Az ókori keleti vallások és filozófiák

Az ókori keleti népek kultúrája.A

brahmanizmus vagy hinduizmus. A
buddhizmus. Buddha. A kínai
univerzizmus. Kung-fu ce. Lao-ce. Az
“örök világtörvény” koncepciója. A keleti
misztika.
1. A gondolkodó ember (homo sapiens) a
tudomány álláspontja szerint mintegy
százezer évvel ezelőtt jelent meg.
Életmódjára a vadászat, a halászat és a
gyűjtögetés volt jellemző, világkép a
mágikus világkép jelentette. Ez utóbbi tette
lehetővé számára, hogy “megértse” a
körülötte zajló eseményeket, hogy
gyakorlatilag eligazodjon a mindennapok
között, sőt azt is, hogy gondolatilag és
érzelmileg “otthon” érezze magát saját
szűk körű világában. A mágikus világkép
és cselekedet életmódjának a részét
képezte.
A természeti tényezők - a létfeltételek -
változása fokozatosan az életmód
megváltoztatására kényszerítették az
embert, s mindinkább termelni kellett
életfenntartásának eszközeit. Nyolcezer
évre tehető az az idő, amikor a civilizáció
kialakulása megkezdődött. Az ókor
voltaképpen az ősi társadalom
felbomlásának a kora, s egyben a szabad
egyének kialakulásának és a társadalmi
tagozódás kezdetének a kora is. A
földművelésre és az állattenyésztésre való
áttérés tapasztalatai egyre kevésbé voltak
összeegyeztethetok a mágus világképpel,
ezért az fokozatosan átalakult un.
Mitologikus világképpé. A mitológia a
világot kés részre osztotta: egy
kiismerhető, befolyásolható világra és egy
kiismerhetetlen, befolyásolhatatlan
túlvilágra.

Ebben világképben összefonódva,

helyesebben még differenciálatlan
egységben voltak jelen az ősvallásnak, az
elemi tapasztalatnak, a naiv művészetnek
és világnézetnek az elemei. A mitologikus
világkép felbomlása az ókor idején ment
végbe s alagutak ki, önállósultak a vallás, a
tudomány, a művészet és filozófia.
Az emberiség szellemi kultúrája Keleten
kezdődött e. III-II. évezredben a keleti
népek az elsők, akikről írott emlékek
maradta fenn, tehát ők azok, akik elsőként
léptek a történelem színpadára. A kultúra
útja később is Keletről haladt Nyugat felé.
A Kelet nagy kultúrkörei és birodalmai,
amelyek a történelem menetére
számottevően hatottak, a történelem
viharaiban - Kínát kivéve - eltűntek vagy
gyökeresen átalakultak. Egykori
kultúrájuk, illetve annak hatása a nyugati
népek kultúrájában él tovább.
A Kelet nagy kultúrái folyamvölgyekben
alagutak ki. A Tigris és az Eufrátesz
völgye, az un. Mezopotámia a szülőföldje
az egyik legrégibb és legérdekesebb
kultúrának: a babilon-asszírnak, amit
elsősorban az agyagtáblácskákon
fennmaradt ékírásos emlékek őriztek meg
az utókor számára. A legrégibb emlék
Hamurabbi babilon uralkodó
törvénykönyve e. II. évezred elejéről,
amely bepillantást enged az akkori
emberek életébe, vallásába és
társadalmába. A feljegyzések fejlett
gazdasági tevékenységről, kereskedelemről
és jogrendről tanúskodnak, amely
számukra nyilván jól megfért a legmélyebb
vallásossággal, a misztikummal. Számtalan
istenség népesítette be elképzelt világukat,
jó és rossz szellemek uralkodtak felettük. A
Teremtésről a nagy babilon eposz
Gilgamesről szóló hőskölteményben
található un. Teremtésdal szól. Itt
olvashatunk először “az első emberről”,
aki az istenségek, jó és rossz szellemek
cselszövéseik következtében elvesztette az
örök élet lehetőségét, itt olvashatunk
először özönvízrol és annak túlélőiről, az
emberi történelem kezdetéről. Minden
valószínűség szerint az emberek ezen a
tájon tanultak meg először imádkozni. Ha
sem az ima, sem az áldozat nem segített, a
babonához fordultak. Fejlett
számtantudások együtt járt az un.
Számmisztika kialakulásával, pl a hármas
szám a szentséget jelentette, a hetes és
tizenhármas viszont a szerencsétlenség
számai voltak.
A babilon és egyiptomi kultúrák közé
ékelodve különös jelentőségre tett szert a
föníciai kultúra. Ez a kislétszámú, de bátor
vállalkozó szellemű nép jelentős tengeri
kereskedelmet folytatott és alaposan
meggazdagodott. Ők fejlesztették ki a
természet őszi meghalásának és tavaszi
feltámadásának a kultuszát, az un.
Adonisz-kultuszt. Vallási kultuszukban a
természet körforgása jelenik meg. Ismerték
az írásjeleket, mégpedig a hangjegyírást,
amely később a görög írás alapja lett. Ezért
nem teljesen alaptalan az a feltételezés,
hogy a föníciaiak voltak a görögök
“tanítómesterei”.

A keleti kultúrák közül a legtöbb

hagyománnyal az egyiptomi rendelkezik.
“Egyiptom a Nílus ajándéka” - tartja az
ismert mondás. Írásuk, a képírás
(hieroglifák) fennmaradása bőséges
tájékoztatást nyújt kultúrájuk történetéről.
A régi dinasztiák piramisépítő kedve
vitathatatlan. Egyiptom is átélte az ókori
világbirodalmak sikereit és kudarcait.
Évezredeken keresztül volt az akkor ismert
világ éléskamrája, a szomszédnépek
számára a kézművesség tanműhelye, az
íróanyag, a papirusz-háncs felfedezője. Ők
készítették az első 365 napos
kalendáriumot. Az egyiptomiak
ősvallásának eszmei tartópillérei: a
halottkultusz, az állattisztelet és a
fetisizmus. Halottaikat bebalzsamozták,
ellátták minden földi jóval és harci
felszereléssel. A királysírok, a piramisok
valóságos palotákat zártak magukban, s
körülöttük kisebb városok keletkeztek.
Végeredményben a halottkultusz őrizte
meg az egyiptomi nép történetének számos
emlékét, ebből tudjuk: hogyan éltek,
öltözködtek, táplálkoztak, miben hittek és
mit reméltek. Az állattisztelet a primitív
népek ősi vad félelmét őrizte meg; az
egyiptomiak gyakran ábrázolták isteneiket
állatfejekkel (bika, tehén..). Az egyiptomi
vallás istenvilágának középpontjában a
napisten (Ré vagy Aten) állt.
2. Az indiai népek - az indus és a Ganges
völgye - történetének legrégibb emlékei a
vallásos dalok, az un. Védák. Az ismert
négy cédagyűjtemény - e. II. és I. évezte
fordulóján keletkezhetett - egy
természetszimbolizáló vallás képét
mutatja. Az égi istenségek közül
kiemelkedett Indra, a mennydörgés istene,
majd az égiek királya, aki aztán Brahma
lett. A papság szerepének növekedésével az
ő kizárólagos joguk lett a cédák
magyarázata, s így alakult ki az idők
folyamán a brahmanizmus vallása.
Az indiai társadalom tagozódására
jellemző kasztrendszer fokozatosan alakult
ki: fölül a papság kasztja, őket követi az
uralkodó és földbirtokos arisztokrácia,
majd a kézműves lakosság, végül, legalul a
legszegényebb, de legnépesebb kaszt, a
páriáké. Zárt, elkülönült, az áthághatatlan
hierarchia falaival tagolt társadalom az
övék. A brahmanizmus istene Brahma
fokozatosan kiemelkedett az istenek közül,
végül is egy transzcendens világelvé, a
megszemélyesített “örök törvénnyé”
lényegült. A brahmanizmus filozófiája
dolgozta ki a lélekvándorlás tanát. A lélek
az anyagi testet elhagyva vándorolni kezd,
hogy visszatérhessen a világlélekhez és
újjászülethessen Brahma birodalmában.
Ám ha tisztátalan volt a lélek, akkor
vándorlása más irányt követett: állatból
állatba vándorolt. A hinduizmus a
brahmanizmus későbbi változata, melynek
nézetrendszerét és rítusait a jelenleg is
érvényes előírások szentesítik.
Az e. I. évezred derekán lép fel Buddha,
az új próféta, vallásfilozófus. Királyi
család sarja; a művelt és előkelő ifjút egy
aggastyánnal, egy beteggel és egy halottal
valló találkozás döbbenti rá az élet
lényegére: a létezés szenvedés. Szenvedés
a születés, a betegség, az öregség, a halál.
Meditációba kezdett: mi az ami
megnyugvást, gyógyírt, vigasztalást
nyújthat? Meditációjának eredménye a
“megvilágosodás”: a szenvedés oka az
élethez való ragaszkodás. Le kell tehát
küzdeni az életvágyat, a mindenáron való
életakarást. Tanítása szerint a végső cél a
Nírvána elérése. A földi életben a
tökéletességre kell törekedni, amihez a
buddhizmus szerint “nyolc út” vezet:
helyes hit, elhatározás, szó, tett, élet,
őszinte fáradozás, becsületes gondolkodás,
igazi önmagában való elmerülés. Mindezt
önzetlenül és önhittség nélkül kell követni,
mert az igazi élet nem vár jutalmat, hanem
az ilyen élet maga a jutalom. A
buddhizmus tehát meditációt, belső
elmélyedést, a külső történésektől való
elfordulást hirdetve Ázsia népeinek
jelentős tömegeit hódította meg. Ebben az
is szerepet játszott, hogy a történelem
folyamán a buddhizmus is változott,
alkalmazkodott a különböző népek
szokásaikhoz (lsd: lámaizmus).
Az e. I. évezred első felében alakul ki a
perzsák birodalma és kultúrája. Ezek a
harcos katonanépek (médek, perzsák) erős,
egységes állammá szerveződtek és
meghódították előbb a babiloni birodalmat,
majd az egyiptomit. A perzsa
nagybirodalom belső kiépítése Dareios
nevéhez fűződött, aki egy szigorúan
központosított despotikus hatalmat vezetett
be, központi hadsereget tartott fenn és
óriási vagyont halmozott fel. Vezetésük
alatt egyesül Kelet két nagy
kultúrközpontja: a babilon-asszír és az
egyiptomi.
Az e. IX-VIII.században élt prófétájuk
Zarathustra egy különös vallásfilozófiát
dolgozott ki, amely óriási hatást gyakorolt
a későbbi világvallások kialakulására és
fejlődésére. A Zarathustra által alapított
vallás, az un. Mazdaizmus
középpontjában a jó és a rossz örök harca
állt. Szent könyve az Avesta szerint a jó
képviselője Mazda, a nagy szellem, az
istenség, a rossz szellemé pedig Angra-
mazujus. A jó és a rossz örök harcot folytat
az emberért, testéért a földön, lelkéért a
túlvilágon. A jó istene négy korszak letelte
után, tizenkétezer év múlva végevet a rossz
szellem hatalmának és ítélkezik jók és
rosszak felett. A keleti vallások közül a
mazdaizmusban jelent meg először a
feltámadás, a túlvilág, minta jók
jutalmának formája. Az embernek az
életben a jót, Mazdát kell követnie, ami azt
jelenti, hogy jót kell gondolni, mondani és
tenni. Különös temetési szertartást
alakítottak ki: mivel a holttetemet
tisztátalannak tartották, így azt sem
elégetni, sem földbe tenni, sem vízbe dobni
nem lehetett, ezért hát kitették a vadak
prédájának.

3. Kínának, ennek a hatalmas

birodalomnak a kultúrája mintegy ötezer
éves. Az e. III. évezredben alakult ki az un.
“Közép birodalma” (kína=közép), ahogyan
akkor megkülönböztették magukat a
körülöttük élo barbár népek tömegeitől. A
“Közép birodalmának” lakói
földműveléssel és kézműiparral
foglalkoztak: selymet készítettek, porcelánt
égettek. Az elsők között ismerték fel az
írás tudományát, mégpedig az un.
Fogalomírást (egy szó= egy fogalom= egy
kép; mintegy 80.000 szóképük létezik).
Nyugaton messze megelőzve felfedezték a
papírost, majd a könyvnyomtatást. A
politikai életet a császárkultusz és a
despotikus hivatalnoki réteg
mindenhatósága jellemezte.
Az ősi kínai vallás szerint a mindenség
központja az Ég, a mindenkori császár az
Ég, a Menny fia, aki a földön mindenható
úr. Az e. I. évezredben szinte egyidőben
két hatalmas eszmei áramlat született a
birodalomban: a konfucianizmus és a
taoizmus.
Kung-fu e (Konfucius) az ókori kínai
filozófia egyik iskolájának a megteremtője,
egy nagyhatású erkölcsfilozófiát dolgozott
ki. Kiinduló pontja az volt, hogy hasznos
erkölcsi szabályokat adjon az embereknek
arra nézve, hogy miként viselkedjenek a
magán- és a közéletben
Gondolatmenetének tengelye a tekintélyelv
és a tiszteletadás. A társadalom alapja a
család, ezért a tekintélyelv érvényre
juttatását a családban kell kezdeni: a
gyermek tisztelje a szüleit, az ifjabb testvér
az idősebbet, a nő a férfit. Ez folytatandó a
társadalomban, illetve az állami
hierarchiában: az alattvaló tisztelje a
magasabb rangút, minden állampolgár a
császárt, aki a mennyei hatalom
megszemélyesítője. Az egyén kötelessége
önmagát tökéletesíteni; szellemes
aforizmája: a nemes lelkű ember
önmagában találja meg azt, amit a
közönséges lelkű másokban keres. Kun-fu
ce tanainak feljegyzője-magyarázója
Meng-ce volt, aki a híres öt kánoni
könyvet összeállította. A konfucianizmus
tekintélyelvűségét, a tiszteletadást
kötelességként előíró erkölcsösségét látva,
értheto, hogy a kínaiak hivatalos
államvallássá és államfilozófiává tették.
A hatalomtól távolabb álló csoportok és
rétegek körében azonban inkább az
idősebb kortársa Lao-ce (e. 604 körül
született) tanítása hatott, aki elsősorban
vallásalapító volt. Misztikus
elgondolásainak középpontjában a tao áll.
A tao több-jelentésű fogalom: az ég, a
csillagok útja, az őselem, minden dolog
kezdete és vége, világtörvény, a cselekvés
mércéje. A “Tao tö king” (Könyv a
világtörvényről) talányos rövidségű
aforizmákban adja elő az alapeszméket: a
tao mozdulatlan és mégis mindent alkot, a
világ keletkezésénél a Nagy Egészből
sokaság lesz, a világban ellentétek
keletkeznek, amelyek feltételezik egymást.

Az élet, a történelem két alapelve: a jang

(a fény, az erő, a férfiasság, a teremtés
elve) és a jin (az árnyék, a nyugalom, a
nőiesség, a befogadás elve) váltakozó
küzdelme örök törvény, amelynek minden
létező alá van rendelve. Az erkölcsi
eszmény a vágyak teljes kikapcsolása, a
rendíthetetlen nyugalom, a történésekbe
való be nem avatkozás, a teljes befelé
fordulás. Elfogadni a dolgok természetes
folyását, a “minden úgy van jól, ahogy
van” elvet, az ismert hármas szabályt
követni: “nem látni, nem hallani, nem
szólni”.
A kínai filozófiák kiindulópontját -
mindenekelőtt a taoizmusét - kínai
“univerzizmus”-nak is nevezik. Az
univerzizmus szerint az ég, a föld és az
ember az egységes mindenség
(Univerzum) három alkotó része, amelyek
kölcsönhatásban állnak egymással. A
makrokozmosz valamennyi jelenségének
megvan a megfelelője a
mikrokozmoszban, az emberben, és
megfordítva: az emberi társadalom rendje
orientációs elvül szolgál a világ egészének
megértéséhez. Az univerzizmus tanítása az
örök világtörvényről, a két őserő
összhangjáról, az ég-föld-ember
összhangjáról, az egyén-család-állam
életére egyaránt kiterjedő erkölcsről teszi
érthetové, hogy ez a világnézet miért
lehetett évezredeken keresztül a kínai
császárság irányadó világnézete. A
konfucionizmus és a taoizmus végső soron
ennek a világnézetnek különböző
megjelenési formái.
Az ókori keleti vallások és filozófiák közös
világnézeti koncepciója az “örök
világtörvény” tételezése, amely szerint a
világ örökkévaló, sem őskezdet, sem
világvége nem képzelhető el. A
világtörténelem örök körforgásban van.
Számos európai gondolkodó abból
kiindulva, hogy az ókori Kelet vallásai és
filozófiái nem különültek el egymástól a
filozófiát a görög filozófiával kezdi. A
misztika iránti fogékonyság, a hozzá
társuló konzervativizmus (ragaszkodás a
fennállóhoz), a passzivitás (nem avatkozni
a világ dolgaiba), a despotikus tekintélyelv
elfogadása valóban jellemezte a keleti
népek lelkivilágát. Amit azonban az ő
szellemük alkotott filozófiában, vallásban
és kultúrában az az emberiség közös kincse
és a nyugati kultúra egyik forrása.