Charles Gati: Vesztett illúziók

Moszkva, Washington, Budapest és az 1956-os forradalom

recenzió

Ötvenéves évfordulója volt 2006-ban az 1956-os forradalomnak, amely alkalomra sok

tanulmány, cikk és könyv született. Ebben a sokaságban próbált újat mutatni Charles Gati,
személyes hangvételű mégis objektív, meglévő és általa feltárt forrásokra, továbbá nagyszámú
szakirodalomra támaszkodó munkája. Az olvasmányos stílusban készült esszé, a történészi
szakmán túl szélesebb közönség érdeklődésére is számot tarthatott. Felépítésben a világos és
jól követhető logikai hálóra alapoz, az esemény történet részletekbe menő ismertetésétől
eltekint, saját gondolatmenete kifejtésére fekteti a hangsúlyt.
Magáról a szerzőről elmondható, hogy Gati abban a szerencsés helyzetben volt, hogy
1956-ban szemtanúja volt az eseményeknek, így személyes tapasztalatokkal bír, ugyanakkor
külső szemlélőként is tud viszonyulni a témához. Amerikába költözése után az Indianapolisi
Egyetemre nyert felvételt, politológus és történész lett, tanított a Columbiai Egyetemen, majd
a washingtoni Johns Hopkins Egyetemen oktató professzora lett, de dolgozott a
külügyminisztériumnak is, mint politológus, politikai elemző. Közép-Kelet Európa elismert
kutatója, több könyve és tanulmánya jelent meg a térségről.
Monográfiája egyszerre jelent meg angolul, magyarul, oroszul, lengyelül és szlovákul.
Művének újdonsága abban áll, hogy új szempont szerint mutatja be az eseményeket,
az alcímnek megfelelően Moszkva, Washington, Budapest, továbbá a címből kimaradt
München (Szabad Európa Rádió központja) nézőpontjából. Mit tettek, vagy épp nem tettek
ezek a központok az 1956-os eseményekkel kapcsolatban? Milyen illúziók köthetők az egyes
helyszínekhez?
A könyv céljaként azt fogalmazta meg Gati, hogy az 1956-ot övező történelmi
illúziókkal leszámoljon. Négy fő kérdéskört kívánt vizsgálni: Nagy Imre jó szándékú, de
tapasztalatlan munkatársainak szerepét; Amerika felkészületlenségét; a Szovjetunió
kiszámíthatatlanságát; és a belső politikai vezetésbéli viszályainak hatását, továbbá a Szabad
Európa Rádió befolyását az eseményekre.
Külön érdeme a munkának, hogy nem fél a mi lett volna, ha kétes birodalmában is
kirándulást tenni, amely vad feltételezések helyett, arra szorítkozik, hogy eloszlassa a fatalista
nézeteket, amelyek szerint az 1956 októberi-novemberi események csak vereséggel
végződhettek. Összeszedte azon tényezőket, amelyek módosulásával esetleg lehetőség lett
volna, egy Magyarországra nézve kedvezőbb végkifejlet elérésére.
Meglátásai szerint, az 1956-os forradalom kimenetele négy tényezőtől függött. A
Kreml döntésétől, avagy, hogy birodalmi ösztöneire vagy az új és bizonytalan, Sztálin utáni
szemlélet alapján cselekszik-e. A második tényező a felkelők kitartása és politikai érzéke volt.
A harmadik a magyar kormány alkalmassága arra, hogy szót értsen a felkelőkkel és a szovjet
vezetéssel. Az utolsó tényező pedig Washington befolyása arra, hogy minden főszereplő
kevesebbel érje be. Mindegyik tényező esetében számos illúzió akadályozta a reális
helyzetértékelést, a lehetséges változások érett és higgadt feltérképezését és megvalósítását.
Nagy Imrét olyan személyként mutatja be, aki nem ismerte fel az adódó lehetőségeket,
és késlekedett a forradalom első napjaiban lépéseket tenni. Bizonytalankodott és ezzel értékes
időt veszített. Nagy politikai pályáját is bemutatja, nem hallgatva el titkosrendőrségi múltját
sem, továbbá a kommunista pártvezetés iránti lojalitását, olyan esetekben is, amikor saját
nézetei ellen kellett cselekednie, mint például földművelésügyi miniszteri pályája esetében.
Washington felelősségét abban látja Gati, hogy míg a jelszavak szintjén a felszabadítás
és feltartóztatás politikáját vallotta, a valódi események bekövetkeztekor ténylegesen nem
lépett fel.
A korábbi helyzetre nézve bemutatja, hogy a CIA-nak volt néhány sikertelen akciója a
térségben, úgy mint az Albán-akció, vagy a lengyel földalatti mozgalom támogatása. Ez
utóbbiról később kiderült, hogy az állítólagos függetlenségi mozgalom, amelyet anyagilag is
támogattak, valójában egy átverés volt és a lengyel titkosrendőrséghez futott be a pénz. 1952-
ben beszüntették a műveleteket Kelet-Európában, a figyelem Távol-Kelet felé fordult.
A CIA-nak nem voltak meg az eszközei ellenállást szítani, nincsenek hírszerzőik,
magyarul csak egy ember tudott az amerikai nagykövetségen. Pszichológiai hadviselés
részeként úgy léptek fel, hogy leveleket, kiadványokat próbáltak bejuttatni az országba,
sikertelenül. A Szabad Európa Rádió létrehozása kecsegtetett eredménnyel, amely 1951-től
sugárzott adást.
A Szabad Európa Rádiónak (SZER) fő feladata abban állt, hogy fenntartsa a reményt
Közép- és Kelet-Európa népeiben. 1956-ban pár hónappal a forradalom előtt folyamatos a
felszabadítási retorika. A SZER-nél hittek a felszabadítási politikát hangoztató Egyesült
Államokban, abból a feltételezésből kiindulva, hogy Washington nem akarná fenntartani a
reményt, ha nincs felkészülve a segítségnyújtásra.
Magyarországon már közel fél millió rádiókészülék volt 1956-ban, így a huszonnégy
órában sugárzó SZER-nek a hatása érvényesülhetett. Felelőssége a vereségben ott érhető
tetten, hogy a józan belátás és kompromisszumok keresése helyett, irreális célkitűzésekre
biztatott, Nagy Imrét folyamatosan negatív színben tüntette fel, akkor is, amikor már összhang
alakult ki a felkelőkkel. Fenntartotta az illúziót, hogy Magyarország külföldi segítséget
kaphat.
Moszkva felelőssége abban állt, hogy nem volt egy biztos irányvonal, amihez
igazodott volna. Először Rákosit önkritikára szorították, majd Nagy Imre
reformtevékenységét támogatták. Utóbb Rákosi visszatért a hatalomba és Nagy háttérbe
szorult, de ekkor már egy párton belüli reformkommunista irányzat bontakozott ki körülötte.
Nagy kizárása a reformellenzéket erősítette meg. Ausztria kiürítése után, új indok kellett a
magyar területeken állomásozó szovjet katonák jelenlétének magyarázására. 1955 májusában
létrehozták a Varsói Szerződést. Moszkva ingadozását mutatta, hogy Rákosi azért nem volt jó,
mert sztálinista voltába gyengítette a kommunista rendszert, míg Nagy Imre az
sztálinizmustól való eltávolodásával tette ugyanezt.

Gati a forradalmat szakaszokra osztva mutatta be, ezen belül tárgyalta azt, hogyan
viselkedett Moszkva, Washington, München és a Budapesten a kormány és a felkelők
Az első szakasz október 28-ig tartott, amely a szembenállás jellemezte az utca és a
kormányzat között. Budapesten Nagy és kormánya nem fogta fel, hogy a helyzet gyökeresen
megváltozott, tétlen és bizonytalan volt. Öt napig nem mutatkozott Nagy Imre. Nem tudta,
hogy a felkelők mely követeléseit kell okvetlenül teljesíteni, és azt sem, hogyan lehet majd
megmagyarázni a Kremlnek ezeket az engedményeket. A nevében bejelentették a statáriumot
és a szovjet közbelépéshez folyamodtak. Ebben az időszakban a sajtó és részben a rendőrség
is kicsúszott a pártvezetés kezéből.
Moszkvában, már júliusra vártak zavargásokat, ennek megfékezésére hadműveletet
állítottak össze, amelynek elnevezése „Hullám” volt. Ennek révén katonai közbelépéssel 6 óra
alatt helyreállították volna a rendet, azonban a tervet nem hajtották azonnal végre. A Kreml
hírszerzése jó volt, október 24-re hatezer szovjet katona volt Budapesten, de a katonai
intervenció szükségességéről megoszlottak a vélemények. Hruscsov politikai síkon akarta
megoldani a kérdést. A hatalmi harcok fellángoltak Moszkvában, bizonytalanság jellemezte.
Washingtonban nem látták előre az erőszakos eseményeket. Elnökválasztás
kampányidőszaka zajlott, Eisenhower újraválasztást akart, a magyar eseményekbe csak
problémát látott. Az október 26-i Nemzetbiztonsági Tanácson Moszkva túlzott reakciója
esetén kitörő újabb háborútól tartottak. Az elnök álláspontja az volt, hogy mindent meg kell
annak érdekében tenni, hogy a Kreml ne érezze szükségét szélsőséges lépésnek. Stassen
leszerelési tanácsadó azt a nézetet képviselte, hogy Moszkvába küldjenek jelzést, hogy nem
fűződik Magyarországhoz érdeke a NATO-nak és az Egyesült Államoknak sem, de esetleges
semlegességhez hozzájárulnak.
Amerika nem tudta mit kell tennie, nem volt kész terve, katonai segítséget nem akart
nyújtani és másközbelépést sem akart tenni. A CIA rosszul tájékozott, nem voltak
megbízható értesülései. CIA-nak ugyan voltak fegyveri Nyugat-Európában, de ennek pontos
helyét és jellegét maguk sem ismerték, ennek számbavétele csak decemberre készült el. Egy
sötétben tapogatózó, tehetetlen, de tenni nem is akaró Amerika képe bontakozik ki Gati
könyvéből, amelyet az elnökválasztás köt le, a felszabadítás korábbi hangoztatása ellenére
nem tesz semmit. Moszkvát igyekszik megnyugtatni, hogy nem akar közbe lépni semmilyen
módon.
Münchenben a SZER-ben nem beszéltek a nehézségekről, a szovjet haderőről, a
nyugat reakciókról és dilemmákról arról, hogy Amerika nem fontolgat közbelépést. Nagy
Imrét támadták, nem látták be, hogy nincs olyan személy, aki helyettesíthetne az adott
történelmi helyzetben. A maximális célokért való küzdésre biztatott a rádió, amely Amerika
felszabadítási politikájába illeszkedett, nem pedig a realitásokhoz.

A második szakaszban Nagy Imre és kormánya és a felkelők között megkezdődött az

összehangolódás. Tűzszünet volt, de ebben a felkelők nem hittek. Október 30-án a
Köztársaság téren lincselések történtek, a tüntetők közé lőttek.
Moszkvában vita volt arról, hogyan kellene kezelni a Magyarországon kialakult
helyzetet. Október 30-án döntésre jutottak, október 31-én jelent meg a Pravdában egy
nyilatkozat, amelyben a desztálinizációnak az elvének a kiterjesztéséről írtak, továbbá, hogy
esetleg tárgyalhatnak a szovjet katonák kivonásáról. A nyilatkozat azonban már a
nyilvánosságra kerülése napján elavulttá vált, Hruscsov megváltoztatta a véleményét a
teendőkről. Hiába váltott ki külföldön a nyilatkozat lelkesedés a ténylegesen végül
követendővé vált irányvonalhoz nem volt sok köze.
Washington továbbra sincs a helyzet magaslatán, nem tudja mihez fogjon, de valódi
fellépésre nem is akar vállalkozni.
A SZER Nagyot megbízhatatlannak tartja, a még több engedmény követelésér biztat.

A harmadik szakaszban, amely október 31-vel kezdődött, Moszkvában a Pravda

nyilatkozata már hatálytalanná vált, megjelenése előtt. Felismerték, hogy Magyarország nem
lehet egy második Lengyelország, sokkal többet követeltek. Magyarország a Kreml uralmi
övezete helyett, csupán befolyási övezetébe szeretett volna tartozni. Október 31-én arra a
döntésre jutnak, hogy a szovjet katonákat nem lehet kivonni. A beavatkozás előtt Moszkva
Jugoszláviával is egyeztetett.
A magyar helyzetet szemlélve Gati Kádár esetében arra a következtetésre jut, hogy
helyesen döntött, hogy elfogadta a neki felkínált szerepet, mivel helyette a volt sztálinistákat
helyezhették volna vissza a pozíciókba. Október 31 és november 3 között megtévesztő volt a
magyar helyzet, úgy látszott győzött a forradalom, kezdett helyreállni az életmenete, hírlapok
jelentek meg, Budapesten elindult a tömegközlekedés. A szovjet katonák megjelenésen nagy
megdöbbenést váltot ki. Nagy ekkor már tudott a szovjet beavatkozásról, semlegességet akart
Magyarországnak, de ez esélytelen volt.
Washingtonban már nem volt lehetőség diplomáciai lépéseket kezdeményezni, csak
várták a fejleményeket. Az elnökválasztási kampány a végéhez közeledett, közbejött a szuezi
válság is, de Washington eleve nem is akart lépéseket tenni. CIA-nak már voltak információi,
a szovjet csapatmozgásokról, de a november 4-i támadást nem látták előre.
A SZER-nél ebben az utolsó szakaszban még mindig további követelések támasztását
támogatták, erre lelkesítettek.
A kötet utolsó részében a lehetséges alternatívákat fejteget Gati, továbbá azt, milyen
útóélete volt a 1956-nak, Nagy Imrének milyen jelképes szerep jutott a rendszerváltásban.

Gati, művében a különböző szereplők illúzióira külön-külön rávilágít, amely

összességében vezettek a magyar forradalom bukásához. Az illúziókkal való
leszámolásfeladatának eleget tett.
Gati művében széleskörű forrásbázisra és szakirodalomra támaszkodva, önálló kutatás
után új eredményekben gazdag, jó stílusban felépített munkát adott közre, amely 1956 egyre
bővülő irodalomtengerében is figyelemre tarthat számot.