AZ ANGYALOK UTAZÁSA

OTTHONI TANFOLYAM

Tóbiás csatornázásában, Geoffrey Hoppe

közvetítésében

crimsoncircle.com

Magyar Fordítás: Telegdi Ildikó

 ELSŐ FEJEZET

MINDEN, AMI VOLT

És ez így van, drága emberek és drága angyalok, hogy összejöttünk most itt, hogy
megértésre jussunk annak kapcsán, hogyan is jutottunk el idáig. Összegyűltünk, hogy együtt
visszamenjünk a Minden, Ami Voltba, vissza, egészen a kezdetekig, hogy megértsük az
angyalok utazását, a tapasztalásokat, amin átmentünk, a lelkünkre vetett belső pillantást, az
énünk külső kifejeződését, hogy megértsük, mi hozott el minket ide, erre a pontra.

Miért emlékezzünk?

Ez nem igazán arról szól, hogy visszamenjünk az időben, mert az nem létezik. Nem is
arról, hogy visszamenjünk, és rájöjjünk annak minden részletére, ami történt. Ez az Iskola, az
utazásnak ez a része arról szól, hogy megértésre jussunk arról, honnan érkeztünk, és hogy a
Föld most miért olyan nagy jelentőségű; hogy miért is választottuk azokat a tapasztalásokat,
amiket választottunk; hogy miért mentünk át azokon a szituációkon, kihívásokon, örömökön,
a lélek érési folyamatán. És hogy tovább mehessünk az új időkbe; hogy tovább mehessünk az
Én felismerésébe a Szellem egy megnyilvánulásaként; hogy továbbléphess az életedben
karmamentesen, sors nélkül, azon útvonal nélkül, ami lényegében idáig hozott téged.

Mert ma elkezdtek egy új ébredést – annak felismerését, hogy a Szellem bennetek

lakozik, és mindig is bennetek volt. Annak felismerését, hogy nincs határvonal, ami
elválasztana téged a Szellemtől, az angyali gyökereidtől. Nem létezik akadály útvonal.
Nincsenek tesztek, amin át kellene, hogy menjetek. Mindössze választás létezik, és a választás
abban áll: Készen állsz arra, hogy belépj teljes megnyilvánulásodba, a létezésed Én Vagyok-
ságába? Készen állsz arra, hogy magad mögött hagyd a múlt ösvényét, és egy olyan jövőbe
lépj át, ahol bárminek a megteremtése mellett dönthetsz? Hiszen úgy tartják, hogy a jövő a
meggyógyított múlt.

A holnapod mindannak a megértése és elfogadása, ami az összes tegnapodban történt.

Innentől kezdve a választásaid a lélek és a szív szintjéről erednek, és nem egy olyan szintről,
ahol is jóvá kell tenned a múltadat, és nem is arról a szintről, ahol félsz attól, aki valójában
vagy. A választások nem egy olyan nézőpontból származnak, amikor is helyre kell hozni
valamit, ami a múltban történt, hiszen itt, ezen a nagyrabecsült összejövetelen el fogjuk
fogadni mindazt, akik voltunk – mindazt, akik vagyunk – annak érdekében, hogy tovább
léphessünk teljes felismerésünkbe.

Az utazás kezdete

Együtt fogunk most utazni, és akár személyesen vagy most itt jelen, akár egy későbbi
időpontban nézed vagy hallgatod ezt az anyagot, az energiák pontosan ugyanazok. Azok az
angyali létezők, akik mindannyiunkat végigvezetnek ezen az utazáson veled vannak, akár
személyesen vagy most jelen, akár egy későbbi időpontban hallgatod ezt.

Az üzeneten belül található üzenet és tudatosság tőled származik, valamint tőlem,

Tóbiástól, aki a Bíbor Tanács tagja vagyok, és ez az üzenet pontosan ugyanolyan világos
számodra, akár itt ülsz ebben a teremben, akár pedig egy későbbi alkalommal nézed ezt meg.
Ezen az utazáson, ami az Otthontól egészen a jelenig fog minket vezetni, arra kérnélek
benneteket, hogy nyissátok ki a szíveteket. Arra kérünk titeket, hogy nyíljatok meg a valódi
lélek szintre, mert a lelketek már jól ismeri ezt az anyagot. Talán egy ettől eltérő formában,
vagy egy másmilyen történet képében, de az esszenciád már megértéssel bír felőle.

Most akkor arra kérnélek, hogy a következő ülések folyamán állítsd félre az elmédet,
és engedd meg, hogy a szíved, a lelked, a benned lakozó Isten megnyilvánulása előjöhessen,
és emlékezzen – hogy emlékezz, elfogadd és szeresd magad ezalatt az egész utazás alatt.

Egy történetbe ágyazva fogjuk ezt elmesélni, amit nem kell szó szerint venni, hanem
sokkal inkább az energiák megértése a célja. Tehát amikor a Szellemről beszélünk, ezalatt az
esszenciát vagy az energiát értjük. Amikor az Anya-AtyaIstenről beszélünk, akkor ezalatt azt
értjük, hogy a maszkulin és a feminin energiák egészként és egyként egymásba olvadnak.
Amikor a Királyról és a Királynőről szólunk, a belül található maszkulint és feminint értjük
alatta, továbbá annak a királyi méltóságnak a metaforáját is szolgálják, aki vagy, és aki
mindig is voltál.

Metaforákban fogunk szólni, történeteket fogunk mesélni, de a veletek megosztott

szavakon túlmenően engedjétek meg magatoknak, hogy rezonáljatok az esszenciával.

Akkor most közösen vegyünk egy mély lélegzetet, és emlékezzünk a Vanságra.

Közösen vegyünk egy mély lélegzetet, és az angyali lények vezettetésével, akik itt és most
veled vannak - miközben beutazod a lelked történetét – engedd meg magadnak, hogy
megnyílj, és átérezd a tapasztaltakat.

Mielőtt elkezdődött

És ez úgy volt, a téren és az időn túl, hogy létezett ez a dolog, amit Szellemnek
neveznek. Ez volt az Egység. Önmagában teljes volt. A Szellem önmagán kívül semmi mást
nem ismert. Létezett. Volt.

Emlékezz arra, hogy valójában az idő nem létezik. A többi birodalmakban – az

angyalok, és a Szellem birodalmaiban – nem létezik idő, hanem sokkal inkább dolgok, amiket
megjelöl a tapasztalás. Felcserélheted lineáris időkeretedet a Szellem időkeretével, ami a
tapasztalás. Az egyik tapasztalást követi a másik, majd a következő, és ekképpen ismert az
idő.

Tehát minden tapasztalást megelőzően, a Minden, Ami Volt kezdetekor, Egység

létezett. A Vanság. A Teljesség.

És mi azért a Minden, Ami Volt fogalmat használjuk, mert ez többé már nincs. Többé
már nem térhetsz vissza abba az eredeti Egységbe. Ma már csak egy emlék, nem több. Többé
nem térhetsz vissza oda, amit mi az Otthonként emlegetünk, mert az Otthon jelentősen
megváltozott. Többé nem tudsz megpróbálkozni a visszatéréssel, mert az a hely, ahova vissza
akarsz térni, jelenleg itt van. Ami Volt, azt most Van.

Vegyél egy mély lélegzetet, és érezd a Minden, Ami Volt-nak az energiáját – A

Szellemét, és annak beteljesültségét!

És ez így ment egy örökkévalóságon át az emberi idő szemléletében, pedig valójában

egyáltalán nem telt el semennyi idő sem. Ez a Voltság, egy áttetsző ragyogás, szenvedély és
szeretet pillanatában megkérdezte magától: Ki Vagyok Én?

És ami ezután történt, az a Minden, Ami Volt és a Minden, Ami Van története.
Amikor a Szellem, az Egység, a Szeretet és a Teljesség feltette ezt az egyetlen kérdést – Ki
vagyok én? – abban a szempillantásban előtört az energiája az önszeretet és öncsodálat
bámulatos tündöklése közepette, abból a vágyból fakadóan, hogy kifejezze Magát, amit még
soha nem tett, és amire eddig soha nem is volt szüksége.

Amikor a Szellem, az Eredet, az Örökkévaló Egy azt kérdezte: - Ki Vagyok Én? – az

abban a szent pillantásban létrehozta Önmagának egy tükörképét, hogy megláthassa, ki is Ő,
és ezáltal megválaszolhassa a saját kérdését. És az Egységnek abban a tükörképében a saját
szívébe látott, és azonnal beleszeretett – szerelmes lett saját magába, szerelembe esett
mindazzal, ami volt, és mindazzal, ami valaha is lehetséges. És a Szellem szerelembe esett
annak összes potenciáljával, ami valaha is lehetséges. Olyan mélyen beleszeretett önmagába,
hogy az manifesztálta a megnyilvánulását.

Látjátok, egészen mostanáig a Minden, Ami Volt soha nem nyilvánult meg.
Egyszerűen csak volt. Sohasem elmélkedett el önmagán. Csak volt. Soha nem érzett vágyat
arra, hogy többet tudjon meg magáról. Egyszerűen csak volt. De most – hogy ezt a kérdést
feltette: Ki vagyok én? – az létrehozta a saját megnyilvánulását, és mi manapság ezt nevezzük
a Királynak és a Királynőnek, az Anya-AtyaIstennek. Annak a bámulatos képességnek, hogy
megláthassa magát egy másikon keresztül, hogy megtapasztalhassa magát önmaga
megnyilvánulása által. És most itt van nekünk ez a metafora, a Király és a Királynő, a Szellem
története. Minden, Ami Volt ekkor átlényegült Létezéssé.

Látjátok, azáltal, hogy elmélkedett önmagán, és mély szerelembe esett magával, többé
már nem pusztán volt, hanem elkezdett lenni, létezni. Ez egy megnyilvánulás volt.

És a Király és a Királynő őrült szerelembe estek egymással, hiszen egymás voltak.

Amikor egymás szemébe néztek, nem láttak ott semmi mást, csupán a tökéletességet és a
szépséget, hiszen a saját szépségüket és tökéletességüket látták. És amikor egymást
szolgálták, akkor valójában saját magukat szolgálták. És amikor megosztották magukat
egymással, az olyan volt, mintha magukkal osztották volna meg magukat. Ez volt a tökéletes
megnyilvánulás, kifejeződés, a szeretet tökéletes tükre. És ó, nagyon mélyen szerették
egymást.

Ez a szenvedély, ez a szeretet, amit egymás iránt éreztek, egy növekedést és egy

megnyílást okozott a belsőjükben, aminek a következtében felébredt bennük a vágy ennek a
szeretetnek a megosztására. Egymással leltek erre rá, és élvezettel töltötte el őket minden
egyes egymással töltött pillanat, minden egyes lélegzet és élmény, de most felébredt bennük a
vágy ennek a megosztására. Hiszen mit ér a kifejezés, a megnyilvánulás, mit ér a kreativitás,
és mit ér a szeretet, ha nem lehet azt megosztani a másikkal?

Isten gyermekei

És egymás csodálatos szeretetének, és alapvetően saját maguk szeretetének folyamata

által megteremtették Isten gyermekeit, megszülettek a lélekkel bíró létezők. Látjátok, még
maga a Király és a Királynő, az Anya-AtyaIsten sem lélek létezők. Ők Mindaz, Ami Van. De
óriási és hatalmas szeretetük, valamint ennek a szeretetnek a megosztására irányuló vágyuk
által azt választották, hogy teljes megnyilvánulást és teljes szabadságot ajándékoznak a lélek
létezőknek – a gyermekeiknek.

És amikor világra hozták Isten gyermekeit, nem adtak nekik szabályokat. Egyetlen
szabályt sem adtak nekik. Nem mondták meg nekik, hogy mit tegyenek. Még csak azt sem
mondták nekik, hogy meg kell becsülniük a Királyt és a Királynőt. Mindössze egyetlen egy
dolgot ajándékoztak nekik: Szabadságot. Szabadságot a megnyilvánulásra, a kifejezésre,
szabadságot a szeretetre, szabadságot a tapasztalásra, szabadságot, hogy azt tegyék, amit csak
akarnak, szabadságot, hogy amennyiben azt választják, hátat fordítsanak a Szellemnek,
szabadságot, hogy úgy szeressék a Szellemet, ahogy a Szellem szereti őket.

Isten minden egyes gyermeke, minden áldott lélek létező megkapta a Szellem
esszenciáját, tisztaságát, mélységét és fényességét. Az Anya-AtyaIsten ezen a módon
osztották meg saját magukat, hiszen tisztában voltak vele, hogy annak érdekében, hogy
megoszthassák a legteljesebb szeretetet, a legteljesebb együttérzést, nem korlátozhatják a
kifejeződésüket. Nem tudták és nem is kellett, hogy kontrollálják a kifejeződésüket, a
megnyilvánulásaikat. A megnyilvánulásaiknak – Isten gyermekeinek – nem kellett
térdencsúszva imádniuk őket, és hódolniuk előttük, hiszen a Király és a Királynő már
szerették magukat. Semmit sem kellett bizonyítaniuk. Semmilyen nyernivalójuk, semmi
előnyük nem származott ebből, attól eltekintve, hogy tudatában voltak annak szépségének,
hogy minden egyes megnyilvánulásuk egy nap majd felismeri ugyanazt a dolgot, aminek ők a
birtokában vannak.

Minden egyes lélek létező, Isten minden áldott gyermeke előbb vagy utóbb a maga
módján megtudja majd, hogy ő maga is Isten. Isten minden egyes gyermeke egy ponton
felismeri majd, hogy ugyanazzal a teremtői mivolttal rendelkezik, amit soha senki nem vehet
el tőle. Isten minden áldott gyermeke megismeri majd a teremtés briliánsságát és szépségét.
Isten minden egyes gyermeke végül ráébred majd arra a szeretetre önmagában, amit a Király
és a Királynő érez saját maga iránt.

Isten minden egyes gyermeke egy nap ráébred majd saját teljes teremtői mivoltára.
Nem számít, hogy miféle tapasztalásokat adtak maguknak az útmentén, míg ideértek, nem
számít, mennyire nehezek vagy sötétek voltak ezek, mert egy nap felismerik majd, hogy ők is
Istenek. Megismerik ezt a mérhetetlen szeretetet és azt a végeláthatatlan szabadságot, amivel
a Király és a Királynő bír.

Tehát így történt meg az, hogy meg lettünk teremtve – törvény nélkül, szabályok
nélkül, szükség nélkül, mindössze a Szellem szeretetéből és megnyilvánulásából.

És most akkor belekezdünk a történetünkbe, a metaforánkba, és ahogy elindulunk – és

ez a te tapasztalásodról szól, arról, amin átmentél – engedd meg magadnak, hogy átérezd ezt.
Ez a te utazásod, ami az Otthontól egészen a Földre vezetett. Ez arról a következő átjáróról
szól, amin keresztül fogsz menni azáltal, hogy elengeded magad annak öltözetétől és
illúziójától, hogy csupán csak egy ember vagy, és megnyitod magad a Szellem teljességére,
tudván, hogy a választásaid oly könnyen testet ölthetnek, amint a szívedbe lélegzed őket.
Tudván, hogy nem létezik ítélkezés a múltad felett, tudván, hogy soha többé semmilyen
kihíváson nem kell átmenned, hacsak nem azt választod.

Az Én Vagyok Királysága

Tehát itt vagytok az Én Vagyok Királyságában, az Anya-Atya Szellem szeretetében.

Itt vagytok ebben a fantasztikus Királyságban, amit a Király és a Királynő csak nektek
teremtett – a ti játszóteretekként. Minden egyes napot itt töltesz a Szellem szerető karjaiban,
aki soha nem ítélkezik feletted, csak szeret téged, aki nem vágyik, és akinek nincs szüksége
tőled semmi másra, csak arra, hogy megtapasztald mindazt, amit neked teremtettek.

Tehát minden egyes nap megkapod ezt a szeretetet, a Szellem gyengédségét, akik most
arra kérnek téged, hogy menj, tapasztalj, és ismerd meg a teremtést. Ezt nevezzük mi az Első
Körnek. Ez volt a Minden, Ami Volt. A Királyság. Szavakkal leírhatatlan a szépsége. És
minden áldott nap arra kértek, hogy menj, tapasztalj, és szívd magadba azt, amit számodra
teremtettek. És te ezt tetted.

Minden egyes nap csókkal váltál el az Anya-Atya Szellemtől. Azt mondtad, hogy
aznapi kalandjaid végeztével visszatérsz, hogy minden egyes élményedet elmeséld nekik,
mindazt, amit csak láttál és éreztél. Majd nekiindultál az Első Kör szépségének és
fenségességének bebarangolására.

És minden egyes nap végeztével visszatértél a Királyság fényességébe, a Király és a

Királynő kastélyába, akik tárt karokkal és várakozással fogadtak, hiszen ők is tudni szerették
volna, hogy aznap milyen élményekben volt részed. Ismerték ugyan a saját Királyságukat, de
közel sem úgy, ahogy te. Ismerték a mélységét, a szélességét, a Királyság Első Körének a
dimenzionalitását, de ők maguk sohasem jártak benne. Érezték azt a szívükben, de soha nem
barangolták azt be úgy, ahogy te, megtapasztalva a szeretet esszenciáját, megtapasztalva ezt a
helyet, ami a varázslatos Királyság volt.

Minden este, miután hazatértél, leültél a Királlyal és a Királynővel, és láttad az arcukra

kiülő mosolyt. Láttad a beteljesültségüket, miközben megosztottad velük mindazokat a
történeteket, amiket láttál, amit csak éreztél, amik az Első Kör varázslatos tapasztalásait
jelentették számodra.

És ez egyre csak így folytatódott. Minden egyes nap a teremtés egy új részét fedezted
fel. Minden egyes nap érezted a szeretetet. Minden egyes nap végeztével érezted a sóvárgást,
hogy hazatérj, és beszámolj a Szellemnek élményeid sokaságáról. Ez varázslatos volt. Maga a
tökéletesség volt. Nem volt ebben semmiféle szükséglet, akarás vagy vágy, kivéve a létezés
iránti.

Te, mint lélekkel rendelkező létező – te, aki Szellem vagy a saját jogodon – a Szellem
létezésének részét képezted. Általad, rajtad keresztül a Szellem is létezhetett, ahelyett, hogy
csak a Vanságában maradt volna. Rajtad keresztül a Szellem is képes volt tanulni, érezni és
tudni, ahelyett, hogy pusztán a Vanság állapotában tartózkodott volna, és ez gyönyörűséges
volt.

A Szellem szeretete

És az úgy volt, hogy elérkezett egy új nap. Megcsókoltad a Királyt és a Királynőt, a

spirituális szüleidet. Aznap a szokásosnál is hosszabban ölelted meg őket, annyira izgatott és
lelkes voltál amiatt, hogy az Első Kör, a Minden, Ami Volt ismét egy újabb részét fedezheted
fel. Izgatott voltál a rád váró élmények kapcsán. Soha nem éreztél félelmet. Soha nem éreztél
semmiféle bizonytalanságot vagy egyensúlytalanságot. Ez a barangolásról, a tapasztalásról,
továbbá a kiterjedésről és a növekedésről szólt. Szóval ezen a napon a szokásosnál is
hosszasabban ölelted meg őket, majd búcsút intettél nekik.

Érezted a szeretetüket és a gyengédségüket, és ahogy kisétáltál a Király és a Királynő

kamrájából, még egyszer visszanéztél – hogy lásd a mosolyukat, hogy érezd a szeretetüket és
a bátorításukat – de ekkor, életedben legelőször egy szokatlan dolog történt. Amikor
visszapillantottál a Királyra és a Királynőre, egy könnycseppet láttál megcsillanni a
szemükben. Életedben legeslegelőször éreztél valamit, amit szomorúságnak neveznek.

Ez egy olyan érzelem volt, amit eddig nem ismertél, nem tudtad semmihez sem
viszonyítani. Soha nem adódott ilyen eddig, és szokatlan érzést nyújtott. Üres érzést nyújtott
egy olyan helyen, ahol korábban soha nem éreztél még ürességet. Hideg érzés volt ott, ahol
korábban mindig csak melegséget és kényelmet éreztél. Egyfajta elszakadást éreztél egy olyan
módon, amit még csak körbe sem tudtál írni, mégis egy olyan módon, ami a rád váró
elkövetkezendő hosszú, hosszú idők során végig üldözött téged.

Másodjára is visszapillantottál a Szellemre, akik ez alkalommal mosolyogtak, és

érezted a szeretetet. Azt gondoltad, hogy talán, de csak talán tévedtél, amikor azt a
könnycseppet láttad megcsillanni a szemükben. Tehát folytattad megkezdett utadat, kisétáltál
a kastélyból, készen állva a felfedezésre, izgatottan az előtted álló nap kapcsán, és lelkesen
vártad a Királyság új részeinek a felfedezését. Szinte táncolva szökelltél ki az ajtón, de volt
valami, ami úgy tűnt, követ téged.

És az úgy volt, hogy ekkor hagytad el utoljára a Királyságot.

És ez így van.
 MÁSODIK FEJEZET

Az Otthon elhagyása

És az úgy volt, hogy ezen a ragyogó napon magad mögött hagytad a Király és a
Királynő kastélyát, az ő szerető karjaikat. A legutolsó dolog amit láttál a mosolyuk volt,
miközben búcsút intettél nekik, és ők szívükből küldték neked a kívánságaikat.

A legnagyszerűbb kaland

És miközben nekivágtál egy újabb nap felfedezésének és kalandjának a Királyság

területén belül, egy lágy fuvallat érintését érezted – egy enyhe fuvallatot a hátadon, ami mégis
beborította minden egyes porcikádat. Mit sem tudtál akkor arról, hogy ebben a nagyrabecsült
pillanatban a Király és a Királynő búcsút véve tőled, életet lehelt beléd.

Életet leheltek beléd, ami fenntart téged egészen a Királyság széltéig. Életet leheltek
beléd, ami megteremtette önmagad tudatosságát sokkal azután, miután elhagytad a
Királyságot. Életet leheltek beléd, amit ezután mindig használhatsz, hogy életet lehelj
magadba, függetlenül attól, hogy éppen hol vagy, vagy mit teszel. Akár legsötétebb óráidban,
akár legnagyobb örömöd pillanataiban. A Szellemnek ez a lehelete ebben a szent pillanatban a
részeddé vált.

A Király és a Királynő kommunikáltak egymással, de a te észlelési képességeden

túlmenően. A következőt mondták egymásnak: „Ez a legnagyszerűbb nap. Ó, talán szomorú,
de mégis egyben a legnagyszerűbb nap, hiszen drága gyermekünk elindul, hogy felfedezze
önmagát, azt, hogy kicsoda. Elindulnak a tapasztalásra, ami meg fogja változtatni a Királyság
és a Minden, Ami Van természetét. És ez többé már nem csak egy Vanság lesz, hanem létezni
fog. Létezéssé válik. Valósággá lesz, teremtéssé lesz, összes szeretetünk megnyilvánulásává
lesz!”

És miközben kisétáltál a kastélyból, és eltűntél a tekintetük elől, a Király és a Királynő

egy mindent tudó pillantást váltottak egymással, és azt mondták egymásnak: -„Történjék
bármi is, vigyen bármerre is az utatok, válassz bármit is a magad számára tapasztalásaid
gyanánt, annak megértése céljából, hogy ki vagy te, oda fogsz jutni, ahová el akarsz érni.
Szuverénné fogsz válni. Minden dolgok megteremtőjévé fogsz válni. Megteremted majd a
saját mennyedet. Meg fogod teremteni a saját grandiózus valóságodat. Nem számít mi
történik útközben, a teremtések ösvényén, nem számít miféle tapasztalásokat adsz magadnak
–magasat, alacsonyt, távolit, közelit – oda fogsz érni, ahova el akarsz jutni. Semmi sem
számít. Ez a Szellem útja. Ez a szeretet útja. Ez a szabad és szuverén lélek útja, amivé válni
fogsz, amikor ezt választod!”

A Királyság olyan részeibe vezetett az utad, ahol eleddig még sohasem jártál. Ez egy
káprázatos és tündöklő nap volt, és hamarjában elfeledkeztél a Szellem szemeiben
megcsillanó könnycseppről, amit látni véltél, mert annyira rabul ejtettek a Szellem
makulátlan, tiszta tudatának kristályos energiái. Ó, ez jóval azelőtt volt, hogy a gondolat
létezett volna. Mindössze a tudat létezett. Magával ragadott mindaz, amit most itt színeknek
fogunk nevezni, de ezek jóval többek voltak a színeknél. Olyan színek voltak ezek, amiket
még sohasem láttál a Királyság eddig felderített részeiben.

Rabul ejtett és elbűvölt a tudat kristályos muzsikája, amit ezekben a napokban

hallgattál. Ó, sokszor vándoroltál már eddig is a teremtésben, felfedezve mindazt, amit a
Szellem neked teremtett, de ezen a mai napon minden intenzívebb és valóságosabb volt.

Egy részed nem értette ennek a dinamikáit akkoriban, de ha most visszatekintesz – úgy
érezted, akár meg is érinthetnéd ezeket a dolgokat – a muzsika és a színek kristályos
alakzatait, amik a későbbiek folyamán energiákká, érzésekké, tudatossággá és érzelmekké
lettek. Korábban soha nem érezted ezt. Csodálatos volt, de mégsem volt olyan valóságos, mint
a mai napon.

Tehát utazásaid új helyekre vittek el téged, sokkal távolabbra, mint ahol eddig jártál,
és készítettél egy feljegyzést, hogy mindezt az emlékezetedbe vésd. Alig vártad, hogy a mai
utazásod végeztével elmesélhesd a Királynak és a Királynőnek ezeket a bámulatos dolgokat.
Meg akartad kérdezni tőlük – Miért tűnt minden valóságosabbnak, mint eddig? Miért éreztem
úgy, mintha lenne bennem valami, ami képes megérinteni ezeket az alakzatokat, ami képes
arra, hogy beleszívódjon ezekbe a dolgokba, amik annyira valóságosak, hogy nehéz meghúzni
a határt a valóság és az illúzió között?” Feljegyzéseket készítettél magadnak: - Minderről
beszélnem kell a Szellemmel, mihelyst hazaérek!”

Ahogy naphosszat vándoroltál, és teljesen elbűvölt minden, amit csak láttál, észleltél,
magadba ittál, és a lelked legmélyebb részeibe vitted azokat, mit sem tudtál arról, hogy
egyben ezek voltak a Királyságra való emlékezés magvai. Ezek voltak a legfinomabb és
legtisztább kristályos energiák – az Otthon emlékezetői. Mit sem tudtál aznap arról, hogy ez
volt az, ami egyúttal felkészített valamire, amivel csak később találkoztál – sokkal, de sokkal
később – valamire, amit valóságnak hívnak, az illúzión túl, túl azon, hogy mindössze éteri
vagy, hanem egy olyan valódi valóságnak, ahol te magad sem tudod, hol a határ önmagad és a
teremtéseid között. De mindezek a tudatosság magvak belédültetődtek későbbi felhasználás
céljából.

Egy új határ

Hirtelenjében vándorlásod megakadt. A lehető legmesszebbre jutottál, és most olybá

tűnt, minden véget ért. Nagyon hasonlatos ez ahhoz, mint amikor keresztül sétálsz egy erdőn
– egy szépséges erdőn egy napsütötte, tündöklő napon – és egyszerre csak véget ér a
szárazföld, és a parti szakaszon túlmenően egy határtalan óceán terül el. Pontosan így érezted
magad most a Királyságban. A legeslegszélén voltál, és ez elképesztő volt. Soha nem láttál
vagy éreztél még ehhez foghatót – a határtalan kékségben csillámlóan tündöklő kristályos
energiák tengerét, ami annyira rabul ejtett, hogy levegő után kezdtél kapkodni. Ekkor vetted
az első mély lélegzetedet.

Egy részed kimondhatatlan vágyat érzett, hogy kiutazzon erre az óceánra, hogy
megismerje azt, hiszen eddig mindvégig a teremtés szárazföldi részeiben vándoroltál, a
Királyság Tudatában, de itt ez a valami most ettől eltérőnek tűnt. Ez a vágy szinte felé húzott.
A kíváncsiságoddal – a természetes spirituális kíváncsiságoddal – érezted, sőt láttad is, ahogy
kihajózol az óceán eme szépséges testére.

De ekkor meghallottad azt a hangot a bensődben, ami egy olyan hang volt, amit eddig
még soha nem hallottál. Olyan volt, mintha a sajátod lett volna, de mégis másmilyennek tűnt.
Olyan volt, mintha kívülről jött volna, ugyanakkor mégis mélyen a belsődből szólt. És ez a
hang azt mondta: - Ne menj! Ne menj tovább, hiszen itt a Királyságban biztonságban vagy,
és ismered a Királyságot! Biztonságban vagy a Király és a Királynő ölelő karjaiban, és
minden éjjel ezekben a szerető karokban hajthatod álomra a fejed. De ha kimész erre az
óceánra, nem tudjuk neked megmondani, mi fog történni.”

Ennek ellenére, ennek vonzása és csábereje, hogy kimenj oda, ahol eddig még
sohasem jártál, hogy kievezz ezekre a gyönyörűséges kristályos kék vizekre, teljesen magával
ragadott és rabul ejtett. Minden részedet vonzotta, és miközben megpróbáltál elhatározásra
jutni, hogy tovább menj vagy maradj, hirtelenjében egy kis csónak termett elő a semmiből.
Feléd úszott, hívogatott. És valami benned azt érezte: -„Ha ez a csónak idetermett, akkor
ennek helyénvalónak kell lennie. Akkor ez biztosan egy jel arra vonatkozóan, hogy
kirándulást tegyek ezen az óceánon.” – és hamarjában el is feledkeztél arról a hangról.
Izgatottságod és lelkesedésed a tudat tengerének beutazása kapcsán elfeledtette veled azt a
hangot.

Nos, most itt ülünk, és nektek nagyon is ismerősen cseng ez a hang. Szinte minden
egyes alkalommal halljátok ezt a hangot, amikor életetek egy szeparációs pontjára érkeztek.
Minden egyes alkalommal halljátok ezt a hangot, amikor magatok mögött hagyjátok jelenlegi
pillanatotok komfortját, hogy valami újba kezdjetek bele. Néha azt gondoljátok, hogy ez a
Szellem hangja, máskor pedig azt, hogy egy démoné, vagy hogy ez a hang a ti részetek, aki
védelmez titeket, vagy azt, hogy ez nem más, mint egyszerűen a józan ész hangja bennetek.
De ez a hang, amit legelőször az új tudatosság óceánjának a partján állva hallottatok meg –
még most is veletek van.

Ó, iziben elfeledkeztetek róla, ahogy a csónak felétek ringott, és varázslatos módon

kiúszott egészen a partra, te pedig bemásztál a csónakba, és rögtön megcsapott a szabadság
érzése, a felfedezés szele. És a saját szíved és annak vágyai rögtön kivittek téged a tengerre.

Szépséges nap volt. Az óceán nyugodt volt, alig akadt egy-egy hullám, pontosan
annyira ringatózott az óceán, hogy megnyugtassa a lényedet, hogy szelíden elringasson, és
egy kis emlékeztetőt nyújtson arról, amikor a Szellem ringat, tart a karjaiban, kényelmet
biztosítva számodra. És a lelkedben élő vágy azt okozta, hogy a csónak mindig egy kissé
távolabb, majd megint egy kissé távolabb ússzon a parttól.

Ó, és egyre nagyobb lett benned az izgatottság, a feszültség, és ismételten

emlékeztetőket adtál magadnak mindezekről a dolgokról, amit majd elmesélsz a Szellemnek,
mikor Hazatérsz – annak izgalmát, amikor beszálltál a csónakba, azt, hogy a csónak
varázslatos módon a semmiből tűnt elő és hogy most pedig magától halad. Semmi mást nem
kellett tenned, minthogy megvágytad, és a hajó már ment is. Mindössze arra kellett vágynod,
hogy még távolabbra és távolabbra ússzál a tudat tengerében, és a hajó ennek megfelelően
haladt előre. Ez volt a legelső alkalom, amire emlékeztél, mikor lényegében valamit
megteremtettél a saját magad számára. Hiszen mindezen idő alatt a Királyságban mindössze
megfigyelted és felfedezted mindazt, amit a Szellem teremtett a számodra. De most, a saját
teremtésedet érzékelted. És a hajó egyre csak siklott.

Ez egy gyönyörűséges nap volt, pontosan elegendő gyengéd szellő fújdogált ahhoz,
hogy felfrissítse belső lényedet, a hullámok is pontosan csak annyi mozgást végeztek, ami
kényelmet jelentett neked, és a fény is pontosan megfelelő volt, ahhoz, hogy mindent érezhess
és érzékelhess magad körül. Ez volt a lehető legragyogóbb pillanatod, amit valaha is fel
szeretnél idézni. Érezted a tudat tengerén folytatott utazásod izgalmát, nevetését, boldogságát
és örömét, ittléted szabadságát.

Azon tűnődtél, hogy vajon a Szellem tud-e erről a helyről. A Király és Királynő soha
nem említette neked ezt a helyet korábban, talán még ők maguk sem tudtak a tudatnak erről a
tengeréről. Ez volt a lehető legnagyszerűbb, legkitűnőbb pillanat, és te elhelyezkedtél a
csónak fenekén, hogy magadba fogadd ezt az egészet, hogy feltöltekezz mindezekkel az
érzékekkel és tudatossággal, szeretettel és izgalommal – ezzel a ragyogó kalanddal, amibe
belevágtál. Az egyetlen kívánságod az volt, bárcsak meg tudnád ezt osztani valakivel.
Ugyanakkor azt is tudtad, hogy erre még számtalan alkalmad kínálkozik majd a
későbbiekben.

Az álom

Tehát ahogy a hajó egyre távolabb és messzebb úszott befelé a tudat óceánjába,
szemed elől elvesztetted a szárazföld látványát. Olyannyira messze volt már a horizonton,
hogy már nem is látszott, de ez nem töltött el téged aggodalommal. Ahogy egyre beljebb és
beljebb hajóztál az óceánba, egyre álmosabb lettél.

Ó, ez egy hosszú nap volt. Már akkor is hosszú volt, mielőtt beszálltál volna ebbe a kis
csónakba. Hosszú napot töltöttél el a Királyság kristályos energiáinak a felfedezésével, és
most elálmosodtál. Egyre inkább elfáradtál, de egy szépséges és örömteli értelemben. És
hagytad, hogy spirituális szemed lecsukódjon. Hagytad, hogy teljesen ellazulj, és elkezdtél
lélegezni, ami valami olyan volt, amit csak most kezdtél felfedezni. Micsoda öröm lélegezni,
érezni, ahogy a tudat beléd áramlik. Ahogy elkezdtél lélegezni, egyre jobban elálmosodtál.

Miközben lélegeztél, és a hajó szelíden ringatott – egy csodálatos hintázó mozgással –

még jobban elálmosodtál.

És amikor úgy tűnt, hogy a mindent körülölelő fény közvetlenül reád vetül, még
inkább elálmosodtál.

Szépséges zeneszót hallottál mindenhonnan, egyfajta zümmögést, rezonanciát, amit

eddig soha nem hallottál, és ami magából az óceánból eredt, és ettől csak még jobban
elálmosodtál.

Ahogy ott feküdtél a csónak fenekén ezen a nagyszerű napon, átadtad magad az alvás
állapotának, mialatt gyengéden egyre távolabb és messzebb haladtál az óceánban.
 Mély alvásba merültél, és történt valami, amire a korábbiakban még nem akadt példa,
és amit a mostani létidődben álomnak neveznek. De a Királyságban töltött időd alatt soha nem
álmodtál. Nem volt rá szükséged. Az az Volt, Ami Volt – önmagában teljes. De most,
miközben mély alvásba merültél, álmodtál, és az álmodban egy szárnyaló, repülő lény voltál.

Most ezt egyfajta madárnak neveznéd, hiszen szárnyaid is voltak, fenséges és szabad
voltál, és végigszárnyaltál a kék egen. Mindössze érezned kellett, hogy merre akarsz menni,
és már ott is voltál. A szárnyaid mindenhová elrepítettek.

És ebben az álomban, miközben a csónak fenekén feküdtél, megtapasztaltál, átéltél

valami olyat, amit soha még csak nem is láttál odahaza a Királyságban. Az a fenséges madár
voltál, fehér és arany színekben pompáztál, hatalmas szárnyaid voltak, és minden csak
lebegett. Semmilyen erőfeszítést nem kellett tenned. Bárhová akartál is menni, csak
odalebegtél. Erőfeszítés nélkül, a bensődben lakozó mélység vezettetésével, aki bármilyen
valóságot megteremtett, amikor csak úgy éreztél, vagy arra gondoltál. Vagy ez a tapasztalás
valahonnan a belsődből jött volna? Vagy ezt a Király és a Királynő adta neked ajándékul? És
bár nem tudtad, mégis lehetővé tetted ezt, mert annyira fenséges volt, ahogy szabadon
szárnyaltál.

De hirtelenjében minden megváltozott, és ahogy ez bekövetkezett, megpróbáltál

kiszállni belőle. Ugyanakkor ez az álom sokkal erősebbé vált, mint bármi más, amire
vágyhatnál vagy amit érezhetnél. És ebben az álomban váratlanul minden elsötétedett. Ez az
aranyló szárnyaló madár, aki voltál, hirtelenjében apróra zsugorodott, és feketévé változott. És
ahogy megpróbáltál ez ellen küzdeni, ahogy megpróbáltál küzdeni a sötétség ellen,
egyszeriben csak azt vetted észre, hogy a csodálatos hosszú szárnyaid elkezdtek kicsire
zsugorodni, egyre törékenyebbek lettek, majd hirtelen mindkét szárnyadat letépték rólad. És a
következő dolog, amire emlékeztél – hogy egyre csak zuhansz és zuhansz. Behúzott magába
valami, ami ellen tiltakoztál, majd egyszeriben csak felébredtél a csónakodban, és azon
merengtél, hogy ez meg mi lehetett.

Miféle tapasztalásban volt részed az előbb? Olyan volt, akár egy illúzió, mégis nagyon
valóságosan hatott. Olyan érzés volt, mintha valóban átélted volna, de akkor is, ez meg
hogyan lehetséges? Hiszen te végig itt voltál a tudat óceánján a csónakodban ringatózva, ezen
a csodálatos helyen, amit a Királyságnak neveznek. Úgyhogy megvontad a vállad. Ismételten
apró kis feljegyzést készítettél a magad számára, hogy majd kérdezd meg a Szellemet erről az
egészről, miután a nap végeztével Hazatérsz, most pedig csak megengeded magadnak, hogy
megtapasztald ezt az óceánt, amit éppen keresztülszelsz.

A közeledő vihar

Felültél a csónakban, körülnéztél, és meglepődve láttad, hogy távol a magasban sötét

felhők gyülekeznek, és te éppen feléjük tartasz. „Nos” – gondoltad magadban – itt az ideje,
hogy visszaforduljak.” Éreztél valamit jó mélyen a bensődben. „Már éppen elég messzire
jutottam. Ma igen csak szokatlan és bámulatos tapasztalásokban volt részem, de most már
Haza szeretnék menni.”

És újra kifejezted: - És arra vágyom, hogy Hazamenjek.

 Majd harmadjára is vettél egy mély lélegzetet, és azt mondtad: - Arra vágyom, hogy
hazamenjek. Arra vágyom, hogy újra a Királlyal és a Királynővel legyek, már éppen elég
hosszúra nyúlt ez a nap.” De a csónak nem fordult vissza.

Sőt, ehelyett érezted, hogy felgyorsult. És ugyanebben a pillanatban a horizontot

bámultad, és megláttad ezeket a roppant sötét, haragos fellegeket, amik egyre közeledtek, és
most már a tenger sem volt olyan nyugodt, mint akkor, amikor csónakra szálltál. Hullámokat
és nyugtalanságot kezdett gerjeszteni. Egyik sem jött szép egyforma sorrendben. A hullámok
egyre csak fodrozódtak, és neked ez egyáltalán nem tetszett. Kibillentett az egyensúlyodból.
Egyáltalán nem ezt akartad teremteni.

Talán csak egy tapasztalás volt. Talán a Királyságnak egy eleme volt csupán, de neked
ez nem tetszett, és ideje volt megfordulni. De a hajó csak egyre csak távolabb és távolabb
úszott, és ezek a viharfelhők pedig egyre közelebb és közelebb jöttek, és a fellegekben
megláthattad azt, amit most villámlásnak hívsz. A fellegekben láthattad ezt az intenzív
narancsos-pirosas színt, ami mintha keresztül ugrana a felhőkön, és ez aztán végképp nem
tetszett neked.

Korábban még soha nem tapasztál olyat, amit most beteges, vagy negatív érzésnek
nevezel. Korábban soha nem tapasztaltál félelmet, vagy ahhoz hasonlót, és ez most elkezdett
bekúszni. De valahol mélyen tudtad, hogy biztonságban leszel. Tudtad, hogy ez csupán egy
újabb tapasztalás a Királyságban, ezért aztán vettél egy mély lélegzetet, és megparancsoltad a
csónaknak, hogy forduljon meg, és vigyen ki a partra.

Összes hatalmadat latba vetve kiadtad a parancsot a legmélyebb részeidből – de a hajó

erre csak még gyorsabb iramba kezdett, és még messzebb került a Királyságtól, és egyre
közelebb ért a rohamosan közeledő viharfelhőkhöz, és most, ahogy ezek egyre inkább
közeledtek, láttad, hogy egyre haragosabbnak tűnnek. Nemcsak sötétek, feketék és
baljóslatúak voltak, hanem egyfajta láng emelkedett ki a belsejükből, ami magából az
óceánból emelkedett ki, és onnan hatolt bele a fellegekbe. És ez egyáltalán nem okozott jó
érzést.

Ismételten vettél egy mély lélegzetet, és ez alkalommal a Szellemet szólítottad, amit

eddig még soha sem tettél, és azt mondtad: -Drága Szellem, hallj meg engem most, Anya-
AtyaIsten, mert egy olyan helyen vagyok, ahol nem akarok lenni. Drága Szellem, Anya-
AtyaIsten, ez a te Királyságod. Vigyél engem haza! Vigyél engem el innen, mert itt veszélyek
leselkednek rám, és nekem ebben nincs semmilyen tapasztalatom. Fogalmam sincs, hogyan
kezeljem ezeket a dolgokat, és úgy tűnik, hogy ez hatalmasabb nálam, Isten gyermekénél,
ezért aztán a te kezeidre bízom ezt!”

És leültél a csónak fenekére, és vártál egy kicsit… arra vártál, hogy hazavigyenek… és
semmi sem történt.

Semmilyen jelét sem érezted a Szellemnek. A csónak továbbra sem fordult meg. Nem
hallottad a Király és a Királynő szerető hangját.

Nem tudsz visszamenni

 És ahogy ott ültél a csónak fenekén, érezted, ahogy valami más kerít a hatalmába –
egy érzés, ami egyáltalán nem volt az ínyedre, egy érzés, ami sötétnek, üresnek és
kegyetlennek hatott. És ez a bűntudat és a szégyen volt.

Ebben a pillanatban már tudtad, hogy hallgatnod kellett volna arra a belső hangra,
hiszen az megmondta, hogy ne merészkedj ki a tudat óceánjára. Tudtad, hogy ez biztosan a
Szellem hangja volt. Tudtad, hogy ellene szegültél, és tessék, most meg mi történt!

Elöntött a bűntudat és a szégyen, és akkor megígérted magadnak, hogy soha, de soha

többé nem szegülsz ellen a Szellemnek, soha nem teszel a Szellem szava ellen, és soha többé
nem hagyod figyelmen kívül azt a mélyről jövő belső hangot. Újra és újra megfogadtad, hogy
soha többé nem leszel engedetlen a Szellemmel.

És akkor ott, a csónak fenekén valami olyat tettél életedben először, amit azóta bizony
már számtalanszor megtettél. Imádkoztál. Imádkoztál a Szellemhez.

Ekképpen fohászkodtál: -„Drága Szellem, hallj engem, érezz engem Szellem! Szellem,
nagyon sajnálom, amit tettem. A bocsánatodért esedezem. Szellem, tudom, hogy rosszat
tettem. Tudom, hogy rossz voltam. Vigyél engem vissza szerető karjaidba, és én soha semmi
mást nem fogok tenni, mindig csak imádni, becsülni és szeretni foglak téged, és bármit
megteszek, amit csak kérsz. De drága Szellem, valami itt most történik. Kérlek, vigyél haza!”

És nem történt semmi… azon kívül, hogy a vihar egyre közeledni látszott, és a
hullámok mostanra erőszakossá nőttek, és ami korábban a tudat tengerének szépséges
muzsikájaként szólt, mostanra mennydörgéssé és morajjá változott, és ami haragnak tűnt,
egyre csak közeledett.

„Hol lehet a Szellem? Szólítottam az Anya-AtyaIstent. Térdet hajtva imádkoztam.

Ünnepélyesen megfogadtam, hogy soha, de soha nem teszek többé ilyet. Soha többé nem
hagyom el a kastélyt. Soha többé nem indulok útnak a Királyságban ezután. Legdrágább
Szellem, hallj meg engem most. Hallj engem most Szellem! Ha szeretsz engem, ha emlékszel
még rám, hallj meg engem most! Most van rád szükségem!”

És vánszorogva felálltál a csónak aljából, és visszanéztél arra, amerről jöttél, a

szárazföld irányába, de nem láttál ott semmit, mert mindent fekete sötétség borított be. Ekkor
előrenéztél, a hajó haladásának irányába, és azt láttad, ahogy ez a tűzfüggöny kiemelkedett az
óceánból, amit viharfelhők vettek körbe, és akkor már tudtad… tudtad, hogy nincs semmi a
bensődben, ami most visszafordíthatna téged. Egyedül a Szellem szeretete az, ami
megmenthet téged. Tudtad, hogy elérkezett a legutolsó pillanatod.

És amikor már majdhogynem nekiütköztél ennek a tűzfüggönynek, vagy tűzfalnak,

ennek a semminek, ennek a terrornak, ennek a sötétségnek és gyűlöletnek, még egyszer
utoljára felkiáltottál minden egyes porcikáddal. Azt kiáltottad: -Most, Szellem! Most!”

És ez így volt.
 HARMADIK FEJEZET

A TŰZFÜGGÖNY

És ez úgy volt, hogy azt a pillanatot megelőzően, mielőtt nekiütköztél volna a

Tűzfüggönynek, ennek az előtted tomboló erőnek a morajlásán és mennydörgésén túl,
esszenciád csúcsáról a Szellem után kiáltottál: -„Most Szellem, Most!” És a zajon és a
tomboláson túl, sőt még a benned lévő félelmen is túl tényleg meghallottál egy hangot
otthonról, ami így szólt hozzád: - „Soha nem leszel egyedül!”

És ezt követően oly hatalmas, eszeveszett erővel, brutális kegyetlenséggel és

vadsággal szívott magába a Tűzfüggöny, hogy amikor beléptél oda, az darabokra szaggatott
téged. Megtévesztett téged – az erejével – megtévesztett, hogy képes darabokra tépni, nem
csak pörgetni és össze vissza hányni, dobálni, de képes darabokra is tépni. És a lelked
legmélyebb szintjein érezted, ahogy száz darabra hasadsz, majd ezek a darabok is további ezer
darabra hasadnak, amik megint csak további millió, majd milliárdnyi részekre szakadnak.

És amikor ebben a hatalmas káoszban az a gondolatod támadt, hogy vegyél egy

lélegzetet, akkor ez a darabokra tépő és hasító hullám újra lecsapott rád, elragadott, és
ismételten további milliónyi és milliárdnyi részekre tépett, és úgy tűnt, nincs remény. Nem
volt kiút a helyzetből, és minden egyes alkalommal, amikor megpróbáltad visszanyerni az
egyensúlyodat, és megpróbáltad magadat vagy az Otthont szólítani, ismételten, újra és újra
darabokra hasított mindig egymás után.

Végtelennek tűnő idő elmúltával, a Tűzfüggöny energiái továbbra is szaggattak és

darabokra hasítottak. Minden egyes alkalommal, amikor megpróbáltad visszanyerni az
esszenciádat és az azonosságodat, az újra és újra miszlikre szaggatott téged. Soha nem éreztél
semmi ehhez foghatót. Soha nem ismertél ekkora brutális és pusztító erőt a lelked magjában.

Ezeknek az energiáknak a hullámai nem csitultak, hanem újabb és újabb hullámokat

gerjesztve egyre csak maguk alá temettek téged. Minden alkalommal, amikor megpróbáltál
levegőt venni, az újra csak maga alá gyűrt. Minden alkalommal, amikor megpróbáltad
visszavenni azoknak a részeknek a darabkáit, amiket lehasított rólad, egyre csak újabb részek
hasadtak le rólad újfent.
 Az árnyék

És mindezen zűrzavar, tombolás, fájdalom és terror kellős közepén lelki szemeid

sarkából megpillantottál valamit, amit eddig még soha nem láttál. Ó, csak egy villanásnyi
pillanat erejéig láttad, de megláttál valamit, amit most az árnyékodnak nevezel. Azonnal
összekapcsolódtál azzal az árnyékkal. Abban a pillanatban pontosan tudtad, mi is az. A saját
bűntudatod és szégyenérzeted. A félelmed. A legmélyebb rémálmaid, amiket valaha is el
tudsz képzelni, de amihez foghatót még soha nem tapasztaltál.

Abban a szempillantásban, amikor megláttad önmagad árnyékát, megpróbáltál elfutni

és elrejtőzni előle, mert valahol mélyen érezted, hogy ez az árnyék, ez a sötétség volt az oka
ennek az egész terrornak a Tűzfüggönyben. De abban a pillanatban, ahogy megpróbáltál
elfutni előle, az még közelebb jött, és miközben minden darabokra hasadt, akárcsak egy soha
véget nem érő vihar, akárcsak egy hurrikánnal ötvözött tornádó, és újra és újra tovább
szaggatott, aprított téged, egyre kisebb és kisebb darabkákra tépve szét.

Végtelen potenciálok

És ebben a Tűzfüggönyben tapasztalt élményeid során, ami egy örökkévalóságon át

tartott, soha nem akart véget érni, és reménytelennek látszott, egyúttal megtapasztaltad és
átérezted minden egyes létidőd potenciálját, minden egyes angyali családot, akiket valaha is
megismersz, minden gondolatot, amit valaha is gondolni fogsz, és minden egyes vágyat, ami
valaha is megtörténhet veled. És miközben milliárdnyi és milliárdnyi darabkára hasadtál szét,
minden egyes darabka egy potenciált képviselt – minden érzést, minden döntést, minden
olyan döntést, ami nem kerül meghozatalra. Ezekben a potenciálokban ott volt az összes
útvonal, amin valaha is elindulhatsz, és minden olyan útvonal, amire soha nem teszed rá a
lábad.

Ez a darabokra tépés, ez az aprítás vég nélkül folytatódott, és minden egyes potenciál

is újabb darabokra hasadt, és te egész idő alatt úgy érezted magad, mint aki sikítani próbál. De
semmi nem jött ki belőled – egyetlen egy hang vagy érzés sem. Úgy érezted magad, mint aki
megpróbál elfutni és elrejtőzni, de ez a Tűzfüggöny mindig megtalált és visszarántott téged a
magjába, és további darabokra szaggatott.

És ez a darabokra szaggatás a végtelenségig folytatódott.

Ez az összes remény széttépése volt. Minden Otthon szerzett élményed darabokra

szakadt. Széttépte a Királyról és a Királynőről szóló minden emlékedet. Megsemmisített és
elpusztított mindent, amit valaha is éreztél, láttál vagy megismertél a Királyságban, és a
felismerhetetlenségig megcsonkította mindet.

Levegő után kapkodtál, megpróbálva visszahozni az életet magadba, de ekkor egy

újabb szaggatási hullám vette kezdetét, és egészen addig így folytatódott ebben a véget érni
nem akaró rémálomban vagy lidércnyomásban, az Én végtelen szétszaggatásában, amíg el
nem kezdted feladni.

Elengedés

Elengedted. Nem próbáltál már semmit megtartani, hiszen minden egyes alkalommal,
mikor ezt tetted, az ismételten maga alá gyűrt, és újabb darabokra szaggatott. Nem próbáltál
már visszaemlékezni az Otthon töltött időszakodra, mert minden alkalommal, amikor ezt
tetted, az túlságosan fájdalmas volt. Egyik potenciál energiájával sem próbáltál meg
összekapcsolódni, mert ezek roppant idegennek és távolinak tűntek, ugyanakkor mégis
ismerősnek.

Egyik potenciálba sem akartál belemenni. Nem akartál bennük elrejtőzni, mert attól
féltél, hogy akkor azok megvalósulnának. Tehát miközben megpróbáltál ettől az egésztől
távol maradni, az egyszerűen csak visszarántott, magába szippantott téged tomboló erővel,
majd még több darabkára zúzott.

Elengedted a reményt. Elengedted a vágyat. Elengedted azt, hogy megpróbálj

fenntartani bármiféle Ént vagy Otthont, amivel valaha is rendelkeztél, és tudtad, hogy
számodra elérkezett a vég.

Még egy utolsó nagy erőfeszítést tettél a részedről a kiút meglelésére, és azt kívántad,
és arra vágytál, hogy kijuss innen, és újra a Király és a Királynő szerető karjaiban lehess. Még
ezt az egy, utolsó hősies próbálkozást tetted a Hazatérésedre. És amikor azzal próbálkoztál,
hogy némi belső erőt vonzz magadhoz, hogy megtaláld azt az emléket amihez kapcsolódni
tudnál, hogy újra együtt lehess a Királlyal és a Királynővel, akkor a Tűzfüggöny energiája
megragadta minden egyes porcikádat, fojtogatni kezdett és még több darabra zúzott össze. És
ekkor, ezen a ponton elengedted. Megadtad magad.

Nem maradt egy szikrányi erőd sem. Nem volt semmilyen érzésed vagy vágyad.
Többé nem emlékeztél már sem magadra, sem arra, hogy valaha ki voltál. És most
megengedted magadnak, hogy belezuhanj a sötétségbe, a semmibe. Megengedted magadnak,
hogy belemerülj abba, milyen is az Én halála, milyen mindannak az elpusztítása, amit valaha
is ismertél vagy éreztél.

Elengedtél. És miközben ezt tetted, a vihar kezdett csendesedni. Kezdett alábbhagyni,

elvonulni. De most meg a semmiben találtad magad.

Sötétség.
Hideg.
Teljesen egyedül.
Semmi.

Egy lidércnyomás, ami talán még magánál a Tűzfüggönynél is rosszabb, mert ez most
üres volt. Semmi sem maradt. Önmagad identitásának minden egyes része eltűnt.

Annyira üres volt, hogy már nem is volt sötét. Hanem maga a semmi volt.

Haldokoltál. Semmi sem maradt.

Neked véged. Többé nem létezel.

És ez így volt.
 Negyedik fejezet
ÉBREDÉS

És az úgy volt, hogy a Tűzfüggönyben fékeveszetten tomboló vihar elült, majd

beléptél a semmibe. A saját létezésed elveszítését érezted, ami még a sötétségnél is
borzasztóbb volt. Ott nem volt semmi, egyáltalán semmi.

Ha most ebben a pillanatban jó mélyen belepillantasz a lélek énedbe, akkor rájössz,

hogy talán ez volt a legnehezebb időszak, a legnehezebb pillanat, amit valaha is
megtapasztaltál. Talán ezt lehetne a legmélyebb sebnek nevezni, és a legnagyobb félelemnek,
amit angyal vagy ember valaha is megtapasztalhat – az abszolút semmit.

Egy részed lényegében arra vágyott, hogy visszamenjen a Tűzfüggönybe, a benne

tomboló káosz, a darabokra hasítás, és a haldoklás ellenére. Annak ellenére, hogy a
Tűzfüggönyben eszeveszett vihar dühöngött, ami darabjaira szaggatott téged, és ami
megtagadta tőled azt, hogy újra összerakd magad, de a Tűzfüggönyben legalább érezted a
létezésed esszenciáját. Tudtad, hogy még létezel. Tudtad, hogy még most is élsz valamilyen
formában. És habár ez borzalmas, szörnyűséges és erőszakos volt, legalább léteztél.

De most, hogy a vihar alábbhagyott, azt érezted, hogy belezuhansz a sötétségbe, a

szakadékba, és ezzel kilépsz magából a létezésből.

Semmiféle rajtad kívül lévő dolog nem létezett, ami bármiféle aktivitást vagy
impulzust hozott volna létre. Körülötted sehol sem volt semmi. Még csak magadat sem voltál
képes érezni. Ez volt a sötétség legsötétebbje, legüresebbje és leghidegebbje. Az életerő
energia teljesen kiszívódott belőled. Teljesen egyedül voltál. Sehol sem volt semmi.

Még most, jelenlegi létidődben is, amikor emberként élsz a Földön, még most is ez a
legmélyebb sebed, a legsötétebb pillanatod, és még most is ez az, ami elől oly sokan
menekültök – attól félve, hogy ez újra megtörténhet veletek. Ez az oka annak, hogy az
emberek félnek a haláltól, mert még mindig itt ez az emlék, hogy kilépsz a létezésből. Sok
ember, aki nem érti, hogy mi történik a fizikai halálon túl, attól fél, hogy vissza fog térni ebbe
a leghidegebb, legsötétebb szakadékba, amit valaha is éreztek. Valóban ez a legmélyebb seb.

Gyakran az emberek azért töltik meg az életüket drámával, érzelemmel és külső

tevékenységekkel, mert úgy érzik, hogy ha csak akár egy pillanatra is megállnának, akkor
visszamennének a sötétségbe. Van valami mélyen mindannyiunkban, ami azt érzi, hogy
magába fog szippantani az Üresség.

A semmi

Itt vagy tehát az abszolút semmiben, és van egy részed, amit érzel, és aki megpróbálja
visszaépíteni az Otthonra való emlékezést, a Király és a Királynő emlékét, és amikor ezt teszi,
akkor az a semmibe foszlik. Amikor megpróbálod felidézni a csónakban tett utazásodat a
tudat tengerén, akkor minden teljesen üres. Semmi. Amikor megpróbálsz visszatérni a
Tűzfüggönybe, és keresed az odavezető halvány lábnyomokat, az Otthon homályos emlékét,
akkor ez semmivé foszlik. Sötétség. Teljes egyedüllét. Még ebben a pillanatban is, amikor
megpróbáltál életet lehelni magadba, az olybá tűnt, mintha az Üresség, ahol voltál, azonnal
kiszívta volna azt belőled.

Ez még csak nem is volt borzasztó abban az értelemben, ahogy te gondolnád, mivel
még a terrornak sem volt helye itt, ebben a szakadékban. Még csak a félelemnek sem, mivel
akárhány alkalommal is megpróbáltad felidézni a félelmet, az azonnal kiszívódott belőled.
Bármennyire is próbáltál életben maradni és létezővé tenni magad, az mindig visszatért a
tiszta semmibe.

Mélyen belül még most is érzed annak a semminek a vonzását, a létezés megszűnését.
És ez alkalommal a semmiben töltött idő időtlen volt, mert még az idő is, a tapasztalás
értelmében, az egymást követő tapasztalás értelmében kiszívódott belőled. És nem volt ott
egyáltalán semmi sem.

Miért van az, hogy a gyermekek, és még a felnőttek is olyan gyakran félnek a
sötétben? Miért van az, hogy oly sok ember nyugtalan éjszakánként, miközben alszik? Mert
még most is félnek, még most is menekülnek ezelől a sötétség elől. Ó, még alvás közben sem
képesek lenyugodni. Folyamatosan forgatniuk kell a kerekeket, teljesen mindegy mit
álmodnak éppen vagy mit cselekednek éppen, attól való félelmükben, hogy visszatérnek a
semmibe.

Tehát az angyalok és az emberek egyaránt aktivitásokkal foglalják el magukat, hogy

ezzel eltereljék magukat, és ez arra emlékeztesse őket, hogy még életben vannak.

Az árnyék

Ó, és ezt el kell, hogy mondjam most nektek drága barátaim, hogy nem kell attól
félnetek, hogy visszatértek a semmibe, és kiléptek a létezésből. Többet is fogunk még erről
mondani Iskolánk későbbi részében, de ez egy alaptalan félelem. Soha nem fogsz visszatérni a
semmibe, mert még most is, amikor ebben a teljes Ürességben tartózkodtál teljesen egyedül,
történt valami. Éreztél egy jelenlétet – hirtelenjében megéreztél egy jelenlétet. Akkoriban
persze nem voltak fizikai szemeid, de észrevettél valamit – egy árnyékot – ugyanazt az
árnyékot, mint amit csak egy pillanatra megláttál a Tűzfüggönyben. És az újra itt volt, megint
veled.

Az árnyék ott volt, és ez arra késztetett, hogy érezz valamit magadban. És már csak
maga az érzés megújított téged, mert arra a felismerésre ösztökélt, hogy talán mégsem léptél
ki a létezésből.
 És ebben a csodálatos, szentséges pillanatban – ebben a pillanatban, ami talán
semelyik másikhoz sem fogható, mert akkora kontrasztot jelentett ahhoz az ürességhez és
szakadékhoz képest, amiben voltál – ebben a csodálatos, szent pillanatban hirtelen
felismerted: - Én Vagyok. Bár Üresség és Sötétség vesz körbe mindenhonnan, hallom a saját
gondolataimat, és pont az előbb megláttam önmagam árnyékát.”

Ebben a gyönyörűséges pillanatban felismerted: - Ha képes vagyok hallani a saját

gondolataimat és érezni tudom magam, akkor létezem. Azt nem tudom, hogy hol létezem,
nem tudom, miben vagyok, nem tudom, hogy honnan jöttem – de léteznem kell. Képes
vagyok érezni magam. Tudatában vagyok magamnak. Nincs semmi körülöttem, de hirtelen
tudatára ébredtem, hogy bár azt nem tudom megmondani, hogyan kerülök ki innen, de Én
Vagyok. Itt Vagyok, itt és most, ezért tehát létezem. Ezért tehát Én Vagyok.”

És a transzformációnak eme csodálatos pillanatában – amit a lehető legegyszerűbb

gondolat hozott létre, amit csak egy ember vagy egy angyal valaha is elgondolhat – az Én
Vagyok – az életerő előretört egy olyan belső helyről, aminek addig még csak a létezéséről
sem tudtál. A Szellem energiája, az Én Vagyok tudata váratlanul előemelkedett, és te érezted
a formát. Érezted az Ént. Érezted a létezést a lehető legegyszerűbb és legtisztább formában
úgy, ahogy csak nagyon, de nagyon hosszú idő elteltével fogod majd újra érezni.

Érezted azt az életerő energia áramlatot a bensődből, és most, amikor vettél egy
lélegzetet, érezted magad. Azt nem tudtad, hogy ki vagy, és miért vagy, de azt tudtad, hogy te
vagy. És ebben a pillanatban megszületett benned a remény, a te saját reményed.

Ebben a szempillantásban éreztél egy szabadságot, egy felszabadulást. Nehéz lett

volna ezt meghatározni, ugyanakkor érezted ezt a váratlan érzést, hogy bármit szívesen
megtapasztalnál. Hirtelen vágy támadt benned a kifejezésre, a megnyilvánulásra, hogy
kikiabálj a lelkedből: - Felébredtem. Itt vagyok! – Még ha senki nem is hallana meg, vagy
érezne téged, legalább a saját lelked örömére. –„Vagyok. Létezem!” És drága barátaim, az
előbbi pillanat óriási kontrasztjaként, ahol az előbb még nem volt semmi, most
megtapasztaltad a létező leggyönyörűségesebb, legörömtelibb tudatot, amiben valaha is a
részed lehet.

De tudod, itt van ez a te árnyékod – az árnyékod, akit Otthonról hoztál magaddal, aki
keresztül jött veled a Tűzfüggönyön, akit éreztél a szakadékban – és az árnyék néha
leárnyékolja az örömre való potenciálodat, hogy azt mondd: „Én Vagyok. Létezem, tehát
Vagyok, és ez minden, ami szükségeltetik.” Az emberek és az angyalok még mindig attól
félnek, hogyha örvendezel a létezésed Én Vagyokságán, akkor az majd visszaszippant téged a
szakadékba, a sötétségbe és a semmibe.

Tehát emberek és angyalok egyaránt félnek annak kinyilvánításától: Vagyok, Aki

Vagyok – mert úgy érzik, hogy talán már maga ez is visszaránthat a semmibe. De kedves
barátaim, ez nem így van. Amikor kinyilvánítod: - Vagyok, Aki Vagyok! – a létezésedet,
magát a tényt, hogy mindössze ez számít, hogy létezel, drága barátaim, ez előhozza azt a
tudatot, azt az ajándékot, amit a Szellem ajándékozott neked, mint lélekkel bíró létezőnek,
mint szuverén létezőnek.

A szuverén Én
 Ott az Ürességben, amikor legelőször ismerted fel a saját létezésedet, egyfajta
szabadságot éreztél, azt, hogy ki akarod magad fejezni, hogy meg akarsz nyilvánulni, és tudni
akarod, hogy ki is vagy. És ez volt az, ami segített megszilárdítani a lelkedet. És a lelkedbe
ágyazva lakozik a Szellem esszenciája, a Szellem szeretete, ami csak a tiéd, csak hozzád
tartozik. A lelkeden belül lakozik a Szellem szeretete, de most szeretetként és önmagad
szeretetének összes potenciáljaként, szeretve azt, aki vagy, csakúgy, ahogy a Szellem is
szerette saját magát.

A lelked belsejében ott van mindazon potenciál összessége, hogy választásod szerint
bármit megteremts a magad számára – nem mások számára, hanem saját magadnak, pontosan
ugyanúgy, mint ahogy a Szellem is bármit megteremthet a Szellem számára, amit csak
választ. És a belsődben rendelkezel azzal a képességgel, hogy feltedd a kérdést: - Ki vagyok
Én? – és ez volt az, ami elindított téged ezen az utazáson, ami eonokon át tartott, ami
végeredményben semennyi ideig sem tartott, és ami alatt felfedezed azt, aki vagy. És a Lélek
Én belsejében ott lakozik a képesség, hogy meglásd önmagad, hogy megteremtsd önmagad
tükrét, pontosan úgy, ahogy a Szellem is megteremtette önmaga tükörképét. Továbbá, hogy
megteremtsd az énjeid tükreinek a tükreit annak érdekében, hogy meglásd a saját
megnyilvánulásodat. Hogy megtapasztalhasd önmagad. Hogy átélhess minden egyes
gondolatot, minden egyes választást, minden egyes ösvényt. Ez mind benne lakozik a
lélekben, ami most megszületett – a te lelked.

A lélek belsejében ott a szuverén létező. Ez azt jelenti, hogy teljes vagy önmagadban.
Nincs szükséged arra, hogy egy másiktól hozz magadhoz tudatot, hogy kívülről hozz be
energiát.

A szuverén, isteni lélek belsejében minden teljes.

A szuverén, isteni lélek belsejében, a te lelkedben ott a képesség, hogy nagyon mélyen
szeresd magad. És ezt azáltal teheted meg, hogy létrehozod önmagad tükörképeit. Azáltal
teheted meg, hogy létrehozol egy feminin és egy maszkulin aspektust, akik végül olyan
mélységesen szeretik egymást, hogy fel fogod ismerni azt az intenzív, tiszta és valódi
szeretetet, amit a Szellem érez a Szellem iránt.

Mindezek a dolgok a rendelkezésedre állnak.

És ezen a szuverén énen belül, a teljes isteni létezéseden belül ott van az az abszolút
képesség, hogy átalakulj bármivé, amivé csak akarsz, és hogy megújíts bármiféle
egyensúlytalanságot. Ez kivétel nélkül mindannyiunkban ott lakozik, mivel ez egyben a
Szellem esszenciája is.

Szuverén léteden belül ott lakozik a képesség, hogy mindig szabad légy, hogy mindig
a saját egységed légy, hogy mindig teremtő légy. És ezen belül ott van az esszencia is, a tudat,
amit soha senki nem vehet el tőled. Soha. Megpróbálták már, de lényegében te engedted ezt
meg nekik. Egymás után adtad magadnak a tapasztalatokat, csak hogy meglásd, lehetséges-e,
hogy valaki más elvegye tőled a tudatodat és a lelkedet. Ó, és a lejátszott játszmák – erről
majd a következő ülésünkön beszélünk - a játszmákról az energia lopás és a tudat ellopása
kapcsán. De végeredményben ez lehetetlen.

És a szuverenitásodon belül ott az abszolút megoldás. Az abszolút megoldás. Soha

nem tudsz letérni az útról. Létrehozhatod annak illúzióját, hogy letértél az útról, de soha nem
mehetsz rossz irányba. Megpróbálhatsz rossz fele menni, tehetsz úgy, mintha rosszat tennél,
de végeredményben ez képtelenség. Az Én Vagyok Esszenciában, a Vagyok, Aki Vagyok
tudatában az utazás már beteljesedett.

Már elérted a szuverenitásodat ebben a pillanatban itt és most. Az Ürességben, ahol

legelőször ébredtél rá létezésed Vagyokságára, már be is teljesítetted, be is fejezted az
utazásodat. De most ez a szerető, tiszta részed a megnyilvánulásra és a tapasztalásra vágyik,
hiszen ilyen a Szellem. A Szellem, önmaga szeretetéből fakadóan állandóan megnyilvánul,
kifejeződik és szüntelenül tapasztal, és ti pontosan itt tartotok most.

Túl Mindenen, Ami Volt

Kívül kerültetek a Tűzfüggönyön. Éppen most hagytátok magatok mögött Mindazt,

Ami Volt. Túlléptetek magának a Szellemnek a tudatán. Elhagytátok az Első Kört, és
eljutottatok oda, ahol még maga a Szellem sem járt soha. Ez az Üresség, és ez a Szellem
ajándéka és szeretete. Többé már nem a Királyságban vagytok. Azt is mondhatnátok, hogy itt
nem létezik semmi, mivel a Szellem soha nem járt itt. Azt választottátok, hogy túlléptek
Mindazon, Ami Volt, hogy megértésre tegyetek szert a saját szuverenitásotok kapcsán, hogy
létrehozzátok a saját utatokat, valamint, hogy a Szellem iránti szeretetetekből fakadóan
megosszátok a tapasztalataitokat.

Ebben a pillanatban túlléptetek az összes teremtésen, Mindazon, Ami Volt, kívül

mentetek. Kiléptetek a mindenség tudatán túlra, és azt is mondhatnánk, hogy még a Szellem
sem tudja hol vagytok. A Szellem csak azt tudja, hogy Vagytok. És ebben a pillanatban, a
Minden, Ami Volton kívül, éppen most vágtok neki lelketek gyönyörűséges kifejeződésének.

Itt, a mindenség tudatán kívül, ahonnan soha többé nem térsz Haza. Van egy részed,
aki ezt érezte és tudta, egy részed, aki érezte az izgatottságot és a szomorúságot. Soha többé
nem fogsz hazatérni.

Az előtted álló eonnyi idők során, a fizikai életben töltendő létideid alatt, és az angyali
birodalmakban lévő létideid alatt szüntelenül meg fogod osztani, és vissza fogod
kommunikálni a tapasztalataidat a Szellemnek. Van egy állandó kapcsolatod magához a
Szellemhez, de soha többé nem fogsz Hazatérni, és ebben a pillanatban itt a Tűzfüggönyön
kívül, az Első Körön kívül valami benned tisztában van ezzel. Ez egy nagy adag
szomorúságot okoz.

Létezik egy vágy, egy ugyanakkora vágy, minthogy most kifejezd magad, arra
vonatkozóan, hogy megpróbálj Hazatérni. De ahhoz hasonlóan, mint amikor ott álltál a part
szélén, mielőtt beszálltál volna a kis csónakodba és kihajóztál volna a tudat tengerére, az a
részed, aki meg akarja tapasztalni az Én Vagyokságodat, az a vágyad, hogy megismerd magad
annyira erős, olyannyira magával ragadó, hogy az megtöltött téged élettel.

És ebben a pillanatban ismételten egy kifejeződés jött létre, amit te zenének, színnek
és érzésnek neveznél – ami egy abszolút tudat egy makulátlan, tiszta állapotban – és ebben a
pillanatban, úgyis fogalmazhatnál, hogy ez volt az, amikor megszülted önmagad. Ez
létrehozott egy befelé pillantó Ént, valamint megteremtette a külső megnyilvánulásodat.
 A Belső Én és a Külső Megnyilvánulás

A Belső Ént sokan az istenségetekkel azonosítjátok. Az Énetek tiszta, abszolút

esszenciája egyfajta gubóba helyeződött bele egy befelé néző pillantás céljából. Hogy
felfedezze a belső birodalmakat. Hogy felfedezze az esszenciát, a lelket, az isteniséget. Hogy
felfedezze a tudatodat, miközben a külső megnyilvánulás most kimegy az Ürességbe. Nem
tudta hogyan vagy miért, nem tudta, mi fog történni, de a saját tudatának a kifejezésére való
vágy olyannyira erős és égető volt, hogy az előretört, és végül megteremtett minden egyes
tapasztalást, amiben valaha is részed lesz.

És ebben a pillanatban, az Én abszolút tudatára ébredésében, megnyíltál. Virágba

borultál. Elkezdtél kiterjedni, tágulni. Ugyanekkor a befelé néző Én befelé fordult, hogy
megértse a tudatodat, az isteniségedet, a Szellemmel való kapcsolatodat, és Szellemként
létező esszenciádat. És a befelé néző Én állandóan érez minden egyes tapasztalást, amiben
csak részed van. Nem ítélkezik felette, nem veti azt elemzés alá. Mindössze a tudatában van.
És a befelé néző Én ezt a te új tudatodat folyamatosan visszaáramoltatja a Szellem felé abból
a célból, hogy az Otthon egy nap visszatérhessen hozzád.

Itt vagy, az abszolút Ürességben, szabadon, megszületve, és ki akarod fejezni az Én

Vagyokságodat. Ismételten veszel egy lélegzetet, de ez alkalommal már a Minden, Ami Volt
tudatán kívül. Itt vagy az árnyék éneddel együtt, aki az Otthontól szegődött melléd, és veled
volt végig a Tűzfüggönyben is, és most készen állsz az eonnyi időkön át tartó utazásodra.

Vettél egy mély lélegzetet mélyen a lelked belsejében. Azt mondtad magadnak: -
Vagyok, Aki Vagyok. Önmagam tudatában vagyok.

És akkor kimondtad azokat a szavakat, ami elindított téged erre az utazásra: - Ki

vagyok én?

És ez így volt.
 Ötödik Fejezet

Az Árnyék
Norma Delaney és Garret Annofsky

GARRET: Nagy benyomást tett rám, hogy megoszthatom, hogy mind hajlandóak
voltatok kifejezni az érzéseiteket miközben ezen keresztül megyünk. Tehát ahogy most
visszafelé megyünk, hogy az árnyékról beszéljünk, az egyik legelső alkalom, hogy tudatára
ébredtünk ennek az volt, amikor megláttuk az első könnycseppet – vagy talán mégsem? – és
akkor elkezdtük érezni a kétséget. Amikor a csónakban voltunk, és vissza akartunk fordulni,
elkezdtük érzékelni a korlátoltságunkat. Elkezdtünk bűntudatot érezni amiatt, hogy nem
tudunk visszamenni a Királyhoz és a Királynőhöz. Tehát elkezdtük beletenni az Árnyékunkat
a tapasztalásaink közbeni legelső reakcióinkba.

A Tűzfüggönyön való keresztüljutás igen csak elborzasztott és kényelmetlenséggel

töltött el minket. Ahogy ezt Tóbiás megosztotta velünk ma délelőtt, végre képesek lettünk
meglátni az Árnyékunkat, és természetesen, mi más az árnyék, ha nem az, hogy amikor a nap
rád veti a fénysugarát, akkor látsz egy árnyékot – és mi elkezdtünk ezzel azonosulni, mert
mindössze ennyit voltunk képesek érzékelni abból, akik voltunk. És ennek a legnagyobb
részét a kétség, a szégyen, a félelem és a bűntudat töltötte ki.

És az emberek ekként fogadták el önmagukat. Sőt, ez még a vallásainkat is áthatotta –

az „eredendő bűn, bűnös vagy, nem beszélhetsz Istennel, ehhez közvetítőre van szükséged.”
És utazásunk során végig megpróbáltunk elfutni az Árnyékunk elől, próbáltunk megküzdeni
az Árnyékunkkal, és próbáltuk azt megtagadni. De az ott van, és sokan végül felfogtuk: - Nos,
lehet, hogy ez nem valami fényes létezés, de legalább létezem. Én és az árnyékom.

De most 2009-et írunk az idő eme pillanatában, és egy hatalmas lehetőség áll előttünk.
Most az átalakulás egy másik idejében vagyunk, és arra lettünk felkérve, hogy ismerjük fel,
hogy több vagyunk az Árnyékunknál. Már tíz éve azt mondják nekünk: - Te is Isten Vagy. –
de nekünk oly sok tapasztalatunk volt az úgynevezett sötét részünkkel – a szégyennel, a
félelemmel és a bűntudattal – hogy sokan roppantul vonakodunk mindezt elengedni, mert: -
„Honnan tudhatnám, hogy létezem, ha nem tapasztalom meg újra és újra ezeket a részeimet?”
 Mi is ezen az átkelési ponton vagyunk most, hogy: -„Ha még egy átkelésen átmegyek,
honnan tudjam, hogy nem lesz az is pont ugyanolyan drámai, mint a Tűzfüggönyben átéltek?
Akarom én ezt? Talán inkább megmaradok ilyen „kevesebbnek”, talán inkább továbbra is
együtt akarok élni a bűntudatommal és a szégyenemmel, mert így legalább tudom, hogy
létezem, ahelyett, hogy keresztül mennék ezen a következő átmeneten, ahol fogalmam sincs,
hogy mi vár rám.” Az egész paletta nyitva áll. A vászon egésze üres.

És most szinte szóról-szóra ugyanannál a pontnál tartunk, mint amikor a Király és a

Királynő az utolsó reggelen búcsút intett nekünk. Azon a ponton vagyunk, amikor Tóbiás
búcsút int nekünk.

Vajon azért teszi ezt, mert „belénk fáradt?” Vagy talán azért, mert érzi, hogy képesek
vagyunk megtenni ezeket a lépéseket? Most akkor Tóbiás hagy el minket, vagy mi hagyjuk el
őt? Tóbiás szabadít fel minket, vagy mi szabadítjuk fel őt? És végezetül azt mondjuk: -
„Tóbiás, velünk voltál már egészen Tien Templomai óta, és most már egyedül is meg tudjuk
ezt tenni.”

Sokan voltunk ott személyesen, szellemben pedig mindannyian ott voltunk Santa Fe-
ben az Anazasikkal. –„Anazasik – mit tudtok nekünk tanítani?” Erre azt felelték: - Semmit
nem tudunk nektek tanítani. Örülünk, hogy jöttetek, mert ez azt jelenti, hogy mi
eltávozhatunk.”

Ugyanezt történt akkor is, amikor Angliába mentünk, amikor Egyiptomba mentünk: -
„Fáraók, mit tudtok nekünk mondani arról, hogy hogyan kellene élnünk az életünket?” Azt
felelték: - Nincs mit megosztanunk veletek. Örülünk, hogy jöttetek, mert ez szabaddá tesz
minket.”

Tehát most, amikor azt kérdezzük Tóbiástól: - Hogyan fogjuk ezt megcsinálni Tóbiás?
– Erre azt feleli: -Nem tudom. Hogyan fogod ezt megcsinálni?

Ennél a csodálatos pontnál vagyunk, a változás eme gyönyörűséges Jelenlét Pontjánál,

ahol is csak a bátrak fogják megtenni ezt a lépést, hogy eljussunk oda, ahová az
omniverzumnak csak egy maréknyi angyala volt képes eljutni előttünk.

De a rejtett aduász hogy úgy mondjam az, hogy Te Is Isten Vagy. Tehát számomra az
egész kegyelmi lépésnek a kulcsa abban áll, hogy elkezdjem kifejleszteni ezt a kapcsolatot a
bennem élő Istennel, mert ez az a részem, aki egészen eddig elvezetett, hogy most megtegyem
ezt a lépést. Miért is ne fognám meg a kezét ennek a részemnek, miközben megteszem ezt a
lépést?

Eljuthatunk-e attól a gondolattól: - „Csupán csak egy árnyék vagyok” – ahhoz, hogy
sokkal inkább azzal a részemmel azonosuljak, aki formába öntötte ezt az Árnyékot? Ez az a
lépés, aminek a megtételére kérnek minket, amikor is felismerjük: „Én Vagyok az életem
teremtője, és innentől felelősséget vállalok életem megteremtéséért.”

Ugyanakkor ez az átmenet nagy lépés lesz sokak számára. És természetesen

mindannyian, akik itt vagytok, mindannyian azt választottuk, hogy úttörők legyünk, azon
kevesek példájára alapozva, akik ezt megtették előttünk. Ránézhetünk Tóbiásra, Adamusra és
Kuthumira, de ők mind azt mondják: -Most te következel, neked kell megtenned a lépéseket.
Nem rendelkezünk több mély bölcselettel, amit megoszthatnánk veletek. Elvégeztük a
munkánkat, miszerint segítettünk titeket arra emlékeztetni, hogy kik vagytok.” És most, mint
amikor a sas kilöki a fiókáját a fészekből, azt mondják: - „Tudjuk, hogy tudsz repülni.”

És most, mikor látszólag kilöknek minket a fészekből, és éppen zuhanunk, fel fogjuk
fedezni, hogy: Most már tudom, hogy én is tudok repülni.

Tehát ezt az átmenetet a szeretet és a tisztelet, megbecsülés hatalmas

demonstrációjaként látom, amikor Tóbiás azt mondja: - Te is tudsz repülni!

Tehát itt vannak mindezek az emlékezéseink az Árnyékunk kapcsán, továbbá az

összes olyan tapasztalásunk, amik nehéznek és kihívásokkal telinek tűnnek, de legalább
tudtuk, hogy létezünk, mivel képesek voltunk meglátni az Árnyékot. Ez most annak a lépése:
-Tudom, hogy létezem, mert tudom, hogy ki vagyok. – És ezután egy pár hónapon belül azt
mondhatjuk Saint-Germainnek: „Vagyok, Aki Vagyok”

NORMA: Milyen vicces! Most akkor egy kicsit arról fogok beszélni, hogy miért
tartjuk meg az Árnyékunkat, hogy miért neveztük ki az Árnyékunkat a „legjobb
barátunknak.”

Hogy Garret mondandójának fonalát kövessem, Garret azt mondta, hogy rendelkezünk
az emlékezés eszközével a Tűzfüggöny, a könnycsepp, a kétség kapcsán, de ezek nem
nyújtanak jó érzést. Egyáltalán nem jó érzések voltak ezek. „Nem szeretem ezeket az
érzéseket, úgyhogy fogom, és berakom ezeket ide ebbe az Árnyékba, és akkor nyugodtan
ücsöröghetek, és beszélhetek róla úgy, hogy közben ne kelljen őket éreznem!”

Ez a túlélés játéka, amikor tagadásban vagy és azt mondod: -„Ó, ezt az árnyék tette. A
félelem tette. Ők vettek rá engem arra, hogy ezt és ezt tegyem.” –Értitek? Ez olyan jó! –Így
most van kit vádolnom. Az életem nem működik, és mi is van ilyenkor? Itt van ez az alak, aki
körbe-körbe futkorászva feldúlja az életemet. Ez az én árnyékom, a félelmem. Én nem
dúlnám fel a saját életem, de itt van ez az alak, akit mindenért hibáztathatok.

És mostanra már teljesen hozzászoktunk ehhez a fajta élethez, miszerint: -„Hogyan is

élhetnék a legjobb barátom, a félelem nélkül? Hogyan is vehetnék részt a helyzetekben, ha
nem lenne kit vádolnom? Tudod, én remek tanuló lehettem volna az iskolában, de a félelem
elrontott mindent. Én tényleg remekül meg lettem volna abban a kapcsolatban, de a félelmem
mindent elrontott.”

Ezért aztán az Árnyékunkat vádoljuk mindenért. Láttuk őt, ő pedig látszólag körbejár
– olyan mint egy szemetes kuka, amibe mindazt beledobhatjuk, ami: - Nem akarok ezzel
foglalkozni. Ez időt, erőfeszítést és légzést igényel. Nem akarok ezzel foglalkozni. Dobjuk
ebbe bele! – És a Lélek vibrációnk Énjének a briliánssága azt mondja: - Majd én megőrzöm
ezt neked addig, amíg nem állsz rá készen, hogy foglalkozz vele!” – Milyen csodálatos!

És most ezeket a szürke helyen ücsörgő darabkákat aspektusoknak hívjuk. Milyen

vicces, igaz?

Tehát az aspektusokból bűnbakok lettek, amik megakadályoznak minket az életünk

megélésében. A kreativitás beteljesülései ők. Mivel itt van nekünk ez az Árnyékunk, ezt arra
használjuk, hogy: -„Mi lenne, ha még inkább arra használnám, hogy ő a bűnös azért, amiért az
életem nem működik?”
 Látjátok mennyire kreatívak vagyunk? És ez az egész már a legelején elkezdődött: -
„Nem tetszik nekem ez az érzés. Nos, akkor átteszem oda, és majd később foglalkozom vele.”
Ez briliáns volt. Elképesztő teremtők vagyunk. Igen.

Olyan ez, mintha felaprítanánk ezt az egészet apró kis darabkákra, mivel: -„Egyszerre
csak egy falattal tudok megbirkózni.” Ismerősen cseng? Egyszerre csak egy lélegzet –
egyszerre csak egy félelem csomagocska. Igen.

A szürke részünk – ami az Árnyékunk – azt mondja: „Megőrzöm azokat a dolgokat,

amik megrémisztenek téged, ugyanakkor mégis komfortosak a számodra, mert ha velem van a
félelmem, akkor nem érzem magam egyedül. Akkor nem érzem úgy magam, mintha üres
lennék az Ürességben a semmivel. Van valaki velem. Van egy legjobb barátom. Ó! Ezt
szeretem!”

Játszottunk ezzel. Ezt egy eszközzé formáltuk, és amit nagyon nehéz elképzelni: -
Hogyan is élhetnék a félelem, a barátom nélkül?

Tehát ahogy integrálom a félelem, a fájdalom, a stressz minden egyes részét, és csak
azzá válok, aki én vagyok, akkor honnan fogom tudni, hogy létezem? Akkor majd hiába
nézek szét, mert nem fogom látni a sötétségnek ugyanazt az árnyékát, a félelem árnyékát. És
akkor az, aki én vagyok, összekapcsolódik azzal, aki a lélek énem, hogy megtapasztalja az
énem örömét – egy teljesen új táncot, a kreatív emberi létnek egy új korszakát. Értitek?

Annyira izgatottak voltunk, hogy kitaláljuk: „Létrehozok egy árnyékot – ó, anyám! A

testvéremet! És ha nem tetszik nekem ez a félelemteli érzés, akkor segíthetsz nekem!
Hordozhatod azt helyettem! Olyan ez, mintha lenne egy hátizsákom. Tudjátok, imádunk olyan
dolgokat pakolni a hátizsákunkba, amikkel most nem vagyunk képesek elbánni. Majd ő segít
nekem. Adjuk csak oda neki! Igen.

Milyen csodás játék! Milyen kreatív játékosok is vagyunk! Ez zseniális volt. Mi

zseniálisak vagyunk. Eonokon keresztül szolgált ez minket, míg rá nem döbbentünk: - Amit a
legjobb barátomnak gondoltam, azt most ideje lenne integrálni, hogy most már én legyek a
saját legjobb barátom.” Óriási felfedezés.

És ezt megtehetjük, egyszerre egy lélegzetvétellel. Egyszerre mindig csak egy részt
integrálva egy kis lélegzetvétellel. Integrálás. Ezt a szürke árnyékot nevetve nevezem egy
pizzának. Egyszerre mindig csak egy falatot harapok bele. A pizza többi részét meghagyom
későbbre. Értitek? Igen. És ez nagyon könnyű, egyszerre mindig csak egy falatot eszek meg
belőle. Igen. Igen.

Nagyon gyengéden, hatalmas együttérzéssel. Nagy együttérzéssel.

GARRET: Ebben az átmenetben már tudjuk, hogy van esszenciánk, és ettől egészen
más most minden. Tehát ahelyett, hogy azt gondolnám, hogy én vagyok az Árnyék, most már
tudom, hogy én az vagyok, aki létrehozza az árnyékot. És innentől már másféle dolgokat
pakolhatok a hátizsákomba további utam során.
 6. Fejezet

A Csillagok Háborúja
És az úgy volt drága barátaim és kedves utazók, kedves angyalok és emberek, hogy a
Minden, Ami Volt-on kívül ébredtetek fel. Keresztül utaztatok a Tűzfüggönyön, ahonnan
bejutottatok az Ürességbe, ahol egyáltalán semmi sem volt. A Szellem még soha korábban
nem járt ott. A Király és a Királynő soha nem kalandozott el olyan messzire. De ti igen.

Felkerekedtél a tudat óceánjára, és átestél a tűzben történő transzmutáción.

Megengedted magadnak, hogy megtapasztald mindannak minden egyes potenciálját, amit
valaha is gondolhatsz, amit valaha is megtehetsz, amit valaha is érezhetsz, és miután a
Tűzfüggöny tomboló vihara elcsitult, az Ürességben ébredtél fel. A semmiben.

A Szellem iránti szeretetből

Ez volt a te potenciálod játszótere. Ezt a Szellem ajándékozta neked, hiszen hogyan is

ismerhetted volna meg magad, ha ott maradtál volna a Királyságban, az Első Körben? Ez a
szeretet ajándéka volt, amivel a Szellem ajándékozott meg téged.

Igen, borzalmas volt elhagyni az Otthont. Félelmetes volt végigvenni a létező összes
lehetséges tapasztalást, amiben csak részed lehet. Rémisztő volt az a gondolat, hogy soha
többé nem térsz Haza, és egy nagy részed ott akart maradni. Ugyanakkor egy másik részedben
pedig, akit most a lelkednek nevezel, feltámadt a tapasztalás iránti vágy, az önmagad
felfedezésére irányuló vágy, és meg volt benne a Szellem iránt érzett együttérzés és szeretet,
hogy megtegye ezt a Szellem nevében.

Tudjátok a Szellem ezt egy magában soha nem tudta volna megtenni, viszont
megteheti ezt benned és általad, rajtad keresztül, az együttérzésed és a szereteted által.
Amikor még a Királyságban voltál, azt mondtad a Szellemnek: -Előre fogok menni Isten
gyermekeként, hogy megtudjam mi található mindezen túl, hogy megtudjam milyen
felfedezni az Énemet, és megtudni, hogy ki vagyok én. És mindeközben drága Szellem, te is
meg fogod tudni, hogy te ki vagy.”

Látjátok már, semmi rossz nem volt ebben. Nem voltak rossz választások. Semmiféle
kényszerítő erő sem létezett rajtatok kívül, aki azt mondta volna, hogy nektek ezt kell
tennetek. A Szellem szeretete volt az, aki megajándékozott titeket azzal a szabadsággal, amely
lehetővé tette számotokra, hogy eljussatok a Mindaz, Ami Még Nem Létezett-be. A Szellem
iránti szereteted mondatta azt veled, hogy: -„Megyek, és felfedezem, hogy ki vagyok én, és
mindeközben te is felfedezheted, hogy te ki vagy.”
 Ez hatalmas tökéletesség volt. Ez szeretet, megosztás és együttérzés volt annak a
létező legegyszerűbb és legtisztább formájában. Semmi bűntudat nem volt abban, hogy
kihajóztál a tudat óceánjára, és keresztül mentél a Tűzfüggönyön. Nem volt szégyen. Nem
volt ítélkezés a Szellem részéről. Ez egy olyan kaland volt, amit te és a Szellem közösen
választottatok.

Tehát itt vagy most az Ürességben, és életedben először érezted magad, legelőször
vettél lélegzetet a Királyságon kívül. És most itt vagy, és hatalmas vágyat érzel önmagad
kifejezésére és örömére. Ó, igen, ott volt még a valami után való vágyódás. Ezen a ponton
még csak azt sem tudtad, hogy mi is volt az. Ez az Otthon utáni vágyódás volt, ami azóta is
veled van.

A választás csónakja

Egy elkülönültséget éreztél, mintha csak elvágtak volna valamitől. Ma talán azt
mondanád, hogy egy olyasmi energiát éreztél, mint amikor magadra hagynak, vagy
elfeledkeznek rólad. Pedig valójában ez soha nem történt meg. Ez a választás utazása volt. A
csónak, amit magadhoz hívtál a parton állva, hogy bevigyen téged az óceánra, a te választásod
által történt meg, és a te teremtésed volt. És miközben a csónakban azt kiáltottad, hogy az
forduljon meg és vigyen vissza téged a partra, mélyebben volt egy szeretőbb részed, aki
pontosan tudta, hogy nagyon is helyénvaló nekivágnod ennek az utazásnak. És a csónak azóta
is az utazásod egyik szimbóluma.

Ez a létező legnagyszerűbb választásod szimbóluma, amit valaha is meghoztál. Néha

emberként nem érted, miért van az, hogy kifejezel egy választást, majd az nem ölt testet.
Azon töprengsz, hogy miért van, az, hogy szeretnéd, ha bizonyos dolgok megtörténnének, de
azok mégsem történnek meg az emberi elme elvárásai szerint. A csónak az – az eredeti
csónak – ami elhozott téged ezen az utazáson; és ez fog téged eljuttatni a saját
szuverenitásodba, amit mi a te Harmadik Körödnek nevezünk, abba a tudásodba, hogy te a
saját Egyed vagy; a teljes teremtői mivoltodba.

Ez a csónak, ez a szimbólum mindig is veled volt. Mindig is hordozott téged utazásod

során, és néha, amikor az ember kiáltozásba, ordítozásba vagy esetenként még imádkozásba is
kezd, amikor az embernek olyan elvárásai vannak, amik az emberi énre vannak leszűkítve,
attól ez a csónak hajózik veled tovább. Ez a tiéd. Te teremtetted. Nem a Szellem mondta
neked, hogy szállj bele ebbe a csónakba. Ez a sajátod. Az utazásod céljából van veled.

Vannak olyan időszakok, amikor valóban kiszállsz abból a csónakból. Kiszállsz, és

barangolni kezdesz egy emberi, vagy néhanap egy angyali módon, de a csónak attól még
ugyanúgy ott van, és arra vár, hogy tovább vigyen téged. Ez a te szakrális edényed, a te valódi
biztonságos tered, és az mindig is ott lesz.

Nincsenek hibák

Egy pillanatra most elkalandoznék a történetünktől, mert egy nagyon mély szinten
szeretnék beszélni veled. Vannak olyan időszakok, amikor azt hiszed, hibákat követsz el,
rossz választásokat hozol meg. Ó, rengetegen vagytok olyanok, akik már nem is hoztok többé
választásokat, mert annyira féltek attól, hogy nehogy rossz választást hozzatok. De ez
képtelenség!
 Ó, igen, lehet számtalan tapasztalásban részed. Láttunk olyan angyalokat, akik a
megélték a sötétség legsötétebbjét. Láttunk olyan angyalokat, akik sok esetben a semmit
tapasztalták meg életük folyamán. Rengeteg olyan embert és angyalt láttunk, akik mérhetetlen
tömegű drámát és traumát éltek meg. De ez mindössze az utazás része, a része annak, amit te
választasz, de végül úgyis visszaszállsz abba a csónakba, abban a szent edénybe, és az egyre
közelebb és közelebb visz téged a szuverenitásodhoz. És a lelked már bizonyosan tudja, hogy
meg fogsz oda érkezni.

Talán sok létidőt választasz. Előfordulhat, hogy sok kitérőt, és sok különböző utat
választasz az odajutásodhoz, de mindenképpen meg fogsz érkezni. Ez meg van mondva, ez
tudott, hogy te már most ott vagy. Most mindössze keresztülmész annak megtapasztalásán - a
Lelked és a Szellemed kedvéért -, hogy milyen is volt odajutni.

Ezért is szoktuk azt mondani, - néha a hallgatóságunk nem kis meghökkenésére –

hogy ez nem számít. Mindezek a dolgok, amiket behozol az életedbe, amik miatt aggódsz,
amik miatt fenyegetve érzed magad – az olyan nagy dolgok kapcsán, mint a halál, és az olyan
apróságok kapcsán, mint a családtagjaid és a barátaid kellemetlenségei, zaklatásai – hogy ez
mind nem számít, mert úgyis oda fogsz érkezni.

Már most ott vagy. Akkor most mit választasz, hogyan akarod ezt megélni?

Mindazok a dolgok, amik miatt aggodalmaskodsz, végül mindössze csak

tapasztalások, de ezek nem számítanak. Bármilyen általad választott módon eljuthatsz oda.

Akkor most erre vegyünk egy mély lélegzetet, és talán ez egy csodálatos alkalom arra,
hogy elengedd az összes aggodalmadat!

Még most is van egy aggódó részed – egy angyali részed, aki már hosszú-hosszú ideje
aggódik – Sikerülni fog ez nekem? Meglelem-e valaha is a teljességet? Fel fogom fedezni
magam – ahogy ezt az AtyaAnyaIsten mondta nekem?” És a válasz – a Felemelkedett
Mesterek Rendjétől, akik már ott vannak, a következő: - Abszolút. És akkor most mit
választasz, hogyan akarsz eljutni oda?

Isteniség

Tehát megint itt vagyunk az Ürességben, az abszolút semmiben, önmagad tudatában, a

lelked tudatában. Egy részed elvonult egy mély befelé tekintő pillantásra. Néha erre
hivatkoznak az isteniségként, azaz a belső Istenként, aki elvonult, hogy megnézze mindannak
a tudatosságát, amit te meg fogsz tapasztalni – nem a tényeket és a számokat, hanem a lelked
érzéseit, tudatát, éberségét és fejlődését.

Ez a lelked könyvtára, továbbá a lelked érzései és a lelked élete, és a gubó egy

burkolatként szolgál, ami egy biztonságos térbe helyezi azt. Pontosan úgy, ahogy te a
pénzedet vagy az értékeidet egy bank széfjében helyeznéd el, egy olyan helyen, ahol
megőrzik azt, miközben te egy hosszú utazásnak vágsz neki, és így akarod biztosítani, hogy
az értékeid biztonságban megőrzésre kerüljenek. Ezt a valamit, ami mi az isteniségnek
nevezünk, behelyezted egy gubóba, hogy kimehess és tapasztalhass, és hogy az soha ne
sérülhessen meg, soha ne törhessen össze, hogy soha ne torzíthassa el semmilyen általad
választott tapasztalat, és hogy soha, de soha ne vehesse át felette az uralmat egyetlen általad
megalkotott aspektus sem, és mindörökre tiszta maradjon.
 Tehát itt volt az isteniség, és akkor most ismételten vettél egy mély lélegzetet, és
lehetővé tetted magadnak, hogy megkezdd a kifejeződéseidet. Hogy az utazás valóban
elkezdődhessen annak érdekében, hogy megtudd: - Ki vagyok én?

Ezek bámulatos szavak. Emlékezz korábbi megbeszélésünkre, amikor csak az egység,

a tudat létezett egészen addig, amíg meg nem kérdezte: - Ki vagyok én? – ami előidézte a
megnyilvánulást és tapasztalatot. Te, Isten gyermekeként ugyanezeket a szavakat mondtad ki:
- Ki vagyok én? – és ezzel kezdetét vette a móka.

A többiek felfedezése

Nos, a következő dolog, ami történt az volt, miközben lehetővé tetted magadnak, hogy
mindössze csak érezd magad és kiterjedj, hogy hirtelenjében éreztél egy másik energiát, ami
rajtad kívül létezett. Ez nagyon szépséges és gyönyörűséges volt, mert ez most elkezdett
formát adni ennek az Ürességnek. Már nem csak te és a semmi volt, hanem éreztél valami
mást is.

Már ennek a másik esszenciának a tudata is azonnal hozzád vonzotta azt, és

egyszeriben csak ott álltatok szemtől-szembe egymással – metaforikus értelemben – egy
másik angyallal. Ez meglepett téged. Örömmel töltött el. És abban a szent pillanatban már
tudtad, hogy nem vagy egyedül. Volt ott kint valaki más is. Olyan volt ez, mint egy játszótárs,
egy barát, egy másik létező.

Nos, ekkor az energiád átugrott hozzá, ahogy az övé meg hozzád ugrott. Hatalmas
örömet éreztél annak kapcsán, hogy rátaláltál valaki másra is idekint. És valami benned
rögvest azt mondta: - Van itt valami más is. Lefogadom, hogy ő ismeri a Haza vezető utat.

Tehát a kezdeti táncotokat vagy egymással való összeolvadásotokat követően,

elkezdtetek kommunikálni. Azt kérdezted ettől a másiktól: - Hogyan mész Haza? – És ez a
másik angyali létező, akár egy apró kis angyali gyermek, így felelt: - Nem tudom. Még abban
sem vagyok teljesen biztos, hogy létezik egyáltalán az Otthon, de én is pont ugyanezt
kérdeztem magamtól. Azt kérdeztem: Ki vagyok én, és hogyan jutok Haza? – Talán ketten
rájöhetnénk. Ha összerakjuk az energiánkat, akkor talán rájöhetünk, hogyan juthatnánk Haza.

Egyetértettél vele. Azt gondoltad, hogy ez egy csodálatos terv, és ezután mindketten
csak üldögéltetek egy darabig. Semmi sem történt. Ekkor egy gondolat suhant át rajtad: - Le
merem fogadni, hogy ez a másik angyal ismeri a Hazavezető utat, csak nem árulja el nekem.
Talán haza akar jutni, de kettőnk számára nincs ott hely. És csak magának akarja az Otthont.
Talán rá kellene ugranom erre a létezőre. Talán fel kellene falnom az energiáját, meg kellene
őt ennem, és akkor megtalálnám a választ arra, hogyan jussak Haza.

Tehát miközben mind a ketten csak ott üldögéltetek, és csak várakoztatok, hogy
történjen valami, odaugrottál hozzá, megragadtad a tudatát és magadba kebelezted azt.
Namost, természetesen nem volt fizikai testetek, ezért metaforákban beszélünk. De te tényleg
megpróbáltad felfalni ezt a másik angyali létezőt, és egy mókás dolog történt – nagyon jó
érzés volt. Rengeteg energia volt ott, és ez még több evésre késztetett. Ettől máshogy érezted
magad. Mintha nem lettél volna annyira egyedül. Ez telített téged, és neked roppantul a
kedvedre való volt ez az érzés.
 Ezt az érzést mi hatalomnak fogjuk hívni. Természetesen ez egy abszolút illúzió, és
azóta is az, de attól még érezted ezt a hatalmat, és nagyon a kedvedre valónak találtad.
Megemésztetted. Hagytad, hogy egy kicsit ott üljön benned, majd hirtelenjében egy
gyötrelmet éreztél, mert bizony ez a másik angyal nem szeretett ott lenni. És elkezdett
harcolni a kiszabadulásáért. És minél inkább harcolt érte, és te minél jobban harcoltál vele,
olyanok voltatok, mint két kisgyerek, akik egy csatát vívnak egymással – lökdösődve,
dulakodva, forgolódva és harcolva – és közben mind a ketten megpróbáltatok valamit elvenni
a másiktól – hiszen amilyen nagyon megpróbáltál energiához jutni ettől a másik angyaltól, ő
is ugyanúgy megpróbálta azt elvenni tőled.

Ó, és ez bizony így folytatódott még nagyon sokáig, míg végül mind a ketten
kifáradva el nem nyúltatok, mert egyikőtök sem tudta legyőzni a másikat. Látjátok, mivel
pontosan ugyanakkora mennyiségű tudattal bírtatok, ugyanakkora Szellem élt bennetek,
hogyan is győzhettétek volna le egymást?

Ezért kötöttetek egymással egy megállapodást. Azt mondtátok: -Vessünk véget ennek
a harcnak és energialopásnak, és kezdjük el közösen a kutatásunkat, mert talán ketten
hamarabb megtaláljuk a Hazavezető utunkat, mint egyedül. –És ebben meg is állapodtatok.

Nos, nem sok idő elteltével azt érezted, hogy egy újabb energia érkezik. Nem sokra
rá, megint egy újabb angyal bukkant fel, és te pedig megismételted az előbbi folyamatot.
Öröm volt érezni egy másik angyal jelenlétét. De nem sok idő elteltével megint ugyanazok a
gondolataid támadtak: - Ők biztosan ismerik a Hazavezető utat! – és te, meg az eredeti kis
barátod megpróbáltátok bekebelezni és ellopni a tudatát ennek a harmadik kis angyalnak. És
volt ott lökdösődés, toszogatás, és mások energiáinak a lelopására irányuló törekvések, és
fantasztikus érzés volt bekebelezni őket. Sőt, még az eredeti barátodnak is nekimentél, annak
ellenére, hogy megállapodtatok abban, hogy többé nem harcoltok. És egy idő után az
eredmény megint ugyanaz volt – semmi sem történt. Mindannyian elnyúltatok fáradtan,
elcsigázva, kimerülten, és nem jutottatok sehova.

Nos, természetesen innen már sejthetitek a történet többi részét, mivel tudjátok, hogy
ez újra meg újra megismétlődött. Minden egyes alkalommal, amikor kicsi kis angyali
csoportoddal portyáztatok, belefutottatok egy újabb kis angyalba, és megismételtétek az egész
ciklust, megpróbáltátok ellopni a tudatukat és az energiájukat. Ez elképesztően jó érzést volt,
szinte már-már függővé váltatok egy másik létező bekebelezése kapcsán.

De végeredményben ez nem működött. Lehetetlenség átvenni a hatalmat egy másik

lélekkel bíró létező felett. Képtelenség őket csapdába ejteni. Képtelenség őket megenni és
megemészteni. De mégis van valami fura, ami történik – jó érzéssel tölt el, miközben ezt
teszed.

Örök barátok

Itt most egy pillanatra félbeszakítanám a történetet, és tennék egy lábjegyzetet. Ebben
az eredeti angyali csoportban, akikkel találkoztál – ó, az eredeti egy vagy két tucatról
beszélek, rendeljetek ehhez annyi számot, amennyit csak akartok – szóval ebben az eredeti
csoportban egy rendkívül erős kötelék fejlődött ki egymás között, ami semmi máshoz sem
fogható azóta sem. Hiszen ők voltak a legelsők, akikkel találkoztál, akiket éreztél, és akiket…
látod, ebben a bekebelezési folyamatban és abban a próbálkozásban, hogy megpróbáltál
megemészteni egy másik angyalt, menet közben tényleg érezted ám az energiáikat, az
egyediségüket, és ez felismerésre késztetett a sajátod kapcsán.

Most néhányan azt mondhatjátok: - „Micsoda, ezáltal, hogy szakadatlanul csak

harcoltunk az angyalokkal?” - pedig ez valójában egy gyönyörűséges dolog volt, hiszen
végeredményben nem tudsz kárt tenni egy lélekkel bíró létezőben. És végül minden egyes
tapasztalat következtében, amit a többi kis angyallal folytattál, megtanultál valamit saját
magadról.

Tehát ez az eredeti angyali csoport, akikkel találkoztál, azóta is nagyon közel van
hozzád. Voltak velük létidőid itt a Földön – több létidőt töltöttél velük, mint bárki mással.
Néhányatok esetében ők azok, akiket a te szellemi vezetőidnek hívsz, mert amikor nem
ugyanabban az időszakban vannak a Földön, mint te, akkor is érzed az ő szerető jelenlétüket.
Még most is érzed azt az eredeti tapasztalást, amit velük éltél meg.

Érdekes itt megjegyezni, hogy annak ellenére, hogy ezek a valódi, igaz lélektársak –
az nem jelenti azt, hogy ők a te lelked részei lennének. Hanem ez azt jelenti, hogy a te lelked
és ők társak, és ti rengeteg létidőt és tapasztalást éltetek meg közösen – de szeretném itt
valami fontosra felhívni a figyelmeteket. A legtöbb esetben nem lépsz házasságra ezekkel az
emberekkel, sőt még csak nem is vagytok ugyanabban a biológiai családban. Lényegében a
kapcsolódás és a kapcsolat olyan nagyon mély köztetek, hogy nem választod azt, hogy akár
biológiai, akár pedig karmikus kapcsolatban légy velük létidőkön át. Általában jó barátságok
szoktak velük kialakulni. Általában ők azok, akikkel esetleg csak egy nagyon rövid időt
töltesz el az életedben, ugyanakkor, ennek ellenére nagyon szoros a köztetek lévő kapocs.

Ők azok a létezők, akiket időnként mindig magad körül érzel, még akkor is, ha nem is
ismered őket, még akkor is, ha nem töltöttél velük túl sok időt. Ők azok, akikkel ha egyszer is
találkozol egy élet alatt, akkora hatást gyakorolnak rád, hogy soha nem tudod elfelejteni őket.
Ugyanakkor, ennek ellenére, nem töltesz velük túl sok évet vagy fizikai létidőt.

Úgyis fogalmazhatnátok, hogy ez a te nagyon is eredeti lélek csoportod – nem a

spirituális családod, mert ez ettől egy kicsit eltérő dolog – de ez a te eredeti lélek csoportod, és
a közöttetek lévő kapocs még most is meg van.

A többiek

Tehát itt vagy most ezekkel az angyalkákkal. Olyanok voltatok, mint a játszótéren
játszadozó kisgyermekek, mint az elveszett gyermekek, akik egy nagyon hatalmas, nyitott, és
időnként igen csak sötét játszótéren játszanak. A sötétet itt az ismeretlen értelmében értem…
mint amikor eltévedsz egy sűrű, sötét rengetegben. Angyalok egy apró kis csoportja eltévedt
az erdőben, és mind megpróbáltak rájönni a Hazavezető útra, annak ellenére, hogy szinte már
nem is emlékeztek az Otthonra, és mindezen idő közben pedig játszadoztak, harcoltak és
lökdösődtek.

És ez vég nélkül így folytatódott. Ekkor a csoportod összetalálkozott más angyali

csoportokkal is, és megint megismétlődött ugyanaz a folyamat. Megpróbáltátok átvenni a
hatalmat a másik csoport felett, ugyanúgy, ahogy ők is ugyanezzel próbálkoztak.
Megpróbáltátok ellopni az energiáikat, ők meg a tiéd ellopásával próbálkoztak, és ez egyre
csak így folytatódott, minden esetben ugyanazzal az eredménnyel járva – a semmivel. Nem
tudod átvenni egy másik lélekkel bíró létező felett a hatalmat.
 Na igen, ennek ideiglenes illúzióját megteremheted ugyan egy átmeneti időszak
erejéig, ugyanakkor nem igázhatsz le, nem birtokolhatsz és nem vehetsz a tulajdonodba egy
másik lélekkel bíró létezőt.

Mindezen időszak alatt kint voltatok az Ürességben, a nagy semmiben, ahol semmi
más nem volt, csak a lélekkel bíró létezők. És máris megválaszolok egy kérdést. Véges számú
lélekkel bíró létező ment keresztül a Tűzfüggönyön. Ez egy hatalmas szám volt, ugyanakkor
mégis véges. Ugyanígy, véges mennyiségű energia ment keresztül a Tűzfüggönyön, és jutott
be az Ürességbe. És ezek a meghatározott, véges számú lélekkel bíró létezők vagy angyalok,
már egészen azóta is ezzel a véges mennyiségű energiával játszanak. Természetesen
váltogatva, átalakítva ezt egyik formából a másikba, de véges végig ugyanakkora számú
energiával és lélekkel bíró létezővel zajlik a játék.

Azok, akik most kíváncsiak vagytok arra, hogy: „Összesen hány lélekkel bíró létező él
az Otthonon kívül?” – erre egy nagyon egyszerű választ adok: Egy. Te. Ez az egyetlen egy az,
ami számít. Ó, az lehet, hogy több milliárdnyira rúg a számuk – de ez nem számít, mivel a
Szellem szemében te vagy az egyetlen. A lelked fejlődésében csak te vagy.

De amikor elkezdesz felelősséget vállalni az összes többi lélekért, akkor ő elhúzódik

tőled. Tehát ne felejtsd el, hogy bármennyire furán is hangozzék: Hány lélekkel bíró létező él
az Otthonon kívül? Csakis te.

A teremtés kezdete

Tehát itt vagy te az Ürességben. Ez maga a semmi volt, amikor te elindultál, de most
elkezdett valamivé válni, az összes többi lélekkel bíró létező és te magad megnyilvánulása
következtében. Most már dimenziókat teremtettetek minden egyes gondolattal, minden egyes
tapasztalattal, és minden egyes megnyilvánulással, amiben csak részetek volt. Ezek kezdetben
nem fizikai dimenziók voltak. Előbb-utóbb fizikai dimenziókká lényegültek át, azzá, amit
most a fizikai univerzumotoknak neveztek, de kezdetben ezek mindössze az érzés és egyfajta
gondolati forma dimenziói voltak. Ezek a tapasztalás dimenziói voltak, és ezek körülötted
mindenhol megalkotásra kerültek általad, valamint a többi angyali létező által.

És hamarosan kialakult valami, amit most fénynek neveznétek. Itt most nem a nap
fényéről, vagy a villanykörtéből érkező fényről beszélünk, hanem arról, hogy itt, az Üresség
birodalmaiban a fény volt az, ami lényegében alakot és formát adott az Ürességnek. A fény a
tudat volt. Ez egyfajta gondolatforma volt, de nem az a mentális gondolatforma, aminek ti a
tudatában vagytok. Ugyanakkor ez a fény volt az, ami nagyszerű meghatározást adott az
Ürességnek – hiszen pontosan ez volt az oka annak, hogy elhagyjátok az Otthont, hogy
megtapasztaljátok a saját teremtéseiteket – és most éppen ez történt.

Ez irtózatos nagy sebességgel következett be – ahogy ezt ma fogalmaznátok – de

ezekben a birodalmakban nem létezett sebesség. De a történések a mai értelmezésetek szerint
hihetetlenül gyorsan következtek be, mert amilyen gyorsan csak óhajtottad annak a valaminek
a megnyilvánulását, az már meg is történt. Amilyen gyorsan csak el tudtál gondolni egy
spirituális gondolatot, az már abban a szent pillanatban létre is jött.

Elképzelhetitek, ahogy ezek az angyali csoportok vagy társulások – kis angyalkák

játszadoztak, és ezek a kis angyalkák kapcsolatba kerültek más kis angyali csoportokkal –
képzelhetitek milyen iszonyatos gyorsan történhetett meg minden. Olyannyira gyorsan, hogy
az megtagadott, lehetetlenné tett bármiféle valódi mélységet vagy tudatosságot a részetekről.

Mígnem egy napon, mindezen zűrzavar és aktivitás kellős közepette, amit az

angyalkák között zajlott… akik pont olyanok voltak, mint a játszótéren játszadozó
gyermekek. Szóval láttál már olyat, hogy egy gyermek odamegy egy másikhoz, és jól arcon
vágja azt, nem rosszindulatból, hanem csak azért, mert meg akarta tapasztalni, hogy milyen is
az. És ezek a kis angyalkák is pontosan ilyenek voltak. Mindannyian teljesen ártatlanok
voltunk. Egy bizonyos értelemben makulátlanul tiszták voltunk. Pusztán Isten gyermekei
voltunk, akik kimentek, és megtapasztalták milyen is teremteni.

De mindeközben a zűrzavar és tevékenység közepette, mialatt az Ürességből

kialakultak a dimenziók, mind kezdtünk észrevenni valamit. Minden elkezdett lelassulni.
Először ez egy megkönnyebbülés volt, mivel eddig minden olyan iszonyú gyorsan történt –
mindössze a gondolat sebességével, sőt, még annál is gyorsabban. De most azt vettük észre,
hogy a dolgok kezdtek kissé lelassulni. Létrejött egy késleltetett reakció attól számítva, hogy
be akartál kebelezni egy másik angyali lényt, vagy kapcsolatba akartál lépni vele, tehát most
megjelent ez a késleltetett reakció, mivel az Ürességben, a teremtésben minden elkezdett
lelassulni.

Eleinte – ahogy az előbb említettem – ez megkönnyebbüléssel járt, mert eddig szinte

alig volt időd arra, hogy reagálj és beleérezz a tapasztalásba. De ahogy telt múlt az idő, és a
dolgok még jobban elkezdtek lelassulni, az angyalok ilyesféléket kezdtek mondogatni: -
Észrevetted, hogy a dolgok manapság elkezdtek lelassulni?” – Az angyalok elkezdték a
kivetítést és ilyesmiket mondtak: -Ha ez a lassulás ebben az ütemben fog tovább folytatódni,
akkor mi fog történni mindannyiunkkal? Meg fog szűnni a létezésünk? Többé már nem is
fogunk létezni?”

De a fenti aggodalom ellenére, ami mindannyiunkban ott élt, ezek az angyali

csoportok egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, és az úgynevezett fosztogató portyázások,
háborúzások vagy rablások – az energia rabló kísérletek – elkezdtek felerősödni. És voltak
olyanok, akik magukénak kezdtek nyilvánítani dimenziókat, kijelentették, hogy bizonyos
területek az övék, az ő földjük, az ő terük.

Tehát ezek a háborúzások egészen naggyá, hatalmassá nőtték ki magukat. Ebben az

volt a jó, hogy elképesztő mennyiségű energia áramlást teremtett az összes dimenzió és a
fizikai univerzum megépítésére – ahogy ezt manapság neveznétek. Ugyanakkor pedig egy
meglehetősen naiv dolog volt a mi részünkről, mert végeredményben lehetett volna ennek egy
könnyebb útja is.

A csillagok háborúja

Tulajdonképpen az történt, hogy a csoportok elkezdtek egymással társulni, hogy

védelmezzék egymást, vigyázzanak egymásra és hogy erősebbé váljanak. Még mindig ott
motoszkált bennük az az érzés, hogy ha elegendő angyal csoportosul egymással, akkor a
kombinált energiájuk és tudatuk majd elegendő lesz ahhoz, hogy az Hazavigye őket. De ez
soha nem következett be.

Szóval éhesek voltak. Vágyaik voltak, ezért fogták magukat, és megtámadtak más
angyali csoportokat. Az angyalok elkezdtek meghatározott csoportokba tömörülni, és
magukon a csoportokon belül is elkezdték kiépíteni a hierarchiát. Bizonyos angyaloknak
meghatározott dolguk volt. És végül kialakult az összes, azaz a 144. 000 angyali család – a
144. 000 spirituális család.

A teremtés egészében egy bizonyos ponton minden angyal tett egy fogadalmat és
lehorgonyozott a 144. 000 család egyikében. Voltak nagyon nagy létszámú családok,
melyeknek a tagjai több milliárd angyali lényből álltak, aztán voltak ennél jóval kisebbek is,
de innentől a kezdetét vette egyfajta társadalom, ahol is a lélekkel bíró létezők összegyűjtötték
az energiáikat a közös egész javára. De nagyon gyakori volt még az angyali családokon belül
is, hogy belső energia lopások folytak.

De mégis kialakult a 144.000 spirituális család mindegyikénél az energiák összhangba

hozatala. Különféle területeken kezdtek el tevékenykedni. A tudat meghatározott típusaival
kezdtek dolgozni, és ezekből születtek meg a Rendek – a 144.000 Rend.

Ott voltak azok, akik elkezdték megérteni a békesség iránti szükségletet, mivel a
tudatuk kifejlődött arra a pontra, ahol is felismerték, hogy a háborúzás nem működik. És hogy
az nem más, mint energia pazarlás. És a végeredmény is mindig ugyanaz volt.

Ó, egy rövidke, csalóka pillanat erejéig lehettek ugyan győztesek, de végeredményben

nem voltak. Végül ez a hatalom éhség pontosan azok ellen kezdett dolgozni, akik a hatalmat
áhítozták. A csoportok minél inkább próbálták átvenni más csoportok felett a hatalmat, annál
inkább nőtt az esélyük arra, hogy felettük meg egy harmadik csoport vegye át a hatalmat. És
mindeközben pedig a dolgok egyre csak lassultak.

Mennyire lassultak? – kérdezitek. Annyira, hogy ez volt az, ami elkezdte létrehozni a
fizikai valóságot. A fizikai valóság akkor kerül megteremtésre, amikor a vibráció vagy a
tudatosság egy olyan szintre lassul le, hogy az szilárddá és meghatározottá válik. És most,
ebben a periódusban, amit mi a „Csillagok háborújának” nevezünk, a ti mozi sorozatotokhoz
hasonlatosan – mert ez nagyon hasonlatos volt ehhez - az egyik csoport azt gondolta, hogy ő
jobb, mint a másik, pedig az összes csoport a végső forrást próbálta megtalálni.

Ó, hát ez rendkívül eltorzult és perverzzé vált, mert ugye az eredeti vágy a Hazatérés
volt, ami mostanra hatalmi vággyá korcsosult. Az Otthon feledésbe merült. Ezen csoportok
némelyikének mindössze egyetlen küldetése volt – a hatalom – mert ez nagyon jó érzéssel
járt. Ó, annak felismerésével nem törődtek, hogy a hatalom végső soron csupán illúzió. És
lényegében ez a hatalom utáni vágy még több hatalom iránti vágyhoz vezetett, ami
végeredményben bármelyik hatalomra vágyó egyén vagy csoport esetében annak az
ellenkezőjéhez vezet. De ők függővé váltak ettől. Olyan volt, akár egy drog. Ez volt az oka
annak a sok-sok galaktikus háborúnak hosszú-hosszú idővel ezelőtt.

Mi, angyali lények nem kis csatahajókon repültünk, hanem összeolvasztottuk az

energiánkat. Létrehoztunk egyfajta tudatot vagy gondolatformát – amit azt hiszem, szerintetek
szimbolizálhatnak kis repülő hajók – pedig akkoriban így olvasztottuk össze közösen az
energiáinkat.

A háborúk elképesztően felerősödtek, és azt is mondhatnánk, hogy roppant pusztítóak

voltak. De végeredményben egy lelket képtelenség elpusztítani. Ó, hát persze, kilőhetsz te egy
lelket egy másik dimenzióba, ahogy ez meg is történt számos alkalommal. Ezekben a
csillagok háborúiban, amikor az egyik csapat megtámadta a másikat, megtalálták a módját
annak, hogy kilőjék őket a messzi, távoli dimenziókba – hogy valahová máshová száműzzék
őket. Ugyanakkor egy érdekes dolog történt – minden egyes lélek létező visszajön. Teljesen
mindegy, milyen távoli dimenzióba száműzik őket, valami bennük visszahozza őket. Azt
hiszem, úgyis lehetne fogalmazni, hogy ez egyfajta angyali újjászületés, amit már jó régen
felfedeztek – hogyan hozd vissza magad a Most pillanatába. És mi megtettük.

De ezek alatt a roppant intenzív háborúzások alatt, az energiák és a tudatok

összeütközése alatt, a dolgok egyre csak lassultak egészen addig a pontig, míg már nagyon
ijesztővé vált a helyzet. Volt egy pont, amikor éreztük, hogy túl messzire mentünk. Ennek a
lelassult energiának a következtében már megszületett a fizikai univerzum.

Amit most a fizikai univerzumotokként ismertek, az közel sem olyan hatalmas, mint
amit a tudósaitok gondolnak róla. Ez lényegében körkörös alakú, és a tudósok olyan
eszközöket használnak a mérésére, amit az idő, a tér és még pár egyéb dolog mérésére
használnak, és ezek nem egészen nevezhetőek pontosnak. De ez a fizikai univerzum
megteremtésre került, és voltak olyan lélek létezők és lélek családok, akik elkezdtek eljönni
ebbe a fizikai valóságba.

Az energiájuk annyira lelassult, hogy egyszeriben csak a fizikai univerzumban találták

magukat. Nem olyan testben találták magukat, mint amilyen most nektek van, hanem
energetikailag körül voltak véve azzal, amik most alakultak át bolygókká, naprendszerekké és
galaxisokká. És ők pedig a sajátjukként kiáltották ki ezeket a területeket, saját spirituális
családjuk tulajdonaként.

Tehát bizonyos értelemben még ma is, amikor felnézel a fizikai univerzumra,

láthatjátok a történelmet. Láthatjátok ezeknek a régi csatáknak, küzdelmeknek a történeteit,
még a fizikai univerzumban is – amiket a nem fizikai létezők vívtak meg – mert akkoriban a
hatalomért és a területért folytak a harcok és a csatározások. És ez azt okozta, hogy minden
egyre jobban lassult és lassult és lassult, mígnem ez az egész el nem ért egy szinte már
kritikus határt.

Ott voltál, tudatos voltál efelől, és azon aggodalmaskodtál, hogy vajon mi lesz ebből.
Érezted, hogy a teremtés egésze hamarosan eléri a holtpont állapotát, és benned, valamint a
hozzád hasonló tudatúakban felmerült a kérdés: - Amennyiben tudat összes kiterjedése
megáll, akkor véget ér vajon a létezésünk?” Ha megáll a kiterjedésünk, akkor vissza fogunk
térni az Ürességbe? Ha a dolgok olyan mértékben lelassulnak, hogy holtpontra jutnak, akkor a
teremtés egésze össze fog omlani?”

És ezzel drága barátaim véget ér ez az ülésünk. De előtte vegyünk egy mély lélegzetet!

Most már egy olyan angyal vagy, aki megtapasztalja a saját teremtéseit az Ürességen
túl, amit mostanra megtöltöttél a megnyilvánulásaiddal.

És ez így volt.
 7. Fejezet

Az Ark Rendje

És az úgy volt, hogy feltetted a létező legfontosabb kérdést: - Ki vagyok Én? – Ez az

egyetlen kérdés volt az, ami milliónyi és milliónyi utazásra indított el téged, ami eonokon át
tartó időnek tűnik, mégis, csupáncsak egyetlen lélegezet telt el azóta, amióta elsuttogtad
ezeket a szavakat.

Azóta, ezen a helyen, ahol valaha az Üresség honolt, a teremtés virágba borult.
Formát, alakot, jelentést és szerkezetet adott annak, ami valaha a semmi volt. Mindezen idő
alatt a lelked, az isteniséged, aki védelem gyanánt és a befelé tekintő pillantás kedvéért ebbe a
gubóba lett beburkolva, megduzzadt és megnőtt és pontosan úgy terjedt, tágult ki, ahogy azt te
választottad.

Isten tanonc

Önmagad külső megnyilvánulásai bizonyos értelemben nagyon keveset jelentenek. Ők

csupán tapasztalások, de a lélek sokkal többnek tartja őket – bölcsességnek, spirituális
tudásnak, a „Mindaz Vagyok, Aki Vagyok” –értelmének megismerésének. A lélek és a
Szellem valójában semmilyen fájdalmat, semmilyen sebet nem érez, mert ő minden egyes
tapasztalást a maga bölcsességében lát, annak felfedezéseként, hogy ki is vagy te valójában.

És mindez idő alatt, miközben kapcsolatba léptél a többi angyali lénnyel, miközben
megalakítottad a spirituális családokat, mindezidő alatt a lélek növekszik és megérik.
Mindezen idő alatt a lélek a saját utazására készül fel.

Ó igen, eddig a mély befelé tekintő pillantással volt elfoglalva, de a megfelelő időben
és a megfelelő pillanatban, megteszi a maga utazását, hogy találkozzon veled, egy nagyon is
valóságos és tudatos módon, mert többé már nincs szüksége védelemre és burokra, és a
választásod szerinti valóságban csatlakozik hozzád.

És mindez idő alatt, mialatt az Üresség eme csodálatos teremtéssé alakult általad és az
összes többi lélek létező által, Odahaza a Királyságban a Király és a Királynő mindent érzett.
Mindent tudott. Nem feledkeztek el rólad. Miközben az Otthon emléke mintha kitörlődött
volna belőled, vagy legalábbis nagyon mélyre lett temetve benne, Odahaza a Király és a
Királynő – az Anya-Atya-Isten és Minden, Ami Létezett – még most is érez téged. Tudnak
minden gondolatról. Tudnak minden érzelemről, minden egyes tapasztalásról, és a szeretetük
veled van.
 Az irántad érzet szeretetükből és együttérzésükből kifolyólag nem teszik, és nem is
fogják azt megtenni helyetted. Ők tisztában vannak azzal, hogy bármilyen tapasztalást is adj
magadnak, bármilyen helyzetet is adj magadnak, nem számít mennyire szívet tépőt, nehezet
vagy sötétet, vagy milyen örömtelit és élvezetest, nem avatkoznak ebbe bele az
együttérzésükből kifolyólag. Ők tudják, és én is azt szeretném, ha tudnád, hogy minden
tapasztaláson egy nagyszerűbb létezőként fogsz keresztül menni. Tudják, hogy semmi sem
pusztíthatja el a lelket, hogy semmit sem lehet tőled elvenni, hogy minden egyes tapasztalásod
egy bizonyos szinten a te választásod eredménye, és ezt ők tiszteletben és becsben tartják. És
ezért nem is avatkoznak közbe. Szakadatlanul küldik neked a szeretetüket, és folyamatosan
fogadják azt, amit a lelked végez és annak növekedését.

Kedves barátaim, mindez idő alatt, a csillagok háborúja alatt az Ürességben, bárhol is
voltál, a saját lelkedet gyarapítottad, és készítetted magad a szuverenitásodra. Isten tanonc
vagy, aki a teremtés módjait és a Szellemed útjait tanulod.

Angyali Rendek

Tehát itt vagy, mostanra összehangolódtál, azaz tagja lettél a 144.000 spirituális család
egyikének. És ezeket nevezzük Rendeknek, mert az volt a legelső alkalom, amikor is
valamiféle rend megalakításra került. Többé már nem csupán kicsi angyalkák vagytok ezen a
játszótéren, akik tapasztaltok, hanem most már fejlődésen és érésen mentek át. Saját magaddá
kezdesz válni, miközben összhangba kerülsz a többiekkel.

A többi angyali létezőn keresztül, akár a te spirituális családodhoz tartoznak, akár

nem, megismered önmagad. És ismételten, ez a Szellem ajándéka számodra, hiszen ha csak te
lennél az egyetlen lélekkel bíró létező a Minden, Ami Létezetten túl, akkor bizony sokkal
nehezebb lenne megérteni számodra azt, hogy ki vagy. Ugyanakkor Isten többi gyermekével,
többi darabkájával együtt kölcsönösen tanultok egymástól. Megosztotok egymással egy
tapasztalást, hiszen a Szellem az egyik legnagyobb örömét a megosztásban leli. Megosztjátok
egymással a társaságotokat. A többiek által megosztjátok a meglátásaitokat és a
bölcsességeteket. Olyanok ők számodra, mint egy tükör. Ők nem azonosak veled, mégis egy
tükörhöz hasonlatosak, és akkor most sok új és különféle módon kezded el meglátni magad.

Minden egyes léleknek meg van a maga útja. A saját tempójukban és a saját útjukhoz
mérten növekednek. Senki számára nem létezik egy előírt csoportos út. Minden egyes lélek a
saját tempójában fejlődik a lelke kedvére és vágyára. Ezért aztán úgy tűnhet, mintha egyes
lelkek túlságosan is lemaradnának, de ez is csak egy illúzió. Nem létezik olyan mérés, ami azt
figyelné, hogy ki tart előrébb és ki hátrébb. Az van, ami van, és előbb utóbb minden egyes
lélekkel bíró létező meg fogja találni a maga szuverén helyét, és meg fogja érteni, hogy egy
másik lélekkel bíró létezőben nem fogja megtalálni a válaszokat. Hogy a könyvekben nem
fogja megtalálni a válaszokat, ahogy az angyali létezőkön keresztül sem. Minden egyes
lélekkel bíró létező fel fogja fedezni a saját szuverenitását. Hogy az összes válasz és minden
megoldás ott van bennük.

Ugyanakkor minden egyes lélekkel bíró létező számára megengedett, hogy ezt a saját
egyedi és teljességgel briliáns módján fedezze fel. Amikor egy részeget vagy egy bármiben is
hiányt szenvedő személyt látsz az utcán, ne ítélkezz felette, hiszen előfordulhat, hogy ő egy
igen magasan fejlett lélek a ti megfogalmazásotok szerint. Talán éppen azt a tapasztalást adják
meg maguknak, hogy milyen mindent elveszíteni. Vannak olyan lélekkel bíró létezők, vannak
olyan emberek, akik azt a tapasztalást adják maguknak, hogy belemerüljenek a sötétség
mélységeibe, nem azért mert gyengék lennének, nem azért mert rosszak lennének, hanem
azért, mert a sötétség eme mélységének a megtapasztalása mellett döntöttek, mert ez segíti
számukra ennek a kérdésnek a megválaszolását, hogy : - Ki vagyok én?

Tehát drága barátaim, megalakításra kerültek a Rendek, a spirituális családok. És

bámulatos folyamat volt ez végignézni, hogy mindezen csaták és energia lopások ellenére,
ezek a lélek létezők közösen összerakták a szívüket és a lelküket, és a mindenki számára
közös jó érdekében kezdtek el dolgozni, miközben végig abszolút megmaradt az egyéniségük.
Képesek voltak összekombinálni a kreatív energiáikat a kiterjedés, a növekedés és a tanulás
céljából.

Ez a 144.000 Rend voltak az eredeti spirituális családok, melyek nevei még ma is

ismertek az emberi nyelvben. Mihály Rendje – Mihály Arkangyal; Amael Rendje, Metatron
Rendje, akit most Yohamként ismertek, Gabriel Rendje és még sokan mások. Uriel Rendje, és
a neveket még hosszasan sorolhatnánk. És mindannyian ezen Rendek egyikéből származtok.

Elképesztő idők voltak ezek! Ezek voltak a legelsőként megalakításra került iskolák.
Igen, az angyali birodalmakban ezek voltak a tanulás helyei, ahol is mély megértésekre
tettetek szert. Ezekben a spirituális családokban végeztek először meditációkat. Az energia
megújulása és a tudat transzmutációja ezeknek a spirituális családoknak a laboratóriumaiban
kerültek kifejlesztésre.

Minden egyes családnak meg volt a maga egyedi, csak rá jellemző tulajdonsága.
Voltak olyan családok, amelyek elkezdtek osztozni más családokkal is, elkezdtek
kommunikálni velük, és megtanították nekik mindazt, amit maguk is megtanultak. Ennek az
egésznek a hátterében a Hazatérés iránti vágy húzódott meg, ugyanakkor mostanra megjelent
az Én, a csoport, valamint az egész teremtés megismerésének a vágya is.

Azok, akik most itt vagytok, azok, akik ezt most halljátok – ti voltatok ezeknek a
spirituális családoknak a vezetői – ahogy ezt manapság neveznétek. Ti voltatok azok, akik
segítettetek az egyéni lélek létezők szervezésében, és ti voltatok azok, akik segítettétek
megtervezni ezeket az első iskolákat, a tudatnak eme legelső inkubátorait.

Ti voltatok azok, aki kimentetek és megpróbáltatok segíteni az elveszett vagy

elkóborolt lélek létezőknek. Ők valójában nem vesztek el örökre, mindössze kint csatangoltak
a többi birodalmakban. És ti ott voltatok nekik, hogy segítsetek rámutatni, hogy van egy
család, egy csoport, akinek a részévé válhatnak, ami segíti őket a saját énjük felfedezésében.

Ti voltatok a vezetők ezekben a spirituális családokban – és kifejezetten a Shaumbrák

– az összes spirituális családodból jöttetek. Nem kizárólag csak Mihály Rendjéből, nem
kifejezetten csak a Hapiru Rendből vagy bármelyik másik spirituális családból. Hanem mivel
ti vezetők voltatok, és mivel ti a saját spirituális családotok új gondolkodói voltatok, ti
segítettétek megteremteni a kommunikációt és az együttműködést a többi spirituális családdal
is.

A legnagyszerűbb Találkozó

Az úgy volt, hogy amikor a teremtés egészének az energiái kezdtek lelassulni, és ez

eljutott egy krízis pontra… és ismételten ott volt az aggodalom, hogyha minden teljesen
holtpontra jut, ha a tudatosság tágulása megáll, akkor minden összeomlik majd, és akkor
tényleg minden, ami az Otthonon kívül van, megszűnik létezni. Tehát itt volt ez az
aggodalom, amiről megindult a szóbeszéd: - Mi történik?

Voltak, akik nekiálltak méricskélni egyfajta spirituális matematika felhasználásával –

és elkezdték kivetíteni, hogy mikor következhet be a holtpontra jutás. Voltak akik a
tudományos fejlesztéseken dolgoztak – a mai fogalmaitok értelmében – az energia
felfrissítése érdekében. De bármivel is próbálkoztak, úgy tűnt, minden kudarcot vallott.

Ezért egy bizonyos ponton, amit mi a tömeges lelassulás közeledtének neveznénk, a

spirituális családok vezetői és a teremtés egésze elkezdett összekapcsolódni és kommunikálni
a lelkük szintjén, a lehető legmélyebb belső részükből a többi csoport vezetőivel. Ezeknek a
csoportoknak némelyike nagyon sebzett és viharvert volt a csatározásokból kifolyólag. Voltak
olyanok is, amik hatalmas energetikai falakat vagy erődítményeket húztak fel maguk köré.
Sokuk aggodalmaskodó, roppant ideges és feszült volt a többi spirituális család miatt. Ezek
teljesen elszigetelődtek önmagukban. Úgy érezték biztonságosabb távol maradniuk.

Ugyanakkor a hívás kiment az egyik spirituális családtól a másikig, míg végül az

összes 144.000 család össze nem kapcsolódott. És ezeknek a családoknak a vezetői azt
mondták: - A közös jó érdekében össze kell egymással kapcsolnunk az energiáinkat,
máskülönben a közös kihalás vár ránk.

És az úgy volt, hogy az összes spirituális család elküldte a maga képviselőit egy
hatalmas találkozóra, és a ti fogalmaitok szerint bizony hosszasan eltartott a tervezés, az
összekapcsolódás és a kommunikáció az összes családban. De a végére mindannyian
egyetértettek. Mind egyetértettek abban, hogy összekapcsolódnak a spirituális családok
legelső egyesülésében, ahol is minden egyes lélek létező, a teremtés összes angyala
képviseltetve van.

Minden egyes család több száz képviselővel érkezett erre a találkozóra, ugyanakkor
minden egyes családból csak kevesen lettek arra kiválasztva, hogy szólásra emelkedjenek az
adott spirituális család nevében. Minden egyes család egyenlően képviselte magát. Ez nem a
család méretétől függött, hanem a család egyediségétől.

Tehát a családok összejöttek, és ez volt a legelső közös egyesülés vagy unió az összes
létezőt érintően. Ez egy olyan minta, amit még ma is használtok a Földön krízis idején,
háborúk idején, globális ügyek idején. Ezt a mintát ma is követitek – az összes képviselő vagy
érintett összejövetelét.

És ez az összejövetel volt az Ark Rendje. Azért az Ark Rendje elnevezést kapta, mert
addigra már minden egyes spirituális család kifejlesztett egy archetipikus energiát, ami csak
rájuk volt jellemző. Mihály Rendje például az igazság archetipikus energiája. Amael Rendje a
remény archetipikus energiája. És hosszasan folytathatnám a sort. De a lényeg az, hogy az
összes család összegyűlt, és megbeszélték a szituációt.

És kedvesem, amennyiben most itt vagy, vagy ha éppen most hallod ezt, akkor te jelen
voltál ezen az összejövetelen. Kivétel nélkül mindannyian, akiket ez az anyag megérint
valamilyen módon, jelen voltatok ezen a gyűlésen.

Azon a találkozón sok megbeszélés folyt a lelassulás potenciáljáról, valamit arról,

hogyan lehetne újra beindítani a tudat kiterjedését. És természetesen, ahogy azt ti is
sejthetitek, rengeteg vita és veszekedés zajlott le. Sok különféle elmélet született meg, és
mindegyik elfogadásra került, mindegyik meghallgattatott. És amennyire ez csak lehetséges,
nagyon kevés ítélkezés érte ezeket.

Ó hát igen, volt, hogy ebben az Ark Rendjében, annak magas energiája következtében
feltört az, amit ti most haraggal, frusztrációval és a fásultság érzelmével jellemeznétek, de
mindenki tudta, hogy valamiféle megoldásra kell, hogy jussanak.

És eközben mindvégig, hogy egy kis metaforával éljek, Odahaza a Királyságban a

Szellem mindent figyelemmel követett, hallgatta az angyalokat – az Ark Rendjét. És a
Szellem szívét öröm töltötte el, mert a Szellem most azt látta, hogy Isten gyermekei végre
felvállalják a felelősséget önmagukért, együtt működnek a közös jó érdekében, ugyanakkor
pedig a saját egyéni lelkük és egyéni kifejeződésük érdekében is együttműködnek. Tehát
úgyis fogalmazhatnátok, hogy ezen a napon a Szellem mosolygott, tudván, hogy az angyalok
a saját megoldásukon dolgoznak.

A remény terve

Temérdek sok különböző idea és elmélet került megvitatásra, és a végére 33

különböző terv született, mely mind elfogadást nyert. Minden egyes terv másmilyen volt a
saját jogán, és lényegében mindegyik kivitelezésre került. Az egyik terv, amiről ti is tudtok, a
Föld megteremtéséről szólt.

Ez volt talán mind közül a legegyedülállóbb, és ugyanakkor talán az egyik

legkockázatosabb is, de mégis ebben volt a legtöbb remény. Az Ark Rendjében a Föld
megteremtésének a terve meglehetősen egyszerű volt.

Az a Rend, amit most Gaia-ként ismertek, a fizika manifesztáció energiája, elmenne a

naprendszer egyik bolygójára, ami egy nagyon messzi és távoli helyen található, ami azért
volt lényeges, hogy ne legyen kitéve a fizikai univerzumban folyó háborúzások egyikének
sem. Szóval, ami jó messzire található, egy félreeső, eldugott helyen, hogy ezek az energia
csatározások ne juthassanak el oda. És Gaia, aki egy angyali létező, magával vinne egy
csoportnyi angyalt oda, és elültetné az élet magját vagy a tudat magvait azon a szikladarabon,
amit most Földnek hívtok. Életet lehelne ebbe a sziklába, ami előbb utóbb létrehozná az
atmoszférát, a levegőt, a vizeket, és végül a növényeket, az állatokat és mindazokat a
dolgokat, amik képesek egyfajta fizikai életforma fenntartására.

Szóval azon nyomban, ahogy ez a terv elfogadásra került, hívatták Gaia-t, aki saját
családját képviselve, fogta angyali támogató csoportját, és elkezdett leereszkedni
megbecsülést övezve, egy nagy gondossággal megépített folyosón, erre az aprócska kis
helyre, amit Földnek neveznek, és elkezdett életet lehelni belé.

A terv része volt az is, hogy a Föld rendkívül egyedülálló fizikai jellemzőkkel és
energetikai tulajdonságokkal bírjon, hogy a kívülállók ne tudjanak közbeavatkozni. Vagyis
arra az esetre vonatkozóan, ha netalán az egyik spirituális család úgy határozna, hogy nem
tartja tiszteletben a megállapodást, és úgy döntene, hogy megtámadja ezt a Földnek nevezett
helyet, akkor az nagyon-nagyon nehéz, szinte lehetetlen legyen. A Föld egy grandiózus
kísérlet és azoknak a dolgoknak a megoldási színtere, amik az energia lelassulásával
keletkeztek.
 Sok más terv is megvitatásra került – szám szerint 32 másik terv – és ezek a tervek
úgyszintén egytől-egyig kivitelezésre kerültek. De mi itt most a Föld tervéről, vagyis a Föld
bolygóról beszélünk, mivel ez egyben azt is maga után vonta, hogy előbb utóbb minden egyes
spirituális családból nagy angyali csoportok is leereszkedjenek a Földre. Rezgésüket
lecsökkentve fizikai alakot öltsenek, és magukra öltsenek bizonyos jellemzőket, mint amilyen
például az idő és a tér, hogy fizikai alakban létezzenek, ami által képesek érzékelni a
fájdalmat, és végezetül egy olyan elmét vegyenek magukra, ami egy angyali létező számára
lehetővé teszi a Földön történő manőverezést.

És ennek az oka meglehetősen egyszerű volt. A Földön – ami egy rendkívül védett
környezet lesz, és ahol fizikai alakot öltesz magadra, ami majd lehetővé teszi, hogy a valóság
lelassuljon, ugyanakkor mégse szűnjön meg, ne álljon meg, és lehetővé teszi, hogy a fejlődés
nagyon, de nagyon lassan menjen végbe. És ez az angyali csoport, akik leereszkednek a
Földre, majd képessé válnak arra, hogy újra keresztül menjenek mindazokon a
tapasztalásokon, amikben a nem fizikai birodalmakban már részük volt, és ezeket most
újrajátsszák, de ez alkalommal a fizikai valóság keretein belül.

Namost, nyilvánvaló, hogy a Földön létrehozott színtér – az újralejátszás színpada –

meglehetősen különbözik a többi birodalmaktól. Ugyanakkor ez mégis lehetővé teszi az
angyalok számára, hogy újra megvívják a csatáikat, de ezúttal egy nagyon is fizikai módon,
egy nagyon-nagyon, elképesztően, jelentőségteljesen valós módon. Ez lehetővé teszi
számukra, hogy energiát lopkodjanak egymástól, de ez itt, ezen a színpadon nagyon is
közvetlen és valós következményekkel jár. Ez lehetővé teszi az angyalok számára, hogy újra
átéljék azt, milyen érzés is kapcsolatba lépni vagy szeretni egy másik angyalt, ugyanúgy,
ahogy ezt a nem fizikai birodalmakban is megtették, de ez alkalommal a Földön. Mivel ez a
lelassított valóság majd lehetővé teszi számukra, hogy meglássák a következményeket.
Rendelkeznek azzal a nagyon is tudatos képességgel, hogy választásokat hozzanak, majd
megnézhetik és láthatják, hogy választásaik miképpen öltenek testet, ami előbb vagy utóbb
képessé teszi mindezeket az angyalokat arra, hogy sokkal inkább tudatában legyenek a
választásaiknak, és tudatosan hozzák meg azokat.

A Föld egy olyan hely volt, ahová az angyali létezők elmehetnek, ahol érezhetnek, és
újra átélhetik mindazt, amit az angyali birodalmakban tettek, de ez alkalommal ezen a nagyon
szilárd, elképesztően valóságos és súlyos következményekkel járó élet színház deszkáin
megtéve mindezt.

A hívás megválaszolása

A nagy kérdés az volt: de ki fog oda elmenni? Hivatták Gábriel Rendjét, és felkérték,
hogy fújja meg metaforikus harsonáját, és hívja össze azokat az angyalokat az összes
spirituális családból, akik elsőként mennek a Földre – az első hullámként. Kezdetben
minimum 13 képviselő vállalkozott minden egyes spirituális családból arra, hogy elsőként
menjenek el a Földre – akiket később még sokan mások követtek – de kezdetben mindössze
ez az apró kis csoport vállalkozott erre. Tehát Gábriel megfújta a harsonáját az ismert
teremtés egészén belül, és hívta mindazokat, akik a Földre szándékoznak menni. Bármilyen
izgalmasan és kalandosan is hangozzék mindez, az Ark Rendjének résztvevői nem tudták
garantálni a történteket, nem tudták garantálni a visszatérésüket. A Föld dinamikáit és annak
erőteljes vonzerejét ismerve, nem tudták biztonsággal megmondani annak potenciálját, hogy
az angyali lények nem vesznek-e oda teljes mértékben a Földön, mivel annyira
beleágyazódnak abba a valóságba, abba a fizikai valóságba, hogy előfordulhat, hogy soha
többé nem térnek vissza. Ezt mindenki tudta így vagy úgy, tehát óriási volt a kockázat.
Amikor a hívás kiment, bizony rengeteg angyal visszakozott, és egyáltalán nem akartak ezzel
semmit sem kezdeni.

De amikor ez a hívás kiment, volt egy maroknyi angyal, akik elkötelezték magukat a
Minden Létezőnek, akik elkötelezték magukat a tudat kiterjesztésének, annak, hogy feloldják
a Minden Létezővé Válás kiterjedésének a lelassulását, és ők előre léptek. És sokan azok
közül, akik előléptek, ugyanazok voltak, mint akiket elhívtak az Ark Rendjébe, hogy
segítsenek megtalálni a megoldást. És ezek közül sokan ti voltatok.

Ti már az Ark Rendjében voltatok. Már ismertétek az összes tervet azok összes
következményével együtt, valamint ismertétek a tudat felszabadítására vonatkozó összes
potenciált, és előre léptetek. Sokan az angyalok első hullámában, sokan a másodikban vagy a
harmadikban, de előre léptetek, és azt mondtátok: Én megyek!

Ó, hát természetesen belül féltetek, ugyanakkor izgatottak is voltatok. Ó, és igen,

mindannyiótoknak meg voltak a magatok pillanatai – mikor azon töprengtetek, hogy mit is
tesztek és hogy is gondolhattátok ezt – ugyanakkor mindannyiótokban ott volt az az égető
vágy, hogy elmenjetek ebbe az új tapasztalásba, elmenjetek erre a Földnek nevezett helyre, és
érezzétek milyen is az, amikor fizikai formát öltötök magatokra.

Milyen bámulatos és elképesztő valóság! Többé már nem csupán ezek a fény
gondolatok vagy légies érzések és a nem fizikai valóság. Most elmehettek minden dimenziók
legmélyebbjére, nem csupán megfigyelni azt, de bele is ágyazódva, megtestesülve abban!

Ahogy már korábban is elmeséltük, ez a történet arról a festőről szól, aki létrehoz egy
szépséges festményt, és annyira beleszeret, hogy ahelyett, hogy a festményen kívül maradna,
úgy határoz, hogy ő maga is beleugrik és a részévé válik. És pontosan ezt is tettétek.
Jelentkeztetek. Azt mondtátok: -Én megyek! – És ez drága barátaim, egy bámulatos szolgálat.
Ez bátorságot és kivételességet jelent. És ez vagy te!

Megtettétek egy alkalommal: és már azóta is számtalanszor. Ti voltatok a legelsők,

akik belementetek az energiákba. Ti vagytok a felfedezők és a kalandvágyók, és igen, ez
olykor rettenetesen elfáraszt titeket. Néha el-eltűnődtök azon, hogy miért is teszitek ezeket a
dolgokat újra meg újra, miért is mentek tovább ebbe az új energiába. Hát azért, mert ez az, aki
vagy. És most arra kérlek titeket egytől egyig, hogy szeressétek ezért magatokat, mivel
egyben ti jártok a teremtés élén is. Egyben ti vagytok a spirituális családjaitok valódi, igaz
vezetői is.

Néha lekicsinylitek magatokat. Alábecsülitek magatokat. Úgy gondoltok magatokra,

mint egy alacsony, jelentéktelen emberre. De én belelátok a lelkedbe. Én tudom, hogy ki vagy
és emlékeztetnélek arra, hogy egy kalandor vagy, hogy kivételes vagy, és hogy olyan nagyon
szereted a Szellemet, a spirituális családjaidat és az összes angyali létezőt, hogy lehetővé
teszed magadnak, hogy elsőként lépj be az új energiába.

A búcsú

Felemelted a kezed, és az elsők között mentél. Először történt meg az, hogy ideje volt,
hogy elbúcsúzz a spirituális családjaidtól. Odamentél hozzájuk, összehívtad a tanácsot, és
beszámoltál nekik a döntésedről, arról, hogy mire készülsz, és ők teljesen el voltak képedve.
Félelemmel telített tiszteletet éreztek irántad, ahogy már egy jó ideje így éreztek felőled.

Apropó, ez egyben egy áldás, valamint egy átok is. Spirituális családod vezetőjeként
hajlamos vagy az ő problémáikat is magadra venni. Érzed, hogy vigyáznak rád, azon
tűnődnek, hogy vajon hogy haladsz, hogy megy a sorod, mivel végeredményben a saját
tudatod felszabadításának a sikere, a saját szuverenitásod elérése fogja meghatározni
nagyrészt az ő sikerüket is.

Te csinálod meg elsőként. Ők pedig követni fognak. És ez rendkívüli, elképesztő

felelősség. Arra kérnélek titeket, hogy mire ez az ülésünk véget ér, engedjétek el ezt, mert
innentől kezdve nagyon nehéz lesz továbbra is magatokkal cipelnetek a spirituális családotok
terhét.

Na szóval az úgy volt, hogy találkoztatok velük. Elmondtátok nekik, hogy elmentek
erre a Földnek nevezett helyre. Láttátok a szívük szeretetét, láttátok az érzelmet, láttátok a
vágyakozást, amit irántatok fognak érezni. És akkor az úgy volt, hogy összehívtatok egy
rendkívül érzelmes találkozót, ahol is elbúcsúztatok tőlük, mert nem tudtátok, látjátok-e őket
még egyszer valaha. Fogalmatok sem volt arról, hogy vajon valaha is együtt lesztek-e ismét.
Nagyon szoros kapcsolat alakult ki közöttetek, mégis búcsút vettetek tőlük.

Visszamentetek az Ark Rendjébe, ahol találkoztatok az összes többi spirituális család

képviselőivel, akik segítettek ennek az energia holtpontnak az elengedésére vonatkozó eredeti
terveknek a kifejlesztésében. És ez újracsak egy érzelmekkel teli találkozó volt. Elmondták
nektek azokat a potenciálokat, amik minden bizonnyal rátok várnak, mikor elmentek a Földre
– nem mintha ezt bárki is tényleg tudta volna, de voltak feltételezések, a Föld nagyon csábító
és vonzó energiának a következtében. És ezalatt nem csak a gravitációt értem, hanem azt,
hogy létezik egyfajta energia gravitáció, spirituális gravitáció, ami képes elképesztő hosszú
időn keresztül a Földön tartani téged.

Figyelmeztettek rá, hogy valószínű, hogy olyan nagyon belemélyedsz azokba az

energiákba, hogy az összes kapcsolatot elveszíted önmagaddal. Elmondták azt is, hogy
nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy el fogod felejteni az Ark Rendjét, a spirituális
családodat, a teremtést, és mindazt, amit valaha is tudtál. Annyira maguk alá képesek temetni
a Föld energiái, hogy idejekorán könnyen elfelejtesz mindent. Eljutsz majd arra a pontra,
amikor egyedül és kizárólag emberként fogsz majd gondolni magadra. Az egyetlen
gondolatoddá a korlátolt ember válik, és teljes mértékben elfelejtkezel angyali mivoltodról.

Ó igen, és abban a részben, amikor az a fura álmod volt, tudod, még ott a csónakban a
tudat óceánján, amikor azt álmodtad, hogy egy hatalmas repülő madár vagy – egy angyal –
gyönyörűséges szárnyakkal, ami hirtelenjében összezsugorodott, elsötétült és a szárnyakat
váratlanuk letépték rólad – hát akkor ezt álmodtad meg. Ez volt az Ark Rendje angyalainak a
figyelmeztetése.

Elmondták neked, hogy bármi is történjék, ők nem tudnak megmenteni, kiszabadítani

téged. Mindig tudni fognak rólad, arról, amit teszel, tudni fognak a tapasztalásaidról, de nem
tudnak téged se megmenteni, se kiszabadítani. Legelőször is, ez meghiúsítaná az egész
utazást. Ez megsemmisítené ennek az egésznek a célját. Másodsorban pedig, soha nem
tudnának elég közel jönni ahhoz, hogy kiszabadítsanak téged innen, mert akkor őket is
magába szippantaná a Föld.
 Van egy másik roppant lényeges oka is annak, hogy a Föld miért nem lesz soha a
földönkívüliek, vagy az egyéb külső erők támadásának a célpontja. Hogy miért? Nos, ez
egyszerű. Hát elsősorban azért, mert a Föld rendkívül alaposan el van rejtve a fizikai
univerzum többi része elől. Másodsorban pedig azért, mert a Föld energiái olyannyira
ellenállhatatlanok, csábítóak, hogy az bármilyen idegen lényt is magába szippantana, és akkor
bizony annak az idegen lénynek magára kellene öltenie az emberi minőségeket, és életeken át
tapasztalni kellene, csakúgy, mint nektek. És az teljességgel meghiúsítaná az egésznek a
célját, ha bárki is megpróbálná leigázni a Földet. Úgyis fogalmazhatnátok, hogy a Föld egy
roppant szokatlan, ugyanakkor mégis nagyon biztonságos tér.

Tehát drága Shaumbra, azon az éjjelen, amikor elhagytad az Ark Rendjét, fel voltál
készülve Földi utazásodra. Lényegében nagyon kevés előkészületet tudtál tenni, mivel senki
sem tudott sokat igazán.

Gaia energiái, aki előrement, hogy elültesse a Földbe az energiákat, lényegében soha
nem tette lehetővé magának, hogy olyan módon testesüljön meg, mint ahogy ti
megismerhetitek magatokat. Nos igen, egy része nagyon mélyen a Földön volt, a Föld élő
esszenciájaként. Egy része viszont tudta, hogy egy nap majd visszatér. Azoknak az
energiáknak egy része, ami segítette a Föld beültetését, némi nyomravezető jelet adott
számotokra, és mindazok számára, akik legelső alkalommal fognak majd oda elmenni, hogy
milyen is az, de még ők maguk sem értették a dinamikák összességét.

Az Ark Rendje összes spirituális családjának minden képviselője összegyűlt azon az

utolsó éjjelen, az utolsó együtt töltött pillanatra. Szomorú volt, ugyanakkor mégis örömteli.
Hatalmas bátorságot éreztetek, ugyanakkor egyben a saját személyes gyengeségeteket,
bizonytalanságotokat és kétségeteket is éreztétek. Az összes többi angyal szemében és
szívében – akik nem vállalkoztak erre – éreztétek a csodálatot. Létrejött egy kapocs azok
között az angyali létezők között, akik elsőként indultak útnak.

Magatokba szívtátok a legutolsó lélegzeteteket az Ark Rendjében, majd felkészültetek

a Földre történő leereszkedésetekre.

Belélegeztetek, és ízlelgettétek önmagatok összes energiáját – hogy milyen sokat

gyarapodtatok és mennyi mindent megtanultatok ezalatt a hosszú-hosszú idő alatt, amit a
valaha volt Ürességben töltöttetek.

Magatokba lélegeztétek spirituális családjaitok energiáit, továbbá mindazokét, akiket

majd ismerni és szeretni fogtok.

Magatokba lélegeztétek az összes angyal energiáit, akiket valaha is megpróbáltatok

bekebelezni, és mindazokét is, akikkel egyszer is csatáztatok.

Tehát magatokba szívtátok a legutolsó lélegzeteteket a túloldalon.

És ez így volt.
 8. Fejezet

A Földrejövetel

És az úgy volt, hogy Gaia Rendjének energiái előrementek erre az apró kis sziklára, a
fizikai univerzum egy távoli, félreeső szegletébe és elkezdtek abba életet lehelni.

Az idő

Azt tartják, hogy az emberi mérések értelmében ez az Ősrobbanás körülbelül 9

milliárd évvel ezelőtt következett be. De mi van akkor, ha talán, de csak talán, az Ősrobbanás
az volt, amikor keresztülmentetek a Tűzfüggönyön? Talán még ma is látni lehet ezt valahol
odakint a kozmoszban, ezt az energia és tudat robbanást, amikor elhagytátok az Első Kört, a
Minden Létezőt, és bementetek az Ürességbe, az új játszóteretekbe, amit a Szellem
ajándékozott nektek, hogy felfedezzétek azt, és teremtsetek benne.

És azt is mondják, hogy ez a Föld úgy hozzávetőlegesen 4,5 milliárd éves, és hogy az
élet a Földön pedig úgy nagyjából 2,5-3 milliárd éve van jelen. De ahogy beutazzuk az
angyalok utazásának ezt a következő szakaszát, most, hogy eljövünk a Földre, megértjük,
hogy az idő a jelenlegi emberi mérések szerint nem igazán helytálló és pontos, mivel az idő
nem lineáris és nem szilárd – hacsak természetesen nem viselsz karórát, és nem hajtogatod
naponta a naptárod lapjait. Mert a valóságban az időnek meg vannak a maga mozgásai.

Ahogy emlékezhettek, korábban azt mondtuk, hogy az angyali birodalmakban az időt

az események bekövetkezte alapján mérjük, vagy talán helyesebb lenne azt mondani, hogy a
tudat kiterjedésével. Vagyis az idő, a nem fizikai birodalmakban időnként meglehetősen be
van sűrítve, néha pedig eléggé ki van nyújtva. Voltak olyan időszakok a történelemben,
amikor az idő tulajdonképpen összetekeredett saját maga körül, és van, hogy ki és
behurkolódik. Van, hogy az idő hullámformája meglehetősen állandó, máskor pedig
elképesztően egyenetlen, kiszámíthatatlan.

Szóval, ha emberi fogalmakkal akarjátok ezt megmérni – a Föld korát – akkor az

emberek azt mondják, hogy az közel 4,5 milliárd éves. Ugyanakkor azon angyali lények
számára, akik most jönnek ide és most vágnak bele Földi kalandjaikba, az idő viszonylag
lényegtelen. Nem igazán számít. Természetesen ezt manapság azzal méritek, hogy a nap
minden nap felkel, és az egyéb mérőberendezéseitekkel, de ez meglehetősen, roppantul
mesterséges.
 Tehát ebben a következő pár sorozatban, amin keresztül fogunk menni, arra fogunk
kérni benneteket, hogy függesszétek fel az általatok ismert emberi magyarázatát az időnek, és
engedjétek meg, hogy az időnek az új eleme, vagy lényegében, hogy az időnek egy hitelesebb
eleme megjelenjen, az események egymást követő sorrendjeként, és a tudat kiterjedéseként.

És egy bizonyos értelemben azt is mondhatjuk, hogy mindaz, ami azóta történt, hogy
elhagytátok az Otthont és keresztül mentetek a Tűzfüggönyön mindössze egy lélegzettel
ezelőtt történt. Csupán csak egy lélegzettel ezelőtt. Nektek embereknek, akik most itt ültök és
ezt nézitek, úgy tűnhet, mintha már ősidőkkel ezelőtt elhagytátok volna az Otthont. Pedig a
valódi értelemben ez mindössze egy lélegzetvétellel ezelőtt történt.

Az Ark Rendje

Tehát Gaia Rendje, azok, akik azért felelősek, hogy új életet leheljenek a teremtésbe,
eljöttek ide erre a helyre, amit Terrának vagy Földnek hívtak, vagy a sok név egyikén.
Idejöttek az Ark Rendjének kérésére.

Az Ark Rendje ma is létezik. Az összes angyali család 144.000 oszlopát vagy

szimbólumát tartalmazza. Valójában ez az, ami mindent összefog és egyben tart egy tudati
álláspontból nézve a nem fizikai birodalmakban. Ez egy megállapodás, vagy egyfajta
egyetértés, megegyezés az összes spirituális család között, mivel azt is lehetne mondani, hogy
mindegyiknek nagyon hasonló a célja – a tudat kiterjesztése. Túl akarnak lépni a tudatnak
ezen a lelassultságán. Nem akarnak odáig menni, hogy szembe kelljen nézni azzal, hogy mi
történik olyankor, amikor minden abszolút holtpontra jut.

Tehát ez az Ark Rendje egy gyönyörűséges dolog. És azért nevezik Ark-nak, mert ez
az összes angyali család archetipikus vagy reprezentatív energiája. És ti emberek mind
magatokhoz vonzhattok bizonyos erősségeket és jellemzőket bármelyik archetipikus
energiából. Azért vannak itt, hogy támogassanak benneteket, hogy egy tápláló hely legyenek
számotokra Földi utazásotok alatt, és ti előhívhatjátok őket.

Ez alkalommal nincs időnk arra, hogy végigvegyük melyik mit is képvisel, de tudjuk,
hogy vannak olyanok, akiket ez most megihletett, és elkezdenek beleérezni mindegyik Rend
vagy angyali család energiájába, és elkezdik lejegyzetelni vagy dokumentálni a különböző
neveket és azok támogató vagy archetipikus energiáit.

És ismételten, emlékeztető gyanánt: az Ark Rendje azért van itt, hogy támogasson
benneteket. Nem fogja meghozni helyettetek a döntéseiteket, nem fog meggyógyítani
benneteket, de magátokhoz hívhatjátok az erősségüket, mivel ezek egyben a ti erősségeitek is.

Egység

Azért is nevezik ezt az Ark rendjének, mert a szó szoros értelmében létezik egy íves,
átívelő energia, ami az egyik angyali családtól ment a másikig, egy fényívhez hasonlatosan,
ami összekapcsolta az összes családot. Gyakorta, amikor a teremtés egészében lévő egységről
beszéltek, akkor lényegében ezekbe az ívekbe botlotok bele, amik egy egységgé kapcsolják
össze az összes spirituális családot.

Akkor most megjegyeznénk itt még valamit: azt, hogy kezdetben az Egységből
érkeztetek, de amikor keresztül mentetek a Tűzfüggönyön, amikor magatokra vettétek a saját
lelketeket, akkor valóban a saját Egyetekké váltatok. Ahogy ezt korábban valamelyik ülésünk
során már említettük, soha nem fogtok Hazatérni, soha nem tértek vissza abba a homogén
egységbe, hanem előrementek, hogy felfedezzétek, hogy a saját Egyetek vagytok.

Amikor megértitek a saját egységeteket, akkor majd elkezditek megérteni a minden

más lélek létezővel fennálló hasonlóságotokat, közös vonásotokat – azt a tényt, hogy
mindannyian az Első Körből érkeztetek. Továbbá kifejlesztetek egy együttérzést és annak
megértését, hogy kivétel nélkül minden egyes lélek létező szuverénné, a saját Egyévé fog
válni – vagy már most is az.

De kedveseim, soha nem tértek vissza abba a teljes Egységbe. Nos, ez olyan lenne,
mintha a Szellem ajándékát visszaadnád neki, azt mondván, hogy neked ez nem kell. A
Szellem a saját Egységed ajándékát nyújtotta neked, és arra kér, hogy lépj előre vele.

Akkor erre most vegyünk egy mély lélegzetet….

A Föld életre keltése, életre lehelése

Az úgy volt, hogy Gaia eljött a Földre, erre a sziklára, és elkezdte belélehelni az
energiákat. És jut eszembe, erre te is képes vagy! A saját tudatodat belelélegezheted
bármilyen tárgyba – egy sziklába is – és a benned lévő tisztasággal és a saját tudatodra való
fókuszálással életet lehelhetsz bármibe – bármibe. Valami olyanba, amit agyagból gyúrtál,
egy festménybe, amit a falra kívánsz akasztani – bármibe. Életet lélegezhetsz bele, és az akkor
megeleveníti az ő saját élő aspektusát.

Tehát Gaia, az Ark Rendjének nevében életet lehelt ebbe a sziklába, amit Földnek
hívnak. Gaia, és az összes támogatója, az összes angyal, akik a társaságát alkották - életet
hozott erre a Földre. És ez nagyon sok és hosszú időt vett igénybe emberi fogalmaitokkal
mérve az időt, de egy másik értelemben mindössze egy lélegzetvételnyi idő alatt életre kelt ez
a szikla.

Előkészítve ezt a ti Földre tartó utazásotok céljából, Gaia, a többi angyali Rendek
támogatásával létrehozott egy átjárót vagy egy alagutat, ami az Ark Rendjétől le a Földre
vezetett, ami egy nagyon is valóságos egyirányú alagút volt. Ez lett az az átjáró, amit később
arra használtatok, hogy lecsökkentsétek az energiátokat a Földre. Később sok különböző
alagút került megalkotásra, és sokkal később pedig olyan vortexek és alagutak jöttek létre,
amik a Földet körülvevő nem fizikai birodalmakba vezettek. De egyelőre ez az egyetlen
alagút került kiépítésre.

Gaia belélegezte az elemeket a Föld bolygóra. Belélegezte a levegőt. A vizet.

Belelélegzett Terrába, azaz magába a Földbe, és ez beborította ennek a sziklának a felszínét.
Továbbá belehelte a tüzet, ami egy transzmutációs energiává vált, egy olyan energiává, ami
egyben a megújulást és a felfrissülést is jelentette, továbbá azt a tűz energiát, ami lehetővé
tette a szilárd anyagban lévő Szellem energia elengedését.

Majd miután ezek az alapelemek bele lettek lélegezve ebbe a Földnek nevezett
sziklába, Gaia belélegezte a Föld elsődleges birodalmait, amik még most is itt vannak.
Belélegezte az erdők és a növények királyságát. Annak érdekében tette ezt, hogy ez segítse az
életerő energia fenntartását a Földön – a megújuló energiáét, ami azóta is jelen van itt a
Földön – hiszen a fáitok, a cserjék, a bokrok, a növények, a füvek mindannyian az élet
energiájának a szüntelen áramlását tartják fent a Földön. Azért vannak itt, hogy titeket
támogassanak. A növényi birodalom és a fák egyúttal táplálék vagy étel céljából is ide lettek
helyezve, mivel valamiféleképpen fenn kellett tartani a fizikai testet. És az ide, a Földre
belélegzett növényeknek az elfogyasztása segíti annak a fizikai testnek a fenntartását, amit
magatokra öltötök.

És az úgy volt, hogy kezdetben minden biológiai forma, minden állati és később
emberi forma a Földön jelenlévő növényekkel táplálta magát. És csak sokkal később
következett be, hogy az emberek és az állatok hússal kezdtek táplálkozni. Ez a növényi és
erdei királyság a kertetekként, a táplálékotokként, a fizika test táplálásáért lett idehelyezve,
amit majd magatokra öltötök.

Gaia belélegezte ide a víz energiáit, továbbá az összes lényt, akik a vízben éltek, és
kifejezetten a sót tartalmazó vizeket, mert ez igen lényeges volt a Föld biológiai
egyensúlyának a fenntartása érdekében. A Föld jelenleg megközelítőleg kétharmad vízből, és
egyharmad szárazföldből áll a felszínen. A vizek elképesztő jelentőséggel bírnak sok
különféle tudományos, továbbá spirituális szempontból.

Maga a sós víz állandóan segít felszívni azt, amit ti negatív energiáknak neveztek,
illetőleg olyan energiáknak, amik beszennyeződtek vagy eldugultak. Ez rendszeresen
megtörténik még abban az esetben is, ha nem az óceán közelében éltek. Elegendő sós víz
található a Földön, ami szünet nélkül, szakadatlanul segíti felszívni ezeket a megrekedt vagy
negatív energiákat, és megtisztítja azokat egy elképesztően briliáns és gyönyörűséges módon.

Ezért is van az, hogy sokszor azt javasoljuk nektek, hogy amikor intenzív
tapasztalásokon mentek keresztül, vagy amikor lemerülve érzitek magatokat, fürdőzzetek sós
vízben, mivel ez segít kivonni és felszívni ezeket a nagyon, de nagyon negatív energiákat.

Gaia belélegezte az állatokat vagy a halakat, amik az óceánban élnek, és akik szintén
roppant jelentős célt szolgálnak mind a mai napig – segítik megőrizni a kényes egyensúlyt.
Nem csak élelem ellátási célokat töltenek be, mert a vízi élet roppant lényeges a Föld állandó
energia áramlásának fenntartása céljából, a Föld szakadatlan energia újraegyensúlyozása
céljából.

Majd Gaia belehelte az állati királyságot és annak összes létező potenciálját.

Kezdetben nem létezett sok különböző állatfaj. A későbbiek folyamán temérdek sok
különböző faj jött létre. Az állatok szintén azért lettek idehozva, hogy fenntartsák az életerő
energiák egyensúlyát a Földön.

Ezenkívül még azért is lettek belélegezve a Földre az állatok, mert ők szolgáltak a

későbbiekben megjelenő emberi test mintájául, alapjául. Hogy eljöjjetek a Földre, és
lényegében az állati létezőkhöz kössétek vagy kapcsoljátok az energiátokat, és hogy az emberi
faj majd előbb-utóbb ebből kerüljön kifejlesztésre.

Gaia belehelte a Földbe a dévikus vagy tündér birodalom energiáit. Ők azok az

aprócska kis nem fizikai létezők, akik szintén a Föld fizikai és nem fizikai birodalmai közötti
egyensúly fenntartásáért felelősek.
 Egy páran képesek vagytok látni is őket, különösen éjjelente, ha éppen kint
tartózkodtok a mezőkön, a réteken, az erdőben. Szakadatlanul váltják, hozzák-viszik az
energiákat az állati királyság, a növényi és az erdei birodalmak között. Ők felelősek ennek a
kényes egyensúlynak a fenntartásáért, és lényegében általuk képesek a növények, az állatok és
a fák énekelni, továbbá az ő feladatuk az, hogy megőrizzék a harmóniát a Föld sok,
különböző életformái között. Ők nagyon, elképesztően aktívak, és roppant jelentős részt
vállaltak a fizikai Föld fejlődése és növekedése tekintetében.

Beszéltünk már arról – egy másik ülésünk során – hogy mostanában kezdenek távozni.
A munkájuk elvégeztetett. Ezeknek a tündér energiáknak egy része mindig itt lesz a Földön,
de most az emberek egyre több felelősséget kezdenek vállalni ezért a bolygóért. Ennek
következtében most Gaia tündér birodalmának energiái jelentős részben elengedésre kerülnek.
Ó, ők már elmondhatatlanul régóta itt vannak, és most már itt az ideje, hogy
visszamehessenek.

Gaia a kristályos királyság energiáit is belelehelte a Földbe. A kristályos alatt nem

feltétlenül magukat a kristályokat értjük – a Földön található fizikai sziklákat és kristályokat –
hanem ez olyan volt, mint egyféle kristályos, vagy születési energia a Földön. A kristályos
energiáknak kiemelkedően fontos szerepük volt a Föld korai időszakában. Gaia jó alaposan
belélegezte azokat a Föld mélyébe.

Ezek roppant fontosak voltak egy másik típusú egyensúly fenntartása érdekében a
fizikai és a nem fizikai birodalmak között, és eszméletlen mennyiségű energiát tartalmaztak,
amit később, a Földrejöveteletekkor ti magatok használtatok. Ezek olyan energiák, amik
lehetővé tették angyali tudatod átalakulását a fizikai Földi létezés céljából.

Sokan kedvelitek a kristályokat, amiket manapság találtok, mert sokukban még ma is

fellelhetőek nyomokban a kristályos energiák, amik elsőként kerültek ide. Ennek az
energiának a nagyrésze mára már tovatűnt, mert az embereknek meg kell tanulniuk
felvállalniuk a felelősséget a Földért, ugyanakkor mégis, még mindig ott van bennetek
ezeknek a kristályos energiáknak a sejtemlékezete – ami egy tiszta, fénytípusú energiaforma –
ami bele lett helyezve a sziklákba, a talajba, és a Föld mélyére.

És mind a mai napig, magában a Föld középpontjában ott található egy hatalmas
kristályos energia. És erre most ne egy jókora szikla tekintetében gondoljatok, hanem
fényenergiaként, ami még most is ott van. Ó, igen, hát mindezt megolvadt láva, hő és
hasonlók fogják közre, amiből ismereteitek szerint a Föld áll, de ennek a legmélyén, a
magjában még mindig ott van ez a bámulatos kristályos energia.

Ez most a Földön még fennmaradt kristályos energiákkal kommunikál. Kommunikál

az állati királysággal, a tündérek birodalmával és a vízi királyságokkal: egy állandó tónust
vagy energiát kiküldve magából annak érdekében, hogy fenntartsa ezt a nagyon, roppant
kényes, finom egyensúlyt a Földön.

Mikor Gaia belelehelte a Földbe ezeket a kristályos energiákat, akkor rajtuk keresztül
egyúttal belélegezte azokat a potenciálokat és kulcsokat is, amik a ti tudatotok bizonyos
részeinek a kinyitására szolgálnak, az emberi faj és az emberi tudat fejlődése mentén, és ezek
még most is ott vannak a Föld sok-sok részén. Olyanok ezek, mint egy kulcs, amit a
megvilágosodásodra használsz utazásod alatt, arra, hogy a fizikai lényeden és a nem fizikai
lényeden belül aktiválj bizonyos dolgokat.
 Ezek nem azok, amiket ti titkoknak neveznétek, és nem is maguk a válaszok. Ezek
emlékeztetők számodra a felébredésed ösvényén, és lehetővé tesznek bizonyos dolgokat, mint
amilyen például a DNS folyamatod megváltoztatása. Ez részben általad, a belsődből
aktiválódik, a tudatos választásod által, de mivel biológiai létezők is vagytok, ezért ezt
részben azok a kristályos energiák is aktiválják, amik még mindig ott vannak a Földben. Ez
egy emlékeztető. Ez annak egy módja, hogy aktiválódjon vagy kioldódjon a DNS rendszernek
egy átdolgozása, és ez az, amin oly sokan mentetek keresztül ebben az elmúlt pár évben.

Néha azon tűnődtök, hogy miért érzel hívást arra, hogy elmenj egy bizonyos helyre a
Földön – és nem vagy benne biztos, hogy ez miért is történik? Néha ez egy belső hívás, ami a
belsődből érkezik, hogy elmenj egy olyan helyre, ami magasabb potenciállal bír arra
vonatkozólag, hogy a Földben megtalálható kristályos energiák aktiválódjanak benned. Ó,
van, hogy nem kell ott heteket vagy hónapokat töltened, mindössze az is elég, hogy
közvetlenül abban az energiában tartózkodj, és az máris aktiválja a DNS-edet.

Időnként megesik, hogy furcsa vagy szokatlan helyeken tapasztaltál meg egy
kristályos energiát. Ez szintén segít abban, kitágítsa az emberi elme korlátait. Ez elkezd, vagy
segít beindítani egy folyamatot. És ismételten, a Föld kristályos kulcsai nem maguk a titkok,
ugyanakkor ezek segítenek aktiválni és elindítani egy folyamatot benned, mivel ez a te Földi
fizikai utazásodhoz kötődik.

És az úgy volt, hogy Gaia mindezeket a szépséges energiákat belelehelte a Földbe, és

beleegyezett abba, hogy nagyon közel marad a Föld élő esszenciáihoz hosszú-hosszú ideig,
egészen addig, míg az emberek el nem kezdik felvállalni a felelősséget a saját Földi
utazásukért. Gaia itt volt egészen a kezdetektől, és most, lassacskán, energiái elkezdenek
eltávozni annak érdekében, hogy az emberek elkezdhessék felvállalni a felelősséget ezért a
bolygóért.

A végső búcsú

Amikor a Föld energiái egyensúlyba kerültek, amikor a Föld készen állt az angyali
létezők támogatására, a hívás ismételten elhangzott, hogy értesítse azokat – mindannyiótokat
– akik beleegyeztetek abba, hogy eljöjjetek ide – arról, hogy az idő elérkezett.

Sokan emlékezhettek erre a legutolsó pillanatra az Ark Rendjében, ahol körülvettek

titeket az összes spirituális család képviselői, ahol senki sem tudta biztosan, hogy mi fog
történni, ahol senki sem tudta, hogy ez a terv, ami a 33 különböző potenciál egyike, vajon
hogyan fog beválni.

Ugyanakkor mégis volt valami benned, ami tudta ezt. Képes voltál előre érzékelni az
előtted álló utazás nagy részét. Érezted, hogy ez bírt a legmagasabb potenciállal a tudat
kiterjedésének lehetővé tételére. Valami benned érzékelte, hogy ez javarészt egy kihívásokkal
teli és nehéz utazás lesz. Rendelkeztél azzal a belső tudással, hogy időnként rettenetesen
elveszettnek fogod majd érezni magad. Ugyanakkor volt benned valami ott mélyen, aki tudta,
hogy keresztül fogsz tudni ezen menni, és hogy fel fogsz majd ébreszteni valamit a belsődben,
ami egyúttal segíteni fog abban, hogy a teremtés összes többi részében is felébredjen valami.

Sokan olyan élesen és tisztán emlékszünk arra a pillanatra – arra a végső pillanatra az
Ark Rendjében – amit körülvett a szeretet és az együttérzés, az aggodalom, és valami, amit
most félelemnek neveznétek. És ott, abban a legutolsó pillanatban közösen vettünk egy mély
lélegzetet az Ark Rendjének angyali létezőivel együtt. Közösen vettünk egy mély lélegzetet,
és ők arra emlékeztettek téged – ahogy valaha a Szellem is – hogy soha nem leszel egyedül,
hogy az összes angyali család angyalainak a szeretete és a támogatása veled lesz, és miközben
időnként úgy tűnik majd, mintha teljesen elveszítenéd ezt a kapcsolatot, ők a szívükben
őriznek téged.

És akkor ott, az Ark Rendjében beszívtad a legutolsó lélegzetet, és megengedted

magadnak, hogy belezuhanj egy alagútba, egy átjáróba, amit Gaia energiái hoztak létre.
Elengedted és megadtad magad, és lehetővé tetted magadnak, hogy elkezdj leereszkedni erre
a helyre, amit Földnek neveznek.

Az alagút

És ez egy bizonyos értelemben nagyon is a hasonló volt ahhoz, mintha megint

visszatértél volna a Tűzfüggönybe, mert ez nagyon zavaros, kusza volt. Teljesen elveszítetted
a tájékozódó képességedet. Úgy érezted magad, mint aki pörög, forgolódik, és ide-oda
hánykolódik, de ahelyett, hogy több millió és millió darabra hasadtál volna szét, itt most egy
új tapasztalás várt rád – úgy érezted magad, mintha laposra préseltek volna, mintha
összeszorítottak volna. Olyan érzés volt, mintha belülről megfulladnál és lezáródnál.

Ó, micsoda könnyebbség lett volna most azokat a széthasító energiákat érezni, mert az
energiák egyre csak sűrűsödtek, egyre szorosabbak és tömöttebbek lettek. Ki akartál
szabadulni innen. Meg akartál nyílni, de érezted, ahogy ezek az energiák összepréselnek,
összelapítanak, egyre inkább szorítanak, mélyre nyomnak, és összenyomnak.

Üvölteni, megnyílni és elengedni szerettél volna egy ponton, de az energiák egyre csak
erősebbek és sűrűbbek lettek. Ellenálltál. Harcoltál. Ez egy természetes reakció volt, de minél
inkább ellenálltál, az energiák annál szorosabbá, tömöttebbé és összenyomottabbakká váltak,
és egyre csak nyomultak, és nyomultak és nyomultak.

Ekkor valami olyat éreztél, ami nagyon is hasonlatos a mostani fizikai fájdalomhoz. És
ismételten üvöltöttél, azt akartad, hogy ez véget érjen, de ez úgy tűnt, soha nem akar véget
érni.

És most, hogy egyre szorosabban és szorosabban össze lettél préselve, megpróbáltál

emlékezni az Ark Rendjére. Megpróbáltál visszaemlékezni a tőled búcsúzó angyalokra, de ez
az emlék is kinyomódott belőled.

Érezted ezt a dolgot, ami egyfajta fulladás volt. Érezted, ahogy a saját szellemed
kioltódik, ahogy egyre közelebb és közelebb értél a Föld bolygó nem fizikai részeihez.

Minél inkább ellenszegültél, az annál inkább magába szívott téged, összepréselt, és

még mélyebbre húzott. És még mind a mai napig is sokszor előfordul, hogy álmaid vannak
erről, hogy milyen is volt az Ark Rendjéből a Földre vezető átjáróban tartózkodni. Milyen is
volt kontroll nélkülinek lenni. Milyen is volt fejest ugrani a sötétségbe. Milyen is volt az,
amikor az élet ki lett nyomva, ki lett facsarva belőled. Hogy milyen is volt a könnyedség, a
fény és a nagy tágasság érzéséből roppantul összepréseltnek, sötétnek, aprónak és
korlátozottnak érezni magad.
 Megérkezés

Ez egy végtelennek tűnő utazás volt ebben a folyosóban, mígnem egyszerre csak
váratlanul minden kinyílt. Ismét fény fogadott, de ez egy olyan fény volt, amihez hasonlatosat
még sohasem láttál. Volt egy kis kiterjedés, tágasság és megnyílás érzés, és akkor egyszerre
csak vettél egy mély lélegzetet – a legelsőt hosszú idő elteltével, amióta csak eljöttél az Ark
Rendjéből – és teljes elképedésedre mostanra egy nem fizikai létező voltál a Földön.

Ez nagyon hasonlatos volt ahhoz, mintha egy repülőgépen utaznál. Magasan a felhők
felett, és most fejest ugrasz a felhőkön át. Minden egy kissé zavarossá, kuszává válik.
Fogalmad sincs arról, hogy hol vagy, majd váratlanul áttörsz a felhők rétegein, és feltárul
előtted maga a Föld. Micsoda szépség!

Nos, akkoriban még nem volt fizikai tested, ahogy fizikai érzékszerveid sem, de mégis
képes voltál érzékelni ezt a fényt – amihez foghatót még sohasem láttál – mivel ez a nap
fényéből származott. Bámulatos volt. Teljes ámulatba estél afelől, hogy Gaia mit is teremtett
meg neked.

Képes voltál érzékelni az óceán kékségét, a szárazföld zöld pompáját, a levegő

sűrűségét. És miközben még mindig volt egy olyan részed, aki megpróbált ennek ellenállni,
aki megpróbált volna visszamászni azon az alagúton keresztül, ahonnan csak az imént
érkeztél ide – mivel ez tényleg egy félelmetes és ijesztő tapasztalás volt – ez a másik részed,
az a kalandor, aki vagy, teljesen elámult az eléje táruló látványtól.

Ez egy Királyság volt. Ez volt a te új játszótered. Ez a fizikai valóság lenyűgöző

megnyilvánulása volt. És ekkor lehetővé tetted magadnak – sok-sok mély lélegzet
segítségével – hogy energiáidat egyre közelebb és közelebb engedd a Földhöz.

Még mindig nem fizikai létező voltál, és még mindig rendkívül kényelmetlen volt
ilyen szorosra zárva és összepréseltnek lenned. Ugyanakkor pedig ez a másik részed teljes
ámulatba esett. Soha korábban nem láttál még növényt. Soha eleddig nem láttál még ennyi
vizet sehol. És ekkor kezdetét vette Földi játékod.

Az Éden felfedezése

Kezdetben nem voltál tudatában a többi angyali létezőnek, mivel annyira lefoglaltak
ezek a dolgok, amiket most fáknak neveztek. Ó, igen, már akkoriban is léteztek fák és
növények, hiszen a Föld több milliárd és milliárd év alatt fejlődött ki. Egy kertté vált, és te itt
voltál.

Miután teljes mértékben lecsökkentetted az energiádat, a legelső dolgod az volt, hogy

mélyeket lélegezzél – itt most spirituális lélegzetről beszélünk, nem fizikai légvételről – és
megengedted magadnak, hogy magadba szívd a színeket, a fényt, és magát a Föld élő
esszenciáját. A mély lélegezetek által összekapcsoltad magad a kristályos energiákkal,
valamint Gaia minden egyes királyságának energiáival.

Emberi fogalmakkal mérve azt mondhatnátok, hogy ez jó sokáig tartott, mikor is

lehetővé tetted magadnak, hogy lélegezz, és magadba szívj mindent, pedig valójában csak a
lélegzetvételek számítottak. Magadba lélegezted a vizek energiáit. Magadba lélegezeted az
állatok energiáit, aprókat és nagyokat egyaránt. Milyen lenyűgöző játszótér!
 Némi légzést követően, amit emberi fogalmakkal nagyon hosszú időnek neveznétek,
miután tökéletesen magadba szívtad magának a Földnek az energiáit, kezdetét vette a te
játékidőd, a te felfedezésed időszaka. Most, ahelyett, hogy pusztán csak magadba lélegezted
volna az energiákat, megengedted magadnak, hogy közvetlenül magába a fába beleáramoltasd
az energiádat. Természetesen nem fizikai voltál. Egyfajta fény alakzatú energia voltál, és
lehetővé tetted magadnak, hogy beleáramolj a fába, és egyszerűen csak a fa legyél, hogy
átérezd, milyen is egyszerre, egy időben sűrűnek, ugyanakkor élőnek is lenni. Ezért aztán csak
hagytad, hogy az energiád együtt létezzen azzal a fával – és mivel az a fa téged hivatott
szolgálni, megengedte neked, hogy a részévé válj, és érezd az esszenciáját, annak életet
árasztó energiáját.

Megengedted magadnak, hogy egyszerűen csak beleáramolj a Föld szikláiba, hogy

átérezd, milyen is olyan sűrűnek és szilárdnak lenni. És igen, még a szikláknak is van tudatuk,
amik üdvözöltek téged magukban. Megengedték, hogy a részükké válj, és bár ők nem
ugyanazzal a típusú életet árasztó energiákkal rendelkeznek, mint a fák, mégis, még egy
sziklán belül is van élet. És a sziklán belül – nos, mindössze hagytad, hogy az energiád annak
a részévé váljon. Képes voltál érezni Gaianak azt a leheletét, ami segítette azt megteremteni.

Felfedezted a dévákat és a tündéreket – a nem fizikai létezőket – és hatalmas

vonzódást éreztél irántuk, közel érezted magad hozzájuk. És megengedted, hogy a tündérek és
a dévák körbevezessenek, virágról-virágra, fáról-fára szökelltél velük. Ők mutatták meg
neked a dévikus birodalmakat, és nagyon közel kerültél hozzájuk. És, ó, azt is mondhatnánk,
hogy eonnyi időket töltöttél velük – de akkoriban az idő nem számított – ahogy lényegében
ma sem.

Elkezdted megismerni a tündérek birodalmának különféle, változatos formáit és

családjait, és ők megengedték, hogy a részükké válj, hogy beléjük áramoltasd az energiádat,
ahogy ők is beléd áramoltatták az energiáikat. Nem létezett visszafogás, nem létezett félelem,
nem létezett ellenállás. Megengedted magadnak, hogy együtt szálldoss velük, és a Föld
részévé válj.

Megengedted magadnak, hogy eggyé válj a vizekkel. A vízzel – a sós vízzel, az

óceánnal, a szárazföldön, a felhőkben lévő vízzel – tehát végeredményben lehetővé tetted
magadnak, hogy a víz részévé válj, és a víz egy tudat. Megengedted magadnak, hogy
magadba idd a víz energiáit, és ez megnyugtatta fény testedet.

A vizek megmutatták neked, hogyan áramlanak. Megmutatták, hogy újulnak meg, és

hogyan tisztulnak meg. A vizek megmutatták neked, hogyan segítenek egyensúlyban tartani a
biológiai fizikai életformákat. És te pedig tanulták a vizektől, és korszakokat töltöttél azzal,
hogy mindössze víz voltál.

Majd végezetül megengedted magadnak, az energiáidnak és a tudatodnak, hogy

beleáradj az állatok birodalmába. Lehetővé tetted magadnak, hogy a részévé válj azoknak,
akiket ma a Föld állatainak, a Föld madarainak, a Föld négylábú teremtményeinek nevezel. És
igen, akkoriban az állatok máshogy néztek ki, ugyanakkor mégis sokban hasonlítottak a
mostaniakhoz.

És együtt utaztál velük, beléjük áramoltattad az energiádat, érezted ezt a valamit, amit
most szívverésnek neveznél, érezted, ahogy az életerő energia keresztül áramlik rajtuk. Ó, és
micsoda érzés volt rajtuk keresztül megenni a Föld növényi alakzatait, amik tápanyaggal
látták el a fizikai testüket. És eonokokat töltöttél azzal, hogy az állatokkal játszottál, és
összeolvasztottad velük az energiádat.

És mindenek feletti elképesztő örömöt és kényelmet éreztél akkor, amikor a Föld

óceánjainak, tavainak és tengereinek a halaival olvasztottad össze magad. Ezt szeretted a
legjobban. Nagyon szoros és közeli köteléket hoztál létre azokkal, akiket most bálnaként és
delfinként ismersz. Ők már akkoriban is itt voltak. Bár kissé másként festettek, már akkoriban
is léteztek, hiszen Gaia lélegezte be ezt a típusú életformát a Földbe.

Imádtál együtt úszkálni velük, mert az állati forma illetve a biológiai forma ötvözete a
víz formájú energiákkal eszméletlenül megnyugtató volt, mert hát igen, időnként nagyon is
fájdalmas és stresszes volt ennyire kötődni a fizikai valósághoz. De amikor a delfinekkel és a
bálnákkal voltál, az megnyugtatta a testedet – a fénytestedet. Úgy találtad, hogy ez sokkal
természetesebb, sokkal áramlóbb, mint a Föld állatainak a teste, amik az idők során fejlődtek
ki. Közeli és szoros kapcsolatot fejlesztettél ki a bálnákkal és a delfinekkel, ami még a mai
napig is fennáll.

Ó, igen sokszor álmodsz még ma is arról, hogy kint vagy az óceánban. Sok-sok életed
volt, amikor azt választottad, hogy az óceánon élj, még akkor is, amikor már emberi alakban
éltél. Azt választottad, hogy tengerész vagy kereskedő légy, csak, hogy közel legyél az
óceánhoz, mert azok az energiák megújítanak és sokkalta nyugtatóbbak.

Születés

És az úgy volt, hogy idők eonjain keresztül a fénytestedben éltél, miközben

felfedezted ennek a Földnek a játszóterét, és egyre közelebb és közelebb kerültél a kristályos
energiákhoz – a Föld, és annak összes birodalmának az energiáihoz, amíg már kívül-belül
meg nem ismerted őket. Megértetted a Földi természetes lebomlás és újjászületés körforgását,
és imádtad azt.

Egyre közelebb és közelebb kerültél a Föld állati királyságához, mígnem egy szép
napon olyan közel kerültél hozzájuk, annyira a természetes részévé váltál a Földi
teremtéseknek, hogy lényegében megszülettél biológiai testben. Az nem számít, hogy
elsőként milyen életformába is születtél bele. Akár a vízi birodalmak, akár az állatok testébe,
ez nem számít. Mindössze az számít, hogy annyira kötődni kezdtél a fizikai formához, hogy
végül megszülettél egybe.

Ennek nagy a jelentősége, mert a múltban eddig mindig csak együtt utaztál vagy
áramoltál a fizikai valósággal és a fizikai elemekkel, de most megszülettél egy biológiai
testbe. Ez egy bámulatos élmény volt – érezted, ahogy a Szellemi energiád, az angyali
energiád keresztül megy a várandósság folyamatán, a születés folyamatán – és tessék, itt
voltál. Része lettél a Föld biológia életformájának. Többé már nem egy szabad Szellem voltál,
aki csak úgy beleáramlik a vizekbe, a növényekbe és a dévikus formákba itt a Földön, hanem
ezáltal most már a Föld részévé váltál biológiai, fizikai testet öltve.

Ez egy lenyűgöző élmény volt, ennyire kapcsolódva érezni magad, ugyanakkor ijesztő
is volt, mert most már elkötelezted magad. Többé már nem csak a megfigyelő vagy a
kívülálló voltál, hanem a Föld részévé lettél, és ebben a becses pillanatban egy nagyon mély
tudással tudtad, hogy ezzel egy nagyon hosszú utazás veszi kezdetét fizikai formában a
Földön. Egy hosszas utazás, ahol része vagy a biológiai formának, része vagy magának a
Földnek, és bizony jó sok idő el fog telni, mire valaha is elengeded a biológiát.

Mind a mai napig ez egy trauma pont – egy kiemelkedően lényeges trauma pont –
mert ezzel kapcsolatosan van egy ellenállásod, egy haragod, ugyanakkor meg szereteted és
elfogadásod is. Van, hogy imádsz ember lenni fizikai formában, időnként pedig úgy érzed,
hogy ez a létező legnagyobb börtön, amit valaha is teremtettél magadnak.

Amikor beleszülettél a fizikai formába, egyúttal a felejtésed is megnőtt annak kapcsán,

hogy honnan jöttél. Elfelejtetted ezt a dolgot, amit az Ark Rendjének neveznek, elfelejtetted
magát az Otthont, elfelejtetted az angyali családjaidat. Most már a Föld része lettél, és az
idáig vezető utazásod emlékezete szertefoszlott. Mostanra angyali energiád roppant szorosan
a Földre és a biológiára fókuszálódik, és mikor fizikai létezőként beszívtad a legelső
lélegzetedet, érezted a kelepcébe esés és a teremtésen belüli teljes megmerülés között tátongó
hatalmas ellentmondást.

Tehát ma - és itt most a Mostani időt értem ezalatt – menjetek ki a természetbe

egyedül, ahol csak te vagy és a természet. A legjobb idő erre – abszolút a legjobb idő – a
naplemente időszaka, amikor is az összes elem kombinációja fellelhető. Legyetek a
természetben! Menjetek és öleljetek át egy fát! Lélegezzétek be a levegőt! Ha lehetséges,
menjetek vízpartra, vagy legalább kapcsolódjatok a vízhez. Engedjétek meg magatoknak,
hogy kapcsolódjatok össze az állatok birodalmával. Vidd magaddal a kutyádat is, ha van. Ha
nincs, akkor csak érezd az állatok birodalmát! Kapcsolódj össze a madarakkal az égen. Érezd
újra Gaia esszenciáját.

Az emlékek oly mélyen élnek benned, annak emléke, amikor angyali létezőként csak
szálldostál és összekapcsolódtál mindezekkel az energiákkal, és mostanra ezekké az
energiákká váltál. Menjél ma ki, és tölts némi időt a természetben, és értsd meg, hogy
bármennyire is a részévé váltál mindennek, hamarosan el fogod magad engedni mindettől.

Ó, a Földön töltött időszakod emlékezete mindig is veled marad, de most elérkeztél

egy szeparációs ponthoz, amikor is kiengeded magad a fizikai formából.

Tölts ma egy kis időt azzal, hogy újra összekapcsolódsz Gaiaval, a természettel, mert
ez a te bensőséges részed.

Vegyünk akkor most közösen egy mély lélegzetet, és örüljünk a biológiai

tapasztalatainknak!

És ez így volt.
 9. Fejezet

Lemúria és Atlantisz

És az úgy volt, drága barátaim, hogy mielőtt belekezdenénk ebbe az ülésükbe, egy
pillanat erejéig szeretnék az emberi testben töltött életről beszélni. Igen, ez időnként nehéz,
mert elveszettnek érzed magad. Emlékezni szeretnél az elmúlt életeidre, hogy ez segítsen
neked újra megteremteni az identitásodat. De vedd figyelembe ennek áldásait is! Vannak
olyan időszakok, amikor nagyon is jó, hogy nem emlékeztek, mert előfordulhat, hogy
azoknak az elmúlt életeknek az emlékei leárnyékolnák a mostani életedet.

Nehéz, mert olykor elveszettnek, és a Szellemtől, a forrásodtól és az isteniségedtől

elkülönültnek érzed magad, pedig valójában soha nem vagy elkülönülve. Bármikor ismételten
létrehozhatod ezt a kapcsolatot, amikor készen állsz arra, hogy beinvitáld az isteniségedet az
életedbe itt és most. Nem kell elmenned semmilyen távoli és messzi dimenzióba vagy
galaxisba ahhoz, hogy újraegyesülj magaddal, mindössze teremtsd meg azt a csodálatos
biztonságos teret, a jelenlegi Földi otthonodat – és itt most nem a fizikai otthonodról beszélek,
hanem az energetikai otthonodról. Amikor felkészülsz, és lehetővé teszed, hogy az isteniséged
csatlakozzon hozzád, akkor történik az meg, hogy egy roppant tudatos módon ismételten
összekapcsolódsz saját magaddal.

Az emberi élet áldásai

Sok ember azt gondolja, hogy amikor átkel a túloldalra, ott minden tökéletes lesz
majd. Hogy az angyalok zenéje jobb, ott jobbak az ételek, ott jobb a szex – vagy bármiről is
legyen szó – de én azért vagyok itt, hogy elmondjam nektek, nincs ahhoz fogható, mint
amikor ember vagy. Egészen addig, amíg megengeded magadnak az élet élvezetét. Semmi
sem hasonlatos az emberi zenéhez, az sokkal nagyobb mélységgel és együttérzéssel bír, mint
az angyali zene, ami mondhatnám, egy kissé légies.

Az emberi zene emberi tapasztalásaitok vándorútját zengi el. Az emberi étel és

tápanyag közvetlenül a testbe jut, és táplálja azt. Fent, a más birodalmakban mi csak – ti ezt
úgy mondanátok – hogy mi csak fényt eszünk. Ez nem annyira élvezetes, mint amikor tényleg
megemészted az ételt és érzed azt – érzed az életerő esszenciát. Mint amikor megérintesz egy
másik embert. Amikor két angyal összeolvad, ó, az egy gyönyörűséges tapasztalás, de semmi
sem fogható ahhoz, mint amikor megérinted egy másik ember bőrét.
 Az angyali beszélgetések szépségesek. Mi nem használunk nyelvet, ez inkább egyfajta
rezonancia. Nagyon univerzális. De amikor a ti emberi nyelvetekre kerül a sor – bárcsak
hallanád, mi van a szavakon túl – hihetetlen mélység, érzelem és érzés rejlik bennük, ami
jóval túlmutat magán a nyelven.

Az az igazság, hogy a többi birodalmakban lévő angyalok, alig várják már, hogy
eljöjjenek ide a Földre. Hallották már tőletek az összes történeteteket azok az angyalok, akik
még soha nem jártak itt, és már alig várják, hogy ők is átéljék mindezt. És meglehet, hogy
számukra mindez könnyebb lesz, mert ti már kitapostátok előttük az ösvényt a saját
utazásotok által.

Akkor most térjünk vissza a teremtés történetére, három könnyed nap alatt!

A testi létezés

Szóval megszületettek a fizikai formába – ami egy bámulatos csoda, hogy fogod a
Szellemi energiát, és az beleszületik a biológiába – ugyanakkor meglehetősen szívet tépő is,
mert egy nagyon mély részeddel tudtad, hogy most már itt vagy. Ezzel elkötelezted magad a
programnak. Többé már nem úszkálhatsz csak úgy körbe-körbe, nem áramoltathatod be az
energiádat a fákba és az állatokba: most már te is itt voltál.

Az emberiségnek ezt az első korszakát mi a Lemúriai Korszaknak nevezzük. Több

millió éven át tartott, de ismételten arra kérnélek titeket, hogy emlékezzetek: az időnek nem
sok jelentőséget tulajdonítunk. Amikor mindent időkeretekben kezdesz el méricskélni,
különösen abban az esetben, ha azok az időkeretek nem valódi mérések, olyankor hajlamosak
vagytok nagyon mentálissá válni, és elfeledkezni Földi inkarnációitok esszenciájáról.

Ebben az ülésünkben, és az ezt követő légzés során ez egy tökéletes alkalom arra,
hogy elkezdjetek emlékezni a múltatokra. Nem akartok belecsimpaszkodni azokba az
életekbe, csak engedjétek meg magatoknak, hogy emlékezzetek az esszenciájukra, hogy
milyen is volt az, amikor elkezdtetek biológiába integrálódni.

Ahogy megengeded magadnak, hogy emlékezz erre, futó pillantásokat és érzéseket

fogsz kapni. Ne feledd, ne vedd ezeket teljesen szó szerint, néha ezek csak szimbolikus
értelmezések lesznek, de elkezdenek keresztül jönni, hiszen ezek a te aspektusaid, a te részeid.
Spirituális személyiséged aprócska teremtményei.

Ezeknek az aspektusoknak a többsége már visszaintegrálódott beléd. Néhányan

közülük itt és most várakoznak erre a lehetőségre. Nem kell egy elmúlt életed minden apró
részletére visszaemlékezned, nem kell emlékezned a nevedre vagy a nemzetiségedre. Csak
engedd meg magadnak az emlékezést és érezd az esszenciát!

Itt és most egytől egyig mindannyiótokkal azon dolgozunk, hogy segítsünk

visszahozni ezeknek az elmúlt életeknek az emlékeit. Csak vegyél egy mély lélegzetet, és
fejezd ezt be, hogy a részletek miatt aggódsz, és akkor az emlékezés vissza fog jönni hozzád –
ha nem is most rögtön, akkor az előtted álló napok és hónapok során.

Mindannyiótok számára elérkezett annak az ideje, akik jelenleg spirituális

utazásotoknak ennél a pontjánál tartotok, hogy elkezdjetek emlékezni, és megbízni
magatokban az érzéseitek kapcsán, mert ezek gyönyörűséges tapasztalások voltak. Már
spirituálisan érettek vagytok arra, hogy emlékezzetek anélkül, hogy maga alá temetne egy
érzelem, vagy egy bizonyos cél vagy szerződés abból az életből. Engedd meg magadnak,
hogy elkezdj emlékezni arra, aki voltál, és tapasztalásaid esszenciájára.

Tehát ezek a biológiai formában eltöltött első létidők abszolút izgalmasak voltak,
mégis nagy kihívásokkal jártak. Olyan volt ez – hogy emberi hasonlattal éljek – mintha egy
vadlovat próbáltál volna betörni, megülni nyereg nélkül, úgy, hogy közben semmiben sem
tudsz megkapaszkodni, és a kezeidet sem használhatod. Szóval a test is ezekhez a betöretlen
vadlovakhoz volt hasonlatos, mivel itt voltál te, aki próbáltál integrálódni egy fizikai testtel,
miközben volt egy jókora részed, aki meg ellenállt ennek. Ez egyrészről kényelmetlen és
természetellenes volt, ugyanakkor másrészről pedig izgalmas és üdítő.

Lényegében ekkor kezdtétek el használatba venni azt, amik később emberi

érzékszervekké alakultak, mint amilyen a látás, szaglás, hallás, ízlelés és a tapintás – és ez
valami olyan dolog volt, amire korábban nem voltatok képesek – és ez bámulatos volt.
Kiterjedt volt és mélységgel rendelkezett.

Képzeljétek csak el milyen is lehetett legelső alkalommal kitekinteni gazdatestetek

szemén. Nem csak a spirituális szemetekkel. Látjátok, a spirituális szemek tesznek képessé
titeket arra, hogy lássátok azt, amit mi szín értéknek vagy vibrációs értéknek nevezünk.
Ugyanakkor a biológiai szemek egy teljesen más meglátást kínálnak fel. Emlékezz csak
milyen is volt legelső alkalommal kikukucskálni a fizikai szemeken keresztül. Ez egy teljesen
új értelmet adott az életnek.

És első alkalommal, annak ellenére, hogy küzdelmeket vívtál a biológiai testhez való
alkalmazkodásod kapcsán, képes voltál érezni annak a biológiai lénynek a bőrén keresztül,
amibe beleszülettél. Érezted a meleg és a hideg érzeteit, amire egy angyali lény soha nem
képes. Érezni a fájdalmat egy nagyon bensőséges szinten – a fizikai fájdalmat, ami azonnal
tudatta veled, hogy biológiában vagy, és hogy nagyon is életben vagy, akármilyen
kellemetlenül is érezted magad.

Képes voltál szagolni – a szaglásnak ezt a hatalmas ajándékát te ajándékoztad oda

magadnak. Többé már nem csak az erdők, a vizek és az állatok esszenciáját érezted, hanem
képes voltál szagolni a sós vizet – az volt az egyik legkorábbi észlelésed. Vagy megszagolni
egy virágot majd megenni és megízlelni azt. Az a legelső alkalom, amikor beleharaptál egy
falatka ennivalóba, vagy amikor megízlelted édesanyád anyatejét – az szinte elárasztotta az
egész biológiádat, örömmel, és énekléssel életet hozott a biológiádba. Majd képes lettél
hallani a természet hangjait, amire egy angyal erre sohasem képes.

Szóval, miközben nagy nehézségeket okozott a fizikai testhez való alkalmazkodás, ez

egyben egy gyönyörűséges élmény is volt, amit sejtszinten soha nem fogsz elfelejteni, és ez
az egyik dolog, ami visszahozott téged a Földre – az érzékeid tiszta élvezete.

Roppant nehézségekbe ütközött a biológiához való alkalmazkodás. Szinte ellenálltatok

ennek, nem is annyira a biológiát hordozó részetek, vagy a fizikai testetek, hanem egyszerűen
fogalmatok sem volt arról, hogyan olvadjatok bele. Korábban már gyakoroltátok, de most itt
voltatok, benne voltatok, és szinte volt egy olyan részetek, akik folyamatosan el akarta
utasítani ezt a testet.
 A Földközeli Birodalmak létrehozása

Néhányan megtapasztaltátok a biológiai létezés következő fázisát, méghozzá

meglehetősen gyorsan – ami a halál volt. Esetenként fájdalmas halál, mivel megpróbáltátok
megülni ezt a vad, biológiai testet, amiben voltatok és közben pedig fura dolgokat műveltetek
ám vele – lezuhantatok egy szikláról, megfullasztottátok magatokat, mert elfelejtettetek
levegőt venni, mielőtt bementetek a víz alá – mindenféle hasonló dolgokat tettetek, amiket
menet közben meg kellett tanulnotok!

Tehát akkor most megtapasztaltátok a halált, és lényegében a legelső halálotok volt a

lehető legkönnyebb az összes közül. Azóta is nehézségeitek adódnak vele, de a legelső – az
egyik pillanatban még a testetekben vagytok, a másik pillanatban pedig már rajta kívül
vagytok – és egy érdekes dolog történt itt. Hol voltatok? Mi történt, amikor meghaltatok?

Nyilvánvalóan a szellem tovább folytatja a létezést, de nem tudtatok Hazamenni, és

kezdetben még a spirituális családotok energiáihoz sem tudtatok visszamenni. Hosszú időbe
került, amíg ezek a folyosók vagy portálok kifejlesztésre kerültek, amin keresztül vissza
tudtatok menni és meg tudtátok látogatni az angyali családjaitokat két létidő között- amire,
mellékesen megjegyezve nagyon kevés ember képes csak, annak ellenére, hogy az átjáró
létezik.

Tehát itt találtad magad, ismételten felfüggesztve, szellemi formában, és hirtelen

rájöttél, hogy nem vagy egyedül ebben az úgynevezett Földközeli Birodalomban, ami más
szavakkal azt jelenti, hogy ez nem fizikai, ugyanakkor mégis rendkívül szorosan kötődik a
Földhöz, és a Föld sok-sok tulajdonságával, jellemzőjével vagy emlékével bír – mint amilyen
például a gravitáció és a sűrűség – de már fizikai test nélkül.

Tehát itt voltál te, az elhalt fák és a meghalt állatok szellemi formáival körülvéve.
Ezek egyfajta felfüggesztett állapotba jutnak. Tehát nagyon is hasonlatos volt ahhoz, mintha a
Földön lennél fizikai test nélkül, és hirtelen elkezdtél meglátni más angyali létezőket, akik
ugyanúgy meghaltak, mint te – a megfogalmazás kedvéért – és összejöttek, összehasonlították
a legelső fizikai testben leélt életük tapasztalatait.

Ez a kapcsolat, amit elkezdtél kiépíteni a többi nem fizikai létezővel ezen a ponton, ez
volt az, ami elkezdett megalkotni egy természetes struktúrát, ami most a Földközeli
Birodalmakká terjedt ki, és ami a későbbiek folyamán igen csak összetetté és bonyolulttá vált.
De ekkor rátaláltál – a többi meghalttal együtt, akik éppen most keltek át – egy közös helyre,
és létrehoztatok egy dimenziót a Földközeli Birodalmakon belül, ahova elkezdtek járni a
létezők az életeik között. Olyan volt ez, mint egy váróterem, a megbeszélő terem. És ebben a
térben vártátok ki a következő inkarnációtokat.

Néha előfordul, hogy azonnal, rögvest visszatértek a fizikai biológiába, máskor

viszont több száz évet is kivártok – hogy a ti fogalmaitokkal éljek – a következő
inkarnációtokkal. De ezekben a birodalmakban ennek semmi jelentősége sincs.

Tehát a Lemúriai időszak alatt - ami igen csak szépséges volt – nem volt sok olyanban
részetek, amit most háborúzásnak neveznétek. Nem folyt sok energia lopás. Ez egy békés
királyság időszaka volt, amikor is ismerkedtetek a fizikai testtel.
 Elkezdtetek kísérletezgetni és játszadozni a különféle fizikai inkarnációkkal.
Akkoriban még nem létezett az emberi forma, semmi olyan nem létezett, ami megfelelne az
emberi testnek. Volt, hogy madár életet választottál, egy szárnyas létezőét, hogy
megtapasztald, milyen is az. Meg volt az a képességed, hogy azt válaszd, ami most a
dinoszaurusz típusú lényhez hasonlatos – ami megtermett, hatalmas, esetlen és roppant éhes
létező – és megengedted, hogy energiád ebbe a formába szülessen bele.

Majd ezt követően, ennek a fizikai lénynek a halálát követően…néha egyébként

ezekben az állati formákban akkoriban képesek voltatok több száz, esetenként akár több, mint
ezer évet is leélni. Az életeitek között pedig ismételten ezekbe a Földközeli Birodalmakba
mentetek el, és magatokkal vittétek mindazt a bölcsességet, tapasztalást és információt, amit
megszereztetek azalatt az inkarnáció alatt, és mindezt megosztottátok egymással, mint angyali
létezők. Sok mindent megosztottatok egymással annak kapcsán, hogy hogyan is
stabilizáljátok magatokat ebben a fizikai formában. Ez nagy kihívásokat intézett hozzátok.

Volt egy részetek, aki folyton ki akart ugrani belőle, mert kínosan és esetlenül érezte
magát benne. Ezen a ponton igen csekély agy struktúra létezett ezekben az inkarnációkban,
amiket magatokra vettetek. Ezek elsősorban az érzékszervekről szóltak. Akkoriban nem
rendelkeztetek ilyen ember típusú aggyal, mint most, viszont kifejlesztettétek ezeket az
érzékszerveket, amikről az előbbiekben szó esett, és megengedtétek magatoknak a
tapasztalást.

A biológia öröme

Ha visszaemlékszem bármelyik saját életemre, van egy dolog, amit a legjobban

szerettem a Lemúriai időszak alatt, amikor is magamra vettem mindenféle, változatos állati
formákat, a haltól kezdve mindenfélét, az apró kis rovaroktól kezdve egészen a hatalmas,
elefánt típusú testekig, és amit mindennél jobban szerettem, az az evés volt. Egyszerűen
imádtam enni, csemegézni. Szerettem visszajárni a Földre, csakhogy újra ehessek.

Nem volt jellemző a túl sok dráma, konfliktus vagy ehhez hasonló a többi létezőkkel –
mindannyian jócskán el voltunk foglalva azzal, hogy megtanuljunk alkalmazkodni a
biológiához. Szóval imádtam enni, és találtam különleges növényeket és fákat, amiknek a
bogyóit és leveleit lakmározgattam. Akkoriban olyan gyümölcsök léteztek, amilyenek ma már
nincsenek. Imádtam ezeket eszegetni, mert olyan finomak és édesek voltak, és csak ettem, és
ettem és ettem, mígnem előfordult, hogy halálra zabáltam magam. Átkeltem a túloldalra, és
megosztottam a történeteimet sokatokkal. Olyan kövérre zabáltam magam, hogy már jókora
bendőt növesztettem magamnak, és így megöltem magam – és alig vártam, hogy újra
visszamenjek, és újra megtegyem! (nevetés)

Lemúria korai időszakában az összes biológiai létező kétnemű volt – azt hiszem, ma
így neveznétek ezt. Ezért rendelkezett azzal a képességgel, hogy létrehozza a saját ivadékát,
és ehhez nem kellett szexelnie. Nos, ez unalmas volt! (nevetés) Tehát menet közben, ahogy
behozatalra került a maszkulin és a feminin energia is, elkezdtük alapvetően elkülöníteni az
energiákat. Tehát a Lemúriai korszak több millió évig tartó időszaka alatt kialakultak a fajok
maszkulin és feminin aspektusai. Nos, az igazi móka csak akkor kezdődött, amikor vagy az
egyikként, vagy pedig a másikként kezdtél el megszületni. Majd pedig szexelni.
 Tehát amikor feladtam a falánkságomat azokban az életeimben, azt, hogy folyton csak
zabáljak, akkor meg elkezdtem szünet nélkül szexelni, ami bámulatos volt mindezekben a
különféle, változatos formákban. Ha most elkezdeném az ezzel kapcsolatos történeteimet
elmesélni nektek, akkor nagyon elszégyellnétek magatokat, és miattam is szégyenkeznetek,
(nevetés) de a lényeg az, hogy megengedtük magunknak, hogy megtapasztaljuk az életet és
mindez abban segített, hogy segítsen stabilizálni a szellemünket vagy angyali energiánkat a
biológiai formában.

Akkoriban léteztek olyan fajok a Földön, akik ma már nem léteznek, és ez jól is van
így, jut eszembe. Sokan aggodalmaskodtok a Földi fajok kihalása következtében. Ne tegyétek
ezt, mert bizonyos fajok itt maradnak egy meghatározott ideig, a Földnek és az emberiségnek
nyújtott szolgálatukként, majd idővel kivonulnak. Jelenlegi Földi korszakaitokban is vannak
olyan fajok, amik kivonulnak, de vannak újak, akik éppen most vannak bejövőben – a
bámulatra méltó új fajok.

Tehát akkoriban, miközben összehasonlítottuk a feljegyzéseinket a Földközeli

Birodalmakban a létidők között, elkezdtünk bizonyos típusú fajokra fókuszálni, amik jobban
szolgálták a szellemi energiánkat. Ismételten a bálnák és a delfinek – természetesek. Még
mindig létezik egy lenyűgöző kapcsolat az emberek és ezek között a vízi formák között. Ez
egy bámulatos kapcsolat.

Olyan messzire merészkedek, hogy azt mondjam, hogy még mindig vannak olyan
angyali lények, akik úgy döntöttek, hogy soha nem lépnek túl ezeken a formákon – angyalok
delfin formában, bálnák és egy pár egyéb fajként a Földön – mert annyira szerették ezeket a
formákat. Nem törődtek velünk, akik tovább haladtunk, és lényegében egy roppant lényeges
funkciót töltenek be, segítenek fenntartani az egyensúlyt és a kapcsolatot az állati
birodalommal.

A biológia tökéletesítése

Elkezdtünk ráfókuszálni bizonyos faj típusokra, amik alapvetően finomítják szellemi

energiánk hordozását. Úgy találtuk, hogy bizonyos fajok alkalmasabbak a fizikai
érzékszervek kifinomítására. Rájöttünk, hogy bizonyos fajok nem igazán alkalmasak erre, és
lényegében elkezdtünk kifejleszteni hét különböző prototípus csoportot a biológiai struktúrák
vonatkozásában. És miközben ezen dolgoztunk, kifejlesztettük a sejteket, a szerveket és a
DNS-t, majd végül ezeknek a meghatározott típusoknak az agyát. A többi faj a Földön
természetesen továbbra is Gaiat és minket volt hivatott szolgálni.

Ezek káprázatos idők voltak! Nem volt ez tökéletes, ahogy néhányan szeretnétek
visszagondolni a Lemúriai időkre. Nem volt tökéletes, mert még mindig folyt ez a küzdelem a
testben, és most már – ahelyett, hogy a halált az evolúciós folyamat természetes részének
tartottuk volna, lényegében ellenálltunk a halálnak, ami által az sokkal nehezebbé vált. És
mindezen idő alatt természetesen elfelejtettük, hogy kik is vagyunk valójában. Igen,
rendelkeztünk némi tudatossággal, különösen akkor, amikor átkeltünk a többi birodalmakba,
de idővel egyre jobban és jobban elfeledkeztünk arról, hogy kik vagyunk, és hogyan kerültünk
ide.

De ez tényleg egy káprázatos időszak volt. És most arra kérnélek egytől egyig
mindannyiótokat, hogy nyíljatok meg a Lemúriai emlékeitek egy részére. Így azt is elkezditek
majd megérteni, hogy miért is vonzódtok bizonyos állatokhoz.
 Sokszor a madarakhoz – a madár lét egy csodálatos életforma. A hét különféle
általunk kifejlesztett életforma egyike. Elérkezett egy pont, amikor sokan azt gondoltuk, hogy
a madár formát kellene magunkra öltenünk. De sajnálatos módon, közelebb akarunk kerülni a
Földhöz, szerintem ott akartunk mászkálni a talajon, ezért aztán végül arra a formára esett a
választásunk, amit manapság emberi alakként ismertek.

Szabványosítás Atlantiszban

Haladjunk tovább az időben a következő korszakba, amit Atlantiszi időszaknak

nevezzük. Nem volt ennek egy tisztán körvonalazható pontja, és nem egyetlen egy nap alatt
keltünk át Lemúriából Atlantiszba. Sőt, tulajdonképpen ezek a társadalmak több száz és több
ezer éven át egymás mellett léteztek, a világ különböző földrajzi részein.

Ugyanakkor Atlantisz lényegében a legelső igazi közösségek egyikeként került

megalapításra. Egészen addig csak fajokként léteztünk. Képesek voltunk felismerni egymást.
Meg tudtuk különböztetni a fizikai testben megtestesült úgynevezett lélekkel bíró létezőket az
átlagos állattól – ahogy ezt ti neveznétek. Mert egy lélekkel bíró létező körül egy ragyogás,
egy aura látható – egy rendkívül különleges aura – ezért akkoriban, Lemúriában, ha ránéztél
egy állatra vagy egy madárra, könnyedén meg tudtad mondani, hogy az egy lélekkel bíró
létező-e vagy pedig a Földi őslakos faj tagja. És természetesen elkezdtünk egymással
kommunikálni, együtt portyázni, azaz a legelső igaz közösségek Atlantiszban alakultak ki.

Ezeket a közösségeket az egyik angyali rend fejlesztette ki – akiket Hapirunak

neveznek. Hapiru – hosszadalmas történeteket mesélhetnénk itt nektek a Hapiruról – de
legyen elég annyi, hogy ők egy rendkívül magasan kifinomult angyali család, és sokszor
hajlamosak voltak csak magukkal foglalkozni, egymás között, és másokat kerülni.

Tehát egymással kapcsolódtak, Hapiru a Hapiruval, fizikai test a fizikai testtel, és

elkezdték kifejleszteni a saját közösségüket. Elvándoroltak a Föld különböző részeire, és
kialakították a maguk közösségét. És az egyik elsődleges céljuk a biológiai test
szabványosítása volt.

Ha el tudjátok ezt képzelni, akkoriban Lemúriában mindenféle méretűek és alakúak

voltunk – különböző agystruktúrákkal, eltérő sejt szerkezetekkel megáldva- de a Hapiru, ez a
rendkívül fejlett angyali rend, elkezdett felállítani egy sémát, és ez a séma az, amit ti most az
emberi testként ismertek. Akkoriban ez sokkal inkább majomszerű volt, ahogy ezt ti is
tudjátok az evolúcióval foglalkozó sorozatokból. Sokkal inkább majomszerű volt, de
szándékos munka folyt biológiai, tudományos és energetikai álláspontból is annak érdekében,
hogy az emberi testek – a férfi testek és a női testek is egymáshoz hasonlóak legyenek.

Egy idő elteltével ez elkezdte vonzani a lélek létezőket, azaz a szellemeket, akik
visszatértek, hogy reinkarnálódjanak, és visszatérjenek Atlantisz földjére. A szabványosítás
ötlete tetszést aratott a körükben. Végezetül, a szabványosított emberi biológia egész
tárgyköre Lemúria kihalását okozta. Ki akart volna egy nagydarab, elhízott, vén madár lenni,
amikor lehetett olyan alakú tested is, ami megegyezett a többiekével? Ki akart volna
dinoszaurusz lenni egy olyan vacsorapartin, ahol mindenki majomhoz hasonlatosan festett?
Tehát létrejött ez az erőteljes vonzódás az Atlantiszba való visszaszületésekre.
 A munka kezdetén a szabványosítás az ember magasságára, szélességére, a csont
felépítésére, a szervekre, valamint az orvosi vagy tudományos aspektusokra szorítkozott. És
ismételten – ez különféle módokon történt meg – a maszkulin és a feminin meghatározott
tulajdonságainak nagyon gondos megalkotására vagy párosítására. Ez energetikailag ment
végbe kristályok és a Föld kristályos energiáinak a felhasználásával annak érdekében, hogy
valóban ráfókuszáljanak ezekre a fejlesztés alatt álló emberi jellemzőkre. Volt, amit sebészeti
beavatkozás útján végeztek el. És olyan is volt, amit nagyon erős – és itt most azt a szót
fogom használni, hogy – „mágneses” energiákkal hajtottak végre, de ez nem az a
mágnesesség, amit ti manapság ismertek. Tehát ez így folytatódott, és az emberi test egészen
jól szabványosodott.

Nos, a következő lépés az volt, hogy elkezdjék szabványosítani az elmét. Ekkorra már
rendelkeztünk a fejlődő emberi biológiával, viszont eltérő mentális képességekkel, eltérő elme
mérettel bírtunk. És mi mindannyian azt akartuk, hogy egyforma méretű legyen a fejünk –
mert senki se szerette volna, ha nagyfejűnek csúfolják. Ezért aztán elkezdtünk az emberi elme
fejlesztésén dolgozni. Ez újra egy lenyűgöző időszak volt! Most már tényleg nagyon mélyre
ástuk magunkat az emberi folyamatba. Elkezdtük birtokba venni a testünket és az elménket.

El kell, hogy mondjam, hogy sem Lemúriában, sem pedig Atlantiszban nem ismertük
az Isten fogalmát. Nem ismertük ezt. A Forrást kerestük – nem annyira Lemúriában, ahol
őrülten el voltunk foglalva a biológiai létezéssel – hanem Atlantiszban elkezdtünk kutatni a
Forrás után. Tudtuk, hogy létezik valahol egy Elsődleges Energia.

Először azt gondoltuk, hogy talán magában a Földben található. Kristályokra

bukkantunk, és akkoriban a kristályok lenyűgöző energiával bírtak, nem úgy, mint manapság.
Emlékezzetek, ezeket Gaia ültette el ide az emberek használatára, hogy elfogadhatóbbá
tegyék ezáltal az emberi testben való létezést.

Tehát eleinte azt gondoltuk, hogy az energiák maguk a kristályok voltak. Nos, ez nem
így volt, ennek ellenére olyan fantasztikus energiákra bukkantunk, ami lehetővé tette
számunkra, hogy teljes mértékben fókuszáljuk magunkat, és hipnotikus állapotba jussunk. És
ebben az úgynevezett hipnotikus állapotban képesek voltunk olyan bámulatos dolgokra, mint
például tárgyakat tudtunk mozgatni anélkül, hogy a kezünkkel megérintettük volna azokat,
képesek voltunk piramisokat építeni – aminek a felépítésére a modern mérnökök a mai napig
sem tudják a választ. Nos, mindezek a dolgok azokon a nagyon szépséges és intenzív
energiákon keresztül voltak lehetségesek, amik a Föld kristályaiból származtak. A fizikai
testünk által használtuk ezeket rendkívüli összpontosítással abból a célból, hogy képesek
legyünk ezekre az elképesztő mutatványokra.

Elkezdtük szabványosítani az elmét, hogy mindenkinek nagyjából ugyanakkora

méretű legyen az agya, és ugyanazokkal a képességeknek legyen a birtokában. De ismeritek
az embereket! Voltak olyanok, akik egy kicsit jobb testet akartak, akik egy kicsit nagyobb
agyat akartak a magukénak, tehát ez lett a kiindulópontja annak a temérdek emberi
egyensúlytalanságnak, amik tényleg elkezdtek megjelenni.

Az atlantiszi sebek

Ez az eredeti csoport, akik megalapították Atlantiszt, egyfajta tulajdonjogot formáltak

rá. Úgy érezték, hogy talán több elme hatalmat érdemelnek, hogy jobb kristályok járnak
nekik, és hogy elbűvölőbb és vonzóbb testet érdemelnek. Nos, eléggé nyilvánvaló, hogy ez
egyensúlytalanságot teremt, és ez be is következett az embereken belül – egy olyan
egyensúlytalanság, ami végül Atlantisz bukásához vezetett.

Lényegében ez egy nagyon mély sebhez vezetett egy csoporton belül, akit akkoriban
Hapirunak hívtak. Hapiru – akik kivételes intelligenciával bírtak, és rendkívüli módon voltak
képesek az energia fókuszálására – semmit kivetnivalót nem láttak abban, hogy rabszolgákat
tartanak és más embereket kontrollálnak. Volt egy olyan időszak Atlantiszban, mikor is a
Hapiruk Atlantisz teljes lakosságának mindössze 3%-át képviselték, ugyanakkor uralmuk alatt
tartották az összes többi 97%-ot azt gondolván, hogy jót tesznek. Ugyanakkor nem ismerték
fel, hogy voltak olyanok a saját Hapiru családjukon belül, és mások is, akik nem a családhoz
tartoztak, akik belenyúltak ezekbe a hatalmakba, és ezt mások ellen használták.

Ez a Hapiru család Atlantisz idejéből egy elképesztő csoport karmát fejlesztett ki, és
sajnálatos módon még mind a mai napig is ettől szenvednek. Sokan nem engedik meg
maguknak, hogy elfelejtsék az atlantiszi időszakot. Ma Hapirut a zsidó népként ismeritek.
Ami jómagam is voltam, és ti is sokan voltatok azok.

Ők mindig is ilyenek voltak, még manapság is ilyenek, hogy meg vannak a maguk
sajátos módjaik. Tudják, hogy egy nagyon különleges spirituális család tagjai, ami talán
cseppet sem különlegesebb semelyik másiknál sem, ugyanakkor még mindig magukkal
cipelik ezt a hatalmas szenvedést. Lehetővé teszik maguknak, hogy folyamatosan
szenvedjenek.

Jut eszembe, a Hapiru nem csak a zsidókat foglalja magába, hanem a palesztíniakat és
a Közép-Kelet sok más területén élőket is, akik még mindig ezt a régi atlantiszi karmát
hurcolják magukkal. Az én őszinte kívánságom az – mivel sok időt töltöttem el a Hapiruval -,
hogy engedjék el ezt a régi karmát – többé már nincs szükség a szenvedésre – és azok, akik
megvilágosodott spirituális létezők, elengedik majd ezt a karmát. Nincs szükségünk egy újabb
Holokausztra! A Holokausztot a szenvedés iránti szükséglet hívta életre, annak szükséglete,
hogy továbbra is ütlegeljék magukat azért, ami valamikor nagyon régen történt.

Visszatérve Atlantiszra

Tehát most, hogy elvégeztük a test szabványosításának munkáját, és a testek már

nagyon egységesek voltak – sokkal könnyebb volt alkalmazni az orvoslást, az öltözködést, és
sokkalta könnyebb volt más emberekkel párosodni. A Forrás utáni kutatás folytatódott. Mivel
a kristályokban nem leltük meg, ezért akkoriban Atlantiszban azt gondoltuk, hogy a Forrás
talán az egekben, a csillagokban lakozik. Végül ott sem találtunk rá, és ismételten
megemlíteném, hogy Istenre akkortájt nem volt szavunk vagy elképzelésünk. Mindössze csak
a Forrást akartuk megtalálni. Honnan származik az energia? Hol készül, és hogyan juthatnánk
többhöz belőle?

Ez egy másik lényeges pont. Amilyen messzire képes vagyok visszaemlékezni, a világ
mindig is energia krízisben volt, mert mindig vannak olyanok, akik a hiányban hisznek, és
többet akarnak. Nos, egyáltalán nem létezik energia hiány. Ez bőséges. Több mint elegendő
van mindenki számára. És nincs szükségetek több energiára pénz, élelem, médiumi
képességek vagy bármi más tekintetében. Mindössze annyit kell tudnotok, hogyan
használjátok azt, amitek már van, hogy hatékonyakká váljatok. Elegendő az, ha van egy
aprócska tiszta energia részecskétek, és az elegendő arra, hogy akár száz életen keresztül is
fenntartson titeket. Létezik ez a hiedelem, hogy energia hiány van, hogy meg kell ragadnod a
saját részedet, és olyan sokat kell elfogyasztanod és felhasználnod, amennyit csak tudsz. Ez
egyáltalán nem így van.

Tehát végeredményben, miután nem találtunk rá a Forrásra se a csillagokban, se a

világűrben, elkezdtük gyanítani, hogy ez magában az emberben található. Ezért
kísérletezésekbe fogtunk, felszabdaltuk, felnyitottuk az embereket – igen, még mielőtt
meghaltak volna – hogy megpróbáljunk erre rálelni. Szóval, eleinte a halottakkal
próbálkoztunk, de mivel ott nem találtuk meg a Forrást, elkezdtünk az élőkkel próbálkozni,
azt gondolván, hogy annak még ott kell lenni bennük. Természetesen semmit sem találtunk,
viszont rengeteg mindent megtanultunk a biológiáról. Megtanultuk, hogyan finomítsunk az
emberi testen, elmén, és még sokkal több mindenen is.

A mentális finomítás vagy szabványosítás folyamatában rengetegen viselték ezeket a

fémpántokat a fejükön. Ez hivatott elősegíteni a mentális frekvenciák behangolását. Sokan
szimbolikusan még a mai napig is magatokon viselitek ezeket a fejpántokat. Megpróbáltok
igazán nagyon okosak lenni, megpróbáljátok növelni a mentális képességeteket, ami rendben
is van egészen addig, amíg ez egyensúlyban van a szellemetekkel és a testetekkel.

Természetesen a sztori hátralévő részét már magatok is kitalálhatjátok. Ezek a

fejpántok a mentális manipulációkkal együttesen agykontrollhoz vezettek. Ez az elme kontroll
további elkülönültséghez vezetett a szellemünk, a testünk és az elménk között, és az elme lett
a király.

Ki az okosabb? Ki a ravaszabb, a fortélyosabb? Ki az, aki az energia fókuszálására

tudja használni az elmét, miközben elfeledkezik a testről és a szellemről? Ki képes az
irányításra? És ekkor ismételten visszatértünk a játékunkhoz – a másoktól való
energialopáshoz, és a hatalom megszerzésére való törekvéshez. Ezt nem feltétlenül azáltal
tettük meg, hogy bekebeleztünk volna egy másik embert, habár voltak egyesek Atlantiszban,
akik alkalmazták ezt. Most az történt, hogy az elmét és az elme kontrollt kezdték használni a
másoktól való energia lopásra. És igen, ez harcokhoz vezetett – hatalmas ütközetekhez –
Atlantisz végnapjaiban, az irányítás megragadása tett erőfeszítések következtében.

Atlantisz bukása

Volt kifejezetten egy valaki, akit Azura Tamunak hívtak, akit mi Kéknek neveztünk,
bőrének sötétkékbe hajló árnyalata miatt. Olyan sok hatalmat próbált megszerezni, amennyit
csak tudott. Ezeket a fém fejpántokat elme kontroll célokra, manipulációra továbbá hipnózisra
használta. És természetesen, bármikor is, amikor ehhez hasonló egyensúlytalanság alakul ki,
az konfliktushoz vezet, a konfliktusok pedig háborúkhoz vezetnek.

Már jó ideje nem láttunk háborúkat, de ezek sajnálatosan megint megjelentek. De

emlékezzetek, a Földrejövetelünk egyik legfontosabb célja az volt, hogy újraéljük az angyali
birodalmakban megtapasztaltakat, de ez alkalommal úgy, hogy elhozzuk azokat a Földre, és
újrateremtjük azokat egy nagyon is fizikai módon annak érdekében, hogy bölcsességre és
megértésre tegyünk szert a tapasztaltakból. Tehát, akár azt is mondhatnátok, hogy az energia
táplálkozás, a háborúk és a manipulációk bekövetkezése elkerülhetetlen volt, és mindez be is
következett.

Sajnálatos módon, voltak más dolgok is, amit azok, akik hataloméhesek voltak
megtanultak és használtak is – mint amilyen a nemi erőszak és a kínzás. Egy dolog megölni
egy másik embert. Vissza fognak jönni. Egyszerűen csak visszatérnek egy újabb életre. De
amikor megkínzol egy embert és a szellemét, az csapdába ejti. Egy olyan elképesztően sebzett
állapotot, és akkora mérvű traumát okoz, hogy egy bizonyos ideig képes vagy manipulálni ezt
az energiát. Képes vagy ebből hatalomra és energiára szert tenni.

És a nemi erőszak…talán ez az egyik legszadisztikusabb az összes energia közül, az

egyik legszörnyűségesebb és legförtelmesebb – amikor nemi erőszakot követsz el valakin –
brutálisan és erőszakosan megerőszakolod a másikat – ilyenkor elveszed egy részüket.
Rabigába, rabszolgaságba döntöd őket, legalábbis egy bizonyos időre. És nem csak a testüket
foglalod el, hanem a szellemük és az elméjük egy részét is. Ezek a dolgok sajnálatos módon
mindennapossá kezdtek válni Atlantiszban és ez vezetett végül az összeomlásához.

Elkezdődtek a háborúk, amik aztán energetikai egyensúlytalansághoz vezettek a

Földön, aminek következtében az időjárási minták megváltoztak és hatalmas, erőszakos
viharok kerekedtek, olyan felhők borították be az eget, amilyeneket még soha senki azelőtt
nem látott a Föld színén.

Lemúria időszakában teljesen más felhők tarkították az eget, és nem olyanok, mint
manapság. Nagyon, elképesztően aprók voltak, és nem takarták el a napot, mint mostanság.
Még a napsugarak is teljesen másképpen áradtak a Földre akkoriban. Mostanság… akkora
felhőtakarások léteznek, amik időnként képesek egy teljes kontinenst is beteríteni. Olyan
időjárási mintáitok vannak, amik sokkalta bizonytalanabbak, egyáltalán nem olyan stabilak,
mint Lemúria kezdeti időszakában.

Tehát elkezdődtek ezek az erőszakos, vad, tomboló viharok, orkánok Atlantisz végső
napjaiban – földrengések, hurrikánok, villámlások, mennydörgések, amik volt, hogy egy teljes
hónapon át tartottak, ha egyáltalán el tudjátok ezt képzelni. És ezek mindig az ország
konfliktussal bajlódó területein jelentkeztek, és lényegében megsemmisítették az egész
népességet.

Olyan hatalmas és óriási volt a pusztítás, hogy rengeteg ember vesztette életét
Atlantisz végnapjaiban, akik ezt követően továbbmentek a Földközeli Birodalmakba.
Elrejtőztek. Elmentek ezekbe a csendes, kietlen hátsó helyekre, és ott rejtőzködtek. Akkora
ellenérzés élt bennük a Földön történtekkel kapcsolatosan, és annyira nagyon szégyellték az
emberi mivoltukat, hogy ezt követően bizony nagyon hosszú ideig nem inkarnálódtak, mert a
Föld túlságosan erőszakossá vált.

Sötétség

Atlantisz végnapjaiban, emberek kis csoportjai vagy törzsei eltávoztak onnan, és

megpróbáltak új és nyugodtabb földterület után nézni. A legtöbbjüknek ez nem sikerült.
Néhányan sikerrel jártak, de ők a nomádok voltak, akik folyton egyik helyről a másikra
vándoroltak. Ők voltak azok… akik szinte teljesen visszaállították az emberi test korábbi,
állatias tulajdonságait. Visszaállították azt, amit ti majomszerűnek vagy majom előtti
formának neveznétek, aminek az volt az oka, hogy elveszítették azt az energetikai esszenciát.

Ezt követően volt egy pár ember, akik megértették, hogy a Föld felszíne túlságosan
erőszakossá vált a viharokkal, a háborúkkal, és úgy tűnt, hogy mindenhol állandóan csak
tüzek lángoltak. Ez egy nagyon sötét időszaka volt az emberiségnek. Úgyis fogalmazhatnátok,
hogy az emberiség szinte teljesen eltörlésre került a Föld színéről, az állatokkal együtt.
 És drága barátaim, ezen a ponton az állatok elkezdtek harcolni más állatokkal. Az
állatok elkezdték megenni a másik állatot, mert energetikailag úgy érezték, hogy az emberek
is ezt tették egymással. A fajok egymás ellen fordultak, a szülők a gyermekeik ellen fordultak,
és úgy tűnt, minden pusztulásra ítéltetett.

A szomorúság szétterült, nem csak a Földön és a Földközeli birodalmakban, de

egészen visszajutott a spirituális családotokig, akik azt érezték, hogy ami valaha az összes terv
közül a legígéretesebb volt, nem vált be.

Ez a szomorúság visszajutott egészen a Tűzfüggönyig is, ugyanakkor Odahaza, az Én

Vagyok Királyságban, az Anya-AtyaIsten szíve továbbra is reménykedett és ígéretesnek
tartotta ezt az utazást, amin részt vesztek. Tudták, hogy a legsötétebb idők voltak ezek a
számotokra, ahogy azt is, hogy a kudarc és a csalódottság energiái ez alkalommal nagyon
eluralkodtak az emberiségen, ugyanakkor ők még mindig reménykedtek. Még mindig tudtak,
és még mindig szerettek.

Ekkor történt, hogy az emberi csoportok elkezdtek a föld alá menni. Ezeknek a
földalatti struktúráknak egy része előzőleg már több okból kifolyólag megépítésre került
Atlantiszban. Sok új is megépítésre került a már meglévő barlangokkal és a felszínre nyíló
átjárókkal egyetemben, és az emberek elkezdtek leköltözni. Több tízezer év leforgása alatt
elkezdtek levándorolni a Föld mélyére.

A Föld felszínén az életformák megégtek, elpusztultak és romba dőltek. A Föld

mélyén az emberek, akik mindezt túlélték, mélyen magukba fordultak.

És ez így volt, a Föld kezdetén.

 10. Fejezet

A sötétségen kívül

És ez úgy volt, hogy a Földön és a Földközeli Birodalmakban minden nagyon

elcsendesült. Emberek apró csoportjai a nomádokhoz hasonlatosan a Föld felszínén
vándoroltak lényegében abból a célból, hogy az emberiség fennmaradjon.

Befelé fordulás

A túlélésért folytatott küzdelem sok formában visszaütött a primitívebb formákra.

Próbálták az emberi fajt életben tartani, miközben nem voltak tudatában annak, hogy a Föld
mélyén több millió ember élt a Föld minden részén szétszóródva, akik menedéket találtak a
Föld mélyén.

És azok, akik emberek voltak, és emberként haltak meg, átkeltek a Földközeli

Birodalmakba, és elrejtőztek, egyfajta spirituális hibernációba vonultak, és nagyon hosszú
ideig nem jöttek vissza a Földre. Minden dolog lecsendesedett, és minden dolog mélyen
magába vonult.

Azok, akik a Föld felszíne alatt laktak, a kristályokra és a kristályos energiákra

támaszkodtak, amit Gaia ültetett el ide réges-régen a fényük miatt, az energiájuk miatt, sőt,
ezek segítették az oxigén előállítását. Elkezdtek mélyen magukba pillantani, és elkezdték
elmesélni Atlantisz történetét az utódaiknak, akik továbbadták mindezt a saját utódaiknak.
Meséltek Lemúria csodáiról, és lelki szemeikkel elképzelték, hogy egy nap majd ismét
létrehoznak egy társadalmat a Föld felszínén, miután a dolgok lecsendesedtek.

Azok, akik a Földközeli Birodalmakban maradtak, vetettek egy magukba mélyülő

pillantást arról, hogy mi is történt Lemúriában és Atlantiszban, és felismerték, hogy sokkal
több volt a jó, mint amennyi kár történt. És valóban, a Szellem, az angyalok magukra öltik az
emberi formát, és olyanokká válnak, mint a játszadozó gyermekek – akik vadul játszanak a
Földön, miközben elfelejtenek felelősséget vállalni magukért, elfelejtenek önmaguk lenni –
valóban. Atlantisz nagyon kommunálissá vált, és elfeledkezett az egyénről, mindent a
közösség javáért tettek, és semmit az egyénért. Ezért ez emberek féltek egyedül lenni
önmagukkal. Mindent csoportként kellett csinálni.

Tehát azok, akik hibernációba vonultak a belsőjükbe vetett pillantást kedvéért,

felismerték, hogy mindannyian mindössze olyanok voltunk, mint a gyermekek a hatalmas
játszóterünkkel, és növekvő emberi étvágyunkkal és vágyainkkal. Tehát keresztül mentünk
egy hosszú, sötét, csendes, mégis békés perióduson, amikor is magunkba néztünk, hogy
meggyógyítsuk a Lemúriában és Atlantiszban rajtunk esett sebeket.

És itt, a Föld felszíne felett lévő apró törzsek és a felszín alatti csoportok, továbbá a
Földközeli Birodalmakban tartózkodók, ismét elkezdtünk egy befelé néző pillantást vetni, és
újfent beleéreztünk abba az ősrégi kérdésbe: - Ki vagyok Én? És ezzel kezdetét vette a
Szellemről és a valóság természetéről való elmélkedés – hogy miért vagyunk itt, és hogy mi
az élet értelme.

A jövő a meggyógyított múlt

És a Föld felszínén ott voltak azok az apró kis ember csoportok, akik tudták, hogy egy
nap az emberiség majd újra visszaemelkedik a felszínre egy új, más, és gyógyult módon. És
kis csoportokban elvonultak saját magukba, hogy megőrizzék és előkészítsék az energiát azok
számára, akik majd vissza fognak térni. Meditáltak és kántáltak, és egyfajta transzállapotban
tartották magukat, fenntartva egy kapcsolatot a spirituális családokkal és a más
birodalmakkal.

És drága barátaim ezek a kis csoportok még mind a mai napig is léteznek. Ó, hát
keresztülmentek a maguk születési és halál ciklusain. Ugyanakkor ezek az apró kis csoportok,
akik stratégiailag szétszóródtak a világ különböző pontjaira, és elrejtőzve éltek a többi
emberek elől, még a mai napig is léteznek, és továbbra is ragaszkodnak az Új Föld
látomásához és álmához – az Új Föld eljöveteléhez.

Hozzávetőlegesen 25.000 évvel ezelőtt, a Föld mélyén élők lassan elkezdtek a

felszínre merészkedni. Látták a természet elképesztő rugalmasságát és öngyógyító képességét.
Gaia megtisztította magát, a tüzek megszűntek, a tomboló viharok elcsendesedtek, az erdők
ismét pompáztak és megteltek állatokkal és bogarakkal, az egeket pedig újfent madarak hada
lepte el. Valóban, azok, akik felmerészkedtek a felszínre, látták a természet hatalmas
rugalmasságát. Gaia képes kezelni magát, kitisztítani magát, és újra egyensúlyba hozni magát.

Egyúttal azt is felfedezték, hogy az emberek is rugalmasak és rendelkeznek az

öngyógyítás képességével. Átélhetik a legnagyobb kihívásokat, mentális és fizikai, sőt még
spirituális értelemben is, és képesek meggyógyítani a saját sebeiket. Hiszen tényleg kimondott
és tudott, hogy a jövő a meggyógyított múlt. És ez kedves barátaim azt jelenti, hogy
felismered, hogy ott voltak mindezek a tapasztalások az angyali birodalmakban, majd az
emberi birodalmakban, és hogy ezek a tapasztalások voltak azok, amik mindannyiunk
növekedését segítették, valamint annak felismerését, hogy kik is vagyunk valójában, továbbá
az arra a kérdésre adott válasznak a megértését, ami így hangzik: - Ki vagyok én?

Amikor a múltra tekintünk, és nem a szomorúság vagy a hibák szemszögéből, hanem

megértve, hogy ez a részét képezte a tapasztalásunknak, ítélkezés nélkül, jó vagy rossz, helyes
vagy téves nélkül, hanem megértve, hogy ez egy választott tapasztalás volt –amikor ezt
elkezdjük megérteni, az meggyógyítja a múltat. A gyógyulás alatt a bölcsességet és a
meglátást értem, nem pedig az ítélkezést, a gúnyt és a megvetést.

Amikor meggyógyítjuk a múltat, amikor elfogadjuk azt úgy, ahogy történt, és mindazt,
amit az nekünk adott, az megváltoztatja a jövőnk menetét. A jövőt legtöbbször a múlt
határozza meg. A tegnap útjából lesz a jövő útja – egészen addig, míg a megvilágosodott
ember meg nem áll egy pillanatra, és meggyógyítja azt, ami elébe kerül, elfogadja azt, szereti,
átöleli a bölcsességét, és ez az, ami megváltoztatja a holnap ösvényét.

Azok, akik most azt gondolják, hogy az emberiség egy rossz utat követ, álljanak most
meg egy pillanatra, és ismerjék fel, hogy a múlt meggyógyítása által egy másmilyen holnap
köszönt ránk, mert az többé már nem a karma vagy a végzet ösvénye lesz. Hanem a választás,
a képzelet és a kreativitás ösvényévé válik.

Azok, akik most azt gondolják, hogy a világ el fogja pusztítani saját magát ebben az
elkövetkezendő 20-25 évben, álljanak meg itt egy pillanatra! Ennek nem kell így lennie, és
nincs is így. De álljatok csak meg egy pillanatra, álljatok meg a saját életutatokon is egy
pillanat erejéig! Vegyétek csak szemügyre annak az időszaknak az energiáit, amióta csak
elhagytátok az Otthont, amikor az angyali birodalmakban éltetek, és átjöttetek az Ark
Rendjén, és eljöttetek ide a Földre, majd megtapasztaltátok Lemúriát és Atlantiszt!

Álljatok meg egy pillanatra! Gyógyítsátok meg a múltat! Fogadjátok el a bölcsességet

ítélkezés nélkül, anélkül, hogy ezt jónak vagy rossznak, helyesnek vagy tévesnek
gondolnátok. Az volt, ami volt. Az történt, ami történt. Ez a növekedésünk, a meglátásunk és
a tanulásunk részét képezte. És amikor meggyógyítod a múltat, amikor megfordulsz, és
szembenézel a holnapjaiddal, a jövőddel, az mindazt megváltoztatja, ami a végzet volt, és ami
a múltad karmájából került megteremtésre. Ez megváltoztatja az előtted álló utat, és csodával
határos módon átalakítja azt új potenciálokká, amiket eddig még nem láthattál. Bár ezek
mindig is ott voltak, csak te nem voltál képes meglátni azokat.

Álljatok meg egy kicsit ebben a nagyrabecsült pillanatban! Vegyetek egy mély
lélegzetet, és fogadjatok el mindent önmagatokkal kapcsolatosan, mindent az emberi utazással
kapcsolatosan, és mindent a körülöttetek élőkkel kapcsolatosan! Többé ne ítélkezz, ne
véleményezz, többé ne határozd meg, hogy valakinek igaza volt vagy tévedett. Állj meg egy
pillanatra – az volt, ami volt. Az egy tapasztalás volt, ami az egyén és a csoportok választottak
valamilyen isteni célból kifolyólag.

És ha egyszer ezt elfogadod, és ránézel a jövőbe vezető utadra, akkor az az út

megváltozik. Nem kell, hogy csaták, harcok, akadályok és kátyúk hemzsegjenek rajta. Nem
kell ennek kegyetlennek és büntetőnek lennie, mert amikor a múlt meggyógyul, amikor a múlt
elfogadásra kerül, amikor a múlt átölelésre kerül, akkor a jövőbe vezető út teljesen
megváltozik – és ez egy pillanat alatt bekövetkezik választás által – a te választásod által, és
nem valaki más választása által.

Isteni tudat

Huszonötezer évvel ezelőtt az emberek elkezdtek előjönni a föld mélyéről. Egy

teljesen más típusú tudattal jöttek fel a Föld felszínére, annak a valaminek a megértésével,
amit Szellemnek neveznek. Nem tudták ezt meghatározni, de ahogy ezt már korábban is
említettem, Atlantiszban és Lemúriában nem létezett az Istennel kapcsolatos elképzelés, nem
is volt erre szó. A Forrás után kutattunk – az energia vagy az erő forrása után – de most,
amikor feljöttünk a Föld felszínére, egy teljesen más kapcsolatban voltunk a Szellemmel.

Az emberek elkezdtek feljönni a Föld alól, és különösen 10.000 évvel ezelőtt történt ez
meg tömeges méretekben. És ahogy feljöttek a felszínre, megértették ezt az Istennek nevezett
dolgot. Ennek az Isten fogalomnak a használata segítette a természet és a kozmosz dolgainak
a megértését. Isteni értéket rendeltek a természetnek, ami nagyon is igaz. Létezik a természet
Istene. Istennek tulajdonították a Napot, és ez valóban így is van. A napnak létezik egy
szellemi energiája. Saját identitással és személyiséggel rendelkezik. Habár nem egy lélek
létező, a napnak is meg van a saját nap tudata.

Azok, akik elkezdtek feljönni a felszín alól, elkezdtek mindent Isteni értékekkel
felruházni maguk körül, és egy bizonyos értelemben ez pontos is volt a részükről. De egy
dolog még mindig hiányzott náluk, mégpedig annak megértése, hogy ők maguk is Istenek,
csak egy másfajta Istenek, egy lélek tudattal bíró Istenek.

Hosszú időszakon keresztül az Istenek voltak a legkelendőbb kedvencek a Földön az

emberek szemében. Isteni értékekkel ruházták fel az aprócska szobrokat, a fákat, a
szellemeket, az állatokat, mindent, amit csak el tudtak képzelni. És az emberek Isten
„őrületbe” estek, és mindenféle Isten vagy Istenképmás előtt hódoltak és csodálattal adóztak,
amik csak keresztezték az útjukat.

Ez jó volt a tudatosság számára. Ez segítette annak megértését, hogy jóval többek

vagyunk puszta embereknél. Hogy bőségesen léteznek más spirituális erők is.

Aztán megérkezett az emelkedő tudatosság, ami magával hozta azt a valakit, akit
Ábrahámként vagy Abramként ismertek. Ábrahámnak bizony meggyűlt a baja ennek a
rengeteg sok istennek a számontartásával. Több tíz, sőt százezer isten létezett, és Ábrahám ezt
rettenetesen zavarónak találta. A saját apja az isten holmik kereskedője, Isten reklámozója
volt, aki egy kis dobogóra kiállította az összes elképzelhető Isten képet és szobrot, és ezeket
árulta a közösség némileg naiv lakosai számára, minden egyes problémájuk megoldására való
gyógyír gyanánt.

És Ábrahám – aki egy kollektív energia volt – azt mondta: -„Legyen csak egy Isten!”
Ezzel nagyon közel került a megértéshez, csak egy kicsit ment félre, mert azt mondta, hogy ez
az egyetlen Isten valahol a Mennyekben lakozik. Felnézett a csillagokra és így szólt: -
Istennek itt kell lakoznia! – Nagyon, nagyon közel járt. Bárcsak egy kicsit közelebb hozta
volna ezt, azt mondván: „Én is Isten vagyok, pontosan úgy, ahogy Te is Isten Vagy”. – de
azért mindenesetre elég közel járt.

Végeredményben ez hozta létre a Földön jelenleg uralkodó vallásokat, az „Egy Isten”-

ben hívő vallásokat, ami rendkívül sebesen elterjedt az egész Földön. Az emberek így
suttogtak egymás között: -„Most már csak egy Isten van. A többi el lett távolítva.” – ami
némiképpen sajnálatos volt, mert ezzel az egész úgynevezett pogány mozgalom is el lett
törölve annak megértésével együtt, hogy Isten mindenben megtalálható. A Földben létezik
egy esszencia. Egy Isten típusú energia. Esszencia található a csillagokban. Esszencia
lakozik… tényleg létezik a tengerek vagy óceánok szelleme. Létezik az erdők szelleme. Ők
nem lélek létezők, akik titeket hivatottak szolgálni – a valódi Istent.

A Krisztus Korszak

Hozzávetőlegesen úgy 2.000 évvel ezelőtt a Föld tudatossága ismételten gyarapodott

és emelkedett, ami létrehozott egy újabb kollektív létezőt, aki eljött a Földre – ő volt az, akit
Jeshuának hívtok. Jeshua nem egy lélek létező volt. Egy ember csoport tudatának a
testetöltése volt, akik megértették, hogy az idő elérkezett. Ez az ember csoport megértette,
hogy a Föld minden egyes angyalának az isteni energiája hamarosan eljön majd a Földre,
hogy csatlakozzon magához az emberhez, és hogy a tapasztalás és a felfedezés hosszú-hosszú
ciklusa beteljesülést nyerjen.

Jeshua megérkezett, és emberek tízezrei jöttek a Földre ebben az időszakban a

Krisztusi energia - a Krisztus mag energia - támogatására. És ti, Krisztus gyermekei, sokan
emlékeztek erre az időszakra, amikor eljöttetek a Földre. Ó, hát nem ti szerepeltetek a
szalagcímeken, az Jeshua volt, de nem is végeztétek a kereszten, mint Jeshua. Idejöttetek,
hogy behozzátok az isteni energiákat, és elkezdjétek elvetni azokat a magvakat, hogy majd
úgy 2000 év elteltével kicsírázzanak.

Elkezdtetek megnyitni egyfajta spirituális vagy energetikai folyosót, ami végül az

isteni tudatod átjárójává vált, és amin keresztül az isteni tudatod itt a Földön csatlakozhat
hozzád. Nem próbáltatok másokat megváltoztatni, nem próbálkoztatok egyházak
elindításával, nem próbáltatok mozgalmakat indítani. Csendesen végeztétek a munkátokat.
Sokan meditáltatok és őriztétek az energiákat, és kis csoportokban életetek ebben a hosszú
időszakban, Atlantisz és a Krisztus korszak között. Sokan a Földközeli birodalmakba
vonultatok vissza, távol az összes többi entitástól és a Szellemtől. Spirituális és energetikai
értelemben magatokba lélegezve az Új Földet a képzeletetek segítségével.

A képzelet

Itt most egy pillanatra megállnék, és beszélnék egy kicsit a képzeletről. A képzelet a
szívedből ered. A képzelet az, amikor behozod, érzed és megtestesíted azoknak a
potenciáloknak az energiáit, amelyeket választasz. Mindenfelől mindannak a potenciáljai
vesznek körbe, amik valaha is megtörténhetnek veled a jövődben – potenciálok milliárdjai.
Amikor elképzeled azt a potenciált, amit a szívedből választottál, az előrehozza azt, és ezáltal
nagyobb a valószínűsége, hogy az manifesztálódik a Földön, és nem az összes többi.

Amikor megnyílsz a képzeletedre, amikor többé már nem tagadod meg, és nem
nyomod azt le, amikor abbahagyod a képzeleted megtagadását, akkor ez egy valós energia
mozgást indít be, ami lényegében képes azt elhozni ide egy másik valóságból, nagyon is
kézzelfoghatóvá és valódivá téve azt itt, a Földön. És amikor megengeded magadnak, hogy
újra használd a képzeleted, és hogy együtt lélegezz azzal a képzelettel, akkor az megnyit
valamit a bensődben, a benned és körülötted lévő biztonságos térben, és nagyon is
valóságossá teszi ezt a potenciált.

Tehát azok, akik Jeshua idejében itt voltak, elképzelték a világot olyanak, amilyen
csak lehet! Elképzelték, hogy a kozmosz összes energiája felszabadul, újra megnyílik.
Elképzeltek valamit, amit mi most Új Energiának nevezünk. Annak ellenére, hogy semmiféle
mentális képük nem volt erről, képesek voltak elképzelni ennek nagyszerűségét.

2000 évvel ezelőtt, sokan, akik most itt vagytok, elképzeltétek mindezt. Eljöttetek a
Földre, inkarnálódtatok, nem csak Izrael és a Közép-Kelet földjein, hanem szerte az egész
világon – Indiában, Afrikában, Dél-Amerikában, Ázsiában – szerte az egész világon, hogy
behozzátok ide a Krisztus tudat magvait. És ez megváltoztatta a világot. Tényleg
megváltoztatta a világot.

A Krisztus Korszak folytatása

 Nézzetek csak erre rá ma! Nézzétek meg, micsoda hatással volt ez nemcsak a
vallásokra, amik azóta alakultak meg, hanem nézzétek meg a Föld tudatosságára gyakorolt
hatását. Igen, nehéz és kihívásokkal teli életeken mentetek keresztül, amik egyben
gyönyörűségesek is voltak.

Érdekes megjegyezni, hogy a Jeshua időszakát követő létidőben, sokan rabbiként,

papként, és apácaként töltött létidőket választottatok. Sokan zárdába vonultatok. Sokan
kolostorokba vonultatok, mert továbbra is folytattátok ennek az energiának az elképzelését és
a magatokba lélegzését.

Majd ezt követően, miután sok-sok életet térden csúszva töltöttetek, a ceremóniákkal
és a vallásos szónoklatokkal töltött sok-sok létidőtök elteltével, nagyon, de nagyon
belefáradtatok a vallásokba. Láttátok mi folyik ott – az elme átvette a hatalmat. A Vallások
elveszítették a szívüket. A vallások elképesztően dogmatikussá és gépiessé váltak,
teletűzdelve emberi szabályok sokaságával az Isteni szabályok helyett. Ha visszamentek a
Keresztény Egyház korai időszakához, akkor látjátok, hogy ismerték a misztériumokat.
Megértéssel bírtak sok alap kapcsolódás tekintetében, és egy dolgot valóban, tényleg értettek,
azokat a szavakat, amik Jeshua száján keresztül érkeztek: -„Te is Isten Vagy. A bennem
lakozó Királyság megegyezik a benned lakozó Királysággal. Az én házamban rengeteg szoba
található. Te is Isten Vagy.”

Ugyanakkor azt is tudtátok, hogy az idő nem teljesen volt megfelelő az emberiség
számára. Számotokra talán megfelelő volt, de az emberiség számára még nem. Az emberi
tudatosság még mindig érésben, emelkedésben és fejlődésben volt, keresztülmenve a maga
körforgási periódusán, ezért aztán türelmesen várakoztatok.

Elhagytátok az egyházakat és gyakorta az történt, hogy amikor visszajöttetek a

következő létidőtökre, meglehetősen magányosak voltatok. Távol maradtatok a csoportoktól,
és mindenképpen távol maradtatok a vallásoktól. Néhányan elzarándokoltatok Adamus Saint-
Germain Misztérium Iskoláiba. Néhányan pedig egyszerű, csendes életeket éltetek,
megengedve magatoknak egy kis pihenést, lehetővé téve magatoknak némi csendes teret, és
mindössze élveztétek a Földi életet. Mindezidő alatt ott volt bennetek az a mély tudás, hogy
az Új Energia időszaka hamarosan beköszönt.

A jelenlegi létidő

A legtöbben azt választottátok, hogy nem sokkal a II. Világháborút követően

inkarnálódtok. Egy kevesen kicsit már korábban is, de a legtöbbetek nem sokkal a II.
Világháború után érkeztetek, tudván, hogy ez rendelkezik a Földi változások lehető
legnagyobb potenciáljával – nagyobbal, mint Lemúria, Atlantisz és a Krisztus korszak.
Ugyanakkor azzal is tisztában voltatok, hogy meg van a pusztulás potenciálja is, attól
függően, hogy az emberiség tudata melyiket választja.

Tehát eljöttetek a Földre, és sokan olyan biológiai családokba inkarnálódtatok, akikkel

még soha nem voltatok együtt, vagy esetenként olyan biológiai családba, akikkel karmikus
kötelék kötött össze. De talán ha egy kicsit jobb szellemi állapotban lettetek volna, akkor
egyáltalán nem ezeket választottátok volna. De ők ott voltak, elérhetőek voltak, ezért
megragadtad a testet. Megérkeztél.
 Egyúttal magaddal hoztál sok aggodalmat Atlantiszból. Tudtad, hogy ez most egy
fordulópont itt a Földön. Tudtad, hogy 1999-ben kerül meghozatalra a végső döntés. Lehet,
hogy átéljük Atlantisz egy újabb verzióját, talán nukleáris háborúval, talán valamiféle
természeti katasztrófával, viharokkal és némi éghajlati változással, ami újra csak pusztulást
hoz majd. És egyébiránt a pusztítás általában nem más, csak egy tisztulás. Általában így kerül
kitisztításra a régi energia, hogy helyet adjon az új számára. Ugyanakkor azt is tudtátok, hogy
meg van annak a potenciálja, hogy túlhaladjátok 1999-et.

1999 nem pusztán az ezredforduló legutolsó éve volt. 1999 egy rendkívül fontos
időpont volt több okból is kifolyólag. Ez egy határpont volt. Egy régi korszak végét jelezte,
továbbá egy új korszak potenciáljának a hajnalát. Sokan aggódtatok és bizonytalanok
voltatok. Ó, lefoglaltátok magatokat a hétköznapi teendőitekkel, a gyermekek nevelésével, a
munkátokkal és a karrieretekkel, de mindez idő alatt véges végig tudtátok, hogy ti nem
vagytok… nos, hadd fogalmazzunk úgy, hogy egy kicsit mások voltatok. Tudatában voltatok
annak, hogy egy nagyon különleges okból kifolyólag választottátok azt, hogy itt legyetek.

Megpróbáltatok elvegyülni. Megpróbáltatok normálisak lenni, de ez egészen

egyszerűen nem működött. Nagyon küzdöttetek emiatt. Voltak olyan álmaitok, amik azt
mondták neked, hogy te valami más vagy. Nem jobb, mindössze egy másfajta látomással
bírsz.

Amikor még apró kis gyermek voltál, beszéltél az angyalokkal. Beszéltél a természeti
dévákkal és a tündérekkel. Voltak nem fizikai testben élő barátaid, akikkel állandóan
beszélgettél, és ez teljesen természetes volt számodra. Az tűnt teljességgel
természetellenesnek, hogy a körülötted lévők nem ezt tették. Néhányan képesek voltatok
tárgyakat mozgatni anélkül, hogy akár egy ujjal is hozzájuk értetek volna, egyszerűen azáltal,
hogy bennük voltál, mert emlékeztél azokra az időkre, amikor megengedted magadnak, hogy
benne élj egy fában vagy egy állatban, és megmozdítsd, megformáld és átváltsd annak
energiáit. Néhányan képesek voltatok mások gondolatait olvasni lehelet könnyedén, mert
megtanultátok ennek a módját Atlantiszban. A legtöbben nagyon is jól tudtátok, hogyan lehet
a testetek hátrahagyása nélkül utazni, hogyan lehet távolba látni, bemenni a múltba vagy a
jövőbe, és beleérezni a jövőbeli és a múltbeli potenciálokba.

Olyan izgatottan és lelkesen érkeztetek ide, mert tudtátok, hogy ez az az időszak a

Földön, vagy legalábbis nagy potenciál volt erre. Olyan lelkesek, túláradóak voltatok, telis-teli
energiával, hogy kirobbantatok. A szüleitek vagy akartak gyermeket vagy nem, kaptak egyet,
mert te ebben igen csak segédkeztél. (Tóbiás kuncog) Soha ne nézz vissza a múltba becsmérlő
és lenéző módon a szüleidre! Ez egy terv volt számodra, hogy bejöhess.

De az energiák még akkoriban sem álltak teljesen készen. Azt hitted, hogy hatalmas
fogadtatásban részesítenek majd a téged körülvevő emberek, és ekként a bölcs létezőként
üdvözölnek majd! De ehelyett, olyan pillantással illettek, amitől rögtön elszégyellted magad,
mert azt mondták, hogy az egészet csak te magad találod ki. Ó, azt hiszem ez az egyik
legmélyebb sebetek – hogy ezt csak ti találtátok ki. De nem ti találtátok ezt ki – ez valóságos
volt. De ők továbbra is csak ezt erőltették. Néhányan fizikai bántalmazást is elszenvedtetek
emiatt, és szinte mindannyian részesültetek mentális bántalmazásban. –„Beléd meg mi ütött?
Mi a baj veled? Nem tudsz olyan lenni, mint a többiek? Miért vagy ilyen csendes? Miért csak
magadban beszélsz? Tanulnod kell.” - látjátok, megint az elmében járunk itt – „Tanulnod kell.
Jól kell tanulnod. Követned kell a szabályokat.”
 És az érdekes az volt, hogy mivel a kedvükre akartál tenni – az emberiség iránti
hatalmas szereteted miatt – lehetővé tetted magadnak, hogy lezárulj - kelletlenül, vonakodva,
fájdalommal, érzelmi fájdalommal telve. Lényegében kitekerted és eltorzítottad a saját
energiádat. Nem egyszerűen csak lezárultál, hanem kitekerted, eltorzítottad és meggörbítetted
az energiádat. Ennek az energiának egy részét megpróbáltad elégetni szó szerinti és átvitt
értelemben egyaránt, elzártad azt, mindent megtettél, hogy az többé már ne legyen valóságos.

Miközben ezt tetted, a fizikai testedben is kárt tettél. Bántottad magad ennek a lezárási
folyamatnak a részeként. Egyúttal a saját emberségedért is bántottad magad. Ezeknek a
fájdalmaknak egy része még ma is látszik a testeden – a lezárás fájdalmai. Ami a lehető
leggyönyörűségesebb dolog volt, most egyfajta tragédiává lett számodra. Hosszú időre
lezártad magad.

Aztán egy mélyebb szinten tűnődni kezdtél: - Miért vagyok itt? Mi ennek a célja? Mi
az értelme? – Elkezdted megkérdőjelezni az életet – az élet célját, értelmét. Majd sajnálatos
módon, mivel energiát nyomtál le, ez elkezdett depressziót okozni. Hiszen ez történik
olyankor, amikor lezárod az energia természetes áramlását.

És ekkor elkezdted mások tanácsait kérni: - Mi a baj velem? – ők pedig elkezdtek

teletömni téged az emberi értelmezéseikkel, nem értve a Szellemedet. És ekkor már tényleg
nagyon elveszettnek, szomorúnak és magányosnak érezted magad, és próbáltál normális
maradni – a gyermekeid miatt, a házastársad miatt, a kollégáid miatt – és ez nem valami jól
működött.

És ekkor jöttek ezek a kis bogyók, amik manapság annyira elterjedtek – az

elmemódosító drogok, az elme lenyomó gyógyszerek – amik lényegében csak visszadobnak
téged Atlantisz idejébe, amikor is azokat a fejpántokat viselted, és ez csak még mélyebb
depressziót szül. Majd elgondolkozol: - „Egyáltalán itt akarok én lenni?” Tudod, hogy ez nem
öngyilkossági gondolat, nem másokban akarsz ezzel rossz érzést kelteni, még csak nem is
másokat akarsz ijesztgetni az öngyilkosság drámai aktusával. Egyszerűen csak eltűnődsz: -
Vajon itt kellene lennem? Mi ez az egész?

És pontosan maga ez a tudat, és az élet valódi belélegzésének a hiánya elkezdi

beindítani a halál folyamatát. Néha ennek a rejtőzködésnek az egész aktusa annyira nehéz és
fájdalmas, hogy könnyebb meghalni. És akkor nem lélegzel többé – más szavakkal, éppen
csak elegendő levegőt veszel magadhoz. Többé már nem tölt el a szenvedély. Többé már nem
élvezed a természet szépségét, más emberek szeretetét. Cinikussá válsz – te teszed magad
cinikussá, kiábrándulttá – hogy többé már ne kelljen jelen lenned.

De egyvalamit így kihagysz – a valaha is létező leghatalmasabb változást. Kihagyod

az élet szépségét. Lemaradsz erről a fejlődésről. Lemaradsz az Új Energiáról.

Egy új élet

Valami történt veled egy évvel, öt évvel, vagy néhányatokkal tíz, talán tizenöt évvel
ezelőtt, amikor hirtelen valami beugrott. Egy emlékeztető –egy emlékeztető, amit szerencsére
te magad helyeztél el ide valamikor réges-régen – és mi ezt a Rózsa Gyümölcsének nevezzük.
Ez egy emlékeztető a szellemednek, az életednek, hogy okkal vagy itt, hogy egy angyal vagy,
és, hogy létezik egy áldás, és hogy az élet igenis lehet örömteli. És ekkor nekiálltál olvasni.
 Ó, igen, olvasni kezdtél. Elkezdtél tanfolyamokra járni, és mikor végre ez az Internet
dolog beindult, akkor teljesen belevetetted magad. És végül rátaláltál egy csoportnyi emberre,
akikkel már máskor is voltál együtt. Együtt voltál velük Lemúriában, ahol az egyikőtök úgy
nézett ki, mint egy hatalmas madár, a másik pedig, mint egy gyík, és emlékeztél. Emlékeztél,
hogy velük voltál Atlantiszban. És kifejezetten emlékeztél egy időszakra Atlantisz végső
időszakából, amikor együtt voltunk ezen a Tiennek nevezett helyen a templomokban, ahol
elkezdtük megérteni ezt az egyszerű elképzelést, hogy az Isten belül van, és, hogy semmi
mást nem kell tenned, mint szeretni magad, és akkor majd meg fogod érteni, hogy ki is vagy
te valójában.

Emlékeztél, hogy ismertétek egymást Jeshua idejében, és most újra itt vagytok. És az,
hogy valaha is hallottátok-e egyáltalán a Bíbor Kör elnevezést, vagy a Shaumbra nevet, az
jelentéktelen, mert olyan sokan össze vagytok kapcsolódva attól függetlenül, hogy még soha
nem hallottátok a Shaumbra nevet. Energetikailag attól még össze vagytok kapcsolódva.
Néhányan nagyon direkten összekapcsolódtatok, szemtől-szembe, és megteremtettétek ezt a
dolgot a Földön, amit most Bíbor Körnek hívtok. Ez a tiétek. Nem a miénk. Ti teremtettétek.

És egymás szemébe nézve emlékeztettétek egymást, hogy miért is vagytok itt. Azért
vagytok itt, mert ez tényleg a kör beteljesülése.

Ez nem csak egy orrod előtt himbálózó répa. Már kipróbáltátok, és belefáradtatok a
répákba. Sok-sok répa, sok-sok mézesmadzag volt már. Ami fontos, az a belső tudás. Na
persze, az elme néha szeret játszadozni veled, de ami a lényeg, az a belső tudás. –„Ez az! Oka
van az ittlétemnek, és ez nem a munkámról szól. Nem a titulusomról szól. Nem arról szól,
hogy mennyi pénzem van, sőt még a családomról sem. Azért vagyok itt, mert ezt választottam
a magam számára. Azért vagyok itt, mert itt akartam lenni, hogy megünnepeljem ezt a dolgot,
amit Új Energiának neveznek.”

Új Energia

Szóval mi az Új Energia? Mi az Új Energia? Hát, ez egy jó kérdés. Dolgozni fogtok

vele – amennyiben ezt választjátok – Adamusszal. Az Új Energia volt a remény, a terv, az
utazásotok legutolsó szakasza. Az Új Energia nem vibrációs jellegű, mint a Föld jelenlegi
energiája. Ez kiterjedéssel bír – egyszerre terjed szét az összes létező irányba. Nem kell
önmagához verődnie, nincs szüksége a vibrációs energia súrlódására ahhoz, hogy valóságot
teremtsen. Ez egy teljesen más módon kerül megteremtésre. Az Új Energia együtt létezik a
vibrációs energiával. Nem pusztítja azt el, nem löki azt ki, és előbb-utóbb a vibrációs energia
alkalmazkodni fog az Új Energia tudatához.

A vibrációs energia, azaz a számotokra ismert energia már olyan régóta jelen van,
amióta csak a Tűzfüggöny innenső oldalán tartózkodtok. Emlékezzetek, azt mondtuk, hogy az
energia mennyisége mindig is ugyanannyi volt. Mindössze átalakítottátok azt, más formákba
helyeztétek, hogy megteremtsétek a Földi tapasztalásaitokat. A Tűzfüggöny innenső oldalán
véges számú lélek létező használja a meghatározott mennyiségű energiát – a Régi Energiát – a
valóság megteremtésére és megtapasztalására.

Úgy is fogalmazhatnátok, hogy a Szellem meghatározott mennyiségű energia adott

nektek, majd így szólt: -„Menjetek, és játsszatok vele! Nézzétek meg, mit tudtok teremteni.
Nézzétek meg, mit tudtok elpusztítani! Játsszatok az energiával!” De most valami történik.
Egy pár évvel ezelőtt kezdődött, nagyon finoman kezdett beáradni. Ezt hívják Új Energiának.
Korábban még soha nem volt itt. Nem volt benne abban az eredeti ajándék dobozban, amit a
Szellem adott nektek. Ez vadonatúj, és nem a Szellemtől, nem Otthonról való. Nem a
Királyságból való, és ez valami roppant lényegeset jelent: Az angyalok teremtették meg.

Angyalok, emberek megteremtették az Új Energiát életükben először. Ha le akarom

egyszerűsíteni ezt az állítást, akkor annyit tesz: Most már teremtők vagytok! Ahelyett, hogy
csak fognátok azt, ami mindig is volt, amit a Szellem ajándékozott nektek – hogy játsszatok
vele, újraformázzátok és újraalakítsátok azt – most a saját jogotokon megteremtettétek az Új
Energiát.

Jócskán időbe fog telni, mire a tudósok és a műszaki beállítottságú emberek megértik
majd, hogy mi ez, és hogy hogyan működik. Ez roppant megfoghatatlan és illékony, amikor a
Régi Energiás módon akarjátok ezt felmérni. Nagyon nehéz ezt analízis alá vetni, mert ez nem
úgy reagál, mint a Régi Energia, és rendkívül nehéz minősíteni, mert nem úgy működik, mint
a Régi Energia.

A kvantum fizikai elméletek kezdik ezt látni, de egyáltalán nem értik, ezért káosznak
nevezik, mert az nem úgy reagál, ahogy kellene. És ez egy abszolút káosz, mert bizonyos
értelemben a valódi fizikában minden egy káosz, és ennek így is kell lennie. A valódi energia
nem rendeződik sorba, amíg nem rendezik azt sorba, de végül a rendből vagy a sorból is ki
kell engedni annak érdekében, hogy tovább tudjon terjedni.

Tehát itt vagyunk, az Új Energia hajnalán, ami többé már nem egy remény vagy egy
ígéret, mert ez teljes mértékben itt van. Abszolút utat tör a Föld felé, és aprócska
részecskék… próbálok erre egy jobb szót keresni, de nem jut más az eszembe – szóval az
aprócska részecskék itt vannak. És ezeket a részecskéket majd azok az emberek fogják
magukhoz vonzani, akik teljes mértékben mindent elfogadtak magukkal kapcsolatosan, és
akik megtanulják szeretni magukat, továbbá akik nyitottak a felfedezések iránt.

Az Új Energia azt mondja, hogy az energia, a tudat és a többi birodalmak, ahol a

spirituális családjaitok vannak – ki fognak terjedni. A spirituális családjaitok örömködnek,
mert ők ezt tudják, még nálatok is hamarabb értesültek erről. Érzékelik ezt. És pár évvel
ezelőtt, a teremtés egészének a mozgása, az egész kozmosz – nem csak a ti fizikai
univerzumotok, hanem a kozmosz egésze újra elkezdett kiterjedni, lassan, biztosan, de nagyon
határozottan. Ezzel drága barátaim azt akarom mondani, hogy a terv bevált! Működött.

Senki sem tudja biztosan – ha emberi fogalmakat akarunk itt használni – hogy
mennyire gyorsan vagy mikor, de azt tudjuk, hogy elkezdett kiterjedni. Annak tudatában
vagyunk, hogy a létezés nem fog összeomlani. Tudjuk, hogy beteljesítettük mindazt, aminek
az elvégzéséért idejöttünk – hogy saját jogú teremtők legyünk – és efelől semmi kétségünk
sincs.

És Odahaza, hogy ezt a fogalmat használjam, a Király és a Királynő – amik ma már

elavult fogalmak – szintén tudják ezt. Tapsoltak, örömködtek és éljeneztek. Annak ellenére,
hogy tele lettetek egy csomó drámával, ők tapsoltak és örültek, mert megtettétek.
Megteremtettétek a sajátotokat, az Új Energiát, ami továbbra is folytatni fogja a minden létező
irányba történő egyszerre való kiterjedését.

Ez sok változást fog okozni a Földön, ami nyilvánvaló, és ezek a változások nagyon
gyengéden fognak megérkezni, mivel ti ez így képzeltétek el. A változások hatással lesznek a
Föld üzemanyag energiájára. A régi fosszilis üzemanyaghoz vagytok hozzászokva, ami egy
nagyon régi, szimbolikus üzemanyag, és ez változni fog. Érezhetitek a most zajló kiterjedést.
A technológia az új energiás forrásokon dolgozik. Jelenleg a napra és a szélre gondolnak,
illetve bizonyos vizekre. De ez csak a jéghegy csúcsa. Az Új Energia beérkezőben van.
Gyógyító eljárások, az a képesség, hogy a testet egyetlen vágás ejtése nélkül lehessen
meggyógyítani. Azok nélkül a súrlódást keltő gyógyszerek nélkül, amiket jelenleg
használnak. Ezek az Új Energia eredményei.

A megértés… ó, drága barátaim, tanúi voltatok egy-két felfordulásnak, de mi

beszéltünk róluk, még mielőtt megtörténtek. Ezek a felfordulások a pénzügyi rendszerekben
és a politikai rendszerekben továbbra is folytatódni fognak, mert a kiterjedő tudatosság
változásokat idéz elő, és esetenként előfordul, ezek a Régi Energiás intézmények nem
kedvelik a változásokat, ezért ez némi konfliktust teremt. De tudjátok mit? Ez működni fog. A
Régi Energia, amikor majd belefárad a csatáiba és a harcaiba, nagyon kimerült és fáradt lesz,
és elfogadja majd az itt lévő Új Energiát.

Az egyházak radikális változásokat fognak tapasztalni az elkövetkezendő pár év során,

mert az emberek elkezdik majd megérteni, hogy a Forrás saját magukon belül található. Az
emberek megértik majd, hogy nem a távoli és messzi mennyekben székelő Isten, és nem a
valahol máshol lévő istenek azok, akik irányítják az életüket és a sorsukat. És az emberek
majd elkezdik elfogadni ezt az elképzelést, miszerint: - „Én is Isten Vagyok. Lélekkel
megáldott létező vagyok.” És ahogy ez bekövetkezik, az megnyitja az átjárót az isteni
számára, és az bejöhet, és akkor az Otthon eljön hozzátok, az esszenciátok eljön, aki olyan
nagyon egyszerű és tiszta. Ne bonyolítsátok ezt agyon, ne analizáljátok az isteniségeteket, ne
ruházzátok fel az Isteni Éneteket valamiféle grandiózus hatalommal, ami felettetek álló. Ez
annyira egyszerű.

És az egyszerűségében rejlik a varázsa és a csodája. Az egyszerűségében, a

tisztaságában, és az esszenciájában, ami most összeolvad a te emberi mivoltoddal. És
keresztül fogsz menni egy-két változáson természetesen, mert a régi rendszereknek,
gondolatoknak, hiedelmeknek és megértéseknek meg kell változniuk, át kell alakulniuk, hogy
tisztán megérthesd, hogy Te is Isten Vagy.

Tehát kedves barátaim, milyen fantasztikus ez az Otthontól ideáig vezető utazás!

Milyen bámulatos időszak! Talán most még nem ölelitek ezt magatokhoz teljes mértékben,
pedig milyen csodás időszak is ez a beteljesülés ideje!

Most azt kérdezitek: - „Tehát Tóbiás, az út hosszú és nehéz volt, és honnan tudod,
hogy nem lesz továbbra is hosszú és nehéz?”

Nos, ez rajtad áll. A te választásodon. Az önmagadba vetett bizalmadon. Azon, hogy

megadod-e magad annak, aki valójában vagy azáltal, hogy leengeded ennek az illúziónak a
pajzsát, akinek magadat gondolod, és megteszed-e ezt a lépést annak érdekében, hogy
mindazzá válhass, aki vagy – emberi és isteni. Az attól függ, hogy megengeded-e magadnak,
hogy lélegezz, hogy legyél, hogy élj, és hogy örömödet leld mindebben. És drága barátaim, én
pontosan ezért térek vissza. Nem azért, hogy megmentsem a világot, nem azért, hogy
folytassam a múlt nyomorult és silány karmáját, hanem azért, hogy itt legyek a Földön és
élvezzem az életet!
 És ez így van, hogy együtt mentünk végig ezen az úton, és elérkeztünk ezekbe a
csodálatos időkbe, és keresztül megyünk a létező legnagyobb változásokon, amik néha igen
csak megviselik a testet, és határozottan megviselik az elmét.

Az elme időnként ordít. Nem érti. Ennyire nagyon erősen be lett programozva
Atlantiszban. Még mindig az elmére támaszkodtok, de tudjátok, mit mondok én nektek? Hogy
álljatok meg, és időnként beszélgessetek el az elmétekkel, ahelyett, hogy hagynátok, hogy az
elmétek traktáljon benneteket. Azt szeretném, ha elbeszélgetnétek az elmétekkel, szeretném,
ha elismernétek őt, és hitelt adnátok neki, de tudassátok vele, hogy már nem kell az eddigi
módon viselkednie. Többé már nem kell, hogy magára vegye a terheket és a felelősséget. A
teljesen integrált Én részévé válhat, és mostantól az isteni intelligencia fog vele dolgozni. Az
isteni intelligenciával fog dolgozni.

Túl fogtok lépni az elmén. Nem kell ezt erőltetnetek. Semmit sem kell
tanulmányozzatok! Nem kell fegyelmeznetek magatokat! Nem kell ceremóniákat végeznetek!
Mindössze hajlandónak kell lenned a következő lépés megengedésére – a test, elme, szellem
és isteniség integrációjára ebben a valóságba, itt és most a Földön.

Átvettük a teremtés egészének a történetét egy nagyon rövid idő alatt, de abban az
értelemben, hogy azt is mondhatnátok, hogy ennek magyarázata több száz évvel több időt vett
igénybe, mint az az idő, ami alatt mindez valójában megtörtént.

Itt az ideje, hogy elengedjétek a térről és az időről alkotott fogalmaitokat, és

túllépjetek ezeken! Hiszen ezért is vagytok most itt: a tudat úttörőiként.

Milyen csodálatos alkalom is ez kivétel nélkül mindannyiunk számára, hogy az

energiáinkat összekapcsolva elmeséljük ezt a történetet egy érthető formában közreadva,
amikor is nem vagyunk túl filozofikusak, és ez az egész közvetlenül a szívre hat. Milyen
nagyszerű alkalom ez nekem, Tóbiásnak, hogy elmesélhetem ezt a történetet Sam-nek itt
ezalatt a három nap alatt, hogy elmesélhetem a következő inkarnációmnak, hogy is jutott el
idáig.

Milyen csodálatos alkalom ez a látogatóink számára, és mondhatom, voltak ám jó

páran! Van egy valaki, akit most meg is szólítanék – Chris, aki most itt van – és aki egy
hosszú és nehéz élet után jött el ide hatalmas cinizmussal és tengernyi kétséggel eziránt a
csoport iránt, és mindeziránt a spirituális badarság iránt, de azért jött el mégis ide, mert
kétségbe volt esve. Ez volt a legutolsó dolog, amit megtett, eljött ide, és most valami
megváltozott.

És ez így volt.
 11. Fejezet

A jövő a meggyógyított múlt

És ez így van, drága barátaim, hogy nincs annál szépségesebb, ahogy esetenként
kihívásokkal telibb, mint fizikai testben élni. Én, Tóbiás, több száz életet éltem le a Földön.
Együtt érkeztem oly sokatokkal, az angyali létezők első hullámával a Földre. Keresztül
jöttünk ezen az alagúton vagy portálon, ami összepréselte és összesűrítette az energiáinkat,
megfeszítette és összeszorította a tudat egészét, ami azt okozta, hogy elfeledkeztünk angyali
származásunkról.

Mindannyian keresztül mentünk ezen a tapasztaláson – és milyen nagyszerű is ez! A

legtöbben ezen az eredeti portálon keresztül jöttünk el ide a Földre, hogy megtaláljuk az
utunkat Hawaii földjére. Ez volt a legelső, eredeti portál. El tudjátok képzelni mekkora
szépséget és fenségességet éreztünk, amikor első ízben jöttünk a Földre? Mindezt Gaia
teremtette nekünk – Az Ark Rendje jóvoltából – hogy ez legyen a játszóterünk eonokon át.

Ez a csodálatos világ

Milyen bámulatos volt, hogy megengedtük magunknak, hogy ilyen mélyen

belemenjünk a tapasztalásba, hogy a végén a fizikai világban kötöttünk ki – ami talán a
legsűrűbb és egyben a legvalóságosabb is az összes dimenzió közül. Ez lehetővé tette, hogy
tényleg szemügyre vegyük magunkat, hogy keresztül menjünk ezen az igencsak lelassult
energián, hogy magunkra vegyünk különféle aspektusokat, amiket ma létidőknek nevezünk,
és úgy játsszunk az energiákkal, ahogy erre más angyalok nem képesek.

Tudtátok, hogy mind a mai napig is, azok az angyalok, akik még soha sem jártak a
Földön teljesen el vannak ámulva tőlünk, akik már jártunk itt? Még csak el sem tudják
képzelni, milyen is lehet fizikai testben lenni, megérinteni egy másik személyt, vagy ételt
venni a testedbe. Ó, el tudják ezt képzelni egy pontig – mert az angyaloknak varázslatos a
képzeletük – de ez a határpont maga a lényegi tapasztalás. És semmi sem ér fel a
tapasztalással.

Eljöttünk erre a szépséges helyre, és véges végig, egész idő alatt Odahaza, a Minden
Létezőben, a Királyságban – a Király és a Királynő, ó, az ő szívük azóta is egyre csak duzzad.
Nem esnek csapdába, ahogy ezt ti mondanátok emberi fogalmaitokkal, afelett, amikor a nehéz
napjainkon megyünk éppen keresztül, legyen szó akár szenvedésről, traumáról és betegségről,
mert megértik, hogy átéljük és megtapasztaljuk a dolgokat: egy utazáson veszünk részt, és
végig is fogjuk ezt csinálni. Mindig is tudott volt, és mindig is úgy van, hogy szuverén
létezőként fogunk végezni. Be fogjuk teljesíteni önmagunkat.

Ez az egész energia lelassulás a kozmoszban, ez a holtpont, egyáltalán nem egy hiba

volt. Amikor a tudat abbahagyta a kiterjedést, amikor az összes angyali család aggódni
kezdett, akkor ez egy csodálatos új alkalom volt arra, hogy ez a Földnek nevezett hely
megteremtésre kerüljön, hogy eljöjjünk ide, és a saját teremtéseinken belül élhessünk. Hogy a
sűrűségen és az anyagon belül élhessünk. Ez egy szépséges, gyönyörűséges teremtés, és nem
egy tévedés vagy hiba. Ez azért történt, hogy a magunk Édenkertjén belül létezhessünk, és
szabadságunkban állt, hogy bármit megtegyünk, amit csak akarunk, hogy bármit kifejezzünk,
ami csak a kedvünkre való – hogy pusztítóak lehessünk, örömteliek lehessünk, hogy energiát
lopjunk másoktól – de végezetül azért, hogy megtanuljuk, hogy mindez bennünk van. És hogy
ez mindig is így volt.

És a spirituális családjaitok, nos ők kapcsolatban maradtak veled. Rendszeres

híradásokat kapnak rólad és a helyzetedről, a jóllétedről. Megértik a nehézségeket, és
hatalmas együttérzéssel viseltetnek irántad. Megértik a bátorságodat. Tudják mennyire bátor
vagy, és hogy ez az egész milyen nehéz, mert azt is tudják, hogy időnként teljesen
elveszettnek és magányosnak érzed magad, és elszigetelve érzed magad a származásodtól, és
folyamatosan küldik neked a szeretetüket. Éljeneznek titeket.

Nem tudják ezt megtenni helyetted, és nem is akarják megtenni helyetted. Nem
teremthetik meg a valóságodat helyetted, ugyanakkor örömködnek azon részed felett, aki a
valódi teremtő, aki képes felülemelkedni a kihívásokon, aki képes keresztül látni a legsötétebb
időkön is. Azon a részeden, aki tudja, hogy végeredményben nem vesztél el igazából. Ebben a
grandiózus tapasztalásban veszel részt, amit emberi életnek hívnak, és ez az, ami végül el fog
téged ahhoz vezetni, hogy egy egészen új módon találj magadra, egy olyan módon, ami a
többi birodalomban nem lenne lehetséges. És ezután az majd felszabadítja az energiájukat és
ők is tovább terjedhetnek.

És ez a dolog, amit az isteniségednek nevezel, egy gubóba lett helyezve valamikor

réges-régen. És ez a befelé tekintő éned mindvégig tudatában volt mindennek – minden egyes
gondolatnak, minden egyes érzésnek – és képes átalakítani még a legnehezebb és a
legsötétebb tapasztalást is. És azokat a dolgokat, amiket te rossz gondolatoknak és negatív
érzéseknek nevezel, átalakítja önmagán belül bölcsességgé, szépséggé és esszenciává.

Nem ítélkezik. Az esszenciád – az isteniséged – az egyszerű, tiszta részed, amit soha

nem lehet megkárosítani, elpusztítani vagy elhomályosítani. Soha nem ítélkezik feletted.
Mindig ott van, mindig a te részed, és soha nem mondja azt, hogy: -„Rossz fele mentél” vagy,
hogy: -„A rossz utat választottad” vagy hogy: -„Miért kerül ilyen sok életbe, hogy beteljesítsd
az utazásodat?”. Csak ott van, szeretve téged, befogadva mindent ettől a külső
megnyilvánulástól, és átalakítja azt a lélek mélységévé, a fényen túli fénnyé, az örökkévaló
bölcsességgé.

Milyen fantasztikus tapasztalásban van mindannyiunknak része – akár a jót, akár a

rosszat nézzük – ahogy ezt ti szoktátok nevezni. Ó, mindannyiunknak meg voltak a magunk
legsötétebb pillanatai és a legnagyobb kihívást jelentő időszakaink, de mi túllépünk mindezen.
Felülemelkedünk ezeken – ahogy ezt ti szoktátok mondani. Tanulunk minden egyes
tapasztalásból.
 Ezeknek a tapasztalásoknak egyikét sem Isten mérte ránk lecke gyanánt. Kérlek,
szabaduljatok már meg ettől a nagyon régi és elavult felfogástól! Ezek egyike sem
ténylegesen karma. Más szavakkal, a lelkünk nem valahol tőlünk távol ücsörög, és onnan
kényszerít minket arra, hogy végigmenjünk ezeken a leckéken, csak hogy megbüntessen
minket, vagy hogy így tanítson minket, mintha kisgyermekek lennénk. A lélek örömét leli
minden egyes választásodban – minden egyes döntésedben, minden egyes tapasztalásodban.
Örömét leli benne.

Én, aki már több száz életet leéltem a Földön, már csak tudom milyen elveszíteni a
kapcsolatot a gyökereiddel, a spirituális családjaiddal, azokkal a lélektársakkal, akiket a
Tűzfüggöny után ismertél meg a legkorábbi időszakban. Tudom milyen annyira beleveszni az
emberi tapasztalásba, hogy azt hiszed, soha, de soha nem fogsz ebből kijutni.

Számomra talán az a legnehezebb az összes kihívás közül, amivel nekünk, ember

angyaloknak szembe kell néznünk, az a dolog, ami iránt a legnagyobb szenvedéllyel
viseletetek azon felül, amit szexuális energia vírusnak neveznek, és aminek a lényege, hogy
hozzuk össze a maszkulin és feminin aspektusunkat – az az önmagunkba vetett bizalomhoz
való visszatérés.

Az árnyék

Amikor elhagytuk a Tűzfüggönyt, azzal bizalmunk egy része el lett rejtve. Olyan volt,
mintha elvették volna. A Tűzfüggönyön keresztül cipeltük magunkkal ezt a dolgot, amit
Árnyéknak nevezünk. És éreztük, hogy az Árnyék a mi sötét oldalunk, a negatív részünk, és
idők, tapasztalások és létidők eonjain át mindent, amit nem szerettünk magunkkal
kapcsolatosan, azt fogtuk, és beledobtuk az Árnyékba, majd átkoztuk az Árnyékot, és úgy
éreztük, hogy az Árnyék a mi saját démonunk, a saját gyengeségünk. De ez nem így volt.

Az Árnyék a mi esszenciánk. A lelkünk. Ez az ajándékunk, amit a Szellem

ajándékozott oda egytől egyig mindannyiunknak egyenlő arányban, és soha nem fogja azt
elvenni tőlünk. Ez mi vagyunk, ez a mi egyedülálló egyéniségünk, és azért mondjuk azt rá,
hogy ez az Árnyékunk, mert minden esetben, amikor fénysugár vetül egy tárgyra, az egy
árnyékot vet. Az Árnyék arra emlékeztet minket, hogy lélekkel megáldott létezők vagyunk.

Namost, mi most éppen emberi létezők vagyunk, ugyanakkor pedig lélek létezők
vagyunk. Az az Árnyék, amit elátkoztunk, az az Árnyék, ami elől elfutottunk, az az Árnyék,
amit azzal vádolunk, hogy miatta kerültünk bele a létidők eme végtelen körforgásába, az a mi
isteniségünk, a mi lelkünk, ami egy emlékeztető arra, hogy a Szellem szabadságot és
megnyilvánulást ajándékozott nekünk. A Szellem olyan nagyon szeret minket, hogy azt
mondja nekünk: -„Menj és tapasztalj! Tapasztalj szabadon, a Szellem bármiféle megítélése
nélkül! Szabadon tapasztalj meg bármit, amit csak akarsz, mert egy nap te is pont ugyanolyan
teremtő leszel, mint amilyen én magam vagyok. Mindaz leszel, aki vagy!”

Mindezeket a dolgokat, mint amilyen a bűntudat és a szégyen, mindazokat a dolgokat,

amiket megvetünk és lebecsülünk magunkban bedobjuk ebbe az Árnyékba. Ez megtartja
mindazokat a dolgokat, amiket mi nem kedvelünk magunkban, és mindezt szeretettel és
ítélkezés nélkül teszi. Néha rátekintünk erre az Árnyékra, és azt mondjuk: - Milyen
megvetendő ez. Ha nem lenne ez az Árnyékom, ha nem lennének mindezek a sötét részeim,
milyen tökéletes is lennék!”
 Pedig az Árnyék a mi isteniségünk. Ez annak az emlékeztetője, hogy Otthonról
érkeztünk. Ez az a részünk, ami bármi is történjék, szeretni fog minket – akármi is történjék.
Bármilyen tapasztalást választhatsz, ez az Árnyék a szeretet emlékeztetője. Ez az isteniség. Ez
az, ami állandó. Mindig ott van.

A Bizalom elvesztése

Az egyik legnehezebb dolog az, hogy miközben emberi alakot öltöttünk ezen a
hatalmas tapasztaláson keresztül, mióta csak elhagytuk az Otthont, elveszítettük a magunkba
vetett bizalmunkat. És kifejezetten akkor, amikor első ízben jöttünk el a Földre, és keresztül
mentünk a születés folyamatán, úgy éreztük, hogy beragadtunk ide. Mert ez az egész létidők
egymást követő ciklusa végeláthatatlannak tűnik, és a legtöbbször mindig csak ugyanazokat a
tapasztalásokat ismételjük vég nélkül. És ahogy ezt Esa drága Lindája szokta mondani: -
„Folyton csak ugyanazokat a tapasztalásokat ismételjük vég nélkül, egy másik eredményre
számítva – de közben folyton csak ugyanazokat a dolgokat ismételjük újra meg újra, és ez azt
okozza, hogy elveszítjük a magunkba vetett bizalmunkat.”

És talán ez a legfájdalmasabb és legpusztítóbb dolog, amit egy angyal valaha is

megtapasztalhat, különösen abban az esetben, ha úgy érezzük, hogy be vagyunk ebbe a
biológiába ragadva, és nem ismerjük az ebből kivezető utat. Nem tudjuk, hogyan hagyhatnánk
el ezt a bolygót. Újra meg újra megpróbáljuk megölni magunkat. Van, hogy ténylegesen, és
van, hogy tudatalatt. Néha tudatosan megöljük magunkat, azt gondolván, hogy a
reinkarnációknak ebből a végtelen ciklusából a halál temetője a kifelé vezető ajtó – de ez nem
így van.

El tudjátok képzelni egy ember bánatát, aki elvesztette az önmagába vetett bizalmát,
kétségbeesett és haldoklik, aki végül megtalálja annak a módját, hogy véget vessen a saját
életének, azt remélve, hogy ezzel rájött a megoldásra, ami majd véget vet a létidők eme
ciklusának, ami néha bizony felér egy rémálommal? És el tudjátok képzelni mit érezhet,
amikor átkel a másik oldalra – a nem fizikai birodalmakba – és ott rájön, hogy nincs
megoldás?

A bizalom elvesztése csak még jobban tágítja a köztünk és a valódi Szellemünk és

Isteniségünk között meglévő távolságot, és ilyenkor még távolabb futunk ez elől a dolog elől,
amit megvetünk és amit gyűlölünk, és amit az Árnyékunknak nevezünk. El tudjátok képzelni
milyen lehet azoknak, akik elveszítették a reményt és a bizalmat, és az egyetlen alternatívájuk
az, hogy megint belevessék magukat egy újabb születésbe, úgy érezvén, hogy abszolút
kicsúszott a kezükből az irányítás, úgy érezvén, hogy a Föld megint magába szippantja őket,
megint visszahúzza őket ebbe a rémálomba?

Ez az önmagadba vetett bizalom elvesztése a távolság - ami a tudatosság értelmében

mérendő - ami közöttünk, a Saját szellemünk és isteniségünk között tátong.

A bizalom elvesztése a legtöbbször még nagyobb bizalomvesztéshez vezet, ekkor még

inkább menekülünk saját magunk elől, hiszen amikor megvetjük magunkat, és amikor nem
szeretjük magunkat, olyankor mit szoktunk mi, ember angyalok tenni? Még távolabb taszítjuk
az isteniségünket. Egyre hátrébb és hátrébb és hátrébb. Hátat fordítunk saját magunknak.
Hátat fordítunk a Szellemnek. Minden ragyogó és nagyszerű dolognak hátat fordítunk, mert
úgy hisszük, nem érdemeljük azt meg. A szó szoros értelmében létidőket állítunk fel, és nem
engedjük meg magunknak, hogy élvezzük ennek a bolygónak a szépségét és az emberi lét
megtapasztalását.

Szerelembe esni

A teremtés egészében nem létezik ennél jobb hely arra, beleértve ebbe az eredeti
Királyságot is, ahol megtanulhatod szeretni magad, ahol megengedheted magadnak a saját
szeretetedet, mint itt a Földön. Nincs ennél jobb hely arra, hogy szerelmes legyél minden
egyes részedbe.

Nem akkor fogjátok ezt megtenni, amikor elengeditek ezt a fizikai testet, és átkeltek a
túloldalra, kedves barátaim. Nem ott fogjátok ezt megtenni. Ott a legtöbbször pihentek és
összeszeditek magatokat. Túl gyakori az, hogy az emberek, szinte egy rémálomhoz hasonlatos
vagy lidércnyomásos állapotban kelnek át a túloldalra. Mi ezeket a helyeket a Földközeli
Birodalmaknak nevezzük, amik azóta kerültek megépítésre, amióta csak fizikai formában a
Földre jöttetek. De amikor eltávoztok a Földről nem a Régi Energiás megfogalmazás szerinti
Mennyországnak nevezett helyre juttok. A legtöbb ember nagyon is közeli kapcsolatban
marad a Földdel. Mindössze levetették magukról a fizikai testüket, de ugyanakkor pedig ezen
kívül minden mást ugyanúgy magukkal vittek a más birodalmakba.

Nem az történik, hogy átkelnek, és rögtön rálelnek erre az idillikus helyre, ahol majd
megszeretik magukat, csak mert megszabadultak a testüktől. A legtöbb esetben az történik,
hogy átkelnek, és még jobban össze vannak zavarodva és még inkább sérültek és
traumatizáltabbak, mint amikor a Földön voltak. Néha az történik, hogy amilyen hamar csak
tudnak, visszatérnek a Földre, és megint megpróbálnak felejteni és elmenekülni önmaguk
elől, és ekkor megint csak belevesznek ebbe a sűrűségbe. És, hogy mit tesznek? Visszatérnek
ide, és megpróbálnak elmenekülni önmaguk elől, és belevesznek az elméjükbe.

Az elme egy tökéletes hely erre a menekülésre, amikor is nem kell önmagad
szeretetével foglalkoznod. Lefoglalhatod az elmédet – hiszen az elméd erre lett tervezve -
lefoglalhatod az elmédet mindenféle tényekkel, számokkal, adatokkal és részletekkel és
elemzésekkel, és így elfeledkezhetsz önmagad szeretetéről. Felépítheted az elméd eme hamis
templomát úgy téve, mintha okos lennél, vagy azt színlelve, mintha tudomásod lenne a
dolgokról. De ettől még csak ugyanolyan menekülésben vagy, és ez te is tudod.

Tehát itt van ez a végeláthatatlan körfogás, létidőről létidőre, és a legszomorúbb dolog

az, hogy miközben ezt műveljük, elfeledkezünk arról, hogy szeressük ezt a tapasztalást.

Annál a pontnál tartok a saját fejlődésemben, bizonyos értelemben véve csak úgy,
mint ti, hogy nem kell már visszatérnem ide. Keresztülmentem a magam létidőin, és emberi
fogalmakkal élve, keresztül mentem a saját felemelkedésemen, ami egyszerűen fogalmazva
azt jelenti, hogy teljesen elfogadtam magam. A Szellem nem állította ki a részemre a
felemelkedési okirataimat, mivel a Szellem eleve tudta, hogy fel fogok emelkedni, és teljes és
egész leszek önmagamban. Nem volt szükségem arra, hogy az Ark Rendje állítsa ki
számomra a felemelkedési tanúsítványomat.

A felemelkedés abban a szent pillanatban bekövetkezett, amikor megadtam magam a

saját szeretetemnek. Abban a pillanatban megtörtént, amikor kimondtam: - Vagyok, Aki
Vagyok, és mindent szeretek magammal kapcsolatosan.” – szégyen, bűntudat és fenntartások
nélkül, „ha” és „de” nélkül. Akkor, amikor megadtam magam annak, aki lényegében
valójában vagyok, ahelyett, hogy az aspektusoknak adtam volna meg magam, akik a saját
teremtményeim, azt színlelve, mintha valaki más lennék. A felemelkedés akkor következett
be, amikor szívemben tudtam, hogy Vagyok, Aki Vagyok, mindig is voltam, és mindig is
leszek.

És mégis azt választottam, hogy visszatérek a Földre, nem azért, mintha a karma
örvényei visszahúztak volna, nem azért, mert beleragadtam volna az inkarnációk ciklusába,
hanem azért, mert nem létezik a Földnél nagyszerűbb hely, és ezt az összes angyal tudja. És
az összes 33 tervből, amik a tudat kiterjesztése céljából kerültek kifejlesztésre, ez a
legnagyszerűbb.

És ma már köztudott, hogy most az összes angyal, aki készen áll arra, hogy bármi is
történjék, újra megbízzon magában, akik készen állnak annak megértésére, hogy a
megvilágosodás belül található - mert ez mindössze arról szól, hogy megengedd magadnak,
hogy ez megnyíljon benned, és hogy az ajándékok mindig csak belülről származnak, és
sehonnan máshonnan. Tehát a kozmosz egészének összes angyala az összes létező
dimenzióból előbb vagy utóbb eljön majd a Földre a saját felemelkedése céljából. Mindenki,
aki a spirituális családotok tagja, erre fog jönni.

És nem csak erre a fizikai Földre. Ez volt az első a sok-sok fizikai Föld közül, amik
most kerülnek kifejlesztésre a fizikai univerzumotokban. Ó, néhányuk meglehetősen távol van
innen, de ami itt kezdődött ezen a Földön, és mindaz, amit megtanultunk az életerő energiáról,
mindaz, amit megtanultunk a biológiáról, és önmagunk aspektusainak megteremtéséről a
biológián belül, mindaz, amit megtanultunk a birodalmakról, a nem fizikai birodalmakról,
amik körülveszik ezt a bolygót, mindaz, amit megtanultunk az elektromágnesességről, a
mágnesességről, a kristályos energiákról, az inkarnációkról, a szenvedésről, a jóvátételről, a
vezeklésről és mindezekről a dolgokról – ezek mind egyfajta kozmikus DNS-ként szolgálnak,
és ebben a pillanatban éppen belélegezésre kerülnek más sziklákba ebben a fizikai
univerzumban, hogy helyet teremtsenek más angyali létezők számára, akik majd el fognak
oda menni.

A Föld – ez az emberi Föld, amin jelenleg éltek – mindig is az első marad, mindig is
ez lesz a minta, mindig is ez lesz a könyvtár a többi fizikai Föld számára. Ó, ezeknek más
nevük lesz, természetesen. Másfajta jellemzőkkel fognak bírni, attól függően, hogy milyen
angyali létezők fognak majd odamenni. De, kedves emberek, ez volt a legelső, és ti az elsők
között jöttetek ide. Micsoda utazás! Milyen bámulatos utazás is volt ez!

Hogyan bízzunk?

Az önmagadba vetett bizalom az egyik legjelentősebb dolog, és talán az egyik

legmegfoghatatlanabb is annak az embernek a számára, aki úgy 1400 inkarnációt élt meg.

Hogyan bízz meg magadban, amikor úgy érzed, hogy ennek a biológiának a foglya
vagy? Hogyan bízz meg magadban, amikor olyan dolgokat tettél, amiket szörnyűséges
cselekedeteknek tartasz? Hogyan bízz meg magadban, amikor úgy érzed, hogy a hús gyenge?
Hogyan bízz meg magadban, amikor még a saját szívedet, a saját érzelmeidet és a saját
érzéseidet sem vagy képes megérteni? Hogyan bízzál meg magadban, amikor tehetetlennek
érzed magad? Amikor tudod – abszolút tudod – hogy képes vagy keresztülsétálni egy falon,
anélkül, hogy ki kellene nyitnod az ajtót, de meg megpróbálod, akkor az fájdalmat okoz.
 Hogyan bízz meg magadban, amikor le vagy égve, és nincs egy megveszekedett
garasod sem? Ez egy kihívás. Hogyan bízz meg magadban, amikor a tested ismételten kifog
rajtad, pont, amikor már azt gondoltad, hogy megértetted hogy az energiái hogyan működnek
és hogyan tartsd fenn és támogasd azt? Hogyan bízz meg magadban? Pedig minden egyes
bizalom hiány, minden egyes korlátolt tapasztalásod még egy fokkal tovább növeli a közted
és a valódi Éned - a Szellemed, az esszenciád - közötti elkülönültséget.

Hogyan tudnál annyira megbízni az emberi mivoltodban, hogy beinvitáld az

Isteniségedet ide a Földre? Pedig pontosan ez szükségeltetik hozzá. Ez a felemelkedés,
amikor olyan nagyon szereted magad, hogy be tudod hívni az isteniségedet ebbe a valóságba,
aki a gubójába lett beburkolva egy befelé tekintő pillantás megtapasztalására. Itt akar lenni
veled. Nem áll ellen neked, csak te vagy az, aki nem bízol meg magadban.

Hányszor, de hányszor adtál magadnak mindenféle kifogásokat, úgymint: -„Majd

akkor foglalkozom jobban a spiritualitásommal, amikor majd képes leszek uralni vagy
kontrollálni az emberi gyengeségemet. Előbb le kell fogynom.” -Szerintem az isteniséged
egy cseppet sem törődik azzal, hogy milyen kövér vagy sovány vagy. Szeret téged
mindenféleképpen.

És hányszor, de hányszor fogtad vissza a saját felemelkedésed abból az indokból

kifolyólag, hogy ezt helyesen akarod megcsinálni, vagy hogy előbb el kívánod érni a
tökéletességet? Okosabb akarsz lenni. Még több könyvet kell elolvasnod, és még több
tanfolyamra kell elmenned, mielőtt behívhatnád az isteniségedet, mivel, legalábbis te
szerinted az isteniséged nem kíváncsi egy buta emberre.

Hányszor, de hányszor mondod azt, hogy előbb meg kell találnod a belső békédet? És
vajon hányszor gondolsz arra magadban, hogy fel kell hagynod a rossz szokásaiddal – amiket
te rossznak ítélsz – mielőtt behívhatnád az isteniségedet? Ezért aztán továbbra is játszod ezt a
halogató vagy késleltető játszmát. Pedig mindez valójában csak a bizalom hiányát jelenti, és
az isteniséged, az esszenciád nem törődik ezekkel.

Önmagad szeretete, és a magadba vetett bizalom

A másik dolog pedig az, hogy az esszenciád nem azért jön be, hogy megmentsen téged
– és ez egy másik halogató taktika. Néha beinvitálod ugyan a saját isteniséged, de csak azért,
hogy megmentsen téged, hogy megmentse az emberi részedet, és csak, hogy még nagyobb
hatalommal ruházzon fel téged, ami – mellékesen megjegyezve – nem más, mint puszta
illúzió. Néha azt szeretnéd, ha az isteniséged bejönne és megjavítana vagy megerősítene
téged, de azt követően megint csak el fogod őt taszítani.

És csak vár, türelmesen. Az Én Vagyok Jelenléted csak türelmesen várakozik, és

megengedi neked, hogy meghozd ezt a mély, belső választást – a valódi, igaz választást –
„Készen állok. Készen állok, bármi is történjék. Készen állok arra, hogy minden egyes
részemet teljes, abszolút szeretetben integráljam, „ha” nélkül, „de” nélkül, és az legyek, Aki
Vagyok.”

És ekkor a késleltetés vagy a vonakodás, az ellenállás egy másik módszere jön be,
mert nagyon is jól tudod, hiszen mélyen a bensődben érzed, hogy annak a tiszta, egyszerű
elfogadásnak a pillanatában, amikor meghozod azt a választást, hogy újra teljes mértékben
megbízz magadban - az életed meg fog változni. Hányan vagytok, akik féltek ezektől a
változásoktól, és attól hogy ezek vajon mik lehetnek? Hányan féltek attól, hogy abban a
pillanatban, ahogy meghozzátok ezt a választást meg fogtok halni? Ez nem igazán számít. Ó,
az emberi részed ilyenkor visít és üvölt – „Nem akarok meghalni” – pedig én meghaltam
abban a legutolsó életemben. Nem javaslom, hogy ti is ugyanúgy tegyétek, ahogy én tettem,
de én megtettem, és ez egyáltalán nem számított.

Hányan féltek meghozni azt a választást, hogy teljes mértékben szeressétek magatokat
és megbízzatok magatokban – aztán meg aggodalmaskodni kezdtek – ó, mit fognak szólni a
gyerekeim? Elveszíted majd a társadat? Elveszíted majd a munkádat? Vagyis egyrészről
kétségbeesetten próbáltok belekapaszkodni és belecsimpaszkodni pontosan azokba a
dolgokba, amik ezt a bizalom hiányt és a szeretet hiányt okozzák.

Hányan töltitek tele a saját csónakotokat sok mindenki mással is, azt gondolván, hogy
őket is mind magaddal kell vinned erre az utazásra? Hányan gondoljátok azt, hogy a világ
összes emberének egyszerre kell felemelkednie? Hát ezt meg honnan szedtétek? Ez az
együttérzés hiánya. Vannak itt ezen a Földön olyan létezők, akik még csak alig egy pár
alkalommal voltak itt, és egy nagyon is durva és kezdetleges ösvényt választottak – egy
nagyon nehéz utat. Más emberek alig egy pár életet éltek itt meg, amelyben megértették az
ittlétük tiszta egyszerű spirituális fizikáját, szerelemesek lesznek magukba, majd megengedik
maguknak, hogy felemelkedjenek.

Hányan töltöttétek meg a saját csónakotokat mindenki más problémájával, azt

gondolván, hogy amíg nem oldod meg a problémáikat, és amíg nem hozod rendbe magát a
Földet – természetesen a saját álláspontod szerint – addig nem emelkedhetsz fel?

Kedveseim, az önmagadba vetett bizalom témaköre talán a létező legnagyobb

probléma, amivel most egy csoportnyi nagyon bölcs spirituális létező szembe kell, hogy
nézzen. Hogyan bízzál meg abban, aki vagy?

És erre az összes aspektus és az összes hang azonnal visszatér és azt mondja: - Igen, de
emlékezz csak, amikor ezt meg ezt tetted; amikor ott is elrontottad a dolgokat; emlékszel
mekkora bolondot csináltál magadból? – és mindezek az elemek bejönnek, és elnyomják az
igazságot.

A bizalom a teljes elfogadást jelenti és annak tudását, hogy te Szellem vagy – ezen
nem az agyi vagy az elmés tudást értem, hanem a szív tudását. A bizalom annak a megértése,
hogy te már megérkeztél a saját felemelkedésedre. Már ott vagy. Nem kell tervezgetned, nem
kell alkukat kötnöd a Szellemmel, nem kell meghatározott rituálékat követned és bizonyos
ceremóniákon részt venned. Nem számít, hogy jógázol vagy sajtburgereket eszel nap, mint
nap! Tényleg nem számít. A bizalom egyenlő annak tudásával, hogy te már megteremtetted a
tökéletességedet, és most már ezen belül is élhetsz, ahelyett, hogy azt valahol távol tartanád!

A te tökéletes állapotod – amit te ennek nevezel – az isteni egyensúly, a maszkulin és a

feminin integrációja, az isteni és az emberi integrációja – már ott van. Már meg lett teremtve.
De te ezt valahol máshol tartod. Őrizgeted. Úgy véded és őrzöd, akár egy üveg kitűnő bort a
kamrádban, egy különleges alkalomra tartogatva. Miért nem hozod ide most rögtön? Miért ne
esnél szerelembe magaddal már ma? Ma? Értsd meg, hogy lesznek változások, de azt is értsd
meg kérlek, hogy ezt te magad már eltervezted, te már megteremtetted az isteni életedet.
 A felemelkedett élet

Volna itt még egy figyelemre méltó dolog, mert egy páran azt gondolják, hogy amikor
eléritek a felemelkedés állapotát, ami önmagad teljes szeretetét jelenti, akkor el fogsz tűnni a
Föld színéről, mert ez valaha így is volt. Több mint 9. 000 Felemelkedett Mester van, akik
keresztül mentek a Földi létidők megpróbáltatásain, majd elmentek oda, amire mi a Harmadik
Körként szoktunk hivatkozni, ami az ő szuverén isteni létezésük állapota. És általában nem
szoktak ezután visszatérni a Földre. Nem azért sétálnak ki, hogy visszatérjenek.

De itt most valami csuda érdekes dolog zajlik – elkezdünk visszajönni. Elkezdünk
visszajönni, de nem azért, hogy megmentsük a Földet, hanem azért, hogy megtapasztaljuk az
Új Földet és az Új Energiát veletek együtt, az oldalatokon. Nem azért térünk vissza, hogy a
gurujaitok és a mestereitek legyünk. Hanem azért, hogy emlékeztessünk titeket arra, hogy ti
már a saját mesteretek vagytok. Azért jövünk vissza, hogy emlékeztessünk titeket az élet
abszolút élvezetére, a Földi létezés örömére. Azért jövünk vissza, hogy emlékeztessünk titeket
arra, hogy amit Gaia megteremtett nektek, az most a sajátotokká válik. Azért vagyunk itt,
hogy emlékeztessünk titeket arra, hogy milyen sok szépség rejlik az életben.

Képessé válni arra, hogy szeresd magad fizikai formában – nincs is ehhez fogható!
Szeretni egy másik embert, sétákat tenni az erdőben, megenni egy ételt, ünnepelni az életet
más emberekkel együtt, ahogy ezt az elmúlt pár este során tettétek! De tegyétek ezt
fenntartások nélkül, visszafogás nélkül. Tegyétek ezt teljes mértékben!

És tudjátok mi a helyzet drága barátaim? Az, hogy visszatérek. Visszatérek, hogy

csatlakozzam hozzátok, és remélem, hogy amint teljes mértékben szerelmesek lesztek saját
magatokba, azt tervezitek majd, hogy itt maradtok a Földön. Nem kell hirtelen eltűnnötök, és
a végső halálon a más birodalmakban keresztül mennetek. Azért nem kell ezen keresztül
mennetek, mert most éppen egy újfajta születés történik, amit a fizikai testen belül
bekövetkező mesterlétnek neveznek, és most ez az integráció lehetővé válik!

És igen, ez fenekestül felforgatja majd az életedet egy nagyon rövid időszak erejéig.
Ez esetenként elő fogja hozni azt, amit a végső spirituális krízisnek neveztek emberi formában
való tartózkodásotok alatt. Néhányatok számára ez lesz a legnagyobb kihívásokkal járó
tapasztalás, de ez része az energia átalakító folyamatnak.

És ha egyre csak lélegzel és szereted magad, még akkor is, ha éppen ezen a nagyon
nehéz folyamaton mész keresztül, és ha magadhoz öleled ezt a folyamatot bármi is történjen
veled, rá fogsz jönni, hogy itt maradhatsz a Földön fizikai testben, anélkül, hogy bele kellene
halnod a felemelkedésedbe. És úgy élvezheted az életet, ahogy ezt mindig is szeretted volna!
Élvezhetsz minden egyes tapasztalást, minden egyes létidődet, amid csak volt, megbánás és
bűntudat nélkül. Engem nem érdekel, hogy miket tettél – ez nem számít.

Itt maradhatsz a Földön, és szeretetből azt választhatod – nem pedig félelemből,

hanem szeretetből, hogy 150-200 évig is élj! És ez lehetséges, amennyiben szereted magad.

És itt most nem arról beszélek, amikor úgy teszel, mintha szeretnéd magad. Ez nem a
szavak kimondásáról szól: -„Tényleg szeretem magam!” Hanem arról beszélek, hogy
szerelmes vagy magadba. Tudod milyen esni, zuhanni, apró darabokra hasadni, vagy
alagutakon átutazni. Már megtetted. A legrosszabbon már túl vagy. Tehát akkor most mit
szólsz ahhoz, hogy szerelmes legyél saját magadba?
 Na igen, a múlt minden hangja – a te múltadé – a még be nem integrált aspektusok
hangjai mind előjönnek abban a szent pillanatban, ahogy azt mondod: - „Szerelmes vagyok
saját magamba!” – mert ezt már hallották máskor is. Ettől egy kissé eltérő verzióban, de már
máskor is hallották, és erre azt fogják mondani: -„Na tessék, már megint kezdi, itt egy újabb
program, egy újabb módszer, egy újabb rendszer, és ezt ki fogjuk használni, hogy még többet
gúnyolódjunk rajtad te buta, ostoba ember.”

De mi van akkor, ha talán – de csak talán – ha vagy olyan merész, bátor és kivételes,
hogy megengeded magadnak, hogy szerelmes legyél magadba, anélkül, hogy a
következmények miatt aggódnál, anélkül, hogy megpróbálnád ezt irányítani, kontrollálni,
anélkül, hogy itt és most az emberi elméddel megpróbálnád meghatározni, hogy ennek
hogyan is kellene lezajlania. Mi lenne, ha egyszerűen csak szerelmes lennél magadba, és
megengednéd ennek a megtörténtét?

Az biztos, hogy ez abszolút meg fogja nyomkodni a gombjaidat és fel fogja hozni a
félelmeidet. Azt biztosra veheted, hogy némi aggodalmat fog kelteni. De ilyenkor mit teszel?
Veszel egy mély lélegzetet, és megengeded magadnak, hogy ezt teljesen megéld. Ahelyett,
hogy ellenállnál neki, ahogy ezt mindannyian tettük a Tűzfüggönyben – mikor is ellenálltunk
a Szellem szeretetének, és a Szellem ajándékának – mert ez volt az, ami a szétszakadás és a
darabokra hasadás illúzióját keltette. Annak is ellenálltunk, hogy keresztül jöjjünk ezen a
Földre vezető alagúton annak ellenére, hogy mi magunk döntöttünk ennek megtétele mellett.
Ellenálltunk ennek, és ez volt az, ami ezt az összeszorítás és fájdalom érzést okozta. De mi
lenne akkor, mégis, mi lenne akkor, ha szerelembe esnél magaddal mester? És megengednéd
magadnak, hogy érezz és hallj minden egyes hangot, minden egyes félelmet és minden egyes
potenciált, minden egyes érzelmet, ahelyett, hogy ellenállnál nekik, ahelyett, hogy menekülnél
előlük? Mi lenne, ha megengednéd magadnak, hogy újra összekapcsolódj az Árnyékoddal és
az Isteniségeddel, és itt legyél a Földön teljesen tudatos, bizalommal teli és éber angyalként?

Talán így írtad meg a saját történetedet – a Földi létidőidet, ami a legtöbbeteknél úgy
1400 életet jelent. Talán ilyenre írtad meg ezt a fejezetet, aminek az a címe, hogy: -„Az Új
Energiám”. Talán úgy írtad meg, hogy elegendő létidőt élsz meg itt a Földön ahhoz, hogy itt
lehess a Föld létező legnagyobb változása közepette, a tudatosság leghatalmasabb
változásakor, az Új Energia integrációjának időszakában. Hogy itt legyél, és megtapasztald
azt, része legyél annak megteremtésének, majd itt maradj, hogy továbbra is együtt dolgozz
vele a létező legteljesebb magadba vetett bizalommal.

Tudod, hogy nem tudsz tévedni, nem tudsz rosszat tenni. Színlelheted azt, és meglehet
az az illúziód, hogy bármit is rosszul tettél vagy bármivel kapcsolatban is tévedtél. És egy jó
páran közületek bizony tökéletes szakértőkké váltatok ebben a játszmában, hogy rosszul
tettétek a dolgokat. Sőt, olyannyira tökélyre fejlesztettétek ezt a játszmát, hogy életről életre
egyre csak ezt az előadást ismételgetitek.

És mi lenne akkor, mégis mi lenne, ha Földi utazásodnak ennek a legutolsó

fejezetében ez állna: -„Szerelmes leszek saját magamba! Itt leszek az Új Energia Korszakának
hajnalán! Ismét úttörő leszek, és megtanulom, hogyan dolgozzak az Új Energiával, miközben
a legtöbb embernek halvány fogalma sincs arról, hogy egyáltalán mi is ez. Megtanulom,
hogyan léphetek túl a vibrációs energián, és hogyan léphetek be a kiterjedéssel bíró energiába
miközben itt vagyok fizikai testben, a lehető legbensőségesebben megtapasztalva azt.”
 Hiszen pontosan erről szól az emberi élet – arról, hogy bensőségessé válj saját
magaddal. Az Ark Rendje és az összes angyal minden bölcsessége ezért alkotta meg a Földet
– hogy bensőséges kapcsolatod legyen magaddal.

És mi lenne akkor, mégis mi lenne akkor, kedveseim, ha az elsők között lennétek, akik
továbbra is itt maradtok a Földön, miközben teljes mértékben szeretitek magatokat?

És ez így van.

(Fordította: Telegdi Ildikó)