Jókai Mór: AZ ARANY EMBER (1873)

(romantikus regény, metonimikus és metaforikus történetalakítású regény)

Jókai regénye megjelenése óta megőrizte népszerűségét, aminek egyik magyarázata a sajátos
történetalakítás. A lineárisan előrehaladó, metonimikus olvasatban a kalandos epizódok, a váratlan
fordulatok tartják fenn az érdeklődést és a cselekményre irányítják a figyelmet. Ugyanakkor metaforikus is
a mű, példázat értéke van, arra tanít, hogy a gazdagság, a megbecsülés, az elismerés nem feltétlenül teszi
boldoggá az embert. A cím jelzi, hogy egy szereplő áll a mű középpontjában, de mivel a cím elemei
összeférhetetlenek, metaforikus jelentéssel kell számolnunk.
A regény szerkezetileg öt részből áll, amelyek több fejezetet foglalnak magukba, minden résznek külön
címe van. Szervesen hozzátartozik még a műhöz a szerző utószava, amelyben a mű keletkezésének
történetét olvashatjuk.
A műben a romantikus és a realista elemek keverednek, anélkül azonban, hogy ez törést okozna a
történetevezetésben, a szereplőábrázolásban.
Az elbeszélő az eseményeket többnyire objektív módon láttatja, egyes szám harmadik személyben
nyilvánul meg, a szereplők viselkedéséről, jelleméről, az eseményekről mindent tud.
A műre jellemző az intertextualitás, mert eszünkbe juttat egy görög mítoszt. Midász király azt kérte
Dionüszosztól jutalmul, hogy minden változzék arannyá, amihez hozzáér. A kívánság teljesülése Midászt
pusztulásra ítélte. Ez a történet a mindent megnyerés – mindent elvesztés példázata, akárcsak Jókai regénye.
A főszereplő, Tímár Mihály két különböző világhoz tartozik, amelyek más és más tér- és
időviszonyokban, más és más rend szerint bontakoznak ki. A két hely, melyek között Tímár vívódik
Komárom (reális, valós világ, amelyben a társadalmi törvények uralkodnak, valamint a pénz, a politika és a
hatalom) és a Senki szigete (romantikusan megrajzolt, vágyott, képzeletbeli világ, ahol a természeti
törvények uralkodnak. Nincs pénz, nincs hagyományos értelemben vett társadalom és vallás).
A két hely, a két nő (Tímea és Noémi), akikhez Tímár más-más szerelemmel tartozik, jellemének és
személyiségének két ellentétes oldalát képviselik. Így válik a regény a bűn, a bűnhődés és a megtisztulás
elbeszélésévé.
A regény kezdete és vége egymást értelmezi, elbeszélésmódjuk sajátos. Az első fejezetben a Vaskapun
át a szereplők belépnek a regény világába és az elbeszélő egy mitikus világot rajzol meg a romantikus leírás
ellentéteivel, amelyben jelen van a teremtés és a pusztítás, a magasság és a mélység, az örökkévalóság és a
mulandóság. Ehhez a világhoz az időtlenség kapcsolódik (a Duna ősidőktől fogva létezik és létezni fog, a
Vaskapu ember nélküli paradicsom, Isten nagyszerű teremtése).
A regény végén az elbeszélő a szerzővel azonosul, és szemtanúként idézi fel az elbeszélt történettel
kapcsolatos gyermekkori emlékeit, szemtanúként szembesül a Senki szigetének világával, a magát Senkinek
nevező aggastyánnal, aki nem mondja el a saját történetét, hanem a regényíró-szereplőre bízza: „No hát
találja ki ön az én történetemet!”. De a mesei indítással beállítja a történet jellegét, egy mondatba foglalja
azokat az értékeket, amelyek meghatározzák: „Volt egyszer egy ember, aki odahagyta a világot, amelyben
bámulták, és csinált magának egy másik világot, ahol szeretik.” Így a regény zárlata kitalálttá alakítja át az
olvasott történetet.
A Senki szigete az idilli létezés világa, amelyben harmónia uralkodik. Alapérték a munka, amely a
szigetet gyümölcsöző kertté alakítja úgy, hogy nem bontja meg a természet rendjét. A szigetlakók kizárják
életükből a társadalom olyan összetevőit, mint a pénz, a politika, a vallás, a törvény. Időn kívül helyezik
magukat és tudatosan a paradicsomi állapot visszaállítására törekednek.
A regénybeli történet idejébe sikló Szent Borbála utasai fokozatosan kapnak arcot és társadalmi
meghatározottságot. Itt derül ki a főhősről, hogy hajóbiztos a komáromi kereskedő, Brazovics Athanáz
hajóján, és Tímár Mihály a neve. A természettel vívott küzdelmet olyan kalandok egészítik ki (az üldözők
előli menekülés, a veszély csalással, leleményességgel való elhárítása), amelyek a társadalmi erőtérbe
helyezik Tímárt. Ebben a térben nagyon hasznos embernek bizonyul, kiérdemli az aranyember nevet, majd
ténylegesen is „arany” emberré válik. A hajó, amelyet megmentett, az elsüllyedésével hatalmas kincs
birtokosává teszi, így Tímár midászi oldalának jelképeként is felfogható. E midászi oldal a főszereplőnek a
pénzhez, a hatalomhoz, a birtokláshoz való viszonyában ragadható meg, amely közvetlenül az aranyban
fejeződik ki. A mitológiai történettel is e motívum révén teremthető kapcsolat.
1
 Tímár jellemének midászi oldala akkor kezd kibontakozni, amikor Ali Csorbadzsi rábízza lányát,
Tímeát, kincseit és vagyonának azt a részét, amit búzában menekített ki Törökországból. A kincset
Brazovicsnak, Tímea gyámjának kellene átadnia, hogy az Tímea nevelésére fordíthassa a vagyont, ám Tímár
a Szent Borbála elsüllyedése után potom pénzen megvásárolja Brazovicstól az elázott búzát, és kenyeret
süttet belőle a katonák részére. Ezzel kezdődik a komáromi hajóbiztos meggazdagodásának története, ami a
külvilág számára becsületesnek tűnik, Tímár azonban a bűnbeesés pillanataként éli át és hordozza lelkében
meggazdagodásának kezdetét, hiszen nem tudta teljesíteni Ali Csorbadzsi kérését és csalással alapozta meg
felemelkedését.
A veszteség Tímeához fűződő kapcsolatában jelenik meg: a hajón szerelem ébredt benne a lány iránt, de
később bűne és bűntudata megakadályozza a tiszta viszony kialakulását, a lány, akit a tartozás érzésével
feleségül vett, számára mindig megközelíthetetlen marad, „élő alabástrom”, aki azonban boldogtalanul is
hűséges hozzá.
Tímár „arany emberré” válása a véletlenek sorozatának is köszönhető: pl. a kincs megtalálása, az üzleti
vállalkozások sikere. De mivel a főhős nem fejlődik, ezek a véletlenek csak alkalmat adnak
jellemvonásainak megnyilatkozására. Ami viszont egyéni döntésként hozzájárult az „arany emberré”
váláshoz – a kincs megtartása, majd eredetének elhallgatása, a csalás a hős meghasonlásának, vívódásának a
fő okozójává lép elő. Azt éli meg, hogy minél sikeresebb, minél hatalmasabb, annál kevésbé azonos
önmagával és a saját sorsával, annál inkább bekebelezi őt az arany (vívódásait Jókai a belső monológok
segítségével nagyszerűen érzékelteti). A jótékonyságaival nem tudja visszafordítani ezt a folyamatot.
Lényének másik oldala Noémiben ölt testet, aki az időt, tervezést nem ismerő , „világon kívüli” Senki
szigetén él. A két világ ellentétét a természetközeliség és a civilizáció feszültsége hatja át. A harmonikus
teljességet jelöli ugyanúgy, mint a regény elején a Vaskapu.
Tímár bűnösségében átéli távolságát a világ harmonikus rendjétől (ezt az oldalt Tímea képviseli).
Bűnösségével szemben csodaszerűen mégis megadatik neki a bűntől érintetlen szerelem, amelyre nem lehet
méltó. Vívódik a két lány, vagyis bűnössége és a megtisztulás között (fél évet Komáromban él, fél évet a
Senki szigetén.).
A döntés végül kívülről érkezik. A regény világában a mitikus gonosz, Krisztyán Tódor alakjában,
Teréza néhai tönkretevőjének fiában ölt testet, aki kémként már a regény elején felbukkant. A regény végén
Jókai a befagyott Balaton mellett újra összehozza őt Tímárral, amikor a komáromi kereskedő már az
öngyilkosság gondolatát fontolgatja. Krisztyán azzal vádolja, hogy ellopta mindenét, mert annak idején őt
illette volna a pasa kincse és Noémi keze is, tehát Tímár személyiségének mindkét oldala. Kirabolja Tímárt,
felöltözik a ruhájába, és azzal fenyegeti, hogy mindent nyilvánosságra hoz. Tímár számára nem marad más,
csak az öngyilkosság, ám amikor egy lékbe akarja vetni magát, meglátja Krisztyán vízbe fúlt alakját.
Krisztyán halála megadja Tímárnak a megváltást: a világ számára ő már halott, ezután névtelenül, senkiként
élhet a Senki szigetén. Krisztyán Tímár midászi oldalát testesíti meg úgy, hogy uralkodik is a hős fölött,
mint titkának az egyedüli tudója.
A történet metonimikusságát az időbeli folytonosság tartja fenn, amely a különböző történetágak között
is érvényesül. Tímár kilép a komáromi világból és így az ottani események epizódoknak minősülnek, a
szigeten pedig, ahol az időn kívüliség az uralkodó, megszűnik a történet.