Jól ment a matek, vendégművész gitáros és az a sejtel torkában van, nem igazán alkalmas valószínű volt, hogy mes, helyenként éles, édesbús hang. a klasszikus hangképzésre. És persze Két napig próbáltak, majd két napra ügyes, de valójában átlagos zenei te a műszaki egyetemen bevonultak egy stúdióba, és felvet hetség. té k a számokat. Az anyaggal egysze Azért a gimis időkben már Janis Jop- kiváló informatikus válik rűen körbe akarta házalni Budapes lin-dalokkal és különféle dzsesszszten- te t, hogy m int kezdő énekesnő minél derdekkel á llt a közönség elé, belvárosi majd belőlem. De ahogy tö b b fellépési lehetőséget szerezzen. kávézókban, klubokban tű n t fe l tö ré A dalok a világhálóra is felkerültek. keny alakja. Aztán nagy meglepetésre, közeledett E-mailben bukkant fe l Japánból az im m ár inform atikus egyetem istaként első komolyabb érdeklődő. Az illető elsőre bejutott a Liszt Ferenc Zenemű az érettségi, felerősödött európai újdonságok után kutatott, vészeti Egyetem jazz tanszakára, pedig bennem a szabadságvágy, így ta lá lt rá Veronika varázshangjára. abban az évben mindössze két énekest Több százat rendelt a Q uartet Speak vettek fel harm inchat jelentkező közül. önmegvalósító Low című albumából. És m iután ezt Szakmai berkekben gyorsan te rje d t a a felkelő nap országában vitték, m int hír: van itt egy selyemhajú lány, aki ké élményeket, kitörési a cukrot, felfigyelt rá a to k ió i Nature pes lebilincselni a közönséget. Bliss kiadó, és szerződést ajánlott „Azért voltak kiábrándító pillanatok. pontokat kerestem, és ezt a magyar lánynak. Magyarországon Pályám kezdetén nem volt könnyű üres az MTI adta hírül: a Harcsa Veronika asztalok e lő tt vagy éppen a zajongó egyre inkább a zenében Q uartet első, majd m ásodik albuma vacsoravendégeknek énekelni, am ikor is listavezető lett Japánban. az étterem tulajdonosa arra kért, hogy találtam meg. „A siker váratlan vo lt, és mesébe halkítsam le a zenekart, vagy hogy szó illő. Amikor kartondobozba csoma rakoztassam másképp is az embereket, goltam és feladtam postán az első üljek például az ölükbe. Az első komolyabb szak CD-ket, még nem sejtettem a folytatást. A kvartettem mindhárom album át ki mai elismerésem volt, am ikor huszonegy évesen adták (később még egy negyedik magyar nyelvű verses lemezt is), és 2008-ban felvettek a jazz tanszakra. Szembesülnöm kellett v i Japánban szervezték meg az első igazi k ü lfö ld i turném. Szürreálisnak éreztem, szont azzal, hogy zeneileg és hangtechnikailag ná hogy a hotelszobában hatalmas virágkosár várt egy ismeretlen rajongótól, és lam sokkal képzettebb emberekkel vagyok körülvé ha beléptem egy tokiói lemezboltba, a saját zeném szólt.” ve, és velük kell lépést tartanom . Nem volt tú l nagy Itthon pedig, talán a külhoni sikerek hozományaként is, egyre többen lettek önbizalmam, hosszú ideig ta rto tt, mire elkezdtem kíváncsiak, kicsoda Harcsa Veronika. Kígyózó sorok a dzsesszklubok előtt, zsú hinni magamban." fo lt színháztermekbe vagy éppen tömeges fesztiválokra zarándokolt el dalait Aztán összeválogatott néhány klasszikusnak hallgatni a közönség. Kritika írta róla: ritkán látni ilyet magyar dzsesszelőadó- számító szerzeményt, am it zenésztársaival együtt val kapcsolatban. Hogy még a csilláron is lógnak, azaz nemcsak a lépcsőház, a saját egyéniségére hangolt. V olt benne francia de az alagsor is tele v o lt emberekkel, arra várva, hogy bejussanak és lássa szerelmes sanzon, Sting-féle altatódal, blues Miles nak valam it az emeleten éneklő lányból. Pedig ekkor már régen nem örökzöld Davistől és a Don’t Let Me Be Misunderstood, am it sztenderdeket a d o tt elő. Hanem a saját szerzeményeit. Nina Simone-on kívül az Anim als te tt világhírűvé Édesapja és édesanyja is első generációs értelmiségi, nagyon szegény csa a hatvanas években. Zongora, nagybőgő, dob, egy ládból származnak. Mindketten vágytak a tanulásra, egy teljesebb, tartalmas életre, édesanyja francia-magyar szakon végzett egyetemet, édesapja pedig egy rendszerváltás előtti tehetségkutató programnak köszönhetően érettségi nélkül szerzett diplom át: autó-gépészmérnök lett. Őt később, m iután évtizede kig a szakmájában dolgozott, Budakalász polgármesterévé választotta. „A szüleim nagyon sokáig vártak rám, a házasságukból hét év is eltelt, mire első gyerekként a világra jöttem . Talán az ő életükből is fakadt, hogy nekem is erős am bícióim lettek, ráadásul kisgyerekkorom óta mindig éreztem a hozzám fű zö tt reményeiket. Az már a kezdeteknél kiderült, hogy nem akarok pusztán szórakoztató módon partikon és kizárólag feldolgozásokat énekelni. Ha ez lett volna az ára annak, hogy énekesnő maradjak, akkor valószínűleg visszamen tem volna inform atikusnak. És am ikor az első album sikere után egy zenekri tikus rákérdezett arra, hogy m iért nem írok saját dalokat, leküzdöttem a fé lénkségemet, és el mertem vinni első szerzeményeimet a zenekari próbára. A fiúk nem nevettek ki. így született a Too Early, a Play Me Play Me és a Maybe Neverending.”