szlovák paradicsom

Suchá Belá - Fehér szurdok (9,7 km, 417m szint)

Direkt kezdtük a legnehezebb túrával az első napon. Autózni az utazást követően
amúgy sem akartunk, a kempingből közvetlenül elérhető többi szurdok (Piecky és
Vežký Sokol) pedig egyrészt hosszabb és nagyobb a szintkülönbség is, másrészt
gyalogolni kell a beszállásig. A Suchá Belá ezzel szemben konkrétan a kemping
kerítésénél kezdődik. De ez sem lebecsülendő terep: maga a szurdok 4 kilométer
hosszú, és 410 méteres szintet kell leküzdenünk benne.

Minden igyekezetem ellenére csak reggel tízre sikerült összepakolni magunkat,

ekkor már telítődött a parkoló, érkezett a nép szép számmal. Hogy képbe kerüljünk:
az ember fizet a parkolásért (ha nem a kempingből jön), meg fizet belépőt is. Igaz,
cserébe rend van, és tisztaság. Valószínűleg így korrekt, mert a látogatók egy
részén azért látszik, hogy kocaturista.

Fantasztikus, hogy pár lépést teszünk a hihetetlenül buja növényzetben, és

egyszerre csak ott van a valóban fehér patakmeder, amely egyre csak mélyül és
szűkül. A Suchá Belában több helyen elérjük kinyújtott kezeinkkel mindkét falat,
egy helyen pedig olyan szűk a járat, hogy egy nagy zsákkal bajosan férne el az
ember.

IGETI FERENC ALBERT

A túra elején vízszintes fa létrahidak segítik a járást, ezekkel az eszközökkel

gyakran találkoztunk a szurdokokban, s furcsa módon ezt volt a legnehezebb
megszoknia a gyerekeknek. De nagyon élvezték az egyensúlyozást. A gumicsizma
gyorsan előkerült a zsákból, mert bár víz nem sok folyt a mederben, a
meglehetősen hűvös időben nem tűnt jó ötletnek a beázott cipő, a gumicsizma meg
amúgy is jó móka. A gyerekeket lényegében meg sem lehetett állítani ezt követően,
de szerencsére figyeltek a természet csodáira is, a mohos kövekre és fákra, és több
békát meg egy gőtét is észrevettek. Nem is beszélve a szurdok madarairól, amelyek
közül több eléggé hozzászokott az ember jelenlétéhez, és szó szerint a lábunk
mellett ugrált.

1
Aztán jött az első vízesés, a Misové, ahol a pár perces torlódás éppen elég volt
ahhoz, hogy egy kis adrenalint csempésszen a látvány a vérünkbe. Elhangzott a „de
menő” és a „je-je” csatakiáltás is, aztán lehetett mászni az izraeli turistacsapat
mögött. Szó, mi szó, én, aki a hegyekben a csendet és a magányt keresem,
kapkodtam a levegőt a nagy és Szlovákiában szokatlan tömegben. De meglepően
jól viselkedett mindenki, nem volt hangoskodás, nyomulás, egymás sarkára
lépkedés.

A fekvő falétrákon való egyensúlyozást és a létramászást követően jött egy újabb

szurdokműfaj: a tálcán lépdelés. A Hernád-áttörésből ismert, a sziklaoldalba
telepített fémtálcákon lehet előrejutni ezen szakaszokon, ami (gondolom) nagyobb
víznél jelent segítséget, ám a csordogáló patak fölött a mesterséges fémtálcákon
lépdelni azért fura volt kicsit. Aztán jött az igazán szűk szurdokrész, amely már-
már egy beszakadt barlangra emlékeztetett, majd a szurdok talán legszebb szakasza,
egy sziklakapun való átmászás.

A 2 órás térképidőt mi körülbelül 3,5 óra alatt teljesítettük, és hát a nagyobb lányok
is jócskán elfáradtak. A szurdok tetején meglepődve láttuk, hogy egy erre a célra
telepített utánfutóról (váltó nélküli) hegyikerékpárokat lehet kölcsönözni. Nem
gondolkodtunk el a lehetőségen, pedig ki van találva a rendszer, mint ahogy az
később kiderült. Egy falatozást követően nekiindultunk a szurdok után elsőre
„uncsinak” tűnő lemenetelnek, s mese, viccelődés segített a fáradtság leküzdésében.
A lefelé vezető út további 5 kilométer volt, másfél óra a térkép szerint, szerintem
nekünk jóval több. Ki van találva ez a bringás rendszer… De a Podlesok
éttermeiben beígért és a hős gyerekeknek kijáró palacsinta feledtette a fáradtságot.