You are on page 1of 3

ÓKOR SZEMÉLYEK

Periklész - görög államférfi, szónok, uralkodó és hadvezér. Kiemelkedő és befolyásos államfő volt az
ókori Athén aranykorában, különösen a görög–perzsa és a peloponnészoszi háború között.

Julius Caesar - római hadvezér és politikus. Fontos szerepet játszott a köztársaság felszámolásában és
a császárság intézményének létrehozásában. Elfoglalta Galliát, és elsőként vezetett hadjáratot
Britanniába – mindkettőt saját kezdeményezésre.

Augustus - Caesar unokaöccse, fogadott fia, Caesar halála után az egyeduralom kiépítője, Augustus
néven az első császár.

Pompeius - Meghatározó római hadvezér és politikus a késői Római Köztársaság idején. Az első
triumvirátus tagja.

Antonius - Caesar alvezére, a II. triumvirátus tagja, Kleopátra egyiptomi királynő szeretője.

Szókratész - Kr.e. IV. századi görög gondolkodó, aki az ún. bábáskodó módszer segítségével fejtette ki
tanait. A szofistákkal szemben azt vallotta, hogy az erkölcsi értékek nem relatívak. Tanítványa, Platón
műveiből ismerjük Szókratész elgondolásait.

Platón - Görög filozófus (Kr. e. 427–347), akinek átfogó alkotótevékenysége valódi filozófiai rendszert
alkotott. Hatása nem korlátozódik korára, ideatana olyan átfogó metafizikai, ismeretelméleti és etikai
koncepció, amelynek konzekvenciái a kereszténység révén még jelenlegi kultúránkban is érződnek.

Arisztotelész - Görög filozófus (Kr. e. 384–322), hagyományosan a tudományok atyjának tartjuk, mert
életműve az antik tudás minden területét lefedi, valamint olyan új tudományok megalapítása fűződik
a nevéhez, mint a logika, a retorika, a politika és a művészetelmélet.

Zeusz - olümposzi legfőbb isten, az „emberek és istenek atyja” a görög mitológiában, az ég és a


villámok ura. Gyakran nevezik „Zeusz Kronionnak”, vagy „Kronidésznek”: mindkettő azt jelenti:
Kronosz fia.

Héra - a görög mitológiában Zeusz főisten testvére és felesége, a házasságot és a születést védelmező
istennő. Neve feltehetőleg „oltalmazót”, „úrnőt” jelent. A képzőművészetben érett asszonyként
ábrázolják, attribútumai a királyi pálca és a liliom, valamint a tehén, a kakukk és a páva, amelyek a
szent állatai voltak. Állandó jelzője a "tehénszemű".

Pallasz Athéné - a bölcsesség, az igazságos háború, a jog, az igazságosság, a művészetek, a


kézművesség és a képzés istennője a görög mitológiában.

Aphrodité - a szerelem és a szépség istennője a görög mitológiában.

Arész - a háború istene, Zeusz és Héra gyermeke. Pallasz Athénével ellentétben nem bölcsen vezetett
hadat és ezért nem a győzedelmes és igazságos háború, küzdelem istene volt, hanem az értelmetlen
vérontás és kegyetlen öldöklés megtestesítője.

Poszeidon - Általában a háborgó tenger isteneként emlegetik. Jelképe a háromágú szigony és a delfin.

Ré - ókori egyiptomi napisten, Egyiptom történelmének egyik legjelentősebb istene.

Ízisz - ókori Egyiptom egyik legjelentősebb istensége, anyaistennő, a varázslás, a termékenység, a víz
és szél, a tengerhajózás istennője, a nőiesség és a hűség szimbóluma, Ozirisz testvére és felesége,
Hórusz anyja.
Ozirisz - ókori egyiptomi vallás egyik legfontosabb istene. A héliopoliszi enneád tagja, Ízisszel és
Hórusszal alkot istenháromságot. Leginkább a túlvilág és a halottak isteneként ismert.

Buddha - ókori bölcs, a buddhizmus meghatározó alakja. Úgy tartják, hogy elsősorban Kelet-Indiában
élt és tanított, valamikor az i. e. 6. és 4. század között. A buddha szó jelentése „a felébredett” vagy „a
megvilágosodott”.

Ábrahám - próféta volt, akit a judaizmus mellett a kereszténység, az iszlám és számos kisebb egyház is
ősatyaként tisztel. Ábrahám nem volt zsidó, hiszen akkoriban még nem léteztek zsidók.

Mózes - az egyik legismertebb bibliai alak. A judaizmus, a kereszténység, az iszlám és több kisebb
vallás nagy prófétája, a hagyomány szerint az Ószövetség első öt könyvének szerzője

Jézus - a kereszténység központi alakja, a világtörténelem egyik legismertebb és legnagyobb hatású


személye.

Szent Péter - Jézus tizenkét apostolának egyike és a katolikusok szerint a korai egyház első vezetője.
Ismert keresztény hagyomány szerint Néró császár uralkodása idején szenvedett kereszthalált
Rómában.

Szent Pál - őskereszténység kiemelkedő egyénisége; a „tizenharmadik apostol”. A kilikiai Tarsusban


született Kr. u. 5-ben vagy 10-ben, zsidó szülők gyermekeként. A farizeusnak nevelt Saul néven ismert
fiú fiatalemberként a keresztények kegyetlen üldözője lett.

Constantinus - Császár 305 és 337 között, a keresztény vallás szabad gyakorlásának engedélyezője, az
új főváros, Konstantinápoly alapítója.

Nagy Theodosius - a Római Birodalom utolsó egyeduralkodója volt, a történelemírás a Nagy


Theodosiusként is ismeri. A hadviseléssel már fiatalon, édesapja mellett megismerkedett

Attila - az európai hunok leghíresebb királya. Attila kora egyik leghatalmasabb nomád birodalmát
uralta 434-től, befolyása Közép-Európától a Kaszpi-tengerig és a Dunától a Balti-tengerig terjedt.

Dávid - Izrael második királya volt kb. Kr. e. 1010-től Kr. e. 970-ig. Történetét az Ószövetségben
találhatjuk meg, Sámuel próféta könyveiben. A Bibliában több zsoltárt tulajdonítanak neki.

Hammurapi - Babilon város királya, az Óbabiloni Birodalom létrehozója volt. Apját, Szín-muballitot
követte a babiloni trónon, utóda fia, Szamszuilúna volt.

József - a Dávid házából származó ács, az Újszövetség szerint Szűz Mária férje és Jézus nevelőapja, a
Szent Család feje. A katolikus, ortodox és anglikán egyházakban szentként tisztelik.

Justinianus - bizánci császár 527-től haláláig, I. Iusztinosz unokaöccse és utódja volt. Uralkodása
fordulópont volt a Kelet-római Birodalom és a kora középkor/késő antikvitás történetében.

Kheopsz - Hufu, az egyiptomi Óbirodalom IV. dinasztiájának fáraója, a gízai nagy piramis építtetője.
Uralkodása I. e. 2590 és 2540 között kezdődött, regnálási ideje 23 év körüli. A Középbirodalom
korának kezdete néhány éves pontossággal i. e. 2010-re tehető.

Mária - a Biblia és a Korán egyik alakja, Jézus édesanyja.

Salamon - a Héber Biblia szerint az ókori Izrael uralkodója és Dávid király fia. Uralkodásának
feltételezett dátuma Kr. e. 970-től 932 / 931-ig. A Biblia alapján ő építette az első templomot
Jeruzsálemben.

You might also like