Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, Heródes

király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről

Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: „Hol van a zsidók királya, aki
most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és
eljöttünk, hogy imádjuk őt.” (Mt 2,1-2)

Jézus születéstörténetének legismertebb szereplői a napkeleti

bölcseknek nevezett rejtélyes emberek. Talán titokzatosságuk miatt, a
történelem során sok feltételezés és legenda kapcsolódott ezekhez az
alakokhoz; itt gondolhatunk mindjárt a népszerű „háromkirályok”
elnevezésre, amit azonban a Biblia szövege nem támaszt alá. A
Szentírás nem királyokként említi őket, és nem helytálló a bölcsek
kifejezés sem. Az eredeti görög szöveg magoi-nak, azaz mágusoknak
nevezi őket, ami első hallásra furcsa lehet, de a történetet valójában
sokkal érthetőbbé teszi. Az evangélium nem erősíti meg azt sem, hogy
hárman lettek volna, ezt a következtetést a hagyomány az általuk
hozott ajándékok számából – arany, tömjén, mirha – vonta le.

Ezek a mágusok az Izraeltől keletre fekvő, napkeleti kultúrákban az

akkori tudományokkal, például csillagászattal foglalkozó emberek
voltak. Sokan tevékenykedtek közülük a babiloni Szippárban, ami
akkoriban jelentős asztronómiai központ volt. Az ókori ember számára
minden égitest jelentést hordozott, amire nagyon odafigyeltek. Máté
szerint a napkeleti mágusokat is egy csillag feltűnése indította útnak:

Láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt. (Mt 2,2)

Mi lehetett ez a bizonyos csillag és mit üzenhetett? Erre a kérdésre a
híres csillagász és matematikus, Johannes Kepler (1571-1630)
kutatásai a következő választ adták. Szerinte a betlehemi csillag nem
egy csillag volt, hanem egy bolygóegyüttállás, mégpedig a Jupiter és a
Szaturnusz bolygók együttállása a halak csillagképében, ami kb.
nyolcszáz évente történik meg. Egy ilyen konstelláció Krisztus
születésének időpontjában is volt. Kepler feltevését igazolta a
későbbiekben megtalált szippári csillagnaptár is, amelyben jóval Jézus
születése előtt feljegyezték, tehát várták ezt a konstellációt. A bolygók
ókori jelentése is alátámasztja Kepler elméletét: A Jupitert a világ
uralkodójának, királyának jelképeként tartották számon. Minden
népnek volt egy „csillaga”, a zsidóké a Szaturnusz volt. Az új
csillagképbe (ebben az esetben a Halakba, kb. Krisztus születése előtt
százötven évvel) való átlépés pedig egy új korszak eljövetelét
jelentette. Ezek alapján nem nehéz értelmeznünk az égi üzenetet: A
világ uralkodója, aki a zsidók között születik, új korszakot hoz az
emberiség életében, aminek a jelképe a hal (ikhthüsz) lesz.

Fontos, hogy ne értsük félre Istennek ezt az üzenetét; ez nem azonos a

horoszkóppal! Arról van csupán szó, hogy Isten mindig olyan formába,
jelrendszerbe önti az üzenetét, amit az emberek megértenek. A nyelv
is egy ilyen jelrendszer, amivel számunkra a Biblia megíratott. Ma Isten
üzenete mindenki számára elérhető ilyen formában, de akkor még nem
volt. A napkeleti mágusok számára ez a csillag volt az egyetlen jel,
aminek láttán tudomást szerezhettek róla, hogy a világ ura
megszületett. Ők ezt megértették, és elindultak Betlehembe.

Első útjuk Jeruzsálembe, a zsidók országának fővárosába vezetett, de

az új, igazságos király helyett csak egy öreg, tébolyodott uralkodót
találtak.

A napkeleti mágusok érkezésének idején különösen nagy gond

nyomasztotta az öreg uralkodót. Augustus császár megfosztotta őt sok
kiváltságától, ami komoly anyagi következményekkel járt országára
nézve. Ennek a következménye lett az adóösszeírás, amiben kötelezték
az ország minden lakosát, hogy jelentkezzen abban a városban, ahol
földtulajdona van, hogy mindent összeírjanak és megadóztassanak.
Ebben a feszült helyzetben érkeztek meg a mágusok, akik egy új
királyt kerestek. Heródes nem kockáztathatott meg egy esetleges
trónkövetelőt. Csendben akarta ezt intézni… Mindeközben Názáretből
egy József nevű ács és felesége Betlehembe tartottak, őseik földjére,
hogy eleget tegyenek az adóösszeírás parancsának.

A bölcsek logikusnak gondolták, hogy az új király Jeruzsálemben

születik meg. Azonban senki nem hallott semmilyen új uralkodóról. A
királyi palotában csak egy öreg uralkodót találtak, aki már régen
kivégeztette feleségét. Újabb csalódás. Ki lehet az új király? Talán csak
nem egy fattyú? Az öreg királyt felzaklatta a hír; hívatta a véneket, és
tanácsukra elküldte a bölcseket egy kis faluba, Betlehembe.

Betlehemben nagy lehetett a tömeg és a felfordulás az adóösszeírás

miatt. A bölcsek kérdezősködtek, és találtak is egy családot. Csakhogy
azok nem voltak előkelő emberek. Szegényes szálláson időző, hosszú
utazástól megfáradt férfi és asszony, egy jászolban fekvő újszülöttel –
nem így néz ki egy királyi család.

Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és

leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak
neki: aranyat, tömjént és mirhát. (Mt 2,11)

Semmi nem olyan volt, amilyennek a bölcsek várták. Egész útjuk során
semmi sem igazolta az égi üzenet igaz voltát. Ők mégis leborultak a
gyermek előtt, és királynak járó ajándékokat, aranyat, tömjént és
mirhát adtak neki! Miért? Mert bölcsek voltak. Látták az ellentmondó
külsőségek mögötti valóságot. Fantasztikus emberek voltak, akiknek
viselkedése, személye komoly üzenetet hordoz számunkra.

Előképeik ők a keresztényeknek. Azoknak az embereknek, akik egy égi

üzenetet követnek akkor is, ha annak mindenki ellene mond; akkor is,
ha az nélkülözéssel jár; akkor is, ha a saját szemük sem igazolja a
várakozásaikat. Egyszerűen azért, mert jött egy égi üzenet: Királyotok
született!
Mágusok (magi-ahogy az eredeti szövegben szerepel)
A magus, magiszter a magyar magas szóval érthető meg. A magister egyszerűen
valamilyen téren magas képzettséget, vagy pozíciót (ami összefügg a tudással)
értelemben használatos. A mágia nem varázslás. A mágus nem varázsló hanem a
világ megértésében magas szintre jutott személy. Ő nem varázsol, hanem a világ
(azaz Isten )valós ismeretében képes olyan hatások elősegítésére, ami a világ
rendjéhez, vagy annak helyreállításához hozzájárul. A varázslás önös célú, mivel a
világ és Isten valódi megértése nélkül az embert csak az önzés vezérli.
A mágus és magas szó jelentésbeli összefüggése nem véletlen. A MaGoR
(MaGyaRok) a szkíta népközösség papi kasztjának neve volt. A papság ebben az
értelemben mindenhol a magas (igaz Isteni) tudást jelenti. Mag-oi (az oi csak görök
toldás, a többes szám ha jól emlékszem) tehát itt valóban legjobban a bölccs(ekk)el
adható vissza.

Az asztrológia a világ törvényszerűségeit és összefüggéseit ismeri fel a földön is

tapasztalható pl. ciklikus természeti jelenségekben (pl. a csillagok látszólagos
mozgása). Az asztolólgia része volt a magas ;) műveltségnek, nem csak akkor,
hanem még a kersztény Európai középkorban is.

A messiás jelentése felkent. A zsidóknál a papok, a próféták és a királyok voltak

felkentek. Emberek által felkentek. A zsidóság első sorban saját megmentőjét várta,
mert évszázadok óta nem volt saját országuk, és szétforgácsolódva mások
birodalmában éltek. Nem érezték szabadnak magukat, ezért vártak arra a vezérre,
aki szabaságra vezeti őket, és maguk urai lehetnek... Azt persze ráadásképp jó volt
hozzáképzelni, hogy akkorát fordul vele a világ, hogy ők uralkodnak majd a világon
(ilyen értelemben világ királya a zsidók messiása)
Ezzel szemben Krisztus Jézus, aki Isten kegyelméből háromszorosan felkent (pap,
próféta és király egyben) nem a zsidók messiása, hanem az emberiség megváltója,
és nem volt terve a többi nép rovására kiemelni bármelyiket. Ezért sem fogadta el
sosem a zsidóság őt messiásnak.

A legnagyobb tévedés viszont ott van, hogy a világ többi részén ne ismerték volna a
Jézus által tanított eszmeiséget. Jézus, hogy János bevezetőjében is olvashatjuk, az
világ sötét részébe érkezett fényt gyújtani. Ebben benne van, hogy oda nem kellett
mennie, ahol nem volt sötétség. A világ más részei, ahol eleve ismerték az EGY
ISTEN kinyilatkoztatását, és a rendje szerint éltek -például a szkíta gyökerű népek,
és főleg a papi kasztjuk, a magyarok - ismerték az újabb kinyilatkoztatás
szükségességét a világ más részein, és felismerték érkezésének idejét. Ezért mentek
Isten fiát köszönteni, mint eleve követői részesülve, szedték össze az egyébként
drága és ritka ajándékokat, hozzájuk képest adott értelemben szegényes helyszínen.
 A három látogató, akikről az evangélista beszámol, máguspapok, csillagászok
voltak a pártus birodalomból, a biblikus tudományok mai állása szerint Sippárból,
az ott lévő csillagfigyelő központ és mágusképző iskola városából, mely már Kr. e.
3000-ben létezett a sumér-mahgarok országában. Hogy tisztában legyünk a
mágusok kibenlétével, feltétlenül idéznünk kell Dio Chrysostomust, aki szerint “a
mágusok olyan emberek, akik legméltóbbak az igazsághoz, az Istennel való
érintkezésre képesek és az istenség lényének szolgálatához értenek, míg a nép, nem
tudván a név jelentését, a varázslókat nevezi így.”

Ez a “Három Király”-ábrázolás a ravennai San Apollinare Nuovo templomban látható. A három

emberalakot a pártus mágusok jellegzetes előrehajló süvegében ábrázolják.

Egy német sumerológus, Prof. Schnabel 1925-ben a sippári ásatások során egy
agyagtáblát talált, melyen ugyanaz a csillagkonjunkció látható, mint a prágai
császári udvarban kutató Johannes Kepler adatai szerinti, azzal a minimális
eltéréssel, hogy a sippári tábla Kr. e. 7-re, míg Kepler Kr. e. 6-ra datálja e kozmikus
eseményt. A betlehemi csillagot Kepler a következőképpen írja le: “Hat évvel
időszámításunk előtt megjelent az égen az a csodálatos fénysugár, melyet
`betlehemi csillag`-ként ismerünk. Ez nem volt egyéb, mint a Jupiter és a
Szaturnusz együttállása (konjunkciója), melyben egy ideig a Merkur is részt vett, és
a Halak csillagképében ment végbe.”
 Hol is született Jézus valójában? Az evangéliumok tanúsága szerint: “Amikor
Jézus a júdeai Betlehemben megszületett, Heródes Király napjaiban ...” (Mt. 2./1.)
meséli Máté evangélista. Ez a helység a Betlehem nevet csak a Jézus halálát és
föltámadását követő években kapta, éspedig a zsidókeresztény egyház részéről,
melyet a zsidó származású Saul-Paulus és követői alapítottak. Ez a parányi
település Dávid idején még a Beth-Lomon nevet viselte. Itt született Dávid király.
Mindazok, akik Jézusban a zsidók messiását, “Dávid fiát” fölismerni vélték,
keresztelték át e helység nevét Betlehemmé, hogy Mikeás próféta kívánalmainak
megfeleltessék Őt, aki így írt e helyről: “De te, Betlehem-Efrata ... belőled támad
majd az, aki Izrael fölött uralkodni fog.” (Mikeás 5./1.)

“Jézus szülőhelye valóban Betlehem, de ez a Betlehem Galileában fekszik, a

gójok országában, 6 km-re Názárettől, egy igen régi városka, mely a Kr. e. XIV.
sz.-ból származó ún. El Amarna-szövegekben Bith-Lahmi szóalakban fordul elő.
Közelében fekszik a Tábor hegy, melynek tetején a galileai vallás temploma állt,
melyet III. Antiochus fallal vetetett körül. A legenda szerint Jézus erről a helyről
emelkedett az égbe.” (Badinyi Jós Ferenc: Jézus Király; Demokrata, Budapest
1998.)

Az istálló

Idézzük fel pontosan, mit ír az evangélium Jézus születéséről Lukács

evangéliuma szerint (Lk 2, 1-20).

„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki:
írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában
Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy
összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába,
amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből
származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban
volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte
elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt
számukra hely.

Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a

nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr
dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne
féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz:
üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig
ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.
És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az
Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség,
és az emberekhez jóakarat. Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a
pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt,
ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott. Elmentek tehát sietve, és megtalálták
Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták őt,
elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, és mindenki,
aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig
mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta. A pásztorok pedig
visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak,
úgy, ahogyan ő megüzente nekik.”

Bailey nyomós érvekkel támasztja alá, hogy a történet hagyományos értelmezése

nem állja meg a helyét. A szöveg egyértelműen kimondja, hogy József Dávid
házából és nemzetségéből való volt, azaz királyi vérből származott. Betlehem
nagyon büszke volt arra, hogy ott született a nagy Dávid király, pedig amúgy egy
jelentéktelen vidéki község. A környéken ezért a helyiséget Dávid városának
hívták. A köznyelvben a Dávid városa – kifejezés Jeruzsálemre utalt, de a
környéken a mai napig Betlehemet is Dávid városának nevezik – ezért
magyarázza azonnal a szöveg: „felment… Dávid városába, amelyet Betlehemnek
neveznek”, hogy egyértelmű legyen, melyik városról van szó. A betlehemi lakosok
között különleges tisztelet övezte a nagy király leszármazottait. Ha József csupán
bemutatkozott a városka bármelyik házánál, az otthoniak megtiszteltetésnek
tartották volna, hogy náluk száll meg. Egyébként a világ minden kultúrájában
megkülönböztetett figyelemmel veszik körül a várandós nőket, különösen, ha
szülés állnak. El tudjuk képzelni, hogy Betlehem volt az egyetlen kivétel? Örökre
szóló szégyen lett volna az egész városra a korabeli viszonyok között, ha Dávid
leszármazottját, akinek a felesége (aki amúgy szintén Dávid leszármazottja)
nemsokára szülni fog, nem fogadják be.

De ha még így is történt volna…. Máriának rokonai, Erzsébet és férje, Zakariás

Betlehemtől nem messze laktak. Ha megtörténik az elképzelhetetlen, miért nem
mentekel hozzájuk? Alig pár óra út lett volna még. A rokonokra nézve is sértő,
hogy Mária inkább egy istállóban szült, mint hogy segítséget kért volna.

El szoktunk tekinteni attól is, hogy Józsefnek volt ideje arra, hogy megfelelő
előkészületeket tegyen. A Szentírás szerint: „míg ott voltak, eljött az ideje”, hogy
Mária szüljön, tehát nem azonnal, hanem az ott tartózkodás valamelyik napján,
így volt lehetőség felkészülni.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ha ez így van, akkor honnan származik az

istállóban, rögtön az érkezés utáni születés gondolata. Az első századokban
számos apokrif írás született Jézus történetéről, melyeket az egyház elutasított.
Ezek mesés elemeket tartalmaznak, és nem tartoznak a hitletéteményhez. Egy
ilyen, a 200-as években, görög nyelven született írásban szerepel az istálló, az,
hogy Mária egyedül szült, és a Betlehembe érkezés éjszakáján történő születés.
Ezt az írást, Jakab protoevangéliumát, számos kritika érte már a saját korában, a
kitalált részletek miatt. Az írásból süt, hogy a szerző nem ismerte a Szentföldet
sem földrajzi, sem kulturális szempontból, de magával ragadó stílusa és
csodálatos történetei miatt a kora-keresztény világban több nyelvre lefordították,
és láthatjuk, hogy hatása ma is érvényesül, noha már talán csak a tudósok
hallottak az eredeti műről.

Rendben, mondhatjuk erre, de a szövegben egyértelműen ott van, hogy „ nem

kaptak helyet a szálláson”, sőt többször is szerepel, hogy édesanyja jászolba
fektette. Jászlak az istállóban szoktak lenni!

Valóban, a mai nyugati olvasó számára az a természetes, hogy a jászol az

istállóban van. Azonban a hagyományos Közel-Keleten nem ez a helyzet. Az
egyszerű palesztin falusi otthonnak legtöbbször két szobája volt. Az egyiket a
vendégek számára tartották fenn, ez az emeleten vagy a ház végében volt
(gondoljunk Illés történetére, ahol a prófétának a tetőn rendeznek be szobát, vagy
az Utolsó Vacsora emeleti szobájára), a másik pedig a családi, fő szoba volt, ahol
főzött, evett, aludt és élt minden családtag. A fő szobából egy néhány fokos
lépcső indult, mely az állatok szálláshelyére vezetett, ami egy fedél alatt volt a
családi szobával. Oda zárták be esténként a család állatait, a néhány juhot,
tehenet. Ez praktikus megoldás volt, mert a gazdának így nem kellett tartania a
tolvajoktól, az állatok pedig eleven hősugárzóként melegen tartották a szobát.
Reggel aztán a bejárati ajtón kiengedték az állatokat. A padló az állatok szállása
felé enyhén lejt, hogy megkönnyítse a takarítást. Az állatok része és a lakószoba
határán jászlakat alakítottak ki, vagy a padlóba vájták, vagy – a juhok számára –
fából készítették el.

Ilyen felépítésű otthonokat Bailey a saját szemével látott Galilea falvaiban, a XX.
század derekán.
 Számos
kultúrában jellemző, hogy az anya szénával borított helyen szül, mert ez tiszta
felületet biztosít, és könnyen takarítható is. A házban lévő jászol kényelmes és
biztonságos ágyikó volt a kicsinek – nem csak Jézusnak, hanem bármelyik
korabeli zsidó újszülöttnek.

De mit jelenthet akkor az, hogy édesanyja jászolba fektette Jézust, mert „ nem
kaptak helyet a szálláson”? Ennek a kifejezésnek a helyes értelmezéséért jó, ha
megnézzük az eredeti görög szöveget. Itt a katalyma szó szerepel, ami szó
szerint helyiséget, tartózkodási helyet jelent. Lukács evangéliumában még egy
helyen szerepel e szó, mégpedig ott, ahol Jézus az utolsó vacsora
előkészítésével bízza meg apostolait (Lk 22, 10-12): Ha bementek a városba,
találkoztok egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt abba a házba,
ahová bemegy, és mondjátok meg a házigazdának: A Mester ezt üzeni neked: hol
van az a helyiség (katalyma), ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal együtt
elkölthetem? Ő mutat majd nektek egy tágas, emeleti termet berendezve, ott
készítsétek el.

Itt a kulcsszó, a katalyma emeleti teremként van meghatározva, ami

egyértelműen egy magánház vendégszobája. Ez a pontos jelentés tökéletesen
illik a születéstörténetbe. Lk 2,7-ben Lukács azt mondja az olvasóknak, hogy a
lakás vendégszobája már tele volt. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy a
csecsemő a jászolba került, hiszen a családi szobában, az állatokkal egy
légtérben született meg.

Mindezt Bailey szerint alátámasztja a pásztorok viselkedése, amikor

meglátogatják az újszülöttet. A pásztorok lenézett, szinte kitaszított emberek
voltak, akik méltán számíthattak volna elutasító fogadtatásra, ha elmennek
meglátogatni az újszülött Messiást. Az angyal megnyugtatja őket: az újszülöttet
jászolban találják, azaz átlagos, kétszobás házikóban. Isten hozzánk hasonló lett.
Ez az üzenet lényege.

A pásztorok megérkeztek, és „amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről

a kisgyermekről az angyalok hirdettek, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott
azon, amit a pásztorok mondtak nekik”. Tehát amikor megérkeztek, szeretettel
fogadták őket, és „mindenki” odafigyelt a történetükre – ebből is látszik, hogy
többen voltak ott. A pásztorok nem egy elhagyatott, koldusi helyet találtak,
reményvesztett Józseffel és segítség nélküli frissen szült anyával, akinek még
mosakodni sem igen volt lehetősége. Ha így lett volna, ők, akik tudták, hogy ki ez
az újszülött, bizonyára azonnal fogták volna a kis családot, és átköltöztették volna
őket magukhoz. Szó sem lehetett volna arról, hogy egy ilyen helyen hagyják őket,
míg ők hazamennek. Az, hogy a pásztorok Istent dicsőítve távoznak, azt jelzi,
hogy maguk sem tudtak volna jobb körülményeket biztosítani a kicsinek, és jól
érezték magukat a vendégségben.

Jézus születése örömöt hozott a szegények, a kitasztítottak, az egyszerű

emberek életébe. De örömöt hozott a gazdagok, tudósok számára is. A három
napkeleti bölcs már úton volt, és nemsokára megérkeztek. Máté evangéliuma így
írja le a bölcsek érkezését: „Amikor ezt (a megállt csillagot) látták, igen nagy volt
az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és
leborulva imádták őt.” Itt a ház szó, görögül oikian szerepel, ami számos egyéb
helyen is feltűnik az evangéliumokban, mindannyiszor családi ház, családi otthon
jelentésben.

Isten Fia tehát valóban „Barmok közt fekszik / jászolban nyugszik”, ahogy az ének
mondja. Csakhogy ez a jászol egy szerető, családi otthonban állt, ahogy a háziak
minden segítséget megadtak a megbecsült vendégnek, ahol az érkezőket saját
otthonukban helyezték el, mert már nem volt hely a vendégszobában. Jézus egy
olyan egyszerű kétszobás lakásban született, amely legalább az elmúlt
háromezer év óta ismert a Közel-Keleten.

Ha szívünket átjárja ennek az igazsága, még közelebb kerülhetünk karácsony

titkához. Isten emberré lett. Örömöt és egységet hozott a világba, már születése
pillanatában. Épp az a csodája, hogy igazán egyszerű, hétköznapi ember lett.
Nem érkezett kényelmesebb körülmények közé, mint azok, akiket később
megszólított, de nem érkezett a városon kívülre, a teljes kitaszítottságba sem.
Közénk született, szerető közösségbe, meleg és barátságos otthonba érkezett,
köztünk élt, minket tanított, értünk halt meg, értünk támadt fel és köztünk él.
Jó lenne ennek fényében átalakítani a templomban megtekinthető vagy a
karácsonyfa alá helyezett betlehemeinket, kiegészíteni a vendéglátó család
tagjaival. Amikor gyermekeinkkel beszélgetünk a karácsonyról, ennek fényében
tegyük. Ha betlehemes játékot adunk elő, ne a visszautasítottság, hanem a
befogadó szeretet legyen a középpontban. Hadd ragyogjon a Születés története,
minden rárakódott mitológiai és legendás elemtől megtisztítva.

Jézus tehát valóban Betlehemben született, de ez a Betlehem Galileában

van, a goimok országában, (a jelenlegi) Názárettől kb. 6 km
távolságban. Nagyon régi városka, és a Kr.e. 14. századból való „Amarna
szövetségben” Bit-Lahmi néven található. Közelében van a Tábor-hegy,
ahol a galileus vallásnak volt a magaslatra épült temploma, amit Kr.e.
218-ban III. Antiochus fallal vett körül. A legenda szerint Jézus innen
emelkedett fel az égbe.