Anatomia Tulelokonyv 2d. Fejezet Az Urogenitalis Rendszer Anatomiaja v20220609 5qzbn0

DR.
BARTHA ÁRPÁD LÁSZLÓ
2d. fejezet
Az urogenitalis rendszer
anatómiája
#anatómiatúlélőkönyv
Pecunia non olet1
1. Pecunia non olet (latin): A pénznek nincs szaga.

ANATÓMIA TÚLÉLŐKÖNYV #anatómiatúlélőkönyv
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék .......................................................................................................................................................................... 1
Előszó .......................................................................................................................................................................................... 2
A medencefenék és a gáttájék anatómiája ................................................................................................................................. 3
Az uropoetikus rendszer anatómiája........................................................................................................................................... 8
A vesék anatómiája................................................................................................................................................................. 8
A húgyvezetékek anatómiája................................................................................................................................................ 12
A húgyhólyag anatómiája ..................................................................................................................................................... 14
A húgycső anatómiája .......................................................................................................................................................... 16
Az ivarszervek anatómiája ......................................................................................................................................................... 17
A belső női ivarszervek anatómiája ...................................................................................................................................... 17
A hüvely anatómiája ........................................................................................................................................................ 17
A méh anatómiája............................................................................................................................................................ 18
A petevezetők anatómiája ............................................................................................................................................... 21
A petefészek anatómiája ................................................................................................................................................. 22
A külső női ivarszervek anatómiája ...................................................................................................................................... 23
A belső férfi ivarszervek anatómiája..................................................................................................................................... 26
A herék és a mellékherék anatómiája.............................................................................................................................. 26
A hereburkok anatómiája ................................................................................................................................................ 27
Az ondózsinór anatómiája ............................................................................................................................................... 28
Az ondóhólyag anatómiája .............................................................................................................................................. 29
A dülmirigy anatómiája .................................................................................................................................................... 30
A külső férfi ivarszervek anatómiája ..................................................................................................................................... 32
Az urogenitalis rendszer vérellátásra ........................................................................................................................................ 35
Az urogenitalis rendszer artériái........................................................................................................................................... 35
Az urogenitalis rendszer vénái.............................................................................................................................................. 39
Az urogenitalis rendszer nyirokelvezetése ........................................................................................................................... 42
Az urogenitalis rendszer beidegzése ......................................................................................................................................... 43
A sympathicus beidegzés ................................................................................................................................................. 43
A parasympathicus beidegzés.......................................................................................................................................... 44
Az érző beidegzés ............................................................................................................................................................ 45
A motoros beidegzés ....................................................................................................................................................... 46
1
Előszó
Az Anatómia Túlélőkönyvek azért születtek, hogy az anatómia tanulása könnyebb és gyorsabb legyen. A jegyzetek
célja az, hogy mindazon területekről megfelelő mennyiségű magyarázatot adjon, melyek előfordulhatnak a
demonstráción, vizsgán, vagy későbbi, orvosi munkád során. Az elkészítéséhez számtalan forrást, egyéb tankönyvet
és publikációt felhasználtam, így próbálva minél inkább lefedni a témákat, és teljeskörű tudást, magyarázatot adni az
egyes jelenségekről.
A Túlélőkönyveket negyedéves egyetemistaként kezdtem el szerkeszteni. Kezdetben egyszerű jegyzet volt,

tankönyvekből összeszedett információkkal, képekkel. Az évek során kezdett kiforrni egy egységes, jól tanulható
jegyzet, mely saját illusztrációkat, összefoglaló táblázatokat, magyarázatokat tartalmaz.
A jegyzetek megírása hosszadalmas folyamat, melyre általában este, a kórházban töltött munkaórák után kerül sor.
Megírásuk hosszadalmas folyamat, valamint a honlap fenntartása is költségeket jelent. Ezért kérlek, ha megteheted,
a jegyzeteket eredeti forrásból, a https://anatjegyzet.hu/ oldalon vásárold meg, így támogatva azt, hogy a
Túlélőkönyvek lefedte témakörök tovább bővülhessenek, illetve azok még sokak számára elérhetőek legyenek.
Amennyiben úgy érzed, hogy nincs lehetőséged megvenni a jegyzeteket, de a sikeres vizsgához szükséged lenne rájuk,
kérlek, írj egy üzenetet a „Kapcsolat” fülön keresztül, és megtaláljuk a megoldást!
A jegyzetben esetlegesen előfordulhatnak elírások. Ezért előre is elnézésedet kérem, és arra kérlek, ha ilyenre
bukkansz, írd meg a weboldalon található „Kapcsolat” fülön keresztül, hogy mihamarabb javításra kerülhessen!
Fontos: a Túlélőkönyv nem helyettesíti a hivatalos egyetemi jegyzeteket és tankönyveket. Pusztán a tananyag jobb,
könnyebb megértésének céljából jött létre.
2
A medencefenék és a gáttájék anatómiája
A fejezetben – rendhagyó módon – nem az egyes szervek leírásával, hanem a medencefenék és a gáttájék
szerkezetének tárgyalásával kezdünk. Tesszük mindezt azért, hogy amikor az urogenitalis rendszer szerveit, illetve azok
vérellátását és beidegzését tárgyaljuk, már ismerjük a régió sajátságait.
Az orvosi nyelvben a gát (perineum) két dolgot jelenthet: egyrészt, szűkebb értelemben a női szeméremrés (rima
pudendi, ld. később) és az anus közötti, néhány centiméteres bőrterületet, valamint, az erről felfelé, a hüvely és a
végbél közé ék alakban beterjedő kötőszövetes térséget, míg tágabb értelemben mint gát tájék (latinul ugyancsak
perineum) az egész medencefenék külső felszínét értjük (a combok között megbújó „altájékot”).
Mint az alsó végtag tárgyalásánál láttuk, a kismedence csontos keretén belül két izmot találunk, melyek onnan oldalfelé
húzódnak a combcsonthoz. A keresztcsont elülső felszínén (facies pelvina), a foramina sacralia anteriorától lateralisan
ered és a foramen ischiadicum majuson keresztül lateral felé lép ki a medencéből a m. piriformis. Az izom nem tölti ki
teljesen a foramen ischiadicum majust, hanem mind fölötte (hiatus suprapiriformis), mind alatta (hiatus
infrapiriformis) egy-egy rést hagy szabadon, a medencéből a farizmok és a comb hátulsó felszínének régiójába tartó
erek és idegek számára. Ugyancsak a medence csontos keretén belül ered a membrana obturatoria belső felszínéről
a m. obturator internus, mely innen hátrafelé húzódik, majd a foramen ischiadicum minuson keresztül lép ki a
medencéből (ina mintegy 90°-os irányváltoztatást tesz a spina ischiadica alatt).
Ezen izmoktól beljebb találjuk az ún. medencefeneket (diaphragma pelvis), mely egy izmokból és fasciákból álló, teknő
alakú szerkezet, mely alátámasztja és megtartja a medencei szerveket, ugyanakkor lehetőséget biztosít a lumenes
képletek (húgycső, hüvely, végbél) áthaladására, és külvilágba nyílására.
3
A diaphragma pelvis nem más, mint a medence fenéki izom (m. levator ani), valamint annak belső (fascia
diaphragmatis pelvis superior) és külső (fascia diaphragmatis pelvis inferior) fasciája. A m. levator anit eredése szerint
több részre oszthatjuk – a részekben azonban közös, hogy legvégül mindannyian az os coccygeumon, illetve az os
coccygeum és a sacrum átmeneténél tapadnak.
A m. pubococcygeus nevű izomrész a ramus superior ossis pubis belső felszínén ered, a symphysistől oldalt, méghozzá
úgy, hogy lefutása során a symphysis mögött szabadon hagy egy előrefelé tekintő, U alakú nyílást (hiatus urogenitalis),
nőben a húgycső és a hüvely, férfiban a húgycső áthaladására, majd ezen nyílás mögött rostjai az ellenoldali izommal
kereszteződnek. A kereszteződés után a kétoldali izomrész egy újabb, a végbél áthaladására szolgáló nyílást (hiatus
analis) hoz létre, hogy aztán e mögött, az os coccygeumon tapadjon (a rectum mögött a középvonalban az izmok varrat
szerűen összefonódnak, ezt ligamentum anococcygeum néven különítjük el).
A m. iliococcygeus valamivel lateralisabban, a m. obturator internus fasciájának (fascia obturatoria) íves, ínszerű
megvastagodásáról (arcus tendineus musculi levatoris ani) ered. Az izom innen hátrafelé húzódik, és a hiatus analis
mögött összefonódik az ellenoldalival, valamint a m. pubococcygeusszal.
A m. ischiococcygeus (vagy csak simán m. coccygeus) a spina ischiadicáról húzódik az os coccygeum és a sacrum
átmenetéhez (gyakorlatilag követi a ligamentum sacrospinale lefutását).
4
Mivel a m. levator ani (valamint alsó és felső fasciája!) által elől, a középvonalban kihagyott nyílás (hiatus urogenitalis)
túl nagy, alatta – tehát a m. levator ani külső felszínén – egy, a medencefeneket kiegészítő képletet, a diaphragma
urogenitalét találjuk. Akárcsak a diaphragma pelvis, a diaphragma urogenitale is izmokból és fasciákból áll, de a
diaphragma pelvisszel ellentétben nem teknő alakú, hanem lapos, trapéz formájú lemez rendszer.
Ha alulról tekintünk a m. levator anira, a gáttájékot két területre oszthatjuk egy, a kétoldali tuber ischiadicumot
összekötő vonallal. A vonal előtti területet nevezzük trigonum urogenitalénak, míg a vonal mögötti térség a trigonum
anale. A diaphragma urogenitale a ramus inferior ossis pubisok között feszül ki, a trigonum urogenitale területén úgy,
hogy a symphysis mögött egy apró rést szabadon hagy (ez a külső nemiszervek vérellátása és beidegzése miatt lesz
jelentős).
Mivel a diaphragma pelvis egy teknő, míg a külső felszínén elhelyezkedő diaphragma urogenitale egy lapos lemez, a
két szerkezet között érthető okokból némi hely marad szabadon: hátulról, a trigonum anale területéről be tudunk
majd bújni a diaphragma pelvis és a diaphragma urogenitale közé. Ez a terület az ún. fossa ischiorectalis (mely
egyébként a farpofák közötti térség a trigonum anale területén, és amely előre beterjed a diaphragmák közé is, piramis
alakban), melyben majd az ún. pudendális képletek ágazódnak el, és amelyet zsírszövet tölt ki (corpus adiposum fossae
ischiorectalis).
5
Annak függvényében, hogy melyik nemről beszélünk, a diaphragma pelvis hiatus urogenitalisa alatt a diaphragma
urogenitale fascia lemezein 1, vagy 2 nyílás helyezkedik el, a húgyivari szervek áthaladására.
A diaphragma urogenitale legmélyebben (tehát közvetlenül a m. levator ani külső felszínén) fekvő lemeze a fascia
diaphragmatis urogenitalis superior.
Ugyancsak a felső fascia lemeztől felületesebben helyezkedik el férfiban a m. sphincter urethrae externus, mely a
diaphragma urogenitalén áthaladó urethra körül gyűrű szerűen helyezkedik el, és akaratlagosan működtetve kialakítja
a vizelettartás képességét (nem csak emberben!).
Nőben a helyzet valamivel bonyolultabb: hazai könyvekben általában ugyancsak egy m. sphincter urethrae externusról
beszélünk az urethra körül, míg a nemzetközi irodalomban ezen kívül még egy, az urethrát és a mögötte elhelyezkedő
hüvelyt közösen körbe vevő m. urethrovaginalist is említenek, mely ugyancsak sphincter szerűen, akaratlagosan
működtethető, de nem csak a húgcsövet képes zárni, hanem a hüvely bemenetet is szűkíti. Ezen kívül nőkben
elkülönítésre kerül a nemzetközi irodalomban a ramus inferior ossis pubisról eredő m. compressor urethrae nevű
izom, mely az urethra elé sugározva képes hátra, a hüvely felé húzni azt, és ezáltal összenyomni a húgycsövet (helyzetét
ld. a lenti ábrán).
6
Az izmoktól felületesebben újabb, a korábbival megegyező alakú fascia lemez, a fascia diaphragmatis urogenitalis
inferior helyezkedik el – melyen ugyancsak az előzőhöz hasonlóan találjuk a lumenes képletek áthaladására szolgáló
nyílást / nyílásokat.
A fascia diaphragmatis urogenitalis inferiortól felületesebben újabb, részben a női, illetve a férfi nemre specifikus,
részben mindkét nemben megtalálható izomcsoportot találunk. A fascia hátulsó pereme mentén fut egy izompáros
mindkét nemben, lateraltól medial felé (m. transversus perinei superficialis), mely – a mély izomhoz hasonlóan -
belesugárzik a gát centrum tendineumába (centrum tendineum perinei).
A diaphragma urogenitale és diaphragma pelvis kapcsán talán a legfontosabb – és egyben a legnehezebb –

megértenünk azt, ahogy a medencéből kilépő képletek a teknő alakú diaphragma pelvis külső felszínére kerülnek.
Amikor az alsó végtag anatómiáját tanuljuk, akkor említésre kerül három képet (n. pudendus, a. pudenda interna, v.
pudenda interna), melyek a hiatus infrapiriformison kilépnek a medencéből, számtalan másik képlet társaságában. A
többi képlettől eltérően azonban rövid úton megkerülik a ligamentum sacrospinalét, hogy a foramen ischiadicum
minuson keresztül „visszalépjenek a medencébe” – ez az állítás azonban így nem állja meg a helyét. Ugyanis, a foramen
ischiadicum minuson belépve valóban a csontos medence belső terébe jutunk – a csontos medence belső tere azonban
nem egyezik meg a zsigeri medence belső terével, mivel a teknő alakú m. levator ani a csontos medencén belül fekszik.
Ezáltal, a foramen ischiadicum minuson belépve csupán a m. levator ani külső felszínére juthatunk, ami
tulajdonképpen a gáttájék.
A m. levator ani beidegzését a plexus sacralis ágrendszere biztosítja, míg a diaphragma urogenitale izmait a n.
pudendus ágrendszere látja el.
A gát felületes rétegében elhelyezkedő, nemekre specifikus képleteket, illetve izmaik tárgyalását ld. a fejezet későbbi
részeiben, a külső nemiszervek tárgyalása során.
7
Az uropoetikus rendszer anatómiája
A vizeleti rendszer (systema urinarium) az emberi test anyagcsere termékeinek kiválasztásáért felelős szervrendszer,
mely a szervezet só- és folyadékháztartásának egyik legfontosabb szabályozója. A kiválasztásért a vesék (ren) felelősek,
míg a szervrendszer többi szerve (húgyvezetékek, húgyhólyag, húgycső), a keletkezett vizelet elvezetését és átmeneti
tárolását végzi.
A vizeleti szervrendszer fejlődése az ivarrendszerrel szorosan kapcsolt, így a két nemben olykor eltérő morfológiát
mutathatnak (ld. a húgycső anatómiájánál).
A vesék anatómiája
A vesék (ren) a hasüreg hátulsó részében, a retroperitonealis kötőszövetbe ágyazottan található, bab alakú szervek.
Helyzeetüket tekintve nem teljesen szimmetrikusan helyezkednek el a gerincoszlop két oldalán: a bal vese némivel
feljebb található (a Th12 csigolya magasságában kezdődik, és az L2 csigolya magasságáig ér), mint a jobb (utóbbi a máj
miatt valamivel lejjebb, az L1-L3 csigolyák között helyezkedik el).
8
Lateralis szélük (margo lateralis) domború ívben köti össze az alsó (extremitas inferior) és felső pólust (extremitas
superior) – utóbbin foglalnak helyet a mellékvesék (glandula suprarenalis dexter, glandula suprarenalis sinister). A
vesék medialis szélén (margo medialis) található a vesekapu (hilus renalis), mely bevezet a vesék belsejében
elhelyezkedő üregbe, a veseöbölbe (sinus renalis). A veseöbölben (sinus renalis) találjuk a zsákszerű vesemedencét
(pelvis renalis) – mely a vesekapun (hilus renalis) kilépve mint húgyvezeték (ureter) folytatódik.
Mint a mikroszkópiában látni fogjuk, a vesék szövetét (parenchymáját) feloszthatjuk egy külső kérgi rétegre (cortex
renalis), valamint az ettől beljebb elhelyezkedő velőállományra (medulla renalis).
A medulla renalis valójában piramis alakú egységekből (pyramis renalis) áll, melyek csúcsa (papilla renalis) a
veseöbölben elhelyezkedő vesemedence kitüremkedéseibe, a kis kelyhekbe (calyx minor) domborodik. A calyx
minorok egy nagykehelybe (calyx major) nyílnak össze, melyekből a vesemedence központi részébe vezetnek.
Átlagosan 3 nagykelyhet, valamint nagykelyhenként 3 kiskelyhet találunk.
A kéregállomány mint columna renalis nyomul be a pyramisok közé, elválasztva azokat egymástól (a velőállomány
ezért piramis alakú – ld az ábrán!). Ennek magyarázata, hogy az emberi vese a fejlődés folyamán önálló lebenyekből
állt, melyek a későbbiekben összenőttek egymással (a columna renalisok tehát az eredeti, szomszédos vese lebenyek
kérgének fúziójából alakultak ki).
A kéregállományban elhelyezkedő glomerulusokban termelődő filtrátum a kanyarulatos csatornákban folyamatosan

visszaszívásra kerül, mígnem a kivezetőcsövek szakaszára elnyeri végleges, vizeletre jellemző összetételét. A pyramis
renalisokban haladó kivezetőcsövek a papilla renalison keresztül nyílnak a calyx minorokba, melynek következtében
a papilla renalisok csúcsi része lyuggatott (area cribrosa). A vizelet a kiskelyhekből a nagykelyheken keresztül áramlik
a vesemedencébe (pelvis renalis), majd a hiluson kilépő ureteren keresztül vezetődik a húgyhólyag felé. A
glomerulusok és a kanyarulatos csatornák szerkezetét részleteiben ld. a szövettanban, valamint az élettanban.
A veseöbölben (sinus renalis) a vesemedencén (pelvis renalis) kívül megtaláljuk még a hiluson átlépő erek (a. renalis,
v. renalis) kezdeti elágazódását, valamint némi zsírszövetet.
9
A hilus renalison a képletek mind a
jobb, mind a bal vese esetén a
következő sorrendet követik: legelöl
helyezkedik el a v. renalis mögötte az
a. renalis, leghátul pedig az ureter (a
képlete sorrendje tehát elölről hátra
felé V-A-U).
Összefoglalva tehát: a hilus renalison

keresztül a veseöbölbe (sinus renalis)
jutunk, melyben megtaláljuk a
vesemedencét (pelvis renalis), a vese
ereit, és némi zsírszövetet.
A vesék nem pontosan a frontalis

síkban helyezkednek el, medialis
oldaluk előrefelé fordul, mely
leginkább horizontalis metszeten
látható. Kívülről mind a jobb, mind a
bal vesét (tehát külön-külön!) egy
finom, sűrű szövésű kollagénből álló,
sima felszínű (patológiai kifejezéssel
élve „sima, fénylő, tükröző”) tok, a
capsula fibrosa veszi körbe (mint egy
gyümölcsöt a héja). Egészséges
veséről a tok könnyedén lehúzható.
A jobb és a bal vese és mellékvese, valamint a kettejük között a középvonalban elhaladó nagy erek (aorta abdominalis,
v. cava inferior) vastag zsírszövetbe (capsula adiposa) ágyazottan helyezkednek el. A capsula adiposa a vesék alatt
még 4-5 cm hosszan folytatódik, valamint a vese hiluson keresztül befordul a sinus renalisba is (ezt a zsírszövetet
látjuk a sinus renalisban, ld. fentebb).
Legkívül helyezkedik el a fascia renalis, mely a kétoldali vesét,

valamint a közöttük húzódó ereket ugyancsak egységesen
veszi körül. A vesék előtt húzódó lemez (lamina anterior, vagy
Gerota fascia) oldalt, mint fascia lateroconalis olvad egybe a
hátsó lemezzel (lamina posterior, vagy Zuckerkandl fascia).
Az elülső és a hátulsó lemez a mellékvesék felett háztető
szerűen egyesül, míg a vesék alatt a két lemez külön, elől és
hátul folytatódik még néhány centiméter hosszan, majd a
retroperitoneum kötőszövetében megszűnik.
A fascia renalis olyan, mint egy fejjel lefelé fordított zacskó,

amiben a héjas gyümölcsök (capsula fibrosával borított vesék)
és az azokat körülvevő térkitöltő anyag (capsula adiposa)
található. Az aorta abdominalis és a v. cava inferior felül a
fasciát átfúrva jut a térségbe.
10
Képalkotó diagnosztikában (ultrahang, CT, MR
felvételeken) a capsula adiposát szokás
perirenalis, vagy perinephricus térnek is nevezni
(spatium perirenale), míg a fascia renalison
kívüli területet a paranephricus/pararenalis tér
névvel (spatium pararenale) illetjük. Ha az ábrát
jobban megnézzük, a pararenalis tér nem
egységes: a fascia lateroconalis elválasztja
egymástól az elülső (spatium pararenale
anterius), valamint a hátulsó (spatium
pararenale posterius) térséget, amikor belülről
kitapad a fascia transversalishoz. Az elülső
térség (mely a peritoneum parietale és a Gerota
fascia, valamint a fascia lateroconalis között
van) tartalmazza a hasnyálmirigyet, valamint a
colon ascendest és colon descendenst, míg a
hátulsó terület nem tartalmaz hasűri szerveket.
Mindez a vesét és környezetét esetlegesen
érintő gyulladások szempontjából fontos: a
fasciák – mint már láttuk néhányszor – képesek
időlegesen a gyulladások útját állni.
A vesék számos környező hasüregi szervvel

érintkezésbe kerülnek – általában közvetett
módon, fasciáikon keresztül. Mind a jobb, mind
a bal oldalon a vesék mögött helyezkedik el a m.
psoas major és a m. quadratus lumborum, míg
a vesék lateralis széle mentén kezdődik a m.
transversus abdominis. Legmedialisabban a
vesék a rekesszárakhoz fekszenek (diaphragma
respiratorium, crus dexter, crus sinister).
Ugyancsak mindkét oldalon a vesék mögött

halad el a 11-12. borda: a jobb oldalon a 12.
borda a vese felső pólusánál helyezkedik el, míg
a bal oldalon a vesét kb. 1/3-2/3 arányban osztja
(tehát a vesék részlegesen a bordakosár
takarásában helyezkednek el).
Visszagondolva a mellkasban megismert

helyzetekre, és a rekesz és a bordakosár belső
felszíne között létrejövő, pleurával bélelt
recessusokra / sinusokra (recessus
costodiaphragmaticus / sinus phrenicocostalis)
könnyen megérthető, hogy a két vese ugyan a
rekesz alatt helyezkedik el, de mellettük és
mögöttük (pusztán a rekesz kupola alakja miatt,
annak „túloldalán”) megtalálható a jobb és bal
oldalsó pleura sinus.
11
A vesék elülső felszíne ugyancsak közvetetten, tokjain keresztül érintkezik számos hasűri szervvel. Mindkét vese felső
pólusán (extremitas superior) helyezkednek el a mellékvesék (glandula suprarenalis).
A jobb vese elülső felszínének legnagyobb részét a

máj takarja – a máj alsó széléről a jobb veséhez fordul
vissza a peritoneum (a ligalemtum coronarium
dextrum alsó lemeze): kezünket a hasüregben a máj
jobb lebenye alá dugva a recessus hepatorenalis
Morrisonba jutunk, mely a vese és a máj között
helyezkedik el (és fekvő emberben a hasűr
legmélyebb pontja – részletesebben ld. Az
emésztőrendszer anatómiája c. fejezetben). Alsó
pólusához a vastagbél jobb hajlata, a flexura coli
dextra (vagy flexura hepatica) fekszik hozzá.
A bal vese elülső felszínéhez hozzáfekszik a gyomor

(igencsak közvetetten: a gyomor ti. intraperitonealis
szerv, a hasüregben van, mögötte helyezkedik el a
bursa omentalis, majd a peritoneum parietale, majd
a retroperitonealis tér és a vese tokjai). Ugyancsak
közvetetten fekszik hozzá a bal veséhez a pancreas
farka: a pancreas retroperitonealis, így csak a Gerota
fascia és a capsula adiposa választja el a vesétől. A bal
vese lateralis széléhez fekszik hozzá felülről a lép
(szintén közvetett módon, mivel a lép is
intraperitonealis – a lépről hátrafelé húzódó
hashártyakettőzet, a lig. splenorenale a vese előtt
hajlik a hátulsó hasfalra), valamint oldalról és alulról a
colon descendens.
A húgyvezetékek anatómiája
A húgyvezeték (ureter) páros, mintegy 30 cm hosszú, lumenes szerv, mely a vesemedencét (pelvis renalis) köti össze
a húgyhólyaggal (vesica urinaria). Az L2 csigolya magasságában kezdődik, és hasűri szakasza (pars abdominalis) a m.
psoas major elülső felszínén száll lefelé: az izom lateralis szélétől egyre inkább a medialis szél felé húzódik.
Lefutásuk során az ureterek mindkét oldalon három képlet útját keresztezik. Az első két kereszteződés a két nemben
megegyezik: a m. psoas major közepe táján az aorta abdominalisból leváló a. gonadalisok (nőben petefészek artéria:
a. ovarica, férfiban here artéria: a. testicularis), valamint az őket kísérő vénák (ld. később) keresztezik az uretereket
méghozzá úgy, hogy az erek haladnak felületesebben. A medencébe való belépésekor (nagyjából amikor áthaladnak
az apertura pelvis superior síkján, az articulatio sacroiliacaktól lateralisan) az ureterek keresztezik az aorta
abdominalis két nagy végágát, az a. iliaca communisokat (valamint azok ágait, az a. iliaca externák kezdetét): itt az
ureterek futnak felületesebben.
Az ureterek a medencében (pars pelvina) a hátulsó-oldalsó falon húzódnak lefelé a m. levator ani fasciájába ágyazva,
majd előre és medial felé fordulnak. Nőben az ureterek elhaladnak a medence oldalától a méhhez tartó a. uterinák
alatt (3. kereszteződés), majd a hólyag hátulsó falán belenyílnak abba.
Férfiban a hólyagba való beömlésnél a mellékherékből érkező ductus deferensek (ondóvezetékek) keresztezik az
uretereket (az ondóvezetékek elölről-lateralról hajlanak hátra és medialra a húgyhólyag alá – vagyis az ureter fut
mélyebben).
12
Nőkben az ureter kereszteződéseit az „osztrák zászló” kifejezéssel is szoktuk illetni, mivel először egy artéria halad el
felette („piros”), majd az ureter halad el egy artéria felett („fehér”), végül újfent egy artéria halad el felette („piros”).
Férfiban a harmadik kereszteződés nem artériával történik (ld. feljebb), így férfi nemben nem beszélhetünk „osztrák
zászlóról”.
13
Lefutásuk során az ureterek egyéb képletekkel is kapcsolatba kerülnek: nőkben az a. iliaca communisok oszlásának
megfelelően helyezkednek el a petefészkek (ovarium), így a második kereszteződésnél az ureterek kapcsolatba
kerülnek velük. Ugyancsak nőben a rectum, majd a hüvely két oldalán szállnak lefelé, míg férfiban csak a rectum
mellett haladnak el, miközben kapcsolatba kerülnek az ondóhólyaggal (vesicula seminalis) a húgyhólyag hátulján.
A húgyhólyag anatómiája
A húgyhólyag (vesica urinaria) üres

állapotában közel citrom alakú és méretű
izmos falú zsák, mely a symphysis pubica
mögött helyezkedik el a kismedencében. A
folyamatosan termelődő vizeletből
összesen mintegy 400-600 ml-t képes
befogadni, melynek hatására felső része
kiemelkedik a symphysis pubica mögül. Az
első 200-250 ml jelentős
nyomásemelkedés nélkül képes
felhalmozódni, ennél nagyobb mennyiség
már vizelési ingert okoz. Lévén a normál
napi vizelet mennyiség 1500-2000 ml
környékén van, a hólyag ürítése
hozzávetőlegesen napi 6-7 alkalommal
történik meg általában (természetesen
egyéni különbségek előfordulhatnak,
biológiai és életvitel béli különbségek
miatt).
Egyes kreatív orvostanhallgatók kipróbálták, hogy jó
pár korsó sör elfogyasztása után a vizeletet
visszatartva mekkora mennyiség üríthető egyszerre:
a tankönyvi adatoknál lényegesen nagyobb, literes
mennyiség volt mérhető.
A hólyag elülső része kihegyesedik (vertex vesicae), mely előrefelé a hasfal belső felszínén folytatódik (ez
tulajdonképpen a preperitonealis tér alsó része, vagyis a spatium retropubicum Retziusi), mint ligamentum
umbilicale medianum (ligamentum urachi), redőbe emelve a hashártyát (plica umbilicalis mediana). A hólyag falának
ez alatti területét nevezzük corpus vesicaenek, míg a hólyag relatíve széles, hátulsó része a két ureter benyílása és a
húgycső (urethra) kezdete között a fundus vesicae. A corpus vesicae elülső-alsó részén (a hólyag legmélyebb pontján)
indul az ostium urethrae internummal a húgycső (urethra). Főleg férfiban jellemző, hogy a hólyag belső felszínén a
nyálkahártya redője mintegy billentyűt képez a húgycső eredésénél (uvula vesicae).
A hólyag hátulsó falán, a funduson

nyílik (jobbról és balról) a két ureter,
lateralról medial felé átfúrva a hólyag
hátulsó falát. Funkcionális
szempontból fontos, hogy az
ureterek nem merőlegesen, hanem
ferdén, lateralról medial felé fúrják át
a hólyag hátulsó falát, így a képződő
nyálkahártyaredők megakadályozzák
a hólyagból a vizelet visszafolyását
(regurgitatioját) a húgyvezetékekbe.
14
A két ureter benyílása (ostium ureteris) között ugyancsak nyálkahártya redő jelenik meg (plica interureterica). A
hólyag hátulsó falának azon területe, mely a két ostium ureteris és az ostium urethrae internum között helyezkedik
el, a trigonum vesicae nevet viseli. A nyálkahártya itt nem redőzött, hanem sima (ennek okát ld. a fejlődéstanban).
A hólyag kismedencei rögzítése a két nemben eltér. Nőben a fundus vesicae kevésbé, csupán a kismedence fenekét
képező izom (m. levator ani) belső felszínén húzódó fasciához (fascia pelvis diaphragmatis superior) rögzített. A
hólyag hátulsó fala nőben kötőszövetesen összenőtt a hüvely (vagina) elülső falával – talán ez a legjelentősebb
rögzítője a női hólyagnak/hüvelynek (ld. később).
Férfiban a hólyag alatt induló húgycső körül helyezkedik el a dülmirigy (prostata), mely egyrészt rögzített a hólyag
alapjához, valamint a fascia pelvis diaphragmatis superior két lemezre válva rögzíti a medencefenékhez, illetve egy
előrefelé tekintő U-alakú simaizomból-kötőszövetből álló szalag (ligamentum puboprostaticum) kihorgonyozza a
prostatát (és ezáltal a fundus vesicaet) a symphysis pubica belső felszínéhez (egyes angol nyelvű könyvek nőben is
említenek egy hasonló szalagot, a ligamentum pubovesicalét, mely a húgycső kezdetét rögzíti a symphysis belső
felszínéhez).
Nőben a hólyag kapcsolatba kerül a hüvely elülső falával, valamint a méhvel (uterus), míg férfiban a hólyag alapján
helyezkedik el a prostata, hátulsó felszínén az ondóhólyag (vesicula seminalis), az ondóvezeték vége (ductus
deferens), mögötte pedig a végbél (rectum).
Lévén a hashártya a kismedence felett az elülső falról hátra hajlik a hátulsó hasfalra, elhalad a kismedencei szervek
felett, melyek méretüknél fogva azt kissé megemelik. Férfiban a hashártya a hólyag fölső falán végighúzódva leszáll a
hólyag és a rectum közé, ezzel kialakítva az excavatio rectovesicalist, míg nőben a hashártya a hólyagról a méhre
húzódik át, miközben a két szerv között kialakítja az excavatio vesiocuterinát.
A hólyag telődése során egyre jobban felemelkedik a symphysis pubica mögül, egyre jobban bedomborítja a hashártyát
a hasüreg irányába: a telt hólyag tulajdonképpen a preperitonealis tér irányába tágul, és a hasfalon keresztül
kopogtathatóvá, szükség esetén (pl. a húgycsövet elzáró képlet miatti vizelési nehézség esetén) szúrhatóvá és
katéterezhetővé válik.
15
A húgycső anatómiája
A női húgycső (urethra feminina) rövid (3-4 cm

hosszú), tágulékony cső. A hólyagból az ostium
urethrae internumon keresztül jutunk bele,
mely szájadékot a hólyag fenekén egy simaizom
gyűrű, a m. sphincter urethrae internus veszi
körül – ez a húgycső belső záróizma. A húgycső
nőben csaknem teljes szakaszán
kötőszövetesen összenőtt a hüvely elülső
falával, majd a hüvellyel együtt átfúrja a
diaphragma urogenitalét, és a vestibulum
vaginaeba (ld. később) nyílik.
Ezen a helyen ugyancsak izomgyűrű (ezúttal

azonban harántcsíkolt!) veszi körül a
húgycsövet (m. sphincter urethrae externus),
mely akaratlagosan is működtethető
(beidegzését a n. pudendus biztosítja).
A férfi húgycső (urethra masculina) bonyolultabb, több szakaszra tagolható szerkezet. Az ostium urethrae internum
után a hólyag falán átlépve (pars intramuralis urethrae) a dülmirigy (prostata) szövetén halad keresztül (pars
prostatica urethrae), majd átfúrva a gát szövetét (pars membranacea urethrae) a hímvessző (penis) szivacsos
testének (corpus spongiosum penis) közpében halad (pars spongiosa urethrae). A hímvessző makkjában (glans penis)
terminális tágulatot kialakítva (fossa navicularis) a makk csúcsán nyílik a külvilágba (ostium urethrae externum).
Akárcsak a női urethra esetén, itt is hólyagból való eredésénél található a belső, simaizomból álló záróizom (m.
sphincter urethrae internus), a gát átfúrásánál pedig a külső, harántcsíkolt izomból álló záróizom (m. sphincter
urethrae externus). Az egyes részek tárgyalását ld. még a későbbiekben, a férfi külső nemiszervek leírásánál.
16
Az ivarszervek anatómiája
Az ivarrendszerről általánosságban elmondható, hogy mind nőben, mind férfiban funkcionális értelemben felosztható
az ivarsejteket termelő gonádokra (nőben a petefészek, férfiban a here), valamint az ezekhez csatlakozó csatorna- és
mirigyrendszerre (genitáliák). A csőrendszer anatómiailag jelentős eltéréseket mutat (élettanilag nem is említve) a két
nem között, épp ezért tárgyalása sem lehet egységes.
Az ivarszervek másik lehetséges felosztása elhelyezkedésük alapján történik: beszélhetünk a belső, illetve a külső
ivarszervekről. A továbbiakban eszerint fogunk haladni, először a női, majd a férfi nemben.
A belső női ivarszervek anatómiája
A belső női ivarszervek közé soroljuk a

petefészkeket, a petevezetékeket, a méhet és
a hüvelyt. Tárgyalásuk során – pusztán a
logikus építkezés céljából – alulról fölfelé
haladunk.
A hüvely anatómiája
A hüvely (vagina) egy közel 7-9 cm hosszú,

elölről-hátra összelapított, izmos falú szerv.
Álló nőben nem függőleges, hanem attól 30-
40°-ban hátrafelé dől. Felső részébe elölről a
méhnyak (cervix uteri) alsó része (portio
vaginalis cervicis) lóg bele. A hüvely túlterjed
a méhnyak kezdetén, mind elől- és hátul
(fornix anterior, fornix posterior), mind oldalt
(fornix lateralis) egy-egy boltozatot hoz létre
körülötte. A hátulsó hüvelyboltozat terjed a
legmagasabbra. Az urethra hátulját és a
hüvely elülső falát laza kötőszövetes térség
fogja egybe. Hátulsó fala a fornix posterior
területén közvetlenül érintkezik a rectummal,
felette az excavatio rectouterina Douglas (a
hasüreg legmélyebb pontja!) található.
A hüvely hátulsó boltozatán keresztül

kivitelezhető az ún. Douglas-punctio), míg
ettől lejjebb egy közel piramis alakú
kötőszövetes térség, a tulajdonképpeni gát
(perineum; ld. később) kap helyet a hüvely és
a rectum szerv között.
A hüvely külső nyílása (ostium vaginae) a kis

szeméremajkak (labia minora) közötti
területre, a vestibulum vaginaebe nyílik (ld.
később). Az ostium vaginaet egy vékony
hártya (hymen, szűzhártya) szűkíti, mely
azonban sosem teljes (közepén mindig
találunk kisebb-nagyobb nyílást).
17
A méh anatómiája
A méh (uterus) nem várandós nőben körte alakú és méretű, szűk üregű, izmos szerv. Alsó, részben a hüvely felső
részébe lógó területe a méhnyak (cervix uteri), míg felsőbb, kiszélesedő része a méhtest (corpus uteri). Két oldalán
felül nyílik bele a jobb és a bal petevezeték (tuba uterina), melyek benyílása (ostium uterinum tubae) fölötti méh
területet nevezzük fundus uterinak.
A cervix uteri alsó, hüvelybe lógó része (portio vaginalis cervicis) a régi nomenclatura szerint mint külső méhszáj
(orificium uteri externum) nyílik a hüvelybe. Jelen nomenclaturában ezen elnevezés helyett az ostium uterit
használjuk, melyen keresztül a hüvelyből bejutunk a cervix uteri lumenébe, a canalis cervicisbe. Az ostium uteri
frontalis állású rés. A cervix uteri hüvely feletti része a portio supravaginalis cervicis.
Kívülről rátekintve a méhre a cervix és a corpus különösebb jel nélkül megy át egymásba, a méh ürege azonban itt
összeszűkül (isthmus uteri), majd újra kitágul (a corpus uteri üregének területére). A régi nomenclatura szerint mint
belső méhszáj (orificium uteri internum) jutunk a canalis cervicisből az isthmus uterin át a méh üregébe. A méh
helyzete nem függőleges: a hüvelyhez képest a cervix uteri előre felé dől (anteversio), míg a méh test és a fundus a
cervix uterihez képest még előre hajlik, a hólyag fölé (anteflexio).
Falát három rétegre oszthatjuk: a belső, hámból és kötőszövetből álló nyálkahártyára (endometrium), a középső
simaizomrétegre (myometrium), valamint a külső kötőszövetes rétegre (perimetrium).
A méhet számos szalag, valamint kötőszövetes struktúra rögzíti a kismedencében. Jelen álláspont szerint a stabilizáló
tényezők közül legfontosabb a méh körüli kötőszövetes réteg, a parametrium (nem keverendő a perimetriummal,
mely a méh legkülső rétege!). Régebbi könyvekben a parametriumot mint ligamentum cardinale, vagy ligamentum
transversum uteri találjuk. A parametrium a méh oldalsó részét a ligamentum latum uteri alatt (tulajdonképp
hashártya boríték, ld. alább) a medence oldalfalához, főleg a m. piriformis és a m. levator ani fasciájához (fascia pelvis
diaphragmatis superior) rögzíti. A méhhez hasonlóan a hólyag (paracystium), valamint a végbél (paraproctium) és a
hüvely (paracolpium) is rendelkezik kötőszövetes stabilizálással – a kötőszöveti rendszerek egymással összefonódnak.
18
A méhtest két oldaláról, a tuba uterinák benyílásától húzódik oldal felé és előre a canalis inguinalis belső nyílásához
(anulus inguinalis profundus) a hengerded méhszalag (ligamentum teres uteri), mely a canalis inguinalison
végighaladva a nagyajkak (labia majora) bőr alatti kötőszövetébe sugárzik. Az alábbiakban tárgyalásra kerülő
ligamentum ovarii proprium folytatásaként fogható fel. Jelentős szerepe a méh megtartásában nem igen lehet.
Jelentős stabilizáló tényező még egyrészt maga a hüvely, mely a diaphragma urogenitaléhoz (ld. a későbbiekben),
valamint a m. levator ani fasciájához (fascia pelvis diaphragmatis superior) erősen rögzített, és ezen rögzítettséget a
méh irányába továbbítja. Ugyancsak erős rögzítő készülék a ligamentum sacrouterinum (vagy ligamentum
rectouterinum), mely a sacrum belső felszínéről, a rectum mellett elhaladva húzódik a méh portio supravaginalis
cerviciséhez. Anatómia könyvek ma nem tartják jelentős függesztő berendezésnek, nőgyógyászat könyvekben
továbbra is említést tesznek róla.
19
Mint a legtöbb kismedencei zsiger, alapvetően a méh is infraperitonealis szerv. Lévén azonban a méh jelentősen
beemelkedik a hasüregbe, mintsem, hogy a hashártya egyszerűen el tudna vonulni felette, frontalis állású redőbe
emeli azt, kialakítva ezzel a széles méhszalagot, a ligamentum latum uterit (éppezért mégis csak intraperitonealisnak
szokás nevezni). A test középvonalában a hashártya az elülső falról a hólyagra húzódik, majd a hólyag és a méh közé
lép (kialakítva ezzel az excavatio vesicouterinát), majd a méh corpusára és fundusára húzódik. Végighaladva a méhen,
a méh mögött egészen a hátulsó hüvelyboltozatig követi a szervet, ahonnan a rectum elülső felszínére csap át
(kialakítva ezzel az uterus és a rectum közötti excavatio rectouterina Douglasit).
A középvonaltól oldalra azonban, ahol nincs húgyhólyag, méh és rectum, a hashártya az elülső hasfalról a méh két
oldalán elhelyezkedő petevezetőre (tuba uterina) húzódik át (vagyis a tuba uterinák redőbe emelik a hashártyát a
méh két oldalán). Lévén a petevezetők keskeny szervek, alattuk a hashártya lemezek (az előlük érkező, és mögéjük
távozó) közel kerülnek egymáshoz, mintegy kettőzetet alkotnak – ezt nevezzük mesosalpinxnak. A hashártyalemezek
(elülső és hátulsó) a méh két oldalán is közel kerülhetnek egymáshoz (mivel itt már nincs közöttük a méh) – ezt a
kettőzetet nevezzük mesometriumnak: lemezei között találjuk a medence oldalfalához tartó parametriumot (ld.
korábban). A mesosalpinx lemezei között fejlődési maradványként megtaláljuk nőben az embrionális hím ivarutak
(Wolf-cső) maradványait, mint epoophoront és paraoophoront.
A következőkben látni fogjuk, hogy a petefészkek (ovarium) is a széles méhszalag lemezei között helyezkednek el,
valamennyivel lejjebb, és hátrébb, mint a tuba uterinák végei. A széles méhszalag lemezei elölről ráhúzódnak az
ovariumokra (mesovarium), azonban az ovarium felszínén egyszer csak véget érnek, és átadják helyüket az ovarium
felszíni hámjának (ld. alább, az ovarium tárgyalásánál). Ugyancsak az ovariumokhoz húzódik a medence oldalfalától
egy artéria és egy véna (a. ovarica, v. ovarica), melyek szintén redőbe emelik a hashártyát (mint ligamentum
suspensorium ovarii, a tuba uterináktól lateralra).
A méh teljes hashártyaborítékát egészében úgy képzelhetjük el, mint egy embert, aki felső végtagjait oldalra kitartva,
lepedővel leterítve áll (egyes helyeken anatómiai anekdotaként él tovább, hogy a méh úgy áll, mint egy síelő ember,
míg, ha leterítjük a ligamentum latum uterivel, akkor pedig olyan, mint egy denevér).
20
Összességében tehát elmondható, hogy a méh – lévén magasan beemelkedik a hasüregbe, és így magára vonja a
hashártyát, mint frontalis állású redőt -, intraperitonealis szerv (akárcsak az ovariumok, és a tuba uterinák). A lig
latum uterit több részre oszthatjuk: a tubákhoz húzódó (mesosalpinx), valamint a tubákat fedő részre, az
ovariumokhoz húzódó (mesovarium), valamint azok elülső felszínét fedő részre, illetve a méh két oldalán
elhelyezkedő mesometriumra és a méhet fedő részre.
Várandós nőben a méh ürege hatalmasra tágul, a fundus egészen az arcus subcostalisig (az alsó bordákig)
felemelkedik a várandósság végére. Idővel (a várandósság végére) a canalis cervicis is kitágul, és bevonódik a méh
üregébe, ezáltal is megnövelve a magzat számára a helyet.
A petevezetők anatómiája
A petevezető (tuba uterina Fallopii) páros, 10-15 cm hosszú, izmos falú, erősen redőzött nyálkahártyájú cső, mely a
méhbe a corpus-fundus határon szájadzik be (ostium uterinum tubae). Kezdeti szakasza, mely a méh falában halad
(pars intramutalis) pusztán 1 mm-es lumennel rendelkezik. Következő szakasza (isthmus tubae uterinae) szintén szűk,
majd a medence oldalfalának irányába tágulni kezd (ampulla tubae uterinae). Ezen része már a petefészek (ovarium)
elülső éle előtt halad, majd elhagyva a petefészket lateral felé hátra és lefelé hajlik vissza rá, tölcsér szerű végével
(infundibulum tubae uterinae). Az infundibulum redői között található a petevezető hasűri nyílása (ostium
abdominale tubae uterinae). Az infundibulum szélét képező redők (fimbriae tubae) seprű szerűen borulnak a
petefészekre. Közülük az egyik (fimbria ovarica) rögzül is az ovarium felszínén, a többi fimbria mindig annak
megfelelően vándorol, hogy hol várható a következő tüsző kilökődése a petefészekből (ovulatio).
Fontos hangsúlyozni, hogy a tuba uterina is intraperitonealis szerv (a méh két oldalán rajta hajlik át a peritoneum,
ezáltal rendelkezik a mesosalpinx nevű hashártya kettőzettel), ugyanakkor az infundibulumnál a tuba belső
nyálkahártyája áthajlik a tubát kívülről borító hashártyába: ezt egyszerűbben úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az
ostium abdominale tubae uterinaenál a hashártyán egy nyílást találunk (mindkét oldalon), melyen keresztül a
hasüregből (cavum peritonei) bejuthatunk a petevezetőkbe (nőben tehát nem teljesen zárt a peritoneum ürege!).
Mindez azért fontos, mert a petefészkekből történő ovulatio (a tüsző megrepedése és kilökődése) során a „petesejt” (fejlődéstanból látni fogjuk,
hogy valójában a meiosis II. metafázisában álló secunder oocyta) és a corona radiata a hasüregbe kerül, ahonnan aztán a fimbriák közé kerülve
az ostium abdominale tubaen keresztül jut a petevezetőbe.
21
A petefészek anatómiája
A petefészek (ovarium) páros, mandula alakú és nagyságú szerv, melyen egy medialis és egy lateralis felszínt
különböztethetünk meg. Elülső éle a margo mesovaricus, hátulsó a margo liber. Alsó pólusát (extremitas uterina) egy
erős szalag (ligamentum ovarii proprium) köti a méh (uterus) testéhez, míg felső pólusára (extramitas tubaria) a
petevezető (tuba uterina Fallopii) hasűri vége borul a fimbriae tubaeval.
Az ovarium a kismedence bemenetének magasságában, az a. iliaca communis bifurcatiojában, tehát az a. iliaca

externa és a. iliaca interna eredése között helyezkedik el – ezáltal kapcsolatba kerül az itt elhaladó ureterrel is.
A medence oldalfalától egy artéria-véna páros (a. ovarica, v. ovarica) húzódik a hashártya alatt az ovariumhoz, mely
redőbe emeli ezáltal a hashártyát (ligamentum suspensorium ovarii).
A petefészek elülső felszínére a széles méhszalag (ligamentum latum uteri – ami tulajdonképpen peritoneum) húzódik
fel kettőzetként, mint mesovarium, hátulsó felszínét azonban nem borítja savós hártya: a hashártya az ovarium
felszínén egyszer csak egy zegzugos vonal (Farré-féle vonal) mentén véget ér, és ettől hátrafelé egyrétegű köbhámot
találunk. Ez alapján az ovarium nem csupán intraperitonealis, de valódi intraperitonealis szerv, hiszen
tulajdonképpen belóg a hasüregbe (cavum peritonei). Ez, valamint az, hogy a petevezetők az ostium abdominale
tubae uterinaevel ugyancsak bevezetnek a hasüregbe, teremti meg a hasűri várandósság lehetőségét.
Az ovulatio általában a petefészek azon oldalán történik, ahol nincs hashártyaboríték. A kilökődött petesejt
(fejlődéstanból tudjuk, hogy a meiosis II. szakaszának metafázisában megrekedt secunder oocyta és az őt körülvevő
corona radiata) a hasüregbe kerül, ahonnan a nyomásviszonyok, valamint a tuba uterinát borító hámsejtek csillóinak
mozgása következtében kerül a tubába, ahol a hüvely, majd a méh felől érkező hímivarsejtek normál esetben
megtermékenyítenék, általában az ampulla tubae uterinae területén. A tubából nagyjából 5 nap alatt a
megtermékenyített petesejt folyamatos osztódásokon keresztül esve vándorol le a méh üregébe, ahol annak
nyálkahártyájába ágyazódik és megkezdi embrióvá fejlődését.
Bizonyos esetekben, ha a kilökődött petesejt nem lép be a tubába, a hímivarsejtek a tuba uterinán keresztül a nő hasüregébe lépnek, ahol
megtermékenyíthetik az ottrekedt petesejtet, mely ezután a hashártyához rögzülve kezdi meg embrionális fejlődését. Ez, lévén a hashártya nem
alkalmas erre, vérzéshez, az embrió halálához, az anyai élet veszélybe kerüléséhez vezethet (az intraabdominalis terhesség csupán a méhen kívüli
terhességek egyik formája; a beágyazódás bizonyos esetekben megtörténhet a tubában is, mely hasonló végkimenetellel járhat).
Azt is mondhatnánk, hogy ez kontár munka – minden sokkal egyszerűbb lenne, ha az ovariumok benne lennének a tubákban. Ugyanakkor tudjuk,
hogy a random mutációk és az őket szelektáló környezeti nyomás nem logikusan építkezik. Az evolúció már csak ilyen.
22
A külső női ivarszervek anatómiája
A külső női ivarszerv tulajdonképpen a szeméremtest (vulva), mely az alább tárgyalt részekből áll. Ahhoz, hogy
megértsük, vissza kell kanyarodnunk a gát képleteihez.
Mint a fejezet elején láttuk, a fascia diaphragmatis urogenitalis inferiortól felületesebben részben a női, részben a
férfi nemre specifikus, részben mindkét nemben megtalálható képleteket látunk. A fascia hátulsó pereme mentén futó
izompáros (m. transversus perinei superficialis) mindkét nemben megtalálható. A mély izomhoz hasonlóan
Ugyancsak a fascia diaphragmatis urogenitalis inferiortól felületesen találjuk mindkét nem erektilis (tehát
merevedésre képes) képleteit. Mindkét nemben alapvetően két ilyen típusú testet találunk, bár alakjuk, méretük és
számuk különböző a két nem között.
Nőben a ramus inferior ossis pubis mentén találjuk a páros barlangostestek (corpus cavernosum clitoridis) hátulsó
részét (crus clitoridis), melyek a symphysis pubica alatt összehajlanak (corpus clitoridis).
A hüvely és a húgycső nyílásától oldalra találjuk a nőben ugyancsak páros szivacsostestek hátulsó részét (bulbus
vestibuli), melyek előre húzódva kialakítják a húgycső külső nyílása előtt a csikló makkját (glans clitoridis). Ehhez forr
hozzá elölről a corpus clitoridis. A bulbus vestibulik közötti terület – ahova a hüvely és a húgycső is nyílik – a vestibulum
vaginae területe. A bulbus vestibulik mögött egy páros mirigyet (glandula vestibularis major Bartholini) is találunk a
gát állományába ágyazva, melyek a vestibulum vaginae hátulsó részébe nyílnak.
Az erektilis testeket mindkét nemben izmok borítják, melyek bár azonos nevűek, az egyes képletek variabilis
elhelyezkedése miatt maguk is különbözőek. A m. bulbospongiosus páros izom, mely a centrum tendineum perinein
ered, és nőben a bulbus vestibulit fedi, majd előre sugárzik a corpus clitoridishez.
A m. ischiocavernosus, mely a ramus inferior ossus pubisról eredve szintén a corpus clitoridishez húzódik, a crus
clitoridiseket borítja.
Mindkét izmot a n. pudendus idegzi be.
23
Ennél felületesebben már csak a bőr alatti kötőszövet és a bőr helyezkedik el. Ha szemügyre vesszük a tájék felületes
anatómiáját, akkor azt láthatjuk, hogy a has alsó régiójában, lefelé, a combok közé terjedve egy enyhén elődomborodó
területet látunk, mely a pubertást követően nőben természetes módon fölfelé lekerekített szőrzettel borított. Ez a
térség a szeméremdomb (mons pubis).
A külső női nemiszervek ettől lejjebb, a combköz rejtekében helyezkednek el, így csak széttárt combok mellett
vizsgálhatók. Mint láttuk, a hüvely, a húgycső és a Bartholin mirigyek külső nyílása a vestibulum vaginae területére
esik, mely definíció szerint a bulbus vestibulik közötti terület. Felületes anatómiában a bulbus vestibulik nem láthatók,
őket enyhén elszarusodó laphám fedi, és kis szeméremajkaknak (labium minus pudendi) nevezzük őket.
24
Előrefelé a két labium minus pudendi összehajlásánál találjuk a glans clitoridist, melyet kis, csukja szerű bőrredő
(preputium clitoridis) fed. Alsó felszínéről egy apró, gyengén elszarusodó bőrredő (frenulum clitoridis) indul, mely
kettéválik és belesugárzik a preputium clitoridis száraival együtt a kisajkakba.
A vestibulum vaginae mögött a két kisajak nyálkahártya redőt alkotva egyesül (frenulum labiorum pudendi).
A kisajkaktól kijjebb találjuk a nagyajkakat (labium majus pudendi), melyek szélesen erednek a symphysis előtt lévő
szeméremdombról (mons pubis), és melyek maguk is subcutan zsírszövettől duzzadó bőrredők. A nagyajkak egy haránt
állású bőrredővel állnak összeköttetésben egymással (commissura labiorum posterior). Az általuk közrefogott térség
a szeméremrés (rima pudendi), melyet nyugalmi esetben (anatómiai alaphelyzet) a nagyajkak zárva tartanak (elfedik
a kisajkakat is).
25
A belső férfi ivarszervek anatómiája
A belső hímivarszervek közé soroljuk a heréket és mellékheréket, az ondóvezetéket, valamint az ondóhólyagot,

prosztatát és a Cowper mirigyeket.
A herék és a mellékherék anatómiája
A herék (testis) páros, szilva alakú és méretű szervek, melyek a hasfal rétegeiből álló zsákban helyezkednek el, a
gáttájékon.
Kreatív orvostanhallgatók szerint könnyű megjegyezni latin nevüket, mivel „fontos a lélek is, meg a testis.” A testis eredeti jelentése tanú: a latin
testamentum (tanúbizonyság) szó is e szóból származik, mivel az ókori Rómában hagyományosan a herére tett kézzel esküdtek (abból a
feltételezésből kiindulva, hogy az ember nem hazudna, ha épp saját becses szervét markolja).
A herék eredetileg a testüregben fejlődnek ki a retroperitoneum kötőszövetében, majd a magzat fejlődése folyamán
a canalis inguinalison keresztül jutnak a herezacskóba egy kötőszövetes köteg (gubernator testis) segítségével (a
folyamat neve a descensus testiculorum, születésre mindkét here többnyire már a herezacskóban található).
A herén megkülönböztethetünk egy alsó, illetve egy felső pólust (extremitas inferior, extremitas superior), valamint
egy elülső és egy hátulsó élet (margo anterior, margo posterior) – utóbbira fekszik rá hátulról és medialról a
mellékhere (epididymis). A here felső pólusán a női ivarutak alkotásában résztvevő Müller-cső fejlődési maradványát
(appendix testis) is megtalálhatjuk.
A herét kívülről vastag, kötőszövetes burok (tunica albuginea) borítja, mely benyomulva a here állományába (septula
testis), lebenyekre tagolja azt (lobulus testis). A here állományát kanyarulatos csatornarendszer (tubulus seminiferus
contortus) tölti ki, melyekben az ivarsejtek fejlődése és érése történik, s melyek az egyenes csatornákon keresztül
(tubulus seminiferus rectus) a here egy hátulsó részében, a mediastinum testisben helyet foglaló csatornahálózatba
(rete testis Halleri) vezetnek. A rete testis Halleriből az ivarsejteket a ductuli efferentes testis (12-14 csatorna) szállítja
tovább a mellékherébe.
A mellékhere (epididymis) a here hátulsó felszínére félhold alakban fekvő szerv, mely a valóságban egyetlen,
számtalanszor feltekert csatornából (ductus epididymidis) áll. Fentről lefelé egyre elkeskenyedő részekre oszthatjuk:
feje (caput epididymidis) a here felső pólusára borul, medialisan halad el a test (corpus epididymidis), míg a farok
(cauda epididymidis) visszahajlik a here mögé, és mint ondóvezeték (ductus deferens testis) folytatódik a canalis
inguinalis irányába az ondózsinór (funiculus spermaticus) részeként.
26
A hereburkok anatómiája
A hereburkok a heréket (és

mellékheréket) körbe vevő rétegek,
melyek tulajdonképpen a hasfal
rétegeinek folytatásaként foghatók fel.
A here legbelső burka a tunica vaginalis

(két rétege: a herére boruló lemez a
lamina visceralis /epiorchium, míg a
távolabbi lemez a lamina parietalis /
periorchium), egy apró peritoneum zsák,
mely a here leszállása során csúszott le
maga is a herezacskóba, majd vesztette el
kapcsolatát a hasi peritoneummal.
Ettől kijjebb találjuk a hasfal szerkezeténél megismert fascia transversalis folytatásaként felfogható fascia spermatica
internát, majd a m. transversus abdominis és m. obliquus abdominis internus közös folytatásaként felfogható m.
cremastert. A hereburkok legkülső rétege a m. obliquus abdominis externus aponeurosisának folytatása, a fascia
spermatica externa.
Legkívül találjuk a herezacskó (scrotum, fontos az egyesszám!) bőrét, mely alatt egy fascia réteg (tunica dartos)
található. Utóbbi közösen fogja körbe a két herét (míg a bentebbi hereburkok egyenként ölelik körbe a heréket),
azonban a középvonalban septumot képezve (septum scroti) két félre választja a herezacskó belső terét.
27
Az ondózsinór anatómiája
A herében keletkező ivarsejtek végül a mellékherébe jutnak, ahol befejezik érésüket, elnyerik a spermiumokra
jellegzetes morfológiát. A mellékhere csatorna (ductus epididymidis) folytatása az ondóvezeték (ductus deferens
testis), mely a here mögött száll fölfelé, és a canalis inguinalison keresztül belép a hasüregbe, a peritoneum mögé
(retroperitoneum), illetve valamivel később alá (infraperitoneum). Az utat nem önmagában, hanem számtalan képlet,
valamint a hereburkok társaságában teszi meg.
Az ondózsinór (funiculus spermaticus) részeként a ductus deferens testisszel halad az a. ductus deferentis (a ductus
deferens saját artériája, mely az a. iliaca interna ága, és megfelel a nőben található a. uterinának.), az a. testicularis
és a v. testicularis (plexus pampiniformis), valamint a n. genitofemoralis r. genitalisa.
A funiculus spermaticus külső rétegeit a hereburkok képezik, melyek azonban folyamatosan „lehámozódnak” a
funiculusról, ahogy az a canalis inguinalison keresztül áthalad a hasfal rétegein. Az anulus inguinalis superficialisznál
elveszti a fascia spermatica externát, a m. obliquus abdominis internus és m. transversus abdominisen való
áthaladásakor a m. cremastert, míg a fascia transversalison (anulus inguinalis profundus) való átlépésénél leválik róla
a fascia spermatica interna is, és a funiculus képletei különböző irányokban indulnak meg a hasüregben. Az a.
testicularis és v. testicularis hátra, a retroperitoneum irányába húzódik (a vese ereinek magasságába), míg a ductus
deferens testis leszáll a kismedencébe, a húgyhólyag mögé.
28
Az ondóhólyag anatómiája
A kétoldali ductus deferens (miután elölről és fentről hátra és lefelé haladva kereszteződött az ureterekkel), a hólyag
hátulsó felszínén húzódik a dülmirigy (prostata) irányába.
Ugyancsak a hólyag hátulsó felszínén (fundus vesicae) helyezkedik el a páros, számtalanszor feltekeredett ondóhólyag
(vesicula seminalis), mely átmetszetben az anatómusokat málnára emlékeztette. A ductus deferens terminalis részén
egy tágulat (ampulla ductus deferentis) helyezkedik el, mely egybenyílik a vesicula seminalis kivezető csövével
(ductus excretorius). Innentől kezdve a közös vezetéket, mely majd a pars prostatica urethraebe nyílik, ondókilövellő
csatornának (ductus ejaculatorius) nevezzük. A hólyag hátulsó felszínét borító hashártya lemez épp hogy rálóg a
vesicula seminalis felső felszínére, majd innen visszahajlik a rectumra (excavatio rectovesicalis)
Működését tekintve a vesicula seminalis járulékos nemi mirigy, váladéka okozza az ondó ejakuláció utáni rövid időre
való megalvadását (mely azonban aztán perceken belül oldódik).
29
A dülmirigy anatómiája
A dülmirigy (prostata) páratlan, szelídgesztenye alakú és méretű szerv, mely a húgyhólyag alatt foglal helyet. Felfelé
tekintő bázisa (basis prostatae) a hólyagalappal gyengén összenőtt, míg lefelé tekintő csúcsa (apex prostatae) a
diaphragma urogenitaléval érintkezik.
Elülső felszíne laposabb, hátulsó, domborúbb része a rectum előre domború görbületéhez (flexura sacralis) fekszik
hozzá. Állománya körül öleli a húgycső (urethra) egy részét (pars prostatica urethrae), méghozzá úgy, hogy a
mirigyállomány nagy része az urethra mögött helyezkedik el, előtte csak egy főként simaizmot és kötőszövetet
tartalmazó területet találunk (isthmus prostatae). A húgycső a prostata horizontális metszetén előre tekintő nyíl alakú
– a hátulról beemelkedő terület neve colliculus seminalis.
A basis prostatae és hátulsó felszín határán halad keresztül a mirigyen a ductus deferens és a ductus excretorius
vesiculae seminalis egyesüléséből létrejött ductus ejaculatorius, melyek nagyjából a mirigy közepén, a colliculus
seminalison nyílnak az urethrába. A két benyílás fölött, a középvonalban találunk egy vakon végződő járatot a
colliculus seminalis állományában (utriculus prostaticus), mely a női ivarszervek telepét adó ductus
paramesonephricus (Müller-cső) fejlődési maradványa („férfi hüvely/méh”).
A prostata mirigyállománya 3 részre tagolható: közvetlenül az urethra körül helyezkednek el a mucosalis

(periurethralis) mirigyek, melyek közvetlenül nyílnak a húgycsőbe. Egy réteggel kintebb, helyezkednek el a
submucosus (centralis) mirigyek, melyek egy-egy kivezetőcsővel a colliculus seminalis két oldalán elhelyezkedő
barázdába öntik váladékukat. Ugyan ide, de medialisabban nyílnak be a prostata oldalsó/hátulsó lebenyeiben
elhelyezkedő fő (perifériás) mirigyek. A mirigy váladéka a spermiumok mozgását aktiváló hatású.
Végbéllel való kapcsolata (ld. fentebb) diagnosztikai szempontból is fontos: a prostata daganatos elváltozásai a végbélbe vezetett ujjal (rectalis
digitalis vizsgálat – RDV), vagy eszközzel (pl. ultrahang fej) diagnosztizálhatók. Az egészséges prostata rugalmas, radírgumi tapintatú, a
porckemény tapintat felveti rosszindulatú folyamat gyanúját. A pontosabb diagnózis érdekében a szövettani mintavétel is a végbélen keresztül
történhet meg.
Ugyancsak fontos megemlíteni az egyes mirigyterületek eltérő viselkedését. A mucosus és submucosus mirigyek megnagyobbodása általában
jóindulatú (melyet BPH-nak, azaz benignus prostata hyperplasiának nevezünk), és hamar okoz tünetet, lévén a fokozott sejtszaporulat
összenyomja a mirigy közepén áthaladó urethrát, ezáltal vizelési nehézséget okoz.
30
Ezzel szemben, az oldalsó-hátulsó lebenyekben elhelyezkedő fő mirigyek megnagyobbodása gyakrabban rosszindulatú (malignus, tehát
dagantos elváltozás a prosztata rák/carcinoma). Mivel ezen mirigyek távol vannak az urethrától, és inkább hátrafelé növekednek, mintsem az
urethra körül, nem igen okoznak vizelési nehézséget, ezáltal nem kerülnek időben felfedezésre. Ezért is fontos, hogy 40 év feletti férfiak esetén a
végbélen át végzett szűrővizsgálat (RDV) 2-3 évente elvégzésre kerüljön: minél korábban fedezünk fel egy daganatot (pl. amikor még nem okoz
egyáltalán tünetet, mert kis méretű), annál nagyobb az esély a gyógyulásra!
Közösülés során férfiban a nemi aktus csúcsán sympathicus hatásra a ductus deferens testis (amely ugye a ductus
epididymidis folytatása) ritmikus összehúzódásba kezd, és a mellékheréből a váladékot (ivarsejteket és egyéb
összetevőket) a férfi húgycső prostaticus (pars prostatica urethrae) szakaszába préseli. Az ejaculatum további útját a
férfi húgycsőben a külső férfi nemiszervek izmai segítik.
31
A külső férfi ivarszervek anatómiája
A külső férfi ivarszerv tulajdonképpen a hímvessző (penis), mely az alább tárgyalt részekből áll. Ahhoz, hogy
megértsük, itt is vissza kell kanyarodnunk a gát képleteihez.
Mint a fejezet elején láttuk, a fascia diaphragmatis urogenitalis inferiortól felületesebben részben a női, részben a
férfi nemre specifikus, részben mindkét nemben megtalálható képleteket látunk. A fascia hátulsó pereme mentén
futó izompáros (m. transversus perinei superficialis) mindkét nemben megtalálható. A mély izomhoz hasonlóan
Ugyancsak a fascia diaphragmatis urogenitalis inferiortól felületesen találjuk mindkét nem erektilis (tehát
merevedésre képes) képleteit. Mindkét nemben alapvetően két ilyen típusú testet találunk, bár alakjuk, méretük és
számuk különböző a két nem között.
A fascia diaphragmatis urogenitalis inferiortól felületesen, a ramus inferior ossis pubisokkal párhuzamosan erednek
a barlangos testek (corpus cavernosum penis), melyek kezdeti szakaszát crus penisnek nevezzük. A barlangos testek
előrefelé egymás mellé térnek, majd vakon végződnek a penist alkotó másik képlettől (corpus spongiosum penis, ld.
lentebb) dorsalisan.
A fascia diaphragmatis urogenitalis inferior középvonalban helyezkedik el a corpus spongiusom penis, mely a nő
bulbus vestibulijainak felel meg, azonban férfiban páratlan képlet (fejlődéstanilag férfiban a két oldali telep a
középvonalban összeolvadt), melynek leghátulsó, tágult részét bulbus penisnek nevezzük, míg elülső, dorsal felé
fölkanyarodó és kiszélesedő végpontja a makk (glans penis): e mögött végződnek a corpus cavernosumok.
A corpus spongiosum a diaphragma urogenitale azon részén helyezkedik el, ahol az urethra külső nyílása van -
férfiban ezáltal az urethra nem egyenesen a gáton nyílik, hanem a corpus spongiosum teljes hosszában végighalad
(pars spongiosa urethrae), és annak végében, a glans penisben vetett terminalis tágulata után (fossa navicularis)
nyílik a makk csúcsán (ostium urethrae externum).
32
Férfiban a m. bulbospongiosus ugyancsak a gát centrum tendineumáról ered, majd a bulbus penis középvonalában
az ellenoldali izommal mint raphe musculi bulbospongiosi összefonódik. Funkciója szempontjából a m.
bulbospongiosus férfiban a vizelés végén a húgycsőben maradó vizelet kiürítésére szolgál (bár anatómusok viccesen
meg szokták jegyezni, hogy a férfi húgycsőből az utolsó csepp vizeletet a kéz m. opponens pollicis izma préseli ki).
Ugyancsak a m. bulbospongiosus feladata az ejaculatio segítése: ritmusos, közel másodpercenkénti összehúzódása

támogatja a húgycsőbe jutott ondó kilövellését. A corpus cavernosumokat férfiban ugyancsak a páros m.
ischiocavernosus fedi.
Férfiban a corpus cavernosumok erős kötőszövetes burokkal rendelkeznek (tunica albuginea), mely
rugalmatlanságából adódóan a penis erekciós képességének alapja. Nemi izgalom során parasympathicus hatásra a
hímvessző véráramlása fokozódik, a corpus cavernosumok (és a corpus spongiosum) megtelnek vérrel. Lévén a tunica
albuginea rugalmatlan, ezáltal tágulásra sem képes. Így a corpus cavernosumok vérrel telítődése a nyomás
emelkedésével jár együtt, mely az egész szerkezet megkeményedését, megmerevedését idézi elő.
33
A corpus cavernosumok között a tunica albuginea egy nem
tökéletes septumot is kialakít (septum penis).
A penis erektilis testeit fascia rétegek fedik be (fascia penis),

melyek között a hímvessző ereit és idegeit találjuk (részleteiben
ld. később).
A hímvessző (penis) a symphysis előtti tájék bőrrel fedett

hengeres képlete, melyen megkülönböztetünk tövet (radix
penis), testet (corpus penis) és makkot (glans penis). Elölről
rátekintve a penisre nem látjuk a férfi külső nemiszerv teljes
kiterjedését (ugyanis erektilis testei a gátról erednek, ahogy azt
feljebb láttuk): a penis szót csak a szabadon álló részre
alkalmazzuk. A radix penist a sypmpyshis elülső felszínéhez a
ligamentum suspensorium penis rögzíti.
Bőre igen vékony, alapja felett elmozgatható, bőr alatti

zsírszövettel nem bír. A sypmphysis előtti tájékon ellenben
vaskos zsírpárna helyezkedik el (mons pubis). Lecsüngő penisen
az előre tekintő felszín a dorsum penis, a hátra tekintő pedig a
facies urethralis. A dorsum penis bőrét egy erős, kanyargós
lefutású, bőr alatti véna (v. dorsalis penis superficialis)
domborítja ki.
A corpus spongiosum terminalis kiszélesedését, a makkot (glanst) a penis többi részétől sekély barázda választja el
(sulcus coronarius), mely mentén a makkon egy kiemelkedő peremet találunk (corona glandis). A barázda a dorsalis
oldalon kifejezett.
A penis csúcsán a bőr egy redő formájában visszahajlik a makk mögötti barázdához: ez a fityma (preputium). A
preputium általában csak kamaszkor előtt borítja teljesen a makkot, a pubertas kezdete után valamivel hátrébb
húzódik. A preputium bőrét ventralisan egy saggitalis állású redő, a fitymafék (frenulum preputii) rögzíti a makkhoz.
A preputium és a glans bőre között meggyűlő, jellegzetes szagú, faggyú szerű anyag (smegma preputii) főleg az
érintkező hámfelületek elzsírosodásából keletkezik (a glans és a preputium bőrében csak kevés faggyúmirigyet
találni).
34
Az urogenitalis rendszer vérellátásra
Az urogenitalis rendszer vérellátása kevésbé egybefüggő, mint az emésztőrendszernél láttuk, lévén maga a
szervrendszer is sokkal széttagoltabb. Az aortából és ágrendszeréből számtalan önálló artéria ered az uropoeticus,
valamint a genitális apparátus ellátására – a két rendszer gyakran osztozik is az egyes ereken, így tárgyalásukat célszerű
egyben végezni.
Az urogenitalis rendszer artériái
A vesék artériás vérellátását az aorta abdominalisból közvetlenül az a. mesenterica superior alatt, az L1 csigolya alsó
szélénél eredő páros, zsigeri ág, az a. renalis dextra és a. renalis sinistra biztosítja. Mivel az aorta abdominalis és a v.
cava inferior a hasűr ezen szakaszán egymás mellett haladnak, a jobb a. renalis az aortából a v. cava inferior mögött
átnyúlva éri el a vesehilust (az aorta jobb karjával hátulról átkarolja a v. cava inferiort, mint Jack Rose-t a Titanic
orrában.) Ebből adódik, hogy az a. renalis dextra valamivel hosszabb, mint a bal (a vénáknál épp fordítva).
Lévén a vesék eredetileg a csípőtányérban fejlődnek ki, és onnan szállnak fel felnőttben elfoglalt helyükre (ascensus renis), vándorlásuk során
folyamatosan újabb artériák nőnek hozzájuk az aorta abdominalisból, melyek aztán el is sorvadnak, ahogy a vesék tovább haladnak fölfelé. Ez
az elsorvadás nem mindig tökéletes, így a páciensek egy részében az a. renalisokon kívül találhatunk ún. polaris artériákat, melyek a vesék
valamelyik végéhez húzódnak.
35
A mellékvesék artériái három helyről származnak: közvetlenül a diaphragma hiatus aorticusán való átlépés után ered
az aorta abdominalisból az a. phrenica inferior, mely a rekesz alsó felszínéhez húzódik, és elhaladtában leadja az a.
suprarenalis superiort. Közvetlenül az aorta abdominalisból, az a. renalisok eredése felett indul az a. suprarenalis
media, míg az a. suprarenalis inferior az a. renalisok ága.
Az ureterek nem rendelkeznek dedikált artériával, ellátásukat a környező erekből (a. renalis, a. gonadalis, a. iliaca
communis, a. iliaca interna, a. vesicalis superior, a. uterina, a. rectalis media, a. rectalis inferior) képződő fonat
biztosítja.
A hólyag artériás vérellátása az a. iliaca internákból

származik, részben közvetlenül (a. vesicalis
inferior), részben az egykori a. umbilicalison
keresztül (distalis része születés után elzáródik,
mint ligamentum umbilicale mediale, proximalis
részéből ered az a. vesicalis superior).
A női húgycső vérellátását az a. pudenda

internából, az a. uterinaból és az a. vesicalis
inferiorból kapja.
Az ovariumok artériái (a. ovarica), az aorta

abdominalisból erednek a veseartériák
magasságában, majd a retroperitoneum
szövetében szállnak le a m. psoas major előtt
(kereszteződve az ureterrel!), végül a
kismedencében kissé medial felé fordulva redőbe
emelve a hashártyát (ligamentum suspensorium
ovarii) érik el a szervet. A ligamentum latum uteri
lemezei között az a. ovarica ágakat bocsát a tuba
vérellátására is (r. tubarius).
36
A méh artériája az a. uterina, mely a kismedencében válik le az a. iliaca internából, és amely a fentről leszálló uretert
alulról megkerülve húzódik medial felé a ligamentum latum uteri lemezei közé lépve, a méhhez. A szerv oldalán
sokszorosan feltekeredve oszlik, miközben a fundus területén a tubához (r. tubarius), a méhnyak területén a hüvely
felső részéhez (r. vaginalis) is ágakat bocsát.
Bár általában nem kerül felsorolásra az a. iliaca interna ágai között, egyes könyvek említést tesznek az ún. a
vaginalisról (rendszerint több artéria), melyek közvetlenül a hüvely ellátását végzik.
A herék artériái (a. testicularis) az ovariumok artériáihoz

hasonlóan az aorta abdominalisból erednek a
veseartériák magasságában, majd a retroperitoneum
szövetében szállnak le a m. psoas major előtt
(kereszteződve az ureterrel!). A medencebemenet
magasságában a ductus deferens testis, v. testicularis
(ld. lentebb), nyirokerek és a n. genitofemoralis r.
genitalisának társaságában áthaladnak a canalis
inguinalis belső nyílásán (anulus profundus), ahonnan a
csatornában előrefelé húzódva magukra szedik a hasfal
rétegeit (ld. fentebb), míg végül a canalis inguinalis
medialisabban lévő anulus superficialisán kilépnek, mint
funiculus spermaticus.
A külső nemiszervek vérellátását mindkét nemben az a.

iliaca internából eredő a. pudenda interna végzi. Az ér a
hiatus infrapiriformison lép ki a medencéből a
farrégióba, ahonnan a foramen ischiadicum minuson
visszakanyarodva a gátra kerül. Miközben átlép a
foramen ischiadicum minuson végig a m. obturator
internus izomfasciájába ágyazottan halad (canalis
obturatorius Alcocki), véna és ideg párjával (v. pudenda
interna, n. pudendus!).
37
A gát területére érve az a. pudenda interna leadja a végbél utolsó szakaszát ellátó artériát (a. rectalis inferior),
valamint a gát szövetét ellátó ágakat (r. perinei), majd a diaphragma pelvis és diaphragma urogenitale közé lépve
előrehúzódik a trigonum urogenitale területére.
Itt nőben leadja az a. bulbi vestibulit a kisajkak ellátására, valamint az a. urethralist a húgycső terminalis szakaszához.
A. profunda clitoridis ága belép a crus clitoridisekbe, míg az a. pudenda interna végága (a. dorsalis clitoridis) a
diaphragma urogenitale és a symphysis közötti apró résen a corpus clitoridis dorsalis felszínére lép.
Férfiban a trigonum urogenitale területén leadja az a. bulbi penist a bulbus penis ellátására, valamint az a. urethralist
a húgycső terminalis szakaszához. A. profunda penis nevű ága belép a crus penisbe, míg az a. pudenda interna végága
(a. dorsalis penis) a diaphragma urogenitale és a symphysis közötti apró résen a corpus penis dorsalis felszínére lép.
38
A húgyivari rendszer artériás vérellátása
• aorta abdominalis
o a. phrenica inferior
§ a. suprarenalis superior
o a. renalis
§ a. suprarenalis media
o a. ovarica / a. testicularis (a. gonadalis)
§ r. ovaricus*
§ r. tubarius*
o a. iliaca communis
§ a. iliaca interna
• a. umbilicalis
o a. vesicalis superior
• a. vesicalis inferior
• a. uterina** / a. ductus deferentis
o r. tubarius***
o r. ovaricus***
o r. vaginalis
• a. pudenda interna
o a. bulbi vestibuli / a. bulbi penis
o a. profunda clitoridis / a. profunda penis
o a. dorsalis clitoridis / a. dorsalis penis
*: csak az a. ovarica esetén értelmezhetőek

**: ágai anastomizálnak az a. ovarica ágával
***: csak az a. uterina esetén értelmezhetőek
Az urogenitalis rendszer vénái
A korábbi szervrendszereknél megismertekhez hasonlóan a vénás rendszer felépítése alapvetően hasonló az artériás
rendszeréhez, azonban jó néhány ponton eltér attól. A vesevénák (v. renalis dextra et sinistra) a v. cava inferiorba
ömlenek. Lévén az aorta a gerincoszlop előtt halad, a v. cava inferior pedig tőle jobbra helyezkedik el, a jobb oldali v.
renalis a rövidebb, bal oldali v. renalis pedig áthajlik az aorta előtt, hogy elérje a bal vese hilusát. A mellékvesék vénája
(v. suprarenalis) vagy a v. cava inferiorba, vagy a v. renalisokba nyílik.
Az ureterek vénái egyrészt a hátulsó hasfali vénák irányába, másrészt a plexus venosus vesicalis (ld. lentebb) irányába
drenálódnak.
A hólyag vénás vére a plexus venosus vesicalison keresztül vezetődik a v. vesicalisokon keresztül a v. iliaca interna
felé, míg a női húgycső vénái a hólyag és a hüvely körüli vénás fonat felé drenálódik.
Az ovarium vére a v. ovaricán keresztül jut a jobb oldali ovarium esetén közvetlenül a v. cava inferiorba, míg a bal
ovarium esetén a v. renalis sinistrába.
A méh vénás vére a plexus venosus uterovaginalisba kerül, mely a ligamentum latum uteri lemezei között helyezkedik
el (mesometrium). Innen a vér főleg a v. uterinán keresztül halad a v. iliaca interna irányába, de a plexus venosus
uterovaginalis anastomosis rendszert képez a v. pudenda internával, valamint a v. ovaricaval is.
39
A hüvely vénás vére ugyancsak a plexus venosus uterovaginalisba gyűlik, ahonnan elsősorban a v. pudenda internán
keresztül távozik a v. iliaca interna irányába.
A herék vénás vére a v. testicularisokon keresztül ömlik jobb oldalon közvetlenül a v. cava inferiorba, bal oldalon a v.
renalis sinistrába. Az ér alsó szakaszán mintegy spirális hálózatot alkotva befonja az a. testicularist: a struktúrát plexus
pampiniformisnak nevezzük, funkciója a hő elvezetése a centralisan futó artériából.
Az a. testicularisban a testből meleg,
a maghőmérséklethez közeli
hőmérsékletű (37-37,5° C) vér áramlik
a herék irányába. A férfi ivarsejtek
megfelelő éréséhez azonban ennél
hűvösebb, 35° C körüli hőmérséklet
szükséges (ezért helyezkednek el a
hasüreg egy alsó, zsákszerű
kitüremkedésében). Az a.
testicularisban áramló meleg vér
ugyancsak túlmelegítené a heréket,
az ivarsejtek érési hibájához, akár
daganatképződéshez is vezethetne.
Ezért az emlős fajok evolúciója során
a heréből visszafelé tartó, hűvösebb
vért szállító v. testicularis az artéria
köré tekeredve az érintkező falakon
keresztül elvonja a hőt az artériától,
azt visszaszállítja a testbe
(ellenáramlásos hőkicserélő). Ezáltal
mire az artéria kiér a herébe, már
kellően lehűlt vért tartalmaz.
A jobb és a bal oldal közötti elvezetési

különbség lehetőséget teremt betegségek
kialakulására: mivel a bal heréből a vér a v.
testicularison keresztül a v. renalis sinistrába
jut, majd onnan a v. cava inferiorba, hosszabb
utat jár be, mint a jobb here esetén (ahol a v.
testicularis közvetlenül a v. cava inferiorba
ömlik). Ezért látjuk gyakrabban a bal here
visszértágulatát: a hosszabb út miatt a vér
jobban visszapang, jobban kitágíthatja a here
vénáit, melyek a herezacskón is áttűnhetnek.
A hólyagalapon elhelyezkedő prostata vénás

elvezetése ugyancsak bonyolult. Vére a szerv
körüli vénás fonatból (plexus prostaticus)
főleg a plexus vesicalis irányába ömlik,
ugyanakkor a kismedence vénás hálózatán
keresztül kapcsolatban áll a sacralis vénákkal,
valamint a gerincoszlop vénás hálózatával
(plexus venosus vertebralis).
Ez az anatómiai kapcsolat magyarázza prostata daganatban a gerincáttétek megjelenését.
A férfi húgycső vénás elvezetése részben a v. pudenda internán, részben a plexus prostaticuson és plexus vesicalison
keresztül történik a v. iliaca interna irányába.
40
Az urogenitalis rendszer vénái
• v. cava inferior
o v. suprarenalis dextra
o v. renalis sinistra
§ v. suprarenalis sinistra
§ v. gonadalis sinisra
o v. renalis dextra
o v. gonadalis dextra
o v. iliaca communis
§ v. iliaca interna
• v. vesicalis superior*
• a. vesicalis inferior*
• v. uterina
o r. tubarius**
o r. ovaricus**
o r. vaginalis
• v. pudenda interna
o v. bulbi vestibuli / v. bulbi penis
o v. dorsalis clitoridis / v. dorsalis penis
*: anastomosis rendszerük a plexus vesicalis

**: anastomizálnak az a. ovarica ágával
41
Az urogenitalis rendszer nyirokelvezetése
Az urogenitalis szervrendszer nyirokelvezetése összetett, a külső- és belső nemiszervek esetén párhuzamos utakon
jutunk el a centralis nyirokutakhoz, mely az egyes szervek gyulladásainak, daganatainak terjedési útját is megszabja.
A vesék nyirka egy felszínes és egy mély rendszerbe szedődik össze, majd a vesekapun keresztül az aorta körüli
nyirokcsomókba jut (nodi lymphatici lumbales), ahonnan a jobb és bal truncus lumbalis szállítja a nyirkot az aorta
rekeszen való átlépésénél elhelyezkedő cysterna chyliibe. Az ureterek nyirka az aorta körüli, valamint a hólyag
nyirkával együtt az a. iliaca externa és a. iliaca interna körüli nyirokcsomókba vezetődik.
Az ovarium nyirokerei ugyancsak az aorta abdominalis menti nyirokcsomókhoz futnak.
A méh nyirka több irányba is drenálódhat: felső részéből (corpus, fundus) a nyirok az a. ovarica menti nyirokutakon
keresztül az aorta abdominalis menti nyirokcsomókba jut (nodi lymphatici lumbales), középső és alsó részéből (cervix
uteri) a ligamentum latum uteri lemezei között a nyirok az a. iliaca interna és a. iliaca externa körüli nyirokcsomókba
kerül, míg a ligamentum teres uteri mentén a nyirok a nodi lymphatici inguinales profundiba is eljuthat.
A hüvely felső kétharmadából a nyirok az a. iliaca interna és a. iliaca externa körüli nyirokcsomókba (nodi limphatici
iliaci interni, externi), míg az alsó egyharmadból a nodi lymphatici inguinales profundiba jut.
A here nyirokelvezetése esetén fontos kiemelni, hogy míg a magából a heréből a nyirokerek a funiculus spermaticus
útján a hasüregbe, az aorta körüli nyirokcsomókba drenálódnak, addig a herezacskóból (scrotum) a nyirok a mély
inguinalis nyirokcsomókba jut (nodi lymphatici inguinales profundi).
A külső női és férfi ivarszervek nyirka a mély- és felületes inguinalis nyirokcsomókba szedődik össze, majd innen jut
tovább az a. iliaca externa mentén elhelyezkedő nyirokcsomók keresztül a truncus lumbalisok irányába.
42
Az urogenitalis rendszer beidegzése
Ahogy az emésztőrendszer szerveinél már láttuk, a zsigerekről (azaz a belső szervekről) általánosságban elmondható,
hogy háromféle beidegzéssel rendelkeznek: az érző axonok egyrészt tájékoztatják a központi idegrendszert az adott
belső szerv állapotáról (teltségéről, tápanyag tartalmáról), másfelől helyi reflexek kialakításában vesznek részt. A
vegetatív beidegzés a szervek környezeti változásokhoz való alkalmazkodását biztosítják, míg a motoros beidegzés a
harántcsíkolt izmokat működteti. Az urogenitalis rendszer beidegzése két nagyobb ideghálózaton keresztül történik. A
vesék és az ureterek beidegzését az aorta körüli idegfonat részei látják el, míg a kismedencei szervek a plexus
hypogastricus superioron és inferioron keresztül kapják beidegzéssüket. Ezek részleteit ld. alább.
A sympathicus beidegzés
A sympathicus idegrendszer urogenitalis szerveket közvetlenül ellátó sejtjei (ganglionaris sympathicus idegsejtek) az
aorta előtt, annak páratlan zsigeri ágai körül helyezkednek el, ezek alkotják az ún. prevertebralis ganglionokat.
Mint A vegetatív idegrendszer anatómiája c. fejezetben látni fogjuk, az egyes sympathicus (és parasympathicus) ganglionok idegsejtjei nem
maguktól működnek: a központi idegrendszer területén (sympathicus rendszer esetén a gerincvelőben) helyet foglaló ún. preganglionaris
neuronok idegzik be őket. A dúcok ellátásának részleteit (a preganglionaris idegsejtek axonjainak útját ld. a megfelelő fejezetben.)
A vesék sympathicus beidegzése összetett. A ganglionaris sympathicus idegsejtek az aorta első, páratlan zsigeri ága
körüli ganglion coeliacumban, az a. mesenterica superior körüli ganglion mesentericum superiusban, valamint a
veseartériák körüli ganglion renalékban helyezkednek el (utóbbi két ganglion csoportot együttesen szokás ganglion
aorticorenalénak is nevezni). Az idegsejtek axonjai innen a hilus renalison keresztül lépnek be az erek mentén (plexus
renalis), ahol a vese vérátáramlását csökkentik, só visszaszívását fokozzák a vérnyomás emelése érdekében.
Az ureterek sympathicus beidegzése

ugyancsak a felsorolt ganglionokból történik,
részben a plexus renalison át, részben az
aorta felszínén futó ún. plexus
intermesentericuson keresztül (a felsorolt
dúcokban ülő ganglionaris idegsejtek a
plexusokon keresztül bocsájtják axonjaikat a
célszervhez). Bár az ureter teljesen autonóm
módon is működőképes, a sympathicus
beidegzése fokozza perisztaltikáját.
A húgyhólyag sympathicus beidegzését a

kismedence területén hátul, két oldalt
található idegfonat (plexus hypogastricus
inferior) dúcaiban ülő, sympathicus
ganglionaris idegsejtek végzik (legalábbis
részben). Az axonok a plexus hypogastricus
inferioron keresztül érik el a szervet, és a
hólyag testét alkotó simaizom (m. detrusor
vesicae) elernyedését eredményezik,
valamint fokozzák a hólyag belső
záróizmának (m. sphincter vesicae internus)
tónusát, ezáltal gátolva a vizeletürítést. A
hólyagalap sympathicus beidegzéséhez
valószínűleg a hólyagalap területén található
sympathicus idegdúcok ganglionaris sejtjei is
hozzájárulnak.
43
A petefészkek beidegzését a ganglion coeliacumban és ganglion aorticorenaléban ülő sejtek adják, melyek axonjai az
a. ovaricákat követve érik el a szervet. A herék sympathicus beidegzése az ovariumokéval megegyező mintát követ.A
petevezetők, a méh és a hüvely sympathicus beidegzése a plexus hypogastricus inferior dúcaiból történik, a
ganglionaris sympathicus idegsejtek a plexuson keresztül bocsájtják axonjaikat a szervek ereihez, simaizmához és
mirigyeihez. Férfiban a prostata és a vesicula seminalis sympathicus beidegzése is hasonlóan plexus hypogastricus
inferior idegdúcaiból történik.
A külső nemiszervek sympathicus beidegzése szintén a plexus hypogastricus inferior dúcaiból történik, a n.
cavernosusokon át. Parasympathicus aktivitást követő sympathicus stimulus hatására férfiban ejaculatio történik.
A parasympathicus beidegzés
A húgyivari szervrendszer parasympathicus beidegzését a szervek falában található parasympathicus idegsejtek végzik,
melyek – a sympathicus idegsejtekhez hasonlóan – dúcokba tömörülnek (falban lévő, azaz intramuralis
parasympathicus dúcok), és axonjaikon keresztül aktiválják a szervek simaizmait, mirigyeit. A parasympathicus
ganglionsejtek szabályozását részben az agytörzs végzi a n. vaguson (n. X.) keresztül, részben a sacralis gerincvelőtől
ide érkező idegek hozzák létre.
A n. vagusok (n. X.) a mellkasban a bifurcatio tracheaetől az oesophagus két oldalán haladnak kezdetben, majd a belek
forgásának következtében a jobb n. vagus (n. X.) az oesophagus (majd a gyomor) elülső felszínére lép, míg a bal oldali
a hátulsóra, és kialakítják az elülső és hátul bolygóideg törzseket (truncus vagalis anterior, truncus vagalis posterior).
A truncus vagalis posterioron keresztül az agytörzsi idegsejtek axonjai a plexus coeliacusba és plexus mesentericus
superiorba sugározva érik el a vesék falában lévő ganglionaris parasympathicus idegsejteket. A n. vagust (n. X.) a
hasüregben nem látjuk, mivel axonjai a truncus vagalisoktól distalisan részben a szervek falában, részben az aorta
körüli plexusokhoz csatlakozva futnak.
A kismedencei urogenitalis szervek parasympathicus beidegezését ugyancsak a szervek falában található intramuralis
parasympathicus ganglionok idegsejtjei (ganglionaris parasympathicus idegsejtek) végzik. Ezeket az idegsejteket a
sacralis gerincvelő idegsejtjei (preganglionaris parasympathicus idegsejt) látják el, a plexus hypogastricus inferioron
keresztül. A parasympathicus rendszer aktiválódása a húgyhólyag összehúzódását (m. detrusor vesicae) és a belső
sphincter (m. sphincter vesicae internus) elernyedését okozza, ezzel vizeletürítést kiváltva.
44
A külső nemiszervek parasympathicus ganglionaris idegsejtjeit
ugyancsak a sacralis gerincvelő aktiválja, az idegsejtek a n.
pudendushoz csatlakozva érik el az intramuralis ganglion
sejteket.
Az érző beidegzés
A vesék érző beidegzését főleg a n. vagushoz (n. X.) tartózó érző

axonok végzik, ez alól kivételt képez a fájdalom. Utóbbit olyan
perifériás érző idegsejtek szállítják el a gerincvelőbe (!), melyek
a ganglion intervertebrálékban ülnek, és melyek axonjai a
sympathicus idegrendszeri fonatokkal (plexusok) érik el a
szervet. A vesék sérülései, gyulladásai során a fájdalom tehát a
gerincvelőbe jut, ahonnan a gerincvelői fájdalomérző idegsejtek
továbbítják az információt az agy felé.
A kismedencei urogenitalis szervek érző beidegzését teljes egészében a ganglion intervertebralékban ülő, ún.
pseudounipolaris érző idegsejtek biztosítják, melyek az érző információt a gerincvelő irányába továbbítják. Az axonok
a fent említett plexusokkal haladnak a szervektől a gerincvelő felé.
A külső nemiszervek érző beidegzését ugyancsak a ganglion intervertebralék pseudounipolaris érző idegsejtjei
biztosítják, a sejtek perifériás axonjai a n. pudendusszal érik el a célszervet.
Akárcsak az emésztőrendszeri szervek érző beidegzésénél, az urogenitalis rendszer szerveinél is csak nehezen
lokalizálható a fájdalom, ugyanis a gerincvelői fájdalomérző sejtek több helyről is kaphatnak fájdalom információt: a
ganglion intervertebráléban ülő perifériás érzősejtek egy része a testfaltól, míg más része a belső szervektől szállít
információt, akár ugyan ahhoz a gerincvelői fájdalomérző sejthez. Mint később (A központi idegrendszer
mikroszkópiája c. fejezteben) látni fogjuk, a gerincvelői idegsejt ezt az információt (a fájdalmat) továbbítja az agyban
elhelyezkedő thalamushoz, ahonnan az információ végső soron a kéreghez kerül és tudatossá válik (fáj!). Ugyanakkor,
mivel a gerincvelői sejt innen is és onnan is kaphatta az információt, az agykéreg nem tudja megmondani, hogy honnan
jött.
Ezért tapasztaljuk a belső szervi fájdalmaknál, hogy a fájdalom „eredetét” (az ingerület kiindulási helyét) nem tudjuk
olyan pontossággal megmondani, mint a testfali fájdalmaknál (pl. a bőrt érintő sérüléseknél, lábszártörésnél).
A herezacskó beidegzését a canalis inguinalison áthaladó, n. genitofemoralis r. femoralisa végzi.
45
A motoros beidegzés
Az urogenitalis szervrendszer egyetlen harántcsíkolt izma a húgycső külső záróizma (m. sphincter urethrae externus,
vagy nőben m. sphincter urethrovaginalis), melynek motoros beidegzését a medencéből a hiatus infrapiriformison
kilépő, és a canalis pudendalisban ide kanyarodó n. pudendus ágai végzik. Motoros beidegzéssel rendelkező
harántcsíkolt izom lévén akaratlagosan működtethető, melyet azonban tanulni kell: a belső záróizom (m. sphincter
urethrae internus, simaizom, vegetatív beidegzéssel, ld. fentebb) csupán addig zárja le a húgyhólyagot, amíg abban
nem halmozódik fel vizelet. A nyomás emelkedésével a m. sphincter urethrae internus reflexesen elernyed, és utat
enged a vizeletnek. A m. sphincter urethrae externus továbbra is képes megakadályozni a vizeletürítést, ennek
képessége azonban emberben csak a 2-3. életév között jelenik meg (itt fontos megjegyezni, hogy az akaratlagos
vizelettartás nem pusztán emberi képesség, bizonyos háziállataink is megtaníthatók rá!).
A n. pudendus a gáttájékon elágazva motorosan beidegzi valamennyi gátizmot, valamint a benne haladó, a ganglion
intervertebralék érző idegsejtjeinek perifériás axonjai biztosítják a külső nemiszervek érző beidegzését is.
Az urogenitalis rendszer beidegzésének tárgyalásával a fejezet végére értünk, mely egyben a második, belső szerveket
tárgyaló rész vége is. A Túlélőkönyv következő részének fejezetei a központi- és perifériás idegrendszer különböző
részeivel foglalkozik.
46

Anatomia Tulelokonyv 2d. Fejezet Az Urogenitalis Rendszer Anatomiaja v20220609 5qzbn0

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Anatomia Tulelokonyv 2d. Fejezet Az Urogenitalis Rendszer Anatomiaja v20220609 5qzbn0

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

DR.

BARTHA ÁRPÁD LÁSZLÓ

Pecunia non olet1

1. Pecunia non olet (latin): A pénznek nincs szaga.

A Túlélőkönyveket negyedéves egyetemistaként kezdtem el szerkeszteni. Kezdetben egyszerű jegyzet volt,

A diaphragma urogenitale és diaphragma pelvis kapcsán talán a legfontosabb – és egyben a legnehezebb –

A kéregállományban elhelyezkedő glomerulusokban termelődő filtrátum a kanyarulatos csatornákban folyamatosan

Összefoglalva tehát: a hilus renalison

A vesék nem pontosan a frontalis

Legkívül helyezkedik el a fascia renalis, mely a kétoldali vesét,

A fascia renalis olyan, mint egy fejjel lefelé fordított zacskó,

A vesék számos környező hasüregi szervvel

Ugyancsak mindkét oldalon a vesék mögött

Visszagondolva a mellkasban megismert

A jobb vese elülső felszínének legnagyobb részét a

A bal vese elülső felszínéhez hozzáfekszik a gyomor

A húgyhólyag (vesica urinaria) üres

A hólyag hátulsó falán, a funduson

A női húgycső (urethra feminina) rövid (3-4 cm

Ezen a helyen ugyancsak izomgyűrű (ezúttal

A belső női ivarszervek anatómiája

A belső női ivarszervek közé soroljuk a

A hüvely (vagina) egy közel 7-9 cm hosszú,

A hüvely hátulsó boltozatán keresztül

A hüvely külső nyílása (ostium vaginae) a kis

Az ovarium a kismedence bemenetének magasságában, az a. iliaca communis bifurcatiojában, tehát az a. iliaca

Mindkét izmot a n. pudendus idegzi be.

A belső hímivarszervek közé soroljuk a heréket és mellékheréket, az ondóvezetéket, valamint az ondóhólyagot,

A herék és a mellékherék anatómiája

A hereburkok a heréket (és

A here legbelső burka a tunica vaginalis

A prostata mirigyállománya 3 részre tagolható: közvetlenül az urethra körül helyezkednek el a mucosalis

Ugyancsak a m. bulbospongiosus feladata az ejaculatio segítése: ritmusos, közel másodpercenkénti összehúzódása

A penis erektilis testeit fascia rétegek fedik be (fascia penis),

A hímvessző (penis) a symphysis előtti tájék bőrrel fedett

Bőre igen vékony, alapja felett elmozgatható, bőr alatti

Az urogenitalis rendszer artériái

A hólyag artériás vérellátása az a. iliaca internákból

A női húgycső vérellátását az a. pudenda

Az ovariumok artériái (a. ovarica), az aorta

A herék artériái (a. testicularis) az ovariumok artériáihoz

A külső nemiszervek vérellátását mindkét nemben az a.

A húgyivari rendszer artériás vérellátása

*: csak az a. ovarica esetén értelmezhetőek

Az urogenitalis rendszer vénái

A jobb és a bal oldal közötti elvezetési

A hólyagalapon elhelyezkedő prostata vénás

Ez az anatómiai kapcsolat magyarázza prostata daganatban a gerincáttétek megjelenését.

Az urogenitalis rendszer vénái

*: anastomosis rendszerük a plexus vesicalis

Az ovarium nyirokerei ugyancsak az aorta abdominalis menti nyirokcsomókhoz futnak.

Az ureterek sympathicus beidegzése

A húgyhólyag sympathicus beidegzését a

A vesék érző beidegzését főleg a n. vagushoz (n. X.) tartózó érző

A herezacskó beidegzését a canalis inguinalison áthaladó, n. genitofemoralis r. femoralisa végzi.

You might also like