt, amit egy mesterszobrász faragott ki ijesztő
pontossággal: ijesztő, erőszakos, arrogáns, és kegyetlen. A szemei
mélyen ültek, két vastag, kék szemöldök alatt. Az orra széles volt, az
álkapcsa pedig olyan erős, amivel simán átharaphatja a csontot. Eltűnt a
filozófus, az udvarias tudós, akinek eddig kiadta magát. Most primitív
volt, kemény, és hideg, mint az ősi jég.
Legszilesebben felemeltem volna a kezem az arcom elé, hogy
védjem magam a tekintetétől. Ehelyett hozzá sétáltam, és leültem mellé
a padra. Úgy néztem ki mellette, mint egy kisgyerek.
– Ez az eredeti formád? –kérdeztem halkan.
– Ez az a forma, amiben születtem –a hangja mély, mint a
visszafojtott ordítás.
– És az arany táncos a tetőn?
– Ő az, ami lehettem volna. Aminek lennem kellene. Van elég a
véréből bennem, hogy könnyedén felvegyem az alakját, de nem
csaphatom be magamat. Ez az igazi formám. A vért nem lehet becsapni.
Ebben egyetértettem vele.
Fölöttünk valami becsapódott. A nézők hangosabbak lettek. Saiman
szörnyűséges fejét a mennyezet felé fordította. – Meg vagyok ijedve. Ez
nagyon ironikus, és nevetséges – mondta, felemelve hatalmas bal karját.
– Ez természetes –mondtam. – Csak az őrültek nem félnek a harc
előtt. Ők hallhatatlannak érzik magukat.
– Te érzel félelmet, Kate?
– Mindig.
– Akkor miért csinálod?

142
 Sóhajtottam. – Félelem az fájdalom. Fáj. Elmerülök benne, és úgy
használom, mintha egy fenőkő lenne. Jobbá tesz, éberebbé. De nem
félhetek túl sokáig, mert akkor teljesen kimerülök. Le kell küzdenem.
– Hogy csinálod?
– Ölök.
A kék szempár furcsán nézett rám. Félig rettegés, félig meglepetés
villant a tekintetében. – Ennyi? Semmi nemes cél?
– Nincs mindig nemes cél. Általában csak egy ok van. Meg kell
menteni valakit, vagy valamit. A barátodat, a szeretődet, vagy egy
ártatlant, aki nem érdemli meg a szenvedést. Vagy néha pusztán önző
indokból. Lehet harcolni a testért, a hírnévért, vagy a józan eszünkért.
Néha pedig csak egy munka. De úgy dönteni, hogy harcolsz, és
ténylegesen harcolni az két külön dolog.
– Hogy lehet így élni? Elviselhetetlennek tűnik.
Vállat vontam. – Mint neked, nekem sincsenek illúzióim.
Megfogantam, megszülettem, nevelkedtem, és kiképeztek végig
egyetlen célt tartva szem előtt: hogy a legjobb gyilkos legyek, aki
valaha is élt. – Így végül is van esélyem megölni Rolandot, aki a
legerősebb ember a földön.
– Itt az idő! – szólt Jim.
Saiman hosszan, mélyen sóhajtott egyet, majd felállt. A feje
majdnem a plafont súrolta, ami nyolc és fél méter magas volt. Wow!
– Előnyben részesíted az Aesirt?
Ez ütött, mint a villám. A darabok a helyükre kerültek fejemben:
Saiman, arany, és nagy, ahogy a tetőn táncol, mikor a mágia
elszabadult, és „ünnepelte az idő isteneit”. A folyékony alakváltozásai
önérdekből, az egója kedvéért, most pedig egy hatalmas szörnyeteg,
óriási, akinek nem is lenne szabad léteznie.
– A másik formám, Kate. Tetszik?
– Igen, –mondtam, összeszedve a hangomat. – Szóval, az összes
istennek, vagy csak az egyiknek vagy a rokona, hogy emberi testet
ölthetsz?

143
 Most először mosolyodott el Saiman, megmutatva fehér fogait, amik
olyanok voltak, mint egy jegesmedvéé. – Negyedrészt. A többi csak
fagy, és emberi rész.
Felvette a hosszú csomagot a földről. Szétbontotta a csomagolást, és
elővett egy négy méter hosszú rudat, ami tele volt rakva fémtüskékkel,
amik vastagabbak voltak, mint az ujjam. Saiman lehajolt, és kiment az
ajtón. Hallottam, ahogy Jim riadtan felmordul.
Saiman ment tovább, ki a folyosóra. Egy lépése akkora volt, mint
nekem kettő. Jim végig vicsorgott.
– Ugyan már –mondtam. Elővettem Slayert, és követtem Saimant. A
Vörös Gárda tagjai a falhoz lapultak, ahogy elhaladt mellettük.
Jim elkapta a karomat. – Mi a fasz ez?
– Vikingek. – sikerült kiszabadulnom, és rohantam tovább.
– Mi van a vikingekkel?
– A vikingek úgy nevezik az isteneiket, hogy Aesir.
– Ez nem mondd nekem semmit.
Az Arany Kapu előttünk magasodott, mögötte a megvilágított
Gödör, és a tengernyi néző.
Saiman megállt az ajtóban.
– Azt mondta, hogy negyedrészt Aesir, ami valószínűleg azt jelenti,
hogy a nagymamája egy viking isten. De csak egy skandináv isten van,
aki meg tudja változtatni az alakját, és az nem Aesir, hanem Loki, egy
szélhámos óriás, aki csak később lett isten. Saiman két skandináv
istenség unkája Jim.
Saiman meglengette a botját, éppen úgy, mint egy gyerek a baseball
ütőt, és belépett a kapun át a fénybe. A tömeg elcsendesedett. A csend
nyúlt. Az emberek próbálták megemészteni a nyolc és fél méter magas
humanoid látványát. Saiman viszont nem várta meg, hogy ez sikerüljön
nekik, hanem belépett a Gödörbe.

144
 17. fejezet
A KASZÁS A HOMOK TÚLSÓ VÉGÉN VÁRAKOZOTT.
Embertelenül magas, tele vastag, kötött izmokkal. Olyan, mint egy
testépítő bajnok. A teste egy akcióhős figurára hasonlított. Ha én
mennék ellene, és el akarnám vágni az ízületeit, nem biztos, hogy át
tudnám vágni az összes izmát.
A Kaszáson csak fekete csizma volt, és semmi más. Testének
minden centiméterén hennával festett minta kavargott. Két szakállas
balta volt nála borotvaélesre csiszolva. Mindkettő három méteres volt.
Saiman belépett a Gödörbe. Legalább egy lábbal magasabb volt a
Kaszásnál. A magasságkülönbség ellenére valószínűleg ugyanolyan a
súlyuk. Saiman bordái kilátszódtak, a Kaszás viszont nem tudná a
földről felszedni az aprót, csak ha leguggol.
A Vörös Gárda bezárta a kerítés ajtaját, és elsietett.
Mikor a kapu csattanva bezáródott, Saiman eltökéltség eltűnt.
Enyhén remegtek a karjai, ahogy előregörnyedt. Ahol álltam, ott is
érezni lehetett a rettegését. Az ellenfele is megérezhette, mert
elvigyorodott, kivillantva a fogait, amik olyanok voltak, mint egy cápáé.

145
 A vér szaga, és a homok megtöltötték az orromat. Tettem egy lépést
a Gödör felé… és majdnem nekimentem az egyik ott álló őrnek.
– Ha tovább mész, és kilépsz a kapun, a harcos elveszíti a mérkőzést.
Ez nem az én harcom, figyelmeztettem magam.
Az arany kapunak dőltem. Jim mellém állt. Ez volt most minden,
amit Saimanért tehettünk.
A Kaszás feldobta a baltát a levegőbe, ami pörgött egy ideig, majd
könnyedén elkapta. A közönség imádta.
A gong megszólalt. Ahogy elhalt a hangja, Saiman ránk nézett.
– Gyere! – A Kaszás hangja reszelős volt. Hallottam már ezt a
hangsúlyt, de nem tudom, hogy hol. Intett a fejszéjével. – Gyere. Majd
én méretre igazítalak.
Saiman habozott.
– Gyere!
Saiman felém fordult. A szeme tele volt félelemmel. Soha nem
szabadott volna engednem, hogy a Gödörbe menjen. Ő nem egy harcos.
Nem számít, hogy mekkora, ha nincs bátorsága ölni a túlélésért, akkor
megölik.
– Mozogj! – suttogtam. Mindig az első lépés a legnehezebb. Mikor
megcsinálja az első ütést, utána jól lesz. De nem mozdult.
A Kaszás széttárta a karját, mintha a közönségtől várna
magyarázatot. Fújozás, és gúnyolódás kezdődött a közönség soraiban.
A Kaszás felemelte a fejszét, mire csönd lett. – Most leváglak.
Elindult. Saiman egy lépést hátrált. A Kaszás elvigyorodott, és jött
tovább, mint egy tank. Egy fintor csúfította el az arcát. Felemelte a
fejszét, és lecsapott. Saiman kitért, de így is súrolta a bal combját. Vér
áztatta a fagyos-fehér bőrt. Sokk látszódott Saiman arcán. Az ellenfele
megállt, hogy fogadni tudja a tapsot.
Saiman nézte a vért. Az ajka remegett. A szemöldökét összevonta.
Vad fény táncolt a mély szemekben.
Fájdalom, jöttem rá. A fájdalom a kioldó. Saiman fél a fájdalomtól,
és megtenne bármit, hogy többet ne érezze.

146
 Egy hatalmasat ordított, és meglengette a bunkósbotját. A Kaszás
félreugrott, és a bot összezúzta a földet, nagy halom homokot szórva
szét a levegőben. Szünet nélkül csapkodott a bottal. A Kaszás
egyfolytában félreugrott. A bunkós acéltüskéi legyezték az arcát. A
fejszés futott. Saiman úgy lengette a botot, mintha semmi súlya nem
lenne.
Minden értelem eltűnt Saiman szemeiből. Ordított, és üldözte a
harcost, föl-alá a Gödörben. Az arca rettenetes volt, dühében elvesztette
a fejét.
Szerintem azt sem tudta, hogy hol van, vagy, hogy mit csinál, csak
azt tudta, hogy megöli a menekülőt.
– Jeget neki –mormolta Jim. – Jeget rá.
Találkozott a pillantásuk, és Jim megcsóválta a fejét. Mint a régi
viking legendákban, Saiman elveszett a berserker dühben, túl messzire
ment ahhoz, hogy emlékezzen, ő tud varázsolni.
A Kaszás megállt. Mikor a bot elsüvített a mellkasa előtt, levágva
valamennyi szőrt a mellkasáról, a fejszéjével megpróbálta kiütni
Saiman kezéből a bunkósbotot, vagy legalább elérni, hogy elveszítse az
egyensúlyát. Ez egy jó mozdulat volt, mert, ahogy folytatta a
mozdulatot a másik fejszével, sikerült eltalálnia Saiman jobb karját, és
az oldalát.
A fejsze összecsapott a bottal. Jég borította be a kék baltát, majd a
Kaszás karját, és öklét. Felsikoltott. Kétségbeesetten vágott Saiman
könyökére. Az óriás elengedte a botot, és a Kaszással elszáguldott a
kerítés felé, egyenesen előttem. A Kaszás háttal a kerítésnek csapódott.
Csekély esélye volt, hogy lepattan. Saiman elmebeteg arccal
magasodott fölötte, egyik hatalmas kezét ökölbe szorítva, és megcélozta
vele a Kaszás koponyáját. Az az utolsó pillanatban elrántotta a fejét az
ütés elől, és a vállát találta el. Csont reccsent.
A Kaszás felüvöltött. Saiman megragadta a vállát. Megmarkolta
ellenfelét, kirántotta a lábát, és úgy csapkodta a földhöz, mint egy
gyerek a homokozóban a játékát. Összezúzta a fejét. Vér fröccsent

147
mindenfelé, beborítva Saimant is. De Saiman nem állt le. Fújtatott, mint
egy fanatikus őrült, és csak csapkodta a kerítésnek a Kaszást, észre se
vette, hogy nyers hús, és törött csontok egyvelege van a kezében, mert
azt, ami nála volt, már nem lehetett testnek nevezni.
– Úgy fogja átpasszírozni a kerítésen, mint a szitán –morogta Jim.
A tömeg csendben volt, megdöbbentette őket Saiman vadsága. Nem
hallatszott semmi más, csak Saiman, ahogy vette a levegőt, és dühösen
morgott, miközben dolgozott.
Az őrhöz fordultam. – A Kaszás halott. Húzza ki.
Az őr úgy nézett rám, mint egy elmebetegre. – Elment az eszed?
Senki sem fog oda bemenni! Ha bemész, te leszel a célpontja.
Egy csoport biztonsági gyűlt össze mögöttünk. – Jézus –mondta
egyikük.
Semmi sem maradt. Csak álltunk, és néztük, ahogy Saiman egy
darab Kaszás húson tölti ki az eszeveszett haragját. Négy perccel
később, a bűvölet elmúlt, és Saiman ellépett a holttesttől. A dolog
lecsúszott a homokra már egyáltalán nem hasonlított emberre. Nedves,
piros, puha, egy nagy rakás szövet, egy csizmában.
Saiman lehajolt a botért. A transz eltűnt az arcáról. Körülnézett,
megrázta a fejét, és felemelte a bunkósbotját.
Egy magányos férfihang felüvöltött. – Éljeeeeen!
A közönség robbanásszerű éljenzésbe kezdett.
Saiman megfordult a tapsvihartól kisérve, és megbotlott véráztatta
lábában. Ő lesz az első ember a történelem során, aki elvérzik
regenerálódás közben.
– Így kell ezt! – közelebb ugrottam, és integettem neki. – Gyere ide!
Saiman körbe- körbe cammogott.
– Erre! –ordított egy hatalmasat Jim.
Saiman összerándult, és felénk fordult. Végre felismert minket, és
felénk bicegett, a botját maga után húzva. Az őr kinyitotta a kerítés
ajtaját, és úgy iszkolt el, mint egy nyúl.
Saiman megállt a kerítésnél. Ó, az ég szerelmére!

148
 – Rajta, erre – intettem neki a karommal. – Gyere.
Kisántikált a kapun, a botját mankóként használva, és majdnem
elesett, de Jim a vállával támasztva segített neki állva maradni. Hirtelen
tele lett a folyosó Gárdistákkal. Felsorakoztak, mint egy vörös-fekete
fal, úgy kisérték végig az utunkat.
– Sok vért vesztettem –zihálta Saiman.
– Legközelebb ne felejtsd el meggyógyítani magad –morogta Jim,
miközben igyekezett egyenesen tartani Saimant.
– Én nyertem!
– Igen, igen –értettem egyet. – Nagyon jól sikerült.
Saiman leejtette a véres botját. Felemeltem, és küszködtem, hogy ne
görnyedjek meg a súlya alatt. Legalább hatvan kiló volt.
Lassan haladtunk a folyosón, őrök mindenütt.
– A nyomkövetőt elhelyezted? –kérdezte Jim halkan.
– Igen. A mellkasába toltam. Le kell ülnöm.
– Tarts ki, mindjárt a szobában vagyunk. – Jim arcán nem látszódott
az erőlködés, de a karján nagyon kidagadtak az izmok az erőfeszítéstől.
– Vége –mondta Saiman akadozó lélegzettel. – Nagyon örülök, hogy
vége.

– RENDBEN URAIM.
Rá akartam mutatni, hogy én nem vagyok férfi, de René a „Pofa be,
dolgozom” hangját használta, úgyhogy befogtam.
Felmért minket. Saiman a földön ült, háttal a falnak. Magivott
legalább egy gallon vizet, mire végre elállt a vérzés. A sebeit lezárta, és
most már a szemét is becsukta. Jim úgy állt mellette, hogy mindenki
kellemetlennek érezte a közelébe menni, nemhogy a személyes terébe

149
lépni. René mögött négy Gárdista zárta el a bejáratot. Két további őr állt
a szobában, és úgy figyelt minket, mintha tolvajok lennénk egy
ékszerüzletben.
– A Kaszások egy új csapat. Ez az első vereségük.
Technikailag a második, ha beleszámítjuk a kígyófickót a
parkolóból.
– A nagykönyv szerint fogjuk csinálni. A Kaszásokat egy órán
keresztül nem engedjük távozni. Egy órátok van rendbe tenni ezt a
helyiséget, eltüntetni a nyomaitokat, és elhagyni az Arénát. Erősen
ajánlom, hogy ne őgyelegjetek. El akarjuk kerülni a Gödrön kívüli
kellemetlenségeket.
Egy kis kavarodás támadt odakint.
– A Kaszások jöttek neked gratulálni.
– Elment az eszed? – léptem az ajtó, és Saiman közé, Slayerrel a
kezemben. Nem is emlékeztem, hogy mikor vettem elő.
– Ez egy húsz éves hagyomány –mondta René.
Az őrök szétváltak, és Mart, meg az a tetovált Kaszás lépett be. A
Gárdisták úgy néztek, mint a kutyák, akik épp most láttak meg egy
szarvast.
Mart rám szegezte a tekintetét.
– Gratulálok a győzelemhez! –zengte Cesare.
– Nagyon szép! Hallották a gratulációdat. Most már menj ki –
mondta René halkan.
Mart még mindig engem bámult.
– Kifelé! –ismételte meg René.
Mart megfordult, és az ajtó felé indult, de közben egy vékony botot
hajított felém. Épp ki akartam térni, de nem kellett, mert az egyik őr
eltérítette. A kígyóember szerveit úgy látszik valaki kiszedte, mert a
hegyes foga esett a lábam elé. Egy kis szuvenír.
René a torkához rakta a kardját.
– Még egy ilyen, és maga, meg a csapata örökre ki lesz zárva.
Mart rám mosolygott. Igazi, örömteli mosollyal.

150
 Megmutattam neki a fogaimat.
Meghajolt, nem zavartatva megát a mérgező kardtól, majd
lábujjhegyen távozott.
René követte.

151
 18. fejezet
AZ ÓRIÁST AZZAL AZ ÜRÜGGYEL VITTÜK DURAND
SZOBÁJÁBA, hogy találkozni akar vele. Odabent Saiman lerogyott a
pazar ágyra. Teste megremegett, és felvette Thomas Durand alakját.
Becsukta a szemét, és elaludt. Betakartam egy takaróval, és elhagytuk
az Arénát.
Jim merev háttal lovagolt, ahogy a Belváros felé haladtunk.
– Ez a ló megérdemli a kitüntetést, amiért nem dob le téged.
Trágárságok áradatát zúdította rám. Miután eltelt egy jelentős
mennyiségű idő, kiszűrtem, hogyha tudta volna, hogy működni fog a
technika, akkor nem egy szeszélyes, hisztériára hajlamos négylábút
hozott volna, hanem egy gyors kocsit.
Dél felé fordultunk, és a Belvárosban köröztünk, hogy megtaláljuk
az Unicorn bejáratát. A Kaszások mindig észak felé mentek. Volt rá
esély, hogy elfogunk valami illatnyomot, de semmi.
Végre négy után pár perccel megtaláltuk a bejáratot. A bűz
könnyeket csalt a szemembe. Olyan érzésem volt, mintha egy használt
pelenkát szorítottam volna az arcomhoz.

152
 Mikor közelebb értünk, egy férfi lépett ki az árnyékból. Felismertem
az alakváltó dingót. Jim egy csomó kulcs közül kiválasztott egyet.
– Akiket legyőztetek, fél órája jártak itt –mondta reszelős hangon. –
Ellovagoltak észak felé kb. fél mérföldet, és megálltak.
Jim bólintott, és a dingó elvitte a lovakat. Jim egy romos épület
mögött lebukott, én meg követtem. Bent egy Jeep állt. Jim beült, és
megérintett egy kis zöld kijelzőt a képernyőn. Zöld rács jelent meg a
képernyőn, és felismertem az Unicorn Lane körvonalát. Egy kicsi zöld
pont villogott a közepén.
Jim a homlokát ráncolta. – Gyorsak a köcsögök.
A Kaszások megelőztek minket, pedig volt egy óra előnyünk. Igaz,
hogy van egy rövidebb út, de ez akkor is embertelenül gyors volt.
Jim a köpenyéből kivett egy dobozt, és átadta nekem. Kinyitottam.
Terepszínű festék. Három különböző színű, mindegyik külön kis
rekeszben. Adott mellé egy kis tükröt is. A legtöbb ilyen festék olyan
kemény volt, mint a kő. Össze kellett dörzsölni a két tenyered között,
hogy megpuhuljon, és még utána is olyan volt felkenni, mintha acéllal
dörzsölnéd a bőröd. Ez puha volt.
– Hogy szereztél ilyen jó minőségűt?
– Vannak kapcsolataim.
Felkentem az arcomra egy vékony réteg barna festéket, aztán
szabálytalan foltokban zöldet, és szürkét is. Jim nálam sokkal gyorsabb
volt, és a tükröt sem használta.
Ellenőriztem az övemet: kötszerek, gyógynövények, ragasztószalag.
Az R-készletet nem hoztam magammal. A regenerációs készlet
általában jó szolgálatot tesz, de ki tudja, hogy működne az Unicornban.
Lehet, hogy többet is tenne a regenerálásnál. Új fogakat, vagy
végtagokat növesztetne. Maradunk inkább a jól bevált, régi módszernél.
Kiszálltunk a kocsiból, és elindultunk. Fél órával később megálltunk
egy régi reklámtábla mellett, ami rég elfeledett kozmetikumot hirdetett.
Fél mérföldre vagyunk a jel forrásától. Ha ennél közelebb megyünk,
biztos, hogy belefutunk a Kaszások egyik őrjáratába. Senki sem

153
mondta, hogy vannak őrök, de azt sem, hogy nincsenek. Össze kellett
szednem a bátorságomat, mielőtt belépünk az Unicorn Lanebe. Még
szerencse, hogy a mágia most nincs jelen.
– Mész te először? –kérdeztem Jimet.
Jim megrázta a fejét. – Te vezetsz, én követlek.
Az én mágiaérzékelőm jobb volt, mint az övé. – Soha nem hittem
volna, hogy megérem ezt a napot.
– És még nincs is vége.
Eleredt az eső.
Előttünk kövek zárták el az utat. Nedvesek voltak, és túlvilági
fénnyel izzottak. Közöttük csúszkálva próbáltam haladni, közben
igyekeztem semmihez sem hozzáérni.
Ne érints meg semmit.
Ne gondolkodj.
Bízz az érzékeidben.
Tudtam, hogy mögöttem Jim ugyanoda lép, ahová én. Mikor
megállt, olyan volt, mintha lefagyott volna.
A keskeny utcán settenkedtünk, a törmelékek között. Figyeltük a
kijelzőt, hogy elmozdítják-e a testet, de nem mozdult a pont.
Megkerültünk egy szeméthalmot, és megláttam egy fém ketrecet
tőlünk balra. Teljesen újnak tűnt és akkora volt, amibe simán belefért
egy ember is. Nem volt rajta se rozsda, se karcolás. Ahogy tovább
mentünk, a szemem sarkából végig figyeltem.
Tíz láb.
Nyolc.
Hét.
Rossz érzés fogott el. Megálltam.
A ketrec ajtaja felcsapódott. A rácsok meghajlottak. Folyt a fém,
mint a víz, átalakult rovarszerű lábakká, éles karmokkal a végén. Egy
sötét test ugrott ki a hulladék közül, a karmait előre szegezve, hogy ölni
tudjon velük.
Én is felugrottam, és a kardomat a sötét test beleibe szúrtam.

154
 EGY ROMOS ÉPÜLET MÖGÖTT KUPOROGTAM, mögöttem
Jim. Csak egy sötétárnyék volt a fekete köpenyében. Egy kis fiolát
halászott elé a zsebéből. Felhúzta az ingem. Nedvességet éreztem a
hátamon lévő seben, majd azt, hogy Jim bekötözi és leragassza
ragasztóval. Az utolsó dolog, amire szükségem van, hogy a vérem
kifollyon az Unicorn Lane területén. Figyelembe véve az örökségemet,
felrobbantaná az egész helyet.
Fél óra alatt négyszer támadtak meg olyan lények bennünket,
amiknek még neve sincsen. Jim inge cafatokban lógott rajta. A teste
meggyógyította a sérüléseit, de az ing állapotát elnézve, ami nemcsak
rongyos, de csurom vér is volt, rengeteg sérülést szerezhetett.
Leengedte az ingem, és felnézett az előttünk álló, magas épületre.
Nem szálloda, vagy iroda lehetett régen, hanem inkább olyan volt, mint
egy bevásárlóközpont.
Jimre néztem. Ő bólintott. Biztos, hogy itt vannak a Kaszások.
Leguggoltunk.
Öt perc.
Még öt. Az éjszaka sötétjében már felragyogott egy szürke csík, ami
általában a napfelkelte közeledtét jelezte.
A kora hajnali fényben az épület mögött fák sorakoztak. Tudomásom
szerint nincsenek növények az Unicorn Laneben. Akkor hogy az
ördögbe kerültek ide fák. Ha bemennénk a fák közé, a Kaszások simán
elkapnának minket. Ez a hülyeség új meghatározása lenne. Nem voltak
ilyen ambícióim. A fal tökéletesen megfelelt nekünk. Onnan is jól be
lehet látni a terepet.
Mi csak vártunk. Hallgattunk. Figyeltünk. Vártunk.
Nem volt mozgás. Nem volt zaj. Megérintettem az orrom. Jim
megrázta a fejét. Eszerint értékelhető szagok sem voltak.

155
 A mágia úgy terített be minket, mint egy erőszakos dagály. Az
erőszakos hatalom felkavarta az Unicornt. Aztán hirtelen minden
megtévesztően nyugodt lett. Nem túl jó jel.
Mély mennydörgés zavarta meg a csendet.
Jim morgott.
Egy másik robbanás hallatszott az épületből. A mágia úgy csúszott
végig a bőrömön, mintha tényleg lett volna köztünk fizikai kapcsolat.
Ezt a hangot már több tucatszor hallottam életemben, és mind a
mozivászonról jött. Ez egy repülő motorjának a hangja.
Átrohantam az utcán. Jim mellettem futott, felugrott a falra, és úgy
rántott fel, mint egy gekkó.
Ezért jó, ha van veled egy jaguár. Mászni kezdtem az omladozó
falon, próbáltam a kiálló acélvázba kapaszkodni.
Jim elérte a fal tetejét, ami leomlott. Jim fájdalmában vicsorgott.
Karja hátrarándult, gerince ívbe feszült, és a lábai elhagyták a földet. A
levegőben rángatózott tovább.
Felértem. Megkapaszkodtam, és felhúztam magam a fal tetejére.
Egy kísérteties, szorító érzés kúszott végig a bőrömön. Olyan érzés
volt, mintha csiszolópapírral dörzsölték volna végig testem valamennyi
sejtjét. Olyan volt, mintha meghámozta volna az arcomat, a ruhám alatt
a testemet, a lábujjaim közti részt. Belülről a számat, a füleimet, a
szememet.
Védelem. A Kaszások csapdát állítottak a fal tetején. Ügyesen
csinálták. És mi egyenesen belesétáltunk.
Fájdalom hasított rajtam keresztül, a testem minden milliméterét,
mintha tűz borította volna el, és letaszított a földre.
Felkiáltottam, majd összeszorítottam a számat, mert olyan volt,
mintha tűz égetné a szám belsejét. A szívem gyors ritmusa töltötte meg
a fülemet. Úgy éreztem, atomjaimra hullok. Nem tudtam semmit tenni,
csak forogtam egy láthatatlan nyárson.
Mellettem Jimről leszakadt a ruha, és jaguárrá változott.

156
 Kétségbeejtő időben, kétségbeesett lépéseket kell tenni. Köptem a
hatalmi szót: – Dair.
Szabadulás.
Mikor a mágia elszakadt tőlem, iszonyú gyötrelmet éreztem. Mintha
a gyomromon keresztül kitépték volna a beleimet. Fekete vért láttam, és
éreztem az ízét a számban.
A védelem gyengült, majd eltűnt. Végre ismét éreztem a lábam alatt
a földet, de dermedten álltam, mozdulni sem mertem, mert nem láttam
semmit. Kitöréskor könnyű volt használni a hatalmi szót, de most, hogy
ilyen alacsony a mágia, félek, ha megint megpróbálkoznék vele,
elájulnék a megerőltetéstől.
Valami landolt mellettem. Kemény kéz ragadott meg.
Megnyugodtam, mikor megéreztem a karmok karcolását a bőrömön.
Jim.
Elmúlt a látásomat blokkoló sötétség, és láttam, hogy két zöld szem
mered az enyémbe. Jim megfordult, és a fák irányába mutatott. Arra
fordultam, és elakadt a lélegzetem.
A széles, erdős rész egy völgybe lejtett. Azon túl kék hegycsúcsok
emelkedtek. Mohák színezte sziklák törték meg a zöld és szürke
gerincet. Toronymagas fák emelkedtek szédítő magasságokba. Ágaik
szőlővel és sárga virágokkal voltak tele. Madarak ültek a lombok
között, mint a csillogó ékszerek. A szélnek víz, és virágillata volt.
Visszanéztem a vállam fölött. A városi temető. A másik meg a
mesedzsungel.
Ott guggoltam a falon. Lehet, hogy ez egy mágikus valóság? Vajon
ez a portál egy másik dimenzióba?
Ha a Kaszások szükségét érezték annak a csapdának az elhelyezését,
biztos, hogy valamit titokban akartak tartani. Talán ez a hely az
otthonuk.
Mellettem Jim kinyújtotta a nyakát, és mélyet lélegzett, meg akarta
ízlelni a levegőt. Alig észrevehető változáson ment keresztül. A teste
körvonala finoman elcsúszott, a dzsungel levegője megváltoztatta őt.

157
Általában esetlenül néznek ki harcos formába, de most karcsú, és
elegáns lett, mint egy jól megmunkált tőr. Az ember- és állat rész
tökéletes egyensúlyban lett. A bundája élénk arany árnyalatot kapott,
olyan lett, mint a csillogó, fekete bársony.
Kinyitotta a száját, és olyan hangot adott ki, mintha dorombolna, már
ha tud dorombolni egy nagymacska.
A döbbent csendet egy mennydörgés váltotta fel. Egy csillogó, arany
szerkezet emelkedett ki a fák közül. Négyzet alakú volt, sarkainál ezüst
kupolás tornyokkal. Egy palotára hasonlított. Az első emeleten szilárd
padló volt. Tele gyönyörű, fényes szobrokkal. A felette lévő szintet
oszlopok tartották. Rengeteg növény volt ott, olyan színes, hogy a
dzsungel körülötte kopárnak tűnt. Bizarr fák voltak, tele vörös szőlővel,
virág, virág hátán, kisebb tavakkal tarkítva a tájat.
A zümmögés erősödött. A fém palota emelkedett, egyre magasabbra,
végül már a fák lombjait is elhagyta. Gőzfelhő gomolygott az alapjánál,
és sűrű köddé állt össze.
Párszor pislogtam, és Jim felé nyújtottam a karomat. – Csípj belém!
Karmok martak a bőrömbe. Jaj.
Ránéztem a karomon lévő vércseppekre, és megnyaltam őket. Aha.
Valódi. Akkor tényleg láttam egy Arany Palotát elrepülni.
Egy kis tisztáson lehetett látni a helyet, ahol állt.
– Otthon, édes otthon? –motyogtam.
– Meg kéne látogatnunk. Éhes vagyok!
Kis híján leestem a tetőről. Jim nem tudott beszélni harcos formában.
Legalább is eddig. A groteszk állkapoccsal nem tudott szavakat
formálni, bár a jelentésüket megértettem.
– A dzsungel jó hatással van rád, –mondtam.
– A fajtám helye.
– Ha lemegyünk, nincs rá garancia, hogy vissza is tudunk jönni.
Jim megvonta a vállát.
– Egész addig amíg, te is benne vagy – Körülnéztem a lábunk alatt.

158
 Jim átkarolta a derekamat, és felugrott. Repültünk, a föld egyre
távolabb került, aztán egy hatalmas fa vastag ágán landoltunk. A szívem
majdnem kiugrott a torkomon. Eszembe jutott, hogy levegőt kellene
vennem. – Legközelebb figyelmeztethetnél.
Jim reszelős hangot hallatott, ami gyanúsan hasonlított a nevetésre. –
Isten hozott a dzsungelben.

AZ EGÉSZ EGY BOZÓTOS VOLT. Karcsú fák ovális levelekkel.

A hatalmas lombkoronákban a tíkfa keveredett a fikusszal. Itt-ott
szokatlan cserjék voltak, amiken rózsaszín és lila virágok voltak, amik
hasonlítottak az orchideákra. Akácfáknak, göcsörtös volt a kérge, és
sárga pollenű virágai voltak.
Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy csendesen mozogjak, de Jim
kétszer is rám villantotta a fogait. Úgy suhant át a dzsungelen, mint egy
fantom, csendes volt, és elegáns.
Felmásztunk egy dombon, és végigmentünk a tetején. Egy ősi város
feküdt alattunk. Omladozó szerkezetek voltak szétszórva a tisztáson.
Romos házak, amiket benőtt a fű. Egy utcát láttunk, aminek a végén
egykor piac lehetett. A tisztás túlsó végén egy piramisszerű építmény
állt. Indiainak tippeltem.
Jim felé néztem. Eltűnt. Felugrott a legközelebbi ház tetejére, és a
régi város mélye felé settenkedett. Mélyebbre bújtam a bozótosba, és
várakozni kezdtem. Körülöttem vagy egy tucat különös madár énekelt.
Szétnéztem a dzsungelben. A madarakon kívül nem láttam más állatot.
Nem kúsztak kígyók a fákon, nincsenek mancsnyomok, vagy
karomnyomok a fák törzsein. Azt hihetnénk, hogy vannak farkasok,

159
rókák, majmok, de semmi. Eltekintve a madaraktól, ez a hely halott
volt.
Jim mellém ugrott a fűbe. – Az egyik hátsó épületben, több Kaszás is
van. Hárman vannak, talán többen is.
– Vadászok?
– Talán. Sok állat szagát, és vért is éreztem.
Logikus. Hiába van repülő házuk, enniük azért kell. A helyükben
hátrahagynék pár embert a dzsungelben, hogy szerezzenek húst.
– Emberi vér is –mondta Jim.
Az emberi vér soha nem jelent jót. Végigmentük a romokon, Jim a
háztetőkön is szétnézett.
Fantasztikus illatokat éreztem. Szantálfa, vanília, fahéj, valamilyen
citrusféle… lehet, hogy a Kaszások parfümöt akarnak készíteni.
Egy széles térre értünk, ahol egy hatalmas szobor állt. Egy hintó,
amit szárnyas elefántok húztak. Minden részletet aprólékos
részletességgel faragtak ki, még az elefántok szerszámait is. Az
elefántok akkorák voltak, mint egy bernáthegyi. A hintó, gazdagon
díszített, kő kerekeken állt, amik úgy néztek ki, mint amik valójában is
képesek lennének forogni. A hely olyan volt, mint a repülő palota
kisebb és fényűzőbb változata. A kő kerekek szekér hasonlítottak a
repülő palotára.
Aránytalanul nagy férfi ült a hintó tetején. Legalább akkora volt,
mint az elefántok. Több karja, és feje volt. Nem láttam a teljes szobrot,
de ha szimmetrikus, akkor legalább még tíz volt ott. Az egyik arca
jóképű volt, a többiek szörnyek.
Jim a szoborral szemközti épület tetején guggolt, és rám nézett.
Letérdeltem a szekér mellé. Az épület, amin ült hosszúkás volt, tele
ablakkal, és meglepően jó állapotban állt. Ami a legfontosabb, tele volt
Kaszással. Milyen kedves.
Jim a hüvelykujjával a háta mögé bökött. Menjek hátra. Átrohantam
a romok között, előhúztam Slayert, és a fal mentén tovább osontam.

160
 Jim leugrott a tetőről, rám nézett és megvetette a lábát. Kinyitotta a
száját, és mély hangon felordított, a vége pedig vicsorgássá alakult.
A kihívás.
Tompa puffanás hangzott a téren keresztül. Két alak sétált ki a
szabadba, nekem háttal.
Mindkét férfi széles vállú volt, izmos, és egyforma ruhát hordtak.
Jim köpött, és vicsorgott, zajt csapott, hogy ne hallják a hátuk mögötti
mozgást.
Az előrébb álló férfi letépte a pólóját. A háta szétnyílt, és bozontos
szőr lepte el a testét. A bal vállán szétszakadt a bőr, és láthatóvá vált
egy groteszk kulcscsont. Odanyúlt, és lerántotta a testéről a bőrt, mintha
papír lenne. A lába elé dobta, és belerúgott. Addig nőtt a teste, amíg el
nem érte a hét méteres magasságot. Sűrű, fekete szőr borította a testét,
narancssárga csíkokkal. Olyan volt, mint egy fordított tigrisbunda.
Felemelte a karját, és rájöttem, hogy miért volt annyira furcsa a válla.
Egy második kar nőtt ki, párhuzamosan az elsővel.
Négy izmos karját megfeszítette, és a levegőbe karmolt.
A haverja egy hosszú, rekedt sóhajt hallatott, és ő is levedlette a
bőrét. Hála istennek nem nőttek ki rajta új végtagok, csak a vérvörös
hús látszódott ki. Kár, hogy nem volt itt egy bizottság, amelyik
pontozná ezt az érdekes sztriptízt.
Jim vicsorgott. A négykarú fickó vett egy mély lélegzetet, és előre
hajolt. A fülsüketítő üvöltés áthaladt rajtam. Mély volt. Az ősi hang egy
hatalmas ragadozót sejtetett, aki megtalálta a zsákmányát.
Jim újra vicsorgott, és tett egy lépést hátrafelé.
A lény ezúttal még hangosabban üvöltött, miközben Jim hátrálását
figyelte. Az üvöltése csak halált ígért. Magasabb volt Jimnél, és
legalább száz kilóval nehezebb. Jim felszisszent. A négy kar intett neki,
gyere. Jim a négykarú lényre ugrott.
Abban a pillanatban, ahogy a fogak, és karmok összecsaptak,
belesüllyesztettem a Slayert az előttem álló fickó hátába, ezzel elvágva

161
a gerincét, vér spriccelt ki a sebből. A Kaszás megfordult, de csak a
felsőteste mozdult. Az arca hihetetlenül szép volt.
Egy fa felnyögött. Egy karcsú alak suhant felém, és guggolva a
kövekre érkezett. Egy nőnemű lény. Mentazöld teste szőrös volt a
gyomránál, és a mellkasán. A hátán legalább egy méter hosszú tüskék
meredeztek, pont úgy, mint egy sündisznónak. Fekete karmok álltak ki
a kezéből, amivel felém mutatott. Sárga szemei vádlón meredtek rám.
A lány túl gyorsan mozgott. Balra próbáltam kitérni, de elkapott.
Fájdalom hasított a mellkasomba. A lány megpróbált mögém kerülni.
Hagytam. Megfordítottam a pengét, és hátra döftem vele. Elértem a
bordáit, és hasát. Slayer csak szeletelte a húsát, és a beleit.
Visszahúztam a kardomat. A lény felém kapott a bal kezével.
Eltáncoltam előle, épp csak elkerülve a karmokat, amik az arcom előtt
suhantak el. Csak mentem előre. Ütni. Ütni. Ütni.
Nincs ravaszság, nincs különleges kiképzés. Csak, mint a macskák.
Karom, karom ellen. Mint a fickót a parkolóban. Leejtettem a karom, és
megvágtam a belső combját. Pont akkor perzselő fájdalmat éreztem a
hátamban. Ütni. Ütni. Ütni. Táncolj velem, baby!
Minden lépéssel egyre vörösebb lett a lény szőre. Az ütései
elvesztették a halálos sebességet. Zihálva lélegzett. Megbotlott, előre
dőlt, egyenesen a kardomba. Slayer a mellkasába csusszant, és
egyenesen a hátán jött ki. Artériás vér spriccelt a sebből.
A tisztás túloldalán a négykarú csodabogár otthagyta Jimet, és
embertelen magasakat ugorva eltűnt a fák között. Jim vicsorogva
üldözőbe vette, és ő is eltűnt a dzsungelben. Időpocsékolás lett volna
követni őket. Jim nagyon gyors volt, és nincs szüksége segítségre,
mikor a jaguár a fák között vadászik.
Kihúztam Slayert a tehetetlen testből.
A vörös férfi a földön apró kortyokban kapkodta a levegőt.
Letöröltem a pengéről a vért, és bementem a házba. Egy percbe sem
telt, hogy bejárjam a három komor szobát. Üres.

162
 Kimentem, és a vörös férfi mellé guggoltam. A hátán lévő seb mély
volt. A csapásommal kivágtam a gerincéből egy darabot. Még ha
regenerálódik is, akkor is eltart egy darabig. Ebből nem lesz séta
egyhamar.
– Egy hete egy fiatal vérfarkas megpróbált elvenni tőletek egy lányt
–mondtam. – Megvertétek, megkínoztátok, és kidobtátok az alakváltók
küszöbére. Miért?
A szája grimaszba fordult, miközben válaszolt. – Ő volt az üzenet.
– Mi az üzenet?
– Erősebbek vagyunk. A félvérek mindig győznek.
Rendicsek. – Kik azok a félvérek? Alakváltók?
– Félig ember, félig állat… a két faj tökéletes egyesülése. A
söpredéket a világon… meg kell előzni. Legyőzni. Nekünk… –
köhögött.
– Nincs remény a békére?
A lény nagy nehezen felemelte a fejét. – Mi… nem kötünk békét –
mondta rekedt hangon. – Mi nem kötünk szerződést. Mi ölünk. Öld
meg, és égesd. Edd meg a húst. Ünnepeld. A félvérek uralkodnak.
– Tehát a Falka területét akarjátok?
Megfeszült, miközben válaszolt. – Megerőszakollak – ígérte. – Sok-
sok alkalommal. Addig, amíg nem vérzel…
– Ez annyira hízelgő…
Felemelte a kezét, és a mellkasomhoz érintette. – Kivágom a
szívedet. Nem főzzük meg… nyersen esszük meg, miután az összes
alakváltó halott lesz.
Így nem jutok semmire. – Mi vagy te?
– Harcos… leginkább.
Keményen a legfelső csigolyájába vágtam. – Hogy hívnak? Van
neved?
Az ég felé fordult. – Dicsőséges… hadsereg… vér, mint egy vörösen
virágzó virág… Hamarosan. Nagyon hamar. Megszerezzük az ékszert.
Tiszteletben tartjuk az ígéretünket, amit a Halál Szultánjának tettünk,

163
hogy megöljük az alakváltókat, és a félvérek… ha megerősödünk,
elfoglaljuk a helyünket… nekünk… a Halál Szultánja megtanít az
alázatra.
– Ki a Halál Szultán?
A Kaszás szeme makacs tagadásban csillogott.
Az övemhez nyúltam, és elővettem a kulacsomat az öngyújtó
folyadékkal, és egy gyufát.
– Ez a folyadék szereti a tüzet. Nagyon forrón, s nagyon sokáig ég.
Mondd el, hogy lehet visszafordítani az alakváltó mágiát, vagy a
mellkasodra öntöm.
– Az emberi… én vagyok… téged.
– Nem tudsz kitérni a fájdalom elől – lecsavartam a kulacs kupakját.
Rám mosolygott, és nagyot nyelt. A szeme befordult, és kapkodni
kezdte a levegőt, majd a nyakát karmolta…
Fuldoklik.
A fogai közt a torkába nyomtam Slayert.

164
 19. fejezet
Húsz perccel később Jim visszajött. Az éneklő férfi holtteste mellett
vártam rá. Leugrott a fáról, és egy ernyedt testet dobott a földre. Egy
távolról sem emberi halott arc bámult rám. Egy tigris és egy kínai
templomkutya keveréke nézhet így ki.
– Alakváltó? –kérdeztem.
– Nem. Nem olyan a szaga.
Jim megbökdöste a halott vörös bőrűt, és felhorkant.
– Lenyelte a saját nyelvét. – magyaráztam.
Felsóhajtott. – Brekegett előtte valamit?
– Dereket hadüzenetnek szánták. A nemrég jobb létre szenderült
szerint az alakváltók söpredék, és az állat ember mix nem hajlandó
békére velük. Utálják a Falkát, és mindet megölik, és dicsőséges lakoma
keretében megeszik őket, amint övék lesz az ékszer. Már szövetkeztek a
Halál Szultánjával, aki segít nekik, és abban reménykednek, hogy kettős
győzelmet aratnak. Ja! És engem sok-sok alkalommal
megerőszakolnak.

165
 Nehéz egy alakváltónak harcos formában forgatni a szemét, de Jim
akár diplomázhatna is belőle.
– Ki az a Halál szultánja?
– Nem tudom.
Rolandra biztosan illik ez a cím. Ezt nem mondtam ki hangosan.
Roland volt a létezésem központja. Tisztában vagyok vele, hogy meg
kell ölnöm. Ha valaha is megtudja, hogy élek, minden rendelkezésére
álló forrást bevet, hogy megöljön.
Legendák szóltak róla évszázadokon keresztül, és szinte minden ősi
civilizációban uralkodott. A rokonai levadászásában, és megölésében
egy isten volt. Több tapasztalatra és erőre van szükségem, mielőtt
összecsapok vele. Amíg a képességeim növekednek, minden erőmmel
el kell rejtenem. Nem vonhatom magamra a figyelmet. Olyan nagy volt
a paranoiám, hogy az a csoda, hogy nem néztem az ágyam alá, hogy
nincsenek-e ott Roland emberei.
Minden titokzatos fenyegetés, ismeretlen veszély, egy varázslatosan
hatalmas lény említése rögtön eszembe juttatta Rolandot. Igen. A Halál
Szultánja elnevezés ponosan illik rá, hiszen ő teremtette az
élőhalottakat. De valaki egészen másra is utalhat. Azért, mert én rá
fókuszáltam, az nem azt jelenti, hogy a világ többi része is.
– Valahogy mindig a Farkas gyémántnál lyukadunk ki. Van egy
olyan érzésem, hogy fegyverként akarják használni. Nem az, amit
mondott, hanem ahogyan mondta Jim. Azt mondta, „A miénk lesz a
gyémánt”, ahogy az KSzVE1 mondaná, „ Lesz légi segítségünk”.
Jim káromkodott.
Bevittem őt az első szobába. Saiman áldozata az asztalon kiterítve
hevert. A húst lefaragták a hátáról, és a fenekéről, pont úgy, mint a
hentesnél.

1
Katonai Szupertermészet Védelmi Egység

166
 Odamentem a fagyasztóládához. Tele volt nyers hússal. Steak,
bordák, sertés karaj, őz sültek egymás hegyén-hátán, amit papírba vagy
műanyagba csomagoltak, de olyan hús is volt, ami csak úgy be volt
halmozva a fagyasztó sarkába. Pont úgy volt felcsíkozva, mint az
asztalon heverő húsdarabok. A húson a bőr tejeskávé színű volt.
Jim közelebb lépett, a levegőbe szimatolt, és hátrahőkölt.
– Emberi?
– Igen –vicsorogta, és kiköpött. Az én reakcióm is hasonló volt,
mikor először rájöttem, hogy mi az.
Ezek a szemetek elkaptak néhány embert, megölték, feldarabolták,
és a hűtőbe rakták őket. Soha nem fogom megtudni a nevüket. Valahol
valaki soha nem ment haza, és a hozzátartozói soha nem fogják
megtudni, hogy miért. Beteggé tett a tudat.
– Kannibálok –mondta Jim.
– Esélyegyenlőség ragadozók. A hús az hús. Nem tesznek
különbséget.
Követett a másik szobába. Üres volt, és poros. A sarokban szalma
volt felhalmozva az ott alvó szörnyek számára.
Sima, hosszú papírra freskó volt festve. Világos rikító pirossal,
zölddel és arannyal festett kovácsműhely. Úgy, mint egy vízesés, olvadt
fém zuhant egy medencébe. Üllők sorakoztak a fal mellett, villámok és
csavart fém szerszámok lógtak le a mennyezetről. Fekete füst
gomolygott, eltakarva a festmény szélét.
A démoni férfi felemelte a hatalmas kalapácsot, kritikusan nézte a
félig elkészült kardot a kezében. Irtózatosan izmos volt. Egy bőrkötény
volt rajta, azon kívül semmi más. Sötét szakálla volt, a szemei vörösen
izzottak.
A következő képen egy párnákkal borított szoba volt. Egy szép férfi
hevert a kép közepén fátyolszerű ruhában. Körülötte gyönyörű meztelen
nők voltak. A férfi hasonlított az előbbi képen látott kovácshoz, de nem
volt szakálla. Mikor rendbe szedte magát, kifejezetten szép volt.

167
 A harmadik freskó befejezetlen volt. Csak halvány ceruzavonásokat
lehetett látni. Ezen a képen a férfi istenné vált. Nőtt még három feje, és
hat karja. Az egyik arc egyenesen rám nézett, kettőt profilból láttam, a
negyedik pedig elfordult. Észak, dél, kelet, és nyugat. Két hatalmas
szárnya volt, ami egy város délibábja fölött vibrált. Rengeteg elegáns
torony, és kupola volt a városban.
A kép stílusa nem volt művészi, inkább képregényre emlékeztetett.
A férfi izomzata nagyon eltúlzottnak tűnt, és a nők is ostobának tűntek.
Hihetetlenül hosszú lábuk volt és nagy kerek, tőgy méretű melleik.
– Rémlik valami? –néztem Jimre.
Jim megrázta a fejét.
– Igen is, meg nem is.
Leszedtem a képeket a falról, és összetekertem őket. Jim felszedte a
konyhaasztalról a félig feldolgozott holttestet, a vállára dobta, és
elindultunk a külvilág felé.
A fagyasztóhoz mentem. Jó lett volna eltemetni az emberi
maradványokat, de sajnos nem volt rá időnk, és el sem tudtuk volna
innen vinni őket. Kivettem az övemből egy kis bőr zacskót, és a benne
lévő zöld port rájuk szórtam, vigyázva, hogy be ne lélegezzem, és meg
ne érintsem.
– Beízesíted?
– Bürökvíz –eltettem a zacskót. Eszel belőle, és harminc perccel
később heves hányás, görcsök, majd halál, vagy idegrendszeri
károsodás. Egy kis ajándék a vacsorához.
Jim kiment, és felkapta a négykarú őrültet, majd nyomatékosan a
másik háromra, majd rám nézett. Ők a bizonyíték. Az egyiket
magammal kell vinnem. Melyik legyen? A hét láb magas, a vörös
pikkelyes, a zöld lény a méter hosszú tűjével, vagy a srác, akinek
lefaragták a seggéről, és a lábáról a húst? Hmm? Had gondolkozzam…

168
 20. fejezet
HOLTTESTEKET SZÁLLÍTANI FÉNYES NAPPAL A városban
nem nevezhető feltűnésmentes cselekvésnek. Különösen, ha figyelembe
vesszük, hogy az egyik halottnak négy karja van, és egy alakváló jaguár
cipeli harcos formában, vagy, hogy amelyiket egy nő cipel, annak le
van faragva a segge.
Ráadásul a mindketten csöpögnek a vértől.
Még szerencse, hogy az Unicorn Lane környéke kihalt. Senki sem
akkora idióta, hogy errefelé járkáljon. Ma csak Jim és én voltunk
idióták.
Saiman lefaragott áldozata legalább egy tonna volt. A dzsungelben
nem volt probléma a cipelésük, de ahogy a peremhez közeledtünk,
valamiféle transzba kerültem, ahol csak az számított, hogy meg tudjam
tenni a következő lépést.
Halványan ismerősnek tűnt a hely, ahol a kocsit hagytuk, meg a
lovakat. A dingo biztos visszajött a lovakkal, amikor a mágia hulláma
elérte a várost. De sajnos nem maradt itt.

169
 A holttesteket bepakoltuk a kocsiba, és a kormány mögé ültem.
Jimnek el kellett bújnia, mert ő az első számú körözés alatt álló ember
Curran listáján.
Elindultunk a városon keresztül a reggeli forgalomban. A fény, és az
oldalamban érzett fájdalom nem hagyta, hogy elaludjak. A dzsungelben
rám ragadt kosz a Kaszás vérrel keveredve furcsa kérget képezett az
arcomon, és a hajamon. Nem baj, legalább nincs gond a többi sofőrrel.
Amint megláttak, rögtön elkotródtak az utamból.
Miközben vezettem Rolandra gondoltam.
Nem volt anyám. Helyette ott volt Voron, akit apának hívtam.
Magas, sötét hajú férfi, aki végigvezetett a gyerekkoromon. Voron soha
nem ölt meg semmit. Soha nem tudott semmit. Soha nem erősített, vagy
cáfolt meg semmit. Bármit megtettem volna, hogy mosolyogni lássam.
Ő volt az apám, az egyik állandó ember az életemben.
Roland volt a másik.
Úgy lépett az életembe, mintha egy mese szereplője lenne, amiket
Voron mesélt nekem lefekvés előtt.
Volt egyszer egy ember, aki évszázadokon keresztül élt. Ő volt az
építő, a kézműves, a pap, a gyógyító, a próféta, a harcos, és a varázsló.
Időnként ő volt a rabszolga. Máskor zsarnok. Mágia csökkent, és a
technika uralkodott, majd a mágia erősödött, és még mindig kitartott.
Ősi, mint maga a homok. Az évszázadok során rögeszméje lett egy
tökéletes világ.
Sok neve volt, most Rolandnak nevezi magát. Sok férfinak volt a
mestere, és sok nőnek volt a szeretője, de senkit nem szeretett annyira,
mint anyámat. Anyám szeretett volna egy kisbabát. Roland már
évszázadok óta nem nemzett gyermeket, mert ők öröklik Roland
minden erejét, és ambícióját. Roland túl sok olyan háborúban vett részt,
amikor a saját gyerekei ellen küzdött, akik ellene fordultak.
De túlságosan szerette anyámat, ezért teljesítette a kérését. Még csak
két hónapja fogantam meg, mikor egy másik gondolat kezdte
foglalkoztatni. Megszállottan el akart pusztítani még az anyaméhben.

170
De anyám szeretett. Minél megszállottabb lett Roland, annál jobban
eltávolodott tőle.
Rolandnak volt egy hadura. Voronnak hívták, ami oroszul hollót
jelent. Azért hívták így, mert a nyomában halál járt. És Voron is szerette
anyámat.
Mikor Roland távol volt, anyám megszökött, és Voron vele ment.
Ott volt, mikor megszülettem. Pár hónapon keresztül boldogok voltak.
De Roland üldözte őket, és tudván, hogy kettejük közül Voron az
erősebb, anyám hátra maradt feltartóztatni Rolandot, így Voron
elmenekülhetett velem. Anyám Roland szemét kiszúrta egy tőrrel, erre
ő megölte az anyámat.
Itt ért véget a mese. Ellenőriztük az ágyam alatt a tőrt, abban a
reményben, hogy egy nap majd ezzel a tőrrel ölöm meg az igazi
apámat. Ez volt az oka, és a célja az életemnek. Tőle kaptam az
életemet, és én elfogadom.
Mindent tudtam róla. Voron több mint fél évszázadon keresztül
szolgálta őt, és szolgálta volna még tovább is a fiatal, férfias,
varázslatos Rolandot, ha nem jön anyám. Voron mindenre megtanított,
amit tudott az egykori mesteréről.
Tudom, hogy néz ki, mert Voron mutatott róla fényképet, amit az
emlékezetembe véstem, aztán Voron elégette. Felismertem őt képeken,
szobrokon.
Mindent tudtam a hadnagyáról, a fegyvereiről, az erejéről. Roland
kora miatt hatalmas ereje volt. Egyszerre több száz élőhalottat tudott
irányítani. Úgy használta a vért, mint a fegyvert, és áthatolhatatlan
páncélt csinált belőle. Ez volt az én elcseszett örökségem.
Voron volt a legfőbb harcosa. Megosztotta velem minden tudását, és
úgy kovácsolt engem vele, mint egy pengét. Légy erősebb. Éld túl. Öld
meg Rolandot. Addig is rejtőzz el.
Négy hónappal ezelőtt abbahagytam a bujkálást. Ezt azóta már
megkérdőjeleztem. Nem volt meg sem az erőm, sem a tapasztalatom,
hogy szembeszálljak vele. De a konfrontáció már elkerülhetetlen. Az

171
ösztöneim azt súgták, hogy ő lehet a Halál Szultánja. Ami azt jelenti, ha
tovább bogozom ezt a kusza ügyet, a végén összeakadok valamelyik
emberével a belső köréből. Már az ötlet is rettegéssel tölt el.
Rolandtól féltem. De attól még jobban félek, hogy Dereknek, vagy
Currannak valami baja esik.
Mikor végre megérkeztem az alakváltók búvóhelyéhez, már jócskán
benne jártunk a reggelben. Visszahúztam a ponyvát. Jim a holttestek
tetején aludt, teljesen meztelenül, mert álmában visszaváltozott.
Megpróbáltam felrázni, de valamilyen Csipkerózsika szerű kábulatban
lehet, és nem fogom megcsókolni, hogy felébredjen.
Kopogtattam. Semmi válasz. Lenyomtam a kilincset, az ajtó kinyílt.
Bedugtam a fejem, és párszor bekiáltottam. Semmi válasz.
Brennának kellene az ajtónál őrködnie. Az egyetlen dolog, ami miatt
elmehetett innen… Kérlek Uram, ugye Derek nem halt meg!
Oda kéne mennem, de nem tudtam magam rávenni. Nagyot nyeltem,
és csak álltam az ajtóban.
A testek. Jobb, ha megyek, és behozom a testeket. Ez jó ötlet!
Meglepően bonyolult manővernek bizonyult bevinni az ajtón a
négykarút. Teljes három percig próbálkoztam, aztán elveszítettem a
türelmemet. De aztán Brenna megjelent a lépcső tetején.
Rögtön megkérdeztem. – Derek meghalt?
– Még nem.
A megkönnyebbüléstől kiszaladt belőlem az erő. Le kellett ülnöm.
– Azt hittem, őrzöd a bejáratot –mondtam, miközben Slayert a
helyére csúsztattam.
– Őriztem is, de valakit le kellett vinnem –mondta, miközben a
holttestre meredt.
– De nem Currant, ugye?
– Nem.
– Nagyszerű.
Összeszedtem a négy végtagot, amit Brenna megérkezése előtt
vágtam le. – Nem bánod a nagyobb darabokat?

172
 DOOLITTLE VETETT RÁM EGY PILLANTÁST, és azonnal
elzavart zuhanyozni. Fél óra múlva tisztán, összefoltozva, és egy bögre
kávéval, amit Brenna nyomott a kezembe, szinte embernek éreztem
magam.
Doolittle eltűnt a ház mélyében, hogy folytassa Derek mellett a
virrasztást. Csak én, és a két holttest. Egy fél bögre kávéval később Jim
jött a szobába, aki úgy nézett ki, mintha másnapos volna.
Vetett rám egy mogorva pillantást, és leült az egyik székre.
– Most mi lesz?
– Várunk.
– Mire?
– A szakértőre. Derekkel van.
Ültünk egy darabig. Doolittle a legjobb orvosmágus, aki csak létezik.
A hátam már nem is fájt, az oldalam is éppen csak hogy sajgott. De
annyira fáradt vagyok! Alig láttam tisztán.
Andreának szólnom kell, hogy ellenőrizze az ezüstmintákat.
Megpróbáltam felhívni, de nem volt vonal.
Egy fiatal nő lépett a szobába. Alig öt láb magas volt, és nagyon
karcsú. A bőre sötétmandula, az arca kerek, és széles. Vastag
szemüveget viselt, mögötte nagyon barna, majdnem fekete szemek
voltak. Biztos van benne egy kis ázsiai vér is.
Belépett a szobába, és rám nézett. Becsuktam az ajtót.
– Indonéz – mondta, és megigazgatta a vállán a táskát.
– Mi van?
– Azon gondolkoztál, hogy honnan származom. Indonéz vagyok.
– Kate vagyok.

173
 – Dali.
Ahogy elment mellettem, megláttam a táskájában lévő könyvet: egy
magas, szőke fickó lóbált egy hatalmas kardot, mellette három lány
pózolt, stratégiailag elrendezett lábakkal. Az egyiknek macskafüle volt.
Dali Jimre emelte nyugtalan tekintetét. – Tartozol nekem. Ha rájön,
hogy itt vagyok, csak egy kupac halott hús leszek.
Kiről beszél? Remélem nem Curranról.
– Vállalom a felelősséget –mondta Jim.
– Hol vannak a hullák? –kérdezte Dali.
– Mögötted.
Dali megfordult, és elbotlott a négykarú egyik karjában. Gyönyörű
zuhanórepülésbe kezdett pont, mint egy hétköznapi ember. De mivel
nem volt az, így korrigálni tudta az esést, és időben visszanyerte az
egyensúlyát.
Dali dühösen nézett rám, miközben megigazította a szemüvegét.
– Nem vagyok vak, csak szórakozott.
Lehet, hogy ő is telepata.
– Nem –mondta. – Hülye sem vagyok.
Oké!
Megnézte a négykarú hullát. – Ó, ember! Ez teljesen szimmetrikus.
Bármely egyéb létszámfölötti testrész? Ezeket te vágtad le?
– Igen, én. Nem akart beférni az ajtón.
– Ezt úgy mondod, mintha büszke lennél rá.
Büszke voltam rá. Ez egy példa a gyors gondolkozásra a nehéz
helyzetben.
Dali vállat vont, és a holttest mellé térdelt. Alaposan megvizsgálta a
lény mellkasát, ahol Jim kitépte a szívét. – Mondj el mindent!
Leírtam a védővarázslatot, a dzsungelt, a repülő palotát, a romokat, a
kőszekeret a többfejes vezetővel, és a harcot. A lány bólintott, és
felemelte a lény egyik karját, és összevonta a szemöldökét.
– Tehát, ki nem tudhatja meg, hogy itt vagy? – kérdeztem. Csak ne
Curran, csak ne Curran legyen…

174
 – A Bestiák Ura! – mondta Jim.
A fenébe is!
– Gyakorlatilag házi őrizetben van.
– Miért?
– Elmentem kocsikázni – felelte Dali. Felemelte a test egyik lábát, és
tanulmányozta a karmokat. – Szép, és rugalmas. Egyáltalán nincs
hullamerevség.
– Házi őrizetbe rakott, mert elmentél kocsikázni?
– Megbukott a Roofie testőrvizsgán autóvezetésből. Ezután elment
egy Gyorsulási autóversenyre az ölyvekkel a főútra. Sötétben. –Jim arca
hideg volt, mint a jég.
– Te csak azért vagy ideges, mert Theoból hülyét csináltam. – Dali
leejtette a kezét. – Nem az én hibám, hogy az a Halálos Gyilkológép
annyira el volt foglalva azzal, hogy a kezeit az én fiús mellemre tegye,
hogy elfelejtett az italára figyelni. Őszintén szólva, nem értem miért
csináltok ekkora ügyet belőle!
– Te majdnem vak vagy, ezért nem kaptál jogosítványt, mellesleg
szarul is vezetsz. – Jim arca vicsorba torzult. – Fenyegetést jelentesz.
– Az egerészölyvek nem azért mennek oda, mert biztonságos. Az
izgalom miatt járnak oda. Ha tudják, hogy egy majdnem vak vezet, a
dolgok csak még izgalmasabbak számukra. Ez az én testem. Azt
csinálok vele, amit csak akarok. Ha én egy roncsban akarok lenni, akkor
egy roncsban leszek.
– Igen, de a főúton hajtottál! –mondtam. Tényleg sürgősen
szükségem van még egy kávéra. – Mi lett volna, ha karambolozol az
úton, és egy életre tönkreteszed magad. Vagy ami még rosszabb, ezt
valaki mással teszed, egy teljesen vétlen sofőrrel. Vagy ha elütsz egy
gyalogost, vagy gyereket, aki épp átmegy az úton.
Dali pislogva nézett rám. – Képzeld, Curran is ugyanezt mondta.
Szinte szóról szóra. – Sóhajtott. – Nézzünk szembe a tényekkel. Így
visszatekintve nem volt a legfényesebb pillanataim egyike. Más! Volt
még valami más is a testek mellett?

175
 Jim átadta neki a feltekert falfestményt. Széthajtotta a papírt, és
összevonta a szemöldökét. – Ez itt a vége. Jim, segíts kitekerni, hogy
lássam az egészet. Oké.
Kitekertük a képet. – Van valakinek valami ötlete, hogy melyik
mitológiai lényt ábrázolja?
– Szerintem hindu. Először is, ott van a dzsungel, meg a romok.
Olyan volt, mint egy dravida templom, legalábbis engem arra
emlékeztetett. Majd a szekér az elefántokkal, a fegyverek, meg a több
fejű hajtó. Nekünk is van egy tigrisszörnyünk, amelyiknek négy karja
van. Nem mintha sok mitológiai alak rendelkezne több végtaggal, vagy
fejjel. Többfejű sárkányokról és óriásokról hallottunk történeteket, de
ilyen humanoid lényekről nem. Továbbá, a lány az egyik Kaszást úgy
nevezte, hogy Asaan. Utánanéztem, és így nevezték a gurut, vagy
orvost a dravidák.
Dali egy percig nézett rám. – Te sem vagy hülye.
– Igen, de ez minden, amit megtudtam.
– Azt hiszem, hogy ez egy Rakshasa –bökte meg a lány a lábával a
holttestet. – És ha igazam van, akkor mindketten nagy szarban vagytok.

– KEZDETBEN VISHNUNAK HÍVTÁK, KIVÉVE, mikor

Narayanak, aki a legfőbb megtestesült istenség volt.
Dali leült a földre a test mellé.
– Narayana a vízben lebegett, egy nagy fehér kígyó belsejében.
Aztán eljött a csodálatos pillanat, mikor egy lótusz nőtt a köldökén. A
Lótusz, Brahma isten, ő teremtette a világot. Mikor újjászületett látta,
hogy Narayana még mindig a vízben lebeg. Megszállottja lett a
gondolatnak, hogy el akarják lopni a vizet, ezért csinált négy őrt.

176
Kettőnek imádnia kellett a vizet, ők a yakhsasasok. A másik kettő
megígérte, hogy védi a vizet. Ők a rakshasák.
– Mondd el, mik az erősségeik, és a gyengéik –mondta Jim.
– A Rakshasák harcosnak születnek. A legenda szerint megfogannak,
másnap megszületnek, és a következő napon elérik az anyjuk életkorát.
Ezek lelkiismeret nélküli ragadozók, akik emberhúst is esznek.
Sóhajtottam! Ez egyre jobb, és jobb lesz. – Valamiért azt hittem,
hogy a rakshasák humanoid tigrisek, mint egy alakváltó, harcos
formában, tigris fejjel.
Dali bólintott. – A leggyakoribb ábrázolási mód, hogy a szörnyek
tigrisre emlékeztetnek, mert ez a leghalálosabb ragadozó, amit
ismernek. Az elefánt nagyobb, de növényevő, ráadásul hangos. A tigris
csendes, halálos, és aktívan vadászik az emberekre.
Egy humanoid tigris, aminek megvan az igazi tigris kelléktára, mellé
emberi intelligencia, a megtestesült rémálom lenne.
– A rakshasák észrevették, hogy a tigrisek ijesztőek, ezért ez a
leggyakoribb forma, amiben láthatók. Azonban a legenda szerint
lehetnek szépek, vagy csúnyák is. Adott három Rakshasa testvér. Az
egyik lehet leírhatatlanul szép, a másik lehetne egy óriás, a
harmadiknak pedig lehetne tíz feje. Tényleg változó. Egyes források
szerint soha nem tudhatod meg, hogy milyen az igaziformájuk, csak azt,
hogy akkor éppen mihez van kedvük.
– Van még valami? –kérdezte Jim.
– Tudnak repülni.
Elragadó. – A mieink nem repülnek. Ezek természetellenesen
magasra ugranak.
– Ennek oka lehet az alacsony mágia, vagy, hogy rosszak az
információink, vagy, hogy kevesen hisznek már bennük. Választhatsz.
– A rakshasák tudhatnak valamit, amivel meggátolják a váltást? –
kérdeztem.
Dali elgondolkodott. – Ők is alakváltók, de nem pont úgy, mint mi.
Ők illúziót használnak. Azt mondtátok, hogy lehúzták az emberi

177
bőrüket. Az hol van? Elhoztad a szakadt ruháját. Nagyon nehéz
elhinnem, hogy egyikkőtöknek sem jutott eszébe, hogy azt is elhozza.
Koncentráltam. Igyekeztem visszaemlékezni arra, mikor elhagytuk a
házat. – A bőr eltűnt.
Dali bólintott. – Azért, mert gyakorlatilag nem is volt bőr. Mágia
vagy nem mágia, nem lehet fizikailag becsomagolni – belerúgott a
négykarúba, – és elrejteni egy embert. A rakshasák valójában nem
nyúzzák meg magukat. Ezek valamilyen módon embert fogyasztanak,
fizikailag, mentálisan, vagy szellemileg, vagy az összes előbb említett
módon, és akkor felveheti az alakját.
Világosság gyúlt az agyamban. – A bőr lenyúzása illúzió, egy
megfélemlítési taktika.
– Pontosan. Ők nagyon arrogánsak, és ravaszok, de nem túl okosak.
A mitikus király, Ravana az egyik legjobb példa erre. Tíz feje volt, de
nagyon kevés esze. Láttatok repülő palotát, és mivel feltételezem, hogy
nem őrültetek meg egyszerre mindketten, akkor egy ősi repülő
szerkezetet láthattatok, a Pushpaka Vinamát. Ravana ellopta az eredeti
tulajdonosától, és repkedett vele, mikor Siva a Pusztító feljött pihenni. –
Dali drámai szünetet tartott.
Hindu mitológiából nem voltam a legjobb, de azt még én is tudtam,
hogy kicsoda Siva. Minden istennek van valamilyen címe, és ő volt a
Világok Pusztítója, amit nem szabad félvállról venni. Ha nem épp
szerető családja körében töltötte az idejét, – volt egy felesége, és két fia
– akkor az erdőben rohangált egy vértől csöpögős tigrisbőrben kobrákat
fogdosva. A kisujjával fosztotta meg a félelmetes vadállatokat a
prémjüktől. A haragja hasonlított Rudra, a zúgó viharra. A homlokán
volt egy harmadik szem, és ha azt kinyitotta, mindent felperzselt, ami az
útjába került. Ha van valamid, aminek köze van Sivához, a legjobb, ha
kesztyűben, IV. szintű biohazard ruhában érinted meg, és az sem
hátrány, ha van veled egy tank is.
Dali elmosolyodott. – Ravanának sikerült felbosszantania Sivát, és a
Világok Pusztítója egy ketrecbe zárta őt. Ravana csak ült és énekelt,

178
egészen addig, amíg Siva meg nem unta, és elengedte. Ravana a legjobb
Rakshasa. Arrogáns, feltűnő és úgy döntött, csak az impulzusoknak él.
Szörnyen felvágós, és meg van győződve a saját fölényéről. Neki az a
szórakozás, ha a kaját rajongó közönség előtt apríthatja. Majd a drámai
hatás kedvéért játszik a tömeggel.
Jim és én egymásra néztünk. Az Éjféli Játékok az a hely, ahol ezt
megtehette.
A kávéspoharat fejjel lefelé fordítottam, hátha van még benne kávé.
Megnéztem a többit is, de egyikben sem volt.
A tömeg csak egy kellemes ráadás volt. A lényeg a drágakő. Miért?
Itt van ez a rengeteg információ, és nem akar logikus egésszé állni.
Kinyitottam a számat, hogy rákérdezzek a topázra, de Jim megelőzött.
– Meg tudod magyarázni a dzsungelt?
Dali vágott egy pofát. – Fogalmam sincs. Ez lehet valami erős
mágia, de az is lehet, hogy egy portál egy másik helyre. Több
információra van szükségem, hogy válaszolni tudjak erre a kérdésre.
Mellesleg, annyira szomjas vagyok, hogy olyan a nyelvem, mint a
papír.
Dali megnyalta a száját, Jim pedig hozott neki egy pohár vizet.
Megitta a felét. – Tehát, a rakshasák gyűlölnek minket.
– Minket, mint alakváltókat, vagy minket, mint embereket? –
kérdeztem
– Mindkettő. Ez visszavisz minket Ravanához. Ravana az a felfelé
kapaszkodó egyén volt. Tíz feje volt, és minden században leszakított
egyet. Végül már csak egy feje volt. Mentességet kért minden
versenyről, kivéve az emberi, és állati játékokat. Azt hitték, hogy túl
gyenge, és engednek neki, mert nem árthat nekik. Miután megkapta a
mentelmi jogot, meghódította az eget. Felégette a városaikat, megölte a
táncosnőket… Vishnu úgy gondolta, épp elég az is, hogy lement a
földre, és emberként újjászületik. Rama felsorakozott egy csomó állat
társaságában, és megtámadták. Hát ezért olyan arrogánsak. Ezért utálják

179
az embereket, és az alakváltókat. Az alakváltók kiirtása csak a bónusz.
Így már van értelme a Kaszások félvér utálatának.
– Van valami legendában egy topázról, amit Farkas gyémántnak
hívnak? Talán, egy nagy, sárga drágakő? – kérdeztem.
Dali összeráncolta a homlokát. – A topáz Brishaspatihoz, Jupiter
anyjához társul.
– A római istenhez? – kérdezte Jim.
– Nem, a bolygóhoz. Az az igazság Jim, a világ nem körülötted
forog. Rudra Mani, Siva drágaköve szintén aranyszínű. Mindazonáltal,
Siva volt az, aki átadta a rakshasáknak a repülés ajándékát.
– Elég nagy –mondtam. – Egy hatalmas kő.
– A Rudra Mani is nagy. Akkora, mint egy baba feje.
Saiman azt mondta, hogy akkora, mint egy ember ökle… vagy egy
nagy ököl, vagy egy kicsi baba… hacsak nem egy jeges óriás ökléről
beszélt
– Mit tudsz róla?
Dali a szemét forgatta. – Elvileg ez az erény köve. Ez is Sívához
tartozik. Mivel róla van szó, sosem tudhatod, hogy mit fogsz kapni.
Lehet, hogy rakshasa babát kapsz, aki megkapja a repülés hatalmát, és
a képességet, hogy egy nap alatt felnő. Vagy bulizni indul a
démonokkal.
Jim keresztbe tette hatalmas karjait. – Tehát van egy sziklánk, ami
egy bipoláris személyiségű istenhez tartozik, akinek ráadásul
megvetemedett a humorérzéke is.
– Meglehet. Nem tudok sokat a Rudra Maniról. Majd utánanézek.
Nem is tudom, lehet, hogy a topáz a Rudra Mani, de az is lehet, hogy
egy egészen másik sárga kő.
Vakmerőség lenne feltételezni, hogy másról van szó.
Néztem a fejszés harcos véres maradványát, akit Saiman intézett el.
A négykarú mellett szinte törékenynek hatott.
– Miért van még mindig emberi bőrben?
– Mi van? – Dali felhúzta rám az orrát.

180
 – Ez a fickó letépte az emberi bőrt, üvöltözni kezdett, és az első
adandó alkalommal kinövesztette a karjait –mutattam a négykarúra.
– Ő nem. Még mindig rajta van az emberi bőre. Miért?
– Nos, feltételezzük, hogy a fejszés harcos nem ember. Talán nem
akarta megváltoztatni az alakját. Pózolt, mert ha átváltozik, lebuktatja
magát.
– Péppé verték –mondta Jim. – Hidd el, ha át tudott volna változni,
megteszi. A túlélési ösztön felülír mindent.
Ezeket a tényeket megpróbáltam összerakni. Lehet, hogy nem tudott
átváltozni. Valami visszatartotta. Egy tárgy, vagy valamilyen varázslat,
épp úgy, mint Dereket.
Jim ráharapott. – Valami van itt, ami miatt az m–szken embernek
olvassa be őket.
Dali lerúgta a cipőjét, és elkezdett vetkőzni. – Átváltozok. Állati
alakban sokkal érzékenyebb vagyok a mágiára, és a szaglásom is jobb.
A padlóra néztem. Kétféle alakváltó létezik. Néhányan nagyon
szerények, vagy átlagosak. Nem kérkednek. Úgy látszik, Dali a másik
kategóriába tartozik.
Halk, mély mordulással egy nagymacska termett a szobában.
Felnéztem. Egy fehér tigris állt a nappaliban. Ragyogó volt, mint a
frissen esett hó, a szemei jégkékek voltak, hatalmasak, túlvilágiak, mint
az ősi észak szelleme, és a téli tajga vadásza. Több volt, mint egy
egyszerű állat, több mint egy alakváltó. Fenséges volt. Levegőt sem
tudtam venni.
Aztán tüsszentett. És megint tüsszentett, és mikor felemelte a fejét,
rájöttem, hogy egyenesen rám néz az egyik szemével, a másikkal pedig
oldalra. A szellem tigris kancsal.
A tigris felemelte az egyik mancsát, és kérdőn nézett rám. Letette, és
morogni kezdett, a hatalmas pofáján zavarodott kifejezéssel.
– Igen, ez a lábad –mondta Jim türelmesen.
A hangjára a tigris hirtelen megfordult, megbotlott a négykarúban és
tigrishez egyáltalán nem méltó módon, rácsüccsent.

181
 – A bizonyítékon ülsz – szólt rá Jim.
A tigris felpattant, és egész közel húzta a lábát a fenekéhez, majd
morogni kezdett.
– Igen, van egy halott lény a szobában. Feküdj le, és lazíts, Dali.
Minden rendben lesz.
A tigris letelepedett a földre, és gyanakodva figyelt.
– A váltás során elveszíti a rövidtávú memóriáját. – suttogta Jim. –
Ez elmúlik egy perc alatt. A kancsalság is. Egyes macskák így
reagálnak a stresszre.
– Vajon agresszívé válik?
Jim arca egészen fura kifejezést öltött, a leginkább talán azt
mondhatnám rá, hogy kínos. – Nem. Nem találja szórakoztatónak a nyer
húst, és a vért.
– Mi van?
– Nem fog se megharapni, sem megkarmolni. Még megkarcolni sem,
különben elhányja magát. Ő vegetáriánus.
Ó ember! – De mikor vadállatformában van…
– Füvet eszik. Ne is kérdezd.
Dali felállt, és végigszaglászta a négykarút. A lábánál kezdte, és
onnan haladt felfelé.
Teljes öt percbe beletelt, mire végzett.
– Találtál valamit?
Dali megrázta csodálatos fejét. A fenébe is. Így hogy segíthetünk
Dereken?
– Rendben – bólintott Jim. – Változz vissza. Szeretnék még kérdezni
valamit.
A tigris bólintott. A lány fehér szőre kimerevedett, remegett, de
továbbra is a testén maradt.
– Dali?
Jim hangja továbbra is nyugodt volt. A fehér szőr ismét
megremegett, és maradt a helyén. Jeges kék szem meredt rám, és a
kristálytiszta tekintetben megláttam a pánikot.

182
 A tigris futott.
Rohant körbe, körbe a szobában, letaposva mindent, ami csak a
mancsa alá került. A válla súrolta a lámpát, mire eldőlt, és felrobbant.
Dali megcsúszott a szilánkokban, és az LCD képernyőnek rohant.
Megingott az állvány, és az egész ledőlt, egyenesen Dali koponyájára.
Összerezzentem.
Dali teljesen vad tekintete találkozott Jimével. Hátralépett, és csak
bámult. A szőr felállt a hátán. Aztán vicsorgott.
Jim csak állt. A szeme tiszta smaragd. Egy nehéz sóhajjal Dali
lefeküdt. Az alfa macska fellépése. Jim letérdelt Dali mellé. – Meg
tudod változtatni az alakodat?
A tigris nyüszített. Ez nemet jelent.
Vékony csíkban vér szivárgott a mancsaiból. Dali idegenkedik a
vértől, így le sem nyalta azt a hófehér bundájáról. Fogtam egy üveg
fertőtlenítőt meg gézt, amit még Doolittletől kaptam, és Dali mellé
térdeltem. Felém nyújtotta egyik hatalmas mancsát.
Letöröltem a vért, aztán fertőtlenítőt tettem rá.
Három szilánk volt a mancsába ékelődve, bizonyítékok az ő
dicsőséges harcáról a lámpával.
– Azt akarom, hogy folyamatosan próbálkozz a visszaváltozással –
mondta Jim. – Ne erőltesd túl magad, de próbálkozz.
A csipesszel megfogtam az első szilánkot, és kihúztam. Vér tört elő a
sebből. Dali összerándult, és elhúzta a mancsát. – Várj még. Több is
van benne.
A vágás nem kezdett gyógyulni. A francba. Pont, mint Dereknél.
– Beszéljünk az illatokról – mondta Jim sima, megnyugtató hangon.
– Nem érzel valami furcsa szagot?
A tigris megrázta a fejét.
Megfogtam egy újabb szilánkot. – Eltekintve az alakváltástól, nem
érzel valami mást?
Dali felnyüszített. Ez a baj, mikor állati formában vannak, csak
igennel, vagy nemmel tudnak válaszolni.

183
 Megragadtam a harmadik szilánkot, de a csipesz megcsúszott. Túl
mélyen volt az üveg. – Dali, nyisd szét az ujjaidat, ha tudod.
Hatalmas karmok lőttek ki a mancsból, ahogy széttárta az ujjait.
– Köszönöm.
Megfogtam a szilánkot, és kihúztam. A mancs remegni kezdett az
ujjaim alatt, és a következő pillanatban egy kezet szorongattam.
– Ó Istenem! –mondta Dali magas, remegő hangon. – Ó Istenem!
– Mit csináltál? – dőlt előre Jim.
Könnyek csillogtak Dali szemében. – Azt hittem, hogy örökre az
állati alakomban maradok. – Körülnézett a szobában. – Mindent
tönkretettem. És megsebesítettelek. Nagyon sajnálom.
– Ne aggódj – motyogtam a szilánkot nézve. Nekem sárgának tűnt.
Az összetört lámpa fehér volt. – Gyakran megesik.
A csipesszel felvettem a szilánkot és az ablakhoz mentem, hogy a
fényben jobban megnézhessem. A szilánk halvány sárgán csillogott.
Helló, Mr. Nyom.
Jim homlokráncolva nézte a szilánkot. – Topáz?
– Azt hiszem igen. Mibe fogadunk, hogy a Farkas gyémánt egy
darabja?
Ennek volna értelme. A Kaszások azért akarják annyira a gyémántot,
mert fegyverként használhatnák az alakváltók ellen.
– Gondolod, hogy ez akadályozza az alakváltást?
Jim a körmeivel megsebesítette a tenyerét, aztán a sebbe nyomta a
szilánkot.
A szeme zöld lett. A szája megremegett. Borzongás futott végig a
testén, aztán az alkarján fekete szőr jött elő. Tekintete egy jaguáré volt,
de az arca egy emberé. Szó nélkül kivette a szilánkot, és úgy adta
vissza, mintha égette volna.
Ez lesz az. Ez az a fegyver, ami a rakshasáknak kell, hogy
elpusztíthassák a Falkát. A követ nem lophatták el az átok miatt, de
megnyerni megnyerhetik. Pont kapóra jött nekik az Éjféli Játékok. Ha

184
megnyerik, ezer darabra vághatják, és megakadályozhatják, hogy az
alakváltók felvegyék harcos alakjukat.
– Biztos akkor került belém, mikor megérintettem a testet. –
motyogta Dali.
– Úgy érted, mikor rátapostál –mondta Jim. – A gyerekben is lehet
valahol, de az m-szken nem mutatja ki.
Dali az ujja hegyével megérintette a szilánkot. – Olyan kicsi. Lehet,
hogy a szkenner nem elég érzékeny, hogy észleljen egy ilyen kicsi
varázslatot.
– Nem akarom, hogy darabokra kelljen vagdosnia kölyköt. Lehet,
hogy még akkor sem találnánk meg. Kell lennie más megoldásnak is.
Már meg i volt a tervem. – Maconbe megyek.
Jim kíváncsian nézett rám.
– Elhozom Juliet. Az iskolája Macon közelében van. Pokoli erős
érzékelő képessége van.
Julie még csak egy gyerek, de akkora ereje van, ami millió emberből
jó, ha egynek megadatik. Olyan érző, aki bármelyik szkennernél jobban
olvassa a varázslatot.
Az iskolája mindössze két órára van innen.
Bólintottam. – Ha valaki megtalálhatja Derekben a szilánkot, akkor
az csak Julie lehet.

185
 21. fejezet
AZ EGYIK KEZEMET A PULTRA TETTEM, a kagyló a fülemnél
volt, a másik kezemmel megnéztem a bordámra szorított gézt. Még
mindig vérzik.
Kattant a vonal, és egy megnyugtató női hang szólt bele. – Ms.
Daniels?
– Halló.
– A nevem Citlalli. Én vagyok Julie tanácsadója.
– Emlékszem. Már találkoztunk.
Fekete hajú, alacsony nő, nagyon erős empatikus képességekkel. Át
tudja venni egy másik ember érzéseit, mintha a sajátjai lennének. Néha
még az őrületüket is. Kiváló pszichológusok voltak.
A homlokomat ráncoltam. Valami baj van. Én nem kértem, hogy egy
pszichológus foglalkozzon vele.
– Ms. Daniels…
– Kate.
– Maga jövőbelátó, Kate?
– Nem tudok róla. Miért kérdezi?

186
 – Épp egy levelet fogalmazok meg önnek Julieról. Arra gondoltam,
hogy nagyon erősen koncentrálhattam, és ezért telefonált.
Ó nem. – Mit csinált?
– Julie felvetett néhány kérdést.
Julie olyan kérdéseket vethet fel, hogy engedjék-e lovagolni, vagy,
hogy használjon-e korbácsot. Rögtön anyaoroszlán üzemmódba
kapcsoltam, aki meg akarja védeni a kölykét. Megpróbáltam
visszatartani a hangomból az ellenséges érzéseket.
– Kérem, folytassa.
– Mivel a tanulmányaival el van maradva felzárkóztató osztályba jár.
– Megbeszéltük, mikor beiratkozott.
– Ő jobban halad, mint vártuk. Nincs kétségünk afelől, hogy az év
vége előtt utoléri a korcsoportját –mondta Citlalli megnyugtató hangon.
– Inkább beilleszkedési gondjai vannak.
Gyakorlatilag az utcán élt az utóbbi két évben a bandák elől
bujkálva. Ráadásul az a szemétláda a barátja kimosta az agyát. Mit
várnak tőle?
Citlalli megköszörülte a torkát. Biztos olyan erős a frusztrációm,
hogy a vonal másik végén ő is megérezte. Igyekeztem elfojtani az
érzéseimet.
– Sajnálom. Nem akartam kellemetlenséget okozni. Elmondaná Julie
gondjait?
– Köszönöm. Ebben az életkorban a gyerekek kegyetlenek. A
hierarchia nagyon fontos nekik. Julie hátárnyban van. Felzárkóztató
osztályba jár, így a tanulmányi eredményeivel nem tud beilleszkedi.
Nem túl jó a sportokban, ennek oka részben az alultápláltság, és az is
nyilvánvaló, hogy soha nem fog egy arénában harcolni. És a mágikus
tehetsége nyilvánvalóan egyedülálló, de nem látványos.
– Más szóval nem sportoló, nem harcos, felzárkóztatóba jár, és a
tehetsége sem látványos, például nem tud megolvasztani egy fémet egy
pillantásával.

187
 – Így van. Néhány hozzá hasonló gyerek a családjával tud
büszkélkedni, így tudnak maguknak tekintélyt szerezni.
Nincsenek hősök, nincsenek nagy mágusok.
– Marad ő.
– Ó.
– Mesélni szokott. Gyönyörű, rémisztő történeteket démonokról,
istennőkről, boszorkányokról. Én tudom, hogy igaz, mert érzem, hogy
az emlékeit meséli, de a gyerekek…
– Ők azt hiszik, hogy hazudik.
– Igen. Mi figyelemmel kísérjük a helyzetet, és még nem történt
fizikai sérülés, de Julie nagyon érzékeny.
– Olyan, mint egy élesített kézigránát.
– Találóan fogalmazott. Van egy kése.
Lehunytam a szemem, és háromig számoltam magamban. Már
elvetem tőle az összes kést, aztán még kétszer leellenőriztem, hogy nem
maradt-e nála, mielőtt kitettem az iskolánál.
– Nem hajlandó megválni tőle. El tudnánk venni erővel is, de már
amúgy is sérült az egója. Az lenne a legjobb, ha magától odaadná, és
most csak magára hallgat.
Ránéztem az órára. 11:00, de úgy éreztem, mintha 06:00 lenne.
– Milyen órái vannak Julienak a következő napokban?
Rövid szünet után: – Javító algebra, amit ebéd után egy másik követ,
ami egy harmincig tart. Utána javító misztika lesz háromig, aztán
társadalomismeret négyig, és íjászat ötig…
– Íjászaton a többi gyerekkel együtt van?
– Igen, ez szabadtéri foglalkozás.
Ha sietek, ötre odaérhetek. – Megtenne nekem egy szívességet?
Kérem, mondja meg Julienak az ebédszünetben, mikor a többi gyerek is
hallja, hogy íjászatórán a nagynénje érte jön?
– Természetesen.
– Köszönöm.

188
 Mikor letettem a kagylót, akkor vettem észre, hogy Jim a pultnak
támaszkodva áll. – A gyerekkel minden rendben?
– Igen, elmegyek érte.
– Szerzek valakit, aki elkísér.
– Nem kell kíséret.
Jim rám nézett. – A legrosszabbra is felkészülök. Ha a helyükben
lennék, én követném a holttestet, és a házat figyelve várakoznék. Én
követnélek, és akkor támadnék rád, mikor a leggyengébb vagy. És ha a
gyerek veled van, akkor sebezhető vagy. Meg fogsz halni. Julie is
meghal, és Derek is. Én sem mondom meg neked, hogyan lengesd a
kardod. Az a te dolgod. A biztonság meg az enyém. Valaki veled megy.
Az oldalamon elállt a vérzés.
– Kerozin?
Benyúlt a szekrénybe, és a kezembe nyomott egy üveggel.
A mosdóhoz mentem, beledobtam a gézt, és elégettem. – Akkor
jöjjön Raphael.
– A bouda? –kérdezte Jim undorodva. – Azt akarod, hogy egy bouda
menjen veled?
– Vagy egy bouda, vagy senki. Ha a Falkából jön velem valaki, azt
Curran elfogatja. Raphaelt nem fogja letartóztatni, és engem sem, az
biztos.
– Nagyon biztos vagy magadban.
Tudom, hogy működik Curran agya. Ő akar megtalálni, nem akarja,
hogy más fogjon el, és vigyen hozzá. Az elrontaná a játékát.
Természetesen ezt Jimnek nem mondhatom el. Nem mondhatom el,
hogy mit mondott Curran: nem csak aludni fogsz velem, hanem előtte
mondod, hogy kérem, utána pedig, hogy köszönöm. Ahogy a reggeli
bohóckodásunkról sem beszélhetek. Sem a meztelen vacsora ígéretéről.
Mégis mi a fenét gondoltam, mikor visszacsókoltam?
– Nem vagyok Curran alárendeltje – fontoltam meg a
mondanivalómat. – Nincs neki felhatalmazása arra, hogy letartóztasson,
így ha elfog, az emberrablásnak minősül. Had jöjjön velem a bouda.

189
 – Miből gondolod, hogy nem fog minket elárulni?
– Szerelmes a legjobb barátomba. Megkérem, hogy jöjjön el velem
Juliért, és ennyi. Nem fog tudni semmiről.
Jim megrázta a fejét, fogta a telefont, és tárcsázott. – Te beszélj vele
– nyomta a kezembe.
Hallgattam a csengőhangot. – Tudsz lovat szerezni, amik a Macon
környékén várnak ránk?
Jim vállat vont. – Persze.
– Halló – szólt a telefonba Raphael.
– Raphael. Kérnék egy szívességet.

RAPHAEL A LEY-VONALNÁL VÁRT RÁM EGY JEEPNEK

TÁMASZKODVA.
Ahogy Raphael kinézett… arra nincsenek szavak. Elmagyaráztam
neki a tervemet telefonon keresztül, és ő fel is öltözött: fekete, fényes,
térdig érő csizma, fekete bőrnadrág, és egy fekete mellény volt rajta. A
vállán egy puska lógott. Végül egy három méter hosszú kard volt a
derekára szíjazva. A kard egy normális embernek túl nehéz lett volna.
Raphael füstös szeme a ragyogó kék szemével, és a fekete haja… a
hatás több volt, mint pusztító. Nem tudtam eldönteni, hogy egy sebész
kell, aki újraindítja a szívem, vagy egy zacskó, amibe belerakhatom a
leesett államat.
Én ellentétben Raphaellel, egy fekete köpenyt viseltem, amit Jimtől
kölcsönöztem, alatta egy mellénnyel. Úgy néztem ki, mint egy sötét
úrnő, aki bármikor szétrúgja a seggedet.
Raphael teli szájjal elkezdett vigyorogni.
– Ha nevetni mersz, megöllek. –mondtam neki.

190
 – Minek neked a puska? Mindenki tudja, hogy nem tudsz lőni. –
kérdezte Raphael.
Ki az a mindenki? Szeretném, ha előttem állnának, mikor
megpróbálom.
– Én tudok lőni. Csak jobban szeretem a számszeríjat, a kardot, meg
a kést.
Beugrottam a Jeepbe, Raphael követett. Az autó a Ley–vonalra
csúszott.
A mágia beindult körülöttünk. A szívem kihagyott egy ütemet.
Olyan volt, mintha a kocsi meg se moccant volna, hanem a bolygó
forogna alattunk hihetetlen sebességgel.
Raphael elővett egy könyvet, és odaadta nekem. A borítón egy szőke
kalóz állt. A Címe Virgin kisasszony kalóza, írta Lorna Sterling.
– Ez a negyedik rész Andrea sorozatából? – kérdeztem.
Bólintott, és visszavette a könyvet. – Megvan a másik is, amit
Andrea keres. Elmagyaráznál nekem valamit?
Ó Istenem! – Megpróbálom.
– A kalóz váltságdíjat kér a csajért a bátyjától, ezért vele alszik. Ezek
az emberek, ezek nem igazi férfiak. Ők ál-rosszfiúk, akik egy „jó”
asszony szerelmét várják.
– Kiolvastad a könyvet?
Korholón nézett rám. – Persze, hogy kiolvastam. Ezek mind kalózok,
akik nőket lopnak, így sok szexben lehet részük.
Wow. Biztos zseblámpával olvasta a takaró alatt, nehogy valaki
meglássa, és kétségbe vonja a férfiasságát. Vagy tényleg szerelmes
Andreába, vagy kétségbeesve vágyik rá.
– Ezek a srácok mind rosszak, és agresszívak, és minden nőt
benedvesítenek, akivel csak összeakadnak. Aztán találkoznak „a”
lánnyal, és többé nem über-alfák, hanem meg nem értett kisfiúk, akik
meg akarják beszélni az érzéseiket.
– Neked ebből dolgozatot kell írnod?
Rám nézett. – Nem. De ha ezt akarja, akkor én benne vagyok.

191
 Sóhajtottam. – Van neki valamilyen jelmeze? Francia szobalány,
nővér…
– Katolikus iskolás lány.
Bingó. – Te nem bánnád, ha Andrea fölvenné, ugye?
– Nem, én nem. – A szeme megüvegesedett, és a távolba meredt.
Csettintettem az ujjammal. – Raphael, fókuszálj.
Rám pislogott. – Azt hiszem Andrea nem bánná, ha kalóznak
öltöznél, de eszedbe ne jusson, hogy váltságdíjat kérsz érte, mert
lelőnek ezüstgolyóval.
– Értem.
– Ha már témánál vagyunk, talán te is tudsz válaszolni nekem pár
kérdésemre. Tegyük fel, hogy van egy alfa-hím. Tegyük fel, hogy úgy
dönt, tetszik neki egy nő. Hogy megy a kb…
Hogy mondjam? Udvarlás? Mi a megfelelő szó?
– Hogyan veszi le a lányt a lábáról? –kérdezte Raphael.
– Igen, ez az.
Hátradőlt. – Nos, azt meg kell érteni, hogy a boudák nem sakálok, a
sakálok nem patkányok, és a patkányok nem farkasok. Mindegyiknek
megvannak a saját ki szokásaik. De alapvetően mindegyik azt
bizonyítja, hogy okos, és biztosítani tudja az asszonya és a kölykei
biztonságát.
– Van benne betörés?
Raphael elmosolyodott. – Látom Őfelsége tett egy lépést. Már
megkérdezte, hogy készítesz-e neki vacsorát?
Morogni kezdtem. – Nem rólam és Curranról van szó.
Halkan nevetett. – Alapvetően igen. Ez az egész betörés. A Falkának
van egy területe. Ha betör a lakásodba, azzal azt bizonyítja, hogy elég
okos ahhoz, hogy betörjön másnak a területére is.
– Aha.
– Mint mondtam, ez minden klánnál más. A patkányoknál az
élelmiszer az. A patkányalfa M&Ms-el töltötte fel a kiszemeltjének a
matracát. Ez bejött, mert tizenkét éve együtt vannak.

192
 – A boudák mit csinálnak?
– Igyekszünk valami vicceset kitalálni.
A szeme csillogott. – Mikor anyám elment a városba, az apám az
összes bútort a plafonra ragasztotta.
Ó Istenem. Nem tudtam megállni vigyorgás nélkül. – Anyukád hogy
reagált?
– Mint egy dühös macska.
Rábámultam. – Az apád…
– Neeem. Az apám nem ragasztotta őt is a plafonra. Bezárta egy
macskahordozó ketrecbe. Na, azt ragasztotta a plafonra vele együtt.
Láttam, hova fog ez az egész vezetni, és igyekeztem visszatartani a
nevetést, mert nem akartam félbeszakítani. – A macska nagyon dühös
volt, és körbepisilte a helyet. Abban az időben még ventilátor volt a
plafonon, és mivel fejjel lefelé volt odaragasztva, egyfajta köd lepte el a
szobát.
Nem bírtam tovább, kétrét görnyedve röhögtem.
Raphael vigyorgott. – Megpróbálta kitakarítani az egész szőnyeget.
Ez tévedés volt apám részéről. Látod, nem volt macskaember.
Végre lecsillapodtam. – Ezt nehéz űberelni.
– Igen.
– Mit fogsz csinálni Andreával?
Ravaszul nézett rám. – Gondolkozom rajta. Valami igazán jót
akarok.
– Mint a macskák?
Megrázta a fejét. – A macskák furcsák. Még nem tudom.
Elhallgattunk.
– Szóval. Curran mit csinált? –kérdezte végül.
Megmondtam neki, hogy a kérdezősködés azonnali halállal jár.
Vállat vont. – Mondd el. Jössz nekem eggyel ezért az útért. Ha
Curran megtudja, hogy veled vagyok, bűnrészességgel fog vádolni.
– Soha nem mondtam, hogy segítek Jimnek.

193
 Széttárta a karját. – Ugyan már. Nem vagyok hülye. Szóval, mit
csinált a Bestiák Ura?
– Ezt nem folytathatjuk. Komolyan mondom.
Bólintott.
– Betört hozzám, és nézte, ahogy alszom.
Ráncba szaladt a szemöldöke. – Ez túl egyszerű. Nem gondoltam
arra, hogy Curran túlbonyolítja, de nem csinált valami furcsát? Nem
rendezett át dolgokat?
– Nem.
A ránc elmélyült.
Megérintettem a kormányt. – A lényeg, úgy tűnik, hagyja, hogy a nő
tudja, hogy akármikor bemehet a területére, és sértetlenül megússza.
Raphael bólintott.
– Nem hiszem, hogy Curran azt akarta, hogy megtudjam, hogy
figyel. Csak véletlenül bukott le. Tehát akkor honnan kellett volna
tudnom, hogy okos?
– Nem tudom –nézett rám Raphael tanácstalanul. – Nem tudom
megmondani, hogy mi járhat a fejében.
Akkor már ketten vagyunk.

194
 22. fejezet
A VILÁG ÖSSZEZSUGORODOTT, AZTÁN A LEY-VONAL
KIDOBOTT. Az autó gurult, majd szép lassan megállt. Az út szélén
egy fekete hajú nő állt két lóval.
Lovag, lovak. Hatalmasok, erőteljesek, szépek, lenyűgözőek, mintha
a pokolból jöttek volna. Köszönöm Jim.
– Ezeket nekünk hozta? –kérdeztem.
A nő gyanakodva nézett rám. – Neve?
– Kate Daniels.
– Akkor maguknak hoztam. Ez itt Marcus, és az Bathseba.
– Enyém a kanca –mondta Raphael.
– Vigyázzon rá.
– A két mérföldre lévő iskolába megyünk, és már jövünk is vissza.
Egy óra múlva itt leszünk –ígértem.
– Egészben.
– Tökéletesen egészségesek lesznek.
Felültünk. A nő végigmért minket. Raphaelre nézett, majd
megszólalt. – Hoznom kellett volna egy kamerát. Pokoli jó promóciót
készíthettem volna.

195
 Elügettünk az ösvényen. Marcust hihetetlenül könnyű volt irányítani.
Néhány perc alatt az iskolához értünk. Egy nyolcszögű erődhöz
hasonlított. A kerítés körül őrök járőröztek. Egy őr megállított a
kapuban. Végignézett a fekete lovakon, a fekete ruháinkon, és a
fegyvereken, majd bólintott. – Már vártuk. A lány az udvar másik végén
van, a baloldalon.
Vágtázva mentünk át az udvaron. Az egész iskolában lehetett hallani
a lovak patáinak dübörgését. A köpeny drámaian lobogott mögöttem.
A csoport 20 gyerekből állt. A gyerekeken kívül ott volt Citlalli is.
Tökéletes. A gyerekek megláttak minket, és gyorsan egy csoportba
húzódtak. Végignéztem rajtuk. Megláttam egy szőke hajú lányt, aki
még mindig túl kicsi, és túl sovány volt a tizenhárom évéhez képest. Ott
a gyerek. A leghátsó sorban állt.
Sikerült kellőképpen felhívni magunkra a gyerekek figyelmét.
Marcus a vágta után boldogan táncolt alattam. Raphael fenyegetően állt
mellettem. Vörösben játszott a szeme. Az egyik fiú elsápadt. Julie végre
magához tért a kábulatból, és felénk indult.
Mereven, kemény tekintettel néztem őt. Julie összerezzent.
– Kést –parancsoltam rá.
Benyúlt a ruhájába, és egy fekete dobótőrt vett elő. Az Isten verje
meg! Nemrég számoltam meg, és esküdni mertem volna rá, hogy mind
megvan. Imádkoztam, hogy Marcus egyhelyben maradjon. Elvettem a
tőrt, és keményen elhajítottam. Egy szilfába állt bele. Valakinek
hallottam, hogy elakad a lélegzete.
– Lehet, hogy visszakapod, ha lediplomáztál.
Julie vette a lapot. – Igen, Asszonyom.
Asszonyomnak nevezett. Vártam, hogy megnyíljon az ég, és az
Apokalipszis négy lovasa vágtasson felénk, de nem történt semmi.
– Azért jöttem, mert felhívták a figyelmemet arra, hogy beszélsz.
– Sajnálom, Asszonyom.
– Muszáj emlékeztetnem téged arra, hogy aláírtál egy titoktartási
nyilatkozatot a Rendnél?

196
 Julie arcán lelkiismeret furdalás látszódott.
– Ez volt a feltétele, hogy ebbe az iskolába járhass. Ha rájövök, hogy
bizalmas információkkal villogsz, azonnal a Rend-akadémiára kerülsz,
ahol gyorsabban villoghatsz. Megértetted?
– Igen Asszonyom – Julie vigyázba vágta magát.
– Most velem jössz.
– Összeszedhetem a dolgaimat?
– Arra nincs időnk. A Falkának azonnal kell a segítséged.–
Dereknek azonnal szüksége van rád.
Ez volt Raphael végszava, hogy a nyeregből leszállva megadja a
kegyelemdöfést. – Julie. A Bestiák Ura kérdezi, hogy jól vagy-e?
Julie meghajolt felé. – Jól vagyok. Kérem, adja át Őlordságának a
köszönetemet.
– Te is átadhatod neki. A legnagyobb örömmel várja a viszontlátást.
Raphael lehajolt, és kinyújtotta a tenyerét. Julie habozás nélkül
belelépett, és Raphael felrakta őt mögém a nyeregbe. Átölelte a
derekamat.
Raphael nekifutásból a lovára pattant, szó nélkül megfordultunk, és
elvágtattunk. Amint a kapun kiértünk lelassítottunk egy kicsit.
– Ez volt a legmenőbb dolog a világon –mondta Julie levegőért
kapkodva.
– Most segítettem, de nem jelenhetek meg mindig, ha valaki bunkó
veled. Ezentúl, ha valaki megkérdezi, hogy mi történt, nagyon
komolyan mondd azt, hogy nem beszélhetsz róla. Az embereket semmi
sem készíti ki jobban, mintha te tudsz valamit, amit ők nem.
Megölelt. – Köszönöm.
– Tényleg szükségem van a segítségedre.
– Mi a baj?
– Derek bajban van.
– Nem – suttogta Julie.

197
 23. fejezet
JULIE SÍRT. LETÉRDELT DEREK MEGCSONKÍTOTT TESTE
mellé, és folytak a könnyei. Mellette vártam. Szüksége van a sírásra.
Fájt ránézni, és nem tudtunk segíteni rajta.
Öt perc múlva Julie abbahagyta, és felállt. Adtam neki egy
zsebkendőt. Megtörölte a szemét, kifújta az orrát, majd bólintott.
– Rendben.
Jim és Doolittle közelebb lépett, és éreztem, hogy mások is
figyelnek. Az egyikük Raphael volt. Figyelmeztettem, hogy a seggét
kockáztatja, ha velünk jön, de csak mosolygott, és jött utánunk a házba.
Jim és ő pár percet beszéltek, majd bejöhetett.
Jim leguggolt Julie mellé, és megmutatta neki a sárga szilánkokat.
Megpróbálta elmagyarázni neki, hogy mit csinál a szilánk. Julie elvette
őket, és egy hosszú pillanatig nézte, majd visszaadta.
Derekhez sétált, és megnézte. Felemelte a kezét és egy pontra
mutatott a testén. – Itt van –mutatott a combjára.

198
 Szike villant Doolittle kezében, és már vágott is. A sebbe dugott egy
csipeszt, és mikor kihúzta a lélegzetem is elállt. Egy sárga szilánk volt a
kezében.
– Köszönöm Jézus! –mondta Doolittle.
Vége. Végre.
– Itt van –mutatott Julie derek bal oldalára.
Doolittle hezitált.
– Pont itt – mutatott Julie Derek bordáinál egy pontra.
A doki újra vágott, és megint egy szilánkot húzott elő.
– Itt is egy –mutatott Julie Derek mellkasa közepére, ahol a fekete
égés volt.
Doolittle vágott, benyúlt, kotorászott, majd azt mondta. – Semmi.
– Mélyebben –mondta Julie határozottan.
Sötét vér ömlött a sebből. Egy örökkévalóság után Doolittle
megtalálta. – Itt van –mondta halkan.
– Van még?
– Nincs.
Felnéztem. Semmi sem változott. Derek mozdulatlanul feküdt. –
Most mi lesz?
– Most várunk –mondta Doolittle.

ÜLTEM A SÖTÉTÉBEN, ÉS NÉZTEM DEREKET. Három órája

szedte ki belőle a szilánkokat a doki, és még mindig semmi változás. Az
első órában még itt volt az orvos is, de aztán elment lezuhanyozni.
Miután két teljes napig virrasztott Derek mellett a fürdőben egyszerűen
elaludt.
Julie jelent meg két bögre citromos teával.

199
 – Miért kell ide ketrec? – mutatott a padlóra, ahol ott csillogtak az
ezüst rudak. – Majdnem elbotlottam benne.
– Ez egy loup ketrec. Minden biztonságos házban van egy a
biztonság kedvéért.
– Hogy találkoztatok?
– Hm?
– Te és Derek. Hogy találkoztatok?
Nem igazán akartam róla beszélni, de jobb volt, mint itt ülve a
kétségbeesésben tobzódni.
– Greg gyilkosa után nyomoztam. A Rend adott egy fájlt, amin Greg
dolgozott, és én az alapján nyomoztam. A nyomok a Falkához vezettek.
Akkor még nem tudtam, de Greg rendszeresen együtt működött velük.
Kölcsönös bizalom volt köztük. Nem tudtam erről semmit, csak annyit
tudtam, hogy valaki a karmaival darabokra szaggatta.
Ittam egy korty teát. – Jim és én már dolgoztunk együtt korábban,
így beszélt Currannal, hogy segítsen nekem. Az Unicorn Lane
bejáratánál találkoztunk. Nem ment túl jól.
Julie halkan felhorkant. – Micsoda meglepetés!
– Igen. Most, hogy visszagondolok, az egész egy teszt lehetett.
Szőrös Őfelsége megpróbálta felmérni, hogy mire vagyok képes, és én
megmutattam neki –vállat vontam. –Amíg élünk tanulunk.
Annyi gondtól megkímélhettük volna magunkat, ha ő nem az
árnyékba húzódva figyel, és én nem úgy hívom, hogy: – ide cica, cicc,
cicc cica.
– Mi történt?
– Végül a Falka meghívott az egyik összejövetelére, hogy
részletesebben is megtárgyaljuk az ügyet. Te is tudod, hogy viselkednek
a kívülállókkal! Előbb harapnak, ráérnek később bocsánatot kérni.
Odarendeltek az éjszaka közepén, a föld alá kísértek, ahol legalább
ötszáz alakváltóval találtam magam szemben, és nem voltak boldogok,
hogy látnak.
– Féltél?

200
 – Féltem, hogy elszúrom. Rájöttem azon a ponton, ha nem tudok
velük együtt dolgozni, a dolgok sokkal nehezebbek lesznek számomra.
Én, a névtelen zsoldos, aki ember, megállapodást készültem kötni a
Bestiák Urával, és komolyan leszerepeltem. Nem voltam hasznukra.
– Tudom, hogy mire gondolsz –suttogta Julie. – Megteszel minden
tőled telhetőt, de csak hülyének érzed magad. Úgy tűnik, hogy rajtad
kívül, mindenki tud valami titkot, amit te nem, és ez tesz téged
kívülállóvá.
Megsimogattam a fejét. – Az iskola rossz, mi?
– Néha. Általában nem. De vannak, akik csúnyán viselkednek, és ha
szólok hozzájuk, úgy tesznek, mintha nem hallanák – ökölbe szorította
a kezét, úgy folytatta sziszegő hangon. – Ezért vagyok olyan dühös. Ha
az utcán lennénk, megverném őket. De ha nem üthetem meg őket, mert
az azt jelenti, hogy nem tudok megfelelni a hülye szabályaiknak.
– Nos, akkor pontosan tudod, hogy mit éreztem.
– Szóval, mit csináltál?
– Elindultam befelé, de egy csapat fiatal alakváltó az utamba állt, és
egyre hangosabbak lettek. Tudtam, hogy Curran mondta nekik, hogy ezt
csinálják, hogy lássa, hogy viselkedem ebben a helyzetben. Egyikük
megérintett, és egy hatalmi szóval elértem, hogy mellém álljon, és
védjen meg a többiektől.
– Derek –mondta Julie.
– Aha. Akkor lettek a dolgok nagyon bonyolultak, mert Curran azt
hitte, hogy kihívom… á, mindegy. A lényeg, hogy a végén Derek
véresküvel megígérte, hogy megvéd engem, így Currannak nem kellett
megölnie. Felmentettük az eskü alól, de nem felejti el, hogy van. Ő ügy
döntött, hogy felelős értem, és én is felellős vagyok a seggéért.
Egy rekedt sikollyal Derek felpattant, és kitépte az infúziókat a
karjából.
– Gyere Doolittle!
Erős kezek ragadták meg. Fehér szeme megvillant. Karmos kezével
a karomhoz kapott, a gyötrelmes sikolyát átvettem tőle.

201
 – Biztonságban vagy! – ordítottam a fülébe. – Semmi baj, minden
rendben…
– Fáj! Fáj! Fáj!
Doolittle elővett egy fecskendőt, Raphael megszorította a csuklóját,
hogy elengedjen, de Derek kétségbeesetten kapaszkodott belém.
– Fáj!
– Vidd ki! – Doolittle beleszúrta a tűt. – A fájdalom túl erős. Louppá
fog válni.
Raphael tovább birkózott Derekkel, hogy elengedjen, aztán már
Doolittle is segített neki, de nem jártak sikerrel.
Valaki egy darab véres húst nyomott a szájába, mire rögtön
elengedett. Megfogta a húst, és rágta, csócsálta. Mindenfelé húscafatok,
és vér fröccsent. A tartály másik oldalán Jim egy véres bordát lóbált
Derek szeme előtt.
– Egyél farkas. Egyél. Most már biztonságban vagy. Egyél. Hagyd
az őrületet magad mögött.
Az a szörnyű valami, ami régen Derek volt, vicsorogott, s benyomta
a húst a szájába. Szaftos hang töltötte meg a szobát.
Leráztam azt a zöld szart a karomról, és megláttam Juliet, ahogy
falfehéren az ajtóban áll. Jim arrébb tolta, ahogy elment mellette, hogy
újabb adag húst hozzon. Letette a földre. Derek négykézláb ereszkedett,
de a törött lába miatt arccal a húsra esett.
Az ajtóhoz mentem, és megragadtam Julie karját.
– Nem –mondta és rángatta a kezét.
– Nem kell ezt látnod.
– De…
– Nem.
Kitoltam a szobából. Raphael becsukta mögöttünk az ajtót, és
segített elvinni onnan a rúgkapáló, sikoltozó lányt.

202
 A KONYHASZEKRÉNY AJTÓIT NYITOGATTAM, és az üvegen
lévő címkéket néztem. Liszt, cukor, chili.
Egyre dühösebben csapkodtam a szekrényajtókat. Julie mellett
elaludtam a kanapén, és öt órával később keltem. Nem tudok
racionálisan gondolkozni, annyira lüktet a fejem.
– Keresel valamit? – jött be Dali.
– Nem. Épp kán-kánt táncolok. – Miért tesz fel hülye kérdéseket…
Dali pislogva nézett rám. – Nem baj, ha főzök egy kávét, amíg
táncolsz? Érzem, hogy a polc alján van baloldalon. Az első, vagy a
második üvegben.
Kinyitottam az első üveget, és belenéztem. Kávé. A címkén az áll,
hogy BORAX.
– Mi van a címkékkel?
Dali vállat vont. – Egy olyan macska házában vagy, akinek az a
feladata, hogy kémkedjen. Okosnak hiszi magát. A helyedben óvatos
lennék az ezüstfiókkal. Lehet, hogy bomba van benne.
Odatettem a kávét. – Hogy van Derek?
– Nem tudom. Az ajtó még mindig zárva van.
– És mi van a szilánkokkal?
– Néhány régi szöveg azt mondja, hogy a Rudra Mani lenyugtatja az
állatot, és az ember nem szenved.
Vagyis, olyan hatalom, ami elnyomja az alakváltóban az állatot, és
csak ember lehet.
Dali a kávéjába nézett. – Mikor benned van a szilánk, olyan, mintha
levágnák egy részed. Szörnyű érzés. Inkább meghalnék.
Ahogy én is hasonló helyzetben. Ez ahhoz hasonló, mintha
lemondanék a varázslatról. Utáltam a férfit, akitől kaptam. Minden

203
szempontból elutasítom. De a varázserőmmel születtem, a részem. Ha
elvennék tőlem, beleőrülnék.
– Rudra ugyanazt jelenti, mint Siva –mondta Dali. – Szigorút, vagy
kompromisszum nélkülit jelent.
Milyen ötletes. Az alakváltók kompromisszumot kötnek az állati, és
az emberi részükkel.
Sötét vihar gyűlt a fejemben, a kővel közepén.
– A Halál Szultánja mond neked valamit?
Dali elgondolkozott, aztán megrázta a fejét. – Fogalmam sincs, hogy
ki az.
Eszembe jutott, hogy még mindig nem ellenőriztettem az ezüstöt,
amit Derekre öntöttek.
Fogtam a telefont, és tárcsáztam.
Andrea felvette. – Szia.
– Szia.
– Megvannak a vizsgálat eredményei. Electrum.
Az electrum a természetben előforduló arany, és ezüst ötvözete, egy
kevés rézzel keverve. Rendkívül hatékony a varázslatokhoz, és nagyon
mérgező az alakváltókra nézve.
– Ez a különleges ötvözet nagyon erős, és nagyon régi. Meg sem
bírom fogni, pedig elég sok ezüstöt kibírok. Mérgező az alakváltókra –
mondta Andrea. – Csak egy ember van, aki hozzáfér egy ilyen
ötvözethez nagy mennyiségben. A készítmény nagyon specifikus. Ez…
– Ötven százalék arany, negyvenöt százalék ezüst, három százalék
réz, a többi meg mindenféle szar.
– Igen.
Samos electrum. Érméket vertek belőle ie. 60-ban egy kis Görög
szigeten, az Égei-tengeren. A szívem megszakad. A logika vesztett, és a
paranoia győzött.
– Akkor azt hiszem, tudod, hogy ez mit jelent.
– Igen, köszönöm –mondtam.
– Légy óvatos.

204
 Letettem.
Roland. Ő a Halál Szultánja.
– Jól vagy? – kérdezte Dali.
– Soha jobban.
Forró düh söpört végig rajtam. Ha idejön, harcolni fogok, és a végén
feláldozom magam, mint anyám. Kibaszottul belefáradtam a
paranoiába, és a félelembe.
Jim jött lefelé a lépcsőn. – Jól van, és beszél.
Rohantam le, a kávémról megfeledkezve.

205
 24. fejezet
AZ ÁGY SZÉLÉN ÜLT. A SZÍNE MEGINT NORMÁ-LISAN
EMBERI volt. A haja továbbra is sötétbarna, és ez minden, ami a régi
Derekre emlékeztetett.
Az arca elvesztette a korábbi szépségét. Most tele volt sebhelyekkel,
és úgy tűnt, mintha néhány helyen nem pont úgy forrt össze a csont,
ahogy kellett volna. Nem volt feltűnő, de aki ismerte a támadás előtt,
annak szemet szúrt. Az egész arca keményebb lett.
Ezelőtt, ha bement egy bárba, az emberek megbámulták, és
megjegyezték, hogy milyen jóképű. Ezen túl lehajtják a fejüket, és úgy
suttognak majd róla. – Itt egy srác, akivel történt néhány szar dolog.
Felnézett. A szeme csibészes csillogása, ami annyira jellemző volt
rá, eltűnt.
– Szia Kate.
A hangja rekedtebb, és mélyebb volt, mint ezelőtt.
– Megsérültek a hangszálaid? – kérdeztem
Bólintott.

206
 – Ez végleges. –felelt helyette Doolittle. Az ajtóhoz ment, kilépett
rajta, és becsukta az ajtót. Derekkel kettesben maradtunk.
– Olyan a hangod, mintha embereket ölnél a megélhetésért. –
mondtam.
– Úgy is nézek ki – mondta mosolyogva.
– Van olyan pont rajtad, amit biztonságban meg lehet ütni?
– Az attól függ, hogy ki üt.
– Én.
Derek összerezzent.
– Akkor nincs.
– Biztos? Van egy csomó szarság, amit jó lenne levezetni. –
Igyekeztem, hogy a hangom ne legyen megtört.
– Pozitív.
Fojtogatott a sírás, egyre csak nőtt bennem, de nagyon igyekeztem,
hogy ne roppanjak össze. Mereven ültem, a kezemet az oldalamhoz
szorítottam.
– Kate?
Derek hangja riadtnak tűnt. Szerettem volna válaszolni, de egy
hatalmas gombóc volt a torkomban, és tudtam, ha megszólalok, végem.
Nem tudom visszatartani a sírást.
Derek felém tolta a párnát. Az új arca merev volt, és sápadt. –
Annyira sajnálom.
Átkarolta a vállamat, és magához húzott. Én csak szenvedtem a saját
fájdalmas világomban.
– Soha többé ne tedd ezt velem. – Olyan reszelősnek hallatszott a
hangom, mintha évek óta nem beszéltem volna. – Nem mutathatod azt,
hogy bajban vagy, úgy, hogy közben meg nem engeded, hogy segítsek.
Nem engeded, hogy bármit is tegyek.
– Nem fogom, – ígérte.
– Nem tudom kezelni a bűntudatot.
– Ígérem, többé nem teszek ilyet.

207
 Mindenki, aki fontos volt nekem, meghalt. Az anyám meghalt, mert
Roland szemébe kést szúrt. Az apám az ágyában halt meg, nem is
tudom, hogy miért. Greg is meghalt, miközben a munkáját végezte.
Bran meghalt, mert hátba szúrták. Annyira azt akartam, hogy éljen,
hogy majdnem visszahoztam élőhalottként.
Derekre is illik ez a minta. Egy részem száz százalékig biztos benne,
hogy meg fog halni, mert törődök vele. – Azt hittem, hogy meg fogsz
halni – mondtam egyszerűen.
– Én is. Sajnálom.
Sokáig ültünk így. Végül megnyugodtam, és elengedtem Dereket.
Elfordult. Mikor rendezte a vonásait, egy farkas lélekjelenlétével nézett
rám.
– Két kemény szamár vagyunk.
– Igen. Kemények –mondta fintorogva.
– Mesélj a lányról.
– A neve Olívia. Livie. A Játékokon találkoztam vele. A lány
elszökött néha, és ilyenkor beszélgettünk. Pénzes családból származik.
A szülei imádják, de soha nem volt teljesen boldog.
– Szegény kis gazdag lány?
Bólintott. – Livie soha nem ismerte az igazi apját. Az anyja férjhez
ment, mikor két éves volt. Az anyja úgy öltöztette, mint egy babát.
Mind ketten úgy bántak vele, mintha különleges lenne. Mikor felnőtt,
rájött, hogy szép, de nincs benne semmi különleges. Nincs varázsereje,
nem különösebben tehetséges semmiben, nem ragyog.
– Azt szerette volna, ha több lehetne, mint ami.
Derek bólintott.
– Nehéz lehetett neki, mert úgy nőtt fel, mint egy csillag, aztán rájött,
hogy csak a szülei szemében az. Lett neki egy különleges, gazdag
barátja. Úgy bánt vele, mintha képes lenne a felhőkön járni, pont, mint
az anyja. Elhozta a Játékokra, Livie meg beállt a Kaszások közé. Az
egyikük felismerte, és azt mondták neki, hogy van benne mágia, csak

208
fel kell szabadítani. Képes lesz alakot váltani, és repülni, pont, mint ők.
Volt még valami. Ha egyszer belekezd, nem szállhat ki.
Elfogott a hányinger. – Mondott valamit a rítusokról?
Derek bólintott. – Igen. Azt mondta, vissza akart menni a klubba,
ahol a haverjaival lógott ezelőtt, hogy megmutathassa az új képességeit.
– Ez elég sekélyes, és ostoba.
Egyetértett. – Tudom.
– Vajon végigcsinálta a szertartást?
– Még nem. Ez egy hosszú folyamat, több hétig eltarthat. Kis
dolgokkal kezdik. Meg kell ölni néhány állatot. Ez kicsit tetszett neki,
büszke volt magára. Azt hitte, hogy most már ő is kemény. De aztán
jöttek a rossz dolgok.
– Mennyire rosszak?
– Tett néhány igazán beteg dolgot – Derek vállat vont. – Néhánynak
volt célja, de néhány… megkínzott néhány rakshasát, akik büntetést
érdemeltek. Nem tudom, lehet, hogy a rítus része, de nem tárhatták fel a
nagy semmit. Szerintem perverznek érzi magát. Úgy érzi, hogy nem
bírja tovább.
– Csak nincs kiút.
– Nincs. Megkérdezte, hogy segítenék-e neki. Azt feleltem, hogy
igen, de egyedül nem lennék rá képes, be kell vonnom a Falkát. Ő
beleegyezett, és azt mondta, hogy mindent elmondd róluk, meg a
gyémántról. Azt mondta, hogy valakivel alkut kötöttek. Azt mondta,
hogy a gyémántot a Falka ellen akarják használni. – Sóhajtott. – A
többit már tudod. Szóltam Jimnek, de ő elutasított. Aztán elmentem
Saimanhoz. Mikor a találkozóhelyre mentem, már vártak rám, és
alaposan elvertek.
– Ő is ott volt?
Bólintott. – Mit csinált?
– Nézte.
– Nem próbált meg segíteni? Nem tiltakozott?
Megrázta a fejét.

209
 – Mesélj a verésről.
– Négyen ugrották rám egyszerre. Az első ütéssel belém rakták a
szilánkokat. Aztán még többen nekem estek. Cesare, a nagy tetovált
fickó felügyelte őket. A festék lecsúszott a testéről, és többfejű kígyóvá
vált. Mikor megharaptak, úgy égetett, mint a jég. Nem tudok sokat
mondani. Harcoltam. Vesztettem. Ez fájt.
Cesare meg fog halni.
– A lány után mész? – kérdeztem, bár tudtam a választ.
– Amint elég erős leszek. Ha nem tart sokáig. A doki azt mondta,
hogy a vírust elnyomták a szilánkok. Most rekordsebességgel fogok
gyógyulni. Pár óra múlva talpra állok.
– Azt tudod, hogy nem szeret téged? –mondtam nyugodt hangon.
– Tudom –nyelt egy nagyot. – Az utolsó rítus során meg kell ennie
egy embergyereket. Meg fogja tenni, mert gyenge, és onnantól nem lesz
visszaút.
– Ha a szerepek fordítva lennének, ő nem tenné ezt meg érted. Csak
kihasznál téged.
– Nem számít, hogy mit csinál. Azt számít, hogy én mit csinálok.
Engem idézett. Szép. Nehéz vitatkozni a saját szavaimmal. Féltem
attól, amit mondani készültem, de ki kellett mondanom.
– Az ő megmentése nem fogja feltámasztani a testvéreidet.
Összerezzent. – Akkoriban még gyenge voltam, nem tudtam rajtuk
segíteni. Megpróbáltam, de nem ment. Most már erősebb vagyok.

A VÁLLAMRA TÁMASZKODVA MENT FEL A KONYHÁBA.

Ott volt Jim, Doolittle, Dali, és Raphael. Épp csokis kekszet ettek. Dali

210
egy újabb csésze kávét ivott, mellette ült Jim. Az asztal túloldalán
Raphael a késével játszott.
A doki olyan fáradtnak látszott, mint aki lefutotta a maratont, ott
meg szóltak neki, hogy fusson vissza. Mikor meglátta Dereket, a szeme
kidülledt.
– Isten engem úgy segéljen, megölöm magam fiam. Miért keltél fel
az ágyból.
Derek vigyorgott. Dali összerezzent. Jim nyugodt maradt, Raphael
pedig elmosolyodott.
Dereket leültettem egy székre. – Miért vagytok mind a konyhában?
Dali vállat vont. –Mert itt van a kaja.
Jim rám nézett. – Meg kell szereznünk a gyémántot.
– Egyetértek. A gyémánt túl veszélyes az alakváltókra nézve. Kell a
gyémánt, és Cesare feje.
Rám néztek.
– Miért a feje? –kérdezte Doolittle.
– Mert azt könnyű hurcolni, és én nagyon sokáig szeretném
magammal vinni mindenhová.
– Hogyan kínzol egy fejet? – kérdezte Dali.
– Feltámasztom, és újra át kell élnie a halálát. Nagyon sokszor.
Jim megköszörülte a torkát. – Nem lophatjuk el, és nem is vehetjük
meg a gyémántot.
– Az egyetlen módja, hogy megszerezzük, ha megnyerjük a
játékokat – mondta Raphael.
Úgy látszik Jim szélsebesen beavatta a részletekbe.
– Kitaláltál már valamit? – kérdezte Jim.
– A verseny holnapután kezdődik. Ez egy csapatverseny. Saiman
majd bejuttat minket.
– Miből gondolod, hogy megteszi? –kérdezte Jim.
– Az a kérdés, hogy a rakshasáknak honnan vannak szilánkjaik.
Csakis az eredetiről szerezhették, ami az Arénában van. Vagyis, valaki

211
a házból segít nekik. Saiman utálja őket. Megfenyegették,
megtámadták, és szégyenbe hozták, mikor megölték a minotauruszt.
Dali felélénkült. – Volt egy minotaurusz?
– Aha. Úgy hozta egyenesen Görögországból, és Mart kb. tíz
másodperc alatt megölte. Saiman utálja a Kaszásokat. Az fog igazán
betenni neki, hogy valaki segíti őket. Két dolgot is ajánlhatunk neki.
Bosszút állhat a Kaszásokon, és megtudhatja, hogy ki segíti őket a
házból. Nem fogja visszautasítani.
– Rendben –mondta Jim. Rájöttem, hogy már ő is törte ezen a fejét.
Miért épp én vagyok a szócsöve?
– Mi a helyzet Livievel? – kérdezte Derek.
– Nagyon arrogánsak. – Dalira néztem megerősítés gyanánt.
Bólintott. – Amint elkezdődik a verseny, fel fog ismerni téged.
Feltételezi majd, hogy ki akarjuk hozni, és ő ki fog gúnyolni. Ez az
egyetlen esélyünk. Ha a repülő istállóban támadunk, azt nem éljük túl.
– Ezek túlságosan magabiztosak – mondta Dali.
– HA egyszer belekezdünk, nem lesz visszaút –mondta Jim. – A
kaszások bent, és Curran kint. Aki ki akar szállni, ez az utolsó
lehetősége.
Mindenki elhallgatott. Eltelt pár pillanat.
Jim a háta mögé nyúlt, és odaadta nekem a telefont.
Megfogtam, és tárcsáztam Saiman számát, azonnal felvette. Egy perc
alatt vázoltam neki a helyzetet. A vonal másik végén baljós csend
támadt.
– Biztos vagy benne? –kérdezte végül.
– Van öt szilánkom, és két holttestem –mondtam neki. – Szívesen
megmutatom, ha szeretnéd. Be tudsz minket juttatni a viadalra?
– Elég rövid az idő – mondta, – de igen be tudlak. Feltéve, ha én is
mehetek, mint kő.
– Kész –mondtam.
– Szükséged lesz hét harcosra.

212
 Író mozdulatot tettem a kezemmel. Az orvos kivételével mindenki
ceruza után kutatott.
– Még soha életemben nem láttam ennyi idiótát egy helyen – mondta
Doolittle a fejét csóválva. – Ha részt vesztek ebben az elmebajban,
akkor mind meghaltok. Akkor aztán ne gyertek nekem sírni.
Dali ideadott egy ceruzát. Nem volt papír, ezért a terítőre írtam.
– Kell egy Stratéga, egy Kő, egy Parittyás, egy Kardmester, egy
Pajzs, egy Bökő, és egy Varázsló. Ma este 21:00-ra ott kell lennünk. Ha
belépünk, nem léphetünk ki. Azt nem lehet, hogy meggondolja magát
valaki, és lelép. Harcolni kell.
– Értem.
– Mondja egy nevet.
Felnéztem. – Kell egy csapatnév.
– Vadászok –mondta Raphael.
Dali ötlete a Prémes Vitéz Lovagok.
– Igazság Csoport, az Igazság Ligája után – mondta Jim.
Doolittle megcsóválta a fejét. – Bolondok.
– Bolondok –mondtam a kagylóba.
– Bolondok? –kérdezett vissza Saiman.
– Igen.
– Akkor ezt megbeszéltük. A legénység?
– Megvan.
– Nagyon jó – mondta Saiman élénken. – Ne feledd, a csapat minden
tagjának ott kell lennie kilencre. Ne késsetek.
Letettem.
Jim a listát nézte. – A perverz a Kő. Kate a Kardmester. Derek?
– Pajzs –mondta. – Védekező harcos.
– Két nap múlva képes leszel harcolni?
Elmosolyodott, Dali megint összerezzent. – Megkérlek, hogy ezt
hagyd abba.
– Neked kéne a Stratégának lenned – mondtam Jimnek. – Neked van
a legtöbb tapasztalatod.

213
 Maradt tehát három.
Raphael kése megérintette a listát. – Bökő. Gyors harcos.
– Biztos vagy benne? –kérdeztem.
– Ha túléled, Curran elevenen fog megnyúzni, –mondta neki
Doolittle.
– Ezt én mindig is szerettem, doki –vigyorgott rá Raphael. – Te az a
félig tele fajta srác vagy. Csupa virág, és napsütés.
– Raphael, a doki nem viccel. Nem kell ezt tenned. –néztem rá.
Raphael mosolya szélesebb lett. – Én bouda vagyok. Nincsenek
elveim, sem becsületem, de akarj bántani valakit közülünk, és megöllek.
– Meg vagyok hatva, –mondta Derek. – Én nem törődöm veled.
– Veled törődni? Szarok rád. – Raphael kissé összezavarodva nézett.
– Nem, én Katetel törődök. Egy parkolóban próbálták megölni.
– Mióta tartozom a boudák közé? – kérdeztem.
– Egyikünket hazahoztad a kitöréskor, és így nem halt meg. –
mondta Raphael. – Senki sem tenné meg ezt értünk. Még a többi klán
sem. Kérdezd meg a macskát.
Jim nem mondott semmit.
– Enyém a Bökő, – mondta Raphael. – Andrea pedig a Parittyás. Ne
vitatkozz Kate. Mindkettőnket lelőne, ha megtudná, hogy kihagytuk.
– Andrea a Rend egyik lovagja –mondtam. – Szerintem nem tud
versenyezni.
– Egyikünk sem tud –mondta Raphael, és a telefonért nyúlt.
– Marad a Varázsló –mondta Jim.
A szóra meredtünk mindannyian. Varázsló. – Valaki a csapatodból?
Jim megrázta a fejét.
– Meg kéne kérdezned, hogy merre van a csapata, – mondta
Doolittle undorodva. – Gyerünk. Mondd meg neki.
Jim nem úgy festett, mintha bármit is akarna mondani.
– Hol van Brenna?
– A tetőn őrködik.
– És a többiek?

214
 Végig gondolva, nem láttam senki mást, mióta kijöttünk az Unicorn
Laneből.
– Úgy fest a helyzet, hogy van egy csapat loup Augusta közelében.
Doolittle felháborodott pillantást vetett Jimre. – Hallgattam a rádiót.
A város szélén nagy a pánik. Furcsa loupok ezek. Kedvesek. Bár
látszólag sokkoló dolgokat csináltak egy parasztház istállójában, bent a
házban a család átaludta az egészet. Érdekes, hogy az embereknek nem
esett bántódása.
Majdnem elnevettem magam.
– Ők az elterelés, oké? –mondta Jim.
Raphael abbahagyta a beszélgetést, mikor Andrea a legnagyobb
ostobaságot mondta, ami egy hiénától kitelik. – Ez egy jó terv. Jövök.
– Úgy látszik, Raphael azt hiszi, hogy Curran egy idióta. – Doolittle
megrázta a fejét.
– Majd én leszek a Varázsló – mondta Dali.
A konyhában hirtelen mindenki elhallgatott.
– Meg tudom csinálni. Erre tanítottak.
– Nem, – mondta Jim.
– Nincs senki más, és én meg tudom csinálni. Nem vagyok törékeny
virágszál.
– Mit csinálsz?– kérdeztem.
A lány teljes magasságában kihúzta magát. – Átkot vetek.
– Ez nem játék. Meghalhatsz az Arénában. – Vicsorgott rá Jim.
– Nem játszom. –Vicsorgott vissza Dali.
Brenna robbant be az ajtón. – Curran!
Ó, a francba!
Mindenki talpra ugrott. – Milyen közel van? –kérdezte Jim morogva.
– Két sarok. Nagyon gyorsan jön, és egyenesen ide tart.
– Hátsó ajtó! – kiáltott Jim. – Most! Kate…
Megráztam a fejem. – Fogd Dereket, és menj. Én feltartóztatom.
Menj!

215
 Jim felkapta Dereket, mint egy gyereket, és lelépett. A többiek
követték, élükön Doolittle.
Julie rohant le a lépcsőn látszott rajta, hogy most kelt.
Elkaptam a karját. – Rohanj ki a hátsó ajtón, és bújj el valahol a
közelben. Akkor gyere, ha én hívlak.
Julie bólintott, és szó nélkül eltűnt. Ilyen ez a gyerek.

LEDOBTAM EGY TAKARÓT, MEG EGY PÁRNÁT A FÖLDRE,

hogy úgy nézzen ki, mintha valaki ott aludt volna. Elővettem Slayert, és
hátrább léptem, a lábammal épp a takarót rendezgettem, mikor az ajtó
berepült a szobába, és feltűnt Curran. Az egész arca egy vicsor volt, a
szemei vérben forogtak. Egy Falkás melegítő, és egy póló volt rajta.
Curran egy harcos formában lévő rémálom.
– Kate.
– Elég sokáig tartott.
– Hol vannak?
Felvontam a szemöldököm. – Miért kéne megmondanom?
– Kate, ne akard, hogy kényszerítselek.
Az izmok megfeszültek a testén.
– Mi történt a csábítási tervvel? Vagy te is olyan ember vagy, aki
csak akkor jön közel, ha már az ágyam alá rúgtad a kardom?
Egyetlen ugrással átszelte a szobát. Én is lábbal előre
felugrottam. Pont mellkason találtam el. A hevenyészett ágyra zuhant,
és onnan tovább, az alatta lévő loup ketrecbe. Rácsaptam a tetejét, és
bezártam.

216
 Curran darabokra szaggatta a takarót. A lábamat dörzsöltem,
ami elzsibbadt a sok rugdosástól. Meg kell köszönnöm Julienak az
ötletet. Már kétszer is majdnem beleesett a ketrecbe.
Curran vicsorogva esett neki a rácsoknak. Visszahőkölt, de újra neki
esett. A rácsok meghajlottak, de tartottak. Mikor Curran végre
elengedte, szürke csíkok szabdalták a tenyerét, az ezüst miatt.
Curran átkozódott. – Ez nem tart vissza sokáig.
Nem kétséges. Tudom, hogy ez csak késlelteti, de nem tartja vissza
örökre.
Arany lobbant Curran szemében. – Nyisd ki – a hangja csak morgás
volt.
Olyan intenzív volt az erő a szemében, hogy azt hittem, a szívem is
megáll. – Nem.
– Kate. Engedj el!
– Esélytelen.
– Ha kijutok, nagyon meg fogod ezt bánni.
Összeráncoltam a homlokomat. – Mire kijutsz, én már az Arénában
leszek, hogy részt vegyek az Éjféli Játékokon, de az is lehet, hogy én
leszek a legfrissebb hulla. Egy csomó mindent fogok sajnálni, de azt
nem, hogy te a ketrecben vagy.
Curran hátralépett. A düh eltűnt az arcáról. Egyszerűen csak
lecserélte a dühét a nyugalomra. Ez korábban soha nem ijesztett meg,
de most valamiért igen.
– Nagyon jó. – Leült a földre. – Nem futsz el, így szeretném, ha
elmondanád, mi folyik itt.
– Valóban felség? Szóval leereszkedik hozzám. Megpróbálok kevés
szót használni, de így lassan megy.
– Vesztegeted az időmet. Tudom, hogy Jim elárult, és te mellé áltál.
Itt a lehetőség elkápráztatni engem az igazsággal, vagy beszélhetsz
tovább baromságokat is. Legközelebb már nem leszek olyan
hangulatban, hogy meghallgassalak.

217
 – Jim nem árult el téged. Ő imádja a földet is, amin jársz.
Mindannyian így éreznek, bár nem értem, hogy miért. Ez az univerzum
egyik nagy rejtélye. Mindegy. Senki nem árult el. Ők azért csinálják ezt
az egészet, hogy megkíméljenek.
Megtörtem, és elmondtam neki mindent az elejétől a végéig. Nem
szólt semmit. Csak ült, és hallgatott, teljesen érzelemmenetesen.
– Befejezted? –kérdezte végül.
– Igen.
– Had ismételjem el a lényeget, hogy lássam, jól értettem-e. A
biztonsági főnököm szándékosan, és tudatosan megszegte az első
törvényemet, mert azt hitte, jobban tudja, mint én. Közben magával
rántotta az egyik legjobb emberemet, akit megvertek, örökre
eltorzítottak, és majdnem megöltek. És Jim nem mondta el nekem?
Az oroszlán ordítása vibrált a hangjában.
– Aztán meggyőzött téged, hogy fedezd az engedetlenségét, és
együtt megtámadtok egy csapat mitológiai gyilkost, és még mindig nem
mondtok nekem semmit, ezért nem tudok lépni az ügyben. Most pedig
megint megszegitek a törvényt, ráadásul több ezer ember szeme láttára,
így most már biztos, hogy nem tudom a szőnyeg alá söpörni az egészet,
amit most már nem is áll szándékomban. Igazam van?
– Nos, igen. Ez így megfogalmazva elég rosszul hangzik.
Hátradőlt, vett egy mély lélegzetet, és lassan kifújta.
– Curran. A gyémánt veszélyes. Azt hiszem, hogy Roland a Halál
Szultánja, és ha igazam van, nem lehet őt figyelmen kívül hagyni.
Folyamatosan ki akar írtatni titeket. A Farkas gyémánt bajt jelent a
rakshasák kezében, de még nagyobb bajt jelentene, hogyha az Emberek
vagy a Rend kezébe kerülne. A rakshasák nem túl okosak. Roland egy
zseni. És nem csak ő. Ha a Rend rátenné a kezét, megpróbálnák
megkétszerezni a varázserejét és aztán beoltanák a népedet vele. Ez a
kulcsa a fajod kiírtásának.
– És ez téged miért is érdekel?

218
 – Nem akarom, hogy bántsanak. Mást sem. A legjobb barátom
beatskin. Lehet, hogy elutasítja az állati részét, de az ő döntésének kell
lenni.
A szavak csak úgy ömlöttek belőlem. – Hozzád kellett volna
fordulnunk. Szerettem volna, de nem tudtam hogyan. Különben is,
sajnálom. Csak megpróbáltam segíteni a barátaimnak. Nincs belőlük
sok és… látnod kellett volna Dereket. Azt hittem, hogy meghal.
Elképzeltem, ahogy eltemetjük a holttestét. Meg kellett volna ölnöd, ha
louppá válik, és… Nem akartam azt látni, hogy szenvedsz. –
Elfordultam. – Julie egy óra múlva kienged.
Nem mondott semmit, mikor elhagytam a szobát. Csak ült a
ketrecben, a szeme lángolt a haragtól.
Odakint Julie kilépett a búvóhelyéről, és odaszaladt hozzám.
– Curran be van zárva az egyik ketrecbe az emeleten. Itt a kulcs.
Várj egy órát, mielőtt kiengeded. Ez nagyon fontos. Ne menj hozzá
közel, mert akkor rábeszél, hogy hamarabb engedd ki. Rendben?
Julie bólintott.
– Ha kész vagy, és elengedted, akkor hívd fel ezt a számot. – Adtam
át neki egy darab papírt. – Ez B néni telefonszáma. Mondd el neki,
hogy egyedül vagy. Valakit érted fog küldeni.
– Veled akarok menni.
– Tudom, és sajnálom, de nem lehet. Nem jó helyre megyünk, és
lehet, hogy nem kerülök ki onnan egy darabban. – Megöleltem. – Egy
óra múlva.
– Egy óra, – egyezet bele.
Az istálló felé menet jutott eszembe, hogy még nem telt le a három
nap. Hát igen. Komolyan nem hiszem, hogy a mostani találkozásunk
után áll még a vacsora. Ha mégis, és túlélem ezt a szart, akkor
megfőzöm azt a vacsorát, és meztelenül felszolgálom. Bár ez most a
legkisebb problémám.

219
 25. fejezet
VÁRNOM KELLETT, AMÍG RENÉ MEGKERESI A NEVEMET
A LISTÁN.
– Bolondok –mondta, miközben lapozgatta az oldalakat. – Ez egy
leírás a csapat intelligenciájáról, vagy úgy fogjátok szórakoztatnia
nézőket?
– Ez a mottónk.
– Hmm… – úgy tett, mintha nem találná a nevemet.
– Szeretsz rajtam szórakozni, ugye?
Gúnyosan rám mosolygott. – Csak rendesen végzem a munkámat.
Ahogy mondtad.
Még egy darabig feltartott.
Meg kellett volna csókolnom Currant, mielőtt eljövök? Mit
veszítettem volna vele?
Még csak nem is volt komoly. A dolog köztem, és Curran között.
Nem volt komoly.
Volt ez a viszkető szükségletem, hogy szeressenek és ez hatással volt
a gondolkodásomra. Néha, amikor bizonyos érzések után áhítozol,

220
képes vagy megtéveszteni magad, és azt gondolni, hogy a másik más,
mint aminek tűnik. Ezt játszottam Cresttel is és megégettem magam.
Köszönöm nem. Curran ajánlata nem más, mint hogy bebizonyítsa
magának, és nekem, hogy engem is megkaphat. Ez a valóság. A ronda,
hideg, és elkerülhetetlen valóság.
René keze a kardjára csúszott. Megfordultam.
A sötét hajú kardforgató, akivel a megfigyelőben találkoztam,
amikor előszőr elmentem a Játékokra Saimannal, beviharzott az ajtón.
Két ugyanolyan köpenyes férfi kísérte. Az első fiatal volt, és szőke.
Hosszú forradás húzódott végig a nyakán. Sötét szeme éberen nézett, és
kegyetlenül. Egy gyilkos szeme. A másik férfi valamivel idősebb volt.
Mikor belenéztem a szemébe, egy lépést hátráltam.
Nick. A keresztes lovag. Ha valami túl durva, túl félelmetes volt,
akkor a Rend őket bízta meg a feladattal.
Vörös Stalker volt az egyik ilyen probléma, aki megölte a
gyámomat. Akkor szükség volt a segítségére. Most úgy nézett rám,
mintha még soha sem látott volna. Igyekeztem én is ugyanezt tenni.
Bármi legyen is az ok, amiért itt van az nyilván titkos.
A kardforgató meglátott. – Találkoztunk már Hölgyem? –A hangja
mély volt, és kedves, mint egy jóllakott farkasnak, akinek épp jó a
kedve.
Rámosolyogtam. – Ha találkoztunk volna, tudná, hogy nem vagyok
hölgy.
A szeme összeszűkült. – Mégis ismerős nekem. Biztos vagyok
benne, hogy már találkoztunk régebben. Nem beszélhetnénk valahol
négyszemközt?
– Nem kell beszélned vele Kate – szólt közbe René sápadtan. Nagyot
nyelt. Fél, jöttem rá. És nincs hozzászokva ehhez az érzéshez.
– Emlékezzen a megállapodásunkra. Maga csak megfigyel, és ennyi.
Nem egy edzőpálya vagyunk a maga számára. Az Arénán kívül
felveheti a kapcsolatot a harcosokkal, de itt nem toborozhatja őket.
Különösen nem előttem.

221
 – Ön egy harcos, hölgyem?
És már megint a „hölgyemezésnél” tartunk. – Néha.
– A csapatához akar jutni, és maga feltart minket a papírmunkában.
Csapatban van és maga feltartja a papírmunkában.
A férfi ránézett. A parancs a szemében félreérthetetlen volt. René
olyan fehér lett, mint a papír, de nem hátrált meg.
Barátságosan ránk mosolygott, meghajolt, és elment. A szőke és
Nick követte.
René leplezetlen gyűlölettel nézett utána.
– Hogy hívják? –kérdeztem.
– Rohadék, – mormolta René, közben beleolvasott a papírokba. – De
úgy is ismert, mint Hugh d’Ambray.
A világ körülöttem szétesett.
Hugh d’Ambray. A Vaskutyák Rendjének a tanítója. Voron
örökbefogadott fia, és utódja. Ő Roland hadura.
Ez nem lehet véletlen. Mindenki tudja, hogy Roland bővíteni akarja
a területét. Most Iowan keresztül Észak-Dakotáig húzódott. Akármikor
elindíthat egy inváziót.
Mit akarhat Atlantában?
A Falkát, természetesen. Az elmúlt években egyre nagyobb lett.
Most ez a második legnagyobb az államokban. Roland helyében most
számolnám fel, mielőtt még nagyobb lesz. Nem akart az Emberekkel
dolgozni, mert akkor rájöhetnénk, hogy ő van a dolgok mögött. Ehelyett
felbérelte a rakshasákat. Ezek buták, és gonoszak. Fel tudja használni
őket. Ha nem is nyernek, a Falkának akkor is jelentős károkat
okoznának, amitől az meggyengülne. Hugh azért van itt, hogy
meggyőződjön róla, minden simán fog menni.
A hadúr figyelni fog engem a Gödörben. Ráismerhet a technikára.
Jelenti Rolandnak, aki összerakja a dolgokat, és kettő meg kettő, ugye
négy, és egyenesen utánam fog jönni.
Az ajtók mögöttem vannak. Csak tizenöt lépés. Felpattanhatnék egy
lóra, és már mehetnék is el a városból, és soha nem találnának meg.

222
 És hagyjam cserben azt a hat embert, aki számít rám?
Olyan könnyű lenne elsétálni. Felnéztem.
– Úgy nézel ki, mintha leégett volna a házad –mondta René engem
fürkészve.
– Csak azon gondolkoztam, hogy amikor a sors pofán csap, soha
nem csak úgy eldőlsz, hanem még előtte bevisz egy-két rúgást a bordáid
közé, és egy kukányi sarat is önt a fejedre.
– Ha szerencséd van, akkor csak sarat. Itt írd alá. Lemondasz minden
felelősségről, ha meghalsz a Gödörben.
Aláírtam. Két percen belül már az egyik Gárdista kísért lefelé egy
folyosón a helyünkhöz. Nem kellett végigvezetnie, mert már messziről
hallottam Andrea hangját. – Parittyás?
– Ez csak egy szófordulat –mondta Raphael.
Bementem, és megláttam az asztalt. Annyi fegyver volt rajta, amivel
felszerelhetünk egy kisebb hadsereget is.
Raphael ült a padon, és az aggodalom, és a félelem egy furcsa
keverékével figyelte őt.
Andrea meglátott, és rám vigyorgott. – Tudod, hogy, mire képesek a
parittyájukkal? Feldughatják a segükbe.
Okoskodó hangon megszólaltam. – Nos, technikailag ez több mint
egy távolsági fegyver, Andrea…
– Baszd meg! Én nem megyek ki oda egy kis ronggyal, meg egy
kaviccsal.
Átmentem a szobán, és a felszerelésemet leraktam az egyik polcra. A
hálóba benézve láttam, hogy Derek az ágyon fekszik, és olvas. Doolittle
úgy sürgölődött körülötte, mint egy büszke tyúkanyó.
– Megingott, –mondta Derek.
– Nem inogtam meg, – morogta Doolittle.
Derek rám nézett.
– Biztos, hogy meginogtál, –mondtam. – Mégis úgy döntöttél, hogy
csatlakozol hozzánk? Azt hittem, hogy úgy gondolod, hogy mi mind
bolondok vagyunk.

223
 – Nincs bolondabb, egy öreg bolondnál… – mormolta Derek.
Doolittle úgy morgott, mint egy medve, ha az egy méter magas.
– Borz, –mosolyogtam. Illik rá.
Derek a szemét forgatta. – Mi van? Csak most jöttél rá? Ez nem
olyan, mintha hiányozna a pézsma…
– Ezt nem kellett volna, – szólt közbe a doki. – Te hálátlan
nyomorult.
Egy gazdátlan ágyról levettem egy takarót, meg egy párnát, és
bevonultam egy üres sarokba.
– Mi a bajod az ággyal? –kérdezte Derek.
– Nem alszom túl jól másokkal. – Megcsináltam az ágyamat a
padlon. – Nem, visszavonom; jól alszok. De lehet, arra ébredek, hogy a
kardom a beleidben van. Persze ha rólad van szó, a másik oldalamra
fordulok és alszok tovább.
Jim bejött, és az egyik felső ágyra ugrott, ahonnan beláthatja az
egész szobát.
– Dali hol van?
– A jakuzziban. Van egy a szomszédos öltözőben. Még ha csak pár
centis folyóvíz közelébe kerül is, egyből belemászik. Tigrisek!
– Nem tudtam, hogy a jaguárok nem szeretik a vizet. Már láttalak
úszni. Úgy tűnt, élvezed.
– Nincs bajom a vízzel, ha van benne hal meg béka. Mindenki itt
van?
– Kivéve a csodabogarat.
Saimant ismerve talán még mindig a ruhatárát pakolja.
Dali bejött a szobába, egy törülközőbe csomagolva. Ahogy
meglátott, integetni kezdett, mire az leesett róla. Öltözni kezdett.
– Valakik jönnek, –kapta fel a fejét Derek.
René jelent meg az ajtóban. – A gazdátok elnézéseteket kéri. Úgy
látszik, az eredeti Követek nem fog csatlakozni hozzátok, de Durand
küldött valakit helyette. – Oldalra lépett. – Menjen be.
Egy ismerős alak állt meg az ajtóban. A lábam a padlóra fagyott.

224
 – Jó játékot – mondta René, és elment.
Gyászos csend ereszkedett a szobára. Senki sem mozdult.
– Rendben, –mondta Curran – Beszéljünk.
Megfogta Raphael karját, és lehúzta a padról, mintha egynapos cica
lenne. A másik kezével megfogta a meztelen Dalit, behozta
mindkettőjüket a hálóba, és becsukta maga mögött az ajtót.

ANDREA LEÜLT A PADRA, A SIG-SAUERT MAGA MELLETT

TARTVA. Az arca nagyon komor volt.
– Ha kárt tesz Raphaelben, lelövöm. Csak hogy tudd.
– Meggondoltad magad Raphaellel kapcsolatban?
– Még nem döntöttem. És nem hagyom, hogy a Bestiák Ura elvegye
tőlem a lehetőséget.
– Akkor a golyóira célozz. – tanácsoltam, és elmentem.
Az Arany Kapuhoz mentem. Az Aréna üres volt. Csak én meg a
homok.
Beléptem a Gödörbe. Furcsa, álmomban mindig vér borította a
homokot, de most tiszta volt és sárga. Belemártottam az ujjaimat.
Furcsa, hogy hideg. Emlékek jöttek elő.
Forróság. A vér íze a számban. Szétvagdosott, világos vörös hús.
Halott szemek. Vakító napsütés. A tomboló tömeg. Fájdalom a bal
vállamban, a jaguár harapása, a lándzsa belevágása az oldalába, jobb
lábszár, a borotvaéles farka egy gyors hüllőnek, aminek neve sem
volt…
– Mint mikor egy régi barát köszönt, nem?

225
 Megfordultam. A kerítés mögött egy idősebb férfi állt. Kemény,
ráncos arc, kopott, cserzett bőr. Látszott, hogy sok időt töltött a napon.
Arca széles, haja fekete.
Ismerősnek tűnt.
– Aligha lehetne a barátomnak nevezni – mondtam neki.
Mart lépett ki a Fekete Kapun. Csendben, mint egy árnyék vágott át
a padlón, felugrott a levegőbe, és könnyedén landolt a kerítésen. Az
idős férfi nem vette észre.
– Már harcolt itt? – a hangján francia akcentus érződött.
Megráztam a fejem.
– Akkor hol?
Hol nem? A legelsőt választottam. – Hoyo de Sangre. Réges-régen.
Mart furcsán nézett rám. Határozottan ragadozó arckifejezése volt,
de mintha bánatos lett volna.
– Ah, –mondta az idős férfi. – Rémes hely. De ne aggódj, a homok
mindenütt ugyanaz.
Mosolyogtam. – Ez hideg.
Újra bólintott. – Ez igaz. De ez csak egy apró különbség. Ha hallod a
közönség hangját – nézte a nézőteret, – emlékezni fogsz. Mikor is volt?
– Tizenkét éve.
Összeráncolt a szemöldökét. – Biztos? Maga túl fiatal, és szép
ahhoz, hogy… – A hangja elbizonytalanodott. – Mon Dieu, je me
souviens de toi. Petite Tueuse. . .
Hátralépett, és elsétált.
Martra néztem. – Hé, Aranyfürtös. Hol a tetovált barátod? Neki és
nekem randevúnk lesz.
Csak nézett.
– Nem beszélsz sokat igaz? – kihúztam Slayert, és az ujjaim között
végighúztam a pengéjét.
A kardot nézte. A kerítés túl magas. Ha nekifutok, akkor sem tudok
felugrani a tetejére.
– Megijeszt a verseny?

226
 Megfordultam, és láttam, hogy Curran áll a kerítésnél. Hogy tud egy
ekkora pasi ilyen csöndben közlekedni.
– Megijesztettelek vagy csak ideges vagy?
Mérgesen néztem rá. – Lehet, hogy a hangod taszít. Ösztönös
reakció lehet.
– És ő nem hat az ösztöneidre?
Mart elmosolyodott. –Neki és nekem randevúnk van a homokban.
Addig nincs vele semmi dolgom.
Curran Mart arcát vizsgálta. – Nem tudok rájönni, hogy megölni akar
téged, vagy megfektetni.
– Örömmel megadom neki a választás lehetőségét.
Curran megint rám nézett. – Miért van az, hogy mindig vonzod az
olyanokat, akik a frászt hozzák az emberre?
– Nem tudom. Mondd meg te. – Hah. Egyenesen belesétált, az egyik
ő volt.
Mart leugrott a kerítésről, és eltűnt a Fekete Kapunál. Rögtön az
Arany Kapu felé indultam. Curran odalépett, és kinyitotta nekem az
ajtót. Megálltam. Ez váratlanul ért. A férfiak nem szokták kinyitni
nekem az ajtót.
– Mi a baj?
– Próbálom eldönteni, hogy ez egy csapda-e.
– Gyere ki onnan, – morogta.
– Le fogsz rám csapni?
– Azt akarod, hogy lecsapjak rád?
Bölcsen úgy döntöttem, hogy nem válaszolok erre a kérdésre. A
válasz akár ijesztő is lehetett volna.
Beléptem a folyosóra. Becsukta az ajtót, és mellém lépett.
– Lebuktunk? Összeszeded a Falkát, és hazamentek?
– Te biztos lebuktál. És nem, melletted fogok harcolni.
Megálltam, és ránéztem.
– Velünk? A Gödörben?
– Igen. Vagy nem vagyok neked elég jó, inkább Saimant szeretnéd?

227
 Hmm. A Bestiák Ura az Isten Gyilkos, szemben a hisztérikus Fagy
Óriással. Kit is válasszak?
– De akkor most mi van Andorffal, és az első törvénnyel?
– Mi a helyzet Andorffal? – kérdezett vissza.
– Te tényleg csak tizenöt éves voltál?
– Igen.
Semmi okos visszavágás nem jutott az eszembe.
Befordultunk a sarkon, és megláttam Cesaret. Megálltam. Annyira
szerettem volna Cesare vérét ontani! Curran rám nézett.
– Ő felügyelte Derek agyonverését –mondtam halkan.
Curran szeme arany lett.
Egyelőre nem mehetettünk utána, mert diszkvalifikálnának
bennünket. Ó, pedig, mind a ketten meg akartuk ölni. Nagyon, nagyon
akartuk.
Cesare megfordult, meglátott minket, és megbotlott. Egy pillanatra
megdermedt, mint szarvas a fényszóró előtt, aztán gyorsan eltűnt az
egyik szobában.
Megfordultam, és bementem a szállásunkra. Curran nem követett.
Andrea a padon ült, előtte a szétszerelt fegyvereivel volt tele az
asztal. Mellé ültem.
– Hol vannak a többiek?
– Elbújtak, kivéve Doolittlet. Ő elnézést kért, amiért elrabolták, és
elment aludni. Néhány nagyon érdekes dolgot hallottam az ajtón
keresztül.
– Mondd.
Ravaszul rám vigyorgott. – Először Jim beszélt; „Az egész az én
hibám, én tehetek mindenről”. Aztán jött Derek; „Az egész az én
hibám. Én tehetek az egészről”. Ezután Curran azt mondta, ha még
egyszer valaki mártírt akar csinálni magából és mindent magára vállal,
akkor majd ő csinál belőle mártírt. Aztán Raphael jött. Azt mondta,
hogy ez egy vértartozás volt, mert mikor egy bouda bajba került, ti

228
segítettetek, és az ő klánja megfizeti a tarozást. Szörnyen nevetséges
volt, és drámai. Imádtam.
Magam elé képzeltem, ahogy ott ül Curran, keze a homlokán, a
szeme lecsukva, és csendesen morog.
– Aztán Dali azt mondta, hogy ő beteg, és fáradt volt, de te
meggyógyítottad, és most hálából vérre szomjazik. Azokéra, akik miatt
beleállt az üvegszilánk.
Ez biztos betett neki. – Szóval, mit mondott?
– Egy percig nem mondott semmit, aztán megdolgozta őket. Azt
mondta Dereknek, hogy ő nem felelős Livie életéért, de ha már meg
akarja menteni, legalább egy használható tervvel kellett volna előállnia,
nem egy rosszul átgondolt hülyeséggel, ami visszafelé sült el, amivel
csak rendetlenséget okozott, és veszélybe sodorta vele az egész falkát.
Dalinak azt mondta, hogy ha azt akarja, hogy komolyan vegyék, akkor
vállaljon felelősséget a viselkedéséért, ne kezdjen el saját akciókat
bonyolítani, aztán meg úgy csinál, mintha gyenge és tehetetlen lenne,
mikor bajba kerül. Nem ezen kellene bizonyítania a szívósságát. Azt
mondta még neki, hogy akkor sem volt aranyos ez a viselkedés, mikor
még csak tizenöt volt, és most, hogy huszonnyolc, biztos, hogy nem
fogja eltűrni.
Csak pislogtam.
– Aztán azt mondta Raphaelnek, hogy a véradósságot a
Falkatörvény, csak gyilkosság esetén, vagy életveszélyes sérülés
okozásakor lépteti életbe, és elmondta, hogy hányadik paragrafus,
hányadik cikkelyéről beszél, utána lehet nézni. Azt mondta, hogy ezzel
a komolytalan kihívással megsértették az első törvényt, és a büntetésük
elzárás lesz. És most jön a lényeg. Azt mondta, hogy ő is megsértette a
törvényt, ezért velük együtt lesz elzáráson.
– Aztán mindhármukat és saját magát is nyolc hét kényszermunkára
ítélte, és az iroda északi szárnyán fognak dolgozni. Aztán elbocsátotta
őket. Úgy futottak ki onnan, mintha égett volna a szoba.
– Magát is elítélte?

229
 – Úgy tűnik ő is részt vesz ezen az ostobaságon, tehát megszegi a
törvényt.
Ezt neked Besták Ura. – És Jim?
– Ó, van számodra egy különlegességem. Mikor már mindenki
elrohant, volt kettőjük között egy nagyon csendes, és nagyon dühös
beszélgetés, amiből nagyon keveset hallottam. Azt hallottam, hogy
Jimnek három hónap munka lesz, és még valami. Mikor kinyitották az
ajtót, és Jim kifelé indult, Curran nagy lazán utána szólt, hogyha Jim
harcolni akar a párjával a jövőben, nyugodtan megteheti, de arra ne
számítson, hogy majd Curran jön, és megmenti a seggét, mikor
legyőzöd. Látnod kellett volna Jim arcát.
– A milye?
– A párja. P-Á-R-J-A.
Átkozódtam.
Andrea elvigyorodott. – Azt hittem, soha nem jön el ez a nap. És
most itt ragadt veled három napra, és együtt harcoltok az Arénában. Ez
annyira romantikus. Mint egy nászút.
Igyekeztem nem megfojtani most rögtön.
Raphael belépett a szobába. – Kezdődik a Kaszás mérkőzés. Curran
üzeni neked, hogy a csodabogarad is harcolni fog.

230
 26. fejezet
A SZÉKSOROK, AMIK EGY ÓRÁVAL EZELŐTT ÜRESEK
voltak, azok most megteltek emberekkel. Olyanok voltak, mint egy
ingerlékeny csorda. Jim vagy Derek talált egy keskeny helyet a
második, és harmadik emelet csatlakozásában.
Mindenki ott volt, kivéve Doolittlet. A lépcső tetején ültem, a
fenekem alatt a beton jéghideg volt.
A Kaszások csapatából kettő, az ellenfélnek négy játékosa volt a
Gödörben. Az egyik harcos Mart volt, a másik egy nő. Kicsi, érzéki,
hosszú haja végigért a hátán. Olyan volt, mintha Olívia kishúga lenne.
Derek álla megfeszült.
Velük szemben az egyik egy hatalmas ázsiai férfi volt, aki olyan
masszív, mint egy tégla. Biztos ő a Kő.
Mögötte állt a Parittyás, egy sovány férfi íjjal a hátán, a derekán az
öv tele volt késekkel, és nyilakkal. A földön előtte is legalább harminc
nyílvessző állt ki a homokból, hogy meg tudja őket ragadni. Tőle balra
a Kardmester állt, egy fehér, szőke hajú férfi, aki nyilván japánnak

231
képzeli magát. Hagyományos sötétkék kimonót, és egy hakamát viselt.
Egy katana volt nála.
A csapat negyedik tagja egy nő, aki Mágus volt. Ez bölcs döntés,
mert a mágia emelkedett.
Megszólalt a gong.
Az íjász lőtt. A nyíl szelte a levegőt, végül Mart hűlt helyére hullott.
Az íjász egyfolytában lőtt, Mart pedig kitért balra, jobbra, aztán
megint jobbra. Olyan gyorsan mozgott, hogy a felületes szemlélőnek
úgy tűnhet, hogy egy helyben áll. A kardját végig az oldalánál lógatta.
A Kő meglepően könnyedén haladt.
A Mágus nő bonyolult mintákat rajzolt a levegőbe.
A Kardmester a Kaszás nőre támadt. A nő hátradőlt, széttárta a
karját, mint egy madár, amelyik repülni készül. Mart nem mozdult,
hogy segítsen neki.
Tíz méterre tőle a Kardmester előhúzta a kardját. Ha vár…
A nő álla leesett, és egy sötét felhő vágódott a Kardmester arcába.
Hirtelen nagyon meleg lett. A sötét felhő körülzárta a férfit. Halk
zümmögés hallatszott, a Kardforgató pedig megtántorodott.
– Méhek? –kérdeztem.
– Darazsak. – mondta Derek.
A Kardforgató felsikoltott, és megpördült a helyén.
Mart felugrott a levegőbe. Átszelte a távolságot, és a kardját
egyenesen a Kő beleibe nyomta. A férfi összecsuklott.
A raj kettévált, és az íjászt vette célba. Mikor rámentek, rohanni
kezdett, és egyenesen Mart kardjába szaladt. A Mágus tűzvarázslatba
kezdett, de nem volt elég gyors. Mart kitért előle, majd felugrott, és
célba vette a nyakát. A feje oldalra csapódott.
– Nyaktörés –mondta Andrea.
Mart a Kardforgatóhoz ment, aki még mindig a földön tekergett, és
sikoltozott. Egy kis ideig nézte, majd egy vágás, és a feje elgurult a
homokban. A raj eltűnt.
A közönség tombolt örömében.

232
 Az alakváltók mellettem nem adtak ki egyetlen hangot sem.

– ELMONDOM, HOGY LESZ – MONDTA JIM HALKAN. –

Összesen négy küzdelem vár ránk. Először a minősítő mérkőzés, aztán
a második, majd a harmadik meccs, végül a döntő. Csak a bajnoki
küzdelemben kell az egész csapat. A többit mi válasszuk. Minden
mérkőzésen 1-4 ember vehet részt. Ha mind a négyen kiesnek, akkor
nem folytathatjuk.
Egy jegyzettömböt vett elő, pont mintha egy baseball meccsre
készülne.
– A szabály ellenére a legtöbb csapat négy harcossal indul. A három
kockázatos.
Curranra nézett, aki megvonta a vállát. – Ez a te játszmád.
Tehát Jim marad a Stratéga. Ez nagylelkű volt Őfelsége részéről.
– Két csapat lesz. Az egyik három, a másik négyfős.
Eddig jó.
– Ez lehetővé teszi, hogy túléljük, és az egyik csapat mindig
pihenhet a harcok alatt.
– Raphael, Andrea Derek, és én leszünk az egyik csapatban, és
Curran, Kate, és Dali lesz a másikban.
Szünet.
– Azt akarod, hogy vele harcoljak? Ugyanabban a csapatban?
– Igen.
Legszívesebben sikoltozva elrohantam volna. – Miért?
– Derek, Raphael és én is hasonlóan harcolunk, mi
keresztülhaladunk a pályán. Andrea nem tud egyszerre lőni és mozogni.
Dali semmit sem tud – mondta Jim.

233
 – Én shodo varázsló vagyok –mondta Dali. – Kalligráf átokvető. Az
átkot egy darab papírra kell írnom, és közben nem tudok mozogni. Egy
hiba, és lehet, hogy mindannyiótokat megölöm.
Ó, jaj!
– De ne aggódj. Általában nem szokott sikerülni – intett Dali a
karjával.
Ez egyre jobb és jobb.
– Raphael és én nem vagyunk védekező harcosok –mondta Jim. – És
Derek sem száz százalékos még. Dalinak Curran mögött kell lennie,
mert ő a legerősebb védekező harcosunk. Kell egy erős támadó harcos,
és abban te vagy a legjobb.
Ez valamiért nem hangzik bóknak.
– Mi hárman hasonló kiképzésen vettünk részt, – mondta Jim, –
tudjuk, mire számíthatunk egymástól, és jól tudunk együttműködni.
Nem gondolta, hogy képes lennék csapadban működni. Rendben.
– A két csapat játszik az első két mérkőzésen, a harmadikon
meglátjuk a felállást, a bajnokin pedig mind részt veszünk.
Jim lapozott a füzetében. – Ti a Vörös Démonok ellen mentek ma
délután. Úgy hallottam, hogy lesz egy alakváltó bölény, egy
kardforgató, egy furcsa lény, meg egy mágus. Mágus biztos, hogy lesz,
mert akkor nagyon erős lesz a mágia, és akkor látványosabb a műsor.
Próbáljatok hanyagnak, és inkompetensnek látszódni. Ha gyengébbnek
látszódsz, az ellenfelek is lebecsülnek. Uram, nincsenek karmok. Kate,
nincs varázslat. Győzzetek, de csak alig.
Ismét a füzetébe nézett. – A gyilkosság törvény nem érvényes a
Gödörben.
Curran egy szót sem szólt. Jim épp engedélyt adott az alakváltóknak,
hogy következmények nélkül ölhetnek.
Curran hallgatása megerősítés volt. Akárhogy is. A gladiátorok
meghalnak. Ez a valóság. Mi döntünk. És az ellenfél tagjai gondolkodás
nélkül megölnének.

234
 A HOMOK CSIKORGOTT A TALPAM ALATT. Szinte a számban
éreztem az ízét. Elöntöttek az emlékek. Leráztam őket, és szétnéztem a
Gödörben. A túlsó végén három ember várt ránk. A kardforgató,
kezében a kardjával. Az alakváltó bölény bozontos, kemény izomzatú,
és nagyon dühös volt. A mellkasa akkor a volt, mint egy hordó.
Láncinget viselt, de nadrágot nem. A lábai nem emberiek voltak,
patákban végződtek.
Mögöttük egy rémálomszerű teremtmény állt. Az alsó teste egy
pitoné volt, sötétbarna pikkelyekkel. A hasa felé közeledve egyre
kevesebb lett, a mellei női mellek voltak, és az arca is egy nőé volt, aki
kb. tizenöt éves lehetett. Smaragdzöld szemekkel nézett ránk, a feje tök
kopasz volt, és egy királykobrára hasonlított.
Egy Lámia. Nagyszerű.
Egy gyermekevő szörny. Ősi, és hideg mágia áradt belőle.
Mögöttem Dali megborzongott. Ott állt egy tollal, és egy centi széles
rizspapírral a kezében.
A kardforgatót néztem. Gyenge, és hanyag. Oké, így nem tudom
csinálni.
A tömeg feszülten várt felettünk. Saiman páholya felé néztem. A bal
oldalán ült B néni, és Mahon Atlanta Medvéje, és egyben a Falka
hóhéra ült a jobb oldalán. Nem csoda, hogy olyan készségesen átadat a
helyét Currannak. A bouda, és a heavy klán alfái őrködtek mellette.
B néni mellett megláttam egy ismerős szőke fejet.
Nem lehet. Julie is itt van.
– Te megvesztegetted a gyereket.
– Üzletet kötöttünk. Ő el akart jönni, én meg tudni akartam, hogy
mikor, hol lesz, és hogyan lehet bejutni.

235
 Julie egy hatalmas, de ideges mosolyt villantott rám.
– Várj csak, amíg kijutok innen – tátogtam felé.
– Tudom, hogy mi a problémád –mondta Curran, miközben körözni
kezdett a vállaival.
Lopva rápillantottam. Farmer, és egy régi, fekete póló volt rajta.
Szerintem ez az edzőpólója. A bicepsze olyan volt, mintha kifaragták
volna. Se túl nagy, se túl kicsi. Tökéletes. Mikor megcsókoltam, lehet,
hogy egy katasztrofálisan rossz döntés volt, de az ízlésemben nincs
hiba. Az a trükkös rész, hogy megálljam, hogy ne csókoljam meg újra.
– Mondtál valamit? – vontam fel a szemöldökömet. A legjobb álca a
nemtörődömség.
A kardforgató, és a bölény is készen állt a harcra. Felvették az
alapállást. Úgy tűnt, elhatározták, hogy letámadnak minket.
Curran is a lábukat nézte. Ők a figyelemelterelés. A lámia leült a
hátuk mögött, és a mágiába bábozódott.
– Azt mondtam, hogy tudom miért félsz harcolni velem.
– És miért?
– Akarsz engem.
Ó, ember.
– Nem tudsz ellenállni a finom bájaimnak, és attól félsz, hogy ez a
látvány kifog rajtad.
– Tudod mit? Ne szólj hozzám.
Megszólalt a gong.
Előjöttek az emlékek. Homok, hőség, félelem.
A lámia mágiája csattant, mint egy előbukkanó kobra. Balra
ugrottam, épp időben, mert a homok szétnyílt, pont ott, ahol az előbb
álltam. A kardmester rontott rám. Haragból támadott, és úgy, ahogy a
tankönyvben tanítják. Átlósan indított, jobbra lefelé. Hátrahajoltam. A
penge előttem süvített el, megragadtam a karját, és a homlokommal
összetörtem az arcát.
Tessék. Megmondtam, hogy hanyag.
Vér áztatta az arcomat. A kardforgató szeme kifordult, és elesett.

236
 Ez így nem jó.
Épp időben fordultam meg, mert érkezett az alakváltó. Eltartott egy
pillanatig, amíg felmértem a sebességét. Ahogy futott, hatalmas volt, az
orrából fújtatott a levegő, megállíthatatlannak tűnt.
Curran unott arckifejezéssel nézte, ahogy jön. Az utolsó pillanatban
félrelépett, és kirakta a lábát. Az alakváltó megbotlott, és Curran segített
neki elesni, mikor nem túl finoman lenyomta a tarkóját. Úgy terült el a
földön, mint egy eldőlt felhőkarcoló. Egyszer megborzongott, aztán
nem mozdult többet. A nyaka természetellenes szögben állt. A mellkasa
még mindig mozgott. Hát, legalább nem halt meg.
Curran értetlenül nézett rá.
Dali éles hangon felkiáltott, egy olyan nyelven, amit nem értettem,
és egy rizspapírt dobott a levegőbe. Egy halk loccsanás kíséretében a
papír eltűnt.
A lámiára néztünk várakozóan. Semmi. A karjával a mágiát gyűjtötte
maga köré, kétségünk sem volt afelől, hogy valami csúnya dologra
készül. Azt hiszem, a mellszobor varázslatra készül.
Fényes, bíbor szikra ragyogott fel a lámia fölött. Ahogy ereszkedett
lefelé, ledermedt a feje, és a démoni fogai. Majd az állkapcsa, és a
nyaka, a mellkasa, a dereka, végül az egész teste.
Lassan megfordultam, és Dalira meredtem.
Vállat vont. – Szerintem működött. Mi van?
A tömeg megvadult.
Jim várt ránk az Arany Kapuban. Az összes foga kilátszódott, ahogy
vicsorgott. – Mi lett azzal, hogy épp hogy nyerünk?
– Azt mondtad, hanyagul. Nézd, én nem használtam a kardomat.
Csak lefejeltem, mint egy idióta.
– Egy férfi egy karddal megtámadott, te meg kiütötted cirka két
másodperc alatt. – Curran felé fordult.
A Bestiák Ura vállat vont. – Nem az én hibám, hogy nem tudta, hogy
hogyan kell esni.
Jim most Dalira nézett. – Mi a fene volt ez?

237
 – Bíbor a halál torkából.
– És ezt mégis mikor tervezted elmondani nekem?
– Mondtam, hogy tudok átkokat vetni.
– De azt mondtad, hogy nem működik.
– Azt mondtam, hogy nem mindig működik. Most működött. – Dali
a homlokát ráncolta. – Nem mintha valaha is kipróbáltam volna élő
emberen. Baleset volt.
Jim nézett minket, aztán összecsapta a füzetét, és elsétált.
– Azt hiszem, megbántottuk az érzéseit. – Dali nézte a távolodó
hátát, nagyot sóhajtott, és elindult utána.
Curran rám nézett. – Mi a fenét kellett volna csinálnom? Elkapnom a
bölényt, amikor elesett?

VISSZAÉRVE A SZOBÁBA, FOGTAM EGY váltás ruhát, és

lezuhanyoztam. Mikor visszaértem, a Gárdisták hozták a vacsorát.
Marhapörköltet, friss kenyérrel.
Raphael vacsora után eltűnt, és az alakváltók meghívtak pókerezni.
Kicsináltak. Nyilván hazudnak, mikor azt mondják, hogy nem hallják a
szívverésünket, és nem tudják megmondani a verejtékezésünkből, hogy
mikor blöffölünk.
Végül feladtam, és a helyemre mentem Doolittle egyik brosúráját
olvasgatni. A jó doktorról kiderült, hogy a kártya ördöge. Néha feléjük
pillantottam. A hat alakváltó úgy ült, mintha szobrok lennének. Az
arcukon nem volt érzelem, természetfeletti gyors pillantásokkal nézték
meg a lapjaikat.
Furcsa volt úgy elaludni, hogy más is volt a szobában, de szinte
hipnotikus álomba merültem a szétáradó nyugalom miatt.

238
 Azt álmodtam, hogy Curran meg én megöltünk egy dinoszauruszt,
majd a földön szexeltünk.
Kilenckor Dali, Curran, és én az Arany Kapuhoz mentünk, hogy
megnézzük a többiek harcát a Gyilkosok ellen.
A mágia erősödik. Andrea rám vigyorgott, mikor elment mellettem.
A Sig-Sauer, és egy számszeríj volt nála. Felkészült a mágiára, és a
technikára is. Jimnél és Dereknél nem volt semmi. Ők szürke
melegítőben voltak.
Raphaelnél két taktikai kés volt, mindkettő teflonfekete. Fekete
csizma és fekete bőrnadrág volt rajta.
Mikor Curranhoz ért, egy szórólapból készített papírlegyezőt adott át
neki.
Curran ránézett a legyezőre. – Mi ez?
– A vészhelyzeti óvintézkedés Felség, ha a Hölgy elájulna.
Curran csak bámult rá.
Raphael elindult a Gödör felé, de előtte rám kacsintott.
– Add ide – mondtam Currannak. – kell, hogy legyezhessem magam.
– Nem, nem kell.
Mi a lépcsőn maradtunk. Mikor mindhárman leültünk, Andrea a
számszeríjával foglalkozott. A három alakváltó szétszéledt előtte
legyező alakban.
A Gyilkosok a kettő-kettő formációt vették fel. A csapatuk
határozottan japán volt. A Kő egy hatalmas, toronymagas szörnyeteg,
aki legalább four hundred pounds400 fontot nyom. Nyolc láb magas
volt akkora karokkal, mint a fatörzsek. Nagy kerek hasa volt, mintha
lenyelt volna egy ágyúgolyót. Két szarv ívelt ki a koponyájából, és két
hasonló agyar állt ki a szájából. Durva arcán düh tükröződött, a kezében
hatalmas vascsövet szorongatott. Egy Oni. A japán Ogre.
Mellette egy vadállat kuporgott, aki meglepően hasonlított a kínai
bejáratokat őrző kőszobrokra. Vastag, erős izomzata volt, kidülledő
szemében, amivel a tömeget nézte, meglepő intelligencia tükröződött.

239
 A lágyéka sötétvörös, a sörénye rövid, és göndör volt. Aránytalanul
nagy fejével a levegőt szimatolta. A szája elfoglalta a fél fejét. Mikor
kitátotta, bele lehetett látni a torkába. Fehér agyarain megcsillantak a
fények. A Fu Lion.
Mögötte egy vékony ajkú, vörös hajú nő állt fehér ingben, és fekete
bőrnadrágban. Egy két méteres, hagyományos japán íjat, egy Yumit
tartott a kezében. Mellette egy halványzöld szemű férfi állt.
Az íjász megfeszítette az íjat, és célba vette vele Raphaelt. Körözni
kezdett vele egyre nagyobb körökkel, majd leállt, megint csak Raphael
arcára célozva. Egy ezüst szikra jelent meg a nyíl hegyén, majd végig
az egész nyílon.
Szemben a homokban Andrea várt, az íját maga mellett lógatva.
Raphael mintha véletlenül tenné, megpörgette a kést. Olyan gyors volt,
hogy csak egy folt látszódott a tőrből.
Előrehajoltan figyeltem.
– Ezek nem gyerekek –mondta Curran mellettem. – Tudják, mit
csinálnak.
Ez engem nem érdekelt. Inkább százszor visszamegyek a Gödörbe,
mintsem, hogy lássam egyiküket meghalni.
Megszólalt a gong.
Az íjász lőtt.
Andrea felkapta a számszeríját, és célzás nélkül lőtt. Ugyanabban a
pillanatban Raphael oldalra csúszott, ahogy a tüzes nyíl közeledett felé,
majd a késével lecsapott. A nyíl darabokban esett a homokba. A
mágiától még mindig sistergett.
Az íjász felkapta a fejét. A számszeríj nyila pont a két szeme között
fúródott a homlokába. A szája csodálkozó O-t formált, majd eldőlt.
Soha nem ért földet a teste, mert egy pókháló szerű képződmény lett
alatta. Ahogy ráfeküdt, olyan volt, mint aki alszik.
A Fu oroszlán felordított. A szájából vörös füst gomolygott.
Leszámolásra készül.

240
 Megindul, három ugrással átszelte a köztük lévő távolságot. Derek
ugrott az útjába, szétszakítva magán a melegítőt. A hátán szétömlött a
szőr, a teste megnőtt, és hét láb magas vérfarkas lett belőle.
Megragadta a Fu oroszlán fejét. A rémálom, és a farkas
összeütközött a levegőben. A homok csak úgy szállt körülöttük.
Dereket hátrafelé tolta a homokban. Megvetette a lábát, és
elkezdődött a harc. Az oroszlán megpróbálta lerázni magáról a harcos
farkast, de nem tudta. Derek fogai a nyakán csattantak. Balra Jim
jaguárrá változott, és beszállt a harcba. Raphael is ott termett, és pár
pillanat múlva az oroszlánt kibelezték. Derek elengedte, és hátralépett.
A Fu elesett. A három alakváltó némán állt körülötte. Derek szeme
borostyánban, Jimé pedig zöldben ragyogott.
– Jim harcos formája fejlődött – mondta Curran. – Érdekes.
Az alakváltók mögött Andrea újratöltötte a számszeríjat, és lőtt. A
számszeríj egyik nyilat lőtte a másik után. Au Oni mellkasa három
helyen kilyukadt, de az Ogre csak ordított, és megsimogatta hatalmas
mellkasát.
Andrea homlokon lőtte. A nyíl lepattant vastag koponyájáról.
Az Oni mögött nőtt a mágia. Az alvó férfitól indult. Hosszú, áttetsző
szalagok kígyóztak a lábánál.
– Rossz,–mormolta Dali mögöttem. – Rossz, rossz, rossz…
A szálak összecsomózódtak. Fény villant, és a lény nagyobb lett. Tíz
méteresre nőtt, és úgy kuporgott a lábain, mint egy béka. A mágikus
szalagok tovább kígyóztak az alvótól. Szokatlanul hosszú mellső lábaira
támaszkodva guggolt, és a mágikus szalagok körülölelték a hátát és a
lábait is. Eltűnt a könyöke, és az ujjai hegyén hatalmas karmok nőttek.
Hatalmas szája tátva maradt, majd eltűnt, és egy fekete tölcsér maradt a
helyén.
Az Aréna elhallgatott.
Andrea újra lőtt, ezúttal a lény torkába. Eltűnt, majd az abberáció
hátán kijött. A lény mellkasa kitágult, majd egy sápadt felhőt böfögött
fel.

241
 Finom fém tűk estek a homokba. Egy súrolta Jimet, aki vicsorgott.
Ezüst. Az alakváltók hátrálni kezdtek. A szörny folyamatosan büfögte
fel az ezüstöt, és lassan, nehézkesen mászni kezdett, a kerítéshez terelve
Jiméket.
A felhő utolérte Dereket, és a törzséhez ért. Kirántotta a tűt, mintha
megégette volna, és félreugrott.
– Vegyétek ki az alvót –motyogtam.
Jim félreugrott, és ott ahol az előbb állt tűzzápor keletkezett. Derek
lebukott balra, Raphael pedig jobbról próbálta megközelíteni a lényt. Az
Oni mellkasán még egy száj nyílt, és Raphaelre böfögött egy egész
felhőt.
Megszorítottam a kardomat. Curran arca olyan kifejezéstelen volt,
mint egy szikla.
Egy parancs harsant. Jim és Raphael visszaesett, Derek pedig
hátrálni kezdett. A két alakváltó megragadta Andrea lábát, és a
levegőbe hajították. Repült egyenesen felfelé, és közben lőtt egyet.
Egyenesen az Oni mellkasát találta el, a hátán kijött a nyíl, és elvágta
a szalagokat, ami az alvóhoz kapcsolta. Egy riadt sikollyal felébredt, és
a homokot markolászta maga mellett. A szalagok a homokba hullottak.
Ahogy a szörnyről leváltak, fekete lyukakat hagytak a bőrén ott, ahol
csatlakoztak azelőtt. A lyuk egyre nagyobb lett, és a lény elkezdett
olvadni. Ez két irányba működött, mert az Onira is hatott. Az állat, ami
az ezüstöt okádta, kijött belőle, és elkezdett az alvó felé kúszni. Egyre
gyorsabban, és gyorsabban kúszott. Mikor odaért a teste elkezdett
eltűnni. A Mágus meghalt, és az állat eltűnt.
A tömeg felrobbant. Száz meg száz száj ordított egyszerre.
Az Oni megbotlott, és találkozott a három alakváltóval. Ez gyors volt
és brutális.
Kinyitottam az ajtót, és a kapuhoz indultam. Dali és Curran követtek.
Pár pillanat múlva feltűntek. Mind a négyen véresek, és homokkal
teleszórtak voltak.
Andrea kiszaladt, és megölelt. – Láttad?

242
 – Pokoli akció volt.
– Irány a gyengélkedő –rendelkezett Doolittle élénken. – Gyorsan,
mielőtt az ezüst szétterjed.
Elmentek mellettünk. Jim Curranra nézett, aki aprót bólintott. Derek
és Raphael jöttek ki utolsónak. A fiú nagyon erősen sántított.
Felpillantott Curranra. – Jó –mondta Curran.
Derek kihúzta magát, büszke fény csillogott a szemében. Elsántikált
mellettünk, és igyekezett nem Raphaelre támaszkodni.

AZ AJTÓTÓL ÖTLÉPÉSNYIRE ANDREA ELESETT. Az egyik

pillanatban még mosolygott, a következőbe, pedig eldőlt. Raphael
elengedte Dereket, és elkapta Andreát, mielőtt a földre ért volna.
– Ezüstmérgezés – mondta Doolittle. – Hozd be.
Andrea levegő után kapkodott. – Ez éget.
Az ezüstmérgezés egy csúnya, borzalmas dolog.
Raphael bevitte Andreát, és egy fémasztalra fektette. Andrea
megborzongott. Foltok jelentek meg a bőrén, és karmok az ujjain.
– Egy pillanat –mondta Raphael, és a bőr mellényhez nyúlt.
– Nem.
– Ne légy nevetséges –vicsorogta.
– Nem – mondta Andrea vad tekintettel.
– Na már most ifjú hölgy…– kezdte Doolittle szigorú hangon.
– Nem.
A háta ívbe feszült, úgy vonaglott. Felkiáltott a fájdalomtól.
Átváltozik, és nem akarja, hogy bárki is lássa.
– Szüksége van egy kis magányra –mondtam. – Kérlek.

243
 – Menjünk. –Derek hirtelen eltűnt előlem. Curran felkapta, és
elindult a hátsó szobába. A többiek követték.
Raphael maradt, és a karjában tartotta Andreát. Fehér volt, mint a fal.
– Rendben, –mondtam. – Csak a doki, Raphael és én vagyunk itt. A
többiek elmentek.
– Azt akarom, hogy kimenj –zihálta. –Kérlek.
– Rángatózhatsz. Nem tud megtartani egyedül, mert túl erős vagy, a
doki meg mással lesz elfoglalva.
– Vágd le a ruháit – mondta Doolittle.
– Nem. Nem, nem… – Andrea sírni kezdett.
Raphael magához húzta, a mellkasát a hátához vonta. – Minden
rendben – suttogta. – Minden rendben. Meggyógyulsz.
Egy percen belül meztelen volt.
Ronda szürke foltok voltak az egész testén. Biztos eltalálta őt pár tű.
A mellkasától kezdve a lábai felé remegés rázta. A lány felkiáltott a
fájdalomtól.
– Ne harcolj a változás ellen –mondta Doolittle, miközben kipakolta
a műszereit.
– Változz át.
– Nem tudok.
– Természetesen tudsz, –mondtam neki.
– Nem, –mondta összeszorított fogakkal.
– Nem fogsz belehalni, ha átváltozol. Zavarban sem kell lenned a
doki előtt. Látott már a természetes formádban, és látott már
hiénaszeplőket is. Igaz?
– Ó, mennyit tudnék mesélni! –mondta kuncogva. – Ez semmiség. –
De az arca mást mondott, amit Andrea nem láthatott. – Ne aggódj
rendbe hozzunk.
– És Raphael szexinek tartja a valódi alakodat. Ő egy perverz,
emlékszel? Gyerünk Andrea. Meg tudod csinálni.
Raphael tovább ringatta. – Gyerünk édesem. Meg tudod csinálni.
Csak hagyd, hogy az ösztönöd átvegye az irányítást.

244
 A szürke foltok nagyobbak lettek. Ökölbe szorította a kezét, és
majdnem eltörte az ujjaimat.
– Változz át Andrea. Jössz nekem egy ebéddel, emlékszel?
– Nem és nem.
– De igen. Mikor legutóbb együtt ebédeltünk. Te és Raphael
elszaladtatok, és nekem kellett rendeznem a számlát. Én ehhez túl csóró
vagyok. Tehát, jössz nekem egy ebéddel. Gyerünk.
Andrea feje hátracsapódott, mellkason vágva Raphaelt. Felkiáltott.
A boudákkal ellentétben, akik átváltozva hihetetlenül torzak voltak,
Andrea szép volt, és elegáns. Kár, hogy nem láthatta így magát.
Doolittle a bal kezével nyomkodta a hasát, a jobb kezében benne volt
a szike. – Na, amikor vágok, maga nyom. Szépen és egyszerűen,
ahogyan tanulta.
– Ahogyan tanultam?
– Az ezüst kiürítését a szervezetből – magyarázta türelmesen a doki.
– Még soha nem csináltam.
Persze, hogy nem csinálta. Egész életében úgy tett, mintha nem
alakváltó volna.
Andrea vonaglott. Raphael tartotta. Az arca teljesen vértelen volt.
– Az ezüst éget. A test próbál védekezni ellene, az izmok
rángatóznak, és az ezüst egyre mélyebbre fúródik –mondta Doolittle. –
Tudom, hogy ez minden ösztönével ellenkezik, de mikor vágok, a testét
feszítse meg, hogy kinyomódjon az ezüst.
– Nem tudom megcsinálni –nyafogta Andrea.
– De igen –mondta Raphael. – Mindenki megtanulja, hogyan kell
csinálni. A gyerekeket egész kiskorukban elkezdik kiképezni erre. Te a
Rend lovagja vagy, úgyhogy állj neki, és nyomd ki azt a kurva tűt a
szervezetedből. Hagyd abba a sírást, és az önsajnálatot.
– Utállak – vicsorogta Andrea.
Doolittle a legnagyobb szürke folt fölé helyezte a szikét. –
Kezdhetem?

245
 Vágott, meg sem várva a választ. Fekete vér ömlött a sebből. Andrea
felsikoltott, erőlködött, és egy tű siklott ki a sebből.
Doolittle kivette a tűt, és egy gézzel felitatta a fekete vért. – Jó
kislány. Nagyon jó. Na, most újra.

MIKOR ANDREA VÉGZETT RAPHAEL ELVITTE őt

zuhanyozni, közben megnyugtatóan sugdosott a fülébe.
Átmentem a másik szobába. Ott Dali vagdosta ki a tűket Derekből.
Ellentétben Andreával, Dereknek volt gyakorlata, így nála sokkal
gyorsabban ment a dolog. Közben Derek megjátszott haraggal
mindenféle kivégzési módokat helyezett kilátásba Dali számára. Curran
és Dali kuncogott, még Jim is elmosolyodott, mikor hosszabb időre a
szobában maradt. A harcokat figyelte.
Egyedül akartam maradni. Teljesen egyedül.
A harcokra sem voltam kíváncsi. Pár kapzsi ember kedvéért ölik
egymást a harcosok. Nem tudtam sehova máshova menni.
Kiléptem a folyosóra. A csata hangjai először megnyugtattak, majd
szorongani kezdtem.
A folyosó túlsó végéről egy szárit viselő nő indult felém, két
Gárdista kísértében. Kezében egy díszes fémdobozt tartott.
Visszamentem az ajtóhoz, és ott megálltam.
A nő és az őrök megálltak előttem. Rám mosolygott. – Ez egy
ajándék. Az összetört arcú férfinak.
Elvettem a dobozt. – Biztos lehetsz benne, hogy megkapja.
Szélesebben mosolygott.
– Szép a bőre – mondtam neki. – Biztos vagyok benne, hogy a
tulajdonosa sikoltozott, mikor elkezdte róla lenyúzni.

246
 Az őrök a fegyvereikért nyúltak. – Te is visítani fogsz, mikor
leszedem a tiédet.
Visszamosolyogtam. – Ki fogom vágni a szíved, és megetettem
veled. Vagy kímélj meg a fáradtságtól, és nyeld le a nyelved, mint a
pikkelyes barátod.
A mosolya élesebb lett. A lány lehajtotta a fejét, és elment. A
Gárdisták megkönnyebbülten követték őt.
Bevittem a dobozt, és elmeséltem, honnan van.
Derek megfogta, és szó nélkül kinyitotta. Rengeteg emberi haj volt
benne. Nem volt véres. Csak lófarokba volt fogva, és levágva. Livie
haja.
– Vajon így akarták elcsúfítani? Hogy levágták a haját?
Dali megrázta a fejét. – Az özvegyeknek vágják le a haját.
Gúnyolódnak. Ha a menyasszonyod lenne, akkor most halottnak kéne
lenned.

247
 27. fejezet
KÖRÜLBELÜL ÖTKOR KELTEM. FELKELÉS, KÖNNYŰ
nyújtás, zuhany, reggeli. Ez lenne a reggeli rutin. Most az összes
alakváltó az asztal körül ült. Csoda, hogy nem tört össze a kaja alatt,
amit rendeltek.
– Ez a kukoricadara szörnyű –mondta Doolittle.
Dali megnyalta a kanalát. – A szakács tuti, hogy vak, és legalább két
bal keze van.
– Hogy lehet elrontani a kukoricadarát? Ezt szeretném megtudni. –
Raphael vállat vont. – Ez még akkor sem ehető, ha megkötöznek, és rád
erőszakolják.
– Megmondom anyádnak, hogy ezt mondtad. –mondta neki
Doolittle.
– A kenyér olyan, mint a tégla –mondta Jim, és a kenyérrel
megkopogtatta az asztalt. – A kolbász meg, mint a papír.
– Lehet, hogy abban reménykednek, hogy éhen halunk. –
gúnyolódott Andrea.

248
 – Szerintem inkább egy pokoli gyomorfájást fogunk kapni. –mondta
Curran, miközben egy csomó bacont tömött a szájába.
Úgy látszik, azok az emberek, akik állattá válva gyakran esznek
nyers húst, emberként nagyon válogatósak.
– Kate kolbásza a legjobb –mondta Jim.
Hat szempár meredt rám. Köszönöm Mr. Csodálatos. Pont erre volt
szükségem.
– Ó igen – csettintett Andrea. – Mikor is? A hónap elején? Nem
tudtam, hogy te csináltad azokat. Azt hittem, hogy valahol vetted őket.
Annyira jók voltak.
A mosolya angyali volt. Ha a szememmel lézersugarakat tudnék
lőni…
– Mit teszel a kolbászba Kate? –kérdezte Raphael tökéletesen
ártatlan pillantással.
A nagyszájú jaguár mellé beszálltak a hiénák is.
– Szarvast, és nyulat.
– Ez nagyon finom kolbásznak hangzik –mondta Doolittle. –
Megosztanád velem a receptet?
– Persze.
– Fogalmam sem volt róla, hogy ekkora kolbászszakértő vagy. –
mondta Curran teljesen komoly arccal.
Meghal, meghal, meghal, meghal…
Derek mosolygott, Raphael az asztalra borult, és enyhén rángott.
– Fuldoklik? –kérdezte Dali.
– Nem –mondta Curran, – csak kell neki egy perc. – A fiatal bouda
férfiak könnyen izgalomba jönnek.
– Kik lesznek ma az ellenfeleink? –kérdeztem. Remélem, most már
ejtjük a kolbásztémát.
– A Rúzs Rablók. –mondta Jim.
– Ez valami vicc? –kúszott fel Andrea szemöldöke.
– Nem. Egy francia a vezetőjük. Úgy hívja magát, hogy Cyclone.
Elég rossz a hírük.

249
 – A francia ismer engem. –mondtam.
Jim rám nézett. – Mennyire?
– Elég jól, –szólt közbe Curran. – Megijedt Katetől.
– Látott valaha harcolni? –kérdezte Andrea.
– Igen. Réges-régen.
– Milyen régen? Mennyire ismeri a harcmodorodat? –kérdezte Jim.
Ha megpróbál kihagyni ebből a harcból, darabokra tépem. –
Tizenkét éve Peruban. Nem hiszem, hogy pontosan emlékezne arra,
hogy forgatom a kardot.
– Mit csináltál Peruban? – kérdezte Raphael.
– Harcoltam a Hoyo de Sangren –néztem a mosogató felé. Igen,
tizenhárom voltam, és nem, nem akarok róla beszélni. – Mint mondtam,
ez lényegtelen. Ő egy profi gladiátor. Arénáról arénára jár, és begyűjti a
díjakat. Egy erős levegőmágus, és előnyben részesíti az alapvető
erőteljes varázslatokat. Majd valószínűleg légzárral próbálkozik. Ki van
még a csapatában?
Jim úgy nézett, mint aki citromba harapott. – Ha a legjobbjait hozza,
akkor van egy trollja, aki a Kő, egy gólem Kardmester, és egy öreg
vámpír, a Bökő.
– Hány éves? –kérdeztem.
– Olathe öreg, – felelt Jim.
Összerezzentem. Olathe Roland egykori ágyasa. Már a kitörés előtt
is ősi varázslatokat alkalmazott. Egy vámpír undorító változásokon
megy át. Minél öregebb, annál rettenetesebb.
– A gólem ezüst – folytatta Jim. – Furcsa helyen vannak meghajlítva
a pengéi. Természetellenesen gyors. Nem lehet belevágni, sem
beleszúrni. A trollt is szinte lehetetlen megsebesíteni. Láttam, mikor
egy dárda lepattant róla. Megmondom őszintén, ez aggaszt.
Ez mindenkit aggaszt. Már a vámpír egymagában is sok, ha a másik
három mellette papírból lenne hajtogatva, de így együtt. Szinte
legyőzhetetlenek. A vámpír halálos, és gyors. A két extra harcos, és egy
mágus. Dalit szinte lehetetlen lenne megvédeni.

250
 Olathenak már voltak saját vámpírjai, mikor elmenekült Rolandtól.
Hogy szerzett Cyclone magának egy ősi vámpírt, különösen úgy, hogy
Roland hadura is a lelátón ül?
Össze tudnám zúzni a vámpír elméjét, de csak úgy, ha elárulom
magam.
Válalom a vérszívót –mondta Dali. – Feltéve, ha a mágia van fent.
Jim elhúzta a száját. – Ez nem egy szokványos vámpír. Még sosem
láttam ilyet. Hihetetlenül öreg.
Dali megrázta a fejét. – Minél öregebb, annál jobb. De ezzel minden
erőmet elhasználom. Csak egyszer lesz lehetőségem, és ennyi.
Néztem Dalit. Ha leszereli a vámpírt, akkor rögzítem. Négyen három
ellen. Pocsékok az esélyeink, különösen a levegőmágussal az
egyenletben. Tudtam a módját, hogy lehetne biztonságban. Normál
körülmények között ostoba és vakmerő lépés lenne. De d’Ambray is ott
lesz, és nézi. Nem hülye, rögtön rájönne, hogy mit csinálok, és hogyan
vagyok rá képes.
Ha Dali elbukik, akkor nem lesz védelme a vámpír ellen. Ha
belemarna, hallanám, ahogy sikolt. A vámpírt semmi sem mentené meg.
Bántaná a lányt, és én hallanám a sikolyát.
– Ha ki tudod iktatni a vérszívót, meg tudlak védeni a harc további
részében, feltéve, ha a mágia kitart.
– Hogyan?
– Vérvarázslat. Minden varázslatot kizár, beleértve a tiédet is.
Csináld meg az átkot, és húzódj fedezékbe. Ha belelépsz, téged is bezár,
és nem tudsz kijönni a segítségem nélkül. Rajtam kívül senki más nem
tud belépni.
Dali a szája szélét harapdosta. – Mi van, ha nem sikerül?
– Csak bízz bennem.
Egy pár pillanatig nézett, aztán bólintott. –Rendben.
Jim a fejét rázta. – Kell egy negyedik.
– Nem. – Curran és én egyszerre tiltakoztunk. Nem akarom, hogy
még egy barátom veszélybe kerüljön.

251
 Doolittle felsóhajtott.
Felálltam. – Ehhez egy kicsit gyakorolnom kell.

A VÁMPÍR CYCLONE MELLETT GUGGOLT. A nekromanta

varázslat szivárgott belőle. Jimnek igaza volt. Hihetetlenül öreg. Nem
látszik rajta, hogy valaha is két lábon járt volna. Úgy állt négykézláb,
mint egy kutya.
Egy csepp zsír sem maradt a testében. A vastag bőre olyan szorosan
tapadt a testére, hogy minden egyes ina kilátszódott. Visszataszítóan
idegen, és ijesztő volt. Borzongás futott végig a gerincemen. Vastag
szarv állt ki az eldeformálódott koponyából, a szemei vörösen izzottak.
Az orra teljesen eltűnt, és a szájából is csak az agyarak maradtak.
Az árnyékba húzódva vártam. Ha Dalinak nem sikerül az átka, tök
mindegy, hogy hol vagyok.
Mellette állt a troll. Majdnem kilenc méter magas volt. A bőre
sötétbarna, és egyenetlen volt. Egy szó jutott róla eszembe: vastag.
Vastag volt a karja, a lába, a törzse.
A bal oldalán egy ember állt. Fiatal volt, sötétbőrű, a feje frissen
borotvált. Úgy festett, mint egy tornász. Nem viselt semmit, csak két
kard volt nála. Még soha nem láttam olyan jó csapatot, mint amilyenek
ők voltak.
Aztán ott volt még az ezüst gólem. A bőre vastag volt, és szürke. A
kardjai felém mutattak. Pont erre van szükségem. Egy szteroidokkal
telepumpált bádogember, aki vidáman énekelve akarja kivágni a
szívemet.
Megálltunk a homok szélén. Mágia volt rendesen. Dali nyelt egyet.

252
 Elővettem Slayert, és a taktikai kardot, amit a Falka raktárából
loptam. A kardot odaadtam Currannak. – Tartanád egy percre?
Elvette, én pedig Slayerrel megvágtam a tenyeremet. Egy szép,
sekély vágás. Piros vércsepp jelent meg. Dali elfordult. Apám és Greg
most biztos mindketten sikoltoznak a sírjukban. Rajzoltam egy két
méter átmérőjű kört a homokban, aztán elővettem egy gézt, és a
tenyeremre szorítottam. Vártam, amíg a géz át nem itatódott.
A gézt odaadtam Dalinak. Letette a kör szélére, és kilépett. Ez ad
neki még egy esélyt, hogy vissza tudjon jönni.
– Ahogy gyakoroltuk. Csináld meg az átkot. Ha működik, ha nem,
lépj vissza a körbe, és a gézt vedd fel, hogy lezárd a kört. Megértetted?
– Igen.
– Engedelmeskedj, – mondta Curran halkan.
Dali nyelt egyet. – Igen Uram.
Akkor kezdhetjük.
A vámpír figyelmét elvonja a friss vér, különösen az enyém. A
navigátor a vámpírt Dali után küldi. Így nekünk maradt a troll, és a
gólem. Mindaddig, amíg ott állnak, addig Cyclone biztonságban van.
– Választások, választások. –motyogtam.
Egymás mellett álltunk. – Kezdjük a trollal –mondta Curran.
– Oké.
Miután Dali elintézi a vámpírt az átokkal, és remélhetőleg közben
nem tesz kárt magában, addig mi leszedjük a trollt. Remélem, addig a
gólem sem támad rá.
A troll elvigyorodott.
– Mosolyogj szépfiú. – Bemelegítésképp meglengettem a kardomat.
Curran a gólemet méregette. Az átkozott, ezüst volt.
– A gólem az enyém. Ne avatkozz bele.
– Ebben a Gödörben minden az enyém. –mondta.
Megszólalt a gong, és úgy éreztem, hogy felrobban a szívem.
A mágia célba vette Cyclonet. A levegő besűrűsödött körülöttem,
úgy borult rám, mint egy nehéz takaró, szorított… a levegőzár.

253
 Megdermedtem. Velem szemben Curran is megállt, mint egy szobor,
vigyorral az arcán. Felismerte a varázslatot.
A vámpír átrohant a homokon, a gólem megindult felém. Mint egy
kemény, hideg penge, úgy ment rajtam keresztül a mágia.
Valahol a lelátókon valaki felsikoltott. A Holtak Mesterének egyike
elvesztette a vámpírját. Menj Dali.
A levegő úgy szorított, mint a bilincs, és halálos szorításban
rögzített. Egész jó.
Curran harcos formába robbant. A hét és fél méteres rémálom
termett a helyén. De csak a feje változott oroszlánpofává, a teste többi
része teljesen emberi maradt. Csak Curran képes arra, hogy tetszés
szerint kiválassza, hogy melyik testrészét akarja átváltoztatni.
Felugrottam a levegőbe. A légzár széttört, olyan hangot adva, mint
amikor a papír szakad. Arra tervezték, hogy megállítson egy bepáikolt
áldozatott. Minél inkább harcolsz ellene, annál erősebben fog. De
maradj nyugton hagyd elhejezkedni és széttörheted egy gyors
mozdulattal.
Felugrottam a levegőbe. A légzár szétrobbant, a hangja olyan volt,
mint a szakadó papírnak. Arra tervezték, hogy megállítson egy pánikoló
áldoztatot. Minél inkább küzdesz ellene, annál szorosabban köt.
Viszont, ha megnyugszol és hagyod megkötni, akkor képes vagy egy
hirtelen mozdulattal széttörni. Mivel mi nem védekeztünk, a varázslat
nem működött rendesen, és mikor hirtelen megmozdultunk, az
elszakadt.
A gólem irányt változtatott, és Dali felé rohant. Cyclone megbotlott,
mikor a varázslat megtört.
A troll nekünk rontott. Úgy nézett ki, mint egy nagy fatuskó, de
térdei voltak, hiszen hajlította a lábát. Betoltam a kardot a lába között,
és a térdét hátulról megvágtam, de nem esett el, hanem megragadott. Ez
az, rám figyelj te nagyra nőtt tuskó.
Bomlás undorító bűze terjedt szét az egész Arénában. A szagtól
könnyezett a szemem.

254
 A démonná alakult Curran landolt a troll hátán. A rettenetes oroszlán
álkapcsa összezáródott a nyakán. Fehér fogai villantak, aztán ropogtak a
csigolyák, szakadt a gerincvelő. A troll előre hajtotta a fejét, sötét vér
kezdte áztatni a vállát. Curran megragadta a troll fejét, letépte a
nyakáról, és Cyclonehoz vágta.
A mágus nem mozdult, hogy kikerülje, csak döbbenten állt. A fej a
lábának csapódott, megtántorodott.
Dali a körön belül állt, karját a feje fölött összekulcsolva. Az arca és
a válla csurom vér volt, az inge elején hosszú szakadás. Ha meg is
sebesült, az már begyógyult.
A gólem felé csapott, de az a varázskörről visszacsapódott, bíbor
szikrákat vetve. Egy rakás rothadó hús hevert Dali mellett. Egy téglalap
alakú rizspapírt rakott a tetejére. A papír halványkéken felizzott.
– Jól vagy? –kiabáltam felé, de rájöttem, hogy nem hallhat.
Megérezhette, hogy nézem, mert felemelte a fejét, rám nézett, és
feltartotta a hüvelykujját.
– Hé, konzervdoboz fiú –kiabáltam. – Mindent bele!
Ahogy a gólem megfordult, felkavarodott körülötte a homok, majd
megindult felém.
Felemelt karddal vártam. A kardja elsiklott az arcom előtt, a bőrömet
legyezve. Természetellenesen gyors volt. De én sem, először láttam
ilyet. Felvettem a sebességét.
Csapás, csapás, csapás.
Minden alkalommal kivédtem a csapásait. Ismerős melegség terjedt
szét a testemben. Az izmaim rugalmassá váltak, a mozgás nagyon
egyszerű lett. Gyors volt, és jól képzett, de én gyorsabb voltam, és
jobban képzett.
A pengéink táncoltak. Nevettem. Ezt akarod? Rendben. Csináljuk.
Az egyetlen esélyem, ha kifárasztom őt. Az egyetlen sebezhető része
a szeme. Sajnos ez volt az egyetlen olyan része, amit nagyon védett. A
percek csak repültek. A tömeg néma csendben figyelt. Nem tudta a
végtelenségig ezt csinálni, nekem meg ez csak a bemelegítés volt.

255
 Curran tűnt fel a gólem mögött.
– Nem –kiáltottam.
Curran hátulról megragadta. Ezüst tüskék álltak bele a gólemből, de
csak tartotta tovább. A gólem ököllel a mellkasába csapott, mire Curran
felüvöltött.
A hang ott visszhangzott a Gödörben. A fájdalom, és a mennydörgés
olyan keveréke volt, hagy az embereknek be kellett fogniuk a fülüket.
Szürke csíkok lepték el Curran testét, ahogy kezdett szétterjedni
benne az ezüst. A szőre kezdett kihullani. Az az idióta csak tartotta
tovább.
A gólem megpördült, a mozgása kissé lelassult…
A világ csak Curranra és a fájdalmára szűkült. Meg kell őt
szabadítanom a fájdalomtól. Semmi más nem számít.
Támadtam, egy kis nyílást hagyva a baloldalon. A gólem követett, és
hirtelen felém szúrt. Nem próbáltam megakadályozni. A karcsú penge a
bordáim közé csúszott. Hirtelen jeges fájdalmat, majd hőt éreztem.
Eközben Slayer a bal szemébe csusszant. Nyomtam, amilyen mélyre
csak tudtam. Százszoros erejű csapás.
A gólem szája tátva maradt. Az ezüst test megrázkódott. A sikolya
először gyenge volt, majd egyre jobban erősödött. Végül a fájdalom és
meglepődés furcsa sikolyává vált.
Curran elhallgatott, a tüskék eltörtek.
A gólem térdre esett. A lábamat a vállára tettem, és kihúztam Slayert
a szeméből. Leesett.
Átmentem a homokon, a vérkörhöz sétáltam. Megszüntettem a
varázslatot, és Dali szabad volt. Megragadtam, és kirántottam onnan.
Curran feltápászkodott.
A tömeg kitört. Istenverte hárpiák. Megfordultam, rájuk néztem, és
elordítottam magam. – Basszátok meg mind!
Még hangosabban éljeneztek.
Kimentem a Gödörből.
Jim az arcomra nézett, és elkotródott az utamból.

256
 Egyenesen Doolittle „kórházába” igyekeztem. Curran követett. Az
ajtóra csaptam, mert az zárva volt.
Megpördültem. Curran levetette a fenevad alakot, újra ember volt.
Fekete foltokkal volt tele a mellkasa, ahol az ezüst átszúrta.
Néztem rá egy pillanatig, majd ököllel rávágtam az egyik
idegközpontjára, mire felmordult.
Doolittle kinyitotta az ajtót, és elkotródott.
– Mi a fasz bajod van neked? – Körülnéztem, valami nehezet
kerestem, amit hozzá vághatnék, de a szoba szinte teljesen üres volt.
Fájdalmat akartam okozni neki.
Kihúzta magát.
– Ezüstből volt – vicsorogtam az arcába. – Az ellenőrzésem alatt
tartottam a helyzetet. Mi járt a fejedben? Itt egy ezüst gólem, aki rám
nézve mérgező. Jó lenne a hátára ugrani? Mondhatom, rohadt jó ötlet
volt.
Hirtelen felkapott, és a mellkasához szorított. – Aggódtál értem?
– Nem, csak szórakozásból mondom, mert ilyen kellemetlen ribanc
vagyok.
Elmosolyodott.
– Idióta vagy – mondtam.
Csak nézett rám. Boldog arany fény táncolt a szemében. Már tudom,
mit jelentenek ezek a szikrák. A dühöm elmúlt, és pánikolni kezdtem.
– Ha megcsókolsz, megöllek –figyelmeztettem.
– Lehet, hogy megéri –mondta halkan.
Ha még egy pillanatig magához ölel, elveszek, és én csókolom meg
először. Annyira átkozottul boldog vagyok, hogy él.
Valamit ki kell találnom. A legkisebb szalmaszál is megteszi. –
Őfelsége, vérzik az oldalam.
Elengedett, és hívta Doolittlet.

257
 DOOLITTLE KÁNTÁLT, AHOGY A SEBET GYÓGYÍ-TOTTA,
majd adott egy injekciót.
– Ez az egy sérülésed van. Fáj?
– Nem – hazudtam.
Felsóhajtott, és úgy nézett rám, mint egy mártír. – Miért érdekes ez?
– Nem tudom. Segítene, ha sírnék, mint egy gyerek?
Megrázta a fejét. – A másik dolog, maradjon nyugodt.
A foltok Curran mellkasán egyre nagyobbak lettek. Rámutattam.
Doolittle a kezembe nyomott egy szikét. – El kell látnom Dalit. Sokkot
kapott.
Vicces. Mikor legutóbb láttam, nem olyannak tűnt, mint aki sokkot
kapott.
Doolittle elszántan nézett rám. Bámultam a szikét. Curran leült a
földre, így láthattam a hatalmas izmait. Ó ember!
– Csak csináld –mondta. –Vagy el fogsz ájulni?
– Nyugalom hercegnő. Nem most csinálom először.
Az ujjaimat a legnagyobb foltra tettem. Az izom az ujjaim alatt
forró volt, és duzzadt. Megnyomkodtam, ahogy tanultam, és mikor
megtaláltam a helyet, ahol az ezüst van, vágtam. Megfeszült. Fekete vér
lövellt ki a sebből, és egy darab ezüst bukkant elő. A csipesszel
megragadtam, és kihúztam. 2 centi széles, és 5cm hosszú volt. A
francba. Egy átlagos alakváltó már nagyon beteg lenne ettől az egytől
is.
Bedobtam a tálcába, letöröltem a vért a hátáról, és megkerestem a
következőt, amilyen gyorsan csak tudtam.
Vág, húz, töröl. Újra meg újra.
Egyszer morrant csak fel halkan.
– Már majdnem kész –mondtam csendesen.

258
 – Ki tanított meg erre?
– Egy vérpatkány.
– Ismerem?
– Nem. Már rég meghalt. Szerette az apámat.
Kilenc tüske.
A sebei már össze is zárultak. Az izom és a bőr összefort. A sebeket
bekötöztem. Felálltam a törülközőt benedvesítettem, és folytattam,
törlés, kötözés.
Kicsit hátradőlt, hogy meghosszabbítsa a kapcsolatot az ujjaimmal.
Legszívesebben végigsimítottam volna a hátán, de ellenálltam a
kísértésnek. Ehelyett kiöblítettem a törülközőt, és bedobtam a tárolóba,
amit Doolittle odakészített.
– Kész is. – Mondtam neki, és még azelőtt otthagytam, hogy valami
igazán nagy hülyeséget csinálhattam volna.

259
 28. fejezet
KÉSŐ VOLT. A PEZSGŐFÜRDŐBEN ÜLTEM, EGY ablaktalan
helyiségben. Nedvesség gyöngyözött a mennyezeten, és csak egy lámpa
biztosított enyhe fényt.
Az egész testem sajgott.
Ki kéne már mennem a vízből. A lábam is teljesen szétázott, de
akkor vissza kéne mennem a hálószobába. Bekerültünk a bajnoki
döntőbe, és a Gárda nagyon szoros megfigyelés alatt tartott minket.
Még most is, egy-két őr lebzselt az ajtó előtt. Az kinyílt, egy erős
kézbe szorított, opálos, nedves Coronás üveg jelent meg a látóteremben,
ami egy izmos, szőke szőrrel borított, erős karban folytatódott.
– Béke ajánlat! –mondta Curran.
Jól hallottam? Bejön? Nem!
Elvettem a sört. Megállt a kád másik oldalán. Csak egy törülköző
volt rajta. – Arra gondoltam, hogy lekapom a törülközőt, és bejövök! –
mondta. – Tisztességes figyelmeztetés.
Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor egy
vállvonogatáshoz is össze kell szednie minden akaraterejét.

260
 – Láttalak már meztelenül.
– Csak nem akarom, hogy sikoltozva elrohanj, vagy ilyesmi.
– Te hízelegsz magadnak.
Levette a törülközőt. Még nem felejtettem el, hogy fest meztelenül,
de azt igen, hogy mennyire nagy a kísértés. Túlélésre termett. Erős, de
ruganyos, izmos, de közben karcsú is.
Belépett a kádba. Látszott rajta, hogy nem siet.
Olyan volt, mint egy séta a hídon. Csak ne nézz le! Legalábbis a
hasánál lejjebb… Ó!
A közelemben süllyedt a forró vízbe. Eszembe jutott, hogy levegőt is
kéne vennem. – Hogy van a hátad?
– Rendben van, köszönöm. –felelt.
– Szóra sem érdemes. – Biztosan nem volt rendben.
– És a te oldalad fáj?
– Nem.
A mosolya azt sugallta, tudja, hogy mindketten csak az időt húzzuk.
Ittam egy kortyot a sörömből. A kád másik végén úgy festett, mint
egy éhes tigris, aki támadni készül, és nincs közöttünk kerítés. Jobban
mondva egy oroszlán nagy fogakkal.
– Ki fogod rúgni Jimet? – Megpróbáltam természetesen viselkedni.
– Nem, –mondta az oroszlán.
A megkönnyebbült kilégzés teljesen ki van zárva, mert azt úgyis
meghallja.
Curran nyújtózkodott, és a kád oldalának dőlt. – Azt elismerem,
hogyha odafigyeltem volna, időben felismertem volna a bajt, és nem
jutottunk volna erre a pontra.
– Hogyan?
– Jim nyolc hónapja vette át a biztonságiak vezetését, mikor a Vörös
Stalker feltűnt. Az upir volt az első nagy ügye. Elszúrtuk. Mindannyian.
Bran háromszor lopta el a térképeket a főhadiszállásunkról, ráadásul
megtámadott téged, miközben mi vigyáztunk rád. Ezen felül mindig te
szerezted vissza őket. Jim ezt a személyes kudarcának tartja.

261
 – A srác teleportált. Hogy a fenébe kellett volna kicseleznie valakit,
aki ki-be ugrál?
Curran egy kicsit arrébb csúszott a kád oldalánál, és mélyebbre
süllyedt a vízben.
– Ha tudtam volna, hogy milyen nehéz Jimnek, jobban odafigyeltem
volna. Emlékszel, mikor megpróbált csalinak használni?
– Emlékszem, hogy szájon akartam vágni.
– Ez volt a baj első jele. A prioritás átalakult a –nyerni minden
áronra. Abban az időben furcsának tűnt, egyre szarabb dolgok történtek,
és csak mélyebbre csúszott. Még paranoiásabb lett. Minden biztonsági
főnök az, de Jim mindegyiken túltett. Megszállottja lett annak, hogy
meg kell előzni a bajt, és mikor Dereket meglátta összetört arccal, az
átbillentette őt. Nem tudta kezelni a helyzetet Derekkel kapcsolatban,
azt hitte, hogy megöli a gyereket. Helyre akarta hozni bármi áron.
Alapvetően nem gond, hogy kihagyott belőle. És az is holtbiztos,
hogy én nem emlegetem fel neki.
Kedves Bestiák Ura, mint a biztonsági főnöke, figyelmeztetnem kell
önt, hogy problémáim vannak, a mélyen gyökerező
maximalizmusommal. Igen, mindig a pokolban csíráznak ki először a
rózsák.
– Nem lehetek mindig ott mindenhol. –mondta Curran. – És Jim még
soha nem mondott ellent nekem. Azt hiszem, már itt volt az ideje.
Szóval, hogy a kérdésedre válaszoljak, nincs okom Jimet lefokozni.
Van hozzá tehetsége, és egész jól csinálja. Ha lefokoznám, találnom
kéne valakit a helyére, akinek ráadásul kevesebb tapasztalata lenne, és
ég többet hibázna. Ez egy jó lecke neki. Most három hónapon keresztül
sziklákat fog pakolni, és lesz ideje elgondolkozni közben.
Csendben ültünk. Kortyolgattam a sört, és éreztem, hogy egy kicsit a
fejembe száll. Vicces, hogy hat hónapja nem ittam, erre pár kortyot
máris megérzek.
Curran a fejét a kád peremének támasztotta, és lehunyta a szemét.

262
 Az arcát néztem. Tényleg egy jóképű szemétláda. Ahogy ott feküdt,
olyan emberinek tűnt. Senkit nem kellett lenyűgöznie, nem kellett
parancsokat osztogatnia. Csak feküdt a forró vízben fáradtan, pár lopott
pillanatig, és így hihetetlenül erotikus volt.
Nos, ez utóbbi a semmiből jött. A sör lehet a hibás.
Annak ellenére, hogy mindig morgok, és veszélyt jelent az
érzéseimre, és hogy mennyire gőgös, jó érzés mellette lenni.
Biztonságban érzem magam. Ez az érzés elég furcsa. Soha nem voltam
még biztonságban.
Becsuktam a szemem. Ez az egyetlen kiút a helyzetből. Ha nem
látom, talán nem csorog utána a nyálam.
– Tehát nem akarod azt látni, hogy bántanak engem. –mondta.
A hangja mély volt, és úgy dorombolt, mint egy macska, aki akar
valamit.
Elismerni, hogy aggódom érte, végzetes hiba lenne.
– Csak nem akartam, hogy meg kelljen ölnöd Dereket.
– És ha átalakult volna louppá?
– Én gondoskodtam volna róla.
– Pontosan hogy tervezted, hogy félreállítod Jimet? Ő volt ott a
legmagasabb alfa. Az ő feladata lett volna.
– Megbolygattam a rangsort. –mondtam. Megállapítottam, hogy
mivel elfogadta a Rend segítségét, az felülír mindent.
Nevetett. – És hitt neked?
– Aha. Ráadásul még fenyegetően is néztem a hatás kedvéért.
Sajnos, a szememet nem tudom közben megváltoztatni úgy, mint te.
– Tetszik? – lehelte a fülembe.
A szemem kipattant. Ott volt előttem, a kezei két oldalt mellettem
támaszkodtak a kád oldalának. Szeme, mint az olvadt arany. De nem az
alfa halálos ragyogása, hanem meleg volt és csábító, egy kis
vágyakozással keveredve.
– Ne akard, hogy a fejeden törjem össze ezt az üveget – mondtam
neki.

263
 – Nem fogod, –vigyorgott. – Nem bírod, ha bántanak.
Egyszerre vetettük rá magunkat a másikra. Mikor összeütköztünk,
kerestük egymás száját, hogy csak egy kicsit megízlelhessük a másikat.
Figyelmeztetések futottak át a fejemben, de elhallgattattam őket.
Csessze meg. Akarom őt.
Megtalálta a számat. Mikor a nyelve az enyémhez ért, a csókja
égetett. Visszacsókoltam, magamhoz szorítottam, faltam, és közben
majdnem elolvadtam.
Annyira jó…
Az ajka bejárta a számat, az állam vonalát, és a nyakamat.
Az egész testemet forróság járta át.
Rekedten suttogott a fülembe. – Csak ha akarod… ha nemet
mondasz, abbahagyom.
– Nem. –suttogtam, kiváncsi voltam, hogy megteszi-e. Nem akarom,
hogy abbahagyja.
Curran elhúzódott. A szeme teljesen vad volt, látszott benne a
hihetetlen vágy.
Nagyot nyelt. – Rendben.
Ez volt a legerotikusabb dolog, amit valaha láttam. Végigsimítottam
a kezem a mellkasán, és éreztem a tenyerem alatt a feszes izmokat.
Elkapta a kezem, és finoman a tenyerembe csókolt. A tekintete
csillogott, de szigorúan ellenőrzése alatt tartotta a vágyait.
Kihúztam a kezemet, előre hajoltam, és megcsókoltam a nyakát.
Szigorúan csak az álla vonalánál. Ez mennyei. Nincs remény a
számomra.
Lehunyt szemmel morgott. – Mit csinálsz?
– Húzgálom a halál bajuszát – motyogtam, közben hagytam, hogy a
nyelvem a bőrén játszadozzon.
Az illata isteni volt. Tiszta, és férfias. A kezem végig csúsztattam a
karján felfelé. Az izmai megremegtek az ujjaim alatt.
Megpróbált nem mozdulni, de nagyon nehezére esett.

264
 Majdnem elnevettem magam. Ez azokért az időkért, mikor állandóan
babámnak hívott… édes a bosszú.
– Ez egy igen, vagy egy nem? – kérdezte. Közelebb csúsztam, és az
alsó ajkába haraptam.
– Igennek veszem.
Megragadott, magára húzott, és megcsókolt. Átkaroltam a nyakát.
Az egyik kezével megmarkolta a hajamat, a másikkal a fenekemet.
Közelebb vont magához, így érezhettem a forró, kemény erekcióját
teljes hosszában. Végre
– Engedj be! –mordult Derek az ajtó túloldalán.
Menj innen…
Az őr mondott neki valamit.
Curran megmarkolta a mellemet, és megsimogatta a mellbimbómat.
Áram száguldott keresztül a testemen. Azt hittem, hogy elolvadok.
– Igen, – vicsorgott Derek odakint. – A csapat tagja vagyok.
Kérdezze meg őket!
– Curran, –suttogtam. –Curran!
Ő vicsorgott, és folytatta. Az ajtó kinyílt.
Megütöttem a nyaka hátsó részét, mire elmerült. Segítség! Fuldoklik
Őfelsége! Vízbefolytottam a Bestiák Urát!
Derek a kádhoz lépett. Curran a másik oldalon kibukkant.
Vicsorgott.
– Mi van?
– A Kaszás asszony hozott egy dobozt. Egy kéz volt benne. Nem
Livié, mert nem olyan a szaga, de egy nőé. Legalább két napos, de
lehet, hogy több. Biztos jegelték.
Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy a valóság visszatérjen.
Valahol egy nőnek hiányzik a keze. A többi részét valószínűleg
megették. Undor fogott el, majd hihetetlenül dühös lettem.
– Add oda a kezet a Vörös Gárdának. Holnapig semmit sem
tehetünk, –mondta Curran.
Derek elment.

265
 Curran a kád másik feléről nézett rám izzó szemekkel. Ez csak egy
játék neki.
Azt mondta akar, én meg azt, hogy nem. Most pedig meg akar kapni
bármi áron.
– Elmulasztottad az alkalmat. Nem megyek a közeledbe, úgyhogy
akár ki is kapcsolhatod a fényszórókat.
Elindult felém.
– Nem. – Elég élt vittem abba a nembe ahhoz, hogy megállítsa.
– Az előbb akartad, – mondta.
A kád másik végén kell őt tartanom.
– Igen, akartam.
– Mi történt?
– Eszembe jutott, hogy ki vagy te, és ki vagyok én.
– És ki vagyok én? Világosíts, fel kérlek.
– Te vagy az az ember, aki szeret játszani, és gyűlöl veszíteni. És én
vagyok az az idióta, aki erről megfeledkezett. Most pedig fordulj meg,
hogy ki tudjak szállni. – És most majdnem az övé lettem.
Elterült a kádban, esze ágában sem volt elfordulni.
– Rendben. – Legyünk túl rajta. Az ülőkémhez mentem és gyorsan
felálltam. Így a víz a combom közepéig ért. Curran egy reszelős, durva
hangot adott ki. Majdem olyan volt, mint egy morgás.
Kimásztam a kádból, megragadtam a törölközőmet, magam köré
tekertem és otthagytam. Nincs több fürdőzés nekem, hosszú, hosszú
ideig.

266
 29. fejezet
KORÁN KELTEM. TÚL KORÁN. Az óra még csak 3:30 mutatott.
Pár percig nyitott szemmel feküdtem, majd felkeltem. Fogtam
Slayert, és kiszöktem a szobából. Az ajtó előtt Derek ült sárga
szemekkel.
– Hol vannak a Gárdisták? –suttogtam.
Megvonta a vállát. – Biztos műszakváltás van az elmúlt hat órában
itt ültek, aztán felkeltek, és elmentek.
– Mikor?
– Három perce.
Lehet, hogy tényleg műszakváltás van. Nem hiszem, hogy a
Kaszások bármivel is próbálkoznának. A gyémántot el kell nyerniük.
Szükségük van rá, hiszen e-nélkül a Falka feltörli velük a padlót.
Úgy érzem, van esélyünk a győzelemre.
Igaz, hogy Mart istentelenül gyors, de a mi csapatunk
kiegyensúlyozott, az alakváltók meg úgy harcolnak együtt, mint egy
olajozott gépezet. Még ha csapatként jöttek is a Kaszások, jobb
szerették az egy-egy elleni küzdelmet.

267
 – Mindjárt jövök, –szóltam oda Dereknek.
– Hová mész?
– Megnézem a Gödröt.
Bólintott.
Csak rendezni akartam a gondolataimat, hogy vissza tudjak aludni. A
homok lehet, hogy segít. A leggyorsabb út, ha a tornatermen keresztül
megyek. Csak átsétálok, és az Arany Kapunál bukkanok elő.
Lebuktam és mezítláb átszaladtam. Ahogy a Gödörhöz értem, láttam,
hogy a tetőt már leszedték. A homokban, a holdfényben Hugh
d’Ambray állt, Nickkel, és a szőkével a két oldalán, és egy becsomagolt
tárgyat adott át Cesarenak, és Martnak.
Jeges hideg kúszott végig a gerincem mentén. Megálltam. A tárgy
kardnak látszott. Szóval ezért tűntek el a Gárdisták? Lefizették őket,
hogy azt a kis cserét zavartalanul lebonyolíthassák.
Hugh nem ostoba. Látta a mérkőzéseket, és rájött, hogy nyerhetünk.
Úgy döntött, hogy egy kicsit ront az esélyeinken. Ez biztos, hogy nem
egy közönséges kard.
Cesare grimaszolt, Mart pedig rám vicsorgott, és a sötétbe olvadtak.
Hugh d’Ambray rám nézett, én meg visszanéztem rá.
– Nem meglepő, hogy Roland szövetségre lép a rakshasákkal. Ők
egy ősi faj, akik függenek a varázslattól. Tiszteletben tartják Roland
hatalmát –mondtam. – Az sem meglepő, hogy Roland arra használja
őket, hogy gyengítsék a Falka hatalmát. Gonoszak és ravaszak, de nem
túl okosok. Ha nyernek, sokkal gyengébb ellenfelek lesznek, mint az
alakváltók. Ha veszítenek, akkor is vérbe borítják a Falkát. Azonban az,
hogy Hugh d’Ambray lefizeti az őröket, és a sötétben ólálkodik, mint
egy tolvaj, hogy adjon a végső harc előtt egy kardot a rakshasáknak, na,
az meglepő. Ez már szinte csalás.
Hozzám lépett egy biccentéssel. – Sétálj velem.
Meg kell tudnom, hogy melyik kardot adta nekik. Az életünk múlhat
rajta. Mellette mentem. Nick, és a másik kicsit lemaradt mögöttünk. A
kerítésen belül körözni kezdtünk.

268
 – Szeretem, ahogy mozog. Hol találkoztunk már?
– Csak kíváncsiságból. Mit adott nekik?
– Egy kardot, –mondta.
Hülyeség. – Remélem, nem valami értékeset. A fegyvereket úgy
kezelik, mint a játékokat. Ezek a múltkor is összeolvasztották a drága
electrumot, és egy alakváltóra öntötték.
Hugh szája megrándult. Csak egy pillanatra, de ott volt. Láttam. Egy
pont ide.
– Tetszett, ahogy a gólemmel harcolt, –mondta. – Gyors, pontos,
gazdaságos. Jó technika.
– Talán Scourget, a csapást adtad nekik?
A kard, amit átadott széles pengéjű, úgyhogy lehet, hogy Scourge, de
nagyon remélem, hogy nem az. A mágia egy elszabadult fajtája van
belezárva, és képes egy csapással hadseregeket megtizedelni. Nem,
valami másnak kell lennie.
– Ha nem szövetkezett volna a rossz oldallal, akkor magammal
vittem volna –mondta. – Hasznomra lehettet volna.
– Köszönöm, hogy nem tett nekem sértő ajánlatot.
– Szívesen. És nagyon sajnálom, hogy holnap meghal.
– És azért, mert?
Megvonta a vállát. – Ez a tehetsége elfecsérlése.
Itt áll apám helyettese. Voron tanította őt is, ahogy engem, bár őt
nem születése óta. A kardforgatás mestere. Apám azt mondta, hogy még
soha nem látott akkora tehetséget, mint ő. Feltételezem, hogy elismeri a
képességeimet, egy bók volt a részéről.
– Miért szolgálja őt? – kérdeztem.
Elgondolkozott.
Nagyon szerettem volna tudni. Voron vette magához, Voron
tanította. Roland csak fiatalon tartotta. Nem öregszik. Ez volt Roland
ajándéka azoknak, akik hűen szolgálták. De biztos, hogy nem csak
ennyiről van szó.

269
 – Erősebb nálam. Nem találtam senki mást, aki le tudna győzni. –
Hugh vizsgálódva nézett rám. – Milyen gyakran teljesíti a magánál
gyengébbek, ostobábbak, alkalmat-lanabbak parancsait?
Ez fájt a büszkeségemnek. – Én így döntöttem.
– Miért nem szolgálja a nagyobb mestert?
– Mert eltorzult a látása, és nem hiszek benne.
– A célja egy jobb világ felépítése.
– Egy jobb világ, ami rémtettek árán épül fel, és a romlottság áll a
középpontban.
– Talán, –felelt.
A szemébe néztem. – Amíg én élek, nem lesz torony Atlanta fölött.
– Milyen szerencse, hogy az életed holnap véget ér. – Hugh
elmosolyodott. Azt gondolja, hogy nevetséges vagyok, és ennek így is
kell lennie.
– Szeretnél küzdeni velem? – kérdezte. – Van időnk! Bőkezű voltam
a Gárdával.
Az ajánlat kísértésbe hozott. Hugh veleszületett tehetség, jó, ha
millióból egy van olyan, mint ő. És mióta Voron meghalt, nem tudtam
senkivel sem egy igazán jót küzdeni.
De itt a viadal, és nemsokára küzdenem kell. Ha megsebesít, az csak
a kezére játszana.
– Nincs időm leckét adni magának.– Ezt emésztgesd. Otthagytam.
– Kíváncsi vagyok, hogy milyen gyors lehetsz, –mondta a hátamnak.
A szőke kardforgató hátulról támadott. Elugrottam, és Slayert alulról
felfelé a beleibe toltam. A szablya a gyomráig jutott, s meg sem állt az a
torkáig.
Még mélyebbre nyomtam. Slayer pengéje skarlátvörös lett. A szőke
a padlóra rogyott. A vér spriccelve távozott a sebből. Egy normális
ember már rég halott lenne. Ezek szerint ő is kapott Roland mágiájából.
Így még beletelik egy-két percbe, míg meghal.
Ránéztem Hughra. Az arca nem árult el semmit, de a szeme
elkerekedett. Pontosan tudom, hogy most mire gondolhat. Arra, hogy

270
hogy voltam erre képes? Találkozott a tekintetünk. Mindketten tudtuk,
hogy egy nap meg fogunk küzdeni. Kard a kard ellen.
De nem ma. Ma még a Gödörben kell küzdenem.
– Feláldoztad őt. Hanyag Hugh.
Egy lépést hátrált. Túl későn jutott eszembe, hogy ez volt Voron
kedvenc szemrehányása. És pont ez jutott az eszembe! A francba!
Otthagytam. Nem követtek.

REGGEL AZ ALAKVÁLTÓK MEDITÁLTAK. AZTÁN AZ

edzőteremben gyakoroltak. Jim rövid eligazítást tartott. – A Kaszások
úgy harcolnak, mint a szamurájok. Egy az egy ellen. Nincs semmilyen
taktika.
Mindenkinek megvolt a maga feladata. Az enyém egyszerű: Mart.
Nem Martot akartam. Cesarera fájt a fogam. Meg akartam ölni, nem is
titkoltam.
Sem a taktika, sem a stratégia nem számít, amíg nem tudom, hogy
milyen kardot adott nekik Hugh. Tudta, hogy nem tudjuk legyőzni a
kardot, és nem akarta, hogy megtudjuk, melyik az.
Roland készített pár pusztító fegyvert. Vajon melyik lehet az? Hugh
azt akarja, hogy ők nyerjenek bármi áron.
Dél előtt két perccel már felsorakozva álltunk a Gödörben. A
tetőablakból napfény ömlött ránk. Az alakváltók harcos formában jöttek
ki, Curran az élen.
Andrea úgy fölszerelkezett fegyverekkel, mintha egy kisebb országot
készülne megtámadni. Még Dali fegyvereit is magához vette.

271
 Velünk szemben a homokon a Kaszások két sorban álltak. Nem
törődtem velük, azonnal Martra néztem. A kard még a hüvelyében volt.
A fenébe! Melyik lehet az? Melyiket adta neked?
Cesare állt Mart baloldalán. Két- három méter hosszú kard volt nála.
Még mindig ember volt.
Mart jobb oldalán állt a Kő. 3 méter magas, nagydarab, egy
kissebbfajta elefánt fejével, óriási legyezőfülekkel, de a sötét állatbőr
helyett, egy sárgaságban szenvedő, beteges színben játszó ember bőrét
viselte. Egy páncélinget viselt, valamiféle sárga fémből, ami igen
hasonlított az aranyra. Felteszem, még az elefántok is szeretnek a
szineiket összehangolva, stílusosan csatába indulni.
Az elefánt vállán egy szőrtelen, sötétvörös lény ült, olyan volt, mint
a nyers máj, csontos kezein fekete karmok voltak. Egy makira
hasonlított, akkora volt, mint egy kisember. Két hatalmas szárny nőtt ki
a vállaiból. Két rövid, széles kardot fogott.
A második sorban három harcos állt. Az első az a nő volt, aki átadta
nekem a hajat. A második egy humanoid dolog volt, négy karral, zöldes
barnás hüllőbőrrel. A harmadik pedig a kopaszra nyírt Livie volt.
Egy egyenes kard volt nála, és rémülten nézett. Rögtön rettenetesen
dühös lettem. Persze, gyenge és ostoba volt, de ő nem harcos. Semmi
keresnivalója nincs itt. Hogy hozhatták ide? Nem érdemelte meg
Találkozott a tekintetünk. A szeme tele volt könnyel.
Úgy vadásztak ránk, mint az ételre. Fájdalmat okoztak Dereknek.
Összetörték a csontjait, megkínozták, és kigúnyolták. Alakváltókat
öltek, és fiatal lányokat kényszerítettek a Gödörbe. Létezni sem lenne
nekik szabad. Megérdemlik a halált. És én megölöm őket. Édes
Istenem, még élvezni is fogom.
A mágia javában tombolt. A tömeg izgatottan várakozott. Mart
szélesen mosolygott. A pengét még mindig nem húzta elő.
Curran a karmos lábát megmozdította mellettem.
Felettünk az erkélyen Sophia, a producer felemelt egy nagy, sárga,
könnycsepp formájú követ.
Kinyújtotta a karját, és kiáltott. – Kezdődjék a bajnoki mérkőzés!

272
 A rakshasák mágusa rögtön szőni kezdte a mágiáját, én előkaptam a
taktikai kardot, és Slayert.
Mart kioldotta a hüvelyt, kivette a kardot, és a hüvelyt a földre dobta.
A széles penge vörös volt, mint a legpirosabb rubin.
Minden lelassult körülöttem, csak a saját szívverésemet hallottam. A
Scarlet Star. Egyike Roland pokoli fegyvereinek. Több mint öt éve a
saját véréből készítette. Hatalmában állt tizenhárom tüzet robbantani a
mágia alatt. Olyan volt, mint az elvarázsolt fűrészlapok, ráállt a célra.
És nem lehet megállítani. Addig vagdos maga előtt mindent, amíg el
nem éri a kiszemelt áldozatot. Még Curran sem tudja széttörni a
pengéjét.
Mi rögtön meghalunk. Curran talán élne addig, míg megöli őket, de
nem tovább.
Valahogy meg kell őt mentenem. Nem eshet baja.
Lassan felé fordultam és láttam, hogy ő is engem néz.
Most mit tegyek? Hogy tartsam életben?
Minden rendben lesz, tátogta, de nem hallottam a hangját a pánik
miatt.
Visszafordultam. Mart két kézzel ragadta meg a kardot. A vörös
penge úgy csillogott, mint a nedves vér. El kell pusztítanom a kardot,
mert ha befejezi a csapást, mindannyian meghalunk.
Vér. Roland vérrel kovácsolta ezt a kardot. Ugyanazzal, mint ami az
én ereimben is folyik. Lehet, hogy van rá mód, hogy elpusztítsam.
Valahogy meg kell szereznem.
Megszólalt a gong.
A világ visszaugrott normálsebességre.
Felkészültem.
Mart elkezdte felemelni a kardot, hogy lecsapjon vele.
Még soha életemben nem futottam olyan gyorsan. A homok
elmosódott. A penge pont előttem magasodott. Megragadtam a
markolatot, és a hasamba szúrtam.

273
 Fájt. Minden csurom vér lett. Mart döbbenten bámult rám.
Megragadtam a kezét, és még mélyebbre nyomtam a pengét. Áttörte a
hátamat. Még mélyebbre. Egészen a markolatig.
A penge olyan volt bennem, mint az égő gyötrelem. A vérem
körülölelte a pengét. Kialakult a kapcsolat Roland vérével. Körülöttem
az alakváltók összecsaptak a rakshasákkal. Súgtam a hatalmi szót:
Hessaad. Az enyém.
A mágia emelkedett a bőrömtől befelé, a kezemtől, még a
lábujjaimtól is, és a kardra zárult. A penge válaszolt, erős lökéseket
küldött a testemen keresztül. Úgy éreztem, mintha egy rakás
szögesdrótot húztak volna át a gyomromon. Kapaszkodtam a valóságba,
és igyekeztem nem elájulni.
Megtántorodtam, és a sok elmosódott arc között felismertem Hughot.
Úgy nézett, mintha démont látott volna.
A biológiai apa vére reagált az enyémre, és felismerte. A kard most már
az enyém. Most már engedelmeskedni fog. Most.
– Ud, – suttogtam. Halj meg. Ezt a hatalmi szót még soha nem
használtam. Ahhoz, hogy hasson, először teljesen birtokolni kell az
élőlényt, vagy a tárgyat.
A mágia leszakadt rólam. A kard úgy vibrált a testemben, mint egy
élőlény. Menekülni akart a testemből.
A kard darabokra tört. Kis szilánkok és finom vörös por hullott a
homokba. A testemben lévő részei is porrá lettek és elkeveredtek a
véremmel, szétterjedve a testemben. Roland vére úgy égetett, mintha
forró olajba dobták volna a belsőszerveimet. Ennyi hatalom…
Elérte a lábamat. Összeestem. A pokol lobogott a testemben,
könnyek folytak a szememből. Próbáltam mozdulni, de a testem nem
engedelmeskedett. A testem minden sejtje olyan volt, mint a tűz.
Az egész öt–hat másodpercig tartott, a gong megszólalása óta.
Hughnak igaza volt. Ma meghalok. De a törhetetlen kard összetörtt, és
Curran élni fog. És a többiek is. Nem rossz öt másodpercnyi munkáért.
Borzalmas üvöltés rázta meg az Arénát. Elfordítottam a fejemet.
Curran látta, amikor elestem, és megindult felém. Az elefánt dübörgött,

274
hogy elkapja, de Curran egy csapással kibelezte. Nem kell sietnie
Felség. Nekem már amúgyis túl késő.
Mart elhajította a haszontalan markolatot, és dühösen megragadott.
Curran felém ugrott.
De Mart kilőtt, mint a nyíl, és Curran már csak az üres homokot
markolta. Egy fél másodpercet késett.
Szél legyezte az arcomat, ahogy Mart repült velem felfelé. Úgy
éreztem magam, mintha a túlvilágon lennék, de még nem haltam meg.
Az ember nem érez fájdalmat a túlvilágon, de nekem nagyon fájt. Édes
Istenem, annyira fájt.
Szálltunk az aréna homokja fölött a legközelebbi tetőablak felé.
Láttam, hogy csak három rakshasa hagyta el élve a Gödröt. Mart,
Cesare, és Livie. Liviet a csaló Cesare hozta.
Mart bőre leszakadt, és egy teljesen új lény lett belőle. Magas volt,
széles vállú, fekete haja a derekáig ér. Borostyán színű bőre csillogott
feszes izmú testén. A szeme átható kobaltkék volt, szép arcát
arrogancia, és ragadozó vigyor torzította el.
Martnak már nem volt szüksége az emberi bőrre.
Úgy szorított magához, és láttam, hogy az erkélyhez értünk, ahol
Sophia szorongatta a gyémántot. Megállt a lánnyal szemmagasságban.
– Ajándékozd nekem az ékszert, – mondta Cesare kinyújtott kézzel.
A bolondok nyertek, a Kő átka beindulhat. Mar inkább
megkockáztatja az átkot, mintsem, hogy az alakváltóké legyen.
Sophia nyelt egyet.
– Nem, –mondtam.
Alattunk az egész Aréna felháborodottan üvöltött.
– Ajándékozd nekem az ékszert asszony. – A tetovált kígyók
felemelkedtek Cesare bőréről, és Sophia felé sziszegtek.
Sophia keze elengedte a követ, ami Cesare kezében landolt. – A tiéd.
Te idióta.
A rakshasák felrepültek. A tetőablak feltartotta őket egy pillanatra.

275
 Mart keze felvillant, és üvegcsörömpölés hallatszott. Átmentünk
rajta, és elrepültünk a város felett.

EGY ARANYKETRECBEN FEKÜDTEM A SAJÁT VÉREMBEN.

Véres volt a hajam, az arcom, a ruhám.
Belélegeztem az illatát, és éreztem a belőle áradó mágiát. Éreztem a
vért körülöttem, ahogy a végtagjaimat is. Miután elhagyta a testemet,
azután is kapcsolatba kerültünk. Mindig is éreztem a vérem mágiáját, de
soha nem úgy, mint most.
A gyomromban apró foltokban izzott a hatalom, ami a kardból még
megmaradt. A testem lassan, egyesével elnyelte. A vér keveredett a
sajátommal, felszabadult az ereje és rögzült, így tartva meg az életemet,
és a fájdalmat.
Nem mozdultam. Így próbáltam megőrizni azt a kevés erőmet, és
mágiát, ami még maradt bennem. Alig mozgó szájjal kántáltam, és
próbáltam a testemet újraéleszteni. Nem nagyon sikerült, de én csak
próbálkoztam tovább. Nem fogom feladni és csak úgy meghalni.
Legalább a fájdalom csitult valamennyire, így a szemem nem
könnyezett.
Magasan felettem az aranyketrec teteje volt. Egy barlangszerű
helyiségben voltam. A padló csempével volt kirakva, és puha párnák
voltak mindenfelé szétszórva. Nem túl messze tőlem egy keskeny
talapzaton ott csillogott a gyémánt.
A rakshasák két hatalmi jelképe. Én és a drágakő. Hol van már az
átkod, te hülye kő?
Folyamatos zümmögés zavarta a gondolataimat. A Vinama
propellerei.

276
 Repülés közben elvesztettem az eszméletemet. Mikor magamhoz
tértem, már a dzsungelben voltam, és Mart akkor dobott be az
aranyketrecbe. Most meg itt fekszem, három méterrel a föld felett egy
ketrecben, mint valami kanári.
Mart lent ült a párnákon. Három nő lebegett fölötte, mint a kolibrik.
Egyik megmosta a lábát, a másik a haját, a harmadik meg tartotta az
italát. A többiek tőle tisztes távolságban ültek, ki emberi alakban,
mások meg mindenféle lényként.
Mart rám bámult, félretolta a nőket, és elindult felém. Abbahagytam
a kántálást, és csak feküdtem, mint egy rongybaba. Egyetlen
támadáshoz maradt elég erőm. Abban a pillanatban, hogy kinyitja az
ajtót, kitöröm a nyakát. Megrándult az ujja és megláttam Liviet, az arca
egy halvány folt volt csak Mart borostyánszín bőréhez képest.
Intett az ujjával, és Livie hozzá lépett.
Mart dallamos hangon mondta a kemény szavakat.
– Azt mondja, ha élsz, akkor szolgáld őt. Ha meghalsz, még a
csontjaidat is megeszi. Azt mondja, ha túléled, őt szolgálod majd. Ha
meghalsz, leeszik a csontodról a húst.
Ha megesznek, akkor még erősebbek lesznek. Fogalmam sincs,
hogyan tudnám ezt megelőzni. Itt van a spontán égés hatalomszava…
Mart ismét megszólalt, miközben unottan nézett rám.
– Azt akarja tudni, hogy érted-e, amit mondott?
Most túl kell élnem. Nem hagyott más választást.
– Érted?
Arrogáns seggfej. Apró feszültségváltozás lüktetett a véremben.
Egyikük sem vette észre.
A hangom csak rekedt suttogás volt. – Először megölöm Cesaret,
aztán megölöm őt.
Livie habozott.
– Mondd csak meg neki.
Éles szó csattant Mart szájáról.
Livie összerándult, és fordított.
Mart elmosolyodott, aztán visszaindult a helyére.

277
 Mozdulatlanul feküdtem, és belélegeztem a vérem illatát. A látásom
elhomályosodott. Megint csak a fájdalom, a vérem, és a halk kántálás
volt a valóság.
Egy behemót alak jelent meg, és egyre közeledett. Cesare. Még
mindig emberi alakban volt. A kígyók tekeregtek, sziszegtek körülötte.
Egy arany serleget vitt.
Megállt a rácsaimnál és mondott valamit Martnak. A véremből akart
inni. Ez is erősebbé teszi. A vérem táplálná a lényt, aki megpróbálta
megölni Dereket. Nem hiszem!
Cesare betolta a serleget a rácsok között, és bele akarta meríteni a
vérembe. Rohadék. A harag nőtt bennem, az ujjaim remegtek.
A mágia vékony vonala kifeszült köztem, a vérem, és a kupa között.
Még mindig éreztem, a vér még mindig a részem.
A szájához emelte a serleget, és megbillentette.
Nem. Az enyém.
A harag felrobbant bennem, és én a vérbe küldtem, parancsoltam,
hogy mozogjon. Engedelmeskedett.
Cesare szeme kidülledt. Karmolt. A hirtelen véráradat megszilárdult
a szájában, nyögött, mintha a nyelvét vágták volna ki. Ez van, te
kibaszott kurvapecér! Még több erőt küldtem a vérbe. Fájt, de nem
érdekelt.
Vörös tüskék jöttek ki a száján, az orrán, a szemén, és a torkán.
Üvöltött, a szeme kifolyt.
Ezt Derekért kapod. Élvezd, zaraza.
A vér cseppfolyósodott. Még egyszer. A vér megint megszilárdult,
megint tüskék lepték el az egész arcát. Cesare vonaglott, üvöltött, a
saját arcát tépkedte. A rakshasák odafutottak, valaki felüvöltött.
Utáltam, hogy ilyen hamar vége lesz. Azt akartam, hogy sokáig
szenvedjen, de végeznem kellett vele. Cseppfolyósítottam,
szilárdítottam, újra és újra. Éles tőrré alakítottam, megszilárdítottam,
végül varázslatot küldtem bele. A penge beleállt Cesare torkába.
Kiderült, hogy jól áll neki a vörös nyakörv.

278
 Hagytam, hogy a vér folyjon, és kiderült, ha a mágia kimegy belőle,
csak fekete por lesz.
Roland ereje volt a vér megszilárdítása, és cseppfolyósítása. Hát,
most legalább én is megtanultam. Nem tudom, hogyan, lehet, hogy a
kard miatt, amibe Roland vére volt kovácsolva, vagy a harag tehet róla,
de megtanultam használni, és egy kicsit Cesare is belekóstolhatott.
Cesare feje legördült a nyakáról. Egy kis vér gurgulázott a gerince
tövénél. A teste eldőlt, és hatalmas mennydörgéssel ért földet. A háta
mögött Mart állt, mondott valamit Liviének, és nevetett. Megnyalta a
száját, és fordított. – Azt mondja, már most hasznosnak bizonyultál.

AZ IDŐ LASSAN TELT. NAGYON, NAGYON LASSAN. Halkan

énekeltem, serkentve a testemet a gyógyulásra, de a mágia egyre
kevesebb lett, már épp csak csöpögött. Úgy vett körül, mint egy
élettelen szövet, és nem válaszolt. Mégis tovább próbálkoztam.
Hideg ujjak érintették meg a kezemet. Fókuszáltam, és láttam, hogy
Livie az.
A szeme nagy volt és könnyes.
– Sajnálom, –suttogta. – Annyira sajnálom, hogy belekevertelek
titeket.
– Ne tedd. Nem a te hibád.
Elfintorodott. Egy kis darab fémet tett a tenyerembe.
Valaki vicsorgott. Livie elrohant a ketrecben. Megnéztem, egy kést
adott nekem.
Megpróbált segíteni. Amikor elmegyek, nem leszek teljesen egyedül.
Legalább nem vagyok teljesen kiszolgáltatva.

279
 A SÖTÉTSÉG EGYRE INKÁBB ELHOMÁLYO-SÍTOTTA A
LÁTÁSOMAT. Először csak a szemem sarkában érzékeltem, de lassan
egyre jobban szétterjed. A fájdalom is visszahúzódott, már csak
zsibbadtságot éreztem. Még mindig jelen volt, de már nem volt
elviselhetetlen.
Haldoklom.
Vártam, hogy az életem lepereg a szemem előtt, de nem pergett. Még
mindig a regeneráció énekét kántáltam, már csak ez tartott életben. Már
rég halottnak kéne lennem. Csak a makacsságom, és Roland vére tartott
még életben. De végül ez is eltűnik, és vele én is.
Mindig azt hittem, hogy harc közben halok majd meg. Egy nagy
csatában, vagy egy sikátorban, de nem így. Nem egy aranyketrecbe
zárva, ahol majd feltálalnak lakomának a szörnyeknek.
De Curran él, így élhet Andrea, Derek és Jim… Nem változtatnék
semmin. Csak azt sajnálom, hogy nem maradt több időm.
A sötétség ismét növekedett. Talán itt az ideje, hogy feladjam.
Annyira fáradt vagyok.
Zűrzavar tört ki a rakshasák között. Mart felállt a párnáiról, és
parancsokat osztogatott. Az ajtó felé rohantak felfegyverkezve. Gyenge
szívem gyorsabban kalapált.
Ez nem lehet.
Még többen rohant. Aztán meghallottam a mély ordítást, ami olyan
volt, mint egy dühvel tarkított távoli mennydörgés.
Curran.
Hallucinálok. Nem lehet itt. Hallottam a propellereket. Még mindig a
levegőben vagyunk.
Rettenetes oroszlánüvöltés hallatszott, most már jóval közelebbről.

280
 A rakshasák hulláma rohant vissza a terembe. Egy megcsonkított
test repült a boltíves ajtón keresztül. Livie hozzám sietett és elbújt a
ketrecem mögött.
A szörnyek feltorlódtak az ajtóban, nem bírtak megszökni.
Összeütköztek az ajtóban, és véresen visszarepültek.
Curran berontott a szobába.
Harcos formában volt. Hatalmas, szürke bundája véres, felüvöltött
újra, és a rakshasák összezsugorodtak a haragja hallatán.
Úgy tépte őket, mintha játék katonák lennének. Üvöltött, a karmaival
végtagokat szakított le. Testrészek repkedtek, vér spriccelt, csont tört.
Eljött értem! Nem tudom elhinni.
Eljött értem! Egy repülő palotába, ahol több ezer fegyveres
rakshasával, egy mágikus dzsungel közepén. Ó, te hülye, hülye, idióta
ember. Mégis mi volt az Istenverte értelme megmenteni, ha aztán csak
úgy eldobja az életét?
Curran mögött egy hatalmas fenevad rontott a terembe. Bozontos
sötét szőre, nagy fekete orra volt. A vadállat ordított, és a földbe
döngölte az embereket. Mahon, Atlanta medvéje.
Egy pokoli lény rontott be a résen, amit vágott. Csupa izom volt, a
bőre barna, foltos. Keze fekete karmokkal volt felfegyverkezve. Kerek
pofájából agyarak álltak ki. Groteszkül festett, és zsibbasztóan
félelmetes volt. A fenevad felüvöltött, és egy hátborzongató
hiénavihogással fejezte be. A hátamon minden szál szőr az égnek állt.
Curran utat tört felém. Vágások és sebek tarkították az egész testét.
Vérzett, de megállíthatatlanul közeledett, dühében még mindig ordított.
Az ordítása zsibbasztotta az érzékeket, pánikot keltett a rakshasák
között, de előbb-utóbb észre fogják venni, hogy a 100 a 3 ellen egész jó
arány. A javukra.
Mart karddal a kezében beállt a ketrec és Curran közé. A rakshasák
maradéka visszahúzódott, Curran nem foglalkozott velük. Rávetette
magát Martra.
Kések villantak hihetetlen sebességgel. Mart megpördült, és hátba
szúrta Currant. A Bestiák Ura csak harcolt, nem ismert fájdalmat és

281
keresztülvágta a karmait Marton, elszakítva annak az ingét. Vér
vöröslött Mart aranyszín bőrén. Összecsaptak. Penge villant, karmok
csapkodtak, fogak csattantak. Mart Curran oldalába döfte a pengét.
Curran felmordult fájdalmában, kiszabadította magát és amint földet ért,
kisöpörte Mart alól a lábait, ledöntve őt. Mart a földről felugrott két
karddal a kezében, és félúton találkozott Currannal. Ostoba lépés.
Őfelsége szétverte Mart arcát. Átrepült a kamrán, a padlón csúszott,
majd felpattant. Curran üldözőbe vette.
Mart úgy pördült meg, mint egy dervish. A penge olyan lett, mint
egy halálos forgószél. Currant nem zavarta, beleugrott. Repkedett a
szőr, de megragadta Martot. A rakshasa felugrott a tömeg fölé.
Curran megfeszült. A hatalmas izmok összehúzódtak a fatörzs
lábain, mint az acélrugók. Utána ugrott a levegőbe. Félúton elkapta a
lábát.
Mart felfelé küzdötte magát, szabadulni akart, de Curran nem
eresztette. Darabokat tépett ki belőle, ahogy mászott fölfelé a testén.
Úgy zuhantak, mint a kő, és néhány méterre tőlem értek földet. Mart
saját vérében csúszott tovább. Tekintete a gyémántra tapadt. Megindult
érte. Véres ujjaival megragadta, és elhátrált, egyenesen a ketrecemhez.
Kinyúltam a rácson és leszúrtam a Liviétől kapott késsel. Egyenesen
a nyaka és a válla találkozásába döftem. A pocsolyába összegyűlt vérem
megborzongott, és engedelmeskedett az akaratomnak, és száz tüske
fúródott a hátába.
A drágakő kicsúszott az ujjai közül.
Összefogtam az ujjaimat a nyakán, hogy megfojtsam, de nem volt
elég erőm hozzá.
Curran felkapta a követ a padlóról, hatalmas kezét Marta bal vállára
szorította, és szétzúzta a gyémántot Mart arcán.
A rakshasa felsikoltott.
Curran csak ütötte a kővel. Újra meg újra az arcába vágta. Hús és vér
repkedett mindenfelé. Mart arca csak egy véres pép lett. A kard kiesett
az ujjai közül.
Még egy utolsót vágott rá. A tüskék kiestek belőle, és fekete porként
a földre szóródtak. Curran felemelte, megtekerte a fejét, és elharapta a

282
gerincét, és egy fülsüketítő üvöltéssel megrázta az élettelen testet a
rakshasák előtt
A rakshasák elmenekültek. Egymást taposva igyekeztek kijutni az
ajtón.
Curran letépte a ketrec zárórúdját.
– Te öngyilkos idióta, – mondtam reszelős hangon. – Mit keresel itt?
– Törleszteni jöttem –vicsorogta.
Kihúzott a ketrecből, és megnézte a sebet a gyomromon. Az arca
összerándult. A mellkasához szorított. – Maradj velem.
– Hová… mennék, Felség? – Forgott velem a világ.
Mögöttünk a magasabbik, a rémálmokba illő szörnytegek közül,
felkapta a kővédermedt Liviet.
– Minden rendben van. – mondta neki a szörny, egyik karjában
Livievel, a másik kezében a Farkas Gyémánttal. – Bi néni majd vigyáz
rád.
A kamra másik végén valaki a menekülő rashkasákkal harcolt. Kard
villant, és felismertem Hught, Nickkel a nyomában.
Meglátott minket, és kiabált valamit.
– Mit keres ez itt? –morogta Curran.
– Ő Roland hadura. Értem jött.
Én vagyok az a nő, aki eltörte a gazdája kardját.
–Nincs szerencséje. Te az enyém vagy.
Curran megfordult, és a karjában velem, rohanni kezdett.
Hugh felordított, de a rakshasák miatt nem tudott utánunk jönni.
Én csak feküdtem Curran karjaiban, ahogy végigfutott a vimanán.
Több szőrös alak csatlakozott hozzánk. Nem tudtam megkülönböztetni
az arcokat. Egyre jobban magába szippantott a puha sötétség. Minden
egyes lépésre éles fájdalom hasított rajtam keresztül.
– Maradj velem, baby.
– Maradok.
Nem tudtam eldönteni, hogy ez egy álom, vagy egy rémálom. De
vele maradtam végig. Maradtam, mialatt végigszáguldott a vinamán,

283
mikor kiugrott, és láttam, ahogy magunk mögött hagyjuk a zöld
hegyeket. Akkor is maradtam, mikor átrohant a dzsungelen.
Az utolsó dolgok, amikre emlékeztem, kőromok és Doolittle arca
voltak.

284
 Epilógus
ARRÓL ÁLMODTAM, HOGY CURRAN VICSOROG. –
Gyógyítsd meg!
Doolittle mondta neki, hogy ő nem isten, és már csak ennyit tehet.
Álmomban Julie sírt az ágyamnál, Jim a közelében ült. Andrea valami
hihetetlenül hosszú, és zavaros történetet mesélt… A zajok
összekeveredtek a fejemben, amíg már nem bírtam tovább.
– Nem maradnátok csendben? Kérlek!
Pislogtam, és megláttam Curran arcát.
– Hé, – mondta.
– Szia, – mosolyogtam. És itt volt ő, életben. Én is élek. – Azt
mondtam a fejemben lévő embereknek, hogy fogják be a szájukat.
– Erre már van gyógyszer.
– Én azt nem engedhetem meg magamnak.
Megsimogatta az arcomat.
– Eljöttél értem, – suttogtam.
– Mindig, – mondta.
– Te egy rohadt idióta vagy. Megpróbálod eldobni az életed?

285
 – Csak veszekedj. Továbbra is a te biztonságod tart engem formában.
Lehajolt, és lágyan megcsókolt. Átkaroltam a nyakát, és magamhoz
szorítottam. Egy hosszú pillanatig tartott. Becsuktam a szemem, és
mosolyogtam. Örültem, hogy él, és átölel. Aztán a karjaimat túl
nehéznek éreztem. Óvatosan visszafektetett, és elment. Magamra
húztam a takarót, melegben voltam és biztonságban. Tökéletes
elégedettséget éreztem, és újra elaludtam.

REGGEL MEGKEZDŐDÖTT A KÍNZÁS.

Doolittle feltartotta három ujját. – Mennyit mutatok?
– Tizenegyet.
– Hála Istennek, – mondta. – Már kezdtem aggódni.
– Hol van Őnyűgössége?
– Tegnap este elment.
Küzdöttem az érzelmekkel: bánatot, hogy nem láthattam,
megkönnyebbülést, hogy elment, boldogságot, hogy elég jól van ahhoz,
hogy járni tudjon. Valóban nincs számomra remény.
Doolittle felsóhajtott. – Mondjam a szokásost? Hol vagy, hogy vagy,
és hogy kerültél ide?
Dollittlera néztem. – Doki, hagyja abba az ilyen viziteket.
Az arca fájdalmas grimaszba torzult. A kórusnak prédikálsz.
Jim volt az első látogatom aznap, mindjárt azután érkezett, hogy
tűkkel bökdöstek, megmérték a lázamat és általánosságban oda
juttattak, hogy azt kívántam, bárcsak ne ébredtem volna fel még néhány
napig.
Jim bejött, és csendesen ült velem. Nem úgy, mint a mogorva
partnerem, hanem, mint a Falka biztonsági főnöke. Ünnepélyesen nézett
rám, és azt mondta. – Mi gondoskosni fogunk rólad.

286
 – Köszönöm. – Jelenleg nem tudnék elviselni ennél több
gondoskodást. Doolittle ápolása majdnem megölt.
Jim egy fura kis bólintást küldött felém és elment. Teljesen
kiakasztott.
Következőnek Julie jött. Bemászott mellém az ágyba, és
végighallgatta a dorgálásomat, amit azért kapott, mert idő előtt
kiengedte Currant a ketrecből.
Mialatt ott ült és a bólógatva hallgatta a szídást, Derek is
megérkezett.
– Hogy van Livie?
– Elment, – mondta. – Megköszönte, de nem tudott itt maradni.
– Sajnálom, – mondtam neki.
– Én nem, – mondta Julie.
– Nem számítottam arra, hogy marad. – mondta Derek. Az arca
merev volt. Annak ellenére, amit mondott, biztos azt hitte, hogy a lány
szereti. – Én voltam neki a kiút. Semmi több. Semmi bajom ezzel.
Különben is, a dolgok megváltoztak… – intett az arca felé.
Julie leugrott az ágyról. – Tájékoztatásul közlöm, hogy engem nem
érdekel.
Aztán elment. Derek rám nézett. – Mi nem érdekli?
A gyerekem teljesen bele volt bolondulva a tinédzser vérfarkas
fegyverhordozómba. Miért én? Miért? Bántottam én valaha is valakit?
Fészkelődtem az ágyban, az államig húztam a takarót.
– Az arcod Derek. Nem érdekli, hogy nézel ki. Menj, magyarázd ki
magad.
Aztán elaludtam, és mikor felébredtem, Andrea jött be és kihesegette
Doolittlet. Leült, és rám nézett.
– Hol vagyok, és hogy kerültem ide? – kérdeztem. Nem akartam,
hogy Doolittle elmondja, Andrea sokkal jobb ebben.
– Jim biztonsági házában vagyunk, – kezdte. – Miután elvittek,
Curran megőrült. Kihívott minden alakváltót az Arénából…
– Többen voltak? Nem csak Mahon és B néni?

287
 – Igen, egy csomóan voltak a nézők között. Úgy gondolta, hogy
sokan kellünk a rakshasák ellen. Ne szakíts félbe! Követtük Jimet a
dzsungelbe, aztán a vinamát, amíg leszállt, - az átkozott pár óránként
leszállt, azt hiszem a propellerekt kellett pihentetni. Mi
megrohamoztuk, kezdődött a harc. Aztán nem tudom mi történt, mert én
a kinti csatában vettem részt. Legközelebb, mikor láttam Currant, már a
karjában voltál, és elég szarul néztél ki.
– Rendben. – Ez nagyjából ugyanaz, mint amit én is összeraktam.
Andrea mereven nézett rám, majd lehalkította a hangját. – Te
összetörted a Scarlet Start.
Francba. Nem hittem volna, hogy ismeri a kardot. – He?
– Bízz bennem egy kicsit! Ilyen közel vagyok, hogy megszerezzem a
Fegyverek Mestere címet. Elegem van már az összes védelmi
eligazításból. Ha nem Ted lenne a főnök, már rég egy rangsorolt lovag
lennék. Tudom, hogy az a kard mi volt, és hogy mire volt képes.
– Elmondtad a többieknek?
– Igen, elmondtam. – Nem tűnt sajnálkozónak. – Elmondtam nekik,
hogyan működik, és ha nem tetted volna azt, amit, akkor mind a
rakshasák étkezőasztalán végezzük.
– Azt kívánom, bár meg nem történté tehetném.
A kezével egy rövid vágásmozdulatot tett. – Ez a lényeg. Darabokra
törted. Az a kard Roland véréből kovácsolódott, és mikor
összekeveredett a tiéddel, eltört. Nem vagyok hülye Kate. Kérlek, soha
ne gondold azt, hogy hülye vagyok.
Összeadta mennyi kettő meg kettő. Csak a vérrel lehet kapcsolatos
az, hogy össze tudtam törni a kardot.
– A lánya vagy? –kérdezte.
Ez nem olyan helyzet, mikor hazudhatok. – Igen.
Az arca elsápadt. – Azt hittem, nem hajlandó gyereket nemzeni.
– Anyámmal kivételt tett.
– Még életben van?
– Nem. Megölte.

288
 Andrea megdörzsölte az arcát. – Curran tudja?
– Senki sem tudja, –mondtam neki. Te vagy a legjobb barátom. Az
egyetlen, amim van. Kérlek, kérlek, ne kényszeríts arra, hogy
megöljelek. Nem tudom megtenni.
Vett egy mély lélegzetet. – Rendben. Jó, hogy nem tudja senki.
Talán az lenne a legjobb, ha ez így is maradna.
Fellélegeztem.

– EZ NEVETSÉGES –MOROGTAM.
– Csendet! Andrea becsúsztatta a kulcsot a lakása ajtajába. – Pár
napig velem maradsz. Megígértem Doolittlenak, hogy a hétvégén
szemmel taralak, nehogy eszedbe jusson csatába indulni.
Az utóbbi negyvennyolc órát Doolittle gondjaira bízva töltöttem.
Nagyon kedves és gondoskodó volt, és a legjobb orvos, akit csak
ismerek. De minél tovább maradtam vele, annál gondoskodóbb lett,
komolyan, mint egy tyúkanyó. Még a kanalat is a számba tette volna, ha
hagyom neki. Akkor már inkább Andrea.
– Még mindig azt mondom, hogy el kellett volna fogadnod azokat a
virágokat, – mondta, miközben bement a lakásba.
– Azokat Saiman küldte.
Saiman önmagához hűen fehér rózsákat küldött, egy köszönet kártya
kíséretében, amit Jim biztonsági házának küszöbén hagyott. Jim
majdnem agyvérzést kapott mikor meglátta. Saimannak nem lenne
szabad tudnia arról, hogy hol van az a ház.
Az is a kártyán volt, hogy Sophia, a producer bevallotta, hogy ő adta
a szilánkokat a rakshasáknak, sőt hamis fogadásokat kötött, hogy minél

289
esélytelenebbnek látszódjanak. Azt nem írta le, hogy mi lett vele.
Saimant ismerve, semmi kellemes.
Andrea benézett a nappaliba, és megdermedt. Mozdulatlanul, tátott
szájjal állt, mint egy szobor. A táska lecsúszott a válláról, és a földre
zuhant.
Egy hatalmas valami lógott le a plafonról a csillár mellett. Olyan
volt, mint egy karácsonyfa, csak ennek polcai voltak, és mindegyik
polcon Lorna Sterling könyvek sorakoztak, a legtetején a nyolcadik
résszel. Mint az ágak, a könyvek alól kis nyakláncok, és színes szövetek
lógtak le. Andrea levette az egyik halványbarack színű darabot, és
kitekerte. Egy tanga volt.
Pislogtam, ő szótlanul meredt rám, kezében a tangával.
– Akkor én most megyek, – mondtam. Doolittlenak ezt soha nem
kell megtudnia.
Legalább most már tudom, hova tűnt Raphael a Játékok után. A
Falka egyik lovával a lakásomra mentem. Igyekeztem nem leesni a
hátáról, ami hősies erőfeszítés volt a részemről. Sajnos az ajtómban
nem vártak rajngók, virággal a kezükben.
Megálltam, elővettem a szuper új kulcsot, és felmentem.
Tanulmányoztam az új zárat. Fémből volt, nagy, és fényes. Egy
karcolás sincs rajta. Még a kulcs is bizarrul festett, annyiféle horony
volt rajta, állítólag ezektől lesz teljesen betörésbiztos.
Kinyitottam az ajtót, bementem, becsuktam, és lerúgtam a cipőimet.
A gyomrom fájdalmasan összerándult egy pillanatra. Sokáig fog tartani,
amíg teljesen meggyógyul. De legalább már nem vérzett.
A feszültség kiment belőlem. Holnap is ráérek aggódni Hugh miatt,
meg Andrea és Roland miatt. Most egyszerűen csak boldog vagyok.
Ah! Otthon! Az én helyem, a jól ismert illatok, a szőnyeg a lábam
alatt, az én Curranom a konyhaasztalnál… Várjunk csak egy rohadt
percet!
– Te! – néztem rá, majd a karcolásmentes ajtóra, majd megint vissza
rá. Ennyit a páncélajtóról.

290
 Nyugodtan befejezte, amit épp írt egy papírra, felállt, és felém indult.
A szívem őrülten kalapált. Kis, nevető aranyszikrák csillogtak a szürke
szemében. Odaadta a papírt, és elmosolyodott. – Alig várom.
Csak néztem, mint egy idióta.
Belélegezte az illatomat, kinyitotta az ajtót, aztán elment.
Megnéztem a papírt.

A következő nyolc hétben el leszek foglalva, úgyhogy ez november

15.– re szól!

Menü

Bárány- vagy szarvas steaket kérek. Sült krumplit mézes vajjal,.

Főtt kukoricát. Csöveset. És almás pitét, olyat, mint amilyet a
múltkor sütöttél. Nagyon ízlett. És fagylalttal akarom.
Jössz nekem egy meztelen vacsorával, de nem vagyok teljesen
szörnyeteg, így lehet rajtad bugyi és melltartó, ha akarod. A kék az
íjjakkal jó lesz.

Curran,
Az Atlantai Bestiák Ura

291
292
 GORDON ANDREWS

Részletek
Curren szemszögéből

Fordította:
Zsóci

293
 Írói megjegyzés:

Számos kérdést kaptunk az olvasóinktól azzal kapcsolatban, hogy ez

vagy az a karakter, mit gondolt a könyvek bizonyos jeleneteiben. A
legtöbb ilyen kérdés Currannel kapcsolatban érkezett. Végül, 2009
nyarán Gordon úgy döntött, hogy ír egy jelenetet a Bestiák Urának
szemszögéből. Curran PVO-ji (point of view), ahogy ezeket a
jeleneteket nevezzük, a rajongók kedvencei lettek.

Jó szórakozást!
Ilona és Gordon

294
 Éjféli Játékok
KÖZEL FÉL TUCAT A LEGJOBB EMBEREIM KÖZÜL
szembeszegült a parancsommal és önállósította magát, köztük volt a
Biztonsági Főnököm, a főorvosom, egy fiatal farkas, és a Bouda klán
alfája. Megszegték az első törvényemet. Úgy döntöttek, hogy részt
vesznek az Éjféli Játékokon és nem voltak hajlandók a közvetlen
parancsom ellenére sem elém járulni, és magyarázattal szolgálni.
Eddig soha sem kérdőjeleztem meg Jim hűségét; ő volt a Macska
klán alfája és minden tekintetben az én első emberem. Doolittle utálta a
Falka politikát és többször mentette meg az életemet, mint amire
gondolni szerettem. Derek azután lett a falka tagja, hogy az apja louppá
változott és lemészárolta az anyját és a húgait. Régebben amikor
ilyesmi történt, és ez gyakrabban fordult elő, mint azt az emberek
eltudnák képzelni, a SOP megölte a hím túlélőket, főként a kamaszokat
mivel úgy gondolták hogy a genetikájuk hajlamossá teszi őket, hogy
louppá változzanak . Jim úgy gondolta, hogy meg kéne ölni Dereket.
De akkor én felülbíráltam, amit ritkán teszek meg. A kölyök sok
mindenen ment keresztül és úgy döntöttem, hogy megérdemel még egy
esélyt. Hibát követtem volna el? Az, hogy Raphael is részt vett a
dologban, egyáltalán nem lepett meg. Ha Bea kicsi pávakakasa úgy

295
gondolta, hogy nem fogom átrendezni ezért a csinos kis pofikáját akkor
olyan ostoba, mint azok a lányok, akik úgy követték mindenhova, mint
a tüzelő kutyák.
Mégis mi volt képes rávenni arra egy macskát, egy farkast, egy
hiénát és egy középkorú, tudós hajlamú méz borzot, hogy kockáztassák
a haragomat? Fogalmam sem volt a miről vagy a miértről, de átkozottul
biztos voltam a kiben. Kate Daniels a hivatásos szarkeverő. Igen, a
Rend alkalmazásában áll, olyan emberekében, akik történetesen
megvetik a fajtámat és munkákat végez a Céhnek is, de esküszöm, hogy
az életcélja, az hogy megkeserítse az életemet. Nyilvánosan
szembeszegült velem, személyesen kihívott engem és Isten segítsen
meg, úgy ugrál körbe-körbe a fejemben, mint egy elefánt a
porcelánboltban. Amint megéreztem, hogy valami nem stimmel azonnal
felhívtam. És a tőle megszokott bájos és diplomatikus módon tagadta,
hogy akármit is tudna a dologról és udvariasan visszautasította, hogy
segítsen nekem. Természetesen, addig a szép nyakáig benne volt a
dologban. Később amikor már kezdtem összerakni a darabkákat,
felhívott, hogy elmondja, hogy ő és Jim együtt szöknek el és ezenkívül
felajánlott egy erotikus vacsorát ha három napon belül megtalálom őket.
Kate rövidzárlatot kelt az agyamban. A fejemben mindig világos,
értelmes párbeszédeket folytatunk, de amikor találkozunk csak annyi
jön ki, hogy „Kate, vagy megteszed amit mondok vagy megöllek.” Erre
ő „Baszd meg!” és ezután már csak lefelé vezet az út.
Még azután, sem volt a dolgoknak semmi értelme, hogy a meztelen
Kate képét kivertem a fejemből. Jim és Kate együtt végeztek néhány
érdekes megbízást a Céhnek, de soha semmi nem utalt arra, hogy a
kapcsolatuk több lenne pusztán kölcsönös tiszteletre épült barátságnál.
Azt tudom, hogy Jim kedveli azt a félvak, vegetáriánus tigrist. Ki a fene
halott már ilyet? És az egészben az a legjobb, hogy a tigris
gyorshajtással próbálkozott megölni magát.
Jim jó véleménnyel volt Kate képességeiről, ami igazán ritka dolog
volt. Kate ügyesen bánik a kardjával majdnem annyira, mint amennyire
azt hiszi magáról. Még mindig próbáltam összerakni a kirakós
darabkáit: még ha úgy is döntöttek, hogy lelépnek együtt, de mi köze
van ehhez az Esti Játékoknak? Azt tudtam, hogy Kate harcolna a móka
kedvéért vagy a pénz miatt. Talán az új életük megkezdéséhez volt
szükségük a pénzre? De mégis, hogy tudták a többieket is belevonni?

296
Derek Jimnek dolgozott és szinte istenítette Kateet. Ha felhasználták
őt… Azt nem bocsátanám meg.
Azt is tudtam, hogy Raphael párja Kate legjobb barátnője. Raphael
mindent megtenne Andreáért vagy azért, hogy felidegesítsen engem.
Talán úgy gondolta, hogy anyucikája közbe avatkozik majd a nevében,
ha elkapják. Szinte reméltem, hogy Bea közbeavatkozik és
belekeveredik ebbe az egészbe. Végtére is ő volt a tüske a mancsomban
amióta csak az eszemet tudom. Jó érzés lenne kihúzni. Mivel Mahon
nem keveredett bele ebbe a hülyeségbe az övé lehetne a megtiszteltetés.
Tudom, hogy élvezné és a hűsége nem maradna jutalom nélkül. Ebből
persze semmi sem magyarázza Doolittle részvételét. Vajon
kényszerítették rá, hogy segítsen? Lehet, de ő egy kemény, vén
gazember volt és ne keresztezd egy borz útját, ha nincs különösebben jó
okod rá.
Tudnom kellett, ezért követtem Kateet Jim egyik búvóhelyére.
Egyedül volt, de megéreztem a többiek szagát; akik nemrég még ott
voltak. Éreztem, hogy Derek megsérült. Ettől elborított a vörös köd és
megindultam felé, anélkül, hogy bármerre is néztem volna. Pont egy
loup ketrecbe.
Miután befejeztem az ordítozást, Kate mindent elmagyarázott. Most
már tudok a Farkas gyémántról és a Rakshasákról. Megértem, hogy
Kate miért érezte úgy, hogy kénytelen megtenni ezeket a dolgokat.
Megvolt az értelme; megpróbált segíteni a barátainak és a Falkának.
Amit nem tudtam elnézni, sem megérteni az az volt ahogyan mindezt
tette. Vannak, akik körüljárják a problémákat. Kate felrobbantja a
dolgokat, aztán a nyálával próbálja összeragasztgatni a darabkákat. Ha
már az elején oda jött volna hozzám… de most már lehet, hogy túl késő.
Ahogy ott ültem a loup ketrec alján arra várva, hogy a tenyeremen
eléggé meggyógyuljon a bőr ahhoz, hogy megint megpróbálkozhassak
az ezüst rácsokkal, lelassítottam a légzésemet és számba vettem a
lehetőségeimet. Egyik sem volt túl jó. Megvárhatom, hogy ők
engedjenek ki a ketrecből, vagy valaki más rám találjon. Nem, ez
elfogadhatatlan. Én vagyok a Bestiák Ura. Engem nem lehet bezárni,
majd kiengedni, mint egy kiskutyát.
Képes lennék kitörni, de az fájna, nagyon, és dühömben
lemészárolnám Kateet és az ő kompániáját és bárki mást, aki

297
megpróbálna megállítani. Akármilyen mérges is voltam, be kellett
ismernem, hogy ezt nem akarom megtenni.
Mostanra már biztosan az Arénában vannak. Anélkül, hogy
lemészárolnám a teljes Vörös Gárdát, képtelen lennék időben odaérni,
hogy megállítsam őket, mielőtt a kicseszett, beteg állatokból álló
közönség látná, a Falka tagjait részt venni a Játékokon. Azután már túl
sok ember tudna róla és ezt nem hagyhatnám annyiban. Ha túlélnék,
nekem kellene kinyírnom őket. Az egész Falka szeme láttára.
Kate miután befejezte a mondandóját elment. Kényszerítettem
magam, hogy megnyugodjak és megpróbáltam kitalálni, hogyan tudnék
kiutat találni ebből az örültségből. Azt gondoltam, hogy egyedül vagyok
a gondolataimmal, amikor hallottam, hogy valami mozog a folyosón. A
szag ismerős volt, de nem tudtam hova tenni. Biztosan nem Kate, de…
Julie. Kate cicája. Csak annyit kell tennem, hogy meggyőzzem róla,
hogy engedjen ki.
Becsuktam a szemeim és hallgattam, ahogy átoson a házon. Közel
van, majdnem elég közel. Itt vagyok cica, cica.

BECSUKTAM A SZEMEMET ÉS A KETRECEM FELÉ

KÖZELEDŐ léptek hangjára koncentráltam. Julié voltak. Tehetséges
egy ember gyerekhez képest, csendes és gondos annak ellenére, hogy a
környezet homályos és ismeretlen számára. Kate beviharzott volna a
sötétségbe ledöfve az árnyékokat. Egy pillanatra eltűnődtem, hogy hol
vagy kitől tanult meg Julie osonni. Nem élte volna túl az utcát, ha lassú
vagy hülye lenne. Úgy tűnt, hogy Derek szereti őt és nyilvánvaló volt,
hogy Julie is teljesen oda van érte. Julienál idősebb volt, – de nem öreg
hozzá képest – és tetszet is a lánynak.
Nyomorult Derek, kiütve fekszik valahol, a sármos, fiatal arca pedig
örökre tönkre téve. Vajon Julie ezután is ugyanúgy fog majd ránézni?
Újra harag lobbant fel bennem, a bánat majdnem úrrá lett rajtam és
küzdenem kellett a késztetés ellen, hogy haragomban nehogy

298
felüvöltsek. Nem… tartsd vissza. Meg lesz az ideje a dühöngésnek és a
bundának is, a hús tépésének és a vér ízének a nyelven. Nem most.
Vegyél egy mély lélegzettet és őrizd meg a hidegvéredet. Ne ilyezd el
a cicát. Győzd meg hogy engedjen el.
Gyere közelebb, Julie, ez az. Már majdnem itt vagy.
Amikor már elég közel volt ahhoz, hogy haljam a lélegzetét,
elkezdtem hívogatni a legjobb nem-őrült hangomon: – Rendben Kate, te
nyertél. Nem tudtam kitörni. Engedj el és megadom a 100 dolcsit,
amivel tartozom. – A kölykök szeretik a pénzt, igaz?
Julie bejött a szobába és leült a földre. Apró teremtmény, csont és
bőr, hosszúkás arc és fakó haj.
– Ügyes próbálkozás. Tudtad, hogy nem ő vagyok és azt is tudnod
kellene, hogy már elment egy olyan helyre ahol nem tudod elkapni.
Okos lány. – Figyelj kölyök, én senkit sem akarok elkapni. Csak
engedj ki innen, légy szíves.
– Julie. A nevem Julie. Miért?
– Mit miért, Julie?
– Miért kéne elengednem téged?
– Mert kedvesen kértelek rá és így jobb lesz neked is és a te, –
pszichotikus gondozó, szörnyű példakép, rossz hatású, – Kateednek.
– Miért csinálod ezt?
Rendben van, együttműködöm, de a türelmem véges. – Mit is,
pontosan?
– Terrorizálni az embereket. Ezzel a nyugodt, ijesztő hanggal
fenyegeted őket. Mind félnek tőled.
Nevetséges. – Én nem félemlítem meg az embereket. Én kedves
vagyok. Nem ordítok, se nem üvöltök. – De fojtasd csak tovább és
megláthatod, hogy milyen félelmetes is tudok lenni.
– Baromság. Ők mind félnek tőled. Jim, Derek de azért ő felnéz rád.
Még Kate is, pedig ő semmitől sem fél.
Ez érdekes. – Először is, figyelj a szádra gyermek. Másodszor, miből
gondolod, hogy Kate fél tőlem?
– Cseszd meg. Én nem vagyok gyerek és te nem vagy a főnököm.
Azt mondta, hogy betörtél a házába és elloptál dolgokat.
Összefontam a karjaimat magam előtt. Egyáltalán nem volt kedvem
elmagyarázni az udvarlási rituálét egy ember gyereknek. Én vagyok a
Bestiák Ura, nem vagyok tolvaj, sem betörő.

299
 – Elvettél egy pitét. Miért csináltad ezt? Nincs neked valamiféle
szolgáid, akik főznek rád? Katenek nincs sok pénze, miért lopod el a
kajáját?
– Ez a felnőttek dolga; nem tartozom magyarázattal egy gyereknek.
– Ez egy seggfej dolog volt.
Visszafojtottam egy vicsorgást. – Nem foglak újra figyelmeztetni.
Ne beszélj velem így még egyszer.
– Vagy mi lesz?
Oda juttatott. Akármennyire dühös voltam is, volt egy vonal amit
nem léphettem át. Nem bántanék egy gyereket. Soha.
Kellett vennem egy mély lélegzetet és hátraléptem pár lépést a
rácsoktól. Beszéld rá. Légy ésszerű. Tudok én ésszerű lenni.
– Nézd Julie, jó fiú próbálok lenni. Szépen kértelek, hogy engedj el.
Ki tudnék törni innen, de az nem tetszene neked, ezt megígérhetem. Az
félelmetes és hangos lenne és senki sem szereti az ilyen dolgokat. Ez az
utolsó alkalom, hogy szépen kérlek. Légy szíves, engedj szabadon
mielőtt begurulok és olyat teszek, amit mind a ketten meg fogunk bánni.
– Most is azt csinálod. Nem vagyok hülye. Tudom, hogy mérges
vagy és azt is, ha kiengedlek bántani fogsz, és megpróbálsz majd
rávenni, hogy mondjam el merre is van Kate.
– Nem. Nem bántok kis, ember cicákat. Soha nem tettem ilyet és
soha nem is fogok. A szavamat adom rá.
Engem nézett és elgondolkodott rajta.
Előre hajoltam. – Tudom, hogy hol van Kate és miért, de azt nem
tudom, hogy miért hagyott itt ebben a ketrecben. Nem bántanám Kateet,
és ezt ő is tudja.
Betörtem a lakásába, megcsókoltam, és többet néztem el neki, mint
bárkinek az emberim közül. Minden épeszű nő ennél a pontnál tudná,
hogy merre is tartunk. Soha sem bántanám Kateet. Lehet, hogy
ordítanék vagy fenyegetőznék, még az is lehet, hogy csapkodnék ha a
helyzet úgy hozná, de rohadtúl jól tudta, hogy ezeket soha nem követné
erőszak.
De persze, Kateről beszélünk. Semmi normális nem volt Kateben.
Ezért is ültem egy loup ketrecben és próbáltam meggyőzni egy rémült
gyereket arról, hogy nem fogom darabokra szaggatni.
Julie a mellkasához húzta a térdeit. A kölyök úgy nézett ki, mintha
soha sem evett volna. Egy erősebb szél talán le is döntené a lábáról.

300
 – Kate azt hiszi, hogy mindenkit meg kell védenie. Természetesen.
– Mégis kit ment meg azzal, hogy engem itt tart, Julie?
– A barátait és téged, attól, hogy bántanod kelljen őket. Tudja, hogy
fájna neked, ha meg kellene tenned.
– Mit akar ez jelenteni?
Egy pillanatra megállt és lassan folytatta. – Tudja, hogy ki vagy
akadva, és hogy majd azt az Oroszlánkirályos izédet fogod csinálni, és
megbünteted őket azért…– Elhallgatott és átgondolta a szavait. – Hogy
nem fogadtak szót neked. Meg fogod bánni, amikor már lenyugodtál
végre, de addigra túl késő lesz. A halál az halál.
– Miért gondolná, hogy megfogom bánni? – valóban kíváncsi
voltam. Amúgy meg mi a franc az az Oroszlánkirályos dolog?
– Mert kedvel téged és hisz abban, hogy jó ember vagy.
– Ezt ő mondta? – egy jó ember. Huh.
– Nem, de én tudom. Abból ahogyan néz, amikor rólad beszél.
Kezd egyre érdekesebb lenni. – Hogyan néz?
– Úgy néz, ahogyan anyukám nézett, amikor az apukámról beszélt.
És ők halottak.
– Tudom. Sajnálom.
– Mindig mindenki ezt mondja, de ez nem jelent semmit. Úgy
hangzik, mint a Helló vagy valami ilyesmi.
– Ez jelent valamit – mondtam. – Az én szüleim is halottak és
nagyjából ugyanennyi idős voltam, mint te, amikor elveszítettem őket.
Julie úgy nézett ki mintha mindjárt sírni kezdene és átfogta magát a
karjaival. – Tökmindegy. Figyelj, nem vagyok idióta. Tudok dolgokat!
Felnőtt dolgokat.
– Mint például?
– Mint a szex. Tudok a szexről.
Csak bámultam rá. Én aztán, be nem nyúlok ebbe a píranyákkal teli
akváriumba.
– A lényeg az, hogy kedvel téged. Kedvel téged, kedvel téged.
Megölte volna Dereket, ha louppá változott volna, csak, hogy neked ne
kelljen.
Most kezdett értelme lenni. Szóval ez volt az, amiről ez az egész
szólt. Derek Jim felelőssége volt, és mind a ketten istenesen elcseszték.
És most Kate nyakába szakadt ez az egész hülyeség. Úgy gondolta,

301
hogy ő ugyanolyan felelős a fiúért, mint mi. Derek a segítségét kérte és
Kate képtelen volt visszautasítani.
Sajnos, miden rosszra fordult, ami nem szokatlan a mi világunkban
és a kölyök pedig súlyosan megsebesült. Ezért pedig Kate magát
hibáztatja és az egyetlen dolog, amit tehetett az az volt, hogy mindent
feltett egy lapra és remélte a legjobbakat. Magára vette az egészet,
ahogyan egy alfa is tenné. Becsülöm, hogy mindezt végig akarja
csinálni, de nekem kellene. Az én munkám, hogy tudjam, mi történik,
menteni, védeni és ölni, amikor nincs más út, és én leejtettem a labdát.
Nem tudom visszacsinálni, ami már megtörtént, de még kezembe
vehetem az irányítást. Biztosíthatnám, hogy amíg még lélegzem, több
emberem nem fog megsebesülni. Akár tudja, akár nem, Kate most már
az enyém volt és én megmentem még ha belehalok is. Ez vagyok én, én
vagyok a Bestiák Ura. Felálltam és farkasszemet néztem a lánnyal.
– Julie, ha elengedsz, megígérem, hogy nem fogok ártani neked,
Kate-nek vagy bárkinek az embereim közül.
– Segíteni fogsz nekik a Játékokon?
– Igen, fogok.
– Még Dereknek is?
– Tessék? – Mégis mit tehetnék én érte, amire Doolittle nem volt
képes.
– Velük van, azok a szörnyetegek ellen harcol, akik bántották őt.
Olyan bátor.
Hülye idióta. – Igen, de ostoba is. – Kíváncsi lennék rá hogy ismeri-e
az egész történetet.
Julie elfintorodott. – Igen, tudom. A lányról szól. Majd később
foglalkozom vele, de szükségem van az ígéretedre a többivel
kapcsolatban.
– Julie, a szavamat adom, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy
segítsek a barátainkon és elbánjak az ellenségeinkkel.
Kiengedte a levegőt, amit eddig bent tartott és végre elmosolyodott.
– Oké, megegyeztünk.

302
 Jakuzzi
A HÁTAM POKOLIAN FÁJT. Kiszabadítottam magam Kate
ketrecéből és követtem a Játékokra. Mint általában, most is mindent
kibaszottul összekevert és én voltam az akinek, rendet kell tennie utána.
El kellett ismernem, hogy le voltam nyűgözve. Valahogy sikerült
meggyőznie néhányat a legjobb embereim közül, hogy megszegjék az
első törvényemet. Még Doolittle is bedőlt neki. Tehát vagy mindenkit
megölök, aki benne van vagy csatlakozom hozzájuk a Gödörben és
megpróbálom életben tartani őket. Nem is volt valódi választás.
Tényleg nem volt más választása. Mindezt tudni egyáltalán nem tette
kellemesebbé a lassan záródó lyukakat a hátamban.
Az első harcunk könnyű volt: egy kígyónő, egy kardforgató és egy
vérbölény. Dali átkot vetett, Kate fejbe vágta az ellenfelét, aki ettől
elvesztette az eszméletét, és a bölény – nagy és buta – megbotlott a
lábamban és kitörte a nyakát. A második harcunk már nem ment ilyen
jól. Dali felülmúlta önmagát. A tigris lány kiütött egy ősi vámpírt.
Biztos vagyok benne, hogy később négyszemközt, Jim majd kifejezi a
csodálatát. Én széttéptem egy trollt, aztán meg kellett mentenem Kateet
egy gólemtől, amivel igen lassan haladt.
Ezüst gólem volt.

303
 A Kate oldalán lévő seb vérzett, és úgy nézett ki, mintha ráférne a
segítség. Amikor hátulról megragadtam, az teledöfött ezüst tüskékkel,
úgy néztem ki, mint egy nagy, szürke tűpárna. Amíg én lefogtam Kate
beleszúrta a kardját a szörny szemébe. Elég szép szúrás volt.
Nem igazán köszönte meg, de kivágta belőlem az ezüstöt. Pokolian
fájt és hosszú ideig tartott. Kate dühös volt. És miért is ugrottam a
gólemre, és ura volt a helyzetnek, és nézzem meg a lyukakat a hátamon.
Mikor végzet, szó nélkül elviharzott. Vártam, amíg hallótávolságon
kívülre került és akkor aztán jó öt percen keresztül váltogatták egymást
a szitkok és a vicsorgások. Biztos sérültem már meg súlyosabban is, de
nem emlékszem mikor.
Most, hogy már jobban éreztem magam, ideje volt, hogy
megkeressem Kateet és elbeszélgessünk egy kicsit. Vannak dolgok,
amiket meg kell beszélünk. Fontos dolgok.
Először a csapat szobájában kerestem. Jim és Dali nem voltak ott…
az ágyaik üresen álltak. Hallottam Andrea és Raphael fojtott
beszélgetését a másik szobából. Derek a hátán feküt az ágyán, az arcát
elrejtette valami régi borítójú könyv, amin egy srác volt igazán komoly
tetkókkal. Doolittle egy széken ült a Casino Royale-t olvasva.
Mindketten rám néztek. Derek már kezdett felkelni.
– Ne fáradj. Mi a fenét olvasol?
– Big Jake a Kígyó és a Vipera Kommandó osztagot.
Mi a franc…
− Próbáltam rávenni, hogy valami értelmeset olvasson – mondta
Doolittle, – de helyette inkább ezt a szemetet választotta.
– Maga egy regényt olvas, valami puhány Brit sznobról, – mondta
Derek, egyértelműen próbálja kiakasztani Doolittlet.
Egy ideig rámeredtem. Egy kicsit vissza kell vennie magából.
Lehajtotta a fejét. – Elnézést kérek.
– Ez egy klasszikus, – mondta Doolittle.
Otthagytam őket, kiléptem a folyosóra, és elkezdtem szétválogatni a
szagokat. Izzadtság, vér, még több izzadtság… Kate. Édes illata volt.
Mélyen beszívtam, hogy biztosan el ne tévesszem. Itt az ideje vadászni.
Az illat ott lebeget a folyosón. Követtem és az átvezettet az
edzőterem ajtóin, egyre erősebb lett, aztán zavarosodni kezdett. Egy
ideje itt nyújtott, de azóta már több barom is járt erre, otthagyva a saját
nyomukat a levegőben. Egy pillanatra lekuporodtam. Ahh. Meg vagy.

304
 A nyom átvezetett az edzőtermen, végig a folyosón egy ajtóhoz,
amelynél egy Vörös Gárdistás férfi őrködött. Volt egy kis ablak az
ajtón. Átnéztem rajta.
Egy jakuzzi. Hosszú, sötét haj. Megtaláltalak.
Lehet, hogy még mindig fúj rám amiatt, hogy megsérültem, ezért
bementem a pihenőszobába, fogtam pár sört, és besurrantam hozzá.
– Béke ajánlat. – Umm, fincsi sör, tudod, hogy te is akarsz egyet.
Kate felém nyúlt és kivett egy Coronát a kezemből. Eddig jó.
Udvariasságból figyelmeztetnem kell, mielőtt ledobom magamról a
törölközőt és becsúszok mellé a jakuzziba. Nem akarom, hogy elájuljon
és megfulladjon. Persze, ha mégis lemerülne, becsületbeli kötelességem
lenne kihúzni és újra éleszteni. És akkor eljutott a tudatomig, hogy nem
visel felsőt. Csak egy kicsit leskelődnék. Úriember vagyok, nem szent.
– Leveszem a törölközőt és bejövök, – mondtam. – Tisztességes
figyelmeztetés.
– Láttalak már meztelenül.
– Csak nem akarom, hogy sikoltozva elrohanj vagy valami ilyesmi.
– Te hízelegsz magadnak.
Levettem a törölközőt és bementem. Nem ájult el és ülve maradt.
Nagy kár. Pedig már teljesen felkészültem a megmentésére.
– Hogy van a hátad? – kérdezte.
– Jól van, – hazudtam. – Kösz.
– Szóra sem érdemes.
– Fáj az oldalad? – tudtam, hogy igen, ahogy ő is tudta, hogy az
ezüst úgy égette a mellkasomat és a hátamat, mint a tűz.
– Nem.
Legalább annyira nem fogja beismerni a gyengeségeit, mint én.
– Ki fogod rúgni Jimet? – kérdezte hirtelen, miután nagyot húzott a
söréből.
Elgondolkodtam a kérdésen. Miért érdekli? Vajon harcolna velem
érte?
– Nem, –válaszoltam végül. Engem figyelt. Tetszett, hogy ilyen
közel ülök hozzá, anélkül, hogy hadakoznánk. Most az egyszer nem
rugdosott vagy hadonászott a kardjával az arcom előtt. És ha tovább
beszélgetek vele, akkor ez így is marad, nyugodtan, egy jakuzziban.
Meztelenül a víz alatt. – Elismerem, hogy ha oda figyeltem volna, akkor

305
csírájában el tudtam volna fojtani ezt az egészet. Nem kellett volna
idáig fajulnia.
– Mégis hogyan?
– Jim nyolc hónappal azelőtt vette át a biztonsági főnök szerepét,
mielőtt a Vörös Stalker megjelent. Az upir volt az első nagy tesztje.
Elszúrta. Mindannyian elszúrtuk. Aztán ott volt Bran. Bran háromszor
lopta el a térképeket, ki-be táncolt az Erődből, megtámadott, amíg a
védelmünk alatt áltál, és kiütött egy megfigyelő csapatot, Jim-et is
beleértve. Jim ezt személyes bukásnak tekinti.
A legroszab dolog Branben az volt, hogy úgy tűnt Kate kedvelte.
Valamiféle kacsintcs-és-mosolyogj, magyarázd-ki-magad vonzereje
volt. Könnyű ilyennek lenni, amikor nem kell 1500 alakváltóról
gondoskodnod és az egész napod nincs percre pontosan beosztva. Az
nem elég hogy mindig készen állj, erőszakkal nyomatékosítani a
tekintélyedet, meg kell gondolnod, hogy milyen fajta erőszakkal reagálj,
mennyi erőszak a túl sok erőszak, mikor használd és mikor gyakorolj
inkább türelmet. Annak ellenére, hogy néha annak mondanak, én soha
nem akartam zsarnok lenni és az időm nagy részében azzal
foglalkozom, hogy biztosan ne váljak azzá.
Bran olyan volt, mint egy kölyök. A férfinak három élethossznyi
tapasztalata volt, arról, hogy milyen egy elkényeztettet kamasz élete,
csinos lányokkal lefeküdni, harcokba keveredni és mindet
következmények nélkül megúszni. Ha elszúrta, akkor visszafuthatott az
istennőjéhez és a kempingezéshez vagy mi a pokol volt az amit, ott
abban a ködben csinált. Mindennek, amit csinálok meg vannak a
következményei és a menekülés nem tartozik a lehetőségeim közé.
Ha Kate olyasvalakit akar, mint ő akkor köztünk soha nem fog
működni a dolog. Még ha olyan is akarnék lenni, mint az a srác és
voltak ritka pillanatok, amikor akartam, soha nem lennék rá képes. Én
egyszerűen, nem ilyen vagyok.
Ránéztem. Vállat vont a vízben, felhúzva a vállait a víz fölé.
Határozottan nincs rajta felső.
– A srác teleportált. Mégis, hogy a fenébe védekezel valaki ellen, aki
ki-be ugrál a világból.
Egy kicsit lejjebb süllyedtem a meleg vízben, a feszültség kezdett
felengedni a vállaimban.

306
 – Ha tudtam volna, hogy ennyire mélyen érintette Jimet az eset,
megmondtam volna neki. Emlékszel arra, amikor megpróbált téged
csaliként használni?
Dühösen nézett. – Emlékszem, hogy szájba akartam verni.
– Ez volt a baj első jele. Az értékrendje átalakult, - győzni, minden
áron. Akkor furcsálltam, de az őrült dolgok csak jöttek egymás után és
én szemet hunytam felette. Aztán paranoiás lett. Minden biztonsági
főnök paranoiás, de Jim még náluk is olyanabb. A megszállottja lett
annak, hogy megelőzze a jövőbeni fenyegetéseket, és amikor Derek
elszúrta és azok betörték az arcát, az Jimet átlökte a határon. Nem tudta
volna elviselni a Derek halála miatti felelőséget vagy, az azzal járót,
hogy nekem kellett volna megölöm a kölyköt. Rendbe kellett hoznia a
dolgot, bármi áron. Alapvetően, volt egy probléma és én nem vettem
észre. És az holt biztos volt, hogy ő nem fogja felhozni.
Már régóta ismerem Jimet és ő túl büszke ahhoz, hogy beismerje, ha
ő is fél valamitől, de ha a kölyök louppá változott volna, akkor az
összetörte volna. Egyikünknek, valószínűleg nekem, meg kellett volna
ölnie. Azon tűnődtem, ha ez megtörtént volna Kate megértette volna-e
vagy képes lett-e volna megbocsátani nekem.
– Nem tudok egyfolytában mindenkit szemmel tartani és Jim volt az
egyetlen, aki még nem vesztette el a fejét soha. Itt volt az ideje, azt
hiszem. Szóval a válasz a kérdésedre, hogy nincs semmi okom arra,
hogy lefokozzam. Tehetsége van a munkájához és meglehetősen jó is,
figyelembe véve hogy mivel is áll szemben. Ha ki rúgnám, akkor
olyasvalaki venné át a helyét, akinek kevesebb a tapasztalata és sokkal
többször szúrná el. Ez egy lecke. Három hónap, hatalmas sziklák
hordásával töltve, segíteni fog neki, kiadni magából a stresszt. – Amit
nem mondtam el, amit nem kellet elmondanom az az volt, hogy Jim
volt a legjobb barátom és úgy bíztam benne, mint egy testvérben.
Ő végighallgatott, amíg én mindezt elmagyaráztam, és rájöttem,
hogy milyen jó is az, amikor csak beszélgetünk. Csendben ültünk,
élvezve egymás táraságát. Az arca nyugodt volt, eltűnt belőle a
feszültség. Értettem azt a feszültséget – szüksége volt rá. Ha mindig úgy
nézel ki, mint aki készen áll a harcra, akkor sok csatát megtudsz, nyerni
egyetlen ütés nélkül is. De most, hogy a haja le volt engedve és áradt a
lényéből a nyugodtság gyönyörű volt. Azon tűnődtem, hogy vajon
tudja-e. Nem, valószínűleg nem.

307
 – Szóval nem akarsz sérülten látni?
– Nem akartam, hogy meg kelljen ölnöd Dereket – mondta, a szemei
még mindig csukva voltak.
Várj, micsoda? – És ha louppá változott volna?
– Akkor elintéztem volna.
Úgy mondta, mint egy alfa - semmi nagyképűség, csak egy
ténymegállapítása.
– Pontosan, hogyan tudtad Jimet félre állítani? Ő volt a legmagasabb
alfa. Az övé volt a kötelesség.
Még inkább szörnyű felelősség, a mi felelősségünk. Vajon tényleg
megtette volna? Mindannyian tudjuk, hogy nagyon törődik Derekkel és
nagyon fájt volna neki, ha meg kellet volna ölnie. Nekem is nagyon fájt
volna, ha nekem kellett volna megölnöm.
Úgy döntöttem, hogy megtette volna. Talán törődött velem annyira,
hogy megkíméljen a fájdalomtól. Minden nő közül, akivel az évek alatt
együtt voltam, hányan tették volna meg ezt értem?
– Előhúztam a rangomat, – folytatta. – Kijelentettem, hogy mivel te
elfogadtad a Rend segítségét, ezért én mindenki felett állok.
– És ők hittek neked? – lassan kezdtem felfogni, hogy mind
engedelmeskedtek neki. Huh.
– Ja. És a hatás kedvéért bevetettem a fenyegető nézésemet is.
Bevetette náluk az alfa nézést. Próbáltam nem nevetni. Elég aranyos
volt. Szerettem volna látni.
Amikor én mérges vagyok, a szemeim ragyogva izzanak. Igazából,
bármikor képes vagyok rá, amikor csak akarom. És amikor ránéztem
valakire, akkor azt megérezték és ilyenkor rohadtul azt akarták, hogy
valaki mást nézzek. Kate kemény nézése jó volt, de az enyémhez képest
kispályás. Hasznos eszköz.
Úgy tűnt, nagyon kényelmesen ül, a jakuzzi szélének dőlve.
Megindultam felé a vízben.
– Sajnos, én nem tudok úgy világítani a szemeimmel, mint te –
mondta.
– Mondjuk így? – kérdeztem, a szám csak néhány centire volt a
fülétől, a karjaimmal pedig közre zártam. Olyan közel volt, meleg és
nedves.
A szemei felpattantak és ki tudtam olvasni belőlük a meglepetést és
még valami mást. Lehet, hogy meghívást?

308
 – Ne akard, hogy széttörjem ezt az üveget a fejeden – mondta, a
hangja lágyan csengett.
– Nem fogod. Nem akarod, hogy bajom essen.
Az arcát kutattam. Igen vagy nem? Gyerünk Kate, adj valamit,
amivel dolgozhatok.
Felém mozdult és én megragadtam. Végre. Átkarolt. A kezeimet a
testére csúsztattam, éreztem az erős, a tiszta izmokat. Nem dőlt hátra
arra várva, hogy én vegyem át a vezetést. Hozzám préselte magát, erős
volt és hajlékony. Izgalmas volt. Akart engem. Ez nem passzív
elfogadás volt, hanem aktív hozzájárulás.
Megcsókoltam. Már kemény voltam és ez csak olaj volt a tűzre.
Istenem, talán jobban akartam őt, mint bármit is valaha. De biztosra
kellett mennem. Soha nem tudhatod. Nem akartam, hogy megbánja. Azt
akartam, hogy akarjon engem.
– Csak akkor, ha te is akarsz…, mondj nemet és akkor megállok.
– Nem, – mondta halkan.
Argh. Lélegez, vedd át az irányítást, lépj vissza. Enged el. Lassan
elhúzódtam.
Egymást bámultuk.
– Rendben, – mondtam neki.
A kezét a mellkasomra tette. Amikor hozzám ért a meleg ujjaival,
valami elindult köztünk, mint egy elektromos szikra és a pulzusom az
egekbe szökött. Finoman megfogtam a kezét és az ajkaimhoz emeltem.
Nyugi fiú, lassíts.
Kihúzta a kezét és közelebb jött. Az ajkai a nyakamon játszottak. Az
ürültbe kergetett. Az enyém kell, hogy legyen.
– Mit művelsz? – mormogtam. Vajon csak ugratott vagy akart is
engem.
– A Halál szakállát húzogatom, – lehelte halkan.
Ismét megcsókolt. Hagynom kellet, hogy át vegye a vezetést. Ne
erőltesd, ne ijeszd el. Ha ezt végig csináljuk, akkor neki kell megtennie
a következő lépést.
A kezei a testemen mozogtak, a mellkasomon, a vállaimon le a
bicepszemhez. Egy kicsit megfeszültem és megpróbáltam nem
elfelejteni, lélegezni. Ó, igen, megtörténik.
– Ez egy igen vagy egy nem? – kérdeztem.

309
 Hozzám préselődött és finoman megharapta az alsó ajkamat. Ó, jee!
Ez egy igen. Egy határozott igen. – Úgy veszem, hogy ez egy igen.
Megragadtam és magamra húztam. Csupasz bőr. Nem volt rajta
semmi. Megint megcsókoltam, a nyelvemmel felfedeztem a száját.
Átkarolta a nyakamat. A mellei nekipréselődtek a mellkasomnak.
Mmmm. Az egyik kezemmel elfésültem a haját a nyakáról és
megcsókoltam a nyaka finom ívét, majd megmarkoltam a feszes kis
fenekét, és magamhoz húztam. Fájdalmasan tudtában voltam, hogy
lovaglóülésben ül az erekciómon.
Végre…
Az ajtó mögül, Derek új hangja, inkább morgása követelte, hogy –
Engedj be!
Ne a rohadt életbe, ne most. Ha nem küldik el, akkor talán, saját
kezűleg nyírom ki.
A kezem még mindig Kate mellén volt, finoman dörzsölve a
mellbimbóját. Újra megcsókoltam. Kate ne figyelj a hangokra az
ajtónál.
Valaki mondott valamit és Derek visszavicsorgott valamit arról,
hogy ő is a csapatnak a tagja. Nem sokáig, ha bemasírozol ide.
– Curran, – suttogta Kate. – Curran!
Nem. Meztelen voltam, ő is meztelen volt, rajtam ült, ezt csináljuk.
Az ajtó kezdett kinyílni. Ne merészeld megtenni a kibaszott életbe.
Nehogy be gyere ide, vagy megfojtalak. Fordulj meg, és menj tovább.
Nem kell, hogy most beszéld meg velem.
Kate valamivel tarkón vágott, és a víz alá merültem.
Öt istenverte perc. Nem képesek adni öt istenverte percet, hogy azt
magamra fordítsam.
Elszámoltam tízig és felbukkantam a szauna másik oldalán. Kate a
saját oldalán ült és úgy nézett ki mintha semmi sem történt volna. Derek
mondott neki valamit, egy kézről a dobozban. Egy halott keze volt. Mi a
bánatért kellett éppen ebben a percben idehoznia nekem? Vajon
elmászott volna?
Kate becsukta a szemeit. Nagyon dühösnek nézett ki.
– Add oda a kezet a Vörös Gárdának, – mondtam neki. – Holnapig
semmit sem tehetünk.
Úgy nézett ki, mintha akart volna még mondani valamit. Ránéztem.
Derek megfordult és egy szó nélkül kiment. Okos gyerek.

310
 Kateet néztem a jakuzzi másik oldaláról. Hol is tartottunk?
Harag lángolt a szemeiben. Az a lágy, édes Kate eltűnt.
– Elszalasztottad az esélyed. Nem megyek a közeledbe, szóval akár
le is kapcsolhatod a fényszórókat, – mondta.
Babám, nem kell neked hozzám jönnöd. Majd én oda megyek hozzád.
Elindultam felé.
Teljesen mozdulatlan maradt. – Nem.
Megálltam. A francba.
– Akartál engem, – mondtam neki. Mind a ketten tudtuk.
– Igen, akarlak, – ismerte be.
Na látod, olyan nehéz volt ez?
Keresztbe tette a karjait. Nem fog megtörténni, ma este semmiképp.
– Mi történt? – legalább a magyarázatot megérdemeltem.
– Eszembe jutott, hogy én ki vagyok és te mi vagy.
Rendben, szóval így állunk.
– Ki vagyok? – követeltem, bár az igazi kérdés az volt, hogy ő kinek
gondol. – Felvilágosítanál engem?
– Az a férfi vagy, aki szeret játszani és utál veszíteni. És én pedig az
az idióta vagyok, aki erről folyton megfeledkezik.
Nem, én vagyok az idióta, hogy itt ülök egy hatalmas erekcióval.
– Fordulj el kérlek, hogy ki tudjak szállni.
Nem. Hátradőltem és nyugodtan elhelyezkedtem a jakuzzi falának
dőlve. Ő már látott meztelenül – így igazságos. Ha dühödten el akar
rohanni, akkor legalább hadd élvezzem a látványt.
Mérgesen nézett rám.
Nem fog megtörténni.
Kate kiengedte a levegőt és felállt. Tökéletes volt. Erős, de nőies.
Oh, azok a dolgok, amiket meg tudtam volna tenni, azzal a testtel.
Fogalma sem volt róla. Rájöttem, hogy morgok és be fogtam a számat.
– Rendben, – mondta.
Igen, az lehetett volna. Még rendben lehetek, hogyha visszajössz a
vízbe.
Törülközőt tekert a csupasz teste köré. Olyan könnyű lenne lerántani
róla és visszahúzni a jakuzziba. Képes lennék rá, de nem tenném meg.
Érintetlen méltósággal és helyén maradt törölközővel sétált ki.

311
 Ezen a ponton rohadtul szükségem volt arra, hogy találjak valakit és
elbánjak vele. Addig maradtam a jakuzziban, amíg az a késztetés és más
egyebek lassan meg nem haltak.
Még nem végeztünk egymással, közelről sem. Még mindig éreztem
őt. Emlékszem, hogy milyen érzés volt. Milyen volt az íze. Ez nem egy
alkalmi dolog volt. Ez párzás volt. Kate lesz a párom. Bármibe is kerül,
bármeddig is tart, Kate velem lesz.

VÉGE

312