Marcsinyi Marcell:

Tutanhamon felfedezése
Bevezetés:
Tutanhamon veje volt Ehnatonnak, az eretnek fáraónak, aki egy rövid időre megteremtette az
egyistenhitet Egyiptomban; származásáról szinte semmit nem tudunk. Feltehetőleg egy
egyszerű polgár volt, aki a király lányával kötött házasságot követően jogot szerzett a trónra.
Ebben a korban, Kr.e. 14. században (XVIII. dinasztia) az egyiptomi nép elégtelen volt: a
papok régi isteneik megszégyenítése miatt, a kereskedők a beszűkült belső piac miatt, az alsó
osztály pedig családi isteneik elvesztése miatt. Ehnaton eközben Tell el Amarnai
rezidenciáján töltötte az idejét, szinte nem is foglalkozva a birodalom ügyeivel.
Tutanhamon Ehnaton harmadik lányát, Ankh-esz-en-pa-Aten-t vette el feleségül, amely
gyermekházasságnak minősült. Tutanhamon uralkodása idején egy háttéruralkodó vette át a
szerepet, egy Ay nevű, Tell el Amarna-i főpap, udvarmester, akinek cartouche-a megtalálható
Tutanhamon sírjában; ez is jelenti, hogy mekkora szerepe is volt valójában Tutanhamon
trónra jutásában
Tutanhamon elhagyta Tell el Amarnát, és visszaköltözött Thébába. Személyes érzésből, vagy
politikai érdekek folytán visszatért a régi valláshoz, és átnevezte magát Tut-ankh-Atenről Tut-
ankh-Amenre.
Felesége is átnevezte magát Ankh-esz-en-Amen-re. A korabeli ábrázolásokból is kiderült – ha
azok nem hízelegnek –, hogy különösen bájos és meghitt kapcsolat jutott a részükre.
Példaként megemlíthető a fáraó trónszékének a hátlapján ábrázolt idilli jelenet. Erős jellemű
nő volt, férje halála után nem akarta átadni a királynéi pozíciót; volt is ideje tervezgetni,
ugyanis egy fáraó halála és temetése között eltelik általában két hónap, és ebben a
periódusban senki sem veheti át a trónt. Ezért külföld felé fordult, Ázsia felé, hiszen nővére is
egy idegen udvarban ment férjhez. Ezt a levelet írta a hettitáknak: „Férjem meghalt s azt
hallom, hogy neked felnőtt fiaid vannak. Küldd el egyiket; ő férjem lesz és Egyiptom
királya.” De a hettiták csapdát véltek felfedezni levelében; az, hogy megérkeztek-e egyáltalán,
nem tudni, viszont azt tudjuk, hogy innentől kezdve a királynéról többé nem hallunk. Viszont,
ha terve sikerült volna, a nagy Ramszesz sohasem kerülhetett volna a trónra.
A királyok mindent megtettek annak érdekében, hogy sírjaikat ne fosszák ki: többek között
több tonnás gránitmonolitokkal, hamis bejárókkal törekedtek a sírrablók megfékezésére, de
sikertelenül jártak. Előfordult, hogy maguk a sír építészei hagytak hátra rejtett bejáratokat a
sírfosztogatóknak. A gazdag adományok is hiábavalóak voltak a sírt őrzőknek, mert egy idő
után ők is kifosztották azokat, mert tudták, hogy a következő dinasztia másra fogja költeni azt
az adományt. A XIX. dinasztia idején szinte minden sírt kifosztottak; I. Thotmesz sok gondot
fordított erre a problémára.
A legtöbb sírt a halottas templomok környékén építették; I. Thotmesz szakított a
hagyományokkal, és felépítette a sajátját kb. két kilométeres távolságra a templomtól, hogy
megőrizze a sír titkosságát. Megépítését fő-építőmesterére bízta, Ineni-re; valószínűleg
hadifoglyokkal építették meg a sírt, akiket aztán kegyetlenül lemészároltak. A sír
elhelyezkedése nem maradhatott sokáig titokban, mert 1899-ik évi feltárása során semmit sem
találtak. A XIX. és XX. dinasztia uralkodói is már a Völgybe temetkeztek; felhagytak a
titkosság gondolatával, a későbbi fáraók már szembetűnőbben temetkeztek, mert nem tudtak
elvonatkoztatni a fényűzéstől. Tutanhamon sírjába is betörtek halála után 10-15 évvel, de
sikertelenül jártak. A IV. Thotmesz sírjában talált “graffiti” is arra utal, hogy ide is betörtek;
egy írott forrásban Horemheb utasítást is ad egy Maya nevű főtisztségviselőnek, hogy: „újítsa
meg IV. Thotmesz király sírját dicső lakóhelyén, Keleti Thébában”.
XX. Dinasztiát követően gyenge uralkodók kerültek hatalomra, a tisztviselők pedig ezt a saját
hasznukra fordították. IX. Ramszesz korából rengeteg papirusz maradt fenn a sírrablásos
nyomozásokról és a bűnösök elítéléséről.
Az egyik ilyen történetnek a főszereplői: Peszer a Théba keleti részének főnőke, és Pewero, a
nyugati rész főnöke és a nekropolisz őrzője. Ez a két személy rendkívül féltékenyek voltak
egymásra. Pewero megvédte magát az ellene felhozott vádak kapcsán, mert azzal vádolták: az
ő irányítása alatt törtek fel rengeteg sírt. Győzelmének megünneplésére Pewero összegyűjtötte
a munkásokat és a temető őreit, és felvonultatta őket Peszer lakása környékén, aki aztán
összeveszett egy felügyelővel, és hangosan kijelentette: az esetet haladéktalanul jelenteni
fogja a királynak. Ez egy végzetes hiba volt, melyet riválisa fel is használt ellene, hiszen két
szabályt is megszegett: Kétségbe vonta feljebbvalója jóhiszeműségét, és feljebbvalója felett
akarta az ügyet a király elébe vinni. Az eljárás feltehetőleg színlelés volt, mert Peszer neve a
jövőbeni sírrablások idején is gyakran visszatér a jegyzőkönyvekben.
Számos ítéletet hoztak a sírrablókkal szemben, de ezek mind hiábavalóak voltak, mert a
Völgyben minden egyre rosszabbra és rosszabbra fordult; a későbbi dinasztiák már nem is
foglalkoztak a sírok őrzésével, csupán kétségbeesetten telepítették át a múmiákat egyik sírból
a másikba. III. Ramszeszt például háromszor temették így el. II. Amenhetep sírjába is kb.
tizenhárom királyi múmiát vittek el.
A Kr.u. 2-4. században a kereszténység beköszöntével Egyiptomban rengetegen vonultak el a
világtól, hogy remete életet éljenek. A Nílustól mindkét irányban dombok terjeszkednek,
melyeket az idő vasfoga barlangokkal díszítgetett az évszázadok során; a Királyok Völgye is
hasonló sorsra jutott.
18. századbeli utazók úgy fogalmaznak, hogy a Völgyben lakó remetéket később felváltották
a banditák. Magasan laktak, így látták, ha bárki megakarja őket támadni; ha erősnek érezték
magukat, kimentek a síkságra és ott kezdtek bele a harcokba; ha nem, visszavonultak a
barlangjaikba.
Érdemes megemlíteni Giovanni Battista Belzoni, olasz kincsvadász nevét is. Hidraulikus
kereket akart felállítani Egyiptomban, mely állítása szerint négyszer több munkát végez, mint
a hagyományos szerkezet. Az egyiptomiaknak nem kellett, és öt évig ott ragadt Egyiptomban.
Az ottani angol konzullal szerződést kötött, és a szerkezetet átvitte Luxorból Alexandriába.
Közben ásatásokat végzet Salt-nak, később magának. A Völgyben felfedezte és megtisztította
I. Ramszesz, I. Széti sírját. Ő volt az első aki ilyen hatalmas ásatásokat folytatott a Völgyben.
Az Abd-el-Raszul család esete is megemlítendő: 1875 nyarán háromezer évig feltáratlan
sírkamrára leltek. Tartalmát egyesével eladták, és hatéves titoktartás közepette szépen
meggazdagodtak. Az ügyre 1881-ben tárult fény.
Előkészítő munkák Thébában:
Érdemes bemutatni Howard Cartert is: 1874-1939 között élt, angol régészként tevékenykedve
Egyiptomban. Tizenegy gyerek közül ő volt legfiatalabb a családban. A betegeskedő, művészi
tehetséggel rendelkező gyermeket szintén művész édesapja elküldött egy Norfolki kisvárosba,
Swaffham-ba, ahol egész gyerekkorát töltötte. Az Amherst család birtokában számos
egyiptomi antikvitást tartottak, amely felkeltette Carter érdeklődését. A család el volt
kápráztatva művészi tehetségétől, ezért 1891-ben elküldték a család barátjához, Percy
Newberry-hez, hogy részt vegyen egy középbirodalmi sír feltárásán Egyiptomban.
Domborműveket, valamint feltárt relikviákról vezetett jegyzékeket, és lerajzolta őket. Ezek
után az amerikai régészhez szegült, Theodore Davis-hez; az ő megbízásából végzett
ásatásokat, de ő maga még nem rendelkezett ásatási engedéllyel; így tevékenykedtek hét teljes
évig.
A sír feltárása előtt számos jel arra mutatott, hogy a Völgyben van egy feltáratlan sír. Három
ilyen eset történt: Davis munkája vége felé találtak egy fajansz serleget Tutanhamon nevével,
valamint egy edényt olyan tárgyakkal, melyeket Tutanhamon temetésén hordtak; ezek főképp
vászon fejkendők, virág-nyakravalók voltak. A másik az Ehnaton rejtekhely. A király
temetkező maradványait találták meg benne, akinek újra temetéséért állítólag Tutanhamon
volt a felelős - ez derül ki a nagy számban fellelhető agyag pecsétekből. Határozott
bizonyítékokkal rendelkeztek, és azt állították, hogy a Völgy ezen részén még rejteget
valamit, de az ásatások megkezdését a háború megakadályozta.
Mindeközben Carter szabadságon volt Luxorban, ahol egy különös esettel találkozott: a városi
tisztségviselők hiánya miatt a sírrablók újult erővel álltak neki a keresésnek. Leletre is
bukkantak, de egy másik csapat felfegyverkezve elkergette onnan őket, akik bosszút esküdtek
ellenük. A falu előkelői Carterhez mentek segítségért, aki a munkásokat összeszedve az
éjszaka leple alatt megmászta a Kurna-dombot (600 m). Megtalálták a sírrablók kötelét, akik
mindeközben az éj leple alatt munkálkodtak. Carter elvette a kötelet és a sajátjával kissé
leereszkedett, hogy döntés elé állítsa a fosztogatókat: vagy ott maradnak kötél nélkül, vagy
Carterével távoznak; ezt követően megjött a józan eszük és békésen távoztak. Carter ott
maradt, kivárta a napfelkeltét, és megvizsgálta a sírt.
Sokat dolgoztak a feltárásán, de nagy volt a csalódás, mert a sírt az építészek nem fejezték be.
Egyetlen értékes tárgyat találtak, egy kristályos homokkőből készült szarkofágot; a
feliratokból viszont kiderült, hogy a sírt eredetileg Hatsepszut királynénak szánták.
A sír felfedezése:
Ezeket a kalandokat követően munkás kunyhókat bontották le VI. Ramszesz sírja felett,
miután feltárták őket. Ezután hozzáfogtak az alatta levő egy méter mélységű talaj
eltakarításába. Egy sziklába vágott lépcsőre bukkantak. Világos volt, hogy sírra bukkantak,
mégis kételkedtek ennek valóságtartalmában. Addig munkálkodtak, ameddig a szemük elé
nem tárult egy bevakolt, lepecsételt kapubejárat.
Nem nyitották ki addig, ameddig Lord Carnarvon meg nem érkezett Angliából. Észrevették,
hogy a sírt újra lepecsételték, ami azt jelentette, hogy egyszer már megpróbálták kirabolni, de
újból lezárták valamikor Horemheb uralkodása alatt, 10-15 évvel a temetés után. Miután
átjutottak az első lepecsételt kapun, egy folyosóra jutottak, melyet tisztogatás alá vettek;
minden jel arra mutatott, hogy itt tényleg jártak már sírrablók. Carter egy nyílást vésett a
kapuba, és a túloldalon nem látott mást, mint merő sötétséget. A nyíláson keresztül bedugott
egy égő gyertyát, és midőn szemei megszokták a sötétséget, a szoba részletei kirajzolódtak;
furcsa állatokat, szobrokat, és rengeteg aranyat megpillantva
Az előkamra átvizsgálása:
Az előkamra nyolc méter hosszú és négy méter széles volt. Megszámlálhatatlan tárgyat
találtak, de ezek közül csupán párat fogok jellemezni:
1. Alabástrom díszserleg: lótuszvirág fogantyúkkal rendelkezett mindkét oldalon.
2. Festett faládika (a 21-es láda): Külső felületét vékony gipszréteggel (gesso) fedték.
Ezen a felületén találhatóak a rajzok. Vadászjelenetek találhatóak a fedél hajlított
lapján, csatajelenetek az oldalán, s a két végén a király képe oroszlán alakjában, amint
lábai alatt tiporja ellenségeit. Fedőlapjának jobb felén, középen látható kocsijával a
király, amint a sivatag állataira vadászik. Fedőlapjának bal felén hasonló vadászjelenet
elevenedik meg, de itt Tutanhamon oroszlánokra vadászik. A láda tartalma:
papiruszszandál, királyi ruha, befedve aranypénzekből álló díszítéssel. Alattuk még
több díszített ruhák, az egyiken kb. 3000 aranyrozetta volt és három pár díszszandál
arannyal kidolgozva.
3. Felhajlott tetejű ládika, ragyogó türkizkék fajansszal és arannyal díszítve. Tartalma:
leopárdbőrből készült papi ruha, arany és ezüst csillagokkal, valamint aranyozott
leopárdfejjel díszítve; egy nagy és finoman kidolgozott szkarabeusz is találtak, melyet
aranyból és két lazúr üvegből készítettek.
4. Királyi pálca, mely görbületben végződött, amelyen két fogoly alakja volt kifaragva
összekötött karokban és bilincsre vert lábakkal; az egyik afrikai, a másik ázsiai harcost
ábrázolt.
5. Tizenhat áldozó váza, kék lazúrkőből - a tizenhetediket később találták meg; egy pár
elektron bumeráng fajansz díszítve a végeken, valamint mészkő bórszűrű.
6. Domború födelű láda, elefántcsont kerettel és fehérre festett lapokkal. Eredetileg a
fehérneműk tárolására használták.
7. A király trónja: Lábai alul oroszlánlábakban, felül pedig oroszlánfejben végződtek. A
karokat szárnyas kígyók alkották és a rudak között, melyek a hátsólapot tartották, fába
faragott hat védő kobra található; aranyozott, gyönyörűen berakott munka. Hátlapja:
Fából készült, aranylemezzel borították be és gazdagon díszítették többszínű fajansz,
üveg és kőberakással. Az ábrázolt jelenet: A király egy párnás trónon ül, miközben
előtte a királyné az utolsó kézmozdulatokat fejezi be a férfi öltözködésén. Egyik
kezében egy kis illatszer vagy kenőcsös korsócskát tart, a másikkal pedig gyengéden
bekeni férje testét. A hátlap színezése rendkívül élénk. Az arc és a test fedetlen részei
mind vörös üvegből készültek. A ruházat ezüstből van, melyet az idő egészen fényessé
varázsolt. A koronák, gallérok, szalagok s más ornamentális részletek berakott
munkák: színes üvegből és fajanszból, karneolból álltak.
8. A trón előtt talált zsámoly: aranyozott fából és sötét fajanszból készült, a tetején és az
oldalán megkötözött és a földön fekvő núbiai és ázsiai foglyokat lehet látni.
9. A király próbababája
10. Művészi öltözet: egyben páncél, gallér és mellvért volt, mely fajansszal, arannyal van
berakva.
A sírrablók betörése
Carter a saját kezűleg írt naplójában megfogalmazta, hogy vajon hogyan törhettek be a
fosztogatók a sírba többezer évvel ezelőtt. Állítása szerint először is áttörtek az első
lepecsételt ajtón. Egy ember átjutott, és megkezdték a folyosóról eltakarítani a homokot és a
köveket, mely 7-8 óráig is eltarthatott. Ezt követően feltörtek a második pecsétet is, és
bejutottak az előkamrába. A kisebb, értékes tárgyakat akarták ellopni, mert azokat könnyebb
volt elrejteni. A tárgyak feltehetően azért voltak eldobálva, mert azt maguk a sírrablók dobták
el. Feltehetően amikor a kezükbe vették egy-két tárgyat, és rájöttek, hogy a legtöbb csak
aranyra befestett fa volt, azonnal eldobták. Ezután célozták meg a toldalékot, és mentek a
sírkamrához. Itt a lepecsételt bejáratba egy lyukat véstek, de miközben végezték a
munkájukat, valakik megzavarták őket. Carter ugyanis itt leszögezi, hogy talált nyolc gyűrűt
rongyokba csavarva, amiket a fosztogatók terveztek elvinni, de nem sikerült; ahhoz képest,
hogy gyűrűt volt a legideálisabb lopni Egyiptomban, mert kicsik voltak, és nagyon drágák.
Erről állapította meg, hogy megzavarták őket. A további sorsukról nem tudni semmit, de az
eset után a kiküldött elöljárók megérkeztek, akik aztán helyreállították a rendet; eléggé
felületesen, ugyanis a toldalékhoz hozzá sem nyúltak, és az eldobott tárgyakat is csak
összesöpörték, valamint össze-vissza beledobálták őket a ládákba. Érthetetlen, hogy miért
hanyagolták el ilyen szinten a király sírját.
Látogatók és a sajtó:
A sír felfedezése természetesen hatalmas hírnévvel is szolgált. Az ott dolgozó régészek
rengeteg levelet kaptak a világ minden tájáról; gratuláló levelektől kezdve érkeztek
ajánlkozások, tervrajzkészítési kérelmek, kérelem emlék kipostázására (vagyis
homokszemcsék összegyűjtése a sírból), egyebek mellett tanácsok, hogyan kell megóvni a
régiségeket, hogyan lehet kiengesztelni a gonosz szellemeket, de tréfás közlemények,
szentségtörésről szóló levelek is megfogalmazódottak. Ezen kívül rengetegen turista látogatta
a helyszínt. Többnyire olvasni, piknikezni jártak oda, ingerülten várva, mikor bukkan fel egy
régi tárgy a sírból; viszont voltak olyan bátrak is, akik a régészek szeme láttára mentek be a
sírba.
A sírkamra:
A sírkamra feltárásakor minden illetékes személy összegyűlt, többek között: Lord Carnarvon,
Lady Evelyn Herbert, Ábd el Halim Pasa Szulejman miniszter, Lacau, a régészeti osztály
főigazgatója, Sir William Garstin, Sir Charles Cust, Lythgoe, a new yorki Metropolitan
Museum egyiptomi osztályának kurátora, Mervyn Herbert, Richard Bethell, Engelbach,
valamint a sajtó képviselői. Az aprólékos, rendkívül óvatos munka megközelítőleg két órán át
tartott. Itt találtak rá az arany szekrényre, amely 5 méter hosszú, 3X30 m széles és 2X73 m
magas volt. Olyan szekrény volt ez, mely öt kisebb szekrényt tartalmazott, külön ajtókkal;
azon belül találtak rá a fáraóra, mely úgyszintén három aranyszarkofágból állt.