DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS

NAGY VIKTOR

PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR

KESZTHELY

2012
 PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR
NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET

NÖVÉNYTERMESZTÉSI- ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI

ISKOLA

ISKOLAVEZETŐ:
Dr. habil. Gáborjányi Richard
egyetemi tanár

TÉMAVEZETŐ:
DR. NÁDASYNÉ DR. IHÁROSI ERZSÉBET
egyetemi docens

A SELYEMMÁLYVA (ABUTILON THEOPHRASTI MEDIC.)

CSÍRÁZÁSBIOLÓGIÁJÁNAK ÉS KOMPETÍCIÓS
KÉPESSÉGÉNEK TANULMÁNYOZÁSA

Készítette:
NAGY VIKTOR

KESZTHELY

2012

2
 A SELYEMMÁLYVA (ABUTILON THEOPHRASTI MEDIC.)
CSÍRÁZÁSBIOLÓGIÁJÁNAK ÉS KOMPETÍCIÓS KÉPESSÉGÉNEK
TANULMÁNYOZÁSA

Értekezés doktori (PhD) fokozat elnyerése érdekében

Írta:

NAGY VIKTOR

KÉSZÜLT A PANNON EGYETEM NÖVÉNYTERMESZTÉSI- ÉS KERTÉSZETI

TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLÁJA KERETÉBEN

Témavezető: Dr. Nádasyné Dr. Ihárosi Erzsébet

Elfogadásra javaslom (igen / nem) ……………………

aláírás

A jelölt a doktori szigorlaton ........%-ot ért el,

Az értekezést bírálóként elfogadásra javaslom:

Bíráló neve: …........................ …................. igen /nem

……………………….
(aláírás)

Bíráló neve: …........................ …................. igen /nem

……………………….
(aláírás)

A jelölt az értekezés nyilvános vitáján …..........%-ot ért el.

Keszthely, 2012. ………………………….

a Bíráló Bizottság elnöke

A doktori (PhD) oklevél minősítése….................................

…………………………
Az EDHT elnöke

3
 Tartalomjegyzék
1.Kivonatok ................................................................................................................................ 6
1.1. Magyar nyelvű kivonat.................................................................................................... 6
1.2. Abstract ........................................................................................................................... 8
1.3. Auszug ........................................................................................................................... 10
2. Bevezetés .............................................................................................................................. 12
3. Irodalmi áttekintés ................................................................................................................ 13
3.1. A selyemmályva (Abutilon theophrasti Medicus) származása ..................................... 13
3.2. Az Abutilon theophrasti elterjedése .............................................................................. 14
3.3. Az Abutilon theophrasti jelentősége Magyarországon ................................................. 15
3.4. Az Abutilon theophrasti nevezéktana és taxonómiája .................................................. 16
3.5. Az Abutilon theophrasti morfológiája........................................................................... 20
3.6. Az Abutilon theophrasti csírázásbiológiai sajátosságainak bemutatása ....................... 22
3.6.1. A magnyugalom ..................................................................................................... 22
3.6.2. A csírázásra ható tényezők ..................................................................................... 24
3.7. Magasabb rendű növények közötti kölcsönhatások ...................................................... 27
3.7.1. A kompetíció .......................................................................................................... 27
3.7.2. Az allelopátia.......................................................................................................... 29
3.8. Az Abutilon theophrasti fitokémiai karaktere .............................................................. 33
3.9. A biológiai védekezés lehetőségei a selyemmályva (Abutilon theophrasti) ellen ........ 34
3.9.1. A biológiai védekezés lehetőségei kártevőkkel ..................................................... 34
3.9.2. A védekezés lehetőségei kórokozókkal.................................................................. 36
4. Anyag és módszer ................................................................................................................ 38
4.1. Csírázásbiológiai vizsgálatok ........................................................................................ 38
4.1.1. A vetési mélység hatása a selyemmályva (Abutilon theophrasti) kelésére és
növekedésére .................................................................................................................... 38
4.1.2. Műtrágyák hatása a selyemmályva (Abutilon theophrasti) kelésére és
növekedésére .................................................................................................................... 40
4.2. A selyemmályva (Abutilon theophrasti) allelopatikus hatásának vizsgálata ................ 42
4.2.1. Laboratóriumi allelopátia bioteszt vizsgálatok ...................................................... 42
4.2.2. Üvegházi allelopátia vizsgálatok ............................................................................ 43
4.2.3. A selyemmályva (Abutilon theophrasti) fitokémiai karakterének vizsgálata ........ 44
4.3. A selyemmályva (Abutilon theophrasti) kompetíciós képességének tanulmányozása . 45
4.4. A selyemmályva (Abutilon theophrasti) kártevőinek vizsgálata .................................. 48
5. Eredmények és értékelés ...................................................................................................... 49
5.1. Csírázásbiológiai vizsgálatok értékelése ....................................................................... 49
5.1.1. A vetési mélység vizsgálat eredményei ................................................................. 49
5.1.2. A műtrágyák kelésre és növekedésre gyakorolt hatásának értékelése ................... 65
5.2. Az allelopátia vizsgálatok eredményei .......................................................................... 79
5.2. Az allelopátia vizsgálatok eredményei .......................................................................... 79
5.2.1. A laboratóriumi allelopátia bioteszt eredményei ................................................... 79
5.2.2. Az üvegházi tenyészedényes allelopátia vizsgálat eredményei ............................. 88
5.2.3. A selyemmályva fitokémiai jellemzőinek azonosítására irányuló vizsgálat
eredményei ..................................................................................................................... 100
5.3. A selyemmályva kompetíciós képességének vizsgálata petrezselyemben ................. 105
5.3.1. A parcellánkénti összes gyökértermés alakulásának értékelése ........................... 105
5.3.2. Az első osztályú és ipari minőségű gyökértermés mennyiségi adatok értékelése 106
5.3.3. A kezelések hatása a petrezselyem gyökerek átlagos hosszára ............................ 108
5.3.4. A kezelések hatása a petrezselyem gyökértömegére............................................ 110
5.3.5. A kezelések hatása a petrezselyem föld feletti részeinek tömegére ..................... 111

4
 5.3.6. A kezelések hatása a petrezselyem gyökerek tápanyagtartalmára ....................... 112
5.3.7. A kezelések hatása a petrezselyem hajtásainak tápanyagtartalmára .................... 113
5.4. A selyemmályva kártevőinek vizsgálata ..................................................................... 115
5.4.1. Helix pomatia Linnaeus 1758 – éticsiga .............................................................. 115
5.4.2. Trialeurodes vaporariorum (Westwood 1856) – üvegházi liszteske ................... 115
5.4.3. Oxycarenus lavaterae (Fabricius 1787) – hársbodobács ..................................... 115
5.4.4. Pyrrhocoris apterus (Linnaeus 1758) – verőköltő poloska ................................. 116
5.4.5. Rhopalus parumpunctatus Schilling 1829 – közönséges üvegszárnyú-poloska .. 118
5.4.6. Liorhyssus hyalinus (Fabricius 1794) .................................................................. 118
5.4.7. Mamestra brassicae (Linnaeus 1758) – káposzta bagolylepke ........................... 121
5.4.8. Helicoverpa armigera (Hübner 1808) – gyapottok bagolylepke ......................... 121
6. Következtetések ................................................................................................................. 122
6.1. Csírázásbiológiai vizsgálatok ...................................................................................... 122
6.1.1. Vetési mélység vizsgálat ...................................................................................... 122
6.1.2. A műtrágyák hatása a kelésre és növekedésre ..................................................... 123
6.2. A selyemmályva allelopatikus hatásának vizsgálata ................................................... 125
6.2.1. Laboratóriumi bioteszt vizsgálat .......................................................................... 125
6.2.2. Üvegházi allelopátia vizsgálat .............................................................................. 127
6.2.3. A selyemmályva fitokémiai karakterének vizsgálata ........................................... 128
6.3. A selyemmályva kompetíciós képességének vizsgálata ............................................. 130
6.4. A selyemmályva kártevőinek vizsgálata ..................................................................... 131
7. Összefoglalás ...................................................................................................................... 135
8. Köszönetnyílvánítás ........................................................................................................... 140
9. Irodalomjegyzék ................................................................................................................. 141
10. Az értekezés tézisei .......................................................................................................... 168
10.1. Magyar nyelvű tézispontok ....................................................................................... 168
10.2. Angol nyelvű tézispontok.......................................................................................... 170

5
1.Kivonatok

1.1. Magyar nyelvű kivonat

Hazánkban az elmúlt 50 évben néhány gyomfaj, például a selyemmályva (Abutilon

theophrasti Medicus) robbanásszerű, 10-200-szoros borításnövekedést ért el az első országos
gyomfelvételezéshez képest. A felszaporodásuk más körülményeket is figyelembe véve
elsősorban klimatikus okokra vezethető vissza. Emelett a szaporodási stratégiájuk is segíti
őket, hogy szántóterületeink nagy részén megtelepedjenek és folyamatosan károsítsanak. A
negyedik országos gyomfelvételezés adatai szerint a selyemmályva a 24. helyet foglalta el a
gyomnövények fontossági sorrendjében, majd a 2007-2008-ban végzett ötödik felvételezés
idejére a 21. helyre lépett előre.
Az ellene való védekezés jelenleg szinte kizárólagosan a kémiai növényvédelemre alapul,
de a környezetkímélőbb növényvédelem iránti igény erősödése a biológiai módszerek előtérbe
kerülését vonhatja maga után.

A dolgozat célja éppen ezért az utóbbi években fontossá vált selyemmályva (Abutilon
theophrasti Medic.) biológiájának és az ellene való biológiai védekezés lehetőségének
tanulmányozása volt. A dolgozat tartalma témakörei szerint a következő:

- A vetési mélység és a műtrágyák selyemmályva csírázására és növekedésére

gyakorolt hatásának a vizsgálata.

- A selyemmályva allelopatikus hatásának vizsgálata laboratóriumi és üvegházi

biotesztekben. A selyemmályva fitokémiai karakterének tanulmányozása, a lehetséges
allelokemikáliák meghatározása.

- A selyemmályva kompetíciós képességének tanulmányozása szabadföldi,

kisparcellás, additív kísérletben.

- A selyemmályva kártevőinek felmérése.

6
 A csírázásbiológiai vizsgálat során megállapítottuk, hogy a selyemmályva számára a
legkedvezőbb az 1-5cm-es csírázási mélység, de még 15cm mélyről is kicsírázik Ramann-féle
barna erdőtalajon. Egy cm-es vetési mélység növekedés körülbelül 4,5%-os kelési %
csökkenést okoz a selyemmályva magvaknál. A vetési mélység növelésével csökken a
növények magassága, a levélterülete és a levelek száma.
A műtrágyák selyemmályva kelésére és növekedésére gyakorolt hatásának vizsgálata során
megállapítottuk, hogy a nitrogén többlet hatására csökken, a foszfor és kálium adagolásráa nő
a selyemmályva kelési %-a, a hajtáshossz, illetve a hajtástömeg, valamint a levélterület a
kontrollhoz képest.
Az allelopátia laboratóriumi vizsgálatok során a selyemmályva kivonatait alkalmazva gátló
és serkentő hatásokat egyaránt tapasztaltunk. Megállapítottuk, hogy az allelopátikus hatás a
selyemmályva esetén is koncentrációfüggő tulajdonság. A csapvizes kivonatok
hatékonyabbnak bizonyultak a szerves oldószeres kivonatokhoz képest. Megállapítottuk
továbbá, hogy a tesztnövények csírázási %-ának változása nem befolyásolja a hajtáshossz,
illetve a gyökérhossz alakulását.
Tenyészedényes kísérletben a selyemmályva talajba kevert leveles szára magasabb
koncentrációban erős gyökér- és hajtásnövekedés gátló hatású, kisebb koncentrációban
kezdetben gátló, majd serkentő hatásúnak bizonyult. A talajba kevert gyökérmaradványok
koncentrációtól függetlenül serkentőleg hatottak a tesztnövények fejlődésére.
SPME-GC/MS analízis vizsgálattal 23 illó, mono- és szeszkviterpenoid komponenst
sikerült kimutatnunk, melyek közül 5 alkotórészt nem tudtunk azonosítani. A vékonyréteg-
kromatográfiás vizsgálatban a selyemmályva magokból flavonoidot nem, de feltehetőleg 6
féle fenolkarbonsavat azonosítottunk, a mag tannintartalma csekély. A szárból rutint tudtunk
kimutatni, mennyisége a 6-8 leveles fenológiai állapotban a legmagasabb.
A kompetíciós vizsgálat során megállapítottuk, hogy a selyemmályva egyedszámának
növekedése a petrezselyem termését csökkenti. Az általa okozott kár azonban inkább
minőségi, mint mennyiségi. A borításnövekedés hatására nőtt az elágazó gyökerek
mennyisége, a gyökerek hossza és átlagos tömege. A kezelések nem befolyásolták a
petrezselyem hajtástömegét, valamint a gyökerek és a hajtások tápanyagtartalmát.
A kártevőinek felmérése során 8 állatfajt írtunk le a selyemmályváról, a szakirodalmi
adatokat 4 új kártevőfajjal bővítettük (Helix pomatia, Oxycarenus lavaterae, Rhopalus
parumpunctatus, Mamestra brassicae). A saját eredményeket és az irodalmi adatokat
figyelembe véve a selyemmályva biológiai úton történő visszaszorításában nagy szerepe lehet
a Liorhyssus hyalinus üvegszárnyú poloskának.

7
1.2. Abstract

In the last 50 years some weed species, for example velvetleaf (Abutilon theophrasti
Medicus) has reached a very high, 10-200-fold cover growth compared to the data of the first
national weed survey in our country. Their accumulation is due to climatic causes, taking into
account other circumstances as well. Their reproductive strategy, their biology also help them
to settle and continuously cause damage on a large part of our fields. According to the data of
the fourth national weed survey, velvetleaf was the 24th most important weed on the weed
list, but it reached the 21st place by 2007-2008 when the fifth survey was done.
The protection against it is almost exclusively based on chemical plant protection at the
moment, however since there is an increasing demand for more environmentally friendly
plant protection, biological methods can come into view.
For that reason, the aim of the present thesis was to study velvetleaf (Abutilon theophrasti
Medic.) which has become important in recent years, its biology and the possibility of
biological control against it. The content and the topics of my thesis are the following:
- Examination of the effect of sowing depth and fertilizers on emergence and growth of
velvetleaf.
- Examination of the allelopathic effect of velvetleaf in laboratory and greenhouse
bioassays. Study of the phytochemical character of velvetleaf, determination of the possible
allelochemicals.
- Study of the competitive ability of velvetleaf in open-field, small-parcel, additive
experiments.
- Survey of the pests of velvetleaf.

Our most important results:

The increase in the sowing depth reduces emergenece percentage, shoot lenght, leaf area
and the number of leaves of velvetleaf. It can emergence even from 15 centimetres depth.
From the macro-nutrient, nitrogen surplus hindered, phosphorus and potassium stimulated
emergenece and growth.
During testing of the extractions prepared from different parts of velvetleaf, we
experienced stimulating and interfering effects as well, aqueous extracts were proved to be the
most effective. Alteration in the germination percentage of the test plants did not influence
their shoot and root lenght.

8
 We identified 23 volatile components in the leafy stem. We could detect rutoside in the
stem. We could not find flavonoid in the seed, its tannin content is also low.
The parsley yield decreased because of the effect of the cover growth of velvetleaf, but the
damage that was caused by velvetleaf was mainly qualitative. The amount of branching,
waste roots increased.
We identified 8 pest species on velvetleaf, we broadened the literature data with for new
pests [edible snail (Helix pomatia), mallow seed bug (Oxycarenus lavaterae), hyaline bug
(Rhopalus parumpunctatus), cabbage moth (Mamestra brassicae)]. Liorhyssus hyalinus can
play an important role in biological protection.

9
1.3. Auszug

In unserer Heimat wurde im Vergleich zur ersten Unkrautaufnahme ein explosionsartiges,

10-200faches Flächendeckungswachstum einiger Unkrautarten, zum Beispiel im Fall der
Lindenblättrigen Schönmalve (Abutilon theophrasti Medic.)festgestellt.

Ihre Anhäufung ist unter Berücksichtigung anderer Faktoren in erster Linie auf klimatische
Ursachen zurückzuführen. Darüber hinaus werden sie durch ihre Fortpflanzungsstrategie
sowie ihre Biologie dabei unterstützt, sich auf einem großen Teil unserer Ackerfläche
anzusiedeln und kontinuierlich Schäden anzurichten. Auf Grund der Daten von der vierten
Landesunkrautaufnahme nahm die Lindenblättrige Schönmalve den 24. Platz in der
Wichtigkeitsliste der Unkräuter ein und trat in der fünften in den Jahren 2007 und 2008
durchgeführten Aufnahme auf den Platz 21 vor.

Die Unkrautbekämpfung beruht zurzeit ausschließlich auf chemischem Pflanzenschutz

aber der immer stärkere Anspruch auf einen umweltfreundlichen Pflanzenschutz kann dazu

Das Ziel meiner Arbeit bestand also darin, die Biologie der in den letzten Jahren wichtig
gewordenen Lindenblättrigen Schönmalve und die Möglichkeiten ihrer Bekämpfung auf
biologischem Wege zu studieren. Die Arbeit beinhaltet folgende Themenkreise:

- Prüfung der Keimungstiefe und Untersuchung der Wirkung der Kunstdünger auf
Keimung und Wachstum von Lindenblättrigen Schönmalven.
- Untersuchung der allelopathischen Wirkung von Lindenblättrigen Schönmalven in
Labor- und Grünhausbiotests. Untersuchung des phytochemischen Charakters von
Lindenblättrigen Schönmalven und Festlegung der möglichen Allelochemikalien.
- Untersuchung der Konkurrenzfähigkeiten von Lindenblättrigen Schönmalven in
additiven Kleinparzellen-Freilandexperimenten.
- Erhebung der Schädlinge von Lindenblättrigen Schönmalven.

Unsere wichtigsten Ergebnisse:

Eine Erhöhung der Keimungstiefe vermindert den Keimungsprozentsatz, die Sprosslänge,

die Blätteroberfläche und die Anzahl der Blätter von Lindenblättrigen Schönmalven. Sogar
aus einer Tiefe von 15cm keimt die Pflanze auf.

10
 Von den Makronährelementen hat der Stickstoffüberschuss den Wachstum und die
Keimung gebremst, während Phosphor und Kalium eine belebende Wirkung darauf hatten.

Bei dem Testen von Auszügen aus verschiedenen Teilen von Lindenblättrigen
Schönmalven haben wir sowohl belebende als auch bremsende Wirkungen feststellen können,
wasserhaltige Auszüge erwiesen sich als am erfolgreichsten. Eine Änderung der
Keimungsprozentsätze der Testpflanzen hat ihre Spross- und Wurzellänge nicht beeinflusst.

23 ätherische Komponenten haben wir aus den Blätterstängeln identifiziert. Aus den
Stängeln ließ sich Rutin nachweisen.

Wegen der größer gewordenen Flächendeckung von Lindenblättrigen Schönmalven sind

die Erntemengen von Petersilie zurückgefallen aber der verursachte Schaden ist eher
qualitativer Art. Die Menge der verzweigenden, minderwertigen Wurzeln wurde größer.

Von der Lindenblättrigen Schönmalve haben wir 8 Schädlinge identifiziert und die
Fachliteraturdaten um 4 neue Schädlinge erweitert. [Weinbergschnecke (Helix pomatia),
Feuerwanze (Oxycarenus lavaterae), Glasflügelwanze (Rhopalus parumpunctatus) und
Kohleule (Mamestra brassicae)]. Im biologischen Schutz könnten Liorhyssus hyalinus eine
große Rolle spielen.

11
2. Bevezetés

Hazánkban az elmúlt 50 évben néhány gyomfaj, például a selyemmályva (Abutilon

theophrasti) robbanásszerű, 10-200-szoros borításnövekedést ért el az első országos
gyomfelvételezéshez képest. Ezek a fajok többnyire a melegigényes gyomnövények
csoportjából kerülnek, kerültek ki, a felszaporodásuk más körülményeket is figyelembe véve,
elsősorban a klimatikus okokra vezethető vissza (Szőke 2001). A gazdaságilag jelentős
gyomfajok evolúciójuk során sikeresen alkalmazkodtak a gyors növekedéshez és
versengéshez, a hatékony reproduktív fázis biztosításához, valamint az agrotechnikai és
kémiai védekezési eljárásokhoz (Hunyadi 2000). Ezen tényezők összessége vezetett ahhoz,
hogy a negyedik országos gyomfelvételezés adatai szerint a selyemmályva a 24. helyet
foglalta el, a 2007-2008-ban végzett ötödik felvételezés során pedig a 21. helyre ugrott előre
(Novák et al. 2009). Rohamos terjedésének következményeként napjainkban a hazánkkal
szomszédos országok mindegyikében gyomosít. A selyemmályva (Abutilon theophrasti) a
Malvales rendbe, a mályvafélék (Malvaceae) családba, az Abutilon nemzetségbe tartozik. A
faj őshazája valószínűleg Kína, ahol mint gyógy- és rostnövény termesztették. Innen terjedt el
a Balkánon át Észak –Afrikán keresztül Európába, így hazánkba is (Czimber et al. 1994).
E növényfajnak a biológiai jellemzői rendkívül sokfélék. Ezek közül az egyik legfontosabb
egy gyomnövény esetében, hogy milyen a gyomnövény szaporodási stratégiája, illetve a
gyom versengése a kultúrnövénnyel az ökológiai faktorokért (Hunyadi 1988). A
selyemmályva mindazon kultúrnövényeknek jelentős versenytársa, amelyek teret engednek
kezdeti fejlődésének, ilyenek tehát a kapás kultúrák, de a kiritkult gabonavetésekben is
megjelenhet (Kazinczi 2000). A selyemmályva erős kompetitív képességű növény. Több
kísérlet is igazolta terméscsökkentő hatását (Czimber et al. 1994). A kompetíciós képessége
mellett azonban a selyemmályva allelopatikus hatásról is szót kell ejteni. Hazánkban a 150
allelopatikus faj közül az egyik a selyemmályva (Szabó 1997).
A selyemmályva elleni védekezésnél a keményhéjúságot és az allelopátiát feltétlenül
figyelembe kell venni. A védekezést komplex módon és több évre meg kell tervezni, és végre
kell hajtani. A gyommentesítési programban több szempontot figyelembe kell venni: a
talajművelést, a vetésváltást és a kémiai, valamint biológiai védekezést. A három védekezési
mód kombinálásával, a gyomnövény biológiai sajátosságainak ismerete mellett lehetünk csak
eredményesek a selyemmályva elleni küzdelemben (Nagy et al. 2009).

12
3. Irodalmi áttekintés

3.1. A selyemmályva (Abutilon theophrasti Medicus) származása

A szakirodalmi adatok alapján nincs egységes álláspont a selyemmályva (Abutilon

theophrasti Medic.) származását illetőleg. Egyes szerzők a faj lehetséges őshazájaként a mai
Kína területét jelölik meg (Vavilov 1951; Li 1970; Spencer 1984; Tutin et al. 1986; Warwick
- Black 1988), melyek szerint a selyemmályva hasznosítása Kína szerte elterjedt volt és i.e.
2000 környékére, vagy ennél is régebbre nyúlik vissza. Ezeken a vidékeken és Tibetben mint
gyógy-, illetve rostnövényt termesztették (Czimber et al. 1994; Kazinczi et al. 2001). Rostja
általában 69% cellulózt és 19% lignint tartalmaz (Reddy – Yang 2008). Használati tárgyak
sora készült rostjából, mint például: halászháló, táska, zsák, cipő. Ezen kívül magja 15-30%-
ban emberi fogyasztásra alkalmas olajokat tartalmaz (Il’in 1949), melynek gyógyhatása
ismert, Schwenkfeld (1600) a következő képen írja le: „Glutinosa et vulveraria est. Recentia
consolidat et glutinat” (Köptető és sebkezelő drog. Vérzéscsillapító és sebgyógyulást
elősegítő hatású). A festék- és illatanyagokon kívül legnagyobb mennyiségben a
poliszacharidok jelentik a felhasználás alapját, akár nutritív értékű nyálka-
heteropoliszacharidokról, akár zöldenergiát adó cellulózról (és lignocellulózról) van szó.
Kína több régiójában is termesztették a selyemmályva eltérő talaj- és klímaadottságokhoz
alkalmazkodott különböző fajtáit (Kirby 1963). Más források azonban Indiát jelölik meg
lehetséges géncentrumként (Shaw et al. 1974; Flint et al. 1983). Stegnik - Spencer (1988)
sikertelen kísérletet folytattak az Abutilon theophrasti szülővonalainak és ezzel
származásának kiderítésére. Azt feltételezték, hogy a hexaploid selyemmályva valószínűleg
egy diploid és egy tertraploid ősből alakult ki, ezért számos, az Abutilon génuszba tartozó
szubtrópusi és trópusi fajt vizsgáltak meg, de nem találtak származást igazoló rokoni
kapcsolatot a fajok között. Vizsgálatuk szerint az Abutilon theophrasti az egyetlen mérsékelt
égövi géncentrummal rendelkező Abutilon faj. Így a származásával kapcsolatos eltérő
vélemények annyiban biztosan megegyeznek, hogy a faj semmiképpen sem trópusi vagy
szubtrópusi eredetű (Haensel 2005).

13
3.2. Az Abutilon theophrasti elterjedése

A növényt egészen a XVIII. század közepéig rostnövényként termesztették Európa, Észak-

Amerika és Ausztrália szántóföldjein, de a kender- és gyapottermesztés előretörésével
jelentősége csökkent (Haensel 2005). Észak-Amerikában egészen az 1700’as évek közepéig
potenciális rostnövény volt (Warwick - Black 1986), majd a termesztésből kikerülve
veszélyes gyomnövénnyé vált az Egyesült Államok (U.S. Department of Agriculture 1970,
Spencer 1984) és Kanada területének jelentős részén (Ontario Ministry of Agriculture and
Food 1974). Az 1950’es évektől kezdve terjedése intenzívvé vált Kanada területén is és
jelenleg 4 államban fertőzi a szántóföldeket (Lindsay 1953; Montgomery 1957; Rousseau
1968; Warwick - Black 1986). Ebben a régióban többek között a kukorica-, a szója- és a
gyapottermesztésben okoz dollár milliókban mérhető károkat (Spencer 1984). Természetesen
a faj dél felé is terjed és Közép-Amerika térségében is, például Mexikóban problémát jelent a
mezőgazdasági termelésben (Dominquez Velanzuela et al. 2003).
A faj az őshazájából, Ázsiából valószínűleg a Balkánon és Észak-Afrikán át került be Dél-
Kelet-Európába, Dél-Oroszországba, a Földközi-tenger nyugati vidékeire és hazánkba is
(Tutin et al. 1986; Warwick - Black 1986; Kazinczi et al. 2001).
A XX. század elején fertőzött takarmánykukorica, szója és napraforgó szállítmányokkal a
selyemmályva magja bekerült Skandinávia területére (Hylander 1970; Hansen 1972;
Suominen 1979). Nagy-Britanniába madáreleséggel hurcolták be (Hanson - Mason 1985).
Manapság szinte Európa összes országában megtalálható, mint például: Hollandiában
(Mennema 1982), Németországban (Fukarek - Henker 1983; Viehweger - Dittrich 2004),
Ausztriában (Hain 2003), Svájcban (Bohren et al. 2008), Lengyelországban (Kita et al. 2003),
Csehországban (Jehlik et al. 1988), Horvátországban (Hulina 1995) és Bosznia-
Hercegovinában (Dikic et al. 2008). Ezen kívül megtalálható még egész Ázsiában, Észak-
Afrikában, Marokkóban (Tanji - Taleb 1997), Dél-Amerikában, Ausztráliában (Hanf 1983;
Holm et al. 1979) és Japánban is (Kurokawa et al. 2003; Watanabe 2007), mindenütt
veszélyes gyomnövényként tartják számon.
Terjedésének a klimatikus tényezők szabhatnak határt, a júliusi 20OC-os izoterma északi
elterjedésének határa (Jäger 1991). A klíma változásával azonban északi irányba történő
terjeszkedése folyamatos (Hügin 1986), valamint a kereskedelemi határok megszűnése is
térhódítását elősegítő tényező. Magját különféle vetőmagokban (például: olajretek) és
takarmányokban megtalálták. Mivel magja a legtöbb gazdasági haszonállat bélrendszerén

14
sértetlenül áthalad, így a szerves trágya és természetesen a vetőmag is a szántóterületek
befertőzését eredményezheti (Meinlschmidt 2005).

3.3. Az Abutilon theophrasti jelentősége Magyarországon

A fajt a múlt század elején valószínűleg dísznövényként hozták be Magyarországra (Terpó

1987). A selyemmályva hazánkban az 1920-as évekig csak igen szórványosan fordult elő,
néhány helyen volt megtalálható, mint a Közép-Duna vidékén és a Tisza mentén (Jávorka
1925).
Magyarországon, mint gyomnövényt először Priszter Szaniszló botanikus találta meg
(1945-1950) Budapesten (Czimber et al. 1994). Ezt követően – mint gyomnövényről – nem
találhatók feljegyzések. A hatvanas évekre a folyók árterein vagy volt árterein megjelent
Belső-Somogyban, Mecsekalján, a Kisalföldön, a Duna-völgyben, Pest – Kalocsa - Baja
környékén, valamint a Dráva síkon (Soó 1966). A második országos gyomfelvételezés (1969-
1971) során szántóföldön Ujvárosi Miklós is csak Szolnok megyében, Tiszaszentimrén találta
meg (Ujvárosi 1971). Ujvárosi (1973) felmérése alapján elterjedése a Bükk-hegységtől
északkeletre, a Sátor-hegység, valamint Zalaapáti és Gelse környékére tehető, mint útszéli
ruderáliák gyomfaja. Soó (1966) is ezt az elterjedési területet jelöli meg, kiegészítve tiszántúli
szórványos előfordulással. Nagyobb mértékű szántóföldi előfordulására a ’70-es évektől
kezdve figyeltek fel az agrárszakemberek (Czimber et al. 1994).
A Szolnok megyei elterjedését Szautner (1984) vizsgálta. Megállapította, hogy a
gyomnövény nagyobb mértékű felszaporodását már 1973-ban észlelték Törökszentmiklóson,
ahol főként hibridkukoricában gyomosított. Madarász (1985) a selyemmályva Borsod-Abaúj-
Zemplén megyei fertőzéséről számol be, Miskolcon már 1973-ban felfigyeltek jelenlétére,
ahová valószínű fűmaggal került be. Czimber - Dömötör (1985), valamint Czimber et al.
(1987) a selyemmályva kisalföldi elterjedéséről tudósítottak, a gyomnövény térhódítása az
északnyugati országrészben ekkortájt kezdődött el.
Molnár (1988) Vas megye kukorica földjeinek gyomnövényzetét tanulmányozta, és a
herbicidek által szelektált gyomnövényként említi, később Lőrincz (1988) Uraiújfalu és Nick
térségében észlelt 1986-ban számottevő fertőzést, majd 1987-ben további borításnövekedés
volt megfigyelhető.
A harmadik országos gyomfelvételezés során (1986) már több, mint 43 ezer hektáron volt
található a szántóföldön, de ebből csak 18766 ha volt kifejezetten fertőzött terület. A fertőzött
terület csaknem 50%-án kukoricát, 35%-án egyéb kapás növényt és 15%-án kalászost

15
termesztettek (Hunyadi 1988). Mosonmagyaróváron 1986-ban a cukorrépa és
szójavetésekben átlagborításával az első helyen szerepelt. Országos eloszlását tekintve ekkor
a fertőzött terület mintegy 70%- a Békés, Csongrád és Szolnok megyében volt található, míg a
Dunántúlon Baranya, Tolna és Komárom megyében voltak kisebb fertőzések, de Heves- és
Nógrád megye kivételével más megyékben is előfordult igen kis mennyiségben.
Az 1992-1993. évi cukorrépavetésekben a Dunántúlon már a 10. legveszélyesebb
gyomnövény volt (Czimber et al. 1994). Térfoglalása azóta is növekedett és 1994-ben igen
kellemetlen veszélyesen terjedő gyomnövényként tartották már számon. A negyedik országos
gyomfelvételezés során még a 24. helyen állt, a 2007-2008-ban végzett felvételezéskor
azonban már a 10. helyre lépett előre Zala megyében a kukoricavetésekben. Összességében a
kukorica gyomnövényei között a 15. helyen áll a gyomok dominancia szerinti fontossági
sorrendjében (Novák et al. 2009) (1. ábra).

1. ábra. A selyemmályva fertőzöttség eredményei az ötödik országos szántóföldi gyomfelvételezéskor (Novák et

al. 2009).

3.4. Az Abutilon theophrasti nevezéktana és taxonómiája

A mályvafélék (Malvaceae) családja fontos gazdasági értékű fajokat foglal magában.

Közülük a legfontosabb a gyapot. A gyapotfajok (Gossypium hirsutum L. és más Gossypium-

16
fajok) szolgáltatják a tiszta cellulózt tartalmazó szemészeti és sebészeti vattaféléket (Gossypii
lana depuratum). Újabban genetikailag módosított fajtáit egyre nagyobb mértékben termesztik
Afrikában, Közép-Amerikában és Ázsia megfelelő klimatikus adottságú területein.
Idegenföldi az okra (Hibiscus esculentus L.), az okranyálkát tartalmazó meleg égövi,
élelmiszernek alkalmas hibiszkuszfaj. Meleg égövi országokból beszerzett, kellemes ízű és
egészséges ital készítésére alkalmas népszerű teadrog a hibiszkuszvirág (H. sabdariffa L.). A
hibiszkuszok közül fontos még az illatos ábelfű (más néven ambretta). Ma érvényes
tudományos neve: Abelmoschus moschatus Medic. (társneve: Hibiscus abelmoschus L.).
Indiából, Jáváról származik, trópusokon termesztik a kb. 1 méter magasra növő cserjét (Szabó
2005).
A könnyen termeszthető, sövénynek alkalmas a szíriai mályvacserje (Hibiscus syriacus
L.). Ismeretes, hogy a kenaf (H. cannabinus L.) fontos rostnövény, de nálunk nem
termeszthető. A kontinentális klímán biztonságosan termeszthető rostkender hivatott pótolni a
vászongyártás szükségletét.
A hazai flórában igen gyakori, vadon élő mályvák a papsajtfélék. A kereklevelű mályva
(Malva neglecta Wallr.) és az erdei mályva (M. sylvestris L.) levelét és virágját gyűjtik. A
termesztett mórmályva (M. sylvestris L. subsp. mauritiana Thell.) antociánban (malvinban)
gazdag, hivatalosan engedélyezett festőnövény.
Újra „felfedezték” a takarmánymályvát (M. verticillata L.) Közép-Európa több országában.
Alternatív növényként való termesztése nálunk is indokolt lehet.
Fontos gyógynövény az orvosi ziliz vagy fehérmályva (Althaea officinalis L.). A nálunk is
termesztett mályvarózsa (Alcea = Althaea rosea L. Cav. var. atropurpurea) ugyancsak
élelmiszerfestésre engedélyezett.
A hazai természetes növénytakaró értékes taxonja a Kitaibela vitifolia Willd., a nagy
természettudósunkról, Kitaibel Pálról elnevezett Kitaibel-mályva (Király 2009). Kívüle akár
dísznövény is lehetne még a madármályva (Lavatera) és a szép virágú, gyomnövény, a vetési
varjúmák (Hibiscus trionum L.).
A selyemmályva az egyéves életformájú (Therophyta, T) életformába tartozó, tavasszal
kelő, nyárutói (T4) gyomfaj (Ujvárosi 1973). A Dilleniidea alosztályba, a Malvales rendbe, a
mályvafélék családjába (Malvaceae), a Hibisceae tribuszba, az Abutilinea altribuszba és az
Abutilon génuszba tartozó növény (Soó 1966; Czimber et al. 1994). Arisztotelész tanítványa,
a görög filozófus és író Teophrastus (i.e. 372-287) a botanika megalapítójának tekinthető. Ő a
görög „sida” szót használta azokra a növényekre, amelyeket ma a Sida és Abutilon
génuszokba sorolunk.

17
 Körülbelül időszámításunk után 900 évvel az arábiai orvos és filozófus, Ibn Sina
(Avicenna) gyógynövényként írta le, nevéhez köthető az Abutilon nemzetség név is (Zimdahl
1989). A későbbiekben Linné a fajt a Sida nemzettségbe sorolta és Sida abutilon L. névvel
illette. Valószínűsíthető, hogy a vele közeli rokonságban lévő amerikai bársonymályvával
(Sida hermaphrodita L. (Rusby)) való hasonlósága miatt (Bailey - Bailey 1976; Priszter
1998). Friedrich Casimir Medicus (1736-1808) a XVII. század végén, 1787-ben rendszerezte
a Malvaceae növénycsalád tagjait, és az azóta is elfogadott tudományos név: Abutilon
theophrasti Medicus. az ő személyéhez köthető. Szinonim elnevezése még az Abutilon
avicennaea Gaertner. (Bailey - Bailey 1976; Haensel 2005). A görög filozófus és tudós
Theophrasztosz (Türtamosz vagy Tyrtamos) ékesszólása alapján kapta a Theophrasztos
(=Isteni beszédű) nevet magától Arisztotelésztől. Ereszosz nevű városból származott, ezért
Plumier a tiszteletére Eresia-nak nevezett el egy növénynemzetséget, melyet Linné
Theophrasta-ka keresztelt át. Több növényfaj is kapta róla a nevét, mint a krétai datolyapálma
(Phoenix theophrasti) és a selyemmályva (A. theophrasti) (Molnár 2009). Angol nevei a
velvetleaf , elephant ears, cottonweed, china jute, flowering maple és abutilon hemp, német
nyelvű elnevezése a Lindenblättrige Schönmalve és a Samtpappel (Taksonyi 1992; Haensel
2005). A magyar selyemmályva néven kívül használatos a szépasszony tenyere, sárda,
selyemsárda, sárgamályva és a díszmályva elnevezés is (Czimber et al 1994).
Az Abutilon nemzetség egyes szerzők szerint 80 (Hanf 1983; 1999; Kazinczi et al. 2001),
mások szerint több mint 200 fajt foglal magába (Fryxell 1988). A génuszba tartozó fajok
többsége trópusi elterjedésű, találhatunk köztünk fásodó szárú cserjéket, lágyszárúakat,
évelőket és néhány egyéves növényt (Jäger 1991) (1. táblázat).
A selyemmályva idegenföldi rokona a hibrid selyemmályva (A. x hybridum hort. ex Siebert
et Voss). Dísznövény (kínai lámpának is nevezik), a rózsás selyemmályvának (A. darwinii) és
a kerti selyemmályvának (A. pictum) a hibridje. Az A. indicum (L.) Sweet, az indiai
selyemmályva paleotrópusi és szubtrópusi területeken terjedő, peszticid hatású gyomnövény
(Wiersema – León 1999).

18
 1. táblázat. Néhány Abutilon génuszba tartozó faj elterjedési területe és felhasználása (Kazinczi et al. 2001)

No. Tudományos név Felhasználás Elterjedés

1. A. asiaticum (L.) Sweet rostnövény Trópusok, Mauritius
2. A. bedfordiannum Hil. rostnövény Brazília, Ausztrália
3. A. fructicosum Guill. & Perr. Angola
A. glaucum Don.
4. Szudán
Syn. A. pannosum Schlecht
5. A. graveolens Sweet termesztett, magolaj Trópusok, Oroszország
6. A. guinense Bak. & Exell
Abutilon x hybridum termesztett
7. Kenya, Ghána
(A. darwinii x A. pictum) dísznövény
A. indicum Sweet. gyógynövény India, Vietnám, Ghána,
8. Kenya, Nigéria, Thaiföld,
Syn. A. mauritanum Medic. rostnövény Kambodzsa, Indonézia
A. intermedium Hochst
9. rostnövény Trópusok, Madagaszkár
Syn. A. angulatum Cav.
A. jackquinii Don Texas, Mexikó, Nyugat-
10. rostnövény
Syn. A. lignosum Cav. India
11. A. megapotamicum Spring dísznövény Brazília, Trópusok
12. A. molle Sweet. Argentína, Hawaii, USA
A. muticum Sweet magja élelmezési
13. Trópusok, Szudán
Syn. A. asiaticum célokra
A. ochsenii (Phil) Reiche
14.
Syn. Corynabutilon ochsenii Kearney
15. A. octocarpum Muell rostnövény Ausztrália
16. A. oxycarpum Muell rostnövény Brazília
A. persicum Merr
17. rostnövény India
Syn. A. polyandrum Roxb.
18. A. pictum Walp. dísznövény USA
19. A. polyandrum Don. rostnövény India
20. A. striatum Dik Ex. Lindl. dísznövény Brazília, USA
A. theophrasti Medik. gyomnövény Észak-Afrika, Ázsia,
21. Syn. A. avicennae Gaertn., rostnövény Európa, India, Észak-
Sida abutilon L. gyógynövény Amerika (kozmopolita)
A. trisulcatum Jack
rostnövény, Dél-Amerika, Mexikó,
22. Syn. A. triquetum Sweet,
gyógynövény Nicaragua, Kuba
Sida trisulcata
A. vitifolium Presl. = Corynabutilon
23.
vitifolium Kearney

19
3.5. Az Abutilon theophrasti morfológiája

A selyemmályva egyéves, karógyökerű, felálló hengeres szárú, 60-150 cm [80-250 cm

(Jäger 1991)] magas, szórt levélállású növény (6. ábra). Az egész növény bársonyosan
molyhos, levelei nagyok [7-20 cm (Warwick - Black 1988)], szíves kerekdedek, vállból
hosszan, hirtelen kihegyezettek, csipkés szélűek (2. ábra). Virágai egyesével vagy kevés
számban ülnek a levelek hónaljában. A virágkocsányok rövidebbek, mint a levélnyél. A
csészelevelek széles tojásdadok, kihegyezettek, számuk öt. Sziromlevelei visszás szíves
háromszögűek, a csészeleveleknél hosszabbak, élénksárga színűek, számuk szintén öt (3.
ábra).

2. ábra. A selyemmályva levele (Fotó: Nagy V.) 3. ábra. A selyemmályva virága (Fotó: Nagy V.)

Termése 15 kétcsőrű, tompa, körkörösen álló résztermésből összetett tok. A résztermések

1,5cm hosszúak, éretten feketék, két vagy több magvúak. (Ujvárosi 1973) (4. ábra).
A magok aszimmetrikus vese alakúak, laposak, 1mm szélesek és 2-3mm hosszúak
(Warwick – Black 1988) (5. ábra). A növény magprodukciója körülbelül 8000 mag/növény
(Spencer 1984). Kazinczi et al. (2007) azonban 1000 mag/növény körüli produkcióról ír,
amely a növénysűrűség növelésével csökken, 5 és 10 darab növény/m2 egyedsűrűségnél csak
mintegy 430 mag/növény. Ezermagtömege 6-11g (Baloch et al. 2001).

20
4. ábra. A selyemmályva termése (Fotó: Nagy V.) 5. ábra. A selyemmályva magvai (Fotó: Nagy V.)

6. ábra: A selyemmályva (Bíró Krisztina rajza, szerzői jogvédelem alatt)

21
3.6. Az Abutilon theophrasti csírázásbiológiai sajátosságainak
bemutatása

3.6.1. A magnyugalom

A mezőgazdaságilag művelt talajok felső 15cm-es rétegében hektáronként kb. 4-60 millió
életképes gyommag található, aminek csupán 10%-a kel ki egy évben, bár a földbe került friss
magvak a legnagyobb mértékben az első évben csíráznak ki (Taylorson 1971, Beuret 1984).
A talaj magkészlete két csoportra osztható aszerint, hogy a magvak melyik évben csíráznak
ki. Így beszélhetünk tranzit és perzisztens magkészletről (Thompson-Grime 1979, Thompson
1987, Walck et al. 1996).
A magnyugalom, vagy más néven dormancia, a magok azon állapota, amikor azok a
számukra optimális körülmények között sem csíráznak ki (Zimdahl 1999). Így a
gyomnövények ellen való védekezés gátló tényezője, hiszen a gyomok ellen csak a magvak
nyugalmi állapotának megszűnése után tudunk védekezni (Magyar-Lukács 2002). Ezzel az
„időbeni terjedési stratégiával” biztosítják a gyomnövények a mezőgazdasági területek hosszú
távú fertőződését (Zimdahl 1999).
A magnyugalmi állapotnak számos típusa létezik, emellett több csoportosítási szempont is
elterjedt (Hilhorst-Toorop 1997).
A magnyugalom felosztására jelenleg Nikolaeva által történt csoportosítás a
legelfogadottabb, mely szerint endogén- és exogén dormanciáról beszélhetünk (Toole-Toole
1941). Az exogén dormanciának három formája létezik: fizikai, kémiai és mechanikai. A
fizikai magnyugalom esetében a csírázás fő akadálya a maghéj vízzel szembeni
impermeabilitása, azaz a keményhéjúság. Ez esetben fásodott sejtekből álló paliszád réteg
található a maghéjban (Corner 1976).

3.6.1.1. A selyemmályva dormanciája, a magvak életképessége

Az utóbbi évtizedekben néhány melegigényes, egyéves gyomfaj elszaporodása volt

megfigyelhető Magyarországon. Ezen fajok között találjuk a Malveceae családba tartozó
selyemmályvát (Abutilon theophrasti Medic.) is. A terjedésében - egyéb tényezőkön kívül -
nagy szerepe van a faj biológiai sajátosságainak (Kazinczi et al. 1991; Nagy et al. 2009;
Novák et al. 2009).

22
 A selyemmályva magvai szárazon tárolva vagy a talajban több mint 50 éven keresztül
megőrzik életképességüket. Talajban történő 2,5 éves tárolás után a magjai 58%-ban csíráztak
(Egley - Chandler 1978), 3 év után 70%-os (Stoller - Wax 1974), 4 év után 37%-os (Lueschen
- Andersen 1980), 5,5 év után 36%-os (Egley - Chandler 1983), valamint 39 év talajban töltött
idő után is 43%-os csírázást tapasztaltak (Toole - Brown 1946).
Duvel 39 éves tartamkísérletében (1902-1941) 55 és 105cm talajmélységben a
selyemmályva magjainak csírázása 39 év után is meghaladta a 15%-ot (Hunyadi - Kazinczi
2000).
Saját kísérletünkben azt tapasztaltuk, hogy minden esetben a sötétebb színű magvak
csíráztak nagyobb százalékban annak ellenére, hogy a sötétebb magszín erősebb nyugalmi
állapotot feltételezne. A nyugalmi állapot a kor előre haladtával folyamatosan megszűnik, a
24 és 21 éves magtételek csírázási eredménye jobbnak bizonyult a frissen begyűjtött
magvakhoz képest (Nagy – Nádasy 2010).
Tehát a selyemmályva magja képes a művelt területeken perzisztens módon a talajban
elfeküdni. Ez a tulajdonság a magok nyugalmi állapotának köszönhető (Kremer et al. 1984).
A nyugalmi állapotát több tényező befolyásolja, de a csírázás fizikai korlátja a maghéjban
található sűrű paliszád sejtsor (Kremer 1986; Warwick - Black 1988).
Hyde (1954) kimutatta, hogy a hilum higroszkóposan aktivált szelepként működik, amely
lehetővé teszi, hogy a mag száraz légkörben vizet veszítsen, de megakadályozza, hogy nedves
légkörben vizet szívjon fel. Barton (1965) szerint a hilum szerepet játszik a keményhéjúság
kialakításában. A hilum egyirányú regulációs szerepére Popcov (1953) is felhívja a figyelmet,
mely tulajdonságra a pillangósvirágúakon kívül az Abutilon theophrasti esetében is rámutat.
A Malvales-rendből elsősorban a Malvaceae-család toktermésű növényfajai teremnek
impermeábilis héjú magvakat (Sumner - Cobb 1967).
A keményhéjű magot érlelő növények ökológiai spektrumában a Therophiton-ok és
Hemitherophiton-ok 42,6%-os részesedéssel szerepelnek, a Magyarországon található virágos
és virágtalan növények ökológiai spektrumában előforduló 23,5%-kal szemben. A
keményhéjúság tehát az egyéves növények jellemző tulajdonsága (Borhidi 1969). A
keményhéjú magvakkal rendelkező növények flóraelem spektruma szintén eltér a magyar
flóra elemeinek százalékos megoszlásától. Amíg a magyarországi flóraelemek között az
eurázsiaiak 22,52%-kal szerepelnek, addig a keményhéjú magvakat termők között ezek 36%-
ot tesznek ki. Ugyancsak nagyobb a mediterrán és adventív elemek jelenléte is (Czimber
1980b).

23
 A selyemmályvát számos szerző a keményhéjúság tipikus példájaként írja le, amely a
maghéj vízzel szembeni impermeábilitásából fakad (Egley - Chandler 1978; Lueschen -
Andersen 1980; Horowitz - Taylorson 1984; Warwick - Black 1986; Czimber et al. 1994). A
frissen gyűjtött, tökéletesen beérett, fekete színű selyemmályva magvak gyakorlatilag mind
keményhéjúak. A kevésbé érett (zöld, sárgásbarna, sárga, barna színű) magvai csak kisebb
százalékban keményhéjúak. Ezeknél ugyanis a köldök (hilum) és a csírakapu (mikropile)
sejtjei még nem záródnak teljesen és a víz bejuthat a csírázáshoz (Steinbauer - Grigsby 1959;
Czimber et al. 1994).
Számos kémiai és fizikai módszer tudja hatékonyan feloldani a primér magnyugalmat. A
legjobb módszer a magvak leforrázása (Muliken - Kust 1970; Khedir - Roeth 1981). Egyéb
módszer lehet még a kénsavas kezelés és a mechanikia szkarifikáció (Khedir - Roeth 1978;
Horowitz - Taylorson 1985).
Más kutatások szerint azonban a selyemmályva esetében nem csak primér magnyugalmi
állapot figyelhető meg, hanem egy második u.n. szekunder dormancia is, amely embrionális
eredetű (Cardina – Sparrow 1997).
A selyemmályva csírázása szezonális jelleget mutat, a csírázás fő időszaka április végétől
június közepéig tart (Meinlschmidt et al. 2004).

3.6.2. A csírázásra ható tényezők

A gyommagvak csírázási dinamikáját nagymértékben befolyásolják a különböző évjáratok

hőmérséklet- és csapadékviszonyai továbbá az agrotechnikai és talajművelési eljárások
(Kazinczi 2005).

3.6.2.1. A magvak talajbeli mélységének hatása a csírázásra

A különböző szántóföldi talajművelési munkák igen változatos körülményeket alakítanak

ki a különböző mélységben elfekvő, különböző korú és eltérő magnyugalmú gyommagvak
csírázásához. A gyommagvak között eltérő csírázási igényei miatt mindig vannak olyanok,
amelyek kényszernyugalmi helyzetüktől mentesülve életfeltételeiket megtalálják és
kicsíráznak (Roberts – Dawkins 1967; Máthé – Percsényi 1968; Bencze 1969).
A gyommagvak csírázásukhoz eltérő körülményeket igényelnek, így a különböző
talajtípusokban is más és más gyomfajok találják meg kicsírázásukhoz szükséges igényeiket.
Az optimális körülmények a talajtípustól függően, az egyes fajok esetében eltérő mélységben
adottak (Czimber 1980a). A magvak talajbeli mélysége is a szántóföldi csírázás fontos

24
szabályozó tényezője, amely hatással van a csírázás idejére és mértékére is (Lovato –
Viggiani 1974). A talajmélység növekedésével a csírázás mértéke általában csökken.
Általános szabályként elmondható, hogy minél nagyobb a mag mérete, annál mélyebbről
képes kicsirázni (Froud – Williams et al. 1984; Fykse 1984). A gyommagvak számára
előnyösebb, ha csak a talajfelszínhez közel eső rétegekből csíráznak ki, különben a mag
endospermiumának tartalék tápanyagkészlete kimerül, mielőtt a csíranövény autotróffá válna
(Roberts et al. 1987).
A csíranövények talajban történő elpusztulása nem csak az endospermium kimerülésének
következménye, a selyemmályva esetében a 8 és 10 cm-es mélységből csírázó magvak
nagyarányú (20 és 40%) pusztulását a Pythium ultimum gombafaj okozhatja (Davis – Renner
2007).
A fényigényes magvak, méretüktől függetlenül, csak a talajfelszínről, és mintegy 1 cm-es
mélységéből képesek kicsírázni, ahová a diffúz fény eljut. A talaj felső 5 cm-es rétegéből
csírázik a szántóföldi gyomfajok 90%-a. A selyemmályva azonban képes 5-10 cm-es
mélységből is csírázni (Kazinczi – Hunyadi 1992; Benvenuti et al. 2001). Ennél mélyebben
azon fajok magvai csíráznak, amelyek magvai mintegy 5mg tömegűek.
Annak ellenére, hogy a talajmélység a csírázás jelentős tényezője, csak mint a csírázást
módosító (esetleg késleltető) tényezőt szokták figyelembe venni (Kazinczi 2005).

3.6.2.2. A műtrágyák hatása a csírázásra és növekedésre

A különböző növényvédő szerek, elsősorban herbicidek mellett a műtrágyák is jelentős

csírázást befolyásoló hatással rendelkezhetnek (Blumrich 1992). Több szerző bizonyította,
hogy a magvak mellé kerülő műtrágyaszemek a csírázást megakadályozó magas só-
koncentrációt okozhatnak (Harris 1915; Cummins – Parks 1961; Hunter – Rosenau 1966). A
csírázást befolyásoló hatás természetesen számos tényezőtől függ, mint például a műtrágya
fajtája, illetve hatóanyaga, valamint a környezeti tényezők (Béres – Sárdi 1994).
Az ammónia csírázás és növekedésgátló hatásáról számolt be Colliver – Welch (1970). Azt
tapasztalták, hogy a kukorica növények csírázása és fejlődése gátolttá vált a nitrogén 994 ppm
koncentrációjánál. A KNO3 oldat azonban a gyommagvak nagy részénél serkentőleg hat a
csírázásra. Steinbauer – Grigsby (1957) vizsgálatai során 85 faj felénél kimutatták a KNO3
serkentő hatását. Béres – Sárdi (1994) több műtrágya és koncentráció hatását tanulmányozták
a búza (Triticum aestivum L.), a ragadós galaj (Galium aparine L.) és az ebszékfű
(Tripleurospermum inodorum L. Schultz-Bip.) csírázására. Azt tapasztalták, hogy a ragadós

25
galaj csírázását az összes makrotápanyag (N, P és K), minden műtrágyában és minden
alkalmazott koncentrációban csökkentette. Az ebszékfű esetében az ammónium szulfát és a
triplefoszfát gátló, míg az NH4NO3 és a káliumszulfát serkentő hatásúnak bizonyult. A
vizsgált fajok közül a búza reagált legkevésbé a kezelésekre. Csak a karbamid gátolta a
csírázást 20%-kal 1000ppm koncentráció esetén.
Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a gyomnövények tápanyagokért történő
kompetíciójában a nitrogénért folyó harc a legerősebb (Keely 1965). Általánosan elmondható,
hogy a gyomnövények a szerveikben átlagosan több káliumot halmoznak fel, mint a
kultúrnövények és ez kiváltképp a kétszikűekre igaz (Vengris et al. 1953). A selyemmályva
tápanyagtartalmát és tápanyagreakcióját számos kutató vizsgálta. Debreczeniné (1988) a
selyemmályva magas nitrogén tartalmát tapasztalta, eredményei szerint a növényre a 4,5%
nitrogén, 0,4% foszfor és 2% kálium tartalom jellemző.
Taksonyi (1992) a selyemmályva különböző szerveinek tápelem koncentrációját
tanulmányozta a növény vegetációs periódusa során több mintavételi időpontban.
Tapasztalatai szerint a nitrogén szintje a vegetáció elején a levelekben a legmagasabb (4-4,5%
körüli), majd a termésérés kezdetétől minden növényi rész nitrogén koncentrációja csökken a
termések nitrogén elvonó képessége miatt.
A foszfor mennyisége a termésekben a legnagyobb, 0,45%, ezután csökkenő sorrendben a
levél , a szár és a gyökér következik.
A kálium koncentráció is a termésekben bizonyult a legmagasabbnak, a levelek és a szár
kálium tartalma ingadozott a vegetációs periódus folyamán.
Béres et al. (1996) a tápanyagstressz hatását vizsgálták a selyemmályva növekedésére.
Kimutatták, hogy a tápanyaghiány az Abutilon hajtástömegében jelentős depressziót okozott a
kiegyensúlyozott tápanyagellátásban részesülő növényekhez képest. A tápanyaghiány okozta
stressz hatása a hajtások száraztömegében kifejezetten a N hiány esetében mutatkozott meg.
Ezt a P hiány hatása követte, legkevésbé érzékenyen a K hiányára reagált a selyemmályva. A
gyökerek száraztömegében a legnagyobb csökkenést legtöbbször a P hiányos kezelések
okozták. A hajtás:gyökér arány a N hiány következtében alacsonyabb volt, míg a K hiánynál
növekedett.
A korábbi kísérleti eredmények értelmében elmondható, hogy a talaj gyommagkészletének
csírázása a műtrágyák helyes alkalmazásával befolyásolható és a műtrágyák szakszerű
alkalmazása a gyomszabályozás hatékony eszköze lehet (Béres – Sárdi 1994).

26
3.7. Magasabb rendű növények közötti kölcsönhatások

3.7.1. A kompetíció

A magasabb rendű növények közötti versengés, azaz a kompetíció felismerése nem

újkeletű. Már a Bibliában is találhatunk utalásokat, illetve Darwin az 1859-ben megjelent
„Fajok eredete” című művében a természetben mindenütt fellelhető jelenségként írja le. Az
oxfordi angol szótárban a kompetíció fogalmát már 1933-ban pontosan definiálták, mely
szerint a kompetíció két vagy több egyed ugyanazon időben ugyanazon tényező
megszerzésére irányuló törekvése (Kazinczi 2000). A későbbiekben a növények közötti
kölcsönhatásokat interferenciának nevezték el, és két külön ágra: a kompetícióra és az
allelopátiára tagolták (Harper 1977). A szakirodalomban jelenleg legtöbbet idézett definíció
azonban Donald-tól (1963) származik, mely szerint a „kompetíció akkor lép fel, ha két vagy
több szervezet mindegyike keresi a maga sajátos szükségleteinek kielégítését valamilyen adott
tényezőből, amikor a közvetlen ellátás ebből a tényezőből alatta marad a szervezetek együttes
igényeinek”. Természetes körülmények között azonban számos tényező befolyásolhatja a
növények közötti interferenciát (Bleasdale 1960).

3.7.1.1. Az Abutilon theophrasti kompetíciós képessége

A selyemmályva (Abutilon theophrasti) évről–évre több gondot okoz a

növénytermesztésben. Más melegigényes fajokhoz hasonlóan látványosan nőtt a borítása az
utóbbi évtizedekben (Szőke 2001). Erőteljes növekedése, kiváló hő- és szárazságtűrése révén
kompetíciós előnyhöz juthat egyes kultúrnövényekkel szemben (Patterson 1992).
Kompetíciós és terméscsökkentő hatását több kutató vizsgálta különféle kultúrákban, mint
például: kukoricában (Czimber – Dömötör 1985; Czimber et al. 1987; Varga et al. 2000;
Werner et al. 2004; Kovács et al. 2006; Dávid et al. 2006; Dávid – Kovács 2007; Kazinczi et
al. 2007), napraforgóban (Dávid et al. 2006), szójában (Gressel és Holm 1964; Retig et al.
1972; Eaton et al. 1976; Oliver 1979; Colton – Einhellig 1980; Dekker 1981; Sadeghi et al.
2002; 2004) és cukorrépában (Schweizer – Bridge 1982; Renner – Powel 1991; Bördner et al.
2004; Haensel 2005), valamint cirokban (Traoré et al. 2003).
Számos kutató szerint az Abutilon-nal fertőzött táblákon a kultúrnövények
termésvesztesége a selyemmályva kompetíciós előnyéből adódik. Hagood et al. (1980),
McConnaughay – Boose (1998) és Holt – Boose (2000) a vízért, míg Stoller – Wooley

27
(1985), Satin et al. (1992) és Jurik – Akey (1994) a fényért történő versengést helyezi
előtérbe. Oliver (1979), valamint Roeth (1987) szerint a tápelemeknek a kultúrnövénytől
történő elvonásában rejlik e gyomnövény erős kompetíciós képessége.
A gyomnövény zavaró hatást fejt ki a szójabab vízháztartására (Retig et al. 1972).
Csökkenti a szója szárazanyag akkumulációját (Gressel - Holm 1964; Eaton et al., 1976;
Oliver 1979; Colton – Einhellig 1980). Jelentős termés (maghozam) veszteséget okoz
(Gressel – Holm 1964; Eaton et al. 1976; Oliver, 1979). Akadályozza az ág- és virágzati
rügyfejlődést (Gressel – Holm 1964).
Dekker (1981) szerint már alacsony selyemmályva fertőzöttség (2,4-3,7db/m2) is
csökkenti a szója szárazanyag felhalmozódását, a virág- és rügyképződést.
Stanifort - Weber (1956, in Dekker, 1981) kutatásai alapján a terméscsökkentő hatás akkor
a legnagyobb, ha az A. theophrasti 10 napon belül kiemelkedik a vetésből. 130-140 db/m2
fertőzés esetén a hüvelyek száma már 47%-kal csökken.
Sadeghi et al. (2004) eredményei azt mutatták, hogy a vizsgált egyéves gyomfajok közül a
selyemmályva csökkentette leginkább a szója száraztömegét, levélterület indexét és relatív
növekedési rátáját.
Czimber - Dömötör (1985) az Abutilon theophrasti kártételét vizsgálták kukoricában. A
gyommentes és selyemmályvával fertőzött parcellák csöves termését, illetve a kukorica és a
selyemmályva talajfelszín feletti tömegét mérték és hasonlították össze. A vizsgálati
eredmények alapján megállapították, hogy a gyommentes és a selyemmályvával fertőzött
parcellák szemtermése között szignifikáns különbség van a gyommentes kukorica javára. A
gyomos parcellákon a selyemmályva és a kukorica száraztömege, illetve a szemtermés
mennyisége között megbízható negatív korrelációt tapasztaltak.
Mosonmagyaróvári vizsgálatok szerint 0,8 kg/m2 száraztömegű selyemmályva
mennyiségnél a fertőzött terület átlagtermése csupán 27%-a volt a gyommentes terület
átlagtermésének. Szójavetésben 42%-os terméskiesést 0,256kg/m2 selyemmályva
száraztömeg okozott, cukorrépában pedig 35% kiesést 0,168kg/m2.
Weaver - Hamill (1985) által végzett kompetíciós vizsgálatok szerint az Abutilon
theophrasti 6-os pH-nál 3,7 t/ha-ral csökkentette a kukorica szemtermését. A levélanalízis
vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a selyemmályva hatására a kukorica levelének
tápanyagtartalmában koncentrációcsökkenés léphet fel.
Kazinczi et al. (1991) vizsgálatai szerint szabadföldi interferencia kísérletekben az
Abutilon theophrasti erősebb kompetítornak bizonyult mint a szója és a kukorica. A
szójatermés átlagosan 70,8%-kal, a kukorica pedig 31,6%-kal csökkent a gyommentes

28
állományhoz képest. A szója esetében a nitrogénért folyó versengés, a kukoricánál pedig a
káliumért történő kompetíció volt erős. A napraforgó ellenben jelentősen csökkentette a
gyomnövény magprodukcióját és késleltette generatív fejlődését.
Werner et al. (2004) kimutatta, hogy kukorica esetén a szilázs hozam érzékenyebben reagál
a selyemmályva jelenlétére, mint a szemes termény hozama.
A selyemmályvát a cukorrépa vetések veszélyes gyomnövényeként is számon tartják.
Schweizer – Bridge (1982) vizsgálatai szerint 30méter hosszúságú cukorrépa sorban 6, 12, 18,
valamint 24 darabos selyemmályva sűrűség a termésmennyiséget 14, 17, 25, valamint 30%-
kal vetette vissza. Renner – Powel (1991) kísérletei bebizonyították, hogy cukorrépában 7,6
méterenként 1 selyemmályva növény az a tolerálható gyomsűrűség, amely még nem okoz
veszteséget.
Debrecenben, napraforgóban végzett kísérletek szerint 10 db selyemmályva/m2
növénysűrűség 37%-kal csökkentette a kultúrnövény termésének mennyiségét (Dávid et al.
2006).

3.7.2. Az allelopátia

Már régóta ismert jelenség, hogy a természetes növénytársulásokban megtalálhatók olyan

fajok, amelyek képesek más fajok betelepedésének megakadályozására. Egyes növények
szomszédaikra gyakorolt negatív hatása olykor annyira szembetűnő, hogy a közös
tápanyagforrásokért folytatott versengéssel már egyáltalán nem magyarázható. Ilyen
esetekben a növényi biomasza látványos csökkenése csak az egyik fajt érinti, a másikat nem.
A magyarázatot az ún. allelopátia jelensége adja meg (Szabó 1984; Béres 2000; Brückner –
Szabó 2001). Molish (1937) a növények és mikroorganizmusok közötti összes biokémiai
kölcsönhatást allelopátiának nevezte. Ez a görög szóösszetétel kölcsönös ártalmat, egymás
elszenvedését jelenti, az allelon (=kölcsönös, egymás) és a pathos (=ártalmas, elszenvedni)
szavak összetételének eredményeként.
Muller (1966) allelopátián az egyik növénynek, vagy mikroorganizmusnak a másikra
gyakorolt közvetlen vagy közvetett káros hatását értette, mely a környezetben jutó kémiai
vegyületek létrehozása által valósul meg.
Rice (1974) „Allelopathy” címmel monográfiát jelentetett meg, melyben az allelopátiát
egyik növény (beleértve a mikroorganizmusokat is) másikra gyakorolt közvetlen vagy
közvetett káros hatásaként értékeli, melyért a növényből környezetébe jutó vegyületek
felelősek.

29
 1999-ben Thunder Bay-ben a II. Allelopátiás Világkongresszuson a fenti kritikák
figyelembe vételével megfogalmazták az allelopátia jelenlegi definícióját: „Minden olyan
folyamat amelyben növények (algák, baktériumok, gombák, vírusok) által termelt szekunder
metabolitok befolyásolják a mezőgazdasági és biológiai rendszert” (IAS Newsletter 1999).
Reese (1979) az allelokemikáliákat olyan nem tápanyag természetű kémiai anyagokként
határozta meg, amelyek a környezetbe jutva befolyásolhatják más növények növekedését és
egészségét.
Ezek az allelokemikáliák, vagy szekunder, másodlagos anyagcseretermékek az adott donor
növénytől függően sokfélék lehetnek. Az allelopátiás szempontból jelentős hatóanyagok
nagyrészt olyan vegyületcsoportokat foglalnak magukban, melyek egyes kémiai
tulajdonságaik és fiziológiai hatásaik tekintetében hasonlóságot mutatnak. Allelopátiás
szempontból különösen a következő vegyülettípusok hatásosak:
1, Fenoloidok (polifenolok, fenolsavak, kumarinok, naftokinonok, antrakinonok)
2, Terpenoidok (monoterpének, szeszkviterpén-laktonok, diterpének, triterpenoid
szaponinok)
3, Poliinek
4, Azotoidok (alkaloidok, kromoalkaloidok, cianogén glükozidok)
5, Glikozinolátok (Evenari 1949; Vancura 1964; Whittaker - Feeny 1971; Rice 1974;
Brückner – Szabó 2001).
Az allelokemikáliák a környezetbe kimosódás, párolgás, gyökerek általi kiválasztás és a
növényi maradványok elbomlása során jutnak (Wilson - Rice 1968; Parenti - Rice 1969; Rice
1974; Putnam - Duke 1978; Inderjit - Dakshini 1991, 1992, 1995).
Hatásmechanizmus szempontjából ezeknek az anyagoknak a rendszerezése meglehetősen
bonyolult (Siegler 1996). Hathatnak a növényi sejtnövekedésére (Zobel – Lynch 1997), a
membránok permeabilitására (Baziramakenga et al. 1995; Calera et al. 1995; Friebe et al.
1997), a növényi táplálkozásra (Pellisier 1993; Baar et al. 1994; Boufallis –Pellisier 1994; Yu
– Matsui 1997), a fotoszintézisre (Baziramakenga et al. 1994), a növény vízháztartására
(Penuelas et al. 1996), valamint a növények enzimaktivitására, a fehérje-, a zsírsav- és a
porfirin szintézis blokkolásán keresztül (Prasad – Subhashini 1994).

30
3.7.2.1. Az Abutilon theophrasti allelopátiája

A selyemmályva gátló hatását számos szerző az allelopátia jelenségének tulajdonítja. A

selyemmályva allelopatikus tulajdonságait több kultúrnövényen vizsgálták, pl. napraforgó,
kukorica, szója, lucerna, paradicsom, stb., ahol csírázást és növekedést gátló hatását is
értékelték (Gressel – Holm 1964; Sterling et al. 1987; Kazinczi et al. 1991, 2001). Elsősorban
a növényi maradványok csírázás- és fejlődésgátló hatásáról számol be Klevorn – Peters
(1979), Bhowmik – Doll (1980, 1982, 1984) és De Felice et al. (1984, 1988).
Az allelopatikus hatás valószínűleg a vízfelvétel gátlásán és a klorofill mennyiségének
csökkenésén keresztül valósul meg (Colton – Einhellig 1980).
Gressel – Holm (1964) a mag vizes kivonatának csírázás- és növekedésgátló hatásáról ír,
sterilizált és nem sterilizált talajon is kimutatták a selyemmályva kivonatok gátló hatását
paradicsom csíranövényeken. Dekker – Megitt (1983) 50%-os termésveszteséget tapasztalt
szója kultúrában, amelyet elsősorban a selyemmályva gyökeréből származó gátló hatású
vegyületeknek tulajdonított. Sterling et al. (1987) szerint az allelopatikus hatás előidézője a
levélnyélen és a száron lévő mirigyszőrökből kivonható vízoldható exudátum.
Az allelopatikus hatást okozó vegyületek többfélék lehetnek. Elmore (1980a) a
selyemmályva esetében a savas frakciónál találta a legnagyobb aktivitást, mely fenolokat
tartalmazott. Ezek gátló hatását Colton - Einhellig (1980) is kimutatták retek
csíranövényeken. Ezen kívül Elmore (1980b) szerint a selyemmályva allelopatikus hatását a
magban lévő szabad aminosavak is okozzák. Véleménye szerint a magban magas
koncentrációban lévő arginin kifejtheti ezt a hatást, továbbá flavonoidok is (Paszkovski –
Kremer 1988). Elmore (1980a) vizsgálatai szerint az arginin a saláta magjaira csírázásgátlóan
hat, tehát elképzelhető, hogy a selyemmályvánál is hasonló hatása lehet.
Retig et al. (1972) azt tapasztalta, hogy az Abutilon theophrasti magjainak csírázása során
keletkező diffúz anyagok rendellenességet okoznak a paradicsom és a káposzta gyökerein. A
gyökerek megnagyobbodtak, a gyökerekben lévő parenchyma-sejtek számának és méretének
növekedése következtében. A szerzők szerint a növények gyökereinek anatómiai elváltozásai
változásokat okozhatnak a táplálék- és vízfelvételben.
Gressel és Holm (1964) vizsgálatai szerint a selyemmályva magjának vízben oldódó
kivonatai különböző mértékben gátolják a lucerna, a retek és a fehérrépa csírázását. A
magkivonatok faj- és variánsspecifikusnak bizonyultak. Az érintetlen, intakt Abutilon
magcsírák gátolták a retek és a paradicsom csírázását és gyökérfejlődését. A gyomnövény

31
levélszöveteiből vett kivonatokról is kimutatták, hogy gátló vegyületeket tartalmaznak, de
nem feltétlenül ugyanazokat.
Colton – Einhellig (1980) azt tapasztalták, hogy az Abutilon theophrasti
növénymaradványai nem gátolták a szójapalánták növekedését 0-28 napig, de csökkentették a
szója gyökérnodulációját. A palánták növekedését a vízben oldódó levélkivonatok gátolták. A
kivonatok fokozták a szójalevél diffúz ellenállását és csökkentették a levél
vízfelvevőképességét, ennélfogva a kezelt növények vízstresszben szenvedtek. Ezenkívül a
kivonatok csökkentették a szójapalánták „A” és „B” klorofillját, valamint az össz-klorofillt.
Dávid – Radócz (2002) a különböző mértékű tápanyag utánpótlásnak az inhibitorok
termelésére gyakorolt hatását vizsgálták laborban. Perliten nevelt műtrágyázott és nem
műtrágyázott selyemmályva növények kivonatait tesztelték cukorrépa csíranövényeken
csapvíz és híg sósavas kivonószerek felhasználásával. A hajtáskivonatok különböző
mértékben gátolták a cukorrépa csíranövényeket. A csírázás és az 50 magból kelt növények
által elért összes gyökérhosszúságot értékelve azt tapasztalták, hogy a tápanyag utánpótlás
nélkül nevelt egyedek gátló hatása erősebb volt vizes kivonatok esetében, mint amelyek
műtrágyát kaptak. Fordított jelenséget tapasztaltak a savas kivonatoknál. A gyökérből
készített oldatok a csírázást általában enyhén gátolták, a gyökér növekedését viszont nem.
Vizsgálták emellett a víz utánpótlás hatását is az allelopatikus anyagok termelésére.
Megfelelő vízutánpótlásban részesülő selyemmályva esetében a gátló hatás vizes
kivonószerrel volt erősebb, savas és lúgos esetben enyhébb. A vízhiányban nevelt
selyemmályva esetében viszont a savas és lúgos kivonószer hatására kismértékben csökkent a
gyökérprodukció a vizes hajtáskivonathoz képest.
Keszthelyi kísérletek kimutatták, hogy a selyemmályva levél- és gyökérkivonatának, elhalt
szár-, levél- és gyökérmaradványainak csírázás és növekedésgátló hatása van (Kazinczi et al.
1991). Selyemmályvából készített kivonatok allelopatikus hatását vizsgálták (Kazinczi et al.
2008) parlagfűre (Ambrosia artemisiifolia L.). Megállapították, hogy tenyészedényes
kísérletben a selyemmályva különböző részeiből készített vizes kivonatok alacsony
koncentrációban serkentették a parlagfű növekedését, a stimuláló hatás erősebb volt, ha a
parlagfű növények a kivonatot gyökéren keresztül vették fel, mely során a kivonatokat
tápanyagforrásként hasznosították. Magasabb töménységben a vizes kivonatok a parlagfű
gyökérnövekedését jobban gátolták, mint a csírázást.
Šćepanović et al. (2007) az A. theophrasti föld feletti friss hajtásainak és leveleinek,
valamint külön a gyökér vizes oldatának allelopatikus hatását tanulmányozták a kukorica

32
csírázására és korai növekedésére. Azt tapasztalták, hogy a selyemmályva vizes oldata erősen
korlátozta a kukorica csírázását, gyökér, illetve gyökérnyak hosszúságát.
Dávid - Borbély (2009) különböző környezeti feltételek mellett felnevelt selyemmályva
növények vizes kivonatának allelopatikus hatását tanulmányozta kerti zsázsa (Lepidium
sativum L.) és csemegekukorica növényeken. A biotesztek eredményei alapján arra
következtettek, hogy a vizsgált környezeti tényezőknek (víz, hőmérséklet) szerepe van a
növények közötti kémiai interakciók jellegében, erősségében.
Saját vizsgálatainkban az A. theophrasti különböző növényi részeinek csapvizes kivonatait
teszteltük laboratóriumi vizsgálatokban gyomnövényeken és gabonanövényeken, ahol
serkentő és gátló hatásokat egyaránt tapasztaltunk (Nagy – Nádasyné 2009; Nagy – Szalai
2010; Nagy et al. 2010).

3.8. Az Abutilon theophrasti fitokémiai karaktere

Az eddig vázolt utalások arra irányították figyelmünket, hogy jobban megismerjük az

Abutilon theophrasti fitokémiai adottságait. Hegnauer (1969; 1990) monográfiája alapján
ismert, hogy a Malvales rendre általában jellemző a savas heteropoliszacharidok mellett a
ciklopropenoid, ciklopropanoid zsírsavak, valamint epoxiolajsav, továbbá fenolos vagy kinoid
szeszkviterpének (kadalin-származékok) jelenléte. Utóbbiak egyike a gyapotból kivonható
gosszipol. E szeszkviterpén-fenolok (kadalin-származékok) főleg a Gossypium-fajok
mirigyszőreiben lokalizálódnak és fitoalexin természetük miatt fontos szerepet töltenek be a
betegségek elleni védekezőképességben (Bell 1969). Lehetséges, hogy ezek a vegyületek is
felelősek az allelopátiás potenciál megnyilvánulásában.
A különleges szerkezetű ciklopropanoid és ciklopropenoid zsírsavak nemcsak a Malvaceae
családra jellemzők, hanem több Bombacaceae, Sterculiaceae, Tiliaceae-Elaeocarpoideae
taxonban is megtalálhatók. Többségük a magban, kisebb részük a hajtásrendszer többi
részében van triglicerid-, foszfolipid- vagy glikolipid-komponensként. A mályvafélékre
jellemző, hogy a mag 15-25% olajat tartalmaz. Ennek rendszerint 1-5%-a ciklopropenoid
zsírsav. A malvalinsav mennyisége általában 5-ször nagyobb, mint a sterkuliasavé.
A ciklopropenoid zsírsavak többnyire olajsavból (cisz-9-oktadecensavból) képződnek
metileződéssel, a metionin közreműködésével (18+1=19 C). A kettőskötést közrevevő CH2-
híd jellemző a 19 szénatomos sterkuliasavra (neve sterkulsav is lehet). Deszaturáz révén és
metionin aktiválódásával sztearinsavból is képződhet. Telített származéka a

33
dihidrosterkuliasav, ami természetesen ciklopropanoid zsírsav. Láncrövidüléssel ( -
oxidációval) alakul ki a másik jellegzetes savpár, a 18-szénatomos ciklopropenoid
malvalinsav (neve malvalsav is lehet) és telített formája, a ciklopropanoid hihidromalvalinsav
(dihidromalvalsav).
A legtöbb mályvaféle magolaja epoxiolajsavat is tartalmaz. Mennyiségük viszonylag
jelentős, 1,5-7% cisz-12,13-epoxiolajsav. A selyemmályvára közel 1% jellemző (Hegnauer
1969).
Figyelemre méltó, hogy a ciklopropenoid zsírsavak közül igazolódott a sterkuliasav
mitózist fokozó, azaz mitogén aktivitása (Scarpelli 1974). A selyemmályva allelopátiás
összhatásában ennek a ténynek is szerepe lehet, hiszen a növény produkcióbiológiai adottsága
miatt nagy fitomasszát hoz létre. Ezáltal az allelopátiáért felelős vegyülettípusok kijutása az
akceptor növényfajokra fokozódhat.

3.9. A biológiai védekezés lehetőségei a selyemmályva (Abutilon

theophrasti) ellen

3.9.1. A biológiai védekezés lehetőségei kártevőkkel

Hazánkban selyemmályvával kapcsolatos rovartani vagy egyéb állattani kutatások még

nem folytak. Ilyen jellegű kutatásokat azonban már végeztek Amerikában (Gibb 1991, Zheng
et al. 2004), Olaszországban, Görögországban (Pemberton - Hoover 1980) és Szlovéniában
(Lesnik 1999) is. A szerzők elsősorban a gyomnövény elleni biológiai védekezési
lehetőségeket vizsgálták és 32 selyemmályvához kötődő rovarfajt mutattak ki. Későbbi
kutatások során Horvátországból 15 fajt írtak le szintén erről a növényről, melyek közül 10 az
eddigiekhez képest újnak bizonyult (Grubišić et al. 2006) (2. táblázat).

2. táblázat. A selyemmályváról (Abutilon theophrasti) eddig leírt károsító állatfajok

FAJ ÉSZLELÉS HELYE

Thysanoptera: Thripidae
Thrips tabaci Lindeman, 1889 Szlovénia
Tusothrips aureus Mouleon USA
Heteroptera: Miridae
Calocoris norvegicus Gmelin, 1790 Szlovénia
Lygus pratensis Linnaeus, 1758 Szlovénia
Lygus rugulipennis Poppius, 1911 Szlovénia
Lygus campestris Linnaeus, 1758 Szlovénia
Dicyphus errans Wolf J.F, 1804 Olaszország

34
 Heteroptera: Pyrrhocoridae
Dysdercus cingulatus Fabricius, 1775 USA
Pyrrhocoris apterus Linnaeus, 1758 Horvátország
Heteroptera: Rhopalidae
Liorhyssus hyalinus Fabricius, 1794 USA, Horvátország
Niesthrea louisianica Sailer, 1961 USA
Heteroptera: Lygaeidae
Lygaeus saxatilis Scopoli, 1763 Horvátország
Oxycarenus hyalipennis Costa, 1843 Olaszország
Heteroptera: Pentatomidae
Carpocoris purpureipennis De Geer, 1773 Horvátország
Graphosoma lineatum italicum Müler, 1766 Horvátország
Homoptera: Cicadidae
Empoasca flavescens Fabricius, 1794 Szlovénia
Homoptera: Aleyrodidae
Trialeurodes vaporariorum Westwood, 1856 USA
Bemisia tabaci Gennadius, 1889 USA
Bemisia argentifolii Westwood et al. 1994 USA
Homoptera: Aphididae
Aphis fabae Scopoli, 1763 Szlovénia, Horvátország
Aphis gossypii Glover, 1877 Szlovénia
Rhopalosiphum padi Linnaeus, 1758 Horvátország
Macrosiphum euphorbiae Thomas, 1878 Horvátország
Homoptera: Pseudococcidae
Pseudococcus maritimus Ehrhorn, 1900 USA
Coleoptera: Bruchidae
Altheus folkersti Kingslover, 1989 USA
Altheus hibisci Olivier, 1795 USA
Altheus steineri Kingslover, 1989 USA
Coleoptera: Chrysomelidae
Podagrica menetriesi Falderman, 1837 Horvátország
Psylliodes brisouti Bedel, 1898 Horvátország
Systena frontalis Fabricius, 1801 USA
Lepidoptera: Hesperiidae
Carcharodus alceae Esper, 1780 Horvátország

35
 Lepidoptera: Noctuidae
Actontia malvae Esper USA
Anomis flava Fabricius, 1775 USA
Helicoverpa zea Boddie, 1850 USA
Heliothis virescens Fabricius, 1777 USA
Heliothis armigera Hübner, 1808 USA, Horvátország
Autographa gamma Linnaeus, 1758 Horvátország
Lepidoptera: Nymphalidae
Hypolimnas missipus Linnaeus, 1764 USA
Lepidoptera: Pyralidae
Ostrinia nubillalis Hübner, 1796 Szlovénia, Horvátország
Lepidoptera: Tortricidae
Crocidosema plebejana Zeller, 1847 Olaszország, Horvátország
Diptera: Sarcophagidae
Sarcophaga sp. Meigen, 1826 Görögország
Diptera: Tachinidae
Exorista larvarum Linnaeus, 1758 Görögország

3.9.2. A védekezés lehetőségei kórokozókkal

A BIOMAL mikoherbicid, a Colletotrichum gloeosporiodes f.sp. malvae spóráiból készült,

és 1992-ben Kanadában jegyezték be védekezésül a búzában az apró mályva ellen. A
spóraszuszpenzióval megfertőzött apró mályvanövények a kezelést követő 17-20 napon belül
elpusztultak. A gomba megtámadja a növény leveleit, szárát és hajtását, s alkalmazását
követően pár héten belül elpusztítja azt. Hatékonysága szabadföldön 90-100 %-os, s a
megfertőzött növények a következő évben már nem jelennek meg. A gomba fertőz még
néhány Malvaceae családba tartozó fajt, így például a selyemmályvát (Abutilon theophrasti)
és a mályvarózsát (Althea rosea), de komoly károsodást, betegséget csupán az apró mályván
okoz (Mortensen 1988).
A Colletotrichum coccodes az Abutilon theophrasti patogénje. Bár a gomba a
selyemmályvát igen széles időbeli és hőmérsékleti határok között fertőzte, a betegség akkor
fejlődött ki leggyorsabban és akkor volt legpusztítóbb hatású, amikor a 24 óráig tartó nagy
páratartalom után a hőmérséklet 24°C volt. A selyemmályva növények valamennyi
növekedési szakaszukban fogékonyak voltak. Növekedésük üteme a fertőzést követően
csökkent, ám csupán a csíranövény állapotban lévők pusztultak el. Az optimálisnál rosszabb
feltételek között szabadföldön a gomba nem tudta elpusztítani a csíranövényeket (Fischl

36
2000). A C. coccodes és a thidiazuron (N-phenyl-N’1,2,3-thidiazol-5yl-urea) tankkeveréke
szinergikus módon növelte meg a selyemmályva pusztulását, összehasonlítva a gomba
egymagában történő alkalmazásával (Hodgson et al. 1988). Ahn et al. (2005) vizsgálatai a C.
coccodes faj hatékonyságának növelését célozták. Mannózzal és oxálsavval kezelték az
selyemmályvát, mely után a C. coccodes virulenciája jelentősen megnőtt. A faj augmentatív
módszerrel történő alkalmazását Julien - Griffiths (1999) szintén vizsgálták.
A csírázó selyemmályva növények korai pusztulásáért nagy arányban a Pythium ultimum
(Davis – Renner 2007), valamint a különböző levélfoltosságot okozó (Septoria spp.) és
edénynyaláb pusztulást okozó polifág, talajlakó gombák (Fusarium spp., Verticillium spp.)
felelősek (Kazinczi et al. 2010).
Szántóföldi kísérletekben a Fusarium lateritium posztemergensen levélre permetezve 40%-
kal, a gomba granulált formulációja preemergens alkalmazva 38 és 59% közötti értékben
csökkentette a selyemmályva borítását (Boyette – Walker 1986).
Grubišić et al. (2006): A F. lateritium mellett, mint potenciális magkárosítót a
Myrothecium verrucaria fajt említik. Tanulmányukban összesen 54 gombafajról tesznek
említést, melyeket még részletesen nem vizsgáltak.
Fischl et al. (2002) a selyemmályva száráról izolálták a Phomopsis theophrasti gombát,
amely tömegesen képzett alfa és béta típusú konídiumokat.
A gombás betegségeken kívül a baktériumok is számításba jöhetnek a selyemmályva
visszaszorításában. Tenyészedényes kísérletekben kimutatták, hogy a Pseudomonas spp. és az
Erwinia herbicola izolátumai az Abutilon theophrasti csíranövények klórozisát és abnormális
gyökérrendszer-fejlődést okozzák (Béres – Mikulás 2000).
Owen – Zdor (2001) a Pseudomonas putida által termelt hidrogén-cianid hatását vizsgálták
selyemmályvára és kukoricára autoklávozott talajban. A kontrollhoz képest ugyan jelentősen
csökkent a selyemmályva gyökér és hajtásnövekedése a kezelések hatására, de a cianogén
baktériumok inokulumainak használatát, mint a biológia védekezés lehetőségét vitatták.
Az említett kórokozók gazdanövényköre viszonylag elég széles, így hazánkban a
selyemmályva elleni biológiai védekezésre eredményesen nem alkalmasak.

37
4. Anyag és módszer
4.1. Csírázásbiológiai vizsgálatok
4.1.1. A vetési mélység hatása a selyemmályva (Abutilon theophrasti)
kelésére és növekedésére

Szabadban tenyészedényes vizsgálatot állítottunk be 2009-ben és 2010-ben, azért hogy a

vetési mélység, a magvak talajbeli elhelyezkedésének hatását tanulmányozzuk a
selyemmályva (Abutilon theophrasti Medic.) kelésére és növekedésére.
A kísérleteinket Keszthelyen a Pannon Egyetem Georgikon Kar Növényvédelmi
Intézetben végeztük el.
50 literes tenyészedényekben 4 ismétlésben, ismétlésenként 50 db Abutilon mag
elvetésével történt a vizsgálat. A tenyészedényeket randomizálva helyeztük el a
Növényvédelmi Intézet udvarán a fény és árnyék befolyásoló hatásának elkerülése miatt (7.
ábra).

7. ábra. A kísérleti tenyészedények

A felhasznált magvak 2008 októberében, Keszthelyen kerültek begyűjtésre kukorica

o
kultúrából, és tisztítás után a felhasználásig -15 C-on, mélyhűtőben tároltuk a
Növényvédelmi Intézet gyommag-gyűjteményében. A tenyészedényekbe Keszthelyről
származó Ramann-féle barna erdőtalaj került. A tenyészedényekbe először földet helyeztünk
és az elegyengetett talajfelszínre egyenletesen helyeztük el a magokat, majd a kívánt

38
magasságú földréteggel fedtük. A kísérletben használt talaj jellemzőit a 3. táblázat
tartalmazza.

3. táblázat. A kísérletben használt talaj jellemzői

Talaj Származási KA Humusz pH P2O5 K2O

típus hely % H2 O mg/kg mg/kg
Ramman-
féle barna Keszthely 39 2,28 7,26 210 334
erdőtalaj

Tíz különböző vetési mélység, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 10 és 15cm hatását vizsgáltuk a

selyemmályva kelésii %-ára, valamint a különböző növekedési paraméterekre, három
mintavételi időpontban (5, 7, valamit 9 héttel a vetést követően). A kísérlet beállítását 2009-
ben április 29-én, 2010-ben pedig a rossz időjárási körülmények miatt május 25-én végeztük.
A növényeket külön nem öntöztük, a természetes eredetű csapadékra hagyatkoztunk. A
kísérleti időtartam alatt hullott csapadékmennyiségeket és hőmérsékleti adatokat heti
lebontásban a 4. táblázat szemlélteti.

4. táblázat. A kísérletek folyamán fennálló időjárási körülmények (csapadék, hőmérséklet)

Csapadék Közép hőmérséklet

o
Hetek (mm) ( C)
2009 2010 2009 2010
1 23 51 13,5 18,56
2 12 34,6 17,5 16,03
3 11,8 0 17,3 24,5
4 15,2 67,4 20,3 17,88
5 18,4 2 13,8 17,68
6 8 6,2 17,4 26,01
7 19,4 8,6 19,6 21,51
8 25,4 33,2 17,3 24,98
9 29,6 25,6 19,4 21,55

A mintavételek alkalmával ismétlésenként 5 növény vizsgálatát végeztük el az első 5 vetési

mélységből. Ennél mélyebbről már nem kelt ki a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges
mennyiségű növényegyed.
A kelési %-ot a kezelésenként 200 magból kelt növények %-val fejeztük ki.
A növekedési paraméterek vizsgálata során a következőket mértük:

1. hajtáshossz (cm/növény),
2. levélterület (cm2/növény),

39
 3. levélszám (darab/növény),
4. hajtás friss- és száraz tömeg (gramm/növény),
5. gyökér friss- és száraz tömeg (gramm/növény).

A levélterületet mérése Licor típusú levélterület-mérővel történt. A hajtások és gyökerek

friss és száraztömegének meghatározásakor külön mértük az egy mintavételből származó 5
növény föld feletti részeit és gyökerét, és az 5 növény átlagát értékeltük. A gyökereket a
mérés előtt vízzel lemostuk, megszárítottuk, és a főgyökér hosszát mértük.
A kapott eredményeket Microsotf Excel 2003 Analysis ToolPak program segítségével
statisztikailag elemeztük, regresszió és korreláció analízist alkalmazva és értékeltük az egyes
kezelések, kelésii mélységek hatását a selyemmályva kelésére és biomassza produkciójára.

4.1.2. Műtrágyák hatása a selyemmályva (Abutilon theophrasti) kelésére és

növekedésére

A Növényvédelmi Intézet üvegházában tenyészedényes kísérletet állítottunk be 2009-ben

és megismételve 2010-ben, hogy a különböző műtrágyák, illetve hatóanyagok önálló és
együttes hatását tanulmányozzuk a selyemmályva kelésére és növekedésére.
1 literes tenyészedényekben, 4 ismétlésben végeztük a kísérleteinket. A tenyészedényekbe
314cm3 (cca. 1kg) légszáraz talajt és az alkalmazott három különböző hatóanyagú, makroelem
tartalmú műtrágya szántóföldi dózisának megfelelő mennyiségét mértük be. A kísérlethez
Ramann-féle barna erdőtalajt használtunk, amely jellemzőit a 3. táblázat tartalmazza. Az
alkalmazott műtrágyák a következőek voltak:

1, LINZER NAC.
A N műtrágya 27% nitrogént (a hatóanyag formája NH4NO3) és 20% CaCO3-ot tartalmaz. Ez
tenyészedényenként 2,325g mennyiséget jelent, amely a 200kg/ha N dózisnak megfelelő.

2. DC Szupefoszfát.
20,5% P2O5 tartalmú, 100kg hatóanyag (P2O5)/ha dózisnak megfelelően alkalmazva,
tenyészedényenként 1,53g bemérésével.

40
3. Patent Káli.
30% K2O-t (hatóanyag K2SO4), 10% MgO-t és 18% ként tartalmaz. A bemért mennyiség
1,05g/tenyészedény, ez 100kg K2O/ha mennyiségnek felel meg.

A műtrágyákat a felhasználás előtt elektromos darálóval porítottuk, majd a tenyészedények

talajába kevertük. Az alkalmazott kezelések a következőek voltak:

1, Kontroll
2, Linzer NAC (N)
3, Linzer NAC és DC Szuperfoszfát (NP)
4, Linzer NAC + DC Szuperfoszfát és Patent Káli (NPK)
5, DC Szuperfoszfát és Patent Káli (PK)
6, Patent Káli (K)
7, DC Szuperfoszfát (P)
8, Linzer NAC és Patent Káli (NK)

Minden tenyészedénybe 25 selyemmályva mag került elvetésre, így kezelésenként 100

magból történt az értékelés.
A kísérlet beállítása mindkét évben május 5-én történt.
A vetést követően feljegyeztük a keléshez szükséges időtartamot, a kelési % megállapítását
a vetést követő második héten végeztük. A kísérlet beállítása után 4 és 6 héttel a
tenyészedényekből 5 növényt távolítottunk el. Mértük a növények magasságát, levélterületét
és a teljes növény friss, illetve száraz tömegét. A második értékeléskor a hajtások és a
gyökerek friss- és száraztömegét. A hajtások nitrogéntartalmát Kjeldahl-módszerrel
határoztuk meg (Fischlné 1987). A foszfortartalom meghatározásánál a Thammné et al.
(1968) féle spektrofotometriás eljárást alkalmaztuk. A kálium és kalciumtartalmat
lángfotométerrel határoztuk meg (Debreczeniné 1991).
A mért adatokból következtettünk az adott, önállóan vagy pedig kombinációban
alkalmazott műtrágya kelésre és növekedésre gyakorolt hatására. Az adatokat egytényező
variancia analízist alkalmazva, Microsoft Excel 2003 Analysis ToolPak programmal
statisztikailag elemeztük.

41
4.2. A selyemmályva (Abutilon theophrasti) allelopatikus hatásának
vizsgálata

4.2.1. Laboratóriumi allelopátia bioteszt vizsgálatok

2010 évben laboratóriumi bioteszt (bioassay) kísérletben vizsgáltuk a selyemmályva

(Abutilon theophrasti) növény allelopatikus hatását gabonanövények csírázására és
növekedésére.
A kísérleteket 2010 szeptemberében és októberében állítottuk be a Pannon Egyetem
Georgikon Kar, Növényvédelmi Intézetének laboratóriumában.
Vizsgáltuk a selyemmályva növényből készített csapvizes, acetonos és etanolos kivonatok
allelopatikus hatását.
A kivonatkészítéshez a selyemmályva légszáraz föld feletti részeit (légszáraz leveles szár)
és légszáraz gyökérzetét használtuk. A növényi részeket finom szemcsenagyságig aprítottuk,
majd a szükséges kivonószer hozzáadása után 24 órás extrakciót, áztatást követően a
kivonatokat szűrőpapíron keresztül szűrtük, és azonnal felhasználtuk. Az alkalmazott
kivonószerek és töménységek a következőek voltak:

1. selyemmályva 2,5g, illetve 5g szárított, leveles szárrész / 100ml csapvíz,

etanol, valamint aceton,
2. selyemmályva 2,5g, illetve 5g szárított gyökérzet / 100ml csapvíz, etanol,
valamint aceton.

A kísérleteinkhez gabona tesztnövényeket használtunk. Öt gabonaféle [őszi búza (Mv-

Magdaléna), őszi árpa (Cartel), tavaszi árpa (KH-Lilla), tavaszi zab (Mv-Pehely) (III.
szaporítási fokú mag), kukorica (PR35F38) (fémzárolt vetőmag)] csírázási és növekedési
reakcióit tanulmányoztuk a kivonatok hatására. A tesztfajok kiválasztásának szempontja a
hazánkban leggyakoribb gabona-kukorica vetésváltás, ami miatt a tesztnövények szántóföldi
körülmények között a selyemmályva talajban lévő növényi maradványainak vizes kivonatával
találkozhatnak a csírázáskor és a korai fejlődés szakaszában. Az értékelésbe csak azon fajokat
vontuk be, amelyek esetében a csírázási % valamennyi kezelésben elérte az 50%-ot. Így az
őszi búza, a kukorica és a tavaszi zab növekedési reakcióit értékeltük.

42
 A kísérletünket 15cm átmérőjű Petri csészékben, 4 ismétlésben, ismétlésenként 25 mag
vizsgálatával végeztük redős szűrőpapíron, 15ml kivonatot, illetve a kontroll esetében 15ml
csapvizet adagolva Petri csészénként.
A szerves oldószeres kivonatokat a szűrőpapírra való felvitel után evaporáltattuk, majd
15ml csapvízzel hígítottuk.
WTB-Binder KB 115 típusú hűtött légtermosztátban, 20oC-on, sötétben végeztük a
csíráztatást.
A kísérleteket tíz nappal a beállítás után értékeltük. Vizsgáltuk a csírázási %-ot és mértük a
primer gyökérek, valamint a hajtások hosszúságát. Kapcsolatot kerestünk továbbá a csírázási
% és a hajtások, illetve a primer gyökerek hossza között. A mért adatokat Microsoft Excel
2003 Analysis ToolPak statisztikai program segítségével, egytényezős variancia analízist
alkalmazva elemeztük. Értékeltük a kivonatok gátló vagy serkentő hatását.

4.2.2. Üvegházi allelopátia vizsgálatok

2010-ben üvegházi tenyészedényes vizsgálatot állítottunk be a Pannon Egytem Georgikon

Kar Növényvédelmi Intézetében, hogy a selyemmályva talajba kevert növénymaradványainak
allelopatikus hatását tanulmányozzuk.
A vizsgálatainkat 2010. augusztus 23 és október 18 között végeztük. Két literes űrtartalmú
tenyészedényekbe 1kg légszáraz Ramann-féle barna erdőtalajt mértünk be. A bemért 1kg
talajhoz a selyemmályva szárított, leveles szárrészeit és szárított gyökérzetét kevertük. A
leveles szárrészekből 50g (5%), illetve 100g (10%), míg a gyökérmaradványokból 25g
(2,5%), valamint 50g (5%) került bekeverésre. Az alkalmazott kezelések a következőek
voltak:

1. Kontroll,
2. 50gramm szárított, leveles szár/kg talaj,
3. 100gramm szárított, leveles szár/ kg talaj,
4. 25g szárított gyökérzet/kg talaj, illetve
5. 50gramm szárított gyökérzet/kg talaj

A talaj-növénymaradvány keverék elkészítése után azonnal vetettük a tesztnövények

magvait. A vizsgálatokat 4 ismétlésben végeztük, ismétlésenként 30 mag elvetésével, majd
azonos tőszámra való ritkítással (15db növény / tenyészedény).

43
 A kísérleteinkhez gabona tesztnövényeket használtunk. Öt gabonaféle [őszi búza (Mv-
Magdaléna), őszi árpa (Cartel), tavaszi árpa (KH-Lilla), tavaszi zab (Mv-Pehely) (III.
szaporítási fokú mag), kukorica (PR35F38) (fémzárolt vetőmag)] csírázási és növekedési
reakcióit tanulmányoztuk. Az értékelésbe szintén csak azokat a tesztnövényeket vontuk be,
melyek csírázási %-a valamennyi tenyészedényben elérte a minimum 50%-ot. Így az előző
kísérlethez hasonlóan az őszi búza, a kukorica és tavaszi zab került kiértékelésre.
Az értékeléseket során négy, illetve nyolc héttel a vetést (augusztus 23.) követően
tenyészedényenként 5 tesztnövényt távolítottunk el. Mértük a tesztnövények hajtásainak és
gyökérzetének hosszúságát, azok friss- és száraztömegét, valamint a levélterületet.
A mért adatokat Microsoft Excel 2003 Analysis ToolPak programmal, egytényezős
variancia analízist alkalmazva statisztikailag elemeztük és értékeltük a selyemmályva
különböző, talajba kevert részeinek allelopatikus hatását a tesztnövények fejlődésére.

4.2.3. A selyemmályva (Abutilon theophrasti) fitokémiai karakterének

vizsgálata

4.2.3.1. SPME-GC/MS analízis

2009-ben Vörsön árpatarlón 6-8 leveles fenológiai állapotból gyűjtöttünk be Abutilon

theophrasti növénymintát.
A leveleket és szárrészeket tartalmazó, barna színű mintákból (szeneszcens növénynek
megfelelő anyag) a korábban Héthelyi et al. (2009) által leírt módszerrel csak nyomokban
sikerült illóanyagot kivonnunk.
Ezért a műszeres analitikai kimutatásra a leghasználhatóbbnak tartottuk a korábbi
tapasztalatatok alapján igen jól bevált szilárd fázisú mikroextrakciót (SPME). Tehát az SPME
CombiPAL automata mintaadagoló rendszerhez csatlakozó GC-MS módszert alkalmaztuk.
Így 50-100g minta helyett 0,2-0,5g szárított növényi mintából az illóolaj hagyományos
kivonása nélkül, teljesen automatikus rendszerben történt a vizsgálat. 20ml-es lezárt
üvegfiolában a mintát 10 percig 60 °C-on inkubáltuk, így a légtérbe jutott illatmolekulák a
Fiberen (SPME szálakon) adszorbeálódtak. Az automata rendszer ezután a gázkromatográf
készülék injektorába áthelyezi a szálat, ahol a minta termikus deszorpcióval leválik a szálról 1
perc alatt, és az injekciós blokk 2500C hőmérsékleten elpárologtatja, innen kezdve a GC/MS
mérés megszokott módon folytatódik. A műszer CombiPAL automata előkészítő rendszerrel

44
kombinált AGILENT GC/MS tömegspektrométer. A mérések a Semmelweis Egyetem
Gyógyszerésztudományi Kar, Farmakognózia Intézetében zajlottak.

4.2.3.2. Vékonyréteg-kromatográfiás vizsgálat (TLC)

Vizsgálatainkban vékonyréteg-kromatográfiás módszerrel tanulmányoztuk a

selyemmályva magvainak fenoloid- és fenolsav-komponenseit. A 2009-ben Keszthelyen
gyűjtött magokat durván aprítottuk, majd a metanolos kivonás után 10 µl mennyiséget
futtattunk alumíniumfóliára felvitt Merck-szilikagélen. A tesztek: rutozid (= rutin), hiperozid
(mindkettő sárga) és klorogénsav (kék) voltak.
A Ph.Hg. VIII. szerint (Országos Gyógyszerészeti Intézet VIII. Magyar Gyógyszerkönyv)
végzett módszerrel a magvak össz-tannin tartalmának mennyiségét is meghatároztuk.
2010-ben Keszthelyen 5 fenológiai fázisban - 3-5 leveles (BBCH 14), 6-8 leveles (BBCH
17), 10-12 leveles virágzás előtti (BBCH 55), virágzáskori (BBCH 65), valamint érésben lévő
(BBCH 79) - gyűjtöttünk selyemmályva növénymintákat. A gyökérzetet és a szárrészeket
különválasztottuk, majd a leveles hajtásokat és gyökérmintákat durva aprítás után
szobahőmérsékleten szárítottuk és a felhasználásig szobahőmérsékleten tároltuk. Ezen minták
esetében is elvégeztük vékonyréteg-kromatográfiás módszerrel a növényminták futtatását, 5
µl mennyiséget felcseppentve az alumíniumfóliára felvitt Merck-féle szilikagélre.
A vékonyréteg-kromatográfia értékelését az ún. retenciós faktor alapján végeztük.
Megmértük az előhívott folt távolságát (Dm) és az oldószer által megtett távolságot (Df)
(oldószerfront) a felcseppentés helyétől, azaz a starttól. A két mért adat hányadosa a retenciós
faktor, vagy Rf, melynek segítségével kiszámítottuk a kimutatott komponensek relatív (%-os)
mennyiségét a növényben (Snyder – Kirkland 1979).

4.3. A selyemmályva (Abutilon theophrasti) kompetíciós

képességének tanulmányozása

Kísérletünk célja volt, hogy petrezselyem (Petroselinum crispum Mill.) kultúrában

tanulmányozzuk a selyemmályva (Abutilon theophrasti) kompetíciós képességét.
Szántóföldi kisparcellás additív kísérletet állítottunk be Magyarországon, Békés-
megyében, Apátfalván az Antal és Társa Kft. területén 2010-ben.
Kísérletünket őszi búza elővetemény után, ágyásos vetésű, Makói hosszú petrezselyem
fajtában 3m2-es parcellákon 4 ismétlésben végeztük. A sortáv 24cm (ágyások között 40cm),

45
volt, így egy parcellába öt sor került (cca. 200 petrezselyem/parcella). A kísérlet elrendezését
a 8. ábra szemlélteti. A vizsgálatainkat gyengén lúgos, jó humusz ellátottságú csernozjom
talajon folytattuk. A kísérleti talaj jellemzőit az 5. táblázat tartalmazza.

5. táblázat. A kísérleti terület talajának jellemzői

Mért Humusz CaCO3 P2O5 K2O
pH-KCl KA
paraméterek % % mg/kg mg/kg
Csernozjom talaj 7,29 42 3,18 6,61 323,6 362

Az elővetemény lekerülése után a területen őszi és tavaszi tápanyag utánpótlást végeztek,

ősszel 22,7kg N/ha, tavasszal 22,5kg P2O5/ha és 22,5kg K2O/ha adagban.
A petrezselyem vetése 2010. április 10-én történt. Vetés után, kelés előtt a területet Afalon
Dispersion herbiciddel kezelték. Három különböző selyemmályva egyedszámot: 2, 5 és 10
darab selyemmályva növény/m2 állítottunk be a gyomirtott és kapált kontroll mellett, 2010
május 23-án.
A kísérlet ideje alatt a parcellákon kézi kapálást és gyomlálást végeztünk a selyemmályván
kívüli egyéb gyomfajok eltávolítása érdekében.
A kísérlet értékelése során (2011. szeptember 12.) mértük a parcellákban lévő
petrezselyem növények zöld levéltömegét és a parcellánkénti gyökértermés mennyiségét. A
gyökerekből parcellánként randomszerűen kiválasztottunk tízet és mértük a gyökerek
hosszúságát, valamint tömegét. A termést osztályoztuk, két kategóriát különítettünk el, első
osztályú és ipari minőséget, majd megállapítottuk az egyes frakciók arányát. A parcellánként
eltávolított 10 petrezselyem növény levélzetét és gyökerét daraboltuk, leszárítottuk, majd
mértük azok nitrogén, foszfor, kálium és kalcium tartalmát (a 4.1.2. fejezetben ismertetett
módszerrek szerint). A selyemmályva növényekkel hasonló méréseket nem tudtunk végezni,
mert azokat a kísérlet lebontása előtt a tulajdonos a területről eltávolította a magérlelés
megakadályozása miatt. A mért adatokat Microsoft Excel 2003 Analysis ToolPak program
segítségével regresszió és korreláció analízist végezve statisztikailag elemeztük.

46
 É É É É
3m 1m 3m 1m 3m 1m 3m
24cm
24cm
24cm
24cm
24cm 2 2 2
10db ABUTH/m 5db ABUTH/m Kontroll 2db ABUTH/m 24cm
24cm
24cm
40cm
40cm
24cm
24cm
24cm
24cm
24cm 2 2 2
Kontroll 10db ABUTH/m 2db ABUTH/m 5db ABUTH/m 24cm
24cm
24cm
40cm
40cm

47
24cm
24cm
24cm
24cm
24cm 2 2 2
2db ABUTH/m Kontroll 5db ABUTH/m 10db ABUTH/m 24cm
24cm
24cm
40cm
40cm
24cm
24cm
8. ábra. A szántóföldi kompetíciós additív kísérlet elrendezése

24cm
24cm
24cm 2 2 2
5db ABUTH/m 2db ABUTH/m 10db ABUTH/m Kontroll 24cm
24cm
24cm
3m 1m 3m 1m 3m 1m 3m
D D D D
4.4. A selyemmályva (Abutilon theophrasti) kártevőinek vizsgálata

A selyemmályva állati kártevőinek felmérését 2008 és 2009 évben végeztük. 2008. év

szeptemberében és október első dekádjában Keszthelyen, kukorica állományban, szántóföldön
maggyűjtés céljából kerestünk selyemmályva növényeket. Másodlagos szempont volt az
esetlegesen a növényen előforduló állati kártevők felmérése és meghatározása. A maggyűjtés
közben és azt követően vizuálisan értékeltük a jelen lévő fajokat és azok előfordulásának
mértékét, valamint egyeléssel begyűjtöttük egyes fajok példányait későbbi identifikálás
céljából. A növényeket nem állt módunkban meghálózni, mivel a kukoricával közös
állományt alkottak, valamint a növények mérete sem tette ezt a módszert lehetővé.
2009-ben mint szántóföldön, mint pedig szabad ég alatti tenyészedényes kísérletben
vizsgáltuk a selyemmályvát károsító ágenseket. Szabad ég alatti kísérletet állítottunk be 2009.
április 29-én 50 literes tenyészedényekben, ahol a fő kísérleti cél a csírázási mélység
csírázásra és növekedésre gyakorolt hatásának vizsgálata volt. Emellett jó alkalmat biztosított
a növényt látogató kártevők folyamatos megfigyelésére. A megfigyeléseket májustól
szeptember végéig végeztük, a növényen ténylegesen előforduló fajok gyűjtésével, valamint a
kárkép alapján történő beazonosítással, majd későbbi megfigyeléssel és fajszintű
meghatározással. A tenyészedényes kísérlet kártevőinek felmérését az előző évben végzett
megfigyelések pontosítása és kibővítése céljából végeztük.
Vörsön 2009. szeptember hónapban, árpatarlón másodkelésből származó fiatal, nem
virágzó növények begyűjtésére került sor. A sűrű állományt alkotó gyomtársulást (95%-ban a
selyemmályva volt a fő állományalkotó) fűhálóval meghálóztuk és a befogott egyedeket
fajszinten meghatároztuk, valamint az egyedszám, a gazdanövénykör és a károsítás
mértékének függvényében értékeltük az adott fajok esetleges biológiai védekezésre való
alkalmasságát.

48
 5. Eredmények és értékelés

5.1. Csírázásbiológiai vizsgálatok értékelése

5.1.1. A vetési mélység vizsgálat eredményei

5.1.1.1. A kelési % változásának értékelése

A csírázási %-ot kezelésenként 200 magból határoztuk meg. Az első kísérleti évben, 2009-
ben 1cm-es mélységből a magok 67%-a csírázott. A vetési mélység növelésével a kelési %
folyamatosan csökkent, 10cm mélyről is 18%-os kelést tapasztaltunk. A 2009-es évben a
selyemmályva magja 15cm mélyről is képes volt kelni, 5%-os értékkel, viszont a második
kísérletben a legnagyobb alkalmazott vetési mélység esetében nem tapasztaltunk hasonlót,
amit a kedvezőtlen időjárási körülmények okozhattak. A vetési mélység növelése és kikelt
magvak számának csökkenése között az első évben igen szoros, csaknem függvényszerű
összefüggést találtunk (R= -0,93). A regresszió analízis eredményei alapján elmondható, hogy
a kezelések okozta különbség 5%-os szignifikancia szint mellett statisztikailag igazolható, az
alkalmazott kezelések 86%-ban magyarázzák a kelési % csökkenését. Az első kísérleti év
adatai alapján, a talajmélység 1cm-rel való növelése a selyemmályva magvainak kelését
4,6%-kal csökkenti.
2010-ben az előző évi tendenciához hasonlóan, szintén jelentősen csökkent a magvak
kelési %-a, azonban a kezelések okozta különbség itt erősebbnek bizonyult. Az alkalmazott
kezelések és a mért paraméter között nagyon erős, függvényszerű kapcsolatot tapasztaltunk
(R= - 0,97), a különbség ebben az évben is szignifikáns. Az R2-érték alapján elmondható,
hogy a kezelések 94%-ban magyarázzák a kelési % csökkenését. A két év kísérleti adatainak
átlaga alapján megállapítottuk, hogy egy centiméteres vetési mélység növekedés körülbelül
4,5%-os kelési % csökkenést okoz a selyemmályva magoknál (6. táblázat).

6. táblázat. A kelési % változása a kezelések hatására

Kísérleti Vetési mélység (cm) Aktális t- R-

p-érték
év 1 2 3 4 5 6 7 8 10 15 t érték érték
2,55E-06
2009 67 62 50 46 48 40 43 12 18 5 7,15 -0,93
9,67E-05
2,31
1,93E-08
2010 61 49 54 37 35 33 25 26 16 0 11,4 -0,97
3,16E-06

49
 80
2009 2010
70

60
y 2009 = -4,6405x + 67,407
50
Kelési %

R2 = 0,8648
40
y 2010 = -4,2358x + 59,438
30
R2 = 0,942
20

10

0
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16
Vetési mélység (cm)

9. ábra. A vetési mélység és kelési % közti összefüggés

A selyemmályva magvainak vetési mélysége (cm) és a kelési %-a között szoros negatív
lineáris korrelációt tudtunk kimutatni mindkét kísérletünk során (9. ábra).

5.1.1.2. A vetési mélység hatása a hajtáshosszra

Három mintavételi időpontban, 5, 7 és 9 héttel a vetés után az első 5 vetési mélységből

ismétlésenként 5 növénymintát vettünk és vizsgáltuk, miként hat a magvak talajbeli
mélységének növelése a selyemmályva növekedési paramétereire. Az első mért tulajdonság a
hajtások hossza, azaz a növény magassága volt.

90 1. mintavétel 2. mintavétel 3. mintavétel

80 y 3 = -2,95x + 74,885
70 R2 = 0,2103
Hajtáshossz (cm)

60
50
40 y 2 = -3,599x + 40,19
R2 = 0,8276
30
20
10 y 1 = -1,945x + 26,078
0 R2 = 0,7644

0 1 2 3 4 5 6
Vetési mélység (cm) (2009)

10. ábra. A hajtáshossz és a vetési mélység közti összefüggés az első kísérleti évben

50
 A 2009-ben végzett vizsgálataink eredményeiből kitűnik, hogy 5, illetve 7 héttel a vetést
követően az eltérő mélységből kelő növények magasságában jelentős különbségek voltak. A
sekélyebbről kelő selyemmályva egyedek nagyobb magasságot értek el a mélyebbről
kelőekhez képest. A vetési mélység növelése és a növények magasságának csökkenése között
az első két mintavétel során igen erős kapcsolat állt fent. A növénymagasság csökkenését
előbbi esetben közel 76,5, míg a második méréskor 82,6%-ban az eltérő vetési mélység
okozta, csekély részben tekinthetőek más tényezők felesősnek. A harmadik értékeléskor, a
virágzás előtt álló növények magasságában is jelentős különbségek voltak az egyes kezelések
között, azonban a mérési adatok szórtsága miatt itt csak gyenge kapcsolatot sikerült
kimutatnunk a két tényező között. A vetési mélység növelése és a selyemmályva növények
magasságának csökkenése közti összefüggés mindhárom értékelés során 5%-os szignifikancia
szinten statisztikailag igazolható (10. ábra, 7. táblázat).
Az 5 héttel a vetést követően a 2009-es évben 1cm-es vetési mélység növekedés átlagosan
2cm-rel csökkentette a növények átlagos magasságát. A második időpontban (7 héttel a vetést
követően) már 3,6cm-es átlagos magasságbeli különbségek voltak a növények között 1cm-es
vetési mélység növekedés hatására. A virágzás előtti fenológiai állapotban a selyemmályva
növények 1cm-es vetési mélység növekedésre 3cm-es hajtáshossz csökkenéssel reagáltak az
1-5cm-es vetési mélységben. Tehát az 5cm-ről kelő selyemmályva növények átlagosan 12cm-
rel voltak kisebbek, mint a legsekélyebbről kelők.

1. mintavétel 2. mintavétel 3. mintavétel

90
y 3 = -3,1325x + 81,222
80 R2 = 0,6166

70
Hajtáshossz (cm)

60
50 y 2 = -3,877x + 49,465
R2 = 0,7703
40
30
20
10
y 1 = -4,309x + 37,33
0 R2 = 0,8437
0 1 2 3 4 5 6
Vetési mélység (cm) (2010)

11. ábra. A vetési mélység és a hajtáshossz közti összefüggés a második kísérleti évben

51
 A 2010-es adatok esetében mindhárom mintavételi időpontban szoros, illetve az első
időpontban már szinte függvényszerű összefüggést tapasztaltunk a magvak talajbeli mélysége
és a növények magassága között. Mindhárom esetben szignifikáns, statisztikailag igazolható
volt a bekövetkező változás. A csökkenést nagy valószínűséggel az alkalmazott kezelések
okozták, kisebb részben tekinthetőek egyéb tényezők hatásának (11. ábra, 7. táblázat).
Az első mérés során a vetési mélység növelése 84%-ban felelős a tesztnövények
hajtáshosszának csökkenéséért. A második értékeléskor is viszonylag nagy százalékban
(77%) felelős, és az előző kísérleti év adataitól eltérően a harmadik mérés során is nagy
arányban (közel 62%-ban) az alkalmazott vetési mélységek változtatása okozta a
selyemmályva növények magasságának csökkenését.
A vetés után kilenc héttel egy centiméter vetési mélység növekedés a selyemmályva
hajtáshosszúságát, növénymagasságát átlagosan 3cm-rel csökkenti a virágzás előtti fenológiai
állapotban.
A magval talajbeli mélysége és a selyemmályva növények hajtáshossza között mindkét
kísérletben az első két mintavételi időpontban, tehát 5, illetve 7 héttel a vetést követően szoros
negatív lineáris korrelációt találtunk. A harmadik mintavétel során az első évben csak gyenge
kapcsolatot sikerült kimutatnunk a nagy egyedi szórások miatt, viszont a 2010-es évben
végzett vizsgálatok során a harmadik mintavételkor is erős negatív lineáris kapcsolat állt fent
a két paraméter között.
Mindkét évben és mindhárom mintavételi időpontban az eltérő kezelésekből származó
növények magasságában fennmaradtak a különbségek, még a virágzás idején is, amikor a
növények elérik véglegesnek tekinthető magasságukat.
A kezelések okozta különbség valamennyi mintavételkor statisztikailag igazolható volt,
tehát megállapíthatjuk, hogy a vetési mélység befolyásolja a selyemmályva növények
magasságát. Minél mélyebbről kel egy selyemmályva mag, annál kisebb magasságot ér el a
belőle fejlődő növény.
Az eltérő mélységből kelő selyemmályva egyedek növénymagasságában meglévő
különbségek az eltérő kelési időből is adódhatnak, azonban a vizsgálataink során az értékelt
kezelésekből származó növények kikeléséhez egységesen 7 napra volt szükség. Így a kelési
idő, mint eredményt módosító tényező kizártnak tekinthető (12. ábra).

52
 12.ábra. Az 1 és 5cm-es mélységből kelő selyemmályva növények közti különbség 5 héttel a vetést követően

7. táblázat. A hajtáshossz mérés regresszió analízis eredményei (n=25, t=2,1)

Hajtáshossz
2009 2010
Mintavétel Aktuális t-érték p-érték Mintavétel Aktuális t-érték p-érték
4,76E-17 1,19E-15
1. mintavétel 7,64 1. mintavétel 9,86
4,67E-07 1,12E-08
3,79E-17 8,57E-17
2. mintavétel 9,3 2. mintavétel 7,77
2,72E-08 3,71E-07
2,00E-12 1,99E-19
3. mintavétel 2,19 3. mintavétel 5,38
4,20E-03 4,11E-05

5.1.1.3. A vetési mélység hatása a hajtástömegre

A hajtások hossza mellett, azok friss-, illetve száraz tömegét is értékeltük. A 2009-ben
végzett kísérlet során az első két mintavételi időpontban a hajtások tömegének változása
párhuzamosan alakult a növénymagasság csökkenéssel. Az említett két mérés során igen erős
kapcsolat (R= 0,78) állt fent a vetési mélység növekedése és a hajtások frisstömegének
csökkenése között, a mért eredmények statisztikailag igazolhatóak 5%-os szignifikancia szint
mellett. A virágzás előtt álló selyemmályva növények esetében a mélyebbről kelő növények
tendenciáját tekintve nagyobb átlagos növényi frisstömeget produkáltak a sekélyebbről
kelőkhöz képest. A hajtások frisstömegének emelkedése és a vetési mélység növelése között
azonban igen gyenge kapcsolatot tudtunk csak kimutatni, ami statisztikailag nem
magyarázható. Mindösszesen 14%-ban tehető felelőssé a magvak talajbeli mélysége
változtatása a hajtások frisstömegének növekedéséért (13. ábra, 8. táblázat).

53
 30 1. mintavétel 2. mintavétel 3. mintavétel

Hajtás frisstömeg (g/növény)

y 3 = 1,414x + 12,486
25 R2 = 0,1395

20

15
y 2 = -0,3433x + 3,6265
R2 = 0,6155
10
y 1 = -0,1807x + 1,9358
R2 = 0,6138
5

0
0 1 2 3 4 5 6
Vetési mélység (cm) (2009)

13. ábra. A vetési mélység és az átlagos hajtás frisstömeg közti összefüggés az első kísérleti évben

A második kísérleti évben mindhárom értékelés során a növényi hajtástömeg csökkenését

tapasztaltuk. Az előző évi mérési eredményeinkkel megegyezően az 5, illetve 7 héttel a vetés
után megmintázott növények friss hajtástömegének csökkenése és a vetési mélység között
szoros a kapcsolat (R=84). Az előző kísérletből származó tapasztalatokkal ellentétben a
harmadik értékeléskor a hajtások frisstömegének csökkenését figyeltük meg. Itt a két tényező
között szintén szoros a kapcsolat. A második kísérletben statisztikailag igazolható hajtás
frisstömeg csökkenés volt tapasztalható mindhárom mintavételi időpontban (14. ábra, 8.
táblázat).

1. mintavétel 2. mintavétel 3. mintavétel

25
y 3 = -1,1013x + 22,343
Hajtás frisstömeg (g/növény)

R2 = 0,6164
20

15
y 2 = -0,3217x + 2,8564
R2 = 0,7195
10

y 1 = -0,2309x + 1,6858
5 R2 = 0,7112

0
0 1 2 3 4 5 6
Vetési mélység (cm) (2010)

14. ábra. A vetési mélység és az átlagos hajtás frisstömeg közti összefüggés a második kísérletben

A virágzás előtt álló növények hajtásainak átlagos frisstömege a vetési mélység növelése
esetén az első évben növekvő, míg a második évben csökkenő tendenciát mutatott. Így nem

54
egyértelmű, hogy a vetési mélység és a selyemmályva friss hajtástömege között ebben a
fenológiai fázisban fennállna valamilyen kapcsolat.
A vetés után öt héttel értékelt növényeknél a vetési mélység 1 cm-rel történő növelése az
első kísérletben 0,18, míg a második évben 0,23 grammal, 7 héttel a vetés után pedig a két év
eredményeit figyelembe véve 0,33 grammal csökkenti a selyemmályva növények hajtásainak
növényenkénti átlagos zöldtömegét.
A vetési mélység növekedése a növény korai fejlődési szakaszaiban statisztikailag
igazolható módon a növények átlagos frisstömegének csökkenését okozza.
A vetési mélység és a selyemmályva növények átlagos friss hajtástömege között csak az
első két mérés során tudtunk statisztikailag igazolható, szoros, negatív korrelációt kimutatni.
A hajtások száraztömegének változása analóg a frisstömeg változásával. Az első vizsgálati
évben a növényi átlagos száraz hajtástömeg az első két mérés során a vetési mélység
növelésével csökken úgy, ahogy csökken a hajtások átlagos frisstömege és a növények
magassága is. A két mintavétel eredményeinek elemzésekor jól megmutatkozott a kelési
mélység és a selyemmályva hajtásainak átlagos tömegében bekövetkező csökkenés közötti
kapcsolat, amely mindkét esetben erősnek (R=89 és 82) és 5%-os szignifikancia szinten
igazolhatónak bizonyult. A harmadik értékelés során a hajtások száraztömegének enyhe
növekedését tapasztaltuk, de a növekedés nem magyarázható a vetési mélység változásával
(15. ábra, 8. táblázat).

6 1. mintavétel 2. mintavétel 3. mintavétel

Hajtás száraztömeg (g/növény)

5 y3 = 0,1801x + 2,8652
R2 = 0,1014

3
y2 = -0,0661x + 0,7227
2 R2 = 0,677
y1 = -0,0358x + 0,3995
1 R2 = 0,8

0
0 1 2 3 4 5 6
Vetési mélység (cm) (2009)

15. ábra. A vetési mélység és az átlagos hajtás száraztömeg közti kapcsolat az első kísérlet során

55
 10 1. mintavétel 2. mintavétel 3. mintavétel y3 = -0,675x + 9,609
9 R2 = 0,8584

8
Hajtás száraztömeg
(g/növény) 7
6
5
4 y2 = -0,0909x + 0,7809
R2 = 0,6427
3
y1 = -0,0514x + 0,3715
2 R2 = 0,8264
1
0
0 1 2 3 4 5 6
Vetési mélység (cm) (2010)

16. ábra. A vetési mélység és a hajtások átlagos száraztömege közti kapcsolat a második kísérlet során

8. táblázat. A hajtástömeg mérés regresszió analízis eredményei (n=25, t=2,1)

Hajtás frisstömeg
2009 2010
Mintavétel Aktuális t-érték p-érték Mintavétel Aktuális t-érték p-érték
1,18E-12 1,90E-11
1. mintavétel 5,34 1. mintavétel 6,65
4,39E-05 3,01E-06
1,41E-12 4,90E-13
2. mintavétel 5,36 2. mintavétel 6,8
4,22E-05 2,31E-06
2,50E-04 1,57E-17
3. mintavétel 1,7 3. mintavétel 5,38
1,05E-01 4,12E-05
Hajtás száraztömeg
2009 2010
Mintavétel Aktuális t-érték p-érték Mintavétel Aktuális t-érték p-érték
1,92E-16 8,31E-14
1. mintavétel 8,48 1. mintavétel 9,26
1,05E-07 2,89E-08
7,77E-14 1,73E-11
2. mintavétel 6,14 2. mintavétel 5,69
8,43E-06 2,14E-05
2,13E-06 6,34E-20
3. mintavétel 1,43 3. mintavétel 10,45
1,71E-01 4,53E-09

2010-ben szintén a hajtás frisstömegre vonatkozó kísérleti adatokkal megegyezően

változott a hajtások száraztömege. Mindhárom értékelés során szoros és matematikailag
igazolható kapcsolat állt fent a vetési mélység növekedése és a száraztömeg csökkenése
között (16. ábra, 8. táblázat).

A két év kísérleti adatait összevetve megállapítottuk, hogy a vetési mélység növekedése

statisztikailag igazolhatóan csökkenti a selyemmályva növények átlagos, száraz

56
hajtástömegét. Öt héttel a vetést követően a változást az első kísérleti évben 80, míg a
második vizsgálat során 82,6%-ban a magvak talajbeli mélységének növelése okozta, 7 héttel
a kísérlet beállítás után ez az arány 64,3 és 67,7%. A virágzás előtt álló növények hajtás
száraztömegének alakulása a két kísérlet során eltérően alakult, így nem állapítható meg
egyértelműen, hogy az alkalmazott kezelések a fenológia ezen stádiumában hatással lennének
a selyemmályva hajtásainak száraztömegére.

5.1.1.4. A vetési mélység hatása a levélterületre

A selyemmályva átlagos növényenkénti levélterületét csak az első két mintavételkor

értékeltük. Az első kísérlet során csak közepesen szoros negatív, lineáris korrelációt
tapasztaltunk a vetési mélység és a növények átlagos levélterülete között, azonban a fennálló
különbségek 5%-os szignifikancia szinten igazolhatóak voltak (9. táblázat). A 2009-ben
végzett vizsgálataink során az első méréskor a selyemmályva növények között 1cm-es vetési
mélység növekedés hatására 4,95 cm2-es levélterület csökkenés volt megfigyelhető. A
második értékelési időpontban már nagyobb különbségek adódtak, ekkor közel 10 cm2-rel
kisebb átlagos növényenkénti levélterületet mértünk. Az adatok szórása miatt a kapcsolat a
két tényező között csak közepesen szoros (R= 0,68 és 0,63). A vetési mélység növelése csak
46,7, illetve 40%-ban magyarázza a levélterület csökkenését (17. ábra).

160 1. mintavétel 2. mintavétel

y2= -9,1705x + 113,64
140
/növény)

R2 = 0,4005
120
y1= -4,948x + 64,048
2
100 R = 0,4677
2
Levélterület (cm

80

60

40

20

0
0 1 2 3 4 5 6
Vetési mélység (cm) (2009)

17. ábra. A vetési mélység és a levélterület közti összefüggés az első kísérletben

A második kísérlet során szintén negatív korreláció állt fent a selyemmályva növények
átlagos levélterülete és a vetési mélység között, a kapcsolat az első értékelés során szoros

57
(R=0,84), míg a második méréskor, az előző év adataival megegyezően csak közepesen
szoros (R=0,58). A különbségek szintén matematikailag igazolhatóak (9. táblázat). A vetést
követő ötödik héten 72%-ban felelt a mért paraméter csökkenéséért, a második értékelési
időpontban azonban már csak 35% körüli értéket tudtunk kimutatni (18. ábra).

250 1. mintavétel 2. mintavétel

y 2 = -13,504x + 186,47
R2 = 0,3468
/növény)

200

150
2
Levélterület (cm

100

50

y 1 = -11,554x + 108,11
0 R2 = 0,7206
0 1 2 3 4 5 6
Vetési mélység (cm) (2010)

18. ábra. A vetési mélység és a levélterület közti összefüggés a második kísérlet során

A 2010-es évben végzett vizsgálataink mérési eredményei alapján elmondható, hogy

átlagosan több, mint 10 cm2-rel csökkent a selyemmályva növények levélterülete 1 cm-es
vetési mélység növekedés hatására.

9. táblázat. A levélterület mérés regresszió analízisének eredményei (n=25, t=2,1)

Levélterület
2009 2010
Mintavétel Aktuális t-érték p-érték Mintavétel Aktuális t-érték p-érték
7,28E-12 1,90E-13
1. mintavétel 3,97 1. mintavétel 6,81
8,85E-04 2,22E-06
1,45E-10 1,62E-10
2. mintavétel 3,47 2. mintavétel 3,1
2,75E-03 6,30E-03

A két kísérlet eredményei alapján megállapíthatjuk, hogy a vetési mélység és a

selyemmályva növények levélterülete között negatív lineáris korreláció áll fenn. A kelési
mélység növekedése a selyemmályva növények levélterületének csökkenését vonja maga
után.

58
5.1.1.5. A levélszám változásának értékelése

A mérések során a megmintázott növényegyedeken megszámoltuk a valódi lombleveleket.

A növényenkénti átlagos, valódi lomblevelek darabszámának értékelésekor az első kísérletben
az első mérés során a vetési mélység és a levelek száma között közepesen szoros (R= -0,67),
míg a második mintázáskor szoros (R= -0,75), negatív korrelációt tudtunk kimutatni. A
különbségek mindkét esetben szignifikánsak és statisztikailag igazolhatóak (10. táblázat). Az
első méréskor a kezelések 45%-ban felelősek a levélszám csökkenéséért, a második
időpontban ez az arány közel 57%. A harmadik értékelési időpontban a levelek
darabszámának enyhe növekedését tapasztaltuk, de ez semmiképpen sem a kezelések
hatásának köszönhető, csak nagyon laza, pozítiv korreláció (R= 0,08) állt fent (19. ábra).

1. mintavétel 2. mintavétel 3. mintavétel

10 y3 = 0,04x + 7,44
9 R2 = 0,0076
8
Levélszám (db/növény)

7
6 y2 = -0,26x + 5,67
5 R2 = 0,5683

4
3
y1 = -0,155x + 4,625
2
R2 = 0,4516
1
0
0 1 2 3 4 5 6
Vetési mélység (cm) (2009)

19. ábra. A vetési mélység és a növényenkénti átlagos levélszám közti összefüggés az első kísérletben

A 2010-ben beállított kísérletben csak az első mintavétel során tapasztaltunk szoros

negatív korrelációt a vetési mélység és a levelek darabszámának változása között. Az R értéke
ebben az esetben -0,87, tehát a kezelések közel 76%ban magyarázzák levélszám csökkenését.
1 cm-es vetési mélység növekedés 0,4 darab/növény levélszám csökkenést okozott a vetést
követő ötödik héten. A későbbi mintavételek során csak laza negatív korreláció volt a két
paraméter között, -0,4 R érték mellett (20. ábra).

59
 1. mintavétel 2. mintavétel 3. mintavétel
12 y 3 = -0,1575x + 9,6025
R2 = 0,167
10
Levélszám (db/növény)

4
y 2 = -0,1995x + 7,54
R2 = 0,1624
2
y 1 = -0,4013x + 6,4548
R2 = 0,7589
0
0 1 2 3 4 5 6
Vetési mélység (cm) (2010)

20. ábra. A vetési mélység és a növényenkénti átlagos levélszám közti összefüggés a második kísérletben

10. táblázat. A levélszám mérés regresszió analízisének eredményei (n=25, t=2,1)

Levélszám
2009 2010
Mintavétel Aktuális t-érték p-érték Mintavétel Aktuális t-érték p-érték
6,29E-18 2,47E-18
1. mintavétel 3,85 1. mintavétel 7,53
1,17E-03 5,76E-07
2,55E-17 3,27E-14
2. mintavétel 4,87 2. mintavétel 1,87
1,24E-04 7,81E-02
4,94E-14 5,45E-18
3. mintavétel 0,37 3. mintavétel 1,9
7,15E-01 7,36E-02

Vizsgálatainkból megállapíthatjuk, hogy a növényenkénti átlagos levélszám a vetést

követő ötödik és hetedik héten a magvak talajbeli mélységének növelésével csökken.
Azonban a két kísérlet eredményeit összevetve egyértelmű és statisztikailag igazolható
negatív korrelációt csak 5 héttel a vetést követően, azaz 4 héttel a kelés után tudtunk
kimutatni a kelési mélység és a növényenkénti átlagos levélszám között. A későbbiekben, a
második mérés során is csökkent a levelek száma a vetési mélység növelésével, de a kapcsolat
a 2010-es kísérletben csak laza és statisztikailag nem igazolható 5%-os szignifikancia szint
mellet (10. táblázat). A harmadik értékeléskor az első kísérletben a levelek számának csekély
mértékű növekedését, míg a megismételt vizsgálat során enyhe csökkenését tapasztaltuk.
Ebben a fejlettségi stádiumban nem tudtunk a levelek számának változásában egyértelmű
összefüggést kimutatni a vetési mélység és a növényi átlagos levélszám között.

60
5.1.1.6. A vetési mélység hatása a gyökértömegre

A kísérletből eltávolított selyemmályva növények gyökereinek friss, és száraztömege is

mért paraméterek közt szerepelt.
A vizsgálataink során egyértelmű bizonyítékot nem találtunk arra vonatkozólag, hogy a
vetési mélység tendenciálisan befolyásolná a tesztnövények gyökereinek tömegét. A gyökér
frisstömeg mérés során az első kísérletben az első és harmadik méréskor közepesen szoros
pozitív, statisztikailag igazolható korrelációt (R= 0,68), a második mintázáskor viszont laza
negatív kapcsolatot tapasztaltunk (21. ábra, 11. táblázat).

1. mintavétel 2. mintavétel 3. mintavétel

14
y 3= 1,1483x + 4,1108
12 R2 = 0,3528
Gyökér frisstömeg (g/növény)

10

8
y 2 = -0,024x + 1,307
6 R2 = 0,0246

4
y 1 = 0,052x + 0,5515
R2 = 0,4687
2

0
0 1 2 3 4 5 6
Vetési mélység (cm) (2009)
21. ábra. A vetési mélység és a friss gyökértömeg közti összefüggés az első kísérletben

A megismételt vizsgálatban minden esetben csökkent a növények átlagos friss

gyökértömege a vetési mélység növekedésével. Az első méréskor közepesen szoros negatív
korreláció volt kimutatható (R= -0,59), a különbség 5%-os szignifikancia szinten
matematikailag igazolható (11. táblázat). A további mérések adatainak elemzése során a két
paraméter között azonban csak laza kapcsolatot tudtunk detektálni, csak enyhe mértékben
csökkent a selyemmályva növények átlagos gyökértömege (22. ábra).

61
 1. mintavétel 2. mintavétel 3. mintavétel y3 = -0,1098x + 7,4938
9
R2 = 0,0897
8
Gyökér frisstömeg (g/növény)
7
6
y2 = -0,141x + 2,435
5 2
R = 0,1687
4 y1 = -0,1013x + 1,4138
2
3 R = 0,352

2
1
0
0 1 2 3 4 5 6
Vetési mélység (cm) (2010)

22. ábra. A vetési mélység és a friss gyökértömege közti összefüggés a második kísérletben

11. táblázat. A gyökértömeg mérés regresszió analízis eredményei (n=25, t=2,1)

Gyökér frisstömeg
2009 2010
Mintavétel Aktuális t-érték p-érték Mintavétel Aktuális t-érték p-érték
1,91E-10 1,12E-10
1. mintavétel 3,98 1. mintavétel 3,13
8,69E-04 5,82E-03
1,86E-09 9,64E-09
2. mintavétel 0,67 2. mintavétel 1,91
5,09E-01 7,21E-02
3,33E-03 3,92E-16
3. mintavétel 3,13 3. mintavétel 1,33
5,76E-03 2,00E-01
Gyökér száraztömeg
2009 2010
Mintavétel Aktuális t-érték p-érték Mintavétel Aktuális t-érték p-érték
5,49E-08 1,55E-08
1. mintavétel 0,83 1. mintavétel 2,97
4,15E-01 9,00E-03
6,72E-09 4,38E-06
2. mintavétel 1,25 2. mintavétel 2,07
2,26E-01 5,35E-02
8,63E-07 2,21E-15
3. mintavétel 1,39 3. mintavétel 4,35
1,80E-01 3,84E-04

Megállapítottuk, hogy az eltérő mélységből kelő selyemmályva növények

gyökértömegében nincs különbség. A két kísérlet eredményeit összevetve a vetési mélység
növelése egyértelműen nem vonja maga után a friss gyökértömeg csökkenését vagy
növekedését.

62
 A száraz gyökértömeg az első vizsgálat során rapszodikusan változott. Az első
mintavételkor mért száraztömegek a vetési mélység növelésével növekedtek, majd a további
két értékeléskor csökkenő tendenciát tapasztaltunk. Szoros vagy közepesen szoros korrelációt
ebben a kísérletben egyik esetben sem sikerült kimutatnunk (23. ábra).

1. mintavétel 2. mintavétel 3. mintavétel

4 y 3 = -0,1665x + 2,8965
R2 = 0,0974
3,5
Gyökér száraztömeg (g/növény)

y 2 = -0,0125x + 0,337
3 R2 = 0,0802

2,5

1,5
y 1 = 0,0045x + 0,1585
1 R2 = 0,0373

0,5

0
0 1 2 3 4 5 6
Vetési mélység (cm) (2009)

23. ábra. A vetési mélység és a száraz gyökértömeg közti összefüggés az első kísérletben

A 2010-ben végzett kísérletben minden esetben csökkentek az átlagos, növényi száraz

gyökértömegek. Az első két mintázáskor közepesen szoros, míg a harmadik értékelésnél
szoros negatív korrelációt tapasztaltunk (R1= -0,56; R2= -0,43; R3= -0,71). Statisztikailag
igazolható különbség a száraz gyökértömegek között azonban csak az utolsó méréskor volt
(24. ábra, 11. táblázat).
Összegezve a két kísérlet adatait elmondható, hogy a vetési mélység változása nem
befolyásolja a selyemmályva növények száraz gyökértömegét.

63
 1. mintavétel 2. mintavétel 3. mintavétel y3 = -0,252x + 4,772
6
R2 = 0,5127

Gyökér száraztömeg (g/növény)

5 y2 = -0,0989x + 1,0264
2
R = 0,1918
4

2 y1 = -0,0288x + 0,3143
R2 = 0,3225
1

0
0 1 2 3 4 5 6
Vetési mélység (cm) (2010)

24. ábra. A vetési mélység és az átlagos, száraz gyökértömeg közti összefüggés a második kísérletben

64
5.1.2. A műtrágyák kelésre és növekedésre gyakorolt hatásának értékelése

Üvegházi tenyészedényes kísérletek során vizsgáltuk a három makro tápelem (nitrogén,

foszfor és kálium) együttes és önálló hatását a selyemmályva kelésére és növekedésére két
mintavételi időpontban, mintavételenként (4, illetve 6 héttel a vetést követően) 5 tesztnövény
értékelésével.

5.1.2.1. A műtrágyák hatása a selyemmályva kelésére

A keléshez mindkét kísérletben 6 nap volt szükséges. A kontroll tenyészedényekben

mindkét kísérlet során 80% körüli kelést tapasztaltunk. A nitrogént is tartalmazó kezelések
kivétel nélkül csökkentették a selyemmályva magok kelési %-át. Valamennyi kísérletben, a
csak nitrogén műtrágyával kezelt növények szignifikánsan kisebb mértékben keltek az összes
többi kezeléshez képest. A kontroll 80%-os kelési értékeihez képest a N (ammónium-nitrát)
önálló alkalmazása az első kísérletben 36, míg a második vizsgálat során 42,7%-kal
csökkentette a selyemmályva magvainak kelését (25. ábra).

120 1. kísérlet 2. kísérlet

100

80
Kelési %

60

40

20

0
Kontroll N NP NPK PK K P NK
25. ábra. A műtrágyák hatása a selyemmmályva kelésére

A kontrollban mért átlagos kelési % értékekhez képest, 5%-os szignifikancia szinten

igazolható, csírázás gátló hatással az alábbi kezelések bírtak: N, NP, NPK és NK, amely a
káros sóhatás következménye is lehet. A káros sóhatás mellett fontos megjegyezni, hogy az
alkalmazott adag közepes szántóföldi dózisnak megfelelő mennyiség, a növénytermesztés

65
gyakorlatában jól ismert, hogy a nitrogén műtrágyák a túladagolás kivételével inkább növelik
a kelés és a növekedés mértékét, így eredményeink más növény fajokra nem általánosíthatók.
A foszfor és a kálium együttes alkalmazása jelentősen növelte a magvak kelését. A
legmagasabb kelési %-okat ezekben a kezelésekben detektáltuk mindkét vizsgálat során. A
kontrollhoz képest az első kísérletben 125%, a második kísérletben pedig 113%-os kelési %
növekedést tapasztaltunk. A csak káliumot tartalmazó tenyészedények növényei szintén
nagyobb mértékben keltek, mint a kontroll, azonban matematikailag igazolható különbséget
csak a második kísérlet során tudtunk kimutatni. A foszfor önálló alkalmazása jelentősen nem
befolyásolta a kelést, a kontrollal közel megegyező volt a mértéke.
Megállapítottuk, hogy kísérletünkben a 200 kg/ha nitrogén dózis, Ramann-féle barna
erdőtalajon a selyemmályva magvainak kelési %-át 5%-os szignifikancia szint mellett,
statisztikailag igazolható módon csökkentette, a foszfor (100 kg/ha P2O5) és a kálium (100
kg/ha K2O) együttesen alkalmazva pedig serkentette.

5.1.2.2. A műtrágyák hatása a selyemmályva hajtásnövekedésére

A hajtáshossz, illetve az átlagos növénymagasság értékelése során az első kísérletben

az első mintavételkor nem tapasztaltuk egyik műtrágya statisztikailag igazolható
növekedésgátló hatását sem, viszont a kálium önálló alkalmazása szignifikánsan serkentette a
selyemmályva növények növekedését a kontrollhoz képest. A második kísérletben már azok a
kezelések melyekben a foszfort és a káliumot önállóan vagy kombinációban alkalmaztuk, 5%-
os szignifikancia szinten igazolhatóan serkentették a hajtásnövekedést. A második kísérlet
markánsabb eredményeket hozott. A foszfort és káliumot tartalmazó tenyészedényekben
fejlődő növények szignifikánsan nagyobb, míg a nitrogén műtrágyát is alkalmazó
kezelésekben fejlődők kisebb átlagos hajtáshosszat produkáltak (26. ábra).
Az első kísérlet második mintavétele alkalmával szintén nem mutatkozott igazolható
hajtásnövekedés gátló hatás. A csak ammónium-nitráttal, valamint nitrogénnel és káliummal
egyaránt kezelt selyemmályva növények a kontroll 280mm-es átlagos növénymagasságához
képest ugyan kisebbek lettek, de az előbbi 263mm, illetve az utóbbi 268mm-es hajtáshossza
nem jelent lényeges eltérést. A többi kezelésből származó tesztnövények esetén serkentő
hatást tapasztaltunk. Ahol ammónium-nitrát műtrágyát is tartalmazott a tenyészedény talaja,
ott serkentő hatásról beszélhetünk, de a kontrolltól enyhe az eltérés, statisztikailag igazolható
különbség nem állt fenn a kontroll és a kezelések között.

66
 300 1. kísérlet 2. kísérlet

250

Hajtáshossz (mm)
200

150

100

50

0
Kontroll N NP NPK PK K P NK

26. ábra. A műtrágyák hatása a selyemmályva hajtáshosszára 4 héttel a vetés után

A legnagyobb hajtáshosszakat a csak káliummal kezelt növények esetén mértük. Az

átlagos 412mm-es növénymagasság 147%-kal múlta felül a kontroll növényekét. Szintén
serkentő hatásúnak bizonyult a szuperfoszfát önálló és kálimmal történő együttes alkalmazása
is. A szupefoszfátos kezelésben 403mm-es (144%), míg a foszfor és káliumos kezelésben
365,5mm-es (127%) átlagos hajtáshosszakat tudtunk mérni. Az utóbbi három kezelés 5%-os
szignifikancia szint mellett statisztikailag igazolható különbséggel serkentette a
selyemmályva hajtásnövekedését a műtrágyát nem tartalmazó kontrollhoz képest (27. ábra).

500 1. kísérlet 2. kísérlet

450
400
Hajtáshossz (mm)

350
300
250
200
150
100
50
0
Kontroll N NP NPK PK K P NK

27. ábra. A műtrágyák hatása a selyemmályva hajtáshosszára 6 héttel a vetés után

67
 A második kísérletben a második értékeléskor a korábbi mintavételhez képest szintén
erőteljesebb különbségeket tapasztaltunk az egyes kezelések között. A kontrollban 255,7mm
növénymagasságot mértünk, ehhez képest a nitrogén műtrágyát önállóan, vagy más
műtrágyákkal vegyesen használt kezelésekben jóval kisebb volt a selyemmályva növények
által elért magasság. A legkisebb átlagos növénymagasságot az ammónium-nitrát önálló
alkalmazása okozta. A gátló hatás közel 52%. A különbség matematikailag igazolható.
Szintén igazolhatóan kisebb magasságú növények fejlődtek az NP, az NPK és az NK
kezelésekben.
Az első kísérlethez hasonlóan, ha a nitrogén műtrágya nem volt jelen, a foszfor és a kálium
akár önállóan, akár együttesen alkalmazva nagymértékben serkentette a selyemmályva
hajtásainak növekedését. Ezekben a kezelésekben a tesztnövények átlagosan hosszabb
hajtásokat fejlesztettek a kontroll növényeihez képest. A legerőteljesebb növekedést ebben a
kísérletben is a patentkáli alkalmazása hozta. A tesztnövények átlagos magassága 346,7mm.
A második kísérlet második értékelésekor fennálló hajtáshosszbeli különbségek kivétel nélkül
statisztikailag igazolhatóak 5%-os szignifikancia szinten.
Megállapíthatjuk, hogy a nitrogén, 200kg/ha N mennyiségben alkalmazva a selyemmályva
hajtásnövekedését visszafogja, gátló hatású, akár önállóan alkalmazva, akár foszfor, vagy
kálium műtrágyával keverve. A foszfor és a kálium serkenti a növekedést. A kísérletünkben a
legerőteljesebb serkentő hatást a selyemmályva növekedésére a kálium (Patentkáli) 100kg/ha
K2O adagban alkalmazva jelentette. Kísérletünkben az ammónium-nitrát tehát gátló, míg a
szuperfoszfát és a patentkáli (kálium-szulfát) serkentő hatású a selyemmályva hajtásainak
fejlődésére.

5.1.2.3. A műtrágyák hatása a selyemmályva növények friss- és

száraztömegére 4 héttel a vetést követően

A hajtások hosszában lévő különbségek maguk után vonhatják a hajtások tömegének

változását is. Abban az esetben, ha a növények felnyurgulnak, kevesebb és kisebb levelet
fejlesztenek a hajtások tömegének különbsége nem biztos, hogy fennáll. Ha csak a hajtások
hosszát vesszük alapul a megfelelő következtetés levonása kétségessé válhatna az egyes
műtrágyák fejlődésre gyakorolt hatására vonatkozóan. Ezért a megmintázott növények hossza
mellett mértük azok együttes friss- és száraztömegét is.
Az első értékelés során (4 héttel a vetés után) az egy mintavételből származó 10
selyemmályva növény tömegét – együttesen a hajtások és gyökérzet tömegét – mértük. A

68
második mintavételkor (6 héttel a vetés után) azonban a növényeket egyenként, hajtásukat és
gyökérzetüket külön értékeltük.
Az első mintázáskor szintén jól látható, hogy a nitrogén műtrágya nem csak a hajtások
hosszát, hanem a teljes növény tömegét is jelentősen képes csökkenteni a kontrollhoz képest.
Az első kísérletben ugyan a nitrogén önálló alkalmazása nem eredményezte a növények
tömegének csökkenését, viszont a második kísérlet megegyező kezelése statisztikailag
igazolhatóan kisebb növénytömeget eredményezett a kontroll selyemmályvákhoz képest. Az
ammónium-nitrát más műtrágyákkal keverve valamennyi esetben szignifikánsan kisebb
növénytömeget eredményezett. A legkisebb átlagos növénytömegeket a csak nitrogént és a
nitrogént és káliumot tartalmazó kezelésekben mértük (28. ábra).

7 1. kísérlet 2. kísérlet
Növényi frisstömeg (g/10 növény)

0
Kontroll N NP NPK PK K P NK

28. ábra. A műtrágyák hatása a selyemmályva frisstömegére 4 héttel a vetés után

A frisstömeg értékelése során szignifikáns serkentő hatást csak a második kísérletben

tapasztaltunk a kálium és a foszfor önálló alkalmazása esetén. A kálium növelte leginkább a
növényi frisstömeget.

69
 1,8 1. kísérlet 2. kísérlet

Növény száraztömeg (g/10 növény)

1,6
1,4
1,2
1
0,8
0,6
0,4
0,2
0
Kontroll N NP NPK PK K P NK

29. ábra. A műtrágyák hatása a selyemmályva száraztömegére 4 héttel a vetés után

Az első kísérletben a teljes növények, tehát a szárított hajtás és gyökerek tömege a

kontrollban hozta a legmagasabb értéket. A kezelések mindegyike, kivétel nélkül csökkentette
a száraztömeget. A legkisebb értéket az ammónium-nitrát és a kálium együttes alkalmazása
eredményezte, ebben az egy esetben tudtunk csak kimutatni szignifikáns különbséget a
kontroll és kezelés között. Az első kísérletben a kontrollt meghaladó növényi száraztömeget
nem mértünk.
A megismételt kísérlet száraztömeg adatai a korábbi paramétereknél tapasztalt tendencia
szerint alakultak. A kontrollban a tíz teljes növény légszáraz tömege 0,925g volt, ehhez képest
jelentősen kisebb 0,4g körül volt a csak ammónium nitrátot, a nitrogént és káliumot, illetve a
mindhárom hatóanyagot tartalmazó kezelésekben. A különbségek 5%-os szignifikancia
szinten statisztikailag igazolhatóak (29. ábra).
A korábbi mért eredményekkel összhangban a foszfor és kálium szignifikánsan növelte a
teljes növényi száraztömeget. A kálium bizonyult a leginkább serkentő hatásúnak, tíz növény
együttes tömege ebben az esetben közel 1,4g volt. A foszfor és kálium önálló használata
szignifikánsan nagyobb átlagos növényi száraztömeget eredményezett.
A két kísérlet között lényeges különbségek adódtak, ennek ellenére kijelenthető, hogy az
ammónium-nitrát hatóanyag akár önállóan, akár más hatóanyagokkal kombinálva használva,
az alkalmazott adagban (200kg/ha N) csökkenti a selyemmályva növények friss- és
száraztömegét, míg a foszfor és kálium hatóanyagok serkentő hatásúak. A kálium hatóanyag
esetében mértük a legnagyobb értékeket, tehát ez az a makroelem amely leginkább serkenti a
selyemmályva fejlődését és növekedését.

70
5.1.2.4. A műtrágyák hatása a selyemmályva hajtástömegére 6 héttel a vetést
követően

Az első kísérlet második mintavételéből származó kontroll növények átlagos frisstömege

1,1g. Ehhez képest a nitrogénes kezelésekben minden esetben kisebb értékeket mértünk. A
nitrogén önállóan, és foszforral, vagy káliummal keverve is csökkentette a hatások
frisstömegét. Szignifikáns gátló hatást a kontrollhoz viszonyítva csak a N kezelés esetén
találtunk. Itt is meg kívánjuk jegyezni, hogy a nitrogén általában serkenti a növények
növekedését és fejlődését a túladagolást leszámítva. Az általunk alkalmazott adag (200kg
hatóanyag/ha) közepes dózisnak mondható, de elképzelhető, hogy a talaj nitrogéntartalmával
együtt túladagolást jelentett. A nitrogén gátló hatása nem általánosítható.
Serkentő hatást a hajtások frisstömegére – a növénymagasság alakulásához hasonlóan – a
P, PK és K kezelésekben tapasztaltunk. A hajtások frisstömegének változása szembetűnő. A
foszfor 195%-kal, a kálium 184%-kal, míg a foszfor és kálium együtt 165%-kal növelte a
selyemmályva hajtásainak frisstömegét. Az önállóan használt nitrogén műtrágya gátló, míg az
említett három kezelés serkentő hatása statisztikailag igazolható (30. ábra).

3
1. kísérlet 2. kísérlet
Hajtás frisstömeg (g/növény)

2,5

1,5

0,5

0
Kontroll N NP NPK PK K P NK

30. ábra. A műtrágyák hatása a selyemmályva hajtásainak frisstömegére 6 héttel a vetés után

A megismételt kísérletben a megmintázott növények hajtástömege közötti különbségek

erőteljesebben megmutatkoztak az első kísérlethez képest. Matematikailag igazolható
különbséggel gátolta az ammónium-nitrát alkalmazása a selyemmályva növények hajtásainak
átlagos frisstömegét a műtrágyát nem tartalmazó kontrollhoz képest. A legkisebb friss
hajtástömegeket az önállóan használt nitrogénes kezelésekben mértük. Ebben az esetben egy

71
növény mindösszesen csak 0,27g tömegű volt, amely 71,8%-kal kisebb a kontroll 0,97g-os
értékéhez képest.
A foszfor és kálium műtrágyák önálló és együttes használata ebben a kísérletben is növelte
a friss hajtástömegeket, a kontrollhoz hasonlítva a meglévő különbségek statisztikailag
igazolhatók.
Az átlagos hajtás frisstömegek mellett mértük azok légszáraz tömegét is. A frisstömeg
változásásval azonos tendenciát mutatott. Az első kísérletből származó 6 hetes növények,
melyek tenyészedényeinek talaja ammónium-nitrát műtrágyát is tartalmazott, a kontrollhoz
képest kisebb átlagos növényi száraztömeget produkáltak, de a nagy egyedi szórások miatt
szignifikáns különbséget nem sikerült kimutatni. A nitrogén hatóanyagot nem tartalmazó
kezelések növényei jóval a kontrollt meghaladó értékeket adtak. A szuperfoszfát 150%-kal, a
patentkáli közel 142%-kal, míg a foszfor és a kálium együttesen 141%-kal növelte a
selyemmályva hajtásainak száraztömegét. A kontrollhoz képest a különbségek statisztikailag
igazolhatóak.
A második kísérletben az előzőtől némileg eltérő eredmények születtek. Az ammónium-
nitrát az alkalmazott dózisban igen erős hajtás száraztömegbeli depressziót okozott (31. ábra).

0,6
1. kísérlet 2. kísérlet
Hajtás száraztömeg (g/növény)

0,5

0,4

0,3

0,2

0,1

0
Kontroll N NP NPK PK K P NK

31. ábra.. A műtrágyák hatása a selyemmályva hajtásainak száraztömegére 6 héttel a vetés után

A kontrollban mért 0,25g átlagos hajtás száraztömeghez képest csak nagyon alacsony
értékeket tapasztaltunk. A hat hetes selyemmályva növény mindössze csak 0,07g tömeget ért
el. Szintén jelentős tömegbeli visszaesés volt mérhető a nitrogén és foszfor (0,15g), a
nitrogén-foszfor-kálium (0,1g) és a nitrogén-kálium (0,14g) kezelésekben egyaránt. A

72
kontrollhoz hasonlítva a nitrogén hatóanyagot tartalmazó kezeléseket elmondható, hogy
minden esetben szignifikánsan kisebb az átlagos hajtás száraztömeg.
Az első kísérlet eredményeivel megegyezően a másodikban is a foszfor és a kálium
nitrogén nélkül nagymértékben tudta növelni a tesztnövényünk hajtásainak tömegét. A
foszfort tartalmazó tenyészedényekből származó selyemmályvák 152%, a káliumos
kezelésből származók közel 150%-kal, míg a foszfor-kálium kezelésből mintázott növények
156%-kal múlták felül a kontroll növényeinek száraz hajtástömegét. A különbségek 5%-os
szignifikancia szinten igazolhatóak.
Elmondható, hogy az ammónium-nitrát az alkalmazott 200kg/ha hatóanyag adagban a
selyemmályva növények hajtás száraztömegét erősen csökkentette, míg a foszfor és a kálium
növelte azt.

5.1.2.5. A műtrágyák hatása a selyemmályva gyökértömegére 6 héttel a vetést

követően

A második mintavétel során külön értékeltük az egyes megmintázott selyemmályva

növények hajtásainak és gyökérzetének friss- és száraztömegét.

0,6
1. kísérlet 2. kísérlet
Gyökér frisstömeg (g/növény)

0,5

0,4

0,3

0,2

0,1

0
Kontroll N NP NPK PK K P NK

32. ábra. A műtrágyák hatása a selyemmályva gyökereinek frisstömegére 6 héttel a vetés után

A mért adatokból kitűnik, hogy a gyökérzet fejlődése volt a leginkább érzékenyebb az

alkalmazott műtrágyákra. Az első kísérletben a műtráygák növelték agyökér frisstömeget, a
kontroll friss gyökértömegével csaknem megegyező, illetve attól nagyobb értékeket mértünk.

73
Ebben az esetben az NP és az NPK kezelés is szignifikáns serkentő hatással bírt. Kiugró
eredményeket tapasztaltunk a foszfor és káliummal kezelt növények esetén. A kontrollhoz
képest a foszfor 353%-kal, a kálium 336%-kal, míg a két hatóanyag kombinációja 335%-kal
nagyobb átlagos friss gyökértömeget eredményezett. A nitrogén és a nitrogén-kálium kezelés
kivételével a kontrollhoz képest valamennyi kezelés esetén statisztikailag igazolható azok
pozitív hatása. A második kísérletben konszolidáltabb és az első vizsgálattól eltérő tendenciát
figyeltünk meg. A nitrogénes kezelések szignifikáns csökkentő, míg a nitrogént nem
tartalmazók matematikailag igazolható serkentő hatását tapasztaltuk a friss gyökértömegekre.
A két kísérlet között lényeges eltérések adódtak, ezért egyértelmű következtetést nem tudtunk
levonni a műtrágyák friss gyökértömegre gyakorolt hatásáról (32. ábra).
A légszáraz gyökértömeg értékelése jobb képet adhat a növények szárazanyag
produkciójáról és a két mérés összehasonlításával következetni lehet az esetlegesen a
selyemmályva növények víztartamában lévő különbségekre is, melyeket az alkalmazott
műtrágyák, illetve hatóanyagok is befolyásolhatnak.
A száraz gyökértömegek értékeléskor az első kísérletben a nagy egyedi szórások miatt
statisztikailag igazolható különbséget nem tudtunk kimutatni a kezelések között (33. ábra).

0,1 1. kísérlet 2. kísérlet

Gyökér száraztömeg (g/növény)

0,09
0,08
0,07
0,06
0,05
0,04
0,03
0,02
0,01
0
Kontroll N NP NPK PK K P NK

33. ábra. A műtrágyák hatása a selyemmályva gyökereinek száraztömegére 6 héttel a vetés után

A második kísérletben szintén magas SZD értéket számoltunk, amely a nagy szórások
következménye, de a kontrollhoz képest az ammónium-nitrát erősen csökkentette a gyökerek
száraztömegét, a gyökérzet szárazanyag tartalmát. A foszfor és a kálium serkentő hatása a
gyökér száraztömegre nem szignifikáns mértékű.

74
5.1.2.6. A műtrágyák hatása a selyemmályva levélterületére

A kísérletünk során a hajtások hossza és tömege mellett mértük a rajtuk található levelek
területét is.
A 2009-ben végzett kísérletben 4 héttel a vetést követően a kezelések átlagos levélterületei
között lényeges különbséget nem találtunk. A kontrollhoz képest ugyan az ammónium-nitrát
műtrágyát is tartalmazó kezelésekből mintázott selyemmályva növények átlagos levélterülete
kisebbnek bizonyult, de az alkalmazott 5%-os szignifikancia szinten statisztikailag igazolható
különbséget nem tudtunk kimutatni. A foszfor és kálium alkalmazásakor a növények
levélterülete meghaladta a kontrollét, de ebben az esetben sem sikerült igazolható különbséget
találnunk. A kontroll 17,7cm2/növény átlagos levélterületéhez képest jelentős eltérést nem
tapasztaltunk.
A második kísérlet már több sikert hozott. A kontrollban a selyemmályva átlagos
levélterülete 13,5cm2 volt. A nitrogén önállóan és más műtrágyákkal keverve kisebb átlagos
levélterületeket eredményezett. A csak ammónium-nitráttal kezelt növények esetén
mindösszesen 5cm2-nyi levélterületet mértünk. Ez a kezelés csökkentette leginkább a mért
paraméter értékét.

30 1. kísérlet 2. kísérlet

25
Levélterület (cm 2)

20

15

10

0
Kontroll N NP NPK PK K P NK

34. ábra. A műtrágyák hatása a selyemmályva levélterületére 4 héttel a vetés után

A kontrollhoz képest a nitrogénes kezelések kivétel nélkül matematikailag igazolható

mértékben kisebb áltagos levélterületet eredményeztek (34. ábra).

75
 A foszfor és a kálium együttesen alkalmazva növelte a levelek területét, de a kontrollhoz
képest jelentéktelen a különbség. A szuperfoszfát és a patentkáli önállóan levélterület növelő
hatású. A második kísérletben is a kálium az, amely a leginkább növelte a selyemmályva
levélterületét. Az önállóan alkalmazott foszfor és kálium levélterület növelő hatása
statisztikailag igazolható mértékű a kontrollhoz képest.
A második mintavételkor 2009-ben a nitrogén csökkentette a selyemmályva átlagos
levélterületét, de az adatok szórtsága miatt a különbség nem szignifikáns.
Az első mintavételhez képest a foszfor és kálium serkentő hatása markánsabban
jelentkezett. A kontrollban mért 40,4cm2 mellett a szuperfoszfátos kezelés 185%-kal, a
káliumos 176%-kal, míg a szupefoszfát és a patentkáli együtt 150%-kal nagyobb átlagos
levélterületet eredményezett. A csak szuperfoszfát műtrágyát tartalmazó tenyészedényekből
mintázott növények esetén mértük a legnagyobb értékeket, tehát ez a kezelés növelte
leginkább a levélterületet. A kontrollhoz képest a levélterület növelő hatás statisztikailag
igazolható (35. ábra).

1. kísérlet 2. kísérlet
100
90
80
Levélterület (cm 2)

70
60
50
40
30
20
10
0
Kontroll N NP NPK PK K P NK

35. ábra. A műtrágyák hatása a selyemmályva levélterületére a második értékeléskor

2010-ben az előző mintavételhez hasonlóan szintén nagyobb különbségek voltak az egyes

kezelések között. A kontroll növények átlagosan 35,5cm2-es levélterületet fejlesztettek. Az
ammónium-nitrát nagymértékben visszafogta a növények növekedését, amely a levelek
területében is megmutatkozott. Az említett műtrágya hatására csupán 11cm2-nyi asszimilációs
felület fejlődött ki, amely csak 32%-a a kontrollénak. Az ammónium-nitrát alkalmazása
minden esetben kisebb átlagos levélterületet eredményezett.

76
 A foszfor és a kálium a vártakkal megegyezően ebben a kísérletben is serkentő hatásúnak
bizonyultak. A legerőteljesebb növekedést és legnagyobb levélterület értékeket a patentkális
kezelésben mértünk. Szignifikáns különbség adódott a kontroll és a káliumos, illetve a
foszforos kezelések között.
Megállapíthatjuk, hogy az ammónium-nitrát a 200kg/ha N adagban erőteljesen visszafogta
a selyemmályva fejlődését. Ha a nitrogén mellett a foszfort és/vagy a káliumot is használtuk,
azok tompították ugyan a nitrogén hatását, de a kontrollhoz képest még mindig kisebb
értékeket mértünk. A foszfor és a kálium önállóan vagy keverve alkalmazva minden esetben
növelte az egyes paraméterek értékét. A selyemmályva esetében a kálium az a tápelem, amely
a 100kg/ha K2O mennyiségben a leginkább serkenti a növények fejlődését.

5.1.2.7. A műtrágyák hatása a selyemmályva tápanyagtartalmára

A tenyészedényekből a második mintavételkor eltávolított selyemmályva növények

fajlagos (%-os) tápanyagtartalmának meghatározásakor mértük azok nitrogén, foszfor, kálium
és kalcium tartalmát.
A 2009-ben végzett kísérletben a kezelések nem befolyásolták a selyemmályva nitrogén,
foszfor, kálium és kalcium tartalmát, nem tudtunk kimutatni igazolható különbséget. 2010-
ben az N és NP kezelésben szignifikánsan kisebb kálium, a PK és K kezelésekben
szignifikánsan nagyobb kálium és kalcium tartalmat mértünk. A két év adatait figyelembe
véve a műtrágyázás nem okozott egyértelmű különbséget a selyemmályva
tápanyagtartalmában. A selyemmályva fajlagos nitrogén tartalma 1,7-3% között mozgott. A
növény 0,43-0,61% foszfort, 1,26-3,35% káliumot és 1,6-2,7% kalciumot tartalmaz (12.
táblázat).

77
12. táblázat. A műtrágyázás hatása a selyemmályva tápanyagtartalmára

Kezelések N% K2O% P2O5% CaO%

Kontroll 2,30 2,77 0,49 2,19
N 2,48 2,72 0,57 2,09
NP 1,94 3,55 0,61 2,18
2009 NPK 1,98 2,62 0,54 2,06
PK 1,71 3,18 0,51 2,05
K 1,93 3,46 0,45 2,27
P 1,74 3,14 0,59 1,88
NK 2,05 2,41 0,54 2,27
SzD5% 0,6 1,15 0,13 0,68
Kontroll 2,32 2,12 0,43 1,78
N 2,09 1,26 0,47 1,57
NP 2,38 1,37 0,50 1,49
NPK 2,16 1,59 0,45 1,71
2010

PK 3,05 3,35 0,54 2,40

K 2,25 2,75 0,44 2,67
P 2,20 2,28 0,49 2,07
NK 2,51 1,97 0,43 2,05
SzD5% 1,04 0,61 0,13 0,54

78
5.2. Az allelopátia vizsgálatok eredményei

5.2.1. A laboratóriumi allelopátia bioteszt eredményei

5.2.1.1. A kivonatok hatása az őszi búza (Mv Magdaléna) tesztnövényre

Az őszi búza tesztnövény, Mv Magdaléna fajtával végzett kísérletek során megállapítottuk,

hogy a selyemmályva (Abutilon theophrasti) gyökérzetéből készített kivonatok mindkét
alkalmazott töménységben, a kivonószertől függetlenül serkentették tesztnövények
hajtásainak növekedését. A kontrollhoz képest (71,15mm) szignifikáns hajtásnövekedés
serkentő hatást a gyökerekből készített, csapvizes, 2,5%-os töménységű (101,4mm), valamint
az acetonos, illetve etanolos gyökérkivonatok esetén tapasztaltunk. A legerősebb
hajtásnövekedést serkentő hatást a selyemmályva gyökérzetének csapvizes, 2,5%-os kivonata
eredményezte 142,5%-kal.

110
100 Őszi búza hajtáshossz
90
80
70
60
50
40
30
20
10
hajtáshossz (mm)

0
Kontroll

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér

ABUTH csapvízes kivonat ABUTH acetonos kivonat ABUTH etanolos kivonat

36. ábra. A selyemmályva kivonatok hatása az őszi búza (Mv Magdaléna) hajtásnövekedésére

A donor növény leveles szárrészeiből készített kivonatok esetén az eredmények kevésbé

konszolidáltak. A gyökerek kivonataival ellentétben serkentő és gátló hatás egyaránt
mutatkozott. A szerves oldószeres kivonással készített oldatok a töménységtől függetlenül
serkentették a tesztnövény hajtásainak növekedését. Az acetonos kivonatok esetén nem,
viszont az etanolos kivonatok esetén matematikailag igazolható különbséget tapasztaltunk a
kontrollhoz képest. A legerősebb serkentő hatása a leveles szárrészekből készített kivonatok

79
közül a csapvizes 2,5%-os koncentrációjúnak volt, a hajtás hossza 117%-ra nőtt, a különbség
5%-os szignifikancia szint mellett statisztikailag igazolható.
Az alkalmazott kezelések közül csupán egy esetben tapasztaltunk gátló hatást. A
kontrollban fejlődő növények 71,15mm-es átlagos hajtáshosszához képest, a leveles
szárrészek, csapvizes töményebb koncentrációja drasztikusan csökkentette a búza hajtásainak
hosszát, ebben az kezelésben mindösszesen 13,75mm-es átlagos hajtáshosszúságot mértünk.
A gátló hatás mértéke több mint 80%, a különbség szintén szignifikáns (36. ábra).
Az akceptor növény gyökérhossz mérése során kevésbé egyértelmű eredményeket kaptunk.
Az őszi búza gyökérnövekedése érzékenyebben reagált az alkalmazott kezelésekre, mint a
hajtások növekedése. Az alkalmazott kezelések egy kivételtől eltekintve csökkentették a
gyökerek átlagos hosszúságát.
Minden kezelésben megfigyelhető, függetlenül, hogy szerves oldószert vagy csapvizet
használtunk kivonatkészítésre, hogy a hígabb extraktumok gyengébb, míg a töményebb
koncentrációjú kivonatok erősebb hatással bírtak. A kontroll növények gyökereinek átlagos
hosszúságához képest (103,15mm) a selyemmályva leveles szárrészeinek csapvizes, 5%-os
kivonatát tartalmazó Petri-csészékben a tesztnövények csupán átlagosan 15mm-es primer
gyökeret fejlesztettek. Az alkalmazott kivonat 85%-kal gátolta az őszi búza
gyökérnövekedését.
Statisztikailag igazolható gyökérnövekedés gátló hatást az őszi búza tesztnövény esetén a
következő kezelések hatására tapasztaltunk:
- ABUTH leveles szárrészeinek csapvizes, 2,5%-os (56%-os gátlás) és 5%-os
töménysége,
- a csapvizes, 5%-os gyökérkivonat (61%-os gátlás),
- valamint az etanollal készített extraktumok (37. ábra).

80
 125 Őszi búza gyökérhossz

100

75

50

25
gyökérhossz (mm)

0
Kontroll

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%
Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér

ABUTH csapvízes kivonat ABUTH acetonos kivonat ABUTH etanolos kivonat

37. ábra. A selyemmályva kivonatok hatása az őszi búza (Mv Magdaléna) gyökérnövekedésére

A hajtások és gyökerek hosszúságának változása mellett mértük a kezelésekben az őszi

búza csírázásának mértékét is. Csírázás serkentő hatást nem tapasztaltunk, a kontrollban
mértük a legnagyobb (77%) csírázási %-ot. A kivonatok mindegyike gátolta a csírázást, de a
kontrollhoz képest statisztikailag igazolható különbség (SzD5%= 8,05) a selyemmályva
leveles szárának és gyökerének csapvizes és etanolos, 5%-os, továbbá a leveles szárrészek
acetonos kivonatai esetén volt kimutatható. A legerősebben a csapvizes, leveles szárrészek
5%-os extraktuma vetette vissza a csírázást, több mint 25%-kal (13. táblázat).

13. táblázat. Az őszi búza (Mv Magdaléna) csírázási %-ának változása a kezelések hatására
ABUTH csapvizes kivonat ABUTH acetonos kivonat ABUTH etanolos kivonat
Kontroll

Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér

2,50% 5,00% 2,50% 5,00% 2,50% 5,00% 2,50% 5,00% 2,50% 5,00% 2,50% 5,00%
77 72 57 74 68 68 63 71 73 71 68 72 68

Az allelopátia biotesztekben a hajtás-, illetve a gyökérhossz különbségeit sok esetben a

csírázási % változásával magyarázzák. Lineáris korrelációt feltételezve az egyes ismétlések
csírázási %-ai, valamint az ismétlésenkénti átlagos hajtás-, illetve gyökérhosszai közötti
kapcsolatot elemeztük. A csírázási % és a mért paraméterek között csak nagyon gyenge
kapcsolatot tudtunk kimutatni. A csírázás mértékének eltérése csak nagyon kis %-ban
magyarázza a hajtások hosszának (R2=0,22), valamint a gyökerek hosszának (R2=0,27)
eltérését. Megállapítottuk tehát, hogy az őszi búza esetén a csírázási % lényegesen nem
befolyásolta sem a hajtás-, sem pedig a gyökérnövekedést. (38. ábra).

81
 A csírázási % és a növekedési paraméterek közti összefüggés
mm
140,00 Hajtáshossz Gyökérhossz

120,00
y gyökér= 2,2162x - 81,139
2
100,00 R = 0,2737

80,00

60,00

40,00

20,00
yhajtás = 1,4277x - 21,256
2
0,00
R = 0,2239
45 55 65 75 85
Csírázási %

38. ábra. Az őszi búza csírázási%-a és a növekedési paraméterek közti összefüggés

5.2.1.2. A kivonatok hatása a kukorica (PR35F38) tesztnövényre

A kukorica hajtáshosszát a kontrollhoz (59,6mm) képest egyik kezelés sem tudta

jelentősen növelni. A selyemmályva leveles szárrészeiből készített 2,5%-os, acetonos, illetve
etanolos kivonatok serkentőleg hatottak, de szignifikáns, statisztikailag igazolható
különbséget nem tudtunk kimutatni.

80
Kukorica hajtáshossz
70
60
50
40
30
20
10
hajtáshossz (mm)

0
Kontroll

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér

ABUTH csapvízes kivonat ABUTH acetonos kivonat ABUTH etanolos kivonat

39. ábra. A selyemmályva kivonatok hatása a kukorica (PR35F38) hajtásnövekedésére

Az előbb említett két kivételtől eltekintve valamennyi kezelés hatására csökkent a

tesztnövények hajtásainak hosszúsága. A legjelentősebb hajtásnövekedés gátlást a leveles

82
szárrészek, valamint a gyökérzet 5g szárított növényi rész/100ml csapvíz töménységű
kivonatai okozták. Az előbbi közel 42%-kal, míg az utóbbi több mint 39%-kal csökkentette a
kukorica tesztnövény hajtásainak növekedését. A különbségek az alkalmazott 5%-os
szignifikancia szinten matematikailag igazolhatóak. Szintén szignifikáns hajtásnövekedés
gátlást tapasztaltunk a selyemmályva gyökeréből készített etanolos és acetonok kivonatok
alkalmazása során is, valamint a leveles szárrészek 5%-os etanolos extraktuma szintén gátló
hatásúnak bizonyult.
Tendenciáját tekintve a kukorica tesztnövény átlagos hajtásnövekedését az kísérletben
használt kivonatok a kontrollhoz képest gátolták, csak két esetben állapítottunk meg
jelentéktelen serkentő hatást (39. ábra).

A kukorica gyökérnövekedését a hajtások növekedéséhez hasonlóan a leveles szár etanolos

és acetonos 2,5%-os koncentrációjú extraktumai nem befolyásolták jelentősen. A kontroll
átlagos gyökérhosszával (108,64mm) szinte megegyező értékeket (109,4mm és 109,6mm)
mértünk.
160
Kukorica gyökérhossz
140

120

100
gyökérhossz (mm)

80

60

40

20

0
Kontroll

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér

ABUTH csapvízes kivonat ABUTH acetonos kivonat ABUTH etanolos kivonat

40. ábra. A kezelések hatása a kukorica (PR35F38) gyökérnövekedésére

Az akceptor növény primer gyökereinek hosszúságát a selyemmályva gyökérzetéből

előállított 2,5%-os csapvizes kivonat erősen megnövelte. A kezelés hatására a négy ismétlés
átlagában véve a kukorica növények 132,3mm-es gyökereket fejlesztettek. A serkentő hatás a
kontrollhoz mérten közel 122%, a különbség statisztikailag igazolható. Gyökérnövekedés
serkentés a kukoricánál csak ebben a kezelésben volt mérhető (40. ábra).

83
 A további kivonatok mindegyike kisebb-nagyobb mértékben, de csökkent
gyökérnövekedést okozott. A leveles szárrészek csapvizes, 5%-os kivonatával kezelt
növényeken mértük a legerősebb gátló hatást (46%). De szintén jelentős hajtáshosszbeli
csökkenés volt megfigyelhető a selyemmályva gyökérzetéből, illetve leveles szárrészeiből
készített töményebb extraktumok alkalmazása esetén is. A 12 különböző kezelés közül 7
esetén szignifikáns, igazolható a különbség a kontrollhoz képest.

A csírázási % értékelése során azt tapasztaltuk, hogy az őszi búzához hasonlóan csírázás
serkentő hatással egyik kezelés sem bírt. A legmagasabb értéket a kontrollban mértük, itt a
négy ismétlés átlagában 80%-ot. Az 5%-os szignifikancia szint mellett (SzD5%= 10,6)
matematikailag igazolható csírázás gátló hatása a leveles szár 5%-os kivonatainak, illetve a
2,5%-os csapvizes kivonatának, továbbá az etanolos gyökérkivonatoknak volt. A legnagyobb
mértékben az etanol oldószerrel készített, 2,5g gyökérzet/100ml oldószer koncentrációjú
extraktum vetette vissza a kukorica csírázását. Ebben az esetben csak átlagosan 58%-os
csírázást tapasztaltunk (14. táblázat).

14. táblázat. A kezelések hatása a kukorica (PR35F38) csírázási %-ára

ABUTH csapvizes kivonat ABUTH acetonos kivonat ABUTH etanolos kivonat
Kontroll

Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér

2,50% 5,00% 2,50% 5,00% 2,50% 5,00% 2,50% 5,00% 2,50% 5,00% 2,50% 5,00%
80 69 69 70 76 76 67 73 70 77 68 58 66

A kukoricánál is vizsgáltuk a csírázási %, valamint a hajtások és primer gyökerek

növekedése közti kapcsolatot. Az összehasonlított paraméterek között csak igen laza, pozitív
lineáris korrelációt tudtunk kimutatni, de az alacsony R2 értékek miatt ez a hatás elenyésző .A
csírázási % változása tehát a kukorica esetében sem vonta maga után hajtások, valamint a
primer gyökerek hosszának változását. A csírázás mértéke nem befolyásolta a kukorica
növekedését, illetve a kezelések közti különbségeket (41. ábra).

84
 A csírázási % és a kukorica növekedséi
mm
paraméterei közti összefüggés
160
Hajtáshossz Gyökérhossz
140
ygyökér = 0,9427x + 22,582
120 2
R = 0,1249
100
80
60
40
yhajtás = 0,3147x + 28,475
20
R2 = 0,066
0
55 65 Csírázási % 75 85

41. ábra. A kukorica csírázási %- a és a növekedési paraméterek közti összefüggés

5.2.1.3. A kezelések hatása a tavaszi zab (Mv Pehely) tesztnövényre

A tavaszi zab a kontroll, tehát csak csapvizet tartalmazó Petri-csészékben átlagosan

174,4mm-es hajtásokat növesztett. Ehhez képest a csapvízzel készített kivonatok mindegyike
jelentős mértékben gátolta a zab növények hajtásainak növekedését. A selyemmályva leveles
szárrészeinek 2,5%-os kivonata 28.5%-kal, míg az 5g növényi rész/100ml csapvíz töménység
közel 76%-kal vetette vissza a zab hajtásnövekedését. A gyökérzetből készített kivonatok
szintén erős gátló hatásúnak bizonyultak, a hígabb extraktum gátló hatásának mértéke 15%, a
töményebb kivonaté csaknem 73%. A kontrollban mért zab hajtáshosszakhoz képest
valamennyi csapvizes kivonat hatására statisztikailag igazolhatóan kisebb hajtáshosszakat
mértünk. Jelentős, igazolható gátló hatása a leveles szárrészek 2,5%-os, valamint a gyökérzet
5%-os acetonos kivonatainak volt.
Az alkalmazott kezelések közül egyik esetben sem tapasztaltuk a hajtások növekedésének
serkentését. Az etanol oldószerrel előállított kivonatok nem befolyásolták a tavaszi zab
hajtásainak hosszúságát (42. ábra).
A zab gyökereinek növekedése a kukoricához hasonlóan erősebben reagált az alkalmazott
kezelésekre, mint a hajtások növekedése.

85
 Zab hajtáshossz
220
200
180

hajtáshossz (mm) 160

140
120
100
80
60
40
20
0
2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%
Kontroll

Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér

ABUTH csapvízes kivonat ABUTH acetonos kivonat ABUTH etanolos kivonat

42. ábra. A kezelések hatása a tavaszi zab (Mv Pehely) hajtásnövekedésére

A csapvizes 2,5%-os gyökérkivonat szignifikánsan növelte a zab primer gyökereinek

hosszúságát. A bekövetkező változás számottevő, közel 122%. A kontroll növények átlagos
gyökérhosszával (108,6mm) szemben ebben az esetben 132,3mm-es gyökérhosszakat
mértünk.
A donor növény leves szárrészeinek 2,5%-os, szerves oldószeres extraktumai nem
befolyásolták a zab primer gyökereinek hosszát.

Zab gyökérhossz
160

140

120
gyökérhossz (mm)

100

80

60

40

20

0
2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%

2,50%

5,00%
Kontroll

Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér

ABUTH csapvízes kivonat ABUTH acetonos kivonat ABUTH etanolos kivonat

43. ábra. A kezelések hatása a tavaszi zab (Mv Pehely) gyökérnövekedésére

86
 Az említett három kezeléstől (egy serkentő, és két közömbös) eltekintve a kivonatok gátló
hatásúnak bizonyultak. 5%-os szignifikancia szint mellett a következő kezelések bizonyultak
matematikailag igazolhatóan gátló hatásúnak:
- a selyemmályva leveles szárának 5%-os csapvizes kivonata,
- a gyökérzet 5%-os csapvizes kivonata,
- az acetonos gyökérkivonatok mindkét alkalmazott koncentrációban,
- illetve az acetonos leveles szár kivonata 5%-os töménységben,
- továbbá az etanolos gyökérkivonatok és
- az etanolos leveles szár kivonat 5g növényi rész/100ml oldószer töménységben.
A legerősebb gyökérnövekedés gátlást a zab növényeknél az Abutilon szárított, leveles
szárrészeiből készített 5%-os csapvizes kivonatos kezelésben mértük, amely 46%-kal vetette
vissza a primer gyökerek növekedését. Így ebben a kezelésben csak 58,6mm-es átlagos
gyökérhosszúságot tudtunk mérni (43. ábra).

15. táblázat. A kezelések hatása a tavaszi zab (Mv Pehely) csírázási %-ára
ABUTH csapvízes kivonat ABUTH acetonos kivonat ABUTH etanolos kivonat
Kontroll

Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér Leveles szár Gyökér

2,50% 5,00% 2,50% 5,00% 2,50% 5,00% 2,50% 5,00% 2,50% 5,00% 2,50% 5,00%
67 66 60 64 63 65 61 68 69 55 61 66 60

A csírázási % értékelésénél a zab esetében lényeges különbséget nem tapasztaltunk ez

egyes kezelések között. Egy kivétellel a kísérletben használt kivonatok nem befolyásolták a
tavaszi zab csírázásának mértékét. Az etanol oldószeres, a selyemmályva leveles szárát
tartalmazó kivonat azonban statisztikailag igazolható mértékben csírázás gátlónak bizonyult,
de ebben az esetben is 55% feletti csírázásról beszélhetünk (SzD5%=9,7) (15. táblázat).

A csírázási %, illetve a növekedési paraméterek közti összefüggés tanulmányozása során is

bebizonyosodott, hogy az értékelt adatok között összefüggés nincs. A tavaszi zab (Mv Pehely)
tesztnövény esetében tapasztaltuk a legkisebb R2 értékeket (0,0021 és 0,0013). Tehát
kijelenthetjük, hogy a hajtáshosszbeli és gyökérhosszbeli különbségeket az egyes kezelések
között nem a csírázás mértéke határozza meg, nagy százalékban más tényező, vagy tényezők
eredménye (44. ábra).

87
 mm A csírázási % és a tavaszi zab növekedséi
250
paraméterei közti összefüggés
Hajtáshossz Gyökérhossz
200

150

100

50
ygyökér = 0,1463x + 79,934 yhajtás = -0,2436x + 160,36
2 2
R = 0,0021 R = 0,0013
0
40 60 Csírázási % 80

44. ábra. A tavaszi zab csírázási %-a és a növekedési paraméterek közti összefüggés

Összefoglalva elmondható, hogy az alkalmazott kivonatok közül a selyemmályva szárított,

leveles szárrészeiből készített csapvizes extraktum, 5g növényi rész/100ml csapvíz
töménységben kivétel nélkül szignifikánsan csökkentette a tesztnövények hajtás- és
gyökérnövekedését. Tendenciáját tekintve a leveles szárrészek kivonatai gátló, míg a
gyökerekből készített kivonatok serkentő, vagy közömbös hatásúak. A tesztnövények
gyökérnövekedése érzékenyebben reagált a kezelésekre. A felhasznált kivonatok
koncentrációjának emelkedésével általában a gátló hatás is erősödött, a hatás milyensége a
koncentráció függvénye is. Allelopátiás szempontból a csapvizes kivonás nagyobb
jelentőségű. Az eredményeket a tesztnövények csírázásának mértéke döntően nem
befolyásolta.

5.2.2. Az üvegházi tenyészedényes allelopátia vizsgálat eredményei

Az üvegházi tenyészedényes vizsgálataink során az allelopátia természetes körülmények

között nagyobb valószínűséggel megjelenő formáját tanulmányoztuk, a tesztnövények
talajába kevertük a selyemmályva növény szárított leveles szármaradványait, illetve
gyökérzetét. A tesztnövények vetése után négy, valamit nyolc héttel mintát vettünk, és mértük
az akceptor növények hajtásainak és gyökérzetének hosszát, azok friss- illetve a
száraztömegét, továbbá az átlagos levélterületet.

88
5.2.2.1. A talajba kevert selyemmályva növénymaradványok hatása az őszi
búza (Mv Magdaléna) tesztnövényre

A közvetlenül vetés előtt a tenyészedény talajába 50g/kg talaj mennyiségben kevert leveles
szárrészek az első értékeli időpontban (4 héttel a vetés után) jelentősen visszafogták a búza
növények fejlődését. A kontrollban mért átlagos növénymagasság (415,5mm) mellett
mindösszesen körülbelül 200mm-es magasságot mértünk, ez 52,5%-kal elmarad a kontrollhoz
képest. A talajba kevert növényi maradvány (leveles szár) mennyiségének növelése
drasztikusan csökkentette az őszi búza növekedését. Gyenge növényeket találtunk, melyek
alig több mint 100mm-es hajtásokat növesztettek. Az elegendő öntözés ellenére a növények
szemmel láthatóan vízsztresszben szenvedtek.

600
Őszi búza
500
1. mintavétel 2. mintavétel
Hajtáshossz (mm)

400

300

200

100

0
Kontroll 50g ABUTH 100g ABUTH 25g ABUTH 50g ABUTH
leveles szár leveles szár gyökér gyökér

45. ábra. A talajba kevert növénymaradványok hatása az őszi búza (Mv Magdaléna) hajtásnövekedésére

89
 46. ábra. A talajba kevert szármaradványok hatása az őszi búza tesztnövényre 4 héttel a vetés után

A második értékeléskor (8 héttel vetés után) a kevesebb növényi szármaradványt

tartalmazó edényekben a növények jelentős magasságbeli változást értek el a korábbi
mintavételkor mértekhez képest, de a kontrollhoz képest még így is alul maradtak. A kontroll,
és a 100g ABUTH leveles szárrészeket tartalmazó edényekben fejlődő tesztnövények
magassága a két mintavételi időpont között lényegében nem változott, a köztük tapasztalt
különbségek a kísérlet végéig fennmaradtak.
Megállapítottuk, hogy a talajba keverve a selyemmályva szárított föld feletti részei
jelentősen gátolják az őszi búza hajtásnövekedését. A kezdeti fejlődésre gyakorolt gátló hatás
szembetűnőbb. A kisebb koncentráció esetén a kezdeti fejlődés lassabbnak bizonyult, később
azonban a kontroll és a kezelt növények (45.; 46. ábra) közti különbségek csökkentek. A
selyemmályva talajba kevert föld feletti, szárított növénymaradványainak jelentős növekedés
gátló hatása van az őszi búza tesztnövényre. Mindkét alkalmazott koncentráció esetén és
mindkét mintavételi időpontban a kontrollhoz képest szignifikánsan kisebb átlagos
növénymagasságokat, hajtáshosszakat mértünk.
A hajtások hosszában lényeges változás nem volt mérhető azokban a kezelésekben, ahol a
donor növény szárított gyökérzetét 50g/kg talaj mennyiségben alkalmaztuk. Bár a kezelés

90
hatására nagyobb átlagos hajtáshosszakat mértünk, de a serkentő hatás statisztikailag nem
igazolható. A kisebb töménység esetén (2,5%) az első mintavételkor kisebb
növénymagasságot mértünk, de a második értékelés idejére a fennálló különbség megszűnt,
sőt enyhe serkentést tapasztaltunk, a különbségek statisztikailag nem igazolhatók.
A hajtásnövekedés mellett a tesztnövények gyökereinek hosszát is mértük az egyes
kezelésekben. A selyemmályva leveles szárrészeinek erős gyökérnövekedés gátló hatása is
bebizonyosodott. Mindkét kezelés 5%-os szignifikancia szinten, matematikailag igazolható
mértékben gátolta a búza gyökereinek fejlődését. A magasabb koncentráció alkalmazása
során, az eltávolított tesztnövényeken csak gyökérkezdeményeket, 5-6 mm-es fejletlen primer
gyökereket láttunk. Azt tapasztaltuk, hogy a donor növény föld feletti részeinek maradványai
a talajban erős gyökérnövekedés gátló hatást fejtenek ki az őszi búza esetében. A
gyökérfejlődés csaknem teljes elmaradt.
A selyemmályva szárított gyökérzete a talajba keverve lényeges változást nem okozott a
tesztnövények gyökérnövekedésében, egy kivételtől eltekintve az ezekből a kezelésekből
származó búza növények igazolható mértékben nem tértek el a kontrolltól. A 25g szárított
gyökérzetett tartalmazó tenyészedényekben szignifikánsan kisebb gyökérhosszakat mértünk, a
magasabb koncentráció esetén ilyen hatást nem tapasztaltunk (16. táblázat).
A kísérletünk során a selyemmályva leveles szárrészeinek talajba keverése a hajtások
hosszának radikális gátlása mellett csökkentette azok friss- és száraztömegét. A második
mintavételkor a nagy egyedi szórások miatt az alacsonyabb koncentrációnál igazolható
különbséget nem tudtunk kimutatni. Ezt leszámítva a mért különbségek statisztikailag
igazolhatóak. A gyökerek friss- és száraztömegében a kontrollhoz képest lényeges
különbséget nem mértünk. Egy esetben, 8 héttel a vetést követően az 50g szármaradványt
tartalmazó kezelésnek volt igazolható gátló hatása az őszi búza gyökereinek száraztömegére.
A leveles szár talajba keverése kivétel nélkül csökkentette a búza levélterületét, függetlenül a
talajba kevert növénymaradványok mennyiségétől. Mindkét mintavétel során a kontrollhoz
képest lényegesen kisebb levélterületet mértünk, a különbségek minden esetben statisztikailag
igazolhatóak 5%-os szignifikancia szinten (47. ábra)
A talajba kevert selyemmályva gyökérzet ugyan lényeges változás nem okozott sem a
növénymagasságban, sem pedig a gyökerek hosszában, de a többi növekedési paraméter
esetén serkentő hatás volt megfigyelhető. Az 50g mennyiségű talajba kevert Abutilon
gyökérzet 5%-os szignifikancia szinten matematikailag igazolható módon nagyobb átlagos
levélterületet (47. ábra), hajtás- és gyökér friss-, illetve száraztömeget eredményezett (16.
táblázat). Bár a növények magasságában nem voltak különbségek a kontrollhoz képest, a

91
növények mégis erősebben fejlődtek, amely a tömeg, valamint a levélterület mérés
eredményeiből is kitűnik. Feltételezhető, hogy a gyökérből az öntözővízzel kimosódó
serkentő hatású allelokemikáliák a felelősek ezért a hatásért, de nagyobb a valószínűsége,
hogy a talajba kevert gyökérmaradványokat a tesztnövények tápanyagként hasznosították.

Őszi búza
45
1. mintavétel 2. mintavétel
Levélterület (cm 2/növény)

40
35
30
25
20
15
10
5
0
Kontroll 50g ABUTH 100g ABUTH 25g ABUTH 50g ABUTH
leveles szár leveles szár gyökér gyökér

47. ábra. A talajbe kevert növénymaradványok hatása az őszi búza (Mv Magdaléna) levélterületére

16. táblázat. A talajba kevert növénymaradványok hatása az őszi búza (Mv Magdaléna) növekedésére
100g
25g 50g
Mért 50g ABUTH ABUTH
Mintavétel Kontroll ABUTH ABUTH SzD5%
tulajdonság leveles szár leveles
gyökér gyökér
szár
Hajtáshossz 1. mintavétel 415,50 197,25 109,00 386,25 423,75 24,62
(mm) 2. mintavétel 401,25 260,65 93,85 410,75 448,25 53,09
Gyökérhossz 1. mintavétel 89,75 33,75 5,65 84,00 101,75 18,25
(mm) 2. mintavétel 298,50 89,14 5,86 227,25 261,75 37,52
Levélterület 1. mintavétel 20,94 8,65 3,24 21,83 27,70 2,40
2
(cm ) 2. mintavétel 19,99 11,51 1,61 22,34 34,69 5,69
Hajtás friss 1. mintavétel 0,523 0,188 0,074 0,536 0,721 0,084
tömeg
(g/növény) 2. mintavétel 0,578 0,346 0,031 0,926 1,463 0,331
Hajtás száraz 1. mintavétel 0,094 0,031 0,015 0,094 0,128 0,016
tömeg
(g/növény) 2. mintavétel 0,123 0,048 0,013 0,162 0,232 0,035
Gyökér friss 1. mintavétel 0,089 0,110 0,026 0,120 0,173 0,046
tömeg
(g/növény) 2. mintavétel 0,287 0,164 0,000 0,954 1,021 0,176
Gyökér száraz 1. mintavétel 0,016 0,016 0,008 0,024 0,031 0,006
tömeg
(g/növény) 2. mintavétel 0,097 0,038 0,000 0,124 0,156 0,051

92
 A selyemmályva föld feletti részei a talajba kerülve tendenciáját tekintve inkább gátló, míg
a gyökérzete serkentő hatású az őszi búza növekedésére. Meg kell említeni, hogy a talajba
kevert szárított selyemmályva gyökérzet a búza növénymagasságát és gyökérhosszát nem
befolyásolta, ellenben jelentősen növelte annak hajtás és gyökértömegét, illetve levélterületét.

5.2.2.2. A talaljba kevert selyemmályva növénymaradványok hatása a

kukorica (PR35F38) tesztnövényre

A kukoricánál az első mintavétel alkalmával a kontrollban átlagosan 338mm-es

hajtáshosszakat mértünk. A selyemmályva leveles szármaradványa 50g/kg talaj
mennyiségben az első mérés idején jelentősen nem befolyásolta a növények magasságát, a
hajtások hosszúságát. A kontrolltól statisztikailag igazolható mértékű eltérést nem
tapasztaltunk. A magasabb koncentráció azonban már erős gátló hatással bírt. 100g talajba
kevert selyemmályva hajtás jelentősen visszafogta a kukorica növekedését 4 héttel a vetést
követően.
Az őszi búzánál tapasztaltakkal megegyező tünetek jelentkeztek, a fiatal kukorica
növények vízstresszben szenvedtek, „furulyáztak”, sárgultak. A talajba kevert selyemmályva
leveles szármaradvány a magasabb koncentrációban közel 63%-kal fogta vissza a
hajtásnövekedést az első mérés idején, 4 héttel a vetést követően. A második mintavételkor a
kisebb töménységű talaj – leveles szármaradvány mennyiség lényegesen megnövelte a
növények magasságát. 150mm-rel nagyobb átlagos hajtáshosszakat mértünk a kontrollhoz
képest, amely különbség statisztikailag - az alkalmazott 5%-os szignifikancia szinten –
igazolható (48. ábra).

700
Kukorica 1. mintavétel 2. mintavétel
600
Hajtáshossz (mm)

500

400

300

200

100

0
Kontroll 50g ABUTH 100g ABUTH 25g ABUTH 50g ABUTH
leveles szár leveles szár gyökér gyökér

48. ábra. A talajba kevert növénymaradványok hatása a kukorica (PR35F38) hajtásnövekedésére

93
 A serkentő hatás mértéke 137%. Míg a kisebb koncentráció erős serkentő, addig a 100g
növényi maradványt tartalmazó kezelés drasztikus gátló hatását tapasztaltuk. 8 héttel a vetés
után, ezen kezelésben fejlődő növények elszáradtak, értékelhető minta nem állt rendelkezésre.
Mindkét mérés során a 100g szármaradvány/kg talaj koncentrációnak matematikailag
igazolható mértékű volt hajtásnövekedést gátló hatása (48. ábra).

Kukorica
120
1. mintavétel 2. mintavétel
Levélterület (cm 2/növény)

100

80

60

40

20

0
Kontroll 50g ABUTH 100g ABUTH 25g ABUTH 50g ABUTH
leveles szár leveles szár gyökér gyökér

49. ábra. A talajba kevert növénymaradványok hatása a kukorica (PR35F38) levélterületére

A leveles szárrészek talajba keverése a gyökerek hosszára is hasonló képen hatott, mint az
a növények magasságánál tapasztaltuk. Az első mintavételkor a kisebb mennyiségű
növénymaradvány szignifikáns gátló, míg később serkentő hatását detektáltuk. A magasabb
koncentráció esetén a tenyészedényekből eltávolított tesztnövényeken csak pár centimétéres
(18mm) primer gyökerek fejlődtek, a gátló hatás jelentős, szignifikáns a kontrollhoz képest
(17. táblázat, 50. ábra).
A kisebb töménység jellemzően növelte a levélterületet. Szignifikáns serkentő hatást
tapasztaltunk a második méréskor, de statisztikailag igazolható volt a különbség a második
értékeléskor a hajtás friss- és száraztömeg, valamint a kísérlet egésze során a gyökér
frisstömegek esetén is (17. táblázat; 49. ábra).

94
 50. ábra. A talajba kevert növénymaradványok hatása a kukorica tesztnövényen az első értékeléskor

Megállapíthatjuk, hogy a selyemmályva leveles szárrészeiből a csapadékkal, öntözővízzel

kimosódó allelokemikáliák jellemzően gátló hatásúak a kukorica növekedésére. A kémiai
anyagok elbomlása után, azonban a tesztnövény a bomló növénymaradványokat
tápanyagforrásként hasznosította. A donor növény szárított, leveles szármaradványai 100g/kg
talaj mennyiségben jelentősen gátolják a kukorica fejlődését, a tesztnövények a kelés után
röviddel elhaltak, a gyökérnövekedés, ezáltal a vízfelvétel gátoltsága miatt.
A talajba kevert selyemmályva gyökérzet mindkét kezelésben és mindkét mérés során
serkentő hatásúnak bizonyult a kukorica növények hajtásnövekedésére (48. ábra), a hajtások
friss- és száraztömegére (17. táblázat), valamint a levélterületre (49. ábra). A mért adatok 5%-
os szignifikancia szinten kivétel nélkül statisztikailag igazolhatóak. Tehát a talajba kevert
selyemmályva szárított gyökérzet 25g, illetve 50g/kg talaj mennyiségben alkalmazva serkenti
a kukorica hajtásnövekedését.
A gyökerek hosszának és tömegének mérése során ilyen egyértelmű serkentő hatást nem
volt kimutatható. A kontrollhoz képest ugyan mindkét mérés során nagyobb átlagos
gyökérhosszúságot vettünk fel, de matematikailag igazolható különbséget csak 8 héttel a

95
vetést követően tudtunk kimutatni. A kukorica gyökérzetének friss- és száraztömegében
jelentős különbségek nem álltak fenn a kezelések és kontroll között (17. táblázat).
Az Abutilon theophrasti föld feletti, leveles szárrészei a talajban nagyobb mennyiségben
gátló hatást fejtenek ki a kukorica növekedésére. Az allelokemikáliák elbomlása után,
azonban a kukorica az elhalt és bomló szármaradványokat tápanyagként hasznosíthatta. A
donor faj gyökérmaradványai jellemzően serkentőleg hatottak a mért paraméterek
mindegyikére. Mindkét töménység alkalmazása során már az első mintavételkor is nagyobb
értékeket mértünk, tehát nem tapasztaltuk a kezdeti gátló, majd a későbbi serkentő hatást. A
selyemmályva gyökérmaradványa a talajban serkentette a kukorica növények fejlődését (50.
ábra).

17. táblázat. A talajba kevert növénymradványok hatása a kukorica (PR35F38) növekedésére

100g
25g 50g
Mért 50g ABUTH ABUTH
Mintavétel Kontroll ABUTH ABUTH SzD5%
tulajdonság leveles szár leveles
gyökér gyökér
szár
Hajtáshossz 1. mintavétel 338,25 304,75 125,63 391,25 427,25 38,61
(mm) 2. mintavétel 400,50 547,75 0,00 483,75 538,70 68,27
Gyökérhossz 1. mintavétel 141,00 84,50 18,02 157,25 155,50 20,28
(mm) 2. mintavétel 167,75 200,50 0,00 246,25 322,50 64,26
Levélterület 1. mintavétel 44,70 51,63 11,21 61,28 71,52 7,70
2
(cm ) 2. mintavétel 48,96 93,95 0,00 71,00 86,56 18,29
Hajtás friss 1. mintavétel 1,55 1,80 0,46 2,35 2,98 0,28
tömeg
(g/növény) 2. mintavétel 2,01 5,10 0,00 3,37 4,72 1,09
Hajtás száraz 1. mintavétel 0,28 0,34 0,13 0,46 0,66 0,08
tömeg
(g/növény) 2. mintavétel 0,29 0,57 0,00 0,47 0,64 0,14
Gyökér friss 1. mintavétel 0,72 1,21 0,51 0,86 1,03 0,34
tömeg
(g/növény) 2. mintavétel 1,44 2,81 0,00 2,15 3,22 0,91
Gyökér száraz 1. mintavétel 0,16 0,09 0,05 0,16 0,17 0,08
tömeg
(g/növény) 2. mintavétel 0,44 0,46 0,00 0,39 0,59 0,14

5.2.2.3. A talajba kevert selyemmályva növénymaradványok hatása a tavaszi

zab ( Mv Pehely) tesztnövényre

A búzánál és kukoricánál tapasztalt eredményekhez hasonlóan a tavaszi zab esetén is

megfigyeltük az alkalmazott kezelések serkentő és gátló hatását.
A selyemmályva leveles szárrészei 50g mennyiségben a talajba keverve kezdetben gátolták
a zab hajtásainak növekedését. A kontroll 312,75mm-es átlagos hajtásai mellett, ebben a
kezelésben csak 165,5mm-es hajtásokat mértünk. A gátló hatás 47%. A második értékelés

96
során azonban a 50g selyemmályva leveles szár/ kg talaj kezelésben lényegesen nagyobb
értékeket, átlagosan 523mm-es növénymagasságot felvételeztünk. A kezdeti gátló és a
későbbi serkentő hatás is statisztikailag igazolható (51. ábra). Ezt a tendenciát mutattuk ki a
hajtás tömeg és a levélterület mérés eredményeként is. Az alkalmazott alacsonyabb
mennyiségben a leveles szárrészek négy héttel a vetést követően még szignifikánsan
csökkentették a zab levélterületét (52. ábra), a hajtások friss- és száraztömegét, illetve a
gyökerek hosszúságát is, később az említett paraméterek mindegyikénél statisztikailag
igazolható a serkentő hatás mértéke (18. táblázat).

600
1. mintavétel 2. mintavétel
Zab
500
Hajtáshossz (mm)

400

300

200

100

0
Kontroll 50g ABUTH 100g ABUTH 25g ABUTH 50g ABUTH
leveles szár leveles szár gyökér gyökér

51. ábra. A talajba kevert növénymaradványok hatása a tavaszi zab (Mv Pehely) hajtásnövekedésére

A kétszeres mennyiségben a talajba kevert szárrészek a másik két tesztnövénynél

tapasztaltakhoz hasonlóan nagymértékben gátolták a zab, mint akceptor növény fejlődését. A
fiatal tesztnövények szintén vízhiányban szenvedtek, holott a többi kezeléssel megegyező
mennyiségű öntözővizet megkapták. A mintavételkor eltávolított tesztnövényeken csak
mindösszesen 90mm-es hajtásokat mértünk (51. ábra). Az elvetett zabszemek megduzzadtak,
a hajtások kifejlődtek, de a primer gyökerek kialakulása teljesen elmaradt. A 100g szárított,
selyemmályva leveles szármaradvány 1kg talajba keverése esetén a tavaszi zab (Mv Pehely)
gyökérnövekedése 100%-ban gátolt volt. A csírázás kezdetén a mag megduzzadásával felvett
vízmennyiség csupán a hajtások 90mm-es nagyságig való fejlődéséhez bizonyult
elegendőnek, a későbbiekben a vízfelvétel gátoltsága miatt a tesztnövények elszáradtak. A
második mintavétel idejére értékelhető növény nem állt rendelkezésre.

97
 A selyemmályva talajbeli gyökérmaradványai az alkalmazott mennyiségekben a már
korábban tapasztaltakkal megegyezően, tendenciáját tekintve szintén serkentő hatásúnak
bizonyultak.

Zab
80
1. mintavétel 2. mintavétel
/növény)

70
60
2

50
Levélterület (cm

40
30
20
10
0
Kontroll 50g ABUTH 100g ABUTH 25g ABUTH 50g ABUTH
leveles szár leveles szár gyökér gyökér

52. ábra. A talajba kevert növénymaradványok hatása a tavaszi zab (Mv Pehely) levélterületére

18. táblázat. A talajba kevert növénymaradványok hatása a tavaszi zab (Mv Pehely) növekedésére
100g
25g 50g
Mért 50g ABUTH ABUTH
Mintavétel Kontroll ABUTH ABUTH SzD5%
tulajdonság leveles szár leveles
gyökér gyökér
szár
Hajtáshossz 1. mintavétel 312,75 165,50 90,75 328,50 337,50 35,11
(mm) 2. mintavétel 338,50 523,00 0,00 382,00 416,25 48,18
Gyökérhossz 1. mintavétel 47,13 18,75 6,25 52,00 57,75 7,93
(mm) 2. mintavétel 138,75 210,00 0,00 158,25 152,50 41,73
Levélterület 1. mintavétel 20,59 7,43 2,95 20,33 21,65 4,78
2
(cm ) 2. mintavétel 21,03 63,29 0,00 35,43 40,09 8,75
Hajtás friss 1. mintavétel 0,52 0,17 0,08 0,56 0,65 0,12
tömeg
(g/növény) 2. mintavétel 0,75 3,44 0,00 1,27 1,72 0,56
Hajtás száraz 1. mintavétel 0,06 0,02 0,02 0,07 0,07 0,01
tömeg
(g/növény) 2. mintavétel 0,14 0,43 0,00 0,19 0,25 0,08
Gyökér friss 1. mintavétel 0,08 0,10 0,01 0,10 0,19 0,06
tömeg
(g/növény) 2. mintavétel 0,23 0,80 0,00 0,42 0,49 0,18
Gyökér száraz 1. mintavétel 0,02 0,02 0,01 0,03 0,04 0,02
tömeg
(g/növény) 2. mintavétel 0,07 0,20 0,00 0,09 0,17 0,07

98
 Az alábbi kezelésekben és mért paraméterekben tudtunk matematikailag igazolható
serkentő hatást kimutatatni 5%-os szignifikancia szinten:
- hajtáshossz (2. mintavétel), 50g selyemmályva leveles szár/kg talaj (123%) (51. ábra),
- gyökérhossz (1. mintavétel), 50g selyemmályva leveles szár/kg talaj (122,5%) (18.
táblázat),
- levélterület (2. mintavétel), 25g és 50g selyemmályva leveles gyökér/kg talaj (168,5%,
valamint 190,5%) és 50g szármaradvány/kg talaj (52. ábra),
- hajtás frisstömeg (1. és 2. mintavétel), 50g selyemmályva leveles szár/kg talaj (125%
és 229%),
- hajtás száraztömeg (2. mintavétel), 50g selyemmályva leveles szár/kg talaj (179%),
- gyökér frisstömeg (1. mintavétel), 50g selyemmályva leveles szár/kg talaj (237,5%),
- gyökér frisstömeg (1. és 2. mintavétel), 25g és 50g selyemmályva leveles szár/kg talaj
(183%, illetve 213%), valamint
- gyökér száraztömeg (2. mintavétel), 50g selyemmályva leveles szár/kg talaj (243%)
(18. táblázat).

A tavaszi zab tesztnövény esetében is megmutatkozott, hogy a gátló, illetve a serkentő

hatás is a donor növény koncentrációjától függő tulajdonság. Az Abutilon theophrasti leveles
szárrészeinek maradványai a talajba keverve kisebb mennyiségben kezdetben gátló, később
serkentő, nagyobb mennyiségben egyértelműen gátló hatásúnak bizonyult a tavaszi zab
tesztnövény esetén. A donor faj gyökérzetének talajba keverésével szinte kivétel nélkül
növekedésserkentő hatást értünk el.

99
5.2.3. A selyemmályva fitokémiai jellemzőinek azonosítására irányuló
vizsgálat eredményei

5.2.3.1. Az SPME-GC/MS analízis eredménye

Az SPME-GC/MS műszeres analitikai módszerrel három ismétlésben végeztük a

növényminták vizsgálatát. A minta három megismételt analízise (53.; 54., 55. ábra) jól
érzékelteti, hogy igen hasonló értékek jellemzik a mintát, bizonyítva a módszer
megbízhatóságát.

53. ábra: Abutilon theophrasti 1. minta SPME GC/MS spektruma*1

54. ábra: Abutilon theophrasti 2. minta SPME GC/MS spektruma*

1
A komponensek TIC (total ion chromatogram) kromatográfiás aránya (értelmezést lásd az 19. táblázatban)

100
 55. ábra: Abutilon theophrasti 3. minta SPME GC/MS spekrtuma*

19. táblázat: Az Abutilon theophrasti leveles szárának SPME-GC/MS analízise – a komponensek TIC-
kromatográfiás aránya (spektrum-könyvtárban azonosított és ismeretlen vegyületek)

Retenciós Molekula
idő 1. 2. 3. tömeg
KOMPONENSEK
tR min minta minta minta Molecular
weight
3,73 Hexanal 15,1 15,1 14,1 100
3,55 Ismeretlen 1,9 1,9 4
4,32 2-hexen-1-ol 2,3 2,3 2,9 98
4,61 Hexilalkohol 3,1 3,1 4,1 102
5,49 Ismeretlen 1,7 1,7 1,6
6,61 Benzaldehid 4,4 4,4 5,8 106
6,93 1-okten-3-ol 3,1 3,1 4 128
7,03 Metilhepten-2-on 4,3 4,3 4,8 126
7,14 Ismeretlen 1,3 1,3 1,4
7,44 Oktanal 1,1 1,1 0,9 128
7,61 Hexilacetát 1,8 1,8 4,1 144
7,75 Diklórbenzol 2,2 2,2 3,3 146
7,82 Oktilacetilén 4,7 4,7 5,4 138
8,03 Limonen 4,9 4,9 7,5 136
8,21 3-okten-2-on 1,8 1,8 1,6
8,36 Benzil-acetaldehid 3,9 3,9 6,2 120
8,88 Oktadien-2-on 4 4 4,2 124
9,38 Ismeretlen 1,2 1,2 2,3
9,58 Trimetil-ciklopentanon 3,5 3,5 4 124
9,76 Metil-izohexilketon 2,3 2,3 2,7 128
11,54 Szafranal 1,5 1,5 1,9 150
16,45 b-kubeben 1,3 1,3 1,3 204
17,25 Ismeretlen 2 2 0,7

101
 Összességében 23 illó, mono- és szeszkviterpenoid komponenst sikerült kimutatnunk,
melyek közül 5 alkotórészt nem tudtunk azonosítani (19. táblázat, 56. ábra).
Az 14. táblázatból kitűnik, hogy legnagyobb mennyiségben telítetlen alkil-alkoholokat és
alkil-ketonokat azonosítottunk. A hexanal, vagy n-kapronaldehid és a hexil-alkohol
(kapronalkohol) is előfordul. Utóbbi pl. észtert képezve az akantuszmag kozmaolajában akár
1%-ban is megtalálható. Az oktanal, oktilaldehid vagy kaprilaldehid a kókuszzsírból
előállítható, gyümölcsillatot adó vegyület, melyet rózsaolaj és citromolaj gyártására is fel
lehet használni.

56. ábra. Az Abutilon theophrasti herba SPME-GC/MS vizsgálatának eredménye

Figyelemre méltó a benzaldehid és a benzil-acetaldehid jelenléte is. A benzaldehid, vagy

fenilmetanal keserűmandulára emlékeztető illatú, a természetben a keserűmandula-olajban
amigdalinként előforduló, vízben kevésbé oldódó vegyület.
Speciálisnak tekinthető az azonosított illó komponensek közül a trimetil-ciklopentanon.
Az ismertebb terpenoidok közül kimutatható volt a limonén (karvén vagy dipentén). Ezt a
citromillatú vegyületet a kozmetikai ipar széles körben használja. A d-limonén a narancsolaj

102
fő alkotóeleme (90%), de a köménymagolajban (40%) és a citromolajban is megtalálható. Az
l-limonén főként a fenyőolajban és az amerikai mentaolajban fordul elő. Optikailag inaktív
formáját kimutatták a fakátrányolajból, a szibériai fenyőtűolajból, a muskátliból, illetve a
kámforolajból. A gyógyászati célra használt növényeink közül számos tartalmazza, a teljesség
igénye nélkül néhány példát említve: megtalálható a zellerben (Apium graveolens L.),
melyből aromaterápiás célra vonják ki, nyugtató hatásáról ismert. Tartalmazza még az orvosi
angyalgyökér (Angelica archangelica L.), a tárkony (Artemisia dracunculus L.), a kömény
(Carum carvi L.), és a fodormenta (Menta spicata var. crispata (Bentls.) Mansf.). Előfordult
még a β-kubebén, illetve a ciklocitrál eredetű aldehid a szafranal, amelyet elsősorban a jóféle
sáfrány (Crocus sativus L.) illóolajából ismerhetünk.

5.2.3.2. A vékonyréteg-kromaográfiás vizsgálatok eredményei

A magvak vizsgálata során a vizsgált tesztvegyületek (rutin, hiperozid, klorogénsav) közül

egyik sem volt kimutatható a kivonatból; sem a sárgán fluoreszkáló flavonoidok, sem a kéken
fluoreszkáló fenolkarbonsav, sem a klorogénsav. A vizsgálat során 6 sáv, illetve folt egyéb,
de nem azonosítható fenoloidok jelenlétére utalt. Merck-féle szilikagélen alulról felfelé (start-
front távolság 8cm) a 20. táblázatban megadott színű és Rf-értékű sávok voltak
elkülöníthetőek.
A magvakból tehát flavonoid nem, de néhány (6-féle), feltehetően fenolkarbonsav különült
el, azonban egyik sem volt azonos a klorogénsavval.

20. táblázat: A magminta vékonyréteg kromatográfiás vizsgálati eredményei

Sáv
Szín Rf
sorszáma

1. Igen halványlila 0,28

2. Igen halványkék 0,36
3. Igen halványkék 0,41
4. halványpiros 0,53
5. halványpiros 0,56
6. Halványkék 0,71

A magvak össz-tannin tartalmát is mértük, 0,14%-nyi tannin volt kimutatható. Tannint igen
sok hajtásos növény tartalmaz, glikozidos és aglikon formában.

103
 Allelopátiás szempontból jelentős mennyiségű fenoloidot (polifenolokat és
fenolkarbonsavakat) nem tudtunk kimutatni, a mag tannintartalma csekély.
A szárított leveles szár és gyökérzet vékonyréteg kromatográfiás vizsgálata során már több
„sikerrel” jártunk. Öt fenológiai fázisból származó növényminta (leveles szár) és két
alkalommal gyűjtött gyökérminta tesztelését végeztük el hiperozidra, klorogénsavra és
rutozidra.
Klorogénsav vagy más fenolkarbonsav nem volt jellemző a növény leveles szárrészeire, a
gyökerekben is kevés és nem azonosítható.
A növény 3-5 (BBCH 14); 6-8 (BBCH 17); 10-12 (BBCH 55) leveles virágzás előtti és
éréskori (BBCH 79) fenológiai állapotában, a szárított leveles szárban ellenben rutin volt
azonosítható. (megjegyzés: a rutin másik neve rutozid, nem tévesztendő össze a rutinóz
cukorral). A legtöbb (0,142%) a 6-8 leveles hajtásban található. Utána a 3-5 leveles fenológiai
állapot következik, itt 0,125%-ot mértünk, ezt követte a 10-12 leveles virágzás előtt álló
növény 0,101% mennyiséggel. Virágzáskor (BBCH 65) jelentéktelennek bizonyult,
nyomokban fordult elő, nem kimutatható mennyiségben. Éréskor a rutozid mennyisége
körülbelül ugyanannyi, mint virágzás előtt (0,102%) (57. ábra).

Rutin %

0,160%
0,140%
0,120% Rutin %
0,100%
0,080%
0,060%
0,040%
0,020%
0,000%
BBCH 14 BBCH 17 BBCH 55 BBCH 65 BBCH 79

57. ábra. Az Abutilon thephrasti leveles szárrészeinek rutin (rutozid) tartalma

104
5.3. A selyemmályva kompetíciós képességének vizsgálata
petrezselyemben

Szántóföldi kisparcellás additív kísérletben vizsgáltuk a selyemmályva kompetíciós

képességét petrezselyem kultúrában 2010-ben.

5.3.1. A parcellánkénti összes gyökértermés alakulásának értékelése

A parcellánkénti összes petrezselyem gyökértermés értékelésekor azt tapasztaltuk, hogy a

selyemmályva egyedszámát növelve a parcellákon a termés mennyisége ugyan csökkent, de a
mértéke nem számottevő. A statisztikai analízis eredményeiből kitűnt, hogy a csökkentés
mértéke nem volt matematikailag igazolható 5%-os szignifikancia szinten. A gyom
egyedszám és a betakarított gyökértermés mennyiségének változása között csak laza negatív
korrelációt sikerült kimutatni (R= -0,33) a nagy szórások miatt. Az alkalmazott kezelések
mindössze 11%-ban tekinthetőek felelősnek a petrezselyem gyökértermésének csökkenéséért,
89%-ban más tényezők játszottak szerepet (.
A kontrollhoz képest az átlagos összes termésmennyiséget (16,83kg/parcella) 2db
selyemmályva/m2 mennyiség mindösszesen 8%-kal, 5db gyom/m2 10,25%-kal, 10db pedig
15,16%-kal csökkentette.
Négyzetméterenként eggyel növelve a selyemmályva darabszámát a parcellák
gyökértermés mennyisége átlagosan 0,22kg-mal csökken. Egy hektárra vetítve 733kg
termésveszteséget 1 selyemmályva/m2 gyommennyiség okozott (58. ábra).

22
y = -0,2276x + 16,386
Gyökértermés (kg/parcella)

20 2
R = 0,1094
18

16

14

12

10
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
2
Selyemmályva egyedszám (db/m )
58. ábra. A selyemmályva egyedszám és a petrezselyem összes gyökértermés mennyisége közti összefüggés

105
5.3.2. Az első osztályú és ipari minőségű gyökértermés mennyiségi adatok
értékelése

Míg a parcellánkénti összes gyökértermés mennyiségét az alkalmazott kezelések a nagy

szórások miatt nem csökkentették szignifikáns mértékben, addig a két frakció arányát nézve
megmutatkozott, hogy a selyemmályva mennyiségének növekedése a petrezselyem gyökerek
esetén nem mennyiségi, hanem sokkal inkább minőségi veszteséget eredményezett.
Az első osztályú gyökértermés a kontrollban 78,5%-a volt az össztermésnek, ezzel
szemben tízre emelve a selyemmályva borítását négyzetméterenként ez az arány 44,4%-ra
változott.
A kezelések az első osztályú, el nem ágazó gyökértermés mennyiségét 5%-os
szignifikancia szint mellett statisztikailag igazolható mértékben csökkentették. A
selyemmályva egyedszáma és az első osztályú, piacos gyökerek mennyisége között szoros
negatív lineáris korreláció áll fenn (R= -0,79), a csökkenést nagy valószínűséggel, 63,3%-ban
a kezelések okozták, és csak 36,7% az egyéb tényezők hatása.
A kontrollhoz képest az első osztályú termés mennyiségét 2db gyom/m2 20,6; 5db m2-kénti
selyemmályva gyommennyiség 27,85; valamint 10db gyom/m2 borítás 52%-kal csökkentette.
1db selyemmályva/m2-rel növelve a gyomnövény egyedszámát az első osztályba tartozó
gyökértermés mennyisége a parcellákban átlagosan 0,63kg-mal csökken, egy hektáron a
minőségi romlásból adódó termésveszteség közel 2 tonna körüli (59. ábra).

16
Első osztályú Ipari minőség
Gyökértermés (kg/parcella)

14
y = -0,6358x + 12,587
12 2
R = 0,6332
10
8
6
4
y = 0,4029x + 4,147
2 2
R = 0,563
0
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
Selyemmályva egyedszám (db/m2)

59. ábra. A minőségi frakciók arányának változása a kezelések hatására

106
 Ipari minőségi kategóriába az elágazó gyökereket soroltuk. Az elágazó gyökerek
mennyisége a kontrollban átlagosan csak az össztermés 21,5%-át tette ki, azonban a
selyemmályva egyedszámának növekedése mellett az ipari minőségű termés aránya
folyamatosan emelkedett. Kettő darab négyzetméterenkénti gyommennyiség esetén az
elágazó gyökerek aránya 35,63%, tíz mályva/m2 darabszám esetén pedig az összes
gyökértermés 56,3%-a ipari minőségi kategóriába volt sorolható (60. ábra).
Termés mennyiségre vetítve négyzetméterenként 1db selyemmályvával növelve a gyom
egyedszámot az ipari minőségű termés mennyisége 0,4kg-mal nő átlagosan parcellánként. A
selyemmályva mennyiségének növekedése és az elágazó, ipari minőségű gyökértermés
mennyiségének növekedése között szoros, pozitív lineáris korrelációt sikerült kimutatni. (R=
0,75). A bekövetkező változás mértéke 5%-os szignifikancia szinten igazolható.

60

50

56,32
40
39,84
%

30
35,63

20
20,41

10

0
0 2 5 10

Selyemmályva egyedszám (db/m 2)

60. ábra. Az ipari minőségű gyökértermés átlagos aránya a kezelések hatására

Megállapítható, hogy a selyemmályva növény egyedszámának növelése a petrezselyem

esetében szignifikánsan csökkentette az első osztályú, el nem ágazó gyökerek mennyiségét, és
szintén statisztikailag igazolható módon növelte az elágazó gyökerek arányát (61. ábra). Az
összes gyökértermés változásának értékelése során a selyemmályva matematikailag
igazolható terméscsökkentő hatását nem tapasztaltunk.

107
 61. ábra. Elágazó petrezselyem gyökerek

5.3.3. A kezelések hatása a petrezselyem gyökerek átlagos hosszára

Minden parcelláról a betakarított növények közül véletlenszerűen 10 növényt választottunk

ki, mértük a gyökerek átlagos hosszát és tömegét.
A gyökérhossz mérése során az alkalmazott kezelések gyökérhossz csökkentő hatását
tapasztaltuk. A gyomirtott és kapált kontrollban fejlődő növények gyökerei átlagosan 30,3cm
hosszúak voltak, míg a selyemmályva darabszámát növelve 2 darab gyom/m2 esetén 27,8;
valamint tovább növelve a négyzetméterenkénti selyemmályva mennyiség 27,2cm és 26,4cm-
es kezelésenkénti átlagos értékeket mértünk.
A kezelések és a gyökérhosszban bekövetkező csökkenés között csak laza negatív
korrelációt tapasztaltunk (R= -0,29), ennek ellenére a gyökérhossz csökkenése
szignifikánsnak bizonyult. A regresszió analízis eredménye szerint az alkalmazott kezelések
csak nagyon kis százalékban okozták az átlagos gyökérhossz csökkenését, mindösszesen 8%-
ban felelős, 91%-ban egyéb tényezők játszottak döntő szerepet a petrezselyem
gyökérhosszának csökkenésében.
A kontrollhoz képest 1db ABUTH/m2-rel növelve a gyom egyedszámot a gyökérhossz
átlagosan 0,33cm-rel csökken (62., 63. ábra).

108
 40
y = -0,3357x + 29,327
Gyökérhossz (cm) 35 R2 = 0,0847

30

25

20

15

10
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
2
Selyemmályva egyedszám (darab/m )
62. ábra. A kezelések hatása a petrezselyem gyökerek átlagos hosszára

63. ábra. A petrezselyem gyökérhosszának változása a kezelések hatására

109
 Méréseinkből kiderült, hogy a selyemmályva egyedszámának növekedése szignifikánsan
csökkenti a petrezselyem gyökerek hosszúságát.

5.3.4. A kezelések hatása a petrezselyem gyökértömegére

A gyökerek átlagos hosszához hasonlóan az átlagos gyökértömeg is csökkent a kezelések

hatására (63. ábra). A kontroll parcellákról származó gyökerek átlagos tömegéhez képest
(135,9g) a négyzetméterenként tíz selyemmályvát tartalmazó parcellák növényei jelentősen
kisebb gyökértömeget értek el. Itt egy gyökér átlagos tömege 59,3g volt. A csökkenés
mértéke 43,6%. Míg az átlagos gyökértermés szignifikáns, addig az összes gyökértermés
statizstikailag nem igazolható mértékben csökkent a selyemmályva egyedszámát növelve,
melynek oka az lehet, hogy a kiválasztott 10 növény nem reprezentatív.
Az R-értéke -0,61; ami az alkalmazott kezelés és a gyökértömegben bekövetkező változás
között közepes szoros negatív lineáris korrelációt feltételez. A gyommennyiség csak 38%-ban
okozta a gyökerek tömegének csökkenését, a különbség azonban 5%-os szignifikancia szinten
igazolhatónak bizonyult (64. ábra).

300

y = -6,9362x + 126,74
250
Gyökértömeg (g/darab)

R2 = 0,3808
200

150

100

50

0
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
Selyemmályva sűrűség (db/m 2)

64. ábra. A kezelések hatása a petrezselyem gyökértömegére

Megállapíthatjuk, hogy a gyökérhossz csökkenés mellett a selyemmályva egyedszámának

növekedése a gyökerek átlagos tömegét is statisztikailag igazolhatóan csökkenti, 5%-os
szignifikancia szint mellett. A parcellánkénti gyökértermés mennyisége ugyan csökkent a

110
kezelések hatására, de a gyökerek átlagos tömegében nagyobb változást mértünk.
Valószínűsíthető, hogy a minta nem reprezentatív.

5.3.5. A kezelések hatása a petrezselyem föld feletti részeinek tömegére

A selyemmályva kompetíciós képességét alátámasztó szakirodalmi adatok javarészt a

kultúrnövény föld feletti részeinek és termésének csökkenéséről számolnak be. A
kultúrnövény gyökérzetében bekövetkező változásokról kevés adat áll rendelkezésre.
Vizsgálatainkban szembetűnt a petrezselyem gyökértermésének mennyiségi és minőségi
változása is a selyemmályva egyedszámát növelve a parcellákon.
A föld feletti leveles hajtásrészek tömegére vonatkozóan nem tudtunk egyértelmű
csökkenő vagy növekvő tendenciát kimutatni. A kezelésekből begyűjtött növények
hajtásainak friss tömege rapszodikusan változott.

17
Hajtás frisstömeg (kg/parcella)

y = -0,1756x + 11,034
15
R2 = 0,0607
13

11

5
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
Selyemmályva egyedszám (db/m 2)

65. ábra. A kezelések hatása a petrezselyem friss hajtástömegére

Tendenciáját tekintve a parcellánkénti levéltermés mennyisége csökkenő jellegű volt a

selyemmályva négyzetméterenkénti darabszámát növelve, de az alkalmazott kezelések
mindössze 6%-ban magyarázzák a változást. A kezelések és a levéltermés mennyiség
változása közti kapcsolat laza (R= -0,29), a különbség nem szignifikáns (65. ábra).
Tehát a selyemmályva egyedszámának növekedése a petrezselyem levéltermését jelentősen
nem befolyásolta.

111
5.3.6. A kezelések hatása a petrezselyem gyökerek tápanyagtartalmára

Számos irodalmi forrás utal a selyemmályva tápanyagok elvonásából adódó erős

kompetíciós tulajdonságára. A parcellánként randomszerűen kiválasztott 10 petrezselyem
növény gyökerét és hajtásrészeit különválasztva leszárítottuk és meghatároztuk a gyökérzet és
levélzet nitrogén (N%), foszfor (P2O5%), kálium (K2O%) és kálcium (CaO%) tartalmát (21.
táblázat).

21. táblázat. A petrezselyem gyökerek tápanyagtartalom mérésének eredményei

Petrezselyem hajtás tápanyagtartalma
Kezelés N% P2O5% K2O% CaO%
1,99 0,92 3,57 2,76
Kontroll

2,04 0,75 3,37 2,70

2,07 0,78 3,26 2,56
2,33 0,79 2,84 2,39
Átlag 2,11 0,81 3,26 2,60
1,84 0,79 2,84 2,16
2
ABUTH/m

1,93 0,78 2,47 2,39

2db

1,93 0,84 3,41 2,70

1,28 0,80 3,10 2,49
Átlag 1,75 0,80 2,96 2,44
2,20 0,76 4,74 2,93
2
ABUTH/m
5db

1,80 0,86 3,58 2,22

1,68 0,78 3,32 2,73
2,68 0,79 3,63 2,87
Átlag 2,09 0,80 3,82 2,69
2

1,84 0,74 4,21 2,97

ABUTH/m
10db

1,83 0,79 2,73 2,70

2,10 0,75 2,99 2,39
1,71 0,78 2,79 2,22
Átlag 1,87 0,76 3,18 2,57
R érték 0,13 0,40 0,08 0,07
2
R érték 0,0156 0,1563 0,0058 0,0044
Egyenlet yN= -0,0099x+1,9957 yP= -0,0047x+0,813 yK= 0,0114x+3,2546 yCa= 0,0044x+2,556
P érték 0,645 0,130 0,779 0,808
Aktuális t 0,47 1,61 0,29 0,25
t-érték 2,51

A gyökerek nitrogéntartalmának értékelése során a selyemmályva mennyiségének

növekedésével emelkedett a gyökerek nitrogéntartalma. A legkisebb értéket a
négyzetméterenként két selyemmályvát tartalmazó parcellában mértünk, 0,72%-ot. A
legmagasabb értéket (1,81%) a legnagyobb gyom egyedszám mellett tapasztaltuk. A gyom

112
mennyiség és nitrogén tartalom között azonban csak laza pozitív korreláció állt fent,
szignifikáns különbség nem volt.
A P2O5, a K2O és a CaO tartalom ugyan csökkent a gyom egyedszám növelésével, azonban
igen kis valószínűséggel (0,01%; 0,13% és 0,03%) tehetők az alkalmazott kezelések felelőssé.
A foszfortartalom a gyökerekben 0,72 és 0,85% között, a kálium 1,2 és 2,31%, míg a kálcium
tartalom 0,64 és 1,15% között változott (21. táblázat).
Igazolható különbséget 5%-os szignifikancia szinten a gyökerek tápanyagtartalmát illetően
nem tudtunk kimutatni. Megállapítottuk, hogy a selyemmályva egyedszámának növelése
petrezselyem kultúrában a gyökerek fajlagos tápanyagtartalmát nem befolyásolja.

5.3.7. A kezelések hatása a petrezselyem hajtásainak tápanyagtartalmára

A hajtások tápanyagtartalmát a kezelések szintén nem befolyásolták jelentős mértékben. A

nitrogén és foszfor tartalom csökkent a selyemmályva négyzetméterenkénti számának
növekedésével, de lényeges különbség nem volt a parcellák között (R= -0,13 és -0,4). A
nitrogén és foszfor tartalommal ellentétben a kálium és a kálcium szintje emelkedett a
hajtásokban, de ez esetben sem volt számottevő különbség az egyes kezelések között (R=
0,08 és 0,07). A nitrogén tartalom 1,71 és 2,68%, a foszfor 0,74 és 0,92%, a kálium 2,47 és
4,74%, valamint a kálcium tartalom 2,16 és 2,97% között változott (22. táblázat).
Egyetlen esetben sem tapasztaltunk szoros negatív vagy pozitív lineáris korrelációt a
selyemmályva négyzetméterenkénti egyedszáma és a petrezselyem hajtásainak tápanyag
tartalma között, nem tudtunk statisztikailag igazolható különbséget kimutatni 5%-os
szignifikancia szinten. Megállapítottuk, hogy a selyemmályva mennyiségének növekedése a
kísérletünk során nem befolyásolta egyértelműen a petrezselyem hajtásainak nitrogén, foszfor,
kálium és kálcium tartalmát.

113
 22. táblázat. A petrezselyem hajtások tápanyagtartalom mérésének eredményei
Petrezselyem gyökér tápanyagtartalma
Kezelés N% P2O5% K2O% CaO%
1,42 0,85 2,31 1,15
Kontroll

1,17 0,72 1,40 0,77

1,01 0,76 2,15 0,84
0,95 0,76 1,78 0,84
Átlag 1,14 0,77 1,91 0,90
0,86 0,76 1,51 0,74
2
ABUTH/m

1,19 0,74 1,31 0,94

2db

0,72 0,74 1,25 0,80

0,85 0,75 1,15 0,81
Átlag 0,91 0,75 1,30 0,82
1,34 0,84 1,99 0,81
2
ABUTH/m
5db

1,18 0,75 1,31 0,77

1,05 0,73 1,30 0,71
1,38 0,77 1,36 0,80
Átlag 1,24 0,77 1,49 0,77
2

1,34 0,79 1,20 0,80

ABUTH/m
10db

0,91 0,74 1,41 0,64

1,50 0,76 1,47 0,80
1,81 0,73 1,57 1,07
Átlag 1,39 0,76 1,41 0,83
R érték 0,49 0,08 0,36 0,17
2
R érték 0,24 0,01 0,13 0,03
Egyenlet yN= 0,036x+1,0146 yP= -0,0008x+0,7646 yK= -0,032x+1,6663 yCa= -0,0056x+0,855
P érték 0,06 0,77 0,17 0,53
Aktuális t 2,08 -0,30 -1,43 -0,65
t-érték 2,51

114
5.4. A selyemmályva kártevőinek vizsgálata

A 2008 és 2009 években végzett megfigyeléseink eredményeképpen a selyemmályváról

(Abutilon theophrasti Medic.) 7 ízeltlábú és 1 puhatestű fajt azonosítottunk. Ezek közül 4 új
selyemmályva kártevővel bővítettük a szakirodalmi adatokat. A továbbiakban részletesen
ismertetem a selyemmályváról leírt fajokat.

5.4.1. Helix pomatia Linnaeus 1758 – éticsiga

A tenyészedényekben a vetés utáni időszakban a csíra- és fiatal növényeken találkoztunk

tipikus csiga kártétellel. A főleg éjszakai és kora hajnali órákban okozott kártétel kapcsán
egyetlen esetben sem figyeltünk meg az éticsigán kívül más, elsősorban az általunk várt
házatlancsigák különböző családjába (Limacidae, Arionidae) tartozó fajt táplálkozni. A
kártétel esetenként igen súlyosnak mondható, mivel átlagosan a tenyészedényekben a
növények 5-10%-át elfogyasztották, két tenyészedényben pedig az összes növényt
kipusztították, szabályos tarrágást okozva. Kártételét a szakirodalom selyemmályváról még
nem említette.

5.4.2. Trialeurodes vaporariorum (Westwood 1856) – üvegházi liszteske

Valószínűleg az üvegházak közelsége miatt, viszont kizárólag szeptemberben lepték el

nagy számban a tenyészedényekben fejlődő növényeket. Kártételük egészen addig tartott,
amíg a növényeken voltak zöld levelek. A tokok érésekor, amikor a levelek már leszáradtak, a
liszteskék tömege is eltűnt.

5.4.3. Oxycarenus lavaterae (Fabricius 1787) – hársbodobács

A vegetáció során mindössze néhány példányát figyeltük meg a tenyészedényekben fejlődő

növényeken, esetenként táplálkoztak is a zöld részeken, kártételük azonban semmiképp nem
mondható jelentősnek. Elképzelhető az is, hogy kizárólag a közeli hársfákról sodródtak el
ezek az egyedek, szántóföldi körülmények között a selyemmályván nem találkoztunk a fajjal.
Selyemmályváról a fajt még nem írták le.

115
5.4.4. Pyrrhocoris apterus (Linnaeus 1758) – verőköltő poloska

Jelentős egyedszámban károsított 2009-ben a tenyészedényes kísérlet során (Keszthely:

Növényvédelmi Intézet), és 2008-ban kukorica tarlón (Keszthely: Újmajor) fejlődő
selyemmályvákon is megfigyeltük kártételét. Károsítása a vegetáció vége felé egyre
erősödött. Elsősorban az érőfélben lévő illetve érett magvakat szívogatta sokszor a rá jellemző
módon, 1-1 magot a szipókájára szúrva és kiemelve a tokból (66.; 69. ábra). A léha,
csírázásképtelen magok egy részéért minden bizonnyal e faj volt a felelős. A lárva kártétele is
megfigyelhető volt, a tokban szívogatta az érőfélben lévő magokat (67.; 68. ábra).

66. ábra. Pyrrhocoris apterus imágú a toktermésen (Fotó: Nagy V.)

116
 67. ábra. A Pyrrhocoris apterus lárvája a toktermésben (Fotó: Nagy V.)

68. ábra. Pyrrhocoris apterus lárva a selyemmályva magjával (Fotó: Nagy V.)

117
 69. ábra. Pyrrhocoris apterus imágó a tokból kiemelt és a szipókára felszúrt selyemmályva maggal
(Fotó: Nagy V.)

5.4.5. Rhopalus parumpunctatus Schilling 1829 – közönséges üvegszárnyú-

poloska

A fajnak néhány egyedével találkoztunk a növényeken mind 2009-ben a tenyészedényes

kísérlet során, mind pedig előző évben a kukoricatarlón. A másik üvegpoloska fajjal
ellentétben sem táplálkozását, sem peterakását nem figyeltük meg. Valószínűleg nem tekinti
fő tápnövényének a selyemmályvát, esetleges kártétele polifág mivoltából adódóan azonban
nem kizárt, de semmiképpen nem mondható jelentősnek. Ezt a poloskafajt eddig még nem
mutatták ki selyemmályváról.

5.4.6. Liorhyssus hyalinus (Fabricius 1794)

Szántóföldi körülmények között a kukoricatarlón, és a tenyészedényes kísérletek során

egyaránt ezt a fajt figyeltük meg selyemmályván a legnagyobb tömegben! Mindkét évben a
tokok kialakulásának kezdetén (július közepén) jelentek meg az első imágók a növényeken,

118
melyek – irodalmi adatokat figyelembe véve – már valószínűleg a tárgy évi első nemzedék
imágói voltak (70. ábra).

70. ábra. Liorhyssus hyalinus imágó és lárvák (Fotó: Nagy V.)

A tenyészedényes kísérletek során jól meg lehetett figyelni őszre kialakuló második
nemzedéküket (71., 72. ábra). Irodalmi utalást ugyan nem találtunk, de így minden bizonnyal
ez a faj is két nemzedékes, mint a legtöbb üvegszárnyú poloska.

71. ábra. Liorhyssus hyalinus L2-es lárva a selyemmályva toktermésén (Fotó: Nagy V.)

119
 72. Liorhyssus hyalinus fejlett lárva (Fotó: Nagy V.)

A selyemmályva tokterméséhez nagymértékben kötődött, petecsomóikat is – 15-20-as

csoportokban – többnyire a tokra, vagy annak közvetlen közelébe ragasztották a nőstények
(73. ábra).

73. ábra. A Liorhyssus hyalinus petecsomója a selyemmályva levelén (Fotó: Nagy V.)

Később tokonként vegyesen 5-10 nimfát és imágót figyeltünk meg táplálkozás közben.
Megfigyeléseink is alátámasztják az irodalmi adatokat, miszerint elsősorban a fiatal magvakat
szívogatták, amivel igen súlyos kártételt okoztak. A tenyészedényes kísérletekből ősszel
begyűjtött magvak 100%-a csírázásképtelen volt. Itt jegyeznénk meg azonban, hogy a
verőköltő poloska kártételekor csak az imágó esetében figyeltünk meg magvakat a tokból

120
kiemelni. E faj lárvái elsősorban szintén a tokon belül szívogattak, így részben biztosan
hozzájárultak a begyűjthető magvak nagymérvű pusztulásához (74. ábra).

74. ábra. Liorhyssus hyalinus frissen vedlett imágó és lárvák (Fotó: Nagy V.)

5.4.7. Mamestra brassicae (Linnaeus 1758) – káposzta bagolylepke

5.4.8. Helicoverpa armigera (Hübner 1808) – gyapottok bagolylepke

A megfigyelt két bagolylepke faj hernyóival csak szántóföldi körülmények között, árpa
tarlón kelt selyemmályvákon találkoztunk 2009. szeptemberében, Vörsön. A növények még
nem virágzó, fiatal, átlagosan 20cm magas állományt alkottak. A fénykedvelő bagolylepke
hernyók ugyan előnyben részesítik a generatív szerveket, ennek ellenére a gyapottok
bagolylepke hernyókból rengeteget lehetett találni a fiatal növényeken, és a káposzta
bagolylepke hernyói is nagy számban voltak jelen a területen. Selyemmályváról a káposzta
bagolylepke hernyóit még nem írták le.

121
6. Következtetések

6.1. Csírázásbiológiai vizsgálatok

6.1.1. Vetési mélység vizsgálat

A selyemmályvával (Abutilon theophrasti Medic.) végzett hasonló vizsgálatokról a

szakirodalomban utalást nem találtam, így az eredmények újszerűnek mondhatók. Sok
korábbi szerző munkáival egyetemben megállapítható, hogy a magvak talajbeli mélységének
növekedésével a selyemmályva kelési %-a is csökken (Froud – Williams et al. 1984; Fykse
1984). Saját vizsgálatainkban egyértelműen bebizonyosodott, hogy minden egyes cm, vetési
mélység növekedés, 4,5%-kal csökkenti a selyemmályva kelési %-át. A vetés mélysége (cm)
és a kelési % között szoros negatív lineáris korrelációt tudtunk kimutatni mindkét kísérletünk
során.
A legkedvezőbb vetési mélység az 1-5 cm (Kazinczi – Hunyadi 1992; Béres 1994;
Benvenuti et al. 2001), de a kísérletünkben még akár 15cm mélyről is képes kikelni Ramann-
féle barna erdőtalajon. Korábbi munkák eredményei azt mutatták, hogy 15 cm-es mélységből
azon magvak kelnek, amelyek tömege az 5 milligrammot meghaladják. Kísérletünkben
azonban bebizonyosodott, hogy a selyemmályva magja, amely tömege esetenként nem éri el
az 5 milligrammot, is képes kikelni ebből a mélységből.
Saját eredményeinkkel ellentétben Webster et al. (1998) vizsgálataiban a talaj felszínéhez
közeli illetve a felszínen történő csírázás kisebb mértékű volt a mélyebbről csírázókhoz
képest. Mester - Buhler (1991) eredményei is hasonlóak, a felszínen kelő selyemmályva
növények esetében csak 28%-os túlélést tapasztaltak. Vizsgálatainkban a vetési mélység
növelése egyértelműen csökkentette a selyemmályva kelési %-át.
A magvak kelési %-a nem érte el a 100%-ot, még a legsekélyebbről kelő növények is csak
60% körüli értékkel keltekk, aminek oka a magvak nyugalmi állapota, a keményhéjúság
(Egley - Chandler 1978; Lueschen - Andersen 1980; Horowitz - Taylorson 1984; Warwick -
Black 1986; Czimber et al. 1994).
Más vizsgálatok szerint a csírázó selyemmályva növények korai pusztulásáért nagy
arányban a Pythium ultimum (Davis – Renner, 2007), valamint a különböző levélfoltosságot
okozó (Septoria spp.) és edénynyaláb pusztulást okozó polifág, talajlakó gombák (Fusarium

122
spp., Verticillium spp.) felelősek (Kazinczi et al. 2010), kísérleteink során a növények
fertőződését nem tapasztaltuk.
A keléshez szükséges időben nem volt különbség az egyes kezelések között, az értékelt 5
cm-es vetési mélységig a keléshez mindkét évben 7 nap kellett. Így a növekedési
paraméterekben megjelenő különbségeket nem a kelési idő eltérése okozta. A vizsgálatunk
bebizonyította, hogy a növekvő vetési mélység hatással van a selyemmályva növekedési
paramétereire. A szakirodalomban a kelési mélység növelése és a növekedési paraméterek
csökkenésének összefüggésére utaló adatot nem találtunk a selyemmályvával kapcsolatban. A
mélyebbről kelő növények kisebb hajtásnövekedést értek el, és ezáltal csökkent a
növényenkénti levélterület is. Tehát kisebb asszimilációs felülettel rendelkeztek a
sekélyebbről kelő növényekhez képest.
Korábbi kutatók az Amphicarpum purshii esetében végeztek hasonló viszgálatot, de nem
tapasztalták a növekedési paraméterek csökkenését a vetési mélység növekedésével, a 3,5 cm
mélységnél mérték a legnagyobb értékeket (Cheplick and Quinn 1987).
Kazinczi (2000) úgy vélte, hogy a selyemmályva mindazon kultúrnövény jelentős
versenytársa, amelyek teret engednek kezdeti fejlődésének. Azt tapasztaltuk, hogy a
mélyebbről kelő növények kisebb levélterülettel, asszimilációs felülettel rendelkeznek, ezáltal
valószínűleg a fényért és élettérért folytatott kompetícióban kevésbé tudnak érvényesülni,
mint a sekélyebbről kelő fajtársaik. Valószínűsíthető ezáltal, hogy minél mélyebbről kel ki a
selyemmályva, annál kisebb a kompetícióban betöltött szerepe.
A nagy mélységből is kelő fajok magvai túlélhetik a talajherbicides kezeléseket és később
a talaj bolygatása után ezen fajok megjelenhetnek a termesztett növényeink között. Így a
talajművelésével a selyemmályva magvai csírázásra serkenthetők, ezáltal csökkenthető a talaj
„seed bank”-je (Mester and Buhler 1991).

6.1.2. A műtrágyák hatása a kelésre és növekedésre

Vizsgálataink során mindkét kísérletben az ammónium-nitrát a 200kg/ha N adagban

jelentősen csökkentette a selyemmályva kelését. A kontrollhoz képest a legerősebb gátló
hatásúnak a csak NH4NO3-os kezelés bizonyult, 36% és 42,7%-os kelés csökkenést
tapasztaltunk. Azokban a kezelésekben, ahol a nitrogén is jelen volt - függetlenül más
műtrágyák használatától- a kikelt növények száma a kontrollé alatt maradt. A foszfor és a
kálium valamelyest tompította az ammónium-nitrát csírázás gátló hatását. Eredményeink így
egybecsengnek Colliver – Welch (1970) korábbi megállapításával, akik a kukorica esetén

123
tapasztalták a nitrogén csírázás gátló hatását. Béres – Sárdi (1994) azonban a ragadós galaj
(Galium aparine) gyomfaj esetén a nitrogén, a foszfor és a kálium gátló, míg az ebszikfű
(Tripleurospermum inodorum) esetén az ammónium-nitrát és a kálium serkentő hatásáról
számolnak be. Saját eredményeink szerint a selyemmályvára az NH4NO3 200kg/ha N adagban
csírázást gátló, míg a kálium (100kg/ha K2O) és a foszfor (100kg/ha P2O5) csírázás serkentő
hatású.
Több korábbi szerző a csírázás akadályozását a műtrágyák mellé kerülő szemcsék által
okozott magasabb sókoncentrációban látták (Harris 1915; Cummins – Parks 1961; Hunter –
Rosenau 1966). Kísérletünk során a műtrágyákat porítottuk és egyenletesen kevertük a
tenyészedény talajába, de a megnövekedett sókoncentrációt, mint befolyásoló tényezőt nem
zárhatjuk ki. A kísérleteinkhez jó humuszellátottságú talajt használtunk, így valószínűsíthető,
hogy a talaj jó tápanyagellátottsága miatt a nitrogén többlet nem tudott hasznosulni.
A csírázás gátlása mellett a csak nitrogént tartalmazó kezelések csökkentették a
selyemmályva növények hajtásnövekedését, levélterületét, friss- és száraztömegét. Béres et al.
(1996) vizsgálata során a nitrogénhiány jelentős depressziót okozott a selyemmályva
fejlődésében, saját tapasztalataink azonban ellentétesek a korábbi tapasztalatokkal, a nitrogén
többlet okozta a legerősebb növekedésbeli visszamaradottságot. Azt tapasztalták továbbá,
hogy a kálium hiányára reagált legkevésbé a növény. Ezek az eredmények szintén ellentétesek
megfigyeléseinkkel. A kálium, valamint a foszfor önálló és együttes alkalmazása növelte
leginkább a hajtásnövekedést, a hajtások friss és száraztömegét, valamint a levélterületet.
Megállapítható, hogy a kálium és a foszfor önállóan és kombinációban alkalmazva serkenti
a selyemmályva kelését, hajtásnövekedését, növeli a hajtások friss- és száraztömegét, illetve a
levélterületet. Steinbauer – Grigsby (1957) szintén a kálium csírázásserkentő hatásáról
számolnak be. Az ammónium-nitrát akár önállóan, akár más műtrágyákkal keverve gátolja a
selyemmályva kelését, fejlődését, csökkenti a hajtások és gyökerek friss és száraztömegét. A
kálium és a foszfor alkalmazása tompítja a nitrogén által okozott kelés- és növekedésbeli
depressziót.
Béres et al. (1996) eredményeivel teljesen ellenkezőleg kimutattuk, hogy a káliumhiány az
Abutilon fejlődésében jelentős depressziót okoz. Ezt követte a foszfor hiány hatása, bár
jelentéktelen a különbség a kálium hiányos kezelésekhez képest. A legkevésbé érzékenyen a
nitrogén hiányra reagált a selyemmályva.
Az alkalmazott kezelések nem befolyásolták a selyemmályva nitrogén, foszfor, kálium és
kalcium tartalmát, nem tudtunk kimutatni igazolható különbséget a kezelések között. A
selyemmályva nitrogén tartalma a légszáraz anyag %-ában 1,7-3% között mozgott, az általunk

124
mért érték kevesebb a korábbi kutatások során tapasztaltaknál (Debreczeniné 1988; Taksonyi
1992). A növényben 0,43-0,61% foszfort, 1,26-3,35% káliumot és 1,6-2,7% kalciumot
mértünk, mely egyező Debreczeniné (1988) és Taksonyi (1992) eredményeivel. Lehoczky
(2004) azonban magasabb nitrogén és káliumtartalomról számol be.

6.2. A selyemmályva allelopatikus hatásának vizsgálata

6.2.1. Laboratóriumi bioteszt vizsgálat

Vizsgálatainkból egyértelműen bebizonyosodott, több korábbi szerző tapasztalataival

megegyezően, hogy a selyemmályva (Abutilon theophrasti) allelopatikus hatású gyomnövény
(Klevorn – Peters, 1979; Bohwmik – Doll, 1980; 1984; Sterling et al., 1987, Kazinczi et al
1991, 2008). Eredményeink megerősítik, hogy az allelopátia a selyemmályva esetében a
gátló és a serkentő hatásokat is magába foglalja (Kazinczi et al., 1991, Rice 1974).
Megállapíthatjuk, hogy az Abutilon theophrasti szárított leveles szárrészeinek csapvizes
kivonata kisebb koncentrációban (2,5%) serkenti az őszi búza hajtásnövekedését, de gátolja
valamennyi tesztnövény gyökérfejlődését, illetve a kukorica csírázási %-át, valamint a tavaszi
zab hajtásnövekedését. A kétszeres koncentráció (5g szárított leveles szármaradvány/ 100ml
csapvíz) alkalmazása során serkentő hatást nem tapasztaltunk, a kezelés minden tesztnövény
esetén drasztikusan csökkentette a hajtás- és a gyökérhossz, valamint a csírázási % értékét. A
legérzékenyebben az őszi búza reagált a kivonatra, itt tapasztaltuk a legerősebb gátló hatást,
ezt követte a tavaszi zab és a legkevésbé a kukorica fejlődését befolyásolta az adott kivonat.
A gyökerek csapvizes kivonatának 2,5%-os töménysége serkentette a búza hajtás, továbbá
a kukorica és a zab gyökérfejlődését, de gátolta a zab hajtásnövekedését. A magasabb
koncentráció jelentős serkentő hatását nem tapasztaltuk, azonban gátolta a kukorica és a
tavaszi zab hajtás- és gyökérnövekedését, illetve a búza gyökérfejlődését és a csírázási %-át.
Kazinczi (1990) és Šćepanović et al. (2007) vizsgálataiban a selyemmályva leveléből
készített kivonatok a csírázásra és növekedésre gátló hatásúak. Megállapításaik
egybecsengnek saját eredményeinkkel. Kazinczi (1990) nem zárja ki az oldatok ozmotikus
potenciáljának változásából adódó gátló hatásokat. Feltételezhetjük, de saját méséri adatokkal
alá nem támaszthatjuk, hogy az ozmotikus potenciál változása csak a csírázást
befolyásolhatja, a hajtások és a gyökerek fejlődésében bekövetkező változásokért a
selyemmályva leveles szárrészeiből kimosódó vízoldható anyagok felelősek.

125
 Saját tapasztalataink szerint a tesztnövények gyökérnövekedése szinte teljesen elmaradt és
csökött, rendellenes gyökerek fejlődtek. Retig et al. (1972) szintén hasonló tüneteket
tapasztalt. Colton – Einhellig (1980) úgy vélték, hogy a rendellenes gyökérfejlődés
következménye a hajtások növekedésének gátlódása, hiszen így a növények a csökkent
tápanyag- és vízfelvétel következtében vízstresszben szenvednek. Gressel – Holm (1964)
csírázásgátló hatásról számolnak be, mely szintén egyezik saját vizsgálati eredményeinkkel.
Dekker – Megitt (1983), Kazinczi et al. (1991) és Šćepanović et al. (1997) vizsgálatai
szintén kimutatták a selyemmályva gyökeréből kimosódó, vízoldható extraktumok csírázás és
növekedésgátló hatását. Kísérletünkben a selyemmályva allelopátikus hatása koncentráció
függő tulajdonság volt.
A szerves oldószeres (etanol, aceton) kezelések esetén egyértelmű serkentő vagy gátló
hatást nem tudtunk kimutatni, bár a kezelések többségében gátló hatásúnak bizonyultak. A
szerves oldószeres gyökérkivonatok általában erősebb inhibitor jellegűek voltak a leveles
szárrészek kivonatához képest. Az allelopátia koncentráció függő tulajdonságát szintén
sikerült kimutatni. Az etanolos gyökérkivonatok szignifikánsan serkentették az őszi búza
hajtáshosszát és gátolták annak gyökérnövekedését. A nagyobb koncentráció erősebben
serkentette a hajtásfejlődést, de ezzel szemben erősebben fogta vissza a gyökerek fejlődését.
Az ilyen oldószerekkel történő kivonásnak kisebb jelentősége van a vízzel kimosható
allelokemikáliák vizsgálatához képet. Schmidt (1990) megállapításához hasonlóan mi is azt
tanácsoljuk, hogy a szerves oldószeres kivonás kerülendő, azoknak kisebb az ökológia
jelentősége. A korábbi feltételezések szerint a selyemmályva allelopatikus hatásáért a benne
lévő fenolkomponensek felelősek, így el kell fogadnunk Whitehead et al. (1981) eredményeit,
mely kimondja, hogy a fenolos vegyületek kivonására a víz a legmegfelelőbb.
Williams – Hoagland (1982) felvetette, hogy a kölcsönhatások elsődlegesen nem a magvak
csírázására hatnak, és Stowe (1979) az értékelésből a csírázási % használatának eltörlését
javasolta. Weidenhammer et al. (1987) arról számolt be, hogy a csírázási tesztekben a
magszám, illetve a csírázási % befolyásolja az eredményeket, továbbá, hogy a növények
növekedése erősebben reagál az allelokemikáliák bizonyos csoportjaira – például a fenolokra
– mint a csírázási %. Kísérletünkben bebizonyítottuk, hogy a biotesztek során a csírázási % és
a hajtás, valamint gyökérhossz között nincs szignifikáns kapcsolat. A paraméterek közti
kölcsönhatás vizsgálatakor csak igen laza korrelációt tapasztaltunk. Megállapítottuk, hogy a
csírázási % változása nem vonja maga után a hajtás- és gyökérhossz változását, tehát nem
befolyásolja az eredményeket.

126
6.2.2. Üvegházi allelopátia vizsgálat

Az in vitro végzett biotesztek eredményeiből levonható következtetések sajnos nem

minden esetben fedik az allelopátia természetes körülmények közötti hatását. Ezért a
laboratóriumban végzett vizsgálatainkat elvégeztük üvegházi tenyészedényes kísérletben is. A
tenyészedény talajába keverve a selyemmályva szárított, föld feletti növénymaradványait 50
és 100g/ kg talaj, valamint a szárított gyökérzetét 25 és 50g/ kg talaj mennyiségben.
A kontroll növényekhez képest az első értékeléskor a talajba kevert szárított, leveles
szármaradvány, az alkalmazott kisebb töménységben csökkentette az őszi búza hajtás, és
gyökérhosszát, a levélterületét, az átlagos hajtástömeget. A gyökértömeg ebben az értékelési
időpontban a kontrolltól nem különbözött, azonban a második méréskor már valamennyi
paraméter értéke kisebb volt a kontroll értékekhez képest. A kétszeres mennyiség (100g/kg
talaj) drasztikusan visszafogta a búza fejlődését. A kísérletünk eredményei azt bizonyítják,
hogy a selyemmályva talajba kevert szárított, leveles szármaradványainak erős
növekedésgátló hatása van az őszi búzára.
A kukorica és a tavaszi zab esetén a magasabb koncentráció szintén drasztikus gátló
hatással bírt. Az alacsonyabb töménység esetén azonban a kezdeti gátló hatás után a második
értékeléskor serkentést tapasztaltunk. Feltételezhetjük, hogy a kukorica és a zab a talajában a
selyemmályva allelokemikáliáit a mikrobák rövid idő alatt annyira degradálták, hogy 8 héttel
a vetést követően a hatáskifejtéshez szükséges aktív koncentráció már nem volt jelen, és a
tesztnövény a talajban lévő növénymaradványokat tápanyagként hasznosíthatja. Sterling et al.
(1987) megállapítása is ezt tükrözi, mely szerint a talajban a mikroorganizmusok rövid időn
belül detoxifikálják a selyemmályva toxinjait. Saját vizsgálatainkban a kukorica és a tavaszi
zab tesztnövény esetén tapasztaltunk ilyen hatást. Az őszi búza valószínűleg a selyemmályva
toxinok alacsonyabb szintjére is érzékenyebben reagál. Így feltételezhetjük, hogy a
selyemmályva allelokemikáliáinak aktív koncentrációja a búza esetén alacsonyabb, mint a
kukoricánál vagy a zabnál. Ez azért is lehet fontos, mivel hazánkban gyakori a kukorica – őszi
búza vetésváltás. A kukorica betakarítása után sokszor alig van idő a vetés előkészítésre, és az
aratás után a szántást és vetőágy készítést követően azonnal megtörténik a vetés. Így, egy
esetleges selyemmályvával erősen fertőzött kukorica után a talajban a növénymaradványok
hosszú időn keresztül érintkezhetnek a fejlődő búza növényekkel, gátolhatják azok fejlődését.
A föld feletti növénymaradványok 100g/ kg talaj mennyiségben kivétel nélkül erősen
gátolták a tesztnövények fejlődését. A tenyészedényekből vett mintanövényeken csak igen
kicsi, mindösszesen pár milliméteres primer gyökereket találtunk. Az alkalmazott kezelés

127
erősen gátolta a tesztnövények gyökérnövekedését (Kazinczi et al., 2008). A növények az
öntözés ellenére a csökkent, illetve elmaradt gyökérfejlődés miatt vizstresszben szenvedtek,
majd el is pusztultak (Colton – Einhellig, 1980). Tehát a selyemmályva allelopátiája a saját
vizsgálataink alapján is a gyökérnövekedés gátlásán, ezen keresztül a vízfelvétel gátlásán
keresztül valósul meg. A gyökerek anatómiai elváltozása zavart okozhat a
tápanyagfelvételben is (Retig et al., 1972). Ellentétben Kazinczi (1990) megállapításával az
ozmotikus potenciál szerepét ebben az esetben kizárhatjuk, hiszen a tesztnövény magvainak
csírázása, vízfelvétele megtörtént, a magban tárolt tápanyagok és a felvett víz kimerülése után
a növények azonban elpusztultak a gyökérzet kialakulásának hiánya következtében.
A talajba kevert gyökérmaradványok a töménység függvényében serkentették az őszi búza,
a kukorica és tavaszi zab fejlődését. Vizsgálati eredményeink ellentétesek több korábbi
megfigyeléssel (Dekker – Megitt, 1953; Kazinczi 1990).
A tesztnövények kezelésekre adott reakciója fajspecifikus volt, bár nem zárható ki a, hogy
a fajták között e tekintetben is lehetnek eltérések.

6.2.3. A selyemmályva fitokémiai karakterének vizsgálata

6.2.3.1. SPME-GC/MS analízis

Az SPME-GC/MS műszeres analitikai módszerrel három selyemmályva minta megismételt

analízise jól érzékelteti, hogy igen hasonló értékek jellemzik a mintát, bizonyítva a módszer
megbízhatóságát.
A mintákból 23 különböző mono-, illetve szeszkviterpenoidot azonosítottunk, melyek
közül 5 ismeretlennek bizonyult. Hasonló vizsgálatokról a selyemmályva esetében irodalmi
adatot nem találtunk.
A mintákban előforduló vegyületek közül a hexil-alkohol és az oktanal is megtalálható. A
selyemmályvából eddig nem mutatták még ki (Römpp 1958). Allelopátiás szempontból nem
jelentős vegyület.
A benzil-acetaldehid a természetben amigdalinként előforduló, vízben kevésbé oldódó
vegyület, amelynek vízben nem, vagy csak csekély mértékű oldékonysága miatt szintén nem
tulajdonítható lényeges allelopatikus hatás (Bruckner 1977).
A limonént számos növény tartalmazza, a teljesség igénye nélkül néhány példát említve:
megtalálható a zellerben (Apium graveolens L.) (Rácz 1993). Tartalmazza még az orvosi

128
angyalgyökér (Angelica archangelica L.) (Lenchés 1993a), a tárkony (Artemisia dracunculus
L.) (Praszna 1993a), a kömény (Carum carvi L.) (Sváb 1993), és a fodormenta (Menta spicata
var. crispata (Bentls.) Mansf.) (Praszna 1993b).
A környezeti feltételek nagyban módosítják a növények illóanyag produkcióját is. Firmage
(1981) megfigyelte, hogy hideg körülmények között a limonén mennyisége nőhet. A
selyemmályva allelokemikáliáival kapcsolatban Dávid – Borbély (2009) is megállapította,
hogy a környezeti tényezők közül a hőmérséklet és a csapadék jelentősen befolyásolja az
allelopátiás hatású vegyületek termelődését.
Előfordult még a β-kubebén, illetve a ciklocitrál eredetű aldehid a szafranal, amelyet
elsősorban a jóféle sáfrány (Crocus sativus L.) illóolajából ismerhetünk (Lenchés 1993b).
Fontosnak tarjuk megjegyezni, hogy az illó vegyületek a növény speciális
metabolizmusának termékei, melyet a növények a keletkezés helyén, vagy annak közvetlen
közelében halmoznak fel. Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy több növénycsalád
(Lamiaceae, Asteraceae) illó anyagai a mirigyszőrökben lokalizólódnak (Halmi – Novák
1963). Sterling et al. (1987) szerint a selyemmályva allelopatikus hatásának okozója a
levélnyél és a szár epidermiszében elhelyezkedő mirigyszőrökből kivonható, vízoldékony
exudátum. Valószínű, hogy az Abutilon theophrasti hajtásképleteiből vízzel kimosódva ezek a
vegyületek is felelősek lehetnek a növény allelopátiás hatásáért.

6.2.3.2. Vékonyréteg kromatográfiás (TLC) vizsgálat

A magvakban 0,14% körüli tannint mértünk. Tannint igen sok hajtásos növény tartalmaz,
glikozidos és aglikon formában. Inhibitor jellegűek, főleg baktériumok és a mikrogombák
növekedését gátolják akár a növényben, akár a talajban. (Szabó, 1984).
Paszkovski – Kremer (1988) vizsgálati eredményeit, illetve feltevéseit nem tudtuk igazolni,
fenoloidok (köztük a flavonoidok) nem voltak kimutathatóak a selyemmályva magvaiból,
csupán igen csekély polifenol (tannin) fordul elő bennük. Vagyis, nem igazolható, hogy az
allelopátiáért a magban előforduló flavonoidok lennének felelősek.
Szabó (1984) munkájában említi, hogy az allelokemikáliák mennyisége általában
virágzáskor éri el a maximumát. Amennyiben a selyemmályvában lévő fenoloid, a flavonoid
rutin (rutozid) részese a növény allelopatikus hatásának, úgy a vegyület esetében nem a
virágzás, hanem a virágzás előtti állapot jelenti az Abutilon leveles szárában lévő legnagyobb
rutin koncentrációt. Mint ismeretes, a rutin közönséges flavonol, de fontos a növény oxidatív
(fénystressz) stressz elleni védekezésében is. A flavonolok a növényvilágban igen elterjedt,

129
általában sárga színű vegyületek. A rutin vagy rutinozid tehát a kvercetin [5,7,3’4’-
tetrahidroxi-flavonol] rutinózzal képződött glikozidja [=3-rutinozil-kvercetin] (Tarr 2002),
számos hajtásos növényben gyakori (Szabó 2005). Feltételezhető, de konkrétan
selyemmályvánál irodalmi adatokkal nem alátámasztható, hogy a rutin, a mért 0,1% körüli
értékben természetes fitotropinként hatva gátolja az auxin bazális transzportját, és ezáltal
gátolja a növények gyökérfejlődését. A rutin jelenlétét a selyemmályva leveléből és virágjából
Matławska – Sikorska (2008) ugyan kimutatta már, de átfogó, több fenológiai fázisra
vonatkozó vizsgálati eredményünket újnak tartjuk az Abutilon theophrasti-ra vonatkozóan.

6.3. A selyemmályva kompetíciós képességének vizsgálata

A selyemmályva (Abutilon theophrasti) terméscsökkentő hatása petrezselyem kultúrában is

megmutatkozott. A gyommentes kontrollhoz képest jelentősen csökkent a gyökértermés
mennyisége, tíz négyzetméterenkénti selyemmályva növényszám 15%-kal csökkentette a
gyökértermés mennyiséget (Varga et al. 2000; Kovács et al. 2006; Dávid et al. 2006; Dávid –
Kovács 2007; Kazinczi et al. 2007). A terméscsökkentő hatás mértéke megegyezik Schweizer
– Bridge (1982) cukorrépában tapasztalt eredményeivel. Négyzetméterenként 2 selyemmályva
növény is káros hatású a termés mennyiségére nézve, ez a viszonylag alacsony
gyommennyiség sem tekinthető tolerálhatónak a petrezselyem szempontjából (Renner –
Powel 1991). A kompetícióból adódó minőségcsökkenésre a selyemmályva esetében irodalmi
adatot nem találtunk. Az első osztályú, piacos petrezselyem gyökér mennyisége a gyom
egyedszám növekedésével folyamatosan csökkent. Nőtt az ipari minőségű, elágazó gyökerek
mennyisége. Már 5 darab/m2 Abutilon theophrasti gyom egyedszám is szignifikánsan növelte
az elágazó- és csökkentette a jó minőségű árú mennyiségét.
Több korábbi szakirodalom a petrezselyem gyökér elágazódásának okaként a vízhiányt
jelöli meg. Annak ellenére, hogy a selyemmályva elsősorban a vízért verseng más
növényekkel a 2010-es rendkívül csapadékos időjárás miatt a vízstressz, a gyomok vízelvonó
szerepe nem tekinthető elsődleges befolyásoló tényezőnek (Gyúró 1968, 1981, 1983). A
gyökerek átlagos hosszúsága és tömege is csökkenő tendenciát mutatott a gyom mennyiség
növelésével. Valószínűleg az Abutilon allelopatikus hatása eredményezhette a gyökerek
rendellenes növekedését. Több szakirodalom is utal a gyökérnövekedést gátló és abnormális
növekedést okozó hatására (Retig et al. 1972; Nagy – Nádasyné 2009, Nagy et al. 2010)
amelyet a növényben lévő argininnek tulajdonítanak (Elmore 1980; Paszkovski – Kremer

130
1988). A sok csapadéknak köszönhetően az allelopátikus hatás felerősödhet, ami szintén
befolyásolhatta a gyökérzet alakulását (McPherson - Muller 1969; Del Moral – Muller 1970;
Dávid – Nagy 2010).
A selyemmályva egyedszámának növelésével a növényből kimosódó allelokemikáliák
koncentrációja is növekedhet, és ez magyarázatot adhat a gyökerek csökkent és abnormális
növekedésére. A koncentráció emelkedésével a gyökerek növekedése egyre inkább gátolt,
valamint egyre nagyobb az aránya az elágazó gyökereknek (Rice, 1974).
A selyemmályva kompetíciójával kapcsolatban a szakirodalom elsősorban a kultúrnövény
föld feletti részeiben és termésében bekövetkező csökkenésről számol be. A petrezselyem
esetén a levélzet jelentős csökkenését nem tapasztaltuk (Sadeghi et al. 2004).

6.4. A selyemmályva kártevőinek vizsgálata

Összességében a szakirodalmi adatokat négy, új, selyemmályva kártevővel bővítettük

(éticsiga, hársbodobács, közönséges üvegszárnyú poloska, káposzta bagolylepke).

Helix pomatia Linnaeus 1758 – éticsiga

Elsősorban az alacsonyabb fekvésű helyeket kedveli. Előfordul mezőgazdaságilag művelt

területeken is, főleg kertekben, de kártétele alkalomszerűnek mondható. Főleg korhadó,
fonnyadó, elhalásnak indult növényi részeket fogyaszt, de megfigyelték már különböző
zöldségnövényeken (saláta, spenót, káposzta, kel) is kártételét. A 2011-es évben kártételét
megfigyeltem Nógrád-megyében napraforgó táblán is, ahol a fiatal 2-4 leveles napraforgó
növényeket tarrá rágták, növényenként akár 3-4 éticsiga is táplálkozott. A selyemmályváról
kártételét azonban eddig nem írták le. (Krolopp 1988).

Trialeurodes vaporariorum (Westwood 1856) – üvegházi liszteske

Polifág faj, nálunk elsősorban üvegházakban, illetve nyáron azok környékén fordul elő.
Fejlődését elsősorban a hőmérséklet határozza meg, üvegházakban folyamatosan szaporodik.
Általában 4 nemzedéke fejlődik egy évben, a hazai szakirodalomban sokszor szereplő 10-20
nemzedék minden bizonnyal túlzó (Kozár 1989). A selyemmályván valószínűleg a közeli
üvegház miatt jelentek meg, a selyemmályva száradása után a liszteskék is eltűntek.

131
Oxycarenus lavaterae (Fabricius 1787) – hársbodobács

Főleg hárs (Tilia spp.) és különböző mályvafélékhez kötődik, neve is bizonyos

mályvafajokra (Lavatera spp.) utal. Rédei (2007) viszont nagyobb egyedszámban gyűjtötte
erdei mályváról (Malva sylvestris), valamint Kondorosy - Kutyáncsánin (2001) mindössze
szeptembertől mutatták ki nagyobb tömegben hársfákról.
Vizsgálataink során valószínűsíthető, hogy kizárólag a közeli hársfákról sodródtak el ezek
az egyedek, szántóföldi körülmények között a selyemmályván nem találkoztunk a fajjal.
Selyemmályváról a fajt még nem írták le.

Pyrrhocoris apterus (Linnaeus 1758) – verőköltő poloska

Polifág fajnak tartják, bár fő tápnövényei a mályva- és hársfajok, ezeknek elsősorban a

magvaival táplálkozik. Mind e mellett alkalmanként elhullott és élő rovarokat is szívogat
(Vásárhelyi 1983, Benedek 1988). Gyógynövényként termesztett erdei mályván (Malva
sylvestris) nagy egyedeszámát mutatta ki Rédei (2007), relatív dominanciája átlagosan
82,02% volt, orvosi zilizen (Althaea officinalis) szintén dominánsnak találta.
Kísérletünkben károsítása a vegetáció vége felé egyre erősödött. Elsősorban az érőfélben
lévő illetve érett magvakat szívogatta sokszor a rá jellemző módon, 1-1 magot a szipókájára
szúrva és kiemelve a tokból. A léha, csírázásképtelen magok egy részéért minden bizonnyal e
faj volt a felelős.

Rhopalus parumpunctatus Schilling 1829 – közönséges üvegszárnyú-poloska

Rédei (2007) több növénycsalád (pl. Lamiaceae, Asteraceae, Caryophyllaceae stb.) több
fajáról is kimutatta, de egyikről sem jelezte jelentős számban.
A másik üvegpoloska fajjal ellentétben sem táplálkozását, sem peterakását nem figyeltük
meg. Valószínűleg nem tekinti fő tápnövényének a selyemmályvát, esetleges kártétele polifág
mivoltából adódóan azonban nem kizárt, de semmiképpen nem mondható jelentősnek. Ezt a
poloskafajt eddig még nem mutatták ki selyemmályváról.

132
Liorhyssus hyalinus (Fabricius 1794)

Az előző fajjal együtt a Rhopalinae alcsalád tagja. Az ide soroltakra jellemző, hogy
kétszikű (elsősorban gyom) növények polifág kártevői, sok faj kifejezetten a fészkesvirágzatú
növényeket részesíti előnyben (Vásárhelyi 1983). A Liorhyssus hyalinus-t Törökországban
viszont repcéből is kimutatták nagyobb egyedszámban. Családjának három képviselője közül
domináns volt, igaz más családokhoz képest száma nem volt olyan jelentős (Demirel 2009). A
fajt selyemmályváról kimutatták korábbi amerikai (Gibb 1991, Zheng et al. 2004) és
horvátországi kutatások során is. Horvátországban a 24 vizsgálati helyszínből összesen 4
helyről került elő. Gyűjtöttek be élő példányokat és ezeket üvegházi körülmények között is
megfigyelték. A poloskák főleg a növény éretlen magvaival táplálkoztak sőt, kifejezetten érett
magvakat felkínálva számukra, azokból nem is szívogattak és végül elpusztultak, ez a
megfigyelés egybevág saját tapasztalatainkkal. (Grubišić et al. 2006).
Az irodalmi adatokat és a saját eredményeinket figyelembe véve, a selyemmályva biológiai
úton történő visszaszorításában nagy szerepe lehet a Liorhyssus hyalinus üvegszárnyú
poloskának. Ugyan polifágnak írják, de ezen a gyomnövényen nagymérvű felszaporodása
tapasztalható, ami arra enged következtetni, hogy fő tápnövényének tekinti. Más kultúrákból
viszont nem, vagy csak alacsony egyedszámban jelezték, ellentétben például a gyapottok- és
káposzta bagolylepkék hernyóival, melyek a biológiai védekezést tekintve éppen ezért szóba
sem kerülhetnek. Természetesen a fajjal kapcsolatban még további vizsgálatok szükségesek
ahhoz, hogy a jövőben esetleg eredményesen és biztonságosan lehessen alkalmazni.
Az elhangzottakat figyelembe véve a Liorhyssus hyalinus angol neve – hyaline grass bug
(„üvegszárnyú fűpoloska”) – pontatlannak mondható, az eddigi tapasztalatokból kifolyólag
javasoljuk az „üvegszárnyú selyemmályva-poloska” illetve „hyaline velvetleaf bug”
megnevezéseket.

Mamestra brassicae (Linnaeus 1758) – káposzta bagolylepke

Helicoverpa armigera (Hübner 1808) – gyapottok bagolylepke

A káposzta bagolylepke nevével egyezően kedvelt tápnövényei a különböző

keresztesvirágúak, a legkülönfélébb szántóföldi, zöldség sőt gyümölcs kultúrákat is károsítja,
így tulajdonképpen polifág. A gyapottok bagolylepke fakultatív vándor faj, de gyakorlatilag
fauna elemünkké vált, szintén fénykedvelő polifág faj (Mészáros 1993).
A fénykedvelő bagolylepke hernyók ugyan előnyben részesítik a generatív szerveket,
ennek ellenére a gyapottok bagolylepke hernyókból rengeteget lehetett találni a fiatal

133
növényeken, és a káposzta bagolylepke hernyói is nagy számban voltak jelen a területen.
Selyemmályváról a káposzta bagolylepke hernyóit még nem írták le. Azonban a biológiai
védekezésre polifág mivoltuk miatt nem alkalmasak.

134
7. Összefoglalás
A doktori dolgozatom célja egy jelenleg terjedőben lévő egyéves gyomnövényfajjal, a
selyemmályvával (Abutilon theophrasti Medic.) kapcsolatos ismeretek bővítése volt, mely
során tanulmányoztuk a faj csírázásbiológiai tulajdonságait, elsősorban a vetési mélység,
illetve a műtrágyák kelésre és növekedésre gyakorolt hatását. A selyemmályva kompetíciós
képességét szabadföldön petrezselyem kultúrában, allelopatikus hatását laboratóriumi és
üvegházi körülmények között vizsgáltuk. A kutatómunkám további célja volt a selyemmályva
kártevőinek felmérése, és egy esetlegesen biológiai védekezésre alkalmas szervezet
azonosítása.

Saját vizsgálatainkban a vetési mélység hatását vizsgáltuk a selyemmályva kelési %-ára,

illetve a növekedési paramétereinek [hajtáshossz (cm/növény), levélterület (cm2/növény),
levélszám (db/növény), hajtás friss- és száraz tömeg (g/növény), gyökér friss- és száraz tömeg
(g/növény)] alakulására, tenyészedényes kísérletben 2009-ben és 2010-ben.
A selyemmályvával (Abutilon theophrasti Medic.) végzett hasonló vizsgálatokról a
szakirodalomban utalást nem találtam, így az eredmények újszerűnek mondhatók.
Két éves vizsgálati eredményeink alapján megállapítható, hogy minden egyes cm, amellyel
a magokat mélyebbra vetettük, 4,5%-kal csökkenti a selyemmályva kelését. A legkedvezőbb
vetési mélység számára az 1-5 cm-es mélység, de akár még 15cm-es mélységből is gond
nélkül kel Ramann-féle barna erdőtalajon. Szoros negatív korreláció állt fent mindkét
kísérletük során a vetési mélység és a kelési % között.
Megállapítottuk, hogy a mélyebbről kelő növények szignifikánsan kisebb
hajtásnövekedést, hajtástömeget, levélterületet és levélszámot értek el a sekélyebbről
kelőekhez képest. Az eltérő mélységből kelő selyemmályva növények gyökértömegében nem
volt különbség.

Üvegházban tenyészedényes kísérletben vizsgáltuk 3 különböző műtrágya önálló és

együttes hatását a selyemmályva kelésére és növekedésére. Az alkalmazott műtrágyák a
következőek voltak: Linzer NAC (27% N) 200kg/ha N, azaz 2,325g/tenyészedény, Patent
Káli (30% K2O) 100kg/ha K2O, azaz 1,05g/tenyészedény és DC Szuperfoszfát (20,5% P2O5)
100kg/ha P2O5, azaz 1,53 g/tenyészedény mennyiségeben.
Azt tapasztaltuk, hogy jó humuszellátottságú Ramann-féle barna erdőtalajon a nitrogén
csökkentette a selyemmályva kelését, a foszfor és a kálium serkentőleg hatott 100kg/ha

135
hatóanyag mennyiségben. A nitrogén csírázásgátló hatását a káros sókoncentráció is
okozhatta.
A kelés gátlása mellett a csak nitrogént tartalmazó kezelések csökkentették a
selyemmályva növények hajtásnövekedését, levélterületét, friss- és száraztömegét. A foszfor
és kálium növelte azokat a kontrollhoz képest.

Vizsgálatainkban az Abutilon theophrasti elhalt leveles szár- és gyökérmaradványainak

allelopatikus hatását tanulmányoztuk laboratóriumi és üvegházi biotesztekben.
In vitro körülmények között a selyemmályva szárított leveles szárrészeinek és
gyökérmaradványainak 2,5% és 5%-os töménységű csapvizes, etanolos és acetonos
kivonataival végeztük a teszteket őszi búza (Mv Magdaléna), kukorica (PR35F38) és tavaszi
zab (Mv Pehely) tesztnövényekkel.
Megállapítottuk, hogy a selyemmályva alleopatikus hatása koncentrációfüggő tulajdonság
és a gátló, valamint serkentő hatásokat is magába foglalja. A selyemmályva leveles szárából
készített csapvizes kivonat 5%-os töménységben jelentősen csökkentette a tesztnövények
hajtás- és gyökérnövekedését és a csírázási %-ot.
A selyemmályva gyökereiből készített csapvizes kivonat 2,5%-os koncentrációban
serkentőleg hatott a búza hajtás, illetve a kukorica és a zab gyökérnövekedésére. A töményebb
kivonat nem serkentette a tesztnövények fejlődését. Inhibitorként hatott azonban a kukorica és
a tavaszi zab hajtás- és gyökérnövekedésére, illetve a búza gyökérfejlődésére és a csírázási %-
ára.
A szerves oldószeres kivonatok alkalmazása esetén egyértelmű gátló vagy serkentő hatás
nem volt kimutatható, de a kezelések többsége gátló hatású volt. A kezelések erősebben
hatottak a tesztnövények gyökérfejlődésére, mint a hajtásnövekedésre, vagy a csírázási %-ra,
az akceptor növények primer gyökerei nem, vagy csak minimálisan fejlődtek ki. A
biotesztekben a csírázás mértéke nem befolyásolja az eredményeket, a csírázási %, és a
hajtás-, valamint gyökérhossz adatok közti összefüggés vizsgálata során nem tapasztaltunk
kölcsönhatást a mért paraméterek között. A csírázási % változása nem vonja maga után a
hajtások, illetve a primer gyökerek hosszának változását.

Az üvegházi tenyészedényes kísérletben szintén az elhalt föld feletti szárrészek és a

gyökérzet allopatikus hatását tanulmányoztuk.
A szárított szármaradványok 50g mennyiségben keverve a tenyészedény talajába négy
héttel a vetést követőn még gátló hatásúnak bizonyultak valamennyi tesztnövény esetén. A

136
második értékeléskor, 8 hét eltelte után, a kukorica és a zab esetén serkentőleg hatott a
növekedésre. Az őszi búza növekedése mindvégig gátolt volt, ez azzal magyarázható, hogy a
talajban a toxinok degradációja elkezdődött, de az őszi búza a selyemmályva toxinjainak
alacsonyabb koncentrációjára is érzékenyebb, mint a kukorica vagy a tavaszi zab.
A nagyobb mennyiségű szármaradvány a teljes kísérlet során gátolta a tesztnövények
fejlődését, elsősorban a gyökérnövekedést. Csökött, amorf és rövid, pár milliméteres primer
gyökerek alakultak ki, így a növények nem tudtak vizet felvenni, vízstresszben szenvedtek,
majd elpusztultak. Az ozmotikus potenciál különbségből adódó csökkent fejlődést
kizárhatjuk, hiszen a kultúrnövények magvai a vizet felvették, a csírázás megkezdődött, de a
felélt tartalék tápanyagok és felvett víz kimerülése után elszáradtak.
A tenyészedények talajába kevert selyemmályva gyökérzet a töménységtől függetlenül
serkentő hatásúnak bizonyult az összes tesztnövény esetén mindkét értékelés idején. A
magasabb koncentráció erősebben serkentette a kultúrfajok növekedési paramétereit. Ebben
az esetben is az allelopatikus hatás koncentrációtól függő tulajdonságát sikerült bizonyítani.

Vizsgálatainkban Keszthelyről származó Abutilon theophrasti növények leveles

szárrészeiből SPME-GC/MS módszerrel próbáltuk meg izolálni az illó olajának
komponenseit.
Összeségében 23 illó, mono- és szeszkviterpenoid komponenst sikerült kimutatnunk,
melyek közül 5 alkotórész nem azonosítható.
A legnagyobb mennyiségben telítetlen alkil-alkoholokat és alkil-ketonokat
azonosítottunk. A hexanal és az oktanal is előfordult. Figyelemre méltó a benzaldehid és a
benzil-acetaldehid is. Speciálisnak tekinthető az azonosított illó komponensek közül a
trimetil-ciklopentanon. Az ismertebb terpenoidok közül kimutatható volt a limonén.
Előfordult még a β-kubebén, illetve a ciklocitrál eredetű aldehid a szafranal.
Vékonyréteg kromatográfiás módszerrel vizsgáltuk a selyemmályva magvainak, és
különböző fenológia állapotból származó leveles szárrészeinek, illetve gyökérzetének
fenolkomponenseinek azonosítását.
A magvak vizsgálata során a vizsgált tesztvegyületek (rutozid, hiperozid, klorogénsav)
közül egyik sem volt kimutatható a kivonatból. A vizsgálat során 6 sáv, illetve folt egyéb, de
nem azonosítható fenoloidok jelenlétére utalt. Allelopátiás szempontból jelentős mennyiségű
fenoloidot (polifenolokat és fenolkarbonsavakat) nem tudtunk kimutatni, a mag
tannintartalma is csekély (0,14%).

137
 Klorogénsav vagy más fenolkarbonsav nem volt jellemző a növény leveles
szárrészeire, a gyökerekben is kevés és nem azonosítható. A leveles szárrészekben ellenben
rutozid (rutin) kimutatható. A legtöbb (0,142%) a 6-8 leveles hajtásban található.
Vizsgálatainkban a selyemmályva magvak magas fenoloid tartalmát nem tapasztaltuk,
csupán igen kevés polifenol (tannin) fordul elő, mely inhibitor jellegű mikroorganizmusok
fejlődésére.

Szántóföldi additív kisparcellás kísérletben, petrezselyem kultúrában, 3 m2-es parcellákon,

négy ismétlésben végeztük a vizsgálatainak Apátfalván, Békés-megyében 2010-ben. A
gyommentes kontroll mellett három különböző gyom egyedszámot állítottunk be (2, 5, és 10
db selyemmályva növény/m2), és a gyom mennyiség növelése mellett mértük a kultúrnövény
föld feletti hajtásrészeinek és a gyökértermésének parcellánkénti friss tömegét, valamint
parcellánként randomszerűen kiválasztott tíz gyökér tömegét és hosszúságát. A gyökértermést
osztályoztuk, az első osztályú, valamint az ipari minőségű termés percellánkénti mennyiségét
és arányát meghatároztuk.
Megállapítottuk, hogy a gyökértermés a gyom egyedszám növekedésével csökken, már a
2db gyom/m2 is jelentősen csökkenti a gazdasági értelemben vett termés mennyiségét. A
termés mennyisége mellett a legnagyobb változás a termés minőségében következett be, az
elágazott gyökerek mennyisége folyamatosan növekedett a selyemmályva m2-enkénti számát
emelve. A gyökerek átlagos tömege és súlya is csökkent a kontrollhoz képest a gyomos
parcellákon. Az egyedszám növekedés nem befolyásolta a petrezselyem levéltermésének
tömegét, illetve a levélzet, valamint a gyökérzet makrotápelem tartalmát.
A selyemmályva a petrezselyemmel szemben is erősebb kompetítornak bizonyult.
Alacsony selyemmályva fertőzöttség is csökkenti a gyökértermés minőségét és növeli az ipari
minőségű vagy elágazó gyökerek arányát.

A világ számos pontján végeztek állattani kutatásokat a selyemmályván előforduló

fajok felmérésére, hazánkban azonban ilyen jellegű kutatások még nem folytak.
Megfigyeléseinket 2008. és 2009. évben végeztük szabadföldön és szabad ég alatti
tenyészedényes kísérletben a kártevők vizuális felmérésével, a növények hálózásával illetve
egyeléses gyűjtéssel és kárkép alapján történő meghatározásával.
Vizsgálataink során 7 ízeltlábú és 1 puhatestű fajt azonosítottunk [Helix pomatia
Linnaeus 1758 – éticsiga; Trialeurodes vaporariorum (Westwood 1856) – üvegházi liszteske;

138
Oxycarenus lavaterae (Fabricius 1787) – hársbodobács; Pyrrhocoris apterus (Linnaeus 1758)
– verőköltő poloska; Rhopalus parumpunctatus Schilling 1829 – közönséges üvegszárnyú-
poloska; Liorhyssus hyalinus (Fabricius 1794); Mamestra brassicae (Linnaeus 1758) –
káposzta bagolylepke; Helicoverpa armigera (Hübner 1808) – gyapottok bagolylepke].
Összességében a szakirodalmi adatokat négy, új, selyemmályva kártevővel bővítettük
(éticsiga, hársbodobács, közönséges üvegszárnyú poloska, káposzta bagolylepke). Az
irodalmi adatokat és a saját eredményeinket figyelembe véve, a selyemmályva biológiai úton
történő visszaszorításában nagy szerepe lehet a Liorhyssus hyalinus üvegszárnyú poloskának.
Ugyan polifágnak írják, de ezen a gyomnövényen nagymérvű felszaporodása tapasztalható,
ami arra enged következtetni, hogy fő tápnövényének tekinti és szivogatásával a magvak nagy
részének csíraképtelenségét eredményezheti. Természetesen a fajjal kapcsolatban még további
vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy a jövőben esetleg eredményesen és biztonságosan
lehessen alkalmazni.

139
8. Köszönetnyílvánítás
Köszönettel tartozom édesanyának, Szűcs Magdolnának és nagyszüleimnek, Szűcs
Józsefnek és Szűcs Józsefnének a rengeteg türelemért és támogatásért.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani témavezetőmnek Dr. Nádasyné Dr. Ihárosi

Erzsébet egyetemi docensnek a szakmai irányításáért és sokoldalú segítségéért.

Külön köszönet illeti Dr. Béres Imre egyetemi tanárt (Pannon Egyetem Georgikon
Kar) és Dr. Kazinczi Gabriella egyetemi tanárt (Kaposvári Egyetem) a munkám során nyújtott
hasznos szakmai segítségekért.

Megköszönöm Dr. Szabó László Gyula egyetemi tanárnak (Pécsi Tudományegyetem)

a vékonyréteg-kromatográfiás vizsgálat, illetve az SPME-GC/MS analízis elvégzésében
nyújtott szakmai segítségét.

Megköszönöm Keresztes Balázs tanszéki mérnöknek, barátomnak (Pannon Egyetem

Georgikon Kar) a kártevők gyűjtésében és meghatározásában nyújtott segítségét. Továbbá
köszönet illeti Dr. Kondorosy Előd egyetemi docenst (Pannon Egyetem Georgikon Kar) a
Liorhyssus hyalinus poloska határozásáért.

Köszönettel tartozom továbbá a Pannon Egyetem Georgikon Kar Növényvédelmi

Intézet valamennyi munkatársának, kiemelve Hóbár Gabriellának, Patyi Lászlónénak, Világos
Lászlónénak és Tarsoly Gábornénak a kísérletek kiértékelése során nyújtott segítségükért.

Szeretném megköszönni PhD társaimnak és egyben barátaimnak, Rádli Andrásnak,

Sipos Péternek, Németh Tamásnak és Varga Ildikónak a munkám során nyújtott mind emberi,
mind pedig szakmai segítségüket és támogatásukat.

140
9. Irodalomjegyzék

1. AHN, B. – PAULITZ, T. – JABAJI-HARE, S. – WATSON, A. (2005): Enhancement

of Colletotrichum coccodes virulence by inhibitors of plant defense mechanisms.
Bicontrol Science and Technology. 15 (3): 299-308.

2. BAAR, J. – OZINGA, W.A. – SMEERS, I.L. – KUYPER, T.V. (1994): Stimulatory

and inhibitory effects on feedle litter and grass extracts on the growth of some
ectomycorrhizal fungi. Soil Biol. Biochem. 26: 1073-1079.

3. BAILEY, L.H. – BAILEY, E.Z. (1976): Hortas third. MacMillian Publishing Co. Inc.
New York.

4. BALOCH, H.A. – DITOMMASO, A. – WATSON, A.K. (2001): Intrapopulation

variation in Abutilon theophrasti seed mass and its relationship to seed germinability.
Seed Sci. Res. 11: 335-343.

5. BARTON, L.V. (1965): Dormancy in seeds imposed by the seed coat. Handbuch der
Pflanzenpysiologie. Springer, Berlin-Heidelberg-New York. 15 (2): 727-742.

6. BAZIRAMAKENGA, R. – LEROUX, G.D. - SIMARD, R.R. (1995): Effects of

benzoic and cinnamanic acids on membrane permeability of soybean roots. J. Chem.
Ecol. 21: 1271-1285.

7. BAZIRAMAKENGA, R. – SIMARD, R.R. – LEROUX, G.D. (1994): Effects of

benzoic and cinnamic acids on growth, mineral composition and chlorophyll content
of soybean. J. Chem. Ecol. 20: 2821-2833.

8. BELL, A. A. (1969): Phytoalexin production and Verticillium wilt resistance in

cotton. Phytopathology. 59: 1119.

9. BENCZE J. (1969): A gyommagvak és termések csírázási feltételei. Agrártudományi

Egyetem Mezőgazd. Tud. Kar. Közlem. Gödöllő. 153-162.

141
10. BENEDEK P. (1988): Poloskák – Heteroptera. In: Jermy T. - Balázs K. (szerk.): A
növényvédelmi állattan kézikönyve 1. Akadémiai Kiadó, Budapest. 380-381.

11. BENVENUTI, S. – MACCHIA, M. – MIELE, S. (2001): Quantitative analysi of

emergence of seedlings from buried weed seeds with increasing soil depth. Weed Sci.
49: 528-535.

12. BÉRES, I. (1994): Wirkungen von Licht, Temperatur, Ablagetiefe und Wasserstress
auf die Keimung von Gallium aparine L. Z. PflKrankh. PflSchutz, Sonderh. 16: 37-
40.

13. BÉRES I. (2000): Allelopátia. In: Hunyadi, K. – Béres, I. – Kazinczi, G.(szerk.):

Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia. Mezőgazda kiadó, Budapest. 307-320.

14. BÉRES I.- MIKULÁS J. (2000): A gyomfajok elleni biológiai gyomirtás. In: Fischl G.
(szerk.) Biológiai növényvédelem alapjai. Mezőgazda. Kiadó, Budapest.

15. BÉRES I. – SÁRDI K. (1994): A műtrágyák hatása az őszi búza és két gabona
gyomnövény csírázására. Növénytermelés. 43 (3): 211-220.

16. BÉRES I. – SÁRDI K. – VARGA P. (1996): A tápanyagstressz hatása a

selyemmályva (Abutilon theophrasti Medic.) és a gyomköles (Panicum ruderale
Kitag./Lyss.) hajtás és gyökérnövekedésére. Növénytermelés. 45 (2): 125-132.

17. BEURET, E. (1984): Soil seed banks and cultivation: the relationship between
potential and actual flora. Schweiz. Landw. Forsch. 23: 89-96.

18. BHOWMIK, P.C. – DOLL, J.D. (1980): Field studies on allelopathic effects of weed
and crop residues. In Proc. North Centr. Weed Conf. 35:82-83.

19. BHOWMIK, P.C. – DOLL, J.D. (1982): Allelopathic activity of annual weed on corn
(Zea mays) and soybean (Glycine max). Dissert. Abstract. International. B. 42: 2637.

142
20. BHOWMIK, P.C. – DOLL, J.D. (1984): Allelopathic effects of annual weed residues
on growth and nutrient uptake of corn an soybean. Agronomy J. 76: 383-388.

21. BLEASDALE, J.K.A. (1960): Studies on plant competition. In: Harper, J.L. (eds.):
The Biology of Weeds. Blackweel Scientific Public. Oxford. 133-142.

22. BLUMRICH, H. (1992): Zur Biologie und Ökologie der Keimung einiger
Unkrautarten unter spezieller Berücksichtigung einer Keimförderung unter
Laborbedinungen. Z. Pflkrankh. Pflaschutz. Sonderh. 23. 95-104.

23. BOHREN, C. – DELABAYS, N. – ROMETSCH, S. (2008): Invasive Pflanzen:

Herausforderung für die Landwirtschaft? Agrarforschung. 15 (7): 314 – 319.

24. BORHIDI A. (1969): A növény és környezete. In: Kárpáti Z. (szerk.): A növények

világa II. Gondolat, Budapest. 351-415.

25. BOUFALLIS, A. – PELLISIER, F. (1994): Allelopathic effect of phenolic mixtures

on respiration of two spruce mycorrhizal fungi. J. Chem. Ecol. 21: 289-297.

26. BOYETTE, C.D. – WALKER, L. (1986): Evaulation of Fusarium lateritium as a

Biological Herbicide for Controlling Velvetleaf (Abutilon theophrasti) and Prickly
Sida (Sida spinosa). Weed Science. 34 (1): 106-109.

27. BÖRDNER, E. – GERHARDS, R. – HAMOUZ, P. – SOUKUP, J. (2004):

Untersuchungen zur Konkurrenzkraft und Bekämpfung von Abutilon theophrasti
(Lindenblättrige Schönmalve) in Zückerrüben. Z PflKrankh PflSchutz. Sonderh. 19:
237-244.

28. BRUCKNER GY. (1977): Szerves kémia II/1. Tankönyvkiadó, Budapest.

29. BRÜCKNER D.J. – SZABÓ L.GY. (2001): Az allelopátia modern értelmezése

(Szemle). Kitaibelia. 6 (1): 93-106.

143
30. CALERA, M.R. – ANAYA, A.L. – GAVILANES-RUIZ, M. (1995): Effect of
phytotoxic resin glycoside on activity of H-ATAase from plasma membrane. J. Chem.
Ecol. 21: 289-297.

31. CARDINA, J. – SPARROW, D.H. (1997): Temporal changes in velvetleaf (Abutilon

theophrasti) seed dormancy. Weed Sci. 45: 61-66.

32. CHEPLICK, G.P. – QUINN, J.P. (1987): The role of seed depth, litter and fire in the
seedling establishment of amphicarpic peanutgrass (Amphicarpum purshii).
Oecologia. 73 (3): 459-464.

33. COLLIVER, G.W. – WELCH, L.F. (1970): Toxicity of Preplant Anhydrous Ammonia
to Germination and Early Growth of Corn: II. Laboratory Studies. Agronomy J. 62.
346-351.

34. COLTON, C.E. – EINHELLIG, F.A. (1980): Allelopathic mechanism of velvetleaf

(Abutilon theophrasti Medic. Malvaceae) on soybean. Am. J. Bot. 67: 1407-1403.

35. CORNER, E.J. (1976): The Seeds of Dicotyledons. Campridge Univ. Press,
Cambridge.

36. CUMMINS, D.G. – PARKS, W.L. (1961): The germination of corn and wheat as
affected by various fertilizer salts at different soil temperatures. Soil Sci. Soc. Amer.
Proc. 25: 47-49.

37. CZIMBER GY. (1980a): A magvak elfekvése a talajban, gyomnövények csírázása. In:
Szabó L.Gy. (szerk.): A magbiológia alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest. 141-153.

38. CZIMBER GY. (1980b): A keményhéjúság. In: Szabó L.Gy. (szerk.): A magbiológia
alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest. 121-140.

39. CZIMBER GY. – DÖMÖTÖR J. (1985): A selyemmályva (ABUTH) kártétele

kukoricában. Növényvédelem. 21: 455.

144
40. CZIMBER GY. – DÖMÖTÖR J. – HORVÁTH K. – CSABA L. (1987): A
selyemmályva (Abutilon theophrasti Medic.) kártétele kukoricában. ATEK
Mosonmagyaróvári Mezőgazdtud. Kar Közlem. 29: 59-72.

41. CZIMBER GY. – KARAMÁN J. – TAMÁS I. (1994): A selyemmályva (Abutilon

theophrasti). Agrofórum. 5: 18-27.

42. DAVIS, A.S. – RENNER, K.A. (2007): Influence of seed depht and pathogens on
fatal germination of velvetleaf (Abutilon theophrasti) and giant foxtail (Setaria
faberi). Weed Sci. 55 (1): 30-35.

43. DÁVID I. – BÉRES I. – KAZINCZI G. – KOVÁCS I. (2006): A selyemmályva

(Abutilon theophrasti Medic.) és a bojtorján szerbtövis (Xanthium strumarium L.)
versengése kukoricával és napraforgóval. Növényvédelmi Tudományos Napok 2006
kiadványa. 83.

44. DÁVID I. – BORBÉLY M. (2009): Az allelopátia változékonysága környezeti

tényezők függvényében. Magyar gyomkutatás és technológia. 10: 70.

45. DÁVID I. – KOVÁCS I. (2007): Competition of three noxious weeds with row crops.
Cereal Research Communications. 35: 341-344.

46. DÁVID I. - NAGY A. (2010): A tápanyag- és vízellátás hatása az allelopátiára.

Magyar Gyomkutatás és Technológia. 11 (1): 23-32.

47. DÁVID I. – RADÓCZ L. (2002): Selyemmályva (Abutilon theophrasti Medic.) és

olasz szerbtövis (Xanthium italicum Mor.) kivonatok csírázásra gyakorolt hatásának
vizsgálata. 7. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum. Előadások Procedings. 208-217.

48. DEBRECZENI B-né (1988): A gyomnövények kémiai összetétele. In: Hunyadi K.

(szerk.): Szántóföldi gyomnövények és biológiájuk. 314-340.

145
49. DEBRECZENI B-né (1991): Agrokémiai gyakorlatok. PATE
Mezőgazdaságtudományi Kar Keszthely, kari jegyzet.

50. DE FELICE, M.S. – WITT, W.W. – BARRET, M. (1988) Velvetleaf (ABUTH)

growth and development in conventional and notillage corn (Zea mays). Weed Sci. 36:
609-615.

51. DE FELICE, M. S. – WITT, W. W. – SLACK, C. (1984): Velvetleaf competition with

conventional and no tillage corn. North Central Weed Cont., Conf. 39: 45-46.

52. DEKKER, J.H. (1981): Interference between velvetleaf (ABUTH) and soybeans
(Glycine max L.). Dissertation Abstracts International. 4315.

53. DEKKER, J.H. – MEGITT, W.F. (1983): Interference between velvetleaf (Abutilon
theophrasti Medic.) and soybean (Glycine max L.) I. Growth. Weed Res. 23: 91-101.

54. DEMIREL, N. (2009): Determination of Heteroptera species on canola plants in Hatay

province of Turkey. African Journal of Agricultural Research 4 (11): 1226-1233.

55. DelMORAL, R. - MULLER, C. H. (1970): Allelopathic effects of Eucalyptus

camaldulensis. The American Midland Naturalist. 83: 254-282.

56. DIKIĆ, M. – BERBEROVIĆ, H. – GADŽO, D. – ŠOŠE, S. (2008): New invasive

weed species in Bosnia & Herzegovina. Weed Abstracts. 56 (3): 251.

57. DOMIQUEZ VELANZUELA, J.A. – CRUZ HIPÓLITO, H.E. – DOMÍNQUEZ

MONGE, S. – MEDINA PITALÚA, J.L. (2003): La hoja de terciopelo (Abutilon
theophrasti Medic.) en México. In memoria XVI Congresso Latinoamericano de
Malezas y XXIV Congresso Nacional de la Asociación Mexicana de la Ciencia de la
Maleza, Manzanillo, Colima, Méxicó.

58. DONALD, C.M. (1963): Competiton among crop and pasture plants. Advances is
Agron. 15: 1-18.

146
59. EATON, B.J. – RUSS, O.G. – FELTNER, K.C. (1976): Competition of velvetleaf,
prickly sida and Venice mallow in soybeans. Weed Sci. 24: 224-228.

60. EGLEY, G.H. – CHANDLER J.M. (1978): Germnation and viability of seeds after 2.5
years in a 50-year buried seed study. Weed Sci. 26: 230-239.

61. EGLEY, G.H. – CHANDLER, J.M. (1983): Longevity of weed seeds after 5.5 years
in the Stoneville 50-year buried-seed study. Weed Sci. 31: 264-270.

62. ELMORE, C.D. (1980a): Inhibition of turnip (Brassica rapa) seed germination by
velvetleaf (Abutilon theophrasti) seed. Weed Sci. 28: 658-660.

63. ELMORE, C.D. (1980b): Free amino acids in Abutilon theophrasti seed. Weed Res.
20: 63-64.

64. EVENARI, M. (1949): Germination inhibitors. Bot. Rev. 15: 153-194.

65. FIRMAGE, D.H. (1981): Environmental influences on the monoterpene variation on

Hedeoma drummondi. Biochem. Syst. Ecol. 9: 59.

66. FISCHL G. (2000): Biológiai növényvédelem alapjai. Mg. Kiadó, Budapest.

67. FISCHL G. – BÉRES I. - MIKULÁS J. (2002): Biológiai védekezés lehetőségei a

gyomnövények ellen (Biológiai gyomirtás – biológiai gyomszabályozás). Magyar
Gyomkutatás és Technológia. 3 (1): 3-12.

68. FISCHL G-NÉ (1987): Összehasonlító módszertani vizsgálatok különböző N-formák

meghatározására növényi mintában. Doktori értekezés, Agrártudományi Egyetem,
Keszthely.

147
69. FLINT, E.P. - PATTERSON D.T. – BEYERS J.L. (1983): Interference and
temperature effects on growth of cotton (Gossypium hirsutum), spurred anoda (Anoda
cristata), and velvetleaf (Abutilon theophrasti). Weed Sci. 31: 892 - 898.

70. FRIEBE, A. – ROTH, U. – KUCK, P. – SHNABL, H. – SHULZ, M. (1997): Effect of

2-4-dihydroxy-1,4-benzoxazin-3-ones on the activity of plasma membrane H+
ATPase. Phytochemistry. 44: 979-983.

71. FROUD-WILLIAMS, R.J. – CHANCELLOR, R.J. – DRENNAN, D.S. (1984): The

effect of seed burial and soil disturbance on emergenc and survival of arable weeds in
relation to minimal cultivation. J. Appl. Ecol. 21: 629-641.

72. FRYXELL, P.A. (1988): The Malvaceae of Mexico. Systematic Botany Monographs.
25: 1-522.

73. FUKAREK, F. – HENKER, H. (1983): Neue kritische Flora von Mecklenburg (1.
Teil). Archiv Freunde Naturg. Mecklenburg. 23: 28-133.

74. FYKSE, H. (1984): Generelle eigenskapar ved grasugras. Annuelle-bienne arter.

Nord. Jordbrgsforskning. 66: 168.

75. GIBB, T.J. (1991): Seed predators of velvetleaf (Malvaceae: Abutilon theophrasti)
weed. Proceedings of the Indiana Academy of Science. 100: 39-43.

76. GRESSEL, J.B. – HOLM, L.G. (1964): Chemical inhibitions of crop germination by
weed seeds and the nature of inhibition of Abutilon theophrasti. Weed Res. 4: 44-53.

77. GRUBIŠIĆ, D. - BARČIĆ, I.J. - BARIĆ, B. - ČULJAK, G.T. (2006): Possibilities for
biological control of velvetleaf (Abutilon theophrasti Medic.) with phytophagous
insects. Entomologia Croatia. 10 (1-2): 67-86.

78. GYURÓ GY. (1968): A gyökérelágazódás vizsgálata néhány petrezselyemfajtánál

(Előzetes közlemény). A Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskola Közleményei,
11 (1): 11-115.

148
79. GYÚRÓ GY. (1983): A petrezselyem gyökérelágazódása okainak vizsgálata. A
Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Kar Közleményei, 23 (1-11): 273-285.

80. GYÚRÓ GY. (1983): A csapadékhiány hatása a petrezselyemgyökér elágazódására A

Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Kar Közleményei, 25 (1-10):139-158.

81. HAENSEL, E. (2005): Bekämpfung, Konkurrenz und Diversität von Abutilon

theophrasti MED. (Lindenblättrige Schönmalve) in Zuckerrüben. Inaugural-
dissertation zur Erlangung des Grades, Frankfurt am Main.

82. HAGOOD, E.S. – BAUMANN, T.T. – WILLIAMS, J.L. – SCHREIBER, M.M.

(1980): Growth analysis of soybean (Glycine max) in competition with velvetleaf
(Abutilon theophrasti). Weed Sci. 28: 729-734.

83. HAIN, D.E. (2003): Samtpappel und Ambrosie: zwei neue Unkräuter in Österreich.
Pflanzenschutz. 19: 3.

84. HALMI J. – NOVÁK I. (1963): Farmakognózia. Medicina Könyvkiadó, Budapest.

85. HANF, M. (1983): The arable weeds of Europe With Their Seedlings and Seeds.
United Kingdom Limited, Ludwigshafen: BASF.

86. HANF, M. (1999): Ackerunkräuter Europas mit ihren Keimlingen und Samen. BVL
Verlagsgesellschaft mbH.

87. HANSEN, A. (1972): Nye floristiske fund og iagttagelser, mest fra 1969 og 1970. Bot.
Tidsskr. 76: 166 - 173.

88. HANSON, C.G. – MASON, J.L. (1985): Bird seed aliens in Britain. Watsonia. 15 :
237-252.

89. HARPER, J.L. (1977): Population biology of plants. Academic Press. London.

149
90. HARRIS, F.S. (1915): Effect of alkali salts in soils on the germination and growth of
crops. J. Agr. Res. 5. 1-52.

91. HEGNAUER, R. (1969): Chemotaxonomie der Pflanzen V. Birkhäuser V., Basel,

Stuttgart.

92. HEGNAUER, R. (1990): Chemotaxonomie der Pflanzen IX. Birkhäuser V., Basel,
Boston, Berlin.

93. HÉTHELYI B.É. - GALAMBOSI B. - SZARKA SZ. (2009): Mikkeliben termesztett

Perilla frutescens kemotaxonok illóolajának GC/MS-, a herba SPME-GC/MS
vizsgálata. Olaj, Szappan, Kozmetika. 58 (3): 61-67.

94. HILHORST, H.V.M.-TOOROP, P.E. (1997): Review on dormancy, germinability and

germination in crop and weed seeds. Adv. Agron. 61: 112-165.

95. HODGSON, R.H. – WYMORE, L.A. – WATSON, A.K. – SNYDER, R.H. –

COLLETTE, A. (1988): Efficacy of Colletotrichum coccodes and Thidiazuron for
Velvetleaf (Abutilon theophrasti) Control in Soybean (Glycine max). Weed Tech. 2
(4): 473-480.

96. HOLM, L.G. – PANCHO, J.V. – HERBERGER, J.P. – PLUCKNETT, D.L. (1979): A
Geographical Atlas of World Weeds. New York: John Wiley & Sons. 390.

97. HOLT, J.S. – BOOSE, A.B. (2000): Potential for spread of Abutilon theophrasti in
California. Weed Sci. 48: 43-52.

98. HOROWITZ M. – TAYLORSON R.B. (1984): Hardseededness and germinability if

velveteaf (Abutilon theophrasti) as affected by temperature and moisture. Weed Sci.
32: 111-115.

99. HOROWITZ, M. – TAYLORSON, R.B. (1985): Behaviour of hard and permeable

seeds of Abutilon theophrasti Medic. (velvetleaf). Weed Res. 25: 363-372.

150
100. HULINA, N. (1995): Current weed problems in the continental part of Croatia. 9th
EWRS Symposiom, Budapest. 155 - 160.

101. HUNTER, A.S. – ROSENAU, W.A. (1966): The effects of urea, biuret and ammonia
on germination and early growth of corn. Soil. Sci. Soc. Amer. Proc. 30. 77-81.

102. HUNYADI K. (szerk) (1988): Szántóföldi gyomnövények és biológiájuk.

Mezőgazdasági Kiadó. Budapest.

103. HUNYADI K. (2000): A gyomnövény fogalma és jellemzői. In: Hunyadi K. - Béres I.

- Kazinczi G. (szerk.): Gyomnövények, Gyomirtás, Gyombiológia. Mezőgazda Kiadó,
Budapest. 14.

104. HUNYADI K. – KAZINCZI G. (2000): A talajok gyommagkészlete. In: Hunyadi K. –

Béres I. – Kazinczi G. (szerk.): Gyomnövények, Gyomirtás, Gyombiológia.
Mezőgazda Kiadó, Budapest. 251-261.

105. HÜGIN, G. (1986): Die Verbreitung von Amaranthus-Arten in der südlichen und
mittleren Oberrheinebene sowie einigen angrenzenden Gebieten. Phytocoenologia. 14:
289 - 379.

106. HYDE, E.O.C. (1954): The function of the hilum in some Papilionaceae in relation to
the ripening of the seed and the permeability of the testa. Ann. Bot., N.S. 18: 241-256.

107. HYLANDER, N. (1970): Prima loca plantarum vascularium Sueciae. Svensk Bot.
Tidskr. 64: 3 - 332.

108. IAS NEWSLETTER (1999): Allelopathy. Is this the definition we want? Int. Alleloph.
Soc.

109. IL’IN, M.M. (1949): Abutilon. In: Shishkin, B.K. (eds.): Flora of the USSR. 15: 108 -
111. Akademiya Nauk SSSR (English trans. 1974). Moskva, USSR.

151
110. INDERJIT – DAKSHINI, K.M.M. (1991): Investigations on some aspects of chemical
ecology of cogongrass, lmperata cylindrica (L.) Beauv. J. Chem. Ecol. 17: 343-352.

111. INDERJIT – DAKSHINI, K.M.M. (1992): Interference potential of the weed Pluchea
lanceolata (Asteraceae): Growth and physiological responses of asparagus bean,
Vigna unguiculata var. sesquipedalis. Amer. J. Bot. 79: 977-981.

112. INDERJIT – DAKSHINI, K.M.M. (1995): On Laboratory Bioassays in Allelopathy.

The Bot. Rew. 29-44.

113. JÄGER, E.J. (1991): Verbreitung, Biologie und Wuchsform von Abutilon theophrasti
MEDIC. Wiss. Z. Univ. Halle XXXX ’91 M, H. 3: 37 - 48.

114. JÁVORKA S. (1925): Magyar Flóra (Flora Hungarica). Budapest.

115. JEHLÍK, V. - HEJNÝ, S. - KROPÁČ, Z. - LHOTSKA, M. – KOPECKY K. –

SVOVODOVA, Z. (1988): Cizí expanzivní plevele České republiky a Slovenské
republiky, Academia Praha.

116. JULIEN, M.H. - GRIFFITHS, M.W. (1999): Biological Control of Weeds. A World
Catalogue of Agents and their Target Weeds. Fourth Edition, CABI Publishing, CAB
International, Oxon,UK; New York, USA.

117. JURIK, T.W. – AKEY, W.C. (1994): Solar-tracking leaf movments in velvetleaf
(Abutilon theophrasti). Vegetation. 112: 93-99.

118. KAZINCZI G. (1990): Fontosabb szántóföldi gyomnövények biológiájának

vizsgálata. Doktori Értekezés. Pannon Agrártudományi Egyetem Georgikon
Mezőgazdaságtudományi Kar, Keszthely.

119. KAZINCZI G. (2000): A gyomnövények és kultúrnövények versengése (kompetíció).

In: Hunyadi K. – Béres I. - Kazinczi G. (szerk.): Gyomnövények, gyomirtás,
gyombiológia. Mezőgazda Kiadó. Budapest. 286-306.

152
120. KAZINCZI G. (2005): A mag alvás és csírázás összefüggései. Mag Kutatás, Fejlesztés
és Környezet. 19 (4): 31-34.

121. KAZINCZI G. – BÉRES I. – HUNYADI K. – MIKULÁS J. – PÖLÖS E. (1991): A

selyemmályva (Abutilon theophrasti) allelopatikus hatásának és kompetitív
képességének vizsgálata. Növénytermelés. 40: 321-331.

122. KAZINCZI G. – BÉRES I. – KOVÁCS I. – VARGA P. (2007): Versengő gyom- és

kultúrnövények. Magyar Mezőgazdaság. 62 (3): 12-13.

123. KAZINCZI, G. – BÉRES, I. – NARVAL, S.S. (2001): Allelopathic plants. 3.

Velvetleaf (Abutilon theophrasti). Allelopathy J. 8: 179-188.

124. KAZINCZI G. – BÉRES I. – ONORFI A. – TAKÁCS A. – HORVÁHT J. – TORMA

M. (2008): Növényi kivonatok allelopátiája a parlagfűre (Ambrosia artemisiifoli L.)
Magyar gyomkutatás és technológia. 9: 53.

125. KAZINCZI, G. – HUNYADI, K. (1992): A contribution to the germination biology of

blackgrass (Alopecurus myosuroides Huds) Med. Fac. Landbouww. Univ. Gent 57/3b.
1001-1008.

126. KAZINCZI G. – TORMA M. – BÉRES I. (2010): Összehasonlító növekedési

vizsgálatok a selyemmályva (Abutilon thophrasti Medic.) és az olasz szerbtövis
(Xanthium italicum Moretti) fajokkal. 56. Növényvédelmi Tudományos Napok
kiadványa. 39.

127. KEELEY, P.E. (1965): Crop and weed response to varying levels of mineral nutrients
and moisture stress. Ph.D. Thesis. Univ. Of Connecticut. USA.

128. KHEDIR, K.D. – ROETH, F.W. (1978): Velvetleaf seed population and control in
centrla Nebraska. Proc. North Cent. Weed Cont. Conf. 36: 23.

129. KHEDIR, K.D. – ROETH, F.W. (1981): Velvetleaf (Abutilon theophrasti) seed
population in six continuous-corn (Zea mays) fields. Weed Sci. 29: 485-490.

153
130. KIRÁLY G. (2009) (szerk.): Új magyar füvészkönyv. Magyarország hajtásos
növényei. Határozókulcsok. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága, Jósvafő.

131. KIRBY, R.H. (1963): Vegetable Fibres. Interscience Publishers, New York. 46.

132. KITA, W. – PUSZ, K. – PUSZ, W. (2004): Abutilon theophrasti – a new dangerous

weed in sugarbeet? Weed Abstracts. 56 (6): 364.

133. KLEVORN, T.B. – PETERS, E.J. (1979): Effects of plant residues on germination of
weed seeds. In Proc. North Centr. Weed Cont. Conf. 34: 15-16.

134. KONDOROSY E. – KUTYÁNCSÁNIN Z. (2001): Adatok a hárs és a juhar poloska-,

kabóca- és fürgetetű faunájához (előzetes közlemény). Növényvédelem. 37 (12): 583-
588.

135. KOVÁCS, I. – BÉRES, I. – KAZINCZI, G. – TORMA, M. (2006): Competiton

between maize and Abutilon theophrasti (Medic.) in additive experiments. Zeitschrift
für Pflanzenkrankheiten und Pflanzenschutz. Sonderheft. 20: 767-771.

136. KOZÁR F. (1989): Liszteskék – Aleyrodoidea. In Jermy T. – Balázs K. (szerk.): A

növényvédelmi állattan kézikönyve 2. Akadémiai Kiadó, Budapest. 86-88.

137. KREMER, R.J. (1986): Microorganism associated with velvetleaf (Abutilon

theophrasti) seeds on the soil surface. Weed Sci. 34: 233-236.

138. KREMER, R.J. – HUGHES, JR.L.B. – ALDRICH, R.J. (1984): Examination of

microorganism and deterioration resistance mechanism associated with velvetleaf
seeds. Agron. J. 76: 745-749.

139. KROLOPP E. (1988): Puhatestűek – Mollusca. In: Jermy T. – Balázs K. (szerk.): A

növényvédelmi állattan kézikönyve 1. Akadémiai Kiadó, Budapest. 168.

154
140. KUROKAWA, S. – SHIMIZU, N. – UOZUMI, S. – YOSHIMURA Y. (2003): Intra-
specific variation in morphological characterictics and growth habitat of newly and
accidentaly introduced velvetleaf (Abutilon theophrasti) into Japan. Weed Biol. And
Management. 3: 179-183.

141. LEHOCZKY É. (2004): A gyomnövények szerepe a talaj-növény rendszer

tápanyagforgalmában. MTA Doktori értekezés. Keszthely. 146.

142. LENCHÉS O. (1993a): Angelica archangelica - orvosi angyalgyökér. In: Bernáth J.

(szerk.): Vadon termő és termesztett gyógynövények. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
140-143.

143. LENCHÉS O. (1993b): Crocus sativus - jóféle sáfrány. In: Bernáth J. (szerk.): Vadon
termő és termesztett gyógynövények. Mezőgazda Kiadó, Budapest.pp. 222-224.

144. LESNIK, M. (1999): Ekoloske in fitocenoloske razmere tekmovalnega odnosa med

plevelom barsunasti oslez (Abutilon theophrasti) in poljscinami v Sloveniji in
moznosti za njegovo zatiranje. Doctoral dissertation, Ljubljana.

145. LI, H.L. (1970): The origin of cultivated plants in Southeast Asia. Econ. Bot. 24: 3 -
19.

146. LINDSAY, D.R. (1953): Climate as a factor influencing the mass ranges of weeds.
Ecology. 34: 308-321.

147. LOVATO, A. – VIGGIANI, P. (1974): Germinabilitá in laboratorio ed emergenza in

campo di alcune specie infestanti. Riv. Agron. 8: 108-112.

148. LŐRINCZ GY. (1988): Veszélyes gyomnövények vas-megyei elterjedése 1987-ben.

Növényvédelem. 24: 225-226.

149. LUESCHEN, W.E. .- ANDERSEN, R.N. (1980): Longevity of velvetleaf (Abutilon

theophrasti) seeds in soil under agricultural practices. Weed Sci. 28: 341-346.

155
150. MADARÁSZ J. (1985): Az Abutilon theophrasti Medic. (selyemmályva) elterjedése
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és az ellene való védekezés 1984. évi eredményei.
Növényvédelem. 21: 295-303.

151. MAGYAR, L.- LUKÁCS, D. (2002): Germination and emergence of annual mercury
(Mercurialis annua L.). Z. PflKrankh. PflShutz, Sonderh. 18: 197-203.

152. MATŁAWSKA, I. – SIKORSKA, M. (2008): Polyphenolic compounds from Abutilon

grandiflorum leaves. Acta Poloniae Pharmaceutica – Drug Research. 65 (4): 467-471.

153. MÁTHÉ I. – PERCSÉNYI I. (1968): Adatok egy búzatábla fitomassza

produkciójához. Agrártud. Közlem. 27: 253-264.

154. McCONNAUGHAY, K.D.M. – COLEMAN, J.S. (1998): Can plants track changes in
nutrient availability via changes in biomass partitioning? Plant and Soil. 202: 201-209.

155. McPHERSON, J.K. - MULLER, C.H. (1969): Allelopathic effects of Adenostoma

fasciculatum 'chamise', in the California chaparral. Ecological Monographs. 39: 177-
198.

156. MEINLSCHMIDT, E. (2005): Monitoring of velvetleaf (Abutilon theophrasti) on

arable land in Saxony, Germany, in the years 200-2003. BCPC Symposium
Procedings 81: Plant Protection and Plant Health in Europe: Introduction and Spread
of Invasive Species. 257-258.

157. MEINLSCHMIDT, E. – DITTRICH, R. – VIEHWEGER, G. (2004): Erfahrungen zur

Bekämpfung der Samtpappel (Abutilon theophrasti). Zeitschrift für Pflanzenk. und
Pflanzenschutz. Sonderheft. 19: 707-715.

158. MENNEMA, J. (1982): Onderzoek naar plantengeogrefische aspecten van adventieve

plantesoorten in Nederland. Gorteria. 11: 51-58.

156
159. MESTER, T.C. – BUHLER, D.D. (1991): Effect of soil temperature, seed depth and
cynazine on giant foxtail (Setaria faberi) and velvetleaf (Abutilon theophrasti)
seedling development. Weed Sci. 39 (2): 204-209.

160. MÉSZÁROS Z. (1993): Bagolylepkék – Noctuidae. In: Jermy T. – Balázs K. (szerk.):

A növényvédelmi állattan kézikönyve 4/B. Akadémiai Kiadó, Budapest. 599-676.

161. MOLISH, H. (1937): Der Einfluß einer Pflanze auf die andere – Allelopathie. Gustav
Fisher Verlag. Jena.

162. MOLNÁR J. (1988): Vas megye kukoricaterületeinek gyomviszonyai és a vegyszeres

gyomirtás helyzete az 1986-1987-es években. Növényvédelem. 24: 222-223.

163. MOLNÁR V.A. (2009): Növények és emberek. Egy szeretetre méltó tudomány
története. Kitaibel Kiadó, Biatorbágy. 16.

164. MONTGOMERY, F.H. (1957): The indroduced plants of Ontario growing outside of
cultivation (Part II.). Trans. R. Can. Inst. 32: 3-34.

165. MORTENSEN, K. (1988): The potential of an Endemic Fungus Colletotrichum

gloeosporoides for Biological Control of Round-Leaved Mallow (Malva pusilla) and
Velvetleaf (Abutilon theophrasti). Weed Sci. 36:473-428.

166. MULIKEN, J.A. – KUST, C.A. (1970): Germination of velvetleaf. Weed Sci. 18: 561-
564.

167. MULLER, C.H. (1966): The role of chemical inhibition (allelopathy) in vegetational
composition. Bull. Torey Bot. Club. 93: 332.

168. NAGY, V. – NÁDASY, E. (2010): Germination of velvetleaf (Abutilon theophrasti

Medic) seeds in different age and with different seed-coat colour. 15th EWRS
Symposium Kaposvár 2010, Proceedings. 95-96.

157
169. NAGY V. – NÁDASYNÉ I.E. (2009): Selyemmályva (Abutilon theophrasti Medic)
kivonatok hatása gyomnövények csírázására. Magyar Gyomkutatás és Technológia,
10 (2): 53-61.

170. NAGY V. – NÁDASYNÉ I.E. – SZABÓ L.GY. – TÓTH Z. (2010): Selyemmályva

(Abutilon theophrasti Medic.) kivonatok hatása gabonafélék csírázására. Magyar
Gyomkutatás és Technológia. 11 (1): 33-45.

171. NAGY V. – NÁDASYNÉ I.E. – WÁGNER G. (2009): A selyemmályva (Abutilon

theophrasti Medic.) jelentősége, biológiája. XIX. Keszthelyi Növényvédelmi Fórum
2009. kiadványa. 120-123.

172. NAGY, V. – SZALAI, A. (2010): Effect of velvetleaf’s extracts on the germination

and growth of some weed species. Crop Production Suppl. 59: 389-392.

173. NOVÁK R. – DANCZA I. – SZENTE L. – KARAMÁN J. (2009): A selyemmályva.

Magyarország szántóföldjeinek gyomnövényzete. Az ötödik országos szántóföldi
gyomfelvételezés (2007-2008). FVM. Budapest. 42-45.

174. OLIVER, L. R. (1979): Influence of soybean (Glycine max) planting date on

velvetleaf (Abutilon theophrasti) competition. Weed Sci. 27: 183-188.

175. ONTARIO MINISTRY OF AGRICULTURE AND FOOD (1974): Velvetleaf

fascheet. Ont. Min. Agric. Food. Publ. 74: 37.

176. ORSZÁGOS GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZET VIII. MAGYAR

GYÓGYSZERKÖNYV (2003): Medicina Könyvkiadó. Budapest.

177. OWEN, A. – ZDOR, E. (2001): Effect of cyanogenic rhizobacteria ont he growth of

velvetleaf (Abutilon theophrasti) and corn (Zea mays) in autoclaved soil and the
influence of supplemental glycine. Soil Biology and Biochemistry. 33 (6): 801-809.

178. PARENTI, R. L. – RICE, E.L. (1969): Inhibitional effects of Digiaria sanguinalis and
possible role in old field succession. Bull. Torrey Bot. Club. 96: 70-78.

158
179. PASZKOWSKI, W. I. – KREMER, R. J. (1988): Biological activity and tentitative
identification of flavonoid components in velvetleaf (Abutilon theophrasti Medic.)
seed coats. Journal of Chemical Ecology. 14: 1573-1548.

180. PATTERSON, D.T. (1992): Temperature and canopy development of velvetleaf

(Abutilon theophrasti) and soybean (Glycine max). Weed Tech. 6: 68-76.

181. PELLISIER, F. (1993): Allelopathic effect of phenolic acids from humic solutions on
two spruce mycorrhizal fungi. Cenococcum graniforme and Lacaria laccata. J. Chem.
Ecol. 19: 2105-2114.

182. PEMBERTON, R.W. - HOOVER, E.M. (1980): Insects associated with wild plants in
Europe and the Middle East. Biological control of weeds surveys, United States
Department of Agriculture, Washington, D.C., Miscellaneous Publication. 1382: 33.

183. PENUELAS, J. - RIBAS-CARBO, M. – GILES, L (1996): Effects of allelochemicals

of plant respiration and oxygen isotope fractionation by the alternative oxyldase. J.
Chem. Ecol. 22: 801–805.

184. POPCOV, A.V. (1953): Твердые семена. Тр. Гл. Ботан. Сада АН СCСР 3: 58-105.

185. PRASAD, M.N.V. – SUBHASHINI, P. (1994): Mimosine-inhibited seed germination,

seedling growth and enzymes of Oryza sativa L. J. Chem. Ecol. 20: 1689-1696.

186. PRASZNA L. (1993a): Artemisia dracunculus - tárkony. In: Bernáth J. (szerk.):

Vadon termő és termesztett gyógynövények. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 159-162.

187. PRASZNA L. (1993b): Menta spicata var. crispata – fodormenta. In: Bernáth J.
(szerk.): Vadon termő és termesztett gyógynövények. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
373-374.

159
188. PRISZTER SZ. (1998): Növényneveink. Mezőgazda Kiadó. Budapest.

189. PUTNAM, A.R. – DUKE, W.B. (1978): Allelopathy in agrosystems. Annual Rev.
Phytopathol. 16: 431-451.

190. RÁCZ G. (1993): Aromaterápia. In: BERNÁTH J. (szerk.): Vadon termő és

termesztett gyógynövények. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 93-100.

191. REESE, J. C. (1979): Interaction of allelochemicals with nutrients in herbivore foods.

In: Rosenthal, G.P. - Janzen, D.H. (eds.): Herbivores: Their interaction with secondary
plant metabolites. Academic Press. New York. 309-330.

192. REDDY, N. – YANG, Y. (2008): Charazterizing natural cellulose fibers from

velvetleaf (Abutilon theophrasti) stems. Bioresource Techn. 99: 2449-2454.

193. RENNER, K.A. – POWELL, G.E. (1991): Velvetleaf (Abutilon theophrasti) control in
sugarbeet (Beta vulgaris). Weed Tech. 5: 97-102.

194. RETIG, B. – HOLM, L.G. – STUCKMEYER, B.E. (1972): Effects of weed on the
anatomy of roots of cabbage ang tomato. Weed Sci. 20: 33-36.

195. RÉDEI D. (2007): Gyógy- és aromanövények poloskanépessége. Doktori (PhD)

értekezés, Budapest.

196. RICE, E.L. (1974): Allelopathy. Academic Press. New York.

197. ROBERTS, H. A. – DAWKINS, P. A. (1967): Effect of cultivation on the numbers of

viable weed seeds in soil. Weed Res. Oxford. 7 (4): 290-301.

198. ROBERTS, E.H. – MURDOCH, A.J. – ELLIS, R.H. (1987): The interaction of
environmental factors on seed dormancy. Brit. Crop Prot. Conf. Weeds. 2: 687-694.

199. ROETH, F. (1987): Velvetleaf – coming on strong. Crops and Soil Mag. 39: 10-1.

160
200. ROUSSEAU, C. (1968): Histoire, habitat et distribution de 220 plantes introduite au
Québec. Nat. Can. (Que.). 95: 49-169.

201. RÖMPP, H. (1958): Chemie Lexikon. Vierte, völlig neu bearbeitete Auflage.
Franckishe Verlagshandlung, Stuttgart.

202. SADEKHI, H. – BAGHESTANI, M.A. – AKBARI, G.A. (2002): Evaluation of

competitive ability some weed species with soybean. Iranian J. of Plant Path. 38: 83-
95.

203. SADEKHI, H. – BAGHESTANI, M.A. – AKBARI, G.A. – HEJAZI, A. (2004):

Evaluation of soybean (Glycine max L.) and weed species growth indices under crop-
weed competition. App. Ent. and PhytoPat. 71: 87-106.

204. SATTIN, M. – ZANNIN, G. – BERTI, A. (1992): Case history for weed

competition/population ecology: velvetleaf (Abutilon theophrasti) in corn (Zea mays).
Weed Tech. 6: 213-219.

205. SCARPELLI, D.G. (1974): Mitogenic activity of sterculic acid, a cyclopropenoid fatty
acid. Science. 185: 958.

206. ŠĆEPANOVIĆ, M. – NOVAK, N. – BARIĆ, K. – OSTOJIĆ, Z. – GALZINA, N. –

GORŠIĆ, M. (2007): Alelopatski utjecaj korovnih vrsta Abutilon theophrasti Med. i
Datura stramonium L. na pocetni razvoj kukuruza. Agronomski Glasnik. 69: 459-472.

207. SCHMIDT, S.K. (1990): Ecological implication of the destruction of juglone (5

hydroxy-l,4-naphthoquinone) by soil bacteria. J. Chem. Ecol. 16: 3547-3549.

208. SCHWEIZER, E.E. – BRIDGE, L.D. (1982): Sunflower (Helianthus annuus) and
Velvetleaf (Abutilon theophrasti) Interference in Sugarbets (Beta vulgaris). Weed Sci.
30: 514-519.

161
209. SCHWENKFELD, C. (1600): Stirpium et fossilium Silesiae Catalogus. Lipsiae 1600.
224.

210. SEIGLER, D.S. (1996): Chemistry and mechanism of allelopathic interactions. Agron.
J. 88: 976-885.

211. SHAW, J.E. – PITBLADO R.E. – BROWN R.H. (1974): Velvetleaf. OMAF factsheet
AGDEX. 642 - 646.

212. SNYDER, L.R. – KIRKLAND, J.J. (1979): Bevezetés az intenzív

folyadékkromatográfiába. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.

213. SOÓ R. (1966): A magyar flóra és vegetáció rendszertani és növényföldrajzi

kézikönyve II. Akadémiai Kiadó. Budapest.

214. SPENCER, N.R. (1984): Velvetleaf, Abutilon theophrasti (Malvaceae), history and
economic impact in the United States. Econ. Bot. 38: 407-416.

215. STEGNIK, S.J. – SPENCER N.R. (1988): Using protein electrophoresis to

investigatthe phylogeny of velvetleaf (Abutilon theophrasti). Weed Sci. 36: 172 - 175.

216. STEINBAUER, G.P. – GRIGSBY, B. (1957):Interaction of temperature, light and

moistening agent in the germination of weed seeds. Weeds. 5. 175-182.

217. STEINBAUER, G.P. – GRIGSBY, B. (1959): Methods of obtaining field and

laboratory germination of seeds of bindweeds, lady’s thumb and velvetleaf. Weeds. 7:
41-46.

218. STERLING, T.M. – HOUTZ, R.L. – PUTNAM, A.R. (1987): Phytotoxic exudates
from velvetleaf (Abutilon theophrasti) glandular trichomes. Amer. J. Bot. 74: 543-550.

219. STOLLER, E.W. – WAX, L.M. (1974): Dormancy changes and the fate of some
annual weed seeds in the soil. Weed Sci. 22: 151-155.

162
220. STOLLER, E. W. – WOOLEY, J.T. (1985): Competition for light by broadleaf weeds
in soybean (Glycine max). Weed Sci. 33: 199-202.

221. STOWE, L.G. (1979): Allelopathy and its influence on the distribution of plants in
Illinois old-field. J. Ecol. 67: 1065-1085.

222. SUMNER, D.C. – COBB, R.D. (1967): Germination characteristics cheese-weed

(Malva parviflora L.) seeds. Agr. Jour. 59. 2: 207-257.

223. SUOMINEN, J. (1979): The grain immigrant flora of Finland. Acta Bot. Fennica. 111:
1-108.

224. SVÁB J.-NÉ (1993): Carum carvi L. kömény. In: Bernáth J. (szerk.): Vadon termő és
termesztett gyógynövények. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 179-184.

225. SZABÓ, L.GY. (1997): Allelopathy-Phytochemical Potential-Life Strategy. JPTE,

Pécs. 129.

226. SZABÓ L.GY. (1984): Növényi metabolitok allelopatikus hatása. In: Csaba, Gy.
(szerk.): A biológia aktuális problémái 31. Medicina Könyvkiadó, Budapest. 119-156.

227. SZABÓ L.GY. (2005): Gyógynövény-ismereti tájékoztató. Egyetemi jegyzet, Schmidt

und Co. – Melius Alapítvány, Baksa-Pécs.

228. SZAUTNER S. (1984): Az Abutilon theophrasti Medic. elterjedése Szolnok

megyében. Növényvédelem. 20: 77-80.

229. SZŐKE L. (2001): A melegigényes gyomfajok gyors terjedése és a klímaváltozás

összefüggése. Növényvédelem. 37: 10-12.

230. TAKSONYI R. (1992): Adatok az Abutilon theophrasti biológiájához.

Diplomadolgozat. Pannon Agrártudományi Egyetem GMK, Keszthely.

163
231. TANJI, A. – TALEB, A. (1997): New weed species recently introduced into Morocco.
Weed Res. 37: 27-31.

232. TARR F. (2002): A flavonoidok. Nyíregyházi Főiskola Fizika Tanszék. Debrecen –

Szikgát.

233. TAYLORSON, R.B. (1971). Biology of weed seed dormancy. Internat. Course Weed
Contr. Wageningen, No. 18.

234. TERPÓ A. (1987): Növényrendszertan az ökobotanika alapjaival II. Mezőgazdasági

Kiadó, Budapest. 548-551.

235. THAMM F-NÉ - KRÁMER M. - SARKADI J. (1968): Növények és trágyaanyagok

foszfortartalmának meghatározása ammonium-molibdo-vanadátos módszerrel.
Agrokémia és Talajtan. 17: 145-156.

236. THOMPSON, K. (1987): Seeds and seedbanks. New Phytol. 106: 23-24.

237. THOMPSON, K.-GRIME, J.P. (1979): Seasonal variation in the seed banks of
herbaceous species int en contrasting habitats. J. Ecol. 67: 893-921.

238. TOOLE, E.H. – BROWN, E. (1946): Final results of the buried seed experiment. J.
Agric. Res. 72: 201-210.

239. TOOLE, E.H.-TOOLE, V.K. (1941): Progress of germination of seed of Digitaria as

influenced by germination temperature and other factors.. J. Agric. Res. 63: 65-90.

240. TRAORÉ, S. – MASON, S.C. – MARTIN, A.R. – MORTENSEN, D.A. –

SPOTANSKI, J.J. (2003): Velvetleaf interference effects on yield and growth of grain
sorghum. Agr. J. 95: 1602-1607.

241. TUTIN, T.G. - HEYWOOD, W.H. - BURGES, N.A. - VALENTINE, D.H. –

WALTERS, S.M. – WEBB, D.A. (eds. 1964-1980): Flora Europaea, 1 - 5. Vols.,
Cambridge Univ. Press.

164
242. UJVÁROSI M. (1971): A gyomnövényzet ökológiai viszonyai és összetétele
szántóföldi termőhelyeken. MÉM. Budapest.

243. UJVÁROSI M. (1973): Gyomnövények. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. 183-184.

244. U. S. DEPARTMENT OF AGRICULTURE (1970): Selected weeds of the United

States. U. S. Dept. Agric. Agric. Handb. 366.

245. VANCURA, V. (1964): Root exudates of plant I: Analysis of root exudates of barley
and wheat in their initial phases of growth. P1ant and Soil. 21: 231-248.

246. VARGA, P. – BÉRES, I. – REISINGER, P. (2000): The role of weeds on the yields of
maize in arable land experiments. Magyar Gyomkutatás és Technológia. 1: 45-52.

247. VAVILOV, N.I. (1951): The origin, variation, immunity and breeding of cultivated
plants (Transl., K.S. Chester). Chron. Bot. 13: 1 - 366.

248. VÁSÁRHELYI T. (1983): Magyarország állatvilága (Fauna Hungariae), Poloskák III.

– Heteroptera III. Akadémiai Kiadó, Budapest. 17 (3): 43-62. és 66-69.

249. VENGRIS, J. – DRAKE, M. – COLLY, W.G. – BART, J. (1953): Chemical

composition of weeds and accompanying crop plants. Agronomy J. 45. 213-218.

250. VIEHWEGER, G. – DITTRICH, R. (2004): Die Samtpappel (Abutilon theophrasti

Medic.) als neues Unkraut in Sachsen: Segetales Vorkommen, Verbreitung und
mögliche Ursachen. Gesunde Pflenzen. 56 (1): 1-20.

251. WALCK, J.L.-BASKIN, J.M.-BASKIN, C.C. (1996): An ecologically and

evolutionarily meaningful definition of a persistent seed bank in Solidago. Amer. J.
Bot. 83: 78-79.

165
252. WARWICK, S.I. – BLACK, L.D. (1986): Genecological variation in recently
established populations of Abutilon theophrasti (velvetleaf). Can. J. of Bot. 64: 1632-
1643.

253. WARWICK, S.I. – BLACK, L.D. (1988): The biology of canadian weeds. 90.
Abutilon theophrasti. Can. J. Plant Sci. 68: 1069 - 1085.

254. WATANABE, O. (2007): Active invasion of alien weed plants and the distribution
state in forage crop fields. Journal of the Faculty of Agriculture, Shinshu University.
43 (1/2): 1 – 7.

255. WEAVER, S.E. – HAMILL, A.S. (1985): Effects of soil pH on Competitive Ability
and Leaf Nutrient Content of Corn (Zea mays L.) and Tree Weed Species. Weed Sci.
33: 447-451.

256. WERNER, E.L. – CURRAN, W.S. – HARPER, J.K. – ROTH, G.W. – KNIEVEL,
D.P. (2004): Velvetleaf (Abutilon theophrasti) interference and seed production in
corn silage and grain. Weed Tech. 18: 779-783.

257. WEBSTER, T.M. – CARDINA, J. – NORQUAY, H.M. (1998): Tillage and seed
depth effects on velvetleaf (Abutilon theophrasti) emergence. Weed Sci. 46 (1): 76-82.

258. WEIDENHAMER, J.D. – MORTON, T.C. – ROMEO, J.T. (1987): Solution volume
and seed number: Often overlooked factors in allelopathic bioassays. J. Chem. Ecol.
13: 1481-1491.

259. WHITEHEAD, D.C. – DIBBS, H. – HARTLEY, R.D. (1981): Extractant pH and the
release of phenolic compounds from the soils, plant roots and leaf litter. Soil Biol.
Biochem. 13: 343-348.

260. WHITTAKER, R. H. – FEENY, P.P. (1971): Allelochemicals: chemical interactions

among plants. Science 171: 757-770.

166
261. WIERSEMA, J. H. - LEÓN, B. (1999): World Economic Plants. CRC Press, Boca
Raton.

262. WILLIAMS, R.D. – HOAGLAND, R.E. (1982): The effects of naturally occurring
phenolic compounds on seed germination. Weed Sci. 30: 206-212.

263. WILSON, R. E. – RICE, E.L. (1968): Allelopathy as expressed by Helianthus annuus

and its role in old-field succession. Bull. Torrey Bot. Club 95: 432-448.

264. YU, J.Q. – MATSUI, Y. (1997): Effect of root exudates of cucumber (Cucumis
sativus) and allelochemicals on ion uptake by cucumber seedlings. J. Chem. Ecol. 23:
817-827.

265. ZHENG, H. - WU, Y. - DING, J. - BINION, D. - FU, W. - REARDON, R. (2004):

Invasive Plants of Asian Origin Established in the United States and Their Natural
Enemies 1. United States Department of Agriculture, Forest Health Technology
Enterprise Team. 2004-05: 1-2.

266. ZIMDAHL, R.L. (1989): Weeds and Words. Iowa state University Press, Ames.

267. ZIMDAHL, R.L. (1999): Fundamentals of Weed Science. Academic Press, Nem
York, pp. 71-110.

268. ZOBEL, A.M. – LYNCH, J.M. (1997): Extrusion of UV-absorbing phenolics in Acer
spp. In response to UV and freezing temperature. I. UV A-absorbing compounds on
the surface of Acer saccharum and Acer platanoides autumn leaves. Allel. J. 4: 269-
276.

167
10. Az értekezés tézisei

10.1. Magyar nyelvű tézispontok

1. A vetési mélység növelése csökkentette a selyemmályva kelését, hajtáshosszát, hajtás

friss- és száraztömegét, levélterületét és a levélszámot, nem befolyásolta a gyökér
friss- és száraztömeget. Megállapítottuk, hogy 1 cm-es vetési mélység növekedés
4,5%-kal csökkenti a selyemmályva kelését. Még 15 cm mélyről is kelt Ramann-féle
barna erdőtalajon.

2. A nitrogén 200kg N/ha adagban gátolta a selyemmályva kelését, csökkentette a

hajtáshosszat, a hajtás friss- és száraztömeget, a levélterületet. A kálium és a foszfor
100kg hatóanyag/ha adagban serkentette a kelést és a növekedést. A kezelések nem
befolyásolták a hajtások N, P, K és Ca tartalmát.

3. A selyemmályva száraz hajtásából készített csapvizes kivonat 5%-os töménységben

gátolta az őszi búza (Mv Magdaléna), a kukorica (PR35F38) és a tavaszi zab (Mv
Pehely) csírázását és hajtás-, valamint gyökérnövekedését. A csapvizes kivonatok
eredményesebbnek bizonyultak az acetonos és etanolos kivonatokhoz képest. A
csírázási% változása nem befolyásolta a hajtás és gyökérhosszat.

4. A selyemmályva talajba kevert, leveles szármaradványai 100g/kg talaj mennyiségben

gátolták a tesztnövények hajtás és gyökérfejlődését. A száraz szármaradványok 50g/kg
töménységben kezdetben gátló később serkentő hatásúnak bizonyultak. A talajba
kevert selyemmályva gyökérzet serkentő hatású a tesztnövények növekedésére.

5. SPME-GC/MS analízissel 23 illó komponenst azonosítottunk a selyemmályva

hajtásából. Előfordult a hexanal, a benzaldehid, a benzil-acetaldehid, a limonén, a
trimetil.ciklopentanon, a ß-kubebén és a szafranal. Vékonyréteg kromatográfiával a
magvakból flavonoidot nem tudtunk kimutatni, a mag tannintartalma is csekély
(0,14%). Klorogénsav vagy más fenolkarbonasav nem jellemző a leveles hajtásra. A
hajtásból rutint (rutozid) azonosítottunk, a legtöbb a 6-8 leveles szárban található
(0,142%).

168
6. A selyemmályva egyedszámának növelése csökkentette a petrezselyem
gyökértermésének mennyiségét, a gyökerek átlagos hosszát és tömegét.
Négyzetméterenként 1-gyel növelve a selyemmályva darabszámát a parcellák termése
0,22kg-mal csökken. Az egyedszám növekedés csökkenti az I. osztályú és növeli az
elágazó, ipari minőségű gyökerek mennyiségét. A selyemmályva darabszámának
növelése nem befolyásolta a petrezselyem hajtástömegét, a hajtások és a gyökerek N,
P, K és Ca tartalmát.

7. A selyemmályváról 7 ízeltlábú és 1 puhatestű károsító állatfajt azonosítottunk. A

szakirodalmi adatokat 4 új selyemmályva kártevővel bővítettük: (Helix pomatia)
éticsiga, (Oxycarenus lavaterae) hársbodobács, (Rhopalus parumpunctatus)
üvegszárnyú poloska és (Mamestra brassicae) káposzta bagolylepke. A biológiai
védekezésben nagy szerepe lehet a Liorhyssus hyalinus üvegszárnyú poloskának.

169
10.2. Angol nyelvű tézispontok

1. If we increase sowing depth, it will decrease the germination, the shoot length, the
weight of fresh and dry shoots, the leaf area and the number of leaves of velvetleaf,
but it will not influence the weight of fresh and dry roots. We determined that 1
centimetre increase in the sowing depth decreases the germination of velvetleaf by
4,5%. It can spring even from 15 centimetres depth on Ramann’s brown forest soil.

2. Nitrogen with a dose of 200kg N/ha reduced the germination, the shoot length, the
weight of fresh and dry shoots, the leaf area of velvetleaf. Phosporus and potassium
with a dose of 100 kg agent/ha increase germination and growth. The treatments did
not influence the nitrogen, phosporus, potassium and calcium content of shoots.

3. The 5% water extract made of the dry shoots of velvetleaf decreased the germination
and the growth of the shoots and roots of winter wheat (Mv Magdaléna), corn
(PR35F38) and spring oats (Mv Pehely). Water extracts proved to be more effective
than acetone and ethanol extracts. The alteration of germination percentage did not
influence the length of shoots and roots.

4. Leafy stem pickings of velvetleaf that were mixed in the soil with a dose of 100g/kg of
soil hindered the shoot and root progression of the test plants. The dry stem pickings
with a dose of 50g/kg had an impeding effect at first, but later they had a stimulating
effect. Velvetleaf root mixed in the soil has a stimulating effect on the progression of
test plants.

5. During SPME-GC/MS analysis, we identified 23 volatile components from the shoots

of velvetleaf. Hexanal, benzaldehyde, benzil-acetaldehyde, limonene, trimethyl-
cyslopentanone, ß-cubebene and safranal occured. In thin-layer chromatography tests,
we could not identify flavonoid from the seeds, the tannin content of the seed was also
low (0,14%). Chlorogenic acid or any other fenol carbon acid were not specific for
leafy shoots. We identified rutoside in the shoots, the most of it could be found in 6-8
leaved stems (0,142%).

170
6. If we increase velvetleaf plant number, the quantity of root crops and the average
lenght and weight of roots of parsley will decrease. If we increase velvetleaf plant
number by 1 piece/square m, the yield of the parcels decreases by 0,22 kg. The
increase in the plant number decreases the quantity of first class roots and increases
the quantity of branching, industrial quality roots. The increase in the entity numbers
of velvetleaf did not influence the shoot weight and the nitrogen, phosporus,
potassium and calcium content of shoots and roots of parsley.

7. We identified 7 arthropod and 1 mollusc pest species on velvetleaf. We broadened the

literature data with four new pests: (Helix pomatia) edible snail, (Oxycarenus
lavaterae) mallow seed bug, Rhopalus parumpunctatus and (Mamestra brassicae)
cabbage moth. Liorhyssus hyalinus can play an important role in biological protection.

171