Szombat esti beszélgetések 12.

– Sengai Gibon Kör, háromszög, négyzet

(Összefoglaló jegyzet a tizenkettedik Szombat esti beszélgetésekhez, mely témáját Sengai

Gibon (仙厓義梵, 1750-1837) zen mester képe adta.)

Egy műalkotás kapcsán az első kérdés, ami felmerülhet, főleg, ha nem figurális
megfogalmazásról beszélünk, hogy mi lenne a megfelelő: ha értenénk a megjeleníteni kívánt
dolgot, vagy pusztán megpróbáljuk élvezni, értékelni, hagyni hatni ránk abban a
magyarázatok nélküli formájában, ahogy elénk tárul? Fontos kérdés lehet, hogy számít a
technikai, mesteri megoldás, vagy a hatás lényeges? A japán művészet kapcsán, mind a
tusképek, mind a kalligráfiák esetében értéket találhatunk abban, ha elsőként megvizsgálunk
néhány alapvető kérdést.
Anyaghasználat esetében elsőként a hordozó anyagra vessünk pillantást: selyem, papír, vagy
más anyag, ugyanis más és más technikai tudást igényelnek. Másodikként fontos, hogy egy
tekercskép (függőleges vagy vízszintes képpel), paraván, legyező, vagy más az alkotás formai
megjelenése. Aztán fordítsuk figyelmünket arra, hogy a mű csak tussal vagy színekkel
kiegészítve készült. Festményeknél a témaválasztás és annak megfogalmazása, kalligráfiáknál
a választott szöveg (kínai vagy japán, saját mondás vagy idézet) és annak stílusa lehet
lényeges. Mind a két esetben a kompozíció, az elhelyezés, a tartalom és a forma
kölcsönhatása jelentést hordozhat. A tus használata is nagyon személyes, hogy szárazon, vagy
inkább nedvesen meghúzott vonalakat látunk, hogy gyors, könnyed, vagy inkább lassú, súllyal
rendelkező vonások jelennek meg a képen, mindezek egyedi értéket kölcsönöznek a képnek.
A fehér felületek játéka különös hangsúlyokat adhat a műnek, a vonásokban megjelenő
„repülő fehérek” tánca mesteri fogás, amit az írás, vagy festés dinamikája, vagy az ecsetből
kifogyó tus is létrehozhat.
A fent említett néhány szempont éppen csak pár a sok közül, amelyeket mind-mind
figyelembe vehetünk. Azonban abban bizonyosan egyet tudunk érteni, hogy mindezek csak
elvont kérdések, a művészet nem ilyesmik segítségével fogható meg. Természetesen mást
jelent számunkra egy japán kalligráfia, ha értjük a szöveget. A japán kalligráfia nem „csak”
forma. Mégsem gyakorol erőteljes hatást ránk minden, akár számunkra is erőteljes tartalmat
megjelenítő mű. Mindig van olyan összetevő a műalkotás befogadása során, ami tökéletesen
szubjektív, szavakkal alig, vagy egyáltalán nem leírható, teljesen személyes aspektus. Ezt
pedig nem határozza meg semmi magyarázat. Ennek fényében próbáljuk közösen befogadni
Sengai Gibon képét.

Sengai Gibon képe, melynek az utókor a Kör, háromszög, négyzet címet adta, nem tartalmaz
feliratot, az ábrázolt formák mellett Sengai Gibon gondosan elkészített rövid kalligráfiája
látható csupán: „Japán első zen barlangja” (扶桑最初禅窟). Stephen Addiss Hogyan nézzük a
japán művészetet? (HVG Kiadó Rt., Budapest, 2005.) című könyvében röviden ír erről a
műalkotásról, és felhívja arra a figyelmet, hogy a tus árnyalata mindenhol más és más, nem
egyfajta feketével vagy szürkével készült. A mértani formák, ha kis mértékben is, de átfedik
egymást, ami kapcsolatot sejtet köztük. Azonban nincs felirat, ami irányt mutatna az
értelmezéshez.
Sengai Gibon, nagy elődjéhez, Hakuin Ekaku zen mesterhez hasonlóan, a zen
kifejezőeszközeként használta az ecsetet és a tust. Kalligráfiái és tusképei tanítanak, utat
mutatnak, talányokat tartalmaznak. A Kör, háromszög, négyzet is olyan, akár egy kóan, egy
kérdés, egy feladvány, amit a zen mesterek adnak tanítványaiknak a zen gyakorlás részeként
egyfajta segítségként, hogy elmélyedhessenek általa.

D. T. Suzuki így ír Sengai Gibon alkotásáról:

A kör-háromszög-négyzet címet viselő kép Sengai Gibon univerzumról készített műalkotása.
A kör a végtelent ábrázolja, a végtelen pedig minden egyes élőlény alapjának tekinthető.
Azonban a végtelen ennek ellenére önmagában formátlan. Mi, érzékekkel és értelemmel bíró
lények viszont kézzelfogható formákat igénylünk. Ezért a háromszög. A háromszög minden
forma kezdetének tekinthető. Ebből nő ki először a négyzet, ami tulajdonképpen egy
megduplázott háromszög. Ez a duplázódási folyamat végtelenül tart, és létrejön a dolgok
sokfélesége. Egy kínai filozófus úgy fogalmaz, hogy „a tízezer dolog”, és ez az univerzum. A
fogalmi, a nyelvbe zárt gondolkodással az a baj, hogy realitásnak vesszük a nyelvet, és
megfeledkezünk arról, hogy a nyelvnek idő nélkül nincsen jelentősége. Igazság szerint a
nyelv az idő, az idő a nyelv. Ezért arra a következtetésre jutunk, hogy a világ kezdetén van
valami, ami valós és konkrét, mint például a galaxisoknak egy olyan világa, ami bár formátlan
és ködös, mégis valós és kézzelfogható. Ez az univerzum alapja, amiben mi most mindenféle
dologgal kapcsolatba kerülünk, mint valami valós és konkrét tényekkel. Így kezdünk magáról
az időről is gondolkodni, mint valós és konkrét tényről. A kör háromszöggé, majd négyzetté,
majd a dolgok végtelenül változatos alakzataivá válik. Ugyanígy vált a teremtés bibliai
beszámolója sokak számára történelmi ténnyé. Azonban a zen buddhizmus ellenzi az
ilyenfajta elképzeléseket.
Van egy másik, egy hagyományosabb értelmezés, amelyet ezen három formára adhatunk.
Sengai a zen buddhizmus mellett jól ismerte a shingon buddhista irányzatot is, ami egy
vadzsrajána buddhista iskola Japánban. Tetszett neki a shingon azon tanítása, ami a testi lét
(rupakaya) és a végső valóság (dharmakaya) azonosságát vallotta. Ebben az értelmezésben a
háromszög a testi lét három aspektusát szimbolizálja, mint a testi, a szóbeli (vagy
intellektuális) és a mentális (vagy spirituális) aspektus. A négyszög az objektív világ
megjelenítője, ami a négy nagy alapelemből (mahabhuta) áll: föld, víz, tűz és levegő. A kör itt
az alaktalan forma, a dharmakaya, a végső valóság.
Általában a létezők irányába forduló duális gondolkodás elkülönít formát és formátlant, alanyt
és tárgyat, anyagot és szellemet, és azzal a hittel él, hogy ezek ellent mondanak egymásnak,
valamit kizárják egymást. A shingon és zen tanítások ezzel szemben ellenzik ezt a nézetet, és
úgy tartják, hogy ami forma, az formátlan vagy üres, vagyis azonos. (Lásd. Szív szútra: „a
forma üresség, az üresség forma”).