A görög történetírás

A görög történetírás megalapozta a mai történetírást. A Klasszikus korban 2 jelentős történetíró volt:

1. Hérodotosz volt az egyik. Ő az 5. század 2. felében tevékenykedett. „A történetírás atyja”-nak

is nevezték. Tőle származik az „Egyiptom a Nílus ajándéka” kifejezés. Legnagyobb műve a
görög-perzsa háborúk leírása. Úgy írta le, hogy kivette belőle az isteni beleavatkozásokat, a
történelmi hűségre törekedett. Hérodotosz kereste a történelem mozgatórugóit, amit meg is
találta. Azt mondta, hogy az emberi nagyravágyás viszi előre a történelmet. Kimondta, hogy a
történelem nem egy lineáris fejlődés, hanem egy körforgás. Megfigyelte, hogy akik egykor
kicsik voltak, azok naggyá váltak, akik meg nagyok voltak, azok meg kicsivé. Minden államnak
volt egy fénykora, majd ez elhanyatlott, és ezzel a folyamattal megy előre a történelem.
Bejárta az akkor ismert világot, és írt ezekről.
2. A másik Thuküdidész volt. Egy időben élt Hérodotosszal. Ő egykor Athén sztratégosza volt,
akit száműztek. Ő írta meg a Peloponnészoszi háború történetét. Abban volt ő különb, hogy
objektív tudott maradni, illetve hitelesen tudott írni. Bevallotta, hogy Athén nagyravágyása
volt a hiba ebben a háborúban. Ő is szintén kereste a történelem mozgatórugóját. Ő azt
mondta, hogy ez a mozgatórugó a szükségszerűség, vagyis egy dologból be kell következnie
valami másnak.

A Hellenisztikus kor létrejöttével a történetírás hanyatlott, mivel a Hellenisztikus írók csak

megrendelésre dolgoztak és ilyeneket csak despotikus uralkodók rendeltek.

Hellenisztikus kor:

A Hellenisztikus kor sok mindenből gyúródott össze. Hatalmas ókori tudásanyag maradt fel, amit senki
sem tudott rendszerezni, mivel a legtöbben megelégedtek az isteni magyarázattal, így nem kerestek
valós okot a dolgokra. Erre jöttek a görögök, akik tudományosan tudtak gondolkodni. Nekik kevés
tudásanyaguk volt, viszont tudtak rendszerezni. A görög telepesek által létrehozott városok
(Alexandria) lettek a kultúra központjai. Ezekben a városokban jöttek létre könyvtárak, tudományos
kutatóközpontok, ahol a kor tudásanyagát tárolták. Ezekből a városokból kiemelkedett az egyiptomi
Alexandria. Ez egy tökéletesen, mérnökök által megtervezett város volt, egy fantasztikus kikötővel.
Működött egy könyvtár a Muszeion (ez volt az ókori világ legnagyobb könyvtára), ami egy állami
pénzből működtetett kutatóközpont volt. Állítólag 700000 papirusztekercset tároltak itt. Azért
állítólag, mivel kr. e. 48-ban, a részeg katonák véletlenül felgyújtották az egészet (vannak tudósok,
akik azt mondják, hogy ha ez a baleset nem történt volna meg, akkor 100 évvel előrébb haladnánk).
Volt még egy fontosabb központ, a Pergamon. Itt egy óriási könyvtár jött létre. Itt hozták létre a
pergamenpapírt. Később ez a papír elterjedt Európában. Ezalatt a tudományos virágzás alatt nem
tudtak mindent megjegyezni, így létrejöttek a szaktudományok. Például különvált a matek és a fizika.
Arkhimédész az, akit fontos kiemelni, mivel ő alkotta meg például a felhajtőerő törvényét, illetve a
vízkiemelő szerkezetet. Egyszer egy római katona betört hozzá. Arkhimédész azt mondta, hogy ne
zavarja őt. Erre a katona leszúrta őt. Az orvostudományból alkottak a legkevesebbet. A 4. században
volt egy olyan orvos, Hippokratész, akit „az orvostudomány csúcsa”-ként is emlegetnek. 42 betegség
eseteit, tüneteit leírta, de kevés megoldással. Kitűnően diagnosztizált, de gyógyítani nem tudott.
Abban hitt, hogy 4 folyadék van az ember testében: víz, vér, fehérepe, feketeepe. Ha ez a négy
folyadék egyenletesen kering az ember testében, akkor egészséges az ember. Ezen kívül orvosetikai
problémákon gondolkodott, mintpéldául, hogy mi az orvos dolga, feladata? A mai napig az általa
kitalált Hippokratészi esküt kell letenniük. Ez például kimond olyat is, hogy az orvos legfontosabb
feladata, hogy minden körülményben kell segítenie a betegnek, és nem árthat neki semmiféle
képpen. Ezek mellett sokat fejlődött a csillagászat és a földrajz is. Eratoszthenész volt az, aki saját
módszereivel majdnem pontosan meghatározta a Föld kerületét (megmérte). A lényege, hogy
rengeteg helyen tévedett, valahol mínuszba, valahol pluszba és valahogy ezek a tévedések
kiegyenlítették egymást. Így lett a végeredmény majdnem pontos.