A Legsötétebb Peruból jött medve legújabb kalandjai

C IC E R Ó
 Fordította
TAN D O RI D EZSŐ

PEG G Y FO R TN U M
illusztrációival

A sorozat eddig megjelent kötetei:

A MEDVE,
AKIT PADDINGTONNAK
HÍVNAK

PADDINGTON ITT ÉS M OST

PADDINGTON FOLYTATJA
 Michael Bond

MINDEN LEBEN
PADDINGTON
A Legsötétebb Peruból jött medve
legújabb kalandjai

Ciceró Könyvstúdió
 A fordítás alapjául szolgáló mű:
PADDINGTON AT LARGE
Jelenlegi kiadás 1998, HarperCollins

Peggy Fortnum illusztrációját

a fedélhez újraalkalmazta és kiszínezte
MARK BURGESS

ISBN 978 963 5 3 9 6 7 9 5

Copyright © Michael Bond, 1962

© Tandori Dezső, Hungárián translation, 2 0 0 9
© Illusztrációk: Peggy Fortnum, 1962
© Magyar kiadás: Ciceró Könyvstúdió, 2 0 0 9

Kiadta a Ciceró Könyvstúdió Kft., az 1795-ben alapított

Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja

1133 Budapest, Pozsonyi út 61.

Telefon és fax: 239-0180, 329-0879
e-mail: cicero@chello.hu / www.cicerokonyvstudio.hu
Felelős kiadó: Szamosi Ivánná ügyvezető igazgató /
Felelős szerkesztő: Till Katalin / Műszaki vezető: Vaisz György
Korrektor: Aranyossyné Bondi Judit

A Ciceró Könyvstúdió könyveinek terjesztője a Talentum Kft.

1133 Budapest, Gogol u. 17. Tel.: 239-9141

Tördelés: (VaGy)
Nyomdai előállítás: Borsodi Nyomda Kft., 2009
Felelős vezető: Ducsai György igazgató
 Tartalom

Paddington, a békebontó / 7
Kis kiruccanás Mr. Gruberrel / 26
Nincsen nyugság a Brown-háznál / 44
Paddington és a jackpot / 59
Csokis parány / 81
Bonyodalmak a kincsesbarlangban / 98
Paddington és a karácsonyi előadás / 116
 Első fejezet

PA D D IN G T O N , A B É K E B O N T Ó

-T udom , önmagamat ismétlem - kiáltotta Mrs.

Brown, ahogy egy rendkívül szépen megtermett tököt
tett a konyhai mérlegre de Paddington alighanem
„zöld tappanccsal” jöhetett a világra. Amihez csak nyúlt
eddig a kiskertben, rekordot döntött vele. Nézze ezt
itt! Fél kilóval több az átlagosnál!
- Hm - mérlegelte a dolgot Mrs. Bird. - Jó, engedek
az érvelésnek, és elismerem, ha valakinek a mancsa
zöldfélék dolgában szenzációs és tehetséges, még min­
dig jobb, mint ha lustálkodásra termett. A lényeg mégis
az, hogy lefoglalja medvénket a kiskert. És így hetek
óta nem volt már a ház táján semmi zűrzavar.
Brownék derék házvezetőnője gyorsan lekopogta ezt
a fán. M ert lelki szemével már látta is a fura kis barna
7
 M i nden lében Paddi ngton

figurát, formátlan kalapjában, törpékhez illő kék düf­

tinkabátjában, ahogy valami rossz fát tesz a tűzre - tel­
jességgel ártatlan ábrázattal.
S látta Paddingtont, de most testi valójában, ahogy
eltűnik a ribizkebokrok mögött. Remélte a jó asszony,
hogy medvéjük nem fog semmivel feltűnni, legalább
egy darabig.
Persze, Mrs. Bírd ugyanakkor nem bánta, hogy leg­
alább valamicskét lát Paddingtonból, mert ha medvé­
jük nem volt a szeme előtt, mindig rettegnie kellett,
mivel rukkol elő az ártatlan ábrázatú csínytevő... ne
tagadjuk, bajkeverő.
És ekképpen volt nagy értéke annak a megállapításá­
nak, hogy a Windsor Gardens 32-es számú ház világa
tényleg meglepően békés volt már egy ideje.
Kezdődött ez a békekorszak azzal, hogy Paddington
egy szép nap nagy csomaggal érkezett haza a piacról,
hozott pedig válogatott kiskerti magokat, melyeket
összességükben potom áron vásárolt, öt pennyért. Ez
volt az ő világa. Keveset költeni, s lehetőleg sok apró­
pénzt visszakapni.
Mr. Brown roppantul boldog volt, hogy kertjük egy
sarkát odakölcsönözheti Paddingtonnak, s elégedetten
nézte, ahogy a medve esténként komoly műgonddal
vetette a magokat - miután műkedvelőket meghazud­
toló manccsal rendezte a készletet célszerű kis halmok­
8
 Pa d di ng t o n , a békeb ontó

ba, majd ezeket a kialakítandó összkép szempontjai

szerint tovább tologatta innen oda, amonnan emide,
mígnem elégedetten összefont karral állapíthatta meg,
hogy a körülményekhez képest körülbelül rendben lesz
a dolog.
Rossz sejtelmei csak Mrs. Birdnek voltak. De na­
gyon.
-A z ördög vigye el azt a kereskedőt, ha rászedte
Paddingtont - szögezte le. - Mert ha nem csíráznak
rendesen a magok, a legrosszabbra számíthatunk.
Mrs. Bírd azonban mintha ok nélkül lett volna bo­
rúlátó. A csírázás elindult, és Paddington „Sejtelmes
Sarka” hamarosan nem csupán sejtelmekkel szolgált,
hanem a színek valóságos pompájával.
A kert más részei elbújhattak a Sarok mellett.
S e pillanattól kezdve Paddingtont kötéllel sem lehe­
tett volna a házban tartani. Minden szabad pillanatát
odakint töltötte, és mind a zöldfélékben, mind a virá­
gokban szívbéli örömét lelte.
- Mondhatom - ismerte el Mrs. Brown - , a kert e tá­
voli sarka most olyan, akár egy gyönyörű festmény.
Mrs. Bird ehhez csak azt tehette hozzá, hogy igen,
még Mr. Curry is azt mondta, hogy nagyon csinos.
Ennél komolyabb elismerés a Windsor Gardens 32-es
számú házat nem érte még, nem is érhette volna.

9
 M i nden lében Paddi ngton

- Bár nyilván van valami titkos hátsó szándéka is

ennek a rémes embernek - tette hozzá a házvezetőnő.
- Ingyen akarna zöldséget? - tűnődött Mrs. Brown.
- Tőle minden kitelik.
- Őszintén csodálná medvénket? - találgatta Mrs.
Bird. - Bár ezt sem értem, mikor az ő kertje kész szé­
gyenfolt a környéken, hát inkább féltékenységet vár­
nék tőle.
Elvadult, gazos kert volt a Mr. Curryé valóban.
D e...
- Mintha a fűnyíróját vette volna elő a minap -
vélekedett Mrs. Brown, aki szerette volna mindig, ha
a dolgok békésen megoldódnak. - Lehet, Paddington
hatására.
10
 Pad d i ng t o n , a békeb ontó

- Nyugtával dicsérjük a napot - mondta a tartóz­

kodóbb Mrs. Bird. - Hiszem, ha látom.
S folytatta a törölgetést. így nem is figyelt Mr. Cur-
ryre, aki a kerítésen át ravaszkás arckifejezéssel figyelte
Paddingtont.
Paddingtonnak sem volt fogalma semmiféle veszély­
ről, így tette a dolgát vagy pihent éppen a ribizkebok-
rok tövében. Okkal volt szorgalmas, figyelte nagyon is
a vetést, mert Mrs. Bird rendes piaci árat fizetett neki
minden zöldféléért. Jalstromába - vagyis lajstromába -
ő maga írta be a fontosabb dolgokat, tételeket. Épp a
NAGYON NAGY TÖK - REKORD kaparászásnál tar-

11
 M inden lében Paddi ngton

tott, mikor Mr. Curry hangja reszkettette meg az addig

békés kora délelőtti levegőt.
-M ed v e! - hangzott fel. - Mit csinálsz, medve?
Ribizlitövek árnyékában pihensz a babérjaidon?
- Ó, nem - mondta Paddington minden él nélkül
babérral, olajfákkal még nem foglalkozom. A begónia-
ágyáson ücsörögtem csupán.
Mr. Curry kicsit gyanakodva hallgatta ezt a választ,
de Paddington állta a tekintetét.
Aztán a ravaszdi arckifejezés visszatért, ahogy Mr.
Curry Paddington kertjét kezdte tanulmányozni.
-Ö rü lö k , hogy a helyzet magaslatán állsz... vagyis
téblábolsz, medve - mondta. - Csak úgy elgondolkod­
tam, nem akarnál-e öt pennyt keresni, már ha ráérsz
pár pillanatra.
- Öööö, örömmel... hogyne, Mr. Curry - felelte
némi kétségek közepette Paddington. Korábbi tapasz­
talataiból tudta, hogy amikor csak valami kisebb
összeget akart volna megkeresni Mr. Curry „jóvol­
tából”, baj lett belőle. De udvariassága visszatartotta,
hogy bármi ilyesminek hangot is adjon.
- A fára mászás... az is megy? Hm? Ugyanilyen jól,
mint a kertészkedés? - kérdezte Mr. Curry.
- Fára mászni minden medve kiválóan tud - mond­
ta büszkén Paddington. - Ősi tudományunk ez.
- Na, akkor - kezdett hadonászni Mr. Curry, s baljá-
12
 Pad d i ng t o n , a békeb ontó

val egy fára mutatott, fel, a magasba. - Leszedhetnél

nekem pár szem almát onnét, medve. Na?
- Köszönöm a bizalmát, Mr. Curry - mondta Pad­
dington. - Mert hát hogyne.
S azt gondolta: ilyesmiért öt penny? Talált pénz.
- Igen, és ha már fent vagy, akkor - folytatta Mr.
Curry - , van egy kellemetlenkedő ág, azt le kéne vágni.
Nekem sajnos el kell mennem most, de elmagyarázom,
medve, hogyan csináld. És eleve köszönöm, hogy vál­
lalkozol rá.
Mielőtt Paddington bármit is mondhatott volna,
hogy... mire is vállalkozott ő ... mire nem... hát Mr.
Curry már hozta is a fűrészt, előkerített egy hosszú
kötelet, aztán mutatta pontosan a kérdéses ágat.
- Csak ne feledjed - magyarázta, ahogy mindent
átnyújtott Paddingtonnak a kerítésen - , a kötél egyik
végét az ághoz kösd, medve, aztán a másik végét átha­
jíthatod a fán, ott megerősíted a földön, teszel rá vala­
mi jó nehéz dolgot. Ez roppant fontos, mert szeretnék
elkerülni bármiféle kellemetlen balesetet. Az ág nem
zuhanhat le csak úgy hirtelen, mert valamire rá­
eshetne... például, nem szeretnék betört ablakot látni,
mikor visszajövök.
- Valamint - folytatta Mr. Curry - , ha netán hosz-
szabban elmaradnék, a közbeeső időben lenyírhatnád
a füvemet. A fűnyírót előhoztam már, be is állítottam,
13
 M inden lében Paddi ngton

és azt mondhatom, ezzel a kis többletmunkával köny-

nyedén megkereshetsz, medve, akár további öt pen­
nyt is.
S távozott. Paddington meg ott állt, és szentül meg
volt győződve róla, hogy az almaszedésen kívül ő sem­
mit sem vállalt. De szomszédjuk olyan alattomos ra­
vaszdi volt, hogy most is rávette őt cselesen valamire,
amit nem is akart volna megcsinálni, csak a vége mégis
az volt, hogy hallgatólagosan ráállt.
Mármost, ha csak a fű lenyírásáról lett volna szó,
Paddington kibújhatott volna később azzal, hogy vala­
mi épp belement a fülébe, nem hallott jó l... de ahogy
Mr. Curry fáját kezdte szemügyre venni, egyre töp-
rengőbb lett az ábrázata.
Pár perc múlva felszökkent, aztán sietve elkezdte
előkészületeit. Szeretett fára mászni, fűrészelni ugyan­
csak. Hogy most a kettőt összekapcsolhatja, jó dolog­
nak látszott a számára. S végképp, ha ezzel még más­
valakinek a kertjébe is eljut.
Kellett viszont találnia valami súlyos tárgyat, mellyel
a kötél másik végét rögzítheti. Mr. Curry kerítéséhez
kötni? Olyan rozogának látszott az a nyavalyás micso­
da, hogy Paddington kevés reményt fűzött hozzá, s ki­
derült, igaza van. Mert első speciális csomóját kipró­
bálva rajta, máris mancsában maradt egy része.
Végül Mr. Curry fűnyírója mellett döntött. Jó nehéz
14
 Pa d di ng t o n , a békeb ontó

lesz, gondolta, másrészt csomót kötni a nyelére igen

könnyű. Hogy ez megvolt, mászni kezdett föl a fára,
vele a fűrész meg egy üveg az ő kedvenc marme-
ládéjából.
Mr. Curry fája igencsak öreg volt már, s Padding-
tonnak nemigen tetszett, ahogy recseg-ropog, de végül
sikerült elhelyezkednie a levágandó ág közelében.
Lenézett, hogy meggyőződjön róla: a kötél jól össze
van csomózva, majd belemártotta mancsát a marme-
ládés üvegbe, és már készen is állt a cselekvésre.
Mert Paddington nagyon hitt a marmeládéban. Ra­
jongásnál is több volt ez: meggyőződés. Meg volt győ­
ződve róla, hogy a marmeládé bármiféle étkezéskor
fogyasztható. A reggelit jószerén pótolná is, és az ebéd
fő fogása lehet, vacsorára meseszerű, mert szép álmo­
kat hoz. És most fönn, egy fán fogyaszthatja!
De a marmeládét ő nemcsak evés céljaira használta,
hanem sok minden másra is. Rések betömésére, ra­
gasztásra, most meg, ahogy a kicsit foghíjas, ócska
fűrészt elnézte, szentül hitt abban, hogy marmeládéval
bekenve az ódon szerszám jobban munkára fogható
lesz.
Miután meggyőződött róla, menni fog minden, ahogy
kell, Paddington megmancsolta két végén a fűrészt,
aztán ugrálni kezdett föl s le, így húzta le s föl, lábával

IS
 M i nden lében Paddi ngton

leszorítva a kérdéses ágat. Nem volt kérdés, hogy

hamar le fog reccsenni.
Ha régebben lelkesedett minden fűrészelési műve­
letért, hát most nem volt rá kifejezés, mennyire
boldogította ez a mindenképp sikergyanús tevékeny­
ség. Sikergyanús? Sikerbiztos! És Mr. Curry nem is
kérhetett volna testhezállóbbat tőle. Mert ahogy lené­
zett...
Nagy roppanás-durranás után az ág pontosan ott he­
vert alant, ahol hevernie kellett. S miután Paddington
lehuppant ismét a földre, felidézte magában, eddig
bármit csinált is Mr. Curry megbízásából, valahogy
elvacakolódott, kínosan végződött - de ez most? Ment,
mint a karikacsapás, a végeredmény meg maga volt
a csoda. Medvénk üldögélt egy keveset a lenyisszantott
faágon, amíg kifújta magát.
Most akkor rá kellett szánnia magát a fűnyírásra.
Ám ahogy körbenézett, már azt kívánta, bárcsak ne
hallotta volna meg Mr. Curry végső utasítását. M ert­
hogy bármerre pillantott, mindenütt csak füvet látott,
méghozzá a térdéig érőt...
Hanem mindehhez adódott még egy kellemetlen for­
dulat. Mert maga a fűnyíró...
Magának a fűnyírónak ott volt a nyoma, a két
keréknyoma az eléggé irtózatos gazban, de magának

16
 Pa d di ng t o n , a békebontó

,i fűnyírónak nyoma sem volt sehol, szó szerint híre,

pora nem volt.
Egyszerűbben kifejezve: Mr. Curry fűnyírója felszí­
vódott, köddé vált, talán gonosz varázslat áldozata lett.
Hihetetlen! Paddington nem is hitt az ilyen rejtel­
mekben. Egyszerűen gondolkodott: ami van, az van,
ami nincs, az nincs. De a fűnyíró gépnek, éppen, mert
hogy fűnyíró gép itt az imént még nagyon is volt, vala­
hol csak lennie kell! így következtetett ö. De akkor fel­
nézett a magasba - talán azt motyogta, „te jó ég! Hol
a fűnyíró?” - , és ott volt.
A fűnyíró ott volt a jó magas égben, ott himbálózott
egy erős faágon.
A kötél boldogtalan végén.
Mármost Paddington rögtön hozzálátott, hogy a kö­
tél segítségével le is sikerítse onnan. De ez nem sike­
rült. És nem sikerült sokadik próbálkozásra sem, és
egyszerűen...
A fűnyírót a magasból lesikeríteni sehogyan sem si­
került.
így aztán nemcsak arról nem lehetett szó, hogy a
füvet lenyírja, hanem az is fenyegető árnyékot vetett
Paddington életére, hogy mi lesz. Tudta jól, rendkívüli
esetekben Mr. Curry nem viselkedik rendkívülien. Ha­
nem mocsok módon viselkedik, a maga átlagos, rendes
módján.
17
 M inden lében Paddi ngton

Abból meg itt nagy baj lesz. Rettentő zűrzavar.

Ahogy visszagondolt eddigi medveéletére, meg kel­
lett állapítania, hogy kellemetlenebb helyzetben még
nem volt.

- De csöndes ma délelőtt Paddington - jegyezte meg

Mrs. Brown. - Remélem, csak nincs tényleg valami baja.
- Úgy egy órája ott vacakolgatott Mr. Brown garázsa
mellett - mondta Mrs. Bird. - Keresett valami szerszá­
mot, mit is...? Vágószerszámot. Ollót, ha jól értettem,
erőset. De hát ne szólj szám, nem fáj fejem. Mégis,
ahogy jött ott a kerti úton, volt a mancsában némi­
nemű szerszám és az ábrázatán némi bűntudat.
- Néminemű szerszám? Némi bűntudat?- csodálko­
zott riadtan Mrs. Brown. - Csak nem... betörőszer­
szám?
- Alig hinném! Inkább csavarkulcs vagy ilyesmi.
- Csavarkulcs? - csodálkozott el most aztán úgy iga­
zán Mrs. Brown. - Paddingtont még csavaros eszűnek
se nevezném, bár nagyon intelligens... de hogy csa­
varkulcs? Képtelenség.
Ám a képtelenséget illetően máris pár erőteljes
dördülés cáfolta a ház asszonyának szavait.
- J ó ég! Felrobbant valami? - kiáltotta Mrs. Bird.
- Mi ez? - sikoltotta Mrs. Brown.
A nagyon is erőteljes hangjelenségek a ribizliágyás
18
 Pa d di ng t o n , a békebontó

mögül jöttek. S ahogy a két hölgy kirontott a francia­

ablakon, látták onnét már a füst tekergését is. Feketén
a kékesfehér égboltozatra.
- Ott repül Paddington kalapja! - kiáltotta végképp
riadtan Mrs. Brown. - Lángok, füst...
- Füst mindenképp - állapította meg Mrs. Bird. -
De hogy tábortűz füstje lenne, kétlem.
- Akkor meg mi?
A kalap, mely az imént a magasban lebegett, egy
újabb dörrenés kíséretében a bokrokra csapódott. Vilá­
gos, hogy a zajt nem ez okozta.
Mrs. Bird hamarosan választ kaphatott kapkodó
kérdéseire. Mert megjelent a ribizkeágyás mögül Mr.
Brown motoros fűnyírója, rajta Paddington, aki fél
kézzel a kormányt markolta, másik mancsával kalapja
karimáját.
A kalap tehát csodásán visszakerült rendes helyére,
de máskülönben semmi sem volt rendben.
Mert a masina teljes sebességgel száguldott Mr.
Curry kerítése felé, következett a várható reccsenés,
utána roppant lyuk keletkezett, és a Paddington-ve-
zette fűnyíró-jármű eltűnt a szomszéd kertben.
Mr. Brown fűnyírója egész kis önjáró tank volt,
nagy és súlyos, és ami a kezelését illeti, Paddington
mindig csak tisztes távolból látta, melyik fogantyút-
kallantyút húzza meg, fordítja el Mr. Brown... ő maga
19
 M i nden lében Paddi ngton

találomra kezdte működtetni a gépet, mely aztán önál­

ló életre kelt.
Sokkal bonyolultabb volt ugyanis ennek a járműnek
az igazgatása, mint Paddington hitte. Eleinte pár rob­
banás hallatszott, ahogy a motor beindult, de aztán
már kormányozni is nehéz lett a szörnyeteget, a jó ég
tudja, miért, egyre erőteljesebb durranások következ­
tek, majd maga a rémálom. Paddington mindenesetre
úgy érezte, mert szemét a biztonság kedvéért többnyire
lehunyva tartotta.
A fűnyíró az első akadályt, Mr. Curry kerítését sem
20
 Pa d di ng t o n , a békebontó

„vette”, mert ahelyett, hogy a kormányt felrántó Pad-

dington reményei szerint átrepült volna rajta, belezú-
dnlt, áttörte, majd a Curry-kertben körözött, végül a
nyitott kertkapun - Paddington magában hálálkodott
Mr. Currynek, hogy nyitva hagyta - kiszáguldott az
utcára, hatalmas zűrzavart keltve azonnal.
Nagy forgalom ugyan nem volt, de a kis forgalom is
forgalom, és rettenetes balesetek fenyegettek. Hallat­
szott fékcsikorgás, akadtak finom koccanások - sze­
rencsére törések és horpadások nélkül - , és a sors
különleges kegyéből ott volt egy rendőr is, aki meg­
próbált azonnal a helyzet ura lenni. A távolból Mrs.
Brown meg Mrs. Bírd kétségbeesett hangja is hallat­
szott.
Paddington számára ez az egész olyan volt már,
mintha vagy ő maga járna egy másik világban, vagy a
Windsor Gardens változott volna át holdbéli tájjá. Azt
se tudta, él-e, hal-e, amikor végre megállt a masiná­
val... ki tudja, hogyan, neki fogalma sem volt... sze­
rencsére egy ismerős helyen, a Portobello Road kellős
közepén, pár ugrásnyira barátja, Mr. Gruber üzletétől.
- Mi történt, Mr. Brown? - kérdezte a derék jóba­
rát. - Vagyis mi zajlik éppen? Verseny, bemutató?
- Attól félek, a rossz kallantyút húztam meg itt vala­
hol, Mr. Gruber - mondta Paddington szomorúan.
- Szerencséje, barátocskám, hogy a kalapja - jegyez-
21
 M i nden lében Paddi ngton

te meg valaki szakértelemmel - épp a karburátorra

pottyant, különben ki tudja, mi lett volna még. De
elzárta a levegő nyílását. így állt meg a masinája.
- A kalapom? Hogy a karburátorra esett? - riadt
meg Paddington, és felháborodottan kezdte keresni
drága fejfedőjét, melyet még Peruból hozott magával,
és szent volt számára, mint egy családi ereklye. Meglett
a kalap, s ő boldogan nyugtázta, hogy pár olajfolton
túl más károsodás nem érte.
Volt azonban baj egyéb.
- J ö n máris a rendőrség - mondta valaki. - Jobban
tenné, ha köddé válna.
Paddington riadtan érezte, hogy ez neki sehogyan
sem menne... de ezért volt ott a hűséges Mr. Gruber.
- Gyorsan, ifjú Brown uram - hívta lélekszakadva. -
22
 Pa d di ng t o n , a békeb ontó

Űrre, erre. - S mutatta a fűmagos ládát. Abba szökkent

bele üggyel-bajjal Paddington, s Mr. Gruber nyomban
lefedte egy pokróccal, melyre gyeptéglákat rakott.
A rend őre akkorra már ott is volt, félrehajtotta két­
felé a sokadalmat, s azt kérdezte:
- Hol van?
- Micsoda van hol? Vagy kicsoda? - kérdezte ártat­
lan arccal Mr. Gruber.
- A fiatal medve illető, a kocsi... vagyis a fűnyíró
gépezet irányítója - mondta a rendőr. - Látták végig-
v/.águldani a Queen’s Highwayn pár perce, végesteien
végig nagy riadalmat keltett. Nem volt ura a jármű­
nek... és errefelé jött, pontosan erre.
- Ifjú medve? - játszotta a döbbentet Mr. Gruber. -
Medve... egy fűnyíró masinán? Ne m ár...! Aztán mifé­
le medve lenne az ilyen?
-Sö tétk ék düftinkabát... piros kalap, fura formájú,
fis egy igen lelkiismeretlen, talán ittas ifjú medve, ha
mondom - makacskodott a rend őre.
-Elképzelni sem tudok ilyen medvét... még hogy
ittas - hápogott Mr. Gruber. Majd igen határozottan
leszögezte: - A személyleírásnak megfelelő egyént...
vagy medvét, mit tudom én, soha életemben nem lát­
tam. Itt végképp nem.
A rendőr gyanakodva pislogott, de semmi rendel­
lenességet nem fedezett fel, hogy itt bármi is egy ifjú,
23
 M inden lében Paddi ngton

közlekedési szabályok ellen vétő medve jelenlétére

utalhatna.
- Na, rendben - mondta akkor vagyis rendben hát
semmi sincs...
És a fejüket tagadólag csóváló kereskedőkre szigo­
rúan hunyorogva azt mondta:
- M ost elmegyek, de ha visszajövök és további
olyasmit látok, hogy „Alkalmi árak”, hát innen gön­
gyölítem fel a dolgot, és az illetőnek az igen sokba fog
kerülni.
Látszott rajta, hogy olyan nagyon komolyan nem
gondolja, de az árusok megszívlelték szavát - átmeneti­
leg.
A tömeg ritkult, s Mr. Gruber fölemelte a gyeptég­
lákat meg a takarót, s azt mondta a kissé szorongva
pislogó Paddingtonnak:
- Mr. Brown, ezt épp hogy megúsztuk. De tényleg,
mi volt ez?
- Hálás köszönet, Mr. Gruber - mondta elfúló han­
gon Paddington, majd magához térve kicsit, részlete­
sen elmagyarázta a dolgokat a maga szemszögéből, Mr.
Curry reggeli „fellépésével” kezdve.
Mr. Gruber aggodalmasan dörzsölgette tarkóját,
állát.
- No, Mr. Brown - vélekedett - , a legjobb lenne

24
 Pad di ng t o n , a békebontó

minél hamarabb hazafuvarozni magát... vagy gyalog

menne inkább?
Paddington a rendőrtől is félt, de ugyanígy tartott
attól is, hogy Mrs. Brown és Mrs. Bírd ott lehet már
valahol a közelben:
-T alán , ha a fűnyírón hazafuvarozna... de a leg­
inkább ebben a ládában lenne jó.
Mr. Gruber egyetértett, és azt remélte, még Mr.
Curry előtt odaérnek.
- Önnek, kedves Mr. Brown, elsősorban segítő kéz­
re van szüksége, hogy lesikeredjék az a fűnyíró a fáról.
Mármint a másik, a Mr. Curryé.
Ebben egyetértettek, és hazaúton Paddington, im­
már nyugodtan ücsörögve a kényelmes ládában, a ka­
lapját gyürkéivé, fölfedezte, hogy egy fél marmeládés
szendvics van beragasztva a piros anyagba. Nyilván a
biztonság kedvéért, hogy ha valami rendkívüli ese­
mény történik, tudjon miből erőt meríteni.
 Második fejezet

KIS K IR U C C A N Á S M R . G R U B E R R E L

R eggelente többnyire, már ha nem kellett a kertben

tevékenykednie, Paddington jóbarátját, Mr. Grubert,
kereste fel, s most, a villany fűnyírógép kalandja utáni
napon még egy kicsit korábban is indult el a Portobello
Roadra.
Jópár napig szerette volna elkerülni Mr. Curryt, aki­
nek még a vasvilla tekintetétől is rettegett. Mrs. Bird is
mondta a reggelinél, hogy „jobb, ha nem ébresztjük föl
az alvó oroszlánt”. Bár Mr. Curry az alvás legcseké­
lyebb jelét sem mutatta, hisz már hajnalok hajnalán les­
ben állt a kerítése mögött, mikor kaphatja el „a med­
vét”.
Paddington joggal sóhajtott fel hát igencsak meg­
könnyebbülten, ahogy Mr. Gruber boltjába belépett,
26
 Kis kiruccanás M r . G ruberrel

s ott volt a békés régiségek közt, kedves és szelíd vá­

zák, agyagedények, könyvek társaságában.
Eltekintve pár kisebb horzsolástól, meg hogy a fű és
a nyers föld beletapadt a bundájába, Paddington nem
panaszkodhatott, megúszta nagyjából a kellemetlen
kalandot a fűnyíróval. Finom volt a kakaó, és Mr.
Gruber is finom modorú ember volt, így nagy meg­
értéssel, ha lehet férfiemberről ilyet mondani, igen „ara­
nyosan” utalt csak vissza az előző nap eseményeire.
- Mások kalandjai mindig pezsdítőek a léleknek -
mondta. - Annál jobban örülünk, hogy másnap is kisüt
a nap, lehet tanulni és javítani, a bajbajutottakat meg...
Magához szorította kis medve barátját:
- ...szeretettel magunkhoz lehet ölelni.
Paddington meghatottan hallgatta, azt se tudta, ho­
gyan fészkelődjék. Mivel is viszonozhatná ezt a ked­
vességet?
Mr. Gruber érezhette ezt, zavartan köhintett hát.
- A legjobb ilyenkor egy kis kikapcsolódás - mond­
ta. - Belefeledkezni az élet egyszerű örömeibe. Én is
ilyesmit javaslok.
- Ó ... - mondta Paddington kicsit tanácstalanul.
- Elmegyünk a parkba - javasolta a derék antikvá­
rius - , aztán még pár nevezetes helyet is megtekintünk
I ondonban.
- Csodás! - kiáltotta Paddington. Tudta, ha valaki,
27
 M inden lében Paddi ngton

hát Mr. Gruber úgy ismeri Londont, mint a tenyerét. -

Sok mindent tanulhatok majd megint.
- Nemcsak ön, kedves Mr. Brown - mondta Mr.
Gruber - , de velünk tarthatna Jonathan és Judy is...
mit szól hozzá?
Mr. Gruber láthatóan egyre jobban beleélte magát
a dologba.
- Egy kis kiruccanás - mondta - gyógyszer a lélek­
nek.
Paddington igyekezett követni a szép és meggyőző
szavakat.
- Máskülönben is - folytatta az antikvárius - , oly rég
engedtem meg magamnak egy ilyen kis lazítást.
- Csodálatos - mondta Paddington. - Hogyan is ne­
vezte az imént, Mr. Gruber?
- Egy kis kiruccanás gyógyszer a léleknek - ismételte
a régiségkereskedő.
- Aha, értem - hümmögött zavartan Paddington.
Hozzáláttak az előkészületekhez. Mr. Gruber elő­
ször is behordta a járdáról az árukat, utána a kis össze­
hajtható asztalokat, a „kecskelábúakat”.
Paddington is hozzá akart járulni a dologhoz, meg­
kérte hát Mr. Grubert, hogy ő írhassa meg a Tájé­
koztató Táblát, hogy a bolt tájékán mindenki tudja, ma
szünnap van, de majd holnap... holnap is lesz nap.
Mivel ezt, hogy HOLNAP IS LESZ NAP, mintha Mr.
28
 Kis kiruccanás M r . G ruberrel

Gruber nem tartotta volna eléggé kifejezőnek, Pad­

dington gyorsan bólintott, aztán „vázolta”, mit kellene
írni inkább. Ezzel a régiségkereskedő egyetértett.
A következő tábla készült:

FONTOS KÖZ LEMÉNY

A BOLT S TÁBJA MA HÁZON KÍVÜL LESZ
KI S KI RUCANÁSRA MEGY

A legfontosabb szavakat kakaóba mártott manccsal

húzta alá Paddington, majd mikor ez is megszáradt,
kiakasztotta a táblát. Mr. Gruber nem tartotta fontos­
nak, hogy javítson rajta, tapintatosan mosolygott, s ezt
Paddington a tetszés jelének vette.
Ő maga sietett haza rögtön, hogy bejelentse a fejle­
ményt és Judyt meg Jonathant is felkészítse a kiruc­
canásra.
Mrs. Bírd helyeselte az ügyet, s hozzálátott, hogy
jndynak és Jonathannak sonkás-sajtos szendvicseket
készítsen, Paddingtonnak pedig két marmeládésat.
Ehhez jött még egy kis egészen friss süti, pár palac-
kocska limonádé, s így Jonathan hátizsákja hamarosan
tele is lett.
- Mr. Gruber gondolatolvasó - mondta Mrs. Bird,
ahogy a távozó kis társaság után nézett - , ha lenne
ülőm, magam is rég szerveztem volna valami ilyesmit,
boldogan. De ő rátermettebb.
29
 M i nden lében Paddi ngton

Mr. Gruber nagy London-könyvet hozott magával,

Jonathan cipelte a hátizsákot, Paddington pedig a bő­
röndjét lengette, benne térképek lötyögtek, egy távcső,
végül a kaparászós könyv, irónnal.
- Paddington azt mondta, hogy a parkba mennek,
nem? - csudálkozott Mrs. Brown. - Nekem olyan ez az
egész, mintha az Északi-sarkot is megcéloznák.
- Ismervén Paddingtont - mondta bölcsen Mrs. Bird -,
ő már a rendkívüli helyzetekre is felkészült. Azért a
bőrönd.
M ert Mrs. Bird a legkisebb kiruccanást is életveszé­
lyes vállalkozásnak tartotta, ha Paddington része a tár­
saságnak. De hát... vannak még csodák, próbált re­
ménykedni, és hátha épp ma történik ilyen.

30
 Kis kiruccanás M r . G r uberrel

A kis társaság fegyelmezetten és derűsen haladt, és

ha látja őket, Mrs. Bírd reményei - jó pár csalódás
ellenére - fokozódtak volna. Mr. Gruber értő, elhiva­
tott vezető volt, s Paddington az ő szárnysegéde.
így mondta a régiségkereskedő, és Paddington nem
mert rákérdezni a szárnyak dolgára, de annyit látott,
hogy Judy és Jonathan szárnyaló jókedve talán
indokolja a megállapítást.
Az ő saját szárnysegéde a bőröndje volt, melyet buz­
gón lengetett.
Mr. Gruber mindig leállította a járműveket, nem
bízta csapatát még a zöld lámpákra sem. Paddington
haladt hátul, és mancsát elismerőleg emelgette a jár­
művek vezetőinek.
Sok-sok érdekes kirakat adódott útközben, s vala­
mennyit megcsodálták. Továbbá: Mr. Gruber gyakran
rendelt el „Megállj !”-t, mert szépséges vagy fontos lát­
nivalók szegélyezték útjukat. Mindegyikhez fűzött pár
eligazító, értelmező szót.
Paddington lemondott a jegyzetelésről. Gondolta,
majd holnap kifaggatja újra Mr. Grubert, aki nyilván­
valóan mindent elismétel neki. Ami a továbbiakat ille­
ti, Paddington járt már, persze, több parkban is, de
ilyen hatalmasban még soha. Díszes vaskapukon men­
tek be itt, amott, és Mr. Gruber még a park fáit is
elmagyarázta... bár Paddington a legszívesebben hem-
31
 M inden lében Paddi ngton

pergett volna inkább egyet a smaragdzöld, remekül

nyírt fűben. A tó vize csillogott a délutáni nap fényé­
ben. Szellő alig járt. Méltóságos nyugalommal úszkál­
tak a hatalmas madarak.
Nyugágyak, székek is voltak szanaszéjjel, és Mr.
Gruber a következő javaslattal állt elő:
- Mr. Brown, nem tudom, mit szól hozzá, de a tónál
pihenhetnénk végre. Akkor ön is megáztathatná a
lábát, nem szólva róla, hogy falatozhatnánk egy kicsit
Mrs. Bird pompás szendvicseiből.
Paddington hálásan fogadta az elképzelést.
- Köszönöm, Mr. Gruber - mert úgy érezte, neki
szól az ajánlat. Tappancsai mindig nehezen viselték
a sok forró aszfaltot. Ha a marmeládés szendvicsekre
gondolt, összefutott kis pofájában a nyál.
Pár perc nagy nyugalom és csend következett, maj-
szolgattak valamennyien, és nem nagyon figyeltek a
forgalom távoli, zümmögő zajára. Apró csobbanások
hallatszottak néha, mikor Paddington locspocsolt tap-
pancsaival a vízben. Bőröndjéből elővette marmeládés
üvegét - a biztonság kedvéért hozta magával, hátha
a két dupla szendvics nem lesz végül elég. De mivel
Mrs. Bird adagjaival jóllakott, az üveget eltette.
Más nem is történt. Akkor Mr. Gruber javasolta,
induljanak tovább. Várta őket egy kis, bekerített te-
recske, ahol hinták voltak és tornaszerek. Jonathan és
32
 Kis kiruccanás M r . G ruberrel

|ndy száguldott be máris, míg Paddington kicsit töp­

rengett, mihez kezdhet odabent.
Aztán bement ő is, és egy igen magas gerendára
kapaszkodott fel, s közben igen büszke volt saját bátor­
ságára. Akkor Mr. Gruber elkiáltotta magát: - Figye­
lem!
Merthogy zeneszót hallott, és a koncert hangjai nyil­
ván innen jöttek, a parkból.
Elindultak hát, és egy sarkon valami egészen nagy,
bekerített teret pillantottak meg, melynek távolabbi
végében játszott egy pódiumon a zenekar.
Széksorok is voltak, sűrűn, sok-sok ember ült már
ott, élvezve a muzsikát.
Mr. Gruber lelkesen mutatott a pódiumra.
- Szerencsénk van, Mr. Brown. Ez a Gárda zene­
kara!
Az antikvárius elmagyarázta, hogy a Gárdazenekar
egy igen nevezetes katonai egység - a Buckingham
Palotát őrző ezred - híres együttese, és erről árulko­
dott a sok parádés egyenruha is. A zeneszerszámok
csillogását szinte felülmúlta a sok arany-ezüst paszo­
mány fénye.
- Sok éve nem voltam már ilyen koncerten - szö­
gezte le Mr. Gruber - , pedig ez a park híres az effé­
lékről, Mr. Brown.
- Én meg egyáltalán nem voltam semmiféle kon-
33
 M i nden lében Paddi ngton

certen soha, Mr. Gruber - felelte mély átéléssel Pad­

dington.
- Hm, akkor hát - mormolta elégedetten Mr. Gru­
ber - ez most meglesz.
S mentek jegyet váltani, ez fejenként öt-öt pennybe
került. Paddingtonnak nagyon imponált a bajszos aj­
tónálló.
S kényelmesen elhelyezkedett székében. Annyit ku­
tyagoltak már ma, hogy medvének is sok volt. Bármi
lesz is, neki az a mai teljesítményéért kijár.
A karmester megjelent pódiumán, meghajolt a né­
zőtér felé. A nézőtér tapsolt.
Judy odahajolt hozzá.
- Nézd, ki van írva a nagy táblára, mi jön.
S ő olvasta is. Válogatás. (Egyveleg.) Ez állt ott.

34
 Kis kiruccanás M r . G ruberrel

S még: „Meglepetés Szimfónia.” Ez meglepte Padding-

tont, de el is töprengett. Oldalog, édeleg, kecmereg...
ismert ilyen szavakat. De hogy „egyveleg”, ilyet nem.
Egyveleg, mit jelenthet ez? Kérdőn nézett Judyra, aki
megértette, hogy medvéjük kicsit tanácstalan.
- Na, szóval van Schubertnek ez a szimfóniája,
a „Befejezetlen Szimfónia”, és abból jönnek részletek.
Vagyis: egy egyveleg - mondta Judy.
- Nem fejezte be a szimfóniát, vagy mit? - háborgott
kapásból Paddington. - Akkor miért kér érte teljes
árat? Öt pennyt fejenként! Vissza fogok kérni legalább
egy pennyt fejenként.
- Sss! - sziszegte valaki a hátuk mögül.
Paddington visszasüppedt székébe és nyugalmába.
Neki aztán nem éri meg itt semmi kötekedés. Ha a né­
peknek van esze, visszakérnek egy bizonyos százalékot,
s akkor ő is kap vissza valamit...
Schubert, Schubert. Hajtogatta magában, merthogy
nem akarta ő ezt ilyen olcsón adni. Befejezetlen Szim­
fónia, vagy mi? Részéről semmiképp sincs befejezve ez
az ügy.
A zene hullámzott, hol élénkebb, hol enyhültebb
részek váltották egymást, majd mikor elhallgatott az
utolsó hangszer is, ki-ki láthatta volna - ha ilyesmire
figyel - , hogy egy kis, barna figura feláll, s bosszankod­
va hadonászván a kijárat felé nyomul.
3S
 M inden lében Paddi ngton

Paddington volt az. Már csupán azért is felháborítot­

ta a dolog, mert Mr. Gruber fizette a belépőt, és tőle
teljes árat kértek egy ilyen félbe-dologért.
A kijáratnál az ajtónálló állta útját:
- Uram, ha kimegy, kénytelen lesz visszatéréskor
megfizetni a belépő teljes árát - mondta az egyenruhás
ember.
- Én ezzel a Mr. Schuberttel szeretnék beszélni -
makacskodott Paddington.
- Micsoda? Sörbetet parancsol? - kérdezte megköny-
nyebbülten az ember. - Szerencséje van, mert minden­
féle keleti itallal is szolgálhatunk. Arra, balra paran­
csoljon.
- Sörbet, az mi? Sörrel nem élek - háborodott fel
Paddington.
- Jó , majd ezt ott tisztázzák - mondta az ajtónálló,
aki kezdett összezavarodni. - De megismétlem, csak a
teljes jegyár lefizetése ellenében térhet vissza uraságod.
Paddington erre már nem is figyelt, ment a kioszk
felé, ahol láthatóan árulták az italokat.
- Te jó ég - kiáltotta ott a hölgy - , a katonák egyike
magával hozta a csicskását! Hanem hogy ez egy medve
legyen... Nézzétek! - mutatta Paddingtont a többiek­
nek.
- Bocsánat, hölgyem - tiltakozott felháborodva Pad­
dington. - Én Mr. Paddington Brown vagyok, semmi-
36
 Kis kiruccanás M r . G ruberrel

féle bicskás... és Mr. Schubertét keresem... vagy Sör-

betet, nem is tudom.
- Schubert, Sörbet - tanakodott máris egy másik
hölggyel a pultos nő. - Nyilván az egyik zenész lesz,
azoknak vannak ilyen fura nevei. Hogyan is mondta
uraságod?
- Szimfóniát írt - magyarázta Paddington. - És elfe­
lejtette befejezni.
- Medve uram - mondta egy nagyon tekintélyesnek
látszó hölgy, alkalmasint a büfé vezetője. - Uraságod
helyében én a zenekari pódium mellett várnám meg az
előadás végét, akkor a zenészektől tudakozódhat, ki ez
a keresett úr.
- Arra, hátra találja az ajtót - mondta az első hölgy,
majd értetlenkedve tette hozzá: - Ki írhatott itt szim­
fóniát? Elképzelni sem tudom. Uram, a hallgatóságot
ne zavarja, erre az egyre vigyázzon - tette hozzá vi­
szonylag szelíden, mert Paddingtonra alapjában véve
nem lehetett haragudni.
Pár ugrás volt a füvön át a lépcső. Az ajtón, fent, ez
állt: SZIGORÚAN MAGÁN.
Fura megfogalmazásnak találta ezt még Paddington
is, de szerette az újszerű, meglepő dolgokat, meg aztán
sosem volt még nagy zenekarok „szentélyében”. Meg­
lökte mancsával az ajtót, mely azonnal nyílt, s ő be­
lépett.
37
 M inden lében Paddi ngton

Pár pillanat múlva ezt már kezdte is megbánni, mert

érdekes személyek helyett mosogatókat, vödröket,
keféket és partvisokat talált csak bent, ráadásul min­
den csupa por és kosz volt. Hogyan függhet össze ez
„Szigorúan Magán” alapon a fényességes zenekarral?
S Paddington úgy döntött, ebből elég is volt, jobb lesz
visszatérni a szabadba. Csakhogy az ajtó kifelé már
nem nyílt! Medvénk azon nyomban döngetni kezdte
az egyik ócska partvis nyelével, de semmi eredmény.
Ráadásul sötét is volt odabent. Végül talált egy felfor­
dított ládát, s lezuttyant rá, hogy végiggondolja, mi
a teendő e helyzetben. Csakhogy minél többet gondol­
kodott a megoldáson, annál kedvetlenebb lett.

- J ó ég - nyögte Judy - , hogy egy medve ekkora

eltűnőművész legyen!
Mindhárman - Mr. Gruber és Jonathan is - ámulva
és riadalommal látták, hogy a zenedarab végén Pad­
dington széke üresen tátongott, szó szerint, akár egy
foghíj.
- Itt hagyta a ropiját - mondta Jonathan - , olyan
messzire hát aligha mehetett.
Mr. Gruber azonban egyértelműen aggódott.
- A Meglepetés Szimfónia jön, vissza kellene érnie.
Egy ilyen gyönyörű darabra, meg... egyáltalán - tette
hozzá, valódi szorongásának kifejezéseként.
38
 Kis kiruccanás M r . G ruberrel

Igen, egyáltalán hol lehet Paddington?

De mire ezt a gyötrelmes kérdést taglalni kezdhették
volna, a karmester megjelenése csöndet parancsolt,
s pisszenniök sem volt szabad.
Úgy öt-hat percnyi műélvezet után Mr. Gruber ar­
cán riadalom jelei kezdtek mutatkozni.
Nem minden ok nélkül.
A hallgatóság soraiban mások is furcsálkodni
kezdtek. Ezt a változatot még nem hallották. Valami
tompa ritmus... a zene mélyéről... egészen más értel­
mezést sugallva... . Láthatóan nem az üstdob okozta,
nem is a bőgő-szekció... akkor viszont mi?
A karmester többször is odasandított az üstdob mű­
vészére, de láthatta, semmi baj, és a válasz is vállvo-
nogatás volt csupán.
Valami nem volt rendjén.
És akkor...
Mr. Gruber, Judy és Jonathan - rossz sejtelmek­
kel! - elsőül kezdett valamit gyanítani, úgy konkrétab­
ban.
S legrosszabb sejtelmeik váltak valóra.
Felbillent ugyanis a pódium pár deszkája, mintha
csapóajtó nyílna fölfelé, s megjelent elébb két partvis­
nyél, majd egy portörlő tollazata, végül egy rongy-
fiirtös feltörlő, amilyennel követ szoktak tisztogatni.
S e hadi szerszámok mögött azonnal ott volt egy bo-
39
 M i nden lében Paddi ngton

zontos fej, kalap emelkedett tisztelettel, s hallhatta a

nézősereg:
- Elnézést, Mr. Schubertét keresem.
Paddington volt az.
A zene elhallgatott. A karmester őrjöngve hado­
nászott pálcájával.

- Állatkert a zenekarban! - nyögte. - Medve környé­

kezi pulpitusomat! Harmincéves pályafutásom alatt
nem éltem még ilyet...
- A pitust nem értem - mondta Paddington - , de...
...de nem jutott tovább. Őrült éljenzés hallatszott,
a nézőközönség azt érezte, vennie kell a lapot, s vette.
Füttyök a tetszés jeleként, mindenféle „szellemes” be-
kiáltások, s az előadás alapvetően leállt.
40
 Kis kiruccanás M r . G ruberrel

- Ha ezt meglepetések szimfóniájának hívják, vagy

hogy - mondta valaki Mr. Gruber mellett már nem
suttogva, de fennhangon - , hát a mostani előadás tart­
ja, amit ígér! Óriási...
- Tíz pennyt is megér - mondta valaki más. - Vajon
a medve min fog játszani? Énekel netán?
A karmester lassan ocsúdott, s próbálta menteni
a helyzetet.
- Remek időzítés, medve - mondta. - Egy gárdistá­
nak is dicsőségére válna.
A zenélést nem lehetett folytatni, a karmester azon­
ban, érzékelvén a tomboló sikert, gondolt hát egy zse­
niálisat, s ezt kiáltotta:
-M edvénk után felzárkózni... sorakozó!
A gárdisták értettek a szóból. Felpattantak, rende­
ződtek.
- Zenét folytass! - rendelkezett a karmester.
S átnyújtott Paddingtonnak egy botot, a térzenéken
használt „pálcát”. Katona- és tűzoltóbandák dirigálói
lengették mindig.
- Zenekarvezető - kiáltotta oda Paddingtonnak - ,
zene... iiiin-dul_!
S mutatta, mit kell csinálni a fényes bottal. És Pad-
ilington, bár egy szót sem értett az egészből, meg­
értette.
- Schubert helyett? - kérdezte.
41
 M i nden lében Paddi ngton

- Hogyan? - döbbent meg a karnagy.

- Befejezni... a Szimfóniát? - folytatta Paddington.
- Befejezni...!
Őrjítő tapsvihar tört ki, éljenzés.
- Ez a beszéd! Befejezni a szimfóniát! Bevégezni a
befejezetlent!
Paddington bólintott. Intett a felsorakozott zené­
szeknek, azok megindultak, üggyel-bajjal, Paddington
pedig lengette a botot.
Amikor a mutatvány véget ért, már odakint, Pad-

42
 Kis kiruccanás M r . G ruberrel

ilington elvonult a felsorakozó zenészek sorfala előtt,

s fogadta a tisztelgést.
Mr. Gruber és kis csapata riadtan törtetett-csörtetett
kifelé, hogy további nagyobb bonyodalmakat megaka­
dályozzanak.
Körülvették, s vitték Paddingtont. A közönség to­
vább éljenzett.
- Minden jó, ha a vége jó - mondta Mr. Gruber, vál­
lon veregetve a döbbent Paddingtont, aki lassan rájött,
hogy ő itt valami galibába keveredett megint, bár nem
tudta, miért is - , és a Befejezetlen Szimfónia, isten bo­
csássa meg, ezúttal be lett fejezve...
 Harmadik fejezet

N IN C S E N N YU G SÁ G
A B R O W N -H Á Z N Á L

Paddington zökkenve ébredt - azt érezte, hogy

repül, lebillen egy járdaszélről - , pedig az ágyban volt,
szemét dörzsölgetve. Pár pillanatba telt, hogy az isme­
rős környezet megnyugtassa, de így is meglepődött
azon, hogy nagy riadalma ellenére ez a saját szobája.
A délutáni nap besütött az ablakon át, s Paddington,
miután két mancsát a szeme elé emelte, hozzáláthatott
a tűnődéshez, amit ez a rendkívülinek mondható hely­
zet megérdemelt.
Bár nem tudta volna pontosan megmondani, mi
zavarja annyira, nem lelte nyugalmát, illetve - boldog
volt, hogy legalább felébredt, aztán hozzáláthat a rejté­
lyek megfejtéséhez. Álma nem volt boldog, bár egy
44
 N i ncsen nyugság a B r o w n - háznál

hatalmas bögre marmeládéról szólt, mely a zöldség-

gyümölcs piacon igen kedvező áron került a szeme elé.
Ám zűrzavarok is következtek. A bögrén volt valami
fedő, melynek pattintós zárjával nem bírt boldogulni,
kalapáccsal verje szét az egészet? Olvassza meg az üve­
get? Rosszabbnál rosszabb megoldások. Kétségbeejtő
volt a helyzet. Ilyen közel a boldogság...
És mégis elérhetetlen a siker. Mintha a Föld túlsó
leltekéjén lenne ez a marmeládé... Paddington meg­
könnyebbült sóhajjal ébredt.
Jó, hogy volt kéznél - mancsnál - egy üveg mar­
indádé. Alaposan belenyúlt, belenyalt, s boldogan álla­
pította meg, hogy ez a valóság világa, nem rémálom.
Brownék háza tája különösen békés és nyugodt volt
ezen a délutánon. Mi több, Paddington maga volt ott­
hon. Reggel Judy és Jonathan meghívót kapott postán
valami ötórai teára, Mrs. Brown és Mrs. Bird pedig
I ondon túlsó végén látogatott meg egy öreg nénikét.
Persze, Paddington sem lett volna odahaza, ha eleget
lesz Mr. Brown kérésének és visszavisz pár könyvet a
könyvtárba, elsősorban pedig elhoz néhány újabb kő­
idet, melyre a ház urának szüksége volt.
De Paddington talán túlságosan is beebédelt, s fel­
ment a szobájába pihenni kicsit, mielőtt a közkönyv-
iúrba menne, de ott azon nyomban el is aludt.

45
 M i nden lében Paddi ngton

Álhatótt legalább egy órát, amikor furcsa zajokra éb­

redt.
Riadtan ült fel ágyában, s fülelt. A zajok az ajtónál
kezdődtek, a szobáján át vonultak az ablakig, onnan
megint vissza.
De mintha a feje fölött zajlott volna közben az egész!
Tágra nyílt szemmel nézett körül. Semmi. Ám a za­
jok nem szűntek. Pár perc múlva, ahogy valóban feléb­
redt, s tudhatta, nem álmának része ez az egész, olyas­
mire következtetett, hogy valaki itt kalapál. És vésőt
használ valamiféle művelethez.
Többször is belecsípett magába... ébren vagyok,
állapította meg. így vágott neki, hogy a zaj forrásának
nyomára jöjjön.
Ahogy aztán kinyitotta az ablakot, még furcsább je­
lenséget észlelt azonnal. Hátra is tántorodott, elfordult
riadalmában, mert valami nagyon vékony, de egyér­
telműen kígyószerű valami tekergeti fel a tetőre. S ott
eltűnt.
Jó ég!
Fogta hát kalapját, bőröndjét, különösebb gondol­
kodás nélkül elhagyta a szobát, az ajtót is nagy dön-
düléssel vágta be maga mögött.
A lépcsőpihenőn kezdett aztán gondolkozni a dolgo­
kon. Már viszonylagos biztonságban.
A furcsa álom... a hirtelen ébredés... közben a tele
46
 N incsen nyugság a B r o w n - háznál

gyomor... igen, Paddington még maga is el tudta volna

képzelni, hogy ezek csak lázálmok. Nem is hallotta
valóban a zajokat, csak érzékei játszottak vele, a kígyó
meg... ezek után nem csodálható tévképzet.
De valahogy nem bírta megnyugtatni magát ezzel.
Nem és nem.
Alig pár lépésre, a pihenő és szobájának ajtaja között
ott volt valami, ami határozottan nem volt korábban ott.
Egy létra. Éspedig nekitámasztva a tető csapóajtajának,
mely utóbbi szélesre volt tárva.
Paddington nem volt ijedős medve, de most mégis
némi igyekezetébe került, hogy összeszedje magát s egy­
általán józanul tudjon gondolkozni.
Kalapját füléig húzta, bőröndjét a lépcső első fokára
.íllította, hogy felkaphassa gyorsan, ha netán menekül­
nie kell, és így látott neki, hogy a létrán felmásszon.
A padlásra jutott, ahol ijesztő látvány fogadta.
A deszkapadlón egy kés... mellette erős fogó... és
ehhez egy ember, fenyegető bőrzekében, kék farmer­
ban, riasztóan bűnözőkre valló kalappal a fején.
Gyorsan kellett döntenie.
Igyekezett hogy semmi zajt ne üssön, így mászott le
,i létrán, így húzta el a létrát, de úgy, hogy mikor még
fent volt, bezárta a csapóajtót.
Csapdában a betolakodó. Erre ugyan nem tér vissza.
A válasz nem maradt el. Káromkodás hallatszott fent-
47
 M i nden lében Paddi ngton

ről, dörömbölés... de ennek a javát Paddington már

nem hallotta, mert azon volt, hogy innen minél ha­
marább messze kerüljön.
Ki a házból.
Végig a Windsor Gardens betonjárdáján, irány...
...jó l ismerte az ódon, vörös téglás épületet. Irány a
RENDŐRSÉG.
Fel a lépcsőn, ott be a csapóajtón, a tágas előcsar­
nokban némi töprengés... aztán jöhetett a folyosó. Az
ám, csak itt igen sok ajtót látott, töprengenie kellett
hát, melyiken lenne a legcélszerűbb kopogtatnia. Vé­
gül egy nagy, barna ajtó mellett döntött, mely jobb kéz
felé nyílt.
Most minden másodperc számít, érezte.
Többször is kopognia kellett, mert odabent ezt,
a jelek szerint, nem így gondolták. Végre hallott egy
fojtott, mély hangot:
- Teees... sék!
Akkor belökte mancsával az ajtót.
Borzongott, mert tudta, jelentős eseményeknek néz
elébe.
A szobában egyetlen illető ült csupán, egyetlen rend­
őri közeg, aki határozott ellenállással nézte Padding-
tont.
- Nem kívánatos személyek a hátsó ajtón - mondta
azonnal. - Eltévedt, kérem.
48
 N incsen nyugság a B r o w n - háznál

-H o g y én... nem kívánatos személy vagyok? Én,

kérem, medve vagyok - mondta elemi felháborodással
Paddington - , és Brownéknál meg a Portobello Roa-
don nagyon is kívánatos személyiség vagyok, jelen­
létemet határozottan kívánják...
A közeg felugrott.
- Bocsánat, a félhomályban nem jól láttam - hadar­
ta bocsánatkérően. - Azt hittem, ön Szőrös Szerén,
a bugyellárus. Vagyis, aki bugyellárisokat tulajdonít el.
- Miket? - ámult Paddington.
- Bugyellárisokat, vagyis pénztárcákat. Odadörgö-
lőzik áldozataihoz - folytatta a közeg elvörösödve. -
Mondom, bocsánat.
-H o g y én akkor...? Én lennék Szőrös Szerény? -
kiáltotta Paddington. - Szerény vagyok, de... szerény­
ségem nem szőrös, hanem...
- Uram, medve uram, bocsánat! Ezer bocsánat -
nevetett a közeg szeretettel. - De mi járatban van
akkor? Kihez van szerencsém?
- Egyelőre bejáratban vagyok - vágta ki Paddington
élete első szóviccét. - És Bo urat keresem.
- Bo? - Most a közegen volt a csodálkozás sora. - Itt
semmiféle Bo nincs. Van több Alf, Bért, de...
- Akkor miért van kiírva, hogy BO?
- Jaj, medve uram, az nem név, hanem Bűnügyi Osz­
tály - fojtotta vissza nevetését a rendőrhivatalnok.
49
 M i nden lében Paddi ngton

A közeg most már szeretettel ölelte magához Pad-

dingtont, meghajolt közben, jelezte, hogy tisztelettel
várja az eset ismertetését, szét is tárta mindjárt a két
karját, aminek Paddington kimondottan örült, mert
nem szerette, ha tapogatják.
- Mr. Brown padlásterében bűnöző jár - mondta. -
Gondolom, ez kinyomozást igényel, rendes kinyomo­
zást, nem kriminálisát, ahogyan ön viselkedett eddig.
- Értem. Nem értem - hadarta a rendőrhivatalnok.
- Egy bűnöző tehát... Mr. Brown padlásterében? Ott
gr asszál?
- Azt nem tudom, hogy grasszál-e, de nemrég ott
volt még - mondta Paddington. - És talán ott is van
még. M ert rázártam az ajtót. Késsel van.
- Ez dicséretes - örült meg a közeg. - Megyünk is
azonnal. Ritka eset, hogy bűnözőt tetten érhetünk.
- Nem tudom, mit tett, de... menjünk, jobb is lesz -
mondta engedékenyen Paddington. Engedékeny­
ségéhez igyekezett még szigorúbb arcot vágni.
S mentek - Paddingtonnal természetesen ott volt a
bőröndje, csak nem hagyhatta a betörőjárta házban.
így nehezen fért el a két egyenruhás közt a kocsi
hátsó ülésén, amely - mármint a kocsi és benne az
ülés - máris nekilódult.

50
 N i ncsen nyugság a B r o w n - háznál

Paddington úgy érezte, gyorsan bontakoznak az ese­

mények. Annyi bizonyos volt, hogy ilyen gyorsan ő még
sosem autózott. Megérkeztek hamar, és a vezető rend­
őrhivatalnok rendelkezni kezdett legott.
- Medve - mondta, bár Paddington nem szerette ezt
a megszólítást, lévén, hogy Mr. Curryre emlékeztette - ,
irányítson minket, hova s merre? De húzódjon inkább
mögém, mert ha a bűnözőnél kés van, mint elmondta,
esetleg lehúzza magáról a bundát.
- Csak ön előtt, uram - mondta Paddington, aki ezt
a kifejezést igen ízetlennek találta. - A Legsötétebb

SÍ
 M i nden lében Paddi ngton

Peruból érkeztem, minden veszélyhez hozzászokhat­

tam ott. A bundám meg nem jár le rólam olyan köny-
nyen, mint önről az egyenruhája.

- Tehát - kérdezte a vezető közeg a tévészerelőt, akit

leráncigáltak a tetőről - , ugye, ön azt mondja, itt
szokott tévét szerelni a környéken?
- Igen, és ellenőrizhetik is, Mr. Browntól kaptam
a megbízást. Meg a ház kulcsát. Mr. Brown azt mond­
ta, egyedül leszek, senkit sem zavarok majd. Nem tud­
tam, hogy a család egyik... jeles tagja itt lesz - köhé-
cselt a szerelő.
- De hogyhogy késsel van? - kérdezte a másik
rendőr.
- Késsel? Ugyan már! Ez csupán a Készenléti Be-
52
 N i ncsen nyugság a B r o w n - háznál

jelzőm. Igaz, a többi betűje lekopott... medve uram így

olvashatta lesnek a feliratát - nevetett kínosan a tévé­
szerelő.
- Miért nem ügyel a szerszámainak a feliratára? -
háborgott Paddington. - Kínos helyzetbe hozza a meg­
bízóit!
-K h m ... - nézett Paddingtonra a szerelő, akiről
kiderült, hogy Mr. Higgins a neve. - Ha nem bánják,
uraim, öt perc és megvagyok, és akkor... mert sokad-
szorra járok itt, Mrs. Bird révén jól kiismerem magam
.1 konyhában... főzök önöknek egy jó erős teát. Az
izgalmakra nem fog ártani.
Innentől minden simán bonyolódott. A BO emberei,
Alf és Bért érdeklődve nézték Mr. Higgins tevékeny-
kedését, majd a plazmaképernyőt, melyen épp egy fut­
ballmeccset ismételtek.
- Ha a rendőrségnek bármikor szüksége volna ja­
vításra, felújításra, netán modernizálásra, a környéken
már hét plazmatévét szereltem be vagy javítottam meg
mondta Mr. Higgins.
A közegek elégedetten távoztak.
Hamarosan követte őket a szerelő is, és otthagyott
egy kis füzetet, közölvén Paddingtonnal, hogy ebből
mindent megtud, ami érdekli. A füzeten ez állt:
/logyan tudod a legjobbat kihozni a televíziódból? Tele
volt képekkel meg diagrammokkal, olyasmikkel, mint
53
 M inden lében Paddi ngton

amilyenek a metrótérképek. Arról is hosszan értekez­

tek benne, hogyan kell használni a különféle gombokat
a legjobb minőségű kép elérése érdekében.
Paddington leült a tévével szemközt, nyomogatni
kezdte a „szörfölőt” - ahogy a szerelő nevezte a tégla­
test alakú kis micsodát. Buta szó, gondolta, mert ször­
föléshez vitorla kell.
Egy golftorna... két képregény... egy szappanope­
ra... és Paddington megunta a szörfölést. Megnyomott
egy sárga gombot meg egy kéket. Hirtelen vihar tá­
madt a képernyőn, szürke-fehér, majd hullámozni
kezdett a plazma.
Ennek Paddington nem örült. Kéne a vitorla, gon­
dolta.
Aztán jött valami kép, de felül cowboy volt, lent
olajfúrás. Majd divatbemutató hölgyek fent, tehenek
lent. Visszajött a focikép fele, alatta egy könyvtár pol­
cai látszottak.
Kétségbeesetten nyomogatta tovább a szörfölőt, de
csak annyi történt, hogy szürke-fehér viharok követték
egymást, KI, BE, ÁT, ÁLLJ feliratokkal, nullákkal,
egyebekkel, és ő nagyon boldog volt, hogy a szörnyű
zajt el tudta csitítani. Végül egyenletes szürkeség
kísérte a teljes csendet - vagy fordítva.
- Jó ég - motyogta Paddington - , most megint baj­

54
 N i ncsen nyugság a B r o w n - háznál

bán vagyok. És itt a legjobb magyarázkodás sem segít­

het majd.
Ezt alighanem jól érezte, s nem is volt kétsége felőle.

- Nem értem - mondta Mr. Brown, ahogy átjött az

ebédlőből, miután hazatért, s boldogan próbálta volna
ki az újonnan vásárolt készüléket. - Nem én. Akármi
legyek... Mr. Higgins megígérte, tökéletes lesz az
adás... nem értem, na. Mik ezek a mágneses viharok
a képernyőn? Most meg... betegesen kék az ég és fehé­
rek a felhők... és egyéb sincs.
- Ne gyötörd magad, Henry - kérte őt Mrs. Brown.
- Meglepetés lett volna... de hát az lenne a legnagyobb
meglepetés, ha nem érné rögtön meglepetés az embert
bármi ilyesmivel.
- Nagyon nehéz dolga lehetett - jegyezte meg
Jonathan. - Egy csomó izé itt is maradt! Nézzétek...
egy gomb, egy képcső... meg minden.
- Sebaj, felhívjuk őt vacsora után.
- D e valami program mintha lenne... - mondta
riadtan Mr. Brown.
- Egy állatműsor - mondta Mrs. Bird az ajtóból,
hunyorogva. - Hozom a szemüvegem.
- Gyerekek, ez nem állatprogram - kiáltotta halálra
rémülve Mrs. Brown. - Ez Paddington! D e...

55
 M inden lében Paddi ngton

- Benne van a készülékben, szuper! - rikoltotta

Jonathan. - Paddington a tévében!
- Beszorult a feje, jó ég! - sikoltotta Judy.
A tévéből fojtott hangok hallatszottak. Paddington
volt az!
- Ki kell szabadítani... - javasolta Jonathan.
- Nem! Hozzá se nyúlhatunk. Ahogy balesetesekhez

56
 N i ncsen nyugság a B r o w n - háznál

sem - tiltakozott Mrs. Brown. - Hívni kell Mr. Hig-

ginst. Henry, menj, telefonálj neki!
Mr. Brown vonakodva bár, de engedelmeskedett.
A többiek riadt ámulattal nézték a „képernyő”-t,
vagyis a képernyő helyén feszengő, riadt tekintetű
medvét.
Mrs. Bird, biztos, ami biztos, szaladt marmeládéért.
Ha valami, ez segíthet, gondolhatta.
Végre Paddington is megszólalt.
- Talán át lehetne kapcsolni valami másra - mondta.
- Kezdek elgémberedni.
- Paddington! - kiáltották egy emberként valameny-
nyien. - Tehetünk valamit érted?
- Kapcsoljatok át - mondta medvéjük kétségbeeset­
ten. Más körülmények közt ezt remek tréfának találták
volna, de így...
- Húzzunk ki? - kérdezte Jonathan.
- Neked olyan jó a technikai érzéked - mondta Pad­
dington. - De inkább gyengéd kéz kéne... a fejem
szorult be a doboz sarkába.
- Gyerünk - mondta Judy. - Majd én...
- Be kéne vajazni - vélekedett Mrs. Bird. De vaj
nélkül is ment a dolog. Paddington, mire Mr. Brown
megérkezett Mr. Higginsszel, már kint volt a készülék­
ből.
- J ó ég! - kiáltotta Mr. Higgins. Azzal félrevonta
57
 M i nden lében Paddi ngton

Paddingtont, és hosszan magyarázta neki, milyen ve­

szélyes dolog szétszedni egy ilyen bonyolult készülé­
ket. Paddington bűntudatosan bólogatott: tudta jól, ez
már a második „húzása” volt aznap Mr. Higginsszel
szemben: nem elég, hogy betörőnek nézte, de most
még a fáradságos munkáját is kezdheti újra miatta.
Szerencsére azonban nem sok időbe tellett és Mr.
Higgins már búcsút is intett a családnak, lelkűkre köt­
ve, hogy ha bármi gond lenne ismét a készülékkel,
azonnal értesítsék őt.
- Remélhetőleg erre nem kerül sor egyhamar -
mondta Mr. Brown, vészjósló pillantásokat vetve med­
véjük felé. Ahogy minden arc Paddington felé fordult,
emez csak a feje biccentésével jelezte egyetértését, mert
a beszédben akadályoztatva volt - egy hatalmas mére­
tű, kakaóval teli ibrik által.
 Negyedik fejezet

PA D D IN G T O N ÉS A JA C K P O T

- B á r k in e k B e jö h e t ? - kiáltotta Mr. Brown. -

Bejöhet? Ne már! Ilyen ostobaságokat ebben a házban
nem fogunk nézni. Más csatornánk nincs is? Még vagy
127?
- Jó - mondta félénken egyvalaki a családtagok kö­
zül, s a többiek is bólogattak de ha Paddington ezt
kérte? Ez a kedvenc programja. Nem szabad lemarad­
nunk róla nekünk sem.
-Paddington... és a Bárkinek Bejöhet! - háborgott
Mr. Brown. - De maga Paddington akkor hol van?
- Kiment épp, de bármikor bejöhet - mondta Judy
kuncogva.
- Az eszem megáll - méltatlankodott Mr. Brown.

59
 M inden lében Paddi ngton

- Henry, ne vedd a szívedre - nyugtatgatta Mrs.

Brown. - Paddington meg nyilván jön rögtön vissza.
- Minket bezzeg ideültetett egy halálosan ostoba
műsor nézésére - mérgelődött tovább Mr. Brown. -
Ezt a játékvezetőt meg, ezt a Ronnie Fairbulit meg...
ki nem állom.
- Ne zsörtölődj már annyit - csitította Mrs. Brown.
- Sokaknak okoz örömet, hogy ennyi pénzt osztanak
szét.
- Szórnak ki - dohogott Mr. Brown. - És micsoda
ostoba kérdéseket tesznek fel ráadásul!
A Brown család és Mrs. Bird ott ült engedelmesen a
nappaliban, és behúzott függönyök mögött nézte a té­
vét. Mr. Brown a legszívesebben ennek a Ronnie Fair­
buli úrnak húzott volna be. De mit tehetett?

60
 Paddi ngton és a jackpot

Az elmúlt pár hét során nagy változások mentek

végbe a Windsor Gardens 32-ben. A Brown család
máskülönben, sok éven át, szabadon áldozott a szóra­
kozás különféle fajtáinak. Ha valaki tévézni akart,
tévézett a szobájában. Kis, régimódi készülékkel. De
amióta plazmatévé jött a házhoz, mindenki köteles­
ségének érezte, hogy közösen és nagy kanállal habzsol­
ja az élvezeteket.
Paddington és Jonathan volt a két nagy zsarnok.
Ráerőltették ízlésüket, érdeklődésüket a ház lakóira, és
mindig nagyon meggyőzően magyarázták, miért épp
ez és nem egyéb itt mindenkinek az érdeke. Csak...
- Csak hol van Paddington? - suttogta Mrs. Brown.
- Nem jellemző rá, hogy késik ilyenkor. Főleg kvízt
szeret az elejétől a végéig figyelemmel követni.
- Egész héten olyan fura - mondta aggódva Mrs.
Bird. - Amióta azt a levelet kapta. Az a gyanúm, hogy
annak van valami köze ehhez, és...
Ki sem kellett mondania:
„...és rosszat sejtek...”
Sőt: „A legrosszabbtól félek!”
Tekintetéből a többiek is kiolvasták az őszinte és
jogos aggodalmat.
- Olyan nagy baj most talán nem fenyeget - re­
ménykedett Mrs. Brown. - Egész héten is mi volt?

61
 M i nden lében Paddi ngton

Bújta azokat a csuda nagy enciklopédiákat, amelyeket

Mr. Gruber adott kölcsön neki.
- Ez az éppen - mondta vészjóslóan Mrs. Bird. - Már
megint valami rendkívüli igyekezet... és ki tudja, hol
fog robbanni a dolog.
Nem sokat törődve a fintorgó, hatásvadász Ronnie
Fairbuli produkciójával, Brownék a csudálatos medve
viselt dolgait emlegették fel, mintha... ezzel akarnák
elűzni a fenyegető veszélyeket.
Mrs. Bird jól mondta. Kezdődött az egész azzal a fu­
ra levéllel. Addig nem is figyeltek fel Paddington újabb
szokásaira, de most... Katalógusokat kapott, színes
borítékok érkeztek számára, rajtuk arany betűk, szá­
mok...
És medvéjük valóságos művelődési kampányba kez­
dett! Ennek voltak tanújelei - nyilván eszközei - az
említett enciklopédiák.
- És micsoda különleges kérdésekkel jön néha -
mondta Mrs. Brown. - így igaz. Miközben az „encik­
lopédia” szót sem tudja kimondani.
- J a j, anya - tiltakozott Judy, védve Paddingtont.
- De most meg nincs itt, miközben megy a műsor -
dohogott tovább Mr. Brown. - Mindjárt kezdik. M i­
atta nézzük, aztán épp ő nincs sehol.
-R em éljü k, nem ment messzire... - kezdte Mrs.

62
 Paddi ngton és a j ackpot

Brown. De akkor Jonathan akkorát rikkantott, hogy

mind szinte a plafonig repültek:
- Persze hogy nincs itt! Hogy lenne itt, amikor ott
van...! Nem látjátok? Nézzétek!
- Szent ég! - kiáltotta elfúló hangon Mrs. Bird. - Ez
nem lehet igaz!
Mr. Brown megigazgatta szemüvegét:
- De, de - mondta. - Ez Paddington és Mr. Gruber.
Míg a Brown-házban így tanakodtak, ámultak, Ron-
nie Fairbuli ismertette a programot. Ahogy a reflek­
torok fényei váltakozva világították meg őt magát, ha­
donászó karjait meg a szereplőket, a ceremóniamester
közölte, hogy ennek az estnek az első főszereplője egy
bizonyos londoni Mr. Brown.
A fényszórók sugarában jól látszott most Mr. Gruber
megdöbbent arca. Bár ő maga is elismerte Paddington
vélekedését, hogy ugyanis a Brown-házban szeretik a
meglepetéseket, a derék régiségkereskedő szerint ez
egy kicsit túl nagy meglepetésnek ígérkezett.
Csak hát Mr. Gruber a kameraman és operatőrei
számára csakhamar abszolút nem volt érdekes, és min­
den fénysugár egy igencsak parányi, bozontos, barna
alakra összpontosult.
A Brown családnak némi elégtételt szolgáltathatott
volna, hogy még Ronnie Fairbuli is ámulni látszott pár

63
 M inden lében Paddi ngton

pillanatra. Meg kellett kapaszkodnia, ahogy azt kér­

dezte, hogy...
...de a Brown család egyszerűen padlón volt.
Azt kérdezte hát Ronnie Fairbuli úr, aki pedig látott
már úgy egynéhány dolgot, igen, ezt kérdezte:
-K edves uram, ön bizonyos benne, hogy... khm...
tényleg ön az a Mr. Brown, aki ide hivatalos?
- Hát hogyne, Fairbuli úr - mondta halálos nyuga­
lommal és magabiztossággal Paddington. - Paddington
Brown vagyok, Windsor Gardens 32, megkaptam meg­
hívólevelét, így jelentem meg itt.
- Ó ... ö ö... - felelte Ronnie Fairbuli. - Hát van új...
a nap alatt... - És közönsége feszülten fölnevetett. -
...nem is tudtam, hogy Notting Hill rejtett medveko­
lónia.
- Kolóniái bútorok a Portobello Roadon kétségkívül
vannak - mondta Paddington - , de én, hogy úgy
mondjam, nem vagyok olyan régi bútor a Brown csa­
ládnál...
Hahota!!!
- Igen? - kérdezte Ronnie Fairbuli, mohón megra­
gadva a talán követhető fonalat.
- Én ugyanis a Franciaországnál és Angliánál is együt­
tesen sokkal nagyobb Peruból érkeztem, a Legsötétebb
Peruból - vágta ki Paddington.
- Ó, ön egy hatalmas ország medvéje tehát... bocsá-
64
 Paddi ngton és a j ackpot

nat, fia - mondta Fairbuli úr ha a nemet jól mon­

dom.
Hahota!
- A mit? - kérdezte Paddington.
- Semmi, semmi - hadonászott Ronnie Fairbuli.
Találat volt ez a részéről, egyenlített.
- Akkor tehát? - kérdezte Paddington.
- Folytathatjuk. Csak meg voltam dérm edve - mond­
ta a műsorvezető. - De már... oldódom.
- Oldódik - ismételte Paddington. - De mik len­
nének számomra a megoldandó feladatok?
- Éljen, éljen! - állt Paddington mellé a közönség.
Ő meg csak ámult, mi ez a nagy siker.
- Ön tehát, medve uram - folytatta a műsorvezető - ,
a legsejtelmesebb Peruból érkezett...
- A Legsötétebb Peruból - helyesbített kicsit sértet­
ten Paddington.
- Onnét tehát. A Legsötétebb Peruból - bólogatott
Ronnie úr. - Minden játékosunkat először is meg szok­
tuk kérdezni, nem akar-e üzenni valamit haza.
- Khm... pillanat - mondta Paddington, s bőröndjét
kinyitva kotorászni kezdett.
- Interneten mindent megoldunk, medve uram -
mondta sietős fensőbbséggel Fairbuli műsorvezető.
- Tehát?
Kiáltozás, füttyök, elbűvölt taps, lelkesedés.
65
 M i nden lében Paddi ngton

-E lő szö r is, egyelőre - kezdte - ide, Londonba...

a Windsor Gardens 32-be, a Brown családnak. Helló,
mindenki! Remélem, időben hazaérek, kedves Mrs.
Bird! Mr. Gruber hozott el ide, ő is visz majd haza,
semmi aggodalom, és elnézést...
Itt az adás megszakadt.
- Hát nem, ilyen nincs, ezt ne! - sikoltotta Judy.
- Semmi gond - nyugtatta Jonathan. - Máris folyta­
tódik. Csak átveszi őt egy másik kamera.
Mert Paddington a nagy izgalom közepette maga
ment ki a képből. Ezt hiába próbálták megmagyarázni
neki.
- Nem, nem - mondta - , azt ne higgyék, hogy nem
vagyok a képben. Ez egy ritka kifejezés, de megtanul­
tam. Pontosan tudom, mi vár rám, benne vagyok a
képben.
- J a j - nevetett a kameraman, és adásba ment az
egész, páratlan esemény ez is, gondolták a nézők mil­
liói - , csak fizikailag ment ki a képből, medve uraság.
- Kimentem? - riadt meg Paddington. - Mint egy
biztosíték? De hát én biztosíthatom önöket, hogy itt
vagyok, minden teljesen világos, nem?
Hatalmas nevetés, lelkesedés a nézőtéren.
- Cseppet se aggódjék, egy mézcseppet se - kapta el
a fonalat ismét a műsorvezető - ... a méz a kedvencük,
ugye, hm?
66
 Paddi ngton és a j ackpot

- Nekem a marmeládé - mondta dohogva Padding­

ton. Hogy ezek még ennyit se tudnak.
Hahota, füttyök!
Ronnie úr arcán látszott, hogy tudja jól, a siker min­
den megálmodhatónál nagyobb.

Brownék dermedt elragadtatással meredtek a képer­

nyőre.
- Akkor most csak egy lépést kérünk előre...
- Kérem - mondta Paddington, a színpad közepére
vonulva.
- Tehát - folytatta a ceremóniamester - , választhat a
következő diszciplínák közt...
- Semmiféle díszt nem kérek...
Hahota ismét..
- Diszciplínák, tehát tudáságak közt. Van a Törté-
67
 M i nden lében Paddi ngton

nelem kategória - sorolta Fairbuli mester a Földrajz,

a Matematika és az Általános Műveltség.
Paddington habozni látszott.
- A méta... matematika a választásom. A meti... a ma­
tematika - vágta ki végül.
Halk kuncogások.
- Remek! - rikkantotta Jonathan. - A matekot vá­
lasztja.
-A m ilyen jól tud alkudni a Portobello piacon, azt
hiszem, remek választás! - intette le Jonathant Mrs.
Bird. - Ha ezt látják a Portobello boltosai...
- Mindig jól számol el a rá bízott pénzzel is - sóhaj­
totta Mrs. Brown. - Szerintem is jól választott.
-T e h á t mite... mati... matematika - mondta óriási
hahota közepette Ronnie Fairbruli. - Akkor nézhetjük
is mindjárt az első kérdést.
- M iért ne néznénk? - biztatta őt Paddington. - Er­
ről volt szó, vagy nem?
Ováció, füttyök.
Példátlannak ígérkezett ez az este.
- Tehát akkor - hókuszpókuszolt Fairbuli mester. -
Hány fánk öt darab fánk?
- Hm - töprengett Paddington.
-A z ötfontos, de igen fontos alapkérdést hallotta,
medve uram - tájékoztatta a ceremóniamester.

68
 Paddi ngton és a j ackpot

- Persze, persze. Nálam két és fél - mondta Pad­

dington.
-M icsoda? Ravasz kérdés volt, nem mondom, de...
Brownék holtra sápadtak.
- Az elsőt rögtön elbukja, nem lehet igaz - suttogta
Judy.
-O ly a n jó számoló pedig... - így egy emberként
Jonathan és Mrs. Bird.
- Ismételje meg a válaszát - mondta komoran a mű­
sorvezető.
- Nálam két és fél fánk az öt fánk.
- Vesztett - mondta Fairbuli úr.
- De miért? Megmagyarázom...
- Magyarázza. Hajnalig se tudja...
- De, de. Vásárolok öt fánkot, két és felet Mr. Gru-
bernek adok... igaz, Mr. Gruber? - kérdezett le a
nézőtérre Paddington. A régiségkereskedő heves bólo-
gatása volt a válasz.
- Nézzük csak... - hápogott Fairbuli mester.
- Medve úrnak igaza van - rikoltotta egy jól megter­
mett néző. - Trükkös kérdést kapott, trükkös választ
adott!
- Hm - háborgott Fairbuli. - N a... kérem a közön­
ség véleményét.
- Nyert! Nyert! Övé az öt font. Neki két és fél fánk

69
 M i nden lében Paddi ngton

az öt. Mennyi az annyi? - És így tovább. A publikum

lelkesen Paddington mellett foglalt állást.
- Na jó - intett a ceremóniamester a táblát kezelő
számítógépesnek. Öt font megvan. Akkor itt be is fe­
jeztük - tette hozzá.
- M it fejeznénk be? Nincs jogom folytatni? - hábor­
gott csöndesen, de eltökélten Paddington.
- De, de, csak ha most sem érti meg a kérdést, med­
ve uram, nem tehetek engedményt többé - hangzott
Fairbuli úr válasza.
- Szegény kis medvénk - ingatta a fejét Mrs. Brown.
- El kéne jönnie az öt fonttal. Mi mindent vásárolhat­
na rajta!
- De nem... - kiáltotta Judy és Jonathan.
Feszült várakozás következett.
- J ö n akkor az ötven fontos kérdés. De közlöm ön­
nel, medve uram - mondta Fairbuli - , hogy ha elront­
ja a választ, nem kap semmit, az eddigi öt fontját is
elveszíti.
- Inkább a kérdést kérném - felelte csaknem sértő­
dötten Paddington, érthető medvebüszkeséggel.
- Hallhatja máris. Két részből fog állni. Vegyünk egy
fadarabot, lécet, rudat, akármit... nyolc láb a hossza.
- Mondja már, mondja! - sürgette Paddington.
- Ezt elvágja kettőbe, mindegyik darabot újra ket­

70
 Paddi ngton és a j ackpot

tőbe, és megint felezi a darabokat. Hány darab fája lesz

végül?
- Hát nyolc - mondta Paddington kicsit unottan.
- Remek. De jön a másik része is a kérdésnek - vágta
oda fenyegetően Fairbuli úr.
-Jö jjö n .
- Ha ez így megvan, mekkora egy-egy ekképpen
nyert fadarab hossza?
- Hogyhogy „nyert”? Nem nyertük, mienk volt a fa.
Viháncolás a közönség soraiban.
- Nos, a végül kapott nyolc fadarab hossza, egyen­
ként mekkora, mennyi?
- Nyolc láb - mondta Paddington a legnagyobb ter­
mészetességgel, szinte sértetten, hogy ilyen egyszerűt
kérdeznek tőle ötven fontért.
- Igen? I—i— igen? Eeegen? - kérdezte a műsorve­
zető. - J ó l meggondolta, medve?
- Meg én.
- Kitart a válasza mellett?
- M i mást tennék?
- Ez esetben - diadalmaskodott Ronnie Fairbuli - ,
ugye, kérnem kell az öt font nyeremény törlését, és
további nagyon szép estét kívánok önnek...
- Ez utóbbit köszönöm, de miért adnám vissza a
nyereményemet?
- M ert a nyolc lábnyi fát nyolc egyenlő részre vág-
71
 M i nden lében Paddi ngton

tűk, és nyolc osztva nyolccal... az nálunk, emberek

közt, egy. Egy és nem több, egyetlenegy.
- De nálunk, medvéknél, nem okvetlenül.
- Ó, még okvetetlenkedik? - kérdezte epésen Fair­
buli úr. - Magyarázza meg.
- Egyszerű, mint egy pofon. Hosszában vágtam
ketté, megint ketté... a fadarabot és a fadarabokat, de
a darabok hossza nem változott! - mondta rendíthe­
tetlen meggyőződéssel Paddington.
- Hogy micsoda? - hápogott Fairbuli. - Ilyen nincs!
- De van, de van, hahaha - kiáltották többen is a
nézők soraiból. - Zseniális! Ez a beszéd!
- De én nem azt kértem, hogy hosszában vágja félbe
a... - dadogta a műsorvezető.
- Hanem, mit mondott? Megmondta, hosszában
vagy székében, vagy esetleg ferdén...?
- Ez a beszéd! - bömbölték többen is. Az egész néző­
tér éljenzett. - Igaza van! A medvének igaza van!
Ronnie Fairbuli vett egy nagy lélegzetet.
- J ó , hát ha nagyon akarjuk, így is felfogható... -
kezdte. De lehurrogták.
-T eljes joggal - mondta komoly ábrázattal Pad­
dington.
-T eljes joggal! - visszhangozta a már bömbölő,
kacagó nézőtér. - Éljen Mr. Palinger!
- Paddington - próbálkozott Paddington.
72
 Paddi ngton és a j ackpot

- Pallingdon! Éljen Mr. Pallingdon!

- Csendet kérek, így sosem érünk a végére - mond­
ta a műsorvezető. - De az is meglesz hamar. Mr. Med­
ve Uram, kérdezem önt, beéri a különös körülmények
között kivívott ötven fonttal, vagy el tudja képzelni
egyáltalán, ötszáz font mennyi? Ez a teljes tét, a har­
madik kérdéssel nyerheti meg, a játék csúcsán.
- Ötszáz font - sikkantotta Judy. - Ja j...
- Ha neki lennék, abbahagynám - jegyezte meg riad­
tan Mrs. Brown.
- Nem lenne ő Paddington, ha nem folytatná - kiál­
totta Jonathan.
- Hm - dörzsölgette az állát Mr. Brown.
Mrs. Bird eltakarta a szemét.

73
 M inden lében Paddi ngton

Brownék halálos csendben várták Paddington vála­

szát. És ez...
...így hangzott:
- Műsorvezető úr, folytatást kérek.
- J ó l meggondolta, kérem?
- Moredátor úr, meggondoltam.
Hahota, pisszegés... lélegzetek visszafojtásának zaja
hallatszott.
- J ó - horkantotta a műsorvezető. - De kapaszkod­
jon!
- Mibe? - kérdezte Paddington teljes komolysággal.
Vihogás, röhögés, krákogás.
- Ez nem lehet igaz... - nyögte Mrs. Brown.
- Mindent bele, Paddington! - rikkantotta Jona-
than.
-A k k o r hát... - kezdte Ronnie Fairbuli. - Mond­
hatom?
Paddington széttárta két mancsát. Mi akadálya? Ezt
fejezte ki gesztusa.
-Ö tszáz font tehát, az utolsó kérdés... - mondta
szintén széttárt karral a műsorvezető-ceremónia-
mester.
- Ötszáz font - suttogta most már kicsit hallhatók­
ban Judy és Mrs. Bird.
- Állok elébe - húzta ki magát Paddington.
Minden lélegzet elállt. Tudhatták, ez a végső szó.
74
 Paddi ngton és a jackpot

- Tehát - kezdte Ronnie Fairbuli úr ha adva van

két ember, és ők ketten húsz perc alatt töltenek meg
színültig vízzel egy ötven hektós medencét egyetlen
csapból, mennyi időbe telik, hogy egyetlen ember meg­
töltse akkor ugyanezt a medencét két csapból? Ezúttal
húsz másodpercet kap a versenyző... e pillanattól szá­
mítva... rajta!
S a ceremóniák nagy mestere megnyomott egy gom­
bafejet maga mellett, félrehúzódott, hogy még így se
álljon útjába Paddington válaszának.
- Semennyi időbe sem telik, Mr. Fairbuli - hangzott
Paddington válasza. De tényleg semmi percen belül.
Rögtön, s érezhetően nem rögtönözve. Hanem halá­
los bizonyossággal.
Tátva maradtak a szájak...
-T év es! - kiáltotta a műsorvezető, és nem lehetett
tudni, előtte hördült fel vajon már a nézőtér, avagy az
ő bejelentésére. - Nagy tévedés, ráadásul, azt hiszem,
ezúttal nem én tévedek, nem, nem. Válasza nagy té­
vedés.
- De miért...
- Sajnálom, medve, ne is folytassa - torkolta le Pad-
dingtont Mr. Fairbuli. - Legközelebb, ha szerencséje
lesz idejutni, több szerencsét.
- De nem, de nem, nagymester - tiltakozott öntu­

75
 M i nden lében Paddi ngton

dattal Paddington, a fölény udvariasságával. - Álljunk

meg, nézzük végig.
- M it nézzünk? A helyes válasz fel van írva a hivata­
los kártyára. De mindegy is, mi a válasz, mert az, hogy
semennyi időbe sem telik, képtelenség. Egyetlen me­
dencét sem lehet „semennyi idő alatt” megtölteni.
- De, de - tiltakozott Paddington. - Ön azt mondta,
ugyanezt a m edencét. A medence azonban már tele
van, hogyan lehetne újra megtölteni, míg ki nem húz­
zák a dugóját, vagy mit?
- J ó , de... - A műsorvezető céklavörös lett. - Ne
már, medve uram. Ezt én úgy értettem, hogy egy ilyen
medencét...
- Nem, ön azt mondta, műsorvezető uram, hogy
ugyanezt a medencét akkor. Ugyanezt és akkor. Tehát
ugyanakkor! Nem mondta, hogy közben kihúzták a
dugóját - ismételte Paddington rezzenetlen ábrázattal.
-N e m mondtam? De most mondom...
- Késő! - bömbölte a nézőtéri tömeg. - A medvének
igaza van! Ugyanazt a medencét nem lehet ugyanakkor
megtölteni még egyszer semennyi idő alatt sem.
S más efféle kiáltások hangzottak.
- A medvének igaza van - rikoltotta valaki a lénye­
get.
- Igaza van, igaza van, igaza van! - harsogták százan
is. - Meg kell kapnia a pénzt!
76
 Paddi ngton és a j ackpot

Ronnie Fairbuli mintha kicsit megrázkódott volna,

de a végén megrántotta a vállát.
- J ó , hát közakarattal... - kezdte.
- Nem, hanem ez az igazság! - kiáltotta Paddington.
- Ez az igazság, ez az igazság! - visszhangozták egy­
től egyig a jelenlévők.
- Jó , hát ez az igazság - bólintott kelletlenül Ronnie
Fairbuli - így akkor öné a jackpot, medve!
-M icsoda? A micsoda az enyém? Ötszáz font az
enyém, ötszáz font üti a mancsomat - kiáltotta még
hangosabban Paddington.
- Annyi, annyi - bólogatott fintorogva a ceremóni­
amester. - Ennyi ma a jackpot.
- Hogyhogy pót? Milyen zsákot pótol? Ötszáz font
egy zsák pénz, ne akarja nekem ezt semmiféle módon
pótolni!
A terem harsogva hahotázott, dőlt ki-ki egymás vál­
lára, ölébe.
-Tessék, nézze - mondta kicsit már megenyhülve,
felfogva a helyzetet a ceremóniamester is. - A moni­
toron ott áll, 500 font üti önnek... a mancsát.
- Na jó, hát azért - közölte Paddington, s bólintott
is egyet engedékenyen. - Erről volt szó.
Miután a terem újabb őrjöngése alábbhagyott, Ron-
nie Fairbuli, aki jól tudta, hogy ez mind az ő dicsőségét

77
 M i nden lében Paddi ngton

növeli majd, és milliókkal megnő a nézők száma a

következő adásban, így szólt:
-M ed v e úr, ha szabad kérdeznem... Mire fordítja
ön ezt az igen komoly nyereményt? - És Ronnie
Fairbuli diadalmasan összefonta két karját a mellén.
Mert hogy mit mondhat majd erre egy medve, aki a
Legsötétebb Peruból érkezett.
A kamera ráközelített Paddingtonra.
- Nos - kezdte ő - , egy keveset megtartok belőle
magamnak emlékül, aztán veszek szeretteimnek pár
karácsonyi ajándékot. Pótolom, továbbá, az odahaza
okozott televíziós baleseti költségeket.
- Micsodákat? - kiáltotta a műsorvezető. De a
Brown-házban is mindenki egy emberként kiáltott fel.
Visszaemlékeztek a közelmúltbéli tévés balesetre,
mikor Paddington feje beszorult...
...és egyáltalán nem olyan diadalmasan nézett ki a
tönkretett készülék vázából, mint ahogy most hunyor­
gott a kvízműsor győzteseként az új készülékből.
- Tartozom ezzel - folytatta Paddington. - Ám az
összeg java részét a limai medveházra fordítom, a Visz-
szavonult Medvék Otthona kapja, ahol Lucy nagynéni­
kém is él. Remélem, lesznek jó célok ott, melyekre a
nem jelentéktelen összeget fordíthatják.
- A nem jelentéktelen összeget! - ámult Mrs. Bird. -

78
 Paddi ngton és a j ackpot

Hogy Paddington milyen csodálatosan tudja kifejezni

magát!
-A m i a szívén, az a száján - mondta Mr. Brown,
tőle szokatlan érzelmességgel.
Mind bólogattak...
...és a teremben mindenki tapsolt: „Paddington, Pad­
dington” kiáltások hangzottak. Néhány rosszcsont
„Waterloo! Victoria Station!” kiáltásokkal akarta meg­
zavarni az ünnepet, más pályaudvarok nevével, de őket
a tömeg túlharsogta.
- Pad-ding-ton! Pad-ding-ton! - zengett a tévészék­
ház díszterme.
A dolog itt ért véget. Természetesen a műsorvezetőé
volt az utolsó szó.
Igen jellemzően azt mondta:
- Ritkaság, hogy ezen a pódiumon egy medve nyer­
je a jackpotot. Tapsoljuk meg még egyszer!
A taps azonnal feldübörgött, s állva éljenezték a
jelenlévők a győztest.
- Hát, akárhová tegyenek - mondta Mr. Brown,
ahogy koccintottak Paddington egészségére - , ezt nem
hittem volna...
- De mi kezdettől hittünk Paddingtonban - kiáltotta
egyszerre Judy és Jonathan.
- Gyerekek, gyerekek, ha a vége jó, minden jó -
próbált igazságot tenni Mrs. Brown.
79
 M i nden lében Paddi ngton

- A múltkori tévés baleset után ez... - hápogott Mrs.

Bird. - De a kárpótlást nem fogadhatjuk el.
- Nem hát - helyeselt Jonathan. - Gyarapítsa vele a
megtakarított pénzét ő maga.
- Van, ahogy van, Paddington a környék büszkesége
is ma estétől - szögezte le Mr. Brown.
- Igen, és én már ki is néztem neki egy különlegesen
nagy méretű üveget - mondta Mrs. Bird - , melybe
marmeládét kap... éspedig különleges ízű lekvárt...
a legújabb receptem alapján készült!
 Ötödik fejezet

CSO KIS PA RÁ N Y

M rs. Bírd szimatolgatni kezdett. Közel jártak már

a házukhoz, jöttek a piacról. Mrs. Brown is gyanakod­
va pislogott.
Elképzelhető volt, hogy a szag a Windsor Gardens 32
felől jön. Mi több - mi rémesebb! - , esetleg épp onnét.
A konyhából? A kéményből? A kertből?
-T ábortű z kizárva, levélégetés nem valószínű -
mondta Mrs. Bird. - Akkor meg...
- Ne is mondja, jaj - nyögött Mrs. Brown. - Pad-
dington? M it művel már megint?
- Bármit is, te jó ég - kiáltotta Mrs. Bird - , a kony­
hában ügyködik. Micsoda füst... vágni lehet. M i ez?
- J a j, jaj! - Mást Mrs. Brown a legnagyobb jóindu­
lattal sem tudott kinyögni.
81
 M i nden lében Paddi ngton

A konyhaablakon fehér vonalak húzódtak lefelé,

patakokként. Mert kint hűvös volt jócskán, bent nagy
lehetett a hőség, s mert belátni nem lehetett, jókora
gőz vagy füst is terjenghetett a konyhában.
- Már csak abban reménykedem - mondta Mrs.
Brown, aki sosem foglalt állást medvéjük ellen, és eny­
híteni igyekezett a dolgok súlyát - , hogy Padding-
tonnak nem esett baja.
És sietett máris a ház hátsó bejárata felé, remélve,
így hamarább jut a kérdéses helyre. A pillanatnyilag
rejtélyes konyhába.
- Mintha be lenne ragadva az ajtó - jött vissza.
- Hm - vélekedett Mrs. Bird. - Ha az ablakokon át
sem lehet látni a füsttől, akkor... jó ég, mi vár minket
odabent?
Merthogy a Windsor Gardens 32 ablakai szinte min­
dig tündököltek, ragyogtak. S most?
Mrs. Bird egy dolgot jól sejtett. Odabent... ijesztő
dolgok történtek.
Merthogy Paddington ott csaknem reménytelenül
küzdött bizonyos nehézségekkel.
Sejtette ezt Mrs. Bird, csak a dolgok súlyát nem érez­
te igazán. Hogyan is érezhette volna!
Paddington azt érezte, hogy valahogy úgy kiszaladt
a kezéből - mancsai közül! - a dolgok irányítása.
M ert az addig még csak rendben volt, hogy a tűzhe-
82
 C sokis parány

lyen mindenféle edényben mindenfajta dolgok forrtak,

buborékoltak, sziszegtek... az ám, de füstölni is kezd­
tek, vadul gőzölögni! És Paddingtonnak gőze sem volt,
mi ilyenkor a teendő. Elmenekülni, elfüstölni meg ő ma­
ga nem mert volna. Épp eleget hajózott - potya­
utasként Peruból, egy mentőcsónakban a hajó olda­
lán - , hogy jól tudja, a kapitány hagyja el utolsónak a
süllyedő hajót.
A konyha pedig süllyedt. Belesüllyedt a füstbe és
a gőzbe, és mindezt baljós, pokoli zajok kísérték.
Felmászott hát ő maga egy konyhaszékre, így tudta
megemelni az egyik sepernyő - serpenyő - nagy fedő­
jét, de alóla valami iszonyú szag csapott ki. Ezt nem
várta, és a kanál is hiába volt nagy, két mancsa együtt
is tehetetlennek bizonyult. A fedő alatt a massza Totyo­
gott tovább.

83
 M inden lében Paddi ngton

Paddington bajsza-szakálla csupa gőz és ragacs volt

már, s hiába lengette legyezőként a kanalat, nem bírta
lehűteni az iszonyúan forró levegőt. Minden arra mu­
tatott, hogy itt egyedül a megfutamodás segít.
Ám küzdenie kell! Ha megfutamodik, vége a világ­
nak.
S lett mindez abból, hogy ő - balszerencsés ötlet
volt? - csokis parányt akart volna készíteni. Olyan pici
akármik ezek a csokis parányok, hogy végképp nem
gondolhatta volna, ez lesz belőle.
A magazin, amelyből a receptet kinézte, Mrs.
Browné volt. Már korábban is felfigyelt rá, de aztán
hirtelen más dolga akadt. Mrs. Brown magazinjait álta­
lában nem nagyon kedvelte a rengeteg hirdetés miatt,
meg azért sem, mert folyton csak arról volt bennük
szó, hogyan ápoljuk és szépítgessük magunkat. Ezen
a régi számon csak azért akadt meg a szeme, mert spe­
ciálisan a főzéssel foglalkozott.
A borítón aranybarnára sült csirke csillogó zöldbor­
sóval és sült krumplival megrakott tányéron, barna
hússzafttal a mártogatáshoz. Mellette desszertként
gyümölcstorta dugig töltve fagylalttal, míg a háttérben
széles fatálon annyiféle ínycsiklandozó sajt sorakozott,
hogy Paddigton meg se tudta számolni. Csak bámulta
és bámulta a képet, száját nyalogatva.

84
 C sokis parány

A magazin belseje még sokkal érdekesebbnek mutat­

kozott: jó idejébe telt, míg egyedül csak a színes képe­
ket csörgő nyállal végignézte.
Ám a legizgalmasabb a végén következett - A csok o­
ládés finom ságok elkészítésének 10 legegyszerűbb m ó d ­
ja, Csodanagyi receptjei szerint.
Csodanagyi, akiről számos fotót is közöltek, vidéken
élt, és szemlátomást minden idejét édességek készíté­
sével töltötte, mivelhogy hol egy tányér frissen elké­
szült habcsók, hol fagylaltkelyhek, de mindenesetre
mindig valamilyen édestészta remekmű mellett volt
látható.
Csodanagyi édességei mind finomnak látszottak, ám
a legvonzóbbnak, egyszersmind a legegyszerűbbnek a
csokis parány tűnt, amelytől Paddingtonnak rögtön
összefutott a nyál a szájában. A nagyinak is ez lehetett
a kedvence, mert az egyik képen rajtakapta a fotós,
amint a konyhaajtó mögött az egyiket sebtiben a szájá­
ba tömi, azt gondolván, hogy senki sem figyeli.
Ám nemcsak az elkészítési mód egyszerűsége volt
csábító. De a bőséges eredmény is. Parány, csoki - sok­
sok ízletes kis darab... még eladásra is juthat belőle bő­
ven, a családi igények kielégítése után.
A lényeg az volt, hogy a parány-anyagot arany­
színűre kell keverni, aztán finoman sütni, azaz már
akkor, amikor a végső, felszeletelendő matériát akarja
85
 M i nden lében Paddi ngton

valaki megkapni. Melyeket tortakéssel piciny darabok­

ra vág, és kész a parány. Ja, és persze csokiolvadékot
időben adagol a puha tésztához.
Most már, hogy ez a barna micsoda a serpenyőben
semmiképp sem akart aranybarnára válni, inkább for­
tyogott, mint a vulkánok felszíne vagy valami reklámo­
zott iszapfürdő, bánta Paddington, miért épp a csokis
parány receptjét választotta, s nem például a... mókus­
kedvencet, a rinocérosz-tortát... ez utóbbinál nyilván
nem lett volna baj a durva felszín a végén. Csak ez a
csokis parány...
Olyan volt, mintha megbűvölték volna. Ördög és
pokol támadt ellene, fortyogva. S neki fogalma sem
volt, mit rontott el és hol.
Lassan már kételkedni kezdett abban is, hogy a mó­
kuskedvencet vagy a rinocérosz-tortát meg tudta volna
csinálni. Minden önbizalma elszállt, önérzete a mély­
pont körül kavargóit nyomorultul.
S ekkor érkezett a helyszínre Mrs. Bird.
Micsoda szégyen és gyalázat!
- M i ez? - ragadta meg a szót rögtön a derék ház­
vezetőnő. - Paddington, a jó ég áldjon meg...
- De nem áld, inkább minden összeesküszik ellenem
- mondta medvéjük kétségbeesetten.
- Merthogy? Mit terveztél? - kérdezte Mrs. Bird.
- Csokis parányt - hangzott a válasz.
86
 C sokis parány

Mrs. Brown is ott volt már.

- Paddington! - kiáltotta. - Hogy mit akartál...?
S ő megismételte.
- De ez - kezdte késsel piszkálni a serpenyőben for­
tyogó anyagot Mrs. Bírd - olyan, mint a cipőtalp.
Hiába olvad, tisztára rugalmas, ellenálló... szétaprítani
sem lehet. Paddington, mit adtál hozzá? És mihez?
- Azt nehéz lenne elsorolni, de a Csodanagyi recept­
jében fel volt sorolva minden szépen - szabadkozott
Paddington.
- Minden, azt látom - mondta Mrs. Bird. - Talán
még a gyorsragasztó is, amiből belenyomtál két tubus­
sal. Jó ég! Egyszer teszem ki a lábam hosszabb időre
a konyhából, aztán ez lesz belőle - sápítozott tovább
a derék hölgy.
Paddington azt se tudta, melyik tappancsára álljon.
Ráadásul Mrs. Brown is közbeavatkozott. Természete­
sen Mrs. Bird pártján.
Egyenlőtlen küzdelem!
- Ekkora disznóólát rég nem láttam - mondta. -
A tűzhely oldalán is mind lefolyt, és ha ilyen nehéz lesz
lekaparni, ahogy a serpenyőben is szinte szétvághatat-
lan már ez az akármi, hát... balta sem lesz elég, vil­
lanyfűrész kell. Paddington, hogy sikerült ezt...?
De akkor valami váratlan dolog történt.
Egy imbolygó medvét láttak... aki lassan négykéz-
87
 M i nden lében Paddi ngton

lábra ereszkedik, és szégyen, ami szégyen, hányni pró­

bál, de hiába.
Riadtan nézték. Paddington hörgő hangokat halla­
tott, aztán elterült a konyha műkövén.
-Jó ság o s ég! Medvém! - sikoltotta Mrs. Bird. - Mi
a baj? Paddington, felelj?
- Paddington, meg ne halj! - kiáltotta őrjöngve Mrs.
Brown, ahogy látnia kellett, Paddington két lába, két
mancsa az ég felé kapál.
- Csak nem ettél ebből a borzalomból? - kérdezte
hitetlenkedve Mrs. Bird. - Mikor még lágy állapotban
volt? Aztán... a gyomrodban...
- Összekeményedett? - kérdezte halálra váltan Mrs.
Brown.
88
 C sokis parány

- Próbáljuk legalább felállítani - javasolta Mrs. Bird.

De nem ment.
- Egy egész kőhalom van a gyomromban, attól va­
gyok olyan súlyos. És olyan ütéseket érzek... mintha
köveznék az utcát... - nyögte Paddington.
- Már félrebeszél! - sikoltotta Mrs. Bird. - Orvost
hamar!
Rohant az előtérbe, hogy telefonáljon a hű házior­
vosnak, MacAndrew doktornak. De csak a helyettesét
érték el.
A telefonálás után a házvezetőnő ment vissza a Pad­
dington körül reménytelenül sürgölődő Mrs. Brown-
hoz.
- J a j! Jaj! - ennyit tudott kinyögni a ház úrnője.
S Paddington még ennyit sem. Lehunyta a szemét.
Ahogy forgott vele a világ, lassan maga is forogni kez­
dett.
- Jön már valaki? - kérdezte Paddington, érezhetően
utolsó erejével.
- A doktor helyettese - nyugtatták. - Máris itt lesz.
- De akkorra már lehet, hogy nekem is csak a he­
lyettesem lesz itt - mondta Paddington - , mert addig
én meghalok.
Életében először ejtette ki száján e szót!
De ezzel most senki sem törődött. Várták a doktor
helyettesét.
89
 M i nden lében Paddi ngton

- Paddington, ne félj - nyugtatta medvéjüket Mrs.

Brown. - Megoldjuk a dolgot. Csak egy parányi türe­
lem...
- A parány, ez volt épp a baj. A csokis parány... - így
Paddington.
- J a j, Paddington, mit számít az már! Háztartási
baleset az egész, ne is aggódj, a dokiéknak rutin eset
leszel.
- Rutin eset. Még ez is? - kiáltotta Paddington. - M i­
kor úgy fáj.
Nem értek rá válaszolni erre, mert hatalmas dudaszó
hallatszott kintről.
- A mentők? - nézett ki az ablakon Mrs. Bird. - Jó
ég...
- Sose bocsátom meg magamnak, hogy itt hagytam
őt, meg hogy ilyen főzőfüzeteket tartok - jajgatott
Mrs. Brown.
A mentők már jöttek befelé, s Paddington hóna alá
nyúltak, emelték medvéjüket, aki alig állt már a lábán.
Letették hát a díványra.
- Na, kis barátom - mondta a nappaliba elsőül be­
lépő mentős - , mi a baj ? - A hölgyekhez fordult. - Sen­
ki se mondta, hogy medvéről van szó. Nem az állator­
vosi klinikát kellett volna?
- Nem, ő teljesen családtagként él nálunk - ma­
gyarázta holtsápadtan Mrs. Brown, aki feleslegesnek
90
 C sokis parány

ítélt volna most bármiféle vitát. - Kérem, kérem, ha

istent ismernek, vigyék be... próbáljanak valamit...
- Mi bevisszük - mondta a mentőorvos, miközben
Paddington pocakját tapogatta - , csak hogy ott mit
szólnak? A mai viszonyok közepette... az egészségügy­
ben, tudják, annyi a zűrzavar!
- De uraim... doktor úr! - hápogott Mrs. Bird.
- Bevisszük, persze. Nem valami jól néz ki - motyog­
ta a mentőorvos is.
- Segítsenek rajta! - rimánkodott Mrs. Brown. - Az
én hibám, jaj, és a szerencsétlen körülmények... össze­
játszása... az volt a baj. Ugye, nem hal meg?
- Nyugodjon meg, asszonyom - intette Mrs. Brownt
91
 M i nden lében Paddi ngton

a segédorvos. - Hozzátok a hordágyat - mondta a kint

tanácstalankodó két kisegítőnek.
S ők engedelmeskedtek, Paddington hordágyra ke­
rült, aztán a mentőautóba, s vitték a kórházba.
Az orvos megjegyezte:
- Mindazonáltal ilyen esettel még nem találkoztam.
A két hölgy is ment velük, de csak kezüket tördelték.
Bent a kórházban Paddington hamar eltűnt a szemük
elől. Mindenféle lengő csapóajtókon át tolták... ki
tudja, hova. Mrs. Brown és Mrs. Bírd is ugyanazt gon­
dolta: csak még viszontlássák élve.
Ó, jaj, jaj!
- Csak fohászkodhatunk - mondta Mrs. Bird.
- Megtettük, amit tehettünk - nyögte Mrs. Brown. -
Remélem, még jókor érkeztünk.
- Csak fohászkodhatunk...
Közben befutott Mr. Gruber is, akit Mr. Brown ér­
tesített, Judyt és Jonathant is csakhamar előkerítették,
ott volt hát az egész csapat. Csupa, csupa szívszo­
rongás...
Mr. Grubernél hatalmas virágcsokor volt. Maga is
érezte, hogy ez furcsa dolog így, de megmagyarázta.
- A piacon adták össze. Csokit a jelen helyzetben
nem lett volna célszerű... vagy épp marmeládét... -
mondta a régiségkereskedő.

92
 C sokis parány

I - Hát még azt se, persze - suttogta Mrs. Bírd, mint

aki ettől úgy érzi, a világ dőlt össze.

I Hogy itt még a marmeládé sem segít.

- Csak kezdjék már - sóhajtotta Mr. Brown.
- Mit? - kérdezte Mrs. Bírd, aki csak utána jött rá,
milyen butaság ez a részéről. Hát persze, lássanak hoz­
zá, a műtéthez... vagy akármihez...
És reményeik kezdtek gyarapodni, mert egy impo­
záns alak jelent meg, ősz halánték, aranykeretes szem­
üveg, a hosszú köpeny alól kivillanó barna-fehér cipő.
Professzori jelenség.
S csakugyan, Judy már tudta is.
- Ez Sir Mortimer Carroway prof! - kiáltotta fojtott
hangon. - A mentős mondta, mindent bevetnek, a leg­
jobb erőket.
- Szuper! - rikoltotta Jonathan. - Lefogadom, Pad-
dingtonhoz jön. Csúcs medve! Csúcs professzor!
- Akkor is olyan borzasztó - jegyezte meg alig hall­
hatóan Mrs. Brown. - Kiszállt belőlem minden erő.
Olyan rémes.
-N agyon - nyögte Mrs. Bírd is. - De talán hogy
ekkora nagy professzort hívtak ki hozzá...
- Pont ez az, hogy súlyos lehet az eset, élet-halál -
vélte fontoskodva Jonathan.
- Maradj már, te lüké - torkolta le Judy. - Még hogy
élet-halál! Elcsapta valamivel a gyomrát.
93
 M i nden lében Paddi ngton

- Vagy életveszélyesen elakadt a beleiben egy ilyen

kődarab... egy csokis parány - lehelte Mrs. Bird.
Hangja a végpusztulás széléről szólt. - Miért is találták
fel ezt a butaságot. Még hogy csokis parány...
- Ha ekkora baj lehet belőle - toldotta meg Mr.
Brown.
Ekkor megjelent a professzor.
- A medve gentleman hozzátartozói? - kérdezte.
-H o g y n e ... velünk él... családtag - mondta alig
hallhatóan Mrs. Brown.
- Nem lesz baj? - kiáltotta szorongva Jonathan.
- Hm - felelte Sir Mortimer méltósággal az az
94
 C sokis parány

érzésem, hogy minden reményünk megvan... és túljut

a dolgon.
- Szent ég, nem hiába imádkoztam! - sikoltotta Mrs.
Bird. - Túléli? De hát túl kell élnie. Főorvos úr, ő Pad-
dington. Érti? P-a-d-d-i-n-g-t-o-n! Nem halhat meg
soha. Soha!
-N o s , kétségtelen egy jelentős... nem éppen pa­
rányi csokisparány-mérgezésről van szó - mondta a
nagy professzor. - De főleg külsőleg.
- Micsoda? - kiáltották az aggódó hozzátartozók
egy emberként.
- Összeragacsoltam mindenemet, combtőnél is, ezért
nem bírtam felkelni - magyarázta a színen közben szin­
tén megjelenő Paddington. - Kicsit meg kellett kopasz-
tani a hasamat, meg minden.
A nagy professzor kuncogva folytatta:

95
 M inden lében Paddi ngton

- Mondom, ritka esettel álltunk szemben. De a se­

bészolló csodát tett. A parányokból meg nem kell enni.
Bár azt hiszem, Paddington úr elmondása alapján, még
sebészollóval sem lehetne szétdarabolni a serpenyőbe­
li... készítményt.
- H á t nem - ismerte el Paddington. - Én is.folyé­
kony állapotban öntöttem még a hasamra.
- De remélem, csokis parány komplexusa lesz ez­
után, medve uram - mondta hunyorogva a professzor.
- Bízza a dolgot a ház hozzáértő hölgyeire. A két úri­
emberrel addig... tarokkozzon, vagy mit tudom én,
pipázgasson. .
Mehettek. Hallótávolon kívül már, Jonathan megje­
gyezte:
- Szuper ember.
- Remek a humora - vélekedett Mr. Brown.
A hölgyek hallgattak. Tudja az ég, miért volt bűntu­
datuk. Mr. Gruber semleges kísérőként ballagott mö­
göttük.
- Hibáztunk, mert Paddingtont házi munkákra biz­
tattuk - mondta Mrs. Bird.
- De hogy csokis parányi készítsen... - toldotta meg
Mrs. Brown.
-A z t olvastam mindig, hogy alacsonyan kell kez­
deni, a legkisebb feladatoknál - vállalta magára a fele-

96
 C sokis parány

lősséget Paddington. - Gondoltam, a parány... a leg­

kisebb.
- Tény, Mr. Brown - rázta meg a medve mancsát
elbúcsúzáskor Mr. Gruber - , hogy megint remekül
helytállt. Rejtélyes bajt küzdött le, és a tudományt is
példátlan eset megfigyeléséhez vezette.
- Gondolja, Mr. Gruber? - kérdezte kevés meggyő­
ződéssel Paddington.
- Biztosra veszem. Holnap, mindenesetre - mondta
már a sarokról visszafordulva Mr. Gruber - , a jókora
csésze kakaó mellé csak egy negyed óriáskiflit kap csu­
pán.
Vacsorára Paddington csak köménymaglevest élvez­
hetett, pirítós kockákkal. Negyedakkora adagot, mint
szokása volt.
De mindenki halálosan boldog volt - hogy él.
 Hatodik fejezet

B O N Y O D A LM A K
A K IN C SE SB A R LA N G B A N

H amarosan változott az idő. A csokis parány ké­

szítése árnyékot borított ugyan a ház életére - gőzt és
füstöt, elsősorban de a lényeg most következett.
A pára nyomán jégvirág és hártyák a konyha ablakain,
mindenütt fagyos levegő... Paddingtonnak sem volt
elég csupán a függönyszárnyakat félrehúznia az ablak­
tábláin, ki kellett nyitni az ablakot, hogy lássa a kinti
világot rendesen. Ha nem fázott, előnyös volt a hely­
zet, mert sokkal szélesebb paronáma - panoráma -
nyílt számára.
Egyik napról a másikra a piacon is óriási változás
következett be. Fák érkeztek, karácsonyfák, dézsák és

98
 B onyodalmak a kincsesbarlangban

ládák szép, fekete földdel. Mindenféle ágak, bogyók-

kal; sötétzöldbe borult a Portobello Road.

I A házban is sok minden alakult. Gyümölcsös tálak

álltak majdnem minden asztalon, ezüst gyertyatartók
sorakoztak, koszorúk kerültek falakra, mennyezetre.
Paddingtonnak tetszett a dolog, csak az nem tetszett
neki, hogy őt ebből kihagyják, másfelől meg semmit
nem ért a lényegből.
- A karácsony nagy ünnep, minden évben egyszer
van - magyarázta neki Mrs. Bird. A piacról jött haza
éppen, és az előtérben került sor a beszélgetésre. -
Ilyenkor az ifjú medvék elsősorban alaposan megmo­
sakszanak vagy a kicsiket lecsutakolják, a jó illatú
karácsonyi piacokra másképp ki sem merészkedhet­
nek.
Paddington szeretett volna már úgy egy kicsit „me­
részkedni” - bár nem mindig tudta, mi is az - , így
a nagy lemosakodást azonnal elhatározta magában.
Visszaemlékezett az előző évre, hát igen... persze...
a sok fény a városban, a londoni áruházak, kiraka­
tok... maga a Portobello Road is teljesen átváltozott,
gyönyörű lett.
Csak hát neki a Portobello Road mindig is gyönyörű
volt!
Mrs. Birddel megbeszélték hát a dolgot, s akkor Pad-

99
 M i nden lében Paddi ngton

dington - usgyi! - már vágtatott is fel az emeletre, csak

úgy csattogott a talpa.
Minden percét a nagy ünnepre való készülődés töl­
tötte ki. Eltekintve a lefürdéstől - melytől nem te­
kinthetett el, persze.
Hosszú jalstrom ot készített a lajstromozandókból,
mik is azok. Meg egyebek! Gyorsan megebédelt, s ak­
kor már Mrs. Bird is jött, közölve, hogy a Barkridges
áruházba mennek.
- Ott mindent egy helyen megkapunk - mondta.
Bár Paddington nem szeretett volna mindent így
elkapkodni, úgy gondolta, a Barkridges is több mint
a semmi, hát nem szólt.
Az áruház maga kicsit másmilyen volt a tavalyi vá­
sárlási akció óta, de hát ilyen a dolgok természete,
közölte Mrs. Bird.
Ugyanolyan szép, állapította meg áhítattal Pad­
dington, és ez a lényeg.
- Ami azt illeti, szeretnék ezt-azt magam is megven­
ni, kíséret nélkül - mondta akkor Mrs. Brownnak. -
Azt hiszem, már van gyakorlatom, nem lesz semmi baj.
A két hölgy egymásra nézett.
- Gondolom, lemehet egymaga is a kincsesbarlang­
ba, a leszállított árú dolgokhoz - javasolta Mrs. Bird.
A barlang szóra a medveszem ösztönösen felszikrá­
zott .
100
 B onyodalmak a ki ncsesbarlangban

- Én majd várok rá a lépcső tetején - folytatta Mrs.

Bird. - Nem hagyjuk, hogy bármi is félresikerüljön.
A kincsesbarlang nagyon vonzotta Paddingtont. így
nem is tiltakozott ellene, hogy rá most akkor külön
vigyázni fognak. Fél órát engedélyeztek neki...
- Köszönöm, Mrs. Brown, rá fogok szolgálni a biza­
lomra - mondta, s ment a legközelebb eső lépcsőle­
járóhoz.
- Hm - tűnődött el Mrs. Bird. - Talán ezúttal meg-
ússzuk - tette hozzá.
- Fél óra alatt még Paddington sem képes semmi
komolyabb zűrzavart összehozni - vélekedett Mrs.
Brown. - Remélhetőleg. Vásárolgatni fog, azzal el­
megy az idő.
- Már ha bízhatunk benne, hogy a vásárolgatásig
egyáltalán eljut - hümmögött a váltig borúlátó Mrs.
Bird.
Paddingtonnak sejtelme sem volt róla, hogyan tár­
gyalják meg az ő „veszedelmes” személyét, csak állt
lent, a kincsesbarlangban, a Leszállított Árak Alagso­
rában. Ha lehet, ez a szint még zsúfoltabb volt, mint
a fentiek, de nemcsak ami az embersokaságot illeti, ha­
nem áru is annyi volt, hogy még csak a fajtáikat sem
lehetett egyetlen pillantással szemügyre venni. M in­
denütt új és újabb kincsek mutatkoztak, ígérkeztek.
Álomszerű árakon.
101
 M i nden lében Paddi ngton

Közvetlenül az orra előtt ott volt egy Eligazító Osz­

lop, rajta színes nyilak, feliratok. Mit, hol, merre.
Paddington tanulmányozta egy darabig, majd úgy dön­
tött, felfedezőútját a HÁZTARTÁS ÉS KONYHA
irányában kezdi. Eltekintve mármost attól, hogy a HÁZ­
TARTÁS részlege feltétlenül rejt s kínál valami alkal­
mas ajándékot Mrs. Bird számára, képzeletét alkalma­
sint még ennél is jobban vonzotta egy ígéretes felirat:
INGYENES BEMUTATÓK. S nyíl mutatta ezt is, ho­
gyan kell tájékozódnia az oda igyekvőknek.
Paddington minden igyekezete arra irányult, hogy
tényleg oda is jusson.
Követte hát a nyilat, s hamarosan elérkezett valami
folyosón végighaladva egy nagy helyiségbe, ahol tö­
mérdek kanna, fémdoboz, vödör állt, felcímkézve és
zárva, persze, mind. Nem ért rá tanulmányozásukra,
mert a hatalmas embersokaság lelkesen ujjongva,
hadonászva figyelt valakit vagy valamit. Paddington
lesunyta fejét; így, minél kisebbre összehúzódzkodva,
sikerrel jutott át a lábak erdején, és máris az első sor­
ban állt.
Ekképpen jól látott egy fehér köpenyes férfiút, aki
baljában valami üveget lengetett, jobbjában meg egy
szőnyeg himbálózott, jó koszos.
- Ebben a faikonban - emelte magasra épp a flakont,
melynek nevét az általános hangzavar okán Padding-
102
 B onyodalmak a kincsesbarlangban

tón faikonnak hallotta - varázsszer van, ám az egész

mégse varázslat. A Folttüntető Frédi - Paddington
rájött, ez lehet a falkonbéli lötty neve, bár kicsit fur-
csálkodott, hogy magát Frédit nem látja sehol - egy
húzásra... de egy húzásra... eltünteti a szennyeződést.
Már csak volt a folt! Tessék...
Ujjongás hallatszott, bár Paddington közelében
némelyek olyasmiket is morogtak, hogy „na ja”. De
a köpenyes ember nem hagyta.
- És itt van újszülöttünk, Fehérítő Frida! - lengetett
meg egy konzervdobozfélét. - Az ő ereje káprázatos.
103
 M i nden lében Paddi ngton

Lepedő, pizsama, ing... bármi rajta a folt, khm, khm,

bármi, megint! Khm, khm, khm.
Az ember célzatosan mondta a khm-öket, Padding­
ton nem tudta, miért. Ő Fridát kereste volna a tekin­
tetével, de újszülöttet végképp sehol sem látott.
- Rajta, hölgyeim, rajta, ne tartsák vissza magukat! -
kiáltotta hangját remegtetve a fehér alak. - Vegyék
Frédit! Vegyék Fridát! Csak önökre várnak ők, csak
önökre. Az önök otthonában a tisztaságra. Ruhájuk
patyolatfehérségére... szőnyegeik perzsa szépségére...
S így ment ez tovább. Paddington megtudhatta, me­
lyek azok a szerek, melyek - falkonokban, dobozok­
ban, tubusokban - csak arra várnak, hogy Mr. X vagy
Mrs. Y otthonában újra fehérré vagy tarkává, kristály­
tükrösen csillogóvá varázsoljanak mindent.
Padlót, szegélylécet, kárpitot.
De az emberek nem mozdultak. Paddington ezen
kicsit elcsodálkozott.
A fehér köpenyes ember nem. Nagy rutinnal állt
pódiumán, hadarta az árakat, a kedvezmények száza­
lékait.
- Csak rajta, csak így tovább - mondta gépiesen,
mire élénk kuncogás, vihogás támadt a sokaságban.
De a sorok nem lazultak. A cirkuszt láthatóan min­
denki élvezte.
A köpenyes férfiú tartott egy lélegzetnyi szünetet,
104
 B onyodalmak a kincsesbarlangban

így nézte a felsorakozott tömeget, vizsgálgatta az ar­

cokat.
- Ki hinné, hogy a kínálkozó alkalommal sem tud­
nak élni... mikor a sült galamb már-már a szájukba
repül - mondta végül rosszallólag. De továbbra sem
mozdult senki.
Igaz, sült galambok sem kezdtek repülni.
- N a , vegyük ezt, akkor - folytatta, és egy újabb
áruféleség reklámozásába fogott. - Vegyük ezt a bűvös
anyagot - toldotta meg. - Itt ez a tárgy, ez az akármi...
esküszöm, magam már rég kidobtam volna, de...
példának épp nagyon is jó lesz.
- Micsoda? - kiáltotta felháborodottan Paddington,
mert az összegyűrt „tárgy” roppantul ismerős volt neki.
- Ennél koszosabbat életemben nem láttam még.
Posztó vagy micsoda, és... ez az anyag, melyet a ke­
zemben lötyögtetek, ki fogja tisztítani - büszkélkedett
a fehér köpenyes.
- De nem fogja, mert ez az én kalapom, csak kiso­
dorták a mancsomból, és nem vettem észre - tiltako­
zott Paddington, s már szökkent is fel a pódiumra,
éspedig sikerrel, mert kiragadta fejfedőjét a férfi kezé­
ből.
- De uraságod csak jobban járna... medve uraságod
- szabadkozott a férfi - , ha kitisztítanám a kalapját.
Ezek a foltok...
10S
 M inden lében Paddi ngton

- Ezek elhelyezett emlékjelek - magyarázta Pad­

dington, és kihúzta magát. - Sajátmancsúak... meg
a rokonaimtól származnak. Jelvények.
- Na, hát ilyet se hallottam még, hogy a koszfoltok
jelvények lennének! - háborgott színészkedve az árus.
- Aztán mit jeleznek? Mit jelentenek? Hogy uraságod
igénytelen ember... azaz medve.
- A medvéknél az igényesség másképp nyilvánul
meg, ön erről semmit sem tudhat - közölte Pad­
dington, majd válaszra sem várva behúzta kalapját
a füle alá, mélyre, majd büszke tartással, de úgy, hogy
a tömeg akaratlanul is kettényílt előtte, elvonult. Nem
volt ez mégsem egészen dicsőséges távozás, mert csa­
lódás volt a mélyén: hogy egy bemutató, bár ingyenes,
ilyen kellemetlen fordulatot vegyen, rossz emléket
hagyjon...
Nem mind arany, ami fénylik, szokták mondani,
töprengett Paddington, és... és...
Ez az. Sokszor, úgy látszik, a legjobb tisztítószer is
foltot hagyhat a medve lelkén.
A következő embercsoporthoz közeledve Padding­
ton egy pillanatra megállt, beleszagolgatott a levegőbe.
Mert itt, nem volt vitás, palacsinta illata szállt. És
Paddington rádöbbent, hogy ő bizony éhes.
De nagyon!
Ezúttal egy kis, kályha formájú tűzhely állt a közép-
106
 B onyodalmak a kincsesbarlangban

pontban, spirituszfőző, és az ember, aki kezelte, vadul

forgatott egy serpenyőt, de úgy, mintha az őserdőben
érezné magát.
A közönséghez, ahogy Paddington megérkezett,
pont ezt a szózatot intézte:
- Hányszor, de hányszor... - Hangja itt elcsuklott az
indulattól. - ... ó, hányszor történt meg már önökkel
is, hogy eltörték a tojást? Hogy az omlett összecsomó­
sodott? A habart tojás nem állt össze végül? A sárgája
szétfolyt, körbe? És hogy palacsintájuk olyan kemény
lett és szürke, mint a pala? Hahaha! A sors rút fintora
és cselvetése minden ilyesmi - vágta ki a választ az
ember. - De többé ilyen sose történjen! Haza, de gyor-
1 07
 M i nden lében Paddi ngton

san, és szemétbe a régi serpenyővel! Haza, de nem üres

kézzel. Hanem ezzel a Bűvös Sütögetővel, úgy ám! Ne
csak fejünkben forgassuk a vásárlás gondolatát!
Ragadjuk meg az alkalmat, mint én ezt a Bűvös Sütőt,
melyet most, íme, forgatok, és semmi nincs, ami félre­
sikerülhetne.
Paddington csöndben azt gondolta, hogy hát persze,
mert pillanatnyilag nincs is semmi a palacsintasütőben.
- Semmi nem ég oda, nem keményszik meg, nem
megy pocsékba tojás, habarcs, jó szándék! Használata
oly egyszerű - toldotta meg a férfi - , hogy egy gyerek
számára is gyerekjáték, elboldogul vele boldogan, ha­
ha! Uram, kedves uram, ha kérhetném - bökött
Paddingtonra - , mutassa meg a jelenlévőknek, hogyan
is megy ez, de játszi könnyedséggel. Hátra, ha kérhet­
ném - folytatta - , mindenki hátrább egy kicsit, mert ez
a kedves úr bemutatja - adta Paddington kezébe a
sütögetőt. - Ez a kedves fiatal úr, ez a csodálatos
pofaszakállát gonddal ápoló, pompás megjelenésű
medve úriember leckét ad máris a kételkedőknek,
hogyan is működtethető a Bűvös Sütögető!
- Köszönöm a megtisztelő bizalmat, melyet viszon-
zok - mondta Paddington, aki a bemutatást szerette
volna megúszni, viszont tetszett is neki a Bűvös Akár­
mi. - Megveszem, igen, vásárlók belőle egyet, kará­
csonyi ajándék lesz Mrs. Bird számára. Ő valóban min-
108
 B onyodalmak a kincsesbarlangban

dig panaszkodik a palacsintasütőjére, meg a tojásételek

is gyakran félresikerülnek... már aztán senki félre ne
értsen, Mrs. Bírd igazi szakácsművész, csak...
- Csak épp a legjobbaknak, a művészeknek hadd
biztosítsuk a legjobbat, a legeslegjobbat - csapott le e
szavakra az árus kikiáltó. - Első üzletkötésem ma
reggel, éljen! De hogy egy ilyen finom, fiatal úriember
az, aki lefőzött mindenkit...
- Inkább Mrs. Bird lesz majd az, aki süt vele, főzés­
ről szó sincs - szabadkozott Paddington.
- De uraságod talán próbálja ki - lelkendezett a ki­
kiáltó. - Pofonegyszerű. Egyet fordítunk rajta jobbra,
felrántjuk, megint le, akkor balra... tessék, próbálja ki
uraságod, s csak ne szerénykedjen. - A kikiáltó hoz­
zátette még: - Ne szerénykedjünk, inkább serényked­
jünk!
De nem folytathatta. Olyan elemi erejű kiáltások
hangzottak a tömegből, s nem is az első sorból csupán,
és ahogy Paddington kettőt fordított a serpenyőn,
csaknem azonnal cuppant és csattant valami, de igen
furcsa zajjal.
- A kalapom! M it csinál uraságod! A kalapom! -
sikoltotta egy hölgy, akinek a kalapjáról valóban csur­
góit már alá a sárgás lé.
- A kabátom! Az úr szétfröcskölte a palacsintát!

109
 M i nden lében Paddi ngton

Hogy fogom én kitisztíttatni a kabátomat? - üvöltötte

egy jól megtermett férfi.
- A bemutató palacsintám, az egyetlen palacsintám!
- háborgott kétségbeesetten az árus-kikiáltó. - Én ön­
ben megbíztam, medve uram - fordult Paddingtonhoz.
- Ezerrel lefogadtam volna, hogy a serpenyőben meg
se fog mozdulni magának a palacsinta, és akkor tessék!
Ebből pedig olyan kavarodás lett, hangzavar és to­
longás, hogy Paddington jobbnak látta kihasználni a
kedvező alkalmat, s bár néha beletocskált a palacsinta
anyagába is... olajra lépni.
Ment, olajfoltokat hagyva maga után, meg valami
sárgás izét, de a lényeg az volt, hogy a sütögetős cso­
port látótávolon kívül került - s ő viszont.
De bármennyire sietősen menekült is - iszkolt, inait - ,
bátorsága nem szállt annyira inába, hogy egy érdekes
táblánál meg ne álljon.
Ez meg mi? Egy rakéta, semmi kétség, az volt a pla-
kátnagy ábrán, s mellette egy piros köpenyes, ősz sza-
kállú, sipkás óriás, ám a legizgalmasabb...
A következő ígéretes felirat volt:

CSAK EGY UGRÁS A HOLDSUGÁR!

LÁTOGASSA MEG KARÁCSONY APÓT
A HOLDRAKÉTÁBAN!
INGYEN AJÁNDÉK!
TÍZ PENNY A BEUGRÓ
110
 B onyodalmak a kincsesbarlangban

Paddington számára ez jelentős összeg volt, de szen­

tül bízott benne, hogy nem beugratás.
A nyíl egy ajtó felé mutatott, ahol már megint jóko­
ra embercsoport állt, feltehetően várakozva.
Ő maga most már azért egy picit tétovázott. De
végül úgy döntött, hogy egy holdutazásért ez nem túl
sok. Hiszen Mrs. Brown hármójuk egyetlen buszút-
jáért majdnem ennyit adott ki, méghozzá úgy, hogy
ajándékkal sem kecsegtették őket a végén.
S bár azt ígérte Mrs. Brownnak és Mrs. Birdnek,
hogy lent marad az alagsori kincsesbarlangban, úgy
vélte: itt jutányos áron lehetett vásárolni, rendben, de
a holdutazás ára is jutányos. Nyílt az ajtó, tódultak
be az emberek, és Paddington is gondolkodás nélkül
sodródott velük. Olyan gyorsan zajlott az egész, hogy
tíz pennyjét is alig tudta előkotorni, de aztán odaad­
hatta az egyenruhás férfinak, aki eltette, majd becsukó­
dott mögöttük az ajtó.
- Nagyon, nagyon köszönöm - mondta Padding-
tonnak az egyenruhás. - Önnek is boldog karácsonyt
kívánok, kedves uram!
Ő erre válaszul kalapját emelte volna ösztönösen, de
úgy odaszorították a falhoz, hogy moccanni sem tu­
dott. Lélegezni is csak keservesen. Aztán - fura -
a rakéta lassítani kezdett, megállt, nyílt az ajtaja,
s a népek kitódultak. Paddington nagy ámulatában
111
 M i nden lében Paddi ngton

későn kapott észbe, és hamarosan lent találta magát az

alagsorban megint.
Furcsa holdutazás, gondolta, de akkor legalább az
ajándékot meg kell kapnia.
- Kiszállás, kérem - mondta az egyenruhás. - Visz-
szaérkeztünk.
- Rendben, igaz, nem sokat láttam - motyogta bele­
törődve Paddington. - De kérném most akkor az aján­
dékomat, ugye.
- A mit? - ámult az egyenruhás. - Miféle ajándékról
beszél, kérem?
Paddington állta a pillantását, sőt, még keményebb,
mindent átfúró nézésével viszonozta.
- Rendben ugyan nincs, hogy kilátás nem volt - kö­
zölte - , ám a kilátásba helyezett ajándékot, azt kérném.
Az ember lassan mintha megértett volna valamit.
- No, persze - mondta - , de Karácsony Apót a ne­
gyediken találja, kérem. Ott a rakéta is. Ez csak egy
lift.
- Micsoda, egy lift? - kiáltotta Paddington, és csak­
nem hanyatt esett döbbenetében. - Egy lift... és én
ezért adtam ki tíz pennyt?
- Pontosan, uram - mondta rezzenetlen arccal a fér­
fi - , és én szívből meg is köszöntem. Liftkezelő még
karácsonykor is csak ritkán kap ilyen szép... aján­
dékot.
112
 B onyodalmak a ki ncsesbarlangban

- Hogy még ajándékot is... én adtam... magának? -

tátogott Paddington.
-M egism étlem szívbéli köszönetemet - mondta a
férfiú de most, ha megbocsát, már türelmetlenek az
utasaim...
S Paddington ott maradt, mint a kőszobor.
Hamarosan meg is jelent Mrs. Brown és Mrs. Bírd,
s arcukon hatalmas megkönnyebbülés tükröződött.
- Hol a csodában jártál, Paddington? - kérdezték
szinte egy emberként, aggódva. - Már kerestünk min­
denütt... meg olyan furcsa vagy. Történt valami, nem
vagy jól?
- J a j, hát jól vagyok, jól vagyok - szabadkozott
Paddington. - Csak nem voltam a földön...
A két hölgy ebből semmit sem értett. Ellenben a
magyarázkodásra nem kerülhetett sor, mivel egy tekin­
télyes úriember lépett oda hozzájuk... pontosabban
Paddingtonhoz.
- Drága, kedves medvém - szólította meg. - Én az
alagsor szintfőnöke vagyok...
- Szint, hogyhogy szint? - kérdezte Paddington,
akinek már szinte minden gyanús volt mostanra.
- Az alagsori szint főnöke - mosolygott a férfiú. - És
szeretnék hálás köszönetét mondani önnek. Sem a pa­
lacsintasütő, sem a bűvös tisztítószer nem volt nálunk
a múltban különösebb siker. De most, hogy azon a ka-
113
 M inden lében Paddi ngton

lapon és a kabáton, meg még mindenfélén ezek a fol­

tok keletkeztek, egy medve mancsának nyomai, az
oldószert is, a serpenyőt is úgy viszik, mint a cukrot.
Főleg mert a foltokat a bűvös szer... kiviszi. Azóta
többen is zsonglőrködnek a palacsintasütővel... mely­
ből, mit mondjak, nem tud elég gyorsan eleget cso­
magolni elárusítónk... és a bemutató célja az, hogy a
kirepülő folyadék kalapokra hulljon, kabátokon
hagyjon nyomot, és rögtön ki is lehessen tisztítani. Ön
egy új játékot indított el, s kérjen bármit, boldogan
megtöltjük ajándékokkal a zsákját!
114
 B onyodalmak a kincsesbarlangban

- Bármit kérhetek... egyszerűbb dolgokat? - kérdez­

te Paddington. De a férfi lelkesen biztatta.
- Bonyolultabb dolgokat is, bátran. Én nem tudom,
karácsony táján egy ifjú medveszívnek mi okoz
örömet, de... kérem, szívesen adok ön mellé - mond­
ta örömmel a férfiú - egy asszisztenst, aki végigvezeti
önt a szinten... kincsesbarlangunkban - kacsintott
egyet - , lesz vele egy nagy zsák, azt töltsék meg min­
denfélével, amit ön csak kíván.
- Nagyon szépen köszönöm - hálálkodott Padding­
ton. - Akkor mégis meglett az ajándék.
Ezt nem részletezték tovább, jött az asszisztens, egy
szelíd, okos arcú fiatalember, s négyesben indultak
neki.
Mrs. Brown és Mrs. Bírd összenézett.
- Hogy medvénk midig kivágja magát valahogy, én
csak ámulok - mondta Mrs. Brown. - Hogyan csinál­
ja?
- Medvének kellett volna születnünk, hogy ezt vala­
ha is megtudhassuk, ugyebár - mosolygott Mrs. Bird.
Halkra fogta a hangját, de fölöslegesen, mert Pad­
dington már a kiválasztandó ajándékokra figyelt, igye-
ke-zett felmérni, mennyi férhet a zsákba, és hogy a leg­
célszerűbben válogasson.
AJiogy tényleg csak medvék tudnak karácsony táján.

US
 PA D D IN G T O N
ÉS A K A R Á C SO N Y I ELŐ A D Á S

- H arold P rice ? - KÉRDEZTE Mrs. Brown. - És hogy

velem akarna beszélni? De én nem ismerek semmiféle
Harold Price nevű urat.
- Az a fiatalember a piaci nagy zöldségesüzletből -
magyarázta Mrs. Bird. - Azt mondja, az amatőr drámai
társaságban ügyködik, vagy ilyesmi... velük függhet
össze a dolog.
- Jó , akkor küldje be - sóhajtott Mrs. Brown. Sokkal
okosabb nem lett, de hogy Mrs. Bird mondta ezt a
piaci üzletet, hát derengeni kezdett neki is az eléggé
szeplős arcú fiatalember... a dzsemes pult mögött.
Csak azt nem tudta elképzelni, hogy egy ilyen ifjú

116
 Paddi ngton és a karácsonyi előadás

úrnak mi köze lehet az amatőr színjátszókhoz vagy

kikhez.
- Bocsánatot kérek, hogy zavarnom kell önt -
szabadkozott Mr. Price, ahogy Mrs. Bird bekalauzolta
az ebédlőbe. - De ön talán, Mrs. Brown, tudja, hogy...
ugye... drámafesztivál lesz ezen a héten a kultúrcsar-
nokban... a sarkon, no, így már világosabb, gondo­
lom...
És látszott rajta, rettentő zavarban van. Mrs. Brown
számára továbbra sem volt semmi „világos”.
De tétován megfogta kézitáskáját, s némi habozás
után nyitni kezdte...
- Nem, nem - tiltakozott a fiatalember. - Nem jegye­
ket akarok rásózni önökre. Másról van szó. Ugye, be­
iktattunk egy darabot az utolsó estére, aztán... ugye, ez
az este akkor hát tegnap... bocsánat, holnap lesz -
hebegte az ifjú jövevény - , holnap, igen, és nagyon
kínos, hogy az a munkatársunk, aki a hangeffektusokat
biztosította volna, más elfoglaltságot talált... és bajban
vagyunk. Hallottuk viszont, hogy van egy eléggé neve­
zetes Mr. Brown, egy ifjú úr...
-Jonathan? - kérdezte Mrs. Brown, hogy kisegítse
a már verejtékező fiatal férfit. - A fiam.
- Nem, nem - rázta a fejét Mr. Price - , nem. Más
név... nem emlékszem. Egy ifjú úr, Mr. Brown, de ki-

1 17
 M i nden lében Paddi ngton

csoda-is Brown? No, bocsásson meg nekem! Olyan

fura név...
- Csak nem Paddington? - kérdezte máris enyhe
riadalommal Mrs. Bird.
- Na, ez az! - kiáltotta Mr. Price. - Paddington, hát
persze. Tudtam én... mondtam is, hogy valami egészen
különleges név.
Dermedt csend támadt.
- A darabot, mármost... a darabot magam írtam,
ugye - folytatta már élénkebben az ifjú úr. - Az én
darabomról van szó tehát. Egyfajta titokzatos játék,
rejtelmes... nem akarom elárulni, hogyan és miért, de
nagyon reméljük, hogy még díjat is nyerhet. A hangef­
fektusok... nagyon fontosak benne, és égető szüksé­
günk volna holnap estig egy megbízható... ööö...
erőre.
- Egy megbízható erőre? - Mrs. Brownnak szüksége
volt minden erejére, hogy a jólneveltség szabályait meg
ne szegje s hangosan föl ne kacagjon. - És Paddington-
ra gondoltak?
- Találkozott már valaha is Paddingtonnal, Mr.
Price? - érdeklődött kis sóhaj kíséretében Mrs. Bird.
- Őszintén, hát még nem - vallotta be Mr. Price. -
De a referenciáim szerint ő megoldhatná ezt a felada­
tot, önöknek pedig igény szerint biztosíthatok jegyeket
az előadásra, az első sorba!
118
 Paddi ngton és a karácsonyi előadás

- Ez öntől nagyon kedves - mondta Mrs. Brown

és tulajdonképpen nem is tudom, mit mondjak. Pad­
dington érdekes hangok kiadására képes, ha úgy adó­
dik, vagy egyáltalán... ha valami különösebb dolgot
művel, de hogy ezeket hangeffektusoknak lehetne ne­
vezni, kétlem.
- De kérem, nagyon kérem... ó, ha lehetne, ha egy
mód volna rá! - könyörgött a fiatalember. - Senki
máshoz nem fordulhatunk.
- Hát jó, maga tudja - egyezett bele a dologba Mrs.
Brown. Felállt, indult kifelé, de az ajtóból még hát­
rafordult. - Idejövök vele, ha muszáj, csak pillanatnyi­
lag az emeleten intézi a pénzügyeit, és nem vagyok
meggyőződve róla, hogy szerencsés pillanatban zavar­
juk.
Ahogy aztán visszajött, mögötte az inkább kíváncsi,
mint fontos teendőiben megzavart Paddingtonnal, Mr.
Price hátrahőkölt.
- O, de én... nem is tudtam... azt gondoltam... én...
valahogy idősebbnek képzeltem Mr. Brownt... de ha
ez így áll...
- Ugyan már, értem én... de megkérném, ne aggód­
jék. Nálunk, medvéknél ez másképp van. Én négyéves
vagyok, de ez az embereknél... nagy szám oknak felel
meg.
- Hát persze, hogyan is ne... értem - dadogta Mr.
119
 M i nden lében Paddi ngton

Price tisztelettel. - Ez így igaz, nem vitás. - Kissé zavar­

tan ragadta meg Paddington kinyújtott mancsát. Ria­
dalom és tapintat volt a mozdulatában, és amikor két
nagy marmeládéfolt maradt a tenyerén, akkor is csak
azt gondolta, annyi baj legyen...
- És kedves medve uram... elnézést kell kérjek, hogy
így lerohantam, miközben ön már talán valami mással
táblázta be az idejét.
- Tábláztam? Nem, táblázásról szó sincs - jelentette
ki Paddington teljes öntudattal és jóakarattal.
- M ert nem venném a lelkemre... - reménykedett a
színházcsináló fiatalember. - Mondja meg bátran!
Eltűnök zajtalanul, mint a süllyesztőben. Függöny.
- Á , a színházi dolgok. Süllyesztő, függöny. De itt
holmi zajokról volt szó, s ezt magam sem értem.
-Jo b b a n mondva, hogy is mondjam... beszólok kel­
lenek, érti, ugye?
- Beszólnom kellene, valahova beszólni? Ez az egy
nem fog menni, mert ha ott vagyok már a színházban,
nem tudok senkinek beszólni sehová... a piacon,
a péknek, jó, hát Mr. Grubert kérhetem meg, ha be­
szólni kell.
- Nem, nem, ifjú medve uram, önnek kell bekiálta­
nia ezt vagy azt - mondta Mr. Price. - De majd elma­
gyarázom.

120
 Paddi ngton és a karácsonyi előadás

- Milyen bekiabálásokról lenne szó? - kérdezte Pad­

dington.
- Tudja, tömegjelenetek esetén van ilyen. Gaz áruló,
ordítja valaki, vagy: Cudar világ! A nyaszom orító!
- Bocsánat - hümmögött Paddington. - Azt, hogy
gaz áruló, ezt rögtön megjegyeztem, meg a cudar világ­
fáié dolgot is. De hogy anya...
- Hitvány gazember, azt jelenti az is.
- Akkor miért nem mondjuk úgy?
- J ó , hát legyen. Gaz áruló... Cudar világ... Hitvány
gazember... ennyi tökéletesen megteszi. Esetleg: szol­
gaiélek.
- A z jó lesz. Teljesen világos - bólogatott Pad­
dington. - Tehát zajok, úgy általában, és háromféle
kiáltás, gyakorolni fogom ezt, és a zaj ok-úgy-áltálában
lesz a nehezebb.
- De ez is nyilvánvaló lesz, ha élőben magyarázom
el, a társulat jelenlétében. Hölgyeim - kérdezte Mrs.
Brownt és Mrs. Birdöt a színházas fiatalember - , meg­
engedik, hogy Paddington most velem jöjjön, a fent
említett okoknál fogva?
- Semmi oknál fogva... hanem nagyon szívesen me­
gyek - mondta Paddington. - A medvék nem szeretik,
ha valaminél fogva kell menniök, vagyis így akarják
vinni őket.

121
 M i nden lében Paddi ngton

Mrs. Brown és Mrs. Bird csak lemondóan bólintott:

hadd menjenek...
- Hát itt volnánk - mondta Mr. Price, mert hogy a
jelek szerint ott voltak. Ott volt ugyanis egy rozoga
ajtó, rajta felirat: MÚVESZBEJÁRÓ.
Már bent is voltak, és Paddington hunyorogni kez­
dett, szemének minden jel szerint sok volt a színpad
mélyén a fényözön, de hát a színházban minden jelnek
különös fontossága van.
Ahogy lassan múlt szeme káprázása, látni kezdte,
mit is mutat neki emitt meg ott Mr. Price. És kit, kiket.
Egy hosszú priccsen fekete hajú, karcsú lány hevert
elnyújtózva.
- Ő Deirdre - mutatta be Paddingtonnak a fiatalem­
ber. - No akkor, Deirdre - fordult a leányzóhoz - ,
bemutatom neked Mr. Paddington Brownt, akiről már
beszéltem. Ő nyújt nekünk a darab előadásához segéd­
kezet... pontosabban segédmancsot.
A fekete hajú lány kicsit mintha fintorgott volna
a közlés hallatán.
-Valahogy mintha másképp mondtad volna, mire
számíthatunk, Harold. Nem említetted, hogy az illető
zajforrás... medve.
-M ag am sem tudom... azaz magam sem tudtam -
dadogott Mr. Price, s inkább a következő hölgyhöz
vezette Paddingtont.
222
 Paddi ngton és a karácsonyi előadás

- Miss Fiint, vezető színésznőnk, rá épül minden -

folytatta a fiatalember. - Tejben-vajban fürödhetne
másutt, mégis kitart mellettünk.
- Hát tejben-vajban fürödni én is szívesen elmennék
szinte akárhova - jegyezte meg Paddington - , de a lé­
nyeg az, hogy az ember... a medve szeresse azt a he­
lyet, ahol a kalapja a szögön lóg.
Szavait némi megdöbbenés fogadta. Miss Fiint kun­
cogott.
- Harold - fordította aztán komolyra a szót - , jól
meggondoltad? Nem haladja meg netán az... erejét
ennek a medve uracskának a feladatok sokasága?
- Szeretem a feladatokat, uraskodni meg sosem
szoktam - mondta Paddington, és Haroldra nézett.
Aki széttárta a karját. Mi legyen? Paddington oldot­
ta meg a helyzetet.
- Kérem, mutassa meg nekem uraságod, mi lenne
a dolgom, én erőm szerint, de mindvégig eleget fogok
tenni az elvárásoknak - jelentette ki ünnepélyesen Pad­
dington.
S közben keményen ránézett Miss Flintre, aki riad­
tan érezte, hogy a hideg kezd futkosni a hátán.
- Menjünk - javasolta Mr. Price - , meg fogok mu­
tatni önnek mindent, Mr. Brown. Vegye úgy, hogy
szerződtettem.

123
 M i nden lében Paddi ngton

- Úgy veszem - mondta Paddington. - És lássuk a

részleteket.
Oldalvást egy kis asztal állt, a színpad mögöttes te­
rében.
- Ez lesz az a hely, ahol ön tartózkodik és tevé­
kenykedik - magyarázta szakszerűen a színházcsináló
fiatalember. - Jelöltem a kéziratban mindazokat a he­
lyeket, ahol effektre, hanghatásra volna szükség. Sem­
mi mást nem kell tennie, csak összeütnie, mit tudom
én, két kókuszdiót, vagy ha nem lovak patái a feladat,
hanem mennydörgés, hát ott egy gramofonlemezt kell
beindítania, rajta ez a hang.
Paddington figyelmesen hallgatta. Nézte is a sorra
bemutatott tárgyakat, melyekkel neki ügyködnie kell
majd az előadás során.
-H m , kicsit bonyolultnak látszik... - kezdte vála­
szát.
-M e n n i fog, bizonyosra veszem...! - nyugtatgatta
Mr. Price.
- Remélem... - motyogta Paddington.
- Büszke lehet majd az eredményre. Még sosem ta­
lálkoztam medvével, aki ilyen bonyolult színházi fel­
adatnak eleget tett.
- Életemben eddig már épp eleget tettem - mondta
büszkén Paddington - , itt is eleget fogok tenni. Bár ez
szinte már nem is „elég”, hanem túl sok. D e...
124
 Paddi ngton és a karácsonyi előadás

- De? - kérdezte szinte rimánkodva Mr. Price.

- De meglesz - vágta ki Paddington. - Meg, mint
annak a rendje.
- Rendben - sóhajtotta a színházcsináló fiatalember.
Persze, nem Mr. Price volt az egyetlen, aki komoly
aggodalmakkal várta a nagy estét.
Izgult a Brown család...
Szorongott Mr. Gruber...
De még Mr. Curry is, aki megígérte, hogy jelen lesz
az eseményen. Mr. Gruber úgy érezte, a fura, kelle­
metlenkedő szomszéd is azt szeretné, ha Paddington
jól vizsgázna... színházművészetből.
így álltak a dolgok, mikor Paddington, mindenkit
megelőzve, igen korán, elsőként érkezett a színházba.
Végignézte kellékeit.
Ott volt a sok papír, zörgetni. Ott a gramofon,
a szükséges hangokkal. Meg minden. A művészbejárón
ment be, de így is kitűzte jelvényét.
HIVATALOS, ez állt rajta. Mert hogy ő hivatalos
volt erre a ma esti művészeti eseményre.
Nélkülözhetetlen közreműködője volt a dolognak.
S jöttek a nézők.
Brownék a legjobb helyeket kapták. Ám ekkor vala­
mi furcsa dolog történt.
Mintha le akarna szakadni rájuk a mennyezet. Mrs.
Bird ijedten ki is rohant, de...
12S
 M i nden lében Paddi ngton

Csillagos volt az ég, viharnak nem mutatkozott

semmi jele.
Akkor meg?
- Nyilván Paddington próbálgatja az effektusait -
mondta Jonathan a nevezetes hangjelenségeket.
Ismét iszonyatos mennydörgés rázkódtatta meg a le­
vegőt a teremben.
- Kicsit mérsékelhetné magát, mindazonáltal -
jegyezte meg Mrs. Bird. - Én jobban szeretem ilyenkor
a szabadtéri előadásokat. Nem szakadhat rám a meny-
nyezet. Az égbolt megbízhatóbb, villámlás-menny­
dörgés ide vagy oda.
A színpadon hirtelen...

12 6
 Paddi ngton és a karácsonyi előadás

...hatalmas félhomály támadt. A fényhez szokott

szemek csak úgy kápráztak.
Hirtelen Brownék sem értették a dolgot.
Mert olyan kísérteties volt közben a csend is.
Mármost Mr. Price darabjának a címe ez volt: Tél­
ap ó és az Eltűnt Tervek - Bűnügyi játék.
A programfüzet megjelölte a helyszínt is: valami
elhagyatott kastély Európában.
Idő: sötét éjszaka.
Brownék szeme lassan megszokta a homályt, s egyál­
talán nem tartottak semmit olyan sötétnek, sőt, bíztak
Paddington fényes sikerében, meg egyáltalán, várták,
miféle izgalmakat tartogat számukra még ez a nagyon
izgalmas című darab.
Mert izgalom eddig is volt: természetesen Padding­
ton sikeréért.
Jó helyen ültek, tudhatták, mindent látni fognak
a legapróbb részletig.
Látni, és...
...hallani!
És kezdődött az előadás.
Télapó többször is bejött egy rejtekajtón, mintha
a falon át közlekedne, és ahogy távozta után eltelt egy
kis idő, érkezett ugyanígy Mr. Price, titokzatos ko­
mornyiknak öltözve. Mármost, ha Télapó olyan fur­
csán „alakította szerepét”, ez Mr. Price alakítására még
127
 M inden lében Paddi ngton

jobban illett. Olykor diadalmas arccal érkezett, len­

getve a Titkos (Eltűnt) Terveket, máskor dühödten né­
zett - ekkor kellett mennydörgésnek hangzania a gra­
mofonról.
A háttérben Paddingtonnak mindig rengeteg volt
a dolga. Nemcsak a mennydörgésről kellett gondos­
kodnia, de mindenfélét össze is kellett ütögetnie. Kó­
kuszdiókat... kagylókat... ezeknek egész füzérét kellett
ráznia, jelezve, közeledik valaki a kastély felé, távo­
lodik onnan ez vagy amaz. Ha „ajtó nyílt”, volt egy kis
szerszáma, mellyel nyikorgathatott. És így tovább.
Annyira lefoglalta a tömérdek tevékenykedés, hogy
észre se vette: szünet van. Lement a függöny.
S jött Mr. Price.
- Köszönöm, Mr. Brown - hálálkodott, homlokáról
a verítéket törölgetve. - Csodás! Magam sem tudnám
különbül csinálni. Ön egy született őstehetség.
Paddington úgy gondolta, rendes fickó ez a Harold
úr.
Meg is köszönte, és hogy Mr. Price a győzelem jelét
mutatta hüvelykujjával, mancsával ő is megpróbált
hasonló visszajelzést adni.
Nagy volt az általános mászkálás a függöny mögött,
és Paddington, bármennyire élvezte is a munkáját,
most egy kis nyugalomra vágyott volna. Hát fogta
magát, s mert volt ott egy jókora asztal, oldalvást, be-
128
 PA D D IN GTO N És a KARÁCSONY] ELŐADÁS

ült alája - a kézirattal és egy üveg marindádéval,

melyet gondosan magával hozott hazulról.
Mit is tudott a darabról eddig? Nem sokat, csak
hogy valami iratok elvesztek. Titkos Tervek? És ki
vesztette el őket? A Télapó? Vagy éppen a zsákjában
rejtőznek? Miért öltözik Harold úr komornyiknak,
minek vág olyan titokzatos arcokat?
Végre indult a második felvonás.
És megjelent a kényeskedőnek látszó Miss Fiint is.
Most aztán végre kiderült valami.
Télapó ugyanis, nagy szakálla mögül kikacsintva
- ezt csak Paddington láthatta oldalról, a közönség
nem - a következőket közölte Miss Flinttel:
- Áldott vagyok én, és mégis átkozott...
- Micsoda? - sikoltotta Miss Fiint.
- Mert valahol elhagytam a Titkos Terveket! - kiál­
totta Télapó.
- M it csinált? - sikoltotta két hangfekvéssel feljebb-
ről, elvékonyodó hangon Miss Fiint, karjával hado­
nászva, csípőjével tekeregve, meg minden.
- Igen, és...
- É s ...? - hangzott a mindennél velőtrázóbb sikoly
Miss Fiint részéről.
- És nem tudom, hol. Mert ha tudnám...
- Akkor ott keresné! Ostoba ember - üvöltötte most

1 29
 M i nden lében Paddi ngton

Miss Fiint, és egyáltalán nem volt kenyérre

kenhető kedvében. - Otromba vénember!
Harold úr kétszer is „végigvette” Pad-
dingtonnal a darabot. No persze csak azo­
kat a részeket, ahol neki hangeffektusokat
kellett produkálnia. Ilyesmiről azonban
nem tett említést. Itt valami nem stim­
melt!
Paddington lázasan keresgélt a kézirat­
ban, s közben egy véletlen pillantást ve­
tett a címlapra. Azt hitte, megáll az esze.
Fliszen itt van! Az ő kezében vannak
a Titkos Tervek! A címlapon ugyan­
is a következő állt:
A TITKOS TERVEK - HA­
ROLD PRICE TULAJDONA
- Rettenetes helyzetben va­
gyok - panaszolta Télapó. -
Tőlem mindenki ajándékokat
vár, tele is a zsákom, van itt
benne minden jó, de a Titkos Ter­
vek... nincsenek sehol.
- A világ sorsa függ ezektől a Titkos Tervektől, Tél­
apó! - kiabálta a komornyik és vele Miss Fiint.
- N e csináld már! Télapó! Ne már! Ne csináld
már! - kiáltoztak a kórus tagjai.
130
 Paddi ngton és a karácsonyi előadás

Paddington dermedten állt és bámult. Hát a Ter­

vek... itt vannak a kezében!
Meg kell menteni a világot! Ezekkel a Tervekkel!
Ráadásul szegény Télapó még nagyon rosszul fog járni.
Az kell csak, hogy egy-két rendőr is megjelenjen a szí­
nen, gondolta riadtan Paddington.
Akkor mi lesz az előadásból? Szegény Mr. Price
hiába dolgozott annyit. És az ő produkciója is kudarc­
ba fúl, pedig olyan szépen ment eddig minden.
Ellenőrizte még egyszer a saját szövegeit a kézirat­
ban, mely persze géppel volt írva, de kicsire Padding­
ton nem adott.
Ezek lesznek a Titkos Tervek!
-M ancsom ban a világ megoldása, szegény Télapó
megmentése... meg esetleg egy rendőrségi botrány el­
kerülésének lehetősége... - ennyi minden kavargóit
Paddington fejében.
Cselekednem kell, gondolta. Tudta. És azzal is tisztá­
ban volt, hogyan.
Volt már színpadi gyakorlata egy korábbi másik szín­
házbéli előadás nyomán, hát semmit sem jelentett neki,
hogy közbeavatkozzék.
Színre lépjen a jó ügy érdekében!
A közönség legnagyobb döbbenetére akkor, fél pil­
lanat múlva, félrehúzva az asztalt - az ő tevékenyke-
dési helyét - rejtő függönyt...
131
 M inden lében Paddi ngton

...egy medve jelent meg a színen! A szép számban

nyüzsgő, megdermedő szereplők között.
Hatalmas csend támadt.
És a medve szép, tiszta szóval elkiáltotta magát:
- Cudar világ!
Majd fokozta a hangerőt, ahogy Miss Flinttől látta,
épp csak hogy ő inkább bömbölésbe csapott át az eddi­
gi dörmögésből:
- Cudar világ! Gaz árulók!
Dermedt csend.
132
 Paddi ngton és a karácsonyi előadás

- Aranyszomorítók!
Dörgedelmes hahota.
- Bocsánat, anya... anyaszomorítók! - folytatta egy­
re jobban belelkesülve Paddington. - Balsors legényei
és hölgyei!
Két mancsával a színpadi kórus felé mutogatott,
majd, mint aki az egész közönséget át akarja ölelni, így
kiáltott:
- Megmentem én ezt a gaz világot! Cudar árulók!
A közönség felállva ünnepelt, a nézők egymást ölel­
gették, könnyek potyogtak, senki sem értett semmit,
de épp ez volt a csodás.
Merthogy eddig se nagyon értették, miről szólna ez
a modern darab.
A színpadon a szereplők lassan ocsúdtak rémületük­
ből, a két hölgy - Deirdre és Miss Fiint - gyengéden
próbálta kituszkolni Paddingtont, aki azonban szilár­
dan megvetette a lábát.
- Szegény Télapó! Az én kókuszdióim alá rejtette
valaki a terveket.
- Ki lehetett az? - próbálta menteni a helyzetet
Harold. - Ki járt ott? És hogyan került hozzá a Titkos
Tervek kézirata?
Mr. Price éppen komornyiknak volt öltözve, és Pad­
dington most értette meg e fura szó jelentését.
Azért komornyik, mert olyan kom or az arca.
133
 M i nden lében Paddi ngton

Mert Harold úr arca igencsak komor volt, ráadásul

szakadt róla a veríték.
- Gaz áruló! - kiáltotta Paddington, aki hirtelen
megértette a színjátszás lényegét. Ez Harold úr is, meg
nem is... Mr. Price alakítja ezt a komornyikot. Ez egy
színpadi alakítás, és Harold úr egy színpadi alak.
De nem ez volt a lényeg.
Felemelte, zörgetni kezdte a kéziratot. A közönség
„vette a lapot”. Hát ezt a zajt hallották ők a színpad
mélyéről az első felvonásban! Lelkes kiáltások hang­
zottak. Éljenzés...
- Ez a beszéd, medve uram! Mindig mondtuk: „Lás­
suk a medvét”! Éljen, éljen! Medve menti meg a vilá­
got!
- Itt van - nyújtotta át ünnepélyes manccsal Tél­
apónak Paddington a kéziratot.
Hirtelen elfeledte, hogy ez csak egy színdarab, nem,
Paddington határozottan úgy gondolta, hogy neki kül­
detése van - szerette ezt a szót! - , többször is hallotta,
és tudta, hogy neki ez a küldetése, igen, hogy a Leg­
sötétebb Peruból származó medvék nagyobb dicsősé­
gére ő mentse meg a világot, vagyis majd a Télapó...
- De nem, de nem! Paddington! - kiáltotta kétség-
beesetten Mr. Price. - Ő aztán végképp nem! Ő lopta
el a kéziratot, ő akarta eltulajdonítani a Titkos Ter­
veket! A komornyik a vár elvarázsolt ura, vagyis én va-
134
 Paddi ngton és a karácsonyi előadás

gyök az - magyarázta a tomboló közönségnek. - Én

vagyok a jó ember, és az úgynevezett Télapó a hajdani
gaz komornyik megtestesülése... így akar bosszút állni,
hogy az én ősöm kivégeztette az ő ...
Nem tudta befejezni. Az első sorban ülő zsűri tagjai
próbálták csitítani a közönséget, de az ő arcukon is
elragadtatás ült.
Harold úr ekkor magához vette a kéziratot, jót
sózott vele az Ál-Télapó fenekére, aki hanyatt-homlok
menekült, hasra is esett hosszú, piros köpenyében, és
megvolt a diadal.
A közönség együtt ujjongott a színészekkel, akik
hamar felfogták, hogy a teljesen tönkretett darab más­
képp nem menthető.
A szűnni nem akaró tapsvihar sikert jelzett. Harold
úr ezzel együtt a leginkább menekülni szeretett volna
innen, rendelkezett hát, hogy csapódjon össze a füg­
göny, se őt ne lássa a világ, se ő a világot.
De akkor a közönség rikoltozni kezdett, s a kiabálás
ütemessé vált:
- Szerző! Szerző!
S Mr. Price-nak a kicsit széthúzott függöny nyílá­
sában meg kellett jelennie. Megjelent, hajlongott, cse­
pegett róla a veríték.
- Lássuk a medvét! Lás-suk a med-vét! - kiabálta rit­
musban a közönség most.
135
 M inden lében Paddi ngton

S Paddingtonnak ezt nem kellett kétszer mondani.

Kilépett, hajlongott, leírhatatlan volt az elragadtatás.
Végül, a zsűritagok kérésére is, csitult a zaj, és újra
felment a függöny, zavartan toporgó, kicsit vihogó
színészek és színésznők látszottak a színpadon megint,
köztük a föld alá bújni kívánó Mr. Price. Paddington
kicsit oldalvást húzódott, vissza a most már szabadon
szemügyre vehető hangeffektusos íróasztalához.
A zsűri felment a színpadra, s elnöke vette át a szót.
- Hölgyeim és uraim, ne húzzuk az időt - mondta a
tekintélyes színházi férfiú - , véleményünk, azt hiszem,
egyöntetű. A hét legmulatságosabb darabja kiemelke­
dően a mi jó Harold Price urunk műve volt. Igazi rej­
télyt tárt elénk, merőben új eszközökkel, belevonva a
játékba a közönséget is. Joggal illeti meg a győze­
lem, a fesztivál első díja. Örömünk annál is nagyobb,
hogy a vígjátékok nagyobb dicsőségére egy elsöprően
mulatságos műé a pálma.
-Jesszu s - kezdte volna Mr. Price - , de ez nem
vidám darabnak indult... eredetileg ez egy...
- Hát pont ez a zseniális - intette le a most már tény­
leg botránytól félő zsűrielnök - , ez a színváltás...
kedves Mr. Harold Price... a fesztivál fődíja az öné.
- Melyet megtoldhatunk - mondta a zsűri hölgytag­
ja - a közönségdíjjal is. Közfelkiáltást kérek.

1 36
 Paddi ngton és a karácsonyi előadás

- Övé a fődíj! Fődíjat a medvének! Éljen a szerző! -

hangzott a fülsiketítő kiáltozás.
Paddington a legszívesebben az asztal alá bújt volna,
de nem tehette. Ellenben hallhatta, ahogy Miss Fiint
odasúgja Mr. Price-nak:
- M enj...! És mondj végre valami értelmeset!
Ezt persze sem a zsűri, sem a közönség nem hallhat­
ta, ám Paddington számára ismét új tanulságot hozott
a színház világából.
- Flölgyeim és uraim - mondta akkor már a színpad
szélén állva Harold úr - , köszönöm nemes gesztusu­
kat... gusztusukat, hahaha... - próbált viccelni, és­
pedig sikerrel, mert taps dördült megint - , de a siker
egyáltalán nem csak az enyém és a társulaté. A hozzánk
az utolsó pillanatban csatlakozó Mr. Paddington
Brown, a medve származású úriember itt...
S integetett, és Paddington valahogy nem is nagyon
bánta, hogy őt is a színpad közepére szólítják így
megint, már hivatalosan, ment rögtön, érezve, nagy baj
itt már nem történhet.
- Áldott pillanat volt, mikor ő társulatunkhoz csat­
lakozott - fejezte be szavait Mr. Price. - Értő kezét...
mancsát, pontosabban szólva, végig a produkción tar­
totta, alapvetően belejátszott, s nemcsak a háttérből,
a cselekmény alakulásába, elősegítette a kibontako­
zást... s ezt a hozzáértést, ezt az ösztönös tisztánlátást
1 37
 M i nden lében Paddi ngton

szeretném azok figyelmébe ajánlani, akik hivataluknál

fogva a világ megmentésén fáradoznak. Köszönjük
a nagy-nagy díjat, a megtiszteltetést - végezte kis be­
szédét Harold úr.
Paddington várta volna most már, hogy forma sze­
rint is kap valami különdíjat, melyet Peruba, Lucy
néninek hazaküldhet, de ilyenre a fesztivál szervezői
nyilván nem voltak felkészülve... vagy ki tudja. Gyor­
san visszament hát az íróasztal alá rejtett maradék
marmeládéért, aztán csatlakozott Brownékhoz... Mrs.
Bird már ott várta a színpad sarkánál, lesegítette őt,
s indulhattak haza.
Jonathan és Judy szorosan fogta Paddington két
mancsát, nehogy elsodorják a határtalanul lelkesedő
nézők.
- Hát annyi biztos, hogy Paddington alapvetően
befolyásolta a cselekmény kibontakozását - lelkesedett
Mr. Gruber. - Csak gratulálni tudok.
- Őstehetség - tette hozzá sugárzó arccal Judy.
-V árhatjuk saját bűnügyi darabját is, gondolom,
csakhamar - mondta kicsit viccesen Mr. Brown.
- Nem szabad semmit elsietni - felelt neki Mrs.
Brown.
- Pillanat - szólt Paddington, s kiszabadította magát
a gyerekek biztos őrizetéből.
Már a Windsor Gardens 32 táján jártak.
138
 Paddi ngton és a karácsonyi előadás

Lehajolt Paddington, gyúrt egy hógolyót, meglen­

gette, s ahogy elhajította, így kiáltott:
- Hol vagy, Télapó? Mutatkozz, ha mersz!
Döbbenten hallgatták, aztán újra közrevették. Ahogy
ott haladtak a szomszédos házak előtt, Paddington már
a függönyök mögött kirajzolódó karácsonyfa-alakza­
tokra figyelt, s azt érezte, hogy jobb a békesség, és
hogy nekik nagyon szép és békés karácsonyuk lesz...
Mr. Gruberrel még sok mindent meg kell beszélnie, ki
mit kapjon.
És elsősorban az izgatta, hogy ő m ajd mit kap!
így értek haza, ott elbúcsúztak Mr. Grubertől, akivel
Paddington megbeszélte a másnapi találkozót.
139
 M inden lében Paddi ngton

- Függöny! - rikkantotta Paddington, bár ennek

sok értelme nem volt, de mindenki nevetett. Értették
a dolgot.
Paddington legnagyobb öröme egyelőre az volt, hogy
a kandallónál megmelengethette fázó mancsait. Meg­
érdemlik, gondolta, hiszen állítólag „áldóan” avatkoz­
tak bele egy színdarab cselekményébe.
S ezzel a darabbal tulajdonképpen ő is díjat nyert.
Ha ez a díj pénzzel jár - és nyilván ez a helyzet - , ez
a fukar Harold úr legalább egy-két fontot adhatott vol­
na neki is.
Sebaj, ahány Télapó, annyiféle.
A lényeg, hajtogatta magában, mindenképpen az,
hogy nekik itt, a Windsor Gardens harminckettőben
nagyon boldog karácsonyuk lesz.
Szentül megfogadta, hogy „áldó” mancsát nem fogja
beleártani a dolgokba.
M ert volt egy olyan sötét sejtése, hogy...
Itt még nagy baj is lehetett volna az ő „szerepvál­
lalásából”. De minden jó, ha jó a VÉGE.
 „A m ik or az első könyvet írtam , nem sejtettem , hogy
Paddingtonnak életnagyságú bron z szobra lesz «a róla
elnevezett* vasútállom áson. T alapzatára le-leülnek a
népek, o tt szendvicseznek, h úzzák meg üvegeiket-
flakonjaikat, beszélgetnek, nekitám aszkodnak m ed­
vém nek. K ülönös, de b orzon gatóan boldog érzés,
h ogy m ikor én m ár rég nem leszek, az ő szobra
u gyan o tt fog állni, ugyanily k örülm ények k ö zö tt.
R em élem , gondolni fog majd rám .
N e m hinném , h ogy úgy különben valaha is talál­
koznánk az utcán. H a igen, engem lepne m eg a leg­
jobban. Járja m ár ő a m aga útjait. D e ha mégis szem ­
bejönne velem , biztos kalapot emel. E z t súgja neki
valam i fura érzés. É n meg bánhatom , h ogy rajtam
nincs fejfedő - nem tu d om ő t tisztelettel visszasüve-
gelni.”
Michael Bond

PEG G Y FO RTN U M
illusztrációival
Paddingtont mindig nagyon-nagyon tiszteltem.
Ő ma már igazi szigetországi intézmény...

S tep h en F ry

"V?
rv V író, humorista, színész, tévészemélyiség

Korábban megjelent:
vY v:
I A í A medve, akit Paddingtonnak hívnak
Paddington itt és most
Paddington folytatja

v.

ISBN978 963 539 680 1

CICERO

1990 Ft
789635 396801