Professional Documents
Culture Documents
A zazen (坐禅), a zen gyakorlata
A zen meditáció japán elnevezése zazen (座禅 vagy 坐禪), aminek a jelentése „ülő zen”
vagyis „ülő elmélyedés”. Ez egyfajta ülőmeditáció. A két zen iskola, a sōtō és a rinzai közt
abban találhatunk eltérést, hogy míg az előbbi követői ezt a gyakorlatot a fal felé fordulva
végzik, addig az utóbbiak annak háttal ülve gyakorolják, esetleg időszakonként változtatják
ezt. Emellett abban is előfordulhat különbség, hogy a meditáció közben a figyelem mire
irányul. Példának okáért a rinzai (臨済宗) vonalat követő Sōgenji-ben és a hozzátartozó
nemzetközi zen közösségben, amelyet Shōdō Harada rōshi (Harada Shōdō rōshi 原田正道
1940-) vezet, a légzésfigyelést, a mély légzés gyakorlatát (susokkan 数息観) használják
meditáció közben. A zen iskolákra ez a „légzésfigyelés” jellemző az ülőmeditáció
gyakorlatában.
A zen módszerei közt megtalálhatjuk még továbbá a „nem-gyakorlás révén megvalósítható
gyakorlás”-t, ami valójában a „nem-meditáció” meditáció gyakorlása. Ezzel nem arra
kívánunk utalni, hogy a zazen szükségtelen gyakorlat, inkább arra, hogy a zen gyakorló az
egymásutániságra, a fokozatosságra építkező gyakorlatokkal szemben a jelen pillanat
tudatosítása felé fordul. Ezért a zazen kifejezés valójában nem csupán az ülőmeditációra utal,
tehát a gyakorlás nem korlátozódik az ülőmeditációra. Sokkal inkább kiterjed minden
hétköznapi tevékenységre, amelyek ezáltal ugyanazt a tudatos hozzáállást kívánják meg, mint
a hagyományos meditáció. Az ülőmeditációban elért tudatállapotnak és a hétköznapi élet
tudatállapotainak eggyé kell válnia. Megszűnik a különbség. Éppen ezért nem arról lesz szó,
hogy „nem gyakorol” az, aki nem végez ülőmeditációt, hanem arról, hogy nem lesz olyan
pillanat, amikor ne gyakorolna, hiszen minden tevékenység egyformán a gyakorlás maga.
Rinzai Gigen (臨済義玄 Línjì Yìxuán, -866) azt tanította, hogy „csinálj mindennapi dolgokat,
különösebb erőfeszítés nélkül: üríts, vizelj, viselj ruhát, egyél, és ha elfáradtál, feküdj le! Az
egyszerű emberek kinevetnek majd, de a bölcsek megértenek.” Ezt úgy is
megfogalmazhatjuk, hogy a bölcs élete egy cseppet sem különbözik az átlagemberétől. A
tudatunk lecsendesítéséhez a zazen, mint ülőmeditáció segítséget nyújt – a zazen, ami a
visszatérés a csendhez. Azonban a zen gyakorlás ennél sokkal több lesz.
A mindennapi zen
Ezen a ponton tudunk csatlakozni ahhoz, hogy milyen módon lesz minden pillanat, minden
cselekvés (za)zen gyakorlás.
A megvilágosodás maga a mindennapi élet. A mindennapi élet az Út. A mindennapi élet
tudata, a közönséges tudat az Út. Ezt a tanítást kapta Jōshū (Jōshū Jūshin 趙州從諗 Zhàozhōu
Cōngshěn 778–897) mesterétől, Nansentől (Nansen Fugan 南泉普願 Nánquán Pǔ yuàn 748-
835), amely történetet a Mumonkan (無門関) 19. esete így őrizte meg (Dobosy Antal
fordítása alapján):
Dzsósú kérdezte Nanszentől:
- Mi az Út?
- A közönséges tudat az Út - válaszolta Nanszen.
- Meg tudom én azt keresni? - kérdezte Dzsósú.
- Ha el akarod érni, egyre jobban elkülönülsz tőle - válaszolta Nanszen.
- Hogyan tudhatok az Útról anélkül, hogy elérném? - ragaszkodott a kérdéshez Dzsósú.
- Az Út - mondta Nanszen - nem tudás és nem nemtudás kérdése. A tudás tévedés, a nemtudás
pedig zűrzavar. Ha te valóban elérted minden kétséget kizáróan a helyes Utat, úgy szélesnek
és hatalmasnak találod azt, ahogy a külső teret is. Hogyan lehetne erről a helyes és a
helytelen szintjén beszélni?
Ezeknél a szavaknál Dzsósú hirtelen elérte a megvilágosodást.
Keveseknek adatik meg az a lehetőség, az a szerencsés helyzet, hogy életüket kizárólag a zen
gyakorlásnak szentelhetik. Mit tehetünk akkor, ha nem egy kolostorban élünk, ahol nincs más
feladatunk, minthogy teljes mértékben ennek a gyakorlásnak adjuk át magunkat?
Hyakujō, a híres zen mester, még nyolcvan évesen is együtt dolgozott a kertben
tanítványaival. Rendezte a parkot, sepregetett, metszette a fákat, mint bárki más. A
tanítványok aggódva figyelték a hajlott korú mestert, aki olyan keményen dolgozik,
de tisztában voltak vele, hogy hiába is kérnék, nem hagyná abba a munkát. Így
egyszer kitalálták, hogy eldugják a szerszámait. Azon a napon, amikor Hyakujō nem
találta a munkaeszközeit, nem evett. Majd másnap sem és azután sem. A tanítványok
így gondolkodtak:
– Lehet, hogy haragos amiatt, hogy elrejtettük a szerszámait. Talán jobb lenne, ha
visszatennénk őket a helyükre.
Aznap, amikor visszatették őket, és Hyakujō rájuk talált, a mester ugyanúgy dolgozott
és evett, mint azelőtt. Este aztán így szólt a szerzetesekhez:
– Egy nap munka nélkül, egy nap evés nélkül.
A mesterek mindig hangsúlyozzák, hogy a zen nem csak a meditációs terem falai közt kell,
hogy megjelenjen és megvalósuljon. Ha csak ott van, akkor az nem igazi zen. Minden zazen,
minden, amit teszünk az életünk folyamán. Éppen ezért a hétköznapi életünkben kell, hogy
megvalósítsuk a zen tanításait, a hétköznapi életünkben kell, hogy megjelenjen és teljessé
váljon. De hogyan is lehetséges megvalósítanunk a tiszta tudatot?
A zazen egy jó módszere annak, hogy visszataláljunk a középpontunkba, ami valójában egy
kiegyensúlyozott állapot. Nem véletlenül tanította Buddha a középutat számunkra, hanem
azért, mert a szélsőségek minden bizonnyal szenvedéshez vezetnek. A középpontunkban
lenni, tudatosan élni: egy szilárd és összeszedett állapot. Ebben az állapotban számos esetben
megfigyelhetjük, hogy olyan munkát is képesek vagyunk elvégezni, amelyről korábban úgy
gondoltuk, hogy számunkra lehetetlen.
Keizan mester ezt ajánlotta a zazent gyakorlóknak: „Ne töprengj azon, hogy milyen
gyengén, vagy jól haladsz. Értsd meg, hogy az idő olyan értékes, mintha épp a tüzet
fogott hajadat próbálnád eloltani.”
Egy régi történet szerint egy napon a mester fiatal tanítványával sétált a kertben,
amikor jött egy szélroham és számtalan levelet lefújt a fáról. A mester lehajolt és
felvett egy levelet a földről, majd elrakta. Erre a fiatal szerzetes így szólt:
– Mester, semmi szükség nincs arra, hogy ezt tedd, hiszen holnap felseperjük ismét
az egész udvart.
A mester nem értett egyet a tanítvánnyal:
– Ne gondolkozz ekképpen, hiszen feltétlenül tisztább lesz az udvar attól, ha fel van
seperve? Ha felveszel egyetlen levelet a földről, akkor ott eggyel kevesebb lesz. Nem
lesz tisztább, ha nem teszem meg.
– De mester – folytatta a szerzetes –, hiszen annyi levél hullik le. Abban a
pillanatban, hogy felveszel egyet, könnyen elképzelhető, hogy pont ugyanarra a
helyre hullik le egy másik. Miképpen lehetséges így befejezni a feladatot?
A mester válaszként tovább szedte a leveleket.
– A levelek nem csak a fákról hullnak a földre, hanem éppen ilyen módon a
tudatunkban is hullnak. Azokat szedtem fel, amelyek a tudatomban vannak. Végül,
mindet felszedem.
Ezt hallván a szerzetes számára megvilágosodott a zen gyakorlók életének lényege.