László György:
s ügyefogyottságában mire vár,
Elfelejtett idő
Ha csak testembe zárva
élném meg azt a jövőt,
kietlenség ötlete járna
s öntene el a lomok között.
Léhákkal üzengetnek újra
ezek az új hétköznapok,
indulhassunk bőrünkbe bújva
s feszítsenek a vaskalapok.
Óhajok futnak össze-vissza
s zuhannak önmagukon át,
szavak esnek ki, sár beissza,
s a fül bezárja ajtaját.
mindenki keresi a mását,
önönnmagát már nem leli,
s igaza dermedő hívását
kihunyó tüzekbe veti.
Engem halaszt, aki szeretve
mutattam nekik az irányt,
hogy lelkükben hitet keresve
emeljék a fiút, s a lányt.
Merre tartanak egy sem érzi,
egy tavasz-szellő megidézi
s tán gondolatban rámtalál.
ki mondja: van még gusztusom
s más főzi a levest,
és egyszer Igazság-okon
lesz, aki rajtaveszt?
Ki lesz, aki asszony, leány
ha szólít: estebéd,
önmagaként tekint reám
s künn hagyja hisztijét?
Én is tudom lesz majd Idő
mely megkérdi szavam,
s el nem ejtheti semmiző
mi ma tiltásban van.
Úgy várom még holnapi hír:
lesz lélek látható,
mint szélúrfi: kacagva sír,
s ahogy fehér a hó.
1984
 Pünkösdi talány

Kinek kell itt kegyelem

aki asztalhoz ül,
s elmondja magáról: jelen,
s tényként is szembesül?

Hiszi, hogy asztalnál csücsül

de nem szól: arc vagyok,
s ha leves tükrébe kerül
legalább feldadog.

Ki van itt Valaki akár

ki önmaga beszél,
s nem faragott kép, hű-sivár
melyet terel a szél?