Szombat esti beszélgetések 15.

– Ensō, a zen kör

(Összefoglaló jegyzet a tizenötödik Szombat esti beszélgetésekhez, mely témáját az ensō, a
zen kör adta.)
Az ensō a zen művészet szerves és nagyon fontos része, a tanítás eszköze, a megvilágosodás
köre.
A terület kutatói úgy tartják, hogy a szimbólumok a legmagasabb értelmükben metafizikai,
vagyis a természetet meghaladó igazsághoz vezetnek el, így a hétköznapi valóságon túl
megélhető igazságokról mesélnek, a hétköznapi valóságon túl megélhető igazságokat
igyekeznek feltárni számunkra. Az ember talán azért hozta létre a szimbólumokat, hogy
kifejezhesse velük és általuk a tudatosan megtapasztaltat, azonban másképpen
kifejezhetetlent.
A zen kör megjelenési formájának gazdagsága meghatározhatatlan. Stephen Addiss, a zen
művészetek egyik nagy kutatója, úgy fogalmaz, hogy maga a kör nem állandó, statikus,
sokkal inkább egy cselekvésformává válik, ami az időn át folytatódik. A szerzetes csak
elkezdte a folyamatot a kör megfestésével, ami folytatódik azzal, amikor a néző szemléli,
ugyanis a befogadónak létfontosságú szerepe van a kép befejezésében a saját szelleme által.
Az ensō kifejezheti a valóságot, a tér egységét, a tökéletességet, az ürességet, a
megvilágosodást, a megvilágosodás önmagunkon kívül keresésének hiábavalóságát, a tanítást,
a zen gyakorlást, az erőt, a világegyetemet. Ezeken felül az ensō megjeleníthet kevésbé
filozófikus dolgot is, például utalhat a Holdra, vagy a Hold tükörképére a vízen, vagy
egyszerűen csak egy rizsgolyót, egy rizskekszet, vagy éppen egy tálat, kosarat is ábrázolhat.
Kék szikla gyűjtemény 77. esetében például egy szerzetes megkérdezi Ummon mestert: „Mi a
tanítás túl a buddhákon és pátriárkákon?” Ummon válaszolt: „Egy szezámos zsemle
(sütemény)”.
Az ensō közvetlen kifejezése az „így”-nek, a pillanatnak, „ahogyan az valójában van”. A
Hitsuzendō, zen kalligráfia iskola tanításai szerint a gyakorlás első tárgya a mujibō (無字棒),
vagyis a zen vonal, szó szerint a „nem írásjegy bot”, amit az ensō követ. A zen vonal az
üresség vonala, az ensō az üresség köre. A kettő együtt képezi a kalligráfia alapját. Aki képes
tökéletesen elkészíteni bármelyiket úgy, hogy az igazán éljen, az megtalálja bennük a
tökéletes és teljes koncentrációt, a test és a tudat egységét, a „nem-tudat” állapotát. Ez a
tökéletes koncentráció aztán felhasználható bármilyen kalligráfia vagy tuskép elkészítéséhez.
Ezekkel az egyszerű formákkal ugyanis idővel képesek leszünk megragadni a „lélek tárgyát”.
Az ensō azért különleges téma, mert az elkészítése is fontos szerepet tölt be a zen
gyakorlásban, hiszen maga ez a folyamat egyfajta szellemi gyakorlat, meditatív tevékenység.
Megjelenése rámutat készítője tudatára, személyiségére. Arra a tudatra, ami az elkészítés
közben jelen volt.
Bár az ensō formája egyszerűnek tűnik, lényegét mégis nehéz megragadni és meghatározni.
Egyrészről valóban egy egyszerű kör, melyet legtöbb esetben egyetlen ecsetvonással
készítenek el, egyetlen lélegzetvétellel. Másrészről azonban a hatalmas üresség teljességének
kifejezése is. Az ensō lehet tökéletesen szimmetrikus kör, vagy akár teljesen szabálytalan is,
készülhet vékony, finom, vagy vastag, erőteljes ecsetvonással. Sok esetben végei össze sem
érnek, vagy alig érintik egymást, máskor meg teljesen fedik egymást. Sok ensō mellett, vagy
éppen magában az ensōban megjelenik szöveg, kép. Előfordul olyan is, hogy csak egyetlen
pont kerül a közepébe. A pont középpontot is jelenthet, de sok esetben nem ismerjük az okot,
ami miatt oda került, jelentése tisztázatlan.
Az ensōk mellé igen gyakran versek részletei, vagy teljes versek kerülnek, mely esetben az
ensōk azt a célt szolgálják, hogy felkeltsék a megelégedettség, tökéletesség és teljesség
érzetét. Az ensōk megrajzolása nagyon gyakran alul kezdődik és az óra mutató járásával
azonos irányba készül el. Éppen ellentétes irányba, mint ahogy nyugaton egy kört
megrajzolnánk. Nem túlzás azt állítani, hogy ennek eredete magához a történelmi Buddhához
vezethető vissza, hiszen ez volt az az irány, ahogyan Buddha megforgatta a Tan kerekét,
vagyis elindította útjára a Tanítást. A buddhizmusban ez azon irány, ahogy a mestereket, a
szent helyeket megkerüljük. Ez a „jó” irány, minek segítségével a szenvedések körforgásából
meg lehet szabadulni. Úgy tartják, hogy ha az ensō az óra mutató járása szerint készül el,
akkor a gyakorlás könnyebb útját mutatja meg, amikor a felfénylő megértés megnyitja az
Utat. Abban az esetben, ha az ensō az ellentétes irányba íródott, a gyakorlás nehézségeit
ábrázolja.
Az ensōt összekapcsolják a mesterek nevében megjelenő „en”, vagyis „kör” jelentésű taggal,
a körökbe foglalt, mestereket ábrázoló képekkel, a Tíz ökörkép tanítás ábrázolásával, és
magával a közvetlen tanítással is. Utóbbira egy példa:
Mikor Xuansha (玄沙師備 Xuansha Shibei, jp. Gensha Shibi, 835-908) mester meglátta
tanítványát, Gushan-t közeledni, rajzolt egy kört a földre. Gushan észrevette ezt és így szólt:
„Az emberek nem tudnak kijutni innen.”
Xuansha így válaszolt: „Úgy tűnik, egy szamár méhében és egy ló hasában teszed a
dolgodat.”
Gushan kérdezte: „Mester, és te?”
Xuansha így szólt: „Nem lehet innen kijutni.”
Gushan kérdezte: „Te is megmondtad, én is megmondtam. Mi a baj velem?”
Xuansha válaszolt: „Nálam van, de nálad nincs.”