You are on page 1of 3

2.

tétel

Fenntartható fejlődési célok: általános bemutatás, jelentőségük, időszak stb. Egy szabadon választott cél
részletesebb bemutatása

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS

A fenntartható fejlődés magában foglalja a szegénység felszámolását, az egyenlőtlenségek csökkentését, valamint a


természeti erőforrások és az ökoszisztémák fenntartható kezelésének előmozdítását, mint ahogyan a fenntartható,
mindenre kiterjedő és igazságos gazdasági növekedést is. Dióhéjban ez annyit jelent, hogy a fejlődés kielégíti a jelen
nemzedékek szükségleteit anélkül, hogy veszélybe sodorná a következő nemzedékek azon lehetőségét, hogy
kielégíthessék saját igényeiket.

A fenntartható fejlődéshez és ezáltal az egyének és a társadalmak jóllétének eléréséhez három központi és


egymással összefüggő elem – a gazdasági növekedés, a társadalmi integráció és a környezetvédelem –
összehangolására van szükség.
A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI CÉLOK (SDG-K) (17db, 169 alprogrammal, 2015-2030 közt)

A világ vezetői 2015-ben, egy történelmi ENSZ-csúcstalálkozón elkötelezték magukat ezen út mellett, amikor is
elfogadták a fenntartható fejlődési célokat.A 17 fenntartható fejlődési cél minden országot – szegény, gazdag és
közepes jövedelmű – cselekvésre hív fel a jólét előmozdítása és a bolygó védelme érdekében. A célok azon
felismerésre alapulnak, hogy a szegénység felszámolásához olyan stratégiákra van szükség, amelyek elősegítik a
gazdasági növekedést, mindemellett az oktatáshoz, az egészséghez, a szociális védelemhez és a
munkalehetőségekhez hasonló számos társadalmi problémával foglalkoznak úgy, hogy fellépnek a klímaváltozás
ellen és előmozdítják a környezetvédelmet. A Covid–19-járványból való felépüléshez a célok által biztosított
keretrendszerre most még nagyobb szükség van, mint valaha.
A 193 ország által egyhangúlag elfogadott 17 cél meghatározza a fejlődés új egyetemes irányát, amely célul tűzi ki,
hogy a fejlődésbe mindenkit bevonjunk. A célok és a célokhoz kapcsolódó mutatók pedig lehetővé teszik, hogy
mérjük az előrehaladást.

A CSELEKVÉS ÉVTIZEDE

A 2019 szeptemberében megrendezett fenntartható fejlődési célokról szóló csúcstalálkozón a világ vezetői
meghirdették a cselekvés évtizedét és a fenntartható fejlődés előmozdítását, valamint vállalták, hogy a célok 2030-ig
történő elérése érdekében pénzügyi forrásokat mozgósítanak, előmozdítják a nemzeti végrehajtási terveket és
megerősítik az intézményeket, mindezt úgy, hogy senkit nem hagynak magára.
Részletes bemutatás

A SZEGÉNYSÉG VALAMENNYI FORMÁJÁNAK FELSZÁMOLÁSA MINDENHOL (1.)


• Több mint 800 millió ember él mélyszegénységben, kevesebb mint napi 1,25 $-ból
• 70% nő és gyerek
• Erősebben veszélyezteti őket a gazdasági és politikai krízisek, biodiverzitás és ökoszisztémaszolgáltatások
csökkenése, természeti katasztrófák
• Fontos arra is figyelemmel lenni, hogy aki kikerül a szegénységből ne essen vissza
• Egyenlő hozzáférés a gazdasági forrásokhoz, alapvetős szolgáltatásokhoz, tulajdonjoghoz, földtulajdonhoz,
természeti erőforrásokhoz, új technológiákhoz, finanszírozáshoz (Mikrohitelek)
• Szociális védőháló kiterjesztése, társadalmi ellátórendszerek szélesítése, megfelelő munkalehetőség biztosítása,
jövedelmek növelése
• Kockázatcsökkentő intézkedések kidolgozása gazdasági, szociális és természeti katasztrófák, járványok esetében

Magyarországon:
o Szegénység jelen van több régióban – leszakadó régiók
o Gyerekszegénység, munkanélküliség, munkahely hiánya, öröklött
o szegénység, társadalmi leszakadás, tudáshiány

AZ ÉHEZÉS MEGSZÜNTETÉSE, AZ ÉLELMEZÉSBIZTONSÁG ÉS A JOBB TÁPLÁLKOZÁS MEGTEREMTÉSE, VALAMINT A


FENNTARTHATÓ MEZŐGAZDASÁG TÁMOGATÁSA (2.)
• 800 millió ember, főleg nők és gyerekek éhezik és/vagy alultáplált
• Jóminőségű, tápanyagban gazdag biztonságos élelem egész évben, különös tekintettel a gyerekekre
• Alultápláltság megszüntetése
• Tápanyag szükséglet: gyerekek, terhes nők, szoptató anyák, öregek
• Ehhez az élelemiszer termelést meg kell duplázni 2030-ig
• Fenntartható gazdálkodás: A növekvő élelmiszer termelés ne tegye tönkre a környezet
• Kis-gazdaságok elősegítése: földhöz jutás, tudás, technológia, pénzügyi támogatás, piac teremtés
• Genetikai diverzitás erősítése

Magyarország:
o Éhezés, gyerek éhezés, alultápláltság
o Mezőgazdasági kapacitás növelése
o Mezőgazdaság életpálya
o Fenntartható, környezetkímélő, vegyszermentes mezőgazdaság

AZ EGÉSZSÉGES ÉLET BIZTOSÍTÁSA ÉS A JÓLLÉT ELŐMOZDÍTÁSA MINDEN KOROSZTÁLY VALAMENNYI TAGJÁNAK(3)


 Globális egészség növelése
 Fertőző betegségek: AIDS, TBC, malária, trópusi betegségek, hepatitis visszaszorítása
 Anya és gyerekhalandóság csökkentése
 Milleniumi Fejlődési célok egyike: kontextusban kell értelmezni, szoros kapcsolat az oktatás és az élelmiszer
biztonsággal
 Diabetes, balesetek, narkotikumok
 Jó minőségű egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, és gyógyszerekhez
 Szexuális egészség gondozás, fogamzásgátláshoz való hozzáférés, család tervezés
 Csökkenteni a halálozások számát, amelyet a veszélyes vegyszerek, légszennyezés, vízszennyezés okoz
 Dohányzás visszaszorítása
 Kutatások, fejlesztések támogatása: gyógyszer, vakcina
 Egészségügyre szánt összegek növelése

Magyarország:
o TBC, hepatitis csökken
o Vezető halálokok: keringési betegségek, daganatos betegségek
o Dohányzás továbbra is magas (EU átlagban)
o Egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés
AZ INKLUZÍV, MÉLTÁNYOS ÉS MINŐSÉGI OKTATÁS BIZTOSÍTÁSA, VALAMINT AZ ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁS
LEHETŐSÉGEINEK ELŐSEGÍTÉSE MINDENKI SZÁMÁRA (4.)
CÉLOK
• Egyenlő és minőségi oktatás, élethosszig tartó tanulás
• Gyerekek, serdülők felnőttek hozzáférése az oktatáshoz, különösen a periférián élő és veszélyeztetett
népességre
• Minden lány és fiú gyerek számára elérhető ingyenes alap- és középfokú oktatás
• Minden fiú és lánygyerek számára legyen elérhető az iskolás kor előtti oktatás, fejlődés
• Minden férfi és nő számára legyen elérhető szakma tanulása, felsőfokú oktatás
• Valós tudás szerzése az oktatás folyamán (technikai, szakmai, elméleti)
• Nem aránytalanságok megszüntetése az oktatáshoz való hozzáférésben
• Elsajátítsanak olyan tudást és képességeket minden területen amelyek a fenntartható fejlődést fenntartja
FELADATOK
• Oktatási infrastruktúra, környezet, hozzáférhetőség fejlesztése
• Ösztöndíjak a fejlődő országokban, felsőoktatási, szakami tudást átadó, helyben és fejlődő országokban
• Képzett tanárok számának növelése
• Nemzetközi kooperáció növelése

Magyarország:
o Leszakadó régiók, HHH
o Analfabétitmus, funkcionális analfabétizmus
o 6 -7 éves iskolakezdés DE!! Korai iskola elhagyás
o Képzett tanárok (pedagógus végzettség) részvétele az oktatásban
o Anyagi és erkölcsi megbecsültség a társadalmon belül

A VÁROSOK ÉS EGYÉB EMBERI TELEPÜLÉSEK BEFOGADÓVÁ BIZTONSÁGOSSÁ, ELLENÁLLÓKÉPESSÉ ÉS


FENNTARTHATÓVÁ TÉTELE (11.)
 Urbanizáció a 21. század nagy kihívása
 Az emberi populáció fele városkban él és ez 70%-ra nő 2050-ra
 Gazdasági tevékenységek 80%-a a városokba koncentrálódik
 Hatalmas ökológiai lábnyom: 3% terület de a források 75%-nak felhasználása és az emisszió is 75%
CÉLOK
• Megfelelő , biztonságos és megfizethető otthon és alap szolgaltatásokhoz való hozzáférés mindenkinek
• Biztonságos, megfizethető, elérhető, fenntartható közlkedés biztosítása mindenkinek
• Kulturális és természeti értékek védelme
• Járványok miatti halálozás csökkentése, víztisztaság miatt járványok megflkezése
• Városok ökológiai lábnyomának csökkentése, levegő szennyezés és hulladék keletkezés/felhasználás/kezelés
• Biztonságos, elérhető zöld felületek különösen gyereke, nők, sérültek hozzáférésének javítása
FELADATOK
• Városi-városkörnyéki-vidéki kapcsolatok erősítése gazdasági, szociális és környezeti aspektusban is
• klímaváltozáshoz alkalmazkodás, járványok elkerülése tervezése, kialakítása, végrehajtása
• Legkevésbé fejlett országok támogatása anyagilag, technológiák átadása, helyi alapanyagok felhasználásának
ösztönzése

Magyarország:
o Megfelelő lakhatás (komfort nélküli lakások, házak, vezetékes víz, csatorna, áram, fűtés)
o Hulladék mennyisége, hasznosítása
o Szállópor (szmog)

You might also like