Biogén elemek

Az élőlények sejtjeinek felépítésében alig harminc elem vesz részt, ezeket nevezzük biogén
elemeknek. Vannak közöttük olyan elemek, amelyek minden élőlény számára nagy
mennyiségben szükségesek. Ezek közül is legfontosabb a szén: a vegyületek túlnyomó
többsége szénvegyület, négy erős kovalens kötés, stabil molekulaszerkezet, a kötést kialakító
elektronpárok a szénatom köré elképzelt tetraéder négy csúcsa felé helyezkednek el -
egyenletes térkitöltés, a szénatomok egymással szinte korlátlan számban képesek
összekapcsolódni - nyílt láncú vagy gyűrűs molekulák. A biológiailag fontos szerves
vegyületekben a szén mellett leggyakoribb a hidrogén: fontos szerep az élőlények
energiatermelő folyamataiban - a hidrogén vízzé oxidálják és a közben felszabaduló E-át
hasznosítják. Ehhez szükséges az oxigén, melyet a légkörből vesznek fel. Az oxigén emellett
sok biológiailag fontos szénvegyület alkotórésze. A nitrogén elsősorban az aminosavak és a
nukleinsavbázisok felépítéséhez nélkülözhetetlen alkotóelem. A kén és a foszfor az
energiaforgalomban, molekulák alkotórészeként fontos. A nátrium, kálium, klór ion
formájában vesz részt a biológiai folyamtokban.

A biogén elemek között vannak olyanok, melyek minden élőlény számára szükségesek, de
csak kis mennyiségben. Ilyen a redoxifolyamatokban szereplő vas (2+ és 3+). Kobalt, jód.

Vannak olyan elemek is, amelyek csak egyes fajok számára igen fontosak.: szilícium (moszat,
szivacs kovavázában), bór (növények gyökér), fluor (fogzománc).

A víz néhány tulajdonsága

Az élővilág számára az egyik legjelentősebb szervetlen vegyület. Részt vesz a sejtek biológiai
folyamataiban, de helyet is biztosít számára, mivel a víz poláros szerkezetű. Hidrogénkötés -
hidrogénhidak különböző molekulák közt (nagy felületi feszültség - határhártyák). Számos
anyag oldószere (vízben disszociáló vegyületek) - ionokra, aztán hidrátburok. Poláros (cukor)
és ionos vegyületek oldódnak jól. Jellemző rá a diffúzió folyamata - külső behatás nélküli
keveredés (az oldatban nem egyenletes koncentráció kiegyenlítődik). Szintén jellemző az
ozmózis, amely féligáteresztő hártyán keresztül történő oldószeráramlást jelent a töményebb
oldat felől a hígabb felé. Azt a nyomást, amelyet az oldatra ki kell fejteni, hogy a dinamikus
egyensúly létrejöjjön (különböző koncentrációk esetén), ozmózisnyomásnak nevezzük.

A lipidek

Különböző kémiai szerkezetű, de hasonló oldhatósági tulajdonságokkal rendelkező szerves

vegyületek gyűjtőneve. Vízben nem, csak apoláris oldószerekben oldódnak (benzol, éter) -
apolárisak maguk is.

Közismert lipidek a neutrális zsírok, amelyek glicerinből és három zsírsavból épülnek fel
(többnyire palmitin-, sztearin-, vagy olajsav). Keletkezésük: kondenzációval (vízkilépéssel) -
az észterkötés helyén hidrolízissel felbontható. A leggyakoribb lipidek, növényekben,
állatokban egyaránt megtalálhatóak, főleg mint tartalék tápanyagok. A zsír esetenként
hőszigetelő, mechanikai védelmet, oldószer szerepét (zsírban oldódó vitaminok) is betöltheti.
Szobahőmérsékleten szilárdak vagy folyékonyak - szénláncok határozzák meg. Ha hosszabb
ideig levegőn hagyjuk a bennük levő telítetlen kötések megkötik a levegő oxigénjét -
avasodás. A növényekben elsősorban a termések húsos részében és a magvakban található.
Olivaolaj. Tejben állati eredetű lipidek kolloid formában. A és D vitaminok vannak bennük.

A lipidek másik csoportja a foszfatidok. Felépítője: egy glicerin, két zsírsav és egy foszforsav
kapcsolódik össze észterkötéssel. Legegyszerűbb képviselőjük a foszfatidsav. A molekula
zsírsavakat tartalmazó része apoláris, a foszforsavat tartalmazó poláris - ez a rész könnyen
kapcsolódik vízmolekulákhoz. Ezért vizes közegben cseppeket vagy hártyákat alkotnak -
ennek kialakulását az apoláros részek közötti van der Waals kölcsönhatások is elősegítik.

A lipidek közé soroljuk a szteroidokat is. Alapszerkezetük a szteránváz. Szerepük: részt

vesznek a sejt szerkezeti elemeinek kialakításában, a D-vitamin előanyaga is idetartozik,
epesavak, nemi hormonok.

A karotinoidok szénláncában konjugált kettős kötésű rendszer van - színesek (többnyire

vörösek, sárgák). Karotin, likopin, xantofill. Az A-vitamin kiindulási anyaga, illetve a szem
fényérzékeny anyagának alkotórészei is ebbe a csoportba tartoznak.

A szénhidrátok: A Föld szervesanyag-készletének legnagyobb részét szénhidrátok alkotják,

ezek fotoszintézis útján állítódnak elő. Növény- és állatvilágban egyaránt megtalálhatóak.

Monoszacharidok: a három szénatomos triózok lényegében a glicerin oxidációs termékei.

Glicerinaldehid - a sejtben szabad állapotban nem fordul elő, köztes termék, inkább
glicerinaldehid-3-foszfát alakjában található meg. Biológiai szempontból az öt szénatomos
pentózok a legfontosabbak. Ribóz, dezoxiribóz. Foszforsavval észtert képeznek és így
vesznek részt a nukleinsavak felépítésében. A hat szénatomos hexózok az élővilágban
leggyakrabban előforduló monoszacharidok. A sejtekben szabad állapotban is előfordulnak.
Alapvető szerepük van a di- és poliszacharidok felépítésében. A legnagyobb biológiai
jelentőséggel a glükóz (szőlőcukor) bír. Gyűrűjének első szénatomjához kétféle módon
kapcsolódhat térben a glikozidos hidroxilcsoport - alfa- vagy béta-glükóz. A glükóz
foszforsavval észtereket képezhet, amelyek a biokémiai folyamatokban köztes termékként
ismeretesek. Szabad előfordulása is ismeretes, mivel az élőlényekben a szénhidrát-szállítás
elsősorban glükóz formájában történik. Fruktóz.

Két glükózmolekula között vízkilépéssel glikozidkötés jöhet létre - ennek eredménye egy
diszacharid-molekula. A maltóz két alfa-glükóz összekapcsolásával jön létre (1-4). A
keményítő köztes terméke. A cellobióz (cellulóz köztes terméke) két béta-glükózból áll. Egy
béta-fruktózmolekula és egy alfa-glükóz összekapcsolásával (alfa-béta-1-2) keletkezik a
szacharóz - emberi táplálkozásban legismertebb diszacharid. A tejben előforduló laktóz
(tejcukor) egy galaktózból és egy glükózból áll. A kitin a cellulózhoz hasonló, N-tartalmú
poliszacharid.

A poliszacharidok biológiai szempontból két nagyobb csoportba sorolhatók. Egy részük

tartalékanyag - leggyakoribb a keményítő (fotoszintézis során termelődik). A sejtekben
szemcsék alakjában biokatalizátorokkal együtt raktározódnak. A keményítő amilózból
(elágazás nélküli spirális glükózmolekulalánc) és amilopektinből (tizenkét szénatomonként
elágazó egyenes) áll. A glikogén ua.-t a szerepet tölti be az állati szervezetekben, mint a
keményítő a növényekben - tápanyagforrás. Szerkezete az amilopektinhez hasonló, de több
elágazást tartalmaz. A legelterjedtebb természetes poliszacharid a cellulóz, többezer béta-
glükózmolekulából. Molekulája hosszú, elágazásmentes lánc, amely kötegekbe rendeződik,
melyen belül hidrogénkötések alakulnak ki - nehezen hidrolizálható a molekula. Biológiai
bontását elsősorban baktériumok végzik.

A fehérjék: Alapvető fontosságúak az élővilágban. Felépítő egységei az aminosavak, de

kialakításukban csak húszféle aminosav vesz részt. Aminosav felépítése. Két aminosav
peptidkötéssel kapcsolódhat össze, vízkilépés közben - dipeptid, polipeptidlánc (akár több
száz egységből is). A fehérjék sokféle feladatuknak megfelelően változatos felépítésűek (juh,
marha inzulinja). Az aminosavak sorrendjének (fehérjemolekula elsődleges szerkezete) döntő
hatása van a molekula felépítésére, így tulajdonságaira is. Frederick Sanger - inzulin
aminosavszekvenciája, Linus Pauling - röntgendiffrakció. A fehérjemolekulák térbeli
elhelyezkedésére kétféle szerkezeti egység jellemző. Az egyik az alfa-hélix-szerkezet,
amelyben a peptidlánc egy csavarmenet vonulatát követi. Ezt rögzítik a kialakuló H-kötések
is. A másik a béta-lemez-szerkezet, amelyben a láncszakaszok fekszenek egymás mellett, a
szálakat pedig H-kötések kapcsolják össze - így végeredményben egy hajtogatott lemezhez
hasonlítanak. A fehérjék másodlagos szerkezetét a polipeptidlánc alfa-hélix és béta-lemez-
módon való hajtogatódása hozza létre. A fehérjét alkotó lánc teljes térbeli elrendeződése
jelenti a fehérjék harmadlagos szerkezetét. Ez tartalmazza a nem fehérje jellegű csoportokat is
(cisztein). Azonban a fehérjék egy része nem marad meg egyetlen láncból álló egységnek,
hanem több egységből álló óriásmolekulát alakít ki. Ennek a térbeli elrendeződését nevezzük
a fehérjék negyedleges szerkezetének (pld. hemoglobin négy egysége). A fehérjék igen
érzékenyek a külső hatásokra. A fehérjék denaturációja (irreverzibilis kicsapása) hő,
nehézfémsók, savak, stb. hatására. Reverzibilis kicsapás: könnyűfém-, ammóniumsókkal. A
fehérjéket összetételük alapján két nagy csoportra osztjuk. Az olyan fehérjéket, amelyek teljes
hidrolízise során csak aminosavak keletkeznek egyszerű fehérjéknek nevezzük (albumin).
Amelyek nem fehérje természetű csoportot is tartalmaznak, azok az összetett fehérjék (tejben
a kazein - foszforsav, hemoglobin - vas).

Nukleotidok és nukleinsavak

A nukleotidok - sejtek energiatárolásában, nukleinsavak alapegységei - maguk is több

egyszerű egységből épülnek fel: nitrogéntartalmú szerves bázis (pirimidinváz - timin, citozin,
uracil; purinváz - adenin, guanin), öt szénatomos cukor (ribóz, dezoxiribóz), foszforsav - ez
egy mononukleotid-molekula. Timin-adenin két, citozin-guanin három H-kötés. A pentóz
ötödik szénatomjához észterkötés kialakulásával kapcsolódik a foszfátcsoport, egy molekula
víz kilépése közben. Az elsőhöz pedig a szerves bázis egyik nitrogénatomja. Ez az adenozin-
monofoszfát. Az élőlények a kémiai energiát nagy energiájú kötéseket tartalmazó
molekulákban tárolják. Ilyen molekula az adenozin-trifoszfát (ATP), melynek 1 móljának
hidrolízise során kb. 30 kj energia szabadul fel. Számos szállítómolekula alapszerkezete is a
nukleotidokra vezethető vissza. A koenzim-A-molekula a két szénatomos acetil-csoport
szállítását végzi. Molekulájában a nukleotid alapegységhez foszfátcsoporton keresztül egy
vitaminjellegű csoport kapcsolódik. A lánc végén egy kénatomhoz kötődik a szállítandó
acetilcsoport. A hidrogén szállítását dinukleotid típusú molekulák végzik. A leggyakoribb a
nikotinamid-adenin-dinukleotid (NAD). A hidrogén felvétele egy proton és két elektron
megkötését jelenti a molekula savamidot tartalmazó részén, míg a másik proton hidrogénion
formájában oldatban marad. NAD - NADH. A felépítő folyamatokban a NAD egy
foszfátszármazéka, a NADP szerepel.

A nukleinsavak nukleotid egységekből felépülő polinukleotidok. A szomszédos nukleotid

egységek a pentózmolekulák 5. illetve 3. szénatomja közötti foszfátcsoporton keresztül
kapcsolódnak össze. DNS és RNS. A nukleinsavak molekuláiban az egyes nukleotidokat csak
a N-tartalmú szerves bázisok különböztetik meg egymástól. Ezért a nukleinsavak
szerkezetének elsődleges meghatározója a bázissorrend.

A DNS-molekulát alkotó nukleotidok felépítésében négyféle bázis található: adenin, timin,

guanin, citozin. Egy DNS-molekula két egymással szemben levő és ellentétes irányba futó
polinukleotid-láncból épül fel, ezeket H-kötések kapcsolják össze (A-T, G-C). A két lánc
párhuzamos egymással, az egyik lánc bázissorrendje egyértelműen meghatározza a másikét.
A polinukleotidszál hossztengelye körül spirális formában feltekeredik - kettős hélixszerkezet.
A spirál átmérője 2 nm, egy teljes csavarulat hossza 3,4 nm. A DNS szerkezetét James
Watson, Francis Crick, Maurice Wilkins fedezte fel.

Az RNS-molekulák biológiai működésük szerint csoportosíthatók. Legnagyobb

mennyiségben a sejtben lejátszódó fehérjeszintézis helyein található riboszómák építőanyagai,
a riboszómális vagy rRNS-ek. Kisebb részük a megfelelő aminosavakat szállítja a
fehérjeszintézis helyére, ezek a szállító- (transzfer-) vagy tRNS molekulák. Kis százalékuk a
fehérjeszintézisre vonatkozó információkat fordítja le a DNS-molekulákról, vagyis megszabja
az aminosavsorrendet, ezek a hírvivő- (messenger-) vagy mRNS-molekulák. Az RNS-
molekulák nukleotidjai négyféle szerves bázist tartalmaznak: adenin, guanin, citozin, uracil.
Mindegyik RNS-molekula csak egyetlen polinukleotid-szálból épül fel. Térszerkezetük igen
változatos lehet: egy aminosavat szállító tRNS-molekula önmagával is képezhet bázispárokat.