Professional Documents
Culture Documents
– A Szív szútráról
A Szív szútra értelmezése során nagyon fontos, hogy soraira egyesével is külön figyelmet
szenteljünk. Éppen ezért az alábbiakban igyekszünk minden részletre kitérni.
Kannon bódhiszattva felismerése valódi mélyre hatolás, nem csupán a dolgok külső
megfigyelése. A megvalósítás során eggyé válik megfigyelésének tárgyával, és ennek az
eggyé válásnak a következtében belátásra jut. A belátás segítségével pedig megszabadult
minden szenvedéstől.
Ezek az első sorok különleges fontossággal bírnak. Amennyiben Kannon útját követve
képesek vagyunk elérni a belátást, akkor ugyanúgy megszabadulhatunk a szenvedéstől.
A Szív szútra központi tanítása az „üresség”. Éppen ezért rendkívül lényeges, hogy ezt a
fogalmat a lehető legtisztább formában megpróbáljuk értelmezni. Az üresség nem azt jelenti,
hogy valami nem létezik. Azért, mert egy ballon, egy lufi üres, még nem jelenti, hogy nem
létezik. A forma üressége éppen ezért nem a forma nem-léte, hanem a forma üressége
valamitől. Tehát amikor Kannon bódhiszattva belátja, hogy az Öt Alkotóelem üres, akkor azt
látja be, hogy a különálló létezéstől, vagyis az elkülönült létezéstől üresek. Ezt úgy
értelezhetjük, hogy egyik alkotóelem sincsen a másik nélkül, önállóan nem létezhet. Ha
megfigyeljük, akkor ez azonos a Tizenkét Tagú Függő Keletkezés tanításában foglaltakkal,
hiszen ott sem létezik egyetlen tag sem önmagában, csak a többi taggal együtt. (A Tizenkét
Tagú Függő Keletkezés tanításáról rendkívül részletesen ITT lehet olvasni.)
A forma és üresség kapcsolatának megértéséhez talán hozzásegít Thich Nhat Hanh hasonlata,
amelyet segítségül hív magyarázatában: a hullám különálló léte csak a hullám szempontjából
van, és ebből a szempontból a hullám keletkezik, majd elmúlik. A víz szemszögéből azonban
a hullám csak egy formai megnyilvánulás, de nem különböző a víztől magától.
A szútra itt kibővíti az előző gondolatot, miszerint a „forma üresség, az üresség forma” az Öt
Alkotóelem minden tagjára. Az Öt Alkotóelem, vagy Öt Halmaz tanítása a korábban
megismert Tizenkét Tagú Függő Keletkezés tanításával együtt a buddhizmus fontos
alaptanítása, így alább részletesen kifejtjük (egy korábbi esszé részlete következik):
Ez a test leírható úgy, mint a négy alapelemből (p.: mahābhūta) alkotott anyagiság. Ez a négy
alapelem: a föld szerűség, jelleg, amely a szilárdságot adja; a víz jelleg, amely a folyékonyság
és összetartó erő; a tűz jelleg a belső tűz, az emésztés, belső hő vagy az öregedés az
emberben; levegő jelleg a szél, amely a mozgásokat adja.
Maddzshima-nikája 9. 44.
„... - Koldusok! Mi hát az érzet, miből keletkezik, miképpen szűnik meg, és mi
megszüntetésének útja? Koldusok, hatféle érzet van: a látó érzékelésből keletkező érzet, a
halló érzékelésből keletkező érzet, a szagló érzékelésből keletkező érzet, az ízlelő
érzékelésből keletkező érzet, a tapintó érzékelésből keletkező érzet és a gondolkodó
érzékelésből keletkezd érzet. Ahol érzékelés keletkezik, ott érzet is keletkezik. Ahol az
érzékelés megszűnik, ott az érzet is megszűnik...
... - Milyen érzetek vannak, ó uram?
- Háromféle érzet van, Viszákha koldus, az örömteli érzet, a szenvedésteli érzet és a sem
örömteli, sem szenvedésteli érzet.
- Milyen az örömteli érzet, milyen a szenvedésteli érzet és milyen a sem örömteli, sem
szenvedésteli érzet, ó uram?
- Viszákha koldus, az örömteli érzet az, ami testi vagy lelki értelemben örömtelinek
mutatkozik, a szenvedésteli érzet az, ami testi vagy lelki értelemben szenvedéstelinek
mutatkozik, a sem Örömteli, sem szenvedésteli érzet pedig az, ami sem testi, sem lelki
értelemben nem mutatkozik örömtelinek vagy szenvedéstelinek.”
sañña, saṃjñā: Először is úgy ragadható meg, hogy az érzékelés folyamatában a puszta
ingerfelvételen (p.: phassa) valamint az általa keltett kellemes, kellemetlen, semleges érzésen
(vedanā) túl már felismerésre kerülnek az érzékelt dolgok minőségei, a színük, szaguk és
hasonló kategóriák. Minden tudatállapotban jelenvalónak tekinthetjük. Ha azt az értelmezést
is alapul vesszük, amely a vedanā esetében említésre került, vagyis, hogy az lenne az
érzékelés pillanata, de semmi több, akkor itt jön, hogy megtörténik az a beazonosítás, hogy az
érzet milyen, valamint ezzel együtt rögtön az, hogy mi az és ezáltal a felcímkézése (például:
ez egy kellemes illat). Úgy lehetne tovább értelmezni a sañña, saṃjñā halmazt, hogy ez a
halmaz a gondolkodási folyamat kezdete. Hozzájárul, hogy valamit felismerjünk, majd aztán
meg tudjunk nevezni. Az érzést magát is pontosan meghatározza a kellemes, kellemetlen,
semleges értelemben. Az ember éppen azt észleli, amit érez. (Mivel minden érzékszervvel
együttműködik, így a manas-szal képzet- és fogalomalkotó funkciója van.)
sañkhāra, saṃskāra: Úgy fogható meg, mint a hat érzékelési kapun beérkező információkra
(formára, hangra, szagra, ízre, tapintásra, a tudat tartalmaira) irányuló akarat (p.: cetanā,
amely nevezhető belső hangnak is) vagy szándék, ezért ez a halmaz az érzékelés
folyamatában már kivált (p.: kammikus, sz.: karmikus) kötődést. A Függő Keletkezésben
olyan kammikus képzelőerő, amely gondolati, szóbeli és testi üdvös és káros késztetéseket hoz
létre. Mindezek által pedig a létforgataghoz (p.: saṃsāra = késztetett) vagyis a szenvedések
(p.: dukkha) világához köt. Azt is el lehet róla mondani, hogy egyfajta készség
(megnyilvánulásai alapján: gondolati, szóbeli, testi), mint a ki- és belégzés, gondolatok
szóbeli kifejezése vagy az érzés, az észlelés. Passzív értelemben véve pedig a keletkezésnek
és az elmúlásnak kitett, más dolgok lététől függő késztetett (p.: sañkhata) valóság, vagyis a
létforgatag. Maga a szó egyébként összerakni, összetevődni értelmű.
Milinda-panyha 2. 7.
„... Szólt a király:
- Nágaszéna úr, ugyanazon dolgok-e a tudomás, a bölcsesség, és az életlényeg tartalmai, vagy
különbözőek? Vagy pedig ugyanazok, csak megnevezésük különböző?
- Nagykirály, a tudomás lényege a megtapasztalás, a bölcsesség lényege a megismerés,
életlényeg pedig egyáltalán nincsen...”
Az Öt Halmazról: Milinda-panyha 1. 1. és 1. 3.
„... - Te kocsin érkeztél, ó Nagykirály, mondd hát el nekem, mi a kocsi! Talán a rúdja? ... a
tengelye ... a kerekei... a kocsitest... a zászlórúd ... a hám ... a gyeplő ... az ostor ?
- Nem, nem ezek, ó uram.
- Akkor a kocsi ezek halmaza... vagy olyasmi, ami ezektől függetlenül létezik?
- Nem, nem így van, uram ... hanem a rúddal, a tengellyel, a kerekekkel, a kocsitesttel, a
zászlórúddal, a hámmal, a gyeplővel és az ostorral összefüggésben keletkezik az a név,
megjelölés, fogalom, kijelentés, hogy „kocsi".
- Bizony, igazad van, Nagykirály ... ahogy az összeillesztett kocsirészekkel összefüggésben
mondjuk azt a szót, hogy „kocsi", ugyanígy használjuk azt a szót is, hogy „lény", ha az öt
léthalmaz jelen van...”
„...Szólt a király:
- Nágaszéna úr, szét lehet-e választani az összeolvadt tartalmakat, lehet-e ilyen különbséget
tenni közöttük: ez az érzékelés, ez az érzet, ez az ismeret, ez az indíttatás, ez a tudomás, ez a
gondolat, és ez az ítélet?
- Nem, ez nem lehetséges, ó Nagykirály.
- Mondj egy példázatot!
- Képzeld el, ó Nagykirály, hogy egy szakács levest vagy mártást készít a királynak tejfölből,
sóból, gyömbérből, köményből, borsból és más fűszerekből. A király pedig azt mondja a
szakácsnak: vedd ki nekem a tejföl ízét, vedd ki a só ízét, vedd ki a gyömbér ízét, vedd ki a
kömény ízét, vedd ki a bors ízét, vedd ki a többi fűszerek ízét, amit hozzáadtál! Nagykirály, ki
tudná-e venni a szakács az összeolvadt ízekből ezeknek ízét úgy, hogy a király azt
mondhassa: ez a savanyú, ez a sós, ez. a csípős, ez. az erős, ez a fanyar, és ez az édes íz?
- Nem, uram, nem lehetséges az Összeolvadt ízekből valamelyik ízt elkülöníteni, ám az
egészben mégis benne van a savanyú, a sós, a csípős, az erős, a fanyar és az édes íz a maga
sajátos jellegével.
- Nagykirály, hasonlóképpen lehetetlen az összeolvadt tartalmakat szétválasztani, és határt
húzni közöttük, ekképpen: ez az érzékelés, ez az érzet, ez az ismeret, ez az indíttatás, ez a
tudomás, ez a gondolat, ez az ítélet. Ám az egészben mégis benne van mindegyik a maga
sajátos jellegével...”
Az Öt Halmaz tanítása egyrészt rámutat, mikkel azonosítja magát az ember, milyen téves
nézetei lehetnek arról, hogy ki ő, vagy mi az övé, másrészt ilyen módon alátámasztja az
önmagátlanság tanát. Ilyen módon a valóság strukturális elemzésének nevezhető.