-0-

Angyalharc
(Archangel’s War)

Fordította: Annie

A fordítás saját szórakoztatásra készült,

kereskedelmi forgalomba nem hozható.

-1-
Eddig hivatalos és rajongói fordításban
megjelent könyvek olvasási sorrendje:

Angyalvér
Angyalcsók
Angyaltánc
Angyalkard
Angyalárny
Angyalháború
Angyalárnyék
Enigma
Angyalszív
Angyalméreg
Angyalprófécia
Angyalharc

Novellák – Angyali szárnyalás

-2-
 1. fejezet

A Kard

Dmitri magasan a Torony erkélyén állt, a szél a haján olyan

harapással fújt át, ami azt üzente közeleg az ősz, ahogy pólója a
testéhez tapadt. A tél elmúlt, ahogy a tavasz és a nyár nagy része,
míg Raphael és Elena aludt, a láthatáron közelgett az ősz. –
Raphaellel több mint egyszer láttuk az ősz színeit közeledni –
mondta a nőnek, aki mellette állt. – Narancs, karmazsin és sárga
esett a fejünkre.
Honor kihúzta férje ökölbe szorított kezét a nadrágja zsebéből.
Dmitri kinyitotta neki, megengedte, hogy ujjaikat összefűzze. –
Még több probléma van?
– Igen, érzem épülni. – Ő és a Hetek többi tagja eddig
mindent kézben tartott, köszönhetően a Tanács azon tagjainak,
akik távol tartották a dögevőket. Most hatalmas ragadozó
madarak repkedtek az égen és pumák pihentek a Central
Parkban, míg Caliane legtapasztaltabb raja őrizte a város
határait.
– Miért vannak a gyors kihívások? – Honor szabad kezét
végigfuttatta a férfi bőrén. – Még egy év sem telt el.

-3-
 – Talán Favashi serege visszafordult, de nem ezt választották.
Ezen felül ők Lijuan emberei voltak, és az olyan paraziták, mint
Charisemnon fülébe suttogtak, hogy vegye el ezt a területet. –
Kevesebb angyal is beleesett a csábításba.
Dmitri fejezte le az elsőt.
Illium szétégette a másodikat az erejével.
Méreg pengeéles késeivel szabdalta darabjaira a harmadikat.
Azóta senki nem próbálkozott, de fognak. – Most kaptam meg
Jason legutolsó jelentését, az emberei megerősítették, hogy
Lijuan emberei terjesztik a pletykát, hogy Raphael eltűnése
Favashihoz köthető, hogy a nő megfertőzte őt a méreggel, ami
benne volt. A rohadékok azt mondják vagy meghalt vagy
haldoklik és erősebb erőnek kell átvennie a területét, mielőtt a
vámpírok vérfürdőt rendeznek. – Dmitrit is azzal vádolták, hogy
„rangja felett” cselekszik azzal, hogy továbbra is megtartja a
területet. Mintha átvenni szándékozná. Bolondok.
Honor a vállának dőlt, nézte a kondort mellettük jobbra
leszállni. – Nem hagyod, hogy a suttogások arról, hogy áruló vagy
leteperjenek, ugye? – Hangja kemény volt. – Mert kemény
lehetek, ha akarod.
Dmitri mosolygott volna, ha a dühe nem lett volna olyan sötét
és a fenyegetés nem lógna a levegőben, felesége túlságosan jól
ismerte őt. – Korábban is megbirkóztam vele. – Raphael belső
körén kívül úgy tűnt senki sem fogadta el vagy értette meg, hogy

-4-
pont ott volt, ahol lenni akart. Az ő és Raphael kapcsolata
hűségre és tiszteletre épült, amibe belekeveredett a régi fájdalom,
amit a Tanácsnak reménye sem lehetett megérteni.
Mert az arkangyal és jobb keze előtt barátok voltak. Ez a
barátság csak tovább mélyült, mikor az úr szerelembe esett
Elenával. Előtte Raphael annyira mélyen beleesett a hideg
halhatatlanságba, oly módon vált egyre távolibbá, hogy kezdte
kitörölni a barátot, aki Dmitri mellett küzdött megannyi
csatában. – Jobban aggódom a vámpírok miatt.
– Legalább a vérszomj még nem probléma.
Dmitri Andreast küldte, hogy kezelje az első vámpírcsókot,
ami próbálta kinyújtani izmait. A harcos angyal a vámpírok fejeit
kitűzte és a véres cölöpöket a város terén állította fel. Dmitri
kedvelte Andreast, tudta, hogy oldja meg a dolgokat és
rendületlenül hűséges volt Raphael felé, mint Dmitri.
– De nem tart ki – mondta Honornak. – Egyre
kegyetlenebbnek kell lennem. – A vámpírokat a vérszomj vezette,
ez tény volt. Dmitri hosszú ideje megfegyelmezte saját vágyait és
segített volna Honornak is, ha a nő halandó nyugalma és
átgondoltsága nem vitte volna át zökkenőmentesen ezen az
átalakulása során.
Lehet, hogy a nő állandó közelsége a férfihoz segített, de ennek
ellenére felesége volt az egyik legstabilabb új vámpír, akit ismert.

-5-
Mégis gyakorolta kontrollja kifenését, mint olyan elhatározott nő,
aki vámpírrá válása előtt vámpírvadász volt.
Sok vámpír azonban annyira arrogáns volt a veszéllyel
szemben, hogy nem zavartatta magát.
Arkangyali kontroll nélkül ezek a vámpírok kezdik majd
elfelejteni a félelmet és mészárlást fognak okozni. Az egyedüli
lehetősége az volt, hogy hideg és gyors halál hullámmal válaszol,
ami mind a halandók, mind a halhatatlanok szívében félelmet
kelt.
A kondor, ami mellettük ült szárnyait kitárva felszállt, tollai
Honor lábát súrolták. A levegőben körözött előttük, kinyitotta
csőrét és kiengedett egy csikorgó sikoltást. Ebben a pillanatban
madarak repültek fel minden tetőről. A szél emelkedett,
erőszakos ellenfélként csapódott nekik.
Honor szélesebb terpeszben állt, puha ében haja mögötte
örvénylett, azt kérdezte –, Mi történik?
Dmitri nem tudta, de szemei az Enklávé felé fordultak, ahol az
ura mozdulatlanul feküdt, mintha halott lett volna, és Elena
eltűnt a gubóban, ami nem pulzált, vagy mutatott életre utaló
jelet.

-6-
 2. fejezet

Az Alvó

Cassandra Arkangyal nyugtalanul fordult meg Álmában. A

béke nem jött, elméjében a jövő képei villantak fel, amit nem
akart látni. De ez soha nem az ő választása volt. Szemei nyitva
vagy csukva voltak, kivájta vagy egyben volt, látott.
Az idő fonalát.
Ragyogót és fényeset.
Sötétet és töröttet.
Összekuszálódottat és selymeset.
Mindent látott.
Nos igen, nem győzött meg az egész előre elrendelt cucc.
A hang annyira fiatal, annyira nyers, annyira elhatározott volt.
A gyermek megváltoztatta az időt, széttépte a jövőt, amit
megpillantott.
– Én próféciám – mormogta Cassandra törött Álmában,
hatalmas elméje energia felemelkedését érezte, a jövő ismét
átalakult.
Egy Alvó arkangyal nem adott ki energiát, nem lehetett
hatással a világra. Ez ismert volt, s nem kérdőjelezték meg. Ez

-7-
védte mind az Alvót és mind a világot. De ki tudta megjósolni egy
ősi halhatatlan lény álmait vagy rémálmait? Milyen szörnyű
változások kovácsolják majd a világot cél vagy szándék nélkül?
De Cassandra az ébrenlét és Álom alkonyos mezsgyéjén volt, a
külvilág szürke éberségében. Kinyújtotta kezeit és közézárta az
energiát, ami leégetné a világot.

-8-
 3. fejezet

A Légió

A Légió figyelt, türelmük végtelen volt. Az idő semmit sem

jelentett nekik. A gyászoló Harangvirág beszélt néha velük.
elmondta, hogy hat hónap telt el, majd hét. A Légió megkérdezte
ez mit jelent.
Azt mondta –, Egy királylepke tíz nap alatt mászik ki a
gubóból. Egy gyerek kilenc hónapig van a méhben. A föld egy
teljes fordulatot tesz meg tizenkét hónap alatt. Évtizedekbe telik,
hogy a magok hatalmas tölggyé váljanak. Egy angyali gyereket
nem tartanak felnőttnek, míg nem élt száz évet. Hét hónap… az
egy cseppnyi idő.
Harangvirág mondta ezt, de a Légió látta a fájdalmat az arcán,
ahogy a napok csendben teltek, míg a Légió figyelt a szobára.
Arkangyaluk mozdulatlanul hevert a pókhálós fehér takaró alatt,
ami abból a gubóból eredt, ami bezárta Elenát.
Elena, aki az aeclari fele volt, Elena, aki dolgokat növesztett.
Elena, kinek üvegháza volt, ami mindig zöld és meleg volt. Elena,
aki harcos volt. Elena, aki úgy beszélt a Légióval, mint előtte
senki.

-9-
 Elena, aki csendben feküdt a gubóban.
A gubó szálai az elmúlt pár óra alatt gyorsan szétterjedtek a
szobában, mintha olyan energia etetné, amit a Légió nem látott,
nem érzékelt. Raphael éjfél haja alig volt kivehető, hatalmas
szárnyai alig voltak kivehetőek. A gubó, ami túl kicsi volt már
nem volt látható.
A gubó nőtt?
Nem látjuk.
Nem tudjuk.
Nem nőhetett az elmúlt órában.
A szálak nőttek.
És nőnek.
Hófehér selyem borítja a falakat.
Nem érezzük az energiát.
De a szálak átfolynak a szobán.
A gubónak nőnie kell.
Nem látjuk.
Túl kicsi volt.
Hol férnek el a szárnyai?
A Harangvirág emlékeztetett minket a pillangókra.
Elfelejtettük a pillangókat.
Megmutatta nekünk a túl kicsi gubót.
De Elena nem pillangó. Az angyalok nem gubókból keltek ki.
A szálak miért terjednek?

- 10 -
 A gubó nő?
Nem látjuk.
A hangok ő volt és ő volt a hangok. Ők voltak a Légió.
De a dolgok változtak előttük, tompa ragyogás áradt onnan,
ahol az aeclari volt korábban, mielőtt a szálak elnyelték Raphael
testét és Elena gubóját.
Az erkélyajtókat most részben finom selyemszálak borították,
de a Harangvirág megfordult. Szemei hatalmasok lettel, ahogy
meglátta a tengernyi szálat, a ragyogást. De mielőtt kinyithatta
volna az ajtót egy ismerős hang lépett be az elméjükbe.
Menjetek most. Ez egy arkangyal utasítása volt. Az ég legyen
tiszta. Ürítsétek ki a földet körülöttünk. MENJETEK.
A Légió már mozdult, mielőtt az utolsó szó visszhangzott volna
elméjükben. Ők Raphael Légiója, Elena Légiója voltak, és
utasítást kaptak. A Harangvirág nem volt a Légió tagja. Ő a Hetek
tagja volt. Egyedülálló. A saját elméjével.
Kín tépte szét vonalait, de fejét oldalra biccentette és Primary
látta, hogy azt a szót formálta „Uram”.
Mind mozogtak.
A Harangvirág leugrott a fűre, majd berohant a házba.
A Légió négy részre bomlott és átfésülte a területet. A szárnyas
lények már a legnagyobb sebességgel száguldottak a folyó felé,
arcuk kemény volt és álluk határozott. A Légió kocsik elé szállt le,
amik a közeli utakon mentek. A kocsik nem voltak közel az

- 11 -
aeclari otthonához, de az arkangyal nem mondta milyen messze
ürítsék ki a területet.
Mikor az első kocsik csikorogva megálltak, égett gumi illatát
érezték, a Légi kitépte az ajtókat és kiemelte a rémült
vámpírokat. A Légió egy csoportja a levegőbe emelkedett,
kettőnél vámpír volt. Másik csoport négy embert talált egy
harmadik kocsiban, a vámpírok jószágai hazafelé tartottak. Az
ijedt jószágok nyöszörögtek, ahogy a Légió elvitte őket, de nem
küzdöttek. Ahogy azok a vámpírok sem, akik látták az angyalokat
a folyó felé száguldani, ahogy elhagyták az Enklávét.
Arany fény ömlött ki az aeclari otthonának ablakán.
Sok angyal, akik a folyó felé száguldottak vámpírokat vagy
embereket tartottak a karjaikban, elvitték háztartásukat a
veszélyből. Harangvirág volt az utolsó, aki elrepült az Enklávéból,
és bár a Légió nem beszélt sokat az aeclarin kívüliekkel, hozzá
szóltak: Az aeclari emberei biztonságban vannak? Ez fontos
volt. A Légió tudta. Az aeclari kötődött azokhoz, akik a házukban
éltek.
Igen, gondoskodtam róluk. A Harangvirág, aki gyorsabban
tudott repülni, mint Primary és néha versenyzett a Kard és a
Vipera autóival, lezúgott a szikláról, szárnyait olyan fényes arany
nyalta, hogy nehéz volt nézni. Egyik kezében egy négyszögletes
dolog volt, a másikban olyanok, amiket felismertek.

- 12 -
 A Légió több tagja repült be vele, és dolgokat hoztak el. Nem
értették a dolgokat, de ezeket az elméjükben az aeclarihoz
kapcsolták. A Toronyba repülünk velük.
A legtöbb angyal Manhattan felé repült és azok a Légió tagok
is, akik vámpírokat vagy halandókat vittek magukkal. De Primary
megfordult, mikor a folyó közepén túljutott, ahogy társai is, akik
nem vittek semmit.
Harangvirág előttük állt meg, ezüstös kék szárnyait széttárta
és arcát ragyogó fény nyaldosta, ami a folyót arannyá változtatta.
És a fény nőtt és csak nőtt.
Míg végül annyira ragyogó volt, hogy szinte tűzzé vált és még
Primary sem tudott belenézni és karját a szeme elé emelte. Az
utolsó dolog, amit látott az intenzív fehér ragyogás volt.
Egy hatalmas robbanás lökte őket hátra.

- 13 -
 4. fejezet

Rapahel az arcán kosszal ébredt fel, ami annyira forrón

ragyogott, pihenése korán ért véget és új szíve még nem állt
készen. Rájött, az összetört az erőszakos erő kiengedésének súlya
alatt és felfedte a benne lévő halandó szívet. A kis szív felrobbant
a nyomástól.
Darabjai a vérében úsztak, átjárták egész testét. Teste vadtűz
mentes volt. Az arany fénytől mentes volt, Nem törődött a
mellkasában lévő veszteséggel és a gyötrelemmel, kinyitotta
szemeit… és folyékony ezüstbe pillantott.
Ezt az olvadt pillantást az örökkévalóságig meg tudta volna
tartani.
A nő nem válaszolt, ezüstös pillantása felhős és ködös volt,
mielőtt ismét leengedte pilláit.
Kábult, mondta magának, egyszerűen kábult és most ébred a
hosszú alvás után. Túl korán szakították ki a gubóból, ami felfalta
volna, mielőtt újraalkotja őt. Időbe telik neki felébredni.
A világ ragyogott körülöttük, arany szálak cikáztak, a báb
tiszta energiából állt.
Utoljára megosztott álmukban látta őt, ahogy harcoltak a
Zuhatag ádáz erejével, hogy megmentsék Elena elméjét,

- 14 -
emlékeit, őt. Végül az volt az egyedüli lehetőségük, hogy Raphael
kiengedi a nyers, erőszakos erőt és reméli, hogy végleg
megsemmisíti vele a gubót, kitépi Elenát a Zuhatag
machinálásainak markából.
De bár erejét a földbe lökte, az a levegőben körülöttük
örvénylett, mintha túl sok lenne, s a föld nem tudná megtartani.
Raphael nem törődött semmivel. Fókusza egyedül Elenán volt.
A nő csukott pillái árnyékot vetettek bőrére, ajkai puhák voltak
és majdnem azt hitte egyszerűen az ágyukban alszik mellette. De
Elena álmában sem volt ilyen mozdulatlan, ilyen békés.
Rémálom kúszott Raphaelbe: a legrosszabb történt, a gubó
sikeres volt célja elérésében és létrehozott egy Elena arcával, de
lelke, emlékei, nevetése és lelkesedése nélküli lényt.
Körmei a földbe vájtak, a kosz kemény és forró volt.
Kényszerítette magát, hogy nézze meg pihenését. A gubó túl
kicsi volt. Maga látta. Nem tudta megtartani vadásza erős, kecses
testét, nem volt hely a harcos szárnyainak, aki hitvese volt.
A gubó összetört részei hevertek a nő körül. A törött darabok
belső felületén vadtűz kavargott: fehérarany kék örvénnyel… és
most már áttetsző árnyalattal, ami az éjféltől hajnalig tartó
árnyalatot vette fel. Elena bőre erősebben ragyogott, mint a
vadtűz, mintha belülről világítana. A Zuhatag próbálta őt
erőtartállyá alakítani, hogy ha extra üzemanyagra lenne

- 15 -
szüksége, mikor háború volt a láthatáron. Elenát egy gyűjtővé
akarta alakítani.
Mintha eladná őt az erőért.
Mintha élne nélküle.
Mintha nem adná fel az örökkévalóságot miatta.
Raphael megállította a rémisztő, nem akart folyamatot. De
hogy megmentse Elena lelkét, emlékeit, akkor kellett tennie,
mikor a gubó még túl kicsi volt. A nő testének nem volt ideje
nőni. Az kicsi, formátlan volt. Csúnyán megsérült és ezért
Raphael volt a felelős.
Keze ökölbe szorult a koszban, szemei szúrtak.
Összeszorította őket és mikor megint kinyitotta szemei
hozzászoktak a ragyogó aranyhoz, ami körbevette őket. Újra látta
Elenát. Ahol a térdei voltak…
Raphael mélyen szívta be a levegőt.
Nem volt alaktalan, sem sérült oly módon, ami évszázados
fájdalmat okozott volna neki. Teljes volt. Egy ponton sikerült
térdeit a mellkasára húznia, testét köré görbítette. Mint egy
gyermek a méhben… de Elena nem volt gyermek.
Ahogy nézte Elena felsóhajtott és kezdett kigömbölyödni, egy
pillangó kelt ki a túl kicsi gubóból. Lehetetlennek tűt, pedig
nézte. És akkor megértette. A teste eladásra került.
Elena teljes volt, de darabokban.

- 16 -
 A lábai hosszúak voltak, az ő magas vadászának lábai, aki le
tudta húzni őt egy csókra, hogy keze a tarkóján volt. A karjai is
megfelelő hosszúságúak voltak, hogy kést dobjon és elsüsse
számszeríját és vele küzdjön meg képességével és humorával. Az
arca kezdett megjelenni, bár arccsontjai annyira élesek voltak,
mintha bőre üvegből lett volna.
Majd jött az ár: túl sovány volt a vállai alatt, bordái
kiemelkedtek és kulcscsontjai kiálltak. A vékonyság nem tudta
leírni eléggé. A bőre puhán tovább ragyogott kifelé, ettől
kőkemény vadászát éteri, földöntúli lénnyé változtatta, akit a
világba dobtak, mielőtt kész lett volna.
Ez feldühítené őt, de ilyen rémesen törékeny test, semmi nem
volt, csak csont, inak és belső ragyogás, könnyen meghajolhatott
és átívelhetett hogy illeszkedjen egy túl kicsi gubóba anélkül,
hogy elvesztene magából valamit.
Megfelelő üzletet kötött, mert a húst visszagyarapíthatták. Egy
hiányzó végtagnak eonokba kerülne regenerálódnia egy ennyire
fiatal halhatatlannál… mert az előtte lévő Elena nem volt
halandó. Nem, mikor szemei folyékony ezüstök voltak.
Raphaelt nem érdekelte, hogy halandó vagy halhatatlan, bármi
is történt, együtt mennek bele. Ez volt az ígéretük. Aggódott a nő
fizikai teste miatt, de csak olyan mértékben, hogy nem tudta
elviselni, ha fájt neki. Igazából azzal törődött, hogy ő jött-e vissza

- 17 -
hozzá: az ő Elenájának szíve, az ő Elenájának lelke, az ő
Elenájának bátorsága.
Szívének egy részét neki adta, de csak annyit, amennyit
magáévá tehetett.
Raphael soha nem félt, csak ha harcos szeretőjéről volt szó. Ő
arkangyal volt. A félelmen túl. De az ilyen pillanatokban a félelem
rátette fagyos kezeit a torkára. Lélegzete szűk volt a tüdejében,
rávette magát, nézze meg arcának többi részét. Rövid, majdnem
fehér hajszálak feküdtek az arcán. Finom csontok voltak átlátszó
bőre alatt, de a bőr Elena sötétarany bőre volt. A ragyogás nem
tompult.
Alig bírta kivárni, hogy érezze a haragját, harcoljon azzal a
makacs szükséggel, hogy visszanyerje az erejét. Talán súlyokat
akar majd emelni, mielőtt járni kezdene. Ő maga adja át neki az
átkozott súlyokat, ha beszélne hozzá, elmondaná neki
megcsináltál, hogy a Zuhatag nem nyerte meg ezt a csatát.
Körülöttük az arany energia tovább ragyogott és kis
légörvényeket hozott létre, kis villámlások voltak elrejtve benne.
Újra és újra kinyúlt az elméjéért. Elena, hallasz engem?
Mellkasa fájt.
Ha a nő elment, akkor rá is ez vár. Több mint ezerötszáz évet
élt. Elég volt. Ha Lijuan szörnyként ébred fel, míg Elena és ő
aludt, kiégeti azt a szennyet, mert Elena is azt akarná, hogy ezt
tegye, de nem élne nélküle több tízezer évet. Egy napot sem

- 18 -
tudna nélküle élni. Én harcosom, mondta az elméjében,
hangosan is megismételte a szavakat.
Teste nehéznek, letargikusnak hatott, de felemelte kezét, hogy
megfogja Elena arcát. Óvatosan, annyira óvatosan. A bőre olyan
volt, mint a finom papír, amit anyja használt, hogy becsomagolja
az otthon készült édességeket neki, mikor gyerek volt. Annyira
könnyű volt eltépni. Nem akarta eltépni Elenát.
Meleg, annyira meleg volt a keze alatt. De szemei újra csukva
voltak. Ezüst ragyogott áttetsző szemhéjai mögött. Lehet, hogy a
gubó belülről emésztette fel őt? Időben állította meg a
folyamatot? Vagy túl sokáig tartott és minden részét
felemésztették, csak hogy újraalkotva ez alkalommal egy energiát
tároló héj legyen?
Ha az utóbbi volt igaz, a nő, akit életénél, az örökkévalóságnál
is jobban szeretett elment, akkor szerelmi történetük véget ért és
ezzel az ő halhatatlan élete is. Akkor legyen. De először tudnia
kellett. Biztosra kellett mennie. – Míg beszélsz, addig várok.
És ha soha nem szólal meg? Akkor az maga lesz a válasz.
Az ő vadásza nem volt maga csendes.
– A végén – mondta –, mielőtt kiengedtem az erőt a
testemből, beszéltem Cassandrával. Te és én, hbeebti,
megváltoztattuk a próféciát. – Azt akarta, hogy Elena nyissa ki a
szemét, és kérdezze meg Ő Gonoszsága végre meg fog-e halni,

- 19 -
hallani akarta nyögését, mikor elmondja neki, mit mondott
Cassandra:
A jövő elrendeződik. Az útvonalakat megválasztották. Halál
közeleg. Annyi halál tűz gyermeke.
A Rémálmok Istennője.
Az árnyék nélküli kísértet.
Emelkedik benned a Halál hatalma.
Ezüst szárnyak.
Kék szárnyak.
Halandó szív. Törött álmok.
Összetörik. Összetörik. Összetörik.
Egy elválás. Egy sír.
Látom a végét. Látom…
– Nem igazi javulás a múltkori óta, Arkangyal. – Elena ezt
mondaná, ha ébren lenne. – Sok negatív előjel és törés és egy sír?
Szuper, egyszerűen szuper.
Ha a vére folyékony arany volt, annak fénye átragyogott rajta.
Elena pislogott, aprót megrázta a fejét. Körülötte leesett a
gubó utolsó darabja, ahogy lábait teljesen kinyújtotta. Szemeit
ismét kinyitotta és mikor találkozott a férfiéval azok tiszták
voltak, tiszta ezüst, semmi emberi szürkeség. Ez azonban a
legrosszabbat is jelenthette. Hogy Elena halhatatlan volt, de
számára örökre elveszett, egy energiakonténer volt, amiben nem
volt lélek vagy értelem.

- 20 -
 Inkább halnék meg Elenaként, mint élnék árnyékként.
Raphael kezeit ökölbe szorította, kosz és törmelék karcolta
bőrét. Meg fogja tenni, ahogy megígérte. Véget vet neki, ha többé
nem volt Elena. Nem engedi meg, hogy az üres héj, egy
megrontott élet hitvese arcával sétáljon. Nem engedi meg a
Zuhatagnak, hogy lealacsonyítsa Elenát. De először tudnia kell.
Testében minden izom megfeszült, elméjével ismét kinyúlt. Én
Elenám.
Nem kapott választ, nem volt jelenlétnek nyoma a fejében.
Állkapcsa megfeszült. Még nem volt vége. A nő képességét,
hogy az elméjével tudott vele beszélni a gubó előtt jóval ellopták.
Amit együtt tettek, kicsavarta őt a gubóból, összetörték, mielőtt
elfogyasztotta volna őt, ami talán összekeveredett a sérüléssel.
Szívének része, amit neki adott, abban hatalmas erő volt, de a nő
teste talán nem tudta, hogy használja ki, hogy megvédje elméjét
az erőtől, ami szét akarta tépni őt.
Az ő Elenája volt az álomban, ahol találkoztak, mielőtt
kiengedte az erőt, de ötlete sem volt, mennyi idő telt el az álom
óta. Talán egy másodperc, míg kiengedte az erőt? Napok?
Hónapok? Mi történt hitvesének elméjével és tudatával ez alatt?
– Hbeebti. – Hangja nyers volt. És a szíve darabokban volt
benne. Egy új szív nőtt a helyére, már megindult, de hebegett és
habogott, lelassította erejének hiánya. – Elena.
Semmi, nem kapott választ.

- 21 -
 Nem volt fegyvere, sem energiája, hogy angyaltüzet hozzon
létre, de arkangyal volt. Alap ereje elég, hogy eltörje a nyakát,
letépje végtagjait.
Elena ásításra nyitotta száját, pislogott megint, és erősebben
rázta a fejét, hajának szálai arany energiában úsztak, és homlokát
ráncolta. Raphael pulzusa megugrott, regenerálódó szíve energiát
szívott el végtagjaiból, mert a karok és lábak nem voltak olyan
fontosak, mint egy szív növesztése.
Nem sok minden tudott megölni egy arkangyalt. Sima tűzzel
hamuvá égeted, felkelnek, talán évek múlva, de végül felkelnek.
Ha más arkangyal erején kívül mással darabjaira dobbantod,
akkor minden egyes részt végül regenerálnak. Csak egy arkangyal
öletett meg egy másik arkangyalt.
Néhány törvény kőbe volt vésve. Még a Zuhatag sem
változtathatott rajta.
Szíve tovább szívta el az energiát testnek nem létfontosságú
részeiből.
Raphael talán veszít némi húst ez alatt, talán elveszt egy kart
vagy lábat, de annak nem sok hatása lenne hallhatatlan életére.
Semmi, ami hasonló lenne Elena törékenységére. A vadásza, aki
soha nem volt törékeny, folyamatosan káromkodna, mikor
tudatára ébred állapotának.
A sír az övé és Elenáé lenne, amit Cassandra látott? Ha a halál
jön, akkor együtt fognak feküdni a földben. Nem engedi meg,

- 22 -
hogy elválasszák őket, sem az életben, sem a halálban. Bármi is
volt a jövőjük, együtt sétálnak bele. Sosem külön. De ha ez nem
az ő vadásza volt, akkor már otthagyta őt. Akkor követni fogja. –
Elena, ébredj fel értem –, suttogta törött szíve dadogó ritmusára.
Acél meleg suttogását érezte az elméjében. Hmm? Álmos hang
volt.
Kicsit regenerálódott szíve annyira hangosan kezdett verni,
mintha teljes lett volna. Mert az álmos mormogás az olyan volt,
mint az ő Elenája. Az acélos meleg? Az az erő volt, ami a
forróságban alakult ki. – Vámpírvadász?
Elena ásított és közelebb mozdult, míg légzése megcsókolta a
férfi bőrét. Raphael hüvelykujjával mérhetetlenül puhán simított
végig az arcán, félt, hogy megsérti és megtöri a sérülékeny
felszínt. – Elena, ébredj fel. – Kérlek.
Elena felemelte túl vékony kezét, csontjai látszottak ragyogó
bőre alatt, megdörgölte arcát anélkül, hogy lesöpörte volna a férfi
kezét. Mikor leejtette kezét kérdő pillantással nézett rá. –
Arkangyal, a hajad ég?

- 23 -
 5. fejezet

Raphael nem vett levegőt. A mellkasában lévő zúgás a fülében

üvöltött. – Úgy lenne? – Nem érdekelte.
De Elenát igen. Mielőtt megállíthatta volna a nőt kinyújtotta
karját, ami annyira vékony volt, hogy alig lehetett látni, és
megpaskolta haját, mintha ki akarná oltani a tüzed. – Tessék. –
Mikor visszahúzta kezét Raphael nem látott égésnyomokat.
Elena összehúzta szemöldökét és a tenyerére bámult, majd
ismét a férfi hajára. – Visszatért. – Nem piszkálta a furcsa tüzet,
kezét a férfiára tette, ami az arcán volt. – Azt hiszem ragyogok. –
Hangja rekedt volt, azé a nőé, aki hosszú alvás után ébredt fel. –
Ragyogok?
Raphael biccentett, szorította a koszt és a törmeléket szabad
kezével. A kosz igazi volt. A kis kavicsok benne a tenyerébe
vájtak, igaziak voltak. A hitvese igazi volt. Beszélt hozzá.
– Fenébe. – Közelebb húzódott, és légzése felületessé vált.
Percekbe telt neki újra beszélni, tüdeje és szíve küzdött, hogy
lépést tartson mozgási igényével. – Nem akarok este ragyogó
vadász lenni. – Hírtelen elmosolyodott, ami elérte szemeit, ami
az övéi voltak, amik ezüstök voltak, emberi szürkeség nélkül. –
Legalább összeillünk. Te tűzben égsz. Én ragyogok. – De örömteli

- 24 -
mosolya eltompult, mielőtt visszatért volna. – Vannak lábaim.
Karjaim. Szemeim.
Kezét megfordította, megvizsgálta a törékeny felépítést. – A
csontjaim olyanok, mint a gyufák. – Összehúzta orrát. –
Szerinted annyira törékeny vagyok, amilyennek tűnök?
Raphael biccentett újra, lelke kinyúlt a szorosra tekeredett
labdából. Elena maga volt. A többit kitalálják.
– Uhh. – Leejtette kezét, kifújta a haját az arcából, majd
felnyúlt és meghúzta haját. – Kezdek megőrülni, vagy tényleg kis
toll van a hajam végén?
Raphael nem vette észre, annyira arra koncentrált, hogy
megtudja ki vagy mi létezett hitvese testében, de úgy látta a nő
rendben volt. A haja a gubó előtt hátának közepéig ért. Most alig
súrolta az állát és minden hajszál végén apró tollak voltak,
aminek ugyanolyan árnyalata volt, mint a hajának. –
Harangvirágod féltékeny lesz, mert már nem neki van a
legszokatlanabb haja az angyalok közt. – Kék végű fekete.
– Senki sem fogja észrevenni. Igazán közelről kell nézned. –
Leejtette kezét a férfiéra, ami az arcán volt. – Azt hiszem a tollak
összezavarodtak és végül a testem rossz részén kötöttek ki. –
Siváran üldözött pillantást lőtt felé. – Érzem a vágyat, hogy
kinyújtsam a szárnyaim izmait… de nincs súly a hátamon. A gubó
túl kicsi volt.

- 25 -
 Raphael nem látta jelét lenyűgöző szárnyainak, ami éjfélből
ment hajnalba, ami a hitveséé volt. Azt sem tudta az ő szárnyai
hogy élték túl az erő kiengedésének kataklizmáját.
Megmozdította izmát, hogy felemelje egyiket.
Elena puhán felzihált. – Arkangyal.
Raphael feje túl nehéz volt, hogy felemelje, szárnyait a nőre
borította… és látta tiszta fehér tűz volt. Egy üstnyi fehér tűz. Egy
végtelen pokol.
– Ez megmagyarázza a hajad miért ég, pokoli leszel a
bútorokra. – Félelem nélkül felemelte a kezét, az ő harcos
hitvese. A tűz rácsimpaszkodott, mikor visszahúzta kezét, de nem
égette meg.
Egyik része sem akarta őt bántani.
Elena nevetett, tenyerével a tűzzel játszott, mintha kis állat
lenne. Egy pillanatra Elena elfelejtette saját veszteségét. – Ezek a
szárnyak komolyan menők. – Miután a tűz visszatért Raphael
szárnyába Elena megnyomta az ívet. – Érzem az izmokat, az
inakat és a csontokat. Szerinted képes vagy a struktúrát is tűzzé
alakítani, mikor akarod? Így nem lehet fizikailag megtámadni?
– Kitaláljuk. – Kisöpörte a hajat Elena arcából. – Emlékszel az
álomra.
– Igen. Mindenre emlékszem. – Kezét a férfi szívére nyomta. –
Ez rohadt furcsa dolog volt Arkangyal.

- 26 -
 Raphael homlokát a nőére nyomta, mosolygott. – Más nő mit
mondana, mikor szeretője tényleg neki adja a szívét?
Elena ajkai mosolyra húzódtak, de a sivárság megmaradt. –
Csináld –, mondta. – Tépd le a ragtapaszt.
Raphael kicsit megemelte magát, majd kezét végigfuttatta
gerincén, hogy leellenőrizze. És megfagyott. – Érzek valamit. –
Megfordult, így meg tudta nézni a hátát, tudatában volt, hogy
Elena visszatartotta a levegőt. Ahogy ő is.
Amit látott, olyanról ismerete sem volt. – Ez egy alig
kiemelkedő szárnytetoválás. – Tökéletes volt minden bonyolult
mintában, még minden toll szálában is. – A te színeiddel. –
Gazdag fekete, ami indigóba vált, majd a legmélyebb kékbe és
hajnalba, az elsődleges tollakon fehérarany ígéretével.
Elena lélegzete melegen érte a bőrét, szaggatottan fújta ki azt.
– Babaszárnyak? – A remény erős volt a hangjában. – Mint
Aodhan unokaöccsénél?
Az angyal babák inkább a szárnyak lenyomatával születtek,
hogy pontosan hol fognak majd azok kinőni. – Ez nem ugyanaz –
mondta neki. – Azok a szárnyak átlátszóak és tisztán mutatják a
halmok, hogy végül hol fognak kiterjedni a háton, ahogy a baba
fejlődik. Egy babán nem látsz teljes szárnyformát.
– Emlékszem már. Mint az origami puzzle, amin több réteg
fekszik.

- 27 -
 – Igen. – Elenáé ezzel szemben… – A te tetoválásod a teljes
szárnyaid, csak a mérete arányos a vászonnal.
Elena csendben mosolygott, mielőtt azt mondta volna –,
Olyan, mint az első alkalommal? Mikor átalakítottál?
És Raphael rájött, az együtt töltött idejük alatt Elena soha nem
tette fel neki ezt a kérdést. Mert a szárnyai csodák voltak, amiket
további tudás nélkül elfogadott. – Nem –, válaszolta. – A
szárnyaid felnőtt angyal szárnyaiként nőttek ki, mint egy
amputáció után. A csak pelyhes babatollakkal borított meztelen
szárnyak emelkedtek ki a hátadból. Mikor az egész teljes lett a
felnőtt tollak kezdtek kinőni a hátadból. – Ujjait végigfuttatta az
egyik szárny elegáns ívén.
Elenán egy remegés futott végig. – Érzem az érintésedet, és
majdnem olyan, mintha a szárnyam érzékeny részét érintetted
volna meg. Mi van, ha az egész szárnystruktúrám eltűnt. – Ez
nyers, mérges suttogás volt. – Miért akarom kinyitni és becsukni
őket, mikor örökre fixek? A tetovált szárnyakkal nem lehet
repülni, nem lehet kinyitni, nem remeghetnek az érintésed alatt.
Raphael lejjebb engedte magát, így a szemébe nézhetett, kezét
ismét az arcára tette. – Egy struktúra nélküli szárny illik a
gubóba, ami túl kicsi volt. – Az ő heves vadásza harcolt, hogy
visszanyerje magát. – Az egyedüli lehetőséget választottad, amit
lehetett.

- 28 -
 Elena kezét a férfi csuklójára zárta, szorítása meglepően erős
volt. – Nos, ez rohadt szar és meg akarok rúgni valamit most, de
talán eltörném közben a lábamat. – A következő hang a végtelen
dühé volt.
Raphael ezt nem tudta megjavítani neki, nem tudta
megmagyarázni a tetoválást, ami eltért mindattól, amit eddig
látott. Helyette karjával betakarta dühtől feszült vadászát, harcos
hitvesét, aki visszajött hozzá a szakadék széléről, és aki nem tudta
milyen meghunyászkodni. – Túléltük a Zuhatag kísérletét, hogy
szétválasszon minket – emlékeztette őt. – Ezt is túléljük.
Elena úgy tartotta az arkangyalt, ahogy az arkangyal a nőt,
Elena arca dühös és birtokló volt. Nincsenek könnyek, ígérte a
vörös dühön át. A Zuhatag nem okozhat neki több fájdalmat.
Talán elvesztette csodás éjfél és hajnal szárnyait, amik az övéi
voltak, de önmagaként tért vissza az arkangyalhoz, és a férfi is
teljes volt, nem volt rajta fizikai sérülés a hatalmas erőkiengedés
miatt.
Bár ezzel az arkangyallal nem volt egyszerű.
Elena szorított fogásán.
Mennyi ideig tartották egymást nem tudta. A férfi szárnyai
nehezek voltak tüzes megjelenése ellenére és mellkasa meleg, az
illata az övé. Belélegezte, ami olyan volt, mint a levegő és
megállapodott sejtjeiben. Mikor végre ismét kinyújtotta testét,

- 29 -
lehorgonyozta magát a férfiban, aki egyben tartotta őket, szemei
a Légió jelére siklottak.
A jel miatt le kellett néznie, a bal melle alá, a sötét tükörre.
Eltűnt, bőre sértetlen volt. Megnyomta az áttetsző bőrt és apró
„nyilallásnyi” fény terjedt szét a bőre alatt. Ez furcsán szerethető
volt. – Igen, nem normális.
Raphael nevetése mély volt, a hang a csontjaiig hatolt. És a
férfi szemei… a színe annyira tiszta kék volt, hogy fájt, és ez a kék
volt a szerelem, ami megjelölte Elenát. – Azt hiszem ez erős
finomítás volt, hbeebti.
Végül a hátukra feküdtek, Elena Raphael szárnyán feküdt,
ahogy már annyiszor korábban, mióta megtalálták egymást.
Fehér tűzlángok táncoltak a bőrén, mint szentjánosbogarak, és
ettől mosolyognia kellett. Arkangyala sértetlen szárnyakkal
megúszta. A sajátjai talán elvesztek, ami rohadtul fájt, de
megbirkózik vele. Ha Raphael veszti el a sajátjait? Nem, ez olyan
lehetetlenség volt, amit elutasított, hogy átgondoljon,
Felettük arany villámlás örvénylett. – Ez úgy tűnik az új
Zuhatag szülte erőd. Olyannak is érződik. – Vészjósló, hideg és
erőszakos, oly módon, ami motiváció nélküli volt. Csak annyira
erős erő, ami vágyott a teljes kontrollra, hogy saját módjára
szabja a képet.
– Miért lóg felettünk?

- 30 -
 Arkangyala nem tűnt úgy, hogy nagyon érdeklődött volta ez a
furcsaság iránt. Az oldalára fordult és a nő hajával játszott, ahogy
Elena nézte intenzív érdeklődéssel megvizsgált meg minden apró
tollat a szálak végén. Ajkai mosolyra húzódtak. Nem siettette és
az idő lassan mozgott az energiagubóban.
Mikor Raphael végül felnézett, azt mondta –, A földbe
küldtem. Ennek is itt kell lennie-
– Raphael. – Tenyerét a mellette lévő koszfalnak csapta. A fal
arannyal ragyogott, tele volt rejtett villámívekkel. – Az
embereink. – A szíve dübörgött, az a hatalmas szíve, ami
valahogy elfért benne és elég normálisnak érződött… kivéve, hogy
furcsa ritmusa túl nagy, túl hangos volt.
A férfi törött zafír szemei találkoztak az övéivel, és Elena szinte
látta, hogy az idő hogy bomlik ki, ahogy a férfi visszatért a szóban
forgó időre. – Kiküldtem egy figyelmeztetést, mielőtt leföldeltem
az erőt. A figyelmeztetést az elérési határomig küldtem.
Álla megfeszült, azt mondta –, De nem tudom mennyi idő telt
el a figyelmeztetés és a földelés közt, talán nem volt elég, nem
tudtam megítélni, mennyi idő telt el, mikor ott voltunk. –
Vonalak voltak homlokán. – Hallottam Illium hangjának tompa
visszhangját, hogy elismeri az utasítást, de ez lehetett igazi, de
akár az elmém tölti ki a lukakat, nem tudjuk, míg fel nem
emelkedünk.

- 31 -
 Elena nyelt. Se angyal, vámpír, halandó nem élte volna túl
Raphael vérében úszó erőt. Amit kiengedett. Az erő, ami éteri,
szerethető fényű tűzbe zárta őket.
Megragadta barátai, családja miatti félelmét, szorosan
tartotta, arra a furcsaságra koncentrált, ami körbevette őket,
felemelte kezét, ujjával súrolta az erőt.
Arany villámlás esett le és csüngött Elena bőrén, mint
korábban, mikor minden pokollá vált. Semmi eredendően rossz
nem volt az erőben, csak megijesztette őt, mert olyan erős volt és
mert annyira távoli halhatatlanná akarta formálni Raphaelt, de
az erő maga nem volt rossz. Lehetett alakítani és formálni, ahogy
Raphael akarta. Ebben a nyers formában azonban erőszakos
vihar v.
– A megosztott álmunkban azt mondtam neked engedd ki. –
Bűntudat volt. – Ha az embereink meghaltak-
Raphael a könyökére mozdult, és másik szárnyát a nőre tette
újra, begubózta magába. – Együtt hoztuk meg a döntést. –
Tekintete elutasította, hogy máshova nézzen. – Együtt birkózunk
meg a következményekkel.
Elena keze a másik szárnyon feküdt, biccentett. Ez volt az
ígéretük: Együtt. Mindig. – Mennyire vagy gyenge? – A férfi
erőhiánya lehet a halálos ítélete. A Tanács csak a legbrutálisabb
erőt tisztelte, mert egy erő nélküli arkangyal nem tudta kordában

- 32 -
tartani a területén lévő vámpírokat. És most, hogy a Zuhatag
játékban volt, az erő még zsigeribb fegyver lett.
– A szíved felrobbant az erőkiengedés alatt –, mondta. – Most
a véráramomban van. – Nem tűnt úgy, mintha kicsit is aggódott
volna, hogy egy halandó szív darabkái úsznak a testében.
Még mindig nem tudta elhinni, hogy mit tett: neki adta
arkangyal szívének részét, majd az ő haldokló szívét az üregbe
tette, amiből sajátját kitépte.
– Az új szívem lassabban regenerálódott, mint kellett volna és
a végtagjaim nehezek –, tette hozzá –, de már éreztem magam
így korábban, hosszú idővel ezelőtt egy csata után, mikor
legutolsó csepp erőmig harcoltam. Egy kis idő kell, hogy az
energiám visszatérjen, és repülni fogok.
A homlokát ráncolta. – A szárnyaim tűzben vannak… nem
tudom megmagyarázni másként, hogy a vadtűz most már a
húsom és csontom része. Szerves részem, mint a karom, lábam.
Most érzem, hogy a testem energiát von el, hogy új szívet építsen.
Elena látta, hogy a fehér tűz pislákolni és sercegni kezdett,
ahogy beszélt. Elfordította pillantását, megtartotta a perzsiai
kéket, ami megjelölte lelkét. – Nem lesz elég. – Nem engedhette
meg, hogy a férfi elkendőzze előtte az igazságot. – Nem a Zuhatag
összes őrültségével. A többi arkangyal új erőket kapott. – A férfit
sebezhetőnek, gyengének tartják majd. Könnyű prédának.

- 33 -
 Raphael válaszolni akart, mikor Elena érezte a hírtelen fényes
lökést a véráramába. Zihált. Mindketten odanéztek, ahol Elena
kezei arany energia kacsok közt táncolt. – Ez éppen…
– Az energia beléd ment. – Raphael felemelte szemöldökét. –
Én Elenám, úgy tűnik megörökölted a Zuhatag képességeimet.

- 34 -
 6. fejezet

– Ha én leszek az első arkangyallá alakított hitvese – folytatta

Raphael, míg Elena tovább zihált a gondolatra, hogy halálos erő
van a testében –, akkor a legnagyobb komolysággal veszem át a
feladatomat. Nagyszerű bálokat tartok és meghívok-
Elena megbökte erősen szórakozó arkangyalának vállát. – Ne
merj vele viccelni. – Nem számított, ha a kacs belesüppedt a
bőrébe, az erő nem az övé volt. Olyan íze volt, mint Raphaelnek,
egy része, ami különvált a testétől.
A roham az egyszerű kacstól végigborzongott a vérén, amitől
úgy tűnt még intenzívebben ragyogott. A bőre olyan volt, mintha
elektromos lett volna. – A hajam annyira feláll, mint
Einsteinnek?
– Egy örökkévalóságig bánni fogom, hogy nem tudtam a
halandót rávenni legyen vámpír.
– Ismerted Einsteint? Várj, ne zavarj össze. – Újra felzihált.
Egy második erőkacs esett le a viharból, hogy a vérében ússzon
tovább.
Raphael összevolta szemöldökeit. – A szemeid folyékony
ezüstök voltak, mikor először kinyitottad őket. Most már sokkal

- 35 -
halandóbb árnyalattá tompult a pupilla körül, de továbbra is
mélyen ragyog.
– Egy sötétben ragyogó vadász egyenlően erősen látható
szemmel és talán radioaktív vérrel. Épp erről álmodtam mindig.
Figyelmen kívül hagyta Elena támadó beszédét, fejét közelebb
hajtotta. – Egyben egy bizonyos kék jelent meg a pupillád körül.
Extrém fakó, mintha fekete lenne.
– Nos, a szíved egy részét adtad nekem. – A szája kiszáradt az
újraélt emlékek miatt, hogy hogyan tépte ki szó szerint a szívét
érte. Kezével a férfi mellkasára csapot. – Ha még egyszer ilyet
teszel és én használlak céllövésre.
Raphael mosolya hatalmas volt, belső fénnyel megvilágította
lenyűgöző szemeit, ami túlragyogta az aranyat, ami egyre
gyorsabban örvénylett felettük, egy hurrikán volt készülőben. –
Megveszem neked a késeket.
Elena ajkai mosolyra húzódtak, próbált morogni, elbukott. –
Feltételezem a ragyogó fogvájó nem olyan rossz – mondta
vigyorogva. – Lefogadom jó pénzt kaphatok egy talk show
cirkuszban.
Raphael mosolya elmélyült. – Te vagy az én Elenám.
Igen, az volt. – Had nézzem meg a szemeidet, lássam a
károkat. – Semmi aggodalmasat nem látott eddig, de aggódott az
miatt, amit a férfi elvesztett. A világ halálos egy erő nélküli

- 36 -
arkangyal számára. De olyannak látta, mint mindig: éterien
mélykéknek.
Légzése könnyebb lett. – A szemeid annyira földöntúliak, mint
mindig.
– Arkangyal vagyok. – Ez nem dicsekvés volt, csak egyszerű
kijelentés.
Szívének egy részének átadása alapjaiban változtatta meg
Elena alig halhatatlan testét. A férfi teste, jött rá, túl erőteljes
volt, hogy hatással legyen rá egy kis halandó szív. – Miért
tartottad meg?
Raphael nem kérdezte meg, mire gondolt. – Hogy egy kicsit
halandó legyen neked.
Elena szemei égtek. Közelebb mozdult szárnyainak meleg
súlya alatt, kisimította haját az arcából, a szín a legsötétebb
éjszaka volt. A Légió jele a jobb halántékán tompa, sík volt.
Ahogy gyomra tovább csavarodott annak jelére, mit vesztett a
férfi, egy harmadik Zuhatag szülte erőkacs esett a kezére… és
nyomakodott be.
– Fáj? – Raphael többé nem mosolygott. – A fogaidat
csikorgatod.
– Mintha az egész testemet tűvel szurkálnák, mikor bemegy. –
Kinyújtotta kezét, ami a legutolsó csapást kapta, határozottan az
erő felé emelte, ami hihetetlen vihar volt felettük. Vad

- 37 -
cseppekben süllyedt belé. – Tíz –, mondta, mikor véget ért,
megszámolt minden kacsot, ami belé süppedt.
Majd megállt.
Az erő a bőrén táncolt, a csuklója körül, beleszőtte magát a
hajába, de nem hatolt át a bőrén. Nézte a vihart, megértés
suttogott elméjének szélén, mintha hallótávolságban lenne. –
„Tele” érzem magam, nincs több hely az erőnek, ahova menjen.
Raphael hangja kőkemény volt, mikor azt mondta –, Mielőtt
megakadályoztuk a folyamatot, a Zuhatag egy erő tartállyá akart
alakítani téged.
– Így egy részleges tartály vagyok? – Végiggondolta, vállat
vont. – Mindig egy vagy két csepp vadtüzet tudtam magamban
tartani neked. – Kezét a férfi vállára tette, tenyérrel felfelé,
csendes meghívásként, Raphael sajátját fölé tette. – Nem bánom,
ha egy kis tartalék energiát tárolok neked. – Ez előnyt ad
Raphaelnek a csatában, bár a cseppek nem igazán voltak
játékfordítóak, mikor a férfi mindent kiadott.
Ámbár… A torka kiszáradt, pulzusa feldübörgött. – Raphael.
Az arany energia hírtelen elektromossá vált Raphael bőrén,
haján, szárnyain. A perzsiai kék arannyá vált, hogy az energia
végigment íriszén. Figyelmeztetés nélkül az erő a férfiba
csapódott, olyan erővel, hogy merevvé vált, gerince egyenes volt.
Elena segíteni akart neki harcolni, nem tudta, hogy mivel, de
Raphael megszorította kezét és a földre tette.

- 38 -
 A pánik csapdába esett lepkeként verdesett a fejében, szabad
kezét a férfiéra zárta és tartotta arkangyalát, míg az erő üvöltött
körülötte, benne. A haját hátrafújta az orkánerejű szél, ami a
viharban létezett. A férfi bőre arany törésekkel szakadt meg, ami
egy pillanat alatt meggyógyult, csak hogy újra meg újra
megtörténjen. A haja arannyá vált, míg a hatalmas erő a férfiba
ömlött. A szemei olvadt arannyá váltak az összetört fényben.
Elena próbálta elméjét a férfiéval egyesíteni, de csak statikus
üvöltést hallott, mintha csak egy viharcsatornában állna, szavait
ellopták, mielőtt elértek volna Elenához. Elena haját hátrafújta a
szél és villámlások cikáztak a bőrén, csak hogy lepattanjanak,
annyira közel bújt, amennyire összefűzött kezeik mellett tudott.
Soha nem fogja elengedni őt.
A ragyogó fény miatt be kellett csuknia szemeit, egy végső
üvöltést hallott a füleiben, amit egy utolsó „pukkanás” követett,
ahogy a nyomás kiegyenlítődött… és véget ért. Elena pislogott,
ahogy szemeit teljes nyugalommal kinyitotta. A föld alattuk
tovább ragyogott, de most már vörösen pulzált. Mintha túl sok
hőt engedtek volna ki, hogy azok, amik eddig nem égtek, most
égni kezdtek. Az arany Zuhatag szülte erő többé nem örvénylett
felettük és körülöttük.
Raphaelben volt.
Elena mozdulatlan volt, a férfira nézett.

- 39 -
 A törő óceán hatolt az elméjébe, sóssága ismerős volt… de
végtelenül hidegebb. Míg már erei is megfagytak és légzését
zúzmara kísérte.
Nos? kérdezte arkangyala.
Elena megadta magát hisztérikus nevetésének. – Ki beszél a
sötétben ragyogásról. – A férfi bőre belülről ragyogott, szemei élő
aranyak voltak, hajának végén tűz volt. Mikor megpaskolta az
átkozott energia a kezére ugrott és bőrén táncolt. – Azt hiszem a
Zuhatag nem örül, ha erőtlen vagy. – Gyomra egy hatalmas
csomó volt,
– A káoszt keresi. Nincs káosz egy erőben. – Raphael kusza
koncentrációval osztotta meg Primary szavait, mintha valami
földi dolog, hogy szavakat formált, sokkal alatta lett volna.
Mintha arkangyali lét fölé emelkedett volna.
Bassza meg.
Elena ököllel ütötte meg a jeget, megrúgta a gyomrát csomóba
kötő félelmet, ami akadályozta. Nem élte volna túl az istenverte
gubó felzabálását, majd visszatért arkangyali szívvel a
mellkasában, és kínzóan érzékeny tetoválással szárnyak helyett,
hogy elveszítse Raphaelt az erő miatt, ami olyan szörnyeteggé
akarta változtatni őt, mint Lijuant.
Kicseszett Zuhatag rohadtul elmehet kirándulni.
Megtörte összefűzött kezeiket, megragadta a férfi arcát, és
ajkát az övére nyomta. Egész teste örült a mély hazatérésre, hogy

- 40 -
pontosan ott volt, ahol lennie kellett. Hiányoztál Arkangyal.
Kezeit a nyaka köré csavarta, szorosan tartotta és elmélyítette a
csókot.
Raphael elméje kitisztult egy szenvedélyes pillanatra, Elena íze
keresztülvágott a hatalmas erő hideg szorításán. Raphael soha
nem volt ilyen erőteljes, még a gubó előtt sem. Míg úgy nem
érezte, hogy elméje területének minden sarkát el nem éri. Míg
istenné nem válhat.
Elena nyelvével végigsimított az övén.
A testi szükség és a perzselő szerelem egyesült, és újra férfi
volt, földi és evilági. Nem egy isteni komplexusban szenvedő
arkangyal. Nem Lijuan tükre. Ő Raphael volt, és együtt volt erős,
makacs, veszélyes hitvesével. Nem volt távolság a vadászával és
soha nem is lesz.
Egyik kezével a hajába túrt, erősen megragadta a tincseket, és
itta a nőt. Dühös volt, amiért Elenát bántották, hogy le kellett
vágnia a szárnyait. Tudván, hogy a nőnek nem volt kontrollja
felette nem számított. Nem ebben a pillanatban.
Nem tudta bent tartania dühét.
Elena érezte és keményebben csókolta vissza, acélja és melege
az elméjében volt és élesen húzta a fejbőrét, ahogy kezei
összezáródtak benne. Raphael végigfuttatta kezét az oldalán,
meghátrált, ahogy majdnem összetörte az egyik bordáját. –

- 41 -
Enned kell. – Légzése erős lihegés volt, az erő benne tovább forrt,
végtelen hurrikán volt.
Elena egy hosszú pillanatig bámult rá… mielőtt fejét
hátradobta és mélyen felnevetett. Ha a csókja lehorgonyozta
Raphaelt, akkor a nevetése birtokolta őt. Csak nézte őt, itta a
látványt, amitől tartott, hogy soha nem fogja látni.
Mikor Elena végül horkantó kuncogásra váltott, ami tovább
rázta őt, és Raphael arca újra mosolyra fakadt. – Mi annyira
mulatságos?
Elena hangosan felhorkantott.
Elvette kezét a szájáról, próbálta elfojtani kuncogását és
elbukott. A férfi mosolya még mélyebb lett. Szárnyaival
beterítette a nőt, kezét a derekára csúsztatta. A csont éles,
kemény volt, a bőre nagyon vékony, de Elena kezét a férfiéra
tette. – Tartsd ott, ahogy mindig.
Raphael vitatkozni akart, és látta a kérlelhetetlen elhatározást
nevető tekintetében. Mi vagyunk. Meleg acél volt az elméjében.
Az istenverte Zuhatag nem szórakozhat velünk. Ha a csontjaim
üregesek, tudnom kell.

- 42 -
 7. fejezet

Raphael volt az, aki most a fogát csikorgatta. – A csontjaid

nem üregesek. Vagy akkor korábban összetörtem volna a
kezedet. – Vállai kicsit kilazultak az emlékeztetőre, hogy Elena
sértetlen volt brutális szorítása után, kezét sokkal
határozottabban szorította derekára. – Fenntartom a jogot, hogy
bármikor meggondoljam magam.
– Nagyon New York Arkangyalának hangzol. Ez pokoli szexi. –
Ismét megcsókolta a férfit, a nevetés széle a száján volt, a
halandóság morzsái, amit áthozott a hihetetlen átváltozás során.
Beleesett a csókba. Fénnyel töltött erő ívelt köztük, átugrott
róla, hogy Elena köré csavarodjon, csak hogy utána visszatérjen.
Az erő… sokkal melegebbnek érződött minden visszatérés után,
mintha megcsókolta volna Elena, ahogy a férfi csókolta őt.
Nem tudta meddig csókolóztak, de angyalpor borította Elena
ajkait, mikor szétváltak. A nő íze bevonta őt.
Újra és újra megjelölték egymást.
– Nevettem, mert az étel egy tartós és erősen bosszantó
szellem, ami vadászik rám. – Követte ujjaival a Légió jelét,
amiben Raphael hideg halhatatlan erő égését érezte. – Egy
örökkévalóságig ettem és mégis minden súlyt elvesztettem.

- 43 -
 Ujjaival csettintett. – Egy életmód könyvet írok, hogy saját
realitym legyen. Abban benne lesz, amit Zuhatag Diétának hívok.
Egyél meg mindent, beleérve magát a konyhát, és gyere ki
negatív súllyal.
– Nem szórakozom rajta.
Elena ajkai mosolyra húzódtak, szemei táncoltak. – De csodás
vagy. – Újból megcsókolta, karjait lazán a nyaka köré csavarta,
ahogy lazán az ágyban feküdtek. – Milyen az erő?
– Az enyémmé kezd válni. – Hitvese csókja átvágott annak
ösztönös kísérletén, hogy átalakítsa őt, míg túlcsordult az
erőszakos csapás alatt. – A Zuhatag bolond, ha azt hiszi arra a
képre alakíthat, amire akar.
– Úgy beszélsz, mintha a Zuhatag élő dolog lenne. – Az alsó
ajkát rágta. – Bár igen, cuccokat dobott az utamba, mikor
Archert üldöztem. Határozottan olyan, aminek van elméje.
– Mintha a káosz ügynöke lenne, mikor nem érző lény. Csak
egyszerűen megállítja, ami nem okoz káoszt és bátorítja, ami
igen.
– Egyszerű elme és könyörtelen erő. – Kifújta a levegőt, amitől
a kis tollak a hajában táncoltak. – Bárcsak igazi lenne, hogy
megölhessem.
– Igen. – A látása törött fény volt, a szíve egy erősen és igazin
verő szerv, teljesen meggyógyult, amint az arany fény

- 44 -
beléáramlott. – Most azonban más problémánk van. – A hátára
fordult, felnézett, majd még feljebb. – Látsz kék eget?
Elena kancsalított. De ameddig ellátott azt az eget látta, amit
Raphael. – Képzelődöm vagy tényleg egy fél szék van a tetején…
– Körbenézett, igazán megnézte mi vette körbe őket. Igen,
észrevette a koszt, de agya most dolgozta fel. – A kosz rendben
van. – Úgy tűnt agyának megszokott volt, hogy koszban ébred fel.
Önvédelem, épp megmenekült a gubóból, ami meg akarta enni
az agyát. És a lebegő Zuhatag erő, ami kizárta a kis barlang
szédítő széleit, amiben feküdtek, egy barlang, amit csak az ő
ragyogásuk világított be, a kosszal némi parázsló vörös került a
környezetbe.
– Egy földi luk mélyén vagyunk? – A hozzá legközelebb eső
falat megbökte, amiről forró kosz került az ujjaira. Nem égette
meg, talán mert jobban ragyogott a kosznál. – Hol az ágyunk?
– Hamuvá égett.
Az aggodalom forrón és élesen bökte meg, nem az otthonuk,
hanem a barátaik és családjuk miatt. – Szerinted Deacon újra a
listája elejére tesz engem? – kérdezte, mert könnyebb volt
ártalmatlan dolgokra gondolni, mint megadni magát a félelem
hangjának, hogy ők túlélték, de ezzel szeretteik halálát okozták. –
Úgy értem én vagyok a felesége legjobb barátnője.
– Elvesztetted az otthonodat és a fegyvereid elvesztését
gyászolod? Igazán az én Elenám vagy.

- 45 -
 – Gyászolom a borostyán gyűrűmet is és a te gyűrűd is eltűnt.
– Morgott. – De ezt helyre fogom hozni.
– Tessék. – Ahogy Elena elképedt kinyúlt a túlfűtött koszba és
kivett egy ragyogó darabot. – Azt hiszem ez borostyán.
Elena szája leesett. Tényleg leesett. Erőszakkal zárta be,
mielőtt megfagyna abban a pozícióban. – Te borostyánt
csináltál?
– Rengeteg fa van a területünkön. A borostyán a fa
gyantájából jön létre.
Gondolkodó pillantásába émelygés vegyült. – Vagy a szuper
nagy arkangyali erő gyorsította fel a dolgokat… vagy baromi
sokáig aludtunk? – Mindenki talán elment, akit ismertek, a világ
úgy változott meg, amit meg sem érthettek.
– Nem tudok elérni senkit, így lehetséges, de nem hiszem,
hogy a második lenne igaz. – A hűvösebb borostyánt Elena ölébe
tette. – A gubó folyamatát korán állítottuk meg és ennek az egész
oka az volt, hogy erőtartályt hozzon belőled létre, mikor Lijuan
felébred. Nem hiszem, hogy kedvenc arkangyalod örökké Aludni
akar.
Elena kifújta a levegőt. – Okos ember. – A borostyánt az
arcához emelte. – Ez gyönyörű. – Nem kristálytiszta, mint
gondolta, hanem buborékok voltak benne, mintha egy robbanást
merevített volna ki. Ez tűnt helyénvalónak, hogy a darab hogy

- 46 -
jött létre. – Nincs ház, se fegyverek, se… – Felnyögött. – Az
üvegházam.
Raphael karját letette, így Elena rádőlhetett. – Egy sokkal
nagyobbat ajándékozok neked.
– Minden dolgod Raphael. Aodhan csodás festménye. – A
szíve fájt, hogy olyan csoda elpusztult.
– Fest egy jobbat nekünk.
Elena vállai remegni kezdtek. – Ez lesz a válaszod mindenre?
Hogy jobbat hozunk létre?
– Igen – mondta az arkangyal, akinek egyszer nem volt
humora, de aki most fapofa komolysággal viccelt vele a hideg,
mámorító erő ellenére, ami csurig töltötte őt, az kiugrott
szemeiből, a hajában játszott.
– Montgomery nem lesz oda az új dekorért. – Mert az
otthonuk körülöttük volt. A félig eltemetett szék felettük, random
üvegdarabok a koszban, egy meglepően jól megmaradt kis szobor
Raphael lábfejénél.
– Majd megmondom neki, hogy lopjon nekünk dolgokat a
bebútorozáshoz.
Elena felhorkantott a nevetésben… de ez sötétebb, sivárabb
lehetőség volt, amivel nem akart szembenézni, de elméjébe
kúszott. Hogy Raphael figyelmeztetése nem ment ki időben.
Hogy Montgomery és Sivya a házban volt, mikor az felrobbant.
Hogy a robbanás kitörölte Manhattant.

- 47 -
 Nem tudott erre gondolni és túlélni. Egy kicseszett győzelemre
volt szüksége a zuhatag ellen, egy nagy bemutatás az erőnek, ami
vágyában elpusztította az életeket, bármi is volt a vágya.
– A dühöd ragyog az elmémben. Hiányzott a dühöd
Vámpírvadász.
Elena nem jött rá eddig, hogy fenntartotta az elméjük közti
kapcsolatot. Annyira könnyű volt. – Huh, úgy tűnik a hihetetlen
szív transzplantáció megnövelte az elmém erejét. – Jó bónusz,
mikor a többiben nem volt biztos. Mert mi van, ha szó szerint
nem tud majd hízni? Ha a megszakított folyamat miatt kissé
kicsinosított csontváz marad mindig?
Még nem kell pánikolni. Maradjon későbbre. Sok stressz van
addig, amin át kell mennünk.
Miután lelkesítő beszédet tartott magának ismét felnézett. –
Talán az az égbolt, de ne tegyél rám. – Ha igen, akkor csoda,
hogy nem lávában úsztak, mert igazán mélyen voltak. –
Megpróbáltál lukat fúrni Kínába, hogy lopakodva támadjuk meg
Ő Gonoszságát?
– Érdekes gondolat. – Valamit kibányászott mellettük a
földből. – Nézd Elena.
Újabb borostyándarab volt, de ebben tökéletesen megőrzött
virág volt. Elena szíve is kivirágzott. Felkelt, a darabokat a szobor
mellé tette, majd visszafeküdt az arkangyala mellé. Tetoválása

- 48 -
nekisúrlódott valaminek és az érzés átfutott rajta, mintha
meghúzta volna egyik tollát.
Összeszorította állkapcsát, kényszerítette magát, hogy levegőt
vegyen. És úgy döntött az egész helyzetet figyelmen kívül hagyja.
Mert a pánikkal kapcsolatos listáján lévők közt egy bajnok volt. –
Miért nem dugja be senki a fejét a lukba? – kérdezte, hangja
rekedt volt. – Harangvirág miért nem kiáltott már le nekünk? –
Torka összeszorult, szemei égtek. – Sara miért nem szed szét,
hogy megint ezt tettem vele? Hol van mindenki?

- 49 -
 8. fejezet

A Légió

A vakító robbanás a Légió tagjait spirál zuhanásban taszította

a folyóba, szárnyaik képtelenek voltak kezelni a hatalmas
energiahullámot. Harangvirág mellettük zuhant. De egyszerre
emelkedtek ki a krémszínű vízből, elég messze voltak a
robbanástól, hogy a hatása fájt, de nem volt katasztrofikus. Egy
porhüvely sem volt közel, hogy kárt szenvedjen, minden
gyengébb angyal messzebb volt.
Időbe telt, mire visszanyerték a repülés képességét, a robbanás
hatalmas sokkja még a fejükben csengett, mikor felszálltak a
vízből. És bár Harangvirágnak tollai voltak, a szárnyai
nehezebben voltak, mint a Légió sík formája, ő reagált a
leggyorsabban. A víz finom gyöngyökként esett le tollairól, amin
tököződött a napfény.
Primary felszállt, s Harangvirág mellett lebegett, követte
pillantását.
Hol van az aeclari otthona, ami most úgy nézett ki, mint egy
olvadt lávabuborék.
A láva nem formált hatalmas buborékot a föld felett.

- 50 -
 A láva nem tartja meg az alakját.
A láva a föld ragyogó titka.
A lávának nem kellene ott lennie.
Ahogy társai beszéltek a fejében ő és Harangvirág csendben
magasabbra emelkedett, eléggé, hogy el mertek szállni a
lehetetlen tárgy felett. A láva élt, csúszott és mozgott folyékony
kecsességével, vörös, narancs, sárga és közte minden árnyalat
benne volt. Mégis megtartotta formáját. A közepén volt egy kis
tiszta kör, de túlfutott rajta az olvadt hő, mielőtt elég közel
kerültek volna, hogy belássanak alá.
Ha közelebb mennek Harangvirág tollai megégnek, Primary
bőre elgennyesedik és lehámlik.
– Emlékeztet valamire? – mormogta Harangvirág, izzadság
gördült le arcán, a gőz körülötte örvénylett. Nedves szárnyai már
nem csepegtek, a hő minden vizet elpárologtatott tollai között.
Primary átgondolta az alattuk lévő kazánt, elküldte társainak.
Mind egyszerre mondta vele: – Cassandra.
– Igen. – Harangvirág hátrahúzódott a hőtől, arcának
érzelmeit nem lehetett olvasni. – Mikor legutoljára láva víznyelőt
hozott létre az elnyelt egy vámpírt. Ez alkalommal… – Öreg arany
szemeiben sötétség volt, amit Primary a mélyén látott. – Várunk.
Figyelünk.
– Várunk. figyelünk.

- 51 -
 9. fejezet

– Ő, Arkangyal? Ez többé nem tűnik kék égnek. – Remélte,

hogy nem az ég volt az, mert ha a világ égboltja olvadt és halott
volt, akkor a világ nem volt jó formában.
Raphael válasza váratlan volt. – Cassandra még mindig nem
tud Aludni. – Arany villámlás volt szemeiben, éteri és ismeretlen.
– A legvégén vesztettem el, mielőtt leföldeltem volna az erőt, de
az Alvásba ereszkedés lassú folyamat. Ha maradt nyoma, hogy
még ébren van, akkor lehet véd minket.
Elena mélyen felnézett, a víznyelő visszhangját látta, amivel az
egész kezdődött. – Amíg nem fog borzongató próféciákat
suttogni a fejemben, nincs bajom Cassandrával. – Az Ősi csak
üzenethozó volt.
Végül nagy erőfeszítéssel felült. És hírtelen rájött egy
problémára. – Meztelen vagyok. – Bőre ragyogott, haja
elektromos volt és tüdeje nem kapott levegőt. – Feltételezzük,
hogy Cassandra az és engedte meg nekünk ezt, tudod a ragyogást
használni, hogy elrejts minket? – Nem akarta csontos seggét
kivillantani New York előtt.
– A ragyogás gyerekjáték ekkora erővel a testemben. –
Hajának vége még tűzben égett és villámlás repesztette fel bőrét,

- 52 -
Raphael felült Elena mellett, felnézett. A férfi mindezek alatt
csodás volt. Egyben veszélyes, halálos volt és maga az erő.
Állkapcsa megfeszült. – Egy részem nem akar felemelkedni.
Elena mellkasa részben fájt, követte a férfi pillantását. –
Reménykedünk kell. – Annyira magához beszélt, mint
arkangyalához. – Remény nélkül a Zuhatag győz.
– Remény. – Raphael szárnyával végigsimított a hátán és a
tetoválás érzékien suttogott át rajta, mintha a tollak is lettek
volna a szárny csont, ín, izom és ideg struktúrája alatt.
Szellem szárnyai kínozta őt, de így? Elena örült neki.
Együtt álltak fel… és ekkor szakadt el az első cérnája. Csontos
fogpiszkáló lábai nem tudták megtartani testét. Összeesett volna,
ha Raphael nem kapja el, s tartja közel. – Remény – mondta újra,
mikor a férfiben hideg düh jelent meg.
– Remény –, szűrte fogai közt és ez nem az igazi szívből jövő
ígéret volt, igen, arkangyala fel volt húzva, de az adott
körülmények közt… és Elena próbálta nem hagyni saját dühét
gyökeret ereszteni. Elena P. Deveraux, Vámpírvadász és egy
arkangyal hitvese, nem fogja hagyni a Zuhatagnak, hogy
kicsavarja a személyiségét, hogy keserű és kétségbeesett legyen.
Rohadtul élni fog a második esélyével.
Raphael kitárta szárnyait.
– Várj! – Elena a férfi szárnya mögötti területre mutatott. – A
borostyán és a szobor.

- 53 -
 Raphael fél térdre ereszkedett, egyik karját Elena köré zárta,
hogy ne essen el. Szabad kezével megragadta az értékes
darabokat és odaadta a nőnek. Ezeket Elena a mellkasához
szorította, azt mondta –, Csináljuk.
Utolsó pillantást kapott a rossz színű és halálos erőt birtokló
Raphael szemétől, mikor karjaiba vonta. Elena csókot nyomott
mellkasának bal oldalára és reménykedett.
Raphael kitárta szárnyait, könnyedén felszállt.
Elena ujjongott az érzésre, a repülés csodálatos volt és sosem
fáradt el benne. És talán ez volt az utolsó boldog pillanatuk, ami
a széttépett ugar alatt volt.
Raphael leejtette fejét és megcsókolta őt, és Elena erőt,
szerelmet és Raphaelt ízlelte meg, mielőtt szétváltak volna és
arcuk felnézett. – Együtt –, mondta, hangja heves volt.
A férfi válasza azonnali és teljes volt. – Mindig.
A vörös-narancs „ég” kezdett eltűnni, ahogy egyre feljebb
szálltak, félreestek, mint olvadt ajtó csúszna vissza a földbe. Ők
ketten fel- és kilőttek. A hőmérséklet élében hideg volt, a nap
ragyogott.
Arany találkozott az ezüsttel… és egyszerre néztek le.
Az otthonuk eltűnt. Ahogy az üvegház is. A robbanás
bizonyítékai voltak az összetört fák és úgy tűnt egy kocsi lógott
fejjel lefelé egy összetört ágon, de a legközelebbi szomszédjaik

- 54 -
annyira messze voltak, hogy úgy tűnt egy ház sem sérült meg, a
fűben üveg ragyogott. A szél törte ki az ablakokat.
Senki sem mozdult az irányukba. Se madár, se ember, se kocsi.
Az ég üres volt.
– A Torony felé kell néznünk.
Elena összehúzta hasi izmait. – Csináld.
Egy pillanattal később kirohant belőle a levegő. Előttük és nem
tíz méterre két ismerős arc lebegett. – Harangvirág. – Suttogta. –
És Primary. – Mindkettő erősen viseltes volt, de egyébként
rendben voltak. Ebben a pillanatban úgy tűnt épp vitatkoztak,
amennyire Primary valakivel vitatkozott.
Alattuk több Légiós szürke szárny lebegett… valamint
Manhattan sziluettjei közt is. – Meg tudod kérdezni
Montgomeryt és Sivyát? – Komornyikjuk és szakácsuk
valószínűleg a házban voltak, mikor felrobban.
Raphael mentálisan beszélt Elena Harangvirágjához Elena
kérése nyomán. Illium. Neki is szüksége volt a válaszra.
A kékszárnyú angyal feléjük pördült. Szemei hiábavalóan
kereste az eget, Raphael és Elena ragyogásban volt.
Uram?
Raphael látta messziről, hogy az angyal keményen nyelt, teste
kemény merevség volt.
Elena és én visszatértünk, mondta Raphael, nem élvezte, ha
emberei szenvedtek. Montgomery és Sivya?

- 55 -
 Biztonságban. Illium megborzongott, testének minden izma
kezdett kilazulni. Hatalmas körben tisztítottuk meg az otthona
körüli területet és repülésre tilos, amit erősen őrzünk. Nincsenek
veszteségek.
Raphael elmondta Illium szavait Elenának. A nő szemei
nedvesek voltak. Szorosan becsukta őket, hangja vastag volt a ki
nem mondott érzelmektől. – Ezt győzelemnek veszem.
– Ahogy én is. – Nem a többiek fagyott testére kellett
felemelkedniük, nem loptak el életet, hogy a semmibe küldték
őket.
Uram, mit kellene most tennem?
Raphael még soha nem hallotta Illiumot ennyire
bizonytalannak, megrázottnak. Figyelj a szakadékra, míg
visszatérek, hogy betemessem. Úgy tűnik ereje erőszakkal
sűrítette össze. A luk betemetődik, ha összedönti.
Jason a városban van. Illium szemei még keresték őket, bár
tudatában volt Raphael ragyogást keltő képességének. Együtt
gondoskodunk róla.
– Harangvirágodnak látnia kell minket – mormogta Raphael
Elenának. – Megkérem jöjjön később a Toronyba.
– Nekem is látnom kellene magunkat, hogy felevett-e a gubó,
majd felrobbantottuk a házunkat. – Hajának szálai az arcát
súrolták a finom, de tiszta szélben, a kis tollak elkapták a
napfényt.

- 56 -
 Illium arca kemény volt a szükségtől, mikor Raphael elküldte a
meghívást, de nem véletlen volt a Hetek egyike. Kihúzta vállait,
azt mondta, Várok Jasonnal és először beomlasztjuk a lukat.
Menjek le, hogy van-e bármi menthető?
Ezért volt a kékszárnyú angyal Raphael egyik legmegbízhatóbb
angyala. Megvolt a bátorsága és intelligenciája. Ne Illium, ahogy
meggondolom te és Jason maradjatok távol a szakadéktól. Nem
tudom maradt-e Zuhatag szülte erő benne és azok a
maradványok hogy reagálnának másra Elenán és rajtam kívül.
Raphael azt is túlélné, ha eltemetnék a több tonnányi kő és
kosz alatt, amiben vad Zuhatag energia van, de Illium túl fiatal
volt. Figyeljetek, míg visszaérek. Majd együtt megyünk a
Toronyba.
Uram. Ellie…
Ő az az Ellie, akit ismersz. A fizikai állapota nem számított
sokat Illiumnak, ahogy Raphaelnek sem.
Raphael ezután Primaryhoz beszélt. Neki nem kellett
bejelentenie Elena visszatérését, harminc másodperccel a lukból
való felemelkedésük után a Légió ismét elméjének végében
mormogott. Tudta, hogy hitvese is hallotta, annyira az övé voltak,
mint Raphaelé.
Raphael. Aeclari. Elena. Aeclari. Vártunk. Visszajöttetek.

- 57 -
 – Hűha. – Elena megrándult. – Szerintem próbálnak suttogni,
de hétszázhetvenhét suttogás hatalmas ütés. – De összehúzott
orra ellenére mosolygott. – Jó otthon lenni.
Elena. Aelcalri. Raphael. Aeclari.
Mire van szükségetek?
Mi a ti Légiótok vagyunk.
Segítsetek Illiumnak a szakadékot őrizni, utasította Raphael.
Következő szavait Primarynak és Illiumnak is küldte. Lépjetek
velem kapcsolatba, ha a szakadéknál bármi megváltozik. Ne
próbáljatok meg közelebb menni.
Uram. A két elme nagyon különböző hangokkal mondta, a
Légió többi része hátsó mormogássá vált.
Raphael Manhattan felé repült, úgy, hogy közben szárnya
keltette széllel kifújta Illium haját az arcából. Az angyal ijedten
felnevetett, aminek éles éle volt. Ebben az élben olyan zsigeri
megkönnyebbülés volt, hogy szinte fájt.
Illium egy pillanattal később kezét szájára tapasztotta, a
kékszárnyú angyal kikiáltott –, Ellie, megmentettem a
számszeríjadat!
Raphael karjában Elena arcán óriási vigyor volt, hogy az a férfi
leghidegebb helyeit is felmelegítette. Amíg ő létezett, mindig
kicsit halandó lesz, de óvatosnak kell lennie a Zuhatag szülte
erővel. Az továbbra is küzdött, hogy manipulálja őt, továbbra is a

- 58 -
hidegbe nyomta, hogy a legkegyetlenebb, szívtelenebb döntéseket
hozza meg.
– Ez igaz szerelem, ha jól hallottam – mondta elégedett
hitvesének.
– Megcsókolom, mikor legközelebb látom –, ígérte.
– Feltételezem annyira hűséges, hogy képes leszek ellenállni,
hogy lesújtsak rá.
Elena nevetése köré csavarodott, ahogy átrepültek a Hudson
fodrozódó vize felett. Ahogy megtették beszélt a Hetek többi
tagjával is, akiket elért: Dmitri, Jason, Méreg.
Egy sötét forma jelent meg nem sokkal ezután a Torony
erkélyén. Bár apró volt a távolban, Raphaelnek kétsége sem volt
afelől, hogy az a vámpír volt, aki egy évezrede volt mellette:
Dmitri. A barátja és a kardja.
A lakosztályod kész. Dmitri hangja kőkemény volt. Keir a
városban van, ahogy Nisia is.
Küld mindkettőt fel. Megértette a keménységet jobb kezében,
Raphael is ilyen volt, mikor megtalálta Dmitrit, miután barátját
elrabolták és megkínozták, s oly módon törték meg, ami örökre
megváltoztatta. Néhány érzelem túl nagy volt, hogy
megmutassák. Szorosan ökölben kellett zárni, hogy ne törje össze
őket.
Raphael, mennyire rossz?

- 59 -
 Raphael elismételte Dmitri kérdését Elenának, aki
felhorkantott. – Mond meg a Sötét Nagyúrnak, hogy lélegzünk és
ragyogunk. És ha megpróbálja az illat játékait, akkor kifenem
fogpiszkáló karjaimat és azzal szúrom le őt.
Raphael ajkai mosolyra húzódtak, átadta az üzenetet.
Látom a fehér hajú rossz hatás még veled van. Éles szavai
ellenére Dmitri kezdett megkönnyebbülni, mintha megengedte
volna magának, hogy elhiggye visszatértek.
Jason hangja szólalt meg ezután Raphael elméjében. Uram.
Szeretne most jelentést?
És Jason amennyire hűséges volt, annyira képtelen volt
kifejezni érzelmeit, ezt csak a szeretett nő felé tudta. Nemsokára.
Most kezeld a határokat. Feltételezem a robbanás látványos
volt. Figyelmet fog vonzani.
A robbanás az egész város felett felragyogtatta az eget,
erősítette meg Jason. Lady Caliane egy rajt küldött New
Yorkba, hogy segítsen megvédeni a határokat. A Torony
rajához fogok csatlakozni.
Méreg hangja hullámzóan jelent meg az elméjében. Uram. Túl
sokáig tartott egy várakozáshoz.
A viperaszemű vámpírt gyakran szofisztikáltnak és
udvariasnak tartották, de Méreg hangjában semmi
szofisztikáltság nem volt, annyira nyitott volt, hogy Raphael
tudta nem nyílt meg ennyire gyakran. Szavak nélkül válaszolt,

- 60 -
olyan mentális kontaktussal, amit csak egy arkangyal tudott
megtenni.
– Raphael, azok kondorok? – Fejét oldalra billentve Elena
pislogott. – Esküszöm jaguárt láttam napozni a tetőn. –
Megdörzsölte szemeit.
Raphael elkapta a fekete és arany pöttyös bunda benyomását,
megállt a levegőben, megfordult leellenőrizni.
Ő és Elena egyszerre bámult a lenyűgöző ragadozóra. Ami úgy
tűnt felemelte fejét és ásított, felfedte ragyogó fogait.
– Ez a terület nemsokára túl hideg lesz ilyen lényeknek –
mormogta Raphael.
– Nem, nézd, valaki hőlámpát tett fel, hogy alá ülhessen. –
Ahogy a lusta bestia farkát előre és hátra mozgatta Elena azt
suttogta –, Ne nézz oda, de egy csomó puma van azon a tetőn.
– Elijah. – Egy arkangyal, aki valaha Caliane seregének
tábornoka volt, és aki ragadozó madarakat és hatalmas
macskákat tudott irányítani.
– Biztos ő küldte ide őket, hogy segítsen a területet
megvédeni, míg mi furcsa álmunkat töltöttük.
– Nem ez jut először az eszembe egy másik arkangyalról –
mormogta Raphael. – Mégis egyetértek veled. – Talán a cseppnyi
halandóság benne, vagy mert olyan kapcsolatot épített fel Dél-
Amerika Arkangyalával, de nem hitte, hogy Eli megszállná a
területét.

- 61 -
Visszatért Toronyba való repüléséhez.

- 62 -
 10. fejezet

Méreg Dmitri mellett várt, testében olyan ernyedtség volt, ami

természetes volt benne, de semmi ernyedtség nem volt a Hetek
legfiatalabb tagjában. Annyira meg volt feszülve, mint Dmitri.
Senki más nem várt Raphaelre az erkélyen, csak a gyógyítók,
emberei nem informáltak más a visszatérésükről.
Raphael határozottan közel szállt el az erkélynél, mint
Illiumnál. Arcukat a szélbe fordították, fejüket arra biccentették,
mintha követnék reptét az erkélyre, ami Elena és az ő Toronybeli
lakosztályához vezetett.
Az ajtók nyitva álltak, Keir és Nisia volt a két oldalán.
– Kinyúlhatok megbökni Nisiát? – suttogta Elena, bár tudta
hangja nem szökik ki a ragyogás alól. – Érezni fogja?
Raphael ajkai mosolyra húzódtak. – Ennyire megsebzett, amit
Nisia mondott? – Elena igazából soha nem fejezte be a
beszélgetésük elmesélését, de nem volt nehéz elképzelni Nisia
Elenát óvatlanul éles humora áldozatává tette.
– Talán. Egy kicsit. – Fogaival alsó ajkába harapott, ahogy
elmentek a gyógyítók mellett, kinyújtotta kezét, hogy megérintse
Nisia kulcscsontjának kiálló részét.

- 63 -
 A gyógyító megugrott, kezét a mellkasához emelte és egyszerű
éjfélkék köntöse megpördült. – Ótvar – mondta utóhatásként,
Elena erre nevetőgörcsöt kapott.
Raphael kényszerítette magát, hogy elengedje a nőt. Lefektette
az ágyukra, kényszerítette magát, hogy ne segítsen Elenának ülő
helyzetbe tornáznia magát és hogy takarót húzzon rá. Sérült volt
vagy sem, hitvese az a harcos maradt aki volt és így kellett
kezelnie.
– Psszt. – Elena a szekrényre mutatott. – Nadrág Arkangyal.
Csak én csodálhatom a látványt.
Raphael felvonta szemöldökét, ajkai a sarkában felfelé íveltek,
igazság szerint el is felejtette alulöltözöttségét annyira aggódott a
nőért. – Azért élek, hogy engedelmeskedjek hbeebti – mondta és
talált egy sötétbarna nadrágot, amit gyakran az Elenával vagy a
Hetekkel való küzdelem során vett fel.
– Egy nap kérdezz meg arról, mikor több mint ezer évvel
ezelőtt olyan harcosok mellett voltam, akik csak festéket viseltek
bőrükön, mikor csatába mentek – mondta utána.
– Képeket, vagy meg se történt – mondta Elena, kicsit
levegőtlen volt, ahogy befejezte a takaró hónalja alá való
tömködését.
Raphael nevetett, és arra gondolt, ami lehetetlen volt csupán
pár hónapja.

- 64 -
 Mögöttük Keir és Nisia becsukta az erkélyajtókat, majd
behúzta a sötétítőket. Elena és Raphael ritkán használta azokat.
Leggyakrabban az ajtót az áttetsző fehér függöny védte. A
városban senki sem volt annyira öngyilkos hajlamú, hogy ezen az
erkélyen landoljon és megpróbáljon benézni, de Raphael
értékelte a gyógyítók törődését.
Nisia felkapcsolta a villanyt.
A ragyogó fény eléggé rávilágított Elena soványságára, túl sok
árnyék és üresség volt rajta. Gyomra összeszorult és vállai
megmerevedtek, Raphael küzdött, hogy hangja sima maradjon. –
Kész vagy?
– Ők már minden részünket látták, szóval igen, csináljuk. – A
gyakorlatias szavak a harcosé voltak, de tekintete puha volt,
mikor találkozott a férfiéval, sebezhetőségét mutatta neki, amit
másnak soha nem mutatott meg. – Gyere ide először.
Keze meleg volt a férfi arcán, csókja heves. – Tudom, hogy egy
zsák csont vagyok, de én vagyok, és együtt vagyunk. – A szavak
miatt nem tudott mást tenni, mint hinni neki. Benne. Bennük. –
Mi írjuk a következő fejezetünket, s ahogy akarjuk, és továbbra is
szétrúgjuk a sors seggét.
Raphael ismét megcsókolta, keze ökölbe szorult a hajában és
nyelve agresszív volt. De mikor szétváltak Raphael érezte azt,
hogy birtokolták. Megjelölték.

- 65 -
 Felemelkedett, haja a homlokára esett, azt mondta –, Nem egy
fejezetet. Sokat.
Elena gyorsan vigyorgott. – Egy kicseszett kötetet –, ígérte. –
Ó és találnál nekem egy telefont? Ha nem hívom fel Sarát
megskalpol, Beth, Eve, a nagyszüleim… Raphael, annyi ember
van már a családomban.
– Senki sem fogja irigyelni tőled az időt, hogy telefonálj. –
Ezzel visszalépett és leejtette a ragyogást.
Keir és Nisia gyógyítók voltak, akik hosszú létezésük alatt sok
mindent láttak, de mindketten élesen szívták be a levegőt,
amikor először megpillantották Elenát és Raphaelt. Keir sötét
arca kortalan volt, ajkait összenyomta és lehajolt, hogy Elena
homlokát puhán megcsókolja. Aranybarna szárnyai csillogtak a
fényben.
Nisia eközben felvonta szemöldökét. – Látom nem ittad meg
az italomat.
– Nem tudom. – Elena vállat vont. – Talán belső paraziták.
A gyógyító horkantott, a fejét rázta. – Jó, hogy bár beburkoltak
egy gubóba az nem tett semmit versengő személyiségeddel.
– Nos Elena. – Keir leült az ágy egyik oldalára, fekete selymes
haja úgy volt vágva, hogy az állát érje. – Mindig te voltál a
legérdekesebb páciensem.
– Hé, Raphael úgy világít, mint egy izzó és a szemei arany
villámlások.

- 66 -
 – Egy arkangyalnál ilyen furcsa dolgok elvártak.
Az ajtón gyengéden kopogtak, és Raphael rájött Dmitri
valakinek még elmondta, hogy visszatértek. Úgy nyitotta ki az
ajtót, hogy ne fedje fel Elenát, elvette Montgomery kezéből a
tálcát. A vámpír fekete öltönyt, fehér inget viselt, hűvös,
összeszedett volt, mint mindig… de a tálca remegett.
– Köszönöm Montgomery. – Raphael elfogadta a tálcányi ételt
és italt. – Sajnálom, amiért felrobbantottam a házat, amit
annyira csodásan tartottál. – Sem Elena, sem Raphael nem tett
semmit a kis házias dolgokkal, amik otthonná változtatták, ez
Montgomery felségterülete volt.
A férfi remegve elmosolyodott. – Három raktáram van tele
kincsekkel. Most lesz helyem megmutatni őket.
Raphael a tálcát egy kis asztalra tette, kilépett és ekkor, egy
eon óta először karját Montgomery köré zárta. A vámpír, aki a
komornyikja volt, egyben tartózkodó volt először, nem mutatta ki
érzelmeit. De ma karját Raphael köré zárta és olyan erővel
tartotta, ami meglepte volna azokat, akik csak az elegáns felszínt
látták.
Egyikük sem mondott semmit, és mikor szétváltak
Montgomery vonalai szokásos vonalaiba rendeződtek és kezei
már nem remegtek. – Nem tudom hogy ételre van-e szüksége, de
mindig evett anshara után és ez a legközelebbi, amire gondolni
tudtam.

- 67 -
 – Szükség van rá. Mond meg Sivyának, hogy készítse el Elena
kedvenceit.
– Már csinálja.
Raphael visszalépett, biccentett a komornyiknak, mielőtt
bezárta az ajtót. Mikor megfordult látta, hogy Elena mindkét
oldalán egy gyógyító volt, mindketten homlokukat ráncolták,
ahogy gyógyító képességeikkel és orvosi eszközökkel ellenőrizték
Elenát, az eszközök befedték a szobát.
– Ó ember, annak jó illata van!
A tálcát hitvese ölébe tette, Raphael ki akart lépni beszélni
Dmitrivel és Méreggel, mielőtt visszarepül Illiumhoz, de Elena
ránézett. – Neked is enned kellene.
Sokkjára rájött, igaza volt. Amióta arkangyal volt, evett, mikor
kellett, nem igazán érzett éhséget, csak égető körülmények közt,
ma belülről rágta. Leült az ágyra, és hírtelen a nagy tér tele volt
szárnyakkal. Keir és Nisia óvatos volt, hogy sajátjaikat a
testükhöz közel tartsa, de csak ennyit tehettek.
– Nincs szükség, hogy az erőtöket vesztegessétek a megfelelő
etikettre – mondta nekik. – Sem Elena, sem én nem veszem
véteknek, ha testünk érintkezik.
Nisia kurtán biccentett elfogadásként, míg Keir kicsit hagyta
szárnyait lazábban tartani.
Hagyta őket dolgozni, Elena és Raphael elhatározott fókusszal
evett és utána friss tálcát találtak. Miután kettőről elpusztították

- 68 -
az ételt Raphael szemei hitvesét nézték. – Már nem ragyogsz
annyira.
Elena megvizsgálta kezének hátoldalát. – Azt hiszem igazad
van. – Majd itt volt az ideje, hogy magát vizsgálja meg. – A
szemedben kezd a kék megjelenni. – Kinyújtotta kezét, ahogy
Nisia kérte. – Menj, tudd meg Lijuan meghalt-e, míg mi
szundikáltunk.
– Végtelenül optimista vagy. – Felkelt, de nem ment el.
Hbeebti.
Rendben van Raphael. Szemei, megállapodtak a ragyogó
ezüstben, minek a szélei szürkébe vegyültek, valamint pupillái
mellett a kék ígérete látszódott, megtartotta a férfiét. Most hogy
az első sokk véget ért, tudom kezelni a vizsgálatot a hátamon, a
tetoválásét.
Nem. Raphael nem alkudozott ebben. Akkor történik, mikor
itt vagyok.
Vadásza féloldalasan elmosolyodott. Igen, legyen. Ki vagyok
tőle. – Szükségem lenne rá, hogy megvizsgáljátok a hátamat most
– mondta a gyógyítóknak. – Van egy nagyon furcsa tetoválásom.
Sem Keir sem Nisia nem vitatkozott.
– Fordulj előre – mondta Keir. – Csak annyira, hogy a teljes
jelet lássuk.
Raphael keze az ágy hátoldalánál volt, állva nézte Elenát,
ahogy a nő szót fogadott. A tetoválás részletesebb volt, mint hitte.

- 69 -
Minden toll finoman ki volt dolgozva, a kis tollakig a bal
szárnyvégeken, amik mindig ellentétesen nőttek, mint a többi.
– Mintha a szárnyaid kicsik lennének és a hátadba égették
őket. – Nisia vizsgáló ujját végigfuttatta az egyik tollon.
Egy erő villámlás csapott ki, hogy a gyógyító hátrakapta kezét
a lökéstől. – Elnézést kérek. – Kirázta a kezét. – Ez váratlan volt.
– Fájt? – Elena homlokát ráncolta. – Éreztem, ahogy az
energia kicsapott feléd.
– Nem igazán fájdalom… úgy hiszem a tested az mondta ez a
terület magán és ne böködjem.
Keir óvatosabb volt mikor megérintette, de őt is megcsapták.
A kockázat ellenére a két gyógyító alaposan megvizsgálta.
Mikor elégedettek voltak, hogy mindent láttak, Elena hátradőlt
az ágytámlának. – Rossz hírek?
– A nincsenek hírek jobb leírás. – Vonalak keretezték Keir
szemeit, ismeretlen karcolások voltak az arcán, ami mindig
hibátlan volt finom szépségében. – Kísértetiesen hasonlít az
újszülött angyalok szárnyaira, de ez nem jó leírás, ugye Nisia?
– Egyetértek. Sokkal több érzékelése van, mint a babáknak. –
Nisia a homlokát ráncolta a kezében lévő eszközre. – Az
újszülöttek nem érzik a szárnyaikat, míg eléggé meg nem értik
mik ők.

- 70 -
 – Feltételemez összezavarná őket, hogy nem látják mi van ott.
– Elena ujjával megérintette a takarót. – Van értelme, hogy ez
más a felnőtteknél.
– Olyan, mintha a tested bizonyos részei össze lennének
zavarodva. – Nisia megérintette Elena hajvégét. – Kicsi tollak
vannak a hajad végén, míg nem találtunk szárnystruktúrát a
hátadon.
– Találtunk bizonyítékot, hogy a tetoválás mélyre nyúlik, bár
alig van rajtad hús.
– Mondjátok meg egyenesen oké? – Hangja határozott volt,
tekintete nem vonult vissza, Elena teljes őszinteséget követelt. –
Egy tetoválással ragadtam itt, vagy van esély, hogy a szárnyim
visszanőnek?
Keir időtlen szemei megtartották Elenáét. – Nem tudok
határozott választ adni neked. Ez olyan dolog, ami soha nem
történt meg. – Mosolygott, míg hangja gyengéd volt. – Továbbra
is új vagy Elena.
Nisia még mindig a kezében lévő eszközt nézte, mormogott. –
Éhes vagy?
– Igen, furcsa. – Elena pofát vágott. – Ezek a halhatatlan
ótvarok igazán kemények.
Nisia ajkai mosolyra húzódtak. – Bélférgek édesem, bélférgek.
– Megmutatta az eszközt Keirnek. – Ha helyesen olvasom, akkor
a bőrének mélysége 0,2 milliméternyit nőtt az első mérés óta.

- 71 -
 Elena csendben volt. Arkangyal, Nisia azt mondta, amire
gondolok, hogy mondott?
Igen, úgy hiszem. A tested gyorsan égeti az üzemanyagot,
hogy erősebb legyél. Keze szorosan ökölbe szorult a fejfán. Ezért
kell egy arkangyalnak ennie, hogy legyen energiája egy mély,
gyógyító anshara után. Az étel pótolja az energiát, amit a
gyógyítás során felhasznált. Egyben segít befejezni a végső
javításokat.
Felemelte kezét, hogy megérintse a férfiét. És a szíved egy
része ver a mellkasomban.
– Infúziós kezelés – mondta Nisia, miután ő és Keir befejezték
a megbeszélést. – Az sokkal gyorsabban feltölt kalóriával.
A gyógyítók szavait tettek követték, és nemsokára Elena
mindkét karjába egy-egy csepegett. Ahogy Keir elmagyarázta
ezek az infúziók egy óra alatt adják át tartalmukat, akkor arany
villámlás csapott ki a vezetékeken és szárazra szívta a zsákokat.
– Hűha.

- 72 -
 11. fejezet

Nyolc tasakkal később Elena látta a változást: most már

extrém sovány volt, nem csontos. Az emberek talán beszélnének,
hogy csont és bőt, de nem hívnák a temetkezési vállalkozót.
A hátán a tetoválás azonban változatlan maradt. Keir és Nisia
nem találta nyomát, hogy kezdene visszatérni a struktúra, amire
a repüléshez szüksége van. Ez ütés volt, de nem adta fel, az
angyali testek megfelelően gyógyultak. Először a kritikus szervek,
majd a bőr és a végtagok. A szárnyak az utóbbi kategóriába estek.
– Állj – mondta Elena, mikor Nisia megfogta a kilencedik és
tízedik tasakot. – Azt hiszem elértem az egyszerre beadható
kalóriák mennyiségét. – Ásított. – A testem lassan kidől –
hírtelen letargia húzta le vállait, szemhéjai nehezek voltak – de
először párat telefonálnom kell.
Arkangyal, mondta az elméjében, szíve fájt, mikor lesz időd,
elhoznád az ágytakarót, amit az anyukám csinált nekem? Egész
idáig a tárolóban hagyta, az édes emlékbe fájdalom vegyült, de
ma az anyja ölelését akarta, ahogy tudta.
Azonnal elhozom, amit beszéltem Dmitrivel, kint vár. Csókot
nyomott ajkaira, Raphael átadta a telefont, amit Montgomery
hozott fel, majd ő és a gyógyítók kimentek.

- 73 -
 Keir és Nisia összedugták fejüket. Nekik át kellett menniük a
szkenneken és mintákon, amiket vettek, míg Raphael találkozott
jobb kezével. Elena tudta, itt volt az ideje, hogy a férfi menjen,
mentális csókot küldött neki. A férfi megfordult az ajtóban,
tekintete lángolt. – Pihenj hbeebti. Holnap annyit játszatsz a
számszeríjaddal, amennyit akarsz.
– Hah. – Kezével végigsimított az ágyon, mikor a férfi bezárta
az ajtót, elővette a telefont. Két próbálkozás kellett, mire beütötte
Sara számát.
– Hello. – A semmitmondó válasz a Céh igazgatójától érkezett,
kétsége sem volt, hogy azon gondolkodott egy ismeretlen honnan
szedte elő a magán számát.
– Nem, véletlenül sem ettél be LSD-zett halat – mondta Elena
legjobb barátjának, korábbi beszélgetésükre utalt, mikor először
látta őt angyalként.
A vonal túloldalán csend volt, mielőtt Sara azt mondta –, Ellie,
ez alkalommal meg foglak fojtani.
Elena nehéz pillái ellenére is vigyorgott. Mert ez Sara volt.
Igazi. Normális. Barát. – Annyira szánalmasan és nyurgán nézek
ki, hogy bűnbánatod lenne. – Bár az utóbbi nem fog sokáig
tartani, ha így tölti fel magát. Már érezte, ahogy izmai erősödtek,
csontjai súlyosabbak lettek.
– Ellie. – Sara hangja vastag volt. – Átmegyek.

- 74 -
 – Ne. Adj még pár napot. Lehet addig végig aludni fogok. –
Akkorát ásított, hogy talán kettészakadt az arca. – Hogy van Eve?
– Kivan. Ellopta Ransom motorját az Akadémia parkolójából
és elment egy körre.
Eve mindig szigorúan jól viselkedő volt. – Hé, mi is voltunk
ilyenek, és elloptunk egy Cadillacet.
– Kölcsönvettük – mutatott rá Sara. – A Céh igazgatója nem
lehet bűnöző.
Elena nevetését ásítás törte ketté.
– Ellie, biztos vagy benne, hogy ne fussak át egy ölelésre?
– Ne, még ne. Gyógyulnom kell még. – Ha így látja őt, azzal
elront minden jót, amit most elért. – Csak pár emberrel lépek
kapcsolatba, mielőtt elalszom. De visszatértem és nem megyek
sehova.
Nemsokára befejezte Sarával, végtagjai túl nehezek voltak,
mint az ólom, beütötte húga számát. Csoda volt, hogy ennyi
számra emlékezett álmos ködössége miatt.
Kiderült Beth Majdánál és Jean-Baptiste Etiennél volt, a két
ember már elképzelhetetlen kínzást és veszteséget állt ki.
Nagymamája könnyekben tört ki, ami hallatszott a hangjában,
míg nagyapja kemény volt, de remegett.
Beth néma volt.
Elena meg tudott ezzel birkózni, talál módot, hogy érzelmileg
kompenzálja a fájdalomért, amit okozott, de ezt szemtől szemben

- 75 -
teszi meg, nem telefonban. Megígérte, hogy nemsokára újra hívja
letette és szemei túl nehezek voltak, felhívta Evet.
Legfiatalabb húga nem vette fel.
Így Elena ötször hívta egymás után, míg Eve végül vicsorogva
válaszolt –, Mi van!
– Remélem nem törted össze Ransom motorját. Szerelmes
belé-
– Ellie! – Sikított fel.
A beszélgetés többi része gyors és izgatott volt, és Elena
lebeszélte húgát, hogy újra ellopjon egy járművet és a Toronyhoz
jöjjön vele.
Miután kelletlenül beleegyezett, hogy vár a látogatással Eve azt
kérdezte –, Elmondjam apának?
Elena teste megmerevedett, ideges feszültség ívelt végig az
ereiben. – Otthon vagy?
– Igen. szobafogság. – A tinédzser a szemeit forgatta, s ez
szinte hallható volt. – Takarodó után kint maradtam és
eldöntöttem megiszom apa drága brandyét. A cucc erős. A
legtöbbet kiöntöttem a kertben, de meg van győződve, hogy
alkoholista vagyok,
Nemcsak Beth, Majda és Jean-Baptiste érdemli meg a
bocsánatkérését. Ez a lány nem az a kemény, de stabil édes lány
volt, aki Elena kezét fogta, mikor legutoljára látta. Düh volt

- 76 -
benne. De ennek várnia kellett, míg karjaiba zárhatta Evet és
szorosan foghatta.
– Vidd neki oda a telefont. – Jeffrey és Elena talán nem
gyógyította meg a köztük lévő töréseket, de nem ad többet a
kínjaihoz.
Jeffrey Deveraux már elveszette szeretett feleségét és két
imádott lányát. A férfi, aki elvette Eve és Amy anyját,
Gwendolynt nem az a Jeffrey volt, aki buborékot fújt Elenával a
napfényes hátsó udvarban vagy aki harcolt, hogy láthassa halott
testvérei testét. Tudnia kellett, hogy a szörnyeteg nem változtatta
Arit és Bellet olyanná, mint ő, így Jeffrey elvitte hozzájuk. Fogta a
kezét. És sírt.
Nem volt a legjobb apa, de nem érdemelte meg a rettenetes
fájdalmat, hogy azt gondolja harmadik lányát is elvesztette.
– Apám –, hallotta, hogy Eve ezt mondta –, valaki beszélni
szeretne veled.
Elena el tudta képzelni, hogy apja felvonta szemöldökét, hogy
valaki a lánya telefonján keresi őt, tudta, hogy levette fémkeretes
szemüvegét, ahogy meggondolta, hogy további információ nélkül
fogadja-e a hívást. Egy hatalmas vállalat vezérigazgatójaként
mindenbe bele tudott nyúlni, Jeffrey nem olyan férfi volt, aki
szerette a kontroll hiányát.
Ma azonban láthatott valamit Eve arcán, mert válaszolt a
vonalra. – Jeffrey Deveraux.

- 77 -
 – Ellie vagyok.
A csend ez alkalommal átható volt.
– Később beszélünk. Mond meg Evenek, hogy visszahívom,
mikor látogathat meg. – Elena ezzel letette, gyávának érezte
magát, de egy lánynak megvoltak a határai. Épp kimászott egy
gubóból, ami fel akarta falni őt, mint finom falatot és teste
mindjárt elaludt, nem volt kész kezelni Jeffreyt és komplikált
történetüket, ami összekötötte őket.
Egy emlék visszhangzott, a férfi arcszeszének illata hírtelen
ragyogó és tiszta volt. Odaadta neki a sálját, így nem fázott.
Elfogadta, mert nemcsak fájdalom volt köztük, hanem
gyerekkorának, családjának több ezer boldog emléke. Ő és
Jeffrey soha nem lesznek könnyedén meg egymással, de néha
sikerült félúton találkozniuk, a visszavágás és a fájdalom
kimaradt.
Egy karcsú kéz súrolását érezte vállán. Aludj azeetree. Maman
itt van, hogy vigyázzon rád. Ne aggódj a papád miatt, jóra
váltom a dolgokat.
Elena majdnem elaludt, tudta, hogy anyja halott volt, hogy ez
egy fantom emlék volt… de úgy döntött hisz. Ebben a kis
törékeny pillanatban mikor fájt neki, fáradt volt és újra alakult. –
Maman… – A telefonja kicsúszott mellőzött ujjaiból, teste
alvásba merült.

- 78 -
 Fény táncolt a bőrén, erei ragyogó hálózat volt, amit eltakart a
takaró.

- 79 -
 12. fejezet

Raphael tudta, hogy miért csak Dmitri jött fel az erkélyre, az ő

és Elena lakosztályának külső részére. Ő és jobb keze egyedülálló
kapcsolatban voltak. Raphael talán jó pár száz évvel volt idősebb,
mikor Dmitrivel először találkozott, de Dmitri akkor már házas
ember volt, egy farmer, aki elégedett volt bőrében és nyíltan
szerette a feleségét.
Ők ketten egyelőek voltak, mikor találkoztak.
Ahogy kilépett az erkélyre, jobb keze elfordult és ránézett sötét
szemeivel, ami semmit nem árult el… de felé indult és félúton
találkozott Raphaellel. Felemelték jobb kezüket, megfogták a
másik alkarját, harcosok ölelését váltották. – Jó, hogy
visszatértél. – Dmitri hangja átható volt a ki nem mondott, de
megértett érzelmektől. – A tíz éves vakációm ma kezdődik.
– Ennyire rossz? – kérdezte Raphael, mikor szétváltak.
– Charisemnon továbbra is próbálkozik, Neha rejtélyes
csendben figyel, Michaela eltűnt a hegyeiben, és Kína magyarázat
nélkül annyi embert vesztett, hogy hatalmas területek csendesek.
– Michaela? – felvette a legérdekesebb részletet azok közt,
amit Dmitri mondott.

- 80 -
 Jobb keze összefonta karjait, bicepszei megfeszültek és
bronzos bőre a tél szívében is megtartotta színét. – Jason
megerősítette, hogy a Budapest közelében lévő udvarában van,
de vagy öt hónapja nem látták repülni. – Vállat vont. – Senki sem
mert rosszul viselkedni a területén eddig. A tábornokai
bármilyen lázadást halállal büntethetnek. Csak ennyi. Nincs más
büntetés. Csak azonnali lefejezés. Hatékony.
Raphael nem tudott vitatkozni a Dmitri hangjában lévő
elismeréssel. Ez egyszerű és hatásos volt, hogy egy arkangyal a
területén megtartsa a kontrollt, mikor el akart bújni. – Nem
ismeretlen, ha egy arkangyal hónapokon át nem jelenik meg. – A
Tanács tagjainak alkalmanként időre volt szüksége, hogy
egyszerűen létezzen.
Raphael még túl fiatal volt az ilyen vágy miatt, de tudta, hogy
az anyja elvonult ilyen időkre, mikor gyerek volt. – Michaela nem
sokkal idősebb nálam. – Úgy ötszáz évvel, plusz mínusz. – De
nemrég meg kellett birkóznia egy hús „újszülöttel”, és Uram
megszállásával. Talán ettől rossz a kedve.
Dmitri nevetésben tört ki. – Látom, ahogy egy nagy fán ül az
udvarában. Legalább nem okoz több problémát. Charisemnon
másfelől egy seggfej, csak az tartja vissza, hogy Titus van a
határán.
– A madarak és macskák Elié?

- 81 -
 Kurtán biccentet. – Egyik nap egy átkozott hiúzt találtam a
Ferrarim tetején. Az rám vicsorgott. – Morgott, folytatta. – Más
érdekes hír, Suyin kérte, hogy New Yorkba jöhessen és harci
edzést kapjon. Megengedtem, Honor gyámkodik felette.
Raphael felemelte szemöldökét. A hideg fehér hajú és fehér
bőrű, éles arccsontú nő Lijuan unokahúga volt, de lehetett volna
ikertestvére, ha szeme nem lenne sötét és nem lenne egy kis
szépségpötty a bal szeme alatt, illetve hiányzott belőle a gyilkos
ösztön. Suyin több ezer éven át volt Lijuan rabja, egy törékeny
építész, aki annyira traumatizált volt, hogy majd eltűnt az életből,
mikor megmentették.
Dmitri bólintott. – Nem vártam volna, de Honor azt mondja
gyorsan tanul és elhatározott, hogy kész harcolni Lijuan ellen,
mikor nagynénje ismét felemelkedik.
– Egy motiváció, ami tiszteletreméltó. Főleg a kínzás miatt,
amit Lijuannál elszenvedett.
Jobb kezének kifejezése sötét volt, de hangja gyakorlatias,
mikor folytatta az információkat. – Nem hallottunk sokat
Astaadról és Alexanderről, mindketten elfoglaltak a hatalmas
jégviharokkal.
Alexander területének egy részét sivatag borította, ahol
lehetett jég, de Astaad területe majdnem trópusi volt. – A
szigetek?

- 82 -
 Dmitri bólintott. – A lakóknak szinte csak kardigánja volt, téli
viselet szinte semmi. Küldtem ellátmányt ahogy Michaela és
Lady Caliane is. – Kezével a hajába túrt. – Nemcsak ez,
Alexander területét hírtelen árvizek öntötték el, míg Neha
területén a monszun évszak azzal fenyeget monszun év lesz.
– Elijah?
– Méhrajok. A zajok már vagy tíz embert megöltek eddig. –
Kezeit a derekára tette. – Titus és Charisemnon ellentétes
problémával küzdenek, mint Neha: aszály. Vadtüzek rohannak át
a szavannán.
– Ez egyre rosszabb.
Jobb keze bólintott. – Mi eddig szerencsések voltunk ezekben.
Volt pár területi villámló vihar, pár kisebb geotermális probléma
a területen, amit evakuáltál, és bizarr módon katicák leptek el egy
kis várost. A bogarak még nem okoztak kárt, de sok embert
megrémisztettek.
Dmitri felvonta szemöldökét. – Tudtad, hogy a katicák miatti
félelemnek van neve? Coccinellidaefóbia.
Ez lenyűgöző volt, el fogja mondani Elenának. A többi
azonban… – Favashi?
– Nincs jelene, mióta Cassandrával eltűnt a lávában. Ami a
területét illeti, Lady Caliane informált, mikor nem fenyegetett
meg, hogy élve megfőz, ha nem hagyom, hogy lásson téged, és azt
mondta Nehához érkezett pár menedékkérő Kínából, se közel

- 83 -
sincs ahhoz a számhoz, amit várt. Nem számítva az eltűnt
falukat.
– Lijuan emberei hűségese. – Sokan azt mondanák ez az
őrület pereme. – Aodhan, Naasir és Galen a Menedékben
vannak?
– Igen. Galen a többieket New Yorkba akarta küldeni, de
mondtam neki maradjanak. Nem akarom erős támogatás nélkül
hagyni.
Raphael Dmitri szemeibe nézett. – Mi történt? – Galen
Raphael fegyvermestere volt és képes volt kezelni minden
fenyegetést, beleértve egy támadást a Tanács egyik tagjától.
– Dolgok mozognak a Mendék alatt.
A Menedék soha nem remegett. A legendák azt mondták, hogy
az ott Alvók kataklizmikus ereje horgonyozta le, akik soha nem
akartak felébredni. – Ne mond, hogy hiszel az Elődök
legendájában Dmitri. – Akikről azt mondták a Menedék alatt
Aludtak, az Elődök, akikről azt suttogták az elsők voltak Raphael
fajtájából, angyalok, akik olyan idősek voltak, hogy szinte más
fajhoz tartoztak.
– Uram, ezen a ponton még a kibaszott fogtündérben is
hiszek.
Raphael kezét jobb keze vállára tette. – Köszönöm, hogy
vigyáztál a területemre.

- 84 -
 – Legközelebb értékelném, ha figyelmeztetnéd az anyádat,
mikor szunyókálni térsz. – Feketén morgott. – Lady Caliane
legutóbb azzal fenyegetett meg, hogy megnyúz és felnégyeltet.
– Túlélnéd. – Ez a férfi jellemét mutatta, Raphael anyja
mindezek ellenére Ősi volt.
Dmitri következő kérdése csendes volt. – Elena? – Sötét
szemeiben olyan aggodalom volt, ami megdöbbentette volna
Raphael hitvesét, ők ketten elkötelezett ellenfelek voltak.
– A Zuhatag lebecsülte az én vadászom akaratát. – Kinyitotta
szárnyait, hogy leellenőrizze állapotukat. Továbbra is égtek, de a
furcsa tollak kezdtek megjelenni benne, így a tűz kezdett
alkalmazkodni az elmúlt órákban. – El kell mennek és be kell
zárnom a szakadékot, amiből én és Elena feljöttünk.
– Raphael. – Dmitri karjait összefonta, lábai kis terpeszben
voltak, az útját állta. – Lépj kapcsolatba az anyáddal, mielőtt
elmész, mert esküszöm összekötöm a szárnyaid és berángatlak,
hogy felhívd.
A benne lévő hideg erő suttogott neki, hogy büntesse meg ezt a
fegyelmezetlenséget, de Raphael nem akart bábbá válni. –
Megteszem, amit teljesítem Elena kérését. – Dmitrinek igaza
volt, Caliane talán egyszer őrült volt, talán véresen és törötten
hagyta őt egy elfeledett mezőn, de épp elméjűként emelkedett fel
és ádázan az ő oldalán állt.

- 85 -
 Biccentve Dmitri visszatért feladataihoz, míg Raphael lezúgott
az erkélyről, hogy a raktár felé menjen, ahol Elena a gyerekkorát
tartotta. Gyakran meglátogatta a helyet, biztosította, hogy portól
mentes, történeteket mesélt neki, mikor vele volt, de megadott
Bethnek mindent, amit akart, de magának soha nem hozott el
semmit. Ma azonban mikor visszatért a takaróval és kiterítette
rajta, Elena közel húzta és hozzábújt.
Kezével kisimította majdnem fehér selymes haját, akkora
hatalmasan erőszakos dolgot érzett iránta, aminek nem volt
neve. – A végtelenségig és tovább én vadászom.
Kényszerítette magát, hogy otthagyja őt, csendben becsukta az
ajtót maga mögött, majd a lakosztályának könyvtárába, a komm
képernyőhöz ment. Telefonálhatott volna Amanatba, de Caliane
nem bízott meg ilyen dolgokban. Alig volt komfortos ezzel a
rendszerrel, ami megengedte neki, hogy lássák egymást, míg
beszéltek.
Az arc, ami válaszolt ismerős volt: sarkain felívelő drámaian
zöld szemek, sötétvörös haj, bőr, ami közel átlátszó volt és
rezesen selymes szárnyak.
Tasha soha nem marad észrevétlen a tömegben.
Szemei hatalmasok voltak, mikor meglátta őt, izgatottan
zihált. De a nő, a harcos, aki szeretője volt, mikor fiatal
angyalként először tárták ki szárnyaikat már elfutott, és tudta
anyjáért ment.

- 86 -
 Tasha annyira hűséges volt Calianehez, mint Dmitri
Raphaelhez.
Mikor Caliane megjelent a másik oldalon, a homlokát ráncolta
–, Mi – Elvágta magát, arca oly módon gyengült el, ami csak
Raphaelnek szólt. Kezét a képernyőre tette, suttogott –, Fiam.
Hazatértél.
Raphael visszhangozta tetteit a saját oldalán, tenyerét a nőére
tette. – Nemsokára többet beszélünk anyám. Gondoskodnom kell
a területemről.
Caliane hosszabb ideig volt arkangyal, mint Raphael valaha el
tudta volna képzelni, de nem vitatkozott a prioritásaival. –
Annak a felkapaszkodott vámpírnak, akit a jobb kezednek
nevezel, meg kell tanulnia, hogy beszéljen az idősebbekkel, de
büszkévé tett téged. – Fejedelmi és kissé gőgös volt, Caliane
szavai ennek ellenére olyan arkangyal elismerését tartalmazták,
aki soha nem félt a körülötte lévő erős emberektől. Ő tanította
meg, hogy uralkodjon.
Míg meg nem őrült. A halálig.
– Soha nem kételkedtem ebben. – Fejét oldalra biccentette. –
Mennem kell.
– Mielőtt elmész, a hitvesed?
Egyszer ez barbár kérdés lett volna, de Caliane és Elena
megbékéltek egymással. Ez mindig furcsa béke lesz, recés
élekkel, de ez történik, mikor két erős nő találkozott és egyikük

- 87 -
sem akart a másiknak mindenben behódolni, míg a másik csak
saját lelkiismeretére hallgatott.
– Pihen –, Raphael mindössze ennyit mondott, ő és Elena
majd beszélnek, mikor felébred, eldöntik következő
mozdulatukat. Addig semmit nem oszt meg fizikai állapotáról.
Miután befejezte a hívást a hálóba ment. Egy kis majdnem
fehér hajat látott… és tompa ragyogást a takaró alatt. Vadásza
összegömbölyödött egy kis labdába, térdeit felhúzta a mellkasáig,
gerince ívben volt, fejét a térdeire hajtotta. A hátán lévő tetoválás
a szívverésére pulzált.
Álkapcsa megfeszült, küzdött a vággyal, hogy felkeltse ebből a
kínzóan elrendezett pozícióból, ami megengedte neki, hogy
végtagjaival emelkedjen fel a gubóból. Elvesztette a csatát. Elena.
Egy álmos mormogást kapott az elméjétől, meleg acél jelenléte
csók volt.
Izom emlékezés, gondolta. Ennyi volt. De kezének hátoldalával
megérintette arcát, hogy biztosítsa magát a nő élt.
Elena sóhajtott, mélyebbre bújt az ágyba… ahogy egy csepp
vadtűz esett le szárnyairól, hogy felfedje a nő arcát. Elena
megremegett, ahogy a kis tűz besüppedt bőrébe, majd újabb
süppedt bele, de nem ébredt fel.
Az erő puha robbanásként szétáradt a bőre alatt, amitől erei
aranyfénnyel ragyogtak egy ijesztő pillanatig, mielőtt a hatás

- 88 -
tompább világítássá vált. Puha vagy sem, a vadásza továbbra is
sötétben ragyogó maradt.
El tudta képzelni elégedetlen morgását, mikor felébred.
Lehajolt, ajkait az arcára nyomta. – Ha ez bármi vigaszt nyújt
én vadászom, a szárnyaim tovább égnek és a szemeim élő
villámlások.
Arkangyal. Egy puha, álmos mormogást kapott el elméje a
legmélyebb alvásban, de tudatában volt vele és hogy mit jelentett
a férfinak.
A szívére szorult kéz már nem szorította a szervet. Aludj
hbeebti. Nemsokára itt leszek.
Elég hosszú időre megállt, hogy ujjatlan tunikát vegyen fel, és
zsebeibe kis mintagyűjtő üvegeket tett, amiket Keir hagyott
hátra. – A tudósok – mondta a gyógyító –, kétségkívül értékelni
fognak bármely mintát, amit fel tudsz hozni a szakadékból.
Ahogy lerepült az erkélyről elég figyelmet szentelt, hogy
tesztelje szárnyait, ellenőrizze sebességüket. Minden olyan volt,
mint lennie kellett, mintha hús és vér, tollak, csontok és inak
hallgatnának az utasítására.
Elégedett volt testének levegőbeli kontrollja miatt, átrepült
városa ragyogó felhőkarcolói között, el a lassan lángoló színeket
öltő fák mellett, mielőtt téli álomba merülnek, és át a hűvös
Hudson vízén. Az most nyugodtabb volt, ragyogott a kora
délutáni napfényben, szikrák ragyogtak a felszínen.

- 89 -
 Látta onnan Illium szárnyait, a vad kék vibrált a kristálytiszta
kék égbolt előtt, az ezüst szálak ragyogóak voltak. Az angyal a
sziklák pereme mellett lebegett. Utasította raja többi tagját és a
Légiót, hogy egy széles vonalat alkossanak a földben lévő
veszélyes luk körül.
Egy illetéktelen szárny sem mehetett fölé, és senki sem
sétálhatott oda. Illium, van bármi jelentés az Enklávébeli
veszteségekről?
Nincs semmi. A rajom tagjai átrepültek a terület felett, nem
jelentettek meghalt, vagy sérült személyt sem.
Testét úgy irányította, hogy magasan a többiek felett repüljön
el, Raphael megnézte a sérülést. Ennyire magasan ez egy sötét
folt volt a tájon, egy seb, aminek léteznie sem kellene.
Semmi erő nem örvénylett benne. Láva nem ragyogott.
Lerepült, a luk szélén landolt. Illium és Primary nemsokára
mellette szállt le. Mikor Primaryra nézett furcsa dolgot látott:
Primary majdnem színtelen volt. Az átalakulás akkor kezdődött
meg, mikor Raphael Elena mellett aludni tért.
A második alakulás, ezt mondta a Légió Elenának, mikor
megkérdezte, miért vesztik el a színüket, ami néhányukban
kezdett megjelenni. Ahogy Elena visszafejlődött emberré, a Légió
visszafejlődött a szürkeségbe, amiként a fénytelen sötétségből
emelkedtek fel.

- 90 -
 De Elena már nem volt halandó, és Primary mégis színtelen
maradt. – A második alakulás véget ért?
Primary oldalra billentette fejét. – Nem – mondta egy szünet
után, miután meggondolta a kérdést. – Döntünk.
Ezt Raphael most félretette, lenézett a szakadékba, amit az
ereiben lévő erő okozott. Annyira hideg erő. Egy erő, ami a fülébe
suttogott, hogy Lijuan imposztor és ő volt az igazi isten.
Az egyetlen, akit imádni kellett.

- 91 -
 13. fejezet

Egy csók csókolta meg belülről, egy dacos élet pulzálása. Elena
szívének a része, ami elutasította, hogy behódoljon a férfi
halhatatlan hidegének.
Raphael ökölbe zárta kezét. – Lerepülök és biztosítom, hogy
nincs rejtett veszély. – Ahogy nem lesz a Zuhatag buta eszköze,
nem fogja szennyezett talajra építeni Elenával közös otthonát.
Illium megmerevedett. – Uram, most emelkedtél fel. Inkább
ne tűnjön el a fekete lukban.
Az öreg aranyszemű és tiszta, szép arcú angyal annyira komor
volt, mint az angyalok ritkán, túl fiatal volt, hogy utasítást adjon
Raphaelnek. A kapcsolatuk messze más volt, mint ami közte és
Dmitri közt volt. Raphael Illiumot újszülöttként fogta, ismerte őt
esetlen gyerek angyalként, aki alig tudta szárnyait irányítani.
Nézte, ahogy Illium őrülten beleszeretett egy halandóba, hogy
szíve örökre összetört, miután elvesztette halandó szeretőjét. És
ismerte Illiumot, mint fiatal harcost, aki gyászolta barátját, mikor
az kínzása miatt kétszáz évig csapdába esett.
Mindezen dolgok összekötötték Raphaelt és Illiumot. – Nincs
lent mitől tartanom –, mondta, a legnagyobb kockázat a vérében

- 92 -
volt, az erőben, ami állandóan arra vágyott, hogy a káosz
eszközévé alakítsa őt.
Lijuan istennőnek hitte magát, akkor neki istennek kell lennie.
A Zuhatag semmi más nem volt, csak nyers kalapács.
– Ha nem tudok kapcsolatba lépni veled – Illium álla
megfeszült – akkor lerepülök és megkereslek.
– Reméljük erre nem lesz szükség. – Raphael belépett a
szakadékba, szárnyai irányították ereszkedését.
Elsődleges tollai egyáltalán nem érintették meg a falakat.
Egyes helyeken a fal üveges volt. Vagy az energia, amit
kiengedett keményítette meg a természetes ásványokat üveges
felületté, vagy otthonuk egyes részei kötődtek bele a földbe. Itt és
ott furcsa tárgyakat látott, amiket felismert, egy kanál, a
lépcsőkorlát egy része, de a legtöbb széttört.
Bánat énekelt váratlanul a szívében. Az Enklávé otthonában
szeretkezett először Elenával. Ez volt az a hely, amit a Hetek
életük során annyiszor hívtak az otthonunknak. Itt kezdődött
barátsága Elijahval. És ebben a házban maradt az anyja, miután
felébredt az őrületből.
De… azt egyedülálló arkangyalként építette. Újraépíti egy
törhetetlen pár feleként.
A föld nagy része összetömörült, mondta Illiumnak. Csak meg
kell törnöm a koszt és a falak befelé dőlnek majd, betemetve a

- 93 -
lukat. Ami hely megmarad, azt más területről kivájt földdel
töltjük fel.
Egy új felhőkarcolót kezdtek építeni a Sojóban, mondta
Illium. Tonnányi föld van ott. A rajom odamegy és annyit hoz,
amennyire szükségünk lesz.
Raphael tovább ereszkedett. Nem voltak égésnyomok, semmi,
ami dühös tűzre utalt volna. Csak törött és zúzott dolgok, amik a
benne lévő erőszakos erőre utaltak. Félúton megállt és kezét a
földhöz tette, meleget érzett, egy visszhangot, amit az az energia
hagyott hátra, ami szárnyain és vérében kúszott.
Tovább ereszkedett.
Egy ragyogás kapta el pillantását. Miután visszarepült a
helyhez, nevetett, mikor meglátta. Óvatosan kiásta a bőrkötéses
könyvet, mely gerincén arany betűk voltak, leporolta és nadrágja
zsebébe tette. Elena meg lesz döbbenve, hogy az összes könyv
közül Imani kötete az angyali etikettről sértetlenül túlélte.
Semmi mást nem vett fel, míg leért, végül ott állt, ahol
Elenával felébredt. A gubó darabjai törötten feküdtek, mutatta
hitvese testének vonalait. Leguggolt, kinyúlt, hogy egyet
megérintsen.
Az annyira finom porrá vált a levegőben.
Semmi más nem volt, csak egy hátrahagyott páncél. Elena
energiája nélkül nem létezett. A porból mintát vett azért a
tudósoknak, eltette Imani vastag könyve mell.

- 94 -
 Ahogy felállt azt vette észre, hogy az öreg elmét keresi, ami
annyira öreg volt, hogy csontjai fájtak. Cassandra?
Csend volt. Még távoli mormogást sem hallott. Mégis kétsége
sem volt afelől, hogy a láva a nőé volt. Talán nem volt tudatában,
a tett tudatos elméjének utolsó nyoma volt. Beszélhet Elenával,
hogy megerősítse érez-e bármit az Ősi tudatából. Az arkangyal a
jövőbelátás szörnyű ajándékával legtöbbször vadászával beszélt.
Mert Elena volt Cassandra próféciája.
Miután újra körbenézett, hogy biztos ne hagyjon ki semmit,
kitárta szárnyait és kezdett felemelkedni. A falakat nézte, ahogy
repült, de csak a kanalat fedezte fel, ami meghajolt és
kicsavarodott és olyan bonyolult formája volt, és azt gondolta
Elenát érdekelni fogja.
Ahogy a zsebébe csúsztatta, azon gondolkodott hogy dekorálná
ki a nő maga a házat… és nevetett a hírtelen teljes horror
benyomásán, ami hangosan és tisztán érződött. Vámpírvadász?
Nem jött rá, hogy érte nyúlt, míg a nő nem válaszolt.
Menj el. Alszom. Szavai morgások voltak. Arra a rémálomra
ébredtem fel, hogy festékszíneket és szőnyegeket kell
válogatnom az ebédlőbe és nappaliba. Egy fészket tudok
csinálni a lakosztályunkból, de a többi a tiéd. Elméje már
halványult, ahogy az utolsó szavakat mondta, teste túl fáradt volt,
hogy mást tegyen a pihenésen kívül.

- 95 -
 De egy mosollyal az arcán hagyta őt ott. Ők ketten úgy teszik
rá jelüket a házra, ahogy számított, olyan dolgokkal, amik
jelentettek nekik valamit, de a többi Montgomery feladata lesz.
Ahogy Raphael korábban már ráhagyta. Relatíve új arkangyal
volt akkoriban, meg volt győződve róla, hogy a Tornyában fog
élni, háztartásában csak a szakácsa Sivya és segédje volt. Neha
volt, aki javasolta neki, hogy építsen egy otthont az Enklávéban.
– Ez a terület annyira fiatal, mint te –, mondta, mikor
meglátogatta őt. – Illik hozzád, de a Tornyod túl durva
konstrukció. A Tanácsból páran lenéznek majd, ha nincs
hivatalos háztartásod és gyengébbnek tartanak majd miatta. Egy
olyan rezidenciát kell építened, ami illik egy arkangyalhoz.
Az építkezés alatt, amihez Raphael is hozzáadta erejét, kezdte
észrevenni, hogy semmi késlekedés nem volt. Az eszközök tiszták
voltak, víz, sör, étel és vér utánpótlás óraműszerűen érkezett, a
törött dolgok meg voltak javítva és a törmeléket elvitték.
Mikor megkérdezte Dmitrit, ki ezért a felelős, bemutatta a
sötéthajú vámpírnak, aki csak pillanatra tudott a szemébe nézni,
a mentális sérülés – mint alacsony besorolású szolga ember
életében – még megjelent testén és arcán. De Montgomery már
akkor sem rándult össze egy arkangyal jelenlétében.
Az építkezés végére Raphael olyan hittel volt a csendes és
keményen dolgozó vámpír felé, hogy Montgomeryt tette meg

- 96 -
felelőssé, hogy bebútorozza a házat. Montgomery ekkor rándult
össze. – De uram, én csak egy szolga vagyok!
– Te olyan férfi vagy, aki a legkisebb részleteket is észreveszi.
Hiszek a képességeidben, hogy egy arkangyalnak való otthont
alakítasz ki.
Montgomerynek egy évébe tellett. Megkérte őt, elmehetne-e
Neha, Titus, Uram, Lijuan udvarába, hogy lásson arkangyali
otthonokra példát, és Raphael elküldte vele a nyájas és
szofisztikált Tracet, mint őrt.
Montgomery gyönyörűen csomózott selyemszőnyegekkel tért
vissza Indiából, falra akasztható dolgokkal Afrikából, kézzel
faragott kanapéval Uram hátországából, kézműves
festményekkel Kínából.
Egyben egy szoborral is hazajött, amit Neha udvarában
„elfeledve” talált.
Raphaelnek két évtizedébe került rájönni, hogy Montgomery
„megmentette” a darabokat, amiket nem értékeltek. De addigra a
vámpír olyan hatékony eleganciával vezette háztartását és
hajlama, hogy megmentsen dolgokat most már kisebb gyarlóság
volt. Raphael csendben visszajuttatta, amit kellett és
Montgomery továbbra is biztosította, hogy otthona formális
események mintaháza, és mások számára üdvözlő mennyország.
Felemelkedett a napfénybe, mondta Illiumnak és Primarynak
hogy tisztítsák meg az eget és biztosítsák senki sem tért vissza a

- 97 -
közeli otthonokba korábbi evakuációjuk után. – Nem tudom lesz-
e második robbanás, de ne adjunk neki esélyt.
Csak ketten maradtak a területen, ami illetéktelen élettől
mentes volt, Raphael lebukott a szakadékba. Az út
háromnegyedénél megállt, pontosan kezdte a falakat erejével
megütni. Ami kiemelkedett kezéből az élénk kék, amibe ragyogó
arany vegyült.
Az arkangyal, aki volt és az arkangyal, akivé vált.
Újra kellett számolnia, mikor az első csapás több kárt okozott,
mint jót, ereje erőszakosan erős volt, jobban, mint a gubó előtt.
Három csapás kellett, hogy elérje a nyomást, amire szüksége volt.
A szakadék kezdett lassú eleganciával összeomlani alatta, ahogy
felrepült, megfordulva látta, hogy a földön ejtett seb magába
roskadt. A dörmögő hang hatalmas volt és tompa, és úgy tűnt a
föld lassan mozgott. De nemsokára por lepte el a levegőt, a
morajlás után a föld bezárult. Meglazította gyeplőit, a tömörített
föld nagy része a szakadékba roskadt, de jelenetős horpadás
maradt.
Ezüst végű kék szárnyakat látott a perifériájában. A többiről
gondoskodom.
Raphael biccentett. Míg Elena pihent, Harangvirágja nem
marad le semmiről, míg teljesíti feladatát. Raphaelnek eközben
át kellett repülnie területén, hogy lássa hiányában mi történt, és
emlékeztesse a világot New York Arkangyala visszatért. Fehér

- 98 -
tüzű szárnyaival és hideg erővel, ami lukat tépett a föld
szövetébe.
***
Elena az ismerős konyhába nyitotta ki szemeit, sütés illatát
érezte a levegőben. Mosolygott, ujjait végigfuttatta a
konyhapulton és testvérei neveit mondta, ahogy kisétált a hátsó
ajtón. A fű puha smaragdként ragyogott a nap alatt, Marguerite
virágjai virágoztak a kertben, ahol egy hónapja anyukája ültetett.
Elena segített neki. Kezeit a földbe vájta és óvatosan betette a
palántákat. – Nemsokára virágoznak maman? – kérdezte.
– Ezek igen. – Marguerite finom csontú arcát egy hatalmas
fehér kalap árnyékolta, amit mindig viselt a kertben, de Elena
hallotta mosolyát. – Ezek csodás dolgok, amik gyorsan nőnek és
egy hónapig maradnak meg, de annyi örömöt adnak nekünk
addig, non?
Elenán is kalap volt, puha és koszos „kertész” cipők voltak
lábain, bólintott. – Igen, ez a kert csodás.
– Egy múló szépség.
A kert mögött az udvarban Elena egy nőt látott a hintán ülni,
amit Elena papája csinált, egy deszkát erősített kötelekkel egy
nagy fa ágára. a nő lábai hosszúak voltak, testét fakózöld habzó
köntös borította és a bokáit nyaldosta.
Elena soha nem látott még ilyen hajat: a legtisztább lila
hullámok voltak, mit a víz, letaglózó volt a nő gyöngyfehér bőrén.

- 99 -
Szárnyainak íve a legmélyebb lila volt, hogy szinte kék volt és a
szemei…
– Miért látom a szemeidet? – Elena elment, hogy leüljön a
Cassandra mellett megjelenő hintára. Bár csak gondolatban
találkoztak, kétsége sem volt afelől, hogy ez az Ősi volt, akit a
jövőbelátással átkoztak meg. És nem volt meglepetés, hogy
Cassandra ott volt Elena ezen zsebemlékében.
A szemei lenyűgözőek voltak, és váratlan óceánzöldek, ami
indigóba váltott, a széléig tiszta égkék volt, amit megvilágított
Cassandra mosolya. Az iker Aurórák lenyűgözőek voltak.
– Ez a te álmod gyermek, és úgy tűnik nem akarod a vért látni.
– Cassandra mosolya elmélyült. – Egy örökkévalóság óta nem
láttam ilyen erős és békés helyet a szememmel. Elfelejtettem,
hogy ilyen árnyalat is létezik.
Elena elrugaszkodott és gyengéden hintázott Cassandra
mellett. Az Ősi szoknyája repült a szélben, ahogy hintáztak. A
lábai, Elena látta, fekete vadászcsizmában és fekete nadrágban
voltak – Azt hittem Aludni tértél.
– Megtettem, de még álmodom. – Sóhajtott. – Bárcsak ne
tenném, de az álmok annyira élének, hogy zavarják a
pihenésemet.
– A hangod más. – Fiatal, a hihetetlen kor súlyától mentes.
– Ez fiatal hely. – Kezeit a kötélre zárta és csupasz lábait
elvette a talajról, Cassandra körbenézett. – Itt boldogság van.

- 100 -
 – Igen. – Elena azzal a gyötrő érzéssel rúgta el magát, hogy
nem tart sokáig, hogy a napfényt nemsokára eltakarják. – Csak
látogatóba jöttél?
Cassandra megállt a hintázásban, gondolkodóan rápillantott
csodás és igéző szemeivel, hajának tincsei az arcára estek. – Nem
látogattam meg senkit már… – Kezei összeszorultak a kötélen.
– Nem kell emlékezned –, biztosította Elena. – Néha én se
szeretek emlékezni. – Árnyékok táncoltak a konyhaablakokban,
és Elena azt mondta magának, hogy ez az ő mamanja, csak ment,
hogy elkészítse Elena kedvenc sütiét. Vagy talán Belle ment egy
szódáért, miután táncórája volt. Lehet Ari, aki nassolni ment.
Mind lehetséges volt. Semmi más. Semmi sötét.
– Soha nem az emlékezés volt a probléma. Hanem a látás. –
Szavainak magányossága ellenére Cassandra újra hintázni
kezdett. – Azért jöttem, hogy ajándékot adjak neked én
próféciám, de nehéznek találom megfogalmazni a gondolatot.
Nagy részem Alszik.
– Én is pihenek –, osztotta meg Elena, hírtelen biztos volt
ebben. – A szárnyaim nem többek színeknél és reménynél. –
Hátát üresnek érezte, szüksége volt a hiányzó súlyra. – Szerinted
újra repülni fogok? – Az álombéli tájon a kérdés tele volt
érzelemmel, ami a láthatáron lévő felhő volt.
Lila haj úszott Cassandra mögött, ahogy magasabbra és
magasabbra lökte magát. Hosszú ideig nem válaszolt, de ez

- 101 -
rendben volt, mert Elena is hintázott. Egy hátraszáguldás során
hallotta, hogy Cassandra odakiáltott –, Most is repülünk!
Elena nevetett és még magasabbra rúgta magát.
És elfelejtette Cassandra okkal volt az álmában.

- 102 -
 14. fejezet

Elena ásítva ébredt fel, bütykeivel dörgölte meg a szemeit. –

Amennyire az álmaimra emlékszem – mormogta senkinek –, ez
nem is volt annyira furcsa.
Szárnyak súrlódásának hangját hallotta. Nem angyali
szárnyakét. A hang kicsiktől jött. Felemelte pilláit és egy mély
narancs-arany fényben úszó szobában találta magát, késő
délután, vagy kora este volt. Valaki elhúzta a sötétítőt, de a fehér
függöny a helyén maradt.
Ezeket a függönyöket a szél mozgatta az erkély ajtói kissé
nyitva voltak. Az utóbbi nem történhetett sokkal korábban, mert
a szoba még kellemesen meleg volt… de elég hosszú ideje, hogy
egy hófehér bagoly barangoljon bent. Kinyújtotta szárnyait,
mielőtt ragyogó arany szemeivel ránézett volna.
Annyira igazinak tűnt, nem illúziónak. Mikor visszasétált az
ajtóhoz a függöny átsimított testén. Látta, ahogy a madár elrepült
a lenyugvó nap fényében, csendben és szerethetően. Egy második
bagoly jelent meg nem sokkal ezután. Gyönyörű, földöntúli
lények, akik soha nem ártottak neki, de akik annyi fájdalom
hírnökei voltak.
Azért jöttem, hogy ajándékot adjak.

- 103 -
 Elena felzihált, akaratlanul is bent tartotta a levegőt, mikor
meglátta az első baglyot. – Köszönöm –, suttogta, tudta mennyit
jelentettek Cassandrának a baglyai.
Nem volt ősi a fejében, semmi jele, hogy Cassandra hallotta.
Furcsán csalódott volt, teljesen felült… és látta, hogy mankók
vannak az ágy melletti asztalnak támasztva. – Nisia, szeretlek. –
A Torony gyógyítójának kellett, hogy ez eszébe jusson, eleget volt
Elena mellett, hogy ne várjon jó viselkedést. Ezekkel a
mankókkal Elena rendben ki tudott menni a mellékhelyiségbe.
Nem volt szüksége közönségre, mikor a dolgait végezte.
Túlságosan vadász volt, hogy ne értse meg testét, azonban sok
időt töltött azzal, hogy az ágyban kinyújtsa magát, mielőtt a
mankókért nyúlt volna, erősen megfogta és felhúzta magát. –
Húúú.
Sajnos ünneplése korai volt, térdei kezdtek összeomlani, amint
tesztelni kezdte lábait a mankó nélkül. – Oké, nincs csoda
gyógyszer. – Nem várta, de egy lánynak meg kellett próbálnia.
Legalább karjai és vállai működtek, hogy használni tudja a
mankókat. Sikerült bezárnia az erkély ajtókat és megigazítani a
vékonyabb függönyöket, majd a fürdőbe ment és megcsinálta,
amit kellett. A zuhany csábításának nem tudott ellenállni, majd
egy gyors gondolat után elzárta a csapot és beült a nagy,
szárnyakra tervezett medencébe.

- 104 -
 Besamponozta haját, részben arra számított a kis tollak
leesnek, de nem, erősen hajszálaihoz tapadva maradtak. Igazság
szerint megszerette azokat a kis tollakat. A túlélésének jelei
voltak, ami őt illeti. Luxus volt kondicionálót tenni rá, majd
szivaccsal végigdörzsölte magát, miután makadámia olajas
szappant tett rá, amit a Times Square kis boltjában vett, mielőtt
minden elromlott.
– Hónapokig egy gubóban voltam –, mormogta. –
Megérdemlem a jó szappant. – A szappan illata, a víz hője a
bőrén tiszta mennyország volt, de izmai remegtek a végén.
Nem volt olyan kedvben, hogy Nisia és Keir meztelenül lássa,
gratulált magának, hogy előreláthatóan több törölközőt tett a
tusoló mellé. Miután elzárta a vizet, megragadta a legfelső
törölközőt és megszárította hajának nagy részét és testét is, míg
ült.
Majd szétterítette a törölközőket, így nem csúszott el, ahogy
térddel kimászott, megragadta a mankókat az ajtó mellett, és
felhúzta magát. A manővertől alig kapott levegőt, hatalmas szíve
kétszeresen vert, de egyáltalán nem sajnálta.
Következő eredménye, hogy csontos seggét a kis üvegponchoz
vitte, amin pipere cuccai voltak. Megragadta a testápoló vastag
flakonját, a fogát használta, majd visszament az ágyhoz. Nem volt
elegáns, de megcsinálta a munkát.

- 105 -
 Utána összeesett az ágyon, adott magának pár percet, hogy
helyrejöjjön, mielőtt felült, felkapcsolta a lámpát, kezdte a
testápolót a testébe dolgozni. Kritikus szemmel vizsgálta meg a
testét ezzel egy időben. Bőre tovább ragyogott, de jelentősen
csökkent annak a mérete. Úgy tűnt a sötétben ragyogó fázis
lassan véget ért.
Az éteri belső ragyogás mellett bőrének természetes színe
sötétarany, ami nagyanyja marokkói öröksége volt, de
törékenynek tűnt, erei veszélyesen látszódtak. A jobb hír az volt,
hogy csontjai megfelelő súlyúnak és erősségűnek tűntek.
Megkérte Nisiát, hogy ellenőrizze le csatornák vagy üregek miatt,
de most a csontjai tűntek a legerősebb testrészeinek.
Miután befejezte a testápolót megérintette arcát, éles
arccsontokat talált, és állának csontjai elég határozottak voltak a
kifutóra, de úgy érezte bőre ott erősebb volt. – Reméljük ez jó
dolgot jelent a többi résznek is. – Eléggé kipihente magát, hogy
még egy kis luxust megengedjen magának, elment a szekrényig,
és kivette a nyári pizsamát, amit Sara adott neki legutolsó
szülinapjára.
Legalább nem minden ruhája semmisült meg.
A pizsama alja pink volt és fehér csipkecsíkok voltak rajta, a
felső selymes, puha pink póló volt, ejtett nyakkal és fehér
lenyomattal, amin két angyal csókolózott a hold előtt. Elena
imádta, nemcsak a dizájn miatt, hanem az anyag puhasága miatt

- 106 -
is. Ez egyben hozzáférést ad a gyógyítóknak a testéhez, míg nem
villant a világnak.
Meg sem próbált melltartót felvenni. Sem Keir, sem Nisia nem
vette észre, hogy mellei voltak, hacsak azok nem lövelltek ki
kacsokat vagy spontán növesztettek két bimbót. Vigyorgott, a
ruhákat visszavitte az ágyhoz, ülve öltözött fel.
Utána értesítette Nisiát, hogy fent volt, nem akart várni. Minél
több kalóriát kap, annál hamarabb szerzi vissza erejét. Ezután
fogai közé fogta a telefont, elbicegett a nappaliba. Arkangyal?
Kinyúlt elméjével, ahogy feneke a kanapéra került, a kényszer,
hogy biztosítsa Raphael rendben volt, azzal nem csak ő küzdött.
Nem ennyire közel visszatérésük után.
Sóval hintett tenger tört be az elméjébe, érezte Raphael
érintését a távolban. – Én Elenám.
A függönytelen erkélyajtón kívül mozdulatot kapott el, mielőtt
válaszolhatott volna. Szemei hatalmasok voltak. A madarak az
égben vannak, de nem kirázó módon. Ez fontos volt. A keselyűk.
Három szállt fel épp az erkélyről.
Bár még alig volt levegője a nappaliba való túra után, felkelt és
odabotorkált. Tudta, hogy a hőmérséklet kint eléggé lecsökkent,
de ennek ellenére kinyitotta az ajtókat, hogy az üveg nélkül nézze
a madarakat. Nem volt ostoba. Határozottan az ajtó mögött
maradt, megfelelő távolságra a korlátlan erkély szélétől.
A madarak valami említésre méltót csinálnak?

- 107 -
 Raphael hangja erősebb és zengőbb volt most, biztos
Manhattan felé tartott.
Azt hiszem elmennek. Három madár csatlakozott a nagyobb
csoporthoz. Hatalmas V-t formáznak, dél felé tartanak. Ennyi
ragadozó madarat látni lenyűgöző volt.
Beszéltem Dmitrivel, mondta egy kis szünet után Raphael. Azt
mondta a pumák és a többi nagymacska is elhagyja a várost.
Elena megremegett, ahogy a szél kifújta a haját az arcából, de
egyhelyben maradt, nézte a távozó madarakat. Elijah biztos
hallott Raphael visszatéréséről, visszahúzódott arkangyal társa
területéről, mielőtt Raphaelnek kellett volna ezt kérnie. A
barátság két arkangyal közt finom egyensúlyú dolog volt, túl sok
erő volt benne mindkét fél részéről.
A keselyűk távoli homályok voltak, megfordult és mankóinak
kreatív használatával becsukta az ajtókat. Nisia pont ekkor ment
be. – Persze hogy nem pihensz, mint azok az értelmes lények,
akik épp egy gubóból keltek ki –, morgott parányit a gyógyító,
bokáig érő köntöse sötétkék volt, amit Elena korábban nem
igazán vett észre. Mint Nisia munkaruhája, ez egyszerű, de
gyönyörűen varrott volt.
-A védelmemre szólva – mondta Elena –, én vagyok az első
nem rovar, aki egy gubóból bújt elő, így arra gondoltam magam
hozom meg a szabályokat. – Fenekét újra a kanapéra tette, nem
túl elegánsan, de nem esett pofára. Ezt győzelemnek könyvelte el.

- 108 -
 Egy gondolat bökte meg őt. – Hacsak… más lények is hoznak
létre gubót a rovarokon kívül? Meglehet, hogy kitin páncélom
lesz, vagy olyan szárnyaim mint a lepkéknek?
Nisia hétköznapi sztetoszkóppal hallgatta meg mellkasát. – A
lepke szárnyak röhejes gondolat. Tudod mekkora méretűnek kell
lenniük, hogy fent tartsanak egy felnőtt angyalt?
Morgott arra, amit Elena hatalmas szíve csinált, felemelte
Elena csuklóját, hogy meghallgassa pulzusát. – Egy kemény
páncél egyébként kiváló biztonsági intézkedés lenne egy hitves
számára, aki mindig összetöri magát. Egyben miért hiszed, hogy
tudok bármit arról mik hoznak létre gubót és mik nem?
– Mert te a végtelen tudás tárháza vagy Nisia kedvesem. –
Keir mosolyogva sétált be, testét csoki barna úszó nadrág és
ugyanilyen árnyalatú tunika fedte. Gyönyörű férfi volt, és olyan
belső békében, ami milliónyi év alatt egy ha születik.
– Látod – mondta Nisiának –, még Keir is azt várja, hogy
mindent tudsz.
Nisia oly módon tiltakozott, ahogy tudott, de tovább folytatta a
vizsgálatot, míg Keir bekötötte az infúziót, Elena megcsodálta
Nisia szárnyait, sötétszürke fehér pöttyökkel, soha nem volt
ennyire közel, hogy lássa. – A tollaid csodásak. – Sokkal
finomabb szépség, mint rájött volna.
Úgy nézett rá, mintha halandó inzultust mondott volna, Nisia
ezüst dolgokat nyomott Elena halántékához, amik a Keir által

- 109 -
másik szobából áthozott műszerhez vezettek. Majd a
sztetoszkópot Elena mellkasához nyomta. – A szíved furcsán
viselkedik. – A gyógyító irritáltnak tűnt. – A ritmusa nem a tiéd.
– Tessék? – Elena megvakarta a fejét, nedves tincsei hűvösek
voltak bőrén. – Honnan tudod megmondani?
– Te vadász vagy. Biztos tudod, hogy a halandók és
halhatatlanok szívének ritmusa eltérő.
– Úgy értem igen, a vámpírok le tudják lassítani a szívüket,
hogy szinte egy ideig alig ver, de Raphael szíve eléggé
normálisnak tűnik nekem. – Többször aludt úgy, hogy feje a
mellkasán volt, állandó ritmusa mély pihenésbe segítette.
– Talán hasonló – mormogta Keir –, de egy kis különbség
beszél a variációkról. Minél idősebb az angyal, annál kevesebb
erőre van szüksége a szívnek, hogy a test működjön. Mielőtt újat
kaptál volna, szívverésed közelebb volt a halandókéhoz.
– A szívem úgy ver, mint egy arkangyalé? – Ezt nem látta
árnyoldalnak.
– Nem igazán. – Nisia morgott a kezében lévő másik
műszerre. – Úgy ver, mintha háromszáz éves lennél, nem pedig
alig megszületett.
– A saját sejtjei biztos egybeolvadtak Raphael szívével –
mormogta Keir Nisiának. – Vele született struktúrája, a DNS-e
még alakul.

- 110 -
 Ők ketten olyan nyelvre váltottak, amit nem értett meg, hátra
és előre gyorsan.
– Van még egy dolog –, szakította félbe őket Elena, mikor úgy
tűnt a megbeszélés nem fog véget érni. – A testem miért fogadta
el a szívet? Mi van a sejtkilökődéssel, meg ezekkel?
Mindkét gyógyító rámeredt. Nisia volt az, aki azt mondta –,
Mint egy hatalmas bogár burkolódtál be egy gubóba és a
szövetelutasítás miatt aggódsz?
– Csak mondtam.
– Az ambrózia miatt lettél angyal – emlékeztette Keir. – Az
ambrózia Raphaeltől származott.
A részek összeálltak. Ő és arkangyala mindig egy egész két
része voltak. Mély helyességgel hátradőlt, csak akkor szakította
meg a gyógyítók megbeszélését, mikor szárazra szívta az
infúziókat.
– Nem látok kitines páncélra utaló jeleket – mondta Nisia. –
Úgy tűnik csak a fejed kemény.
Elena vigyorgott. – Ezzel egy-egy.
Keir nevetve horkantott, Elena első alkalommal hallotta ilyen
nem elegáns hangot kiadni.
Nisia még a férfira meredt, mikor két órával később kimentek.
Elena meg akarta látogatni Toronybéli barátait, beugrani a Légió
felhőkarcolójába, de nem volt elég őrült, hogy ilyet próbáljon

- 111 -
meg jelenlegi állapotában. Így lábait betakarva ült, mentálisan
átkozta a Zuhatagot több nyelven is.
Az ajtón kopogtak.

- 112 -
 15. fejezet

– Gyere be, mielőtt meghalok az unalomtól!

Az arc, ami bekukkantott vékonyabb volt, mint legutoljára
látta, de röhejesen csinos volt. Kitárta karjait. Illium szinte
átrohant, szemei érzelmektől ragyogtak, de a nő előtt megállt. –
Összetörlek?
– Mindjárt megütlek.
A férfi gonoszul elvigyorodott, karjait Elena köré zárta… de
tudatósan óvatos volt. Elena azt mondta magának legyen
türelmes, ő is óvatos lenne, ha egy barátja 68%-osan halottan
jönne vissza.
Jó, hogy nem látta a 93%-os halottat.
– Hoztam neked ajándékot –, mondta, mikor hátrébb lépett.
Kiment és visszatért speciális, könnyű számszeríjával.
– Ííííí! – Elena markoló gesztusokat tett.
A férfi nevetett, az ölébe tette. Majd a kanapé mögül elővett
egy tálca ételt, amit Montgomery hagyott ott Elenának. A
szárnyai az oldalát súrolták, meleg és nehéz volt. Intenzív
boldogság gömbölyödött ki benne mélyen. Ez normális volt,
barátsága Illiummal könnyed, nem formális dolog volt.
Ahogy a férfi evett, ő szeretett számszeríját simogatta.

- 113 -
 Nem lepte meg, hogy Illium nem említette szárnyainak
hiányát, talán azt feltételezte visszanőnek, ami szokásos volt az
angyaloknál, aki balesetben vagy más okból elvesztették azokat.
Gyomra megfeszült, eldöntötte, hogy ez még várhat.
Vagy öt percig nem csapta meg, hogy az a személy, aki nem
tudott repülni, annak nem kellett speciális szerszámíj. A csapás
fájt. Bassza meg, gondolta dühösen. Deacon maga készítette ezt
a számszeríjat nekem és imádom. Egy istenverte Zuhatag sem
lophatja el az örömét.
Újabb gondolat vakította el ezután. – Hé, várj! Te bementél
ezért a házba? – A szíve jeges volt.
– U-hum – mondta Illium teli szájjal.
Elena lassan félretette a számszeríjat, majd megragadta a férfi
ujjatlan bőrtunikáját. – Had értsem meg. Visszamentél a házba,
ami azon volt, hogy felrobban, hogy elhozd a számszeríjamat?
– Megmentettem Aodhan festményét is – mondta a
kékszárnyú démon, akit abban a pillanatban megöl, hogy elég
erős lesz. – Ó, és az ékköves kést, amit az úr adott neked.
– Ő is meg fog ölni.
Illium vállat vont. – Megérte.
– Semmi sem éri meg az életedet! – Elengedte a férfi bűnbánat
nélküli alakját, felvette megint a számszeríjat. – Ezzel foglak
lelőni.

- 114 -
 Ahelyett, hogy őrjítően visszavágott volna, közel hajolt. – Ellie,
rendben leszel?
Elena hangja remegett, látta meggyötört pillantását,
Harangvirág, aki annyi ideig gyászolta halandó szerelmét. Nem
felejtette el az embereket, akiket sajátjainak tartott, és eonokig
fájt neki, ha elvesztette őket.
Felemelte kezét, hogy megfogja az arcát, azt mondta –,
Visszajöttem a halálból, nem? Kétszer. – Az első alkalommal
Raphael karjaiban zuhant, háta el volt törve és tudata tompult. –
A sikerlistám elég jó.
Illium lehajtotta fejét, hagyta, hogy ujjaival beletúrjon kékvégű
fekete hajába. A többiek ha látnák ezt azt hinnék ez árulásának
jele, de a kívülállók nem ismerték Harangvirág szívét.
Illium választotta, hogy Raphaelt szolgálja, hűsége ura felé
megkérdőjelezhetetlen volt. Nem áhított semmit, ami Raphaelé
volt, és széttépte, mikor úgy tűnt talán korán emelkedik fel és el
kell hagynia a Heteket. Elena még aggódott miatta. Egyre
erősebb lett, de nem állt készen a Tanácsra, nem volt elég
kemény, hogy ellenálljon brutális politikájuknak.
Ma mosolygott és visszatért az ételhez.
– Akarod tudni ki kérdezett még utánad?
– Ki tudom találni.

- 115 -
 – Nem hiszem, hogy mindet. – Szemei ragyogtak. – A férfi, aki
bageleket árul egy tetőn és egy kis húga van, akit néha elvitt a
munkába.
– Piero? – Visszagondolt a legutolsó alkalomra, mikor bagelt
osztott meg a korábbi piti bűnözővel, ahol három tollát vesztette
el: ragyogó indigó és hajnalt, éjfél feketét, szén szürkét indigó
peremmel.
Szíve összetört egy kicsit mind után.
Röhejesen megérintette a gondolat, hogy Piero aggódott érte,
megkérdezte –, Hogy van?
– Csinálja a munkát, de megkérdez minden angyalt, aki
beugrik hozzá, hogy van-e híre rólad. Köszönj neki, mikor tudsz.
– Fogok.
– Az apád is eljött.
Elena gerince vassá merevedett. – Jeffrey a Toronyba jött? –
Azt várta békák esnek az égből előtte.
– Nem hasonmás volt, ígérem. Még Dmitrit is megkérdeztem,
hogy lélegzett-e és ember volt-e.
Elena nem találta a szavakat, hogy válaszoljon. Örült, hogy
felhívta Jeffreyt.
– Törődik veled Ellie. – Illium hangjában furcsa tónus volt. –
Az apám… – Durván fújta ki a levegőt. – Mindegy.
A megjegyzés széttörte a bénultságot. – Mi az? – Illium soha
nem beszélt az apjáról.

- 116 -
 Csak a fejét rázta most is. – Jeffrey itt volt és eléggé törődik
veled, hogy nyomon kövessen téged.
Legalább itt ólálkodott.
Elena ugyanazokat a szavakat mondta magának már vagy
ezredjére. Imádta az ő ragyogó, eleven anyját. Ahogy Jeffrey is.
Marguerite mindig családjuk nevető, szerető szíve volt, ragyogás
volt finom formájában, szerelme az apja és lányai iránt mindig
látszódott. De mikor a legrosszabb megtörtént, nem szerette őket
annyira, hogy meggyőzze magát megéri küzdeni.
Elfelejtette Jeffreyt, Elenát és Betht, ahogy Bellet és Arit
gyászolta. Elena utolsó emléke anyjáról a falon himbálózó
árnyék, magas sarkúja a járólapon árválkodott. Marguerite
választotta, hogy otthagyja őket. Jeffrey azt választotta marad.
Néha ez fájdalmasan egyszerű volt.

- 117 -
 16. fejezet

Az ég Manhattan felett éjszakai sötét volt, mire Raphael

leszállt az ő és Elena nappalijának erkélyén. Meleg fény ömlött ki
az üvegen, hívogatta haza. Hitvese a kanapén terpeszkedett,
szeretetteljesen polírozta használtnak tűnő késkészletét.
Felnézett feladatából, felemelte szemöldökét. Miért állsz az
üveg mögött bámulva, mint egy furcsa zaklató?
Raphael érezte, hogy ajkai mosolyra húzódtak. Csak
csodáltam a hitvesemet. Bement, odasétált és csókot nyomott a
tarkójára. – Ezek honnan vannak?
– Deacon a régi dobókéseimet használta, hogy
kiegyensúlyozza az újakat. Megtartotta a régieket, hogy
referencia legyen. Elküldte nekem, míg újakat készít. – Késeivel
az ujjai közt játszott, olyan kézügyességgel, ami nem volt várható
ilyen hamar az ébredés után. Mondtam neki, hogy neked küldje a
számlát.
– Kiváló. Még a legjobb fegyverkészítő, aki él sem adhat
késeket a hitvesemnek. – Ez ígéret volt kettejük közt most már,
kitartott az mellett, hogy ő lehetett az egyetlen férfi, aki kést
adott neki. – Kék tollat látok ott heverni?

- 118 -
 – Illium meglátogatott. – Morgott, ahogy a férfi a kanapé
előtti kávés asztalra ült, szárnyai szétterültek mögötte. – Az az
idióta visszarepült a házba, hogy elhozza a számszeríjamat, az
ékköves kést, amit te adtál nekem és Aodhan festményét.
Természetesen Illium megmentette a csodás művészetet. – Ő
hihetetlenül gyors repülő.
– Ne mond, hogy nem vagy dühös rá, hogy ilyen kockázatot
vállalt.
– Nem lenne jó. Harangvirágod soha nem bánja meg, amit
tett. – Könnyű szívű és örömteli, Illium ritkán volt konok, de
nem jelentette, hogy soha nem volt makacs. – A születése
napjától ismerem. Mikor úgy dönt a cselekedete helyes, senki
sem győzheti meg ellenkezőjéről, gyerekként ezekért büntetést
kapott, de soha nem kért bocsánatot.
– Uhh. – Elena fejét a kanapéra ejtette, hajának finom szálai
szétterültek a bársonyos szürkén – Milyen volt? A repülésed.
Lecsaptál bárkire, míg Ijesztő Raphael voltál?
Tudta, hogy kitalálja miért volt annyi ideig távol. –
Találkoztam egy rangidős angyallal, aki hagyta a dolgokat
félrecsúszni, míg nem voltam itt. Nincs mentség, kivéve a
közöny, lefokoztam és egy Dmitri korú vámpír veszi át a területet,
aki eddig Nazarach alatt dolgozott.
Elena megremegett az atlantai angyal említésére. Soha nem
vitt vissza Nazarachhoz, őt mindenen túlmenően kegyetlennek

- 119 -
tartotta. Mint arkangyal, akinek erős angyalokra volt szüksége,
akikben megbízhatott, hogy ellátják a feladatot, hogy irányítják a
vámpírokat, Raphael másként látta, és ők ketten megegyeztek,
hogy ebben nem értenek egyet.
– Atlantáig repültél?
Raphael biccentett. – Kevesebb erőbe és időbe telt, mint
vártam. Ezek a szárnyak gyorsabbak, még ha nem is lángolnak. –
Majd elmondta a legérdekesebb dolgot. – Atlanta mellett voltam,
mikor Elijah keselyűiről beszéltünk.
Elena szája leesett. Becsukta, a fejét rázta. – Azt mondod, hogy
több államon át léptünk kapcsolatba?
– A hangod kristálytiszta volt.
– Kíváncsi vagyok meddig tudjuk kinyújtani. – Látta, hogy
vadásza elméje dühödten dolgozott. – Nagy előny ellenséges
helyzetben. – De következő szavai praktikusak voltak, és teste
jobb állapotban volt, mint mikor elment, érezte őt magában,
érezte bánatát.
Elena imádta a szárnyait, az ég ajándéka olyan volt, amit soha
nem vett készpénznek. Gyakran hosszan repültek, minden ok
nélkül, csak mert a nő repülni akart. Elmondta neki tíz éves
repülési tervét, hogy meg akarta tanulni Illium trükkjeit, így
játszatott volna a kékszárnyú angyallal.
Letérdelt a nő elé. Mivel kése az ölében voltak köztük, elvette
hitvese ajkait egy csókkal, amiben benne volt a szíve, lelkének

- 120 -
csavarodása. Én Elenám. Az egyedüli nő, aki valaha ilyen mélyen
elérte.
Nyaka fájdalmasan karcsú volt keze alatt, ahogy azt tarkójára
simította, bőre még tompán ragyogott. De karjai hevesen a nyaka
köré fonódott és megszorította, így azt vette észre hogy a
tartásban elmozdult, keményebben, közelebb tartotta őt… míg
egy halálosan éles tárgy mutatott a gyomrára.
Megtörte a csókot, lenézett a nő ölében lévő fegyverre. –
Néhány férfi ezt nagyon rossz jelnek vennék.
– Jó, hogy te jobban tudod Arkangyal. – Végigcsókolta a férfi
arcát, ahogy Raphael kiürítette az ölét, majd a takarót félretolta
és karjaiba vonta.
A hálóba vitte, azt mondta –, Keir megskalpol ezért és hagyni
fogom neki.
Elena szemei ezüsttel ragyogtak, ahogy ajkaival végigsúrolt az
övéin. – Erre jobban szükségem van, mint a gyógyszerre,
levegőre vagy ételre.
Raphael az ágyra tette, harcos hatékonyságával vette le ruháit.
Az ütött-kopott darabok egy halomban a padlóra estek, míg
hitvese nézte őt, tekintetében olyan éhség volt, ami mélyebb volt
a húsnál. Ez kétszeresen szorította meg a torkát. Köztük pulzált a
szükség, hogy visszavegyék a köteléket, amit a Zuhatag szét akart
szakítani.

- 121 -
 Mikor felé feküdt, szárnyait két oldalt kitárta felettük, Elena
sóhajtott és tenyereit a mellkasára nyomta. – Néha meggyőzöm
magam, hogy csak képzelem mennyire csodálatos vagy, de aztán
besétálok a szobába és bumm, újra beléd esek.
Raphael nem tudott beszélni, szükségének mohó vihara azzal
fenyegetett eltöri gerincét, kifolyik a világra. Helyette
megcsókolta, beléöntötte szerelmét, minden félelmét. Elena
birtoklón, határok nélkül tartotta, mindent elvett, többet
követelt. Mikor az erő kezdett a bőre alatt pattogni, arany
villámlás küzdött a gyeplőért, brutális erővel ragadta meg azokat.
– Hűha. – Az egyszerű szó suttogott Raphael nedves ajkán,
Elena kezei végigsimítottak vállairól bicepszeire.
Raphael lenézett, látta, hogy mellkasát arany energia hasította
szét. – Megkötöttem. – Ez hidegen, halálosan hangzott.
– Itt is van, teljesen szexi Ijesztő Raphael újra. – Elena
végigkövette a vonalat az arccsontján és ujjait elvéve a villámlás
megfestette azokat, ami végigtekeredett ujjbegyein, majd a
bőrébe süllyedt. Elena megremegett, karjait köré csavarta és fejét
lehúzta.
Érzéki hő égette ki a hideget, eltömte vérereit, amitől bőre
ragyogott és izzadt. Ha nem gyógyulnál, akkor brutális lennék.
Annyira mélyen és kemények követelte őt, olyan nyomot akart
benne hagyni, hogy a nő soha ne tudja kitörölni.

- 122 -
 Raphael. Elena felívelt a nyers szexuális szavaktól, amiket
arkangyala mondott, körbevette a férfi erejének erőszakos
pattogása. Benne volt égető csókjában, bőrének durva hőjében,
szemeinek elektromos kékjében, ami megint villámlott.
Fáj? Szemei jegesek, majdnem kegyetlenek voltak.
Nem.
Egymásnak estek, nem gondoltak többé erőre, káoszra, vagy
másra magukon kívül. Elena nem tudta, hogy kerültek le róla a
ruhák, csak hogy Raphael bőre volt az övén, kezei végigsimítottak
a testén. Azonban nem érzett nehéz nyomást, tudta, hogy
aggódik, összetöri őt. Ez nem volt probléma, mielőtt
megtámadták őt, az ágyban nem voltak köztük akadályok.
Kristálytisztán megértette, teljes dühöt érzett, mert ez igazi
probléma volt. Megfogta haragját, mielőtt a felszínre emelkedett
volna, de mikor alkalommal megtörték a csókot Raphael kék
szemei tűzben égtek és mellkas nehezen emelkedett. – Találj
megoldást – mondta helyette, minthogy összetörjön bármit,
bántsa őt.
Megtette, megcsókolta keményen, mielőtt azt mondta –,
Nekem kell fent lennem.
Raphael megcserélte pozíciójukat… és Elena látta, testét arany
villámló fonalak fedték, amik a férfira estek. Raphael egész teste
cserébe arany energiától pattogott.

- 123 -
 Raphael egyik kezét ökölbe szorította a hajában, lehúzta egy
csókra.
Lélegzetelállító erő volt minden szívverésében, minden
érintésében. Fehér tűz nyaldosta megint a szárnyait, több esett
Elena testére, mikor a férfi szárnyait köré hajlította. A férfi nem
rejtett birtoklása kioldotta a csomót Elenában, aminek nem volt
tudatában, hogy kialakult benne: jeges félelem, hogy nincsenek
szárnyai, többé nem az a nő volt, akibe Raphael beleszeretett.
Ostoba. Arkangyala őt választotta, mikor halandó volt.
Szerelmük nem tünékeny és feltételes volt. Ez örökké tartott, és
szükségében brutális volt. Nem számított fizikai állapotuk.
Raphael nyelvét a szájába dugta, egyik kezével mellét formálta.
Elena felnyögött és megszorította a haját, testét a férfi izmaihoz
dörgölte. Annyi erő takarta, hogy egy pont után nem tudta
megmondani, mikor süllyedt belé. Ez elektromosság volt a bőrén,
élő elektromosság, aminek mélyen Raphael íze volt, nem érezte a
kényszert, hogy elfedje magát előtte.
Ekkor felzihált, Raphael hangja rekedt volt, mikor azt mondta
–, Ez megzavar téged? A villámlás?
És Elena rájött arkangyalát ugyanaz a hülye félelem
marcangolta, mit őt. – Ha bele vagy zúgva egy közepesen ragyogó
csontvázba, – mondta a férfi csóktól nedve ajkainak –, akkor én
is egy villámlásban úszó szexi arkangyalba.

- 124 -
 Következő csókjuk lassú és erotikus volt, amiben benne volt
heves szerelmük. Mikor Raphael a megfelelő pózba sürgette,
visszatartotta légzését, és magába fogadta. Belső húsa nedves és
duzzadt volt a szükségtől és izgalmától, kezeit a férfi mellkasára
tette, Raphael a derekát fogta. medencéik találkoztak, farka
birtokló volt benne.
Elena megkönnyebbülten remegett, amitől könnyek szöktek a
szemébe.
Raphael felült, magához húzta, ahogy rajta lovagol.
Homlokukat összenyomták, Elena ujjai súrolták a férfi állát,
ahogy ő végigsimított gerincén. – Annyira szeretlek, hogy levegőt
sem kapok.
– Csak te leszel nekem, Elena. A tiéd vagyok. – Szárnyai
körülötte voltak, egy fehérarany energiából álló gubóba húzta
őket, ami annyira ragyogott, hogy csak a férfi erőszakosan kék
szemeit látta.
Együtt kezdtek mozogni. Sokkal lassabban és óvatosabban,
mint eddig valaha, de ez nem a vad szexről szólt. Szükségük
sokkal zsigeribbek voltak. Mikor könnyek folytak végig az arcán,
Raphael lecsókolta azokat. És mikor a férfi arcát a nyakába
temette és fájdalmasan szorosan szorította meg őt, Elena a haját
simogatta és megcsókolta halántékát és suttogott, hogy
megtették, semmi sem tépheti szét őket.

- 125 -
 Mikor a hullám áttört, akkor a fehérarany ragyogás vakító
utóképeket okozott szemeiben. Arkangyalát tartotta, Elena
megengedte, hogy ereje minden sejtjébe besüppedjen. A félelem
többé nem követelhette őt.
Nem itt. Nem az arkangyalával.
Hideg Zuhatag erő vagy sem, Raphael egy része sem bántaná
őt.
Villámlás pattogott a bőrén és fedte fel meztelenségét.

- 126 -
 17. fejezet

A Légió

A Légió látta az aeclari lakosztályának ablakain kiszűrődő

arany fényt, és látták, ahogy a városban minden angyal leszállt,
ahol tudott. A Toronyban magasan a Kard rohant oda, ahonnan
az erkélyen állt és a Vipera vele rohant.
Az utcán az emberek felnéztek, megfagytak.
De a Légió nem emelkedett fel, nem repült a Torony felé.
Helyette Primary kinyúlt elméjével és a Kardhoz beszélt. Állj.
Nem kapott választ, de harminc másodperccel később a Kard
visszatért erkélyére. Sötét, kemény szemei Primaryt nézték,
mikor csendes szárnyakkal leguggolt az erkély szélén.
– Miért? – kérdezte a Kard, a kezében lévő eszköztől Primary
megtanulta, hogy kommunikációra volt jó. A világon a többiek
nem beszéltek a társaikkal úgy, mint a Légió. A többiek nem
voltak mindig együtt, még ha egyedül is voltak. Nehéz volt a
Légiónak, hogy megragadja és felszívja ezt.
Primary megfontolta szavait. – Elena és Raphael nem félnek.
– Ami összekötötte a Légiót az aeclarival sokkal erősebb lett
visszatérésük után. Primary nem hallotta gondolataikat és nem

- 127 -
tudta mit csinálnak, de érezte a zsigeri nyugalmat, a határok
nélküli elfogadás érzetét.
Megértette, ez az öröm legtisztább formája.
Küzdött, hogy a tudást szavakba öntse a Karnak, aki annyira
hűséges volt az aeclarihoz, mint a Légió. Majd megértette. –
Otthon vannak.
A Kard állkapcsa összeszorult, de kurtán biccentett és
utasításokat kezdett a telefonba ugatni. – Senki sem mehet be a
lakosztályba. Kordonozzátok le a szintet, míg hallunk Raphaelről
és Elenáról.
Primary leszállt az erkélyről és visszament az épületre, ahol
korábban guggolt, s ami a Légióé volt. Sokat kell ültetnünk,
mondta társainak.
A hangok visszatértek hozzá, ami az övé és társaié volt.
Neki. Elenának.
A növesztett dolgai eltűntek.
Többet növesztünk. Aeclari. Halljuk az éneküket.

- 128 -
 18. fejezet

Raphael elméje visszatért a gyönyör vad vihara után, ami

ragyogó szerelembe csomagolta, azt látta vadásza elnyúlt
mellette, karjai lazák voltak a nyakán. Mindig így tartotta őt. Még
mikor elraktározta az erőt, ami hidegebb volt a tél csókjánál. –
Elena?
– Mmm. – Ásított a nyakánál. – Nem hiszem, hogy bármi jobb
lehet ennél, csődör, de bebizonyítottad, hogy tévedtem. Biztos
vagyok benne, hogy a csontjaim elolvadtak. De nem bánom.
Raphael vigyorgott, végigsimított a gerincén. – Hbeebti, ülj fel.
Elena megcsókolta a torkát, mielőtt engedelmeskedett. Haja
az arca körül örvénylett, kezei a férfi vállain voltak, ajkai
duzzadtak voltak a férfi követelésétől, mint sajátjától. – Mi az? –
Felemelte a karját, rábámult. – Képzelődök, vagy tényleg
normálisabbnak nézek ki?
Raphael rájött, elmulasztotta a legnyilvánvalóbb változást:
Elena sokkal soványabb volt, mint szokásos izmos kecsessége, de
többé nem volt olyan kis súlyú, ami aggodalmat vonzott volna. –
Az egész testeden van egy réteg hús, és az idegen ragyogás elmúlt
a bőrödből.
– Szemeim?

- 129 -
 – Nincs változás, csak nem ragyog. – A folyékony ezüst a kis
kékkel és a szürke érintésével. Egy halandó és egy halhatatlan
keveredése. Mind jó… de egy kritikus dolog volt. – Nem érzem a
tetoválásodat. – Kezével végigsimított ott. – Nincsenek
duzzanatok, semmi, csak a gerinced és a bőröd.
Elena mozdulatlan maradt, azt mondta –, Ez extrém furcsa,
mert érzem, mintha a tollaimat simogatnád.
– Fordulj meg, hogy megnézzem a hátadat.
Elena kezdte kibontani magát előtte. – Ne nézd meg, csak
együtt.
Raphael biccentett, kikelt az ágyból és kinyújtotta kezét.
Elena elfogadta, csatlakozott hozzá, kezeik összeszorultak. De
vigyorgott, amit lába a szőnyegre ért. – Nem hiszem, hogy a
mankó kelleni fog ez után. – Két pillanattal később
bebizonyította: ők ketten együtt a fürdőbe sétáltak.
– Nincs levegőért kapkodás, sem zselé lábak –, mondta, mikor
bent voltak. – Az őrült ragyogó szex lesz a kedvenc dolgom
ezután.
Ez után megfordult, hogy hátát megnézze az egész alakos
tükörben, mély lélegzetet vett és átnézett a válla felett, mikor
Raphael is úgy mozdult, hogy ő is lássa. A tetoválás eltűnt.
Elena összevonta szemeit. – Érintsd meg a területet.
Remegés futott végig rajta, mikor megtette… és a tetoválás
körvonala megjelent… szélén fehér tűz volt.

- 130 -
 Egy hűvösen tüzes sziluett, ami egy hosszú pillanatig kitartott,
miután elvette a kezét, mielőtt lassan eltűnt volna a bőrében.
Elena ránézett. – Ötlet?
Elena egész teste arany fénnyel kezdett ragyogni, mielőtt
válaszolhatott volna, a ragyogás annyira erős volt, hogy égette
Raphael szemeit.
Elena ragyogott, mint egy csillag, mielőtt a ragyogás nyom
nélkül eltűnt.
Raphael elpislogta az árnyékokat és fényeket a szeme előtt,
látta, hogy hitvese új tetoválással gazdagodott. Ez a bal
halántékán volt, és pontos tükre volt az ő Légió jelének a jobb
halántékán, kivéve, hogy a nőé nem kékkel és benne fehér
vadtűzzel ragyogott. Ez erdő zölden ragyogott.
– Lett harmadik orrom? – Elena megrándult. – Lett ugye?
Vagy egy extra fülem?
Raphael megfogta a vállait, arcát a tükör felé fordította. Elena
egy Ó-t formált ajkaival, ujjai megérintették a jelét. – Az aeclarik
tükrök –, suttogta, elismételte a Légió szavait, amit először
mondtak.
Majd újra megtörtént. Arany fény lepte el Elena arcát. Mikor
eltűnt, a jel is eltűnt. Elena ujjaival végigsimította újra sima
bőrét. – Hibás vagyok, ahogy a testem próbál egyensúlyt
teremteni. Túl korán ébredtem fel, mielőtt minden a helyén

- 131 -
lenne, de a másik oldal, arkangyali szívem van, s hozzáférek
ahhoz, ami a tiéd.
– Talán. – Ujjaival ismét végigsimított a gerincén.
Ez alkalommal nem jelent meg a szárnyak körvonala, bőre
sima sötétarany volt.
– Úgy tűnik a hiba kijavította magát. – Elena tekintete a
tükörben puha volt. – Nem éreztem, hogy végigsimítottál volna a
tollaimon.
– Hbeebti.
Ujjaival végigsimított a férfi állán. – Rendben van Raphael.
Tényleg. – Határozottan mosolygott a fogcsikorgatás és veszteség
felett. – Olyan tapasztalatom van, amit halandó soha nem élhet
át, saját szárnyaimmal repültem az égben. Most furcsa hibrid
vagyok, aki random világít. Ez egy új kaland lesz.
Raphael a karjaiba vonta, elméje jéghideg volt.
Ha a Zuhatag élő lény lenne, akkor darabokra szedné.
***
Aznap este kapcsolatba lépett Elijahvál a nappalijuk hatalmas
képernyőjét használva. – Eli – mondta –, személyesen is
megtenném, de még nem hagyhatom el a területemet.
– Nem várnék el ilyet barátom –, válaszolta Elijah, aranybarna
szemei melegek voltak. – Jó látni téged.
– Köszönöm a segítséget, amit a madaraiddal és macskáiddal
nyújtottál. Ez adósság köztünk.

- 132 -
 Elijah a fejét rázta, hajának arany tincsei ragyogóak voltak a
hely mesterséges fényében. – Ilyen dolog nem számít
adósságnak. Tudom, hogy hasonló helyzetben te is ezt tetted
volna.
Pár évvel ezelőtt Raphael nem tudta megtette-e volna, vagy
sem. Most egy kicsit halandó volt, bizalmi kapcsolatot épített egy
másik arkangyallal. A hideg erő, ami a Zuhatagból született talán
harcolt benne, mikor ilyen döntéseket hozott, de Elenának túl
sok része volt a vérében.
Nem felejtette el előző, istenségről szóló gondolatát. Ha
elbukott volna a Zuhatag suttogásában, akkor olyan parazita lett
volna, mint Lijuan? Elmenne addig, hogy Elena lelketlen
hasonmásából táplálkozzon. Gyomra megemelkedett, a düh égett
a vérében.
– Igen – mondta a csúfságon át. – Ha valaha szükséged lesz a
segítségemre, akkor itt vagyok. – Ilyen nagylelkűség és empátia
nem jött olyan könnyedén tőle, mint Elijahtól, több mint
háromezer évvel volt fiatalabb, mint Dél-Amerika Arkangyala,
így talán ilyen érettség a korral jött, ha a magok jelen voltak.
– Hallottad a híreket Kínáról? – Elijah kifejezése bősszé vált.
– Az üres falvakról? Igen. A kémmesterem ma teljes
beszámolót ad, egy órával a visszatérésem előtt jött haza.
– Az enyém egy hete ment el, növekvő vámpír nyugtalanságról
számolt be. Elrohannak az átrepülő arkangyalok elől, de tudják

- 133 -
nincsenek állandó felügyelet alatt, és az épp elméjűség elbukik,
mikor a vérszomj felemelkedik.
– Látom Neha van most soron. – Mielőtt felhívta Elijaht,
megnézte az információkat a beosztásról, amit Dmitri küldött
neki. – Nem hiszem, hogy félnünk kellene a burjánzó véres
őrülettől. – A Mérgek, Kígyók Királynőjének kis türelme volt
ilyen anarchia terén.
Raphael életében ezt bánta, hogy Nehával való barátsága
megtört lányának kivégzése után. Mégsem próbálta kihasználni
távollétét, így talán nem veszett el minden a számukra.
– Nem. – Elijah megigazította szárnyait. – De mikor beszélsz a
kémmestereddel, kérdezd meg látott-e szokatlan tevékenységet a
falusiak közt, akik a legtávolabbi területeken élnek. A
kémmesterem meg van győződve, hogy a falusiak nem „emberi”
módon viselkednek, de nem tudott bizonyítékot találni az
újjászületettekre.
Zombi 2.0, mormogta a pizsamába öltözött Elena Raphael
elméjébe a kanapéról, puha takaró volt körülötte, és nem
látszódott a képen, a Céh igazgatója küldött neki pár új fegyvert a
Céh raktárából, és azt nézte illenek-e hozzá, míg letisztított
minden koszt egy puha ruhával, majd olajt tett rá, ha kellett.
Természetesen kedvenc eszementen őrült arkangyalunk
hátborzongató dolgokat hoz létre, míg Alszik. Mert
hátborzongató, soha nem pihen.

- 134 -
 Raphael küzdött ne mosolyodjon el. – Átadom az
információkat, amink van. Kérlek add át hitvesem üdvözletét a
tiédnek. Tervezi, hogy nemsokára ír Hannahnak.
– Hannah nagyon örülni fog, hogy hall róla. Jó egészséget
Raphael. – Elijah kijelentkezett.
Raphael hitveséhez fordult, ahogy egy éjfekete szárnyú alak
landolt az erkélyen. Nyitva hagyták az ajtót, látták Manhattan
ragyogó képét, Elena erőt merített, hogy látta városát és a hűvös
éjszakai levegő jó orvosság volt. – Jason – mondta
kémmesterének.
– Uram –, válaszolta a Hetek tagja, akit mindig a legnehezebb
volt olvasni. – Jó hogy otthon vagy. – Ekkor Raphael
meglepetésére elég közel ment, hogy alkarjaikat megfogják és
megöleljék egymást, mint Dmitrivel tette.
Jason nem ölelt meg senkit könnyen.
Amit szétváltak Jason Elena felé fordult, és a fény elkapta a bal
arcán lévő törzsi tetoválás vonalait és pontjait. – Örülök, hogy
biztonságban vagy Elena. – A zsebébe nyúlt, kivett egy kis
tárgyat. – Ezt Kína egyik piacán láttam és elhoztam neked, ha
felébrednél.
Elena riadtan pillantott az ovális alakú, cikkekből álló kis
fémre, ami kicsit zöld volt a kortól. Ez egy faragott doboz volt,
látta Raphael, a dizájn kiemelkedő volt és bonyolult. De ez egy

- 135 -
kémmester ajándéka volt. – Van benne egy titok – mormogta
Raphael, biztos volt benne.
– Hmm. – Elena összeszorította állkapcsát, a rejtélyes doboz
felé hajolt. Először a doboz különböző részeit nyomta meg, majd
egyszerre, utána külön-külön. Mikor zárva maradt, nem tűnt
másnak egy csinos dísznél, elkezdte egyszerre két irányba
nyomni.
Semmi nem történt.
Szemeit összehúzta, felnézett az angyalra, aki neki adta,
akinek puha fekete szárnyai voltak, mint az éjszaka, aki a titkok
és árnyékok világában élt. – Tényleg van benne egy titok, vagy te
és az arkangyalod szórakoztok velem?
– Van titok. – Komoly szavak a férfitól, aki ritkán mosolygott
és leginkább a hercegnőjével, akié a szíve volt. – A trükk az-
– Ne mond el. – Elena a homlokát ráncolta, újra a dobozt
nézte. – Te és Raphael beszélgessetek, míg rájövök.
– Kérsz egy italt Jason? – Az olyan erős angyalok, mint Jason,
nem tudtak berúgni, ahogy Raphael sem, de az íze kellemes volt.
Jason oldalra billentette fejét. –Hosszú nap volt.
De már menne haza, tovább repülne, efelől Raphaelnek
kétsége sem volt. – Mahiya nem ment veled erre az útra? – Jason
hercegnőjét kémkedésre tanította, hogy legalább pár küldetésen
vele legyen, a kedves Mahiya dobbantott és kijelentette, hogy

- 136 -
mindenben a partnere akar lenni… és hogy hiányzott neki, mikor
elment.
Jason nem volt biztos ilyen nem rejtett szerelemben, nem,
miután egy életen át egyedül volt. – Kína túl veszélyes – mondta
Raphaelnek. – Mahiya egyetértett velem, tudja, hogy végig
aggódnék érte egy ilyen helyen és nem akarja elvonni a
figyelmemet. – Elvette a borostyán folyadékot, amit Raphael
adott oda neki. – Egyre jobban belenő a képességébe. A jövőben
kémmester párod lesz, nem pedig egy.
– Az ilyen előny mindig hasznos. – Raphael magának is
töltött. – Épp Elijahval beszéltem. –Összegezte Eli szavait neki a
falusiakról. – Észrevettél bármilyen furcsa viselkedést?

- 137 -
 19. fejezet

Jason biccentett, ivott egy kortyot. – A legnagyobb részben

normálisan viselkedtek, de nagyon gyakran testük megrándult,
mintha láthatatlan szálak húzták volna őket.
– Mondtam neked, jobb, fejlesztett zombik – mormogta
Elena, fejét a doboz felé hajtotta.
– Megfelelő leírás – mondta Jason. – Nem halottak, mint az
újjászületettek, de a szemeik nem… olyanok, mint lenniük
kellene. Az íriszük intenzív fekete, nem pedig gazdag barna. Nem
emberi árnyalatú.
– Fenyegetést jelentenek?
– Jelenleg úgy tűnik átlagos életüket élik, a farmot művelik
leginkább. Van lehetőség, hogy a fertőzés, ami Favahsiban volt és
ez ugyanaz, de a halandókra máshogy hat. – Jason szárnyai
surrogtak, ahogy kitárta majd becsukta őket. – Lehet sokkal
közvetlenebbül kapcsolódnak Lijuanhoz.
Raphael ivott a konyakból, ahogy megfontolta Jason szavait. –
Ha igen, akkor többé nem Alszik – mondta végül. – Egy Alvó
arkangyal nincs hatással a körülötte lévő világra.
– Elküldtem az embereimet a területének minden szegletébe.
Nincs jele neki és legmegbízhatóbb embereinek.

- 138 -
 – Kína hatalmas.
– Igen, és egy évezrede az övé, lehetséges, hogy épített egy
rejtekhelyet, mielőtt megszülettünk. Amit csak egyszer használ,
így senki sem tud róla.
– Aha! – Elena örömtelin felkiáltott, ami megragadta
mindkettőjük figyelmét.
A doboz egy része félrecsúszott a közepén. Ahogy nézték Elena
két speciális pontot nyomott meg a körmével és több rész
csúszott félre, hogy felfedjen egy kis fém nyilat. A doboz maga
volt a fúvóka, ami ki tudta lőni a nyilat.
Elena arca csodálkozva tanulmányozta. – Ez lenyűgöző Jason!
Raphael nézd meg.
Raphael megvizsgálta a tárgyat. – Egy nagyszerű kézműves
munka, amit hónapokba telt elkészíteni. – Egy kis művészet,
egyben egy fegyver.
Elena visszavette, ujjaival felvette a nyilat. – Kíváncsi vagyok
működik-e. Ide tudsz dobni egy fertőtlenítő kendőt, amit Nisia
hagyott itt?
Miután Raphael megtette, lefertőtlenítette a fúvót, majd
határozottan beillesztette a nyilat az eszközbe.
A szemközti falra irányította, megfújta.
A nyíl egyenesen repült, majd a szemközti falban állt meg.
Kicsi volt, alig látható. Jason visszaadta neki. – Szerintem ha

- 139 -
mérget teszel rá, akkor nagyon hatásos fegyver lesz –, mondta,
ahogy átadta.
– Biztos megcsinálom, Soha nem lehet tudni, mikor lesz
hasznos egy nap egy titkos mérgezett nyíl. – Ragyogóan
elmosolyodott. – Köszönöm Jason. Bár… kicsit ijesztő, hogy
pontosan megvetted azt, amit én is, ha megláttam volna.
– Kémmester vagyok – mondta Jason. – A dolgom, hogy
ilyeneket tudjak.
– Méreg mérge erős.
– Aha! – Elena nevetett Raphael javaslatára. – Megkérem őt.
– A nyilat extrém óvatossággal az asztalra tette, kezdte
megtisztítani és megolajozni az eszköz részeit.
Jason eközben Raphael felé fordult, elmondta jelentése többi
részét. Az emberei több szellemfalut fedtek fel, ami élettől
mentes volt. – Nem találtunk testeket. – A kémmester
megerősítette, hogy a vámpírok kezdenek nyugtalanok lenni. –
Az okosok kezdik észrevenni, hogy az arkangyalok soha nem
szállnak le Kínában, ez vakmerővé teszi őket.
Jason szavai más fényben tüntették fel Elijah aggodalmát. A
vér vízként fog folyni, ha Kínában sok Átalakított rájön, hogy a
föld fertőző a Tanács számára. – Elég időre tartottunk fel Jason.
– Kémmestere feladata volt, hogy kiássa a problémákat, Raphael
és a Tanács volt a felelős, hogy megtalálja a választ. – Itt az ideje,
hogy szárnyad hazafelé a hercegnőd felé fordítsd.

- 140 -
 Jason oldalra döntötte fejét Raphael felé, majd Elena felé,
olyan csendben ment el, ahogy érkezett. Miután elment Elena
letette a dobozt, azt mondta –, Nem tudtam, hogy Jason ennyire
kedvel.
– Ő olyan angyal, akit nehéz olvasni, még nekem is, és én
majdnem egész életében ismertem őt. – Kivéve az első, fejlődési
éveket, amik magányt fontak Jason csontjaiba. – De Jason
csendességét soha ne vedd érdektelenségnek Vámpírvadász. –
Kezeivel végigsimított selymes haján, a kis tollak a szálak végén
finomak, de erősek voltak.
Elena fejét a combjához hajtotta, azt mondta –, Neked is el
kell menned Kínába, ugye?
– Igen. – Tekintete Manhattan ragyogó képét nézték, de
elméje a halott földön és az eltűnéseken volt. – Anyám lépett a
helybe a hiányzásom alatt és továbbra is fedezne engem, de ez
nem mehet sokáig, vagy felmerülnek a kérdések a
képességemről, hogy meg tudok tenni mindent, amit egy
arkangyalnak kell. – Mikor ez megtörténik, akkor a háború
elkerülhetetlen.
Jég szövődött az ereibe, a hideg Zuhatag erő buzgó volt az
erőszakra.
***

- 141 -
 Másnap Elena megtudta, bár nincsenek szárnyai, de DNS-e
„nagyrészt” angyali volt, bár volt egy ideiglenes eredmény: a
DNS-e óráról órára változott és alakult.
– Őszintén Elena, furcsa vagy. – Lucius, aki nyugodt, kedves
volt, feldobta kezeit.
Elena nevetett, könnyebb volt, mint sírni és már minden
könnyét elhullatta, amije volt, most itt volt az idő szétrúgni a jövő
seggét. – Ez a hivatalos diagnózisod?
– A hivatalos diagnózisom, hogy határozottan halhatatlan
vagy. A többi dolog változik. – Puha sárga szárnyai ismeretlen
zavartsággal mozogtak. – Egyben furcsa ragyogó sejtek vannak
benned. Gyere, nézd meg a mikroszkóp alatt.
Elena az eszközhöz ment, szemeit a lencsékhez tette. Boldogan
ragyogó sejt úszott el, amit egy normálisnak tűnő követett nem
tudós szemei előtt. Hátrahúzódott, leellenőrizte kezének bőrét. –
Nem ragyogok. Valamikor az este abbahagytam.
– Ha megváltozik, azonnal gyere ide, így vehetek mintát.
Látnom kell, hogy a sejtjeid változnak-e, mikor ragyogsz.
– Oké. – Elena nem tudott rágondolni, hogy ragyogott a
sötétben Raphael karjaiban. – Adj egy fecskendőt.
Lucius sóhajtott, helyes arcának vonásai azt üvöltötte „Légy
türelmes.” – Tudod hogy kell vért venni?
– Nos… nem.

- 142 -
 – Csak szúrd meg magad és cseppents néhányat a dugaszra. –
Odaadta a kis üvegcsét, majd még kettőt. – Szerezz mintát az
arkangyaltól is. Neki is vannak ragyogó sejtjei.
– Amit tettünk mindkettőnket megváltoztattak. – A férfi szíve
volt a mellkasában. Az ő szívének darabjai a férfi véráramában.
Az elméjük összekapcsolódott az álomban.
Otthagyta a gyengélkedőt, az üvegek biztonságban voltak
derékig érő fekete bőrkabátjának a zsebében, amit Beth küldött
neki, a folyosó végén lévő erkély mellett találta magát.
Fantomszárnyak rántották meg hírtelen a hátát, őrjítő
izomvisszhang, amit teste nem tudott elfelejteni.
A fogait csikorgatta, tovább ment. Az erkélynek nem volt
korlátja, és Elenának nemcsak szárnyai nem voltak, de
csontszerkezete sem volt elég erős, hogy kiálljon egy igazi
becsapódást, még kevésbé ekkora magasságból. Darabokra
szakadna.
Ennek ellenére az ajtóba lépett… és felvonta szemöldökét. – Te
hívtál?
– Vérről beszéltél. – A ködös szitálás alatt guggolt
vízköpőként, Primary szürke, mozdulatlan volt, kivéve a szája.
Elenát furcsán nem zavarta a férfi tudása. A Légió most már
elméjének végében mormogott, nem zavarták őt. – Hallgatóztál?
– Nem. Csak éreztük.

- 143 -
 Ennek nem volt értelme, de ez a Légió volt. Az értelem nem
volt az erősségük. – Van bármi a ragyogó sejtekről?
– Az úr vére szétfolyt az ágyon és elnyelte a gubó. Láttuk. Nem
avatkozunk közbe.
És ez azután történt, hogy az istenverte őrült arkangyal neki
adta szívének egy részét. Minden arkangyal vér benne azért volt,
mert Raphael kiengedte erőszakos erejét, ami arkangyallá tette. A
vére erősítette, teste nyilván ellopott belőle… de mit csinált vele?
– Történt bármi, míg szunyókáltunk?
– Mielőtt felébredtél a gubót alkotó szálak egyre nőttek,
pókhálóként leptél el Raphaelt és a szobát. – Denevérszerű
szárnya mozdulatlan volt, ahogy a szél a haját fújta. – De előtte
hosszú idővel úgy gondoltuk a föld talán segít neked, így földet
vittünk a kertedből és az sötét, gazdag volt, és a gubó és az úr alvó
teste köré tettük.
Elena visszagondolt, annyira sötét földben ébredtek fel. A Légi
felajánlásának maradéka? – Emlékszem, hogy azt a földet az
üvegházamba vitték. – Mosolygott az emlékre, hogy Illium hogy
panaszkodott, hogy földes zsákokat kellett vinnie, ami
méltóságán aluli volt, de mégis megtette, azzal a feltétellel, hogy
harangvirágot is ültet.
Kezei viszkettek. – Milyen a kertetek? Mehetek játszani?
Gyere. Gyere. Gyere. Elena. Gyere. Gyere. Várunk.

- 144 -
 Annyi izgalom volt a fejében, de nem tudta cenzúrázni.
Hiányzott nekik, ezeknek e különös, mindentől eltérő lényeknek.
Neki is hiányoztak. – Adjatok pár percet.
Az út a földszintre volt a könnyű rész, csak a liftet kellett
használnia. Még a Légió épületéhez menni sem volt nehéz,
határozottan erősebb volt őrületes szex mágiájuk után. Finom
vízcseppek voltak a kabátján, a pilláin lógtak, hűvös, nyirkos, de
csodás nap volt. Majd elérte az indák alját, amik felvezettek a
Légió bejáratához… és hatalmas pofonként ütötte meg a valóság.
Várnunk kell a látogatással. Dolgok fájtak benne, a szükség,
hogy tenyerét a földbe vájja. Leesek és eltöröm magam most.
Elena. Elena. Elena. A Légió egyik tagja szállt le mellé. Gyere.
Meg akarta ismételni, hogy nem tud felmászni, mikor rájött,
hogy a férfi előre ment, jobb irányba a mászó fal mellett, Ott,
rejtve a trükkös kötelek közt volt egy ajtó, amit befele lehetett
nyitni.
– Az istenit. – Lelke kivirágzott a nedves melegre, ami az
ajtóban suttogott, becsúszott. A Légió harcosa utána ment. Ahogy
nézte a férfi bezárta maguk után, két vízszintes és egy
keresztrúddal.
Először levette csizmáit és zoknijait, és lábujjait begörbítette a
fűben. Másodjára levette kabátját. Az ősz ki volt zárva, bent
virágzott a nyár. Narancsfák ligete mellett állt, amin nagy

- 145 -
gyümölcsök voltak. Elvett egy érett gyümölcsöt, késével felvágta
és kinyújtott egyet a Légió harcosának.
A Légiónak nem kellett ennie, de néha adott nekik ételt,
elfogadták tőle.
A harcos elvette a szeletet, érdeklődve nézte, majd megette.
Hájastól, mindenestől.
Elena vigyorgott, a héjakat a fa gyökeréhez temette, mikor újra
a föld része lehet, majd körbesétált, belélegezte a föld, a zöld
növények illatát.
Elena. Gyere.
Követte a Légió két tagját, akik beszéltek hozzá, látta az üres
kert buja, sötét földjét. Palánták sora volt mellette. – Nekem?
Neked. Mi csináltuk. Neked.
Elena torka elszorult. – Köszönöm. – Letérdelt, ujjait a földbe
vájta és sóhajtott. – Annyira szükségem volt erre.
Csendben mormogott magának, ültetni kezdett. Tudatában
volt a Légiónak körülötte, felette. Egyikük segített neki, odaadta a
cserepeket, míg másik odarepült a tálcával, amin Nisia új itala
volt, ami kiváltotta az infúziók kalóriáját. Elena vitatkozás nélkül
megitta.
Mikor egy kis kertet beültetett, elégedettséget érzett, segített
kigazolni ezen a szinten, és leellenőrizte a narancsfákat, hogy
rovaroktól mentesek voltak. A Légió hozott neki gyümölcsöket,
hogy megegye, virágokat, hogy megnézze, kis gyerekek voltak,

- 146 -
akik megmutatták neki kedvenc játékaikat. Paradox módon a
Légió végtelen korú volt, mégis időtlen, ártatlan gyerekek.
Mélyen elégedetten és kevésbé fáradtan, mint várta, mire
befejezte az ültetést, elköszönt a Légiótól, mielőtt kiment a titkos
bejáraton, s visszament a Toronyba. Suhai, a recepciós távol volt,
mikor Elena elhagyta a Tornyot, de most ragyogott és integetett
neki, így Elena odasétált.
A vámpír mosolya elmélyült, de szomorúság volt barna
pillantásában. Suhai Elenát akkor látta először bemenni, mikor
New York Arkangyala odahívta Elena Deveraux vámpírvadászt a
tornyába. Később Elena szárnyakkal jelent meg újra és most a
szárnyak eltűntek.
Igen, ehhez mindenkinek hozzá kellett szoknia.
Azon volt, hogy köszön, elterelte egy csodás bonsai, ami
ragyogó fekete márvány pulton mögött volt, ami Suhai uradalma
volt. – Csodás munka . –A japán vörös juhar bonyolult
finomsággal, csodásan volt alakítva miniatűr formába, a levelek
lenyűgözőek és hibátlan skarlátok voltak.
– Ó, köszönöm. Suhai elpirult barna bőre alatt, haja mély
barnás-fekete volt, amit mindig kontyban hordott. – Száz évvel
ezelőtt csináltam, majd kiestem a gyakorlatból, de pár túlélte az
elhanyagolásomat.
Elena soha nem kérdezte meg Suhai korát, de érezte korának
hűvös és halálos súlyát a csontjaiban. Suhai talán recepciós volt,

- 147 -
de nem volt kevésbé halálos. Egyben elkötelezett tagja volt a
„Hozzák vissza a Vadász Prédáját” lobbinak, és volt egy
vendégkönyv a showról, amit megvett.
– Van hozzá tehetséged. Lehet…? – Elena felemelte a kezét.
– Természetesen! – Ragyogó, boldog szemekkel nézett rá. –
Ha igazán tetszik, örömömre szolgálna, ha odaadhatnék egyet a
kollekciómból. Van egy sakurám, ami – Mosolya elhalványult,
ahogy a juhar pár centit nőtt. Pont Elena keze alatt.
Elena hátralépett. De a juhar nőtt… és nőtt.

- 148 -
 20. fejezet

Suhani kikászálódott exkluzív bőrszékéből és hátramászott a

gyökerek elől, amik kinőttek a kerámia edényből, ami a bonsait
tárolta. Azok a gyökerek végigfolytak a pulton és úgy tűnt földet
kerestek, de itt csak fényes márvány volt.
Ez nem állította meg a fát. Az ágak hosszabbak és erősebbek
lettek. A törzs vastagodott és a plafon felé nőttek. A levelek
mérete megnőtt.
Mikor végül megállt, lerázott egy tökéletes skarlát levelet
Elena csizmájára. Mikor megállt a juharfa 2,5 méteres volt a pult
felett. Ami nem tört össze hatalmas új súlya miatt.
Suhani szótlan hangot adott ki.
Elena behúzta vállait. – Annyira sajnálom.
A nő megkerülte a pultot, lépései szépek voltak és kopogott,
rászabott pink ruhája alatt, a recepciós hátrahajolt, hogy
megnézze a fát. –Ez igazi? – Suttogott. – Nem hallucinálok?
Elena nem volt biztos magában, kinyúlva megérintette a fa
gyökerét. Az kemény és erős volt a tenyere alatt. Élt. – Igazi.
Suhani kinyújtotta kezét, hezitált. Bár nyilvánvalóan kirázta a
hideg, hogy meggyőződést kapjon. – Igazi. – Szaggatott lélegzetet
vett, hatalmas szemekkel nézett Elenára. – Mit csináljak?

- 149 -
 Elena megvizsgálta megint a fát. – Egészséges, Kár lenne
hagyni meghalni. Megkérdem a Légiót, hogy el tudják-e vinni. –
Elena megrándult. – Sajnálom a munkahelyeden okozott koszt,
és fenébe, a géped a földön tört össze.
Suhani nem tűnt úgy, hogy hallotta volna, szemei a fát nézték.
– Senki sem fog nekem hinni. Én sem hiszek magamnak.
Elena sem volt biztos benne, hihetett-e a szemeinek. Ő,
Arkangyal? A toronyban vagy?
Az eső esett az elméjében, valamit a hullámzó óceán. Igen.
Úton vagyok, hogy Harangvirágoddal beszéljek.
Ő, le tudnál jönni először a lobbiba?
Úton vagyok.
Elena ismét a fára bámult, próbálta rávenni elméjét, hogy
valahogy szteroidot tett a fába. Majd tarkója bizsergett.
Természetesen Raphael nem a liftet használta. Egyszerűen
lerepült és belépett. – Nos – mondta megfordulás nélkül –, azt
hiszem csináltam valamit.
Egy hírtelen nyikkanás… mielőtt Suhani előre rogyott. A
vámpír feje a padlóba csapódott volna, ha Elena nem kapja el,
karjai remegtek. – Fenébe, elfelejtettem figyelmeztetni, hogy
lejössz. – Bár elég hosszú ideje dolgozott a Toronynak, Suhani
továbbra is elkábult az angyaloktól.

- 150 -
 – Megfogom. – Raphael Suhanit elvitte, hogy a székébe
ültesse. – Úgy döntöttél a Toronynak több zöldre van szüksége?
– kérdezte utána.
– Csak a Légió épületében voltam! Egy növény sem csinálta
ezt. – Elena keményen beleharapott alsó ajkába. – Ez igazán régi
bonsai volt. Hogy magyarázom meg neki ezt?
Raphael felemelte szemöldökét. – Csak te aggódsz ilyen
dolgok miatt. Egy arkangyal hitvese vagy Elena.
– Az nem változtat a tényen, hogy tönkretettem a kicseszett
bonsaiát!
– Mond el neki, hogy egy arkangyal vitte a kezeiben. – Tiszta
króm kék szemeiben arrogancia volt. – Cserébe minden bonsait
neked fog adni. – Kihúzott egy tollat, ami természetes jelét
mutatta a kiesésnek, a pultra dobta. – Így az adósság nemcsak ki
van fizetve, de még kamatot is kapott.
– Állj, a szerénységed túl sok. – Elena rábámult. –Komolyan
vennéd ezt kérlek. Egy kicseszett fát növesztettem egy miniből.
– Nem látom, hogy tudnád csatában harcolni. – Raphael
megvakarta az állát. – Talán növeszthetsz hírtelen fákat
ellenséges angyalok útjába. Bumm, csattanás. Igazán, a
legrosszabb erő.
– Esküszöm, hogy ennyire vagyok, hogy felaprítsalak. – De
megnyugtatta, nevethetnékje támadt. – Igen, a fa növesztése nem
olyan rossz dolog. – Igazából igen takaros volt.

- 151 -
 – Szeretnéd megnézni, hogy meg tudod ismételni?
Elena vigyorgott. – Igen, csináljuk. – Suhanira bámult, aki
kezdett magához térni. – Tudnál beszélni a gyógyítókkal, hogy
ellenőrizzék le?
Raphael a fejét rázta a nő puhasága miatt, de hívta a gyógyítót.
Az ajtón egy tapasztalt vámpírorvos jött ki, mielőtt Suhani
teljesen felébredt volna. – Sajnálom Suhani – mondta Elena újra.
– Próbálok találni neked egy másik száz éves bonsait.
A másik nő a homlokát ráncolta, pislogott, pupillái hatalmasok
voltak.
– Elájultál –, magyarázta. – Raphael vitt a székedbe, hogy
kényelmes legyen neked.
Raphael Suhani látószögébe nézett. – Örömteli, hogy nem
sérültél meg.
A nő szemei hatalmasok voltak, mielőtt kifordultak volna és
ismét elájult. Elena felnyögött. – Ez nem volt vicces. Szegény nő
totál kiakadt tőled.
– Ahogy lennie is kell. – Megszorította tarkóját. – Suhani
középszintű vámpír, aki nem engedheti meg, hogy félelmen kívül
mást érezzen az angyalok iránt. A vérszomj a bőre alatt van.
Elenának nehéz volt a kimért és csinos Suhanit vérszomjban
látni, de tudta, hogy a csábítás minden vámpírban benne van. Az
öreg és fegyelmezett vámpírok, mint Dmitri régen kontrolt
szereztek felette, de még Dmitri sem tagadta, hogy létezik. – Mi

- 152 -
fog Honorral történni? És Ashwinivel? – Korábbi vadászok és
fiatal vámpírok mindketten. – Ők is veszélyben vannak?
– Honorban majdnem természetellenes nyugalom van. Keir
megjegyezte, sokkal idősebb, mint a kora.
– Tudom mire gondolt. – Elena mindig nyugodtabbnak és
összpontosítottnak érezte magát Honor mellett, a nő jelenléte
mély, elégedett tó volt.
– Ami Ashwinit illeti, ő a saját szabályai szerint jár, és
egyikőnk sem tudja megjósolni hogy fejlődik, de ő korábbi
vadász, megfelelő fegyelemmel. – Ők ketten kiléptek a
szemerkélő esőbe. Raphael egyik karját köré zárta, felrepült vele
a Légió épületének bejáratához.
Elena! Aeclari! Raphael! Aeclari!
A hangok vihara gyorsan dörmögő mormogássá vált. Nem
sokkal ezelőtti látogatása ellenére sóhajtott újból a Légió
otthonának párásan meleg szépségére. Évszaktól független
virágok virágoztak, indák kapaszkodtak fel a falakra, fű nőtt a
lábuk alatt. És mikor egy palánta fát kértek Primary lentre
irányította őket.
Elena nem tudott ellenállni, hogy orrát Raphael nyakába
temesse, ahogy leszállt vele, ajkai megkóstolták a bőrét. A férfi
szemei kék tűz voltak, mikor leértek.
Gyerekfa. Primary egy egész sor palánta felé mutatott. Neked.
Az új üvegházad számára hoztuk létre. Kettő fa.

- 153 -
 Elena torka elszorult. – A mandarint –, mondta, hangja rekedt
volt. – Arkangyal, egy üres helyre tudnád tenni?
Raphael a növényt oda tette, míg Primary csendben állt.
Felettük több száz arc nézett feléjük. Éteri lett volna felpillantani
és látni azokat a szürke arcokat lenézni, denevér szárnyakkal,
amiket csendben tartottak, de nem ijeszthette meg a Légió, főleg,
mikor izgatottan suttogtak az elméjében.
Mutass meg nekünk Ellie. Mi az? Mutasd meg.
– Nem vagyok benne biztos, hogy lesz bármi látnivaló –,
mormogta. – Ötletem sincs mit csináltam először.
– Gondold át a gondolataidat és próbált megismételni.
Elena a homlokát ráncolta. – Csak megcsodáltam a bonsait,
hogy milyen csodás. – Annyira csodás, mint az ajándék, ami segít
neki beültetni üvegházát. Ujjaival megsimogatta a ragyogó
leveleket, elismerés és öröm volt benne.
Semmi nem történt.
Csalódottság volt benne, a sérülés meglepően fájt. Gyereknek
érzem magam, aki hisztizik, de jobban szükségem van erre,
mint tudnám. Csak egy dolog, hogy kiegyensúlyozza szárnyaim
elvesztését. Kő volt a gyomrában, megsimogatta a fa leveleit. –
Nem a te hibád.
A gyökerek kitörtek a cserépből, szétszórták a földet. Elena
hátrakúszott és el, mielőtt rálépett volna. A fa nőtt. Kicsi fehér

- 154 -
virágok nőttek az ágakon, mandarin naranccsá váltak, amik
meghíztak és megértek.
Az üvegházába választották, a végső fa nem volt olyan magas,
de magasabb mint Raphael, ágai nehezek voltak a gyümölcstől.
Elena mosolyogni kezdett, majd vigyorgott, arca fájt.
A fa túloldalán Primary mozdulatlanul állt. Mikor végül
megszólalt, több száz hang szólalt meg vele földöntúli kórusban.
Ezt nem láttuk. Eonnyi életünk során egyszer sem.

- 155 -
 21. fejezet

Elena még mindig el volt képedve a fa dolog miatt,

lezuhanyozott és tiszta ruhát vett fel, amik éppenséggel jók voltak
rá, Montgomery varázsló volt, telefonja pityegett. Aznap
korábban elvitte a telefont Vivekhez és feltöltette rá barátai,
családtagjai, munkatársai számait, de ez ismeretlen volt.
De válaszolt rá. Néha szerette megijeszteni a szerencsétlen
telemarketingeseket, akik nem tudták kit hívtak fel. Kedvence
egy vámpír volt, aki megköszönte, hogy nyolc éve visszavitte. –
Hat hónappal később találkoztam a szerelmemmel. Rendben van
és nem fogadja el a süketelést, és most már van egy saját mini
emberünk. A neve Eldev, utánad.
Később fotót is küldött az ébenbőrű, dundi „mini emberről”, a
kölyök mosolya fegyver volt, annyira imádnivaló volt.
– Ellie?
– Beth. – Elena leült az ágy szélére, csak bugyi és top volt
rajta. – Ez nem a te számod.
– Ó, ez nagymamáé. Végre hagyta nagypapának, hogy vegyen
neki egyet, de általában csak porosodik otthon. – Húga hangja
megbicsaklott. – Beszélni akartam veled.

- 156 -
 – Majda és Jean-Baptiste otthonában vagy? – Elenával
ellentétben Bethnek nem esett nehezére nagymamának és
nagypapának hívni őket, az elszenvedett kínzás és fájdalom
ellenére ők végtelenül fiatalok voltak és így is maradnak örökre.
– Átmegyek. – Nem volt oka már rejtőzködni, már nem tűnt
kriptaszökevénynek.
– Nem, nálunk vagyunk. – Beth válasza ragyogott. – Átjössz?
Tényleg?
– Igen, tényleg – mondta szeretetteljesen az édes, csodás
nőnek, aki egyszer Marguerite babalánya volt. – Beugrom
Sarához köszönni, így adj nekem egy órát.
– Megsütöm a kedvenc sütidet.
– Bethie. – Elena mély levegőt vett. – Már nincsenek
szárnyaim.
– Szomorú vagy? – Szavai puhák voltak. – Szeretted őket.
– Az voltam. – De már nem gyászolt, és elküldte a fenébe a
Zuhatagot, hogy olyan képességre tett szert, amivel buja, zöld
dolgokat növeszthetett. Ha Lijuan leégeti a világot, Elena
visszahozza az életbe. A zuhatag meg megcseszheti. – Most
örülök, hogy hazajöttem.
– Annyira hiányoztál. – Gyorsan elfojtotta zokogását.
Elena nyelt egyet. – Nemsokára ott leszek. – Nem számított
mi történt, Beth mindig Elena babahúga volt, a zavart kislány, aki

- 157 -
a kezét fogta puha húsos kezével, mikor testvéreit, majd anyjukat
pihenni engedték.
Miután Elena letette felhívta Ashwinit. – Szabad vagy egy
fuvarra? Nem hiszem, hogy vezetnem kellene, kijöttem a
gyakorlatból.
– A Torony előtt várlak. Várok, míg igénybe veszed a fuvart.
Elena összevonta szemeit, Ash határozottan szórakozott
barátai elméjével, mikor megpillantotta a jövőt. – Mindjárt ott
vagyok.
Nem tartott sokáig fekete farmert, metálkék pulóvert felvenni,
amin a Torony logója volt, végül csizmát húzott. Nem volt biztos
hajában, de néhány fésülés elég volt.
Megfogta bőrkabátját, kiment.
Ash egy tető nélküli babapink Cadillacben ült. Vadász társán
visszatükröződő arany szemüveg volt, sötét hajában ugyanolyan
csíkok voltak, és nagy indiai stílusú karika fülbevaló fityegett a
fülében, ami vízesésként hatott. Barna bőrkabátot és ejtet nyakú
fekete pólót, kék farmert viselt mellé.
– Alulöltözöttnek érzem magam – mondta Elena, mikor beült
a kocsiba.
– Tennék veled ilyet Ellie? – Ashwini odaadta az ezüst papírba
csomagolt dobozt.
– Okostojás.

- 158 -
 – Miért lenne harmadik szemem, ha nem használhatom
betekintésre most és később?
Elena vigyorgott, elhelyezkedett az ülésben, mielőtt kibontotta
volna a csomagot. Benne egy tükrös napszemüveget talált, ami
mély lila volt és csodásan állt majdnem fehér hajához. Majd
meglátta az Ash fülbevalójához hasonlót, csak ez ragyogó vert
acél volt.
Megérintette egyik fülcimpáját. Igen, ahogy sejtette, a gubó
„megjavította” a kis lukat. Majd látta, hogy a fülbevaló
csíptethető volt. – Komolyan, egyre rosszabb vagy a korral. –
Morgott vagy sem, feltette a fülére.
Barátja élesen vigyorgott. – Most vagyunk kész.
Kilőttek.
A kocsi rengeteg figyelmet vonzott, ahogy Elena is. Mikor
megálltak a lámpánál, a szomszéd motoros nagyot fékezett,
hátranézett, majd a férfi beleharapott alsó ajkába, mielőtt az
ablakhoz hajolva bekiáltott volna. – Üdv itthon Vámpírvadász!
Bárki, aki túléli egy rohadt ház pokoli felrobbanását, az
számomra legenda!
Elena játékosan szalutált. Tudta, hogy a suttogások már
elkezdődtek, spekuláltak, hogy vesztette le szárnyait, nemsokára
mindenki kedvenc elfoglaltsága lesz. A legrosszabbak a
halhatatlanok voltak. Néhányan vigyorogtak veszteségén, míg

- 159 -
mások gyanakodva néztek rá, hogy nem vámpír, de nem is
angyal.
Érdekelte őt? Csak ha hatással volt Raphaelre.
Ahogy végigszáguldottak, a szél a hajával játszott, Ashwini
informálta őt a Céh híreiről és random információmorzsákról. –
Ransom talán Sara irodájában vár – mutatott rá. – Néhányszor
elment lassan a Torony előtt mióta felébredtél és Dmitri
megkérdezte, hogy akar-e a Torony biztonsági szolgálatához
tartozni.
– Ő és Nyree talált már házat?
– Nem beszél velem egy hónapig, ha minden infót kifecsegek.
– Mesélj a Hóhér fejleményről. – A vadászok magukat
felügyelték, a Hóhér volt az ő nagy, rossz vadászuk, aki kivégezte
azokat, akik átlépték a határokat.
– Sara csapatot hozott létre. – Ashwini lassabb sebességgel
vette be a kanyart. – Minden rangidős, aktív szolgálatos vadász
rotációban vállalja a feladatot, hárman vagyunk mindig egy
időben. Már átmentem az edzésen, ahogy Ransom és Demarco,
Hilda, Rose és Kenji is. Sara leporolta hivatali képességeit és ő is
felírta a nevét.
– Nem vágok meglepett arcot. – Sara volt a Céh igazgatója,
részben azért, mert törődött az embereivel, mindenki tudta, ha a
helyzet elcsesződik, Sara megvédi őket a dühös angyaloktól vagy

- 160 -
felhúzott vámpíroktól, míg a dolgok lenyugodnak. –
Bármelyikünk megengedné ezt?
Ashwini horkantott. – Soha. Ő túl fontos, hogy a Hóhér
vadászata során elveszítsük. Demarco a felelős a rotációért, és
folyton „elfelejti” felírni a nevét. Azt hiszem kezd gyanakodni.
Elena vállai remegtek, ahogy Sara magas sarkújában topogott
Demarco „ó fenébe” sármja ellen, hátradőlt az ülésben. – Én is
átmegyek a tréningen, mikor visszanyerem az erőmet. – Talán
már nem voltak szárnyai, de nem vesztette el vámpírkövető
képességeit, ez olyan mély része volt, senki sem tudta kitörölni
belőle.
– Mondtam Sarának, hogy hagyjon neked egy helyet a tréning
beosztásban.
– Folytasd és lassan úgy fogsz előjeleket suttogni, mint
Cassandra.
– Ha! – Hatalmasat vigyorgott. – Vannak fincsi híreim is.
Demarconak csaja van.
– Mi? Miért nem ezzel kezdted? – Demarco helyes volt, kétség
sem férhet hozzá, de olyan feromont engedett ki, ami miatt a nők
csak jó havernak látták. – A csaj okés?
– Ransom Nyreeje mutatta be őket egymásnak. Soha nem
találod ki miből él.
– Újabb könyvtáros.

- 161 -
 – Áá. – Ashwini a Céh Központi parkolójába hajtott. – A csaj
kőkemény tetováló művész. Piercing van a felső ajkában és a
szemöldökében. Mellei mint egy fantasy képregényből lenne,
karcsún izmos mindenhol. Talán pár centivel magasabb
Demarconál és tudod, hogy ő nem alacsony és itt a nagy dobás, a
csaj húzza magához csókra minden alkalommal, mikor meglátja.
Beálltak egy üres helyre, Ash meghúzta a kéziféket és
kikapcsolta a motort. – A nő az hiszi a pasi a legszexibb dolog a
szeletelt kenyér óta. Demarco megdöbben minden alkalommal,
nem hiszi el, milyen szerencsés.
– Máris kedvelem a csajt. – Elena vigyorgott, hogy találkozik
majd Demarco barátnőjével, mikor belépett a Központba.
– ISTENHOZOTT! – kiáltotta a tömeg, arany lufik estek a
fejére és szalagok mentek minden felé.
Pillanatokkal később baráti karok ölelték meg, majd újra és
újra, barátai és kollégái. Ransom jól megszorította, finom
borostája súrolta az arcát, azt suttogta – Nyree terhes. Öt
hónapos.
– Ííí! – Elena visszaölelte. – Szerzek egy baba bőrkabátot. Ne
hagyd, hogy más vegyen.
Ezután jött Sara, a legjobb barátnője. Sara sokáig tartotta,
mielőtt szétváltak volna. Pezsgő durrogott és zene hallatszott, de
csak barátja mélybarna szemeit látta. Sara megnövesztette haját

- 162 -
és egyszerű, puha kontyba fogta, térdig érő narancs ruha volt
rajta, ami kiemelte karcsú testét, sötét bőre élettel ragyogott.
Hangja rekedt volt, mikor azt mondta –, Üdv itthon Ellie.
Semmi másra nem volt szükség, nem itt, nem most.
– Ellie. – Egy borzas Demarco egy pohár pezsgőt adott neki,
majd Sarának is. – Ti ketten, parti idő van!
Mikor Elena megemlítette, hogy fel kell hívnia Betht, Sara a
fejét rázta. – Már hívtam, hogy késni fogsz. Tetszett neki a parti
ötlete, időt ad neki sütni. Jobb ha készen állsz enni.
Végül Elena húga házánál Sarával, Ransommal, Ashwinivel és
Demarcoval tűnt fel. Vadász barátai a kocsiknál maradtak, míg
előrement.
Beth kicsi, gömbölyű alakja a karjaiba futott. Tartotta zokogó
testvérét, azt kívánta bárcsak visszafordíthatná az időt,
kitörölhetné Beth fájdalmát. – Sajnálom Bethie –, mondta,
mikor Beth könnyei csuklással álltak el.
– Visszajöttél. – Beth letörölte kezeivel az arcát, amin liszt
volt. – És nem azt választottad, hogy elmész.
Mint Marguerite.
– Soha nem választanám azt. – Soha nem hagyná, hogy húga
azt higgye nem számított eléggé neki, hogy harcoljon az életért. –
Most, hol a kedvenc unokahúgom?
Beth letörölte könnyeinek maradékát, mosolygott és kezével
végigsimított fehér, piros szívmintás ruháján. – Mond meg

- 163 -
Sarának és a többieknek, hogy jöjjenek be. Maggie kint van.
annyira izgatott lesz.
Mikor a házban voltak Elena vadász társai az étellel megrakott
asztalhoz mentek. Beth benézett a konyhába, mielőtt megfogta
volna Elena kezét és bevezette volna. – Itt van. – Beth kimutatott
a konyhaablakon, mosolya gyengédebb lett, szíve látszott.
Nemcsak Maggie játszott kint. Jean-Baptiste haja aranyszínű
és nap csókolta bőrű volt, míg Majda bőre sötétarany volt,
hajában kicsit több szín volt, mint Elenáéban. Nagyapja egy
harcos volt, izmos és magas, nagyanyja kicsi, karcsú, szív és
otthon volt benne.
A kettejük közti szerelem ragyogott.
Ma ők buborékot fújtak energikus és nevető dédunokájukkal.
Marguerite babájának babájával. Elena mozdulatlan lett, ahogy
meglátta az áttetsző és szivárványszínű buborékokat, amik a
levegőben repültek, a sötétzöld fák felé. – Hogy volt Majda
miután én… miután az történt? – Nagyanyjuk túlélt egy
rémálmot, csak hogy arra térjen vissza imádott lánya meghalt.
Jean-Baptiste figyelmeztette Elenát Majda szívére, hogy nem
bír majd elviselni másik veszteséget.
– Nem túl jól, de lefoglaltam Maggievel. – Beth, annyira
komolytalan volt azoknak, akik nem láttak be a csinos ruha és
nőies smink alá, és annyira szerette az övéit, megpaskolta Elena

- 164 -
karját. – Mindünket megmentett. És nem felejtette el Ellie
nénikéjét, mindig rólad kérdezett.
Elena mosolyt kényszerített magára a szívében lévő fájdalom
ellenére is. Maggienek olyan gyerekkora lesz, amilyen neki és
Bethnek nem lehetett, élvezni fogja a buborékfújást és a hátsó
kertet, biztonságban az anyjával, aki sohasem választaná, hogy
elhagyja őt.
Unokahúga sikoltott, mikor megjelent az ajtóban.
Hátrahagyta a buborékfújást, Elena felé száguldott, kiáltott. –
Ellie néni! Ellie néni! – Elena karjait széttárta és a fűben felé
sétált, felvette és megpörgette.
Karjai elég erősek voltak ehhez, a szeretetre.
– Ellie néni! – Maggie megcsókolta arcát, mikor megállt a
pörgéssel. – Hol vannak a szárnyaid?
– Nem tudom – mondta Elena rekedt torokkal. – Szárny
nélküli nénikéd leszek. Bánod?
Maggie erősen rázta a fejét. – Te vagy a kedvencem! – Sötét
szemei ragyogtak, selymes sötét haja az arcára esett, egyik kis
hajcsatja majdnem kijött, de a másik tartott. – Akarsz buborékot
fújni?
– Igen. – Itt volt az ideje új emlékeket gyártani a hátsó
udvarról, és a napfényben úszó buborékokról.
Elena unokahúgát oda vitte, ahol nagyszülei álltak. Majda
átható csendben nézte őket, de szépsége viseltes volt és fáradt,

- 165 -
aminek semmi köze nem volt az ételhez és pihenéshez. – Elena. –
Suttogta puhán, megfogta Elena arcát és megcsókolta homlokát,
ujjai remegtek, tiszta türkiz szemei ragyogó óceánok voltak.
Jean-Baptiste ezzel egy időben a haját simogatta, vonalait
brutális erővel uralta.
Maggie felnyúlt, hogy lesimogassa dédanyja könnyeit. –
Rendben van nagyi. Ellie néni itthon van.

- 166 -
 22. fejezet

Maggie szavai csengtek a fülében aznap este, mikor kész volt

lefeküdni. Senki, csak unokahúga kérdezett a szárnyairól.
Vadászbarátai nem. Sem a családja. Észrevette a puha
paskolásokat a hátán és a gyengéd mosolyokat, nem hagyták
figyelmen kívül. Inkább arra az örömre koncentráltak, hogy
visszatért, nem pedig arra mit vesztett.
Izmos karok ölelték át hátulról, Raphael meztelen mellkasa
nyomódott a hátának, felsője és fehérneműje vékony akadály volt
köztük. A férfi még viselte nadrágját, de semmi más nem rejtette
el erejét és annak keménységét benne. – Most gyengének érzem
magam veled szemben. – Ujjai összeszorultak a fürdőszobában
lévő pult peremén.
A férfi veszélyes kék pillantása találkozott az övével a
tükörben. – Soha nem voltál gyenge Vámpírvadász, még sérülten
sem.
Elena meg akarta rúgni a szekrényt. – Nem tudom mi a baj
velem. Mindenki csodás volt ma velem. Boldognak kellene
lennem. – De nem volt az, dühös volt, és az a düh azzal
fenyegetett, hogy afelé a férfi felé fordul, aki kitépte érte a szívét.

- 167 -
 – A Zuhatag ellopta a szárnyaidat. – Raphael hangjában a
hideg erő éle volt, ami lassan ismerőssé vált. – Elhatároztad,
hogy félrenyomod a múltat és továbblépsz, de jogod van
dühösnek lenni. – Fehér tűz csókolta meg szárnyának ívét, a
táncoló erő úgy tűnt gúnyolódik Elenával.
Megfordult a férfi karjaiban, a mellkasára hajtotta fejét. – Még
rád sem tudok dühös lenni! – És ez dühössé tette. – Túlságosan
is szeretlek.
– Itt vagyok Elena, a dühödnek és a szerelmednek is. –
Kezeivel megfogta a csípőjét. – Együtt. Mindig.
– De most nem lehet! – Forró ólomcsomó volt a gyomrában, a
tűzvésszel robbant fel. – Nem tudok veled repülni! Nem tudok
veled táncolni az égen, nem mint előtte! – Minden megváltozott
és nem hagyhatták figyelmen kívül, nem kettejük közt. Elena
nem hagyhatta figyelmen kívül, nem tettethette, túl van rajta.
– Mikor ambróziával etettelek meg, nem tudtam, hogy angyal
leszel. – Kezei megszorították csípőjét. – Még azt sem tudtam mit
érzek a számban. Dühre számítottam az arcodon, mikor
vámpírként ébredsz fel. Nem a szárnyak miatt voltál a szeretőm.
Hanem a szíved, a lelked, a bátorságod miatt, és a dühöd miatt.
– De együtt építettük az életünket, amiben melletted
repültem. Most eltűnt! – Nincs többé éjféli repülés, ahol az égen
játszottak. Sem összegabalyodott szárnyak, ahogy aludtak.
– Akkor új életet építünk együtt.

- 168 -
 – Mi van, ha nem lesz olyan, mint előtte? Ha rosszabb lesz?
– És ha jobb?
– Ááá! Arra van szükségem, hogy dühös légy és harcolj velem!
Raphael arcán apró mosoly volt. Ettől hihetetlenül fiatalnak
nézett ki. Ezt el sem tudta képelni, mikor először találkoztak a
Torony tetején, s mintha egy életnyivel ezelőtt lett volna. Akkor
annyira embertelen volt, egy erős és kegyetlen lény, ki
ráerőltette, hogy kezét egy kés pengéjére szorítsa, hogy bizonyítsa
álláspontját.
A vére a tetőre csepegett, kis brutális festményként.
Most a szeretője volt és a mindene… és nem lehetett az a férfi,
ha elég bolond volt, hogy egy halandóba beleszeressen.
Raphael lehajtotta fejét, Elena keményen visszacsókolta. Talán
nem tudott vele az égben játszani, és igen, ez örökké fel fogja
húzni, de máshogy repülhetett vele. Testük összegabalyodott,
szívük egyszerre vert. Mert a férfi az övé volt és csak Elena tudta
őket összetörni. Vagyis csessze meg a düh és az önsajnálat.
Megtörte a csókot, hogy tényleg hozzá ment. Raphael a
karjaiba vonta őt és kiment a fürdő ajtaján. Megcsapta a férfi
csodás vállait, mikor rájött, hogy az erkély felé tart. – Ne merd! –
Kint fagyott.
Raphael nem állt meg.
– Raphael! Csak felső és bugyi van rajtam. – Egy új szett, ami
illett vékony alakjára és magának küldette, mert neki és

- 169 -
Montgomerynek volt egy ki nem mondott egyessége, bármit
tehetett a szekrényével, de a fehérnemű nem tartozott bele. –
Jégkocka leszek.
– Mily kevés hit a képességeimben én Elenám. – A fejét rázta,
ál szomorúság volt az arcán, most nem volt hideg, távoli. – A
ragyogásom valaha is cserben hagyott?
Elena küzdött, hogy ne nevessen. – A ragyogásod csodás –
mondta legelismerőbb hangján, pilláit rebegtette ezzel egy
időben. – Az a legjobb ragyogás a világon. Csak nem akarok
pucér fenékkel lenni New York felett. Egy részem még azt várja a
Zuhatag újra visszatér.
Raphael megcsókolta őt, és annak angyalpor íze volt. Egy
speciális keverék egyedül Elena számára, erotikus, buja és
lábujjgörbítő. Bimbói kis pontokká szorultak. – Ez nem fair
játszma –, zihálta az ajkainak.
– Az ízed függőséget okozó –, volt a rekedt válasz.
Újabb lassú csókot váltottak. – Tudom, hogy szeretsz –
mondta Elena utána. – Tudom, hogy soha nem a szárnyak miatt.
– Küzdött, hogy megmagyarázza az őt széttépő érzelmeket. – De
előtte úgy éreztem partner voltam. Most… Soha nem voltam
ennyire gyenge. – Még halandóként is erősebb volt, mint a
legtöbb ember, mivel született vadász volt. – Soha nem voltam
ennyire törékeny, ennyire gyerek.

- 170 -
 Raphael fenntartotta a szemkontaktust, króm kék szemei
belülről égtek. – Egész végig bármikor meg tudtalak volna ölni.
Letéphettem volna a végtagjaidat, s meg sem izzadtam volna.
Elena felült a karjaiban, morgott. – Igazán, ez a gondolatod a
buzdító beszédről?
– Az első alkalomtól kezdve hogy találkoztunk, kiálltál
ellenem, mikor nem láttam értéket az emberiességben,
összetörhettelek volna, s nem gondoltam volna rá, mit pusztítok
el. Erő és hatalom soha nem tesz minket egyelővé hbeebti
A szavai fájtak.
A szeretője egy arkangyal volt, egy a Tízek Tanácsából. Az
egyedüli, aki megölhetett egy arkangyalt egy másik volt.
Elenának esélye sem volt soha. Mégis együtt harcoltak, együtt
repültek, küzdöttek az újjászületettekkel, akiket Lijuan küldött
rájuk.
– Most ostobának érzem magam. – És fény volt benne, mintha
a buborékok, amiket Maggievel fújt a vérében lettek volna. – El
tudnánk felejteni, hogy ez megtörtént?
A férfi mosolya felemelkedett… de a szélein fagyos volt. Új
erejének hatalmas erőszakossága pattogott a bőrén arannyal,
ahogy megcsókolta őt. Karjait a férfi köré zárta és elvette a jeget,
a villámlást, a férfit. És mikor elérték Manhattan felett az eget,
nem érezte a jég érintését Raphaelben, aki erejét használta, hogy
elrejtse őket a világ elől, és melegbe burkolta őt.

- 171 -
 Az acél, fény és szín városa felett szálltak, és ki az óceánra. –
Alig van olyan jól passzoló fehérneműm, mint ez –, mormogta,
mikor elégette felsőjét és bugyiját, mielőtt beestek volna az
óceánba. – Ne hagyd, hogy a fejedbe szálljon, hogy mivel ennyire
szexi vagy, nem érdekel.
Az arkangyal, aki tartotta őt összehasonlíthatatlanul halálos
volt… és mosolygott, az ujjait a szívére zárta és légzése
szaggatottá vált. Raphael egyik izmos karjával fogta, másik
kezével végigsimított mellén.
Elena egész teste összeszorult, Nem érzett félelmet, még az
Atlanti óceán felett sem, Raphael soha nem hagyná, hogy leessen.
Csókolóztak érintkeztek, ízleltek, bőrük izzott a súrolódástól.
Légzése kemény volt, Raphael azt mondta –, Merüljünk?
– Csináld.
A férfi lefelé hajolt… és összezárta szárnyait, egy nyíllá vált,
ami a víz felé száguldott. Elena sikoltott és nevetett… majd zihált,
mikor belecsapódtak az óceánba, körülöttük egy villámlástól élő
védelmező pajzs volt. Lábait Raphael köré csavarta, ahogy
lemerültek a feneketlen sötétségbe, vadnak, élőnek és igazinak
érezte magát.
Raphael körmeivel végigsúrolta a hátát.
Elena keményen megremegett. – Az érzése visszatért. – Egy
intim cirógatás a szárnyain, egy olyan érintéstől, amit csak neki
engedett meg.

- 172 -
 Raphael egyik kezével felsimított a tarkójára, a másikkal
megismételte az érintést. Elena felnyögött, kezeit a férfi
szárnyának ívére zárta, és lemasszírozott pont a megfelelő
nyomással, ami őrületbe kergette. A csók ez alkalommal fog és
szex volt, testük forró és nedves volt, ahogy egymáson csúsztak.
Elena nekidörgölőzött, mielőtt testeik közt kezével közéjük
nyúlt, hogy kezét vastag farkára zárja. Kemény acél, amit selyem
borított, a kezébe lökte magát. Már nedves volt neki,
kétségbeesetten csókolta végig a nyakát, míg tovább kínozta.
Raphael szárnya ragyogni kezdett. Elena belseje pulzált.
Mikor Raphael kezeit a derekára tette és pontosan a megfelelő
pozícióba emelte őt, Elena rekedten felnevetett, olyan nőként, aki
tudta, hogy ellenállhatatlan volt szeretőjének. Felnyögött, ahogy
Raphael beléhatolt, körmeit a húsába vájta, rászorult az első
lökésnél.
Raphael nem fogta vissza magát.
Ez összehasonlíthatatlan afrodiziákum volt.
Ha bárki átlátott volna a ragyogáson, látták volna, ahogy a
rejtett nap felfedezi az óceánt.
***
Másnap Elena felvette késeit és a Torony alsóbb részén lévő
küzdőtérre ment, nem kellett neki a fő küzdőtér nagy területe.
Nem ma. Itt volt az ideje, hogy visszatérjen erősítő edzéséhez és
megismerje jelenlegi testét. Kompenzálni tudja gyenge izmait és

- 173 -
remegő karjait, de látnia kellett szem-kéz koordinációja túlélte-e
a gubót.
Tíz perce volt ott, mikor Dmitri fekete zsebes nadrágban és
fekete pólóban sétált be, a pólón egy metálbanda eltompult
logója volt. – A hely foglalt – mondta morogva. – Tegnap este
foglaltam le.
– Jöttem megnézni kell-e segítség. – Vigyorgott. – Sajnálatot
érzek most, hogy csontos és szánalmas vagy.
Elena kamu mosolyt lőtt felé. – Akarsz a célpontom lenni?
Biztos vagyok benne, hogy pontosságom 100%-ban javulna.
Dmitri felemelte szemöldökét, majd lassan érzékien
elmosolyodott. – Miért ne?
És ekkor kezdődött meg Elena legőrültebb edzése. Dmitri
halálosan gyors vámpír volt és izmai továbbra is bizonytalanok
voltak, de kiderült szem-kéz koordinációja jó volt. Ahogy
képessége, hogy a lábaira is gondoljon. Tíz perc telt el. Húsz.
Harminc.
Az első után eldobta a második tőrt, miután a férfi
meggondolta védelmi stratégiáját.
Az Dmitri vállába állt. A markolat remegett a becsapódástól.
Mindketten megfagytak, egy pillanatig csendben voltak. Míg a
pólón véres nyom kezdet terjedni. – Bassza meg! Húzd ki
azonnal! Honor rohadtul meg fog ölni. – Elena nem számított

- 174 -
ilyen erős találatra, Dmitri túl gyors, túl tapasztalt volt. – Hozok
neked egy kis vért.
Elena a hűtőhöz rohant, ami az edző körön kívül volt,
megragadott egy üveget. Amennyire erős volt a férfi, a vér
azonnal meggyógyítja a sérülést. Mire Honor meglátja. Mert egy
dolog volt barátja rohadék férjét fenyegetni, más súlyosan
megsebesíteni.
A markolat nem remegett, csak ha csontot ért a penge.
Dmitri kihúzta a tőrt. Megfordította, visszaadta neki. – Csak
egy karcolás. Mintha szúnyog csípett volna meg.
– Fogd be és idd meg ezt. – Az üveget a kezébe nyomta.
– Micsoda aggodalom. Meg vagyok hatva.
Pezsgő és bunda kacsai akaszkodtak Elenára, finom csokoládé
csúszott ízlelőbimbóira ezzel egy időben. A fogait csikorgatta,
visszalépett. – Illat játékok? Azt akarod megint leszúrjalak?
Dmitri befejezte az üveget, lejjebb engedte, vállat vont. – Én
vagyok, aki vérzik. – Megérintette a nedves foltot, ami legalább
nem terjedt tovább. – Nincs több puhánykodás, édes Elieanora.
– Seggfej vagy – mondta a drogként ható illatlavina után, de
ajkai mosolyra húzódtak. A seggfej történetesen Raphael
területének legerősebb vámpírja volt, brutális és halálos, és épp
most mondta neki, hogy leveszi a kesztyűt.
Mint dicséret, ez baromi jó volt.

- 175 -
 Fenébe, tartozott neki. A férfi kedves volt vele. Ez teljesen
rémisztő volt. De nem eléggé, hogy elfojtsa vigyorát. Kezei
összeszorultak a kések markolatain. – Kész vagy a második
menetre, vagy öcsisajtnak kell egy üveg vér?
A férfi sötét szemei csillogtak, pezsgő rohanta meg Elena fejét,
és Dmitri megmozdult.
A kései ezüst tűzként szálltak, halálos pontossággal szelték át a
levegőt.

- 176 -
 23. fejezet

Egy hónappal a Dmitrivel folytatott röhejes edzés után,

egyikük sem ismerné be hogy élvezte, még fájdalom vagy kínzás
árán sem, Elena még nem volt olyan izmos, mint szeretett volna
lenni. Testsúlya a normális 85%-a volt, még kicsit testetlen volt,
de többé nem tűnt betegnek.
A szex varázslat a késes edzés után egy héttel kétszer tért
vissza. Teste nem ragyogott a második robbanás után. Azután,
minden, amit elért azt fogcsikorgató, kemény munkával érte el.
Mikor aktív szolgálatra jelentkezett a Céhben, Sara azt mondta
–, Át kell menned a sérülés utáni pszichológiai teszten.
Elenát máskor ez zavarta volna. A Céh orvosai tiszta lapot
adtak neki, bár villámló repedések még néha keletkeztek a testén,
mintha Raphael erejének apró része szőné magát a csontjaiba, a
szív benne elég erős volt, hogy kezelje az arkangyali energiákat.
A rendszertanban elfoglalt helyére azonban továbbra sem
talált senki magyarázatot. Halhatatlan volt, ez kétség kívüli volt.
Nem mind a majdnem halhatatlan vámpírok, nem baba
halhatatlan, mint a gubó előtt, hanem egyenlő egy felnőtt,
háromszáz év körüli angyallal.

- 177 -
 Kivéve, hogy nem volt az. A DNS-e határozottan furcsa volt és
csak a fantom szárnyai léteztek, amik kínozták őt, hogy érezte
őket. Néha megnézte a tükörben, megerősítette, hogy semmi
nincs a hátán, se elegáns ívek, se éjfél és hajnal tollak.
Elena küzdött, míg Naasir, minden ember közül, úgy döntött
meglátogatja. – Én egyedül vagyok a fajomban – mondta neki az
erkély peremén, lábuk lelógott és a férfi fémesen ezüst haját a
szél gazdag sötét bőrére fújta, alatta leopárd macska bundája
jelent meg.
Elena összehúzott szemmel mutatott rá. – Mesélj még az
egyedülálló fajodról. Csupa fül vagyok.
Naasir fejét hátradobva nevetett, egy csodás vad teremtmény
volt, aki örült, hogy játszhatott vele. Elena megtiltotta
Raphaelnek, hogy megadja a válaszokat, hogy honnan származik
Naasir, vagy hova illik az angyalok, vámpírok és halandók közé,
ez olyan rejtély volt, amit maga old meg.
Naasir közel hajolt, fémesen ezüst szemei nem voltak
emberiek, és suttogott –, Néha a tigris bőre van rajtam. –
Kitartotta karját és Elena nézte, ahogy bőre megváltozott.
Elena zihált, gondolkodás nélkül megragadta a férfi karját. Ő
és Naasir nem álltak olyan közel, mint ő és Illium, de a férfi nem
utasította el az érintését. Helyette türelmesen ült, és önelégült
macskaként vigyorgott.

- 178 -
 – Azért jöttem, mert Jessamy mondta, hogy most már te is új
dolog vagy. – Tekintete átható volt, fejét úgy biccentette oldalra,
ami nem emberi, angyali, vagy vámpíros volt. – Előtte magányos
voltam. Majd meg találtam a családomat.
Tudta, hogy Dmitriről, Raphaelről és a Hetek többi tagjáról
beszélt.
– Majd megtaláltam Andit. – Tiszta öröm volt hangjában,
ahogy párjáról beszélt. – Egyedüli lény vagyok, de már nem
vagyok egyedül. Te sem vagy egyedül.
Nem volt. És hevesen, mélyen szerették. – Köszönöm –
mondta a vad lénynek, aki ennyit utazott, mert tudta, szüksége
van rá. – Maradsz?
– Csak mára. – Mosolya tele volt fogakkal. – Az Indiai-Kínai
határon megyek majd. A jelenlegi csendtől feláll a bundám,
érzem, ahogy a sötétség épül. Jasonnek kémkedek.
– Igen, nekem is viszket az érzés. – Mintha egy vulkán állna
készen kirobbanni, de egyetlen arkangyal, vagy kémmestere sem
talált még semmit. Még a megmagyarázhatatlan eltűnések is
megálltak Kína szerte. Ahogy a jégviharok, geotermális zavarok,
áradások és méhek raja.
A világ békében volt.
De Caliane rámutatott: – A vihar szeme mindig halálosan
nyugodt.
Mindenki várta, mikor tör ki a vihar.

- 179 -
 Órákkal később elköszönt Naasirtól, majd arkangyalához
fordult. – Bármi hír?
A férfi bőszen rázta meg fejét, majd keményen megcsókolta,
utána elment, hogy csatlakozzon egy raj edzéséhez. Minden
idejét az tette ki emberei legyenek erősebbek, jobban
felkészüljenek bármely támadásra. Elena minden nap edzett az
erősebb vámpírok és angyalok ellen, Raphael ellen is, és közben
helyi vadászatokat vállalt. Jó volt kimenni, tesztelni testét az igazi
világban, újabb réteget adni erejéhez. Készen kellett állnia, hogy
arkangyala mellett álljon, ha a szem továbbhalad.
Naasir látogatása utáni héten sikeresen befejezte harmadik
vissza hozatalát.
A szökött vámpírt elvitte Urizenhez, a hétszintes épület tetején
állt, ami az angyalé volt és mosolygott. Körülötte a kert kezdett
télre berendezkedni, de elég szín volt, hogy észrevette az indákat
és a faágakat sétálása során.
Urizen örült érdeklődésének, a férfi megosztotta személyesen
ő gondoskodott a helyről. – Kérlek menj fel. Csatlakozom hozzád,
miután kezeltem Ox-ot.
– Tényleg ez a neve?
– Rosszabb. Ő választotta. – Az alacsony és zömök angyal,
kinek fehér szárnyaiban napnyugta narancs csíkok voltak,
feldobta kezeit. – Most próbál elfutni, hogy tíz évet töltött le a
Szerződésből, mintha nem tudta volna mivel jár a vámpírizmus.

- 180 -
– Az elkeseredés hűvös elhatározásba váltott, krémes arca
hírtelen elvesztette melegét. – Nem élvezem, ha megbüntetem a
vámpírjaimat. A kert balzsam lesz utána a lelkemnek.
Mielőtt Elena a halhatatlanok világába került volna nem
értette meg, hogy nem minden angyal kegyetlen és szívtelen.
Sokukat, mint Urizent, beleerőltették a kegyetlenségbe, hogy
megzabolázzák a vámpírokat, akik egyébként skarlátba borítanák
a világot. Mert míg Ox nem volt zseni, hevesen erős volt, Elenára
fogait kivillantva karmos kezeivel támadt.
A vámpír a vérszomj határán volt.
Álla megfeszült, mert volt esély rá, hogy Urizen nem tudja
visszahozni őt, kiméri az automatikus kivégzést, figyelme a kertre
összpontosult. Pár szívós növény lógott a lombkoronákon,
sárgák, vörösek, narancsok ragyogtak a felhőtlen égen.
Egy angyal sem repült. Bárki, akinek nem volt Őr beosztása
talán a szárnyas játékokat nézte, amit Illium raja tett össze, míg
Illium volt a bíró. Ő csak akkor játszott, ha Aodhan is.
Elena végig akarta futtatni ujjait egy másfél méteres fa
törzsén, aminek sötétvörös levelei barnába tompultak, mikor
emlékezett rá, hogy „ne növesszen” dolgokat míg ezt csinálja.
Három hét telt el a véletlen szupertöltés óta, de mivel ez a tetőn
volt, úgy döntött nem kockáztat. Helyette messziről csodálta,
kiszedett pár gyomot a télálló növény cserepéből, és próbálta
leszűkíteni a friss gyömbér illatot, amit a levegőben érzett.

- 181 -
 Épp megtalálta a kis talajtakaró növényt, mikor egy magasabb
épületnél mozgást kapott el jobb szemének sarkában. Egy
színekben úszó, pár szinttel magasabb épület volt mellette:
először arra gondolt, hogy valaki elvesztett egy törölközőt, amit
kiakasztott a korlátra száradni.
Majd agya összetette a dolgokat.
Elena rohanni kezdett, szíve a szájában dobogott. Tudta, hogy
hangja nem érne el odáig, de kétségbeesett figyelmeztetésként
kiáltott, hogy bárki is keresi-e a totyogóst, akinek sikerült
felmásznia az erkély korlátjára és most ujjbegyein lóg, míg lábai
esetlenül rúgják a levegőt. A fiú biztos kiáltott, de senki sem
rohant ki az apartmanból, hogy megmentse.
Egy angyal sem volt az égen. Urizen mélyen az otthonában
volt. Senki sem volt a szomszédos erkélyen, aki ki tudott volna
mászni, hogy megfogja a gyereket. Raphael gyors volt, de
fogalma sem volt, hogy hol volt akkor, és a gyereknek pillanatai
voltak csak hátra.
Fenébe. Fenébe. Fenébe.
Elméje kinyúlt Raphaelért, mert ha ez úgy történik, ahogy
gondolja, akkor neki és a gyereknek is gyógyításra lesz szüksége.
Komoly gyógyításra.
Raphael! Urizen lakása!
Többre nem volt idő.

- 182 -
 Nem tudott repülni. De csontjairól kijelentették, hogy
halhatatlan keménységű. És a hét emelet messze túlélhetőbb egy
háromszáz éves halhatatlannak, ha megfelelően esik le és
biztosítja, hogy feje ne szaladjon le a nyakáról. A fejvesztés
komoly kár lenne elhatározására, hogy az örökkévalóság végéig
marad Raphaellel.
Mindez a gondolat átfutott rajta abban a pillanatban, ahogy a
tető felén átfutott. A többi időben számolta esélyeit. A két épület
közti távolság nem volt nagy. Ha a megfelelő időben ugrik és
tökéletesen irányítja testét, akkor a megfelelő pozícióba kerül,
hogy elkapja a kisfiút, mielőtt leesik. Köré görbíti testét, és
erősebb csontjait éri a becsapódás hatása.
A totyogós egyik keze lecsúszott a korlátról.
Pillanatok alatt leesik.
Elena talpa a tető szélét érte és kilőtte magát a levegőbe,
szemei soha nem hagyták el a gyereket.
A fiú végül elvesztette fogását, ahogy egy eszeveszett női arc
jelent meg az erkélyen. Rémülete belehasított a csendbe, de
Elena alig hallotta, teste repült a levegőben. Szögek, súly, pozíció,
vadász elméje mindet könyörtelen hatékonysággal dolgozta ki…
és a kis, kiáltó súly a karjaiba esett, az elkapástól bukfencezni
kezdett.
Bassza meg, ez fájni fog. Rohadtul.

- 183 -
 A kisfiú rettegő teste köré fonta magát, ahogy a levegő
gyorsulva rohant mellettük.

- 184 -
 24. fejezet

Raphael! Urizen lakása!

Raphael hezitálás nélkül megfordult, szárnyának izmai
keskenyen fordultak, mielőtt fehér tűzzel ragyogtak volna és
olyan gyorsan repült, hogy látása elhomályosodott.
Nem az Elena hangjában lévő rémület miatt. Hanem a
kétségbeesés mellett érzett elhatározás miatt. Nem volt messze
tőle, de az út egy örökkévalóságnak tűnt. Megérkezett Urizen
lakásához… épp időben, hogy lássa Elenát elkapni a fiút a
karjaival, majd spirálban leeseni.
Raphael fénysebességgel száguldott felé, de tudta nem éri utol.
A gyerek súlya és a mozdulat, ahogy elkapta, az miatt
katasztrofális irányba terelte és a nő nem volt messze a földtől.
Darabokra fog szakadni. De szorosan gömbölyödött a gyerek
köré, talán megmenti a kis életet. Raphael tudta Elena mit
választana, ha választani kellene a nő és a gyerek megmentése
között.
A gyerek. Mindig a gyerek.
Megpróbált alá vágni, mindkettőjüket elkapni, pár tudta
hiábavaló kísérlet. Még fehér tüzű szárnyakkal sem tudja
eltörölni két tárgy közt a távolságot. A szíve kiáltott. Elena!

- 185 -
 Hírtelen fény robbant felette… és nem volt véres test a földön.
Lassított, ahogy repült, le kellett szállnia, vagy összetöri a falat.
Mikor felnézett, attól megint fellőtt a levegőbe. Elena ijedten
nézett a csendbe. Még a sikító gyerek is csendben volt, sokkolta a
hírtelen megállás.
– Raphael. – Ez suttogás volt. – Levitálok? Csak hogy
tisztázzuk, rendben vagyok a levitálással, mint hogy vadászból
álló darált hús legyek – Lenézett. – Hú. Még ha abba is hagyom a
levitálást, a gyerek jól lesz és legrosszabb esetben a bokámat
töröm.
– Szállj le. – Az utasítás érdes volt. – Elena, szállj le.
– Szálljak le? – Összevonta szemöldökét, hangja feszült volt. –
Arkangyal, még nem igazán találtam ki a levitáló dolgot.
Raphael jeges nyugalommal lélegzett újonnan regenerálódott
szívével, ami hevesen vert, kezét Elena vállára tette és lenyomta,
míg a nő lába az aszfaltra ért. Az erkélyen sikító nő eltűnt, talán
eszeveszetten futott le a lépcsőkőn, hogy visszakapja fiát.
Ami most Raphaelre ragyogott könnycsíkos arcával, sötét
szemei és sötét haja volt, bőre fakóbarna. Kinyújtotta húsos
karjait és Raphael kivette Elena tartásából. A gyerek nevetett és
próbálta elkapni szárnyait.
Előtte Elena összefonta remegő karjait. – A köszönet a tiéd. Én
mentettem meg az életét és neked gügyög. Tipikus. – Hangja
sokkos volt, nem volt benne él és szemei hatalmasok voltak.

- 186 -
 – Elena, nézz a vállad mögé.
– Mágikusan szárnyakat növesztettem? – kérdezte fanyarul,
mielőtt hátranézett volna. Megfagyott. Toka mozgott a kemény
nyeléstől. Nagyon lassan fordult vissza a férfi felé. – Nem
levitáltam.
– Seth! – A nő kétségbeesetten kiáltott. – Seth!
– Mama! – A totyogós kihajolt zokogó anyja felé, vigyorgott,
sikerült megragadnia Raphael tollát, mielőtt anyja megérkezett
volna.
A zavarodott nő közel ölelte a gyereket, egész teste erősen
remegett, hogy szinte összetört. – Köszönöm, köszönöm,
köszönöm – mondta könnyek közt. – A társalgóban táncoltunk, a
zene hangos volt, és visszamentem a konyhába, hogy megnézzem
az ételeket. Két percre voltam távol. Nem tudom hogy –
– Székre másztam mama! – informálta a gyerek örömteli
büszkeséggel.
Mind felnéztek az erkélyen lévő kinti székre. A nő arca
csontfehér lett. – Le fogom dobni a Dumpsterre most. –
Letörölte könnyeit kezének hátoldalával, Elenára nézett, majd
Raphaelre, végre rájött ki kapta el a fiát. – K-k-köszönöm.
– Örülök, hogy tudtam segíteni. – Elena hangja erősebb lett,
de Raphael látta a merev inakat a nyakán, a sötét foltot hatalmas
szemeiben.

- 187 -
 – Menj, légy a fiaddal – mondta Raphael, megadta a gyerek
anyjának az engedélyt, hogy elfusson, látta a szükséget a
szemeiben. Egy normális felnőtt sem akart szemtől szembe
kerülni egy arkangyallal.
A gyerekek más történet voltak.
Fiatal Seth nem volt tudatában, hogy egyik életét felhasználta,
ahogy az anyjáét, anyja karjaiban integetett nekik.
Elena várt, míg azok ketten eltűntek az épületben, s közelebb
lépett Raphaelhez. – A tudod mik még a hátamon vannak? –
suttogta, félt beszélni a lehetetlenről, ha kiderül róla nem létezik.
Arkangyala bólintott.
Elena gyorsan és felületesen lélegzett, hátra mert nézni… hogy
lássa földöntúli szárnyait, amik fehér tűzzel égő elektromos
viharok voltak, amiben arany villámlás volt. A villámlás mozgott,
vakított és élt, de szárnyának formája töretlen maradt. Nagyok
voltak, olyan méretűek, mint a gubó előtt. – Érintsd meg –,
suttogta, nem állt készen, hogy higgyen egy hallucinációban.
Talán keményen verte be a fejét, mikor leért, most a
mennyországban volt.
Raphael megérintette. Elena megremegett, érzések áramlottak
végig idegein.
– Nem érzek szilárd felületet. – Raphael újra megérintette,
mikor visszahúzta kezét, akkor kis villámlások borították, amik
belesüppedtek a férfi bőrébe. – Meg akarsz próbálni repülni?

- 188 -
 – Igen, tudnom kell. – Fény villant a távolban ezzel egy
időben. – Azt hiszem meglestek minket. – Ennek ellenére kihúzta
magát, majd kitárta villámló szárnyait – Kívánj szerencsét. A
függőleges felszállás soha nem volt az erősségem.
Már több mint egy méterre volt a felszíntől, mielőtt rájött
volna, mi történt. A nyakán a pulzus megszaladt, bőre forró volt.
Haza Arkangyal.
Alattad repülök.
Egyiküknek sem kellett kimondania az okot, Elenának ötlete
sem volt, hogy meddig tud a szárnyaival repülni, vagy meddig
tartanak ki. De ahogy felszállt, nem érzett félelmet, csak csontig
hatoló örömöt. A következő perc eseményei gyorsak voltak,
annyira rövid ideig, elméje ismétlődő köröket járt.
– Nem tudom elhinni, hogy megkérdeztelek levitálok-e! –
kiáltott Raphaelnek, mikor elég magasan voltak, hogy senki sem
hallotta őket.
Nagylelkű leszek és a sokkot okolom. Ez elhallgatott titkok
lesz egy arkangyal és hitvese közt.
Elena nevetett, balra szállt, majd vissza jobbra, tesztelte
irányíthatóságát. Úgy működnek, mint a hús és vér szárnyak.
Szemei forróak voltak, hogy pislognia kellett, hogy lásson. Nekem
adtad a szívedet, amiben a Zuhatag erőszakos ereje van,
visszaadtad a szárnyaimat Raphael.

- 189 -
 Sóval hintett óceán volt az elméjében, hatalmas, hideg és
Raphael. Talán én biztosítottam a nyers anyagot
Vámpírvadász, de te választottál. Tűz és villámló szárnyak
illenek a gubóhoz, ami túl kicsi volt.
Kétségbeesett repülési vágya ellenére egyenesen a Torony
erkélyére ment. Miután Raphael mellette szállt le, megfogta az
arcát és homlokát a nőéhez nyomta. Ott álltak, egy szót sem
kellett mondaniuk.
Mikor besétáltak és le a gyengélkedő szintjére Dmitribe
futottak. A férfi a nőre nézett és a fejét rázta. – De gyújtsd fel a
falakat.
Elena odament, lehúzta a fejét és keményen megcsókolta az
ajkait. – Ma még te sem idegesíthetsz fel – mondta a döbbent
arcú férfinak, mielőtt elengedte.
Nevető hang hallatszott a folyosón, ahol Dmitri felesége
kilépett Lucius irodájából. Honor szemei táncoltak. Dmitri
eközben teljes horrorral nézett Elenára. – Erről nem beszélünk
újra –, mondta. – Soha.
– Szerintem jót tenne neki egy ölelés – mondta Elena
Honornak.
– Ti ketten szörnyűek vagytok együtt és mindkettőtöket
szeretlek. És a szárnyaid csodásak. – Ezzel Honor odasétált, hogy
megnyugtassa morgó férjét.
Raphael eközben gyanúsan nyájas arccal nézett.

- 190 -
 Elena felkapta a fejét, ahogy a folyosón tovább sétáltak. – Mi
az?
– Egész életem alatt soha nem láttam azt a kifejezést Dmitri
arcán. Egyben alig bírom kivárni, mikor végre eljut a tudatodig,
hogy megcsókoltad Dmitrit.
– Teljesen megérte. – Tele volt napfénnyel, buborékokkal, és
rohadt kiskutyákkal, Elena belépett Nisia irodájába.
A Torony gyógyítója és Keir egy kis, sötétkék kanapén ültek,
fejüket egy halom jegyzet és diagram felé hajtották. Egyet
pillantottak Elenára és odarohantak, mormogtak, vizsgálódtak és
folyékony nyelven beszéltek, amiről Raphael azt mondta, hogy az
arámi variációja volt. Keir azon volt, hogy szárnyait szkennelje,
mikor azok egy csendes suttogással eltűntek.
Elena nem akart pánikolni. – Raphael, milyen a hátam?
– A bőrkabátodon két szárny alakú nyílás van, aminek a széleit
elzárta a hő. – Segített neki levenni a kabátot. Ezután levette
hosszú ujjú pólóját, amit alatta viselt. Testét a tükör felé
fordította, amit Nisia tartott fel, mélyen beszívta a levegőt.
Ismerős tetoválás fedte a hátát, szárnyának tüzes vonalai,
amik ragyogtak, mielőtt ragyogó fényként leülepedett bőre alatt.
– A szárnyaid mindig jelen voltak – mormogta Raphael, ujjait
végigfuttatta a szélein és ettől Elena lábujjai begörbültek. –
Legalább attól a naptól, hogy a tetoválást először láttuk.

- 191 -
 – Nem tudom hogy hozzam vissza őket. – Keményen szívta be
a levegőt.
Hegyi kék szemek találkoztak az övéivel. – Emlékszel hogy
tanultál meg repülni?
– Lelöktél egy szikláról.
Nisia feltartotta tenyerét. – Várjunk, csak várjunk.
– Nem vagyok benne biztos, hogy a legjobb ötlet –, kezdte
Keir, de Elena már visszavette ruháit.
Szörnyű riadalom volt az arcukon, a gyógyítók Elena és
Raphael után siettek, ahogy ő és arkangyala kimentek az
erkélyre. Mikor Elena látta, hogy a Légió szürke szárnya ellepte a
levegőt, tudta, hogy Raphael hívta őket. Az ő személyes elkapó
osztaga. A peremre ment. – Kész vagyok.
Raphael nem hezitált, nem kérdezett, életének szerelme
lelökte őt a halálos zuhanásba, mielőtt lerepült volna és kitárta
karjait, kész volt megállítani a zuhanást. Elena nem pánikolt,
csak szárnyaira gondolt. Teste begyorsult. És tovább gyorsult.
Fenébe. Azon volt, hogy feltrancsírozódik arkangyalán. A
szárnyaim kellenek most!
Érezte a rántást a hátán. Hírtelen megállt.
– Hu kicseszett rá! – Egyenesen leereszkedett Raphael mellé,
nevetett és játszottak, mint a vad gyerekek. A Légió felrepült és
körülöttük körözött, hangjuk Elena elméjében volt.
Nem láttuk ezt.

- 192 -
Nem tudtuk.
A gubó nem volt túl kicsi ennek.
Új vagy Elena.
Mi újak vagyunk.
Mi… boldogok vagyunk.

- 193 -
 25. fejezet

Caliane hangja fagyos volt, mikor aznap este felhívta Raphaelt.

– Nem kell titkolnod előlem hitvesed villámló szárnyait. –
Szemei ugyanolyan árnyalatúak voltak, mint a férfié és abban a
pillanatban sarkvidéki fagy volt bennük. – Nem vagyok ellenség.
– Nem anyám, nem vagy az. – A visszatérése óta küzdött érte.
Ezzel egy időben egyszer egy őrült arkangyal volt, aki hagyta
volna meghalni egy elfeledett mezőn, vére rubintok voltak a zöld
füvön.
Raphael nem tudta elfelejteni, látta mindkét oldalát. És
egyben óvatosan válogatta meg szavait. – Nem akartunk addig
beszélni róla, míg mindent meg nem tudunk Elena új fizikai
állapotáról. Sajnos egy gyerek balesete megváltoztatta a dolgokat.
– Értem. – Halványan megolvadt. – Elfogadom, mint harcos
döntést, hogy nem akarja felfedni erejét a világnak, mikor az
születőben van. – Felemelte szemöldökét. –Hol a hitvesed?
– Itt vagyok, Lady Caliane. – Elena belépett a képbe, fejét
annyira oldalra biccentette, ami elég udvarias volt anélkül, hogy
megkérdőjelezte volna Raphael hitveseként elfoglalt státuszát. –
Szeretné közelebbről megnézni a szárnyaimat?
Úgy tűnt anyja kiengesztelődött az ajánlattól, bólintott.

- 194 -
 Elena szárnyai előtörtek a hátából, elektromos villámlással, a
vihar áradata alig maradt formában. Elena megfordult, hogy
Caliane teljesen lássa.
Raphael ritkán látta, hogy anyja elvesztette a szavakat, de ma
csendben maradt, majd azt mondta –, Te gyermekem vagy maga
a változás. – Ez nem vád volt. – A fiam soha nem fog unatkozni,
ha te, mint szerelme mellette vagy.
Anyja nem sokkal ezután kijelentkezett.
Természetesen aznap este repültek.
Elena szárnyai ragyogtak az ében égbolton. Egy hatalmas
izzónak tűnök, nem? Olyannak, ami a kutatóközpontokban van,
amiben elektromosság van.
Raphael érezte, hogy vigyorog. Lenyűgöző vagy. Annyira
földöntúlian gyönyörű, hogy tudta, bárki aki felnézett
lenyűgöződött tőle. Azonban a kémmesteri munka talán már
nem elérhető a számodra.
Elena nevetésben tört ki, és tovább repültek. Majd táncoltak.
Egy arkangyal és hitvese, végtagjaik és testük összegabalyodott a
testi egyesülésben, amitől eggyé váltak.
Mikor hazatértek, ruháik elvesztek az óceánban és Elena
Raphael karjaiban volt, így a ragyogás takarta őt, hogy szárnyai
eltűntek. Elena a homlokát ráncolta, beleharapott alsó ajkába. –
Nem tudom visszahozni őket.
– Talán túlfeszítetted magad.

- 195 -
 – Igen, igazad lehet. – De arca feszes volt, teste feszült.
Raphael nem tudott neki teljes válaszokat adni, képtelen volt
megjavítani neki ezt, ereje elmeszesedetett benne kőkemény
élekkel, kemény és metsző volt.
Miután hazaértek, karjaiba és szárnyaiba vonta és addig
csókolta, míg semmi más nem létezett rajtuk kívül.
Ezután Elena levegőért kapkodott, Raphaelt a hálóba húzta. –
Azt hiszem ma kell egy második kör.
Együtt estek az ágyba, Elena Raphael mellkasán feküdt, a férfi
szárnya a testén volt. Elena kisimította Raphael haját az arcából.
– Komplikáltam az életedet, nem Arkangyal? – A férfi a Tanács
tagja volt, hozzászokott a kontrollhoz, de nem tudta irányítani,
mi történik Elenával és ez széttépte őt.
Érezte a férfi hideg dühét a csókjában.
– A düh átjár – mondta neki, arcának vonalai hibátlanok
voltak férfias szépségében és hangjában fagyos halál volt. – Szét
akarom törni a világot.
– A Zuhatag nyom erre. Az erőszakot, halált, dühöt akar. –
Kezét ökölbe szorította a hajában. – Harcolj ellene. Maradj az én
Raphaelem.
Hideg, halhatatlan szemek néztek rá. – Semmit számít kivé
vagy mivé válok, mindig a tiéd maradok. – Ahogy megfogta a nő
fejének hátoldalát és lehúzta egy csókba, Elena rájött nem ígérte
meg, amit követelt tőle.

- 196 -
 ***
Míg Raphael küzdött a haraggal, ami gyökeret akart ereszteni
benne, hitvese a következő napokat szárnyainak tesztelésével
töltötte, kitalálta állóképességüket.
– Kínába kell mennem – mondta neki két héttel első
repülésük után. – Most nekem kell felügyelnem a területet. Te
velem jössz.
Elena felnézett onnan, ahol vadonatúj késeit fényezte,
mezítláb és pizsamában volt, rövid haját gondatlanul tűrte a fülei
mögé. – Igen, Ő Arkangyalsága. – Ajkai megrándultak. – Én sem
tudlak kiengedni a látószögemből.
Raphael nem volt benne biztos, hogy erre valaha is képes lesz.
– Az állóképességem nem olyan nagy, mint a tiéd –, tette
hozzá Elena, ahogy Raphael levette bőr felsőjét. – Talán le kell
majd szállnom, de ha te egy lépést is fertőzött talajon meg mersz
tenni, akkor lelőlek.
– Nem akarok megfertőződni akármivel, ami Lijuan területén
van. – Felsőteste meztelen volt, de nadrágja és csizmái rajta
voltak, felvette Elena egyik kését, tesztelte egyensúlyát – A tiéd
szívem egy része. Te is fogékony lehetsz rá.
– Ha igen, akkor kitaláljuk, míg te tele vagy vadtűzzel és
kiégeted a mérget. – A kést a combján lévő hüvelybe csúsztatta. –
De a toxin arkangyalokra hat, és én furcsa hibrid vagyok. Soha
nem gondoltam ezt előnynek.

- 197 -
 – Szerezz csak egy karcolást a testedre és egy acéllal
megerősített szobába zárlak életed hátralevő részére. – Nem volt
benne biztos, hogy nem a teljes igazságot mondja.
Felemelkedve közel húzta a férfit magához, és lassan, mélyen,
dacosan megcsókolta. – Kitörnék. – Újra megcsókolta. – Tudom,
hogy te is ki vagy akadva. Én is.
– Az arkangyalok nem „akadnak ki”. – Ennek ellenére
megcsókolta őt. – Tegyél be köntöst. Anyám mondott olyanokat,
hogy egy esti ünnepséggel meg akarja ünnepelni „diadalmas
visszatérésünket”.
Elena felnyögött és fejét a férfi szegycsontjához nyomta.
A düh és félelem csomója Raphaelben kissé kisimult. – A
kedvenc angyalod Tahsa is ott lesz.
– Ezért elkaplak. – rábámult. – De gúnyolódásod megtalálta
célpontját, átok rád. Most el kell rendeznek egy csodás esti
köntöst, így Tasha McRövidnadrág nem mutathatja mennyire
csodás és elégedett.
Ez, gondolta Raphael, irritálta a nőt a legjobban: Tahsa olyan
volt, akit Elena igazából kedvelt volna, ha Tasha nem tisztázta
volna, hogy ott akarta folytatni, ahol Raphaellel abbahagyta. Ez
bolondság volt Tasha részéről, nem volt esélye a győzelemre, de
ez miatt Elena és Tasha soha nem lehetnek barátok.
– Montgomery kétség kívül már berendezett neked egy
megfelelő gardróbot. – A legtöbb, amit hitvese „divatos

- 198 -
ruháknak” hívott elégett Raphael erejének poklában. – Erről
szólva, Maeve kérdezi, hogy szeretnénk, ha a ház ugyanolyanra
épülne meg, vagy szeretnénk változtatni.
– Csodás ház volt.
– Mi lenne egy különleges szobával a késeidnek? – mondta kis
viccként arkangyal és hitvese közt, de Elena gyertyaként
ragyogott fel.
– Tényleg? Nem gondolod túlzásnak? Lehet egy kis szoba.
Csak sok falfelülettel. – Hírtelen a homlokát ráncolta. –
Szórakozol velem?
– Egy kicsit, de most már a legjobb kés kiállító szobát építem
meg neked, amilyet még nem láttál.
Elena ajkai mosolyra húzódtak. – De ne felejtsd el a
számszeríjamat.
– Pódiumot kap, saját megvilágítással.
– Ahogy lennie kell. – Mezítláb és hatalmas vigyorral állt a
férfi csizmái elé. – A késekről beszélgetés felforrósít.
– Van ma rajtad bármilyen éles tárgy? – mormogta a nő
fülébe.
– Biztonságban vagy. – Szája nedves, puha volt a mellkasán,
nyelve gyengéden nyalta őt.
Vére néha annyira hidegnek érződött, de soha nem a nővel.
Elena kezét a mellkasára nyoma, azzal fenyegette játékosan
beleharap… majd megállt, fejét enyhén oldalra biccentette és kis

- 199 -
vonalak voltak szemeinek sarkaiban. – Tedd az ujjad a
nyakamra.
– Soha nem vettem részt ilyen különc szexuális tettben.
– Vicces. Ujjak. Nyakamra.
Mikor engedelmeskedett neki, Elena azt mondta –, Hallgasd.
A pulzusod és az enyém.
Mint a legtöbb élőlény, Raphael sem volt tudatában pulzusával
az átlagos napokon. Egy másodpercébe telt rájönni. – A szíveink
egyszerre vernek. – Tökéletes szinkronban.
– Nem lehet mindig, vagy állandóan ilyen hangjuk lenne. –
Csókot nyomott a bőrére. – Nyugalmi állapotnak kell lennie.
Tetszik. – A szemek, amiket a férfire emelt folyékony ezüstök
voltak, igézőek és halhatatlanok.
De a csókja… Elena volt. Halandó, bátor, vad.
Nem veheti el a Zuhatag, nem törheti össze. Raphael nem volt
annyira biztos magában. Mert fagyosan hideg új ereje egyre
mélyebbre és mélyebbre süllyedt a sejtjeiben, ahogy a napok
teltek. Minél többet birtokolt, annál jobban a részévé vált… és
annál jobban kellett küzdenie, hogy Elena Raphelje legyen.
Az erő nélkül nem tudna elég vadtüzet létrehozni Lijuan ellen.
Mikor a nőben felemelkedik a halál hatalma.
Cassandra előre látta. És Cassandra soha nem tévedett.

- 200 -
 26. fejezet

Először Amanatba repültek, úgy tervezték ott töltik az estét,

majd Kínába mennek másnap reggel. Mert Elenának erőt kellett
tartalékolnia, miután a Torony repülője leszállt Kagoshima fő
repterén, egy helikopterbe szállt az Amanatba tartó út végéig,
míg Raphael a szelet lovagolta meg.
A napfény táncolt arkangyala tüzes szárnyain, ahogy
Kagoshima zöld és hegyes területe felett repültek. Elég mesze
volt, hogy ne vágja meg a helikopter rotorja, de elég közel, hogy
azonnal reagáljon, ha kritikus technikai hiba lépne fel. Nem
számított Elena hányszor látta őt repülni, ugyanazt a birtokló
áhítatot érezte, a férfi az övé volt, és ő csodás volt.
– Megéget?
Ijedten nézett a pilótára, nem volt benne biztos, hogy helyesen
hallotta a fejhallgatóban. Caliane egyik embere volt, aki visszatért
úrnője felemelkedése után, elmondta Elenának, hogy éveket
töltött utasszállítók vezetésével, mielőtt helikopterre váltott
volna. Bőre a legsötétebb csokoládé árnyalatú volt és selymes,
mint a selyem.
Egyben öreg is volt. Eléggé, hogy a vámpírizmus kezdte
átalakítani vonalait éteri szépségbe, amivel egy halandó sosem

- 201 -
rendelkezhet. A furcsa az volt, hogy Dmitri idősebb volt, de
mindig megmaradt kemény szélűnek. Így lehet a változás nem
mindig következik be. Talán a vámpírok tudat alatt befolyásolják
megjelenésük vonásait.
Dmitri természetesen mindig is kemény akart lenni.
– Éget? – kérdezte, ahogy egy vadló család versenyzett alattuk
a helikopter árnyékával
– Raphael Arkangyal szárnyának tüze.
– Nem. – Ez nem volt titok. Kicsi Seth megérintette Raphael
szárnyát, ezt egy közeli épület lakójának kamerája elkapta.
Kétség kívül gyermeki kíváncsiság is fogadja majd Amanatban.
Caliane szeretett otthona többé nem volt Alvó város,
embereinek gyerekeik születtek. Az elsők már totyogósok voltak.
A hajadonok asszonyok lettek, akik csípőjükön hordták
gyermeküket. És mert zárt város volt. Csak azok az emberek
mehettek át a pajzson, akiket Caliane szívesen látott.
Raphael szemei a távolban találkoztak az övéivel és lemutatott.
Mikor követte a férfi tekintetét, egy csapat helyi majmot látott,
akik integettek és felkiáltottak az ágaikról az Amanatot
körbevevő erdőben. Elena nevetett és visszaintegetett, biztos volt
benne, hogy a csapat felismerte őt és Raphaelt.
A pimasz lények üvöltöttek és csapkodtak, ami kétség kívül
lármát okozott.

- 202 -
 És a távolban meglátta a ragyogó pajzsot, ami elzárta Amanat
ékszerét. Pink, kék és puha volt a korai napnyugta fényében, éteri
és csodás. A hatalmas erő szimbólumára nézett, Elenát
megütötte a felismerés, hogy Caliane megint meg tudná tenni,
egyszerűen eltűnik Aludni, magával viszi embereit.
A helikopter kezdett ereszkedni, a leszállópálya Amanattól
séta távolságra, de nem annyira közel, hogy megzavarják a város
békéjét.
– Köszi – mondta Elena, amint leszálltak. – Velünk jössz
Amanatba?
A férfi szemei kicsit nagyobbak lettek, mielőtt fejét és testét
kicsit oldalra biccentette volna, amennyire bekötése engedte. –
Megtisztelne, ha együtt mehetnék be egy arkangyallal és
hitvesével, de most el kell vinnem valakit. Itt is az utasom.
Ahol Raphael leszállt arra sétált egy nő, barna göndör hajjal és
gyöngyházszínű bőrrel. Vámpír. Egy embernek sem volt ilyen
bőre. – Ő határozottan nem egy Caliane szüzeinek. – Nem volt
fátyolos köntös, sem csinos ruha a nőn. Éles fekete kosztüm volt
rajta vörös magas sarkúval, egy okostelefon a fülén, de az igazi
különbség a veszély volt, ami körbelengte.
Újabb idős vámpír. Idősebb, mint Dmitri. Annyira idős, hogy
Elena fogai fájtak.
– Ez az én időm előtt történt – mondta a pilóta –, de a legenda
szerint Celesta szűzként lépett be Caliane udvarába. A mi bölcs

- 203 -
úrnőnk rájött nincs meg hozzá a temperamentuma. Sokkal jobb
volt vadásznak.
– Feltételezem Amanaton kívül volt, mikor a város Aludni tért.
– Lady Caliane vadászni küldte Celestat, mielőtt a várost
Aludni vitte volna. – Állkapcsa megfeszült. – Engem is elküldött.
Azt mondta elég erősek vagyunk, hogy nélküle is túléljük, örülök,
hogy nőni tudtam és olyan képességekkel jöhettem vissza, amikre
az új világban szüksége volt, de remélem nem hagy megint hátra.
Ilyen elköteleződés… nem volt más, mint amit Lijuan emberei
éreztek felé. Elena bőre viszketett. Nem a pilóta hűsége miatt,
hanem megújult ébersége miatt, hogy Kína mennyire ellenséges
lett bárki számára, aki istennőjük ellen állt ki, még ha istennőjük
csoszogó újjászületetteket hozott létre és hússal etette őket.
A hideg fagy volt a vérében, Elena szalutált a pilótának,
mielőtt leugrott volna és fejét lehajtva Raphael felé futott. Celesta
megállt a férfi mellett, mélyen meghajolt. Semmi alázatosság
nem volt benne, Celesta vadász megjelenése úgy hajtotta végre,
hogy tiszteletet mutatott, de nem mutatkozott gyengének.
Fűszerek ütötték meg Elena orrát, fahéj illata, amibe fakéreg
keveredett, földes és kemény. Celesta illata sokkolóan intenzív
volt, oly módon érett, hogy befedte Elena torkát. Arkangyal, van
ötleted a koráról?
Mikor kisfiú voltam, Celesta mesélt anyám első udvaráról.
Hangosan azt mondta –, Miért hajolsz meg előttem Celesta?

- 204 -
Határozottan emlékszem, hogy egy tóba dobtál, hogy lehűts
gyermeki hisztimben.
A vadász ajkai mosolyra húzódtak. – Sok éve már annak. Azt
gondoltam talán egy arkangyal, akivé váltál nem emlékszik egy
erősen nem megfelelő bébiszitterre, aki néha vigyázott rád.
– Olyan nő vagy, akit senki nem felejt el. – Raphael megfogta
Celesta alkarját, és harcol módjára megtartotta.
A nő mosolya elmélyült, a vámpír Raphael ölelésébe mozdult.
– Hitves – mondta utána újra meghajolva. – Üdvözöllek téged és
Raphaelt Amanatban. Az úrnőm vár rátok.
– Jó vadászatot. – Elena úgy hajtotta fejét, ahogy Jessamy
megtanította neki, hogy mély tiszteletet fejez ki, tudta, hogy
Raphaellel ellentétben ő nem mondhatta a halálos nőnek
egyszerűen hogy ne hajoljon meg előtte, egy ilyen idős
halhatatlannál ez lehetett inzultus. Jobb volt így válaszolni, ami
jelentett valamit Celestának.
Hülye angyali etikett.
Celesta mosolya valódi volt. – Talán merésszé tesz, de örülök,
hogy a vad fiú, akit megtanítottam első íjával lőni egy vadász
társat választott hitvesnek –, mondta, mielőtt a helikopter felé
ment volna.
– Miért nem találkoztam vele korábban? – Celesta illatának
földes sötétsége a levegőben maradt.

- 205 -
 – Anyám kedvenc orgyilkosa és ezermestere, azt hiszem ez a
megfelelő halandó szó rá, Charisemnon udvarában volt, az elmúlt
fél évig.
Elena tisztelete a nő felé zuhanni kezdett. – Ó.
– Celesta tudta, hogy úrnőjének a világ legszörnyűbb helyén is
szüksége lesz kémre, mikor felébred. – Raphael meghúzta Elena
haját. – Mit gondolsz miért várt sokáig, míg visszatért?
A tisztelet újra felragyogott, kétszer olyan erősen, mint
eredetileg. – Hivatalos. Belezúgtam a nőbe. – Szemei a
helikoptert nézték, ahogy felszállt. – Acél golyói vannak, ha
beágyazta magát abba az odúba és maradt. – Charisemnon
okozta a zuhanást, ami New Yorkban öt angyalt ölt meg. Ezzel
nem volt elégedett, létrehozott egy vírust, ami megfertőzte és
megölte a vámpírokat.
Raphael szárnyai surrogó hangot adtak ki. – Ha jó leszel,
akkor esti mesét mondok Celestáról, a Késről.
Ahogy Elena nevetett, Celesta hangjánál idősebb lépett az
elméjébe. Gyere haza fiam. A remény fájdalmas dolog volt, de
soha nem fogja már Amanatot otthonának tartani. Az utolsó
kötelék, ami anyja szeretett városához kötötte, eltört, ahogy ő
feküdt az elhagyott mezőn, messze a civilizációtól, mikor anyja
elsétált, lába könnyed volt a fűn, amin vére volt

- 206 -
 Úton vagyunk, válaszolta, mert vadásza többször is
rámutatott, Caliane próbálkozott. Épp elmével jött vissza. És
azóta hűségesen támogatta Raphaelt.
Hitvesének Caliane felé adott válaszát megszínezte saját mély
gyásza. Anyja soha nem jött vissza, soha nem próbálta meg
megcsinálni érte. És az ő kemény vadásza messze gyengédebb
volt Calianeel, mint Raphael valaha lesz, túl jól emlékezett a
fájdalomra, Caliane őrületére, ahogy a több ezer kicsi sírra.
Segített azokat a kis sírokat kiásni.
Napok teltek el a feladattal, amit egy angyal sem akart
megtenni, a gyerekek ajándékok voltak.
Ahelyett, hogy a levegőbe emelkedett volna Elenával, megfogta
a kezét, és átsétáltak a hajlongó füvön, ami elválasztotta őket
Amanattól.
Elena szabad kezének ujjait végigfuttatta a füvön. – Annyi
szépség van itt –, mormogta. – Néha azt gondolom Calianenek
volt igaza, csak tégy egy buborékot a városod köré és próbáljon
meg bárki átjönni rajta.
De a fejét rázta, ahogy beszélt. – Kivéve, hogy mi lesz azokkal,
akik a terület többi részén és a világban vannak? Hogy hagyhat
ennyit hátra? Az őrülete miatt?
Ez is igaz volt, bár Elena gyengéd volt Caliane felé, de látta
anyja hibáit. – Sajnálom Vámpírvadász –, mormogta. – Az
őrület, ami elragadta az anyámat és az apámat. Ott van a

- 207 -
véremben. – Kitörölhetetlen része volt. – Megvan az esélye, hogy
ezt a Zuhatag ereje hozta létre bennük.
– Ne aggódj Arkangyal. Homlokon lőlek, ha közelgő
pszichotikus téveszme jeleit mutatod. – Elena majdnem fehér
haja narancsvörösben ragyogott, ahogy a lenyugvó nap fénye érte
őt, szemei folyékony ezüstök voltak, amik égettek. – Majd
Keirhez cibállak. Ha ő nem tud segíteni, akkor mindkettőnket
Aludni küldesz. Kitalálok neked egy választási lehetőséget.
– Majdnem meg vagyok győzve. – Felemelte kezeiket,
megcsókolta a nő bütykeit, míg szárnyai a füvet súrolták, a
táncoló tűz nem gyújtotta fel.
– Komoly vagyok. – Ujjaival végigsimított a férfi haján,
tekintetük találkozott. – Soha nem hagylak elbukni. Együtt
csináljuk ezt.
A nő fiatal halhatatlan volt, ereje nem volt a férfiéhoz
mérhető… de tudta, Elena megtartja a szavát, fontosnak tartja őt,
nem hagyja, hogy a hideg halhatatlan erő győzzön. – Mindig –,
mondta.
Hevesen megcsókolta, mielőtt Elena figyelme visszatért volna
a pajzsra, ami ötven méterre volt. – Lehetne?
– Anyám nagyon csalódott lenne, ha nem tennéd.
Elena huncutul vigyorgott. – Egyben fel akarok vágni. – Fény
robbant ki a hátából és a napnyugta színei ragyogtak benne, ami
annyira kivételes volt, mint hitvese.

- 208 -
 – Elena többé már nem tiszta fehérarany és villámlás. – A
színek kezdtek kiterjedni a tűzben. A hátánál fekete, ami
indigóba váltott, mélykékbe, és a hajnal suttogásába. ugyanazok
a színek voltak, mint szárnyain, amiket le kellett vágnia, hogy
megmentse a további fájdalomtól, de most villámlás táncolt
rajtuk, erőszakosan és szépen.
Elena ahelyett, hogy hátranézve megnézte volna a változást,
ujjaival megérintette a férfi állát. – Nincs borongás. Túléltük. És
visszahúzható szárnyaim vannak. Nem sajnálom.
– Ahogy én sem. – Ha nem tette volna meg, amit megtett,
Elena nem tért volna vissza úgy, mint az ő Elenája, emlékeivel,
gondolataival és érzelmeivel. – De soha nem fogom elfelejteni a
szárnyaid levágását. – Örökké üldözni fogja őt az a kép.
– Tudom, hogy elcseszett rémálom volt. – Mindkét keze a férfi
arcán volt. – De azok a szárnyak már halottak voltak. Azzal, amit
tettél, képes voltam pillangóvá válni. – Homlokát ráncolta. –
Oké, szar vagyok a metaforákban, de tudod mire gondolok.
– Te pillangó vagy egy harcos szárnyával. – Keményen
megcsókolta, ezt a képet tartotta az elméjében, a gubóból való
kiemelkedését, gyönyörű és erős volt.
Fény élt Elena bőre alatt, mikor szétváltak.
Végül megnézte a szárnyait. – Feltételezem ezek a színeim és
eldöntöttem, hogy megtartom őket. – Elégedett pillantást lőtt
felé, ujjaival végigsimított az energián.

- 209 -
 Így mindketten tűzben sétáltak a pajzshoz és szemtől szembe
találták magukat a nővel, aki sablonja volt annak, amire a férfit
vágták.

- 210 -
 27. fejezet

Már nem Caliane volt a legidősebb Ősi, aki ébren volt, a

Zuhatag többüket felébresztett, beleértve az Alvókat, akik titkos
helyeken aludtak eonok óta, de megkérdőjelezhetetlenül a két
legerősebb egyike volt.
Égkék köntös volt rajta, amit vállain csatok fogtak össze és
ujjai finom cirógatással folytak végig a kezén. Szoknyája a földet
súrolta, éjfél haja a derekáig ért.
Így látni őt, elegánsan és fejedelmin, senki nem hinné, hogy
egy harcos angyal volt. Hangja híres volt az angyalok közt, de
Caliane a zenéjét is karddá tudta alakítani. Szárnyai a legtisztább
fehérek voltak, amik elegánsan feküdtek hátán és pillanatok alatt
képes volt egy csatában használni őket, harci bőr ruhája annyira
használt volt, mint Rraphaelé. A nő volt az első tanára a kardok
terén.
Anyjának megannyi arca volt, ma anyai melegtől ragyogót
mutatott. – Fiam. Raphaelem.
A férfi lehajtotta fejét és Caliane csókot nyomott a homlokára,
kezei a bicepszén voltak. – A szívem dalol, hogy tarthat téged,
hogy erősnek és élőnek lát előttem. – Figyelmeztetés nélkül
fordult Elena felé, megfogta az arcát. Vadásza keze megszorult az

- 211 -
övén, teste megmerevedett. Caliane megpuhult Raphael
„legszokatlanabb hitvese” felé, de nem kezelte Elenát úgy, mint
anya a gyermekét.
Ma azonban ajkait Elena homlokára nyomta és azt mondta –,
És te, fiam szíve. Örülök, hogy ismét láthatlak a városomban
harcosként sétálni. – Felnyúlt Elena hajához, ujjait végigfutatta
rövid haján és megvizsgálta a kicsi tollakat a végén.
– Semmit sem vetek meg jobban, mint azokat, akik egy erős
nő bukását akarják látni. – Ezzel az éles kijelentéssel elvágta a
kontaktust. – Gyertek, biztos éhesek vagytok az utazás után.
Kenyeret törünk és elmondom mi történik a vízen túl Kínában.
Ez hátborzongatóan baljósnak hangzik.
Még inkább, mert anyám nem a melodrámáról volt ismert.
Caliane nem mondott kicsavart igazságokat és rejtélyes
hazugságokat. Tudtuk, hogy ez nem lesz könnyű, Lijuan nem
egyszerű ellenség.
Követték Calianet mélyen Amanatba.
Anyja városának saját mikroklímája volt, meleg és a
hőmérséklet miatt nem esett hó. Virágok virágoztak az
ablakokban és folytak végig a régi falakon. Buja fű nőtt. Vibráló
zöld kacsok nyúltak fel a házak oldalán, néhányon apró virágok
nőttek. Amanat színei érződtek a levegőben.

- 212 -
 Elena gyanakvóan szippantott. – Veszélyben vagyok, hogy
friss levegőt érzek. Hol van a füst, a sülő édességek illata, az a
speciális aluljáró illat?
– Kibírod –, válaszolta Raphael komolyan.
– Tudom, az erős cucc. – Lelépett az ösvényről, megnézett egy
bizonyos indát. Ne aggódj, gyakoroltam, nincs több véletlen
szteroid injekció egy fába.
Caliane megállt, arca engedékeny volt, mikor Raphael felé
fordult. – Új üvegházat építesz majd?
– Az volt a kedvenc része az otthonunkban. – Elena a
fegyvereinél is jobban imádta a növényeit. Ma elmozdult az
indától, hogy mondjon valamit egy arra járó szűznek… és az inda
virágozni kezdett. Nem hatalmas robbanással, csak kis titkos
virágokkal.
Caliane mozdulatlan lett, teljes merevsége egy nagyon idős
lényé volt. – Még több titok Raphael? – Fagy volt a levegőben.
Raphael abban a pillanatban döntött, bármi is volt Caliane
hibája, soha nem árulta el Raphaelt, és kiterjesztve Elenát. –
Nem tudjuk kik lettünk, miután felébredtünk.
– Ilyen dolog ilyen fiatalon… – Caliane szavai puhák voltak. –
Ez nem jó fiam. Az erő a korral nő, mert fejleszt minket,
lenyugtat, jobbak leszünk a döntéseink súlya alatt. Lijuan
esetében, túl sok erőt kapott túl gyorsan, elvesztette így magát.

- 213 -
 Raphael elgondolkodott azon anyja mit szólna, ha elmondaná
neki a hideg vihart benne, ami gonosz, ádáz és éhes volt.
***
Egy órával azután, hogy neki és Elenának lehetősége volt
„lemosni az út porát”, Caliane gyertyával megvilágított, lombos
udvarán voltak, mélyen Amanatban. Az asztalt ragyogó fehér
terítő borította és étel, ital volt rajta. Caliane emberei elosontak,
hogy egyedül hagyják őket a bársonyosan kék ég alatt, amin
csillagok ragyogtak.
– Emlékszel még az első mézsöröd ízére fiam?
Raphael azt vette észre nevetett, az emlék váratlanul ragyogó
volt. – Az egyik barátom és én elvittünk egy kancsónyit, mikor
még kölykök voltunk – mondta Elenának. – Kíváncsiak voltunk
az italra, amit nem engedtek meg nekünk.
– Nadiel és én az alvó gyerekeket egy másik angyal kertjében
találtuk meg. – Anyja komoly, szeretetteljes pillantással nézett
felé, és abban a pillanatban szíven döfte a család, akik egyszer
voltak. – Az angyal sör nem kicsiknek való.
Elena vigyorgott. – Találkozol még vele? A barátoddal?
– Minden évtizedben koccintunk.
– A férfi gézengúz maradt – mondta Caliane, ahogy leültek. –
Újra csatlakozott az udvaromhoz, de az idő felében kiküldöm őt,
csak várom milyen csapást szenved el.
Raphael kuncogott, de mosolyunk nemsokára eltompult.

- 214 -
 Egy olyan idős angyal, mint Caliane várt, hogy beszéljen, míg
Raphael teletöltötte kupáikat és kenyeret törtek. – Biztos vagyok
benne a fekete szárnyú árnyékod már elmondta, hogy
menekültek érkeztek, akik a partjaimon szálltak le.
– Jason azt mondta, jól viselkednek és lehajtják a fejüket.
– Ezért engedtem meg nekik, hogy maradjanak, mikor az első
kivonulások megkezdődtek. És mert egyik sem volt olyan magas
pozícióban Lijuan udvarában. – Caliane ivott. – Az érdekes
dolgok azonban egy hónapja jelentek meg. Magas rangú
udvaroncok jöttek át az éjszaka és bolondul megpróbáltak
beolvadni.
– Egy udvaronc, aki nem volt elég rangidős, hogy Lijuan
magával vigye, bárhova is ment, vagy elég rangidős, hogy
eljöjjön, mint kém?
– Ezek az én kérdéseim is. – Ebben a pillanatban Caliane
nagyon Amanat Arkangyala volt és nem az anyja. – Ezt a vámpír
az otthonomba hívtam, ami egy órára északra van. – Hideg, sötét
mélység volt hangjában, ahogy hozzátette –, Amanat soha sem
nyitja ki kapuit Lijuan emberei előtt.
– Mit tudtál meg?
Elena csendben maradt, míg Raphael és Caliane beszéltek,
Raphael anyja elég idős volt és nem mindig megjósolható, és
Raphael gyorsabban szerzi meg az információkat. És nem igazán
volt nehéz a ragyogó éjszakai ég alatt ülni, míg arkangyala

- 215 -
mellette volt és Lijuan mérgező területére való utazásuk a jövő
problémája volt.
– Időnként terrort láttam többük arcán – mondta Caliane –,
és szolgai elragadtatás bizonyítékát Lijuan udvaroncain. Azonban
soha nem láttam még az imádat elragadtatásának és csontig
hatoló fagynak a mixét.
Kinyitotta szárnyait, majd visszacsukta őket, a tollak
egymáson csúszása halkan suttogott. Elena visszavonta sajátjait
nem sokkal azután, hogy beléptek Amanatba, nem akart energiát
vesztegetni, mikor nemsokára veszélyes utazásuk lesz.
– Az udvaronc nem gyenge volt és gyakran volt egy arkangyal
közelében – folytatta Caliane –, de sokkos volt, mikor beszélt,
izzadság folyt végig rajta, szemei nem tudtak az enyéimbe nézni.
Raphael szárnyai végigsúrolták Elena székének hátoldalát. –
Eléggé féltek, hogy elhagyják Kínát, de megigézte őket úrnőjük?
– Szerintem Lijuan ténye elbűvöli őt, míg az igazság róla
halálra rémíti. – Caliane befejezte sörét – Az udvaronc állomása
egy vidéki terület volt. A legtöbben körülötte farmerek voltak. A
nő nem vette észre korán az eltűnéseket, főleg, mivel a többség
ember volt.
Ez nem igazán lepte meg Elenát. Még Elena arkangyala sem
látta mindig az emberi élet értékét. Azóta hosszú utat tett meg, de
a halhatatlan perspektíva szerint a halandók szentjánosbogarak

- 216 -
voltak, csodás dolgok, amik egy szívverésnyit ragyogtak, majd
örökre eltűntek.
– Majd – mondta Caliane –, saját háztartásának tagjai kezdtek
eltűnni. Először azt hitte elfutottak, de mikor az egyik
legmegbízhatóbb embere nem tért vissza sétálásából, úgy döntött
nyomozni kezdett.
Egy angyal repült el felettük magasan, figyelte Amanat
határait.
– Megtalálta a szellem falvakat, emberei életük közepén
tűntek el. A serpenyőket a sütőn hagyták, amik leégtek, a mosás
félig volt kiterítve, a kerteket félig szüretelték le, a többi a fákon
rothadt meg. Egy cumisüveg volt megtöltve és megalvadva egy
ételekkel teli táskában, ami megpenészesedett a konyhapulton.
A fagyos előadás miatt Elena nyakán felálltak a pihék.
– Javára szóljon, nem futott el és nem csak az első falut nézte
meg. Öt faluban járt egymás után. Nem férfit, nőt vagy gyermeket
talált majdnem köztük.
Elena azonnal kihúzta magát, Raphaellel összenéztek. –
Majdnem köztük?
– Az egyik faluban felfedezett élő embereket, akik
lesoványodtak, mintha porból lettek volna. Mikor megpróbált
beszélni velük tompán néztek rá és folytatták saját dolgaikat. Ami
úgy tűnt ismétlődő volt, ismerős mozdulatok, amihez nem kellett

- 217 -
az elméjük. Azt mondta semmit nem értek el, de tovább
folytatták a mozdulatokat.
A gyertya megvilágította Caliane arcát. – Elmondtad nekem,
Lijuan hogy evett az embereiből az utolsó csatátok során, hogy
találtad meg a félig elfogyasztott angyalokat utána. Úgy tűnik az
Alváson túl van.
– Ez megerősíti, hogy nem Alszik. – Raphael hangja bősz volt.
– Elég mélyen kell lennie, hogy ereje többé ne legyen bemérhető
a Tanács többi tagja számára, de nem elég mélyen, hogy az
hosszú legyen.
– Teletömi magát – mondta Elena. – A legrosszabb a
számunkra. – Annyi eltűnt emberrel, mindegyik húsát
elfogyasztja. Mi lesz belőle, ha felébred?
– A be nem fejezettek arról a napról lehettek, mikor nem
tudott már többet enni és véget vetni nekik – mondta Raphael.
Elena ujjai fehéren szorultak kupájára. – Lehet a másik oldal
Arkangyal. Korai teszt, hogy tud elfogyasztani és összegyűjteni
erőt hosszú távra.
Két pár ragyogó zafírszem nézett rá.
– Ha igazad van hbeebti, akkor a háború túl fog terjedni a
területén.
– Egy arkangyal, aki másoktól lopott életerőt halmoz fel… –
Caliane álla megfeszült. – Megállíthatatlan lesz, kapzsi az erőtől,
amit elfogyasztott.

- 218 -
 Cassandra hangjának sötét visszhangja jelent meg Elena
elméjében, az ősi összehasonlíthatatlan volt.
A Rémálmok Istennője.
Az árnyék nélküli kísértet.
Emelkedik benned a Halál hatalma.

- 219 -
 28. fejezet

Elena és Raphael a hajnal előtti tintafekete sötétségben indult

Kínába.
Ők ketten egy repülővel mentek Lijuan területének határára,
majd speciális nyíláson ugrottak ki. Raphael ment előre, így el
tudta kapni, ha szárnyai nem jöttek elő, tollai fehérarannyal
ragyogtak a hajnali fényben. A tűz kezdett lenyugodni, szárnyai
sokkal szilárdabbak voltak, mint máskor.
A fagyos levegő elrohant Elena arca mellett, ahogy kiugrott, a
szabadesés érzése lenyűgöző volt, míg elő nem hozta villámlásból
álló rövid szárnyait. Összefogta őket, tovább zuhant, Raphael
mellette volt.
Dougalnak manővereznie kellett, hogy a gépet visszavigye
Japánba anélkül, hogy légellenállást okozna nekik, és nekik
látniuk kellett a táj részleteit.
Elsőre olyannak tűnt, amilyennek lennie kellett: buja zöld
mezők, kis otthonok, amik kéménye pöfékelt, angyalok voltak az
égben. Minden angyal üdvözölte Raphaelt, mikor észrevették. A
raj, ami Kínát jelenleg őrizte a Tanács szeregének tagjaiból állt.
Beleértve Kína két korábbi Arkangyalát.

- 220 -
 Favashi embereinek többsége azt választotta marad, mikor
megadták nekik a lehetőséget, hogy elmenjenek. Elhatározták,
hogy őrzik a területet úrnőjük számára. Lijuan emberei
csatlakoztak a rajokhoz, ugyanebből az okból. Volt némi
feszültség, de annyira az otthonuk volt, mint Favashi
embereinek. Segített, hogy átlagos angyalok voltak. Lijuan
magával vitte halálos tábornokait és parancsnokait.
A népsűrűség nőtt, ahogy beljebb repültek. A kis falvak
nagyobb, majd hatalmas városokká váltak. Raphael, azt hiszem
le kell szállnom. Teste kezdett tiltakozni a szünet nélküli repülés
miatt, de egy dolog nyilvánvaló volt aznap számára:
állóképessége sokat javult a gubó előtti állapotához képest, ahogy
sebessége is.
A dombon, ott a távolban. Elég messze van az otthonoktól.
Emlékezz rá, a betegség bármi jele és felszállsz.
Elena probléma nélkül leszáll, majd ivott az energiaitalból és
evett, amit a hátán lévő kis táskából vett elő. Ez normális angyali
táska volt, pontosan illeszkedett a hátára. Máskülönben szárnyai
azonnal kiégették volna, elpusztítva az ellátmányt.
Raphael a közelben maradt, a domb lábánál lévő falu felett
körözött, Elena látta, hogy az emberek apró hangyákként
rohantak el. Az a fojtogató félelem? Ez annak elismeréséből
eredt, hogy egy arkangyal rajtuk tartja szemüket, ami az

- 221 -
arkangyali felügyelet lényege volt: emlékeztették a halandókat és
vámpírokat, hogy a Tízek Tanácsa látta őket.
Az ég arany villámlással telt meg, amitől az egész falu remegve
vált mozdulatlanná.
Elena kezeit a derekára tette, felnézett. Parádézol?
Egyszerű demonstráció, hogy elejét vegyük a katasztrofális
vérfürdőnek.
Elena kipihente magát, felvette táskáját, majd könnyedén
felszállt. Minél többet használta szárnyait, annál erősebbek
lettek. Furcsa, mikor nem voltak benne izmok, de nem akarta
ennek az ajándéknak a fogát nézni.
Van egy elméletem a Zuhatagról, mondta egy órával később,
ahogy egy hatalmas, háborítatlan szikla mellett repültek el és
annak palás anyaga éterien gyönyörű volt.
Hallgatlak.
Néha annyira arkangyalnak hangzol. Erőltetnie kellett a
könnyedséget, mert nem játszottak. A hideg, távoli él igazi volt, a
férfi új ereje azon volt, hogy kiirtsa emberségét benne.
Talán meglep a tény, de igazából arkangyal vagyok.
Elena nevetett, megkönnyebbülés volt a szórakozásban, mert
ez az ő arkangyala volt.
Néha, mondta a férfi, mielőtt válaszolhatott volna, érzem a
szíved darabjait bennem. Kis résznyi halandóság, ami annyira

- 222 -
gyenge, annyira sebezhető, hogy felfalják halhatatlan sejtjeim,
de kitartanak.
Én is érezlek magamban. Az energia egyre kevesebbszer törte
meg a bőrét, de ott volt a hátérben, állandóan hümmögő erőként.
Annak az erőnek Raphael és a Zuhatag hidege íze volt, de bár
eléghez hozzáfért, hogy meggyógyuljon, nem tudott belé
karmolni, azt egy arkangyal testére tervezték.
Meglovagolta a levegőt az ugar felett, félhold alakú sziklák
voltak előttük. Raphael lejjebb repült mellette és egy kis falucska
tetőit látták, ahol semmi sem mozgott. Kezd kirázni a hideg,
Arkangyal.
A mezőn vannak. Nézd.
Kalapok vonalát látták, a testek lehajoltak alacsonyan lévő
terményük felé. A szél nevetést és beszélgetést fújt feléjük. Fú.
Mond el a Zuhataggal kapcsolatos elméletedet.
Úgy döntöttünk, nem érző lény és nem gondoltam meg
magam ezzel kapcsolatban, de mi van, ha érző lények gondolata
irányítja?
Raphael elfordult, hogy elkapjon egy léghullámot, ezzel neki és
létrehozott egyet. Elena kihasználta, majd csatlakozott hozzá.
Kinek lehetnek ennyire erős gondolatai?
Tudom, hogy angyali rémmese, de mi van a Felmenőkkel,
akik a Menedék alatt Alszanak? Halhatatlanok, akik az időnél is
idősebbek, halhatatlanok, akik civilizációk felemelkedését és

- 223 -
bukását aludták végig, a halandók születését és a vámpírok
létrehozását. Elena hallotta a suttogásokat, hogy más faj voltak,
az angyalság korábbi verziója. Ez lehet egyfajta újraindítás.
Ha igen, és ezt Alvás közben csinálják, akkor nem érezzük
őket. A nap ragyogott Raphael tollain, ahogy jobbra fordult. Az
újraindítás gondolata… Most egy viharos időben vagyunk. Már
kilencen vannak a Tanácsban, Ha a pihenők felébrednek, mi az
oka?
Erre még nem jöttem rá. Elena benyúlt kabátja zsebébe és
elővett pár barna hajcsatot, istentelen rövid haja a szemébe esett.
Hallgatnia kellett volna Ransomra és fejpántot kellene hordania,
de fúj, erről gimis kínzások jutottak az eszébe.
A tenger újra elöntötte az elméjét, ahogy hátratűzte a
tincseket. Van egy másik kérdés.
Látod, nem hangzol ijesztőnek most.
Mi van, ha a Felmenők igaziak és a Zuhatag azért ilyen
erőszakos, mert ébrednek?
Elena torka kiszáradt. Az nem lenne jó, ugye?
Azt mondják róluk, ők építették fel a világunkat. Akkor
könnyedén lerombolhatják.
Kedves rémtörténet. Köszönöm Mr. Vámpírvadász.
Raphael nevetett és tovább repültek, mindent megnéztek
alattuk és pihentek, mikor Elenának szüksége volt rá. Ez csak az
első közös repülésük volt a terület felett. Azonban nem akartak

- 224 -
Kínában maradni. A repülő a terület különböző pontjain dobja ki
őket. Majd visszatér és a levegőben veszi fel őket.
Ha szükség volt rá ők ketten az éjszakát Kína határán lévő
arkangyalok területén tölthették, mind beleegyeztek ebbe, de
Kínában maradni, még a Raphael testében lévő vadtűz ellenére is
kockázatos volt.
Akkor, mikor elérték az aznapi legtávolabbi pontot, hogy
elrepültek egy csendes, mozdulatlan falu mellett. Egy ember sem
volt a mezőkön. Kutyák sem játszottal a gyerekekkel az utakon.
Nem füstöltek a kémények, még a fagyos nap puha vörös és buja
pinkje alatt sem, érezhetően hidegebb volt.
Jason ezt szellemfalunak jelölte meg a felderítő térképén. Ez
volt az egyik első, amit felfedezett. Raphael hangja az óceán volt,
ami fagyosan harapott, jég formálódott a felszínen.
Elena magához ölelte az érzést, elfogadta ki volt és kivé válik.
Le akarok szállni, körbe akarok nézni. Mikor a férfi arca
kőkemény volt, azt mondta, Már több alkalommal megtettem és
nem vagyok beteg.
Egyik falu sem volt élettől mentes. Lijuan megmérgezhette,
ami beivódott a koszba, minden otthonba. Raphael tovább
körözött az éterien csendes falu körül, miután ezt mondta.
De Elena nem végzett. Azt hiszem vannak lent dolgok,amiket
látnunk kell. Jason nem nézte meg jobban a repülése alatt, ami

- 225 -
már valószínűleg egy ideje volt már. A kémmesternek Kína
szerte voltak kémjei sem láttak mindent.
Ma megtesszük, együtt tesszük.
Elena hasa összeszorult. A méreg arkangyalokra hat,
emlékeztette a férfit, kétségbeesetten távol akarta tartani a
területtől, ami egy arkangyalt már megfertőzött, Raphael
elmondott neki minden apró részletet, hogy a fertőzés hogy
alakította Favashit részben Lijuanná. A DNS-em furcsa, hogy-
Nem Elena. Hangja nem tűrt ellenkezést. Nem engedhetjük
meg Lijuannak, hogy az Alvásából irányítson minket. És ha
sebezhető vagyok felé, fel kell most ezt fedeznem, mielőtt
felemelkedik.
Fenébe. Elena ezzel nem tudott vitatkozni, mert ha Lijuan
immunis lesz a vadtűzre, az egész világ kibaszottul megszívja.
Csináljuk.
Csizmájuk utána ért le a talajra. Por örvénylett körülöttük,
ahogy Raphael összecsukta szárnyait. Elena visszavonta sajátjait,
és ők ketten átsétáltak a falunk, amiben nem volt semmilyen
hang. Sem élet. Még a csirkék sem kotkodácsoltak vagy irritálva
rohangáltak.
Elena megcélzott egy ajtót, bekopogott. – Halló? Nem akarok
ártani –, kiáltott be alap mandarin kínaival, amit hetekkel
elutazásuk előtt tanult meg. Leginkább üdvözlések és fázisok,
mint ez, de gondolta szükség lehet rá.

- 226 -
 De orra azt mondta neki, hogy a kommunikáció hiábavaló
volt: az elhagyatottság tompa volt, a penészes illatot lehetetlen
volt eltéveszteni. Annak íze beburkolta torkát, ahogy a vastag
por, ami mindent betakart.
Besétált.
Elszenesedett serpenyő van a sütőn. Mintha valaki itt hagyta
volna és a tűz leégette.
Az asztal meg van itt terítve, mondta Raphael az utca másik
otthonából. Az étel és a tányérok megromlottak és penészesek.
Ők ketten több épületet is megnéztek, még egy csűrt és egy
garázst is, ahol kocsik álltak felnyitott motorháztetővel, de az
emberek és állatok idegölőhiánya ellenére semmi szokatlan nem
volt. Sem mumifikálódott testek, sem temetés jele. Olyan volt,
mintha az egész falut egy szívdobbanás alatt kitörölték volna.
Kimentek töprengő csendben, csizmájuk látszott a porban,
míg a szél el nem fújta, jobbra fordultak. Repülési tervük új
területre vitte őket, mielőtt találkoznak a repülővel. Alattuk zöld
mezők és mezőgazdasági falvak folytak el. A fény tompult, de
még eléggé látni lehetett. Amiért a szokatlan mozdulat elkapta
Elena pillantását.
Van valami furcsa azokban a falusiakban. Nem tudta
megmondani mi a jelenlegi magasságuk miatt, így lejjebb
ereszkedett. Úgy mozognak, mint az öreg emberek. Egy ekkora
faluban nemcsak öregek lennének.

- 227 -
 Még lejjebb ereszkedett… és horror karmolta a gyomrát.
Összement és lesoványodott arcok. Csont és bőr testek. Csoszogó
mozdulatok, a végtagokat húzták.
Leszállunk. Raphael szállt le először, Elena utána.
A csoszogó falusiak nem reagáltak.
Mindenki aki nem arkangyal volt reagált Raphaelre.
Elena elkapta egy közeli nő tekintetét. Szemei ragyogtak
üreges csontjaiban. Szánalom és segítségnyújtás átvette a félelem
helyét. – Segíteni jöttünk.
Nem kapott választ.
– Raphael, ismered a terület dialektusát?
Igen. Két hosszú évtizedet éltem Kínában. De a nő üres volt,
mikor elcsoszogott a férfi előtt. Egy kis kocsit tolt, amin kis
dolgokat lehetett cipelni, talán zöldséget, vagy mást a piacról.
Nem messze tőlük egy férfi kalapácsával csapott le újra és újra
egy fára, mintha építene valamit. Kivéve, hogy ugyanazt a fát
csapkodta. Az már széttört, a szög régen eltűnt.
– Úgy van, ahogy az udvaronc jelentette az anyámnak, úgy
mozognak, amit megtanultak és ösztönössé vált. – Jegesen nézett
szét, a kék jeges króm volt. – Semmi nincs, csak elméjük alapvető
maradéka.
Elena küzdött az etikával, hogy mit fog mondani, de végül
meghozta a döntést. – Ellenőrizd le. – Kérte, hogy soha ne
hatoljon be halandó elméjébe, de mi van, ha ezzel az emberek

- 228 -
csapdába estek és kiáltottak? Az egyedüli személy, aki talán
meghallja őket egy arkangyal.
– Semmi nincs itt – mondta Raphael pillanatokkal később,
kifejezése tompa volt. – Törött emlékfoszlányok, de azok is
eltűnnek. Nincs személy jelenléte. Sem tudatosság a külvilágra,
vagy más élőlényekre. Még a súlyosan sérültelméknek is volt
személyisége, de itt üres állapot van. Megnézem másnál más-e.
Nem volt. Vámpír vagy ember, mind üres volt.
Elenának hányingere támadt. – Ha a Zuhatag győz, ilyen
lennék, egy üres héj, amiben nincs lélek.
– Ilyen abnormalitás soha nem sétálna a világon.
Megtartottam volna az ígéretemet.
Igen, megtartotta volna. Még ha ezzel el is pusztítja magát.
Elena odament, hogy végigsimítson a férfi szárnyán csendes
bocsánatkérésként, mikor valami elért hozzá. – Arkangyal. –
Hideg izzadság volt a gerincén, lábizmai merevek voltak. – Hol
vannak a gyerekek?
Minden csoszogó csontváz körülöttük felnőtt volt.

- 229 -
 29. fejezet

– A fiatalok túl gyengék voltak, hogy túléljék az ilyen

katasztrofális erőelszívást – mondta Raphael fagyos
gyakorlatiassággal. – Egy kis kegyelem, hogy meghaltak, mielőtt
agyatlan héjak lettek, amik halálra éheznek.
Elena kését a kezébe ejtette, miután leszálltak, most ujjai
rászorultak. – Meg kell halnia Raphael. – Hangja remegett. –
Nem érdekel hogyan. Ha csalnunk kell, vagy hazudnunk,
megtörnünk minden szabályt a könyvben, csak hogy a kicseszett
szörny meghaljon.
– Igen. Ma annyi információt kell szereznünk, amennyit
tudunk.
Tompuló fény vagy sem, megnézték az egész falut.
Csak csoszogó múmiákat találtak, egy részük az éhenhalás
határán volt. Leguggolt egy férfi mellett, aki az egyik saroknál
támaszkodott, fejét oldalra biccentette, Elena a lámpát használta
a telefonján, hogy világítson. – Lijuan seregének uniformisát
viseli. – Szürke a szélén vörös csíkokkal, a bal oldalán. – Lehet
rossz alkalommal jött látogatóba, elkapták az evés során?
Raphael leguggolt mellé, szárnyai súrolták a földön a port. –
Nemcsak egy katona. Egy kapitány. – Rámutatott a vörös

- 230 -
pöttyökre a galléron, amiket Elena először nem vett észre, mert
az uniformis anyaga összegyűrődött a férfi görnyedt testén.
– A kapitányai eltűntek vele. – Egy hadnagynál magasabb
rangú sem maradt hátra.
Raphael a halott emberre meredt. – Egy rejtély mind közül,
hogy hogyan képes ekkora hatalmas területen táplálkozni. A
szellemfalvak Kína szerte jelentek meg.
Elena nyakán felálltak a pihék a hátborzongató dologra. –
Szerinted ő egy hordozó? – Kitartotta kését, mint biztonsági
intézkedést, még ha tudta, hogy a fenyegetésnek nem ártott kés,
kard, vagy pisztoly.
– Egy együttműködő önfeláldozás, ami így lehorgonyozza őt a
területen. Ilyenre nem volt precedens, de egy hitvesre sem, aki
egy arkangyal erejét tudja tárolni. A szabályok változnak.
Egyikük sem beszélt, míg a levegőben nem voltak, az emberek
üres héjai, kiknek egyszer álmaik, reményeik, félelmeik voltak
eltűntek a sötétbe váltó éjszakába. De nem csak repültek, közel
voltak, hogy beszélni tudjanak. Egy döntést kellett meghozniuk.
Azonban Raphael nem azonnal hozta fel az emberek sorsát.
Azt mondta –, Emlékszel az előző falut takaró porra? Ahol semmi
élet jele nem volt?
– Nehéz elfelejteni. – Annyi hamu volt a lábuk alatt, csizmájuk
lenyomata tiszta és mély volt a levegőben. – Miért?

- 231 -
 – Szerintem a falusiak nem tűntek el. Azt hiszem még ott
vannak.
Elena ökölbe szorított kezét a gyomrára nyomta. – Ó, pokolba.
– Epe tolult a torkába. – Az emberek maradványain mentünk
végig?
Raphael hangja hideg, de gyengéd maradt. – New Yorkban
láttuk hogy a héjak hogy estek össze porrá, miután Lijuan végzett
velük.
Milliónyi rovar volt a bőre alatt, egész teste undorodott az
ilyen gyalázatos kitörlés miatt. – Remélem tévedsz. Remélem
mindez az ember újjászületettként tűnik fel. – Sokkal jobb lenne
tudni ezt, minthogy annyira elfogyasztották őket, hogy csak por
maradt belőlük. Csont nem, se sírkő, se emlékek.
– Jobb ezeket a héjakat megszabadítani a nyomorúságtól. –
Villámlás volt Raphael szemeiben, szárnyai halálos intenzitással
ragyogtak. – Máskülönben halálra éheznek. Ez hosszadalmas
lesz, főleg a vámpíroknál. Az éhezés tovább tart egy
Átalakítottnál.
Elena kezei megint ökölbe szorultak, elméje a véres
csizmanyomokon volt, amiket aznap este korábban látott. – Van
bármi esély, hogy segíthetünk nekik?
– Nem, az élet szikrája már eltűnt a héjból. Nem tudok
senkiről, aki visszahozhatná őket. – Kezével végigsimított a

- 232 -
haján. – Megmondom az egyik rajnak, hogy dobjon le ételt és
vért és figyeljenek.
Elena a két döntés közt őrlődött. Raphael az életet választotta
miatta, de újra emlékezett a véres lábnyomokra. – Éreznek
fájdalmat? Enni fognak a felajánlott ételből?
– Senki sem tudja a másodikra a választ, de nem éreztem
fájdalmat bennük, ezért ismétlik a feladatot, még ha az miatt
kezük felhólyagosodik, vagy eltörik a csontjukat. – Keze megfogta
a nő arcát, hüvelykujjával végigsimított rajta. – Nem töltöm meg
az elméd halottak csendes sikolyaival. Megadjuk nekik az esélyt.
Elena zokogni kezdett.
Nem küzdött ellene. Valakinek el kellett siratnia a veszteséget.
Raphael a karjaiba csavarta, szíve ez alkalommal a nőével vert
együtt.
***
Raphael addig nem vette észre, míg a repülőben nem voltak,
hogy Elena kézfején egy fekete folt volt. Raphael azonnal a
magánszobájukba húzta hitvesét, így le tudott vetkőzni. Elena
nem ellenkezett a vizsgálat ellen.
– Csak ez az egy van –, erősítette meg. – Egy csepp vadtűzzel
gondoskodom róla.
– Ne várj. Ez kicsi. Várjunk, míg visszaérünk Japánba, tudni
akarom immunis vagyok-e. – Elena jelöletlen kezét a férfi
mellkasára tette, visszatartotta őt. – Bennem is vannak kacsok a

- 233 -
vadtűzből. Ha eltalálnak egy csatában, tudnom kell a
toleranciámat.
Raphael a fogait csikorgatta, mert a nőnek igaza volt. – Csak
míg leszállunk.
– Egyetértek. Most öltözz le. – Keményen nyelt. – Nekem is
biztosnak kell lennem.
Itt volt az ideje Raphaelnek együttműködni.
– Egy folt sincs. – Elena megcsókolta a gerincét, meztelen
teste elpirult, ahogy kétségbeesett erővel tartotta őt.
Felemelte a nő megjelölt kezét. – A pötty elég kicsi, hogy alig
látszik. – Egy „pukkanó” vadtűz volt Elena bőre alatt, ahogy a
férfi küzdött azzal, hogy kiirtsa a fenyegetést. – Eltűnt.
Megfordult, addig csókolta a nőt, míg levegőért kapkodtak.

- 234 -
 30. fejezet

Másnap először egy hatalmas városba repültek. A dolgok

olyanok, mint lenniük kell.
Nem vettem fel semmilyen ingert, mondta Elena, ahogy a
balján repült.
Lijuan azonban nem az egyedüli fenyegetés volt. Mikor
Raphael észrevett egy horda vámpírt egy kis macskaköves
udvaron, szemeik vörösek voltak, és agyaraikat kivillantották,
testük remegett, tudta, csak egy lehetősége maradt.
Mert a remegés nem a hideg miatt volt.
A csók kezdett szétszóródni abban a pillanatban, hogy a
szárnyak árnyékot vetettek, rohantak és leguggoltak és
elmásztak, ami bebizonyította gondolkodó lényből instabil evési
szükséggel rendelkező lénnyé való degenerálódásukat. Nem volt
fortély, sem udvariasság. Kitépte torkukat és testüket kibelezte.
Sebészi pontossággal végzett velük egymás után.
Hitvese hármat terített le a számszeríjával.
A nő szemei elhatározottak voltak, miután találkozott
pillantásával. – Túl messze voltak a segítséghez. – A csontos
vámpír felé biccentett, akit íjával a falhoz szegezett, ami a szívébe
fúródott. – Tudta, hogy vadászol rájuk, de nem bírt ellenállni a

- 235 -
csábításnak. Egy centire volt attól, hogy kibelezzen egy erre járó
lányt és arcát a lukba temesse.
Bősz hatékonysággal újratöltötte a fegyvert, szemei vadászként
koncentráltak. – Nem tudom miért csinálják. Annyian a
gyomorra mennek.
Raphael kivégezte a vámpírt, akit a falra szögeltek, erejének
egy egyszerű érintése és testük elporladt, hogy csak égés nyomok
maradtak a falakon és az utcán. Csendes emlékeztető azoknak,
akik erőszakossá akarnak válni. – Mégis a végén szomorúságot
éreztél értük. – Elkapta a bánatot a koncentrációja alatt. – Mit
csinálok veled hbeebti?
– Túl késő visszakozni Arkangyal. Ebben vagy az
örökkévalóságig. – Számszeríját a helyére csúsztatta. – Igazából
nem sajnálom őket. A vámpírizmus választás dolga, és ennek
vannak következményei. Az egész elcseszett helyzet az. Ez
letaglóz.
– Legalább az itt tartózkodásunk átmeneti.
– Kicseszett köszönet érte.
Még három vérszomjban úszó vámpír fészket találtak nem
sokkal ezután, gyorsan kitakarították azokat. – Mintha éreznéd
őket – mondta Elena a végső kivégzés után.
– Az ösztöneim a helyes irányba terelnek, ez egy ajándék, ami
a felemelkedéssel jár. – Nem mindig kellett ezt a képességét

- 236 -
használnia, minden vámpír, aki Dmitri hatásköre alá tartozott
megszervezte az elfogást és a kivégzést.
A következő megálló a város fellegvára volt. Itt nem számítok
problémára. A várost Favashi egyik rangidőse irányítja.
Igazi udvaronc, nem csinos kirakati baba?
Pontosan.
A fellegvár a fal mögött egy buja díszítésű palota volt, rajta
bronzcsíkos őzbarna márvány, Favashi a katonái számára
használta barakkként és a Tanács kombinált seregük számára
tartotta fent.
Minden vámpír, angyal és halandó a közelben azonnal zihálni
kezdett, mikor Raphael leszállt a fellegvár udvarában, de nem
érzett aggodalmat. Ő és Elena tesztelték immunitásukat a
méregre, ami elkapta Favashit, leszálltak egy szellemfaluban és
Raphael határozottan megvágta magát, hogy a por bele mehessen
a sebbe.
A vadtűz megjelent a seb körül. Teste nem engedte meg, hogy
megfertőződjön, és ha Elenában nem lett volna elég vadtűz, hogy
harcoljon bármivel, ami ráakaszkodik, akkor segített volna neki.
Vadászával az oldalán átment az udvaron, félúton találkozott
az egyik emberével, egy rangidős angyallal, akit Dmitri küldött
Kínába, mint Raphael hozzájárulása a Tanács egyesített
seregének. – Uram. – Gadriel letérdelt Raphael előtt, fejét

- 237 -
lehajtotta. A hátán lévő kard markolata ütött-kopott volt, de
Raphaelnek kétségesem volt afelől, hogy a penge éles volt.
– Gadriel –, mondta. – Mond el, mi történik itt.
Az angyal felkelt, és fejét Elena felé hajtotta, mielőtt beszélni
kezdett volna. Szemei kísérteties szürke és zöld keverékek voltak,
pár centivel volt alacsonyabb Elenánál, bőre fakó volt egy kis
pink éllel, és teste feszesen izmos volt. – Riva az elmúlt héten
szeszélyes kezdett lenni. Előtte kiváló munkát végzett a város
irányításában.
– Elküldted a jelentést Jasonnek?
Vonalak keretezték az angyal szemeit. – Nem uram. Azt
gondoltam Rivának egy kis mozgástér kell, még gyászolja Favashi
eltűnését. Nemcsak egy egyszerű udvaronc, hanem az egyik
legközelebbi hadnagya volt.
– Én is így döntöttem volna. – Raphael megfogta Gadriel
vállát. – Ő kilencezer éves és nem esik ki a feladatából. Mégis
ezek furcsa idők. Mond el mit csinált, mielőtt megváltozott a
viselkedése.
– Egy rutin ellenőrzésre ment ki a városba a motorjával, de
csak órákkal a megbeszélt után jött vissza. – Gadriel szárnyai
mély barnák voltak, amibe bronz tollak vegyültek, amik
ragyogtak a késő délutáni napfényben. – Akkor azt gondoltam
semmiség. Mindünknek kellett idő egyedül, hogy lerázzuk a
pókhálókat.

- 238 -
 Elena acél s vadtűz érzete volt az elméjében. Szerinted valami
elkapta?
A halott kapitány a szellemfaluban préda volt. Ne tudjuk
Lijuan mennyi embere van így a világban és mit tud velük
tenni.
Hangosan arra instruálta Gadrielt, hogy vezesse őket Rivához.
– Uram.
Elena egyszer találkozott korábban Gadriellel, a Menedékben.
Egy legendás angyal festő után nevezték el, aki fényűző
érzékiséggel dolgozott, a szürke szemű, mogyoróbarna hajú
angyal kicsit dohos és berendezkedett volt a maga módján.
Azonban sokkal fontosabb volt, hogy mélyen hűséges volt
Raphael felé. Most Elena mindenét megnézte ahogy előttük
ment, kijelentését az „állandó kiáltó fezsültségről” érezte.
Lijuan talál elment, de jelenlétének visszhangja a levegőben
lógott. Elena a hátán érezte, hogy az udvarban lévők bámulták
őket, a por távoli halál ízű volt, elektromos érzés volt csizmái
alatt, mintha a bogarak megpróbáltak volna áthatolni a védelmén
és bejutni a vérébe.
Favashi, gondolta, az egész durva fertőzésen átesett.
Árnyékok haladtak el felettük, ahogy elhagyták az udvart és
beléptek a fellegvárba, angyalok szálltak le. Bent hűvös és sötét
volt, a falakat lesimította az idő. Elena a csontjaiban érezte annak

- 239 -
korát, és mikor kezét a falra tette, akkor a történelem maga
beszélt hozzá.
New Yorkban semmi nem volt, ami ilyen idős lett volna, és
belefonódott volna az idő.
Gadriel kőlépcsőhöz vezette őket, ami keskenyebb volt, mint
az átlag angyali lépcsők, de elég szélesek a szárnyakhoz. Elena
látta a fellegvár egésze angyalok számára épült. De nem angyal
ült a hatalmas szoba közepén, ahova Gadriel vezette őket.
A vámpír, kinek zúzott kardamom és jég illata volt, amiben
vastag édesség volt, fejét kezeibe hajtva ült. Haja göndör
tincsekből állt, s bőrénél sötétebb volt. Kopott bőrnadrág volt
rajta, fekete kabáttal és egy fakóbarna póló, és mikor felemelte
fejét, szemeiben vörös körök voltak, amitől írisze lenyűgöző
indigó volt.
Elena alig tudta megállítani magát, hogy előhúzza a hátán lévő
hosszú kardot. Öreg, ez a vámpír öreg volt. Kilencezer éves, ezt
mondta Raphael, de ez nemcsak a kor volt. Ez az az erő, amit
Dmitri is birtokolni fog egy vagy kétezer év múlva. Ami a szemeit
illeti, új kés szettjét tenné rá, hogy eredetileg nem ilyenek voltak.
A vámpírizmus változtathatta az átlag kék vagy szürke szemet és
igéző, földöntúli kékké tette.
Miért nem volt Favashi jobb keze?
Az erő egyedül nem tesz jobb kézzé, de azt hiszem a harmadik
volt a sorban.

- 240 -
 – Arkangyal. – Riva felállt imbolygó lábaira. Széke
visszazúgott a török szőnyegre.
Elpirult, lehajolt, hogy felemelje.
Gadriel ezzel egy időben elment.
– Jó ideje már Riva. – Raphael kinyújtotta karját. – Azt
hiszem legalább száz éve.
A vámpír megfogta az alkarját, de nem ölelték meg egymást,
mint Dmitrivel. – Nem túl sok, mikor kilencezer évet éltél. – Riva
hangja dallamos és mély volt, de ujjai remegtek, mikor megtörte
a kontaktust.
– Mond el, mi történt. – Raphael hangja hideg és erővel volt
tele, szavai nem kérést tartalmaztak. – Nincs haszna hazudni.
Van szemem.
A vámpír megremegett, összeszedte magát tudatos akarattal.
Nem volt teljesen sikeres, arca remegett, mielőtt állkapcsát
összeszorította és bár Elena nem látta kezeit, mert karjait hátra
tette, de meg tudta mondani izmainak feszüléséből, hogy heves
erővel szorította egyik keze a másikat.
– Elvesztettem az időt. – Gigája megmozdult. – Legalább öt
órát. Nincs emlékem merre voltam, vagy mit csináltam ez alatt,
de mikor felébredtem… – Hangja megtört.
– Most – mondta Raphael –, én vagyok az urad. Beszélj.
A férfi egész teste remegett, Riva kezdte levenni kabátját.

- 241 -
 Raphael, mormogta Elena az elméjébe. Menjek ki? Nem
akarta még jobban megalázni a vámpírt, aki erős, nem akart
gyengének tűnni, még kevésbé egy arkangyal hitvese előtt.
Raphael közvetlen Rivához beszélt. – A hitvesem azt kérdezi
szeretnéd-e, hogy kimenjen-e.
A vámpír szemei égtek, mielőtt fejét oldalra hajtotta mély
meghajlásként. – Nem –, mondta. – Köszönöm a felajánlást
Hitves, de túl öreg vagyok, hogy ilyen számítson. – Szavait tömör
eleganciával és belső magabiztossággal mondta, ami
megmutatta, hogy ki volt, mikor nem járta át ekkora feszültség.
Riva levette kabátját, lenyúlt és felhúzta pólóját, felfedte
kockás hasát, amin kemények voltak az izmok. Semmi szokatlan
nem volt egy ilyen idős harcos vámpírban, ami szokatlan volt,
azok a fekete vonalak, amik a hasának jobb oldalán kígyóztak,
annyira sötétek és furcsán folyékonyak voltak, hogy még sötét,
gazdag árnyalatú bőrén is kitűntek.
Elena keményen szívta be a levegőt. – Azok mozognak? –
Kicsi, növekvő mozgásként.
Riva arca összefacsarodott, kezei ökölben voltak, szavai élesek
voltak, mint az üveg. – Azt mondom magamnak, hogy
képzelődők, de ez hazugság, amit többé nem tudok elkendőzni.
Először nem volt több karcolásnál. Azt hittem azért, mert
leesetem a motorról és megsérültem. Azt hittem bevertem a
fejemet és ezért nem emlékszem az elvesztett órákra.

- 242 -
 Riva szavai egymás után ömlöttek, Elena szinte hallotta hogy
győzködte magát, hogy csak egy hülye baleset volt.
– A városba öntudatoddal jöttél be? – kérdezte Raphael, míg
Elena tovább nézte a gonosz vonalakat, ujjai viszkettek, hogy
vágja ki őket. Nem tudta fejéből kiverni, hogy azok a dolgok Rivát
belülről ették meg.
– Nem a városba, hanem két órával kintebbre, a motorom
mellettem feküdt. – Vállai beestek. – Tudtam, hogy baj van, az a
terület nem szerepelt az aznapi körbejáráson.
A fájdalom túl fényes volt szemeiben, egy módon éteri volt,
soha nem kevernék össze egy emberrel – Tiszta, hogy többé nem
tudom ellátni a feladataimat. – Szavait egyenesen Raphaelnek
mondta. – Le kell cserélnie. Gadriel eléggé alkalmas, hogy
átvegye. Én… én… uram, nem tudom mit tegyek, hova menjek.
Raphael felemelte kezét, amin vadtűz ragyogott. – Van
kockázata, hogy megöllek. – Halálos távolság volt benne, hangja
jeges volt. – A vadtűz nem vámpíroknak való. De talán megöli
azt, ami benned van.
Riva megremegett, de tisztán bólintott. – Kész vagyok.
– Ülj le.
A vámpír kihúzta magát. – Nem ülhetek le az ön jelenlétében.
– Ha sikerül a tudatodnál maradnod, nagyon meg lennék
lepve. Ülj le.

- 243 -
 Riva még úgy tűnt kényelmetlen neki, de engedelmeskedett.
Elena eközben Raphael karjára tette a kezét. A férfi bőre hideg
volt. Vedd lejjebb, ez angyalszintű vadtűz.
Raphael nem válaszolt, de a vadtűz már csak ujjainak végét
égette. Azokkal megérintette az élő fertőzést. Riva teste felívelt,
kezei megragadták a szék karfáját és izmai küzdöttek, ahogy a
fogait csikorgatta míg sikított. A vadtűz végigpattogott a bőrén,
élve égette őt.
Főtt hús illata érte el Elena orrát. Hányingere megnőtt.

- 244 -
 31. fejezet

Elena ösztönösen előre nyúlt, hogy segítsen… és a vadtűz

kezének hátoldalára ugrott, sokkoló energialöketként. Az erő
égette minden sejtjét, bőrének felszíne megtört, felfedte arany
ereit, mielőtt bezáródott volna.
– Elena. – Raphael keze a tarkóján volt, közel húzta.
– Jól vagyok. – Mellkasa nehéz volt. – Csak pokoli egy roham
volt. Túl sok erő van bennem. – Energia, ami szívéből Raphael
felé ívelt. A férfi könnyedén elvette, és Elena többé nem
fuldoklott vadtűzben.
Elena hatalmas kortyokban vette a levegőt, homlokát a férfi
mellkasára nyomta. –Ez furcsa volt.
– Mint mindig hbeebti, a megértés úrnője vagy.
– Riva?
– Öntudatlan, de él. – Következő szavaitól Elena testén
minden pihe felállt. – Akkor vesztette el tudatát, mielőtt a vadtűz
rád ugrott volna. Máskülönben elvettem volna az emlékeit és ez
nem egyszerű egy ilyen öreg vámpírnál. Örökre összetörte volna
az elméjét.
Elena hátrahúzódott, megtartotta a pillantást, ami annyira
hideg volt, mint az éjfél szív, ami emberségtől, kegyelemtől

- 245 -
mentes volt. – Emlékezz az ígéretre Arkangyal! – Ő mondta,
hogy ellenőrizze le a falusiak elméit tegnap, ez vezetett idáig?
– Egy vámpír ellen is betartatod, aki más arkangyalé?
Elena összevonta szemeit. – Amíg élek nem fogsz beleesni
abba a bizonyos fekete lukba. – Az erőszakos erőbe, ami teljes
lelkét újra akarta formálni. – Soha nem hagyom, hogy kegyetlen
és szívtelen legyél. Az elmék megerőszakolása egy lépés a rossz
úton.
A férfi arcán jég volt – Ez az erő azt mondja nekem, hogy jobb
lennék a gyengeséged nélkül.
Elena összefonta karjait, lábait kis terpeszbe tette. – És te mit
gondolsz róla?
– Annak ellenére, hogy mit hiszek arról, hogy megtartom az
erőt, ez a harc csak most kezdődött. – Megfogta Elena arcát
fagyos kezével, azt mondta –, Az erővel csábít, hogy attól meg
akarom változtatni magam, hogy jobb teste legyek.
Elena elfordította fejét, megcsókolta a tenyerét, bár bőre
zsibbadt a hidegtől. – Csak emlékezz rá, mi történt Lijuannal. Ő
Hátborzongatósága akarsz lenni?
– Inkább lennék a te arkangyalod. – Kezét leejtette a nő
arcáról, Rivára nézett megint, ás bár ez egy arkangyal számító
pillantása volt, aki mérlegeli a fenyegetést, hangjában kis
melegség volt, mikor megszólalt. – Riva rendben lesz, de
problémánk van.

- 246 -
 Elena határozottan a férfi testének dőlt, saját hőjét használta,
hogy felmelegítse. – Ez nem egyszerű fertőzés.
– Nem. Túl sok az egybeesés, hogy megpróbálták elkapni a
város vezetőjét, a cél biztos az volt, hogy elég erős kontrollt
szerezzenek felette. Ahogy Favashit is irányították.
– Miért nem mentek egyenesen az agyra? – Hátborzongató
volt átgondolni, egy féreg az agyban, ami hatékony rövidzárlatot
okoz.
– Hogy nagy valószínűséggel meghaljon? – Mondta Raphael,
ahogy kitárta szárnyait, hogy Elena köré hajlítsa, azok melegek és
nehezek voltak. – Egyben lehetséges, hogy kell egy kritikus
tömeg, nem maga a hely.
– Ugyanúgy érződött, mint Favashié? – Egy arkangyal és egy
vámpír két különböző dolog volt.
Raphael megállt, szórakozottan simított végig gerincén. –
Nem. Azt a mérget arkangyalok számára készítették, azonnal
megölné a sima angyalokat és vámpírokat. Ez gyengébb dolog
volt, de éreztem benne Lijuan kezét.
– Tervezed, hogy beszélsz a Tanáccsal?
– Muszáj. Minden személyt, aki Kínában hatalmi pozícióban
van, le kell ellenőrizni a fertőzés jelére. Használhatom a vadtüzet
a testükön, míg itt vagyok, de ez csak rövidtávú megoldás. –
Következő szavai kemények voltak. – Reméljük ez csak a

- 247 -
vámpírokra terjed ki. Mert ha angyalokat is irányítani tudnak,
akkor csak egy megoldás van: megsemmisítés.
Mert bármely angyali megfigyelés nélkül a vámpírok Kína
szerte elkerülhetetlenül vérfürdőt rendeznek. Kínoznak, ölnek,
szaggatnak és tépnek. Horda lesznek, ami átterjed a szomszéd
területekre is. A Tanács kivégezne minden élőlényt Kínában,
tartósan vörösre festené a földet, hogy ezt megelőzze.
***
– Öljük meg. Az egész területet égessük le. – Charisemnon
kiköpte a szavakat, de még Észak-Afrika Arkangyalának helyes
arcán is bősz kifejezés volt ekkora halálra.
– Csak ha ez az egyedüli mód – mormogta Astaad. – Ez nem
vet véget a Lijuan okozta fenyegetésnek.
– És a halál mértéke? – Neha szária mély sárga volt, aminek
széle gazdag pink és arany volt, és a selyem surrogott, ahogy
kezével elutasítóan mozdult. – Az örökre megfesti a területet.
– Mind nagyon óvatosak vagytok, hogy ne nézzetek rám –
mormogta Caliane csendes hangon, amiben több száz síró
gyermek kiáltása volt, ők a halottak szellemei voltak, akiket anyja
magával vitt és visz végső Alvásába. – De mindezek mellett én
vagyok az egyetlen, aki megérti az árat, hogy mibe kerül több ezer
ártatlan élet kiirtása, nem engedhetem meg, hogy elrejtsem a
tudásomat.

- 248 -
 Ez sivár igazság volt. Alexander ölt a csatában, ahogy Raphael
és a többiek is. Néhány tagjuk hideg vérrel ölt, de senki sem
szabadított el ekkora mészárlást. Caliane két város felnőtt
lakosságát irtotta ki.
Megkímélte a gyerekeket, de törékeny szívük megtört a
trauma alatt. A legtöbben egyszerűen összegömbölyödtek és
meghaltak. Az angyalok küzdöttek, hogy megmentsék a kicsi
életeket, de elbuktak. Raphael tenyere befelé görbült, bőre
emlékezett a bőrkeményedésre, amikor egyik sírt a másik után
ásta ki.
Anyjában nem volt vezeklés rémes tette miatt. Semmilyen
vezeklés nem volt erre elég.
– Ilyen tettek olyan terhek lesznek, mik életetek végéig üldöz
majd titeket. – Caliane nem önsajnálattal beszélt, hanem átható
egyenességgel. – A bűnhődés lehetetlen. Az életek szellemei,
állandó árnyékaimmá váltak. Hallom őket a szürke órákban,
mikor a világ csendes, és nincsenek válaszaim, mikor megkérdik
miért kellett meghalniuk.
Raphael vállai megfeszültek, gyomra összerándult. Ez volt az
első alkalom, hogy anyját hallotta szörnyű tettéről beszélni,
először értette meg, hogy nemcsak épp elméjűként tért vissza a
hosszú Alvás után, hanem teljes emlékekkel. A nő arcán sivár
vonalak voltak, Raphael látta az igazságot: anyja emlékezett
minden lélekre, amit a kegyetlen óceánba parancsolt.

- 249 -
 – De amit tettem – folytatta saját maga szembeni könyörület
nélkül –, az elhalványul azzal szemben, hogy egy egész területet
akarunk kiirtani. Nem éljük túl épp elméjűként a halottak súlyait.
A Tanács elhullik és Lijuan felemelkedik halottaiból.
Raphael csendben állt, a képernyőkön az arcok mozdulatlanok
lettek. Minden arkangyal gyorsan válaszolt kérésére, mikor
vészhelyzeti gyűlést kért.
Michaela mélyen Magyarországról jelentkezett be, arca
művészek múzsája volt az évek során, most éles szépség volt.
Súlyt vesztett. Míg a többiek talán elgyötörtnek tűntek, ő úgy tűnt
teljes egészében átalakult.
Astaad a csendes-óceáni területről jelentkezett be, haja
nyirkos volt, kecskeszakálla durvább volt mint általában. Ő volt
az első, aki belépett a beszélgetésbe, és pár percig egyedül
beszélgettek. – Ezt a szigetet meg kellett tisztítanom a lakosoktól,
saját lakhelyem költözés alatt áll.
Kiderült a nyugodt vizek a szigetek körül erőszakossá váltak,
hogy elöntötte őket. Astaad már tíz embert vesztett el, akik nem
voltak tudatában az első hullámnak, és esélyük sem volt.
Neha, aki a legközelebbi arkangyal volt Raphael mellett, abból
a szobából válaszolt, ahonnan be szokott jelentkezni. De míg
szárit viselt és trónon ült, haja nem elegáns kontyban volt, csak
egyszerűen befonta. A fonat az egyik vállán ült, a fekete
szálakban rezes fonalak voltak. Szemei alatt sötét karikák voltak.

- 250 -
 Titus, Alexander és Elijah egyszerre jelentkeztek be.
Most Caliane legközelebbi társa a Tanácsban megmozdult. –
Hallottalak barátom. – Alexander arany haja ragyogott a kora
esti napfényben, ahol állt, egy tábornok pihent. – Kína eltörlése
nem opció, csak ha elbukunk, hogy a fertőzést kordában tartsuk.
– Arcán új vonalakkal fordult Caliane felé. – Ebben az esetben
nincs más választásunk, mint elviselni lelkünkön azoknak a
halálát.
– Ha a Tanács beleegyezik – mondta Neha –, egy orvosi
csapatot küldök, hogy vizsgálódjon. – Megállt, mielőtt Raphaelre
nézett. – Átvehetem a légi megfigyelésedet, így tudsz a földön
segíteni, de Kína jelenleg a tiéd.
– Örülnék a segítségnek. – Bármi is választotta szét őket, nem
volt vitája Neha kötelezettségével a Tanács céljainak elérése
érdekében. – Mindent megtisztítok az orvosok számára ebben a
fellegvárban és felét elküldöm, hogy a következő nagy kört
ellenőrizzék le. – Egyben biztosítja, hogy erős őrizetet kapnak és
azok mentesek a fertőzéstől. – A másik fele Riva legközelebbi
tanácsadóit és társait ellenőrzi.
– Reméljük nem terjedt túl. – Astaad megsimogatta
kecskeszakállát. – Azt mondtad a fertőzött vámpír órákra eltűnt.
Úgy tűnik mintha egy titkos helyre vitték volna, hogy
megfertőzzék. A fertőzés nem a levegőben vagy talajban van.
– Ebben egyetértek veled. – Riva fertőzése céllal történt.

- 251 -
 – Mivel csak Raphael vadtüze az egyedüli gyógymód –
mormogta Elijah –, a lehetőségeink korlátozottak.
A megbeszélés véget ért. A végső döntés egyhangú volt: ha a
gyógyítók azt fedezik fel, hogy a fertőzés csak vámpírokra terjest
ki és angyal társaikra nem, akkor a vámpírokat kihúzzák. A
maradék angyal hetente egyszer ellenőrzést tart.
Ha az angyalok is mutatják a fertőzés jeleit…
Egyikük sem akart ezzel szembenézni, míg nem volt
lekerülhetetlen.
***
Négy nappal később a hivatalosan megerősített fertőzöttek
száma öt volt. Mind vámpír. Raphael a vadtüzet használta, hogy
kivágja a fertőzést a testükből, a vámpírok kivonását rendelte el,
akiket a Tanács küldött ide. Beleértve a rangidős vámpírokat
Favashi udvarából.
Csak Lijuan emberei választották azt, hogy maradnak ezen a
földön, és mivel már hűségesek voltak Lijuanhoz, nem volt
szükséges irányítás alá vonni őket, nem volt ok rá, hogy
megtagadják a maradásukat. Azonban ami az óvintézkedést illeti,
minden hatalmi pozícióban lévő vámpír alacsony rangú volt.
Az angyalok irányítják majd a városokat, Gadriel veszi át Riva
fellegvárát.
A Tanács arról is döntött, hogy felgyorsítják a rotációs
ellenőrzést, miután Raphael jelentette a növekvő vérszomj jeleit.

- 252 -
Michaela lesz, aki követné Raphaelt, igazából dupla műszak
lenne az övé, mert képtelen volt az utolsóját teljesíteni. Titus
beleegyezett, hogy fedezi. Előtte Charisemnont vette rá, hogy
átvegye a helyét.
Raphael várta a hívást, aznap este, mielőtt ő és Elena utoljára
repült volna Kína felett. Kifáradtak a hosszú naptól, lemosták az
izzadságot és késői vacsorát ettek a szobájukban, mikor a
nappaliban lévő képernyő csipogott.
Elena pizsamáját húzta fel, félúton megállt, hogy ruhát dobjon
neki. Felvette laza melegítőjét és pólóját, szárnyait hosszú
gyakorlás alatt szerzett tapasztalattal tartotta, fogadta a hívást,
míg hitvese a képernyőn kívül maradt.
– Vissza kell térnem a területemre –, mondta, amint Michaela
arca megjelent a képernyőn. – Ez nem tárgyalás kérdése.
Elena felhúzta rövidnadrágját és felsőjét, kezdte késeit élezni.
– Tudom. – Michaela gazdag barna haja ragyogott, amitől
érzéki szépsége éteri lett. – Reméltem, hogy beszélsz Lady
Calianeel az érdekemben.
Raphaelnek nem volt ideje játszadozni a korábbi
Konstantinápoly Királynőjével. – Michaela. Már extra
műszakjaim vannak a hiányzásom miatt és arra jó okom volt,
Nem hiszem, hogy anyám kedves lesz, ha kihagyod a
kötelességedet.

- 253 -
 Michaela felemelte kezét, hogy megdörgölje arcát, sötétbarna
és bronz hajának buja loknijaiba más színek is megjelentek. –
Meggyőztem Charisemnont, mert elhintettem neki, hogy kezeit a
testemre teheti. Meggyőztem Titust, hogy betegséget színleltem,
de ő puha ezekben a dolgokban.
Hbeebti, úgy érzem szemed lukat éget a hátamba.
Ha nem jelentkezik ki nemsokára, én mondom meg neki,
hogy húzzon a fenébe. Csessze meg az arkangyali etikett, neked
is pihenned kell, és neki meg el kell végeznie a dolgát.
– Neked azonban – mormogta Michaela –, az igazság kell. –
Mosolya eltompult, ami igazából fáradtnak tűnt, de Raphael nem
lágyult el, Michaela mesteri manipulátor volt, kinek több száz
arca volt.
– Tudom hogy a szavamnak nem hinnél –, tette hozzá –, nem
a legutolsó alkalom óta, így egyszerűen megmutatom neked. És
megbízom benned, hogy nem használod fel ellenem. – Michaela
felállt a székéből… és köntösének áttetsző részei félrecsúsztak,
hogy felfedje hasának feszes kerek ívét.

- 254 -
 32. fejezet

Ó. Édes. Istenem.
Elena mentális káromkodása visszhangozta Raphael saját
sokkját. Nem volt rá mód, hogy Budapest Arkangyala ezt
színlelte. Nem, mikor testének többi része az előrehaladott
terhesség jeleit mutatta, most, hogy már tudta mit kellett néznie.
Arcának élessége, bőrének ragyogása, lassabb légzése és hogy
haja vastagabbnak tűnt, sokkal szebbnek.
Mind közismert jele volt az angyali terhességnek.
Michaela megfogta kezeivel domborulatát, lenézett, kifejezését
sebezhetőség lágyította el. – Most már tudod, miért nem
teljesíthetem a műszakomat.
– Úgy tűnik lassan a végére érsz. – Raphael kényszerítette
magát, hogy nyugodt maradjon, mintha az arkangyali terhesség
nem lenne lenyűgöző ebben időben. A legutolsó, akivel
megtörtént az anyja volt.
– Kevesebb, mint egy hónap maradt. – Michaela újra leüt,
mozdulatai oly módon voltak esetlenek, ahogy korábban nem
látta ezt a ragyogó, szeszélyes nőt, aki uralkodókat kényszerített
térdre és egy arkangyalt vérrel tüzelt mészárlásba küldött.

- 255 -
 – Miért nem vagy a menedékben? – Az angyalok nem igazán
szültek a Medikán kívül, Amanat volt ez alól kivétel.
– Csak kevesekben bízom meg az értékes kinccsel
kapcsolatban –, Michaela arca megkeményedett. – Keir
tudatában van mióta először megtudtam, és segíteni fog nekem.
Most készül Budapestre. A többiek, akik az udvaromban vannak,
elvágnák a torkukat, ha ezt kérném tőlük, meg fognak védeni
engem és a babát.
– És a baba apja köztük van?
Michaela keze megrebbent. – Az apa nem számít. Ez a
gyermek az enyém, egy arkangyal gyermeke. – Kezét a képernyő
alá tette és felételezte újra a hasát simogatta. – Tudom, hogy nem
fogsz elárulni ebben engem, túl emberi vagy. Soha nem hittem,
hogy ez egyszer ajándék lesz. – Lassan fújta ki a levegőt. – A te
anyád is gyermeket szült. Megbízom benne a titkommal.
– Miért nem kéred meg Calianet személyesen? – Egy terhes
arkangyal a leggyengébb, ahogy lehet, ha Raphael meg akarná
ölni Michaelát, akkor nem lenne jobb lehetősége. – Miért feded
fel előttem a gyengeségedet?
– Lady Caliane megrémiszt. Te másfelől a kortársam vagy. –
Mosolya buja, mély volt, elérte a szemeit, és elvakította volna, ha
nem ismerte volna a módszereit, hogy hogyan szerezze meg, amit
akart. – Még ha el is utasítottad, hogy a szeretőm legyél.
Látom a terhesség nem változtatta meg versengő szellemét.

- 256 -
 Állj ellen a vágynak, hogy kést dobsz a képernyőbe én
harcosom. Kellemetlen lenne elmagyarázni anyámnak. – A
gyerek biztonságban van?
A nő gyakorolt maszkja összetört, torka mozgott. – Keir nem
érzett semmi rosszat. Nincs nyoma Uramnak. A méhemben lévő
fiú gyerek teljesen egészséges és a az enyém.
– Fiú gyermek?
– Nem tudtam várni. Megkértem Keirt, hogy biztosra mondja
nekem. – Mosolya ragyogó fény, igazi volt, amit nem tudott
meghamisítani.
Váo. Elena hangja elgondolkodó volt. Ez a szépség… Övé
lenne a világ, ha abbahagyná, hogy mindenkit manipuláljon.
– Újra anya leszek Raphael. – Suttogott. – Hosszú idő után a
fájdalmam véget ér. Ő az én megváltásom.
– Beszélek Calianenel. Nem ígérek semmit, ő maga hozza meg
a döntéseit.
– Nos – mormogta Elena, miután Michaela kijelentkezett.
– Manipulál minket.
– Természetesen ezt teszi, ez Michaela status quoja. – Elena
ujjai közt játszott a késével. – De egyben szuper terhes.
– Ha Keir megerősíti, akkor nem kell félnünk tőle, hogy más
lesz, mint egy gyerek.
Hitvese megremegett Michaela legutolsó „szülésének”
emlékére. – Nem vitatkozom azzal, hogy szereti a gyerekeket, de

- 257 -
ez a „megváltásom” cucc nem tűnik nekem jónak. – Pofát vágott.
– Talán mert nem kedvelem őt, és jesszus, szarul érzem magam
most.
– Nem Elena. Én is úgy érzem magam. – Az erkélyre ment
vele, Raphael a korlátnak dőlt és kinézett Amanat éjszakai
virágzására. – Ez róla szól, nem a gyermekéről.
– Azt hiszem érthető, mivel egy gyereket elvesztett.
Vadászának puha szíve benne volt minden szavában. És ez
most már a nőé volt. Raphaelé soha nem volt ennyire empatikus,
amennyi részvét, emberség volt benne, az Elenából eredt.
– A gyerek talán pokolian túl lesz féltve – mondta Elena –, de
nem hiszem, hogy Michaela bántaná őt.
– A tudásom szerint Michaela soha nem bántott egy gyereket
sem. – Raphael figyelte a szentjánosbogarakat, amik ragyogtak a
sötétben. – De nem olyan fenyegetés, ami aggasztana.
Elena eltette a fegyvert, mellette a korlátnak dőlt, teste a
férfiéhoz dörzsölődött. Ösztönös volt szárnyaival befedni őt.
Elena ujjaival végigsimított a belső felületen. – Aggódsz Uram
miatt?
– Biztos vagyok benne, hogy megsemmisítettük a
visszamaradt fantomját. – A halott arkangyal valahogy elérte,
hogy egy „szellemet” hagyjon hátra,egy visszhang energiát, ami
meg akarta szállni Michaelát. – Ami aggaszt, hogy szenvedett-e
valamilyen maradandó károsodást miatta. – A fejét rázta. –

- 258 -
Bolond aggodalom, az arkangyalokat nem olyan könnyű
megsebezni.
– Igen, de mégis a rothadó hús „baba”… Ez még a Tanács felé
sem volt normális. – Aggodalom volt a részvétben. – Tudod mi
történt az első gyermekével?
– A baba szíve egy napon nem vert tovább. Ilyen extrém ritka
az angyali csecsemők között, egész életem során csak két esetről
hallottam és Michaela csecsemője volt a második. – Emlékek
tolultak az elméjébe a kicsi, virágokkal bevont ravatalról,
Michaela súlyos, csendes szépségéről.
– Ez volt az egyetlen alkalom, mióta ismerem őt, hogy jeges
csendesség lénye lett. Egy évig a baba halála utánig nem beszélt.
– Ember, ez szomorú.
– Michaela szeretőjét abban az időben, egyben a baba apját
két nappal később holtan találták a csecsemő temetése után. Élve
megnyúzták, majd lefejezték.
Elena kezei a korlátra szorultak – Michaela?
– Senki sem tudja, de nem követelt nyomozást az eset miatt,
nem mutatott dühöt, nem mutatta gyász jeleit. És bár fél
évszázadig a szeretője volt, nem vett részt a megemlékezésen,
amit a halottainkért tartottunk.
Elena úgy érezte soha nem fogja megérteni Michaelát, még ha
annyi ideig is él, mint Caliane. – A gyász miatt, mert elvesztett
babájára emlékeztette? Vagy dühének bűnbakja, mert képtelen

- 259 -
volt megvédeni gyermeküket? Vagy lehet túl zsibbadt volt az első
gyász miatt, hogy nem tudta feldolgozni a másodikat?
– Csak Michaela tudja az igazságot és soha nem mondta el,
elmondtam neked, hogy emlékezz rá, még a gyerekkel is,
Michaela Michaela marad.
– Feltételezem nehéz lesz látni, hogy mennyire szereti a
gyerekét és elkülöníteni attól, ahogy életének többi részében
viselkedik.
Raphael visszahúzta szárnyait, kezét végigfuttatta a nő
gerincén. – Mi a baj?
– Csak ez a furcsa érzés. – Energia szárnyai kirobbantak. –
Sokkal jobb. Mintha a villámlás épült volna a bőröm alatt.
Raphael játszott villámló szárnyaival, amik most már Elena
színeit mutatták. Éjfél és hajnal. – Egyre erősebb leszel. – Ma
egész nap repült és még mindig volt energiája.
Egy ragyogó mosolyt kapott, amivel Michaela soha nem tudna
versenyezni. – A fenébe is. Talán nem kell rotálnom a repüléssel
eltöltött óráimat. – A férfi karjaiba ugrott, végigcsókolta az arcát,
öröme ellenállhatatlan csábítás volt.
Ajkaik a nő viharral világított szárnyai mellett találkoztak.
***
Egy gyors étkezés után Raphael otthagyta hitvesét a belső
udvarban, ami a hold fényében fürdött. A Menedékbeli barátaival

- 260 -
akart beszélni, beleértve a kisfiút, aki imádta őt, az ő ötlete volt,
hogy Calianehez egyedül menjen. – Tudod, hogy hiányzol neki.
Milyen gyengéd szív.
– Raphael. – Caliane arca kivirágzott, mikor belépett a nő
kedvenc kertjébe.
Egy kőpadon ült, ami a tóra nézett, ami annyira mozdulatlan
volt, hogy tükörnek látszott. A nő öröme, hogy látja őt nyílt fehér
izzás volt, ami túlragyogta a holdat. Raphael szíve összeszorult.
Ez ugyanaz a nő volt, aki törötten és véresen hagyta őt egy
elfeledett mezőn, s énekelt a gyereknek, olyan szívet tépő dalokat,
aminek szépsége miatt az egész Menedék megállt.
Egyben ő volt az a nő, aki több ezer halált hordott lelkében.
Hallotta őket ezen a csendes és magányos helyen? Miért ült
gyakran itt? Hogy hallja a holtak vádaskodását? Hogy
emlékezzen az arcukra?
Kinyújtotta karjait. Anyja tiszta örömmel fogadta és
megengedte, hogy talpra segítse őt. Köntöse ragyogó jég fehér
volt és fagyott vízként hullámzott körülötte, ahogy a kertben
sétáltak. Raphael szólalt meg elsőként. – Tudom, hogy nehéz volt
számodra a Tanács előtt beszélni.
– Nem tettethetem, hogy meg sem történt, hogy nem tettem
rettenetes dolgot. – Fájdalom volt minden szóban. – El kell
viselnem minden élet elvesztését. – Megszorította fia alkarját. –
Megkértem Jessamyt, hogy hozza ide a feljegyzéseket, így

- 261 -
teljesen elolvashatom, hogy mi történt a legrosszabb őrületem
alatt.
Annyi gyerek halt meg, két város vált temetővé. A végén
annyira sok volt a horror, hogy az akkori Tanács földig rombolta
a városokat. A mai napig nem épült ott új város, a földet vad fű
birtokolja, ami az óceán melletti homokos talajon nő.
– Biztos vagy benne, hogy ez a jó döntés? – Jessamy
feljegyzései átlökheti Calianet a sötét peremen.
– Üldöz engem. Tudnom kell mindenről. – Hosszú percek
teltek el, míg újra megszólalt. – Többé nem leszek őrült Raphael.
Ismerem a jeleket. Ha megjelennek, akkor visszamegyek Aludni.
Hitt a nő elszántságában, de egyben tudta, hogy az őrület
áteszi magát a racionális gondolatokon. Első kézből tapasztalta
meg anyjánál és apjánál.
– Néha – mormogta Caliane –, az gondolom én és Lijuan nem
vagyunk annyira mások.
– Ha az emberi áldozatokat nézzük, akkor talán. –
Szívtelenség volt, de a Tanács nem avatkozott közbe ilyen miatt
egy másik arkangyal területén. – De sikerült neki megfertőzni
egy arkangyalt. A civilizációnkat veszélyezteti.
– Visszajöhet épp elméjűként?
– Akkor más beszélgetést folytatunk majd. – Raphael nem hitt
benne, hogy ilyen épp elméjűség lehetséges, nem mikor Lijuan

- 262 -
kitárta karjait Kína szerte. Az épp elméjűség hosszú alvás után
jött, és Lijuan legjobb esetben is csak szundikált.
– Hol van a hitvesed?
– Azt gondolta, hogy szükségünk van egy kis időre, hogy anya
és fia legyünk. – Az ő Elenája mit meg nem adott volna, hogy
sétálni tudjon éjszaka az anyjával, hogy még egyszer
beszélhessenek.
– Van bátorsága – mondta Caliane. – Látom és örülök, hogy
ilyen hitvesed van, még ha aggaszt is, hogy az embersége milyen
módon változtat meg téged.
Raphael nem válaszolt, ő hozta meg a döntést és nem bánta,
soha nem fogja. Újra és újra beleszeretne Elenába. – Mást is meg
akartam veled beszélni. – Elmondta neki Michaela titkát.
Anyja élesen szívta be a levegőt, megállt a sétálásban. – Biztos
vagy benne? – Szárnyait fény rajzolta meg az esti égen, szemei
kék tűz voltak.
– Igen. Kapcsolatba tudtam lépni Keirrel, mielőtt idejöttem
volna. – A gyógyító megállt az utazók pihenőjében, ami a
területen áthaladóknak volt fenntartva. – Michaela megengedte
neki, hogy megerősítse a hírt, ha te vagy én megkérdezzük. – És a
gyógyító nem hazudott, senkinek sem.
Caliane ismét sétálni kezdett, keze a férfi karján volt. –
Észrevettem fáradságát és a Tanács ügyei miatti érdektelenségét,

- 263 -
de ezt a közönynek tudtam be, ami időnként mindünket
megtámad.
Raphael még nem tapasztalta meg. Mikor elkezdett hideg
lenni, mielőtt Elenával találkozott volna, az empátia kezdett
eltompulni benne, s kegyetlenné kezdett válni, még akkor is
érdekelte a világ. – Fedezni fogod Michaela felügyeletét Kína
felett anyám?
– Természetesen, nem kockáztathat meg semmilyen fertőzést.
Védve van? A baba erősen elvonja arkangyal anyja energiáit. –
Mosolygott, megpaskolta alkarját. – Soha nem bántam, de én és
Nadiel vigyáztunk csodás fekete hajú babánkra. Azt mondod
Michaela egyedül kéri a babát?
Múltjából távoli emlékek emelkedtek fel, ahogy a fürdőben
pancsolt míg anyja nevetett, hogy csavarta törölközőbe és tartotta
közel testét, nem törődött köntösével. – Ha senki nem fedte fel
eddig Michaela titkát –, mondta, mellkasa nehéz volt –, akkor azt
gondolom jó emberek vannak körülötte.
– Helyes. Beszélek vele olyan dolgokról, amiket csak egy
arkangyal anya érthet meg. – Kezét felemelte, hogy kiseperje a
hajat fia homlokából, mintha kölyök lenne. – Nekünk erő alkotta
lényeknek kell lennünk, míg a szívünk ki van tárva a világ felé. Jó
dolog, hogy köztünk egy gyermek megölése megbocsáthatatlan
bűn. Egyébként leégettem volna a világot, hogy megvédjelek
téged.

- 264 -
 – Hosszú időbe került meggyógyulnod a születésem után? –
Fiatal volt, mikor törötten és véresen feküdt a zöld fűben. Ilyen
kérdések akkor nem merültek fel benne.
– Nem sokáig. Az arkangyalok teste gyorsan gyógyul. De lett
egy hasonló sebem, ami a mai napig megvan. – Mosolyának
mélysége azt mondta neki, hogy mélyen elégedett volt ezzel. – Te
mindig az a baba maradsz, akit ringattam a karjaimban. Mikor
neked fáj, az nekem is fáj. És még mindig leégetném érted a
világot.
– Nem anyám, nem tennéd.
Mély nyugalom volt az anyjában. – Félsz az őrületem miatt.
– Az idő egy szárnyas bestia a halandóknak, de nekünk
hátborzongató dagály. – A férfinak évszázadokba, ha nem többe
fog telni elfogadni anyja épp elméjű és ott volt. – De egy
szívverésnyi idő óta vagy ébren.
– Mikor lettél ennyire filozofikus én fiatal Rafam? –
Gyerekkori becenevét egy eon óta nem hallotta. – Egy vad,
impulzív fiút hagytam hátra, kinek dühe második bőre volt, és
arra jöttem vissza, hogy egy arkangyal, aki erősen irányítja
világát s elbűvöli őt egy halandó. – Nevetés törte meg
mozdulatlanságát. – Nos… azt hiszem a vad fiú megmaradt a
férfiban, akivé váltál. Még mindig megcsavarod a dohosok és
merevek orrát.

- 265 -
 Ebben a pillanatban anya és fia voltak. – Elena szerint az
angyalok fele azt hiszi elvesztettem az eszemet és várják mikor
szerzem vissza.
Ezután kis dolgokról beszéltek abban a tíz percben, ami eltelt,
Amanat újszülött csecsemőiről, a megjavított otthonokról, hogy
anyja kérte, egy vámpír szüzet had küldhessen a Toronyába. –
Túl heves Amanat számára. Ha később vissza akar térni, akkor
visszatud, de erőltetni, hogy maradjon csak megfojtja őt.
– Megkérem Dmitrit, hogy szervezze meg az áthelyezést.
Caliane következő szavai sokkal töprengőbbek voltak. – Furcsa
dolog nem? Egy arkangyal méhe termékeny lesz ilyen
katasztrofikus változások között? – Felnézett a holdra. –
Korábban már gondoltam erre, a világ számtalan módon
megváltozott.
A szavaiban visszhangzott a prófécia, amitől Raphael nyakán
felálltak a pihék, de emlékeztette magát, hogy anyja nem volt jós.
Ő nem Cassandra volt, aki arról álmodott, hogy egy halandó
angyallá válik, majd felemelkedett hogy lássa álma ragyogó, élő
színeit.
Határozottan témát váltott. – Elena ma említette, hogy soha
nem látott képet apámról. – Azok, amik Lumia ősi udvarában
voltak nem számítottak, azok mind apjának halálát mutatták be,
amit egy tramuatizált fiatal angyal látott. Tűz hajú és szemű.
Színei beolvadtak az angyaltűzbe, ami a halála volt.

- 266 -
 Szomorúság csavarta körbe Calianet, mint egy nehéz takaró,
de belekeveredett mosolya, amiben szerelem volt. – A kedvenc
portréimat Nadielről a lakrészemben tarom. – Megszorította
alkarját. – Mond Elenának, csatlakozzon hozzánk. Megnézzük
apádat.

- 267 -
 33. fejezet

Elena még soha nem volt ezelőtt Caliane magán lakrészében.

Raphael kint találkozott vele, elmondta hogy anyja bent vár
rájuk. Elena nem volt benne biztos mit várt, megkapta amit várt
és amit nem. A tér kiváló volt egy olyan lény számára, aki
millenniumokat túlélt és számtalan kultúrából és dizájnból
választhatott.
A paletta fehér és fakó arany volt a legnagyobb részben, a
folyosó magas fala, amit átsétáltak olyan tapéta volt, ami ellopta
lélegzetét. Finom és imádnivaló, a dizájn szeretőt kezek munkáját
tükrözte. A padló nem ragyogó márvány volt, hanem meleg
ragyogó, fakóméz fa, függönyök lógtak a hatalmas ablakok előtt,
a fehér muszlin annyira finom volt, mint a levegő.
Ez meleg és üdvözlő tér volt… míg meg nem láttad a plafontól
falig érő ajtókat, amik Caliane belső szentélyébe vezettek. Vastag
vas, mely két keresztben lévő kard jelképét viselte. Elena elég
messze megállt, hogy az egész masszív fémet lássa, és egy idő
után észrevette a rejtett elemeket az eredeti feltűnő dizájnban.
Mindegyik kard egyedülálló volt, a markolatok dicsekedtek
bonyolult mintáikkal, nem volt átlagos mégis valahogy odaillett.

- 268 -
 – Az apámé. – Raphael a jobb oldalira mutatott. – Az anyámé.
– A balra mutatott. – Apám elégett halála során és ez anyámat
darabokra törte és az óceánba dobta.
Elena szívét megszúrták. Nem tudta megérteni mibe került
Calianenek, hogy kivégezze a férfit, akit annyira mélyen szeretett,
egy szerelem amit eonok óta tartó hosszú létezése során addig
nem talált meg.
Elena határozottan végigsimított Raphael testén, ahogy még
pár lépést megtettek. Ó – Majdnem elmulasztottam a többi
dizájnt. – Bonyolult darabok, amiknek nem volt értelme, csak ha
közelről nézted és láttad a részleteket.
Raphael megérintette az egyik darabot. – A születésem.
Elena látta a gyereket, akit két tenyér tartott, egy férfias és egy
nőies. Stilizált kép volt, a csecsemő nem volt látható, csak
szárnyainak puha ívei a hátán, de ujját a panelre tette és
mosolygott. – Végre, látok rólad babafotót.
Raphael nem nevetett, szemei a jobb sarokban lévő két másik
panelt nézték, amik fényesebbek voltak, mint a többiek. – Azok
nem voltak itt korábban.
Elena kancsalított, próbálta megnézni mi volt az… Bőre
összeszorult. Ragyogó fényrobbanás. Egy zuhanó angyal,
szárnyai töröttek és testét tűz nyalta. Nadiel zuhanása. Alatta volt
egy másik panel egy összeesett angyal testéről, a férfi szárnyai

- 269 -
összetörtek és teste törötten feküdt, hogy végtagjai a rossz
irányba álltak.
Raphael utolsó találkozása Calianeel, mielőtt aludni ment
volna.
– Ez az ő története –, suttogta, rájött az ajtók tárolták egy
arkangyal életének végtelenségét. Még a véres és törött darabokat
is.
– Nem gondoltam, hogy az emlékezést választja. – Raphael
tekintete a két fájdalmas képet nézték. – Néha Elena, nem értem
az anyámat.
– Nos, ne tőlem kérj tanácsot hogy kezeld a szüleidet. Láttad
elsőrangú kapcsolatomat Jeffreyvel. – De a férfinak dőlt és mikor
Raphael kitárta szárnyait, kezével megsimogatta a belső felületet.
És megfagyott. – Ő, Arkangyal?
– Hmm? – Egy másik panelt nézett.
– Elfelejtetted megemlíteni, hogy fekete és lila tollakat
szereztél?
Ez elkapta a figyelmét. Lenézett, megnézte a fekete tollakat,
amik szárnyának ívén voltak, mintha onnan nőttek volna ki, ahol
szárnyai a hátából álltak ki.
Azok az obszidián tollak indigóba fakultak és mélykékbe,
mielőtt a fehérarany átvette volna uralmát a szárnyán. – Úgy
tűnik ismét megjelöltél. – Kitárta másik szárnyát, ahol a
pisztolylövés sebe volt. – Itt ugyanaz a helyez.

- 270 -
 Elena megmozdult, megnézte szárnyainak tetejét. – Ott nincs
változás.
– Mutasd meg a szárnyaidat.
Vihar tört ki Elena hátából. Látta az éjfél és hajnal színeit, de
élt benne a férfi arany villámlása. – Azt gondoltam a jelölés
egyirányú. – A férfi a Tanács tagja volt, míg ő baba halhatatlan,
mikor a gubóba került.
– Úgy tűnik nem. – Nem hallatszott aggódónak, legkevésbé
sem, összezárta szárnyait. – Anyám kérdezi, hogy bemegyünk-e
vagy egész nap itt kint állunk.
Az állandó változások ellenére, amik velük történnek, vállai
remegtek, ahogy Raphael utánozta Caliane uralkodói hangját. –
Viselkedj. – Egyszerre fordultak meg, benyomták az ajtót… és
holdfénybe érkeztek.
Elena levegőért kapkodott.
A nappalinak nem áttetsző falai voltak, kivéve az, ami mélyre
Caliane lakosztályába vezetett. A többi, a tetőt is beleértve üveg
volt. Indák tekeredtek ré, elég vastagok voltak, hogy foltos
árnyékokat biztosított nappal. Az indák alatt fehér bársony
kanapék voltak íves lábakkal, rajta gombok.
– Gyertek – mondta Caliane, arcát nehéz volt olvasni. –
Elviszlek Nadielhez.
Elena az Ősi mellé lépett, míg Raphael mögöttük ment.
Caliane újabb ajtón vezette át őket, egy nagy hálószobába. A

- 271 -
fények puhábbak voltak, a függönyöket elhúzták az ablakok elől.
Az ágy négyoszlopos volt, fehér ágyneművel, az ágy függönye
fakó arany volt és a szőnyeg gazdag barna.
– Erre. – Caliane megfordult, s a mögöttük lévő falra nézett…
amit minden reggel ébredés után látott.
Elena mellkasa szoros volt, megfordult.
A festmény Nadielt informális pillanatban kapta el. Ing nélkül
volt, lábát harcosok bőre borította és egy kard volt keresztben a
combján. Egy rongy volt a jobb kezében és nevetett, valaki felé
fordult, aki a művész bal oldalán volt.
Caliane, biztos ő volt az. Az átható intimitás a nevetésében, a
szemeiben. A művész két szerető közti pillanatot kapta el, aki
elég tehetséges volt, hogy vászonra vesse.
– A Kolibri – mormogta Elena, és ez nem kérdés volt. Tudta
csak két angyali művész volt olyan tehetséges, és az egyik,
Aodhan még nem született meg Nadiel halálakor.
– Igen. – Caliane hangjában kor volt, ami Elena csontjainak
nyomódott. – Egy látogatásra ugrott be és Sharinenel mindig ez
volt, nála volt egy jegyzetfüzet. Nadiel kiment megtisztítani a
fegyvereit és én vele nevettem valamin, és Sharine ott ült és
körvonalakban rajzolt és ilyen normális dolgot nem vettünk
észre. Egy évvel később nekem adta ezt.
Elenát elragadtatta, hogy hallhatott a rejtélyes, űzött
Kolibriről, aki Sharine volt, egy barát, egy kortárs. De túlságosan

- 272 -
lenyűgözte a portré, hogy kövesse a gondolatot, hogy
megkérdezzen a nőről, aki annyira tehetséges volt és annyira
törött.
Raphael elmondta neki, míg Caliane színeit örökölte, Nadieltől
a csontjait. Elena megpillantotta az igazságot a Lumiában látott
portrékon, most látta teljes valóságában: Nadiel arcának vonása,
széles vállai, magassága, még ahogy ült, mind Raphael tükre volt.
Az apád szemei zöldek. Lenyűgöző zöldek, ami a smaragd és
akvamarin közt volt. Annyira tiszták, hogy feltűnőségét még a
festmény is elkapta. Nem tudta miért, de soha nem kérdezte meg
Nadiel szemének szívét. Talán mert Raphael apjának szemei
mindig angyaltűzben égtek, mikor a festményeket Limuában
látta.
A férfi ezen a festményen nem égett belülről kifele. Barna bőrű
és izmos, arcán vigyor volt és haját a szél fújta, ami buja barna
volt és a vége aranyba váltott. Jobb fülében volt egy borostyán
fülbevaló és tudta az Caliane jele volt.
– Annyira komisz nevetés volt a szemeiben. – A szerelem fájt
Caliane hangjában. – Tudtam, hogy a Tanács új tagja volt, de ami
először felé vonzott, mint férfi, az a nevetése volt. Egy zsúfolt
piacon át hallottam és tudnom kellett ki nevetett ennyire nyíltan,
szemérmetlenül boldogan.
Ragyogás öntötte el az arcát, szemei ragyogtak. – Volt benne
csibészség is. Elérte, hogy emlékezzek arra a lányra, aki egyszer

- 273 -
voltam,a nőre aki az arkangyal alatt voltam. – Következő szavait
olyan nyelven mondta, amit Elena nem értett meg.
Mikor Raphaelre nézett a férfi a fejét rázta. Nem ismerem ezt
a nyelvet hbeebti. A szüleim ezt privát pillanataikban
használták és bizonytalan vagyok az emlékeimben,
Azt hiszem nem igazán kell fordítás. Heves szerelem volt
benne, egy rejtett dal. Még ha nem is lehettek mindig együtt,
leveleket írtak, kis ajándékokat küldtek, feljegyeztek dolgokat,
amiket a másikkal akartak megosztani. A szerelem állandó
jelenléte megkönnyítette Raphaelnek, hogy csak egyik szülőjével
volt, mikor Calianenek és Nadielnek el kellett válnia.
Két arkangyal nem tudott sokáig ugyanazon a területen létezni
anélkül hogy energiájuk végül konfliktushoz ne vezessenek. Hogy
Nadielnek és Calianenek sikerült az szerelmük gyötrelmes
mélységét mutatta.
Felváltva voltál velük?
Mikor baba voltam, Calianenél maradtam. De később, mikor
elég nagy voltam, hogy megértsem a dolgokat, alkalmanként az
apámmal voltam, máskor az anyámmal. Régi emlékek ébredtek
fel az elméjében. – Anyám, emlékszel, mikor haj nélkül jöttem
haza?
Caliane szomorúsága megtört a nevetés vízesésében. – Nadiel
annyira félt a dühömtől, hogy virágcsokrokat küldött napokkal a
megérkezésed előtt. – Szemei még a portét nézték, de szavait

- 274 -
Elenához intézte. – A fiúnk valahogy egy adag kátrányban kötött
ki. Nadiel a bőréről és szárnyairól le tudta vakarni, de a csodás
haja elveszett.
Elena vigyorogva nézett Raphaelre. – Próbállak elképzelni
gyerekként, de nem sikerül, még az ajtó melletti babaportré
ellenére sem.
– Megmutathatom. – Caliane összefogta kezeit és fiatal
szűznek tűnt, nem pedig egy Ősinek, mosolya tiszta öröm volt. –
Vannak portréim.
– Anyám.
De úgy tűnt mind anyja, mind hitvese figyelmen kívül hagyta
őt. Hagyta megtörténni azt, aminek kellett, utánuk ment a másik
ajtón. És egy szobába, ami miatt felnyögött.
Ez egy szerethető, kivilágított galéria volt.
Róla.
Meztelen babaként apja karjaiban.
Szintén meztelen totyogósként, ahogy a ház falára mászott.
Fiúkén, legalább volt rajta nadrág, próbálgatta szárnyait.
És még több.
– Soha nem tudott megmaradni a fenekén – mondta Caliane
Elenának. – Sharine a legtöbbet egy gyors körvonal után rajzolta
meg, míg ő komiszkodott. – Egy festményre mutatott, amin lant
volt. – Ez volt a legkorábbi. Szerette, ha énekeltem és csendben
volt, egy ideig egy helyben is maradt.

- 275 -
 – Ez lenyűgöző. – Elena kezét a mellkasára nyomta. –
Fotózhatok?
– Nem. – Raphael rábámult. – Vagy felhívom az apádat és
nyilvános galériát nyitok a Toronyban a gyerekkori képeidből.
Hitvese összevonta szemeit. – Rendben. Akkor legyen. –
Figyelme visszatért a festményekre.
Caliane harcos erejével tartotta szárnyait, de ajkai puhák
voltak és arca meleg a szeretettől, ahogy történeteket mesélt
hitvesének, amik a festmények mögött voltak. Emlékei tiszták,
tökéletesek voltak.
– Miért nem tudtam erről a galériáról?
Caliane nevetett. – Á, ez egy anya dolga. Te elfoglalt fiú, fiatal
voltál.
Raphael azt vette észre, hogy egy családi portré vonzotta:
Nadiel állt, keze a fiatal Raphael körül volt, míg Caliane előttük
ült, de hátranézett, arcán mosoly volt, mintha valami elterelte
volna figyelmét, amit ők ketten mondtak. Apa és fia nevetés
közepén voltak, szinte hallotta.
– Annyira jó kezei vannak Sharinenek. – Anyja odament, hogy
mellette álljon. – Elmondta, hogy meglátogattam?
Berendezkedett új életében Marokkóban. – Megérintette az
alkarját. – Jó dolgot tettél Raphael.
– A Kolibri volt a legjobb személy a feladatra. – A Tanácsnak
szüksége volt egy semleges félre, aki vezette Limuát és a környező

- 276 -
falvakat és az angyalságon belül senki egy rossz szót sem tudott a
Kolibriről mondani. – Kívül áll a politikán és a szövetségeken.
– Csak a fia számít – emlékeztette Caliane.
– Igen. – Illiumért a Kolibri mindent megtenne… de még
Illium sem volt képes teljesen itt tartani az anyját. A Kolibri a
saját világában létezett, törött hangszer volt, szerelme darabokra
törte. Raphael soha nem látta ennyi munkáját egy helyen, és
ezzel még jobban gyászolta őt.
A nő, aki megértette az életet és a szerelmet, megértette, hogy
ezek az élet részei voltak. A család részei. De a család, amit
lefestett akkora gyengédséggel, most már szét volt törve, mint a
Kolibri elméje.

- 277 -
 34. fejezet

Elena vihar szárnyai New Yorkba való visszaérkezésük után

egy héttel is vonzotta a figyelmet, Raphael hitvese könnyebben
megúszta, mint hitte, az egész világ Kínára figyelt. Nem mert
történt valami, épp ellenkezőleg. Gadriel hírtelen éteri nyugalmat
jelentett a lakók közt, beleérte a vérszomj határán lévő
vámpírokat.
– Semmi, amibe az ujjam bele tudom vájni… de a bőröm
viszket.
A többi parancsnok is hasonlót jelentett.
Ez talán elég lett volna, hogy a Tanácsot félrevigye, ha
Michaela nem okoz három héttel később hangulatváltozást, hogy
látszólag szeszélyességből nem válaszolt a Tanács gyűléseire, még
képernyőn sem.
– A szülés nehéz volt – mondta Keir Raphaelnek és Elenának,
mikor felhívták, hogy volt. – Azért mondhatom el, mert
megengedte, de ennek köztetek és Caliane közt kell maradnia.
– A szavunkat adjuk. – Ez nem a manipulációk ideje volt.
– A baba erős, egészséges – mondta nekik Keir. – Michaela
arkangyali gyorsasággal gyógyul, de nem rögtön a szülés után. –
A gyógyító szemei találkozott az övéikkel. – Nem megy a

- 278 -
Menedékbe. Meg van győződve, hogy gyermeke nagyobb
biztonságban van udvarra falai közt.
Raphael nem látott igazi aggodalomra okot, nem, mikor Keir
figyeli a baba fejlődését, ahogy Michaela lábadozását. –
Szokatlan, hogy egy gyereket nem a menedékben nevelnek, de
nem ismeretlen választás, én a legtöbb időmet Nadiel és Caliane
területein megosztva töltöttem.
Először világa az erődök, fellegvárak biztonságos falai közt
volt. Kisfiúként, aki szárnyait alig tudta uralni, hatalmas területei
voltak játszani, ami tele volt titkokkal és kihívásokkal. Két kifent
harcos felügyelete alatt nőtt fel, és magasan oktatott udvaroncok
oktatták őt a felelősségre, ami a szabadsággal járt. Mire eléggé
megerősödött, hogy először repüljön át a falakon, Nadiel egy
karddal ajándékozta meg, Caliane megtanította íjjal lőni.
– Nem a baba biztonsága miatt aggódom, hanem a fejlődése
miatt. – Keir ritka nyugtalan gesztussal túrt kezével a hajába. –
Jártál a Menedék iskolájába sok féléven át, eleget, hogy barátaid
legyenek, akikkel játszattál. Jelena és Avi is akkor adták Tashát
iskolába, mikor Caliane téged, így ti ketten lehettetek
játszópajtások.
Mennyi vad játékot játszottak Tashával. Két kicsi napbarnított
angyal futott végig lázongva a hatalmas területen. Bárcsak Tasha
nem lenne annyira bolond, hogy megpróbál közénk állni,

- 279 -
mondta Elenának. Te lennél a legjobban lenyűgözve, hogy
milyen történeteket mesélnénk együtt.
Adj egy vagy két évtizedet. Vihar szárnak és villámlás simított
végig rajta elektromos simogatással. Talán lenyugszom addig és
nem akarom kifilézni Ms. McRövidnadrágot.
Ahogy Raphael küzdött a mosollyal, Keir az mondta –, Nadiel
sokkal hanyagabb volt ilyenekben, de a fellegvára legfiatalabb
vámpírjainak gyermekeinek otthona volt. Soha nem voltál
egedül. Félek, hogy a baba egy csinos börtönben nő fel.
– Van még idő. – Az angyal babák nagyon lassan fejlődtek, egy
ideig a gyermeknek az anyján kívül nincs másra szüksége.
– Igen, talán csak feleslegesen aggódom.
Keir kijelentkezése után, hogy megnézze a csecsemőt, Raphael
hitveséhez fordult. – Szeretnél repülni? Az ég tiszta. – Csodás
volt két felhővel borított nap után.
– Mit szólsz Cassandra részével?
Raphael biccentett. Egy rangidős angyalokból álló raj egy nap
többször elrepült felette, ahogy feladataikhoz igyekeztek, és
elküldték a jelentést, de saját szemével is meg akarta nézni a
helyet, ahol Cassandra eltűnt Favashival a karjaiban.
Senki sem volt ott, mikor leszálltak a kerítésen kívül, ami
egyszer egy láva víznyelőt vett körbe. Ma az ablakokhoz sétáltak,
amik a kerítésen voltak, látták, hogy vastag, háborítatlan fehér
réteg borítja.

- 280 -
 Kora december volt és Manhattan még nem állt hóban. De itt a
hó megtört csizmájuk alatt, ragyogó szőnyeg volt a csillagfény
alatt.
Egy pár havas szárny repült a látószögükbe pár másodperc
után, a bagoly elegánsan szállt le. Párja pillanatokkal később
követte, és a két bagoly lenézett, tekintetük átható volt.
– Hiányzik nekik – mormogta Elena. – Úgy érzem, ahogy az
elméjüket, tudják, hogy most az enyémek. – Tenyerét az üveghez
nyomta. – Remélem megtalálja látszat nyugalmát.
A szél örvénylett körülöttük, felkapta a havat. A baglyok
csendesen felszálltak, míg Raphael és Elena csendben figyelte
őket. Elena visszatartotta lélegzetét, nem volt benne biztos, mit
akart. Legutoljára, mikor Cassandra felemelkedett, majdnem a
világa végét jelentette. Mégis, mikor számított az Ősi, akit
üldöztek a jövő látomásai, jött. Segített Elenának, és talán
segített Favashinak.
De a szél lecsillapodott, olyan gyorsan, ahol feltámadt, kis
pelyheket hagyott Elena téli kabátján. – Nem, ez nem jó a
vérnyomásra.
– Egy pillanat hbeebti. – Hátralépett, hogy ne csapja meg őt,
Raphael felszállt. Nézte, ahogy átrepült a korábbi láva víznyelő
felett elég magasan, a baglyok vele köröztek. Látsz bármit?
Igen. Gyere.

- 281 -
 Elena felszállt, hogy csatlakozzon hozzá. A szíve összeszorult.
A hóba egy hatalmas bagoly teste volt rajzolva, szárnyait
széttárta. – Még részben ébren van. – Eléggé, hogy tudja, jöttek
megnézni őt. – Meg kellene erősíteni a járőrözést?
– Nincs rá szükség. – A baglyok felé biccentett, akik lejjebb
repültek, közelebb úrnőjükhöz. – Ha eljön a nap, mikor a baglyai
itt hagynak, akkor tudni fogjuk.
– Igen. – A csodás lények kölcsön kapott kincsek voltak,
amiket egy Ősi adott neki, aki látta születését egy millenniummal
ezelőtt. – Nem jó, hogy félig még ébren van, ugye?
– Mind egyetértünk abban, hogy Lijuan félig ébren van, így a
Zuhatag energiái talán zavarják az Álmukat.
Elena gerincét hideg ujjak simították végig. – Reméljük, hogy
csak két Alvóra volt hatással.
***
Ez a remény két órával később összetört, mikor Astaad
azonnali vészhelyzeti hívást küldött a Tanács felé. Raphael
gyorsan felöltözött a megbeszélésre, míg Elena meztelenül ült
hátul, egy takaró takarta testét.
A Tanács két percen belül válaszolt, elég meglepő volt, hogy
Michaela arca is köztük volt. Pengeéles szépsége központi
szerepet adott neki, de Raphael csak bőrének színhiányát látta,
valamint szemei körül a kis puffadást. Ha bárki más észrevette,
annak tudták be, hogy hosszú alvás után ébredt.

- 282 -
 A világ elfelejtette, hogy Michaela egyszer anya volt, senki sem
gondolt erre. A babája kedvéért remélte ez így is fog maradni.
Senki nem volt Budapest Arkangyalnak rajongója, és
megtámadni őt, míg gyenge volt kész csábítással ért fel.
– Remélem jó okod van erre – mormogta most, szavai
pengeélesek voltak, ami belevájt a nem védett húsba. – A
vészhelyzeti hívásokat nem vehetjük könnyedén.
Astaad tunikája gyűrött volt, haját a szél fújta. – Ezt látnotok
kell.
Az adás megváltozott, hogy a türkizkék óceánt mutassa a
csendes-óceáni nap alatt, az óceán tajtékzott, a hív habzott. A kép
rázódásából ítélve Astaad egyik embere repült el felette egy
rögzítő és továbbító egységgel. Ahogy nézték a víz habja
vízörvénnyé vált, ami annyira erős volt, hogy Raphael remélte,
hogy az angyal elég magasan repült, hogy ne kapja el.
– Astaad, a területem a huszadik jégvihartól szenved. –
Alexander két ujját orrának nyergéhez nyomta, szavai vágtak. –
Ilyen jelenség nem elég ok, hogy-
– Ott!
Raphael egész este megállt. Mert a víz fodrozódott és kifelé
terjedt, és Astaad megállította a képet.
Arkangyal jól látom, vagy a víz egy arcot okád ki?
Raphael belsője összecsavarodott, ahogy felismerte az arcot.
Nem képzelődsz.

- 283 -
 Vízi isten?
Csak az arrogancia arkangyala. A halandók számtalan
néven hívták őt így az idők során, de ez a legjobb Aegaeonra.
Úgy hangzol ismered őt.
Egy aprót visszatért Alvásából az életem során. A Tanács
minden tagja ismeri őt, de az anyámnak találkoznia kellett vele
akkoriban, és talán korábbi ébredései alatt.
– Mennyi ideje tart? – Neha haja ki volt bontva, és köves csat
fogta hátra, de teste harcosok bőrében volt, ahogy a szobában
állt, aminek vörös fala volt.
– Három vagy négy órája, de először azt hittem ez vízi
jelenség, amitől Alexander szenved.
– Elnézésed kérem Astaad – mondta Alexander, hangjában
más miatt volt él. – Aegaeon durván egy évszázaddal előttem tért
Aludni. Elfelejtettem dámai hajlamait.
Alexander nem rajongója.
– Mennyi, úgy huszonötezer éves? – Charisemnon hangja
hevenyészett volt. – Nem egy ősi, mint te vagy Lady Caliane.
Caliane összevonta szemöldökeit. – Ezt terjesztette? Mindig
furcsa hiúsága volt a korával. Az igazság az, hogy akkor született,
mikor fiatal voltam. Egyidős velem és Alexel.
Nem tudtam, hogy ötvenezer évesnek mondta magát, mondta
Raphael Elenának. Talán velem soha nem próbálta, mert tudta
a kortársa volt az anyám.

- 284 -
 – Aegaeon teljes erejét összehasonlítani a jelenlegi Tanáccsal
lehetetlen kiszámítani – mormogta Alexander.
– A kor és tapasztalat adja erejét egyedül – mutatott rá Neha.
– Emlékszem rá a legutolsó ébredéséről, nem élvezte azt az időt,
nem maradt sokáig, de elég lenyűgöző volt, mikor a földön sétált.
Eközben Neha a rajongója.
Aegaeon mindig ilyen volt a nőkkel, bár én nem hívnám
sármnak. Ahhoz túl durva, túl vakmerő volt.
Raphael? Miért vagy rá dühös?
Erről nem beszélhetek Elena. Ez nem ígéret… hanem bizalom,
amit becsben tartok.
Elena nem erőltette, harcos volt, megértette az ilyen dolgokat.
– A Tanácsnak van egy hiányzó tagja – mondta Elijah
nyugodt, gondolkodó hangja. – Talán így visszakerülünk az
egyensúlyba.
– Informállak titeket, ha az ébredés újabb jeleit kapom –
mondta Astaad, száját fehér vonalak keretezték.
Astaadnak volt oka a feszültségre. Ha Aegaeon felemelkedik,
akkor a Csendes-óceáni Arkangyalnak meg kell osztania a
területét, ahogy először Favashi tette Alexanderrel. Astaad
azonban jobb helyzetben volt, mint Favashi Perzsiában, míg
Aegaeon késég kívül hosszú létezése során uralta azt a területet,
mikor legutoljára felébredt, akkor a Michaela által uralt területen
volt uralma.

- 285 -
 Nemcsak ez, de ha annyi idős volt, mint Caliane mondta,
akkor a legtöbb embere halott vagy hosszú alvásban volt. Talán
Aegaeon ezért nem maradt sokáig ébren legutoljára. Csak annyi
ideig, hogy véglegesen összetörje az angyalság értékes kincsét.
– Mivel mind itt vagyunk – mondta Neha, kezei a derekán
voltak –, mi a helyzet Kínában? Lady Caliane, te voltál ott
utoljára.
Több mint egy fej fordult Michaela felé, figyelmen kívül hagyta
célzó pillantásukat. Calianet ezzel szemben eléggé tisztelték, hogy
bárki megkérdezze miért lépett a helyére.
– Nincsen új fertőzött azok közt, akik a területre vigyáznak a
Tanács számára. A félig elfogyasztottak, akiket Raphael fedezett
fel, mind meghalt, nem ettek, még mikor azt egyenesen a
kezükbe is tették.
– Így semmi sem változott igazán. – Michaela kijelentkezett.
– Annyira csodás, hogy a hercegnő visszatért. – Charisemnon
hangja tiszta méreg volt, mikor kijelentkezett, a képernyő
elsötétült.
A többiek egyesével léptek ki.
Elena arca kétségbeesett volt, mikor felé fordult. Átment a
szőnyegen, ujjaival végigsimított a haján. – Megtettük amit
tudtunk a falusiakért. De Lijuan első érintése halálra ítélte őket.
Elena fejét a férfi mellkasára hajtotta, Raphael keze a tarkójára
görbült, Elena kinézett a puha esőre, ami esni kezdett.

- 286 -
Manhattan ragyogott a függöny mögött. – Nem említetted a
hóbaglyot.
– Hagyjuk Cassandrát addig békében pihenni, ameddig tud. –
A két bagoly a szoba sarkában szundikált, egy ágon, amit Dmitri
rozsdás képességeivel készített, szárnyukat megigazították
álmukban. – Még egy Ősit a Tanács be tud fogadni, de kettőt? –
A fejét rázta. – Ez talán a világot arkangyali háborúba taszítja.

- 287 -
 35. fejezet

Félelmei alaptalannak bizonyultak

Három nappal a megbeszélés után Cassandra területe
sértetlen volt, és Astaad ugyanezt jelentette a területéről. –
Olyan, mintha Aegaeonnak rémálma lett volna és kihozta volna
az Alvásból, de most visszatért oda.
Raphael csendben fújta ki a levegőt. Azt mérlegelte, hogy hogy
ossza meg az Ősi ébredését azzal a két emberrel, akikre a
leginkább hatással lehet, és míg ennek tudatában volt, ha
elmondja, azzal kritikus időben tép szét két életet. Most csendben
marad, csak akkor szól nekik, ha az ébredést igazolták.
Az erőszakos időjárási rendszer megnyugodott, beleértve
Alexander területén a jégviharokat, valamint a geotermális
aktivitást Raphael területén.
– Olyan, mintha várnád a cunamit – mondta Elena este, ahogy
a Légió épületének tetején álltak, miután Elena egész napját ott
ültetéssel töltötte. – Hogy mindenki megmerevedik és a víz egyre
jobban visszahúzódik a partról… csak hogy egy hatalmas
hullámmal térjen vissza és mindent a halálba taszítson.

- 288 -
 – A pozitív gondolkodásod felmelegít. – Raphael nézte a lilába
nyúló horizontot, ahogy a nappal éjszakába esett, majdnem azt
várta, hogy látja a hullámokat.
– Ez vagyok én, élénk, mint egy tavaszi mag. – Fény táncolt a
szárnyian, figyelmeztetés nélkül dobott el egy kést. – Elmondod
mi volt abban a csomagban, ami Amanatból hoztunk el?
Raphael visszadobta a kést a fagyos éjszakai levegőben. –
Újabb portré apámról. – A szavak nyugodtak, érzelemmentesek
voltak. – Anyám azt akarja tartsam meg.
Elena fejét oldalra biccentette, miután a pengét a hüvelyébe
csúsztatta, bezárta a köztük lévő távolságot. – Hé. – Kezét a
szívére nyomta. – Beszélj hozzám.
A férfi pulzusa megemelkedett, hogy az övével verjen. Most
már teljesen halhatatlan volt, de még törékeny volt hozzá képest.
Összetörhető. Lijuan egy csapással végezne vele… mégis Elena
vele repülne a csatába. A bátorság a lelkébe volt írva. Annyira
dacos volt, mint vihar szárnyai, amit megszerzett a Zuhatagtól.
– Az anyám a jókra emlékszik az apámból –, mondta, elméje
megtelt egy másik szerelmespár emlékeivel. – Azon
gondolkodom, hogy elfelejtette-e a többit, vagy csak azt
választotta, hogy a fényre gondol.
Az idő visszapördült.
– Az hogy apám szerette őt kétség kívüli volt. Hatalmas ereje
volt és a nőket vonzotta, de soha nem nézett másra. Még mikor

- 289 -
hónapokig külön is voltak, soha nem engedett a csábításnak,
soha nem látta őket, ezt a saját szememmel láttam. – Raphael
elkapta Elena szárnyainak villámlását. – Ebben apám fia vagyok.
Nekem sem lesz soha más.
Majdnem fehér haj tapadt Elena nyakára, felnyúlt és ujjaival
végigsimított a férfi arcán.
– De egyben… felelőtlen volt. – Nevetős és ragyogó szemű és
nem olyan felnőtt, aminek lennie kellett volna. – Furcsa ezt
mondani egy arkangyalról, de volt benne egy kölyökség, amit
tisztán látok, mikor visszaemlékszem. Kalandokra vitt, amik
csodálatosak voltak, míg le nem estem és el nem törtem a
szárnyam vagy a lábam.
– Imádtam a kalandokat, szerettem a veszélyt. De zavarta az
anyámat és mégsem volt elővigyázatos. Kétségbeesetten szerette
az anyámat, de nem vigyázott eléggé a szívére. – Raphael
próbálta megtalálni a szavakat, hogy megmagyarázza. – Mindig
kockázatokat vállalt, mindig a peremen volt. Mikor az őrület
először megcsókolta az elméjét, a gyógyítók azt mondták neki
menjen Aludni, mert gyakran a hosszú Alvás volt a gyógymód,
ami meggyógyította a töréseket.
Emlékei kemények és hangosak voltak a fejében. – Hallottam
őket veszekedni. Már nem voltam többé gyerek, és megértettem.
Anyám könyörgött neki, hogy menjen Aludni, megígérte, hogy
várni fog rá, mikor felébred. De az apám elutasította, hogy

- 290 -
„feladja az életet”. – Annyira makacs, arrogáns volt és azt hitte ő
jobban tudja.
– A végén ráerőltette, hogy kivégezze őt – Ez megtörte
Calianet oly módokon, ahogy Raphael nem gondolta volna, hogy
valaha meggyógyulna. – A nő akit ismert nem az, aki volt. Egyes
részei hiányoznak. – Mindig hiányozni fog.
– Láttam a portrékat. – Elena szemei ma szürkébbek voltak,
nem ezüstök, halandó szíve teljesen nyitva állt. – Van benne egy
gyertya, ami tompább, csendesebb.
– Annyira idős volt, mikor találkoztak. Eléggé, hogy a végtelen
Alvást fontolgassa. Apám hozta vissza az életbe, mindig ezt
mondta nekem.
Elena karjait köré csúsztatta, szorosan tartotta őt, ahogy
körülöttük a szél fújt, olyan fagy volt benne, ami a nem túl messzi
jövőben havat ígért. – Bárcsak találkoztam volna velük, mikor
együtt és boldogok voltak. Bárcsak találkozhattál volna Jeffreyvel
és Margueriteel, mikor ők is ilyenek voltak.
De a múlt elmúlt, törött darabjait a lábuknál hagyta.
Mindenük csak az emlékeik és veszedelmes jövőjük volt, ami
mindig változott. Beleérve a Raphaelben tomboló erőt, ami
kezdett sejtjeivel egyesülni.
***
A VADÁSZ ANGYAL GYŐZEDELMI VISSZATÉRÉSE!

- 291 -
 Elena Demarcora bámult, mikor a férfi egy héttel később egy
tabletet lóbált az arca előtt, a főcím hatalmas volt. – Vidd azt
innen, vagy céllövésre használom majd.
Vadász társait kirázta a hideg, mikor először meglátták
villámló szárnyait, de most már nem volt új hír. De ez nem
mondható el a helyi újságokról és magazinokról. Megszállottak
voltak a szárnyaival kapcsolatban. Minden átkozott nap új cikk
volt róluk. Nem volt biztonsági fenyegetés, mivel a legtöbb
nyomtatott képet a városiak lőtték, s olyan főcímetek kaptak
mint a mai, de kezdte úgy érezni magát, mint New York
látványossága.
Demarco régi Vadász Angyal pólóját hordta és régi farmert, és
okostojás mosoly volt rajta, kezdte felolvasni a cikket, míg Elena,
Ransom, Ashwini, Honor, Kenji és Rose az asztal körül ültek a
Céh központjában. Elena Deveraux –, énekelte –, nem egyszer,
hanem kétszer tért vissza a halálból!
– Egyszer sem voltam halott – mormogta Elena. – Csak
majdnem meghaltam.
Kenji kuncogott és Demarco folytatta. – Ebben a
megtestesülésben büszkévé teszi a várost visszavonható vihar
szárnyival-
– Várj egy percet! – Korábban hátradöntött székeit négy lábra
állította. – Ezek nagyon speciális szavak. – Amikkel ő írja le
szárnyait. – A rejtélyes anonim forrás itt van?

- 292 -
 Demarco ártatlan szemekkel nézett rá. – Akarod hallani a
többit vagy sem?
Elena összegyűrt egy szalvétát és a kócos szőke hajú fejéhez
vágta, míg a többiek felnevettek.
– Hol tartottam, mielőtt megtámadtak? – Feltűnően találta
meg újra a helyet. – Azok számára, akik megkérdőjelezték,
azoknak egy arculcsapás. De a New Yorkiaknak megerősítés,
amit már tudtak: a mi vadász angyalunk megállíthatatlan.
Elena felnyögött, kezeibe ejtette fejét. – Érjen véget a kínzás.
Kérlek, könyörgöm.
De Demarco kegyetlenül folyatta míg barátai támogatták
ebben. Végül Ashwini egy csokit dobott neki jutalomként és
lenyugtatta magát a cukorral és csokival, míg az egész kínzási
procedúra véget ért, beleérve a rejtélyes anonim forrással, aki
semmit nem mondott magáról, de hozzáadódott a vadász angyal
legendájához.
A kedvenc idézete ez volt: – Láttam, hogy szárnyai miatt az
emberek megmerevedtek.
– Feltételezem meg kell köszönnöm neked ezt. – Egy újabb
zsebkendő golyót dobott felé. – Remélhetőleg megállítja azokat,
akik nem tudnak ellenállni, hogy megérintsék. – A nem kívánt
érintés kellemetlen volt a régi szárnyain és ezeken is.
– Ötletem sincs, hogy miért nekem köszönöd meg – mondta
jámboran Demarco. – Köszönd az anonim forrásnak.

- 293 -
 – Srácok, mutattam nektek az új Vadász angyal pólómat? –
Kenji lehúzta kabátjának zipzárját, hogy felfedje kobaltkék
pólóját. Ragyogó pink Vadász angyal arany és arannyal ragyogó
szárnyakkal.
– Honornak és nekem sárga van. – Rose öklözött Honorral.
– Az enyém fekete és fehér. Klasszikus. Nincs kicseszett
ragyogás. – Ransom telefonja pityegett, mielőtt Elena azzal
fenyegethette volna meg őket, hogy megöli őket. Kemény barátja
elfehéredett rezes bőre alatt. – Most? – nyögte ki. – Úton vagyok.
Annyira szertelenül kelt fel, hogy széke a padlóra esett. – Hol a
sisakom? – Őrült kifejezés volt arcán, fejét jobbra-balra forgatta.
– Mögötted. – Elena a homlokát ráncolta. – De nem hiszem,
hogy ilyen állapotban vezetned kellene. Mi a baj?
Ransomon kívül mindenki elcsendesedett és éber lett, egy
csoport halálos vadász várt, hogy akcióba lépjen barátja kedvéért.
Ransom rámeredt, mielőtt kezeit fel nem dobta, hogy
nyilvánvalónak kellett volna lennie. – Nyree most szül!
A csapat egyszerre vette a levegőt, de jól olajozott gépként
mozogtak. Demarco volt felelős Ransomért, elvitte a Céh
járgányához, Kenji és Rose hátra szálltak be. Ashwini vitte
Ransom motorját, Honor volt mögötte, ahogy a kocsi mögött
mentek, míg Elena felszállt.
Nyree már a szülőszobán volt mire megérkeztek a kórházba és
biztosították, hogy Ransom a megfelelő helyre menje. Elena soha

- 294 -
nem látta még ennyire sokkosnak, de a vállait kihúzta, mikor
bement az ajtón, kifejezése tiszta nyugalomtól ragyogott.
A többiek kint vártak, mint az ideges szülők. Elena több
figyelmet vonzott, de az összes fegyver is, ami a testükön volt
elterelte a kíváncsi tekinteteket. Vagy talán az egész csoport
figyelmet vonzott. Demarco kardot viselt a hátán, míg
Ashwininek fegyver volt a csípőjén, egy dobócsillaggal játszott az
ujjai közt, a fény ragyogott a gonosz éleken.
Kenji elült és csettinteni kezdte nyaktilóját, míg Rose egy
tettetett késsel való dobálást gyakorolta. Egy arra tartó orvos
benézett, mikor eldobta láthatatlan fegyverét. Honor eközben
„elkapta” Rose késeit és visszaküldte.
– Elmondta, hogy fiú vagy lány? – Demarco karját Elena
derekára tette, óvatos volt, hogy alkarja ne érjen szárnyaihoz.
Elena a fejét rázta. – Azt mondták nem tudják. Meglepetést
akartak.
– Mindőtöket megöllek ezért. – Sara rohant be az ajtón fekete
magas sarkújával, ma mély lila, passzentos ruha volt rajta, ami
csodásan lógott vállairól.
– Tudtuk, hogy varázsló vagy főnök. – Demarco szalutált Sara
felé, nem volt benne megbánás. – Kétségünk sem volt, hogy
időben ideérsz.
Sara rámeredt. – Bármi hír?

- 295 -
 – Nincs. – Honor törökülésben ült le egy műanyag székre. –
Az orvosok azt mondták ez Nyreenek az első, így eltarthat egy
ideig.
De két órával később Ransom hatalmas vigyorral sétált ki. –
Apa vagyok.
Mind körülötte örvénylettek, megölelték, gratuláltak és
kérdezgették. Miután Sara rendbe tette őket, bemehettek az
anyukához és a babához kettesével. Nyree azt mondta
Ransomnak, hogy rendben van.
Elena Demarcoval és Roseal ment be, Ransom az ágy mellett
volt, karja a nő háta mögött volt és simogatta a kicsi fejet, ami
megbújt Nyree bőrén. Az újdonsült anyuka kicsit fáradtnak tűnt,
barna bőre fakó volt, mint szokott, fekete göndör haja gubancos
volt. A mosolya azonban ragyogott.
– Annyira kicsi. – Demarco hangja csodálkozó, kezei pontosan
a háta mögött voltak. –Jesszus Ransom, hogy fogsz vele bánni,
hogy ne törd össze? – Nem okostojás kérdés, hanem egy rettegő
volt.
Ransom ujjával végigsimított fia fején újra. – Ötleted sincs
mennyire félek most. – Vigyora egy kicsit sem tompult. – De alig
várom, hogy apás dolgokat csináljak vele.
– Nyree –, suttogta Elena –, embert hoztál világra. – Törékeny
körmökkel és bőrrel, ami harmatos volt.

- 296 -
 – Magam sem hiszem el. – Ransom hangja kicsit rekedt volt,
míg felesége megcsókolta a baba puha haját. – Mind
bébiszitterek lesztek, szóval szokjatok hozzá.
Nyree nevetése megtöltötte a szobát.
Abban a pillanatban ez rendben volt, Lijuan halálba
emelkedését elfelejtették a kis élet ajándéka során. De a halál és
erőszak egyre inkább ébredt, ahogy Elena meg merte érinteni a
baba törékeny kezét.

- 297 -
 36. fejezet

Arkangyal! Csodás hírem van!

Kilépett az irodájának erkélyére és találkozott hitvesével,
Raphael meg akarta kérdezni, mi volt az öröm forrása, mikor
villámlás terjedt szét az égen. Elena épp időben húzódott félre, és
a villám mellette az erkélybe csapódott.
A felszín megtört, finom vonalak terjedtek szét az egész téren.
Több villámlás jelent meg a felhőtlen égben az első után,
halálos energiaívek voltak, amik elégethették egy angyal szárnyát
és a földre csaphatta.
LESZÁLLNI! MOST! A mentális utasítást képessége határig
küldte ki, látta, ahogy az angyalok nyílként szálltak le ott, hol
tudtak. A Légió egy része is ezt tette, de egyikük nem úszta meg a
villámlásokat.
A teste szétesett.
Legalább a Légió ismét fel tudott kelni, nem úgy az angyal, akit
eltalálna. – Maradj lent Elena. Látnom kell, meg tudom-e védeni
őket. – A csapások sokkal gyorsabbak voltak most és sok angyal
volt a magasban, nem tudtak elég gyorsan leszállni.
Légy óvatos! Mentálisan kiáltotta, mikor megállt az ajtóban és
Raphael felszállt.

- 298 -
 A villámlás irányt váltott és egyenesen felé tartottak. Hagyta,
hogy egy kis villámlás elérje őt, hogy több információt szerezzen,
elnyelte a becsapódást azzal az erővel, ami arkangyallá tette.
Nem stagnáló Zuhatag energia volt. Csak az időjárás
szórakozott.
De valamilyen ismeretlen okból úgy vonzotta az
erőszakosságot, mint villámhárító. Talán mert az energia, ami a
bőre alatt táncolt, olyan volt, mint a villámlás. Ösztönösen
létrehozott egy pajzsot, olyat, amit akkor használt, mikor ő és
Elena a tengerbe merültek, a tenger felé tartott.
Vámpírvadász, semmilyen körülmények közt ne szállj fel.
Elég van benned az erőmből, hogy vonzza a villámlást. Nem
véletlen volt, hogy az az erkélyre csapott mellette. Én túlélem, te
nem fogod. Nem ezen a szinten.
Meg ne merj sérülni!
Az óceán felől szárnyak szálltak, ahogy Raphael elszállt a
felhőkarcolók felett, a raj biztos hazafelé tartott, mikor
leparancsolta őket. Mind sértetlennek tűnt, beleértve a vad kék
szárnyú angyalt.
Uram? hallotta Illium hangját. Csatlakozhatok hozzád.
Ne, maradj a vízben, míg nem szólok. A villámlás tovább
csapkodta a pajzsát, nem tudta garantálni más biztonságát, aki
mellette repült.

- 299 -
 Addig repült, míg elég messze került a leparancsolt rajtól,
hogy a víz nem vezeti majd oda az energiát. Eléggé lerepült a
kékhez, hogy szinte meg tudta érinteni, lábait és kezeit lefelé
fordította… és leejtette pajzsait.
A villámlás dühödt bestiaként támadta meg, tüzes ívekként
vágtatott át testén és a bőrén, amiket a tengerbe küldött. A víz
felforrt és kitört, köd akaszkodott a levegőbe. Hideg tűz égette
belülről, de tudta, hogy nem okoz tartós kárt.
A fogait csikorgatva állta ki.
Csak miután az ég tiszta volt jött rá ruháinak állapotára. Elena
nem lesz boldog. Az ég tiszta? kérdezte hitvesét.
Igen. Jól vagy?
A ruháim megpörkölődtek, de nincs sérülésem. Hazafelé
tartok. Mondta angyalainak, hogy biztonságos felszállni.
Illium félúton találkozott vele.
Nem volt meglepetés, hogy a fiatal angyal felé tartott, makacs
és hűséges volt, Elena Harangvirágja olyan angyal volt, akire
büszke volt, hogy a Hetek tagja. A jeges Zuhatag energia az
ereiben egyetértett, Harangvirág vagyon volt. Nemcsak hűsége,
hanem a benne lévő potenciál miatt, ami a testében égett.
Raphael nem harcolt a hideg erő számításával. Kezdte
megérteni, hogy meg kell bélyegeznie az erőt a jelével, nem pedig
megbéklyózni azt. Így előkapott emlékeket, előhozta a múltat.
Amiben a férfi totyogós volt, fejlődő kék szárnyaival, repült,

- 300 -
amitől izgalomba jött, a kis fiú, ahogy átrepült a Menedék
szakadékában.
Rafa! Repülök!
Illium soha nem csak erőforrás volt a számára.
– Mos – mondta az angyal, ahogy odaért hozzá –, ez furcsa
volt.
Raphael érezte, hogy ajkai mosolyra húzódtak. Nem véletlen,
hogy Elena és Illium jó barátok voltak. Volt egy módjuk, ahogy a
legéteribb, leghalálosabb eseményeket vették és ettől emberiek
lettek. – Úgy tűnik a Zuhatag szünetet tartott, mielőtt lecsapott
ránk. – A villámlás talán nem abnormális volt a fogalmaik
szerint, de határozottan abnormálisan viselkedtek.
– Legalább úgy tűnik fenntart egy bizonyos szintet nem fog
emeli, vagy fertőzi rajta. Akkor fogok aggódni, mikor a tenger
vörössé válik.
– Ha ez megtörténik, akkor mindenkinek lesz bora és a világ
végét jó előnnyel nézzük végig.
Illium vigyorogva elvállt, ahogy elérték a várost, és ott volt
Elena, aki felé tartott csodás vihar szárnyaival, több Légió tag
kísérte. Szárnyainak villámlásai erősebbnek, sokkal vadabbnak
tűntek.
– Egy kicsit megégtél? – kiáltotta, mikor elég közel volt, hogy
beszélhessenek. – Nincs meg a tunikád és a nadrágodat úgy tűnik
hogy olyan tervezők lukasztották ki, akik ezért ötezret kérnek.

- 301 -
 Morgása mélyült, ahogy közelebb ért. – A csizmáid füstölnek.
– Én voltam a villámhárító. Meglepődtem, hogy még van
rajtam csizma. – Félig azt várta, hogy lerobbannak róla. – Amit
tettem azt nem magyarázza meg a fizika.
– Csak hívjuk Zuhatag furcsaságnak és maradjunk annyiban.
– Hitvese körülötte repkedett. Senki más, csak Elena aggódott
érte.
– Megmaradok? – kérdezte, mikor végül mellé szállt, és a
benne lévő Zuhatag erő ismét átalakult a hatalmas szerelemtől, a
jégbe beszivárgott a vadtűz és acél, ami elutasította, hogy
elhagyja őt. És tudta. Ez a változás állandó volt, lehorgonyozta a
nő szívének darabjai a vérében.
– Nem látok égést, így talán megbocsátom, hogy szívrohamot
okoztál, mikor kirepültél a villámlásba, ami vadászott rád.
– A halhatatlanok nem kapnak szívrohamot.
– Nézd meg közelről. Ez nem a nevető arcom.
Nem törődött a Légióval, ragyogásba csavarta magukat, míg
megragadta hitvesét, és így rejtve voltak a világ elől. Elena
szárnyai villámlásként táncoltak az övén, ajkai találkoztak
Raphaelével, mintha megkoreografálták volta az érintést.
Erős jelölés volt a csókban, és abban benne volt Elena szíve.
Érezte a nő pulzusának dobolását, érezte félelmének ízét.
Ahogy Elena alkalmanként lenyugtatta őt, most ő tette ezt a
nővel.

- 302 -
 Elena végül egy utolsó ajakszopogatással törte meg a csókot. –
Oké, rendben vagy –, mondta, tiszta harcos erő és kőkemény
elhatározás volt benne. – Raphael.
A férfi megértette. Elena meggyőzte kicsi, irracionális részét,
ami aggódott, hogy arkangyala megsérülhet, és ez rendben volt.
Újra kapott levegőt. A szíve ismét normálisan vert.
A férfi repült velük hazáig Elena nem ellenkezett, karjait a
nyaka köré csavarta és nézte, ahogy a város egyre közelebb
került, míg az acél és üveg alattuk volt. Senki sem vette észre
őket, a ragyogás az egyik legjobb eszköz volt fegyvertárában.
Uram. Dmitri hangját hallotta. Jason most küldött át egy
zavaró videót, amit Kínában vett fel az egyik embere. Azt
hiszem minél hamarabb látnod kellene.
– Dmitri azt mondja több furcsaság van a részünkre hbeebti –
mondta ki hangosan, míg mentálisan megköszönte Dmitri
szavait. – Ez Kínából való.
– Juhé, az izgalomnak nincs határa. – Határozottan nem volt
szórakozás a hangjában. – Azt hiszem a halhatatlanoknak kellene
egy szabály, ha egyszer elértél egy kort, akkor Aludnod kell
menni. Nem lehetőség. Előírás.
– Meg kellene vitatnod az anyámmal.
– Néha szörnyű vagy. – Még morgott, mikor leszállt vele
Dmitri irodájának erkélyén, de amit Elena először tett, hogy

- 303 -
kezeivel végigsimított mellkasán és karjait, majd ugyanezt tette
szárnyaival.
– Sértetlen. – Kezei a derekán voltak, bólintott. – Beszélhetsz
Dmitrivel.
– Mennyi aggodalom Elena. Sajnálom, hogy nem hiszem
bennem.
Elena összeszorította állkapcsát. – Ne szórakozz velem
Arkangyal. Nem vagyok olyan hangulatban. – Megfordult,
bement Dmitri ajtaján.
Raphael csak ekkor látta meg magát a hatalmas ablak
tükröződő felületén, ami Dmitri irodájának végében volt,
megértette a nő hörgő válaszát. Hajának szélei füstöltek. A
mellkasát fekete csíkok borították és bőre random helyeken nyílt
szét és záródott be arany villámlás kíséretében.
Füst szállt fel csizmájából.
A szemei ragyogtak. Annyira forrón, mintha kék tűz lenne az
írisze.
Elena átment az ajtón, amit Dmitri nyitott ki, a férfi csendben
volt, mikor követte Raphaelt. Raphael levette tunikájának
darabját, ami valahogy a bicepszéhez ragadt és Dmitri asztala
mellett lévő szemetesbe dobta.
– Téged hibáztatlak – mondta jobb keze Elenának. – Nem
gondolta, hogy megsüsse magát a villámlásokkal előtted.

- 304 -
 Raphael várt Elena gyors visszavágására. Volt egy olyan
gyanús érzete, hogy ezek ketten virágoztak gyűlölködésükben.
Egyben tudta, ha kell, akkor kőkemény egységként harcolnának
együtt. Ez szórakozás volt, semmi más.
Ma azonban Elena összenyomta ajkait és a szőnyegre nézett.
Dmitri a homlokát ráncolta a váratlan válaszra, az irodája falán
lévő hatalmas képernyőhöz ment és lejátszotta a felvételt, amit
felhozott: fekete füst lepte el a falut.
– Tűz? – mormogta Raphael, ahogy a képernyő kitisztult. A
fekete köd vagy másfél kilométeres körben emelkedett fel- Nem
mozgott veszélyes sebességgel, de az emberek a felvételen nem
tudtak elmenni előle. Ahogy átsöpört rajtuk csak integettek,
mintha semmi sem lenne, csak áratlan dolog, ami zavarta őket.
Tisztán látszott a falusiak úgy hitték a köd nemsokára eltűnik
vagy elfújja a szél, de ami történt az más volt. Mikor a furcsa köd
elborította az egész falut, leülepedett és nem lehetett átlátni rajta.
A kamera többé nem látott a vastagság miatt. Egy arcot sem. Sem
integető kezeket. Semmit, csak a végtelen éjszakát.
Dmitri kifejezése bősszé vált, felhozott egy másik fájlt. – Ezt a
következő napon rögzítették. – A köd eloszlott, de mikor az
angyal a kamerát lefelé fordította, hogy közelebbi képet vegyen
el, csak csendet talált. A narancsok kigurultak egy elhagyatott
táskából a ház melletti teraszon. Egy csűr ajtaja nyitva volt, de

- 305 -
nem volt bent állat. Egy teli tál volt a kutyaház előtt, de kutya
nem ugatott fel az angyalra.
Nem voltak falusiak. Sem testek. Az egész csoportot nyom
nélkül kitörölték.

- 306 -
 37. fejezet

Elena törte meg a jeges csendet. – Most már tudjuk hogy

csinálja. – Raphaelre nézett. – Lehet kapcsolat más önként
jelentkezők közt… vagy ennél tovább ment?
– Kiküldöm a figyelmeztetést azoknak, akik most felügyelik a
területet. A Kínában lévő embereket figyelmezetni kell, hogy mi
történik, ha ilyen ködöt látnak. – Semmit sem tenni ilyen
körülmények közt nem volt lehetőség. – Dmitri, küld el a videót a
Tanácsnak, használt a pecsétemet.
Jobb keze biccentett és figyelmét a feladatra összpontosította.
Raphael eközben megkérte Elenát sétáljon vele.
Mikor a korlátlan erkély végén voltak, a város kiterjedt alattuk,
mint egy játékváros, azt mondta –, Miért hagyod, hogy Dmitri
gúnyolódása megragadjon benned? – Ez nyugtalanította jobb
kezét is. Dmitri csak azért volt ilyen Elenával mert a nő
ugyanolyan jól vágott vissza, mint ő.
– Csak megragadt bennem. – Kibámult az acél és üveg
városra, ami vibrált. – Ez az őrület velem kezdődött, egy halandó
angyallá válásával. Mi van, ha én okoztam a Zuhatagot? Mindezt
a halált és horrort, mindez miattam van?

- 307 -
 – Ugyanezt könnyedén elmondhatjuk Uramról, hogy ő okozta.
– Raphael bánatot érzett az arkangyal miatt akit ki kellett
végeznie, s aki egyszer a barátja volt, de tudta, hogy meg kell
tennie. Uram szörnyeteggé vált, aki mohón falta a halált és kinek
gyilkos éhségét soha nem lehetett kielégíteni. – Ez hozott az
életembe.
Elena a késével az ujjai közt játszott, a tompuló téli fény a
ragyogó felületen táncolt. – Próbálom magamnak mondani, de…
én egy dzsóker elem vagyok ebben. Arkangyalok, angyalok,
vámpírok, emberek, ez volt a világ előttem. Most van egy
angyallá változtatott.
– Naasirt idegesítené a legjobban, hogy elfelejtetted.
De Elena kifejezése komoly maradt. – Naasir és én klubot
nyithatnánk azoknak, aki nem illenek a genetikai fára.
– Te csak a Zuhatag első suttogása voltál én Elenám. Nem a
beindítója, senki sem tud uralni akkora erőt, ami jelenleg
szétzúzza a világot, de az első jel, amivel a Zuhatag
megkezdődött.
Elena megengedte, hogy közel húzza, megsimogatta a férfi
bőrét… és megugrott. – Egy kicsit elektromos vagy szívem –,
informálta, míg tovább simogatta. – Nem tudom, hogy én
voltam-e az első jel a közelgő világvége szerint. – Morgott. –
Mégis, rossz oknak lenni.

- 308 -
 – Milyen arroganciád van Vámpírvadász, hogy azt hiszed te
vagy az oka az erő tumultusnak, amit a világ soha nem látott.
– Jesszus, igazad van. – Öklét a homlokához nyomta. –
Egyáltalán nem hallatszottam önmagamnak.
A férfi biztosítani akarta, hogy neki nem számít, hogy mit
mondott, majd megállt. A szavai működtek. Nem úgy, ahogy
akarta, de áttörtek a sötét miazmán, ami azzal fenyegetett befedi
Elenát. Kezét a nyakára tette, azt mondta –, Ez a halhatatlanság
átka. Ezt további fejlődés során látni fogod.
Elena hátradöntötte fejét. – Gonosz. – Majd „megütötte” az
oldalán, az érintés pihekönnyű volt. – Egyben Dmitri eggyel vezet
ellenem. Fúj.
– Elfelejtetted a csókot.
Elena szemei ragyogtak Dmitri teljes horrorjának emlékére.
Elégedettsége mosolyra húzta ajkait, megcsókolta a férfi
mellkasát, megremegett. – Igen, elektromos.
– És koszos. – Felszállt velük a levegőbe, ahogy az éjszaka
megcsókolta a horizontot. – Megmoshatod a hátam.
***
Elena puha szürke pizsamát vett fel, miután élvezetesen
fürdött Raphaellel, hozzá egy ugyanolyan puha topot, ami
sötétebb szürke volt és egy mélykék kapucnis felsőt,
mindkettőnek volt szárnynyílása. A kapucnin ragyogó ezüst

- 309 -
unikornis volt a bal oldalán, míg a hátára azt festették. Várj, le
kell parkolnom az unikornisom.
– Hiányzik az idő, mikor unikornisok rohangáltak a világban.
– Nagyon vicces Arkangyal. – Már ismerte a csillogást a férfi
szemeiben. – Beth vette nekem, miután Maggie kérte.
– Az ajándékokról beszélve. – Csak fakó melegítő volt rajta,
ami csodásan lógott csípőjén, Raphael egy kis dobozt húzott elő
személyes fegyver tárolójukból.
Elena levegőt kapkodott. Kezét a párna alá csúsztatta, kivette
saját dobozát. – Az ágyban akartalak meggyűrűzni.
Raphael szárnyai égni kezdtek.
A dobozt kinyitotta és odanyújtotta. Legutoljára kis borostyán
függők voltak, amik illettek egy vadász munkájához. Ez
alkalommal gomb volt: az egyiken borostyán nyíl volt, aminek
szívében fehér tűz volt, a másikon kicsi nyíl, amit biztos napokig
készített a művész. Visszatartotta lélegzetét, ahogy betette az
egyiket a fülébe, majd a másikat a másikba, amiket pár hete
lukasztatott ki megint.
Egyikük sem beszélt, míg ő is ki nem nyitotta dobozát. Egy
gyűrű volt benne, mert Raphael nem igazán hordott ékszert.
Kemény titánból volt, aminek mintája visszhangozta a lövés
mintáját a szárnyán, egy durva borostyán volt a közepén. Egy
vadtűz robbanása volt benne, a szélei fakó aranyok voltak.
Egy dolog nem volt új, az a szó, amit belevéstek: Khnebek.

- 310 -
 Raphael kitartotta kezét és Elena ráhúzta a gyűrűt.
Egy sóhajtás szökött meg belőle. Nem volt tudatában, hogy
mennyire hiányzott neki elköteleződésük kis jele. – A borostyán
többi részét megmentettem.
– Arra ha legközelebb felrobbantjuk a sajátunkat?
– Ahogy a dolgok haladnak… – Ekkor szemének sarkában
ragyogást kapott el a horizonton. – Ne nézz oda, de szerintem
valami történik.
Természetesen mindketten odamentek. Elena karjait maga
köré csavarta, ahogy kiléptek a hidegbe. Kapucnis felsője nem
kinti hőmérsékletre volt való. Raphael mellkasa csupasz volt, a
mellkasára húzta és ők kint álltak a hideg téli estén, míg az éteri
fény életre kelt a vízben, a szín vérvörös volt.
– Illium azt mondja legalább az óceán nem fordult vörösbe.
– Most vészjósló volt. – Teljesen áthatotta, ahogy a fényt
nézte. – Kellene-
– Nem, Harangvirágod már kiment egy rajjal előzetes
felderítésre.
Raphael arra gondolt, hogy tudnia kellene a fényről, egy
tompa emlék suttogott az elméjében.
Uram, mondta Illium. A víz a fény körül tiszta és láttam egy
maradat elrepülni és semmilyen betegség nem volt rajta, mikor
visszatért. A fény nem az égből jön, hanem az óceánból.

- 311 -
 Figyeljétek tovább. Raphael semmiben nem bízott a Zuhatag
körül. Ne menjetek bele.
Elena baglyai a fény körül táncolnak.
– Vámpírvadász, le kell parkolnod az unikornisod. Úgy tűnik
téged érint. – Elmondta neki a baglyokat.
– Cassandra? – Csendes feszültség volt a hangjában. –
Derítsük ki.
Rövid időbe telt nekik az éjszakai repüléshez illőbb ruhát
felvenni, majd kimentek. Elena csak kevés fegyvert vitt,
számszeríjat, nyilakat és elég kést, amivel késboltot nyithatott
volna.
Mikor Raphael meglátta a kíváncsi angyalokat a fény felé
tartani, a rajon kívül mindenkit visszaparancsolt.
Az engedelmesség azonnali volt.
Váó.
Raphael egyetértett Elena csodálkozó suttogásával. Eonokkal
hosszabb életet élt, mint ő, de soha nem látott még ilyet. Ami
vörösnek tűnt a Toronyból sokkal komplexebb színeknek tűntek,
igazi vörös volt a tetején. Mindenhol máshol nem vérvörös volt,
hanem mély pink.
Az árnyalat puhább pinkbe váltott, alatta kék, zöld, arany és
megannyi árnyalat ragyogott, hogy nem tudta megnevezni őket.
Mintha Aurora lenne az óceánban. A csodás látvány mélyről
eredt.

- 312 -
 Milyen magasra ér?
Raphael felrepült és még magasabbra. Amilyen magas a
Torony. Visszazuhant Elena mellé, nézte a baglyokat a fény körül
táncolni, a Zuhatag miatti gyanúja ellenére semmi fenyegetőt
nem látott. Mintha egy művészi kép kelt volna életre, egy festett
dal színekkel és fénnyel.
Raphael, Jessamy van a vonalban. Dmitri hangjának sötét éle
volt. Megkérdeztem őt, hallott-e a jelenségről.
Mond meg neki, hogy első pillantásra békésnek tűnik. A
baglyok boldognak tűnnek vele. Talán köze van Cassandrához.
Megállt, ami alatt ő és Elena átrepülte az Aurora ezen részét.
Fényben fürödtek Elena szárnyai ragyogtak a színek lavinájában,
a sajátjában és az Auróráéban. Mikor óvatos kézzel kinyúlt a fény
felé meg akarta állítani, de már elkésett.
A fény vászonként festette meg a bőrét, de nem hatolt be a
bőrébe, keze hibátlan volt, mikor visszavonta. Sajnálom, nem
kellett volna ezt tennem, de biztonságosnak éreztem. A
baglyokra nézett. Azt hiszem tudják, hogy nem ártalmas.
Raphael szárnyával a fénybe csapott. Energia van itt. Erő.
Mélyen rezonált vele. De nem érzek rosszat.
Az óceáni Aurora határozottan a városa felé mozgott. Dmitri,
van valamid?
Jessamy talált referenciát az „álmodó fényről és színről, ami
befedi az óceánt”- Ez ősi szöveg, ami homályosan említi

- 313 -
Cassandrát – Várj. Harminc másodperc telt el. Itt a leírás: „És
az álmodó fény és színek beterítik az óceánt, ami a látó
szárnyain táncolt. Ők ketten összefonódtak és soha nem voltak
együtt. Az egyik az álmodó fény, a másik a véres próféciák.”
Mond neked valamit?
Attól tartok igen.
Elena közel volt hozzá, azt mondta –, Miért nézel így?
Elmondta neki, amit Dmitri mondott és nézte, hogy gondolja
át. Homlokát kicsit ráncolta szemöldökei közt. – Egyik álmodó
fény, a másik… – Szemei hatalmasok voltak. – Fenébe. Újabb
ébredő Ősi?
– Ez tűnik az elvitathatatlan magyarázatnak.
– Bassza meg.
– Igen. – Aegaeon Astaad területén ébredezett, Cassandra alig
Aludt, és most ez. – Azonban ez nem tűnik veszélyesnek.
Megengedem az embereimnek, hogy megnézzék, amíg követik a
raj utasításait.
Angyali sziluettek emelkedtek fel a tetőkről és balkonokról,
utcákról városszerte, ahogy Elena és Raphael visszarepültek. Sok
hajó úszott a fény felé.
Dmitri és Méreg a Torony tetején várt rájuk és Raphael arra
szállt, Elena mellette volt. a tetőn lévő hó tompította a hangot,
ahogy leszálltak, és a fény, mikor megfordultak csodásnak és
éterinek tűnt.

- 314 -
 Méreg Elena, Dmitri Raphael mellett állt.
– Telefonáltam, míg Dmitri Jessamyval beszélt. – Méreg
kezeit szürke nadrágja zsebeibe csúsztatta. – Charisemnon
másodikja volt. – Ajkai felfelé görbültek az arkangyal említésére,
aki a Zuhanást okozta, mikor az angyalok New York szerte
lezuhantak. – A fény jelenség már elterjedt a világon. Azért
hívott, hogy szerintünk egy arkangyal ébred-e.
Raphael kitárta szárnyait, majd lassan összecsukta. – Ez
erősen speciális kérdés.
– Rámutattam. Azt válaszolta, hogy egy távoli tó a területükön
befagyott, milliónyi áttetsző buborék van benne, a színek
meglehetősen hasonlóak az óceánunkon lévő Aurórával. –
Átnyújtotta telefonját. – Tiszta szerencse, hogy bárki megtalálta,
egy idősebb angyal úgy döntött hosszabb úton megy haza.
– Váo megint – mondta Elena.
– Valóban. – A víz felülete fényes volt, a buborékok alatta
tiszták és tökéletesen formáltak voltak. A levegőt kapta el a jég. –
Tudják, hogy akkor jelent meg, mint ez az Aurora?
Méreg a fejét rázta. – Olyan érzésem volt, hogy pár napja
fedezték fel, de csendben tartották. – Nem volt meglepetés a
hangjában, hogy Charisemnon udvara így viselkedett.
– Értem, hogy miért gondolják, hogy a két eset összefügg. –
Elena visszaadta a telefont Méregnek. – Ezek a határozott színek
a buborékokban és a fényben.

- 315 -
 – Mennyi Ősi van életben? – Dmitri összefonta karjait a
mellkasán. Fekete ingjét a szél fújta, ami a hűvös víz felől jött.
– Jelenleg kilencen vagyunk. A tízediknek arkangyalnak kell
lennie, nem egy Ősinek, de a világ nem törik össze, ha három Ősi
lesz ébren. – Úgy tűnt visszaemlékezett valamire, amit Jessamy
történelemóráján tanult, mikor megemlítették a Tanácsot,
amiben három Ősi volt.
– Utána az Ősiek, akik felébrednek komoly károkat fognak
okozni és káoszt, hacsak nem vesztünk tagokat a Tanácsból. – Az
erejük túl közel lesz egymáshoz, az energiák túl erőszakosak, és
az idősek hajlamosak megmaradni saját útjukon, nem állnak
készen az új világra. – Ettől a Zuhatag kiképzésnek tűnik.
Elena élesen szívta be a levegőt. – Annyira rossz?
– Korábban túléltük tizenegy taggal, mert anyám nem akart
területet és Kína túl nagy volt Favashinak, túl messze volt tőle.
Nem hagyakozhatunk a területi vágyra vagy földrajzira, mikor új
arkangyal, vagy Ősi ébred fel. – Az anyja egyedülálló volt, nem
akart hatalmas területet uralni.
– Láttátok két arkangyal mennyi kárt tud okozni egy
háborúban. – Raphael és Uram majdnem elpusztította New
Yorkot. – Most képzeljétek el ezt több arkangyal közt, ami több
helyszínen zajlik a világon, egyszerre ugyanakkor.
Elena tekintete az Aurorára pillantott. – Te egy Ősi lehetsz,
nem egy arkangyal, ugye?

- 316 -
 – Igen. De bármely Ősi, aki felébred egy ilyen természeti
jelenséggel az biztos hogy arkangyal. – A fény tovább lógott az
óceán felett, úgy tűnt a szél átfújt rajta, gyengéd zenét hozott
létre.
Dmitri telefonja csengett. – Rhys az.
Rangidős tábornok Neha területén.
Ellépett, hogy fogadja a hívást, majd visszatérve azt mondta –,
Delhi ragyog. Egyfajta biolumineszcencia, Rhys küldi a képeket.
– Ha ez ugyanaz az Ősi – mondta Elena –, akkor már
kedvelem. Úgy értem szép fények, csúcs buborékok egy tóban,
ragyogó város, igazán megpuhít.
Raphael a vízre nézett, nem volt benne biztos, hogy mindez
egy Ősihez tartozott. – A biolumineszcencia másnak tűnik nekem
a két vízi jelenségnél.
– Rhys lecsökkentette a dolgokat. – Dmitri a telefont feléjük
fordította.
– Mintha egy ufó jönne és ragyogna be mindent. – Elena
füttyentett.
Mikor Dmitri telefonja megint csöngött, mikor visszahúzta azt,
Raphael azt mondta –, Kinek a jobb keze?
– Nem jobb kéz, de talán annak lehet mondani, a
hátborzongató Riker. Nem tudom Michaela miért tartja meg.
Istentelen rohadék.

- 317 -
 – Egyben hevesen hűséges felé – mondta Raphael, ahogy
Dmitri oldalra lépett.
Jobb keze kitartotta telefonját, mikor visszatért, azon egy
európai város volt, talán Prága, ami felett csillagspirál ragyogott
lassan mozogva. Új galaxis született.
De nem ez volt az utolsó ómen.
Hajnalra New York hatalmas viharba került, ami a várost
jéggel borította, és a listán benne volt Titus területén lévő
bonyolult körök, jégeső Japánban, ami a területet ragyogó
magentává változtatta, hatalmas álló sziklák törtek ketté
Alexander területén, néhány épület nagyságú volt, és végül
lehetetlen virágzásnak indult Szibéria.
Ha mindez egy Ősihez tartozott, vagy csak egy arkangyalhoz…
Halál. Ez halál volt.

- 318 -
 38. fejezet

A jég örvény végül hetvenkét órával később ért véget, de Elena

nem lélegezhetett fel. Nem azért, meg a keserű fagy több életet is
követelt, a vulkán, aminek kurvára nem kellene léteznie
bosszúból felrobbant. Andreas volt a felelős a feltakarításban és
emberei még számolták a halottakat.
Raphael területe nem az egyedüli volt, ami katasztrofális
eseményektől szenvedett.
Több százat, ha nem több ezret mostak el az áradások
Indiában, míg sáskarajok mérgezték meg az embereket Titus és
Charisemnon területén. Alexander területén hatalmas
földcsuszamlások voltak, ami távoli falvakat temetett el, míg buja
tüzek tomboltak Kína, Xian ősi városában.
Michaela területe a tél közepén halálos hőhullám alá került,
míg az étel raktárak, amik etették Elijah embereit télen, rothadni
és degradálódni kezdtek ok nélkül.
Míg mindez történt, Elena alig érezte a fagyos esőt, ami
körülvette őket az Enklávé szikláján. – Mit mondott Astaad?
Raphael kezével nedves hajába túrt. – Két szigetet vesztett el a
víz dühöngésében. Alacsony veszteségek, mert már kiadta az

- 319 -
evakuálási utasítást, de egy nagy hajó felborult ezzel egy időben
az óceánban. Több mint negyven halandót vitt el az óceán.
Elena már zsibbadt volt az állandó katasztrófáktól, Japánról
akart kérdezni, mikor testét meglökte egy hatalmas hullám. A
jéggel borított Hudson vizein túl a Torony mozgott. – Arkangyal,
a Torony.
– Úgy építették, mind a modern épületeket. Biztonságos, nem
dől össze egy rengéstől.
Elena megremegett, ahogy újabb rengés rázta meg a területet,
ez még erősebb volt. Ösztönösen szállt fel. Ő és Raphael
egyenesen Manhattan felé repültek, akkor érték el a város
peremét, mikor a távolban a felhőkarcoló visszatükröződő kék
ablaka kezdett összetörni és lezuhanni. Az üvegdarabok vízként
zuhantak alá, hogy eltalálják a járókelőket és az utcát.
Raphael szárnyai fehér tűzzé váltak, Elena olyan gyorsan
repült ahogy tudott, de túl késő volt megmenteni a járókelőket,
akikre az üveg először esett. A világ már nem remegett, mire
Elena leszállt, az utcát makacs hó borította, amit az üveg hozott
létre.
Ez biztonsági üveg volt, de mennyisége és sebessége alapját
katasztrofális volt. Futott, ahol meglátott egy kilógó kezet,
aminek körmei pinkek voltak, kezdte megtisztítani az üvegtől.
Raphael már más testét húzta ki a nő mögül.

- 320 -
 Alig vette észre, hogy megvágta a kezét egy kis fémmel, ami az
üveg törmelék közt volt, a vörös szétterjedt a kéken. Akkor nézte
meg, mikor egy kis tinédzsert vitt a kórházba, törölte le a
tenyerét… és emlékezett a vágásra, ami nem gyógyult meg, s volt
az első jele „visszafejlődésének”.
Gyomra összerándult, felemelte kézét, hogy megvizsgálja a
sérülést.
Tenyere sima volt, nem volt rajta seb, csak rászáradt vér.
Hitetlen volt, megnyomta a húst. Nem volt zúzódás, sem jele,
hogy megvágta magát. Még mindig arra bámult, mikor telefonja
csengett. Vivek volt, leírta a másik területet, ahol segítségre volt
szükség.
New York erősen volt építve, de sok régi épület volt itt.
Ennek ellenére két órával később ő és Raphael a város felett az
égben találkozott. – Nem volt annyira rossz, mint vártam volna.
A város többsége sérülésmentesen megúszta. Sárga taxik
cikáztak az utakon, inzultusba keveredtek a bringás futárokkal,
míg az étkező kocsik bezártak, mikor a téglák a rengés miatt a
földre estek.
– Jobban aggódom a következmények miatt. – Raphael az
óceán felé bámult. – A szenzorjaink mélytengeri turbulenciát
mutatnak.
Ennek megerősítéseként az óceán forrni kezdett… és az ég
erőszakosan zúzódott lilára váltott. Azonban ami a vízből

- 321 -
felemelkedett nem mitológiai bestia volt, hanem egy karcsú férfi,
aki fehér tunikába és fekete nadrágba öltözött, haja kócos barna
volt és bőre napbarnított.
Szemei ragyogó szürkék voltak, csontjai tökéletesek.
Antonicus vagyok! Ki mer megzavarni engem?
Elena megrándult a hangban lévő hatalmasság miatt.
Raphael nem adott nyilvános választ, a másik arkangyal felé
repült. Raphael vagyok és a területemen vagy. Ez a terület nem
a tiéd.
Az ősi rábámult, tekintete lapos volt. Kölyök vagy. Kezébe
angyaltüzet dobott.
Raphael könnyen kivédte a támadást, saját angyaltüzével
válaszolt. Antonicusnak sikerült elkerülnie, de az megperzselte
tunikája oldalát. Fújtatott, a másik arkangyal pislogás nélkül
bámult rá, ahogy előtte állt meg. – Miért zavarod az alvásom
kölyök?
– Nem akartalak felébreszteni – mondta Raphael őszintén,
nem volt előzékeny hangulatban. – A Zuhatag hatása
megjósolhatatlan hatással van a Tanácsra, még az Alvókra is.
Az Ősi vállai megmerevedtek, düh jelent meg arcán. –
Túléltem a saját Zuhatagomat. Itt az ideje pihennem.
– Nem hiszem, hogy ez a bizonyos Zuhatag hagyni fog
pihenni, míg fel nem erősödik. – Ebben a pillanatban

- 322 -
kapcsolatba lépett Illiummal, megkérte az angyalt csatlakozzon
hozzájuk.
– Fáradt vagyok. – Antonicus körbenézett a teljes kijelentésre.
– Mik ezel az acél és üveg tornyok az égen?
– Megmagyarázom. Most volt egy földrengésünk és
biztosítanom kell, hogy a városom biztonságban van. – Raphael
rájött hogy szerencsés volt, az angyaltűz váltása ellenére
Antonicus elég stabilnak tűnt. – Üdvözöllek a Tornyomban.
Beszélünk, amint visszatértem.
Antonicus nem ellenkezett, szénszürke szárnyait kitárta
lebegése során. – Olyan szemeid vannak, amiket egész létezésem
során csak egy lényen láttam. De Calianenek nem volt
leszármazottja mikor Aludni tértem. Még párja sem volt.
– Caliane az anyám. – Raphael félbeszakította az Ősit, mielőtt
megint megszólalt volna. – A rajvezetőm megmutatja neked a
Tornyot. – Illium felé biccentett, aki tiszteletteljes távolságban
volt.
– Újabb kölyök. – Az Ősi horkantott. – Mi történt a világgal,
hogy csak a fiatalon vannak ébren? – Mormogott, ahogy követte
Illiumot.
***
Azzal egy időben, ahogy New Yorkot földrengés rázta meg, az
ég ezüsttel hintett akvamarinba borult a csendes-óceán éjszakai

- 323 -
égen, egy gejzír lőtt ki Astaad újonnan merülő szigetén, és a
mennyek nyíltak meg.
Tiszta szerencse volt, hogy a közelben volt.
Platón szerint, a vámpír volt a legidősebb filozófus, majdnem
olyan volt, mintha a világ alapjai változnának meg, kilökné az
egyensúlyból. Astaad élvezte a történelmi filozófussal való
beszélgetéseket, és a tudósok értékelték az intelligenciát, de nem
volt türelme ilyen magyarázatokra egy Zuhatag alatt. Kemény
tényekre volt szüksége, hogy felkészítse magát és embereit.
A dühös Ősi, aki kirepült a felemelkedett szigetről olyan
ordítást engedett el, ami Astaad ellentéte volt. Ismerte a férfi
temperamentumát és hírhedt háremét, Aegaeon kezei fegyverre
termettek.
Astaadnak is volt háreme, de a családja volt. A női egymást
testvérnek tekintették Ritkán hozott halandót a hárembe, de
mikor megtette, szerette és törődött vele élete végéig, ahogy a
nővérei is. A háreme meggyászolta, mikor elvesztettek egy
családtagot.
Aegaeon háreme ezzel szemben bujaság és ambíció helye volt.
Még Astaad idejében rövid ébrenléte alatt szeretői egymás kezei
által haltak meg. Aegaeon csak a leghalálosabb tagokat díjazta,
akik a kedvencei voltak, míg eldobta azokat, akiket gyengének
tartott.

- 324 -
 A hang egy erősen izmos arkangyal torkából származott, kinek
nap csókolta bőre volt és sokkoló kékeszöld haja. Szemei is
kékeszöldek voltak, tenyerei nagyok voltak és csupasz mellkasán
ezüst örvénylés volt, amit az ég tükrözött. A kezében egy kasza
volt, amivel gyakran levezette erejét.
Szárnyait kitárta mögötte, ami sötétzöld volt, vad kék
csíkokkal.
– Aegaeon vagyok! – bömbölte. – Nem zavarhatnak!
Astaad azt kívánta bárcsak ne lenne gyűrött, tunikája
meggyűrődött miközben emberek életét mentette, ahogy tudta,
de a dolgok így estek és ő arkangyal volt. – Astaad vagyok! –
hangját felerősítette, igen, képes volt rá, csak jobban szeretett
kifinomult lenni. – Betolakodtál a területemre!
A kasza elkapta az ég ezüstjét, az éle ragyogott. – Miért
ébresztettél fel? – Aegaeon szemei kemény kövekként ragyogtak.
– Nem vagyok kész felébredni!
– Egy katasztrofális Zuhatag közepén vagyunk. – Astaadnak
nem volt több válasza számára. – A szigeted ezért merült el.
Aegaeon lenézett, haja az arcába esett szögletes állának
vonalára, úgy tűnt most vette észre először a vizet. Ajkai
mosolyra húzódtak. – Nem tudsz megtisztítani ilyen dolgokat? –
Kaszájával kaszált és a víz visszahúzódott.
– Jobban szeretem tartalékolni az erőmet a megmaradt, lakott
szigetekre. – Astaad nem engedi meg a betolakodónak, hogy

- 325 -
szabályokat hozzon az ő területén, azonban használni fogja
Aegaeon hajlamát, hogy az erejét fitogtassa. – Az embereim
meghalnak lent, mert túl gyorsan süllyed, mint hogy evakuálni
tudjuk őket.
– Mutasd meg!
Minden szó, ami a férfi száján kijött fejfájást okozott. – Gyere.
Aegaeon vitatkozás nélkül mellette repült, de Astaad tudta,
hogy az együttműködés nemsokára agresszióvá válik. Aegaeon
nem egy angyal volt, aki elégedett lenne, ha nem kapna teljes
területet.
***
Amint Astaad meglátta a gejzír első jelét a szigetén, Alexander
területét hanghullám érte el, míg bokáig érő hóban áll. Az ég
tiszta volt a holdtalan estén, ében és végtelen.
– Zanaya felemelkedik – mondta jobb kezének.
A levegőbe emelkedett, észrevette a távolban a hóval borított
teret, ami fénnyel ragyogott a sötétben, egy csillagfényű nőtől.
Derékig érő loknijai ezüsttel mosott lila voltak, olyan árnyalattal
amit máson nem látott, szemei hatalmas sötét gömbök, amiről
tudta ezüsttel ragyogtak és olyan ajkai voltak, amik
megtaszítottak egy férfit, elveszett bennük.
Míg végül ki tudta vágni a szívedet és megsütötte és megette
volna legjobb borával.

- 326 -
 Jó pár centivel volt alacsonyabb nála, Zanaya hátán kard volt,
mert karddal tért Aludni. Ez volt imádott szeretője.
Teste rövid ruhába volt csomagolva, ami kiemelte minden
idomát. Ragyogó csillagfény ragyogott a mellein és combjain és
mégis sokkal csábítóbban hagyta ott, mintha ruha nélkül lett
volna. Bár Alexander maga tudatában volt, hogy Zanaya ruha
nélkül csábításon túli volt.
Előtte landolt, gyomrában az elvitathatatlan érzés volt.
– Xander. – Hangja dorombolt, a nyelv amit használt már ezer
éve nem hallotta, mikor a nő Aludni tért. – Újra találkozunk.
– Ez az unokám neve.
A nő pupilláiban lévő holdfény ragyogása nagyobb lett. –
Tréfálsz? Nagyapa lettél? – Lassan, csábítóan elmosolyodott. –
Hosszan Aludtam.
– Ez felfogás kérdése – mormogta magának.
A nő hátradobta fejét, nevetett, a hang a férfi kör csavarodott,
mint mindig, buja és függőséget okozó és Zanaya volt. – Ó
Alexander, ne mond, hogy nem örülsz, hogy látsz. Összetörtem.
Kezeit az ég felé nyújtotta, háta ívelt és ujjai a hóba túrtak, és
olyan volt, mintha egy nőstény oroszlán ébredt volna fel a napra,
ami most üldözte Zanaya hírtelen esti egét. – Nem havazott
ebben a sivatagban, mikor Aludni tértem. – Leguggolt, felemelt
egy tenyérnyit a ragyogó jeges kristályokból. – A Nílusom folyik,
vagy befagyott?

- 327 -
 – Kezd jég képződni rajta – mondta a halálos, csodás
arkangyalnak aki azt szerette ha a Nílus Királynőjének hívták
mindenek felett. – Egy Zuhatagban vagyunk. Úgy tudom te vagy
az egyetlen Ősi, aki ilyen hírtelen ébredt fel, de vannak jelek,
hogy Aegaeon is ébredezik. Caliane előttem ébredt fel.
Nem volt mosoly arcán, mikor felkelt, és annyira gyönyörű
volt, hogy soha nem értette meg, miért hívták Michaelát a
szépség ideáljának. – Aludni fogok –, mondta, mert bár dühítő és
félig őrült volt, de Zanaya egyben arkangyal volt, akit szerettek az
emberei, és egyszer Alexander is.
– Nem hiszem, hogy a Zuhatag hagyni fog aludni. –
Összefonta karjait fagyos feszességgel, hogy megállítsa magát, s
ne nyúljon ki ujjaival, hogy megsimogassa a vállát, le karjaiig,
ahogy korábban ezerszer megtette már. – Összehívok egy Tanács
gyűlést miattad, de először, meg kell mentenem a hó és jég alá
szorult falut.
– Miért vagy annyira rossz hangulatú édesem?
– Ősi vagyok. Kezelj úgy vagy-
– Vagy mi? – Kacsintott, hosszú pillai leereszkedtek. – Nos,
mond el, mit csináltál, miután úgy döntöttem elég poklot
okoztam tíz halhatatlan életre is.
Mintha nem százezer éve lettek volna külön. A nő legutolsó
harcuk után tíz évvel ment Aludni, míg Alexander félig őrjöngött

- 328 -
és félig szerelmes volt belé. Nem miatta. Zanaya soha nem
kötötte döntéseit másokhoz és részben ezzel babonázta meg őt.
– Dolgom van. – A levegőbe emelkedett.
A nő nevetve követte, szárnyai hullámzó fekete voltak, amiben
ezüstös fehér csillogott.
A világ ekkor borult feketébe, ami egyáltalán nem hasonlított
Zanaya luxus sötétségére. A csend ami felemelkedett nyomasztó
volt… míg sikolyok törtek fel benne, befúrta magát a fülekbe és
sikítottak.
– Mi ez a kakofónia! – kiáltotta Zanaya. – Egy arkangyalt sem
ismerek ennyi sötétséggel.
– Nem ismered őt. A neve Lijuan.

- 329 -
 39. fejezet

Neha nézte Lijuan visszatérését, területe határáról figyelte,

Nivtiri mellette volt. Ő és ikertestvére furcsa, instabil békét
hirdettek. A zuhatag okozta káosz nyomán és Nivtiri mellette állt,
pávamintás tollai majdnem megérintették Neha fehér és indigó
tollait, emlékezett rá, mit vesztett és azon gondolkodott itt lett
volna-e az ideje, hogy Aludni térjen.
Minden fájt neki. A szíve. A lelke.
De egyikük sem Aludhatott most, mikor Lijuan megint
felemelkedett. A sikító sötétség, ami bejelentette ébredését végre
visszavonta fojtogató jelenlétét Neha földjeiről, de megmaradt
Kína körül. – Szerinted az emberek látnak bent?
– Azt hiszem szereti sötétben tartani őket.
A szél illatokat fújt át a határon, az erőd tetejére. Neha
tarkóján felálltak a kis pihék, kiküldte mentális utasítását
tábornokainak, hogy hozzanak embereket tartósan a határra.
Nem lephetik meg könnyen, nem lesz olyan díj, amit Lijuan
elvehet.
Ahogy erre gondolt tudta, hogy Lijuan más volt, mint a
Tanács. Kína Arkangyala már előtte is testetlen volt eltűnéseivel,

- 330 -
és most, hogy visszatért nem igazi Alvásából, hogy erejével
elrejtse egész területét a világ elől.
A fekete köd Kína felett lebegett, a határon legömbölyödve ért
földet. Ahogy Neha nézte egy zavart madár hírtelen utat váltott és
a ködbe repült. Kis teste egy szívdobbanás után a földre esett.
Leugrott a tetőről, hajszálak szöktek meg fonott hajából, s arcára
tapadtak, kitárta szárnyait, hogy puhán landoljon a koszban.
Nivtiri már lent volt. Mindig ezt csinálta. Próbált gyorsabb,
jobb, erősebb lenni. Már nem számított. Kihúzta a derekán lógó
kardot, a madár kis testét kilökdöste a veszélyes zónából- – Ne
érj hozzá –, mondta, mikor Nivtiri leguggolt, smaragd, kobalt és
fekete szárnyait kitárta maga mögött.
– Nem vagyok bolond nővérem. – A szavakat kiköpte,
figyelme a halott madáron volt. – Nehéz megmondani a jelek
erőszakosságából, hogy a fal, vagy a madár zuhanása okozta-e
őket.
Neha leguggolt testvére mellett, szárnyaik egymáson feküdtek.
– Nézd azokat Nivi. – A szárny területére mutatott.
Testvére fujtatott. – Vágások. Nincs a földön olyan kő, ami ezt
okozhatta volna.
– Úrnőm! – Neha egyik rangidős vámpírja rohant oda,
levegőért kapkodott, mikor odaért. – Egy kutya futott a ködbe és
ott esett össze, ahol állt. Mikor kihúztuk a hátsó felénél, végig
volt vágva és vérzett.

- 331 -
 – Halott? – Tudnia kellett, hogy túl lehet-e élni.
– Majdnem – mondta a vámpír. – Megadtuk neki a kegyelmet.
– A kegyelem volt a helyes döntés. – Felállt. – Mondjátok el
mindenkinek, senki nem mehet át a határon. Figyelmeztetem
Lady Caliane embereit. Ha bárki beesik, azonnal húzzátok ki,
ahogy tudjátok.
– Igen, királynőm.
Nivtiri a vámpír elrohanása során állt fel, miután Neha
utasította. – Egy arkangyal nem volt erre képes a
történelmünkben, hogy így fedje le a területét.
Neha a sötét ködre nézett és azt mondta magának képzelődik,
hogy nem látta a csapdába esett és sikító, elveszett falusiak arcát.
Minden lélek örökre bebörtönöződött, fogaik és körmeik
Lijuan fegyverei lettek.

- 332 -
 40. fejezet

– A földi pokolról beszélünk – mormogta Elena, ahogy

Antonicus újabb mély pillantást vetett rá. Próbálta figyelmen
kívül hagyni. A férfi azóta bámulta, hogy visszatért a Toronyba.
Az előtte lévő képernyőt kellett volna bámulnia, ami élőben
mutatta mi történik Neha Kínával való közös határán. Neha jobb
keze küldte el a Tanács minden tagjának, mielőtt Raphael egy
megbeszélést hívhatott volna össze Antoniucsról.
– A pokol egy halandó kifejezés. Ez inkább halhatatlan
rémálom.
Elena nem tudott vitatkozni, de nem azért, mert a nyakán a
pihék felálltak. Antonicus miért bámul rám, mintha érdekes
rovar lennék?
Ötlete sincs mi vagy és ez furcsa a halhatatlanok életében.
Ujjait végigfuttatta villámló szárnyain.
Elena megremegett, azt mondta, Állj. Keménynek kell tűnnöm
az új barátod előtt, hogy ne próbáljon meg levágni és
megvizsgálni.
Nem a barátom Raphael vonásai semmit nem adtak ki, ahogy
az Ősi felé fordult, jelenléte távoli volt, ami arra az arkangyalra

- 333 -
emlékeztette, akivel először találkozott. – Türelmesnek kell
lenned. Azonban itt az ideje, hogy a Tanács összegyűljön.
– Nem probléma –, válaszolta Antonicus olyan nyelven, amit
Raphael épp megértett. Tudta, hogy a másik arkangyal okkal
választotta ezt, mert már rég felvette a modern angolt. Ez a
képesség a korral és tudással alakult ki, és ha egyszer már száz
nyelv volt az agyban, az újat egyszerűen vette fel.
Antonicus szeme visszatért Elenára.
– Ha nem szeretnél háborút kezdeni – mondta Raphael
ugyanazon az ősi nyelven –, akkor tisztelettel kezeled a
hitvesemet. Vagy ki fogja vágni a szemedet a fejedből.
Elena tisztán megértette a hangszínt, még ha a szavakat nem
is, egy éles késsel kezdett játszani ujjai közt.
Antonicus azonnal emlékezett a jó neveltetésre, még elegánsan
el is pirult. Raphael tudta, hogy ez valószínűleg a második
váltotta ki. Az öreg angyalok, arkangyalok vagy sem, hajlamosak
voltak a korral elengedni a viselkedés szabályait.
– Hitves. – Az arkangyal most folyékonyan beszélt angolul. –
Te vagy a legegyedülállóbb lány, amit egész életemben láttam.
– Feltételezem még nem találkoztál Naasirral –, volt Elena
hűvös válasza.
Antonicus kinyitotta szénszürke szárnyait, majd becsapta őket.
– Ki ez a Naasir? Olyan, mint te? Egy angyallá változtatott?

- 334 -
 Elena mosolya lassú és sunyi volt, mint Nassiré. – Naasirtól
kell megkérdezned, mikor átjön.
Szórakozás vágta át a dühét, Raphael kapcsolatba lépett az
elméjével. Mások által próbálod felfedni Naasir titkát?
Soha! Magam találom meg a válaszokat. Csak azt akarom
Antonicus is beverje a fejét ugyanabba a falba.
– Uram. – Dmitri belépett az irodába. – Neha arkangyal
összehívta a Tanács gyűlését. – A szavakban tökéletes
udvariasság volt, ami nem mondott semmit Raphael és Dmitri
igazi kapcsolatáról. Jobb keze és barátja elég Ősivel találkozott,
hogy megértse hogy manipulálja benyomásaikat, mikor az
számított.
Antonicus nem szentelt figyelmet Dmitrinek. Az öregek
gyakran bolondok voltak.
– Tartsd szemmel a híreket. – Raphael jelezte, mi történt
Neha határánál. – Szakíts félbe, ha nagy változás van. – Ezzel
elvezette Elenát és Antonicust egy hatalmas szobába, amit
ezekért a megbeszélésekért állítottak fel és kiküldte a
csatlakozást.
Antonicus meghátrált, mikor Neha arca a központi képernyőn
jelent meg, Caliane a mellette lévőn volt. – Mi ez? Csapdába
csaltad a Tanács tagjait ezekben a kis fekete dobozokban? – A
szárnyai ragyogni kezdtek.

- 335 -
 – Antonicus, bárhol felismerném ezt a hangot. – Caliane fehér
bőr ruhája poros, haja nedves volt, a fejét rázta. – Mindig előbb
cselekszel és csak utána gondolkodsz.
– Nincs időnk a modern kor vívmányait megbeszélni –,
csattant fel Neha a sokkal idősebb arkangyalra. – Elég azt tudni
róla, hogy kommunikációs eszköz.
Több arc jelent meg mellettük. Alexander mellett is egy
ismeretlen arkangyal volt. Raphael zsigerei összeszorultak.
Minden ébredés egy szín vagy fény vagy hang hullámot küldött ki
a világba, hogy a Tanács tudja mi történik. New Yorkban
Anotnicus ébredése okozta turbulencia mellett csak az történt,
hogy a halottak sikítása jelentette be Lijuan visszatértét.
Hacsak… lehetséges, hogy a többiek egyszerre ébredtek fel?
Astaadra várt, gerince merev volt. A Csendes-óceáni Arkangyal
volt a Tanács utolsó tajga, aki bejelentkezett. Vele egy erősen
izmos és kékeszöld szemű arkangyal volt. Elena,
Harangvirágodhoz kell menned. Azt akarom, hogy vele légy,
mikor meghallja a híreket.
Elena csendben és kérdések nélkül kislisszolt, és a férfi tudta
Elena érezte a véreiben lévő sürgetést.
Ezután Dmitrivel beszélt. Találj valakit, akiben bízol
Limuában. Senki mást, csak akiben a Kolibri megbízik. Ennek a
személynek a feladata, hogy távol tartsa a hírektől, míg további
utasítást nem kap. Illium anyja eléggé elszigetelt volt, hogy időt

- 336 -
ad, mert ezeket az eseményeket kihasználja, mielőtt a világ
elmegy érte.
Kényszerítette magát, hogy figyeljen, mikor Alexander
bemutatta Zanayát, majd teljesítette feladatát Antonicussal.
Astaad dicséretes nyugalommal mutatta be Aegaeont.
Az Ősi morgott. – Még nem kellett volna felébrednem. Alig
Aludtam.
Raphaelben erőszak surrogott, ami miatt kezét ökölbe
szorította az oldalán. Jobb lett volna, ha ez a bizonyos Ősi örökre
Aludt volna.
Raphael, Illiummal vagyok. Ki van fáradva, hogy egész nap
tréning manővereket csinált.
Maradj vele. Nem számít mi történik. Nem mondhatta el
Elenának miért, ezt Illiumtól kell hallania.
Nem hagyom magára.
Raphael könnyedén megérintette Illium elméjét, Heteinek
minden tagja lenyomatát hordta elméjében. Illium.
Uram? Szükséged van rám? Ellivel vagyok. Le akartam
feküdni, de Sivya tele tálcájával elcsábított.
Raphael remélte, hogy Illium Elenával való kapcsolatával
átvergődik ezen. Híreim vannak a számodra. A fiatal angyalnak
elmondta az információkat, nem akarta lecsökkenteni a hatást,
nem puhíthatta meg. Az apád felébredt.
***

- 337 -
 Elena abban a pillanatban tudta, hogy Raphael beszélt
Illiummal, bármi miatt is volt a férfi halálos védelmezés a
hangjában. Illium megfagyott a csemege közben, hírtelen szobor
merevvé vált. Leült mellé, kezét a férfi brutálisan szoros öklére
tette. A férfi nem válaszolt, álla merev volt és szárnyait szorosan
tartotta a hátán.
Elena csak tartotta.
Mintha egy örökkévalóság után mondta volna –, Marokkóba
kell mennem. – Minden szó kemény, tele volt csikorgatással.
Elena ösztönből cselekedett, azt mondta –, Gyors vagy, de
fáradt. A gép kész. – Mindig kész volt, és várt, ha Elenának,
Raphaelnek vagy a Hetek egyik tagjának New Yorkban valahova
mennie kellett. – Elvisz Marokkóba egy magán leszállópályára
tizenegy óra alatt.
Illium szaggatottan bólintott, kifejezése veszélyesen tompa
volt.
Raphael, Illium Marokkóba megy. Vele akarok menni. Nem
teszi Harangvirágot gépre, nem ilyen állapotban. A hiányzásom
vissza fog hatni rád?
Ez olyan kérdés volt, amit nem kérdezett volna meg először,
mikor beleszeretett egy arkangyalba. A kapcsolatuk nőtt és érett.
Többé nem kellett a szabadságáért harcolnia és hogy Raphael
vattába csavarja. Ő egy hitves volt és nemcsak bizonyos időkben

- 338 -
volt rá szüksége, hogy mellette legyen, az ellenségük nem
hezitálnának kihasználni, hogy ellene használják fel.
Menj, mondta. Védd meg, hogy Illiumot letaglózza a sokk.
Aodhan a Menedékből odarepül, hogy Marokkóban találkozzon
veletek. A jelenlegi helyzetben az arkangyalok megnőtt száma
addig lefoglalja a Tanácsot.
Elena vállai kevésbé feszültek meg. Aodhan és Illium jelenleg
nehézkesebb kapcsolatban voltak, de a barátságuk évszázados
volt. Talán feszültség alatt volt, de nem fog megtörni. Azonnal
visszatérek, ahogy Illium rendben lesz.
Zúduló jeges tenger csókolta meg az elméjét, arkangyala
ölelése veszélyesen erősebb lett.
– Veled jövök.
Illium hátracsapta a fejét, kék végű fekete haját felrázta a
mozdulat. – Itt kell lenned az úrral.
– Beszéltünk, rendben van. Hívom a személyzetet, hogy úton
vagyunk.
– Ellie – Vert arany szemek sötétek voltak a kíntól és zavartól.
– Eldöntetett. – Felkelt. – Kell ruha a lakosztályodból?
A férfi frusztrált hangot adott ki, azt mondta –, Még nincs vége
–, de elfutott.
Elena felhívta a rangidős pilótát, a morgós de csodás Dougalt,
majd befutott a gardróbjába, hogy váltásruhát vegyen magához…
és meglátta az új vászon táskát, készen és bepakolva. A régi

- 339 -
táskája, ami annyi vadász utat élt túl felrobban az Enklávébeli
otthonukkal.
Ez pontosan ugyanolyan volt, a csatokkal együtt.
– Montgomery, jobban szeretlek, mint kellene. – Megragadta
a táskát és elég hosszú ideig megállt, hogy bedobja laptopját és
némi alsót, a folyosón volt, mikor hírtelen valami beugrott neki.
Raphael. Várt, míg a férfi elismerte a kontaktust, nem akarta
zavarni őt, mikor, kegyetlen halhatatlanokkal beszélt, akik
kihasználják a gyengeség jelét.
Beszélhetsz hbeebti. Most a dolgok civilizált, nyugodt és jeges
mederben zajlanak. Mikor Lijuan felébred nem lesz helye az
újonnan felébredteknek a világban. Ez nem az ő idejük.
Elena bőre viszketett, a férfi szavai emlékeztették őt
Cassandrára, aki az időn kívül élt. A Kolibri-
Intézkedtek, szakította félbe Raphael. Dmitri megkérte az
egyik legkeményebb angyalunkat a régióban, hogy kezelje a
helyzetet. A Kolibrinek puha szíve van, addig marad az a
látszólag tört szívű harcos, ameddig tart. Megígérte, hogy szól,
ha a Kolibri megmoccan.
Jó embereink vannak. És a Kolibri elköteleződést vonzott,
Illium anyja annyira gyengéd és törött volt, hogy Elena
mindenkit megver, aki gonosz lesz vele szemben. Sok szerencsét
a megbeszélésen.

- 340 -
 Ahogy ez most zajlik, talán itt leszünk, mire visszatérsz,
Antonicus szónokol, mintha színházban lenne, míg Aegaeon és
Alexander a fogait csikorgatja és Charisemnon lövöldöz.
Elena csókot küldött neki, mikor perifériás látásával elkapta az
ezüstös kék színeit. Illium visszatért, táskája a kezében volt és
arcizmai feszültek voltak. Nem beszéltek míg a legközelebbi
teraszon fel nem szálltak. A szél keményen csapta őket, jégcsapok
lógtak az épületekről és a Hudsonon különös jéghegy volt.
– Vissza kellene menned! – kiáltotta Illium felé.
– Nem hallak! – kiáltotta vissza énekelve.
– Hogy koncentráljak az anyámra, ha aggódom érted?
A bűntudatkeltés csapda működött volna, ha nem tudta volna
Aodhan arra tart és azonnal visszatér Manhattanbe, ahogy Illium
barátja mellette van. – Mindketten rá koncentrálunk majd. –
Úgy fordult, hogy megkerüljön egy felhőkarcolót.
Kezeiket az ablakra nyomott az irodisták integettek neki.
Visszaintett emelkedő örömmel. Hogy elveszítse a repülést, majd
visszanyerje… Torka elszorult, szemei forróak voltak.
Elena. Aeclari. Repülünk.
A Légió számtalan tagja emelkedett a különböző épületekről a
levegőbe, hogy csatlakozzanak hozzájuk, rejtélyes kíséretként,
denevér szárnyakon. A hozzá legközelebbinek még fagyott volt a
szeme a legutóbbi vihartól, haja jégtől ragyogott. Biztos az
árnyékban volt, a nap nem melegítette fel. Csak a fejét rázta, a

- 341 -
Légió továbbra is melegen tartotta növényeit, de nem bánták, ha
fagyott szobrokká váltak.
A mélyről jövő lények a magasban maradtak, mikor Elena és
Illium leszálltak a Torony repterén. – Szia Mack! . Örömtelin
integetett az izmos, közepes magasságú férfinak, aki kijött a gép
elé, úgy tűnt biztonsági ellenőrzést tartott. Talán már a tízediket
csinálta. Dougal Mackenzie kicsit részletorientált volt. Elena
pontosan ilyen pilótát akart.
– Hitves. – Sötét szemeivel ránézett, mielőtt fejét oldalra
billentette volna, haja gazdag mahagóni volt, ami illett finom
krém bőréhez és arcához, aminek kemény szögei voltak.
– Hallottam a részeg hétvégről a Karib részen! Gyerünk Mack!
– Semmi ilyet nem hallott, csak provokálta a vámpírt, akit hívott.
Dougal kőkemény arccal nézett rá
Illium megfogta a kezét, a gépbe húzta. – Elnézést kérek a
hitves miatt – mondta Dougalnak, annyira udvariasan, hogy
Elena rosszul érezte magát, mert megcsavarta a vámpír orrát.
Dougal nem tett semmit, hogy ne legyen ennyire merev.
Majd Harangvirág vigyorgott. – Legközelebb, mikor Astaad
trópusi szigetein leszünk, leisszuk magunkat tequilával. Nincs
több boci szemű szűz. Nem tudok veled lépést tartani.
Dougal ajkai épp, hogy kicsi mosolyra húzódtak.
Elena még zihált miatta, mikor Illium fellökdöste a lépcsőn.
Gyorsan mozgott, hogy úton lehessenek, de amint a székeikben

- 342 -
voltak, a férfit oldalba bökte. – Te és Dougal tényleg szórakoztok
velem?
– Mit gondolsz?
Kimérten szipogott és összefonta karjait. – Épp hogy
megtudtam te és Andreas kebel barátok vagytok, úgy érzem már
nem ismerlek.
Illium nevetett, de ez nem csökkentette tekintetének intenzív
sötétségét. – Dougal és én azóta vagyunk barátok, hogy
csatlakozott Raphael szolgálatához. A földesúr – Hírtelen
megállt, majd összenyomta ajakit. – De Dougal titkait nem
mondhatom el. – Kék végű fekete pilláit rebegtette.
– Egyszer ezek a napok miatt Harangvirág…
Dougal belépett a gépbe, másodpilótája követte. A karcsú
vámpír nő bezárta az ajtót, olyan professzionalizmus sebességgel,
mielőtt csatlakozott volna Dogalhoz. Ők ketten gyorsabban
voltak a levegőben, mint a sima járatok.
Elena szemei az ablakra néztek, tekintete a Tornyot kereste.
Találkozunk, Arkangyal.

- 343 -
 41. fejezet

Elena a laptopján dolgozott egy fél órát, mikor Illium

odadugta fejét, hogy megnézze a képernyőt. Vissza kellett nyernie
megkönnyebbülését a megszakítás miatt, Illium soha nem volt
ennyire fájdalmasan csendes, mióta felszálltak.
– Mit csinálsz olyan hevesen? – Állát a vállára tette, lélegzete
meleg volt a bőrén és hajuk keveredett.
– Uralom a vérkávézó birodalmamat. – Ez igazából egy
birodalommá vált, köszönhetően Marcia Bluenak, a félénk
vámpírnak, aki előállt az ötlettel. A pénzügyi menedzserük, Jonas
is bebizonyította megérte az bérét.
– Édes Marcia szerelmes Jonasba?
– A szerelem kölcsönös, de Marcia túl óvatos a Szerződése
után. – Marcia angyala kegyetlen pöcs volt. A halhatatlanság
nem adott empátiát. Ez inkább elvonta azt, míg a halhatatlanok
az embereket és fiatal vámpírokat csak játékszernek használták,
használták és eldobták őket.
– Soha ne legyél ennyire seggfej. – Felnyúlt és megpaskolta a
férfi arcát, míg átnézte a pénzügyi jelentést. – Mindig fejbe
akarom rúgni, amikor meglátom. Túr nagy kár, hogy egy hitves
nem rugdoshat seggfej angyalokat fejbe.

- 344 -
 – Segítek elrejteni a testet, ha ki akarod iktatni őt. – Szavai
játékosak voltak, de Elena érezte a merev feszültséget a férfi
ökölbe szorult kezén.
Becsukta a laptopot, csak azért vette elő, hogy teret adjon neki.
– Ki akarod fosztani a mini bárt és megnézni be tudunk-e rúgni?
– Az angyaloknak olyan gyors metabolizmusa volt, hogy az
alkoholnak nem volt igazi hatása rájuk. Az egyetlen angyal, akit
ittasan látott a fiatal Izzy volt, és ő megsérült egy harc során,
egyben belekóstolt Illium titkos receptjébe.
– Hozom a whiskeyt.
Egy teljes üveggel és két pohárral tért vissza.
Elenának ötlete sem volt, hogy ő is érzéketlen az alkohol
hatásárra, így óvatosan kortyolt. – Hűha. – Vérét egy
melegséghullám öntötte el.
Illium legurította sajátját, majd újat töltött, a kristály pohár
tetejéig. Módszeres nyugalommal ivott és az üveg háromnegyed
része volt meg, mikor azt mondta –, A rohadék apám felébredt.
Elena izmai megfeszültek. Semmit nem tudott Illium apjáról,
kivéve, hogy a téma érzékeny volt. Annyi nyitottság volt a
férfiban, még akkor, mikor a fájdalmas dolgokról beszélt, mint
halandó szerelmének elvesztése vagy Aodhan visszahozása a
világba, nyilvánvaló volt, mikor valamiről nem beszélt. És soha
nem beszélt a férfiról, aki nemzette őt.

- 345 -
 – Ő egy arkangyal? – Raphael egyszer említette, hogy
Illiumnak az egyik szülője Ősi, de Elena nem gondolt
automatikusan a Tanácsra. Ami a Kolibrit illeti… a nő egy
tehetséges festő volt, mikor Nadiel és Caliane szeretők voltak, de
nem annyira fiatal, mégsem elég öreg, hogy Ősi legyen.
– Mindenki tudja, hogy Raphael két arkangyal szeretett
gyereke. Az én szülőmet megkérdőjelezik. – Ajkai mosolyra
húzódtak. – Tudom, hogy az apám, de az angyalság többsége
kérdéseket suttogott, miután otthagyott minket, hogy
gondoskodjunk magunkról, mikor túl kicsi voltam, hogy
egyenesen repüljek.
– Raphael volt, aki megtanította hogy emeljem fel a kardot,
hogy legyek becsületes férfi. Ő volt az, akire az anyám
támaszkodott, hogy megvédje a fiát. Aegaeon csak örömet lelt
anyámban és elment. Egy arkangyal sem hagyja hátra a gyerekét,
azt mondják csak a kegyetlenek tesznek ilyet. A Kolibri biztos
hűtlen volt, a fiú másik angyal gyermeke.
Kezei annyira megfeszültek, hogy a pohár eltört. Figyelmen
kívül hagyta, felvette a whiskey üvegét és lehúzta. Szemei
ragyogtak utána, de Elena tudta nem az alkoholtól. A dühe
mélyen vágott. Elena nem hibáztatta érte, de nem engedhette,
hogy ezzel mérgezze magát.
– Tisztán, az apád és Jeffrey megoszthatnák az Év Apja Díjat.

- 346 -
 Illium egy pillanatig rábámult és mélyen, keményen
felnevetett. Fájt a hangot hallani. Nem volt benne öröm, de talán
ezzel engedte ki fájdalmát. Mert mikor megállt, kinyúlt és
meghúzta hajának végén lévő egyik kicsi tollat.
– Aegaeon volt az oka, hogy kitalálták a díjat. – Hátraült a
székben, letette az üveget és a semmibe meredt. – A rohadék elég
jó apa volt, míg mellettünk volt. Megtanított hogy szálljak fel,
felkapta és megcsókolta az anyámat olyan nyers éhséggel, amitől
mosolyogott és elpirult, azt mondta nekem legyek bátor és
fedezzek fel, mint egy harcos.
Ujjait megfeszítette, ismét vértelen szorításba fogta. – De
öntőségével megtörte az anyámat, és ezért soha nem fogok neki
megbocsátani.
– Az anyád ajándék. – Egy szeretetreméltó, egyedülálló és idős
lény. – Bármit is tett, nem lopta el a lelkét.
De Illium a fejét rázta. – Te csak a mostani Kolibrivel
találkoztál. – Annyi bánat volt a szavaiban. – Az anyám mindig
fiatal volt Ellie. Akkor fogant meg velem, mikor már eonokat
leélt, de soha nem éreztem azt, hogy élete alkonyán születtem
meg.
Űzött mosoly volt az arcán. – Bújócskázott velem a
Menedékben, és mikor Aodhannak bajba kerültünk, a
legkomolyabb kifejezésével büntetett meg minket, majd megölelt
és megcsókolt minket, mikor szomorúak voltunk.

- 347 -
 – Együtt csináltunk édességet. Együtt dobtunk festéket a
vászonra, csak hogy lássuk milyen mintában áll össze.
Beszöktünk a Könyvtárba, hogy gyertyafényben olvassunk.
Bármilyen zenére táncolt, ami a levegőből alakult ki, azt a vidám
angyalt ülve néztem.
Elena nem tudta elképzelni Illium anyját, hogy ezeket csinálja.
Az angyal, akit ismert ragyogóan tehetséges volt, egy nagyra
becsült és tisztelt művész, de egyben éteri, nem ebben a világban
létezett. Gyakran nem emlékezett, hogy Illium felnőtt, helyette
kölyökként kezelte, aki egyszer volt. De Sharine nem volt őrült,
nem olyan értelemben, ahogy a világ használta.
Ő, ahogy Illium mondta, törött volt. Nem, a repedezett jobb
szó volt rá. Törések voltak az elméjén, az érzelmeiben, magát
sérültnek érezte. Ez nem állította meg hogy megfelelően
tiszteljék, és mióta kinevezték erre a feladatra, önuralma,
intelligenciája, hatalmas kedvessége átvette a gonosz által
traumatizált helyet.
– Az, hogy most felébredt, mikor anyám kezdi összeszedni
magát? – Illium a fogai közt szűrte. – Megölöm, ha megint
megsebesíti. Esküszöm… – Tompa, halálos szavai kétséget sem
hagytak.
***
Raphael tudta, hogy Elena sebezhető nélküle, de tudta Illium
az életét adná érte, és csak kevés angyal tudta őt a világon

- 348 -
legyőzni. A legtöbben, akik le tudnák győzni őt, elfoglaltak voltak
három extra Ősi okozta katasztrofikus megjelenésével és Lijuan
ébredésével. Ha szerencsések, senki sem fogja észrevenni Elena
távollétét.
Körülötte a Tanács gyűlése tovább folytatódott.
A kezdetek kivételével csendben volt. Először Aegaeonnak és
Antonicusnak időt adtak, hogy befejezzék panaszkodásukat, mert
korán ébredtek, majd megadta a Tanácsnak az időt, hogy
bejelentse senki sem akart területet elrabolni tőlük. Zanaya
szórakozottan mosolygott gondolkodó arccal, hozzájárulása a
megbeszéléshez okos szóbeli gránátok voltak.
Ebben a pillanatban az anyja informálta az új Ősiket a Zuhatag
jelenlegi eseményeiről.
– Azt mondjátok ez a Lijuan úgy hiszi jobb nálunk? –
horkantott Aegaeon. – Mutassatok rá és nemsokára elveszti ezt a
hitét.
Titus nem foglalkozott senkivel. Lesújtott fegyverével, az
okozott vihar magára vonta mindenki figyelmét. – Mielőtt durva
ígéreteket tesztek, talán szeretnétek látni a felvételeket, amiket
Neha emberei készítettek. – Utalt a fekete köd leszállására, ami
bebugyolálta Kínát.
Antonicus nem szentelt figyelmet, míg Raphael nézte,
elmélyült koncentrációval. Zanayának és Aegaeonnak is újnak
tűnt.

- 349 -
 – Ő a Halál Arkangyala. – Zanaya vonalaiban undor volt,
amitől csillag hintette szemei obszidiánná váltak. – Most már
látom. – Antonicus és Aegaeon felé fordult. – Nekünk nem ebben
a világban kellene élnünk. Ez nem a mi időnk.
Raphael vonakodva, de kedvelte az Ősit. Talán elégedett volt a
nyüzsgő ponttal de több tisztasággal és kevesebb arroganciával
látott, mint a Tanács többi tagja.
– Miért csinálná ezt a Zuhatag? – Michaela arccsontjai kiálltak
a bőréből. – Miért ad módot, hogy legyőzzük Lijuant?
– Mert a Zuhatag káoszt akar – mondta Raphael, elismételte a
Légió szavait, amit olyan mély emlékekből szedtek elő, amik a
halandók születése előttre vezetett vissza. – Csak egy erőben
nincs káosz.
A feketébe tekert Kína kimerevített képére mutatott. – Egy
személy, aki ezt tudja tenni, aki akkora területet tud elrejteni,
mint Kína, többé nem arkangyal. Ő több ennél, és nekünk
minden erőre szükségünk van, hogy legyőzzük, ha fenyegetésnek
bizonyul.
– Mit értesz az alatt, ha fenyegetésnek bizonyul! –
Charisemnon ököllel csapott az előtte lévő asztalra, vénái
lüktettek a homlokán, és nyaka foltokban vörös volt. – Nem látod
mit csinált?

- 350 -
 – Ő a saját területe istennője – emlékeztette Neha, hangja
fagyos volt. – Ameddig a területén marad, nem tudunk és nem
fogunk hozzá érni.
– Ezzel átlépjük a szabályokat, amik békében tartják a világot
– mondta Astaad. – Nem avatkozunk bele a területbe, ami
máshoz tartozik.
Elijah Nehára nézett. – Van bármi új híred Kínáról?
– Halál. – Neha szavait csend követte. – Bármi, ami
megpróbál berepülni a ködbe meghal. – Egy ékszer zöld vipera a
válláról a felkarjára csavarta magát. Ujjaival megérintette
háromszög alakú fejét, azt mondta –, Nem áldoztunk fel egy lényt
sem, Lady Caliane és én mindketten láttuk a zavarodott állatokat
arra menni és meghalni.
– Így igaz. – Anyja hangja komor volt. – Ez, hogy Lijuannal
való háborúról beszélünk a pillanat vitája lesz. Nem léphetünk a
fekete ködbe.
– Arkangyalok vagyunk! – Antonicus megcsapta mellkasát,
széttárta szárnyait. – Nem kaphat el a köd. Ilyen gyengeség itatja
át a Tanácsot, hogy riadt zsákmányként viselkedtek?
– Raphael. – Neha álla megszorult, tekintete kőkemény volt. –
Megvannak a felvételek, amik a területeden történtek, mikor
Lijuan háborúzott veled? Nem hiszem, hogy felébredt társaink
hinnének nekünk, míg meg nem mutatjuk a bizonyítékot-

- 351 -
 – Ez bolondság! – Antonicus szárnyai ragyogtak. – Nem
akarok több mozgó képet látni. Egyszer és mindenkorra véget
vetek ennek. Kínába megyek.
– Meghívásra lesz szükséged – emlékeztette Caliane dicséretes
nyugalommal. – Belépni egy másik arkangyal területére engedély
nélkül a protokoll megszegése.
– Miután megtalálom Lijuant elnézést kérek. – Kihúzta
kardját. – És ha fenyegetést jelent, akkor semlegesítem.
Raphael és a Tanács többi tagja próbálta lebeszélni az egoista
Ősit erről, hogy nem lesz jó vége, de a férfi kitartott.
– Ebben az esetben – mondta Raphael, mikor nyilvánvaló
volt, hogy az Ősit semmivel nem lehet meggyőzni –, egyetértesz,
hogy egy rögzítő egység legyen rajtad ami visszaküldi nekünk a
képeket? Tudnunk kell mi történik a ködben.
Antonicus kezével csettintett. – Ameddig nem zavar a
fegyverek használatában. – Tiszta megvetés volt rajta, mikor a
Tanácsra nézett. – Egy napra szükségem van a túl korai
ébredésem miatt. Utána azonnal megcsinálom.
– Mindünknek látnia kell – mormogta Caliane. – Neha,
engedélyt kérek a Tanács és az újonnan felébredtek részére, hogy
a határodon nézzük meg Antonicus ködbe repülését.
– Nagylelkű leszek. – Neha nagyon India Királynője volt
akkor. – Azonnal távoztok, hogy Antonicus megpróbálta, hacsak

- 352 -
nem lesz ok egy másik Tanács gyűlésre. Ha igen, akkor a határ
menti erődben tartjuk meg.
– Egyetértünk – mondta minden arkangyal, aki jelen volt.
Mind a tizenketten.
Add hozzá Lijuant, és tizenhárom arkangyal volt ébren, köztük
öt Ősi.
A háború biztos volt.

- 353 -
 42. fejezet

Elena mély levegőt vett. Marokkó narancs-vörös tája

ismerősen ölelte magához, a nap melegen csókolta meg még
télen is. Elgondolkodott rajta, hogy válasza a területre meg fog
változni most, hogy tudta milyen horroron estek át nagyszülei, de
nem, továbbra is otthonának érezte. Az emberek beszédjének
ritmusa, ahogy fogaikat csikorgatták a belekerült homok miatt,
egyik sem volt idegen.
– Fáj itt lenni? – kérdezte Illium, míg kinyújtóztak, miután
kiszálltak a repülőből.
– Nem. A legerősebb érzelmem Marokkó felé a szeretet. –
Nyers, mély és állandó. – Jean-Baptiste szerelme Majda iránt és
az övé a férfi iránt. Majda kétségbeesett szeretete a lánya iránt. –
Elena története így kezdődött. – Te hogy vagy?
A férfi szemei még inkább aranyként ragyogtak a hegyekkel és
éggel teli napfényben. – Aggódom az anyám szívéért. Annyira
törékeny Ellie. – Izmai kőkemények voltak. – Már régen letettem
minden reményt az apámmal kapcsolatban. De ő mindvégig várt
rá.
Kitárta szárnyait. – Örökre késleltetném ezt, de nem tehetem.
az anyám megérdemli, hogy tudja.

- 354 -
 A falu épp izzott az ebédidő után, mikor odaértek, a
kézművesek újranyitották boltjaikat és pultjaikat, míg a
szomszédok gőzölgő poharakkal a kezükben álltak. Menta tea
talán. Vagy kávé, ami annyira erős, hogy berúgja a szervezetet.
De a leginkább üdvözlő kilátás a távolban volt, egy kétszintes ház
tetején, ami nem különbözött a többitől a faluban, kivéve hogy
erkélyeinek nem volt korlátja.
A fény megtört az angyal ragyogó haján, mintha minden tincs
gyémántból állt volna. Megcirógatta bőrének melegségét.
Annyira hibátlan volt a bőre, de az egyik belső ragyogás
nyilvánvalóvá tette, hogy hús és vér volt, nem szobor. És a
szárnyai… minden toll ékszernek tűnt.
Ha ránéztél, azt gondoltad a fényt és szépséget látod és a
veleszületett távolságtartás érzetét.
Mind igaz volt.
– Aodhan. – Illium hangja elcsuklott. – Mit keres itt?
Elena nem válaszolt, mosolyogva repült Aodhan felé. Előbb
szállt le, mert Illium okkal szállt le lassan. Elena nem akarta
megelőzni, nem is lett volna rá képes. – Szikra. – Kinyújtotta
kezét.
Aodhannak már rendben volt az érintése, de soha nem vette
biztosra. Ma a férfi nem morgott, mert becenevét használta, csak
kezeit az övére zárta, míg találkozott a férfi lenyűgöző

- 355 -
pillantásával. fekete pupillája körül kékeszöld kristályok álltak ki.
– Hogy van?
– Dühös –, mondta, ahogy Illium lassan ereszkedett le. –
Aggódik a Kolibri miatt.
Illium Elena mellett szállt le, mielőtt Aodhan válaszolhatott
volna. A férfi arca tiszta vonal volt és meleg arany, de nem volt
üdvözlő. – Miért vagy itt? A Menedékben kellene lenned,
segítened kellene Galennek és Naasirnak. – Teste olyan heves
kontroll alatt állt, ami fájt Elenának nézni.
Aodhan szavak nélkül odasétált legjobb barátjához, ölelésbe
vonta, egyik keze Illium tarkóján volt, a másikat a vállára zárta.
Mintha soha nem zavarta volna az érintés, soha nem fordult
volna el attól az angyaltól, akiben a legjobban megbízott.
Illium merev maradt, szárnyait mereven a hátára zárta, de
Aodhan egyiket sem vette észre. Illiumot saját szárnyaiba zárta és
Elena elég közel volt, hogy hallja, azt mondta –, Miattad vagyok
itt –, hangja megingathatatlan volt.
De Illium nem enyhült meg, még akkor sem, mikor Aodhan
elengedte. – Beszélnem kell az anyámmal, mielőtt-
A Kolibri sétált ki a tetőre vezető ajtón, haja arany végű fekete
folyó volt, ami lefolyt a hátán és szárnyai megdöbbentő indigók
voltak, ami fakó árnyalattal hintettnek tűntek a napfényben.
Pezsgő színű szemei tiszta napfénnyé puhultak, mikor
meglátta Illiumot. – Azt hittem csak képzelem a szívem

- 356 -
fájdalmát, csak ahogy mindig, mikor a közelemben vagy. Babám.
– Átment a tetőn, légies könnyedségű fakó sárga köntös volt
rajta, ami csendben kiemelte eleganciáját.
152 centis magasságával ő volt a legalacsonyabb a tetőn, de
ragyogott.
Elérte Illiumot, kezeivel arcához nyúlt. A férfi ösztönösen
lehajolt, hogy könnyebben elérje, ez a magas és erős angyal, aki
anyja felé fordult. – Te vagy az. – Az öröm olyan mély volt, hogy
megvágta Elenát.
Abban a pillanatban Aodhan felé fordult, mosolya ragyogó és
boldog volt. – És a kölcsönkért babám.
Elena visszatartotta lélegzetét, de Aodhan ugyanúgy hajtotta le
fejét, mint Illium. Nem látott feszültséget a férfi testében, sem
kényelmetlenséget a Kolibri érintése miatt. Illium anyja
ugyanolyan anyai szeretettel nézett rá, mint a fiára.
– Újra bajba került? – Mosolya ragyogott. – Mindig tudtam,
hogy ő volt a felbujtó. De te soha nem ismerted el, határozottan
kitartottál, hogy ugyanolyan büntetést kérsz. A babáim,
megnőttek és milyen erősek.
Elena a homlokát ráncolta, valami más volt ma a Kolibriben.
Múlt időben beszélt. A szeretetteljes nő nem ilyen volt. Idő érzete
hosszú idővel ezelőtt megtört és gyakran előre és hátra váltott,
néha azt hitte Illium még gyerek, máskor elismerte a férfit, akivé

- 357 -
vált. Ma annak ellenére használta a baba szót, hogy tudta, két
felnőtt férfi áll előtte.
Aodhan mosolyától Elena szíve megállt. – Hinned kell nekem
Eh-ma, tíz esetből háromnál én voltam a felbujtó, de soha nem
mutattak rám.
Mikor Elena kérdőn nézett Illiumra, míg a Kolibri nevetett, azt
mondta –, Azt jelenti „második anya”, vagy „anya, aki a
barátomé, de az enyém is”. Egyben tiszteletet jelent. Szeretetet. –
Szemei nedvesek voltak egy pillanatra, mielőtt elpislogta volna
őket. – Az évek, amiket elszigetelésben töltött, csak neki engedte
meg, hogy meglátogassa, amikor akarta. Órákon át együtt
festettek.
– El tudom hinni. – Szeretet ragyogott ebben a kis
időkeretben. – Neked is ilyen kapcsolatod van a szüleivel?
Illium a fejét rázta. – Nem olyan idősek, mint az anyám, de
mindig idősebbnek érződtek. Kedvesek és szeretőek, de
nyugodtak. Nem olyanok, akik kivisznek két kisfiút az éjszaka és
nézi velük a szárnyas futamot a Menedékben, vagy megtanítja
táncolni őket a dobok hangjára.
A Kolibri Aodhantól Elena felé fordult. – És te is eljöttél, én
Raphaelem szerelme. – Hangja annyira meleg volt, meleg
ölelésként akaszkodott Elenára. – Jól van?

- 358 -
 – Igen, Lady Sharine – mondta Elena, Illium anyjának a nevét
használta, amit első találkozásukkor adott meg neki. – Gyakran
gondol önre.
A Kolibri megcsókolta Elena arcát, mert Elenának is le kellett
hajolnia, hogy könnyedén elérje őt az apró angyal. A nő illata
puha és meleg volt, amitől Elena szemei felforrósodtak.
Marguerite a gardéniát imádta, de alatta ugyanaz a mérhetetlen
szeretet volt.
– Ismét elmegyek a te acél, üveg, zaj és szín városodba.
A Kolibri hátralépett és éles szemmel nézte őket. Ez
határozottan nem az az angyal volt, akivel Elena először
találkozott New Yorkban. Ez a Sharine le volt horgonyozva a
világban és biztos volt erejében. Az, hogy erejét gyengén mutatta
ki nem számított.
– Most gyermekem – mondta olyan hanggal, ami bársonyba
csomagolt acél volt –, mond el, miért vagy itt.
Illium csontjai erősen nyomultak a bőrének, azt mondta –,
Anyám, a Zuhatag idő előtt felébreszti az Alvókat.
A Kolibri arca élő szobor lett, nem mozdult és olvashatatlan
volt.
Illium közelebb lépett, szárnyai zavartan mozogtak. – Apám
felébredt.

- 359 -
 A csend megfeszült. A sivatag úgy tűnt megállt a suttogásban.
A ragyogó, aktív hang az emberektől eltűnt. Az angyali harcosok
a távolban gyakorlatoztak, s eltűntek szem elől.
Csak Illium és a Kolibri létezett. Fájdalmuk tapintható volt.
Elenát pánik rohanta meg, és mikor elkapta Aodhan
pillantását ugyanazt a félelmet látta benne. Törött vonalak
léteztek már a Kolibriben. Ha újra felnyílnak, megtöri őt és
elpusztítja Illiumot. A férfi dühe belülről fogja megenni őt,
megöli az ő Harangvirágjuk szívét.
Majd valami lenyűgöző történt.
A Kolibri kihúzta vállait, fiát a helyére szögezte pislogás
nélküli tekintetével. – Ez az oka, amiért szegény rajvezető azt
tetteti, hogy annyira összetört a szíve, hogy egész nap nem
működik? – Nem hangzott lenyűgözöttnek. Igazság szerint olyan
nőnek hangzott, aki magyarázatot várt. Most.
– Ő. – Elena soha nem látta Illiumot ennyire szótlannak. A
férfi hátranyúlva megvakarta a tarkóját. – Itt akartam lenni –
mondta végül.
Anyja kifejezése megpuhult. – Mindig vigyázol rám, én erős és
gyönyörű fiam. Mikor nekem kellene rád vigyáznom? – Kezei
ismét gyengéden az arcán voltak. – Megbocsátasz nekem ezért
Illium?
– Nincs mit megbocsátani. – Belefordult a nő kezébe, egy fiú,
aki szerette anyját.

- 360 -
 – Van mit, de erről később beszélünk. Most Elena meg fog
tanítani kést dobni.
Most Elenán volt a sor, hogy szótlan maradjon. – Lady
Sharine? – sikerült végül kinyögnie.
– Nem vagyok őrült. – Megrázta szoknyáját, hangja igéző és
csodálatos volt. – Csak meg akarom tanulni hogy dobjak el egy
kést, hogy azt Aegaeon hitvány mellkasába süllyesszem, ha fel
mer itt tűnni.
Illium álla leesett. Aodhan elvesztette a beszéd képességét.
Elena vigyorgott és mélyen meghajolt. – Szíves örömest.

- 361 -
 43. fejezet

Raphaelnek kétszer kellett Elena üzenetét elolvasnia, mielőtt

leülepedett benne. A nő, akit Elena leírt a régi Kolibri volt, Aki
együtt teázott az anyjával a Menedékben lévő udvarában, és aki
elvitte őt délután festeni. Túl kicsi volt, de annyi energiával, és ő
elégedett volt vele.
Hagyta, hogy kezeivel fessen a vászonra és összekenje azt.
Utána segített neki fehér foltokkal, több festéket adott hozzá és
textúrát, majd később büszkén mutatta anyjának, hogy mit
festett.
A Kolibri az öröm és nevetés lénye volt.
Azonban soha nem játszott késekkel.
Mégis Elena biztosította, hogy a Kolibri józan, és nem kell
aggódnia. Biztosította Illium anyját, hogy biztos helyen legyen,
míg ledolgozza mérgét a szántalan szerencsétlen célponton vagy
kitömött tárgyon.
Egyben többször megölelem Harangvirágot és megfogom
Szikra kezét. Sharine szegény babáinak gondot okoz feldolgozni
az eseményeket.
Levelének hangvétele miatt mosolygott volna, ha a helyzet
nem lenne ennyire iszonyatos.

- 362 -
 Elena alig két napja ment el Marokkóba, ő Neha területe felett
repült, Kína-India közt lévő találkozási pontra. Vészjósló teher
lógott a levegőben. Annyi arkangyal volt egy területen,
elkerülhetetlen lesz, hogy a világ vérbe boruljon. A bőrének
nyomódó nyomás arra emlékeztette, mikor Nadiel és Caliane
egyszerre voltak otthon. Gyerekként gyakran érezte azt, hogy
hajának vége felállt.
Saját ereje kavargott és hullámzott, ösztönös válasz volt a
lehetséges fenyegetésre. Jason megerősítette, hogy Charisemnon
elhagyta területét, ezzel egy időben Titus is. A két arkangyal nem
bízott a másikban és nem akarták otthagyni területüket, míg a
másik otthon volt. Raphael teljesen megbízott Titusban.
Charsiemnonban semennyire.
Neha már a határ menti erődben volt, azóta a nap óta, hogy a
köd először megjelent. A Tanács többi tagja, és a felébredtek is
úton voltak. Antonicus fél nappal előre szárnyalt Raphaelnél,
több időt akart megnézni a helyzetet. Most Raphael leszállt a
felhőn át, ami az éjszakai égboltot takarta. Csillagok ragyogtak a
felhők felett, de alatta ólmos ragyogást látott, amin át meglátta a
bronz szárnyakat.
Michaela, üdvözölte.
A bronz szárnyak lebegéssé váltak, Michaela arcán úgy látta
őszinte mosoly volt. Tejcsokoládé bőrrel, olyan gömbölyű
idomokkal, amik az ellenséget térdre kényszerítették és hajjal,

- 363 -
ami több barna árnyalatban omlott a hátára, Budapest
Arkangyala korszakok óta volt a művészek múzsája volt.
Uralkodók és királyok imádták őt. Halandók és halhatatlanok
ámultak szépségén.
Raphael örült, hogy soha nem érezte a csábítást. A korábbi
Konstantinápoly Királynőjének szeretői előbb vagy utóbb holtan
végezték. Egy jelentős túlélő volt, Astaad jobb keze, Dahariel.
Talán Dahariel is mesterjátékos volt, ő olyan férfi volt, aki soha
nem tette első helyre a nőt, más prioritásai voltak.
Mindig furcsa párosítás volt: egy nő, aki odaadást várt
szeretőitől és egy férfi eltompult a szükségben, hogy minél
extrém dolgokat kellett tennie, hogy érezzen.
Raphael. Michaela bronz bőrruhája olyannak hatott, mintha
testét bronz szoborrá alakította volna. Míg nyakvonalának
csábító íve volt, látta, hogy hátoldala mélyen a szárnyai közt
lejtett.
Jól vagy. Ennyivel a szülés után és annak ellenére, hogy
szépségével elvakíthatta a többieket, fáradtnak tűnt.
Jó, hogy követelőzőnek és egocentrikusnak ismernek. Ajkai
mosolyra húzódtak. Neha nem pislogott, mikor kértem a
repülőm had szálljon le nála.
Okos. A repülőt használva megőrizhette energiáit és elfedhette
gyengeségét. Kint semmi nem mutatja valódi fizikai állapotodat.
Keményen megdolgoztam érte.

- 364 -
 Ők ketten tovább repültek. Michaela rá nem jellemzően
csendes volt.
Raphael arra gondolt, hogy tovább gyűjti erejét, de mikor
megszólalt, annak semmi köze nem volt Kínához. Gyermeket
hoztam a világra, ahol egy arkangyalban nő a halál ereje a föld
legnagyobb területű régiójában. Nem tudom mi vár a fiamra.
Raphael elkapott egy légáramlatot, meglovagolta. Csak abban
az időben élhetünk, amikor megszülettünk. És ő akkor született,
mikor két arkangyal, egy idősebb, egy fiatalabb küzdött az őrület
cirógatásával.
A horizonton sötét zúzódás volt, amit fény nyalogatott. Neha
utasította embereit, hogy a Kínával szomszédos határon végig
fáklyákat tegyenek ki, hogy figyelmeztessék embereit ne lépjék át
a határt.
Raphael barátom! Titus mentális hangja olyan menydörgő
volt, mint megjelenése.
Raphael balra felnézett. Örvendek Titus. Ők hárman további
beszélgetés nélkül repültek. Minden, amit mondaniuk kellett már
kimondták.
Antonicus meghozta döntését és ma meglátják mi lesz belőle.
Mégis, miután leszállt az erőd tetején odament az Ősihez és azt
mondta –, Elhatároztad magad, hogy megteszed most, hogy látod
mi van előtted?

- 365 -
 – Igen kölyök. Nem tudom te hogy intézted a dolgaid, de
tartom magam a meggyőződésemhez.
Mindez a meggyőződés kis információn alapult, gondolta
Raphael. De mindössze annyit mondott –, Legyen. – Antonicus
nem volt fiatal, Ősi volt és úgy döntött, hogy látta mi volt előtte.
– Olyan rémálmokat láttam, amiket meg sem érhetsz –, tette
hozzá Antonicus. – Egy kiugró ál istennő nem fenyegetés rám
nézve.
Raphael biccentve ismerte el, mielőtt odament volna a hófehér
szárnyú angyalhoz. – Eli, rám vertél. – Ő és Dél-Amerika
Arkangyala úgy tervezték együtt repülnek, társaságot nyújtanak a
hosszú út alatt, de volt egy földrengés Elijah terültén, és
maradnia kellett még egy fél napot. Mikor Raphael segítséget
ajánlott Elijah azt mondta menjen előre, mert Raphael
szándékozott Amanatban megállni és beszélni Calianeel.
– Szerencsés voltam barátom. A dolgokat két óra alatt el
tudtam intézni, nem kellett fél nap hozzá. Majd olyan erős
szeleket kaptam el, hogy attól féltem ciklon lesz. Kerestelek az
égen, de ahogy repültem úgy gondoltam messze voltál. – Eli
megnézte a tetőt. – Lady Caliane?
– Elment Nehával a dombtetőre. – Az anyja egyedül szeretett
volna beszélni India Arkangyalával. – Már látom őt.
– Neha repül vele.

- 366 -
 Eközben többen érkeztek meg. Beleértve Aegaeont. – Hallom
a fiam az udvarod része Raphael –, mondta, tollai mély tengeri
zöldek voltak, amik kékbe váltottak és arca keményebb,
markánsabb változata volt Illiumának, senki sem vádolná meg a
Kolibrit megcsalással most hogy fia teljesen felnőtt, mikor
Aegaeon eltűnt Aludni.
Hogy Illium felmenője volt, nem lehetett eltéveszteni.
– Illium egyike a Heteimnek. – Raphael kényszerítette magát,
hogy civilizált maradjon, ha konfrontáció lesz, akkor az Illiumra
tartozik.
– Még vad? – Aegaeon szemei nevető büszkeséggel ragyogtak.
– Mindig trükközött, a fiam.
– Ha megbocsátasz, üdvözölnöm kell az anyámat. –
Raphaelnek el kellett onnan mennie, mielőtt behúz neki. Sem sok
ember váltott ki benne ilyen állatias dühöt, de Aegaeon az első
helyen állt.
Mindazért, amit a Kolibrivel tett, és amit Illiummal. Hogy nem
voltak fontosabbak, mint a háremében lévők. Raphael soha nem
felejti el, hogy a Kolibri komisz, nevető fiát egy szikla mögött
találta meg összegömbölyödve, szívet törő csendben zokogott.
Aegaeon figyelmeztetés nélkül tűnt el, nem gondoskodott a kis
szívről, ami imádta.
Megállt, ahol Caliane és Neha leszálltak. – Anyám. Neha.
Neha kurtán biccentett, de szemei a ködöt nézték. – Érzed?

- 367 -
 – Igen. – A nehéz nyomást, ami majdnem fizikai érzet volt. –
Ez okoz időjárás változást a területeden?
– A tudósok azt mondják hogy azzal tesz valamit, ahogy a köd
megtöri a föld és ég közi teret Lijuan területén. – Kopott harcos
bőr volt rajta, düh nélkül beszélt Raphaellel, a sötét ködre
koncentrált. Nem volt tudatában, hogy a csuklóján lévő kígyó
köré csavarodott, élő karkötő volt, aminek narancs és réz színe
volt.
Caliane is így öltözött, haja azonban ki volt engedve, míg Neha
befonta sajátját. Ők hárman a tető szélére mentek. A többiek nem
sokkal később csatlakoztak hozzájuk.
– Az utatok során átrepültetek Kína felett? – kérdezte Neha.
– Nem volt az útvonalon, de Zanaya és én határozott kitérőt
tettünk – mondta Alexander.
– Több repülő eszközt küldtünk ki és képet készítettek a
ködről – mondta Neha –, de csak bizonyos távolságra tudtak
csak menni, mielőtt kifogytak az energiából. Láttatok bármi
szokatlant?
– Sötétebb részek voltak bizonyos helyeken.
– És vastagabbnak is tűntek –, tette hozzá Zanaya –, sokkal
gonoszabbnak.
– A mechanikus eszközök küldtek át képeket –, Neha arca
soványabb volt, mint amit Raphael eddig látott, csontjai élesek.

- 368 -
 – Jött bárki ki, mióta az leszállt? – hallatszott Michaela
hangja, teste ismerős bágyadtságban volt, ahogy Titus mellett
állt. – Az őreim senkit nem jelentettek a mongol határoknál.
– Nekem sincsenek új menekültjeim – mondta Caliane.
– Élve semmi nem jut át – mondta Neha. – Még a madarak
sem. Az ezen az oldalon lévők már elkerülik, mintha hallották
volna elesett társaik halál sikolyait. – Lemutatott. – Az embereim
általában fel szokták takarítani, de akartam, hogy lássátok.
Raphael vére hideggé vált a várt látványtól: madarak sorai,
mind a köd széle előtt feküdtek. Kicsi testek, amik elmondták a
hideg történetet, a hírtelen halált.
– Mennyi idő telt el a kontaktus és a halál közt? – kérdezte
Astaad, fekete ujjatlan tunikáján koszfolt volt.
– Ahogy meg tudom mondani azonnali. – Neha Calianere
nézett.
Raphael az anyának biccentett. – A madarak megérintik a
ködöt és lezuhannak, már halottak. Nem a zuhanás ölte meg
őket, ezt meghatároztuk. Kisebb állatok, még a kígyók is halottak
voltak, ahogy fejük a ködbe ért, míg a testük kint maradt.
– Elég. – Antonicus hátra lépett a csoporttól ezzel a gőgös
szóval, és összecsapta szárnyait. – Itt az idő, hogy megcsináljam,
amit meg kell, nem vagyok gyerek, aki fél a szellemtörténetektől.
Találkozunk miután visszatértem a Lijuannal való beszélgetésből,
aki azt hiszi istennő a halhatatlanok közt.

- 369 -
 Az ősi felszállt. Előzetesen a Lijuan udvara alatti ködbe akart
leszállni, de akkor messze lett volna és tudniuk kellett mi történik
egy arkangyallal, ha berepül a ködbe.
Antonicus végül beleegyezett, hogy kis repülést hajt végre,
felemelkedik hogy megmutassa minden rendben, majd a
koordináták alapján elmegy Lijuan korábbi udvarába, ebben
elfogadott egy kis segítséget és viselni fog egy órát, ami
megmutatja pontos helyét. Volt rajta egy kis kamera a bal vállán,
ami képeket közvetít vissza a tetőn lévő egységnek.
Antonicus átlépte a határt. Senki sem szólalt meg. Akkor sem,
mikor az Ősi elérte a teszt helyét mélyen a köd felett de még
látható volt.
Felemelte bal karját és Neha az övét, így mutatva látják őt.
Nem volt garantált a sötét miatt, de elég fáklya égett, hogy
Antonicus sziluettjét lássák.
Az Ősi a ködbe süllyedt.
Egy.
Kettő.
Három.
Senki sem nézte a közvetített képeket, azokat rögzítették,
bármikor visszanézhető volt.
Négy.
Öt.
Antonicusnak már fel kellett volna emelkednie.

- 370 -
 – Meghalt – mondta Neha, nem hideg volt, csak
meggyőződéses.
Egy kar jelent meg a ködből, ujjak ökölbe szorultak. Egy fej
követte, majd egy torzó, végül szárnyak és hírtelen Antonicus ott
lebegett, ahol leereszkedett. Raphael belsője összerándult a
hatalmas megkönnyebbüléstől. Ha az Ősi túlélte ezt, akkor van
esélyük Lijuan ellen, ha, mikor, a nő háborúba kezd.
Antonicus megimbolygott, szárnyai kezdtek leesni.
– Mit csinál? – kérdezte Michaela, de Raphael már felszállt.
Maradjatok, utasította a többieket. A szárnyai fehér tűzként
tették meg a rövid távolságot.
Antonicus próbált felé repülni, de szárnyai egyre nehezebbek
voltak és félig már a ködben volt, mire Raphael elérte.
Megragadta látható karját, harcolt, hogy Antonicus ne húzza le őt
is a sötétségbe.

- 371 -
 44. fejezet

Raphael kezét a férfi vállának üregébe tette, és utána

irányítania kellett. Antonicus súlya kevesebb volt, mint gondolta.
Raphael kihúzta. Az Ősi arca csontos volt, szemei ragyogó
gömbök, amiket fekete folyékony csíkozott.
Raphaelt egyszer ugyanez az energia ütötte meg, megvakult,
mielőtt a vadtűz kilökte. Látta Antonicus szárnyait összeomlani,
változtatott fogásán, így a másik arkangyal a kezeiben volt.
Könnyű volt. Annyira könnyű. A ruhái lógtak rajta, sötétbarna
haja Raphael előtt vékonyodott el. – Tarts ki.
Az arkangyalok összegyűltek a tetőn. Raphael landold
középen, Antonicust a puha kék szőnyegre tette, amit Neha
hozott fel. Letérdelt a másik arkangyal mellé, kezét Antonicus
mellkasára tette, azt mondta –, Megpróbálom kiégetni a
fertőzést. – Vadtüzet lökött az Ősibe.
Antonicus szemei belülről ragyogtak, mielőtt a fekete
visszavonult volna, felfedte szürke íriszét. – Halál –, hallatszott
az arkangyal reszelős hangja. – Tiszta halál.
A folyékony fekete ismét kezdte elönteni. Raphael több
vadtüzet lökött belé, Antonicus keze az övére szorult, teste
felívelt. Szemei újra kitisztultak.

- 372 -
 – Mit láttál a ködben? – kérdezte Neha az oldalán lévő
lehullott angyalt. – A rögzített képek súlyosan károsodtak. –
Kezét összezárta Antonicusén.
Raphael észrevette az érintést, ahogy azt is, hogy a fertőzés,
vagy bármi is volt ez, nem terjedt át másra. Ebben a pillanatban
látta, hogy Antonicus szárnyai feketévé válnak a szélein. Az Ős
elsődleges tollai befelé pödrődtek. Az egyik a szőnyegen feküdt.
Favashi mutatott ilyen jeleket, de ő nem volt ennyire
előrehaladott. Azonnal számolni kezdett, ahogy Antonicus
beszélni kezdett.
– Nincs élet. Se fény –, hallatszott. – Halál. – A folyékony
fekete elterjedt íriszén.
– Raphael. – Caliane keze a vállán volt.
Raphael egyenesen Antonicushoz beszélt. – Meg tudlak ezzel
ölni. A vadtűz nyers fegyver Lijuan ereje ellen és te tele vagy vele.
– Egyébként is megöl. – Antonicus köhögött, és fekete nyálka
jött fel, mintha belülről cseppfolyósodott volna.
Raphael még két ívet küldött az Ősibe. A második körülötte
pattogott fehérarany és elektromos kék tűzzel, kitisztította a
szemeit és visszaadta bőrének ragyogását, és ezt pillanatra
Raphael azt hitte legyőzték Lijuan halálának jelét.
Majd Lijuan erejének jelei visszatértek, gyorsabban és
ellenállóbban. Befedte íriszét, átfutott bőrén, a szárnyain. Több
vadtűz nem volt hatással.

- 373 -
 Titus megfogta Antonicus fejét és kezét a vállára tette,
megszorította, hogy tudja nincs egyedül. Raphael tartotta
Antonicus bal, Neha a jobb kezét. A többiek leguggoltak,
szárnyuk széttárult a poros tetőn, és együtt nézték az arkangyal
utolsó lélegzetét, aki millenniumokat élt túl, csak hogy elkapja a
halál, ami mindenen túl volt, amit látott.
– Elment – mondta Caliane, mikor Antonicus légzése véget
ért, nem volt jele, hogy vert volna a szíve, és bőre korhadt zöldes
volt. Egy bomló holttest volt, ami előttük feküdt egy erőteljes Ősi
helyett, aki ragyogott az erőtől, arroganciától alig egy órája.
– El kell égetnünk, nem tudhatjuk mi van a vérében. – Neha
szavai talán nyersek voltak, de gyengéden érintette meg az Ősi
szemeit, hogy lezárja.
– Biztos kell? – Michaela kérdése gyengéd volt, ki érhetően
távolságot tartott. – Nem kell lélegeznünk, vagy a szívünknek
vernie, hogy éljünk.
Mind meggondolták. Előttük a cseppfolyósodás folyamata úgy
tűnt megállt Antonicus végső lélegzetvételével. A szárnyain az
inak rothadtak és elfeketedtek a tollak, mellkasa beesett, de
semmi sem történt látszólagos halálán kívül. Vagy a folyamat állt
meg most, hogy nem volt élő hús, amin a fertőzés élősködhetett,
vagy az arkangyal valahogy harcolt.
– Egyikünk területére sem vihetjük – mondta Titus. – Fáj,
hogy el kell utasítanom egy bátor harcost, de gondoskodnunk kell

- 374 -
az embereinkről. Nem vihetjük a fertőzés forrását, ami talán
kiengedi azt, s megmérgez mindent.
Rahael Nassirra gondolt, a jégre és hóra, ahol született. – Van
egy sziget az Antarktiszon, ahol nincsenek emberek. Elég kicsi,
hogy hatalmas kerítést vonhatunk és kiválasztott szigetünkön
nincsenek állatok, amik terjesztik majd a fertőzést.
– Mélyen eltemetjük – mondta Elijah. – Elég erőnk van, hogy
mély lukat ássunk a földbe, amiből csak egy élő arkangyal tud
kijönni.
Raphael és Titus betekerte Antonicus testét a szőnyegbe, amin
meghalt, arcuk komoly volt, és tetteik tiszteletteljes volt eközben.
– Kapocsaltba lépek az egyik tábornokommal, hogy találjak
műanyag takarót és köteleket – mondta Neha és lement, hogy
maga hozza fel, nem akart senki mást a holttest közelében, aki
nem olyan erős, mint egy arkangyal. Mire visszatért elzárták a
szőnyeget a takaróban, majd szorosan összekötötték.
Háromszor.
Senki sem vitatkozott vagy tartotta túlzásnak. – Viszem őt –
mondta utána Raphael. – Én vagyok az egyetlen, akinek
bármilyen immunitása van. – Hogy Neha és Titus megérintette
Antonicust haldokló pillanataiban bátorságuk és szívük
megnyilvánulása volt.
Neha ránézett sötét szemeivel. – De úgy tűnik nem tudsz
védekezni egy szívversénél tovább a gonosz ellen.

- 375 -
 Nem válaszolt, mert Neha szavai egyszerű, hideg igazságok
voltak, Raphael felemelte Antonicus testét, ami nehezebb lett a
szőnyegtől, de nem annyira nehéz, hogy vinni tudja. – Néha majd
pihennem kell –, kezdte, de Elijah a homlokát ráncolta.
– Segíthetünk a hordozásban anélkül, hogy kockáztatnánk a
fertőzést. Csak kötelekre van szükségünk. Ha csinálunk egy
hurkot, akkor senkinek sem kell vinnie a teljes testet.
Neha hozzátette –, A lenti szobából kérek köteleket.
Raphael letetette Antonicus testét, míg vártak. – El fogod
égetni ezt az épületet? – kérdezte Nehát.
– Igen. Már utasítottam mindenkit, hogy evakuáljanak, csak a
köteleket hozók maradtak. Leégetem ezt az erődöt, amint a
levegőben vagyunk és minden tiszta. – Arca félig árnyékban volt,
ahogy Kína felé fordult. – Lijuan felénk fejlődött. Arkangyalt nem
ölheti más meg, csak egy arkangyal, mégis a távolból, ezzel a
köddel tette.
– Cassandra próféciája szerinte a Tanács egyedül ez
alkalommal nem lesz elég. – Észrevette Zanaya és Aegaeon
mozdulatlanságát, arcuk kifejezéstelenségét, egyikük sem
mondott semmit, mióta Antonicus haldokolni kezdett. – Ezért
ébredtetek fel.
– De ha a vadtüzed elbukik Raphael, akkor azt hiszem az ő
ébredésük semmit sem számít. – Caliane haját hátrafújta az esti
szellő. – Ez alkalommal, talán a világom véget ér.

- 376 -
 ***
A robbanás bevilágította az eget Raphael mögött, ahogy Neha
elégette az erődöt, mielőtt összeomlasztotta az épületet egy
lukba, amit Caliane segített létrehozni. Ő és a többiek előre
repültek, Antonicus a hurkon lógott. Ragyogást használtak, hogy
elrejtsék a testet.
Bárki, aki felnézett csak arkangyalok repülését látta, de ez
megmagyarázható volt a köd miatt és a világban zajló más
katasztrofikus események miatt. Senki sem látta a testet. Senki
sem fogja tudni, hogy egy arkangyal meghalt. Antonicus Aludni
tért, a világ így fogja tudni.
Ha Antonicus halála időjárási pusztítást okozott, ami néha
megtörtént, mikor egyik arkangyal elment, úgy tartják majd a
jelenlegi káosz része volt.
Mikor a nap felkelt Michaela és Astaad lerepült a vad mezőkre
és virágokkal tért vissza és azokat Antonicus testére tették. A
Tanács kötélhurka, amit összehurkoltak elég feszes volt, hogy az
összegyűjtött virágok a testen maradtak, és mire elhagyták a
mezőt, virágba borult ravatalt vittek, és nem egy kézművesek
által létrehozott koporsót, ami tartalmazta a fertőzést.
Senki sem beszélt, ahogy repültek. A tetőn azt beszélték, hogy
egyik felük ott marad Kína határán, de végül úgy döntöttek hogy
felük semmit sem tud tenni, hogy megállítsák Lijuant. Jobb ha
együtt foglalkoznak ezzel, majd a területükre mennek és

- 377 -
felkészülnek, ahogy tudnak… és gyászolják azokat, akik a Kína
szerte betekert fekete köd halál áradásában rekedtek.
Gadriel, aki kicsit megmaradt saját szokásaiban, de csendes
módon nemes volt, nem jutott ki. Raphael nem tudott testet
hazavinni. Az angyal nem az egyetlen volt, aki eltűnt a gyilkos
sötétben, Raphael túl sok jó embert vesztett és a háború még el
sem kezdődött.
Kockázatos volt azt feltételezni, hogy semmi sem fog történni a
rövid idő alatt, míg eltemetik Antonicust, de a kockázat
vállalható. Minél több ködösebb rész volt, amiket Neha drónjai
láttak és megerősítette Zanaya és Alexander, mind azt mutatta
Kína Arkangyala megszilárdította magát. Hogy hogy csinálja a
dolgokat, arra Raphael nem akart gondolni.
Még túl jól emlékezett a szánalmas félig elfogyasztott
porhüvelyekre, akiket Elenával találtak. Lijuan élettel
táplálkozott, hogy halált hozzon létre. Milliónyi ember volt
Kínában a köd előtt. Most egy hang sem hatolt át a sötét falon és
Antonicus azt mondta a terület fénytől mentes volt.
Elmosódott zöldes színű képeket vett fel a kamera, ami
Antonicuson volt ugyanazt mutatta, végtelen sötétséget, ami
annyira sötét volt, hogy a kamera sem tudott átjutni rajta.
Raphael nem akarta látni mi marad, mikor a köd
visszahúzódik.

- 378 -
 Pihentek, ahogy a hurkot mások vitték, így soha nem kellett
megállniuk, a tizenegy arkangyal egyenesen a jeges szigetre
ment, amihez Alexander és Charisemnon előrepült.
Meggondolta Michaela fizikai állapotát, Raphael útjuk során
többször ellenőrizte a nő állapotát. Kérhetem, hogy pihenjük, ha
szükséged van rá, mondta. Okolhatom a vadtűz kiadását.
A nő kicsit fakó volt selymes, gazdag bőre alatt, de nem
habozott. Meg kell ezt csinálnunk, hogy a fiam biztonságban
legyen. Nem engedhetem meg a késlekedést.
Így repültek. Észrevette, hogy Caliane Michaela közelében
maradt, nem eléggé, hogy észrevegyék, de eléggé, hogy segítséget
nyújtson, ha szükséges. De Michaelának sikerült a levegőben
maradnia, míg le nem szálltak céljuknál: egy kis, fagyos szigeten,
amit körbezárt a jég.
Zanaya és Elijah együtt létrehozták a mély lukat a temetéshez
és ők tizenegyen egyszerre engedték le Antonicust a kötelekkel.
Lassan csinálták, egyikük sem akarta ledobni. Mikor a hurok
földet ért ami pihenőhelye lesz, ledobták a köteleket a lukba.
Caliane hátrébb lépett. – Antonicus elment erről a világról,
talán örökre, de mielőtt elment volna, nagyszerű ajándékot adott.
Megmutatta az ellenséget, akire fel kell készülnünk, hogy
harcolni kell, a gonoszt, ami talán legyőz, minket, ha nem állunk
készen. Most rá fognak emlékezni a történelmünkben,

- 379 -
biztosítom, hogy a Történész tudjon róla, így megoszthatja az
angyalsággal, mikor eljön az ideje.
Most, értette meg Raphael, Antonicus elmúlásának ismerete
csak félelmet és terrort váltana ki. Az arkangyalok nem voltak
sebezhetőek. Ez volt a legendájuk és ez tartotta meg az
egyensúlyt.
– Antonicusra. – Caliane felemelt egy maroknyi jeges földet.
– Antonicusra. – Együtt tenyérnyi földet dobtak a testre, majd
Raphael, Titus és Astaad beomlasztották a barlangot, mielőtt
feltöltötték volna a kiásott anyaggal. Depresszió maradt, ahogy
egy rakott kőhalmot építettek a sziklákból egy másik, kis
szigeten.
Ekkor Michaela és Caliane őrködtek, a többiek a teherhajóhoz
repültek, ami a szigettől két órára horgonyzott. Mindannyian
kapcsolatba léptek jobb kezükkel míg Indiában voltak,
megkaptak minden adatot a hajókról, amik talán elmentek az
Antarktisz nagyobb területén ebben az időben.
A célpontjukon Elijah zászlója volt.
A fa, fém lapokból, kábelekből és más szükséges anyagokból,
amik a kutatóállomás építéséhez kellettek egy másik területen
ezen a távoli kontinensen. Amennyire messze volt a tengeri hajó,
a személyzet nem volt veszélyben, hogy észreveszi az arkangyalok
röptét, vagy végső állomásukat. A legénység hatalmas szemekkel
nézte, ahogy arkangyal arkangyal után szállt le, mielőtt

- 380 -
elrepültek volna az anyagokkal, hogy megépítsék a kriptát, ami
ketrecbe zárja a fertőzést.
Elpusztíthatom a hajót és a személyzetét, mondta Aegaeon a
legutolsó felszállás után.
Nincs rá szükség, válaszolta Neha. Kitöröltem az emlékeiket.
Csak azt tudják, hogy arkangyaluk hazatérésre utasította őket
és új felszerelést kell felvenniük. Jobb ha nincs hullámzás itt,
még a legkisebb sem, amit egy tengeri hajó elvesztése okoz.
Raphael tudta vadásza horrorban lenne Neha egyoldalú
döntése miatt, de a halandók úgy élhetik túl ha biztonságban
vannak. Ez a titok túl nagy volt, túl halálos.
Az egész területre embargó kerül ötven mérföldes körben,
minden irányban. Egy hajó vagy gép sem jöhet erre. Végül a
kriptát saját jelükkel zárták le.
Senki sem volt annyira öngyilkos hajlamú, hogy kihívja az
egész Tanácsot.
Elijah, aki a területhez legközelebb volt, a legmegbízhatóbb
raját bízza meg, hogy a területen járőrözzön, biztosítsa Antonicus
háborítatlan pihenését. Titus messzebb volt, de ő is küldhet ki
alkalomadtán járőröket, hogy biztosítsa senki sem annyira öntelt
és dönti el, beavatkozik a sírkertbe.
Mivel annyian voltak, a kriptát egy este alatt építették meg.
Jelüket csendben beleégették a fém falba. Felemelkedése után
Raphael egyszerű jelet választott, nevének angyali nyelvből vett

- 381 -
jelet, de megváltoztatta, belefoglalta Elenát, hónapokkal
zuhanásuk után, míg várt, hogy felébredjen.
A jel most már iker volt és volt benne egy tőr.
Aegaeon lefitymálta. – Felfeded a szíved gyengeségét.
– A világ tudja, hogy érzek Elena iránt, és nem fogom elrejteni.
– Szavai hideg ítélet voltak, de Aegaeon annyira ittas volt saját
hitében, hogy észre sem vette.
Caliane égette be utoljára a jelét. – Kész.
Tizenegy arkangyal szállt fel csendben a sírtól, aminek nem
volt kijárata.
Cassandra hangja csengett Raphael elméjében, visszhangként
a végső pillanatban, mielőtt kiengedte az erőt, ami széttörte a
gubót.
A jövő elrendeződik. Az útvonalakat megválasztották. Halál
közeleg.
Annyi halál tűz gyermeke.
A Rémálmok Istennője. Az árnyék nélküli kísértet. Emelkedik
benned a Halál hatalma.
Ezüst szárnyak. Kék szárnyak.
Halandó szív. Törött álmok.
Összetörik. Összetörik. Összetörik.
Egy elválás.
Egy sír.
Látom a végét. Látom…

- 382 -
 Ez volt a sír, amit Cassandra megjósolt? Vagy több lesz még? A
Tanács és a felébredtek közül mennyi lesz életben a végén?

- 383 -
 45. fejezet

Elena megölelte a Kolibrit, belélegezte gyengéd szeretetét, ami

az illatában volt. – Biztos benne, hogy elmenjünk? – kérdezte,
miután hátrahúzódott. – Maradhatunk még.
– Á gyermek. – A Kolibri mosolygott. – Érzem, hogy hiányzik
neked a fiam, aki nem a méhemben fogant. Teljesen képes
vagyok rá, hogy egyedül éljek. – Illiumra mosolygott, aki a tetőn
messzebb állt, halkan beszélgetett Aodhannal.
Nem tűnt boldognak, de már nem rázta le Aodhan érintését,
mikor a másik férfi megfogta a tarkóját. A szárnyai szeszélyesen
nyíltak ki és csukódtak be, álla feszes vonal volt.
– Vigyázz rá. – A Kolibri hangjában bánat hallatszott, ami
melankolikus láncait Elena szívére akasztotta. – A fiam szíve
túlságosan szeret, hogy ha megsérül, akkor összetörik.
– Rajta tartom a szememet. Raphael hazarendelte Aodhant is.
– Figyelme visszatért a Kolibrire. – Soha nem jöttem rá,
mennyire erős Lady Sharine és ezt sajnálom. Ez a hét
megtanított, hogy ne becsüljem le magát.
– Hízelegsz nekem, de elfogadom. – Egy csillogás szivárgott be
a sötétségbe, levett valamit Elena válláról. – Köszönöm, hogy
segítettél a dühömet levezetni a késekkel. Nem vagyok harcos.

- 384 -
Egyben az sem, aki valaha voltam… és a fiam, annyi ideig szellem
anyja volt. Ebből elég.
A Kolibri csodás fakó szemei, a holdfénybe tartott pezsgő,
mégis éteri volt, mintha fátyol mögött lett volna, de hangja
határozott volt. – Soha nem hittem, hogy valamit megköszönök
Aegaeonnak, de köszönöm a harag üvöltését, ami felkeltett
hosszú Alvásomból.
Míg a Kolibri ment beszélni Illiummal és Aodhannal Elena a
falura nézett és arra gondolt mennyire más volt, mikor
legutoljára itt volt, az emberek megrándultak, mikor szárnyakat
vettek észre, de elég gyorsan meggyógyultak és többen hezitálva
is mosolyogtak.
Ha a Kolibrivel sétált, nem volt megrándulás, csak öröm és
elismerés. A gyerekek Lady Sharinehez futottak kis dundi
kezükben virággal, míg a felnőttek mélyen meghajoltak, mikor
elment előttük, bár nem olyan angyal volt, aki ilyet elvárt volna.
Megfogta a gyerekek ragacsos kezeit és sétált velük, míg beszélt a
szüleikkel. Néha megérintette egy falusi vállát, aki meghajolt és
megkérdezte a napjáról.
A falusiak azért hajoltak meg, mert szerették, nem mert féltek.
A Kolibri harcos raja tisztelettel és imádattal kezelte őt. Ő
maga választotta ki harcosait a Tanács seregéből, és egy angyal
vagy vámpír sem választotta akadékoskodva ez alkalommal ezt az
unalmasnak, veszélytől, kockázattól mentesek nevezett posztot.

- 385 -
 A félelem még nem párolgott el teljesen a falusiakból, de többé
nem volt mérgező miazma a levegőben és azt gondolta, ha hat
hónap múlva térne vissza, akkor a levegő teljesen tiszta lenne.
Ezek az emberek megtanultak bízni az angyalokban, hogy nem
kegyetlenek, szeszélyesek vagy rút szívűek.
Ilyen kegyetlen angyalok léteztek a világon, mindig fognak, de
nem itt. Soha többé.
– Ellie, itt az idő. – Illium arca komor volt, olyan kifejezés,
amit soha nem látott rajta.
A Kolibri megfogta fia arcát. – Nem mosolyogsz az anyádra,
mielőtt elmész? – Mikor Illium továbbra is mogorván nézett,
anyja közel hajolt. – Megígérem, hogy nem leszek megint
szellem, nem kell aggódnod ez miatt. Ne felejtsd el, hogy az ereje
ellenére, én nyertem meg a versenyt.
Illium szemei hatalmasok lettek. – Emlékszel rá? – Kérdése
reszelősen hangzott.
– Ébredek, édes fiam. – Lehúzta a fejét, megcsókolta
homlokát, mielőtt legörgetett volna valamit a csuklójáról. –
Viseld ezt és emlékezz rá, ki voltam valaha. Újra az leszek.
Illium kitartotta kezét és keményen nyelt, és anyja rátette a
kinyújtható karkötőt a csuklójára. Fa gyöngyökből állt, amik
távolabb kerültek a csuklóján, de a pánt erős volt és tartott.

- 386 -
 Illium megölelte az anyját, becsomagolta szárnyaiba és hosszú
ideig tartotta, arca feszes volt a remény rohamától. Utána azt
mondta –, Felhívsz, ha szükséged van rám?
– Hívni foglak –, ígérte a Kolibri. – De ha Aegaeon ide mer
jönni, akkor megbirkózok vele. Ez köztem és apád közt dől el. –
Hátralépett, de nem azelőtt, hogy Aodhanhoz fordult volna és
megcsókolta volna az arcát. – Menjetek madárkák. Eleget
hallottam arról a szörnyűségről, ami a világot fenyegeti. És
tudom, Raphaelnek szüksége lesz a Heteire és hitvesére ekkor.
Illium Elenára nézett.
Ők hárman egyszerre szálltak fel, míg Aodhan jobban szeretett
magasabban repülni, annyira magasan az égen, hogy
hullócsillagnak tűnt, vagy egy ismeretlen tárgyon megcsillanó
fénynek. A földhöz közelebb a halandók, vámpírok összegyűltek,
felnéztek és ziháltak. A sofőrök figyelmeztetés nélkül megálltak,
megzavarta őket a széttört fény, amit teste okozott, ahogy a nap
vagy a hold alatt repült.
Illium még egyszer hátranézett, mikor némi távolságra
kerültek. Elena követte tekintetét, látta a Kolibri kis alakját a
tetőn, krémes narancs köntöse meglibbent a reggeli szellőben.
Elena felemelte kezét és a Kolibri visszaintett. Illium anyja
minden szárnycsapással kisebb lett, otthona kis ponttá tompult a
sivatagban.
***

- 387 -
 Raphael a közeli tetőről nézte, ahogy a repülő megérkezett, a
délutáni fény ködös volt. Dougal simán és könnyedén ereszkedett
a géppel, a nagy szél ellenére is, ami az elmúlt órákban erősödött
meg. Az időjárás előrejelzők szerint hurrikán erejű szél és eső
lesz.
New York nem az egyetlen érintett város volt, az egész keleti
part fenyegetés alatt állt. Floridában havazott. Eli arra tért vissza,
hogy területének fele erős hóviharban volt, Michaela pánikban
lépett kapcsolatba Raphaellel, mert nehezére esett repülni a
területén lévő szélben, hogy eljusson gyermekéhez, de végül
annyit csillapodott, hogy át tudott törni rajta.
Nem hallott a többi arkangyalról, de tudta, hogy mind valami
hasonlóval, halálossal és váratlannal küzd, a Föld káoszban volt.
Neha számára volt a legrosszabb, az egész serege állandóan
őrködött, hogy biztosítsa a köd nem megy át a határon.
– Bár hogy mit teszek ha átjön, nem tudom – mondta neki és
Calianenek, mielőtt elváltak volna Antonicus temetése után,
árnyékok voltak a szemei alatt, megdörzsölte homlokát.
Én Elenám, hiányoztál. Milyen egyszerű szavak a benne lévő
nyers szükségre. Majdnem elvesztette őt, és túl korai volt még az
elválás.
Látlak. Boldogság jött át olvadt acéllal az elméjébe. Azt
tervezem, hogy a karjaidba ugrom és hülyére csókollak, így
készülj fel.

- 388 -
 Érezte, hogy ajkai mosolyra húzódtak, ahogy csak vadászára
tették, felszállt párhuzamosan a gép ereszkedésével, ami már kis
távolságban volt. Sokkal közelebb menne, de akkor Dougal talán
aggódnia, hogy elkapja őt a repülő ereszkedése és azt akarta a
pilóta a biztonságos leszállásra koncentráljon. Mert a fém test
rejtette Raphael örökkévalóságát.
Minden megváltozott az ereszkedés harmadánál. Az erős
szelek halálos tölcsérré váltak. Egy újonnan született forgószél
kerekedett a hangár melletti parkolóban, a repülőt a hangár fala
felé billentette, olyan erővel, ami darabokra törte a gépet. A
második forgószél egy másik repülőt ért el, ami már leszállította
utasait, mind a Menedékben állomásozó katonák voltak, akiket
Raphael hívott.
A gépet félig hátratolta a kifutópályán, ahol egy másik
forgószél támadta meg, a gép fémteste a hátára esett, ahogy az az
aszfalton szikrázott. Dougal, szakítsd meg a leszállást! A
pilótának jobb esélye volt elkerülni a forgószeleket, ha átrepül a
tiszta levegőben, a halálos tölcsérek a reptér belső és külső
területére koncentráltak.
Túl késő uram! Dougal mentális hangja tompa volt, a vámpír
nem volt olyan erős, mint Raphael Hetei, de eleget gyűjtött össze
az évszázadok során, hogy tudott válaszolni Raphaelnek,
nemcsak hallgatta őt. A repülőnek nincs lehetősége felszállni!
Már remeg, mintha mindjárt szétesne.

- 389 -
 Egyben túl késő volt Elena, Aodhan és Illium számára, hogy
kirepüljenek a gépből. A szél a földbe csapná őket, mielőtt fel
tudnának szállni. Egy dolog nem volt kérdéses, senki sem hagyná
hátra Dougalt.
Mi a terv Arkangyal?
Teszteljük a Zuhatag erő vérmérsékletét. Újra Dougal
elméjéért nyúlt. Vágj el minden energiát. Old fel az irányítást.
Egy másodperc. Kettő. Majd Kész. A repülő most már
vitorlázik.
A szél az arca körül örvénylett és törmelék darabok vágták
meg csupasz karjait. Raphael a hatalmas tárgy alá repült. Az
gyors volt, de ő meg arkangyal. Alkalmazkodott száguldó
erejéhez, kezeit a futóműhöz tette. Azok a kezek röhejesen kicsik
voltak a hatalmas fém struktúrához, de nem a fizikai méret
számított. Hanem az erő.
Raphael kiengedte azt szorosan koncentrál szándékkal, ami
megformálta. Arany villámló kacsok, amiket Elena melege
csókolt meg, kúsztak a futómű alá és végig a szárnyakon. Soha
nem próbálta ilyen hatalmas tárggyal, de segített egy sokkal
kisebb sérült géppel. Akkor csak az erejét használta, az
egyszemélyes repülő volt, ami alig volt kihívás.
De még egy arkangyal sem tudott elcipelni egy teljes repülőt.
ezért hozta lére az energia hálózatot. Izmai megfeszültek ahogy
erejét a hálózatba vezette, vagyis testének részévé alakította.

- 390 -
 A tornádó körülötte megerősödött, mérgessé vált. Nem tudta
elkerülni. De nem volt az elméjében síró pánik, sem sikoly. Az
emberei és hitvese bíztak benne, hogy megoldja.
Tárház vagyunk, mondták az ősi lények, mikor először
emelkedtek fel a mélyről. Próbáltuk átadni az úrnak, de az úr
még nem volt rá készen.
Most az erő belé áramlott és ez más volt, mint a Zuhatag
energiája. Ez fájdalmasan erős volt és az óceán ölelése és az idő
végtelen menetelése volt. Egy emlékeztető, hogy a Légió eonok
óta aludt az óceánban, és az alatt olyanok voltak, mint a halottak.
De most ébren voltak és az elméjébe suttogtak.
Raphael. Aeclari. Látjuk a tükröt. Odaadjuk.
Az erő a vérében áramlott, uralma alatt volt, átterjedt a
hálózaton, amit létrehozott, ez alkalommal az egész gépet
arkangyali energiába fogta, ami bármely pusztításnak ellenállt.
Hírtelen nyugalomban voltak, a dühös tölcsér közepén.
A dühös szél pillanatokkal később felkelt, ádáz, erőszakos és
követelőző volt. A tunikáját letépte. Valami kicsi és éles repült a
bordáinak. Lerázta a kis sérülést, koncentrációja nem lankadt.
Felette a gép felnyögött, de egyben maradt, ahogy kiszálltak a
másik oldalon.
Kisebb tornádók voltak az egész reptéren körülöttük. Az
egyetlen jó az volt, hogy ez magánreptér volt, amit a Torony
használt, és ez volt az utolsó gép, ami aznap leszállt. Minden más

- 391 -
utastól és személyzettől menetes volt. Andreja, vezess. Örvénylő
törmelék vakította el és zavarta meg.
Pont a leszállópálya alatt van uram. Andreja hangja
kristálytiszta volt, az angyal sokkal erősebb volt, mint sokan
gondolták volna. Látom a gép ragyogó körvonalait. A fény
belülről is árad. Ha tovább ereszkedik így a jelenlegi pályán,
akkor sok tere lesz a landolásra.
Andreja tovább informálta őt, míg Raphael elég közel volt,
hogy lássa a leszállópályát. Dougal kiengedte a kerekeket a
leszállás során, és míg a terület nem volt elég Raphael számára,
hogy teljes magassággal álljon, elég volt, ha letérdelt.
Mikor lent volt és stabil, nem engedte el a gépet. Maradjatok
fent. Bent maradtak a por, törmelék és düh üvöltő szürkeségben.
Bassza meg Arkangyal. És az nyűgözött le, mikor
Harangvirág megfordított egy repülőt. Elena hangja tiszta élet
volt benne, a nevető fény robbanása. Megmondtam neki és azt
tetteti durcás, de szemei hatalmasok és továbbra is az ablakra
bámul, majd megdörzsöli a szemét és újra kinéz. Aodhan is
teljesen megzavarodott.
A nő szavai normálisak voltak, annyira az élete része, hogy
arca vigyorba húzódott a szél ellenére, ami erőszakos volt
körülöttük. Egy arkangyalnak kellenek, hogy legyenek trükkjei,
mondta, de csak Andreja hangja jött az elméjébe.
Uram. Erős tornádó épül a gép farkánál.

- 392 -
 46. fejezet

Raphael arra nézett, épp látta a vibráló széltől, kosztól,

repülőgéproncs részektől a végét. Ez hangos lesz, figyelmeztetett
mindenkit a gépen, és még több erőt küldött az energia pajzsba,
amit a gép körül hozott létre.
Felette fény kezdett ömleni és először azt gondolta elvesztette
a kontrollt. De nem, a minta, amit létrehozott megmaradt.
Elena?
Igen. Ragyogok. Mikor leszálltunk akkor is megtörtént.
Részeleges aksi beindult?
Nem nyúltam az energiádért. Arra a hatalmasra volt
szüksége, ami a Légiónál volt. Érzel fájdalmat?
Nem. Csak ragyogok. Egy csókot érzett. Később kitaláljuk.
Koncentrálj arra, hogy életben maradt, így nem kell
szétrúgnom a seggedet.
Ismét érte aggódott, mindenki közt azért, aki legnagyobb
esélyben éli túl. Még ha egy tornádó kapja is fel és csapja le az
aszfaltra, nem lenne számára végleges. A teste előbb vagy utóbb
összeszedné magát.
Illium is túlélné. A gyógyulása sokkal lassabb lenne, de elég
idős és erős volt most már, hogy megcsinálja. Aodhan is ilyen

- 393 -
volt. Dougal és másodpilótája azonban nem tartana ki. A fejüket
valószínűleg a becsapódás leszakítaná a testükről, és mint
vámpírok, így végük lenne.
Ami Elenát illeti… Sokkal kevésbé volt törékeny mint mielőtt a
Zuhatag akarta volna ellopni a lelkét, de még fiatal angyal volt. A
teste nem élné túl a széttörést.
Így biztosítania kellett, hogy ez nem történik meg.
Lenézett az aszfaltra, lehorgonyozta magát. Az aszfalt
körülötte összetört az energiától, amit a földbe lökött és mélyen a
földbe nyomta, ami a föld köpenye alatt mélyen volt. Ez
összhangban volt a pajzzsal, megtartotta a gépet, nem dobálhatta
a tornádó.
A roncs törmelékek a gép oldalának csapódtak, de semmi sem
jutott át a villámló tűz pajzson. Egy kis törmelék ütötte meg a
lábát, és csak ekkor jött rá, maga köré nem húzott pajzsot.
Csak egy gondolatra volt szüksége.
Zaj, por és semmiség hangja volt. Majd… hírtelen csend.
Andreja. Jelentést.
Nézem az eget és a földet. Nem látok több tornádó. Minden
nyugodt.
Raphael elszívta az energiát, ami a gépet és őt védte, nagy
részét visszaadta a Légiónak, néhány lezuhant, ahol álltak, míg
megfogta erejüket. Nem akarta vagy szüksége lett volna rá, hogy

- 394 -
ennyi erő legyen benne, nem, mikor a Zuhatag villámlása annyira
erőszakos volt benne. Köszönöm.
Mi a tiéd vagyunk, suttogta hétszázhetvenhét hang. Ez az erő
a tiéd.
Benne az energia visszatért az ismerős hidegségbe, ami
létrehozta a vadtűz és acél kacsait. Leszállni, mondta a bent
lévőknek.
Már kiment a gép alól, felszállt, ahogy a felhők megnyíltak.
Eső zuhogott a jobb oldalán, több száznyi kis éles szilánkként
érte el.
A halántékán lévő Légió jel égett.
A repülő kinyil, és Elena kilőtt. Raphael azonnal odalebegett, a
karjaiba vonta és kilőtt vele a csillagok közé. Elena nevetve
kapaszkodott belé, villámló vihar szárnyai ragyogtak a nehéz
szürkeségben, ami esővel borította be a világot. Egy pillanattal
később kezével a hajába túrt, fejét lehúzta, és hülyére csókolta.
***
Később Dmitri mellett állva nézte meg a videót, amit a reptér
kamerái rögzítettek és egy gépet figyelőét, aki „titkos” helyen
parkolt, amit csak maguk közt osztottak meg. A Torony hagyta
nekik, mert soha nem próbálták meg átlépni a reptér határát és
jó viselkedésre kötelezték magukat. Ez a megfigyelő rögzítette a
gép landolását, egyben kommentálta.

- 395 -
 – Torony 1 kész leszállni – mondta vidáman. – Igazából nincs
hívójele, mert a Torony sosem hirdeti melyik van a levegőben, de
meg tudom mondani az 1-es számból és a farkán lévő kis jelből.
Ami azt jelenti rangidős tagok vannak rajta. Nem tudom kivárni
– Bassza meg!
A videó megingott, ahogy a tornádóra koncentrált, ami a
semmiből jelent meg. Hátrébb állította a kamerát és utána előre,
ahogy újabbak jelentek meg.
– Ó basszus! A pilóta hogy kerüli ez ezt? – Félelem volt a
szavaiban. – A gép abba a tornádóba fog beleszállni. Ó ember, ó
ember…. – A szavait fagyos terrorban motyogta, hogy szinte
érezték azt, míg hangja cincogott. – Raphael. Bassza meg! Senki
sem fogja elhinni nekem ezt!
Azt kapta el, mikor Raphael energiája átkúszott a gépen és egy
ragyogó fényforrássá változtatta a sötét szürkeségben. A repülő
nem sokkal később elhomályosul a tornádók és a levegőben lévő
törmelék miatt, csak hogy részletekben megjelenjen, ahogy
Raphael lehozta.
Bár csodálattal teli csend volt a túlsó oldalon, azzal ért véget –,
Ez kibaszott New York kibaszott Arkangyala! Csessze meg az a
kertén, aki megpróbálja megtámadni a városunkat, főleg Zhou
Lijuan!
Elena horkantva nevetett. – Kedvelem a pasit. – Nevetnie
kellett, vagy szíve felrobbant volna, nem tudta elhinni Raphael

- 396 -
mit tett. Látni a felvételt és a gépet felette, hogy mekkora erővel
ért vele le… A pulzusa dobolt.
– Kedvelheted is – mormogta Dmitri, de nem volt benne
gúnyos él. Túlságosan a felvételre koncentrált, hogy játszani
kezdjen, ez a reptér kameráitól származott. Vivek tette össze
őket, hogy folyamatosan látszódjon,
A tornádók figyelmeztetés nélkül jöttek létre, hatalmas szél- és
porörvényként, amiben törmelék volt. Raphael sérülései már
meggyógyultak, de Elena még látta a vér elmosódását a bőrén.
Andreja, aki a kontroll toronyban volt alig úszta meg, hogy fejét
elveszítse, mikor az egyik letört szárny áttörte az üveget, ami
körbevette őt.
Kiderült, hogy az a legelején történt, majd nyugodtan
kommunikált Raphaellel.
– Miért volt Andreja a kontroll szobában? – kérdezte Elena
Dmitrit. – Úgy gondoltam rendíthetetlen nő a Torony számra.
– Nem ismered Andreját. – Dmitri összefonta karjait. –
Hétezer éves, egy évszázadot pihen. És szereti a gépeket.
Elena újra átgondolta és rájött mikor sokáig élsz, egy hónap
kivétele semmiség volt. – Szerencse, hogy úgy döntött az irányító
toronyban nyaral.
– Ennek ellenére tudasd bele, hogy minden szabadság törölve
van a Zuhatag végéig. – Raphael szemei a képernyőt nézték. –

- 397 -
Nincs jele a tornádóknak. Úgy tűnik véletlen, hogy a gép mellett
jelentek meg, mikor az landolni kezdett.
– Egybeesik azokkal a jelentésekkel, amik más területekről
érkeztek – mondta Dmitri. – Pusztító időjárási jelenségek a
világon. Áradás Chilében. Nagy földcsuszamlás Törökországban.
Örvény egy svájci tóban, ott sok halott lesz. Az sok nyaraló hajót
elnyelt.
Elena kezeivel végigdörzsölte karjait. – A káosz terjed. – Mint
egy koncert, ami erősödik: háborúba.
***
Mikor Elena és Raphael a lakosztályukban voltak, azt látták
Primary várt rájuk az éjszakába burkolt erkélyen. Türelmes
vízköpőként guggolt a szélén, haját a szél fújta. Kinyitva az
erkélyajtót kiömlött a fény, Elena azt mondta –, Tudod, hogy
szeretettel várunk bent.
Primary felállt.
Elena mozdulatlan lett, mikor a férfi a fénybe lépett. – A másik
alakulásotok –, suttogta, emlékezett a szavakra, amiket Primary
mondott neki, s úgy tűnt egy élettel ezelőtt volt.
Primary szemei fakók maradtak, ami körül élénk kék gyűrű
volt, ami visszhangozta Raphael szemeit, de bőre, ahol színt
nyert nem volt többé szürke. Nagyon is élt. És a haja élénk fekete
volt, mint az éjfél. Raphael hajának árnyalata.

- 398 -
 – Ma történt. – Primary felemelte kezét és rábámult. – Nem
voltam teljesen színes már… – Fejét oldalra döntötte. – Végtelen
eonok óta. A legutolsó aeclari óta.
– A többiek is ilyenek? – Ha arkangyalát zavarta is a színek
furcsa visszhangja, nem mutatta.
Primarynak időbe telt válaszolni. – Magunk vagyunk. Csak a
Primary olyan, mint az aeclari. – Sötét pupilláiba hírtelen ezüst
hullámok vegyültek. Míg végül az ezüst találkozott a kékkel és
elvegyültek, a kék az ezüst peremek felé folyt. A pupilla megjelent
az ezüst-kék óceánban.
Elena kezeit a derekára tette. Éteri, de szép.
Nézd a szárnyait.
Elena nem szentelt sok figyelmet Primary denevérszerű
szárnyainak, úgy tűnt a Légió szárnyai soha nem változtak. Úgy
tűnt a szabály már nem játszott, mert Primary korábbi szürke
szárnyain fehérarany robbanás volt, ami élénk lilába váltott
befelé, mielőtt szürkébe tompult volna.
– Mindkettőnkből van részed – mondta Raphael.
– Megpillantottuk a tükröt és a tükör megváltoztatott minket.
– Primary letérdelt. – Azért jöttem, hogy felajánljam az úrnak az
erőt, ami az övé. Ma csak egy részét vette el és utána visszaadta
nekünk.

- 399 -
 – Azt mondtad, ha Raphael egyszer elveszi az erőt, akkor
választhattok, hogy maradtok a világban, mint különálló lények,
vagy visszatértek a mélybe – mondta Elena. – Ez még igaz?
Egy kicsit hezitált. – A dolgok megváltoztak. Éreztük, ahogy a
sötét energiák emelkednek. Nemcsak az erőt akarjuk odaadni,
amit magának tartogatunk, hanem az erőt, ami minket
létrehozott.
Elena szíve jeges lett.
Raphael szárnyai az övéit súrolták, ahogy kitárta azokat, az ő
villámlása táncolt a férfi tollain, mielőtt visszatért hozzá. – Ez mit
jelent számotokra?
– Nem tudjuk. Talán meghalunk – mondta Primary, nem úgy
tűnt, hogy félt vagy aggódott volna miatta. – Talán megint
visszatérünk a mélybe.
A gondolat, hogy a városban nincs a Légió guggoló jelenléte,
hogy üvegházuk elhagyatott és üres, átok volt Elena számára.
Szíve fellázadt ellene, olyan erősen, hogy nem tudott beszélni.
– Ebben a pillanatban nincs szükségem több erőre – mondta
Raphael. – Inkább szeretném itt tudni a Légiómat teljes erejében.
Egy háború forr, és annyi tapasztalt harcosra van szükségem,
amennyim lehet.
Primray felkelt. – A legutolsó aeclari nem olyan volt, mint
maguk. – Úgy tűnt küzdött, hogy kibogozza a régi emlékeket,

- 400 -
amik idősebbek voltak az időnél. – Maguk… újak. Megtörik… a
mintákat.
– Helyes. Talán ezért nem vagyok a gubó aksija és Raphael
nem lett jégszívű rohadék. – Elena rohadtul büszke volt az
arkangyalára, hogy ezt a döntést hozta meg, főleg mikor érezte a
fagyos Zuhatag erőt, ami tovább folyt testében. Azóta jelentős
uralmat szerzett felette, de heves akaratba került nem hallgatni
sötét ígéreteire.
Lijuan hallgatott. És most Lijuan gyilkos erő volt, ami talán
uralja a világot. Lehetsz jó, becsületes, nem úgy tűnik bármely is
jutalmat kapna egy halhatatlan harcban.
Elena karjait összefonta, felnézett az égre. – Rohadtul nem
tudom a Zuhatag mit akar.
– Hogy a világ megint egyensúlyba kerüljön – mondta
Primary, mintha magától értetődő lenne.
Mikor mindketten rábámultak ő egy hosszú pillanatig bámult
vissza, ahogy suttogások épültek Elena fejében. A Légió maguk
közt beszélt.
– Emlékszünk – mondta Primary. – Nem tudjuk mikorról.
Nem tudjuk kitől.
Ez elég ésszerű volt adva a korukat és hogy mennyi emlék volt
bennük.
– Mond el –, utasította Raphael.

- 401 -
 Primarynak időbe telt beszélni, egy ősi, aki ott volt az
angyalság első vége és második alakulása során. – Az erő nő.
Arkangyali erő nő. Egyensúly kell, ami visszatartja a világot az
összetöréstől.
Elena morgott. – Várj. Ez az erő adó dolog a Zuhatag része.
Nem tudok rólatok, de nekem úgy tűnik a Zuhatag okozza a
törést.
Cassandra baglyai repültek el az erkélyen fehér szárnyikkal,
csendes szépségük elkapta figyelmüket, mielőtt eltűntek volna. –
Ez paradox –, ismerte el Primary, úgy tűnt küzd a szavakkal. –
Túl sok Alvó. Túl sok tárolt erő. A föld nyög. Ki kell engedni.
Surrogás hangja hallatszott, Raphael összezárta szárnyait… az
ő szárnyai soha nem adnak már ki ilyen hangot. A vágás éles volt,
ami váratlanul zsigeri volt. Keményen nyelt, Elena emlékeztette
magát, hogy rohadt visszavonható szárnyai vannak, mint a
szuperhősöknek. Nemcsak ez, de szárnyai tűz és villámlás voltak.
Arkangyala szólalt meg a csendbe. – A Zuhatag akkor robban
ki, mikor az Alvók annyi erőt gyűjtöttek össze, hogy a föld elérte
bizonyos tároló kapacitását?
Ismét hangok voltak Elena fejében, a Légió dühödt
megbeszélést tartott, mielőtt Primary bólintott volna. –Szél, eső,
rengések, jég, mind kiengedés.

- 402 -
 – Mint ahogy egy vulkán kiengedi a gőzt. – Elena csizmájával
dobbantott. – Természetesen, mikor a teteje felrobban mindenki
meghal.
– Igen – mondta Primary. – Ez alkalommal a tető robban fel.
Ismét egyensúly lesz.
Elena és Raphael több kérdést tett fel, de nem kaptak igazi
válaszokat. – Hihetetlen, hogy mindennek értelme van – mondta
Raphaelnek, mikor kész voltak lefeküdni. – Úgy értem a
halhatatlanok faja ahol néhányan folyamatosan erőt gyűjtenek,
akkor a dolgok kicsúsznak az irányításból és nincs egy beépített
biztonsági kapcsoló.
– Főleg mikor köztünk a legerősebbet szinte lehetetlen
megölni. – Meztelen mellkassal és lábbal kisétált a nyitott
erkélyajtóhoz, kinézett az éjszakéba. – Hagyj egy ilyen görbén,
amit senki nem ellenőriz és világot pusztító erőnk lesz, ami
kiirtják a többieket.
Elena csodálta a férfit, odament, csókot nyomott a gerincére,
oda, ahol szárnya kinőtt a hátából. – Nem tetszik merre tartunk.
– De azt hiszem meg kell erősítenünk. Csak egy mód van az
erő visszacsatornázására, és hogy a dolgok egyensúlyba
kerüljenek, hogy néhányan közülünk meghalnak. – Raphael
sokáig nem jött rá erre, ahogy Elena mondta, egy halhatatlan faj
nem nőhetett örökre következmények nélkül. – Égy egy
arkangyal csak egy módon halhat meg…

- 403 -
 – … egy másik arkangyal kezétől. – Elena elmozdult, hogy
előtte álljon, háttal az éjszakába. – Rohadt Zuhatag egy
halhatatlan harcosok klubját hoz létre? – Düh vibrált benne. –
De mi lesz, ha Lijuan győz és a többiek halottak?
– Gondolj arra, hogy a Tanács és az Ősiek mennyi energiát
adnak vissza a rendszerbe. – Hullám sokkoló hullám után. –
Megmagyarázza, miért nincs legendánk több Alvó arkangyalról.
A halhatatlanok faja számára úgy tűnik több korábbi Tanácsot
vesztettünk el nyom nélkül.
– Várj. Várj. – Elena a homlokát dörgölte. – Mi történik a
Zuhatag „ajándékával” utána? A vadtüzed, Titus földrengés ereje,
mindenki másé. Az anyád túlélt egy Zuhatagot és nem mega erős.
– Megállt, egy pillanatra becsukta szemeit, ahogy küzdött, hogy
gondolatait elrendezze. – Nos, az mert egy egész várost vitt
Aludni és most védi Amanatot egy pajzzsal, de nincs őrülten erős
támadó képessége. Alexanderre is igaz ez.
– Az övé „normális” Zuhatag volt. – Megfogta a nő tarkóját,
hüvelykujjával megsimogatta a finom bőrt. – De a kérdés
megmaradt. Talán a Légió tudja.
De a Légiónak nem voltak válaszai. A Terror Zuhataga óta
aludtunk. Olyan mélyen, hogy mikor felébredtünk egy öreg
arkangyal sem volt a földön.
Elena kezével végigsimított a férfi mellkasán. – Azt hiszem
megtudjuk a választ, miután szétrúgtuk Lijuan seggét. – De a

- 404 -
szemei sötétek voltak a tudástól, ami üldözte őt, hogy a vadtűz
nem volt elég megmenteni Antonicust.
Az egyedüli fegyverük Lijuan mérge ellen elbukott.

- 405 -
 47. fejezet

Raphaelt a tanácsba hívták három órával később.

Elena akkor ébredt, mikor a férfi, lement vele a gyűlés
szobájába, miután felvett egy melegítőt. Raphael harci bőr
ruháját viselte, a Tanáccsal való megbeszélés nem egyszerű volt,
főleg most. A férfi, aki meztelen mellkasához húzta, szárnya volt
a takarója, úgy kellett tűnnie, mint egy harcra kész arkangyal.
Neha élőben közvetített a Kína menti határról. Ragyogó
napfény csillogott a határhoz legközelebbi a tetőkön… Lijuan
oldalán.
A köd kezdett visszahúzódni.
– Ez történik az egész területen – mondta Neha, hangja gyors
és precíz volt. – Lady Caliane, Michaela, Alexander és én
kiküldtünk rajokat a határ menti régiókba és mind ezt
jelentették. A köd kezd a központ felé húzódni.
A kép a képernyőn megváltozott, ahogy egy drón képe jelent
meg, ami a ködtől tiszta terület felé repült. Egy kis falu képét
mutatta.
– Egy tipikus határ menti falu – mondta Neha. – Leginkább
szolgálaton kívüli katonák lakják. Lijuan és én soha nem voltunk

- 406 -
egymással ellenségesek, de bolondok lettünk volna, ha nem
lennének katonáink a határainkon.
Raphael, neked is vannak katonáid Elijahval közös
határodon?
Igen. Ahogy neki is az ő oldalán.
Néha elfelejtette, mennyi rétege volt két arkangyal közti
kapcsolatnak. Barátság, mikor jött, hosszú és komplikált volt.
– Az otthonok üresek – folytatta Neha, ahogy a drónok tovább
nézték az üres területet, még ördögszekeret sem fújt a szél. –
Biztos visszahívta a katonáit egy központi helyre. Váratlan, mivel
tudja, magam is erős vagyok, de ahogy mondtam, Lijuan és én
soha nem háborúzunk,
Michaela éles hangon tört ki. – Hol vannak a feleségek, a
férjek, szeretők, gyerekek, szolgák, állatok? Ez nem helyőrség
volt. Hanem otthon.
Elena bőre jeges lett. Az előttük lévő jelenetre nézett. Teljes
csend volt. Egy teljesen elhagyott falu. Nyoma sem volt életnek.
– Lehet az egész családot visszahívta a központi bázisa –
mondta Titus, hangja sokkal sötétebb és csendesebb volt, mint
általában.
– Lehetséges, de nem valószínű. – Charisemnon ajkai
mosolyra húzódtak. – A szövetségesem volt, de nem viselek
rózsaszín szemüveget, mikor róla van szó. Lijuan nem foglalkozik
az állatokkal és halandó szolgákkal. Ott kell lenniük.

- 407 -
 – Több információ kell. – Elijah a tábornoknak hangzott, aki
valaha volt. – Egy elhagyatott határfalu stratégiai visszahúzódás
is lehet. Az állatok elfuthattak a zavaró köd miatt.
– Elinek igaza van. – Raphael hangja nyugodt, kimért volt…
de a vadtűz az ujjain égett, amit nem látott a kamera. – Lehet
nézetet váltani?
– Igen –, erősítette meg Neha. – Azonban a határ végig ezt
mutatja. Várnunk kell, míg a köd jobban visszahúzódik,
Addig senki sem beszélt.
Az első ember, aki megjelent a felvételeket az egyik négyzet
alakú tetőn volt, amit Elena Indiában a vadászatok során látott.
Maga is aludt rajta, mikor nyáron annyira meleg volt és egy
pillanatra úgy gondolta meg akartak zavarni egy szegény
seggfejet, aki kicsit szunyókált a furcsa ködben. Bár fagyhatott, a
tetőn alvás nem téli elfoglaltság volt, és a köd miatt biztos jobban
leesett a hőmérséklet.
Majd a drón közelebb repült.
Elena gyomra összecsavarodott.
A férfi, aki a vékony takaró alatt feküdt egy héj volt. Bőre
sötétbarna pergamen volt széles állcsontjaink és beesett arcán,
szemei besüllyedt fekete héjak voltak, haja kiszáradt, mint a fű,
amit elfújna a következő szél.
A köd tovább húzódott vissza.

- 408 -
 A testek gyorsabban tűntek elő. Elestek az utakon, többen
feküdtek a tetőkön, sokan ültek a fák alatt. Az emberek arcán
nem volt horror. Az emberek csak élték életüket, mikor sötét
istennőjük kiszívta az életet belőlük.
Elena szemeivel elkapta, ami egy otthon készült
gyerekjátszótér volt bambuszból, kötelekből és régi hintákból.
Máshova akart nézni, epe tolult a torkába, de kényszerítette
magát, hogy ott álljon. Szemtanúja lesz. Emlékezni fog.
Nem voltak testek. Egy sem.
Hideg szél fújt a bőrére. Raphael, hol vannak a gyerekek? Egy
élő vagy halott gyereket sem láttak.
Félek a válasz miatt vámpírvadász.
Ahogy Elena is, a félelem ádáz kézzel szorította szívét.
A köd megállt a visszavonulásban.
Tíz percet vártak, de az akadály az új helyen maradt. Neha
drónpilótája kezdte felfedezni a területek mélységét: mumifikált
holttestek voltak az otthonokban, ember és állat mind kiszáradt.
Növények, étel, még a hatalmas pók is, ami az egyik ház sarkában
lógott.
Neha az egyik emberét arra utasította használja a drónt, hogy
megérintse az aszott testet, ami egy macska lehetett. Az az első
érintésre porrá vált.
– Hagyjátok az eszközöket Lijuan területén, miután végeztünk
–, utasított Neha. – Igazából szálljon le az összes Lijuan

- 409 -
területén. Onnan fogjuk reptetni őket. Ha kifogynak az
energiából, akkor újakat küldünk. Nem akarok semmit áthozni a
területemre.
Elena nem hibáztatta India Arkangyalát. Fogalma sem volt
Neha hogy tudja ennyire hideg fejű racionalitással csinálni
mindezt. Hogy ilyen rémálom van a határodon, az kurvára
rémisztő lehet. Legalább Michaela területén hatalmas lakatlan
részek vannak Mongóliában, ez legalább kiegyensúlyozza a
területeket, a területet megosztották Lijuan és Michaela közt, és
lakói kínai vagy orosz területre költöztek.
Alexandernek is hatalmas határa volt Kínával, de az emberei
sokkal beljebb laktak a határtól, ugyanezen okból. Jobb ha
közelebb vagy az arkangyalodhoz és messzebb a szomszédodhoz,
gondolták. Nehának volt olyan határa Kínával, ami lakott volt,
valószínűleg a két arkangyal közti hosszú távú barátság miatt.
A népesség nem volt nagy, de nem is kevés.
– Újra eszik – mondta Raphael, hangja hideg és távoli volt,
amitől Elena tarkóján felálltak a pihék… de a vadtűz tovább
táncolt az ujjain. – És adva a terület nagyságát, amiről
visszahúzódott a köd, már most szörnyű ereje volt.
Több ezer ember, jött rá Elena, Lijuan már megevett több
ezret. Talán tízezret, ha a határ menti területek sokkal
lakottabbak voltak. A kikötők, gondolta hírtelen, Kína óceáni

- 410 -
határai virágzó kikötő városok voltak… annyi élet, annyi étel
Lijuannak.
A horror savas volt a nyelvén. Raphael, csak kevés emberből
evett, mikor New Yorkban volt, és akkor alig volt megverhető. A
nyilvánvalót mondta ki, de ki kellett mondania, ki kellett vernie a
horrort a fejéből.
Legalább most kaptunk figyelmeztetést. Kitartotta kezét, ezt
soha nem tette meg, mikor a Tanáccsal beszélt.
A vadtűz átívelt köztük, ahogy megfogta a kezét, és az annyira
hideg volt. Megszorította a kezét, megfeszült az álla és elfogadta.
Elfogadta a férfit. Raphael ezzel egy időben mélyen szívta be a
levegőt. A bőre felmelegedett, a szárnyai végigsimítottak Elena
villámló vihar szárnyain.
Egy másik képernyőn látta, hogy Elijah csókot nyomott
Hannah fekete hajába, ahogy ő is arkangyala mellett állt. Elena
kézzel fésült hajával és régi Céhes pulóverével ellentétben
Hannah egy elegáns zöldcsíkos kék köntöst viselt és haját
bonyolultan fonták be, amiben csodás arany szálak voltak.
A rémület súlyos sötétség volt a Tanács másik, élő Hitvesének
arcán. Ekkor csapott belé: A Kolibri Aegaeon hitvese volt?
Nem. Raphael szorítása erősebb volt, hangja korbács. Az az
arrogáns idióta soha nem értette meg az ajándékot, amit
kapott.
– Lady Caliane?

- 411 -
 Caliane biccentett Neha kérdésére. – Tahsa raja egy hajó
fedélzetén van, amit a kikötő határába küldtem és a drónjaik
nemsokára elérik a területet. Á, légy fiatal és gyorsan megérted a
világot. – Fejével oldalra nézett. – Avi, a gépek szemein át
akarunk látni.
Az adás először statikus volt, mielőtt szélesen közvetített
volna. Víz mosta a partot, hajók voltak a közeli dokkokban, úgy
tűnt javították őket. A hálók a homokba estek. Kosarak voltak
kiborítva, ahol a halászok talán kidobták őket, hogy utána
visszahúzzák.
Egy másik drón képe következett. Elena belsője
összecsavarodott. Amit láttak az nem más volt, mint egy
hatalmas kikötő kis széle. Több száz konténer volt kész, hogy
bepakolják a hatalmas hajókra, amik a mély vízben vártak, hogy a
bepakolás befejeződjön. Hatalmas halászhajók voltak a
konténerhajók mellett. Daruk voltak felettük, mind mozdulatlan,
csendes volt a napfényben.
Nem volt targonca, vagy más jármű a konténer területen, ahol
szorgalmas hangyák végezték dolgukat. Nappal vagy este, egy
kikötő sem volt ilyen csendes. Valaki mindig érkezett vagy ment
el.
A drón mélyebben repült a területre.

- 412 -
 Az egyetlen hang, amit felvett a drón rendszere, ahogy a
hullámok tompán csapódtak a hajónak, mintha egy elhagyott
fadarab csapkodná a fém felületet.
A drón ráközelített egy hatalmas raktárra, amin kínai
karakterek voltak. Hatalmas bejárat volt mindkét részén, a
gurulós ajtókat elhúzták.
Ez egy halpiac, mint ami a mi kikötőnkben is van, fordította
csendben neki Raphael.
A hangos, nyüzsgő hely, ahol éttermek voltak és a boltosok
hamar mentek, hogy licitáljanak a halaukción és megkapják a
frissebb halászást. Természetesen néhány helyi is bement,
gyakran megkapták a „maradékot” piaci áron.
A drón berepült a piacra.
Mindenhol testek feküdtek. Egy hatalmas pult mögött rothadó
és kiszáradt halak voltak, a széles folyosókon, kis raklapokon
dobozok álltak készen, hogy fagyasztó kocsik vigyék el, amik kint
vártak, a nagy területhez képest ezt a piacot bemutató
aukcióknak használták.
A falusiakkal ellentétben ezek az emberek féltek, hogy
meghalnak.
Holttestük a falhoz bújva feküdt, vagy labdába gömbölyödtek,
karjuk egymás körül volt és arcuk eltorzult.
Elena nem jött rá, hogy sírt, míg nedves csíkok nem voltak az
arcán. Hagyta a könnyeket hullani, néhány dolog a politikán túl

- 413 -
volt. Egy kis kutya kiszáradt teste feküdt egy nő ölében, aki
védelmezőn fölé hajolt. A nő szája sikolyra nyílt, ahogy kezével
hiábavalóan próbált segítséget szerezni.
Elena letörölte könnyeit. – Menjünk oda vissza.
Caliane nem hezitált kiadni az utasítást a drón vezetőjének,
annak ellenére Elena milyen váratlanuk mondta ezt. – Mit látnak
vadász szemeid Hitves?
– Az a nő –, Elena arca forrón, majd fagyosan égett –, egy
gyerekhordó van rajta. A halandók és fiatal vámpírok viselik elől
a gyermeket, a szívük felett.
A drón irányítója ráközelített Caliane utasítására, de nem volt
halott gyerek a hordozóban. A nő kinyújtott kezei más, új szörnyű
értelmet nyertek.
– Ellopták a gyerekét. – Michaela hangja feszes volt a
haragtól.
A drón átrepült egy piac felett. Mechanikus szemei nemsokára
üldöző bizonyítékát vette fel a gyerekek hiányának, elhagyott
színes golyók a bolt előtt, csörgő feküdt az úton, labdák voltak a
csatornákban, kicsi és ragyogó cipő hevert a tócsában,
iskolatáska feküdt a földön.
Majd a drón elért egy várost, ami nagy népsűrűségű
kikötőváros volt.
Csend.
Holtestek.

- 414 -
A halál emelkedése.

- 415 -
 48. fejezet

Elena úgy érezte 500 évet öregedett, mire Neha és Caliane azt
mondta a drónok vezetőinek, hogy tegyék le a gépeket.
– Ebben a pillanatban semmit nem tehetünk – mondta végül
Caliane, bánat vonalai voltak az alakjában. – Lijuan a területén
marad és nem tudunk áthatolni a ködön.
– Várunk –, volt a megegyezés.
Elenának sikerült csendben maradnia, míg a Tanács
kijelentkezett. – Hogy tudtok annyit mondani, hogy mindehhez
joga van a területén? Nézd mit tett! – Hangja sokkos volt, izmai
megfeszültek.
– Ezek a törvényeink Elena. – Raphael álla kemény vonal volt,
szemei fémesek a távolság miatt. – Minden más állandó háborút
eredményezne és a világ vérben fürdene.
Elena sikított, megfordult és belerúgott a falba. – Titus és
Charisemnon örökké harcol! És mi vadásztunk Uramra!
– Két arkangyal közti konfliktus messze más, mint amikor a
Tanács beleavatkozik más területébe. – Villámlás törte meg a
bőrét, de szemei fagyosak voltak. – Uram sokkal alapvetőbb
törvényünket törte meg, mikor kiadták rá a vadászati engedélyt.

- 416 -
Te is tudod. A törvények mindenki felett állnak, de ez itt nem
számít. Lijuan őrülete nem olyan, amiről valaha írtak volna.
Tudta, hogy Raphaelnek igaza volt. Ez csak még rosszabbá
tette. Nem számított mennyire ronda, szörnyű vagy aljas volt
Lijuan, s amit elkövetett, ha a Tanács többi tagja háborús
csapással lép át a határait, akkor végérvényesen destabilizálják a
világ hatalmi struktúráját. Mikor egy arkangyalt kijelöltek egy
területre, akkor az övé volt, úgy uralta, ahogy akarta.
Nem volt kivétel, csak akkor, ha rajtakapták, mint Uramot.
Amíg Lijuan gonoszságával a területén marad, a Tanács nem
érhet hozzá anélkül, hogy kinyit egy ajtót, amit nem tud bezárni.
Mert ha egyszer megtették, még ha égető körülmények közt is,
akkor újra és újra meg lehet tenni, egy arkangyal sem lenne többé
biztos státuszában, hogy joga van uralni azt a területet.
– Tudod, hogy a halandók vesztenek, mikor arkangyalok
csatáznak. – Raphael hangjának acél éle volt. – Ez a kivégzésük
lehet.
Visszabámult a férfira. – Azt hiszed haragszom rád? Áááá! –
Kezeit ökölbe szorította, felágaskodott és keményen és mélyen
megcsókolta, mielőtt újra a falat rugdosta volna. – Lijuanra
haragszom. Ha elégedett lett volna a legnagyobb területtel a
világon, akkor nem kellene mumifikált testeket néznünk és
elveszett gyerekekre vadásznunk.

- 417 -
 – Vitatkoznák azzal, hogy Primary szerint ez volt a Zuhatag
indítója, ennek ellenére is kiköthettünk volna itt. – Raphael haja
kócos volt Elena ujjaitól, ajka nedves a csóktól. – Lehetett volna
Uram, ha a vér árulását rejtve tudja tartani.
Elena a meztelen, megerőszakolt testekre gondolt, amiket az
arkangyal szemétként dobott el, a levágott végtagokat rossz
helyre tette, ragyogó szemek voltak a kezekben, és egy ökölbe
szorult kezet dugott egy hasba. – Vagy Charisemnon.
– A betegség zabolátlan. – Raphael biccentett. – Igen, a
Zuhatag előbb vagy utóbb megtalálta volna megfelelő jelöltjét. –
Szemei perzsiai kékek voltak erőszakosak tisztaságukban, a
szemeibe néztek. – Előtted lehettem volna én is.
Elena a hideg arkangyalra gondolt, aki rázáratta kezét egy kés
pengéjére, nézte, ahogy vére a padlóra csepeg, egy arkangyal, aki
a halandókat csak gyalognak használta és elfelejtette őket,
keményen nyelt.
– Rémisztő belegondolni nem? Mindünkben van szörnyeteg
Elena, a világ minden arkangyalában. Ez a hatalmas erőnk másik
oldala. – A falhoz nyomta, kezeit fejének két oldala mellé
támasztotta. Ő nagy volt, mindig a nagy, de néha Elena tényleg
ráébredt erre, arra, hogy halálosan erős volt, messze erősebb
nála.
De a kapcsolatuk nem ilyen vonalakra épült. – Soha nem törtél
össze, mikor megtehetted volna. – Nem fogja engedni, hogy

- 418 -
higgyen az ilyen sötét vonalakban magában, mert a mérgező
magok gyökeret vernek és kikelnek. – Egy vadász kedvenc sokkal
kényelmesebb lett volna neked, de nem loptad el az elmémet.
– Úgy játszottam veled, mint macska az egérrel.
– Ennek az egérnek vannak karmai, ha elfelejtetted volna. –
Egy kést nyomott nyaki ütőeréhez, mielőtt Raphael rájött volna,
tréningruha vagy sem, soha nem ment sehova egy vagy tíz kés
nélkül. – Én lőttelek le, én bántottalak téged.
A férfi lassan pislantott… amit egy olyan elsöprő mosoly
követett, hogy kiszorította Elenából a levegőt. – Feladom ezt a
kört Vámpírvadász.
Elena eltette a kést, tudta, hogy a csata messze nem ért véget.
Eonjaik lesz ezzel megküzdeni. Raphael mindkét szülője
megőrült. Nem volt egy könnyű történet elviselni. – Okos férfi.
Raphael ellökte magát a faltól, derékig leöltözött, lerúgta
csizmáit, egyikük sem vett fel zoknit. – Azt hiszem itt az ideje
megküzdenünk.
Elena vére felforrósodott, de felemelte szemöldökét. – A
röhejesen drága felszerelés mellett?
Vállat vont. – Szabályt hozunk. Ha egy berendezés megsérül,
akkor zálogként le kell venni egy ruhadarabot.
A férfi csak nadrágot viselt.
Elena mellei megduzzadtak, csiklója közel járt a foxtrotthoz. –
Tudod, hogy beszélj velem mocskosan, Arkangyal. – Levette

- 419 -
cipőit, a férfival szemben állt meg. – Falak, padló, plafon nem
számítanak –, tette hozzá. – Csak az eszközök.
– Elfogadom. – Követte folyékony mozgását, ahogy egy kést
ejtett a kezeibe. Hosszú idővel ezelőtt hozták a szabályokat, annyi
fegyvere lehetett, amennyit akart, míg Raphael puszta kézzel
harcolt. Csak így lehetett egy arkangyal ellen küzdeni.
– Kicsit hezitálunk ma, hbeebti?
– Hagyd abba a zagyválást és nézd meg mennyire lyuggatlak
ki. – Tökéletes pontossággal dobott el egy kést, de Raphael
kikerülte hibátlan mozdulattal, és az a szemközti falban állt meg,
pár centire a kommunikációs képernyőtől. Raphael kilőtt, hogy
megragadja ezzel egy időben a karját, de Elena eltáncolt.
Ezzel egy időben lelökött egy izét. Nem tudta mi volt az, de sok
pislogó fény volt rajta, legalábbis míg nem érintkezett vele. –
Fenébe. – Levette pulcsiját Raphael lassú mosolyára, a sarokban
lévő cipőire dobta. Most egy top és melegítő volt rajta.
A bugyi eddig nem volt fontos.
– Gyerünk –, mondta, hogy elindítsa a menetet.
Az az átkozott ravasz arkangyal úgy mozdult, hogy kést
dobjon, vagy keményen a földre viszi. A kés remegve állt meg a
kommunikációs rendszerben. Abban, amin nem sokkal ezelőtt
Charisemnon arca volt. Pillanatnyi gyönyört érzett ez miatt,
mielőtt arkangyala tenyereivel felfelé felemelte volna kezeit. – A
szabályok azok szabályok.

- 420 -
 Elena összevonta szemeit. – Nem akarsz győzni. Csak azt
akarod meztelenül harcoljak ellened.
Raphael annyira, de annyira lassan mosolyodott el, hogy attól
combjai közt nedves lett. – Le. – Biccentett a felsőre.
Elena nem akarta könnyedén megadni magát, mosolygott és
levette inkább a melegítő alsót. Laza felsője épp súrolta
combjának tetejét, Raphael hasa összeszorult, amit Elena meg
akart nyalni, farka kemény volt a nadrágjában. – Gyerünk –,
mormogta, míg a férfit elterelte… de arkangyalának voltak
nyilvánvaló prioritásai, amiben ő meztelenül volt.
Figyelmeztetés nélkül felé fordult, olyan sebességgel támadt,
amit nem lehetett kivédeni… kivéve, hogy Elena megtette. Egy
perce még az útjában volt, egyetlen esélye, hogy lejjebb megy és
kikerüli a szárnyainál, és a másikban fél méterrel arrébb volt.
Mindketten megfagytak.
Elena pislogott. – Láttad ezt?
– Sokkal fontosabb, hogy nem láttam. – Raphael újra felé
lendült, ugyanolyan sebességgel.
Elena egy kézi kocsin guggolva találta magát, mint egy
átkozott majdnem meztelen denevér. Abban a pillanatban
leesett, mikor rájött mit csinált. – Áucs –, mondta, mikor a
szőnyegre esett, szárnyai mellette villámlottak.

- 421 -
 Raphael megkerülte a kocsit és lenézett rá, ajkai mosolyra
húzódtak. – Tudod, hogy kedvenc felsőd annyira régi, hogy szinte
átlátszó? – Kinyújtotta kezét.
Elena elfogadva lehúzta magára ahelyett, hogy felhúzta volna
magát. Azért sikerült neki, mert lábait a bokái köré akasztotta
ezzel egy időben. Kezeivel tartotta meg magát, mielőtt összetörte
volna őt.
– Összetörhetem a csontjaid. – Sötéten morgott, de testhője
megcsókolta felizgult testét.
– Na. A reflexeid túl gyorsak. – Egy nedves csókot nyomott a
mellére és többé nem játszottak, mintha valaha is csinálták
volna. – Akarlak. Szükségem van rád. – Fájdalmasan éhezett rá,
a küzdelmük pillanatnyi szórakozása alatt. – Minden más várhat.
Raphael szárnyai ragyogni kezdtek. Csókja tiszta szex volt,
kezét birtoklón nyomta pólója alá. Elena megnyalta a nyelvét,
ahogy lehúzta nadrágja zipzárját. Magában akarta érezni a farkát,
köré akart záródni, meg akarta ismételni az élet gyönyörét
minden halál, gonoszság után.
Egyik combját azonnal köré zárta, ahogy megérezte
vastagságát, beléhatolt, míg a szemeibe nézett. Háta felívelt,
kezei megragadták a testét, és szemeivel soha nem nézett félre.
Másik lábát a derekára tette, szorosan tartotta, ahogy a
szőnyegbe nyomta őt, mindegyik döfés kemény, mély és
kegyetlen volt.

- 422 -
 Nem volt gyengéd. Sem távoli. A legkevésbé sem hideg.
Izzadság volt testükön. Raphael nyakának só és Raphael íze
volt. Felnyögött, ahogy mélyen elmerült benne, mielőtt Elena
teste megmerevedett, amiben semmi éteri vagy furcsa nem volt.
Az élet magjáig levetkőztette. Ahogy belső izmai görcsösen
összeszorultak körülötte, Raphael is elélvezett, a férfi teste csodás
volt, ahogy izzadságtól ragyogott.
Elenát gyönyör öntötte el.
A férfi utána ráomlott, lélegzete forró volt a nyakán és teste
nehéz. Alig kapott levegőt, de ki foglalkozott ezzel, mikor Raphael
az oldalát simogatta és kicsit arrébb mozdult, ahogy mindketten
meglovagolták a hullámokat. – Azt hiszem a szőnyeg lehorzsolta
a fenekemet –, mondta, mikor meg tudott szólalni.
Raphael vállai remegtek a kezei alatt.
És pár lopott pillanatra nem gondoltak Lijuanra, vagy a
halálra, vagy arra, hogy Elena gyorsabb volt egy arkangyalnál.

- 423 -
 49. fejezet

Gyorsan letusoltak a gyors menet után, hogy a Torony

okostojásai ne fogjanak gyanút, edző ruhát vettek fel, majd
lementek a lejjebb lévő ablaktalan edzőterembe. – Vivek
felállított egy megfigyelő rendszert, így visszajátszhatunk
bizonyos mozdulatokat, kitalálhatjuk a gyengeségeket. – Az
irányító egységhez ment, és elindította a rendszert. –
Bizonyítékot akarok.
Ők ketten úgy kezdték, mint általában, de mint mindig
Raphael teljes arkangyali sebességgel száguldott felé. A nő teste
az első öt alkalommal reagált. A hatodig alkalommal a falba
préselte volna, ha nem állítja meg magát.
Nem számít hányszor próbálták ez után, nem működött.
– Hét alkalom – mondta Elena, kezei a térdein voltak és edző
felsője a testére tapadt, bár tűzvihar szárnyai egyszer sem tűntek
el.
– A probléma, hogy nem tudod uralni, mikor történjen.
– Igen, nem éreztem semmit. Csak puff és kész. – Kezei a
derekán voltak. – Szóljunk a többieknek, hogy nézzék meg a
videót velünk. – A rangidős embereinek tudnia kellett, hogy talán
miként reagál, ha kitör a háború. Az eltűnés és egy másik harcos

- 424 -
bajba sodrásának gondolata miatt a fogait csikorgatta, de ezen a
ponton figyelmeztetheti őket, hogy mi fog történni.
– Először aludnod kell – mondta Raphael. – Ez várhat pár
órát.
Illium, Dmitri, Janvier, Ashwini és Honor volt a Toronyban,
mikor felébredt. Raphael az edző teremben találkozott vele és
együtt újra megnézték a felvételeket, mielőtt megkérték a
többieket, csatlakozzanak hozzájuk,
Elena találta meg Honort, a másik nő nem volt messze, épp
befejezett egy edzést Suyinnal egy kisebb edző teremben. Mint
mindig, mikor Elena belefutott az építészbe zsigeri ütést érzett.
Ragyogó jég fehér haja, éles arccsontjai, kissé felfelé ívelő szemei,
Suyin arca lehetne Lijuané egy másik életben.
Kivéve, hogy Suyin tekintetében olyan fájdalom volt, amit
Lijuan soha nem érthet meg. – Ellie – mondta puha mosollyal,
ami nem törölte el a szomorúságot, ami beárnyékolta őt.
Elena küzdött a kényszerrel, hogy megölelje. Suyin erősen
magányos angyal volt, gyásza és fájdalma összeállt és szorosan
tartotta. – Sokall jobban vagy, mint mikor legutoljára láttalak. –
Ő volt több csodás építmény építésze az angyalság köreiben,
amik ösztönösen megértették a mozdulatot, amit a legügyesebb
atléták és táncosok végeztek.
– Kedves vagy. – Suyin kora Elena bőrének nyomódott oly
erővel, ami ismeretlen volt, ettől Elena mindig elgondolkodott

- 425 -
hogy Lijuan nemcsak azért kínozta meg és zárta be unokahúgát,
mert ismerte udvara titkait, hanem mert Suyint lehetséges
riválisnak látta.
– Tudom, hogy sokat kell még fejlődnöm. – Suyin hangja
kísértő melódia volt, mintha olyan akcentusa lenne, mikor egy
ősi új nyelvet tanult. – Ennek részeként Jason rajával repülési
gyakorlataim vannak.
– Megtanult küzdeni és jó benne – mormogta Honor, mikor
követte Elenát a folyosón, hogy Suyin elment. – De soha nem lesz
harcos. Nincs a természetében.
Elena Astaadra gondolt. A Csendes-óceáni Szigetek
Arkangyala jobban szerette a verseket a kardoknál, inkább
tárgyalna, mint háborút kezdene, de lökd a falnak, olyan erősen
lök vissza.
– Suyin – folytatta Honor –, soha nem lesz már gyámoltalan,
mikor a gonosz felkel.
Egy hatalmas edző körben voltak, és mindenki megnézte a
felvételeket. Senki sem szólalt meg az első alkalommal. Illium
lelassította második alkalommal és egy dolog tiszta lett. – Nem
eltűnsz és újra megjelensz Ellie. A szárnyaid fehér tűzzé vállnak
és szemnek láthatatlan sebességgel mozgatnak téged.
Köszönet a szíved részéért Arkangyal.
Nagyon szívesen hbeebti.

- 426 -
 – Tudom, hogy egyszer lehetetlen sebességgel repültél. –
Dmitri összefonta karjait, Raphaelre nézett. – Amikor Elena
összeomlott. Az nemcsak fehér tűz volt. Több annál.
– Még egyszer megcsináltam, mikor Elena veszélyben volt. –
Raphael a homlokát ráncolta, ahogy villámlás cikázott a karjain.
– Ez a sebességi szint, úgy tűnik tudatlanul jelenik meg.
– Így Elena semmi újat nem csinál – mutatott rá Dmitri. –
Pontosan azt teszi, amit te, de apró robbanásokkal. Hét apró
robbanással, hogy pontosak legyünk.
Elenának nem tetszett merre tartottak. – Úgy tűnik elloptam
egy kicsit a Zuhatag szülte képességeidből. – Én neki mindenre
szüksége lesz, mikor Lijuan harcba kezd. Mert a Halál Királynője
belekezd, e felől Elenának kétsége sem volt.
– A tiéd vagyok Vámpírvadász. – Nem volt hezitálás, semmi
más, csak a szerelem mélysége, ami alappillére volt. – Minden
csepp véremet odaadnám, ha szükséged lenne rá.
– Rendben van – mondta Ashwini fesztelenül, míg telefonját
nézte, hosszú haja copfban volt és fukszia rúzs volt ajkain. –
Egyébként is tükrök vagytok.
Mindenki rábámult, de ő csak nyomkodta a telefonját.
Egy szórakozott Janvier finoman megbökte fülbevalóját. –
Cher.
– Hmm? – Eltette telefonját és úgy tűnt most vette észre, hogy
minden szem rajta volt. – Bocsi, Sara írt egy vadászatról. Tudni

- 427 -
akarta, hogy el tudom-e vállalni, mondtam igen, mivel úgy tűnik
itt már végeztünk.
– Ash – mondta Elena határozottan –, mit értettél tükör alatt?
– Huh? – A másik vadász a homlokát ráncolta. – Ó, az. –
Vállat vont. – Ötletem sincs. néha csak kicsúsznak a szavak a
számon.
És Elena tudta, nem volt értelme erőltetni őt. Mikor
legutoljára szavak csúsztak ki Ash száján, akkor geotermális
esemény volt New Yorkban. – Rajta tudod tartani az érzékeidet
az egész tükör dolgon?
Ashwini biccentett, de Elena tudta, nem kapnak azonnali
választ. És nekik gyors válaszokra volt szükségük, mert Kína
helyzete rosszabb lett. Aznap este adást kaptak Nehától, hogy a
köd még visszább húzódott, még több halált fedett fel, és nem
volt nyoma az elveszett gyerekeknek.
Ez után jelentést kapta, hogy Cassandra láva víznyelője újra
megnyílt és ez volt a jó hír. Nem volt több földrengés, sem
madarak mormogása. Egy elszálló raj botlott bele hazafelé a
ragyogó lukat a hóban, a láva narancs-vöröse ragyogott a fehér
ágyban.
– Háború lesz – mondta Raphael, ahogy a kerítés mellett
álltak, a víznyelő forrósága mellett, a fehér hó finom pelyhekben
esett. – Nem érhet így véget, Lijuan nem tömheti magát

- 428 -
gyönyörért. Még ha figyelmen kívül is hagyjuk, akkor is túl sok
arkangyal van ébren és a Zuhatag mocorog.
Szemei ragyogtak, amik a lávát tükrözték vissza. – Az
energiáink össze fognak ütközni. Ez a természet törvénye, nem
lehet megakadályozni.
– Szerinted Lijuan idejön? – Kína Arkangyala megszállottan ki
akarta végezni Raphaelt. Ő volt az egyetlen, aki igazán bántani
tudta őt, és úgy tűnt ő maradt az egyetlen, akinek éppen hogy
hatékony fegyvere volt ellene.
– Ha megteszi, akkor a Tanács beleegyezett, hogy idejön, segít
megvédeni a várost. – Felnézett a holdtalan égboltra. – Tudják,
ha elbukom, akkor ők is és Lijuan sötétje az egész világra
kiterjed.
Elena leguggolt, hogy a lávába nézzen, ami ernyedten mozgott
alattuk. -Ugyanez van, ha más területet céloz meg?
– Igen. Nem számít kit támad meg, mindünket veszélyeztet.
Egy arany bagoly repült el a láva felett… és Elena elméjében
egy öreg és alvástól nehéz elme jelent meg. Halandók gyermeke,
mormogta Cassandra. Figyeld az Atlasz tengert. A halál jön.
Cassandra?
De az Ősi már nem volt ott.
Mellkasa kőkemény volt, felállt és elmondta Raphaelnek, mit
mondott az Ősi. – Nem tudom az Atlas tenger mit jelent.

- 429 -
 A férfi bősz kifejezése halálos volt. – Régen így hívták az
Atlanti óceánt. Rajok őrzik a határokat és most már vannak
szemeim az égen is.
– Mi van, ha rájött hogy változtassa egész seregét testetlenné?
– Elena szára kiszáradt. – Annyi halál, és ő mindet felszívta… Mi
van, ha elrejti támadó erejét?
– Ha meg tudja tenni, akkor megnyeri a háborút, mielőtt
elkezdte volna.
***
A következő nap nem volt fenyegetés a horizonton, de Raphael
komolyan vette Cassandra figyelmeztetését, extra őrséget rendelt
keletre, a vízen és az égben is. Épp befejezte a határ stratégia
átnézését, mikor Dmitri hívta, hogy Neha összehívta a Tanács
gyűlését.
A dolgok megváltoztak Kínában.
– Kezdünk élő embereket is látni a visszahúzódó köd alatt –,
jelentette India Arkangyala, mielőtt a drón képére váltott volna.
Vékony emberek sokkos arccal botladoztak a mumifikáltak
közt, amik beszennyezték az utcákat. Horror volt mind arcán,
míg a többiek üres szeműek és elveszettek voltak.
Elijah mutatott rá, hogy a túlélők fiatalok voltak, és kis súlyuk
ellenére egészségesek. – A nők gyermekáldó korban vannak, és a
férfiak elég fiatalok, hogy segítsenek felnevelni egy gyereket.

- 430 -
 – Elég túlélőt hagyott, hogy újra benépesítse a területét –
mormogta Caliane. – Ha ez őrültség, akkor egyben ravasz is.
És még mindig nem tudták mi történt a gyerekekkel.
A Kína körüli köd egy nappal később tűnt el. Pillanatok alatt
tűnt el nyom nélkül. A drónok átrepültek a területen, s lakott
területeket találtak… de sokkal kevesebb lakossal.
– Tudja, hogy senki sem mer belépni –, köpte ki Alexander. –
Nem a halállal, amit a határon hagyott és hogy mi történt
Favashival és Antonicussal, a fertőzés veszélye túl nagy.
– A határaitok? – kérdezte Astaad az érintett arkangyalokat. –
Az embereitek biztonságban vannak?
Neha volt az egyetlen, aki válaszolt. – Igen. Ha szárnyas volt,
akkor korlátozta a köd. – Álla összeszorult. – Képtelen voltam
kapcsolatba lépni azokkal, akik segítettek a terület kordában
tartásában.
– Én is vesztettem embert. – Raphael dühe hideg, kemény
dolog volt. – Sikerült a kommunikációt elindítani Lijuan
területére?
Csendet kapott.
Annyi erős angyal veszett oda. Katasztrofális veszteség volt az
angyali születési arányt nézve és hogy mennyi harcos volt nagyon
tapasztalt.
– Akkor ő kezdi a háborút. – Alexander hangja pengeéles volt.
– Megölni ennyit közülünk, mikor Kínában voltak a Tanács

- 431 -
utasítására és eljöttek volna, amint visszatér, az a háború
kinyilvánítása.
Raphael keze ökölbe szorult, ahogy Gadrielre gondolt. Az
angyal tanította a négyszáz éves Raphaelt, hogy harcoljon
csatabárddal, nyugodt, rendíthetetlen türelme, rendíthetetlen
arca volt, amivel a Raphaelben lévő dühöt kezelte. Mindez az
érettség elveszett, annyira elpusztult, hogy a szülei nem tudják a
testét eltemetni. – Egyetértek Alexanderrel. Ez háború.
Egy angyal sem vitatná a Tanács döntését, a halandók és
vámpírok szörnyű vesztesége már nyomot hagyott. A
halhatatlanok nem voltak lelketlenek, nem rázhatták le a
halandók halálának ekkora mértékét csak úgy. De az angyali
életek veszteségét? Az szörnyű csapásként fog hatni.
– Nem fogunk harcteret választani – mondta Caliane, szemei
kék tüzek voltak. – Saját földjét megmérgezte, hogy biztosítsa
nem lehet megszállni. Következő döntése megválasztja hol kezd
bele. Készüljetek a háborúra.

- 432 -
 50. fejezet

Vámpírvadász, mondta Raphael a következő nap kora

délutánján, a tél harapása üdvözlő volt csupasz kezein, ujjatlan
tunikát választott, ami mélybarna volt kemény, de ütött-kopott
nadrágja és fekete bakancsai mellett. A lávához repülök. Méreg
szokatlan mozgásokat jelentett.
Várj meg. Épp egy kézitusa edzésem volt Eveel.
Már a Torony tetején volt, Raphael várt, míg meglátta, hogy
tüzes vihar szárnyak szálltak fel az egyik erkélyről, mielőtt
felszállt volna a levegőbe. És bár senkit nem figyelmeztetett a
jelenlétére, a nő felnézett.
– Hogy van a húgod? – kérdezte, mikor ugyanolyan
magasságban voltak.
– Még kicsit haragszik rám, de azt hiszem megvagyunk. –
Komoly szemek kutatták az arcát. – Jasonnek szerencséje volt?
– Nem. – Kémmestere elutasította, hogy elhiggye, minden
emberüket, Jason minden emberét kőszívűen ölték meg- Egy
szót sem kapott még a konyhában lévő apró kémjétől sem. – Egy
vámpír, aki annyira jelentéktelen a rendszerben, semmibe nem
került volna Lijuan számára, hogy életben hagyja.
– Fene essen belé.

- 433 -
 Raphael csendben volt, dühe fekete hullám volt.
Méreg nézte őket leszállni, tekintetét elfedte a visszatükröződő
szemüveg. Hasított vipera szemek ugyanolyan élénk zöld
szemekkel, a vámpír szemei félelmet és csodálatot váltottak ki,
gyakran egyszerre a kettőt.
– Uram, Elena. – A láva víznyelő felé mutatott, finom olíva
zöld gyapjú pulóvere a vállairól lógott le és lábai zsebes fekete
nadrágba voltak bújtatva, csizmái kitömöttek voltak. –
Buborékolni kezdett. Először fura volt, intenzitása nőtt az elmúlt
órában.
Bár ő és Elena látta fentről a buborékokat, hitvese arcát a
kerítés ablakára nyomta. – Nem hallom őt, de közel kell lennie.
Hírtelen hangok vihara töltötte el Raphael fejét, Elena
ugyanakkor rándult össze.
Aeclari. A Kard kéri, hogy elmondjuk. Ezeket mondta:
Váratlan óceáni turbulencia van egy órára Manhattantől.
Raphael nem érzett meglepetést, csak hideg elhatározást. – A
városba –, utasította Mérget. – Az ellenség lehet az ajtónknál
van.
Elena vele együtt emelkedett a levegőbe, ahogy Méreg a
Bugattihoz futott, ami guggoló tigrisként parkolt a hóban.
Menj! mondta Elena. Csináld a fehér tűz dolgot. Követlek
majd.

- 434 -
 Lijuan lehet már testetlenül a városban van. Egyedül hagyni
Elenát ilyen körülmények közt soha nem tenné meg. Együtt
fogunk repülni. Alá repült, kitárta karjait.
Elena visszavonta szárnyait és leugrott.
Elkapta őt, a fehér tűzte gondot, és hírtelen szárnyai nem
voltak fizikaiak, a világ elmosódott. Ahogy repült kapcsolatba
lépett Dmirivel és megtudta jobb keze pontos helyét. Ő és Elena
nemsokára átkeltek a vízen, lelassított és bemérte a gyanított
helyet.
– Ott! – mutatott vadásza le.
A víz megfeszült és úgy áramlott, hogy nagy test volt alatta.
Elengedte Elenát egy mentális figyelmeztetéssel, a nő szárnyai
kitörtek a hátából, hogy lebegjen, Raphael összevonta szemeit és
lelőtt a gyanús terület közepébe.
A csapás eltalált valamit mielőtt reagált volna a víz. Ennek
eredményeként a robbanás fém darabokat dobott mindenfelé.
– Ez egy tengeralattjáró! – Elena számszeríja a kezében volt,
egy határozott úszó darabra mutatott. – Honnan szerzett egy
kicseszett tengeralattjárót?
– Feltételezem fegyvereket és eszközöket gyűjtött a legutolsó
csatánk óta.
Egy test sem úszott alattuk. Raphael nem tartotta vissza a
csapást, a testek megsemmisültek alattuk. Ahogy a vadtűz
labdákat sem tartotta vissza, amiket az égbe küldött, egyet

- 435 -
keletre, egyet délre, egyet nyugatra és egyet északra. Mindegyik
egy hatalmas területen robban fel.
Sikolyok hallatszottak az égben, mielőtt az ég fodrozódott
volna… hogy felfedjen egy szárnyas sereget. Egy V alakot formált,
aminek vékony pontján Xi volt, Lijuan legmegbízhatóbb
tábornoka, és széles vége annyira messze volt, hogy Raphael nem
is látta.
Ez nem sereg, hanem egy kicseszett kontinens. Elena hangja
sokkos volt, számszeríja meg volt töltve és készen állt.
Nem szándékozik most veszteni. Lijuan az angyali
történelemben ismeretlen méretű sereget hozott, olyan hatalmas
erőt, hogy Raphael alig fogta fel, hogy épülhetett ez fel bárki
észrevétele nélkül.
Vissza kell húzódnunk. Elena rövid tincsei az arcába estek. Itt
neki van előnye.
Egyetértek. Raphael már nem gyerek volt, hogy stratégia vagy
gondolkodás nélkül rohanjon egy háborúba. Gyere.
Elena a karjaiba repült.
Egy hatalmas elme csapódott Raphael elméjébe, ahogy fehér
szárnyakon hagyták el a területet.
HAJOLJATOK MEG! ÉN VAGYOK A HALÁL! ÉN VAGYOK A
KIRÁLYNŐTÖK!
Kinyomta Lijuant a hideg Zuhatag erővel, ami nem ismert
kegyelmet, Raphael repült. Dmitri, a sereg most már látható az

- 436 -
égen. Nem gondolta, hogy Lijuan erőt veszteget, hogy elrejtse
most, hogy felfedezték őket, nem volt oka ezt tenni, mikor annyi
raj állt a rendelkezésére.
Megvan. A csend terhes volt. Kurva élet Raphael! Honnan
szerzett ennyi harcost?
Nincsenek válaszaim. Amit tudott, hogy Manhattan egy órán
belül kész lesz szembenézni magával a sereggel, ami annyira nagy
volt, hogy egy arkangyal sem készülhetett fel rá. Raphael egész
serege szétterjedt területén, egytizede volt annak a seregnek.
Indítsd el a harci terveket, utasította jobb kezét, Raphael és a
Hetek nem ültek babérjaikon Lijuan első csapása óta. Indítsd a
védelem első vonalát.
Azok a védelmi eszközök nem hosszú távú rakéták vagy
bombák voltak. Számítva, ahogy az arkangyali háborúk hatalmas
skálányi fegyvert nem használhattak, beleérte azokat a
fegyvereket, amik távolról szedi le ellenségeit. Ez védte meg a
világot a pusztulástól, mert az arkangyalok túlélik a legádázabb
fegyvereket is. Mindenki más meghalna.
– Legalább úgy tűnik Lijuan tartja magát a háború
szabályaihoz – mondta Raphael, mikor elérték a város szélét. –
Nem látok előrehaladott technológiát, csak a tengeralattjárót. –
Amíg szállításra, nem pedig fegyvernek használták, addig a
tengeralattjáró megengedett volt.

- 437 -
 – Nagy kár – mormogta Elena. – Egy hosszú távú föld levegő
rakétát akartam használni, és felrobbantani őt. – Felragyogott. –
Ott mennek.
Tűz lőtt ki a fejük felett, ahogy a város felé tartottak, az íjászok,
akik elfoglalták helyüket a tetőkön, készen találták a fegyvereket
a Torony logójával ellátott acéldobozokban, amiket a város
kulcsfontosságú helyein helyeztek el. Az első tűzhullám nem
remélhette, hogy eléri Lijuan seregét.
A nyilak figyelmeztetések voltak… és összezavarások.
Elena átnézett a férfi vállain. – Itt jön –, mondta. – Egy
hajónkat sem kapták el, amennyire látom. Dmitri biztos
értesítette őket a zavar első jelére.
– Helyes. – Nem akarta, hogy emberei az ellenség előtt
ragadjanak, mikor az éghető vonal, amit az óceánba fektettek
felgyulladt. Ez az éghető vonal benne volt Manhattan minden
óceáni hajózási vonalán, mert Lijuan mindig Manhattanben
tűnne fel, mikor háborút hirdet Raphael ellen.
Manhattanben volt a Tornya. Az uralma szimbóluma.
Pusztítsd el és akkor szívet tépő csapást küldesz az emberek
szívébe.
Jelenleg az éghető vonal semmi más nem volt, mint
ártalmatlan bóják, amik kékbe tompultak a buborékoló vízben.
Az egész vonal szorosan tartott az óceánban és a folyón, míg
Dmitri meg nem nyomja a gombot, hogy elengedje őket. A Légió

- 438 -
fektette le a vonalat, úgy tűnt a lények, akik több ezer évet
Aludtak mélyen, nem kellett lélegezniük.
Elena haja megcsókolta Raphael arcát. – Meddig kell
várnunk?
– Míg serege a vonalon túljön. – Mert néhány angyal
alacsonyan repülhet, és a tűzvonal arra való, hogy dühös
függőleges támadást indítson. Egy öreg technika azokból a
háborúkból, mielőtt Raphael megszületett.
– Gyűlölöm, hogy angyalokat kell összetörni, de tudom, hogy
ezek meg akarnak ölni és szolgasorba taszítani minket. – Elena
szemei elszántak voltak, mikor ránézett, ezüst vegyült össze a
szürkével. – Nincs kegyelem. Bárki, aki látta igazi arcát, látta a
gyilkolást és hogy ezreket evett meg, és még mindig követik őt.
– Ha habozol hbeebti, gondolj az elveszett gyerekekre.
Elena arccsontjai élesen nyomódtak a bőrének, azt mondta –,
Rúgjuk szét a pszichopata seggét.
Az üres Torony tetején szálltak le. Raphael emberei befelé
húzódnak, ha nem lesz esélyük a vonalakat tartani, de addig több
acéldoboz volt a tetőkön. Mindben rövidtávú rakéták voltak,
nyilak és íjak, számszeríjak és más fegyverek, amik hasznosak
lehettek szemmel létható céllövésben.
Ők ketten együtt mentek az újra berendezett irányító szobába,
ahol Dmitri futtatta a harci műveleteket. Mikor korábban az
irányító szoba elkülönített volt a sasfészektől, most már egybe

- 439 -
volt nyitva. Az egész emelet egy tér volt, amit megerősített
tükröződő ablakok fedtek minden oldalról, jobb kezének 360
fokos rálátást adott a városra.
Hogy biztosítsák Dmitrinek nem kell körbesétálnia, hogy
körbenézzen, a központi részen képernyő volt felaggatva, ami
egyben lefedte a teret. Dmitri ki tudott lépni mögüle, felhúzhatta,
hogy a szemei legyen, és minden rotációt látott, arra közelített,
amire kellett.
Kis lukak voltak az ablakokban, hogy egyenesen onnan is el
lehessen sütni a fegyvereket. A térben volt egy hatalmas asztal,
amin Dmitri kitehette a taktikákat, ahogy szerette volna,
valamint egy teljesen elektromos központot, ami automatikusan
generátora kapcsolja a Tornyot, ha elvágják a hálózatról.
– Hívtam Lady Calianet – mondta Dmitri, ahogy beléptek.
– Helyes. – Az anyja értesíti a Tanácsot, hogy egyenesen
jöjjenek New Yorkba.
De Dmitri a fejét rázta, arca sötét volt szabott ingje felett,
aminek ujjait felhajtotta. – Nagy probléma van Indiában. – Az
elektromos központhoz ment, a képernyőre mutatott, amin
képek voltak, Raphael a homlokát ráncolta, amit látott nem
probléma volt, hanem ajándék.
– A gyerekek. – Remény volt Elena hangjában. – És a határ fel
futn- Hangja recés éllel tört meg, amikor Raphael is rájött a beteg
igazságra.

- 440 -
 – Raphael. Azoknak a gyerekeknek agyaraik vannak. –
Gerince merev volt, arca fehér.

- 441 -
 51. fejezet

Raphael tudta, hogy vadásza kezelni tudja a haragját. Ma

mással kellett foglalkoznia. Dmitri, nem kell ezt nézned.
Megbirkózom vele. Hangja állandó volt, de jobb kezének arca
kő volt. Az én Mishám biztonságban van ettől a pokoltól és
szeretek arra gondolni, hogy kapott egy második esélyt az
életre, mint én. De értékelném, ha megölnéd ez a kőszívű
ribancot, így nem teheti ezt más gyerekkel.
Megígérem barátom. Raphael megszorította Dmitri vállát,
mielőtt visszanézett volna a szörnyűségre. – A gyerekek nem
egyszerű vámpírok, úgy változtatták meg őket, mint az
újjászületetteket. – A szemek vörösek voltak, és húsuk zöldes
árnyalatú, ami rothadásról beszélt, mozgásuk rákszerűen szaladt,
ezek az ártatlanok már halottak voltak, Lijuan ereje tartotta itt
őket.
Elena keze a késére szorult. – Fertőzőek?
– Úgy tűnik. – Dmitri hangja tiszta nyugalom volt, Raphael
jobb keze elnyomta dühét, így tudott működni.
Raphael elérte Honor elméjét. Elnézést a zavarásrét. Nem
szokott ilyen kapcsolatot kezdeményezni legjobb barátja

- 442 -
feleségével. Dmirinek szüksége van rád. Gyere az irányító
szobába.
Honornak nem volt meg a képessége, hogy válaszoljon neki,
de Raphael tudta nemsokára itt lesz. Honor szerette Dmitrit,
annyira intenzíven, mint Ingrede tette. Ingrede egy elégedett
halandó férjet és férfit ismert. Honor ismerte a halálos vámpírt,
kinek lelke sebzett volt. Dmitri mindkettőjüket szerette és mindig
fogja is.
– Egy egész csoport átjutott az első hullámból – mondta
Dmitri Elenának – A lövészek megfagytak.
– Mint én a legutolsó alkalommal, a luxushajó utasánál. –
Elena hangja nyers volt, nyaka merev volt. – Lijuan számolt az
emberek iszonyával, hogy gyerekeket bántsanak.
Raphael kezét a tarkójára zárta, finoman masszírozni kezdte.
– Mennyire rossz? – A gyerekeket soha nem változtatták
vámpírrá, még kevésbé olyan abnormalitássá, mint Lijuan tette.
Minden angyal a világon személyes szégyennek érezte, ha ilyen
borzalom megtörtént.
– Több ezer van belőlük, Lijuan biztos csendben lefektette és
mozdulatlanul tartotta őket a határ közelében, vagy a házak
pincéjében. – Dmitri felhozott egy sor másik mozgó képet, ami
azt mutatta a gyerekek megtámadták a vámpír csapatokat és a
közel repülő angyalokra köptek.
Egy felnőtt sem tett semmit, csak védekezett.

- 443 -
 – Igazad van, betegséget terjesztenek. – A köpések, ahogy a
gyerekek meg akarták karmolni a közelben állókat, nem ölésre,
hanem fertőzésre alakították ki őket.
– Ez volt az eredeti invázió. – Dmitri figyelme átnézett
Raphael válla felett, jeges nyugalma benne volt ökölbe szoruló
kezében.
Honor nem kérdezett semmit, egyenesen férjéhez ment és
heves szorossággal megölelte. Dmitri ugyanolyan keményen
tartotta őt, arcát a nő hajához nyomta egy hosszú, feszült
pillanatra.
Elena Raphaelre nézett, fájdalmas megértés volt a szemeiben.
Dmitri mondta, egyszer apa volt.
A gyerekei szerették őt. Kicsi Misha mindig elé iramodott,
mikor meglátta papáját.
Elena keményen nyelt, nem mondott többet, tisztelte Raphael
és Dmitri barátságát.
Előtte Dmitri és Honor szétváltak, de Dmirti tovább fogta
felesége kezét, ahogy újabb képeket hozott fel. – Ez a jelenlegi
adás.
Sárga és narancs nyaldosta a képet.
Neha angyali rajai felgyújtották a határt. Sok kemény harcos
sírt. Hogy kivégezzék a gyerekeket, még ha szörnnyé is
változtatták az nem volt könnyű. Neha is egy harc közepén volt,
arcán korom és izzadság csíkok voltak, amik megültek hajában,

- 444 -
Zuhatag szülte erejét használta, hogy tüzet gerjesszen, hogy
felgyorsítsa azokat.
Nem volt sírásnak nyoma az arcán, de India Arkangyala vissza
akarta terelni a gyerekeket Lijuan területére, nem pedig véget
vetni létezésüknek. Még úgy is, hogy tudta a kis testek rothadó
húsok voltak, amit a fertőzés tartott egyben, nem volt elég, hogy
elfojtsa a gyerekek megölése elleni ösztönös reakcióit.
Dmitri telefonjára nézett, mikor csipogott. – Rhys
megerősíttette, hogy Lady Caliane segít Nehának.
Raphael gyomra megrándult. Az anyámnak olyan erős
ellenérzése van, hogy gyerekeket kell majd bántania, hogy élve
feleszi, mielőtt felemeli kezét, hogy segítsen.
Megérti a téteket. Elena teste úgy mozdult, hogy súrolja az
övét. Bíznunk kell benne, hogy nem hódol be a rémáloknak.
Raphael nem volt biztos benne, hogy anyja mentálisan elég
erős lesz-e, azt mondta –, Lijuan kivonta Nehát és az anyámat a
harcból. – Egyikük sem hagyhatta átfolyni a fertőzötteket. Lijuan
biztos több újjászületettet rejtett el a közelben. Az erősebb
felnőttek lesznek a második hullám, miután a gyerekek
traumatizálták és meggyengítették a határ őreit.
– Kivonta Michaelát és Alexandert is – mondta egy ismerős
hang.
Raphael odanézett az éles vonalú, izmos felsőtestű férfira, aki
Dmitri mellé gurult kerekes székével. Vivek Kapur több papírt

- 445 -
adott oda, sötétbarna bőre egészségtől ragyogott. – Támadás
Perzsia határain. Újjászületett gyerekek özönlenek ott is. Lijuan
nem tűnik úgy, hogy megtámadta Michaela területét, de segít
Alexandernek.
– Mivel területeik érintkeznek, nem volt más választása. – Ha
elbuknak, hogy megállítsák Alexander területére özönlő erőnek, a
fertőzöttek ellenőrizetlenül másznak végig a területen. – Elijah?
– Nincs most még róla hír – mondta Dmitri. – Ahogy a Tanács
többi tagjáról sincs, de nem telt el sok idő, mielőtt elküldtem az
üzenetet.
Fekete suttogott Raphael perifériáján. – Jason –, mondta. –
Mit hallottál?
Légzése zihált, ami meglehetősen szokatlan volt tőle,
kémmestere azt mondta –, Most kaptam jelentést az egyik
emberemtől Charisemnon területéről. Újjászületettek fészkei
törtek ki az egész területén, megölnek, megfertőznek mindenit,
és tombolnak.
Honor most először szólalt meg, homlokát ráncolta. – Azt
hittem az egész Tanács előkészületeket tett.
– Lijuan okos tervező. – Dmitri pislogás nélkül nézte a
képernyőt. – Lefogadom, hogy azok az újjászületettek az „Alvása”
alatt lopóztak be, és valaki etette a rohadékokat ez alatt.
– Ezek élők vérét és húsát eszik. – Elena kezei csont fehérek
voltak kése markolatán, combja Raphaelének nyomódott, és a

- 446 -
férfi és az ő szárnyaik összegabalyodtak. – És nem hozhattak
létre semmiből újjászületetteket.
Raphael megfontolta ezt. – Ezek tartói biztos helyieket
vadásztak le nekik lopakodva hosszú időn át, hogy az eltűnéseket
senki nem vette észre.
Vivek Kapur az ölében lévő tabletre nézett, most a fejét rázta.
– Nem egy, hanem három helyi újság is lehozta az elmúlt
hónapban az eltűnések gyakoriságát.
Ujjai repültek a tableten. – Úgy tűnik minden eltűnés mást
okolt, vérszomj vezette vámpírt, áradást, emberevő oroszlánt.
Nem találok cikket, ami összekötötte volna őket.
Dmitri álla megfeszült. – Valaki nem végezte a munkáját.
Mert Dmitri észrevette volna az eltűnéseket és informálta
volna Raphaelt róla. – Így Charisemnon kihúzva. – Az arkangyal
az újjászületett fenyegetést Afrikában tartja, mielőtt segíteni
tudna. – És Titus is. – A két arkangyal nem volt szövetséges, de
ez nem a különbségeikről szólt. Ez arról szólt, hogy a világon
minden véget érhet.
A vámpírok nem ehettek újjászületettekből. Nekik halandók
kellettek.
És az angyalság legnagyobb titka az volt, hogy nekik is
szükségük volt a halandókra.
– Tudja a kockázatokat, hogy az újjászületettek pestise
elterjedhet az egész világon – mondta Elena, most már mindkét

- 447 -
kezében kés volt, mintha itt és most Lijuan mellkasába vájhatta
volna. – Mit használ az istennő, ha a világ meghal?
– Egy védett területet hozott létre a területén – mondta
Raphael, Lijuan teljes népirtó terve hírtelen jegesen tiszta volt az
elméjében. – Meg akarja nyerni a háborút, majd megöli az
újjászületetteket és a hozzá hűségesekkel népesíti be a világot.
Őrültnek kellene hívni, de nem az. Ittas a saját hatalmától.
– Az ellenség első hulláma a tűzvonal közelében van. – Dmitri
ráközelített egy másik képernyőn a képre. Lijuan hatalmas
erejétől mentesen emberei nem mozoghattak láthatatlanul a
városában.
Raphael ezüst kéket kapott el a képernyőn, mielőtt eltűnt
volna és tudta Illium kint volt a rajával, szól az íjászoknak, mikor
lőjenek. Sem Dmitri sem Raphael nem avatkozik bele. Illium
tapasztalt rajvezető volt, a döntést a harc területén kellett
meghozni.
A nyilak egy pillanattal később lőttek ki. Tűz zuhataga lepte el
az ellenség hatalmas mennyiségű harcosát, ami a városba tartott,
de egy precíz sora élesítette az úszó bóják sorát. A hatás
beszennyezi a vizet, ezen nem tudtak segíteni, ha Lijuan beveszi
New Yorkot, akkor milliónyian hallnak meg.
Ha nyernek, akkor megtisztítják a vizet.
A nyilak csendben szálltak céljuk felé. A bójákat célzókat azért
választották ki, mert majdnem tűhegynyi pontossággal céloztak.

- 448 -
A csapatból hárman vámpírvadászok voltak, egy halandó, aki
íjászkodott, a többi angyal és vámpírok mixe volt. Mivel senki
sem tudta megjósolni, hogy minden íjász a városban lesz
egyszerre, a csapatnak kétszer annyi tagja volt, mint szükség volt
rá.
A nyilak elérték a bójákat, míg az ellenség a fent lévő tüzes
fenyegetésre koncentráltak, a bójákat arra tervezték, hogy ez
áthatoljon rajta. Lángok lőttek ki robbanó hatással… és angyalok
sikítva estek le az égből, szárnyuk megsemmisült.
Raphael minden izma megfeszült.
Látta a Zuhanást, a törött testeket és letépett szárnyakat a
sebesülteken és halottakon. Látni ennyit lezuhanni az égből
visszataszító volt, de ezek a szárnyas harcosok azért jöttek, hogy
megöljék az övéit.
Egy erős, bőrkeményedéses kéz csúszott az övébe. Ujjait a
nőére kulcsolta, ahogy Elena tartotta az övét, és együtt nézték,
ahogy Lijuan serege megállt a tűzfal előtt, lenyűgöző látvány volt,
de nem elég hogy elijessze azt, aki egyszer már látta.
Ha átmennek a falon, akkor végtelen nyíleső fogadja őket.
Illium volt a felelős az íjászokért, és létrehozott egy olyan nagy
készletet, hogy íjászai napokig kitarthattak, az egyik pihen, míg a
többi lő. Ezek a férfiak és nők kemények voltak, azután is lőnek,
hogy kezük véres és betekerik, hogy megint lőhessenek.

- 449 -
 Lijuan harcosai az íjászok elérési távolságán kívül hezitáltak.
Több harcos bukott le az égből a vízhez, megmentették a
megégett angyalokat. Az angyalokat nem ölte meg könnyen a tűz,
csak ha csontig égtek. Ekkor figyelmeztetés nélkül az egész sereg
visszatért az égbe, hatalmas erő és erőszak v-jét alkották.

- 450 -
 52. fejezet

– A gyávák hátrahagyják a sérülteket. – Dmitri kiköpte a

szavakat. – Ez demoralizálja csapatait.
– Nem – mondta Raphael. – Túlságosan elkötelezettek felé. Ő
az ő istennőjük és az égetteket úgy tartják mint akik feláldozták
magukat azzal, hogy az óceán fenekére süllyednek, míg fel nem
lehet hozni őket. Akinek elég nagy felületen megmaradt a
szárnya, úszni fognak a túlélésért. A többi meghal.
Elena élesen szívta be a levegőt. – Azt hittem az angyalok nem
tudnak megfulladni.
– Az ilyen súlyosan sérültek? Náluk lehetséges. Főleg ha a
tüdejük megégett és fiatalok.
A gondolat, hogy égett angyalok süllyednek le az óceánban míg
órák vagy napok alatt megfulladnak, attól Elena gyomra
hányingerbe szaladt. – Tudunk segíteni? – Meg kellett kérdeznie,
nem felejthette el halandóságát.
A Raphael, aki ránézett egy halálos arkangyal volt, akinek
ereiben hideg és kemény erő futott. De a Raphael, aki válaszolt az
a férfi volt, akit szeretett. – Ha biztonságosan meg tudjuk tenni,
akkor hajókat küldünk ki, amikre felmászhatnak.
Shokran Arkangyal.

- 451 -
 Te tartasz emberinek Elena. Te állítasz meg, hogy Lijuan
legyek. Soha ne állj le ilyen kérésekkel. Hangosan azt mondta –,
Fel kell készülnünk a következő hullámra.
Dmitri ujját a fülére nyomta. – Ashwini és csapata a helyén
van. A rövidtávú rakéták kész vannak.
– Bármi jel, hogy Lijuan egységeinél is van ilyen fegyver? –
kérdezte Elena.
– Sajnos igen. – Dmitri ráközelített egy bizonyos harcos
csoportra. Rakétavetők voltak az angyalok hátain, támadó
gránátok a mellkasukon, és ez még csak a kezdet volt.
– A műhold rengeteg mozgást vesz fel a víz alatt –, tette hozzá
Vivek. – Több tengeralattjárója van, és le merem fogadni tele van
felszereléssel, fegyverrel és emberrel.
– Ő Gonoszsága tanult az előző csatából.
– Nem, ez Xi volt – mondta Raphael. – Mindig ő volt a
legintelligensebb a seregében, de egyben halálosan is veszélyes,
mikor a közelében van.
Elena majdnem elfelejtette, hogy Lijuan meg tudja osztani az
erejét a csapataival. – Ez megmagyarázza hogy hozta ki őket a
testetlen taktikával, biztos időszakosan megosztotta erejét az
egész seregével. – Senkinek nem kellett mondania, hogy ez
komolyan rossz hír volt, mert Lijuan elég erős volt, hogy ennyire
elnyújtsa magát.
– A búvárok a helyükön – mondta Dmitri.

- 452 -
 Raphael megigazította szárnyait. – Látják a víz alatti hajókat?
Dmitri a gallérjára tűzött mikrofonba beszélt, sötét fejét
lehajtotta, hallgatta a választ. – Negatív. A víz homályos.
– Használhatjuk a műholdakat hogy – kezdte Vivek.
Raphael kezével kicsapott. – Nem. Nem szegjük meg a háború
szabályait. Nem szegem meg hogy arra az útra lépjek, mint
Lijuan. Ha a tengeralattjárók támadnak, akkor fair harcba
kerülnek. De előtte a búvároknak látniuk kell őket. Látómezőben,
ez a törvény.
Elena büszkeségében felemelte összekulcsolódott kezüket és
megcsókolta a férfiét.
A távolban az íjászok lőttek. – Le kell váltanom egy íjászt. –
Erre jelölték ki a kezdeti támadás során, bár nem volt kiváló, de
elég jó, hogy rövid időre átvegye, míg valaki pihen.
Tiszta hegyi tó kék szemek néztek rá, belülről ragyogott, ahogy
a halántékán lévő Légió jel is. Maradj biztonságban hbeebti.
Ez rád kétszeresen igaz Arkangyal. Nemsokára valami
hihetetlenül veszélyest fog tenni.
Két perccel később a helyén volt és átvette a lövész helyét egy
kis időre. Jobban szerette a számszeríjat, de fente íjász
képességeit az utolsó csata óta, mert ebben a távolságban ha
tüzet adtak hozzá, a speciális nyilak jobban működtek.
Hiányzott neki, hogy befonja a haját, s úgy tartsa távol, és már
nőttek a tincsek. Legalább… már nem látta Bellet a tükörben.

- 453 -
Minden alkalommal, mikor megfordult és meglátta figyelmezetés
nélkül a rövid tincseket, emlékezett Belle örömére, mikor olyan
rövidségre vágatta haját. Rohadtul fájt az emlékeztető, ami
emlékeztette őt a táncoló, vad, gyakran türelmetlen, de mindig
szerető nővérére.
Újabb nyílért nyúlt. Ahogy a többi íjász, ő is tegezt viselt a
hátán, a Céh fiatal újoncai és a fiatal vámpírok töltötték újra.
Elena elkapta az újoncot, aki úgy töltötte fel a tegezt, hogy nem
került az útjába és majdnem elfelejtette koncentrációját. De teste
tudta mit kell tenni és szünet nélkül tette.
A nyila kirepült.
Nem kellett volna meglepődnie, hogy itt látja Evet. A húga már
nem volt gyerek. Nemsokára tizenhat lesz és a Céh egyik legjobb
újonca volt apró termete ellenére. De Eve volt a család babája.
Bemártott egy újabb nyilat, beletette a tűzbe. – Mikor ér véget
a műszakod? – kiáltott húgának, kinek hosszú kard volt a
gerincén. Senki sem éri váratlanul Evet, mint Slater Palatis
támadta meg Elena családját. Belle és Ari és anyja, nem volt
esélyük. Evenek lesz esélye.
Ami Jeffrey második házasságából született első lányát illeti, ő
kívül maradt a halhatatlan világból, így talán biztonságban
marad. Elena remélte Amynek szép élete lesz, ami gazdagságba
és kiváltságokba csomagolódik. Első bálok, tőzsdeügynök férj,
magazinba élő otthon.

- 454 -
 Sokkal jobb, mint a vér, halál és gyász.
– Harminc perc múlva! – kiáltott vissza Eve a nyilak röpte
közt. A számszeríjak a következő körre voltak betervezve. A
többségüket akkor veszik fel és használják, mikor teljesen ki
tudják használni őket.
– Akkor felderítő leszek a földi megfigyelő csapattal, míg
utána visszajövök ide.
A földi figyelők megkeresnek minden földi harcost vagy
újjászületettet, akiket Lijuan hozott a városba. Ha azok az élet
megcsúfolásai elterjesztik a fertőzést…
Elena álla megfeszült és újabb nyilat vett elő. Bemártotta.
Meggyújtotta a tetejét. Kilőtte.
És várt, szíve csomó volt.
***
Raphael magasra repült a Torony fölé, megnézte a csatát.
Átöltözött bronz barna bőrbe, és két kard feküdt keresztezve a
hátán a szárnyai alatt, valamint védte alkarjait. A harc két
arkangyal közt soha nem volt sima ügy, de lehet közben kell
járnia az embereiért.
Ebben a pillanatban a tűzfal távol tartja Lijuan embereit.
Bármely kísérletre, hogy kirepüljenek szárny elleni fegyverrel
lőnek rájuk a vízhez közeli tetőkön. De az özönlés még csak most
kezdődött, Lijuan hatalmas serege azt mutatta megtervezte a

- 455 -
város elleni harcot, nem figyelt saját veszteségeire, míg íjászai
nem tudtak eleget lelőni, hogy tartsák a vonalakat.
Dmitri, hogy áll az evakuáció?
A kikötő és a környező terület tiszta. Vissza tudunk jönni az
első pontról, hogy nem hagyunk hátra senkit.
A műveletet gyorsabban hajtották végre, mint Raphael
remélte, de Dmitri, Galen és Méreg azokban a hónapokban
dolgozta ki az evakuálási tervet, míg ő öntudatlanul feküdt Elena
mellett. Embereik Manhattanből klinikai pontossággal távoztak.
Raphael mentális hangját is használta, hogy utasítsa azokat, akik
még nem tudtak menni, hogy várjanak, míg más utasítást nem
kapnak.
A káosz emelkedne fel, ha az egész lakosság egyszerre akart
volna távozni.
Kiderült az volt a legnagyobb probléma, hogy elküldjék az
embereket. A New Yorkiak harcolni akartak. Bárki, akinek
megfelelő képessége volt, akkor kijelölték Méreg földi csapataiba.
A makacsokat egyszerűen felveszik és bedobják a teherautókba.
Nem volt választás, nem ez alkalommal. Bárki aki hátramaradt az
újjászületettek csemegéje lesz, ahogy a fertőzés terjedhet.
Tartsátok a vonalat, mondta Raphael, látta az özönvizet, de
nem volt kritikus. Mond meg a lövészeknek, hogy készüljenek.
Nehezebb látó távolágban lévő rakétavetők és szárnyellenes
fegyverek lesznek a második védelmi vonal, hogy a művelet alatt

- 456 -
az íjászok és a közeli tüzelők biztonságban visszavonulhassanak.
Készítsétek elő a hálók bevetését. Nassir ötlete, amivel a
legutóbbi csata során állt elő.
New York a felhőkarcolók városa volt. Ami azt jelentette
rengeteg helyük volt, ahol ledobhatták a hálókat, amiknek
átlátszó szálai voltak, amit borotvaéles üveg szálakkal szőtték át.
Egy halandó és halhatatlan sem tudnak kimászni belőlük anélkül,
hogy szétvágnák magukat. Volt egy gép, ami átvállalta a veszélyes
feladatot.
Az utolsó csata óta Raphael emberei csendben felszerelték a
hálókat, hogy a tartók úgy tűnjenek az épület részei voltak. A
díszes végek, vagy extra légkondicionáló cső, még a furcsa
vízköpőt is üreges hasonmásra cserélték.
Minden háló automata volt. Egy elektronikus parancs és
kiterjedt az egész városra, egy halálos hálózatot hozva így létre
ami szétvágja és eltépi az angyalok szárnyait, akik alattuk
repülnek el. Ha a napfény nem érinti a hálót a megfelelő szögben,
akkor láthatatlanok voltak az ellenség számára.
Raphael szárnyas csapatai a helyükre futottak. Teljes hite volt
feléjük, hogy senki sem árulja el őt.
Kész. Dmitri hangja tiszta volt. Aktiváltam a taposóaknákat,
amiket a leszálló területre telepítettünk.
Raphael szemei a vizet nézték, így látta a robbanást egy
pillanattal azelőtt, hogy Dmitri azt mondta volna, Az egyik

- 457 -
búvárunk oda tudott jutni a tengeralattjáróhoz, telerakta
robbanóanyaggal, az ablakban látta, hogy tele van
újjászületettel.
Raphael remélte a finom hálók, amit a Hudsonba és az East
Riverbe telepítettek a hónapok során az megakadályozza, hogy a
városba ússzon. Minél több újjászületett részt tartanak kint,
annál jobb. Van túlélő?
Ismeretlen, de állandó megfigyelés alatt tartjuk a területet.
Lijuan rajai megtörték a formációt, megzavart formázatokba
rendeződtek. Nem számítottak lentről támadásra. Megzavarta
Xit, a tábornok nem szokott hozzá, hogy a vízi határon harcoljon.
Senki sem támadta meg Kínát több ezer éve már.
Újabb robbanás volt a víz alatt, majd egy harmadik.
A búvárok időben kijutottak?
Biztonságban vannak, erősítette meg Dmitri. Még vagy
három tengeralattjárót észleltünk, de kezdenek körülöttük a
vízben lőni.
Mond meg nekik, hogy húzódjanak vissza. Nem akart
tapasztalt embereket elveszíteni, mikor kicsi volt a siker esélye. A
hajókat a vízben lévő hálókkal fogjuk meg. Azok a hálókat akkor
aktiválták, mikor Lijuant és seregét először észrevették, most
csendben fognak szeletelni és láthatatlanok voltak a sötét
takarásban.

- 458 -
 A hálók nem voltak elég erősek, hogy megállítsák a
tengeralattjárókat, de lelassítják őket. Az több időt ad Dmitrinek,
hogy megfelelő taktikával álljon elő.
Raphael. Dmitri hangja éles volt. Betervezett repülőjáratok
szálltak fel Charisemnon területéről megfelelő céljaik felé, de a
különböző városok helyett most mind New Yorkba tart. A
pilóták figyelmen kívül hagynak minden kommunikációs hívást.
Azonnal rájött. Charisemnon soha nem adta fel szövetségét.
Észak-Afrika Arkangyala és Kína Arkangyala a kezdetektől együtt
játszott, nem volt rá mód, hogy az ellenséges gépek, amik tele
lehettek újjászületettekkel, egy arkangyal tudta nélkül repüljenek
egy másik arkangyal területére.
Charisemnon elárulta őket. Figyelmeztesd Titust, majd a
Tanács többi tagját.
Titus becsületes harcos volt, nem várna kést a hátába egy
katasztrofális harc során, hogy megmentse az embereit az
újjászületettek hordái ellen. Charisemnon azonban nem
hezitálna kardot döfni belé. Ha nem tudják figyelmeztetni őt,
Titus nem fogja látni honnan éri a halálos csapás.

- 459 -
 53. fejezet

Ahogy Dmitri küzdött, hogy kapcsolatba lépjen Titus

udvarával, Raphael figyelmét a Hetek többi tagja felé fordította.
Van jele Lijuannak a korábbiak után? Állandó riadóban voltak,
mert tudták Kína Arkangyala testetlenné tudott válni seregének
egy részével.
Városa soha nem látná a támadó erőt.
Aodhan és Méreg jó távolságra voltak a kikötőtől, nem látták
jelenlétét a szektoraikban, de Illium azt mondta, Azt hiszem a
serege központjában van, mélyen Xi mögött. Jason raja a
legelitebb harcosait azonosította és védelmező mintában
repülnek körülötte.
Jason ugyanekkor jelentette ezt, mikor észrevette az elit rajt.
Raphael magasabbra emelkedett és egyszerre látta: a minta
nemcsak védelmező volt, hanem egy tiszteletbeli védelem egy
idős és tradicionális udvar számára. Ez lehet dupla blöff, Xi elég
okos volt, hogy megrendezze ezt, Raphael ellene döntött. Lijuan
túlságosan tudatában volt státuszával, hogy ily módon tervezzen.
A víz felé tartatott.
Lijuan serege meglátta őt, míg a tűzvonal másik oldalán volt,
nyilak száguldottak felé, valamint energiacsapások, amiket

- 460 -
Lijuan legerősebb harcosai küldtek. Minden energiacsapást
kivédett, elseperte a nyilakat. Nem akart több erőd felfedni a
szükségesnél. A feladata az volt, hogy lekösse Lijuant, bemérje
erejét.
Ez nem csata volt. Ez háború volt, abban ez volt a harctér.
Alatta ragyogó tűzvihar szárnyak voltak, ahogy átrepült egy
felhőkarcoló felett, amint Elena egy íjjal térdelt a kezében. Érezte
a nő mentális érintését, mentális csókja élettel vibrált végig
benne, ami dacos és erős volt a testében.
Átlépte a tűzvonalat.
Lijuan angyal hordája kardokkal jött elé, a harc sírt a
levegőben.
Az embereid mögé rejtőzöl? Szélesen küldte ki, minden
angyali elmébe elért, minden személyhez a tengeralattjárón.
ISTENNŐ VAGYOK! Obszidián gyöngyházszerű szürkével
keveredve csapta meg őt a vállán. Alig tudta kivédeni az
obszidián csapást és csak azért, mert megfelelően bukott alá.
Vagyis Xinek sikerült átvinnie taktikáit, mert a tiszteletbeli őrség
csali volt.
Raphael gyorsan újraszámolta lehetőségeit, ennek ellenére
nem válaszolt saját csapással, míg a nő harcosai folyamatosan
lőttek rá. Xi volt elől, Raphael szárnyait támadta. Nem volt
csillagfényes ragyogása, hanem obszidián, ami Lijuan árnyéka

- 461 -
volt, látható megerősítése, hogy Raphael Heteinek képességeivel
ellentétben Xi ereje arkangyalából eredt.
Ahelyett, hogy szárnyait fehér tűzbe borította volna, kivédte a
támadásokat, minél kevesebbet tudnak, annál jobb. Ahogy
védekezett, próbált rájönni Lijuan helyzetére, de nem látta őt.
Megjelent, majd testetlenné vált a legutolsó csatájuk alatt, de
most úgy tűnt állandóan fent tudta ezt tartani.
Miért nem volt már New York felett?
Miért nem ölte már meg az íjászait?
Jég volt a tüdejében. Ez alkalommal megtette a
megjósolhatatlant. Saját egész seregének elküldte a
figyelmeztetést. Menjen minden íjász, minden lövész, nézzetek
fel! Eltöltve erővel Lijuan pontosan azt tette, amitől félt és
támadó seregét rejtve tartotta, míg a többi felfedeződött. A
támadás késlekedése azt jelentette, hogy az elszakadt rész több
figyelmet kap, de most már halálosan közel kellett lenniük.
Valamit tennie kellett az esélyekkel.
Elégette egy csapással a támadókat, vadtüzet húzott magába és
nem egy hatalmas csapással engedte el, hanem egy
szétterjedőben, aminek ő volt a központja.
Statikusság töltötte meg a levegőt.
Lijuan hatalmas sereget gyűjtött, de mint Antonicusnál látták,
a halál nyomata nem volt immunis a vadtűzre. Még ha a hatás

- 462 -
átmeneti is volt, megadta embereinek a tudást, hogy
átrendezhessék erejüket, megvédhessék otthonaikat.
A vadtűz csak terjedt… és erőszakos kékkel és fehérarannyal
cikázott az ellenséges erőkön, letépte testetlen köntösüket. A
levegő utána tűzzel telt meg, ahogy a tetőn lévő harcosok
elkezdtek lőni az ellenséges harcosokra, akiket már megsebesített
a vadtűz kaszája. Az ereje túlságosan szétterjedt, hogy öljön, de
nagy sérülést okozott.
Sokan sikoltva zuhantak alá, szárnyaik összeomlottak a
nyilaktól, lövedékektől, vagy tűztől,
Bassza meg Arkangyal. Elena hangjában, minden betűjében
horror volt.
Megfordult… és látta olyan hatalmas sereg vette körbe városát,
hogy minden élő, erős angyal ott volt Lijuan területéről. Több
tízezer. Annyi, hogy küzdött a megértéssel.
Nézőpontot váltott és megértette, a támadás miért nem
érkezett eddig, a raj miért mozgott olyan lassan Manhattan
megtámadása során. A többség azzal volt elfoglalva, hogy
hatalmas fém hordozókat hozzanak.
Azokban a hordozókban voltak Lijuan vámpír seregei… és az
újjászületettek.
Dmitri, hívd haza az embereinket. Ez a harc halálig fog
tartani, mindenkire szüksége lesz. Nimra, Nazarach, Augustus,
mindet. Kockázatos volt mindenkit elhívni a területéről, de a

- 463 -
legutolsó alkalommal ellentétben nem gondolta, hogy Lijuan kis
harapásokkal eszi meg őket. Nem, be akarta venni New Yorkot,
majd átvenni területét.
Mond meg Galennek és Naasirnak, hogy a nem harcosainkat
a Menedékben küldjék Eli területére. Eli emberei megvédik őket.
Ez olyan döntés volt, ami Elijah és ő hoztak, mikor Lijuan
emelkedése elkerülhetetlen lett, s ha Dél-Amerikát támadta volna
meg, Galen, Naasir és a csapataik gondoskodtak volna Eli nem
harcosairól, hogy harcosait hazahívhassa.
Ma Raphael harcosai repülnek majd a harcba.
Ahogy Raphael kiküldte az utasításokat átküzdötte magát a
hatalmas számú szárnyas csapatokon. Kardja véres volt, de célja
a fehér hajú és finom galambszürke szárnyú arkangyal volt, aki
magasan a város felett lebegett, ujjain éterien gyönyörű erő
táncolt, ami mindent elpusztított, amihez hozzáért.
Most kell lecsapnia rá, míg nem látja őt. Egy ellenséges harcos
kardjával fel akarta szeletelni Raphael szárnyát… és az Raphael
tudatos akarata nélkül fehér tűzzé vált. A kard átment rajta, de
nem okozott semmilyen kárt, az ellenséget kibillentette
egyensúlyából.
Levágta az angyal fejét, a vér az arcára spriccelt, arkangyali
erővel kivégezte a többieket körülötte, majd magasra emelkedett,
vadtűz égett halálosan kezeiben. Eredeti támadása összeütközött

- 464 -
Lijuanéval és a visszhang hatalmas hangrobbanásként terjedt
szét az egész városban.
Látta hogy néhány embere lebukott, kezeit a füleiken voltak,
de íjászai kitartottak.
Eldobta a rejtett vadtűz támadást a másik kezéből rögtön
ezután, a szárnyait célozta meg vele. Nem számított ilyen gyors
válaszra, és támadása megtalálta helyét. A nő sikoltott, ahogy a
vadtűz szétterjedt szárnyának egy részén, mielőtt testetlenné vált
volna, dühvel fizetett vissza.
A nő obszidián halála megcsapta az épület oldalát, kitörte az
üvegeket és elpusztította a sarkát. Mintha egy óriás harapott
volna ki a felhőkarcolóból. Kihasználta a nő düh fűtötte stratégia
mentességét, több vadtüzet dobott rá kis, gyors golyóként,
miközben rájött a vadtűzben opálos ragyogás volt. Nem olyan
erős, mint amit a gubó törött darabjain látott, de jelen voltak.
Elena szívének része, örökre megjelölte erejét.
A második gömb Lijuan lábát érte el. A vadtűz megégette, és
kegyetlen ragyogása mögött látta, hogy a nő csontos arca
megjelenik és eltűnik.
Miért nem lett megint testetlen? Lehet, hogy a vadtűz fejlődött
annyit, hogy megállítsa őt a váltásokban? Vagy mert annyi
energiát használt fel, hogy elrejtsen egy ekkora sereget, hogy
kiégette ezen képességét?

- 465 -
 Bármi is volt az ok, nem állította meg Lijuant, hogy obszidián
fényű esővel terítse be. De mivel sérült volt nem volt olyan erős.
Harcosai bezárták soraikat előtte, mielőtt a nőre célozhatott
volna. Raphael elégette őket, de mindig voltak mások, akik
képesek voltak saját életüket és testüket adni, hogy megvédjék
istennőjüket, hús, vér és elmétlen hűség fala voltak.
Az utolsó raj, ami odarepült tapasztalt csapat volt. Az egész
egység Lijuan körül repült egy szívverés alatt, mind egyszerre
buktak le és beléptek a harc közepére.
Raphael többé nem támadhatta a nőt anélkül, hogy saját
embereit áldozná fel. Lijuannak ugyanezzel volt problémája, nem
támadhatta meg őt anélkül, hogy elsőrangú harcosait ölte volna
meg.
Patthelyzet.
Kihasználta a szünetet, megnézte a csatateret. A tűzvonal már
nem létezett, íjászai hátrébb kerültek. Nem volt sokk, hogy látták
Lijuan embereit bevenni a kikötőt, ekkora óriási erővel ezt várta
első veszteségnek.
Sérült angyalok feküdtek a tetőkön, szárnyaik összetörtek és
testük véres volt. Gyógyítók és harctéri orvosok jelentek meg
Raphael sérültjei mellett, míg kemény szemű harcosok nézték
Lijuan sérültjeit, hogy ne csatlakozhassanak a harcokhoz
Figyelme visszatért az ellenséges rajhoz, ami körbevette
istennőjét. Hajlandó vagyok beleegyezni a tűzszünetbe, hogy

- 466 -
összegyűjthessük a sérültjeinket. Néhány embere most már
ellenséges területre esett.
Határozottan küldte ezt az üzenetet, ami a közelben lévő
minden elmét elérte. Így az emberei tudni fogják, hogy milyen
döntést hoz. Ha demoralizálhatja seregét, megteszi. Ahogy várt a
válaszára, mondta két harcosának, hogy bukjanak le, tisztán
lásson előre… és angyaltűzzel robbantotta fel a nő másik raját. Az
elégette őket. A hatalmas konténer, amit vittek becsapódott az
utcára.
A távolság nem nyomta el a puffanás hangját, amit a pusztulás
okozott. Az égből ez játékdoboz volt, amiből törött babák estek ki.
A többség mozdulatlan volt, de voltak, akik megpróbáltak
kimászni, szánalmasan és lassan.
Ransom csapata rajta van, mondta Dmitri neki és tudta több
száz méterrel lejjebb egy csapat vadász gondoskodik a mászókról.
Raphael ment, hogy a második hordozót is elpusztítsa, de
Lijuan seregei látták mi történt, pontosan buktak le, hogy
kikerüljék támadását. Lijuan felemelkedett emberei köréből,
ezzel egy időben ismét rá célzott. Súlyosan sérült szárnya ellenére
nem újonc arkangyal volt az első csatájában. Majdnem elkapta
őt.
Kegyetlen sortűzként dobta rá a vadtüzet, ahogy ő
védekezésként támadt rá. Raphaelen izzadság volt. Talán úgy
tűnt győz, de nem ez volt az igazság. Annyi vadtüzet használt fel,

- 467 -
hogy a Zuhatag erő ide vagy oda, teste küzdött, hogy többet
állítson elő.
Ha ki kell még tartania, akkor sima angyaltüzet kell
használnia, aminek nem volt hatása Lijuanra. Ahogy attól tartott,
miután nem tudta meggyógyítani Antonicust, még a vadtüze sem
volt elég a harcban.
Ekkor igazán megsebesítette a nőt.
Épp most, mikor a nő felemelkedett, látta, hogy teste már
megállította a szárnyán és a lábán a vadtűz égését. Ha Lijuan úgy
dönt, kifárasztja, akkor könnyen nyer. Legalább adott az
embereinek egy kis időd fellélegezni, hogy összetörhessék a
hordozókat. Lijuan csapatai sokkal óvatosabbak voltak és azokat
a harcosok mögé dobták le, majd visszatértek a kikötő felé.
Aodhan, Illium, Jason, oda tudtok menni a hordozóhoz? Ők
voltak a legerősebb angyalok a csapatában, akiknek megvolt az
ereje, hogy elintézzék a masszív dolgot.
Mindhárman negatívval válaszoltak. Jason bal oldalt harcolt,
Aodhan a jobbon, míg Illium a frontvonalban volt. Bármely
visszavonás és Lijuan rajai megtámadják az íjászokat és
lövészeket egy véres mészárlásban.
Izzy közel van, tizenegy óránál. Elena mondta az elméjébe.
Raphael hitvesét is bevonta a kommunikációba.
Megsemmisítette az ellenséges harcosok sorát, kettő furcsán
rá akart támadni, de nem volt ideje megállítani őket, és

- 468 -
gondolkodni, mielőtt kitörölte volna őket a létezésből. Tudom,
hogy ő a kedvenced hbeebti, mondta utána, de Izzy babaangyal,
képessége alig egy gyertyaláng, még kevésbé képes energiát
dobni.
Ezért van nála rakétavető, válaszolta vadásza türelmesen. Ash
tanította meg neki egy hónappal ezelőtt hogy lőjön és
ragaszkodott hozzá, hogy elhozza a harcba.

- 469 -
 54. fejezet

Raphael bemérte Izzyt a káoszban. Nem volt csoda, hogy a

fiatal angyal annyira ferdén repült. A fegyver nehéz volt, még ha
izmos mellkasán is hordta. Izak, akkor lőj vele, ha közvetlenül a
hordozó felett vagy. Jurgen és Imani, védjétek meg Izakot.
A két rangidős angyal bőrben volt, a fiatal angyal mellé
repültek. Akinek javára szólt, finom precizitással reagált. A
rakétavetőt a vállán a megfelelő helyre tette, fenntartotta döcögős
lebegését, figyelmen kívül, hagyta az ellenség sikolyait, amik
elérték őt és lőtt.
A felé repülőket Jurgen dupla kardja és Imani harci pörölye
szétzúzta. Egy fej lekerült, egy arcot betörtek… és a hordozók
kitépődött az angyali kezekből a rakéta becsapódása miatt. Izak
vissza akart repülni, de megállt, mikor a Légió két tagjának teste
belécsapódott.
Az íjászok elmentek a hordozó útjából ahogy az
végigszáguldott az épületek közt, egyik emberük egy hatalmas
daruval és annak golyójával belecsapott a levegőben.
Azok a golyók dühösen csaptak le az ellenséges angyalokra.
Raphael kikötői harcosai már visszahúzódtak a parancsra, mikor
a daruk működésbe léptek. Lijuan emberei üldözték őket, azt

- 470 -
hitték ez igazi visszavonulás. A daru bowling bábukként kapta el
őket.
Törött csontok, betört arcok, vörös hús esett az égből.
A városban lévő darukat használni, mint halálos fegyver, az
Galen ötlete volt. Senki sem látta igazán a darukat. Azok a tájkép
részei voltak. A meglepetés csak egyszer működött, de akkor
nagyon jól. Több daru kezdett bele, és sikerült Lijuan embereit
felkészületlenül érniük, percek alatt több százat zúztak le.
Lijuan tábornokai magasra emelkedtek a levegőbe, hogy
elérjék a darukat, kezükön obszidián gyűrű volt.
Kifelé! utasította a daru működtetőit Raphael.
A férfiak és nők szó szerint kiestek az irányító dobozból,
minden szárnyas egység ezért volt ott. Obszidián erő ütötte meg a
darukat a kizuhanók során. Raphael nem tudta megmondani,
hogy sikerült-e nekik.
Raphael, kezdünk embereket veszteni. Dmitri hangja olyan
nyugodt volt, mint csatában mindig. Ők kibaszottul sokan
vannak.
Tudom. Erői hatalmas károkat okoztak, de a városban senki
sem tudna ekkora erővel elszámolni. Felfoghatatlan volt. Van hír
Eji jobb kezétől?
Úton vannak.
De még vagy egy napig nem érnek ide. Elijah talán előre jön,
de addig még órák telhetnek el. A városa addigra halott lehet.

- 471 -
Meg kell találnia a módot, hogy késleltesse Lijuant, hogy állítsa
meg teljes támadását. Neki és az embereinek szüksége van rá,
hogy terveiket újragondolják. Még a legrosszabb esetben sem
számoltak ekkora sereggel.
Nem volt lehetőség New Yorkba gyűjteni az erőket, mikor a
város egy lépésre van a katasztrofális megsemmisüléstől.
Meghozta a döntést, a közelben lévő szárnyas harcosaitól
kérte, hogy bukjanak le. Egyikük sem tudja majd gyorsan
kibontani, de elegen megtették, hogy megkezdhesse. Belélegezte
a levegőt, kiengedte a vadtüzet és lándzsává formálta, majd
taktikai számításokat végzett a rajon, ami Lijuant védte.
Az egyszer élő angyal héja ebben a pillanatban esett le… pont
mikor a vadtűz vajként vágott át a védő őrökön.
Elérte a közepét. És megtalálta célpontját.
Lijuan sikolya fűrész volt az elméjében. A fogait csikorgatta,
ahogy a nő újra megjelent, vadtűzzel égett, felemelte kezeit és
még többet dobott a nőre. A nő elfutott, a kikötő felér repült, míg
harcosai öngyilkos hűséggel repültek körülötte. Követte őket,
arkangyali dühvel zúdult rájuk, csak akkor kellett megállnia,
mikor egy hatalmas raj tört át a frontvonalon, ami közel volt az
íjászok tetőihez.
Elfogadom a tűzszünet ajánlatot, hogy összegyűjtsük a
sebesülteket. Lijuan rémálom hangja hullámzott a halottak
vékony sikolyaitól és könyörgő sírásaitól.

- 472 -
 Mindkét fél visszahúzódik. Utasított Raphael. Mindkét
oldalról egy raj gyűjti össze a testeket. Az emberei törötten
feküdtek az egész városban. És nem volt már benne vadtűz.
Semmi, ami igazán megérinthette Lijuant.
Egyetértettünk. Düh volt a szóban, de elég kárt okozott a
nőnek, hogy a sebeit nyalogassa.
Várt, amíg visszavonta csapatait, mielőtt ő is kiadta volna az
utasítást. Kivéve, hogy Lijuan emberei a kikötő szomszédságáig
mentek vissza. Raphael emberei taposóaknákat tettek az egész
szomszédságba, és beindítják azokat, mikor Lijuan seregei
kezdenek előremászni, mert Raphael erőinek nem sikerült
minden hordozót megsemmisíteni.
Legalább öt landolt.
Remélte, hogy az újjászületettek azokban voltak, amiket ő és
Izak elpusztított, de tudta, hogy nem voltak ilyen szerencsések. A
Zuhatag káoszt akart és pusztítást. De Lijuan nem fog biztos
kikötőt találni a városában. Számára New York megmutatja
fogait.
Az íjászai és lövészei a helyükön maradnak, ahogy Lijuan
emberei visszahúzódnak.
Raphael is várt addig, míg Lijuan emberei elég messze voltak,
hogy nem kezdenek lopott támadásba, míg elfordult. Mikor
Elena felrepült, hogy csatlakozzon hozzá, visszarepültek a

- 473 -
toronyhoz, látta az arcán a vér spriccelésének vörös csíkjait. Nem
az ő vére volt. Valaki másé.
Ellenséges angyalé, mondta, mikor elkapta a férfi pillantását.
Valaki levágta a fejét az égben és mindenhova spriccelt, rám is.
Hangja bősz volt, mikor folytatta. Két íjászt vesztettünk a tetőn,
amin voltam. Ketten súlyosan megsérültek.
Négy. Nem volt nagy szám… hacsak nem gondoltad meg, hogy
meddig fog dühöngeni ez a háború, és hogy mennyire kevés
embere van Lijuanhoz képet. Talán elég harcost meg tud
gyógyítani az erejével, míg Elijah megérkezik a seregével.
Előttük Primary szállt le a Légió épületén. Raphael látta a
szürke szárnyakat a harc során. Mikor egy elesett, másik lépett a
helyébe. Ők voltak Raphael legnagyobb előnye. Hétszázhetvenhét
harcos, akiket nem lehetett megölni. Kivéve…
– Valami baj van Vámpírvadász. – Gyorsan ereszkedett le.
Primary guggolt az egyik embere felett, aki a hátán feküdt,
egyik keze a mellkasán volt, ahogy fekete folyadékot köhögött fel.
– Mi az? – Amennyire Raphael tudta a Légió immunis volt a
betegségekre.
– Halál – mondta Primary olyan hangon, amiben több száz
hang volt. Kihúzta kardját, a másik harcos szemébe nézett,
elvágta a nyakát, leválasztotta fejét a testéről.
A teste nem vált porrá, mint a Légiónál eddig volt, mikor
elestek a csatában. Folyékony mérgező iszappá vált, mikor

- 474 -
Primary Raphaelre nézett. – Véget kell ennek vetnie uram –,
mondta, ahogy Elena leszállt Raphael mellett.
Raphael angyaltűzzel érintette meg a Légió harcosának
testét… de a test mozgott még utána.
– Pokolba. – Elena megérintette a karját… és egy vadtűz kacs
csapta meg a férfit, míg Elena felzihált. A vadtűznek olyan íze
volt, mint a nőnek. Dacos élet.
A cseppet használta, amit neki adott, hogy véget vessen a
testnek, mielőtt Primaryra nézet volna. – Érzed, hogy
regenerálódik?
Primary a fejét rázta. – A testét megették. Most már csak
hétszázhetvenhatan vagyunk itt testben.
– Sajnálom. – Elena kezét Primary vállára tette, arcán
fájdalom volt. – Tudom, hogy egyek voltatok.
A férfi felbiccentette fejét, hogy ránézzen. – Nem veszett el. A
részünk. Csak a teste pusztult el.
Raphael soha nem értette meg teljesen a szintet, amin a Légió
volt, de örült, hogy nem vesztették el egyiküket. – Lijuan ereje
ütötte meg,
– Nem. Az egyik angyali harcosa harapta meg.
– Harapták? – Elena türelmetlenül eltűrte hajának tincsét a
füle mögé. – Mint egy vámpír?

- 475 -
 – Az angyal a fogait a karjába süllyesztette. – Primary a
bicepszére mutatott. – Vannak mások, akiket megharaptak, de
nem az enyémek közül.
Raphael figyelmeztetés nélkül szállt fel, ahogy Elena azt
mondta. – Raphael! Menj! – A felszállás szele meglökte Elenát és
Primaryt a tetőn, a szárnyai fehér tüzek voltak.
A gyengélkedő teraszán szállt le pillanatok alatt, majd
berohant.
– Uram! – Nisia kétségbeesett szemekkel nézett rá, ahogy az
ágy mellett térdelt. A barna hajú kék szemű Andreja volt rajta,
szárnyai kicsit sötétebb árnyalatúak voltak, mint gazdag
mahagóni haja. A magas és izmos angyal csavarodott és harcolt a
kezekkel, amik lent akarták tartani, míg Nisia megpróbálta
gyógyítani.
Csupasz lába véres volt egy sérüléstől, de nem ez fogta meg
Raphael figyelmét. Andreja rút feketeséget köhögött, erős volt
krémszínű bőrén.
Kezét az angyal mellkasára tette, egy apró csepp vadtüzet
adott neki abból, amit Elena adott át neki.
A vadtűz megsértette Lijuant, nem idős angyalokra volt
tervezve.
Andreja harci tunikájának durva vászna elégett az égető
érintéstől, ahol megérintette őt. A nő sikított, magasan és

- 476 -
gyötrelmesen, mielőtt összeesett volna. A látható harapásnyom a
lábán a bomló húsnál vadtűzzel égett.
Ez nem állította meg Nisiát, hogy kezeit az angyalra tegye. –
Él. Laric, fejezd be a beteged kezelését, és segíts Andreja lábánál.
A fiatalabb gyógyító biccentett, ma nem fedte el magát. Bár
továbbra is eltakarta sérült szárnyait, kapucnija leesett a
káoszban, mikor annyi súlyos sérültet kellett ellátni. Ez volta az
első alkalom, hogy Raphael látta a vastag, mély barna hajat, amit
fény ért.
– Figyeljétek, hogy visszatér-e a fertőzés – mondta Raphael,
elkapta a tűzvihar szárnyakat. – Hol vannak azok, akiket
megharaptak?
Öten voltak és képes volt mindből kiirtani a fekete mérget,
olyan sebességgel, ami reményt adott neki, hogy a vadtűz képes
jelentős kárt okozni Lijuannak. Andreja már tudatánál volt és ült,
mire végzett az utolsó harapottal is.
– Uram –, ráspolyként hangzott, hangja megtartotta az ütemet
és ritmust, ami Michaela területének messzi szélén lévő
otthonára volt jellemző. – Bent, a feketeségben megeszi a lelket.
Fel akar falni és irányítani minket.
Laric csendben segített Andrejánál, letérdelt előtte, hogy
kezelni tudja nyitott lábsebét. A nő lenézett a férfi fejére, majd
ujját a férfi álla alá tette, felbiccentette a fejét.

- 477 -
 Várj hbeebti, mondta, mikor érezte Elena megmerevedését.
Andreja nem kegyetlen angyal.
Ma az angyal megnézte Laric arcán a pink sebeket és fehér
gerinceket. Azok a hajvonala alá kúsztak, végig a torkán és
tovább. Az arcán egy rész, a bal szeme és arca volt sima, sértetlen.
A férfi vállai megmerevedtek Andreja érintésére, kezei
mozdulatlanok lettek a húson.
– Hvala kicsi – mondta a nő angyal lassú mosollyal, amiben
nem volt szánalom, hanem valami más, ami miatt Laric elpirult,
mielőtt fejét lehajtva újra dolgozni kezdett volna a lábán. –
Gyengéd kezeid vannak.
Óóóó. Ezzel Elena elhúzta Raphaelt a gyengélkedőről. –
Szerinted bejön neki Laric? – kérdezte kint, vigyor alakult ki
arcán.
– A férfi sokkal rosszabbat okozhat. – A kor, ami Andreja bőre
alatt volt, az gondoskodás volt egy sérült angyal testének, és
szívének. – Abból, amit láttam, Andreja nem bánja, ha
udvarolnak neki, de nem fogja kényszeríteni vagy kierőszakolni
ha Laric azt mutatja nem érdeklődik iránta.
– Remélem lesz esélye kitalálni. – Elena mosolya eltompult, a
kis pillanatnyi boldogság meghalt a háború súlya alatt. – Amit a
harapás hatásáról mondott… A halál nem a cél, ugye? Ha
megtörténik, akkor az az újjászületés része.

- 478 -
 – Attól tartok igazad van. – Kezének hátoldalával
megsimogatta Elena arcát. – Elena, a vadtüzem nem
regenerálódik elég gyorsan, hogy visszaverje Lijuant, ha ma
megint lecsap.
Elena szemei megfeszültek.
Megcsókolta a nőt, mielőtt megszólalhatott volna. Nem bánok
semmit. Elena nélkül nem lenne miért küzdenie, nem akarná
megmenteni neki világot. Inkább esek el Raphaelként, mint a
Zuhatag bábjaként.
Elena ajkai kissé szétváltak. – Inkább halnék meg Elenaként,
mint hogy árnyékként éljek.
– Akkor egyetértünk. – Homlokát a nőére nyomta, szárnyait
köré csavarta.
Egy pillanatnyi lopott szerelem, a kúszó sötétben, ami az
ajtajukban volt.

- 479 -
 55. fejezet

– Újra kell gondolnunk a terveinket. – mondta rangidős

embereinek, mind Dmitri stratégiai asztalánál gyűltek össze az
irányító szobában. Az asztal tele volt a harctér háromdimenziós
rekonstrukcióival.
Aodhan, Illium, Dmitri, Méreg, Jason és Elena volt ott,
valamint Vivek Kapur, mint Elena Őrségének tagja, valamint
Sara Haziz. Míg a nő nem volt a Torony tagja, ő reprezentálta a
vadászokat a földön és szüksége volt a tudásra, amit itt vitattak
meg.
A férje Deacon, kegyetlenül tehetséges vadász volt, de inkább
fegyverkészítőként dolgozott. Nonstop dolgozott a Torony alsóbb
részén lévő munkaállomáson, egy általa választott csapattal. A
feladatuk az volt, hogy megjavítsák a törött fegyvereket, eldobni
amit nem lehetett és újat készíteni.
Az utolsó személy Suyin volt, neki rálátása volt nagynénjére.
– A seregének nagysága mindent megváltoztat –, értett egyet
Aodhan, ragyogó szárnyának tollai vörössel voltak csíkozva és
haja nedves volt. – Soha nem hallottam vagy láttam ekkorát.
– Nem láttam. – Jason ritkán mutatta ki érzelmeit, de ma
vállai beestek, gerince merev volt. – Nem értem hogy nem vettem

- 480 -
észre. Személyesen erősítetem meg a számokat, amiket
megadtam. Ők voltak az egyedüli harcosok a különböző
udvaraiban.
– Talán nekem vannak válaszaim – mondta Vivek Kapur. – Ez
baromi fura. – Felemelte tabletjét az öléből. – Minden szögből
megnéztem a harcot, ahogy tudtam, próbáltam a komputereknek
elég adatot adni, hogy megjósolhassuk a mozgásukat.
Raphaelnek volt erre egy harcban edzett tábornoka, Dmitri.
Jobb kezének agya éles csapda volt, mikor harci stratégiáról volt
szó. De nem fog lebecsmérelni egy ilyen intelligens embert. – Mit
fedeztél fel?
– Sok, úgy értem sok harcos nem tűnik harcosnak –, mondta.
– Az angyalok minden formában vannak, de ezek nem tűnnek
kifent harcosoknak. – Képeket hozott fel a tableten.
– Tedd ide –, irányította Dmitri, megérintett valamit az
asztalon.
Egy hatalmas képernyő jött elő a plafonról, egyenesen az asztal
fölé.
– Adj egy percet. – Vivek ujjai repültek a tableten. – Kész.
Raphael látta mire gondolt a fiatal vámpír, mikor meglátta a
képeket.
– Ismerem ezt a férfit. – Jason egy angyalra mutatott, aki
felemelte kardját és kivillantotta fogait, szemének fehérje
ragyogott. – Fiatal könyvtáros egy kisebb udvarban. Nincs harci

- 481 -
képessége. – Egy másik angyalra mutatott, mozdulatlan lett. –
Neki van harci képessége, de Titushoz tartozik.
Mind egy hosszú percre elcsendesedtek.
– Lehet, hogy a sajátjainkkal kell megküzdenünk – mondta
végül Raphael. – Értesítsétek a rajokat és emlékezzetek rá, nem
valószínű, hogy saját akaratukból harcolnak. – Titus emberei
teljesen elköteleződtek mellette. – Azt várni tőlük, hogy mit
tesznek, azzal pozícióink megfordulnak és mi leszünk azok,
akiket irányítanak.
– Nem hiszem hogy élnek –, kockáztatta meg Vivek, arca fakó
volt barna bőre alatt. – Tudom, hogy úgy néznek ki, de… Itt. .-
Újabb képet hozott fel.
Ez egy angyalt mutatott, kinek foltos barna szárnya volt és
fogait Andreja karjába süllyesztette, aki egy tüskés golyóval
akarta betörni a fejét. Egy cséphadaró volt a másik kezében, a
tüskés golyó úton volt összetörni a harapó bordáit.
– Beszéljünk a pszicho szemekről. – Elena karjait összefonta,
és lábait kicsi terpeszbe tette, a harapó arcára nézett. – Ott nincs
semmi.
Igaza volt. A harcos halottnak tűnt, kifejezéshiánya éteri volt.
– A szemei feketék. – Illium Elena mellé állt, szárnyaik fedték
egymást, de Elena szárnyáról nem ugrott energia Harangvirág
szárnyára. – Egy halandó, vagy halhatatlan szeme sem tiszta

- 482 -
fekete a világon, de én is sok harcost láttam ilyen szemekkel.
Nem tudtam a pupillát megkülönböztetni az írisztől.
Raphael visszaemlékezett két angyalra a csatájából. Rájött
nekik is ilyen szemük volt, fekete és tompa.
Vivek újabb képeket hozott fel a fekete szemű harcosokról.
Jason felüket más arkangyalhoz tartozóként azonosította, nem
pedig Lijuanéként. Ez kis kegyelem volt, hogy nem kellett a
sajátjukkal szembe nézniük.
– Vivek – mormogta Elena –, tudsz még képet találni a fiatal
könyvtárosról, akire Jason mutatott rá? Látni akarom őt
csatában.
– Lehetséges. Ez az arcfelismerő szoftver jó, de szüksége van…
– A szavai eltompultak, ahogy dolgozott.
Jason megint megmerevedett, szárnyai rendszertelenül
mozogtak, ahogy a képernyőhöz lépett. – Nem is értem hogy van
itt. – Egy angyalra mutatott, kinek mellei nagyok voltak nem rá
illő mellvértje alatt. – Két hónappal korábban szült, és az egy
héttel azelőtt volt, hogy Kína elsötétült. Pihennie és gyógyulnia
kellene, majd a Menedékbe repülnie a babával egy gyógyító
kíséretben.
Sara Haziz most először szólalt meg, haját befonta. – A mellei
tele vannak tejjel.
– Egy korai angyali babának az anyja közelségére van
szüksége, hogy legyen esélye túlélni. – Raphael figyelte fiatalként

- 483 -
az óvodát, figyelte az aggódó anyákat, akik ringatták babáikat,
akik korábban születtek, órákon át voltak meztelen bőrükön.
– Megvan. – Vivek kicserélte a képet egy videóval.
A harci képzés nélküli könyvtáros szünet nélkül vágott át
ellenfelein. A férfi mozdulatai folyékonyak voltak, reakcióideje
egy jól képzett harcosé. A kifejezése azonban nem változott. Akár
bekapott egy csapát, vagy kiosztott egyet, szemeinek halott
feketesége állandó volt.
Raphael a képekre nézett, majd a gyengélkedőn lévő
angyalokra gondolt és mit mondott utána hitvese. – Azt hiszem
az újjászületettek már köztünk vannak.
– Az lehetetlen. – Illium a fejét rázta. – A halandókból csinált
újjászületetteket. Ezek angyalok.
– Charisemnon képes volt hatni az angyalokra –, értett egyet
Dmitri. – Lehetséges.
– Az indiai találkozón kívül – mondta Jason –, Charisemnon
hónapokig a palotájában volt. A kémeim megpillantották őt néha,
de soha nem jelent meg kint, még őreivel sem.
Raphael emlékezett a jelentésre, de ahogy Michaela okosan
használta előnyeit, a halhatatlanok néha úgy döntöttek
visszahúzódnak a világtól. Charisemnon elérhető maradt a
Tanács számára, megtette kötelezettségeit. Szociális hiánya nem
aggasztotta arkangyal társait.

- 484 -
 – Együtt tették. – A bizonyosság jéghideg volt a vérében. –
Bármi is hozta létre ezt az élet és halál abnormalitását, abban
Charisemnon és Lijuan is benne volt.
A Betegség Arkangyala és a Halál Arkangyala.
– Az „ajándéka” legutóbb ellene fordult – mondta Elena. –
Szerinted kockáztatott?
– Meggyógyult. Ha megint megtörténik, kétség kívül
meggyógyul.
– Talán ez alkalommal félreszámolt – mondta Ashwini, egy
dobócsillag volt szórakozott ujjai közt. – Talán a képessége
megöli őt ez alkalommal, nem közvetlenül, de legyengíti a testét,
ami nem látható a felszínen. Ha én lennék a Tanács, nem
akarnék Titus ellen menni, míg ő teljes erejében van.
– Ezt csak reméled cher – mondta vontatottan Janvier –, vagy
az álmaink valóra válnak és Charisemnon belülről elrothad?
Ashwini eltette a dobócsillagot, pofát vágott. – Nem tudom
megmondani.
Izak csendben állt és lenyűgözve nézte őket.
– Még ha Charisemnon meg is hal – mondta Raphael –, a kár
megtörtént. Ő és Lijuan létrehozott egy pestist a halhatatlanok
számára.
Elena felkapta fejét és Raphael tudta a nő összekötötte a Légió
történetét a Rémálmok Zuhatagáról. Egy arkangyal hozta létre
akkor a pestist. Ennek eredményeként a mérgezett angyalok

- 485 -
Aludni tértek, remélve, hogy legyőzik a mérget, és arra ébredtek
fel, hogy új emberek voltak a helyükön. Akik az ő megváltásuk
voltak.
A méreg, amit minden angyal és arkangyal sejtre termelt,
bennük élt. Csak a bizonyos emberekbe való átadás tisztította
meg őket eléggé, hogy ne legyenek vérengző szörnyek. A
vámpírok véletlen melléktermékek voltak.
– Uram. – Jason hangja csendes, de átható volt. – Megnéztem
egy kisebb harcot Vivek eszközén. – Visszaadta a tabletet a
vámpírnak. – Úgy tűnik minden újjászületett rajt egy élő harcos
vezet.
– Mi történik, ha megölik a vezetőt? – kérdezte Illium. –
Valahogy kapcsolódnak hozzá? Ez a személy a forrása harci
képességeiknek?
– Lehetséges. – Ahogy az is, hogy egy erőforrás irányítja őket,
Xi elég képzett harcos volt és nem érzett kényszert, hogy
megnyíljon istennője előtt. – Ennek ellenére értesítsétek a
rajokat, hogy próbálják meg kiiktatni a vezetőket. – Ha mást nem
is, de összezavarhatják a csapatot. – Figyelmeztessétek az
embereiteket, hogy kerüljék el a harapásokat, akár égen, akár a
földön. Talán eltörik a lábuk, vagy meglövik őket, akkor inkább
legyen az.
Mindenki bólintott.

- 486 -
 – Értesítem a gyógyítókat, hogy vegyvédelmi protokollokat
használjanak a harapott sérülteken. – Vivek arrébb csúszott,
hogy telefonáljon.
– A földön sima újjászületettek voltak. – Dmitri mondta, aki
egy pillanatra arrébb lépett, egyik ujját a fülére nyomta. – Az
egyik felderítő csapatom látta őket csoszogni a megmaradt
hordozó közt.
– A város tűzvonala kész – mondta Janvier. – Ashwini és én
kivittük a csapatainkat és leellenőriztük legutóbb, mielőtt a pokol
kitört. Ha kiadjátok az utasítást és a tűz felmegy, míg a talaj
megnyílik.
Hogy elpusztítsa saját városát, azt egy arkangyal sem hozta
meg könnyedén, de Raphael engedélyezte ezt a pusztítást, hogy
megvédje területe többi részét. Elvesztenek két felhőkarcolót,
súlyosan megsérül a kikötő területe, de a robbanás miatt szinte
lehetetlen lesz az újjászületetteknek a földön eljutni hozzájuk.
Lijuan csapatainak oda vissza kell szállniuk velük, de ez sokkal
lassabbá teszi az inváziót, mintha fertőzöttek hordái
csoszognának Manhattan utcáin. – Ha harcban vagyok, akkor
Dmitri adja ki az utasítást.
Dmitri kurtán biccentett, de ujja még a fülén volt, intenzíven
koncentrált. – Lijuan csapatai egy nagy halomba dobják a
sérülteket –, mondta, mielőtt megállt volna.

- 487 -
 Három másodperccel később azt mondta –, V, hozd be a
nyolcas kvadráns csatornáit.
Tizenhat különböző kamera volt az utakon –, Teljes kamara a
hetes képernyőre. – Dmitri a messze lévő közvetítésre mutatott.
Vonagló és sikító testek halma, egyik a másikon feküdt.
Angyalok, kik szárnyai részben megégtek, vagy levágták.
Törött de élő harcosok testei, akik túlélték, hogy Izak
lezuhantatta őket a földre.
Égett és egészséges hús tömege, vonagló, de megsemmisült
szárnyak, ettől sötét, dühös hő vonaglott Raphael bőrén.
Számtalan rémes dolgot látott a csatákban, de soha nem ilyen
érzéketlenséget, a csapatok vezetőjétől.
– Mind sérült. – Aodhan hangja csendes volt, nem volt más
benne, csak nyugalom, de Illium úgy mozdult, hogy szárnyával
végigsimítson az övén. – Egy egészséges sincs a halomban. Senki,
aki gyorsan meggyógyulna.
Dmitri újabb kérdéseket tett fel mikrofonjába, megkapta a
választ. – Aodhannak igaza van, a sérült, de működé szárnyúakat
és testrészűeket máshova viszik.
Újabb angyalt dobtak a halomra, véres teste lecsúszott a
húshalmon az aljáig, megmaradt szárnya maszatos volt a sötét
vértől… és a feketétől. A halomban nem mindenki volt életben,
nem mindenki, mint Lijuan megértette az életet. Azok
újjászületettek voltak.

- 488 -
 Hírtelen elfojtott hangot hallott, figyelme Suyinra esett, aki
eddig csendben volt, hogy majdnem elfelejtette, hogy Elena
mellett állt. Keze az asztal szélére szorult, jég fehér haja
folyékony vízesés volt, ahogy előre hajolt.
– A családi vonalunkat egyszer tisztelték. – Hangja sokkos
volt. – Harcosok és tanárok és egy arkangyal, aki annyira büszke
volt. Mi nem ez vagyunk. Ő nem mi. – Gyötrelem torzította el
vonásait. – Az emlékeim, miután felébredtem homályosak voltak,
de sok beszélgetésre emlékszem, amit Xi és a nagynénén
folytatott, míg felettem álltak.
Elena összevont szemöldökeit, azok a szemöldökök feketék
voltak fehér hajánál. – Szavakat mondott, amiknek nem volt
értelme nekem: „A csapataid nem halnak meg Xi. Örülj, eggyé
válnak belem, az istennőjükkel.”
Ó bassza meg Arkangyal.
Állj mellém Elena. A férfi dühe forrt benne, hidegen és
halálosan. Emlékeznem kell rá, hogy miért nem repülhetek ki
most és próbálhatom megállítani az atrocitásait.
Vadásza mellé állt, háta a mellkasát simította végig, tűzvihar
szárnyak dacosak voltak az élettel. Elkapjuk. Acél és vadtűz volt
az elméjében. Nem csinálhatja ezt és győzhet.
A kamera egyik oldala mozgást kapott el, mikor Lijuan
berepült a képbe, annyira kecses és fejedelmi volt, mint mindig.

- 489 -
 – A szárnya leesik. – Suyin hangja állandó lett, bősz öröm volt
benne. – Megsértetted.
– Nem eléggé, ha tud sétálni. – Több vadtüzet engedett ki,
mint a legutolsó csatában, de kevesebb sérülést okozott.
A nő ködszürke köntösben volt, aminek szélei feketébe
fordultak és követte testének vonalait, míg jelezte derekának
vonalát, ő egy császárnő volt megjelenésében és elegáns
vonalaiban. Nem volt csontos maszk, ami gyöngyházfényű bőrén
jelent volna meg, nem táncoltak rémálmok kísértetiesen fakó
szemeiben. Szárnyai galambszürkék és puhák voltak, annyira
szépek, hogy a balon lévő sérülés abnormalitás volt.
Csend esett a világra.

- 490 -
 56. fejezet

Lijuan a sérültek halma előtt állt, gyengéden mosolygott, hogy

Raphael egy régi emlékre emlékezett vissza, mikor fiúként apja
kezét fogta, míg meglátogatták Lijuan udvarát.
Egy tányér édességet adott nekem, vette észre, hogy Elenának
mondja. Majd azt mondta, hogy szabadon futkározhatok a
labirintus kertben, míg ő és az apám beszélnek, és hogy nem
csalhatok, hogy repülve megnéztem a labirintust felülről.
Elena a fejét rázta. Mi történt vele?
Kapzsiság és ambíció. Lijuant mindig dühítette, hogy a
Tanácsban nem ő volt a legöregebb és legerősebb. Emlékszem
apám nevetett, mikor azt mondta neki ne kívánja a kort, hogy ő
túl sok őrült öreget ismert. Az irónia, hogy Nadiel leírása
visszhangzott az időben.
A képernyőn Lijuan letérdelt a törött angyalhoz, akit a
halomra dobtak, ahogy nézték teljes gyengédséggel simította ki a
haját. A kamera eléggé élesen látta, mikor Vivek ráközelített,
hogy tisztelet, csodálat és öröm volt az elbukott angyal arcán.
Ajkaival azt formálta Én Úrnőm.
Lijuan mondott neki valamit, amitől a férfi meg akart hajolni,
ahogy vér szivárgott a szájából. Lijuan megérintette a haját,

- 491 -
mielőtt felállt volna. Kezeit az oldalára ejtette, fejét hátravetette
és –
Sötétség.
– Fejébe. – Vivek a géppel foglalkozott, ujjai frenetikusan
jártak rajta. – Nem értem. A kamera azt mondja közvetít, minden
megfelelően működik,
– Ez a köd. – Jason nem pislogott, ahogy a sötétséget nézte. –
Kis ködöt hozott létre.
– Küld fel a területen lévő mini drónt –, utasította Dmitri. –
Lássunk felülről.
– Vezetem –, ajánlkozott Illium, és Vivek átadta a kontrollert,
de Ashwini azt mondta –, Várj –, mielőtt aktiválhatták volna a
drónt. – A köd oszlik a szélein.
– Nem látom – mondta Suyin, de ez nem volt váratlan. Még
nem tapasztalta meg Ashwini harmadik szemét.
Öt másodperccel később alakok jelentek meg a ködben,
sziluettek, amik Lijuant mutatta, ugyanúgy állt, mint mielőtt
elengedte volna a sötétséget. A hegytorony azonban kisebb lett,
úgy tűnt tovább csökken, ahogy nézték.
Az utolsó ködpamacs is eltűnt.
A sérült harcosok hegye helyett egy élettől mentes hegy feküdt.
A húsuk papírvékony volt, arcuk fogvicsorba csavarodott és
szemük hatalmas volt. Csakhogy… nem volt szemük. Csak üreges
foglalat, ami megváltást kért.

- 492 -
 A testek ujjai merevek és szárazak voltak, megfagytak
összeszorulás közben, bár mintha páran Lijuan felé nyúltak volna
könyörületért… vagy hogy áldást kérjenek istennőjüktől. Színét
vesztett tollak lebegtek a levegőben, leváltak az angyalok testéről,
akik elvetették életüket, húsukat.
Éteri csend telepedett az éteri helyszínre.
Lijuan leengedte karjait és úgy tűnt sóhajtott. A szárnyai
ragyogtak, arca tökéletes volt, mikor oldalra fordult. Abban a
pillanatban ő volt a legkedvesebb, akit Elena valaha látott. A haja
ragyogó jegesség volt, selymes és egészséges. Hátrafújta a szellő,
felfedte hibátlan arcvonalait.
Ez a szél több tollat emelt a levegőbe. Körbevették Lijuant, egy
puha hálóként, ami ragyogott az erőtől, amit visszhangzottak
szárnyai.
Lijuan felnézett a tollakra. Mosolygott.
Nem olyan erő, amit le tudnék győzni, Vámpírvadász.
Hallani ilyen őszintén Raphaelt, attól szíve kővé vált, ami
nehéz volt. Csak mert te nem eszed meg mások életét. Kezeit a
férfié köré zárta, ez a halálos arkangyal, aki soha nem tenné azt
az embereivel, mint Lijuan. Mi tisztelettel harcolunk és az
embereink az oldalunkon lesznek, nem aszott héjakként.
– Ó bassza meg. – Vivek kiköpte a szavakat, amik visszavonták
Elena figyelmét.

- 493 -
 A múmiák kezdtek kimászni a narancsvörös esti napfény
porában. Az alján fekvő testek kivételével… akik ki akartak
mászni és el a halomtól.
Elena agya nem tudta feldolgozni. Senki sem tudott úgy
mozogni. A mászók szárnyai tollatlanok voltak, húsuk befelé
görbült, csontjaik törékenynek tűntek, vagy részlegesen eltörtek.
Ahogy harcolt, hogy ne hányja ki utolsó ételét, ujjak ragadtak a
test alá, mintha ki akarta volna húzni testének többi részét. Arca
hiányzott, üreges volt, szemei hiányoztak.
Xi átment az úton, kezdte egymás után lefejezni a „túlélőket”,
halálosan pontos volt. Ez a parancsnok kegyelme volt, kivéve,
hogy nem hívná így, mivel Xi Lijuan mellett állt. Nem tartott
soká lefejezni a mászókat és visszalépni istennője mellé.
Lijuan hullámzó módon küldte ki erejét, a többi testet porrá
változtatta.
A por a levegőbe szállt.
Vivek ujjai merevek voltak székén. – Mind be fogjuk lélegezni.
Elena felemelte kezét a szájához, s kifutott.
Senki sem mondott semmit, mikor üres hassal visszatért.
Raphael karját köré tette, míg Sara egy üveg vizet adott neki.
Megitta, látta, hogy nemcsak az ő arca volt fehér. Izak és Suyin is
hiányzott.
Mindketten visszatértek és egy üveg vizet kaptak.

- 494 -
 Elena szabad kezével megfogta Izzyét. Hagyta neki, lopva
mellé ment. Szerette arkangyalát, még jobban, mert hagyta, hogy
a fiatal angyal, mint Izzy szárnyai veszélyesen közel kerüljenek a
férfiéhoz.
– Miről maradtam le? – Ez rekedten hangzott, torka nyers
volt.
– A parancsnok letérdelt Lijuan előtt – mondta neki legjobb
barátja, míg Illium mondott valamit Suyinnak, hogy csökkentse
rajta a fájdalmat. Bízd Harangvirágra, hogy segítsen egy sérült
nőnek, aki nem bízott senkiben.
– Azok ketten együtt mentek el –, tette hozzá Ashwini. – A
királynő és a lovagja.
– Xi pontosan így gondol magára – mondta Dmitri,
arccsontjai élesen nyomódtak bőrének. – Bármi szerencse, hogy
máshonnan látjuk őket V?
– Még nincs. – Vivek összevonta szemeit, ajkait szorosan
összenyomta, ahogy dolgozott. – Talán időbe kerül aktiválni a
csúszómászókat. – Hírtelen megmerevedett. – Ezek olyanok,
mint a rovarok és nagyon tudnak lopakodni, de sokkal
kevesebbet látnak.
– Új nevet javaslok – mondta Aodhan. – Bogarak.
– Igen, bogarak. – Viveknek kellett még két másodperc. – A
bogarak mozognak.

- 495 -
 Először egy alacsonyan lévő bogár szemszögéből láttak, ami az
ellenkező épületen volt, és a furcsa angyal alacsonyan repült. – A
seregén nincs mindenkin uniformis – mondta Elena, csak most
vette észre.
Raphael megmerevedett. – A mi embereink meg vannak
jelölve?
– Igen –, erősítette meg Dmitri. – Ha nincs uniformisuk,
akkor van karszalagjuk, ami mutatja szövetségüket. – Illiumra
nézett. – Harangvirág, a rajoddal menj ki és szedd össze a
tűzszünet alatt az elhagyottakat. Nem akarom, hogy Lijuan
csapatai hozzáférjenek.
Elena ekkor látta, mikor Illium kiment, hogy Aodhan
brutálisan ökölbe szorult kezét fogta. Milyen rémálmokra
emlékezhetett Szikra, gondolta. Milyen szörnyűségek
ébredhettek fel benne?
Kimenetelével Aodhan és Suyin egymás mellett maradt, és a
kép lenyűgöző volt: Aodhan ragyogó szépsége a nő jég fehér
bőrével és hajával. A hideg csillagfény és a nap szívének
szimfóniája.
– Nem volt idő uniformist csinálni ekkora seregnek? –Janvier
szirupos hangja lassú és könnyed volt, de mocsár zöld szemei éles
jádék voltak.
Ashwini kezével végigsimított a hátán. Mind próbálták
megnyugtatni a többieket.

- 496 -
 – A jelölések hiánya lehet okkal, hogy zavart okozzon a
harctéren – mutatott rá Dmitri.
Jason kinyitotta szárnyait és utána összezárta. – Ezt
kihasználhatjuk, hogy nincs uniformisuk.
Raphael egyetértően biccentett. – Értesítsd Naasirt a
helyzetről, lehet, hogy ki tudja használni, amit ideért. Az ellenség
területére fog tartani.
– A tűzszünet előtt hallottam róla – mondta Dmitri. – Ő és
Galen reggelre ideérnek. Segítettek Elijah legsebezhetőbb
embereit a Menedék legközpontibb részében lévő udvarba vinni.
Jessamy, minden baba és gyerek ott van, valamint a Medika
csapatának nagy része. Keir hiányzik, de azt mondják Michaela
területén van.
Elena átgondolta, rájött, hogy a Menedék legközpontibb része
Favashié. Az emberei biztos, hogy nem hűségesek Lijuanhoz vagy
Charisemonhoz. Keir biztos Michaela gyerekével van.
Ha jól ismerem, már elment a babával, válaszolta Raphael.
Elszigetelt utakon megy a Menedékbe, főleg hogy nem harcosok
is oda mennek, hogy biztonságban legyenek. És Keir
keményebb, mint aminek tűnik, nem ez az első gyerek, akit
biztonságba vitt.
A képernyőn Vivek újabb bogara kapta el Lijuant és Xit. Azok
ketten egy hatalmas kertnek tűnő téren álltak. Elena felismerte a
városon való átrepülésből. A félig privát part üzleti dolgozóknak

- 497 -
volt fenntartva, nyáron ragyogó zöld volt, és csodás hely a téli
időben egy kis friss levegőre.
Ma azonban a lenyugvó nap által a hóra festett lenyűgöző
színek ellenére a park árnyékos volt. A központi részen vámpírok
nyüzsögtek, valamit építettek az anyagokból, amit a
tengeralattjárón hoztak magukkal. – Mi az? – közel hajolt a
képernyőhöz.
– Felismerem – mondta Raphael. – Egy jáde trón a hegyi
udvarából, ahova gyakran visszavonult. Láttam, mikor az
apámmal látogattuk meg.
– Több száz éve elveszett, eltűnt relikviának tartják – mondta
Jason.
– Lijuan biztos raktárba tette. – Dmitri ellenőrizte a területet
előttük. – Úgy tűnik ezzel el van foglalva. Azt mondom indítsunk
el néhány dolgot. Ash, Janvier.
Ők ketten elmentek Dmitrivel. Naasirral együtt ők vezették a
„lopakodó támadásokat” Raphael erejében. Több kis csapatot is
kiképeztek az utolsó csapa óta, és ezért volt a város jól
aláaknázva. Méreg Hollya is a csapat része volt.
– Nézhetem a közvetítéseket – mondta Vivek. – Értesítek
mindenkit, ha bármi támadásra készülést látok.
– Vannak még bogaraid? – Illium visszatért az erkélyre,
megállt Vivek széke mellett.

- 498 -
 A született vadász bólintott. – Elküldhetem őket bárhova,
ahova el tudnak menni. A bogarak elég ostobák agyi téren, és
megvan a hajlamuk, hogy leesnek az épületekről és összetörnek,
de senki sem veszi észre őket. Hol kell neked szem?
– Igazán meg akarom számolni a seregét.
Sara és Méreg odament, hogy csatlakozzanak hozzájuk. – Jó
lenne, ha el tudnánk választani a földi és a légi egységeket –
mondta Sara Méreg bólintására.
Míg ők négyen dolgoztak ezen, addig Suyin és Aodhan úgy
döntött csatlakozik a rajukhoz. Mindkét raj a levegőben volt,
őrködött. Raphael az irányító szobában maradt, hogy beszéljen
Suyinnal, míg a nő felvette harci vértjét, Elena pedig az erkélyre
kísérte Aodhant.
Az iker kardok, amiket a gerincén hordott egy dupla
hüvelyben, kopott bőr ruha volt rajta és izmos felépítése, harcban
kifent harcos, kinek szépsége ragyogott, mint a nap utolsó
sugara. De alatta látta a barátját. Kinyújtotta a kezét.
Aodhan hezitálás nélkül fogta meg a kezét, tenyere meleg volt.
– Illium nem olyan stabil, mint amilyennek tűnik. Az apja
ébredése szörnyen bántotta őt.
Nem meglepően Szikra jobban aggódott Harangvirágért, mint
magáért. – Beszélt erről veled?
Aodhan álla összeszorult, bicepsze megfeszült. – Ő a
legmakacsabb személy, akit ismerek. – Elengedte Elena kezét,

- 499 -
kész volt felszállni. – De a Kolibri rámutatott, nem vagyok
hiszékeny.
Felszállása hibátlan volt, szárnyai tűzként ragyogtak. Suyin
felszállása sokkal csendesebb volt utána. A fényben tompa ezüst
vértje majdnem bronznak tűntek, mint elsődleges tollai hófehér
szárnyainak végén.
Nem minden angyalon volt páncél, de ez okos húzás volt
Suyintól, adva edzettségi szintjét. Angyalokra tervezték,
mellrésze pontosan a helyén volt, a nyakvédelem, combjának,
lábainak védelme, alkarjainak védelme mind rajta volt.
Elena saját „vértje” a bőr ruhájának része volt, minden
háromszorosan megerősítve. Szerette a szabadságot, amit adott.
– Suyin meglesz? – kérdezte Rapahelt, ahogy a férfi megállt
mellette.
– Üldözi a tudás, hogy Lijuan vérvonalából származik. Azt
kérdezi milyen rejtett gonoszság van benne?
Elena visszavonta szárnyait, a férfi mellkasának dőlt és
beszívta férfias illatát. – Hogy majdnem ugyanolyan az arcuk
biztos nem segít. – Mintha saját rémálmát látná magában.
– Mondtam neki, hogy minden a választásokon múlik. Mint
mikor Lijuan megölte a halandót, aki felébresztette benne azt,
amit te bennem. – Karjait Elena köré tette, megcsókolta a
halántékát.

- 500 -
 Előttük a város éterien nyugodt volt. Őrszemek álltak a tetőn
az egész külső részen, míg az íjászok és lövészek készen álltak.
Elena észrevett egy orvosi szállítást az egyik tetőről, ami egy
másikra ment át. A sebeket bekötötték, amikkel nem kellett a
gyengélkedőre menni. – Tudod mennyit vesztettünk? – Nehéz
volt megkérdezni, amit nem akart, mert mi van,ha valamelyik
ismerőse ment el.
– Az egész szeregünk hat százaléka. – Raphael szárnyai
halálos ragyogással égtek. – Nem tűnik nagy számnak ekkora
hatalmas sereg ellen, de az első csatában, amiben részt vettünk
egy százalék volt a veszteség.
Ezek nemcsak számok voltak Raphaelnek.
Elena torka összeszorult és szemei forróak voltak, kezét a férfi
ökölbe szorított kezére csúsztatta. Csendben álltak, míg az
éjszaka leesett a háború első napján, ami még csak most
kezdődött el.

- 501 -
 57. fejezet

Lijuan a következő támadását az éjszaka takarásában indította

el.
Köszönhetően a figyelőknek, az élő és elektromosoknak,
Manhattan készen állt.
Feketébe öltözött osztagok lepték el az eget teljes csendben tíz
perccel azután, hogy Vivek bogarai felvették az első jeleit a nő
táborának készülődésére. Minden angyalt úgy választottak ki,
hogy szárnyiak természetes feketék voltak. Minden angyal
felszállt, mintha a Torony felé tartana… de kihasználták a
holdtalan éjszakát, hogy elrejtőzzenek.
Jason vezette őket.
Mikor az égben voltak, a raj csendben elment a Dmitri által
megjósolt megtámadott területre. Mikor egy angyalnak pihennie
kellett egy kis távolságra visszarepült és leszállt egy tetőn.
Lijuan oldalán senki sem vette észre, a városban magányos
angyalok voltak, ellenség és barát, ahogy felszálltak. A szünetek
mellett Jason csapata magasan maradt.
Most Jason! Raphael kiküldte a parancsot, amint Lijuan
serege tömegesen szállt fel a víz mellett, várt, míg elég magasra
értek, hogy a landolás ne legyen könnyű.

- 502 -
 A hálók finomak, feketék és láthatatlanok voltak a sötétben,
ahogy leestek az égből. Azonnal tudta, mikor értek Lijuan
szárnyas harcosaihoz, mert a harci formáció összeomlott,
angyalok zuhantak le kontrollálatlanul az égből, ahogy szárnyaik
belegabalyodtak a hálóba és szétvágva azt véreztek.
A hálókat sikeresen ledobták, Jason csapata az ellenséges
vonalak mögül emelkedet fel, és az eget fekete villámlás hasította
ketté. Jason ereje hatalmas volt a legtöbb angyalra nézve, és
közvetlenül Lijuan megzavart erőinek közepébe küldte, míg a
csapatában lévő többi angyal látóhatáron belül gránátvetőket
használt, hogy felrobbantsa az ellenség felszerelését és földi
csapatait.
Aodhan erőszakos támogatást nyújtott az oldalán.
Raphael eközben Lijuannal nézett szembe. Jason csapatának
esélye sem lett volna hálód dobni rá, adva az erejét, csak
pocsékolás lett volna. Neki kellett a nőt semlegesítenie. De míg
vadtüze egy bizonyos ponton regenerálódott, közel sem volt elég,
hogy elkapja az arkangyalt, aki nemrég ette meg több száz ember
életerejét.
Szárnyait fehér tűzzé alakította, gyorsan mozgott jobbra és
balra, ami miatt Lijuan támadásai szétszóródtak, eltalálták az
épületeket, amik teljesen üresek voltak. Lépésről lépésre sikerült
eltolnia összeomló éjszakai támadó csapatától. Most távol az

- 503 -
ellenség vonalaitól magasra vitte őt, ahogy a nő angyalai nem
tudtak beavatkozni.
Következő csapásával a nő a vízbe akarta zúzni őt. Ettől a víz
tajtékzott és kilövellt, de az óceán elég nagy volt, hogy elnyelje az
energiát anélkül, hogy kárt okozna. Dühe, hogy kikerülte a
támadásait, attól arca csontos lett egy kísértő pillanatra… mielőtt
figyelmeztetés nélkül megfordult és Manhattan felé tartott.
Raphael tüzelt, a szárnyaira célzott.
Lijuan testetlenné vált mielőtt a vadtűz elérte őt. Raphael
káromkodott… kivéve, hogy Lijuan nem váltott pozíciót, mikor
testetlen lett. A vadtűz belülről törte meg, kísértetiesen átlátszóvá
tette az arkangyalt, szája kinyílt egy sikolyra.
A teste megint megjelent.
A düh hideg maszkja volt rajta, arrébb mozdult, hogy esőjét
zúdítsa rá, amit nem tudott teljesen kivédeni. Egy erősen találta
el a vállát, amitől megpördült. De már vadtűz volt a kezében és
azt a nő jobb szárnyára dobta.
Csak cseppek maradtak benne, és Lijuan a szemei előtt
gyógyult.
Egyenesen felé repült, kihúzta kardjait közben. Mikor a nő
mérgező nyilak hadával válaszolt, nem kerülte ki őket. Már
eltalálták. A sérüléssel utána foglalkozik.
Meg kell állítania mielőtt beveszi a várost.

- 504 -
 Obszidián fényű pengék csapódtak bele, a hatás brutális volt, a
méreg már terjedt bőre alatt, olajos volt. Lijuan nevetett a kardok
látványára, elég közel voltak, hogy beszélhessenek. – Meg kellett
volna ölnöd, mikor mondtam neked. – A hangjában több ezer
szellem suttogott, a könyörgésük szánalmas volt szörnyű
istennőjük gyomrában. – Most egy kicsit halandó vagy és ezért
gyengébb –
Raphael borotvaéles kardját a torkába döfte, a másikat a
combjába. Vér ömlött belőle és Lijuan keze felcsúszott, hogy fejét
a nyakán tartsa.
Egyik lába az óceánba esett, míg a másik félig lógott csak rajta.
Kezét sikerült a csonkra tennie és a benne lévő utolsó csepp
vadtüzet egyenesen a vérébe lökte.
Igazi fájdalomtól sikított fel, a hang agóniája végigsúrolta
idegeit.
Szemei vörösek voltak és kezével végigsimított torkán, egy
csapást küldött felé, ami fekete haraggal találta el őt. Raphael
látása elhomályosult, de látta, ahogy a nő a kikötő felé repült.
Harcosai már Raphael felé tartottak, készen elfogni őt.
A szárnyai már nehezek voltak a feketeségtől, ami terjedt
rajtuk. Nem tudta fehér tűzre váltani. Még angyaltűz képessége is
pislákolt. Az óceán várt rá alatta, ha beleesik, akkor vége volt.
Lijuan serege elkapja őt. És akkor egy arkangyalból táplálkozhat.

- 505 -
 Uram. Jason jelent meg az égen Jurgennel, Raphael oldalához
estek, két sötét szárnyú angyal, akik szó szerint felhúzták a
levegőbe, míg Andreja egy fegyverrel fedezte visszavonulásukat.
Futás, mondta neki és a nő követte őket, végig lőtte közben az
ellenséget.
Jason lopakodó osztagának többi része körülöttük volt.
Mind biztonságban voltak, a raj többsége elment, hogy a
frontvonalban harcoljon. Hagyj a Légió épületének tetején és
menj, utasította Raphael, mikor a feketeség kezdte átvenni
látását. Xi ekkor szokott második támadást indítani, mikor azt
hiszi a leggyengébbek vagyunk.
Uram, vitatkozott Jason. Miért a Légió épülete?
Mert Elena ott vár rám. A Légióval együtt. Menj.
Jason és Jurgen a tetőn hagyták őt és felszálltak. Az, hogy nem
örültek nyilvánvaló volt, még ennyire kis látással is.
Felette folyékony ezüst szemek voltak és Elena majdnem fehér
haját a szél fújta körülötte, és kifejezése őrjöngő volt. – Fenébe
Arkangyal, pocsékul nézel ki. – Levágta a bőrt a mellkasáról,
mindkét kezét a férfi bőrére tette. – Ha nem működik, akkor
megöllek.
Semmi nem történt. A világ egyensúlyon lógott.
– A fekete cucc megpróbál bemenni a bőröm alá.
– Törd meg a kontaktust. – Felemelte kezét, elkapta Elena
csuklóját.

- 506 -
 – Ne, várj. – Körmeit a férfi bőrébe vájta, mikor el akarta
emelni onnan. –Aha! A hülye cucc nem talál fogást!
Mielőtt megkérdezhette volna, mit ért ez alatt, opál vadtűz tört
ki Elena testéből és rohant végig Raphaelen, amitől háta felívelt,
állát összeszorította, hogy ne kiáltson fel. A vadtűz könyörtelenül
kínozta az ereit, végig a szárnyait, szemeit, ahogy megette Lijuan
mérgét.
Elena nem törte meg a kontaktust a bőrével. Hallotta hangját a
fejében, és bár nem tudta kivenni a szavakat a testében üvöltő
csata miatt, emlékeztette rá, hogy nemcsak New York arkangyala
volt.
Elena szeretője… és általa szeretett volt.
Csak mikor teste visszaesett a tetőre, akkor jött rá, hogy
elemelkedett onnan. Nehezen lélegzett, a vadtűz tovább égette
éles szúrásaival, kinyitotta szemeit. – Milyen? – Érzékei kábultak
voltak a kettős csapástól, Lijuanétól, majd Elenáétól.
Milyen erőszakos csapás milyen kis mennyiségtől.
Mégis Lijuan csapást csapás után élt túl, alig volt rá hatással.
– Szemek tiszták. – Megtörte a kontaktust, intenzíven nézte
ahogy felállt.
Kiegyenesedve megszorította kezeit és nézte a vadtüzet az
ereiben, egy ragyogó hálózat az éjfélben és hajnalban, valamint
élő zöldben. Elena mögé mozdult, kezével végigsimított a
szárnyain.

- 507 -
 – Tiszta –, jelentette be, ahogy a szép, furcsa vadtűz a bőre
alatt eltompult és megnyugodott. – Nincs jele méregnek. –
Remegve fújta ki a levegőt, fejét a hátához nyomta. – Bassza meg.
Nem hittem, hogy működni fog. Nem miután mondtad mi történt
Antonicussal.
– Ahogy én sem hittem. – Ez kétségbeesett hazárdjáték volt a
részéről, mikor tisztán látta Lijuan támadni akar.
– Lehet, hogy van egy bizonyos immunitásod, mert a vadtűz
mindig a sejtjeid része volt.
– Lehet. – Kinézett a csatatérre, ami megint kirobbant,
Aodhan ragyogó ereje csapott össze Lijuan tábornokának
obszidián erejével. – Egy kis időt nyertem nekünk, mielőtt Lijuan
megint felemelkedik. Talán elég időm lesz, hogy a vadtűz teljesen
regenerálódjon.
Dmitri, jelentést.
Lijuan katonái újabb testhalmot építenek, hogy egyen, de a
többiek inkább néznek és leguggolnak védelmi formációba.
Aodhan és Jason kisebb égi támadásokkal foglalkozik, és Méreg
a földet takarítja fel. Nincs területi veszteség.
A Légió, aki figyelte őket a tetőn az átadás után, elkezdtek
suttogni az elméjében. Raphael. Aeclari. Odaadjuk.
Raphael megtalálta Primaryt, a fejét rázta. – Még ne. Most ez
nélkül is meg tudtam gyógyulni. – Nem tudta, hogy teste
fejlődött-e annyit, hogy megtartsa a Zuhatag erejét és a Légió

- 508 -
energiáját. – Akkor adjátok oda, mikor nincs más lehetőség,
mikor nem marad semmi erőm, és a háború elvesztésének
permén vagyunk.
Megértettük. Suttogások hallatszottak. Várunk.
– Úgy hittük a Rémálmok Zuhataga volt a legrosszabb, ami a
világra eshetett. – Primary kék szemei úgy tűntek ragyogtak. –
Tévedtünk. Ez a Halál Zuhataga és véget vethet halandóknak és
halhatatlanoknak egyaránt.

- 509 -
 58. fejezet

Kiderült a földi és légi csaták csak cselek voltak.

Egy óra feszült csend következett, csoszogó újjászületettek
jelentek meg a sötétben, mind Raphael határa felé csoszogott. A
megfigyelő csapatok készen voltak, Méreg vezetett egy csapat
vámpírt és vámpírvadászt, beleértve Dmitri felségét, Honort.
Lángszóró volt náluk, készen felgyújtani az újjászületetteket, ha
túljutnak a taposóaknákon.
Egy fiatal osztag, akiket Miuxu edzett és vezetett légi
támogatást nyújtott, hogy biztosítsák az újjászületettek nem
csoszognak át a védelmi vonalakon.
Egy fertőzött több százezrek halálát eredményezhette.
– Rájött, hogy védje meg az embereit – mondta egy ponton
Illium, mikor ő és Raphael voltak ébren az irányítóban.
A Torony fő csapatának egyes tagjainak, Viveknek és Elenának
is aludnia kellett. Vivek a fogait csikorgatta, és ment, mikor itt
volt az idő, ahogy Elena is, frusztrált volt vagy sem, elfogadta,
hogy ez az ára, hogy működőképes legyen a harctéren.
Megcsókolta meztelen vállát, mikor az ágyban hagyta, a nő tíz
másodperccel azután félig aludt, hogy feje elérte a párnát.

- 510 -
 Most látta, amit Illium észrevett a felvételeken: Lijuan
újjászületettjei eltakarták csapatait, ahogy szemeik Raphael
oldalát nézték. – Azon gondolkodom… – Megkérte Illiumot
közelítsen a felvételen a szekcióra. – Látod?
Illium élesen fújta ki a levegőt. – Az összes ellenséges
újjászületett katonának fekete a szeme. Mind fertőzöttek.
– Uram. – Az egyik halandó megfigyelő technikus felemelte
kezét, ahogy Dmitri visszament a szobába egy kis szünet után,
hogy lezuhanyozzon és vért igyon. – Új hús hegy építését látjuk.
Kiderült Xi vitte oda karjaiban vérző úrnőjét. Tűz fénye
ragyogott rajtuk és az egészségesek arcán, akik csatakoztak a
sérültek halmához, arcukon imádat volt. Raphael emberei
levágták őket az elektromos hálózatról, de a másik oldalnak
nemcsak fáklyáik voltak, hanem a tengeralattjárók biztosítottak
áramot.
Lijuan semmi teátrálisan nem mutatott, csak evett.
Képes voltál kapcsolatba lépni Honorral? kérdezte Raphael,
mikor a fekete köd leszállt.
Dmitri összefonta karjait szürke pólója felett, kurtán
biccentett. Egy gyors hívással. Azt mondta ne aggódjak, az
újjászületettek nem jutnak át rajtuk, és ó, következő
szülinapjára egy lángszórót kért. Keményen rázta a fejét. Mi a
fenéért szeretünk ennyire rohadtul bátor nőket?

- 511 -
 Megértően néztek össze. Elena előtt Raphael nem ismerte a
félelem fagyos fogását, és Honor előtt Dmitri csendesen létezett
egy áthatolhatatlan érzelmi pajzs mögött.
A képernyőn a köd kezdett felszállni. Lijuan a lábain állt… de
Xinek kellett támogatnia, arcán fájdalom volt és testének egyik
részét vonszolta.
Dmitri könyörület vagy megbocsátás nélkül nézte a
felvételeket. – Elég vadtűz a vérébe és a ribanc talán meghal.
– Nem tart sokáig, ha enni tud. – Már új sérülteket dobtak a
megmaradtak helyére. Por került a levegőbe, a halottak nem
voltak mások, csak kiszívott sejtek.
Uram.
Méreg, jelentést.
Ashwini átjutott az ellenség vonalain és azt mondja hatalmas
újjászületett csapat áll készen, hogy elengedjék őket.
Raphael meggondolta hogy használják fel legjobban
erőforrásaikat. Mond meg neki, hogy figyelmeztessen, ha ki
akarják őket engedni. Leégetjük őket a levegőből, mielőtt
eljutnak a földi csapatokhoz. Kiirthatsz minden kóborlót.
Illiumhoz fordult, elmondta a helyzetet. – Az olaj készen áll? –
Néha a régi ugyanolyan jól működött.
– Készen és várnak. – Illium kezével kékvégű hajába túrt. –
Felkészítem a rajomat. Nem hiszem, hogy Lijuan sokat várna,

- 512 -
hogy elengedje a hordát. Eléggé feldühítetted, mert megnyerted
az utolsó csatát.
– Az nem nyereség volt Harangvirág – mondta bőszen. –
Legfeljebb egy napot nyertem.
Nem lehetett nyerni egy ellenség ellen, aki leráz minden
sebesülést. Kína Arkangyala megnyerheti az egészet, hogy
gyengévé és kétségbeesetté fárasztja őket.
***
Elena késeket tett az alkarjain lévő hüvelyekbe, mikor a
távolban a világ fellángolt. Kilépett a hóval borított erkélyre,
amin nem voltak baglyok, nézte hogy érte el a hő a hajnal előtti
eget, a sötét sárga kacsok ragyogtak. A pokol felett angyalok
dobtak le dolgokat, amiről tudta hogy olaj „bombák” voltak.
Galen alkotta meg őket, hogy addig tartsák a formájukat, míg
egy bizonyos magasságból le nem dobták őket. Csak egy kis tűzre
volt szükséged, amit az íjászok örömmel biztosítottak.
És az ellenség elég.
A gondolat, hogy bárki, az újjászületetteket is beleértve élve
égnek el nem könnyítette meg, hogy megeméssze, de ők minden
ember, férfi, nő, gyerek túléléséért küzdöttek, akik ezt a területet
hívták otthonuknak.
Egy hatalmas szárnyú madár repült el előtte. Szíve megugrott.
Raphael, Egy kondorkeselyűt láttam. Újabb madár szállt el az
erkély mellett, majd még egy.

- 513 -
 Elijah érkezik.
Elena ösztönösen felnézett, épp időben, hogy lássa arkangyalát
felszállni a tetőről. A felkelő nap arany sugarai elérték tollainak
fehérarany szálait, nem volt jele a fehér tűznek.
Túl sok energiát használt el.
Túl kevés idő volt regenerálódni.
Gyere én Elenám. Hannah is vele van.
Elena felszállt az erkélyről. A levegőben találkoztak, ahogy a
horizonton folt volt. Elijah serege. A remény kis láng volt benne.
Ez biztos emel kicsit az esélyeiken.
Biztonságos neked arra repülni? Meglovagolt egy reményteli
szellőt. Lijuan nem használja ki?
Továbbra is mozgásképtelen maradt. A vadász barátod,
Demarco rá tudott állítani egy szemet, a csonk, amit vadtűzzel
töltöttem meg nem gyógyul olyan gyorsan, mint testének többi
része.
Elena gyomra megfagyott, tudta, hogy Demarco az ellenség
területén volt, de sokkos volt hallani, hogy a veszély szívében
volt. Ki van még az ellenség vonalai mögött?
Janvier, Holly, Ashwini, és Demarco mesterlövész
csapatának többi része. A csatornarendszeren mentek be.
Azok a csatornák egy térkénen sem voltak rajta, csak amik a
Toronyban voltak elzárva és a Torony rangidős tagjainak fejében
voltak elérhetőek. Mind őrültek. Aggodalom volt benne. Naasir?

- 514 -
A legjobban osonó mindközül a lopakodó csapat elismert
vezetője volt.
A városban van, megteszi, amit tud.
A folt az égen nagyobbnak tűnt. Hajnali fény ragyogott Elijah
haján és Hannah fekete fürtjein. Ahogy közelebb értek Elena
szemei hatalmasok lettek. Látta már korábban Hannah elegáns
köntöseit, haját szépen elrendezték. Ma Elijah hitvese egyszerű
tunikát és nadrágot viselt, ami bőrből volt.
Egy kard colt a combjánál. Haját szorosan befonták, amit kis
kontyba fogott fel. – Nem tudtam, hogy Hannah tud harcolni.
– Ne felejtsd el én Elenám, Hannah több halandónyi életet
megélt már és elég hosszú ideje egy arkangyal hitvese, aki egyszer
tábornok volt. – Szárnyával intett Elijahnak, aki visszaintett.
– De igazad van, szíve nem egy harcosé, azonban többször
belépett a csatatérre, hogy segítsen a lehullottaknak. Több
sérültet húzott biztonságba, bekötötte őket, hogy túléljék, az
orvosokkal dolgozott, hogy megmentsék az elhullottakat.
Mivel már látta Hannaht, Elena üdvözlésre emelte kezét hitves
társának. A másik nő visszaintett. A kondorok és más szárnyas
ragadozók előttük táncoltak, ahogy az arkangyali pár előre repült,
hogy találkozzon Elenával és Raphaellel.
Mikor ők négyen találkoztak, az Elijah serege előtt jó pár
csapással volt. Az a sereg szárnyaikkal és földi csapataival
érkezett. Raphael elmondta Elenának Elijah azért késett, mert

- 515 -
mindenkit együtt akart hozni, minthogy előre repül szárnyas
egységeivel. Ha ketté válnak, a földi erőknek nem volt légi
támogatása, ha Lijuan úgy dönt szemeit arra fordítja.
– Eli. – Raphael megfogta a másik férfi alkarját, Elijah
viszonozta azt.
Elena megölelte Hannaht.
– A szárnyaid Ellie –, suttogta a másik nő. – Le vagyok
nyűgözve. – Csodálkozó szavai ellenére vonalak voltak általában
sima bőrén.
– Csak a seregem felét tudtam elhozni barátom. – Dél-
Amerika Arkangyala hátranézett seregére. – Azokat, akik elég
közel voltak a határhoz, és időben ide tudtak érni.
– Hogy eljöttél az a barátság bizonyítéka, amit soha nem
felejtek el.
– Eredetileg mindet hozni akartam – folytatta Elijah –, de
Lijuan oly módon volt okos, amit nem tudtam megjósolni. –
Feszült mosolyt váltott Hannahval. – Az embereimnek sikerült
megállítania a fő kísérleteket, hogy egy újjászületett egy fészket
hozzon létre.
– Soha nem képzeltük, hogy mindenkit el akar kapni –
mondta Raphael. – Azt hiszem csak azért nincs hír fertőzésről a
területemen, mert Lijuan nem zavartatta magát, hogy itt ilyen
fortélyt alkalmazzon. A terve, hogy elfoglalja egész Manhattant,
majd elengedi teremtményeit.

- 516 -
 Elijah biccentett. – A kevés fészek nem probléma, a csapataim
képesek kitakarítani azokat. Charisemnon azonban… – Elijah
szemei hidegen ragyogtak, hogy Elena libabőrös lett, a férfi
szárnyai fehér fénnyel ragyogtak. A hátán keresztben viselt
kardok markolatai kövektől ragyogtak.
Hannah egyszer elmondta Elenának, hogy azok a kövek egy
nagy gyűjtemény részei voltak, amiket Caliane adott neki, miután
felemelkedett, megköszönte Elijah hűségét és bátor szolgálatát.
– Míg soha nem bíztam igazán Charisemnonban – mondta
most –, a területeink kereskedtek egymással az évszázadok
során. Előzékeny voltam, hogy egy arkangyal sem használta a
kereskedelmet egy hátsó ajtós támadás miatt. Ez nem hősies vagy
feddhetetlen tett.
Ez hatalmasnak hangzik Arkangyal. Mi kereskedünk
Charisemnonnal?
Megkérem Dmitrit ellenőrizze le. Hangosan azt mondta –,
Nem a te hibád. Jogosan mondhatod, ez a Tanácson túl tesz. Mit
csinált?
– A kereskedelmi hozzáférését használta, hogy fertőzést
terjesszen. – Elijah arccsontjai nappal barnított bőrének
nyomódtak. – Jól el voltak rejtve a szállítmányban, a fertőzött
rovarok, amik olyan fertőzést terjesztenek, ami vámpírokat ölt a
területeden és lelökte az angyalokat az égből.

- 517 -
 Hannah buja krémszínű, barack színű elsődleges tollakkal
könnyedén lebegett, felvette a fonalat. – A kikötőben lévő
embereink oldattal kezelték a hajókat a rovarok miatt.
Elena azt gondolta az „oldat” kifüstölés volt.
– Sok szállítmányt személyesen ellenőriztek el. – Elijah
összenyomta ajkait. – De hogy megtalálják az apró és jól elrejtett
dolgokat… – A fejét rázta. – Úgy hisszük vannak emberei a
területemen, akik kiengedték a bogarakat a rejtekhelyükről és
biztonságban tartották, míg Lijuan megtámadta Manhattant.
Fertőzést terjesztenek, és ez sokkal fertőzőbb, mint legutóbb.
– Vagy száz vámpírt elvesztettünk már. – Hannah szemei
ragyogtak. – A vámpírokat többször csípték meg, hogy
meghalljanak, de a méreg mozgásképtelenné tette őket az első
három-négy harapás során, menthetetlenül hagyta az áldozatot,
hogy más lények kiirtsák őket.
– A seregem felét utasítottam, hogy evakuálják a fertőzött
területet, és utána égessék le. – Elijah hátranézett légi seregére,
ami tiszteletteljesen megállt tőlük némi távolságra, a földi
csapatok követték őket. – Ha vannak konténerek Charisemnon
területéről és szerencsésen nem lettek kinyitva, akkor pusztítsd el
őket.
– El fogom barátom. – Raphael kezdett megfordulni. – Gyere,
megmutatom hol tud a sereged megpihenni.
Manhattan felé fordultak.

- 518 -
Dmitri azt mondja tíz hajó érkezett Charisemnon területéről.

- 519 -
 59. fejezet

Raphael kijelentésére Elena vére megfagyott. A városuk nem

tudja kezelni a fertőzést, mikor Lijuan az ajtóban volt.
Majd arkangyala ajkai halálos mosolyra görbültek. Minden
szállítmány egy teherhajón van, ami a parttól messze
horgonyozik, és a Torony személyzete ellenőrzi. A barátod,
kinek harmadik szeme van, azt mondta Dmitrinek, hogy nem
hiszi, hogy jó a „feng shuinak”.
Feng shui? Ash ezt mondta? Elena nevetett, a
megkönnyebbülés édes volt benne. És hallgatott rá?
Mind megtanultuk, hogy hallgassunk arra, ami kijön
Ashwini szájából. Dmitri karanténba vonta egy távoli
partszakaszon, így nincs esély, hogy a fertőzési a partra jöjjön.
Fel fogod robbantani a hajókat?
Addig várok, míg le tudjuk égetni őket hogy elkerüljük a
fertőzés kockázatát. Elijah seregét a Central Park melletti
felhőkarcolóhoz vezette. A helyet Elena és Raphael építésze
Maeve felügyelte, aki az épületet barakknak alakította ki. Az
segítette a műveletet, hogy ez stratégiájuk része volt, a Central
Park mindig is a része volt. Jelenleg Raphael erői használták
gyülekezésre, de sok hely volt Elijah embereinek is.

- 520 -
 Elég felszerelésük volt, hogy mindkét sereget ellássa, rengeteg
hibaelhárító volt beépítve. Sok erős angyal volt hűséges
Raphaelhez, akik felelősek voltak az étkezésért és a védelmi
vonalakért. Azonban nemcsak az étel és víz utánpótlás, hanem a
fegyverek és más holmiké is el volt rendezve.
– Egy háború – mondta Galen egy ponton –, elveszhet vagy
megnyerődhet az ellátáson.
Elijah rajai kezdtek leszállni, míg a földi egységek megtöltötték
a Central Park melletti utcákat. New York erői meglehetősen
megduzzadtak… de még kombinálva is számuk töredéke volt
Lijuan seregének.
Hogy még megtartották a várost, az csoda volt.
Ez még nyilvánvalóbb volt, hogy Elijah, Hannah és Raphael az
irányító központ alatti erkélyre ment ki. Dmitri jött megbeszélni
a stratégiát Andreas rajával. Egy topáz toll esett le, ahogy a raj
felszállt, mielőtt elérték Dmimtrit.
– Uram. – Dmitri meghajolt.
Elena majdnem eltévesztette a lépést a váratlan formalitásra.
Majd rájött. Ez Elijah miatt volt, a tisztelet showja, egy jobb
kéztől arkangyala felé. Mikor nem volt pöcs, Dmitri ijesztően
kedvelhető volt.
Igazság szerint Elena azt akarta vegye elő illat játékait, vagy
lőjön neki szarkasztikus megjegyzést, azt jelentené visszatértek a
normális helyzetbe, és figyelmeztetés nélkül lőhettek egymásra,

- 521 -
nem kellett aggódniuk hogy a zombi készítő Halál Istennője
táborozott az ajtójukban.
Ma Dmitri megfordult, hogy megjelölje a háborús zónákat. A
tűz tovább égett a távolban, míg az égben Lijuan szárnyas serege
dühödten meg akarta akadályozni az olaj ledobását.
– Ezen a szinten, nem vesztettünk több harcost – mondta
Raphaelnek –, de páran megsérültek. A földi egységek közül
többen megégtek, mikor túl közel mentek a lángokhoz, hogy
kivégezzék az újjászületetteket, de mind vámpír.
Elena megint tudott lélegezni. Sok Céhbeli barátja volt lent.
Többen voltak az íjászok és lövészek pozícióiban a tetőkön. Egy
kis és kiválasztott csapat most már csendben orvlövész fészkeket
hoztak létre mélyen az ellenség szívében.
Demarco is köztük volt.
Elena gyomra fájt. Ők tervelték ki, emlékeztette magát. Az
utolsó csata utáni újjáépítés során rejtett alagutakat hoztak létre,
amik „szerviz aknákon” át voltak elérhetőek az épületeken belül.
Azok az aknák egyenesen a csatorna rendszerbe vezetett, így az
embereik biztonságban tudtak az ellenség területére jutni, majd
pusztítást okoztak belülről.
Minden fészek ügyesen volt látható a tájképben.
Mintha Dmitri hallotta volna őt, azt mondta –, Az egyik
mesterlövészünk képes volt egy erőteljes vámpír tábornokot

- 522 -
leszedni az utolsó csata káoszában. Senki sem vette észre. A friss
hústoronyra dobták.
A megjegyzés megkövetelte a magyarázatot Lijuan rettenetes
étkezési szokásiról. Hannah remegő kezét a szájához emelte, és
Elijah ölelésébe fordult. Dél-Amerika Arkangyala mereven ölelte
magához, düh vörös csíkjai voltak az arcán.
– Friss felvételeink vannak Indiából – mondta Dmitri, míg a
pár próbálta megemészteni a ronda információkat. – A fertőzött
gyerekek áradata nem állt meg. Mintha Lijuan a területének
összes gyerekét átalakította volna… bármivé is, amivé váltak. – A
nyaka merev volt és egy ér pulzált az állán. – Nem vámpírok és
nem újjászületettek, de azoknak az ötvözete.
Fény ragyogott a távolban egy szárnypáron, mielőtt egy tört
fényű csapás csapódott Lijuan egyik rajának harcosaiba. Aodhan,
gondolta Elena, ahogy az egyik angyal abból a rajból közvetlenül
csapást kapott és a férfi katasztrofális spirálban esett le. Ha a feje
leválik a testéről…
Tört fényű szárnyak voltak előtte.
Aodhan elkapta a zuhanó angyalt. Elena kifújta a levegőt…
mikor egy másik csapás, ragyogó réz jött egy másik irányból.
Egyenesen Aodhan felé tartott. Nem volt lehetősége kikerülnie,
ahhoz nem volt túl gyors a kezében lévő angyal súlya miatt.

- 523 -
 Elena nem volt tudatában, hogy futott vagy repült, de hírtelen
a férfi mellett volt a levegőben. Neki csapódott, teste olyan idős
tudással cselekedett, ami több száz vadászatból eredt.
Az erőcsapás megpörkölte hajának végét, ahogy egy épületbe
csapódott be. Az kitörte az ablakokat, néhány Elenára esett. Kis
ékszerek, amik nem vágásra voltak tervezve, de a sebesség miatt
fájtak.
Aodhan már átadta a sebesült angyalt egy másik harcosnak,
visszafordult a csatába. Elena kilépett a harci zónából. Szikrának
harcolnia kellett, nem pedig aggódnia, hogy megvédje őt. Az
egyik lövész mellett landolt a tetőn.
A Toronyra nézett, azt mondta, Sajnálom Arkangyal. rémület
véghatott át rajta, mikor rájött mit tett, hol volt. Jól vagyok,
nincs sérülésem.
Az óceán ömlött az elméjébe, a só ismerős csók volt. Biztos
vagyok benne, hogy megmentetted Aodhan életét, a csontig
hatoló félelemért nem fizetek panaszkodással. Az a csapás
Philomenától származott, az egyike Lijuan kevés tábornokának,
aki nem függ úrnője erejétől. A nő elég erős, hogy véget vessen
neki egy csapással.
Elena kezeit rázta, ahogy hátrasimította haját. Ma majdnem
gyorsan elvesztették Aodhant… Mivel itt vagyok, mondta,
nyugalmat erőltetett magára, mert más halálos lett volna egy
harcban, adok valakinek egy kis szünetet.

- 524 -
 Megnézte a lövészeket, észrevette, melyik mozgott lassabban a
többinél és megérintette a vállát. – Hiraz. Szeretnél kicsit
pihenni?
– Igen, Hitves. – Izzadság volt a halántékán, elfordult és Elena
átvette a helyét. A férfin terepmintás zöld póló volt és zsebes
fekete nadrág. Ez volt az első alkalom, hogy így látta a rangidős
vámpírt, nem pedig elegáns ingben és öltönyben. A póló sötétté
vált, a bőrére tapadt.
Két dolog nem változott, hogy a jobb kezén volt az esküvői
gyűrűje és haját tökéletesen vágták le, bronz csíkok voltak a
feketében. Arra a hírre kelt fel a gubóból, hogy szeretőjét,
Jenessát megkérte.
Elfogadta a feltételt, hogy vár a házasodással tíz évig, miután a
nőt is átalakították. Addig is viselni fogja a gyűrűt a jobb kezén,
nem a balon. Elena nem gondolta, hogy Jenessa meggondolja
magát, de tetszett neki, hogy Hiraz először az utcáról megmentett
nőre gondolt, nem a saját szükségleteire.
Miután levegőhöz jutott azt mondta –, A helyettesem súlyosan
megsérült, mikor beállt.
Vagyis dupla műszakot nyomott. Lövésének folytonos
sebessége és pontossága teljesen más fénybe került. – Pihenj –
mondta neki. – Egy ideig fedezlek.
– Nemsokára visszaérek. Csak kell egy kis vérlöket. –
Leguggolt, kiment a tüzelő területről.

- 525 -
 Elena már kezdte leszedni az ellenséges harcosokat olyan
precizitással, amivel a felszíni fegyver lőni és sérülést okozni
tudott. Nem a kedvence volt, de edzett vele, mert tudta, hasznos
lehet egy harcban. Biztosította, hogy frissítse tudását, miután
eléggé meggyógyult a gubó után.
Mivel hozzá volt kötve Raphael erejéhez, Dmitri harcolt, hogy
a Toronyban biztonságban kell maradnia és nem harcolnia.
Elena keményen visszanyomott. Nem ez volt ő, és mivel hitves és
„vadászangyal” volt, hiányzása a harctérről demoralizálná az
embereit.
Raphael egyetértett vele.
Arkangyala megértette, mi vezette őt, gondolt rá, míg az
ellenséges angyalra célzott, aki számszeríjjal célzott az egyik
szárnyas harcosukra. Már szörnyen megsebesített egyet, az az
angyal azért élt, mert Aodhan elkapta a levegőben. A mai nap
előtt nem tudta Szikra mennyire gyors volt, a sebessége
elhomályosíthatja Harangvirágét.
– Baszd meg rohadék. – Tüzelt. Az ellenség szemét találta el,
pontosan, ahogy tervezte. A férfi sikított és pörgött a levegőben,
vér folyt az arcán. Még kétszer lőtt belé, egyik szárnyát
kilukasztotta.
A férfi leesett.
Egyik része mindig meggyászolja egy angyal zuhanását, de
nem érzett sajnálatot, Nem, mikor azért jött a városba, mert egy

- 526 -
támadó erő része volt, és mert szemei átlagos kékek voltak, nem
pedig ronda fertőzött feketék, amik megjelölték Lijuan bábjait.
Nem mintha Raphael kezdett volna harcot Kína ellen. Lijuan jött
ide és minden ilyen szemű harcos saját választásából követte őt.
Hírtelen hatalmas törés hangja hallatszott, aszfalt repült a
levegőbe. Valami keményem megcsapta Elena arcát, hogy vér
került rá. Hátranézett, hogy egy füstölgő lukat lásson a tető
közepén. – Mi a fasz volt ez?
– Nézz fel!
Felnézett a figyelmezetésre… hogy egy rezes csapást lásson
egyenesen felé csapni. A lábaira gördült… és a Torony tetején
találta magát, zihált és szíve gyorsan vert a repüléstől. Raphael
korábbi helye felett volt, szárnyai fehér tűz voltak.
Biztonságban vagyok! kiáltotta az elméjébe, ahogy dühös
frusztráció volt benne. Nem olyan nő volt, aki hátrahagyja harcos
társait és elfut a veszélytől. Ő maradt és harcolt! Bassza meg a
képesség, hogy nem hagyja választani.
Elena. Az egyetlen szóban benne volt Raphael szíve.
Philomena a csapásait Raphael felé dobta, de Raphael
arkangyal volt, Philomena egyszerű angyal, még ha egyben
tapasztalt is. A férfi ragyogó kék angyaltüze elérte Lijuan
tábornokának az egyik oldalát és vége is volt.
A nő belülről kifelé égett szét.

- 527 -
 Az angyaltüzet arra hozták létre, hogy megölje az
arkangyalokat, sima angyaloknak esélye sem volt ellene.
Raphael angyaltüzet dobott a rajok nagy sorába, amik feléjük
repültek és az ég ragyogott, míg minden elcsendesült. Lijuan erői
nem húzódtak vissza, de éberebbek lettek, sokkal óvatosabbak.
Gyere vissza Arkangyal. Te vagy az egyedüli esélyünk, mikor
Lijuan felkel. Nem engedheted meg, hogy megsebesülj. Ha az
ellenségnek sikerül eltalálnia a szárnyát, míg annak fizikai
formája volt, akkor a földön marad, míg vissza nem nő. Talán
gyorsabban nő vissza a Zuhatag által neki adott erőtől, de nem
lenne azonnali.
Túl sokan vannak, válaszolta. Az embereink fáradtak.
Tudom. De ha te elbuksz, akkor mind bukunk.
Ezüstös zöld erő törte meg az eget abban a pillanatban, Elena
megmerevedett… míg rá nem jött, hogy az ő oldalukról eredt.
Elfelejtettem Elijaht. Vigyora mániákus volt.
Raphael nem válaszolt, míg a Torony tetején le nem szállt. –
Eli is a te véleményedet osztja. – Összecsukta szárnyait, bőre
izzadságtól ragyogott. – Segít az erőinknek, míg én energiát
gyűjtök Lijuan ellen.
A harc területére nézett. – Ő jó ember. Nem sok tábornok,
még kevesebb arkangyal tenné magát egy támadás helyére.
– Igen, az. – Fejét a férfi bicepszére tette, hagyta, hogy a férfi
szárnyai betakarják az övét, az energia köztük táncolt, ami most

- 528 -
már ismerős simogatás volt. – Sokkal óvatosabbnak kell lennem,
mikor bemegyek, és engem kezdenek támadni.
Ami az utolsó csatában megtörtént és ez alkalommal Lijuan
teljesen Raphael megszállottja lett, hogy az egész sereg
megfeledkezett Elenáról. Túl nagy kár, hogy az emlékvesztés nem
tartott sokáig. – Nem akarom a csapatainkat veszélyeztetni.
Tudok –
Az ajtó kicsapódott mögöttük, Dmitri rohant ki. – Titus
megsérült –, mondta, a telefon a fülén volt.
Elena egész teste megmerevedett.
– Mennyire súlyos? – Kérdezte Raphael ezzel egy időben.
Dmitri megállt, hogy hallja a másik oldalon lévőt. – Nem
mozgásképtelen, de legalább egy napig lent lesz. – Újra megállt.
– Charisemnon is lent van. Titus akkor sebesítette meg, mikor ő
is megsebesült.
Elena kifújta a levegőt, előrehajolt a térdeire.
– Rendben – mondta Dmitri kurtán, eltette a telefont. –
Tzadiq azt mondja Titus hatalmas földrengés okozott
Charisemnon területén, ezzel együtt beomlasztotta földi
csapatainak nagy részét is. Mivel sérült volt, Charisemnon nem
fog tudni elmenni, míg Titus lent van.
Tzadiq, emlékezett rá Elena, ahogy felállt, Titus jobb keze volt,
és Galen apja.

- 529 -
 Dmitri pólója a mellkasára szorult, ahogy kezeit a derekára
tette. – Sikerült végül elérnem Astaadot és Aegaeont.
Charisemnon megfertőzte Astaad területét. Egy tiszta szigetre
evakuálja akit tud, a fertőzötteket egy karantén szigetre viszik és
teljesen leégetik. Aegaeon segít neki.
Elena látott képeket Astaad szigeteiről, sok buja trópusi volt.
Mennyire rossz lehet az arkangyalnak, hogy el kell pusztítania azt
a gyönyörűséget, minden életet. Ahogy mennyire fájhatott
Elijahnak, hogy le kellett égetnie a terület egy részét. – Mi van
Ausztráliával? – Az volt Astaad legnagyobb szigete.
– Fertőzött. – Dmitri állkapcsa megfeszült. – De egyben
seregének nagy része ott állomásozott, a kikötők körüli területet
leégetik és beleterelik a fertőzötteket. A fertőzötteket kis
városokban tették karanténba.
– Az ellenség megmérgezte a világunkat, hogy megnyerje a
háborút – mondta Raphael a hideg Zuhatag hangján. – Ha nem
állítjuk meg itt és most, akkor a haláluk pestise ellepi a földet.

- 530 -
 60. fejezet

A város körüli füst végül napnyugtakor kezdett leülepedni,

mikor Lijuan újjászületettjei nem próbáltak meg átkelni a
határon. Pár hátborzongató test megjelent látszólagos agyi
aktivitással, mert elkaptak valamit és kezdtek leguggolni a
megmaradt fekete vonalak mellett, amik elhullott társaik jelöltek
meg.
Lijuan rajai ezzel egy időben kezdtek visszahúzódni.
Most a hold fent volt az égen, Elena az erkély szélén ült, lábait
lelógatt,m Illium mellette üt. Raphael az égben volt Elijahval,
megmutatta a másik arkangyalnak a területet.
– Naasir az ellenséges vonalak mögött van – mondta
Illiumnak. – Senki sem látta bejönni a városba, de Raphael
beszélt vele.
– Rájöttem, amit megláttam Galent az égben.
– Tudtad, hogy Galen egy kicseszett katapultot hozott ide
darabokban? A tetőre állítják fel, készen leszedni Lijuan
embereit.
– Van értelme – mondta Illium. – Lijuannak tonnányi öreg
vámpírja és angyala van a seregében. A katapultok
megfélemlítőek és valami, amitől tartani kell. – Ivott a kezében

- 531 -
lévő vodkából, majd átadta az üveget. Elenát megütötte a meleg,
mintha tűz terjedt volna benne. – Együtt harcoltunk a mai utolsó
nagy csatában.
– Mit gondolsz mennyi ideig tarthat a szünet?
– Inkább az aggaszt, miért húzódtak vissza. – Elvette az
üveget, de nem ivott, vert arany szemei a távolra néztek, ahol
Lijuan csapatai olyat csináltak, amit nem láttak.
Az ellenség végül kezdte agyontaposni Vivek bogarait. A
legtöbb drón is lent volt. Lijuan emberei nem találták meg az
épületek oldalaiba, tetőkre és utcákra rejtett kamerákat, de sok
ilyen épület, így kamera, megsérült a harcok alatt. Ennek
eredményeként voltak vakfoltjaik.
– Elijah súlyosan megsebesítette őket – mutatott rá. – Úgy
dobálta az angyaltüzet, mint az édességet.
– Ez az erőforrást kérdőjelezi meg – mormogta Illium. –
Lijuannak rengeteg harcosa van, akik hezitálás nélkül követik
utasításait. Ő, vagy a tábornokai egyik hullámot a másik után
tudja kiküldeni. És nem Philomena volt az egyetlen
természetesen erős harcosa.
– Még Elijah és Raphael egyesített serege sem tudja
visszatartani, nem ha elárasztják őket. Őket csak Lijuan tudja
megölni, de a sereg komoly kárt tud okozni a városban, ostrom
alá veheti a Tornyot.

- 532 -
 – Igen, értelek. – A hold ezüstösen ragyogott az óceán felett. –
A New York körüli vizeket is megfigyeltük? Nem küldi az
embereit a vízen át, hogy ellopózzanak hozzánk?
– Vannak búvár csapataink, akik kétszer ellenőrizték le a
szenzorokat. Semmi. Nincsenek a vízben. És nincsenek az égben,
hacsak…
Horror mart Elena gyomrába. – Fenébe.
Illium felugrott felhúzta őt is. A vodkát elfelejtették, az
irányító központba futottak.
– Vivek – kiáltott Illium. .- Mennyit evett?
Vivek a képernyőre figyelt. – Két hegynyi húst – mondta –, és
újabbat építenek neki. Nem tudom mennyi test volt. Sok szárny
volt az utolsóban. – A homlokát ráncolta. – De még utána is
szörnyen sántított.
– Hozd fel a képeket.
A nő, szép köntösben, ami milliárdnyi szürke színben
pompázott… a szoknyarész megformálta lábait a szélben. Két
teljes lábat. És egyiket sem húzta, a sántítás csak kis mozdulat
volt.
Elena kirohant, elméje Raphaelért nyúlt. Raphael! Azt hisszük
van rá esély, hogy Lijuan annyit evett, hogy testetlenné fog
válni csapatainak egy részével!
Az óceán tört be az elméjébe, a sót érezte a nyelvén. Elena, ha
az égben vagy szállj le. MINDEN HARCOS! LESZÁLLNI!

- 533 -
 Hallotta a csapatoknak szóló utasítást, ahogy kirohant a
legközelebbi erkélyre. Felette az ég lenyűgöző fehérarany és égő
kékkel telt meg. A drága vadtűz szélesen terjedt ki, hogy felfedje
Lijuant. Ha tévedtek…
Illium, Andreas, Nimra, Nazarach hozzátok a rajaitokat az
East Riverhez! Lijuan félúton van a Torony felé! Elijah hívta
pihenő rajait és csatlakoznak hozzátok! Galen, Aodhan,
menjetek a kikötőbe! A pihenő földi csapatok térjenek vissza a
helyükre. Méreg, állj készen ha az újjászületettek támadnak.
Az ég szárnyakkal telt meg Raphael utasításira.
Elena csak annyira emelkedett a levegőbe, hogy lássa mi
történik. A harc közel volt, sokkal közelebb, mint az első front.
Lijuan, lábai határozottan visszanőttek és bassza meg ijesztő volt,
milyen gyorsan csinálta, az eget obszidián esővel töltötte meg,
ami kegyetlen volt szépségében.
Raphael vadtűzzel blokkolta, míg Elijah próbálta angyaltűzzel
megtámadni. Körülöttük a csapataikat súlyosan felülmúlták
számban, sokan nem voltak a közelben, mikor az utasítás kiment.
Még a Légió többsége sem ér oda időben. Ami azt jelenti
Raphaelt és Elijaht nemcsak Lijuan, hanem seregének nagy része
is támadni fogja.
Ez mészárlásnak tűnt.
Míg a kikötőben lévő csendben maradt csapatok véres dühvel
emelkedtek fel újra. És az elején voltak a tábornokok, kiknek

- 534 -
megvolt Lijuan obszidián ereje. Galen és a fáradt Aodhan a
levegőben volt, de a számok katasztrofálisak voltak. Szükségük
volt Raphaelre és Elijahra, de egyik arkangyal sem tudott eljönni
a Lijuan elleni harcból.
Elena felrepült a Torony tetejére. Felemelt egy speciális
dobozt, kivett egy gránátvetőt. A lövés nem mehetett messziről,
de nem is kellett messze mennie. Nem, ha kurvára meg tudja
csinálni.
A vállára emelte, majd a levegőbe emelkedett.
Raphaelre koncentrált és Lijuan halálos fenyegetésére, hagyta,
hogy aggodalma és dühe a felszínre emelkedjen, megöltse torkát,
szükségét, hogy mellette legyen a szájában pulzált.
Semmi nem történt.
Raphael alig védte ki Lijuan mérgező energiáját a levegőben.
Hatalmas szórásban engedte ki erejét, nem pedig egyet egyszerre,
mert Kína Arkangyalának nem kellett spórolnia erejével. Annyit
pazarolhatott el, amennyit akart.
És Elena túl messze volt, hogy segítsen.
Gondolkodj Elena! Miért működött Aodhannál és Raphaelnél
nem?
Mert ő egy arkangyal gyerek. A hang öreg és fáradt volt, és
nehéz az Alvástól. Nem avatkozhatsz bele az arkangyalok
harcába.

- 535 -
 Ez faszság, mondta Elena, nem volt kedve megijedni
Cassandra jelenlététől. Ha egy kicseszett aku vagyok, akkor
beavatkozhatok nem? De köszi a tippet.
Hajlamos volt elhinni, hogy a Zuhatag ennyire önkényes volt,
Illiumra koncentrált. A férfi gyors volt, egy rajt vezetett és
egyenesen a frontvonalba repült, majdnem száz százalék volt az
esély, hogy csúnyán megsérül, mielőtt valaki elkapja őt.
Nem a Harangvirágomat, gondolta, hagyta hogy félelme
egyesüljön egy kemény csomóban benne.
Egy pillanattal később mellette jelent meg.
– Ellie!
– Fedezz! – Vezette őt, míg ő szétvágta körülötte az eget az
erejével, elkapta a lehetséges támadókat. Nem annyira jó volt,
mintha Raphael mellett jelent volna meg, de elég jó volt.
Figyelmen kívül hagyta, hogy a Halál Királynője halálos
csapásokat küldött felé, elsütötte a gránátvetőt. Lijuan figyelmen
kívül hagyta. Persze, hogy ezt tette. Nem szentelt figyelmet a
halandó dolgoknak. Vagy egy baba angyalnak.
Elena ebben a pillanatban lefelé zuhant, kiáltott
Harangvirágnak, hogy tegye ő is.
Lijuan mérgező szórása átesett felettük és az épületekbe
csapódott a hátuk mögött. És a gránát egyenesen Lijuan
mellkasába csapódott… vagy ott kellett volna, ha kezével nem
törte volna össze végül. De nem volt elvesztegetett támadás. Mert

- 536 -
az felrobbant, ahogy keze hozzáért. Vitte a kezét és a bordái egy
részét is, míg lehántotta maszkját, hogy felfedje csontos
szerkezetét.
Elena újra lőtt, míg a ribanc meg volt zavarodva, és ez
alkalommal Lijuan alsó részére koncentrált. A gránát a derekát
találta el és levágta a combját. Raphael vadtűzzel csapta meg
Lijuant ezzel egy időben, beleerőltette a nyitott sebbe.
Kína Arkangyala testetlenné vált.
Elena egy pillanatra reménykedett, azt gondolta megfordul és
elfut. De az ég obszidián ragyogással telt meg egy pillanattal
később… pont egy bejövő raj felett. Angyal angyal után ment le,
ahogy Raphael támadt, hogy semlegesítse Lijuant. A nő vérzett és
egyik oldala súlyosan megsérült és arca egy horrorfilmből
valónak tűnt, de elég ereje maradt, hogy sortüzet lőjön, mielőtt
visszarepült volna csapataihoz.
Az egyik fele védelmezően tapadt rá, a másik tovább harcolt.
De Illiummal, Andreassal, Nimrával és Nazarachal és erősen
képzett rajaikkal, valamint két arkangyallal az előny náluk volt.
Arkangyal, Galennek és Aodhannak segítség kell!
Eli megy. Nekem fel kell takarítanom a földön a káoszt.
Méreg csapata nem bírja a kikötőnél és Jason gondoskodik a
nyugati támadásról.
Elena ekkor látta meg a csoszogó mozgásokat. A legközelebbi
tetőn szállt le, kinyitott egy fegyvertartó dobozt, amiben végül

- 537 -
megtalálta a lángszórót. Raphael megelőzte őt és erejével elégetet
mindent, ami bemászhatott volna Manhattanbe, de rohadt sokan
voltak.
Míg ő a nagyobb csoporttal foglalkozott, ahogy a kardok
csapásaitól hangos dühös harc hangjai odahallatszottak, átrepült
minden hézagon és hasadékon, felégetett minden egyedüli
lopakodót. Lezuhant angyalokat látott, ahogy repült, elküldte
Dmitrinek a koordinátákat, hogy megszervezze a mentéseket,
míg végzett az újjászületettekkel akik az angyalokhoz akartak
jutni.
– Siess! – kiáltotta a gallérján lévő mikrofonba. – Túl sok a
sérült angyal. Az újjászületettek erre tartanak! – Elenának úgy
tűnt határozottan és tervszerűen mentek arra.
Vezetik őket. Raphael hangja volt az elméjében. Keress egy
vámpírt minden csoportnál.
Elena fókuszt váltott. Ott. Odarepült és felgyújtotta a
rohadékot. Nem volt benne öröme, hogy a férfi sikított, de meg
kellett halnia. És ahogy megtette látta, hogy dolgok másznak ki
belőle és gyorsan elinaltak. A vére megfagyott. Raphael, ők
hozzák be a rovarokat!
Hideg lélegzet volt az elméjében, szinte érezte. A város ezen
része már fertőzött. Egy pillanat, míg gondoskodok a légi
támadásról, nem cél, hogy erőt adjunk Lijuannak, ha lopva
akarja bevenni a várost.

- 538 -
 Elenának el kellett fordulnia a férfi dühös erejétől, ahogy
angyaltüzet dobott Lijuan csapataira. Korom hullott esőként az
égből. Próbált nem arra gondolni mit lélegzett be, de Raphael
halálos támadása elérte, amit akart. Lijuan emberei tömegesen
húzódtak vissza.
Elijah ugyanezt érte el a kikötőben.
Raphael következő utasítására a földi és légi csapatok
evakuálták a sérülteket és létrehoztak egy tűzvonalat, ami
behálózza a város nagy részét. Amint kész voltak, a terület tiszta
volt az embereitől, Raphael poklot zúdított a fertőzött területre.
Elena egy felhőkarcoló tetején állt a tűzvonal mögött, nézte az
egészet és érezte, hogy könnyek égetik a torkát, szemeit.
New York lángokban állt és az a ribanc Lijuan volt érte a
felelős. Ő és betegséget okozó barátja. Az egyedüli kegyelem,
hogy az egész városból evakuálták a nem harcosokat. – Újra
felkelünk –, ígérte magának és embereinek.
Másik nő állt mellette nem messze, holdfény haja táncolt a
forró levegőben és páncélja ragyogott a tűzben. – Szörnyű
igazság elfogadni, hogy a személy, akit a legjobban utálok a
világon, a személy, aki a legrosszabb rémálmom, sokkal nagyobb
erővel rendelkezik, s én nem tudok neki ártani.
– De ennek ellenére megpróbálod, ugye? – Néha akkor is
harcolnod kell a szörnnyel, ha nem tudod legyőzni, ahogy a

- 539 -
megfélemlített és traumatizált tíz éves Elena harcolt Slater
Palatis ellen, míg Ari és Belle vasban gazdag vére a torkában volt.
– Igen. – Mondta Suyin puha fogadalommal, jelenlétének
áthatósága erős volt. – A halálig.
Meglehetősen kevés időbe került Elena szeretett városát
felrobbantani. Az angyaltűz nemcsak lerombolta az épületeket,
ezzel vörös roncsokat hagyva a földön, de megette az
újjászületetteket és a rovarokat, amiket magukkal hoztak. Kell
aggódnunk az oldalért, amit Méreg csapata tart? kérdezte
arkangyalát, ahogy lenyelte könnyeit a város miatt.
Nem. Mellette szállt le, szárnyai ragyogtak és szemei
antarktiszi jég volt. Nincs ott jelentés fertőzésről, nem hiszem,
hogy tudnák irányítani. Még Lijuan sem kockáztatja meg, hogy
kiengedje az emberei közt.
Alattuk a város elveszett része vöröslött.

- 540 -
 61. fejezet

Mikor a kötelezettségből adódó veszteségeket írták össze

Raphael rájött ő és Elijah egy teljes raj erős, erőteljes harcost
vesztett. Harag égette, ami kemény, hideg dolog volt benne. Nem
engedhette meg, hogy forró legyen, hogy megengedje a bánatot,
ami a torkában volt. Harcost veszteni a csatában olyan volt, amit
nem lehetett elkerülni. De soha nem vesztett ennyit ilyen
gyorsan.
Elijah arca is ugyanabban a feszültségben és dühben úszott.
A betakart testek egy raktárban felállított hűtőházban
feküdtek. Ez olyan szükség volt, amit Nisia gyorsan átvett, mikor
az első harcok kitörtek. Minden harcost ott, ígérte magának
Raphael, minden elesett társukat hazaviszik, tiszteletteljesen
temetik el. Hazatérnek a Menedékbe.
A megbeszélés, amit tartott, ott az ő és Elijah rangidős
emberei közt, akik nem voltak őrségben vagy harcoltak a kis
csatákban, az brutális és bősz volt. Most hogy tudták ha Lijuan
eleget evett, újra testetlenné tudja változtatni seregét, készen kell
állniuk, hogy bármely szektorban csata törhet ki.
– Az egész városomban gépek vannak, amik figyelnek. –
Raphael Vivek Kapurt előre intette. – De nem nézhetjük azt, amit

- 541 -
nem látunk. Még ha folyamatosan tudnánk is túl sok lenne a kép,
még egy csapatnak is, hogy nézze.
Az angyalok és vámpírok Dmitri stratégiai asztalánál gyűltek
össze, ahol Vivek kerekes széke is állt. Elijah néhány harcosa
kíváncsian nézett rá, de ez várható volt. Kevés vámpírt
alakítottak át ilyen súlyos sérüléssel.
– Mesélj nekünk a gépekről – mondta Raphael.
A vámpír, aki halhatatlan években nézve röhejesen fiatal volt,
nem rándult össze, hogy ennyi erős figyelmet kapott. – A
megfigyelési hálózat majdnem az egész várost lefedi, csak ott
vannak lukak, ahol Lijuan Arkangyal seregei megsemmisítették a
kamerákat, drónokat vagy bogarakat.
Elővett egy kis „bogarat” a zsebéből, az asztalra tette
referenciaként. – Képes voltam felállítani egy égre koncentráló
megfigyelő rendszert, ami riadóztat, ha elég nagy a mozgás, mint
egy angyal, de emberekre van szükségem, akik megnéznek
minden riasztást és megnézik barát vagy ellenség.
– A sérültek –, javasolta Elijah egyik női harcosa. – Zavarja
őket, hogy kiestek a harcokból, ha nézik az ellenséget, akkor
visszakapnak valamit.
Elijah szája körül új vonalak jelentek meg, Vivekre nézett. – A
harcosok meg tudják csinálni?
– Ameddig látnak – mondta Vivek. – Van egy másik feladatom
is, ahol nem látni, hanem hallani kell, képes voltam

- 542 -
beprogramozni az elektromos kémjeinket, hogy hallgassák a
dialektusokat, amiket csak Lijuan Arkangyal területén lévő
idősebb lakók beszélnek. Nem tudom, hogy a hangok
megmutatják mit csinál, de nem árthat hallgatni, ás rájöttem
több tábornok és parancsnok nem igazán fiatat…
Ez alkalommal a Vivekre lőtt pillantások nem kíváncsiak,
hanem felbecslőek voltak.
Értem miért Alakítottad át ezt a férfit Raphal, mondta Elijah.
Ő értékes.
Nem lophatod el Eli. Még Szerződés alatt áll.
– Arra is gondoltam, hogy beprogramozom a rendszert, hogy a
madarak nélküli területekre figyeljenek – folytatta Vivek, nem
tudta, milyen ítéletek születtek róla –, de minden harcnál az
egyedüli madarak az öné Elijah Arkangyal.
Még Elena baglyai is eltűntek, talán mert úrnőjük ébredezett.
A megbeszélés biztosította, hogy nem számított hogy nézték,
nem tudták kontrollálni Lijuan egyetlen fő előnyét. – Az
egyedüli, amiért sikerült feltartani a legutóbbi támadását –
mondta Raphael –, mert mindketten elég közel voltunk, hogy
reagáljunk.
– És mert a hitvesed olyat tud tenni, amit soha nem láttam,
hogy más is képes lenne rá. – Elijah Elenára mosolygott, aki
csendben állt egykori nemezise, Galen mellett.

- 543 -
 Mosolya lenyűgöző volt. – Egy nőnek kellenek, hogy legyenek
titkaik.
Figyelműket arra összpontosították, mit tudnak tenni,
használták a csata elrendezéseket Dmitri asztalán, hogy hogyan
tervezzék meg a csapatok mozgását, de a nyers tények azok
voltak, hogy nem volt elég emberük, nem mikor Lijuan seregével
néztek szembe.
– Hogy eteti őket?
Mindenki Vivek felé fordult. Elpirult mélybarna bőre alatt,
mikor rájött két arkangyal és rangidős embereinek beszélgetését
zavarta meg, de javára szóljon, megtartotta magát. – Lijuan
Arkangyalnak túl sok embere van, hogy elég élelem legyen nekik
a tengeralattjárókon. Hogy eteti őket?
– Az angyaloknak nem kell annyit enniük, mint a halandóknak
– mondta Raphael, de a homlokát ráncolta. – Azonban a sebesült
angyaloknak kell, hogy visszatérjen az erejük.
– Akkor ez megmagyarázza – mormogta hitvese. – Megeszi a
sérülteket.
Ez alkalommal mindenki Elenára nézett.
– Miért? – dobta fel kezeit. – Ez az igazság.
– Csakugyan – mondta Elijah. – Akkor vér kell a
vámpíroknak. Így biztos vannak emberek, akiket távol tart a
harcoktól.

- 544 -
 – Egy pillanat. – Dmitri megragadta Vivek tabletjét és
felhozott valamit. – Ez a kamera rögzítette, mielőtt kitört a pokol,
az egyik mesterlövés kis csoportnyi „ijedt halandót” jelentett,
akiket egy épületbe tereltek be. Farmereknek tűntek. Egészséges,
de úgy ötvenen voltak.
Cristiano, Elijah erős vámpírja a fejét rázta. – Az sehol sem
elég ennyi vámpírnak, amennyi a földi csapataiban vannak.
Egyben etetnie kell a halandókat, és Méreg azt mondta nem
hagytatok hátra élelmet, mikor evakuáltátok a területet.
– A terve az volt, hogy erőszakos támadással veszi be a várost,
és akkor sok vér és ennivaló marad. – Raphael embereinek
bátorsága miatt nem használhatta ki előnyét, de ki voltak fáradva
és túl sokat vesztetek a sajátjukból.
Belenézett a folyékony ezüstbe, vadásza, kinek nem voltak
előtte pajzsai. Ha nem állítjuk meg itt, hbeebti, akkor a
sajátjainkból fog táplálkozni.
***
A következő két nap harca brutális volt. Lijuan még lent volt,
meglehet azért, mert kétszer sérült meg gyorsan, de tábornokai
és parancsnokai elhatározták, hogy nem állnak meg. Még most is
lőtték Lijuan obszidián erejét a kezeikből.
Mikor Elijah mellkasát érte az egyik lövés megijedtek, de
pillanatok alatt kiderül, hogy csak a sima angyalokra volt halálos,

- 545 -
nem tette mozgásképtelenné az arkangyalt. Egyik csapás sem volt
fertőző. Elijah hamar lerázta a hatásait.
A törvény, hogy csak egy arkangyal ölhet meg egy másikat
változatlan maradt. Azonban Lijuan annyi embere tudta
megsemmisíteni New York csapatait egy csapással míg Raphael
és Elijah távol volt, elfáradtak a Lijuannak való folytonos
harcban.
Elijah ragadozó madarai heves harcosok voltak, akik lukakat
vájtak az angyalok szárnyaiba és kivájták szemeiket, de sem ők,
sem a Légió nem volt előny, mikor Lijuan majdnem arkangyali
erőt adott át embereinek. Vedd ki Raphaelt vagy Elijaht a harcból
és akkor vérfürdő lesz.
– Nem áldozom fel az embereimet – mondta Raphael
Elenának, mikor volt egy kis szünetük a két csata közt. – Nem
engedem meg, hogy lekaszálják őket, mint a sakktábla eldobható
darabjait.
– Tudod, hogy melletted vagyok. – Ha úgy nyernek, hogy az
emberik testén sétálnak, akkor egy sokkal nagyobb csatát veszt
el, hogy Raphael maradjon.
Elena is nagyon fáradt volt, de a frontvonalban maradt az
embereikkel, néha a földi csapatokkal, hogy az újjászületettekkel
harcoljon, máskor a tetőkön. Visszahúzható szárnyaival és haját
sapka alá elrejtve az ellenség nem találja meg őt. A tartós festés
jobb lenne, de felfedezték nem maradt meg. Az energia ami a

- 546 -
szárnyaiból áradt alkalmanként a haját érte és puff, nem volt
festék.
Tegnap Méreggel vált vállvetve harcoltak, hogy levágják az
újjászületettek hordáit. Ma föld levegő fegyverrel harcolt. Mikor
Lijuan három raja valahogy számbeli fölénybe kerültek, felszállt a
tetőről és fekete dühvel lőtt, míg kifogyott a töltényekből, majd
félredobva azokat késekre váltott.
A kések közelharci fegyverek voltak, nem volt idő
finnyáskodni.
Vér spriccelt az arcára, de kegyetlen fókusszal folytatta, Zoéra
és Maggiere gondolt a szívében. Ha a város elesik, akkor Lijuan
seregének prédái lesznek. Pillanatnyi luk volt két szárnypár közt,
és látta Hiraz ellenséges katonák közt esett csapdába, karja
mozgott, ahogy vért ontott. De még egy tapasztalt kardvívó sem
tudott ennyit visszatartani.
Ha nem kap segítséget, akkor meghal.
Kiszúrta egy támadója szemét, másik kését a másik támadó
szemébe vágta. Egy dolgot megtanult ebből, nem számított hogy
angyal vagy vámpír, gyűlölték, ha nem láttak. Mindkettő vakon
támadt rá, de ahogy sikítottak és kihúzták késeit, rothadt zöldes
fekete folyadék folyt végig az arcukon.
Elena elég újjászületett angyalt látott, hogy nem rándult össze.
És a szem elvesztése a koordináció elvesztése volt, képes volt

- 547 -
szétvágni az egyik torkát, míg egy íjász, aki mellett harcolt kis
sarlót használva levágta a másik fejét.
A vadászok elit specialisták voltak. De kiderült, ha több száz
éved van valaminek a specialistájává válni, akkor út közben
felveszel egyet és mást.
Lezúgott és elgurult, ahogy az ellenség harcosa a torkát akarta
elvágni, késével átvágta a férfi bokáit az Achilles inai felett. A férfi
sikítva esett a földre, de Elena már mozgott, biztos volt benne,
hogy az íjász végez vele. Hiraz most három angyallal harcolt, és
vesztésre állt. Vér volt a karján és az arcán, amit megvágtak.
Elena egy kést döfött az egyik angyal szárnyába, míg térden
rúgta a másikat, teret adva Hiranak, hogy kardjával a gyomrába
vághasson a harmadik angyalnak. De az, akinek a szárnyát
sértette meg nem esett el, megfordult és szemében fekete
elhatározás volt… és Elena habozott. – Gadriel.
Az igéző szürkészöld szemek eltűntek, pink árnyalatú bőre
zöldes volt, de az a rangidős angyal volt, akivel Kínában
találkoztak. Egész teste fellázadt, hogy ilyen abnormalitásban
látta őt.
A fogait kivicsorította, kardjával a nyakára célzott.
Az ösztönei átvették az irányítást. Lehúzódott, egy kardot
nyomott a gyomrába, majd Hirazhoz rohanva nekiütközött,
lelökte magukat a tetőről.

- 548 -
 Szándékos tett volt, sikerült zuhanásukat lelassítania, bár a
vámpír súlya több volt, mint amit kezelni tudott. Zúzódást
szereztek, de túlélték a leszállást pár szinttel lejjebb az erkélyen.
Hiraz egy szó nélkül berohant az épületbe. Tudta mit tervez, hogy
felrohan a felső tűzlépcsőn és a támadók mögött jön ki.
Elenának is ez volt az ötlete. Felszállt a levegőbe, ment, hogy
csatlakozzon a harchoz, Lijuan csapatait hátulról kapja el, de túl
késő volt. Újabb csapat tartott feléjük. Bassza meg! Nem volt
meg a mentális képessége, hogy megmondja az embereknek,
hogy húzódjanak vissza, mert ezt kellett tenniük. Ezt nem
nyerhették meg, nem ennyi harcos ellen. Az mészárlás lesz.
Raphael egy nehéz küzdelemben volt több raj ellen, és abban
benne volt Lijuan legalább öt tábornoka. Elijah lent volt sérült
szárnya miatt és pár óra kell neki a gyógyulásra.
Kitörölte a vért az alkarjával az arcából, kétségbeesetten nézett
körbe és meglátta Galent. Raphael fegyvermestere a tető
peremén harcolt. Villámlásként harcolt, vörös haja nedves volt,
és két kard volt a kezében amiket úgy mozgatott, mintha semmi
súlyuk nem lenne, mikor tudta mennyire nehezek.
Mellette szállt le, elkapta az egyik támadót és odakiáltott neki.
– Masszív támadóerő jön! Vissza kell húzódnunk!
Galen harcos volt és a csata hevében fakó, majdnem áttetsző
zöld szemei égtek, de egyben erősen intelligens angyal volt.
Levágta a két angyal fejét, akikkel harcolt, majd kivégezte, akit

- 549 -
Elena elkapott, követte tekintetét, ahonnan az új raj érkezett
feléjük.
Kinyitotta száját és olyan hangon adta ki a parancsot, hogy az
egész tetőn hallatszott, tudta, hogy meg tudja tenni, hallotta őt a
Menedékben. Akkor egy csoport makacs gyerekre kiabált, hogy
álljanak sorba. A gyerekek végül engedelmeskedtek, nem tűntek
ijedtnek, többen kuncogtak, ahogy megpróbálták fenn tartani a
szárnyaikat.
A látványnak sokat kellett mennie, mire Elena megértette,
hogy a kedves, gyengéd szívű Jessamy hogy szeretett bele egy
barbár angyalba.
– Hátrahúzódni! – utasította. – Kezdjétek meg az alfa
védekező manővert.
Elena tovább küzdött Galen oldalán, ahogy embereik többsége
visszahúzódott mögöttük, késeit egy hosszú kardra váltotta, amit
az egyik harcos adott oda neki. Sajátját már rég elvesztette aznap
egy korábbi harc alatt.
Mindenki, aki erre a manőverre volt kijelölve és ők is tartották
a vonalat, hogy időt nyerjenek az embereiknek. A vámpírok és
vámpírvadászok a következő biztonságos tetőre repültek az
angyalokkal, akik elég erősek voltak ehhez, de mielőtt a
vámpírvadászok elmentek volna kis csapdát állítottak fel Lijuan
csapatainak.

- 550 -
 Gadriel szárnya megsérült és gyomra vérzett, hírtelen ismét
előtte volt. A szemei égtek, mikor halálosan éles kardjával a
nyakára csapott, levágta a fejét. Gadriel Kínában halt meg. Ez
nem más volt, mint Lijuan feláldozható harcos holtteste.
Emlékezni fog a férfira, aki volt, nem erre a szörnyűségre.
– Futás! Végül mind futni fogtok! – kiáltotta Lijuan egyik
rajvezetője, aki leszállt a tetőn, arca véres volt szemei forróak
voltak a harctól, sima mogyoró szemei voltak, vagyis ő
választotta, hogy Lijuan mellett megy. – Mi uralunk majd titeket!
Elena egy kést dobott a torkába, mikor megint meg akart
szólalni nagy szájával. Ő és Galen lezuhantak a tetőről, ahogy a
férfi gurgulázott és küzdött azzal, hogy kihúzza a fegyvert. Ők
ketten gyorsan visszahúzódtak, követték embereiket. Lijuan pár
embere utánuk repült, de Jason esett le az égből, hogy fekete
villámaival átvágjon a téren, félbevágta azokat, akik követték
őket.
Mint Raphael Hetei, ő is fáradt és megviselt volt, de a végéig
harcolt.
A robbanás pillanatokkal később jött, a robbanó anyagokat
Rose, a Céh egyik robbantási specialistája telepített a tetőkre,
ami olyan erőszakos eredményt ért el, hogy az összeomló épület
magával vitt több angyalt is, akik megpróbáltak felszállni róla.
Por és kő repült a levegőbe, kis törmelékdarabok csapták meg

- 551 -
Elena nyakát és vágtak át energia szárnyin, mielőtt azok kiköpték
volna.
Keményen landolt, a vibráció átfutott egész testén. Először
körbenézett, hogy Hiraz kijutott-e az épületből. Ott volt. A
vámpír a falnak dőlt, szemei az összeomló épületet nézték. Arca
sivár volt, a körülöttük lévőn is ezt látta.
Elena megértette miért. Vesztésre álltak.
Nem az első épületük volt, ami Lijuan embereire esett. Elijah
megsérült. Raphael kifáradt volt. A Hetek állóképességük
határán voltak. Dmitri kiment a harctérre a kardjával halálos
fenyegetésként, hogy másoknak adjon pihenési időt, de az
ellenség túl nagy számban volt jelen.
És Lijuan újra felkelt.
Újabb ellenséges raj emelkedett fel a levegőben az összeomlott
por mögött, feléjük tartottak és a harc újrakezdődött.

- 552 -
 62. fejezet

Raphael érezte, hogy a robbanás ereje áthullámzik a

levegőben, és tudta emberei újabb épületet robbantottak fel.
Valaki egyben, de robbanóanyaggal teljesen kitömve hagyta
hátra, annak reményében, hogy Lijuan emberei ott telepednek le
és a késleltetett robbanás több százzal végez egyszerre.
De minden robbanással, minden visszahívással Lijuan
szorítása erősödött a városon. És az ő emberei a határaikat érték
el a harcokban, nem kérhetett tőlük többet. Elijah ragadozó
macskái végig figyelték az ellenséget a városban, míg ragadozó
madarai természetellenes rajként harcoltak, Eli adta nekik a
taktikát.
Deacon és javító csapata otthagyta helyét, hogy eltöröljön egy
horda újjászületettet, akik a város váratlan részén jelentek meg.
Janvier és Ashwini az ellenség fegyvereit tengervízzel öntette el
és balesetnek álcázták. Demarco és a többi mesterlövész titokban
Lijuan több rangidős tagjának fejét is kiluggatta, arra időzítették,
mikor az elveszett a harc forgatagában.
Dmitri egy egész rajt végzett ki, mikor azok szerencsétlenül
azon a tetőn szálltak le, amin harcolt, a fegyvereit foltokban
látták csak. Naasir mélyen az ellenség területén volt, és sikeresen

- 553 -
megbuherálta az ellenség fő vízkészletét, hogy beleirányította a
szennyvizet. Méreg egyik újjászületettet a másik után fejezte le,
ruháján vér volt. Galen nem állt le a harccal, mióta megérkezett.
Aodhan, Jason és Illium elfelejtettek aludni.
A Légiója elhullott és felkelt, csak hogy össze nem ránduló
bátorsággal harcoljanak újra, de még ők sem tudtak lépést tartani
a hatalmas egyenlőtlen számokkal.
Lijuan ereje kezdte harapófogóval szorítani a várost, a csata
most egy vagy két helyen kezdődött el.
Kitért az egyik tábornoka obszidián csapása elől, angyaltűzzel
támadt vissza. A tábornok összezárta szárnyait és lezúgott az
elektromos kék labda elől. Az két harcosba csapódott alatta,
meghaltak, hogy még sikítani sem volt idejük.
Újabb csapás zúgott felé, de Raphael nem tért ki. Ha megteszi,
akkor az az embereibe csapódik. Helyette angyaltűzzel akarta
kivédeni… mikor valami benne vadtűzzel reagált a felé szálló
energiára. Az ösztönei megértették, amit elméjének időbe telt
feldolgozni: ez az obszidián hevesen, csodásan ragyogó
csillagfényes volt.
A két erő összecsapódott fény- és hangrobbanásba, ami a
fejében visszhangzott. Lijuan felkelt! Lefelé, lefelé, lefelé!
360 fokos körben lőtt ki vadtüzet egy pillanattal később. Az
ellenség harcosai egy pillanat alatt meghaltak, és a levegő előtte
méterekkel hullámzott. Több vadtüzet lőtt abba az irányba.

- 554 -
Lijuan csillogott és megjelent, és annak ellenére menni vadtüzet
lőtt ki, nem tűnt úgy, hogy megsérült volna.
A tűzcsapás, amit a nő felé küldött gonosz volt.
Elijah pillanatokkal ezelőtt csatlakozott a csatához, frissebb
volt, mint Raphael, de a másik arkangyalnak távol kellett
maradnia. Raphael tudta, hogy ez Elijah minden ösztöne ellen
ment, de megegyeztek ebben. Raphael és a városa nem
veszthették el arkangyali támogatásukat. Elijah távolságot tartott
Lijuantól, mint Antonicus, neki sem volt védelme a nő ilyen
csapása ellen.
Elijah hangja az elméjében volt. Gondoskodom a
tábornokairól.
Ezüst-zöld tűz égett Raphael körül.
A városod elhullik. A hideg szavaknak olyan íze volt, amit csak
halálként tudott leírni, az elveszettek sikolya Lijuanban szörnyű
szimfónia volt. Hódolj be most és csak egy kis fájdalmat okozok,
mikor elfogyasztalak.
Raphael nem volt örült, mikor bebizonyosodott gyanúja, hogy
Lijuan nem akarja őt és Elijaht megölni. Amennyire erős volt,
milyen erős lenne, ha két arkangyalból enne?
Figyelmeztette Elit a nő szándékáról, ahogy vadtüzet küldött
egyenesen a szívébe.

- 555 -
 A nő kezének hullámával kivédte, ami obszidián esőt küldött
minden irányba, mosolygott. Nos, a fájdalmat választod.
Legyen.
Az egyik csapás a vállát érte, megforgatta. Kihasználta a
mozgást, nem küzdött ellene, vadtűzzel támadt vissza. Lijuan
nem tudta kivédeni, ahogy ő sem a nő csapását. A vadtűz Lijuan
hasába csapódott, amitől teste befelé hajolt és bőre belülről
ragyogott.
De Lijuan tartotta magát, ahogy Raphael is.
Érezte, ahogy a nő mérge dolgozik a vállán, de teste a vadtűz
miatt ellenállóbb volt. Ez nem fog sokáig tartani, nem, ha a harc
így folytatódik. Ha kifut a vadtűzből, akkor vége volt.
Egy számszeríj nyíl csapódott Lijuan vállába. A nő megpördült
és kezével kicsapott. – Tudd, hol a helyed! – Suyin visszarepült,
hogy az épületbe repüljön, szárnyait összehajtotta és vörös csíkok
csíkozták a haját, de értékes időt nyert Raphaelnek.
Egy függőleges és egy vízszintes vadtűz támadást indított.
Lijuan épp időben mozdult el, hogy azok keresztezése ne az arcát
érje. Helyette a függőlegest a testének oldala, a vízszintest pedig a
szíve fogta fel. Raphael nem látta mi történt, mert a nő obszidián
esőt zúdított rá.
Vadtűz pajzsot hozott fel. Az majdnem egyszerre kezdett
elgörbülni.

- 556 -
 Teste megviselt volt a folytonos harctól a nő helyetteseivel az
elmúlt két nap miatt, küzdött, hogy még több vadtüzet hozzon
létre, de elbukott. Lijuan ebben a pillanatban lőtt ki felé, kezeit
kitárta még úgy is, hogy vadtüze a bőre alatt égett, hogy
visszatartsa. Ha megérinti őt kezeivel, akkor fekete dühvel nyom
bele mérget.
Élesen fordult balra, elengedte a pajzsot és a vadtűz visszatért
belé. Lijuan megcsavarodva állt meg, majd ismét felé száguldott.
A vadtűz maradékát a kezeibe gyűjtötte, ragyogó labdaként
tartotta fel. Gyere mindennel, mondta neki. Találkozunk és
meglátjuk ki éli túl.
Lijuan egy aprót hezitált, szárnyai megrebbentek. De
mosolygott és kezeit felemelte, és Raphael tudta abban a halál
esője volt. Eldobta a vadtüzet, manipulálta az energiát, hogy
kiterjedjen és beburkolja a nőt. Ez a legvékonyabb akadály volt,
de egy vagy két pillanatra blokkolta az energiáját.
Kivonta kardjait. Kis mennyiség megmaradt a vadtűzből a
szervezetében, de nem akarta felhasználni, mikor nem tud elég
közel kerülni Lijuanhoz, hogy megtegye, amit egyszer megtett,
egyenesen a vérébe küldje az erőt.
A nő letépte magáról a vadtűz bőrt, olyan fakó írisszel nézett
rá, hogy vaknak tűnt, arca kísértően szeretetteljes volt és jég
fehér haja mint a leomló selyem. Te jössz hozzám, mondta neki,
hangjában kísértetek voltak. A végén mind eljöttök hozzám.

- 557 -
 Csillagfényes obszidián ragyogott a kezeiben, mérgező
energiája mindennél erősebb volt. Raphael bal karja már kezdett
tompulni, teste kezdett veszteni a méreg ellen, amit sikerült belé
juttatnia. De félelem nélkül nézett vele szembe, az élete végéig
harcolt, hogy megmentse embereit. Az ő Elenáját.
Arkangyal.
Hitvese a perifériáján volt, tűzviharát a közeli épület rejtette
el. Majd előre repült a fénybe.
Vele szemben Lijuan mosolygott. Milyen kedves, hogy a
hitvesed megjelenik. Róla utána gondoskodom. Kár, hogy a
szárnyait nem tudom kitűzni a szárny múzeumomba.
A nő játszott vele. Élvezkedett, mielőtt megöli. De valamit
elárult, nem jött rá, hogy Elena energiát tárolt neki. Ő és hitvese
ugyanolyan dolgot tett a legutolsó csatában, de Lijuan biztos azt
feltételezte minden energia tőle származott.
Neki hitvese csak egy korábbi halandó és baba angyal volt.
Semmi fenyegetés.
Vadtűz nyalta a szemeit, táncolt a hajában. Lijuan
megremegett és úgy tűnt összeszorítja állkapcsát. Vér volt
szájának sarkában. Az erejének volt hatása, még ha nem is gyors.
Lijuan már emelte a kezét, kész volt lecsapni.
Hírtelen elmosolyodott, mikor leengedte kezét. Nem vagy
fenyegetés, mondta nevető hangon. Elfagyasztalak, ahogy

- 558 -
számomra a legörömtelibb, majd a hitvesedből eszem. Felé
repült, mintha hitvese karjaiba szállna.
Arkangyal, jövök.
Raphael ezzel egy időben kivágott kardjaival, mikor Lijuan
megállt a túloldalon, és nevetett. Mégis mit tud most velem tenni
egy kard? Megtartotta a pillantását, mosolya hatalmas volt az
arcán, amit megvilágított a holdfény, határozottan a kardba
nyomta magát, megengedte neki, hogy felvágja húsát.
Felemelkedem újra és újra, a halál hatalmába.
Hitvese megérintette a bokáját. És a vadtűz, ami a nőben nőtt
az elmúlt két napban egyenesen Raphaelbe ment. Egyenesen a
vállába akart menni a mérget semlegesíteni, de a kardba és ezen
keresztül Lijuanba küldte.
A kardjain fehérarany és kék szélű, valamint éjféltől és
hajnaltól opálos tűz volt, ami váratlanul vad zöldbe váltott, majd
vissza.
Lijuan sikolya szinte széttépte dobhártyáját, milliónyi halál
volt benne elrejtve. A nő arcában látta a milliókat, akiket megölt,
a hús túl gyorsan alakult, hogy megjegyezze őket. A nő arca
megint csonttá vált, a hús visszahúzódott, mielőtt ismét Kína
Arkangyalának kedves arca látszott volna.
A nőt, akit egyszer tiszteltek és tanácsért fordultak hozzá.
De az az arkangyal eltűnt, elveszett a Zuhatag őrületében. Egy
nap Raphael meggyászolja, aki Lijuan egyszer volt, de nem ma.

- 559 -
Ma nemcsak a saját és Elijah embereinek életéért harcolt, hanem
a világért.
Lijuan kezei véresek lettek, ahogy próbálta lehúzni magát a
kardokról. Ő tovább lökte belé, míg a nő elhúzódott, míg végül
Lijuan csillagfényes obszidián esőt küldött a kardokra, úgy
használta vezetőnek, mint Raphael.
Elengedte a markolatokat és Lijuan elhúzódott.
Kiküldött egy figyelmeztetést az angyaloknak a leeső
kardokról, amik minden sérülés okozása nélkül estek le az utcára.
Előtte Lijuan szinte darabjaira szakadt, mintha a vadtűz
szétrobbantott volna, dacos zöld volt az égett törések szélén. De
ahogy apró reményt érzett, obszidián csomagolta be a nőt,
mintha elzárná a repedéseket.
Mikor Elena másik kardot dobott neki, Lijuan torkát akarta
elvágni. Minél többet tudja bántani őt, annál több ideje lesz a
vadtűznek visszatérni. A halálos élő zöld nem az övé vagy Elenáé
volt, hanem az ő keverékük. Ha kombinált vadtüzük ennyi
sérülést tudott okozni, mikor alig volt neki, hogy megtámadja a
nőt, akkor mi lenne, ha akkor kombinálná képességeiket, mikor
tele volt vadtűzzel?
Kivágott… de Lijuan már nem volt ott. Újra testetlenné vált,
hogy megmeneküljön a gyilkos csapástól, biztos tárolt erre az
eshetőségre erőt. Fejét hátradobva Raphael kiüvöltötte dühét.
A nő visszatér.

- 560 -
És most már semmi adujuk nem maradt.

- 561 -
 63. fejezet

Kimerültség volt a Tornyon, ahogy Elijah emberein. Elena

látta a csapatokon, mikor Hannah mellett átsétált köztük a
Central Pakban. Kombinált erejük egy része ott volt és pihent,
míg fáradt szemeik nyitva voltak, mások fejüket hátrahajtották és
szemük csukva volt. Újabb szünet alakult ki, kivéve az itt, ott
megjelent csatáktól.
A szünet oka Lijuan területén lévő fáradság is. Ez váratlan volt
a számukat tekintve, de Xi egyszerre küldte ki erejüket a csatába,
ahelyett, hogy maradtak volna pihenő csapatok, és egymás után
küldte volna őket. Lijuan elvesztése miatt helyetteseik is
gyengébbek lettek. Még Xi sem tudott obszidián csapásokat
küldeni.
Elijah és Raphael előre nyomta magát, erőltette Lijuan fáradt
seregét, hogy bevesse magát, de a számok ellenük dolgoztak. Az ő
seregük még fáradtabb volt, mint Lijuané, és Raphael és Elijah is
állóképessége végén volt.
Elijah a város elektromos rendszeréből is szívott el, amivel
kilőtt minden elektromosságot a városban. Ez kétségbeesett
kísérlet volt, hogy erőért nyúljon Lijuan leghalálosabb
tábornokaival szemben, s visszatartsa őket. Alig épült fel a

- 562 -
sebesülésből, legalább tízet kivégzett, míg Raphael Lijuannal
harcolt.
Elijah kitartása miatt még mindig megvolt az öt rajuk, amik a
támadás alá estek volna. Bár Raphael és Elijah kivégezték a város
elektromos rendszereit, nem volt elég erejük, hogy elpusztítsák
Lijuan seregeit. Sok kárt okoztak… de kimerültek.
A város menthetetlen lesz egy ereje teljében lévő Lijuan ellen.
Jobb volt, ha mindenki visszanyeri éberségét, mire visszatér,
ez alkalommal jobb ötletük volt a sebezhetőségére. Főleg mikor a
ragyogó majdnem levélzöldből eredt, ami Raphael és Elena
vadtüzének keveréke volt. Az a cucc megsértette Lijuant.
Most ebben a ritka pillanatban, mikor fel tudtak lélegezni,
Hannah körbement. Az emberei ezt várták tőle és arcuk
felragyogott, mikor meglátták őt. Úgy tűnt új erőre tettek szert,
mikor megérintette őket, vagy beszélt velük egy kicsit.
Elenának nem volt ilyen kapcsolata Raphael embereivel, de
saját jogon, mint harcos a harcossal volt kapcsolata velük.
Elmondták neki a sérüléseiket és megkérdezték a háború eddigi
veszteségeit. Nem hazudott nekik, ő és Raphael megegyeztek,
hogy csapatainak az igazságot mondják.
A bátorságuk nem érdemelt kevesebbe.
Egy dolgot nem osztott meg, Raphael fáradt állapotát.
Angyalok, vámpírok, halandók, mindnek szüksége volt rá, hogy
azt higgye arkangyaluk volt maga az erő. Raphael soha nem volt

- 563 -
ennyire kifáradt. Még mikor Elena karjaiban az első alkalommal
esett, akkor is annyira erős lényként tette, aki megölt egy
szörnyet.
– Lehetetlen számokkal szemben tartunk ki – mondta neki az
egyik rangidős katona, mikor elmondta neki az adatokat. – Senki
sem számított rá, hogy Lijuan az egész kontinensét háborúba
hozza.
Lehetett volna rosszabb is, bár addig vártak a hírek
megosztásával, míg biztosak voltak benne. Raphael seregei
képesek voltak semlegesíteni a repülőket, amik Charisemnon
területéről szálltak fel, s mintha egy élettel ezelőtt lett volna, de
megfigyelő rendszereik most azt látták hajók tartottak New York
felé. Azok a „kereskedelmi” hajók Charisemnon jelét viselték és
nemzetközi vizeken hajóztak, míg a háború ki nem tört.
Lijuan vagy több erősítést kap, vagy a hajókban rovarok
voltak, amik betegséget terjesztettek. Raphael most a Toronyban
volt Galennel és Dmitrivel, Elijah pedig az embereivel, azt
beszélték át, hogy tudják a hajókat kivonni a képletből. Mert ha
kikötnek…
A telefonja rezgett. – Elnézést –, mondta, mikor gyorsan
rápillantott. – A húgom, Eve az.
A vámpír, kinek öreg arca éterien szép volt azt mondta –, A kis
harcos? Ő nagyon bátor.

- 564 -
 – Igen, az. – Ellépett és fogadta a hívást. – Rendben vagy. –
Elvesztette Evet a harc során, egy ököl fogta meg szívét, mióta
először próbált meg kapcsolatba lépni vele, s húga hangpostáját
érte el.
– A céh gyengélkedőjén segítek. – Enyhe remegés volt a
hangjában.
– Kemény meló – mondta Elena gyengéden, mert a bátorság
alatt Elve volt a gyermek, aki a legrosszabb háborúba került, amit
a világ látott. – A barátaid megvannak? – Nem kérdezhetett a
sajátjairól, nem volt kész kezelni, ha rossz hírt kap. Ransom,
Demarco, Rose, Kenji, és annyi más barátja a Céhből a harctéren
voltak. Senki sem hibáztatta volna Ransomot, ha biztonságos
helyre megy a feleségével és a babájával, de azt mondta –, A
gyermekük jövőjéért harcolok. Nyree megérti.
Eve belélegezte a levegőt a túloldalon, remegve fújta ki. – Az
egyik barátom eltörte a karját, a másik megzúzódott, de nem
történt rosszabb. Bocs, hogy nem vettem fel, őrület lett, mikor az
újjászületettek kicsoszogtak. Rengeteg üzenetem van tőled,
Amytől anyutól és apától.
Apa. Jeffrey soha nem lesz apu Evenek. Nem mikor volt négy
lánya, akik örömmel nevettek, mikor a hintán lökdöste őket.
Magasabbra apu! Magasabbra!
A tegnap visszhangjai áthatóak és csodásak voltak.

- 565 -
 Ugyanaz az ember táncolt a lányával a nappaliban, míg a
másik fotózta őket szeretett kamerájával, és a család babája a
sarokban volt.
Marguerite gyakran a nappali napos helyén volt, ezt vagy azt
készített a varrógépén, amit Jeffrey hozott ki a kis varrószobából
a napfényre. Elena kedvenc helye volt a varrógép melletti pad.
Anyja ugratta, hogy egy nap túl nagy lesz, hogy ott üljön és akkor
át kell rendezniük, de Marguerite már régen elment, mire Elena
elérte azt a kort.
Ma az ő apukája Eve apja volt, és nem gondolta, hogy valaha is
nevetett volna két fiatalabb lányával. Elena féltestvérei teljesen
más férfival nőttek fel, mint aki szerette Elenát, Arit és Bellet. –
Hogy vannak?
– Jól. Amy és anyu önkénteskedik egy raktárban, ami
felszerelést pakol nekünk, és apa abban van benne, hogy kerüljön
New Yorkba.
Elena nem tudta ezt, de volt értelme. Jeffrey Deveraux csápjai
mindenhova elértek a város üzleti részében. Ha bárki értett a
logisztikához, akkor Elena apja. – De Manhattanen kívül van? –
Az apjuk csodás üzletember volt, könyörtelen a tárgyalóban, de
nem abba a csatába való volt, amit késsel, fegyverrel és
lángszóróval vívtak.

- 566 -
 – Igen. Anyuval és Amyvel van New Jerseyben. – Eve lassan
fújta ki a levegőt. – Mondtam, hogy messzebb kellett volna
menniük. A dolgok rosszak itt.
– Tudom. De az a helyzet Eve, ha elbukunk, akkor nem számít
merre mennek. – Lijuan elterjeszti a vírusát a területen. – Azt
hiszem jobban érzik magukat, ha úgy tudnak a harcban segíteni
ahogy tudnak.
Majdnem hallotta Eve nyelését. – Igen, Amy is ezt mondta.
Hogy talán kirázná a hideg, ha kard lenne a kezében és talán
hányna, ha le kellene csapnia egy vámpír fejét, de ő nagyon jó
abban, hogy kell a felszerelést úgy bepakolni, hogy minden teret
felhasználjanak. Ezért egy egész felszerelés szállításért felelős
területet vezet.
– A nővéred a saját módján kemény. – Erre csak akkor jött rá,
mikor megtudta Jeffrey soha nem szerette az anyját annyira mint
Margueritet. Egy kemény maggal kellett felnőnie, amiről Elena
nem gondolta, hogy valaha el fog olvadni, de tiszta látása volt,
gyakorlatias természettel.
– Amy mindig megvédett, mikor kicsik voltunk. Soha nem
hátrált meg a szekálóktól és azt mondja Lijuan a legerősebb
szekáló.
– A nővérednek igaza van. – Nem az első alkalommal Elena
azt kívánta bárcsak lenne kapcsolata Amyvel, de nem akart ott
nyomulni, hol nem látták szívesen.

- 567 -
 Zaj hallatszott a telefonba, mielőtt Eve azt mondta –, Mennem
kell. Túl sok a sérült, a gyógyítóknak és orvosoknak kellenek
olyanok, akik cuccokat hoznak és visznek, így ők foglalkozhatnak
a saját dolgaikkal. – Megállt. –Ellie, ne sérülj meg, rendben? –
Remegés rázta meg. – Nem veszthetem el a legnagyobb
nővéremet.
Elena kezét a hasára nyomta, kipislogta a hőt a szeméből. –
Azt tervezem szétrúgom Lijuan seggét –, mondta… de nem tett
olyan ígéretet, hogy életben marad. Nem tehette.
Miután Eve letette még várt pár másodpercet, majd felhívta
Betht. Kiderült Gwendolynnal és Amyvel volt a raktárban. Ahogy
Majda is.
Elena tudta, hogy Beth férje, Harrison a Torony fullajtára volt.
Ez keményebb volt, mint aminek hangzott. Napokon át nonstop
futott, és javára váljék, nem panaszkodott miatta. Ami Jean-
Baptisteot illeti, vele pár órája beszélt.
– Nagyapa rendben van – mondta nagyanyjának, mikor Majda
került vonalba. – Csak fáradt. – Mint nagyon tapasztalt vámpír, ő
volt a felelős az egyik földi csapatért, ami Méreg irányítása alatt
volt.
– És te szívemnek szíve? – A szavak puhák, végtelen
cirógatások voltak. – Hogy vagy?
– Új csizmám van, mert egy seggfej angyal belevágott a
kedvencembe és felbosszantott. – Ilyen kis dolgok irritálták, s

- 568 -
ebbe kellett kapaszkodnia. Most csinos dolgokra volt szüksége,
valamire, ami normálisnak hangzott és nem élet vagy halál
dolgának. – Talán lesz egy vízhólyagom.
Majda hangjában mosolygás volt, mikor válaszolt. – Legyen ez
a legnagyobb problémád ma azezte.
Elena gyomra begörcsölt az emlékek rohamára. Puha kezek az
arcán. Egy nevető nő a napfényben. A gardéniák illata. Ajkak
nyomódnak a homlokához. – Maggie? – sikerült megkérdeznie.
Mikor legutoljára hallott róla Beth úgy döntött magával viszi
és nem küldi mélyebben a területre. – Tudod, hogy Sara szülei
szívesen elviszik őt is, míg ennek vége lesz. – Már ők vigyáztak
Zoéra, Sara és Deacon is csatában volt, és kicsi Zoe fellegekben
járó, dilis, de szerető nagyszüleivel volt, ez volt a legjobb volt.
– A kicsi Maggie velünk van –, erősítette meg Majda. – Azt
hiszem számunkra, Beth számára ez volt a legjobb döntés. Bármi
is történik, a gyerek mindig tudni fogja, hogy az anyja szerette. –
Hangjában vastagon voltak az emlékek, a szeretett kicsi lányról,
akit elhagyott, hogy biztonságban legyen.
– Maman boldog életet élt sok éven át –, ismételte meg
Majdának. – És emlékezett rá, hogy mindig szeretted őt. –
Marguerite soha semmi rosszat nem mondott az anyjáról, aki egy
párizsi templom előtt hagyta őt. – Azt hiszem mindig tudta, hogy
visszamész érte, mikor tudsz.

- 569 -
 – Vigyázz magadra Elena –, suttogta Majda. – Nem bírnám
elviselni, hogy túléllek, mikor túléltem a lányomat és két
unokámat.
Elena letette a telefont, mellkasa nehéz volt, így gyorsan el
kellett lélegeznie a múltat, mikor látta, hogy egy fiatal harcos tart
felé. A nő angyalnak be volt kötve a keze, ami azt jelentette elég
komoly sérülést szerzett. A Torony szerint fiatal, de már
kétszázötven éves volt.
– Mély kard sérülés? – Biccentett Elena a sérülés felé.
– Nem Hitves. Rosszabb. Egy halott szemű késsel kapott el. –
Orrlyukai kitágultak, ajkait összenyomta. – Nem hiszem el, hogy
közel engedtem. De sikerült levágnom a szárnyából, így végül
megmentettem a becsületemet.
– Úgy szedjük le őket, ahogy tudjuk Ahayl. Személyesen
jobban szeretem egy gránátvetővel szemem találni őket. –
Igazából egy angyal egész arcát levitte, de a rohadék túlélte és
Lijuan területe felé repült.
Nem mintha sok jóban lenne része, Lijuannak egy megoldása
volt a sérültekre: megette őket. Majd ismét, ez a bizonyos angyal
idős és tapasztalt volt. Lehet Lijuan az erejével gyorsította fel
gyógyulását. Valamit biztos csinált a tábornokaival, mikor súlyos
sérüléseket szenvedtek és mind úgy tűnt, hogy meg tudja velük
osztani erejét.

- 570 -
 Elena elgondolkodott azon, vajon nem tette-e őket beteggé,
hogy tudják mi volt az erő forrása? A halottak az ő fejükben is
sikítottak, mint Lijuanéban?
Ahayl biccentett. – Az jó győzelem. – Ezzel tovább ment, a
beszélgetésüknek oka volt, kapcsolatba lépni a hitvessel. A
csapatok tudták Raphael nem lehetett mindig lent, de rendben
volt, mert Elena volt a szíve és ő velük volt.
Elena elnyomta a múltat, amit hordott. Megjavította egy
vámpír kardhüvelyét, hogy megfelelően álljon a hátán. Segített
egy idősebb angyalnak megéleznie a késeit, aki nem beszélt
sokat. Ahogy egyik harcosnak a másik után mondta, hogy jól
csinálták és arkangyaluk büszke lelkesedésükre és bátorságukra.
Andreas a parkban volt, koszos és kemény élű, mikor meglátta
őt. Iker kardok kaszakén voltak keresztben a hátán borostyán
szárnyai alatt, a markolatokat látta a vállai felett, de látta a férfi
hogy dolgozott a ragyogó pengékkel.
És látta hogy használta a vadász késeket, amik combján lévő
hüvelyben voltak. Mint a legtöbb angyal a parkban tunikája
ujjatlan volt a hó és hideg ellenére. – Megnyerjük a harcot
Raphaelnek, még ha meg is halunk. – mondta neki, mikor útjaik
keresztezték egymást, fakó, zöldes mogyoró szemei nem
rándultak meg. – Jobb becsülettel meghalni, mint Lijuan
szolgája lenni.

- 571 -
 Ez olyan érzés volt, amit aznap százféle módon mondtak el
neki. Ugyanaz a dal volt a lelkükben. Ő is szabadságban halna
meg arkangyala mellett vagy ezerszer, mint egy extra napot éljen
Lijuan pórázán.
Ha a halál a végzetünk arkangyal, gondolta, akkor találkozunk
a túloldalon.

- 572 -
 64. fejezet

Raphaelnek sikerült a Hetek minden tagját összegyűjtenie,

miután Elijah és emberei mentek felkészülni arra, ami jöhetett.
Csak Galen és Dmitri állt mellette az irányító központban, a
többiek mikrofonokba beszéltek.
– Nem ilyen módon akartalak visszahozni titeket – mondta
nekik utána, miután átbeszélték a taktikákat és stratégiákat,
tudatában, hogy nemcsak Hetei, hanem nőik is a harcvonalban
voltak. Holly, aki folyékonyan gyors és jelentősen edzett, az
ellenség vonalai mögött volt, míg Honor, a kifent vadász aki
jobban szerette az oktatást, Méreg mellett harcolt.
Naasir Andromédája a Menedékben maradt Galen
Jessamyával. Mindkét nő meghalna, sem hogy a rájuk bízott,
harcosok értékes gyermekei megsérüljenek, azok a harcosok a
világban számtalan csatában vesznek részt. Ha az ellenség
szemeit a Menedék felé fordítja, Naasir és Galen messze lesz a
nőktől, akiket hevesen szerettek.
Ami Jasont illeti, hercegnője keményebb volt, mint aminek
tűnt. Mahiya a gyengélkedőn dolgozott. Kiderült titokban tanult
a Torony gyógyítóival az évek során, mikor nyilvánvalóvá vált,
hogy Lijuan vissza fog térni, elég tehetséges volt, hogy kisebb

- 573 -
sebeket ellásson, a gyógyítók így a kritikusabbakra
koncentrálhattak.
És ott volt a hitvese.
Mikor legutoljára látta száradt vér volt az arcán és szakadás
megerősített bőr kabátján, mikor egy kard veszélyesen közel
került a nyakához. Tudta, hogy most a Central Parkban volt, a
csapataikkal. Azon gondolkodott Elena rájött-e mennyire
fejedelmi volt a saját módján, nem egy távoli császárnő, hanem
egy nyugodt, hozzáértő harcos királynő.
A végéig mellette lesz a harcokban.
Arkangyal. Mintha megidézte volna azzal, hogy rágondolt,
Elena meleg acél hangjával megtöltötte az elméjét, az ereiben
lévő erő kevésbé volt hideg, kicsit emberibbé vált. Van egy kis
időd? Azt hiszem a csapatainknak jót tenne, ha látnának.
Nemsokára ott leszek.
Figyelme visszatért Heteire. – Megvan a feladatotok.
Pihenjetek, ha tudtok, indítsátok el, amit lehet, és álljatok kész,
mikor kell. – Ez lesz a háború legszörnyűbb része, ebben biztos
volt.
Viveknek sikerült még több bogarat küldenie Lijuan területére
és a képek, amiket visszakaptak véletlenszerűek voltak, de egy
lehetetlen méretű hústornyot mutattak. Sok angyal és vámpír
súlyosan megsérült és mégis egy helyben ült, készen, hogy

- 574 -
istennőjük elfogyassza őket. Nem mindnek volt halott szeme, ami
a választást mutatta.
– Nem tudom megérteni, hogy követhetik őt, miután látták
mivé vált. – Mondta Aodhan csendes hangon, az angyal
visszatért a kikötő melletti őrhelyéről. – Ez már nem hűség
kérdése. Hanem a becsületé.
A Hetek legszebbje, bőre mint a fény, haja törött gyémántok,
azt mondta –, Uram, ha olyanná válsz, mint ő, akkor többé nem
maradnék hűséges. Megérteném, hogy az arkangyal, akit
szerettem, akinek hűséges esküdtem eltűnt. Meggyászolnálak, és
utána küzdenék, hogy véget vessek a horrornak, mivé váltál.
– Ezért vagy a Hetek tagja. – Az ő emberei nem robotok
voltak, nem követték őt gondolkodás nélkül. – Lijuan soha nem
szerette, ha sok erős ember vette őt körül. – Egy kivétel volt, Xi.
Xi képessége, hogy annyira gondolt magára, mint korábbi
feljegyzései szerint gondoskodott csapatairól volt az, ami a
tábornok szolgai imádata meglepte Raphaelt. Nem tudta, hogy
Lijuan tette-e bármit Xivel, ami miatt még akkor is követte,
mikor azokból a harcosokból evett, akiknek a férfi megígérte,
hogy épségben és gondoskodással vezeti, vagy mindig volt benne
egy gyengeség, de a dolog vitás kérdés volt.
Egy olyan sereggel néztek szembe, aki lenyelte a mérgezet
pirulát és szenvedélyesen hitte, hogy Raphael és a Tanács többi
tagja fenyegetés volt Lijuanra, mert nem fogadták el

- 575 -
istennőjüknek. Minden után, amit tettek, nem volt más
választásuk, mint követni Lijuant.
A győztesek írták a történelmet.
– Találkozom Elenával a Central Parkban –, mondta. –
Dmitri, tarts szünetet. – Jobb keze vagy harcolt, vagy az irányító
központban volt. – Trace majd fedez, míg pihensz. – A vámpír
Indiában volt, mikor az egész megkezdődött. A repülőjáratok
nem indultak azután, ami Neha területén történt, átkelni az
óceánon lassú és kockázatos volt. Mégis Trace időben hazaért,
hogy csatlakozzon a harcokhoz.
– Ő azon kevesek egyike, akiben megbízom a pozícióban. –
Dmitri felhúzta pólója vállát, fejét lehajtva megszagolta. –
Legalább le kell fürdenem. Azok a halott szeműek rothadt, bomló
vért ontanak, mikor lefejezed őket.
– Figyelek, míg Trace megérkezik –, ajánlotta Galen, vörös
haja borzas volt és koromcsíkok voltak a karjain. – Fürödj le.
Bűzlesz.
– Neked sem illatos rózsa szagod van Barbár – mondta
Dmitri.
Horkantás hallatszott. – Ne beszéljetek szagokról, míg egy
félig megégett újjászületett húsa nem borít be titeket. – Mondta
Méreg hullámzó hangon. – A feleséged egy gránátot dobott a
rákszerűen a városba csoszogó, lángolók közé.

- 576 -
 Dmitri vigyorgott, ami sokakat sokkolna, akik nem látták így
az ezer éves vámpírt. – Az én Honorom.
Míg a Hetek többi tagja egymással beszélt, egy két percig
etették a lelküket, Raphael az erkélyre sétált és megnézte sérült
városát. Füst szállt fel egy területről, ahol az újjászületettek
csoportját kiszúrták és kivégezték. Bal oldalt volt egy hatalmas
seb a képen, kopár és fekete volt.
Kis kegyesség volt, hogy a rovarok nem tudtak kiszabadulni.
Valószínűleg Charisemnon azelőtt gyártotta őket, hogy
képessége megállt. Ahogy Raphael észrevette, Lijuan volt az
egyetlen, akinek képessége végtelen volt, és csak azért, mert
másokból táplálkozott. Raphael gyógyító és Charisemnon
betegség alkotó képességének volt határa.
Nem mintha sokat számított volna. Egy sérült csapat egész
nap nem csinált mást, mint a gyanús ellenséges mozgásokat
nézte az utcákon, nem számított mennyire volt kicsi. Több
újjászületett és három vámpír lopakodást fedeztek fel, de
rovarokat nem.
Kitárta szárnyait, felszállt a poros, füstös égbe.
Több időbe telt elérnie célját. A csapatai a városban szétszórva
voltak, mikor egy csapatot meglátott a tetőn, vagy az utcán
összegyűlni, leszállt és beszélt velük. Számított, hogy megnézte a
fiatal vámpír harcosokat és rangidős vezetőket is.

- 577 -
 Utána a levegőbe emelkedett, miután egy fiatal egységgel
beszélt, üzenetet küldött seregének. Bátrak vagytok, és van
szívetek. Ez a város a miénk és soha nem adjuk meg magunkat.
De most, ha tudtok pihenjetek. Kész kell lennünk a csapásra,
mikor a harc megint kitör.
Látta a tetőkön a mozgást, észrevette, hogy több lövész
leengedte fegyverét, és kinyújtották magukat. A Torony már
kiküldte ezeket az instrukciókat, de más volt az arkangyaluktól
hallani. Tudta, hogy lesznek állandó megfigyelők, hogy senki sem
fog mély alvásba esni, de a szünet jó dolog volt.
Öt perccel később ért a Central Parkba.
Biztosította, hogy itt is beszélgessen, mint oda útja során. És
tudta hogy helyzetük szörnyű volt, de nem beszéltek vereségről.
Azokról a harcokról beszéltek, amiket megnyertek, vagy volt
ötletük a következő műveletekre.
Mindet meghallgatta.
Fiatal Izakot a havas földön ülve találta, rajának tagjai mellette
voltak. Az angyal gyorsan elaludt, feje a fának dőlt, szárnyait
takaróként hajlította testére. Arany göndör tincs esett a
homlokára, amitől elveszett gyereknek tűnt, de Izak nem volt fiú.
Többé már nem.
Ahogy pihent kardja a kezében volt mellette. Vér, száradt és
vasvörös, borította csizmáit és spriccelt tollaira. Azok a tollak
gazdag krémesek voltak a legnagyobb részen, kivéve az alsó

- 578 -
harmadán, ahol sötétkék pettyezte a krémszínt, mint egy
kismadár tojását.
Ma a pettyekhez vörös is csatlakozott.
– Egy takarót akarok köré tekerni és meg akarom ölelni. –
Elena suttogását szárnyának simítása követte, tűzvihar szárnyai a
tollain elektromos simogatás volt. – Tudom, hogy harcosként kell
kezelnem, de ő mindig Izzy marad nekem.
Az egész világ megmerevedett. Hó kezdett esni, puhán és
finoman.
Raphael megfordult és megfogta az arcát és megtette, amit
egész nap meg akart.
Lehajtotta fejét, megcsókolta. Soha nem szeretett a nő előtt, és
soha nem fog szeretni utána, nem volt Elena utáni világ. A
szerelmem irántad a létezésem legmélyebb igazsága. Tavasz és
nyár. Ősz és tél, életem minden évszakát veled akarom tölteni.
Raphael. Keze a szívén volt, vadásza visszacsókolta olyan
heves, dacos és örökkévalóságig tartó szerelemmel. Mikor a
telünk eljön, akkor mosolyogva fogok a karodban aludni.
Ragyogás vette körbe őket, ahogy csókolóztak a hulló hóban,
az ő arany villámlása táncolt Elena bőrén, és Elena tűzvihara
birtokolta Raphael szárnyait.
– Helló Arkangyal. – Ajkaihoz beszélt.
Raphael hüvelykujjával végigsimított Elena hótól hűvös arcán.
– Helló én vadászom.

- 579 -
 Körülöttük az emberek mosolyogtak és a feladataikat végezték.
– Csak hogy tisztázzuk hbeebti, még nem vagyok túl a tényen,
hogy egy arkangyali harc kellős közepébe vetetted magad.
Elena arcán vigyor volt. – De egy gránátvetővel tettem –,
válaszolta büszkén. – Ismerd el, ez nagyon menő volt a
részemről. – Szemei a vállára estek. – Ha már erről volt szó,
fenébe de Imani nagyon jó a harci pörölyével. Nincs ebben
semmi viselkedés, mikor lecsapja az ellenség fejét.
Raphael érezte, hogy ajkai mosolyra húzódtak. – A szabályok
mások, mint a háztartásban vagy a politikában. Ha
visszaemlékszel, etikai útmutatójában egy egész fejezet szól arról,
hogy ilyen „elfogadható deviáció eltérhet a normálistól”.
– Talál la-la-láztam akkor, hogy ne halljam a hangodat –,
ismerte el, nem volt bűntudata. – Miután a háborúnak vége, az
egészet felolvashatod nekem.
Egymás mellett mentek, beszéltek az embereikkel, beleértve
Imanit, kinek göndör haja a koponyájára volt fonva, és egy harci
vért volt rajta, aminek volt kar és nyakvédelme. – A fiatalok és
bolondok – kifejezetten Raphaelre nézett – felfedik a karjaikat. –
Buja ajkaival csücsörített napbarnított arcán, amitől szépsége
kiemelkedett. – Jobb szeretem megtartani a végtagjaim.
Imani fél bárkitől is?

- 580 -
 Hogy írtad le nekem egyszer? Á igen. Egy igazi dáma, kinek
nincs ideje a mellébeszélésre. Ez Imani. Raphael mosolyogni
akart. Mindig kedveltem azért.
Feltételeztem. Nevetés volt a hangjában. Így vagy bizonyos
nőkkel.
Ez egy gyengeség. Raphael néha azt gondolta, azonnal
beleszeretett Elenába, mikor először állt ki ellene, mikor még
csak halandó volt és ő arkangyal.
Ahogy otthagyták Imanit, azt mondta –, Miért nem viselsz kar
és nyakvédőt?
– Az ilyen vérteknek kis hatása van, mikor egy nehéz
fegyverrel, mint pöröllyel esnek neked, de a nagyobb súly és
merevség lassabb sebességet ad azoknak, akik könnyebb
fegyvereket használnak. – És a halhatatlanok csatájában minden
pillanatnyi csökkenés halált jelenthet.
– Értettem – mondta Elena végül. – Vagy mind viselitek, vagy
senki sem.
Egy pillanattal később elérték az összegyűlt rajt és figyelmük
elterelődött.
Mikor végül felszálltak a Central Parkból, akkor a sötétség
nehéz volt. Tűz ragyogott az égen, ahogy villámlás világította meg
az ő és Lijuan embereit. Elijah energia elszívása kiütötte a város
energia hálózatát egy kritikus körben. A Toronynak voltak

- 581 -
generátorai, de úgy döntöttek a gyengélkedő és a Torony
technikai csapata kap prioritást.
Raphaelnek voltak elemlámpái és nagyenergiájú lámpásai,
amik készen álltak, aksikat tároltak mindenhol. Azonban most
nem kapcsolják be őket. Higgye azt az ellenség, hogy ők is vakok
a sötétben. Míg Naasir és csapata bekúszott az ellenség
területére, hogy annyi pusztítást okozzon, amennyit tud.
Itt volt az idő az ellenség ajtajához menni.

- 582 -
 65. fejezet

A robbanások hajnali háromkor indultak.

Naasir figyelmeztetett, Raphael magasan volt az égben, míg
Elijah a város másik részét védte. A csapataik leguggoltak és
készen álltak, hogy mozogjanak, kihasználták a felhős, holdtalan
estét, hogy elrejtse őket. Tíz rangidős raj ment az ellenség
területéjhez közeli tetőkre.
A többiek figyeltek, hogy Lijuan emberei nem csinálják
ugyanezt.
Elena az egyik íjász és lövész csapathoz csatlakozott. Odaadta
neki az összes vadtüzet, ami a testében létrejött, de az kevés volt,
az állandó csata Lijuan helyetteseivel megfizettette árát, teste
küzdött, hogy elég gyorsan több vadtüzet állítson elő, s lépés
tartson a felhasználással.
Akkor legyen.
Ő megmaradt az arkangyal, aki sokkal tehetségesebb volt
stratégiában és taktikában, mint Lijuan. Ha a nő elveszett isteni
távhitében, akkor nem bölcs döntésekbe lehet beletolni. Ha ma
felkel, nem lesz teljes erejében, felhasználta saját és Elena
vadtűzét, hogy egy csapással Lijuant gondolkodni nem tudó
fájdalomtól sikító lénnyé változtassa.

- 583 -
 A fenyegetés ellenére, ami Lijuan volt, aznap nem indíthattak
támadást, módot kellett találniuk, hogy megbénítsák a nő
seregét, vagy az ő és Elijah csapatai nem kapnak esélyt a
túlélésre. Újabb nagy csata és az embereiket lemészárolják, az
utcák vérben fognak úszni.
Egy tűzlabda érte el az eget, az első épület ablakai kitörtek,
ahogy az a földre omlott. Lijuan csapatának egy része ott volt
elszállásolva. A hőtől és az összeomlástól azonnal meghaltak.
Újabb épület robbant fel, majd egy harmadik.
Raphael utána angyaltűzzel borította be az eget, levágta a
zavarodott harcosok tömegét, akik ki akartak menekülni az
épületek törmelékei közül.
Még több robbanás világította meg az éjszakát az ellenség
területe felett, Naasir csapata robbantotta fel az alagutakat, amik
tiszta vizet hoztak és megrongálták a szennyvíz csöveket, hogy
szenny öntse el az ellenség táborát. Kis rombolás, hogy
elpusztítsák az utakat, amik kivezettek a kikötő területéről.
A fő cél az volt, hogy Lijuan földi csapatait csapdába csalják és
kivégezzék szárnyas csapatait.
Raphael íjászai lelőttek mindenkit, aki megmenekült az
angyaltűztől, ami felégette az eget. Az ő csapatai előre mozdultak,
a rajok a tetőkön landoltak, csendes halálként, míg a földi
csapatok átmentek a törmelékeken, kiirtottak mindent, ahogy
arra mentek.

- 584 -
 Obszidián eső kezdett egy perccel később esni, de már túl késő
volt. Sokat visszaszereztek abból, amit elvesztettek. Raphael nem
tartotta vissza angyaltüzét, célja az volt, hogy annyit kitöröl
Lijuan tábornokaiból, amennyit tudott. De a rangidős vezetők
hírtelen gyorsan zuhantak le.
TÉRDELJETEK LE AZ ISTENNŐTÖK ELŐTT!
Ekkor látta meg Lijuant az égben, magasabban volt, mint ő.
A nő arca csontos volt, és úgy tűnt testének egy része
hiányzott. Köntöse csapkodott a hiányzó részen, ahol combjának
kellett volna lennie, és felette az anyag beszívódott egy részen,
ahol bordái részlegesen vagy teljesen hiányoztak. Egyik sem
állította meg, hogy halál esőt küldjön az égből, méghozzá
hatalmas területen.
Csodás, csillagfénnyel ragyogó obszidián, amik a fájdalom és
horror tüskéi voltak.
A vadtüzével spórolni akart, míg eleget tud a testébe juttatni,
de több száz embere hal meg, ha nem állítja meg őt.
Vadtüzével pajzsot hozott létre az égben. A halálos eső
megütötte és eloszlott rajta. De Lijuan nem végzett. Újabb
hullámot küldött. A pajzsa kitartott. Éppen csak. Talán sérült
volt, de az ereje szörnyű.
Bármivé vált Lijuan, erősebbé vált minden egyes nappal. Még
teljes erejével sem volt reménye legyőzni őt, nem egy közvetlen

- 585 -
harcban, ami ez lesz majd. Nem, mikor támadását ekkora
területre koncentrálja.
Ki tudott tartani, feldühítheti, hogy nem jár sikerrel, így közel
kerülhet, eléggé hogy vadtüzet küldjön belé, de ha ezt a döntést
meghozza, rengeteg sírt fog látni.
Nem volt más választása. Visszavonulás! utasított. Teljesen!
Ahogy kiadta az utasítást, a testében lévő utolsó vadtüzet kis
golyókba gyűjtötte, amit átlőtt pajzsán. Pár értékes
másodpercébe került, hogy megfelelően csinálja, a gömbök,
annyira kicsik legyenek, hogy láthatatlanok legyenek az obszidián
esőben, átjutottak a lukakon és tovább.
Lijuan nem mozdult meg a harc kezdete óta, remélte, ez a
következő másodpercekre is igaz lesz.
Két gömb az esőtől megsemmisült, de öt Lijuan szívébe talált.
Belülről ragyogott fel. Vér volt szájának sarkában.
Raphael nem gondolta ezt előnynek. Az egyedüli ok, amiért
ennyit ennyire kicsivel elért, mert már sérült volt. De sérült vagy
sem, neki rengeteg tűzereje volt. Következő áradásával egyenesen
őt célozta meg.
A pajzsa összeomlott, a vadtűz eltűnt az eső alatt.
Raphael sehova sem mehetett, ahol csapatatit nem
veszélyeztette. Egy angyali raj húzódott vissza alatta. Angyaltüzet
használt, hogy megzavarja az esőt. Nem tudta semlegesíteni vagy
eltörölni Lijuan mérgét, de elég erős volt, hogy máshova küldje.

- 586 -
 A cseppek az épületekbe csapódott a rajok mellett, egy
pillanattal később kirepültek a veszélyből. A földi egységekért
kellett aggódnia most, ők mélyen az ellenség szívében voltak.
Nekik időbe kerül biztonságos helyre menniük. Még a föld alatti
csatornák, amik megmaradtak a felszíni robbantások után, nem
ekkora műveletre voltak tervezve, nem ennyi csapatra.
Lijuan nevetett és a hang oda nem illően kedves volt. Miért
harcolsz? Dorgálás volt a hangjában, majdnem olyan arkangyalé,
aki volt. Neked csak a húsodban van erő. Én istennő vagyok.
Nekem az emberimből van erőm. Újabb fájdalom és halálhullám
volt szépségbe csomagolva.
Semmije nem maradt. Vadtüze sem. Angyaltüze sem. Csak a
kardjai, amikkel megpróbált némi esőt kivédeni, így földi
csapatainak nagyobb az esélye a visszavonulásra.
Szürke testek töltötték meg az eget előtte.
A Légiósok egymás után fogták fel a csapásokat, majd estek le,
ahogy a fekete megette testüket belülről.
Bronz ragyogás töltötte meg ekkor az eget, ami egyenesen
Lijuanra célzott. Egy közvetlen csapást bekapott, megégette
húsát az egészséges oldalon, amit a vadtűz nem égetett meg.
Sikított és tűzerejével felfelé lőtt, de a személy láthatatlan volt a
füsttel teli égen.
Raphael felismerte a villámlást, de nem tudta kiszúrni
Michaelát. Lijuan felbőszült, újabb hullámot küldött a Légió felé,

- 587 -
a mérgező lövedékeket a testük védte ki. Michaela újabb
csapással találta el Lijaunt, ez sikeresen megsebesítette szárnyát.
Lijuan arca eltompult és ekkor teste felhullámzott és eltűnt,
kétség kívül újra enni ment.
Raphael túlélte a harcot, de katasztrofális volt a kár. Most
először látott kétségbeesést az emberei arcán. Túl sok
találékonyságba, képességbe és vérbe került visszaszerezni ezt a
területet. Csak hogy Lijuan percekkel később visszavegye.
Elena. Repülj velem. Szüksége volt hitvesére, aminek semmi
köze nem volt az erőhöz, vagy harchoz, és emberei elég nagy
csapást mértek Lijuan seregére, hogy nem kellett tovább
visszavonulniuk, csak megtartani a vonalakat.
Tűzvihar szárnyak emelkedtek fel az egyik tetőről. –
Visszaszerezzük ezt a területet –, mondta, mikor elérte őt. –
Egyszer megtettük, újra megtesszük.
– Nem, Vámpírvadász. Tudod, ahogy én, hogy a robbanások
elvették az egyik előnyünket, Lijuan emberei tudják, hogy olyan
épületekkel vannak körülvéve, amikben bombák vannak. – Csak
remélte, hogy Naasir, Janvier, Ashwini, Demarco, Holly és a
többiek kijutottak. – Nem a területi veszteség aggaszt, hanem,
hogy a veszteség mit tesz az embereinkkel.
Arcok néztek fel a tetőről és akik még megpróbálták tartani a
reményt, annak is recés éle volt. – Azt látják, hogy arkangyaluk

- 588 -
folyamatosan veszít. Ha a Légió nem jött volna, hogy felfogja a
csapásokat, akkor nem beszélnénk most.
– Fáj neked. – Elena hangja éles volt. – Elkapott.
– Kétszer – mondta neki. – Egy a vállamon, közel a
nyakamhoz, és egy a bordámnál. Élve esz meg.
– A vadtűz – kezdte Elena.
Raphael a fejét rázta. – Semmi sem maradt. Kifogytam az
erőből és tudom, hogy nekem adtad a benned lévő cseppeket. –
Határozottan simított végig Elena szárnyán, ahogy Lijuan
obszidián csillagragyogása csatornákat evett benne a bordáinál és
vállánál.
Olyan helyzetben lenne, mint Antonicus, ha nemcsak kettő
csapás érte volna el, és nem lenne bizonyos immunitása, mert
vadtüzet tudott létrehozni. De ez csak lelassította a folyamatot,
nem állította meg. Méreg már a szívét akarta, a csatornák mind
arra tartottak.
***
Egy perccel később Elena gyomra csomóban volt, a Torony
egyik magasan lévő erkélyén állt és felnézett az égbe, ahol ahhoz
hasonlót látott, mikor először találkozott Raphaellel. Két
arkangyal volt az égen, az egyiknek arany és fehér, a másiknak
ragyogó bronz szárnya volt.
Michaela hosszú ujjú testhez álló ruhában volt, mint régen
azon a napon. Mikor Budapest Arkangyala leszállt az erkélyre

- 589 -
Raphaellel, kiderült ruhája sötétzöld volt, ami kissé ragyogott. A
haja selymesen zúgott a hátára, arca csodásan gyönyörű volt.
Tejcsokoládé bőre gazdag volt az éjszaka sötétjében, olyan
melegség volt benne, amit Elena mindig furcsának talált
személyiségének harapós éle miatt.
Ma azonban nem volt benne szarkazmus, nem mosolygott.
Michaela Elena felé biccentett, szemeit kicsit összehúzta Elena
tűzvihar szárnyaira, mielőtt Raphaelhez fordult volna. – Láttam a
városodról a jelentést, tudtam, hogy el kell jönnöm.
– Mi a helyzet a területeddel? – kérdezte Raphael, nem
mutatta fájdalmát a hangjában, de Elena tudta, hogy kínzó volt.
– Az újjászületettek fertőzése? A gyerekek?
– Ha megnyeri ezt a háborút, akkor nem számít, hogy a
területem fertőzéstől mentes. – Michaela vonzó személyiségét
Elena soha nem érezte korábban, de hírtelen volt értelme, miért
volt arkangyal. – Ha itt megverjük Lijaunt, akkor van lehetőség
megmenteni a területemet.
– Nehéz döntést hoztál. – Raphael elismerésként oldalra
biccentette fejét, ami egyenlők közt történt. – A babád?
Michaela arca megfeszült. – A Zuhatag adta az erőt, hogy
olyan szerkezeteket hozhatok létre, amik túlélik a testemen kívül.
Építettem egy pajzsot Keirnek, hogy megvédje őt és a babámat,
azt mondta majdnem a Menedékig kitartott. Biztonságban
vannak.

- 590 -
 Elena azt vette észre, hogy kifújta a levegőt. A gondolat, hogy
Keir és az újszülött a halállal körbevett területen lopóznak
rémisztő volt.
– Az erőm kissé megsebesítette Lijuant – mondta Michaela.
Lehetséges, hogy tudok segíteni a győzelmedben?
Elena meglepetésére Raphael bólintott. – A vadtüzem benne
megnövelte a hatást, de kicsit másmilyen vagy gyógyító
képességem számára, vannak nyomok benned, mert nemrég
szültél. Tompul, de még nem tűnt el.
És Lijuan a halál teremtménye volt.
– Helyes. Segítek véget vetni neki, majd hazatérek.
– Mi a helyzet a te oldaladon?
Elena tudta, hogy Raphaelnek kritikusan fontosak az
információk, de pánik volt benne, a méreg élve ette meg őt. Már
látta annak szélét a szárnyain.
– Rossz – mondta tömören Michaela, arca bőszebb volt, mint
Elena valaha látta. – Mikor eljöttem Alexander és Zanaya
próbálták az újjászületetteket egy völgybe terelni, hogy végül ott
gyújtsák fel őket. – Élénkzöld szemei megnézték a parázsló
várost, a füst még mindig szállt fel a délutáni robbantásokból. –
Mondtam Alexandernek, hogy ez sokkal fontosabb. Itt nyerünk
vagy vesztünk. De úgy látja, mintha otthagyná az embereit.
Bolond.

- 591 -
 Elena nem így írná le Perzsia Arkangyalát, mint bolond, de
egyetértett Michaelával ha a hosszú távú képet néztük.
– A gyerekek… Az bonyolult. – Michaela gyorsan pislogott,
torka mozgott. – Minden egységünket szörnyen demoralizálta,
hogy azokat kell megölni, akik védelmére programoztak be
minket. Folyton a saját babámat láttam, arra gondoltam, hogy
minden gyerek egy másik nő szíve volt.
Elena nem tudta elképzelni, ahogy egyik fertőzött gyerekkel
kellett szembenézni a másik után. Megfagyott, mikor legutolsó
harca alatt egy fertőzött gyerekkel nézett szembe, a nyári ruhás
lány, aki a fertőzött hajóról jött ki. A gondolat, hogy hogy ez a
rémálom folyton ismétlődő körben jött… Epe volt a torkában.
Az égen hatalmas hanghullám tört ki minden figyelmeztetés
nélkül, ami olyan hatalmas volt, hogy szinte megcsapta a fejét.
Elena fülei bedugultak, feje csengett. Arkangyal, mi a pokol volt
ez?
A legkékebb szemek néztek rá, amik most már a világa voltak.
Egy arkangyal meghalt.

- 592 -
 66. fejezet

Elena bőre megfagyott Raphael szavaira, az ég terhes volt a

hófelhőkkel. Ilyen nem történt Uramnál. A férfi egy tiszta fehér
fényű robbanással halt meg, ami az egész várost beragyogta,
mielőtt eltompult volna, nem maradt nyoma a Vér
Arkangyalának.
A hatás soha nem ugyanaz, mondta Raphael. Azt mondták
nekem, hogy Uram halála után egy órával, míg mi
öntudatlanok voltunk, az egész világon esni kezdett. Három
napon át tartott.
Elena rájött, hogy soha nem beszéltek erről. Sok idő telt el
hosszú alvása során. Az egész „Angyal vagyok” dolog elvonta a
figyelmét, Uram rossz emléke a krónikákba került.
– Melyikünk volt az? – Michaela arccsontjai késként
nyomódtak a bőrének, szárnyait heves feszességgel tartotta. –
Lijuanon és rajtad kívül Charisemnon és Titus állt még
háborúban.
Elena mellkasa kőkemény lett. Titus az egyik kedvenc
arkangyala volt. Nem tudta elképzelni, hogy olyan világ lehet,
amiben nincs benne.

- 593 -
 – Nem tudjuk meg, míg nem érkeznek hírek a területéről. –
Raphael megmozdult, így szárnyai Elenáét érték. – Addig
reméljük Titus eltörölt egy ellenséget a földről.
Elena elkapta a fekete terjedését Raphael szárnyán és hírtelen
semmi fontosabb nem volt, valahova privát helyre kell őt vinnie.
– Biztos fáradt vagy – mondta Michaelának, határozottan úgy
váltott, hogy megtartsa ebben a helyzetben az angyali etikettet.
Rohadtul nem kellett neki az etikett, szíve rohanva vert, de
voltak dolgok, amiket meg kellett tenni, mikor erőteljes angyalok
bizonyos viselkedéshez szoktak. – Kérlek – mondta –, használd
az egyik Toronybéli lakosztályt. Úgy tűnik Lijuan csapatai most a
területére koncentrálnak és várnak felemelkedésére. Legalább
van egy kis időnk.
– Köszönöm Hitves – mondta Michaela őszintén, ami
majdnem igazi volt. – De ha nem bánod Raphael, akkor
beszélnék a jobb kezeddel, hogy jobban megértsük egymást, hogy
vívjátok a harcot és milyen ellenséggel kell szembenézni.
– Elijah is az irányító szobában lesz – mondta Raphael egy
pillanattal később.
Ők hárman elmentek az irányító szobába. Elena elkapta
Dmitri pillantását és Laric „csendes nyelvét” használta Michaela
mögött, hogy átadja az üzenetet. A férfi szemei összeszűköltek a
hírre, hogy Raphael megsérült, de simán mozdult Michaela felé
és ő és Raphael el tudtak jönni.

- 594 -
 Dmitri sötét érzékisége akkor is hatásos volt, mikor nem
próbálkozott, Elena látta, hogy Michaela kicsit megpuhult. Nyitó
kijelentése rekedt nevetés volt. – Egyre jobb leszel a korral
Dmitri.
– És te egyre bűbájosabb vagy –, válaszolt lassú mosollyal,
amiről azt hinnéd igazi, ha még nem láttad Honorra mosolyogni.
Elena kihasználta a lehetőséget és elrángatta Raphaelt.
Amint a szállásukon voltak azonnal lerángatta ruháját. A bőr
meg volt törve, foltos és horpadt volt, egyes helyeken megégett,
máshol elszakadt. Mikor a vállánál ráragadt, akkor a kését
használta.
– Bassza meg, bassza meg, bassza meg. – A férfi válla szinte
fekete volt és fekete kacsok kezdtek a szíve felé terjedni. A
bordájánál lévő nagyobb volt, mint a keze, és az is fekete
kacsokat küldött a szíve felé.
– Azt hiszem most nem vagyok olyan hangulatban hbeebti.
– Egy pillanat alatt megöllek. – De keze gyengéd volt, ahogy
megnézte a bordáit, majd magasabban.
Raphael elkapta a csuklóját, mikor meg akarta érinteni az
elfeketedett húst. – Ne Elena. Nem kockáztathatjuk meg, hogy
átugrik rád. Benned sincs vadtűz és Lijuan egyre erősebb, nem
tudjuk milyen hatásos ez a méreg.

- 595 -
 Elena álla merev volt, biccentett. – Nem érte még el a
szemedet. – A kék fájdalmasan tiszta volt, a szín intenzív. – A
tested még tartja magát.
– Nem. Ez nő, csak sokkal lassabban, mint előtte, az eredeti
találat mélysége miatt. Ez alkalommal nem tudott belém annyi
mérget juttatni.
Elena vitatkozni akart vele, hogy téved, hogy a méreg nem
kúszik végig mérgező hullámként a testén, de nem tudott. A cucc
elhatározta, hogy végigmászik a szívéhez, feleszi őt.
– Amputáció – mondta –, a legjobb esély.
Elena minden sejtje fellázadt az ötletre, hogy Raphaelt ilyen
brutális módon bántsa, de bólintott. Mint arkangyal, meggyógyul
belőle, és a halálos méreg nem fogja bántani őt. – Béna leszel a
harctéren.
– Igen. – Harcosként ismerte el. – A bordai fertőzést
meghagyjuk, és a váll részt eltávolítjuk. Egy karral még tudok
küzdeni.
Elena szíve jégben volt, a szemeibe nézett, a férfi most írja alá
halálos ítéletét. A bordáinál a fertőzés tovább eszi majd. És a harc
Lijuannal olyan kétségbeesett lesz, mint amilyenek voltak, vagyis
nem marad ideje vagy forrása visszatámadni, gyógyulni. – Együtt
– emlékeztette a férfit egy nyers suttogással. – Elveszed, amit
kell. – A teste egy részleges akkumulátor volt, de még hozott létre
vadtűz cseppeket.

- 596 -
 Mikor kezét a férfi sima mellkasára nyomta, szánalmas vadtűz
cikázott Raphael bőrén, amiben opálos volt az éjfél és a hajnal,
belőle Raphaelbe áramlott. Talán nyert neki harminc percet.
Raphael megfogta a kezét. – Együtt.
Elena köré akarta csavarni a karjait, örökké tartani, de a
fertőzés a testében tombolt, tudta, hogy nem hagyná neki. Így
csak álltak, kifáradtan, szerelemben, és elhatározottan, míg
hangok nem léptek az elméjükbe.
Aeclari.
Ő és Raphael az erkély felé fordult. Nem volt meglepő, hogy
Primary állt kint, Manhattan keretezte, ami fájdalmasan sötét
volt azon az estén. Hópelyhek estek a hajába, vállára, erre a
lényre, aki a mélység után most a világban sétált.
Együtt mentek kinyitni az ajtót, de mikor intettek Primarynak,
hogy menjen be, a fejét rázta. – Itt az idő. – Hangjában százak
voltak, a társai, beleértve azokat, akik megmérgeződtek.
Elena gerince megmerevedett.
Raphael mozdulatlan lett. – Nem veszthetem el a Légiómat.
– Szüksége van mindenre, amit adhatunk, amit magának
hordunk, és az energiára, ami létrehozott minket. – Primary
szemei, sötét pupillái körül ritka ezüst-kék volt, megtartotta
Raphaelét. – Az erőre szükség van, és többet tehet, mint a Légió.
– Szemei Raphael vállán lévő fekete foltra néztek. – Nem azért
vagyunk, hogy túléljük az aeclarinkat.

- 597 -
 Elena szemeit hő égette. Mikor a Légió először megérkezett,
akkor éteri szürke tömeg voltak. Annyira mások, hogy meg sem
értette. Most a barátai voltak. Furcsa, idős és gyerekes egyszerre.
Adtak neki cserepeket, és repültek vele néha minden ok nélkül,
csak mert ott akartak lenni. Manhattan közepén buja üvegházat
építettek, ami mindig tele volt élettel.
– Az az energia, ami a testeteket alkotja? – suttogta. – Ha
egyszer… átadjátok, az elmétek és emlékeitek elveszik? Vissza
tudok valaha jönni?
Primary oldalra biccentette fejét. –Nem tudjuk. Soha nem
adtuk át, ami minket alkotott. Mi vagyunk a föld, így talán
kinövünk a magokból, amiket az energiájuk hagy a világban.
Vagy talán tényleg meghalunk.
Elena sírni kezdett. Primary furcsa csendességgel nézett ré. –
Soha nem hullattak értünk könnyeket. – Több száz hang volt
Elena elméjében, és ma ez rendben volt.
Előrelépett, megölelte őt szorosan. A férfi teste hűvös volt és
nem hallott szívverést, vagy légzést. Mégis a Légió olyan mélyen
élt, ahogy Lijuan soha nem tudna. – Ígérem vigyázok az
otthonotokra míg visszatértek.
A férfi karjai hezitáltak, de köré záródtak. – Talán soha nem
térünk vissza. – Nem hideg vádaskodás, csak csendes
figyelmeztetés volt.

- 598 -
 – Nem hiszek benne. – Nem tehette, szíve már így is összetört.
Azt gondolni, hogy a Légió, egyedülálló, különálló és
hétszázhetvenhét, örökre eltűnik a világból… Nem tudta elviselni.
Primary megtartotta pillantását, mikor Elena hátrahúzódott. –
Ez a mi célunk. Azért jöttünk létre, hogy az aeclari jobb keze
legyünk, hogy felkeljünk, mikor felemelkedik a sötétség, és
elhulljunk, mikor kell. Elégedettek vagyunk a sorsunkkal. Ez…
becsület.
Raphael harcos módjára nyújtotta ki kezét és Primary kis
szünet után elfogadta. – Ti az én Légióm vagytok és mindig azok
maradtok. Ameddig létezem, addig bármikor jöhettek a
területemre, bármely formában, ahogy akartok.
– Uram. – Primary oldalra biccentette a fejét. – Hitves, meg
kell érintenie az urat.
Elena letörölte a könnyeket, orrával már szipogott, és még
több könny égette a szemeit, kezét Raphael fertőzésmentes keze
köré hajlította.
Primary szabad kezét Raphael szívére tette. Raphael. Elena.
Aelcari. Nektek adjuk, ami a tiétek. A hangjában benne volt a
Légió hangja, annyi különböző hangszín, annyi különböző
személyiség, míg egy vad dal lett a végén.
Egy organizmus több része.
Hallotta azt, akit annyira lenyűgözött a bársonyos gyapjas
tisztesfű, ami az üvegházában volt, hogy ragyogott, mikor magod

- 599 -
ajánlott neki, amit kinöveszt neki. Hallotta azt, aki a bőrén több
színt is kipróbált, hogy lássa Elenának melyik tetszett jobban,
mint a szürke. Hallotta azt, aki minden éjjel megjelent az
erkélyen, hogy estére elköszönjön. És a többieket, mindről volt
különleges emléke.
Elena.
Aeclari.
Raphael.
Aeclari.
Itt az idő.
A többiek az erkély mögött lebegtek, végtelen csendes
szárnyak soraként. Az emlékeinkben vagytok. A Halál
Zuhatagának aeclarija. Az aeclari, aki… szeretett minket.
Ez nem elköszönés, válaszolta Elena. Találkozunk újra.
Mindig a Légióm lesztek. Raphael hangja az övé után szólalt
meg, minden szó átható volt. Emlékezzetek a helyre.
Emlékezzetek, ez az otthonotok.
Elena. Aeclari. Raphael. Aeclari.
Több ezer suttogás volt az elméjükben, egyre csak épült, míg
Raphael fel nem zihált, ahogy egy energiahullám indult ki
Primaryból belé és le Elenába. Elena háta felívelt, erei belül
ragyogtak és tűzvihar szárnya pokollá vált, bár ő csak egy kis
részét kapta meg az erőnek, ami Raphaelbe csapódott. Elena
felismerte az erőt.

- 600 -
 Ez vér és sötétség, vörös vihar volt.
Először úgy gondolta, hogy irányítani akarja Raphaelt, de
most már megértette. A vér annyira élet volt, mint a föld. Az erő
mélyen gyökerezett a legalantasabb elemekben, hogy átalakítsa
hordozóját.
Felettük a hótól terhes ég vérvörössé kezdett válni, ami
visszhangozta a vérvihart, ami megrémítette őt egy élettel ezelőtt.
Arany villámlás cikázott a vérviharban, és eközben megértette.
Tudás áramlott belé, amit a Légió millenniumok óta gyűjtött.
Az agya nem volt elég hatalmas, hogy megértse, egy halandó
élet sem lenne elég, de nem is kellett, csak a kis töredékeket
kellett megértenie. Valahogy Primary biztosította, hogy azok
legyenek elől, mikor neki és Raphaelnek adta.
Megmutatjuk, suttogta a Légió. Megmutatjuk. Megmutatjuk.
Tükrök. Az aeclarik tükrök. Az aeclarik az élet. Az aeclari a
csatorna. Aeclari… szeretünk titeket.
Az utolsó szavak meglepetés hangszínt tartalmaztak, mintha
millenniumi létezésük alatt soha nem szerettek volna. Majd a
Légió eltűnt, testük porrá vált, mint mikor meghaltak a csatában,
csak hogy újra felkeljenek. De ez alkalommal bár ő és Raphael
vártak, nem keltek fel.
Elena remegő kezét a szájához emelte, zokogás fojtogatta a
torkát.
A Légió elment.

- 601 -
 Ahogy a Raphael vállában és szárnyán, valamint bordáin lévő
méreg is. A férfi ragyogott, mikor felé fordult, szárnyait tűz
rajzolta. Karjait és szárnyait köré zárta, ahogy sírt az ősi
lényekért, akik talán kitörölték magukat a létezésből, azt mondta
–, A szemeid folyékony ezüstök és tűz táncol a bőröd alatt. A
szárnyaid most inkább villámlások, éget.
A szava rekedt volt és Elena tudta, hogy ő is gyászolt. Hírtelen
túl nagy a csend a fejemben. A Légió a részévé vált, egy
mormogás, ami nem volt tolakodó.
Az enyémben is.
Tartották egymást, ahogy a fájdalom leülepedett a szívükben
és csontjukban, az emlékek soha nem múlnak el.
Mikor szétváltak Elena lenézett a karjára, látta az arany
villámlást. Megtörte a bőrét folyékony arannyal, csak hogy
meggyógyuljon és máshol törje meg. – Ez olyan, ami Illiummal
történt. – Túl sok erőt erőltettek a testébe, erőt, amit Raphaelnek
szántak.
Raphael ujjával végigsimított karján. – Mégis meghalt volna,
ha nem vettem volna el tőle, míg te könnyedén megtartod. –
Raphael szívének ritmusával pulzált.
– Nem úgy érződsz, mint a vérviharban. Egy kicsit úgy, de
mégse. – Nem annyira távoli, érzelemtől mentes.
Felettük az ég mégis vörössel örvénylett, ami hátborzongató
fényben fürösztötte Manhattant.

- 602 -
 – Ez egy hideg, sötét és mély erő.
– Mint az óceán, ahol a Légió aludt.
– Igen. – Egy villámlást küldött a vérvihar felhőibe. Az ég
arannyal telt meg, Manhattant egy pillanatra ragyogó fény
öntötte el. – Egy kis kiengedése az erőmnek, és a közjáték miatt
Lijuan hezitálhat.
Mivel Raphael villanykörteként égett, látta az értelmét. – Az
energia már kezdett vadtűzzé válni. – Teste csak így tudott
védekezni a méreg ellen.
Raphael biccentett. – De még ha tele is vagyok vadtűzzel, attól
tartok nem lesz elég. – Arca tiszta szépség vonalakból állt, egy
arkangyal aki ereje teljében volt. – Újra és újra felkel, miután
evett.
– Amit a Légió mutatott nekünk… – Az elméje küzdött, hogy
megragadja a lényeget, hírtelen értette a Légió nehézségét, hogy
írja le a jelenséget.
– Egy vakító tiszta gondolkodású pillanat volt – mondta
Raphael –, de most kicsúszik a kezemből mint a félig emlékezett
álom.
Elena hátrabiccentette fejét és mély lélegzetet vett a hideg
levegőből, annak gondolataként hogy nem gondol arra, s az a
felszínre hozza. – Annyira erőteljes vagyok. – A bőre továbbra is
megtört de az nem fájt, jobban érezte magát, mint életében
valaha. – Azt hiszem részeg vagyok.

- 603 -
 – Akarsz tűzgolyót dobni az égbe? – Elena hallotta a férfi
mosolyát a hangjában.
Elena lenézett az égből rá, az erő és szépség lénye, az
aggodalmon túl vigyorgott. – Még egy kicsit halandó vagy.
– A szíved részei bennem vannak hbeebti. Mindig kicsit
halandó leszek. – Újra a véres égre nézett. – A vér nem rossz. A
vér bennünk fut. A vér az élet.
-- Nekünk adták a sajátjukat, hogy harcoljunk a sajátunkért. –
Nem tudott arra nézni, ahol Primary állt, túl nyers és friss volt.
– A Légiósok harcosok voltak én Elenám, és az aeclarijuk
miatt léteztek. Ezt tisztelni fogjuk.
Elena megfeszítette kezét, az energiára koncentrált, ami az
ereiben ragyogott és nem a veszteségre, ami még sokáig fájni fog.
– Jobb ha megnézzük Dmitrit, hogy tud-e valamit a robbanásról,
amit hallottunk.
Együtt léptek le az erkélyről. Ez alatt Elena arra gondolt,
milyenek lehetnek lentről. Ingtelenül és csodásan, Raphael
majdnem túl fényesen ragyogott, hogy rá lehessen nézni és őt
arany folyó festette meg. Remélem valaki fotóz, mondta
Raphaelnek. Soha nem nézünk ki többet ilyen menőnek.
Raphael nevetett és az ő Rapahele volt, még ha nehezebb
sötétség is volt benne, ősi hatalom sötétsége ami otthonra lelt az
ereiben. Ez, gondolta, végleges.
A Légió lenyomatát fogja a világ végéig hordani.

- 604 -
 67. fejezet

Dmitri egy pillanatra rájuk nézett és a semmiből szerzett egy

napszemüveget. Elenának nevetnie kellett. A vámpírnak még
ilyen alkalomkor is megvolt a humora, ami a nemrég történekre
emlékeztette őt. Nem mintha barátok lennének. Ez a természet ki
nem mondott törvénye volt.
A nevetése megszökött Raphael következő szavával. – Titus?
– Nincs hír. – Levette napszemüvegét, a számítógép mellé
tette. – Akár ő vagy Charisemnon halt meg, sikeresen kiütötte a
területek világon átívelő kommunikációs rendszereit. Semmi sem
jön a többi területről és nem tudunk információt küldeni.
Sötét szemei kemények voltak, Dmitri hozzátette –, A saját
kommunikációs rendszerünk is legjobb esetben akadozik. Azt
hiszem Lijuan vagy emberei határozott kárt okoztak valamikor.
– Elvesztettük a szemeinket arra?
– Viveknek van még párja. Az, amit vártunk. Újra enni készül,
bár nem látjuk a friss hústornyot, azok a bogarak összetörtek. –
Dmitri felhozott valamit a közeli képernyőn. – Viveket aludni
küldtem, miután Michaela elment Elijahval. Nem kellett volna
ébren lennie és abban a székben ülnie.

- 605 -
 Mond meg a barátodnak, hogy ne legyen annyira emberi.
Bosszantó.
Nem mernék a te és Dmitri közti speciális kapcsolatba
avatkozni, hbeebti. Könnyed szavak, de biztosította, hogy
szárnyai továbbra is a nőén voltak, testük ragyogása csendes
emlékeztetője volt a hétszázhetvenhét rendkívüli lény
önfeláldozásának.
Dmitri a képernyőn lévő mozdulatra mutatott. – A
sebesülteket arra viszik. Lehet a gyengélkedő, de hideg, halott
szívem másként gondolja.
– Mi van a hajókkal? – kérdezte Raphael. – Lehetséges
csapatok vagy szállítmány?
– Határozottan erre tartanak. – Dmitri egy másik képernyőn
egy térképet hozott fel, több vonal mintázta. – Mindig frissítjük,
mikor adatot kapunk, részlegessé válik, ha a kommunikáció ilyen
lesz a világon.
– Feltételezem nem tudunk egy gépet odaküldeni és
gránátvetőkkel kilőni őket? – Elena összefonta karjait, csizmás
lábai kis terpeszben voltak. – Úgy értem, nincs olyan szabály,
hogy mész háborúba, ugye? Lijuan tengeralattjárót használt.
– Gondoltam rá – mondta Dmitri –, de előttünk jár. –
Lecsökkentette a másik területről érkező híreket, egy másik képet
hozott fel.

- 606 -
 Azon a gépek roncsai voltak, szárnyaik eltörtek és a törzse
félbetörve feküdt az aszfalton, Elena felismerte a festést. –
Dougal és a többiek? – suttogta.
– Amennyire tudom üresek voltak. – Raphaelre pillantott. – A
képeket Jason egyik embere hozta. Nem akartam megszakítani
bármit is csináltál, ami az eget szép borvörössé változtatta.
– Xi biztos az éjszaka leple alatt küldött ki csapatokat. –
Raphael hűvösnek, tiszta fejűnek hallatszott. – A többi gépünket
is megrongálta?
– Nincs jelentésem a másodlagos reptérről, de magas az esély.
Védelmet rendeltem a többi reptér mellé, mikor megláttam
Lijuan seregét, ezért mondtam minden pilótának és
személyzetnek, hogy evakuáljanak egy kis távolságra.
– Megfelelően jártál el. Nem tudtuk hogy a hajók úton vannak.
– Nem, az kijelölt csapás.
– Lijuan talán őrült, de elméjében továbbra is istennő –
mondta Raphael. – Az istennők nem nyernek úgy, hogy
gyengéket támadnak meg.
– Megtette és szörnyű dolgokat tett az embereivel.
– De ők az ő emberei Elena. Számára azt jelenti, hogy hozzá
tartoznak, azt tesz velük, amit akar. – Raphael újra a törött gépek
képeire nézett. – Mi az esélye, hogy Xi az elkövetkező órákban,
míg sötét van támadást indít?

- 607 -
 – Naasir ott lopakodik, és sikerült pár rangidős beszélgetését
felvennie. Azzal, amit Vivek technológiai kémjeitől kaptunk azt
mondanám kicsi, vagy szinte elhanyagolható. Úgy érzem várnak,
míg az erősítés ideér. Azzal és hogy Lijuan teljes erejében legyen.
A játéknak vége egyetlen csapással.
– Pontosan ezt tenném, ha én irányítanám Lijuan irányító
központját. – Raphael kinézett az üvegen, tűz égett több tetőn. –
Biztosítanunk kell, hogy kész leszünk a támadásra, de nem,
mikor az embereink fáradtak. Addig gondolkodnom kell rajta,
hogy öljek meg egy arkangyalt, aki úgy tűnik tényleg halhatatlan.
***
Azonban először ők ketten átrepültek a városuk saját részén és
több tetőn és utcán leszálltak. Találkoztak csapataikkal, akiket
súlyosan demoralizát a veszteség, és azok arca most felragyogott,
mikor meglátták milyen erő égett bennük.
Izzy szemei majdnem kiugrottak a fejéből. Közel ment, ujját
kinyújtotta Elena keze felé, de nem ért hozzá.
– Gyerünk –, mondta. – De figyelmezetlek, ötletem sincs mi
történik.
A harcosok még kíváncsiabban néztek körülötte. Izzy
tántoríthatatlan volt. – Az Őrséged része vagyok Ellie. Az erőd
nem bánt engem. – Ujjával megérintette bőrét, amin folyékony
arany volt. Az arany az ujjára csavarodott egy pillanatra, mielőtt
visszatért volna Elenához.

- 608 -
 Izzy leejtette kezét, vigyora csodás volt. – Látod? Az erőd
ismer.
Megpaskolta a férfi arcát, ő volt a legimádnivalóbb felnőtt
angyal, akit ismert, azt mondta –, Amíg nem lopod el az utolsó
szelet pizzát, mint legutoljára. Akkor nincs semmi veszély.
Ahogy barátai nevettek és hátba veregették, az ég továbbra is
vérben örvénylett, és Elena tudta a Raphael ereiben lévő erő
tartotta fent, ami véglegesen a részévé vált.
Később, mikor lakosztályukban voltak, először
megmosakodtak.
– A koszon felül is kosz van rajtam –, mondta, de nem
panaszkodott igazán. Egy katona sem törődött igazán a
mosdással, mikor az a pár perc jelenthette a város végét. Ez az
idő luxus volt.
Amint meztelenek voltak Raphael a karjaiba emelte, Elena
szárnyai villámlás és tűz volt körülöttük, és egyenesen a kádba
vitte őt. Gőz párolgott bent.
– Esküszöm Mongomerynek jobb kémjei vannak, mint
Jasonnak. – Sóhajtott, mikor Raphael először őt a kádba
engedte, majd követte őt. Ez volt az a hely, ahol gyakran
játszottak, de nem ma. Ma levakarták a koszt, míg szárnyaik
súrolták a másikét és lábaik összegabalyodtak.
Ezután a zuhany alá ugrottak egy utolsó tusolásra. Raphael
ekkor emelte fel a csípőjénél fogva és a falhoz szegezte. Egy forró,

- 609 -
dühtől kemény menetben egyesültek, a lopott pillanat a harcban,
amit megnyernek… vagy elvesztenek.
Nem volt előjáték, sem ugratás, csak nyers szükség, hogy
eggyé váljanak.
Utána kissé petyhüdt volt, sóhajtott, mikor Raphael
megcsókolta a vállát. Egy hosszú pillanatra együtt voltak, hogy
erőt találjanak a másikban, míg szétváltak és megszárítkoztak.
Nem öltöztek teljes harci ruhába, de eleget vettek fel, hogy
pillanatokon belül a csatamezőn legyenek, ha kellett. Tisztán,
készen feküdtek az ágyban, Elena feje Raphael mellkasán volt és
szárnyai a férfin feküdtek, amitől villámlás táncolt rajta, míg
kezével megfogta a tarkóját, hüvelykujjával simogatta.
Lijuanról beszéltek és a tudásról, amit a Légió próbált
megosztani velük, próbáltak értelmet kapni az emlékeik törött
kaleidoszkópjából. A férfi meleg, erős volt és otthon illatú, és
ereje ragyogva égett a bőrében.
– Tükrök és csatornák – mondta Raphael, felvette a
beszélgetést, mintha nem hagyták volna abba. – Rendezzük a
gondolatainkat hbeebti: a tükrök visszatükröznek tárgyakat és a
fényt, de bizonyos tükrök felerősítik a fényt is, koncentrálják.
Elena ásított, agya ködös volt. – Adj egy percet, hogy vizet
dobjak az arcomra. – Legalább ötbe került, de frissen tért vissza a
fürdőből. – Mennyi az idő? – Elég idő telt el, hogy a ragyogása

- 610 -
eltűnjön, bár vénái folyékony arannyá váltak majd kialudtak
figyelmeztetés nélkül.
– Reggel hét.
Fejét kidugta az erkélyen. A távolban szürkeség volt, vagyis
talán ott esett, de alatta… – Raphael, a vérvihar még mindig
örvénylik a Torony felett. – Lassan mozgó ciklon, aminek szíve
olyan sötét vörös volt, hogy szinte feketének hatott.
– Tudom. – Raphael hangja kicsit távoli volt. – Úgy döntöttem
az ellenség had gondolkodjon azon, mi történt velem.
– Kiváló gonosz terv. – Visszament az ágyba, törökülésben ült
le vele szemben. – Mi lenne egy kis kísérlettel? Dobj rám egy kis
erőt.
Mikor Raphael megtette, az bele süppedt, csak hogy
visszatérjen Raphaelhez abban a pillanatban, hogy hozzáért. –
Feltételezem ez a tükörhatás egyféle módon, de nem hiszem,
hogy a Légió erre gondolt.
Ujjait a halántékához nyomta, szemeit összeszorította. –
Vannak töredék képeim hatalmas robbanásokról, hogy az erőt
egy pontra szűkítsük… és annak érzete, hogy valamit csináljunk…
valami nagyobbat. Van ennek értelme?
– A Légió azt akarta, hogy csináljuk valamit, ami hatalmassá
teszi az erőt. – Raphael felült, a takaró a derekán volt és csupasz
mellkasa igazi csábítássá vált.

- 611 -
 De nem számít hogy próbálták megérteni, nem találták meg a
rejtett igazságot a Légió rejtélyes szavaiban, vagy az emlékekben,
amiket Primary próbált meg átadni. Egy dolog vitathatatlan volt,
hogy a vadtűz is csak megsebezni tudja Lijuant. Ha azt teszik
mint eddig, akkor elvesztegetik a Légió áldozatát, hogy semmi
eredményt nem érnek el. Mégis más lehetőségük nem volt.
Mikor utána felkeltek, Elena evett és a frontvonalba repült,
hogy leváltson egy lövészt, aki egész éjjel fent volt. – Átveszem a
napot – mondta a férfinak. – Pihenj, és vérre is szükséged van. –
A férfi túl fakó volt, arca vékonyabb, mint normálisan.
Mikor a férfi ellenkezett, hogy jól van, rámutatott, hogy
használhatatlan lesz, ha elájul lövés közben.
– Én nem ájulok el. – Karjait összefonta, sértés volt minden
lélegzetében.
Jesszus, a négyszáz éves vámpírok nyűgösek lehettek. – Akkor
tedd meg értem –, mondta. – Hasznosnak kell lennem.
– Hitves, senki sem kérne tőled többet. – Karjait leengedte,
arca komoly volt. – Minden nap mellettünk harcolsz.
A férfi szavai ellenére sikerült meggyőznie, hogy pihenjen.
Mikor kész volt, figyelme egy másik vámpírra koncentrált. – Te
is. – Mutatott rá. – Pihenj, míg minden csendes. Előbb vagy
utóbb minden pokollá válik.

- 612 -
 A nő letette fegyverét, a tapasztalt vámpír, akivel Elena
gyakran pókerezett, szimatolt egyet. – Ellie, lezuhanyoztál? –
Zihált.
Elena a testéről terelte felé a levegőt. – Friss citromos illat.
Neked is lehet ilyen illatod, ha mész, mielőtt Ő Gonoszsága felkel.
– Mentem.
Látta, hogy azok, akik eddig pihentek jöttek leváltani a többi
esti őrt, letelepedett a helyén. A város azon részén esett, de apró
szemerkélés volt, ami nem hatolt át a kabátján, vagy nadrágján.
Felment a tetőre, majd egy kisebb erkélyen szállt le, ami
láthatatlan volt Lijuan seregei számára. Amikor visszavonta
szárnyait és haját sapkával takarta el.
Az energia hasadék nem túl gyakran jelent meg az arcán, így
ha a sapkát lehúzta és kezét kesztyűbe bújtatta, akkor Lijuan
oldalán senki nem veszi észre. Ha ez megváltozik, akkor
visszamegy a Toronyba.
Segíteni jött ide, nem azért, hogy veszélyt hozzon a
csapataikra.
Raphael eközben Elijahval és Michaelával beszélt. A három
arkangyalnak stratégiát kellett kovácsolnia, hogy hogyan
használják ki a legjobban az erejüket. Az tiszta volt, hogy
Michaela képes volt egy kicsit megsebesíteni Lijuant, a
csapásainak több hatása lesz, ha vár, míg Raphael megpuhítania
a kicseszett zombik istennőjét a vadtüzével.

- 613 -
 Nem vesztegethetik el az előnyüket.
Furcsa nyugalom lógott a város felett. Egy lövész gyakran
átlőtt hozzájuk és Raphael oldalán viszonozták, de leginkább a
világ éteri nyugalomban volt.
Mindenki az utolsó csatára várt.

- 614 -
 68. fejezet

Raphael a Torony tetején állt a holdtalan éjszaka alatt, nézte

hitvese hogy repült haza, miután a napot a lövészekkel töltötte,
mikor váratlan üzenetet kapott Aodhantól. Uram. Hacsak a
szemeim nem csapnak be, akkor Titus tart erre.
Adva Aodhan jelenlegi pozícióját, az nem a megfelelő volt Dél-
Afrika Arkangyalának, hogy New Yorkba repüljön, de biztos
tudta vagy feltételezte, hogy Lijuan irányította a másik részt. A
kommunikáció nem volt problémás, míg Lijuan nem támadta
meg.
Figyelj tovább, utasította Raphael. Jelents mindent, ami
kellemetlen. Felszállt a Torony tetejéről, szárnyai átvágták a
hideg levegőt. Eli, lehetséges, hogy Titus tart a városba. Addig
átveszed az őrséget, míg elé megyek?
Vedd késznek.
Arra repült, ami keresztezte Elena úját. Gyere hbeebti. Talán
egy barátot üdvözölhetünk.
Elena arca felragyogott, mikor elmondta a híreket.
Az este hűvös volt a testük körül, ahogy repültek, de csak
Elena szárnyai ragyogtak a sötétben. Az energia hasadékok a nap

- 615 -
közepén megálltak, mikor a férfi testének ragyogása kezdett
tompulni.
A sejtjei elnyelték az energiát, az övévé tették. Ők lesznek a
legerősebbek, mikor a harci dobok felcsendülnek.
Egy árnyékos jelenlét volt a távolban, amik hatalmas
szárnyakat fedtek fel, egy angyal repült.
– Üdvözlet suhanc! – hasított egy ismerős hang nem sokkal
később.
– Öreg tanárom, jó látni téged. – Harcosok módjára fogták
meg a másik alkarját.
– Titus, megsérültél. – Elena szeme Titus bepólyált kezét
nézte, a kötszer koszos volt az utazástól, Raphael tudta, hogy
Titus súlyosan megsérült, ha hagyta bekötni.
– Az a kutyaszar arkangyal a végén belülről rothadt, a lélegzete
ocsmány és büdös volt, de elkapta egy szerencsés találat –
mondta Titus, Titus hangerejével, ami halk robbanás volt. – Apró
kavicsokká tört. Ez gyógyul, de néhány napig egykarú leszek.
Nemcsak ez a sérülése volt. A szokásos majdnem fekete bőre
babapink volt arcának egyik oldalán, mikor elfordította fejét, de
szeme megúszta a sérülést. Meg fog gyógyulni, biztosította
Raphael vadászát, tudatában volt, hogy érzett az arkangyal iránt.
A teste először a legrosszabb sérülésekre koncentrál. Az arci
sérülés felszínes.
Csak nehéz mindenki közül Titust így látni.

- 616 -
 Igen.
– Gyorsan repültél – mondta ki hangosan Raphael, tudatában
volt, mit jelentett ennek a nagyszívű és őszinte arkangyalnak,
kinek seregében egyszer zöldfülű volt,
– Jól is lövök. – Titus mosolya tiszta fehér volt az arcán. – A
repülésem során láttam erre egy hajót tartani. Azon fertőzöttek
voltak, amit egyszer bölcsebb barátom Lijuan újjászületetteknek
nevez. Most az óceán fenekén van.
– Titus, meg akarlak csókolni.
Elena kijelentésére Titus széttárta karjait. Nevetve Raphael
hitvese odament és csókot nyomott az arkangyal nem sérült
arcára. – A szárnyaid… – Titus a ragyogó tűzviharra nézett. – Az
új dolog nem mindig jó, de nekem ez tetszik.
– Gyere – mondta Elena. – Pihenned, enned kell. Sokat
repültél.
– Korábban jöttem volna, de ki kellett törölnöm azt a betegség
hordót, a becsület árulóját, a gennyes fekélyt a föld felszínéről.
– Charisemnon halott? – kérdezte Raphael, mert ebben nem
lehetet hibázni. – Nem kétséges?
– Nincs fiatal kölyök. Angyaltűzzel kitöröltem szánalmas
létezését. – Raphael mellett repült. – A seregemet nem tudtam
hozni, túl lassúak lettek volna és akkor az embereimnek nem
lenne segítsége, hogy az újjászületettek pestisével harcoljanak.

- 617 -
 – Nem is vártam Titus. – A másik arkangyal eljött, sérült volt
és egyenesen a csatatérről jött, ez több mint elég volt.
– Nos, kinek sikerült még?
– Elijah és Michaela van itt.
– Ő csodás tőr, de tudja a kötelességét. És Elijah mindig jó
ember volt. Mi a többiek mentsége? – Nem várt a válasszal, már
mennydörgött. – Ha én itt vagyok, akkor nekik is kellene! Nekem
egy másik arkangyallak kellett harcolnom és megcsináltam!
Uram, lehet hogy ez alkalommal hallucinálok, mondta
Aodhan, de Astaad most esett le a felhők fölül. Egy másik
angyal van vele. Éles levegőt vett. Aegaeon az.
Raphael megállt. – Több társaságunk lesz. – Megfordult és
nézte az eget, míg meg nem pillantotta a Csendes-óceáni
Arkangyal szárnyait. Azok mélyfeketék voltak ahol a hátából
nőttek ki, Astaad szárnyai fakó szürkébe váltottak a végein, ettől
nagyon nehéz volt őt az égen észrevenni. Csak a fakóság adta őt
ki.
Az angyal, aki mellette repült, neki a színei sokkal feltűnőbbek
voltak.
– Astaad! Időbe telt ideérned! – Kiáltott Titus, mikor elég
közel értek. – Koszban fürödtél idefele?
Astaad, kecskeszakálla nem volt olyan rendezett mint
általában és tunikája és nadrágja sötétbarna volt a kedvelt fehér
helyett, olyan férfi könnyedségével mosolygott, aki Titust jól

- 618 -
ismerte és képes volt visszalőni. – Látom Charisemnon bekapott
pár lövést.
– Ha! Látnod kellett volna a korcsot, mire végeztem vele. –
Titus megfogta Astaad alkarját, míg Raphael üdvözölte Aegaeont,
politikai szükséggel. Eddig a pontig a Tanács tagja volt, nem
fiatal arkangyal, aki egyszer egy kis kékszárnyú fiút tartott a
karjaiban, kinek szíve összetört.
Astaad megfordult, hogy személyesen üdvözölje Elenát. –
Mele üdvözletét küldi. Otthon van, egy fertőzéstől mentes
szigeten biztonságban.
Az út többi része gyorsan telt, de mire leszálltak a Torony
tetején az látták Neha és Caliane várt rájuk. Neha arca kosztol
volt foltos és fáradt volt, ahogy Raphael soha nem látta, sötétzöld
bőr ruhája poros volt. Caliane régi fehér bőr ruhát viselt, ami
most fakó sárga volt, ahol nem volt poros, vagy kormos.
De anyja és Neha hajukat befonták, kardjuk a csípőjükön volt.
Neha nézte a leszállókat. – Tehát Charisemnon halt meg. Helyes.
Aki elárulja a Tanácsot, jobb, ha a porát is elfelejtik. – Ekkor
Neha harcos királynő volt, kinek régi vér pettyezte bőr ruháját.
– Hallottuk mi a helyzet a területeden – mondta Astaad
Nehának elegáns, csendes hangon. – Az embereid horrorral
nézhetnek szembe.
Neha szája vonallá préselődött. – A csapataim túlélik, és utána
találunk utat előre. De most otthagytam őket, hogy itt vessünk

- 619 -
véget ennek. Soha többé nem használhat egy arkangyal
gyerekeket.
– Ezt a szabálytörést soha nem felejtjük el –, tette hozzá
Caliane, szemében rémálmok voltak. – De fiam, ne mond, hogy
Alex lehagyott minket.
– Harcol, hogy megmentse az embereit – mondta Raphael,
mert meg tudta érteni Alexander választását, még ha nem is
értett vele egyet, őt is széttépné, ha New Yorkot ugyanilyen
helyzetben kellene elhagynia.
– Nem számít, ha ott megnyeri a harcot, ha utána egyedül
marad Lijuan ellen. – Caliane összenyomta ajkait. – Személyesen
beszéltem vele, mielőtt az új kommunikációs eszközök megálltak,
és tisztáztam vele, hogy a háborút kell megnyerni, hogy utána
kisebb harcokba bocsátkozzunk.
Elena beszélt a kis csendbe, ami Caliane szavait követte. –
Feltételezem nem süllyesztettetek el egy teli hajónyi
újjászületettet?
Tituson kívül mindenki a fejét rázta.
Nos Arkangyal. Egy a háromból nem rossz.

- 620 -
 69. fejezet

Az irányító központ annyi erővel égett, hogy a kis pihék

felálltak Elena karját. Vivek sem tudott közel menni a dühös
arkangyalok csoportjához. – A Tanács rohadt ijesztő csoport –
mormogta Elenának, mikor odament a férfihez, hogy
megbeszéljenek valamit. – Tiéd az évszázad acélgolyó díja.
Épp visszasétált a Tanácshoz, mikor sós óceán tört be az
elméjébe. Alexandert most vették észre belépni a területre,
Zanaya vele van.
Minden egyes arkangyal nemsokára New Yorkban lesz.
Mikor itt volt az ideje ők ketten kimentették magukat, hogy
üdvözöljék Perzsia Arkangyalát és az újonnan felébredt Ősit.
Zanaya lenyűgöző volt, mintha arcon ütöttek volna, mikor érzéki
takaróba csavartak, megnézte Elenát.
– Egy halandóból lett angyal –, mondta, ajkai puhák és teltek
voltak, és teste egyszerű fekete anyagba volt burkolva, ami alig
érte el combjait. – Milyen lenyűgöző. És milyen szárnyak?
A kijelentésben el lehetett veszni a hangszínben és Zanaya szó
szerint hangsúlyozta, hogy ő csak csodálkozott. Elena érdekes
bogárnak gondolta magát, de egyik Ősi sem akarta lecsapni. Épp
Zanaya kardját akarta megdicsérni, az komoly fémmunka volt,

- 621 -
nem csinos játék, mikor figyelmét elkapta valami, ami fénytől
hullámzott. – A tengeri Auróra visszatért.
Zanaya ajkai kis mosolyra húzódtak. – Qin legendája, amit mi
gyerekmeséknek hívtunk. Egy öreg. Szerintetek felkel?
– Akár igen akár nem –, csattant fel Alexander. – Fel kell
készülnünk a harcra.
Otthagyták a tengeri Auróra játékát, bementek az irányító
szobába. Szerinted Lijuan megtámadja ezt a Qint? kérdezte
Elena Raphaelt.
Az őrültség lenne a részéről. Az Aurórája itt játszódik, de nem
itt Alszik közvetlen alatta.
– Úgy hagytam ott a területemet, hogy hemzsegtek rajta az
újjászületettek. – Alexander találkozott Caliane kék tekintetével
Dmitri stratégiai asztala felett. – Véget kell vetnünk neki és
gyorsan.
A pasinak fogalma sincs, mormogta Elena Raphaelnek fél
órával később, mikor Aegaeon beszélt, hogy le tudják győzni
Lijuant, ha együtt dolgoznak.
Ő átlagos ellenfelekhez szokott, és az indiai eset sem
változtatta meg gondolkodását, ami millenniumok alatt alakult
ki. Raphael Dmitri felé biccentett, és megnyitotta a lelógó
képernyőt. – Mielőtt továbbmegyünk, ezt látnotok kellene.

- 622 -
 Ez Lijuan két táplálkozását mutatta meg. A felvétel hullámzott,
több szemszögből vágták össze a megfigyelő és kémkamerákból,
de fagyos hangja volt.
– Az tűz, amivel meghátrálásra késztetted idd? – kérdezte
Astaad, sötét szeme átható volt és keze az asztal szélét fogta,
bicepsze megfeszült, sima izmai nyilvánvalóak voltak az első
találkozásuk óta.
– Igen –, erősítette meg Raphael. – És ez – újra Dmitrire
pillantott – hogy tölti fel magát, hogy újra meg újra
felemelkedjen.
Egy húshegy jelent meg, amiben élet volt. Dmitri azt a felvételt
választotta, amit az első evésnél rögzítettek, az volt a legtisztább.
Az megmutatta Lijuant, hogy lett sérültből ragyogó, míg emberei
összeaszottak és kiszáradt múmiává váltak. A többi arkangyal
nem mondott hosszú ideig semmit, miután a felvétel véget ért.
Zanaya törte meg a csendet, csodás arca komoly volt, amit
lilával mosott ezüst haj keretezett. – Azt a lényt, amivé vált, meg
lehet ölni?
– Minden, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk. – Caliane
csendes kijelentésében elhatározás volt. – A másik lehetőség,
hogy hűséget esküszünk neki, az istennőnek, akinek hiszi magát
és nézzük ahogy a világot halál önti el.
Az éhsége soha nem elégül ki, halandók gyermeke. Enni fog…
enni… míg a halál hatalma nő benne.

- 623 -
 Elena küzdött az öreg hang hatása alatt, ami figyelmeztetés
nélkül lépett a fejébe. Alvás maradványai voltak a hangjában, de
csak maradványok voltak. Az ősi ébren volt, vagy közel volt
hozzá.
Elena. A tenger hatolt az elméjébe, a sós hullám erőteljes volt.
Mi a baj?
Cassandra majdnem felébredt. Diszkréten oldalra lépett az
asztaltól, majd még távolabb ment. Lássuk tudok-e vele beszélni.
Raphael szemei átsepertek felette. A baglyai az erkélyen
várnak rád. Menj. Biztosítom, hogy a Tanácsból senki sem fogja
észrevenni.
Elena kislisszolt az arany szemű csodás havas madarakhoz,
míg Raphael bent maradt a többi arkangyallal. Hannah vette
volna észre a távollétét, de ő Elijah seregének sérültjeit ápolta.
Én próféciám. Egy gondolat robbant benne, amit mosolynak
érzet. Megváltoztattad a sorsot. Teljes vagy.
Elena szíve összefacsarodott az Ősi hangjában lévő örömre.
Köszönöm a segítséget, amit adtál. Cassandra a végén jött. Elena
nem tudta késleltetni, ami ellene volt, hogy megváltoztatja az
ilyen öreg lény gondolkodását ahhoz nagy változás kellett.
Feltételezem nem tudsz segítséget adni a végső harcban? Így
vagy úgy, véget fog érni, mikor Lijuan megint felkel. Utána nem
lesz több ászuk, sem Légió, sem több erő.

- 624 -
 A szálak túl összetekertek. Sóhajtott. A központjában a tükör
van, ami eltorzítja a másik oldalon a képet. Nem látom mi lehet.
Csak káosz lehetőségeit látom. Halált látok. Életet látok. Az élet
gúnyolódásának születését.
Elena megmerevedett. A tükör. Van valami speciálisod róla?
Hosszú szünet következett, de nem hitte, hogy Cassandra
távozott volna, nem mikor fehér baglyai tollászkodtak az erkély
szélén.
A tükör megváltoztatja, amit kap, mondta Cassandra végül.
Nem tükrözi vissza az igazságot, de nem hazudik. Az egy…
csatorna.
Elena többféleképpen kérdezte meg, behozta Raphaelt is a
megbeszélésbe, de az Ősi csak ennyit tudott nekik mondani.
Cassandra sóhajtott, mielőtt távozott volna az elméjéből.
Elena találkozott Raphael szemeivel, mikor visszament az
irányító szobába, a végtelen kék ismerős sokk volt. Szerinted
csatlakozni fog hozzánk a harcban? Cassandra már egyszer
megváltoztatta viselkedését, hogy segítsen megváltoztatni a jövőt.
Az Ősiket nehéz megjósolni. Még ha meg is teszi, akkor sem
biztos, hogy kiegyensúlyozza az erőket.
Elena bólintott, az álla megfeszült. Mert ez alkalommal, a
Zuhatag talán túljátszotta magát, hogy egy játékosnak adott
megverhetetlen erőt.

- 625 -
 Hogy győznek olyan ellen, aki gyors sebességgel
regenerálódik?
… ez történt Antonicussal – mondta Neha, mikor Elena
csendben csatlakozott a csoporthoz. – Csak mert Ősi vagy,
hatalmas energiákkal, az nem véd meg téged. – Szemei Aegaeont
nézték. – Ne légy arrogáns bolond.
Az Ősi orrlyukai kitágultak, folyékony selyem kékeszöld haja
keményen helyes arca körül volt. – Emlékezz kivel beszélsz leány.
Már akkor uralkodó voltam, mikor te még gondolat sem.
Illium apja egy pöcs. Nem látta, hogy a csodás, gyönyörű,
szeretetteljes Harangvirág ettől a férfitól származott. Igen, a vad
kék biztos Aegaeon hagyatéka, a kék csíkok az Ősi tengerzöld
szárnyában ugyanolyan, mint Illiumé, de ez tűnt az egyedüli
hasonlóságnak. Mit látott benne a Kolibri?
Aegaeon arról volt híres, hogy képes elcsábítani a nőket. Azt
mondták nekem, az elején gyakran teljesen más volt a
Kolibrivel, mint Dmitri Honorral.
Tagadom, míg meg nem fulladok, ha elmondod ezt
Dmitrinek, de nincs köztük hasonlóság. Dmitri egy herceg, ez
meg egy nagyképű segg.
Annak ellenére, hogy erős személyiségek találkoztak, a Tanács
egy megvalósítható tervvel állt elő, mire a hajnal fénye
megérintette az eget. Elena rávette magát, hogy lefeküdjön, hogy

- 626 -
annyit tudjon pihenni, amennyit tud, mire felkel a nap. Mikor
visszatért, hallotta döntésüket.
Az elsőt Raphael mondta ki: a harc velük fog kezdődni, nem
Lijuannal. – A csapataink fáradsága már nem volt hátulütő.
Nem, mivel mind itt vagytok. – Körbenézet az asztal felett, keze
az oldalán volt, szárnyát szépen összezárta. – Még a
feláldozhatók hatalmas száma sem lehet gond az arkangyalok
erejének, akik közül négy Ősi.
A következő szavai erőtől voltak hidegek, figyelmet követelt. –
Ha megvan a kockázat, hogy elvisz az ellenség és a mentés nem
valószínű, akkor tegyétek meg, amit meg kell. Nem tudjuk
mennyire lesz erős, ha egy arkangyalból eszik.
Aegaeon öklével az asztalra csapott, feldúlta a jelölőket,
amikkel megvitatták a terveket. – Tényleg azt hiszed, hogy át
fogja lépni azt a határt?
– A gyerekeket fertőzött vámpírokká változtatta –, köpte ki
Neha. – Nincs vonal, amit ne lépne át.
Senkinek nem kellett semmit mondania.
– Két óra a csapásig. – Raphael felállt az asztaltól, teljes
magassága látszott. – Készüljetek a harcra.

- 627 -
 70. fejezet

Titust csoda volt nézni. Dél-Afrika Arkangyala az oldalán

megvettette csizmás lábait, szélesen széttárta szárnyait és
mellkasa arannyal ragyogott a tompa fényben, ami átjutott a
havas felhőkön. Az ugyanúgy arany „tetoválás”, ami a bőrén
alakult ki látható volt, ha átláttál izmos vállain és egyaránt izmos
bicepszein.
Durván faragott és szögletes arca sokkal sötétebb árnyalattal
ragyogott, ha egyáltalán valaki rá mert nézni.
A férfi gyönyörű volt és kicsit arrogáns, gondolta Elena
vigyorogva. A közeli tetőn volt, számszeríja azokra mutatott, akik
talán meg merték voltan támadni Titus szárnyát. Lőtt, mikor
látta, hogy egy kéz a ravasz felé nyúlt. Több számszeríj és fegyver
sült el mellette.
Üvöltés hallatszott, Titus ragyogva emelkedett a levegőbe,
ahogy felemelte sérült és egészséges karjait. És pokol kezdett
esni.
Az üvöltés megemelte az ellenség alatt a talajt, megtörte és
hullámoztatta, mintha folyó lenne. Az épületek keményen
remegtek. A korábbi harcokat túlélő üvegek széttörve estek le. A
remegés úgy tűnt örökké tart, amitől az angyalok felszálltak,

- 628 -
mintha megzavart pillangók szálltak volna fel a fákról. Por lepte
be a területet, ami feljebb emelkedve még jobban
megduzzasztotta a szürke felhőket.
Jég, kemény és harapó esett a felhőkből ebben a pillanatban,
azokra az angyalokra, akik felszálltak. Neha nem tudta teljesen
kontrollálni az erejét, így az ő oldalukat is elérte a fagy, de
felkészültek rá. Ruhákkal, kesztyűkkel, sapkákkal. Elena a tél
szívére öltözött.
Mini tornádók üvöltöttek fel, s kapták el az angyalokat a jég
után, lefújta őket, mint a dominókat. Zanaya nem játszadozott.
Ahogy Alexander sem, a földön és az ellenség oldalán lévő
minden fém hírtelen folyékonnyá vált, még ahogy az angyalok
leestek. Alexander nem tudott hatással lenni arra, ami nem
érintette meg a földet, így a harcosok fegyverei túlélik, ahogy
azok, amiket épületekben tároltak vagy messze voltak a földtől.
De Alexander nemcsak a fegyvereket támadta.
Először, látta Elena, egy tűzcsap megolvadt, mindenhova vizet
spriccelt… majd a még álló épületek remegni kezdtek, ahogy a
bennük lévő fémszálak megremegtek és eltörtek.
A földi csapatok felnéztek a bizonytalanul lengő épületekre,
szemeik hatalmasok voltak.
A hullámok magasra törtek a másik oldalon, belecsaptak a
partra és elmosták a vámpírokat, újjászületetteket és leesett
angyalokat, mielőtt a hullám megverhetetlen sereggé állt volna

- 629 -
össze, mindenkit elvitt az óceán. Astaadnak és Aegaeonnak
óvatosnak kellett lennie, hogy meddig nyomják a dolgokat,
mielőtt túl késő lenne, és a saját oldalukat mossák el, de úgy tűnt
pontosan számoltak.
Ott volt Caliane, aki pajzzsal védte őket, de most nem volt rá
szükség. Michaela hátul maradt, erejét közvetlen csapásokra
tartogatta Lijuan ellen, míg Elijah messze volt, hogy azt az oldalt
védje, míg Lijuan fel nem tűnik, ha esetleg Kína Arkangyala
megint testetlen csapatot hozna.
Raphael Lijuanra várt.
Mivel ennyi arkangyali erő volt itt, a Tanács nem tudta ezt a
végletekig csinálni, de mikor a talaj már nem remegett és az eső
és jég elállt, a tornádók megszűntek, a tenger visszahúzódott,
Lijuan emberei zűrzavarban voltak. Az épületek, amik
összedőltek és megolvadtak olyanokká váltak, mint egy Salvador
Dali festmény. Az utak többé nem léteztek.
Hatalmas földi egységek tűntek el az óceánban, ahogy
hatalmas mennyiségű angyal került földre. Még ezek ellenére a
hadsereg száma hatalmas volt.
Elszánt dühvel támadtak vissza.
Lijuan túlélő tábornokai obszidián tüzet küldtek, mind egy
arkangyal felé vette az irányt. Miután megsebesítették Elijaht
tudják, hogy megsebezhetik a Tanácsot, eléggé, hogy New York

- 630 -
Arkangyala elveszítse előnyét, amije most volt, mielőtt Lijuan
felkel.
Raphael azt tervezte, hogy vadtűzzel tölti meg az eget, hogy
felfedje a nőt, de az élő csata meg szokta változtatni a terveket,
túl sok harcosuk volt az ég különböző szintén. Elena felküldött
egy imát egy igazi istennek, hogy Lijuan ne tudjon eleget enni,
hogy testetlenné válhasson.
Az imája nem talált meghallgattatásra.
Épp meglőtte egy angyal szárnyát, aki Aodhant támadta meg,
mikor Lijuan figyelmeztetés nélkül jelent meg Zanaya mögött.
Ettől Kína Arkangyala a legmesszebb került Raphaeltől.
Arkangyal!
Ahogy a férfi mozdult, hogy bemérje őt, Lijuan megragadta
Zanaya felkarját és beleharapott a nyakába. Zanaya vicsorogva
csavarodott ki, próbálta elérni kardját, míg mini tornádókkal
rúgott vissza, amik Lijuan körül jelentek meg… de teste túl
lassúnak tűnt, reakciója megbicsaklott.
A tornádók eltűntek.
Lijuan kiszívta az életet az Ősiből, és ezt gonosz sebességgel
tette.
Elena testét oda akarta irányítani, hogy segítsen Zanayának,
de a sebesség nem működött arkangyaloknál.
Bár Raphael a támadás után pár másodperccel megérkezett, a
szárnyai tiszta fehér tüzek voltak, Lijuan ismét testetlenné vált,

- 631 -
mielőtt meglőhette volna vadtűzzel… és Zanaya leesett az égből,
szárnyai összegyűrődtek és teste sokkal kisebb volt, mint lennie
kellett volna. Alexander félúton kapta el, közel vonta, ahogy a
Toronyba repült vele.
Elena szíve sebesen vert. Arkangyal, hogy találjuk meg?
Lehetett bármely szinten, bármely helyen. Eddig mindig egy
célpontja volt. Most sok. Raphael nem tudta szélesen kiadni
vadtüzét, hogy ne vesztegetné el az egyedüli fegyvert, ami talán
megállítja a Halál Királynőjét.
Vadtűz gyűrűzte a kezeit. A Tanács minden tagjától egyenlő
távolságra kell maradnom.
Lijuan Alexander mellett jelent meg.
Raphael figyelmeztetés nélkül vadtüzet lőtt arra. Az eltalálta,
végigcikázott benne, de egy pillanattal később testetlenné vált. És
Raphael rájött, hogy a Zanayából való táplálkozás megtette,
amitől féltek: szuper erőre töltötte fel.
Köszönöm, hogy ennyi ERŐT hoztál nekem! Lijuan nevetett,
mentális hangjában olyan lányos elégedettség volt, ami zavaróan
ártatlan beütésű volt.
Ez alkalommal Neha mellett jelent meg, de Galen a közelben
volt, hogy India Arkangyalának időt adjon, mikor pallosával
Lijuan nyaka felé sújtott. Ő arrébb lebegett és fegyvermestere az
épületbe csapódott, de a kis késleltetés megadta Nehának a

- 632 -
kritikus pillanatot, hogy megforduljon. Kihúzott egy görbe végű
kukri kardot, sikerült megvágnia Lijuan arcát.
A nő állára hús csapódott, véres luk volt arcán, ahol a kivágott
darabnak lennie kellett volna. Vér fröccsent… majd eltűnt. A seb
begyógyult, mire Raphael vadtüzet dobott az irányába. Lijuan
nevetett és ismét eltűnt, mire a vadtűz eltalálta volna, és a csapás
egy csomó harcost talált el, ami mindkét oldalról áldozatot
szedett.
Raphael dühe hideg volt, szíve tűzben égett. Ez volt mindig az
ő végjátéka.
Talán azt tervezte, hogy egyesével „fogyasztja” el a Tanácsot,
de ők hozták ide magukat neki. Semmi másra nem gondolt,
minthogy éhségében egyen. Biztos nem törődött csapataival,
hogy meghalnak az arkangyali erőhullámok alatt. Több embere
lesz, amikor a világot uralja majd. Halandók, vámpírok,
angyalok, mint feláldozhatóak. Galen? Hogy vagy?
Pár csontom eltört, de nem vesz ki a csatából. Menj Astaad
felé. Ő most a legsebezhetőbb.
Astaad egyedül harcolt Lijuan három tábornokával. Úgy tűnt
az obszidián eső eltalálta jobb alkarját. A kart vonszolta, tompa
volt és lehetséges, hogy belülről ette a fertőzés, de tovább harcolt,
kivégzett egy tábornokot, ahogy Raphael arra repült. Mire Lijuan
megjelent, Raphael elég közel volt, hogy megcsaphassa őt, de bár

- 633 -
arcát kontrollálta, ahogy a vadtűz átcsapott rajta, a csontos
struktúra ragyogott, még mindig képes volt testetlenné válni.
Öt hosszú percig nem jelent meg újra, nem tudta így sem
Galen, sem ő megjósolni, hol fog megint megjelenni. Mikor
megjelent, akkor Astaad mögött volt. Ő és Michaela volt a
közelben, de bár a nő gyorsan reagált, bronz csapása szétcsapta
Lijuan vállát, Lijuan megragadta Astaadot… és eltűntek.
Raphael, bassza meg.
Igen Vámpírvadász. Bajban vagyunk.
Pillanatokkal később mindkét arkangyal megjelent az égen,
nem messze onnan, ahonnan Lijuan elragadta Astaadot.
A Csendes-óceáni Arkangyal harcolt, de Lijuan arcát a
nyakába temette és Astaad már le volt soványodva, szárnyai
tompák voltak. SEMMI más nem vagytok, csak egy istennő
takarmánya. Nézzetek rám. Tudjátok, ki a feljebbvalótok!
Raphael vadtűz labdát engedett ki. Elnézést barátom, mondta
Astaadnak, aki a tűz egyenes vonalában volt.
A másik arkangyal arca megenyhült, mintha hálás lett volna.
A vadtűz mindkettejüket elérte. Lijuan sikítva engedte el
Astaadot. Újra testetlen lett, ahogy Astaad teste vadtűz folyóval
zuhant le. Senki sem volt elég közel, hogy elkapja. A Csendes-
óceáni Arkangyal összetörve csapódott be a tetőbe. Jason szállt le
mellette egy pillanattal később. Él, mondta Raphaelnek

- 634 -
kémmestere. A teste majdnem minden húst elvesztett, de a
szemei tiszták.
A vadtűz ahelyett, hogy megölte volna, úgy tűnt kicsit
csökkentett a káron, amit Lijuan okozott. Vidd őt biztonságba.
Amennyire sérülékeny volt most Astaad, Lijuan talán visszamegy
és kivégzi. Eli, védd Astaadot és Jasont.
Dél-Amerika Arkangyala kísérte őket, és a korábbi tábornok
okosan csinálta. Tüzelni kezdett körülöttük, ahol az ellenség
csapatai lehettek, vagy hogy megtisztítsa a levegőt. Ettől
Lijuannak lehetetlenné vált a közelben megjelenni, kockáztatta
volna, hogy Elijah egyik csapása eltalálja. Nem sérülne meg tőle
súlyosan, nem ahogy most volt, de a késlekedés, amit a sokk
okozna időt adna Raphaelnek, hogy megtámadja vadtűzzel.
A lövészek és katonák lángvetővel voltak felszerelve, már
kezdték a Torony körülötti területet felégetni. Lijuan ezt is
túlélné, de talán egy pillanatra sebezhető lenne. A Torony őrsége
annyi időre állt meg, míg Jason átjutott Astaadal, és Elijah
megtisztította a területet, mielőtt felszállt volna. Elijah tovább
tüzelt maga körül, ahogy visszatért a csatába, de egy arkangyal
sem csinálhatja ezt nonstop, főleg, mikor Lijuan serege ellen
küzdött.
Obszidián tűz tört ki nemcsak a tábornokok kezeiből hanem
másokéból is. Lijuan annyira túlette magát, hogy sok beosztottját
is fel tudta tölteni.

- 635 -
 Titus volt Lijuan következő célpontja, de ő harcos sebességével
reagált, sebesült kezét a nő arcába vágta. Vér fröcskölt és a nő
eltűnt. Csak hogy Aegaeon mellett jelenjen meg. Raphael
figyelmeztetést kiáltott. Illium apja figyelmen kívül hagyta az
obszidián eső tartott felé a nő seregéből és mindkét kardját
Lijuan gyomrába vágta, megcsavarta.
Lijuan ismét testetlenné vált, ahogy köntöse vörös volt, ahogy
Aegaeon erős támadásokat kapott tábornokaitól. Kezdett leesni,
szárnyai rongyosodtak. Aodhan repült mellé, csökkentette a
leszállás sebességét, hogy puhán érjen földet. Ez kockázatos volt
Aodhantól, mert ő is fertőzött lehetett volna, de úgy tűnt a
beosztottak tüze nem volt fertőző. Csak Lijuané.
Aegaeont a tetőn hagyta, ahol az Ősi a lövészek mellett
megállt. Bár a tábornokok jelentős kárt okoztak, tovább harcolt,
míg teste megküzdött az obszidiánnal. A bátorság soha nem volt
probléma Aegaeonnál. Nem messze onnan Neha
megsemmisítette Lijuan három tábornokát egy precíz csapással,
ami élénk zöld volt mérgező csapásától.
Raphael! Figyelj!
Az obszidián esőt blokkolta, hogy leesett az égből, csak hogy
Lijuan újra és újra támadja őt. Nem engedhette meg, hogy egy
cseppje is elérje, nem, mikor két arkangyalból evett, a pajzsot
fenntartani csak erőveszteség lenne.

- 636 -
 Próbálta kifárasztani őt. És amennyire eltelt az erőtől,
sikerülni fog neki. Majd Michaela figyelmezetés nélkül váltott
helyet és Lijuannal találta szembe magát. Kína Arkangyala
nyilvánvalóan Michaela mögött jelent meg. Michaela nem
hezitált, egyenesen megtámadta Lijuant.
Raphael ezzel egy időben hatalmas mennyiségű vadtűzzel
támadta meg Kína Arkangyalát.
Az egyenesen beléhatolt, törött fénnyel sértette őt, de
egyáltalán nem volt kiütve. Lijuan egy csillagfényes obszidián
támadást küldött Michaela felé, mielőtt testetlenné vált.
Michaela leesett és Lijuan ereje egy felhőkarcolóba csapódott,
ami már félig meg volt semmisülve.
– A ribanc miért nem tud meghalni? – kiáltotta frusztráltan a
levegőben.
De nem volt idő a megbeszélésre, a frusztrációra, mert Lijuan
Alexander mellett jelent meg. A száját a nyakára tette, mielőtt
bárki reagálhatott volna, de rosszul számolt. Illium Alexander
mellett volt és levágta Lijuan karját, mielőtt a nő bármit
észrevehetett volna.
Ahogy a levágott végtag a földre esett, több ezernyi sikollyal az
elméjükben húzódott hátra. És ismét testetlen lett.
Alexander?
Kicsit gyengébb vagyok, de nem tudott egy kortynál többet
elvenni.

- 637 -
 Izzadtan és véresen tovább harcoltak. Raphael egyáltalán nem
volt meglepve, mikor Lijuan öt perccel később két karral jelent
meg. Ez alkalommal nem akart enni, a támadását egyenesen
Illiumra célozta, arca rosszindulattal volt tele.
Illium gyorsan elpördült, de még Harangvirág képessége sem
volt elég, hogy teljesen kivédje a támadást. Az elérte szárnyának
végét és gyorsan feketeség kezdett terjedni rajta. Illium nem
arkangyal volt. A testének nem volt védelme. Raphael túl messze
volt tőle és Lijuan most erejét kegyetlenül a csapataira kezdte
dobni, ami megöli, megsemmisíti őket, ha nem segít.
Vadtűz pajzsot húzott fel.
A katasztrofális csapás ellenére Illium megtette a lehetetlent.
Egyenesen Lijuan felé tartott és kedvenc kardját elsüllyesztette
benne. Lijuan és a kard eltűnt, ahogy Illium szárnyai feketedtek,
de volt egy kis hullámzás Lijuan eltűnésében. Illium a szívre
ment, súlyosan megsebesítette, hogy a legtöbb arkangyal
ansharába menne, míg meggyógyul.
Menj Elenához! mondta az angyalnak, tudatában volt, hogy
nem engedheti le a pajzsot, és mehet Illiumhoz, mikor Lijuan
bármikor megjelenhet. Nem tudta, hogy Elena tud-e vadtüzet
kiengedni másra is, mint Raphael, de ez volt Illium egyedüli
esélye. Elena, Illium megsérült.
Lijuan gyilkos csillagfényes obszidiánnal tért vissza.

- 638 -
 71. fejezet

Elena pulzusa a szájában volt, készen állt Illiumra.

A férfi véres volt, mert levágta Lijuan karját, kékvégű fekete
haja izzadt volt, keményen szállt le. Egyik szárnya teljesen fekete
volt, a fertőzés minden pillanatban jobban terjedt rajta. Elena
kezével megfogta, mielőtt Illium ismét egyensúlyba hozta magát.
A vadtűz kesztyűként védte kezét, de nem ment át Illiumra.
– Vágd le. – Illium odaadta kardját, annak halálos fényű éle
volt. – Állítsd meg a terjedést Ellie.
Elena álla megfeszült és elvette a kardot. Nem volt értelme
vitatkozni. A szárnya visszanő. Nem éli túl, ha a méreg eléri a
vérét. A vadtűz kesztyűs kezét a fekete szárnyra tette, hogy távol
tartsa a hátától, levágta. A kard pengeéles volt, mikor átvágott a
tollakon, csontokon, inakon, mint a kés a vajon.
Illium gerince megmerevedett, de nem kiáltott fel. Elena sem,
mikor levágta a világ egyik legszebb szárnyának a felét.
Biztosította, a belső ívhez a lehető legközelebb vágjon, jó pár
centi egészséges részt is levágott, hogy a méreg ne kerüljön a
vérébe.
A fekete és halott szárny a tetőre esett.
Az erejével semmisítette meg.

- 639 -
 – Vérzel – mondta Elena, ahogy visszaadta a kardot.
– Nemsokára eláll. – Az arca fakó volt, de elhatározás volt
rajta. – Vágd le az egészségeset is. Nem harcolhatok, ha oldalra
húz.
Ez alkalommal nehezebb volt, mert semmi baj nem volt vele, a
tollai élénk kékek voltak, amikben ezüst szálak húzódtak, de
tudta miért hozta meg a döntést. Illium halálos volt kardjaival a
levegőben, vagy a földön, de a rossz egyensúly ügyetlenné teszi, s
könnyebb lesz megölni.
– Kész. – Hangja rekedt volt.
Illium megfordult, hogy a szemébe nézzen, elhatározása
rendületlen volt, ujjaival megérintette az arcát. – A szárnyak
elvesztése várható egy csatában Ellie. Visszanőnek. Talán bolyhos
kacsatollaim lesznek és egy ideig a földön leszek, de erős vagyok.
Nem tart sokáig.
Megsemmisítette a másik szárnyat is, mintha tudta volna,
hogy mennyire fájt neki, hogy látta ott feküdni, távol a testétől. –
Nem tudom, hogy ettől jobb lesz-e neked, de mikor először ez
történt, akkor még szebben nőtt vissza. – Komiszul vigyorgott.
– Nem. – A mellkasára bökött. – Ettől nem érzem magam
jobban. – De furcsán mégis jobb volt. A férfi akkor sokkal
fiatalabb volt, és rendben kijött belőle.
Véres maszk volt rajta, mikor megnézte, de az első sérülés már
nem végzett és nem volt jele fertőzés további jelének. Egy

- 640 -
pillanatra azt gondolta tompa ragyogást látott, ami Raphael
szárnyához hasonlított, mikor gyógyult, vagy túl sok erő volt
benne.
Majd Lijuan egy teljes raja szállt le a tetőn és nem volt többre
idő. Elena fogta a számszeríjat, Illium a kardjával vágott, és
vigyort váltottak, mielőtt belevetették magukat a harcba.
Elena az épület peremén volt, épp leszedett egy angyalt, mikor
látta, hogy Lijuan mérgező csapása Galen felé tartott, aki a tető
távoli pontján volt. Mellette volt, mielőtt rájött volna, ellökte az
útból. A csapás őt találta el, kinyomta belőle a levegőt.
Az egész teste vadtűztől égett, fénybe vonta őt.
Lijuan csapása eltűnt.
Hasznos, de erőt használt fel. Visszaszállt a tető másik részére,
épp, mikor Illium kivégezte az utolsó támadót. Megragadta az
ellenség elejtett számszeríját, Illium mellette lövész pozíciót vett
fel és kész voltak lőni. Nem messze tőlük látta, hogy Michaela
határozottan egy csapást fogott fel, ami egyébként Jasont találta
volna el.
Budapest Arkangyala lerázta és tovább folytatta, repült, hogy
elkapjon egy tábornokot, aki leszorított egy rajt. Kiderült néhány
ember igazi színe baromi meglepő. Soha nem fog ugyanúgy nézni
Micahelára.
Elena látta, hogy Raphael rohadtul mellkason találta Lijuant, a
vadtűz az ereiben égett, de a halhatatlan szörnyeteg borzasztóan

- 641 -
gyorsan gyógyult az Illium által okozott sérülésből, képes volt
testetlenné válni. Mikor ez alkalommal Michaela mellett jelent
meg, egy arkangyal vagy más sem tudott beavatkozni, mielőtt
Lijuan eltűnt volna, Michaelát is magával vitte.
Kevesebb mint egy másodperc múlva újra megjelent, csak egy
méterre Elena tetőétől, a tiszta levegőben lebegett, Michaela a
szorításában volt.
– Tűz! Tűz! Tűz! – kiáltott Illium és minden lövész nyilait és
lövedékeit a Kína Arkangyala felé lőtte.
Néhány Michaelát talált el, de Elena tudta az arkangyal túléli.
Ha nem szedik le róla Lijuant, akkor nemsokára halott lesz. Nem
mintha Michaela megadta volna magát, egy bronz gallért hozott
létre a nyakán, ami úgy tűnik visszaverte Lijuan kísérleteit, és
Lijuan próbálta elnyelni a bronz tüzet.
Arca jegesen dühös volt, kezét egyenesen Michaela szíve felé
tette.
Elena levegőt vett, egy pillanatra megállt, kilélegzett… és
kilőtt. A nyila egyenesen Lijuan szemébe fúródott, amitől
hátratántorodott, mindkét keze az arcához kapott.
Raphael a sérült szemet vadtűzzel találta el ezzel egy időben,
egyenesen Lijuan vérébe küldte. Lijuan hullámzott, majd
megjelent, és Elena azt gondolta elkapták. De teljesen eltűnt egy
pillanattal később… míg Michaela zuhant, és zuhant. Senki nem

- 642 -
volt arra, senki aki megállíthatta a katasztrofális esést, ami az
utcán ért véget.
Bízott, hogy Illium fedezi a többieket a tetőn, visszahúzta
szárnyait és leugrott a tetőről, csak hogy előhozza őket, mikor
majdnem a földön volt. A becsapódás után egy pillanattal szállt le
mellette. Michaela ragyogó volt, még ha lábai el is törtek, csontjai
nedvesen nyomódtak a ruhájának, és a nyaka émelyítő szögben
volt, karjai gyufaszálak, amik széttörtek.
Vér szivárgott a haja alatt, skarlát szőnyeg a betonon.
De rosszabb volt a fekete, ami a nap alatt a szívénél ragyogott.
– Lijuan megmérgezett. – Egy közvetlen csapással.
Macska zöld szemek néztek Elenára. Tűz ragyogása az
arkangyal írisze alatt.
Elena felnézett.
Az ég felettük tűzben volt, ahogy Neha kiengedte erejének tűz
oldalát, amivel létrehozta. Az ilyen messze is megcsókolta hőjével
a bőrét.
– A fiam –, suttogta Michaela és alig volt érthető. – A
gyógyító… kedves lesz vele.
– Keir? Azt akarod Keir legyen a nevelője?
– Igen. – Zörgő hangok hallatszottak a torkából. – Mond meg
neki… mond meg… hogy ráhagyom. A… fiam. Védje…

- 643 -
 – Megfogjuk. – Elena kezét Michaela kezére akarta zárni, de
az arkangyal csontjai összetörtek. Mikor újra felnézett, Raphaelt
kereste segítségért, látta, hogy Lijuannal harcolt.
A tűz tovább égette Michaela szemét, mikor Elena visszanézett
az arkangyalra. Hírtelen vadság volt bennük. A hangja Elena
elméjében szólalt meg, olyan volt, mint egy érzéki parfüm. De a
szavak kemények voltak az elhatározástól, bár hangja úgy tűnt
tompult.
A kezemet fel kell emelned és a mellkasomra kell tenned, a
fertőzés felé. Véreset köhögött. Mikor megtettem, amit kell,
vigyél biztonságos helyre.
Elenának ötlete sem volt Michaela mi a pokolról beszélt, de
felemelte összetört kezét, nem rándult meg, mikor a csontok
zörögtek és a megfelelő helyre tette. – Két centire vagy a
fertőzéstől.
Bronz tűz tört ki Michaela ujjaiból.
Elena ösztönösen becsukta szemeit a hírtelen fényességtől.
Mikor kinyitotta Michaela szemei be voltak zárva, teste tunya
volt… és mellkasának nagy része eltűnt, kivágta az ereje. Elena
látta a csontok ragyogását, a szivacsos textúrát a tüdőnél.
És vért, annyi vért.
Gyomra felfordult, Elena ennek ellenre, óvatos volt a nyílt
sebbel. Nem volt jele fertőzésnek, minden feketét kivágott.

- 644 -
Michaela bordáival, és belső szerveivel, derekának, és mellének
egy részével.
– Ellie. – Poros fekete csizmák landoltak mellette, Jason
szárnyai jelentek meg előtte. – Elviszem a gyengélkedőre.
Elena felkapta a fejét. – Azt hiszem eltört a nyaka.
– Nem – mondta Jason, miután leguggolt, hogy megvizsgálja
Michaelát. – Nem eltört. Majdnem levált a nyakáról.
Elena keményen nyelt, azt mondta –, Beszélt.
– Ő arkangyal. – Michaelát a karjaiba vonta.
Elena nem kérdezte, hogy Michaela túl fogja-e élni, ameddig
Lijuan fertőzése nem jön vissza, Budapest Arkangyala
megmarad. Azonban adva hatalmas sérülését, amit nem sokkal a
szülés után szerzett, talán hosszú időbe fog telni.
Elkísérte Jasont a barátságos területre, majd a férfi bement és
ő visszarepült a harci zónába. Az ég tűzben égett. Neha
megpróbálta megégetni Lijuan csapatait az égen.
Hírtelen Laricra gondolt, akit az égi tűz sebzett meg. Remélte,
hogy mélyen a gyengélkedőn volt, aminek nem volt ablaka. És
remélte, hogy a lángok nem hoznak rémálmot Raphael és Caliane
számára.
Ahogy közelebb ért látta Aegaeont Neha mellett, úgy tűnt őt
védte, hogy a nő a tűzre koncentrálhasson. A narancs-vörös
ragyogásban szárnyai olyan tiszta kéknek tűntek, mint Illiumé.

- 645 -
Ahogy nézte látta, hogy egy egész rajt semmisített meg
tengerzöld erejű kaszájával.
– Legalább a rohadék hasznos –, mormogta, mielőtt
számszeríjával átlőtte volna egy angyal harcos szárnyát, aki
Andreas hasába akarta szúrni kardját.
A rajvezető köszönetképp felemelte a kezét, mielőtt saját
kardjával levágta volna egy másik angyal harcos fejét. A csatával
körbevéve nem tudta Raphaelt az égen keresni, de tudta, hogy
felette volt, egyik csapást a másik után váltotta Lijuannal.
Lijuan, aki bármely sérülésből meggyógyult.
Félelem akaszkodott a szívére.
A fogait csikorgatta, félrelökte, és harcolt.
***
Izzadság volt Raphael hátán, és nedves volt a haja. A vadtüze
gyorsan merült. Nemsokára Elenától kell elvonnia, de mikor
másodjára megteszi, akkor a végjátékba kerülnek. Nem volt több
erő utána és Lijuan megállíthatatlannak tűnt.
Határozottan vont el Elenából erőt, mielőtt a harc
megkezdődött, nem az összest, ami benne volt, de eleget, hogy
erejüket kombinálva létrehozza a zöldes vadtüzet. Azonban mióta
két arkangyalból evett, Lijuan úgy tűnt érzéketlen még erre is.
Nem messze előtte Caliane hatalmas mérgező csapást kapott
be Lijuan csapataitól. Anyja a tetőre esett, amit Raphael emberei
tartottak, szárnyai súlyosan sérültek és csontjai törtek össze.

- 646 -
 Anyám?
Túlélem ezt fiam. De nem tudok harcolni. Az elméjét ezzel
elvágta.
Épp, mikor Lijuan testetlenné vált megint. Elég sérülést
okozott neki, hogy nem fogja sokáig tartani, de még egy pillanat
is sok volt. Ez alkalommal Elijahhoz volt közel, hogy megcélozza
őt csillagfényes obszidiánjával.
Dél-Amerika Arkangyala nem tudta kivédeni, de Raphael elég
közel volt, hogy vadtüzet küldjön rá és Lijuanra. Eli teste
megremegett, ahogy a vadtűz meglökte a mérget a szervezetében
és harcolni kezdett vele, míg Lijuan szeme vadtűzzel ragyogott
fel, mielőtt sikított volna és visszatámadt volna Raphaelre.
Galen kapta el Elijah testét, leengedte a tetőre. Egy villámlást
kapott el szeme lent, Méreg arca jelent meg a tűzben, ahogy egy
lángszóróval harcolt jobb oldalt az újjászületettekkel.
Raphaelnek nem volt ideje leellenőrizni Elijaht vagy segíteni
Méregnek, Lijuan nem lett testetlen, miután megsebesítette
Elijaht és egyik csapást a másik után lőtte rá. A nő egész teste
ragyogott a fehérarany és kék vadtűztől, amit zöld csókolt, de
nem tört meg. Helyette elrohant Raphaeltől és egyenesen Nehát
célozta meg. India Arkangyala kivédte a csapást, de védelmi
lépése miatt erős obszidián eső érte el Xitől és egy másik
tábornoktól
Neha leesett.

- 647 -
 Aegaeon megpróbálta Lijuant tengerzöld kaszájával elvágni,
de úgy tűnt ez csak irritálta Lijuant. A férfinak sikerült kivédenie
egy támadást, ami azt jelentette Raphaelnek három másik
szövetséges arkangyala volt az égben. Majd az olyan nehéz elme,
mint Caliané érintette meg az övét.
Kezdek kifutni az erőből. Alexander, a szavait két támadás
közt mondta. Az életemben soha nem álltan ennek a küszöbén.
Aegaeon nem ismerné be, de ő is ilyen állapotban van.
Raphael még egyszer elkapta Lijuant, ahogy újra Alexander
felé ment. A nő megpördült, helyette erejét Raphael felé küldte. –
Nem ölhetsz meg! – üvöltötte, ahogy vadtűz égett az ereiben… és
nem végzett vele.
Csillagfényes obszidián támadást küldött felé.
Vadtűz pajzsot dobott fel, de az azzal fenyegetett, hogy azonnal
megtörik a támadástól.
Arkangyal. Elena elkapta a bokáját, a benne lévő vadtűz
Raphaelbe áramlott.
Egy részét arra használta, hogy elkapja Lijuant, ahogy Elena
megtörte a kontaktust, hogy mellette legyen, de nem látta az
okát, mert nem voltak második támadás alatt. Lila energia
robbant az égben és találta el Lijuant. Egy lila hajú nő, kinek fakó
zöld köntöse volt és szemeit lehetetlen volt látni ilyen messze,
egyik csapást a másik után küldte Lijuanra.

- 648 -
 Újabb, kisebb alak jelen meg és az ő szemei láthatóak voltak
Raphael számára. Amik egyszer barnák voltak, most folyékony
tűz. Mintha a tűz nemcsak megtisztította volna Favashit, hanem
a részévé vált volna. A Zuhatag szülte ereje a pletykák szerint a
szelek irányítsa volt, de folyékony tűz volt, ami Lijuan köré
csavarodott, próbálta szétégetni őt.
A harctér másik oldaláról egy másik hatalmas támadás
érkezett, ebben az óceáni Auróra átható szépsége volt.
Alexander Lijuanra lőtt ezzel egy időben, ezüst szárnyai
ragyogtak az energiától, ami felragyogtatta az eget.
Raphael több vadtüzet lőtt Lijuanba, míg mellette Elena a
számszeríjával szedett le egy repülőt, aki felé tartott. Azt akarta
mondani neki, menjen vissza a tetőre, ahol biztonságosabb, de
nem volt biztonságos hely a harctéren. És ha ez volt a vég, akkor
együtt mennek bele.
Ekkor Lijuan megtette a lehetetlent, és arrébb tört a kombinált
támadástól.
Alexander rálőtt.
Lijuan megjósolhatatlanul balra mozgott.
Elena ebben a pillanatban mozdult, hogy meglője Lijuan
tábornokának a szárnyát, aki felemelte a kezét, hogy rájuk lőjön.
Alexander ezüst energiájának csapása egyenesen Elena felé
tartott.

- 649 -
 72. fejezet

– Elena! – Raphael felé száguldott, és a támadás akkor érte el

őt, mikor megfogták egymást… de nem volt fájdalom. Az
beborította és ezzel alakot váltva vadtűzzé vált. Fehérarany és
kék. Éjfél és hajnal.
Lijuan kivédte a támadást, hogy saját erőszakosságával
támadjon rá.
Ahogy kivédte Raphael elméje száguldott. De a hitvese volt,
aki kiáltott –, A tükör a csatorna! Mond mindenkinek, hogy ránk
lőjenek!
Raphael megfogta hitvese kezét. – Lebegj – mondta neki,
tudta, hogy ettől célpontok lesznek. De tudta, hogy embereik
megvédik őket. – Kész vagy?
– Mindig –, mondta, mintha nem az életüket tennék kockára.
Lőjetek rám, mondta a túlélő arkangyaloknak. Ne
hezitáljatok! Lőjetek rám!
Alexander volt az első, aki engedelmeskedett, szárnyának
fémes ragyogása felvillant a távolban, ahogy egyenesen
Raphaelre lőtt. Majd jött Favashi, Titus és Aegaeon. Cassandra és
az óceáni Auróra angyal egyszerre lőtt. A kombinált erejük
hatalmas és öreg volt, de erő ragyogott benne. De Raphael és

- 650 -
Elena határozottan állt a támadás alatt, és a tükör, amikké váltak,
minden erőt Lijuanra dobott.
A vadtűz beterítette. Annyi, hogy megtöltötte száját,
megvilágította szemeit, a bőre lett és megégette a haját. De még
mindig nem halt meg. Egyre többel és többel csapták meg, ahogy
a csapatai obszidián esővel próbálták leszedni az arkangyalokat,
és Raphael emberi véres dühvel vágtak vissza.
Látta, hogy Jason levágott egy helyettest, Aodhan egy másikat,
Galen a harmadikat, mielőtt egy kard a mellkasába csapódott,
amitől megimbolygott és leesett. Jason segített neki és a véres
Andreas, hogy repülni tudjon.
A harc bedurvult.
A közepén az erőörvény volt, Lijuan hatalmas vadtűzben égett.
A fejét hátravetette, sikított, és a vadtűz belőle az égbe tört ki.
Lijuan egyik csapatából két tagnak sikerült megtámadnia
Aegaeont. Illium apja azon volt, hogy még több erőt küldjön
Raphaelbe. Az félrement.
Az ősi heves ereje Elenába csapódott, mielőtt Raphael arrébb
tudta volna lökni.
ELENA!
A következő pillanatokra nem emlékezett tisztán. Túl sok erő
volt a levegőben, túl sok félelem a szívében. Érezte, hogy az erő
erőszakosan folyt át Elenából belé. Ösztönösen Lijuanra dobta, és
szemei Elenát keresték, aki ragyogott mellette.

- 651 -
 Itt vagyok Arkangyal. Kicsit levegőtlen volt, de ez
határozottan a vadásza hangja volt. Ujjai összeszorultak az övén.
Raphael szíve gyorsan vert, ahogy a többi arkangyal
abbahagyta a tüzelést, hírtelen nyomásváltozás miatt bedugult a
füle, megfordult, hogy lássa az új vadtűz labdát, amit Lijuanra
dobott. Az szétterjedt rajta a többivel… de ez a vadtűz más volt.
Ez élő zöld volt, annyira ragyogó, mint a tavasz csókja, buja fű a
lábad alatt, egy fa susogása, ami virágzott.
A zöld szétterjedt Lijuan száján, szemein, a sejtjein. Levelek
jelentek meg a bőrén, csak hogy felkunkorodva meghaljanak. A
haja indákká vált, amik elfeketedtek és leestek. Több levél jelent
meg az arcát, mielőtt megsemmisült volna.
De alatta a bőre állandóan zöldben ragyogott.
– Ő, arkangyal. Emlékszel, mikor a lobbiban egy fát
növesztettem?
Újra a hitvesére nézett… és meglátta őt Az energia ragyogás
eltompult, ami felfedte Elenát, kinek ruhája megégett, szörnyen
megégett. A fekete bőr furcsa zöldes ezüsttel ragyogott a
gyomránál, mikor bekapta Aegaeon durva csapását.
Az finomabb árnyalattal terjedt végig a vállain és combjain,
végig a derekán. De a bőre nem volt átlátszó és látta teste
sértetlen volt.
A szemei Lijuant nézték.
Követte pillantását.

- 652 -
 Lijuan végtelen sikított, ahogy levelek törtek elő a szájából.
– Élet – mondta Raphael. – A Zuhatag minden kísérlete
ellenére, a halhatatlanok minden kísérlete ellenére te nyers,
dacos élet vagy, hbeebti. És ő a halál. – A kettő nem létezhetett
egyszerre.
Gyökerek jöttek ki Lijuan testéből, míg tiszta vadtűzzé vált, és
hatalmas ragyogó fehér fénnyel felrobbant.
Raphael karját a szemei elé vonta, ahogy Elenát közel húzta.
Úgy tűnt a vadtűz végtelenségig robbant és mikor véget ért,
csak fehér pontokat látott a szemei előtt. De érezte Elenát a
karjaiban, haja puha volt és ő erősen tartotta.
– Látsz? – Elena hangja tompa és távoli volt, mintha füle
csengett volna.
– Alig. – Egy perccel később a foltok kezdtek tisztulni.
Nem volt több Lijuan a levegőben.
Több ezer ragyogó zöld levél esett a földre gyengéd esőként.
– Jesszus, ne mond, hogy levelekké változtattam és mikor
összeszedi magát, akkor zombi fa lesz.
Egy ismeretlen nevetés volt az elméjükben, egy öreg hang
mondta, Gyermek, ő meghalt. Nincs jövő vonal a számára. Itt a
vége.
Biztos vagy benne? kérdezte Raphael Cassandrát.
A vonala az időben tartósan megsérült. Örökre megállt.
– Vége. – Elena kifújta magát a vállán. – Tényleg vége.

- 653 -
 De mielőtt válaszolhatott volna, látta az arany tüzet, ami a
tetőn ívelt, hogy elkapja Xit. Lijuan legmegbízhatóbb tábornoka
alig egy méterre volt Elenától, és szemei vörösek voltak a harc
hevétől, de meghalt Illium egyetlen csapásától.
Többé nem tudott obszidián esőt létrehozni és Lijuan több
tábornoka elesett Raphael emberi és a többi arkangyal által. A
halott szemű társaik szó szerint szétestek, a földre vagy a tetőre
estek, nem tudták kontrollálni magukat.
Több száz, ezer törött baba volt a városban.
Ő és Elena csendben repültek a legközelebbi elesett harcoshoz.
A rothadó szag kártékony volt a levegőben, mielőtt leszálltak.
A test részlegesen elrohadt, az elesett angyal karja előttük
rothadt.
Elena elővette számszeríját. –Bejövő.
Raphael a levegőbe emelkedett, hogy segítsen a harcok
befejezésében, amik még tartottak, Nem tartott sokáig.
Arkangyaluk nélkül több ezer harcos sem tarthatott ki hét
arkangyal ellen, akik többsége Ősi volt. Akik megpróbálták,
halottak voltak. Kik letették a fegyvert és nem mutatták fertőzés
jelét, szabadon elmehettek New Yorkból. Az arkangyalok
háborújában a győztes mindig kegyelmet mutatott.
– Ők gyalogok – mondta Elenának, mikor aznap később
nézték az utolsó csapatot is elmenni, azért tartott eddig, mert
leellenőrizték őket a fertőzés miatt. Mindaz, aki fekete volt a

- 654 -
méregtől halott volt, és szörnyű szag volt a városban. Ő és a többi
arkangyal rengeteget dolgoztak, hogy megsemmisítsék a testeket,
de a szagnak időbe telik elmúlni, még az óceáni szél ellenére,
amit Aegaeon hozott.
– Akár gyalogok voltak, követték Lijuant, akár félelemből akár
hűségből, egy örökkévalóságig kell a döntésükkel élniük, soha
nem lesz elfelejtve. Bármerre mennek, mindig tudni fogják, hogy
a Halál Arkangyalának fogadtak hűséget.
– Hova mennek?
– Mivel Lijuan meghalt és ahogy a fekete szeműek elhullása
mutatja, Kína talán már nem fertőzött a sötétséggel, ami
halandókra és halhatatlanokra is hat, de még így is, nekik nincs
biztonságos hely. Oda fognak menni. És várnak az új
arkangyalukra. És hogy az az arkangyal mit tesz velük az az ő
döntése lesz.
Ők ketten nem mozdultak, míg az utolsó harcos is messze nem
volt már. Több raj is követte a csapatokat és azok a rajok addig
maradnak éberen, míg a megvert sereg maradványa el nem éri
Kínát.
A következő feladatuk az volt, hogy speciális helyet hozzanak
létre a Tanács számára a gyengélkedőn, és megnézzék a
katasztrofális sérülést a sok arkangyalon.

- 655 -
 Zanaya halottnak tűnt, teste mumifikálódott és szemei
összeaszottak. Astaad jobb kondícióban volt, több hús volt rajta,
de még nem válaszolt.
Caliane lent volt, de gyógyult, hogy Neha is.
Elijah sokkal rosszabb állapotban volt. Bár Raphael vadtüze
megállította a fertőzés terjedését a harctéren, nem távolította el.
Így Eli ugyanazt a döntést hozta, mint Michaela, de a helyzetében
a karját és vállát vágta le, valamint szívének egy részét. A férfi
ansharában volt, a mély gyógyító álomban, míg a teste
meggyógyul. Ahogy Caliane is. Az ansharát nem mindig lehetett
visszatartani. Michaela is gyógyuló állapotban volt, de ez
mélyebb volt az ansharánál, úgy tűnt, mintha meghalt volna, de
teste nem rothadt.
Raphael anyját a Torony egyik lakosztályába vitte, ahogy
védték, míg gyógyult. Hannah kérte, had vigye magával vissza
Elijaht.
– Vannak biztonságos helyeink az ilyen alkalmakra –, mondta,
arca erős volt az aggodalomtól, és feszes az elhatározástól ezzel
egy időben. – És szerintem egy arkangyal sem fog mostanában
feltűnni.
Nem, túl ütött-kopottak, a területeik káoszban voltak. Lijuan
fekete szemű angyalai talán leestek az égből, de az újjászületettek
úgy tűnt állandó faj lett a földön. Koordinált kiirtásra lesz
szükség miattuk, és hogy megsemmisítsék a rovarokat, amiket

- 656 -
Charisemnon hozott létre. A két újjászületettel teli hajó az
óceánon volt a könnyű probléma, Raphael véget vet neki, mikor
itt végzett.
Eli csapatai két órával Lijuan seregének távozása után mentek
el a sérült arkangyallal.
– Akkor mi maradtunk – mondta Raphael Titusnak,
Alexandernek, Favashinak, Aegaeonnak, Cassandrának és
Qinnek.
A hitvese Qint a legszebb férfinak hívta, akit életében látott, és
Raphael egyetértett vele. Az Ősi magas és karcsú volt, selymes
fekete hajjal, ami ónix esőként folyt vállaira, élesen vágott szemei
is ilyen árnyalatúak voltak, de benne voltak csíkokként a tengeri
Aurórája árnyalata.
A szárnyai, ahol a hátából nőttek ki fehérek voltak, de mire
elérte az elsődleges tollakat azok finom pink árnyalatot vettek fel.
Mielőtt milliárdnyi víz árnyalatát vette volna fel, Qin szárnyai
„finomak lennének egy lépen” Elena szerint. Ezzel szemben az
arccsontja olyan volt, amitől árnyak voltak az arcán, de nem volt
kemény arkangyal. Az arcán bánattal teli puhaság volt, főleg,
mikor Cassandrára nézett.
– Eli meg fog gyógyulni, ahogy Neha és Caliane – mondta
Raphael. – Ha maradtok, Lady Cassandra, akkor teljes lesz a
Tízek Tanácsa, míg nem tudjuk Astaad és Michaela újra felkel-e.
– Michaela ugyanolyan gyógyulási idővel néz szembe, mint

- 657 -
Elijah, de vagy mert nemrég szült, vagy mert Lijuan
megsebesítette, nem mutatta gyógyulás jeleit, míg Elijah teste
elkezdett gyógyulni, hogy összeöltse magát.
Ami Astaadot és Zanayát illeti, senki sem tudta, meddig
fognak gyógyulni, ha ez egyáltalán lehetséges volt, mivel ők azok
az arkangyalok voltak, akikből Lijuan evett, egy sima angyal sem
élte túl az rossz jel volt, de az arkangyalok nem véletlenül voltak
arkangyalok, hanem mert hatalmas erő volt bennük. A
legrosszabb lehetőség, hogy Astaad és Zanaya ereje miatt nem
haltak meg… de nem is kelnek fel, hanem egy örökkévalóságig
tartó körforgásba kerültek.
Mint Antonicus, aki nem volt halott és félig rothadt állapotban
fog feküdni az örökkévalóságig?
Lerázta a csúf kilátást, mert nem volt jó az ismeretlennel
kacérkodni, elkapta Cassandra tekintetét. – Maradni fogsz?

- 658 -
 73. fejezet

Cassandra, kinek szemei kísértő zöld tajték volt, ami indigóba

és kékbe olvadt, mikor nem vájta ki azokat, mosolygott. – A
káosz csomója kioldódott. Tiszta utakat látok. – Egy könny folyt
végig az arcán. – Őrült arkangyal lennék, ha maradnék.
Előre mozdult, megérintette Elena arcát. – Micsoda ragyogás
vagy, én próféciám. Újra fel fogok ébredni, mikor megint
megváltoztatod a világot.
Csókot nyomott Elena arcára, mielőtt Cassandra Raphaelhez
ment volna. – Tűz gyermeke, milyen erős lettél. És mégis… –
Kezét a szívére nyomta. – A szíved kicsit halandó. – Mosolygott,
mintha ez örömére szolgált volna, de a mosolyában szörnyű
szomorúság volt. – Itt az idő, hogy Aludjak. Ne zavarjatok
gyermekeim, legalább ezer évig. Talán akkor készen állok.
Qin felé fordult, letörölte a könnyeket, amik a férfi arcán
folytak végig. – Én Qinem.
Raphael és a többiek elfordultak, ahogy fejét csendben az
arkangyal mellkasára fektette és a férfi átölelte őt. Raphael
mellett vadásza szemei könnyesek voltak.
Cassandra szoknyája fodrozódott a levegőben és mikor
odanéztek, már nem volt Qin karjaiban. – Elviszem a törötteket –

- 659 -
, mondta. – Nem tudtak biztonságos helyet találni az Alvásra.
Megkeresem nekik.
– Felébrednek? – kérdezte Alexander, árkok voltak szája
mellett. – Zanaya, Michaela és Astaad?
Cassandra lila haját hátrafújta a szél, ami az erkélyajtótól fújt.
– Ezt nem tudom –, mondta. – Néhány jövő még nincs megírva.
Raphael találkozott a kísérteties szemekkel, azon gondolkodott
ha legközelebb rájuk néz véres lukak lesznek-e. – Megkérem az
embereimet, hogy készüljenek fel Michaela, Astaad és Zanaya
kíséretére. – Elküldte az instrukciókat, mikor ezt hangosan
kimondta.
Nem sokkal ezután nézte, ahogy Cassandra az erkély szélére
ment. Fehér baglyai csendes szimfóniában szálltak fel. Egyet
visszapillantott, egy öreg elme érintése és Cassandra követte
őket. Mögötte ment Jason Astaaddal a karjaiban, Aodhan vitte
Michaelát és Andreas Zanayát. Megtisztelő volt velük repülni.
Alexander figyelmeztetés nélkül az erkélyre futott, kitárta
ezüst szárnyait és elrepült. Elvette Zanayát Andreastól, mielőtt
elérte volna a város határait. A rajparancsnok visszatért
feladataihoz.
Nekem kell a nyughelyére vinnem, mondta Alexander
Raphaelnek, de ne vedd úgy, hogy nem vagyok itt.
Biztosítom, hogy a hangod hallják.

- 660 -
 – Akkor kilencen vagyunk – mondta utána Raphael. – Abból
hárman mozgásképtelenek. – Elinek talán hónapokba fog telni,
míg Caliane napokon vagy heteken belül felkel, attól függ
mekkora a sérülése. Neha hamarabb felkel.
– Nem tudom ki vagyok. – Favashi feltartotta kezeit és bőre
lassú, hullámzó lávaként ragyogott. – Nem tudom mivé váltam.
– Egy arkangyal vagy – mondta Aegaeon tompán. – Nem
pihenhetsz, míg a világ ég.
Raphael nem értett egyet hogy adta át az üzentet, de
Aegaeonnak igaza volt. A Tanácsnak kellett, hogy Favasi itt
legyen.
A bőre túl feszült volt arcán, de oldalra billentette fejét. – Nem
megyek vissza Kínába.
– Én meglátogatom Kínát – mondta Raphael. – A Tanácsból
senki sem mehet oda, míg Elena és én meg nem erősítjük, hogy
nem fertőzött.
Kurtán biccentettek.
– Én megtartom a területemet és Eli is a sajátját – folytatta
Raphael. – Fenntartom Eli területének figyelését ez alatt, hogy a
vámpírok ne essenek vérszomjba.
Senki sem vitatkozott ezzel. Nagyobb gondjaik voltak.
– Megkérdeztem Alexandert és ő is megtartja a sajátját, és
segíteni fog annak, aki átveszi Michaela területét. Ott van még
Astaad területe. Neha és Caliane tábornokai rövid időszakokra

- 661 -
oda tudnak menni, míg ők ansharában vannak, de Nehának
segítség kell, hogy kiirtsa az újjászületettek hordáját.
– Én átveszem Michaela területeit – mondta Aegaeon. – Nem
akarok ébren lenni, de nem hagyhatom a világot nyolc
arkangyalra, ez elfogadhatatlan, és elég becsületes vagyok, hogy
ne lopjam el Astaad területét, mikor elesett a csatában.
Raphael Qin felé nézett, az Ősi egy szót sem szólt megérkezése
óta. – Elfogadod, hogy figyelsz Astaad területére?
Qin arca megcsavarodott. Arra nézett, amerre Cassandra
eltűnt. – Nem akarok a világon élni nélküle – mondta mézédes
hangon, ami zenének hatott. – De ez egy arkangyal kötelessége.
Maradok, míg más fel nem kel, hogy a helyembe lépjen,
Raphael oldalra biccentette a fejét. – Titus, Favashi, együtt
tudtok működni Afrikában?
– Megtiszteltetés lenne olyan arkangyallal dolgozni, aki
becsüli az embereit – mondta Titus Favashira mosolyogva. –
Afrika elég nagy és forr benne az emberiség a rothadt felfordulás
után. A városod talán romokban Raphael, de szerencsésebb vagy,
mint én.
– Segítek bárkinek akinek szüksége van rá. – Mind eljöttek a
kritikus időben, és soha nem felejti el – Favashi?
Favashi szemei lávaként égtek, mosolygott. – Igen, örömmel
leszek Titus szomszédja. – Ekkor összeesett, csontjai folyékonnyá
váltak.

- 662 -
 Cassandra hangja töltötte meg az elméjüket, ahogy Elena
elkapta a korábbi Kína Arkangyalát. Sajnálom gyermekeim. Túl
gyenge volt felkelni, de ez az ő harca volt és az ő ideje. Vissza
kell térni Aludni.
Raphael szinte látta Favashi csontjait áttetsző tűz bőre alatt. A
többiek is ezt látták. Aegaeon arca megfeszült, de tudta ezzel nem
küzdhet meg. Raphael a karjaiba vonta a nőt, hívta Andreast és
mondta neki, repüljön arra, amerre Cassandra ment a
többiekkel. – Cassandra vár rád.
– Túl könnyű –, mindössze ennyit mondott a harcos angyal,
mielőtt felszállt volna Favashival.
– Nyolcan a Tanácsban? – Aegaeon morgott. – Ilyen időben?
Öten, míg hárman vissza nem térnek a gyógyító alvásból? A
vámpírok ámokfutásba kezdenek a világban.
Raphael tudta, hogy ez valós aggodalom volt. – Nem kell
aggódnunk Kína miatt – mondta nekik. – A vámpír lakosság
legnagyobb része halott. – Lijuan kevés földi csapata élte túl a
háborút. – Rotálnunk kell az arkangyali repüléseket India és
Japán felett. – Titus, te kezeled Afrika egész területét most, de
segítünk neked, mikor kéred.
– Szükségem lesz rá – mondta Titus őszintén. – Hatalmas
terület és tele van újjászületettekkel.

- 663 -
 – Akkor eldöntetett – mondta Raphael két perccel később,
miután megkapta Alexander beleegyezését a dolgokba. – A
Tanács szólt.
Az ég ragyogó fekete esővel tört meg alig negyed órával
később. Elmosta a halál szagát, a lerombolt épületek egy hosszú
pillanatra csodásak voltak és ragyogó tócsák gyűltek össze a
földön.
És egyben megsemmisült a Torony gyengélkedőjének fala,
amit a sérül Suyin tört össze, hogy felemelkedjen az égbe.
Raphael elkapta zavart szemeit, mielőtt a nő tovább emelkedett
volna, de ő semmit nem tehetett ezzel.
Suyin, túl gyengéd, képzelten, épp felemelkedett.
Energia táncolt a bőrén, jég fehér haja ragyogott, a teste körül
örvénylett.
– A Tanács élve megeszi.
– Még nem Vámpírvadász. A világ káoszban van. Elég ideje
van.
A felemelkedések megjósolhatatlanok. Tarthat órákig vagy
napokig. Suyin este szállt le a Tanács előtt. Az esője végighullott a
világon.
– A tiéd Észak-Afrika – mondta Aegaeon, nem adott időt
Suyinnak, hogy feldolgozza új valóságát.

- 664 -
 De Suyin megmutatta acél gerincét. – Nem. Az enyém Kína. –
Rezzenéstelen elhatározás volt szemeiben. – A vérvonalam törte
meg. A vérvonalam gyógyítja meg. Ebben nem vitatkozom.
– Odaillő döntésnek tűnik – mondta Titus. – Nem vitatkozom.
Senki sem tette, bár Raphael figyelmeztette Suyint, hogy lehet
maradt ott méreg. Ajkai összepréselődtek. – Ha maradt méreg,
akkor nem fog nekem ártani. A vére vagyok.
***
Titus és Qin nem sokkal ezután elment, elrepültek Suyin
esőjében. Alexander már Cassandra láva váznyelőjétől elindul.
Aegaeon Raphael és Elena felé fordult, mikor ő és Suyin készen
álltak elindulni. – Azt kívánom, hogy a fiam velem jöjjön. Azt
hiszem téged szolgál.
Elena háta megmerevedett, de csendben maradt, mert
veszélyes ragyogást látott Raphael szemeiben.
– A fiad a maga ura – mondta a legnagyobb udvariassággal. –
Ha el akar menni veled, akkor nem tartatom be az esküjét.
Aegaeon mosolyogva billentette oldalra a fejét. – Köszönöm.
Látom őt ott a tetőn, beszélek vele most.
– Hogy mit mondtál? – fújtatott rá Elena, amint az arkangyal
felszállt, Suyin messze volt tőlük, az erkély szélén. – Illium nem
akar menni!
– Figyelmeztettem a Harangvirágod Elena. És mondtam neki,
ha azt választja elmegy, akkor levadásszuk és hazahosszuk. –

- 665 -
Ajkai mosolyra görbültek. – Az utóbbi megpuhította. És megérti,
ha nemet mondok Aegaeonnak, akkor ellenséggé teszi. De ha a
fia mondja…
– Ez családi dolog. – Elena sóhajtott, a férfinak dőlt. – Mikor
fogom megérteni az angyali politikát?
Megsimogatta a nő gerincének vonalát, tűzvihar szárnyai
tompultak és gyengék voltak. – Túl fiatal vagy halandók
gyermeke. – Még a szárnyainak is kellett a harc utáni gyógyulás.
Elena belekönyökölt, de nem volt kész.
A távolban Aegaeon kemény szárnycsapásokkal szállt fel. Nem
látták onnan az arcát, de Illium megfordult és tisztelgett feléjük.
Elena vigyorogva integetett vissza.
Suyinhoz mentek. Sérült szemek néztek rájuk, a keze fekete
erővel ragyogott, amiben csillogó gyémántok voltak. – Bennem
van? – Suttogása durva volt. – Az öröksége vagyok?
– Nem. – Elena megtartotta Suyin pillantását, mélyen meg
volt győződve, hogy itt és most meg kell állítani ezt a
gondolatmenetet, mielőtt élve megeszi Suyint. – Ez a tiéd és csak
is a tiéd.
– Én építész vagyok. – Értetlenül nézett a kezeire. – Nem
vagyok harcban edzett harcos. Nem kellene a Tanácsban lennem.
– A világot újjá kell építeni. Ki lenne rá jobb, mint egy építész?
Raphael szavai helyesnek érződtek Elena számára. Igen, a
világnak építőkre, alkotókra volt szüksége.

- 666 -
 – Nincs őröm, senki sem hűséges hozzám. Egy arkangyal nem
uralkodhat jobb keze nélkül.
– Küldök veled egy őrt – mondta Raphael. – Hogy addig
melletted legyen, míg megtalálod az embereidet.
Suyin még zavart volt, eldöntötte, hogy három napot marad
még New Yorkban, hogy berendezkedjen az új bőrébe, mielőtt
Kína felé tart majd.
Elment a szobájába és több időt töltött egyedül, életének
kataklizmikus változásain gondolkodott, mikor arany fény
kezdett áradni a Catskills felől. – Cassandra elköszön – mondta
Raphael.
Ők ketten nézték a furcsa naplementét, míg az utolsó sugarak
nyalták meg az eget. Elena szárnyai vele mentek, egy hallható
pukkanással eltűntek, ami fájt Elena szívének. Raphael felzihált
ebben a pillanatban és térdre esett. A szárnyai egy pillanatig
ragyogtak, majd szilárdak és erősek lettek.
A halántékán lévő Légió jel felragyogott, mielőtt
elcsendesedett volna.
Elena mellette esett térdre, kezei a férfi szárnyain voltak és
tüdeje küzdött, hogy levegőt kapjon. – Arkangyal.
– A Zuhatag arany ereje elment –, mondta, mikor levegőhöz
jutott –, ahogy az a rész is, amit a Légió adott nekünk.
Elena szíve megszorult. – Talán az a rész, ami őket alkotta?

- 667 -
 – Én is ezt remélem hbeebti. – Összeszorította a kezét. – A
vérvihar erő megmaradt.
– A szárnyaidat tűzzé tudod alakítani?
Raphael megállt, mielőtt szárnyai tiszta fehér tűzzé váltak. –
Igen, és… – A keze kékben égtek. – Még tudok gyógyítani.
– Akkor tudjuk, mi történt a Zuhatag szuperhős erejével. –
Hangja sokkos volt. – A szárnyaim az arany villámlásból jöttek.
És most furcsán érzem a hátam.
Raphael felállt, álla feszes volt. Ha megint elveszik tőle a
szárnyait, akkor tombolni fog. Amit talált az a nő kabátján lévő
nyílások, amik belül ragyogtak… ugyanolyan árnyalatban, mikor
ő volt dühös, vagy eltöltötte az erő.
– A szívem egy része a tiéd Elena –, mondta. – Az a szív tele
van arkangyali sejtekkel. Azok a sejtek majdnem minden sérülést
és kárt megjavítanak, bármely mutációt ha más furcsa erő nem
áll az útjukba. És a Zuhatag arany ereje eltűnt.
Elena élesen szívta be a levegőt. – Mit mondasz Raphael?
– Meg kell néznem a hátadat. – A karjaiba vonta, felszállt
magán lakrészükbe és ők ketten letépték Elena karhüvelyeit,
majd a ruháit. Meztelen háta hibátlan volt, de két ragyogó vonal
volt, ahol a szárnyak nőttek.
Raphael megérintette az egyik vonalat.
Elena keményen megremegett.
– Fáj? – kérdezte.

- 668 -
 – Nem. – Zavartan mozgott lábain. – Csak… érzékeny.
Nagyon.
– Azt érzed, vakaródznod kell, ahogy korábban még soha?
– Ó istenek igen! Ááá!
A remény bizonyossággá vált Raphaelben. – A
szárnyvisszanövesztés első szakaszában vagy.
Elena egy hosszú ideig csendben volt. – Biztosnak hangzol –
mondta végül.
– Igen, de menjünk Nisiához.
A gyógyítónak egy pillanatra kellett csak felkelnie erősen
elhavazott asztalától, hogy megerősítse Raphael gyanúját. –
Látom két fejlődő csonk tompa nyomát –, mondta, miután
megvizsgálta Elena hátát. – Adok olajat a viszketésre.
– Mielőtt elmentek adtak vért Luciusnak, hogy futtasson DNS
teszteket.
– Nemsokára pelyhes kacsatollaim lesznek? – kérdezte Elena
Raphaelt, mikor ismét a lakosztályukban voltak és Raphael
bedörzsölte a mennyei olajat. A felszabadulás szinte orgazmussal
ért fel, örült, hogy átaludta első szárnynövesztését.
– Én is félek. Hiányozni fognak az energia szárnyaid?
Elena szemei nedvesek voltak, mikor felé fordult. – Csodásak
voltak és felvittek a levegőbe, de Raphael… újra rendes szárnyaim
lesznek, tollakkal, amiket megsimogathatsz, tollakkal, amiket

- 669 -
Zoenak és Maggienek adhatok. – Ekkor örömmel, nem bánattal
sírt.
Később kinéztek romokban lévő városukra. Az épületek
legalább 70%-a súlyosan megsérült vagy megsemmisült. Még a
Torony sem volt sértetlen, de a Légió épülete nem sérült meg.
Fájt Elenának, hogy oda nézzen, de meg fogja tartani az
ígéretét. Biztonságban tartja, míg a Légió visszatér. Az ilyen ősi
lényeket nem lehetett csak úgy eltörölni.
Raphael kezét az övére zárta, meleg és erős volt.
– Mi történik most arkangyal?
– A jövőbe megyünk.
– Együtt.
– Mindig.

- 670 -
 Utóhatás

Elena szárnygallért viselt, hogy megóvja az érzékeny

csonkokat. Illium, még mindig dühös volt örömtelisége alatt, úgy
gondolta ragyogó ötlet egy strasszokkal bevont ezüstöt vennie,
ami mindenkit elvakított. Nevetett és úgy forgott körbe, mint egy
S kategóriás gonosz.
Elena vadász feketét vett.
A gallérok hírtelen a leharcolt városban voltak.
A viszketéstől néha a falat akarta kaparni, de túl sok mindent
kellett tenni. Raphael olajat masszírozott belé és folytatták a
dolgokat. Ők szerencsések voltak, rohadtul szerencsések. A
legközelebbi barátai és a családja mind túlélték. A győzelmük
tiszteletére és mert a név Nyree családjából jött megállapodtak a
gyerek középső nevében: Viktor.
Hudson Viktor Winterwolf.
Nagy név egy kis csákónak, de Elena úgy érezte, hogy a gyerek
belenő. Ami a világukban lévő újszülötteit illeti, Riker azt mondta
Michaela Garviel nevet adta a babának az apja után. A kis Garviel
Keir mellett volt biztonságban, szeretve és védve, a szülei
ismeretlenek. Annyi angyal halt meg a harcban, hogy senki sem
kérdezte meg Keir egy harci árvát nevel-e.

- 671 -
 Galen és Naasir visszatért a Menedékbe, míg Aodhan Suyinnal
ment, mint átmeneti jobb keze.
– Meg kell neki adnom azt esélyt, hogy kitárja szárnyait –
mondta Raphael.
Ahogy az idő telt, hajnal villámlásos színek cikáztak Elena
növő szárnyian, messze gyengébbek voltak, mint a Zuhatag erő,
de ugyanúgy ragyogtak.
Senkinek nem volt ötlete ez mit jelentett, de Keirnek volt egy
elmélete. – Te vagy az egyetlen élő angyal, kinek a szíve
arkangyali sejtekből áll. Egy részed arkangyal. És mikor véget ért,
a Zuhatag ajándékokat hagyott azon arkangyaloknak, akik nem
voltak Ősik.
Elena igazán nem törődött vele, míg a szárnyai visszanőttek.
Illium rávert, de várta is ezt. Harangvirág talán nem emelkedett
fel a Zuhatag végén, de az ereje tovább nőt, olyan erős volt, hogy
félt mit tartogat a jövő.
Mikor róla volt szó, Lucius azt mondta a sejtjei „majdnem”
újra olyanok, mint a normális angyaloké. – Kivéve a furcsa
ragyogást. De Raphaelnek is van pár, így még kompatibilisek
vagytok.
Szavainak jelentése addig nem ment át, míg egy hónappal
később Nisia nem hívta őket az irodájába, miután Raphael
visszatért, mert segített Titusnak az újjászületettekkel a hatalmas
területén. Ez nem olyan probléma lesz, amit gyorsan

- 672 -
megoldanak, de a Tanács minden tagja, aki fent volt és működött
segített a többinek.
– Emlékszel mint mondtam a szuper parazitáról? – kérdezte a
gyógyító.
Elena keze a hasára simult, minden gondolatát a szárnyáról
elfelejtette. – Ne is említsd.
– Szuper parazita? Milyen horrorral szórakoztatod magad
Nisia?
A nő póker arccal mondta –, Magzat, uram.
– Értem. – Arkangyala ajkai mosolyra húzódtak. – Milyen
anyai érzéseid vannak.
– Ne bátorítsd – mondta Elena. – Azt mondta, hogy egy
arkangyal gyereke szuper parazita lenne. De ez miatt
hoooooosszú ideig nem kell aggódnunk. Túl fiatal vagyok.
Nisia a kezébe köhögött. – Igen, arról…
Elena nyelt. Keményen. – Nincs több parazita magzat vicc.
– A gubó megváltoztatott. – Nisia pillantása nyugodt volt. –
Gyorsabban gyógyulsz és ellenállóbb vagy, erősebbek a csontjait.
Többé nem vagy újszülött. – Gonoszul mosolygott. – Teszteltem
a kompatibilitást. Tökéletes. Elképzelhetően teherbe eshetsz
Raphaeltől.
Egy nyüszítés szökött meg Elenából. Raphael, az ördög,
szomorúan nézett rá. – Ennyire rémült vagy az imádnivaló
parazitánktól?

- 673 -
 – Ne akard, hogy felvágjalak. – Összefonta karjait a mellkasán,
Nisiára bámult. – Szükségem van fogamzás gátlóra?
Kiderült az angyalok nem zavartatták magukat ezzel, mert a
születés annyira ritka volt, de az angyali termékenység megnőtt a
katasztrofikus veszteségek után, mint amit egy háború követelt,
Nisia egy kis szárított, élénk zöld leveleket tartalmazó edényt
adott neki, annak a nővénynek a levelei, ami csak a Menedékben
nőttek.
Napi egy levél távol tartja a babát.
Mikor mindketten a Légió meleg épületében voltak, kezét a
földbe dugta, felnézett Raphaelre és azt mondta –, Bánod? Hogy
nem vagyok kész egy gyerekre?
Egy barna virág kivirágzott Raphael kezében. – Soha nem
vártam volna tőled Elena. – Leguggolt mellette, szárnyai
szétterültek a füvön és virágokon, a virágot Elena füle mögé
tűrte. – A saját gyermek annyira távol állt eddig, hogy meg sem
fordult a fejemben. Egy örökkévalóság a miénk hbeebti. Nem kell
rohanni.
Elena a sarkaira ült, koszos kezeit a térdeire tette és elismerte
a sötét igazságot, ami egy csomó volt a mellkasában. – Nem
tudom, hogy valaha készen állok majd. Minden alkalommal,
mikor egy babára gondolok, Belle vagy Ari jut eszembe. – Szemei
égtek, egy tűz, ami belülről égette. – A szüleink annyira
szerettek, de nem tudták megvédeni őket.

- 674 -
 Raphael leült vele szemben, csizmás lábai a dereka mellett
voltak, egyik kezét a bokájára tette. – Megértettem a rémületet,
mikor beléd szerettem. – A fogása erősödött. – Nem tudom
elképzelni a rémület mélységét, ha gyermeken lenne.
Elena remegve fújta ki a levegőt, témát váltott, mert ez túl
ijesztő volt, túl mélyen ütött. – Úgy tűnik a hajnal villámlás nem
tűnik el a szárnyaimról.
– Éjfél és hajnal szárnyak villámlással rajtuk. Harangvirágod
féltékeny lesz.
Elena puhán nevetett, pozíciót váltott, így újra az ültető terület
mellett térdelt. – Adj egy növényt. – Már készen találta őket az
ültetésre. A Légió növesztette az üvegházába, de itt ülteti el őket.
Az ő és Raphael Enklávébeli otthonának építése többé nem
volt prioritás, mikor a város akkora része pusztult el. Most a
Toronyban éltek és ez a terület tele volt a Légióval kapcsolatos
emlékekkel, így lehet az üvegháza. – Hiányzik, hogy itt lógnak és
csak néznek –, mondta, ahogy óvatosan kivette a növényt a
kaspóból.
– Szerinted megoldottuk a rejtvényüket? Tudjuk az aeclari
teljes jelentését?
A növény kint volt a kaspóból, kezeiben tartotta, ahogy erre
gondolt. A Légió korára. Az ártatlanságukra. A tudásukra. Hogy
ők voltak az élet, hogy zöld dolgokat növesztettek és –
A szája leesett.

- 675 -
 Fejét hátradöntötte, csak bámult… a növény elkezdett egyre
jobban felnőni. Raphaelnek el kellett vennie tőle, és a földre
kellett tennie. Ők ketten csendben ültek, ahogy a növény egy
magas rózsa bokor lett, ami ragyogó friss vérszínű virágokkal telt
meg.
A szirmok leestek, nehezek voltak az illattól és puhán
bársonyosak voltak.
És Elena fejlődő szárnyai hajnali villámlással ragyogtak.
Becsukta szemeit, hátradőlt a főben és hagyta, had essenek rá
a szirmok. Mikor megálltak azért volt, mert jeges kék szemű
arkangyala felé hajolt, szárnyait csodás fehérarannyal tárta ki, az
alsó részen lévő pisztolylövés az éjfél és hajnal robbanása volt. A
tollainak többi része visszatért a régi formájába, de a halandóság
csókja azon a ponton megmaradt.
Az ujjaival végigsimított rajta.
A férfi sötét haja a homlokára esett, ahogy ajkait az övére
nyomta. A puha szirmok esője alatt csókolóztak, ami élt,
növekvés, szépség volt a rémületes sötétségben. A világ szörnyen
megsérült, számtalan helyen vérzett, a vámpírok kezdtek
vérszomjba süllyedni, és a Tanácsban volt két Ősi, akik nem
akartak ébren lenni, valamint egy új arkangyal, aki most tanult
bele kötelességeibe.
Pokoli káosz volt.

- 676 -
 És mégis… – Építészek, építők, kertészek –, suttogta Raphael
ajkainak. – Életet hozhatunk a horrorba.
A férfi ajka bűnös mosolyra húzódott, olyan fiatal mosoly volt,
amit másnak nem adott. – Óvatosan én Elenám. Nem akarod
megkísérteni a szuper parazitát.
Elena mellkason csapta, rábámult. – Ki fogom mosni a szád
szappannal.
Raphael nevetett, az ő arkangyala erős, gyönyörű és halálos
volt… és egy kicsit halandó, a nevetés még benne volt, mikor újra
megcsókolta. Az utolsó dolog, amit látott, mielőtt beleesett volna,
a szerelmébe, a vérvörös szirmok, amik a szárnyain feküdtek… és
a halántékán lévő Légió jel megcsillanása.
Aeclari.

Vége

- 677 -