1280 TÖRTÉNETI IRODALOM

nyomás alá is került. Világosan kimutatható ez - állapítja meg Katzburg - a harmadik zsidótörvény és
a munkaszolgálat bevezetése esetében (bár az utóbbi az 1939-es ún. honvédelmi törvényben
gyökerezett). Ismerteti a szerző' a Kállay kormányra gyakorolt náci nyomást, és a magyar vezető körök
ellenállását 1942—1943-ban mind a sárga csillag viselés bevezetésével, mind a zsidók deportálásával
szemben. Azt gondolja azonban, hogy Kállay politikája lényegében véve nem különbözött elődeiétől.
Bárdossyhoz és Telekihez hasonlóan ő is azon az állásponton volt - mondja Katzburg - , hogy a
zsidókérdést „meg kell oldani" a háború után, s ezen ő is a kitelepítést értette. Kivételes Kállay
helyzete - véli a szerző — annyiban volt, hogy mivel a németek ekkoriban már a „végmegoldáson"
dolgoztak, növelték a Magyarországra gyakorolt nyomást is, méghozzá olyan irányban, amerre a
magyar kormányok - és köztük Kállayé sem - kívánták követni őket.
Úgy tűnik, hogy Katzburg e ponton egy körülményről megfeledkezik. Arról, hogy a „háború
után"-ra ígért rendezés mást jelentett 194 l-ben és mást 1943-ban. Az utóbbi esetben — ismerve Kállay
kilépési szándékát és próbálkozásait is - egy ilyen kijelentést inkább lehet időnyerésnek és kitérésnek
tekinteni, semmint meggyőződésnek.
Bár a mű a magyarországi „végmegoldást" már nem tárgyalja, minthogy Katzburg szerint az
ország szuverenitása a német megszállás által megszűnt, az összefoglaló röviden tartalmazza e szakasz
f ő vonásait is. A szerző megállapítja, hogy 1944 márciusától a zsidók megkülönböztetésének és
kizárásának politikája átcsapott megsemmisítésük politikájába. S ha e két stádium között éles
különbséget kell is tenni, Katzburg hangsúlyozza, hogy az utóbbihoz a talaj elő volt készítve, a
zsidóságot már kizárták a nemzet életéből. A sárga csillag és a deportálás „logikus folytatása volt a
megelőzően kifejtett alapvető politikának és törvényhozásnak". Bár a zsidók kitelepítésének
követelését jó ideig csak a fasiszták hangoztatták, számuk mind nagyobb lett, a zsidók deportálásának
gondolata pedig egyre szélesebb körökben terjedt el, és behatolt a kormánypárt egy részébe is.
Végül, harmadszor, megemJítendőnek tartom a szerző tudományos attitűdjét, szakszerűségét és
hűvös előadásmódját, amivel e kérdést tudományosan tárgyaihatóvá teszi.

Ormos Mária

D. MELNYIKOV - L. CSORNAJA

HITLER. MÍTOSZ ÉS VALÓSÁG

Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981. 3 0 4 1.

A nürnbergi pör hallgatóinak az volt a legmegdöbbentőbb és egyben legkevésbé megmagyarázha-

tó élményük, hogy mekkora szakadék tátong a vádlottak emberi jelentéktelensége és az általuk
elkövetett iszonyú bűnök nagysága között. Ez az aránytalanság szüli a burzsoá történetírásban a
mítoszokat a náci vezérekről, elsősorban Hitlerről. A történész Melnyikov és az újságíró Csornaja
közös könyvükben megpróbálják szétfoszlatni a több évtizedes Hitler-mítoszt, és bebizonyítani, hogy a
Hitler-jelenség nem egyéni, hanem elsősorban társadalmi és politikai jelenség.
A könyv legérdekesebb és legértékesebb része kétségtelenül Hitler politikai felemelkedésének
borzongatóan reális, majdnem hogy naturalista bemutatása. A kispolgári család közepes tehetségű,
festőművészi ambíciókkal megvert tagja „kudarcorientált" emberként indul. Kezdetben semmi sem
sikerül neki; kudarc kudarc után éri. Még kispolgári státusát sem tudja fenntartani, és mint deklasszált
elem a lumpenproletariátusba süllyed, menhelyek lakója lesz. A háború - amelyet későbbi harcias,
heroikus pózaival ellentétben csak kényszerből vállalt - sem hozta meg számára a karriert; az utána
következő „német nyomorúság", a zűrzavaros politikai helyzet viszont igen. A német burzsoázia nem
éppen legbefolyásosabb csoportja, a bajor nagyburzsoázia tette azt a történelmi felfedezést, hogy a
baloldali értelmiséggel és általában a társadalom haladó rétegeivel szemben a deklasszált elemekkel kell
szövetkezni. Hitler Nemzetiszocialista Német Munkáspártja alkalmas keretnek látszott a deklasszált
elemek és a deklasszálódástól rettegő kispolgárok tömörítésére, elsősorban nem program, hanem
propaganda, szimbólumok és a gyűlésekben tetőződő látványos ceremóniák által. A náci párt
semmiben sem hasonlított az eddig ismert hagyományos polgári pártokhoz. Éppen ezért akkor is
használhatónak látszott, amikor az utóbbiak csődöt mondtak.
 TÖRTÉNETI IRODALOM 1281

A könyv érdekes elemzést nyújt a náci párt ideológiájáról, amelyet elsó'sorban az 1924-ben a
landsbergi fogházban írt Mein Kampf szabott meg. Tartalma röviden a következő: „. . . a halálos
ellenségei által megalázott és meggyalázott Németország újjászületik Versailles romjaiból; új,
egészséges, hierarchikus államot alkot, amely a fajelméleten nyugszik, majd pedig elkezd terjeszkedni;
először a német határokon túl é l ő valamennyi németet csatolja magához, majd végső soron meghódítja
a világot." (49.) A náci ideológia filozófiai alapját Nietzsche, Spengler és Schopenhauer egyes
önkényesen kiragadott tételei, valamint a pángermanizmus eszméi alkották. A mozgalom ideológiai
tisztázódását a politikai fellendülés követte. A börtönből kiszabadult Hitlernek 1925-ben sikerült új
alapokra helyeznie pártját, legyőzve Röhmöt, majd G. Strassert, tömegszervezeteket (Hitlerjugend),
militarizált szervezeteket, rohamosztagokat (SA, SS) teremtve vagy kisajátítva. A párt jövője
szempontjából döntő lépést azonban akkor tette meg, amikor bajor nagyburzsoá támogatóinak körét a
német monopoltőke legbefolyásosabb csoportjával, a Rajna-vidék és a Ruhr-vidék nagyiparosaival
kibővítette. Ez nyitotta meg Hitler és társai előtt a hatalomhoz vezető utat. A könyv ezt követően a
náci vezérek egyéni portréját is megrajzolja, visszataszító képet nyújtva a kifelé egyszerű, sőt puritán
náci vezetők képmutató és züllött életéről.
Ami a fasiszták hatalomra jutását illeti, erről a szerzők szerint el lehet mondani: ,,. . . nem a
német nép választotta magának a náci diktátort és a náci rendszert, hanem az uralkodó osztályok
erőszakolták rá hetvenmillió németre a hitlerizmust." (78.) Ezt a Németországban az 1 9 2 9 - 3 3 - a s
világgazdasági válsággal kapcsolatban bekövetkezett politikai jobbratolódás, a német társadalom
csúcsain f o l y ó , Hitler kezére játszó intrikák és a náci pártnak a választási hadjáratokon folytatott
gátlástalan, de nagyhatású propagandája tette lehetővé. A választási sikerben nagy része volt annak,
hogy a náci párt rendkívül rugalmasan, kaméleonszerű átalakulással tudott alkalmazkodni a német
társadalom valamennyi osztályának és rétegének érdekeihez, mégha ezek kölcsönösen ki is zárták
egymást. „Hitlernek" a harmincas években nem egy, hanem sok választási platformja volt. Külön a
parasztoknak, a munkásoknak, a kispolgároknak, a fiatalságnak, az időseknek, a nagytőkéseknek, a
nagybirtokosoknak, a katonai kasztnak." (91.) Ennek ellenére a választási csatákban a náciknak
egyszer sem sikerült olyan szavazattöbbségre szert tenniök, amelyre támaszkodva egyedül alakíthattak
volna kormányt. Ellenkezőleg, hatalomra jutásuk éppen akkor következett be, amikor tömegbefolyá-
suk 1932 végén katasztrofálisan csökkent. Hitlert 1933. január 30-án a német monopolistáknak a
német szoldateszka és a nagybirtokosok által támogatott összeesküvése juttatta hatalomra.
Hitlernek hatalomra jutása után legelső feladata a náci Harmadik Birodalom kiépítése volt. A
weimari köztársaság lerombolásával egységesítette, „gleichschaltolta" a birodalom egész politikai
életét, majd leszámolt a „második", a szociális forradalmat követelő rohamosztagosokkal. A náci
apparátus és a monopolszervezetek szimbiózisa ezzel teljessé vált. A monopolisták a fasizmus évei alatt
legalább 6 0 - 7 0 milliárd márka profitot zsebeltek be. Az ipar irányítását a nagytőkések úgy szervezték
át birodalmi egyesülésekbe, főbizottságokba, Ringekbe, hogy az egyformán megfeleljen a gyáriparosok
érdekeinek és a náci rezsim politikai céljainak. A Harmadik Birodalom a rendőrállam prototípusa volt.
Csak a náci vezetésnek közvetlenül alárendelt terrorszervezetek létszáma 2 - 3 millió körül mozgott. Ez
még kiegészült a tisztviselők, a katonák stb. óriási létszámával.
De pusztán a terror módszereivel még a náci birodalomban sem lehetett kormányozni. Az
erőszak mellett szükség volt a propagandára, amelyet Joseph Goebbels rafinált vezetésével központosí-
tottak, valamint a totális ideológiára. Az ideológia pillérei a Führer abszolút tekintélye és uralma
(Führerprinzip), a fajelmélet és az erő kultusza voltak. A barna birodalomnak „nyers formában" való
létrehozásához három esztendő elég volt. „Mindössze három év, és Németországra nem lehetett
ráismerni. Óriási kaszárnyává változott, ahol az osztrák származású porosz káplár volt az úr, ez a
kegyetlen, alattomos, műveletlen katona és egyben ravasz, céltudatos és fanatikus politikus." ( 1 6 9 . )
Az 1 9 3 3 - 3 5 közti időszakot a történeti irodalom ,,Scheinfrieden"-nek, látszat-békének nevezi.
Ezt az időszakot Hitler arra használta fel, hogy kitapogassa ellenfeleinek gyöngéit, és erőt gyűjtsön az
agresszióra. Németország militarizálásának a hadiipar és a nagy létszámú hadsereg megteremtése csak
az egyik oldala volt; a másik az egész német népnek agresszív szellemben való nevelése, az ellenségei
részéről f e n y e g e t ő „bekerítéssel" való ijesztgetése. A z 1937. november 5-én a birodalmi kancellárián
tartott tanácskozáson aztán Hitler fölfedte kártyáit. Kijelentette, hogy Németország területi
problémáit, vagyis hódításait 1 9 4 3 - 4 4 - i g meg kell oldani. Ugyanekkor az agresszió kezdeti sorrendjét
is meghatározta Ausztria, majd Csehszlovákia felszámolásával. Az előbbinek Hitler számítása szerint
1282 TÖRTÉNETI IRODALOM

még 1938-ban be kell következnie. H o g y Hitlernek ez a menetrendje pontosan megvalósulhatott,

abban nagy szerepe volt Franciaország bénultságának és Anglia tartózkodásának, nemkülönben a
német agresszió keletre tereléséhez f ű z ö t t reményeknek. Amikor Hitler 1 9 3 9 . szeptember 1-én
Lengyelországot is megtámadta, abban a hiszemben volt, hogy a nyugati hatalmak most sem fognak
beavatkozni. E z a tévedése Hitlernek egy világháborúba került. A lengyelországi és a nyugati
villámháborús sikerek keleten nem ismétló'dtek. A Szovjetunió ellen 1 9 4 1 júniusában indított
hadjáratban megtorpanás, majd katasztrofális vereségek követték egymást.
A könyv „A sírba vezető' út" és „A finálé" címek alatt tárgyalja Hitler és a hitleri Németország
végnapjait. Ezek a fejezetek elérik az első fejezetek csúcsait. Valóban borzalmas és visszataszító képet
nyújtanak arról az időszakról, amikor az antifasiszta hatalmak csapásai alatt és a belső rothadás
következtében darabokra hull a fasiszta gólem, maga alá temetve egykori urát és parancsolóját, Adolf
Hitlert. Az egykor bálványozott Führer fizikai és pszichikai állapota minden szemlélőjére az őrület
benyomását teszi. De: „Hitler őrültsége politikai őrültség volt. . . Hitler bajai annak a korlátlan
hatalmú embernek, kalandornak, vérszomjas zsarnoknak a bajai, aki rádöbbent, hogy tervei
összeomlottak, hogy hatalmának hamarosan vége." ( 2 7 6 . ) Aki nem bánta volna, hogy ha már ő
elpusztul, pusztuljon vele Németország is, mint ezt A . Speer előtt megdöbbentő cinizmussal
kijelentette. ( 2 7 6 . )
A tartalmi ismertetés után, az egész könyvet mérlegre téve megállapíthatjuk, hogy a szerzőknek
csak részben sikerült teljesíteniük a magukra vállalt nehéz feladatot. Azt meggyőzően bizonyítják,
hogy Hitlernek, valamint cinkostársainak bűnei az őket szülő társadalom bűnei; különben nem
emelkedhettek volna össztársadalmi jelentőségre. A történeti személyek és a társadalom bonyolult
kölcsönhatását azonban, amelyben végső fokon - de csak végső fokon! - meghatározó tényező a
társadalom, n e m egy esetben csak erős leegyszerűsítéssel sikerült bemutatni. A korlátozott eredmény a
fasizmus vizsgálatánál alkalmazott elméleti és módszertani alapállásból következik, amely a fasizmust
jószerivel csupán a kapitalista nagypolgárság eszközének tekinti, nem pedig egyben többé-kevésbé
autonóm politikai tömegmozgalomnak is. Ennél sokkal termékenyebbnek látszik az a kutatási
szempont, amely a nemzetiszocializmus társadalmi motivációja és ennek Hitler abszolút vezérszerepé-
vel és a nemzetiszocializmus világnézeti dogmatizmusával való összefüggése felől közelíti meg a
problémát. Hogy a szerzők ezen a területen csak részeredményeket érhettek el, annak f ő oka, hogy
nem fordítanak figyelmet azokra a nácizmus társadalomtörténetére vonatkozó, korántsem elégséges,
de mégis jelentékeny külföldi kutatásokra, amelyek többek közt az 1923 előtti korai náci párt, az
1930-as hadseregvezetés, az SS és az 1937-ben életre hívott vezcrképző ún. Hitler Adolf-iskolák
szociális összetételére vonatkoznak. Ennek következtében a nácizmus társadalmi bázisáról adott képük
is elmosódott, amelyből csak a „söröző kispolgárok" sztereotípiája válik ki élesebb körvonalakkal.
Az alapkoncepció bírálatán kívül lenne még megjegyzésünk történeti részletkérdésekre is, de
csupán futólagos utalásokra szorítkozhatunk. A Hitler hatalomra jutását előkészítő németországi
jobbratolódásnak ( 9 3 - 1 0 7 . ) véleményünk szerint nem Brüning, hanem Hindenburg és Schleicher a
kulcsfigurái, az a Schleicher, aki kancellársága idején - Brüning és Papén alapjában véve
konzervatív-reakciós gazdaságpolitikájával szemben - az agrárpolitika és a munkaerőfoglalkoztatás
terén egyaránt új utakra lépett, amelyeket azonban már nem tudott végigjárni. Meggyőzőbb lenne a
szerzők magyarázata a Reichstag felgyújtásáról és ennek politikai következményeiről ( 1 1 2 - 1 2 0 . ) , h a a
vonatkozó történeti irodalom kritikai vizsgálatát H. Mommsen és M. Broszat műveire is kiteijesztik.
A néhány hiányossága ellenére is eredeti, színes, helyenként drámai, sok ismeretlen részlettel
szolgáló könyvet egyebek közt azért is ajánljuk a szaktörténészek és az olvasók figyelmébe, mert a
személyiség történeti szerepének egy olyan extrém esetét vizsgálja, amilyenhez hasonlót a történelem
ritkán produkál.

Bellér Béla
 TÖRTÉNETI IRODALOM 1283

NEMZETISÉGTÖRTÉNETI FORRÁSKÖZLEMÉNYEK É S TANULMÁNYOK

A B A R A N Y A I HELYTÖRTÉNETÍRÁSBAN

„A nemzetiségi művelődés távlati programja Baranyában", amelyet a Baranya megyei Tanács

egy 1978. évi határozata fogadott el, felszólítva a nemzetiségi kultúra ápolásában érdekelt minden
szervet az abban körvonalazott feladatok megvalósítására, a Baranya megyei Levéltárat bízta meg
azzal, hogy továbbra is fogja össze és szervezze a megyében folyó nemzetiségtörténeti kutatásokat,
együttműködve Pécsett a Dunántúli Tudományos Intézet, a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti
osztálya, s a Tanárképző Főiskola (ma: a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kara)
kutatóival.
A Baranya-megyei Levéltár igazgatója, Szita László, maga is a nemzetiségtörténeti problematika
kiváló és termékeny kutatója, aki már addig is rendkívül sokat tett egy lelkes és hozzáértő kutatógárda
kialakítására, s akinek igen nagy érdemei vannak a tekintetben, hogy a nemzetiségtörténeti
forrásfeltárást és feldolgozó munkát az általános helytörténeti tevékenységen belül arra a helyre és
színvonalra emelje, amelyet a helyi adottságok és szükségletek mellett a nemzetiségi kérdés története
iránti általános érdeklődés és tudományos igény is megkövetel. Szita László a Baranyai Helytörténet-
írás címmel kiadott levéltári évkönyv-sorozat 1 9 7 8 . évi kötetének előszavában vállalta, hogy a
vonatkozó kutatásokat s azok eredményeinek publikálását szisztematikussá teszi, előkészítve ezzel a
távlati programban szereplő Baranya megyei nemzetiségtörténeti szintézist. Annak megállapításához,
hogy mennyire sikerült máris előrejutni e vállalt nagy jelentőségű feladat teljesítésében, egyelőre az
azóta megjelent ( 1 9 7 8 - 1 9 8 2 . évi) öt kötetnek tanulmányozása szolgálhat alapul. Az e r e d m é n y igen
biztató, s bizonyos, hogy a már elkészült, de még m e g nem jelent további kötetek meg fogják erősíteni
ezt a kedvező benyomást. Áttekintésünk nem követi mereven a publikációk egymásutánját, hanem azt
vizsgálja, hogy a nagy folyamatok, az átfogó problémák hogyan és mennyiben kísérhetők n y o m o n e
különböző évkönyv-kötetekben megjelent nemzetiségtörténeti forrásközlemények és tanulmányok
együtteséből.
Az első nagy kérdéskör a török uralom alól felszabaduló, elpusztult, elnéptelenedett terület
betelepítése, s ennek során a megye nemzetiségi struktúrájának kialakulása a 18. században. A Császári
Udvari Kamara pécsi prefektúrájának 1687. évi összeírása, amelyet Nagy Lajos tett közzé ( 1 9 7 8 :
1 5 - 5 5 ) , a legteljesebbnek tekinthető a töröktől felszabadított országrészekben végzett egyéb hasonló
összeírások közül. Adatai ellenőrzéséhez, az elpusztult helységek azonosításához nagy segítséget
nyújtott a megyei dűlőnév-gyűjtés gazdag anyaga, a m e l y azóta a „Baranya megye földrajzi nevei" című
hatalmas publikáció (I—II. k.: Pécs, 1982.) révén közkinccsé válhat. Ugyanez a jeles helytörténész -
egyébként orvos-kandidátus - tette közzé a Baranya megyei Batthyány-uradalom kialakulásával
foglalkozva ( 1 9 7 8 : 5 7 - 6 4 ) , az ezen uradalom népességéről és javairól 1701-benkészült összeírást
(1978: 6 5 - 8 6 ) , amely már jelentős délszláv betelepülésről ad számot. Mint Szita Lászlónak a szerb
(„rác") népességmozgással foglalkozó, egy 1713. évi összeírásra támaszkodó fonásközlő tanulmánya
( 1 9 7 8 : 8 7 - 1 4 9 ) rámutat, a baranyai szerbek 1 6 9 0 - 1 7 0 1 közt települtek be, főleg közvetlenül
Szlavóniából, de részben Boszniából is („bosnyákok"). A határőrszolgálatra szervezett szerb falvak
lakosságának — gazdálkodásuk, életmódjuk másságából is következő — magatartása számos éles
összeütközésre vezetett a megye magyar lakosságával; fegyveres alakulataik felhasználhatók voltak a
bécsi udvar részéről a Rákóczi-szabadságharc ellen. A z 1704. évi emlékezetes „rácdúlás" megtorlásától
tartva, a szerbek nagy többsége még az évben elmenekült, és csak a szatmári békekötést követően,
1 7 1 1 - 1 7 1 3 k ö z t települt vissza a békés gazdálkodást vállaló részük. A földbirtokosoknak óriási
szükségük volt munkaerőre a megye elpusztult, elnéptelenedett területein. Fricsy Ádám lelkész, aki a
püspöki levéltár anyagából publikálta a pécsi püspök, a káptalan, a székesegyház és a szeminárium
birtokainak egy 1733. évi összeírását (1978: 151—204), arra utal, hogy az egyházi birtokokon is a
telepítési lehetőségek feltárása, telepesek hozatása volt ekkoriban a legfőbb törekvés.
A 18. századi német telepítésekkel a legátfogóbban a méltán nagyra becsült néprajztudós,
Andrásfalvy Bertalan tanulmánya ( 1 9 7 8 : 3 3 5 - 3 4 6 ) foglalkozik, rendkívül gyümölcsöző új történeti-
néprajzi megközelítési módszerrel aknázva ki a rendelkezésre álló vonatkozó levéltári forrásokat,
számos kitekintéssel a hazai - közelebbről a baranyai - németség további, 19., sőt 2 0 . századi
fejlődésére is. Igen érdekesen fejtegeti, hogy a megye legjobb termőterületeire jelentős kedvezmények-
1284 TÖRTÉNETI IRODALOM

kel telepített németek gazdálkodási kultúrája fokozatosan fejlődött a közismert magas szintre,
mégpedig az itt talált - nem mindenestül kipusztult - termelési kultúra felhasználásával, továbbfej-
lesztésével. Ebben nagy segítségére volt árutermelési, piacgazdálkodási érzéke, készsége, amely eredeti
hazája fejlettebb körülményei között alakult ki, onnan hozta azt magával. A z itt talált lakosságnál
sokkal nagyobb rugalmasságot tanúsított a kereslet változásaihoz való igazodásban, a jövedelmezőbb
ágak (dohány- ül. szőlőtermesztés, tejgazdaság stb.) kultiválásában. Intenzívebben vonta be az
asszonyokat, sőt a kisgyermekeket is a munkába, ami azonban bizonyos népegészségügyi károsodások-
kal is együtt járt. A muzeológus Bezerédy Győző tanulmánya (1978: 3 9 7 - 4 0 8 ) szintén a baranyai
német lakosság letelepedésével foglalkozik. Rámutat a telepesek kezdeti vándorlására, hogy a
kedvezményeket biztosító idő lejártával új helyen további évekre szerezzenek maguknak kedvezménye-
ket; majd a német falvakból történő kirajzásokkal létrejött újabb és újabb településekre utal.
Megállapítása szerint a vegyes lakosságú falvakból hamarosan kiszorítják, elvándorlásra késztetik a
magyar, ill. szerb elemet. A német népesség általánosan tapasztalható terjeszkedése összefügg a paraszti
birtokot az elsőszülött fiú javára osztatlanul fenntartó örökösödési szokással, a pénzzel kielégített
többi gyermek eredményes földvásárlási törekvésével. Foglalkozik a német községek igazgatásának
kérdéseivel is, és igen szemléletesen mutatja be, mint tükröződik a német lakosság ruhaviselete, a
legfontosabb szerszámokkal jelzett gazdálkodása a helységpecsétek ábrázolatjaiban. Az egyes községek
vonatkozásában folytatott vizsgálatok, így a szintén muzeológus L. Imre Mária adatai Mecseknádasd
18. századi népességének alakulásáról ( 1 9 7 8 : 3 7 1 - 3 9 6 ) , ugyancsak a német elem terjedéséről vallanak.
A bólyi Batthyány-uradalomban élő nemzetiségek viszonyait a 18. század elejétől az
úrbérrendezésig tekinti át Nagy Lajos kitűnő tanulmánya (1982: 3 6 7 - 3 9 1 ) . A 18. századi
népesség-struktúra vizsgálatához tartozik az 1 7 7 5 - 1 7 7 9 közti évekből fennmaradt megyei cigány-
összeírások mintaszerű publikálása és feldolgozása a levéltáros Móró Mária Anna közleményében
(1978: 2 0 5 - 3 0 1 ) . Viszont már a 19. század első felének viszonyairól adnak képet azok az 1809., ill.
1843. évi leírások, amelyeket Sándor László tesz k ö z z é (1978: 3 0 3 - 3 3 2 ) ugyancsak a b ó l y i
Batthyány-uradalomról, a hozzá tartozó községek nemzetiségi összetételéről.
A megye adottságainak megfelelően a délszláv és a német nemzetiségi problematikára
koncentráló közlemények és tanulmányok sorában feltűnik egy szlovák-magyar művelődéstörténeti
kapcsolatokra utaló tanulmány is: Timár György lelkész - röviden áttekintve a pécsi egyházmegyében
a 18. század folyamán jeles szerepet játszott szlovák származású egyházi személyek tevékenységét, akik
a magyar, német és délszláv lakosság lelki gondozására nyelvismeret szempontjából is felkészültek
voltak - nagy figyelmet szentel Papánek György munkásságának (1980: 4 2 8 - 4 4 3 ) , aki 1765-ben
Baranya megye földrajzi leírását, 1780-ban pedig a szlovák nemzet történetét jelentette meg Pécsett,
latin nyelven. Ez utóbbi műve alapján a szlovák irodalomtörténet az első szlovák történetíróként tartja
őt számon.
Igen izgalmas kérdés, hogy a nacionalizmus ébredésének és felerősödésének korszakában a
magyar nemzeti nyelv jogainak kivívására, de egyszersmind e nyelvnek a nemzetiségek közt való
terjesztésére is irányuló törekvések hogyan mutatkoztak a megyében? A Tanárképző Főiskolán
működő történész Kiss Géza (ma egyetemi docens, kandidátus) tanulmánya ( 1 9 7 8 : 4 0 9 - 4 4 1 ) Baranya
megye 19. századi társadalomiajzából kiindulva számol be a megye sorozatos állásfoglalásairól a
reformkori magyar nyelvmozgalomban, rámutatva arra, hogy a magyar államnyelv melletti határozott
kiállás nem párosult a magyar nyelvnek a nemzetiségekre való ráerőszakolásával. Az e törekvés
meglétéről tanúskodó egyes türelmetlen - olykor püspöki - megnyilatkozások ellenére az egyház
általános gyakorlatában a nemzetiségi falvak lakossága anyanyelvéhez való alapvető alkalmazkodás
mellett másodlagosan jelentkezett annak előmozdítása, hogy a magyar nyelven tudás előnyeit is
élvezhessék. Magyarosodás főleg a városi polgárság német és szerb elemeinél mutatkozott, szoros
kapcsolatban gazdasági érdekeikkel.
Mi a helyzet a 19. század második felében? Egy 1874-ből kelt tanfelügyelői jelentés, amelyet
Laki János tanár tett közzé ( 1 9 7 9 : 3 7 3 - 3 8 4 ) , azt mutatja, hogy a nemzetiségi lakosságú falvak
iskoláiban túlnyomóan anyanyelven oktatnak, „a magyar nyelvből alig itt-ott taníttatik egy kevés", s
ott sem alaposan és j ó hatásfokkal. Szita Lászlónak a baranyai nemzetiségek nyelvi, kulturális
helyzetét 1 8 5 0 - 1 8 8 0 közt elemző, úttörő jelentőségű tanulmánya ( 1 9 7 9 : 5 0 1 - 5 3 6 ) mintegy 1 5 0
falura kiterjedő vizsgálat alapján állapítja meg, hogy az asszimilációs törekvések a falusi nemzetiségi
 TÖRTÉNETI IRODALOM 1285

lakosságot csak felületesen érintették. Ugyancsak ő mutat rá egy másik tanulmányában ( 1 9 8 0 :

4 4 5 - 4 9 3 ) arra, hogy a dualizmus-kori iskolaállamosítási törekvések ( 1 8 9 8 , 1906) mily kevéssé
változtattak a túlnyomó többségükben nem az állam, hanem az egyházak, olykor pedig a község által
fenntartott népiskolák tanítási nyelvén. Természetesen ekkor már magyar nyelvre is tanítottak
ezekben az iskolákban, a kimutatások szerint hol gyengébb, hol jó, vagy egészen kiváló eredménnyel,
de ez csak részben befolyásolta az anyanyelven történő' oktatást, s legkevésbé a hittan tanítást érintette.
Tegzes Ferenc levéltáros pedig az 1 8 7 0 - 1 8 9 9 közti évek vonatkozásában azt mutatta ki ( 1 9 8 1 :
4 4 5 - 4 6 2 ) , hogy a községi képviselőtestületi jegyzőkönyvek általában a falu lakosságának anyanyelvén
készültek, kivéve azokat az ügyeket, amelyeket a megyéhez kellett felterjeszteni.
A nemzetiségek békés együttélését, amelyet csak helyenként és időnként zavartak meg kisebb
súrlódások, az adott gazdasági és társadalmi viszonyok közt való elhelyezkedésük, termelő tevékeny-
ségük szabta meg. Ennek egyik szektoráról, az iparűzők nemzetiségi megoszlásáról, az egyes
nemzetiségek által kizárólag, vagy túlnyomóan űzött, s ezzel mintegy sajátos nemzetiségi karaktert
öltött mesterségekről a levéltáros Erdődi Gyula közleménye (1981: 3 9 1 - 4 1 3 ) szolgáltat érdekes és
fontos adatokat, az 1880. évi iparstatisztikai felvételek alapján. De nemcsak nemzetiségi együttélésről,
hanem adott esetben együtt harcolásról is volt szó, mint a megye 1 8 9 7 - 9 8 . évi agrárszocialista
mozgalmai során, amiről ismét egy Szita László által írt tanulmány ( 1 9 8 1 : 4 1 5 - 4 4 5 ) ad finom
elemzést. Bebizonyítja, hogy e kizárólag sokácoknak (horvátoknak) tulajdonított századvégi megyei
tömegmozgalmakban aktív részt vállaltak magyarok és németek is, ami e mozgalmak nem nemzetiségi,
hanem társadalmi indítékaiból következett. Külön kiemelendő e mozgalmak kapcsolatainak, ideológiá-
jának sokoldalú megvilágítása.
Sikfó'i Tamás egyetemi docens tanulmánya (1978: 4 4 5 - 4 5 5 ) a baranyai németek és délszlávok
magatartását abban a kritikus időpontban - 1918 őszén, 1919 tavaszán - vizsgálja, amikor a megye
jelentős része szerb megszállás alá került. A megszállók annektálni kívánták ezt a területet, s ezért
fokozottan délszláv jellegűnek akarták feltüntetni. Az 1919 tavaszán általuk végrehajtott összeírás
módszereiről Goijánác Rádojka levéltáros folytatásokban közölt tanulmánya ( 1 9 8 1 : 4 6 3 - 5 1 3 . , ill.
1982: 3 9 3 - 4 3 9 ) számol be, tanulságosan egybevetve annak községi adatait a már józanabb, 1921. évi
jugoszláv népszámlálás, illetve a korábbi, majd az e terület megszállás alóli felszabadulása utáni magyar
népszámlálás megfelelő adataival.
Az ellenforradalmi korszak magyarországi - 1920, 1930, 1941. évi - népszámlálásait, majd a
népi demokráciában végrehajtott 1 9 4 9 . évi népszámlálást Füzes Miklós muzeológus (ma levéltáros)
tanulmánya ( 1 9 8 1 : 5 1 5 - 5 3 4 ) tekinti át, a nemzetiségek összeírása szempontjából. Különösen
fontosnak véljük a német nemzetiség vonatkozásában később oly súlyos következményű 1941. évi
népszámlálási eljárás indítékainak és körülményeinek megvilágítását. Mint F ü z e s egy másik közlemé-
nye (1980: 5 3 3 - 5 6 0 ) jelzi, a felszabadult Baranya megyében 1945 elején házi használatra készült
népességmegállapítás a nemzetiségi megoszlást az 1941. évi népszámlálási adatoknak megfelelően
tüntette fel. A két világháború közti megyei nemzetiségtörténethez Tegzes Ferenc közleménye ( 1 9 8 0 :
4 9 5 - 5 6 0 ) további hasznosítható statisztikai forrásokra hívja fel a figyelmet: az 1926-ban községen-
ként felfektetett közigazgatási tájékoztató lapok, ill. az 1 9 3 8 - 3 9 - e s állapotot rögzítő szociális
felmérési adatlapok vonatkozó adataira. Ezek az egyes népszámlálások közötti nemzetiségi változások
(pl. Jugoszlávia javára optált szerbek távozása) észlelésére is alkalmat adnak. Többek közt az említett
szociális felmérési adatlapok, mint f o n t o s forrás felhasználásával dolgozhatta fel Kopasz Gábor
főlevéltáros a két világháború közti Baranya megyei telepítések történetét (1978: 5 1 5 - 5 5 7 ) ,
megállapítva, hogy azok nem oldhatták meg az egészségtelen birtokmegoszlásból adódó súlyos
problémákat, amelyeknek egyik jelentkezési formája, az egyke-kérdés, s ezzel összefüggésben a
pusztuló magyarságnak a földvásárlások révén erősen terjeszkedő németséggel szembeni térvesztése,
annak idején oly szenvedélyesen vitatott probléma volt.
Ami a két világháború közti időszakot illeti, a miniszterelnökség délszláv szakreferensének az
1920-as évek első feléből származó jelentéseiből a baranyai községekre vonatkozó feljegyzések
közzétételével Tegzes Ferenc különösen a délszlávok ekkori iskolaviszonyainak megismerését tette
lehetővé (1978: 4 5 7 - 5 0 9 ) . A nemzetiségi jellegű népiskolákban folyó oktatás megszervezésére
1923-ban, 1935-ben, majd 1941-ben h o z o t t rendeletek és azok végrehajtása problematikájával Füzes
Miklós egyik nagyon fontos tanulmánya (1979: 3 8 5 ^ 4 3 9 ) foglalkozik, amelyből kitűnik a külső
német befolyás és hazai pángermán agitáció káros hatása a jogos anyanyelvi igények érvényesítésére,
1286 TÖRTÉNETI IRODALOM

olyan viszonyok közt, mikor az számottevő ellenállásba, asszimilációs törekvésekbe ütközik. Szita
László a magyarországi németség iskolaügyének alakulását Délkelet-Dunántúlon 1 9 3 8 - 1 9 4 4 közt
eddig páratlan konkrétsággal tudja bemutatni (1982: 4 4 1 - 5 5 6 ) , az egykori német nemzetiségi tanügyi
referens szerencsésen előkerült iratanyaga alapján; egyúttal példás körképet adva a szomszédos
országok korabeli német nemzetiségi iskolaviszonyairól is.
A felszabadulás után, az 1 9 4 5 - 1 9 4 9 . években a nemzetiségi oktatás — mint F ü z e s Miklós
tanulmányából (1982: 5 5 7 - 5 9 3 ) is kiviláglik, Délkelet-Dunántúlon a délszláv lakosságra szorítkozott.
A német lakossággal szemben kitelepítési politika f o l y t , amely összefüggésben állt a Csehszlovákiából
távozni kényszerült magyarok befogadásának súlyos problémájával. A letelepítésükkel foglalkozó
szervek 1 9 4 7 - 1 9 4 8 . évi tevékenységét Cseresnyés Ferenc levéltáros tanulmánya (1982: 5 9 5 - 6 1 4 )
mutatja be. A hazai németség sorsának alakulásával a felszabadulást közvetlenül követő években,
Komanovics József kandidátusnak, a pécsi műszaki főiskola t u d o m á n y o s szocializmus tanszéke
vezetőjének tanulmánya ( 1 9 7 8 : 5 5 9 - 5 6 8 ) olyan végső kicsengéssel foglalkozik, amely a nemzetiségi
konszolidáció jelentőségére, eddigi f o n t o s eredményeire és további feladataira is utal.
Arra, hogy az évszázadokon átívelő nemzetiségtörténeti fejlődést egyetlen község történetében
hogyan lehet végigkísérni, Füzes Miklós Vókány népességének történetéről írt tanulmánya ( 1 9 7 8 :
3 4 7 - 3 7 0 ) ad példát. A török időkben elpusztult magyar falu helyén létrejött szerb települést a
beköltöző németek néhány évtizeden belül teljesen német településsé formálták. Munkájuk n y o m á n a
kapitalizmus korában szépen vagyonosodott a község, ugyanakkor azonban a földdel nem rendelkezők
számának felduzzadása folytán olyan feszültségek keletkeztek, amelyeket viszonylag könnyen lehetett
felhasználni káros irányban, mint különösen a Volksbund-agitáció tette a második világháború
időszakában. A háború utáni ki- és betelepítések megváltoztatták a község nemzetiségi struktúráját; az
együttélés kérdései új módon és átmenetileg súlyos körülmények között kaptak fontos jelentőséget.
Boda Miklósné, a pécsi egyetemi könyvtár munkatársa, az 1 9 7 8 . évi kötethez elkészítette
Baranya megye település- és nemzetiségtörténetének válogatott bibliográfiáját. Azóta, mint nemcsak a
Baranyai Helytörténetírás, hanem a Baranyai Művelődés, a Zselici Dolgozatok, a Pécsi és a Veszprémi
Akadémiai Bizottság közös településtörténeti és nemzetiségtörténeti rendszeres konferenciái anyagából
kiadott kötetek, valamint országos jelleggel publikált, helyileg hasznosítható vonatkozásokkal
rendelkező munkák egész sora bizonyítja, lassanként egy hasonló válogatott bibliográfia közzététele is
szükségessé válik.
összegezve az elmondottakat: az a benyomásunk, hogy a baranyai nemzetiségtörténeti
kutatások igen biztatóan haladnak előre, máris igen jelentősen segítve tudományos eszközökkel olyan
nemzetiségpolitikai, nemzetiségi művelődéspolitikai feladatokat, amelyek korántsem csupán helyi
jelentőségűek. A nemcsak nagyon lelkesen, de nagyon gondosan is szerkesztett Baranyai Helytörténet-
írásban közzétett tudományos eredmények igen értékesen járulnak hozzá a nemzetiségtörténeti
kérdésekkel jelentőségüknek megfelelő figyelemmel foglalkozni kívánó történettudományunk gazdagí-
tásához.
Tilkovszky Lorant

A NEMZETISÉGI FÜZETEK ELSŐ ÖT SZÁMÁRÓL

KŐVÁGÓ LÁSZLÓ: NEMZETISÉGEINK JELENE 1 9 7 6 , 83 1.

TRÓCSÁNYIZSOLT: AZ 1790-ES ÉVEK ERDÉLYI RENDI
REFORMMOZGALMÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ 1 9 7 8 , 95 1.
POPÉL Y GYULA : A POZSONYI BARTÓK BÉLA DALEGYESÜLET 1 9 8 2 , 91 1.
FEHÉR ISTVÁN: A BONYHÁDI HÜSÉGMOZGALOM TÖRTÉNETÉHEZ 1983, 73 1.
JOÓ R UDOLF: A NYUGAT-EURÓPAI KISEBBSÉGEK SAJÁTOSSÁGAI ÉS TÍPUSAI 1 9 8 3 , 781.

Az 1960-as évek második felében újrainduló hazai nemzetiségi kutatásoknak az Arató Endre
vezetésével működő MTA Kelet-Európai és Nemzetiségi Kutatócsoport vált a központjává, amely már
működésének első évében, 1976-ban, régi hiányt pótló sorozattal jelentkezett, a Nemzetiségi
Füzetekkel. Az elmúlt hét évben öt tanulmány jelent meg, 7 0 - 1 0 0 oldalas terjedelemben, 1982-től az
 TÖRTÉNETI IRODALOM 1287

MTA Kelet-Európai és Nemzetiségi Komplex Bizottságának kiadványaként, Kővágó László szerkeszté-

sében és az Akadémiai Kiadó gondozásában. Napjaink időszerű nemzetiségi kérdéseivel csak az első és
utolsó k ö t e t foglalkozik, a másik három nemzetiségi témájú történelmi tanulmány.
Kővágó László: Nemzetiségeink jelene c. munkájának második kiadása is megjelent 1979-ben, és
jelentősen bővített, átdolgozott változata (Nemzetiségek a mai Magyarországon 1981, 189 o.)
megérdemelten kapott akadémiai nívódíjat. A szerző az eredeti mű bevezetőjében áttekinti a
közép-kelet-európai térség és hazánk n e m z e t i kisebbségei számának és arányának alakulását e
században, a nemzetiségi kérdés iránti érdeklődés feléledését 1968-tól, s megfogalmazza szándékát: a
magyar nemzetiségi politika eredményeinek és eseményeinek számbavételét, amelyek megvalósításához
maga is tevékenyen hozzájárult a Művelődésügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztályának újjászervezője
s vezetőjeként. Kővágó megindokoltan tartja helyesnek, hogy nemzetiségpolitikánk a népszámláláskor
megállapított (s egyre csökkenő) hivatalos számokon túlmenően a nemzetiségi oktatási és kulturális
igénnyel rendelkezőket veszi figyelembe, a Hoóz-féle baranyai felmérés eredményeinek országos szintű
általánosítása alapján. A z általa adott számérték: (254 ezer) megbízhatóságát igazolta a Központi
Statisztikai Hivatal 1981 januári, társadalmi minősítésen alapuló kiegészítő felmérésének eredménye
(263 ezer). Külön fejezet foglalkozik a nemzetiségek egyenjogúságának alkotmányos jogi rendezésével,
szövetségeik munkájával, oktatási és kulturális életükkel, az anyanemzeteikkel fenntartott —
hivatalosan támogatott — kapcsolataikkal. A statisztikai adatokat is felsorakoztató összefoglalás hű
képet ad a hazai nemzetiségek helyzetéről a 70-es évek közepén — egyedül a gazdasági-társadalmi
viszonyokat bemutató részt érezzük halványabbnak, elnagyoltnak.
A sorozat ez idáig utolsó kötete, Joó Rudolfé, szerves folytatása és továbbfejlesztése a szerző
korábbi nagy sikerű művének: Nemzetiségek és nemzetiségi kérdés Nyugat-Európában ( 1 9 7 7 , 189 1.).
Míg a könyv államok szerint haladva mondja el a legfontosabbakat, amelyeket az 1960-as évektől
újjáéledő nemzeti kisebbségekről és mozgalmaikról tudni kell, tehát elsőrenden hézagpótló, ismeretter-
jesztő mű, a jelen tanulmány érdekesen megírt szaktudományi munka. A bevezetőben a szerző
megpróbál olyan fogalmi meghatározást adni, amelybe Kelet- és Nyugat-Európa, de a fejlődő világ
valamennyi nemzetisége is belefér.
A z első fejezet a nyugat-európai nemzetté válás és a kisebbségek kialakulásának történelmi
folyamatát elemzi, a térségekre, országokra jellemző vonások kiemelésével. Hivatkozik az ENSz
Diszkriminációellenes és Kisebbségvédelmi Albizottságának 1977-es nemzetközi felmérésére (az ún.
Capotorti-jelentésre) a kisebbségek csoportosítását illetően, s bírálja is azt, mint statikusat. Tény, hogy
többségüket az önálló államiság nélküli, tehát anyanemzettel nem rendelkező etnikai közösségek
alkotják (okszitánok-katalánok, baszkok, bretonok, skótok), s e tekintetben alapvetően különböznek a
kelet-európai nemzetiségek (magyarok, albánok, németek, szlovákok, délszlávok, törökök stb.)
zömétől. Közös vonásuk viszont, hogy e nemzetiségek mindegyike a mai államhatárok megvonása, sőt
már a nemzettéválás előtt jelenlegi településterületén élt. R. Petrella olasz kutató a modern polgári
nemzetállamok létrejöttét a központ és periféria harcára vezeti vissza, s Nyugat-Európában öt f ő
kisebbségi térséget lát (kelta, földközi-tengeri, alpi, rajnai és baszkföldi). Nyugat-európai sajátosságnak
tekinthető a történelmi-etnikai tudat és a politikai nemzethez tartozás érzésének kettéválása (skótok,
walesiek, okszitánok, elzásziak), amely a legtöbb esetben kétnyelvűséggel vagy nyelvváltással párosul.
Ezt a folyamatot erősítették - ismét csak Kelet-Európától eltérően - a gazdasági fejlődésből és
integrációból, valamint a gyarmatbirodalmakból származó előnyök. Megismerkedhetünk a nyelvi-regi-
onális mozgalmak rövid történetével, az elmúlt másfél évtized alapvető irányzataival s az elért
eredményekkel.
A második fejezetben Joó ismét visszatér a térség kisebbségeinek tipológiájához, megnevezésük
és osztályozásuk problémájához, felsorakoztatva és szembeállítva a legnevesebb szakemberek (Héraud,
Modeen, Capotorti, Petrella, Casanova, Salvi, Lafont) megállapításait, majd ismerteti az egyes
nyugat-európai államok és néhány kommunista párt kisebbségekkel kapcsolatos álláspontját. A
tanulmány végén három különböző forrásból származó adatsort találunk a kisebbségek számára
vonatkozóan, majd az impozáns és friss irodalomjegyzékkel zárul a füzet.
Trócsányi Zsolt munkája az 1 7 9 0 - 9 1 - i erdélyi országgyűlés egyházügyi és tanügyi bizottságá-
nak működését és azok tervezeteit, javaslatait ismerteti. A feldolgozás szükségességét és e sorozatban
való megjelentetését indokolja, hogy a bizottságok tevékenysége és az általuk kidolgozott programok
mélyebb betekintést nyújtanak a korszak politikai és nemzetiségi viszonyaiba, a rendezési elképzelé-
1288 TÖRTÉNETI IRODALOM

sekbe. A hét kiküldött bizottság közül eddig kettőnek a működésével foglalkoztak;az úrbéri bizottság
történetét is Trócsányi dolgozta fel, (Történelmi Szemle 1966. évi 3—4. sz.).
Elöljáróban megismerkedünk a bizottságok létrejöttének körülményeivel az 1 6 9 0 és 1848
közötti másfélszáz év politikailag legaktívabb időszakában. A z egyházügyi bizottsággal foglalkozó
második fejezet adja a legtöbb új információt. A megelőző korszakok ( 1 6 9 0 - 1 7 8 0 , 1 7 8 0 - 1 7 9 0 )
egyházpolitikai viszonyainak (a három „nemzet" négy bevett, s a románok egyik megtűrt felekezete; a
katolikusok Bécsből támogatott uralkodó helyzete, s az ez ellen indított jozefinista támadás)
áttekintése után a szerző ismerteti az 1 7 9 0 - 9 l - e s országgyűlés valláspolitikai törvényalkotását, amely
az egyházak autonómiájának megerősítésére törekedett.
Ezt követi az 1 7 9 3 - 9 4 - b e n működött bizottság összetételével és működésével foglalkozó
legterjedelmesebb rész. A három f ő kérdéscsoportból (protestáns sérelmek, a papság ellátása, tervezet a
román nép művelésére) számunkra legjelentősebb a nemzetiségpolitikai koncepciókat is felmutató
harmadik. Négy előtanulmány és egy hivatalos állásfoglalás után 1793 májusában készült el a bizottság
tervezete, amelynek alapján megállapítható: a 18. század végén Erdélyben nem politikai, hanem
oktatási, erkölcsnemesítési feladatnak tekintették a román nemzetiségi problémákat, s még fel sem
merült, hogy mint nemzetről, s még kevésbé, hogy mint egyenjogú nemzettel tárgyaljanak velük, mivel
a románok „. . . ottlétének jogalapja a fejedelmek és a 3 natio kegye". Pozitívuma, hogy elvetette a
szászok által javasolt erőszakos beolvasztás módszereit, s az egyházi élet, hitoktatás színvonalának
emelése mellett szükségesnek látta a mezőgazdaság (állattenyésztés, kertgazdálkodás), a kézműipar és
lakáskultúra fejlesztését.
A 18. századi Erdély iskolaügyére hatott mind a protestáns felvilágosodás, mind pedig a
katolikus-aulikus felvilágosult abszolutizmus. Ez utóbbi terméke volt az 1781-ben bevezetett Norma
Regia, a Ratio Educationis erdélyi megfelelője. 1791-ben egy református iskolaügyi bizottság is alakul;
javaslatai sok tekintetben összecsengenek az országgyűlés tanügyi bizottsága - elnöke a katolikus
Eszterházy János - Synopsis-ának megállapításaival. Az oktatás hasznosságából kiindulva javasolja
polgári iskola, egyetem és tudományos akadémia (Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság) felállítását, s
állást foglal egy nem túl szigorú cenzúra mellett. Az egységes oktatásban is érvényesülnie kell azonban
a nemzeti, vallási és rendi különbségeknek.
Sajnálatos, hogy e tervezetek soha nem kerültek országgyűlés elé, így hatásuk legfeljebb az
azokat ismerő kormányhivatalnokok tevékenységére lehetett.
Popély Gyula a pozsonyi Bartók Béla Dalegyesületről írva, a két háború közötti szlovákiai
magyar kulturális élet megszervezésének jelentős állomását és tevékenységi területét mutatja be,
szorgos levéltári-sajtótörténeti kutatásainak eredményeire támaszkodva. A dalegylet a nagymultú
Toldy Körben alakult meg ( 1 9 2 4 ) , s elválaszthatatlan a fiatal és lelkes Bartók-tanítvány, Németh István
László karnagy tevékenységétől. A férfikar első önálló hangversenyét 1925 októberében rendezte, s
1926. november 21-i B a r t ó k - K o d á l y matinéját a világhírű zeneszerző közreműködése tette emlékeze-
tessé, valamint annak bizonyítása, hogy az igazi művészet felülemelkedik a nyelvi-nemzeti különbsége-
ken: a hangversenyen — és az azt követőkön - sok szlovák és német pozsonyi is megjelent.
Két évig társadalmi és személyes ellentétek bénították a dalárda munkáját, de 1928-tól
győzedelmeskedett a korszerű, a népzenére építő irányzat, saz 1 9 2 9 áprilisi bécsi hangverseny - ismét
Bartók fellépésével - már kiemelkedő nemzetközi sikernek számított; s ez a siker-sorozat egy év múlva
a budapesti Zeneakadémián, majd Losoncon és Sopronban f o l y t a t ó d o t t . Az eredetileg 4 0 fős férfikar
1930-ra 160 fős karrá bővült. Sok éves huzavona után a Dalegyesület 1930-ban megkapta az önálló
működéshez szükséges hatósági engedélyt, így karnagyának szavai szerint nemzetközi viszonylat-
ban is az első testület lett, amely Bartók Béla nevét tűzte zászlajára, nyílt kiállással, törhetetlen
bizalommal állt a nagy mester oldalára, és sikereket sikerre halmozott az akkor még »érthetetlenek«
minősített Bartók-muzsikával." A bemutatkozó nagy önálló est dátuma 1932. január 27, Bartók
fellépésével, amelyet számos pozsonyi és egy újabb bécsi követett.
A Németh karnagy kiválása és a Masaryk elnök alapítványával létrehozott Csehszlovákiai
Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság támogatása ellenére súlyosbodó anyagi
problémák miatt hullámvölgybe került egyesület csak 1936 tavaszától nyerte vissza életerejét, de a
következő évtől - politikai okokból - egyre több akadályt gördítettek működése elé. 1940-től ismét
 TÖRTÉNETI IRODALOM 1289

Németh állt az énekkar élére - tevékenységük hitvallás, merész kiállás volt magyarságuk és az
egyetemes emberi értékek mellett. 1942-ben nagyszabású hangversennyel és kiadvánnyal emlékeztek
meg Kodály Zoltán 60. születésnapjáról. U t o l s ó szereplésükre 1943 májusában a koronázó
templomban került sor, s műsorukat a pozsonyi rádió is megörökítette.
A háború után a Szlovák Nemzeti Tanács 1945. május 25-én elrendelte a Bartók Dalegyesület
feloszlatását; helyiségeibe a városi könyvtár k ö l t ö z ö t t . Ugyanakkor szűnt meg a Toldy Kör is, 71 évi
működés után. Tevékenységüket a szerzó' ma is példamutatónak tartja a korszerű, népi művészet
ápolásában, a nemzetek és kultúráik megismertetésében, közelebb hozásában. A k ö t e t e t egykorú
cikkekbó'l, műsorfüzetekbó'l vett szemelvény-gyűjtemény gazdagítja.
Fehér István munkája a németek által is lakott megyék, elsó'sorban Tolna és Baranya feltáratlan
forrásanyagain kívül az országos gyűjtőkörű levéltárak iratainak, a magyar és német nyelvű
szakirodalomnak a felhasználásával részletekbe menően ismerteti az ún. hűségmozgalom 1942. évi
megalakulásának körülményeit, terjedését, szervezeti felépítését, küzdelmét a náci birodalom által
pénzelt és védelmezett Volksbunddal szemben, az SS-be való bevonultatás ellen. A legmegkapóbb és
legszebben megírt fejezet a hazai németek egy részének a német megszállás idején tanúsított ellenállását
mutatja be.
Az eseménytörténeti monográfiát szerencsésen egészítette volna ki egy összefoglaló értékelés,
amelyben ki kellett volna mondani: a hűségmozgalom idejétmúlt eszmei alapról, a Szent István-i
Magyarország valóságként elfogadott vágyképéből kiindulva próbált szembeszállni a fasizmussal.
Tevékenységét a kor adott viszonyaiba helyezve kell megítélni, amelyek szorításában nem volt módja
ennél hatékonyabb ellenállásra.
Bár a sorokból kiolvasható, aláhúznám, hogy a hűségmozgalom bázisát a mai Magyarország
területén élő németek alkották, mivel a visszacsatolt területek németsége sokkal inkább a náci
„völkisch" propaganda hatása alatt állott. A baranyai háromszög németlakta falvai (Pélmonostor,
Püspöklak, Hercegtöttös, Kövesd, Baranyaszentiván, Zsibrik) a k ö n y v szerint kivételt alkottak; s ezt
meg kellett volna jegyeznie a szerzőnek, mert a tájékozatlanabb olvasó ezeket a helységeket is
hazánkban keresheti.
Az eddig megjelent füzetek - témabeli é s stiláris sokszínűségük, színvonalbeli egyenetlenségük
ellenére — bizonyították a sorozat szükségességét és életképességét. S ha volna lehetőség egységesebb
profilkialakítására, úgy Közép-Kelet-Európa mai nemzetiségi kérdéseivel foglalkozó müvek megjelente-
tésének kellene elsőbbséget biztosítani a jövőben.

Arday Lajos

M. F. RA KO WS KI

A KÖZTÁRSASÁG A NYOLCVANAS ÉVEK KÜSZÖBÉN

(A válság forrásai)

ELTE, ÁJTK Tudományos Szocializmus Tanszék, Budapest, 1984. 2 1 3 1.

M. F. Rakowski könyve az 1970-es és nyolcvanas évek fordulójának egyik legfontosabb,

legnagyobb érdeklődést kiváltó eseményével, a lengyelországi fejlődés ellentmondásainak kiéleződésé-
vel foglalkozik.
Közismert, hogy Kelet-Európában, általában az európai politikai közvéleményben, egyrészt nagy
meglepetést okoztak, másrészt nagy érdeklodes keltettek 1980 augusztusának lengyelországi esemé-
nyei, illetve következményeik.
A lengyelországi eseményeknek különös fontosságot adott: egyrészt a közvélemény politika iránt
érdeklődő része még nem feledte el az 1 9 7 0 végén, illetve a hetvenes évek k ö z e p é n lezajlott
lengyelországi megmozdulásokat és feszültségeket. Közismert volt a vezetés által célul kitűzött
újjáéledést szándék, az erre irányuló nagy erőfeszítések. Ezekhez hasonló jelenségek megismétlődését
1290 TÖRTÉNETI IRODALOM

egyszer s mindenkorra akarták kiküszöbölni. A megmozdulások elementáris ereje és az egész országot

átfogó jelentkezése ezek után mindazokat, akik nem kísérték szakértó'ként figyelemmel Lengyelország
fejlődését, meglepetésként érte.
Másrészt'mind Keleten, mind Nyugaton különösen nagy figyelmet keltett, hogy a megmozdulások
élén, azok fó' erejét képezve, Lengyelország-szerte a nagyüzemi-nagyipari munkások álltak.
Nem véletlen, hogy a külföldi közvélemény számára talányosak voltak a lengyelországi
események. Sokáig, egyes vonatkozásokban mind a mai napig, elsó'sorban a kommunista mozgalomban
és a szocialista országokban vita folyt és folyik arról, h o g y milyen okok és tényezó'k álltak a
lengyelországi megmozdulások mögött, mi volt a külső ellenséges erők, a rendszer megoldási
kísérletének sikertelensége, a szocialista építés működési hibái, s a belső ellenzék szerepe, hogy
kapcsolódtak egymáshoz stb.
Továbbá 1980 augusztusa után milyen tényezők és miért tartják fenn a szocializmust építő
hatalom és az állampolgárok nagy része közötti konfrontációt. Hogyan jellemezhetjük a körülmények
változását és azt, hogy a lengyelországi politikai élet nem lett szegényebb az ellentmondásokban, a
sokféle jelenségben és eseményekben.
A Lengyelország iránti érdeklődés és a figyelem alapvető okát a fentiek okozták. De az érdeklődés
fönntartásához, sőt szélesedéséhez hozzájárultak azok az irodalmi-tudományos munkák is, amelyek a
helyzetet jól ismerő és áttekinteni tudó szerzők tollából születve hozzájárultak a kérdések helyes
értelmezéséhez.
Az ilyen célt maguk elé tűző munkák közül (mások értékeit nem vitatva) kiemelkedik M. F.
Rakowski idézett műve. A m ű kiemelkedő jellege sok, végső f o k o n egymással kapcsolatban jelentkező,
hatását erősítő sajátosságából is következik. így fontos t é n y e z ő t jelent a szerző személye. Mint a
kiadvány életrajzi vázlatából is kiderül, M. F. Rakowski 1 9 7 5 ota tagja a LEMP Központi
Bizottságának, és főszerkesztője volt a lengyel publicisztika egyik legszínvonalasabb, népszerű és
befolyásos hetilapjának a Politykának. Életrajzának ez a sajátos eleme biztosítékát szolgáltatja annak,
hogy témáját, közvetlen politikai és újságírói tapasztalata alapján is jól ismeri. N e m szorul pletykákra
és bizonytalan feltételezésekre, amelyekre, az általa is hivatkozott és bírált monopolizált információ
viszonyai között oly sokan kényszerültek. Figyelemre méltó, h o g y M. F. Rakowski, műve megírásával
1979-ben elkészült, s azt szerette volna megjelentetni. A z o n b a n a hivatalban l e v ő párt és állami
vezetés, személyesen E. Gierek ellenállása következtében ez akkor nem sikerülhetett. A mű csak
1981-ben, amikor Rakowski már miniszterelnökhelyettes volt, jelenhetett meg.
A téma iránt érdeklődőkre gyakorolt hatásában a mű tartalma és felfogása is döntő szerepet
játszik. A szerző sikerrel állt ellen a hangulatkeltés népszerűséggel kecsegtető és sokszor látványos
formákat öltő csapdájának. N e m a rendszer általános modelljét vizsgálja, nem abból indul ki. Általában
nem is tér ki a szocialista fejlődés és a lengyelországi szocialista építés modell-problémáira. Igaz,
közvetetten sok helyen, s esetenként közvetlenül is érint ilyeneket. Figyelmének középpontjában nem a
„modell kérdések", nem az absztakció, nem az általános viszonyok (amelyekkel, mint megjegyzi, a
hatalom oly sokat visszaélt) állnak, hanem a létező viszonyok leírása. Eközben szigorúan ragaszkodik a
tényekhez. A szövegből kitűnően sokkal többet ismer és tud témájáról, mint amelyet gazdaságosan, s
hatásosan felhasznál munkájában.
Elsősorban leír és jellemez. Úgy mutatja be a valóságot, hogy gyakran az olvasóra bízza a
következtetések levonását. Igaz, a mű tartalma és megformálása a következtetések levonását ösztönzi,
lehetővé teszi és elő is segíti.
A műben szerencsésen ötvöződik egymással a publicisztikai megformálás eleganciája és hatásossá-
ga ? tartalmi pontossággal. A politikai helyzet egyértelmű, szimpatikus jellemzése, a szocialista építés,
a szocializmus és a néptömegek kapcsolatának átalakítására irányuló szándékkal összekapcsolódva.
Korábban már jeleztem a mű sokrétűségét és gazdagságát. Bemutatásakor a recenzens a bőség zavarával
küzd, legszívesebben a k ö n y v nagyrészét ismertetőjébe másolná. Miután a szocialista építés legfőbb
problémáit írja le, alig van olyan része, amelyet fájdalom nélkül ki lehetne hagynia. A mű céljáról a
szerző a következőket mondja:
„Észrevételeimet írva a nyolcvanas évek Köztársaságáról, távol áll tőlem a szándék, hogy az ország
hetvenes évekbeli társadalmi-gazdasági helyzetét teljes egészében bemutassam. Ezek az észrevételek egy
olyan ember gondolatai és megfigyelései, aki tevékenyen részt vett Lengyelország december utáni
fejlesztési programjának megvalósításában. A z egész munka vezérfonalául elsó'sorban a hatalom
 TÖRTÉNETI IRODALOM 1291

funkcionálásával összefüggő kérdések szolgálnak. Mindenekelőtt azok, amelyek arra vonatkoznak,

hogy a párt hogyan tölti be vezető szerepét a szocializmus érdekeinek biztosításában, és az ország
további társadalmi és gazdasági fejlődése számára kedvező körülmények megteremtésében Lengyel-
országban.
A LEMP vezető szerepének megerősítését elsődleges politikai célnak tartom ma és a jövőben
is."(l.o.)
Alapvető fontosságú az, ahogyan a jelenségek és kialakulásuk okait sokkal árnyaltabban - és
legyünk őszinték feleló'sebben - ábrázolja, mint sok későbbi elemzés. Nem követi el azt a hibát, hogy
véletlen jelenségeknek tulajdonítsa a feszültségek kirobbanását. Kitűnik például E. Gierek helyzetének
és tevékenységének objektív jellemzésével. Bemutatja ennek mind a pozitív, mind a helyzetéből függő
negatív mozzanatait. „Ha Edward Gierek tevékenységét abból a szempontból tekintjük, h o g y mit tett
a lengyelek nemzeti egyéniségének megőrzése és megerősítése terén, akkor vitathatatlan, hogy a kép
rendkívül pozitív. Ezt a tényt nem fedhetik el személyes kudarcok, és azok a kifejezetten negatív
jelenségek sem, amelyek a nemzet életében a hetvenes években jelentkeztek. Mert éppen Edward
Gierek kormányai alatt országunk, a hatvanas évekkel egybevetve, jóval fogékonyabbá vált a világ, a
modernség, a Nyugat és a Kelet, az Észak és a Dél társadalmi életében jelentkező k ü l ö n b ö z ő alapelvek,
áramlatok és tendenciák iránt.
Figyelembe véve azt a nagy hatalmat, amellyel rendszerünkben a Központi Bizottság első titkára
rendelkezik, az ő nevével kell összekapcsolni a hivatalos elméletnek nem mindig megfelelő
véleményekkel szembeni tolerancia határainak látható szélesítését. Úgyszintén az ő érdemeként kell
elismerni a népi állam poütikájának a katolikus egyházzal szembeni racionalizálását, ami a
gyakorlatban utat nyitott a lengyelek tényleges egyenlőségének és egységének megteremtéséhez." (7. o.)
A jellemzés természetesen nem merül ki az elismerésben. Amikor bemutatja pl. az első titkár
pártbeli helyzetének és szerepének torzulásait, közvetve jelzi ezáltal a korábbi pozitív jellemzés
korlátait.
„Az eddigi tapasztalatok fényében azon is el kell gondokodnunk, hogy a Központi Bizottság első
titkára milyen szerepet játszik politikai rendszerünkben. Úgy alakult, hogy ő ténylegesen az ország
uralkodója, és nem a kollektív vezetés irányítója. Mindig így volt ez, 1945-től 1970-ig éppúgy, mint
most. Ennek nem az első titkár személyes jellemében keresendő az oka - bár ez sem jelentéktelen
tényező - , hanem az intézmény helyzete az apparátuson belül. Egyetlen ember, még a legzseniálisabb
sem vezethet egy országot úgy, hogy csak felhasználja a tanácsadókat. A vezetéshez partnerekre is
szükség van; elméletileg ezek lennének a PB tagjai. A gyakorlatban azonban nem töltik be ezt a
szerepet. Viszonyuk az „Első Számúhoz" szinte vallásos, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a párt és az
állam kollektív vezetése lehetetlenné válik. A z első titkár körül lassan udvari légkör j ö n létre.
Környezete arra törekszik, hogy kívánságait kitalálja, egy idő után pedig nagyszerűen tájékozódik
arról, hogy a főnök milyen információkat szeret, milyeneket hallgat kedvetlenül stb. Akaratának nyílt
megkérdőjelezése gyakorlatilag lehetetlenné válik." (177o.)
Nagyon fontos és túlmutat kora problémáin, amikor erőteljesen bírálja azt a gyakorlatot, amely a
vezetés felelősségét elmosva, igyekezett azt a lengyel népre, feltételezett történeti és pszichológiai
sajátosságaira áthárítani. Ezzel kapcsolatban írja:
„Ha e kedvezőtlen helyzet okait keressük, a legszívesebben az eredendő nemzeti hibákról való
elmélkedéssel kezdjük. A publicisták, közöttük én is, sokat írtak már erről a témáról. Ami engem érint,
már nem tartom elegendőnek a lengyelek nemzeti hibái miatti siránkozást. Óvatossá váltam azoknak a
leveleknek az olvasása után, amelyeket 1977-ben »Lengyel dolgaink« címmel megjelent cikksorozatom
után kaptam. Az egyikben jelentős helyet szenteltem a nemzeti hibáknak, bennük lelve fel
nehézségeink f ő okainak egyikét. Az említett levelek szerzőinek nézetét ebben az értelemben lehet
összegezni: »Elegünk van már a hibáinkról szóló állami kinyilatkoztatásokból. Éppúgy, ahogyan nincs
hiba nélküli ember, nincs olyan nemzet sem, amelyiknek ne lennének hibái.« Végül, el lehetne fogadni
az ön panaszait, ha nyíltan megírná, hogy a vezetőknek is megvannak ezek a hibái, de erről valahogyan
csend van. ö n n e k , mint a vezető párt tagjának, elsősorban nem a lengyelek hibái feletti panaszkodás a
feladata, hanem az, hogy arra törekedjen, olyan társadalmi-gazdasági irányítási rendszer jöjjön létre,
amely maximálisan csökkenti akár az elődeink által felvetett, akár a háború utáni időszakban ránk
jellemző hibák megjelenésének lehetőségét, ö n n e k mindenekelőtt arra kell vigyáznia, hogy az állam és
polgárának viszonya mindig egyensúlyban legyen."
1292 TÖRTÉNETI IRODALOM

A lengyel társadalom „anarchizmusáról", hagyományos viszálykodásáról, szélsőséges fegyelmezet-

lenségéről stb. szóló tézisek ismételgetése kedvetlenséget vált ki a társadalom különböző köreiben,
ugyanúgy, mint azokról a vezetőkről szóló mítosz táplálása, akiknek jó és nemes kezdeményezéseit a
nép nem hajlandó megérteni („A fent lévők bölcsek, míg a lent lévők értetlenek"). Az effajta vélemény
hajlamos a vezetés által elkövetett valamennyi hiba és kudarc igazolására, mert hiszen - „mit lehet
tenni ilyen néppel"." ( 7 3 - 7 4 o.)
Ez a gondolat tükröződik egy más helyen, amelyben munkás levélírót idéz a szerző:
„Társadalmunk oly sok fájó pontjáról egyöntetű véleményem a következő: a nemzet zilált helyzetében
a politikai és a gazdasági vezetés a bűnös. . . A munkást minden órában és minden munkahelyen lehet
ellenőrizni és ehhez nem kell valamilyen rendkívüli képesség. A z o n b a n ki ellenőrzi a mi vezetésünket?
Mert ki:
— aki a tervet minden szinten meghatározza;
— aki tervez, beszerez és beruház,
- aki a gazdasági megoldásokat kiszámítja;
- aki megvásárolja a licencet, olyan gépeket vásárol, amelyek évekig nincsenek kihasználva,
tönkremennek, elöregednek anélkül, hogy termelnének;
- aki olyan gyárak építkezését kezdi el, amelyeket évekig nem fejeznek be, azt követően pedig
szétlopkodják, aki az állam költségére kísérletezik, aki meghatározta a prioritásokat és biztosítja
számukra az anyagokat, kivitelezőt és a munkaerőt, a felhalmozást;
— vajon a munkás a vétkes azért, h o g y egyeseknek n e m jut áru, más senkiházinak pedig
mértéktelenül van? . . ." ( 1 5 5 o.)
N e m kísérhetjük részletesen végig M. F . Rakowski k ö n y v é t . Szükségesnek tartjuk azonban
kiemelni azt a figyelmet, amelyet a párt belső életének, ill. a párt és az állam, a párt és a szocializmus
építése viszonyának szentel. Ezt döntőnek tartja a lengyelországi fejlődés szempontjából. Legfonto-
sabbként a pártdemokrácia helyzetét és szerepét írja le.
„A párt figyelmét állandóan a belső demokráciára kell összpontoátani. Alapjában véve ennek
működésétől függ minden - a párt vezető szerepe oly m ó d o n való megvalósításának képessége, ami
lehetővé teszi az alkotó erő és a tömegekben rejlő energia maximális kihasználását, olyan politikai
helyzet fenntartását az országban, amely nem vezet feszültségekhez és konfliktusokhoz. Ettől függ
Lengyelország helyének megtartása a szocialista közösségben, Európában és a világban, de ettől függ a
szocialista demokrácia elmélyítése, a párt, az aktívák és a vezetés egységének megerősítése is." (174 o.)
Szoros összefüggést lát a párton — és az országon belüli - demokratikus viszonyok és a
szocializmus építése számára nélkülözhetetlen tárgyszerűség, az őszinte elkötelezettség érvényesülése
között. Arra a gyakorlatra utalva, amelyik a társadalmi tevékenység nyilvános fórumainak túlszervezé-
seiben tükröződik, írja:
„A különböző tanácskozások, találkozók, plenáris ülések stb. felszólalásainak egyeztetése vagy
azoknak, az ebből az alkalomból létrehozott titkárság általi jóváhagyása már nem szerencsétlenség,
hanem általánosan elfogadott szokás, a pártbizottságokon éppúgy, mint az államigzagatásban. A
felszólalások ellenőrei kihúzzák azokat a szavakat vagy kifejezéseket, amelyek meggyőződésük szerint
pontatlanok, »nem illenek az értekezlet szelleméhez«, javasolják, hogy valamivel egészítsék ki,
elgondolkodnak a hangsúlyok pontos elhelyezésén, az említett nevek-sorrendjén stb. Csodálkozással
figyelem ezt a kellemetlen szokást. Mi az ördögöt lehet várni a népi Lengyelország harmincötödik
évében az ellenőrizhetetlen vitatkozóktól? Azt, hogy a vendég felmegy az emelvényre és lázadásra
szólít fel? vagy egy másik eretnek hozzászólást mond el? Valamennyi így szervezett értekezlet
szükségtelen, s ténylegesen megtéveszti az elnöki asztal m ö g ö t t helyet foglaló embereket. De ezzel még
nem ér véget az effajta gyakorlat politikailag káros szerepe.
Az ilyen alapelvek szerint szervezett értekezleteken bevett szokás a »folyosózás«. Ott lehet
megtudni, merről fúj a szél. Ugyanaz az ember, aki röviddel azelőtt az emelvényen állt, és kerek
mondatokkal, nem ritkán banalitásokkal t ö m ö t t minket, itt úgy beszél, ahogy az ügy valóban kinéz.
Kinek szükségesek ezek a praktikák? Ezek sem a népi Lengyelország, sem a párt számára nem
szükségesek." ( 1 5 8 - 1 5 9 o.)
A példák felsorolását akár a fentebb jelzett témákban, akár a könyv más tartalmi kérdéseiben
folytatni lehetne. Azt gondolom, a fent idézettek gazdagsága, őszinteségük jellemzi a könyv
mondanivalóját és tartalmát. A könyvet minél több olyan embernek el kellene olvasnia, akit érdekel a
 TÖRTÉNETI IRODALOM 1293

szocializmus építésének fejlődéstörténete és jelenlegi kelet-európai helyzete. Aki törekvéseink forrásait

és tényezőit tisztábban akaija látni:
Hiszen (a közismert mondás némi változtatásával) „Rólunk is szól a mese".
A művet az említett tanszék 1984-ben adta ki. Tudomásunk szerint mindeddig ez az egyetlen,
Kelet-Európában megjelent nem lengyel nyelvű kiadás. A művet Szabó Lajos fordította és Szokolay
Katalin ellenőrizte a fordítást.

Magyar György