Szombat esti beszélgetések 9-10.

– Hittel telt tudat felirat; a haldoklás és a halál

(Összefoglaló jegyzet a kilencedik és tizedik Szombat esti beszélgetésekhez, mely témáját a

zen harmadik pátriárkája, Kanchi Sōsan Zenji Hittel telt tudat felirat (Shinjinmei, 信心銘)
című verse adta és a feldolgozásához segítségül hívtuk Shōdō Harada Rōshi 2007. januárjában
a Hokuozan Sogenji apátságban elhangzott Dharma-beszédét is.)

A Hittel telt tudat felirat című vers, Kanchi Sōsan Zenji, a zen harmadik pátriárkájának
szútrája 584 kanjiból áll, rendkívül erőteljes, tömör tanítás, ami tökéletesen elmélyült
tudatállapotból született. A régi időkben a szerzetesek ezt a szöveget tanulták meg és olvasták
a szútrák helyett. Mindenki kívülről ismerte. A Szív szútra esetében már átláttuk, hogy
egyetlen szöveg hatalmas erővel bírhat a gyakorlásunkban. A Hittel telt tudat felirat is ilyen.
Egész életünk tele van félelemmel, aggodalommal, kétséggel, amely érzelmek egy mélyebb
félelemben gyökereznek: a haláltól való félelemben. Halálunk pillanatában, amikor
megérezzük, hogy az utolsó lélegzetünk érkezett el, a tudatállapotunk határozza meg, hogy
milyen irányt és milyen megtestesülést veszünk. Csak abban az esetben leszünk képesek
áttörni a vágyaink és megszokásaink mintázatain, amikor energiáink lehanyatlanak, ha
fegyelmezetten és megfelelően előkészített tudattal vagyunk jelen a pillanatban. A
gondolatok, érzelmek és érzések impulzusai mind egyetlen pontba sűrűsödnek az utolsó
lélegzet pillanatában, és hatalmas lehetőséget rejtenek magukba, hogy ne akadályként
jelenjenek meg, hanem a tudatosság egy magasabb szintjére vezessenek minket, vagy akár
magához a megvilágosodáshoz. Ha a Hittel telt tudat felirat szövegét olvassuk és
tanulmányozzuk, nap, mint nap reflektálva a belső tartalmára és megpróbáljuk a legmélyebb
jelentését elérni intuitív tudatosságunkkal, az tökéletes előkészítése a tudatunknak. Abban az
időben, amikor a halál kómája egyre mélyül, az intellektualitásunk funkciói leállnak, azonban
ha a vers igazsága a tudatosságunk mélyére már beivódott, akkor képes lesz útmutatóként
szolgálni, hiszen tartalmazza egy tökéletesen megvilágosodott tudat bölcsességét. A spirituális
irodalomban a Hittel telt tudat felirat a legalkalmasabb arra, hogy képes legyen felszabadítani
a tudatunkat a szenvedéssel teli kötések feloldására, amelyek az élethez és a halálhoz
láncolnak minket. Ezért ajánlja például Philip Kapleau is a The Zen of Living and Dying című
könyvében, hogy tanulmányozzuk ezt a szöveget, olvassuk haldoklásunk idején, vagy ha erre
képtelenek vagyunk, akkor kérjünk meg valakit, hogy olvassa fel nekünk.

Ez a vers már a címében érdekes, a buddhizmus tanításaira különösen reflektáló gondolattal

kezd: hittel telt tudat. A buddhizmusban nincs olyan hit, amelyet önmagunkon kívül álló
dologban találnánk meg. Buddha saját tanításairól is azt mondta, hogy megfelelő kritikával
fogadjuk a szavait, saját magunk tapasztaljunk meg mindent és törekedjünk fáradhatatlanul.
Kanchi Sōsan Zenji szavait sem elég csak gondolatink szintjén megértenünk, hanem saját
tapasztalatunkká kell tennünk, hogy mindenféle kétely nélkül, valóban hihessünk bennük. Ez
a hit rendkívül közvetlen, tiszta és személyes tapasztalat. Shōdō Harada Rōshi úgy fogalmaz,
hogy „egyenesen arra mutat rá, amik mi magunk vagyunk”. Ez a hit nem magunkon kívül
létezik tehát, nem valami önmagunkon kívül létezőbe vetett, hanem azt a tudatot tapasztalja,
ami itt és most jelen van, ami ül, áll, eszik, iszik, dolgozik, amely érzi, hogy él. Még ha sok
felmerülő gondolatunk van is, minden gondolat alapjára tekintünk, ahol a gondolatok maguk
is megszületnek, és a gyakorlásunk ennek az alapnak a megtisztítása. Úgy is fogalmazhatunk,
hogy hiszünk a tudatunkban lévő Buddhában, hiszünk a buddha-tudatban, a buddhaság
magjában, ami mindannyiunk sajátja.

A NAGY UTAT NEM NEHÉZ ELÉRNI AZOKNAK,

AKIK NEM VÁLOGATNAK.
HA NEM MERÜL FEL SZERETET VAGY ELLENÉRZÉS,
TÖKÉLETESEN MEGMUTATKOZIK.
Így kezdődik a vers. Kanchi Sōsan Zenji rögtön rámutat, hogy a Nagy Út nem nehéz, minden
érző lény, minden ásvány vagy atom ugyanazon az Úton halad, nem kivétel ez alól egyetlen
megnyilvánuló dolog sem. Az a szem pedig, ami ilyen módon látja a világot, ami elszakad a
dualitástól, a szeret és nem-szeret megosztottságától, az a tudatunk igazságát látja, magát a
Nagy Utat. Csak a megosztottság az, ami megnehezíti az utat. Nem azért születtünk meg,
hogy mindig a jobbat, a kényelmesebbet, a kellemesebbet válasszuk, hanem azért, hogy
válogatás nélkül befogadjunk mindent, hogy összhangba kerüljünk igaz természetünkkel - és
akkor a Nagy Úton járunk. Ez a buddha-tudat, ez a buddha-természet.

LEGYEN BÁR LEGKISEBB A KÜLÖNBSÉGTÉTEL,

AZ OLY NAGGYÁ VÁLIK, MINT A TÁVOLSÁG ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT.
AZ ÚT A SZEMÜNK ELÉ TÁRUL,
HA NEM RAGASZKODUNK KELLEMESHEZ VAGY KELLEMETLENHEZ.
Intellektuális és érzelmi szinten is megnyilvánul bennünk a kettéosztás és ez lesz minden
gond, minden szenvedés és probléma forrása. Ha a világot nem dualisztikus nézőpontból
szemléljük, ha képesek vagyunk ebből a téves alapról leválni, akkor minden tisztává,
világossá és egységessé válik.

ÖNMAGÁBÓL FAKADÓAN TÖKÉLETES, AKÁR A NAGY ÜRESSÉG,

SEMMI NEM HIÁNYZIK, SEMMI SEM FELESLEGES.
Az Eredeti Tudat mindent képes elfogadni, mindent képes befogadni, együtt és külön-külön
is, és ez az Eredeti Tudat a tudatunk alapja. Ez az, ami a Forrásból ered, és ehhez tudunk
visszatérni.
TÉRJÜNK VISSZA A FORRÁSHOZ ÉS MEGTALÁLJUK A LÉNYEGET,
HA A KÜLSŐSÉGEKET KERGETJÜK, SZEM ELŐL TÉVESZTJÜK A FORRÁST.
A tudatunk valódi alapja nem valamiféle nyugalom, nem azt keressük. Óriási félreértés a
nyugalom keresése, ahogy az is, ha abba ragadunk bele, hogy zazent kell gyakorolnunk. Sem
a nyugalom, sem az ülő meditáció nem cél. A zazen minden pillanatot áthat. A zazen az ülés,
állás, jövés, menés, az evés és az ivás. Mindennek zazennek kell lennie, és semmi sem
feltétele annak, hogy az Eredeti Tudathoz visszatérjünk. Az élő zazen az a hely, ahol nem
merül fel semmiféle kettősség, ahol minden önmagából fakadóan tökéletes. Ahhoz, hogy
természetesen tudjunk haladni az Úton semmiféle intellektuális megértésre nincsen
szükségünk.
MINÉL TÖBBET BESZÉLÜNK ÉS MINÉL TÖBBET GONDOLKODUNK,
ANNÁL JOBBAN ELTÉVEDÜNK.
VÁGJUK EL A BESZÉDET ÉS VÁGJUK EL A GONDOLKODÁST,
ÉS NEM LESZ SEMMI, AMIT NEM ÉRTHETÜNK MEG.
Az intuíció, a kreativitás segíti személyes tapasztalattá tenni az Utat, még ha bölcsességre is
szükségünk lesz hozzá. A zazen gyakorlásakor is azt tesszük, hogy felszínre igyekszünk hozni
a bölcsességet, az intuíciót.
AHOGY MEGJELENIK A LEGKISEBB MÉRTÉKBEN A JÓ ÉS ROSSZ,
A TUDAT ELVÉSZ A ZAVARODOTTSÁGBAN.
Sokan szeretnénk segíteni másokon, szeretnénk jót tenni. Azonban ahhoz, hogy segíthessünk,
meg kell találnunk a hatalmas, az Eredeti Tudatunkat, és belső békénket, mivel azért mert
segítünk másoknak még nem feltétlenül leljük meg bármelyiket is, azonban mindezek nélkül
csak még több problémát okozhatunk. Fontos, hogy segítsünk, azonban nem ragaszkodhatunk
a segítéshez sem, mert amint ragaszkodni kezdünk hozzá, problémát okoz és tovább
bonyolítjuk a helyzetet. A jócselekedet legyen természetes dolog, cselekedjünk titokban jót,
anélkül, hogy mások tudnák, hogy mi tettük, és nem okozunk gondot senkinek. Még annak az
érzése sem maradjon bennünk egy pillanatra sem, hogy segítettünk. A problémák és a
szenvedés abból fakad, hogy jót cselekszünk, majd ragaszkodni kezdünk hozzá.

AMIKOR A GONDOLKODÁS TÁRGYA MEGSZŰNIK, KÖVETI AZT A TUDAT IS.

AMIKOR A TUDAT MEGSZŰNIK, ELTŰNIK VELE A GONDOLKODÁS TÁRGYA IS.
A TÁRGY ÖSSZEFÜGG A TUDATTAL,
ÉS A TUDAT IS ÖSSZEFÜGG A TÁRGGYAL.
Amikor megtapasztaljuk a tudatunk azon alapját, ahol nincsen kettősség és nincsen
semmilyen megkülönböztetés, akkor nem érzünk mást, csak az életenergiát. Nem fogjuk be a
fülünket, nem csukjuk be a szemünket, sokkal inkább úgy vagyunk jelen a dualisztikus
világban, hogy az nem mozdít ki bennünket. Ugyan szokásunkká vált dualisztikusan látni a
dolgokat, születésünk óta számtalan dolgot halmoztunk fel, már a részünkké váltak, mégis
érdemes Rikyū szavait követnünk: „Egy éles kardunk van a ruhaujjunkban, amikor valami
eszünkbe jut, el kell vágnunk. Ez az zazen titokzatos pontja.”

HA MEG AKARJUK ISMERNI EZT A KETTŐT,

AZ EREDETÜK AZ EGY ÜRESSÉG.
AZ EGY ÜRESSÉGBEN E KETTŐ EGYENLŐ,
EGYFORMAKÉPPEN TARTALMAZZÁK A SZÁMLÁLHATATLAN FORMÁT.
A tudatállapotunk alapja, amikor az alany és a tárgy eggyé olvad, és egészben érzékeljük a
kettőt. Ha nincsen érzékelő alany, az olyan, mintha az objektív világ sem létezne, az alany és
a tárgy összefügg. A világ az alany és a tárgy elegye, azonban, ha mégis leásunk a
legmélyére, akkor megtapasztaljuk végre, hogy csak egyetlen világ van, és mi azután
kutatunk, ahol minden megszületik. Keressük azt a Forrást, amelyből minden felbukkan.
TÉRJÜNK VISSZA A FORRÁSHOZ ÉS MEGTALÁLJUK A LÉNYEGET,
HA A KÜLSŐSÉGEKET KERGETJÜK, SZEM ELŐL TÉVESZTJÜK A FORRÁST.

A NAGY ÚT GYENGÉD,
SE NEM KÖNNYŰ, SE NEM BONYOLULT.
Mindannyian rendelkezünk a buddha-természettel, a buddhaság magjával. Minden élőlény a
saját útját járja, ami se nem könnyű, se nem bonyolult. Az emberi létezés csupán egy az élet
megannyi formájából, és ugyanazon törvények szerint működik, mint az univerzum, és mint
az univerzumban minden más élet. A létezés törvényei mindenre egyformán igazak. Az utolsó
percben mindent el kell engednünk, hiába ragaszkodtunk is bármihez. Amikor világosan
látjuk, hogy a világ csak egy álom, délibáb, jelenségek tárháza, akkor már bármit is
megtarthatunk, mert akkor adjuk vissza, amikor szükséges, és ez igaz lesz nem csak a
dolgokra, de magára a testünkre is. Ikkyū Sōjun zen mester halálos ágyán így fogalmazott:
„Most, a mai napon visszaadom ezt a testet, amit csak kölcsön kaptam.”
AZ EGY MINDEN,
A MINDEN EGY.
EZT FELISMERVE
MIÉRT AGGÓDNÁNK A VÉGLEGESSÉG MIATT.
Az élet és a halál mind csak jelenség. Meg kell tapasztalnunk, hogy mind a kettő csak
jelenség, és ha így teszünk, ha a halálunkat is képesek vagyunk jelenségként látni, akkor a
halálunk is úgy történik, ahogy történik, és úgy fogadjuk el, ahogy történik.