létezik semmi, vagyis belül kell megkeresnie a világot. Ezt nem találja, ezért teremt egyet magának. Felépíti belső világát, ahol nincsenek szigorú törvények, és mindenki elkerülheti a halált, mert nincsenek visszafordíthatatlan dolgok. Majmász számára ez a valóság, hisz benne, hogy a valóságot látja. Ezt a világot azért nem nevezhetjük valóságnak, mert nem a tudatától függetlenül létezik, hanem nagyon is erős feltétele a tudatának létezése a kitalált világ létezésének. Hiszen mikor zárlatos lesz Majmász, megszűnik vele együtt a saját világa is. Így mondhatjuk, hogy Majmász egy virtuális világban élt, és nem is tudott a körülötte tőle függetlenül létező igazibb világról. Legalábbis számunkra az az igazi világ, amit mi látunk, benne Magafia Majmásszal.
Nem csak filozófiai, de erkölcsi probléma is a klónozás kérdése. Trurl, mikor
Legária bolygóra utazik, azt tapasztalja, hogy pár helyi lakos csinál egy robotot, majd jól összeverik. Pisztolyt fog rájuk, ezért kénytelenek elmesélni, hogy mit is csinálnak. Minden délben atomokból összerakják Zűrkavarit, majd mivel sokat ártott a legároknak, megverik. Trurl nem hisz abban, hogy az így létrehozott robot azonos azzal, aki 300 évvel előbb meghalt. És tényleg: honnan lehet eldönteni, hogy a két személy azonos-e? Atomonként építik fel, de nem az atomok határozzák meg az azonosságot. Mint láttuk, a Véletlen képes arra, hogy két, atomról atomra ugyanolyan lényt hozzon létre, ezeknek mégis különböző a személyiségük, és egyik sem felelős a másik tetteiért, hiába ugyanaz a felépítésük. Robotoknál viszonylag könnyű ugyanazt a programot feltölteni két különböző testbe, de arra sem mondjuk, hogy a két lény azonos. Zűrkavariba például be kéne táplálni a múltját, különben nem emlékezne rá, hogy mit csinált. Két lény azonosságához a testi és a szellemi azonosságnak együtt kell járnia. Azonos időben feltétlenül szükséges a térbeli helyzet azonossága. Két ugyanolyan TV ugyanazt a műsort sugározva még nem azonos, mert a tér két különböző pontján vannak egy időben. Ha az idő múlik, nehezebb a helyzet. Ez az eset áll fenn Zűrkavarinál. Volt 300 évvel ezelőtt ott, és most van itt. Közben nem tudjuk hol volt. Vagyis szükséges a kontinuitás is, folyamatosan kell léteznie, nem szűnhet meg, nem keletkezhet, ahogy az idő múlik, mert megszűnik az azonosság. Lem úgy oldja meg a helyzetet, hogy Trurl elengedi Zűrkavarit, az pedig, mintha újra 300 évvel előbb lenne, folytatni akarja újító terveit. Trurl leengedi fegyverét, így elismeri, hogy valóban Zűrkavarit támasztották fel, és a négy feltámasztó folytathatja félbeszakított munkáját.
További filozófiai problémák, melyeket most nem részletezek: eredet kérdése:
melyik volt előbb: a robot vagy a sápatag ?; árt-e a korlátlan tudás ?; el lehet-e érni a tökéletesség állapotát, ha igen, az minden esetben jó-e ?
A történetek legnagyobb része olyan világban játszódik, ami a mi
középkorunkra hasonlít leginkább. Egy ilyen korban könnyebb, akár kicsit eltúlozva is leírni a szereplők jellemét (vérengző, vagy infantilis király, stb.). Ám ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy csak a középkorban történhetnek a történetek és létezhetnek a szereplők. A jelenkori világban is találunk vérengző, félős, infantilis, vagy akár másoknak rosszat akaró embereket. Tehát a történetek időbeli visszahelyezése csak a leírás megkönnyítését segíti, viszont a hétköznapi emberekről szól.
Puszta Adrián, Filozófiai problémák... 2007. június