Professional Documents
Culture Documents
HÍRMONDÓ
XXII. évf. 2. szám 2009. január 23. INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HETILAP
A Karcagi Ipari Park Kft. az Új Magyarország Fejleszté-
si Terv Észak – Alföldi Operatív Programhoz benyújtott „A
Közéleti szilánkok
Félidőben
A tág
fogalom
Folytatás az 1. oldalról
A legnépesebb egyesület
FELHÍVÁS… Két hete, január második sából befolyt félmillió forint nye szerint, a Tisza vizének
vasárnapján, a szokásos év is. A támogatásokat az egye- idevezetésével lehetne meg-
…mindazon személyekhez, családokhoz, éljenek a nagykun- eleji küldött közgyűlésen szá- sület ezúton is megköszöni. A oldani, ám ez egyelőre kivi-
és kiskun településeken, az ország más tájain és a határon túl: moltak be a Nagykun Hor- jó gazdálkodás jelentős kiegé- hetetlennek tűnik. Pedig ha a
…várjuk azon személyek jelentkezését, akiknek ősei, rokonai gász Egyesület vezetői az éves szítője a horgász szerencsé- többi tó vize is felfrissülhet-
kötődtek, huszárként, vagy tisztként szolgáltak valamelyik jászkun munkáról. Amint a beszámo- nek. Kiürített vízben ugyanis ne, azokban is lehetne hor-
huszárezredben, és a Hármas-kerületi történelmi múlt ezen ha- lóból kiderült, a horgászok – a legnagyobb szerencse mel- gászni, és bővülhetne a hor-
gyományainak továbbélésében és fennmaradásában közreműköd- őrizve közel húszesztendős lett sem lehet halat fogni, és gászhelyek száma, mert a
ni kívánnak. Hívjuk őket egy közös, „jászkun huszárok kegyeleti első helyezésüket – 776 tag- hát horgásztavunk élővilága Téglagyári-tó már szűkösnek
emlékhelyének” létrehozására, megvalósítására. gal ma is a legnépesebb egye- sem képes a csodákra. Vagy- bizonyul.
…bejelentkezésüket, támogató szándékukat levélben a Nagy- sületet alkotják a városban, is, a halállomány rendszeres, A hatvan év alatti horgá-
kunsági Szellemi Műhely, 5310 Kisújszállás, Szabadság téri ltp. s nemcsak sokan vannak, de tervszerű (és költséges) után- szokat az egyesületi tagság
17. II.e.11 címen, vagy a kuntalalkozo@gmail.com e-mail címen igen tevékenyek is. Utóbbira pótlásra szorul. Ennek a meg- évi tizenöt óra társadalmi
(név, lakcím, más elérhetőség, az ősei neve, szolgálatának meg- jó példa a kezükön lévő Tég- szervezése az egyesület egyik munkára kötelezni. Így sike-
jelölése közlésével), folyamatosan 2009. február 28-ig várjuk. lagyári-tó, amelyet pénzt és legfontosabb feladata. Tavaly rül a tópartot, az utakat szép
…az emlékhely létrehozásával kapcsolatban információ kér- energiát nem kímélve tarta- mindösszesen 54 mázsa há- rendben tartani. Tavaly az út
hető Fekete Imre ügyvivőtől a 06-20-455-7239-es telefonszá- nak rendben – úgy is, mint romnyaras pontyot, 262 kg karbantartását végezték el az
mon. kirándulásra kellemes (és háromnyaras csukát és 300 önkormányzat és Kurucz Ist-
Kiadja: rendezett) tókörnyéket és úgy kilogramm dévérkeszeget te- ván vállalkozó segítségével.
a Nagykunsági Szellemi Műhely is, mint horgászvizet. lepítettek a Téglagyári-tó- Az itteni horgászverseny az
Az egyesület taglétszáma ba. A telepítésre 3.635.560 fo- esztendők alatt az augusztusi
két év óta alig változott, 776 rintot fordítottak. A gondos- ünnepekhez kapcsolódó ese-
ZENÉS VASÁRNAP DÉLUTÁN fő, közöttük 569 felnőtt, 22 kodást a zsákmány is mutat- mények része lett. Tavaly még
ifjúsági, 32 nő és 26 hatvan- ja, hiszen tavaly átlagban 68 két alkalommal volt ilyen,
LESZ KARCAGON nyolc év feletti, valamint 127 kg halat fogtak a horgászok szeptemberben a gyerekek-
A DÉRYNÉ MŰV. KÖZPONTBAN gyermekkorú sporttárssal. a Téglagyárin, ami nemcsak nek, októberben meg a Tégla-
2009. FEBRUÁR 15-ÉN (VASÁRNAP) Husonyica László, az év megyei, hanem országos vi- gyári tó törzshorgászainak.
14:30 ÓRAKOR elejétől leköszönő egyesüle- szonylatban is kimagaslónak Az új esztendő munkái
KARCAGI NAGY ZOLTÁN VENDÉGE LESZ: ti pénztáros beszámolója sze- számít. A siker másik forrá- is elkezdődtek. Január 18-
A DUNA TV KÍVÁNSÁGKOSÁR MŰSORÁBÓL rint 2008-ban közel 5,5 mil- sa, hogy az utóbbi években ára nádvágást szerveztek. Az
lió forintból gazdálkodhat- a víz minősége sokat javult, egyesület már minden olyan
BŐSI SZABÓ LÁSZLÓ tak, amelyből 1.956 ezer fo- úgyhogy tavaly már nem je- engedéllyel rendelkezik, ami
ÉS rint a 100 %-os, az 50 %-os lentkezett a korábbi időkben a környékbeli vizekre vált-
DÓKA ZSUZSA mérséklésű és a póttagdíjak- rendszeres halpusztulás sem. ható. A jegyárusítás az egye-
Szlovákiai énekesek ból, 1.641 ezer forint pedig a A tó belső rendbetételére, a sület új, a Pártok Háza föld-
MŰSORON: MAGYARNÓTÁK, OPERETT Téglagyári tóra váltott enge- mederkotrásra pár év alatt szintjén lévő irodájában fo-
délyekből folyt be. A bevétel több mint három és félmillió lyik hétfőn, kedden és pén-
RÉSZLETEK ÉS ÖRÖKZÖLD DALOK. nagyobb tételei között szere- forintot költöttek, a téli nád- teken 15-18 óráig. Ugyanitt
JEGYEK MÁR KAPHATÓK 600.- ÉS 800.- FT-OS ÁRON! pel még az önkormányzat 220 vágást pedig a tagság vég- zajlanak a horgászvizsgák is
ÉRDEKLŐDNI: SOMOGYVÁRI KÓNYA ZSUZSANNA ezer forint összegű támogatá- zi társadalmi munkában. A minden hónap utolsó csütör-
TEL.: 06/59-503-224 ÉS 503-402 sa, valamint az iparűzési adó megfelelő minőségű víz biz- tökén 16 órától.
és a SZJA 1 %-ának felajánlá- tosítását, a horgászok vélemé- Elek György
4 2009. január 23.
ról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az munkakör legkorábban 2009. február 15. napjától
Pályázat
Kátai Gábor Kórház
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi
irányadók.
Pályázati feltételek: Egyetemi szakirányú végzettség,
magyar állampolgárság, büntetlen előélet.
tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2009. ja-
nuár 30.
Apróhirdetés
XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet A pályázat részeként benyújtandó iratok, iga- A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt
1 fő aneszteziológus szakorvos,
zolások: Babály Tibor nyújt, a 06/59/507-111-es (211 mellék) Ingatlan Karcagon cserépkály- ELEGANT DIVATÜZLET
- végzettséget igazoló okiratok másolata; részletes telefonszámon. hás és gázkonvektoros, ajánlatai: téli és átme-
(rezidens vagy szakvizsga előtt álló) szakmai önéletrajz; A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton in- Kórház úti lakótelepen 1,5 szobás családi ház neti kabátok; bléze-
munkakör betöltésére. - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány tézményünknek. Kérjük a borítékon feltüntetni a mun- háromszobás III. eme- sürgősen eladó. U.itt
A közalkalmazotti jogviszony időtartama, jelle- A munkakör betölthetőségének időpontja: A kakör megnevezését: Raktáros, és elektronikusan: Dr.
leti lakás eladó. Tel.: rek; nadrágkosztümök;
ge: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. munkakör legkorábban 2009. március 12. napjától Tóth Katalin részére: foigazgato.kgkorhaz@externet.hu épület faanyag eladó. nadrágok; kardigánok;
Teljes munkaidő. tölthető be. A pályázat elbírálásának határideje: 2009. feb- 06/30-359-5070. Tel.: 59/400-802 (reg-
A pályázat benyújtásának határideje: 2009. feb- ruár 05. pulóverek; estélyi ru-
A munkavégzés helye: Kátai Gábor Kórház. 5300 Kar- Karcagon, a gel 8 óráig, délben, 18
cag, Zöldfa út 48. ruár 25. Dr. Tóth Katalin hák; koktélruhák; bo-
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Főigazgató Nagyvénkertben 4 szo- órától).
A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: Orvo- lerók; stólák; táskák;
si feladatok ellátása. Dr. Kórodi Péterné intézményi főgyógyszerész nyújt, bás, tetőteres, garázsos
Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítá- a 06/59/507-190-es telefonszámon. családi ház eladó. Tel.: kiegészítők. Nyitva:
sára és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásá- A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton Pályázat Vegyes hétfőtől péntekig 9-
intézményünknek. Kérjük a borítékon feltüntetni a Kátai Gábor Kórház 06/20-669-5366.
ról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az Tr a n s z c e n d e n t á l i s 12 óráig, 13-17 óráig,
irányadók. munkakör megnevezését: Gyógyszerész és elektro- a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi Karcagon, a Cserepes
Pályázati feltételek: Egyetemi végzettség. nikusan: Dr. Tóth Katalin részére: foigazgato.kgkor- Meditáció! Tartós vi- szombaton: 9-12 óráig.
XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet utca 11. sz. alatti ház
A pályázat részeként benyújtandó iratok, iga- haz@externet.hu
eladó. Tel.: 59/401-207. lágbéke megvalósítá- Alig használt Bioptron
zolások: A pályázat elbírálásának határideje: 2009. már- 1 fő Gazdasági osztályvezető
cius 5. munkakör betöltésére. sa. Tel.: 06/59-313-284 Pro 1 lámpa tartozé-
- végzettséget igazoló okiratok másolata; részletes Karcagon a Kálvin u. www.tmhirek.hu
szakmai önéletrajz; Dr. Tóth Katalin A közalkalmazotti jogviszony időtartama, jelle-
15. sz. alatti összes köz- kokkal együtt jó ál-
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány Főigazgató ge: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Eladó 120 l-es fagyasz- lapotban eladó. Tel.:
A munkakör betölthetőségének időpontja: A Teljes munkaidő. művel ellátott építé-
munkakör legkorábban 2009. április 01. napjától A munkavégzés helye: Kátai Gábor Kórház. 5300 Kar- si telekingatlan eladó. tó szekrény, 2 fotel, 06/30-517-2434.
tölthető be. Pályázat cag, Zöldfa út 48.
Tel.: 06/20-916-1192. ágyneműtartó, do-
A pályázat benyújtásának határideje: 2009. már- Kátai Gábor Kórház A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: Gaz- hányzó asztal, függöny
cius 15. a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi dasági igazgatáson belül lévő gazdasági osztály irá- Karcag főtéri lakás karnis, egy 80 éves fa
Állat
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt nyítása, feladatok koordinálása. Osztályon belül mű-
XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet ködő csoportok munkájának felügyelete Pénzügyi-
hosszú távra kiadó. Tel.: bölcső. Érd.: Kg., Dózsa Sziámi kandúrt kere-
Dr. Kapusi Lajos orvos-igazgató nyújt, a 06/59/507-
276-os telefonszámon. 1 fő fül- orr- gégész szakorvos és számviteli csoport, Humán-erőforrás gazdálko- 06/30-507-2187. Gy. u. 46. Tel.: 59/314- sek fedeztetés céljából
A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton munkakör betöltésére. dás. Finanszírozás és költségirányítása. Karcagon, a Madarasi vagy megvételre. Tel.:
intézményünknek. Kérjük a borítékon feltüntetni a Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítá- 094.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama, jelle- út 9-11. sz. társasház- 06/70-776-4575.
munkakör megnevezését: Aneszteziológus szakor- ge: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. sára és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásá- Jó állapotban lévő, 3
vos és elektronikusan: Dr. Tóth Katalin részére: fo- Teljes munkaidő. ról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az ban I. emeleti, 48 m²- funkciós (sport, mély, Beagle kiskutyák oltva,
igazgato.kgkorhaz@externet.hu A munkavégzés helye: Kátai Gábor Kórház. 5300 Kar- irányadók. es lakás – erkély nincs
A pályázat elbírálásának határideje: 2009. már- Pályázati feltételek: Pénzügyi-számviteli szakirányú mózeskosár) babakocsi féregtelenítve eladók.
cag, Zöldfa út 48. – azonnal beköltözés-
cius 25. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: A végzettség, vagy egyéb szakirányú felsőfokú vég- eladó. Tel.. 59/312-204. Tel.: 06/70-776-4575.
Dr. Tóth Katalin szervezeti egység járó- és fekvőbeteg szakorvosi zettség + mérlegképes könyvelői szakképesítés, sel eladó. I.ár: 7,5 M Ft.
Főigazgató vagy azzal egyenértékű képesítés. Érdeklődni: 06/20-913- Té l i k a b áto k , b u n - Vágó birkák, anya bá-
feladatainak ellátása.
Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítá-
Előny: gazdasági informatikai rendszer ismerete, egész-
6884 és az 59/313- dák, dzsekik, pulóve- rányával eladó. Tel.:
ségügyi kontrollingban való jártasság. rek (40-46 méret, férfi-
sára és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásá-
A pályázat részeként benyújtandó iratok, iga- 417-es telefonon egész 06/30-619-9775.
Pályázat ról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az
irányadók.
zolások: nap. női) olcsók eladók. Tel.: 3 hónapos hófehér kis-
Kátai Gábor Kórház Pályázati feltételek:- Általános orvosi diploma, fül-
- végzettséget igazoló okiratok másolata; részletes 59/311-477. kutyát fekete fülekkel
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi szakmai önéletrajz; Föld eladó a Bugai
orr-gégész szakvizsga, magyar állampolgárság,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány úton 52 AK 2,3 ha. Tel.: Szieszta kályha, hor- jó gazdi elviheti. Tel.:
XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet büntetlen előélet.
A munkakör betölthetőségének időpontja: 2009. dozható cserépkály-
A pályázat részeként benyújtandó iratok, iga- 06/30-995-8219. 59/300-515.
1 fő belgyógyász szakorvos, zolások:
április 1. napjától tölthető be. ha, cserépkályha ajtók,
(rezidens vagy szakvizsga előtt álló) A pályázat benyújtásának határideje: 2009. már- A főtéren I. emeleten 4 éves nagy testű szuka
- végzettséget igazoló okiratok másolata; részletes
cius 15. centrifuga, keverőtár-
munkakör betöltésére. szakmai önéletrajz; 2 szobás, bútorozatlan kutya ajándékba elvi-
A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton csás mosógép, 40x40-
A közalkalmazotti jogviszony időtartama, jelle- - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány üres lakás hosszú távra hető. Érd.: Kg., Kölcsey
ge: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2009.
intézményünknek. Kérjük a borítékon feltüntetni a es pala, kúppala, kon-
Teljes munkaidő. április 1. napjától tölthető be.
munkakör megnevezését: Gazdasági osztályvezető. kiadó. Tel.: 59/312-679 vektor, 220 V-os 180 A- u. 3. Tel.: 06/30-384-
A munkavégzés helye: Jász Kátai Gábor Kórház. 5300 Elektronikusan: Dr. Tóth Katalin részére: foigazgato. v. 06/20-327-5719. 3104.
A pályázat benyújtásának határideje: 2009. már- os CO-hegesztő, 220 V-
Karcag, Zöldfa út 48. kgkorhaz@externet.hu
cius 15. Szolnokon csendes
A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: Bel- A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton
A pályázat elbírálásának határideje: 2009. már- os levegő kompresszor,
gyógyász szakfeladatok ellátása. intézményünknek. Kérjük a borítékon feltüntetni a
cius 20.
Dr. Tóth Katalin
környezetben 2 szobás használt ajtók, abla- Szolgáltatás
Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítá- munkakör megnevezését: Fül- Orr- Gégész és elekt-
Főigazgató
gázfűtéses, bútorozat- kok; új üstház, színes HITELEK! Szabad fel-
sára és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásá- ronikusan: Dr. Tóth Katalin részére: foigazgato.kg- lan lakás kiadó. Esetleg televízió, 30 l-es akvá-
ról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az korhaz@externet.hu használású jelzá-
irányadók. A pályázat elbírálásának határideje: 2009. már- Pályázat garázzsal együtt is. Tel.: rium, mezőgazdasá- loghitel akár jöve-
Pályázati feltételek: Egyetemi végzettség cius 25. Kátai Gábor Kórház 59/311-817 v. 06/30- gi tárcsalapok, gépko-
A pályázat részeként benyújtandó iratok, iga- Dr. Tóth Katalin 455-6995. delemigazolás nél-
zolások: Főigazgató
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi csi fém lökhárító eladó. kül is. Személyi hite-
- végzettséget igazoló okiratok másolata; részletes XXXIII. törvény 20/A.§ - alapján pályázatot hirdet Városközponti, 2 szo- Tel.: 59/312-679.
szakmai önéletrajz; lek, lakásvásárlási hitel.
1 fő Pénzügyi-számviteli ügyintéző bás, IV. emeleti lakás Kis súlyú hússertés és
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány Pályázat munkakör betöltésére. felújítva betegség mi-
Több banki háttérrel!
A munkakör betölthetőségének időpontja: A Kátai Gábor Kórház Hajdú centrifuga eladó. Teljes körű ügyintézés!
A közalkalmazotti jogviszony időtartama, jelle- att sürgősen eladó. Tel.:
munkakör legkorábban 2009. április 1. napjától tölt-
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi ge: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Tel.: 06/30-566-8044. Tel.: 06/70-314-4403
hető be. 06/20-583-3910.
A pályázat benyújtásának határideje: 2009. már- XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Teljes munkaidő. „Hull a hó és hózik!” v. 06/30-647-7324 v.
A munkavégzés helye: Kátai Gábor Kórház. 5300 Kar- Karcag központjában
cius 15. 1 fő raktáros cag, Zöldfa út 48.
Hulló faleveleket ös- 06/30-509-0352.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt munkakör betöltésére. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: Gaz-
téglaépítésű társasház- szegyűjtve már a hó-
Dr. Tóth Katalin főigazgató nyújt, a 06/59/507-111-
A közalkalmazotti jogviszony időtartama, jelle- ban a 3. emeleten 55 Biológia, kémia korre-
es telefonszámon. dasági osztályon belül megalakuló finanszírozási és pihéket is várhatja ci-
ge: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. költségelemző csoport munkájában való részvétel. m²-es, erkélyes, gázfű- petálást vállalok. Tel.:
A pályázatok benyújtásának módja:
Teljes munkaidő. rok és vesszőseprűim-
Postai úton intézményünknek. Kérjük a borítékon fel- Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítá-
téses, kábeltévés, bú- mel. Kapható a karcagi 06/30-403-6062.
A munkavégzés helye: Kátai Gábor Kórház. 5300 Kar- sára és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásá-
tüntetni a munkakör megnevezését: Belgyógyász torozott lakás hosszú
szakorvos és elektronikusan: Dr. Tóth Katalin részé-
cag, Zöldfa út 48. ról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az piacokon vagy a Takács Ruhajavítást vállalok.
A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: A kór- irányadók. távra kiadó. 30.000 Ft/ Érd.: Kg., Fecske ut-
re: foigazgato.kgkorhaz@externet.hu
házba érkező anyagok és eszközök minőségi és men-
P. utca 9. sz. alatt Jani
Pályázati feltételek: minimum középfokú szakirányú
A pályázat elbírálásának határideje: 2009. már-
nyiségi átvétele. A raktárkapacitás maximális kihasz- végzettség.
hó + rezsi. Tel.: 06/30- bácsinál. ca 14. Tel.: 06/70-594-
cius 25. 410-0888.
Dr. Tóth Katalin
nálása, a tárolt készletek mennyiségi és minőségi ká- Előny: Egészségügyi ellátórendszerben való jártasság „Salgó” asztali sparhelt 7899.
rosodását megakadályozó feltételek megteremtése, vagy hasonló munkakörben szerzett tapasztalat.
Főigazgató
faktorizált anyagtárolási rend kialakítása, anyagki-
3 szobás ház + nappa- nagyon jó állapotban
A pályázat részeként benyújtandó iratok, iga-
adás és rendszeres készletellenőrzési teendők meg- zolások: lis, udvarral, garázzsal eladó. Tel.: 06/30-367- Gépjármű
Pályázat szervezése és ellátása, a bizonylati fegyelem betar- - végzettséget igazoló okiratok másolata; részletes eladó vagy budapesti- 9521.
tása, az anyagmozgatásokkal kapcsolatos bizonylati szakmai önéletrajz; re, esetleg környékére 1993-as évjáratú
Kátai Gábor Kórház forgalom nyilvántartási rendszer megszervezése és - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. Eladó 4 db Dunlop au- Toyota Carina E 1.6-os
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi napra készen tartása, osztályos igénylések, és telje- A munkakör betölthetőségének időpontja: A cserélhető. Tel.: 06/30- tógumi M+S új; elekt-
sítések számítógépes nyilvántart., készletnormák ki- munkakör legkorábban 2009. február 15. napjától 245-7897. eladó. Tel.: 06/30-699-
XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet romos ablakemelő;
alakítása és betartásának ellenőrzése. tölthető be. 0592.
1 fő gyógyszerész Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítá- A pályázat benyújtásának határideje: 2009. ja-
A Völgyes I. kertben megunt sok jó álla-
munkakör betöltésére. 20 sor lucernaföld el- 3 kerekű elektromos
sára és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásá- nuár 30. potú férfiruhák; 43-as
A közalkalmazotti jogviszony időtartama, jelle- ról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton adó vagy bérbe kiadó. EL-GO moped eladó.
ge: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. irányadók. intézményünknek. Kérjük a borítékon feltüntetni a
western csizma; biblia;
Tel.: 06/20-411-9686 v. 100 éves keresztény Tel.: 06/30-670-8383.
Teljes munkaidő. Pályázati feltételek: OKJ raktáros végzettség, infor- munkakör megnevezését: Pénzügyi-számviteli ügy-
A munkavégzés helye: Kátai Gábor Kórház. 5300 Kar- matikai ismeretek. intéző, elektronikusan: Dr. Tóth Katalin részére: fo- 59/312-562. énekeskönyv; Jókai: Seat Toledo 1.9 TD,
cag, Zöldfa út 48. Előny: Logisztikában való jártasság. igazgato.kgkorhaz@externet.hu Karcagon kertes ház- Lélekidomár I-II. kötet Renault Expresz 1.9 D
A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: A pályázat részeként benyújtandó iratok, iga- A pályázat elbírálásának határideje: 2009. feb-
Gyógyszerész feladatok ellátása. zolások: végzettséget igazoló okiratok másolata; ruár 05. ban szoba-konyha, für- 100 év 1914; katona 5 személyes eladók.
Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítá- részletes szakmai önéletrajz. Dr. Tóth Katalin dőszoba kiadó. Tel.: jelvény és sok más. Tel.: Hitel-csere. Tel.: 06/30-
sára és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásá- A munkakör betölthetőségének időpontja: A Főigazgató 06/70-316-9872. 06/30-995-6929. 363-7951.
2009. január 23. 7
KARCAGI HÍRMONDÓ • Felelős szerkesztő: Dede Géza • Megjelenik hetente • Felelős kiadó: Karcag Város Önkormányzata • A szerkesztőség címe: 5300 Karcag, Kertész József u. 2.
Telefon: (59) 312-415 • E-mail: hirmondo@ph.karcag.hu , hirmondo@fibermail.hu• ISSN: 1216-1322 • Karcagi Nyomda Kft., felelős vezető: Nagyné Tankó Tímea és Márkusné Tankó Orsolya