Oly kevés a türelem,

Mint leányon a selyem.

Pedig mindkettő nemes,

És feltétlen szükséges,

Fátyolként hull bárkire,

Elfedve, mit rejt szíve,

Hogy meg ne bántson senkit,

Mi alatta virít.

Mert gonosz is tud lenni,

Akit nem fékez semmi,

Se türelem, se selyem:

Szava nyers és meztelen.

Bár igazat szól szája,

Ezt később már bánja.

Ha vár még kicsit vele,

Nem tör össze élete,

Mit igaznak hitt elébb,

Már rég szúrja a szemét,

Véleménye változott,

És ha nem szólt átkozott

Rossz szót sem idő előtt,

Életéhez végre felnőtt!

/2019.04.13./

Délután, ha megyek

Fájnak némely sebek.

A sebek lelkemben,

Mert nem vagy mellettem.

BKK-val menve

Azzal nézek szembe,

Rég messze jársz tőlem,

Bánom rettentően.

Siethetnék jobban,

Kis remény fellobban,

De menekülsz, látom,

Szétfoszlik az ál(m)om.

Minden héten újra

Az oldalamat fúrja,

Mikor hol vagy éppen...

S sóhajtok ekképpen:

Csak távolság kellett,

És az vetett szelet,

Vihart kell aratnom,

Küzdelmes lesz, tudom.

De lépést sem teszek,

Levegőt sem veszek,

Ha jön jó alkalom,

Harcom elnapolom.

Nem lesz soha készen

Szeles küldetésem.

Látok rajtad mindent:

Ördögöt és Istent,

Az ördög üzeni,

Már vesztettem, ennyi!

Átadott jókedved
Visszaveszi mindet.

Csak pár vicc a héten:

Ez az osztályrészem.

Megérdemlem persze,

De vajon te nyersz-e?

Összenézünk néha

De ez már csak léha

Véletlen tekintet;

Nem hoz össze minket.

/2019.04.12./

Rád se nézek már,

Csak ha nem veszed észre,

Szívem arra vár,

Mellettem elmész-e?

Vagy megállsz talán

Köszönni mosollyal

De e vigyor kaján,

Csak nézem szomorral.

Örülnék, ha te is

Keresnél engem,

Ettől leszek depis,

Hogy nem vagy mellettem.

Nem vagy ott, hol én,

Lélekben sosem,

Mint egy lezser bohém.

Mégis keres szemem.

Keres reggel nyolckor

Aggódva, jössz-e.

Ez olyan, mint egy holdkór,

Ami váratlan tör össze.

Egyetlen rossz lépés,

Rossz szó vagy mozdulat,

S oda minden szép és

Csak a hiány marad.

A jókedv hiánya,

Ami eljön bár újra,

De szívem azt kívánja,

Ne legyen súlya.

Az átértékelés

Nem megy egy könnyen,

Bennem egy repedés

Váltja ki a könnyem.

Nem vállalom persze,

Hisz magam az ok,

Amiért születtek

Mostan e sorok.

Minden szépen ment,

De máshogy, mint vártam,

Te hittél mégis bennem,

Melyet soknak találtam.

Nem volt elég táv,

Áthidalni való,

S most úgy gondolok rád,

Mint népére áruló.

És ha az idő vasfoga

M(b)ár megtört mélyen,

Ne felejts el soha!

Erre kérlek szépen...

/2019.04.12./

A Duna partra érve

Még nem voltunk betépve.

De „pár” kocsma után

Lehánytam a ruhám.

Éjjel a sok ivástól

Elöntött a mámor

És leestem az ágyra

De az est kárpótol.

Majd megijedtünk attól,

Hogy a Nap már hatkor

Felkelni óhajtott,

S miattunk sóhajtott.

Reggel lett, bizony,

S véget ért a viszony.

Mert a két beszívott

És a napi légyott

Össze nem passzol!

Ha mindig nála alszol,

Szokd meg, hogy horkol,

És hogy aznap is be.... Ittasodsz.

/2019.04.12./

Elmondani nem lehet,

mert bilincs fogja nyelvemet,

csak a szívem érzi hát,

hogy csoda ez, mit szem sem lát!

Gyönyörű és békés csoda,

a nyugtatók legjobbika.

A lelkem végre szárnyra kél,

mert elmúlt már a fagyos tél!

Beköszönt a meleg nyár,

élmények nagy sora vár.

Annyi program esélyes,

hadd legyek sekélyes:

mind izgalmas és csudajó,

mint ifjúnak a mulató.

De időnyerőm sajnos nincs,

csak álmaimban remélt kincs,

így van, amiről lemondok,

a szívemből is vért ontok...

Hiába lesz edzés-hét,

én vágyom Isten igéjét!

Ez a szokott prioritás,

hogy jól cselekszem: nem vitás.

/2019.04.13./

Amitől én elalélok,

az: ha kék szempárt látok.

Mely egy mosollyal rám ragyog,

térdem menten összerogy'.

Eltereli figyelmem,

táncra perdül rögvest lelkem,

rabja leszek a szempárnak,

amik hogyha engem várnak,

gyakran felém irányulva,

bennem forró tüzet gyújtva

visszatérnek az álmomban,

és nem csak épp a távolban!

Hanem egyre közelebb,

ajkam gyors imát remeg:

Ha ez nem csak fantázia,

nyögjem ki legalább: „Szia”

De sajnos erre felriadok,

elhagytak mind az angyalok...

Mert a szörnyű valóságban

az a nagy helyzet nálam,

hogy nincs olyan két kék szem,

mire bízvást emelhetem

tekintetem, ha akarom,

mert a rideg szavakon

kívül más már nem maradt

vonzó álarcod alatt.

/2019.04.13./

Téged juttat eszembe,

így beveszlek versembe,

ha este korán fekszem le,

téged juttat eszembe.

Nem nyúl felém már a kéz,

mély édes volt, mint a méz.

Ha tudnád, nekem milyen nehéz,

hogy nem nyúl felém már a kéz.

Ha a városban járok-kelek,

már nem fújnak át szelek,

mert nem vagyok veled,

ha a városban járok-kelek.

Üres arcodra nézve

így kiáltok az égbe:

Most mindennek vége!

Üres arcod nézve.

Nem nevetsz már felém,

mosolygás terén

e teljesítmény szerény...

Mért nem nevetsz felém?

Most a szívem nálad túsz,

ha nézlek, rám mordulsz,

ilyen eset napi húsz..

A szívem nálad mégis túsz.

Hogy mi lenne a koncepció,

e kérdés kemény, mint a dió.

Kegyes Atyám, ez miért is jó?

Mi volt itt a koncepció?

Elveszejtett lettem végleg,

mert szívemből kiírtalak téged.

döntésemen ott a bélyeg,

Elveszett a sorsom végleg.

/2019.04.13./

Néhány rá is parancsol

Ragyogásával nagyzol

Hogy okosabb és szebb

Minden szavuk méregcsepp

A Hold fénye nappal fakó

S ez gúnyra okot adó

Ám egy kisfényű szépség

A Göncölben a szekérvég

Apró bátor csillaglány

Tudja jól, hogy mi a magány

Az őt gúnyolók helyett

A Holdnál keres helyet.

Nem panaszkodnak soha

A sors mókás fintora

Hogy a két számkivetett

Minden éjjel együtt nevet.

A csillagok pletykáját

Fénylő lepcses száját

Csak a Nap fogja be reggel

Mikor fürgén felkel.

Ha jók kedve van éppen

Csak kéri őket szépen

De ha bal lábbal kelt aznap

Mind szidást kapnak

Főképpen, ha hallja

Miről szól a csevely

Akkor aztán rögtön ráver

Minden csillag-palántára

Hogy mind azonnal megbánja

Amit Hold uramról mondott

Hírnevén ha rontott.

Mert a Napnak tüzes gömbje

Maga az űr sötét csöndje

De csak addig nyugodt, csendes

Amíg a Holddal mindenki rendes

Mint édesnővér kisöccsére,

Ahogy vigyáz testvérére,

Nap asszonyság pont ekképpen

Tartja a szóbeszédet féken.

A Nap ha útnak indul

A Föld egyből felvidul.

Ez a dolga egyedül

Ezt végzi szüntelenül.

Oly világos égi teste

Hogyha már nem látod este

Akkor is hiszed vakon

Hogy a következő napon

Majd ugyanúgy ott ragyog

Az élet is tovább robog.

Ha kijavítod vétkedet,

A Nap vigyázza léptedet.

/2019.04.14./

_..| _.. |_.. |_.. |_.. |_. |

Holnapi napnak a végzetes árnya

Mintha a jólét démona lánya

Ellenem állana, mert hogy ez éljen

Kell a halálom e mámoros éjen.

Harcba vonulnak a kürtre a népek

Érzem az ízét számban a vérnek

Elhagyatottan a sebbel a szívben

Látom a végzetemet ma a fényben

Tűzbe tekintve egy átkot is érzek:

végem előtt kicsit épp hova nézek

Állok a partnak a távoli részén:

Híd sehol, és te a víznek a szélén

Húz le a mély folyamoknak a hangja,

Állok odébb kicsit, én, fiam anyja.

Nem mehetek közelebb, de a hídon

Szétveti testemet, őrjit a kínom.

Rossz nap után a kajám ha terítem,

Iskola terheitől kicsi szívem

Évei számát félve, de méri,

Néha a végzete perceit éli.

Már egy hete csak a mamára gondolok.

S fejemben egy nagy ötlet mocorog:

Átugrom a nagyszülőkhöz, amint tudok!

Úgy hiányoznak, szaladok, futok!

Ha ők meg nem ismerkedtek volna,

Most e vers senkitől sem szólna.

Nektek köszönhetem, hogy anya felnőtt!

És adhatott nekem egy szép jövőt.

Ti tettétek sínre az életem!

Legyél optimista, ne aggódj túl sokat,

csak néha sóhajts egy-egy súlyosat.

Nem véletlen, hogy versbe írtam kedves neved,

Boldog életet kívánok neked!

/2019. 05. 03./

Egyre többször gondolom,

őszintén kéne szólnom.

De ez túl nehéz még most,

Ez a tisztán játszó poszt.

Úgyis lassan mindent tudsz,

Úgy látom, előlem futsz...

Ha bármit szólok hozzád

Csak lesem lépted hosszát...

Ha tudnám, hogyan tegyem,

Hogy átkelj völgyön-hegyen,

hogy átúszd a nagy folyót,

a mélységet átugord,

Megtenném rögvest érted,

De nem tettem, mert félek.

Mi lesz, ha nem sikerül?

S a szívem sem szenderül

Akkor aztán megszakad

Mint az elmetszett lakat,

Mely erős volt egykor tán,

De már csak hever rondán.

Nem lesz vigaszom soha,

S arcomnak sem mosolya.

Nem táncolok, nevetek,

Mert elment, akit szeretek.

Ha nem jössz vissza hozzám,

Nem csak nekem lesz rossz ám.

Mindenki barát-rokon

Szánni fog végső fokon.

Látják szomorú lelkem,

Ami hogyha jól sejtem,

Miattam van, hogy széttört,

Én döftem szívembe tőrt.

/2019.05.10/

Ha egyszer érinthetném

Szépséged közelről

Talán meg is érteném

Amit látok régről.

Hogy miért szeretnélek

Miért kellesz nekem

Bár lennék jobb lélek!

Talán lennél szelem

Belekapnék a hajadba

Nem zavarna téged

Lényem szélként szaladna

De megállnék, ha kéred

Nekem, a szélnek, viharom lennél,

Mint vitorlás a vízen

Velem csak úgy mennél

Újjongna a szívem

És ha a szél beszélne,

Mindig figyelnék

Akármire kérne,

Bármit megtennék!

Svertet eresztve szelném habját

A fodrozódó víznek,

Melynek fülem szép hangját

átadná a szívnek.

Reffelve ha néha szállsz,

Az ám csak a szeles,

akkor lényemmé válsz,

Milyet mindenki keres.

Boldog lennék, mint a libák,

ha pocsolyát látnak,

Kizárva az egész világ,

Mikor egymásévá válnak.

/2019.05.10./