Szombat esti beszélgetések 17.

– Japán „istenvilága”, a shintō vallás

(Összefoglaló jegyzet a tizenhetedik Szombat esti beszélgetésekhez, mely témáját Japán ősi
hitvilága, vallása a shintō adta.)

Egy egész vallást átfogni és bemutatni, főleg egy olyan ősi vallást, mint a japán shintō,
rengeteg nehézségbe ütközik. Ezért néhány olyan gondolat segítségével próbáljuk meg
vázlatpontokba szedni az alapvető ismereteket a shintōval (神道), a kami no michivel (神の
道), vagyis az „istenek útjával” kapcsolatban, amelyek ízelítőt adnak egy mindent átölelő
hitvilágból.

Az első, és legfontosabb, hogy ki is a shintō „istene”, vagyis a kami. A kami természetfeletti

lény, szellem, azonban nem olyan módon isten, ahogy azt a nyugati kultúrában megszoktuk.
A kami olyan lény, aki mindenben és mindenhol ott lakik, lakhat. Mivel a kamik és a
természet közötti kapcsolat rendkívül szoros, így a shintōt sokan animista vallásnak tekintik.
Azonban a kami kifejezés több dologra is utalhat. Kami lehet élő, holt, szerves és szervetlen
anyag, természeti erő (szél, eső, tűz, napsütés), olyan erők, amelyek egyszerre ébresztenek az
emberben csodálatot és félelmet. Ezért a shintōra tekinthetünk úgy is, mint egy olyan hitvilág,
ami a világ tényleges jelenségeit tekinti isteninek. A kami bizonyos értelemben nem is
különbözik az embertől, hiszen egy ember is válhat halála után kamivá, védelmező isteni
figurává. Ráadásul a kamik nem halhatatlanok, nem mindenhatóak és nem is mindentudók.
A shintō hitvilág, a japán folkról magába foglalja nem csak a kamikat, hanem más
természetfeletti figurákat is, mint a róka szellemek (kitsune 狐), az alakváltó obake (お化け)
és a bakemono (化け物), az ördögi, démoni oni (鬼), a "mennyei kutya", a tengu (天狗), a
démon, vagy manó kappa (河童), különféle szellemek, a mononoke-k (物の怪), vagy éppen a
yamauba (山姥).

Leegyszerűsítve a shintō központi eleme a szennyeződések (kegare 穢れ・汚れ) elkerülése

és a tisztaság (harae vagy harai 祓・ 祓い) fenntartása. Mivel az ember alapvetően tiszta, így
tulajdonképpen a szennyezett állapot az átmeneti, amiből meg lehet tisztulni. A megtisztulási
szertartásoknak különféle típusai vannak. A harae az elkövetett „bűnből”, az elkövetett
rosszból származó foltoktól való megtisztulást jelenti, amelyet a shintō pap végez el azon, aki
aláveti magát a szertartásnak. A misogi (禊) az egész testet érintő rituális, vízzel végzett
megtisztulás, amely a nem erkölcsi, vagy társadalmi hibákból eredő foltoktól tisztít meg. Ezt a
szertartást az ember maga végzi el imádság kíséretében. Sokan minden évben
elzarándokolnak szent vízesésekhez, tavakhoz, folyókhoz, akár magányosan, akár csoportosan
és ott végzik el a szertartást. Minden évben kétszer, júliusban és decemberben ünneplik a
Nagy Megtisztulás ünnepét, az Ōharai-t.
Ehhez a megtisztulási szertartási körhöz tartozik, hogy minden szentélybe lépve találunk egy
kis pavilont, ami a chōzu-ya vagy temizu-ya (手水舎) nevet viseli, és ahol egy medencébe, a
chōzubachi-ba (手水鉢) ahol minden hívő megmossa a bal, a jobb kezét, kimossa a száját,
majd megtisztítja a víz kimerésére szolgáló vizes merőkanalat is. (Egyes buddhista kolostorok
és más imaházak is rendelkeznek ilyen pavilonnal.)
A shintō szentélyeken belül található egy olyan belső szentély, ahova csak a shintō pap léphet
be. Itt őrzik a shintai-t (神体), vagyis az „isten testét”, ami különféle tárgy lehet. A tárgy egy
speciális bőrtasakba kerül, amit egy szegek nélküli fűzfa ládába kerül, és ilyen módon őrzik.

A shintō lényeges pontja a személyes kapcsolat a kamival. A személyes ájtatosság, a

számadás, a köszönet kinyilvánítása egy szentélyben, a szabad ég alatt egy szent helyen, vagy
éppen a házi oltárnál, napi gyakorlat. Ugyanígy kérésekkel is lehet a kamikhoz fordulni, de az
igazi erény, ha az ember nem önmagáért, hanem másokért imádkozik, nem önmagának,
hanem másoknak kér. A shintō az emberek közötti kölcsönösség és szolidaritás vallása,
amelyben az imák a közösségért, a nemzetért, a császárért szólnak.

A shintō hit gyakorlásának fontos részét képezte, és sokak számára ma is képzi, a zarándoklat,
ami egyrészt az ájtatosság kifejezése, érdemek szerzése, és különféle amulettek beszerzése.
Ilyen amulett például az ema (絵馬), az omikuji (御御籤/御神籤/おみくじ), az ofuda (お札/
御札) és az omamori (御守/お守り) is.
Az ema kis méretű (általában 15x9 cm) fa táblácska egyik oldalán egy képpel, a másik oldala
üres. A hívő megvásárolja, imádságot, vagy kívánságot ír a hátuljára és általában a
szentélyben, egy erre kijelölt helyen hagyja. A táblácskák egymás hegyén-hátán ott is
maradnak egészen addig, amíg rituális keretek között el nem égetik őket. Az omikuji, egy kis
szelet papír, amit nevezhetünk véletlenszerű „szerencsének”. A hívő egy jelképes összeg
felajánlását követően egy dobozból kihúz egy omikujit, majd elolvassa a rajta lévő szöveget.
A szöveg lesz válasz a kérdésére, kérésére, helyzetére. A „jóslatot” ezt követően szintén a
szentélyben szoktak hagyni oly módon, hogy felkötik egy erre kijelölt helyre. Az ofuda egy
papír cédula, kártya, fatábla amulett, ami ajtóra vagy kapura kerül, vagyis a hívő mindig
hazaviszi magával. A rajta lévő szöveg lehet általános vagy céllal készülő, és megjeleníthet
szerencsét, biztonságot, védelmet. Az omamori a szerencse és a védelem különböző formáit
kínáló, többnyire kis zsákocskát szimbolizáló talizmán, amit a hívő magánál hord, otthonába,
vagy gépkocsijába helyez el.