Szalóki Viktor FU6WW0

Az integratív komplexitás megjelenése a konfliktusok által P. E. Tetlock és

A. Tyler ’Churcill’s Cognitive and Rhetorical stlye: The Debates over Nazi
Intentions and Self-Government for India’ c. írásuk alapján
- készült a Konfliktus és Politika című kurzusra

Philip E. Tetlock és Anthony Tyler 1996-ban, a Political Psychology-ban publikált1

elemzésükben a kognitív stílus szociálpszichológiai vizsgálatból származó integratív
komplexitás által vizsgálták Churchill politikai érveléseit és a mögötte meghúzódó
konfliktusokat. Dolgozatomban a szerzőpáros integratív komplexitás köré felállított tézisüket
vizsgálom meg, valamint az általuk használt módszer alapján alkalmazom azt egy mai, aktív,
cselekvő politikai személyre.

Tetlock és Tyler írásának középpontja a szociálpszichológiában ismeretes kognitív stílushoz

kapcsolódik. A pszichológia a személyiségváltozóknak a megismerésére gyakorolt hatását
megvilágítani tudó konstrukciókat hívja kognitív stílusoknak. Az ezzel foglalkozó
szakirodalom pedig egyetért abban, hogy a figyelem, az emlékezés, az észlelés, valamint a
gondolkodás módjaiban tükröződő egyéni különbségeket fejezik ki magát a kognitív stílust2.
Ehhez a kognitív stílushoz kapcsolódik pedig maga az integratív komplexitás is, amely a
tárgyalt mű és a dolgozat kulcsfogalmaként jelenik meg. Az integratív komplexitás a cselekvő
gondolkodásának tartalma helyett a struktúrájára és a stílusára fókuszál. Az integratív
komplexitást felfoghatjuk úgy is, mint egyfajta összetett gondolkodást, amellyel
szembeállítható a leegyszerűsített gondolkodás. Társadalmi, politikai aspektusát tekintve több
olyan vizsgálat is volt, amelynek eredménye azt mutatta, hogy ha a cselekvőnél növekszik az
integratív komplexitás, akkor hajlamos a különböző konfliktusokat és válságokat békésen
kezelni, míg ennek csökkenése küzdelmes magatartást, akár háborús megoldást is megenged.
Az integratív komplexitást mégis érdemes értékítéletesen kezelni, ugyanis vannak ennek
árnyoldalai is, ezeket a szerzőpáros három pontban foglalta össze:

1) „Hígítási effektus” – Az integratív komplexitás eredményezheti azt, hogy a cselekvő

elveszíti az önbizalmát, ha az értékes és hasznavehetetlen információk keverdenek.

1
Philip E. Tetlock – Anthony Tyler (1996): Churcill’s Cognitive and Rhetorical stlye: The Debates over
Nazi Intentions and Self-Government for India. in. Political Psychology, 17.évf. 1.sz.
2
Dr. Tóth László (2009): Kognitív Stílusok. Debreceni Egyetem, Pedagógiai-Pszichológiai Tanszék,
Debrecen.

1
Szalóki Viktor FU6WW0

2) Felelősség elhárítás – Az integratív komplexitás eredményezheti azt, hogy a cselekvő

olyan költség-haszon döntéssel néz szembe, amely súlyos következményekkel jár,
emiatt pedig inkább elhárítja annak felelősségét, vagy időt húz a cselekvésére.
3) Kompromisszum készség alapvetésekben – Az integratív komplexitás eredményezheti
azt, hogy a cselekvő olyan kérdésekben kész kompromisszumot vállalni, amely a kor
erkölcsi normái között alapvetőnek tekinthetők (itt elsősorban különböző emberi
jogokra érdemes gondolni).

Tetlock és Tyler írásukban Winston Churchill, korábbi angol miniszterelnök politikai

tevékenységét mérték fel az integratív komplexitás és a retorikai stílus alapján, mindezt pedig
a mű címében is szereplő, két történelmi konfliktus által. Egyrészt vizsgálták azt, hogy hogyan
viszonyult Churchill a náci Németországhoz, valamint, hogy hogyan cselekedett India
önrendelkezéséből fakadó konfliktushoz. Churchill mellett saját politikai ellenfeleit is
vizsgálták, hogy teljes, komplex képet kapjanak. A vizsgálat maga az integratív komplexitás,
valamint a kognitív komplexitás párhuzamában rejlett, vagyis, hogy a politikai cselekvő (jelen
tanulmányban Churchill) gondolkodása összetett-e, feltételezi-e a tézis-antitézis stílusát és
elismeri-e az ellentétes nézőpontok létjogosultságát, vagy leegyszerűsített, több eltérő
elképzelése van-e a témákban. A szerzők a vizsgálatuk alapján arra a következtetésre jutottak,
hogy Churchill nagy mértékű érdeklődést bizonyított mind a Németországgal, mind az Indiával
szembeni konfliktus kapcsán, azonban politikai ellenfeleivel szemben sokkal inkább volt
kognitívan komplexebb, sem, mint integratívan komplex. Mind a két esetben megfigyelhető
volt a korábbi brit miniszterelnök megnyilatkozásai kapcsán – mind a nácikkal való
kompromisszumkeresés elutasítása és az abból fakadó konfliktus, mind az India
függetlenségével szembe helyezkedő cselekvés – azt igazolja, hogy kevésbé az integratív
komplexitás volt jellemző rá, sokkal inkább a leegyszerűsítő gondolkodás. A szerzőpáros egy
ponton azonban felveti azt is, hogy míg az első esetnél, a náci Németországgal szembeni
konfliktus kapcsán helyén való volt a mai kor szemüvegén keresztül a kognitív komplexitás,
addig az Indiával szembeni konfliktus kapcsán sokkal kívánatosabb lett volna az integratív
komplexitás. Maguk a szerzők is úgy vélekednek, hogy a cselekvő jó döntése integratívan
komplex értékelést igényel abban, hogy egy-egy adott helyzetben az összetett, vagy a
leegyszerűsített gondolkodási stílus a helyénvalóbb.

2
Szalóki Viktor FU6WW0

Tetlock és Tyler írását követően a szakirodalom csak bővült ezen a területen, akik a politikai
cselekvő és a kognitív stílus kapcsolatát vizsgálták3. Ugyanis maga a módszer megfelelően
elemezhetővé teszi, hogy a cselekvő viselkedése mennyire függ az értékrend alapján az adott
történelmi, politikai helyzetben megfelelőnek tartott kognitív stílustól, az, hogy mi az, amit jó
megítélésnek gondolunk.

Dolgozatom második felében egy jelenkori, aktív politikus cselekedetét kívánom megvizsgálni
a kognitív stílus értelmezésében. A vizsgált politikusom a 2005 óta hivatalban lévő, a Német
Szövetségi Köztársaság kancellárja, Angela Merkel. A politikus megnyilvánulásait fogom
elemezni két politikai konfliktus kapcsán, aszerint, hogy a kancellár vitapozíciója milyen
kognitív stílus jegyeket tükröz. A két vizsgált politikai konfliktus:

- Menekültválság miatti konfliktus Törökországgal

- Európai Bizottság elnöke körüli konfliktus

Török konfliktus
A szíriai polgárháború 2011-es kirobbanását követően emberek milliói kényszerültek elhagyni
az országot és többségük Európa felé indult el. A menekültválság egyik, geopolitikailag is
meghatározó szereplője Törökország, akik kvázi ütközőzónaként áll Szíria, illetve a
szomszédos országok, illetve Európa között. Az Európai Unió megállapodást kötött
Törökországgal azzal kapcsolatban, hogy a törökök nem engedik tovább a menekülteket Európa
irányába, cserébe pedig anyagilag finanszírozzák az menekültválság ottani kezelését. A török
vezető, R.T. Erdogan autoriter kormányzása azonban nemtetszést váltott ki az EU vezetőiben,
sőt az is kilátásba helyeződött, hogy az EU megvonja a támogatást Törökországtól, amire
Erdogan válasza az volt, hogy akkor megnyitja a menekültek előtt a kapukat Európa felé. Bár
Merkelnek határozott álláspontja volt a török politikai rendszerről, megnyilvánulásaiban
sokszor bírálta is Erdogan-t, azonban ennek ellenére is a kompromisszum képes volt és tárgyalt
Erdogannal a kialakult helyzettel kapcsolatban. Itt felvetődhet az a kritika, amit Tetlock és Tyler
a tanulmányukban írnak, vagyis, hogy Merkel kész volt olyan kérdésekben kompromisszumot

3
lásd még:
• Stephen Benedict Dyson (2009): Cognitive Style and Foreign Policy: Margaret Thatcher's
Black-and-White Thinking. in. International Political Science Review.
• Aleksander Ksiazkiewicz - Steven Ludeke - Robert Krueger The Role of Cognitive Style in the
Link Between Genes and Political Ideology. in. Political Psychology, 37.évf. 6.sz.
• Yılmaz, Onurcan -Sarıbay, Selahattin Adil (2017): The relationship between cognitive style and
political orientation depends on the measures used. Doğuş University, Isztambul.
• Johnatan Baron (2020): Religion, cognitive style, and rational thinking. in. Current Opinion in
Behavioral Sciences, 34.évf.

3
Szalóki Viktor FU6WW0

vállalni, amely a kor erkölcsi normái között alapvetőnek tekinthetők, jelen esetünkben például
a fölött szemet hunyni, hogy Törökországban mi történik a kurd kisebbséggel azért, hogy a
konfliktus megoldódjon. Számos bírálat érte és éri a mai napig a német kancellárt, hogy annak
ellenére, hogy Merkel figyelembe képes venni a másik oldal álláspontját (integratív
komplexitás), nem határolódik el teljes mértékben Erdogántól és vállalja fel a konfliktust
(kognitív komplexitás).

Az EU Bizottság elnöke körüli konfliktus

Míg a 2014. évi Európai Parlementi választások kapcsán egyértelmű volt, hogy a, de facto
érvényben lévő Spitzenkandidat4 rendszer alapján kerül kiválasztásra az Európai Unió
Bizottságának elnöke. Ez a metódus a 2019-es választás kampánya során is még jelen volt. A
választásokon az Európai Néppárt szerezte meg a legtöbb mandátumot, így adta magát a
folyamat, hogy a CDU-ban politizáló, az EPP Spitzenkandidatja, Manfred Weber legyen az
intézmény új vezetője. Ez természetesen Merkelnek is üdvözlő lett volna, hiszen a saját
országának és pártjának a politikusáról volt szó. A hivatalos eljárás, vagyis, hogy az Európai
Tanács tagjai (a tagállamok kormány vagy államfőiből álló tanács) tesznek javaslatot a
Bizottság elnökének személyére, megakasztotta a folyamatot, ugyanis több tagállam vezetője
nem támogatta Webert. Merkel politikai képességét mutatta meg, hogy ahelyett, hogy a
konfliktusban végig a saját álláspontjához ragaszkodva megpróbálta volna „háborúsan” átvinni
a saját akaratát, kihasználta azt az integratívan komplex gondolkodásból fakadó hasznot, amely
segítségével képes volt kompromisszumos tárgyalásokkal a saját javára fordítani a kibontakozó
konfliktust. Azáltal, hogy a másik fél igényeit is figyelembe vette, képes volt egy olyan
narratívát kialakítani, amely minden vezetőnek elfogadható volt és Weber helyett, egyik
korábbi miniszterét a pozícióba tenni (Ursula von der Leyen).

Összességében az mondható el, hogy Merkel, szemben Tetlock és Tyler által vizsgált
Churchillel sokkal inkább jellemezhető integratív komplexitással. Azonban ez nem jelenti azt,
hogy a jövőben egy teljes lezárt korszakot követően Merkel politikájának ilyesfajta elemzése
ugyan ezt az eredményt rögzítené. A tanulmány szerzőpárosának módszere pedig valóban

4
Az Európai Unióról szóló szerződés 17. cikkének (7) bekezdése kimondja, hogy az Európai Tanács,
vagyis a tagállamok állam- és kormányfőiből álló testület az európai parlamenti választások eredményét
figyelembe véve, minősített többséggel javaslatot tesz a Bizottság elnökének személyére az Európai
Parlamentnek, ezután az EP tagjai többségi szavazással választják meg a jelöltet. 2014-től kezdve
azonban kezdett kialakulni az a gyakorlat, hogy minden európai parlamenti párt megnevez már a
kampány alatt egy kvázi listavezetőt, aki egyúttal a párt jelöltje lesz a Bizottság elnöki tisztségére. Ők
lettek a csúcsjelöltek (Spitzenkandidaten).

4
Szalóki Viktor FU6WW0

lehetővé teszi azt, hogy feltárjuk egyes politikai szereplők gondolkodásának és cselekvésének
kognitív stílusát a konfliktusaik kapcsán.