Dragon unbound?

Regional influences on China's policies in the Middle East -Sárkányt szabadon

elengedni? Regionális hatások Kína közel-keleti politikájára

1. Kína kinyilvánította azon törekvését, hogy egy egymástól függő globális hálózatot hozzon létre,
amely integrálja kereskedelmi, stratégiai, politikai és kulturális kapcsolatait az egész világon.
Eurázsia, és azon belül a Közel-Kelet és Észak-Afrika minden bizonnyal Kína globális tervének
központi részévé vált. Ez a kötet a kínai közel-keleti terjeszkedés folyamatát kívánja
megmagyarázni "belülről kifelé" szemlélve. Egy sor országspecifikus esettanulmányt tartalmaz,
amelyek célja annak értékelése, hogy a helyi szereplők és ügynökségeik hogyan alakították Kína
szerepét a régióban.
2. A kínai-iráni kapcsolatok dinamikája: A stratégiai burkolat, a belső feszültségek és a harmadik
fél által gyakorolt nyomásgyakorlás A kínai-iráni kapcsolatok tranzakciós jellegűek,
aszimmetrikusak, és eltérő érdekek és prioritások korlátozzák őket. Irán elszigeteltsége és
depressziós gazdasága kockázatos, bár olcsó befektetést jelent Peking számára, míg az iráni
kritikusok Kínát önzőnek és opportunistának tartják. Bár a stabilitás és az együttműködés Kína
közel-keleti stratégiájának szerves részét képezi, Irán revizionista szereplő, amely elősegíti a
regionális disszonanciát és instabilitást. Ezek a belső feszültségek nem vonják el a figyelmet a
kínai-iráni kapcsolatok egy fontos, de kevésbé kézzelfogható dimenziójáról: Azzal, hogy mindkét
ország szándékosan a kétértelműség légkörét ápolja együttműködésük és annak jövőbeli
kilátásai körül, kétoldalú kapcsolataikat harmadik felekkel szembeni nyomásgyakorlásra
használják ki.
3. Kína felemelkedésének kihasználása: Szíria stratégiai narratívája és Kína részvétele a közel-
keleti politikában Kína felemelkedése sok spekulációt gerjesztett azzal kapcsolatban, hogy
esetleg részt vesz-e a regionális válságokban szerte a világon, különösen a Közel-Keleten. Ebben
a vitában gyakran figyelmen kívül hagyják a helyi szereplők szerepét, és Kínát úgy írják le, mint
aki aktívan hosszú távú stratégiát folytat befolyásának kiterjesztésére az Egyesült Államok
rovására. A szíriai polgárháborút esettanulmányként használva ez a tanulmány megkérdőjelezi,
ha nem is teljesen megdönti ezt a főáramú elemzést. A szíriai hivatalos diskurzus és a kínai
fellépések összehasonlító szembeállításán keresztül megállapítja, hogy a szíriai állam olyan
stratégiai narratívát fogalmaz meg, amely bel- és külpolitikai okokból jelentősen túlértékeli a
Kínához fűződő kapcsolatát. Ezt a narratívát, amely Kínát egy olyan Amerika-ellenes regionális
koalíció támogatójaként ábrázolja, amely Iránt és szövetségeseit is magában foglalja, a nyugati
megfigyelők is átvették, és ezáltal torz képet alkottak Kína szíriai és tágabb értelemben a
régióban való szerepvállalásának mértékéről. Ennek megfelelően ez az írás fontos
megfontolásokra is késztet Kína közel-keleti jelenlétének dinamikájával kapcsolatban, és azzal
kapcsolatban, hogy a tudósoknak hogyan kellene ezt tanulmányozniuk.
4. Irán, Kína és a Perzsa-öböl: A kibontakozó elkötelezettség Az ókori perzsa birodalmak óta Irán a
Perzsa-öböl kulcsfontosságú helyi szereplője. Különösen a modern korban időszakos hatalmi
harcokba keveredett a térség nagyhatalmaival. Ezért kulcsfontosságú lenne feltenni a kérdést,
hogy Irán hogyan értékelné Kína növekvő szerepvállalását a Perzsa-öbölben, különösen az Irán
fő riválisaival való szoros kapcsolatát. Ahogy a történelem is mutatja, Iránnak a Perzsa-öbölbeli
nagyhatalmakkal való kapcsolatai, a nemzetközi rendszer átalakulásának dinamikájával együtt,
lehetnek a legkritikusabb tényezők, amelyek a kínai-iráni kapcsolatokat alakítják a Perzsa-
öbölben. Ez a két tényező három területen alakítja Kína térségbeli jelenlétének kialakuló iráni
megítélését. Geostratégiai szempontból Irán úgy tekint Kína növekvő jelenlétére a Perzsa-
öbölben, mint egy új lehetőségre, amely enyhítheti biztonsági dilemmáját. Bár az iráni vezetők
aggályosnak tartják a Kína és Szaúd-Arábia közötti katonai együttműködést, bíznak abban, hogy
Kína új egyensúlyozó erő lehet az Egyesült Államokkal szemben. A geoökonómiai szférában Irán
két területen is együttműködésre törekszik Kínával, hogy legyőzze regionális riválisait, azaz
Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségeket: Kína első számú kereskedelmi partnerévé akar
 válni a térségben, és minél nagyobb mértékben részt kíván venni Kína energiabiztonságában.
Végül az összeköttetés és a tranzit tekintetében az iráni vezetők azt remélik, hogy az Irakban és
Szíriában lévő befolyási övezetüket az Övezet és Út kezdeményezés fő útvonalaként
határozhatják meg.
5. A kínai-amerikai kapcsolatok és az "új hidegháború": Hasznos analógia a Közel-Kelet számára?
Ez a cikk azt vizsgálja, hogy a "hidegháborús" analógia - amely a kínai-amerikai rivalizálás
leírására általánosan használt rövidítéssé vált - mennyit ér a jelenlegi közel-keleti nagyhatalmi
verseny hatásainak megértésében. Ahelyett, hogy a hidegháború zéróösszegű logikájában
gondolkodnánk, a hidegháború közel-keleti történetét heurisztikus eszközként használjuk a mai
dilemmák megértésének élesebbé tételére. Más szóval, az analógiával való gondolkodás előnyei
mellett érvelünk, ahelyett, hogy egyfajta fogalmi keretként fogadnánk el a döntéshozatalhoz. Az
analógiával való gondolkodás segíthet azonosítani, hogy a kínai-amerikai rivalizálás hogyan és
miért alakítja a Közel-Kelet politikai és biztonsági kontextusát. Miután megvizsgáltuk az analógia
érdemeit, három "tanulságot" javasolunk a hidegháború történetéből, amelyek segíthetnek
megérteni a Közel-Keletnek a kínai-amerikai rivalizálásra gyakorolt lehetséges hatásait: A közel-
keleti szereplők felerősíthetik a nagyhatalmi rivalizálást; a közel-keleti konfliktusok arra
kényszeríthetik a vonakodó regionális szereplőket, hogy a nagyhatalmi rivalizálásban oldalt
válasszanak; végül pedig a közel-keleti energiaforrások a termelők érdekeinek megfelelően
áramlanak, nem csak a nagyhatalmak érdekei szerint.
6. Algéria és Kína: A politikai és katonai kapcsolatokban bekövetkezett változások Ez a cikk Kína
politikai és katonai kapcsolatait vizsgálja Algériával, egy észak-afrikai középhatalommal. Ezt a
szerepelméleten keresztül próbálja megtenni, amelyet a fedezet fogalmának beépítésével
gazdagított. A nemzeti szerepfelfogás jó keretet nyújt, mert megmutatja, hogy Algéria és Kína
átfedő szerepei hozzájárultak kapcsolatuk megszilárdításához. Mind Kína, mind Algéria
elvárásokat támaszt egymással szemben; a cikk bemutatja, hogy bár mindkettő teljesítette a
másik elvárásait, Kína a nyugat-szaharai konfliktus tekintetében nem tette ezt meg teljes
mértékben, anélkül azonban, hogy ez bizalmatlanságot vagy feszültséget eredményezett volna a
két ország között. Éppen ellenkezőleg, a nemzetközi rendszerben és a közvetlen környezetben
végbemenő átrendeződésre való tekintettel a cikk azt az állítást képviseli, hogy Algéria, amely
történelmileg szilárdan el nem kötelezett nemzet, a közelmúltban fedezte Kínát, hogy megvédje
magát a növekvő fenyegetésekkel szemben. Algéria "geopolitikai biztosításként" fedezi Kínát.
Algéria továbbá részt vett a 2022 júniusában megrendezésre kerülő 14. BRICS-csúcstalálkozón;
esetleges tagsága megszilárdítja a kínai-algériai kapcsolatokat, és lehetővé teszi mindkét ország
számára, hogy továbbra is betöltse a saját magának tulajdonított szerepét.