1

A keresés

The search

Előadás
1946

Neville Goddard
(1905-1972)

Fordította:

Szabó Petra
sz.petra888@gmail.com

2018.

1
 Egyszer a tengeren töltött pihenőidőm alatt „a
tökéletes állapoton” meditáltam, és azon töprengtem,
hogy milyen lenne, ha olyan tisztánlátó és ítéletektől
mentes szempár lennék, amely meglátja a gonoszságot,
ellenben minden dolog szűziesen tiszta számára. Ahogy
elvesztem ebben a szenvedélyes tűnődésben, azon kaptam
magam, hogy az érzékek sötét birodalma fölé emelkedem.
Annyira intenzív volt az érzés, hogy egész lényemben
lángoltam, miközben a testem mintha levegőből lett
volna. Mennyei kórus énekelt körülöttem, de olyan
magasztosan, mintha a halállal való ütközet győztesei
lennének - Felemelkedett, felemelkedett! - ösztönösen
tudtam, hogy rám gondolnak.
Aztán olybá tűnt, mintha az éjszakában járnék,
Bethesda tavánál, melynél beteg emberek - vakok, bénák,
nyomorékok - gyülekeztek, és rám vártak. Ahogy
közelebb értem, egymás után változtak gyönyörűvé.
Szemeik, karjaik, lábaik - minden hiányzó végtagjuk -,
mintha valamiféle láthatatlan tárházból nőttek volna
vissza azzal a tökéletességgel összhangban, melynek
forrását magamban éreztem. Amikor mindannyian
tökéletessé váltak, a mennyei kórus ismét örvendezett,
„Elvégeztetett.” A jelenet aztán eltűnt, én pedig
felébredtem.
Tudom, hogy ez a látomás a tökéletesség eszméje
fölötti intenzív meditációm eredménye, mert a
meditációim mindig előidézik a célul kitűzött állapottal
való egyesülést. Annyira elmerültem az elképzelésben,
hogy egy időre azzá váltam, amivé szándékoztam, és a
magasabb cél, amellyel abban a pillanatban azonosultam,
magasabb dolgokat idézett meg, és összhangba hozta a

2
látomást a belső természetemmel. Az eszmény, amellyel
egyesültünk, az eszménnyel való azonosulás révén
működik, hogy ezer kedélyállapotot ébresszen bennünk a
központi elképzelésnek megfelelő színdarab
megalkotásához.
A kedélyállapotok és a látomás közti szoros
kapcsolatot hét éves koromban fedeztem fel először. Egy
olyan rejtélyes életnek ébredtem tudatára, amely egy
rémisztő hatalom viharos óceánjaként elevenedett meg
bennem. Mindig is tudtam, hogy egyesülök ezzel a rejtett
identitással, mivel az érzékeim számítottak a víziók
látogatásaira éjszakáként, és minden kétséget kizáróan
tudtam, hogy reggel előtt egyedül leszek ezzel a végtelen
hatalmassággal. Annyira rettegtem ezektől a
látogatásoktól, hogy ébren feküdtem az ágyamban, amíg a
teljes kimerültségtől le nem csukódtak a szemeim. Amint
elragadott az álmosság és becsukódott a szemem, már
nem voltam egyedül, teljesen megszállt ez a másik lény,
amiről valahogy tudtam, hogy én magam vagyok.
Idősebbnek tűnt az életnél, mégis közelebb volt hozzám,
mint a gyermekkorom. Ha elmesélem, hogy mit fedeztem
fel a látomásokkal teli éjszakákon, azt nem azért teszem,
hogy rákényszerítsem másokra az elképzeléseimet, hanem
hogy reményt nyújtsak azoknak, akik az élet törvényét
kutatják.
Felfedeztem, hogy a vágyott kedélyállapot
mágnesként működve egyesített a Nagyobb
Önmagammal, miközben a félelmeim viharos óceánnak
tüntették föl azt. Gyermekként valamiféle erős
hatalmasságnak gondoltam ezt a rejtélyes ént, és a vele
való egyesülésem során megéreztem a fenségességét,

3
mintha viharos óceán lenne, amely teljesen eláztat, majd
ide-oda sodor és taszigál, mint egy tehetetlen hullámot.
Emberként szeretetnek gondoltam Őt, magamat pedig
a fiának tekintettem, és most, az egyesülésünkben,
micsoda szeretet ölel körbe! Ő egy tükör mindenki
számára. Bárminek is gondoljuk Őt, számunkra az. Annak
a középpontnak hiszem Őt, amelyen keresztül az
univerzum összes szála áthalad; ezért megváltoztattam a
tulajdonságaimat, az elképzeléseimet, így azok mostantól
összhangban vannak minden létező egyetlen és
kizárólagos Előidézőjével, és csakis tőle függenek.
Számomra Ő az a változatlan valóság, amely az
önmagunkról alkotott elképzeléseinkkel összhangban lévő
körülményeket formál meg.
Misztikus tapasztalataim meggyőztek arról, hogy az
általunk keresett külső tökéletességet nem lehet másként
elérni, csakis önmagunk átalakításával. Amint sikerül
átalakítanunk magunkat, a világ varázslatos módon olvad
el és formálódik át a szemünk láttára, harmóniában azzal,
amit a mi belső átalakulásunk megerősít.
Két másik látomásomról fogok mesélni, mert
igazolják azon állításomat, miszerint a szeretet és a
gyűlölet intenzitása által azzá válunk, amin elmélkedünk.
Behunyt szemekkel egyszer az örök kérdésen
meditáltam; „Ki vagyok én?” Úgy éreztem, hogy
fokozatosan feloldódok a ragyogó fény végtelen
óceánjában, miközben a képzeletem túljutott minden
halálfélelmen. Ebben az állapotban semmi sem létezett,
csak én, a folyékony fény végtelen óceánja. Sosem
éreztem ilyen szoros közelséget a Létezővel. Nem tudom,
mennyi ideig tartott ez a megtapasztalás, de a földre való

4
visszatérésemet az a határozott érzés kísérte, hogy ismét
emberi formába kristályosodtam.
Egy másik alkalommal az ágyon fekve, behunyt
szemekkel Buddha titkán merengtem. Elmém sötét zugai
hamarosan megteltek fénnyel. Úgy tűnt, hogy ragyogóan
világító felhők vesznek körül, amelyek lüktető, tüzes
gyűrűkként áradtak ki a fejemből. Egy ideig semmit sem
láttam, csak ezeket a fénylő gyűrűket, majd a szemem
előtt egy hatalmas kvarckristály jelent meg. Miközben
megigézetten bámultam, a kristály darabokra tört, mire a
darabkákból láthatatlan kezek nyomban megformázták az
élő Buddhát. Ahogy az elmélkedő figurát figyeltem,
megláttam, hogy az én magam vagyok. Én voltam az élő
Buddha, akin elmélkedtem. Eleven képmásomból
napsugárszerű fénycsóva tört elő, melynek ragyogása
egyre csak erősödött, míg végül felrobbant. Ezután a fény
fokozatosan elhalványult, és ismét a szobám sötétjében
találtam magam.
Vajon az elképzelés mely szférájából vagy tárházából
érkezhet ez a lény, amely hatalmasabb az embernél, a
kristálynál, a fénynél? Ha képes voltam valódi lények
világában látni, hallani, és mozogni, amikor az éjszakában
jártam a bénák közt, akik aztán átalakultak a belső
természetemmel összhangban, akkor joggal feltételezem,
hogy rendelkezem egy olyan testtel is, ami sokkal
finomabb a fizikai testnél; amely leválasztható a fizikai
testről, és más szférákban is használható, hogy lássak,
halljak, mozogjak - ezek egy organizmus funkciói, még
ha az éteri is. Ha elgondolkodom azon a lehetőségen,
hogy a pszichikai tapasztalataim esetleg csak általam
kreált képzelgések, akkor sem érdekel kevésbé ez a

5
hatalmasabb én, amely olyan valóságos színdarabokat
villant fel az elmémben, mint azok, amiket ébrenlétem
során tapasztalok.
Ezeket a meditációkat újra meg újra elvégeztem, és
minden kétséget kizáróan tudom, hogy mindkét feltevés
igaz. A lelkünknek otthont adó földi formánkon kívül van
egy olyan testünk, ami egy a fény világával, és intenzív
meditáció segítségével kiemeltem ezt az éteri testet ennek
a sötét húsburoknak a koponyáján keresztül. Amikor
először ébresztettem fel magamban a tüzeket, azt hittem,
szétrobban a fejem. A koponyám alja vadul lüktetett,
majd hirtelen mindez feledésbe merült. Aztán fényruhába
öltöztetve eszméltem magamra, miközben rugalmas
ezüstzsinórokkal hozzá voltam kötve az ágyon szendergő
testemhez. Az érzéseim olyannyira túlfűtöttek voltak,
hogy a csillagokhoz éreztem hasonlatosnak magam.
Ebben a fényöltözetben a földnél is ismerősebb szférákat
járhattam be, ám úgy találtam, hogy pont, mint a földön, a
körülmények a természetemmel összhangban alakultak ki
ezeken a helyeken is. „Saját magad által kreált
képzelgés”, hallom, amint ezt mondod, „Így nem többek,
mint a földi dolgok.” Olyan hallhatatlan lény vagyok, aki
embernek képzeli magát, aki a saját hasonlatosságára és
az önmagáról alkotott elképzelések szerint formál meg
világokat.
Amit elképzelsz, az vagy. A képzeletünkkel
teremtettük meg az életnek nevezett álmot, és a
képzeletünk által ismét belépünk a fény örökkévaló
világába, hogy azzá váljunk, ami az előtt voltunk, hogy
elképzeltük a világot. Az isteni gazdagságban semmi
sincs elveszve. Semmit sem veszíthetünk el, kivéve a

6
szférából való leereszkedést, ahonnan a dolgok
természetes élete fakad. A halálnak nincs átformáló ereje,
akár itt vagyunk, akár ott, mi alakítjuk a minket
körülvevő világot a képzeletünk és az érzelmeink
intenzitása által, és mi árasztjuk el fénnyel, vagy borítjuk
sötétségbe az életünket az önmagunkról alkotott
elképzeléseinkkel. Semmi sem fontosabb számunkra,
mint az önmagunkról alkotott elképzeléseink, és ez
különösen igaz a bennünk rejlő Egyről alkotott
elképzelésünkre.
Azok, akik segítenek vagy akadályoznak minket,
függetlenül attól, hogy tudják-e vagy sem, azon törvény
szolgái, amely a belső természetünknek megfelelően
alakítja a külső körülményeket. Az önmagunkról alkotott
elképzelés az, ami felszabadít, vagy megbéklyóz minket,
noha fizikai közreműködőket használ fel a cél elérésének
érdekében.
Mivel az élet úgy formálja a külvilágot, hogy az
mindig az elménk belső elrendezését tükrözze, nincs más
mód, csakis önmagunk átalakításával idézhetjük elő az
általunk keresett külső tökéletességet. Nincs segítség, ami
kívülről érkezne; a hegyek, amelyekre felemeljük a
tekintetünket, egy belső tartományban vannak. Ezért saját
tudatosságunkhoz, az egyetlen valósághoz kell
fordulnunk, a forráshoz, mellyel minden jelenség
magyarázható. Teljes mértékben bízhatunk e törvény
igazságosságában, mert csak azt adja nekünk, ami
önmagunk természetéből fakad.
A világ megváltoztatására tett kísérlet, mielőtt az
önmagunkról alkotott elképzelést változtatnánk meg, nem
más, mint a dolgok természetével való küzdelem. Nincs

7
külső változás, amíg az belül nem történik meg. Amint
belül, úgy kívül. Nem filozófiai közömbösségről
beszélek, amikor azt mondom, hogy a nagyság mentális
légkörében élve képzeljük el, hogy már azok vagyunk,
amik lenni akarunk, inkább azt javaslom, hogy
használjunk fizikai eszközöket és bizonyítékokat a kívánt
változás megvalósítása érdekében.
Minden, amit tudatosságváltás nélkül teszünk, a
felszín haszontalan javítgatása. Küzdhetünk és
szenvedhetünk, de nem kapunk többet, mint amit az
előfeltételezéseink jóváhagynak. Amikor az ellen
tiltakozunk, ami velünk történik, akkor létünk törvénye,
és a saját sorsunk fölötti uralmunk ellen tiltakozunk.
Életem bizonyos körülményei szorosan összefüggnek
azzal az önmagamról alkotott téves elképzeléssel, hogy
nem a lelkem által lettem megformálva a lényem tágabb
dimenziójú tárházából. Ha ezek a helyzetek fájdalmat
okoznak, magamban kell keresnem az okot, mert az
irányított, és kényszerített arra, hogy összhangban éljek
az önmagamról alkotott elképzeléssel.
Az intenzív meditáció előidézi a vágyott állapottal
való egyesülést, ekkor látomásaink támadnak,
megtapasztalunk bizonyos dolgokat, és a
tudatosságváltásunkkal összhangban viselkedünk. Ez azt
mutatja, hogy a tudat átalakulása a környezet és a
viselkedés megváltozását eredményezi.
Ám a tudatosság megszokott váltásai, ahogy egyik
állapotból a másikba kerülünk, nem igazi átalakulások,
mert mindegyik váltás egy másiknak köszönhetően
nagyon hamar elfordul az ellenkező irányba. De ha az
egyik állapot olyan stabillá fejlődik, hogy kiszorítja a

8
riválisait, akkor ez a központi, rögzült állapot határozza
meg a jellemet, és ez számít valódi átalakulásnak! Az
átalakulásunk azt jelenti, hogy azok az elképzelések,
amelyek előzőleg a tudatosságunk felszínén voltak,
immár központi helyet foglalnak el a tudatosságunkban és
az energiánk rögzült központját képzik.
A háborúk azt bizonyítják, hogy az erőszakos
érzelmek rendkívül hatékonyak a mentális átalakulás
kiváltásában. A nagy összecsapásokat a materializmus és
a kapzsiság időszaka követte, melyben azok az eszmék,
melyekért a harcot látszólag folytatták, lesüllyedtek. Ez
azért elkerülhetetlen, mert a háború gyűlölködést szít, ami
az eszmények magasabb tudatszintjéről a konfliktus jóval
alacsonyabb tudatszintjére taszítja az embert. Ha az
ideáljaink miatt is olyan izgatottak lennénk érzelmileg,
mint amilyen heves ellenszenvet vagyunk képesek
táplálni bizonyos dolgok iránt, akkor ugyanolyan
könnyedén emelkednénk az ideáljaink síkjára, mint ahogy
lesüllyedünk a gyűlölt dolgok szintjére.
A szeretet és a gyűlölet mágikus átalakító erővel bír,
és gyakorlásuk által fejlődünk azzá, amin elmélkedünk.
Erőteljes gyűlölettel megteremtjük magunkban azt a
jellemvonást, amit beleképzelünk az ellenségünkbe. A
különböző tulajdonságokat a figyelem tartja életben,
tehát, ha nem fordítasz rájuk figyelmet, semmivé lesznek,
ezért a nemkívánatos állapotokat leginkább úgy
törölhetjük el, hogy „hamu helyett szépséget, bánkódás
helyett örömöt” képzelünk el, nem pedig közvetlenül
támadjuk azt az állapotot, amelytől meg akarunk
szabadulni. „Ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos,
ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami

9
nemes és dicséretes, azokról gondolkodjatok”, mert azzá
válunk, amivel összhangban vagyunk.
Semmi mást nem kell megváltoztatnunk, csakis az
önmagunkról alkotott elképzelést. Az emberiség egyetlen
lény, formái és arcai sokaságának ellenére, és a benne
megtapasztalt látszólagos elkülönülés is csak a saját
lényünkben található meg, amikor álmodunk. Az
álmokban látott képek és körülmények a saját
képzeletünk teremtményei, és nem létezünk máshol,
csakis önmagunkban. Ugyanez igaz azokra a képekre és
körülményekre, amelyeket az életnek nevezett álomban
látunk. Feltárják előttünk az önmagunkról alkotott
elképzeléseinket. Amint sikerül önmagunkat
megváltoztatni, a világunk szertefoszlik és átformálja
önmagát összhangban azzal, amit a mi átalakulásunk
megerősít.
Az az univerzum, amelyet olyan nagy gondossággal
tanulmányozunk, egy álom, és mi, az álmok álmodói, az
örökkévaló álmodók mulandó álmokat álmodunk. Egy
napon, mint Nabukodonozor, felébredünk az álomból, a
rémálomból, amelyben démonokkal küzdöttünk, és
rájövünk, hogy valójában sosem hagytuk el örök
otthonunkat, hogy sosem születtünk, és sosem haltunk
meg, csak álmunkban.

10
 Kedves Olvasó!
Örömmel fordítok, és hálával fogadom a pénzbeli
támogatásokat.
Ha szeretnéd támogatni a fordítói munkámat,
kérlek, a részletekért látogass el a „Neville Goddard
magyarul” nevű weboldalra a következő linken:

https://neville-goddard-magyarul.webnode.hu

Hálás köszönettel: Szabó Petra

11