Vámos Miklós: Pofon

Az iskolát éppen tatarozták. Kívül is, belül is. Az osztályokban a plafont kitámasztották gerendákkal,
melyeket hatalmas ácskapcsok fogtak össze. Kívül állványzatot építettek, az utca felől náddal
beborítva.
Mint minden iskola előtt, itt is erős vaskorlát állt a járda szélén, hogy a tanítás után ki- özönlő
gyerekek ne rohanjanak át az úttesten. A Nagyfiúk (a felső tagozatosok) nem rohantak, méltóságukon
alulinak tartották. A Kisfiúk egy része sem rohant, legalábbis nem akart – őket a többiek sodorták.
Ezek vagy jól nevelt vagy gyáva Kisfiúk voltak – vagy esetenként mind a kettő.
Most fél egy múlt öt perccel. Nemrégen csöngettek, Kis-, illetve Nagyfiúkat ont a boltozatos, öreg
nagykapu.
Az állványzat egyik durva tartóoszlopának támaszkodva áll egy Nagyfiú. Ez a Nagyfiú igen rossz
tanuló (kétszer is megbukott), és nagyon verekedős. Egyébként is van benne valami ijesztő – a fogai
összevissza állnak, az arca folyton vörös. Ezenkívül az orra alatt hosszú forradás húzódik, és ott nem
nő (az egyébként kunkorodó szőkésvörös) bajusz. A fején svájcisapka, lehúzva egészen a bal füléig.
Szája sarkában cigaretta, néha kiveszi onnan, és a helyén kifújja a füstöt.
Éppen a III/B osztály nyomult kifelé a kapun. Futottak, bár egyik-másik a szíve szerint lépésben jött
volna. Minket most csak egyikük érdekel. Az illető közepes magasságú Kisfiú, egyáltalán nem
Kisfiúbb, mint a többiek, de kevésbé sem Kisfiú, mint azok. Persze azért különbözik is tőlük. (Hiszen
a Kisfiúk különböznek egymástól.) Lökték hátulról, kénytelen volt futni. A kapunál megbotlott, és a
Nagyfiúra zuhant.
– Nem tudsz vigyázni, öcskös? – mondta az, és ellökte magától. Ám a kapun kibuggyanó újabb
gyerekhullámról visszapattanva a Kisfiú ismét a Nagyfiú karjai között találta magát.
– Hát löknek! – méltatlankodott.
– Akkora pofont kapsz, hogy leszárad a fejed! – sziszegte a Nagyfiú, és újra odébb taszította. De a
Kisfiú megint csak visszapenderült a korláthoz.
– Nem hiszed, hogy szájon váglak? – ragadta meg a Nagyfiú a Kisfiú gallérját. A Kisfiú hallgatott,
majd felnézett rá.
– Hát üss! – mondta csendesen
Micsoda? – Üss, ha akarsz. A Nagyfiú meghökkent.
– Mi az, hogy üssek?
– Hát üssél, na!
A Nagyfiú még egyszer végigmérte a Kisfiút, vékony lábaira, keskeny vállára siklott a szeme.
Megvakarta a fejét, és följebb tolta a sapkát.
– Te azt hiszed, hogy erősebb vagy nálam?
– Dehogy hiszem!
– Hát akkor? – tette csípőre a kezét a Nagyfiú. Lehajolt, egészen közelről nézett a Kisfiú arcába.
– Ha meg akarsz verni, úgysem tudom megakadályozni! – mondta az.
A Nagyfiú csapdát sejtett. Összeráncolta a homlokát, tanácstalanul nézett körül. A kapu már üres volt,
csak egyegy lemaradt Kis-, illetve Nagyfiú jött ki rajta időnként. 3 Három Kisfiú (III/B-sek) az
eseményeket figyelte – persze tisztes távolból. Közöttük volt Bors, aki még éppen hogy Kisfiú, de már
tulajdonképpen Nagyfiú. (Ötödikbe kellene járnia, ám kétszer bukott osztályismétlésre, ezért
harmadikos.)
– Szaladj el! – kiáltotta oda Bors a Kisfiúnak. – Nagyon erős, nagyon meg fog verni! – mutatott a
Nagyfiúra.
A Kisfiú a fejét ingatta. Végiggondolta már. Ha ő nekiiramodik, a Nagyfiú utoléri, és még sokkal
jobban megveri. Vagy máskor találkoznak, és akkor veri meg. Állandóan veszélyben lesz, örökösen
rettegni fog. Különben is, a Nagyfiú bizonyára gyorsabban fut, mint ő. Ez tény. A Kisfiúnak vékony és
rövid lábai voltak. Legjobb túlesni rajta! – gondolta. – Utána nyugodt lelkiismerettel mehetek haza. A
Nagyfiú titokban azt remélte, hogy a Kisfiú megfogadja a tanácsot és elfut. Már régen lecsillapodott a
dühe, indult volna a dolgára. A kapu üres volt, mindenki elment, csak ők ketten álltak ott a korlátnál.
A Nagyfiú értetlenül rázta a fejét. A csend egyre zavartabb lett közöttük
. – Te! – szólalt meg rekedtes hangon a Nagyfiú. – Menj el, fuss el, csinálj, amit akarsz! – és ezzel
hátat fordított a Kisfiúnak. Ismét cigarettára gyújtott. Eltelt néhány perc. Hátrasandított a válla fölött.
A Kisfiú ugyanott állt, ahol eddig.
– Mondd, most mi a fenének nem mész el? – kérdezte a Nagyfiú. És hogy a Kisfiú nem válaszolt,
hanem csak nézett rá engedelmesen, a keze tétován megindult felé.
A pofon sokkal komolyabbra sikerült, mint ahogy a Nagyfiú szánta. A Kisfiú feje nekiütődött az
oszlopnak, nagyot koppant.
És amikor mindezek után a Kisfiú – ahelyett, hogy elfutott volna vagy sírni kezdett volna – szótlanul
letörölte a vért az orráról, majd lassú mozdulatokkal zsebkendő után kotorászott – a Nagyfiú nekiesett,
és agyba-főbe verte.

1.Vámos Miklós (eredetileg Vámos Tibor Miklós) (Budapest, 1950. január 29. –

író, forgatókönyvíró, dramaturg, kiadóigazgató, műsorvezető. Budapesten, a Kölcsey Ferenc
Gimnáziumban érettségizett francia tagozaton, 1968-ban. 
1975-ben szerzett jogászdiplomát. 1972-ben szerkesztője lett a Jelenlét című, a bölcsészettudományi
karon megjelenő irodalmi folyóiratnak. A diploma után mégsem jogászként, hanem az Objektív
Filmstúdió] dramaturgjaként dolgozott 1992-ig. Ezután három évig az Ab Ovo Kiadó igazgatója
volt. 1988–1990 között az USA-ban élt: Fulbright-ösztöndíjas volt és tanított több egyetem film- és
színművészeti karán (Yale School of Drama, City University of New York). 1990-től a The
Nation amerikai hetilap kelet-európai tudósítója.
1995 és 2003 között televíziós műsorvezetőként is dolgozott, sikeres sorozata volt a Rögtön,[5] és a
Lehetetlen, valamint a 2 ember.  1997 és 2003 között az International Buda Stage színházának
művészeti vezetője volt. 2005-től az Alexandra Könyvesházban a Vámos Klub keretén belül neves
írókkal és költőkkel beszélget. A beszélgetéseket a Pax televízióban, illetve a Duna 2
Autonómia csatornán közvetítik. A The Washington Post magyar tudósítója, rendszeresen olvashatjuk
írásait. A magyar nyelven kívül németül, angolul és franciául beszél, de spanyolul, oroszul
és latin nyelven is olvas. 35 kötete jelent
meg,írt regényeket, színműveket, novellákat, filmforgatókönyveket is. Legismertebb regényei: Zenga
zének, A New York–Budapest metró, Anya csak egy van, Apák könyve. Magyarországon 4 drámáját
mutatták be (például Asztalosinduló, Világszezon). Műveiben elsősorban a család és a történelem
összefüggéseit ábrázolja a legszívesebben. Filmforgatókönyveket is írt. Szamba(1995) és Ámbár tanár
úr(1998), mindkettőnek Koltai Róbert a főszereplője.

2. Pofon c. novellája
a. példázat: Vámos Miklós novellája a Kicsik és nagyok c. kötetében jelent meg. Iskolában játszódik,
de nem egyszerű iskolai történet. Példázat, önmagán túlmutató, általános érvényű elbeszélés az
erőszakról, és az erőszakkal kapcsolatos, ill. azzal szembeni lehetséges magatartásformákról, az ezek
közötti lehetőségekről.
b. szerepek: Az ember élete folyamán különféle helyzetekbe kerül, ahol különféle szerepeket
kénytelen felvállalni, eljátszani. Ez természetes jelenség. Összeütközéshez, konfliktushoz csak akkor
vezet, ha a felkínált szerep oly mértékben idegen a személyiségtől, hogy az elfogadhatatlan számára.
Vannak persze hagyományosan tiltott szerepek, melyeket erkölcsi vagy jogi törvények rögzítenek (pl.
a tízparancsolat vagy az álamok jogrendszere).
Az esetek többségében azonban az ember saját belátása alapján, saját erkölcsi érzéke, értékrendje
alapján dönti el, hogy egy adott helyzetben milyen magatartást követ, milyen szerepeket választ.
c. Szerepek a Pofon c. novellában: Ebben a történetben a szerepek adottak, előre rögzítettek: vannak
Nagyfiúk és Kisfiúk, az utóbbiak kisebb fizikai erejüknél fogva ki vannak szolgáltatva az előbbieknek.
Ez a kiszolgáltatottság meghatározza, a jellegzetes magatartásformákat, : a Nagyfiúk megverik a
Kisfiúkat, a Kisfiúk pedig- ha tehetik- elfutnak. A Pofon főszereplője éppen azért válik érdekes
figurává, mert nem az elvárásoknak megfelelően viselkedik: a kiszolgáltatottságra és az erőszakra nem
úgy reagál, ahogyan társai, a Kisfiúk, s ahogyan a Nagyfiúk elvárják tőle. Nem elmenekül az erőszak
elől, hanem szembeszáll vele, bár nem az erőszak eszközeit alkalmazza.
A Kisfiúk és a Nagyfiúk közötti szereposztás és az ebből adódó helyzet alapja a fizikai erőfölény az
egyik oldalon. A fiúk ez alapján értékelik, osztályozzák egymást. A fizikai erő a csoport
értékrendjének az alapja, olyan norma, amelyet a csoport tagjai feltétlenül elfogadnak, vagy legalábbis
kénytelenek elfogadni. Ezt mindenki természetesnek tartja.
A főszereplő viselkedése éppen ezért szokatlan és meglepő, mert nem a normának és a
hagyománynak megfelelően cselekszik. Magatartása nem felel meg sem a többi Kisfiú, sem a
Nagyfiúk elvárásainak. A Kisfiú normaszegő viselkedésével , azzal, hogy gyengébb létére szembe mer
szegülni a Nagyfiúval, az erősebbel, a csoport értékrendjéből eddig hiányzó értéket jelenít meg:
erkölcsi szempontból kerekedik felül ellenfelén, a fizikai fölényre erkölcsi fölénnyel válaszol.

d. Konfliktuskezelő stratégiák: A konfliktuskezelésnek három archetípusa különíthető el.

- A szemet szemért, fogat fogért ösztöne valamennyiünkben ott él. Ha valami hirtelen fájdalom, nagy
veszteség, különösen erős sérelem éri az embert, az első önkéntelen gondolat általában az elégtétel, a
bosszú. Erre az ösztönre épül a "vendetta" (vérbosszú), az önbíráskodás, s ez az, amelyet az emberi
civilizáció törvényekkel kísérel meg kordában tartani.
- Az aki megdob kővel, dobd vissza kenyérrel krisztusi parancsának viszonylag kevesen képesek
maradéktalanul eleget tenni, sokkal kevesebben, mint ahányan ezt a felszólítást józan és nyugodt
állapotban magukhoz közelállónak vélik. A megbocsátani tudás, az irgalom pedig nagy érték, de vajon
milyen mértékig érvényesíthető zaklatott és erőszakkal teli mindennapjainkban.
A konfliktuskezelés harmadik őstípusa a kölcsönösségen alapul.
- Kard által vész, ki kardot ragad! Kölcsönös érdek, hogy szabályozzuk dolgainkat, megegyezzünk,
ha nincs más lehetőség, okos és igazságos kompromisszumot kössünk, betartsuk a törvényeket, a
magunk által alakított szabályokat. Igyekezzünk úgy viselkedni másokkal, ahogyan azt magunkkal
szemben elvárjuk, s akkor van remény arra, hogy biztonságban érezzük magunkat, és bízni tudjunk a
többi emberben.
Ebben a történetben melyik stratégia érvényesül?

d. A novella szerkezete: hagyományos felépítésű. Öt szerkezeti egységre bontható.

Expozíció: az alaphelyzet bemutatása (hely, idő, szereplők, előzmények): tatarozzák az iskolát, a fiúk
a tanítás végén rohannak ki a kapun.
Bonyodalom: a probléma kiindulópontja, egy konfliktus megjelenése: a Kisfiú a kapunál megbotlott,
és a Nagyfiúra zuhant.
Kibontakozás: az eseménysor és a probléma kibontakozása: a két főszereplő párbeszéde
Tetőpont: a probléma kiéleződése: a Nagyfiú felszólítja a kicsit, hogy fusson el, de az marad.
Megoldás: a probléma megoldása: a Nagyfiú agyba-főbe verte a Kisfiút, aki nem a csoportnormának
megfelelően viselkedett.
e. Az elbeszélés technikája: Az elbeszélő műveknek elengedhetetlen feltétele az elbeszélő jelenléte.
Az író és az elbeszélő viszonya kétféle lehet. 1. Ahol az lebeszélő pontosan megrajzolt figura
névvel, tulajdonságokkal, saját személyiséggel rendelkezik, és esetleg szereplője is a maga
által történetnek. Őt nevezzük szubjektív elbeszélőnek vagy narrátornak. 2. Az elbeszélőről
semmit sem tudunk meg, személytelen, tulajdonságok nélküli narrátora a történetnek. Ezt a
típust nevezzük objektív narrátornak. A Pofon narrátora objektív elbeszélő. nem kommentálja
az eseményeket, csak tényként közli őket.
f. műfaja: novella: kisepikai műfaj, régies neve beszély. Cselekménye általában egy szálon
fut, és egyetlen sorsfordulat köré épül. Legtöbbször kevés szereplő jelenik meg benne.
Lezárására jellemző a csattanó.
Összegzés: Vámos Miklós novellája iskolában játszódik, de nem egyszerű iskolai történet. Példázat,
önmagán túlmutató, általános érvényű elbeszélés az emberi társadalomban megjelenő erőszakról, és
az erőszakkal kapcsolatos, ill. azzal szembeni lehetséges magatartásformákról, az ezek közötti
lehetőségekről.