You are on page 1of 3

A fenntartható fejlődés, mint gazdasági,

társadalmi, politikai cél. Hazai és


nemzetközi együttműködések.
Az ember nemcsak társadalmi lény, hanem természeti lény is: biológia faj, élő
organizmus. Része egy olyan egységes ökoszisztémának („lakóhelyrendszernek”),
melyben minden élő organizmus interaktív kapcsolatban áll környezetével, és
melynek élő és élettelen elemei között energiaáramlás megy végbe. Ezért a globális
társadalom jövőjének előrejelzéséhez szükséges, hogy ismeijük természeti
környezetünk ökoszisztémáit, és felderítsük, hogy ezek változásai hogyan
fognak hatni az emberiség létfeltételeire, pl. a terméseredményekre, az ivóvíz- és
élelmiszerellátásra, az egészségre, a világbékére, stb.

A 18. századig nagyjából egyensúlyi helyzet állt fenn az emberi


termelőtevékenység és a természeti környezet között.

A 19. században azonban a mezőgazdasági termelés tőkésítése, a termelési


rendszerek gépesítése, és a városok megnövekedő népessége következtében
elkezdett megbomlani ez az egyensúly.

A 20. század végére a természeti környezet pusztulása globális problémává vált. A


probléma több egymással összefüggő, de külön-külön is vizsgálható vonatkozásban
jelentkezik: fosszilis tüzelőanyagok égetése, üvegházgázok és az ózonréteget
károsító gázok kibocsátása, a trópusi esőerdők irtása, talaj pusztulása,
vízkészlet elszennyeződése, nukleáris szennyezés, szeméthegyek.

Számos véges erőforrás – kőszén, kőolaj, földgáz, urán – kitermelésének tetőzése


még ebben az évszázadban várható.

A problémákból egyet részleteiben is kiemelek: a klímaváltozás kérdését. A


fosszilis tüzelőanyagok égetése és az úgynevezett üvegházgázok (metán, freon,
nitrogén-monoxid) kibocsátása miatt fokozódik az üvegházhatás, mely a Föld
felmelegedéséhez vezethet. A globális felmelegedés következtében elolvadhat az
antarktiszi jég és méterekkel megemelkedhet a tengerszint. Ez a hatás
értelemszerűen kihat a társadalomra: pl. nagy népsűrűségű területek kerülhetnek víz
alá (Bengália, India és Pakisztán partjai, a Kínai alföld, Thaiföld, Indonézia, stb.),
katasztrófákat, járványokat, és óriási népességvándorlást okozva. Emellett
módosulhat a földi légkörzés és így az éghajlati zónák elhelyezkedése. Ez
felgyorsítja egyes területeken a sivatagosodást, éhínséget és ivóvízhiányt,
háborúkat okozva. Ez éppen azokat a területeket veszélyezteti, ahol
népességrobbanás figyelhető meg, pl. a Szahel-övezet országaiban.

A tőkés gazdaság a leírt problémáknak részben okozója és még inkább elmélyítője.


Fogyasztásra ösztönöz, mivel a magas nyereséget így tudja biztosítani. A
termelést csak a fogyasztás növelésével lehet folyamatosan növelni.

Csakhogy a fogyasztásközpontú fejlődés lehetőségei végesek: A Föld bolygó túl


van terhelve. Ma már az emberiség teljes ökológiai lábnyoma nagyobb, mint a Föld
teljes területe. (Vagyis: az emberiség gyorsabban aknázza ki a Föld bolygó
erőforrásait, mint ahogy azokat a Föld magától újra tudná generálni.) A
technológiai fejlődés és a modern ipari civilizáció -ha a természeti környezeten
felelőtlenül élősködve töri tovább útját, és nem párosul a jövő generációk iránti
felelősséggel – veszélyezteti az emberiség biológiai létfeltételeit. A konzumerista
(fogyasztói) társadalommodell ezért fenntarthatatlan.

Fenntartható fejlődésre van szükség: olyan fejlődésre, mely kielégíti a jelen


generációk igényeit, de nem veszélyezteti a jövő generációk igényeit. A
fenntartható fejlődésre való átállásban nagy szerepe van az energiatermelés
átalakításának.

A kiotói egyezmény (1997) értelmében a fejlett ipari országoknak 2012-ig több


mint huszadrészével kell mérsékelni 1990-hez képest az üvegházgáz
kibocsátásukat. Az EU elkötelezte magát, hogy 2020-ra 20%-ra növeli a
megújuló energiaforrások arányát, további 20%-al csökkenti az
energiafelhasználást, és ugyanennyivel a széndioxid kibocsátást. A fosszilis
energiahordozók alternatívái többek között a nap-, a szél- és a geotermikus energia.
(Az atomenergia kiaknázása a környezet kímélése szempontjából vitatott, hiszen a
nukleáris hulladékok hosszú távú biztonságos tárolása nem megoldott.)

Magyarországon is az energiahatékonyság növelése a fő cél. Itt a geotermikus


energiaforrások (pl. termálvíz), valamint a biomassza, a bioüzemanyag (biodízel,
bioetanol) jelenthetik a jövő alternatíváit.

A jómódú csoportok helyi szinten rendszerint megengedhetik maguknak, hogy


elköltözzenek a problémáktól leginkább sújtott körzetekből, a szegényekre hagyva
a környezeti károk legnagyobb részének elviselését. A vegyi üzemek, az
erőművek, a főbb útvonalak, vasutak és repülőterek gyakran az alacsony jövedelmű
lakókörzetek közelében vannak. Globális szinten hasonló folyamat működését
láthatjuk: a talaj leromlása, az erdők kiirtása, a vízhiány, az ólomkibocsátás és a
levegőszennyezés egyaránt a fejlődő világban koncentrálódik. A szegénység
ugyanakkor még jobban felerősíti ezeket a környezeti kockázatokat. A kevés
eszközzel rendelkező lakosságnak nemigen van más választása, mint hogy
maximálisan kihasználja azokat a forrásokat, amelyekhez hozzáférhet. Ennek
eredményeként az emberi lakosság szaporodásával mind nagyobb és nagyobb
nyomás nehezedik a természeti források egyre zsugorodó bázisára.
Politikai célok:
– egyezmények hozása nemzetközileg is! Országon belül is!
– a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeket a kormány tejesíteni tudja
Társadalmi cél
– gondoskodás hogy a társadalom megértse a ff fontosságát
– környezettudatosságra kell nevelni a társadalmat
– ne a gazdaság rovására menjen
– fejlődést nem visszafogó környezetvédő politika növekedés

Hazai együttműködések:
NFFT azaz a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács:
Céljai:
– A magyar társadalomban uralkodó viszonyok újragondolása, az igazságosság, a
kölcsönös nagylelkűség, a megértés, a békesség, és az együttműködés jegyében.
Olyan erkölcstudatos értékrend kialakítása, amelyben a döntéshozók nem
kerülhetik ki a jövő nemzedékek érdekeinek figyelembevételét.
– A társadalom, a gazdaság, a természeti környezet harmóniájának és az erre
épülő fejlődés kereteinek megteremtése.
– Híd létesítése a politika a civil társadalom és a gazdaság szereplői között,
országos és helyi szinten egyaránt.
A tanácsnak 32 tagja van, a delegáltak között jelen vannak a politikai, a gazdasági,
a tudományos, az egyházi és a civil szféra képviselői is. Elnöke Dr. Kövér László,
az Országgyűlés elnöke.

You might also like