6.

) Vaisnava etikett ​[1]

Az anyagi világ a lelki világ visszatükröződése, a védikus kultúra pedig a lelki világbeli
kultúra mása az anyagi világban. A formák, az alakok, a mozdulatok nagyon hasonlóak
mindkettőben, mint a vízparton álló fa és annak visszatükröződése esetében. Amíg azonban
a fának van szubsztanciája, belső lényege, a tükörképnek nincs, mert csupán kép, illúzió. A
lelki világban Krisna a megtestesülése minden lelki íznek, raszának, és egyedi, különleges
kapcsolatban áll az élőlények mindegyikével. Ezek a viszonyok alkotják a lelki világ
kultúráját.

A fő különbség a lelki és az anyagi világ között, hogy a lelki világbéli élőlények aszerint
kapnak formát, testet, hogy milyen a szeretetük Krisna iránt, és mivel tudják a legjobban
szolgálni Őt; az anyagi világban azonban az élvezetre és irányításra való vágyuk és
karmájuk szerint nyernek formát, és azért cselekednek, hogy élvezzék az érzékeiket.

A valódi elégedettség és boldogság az élőlény számára azonban csak a lelki világban,

eredeti otthonában lehetséges. Hogy vissza tudjon kerülni oda, fel kell ébresztenie magában
az Isten iránti szeretetet. Az anyagi világban senki szívéből nem jön spontán módon a
Krisna iránti szeretet és a megfelelő viselkedés, ezért szüksége van formákra és
szabályokra. A szabályok megtanítják az embert úgy cselekedni, ahogyan azt Isten szereti.
Ha a szabályok követése szokássá válik, végül az ember érdemes lesz Krisna kegyére, és
kifejlődik szívében az Iránta való szeretet.

Az ácsárják nyomdokain – akik leírták a lelki világ kultúráját – fel lehet építeni a védikus
kultúrát. Ők kiemelték a hatalmas védikus irodalom azon részeit, amelyek segítenek elérni a
Krisna iránti szeretetet, és elutasították azokat, amelyek itt tartanak az anyagi világban. Az
ácsárják által átadott védikus kultúra segítségével az ember visszamehet Istenhez, mert az
a lelki világban szokásos viselkedést mutatja meg számára, és olyan rendszert alkot, amely
alapján minden helyzetben helyesen tud cselekedni, így elnyeri belső békéjét.

A vaisnava öltözködés

A vaisnava öltözködés alapelve, hogy az igazi vaisnavák természetüknél fogva úriemberek

és úrihölgyek, ami mind a viselkedésükben, mind a ruházatukban kifejeződik. Az elegancia
és tisztaság mellett ez azt jelenti, hogy öltözködésükkel nem akarják a másik nem figyelmét
magukra terelni, így nem viselnek rövid szoknyát vagy nadrágot, testhez tapadó vagy
ujjatlan felsőrészt. Ha nem tudnak hagyományos vaisnava öltözékben járni, akkor a férfiak
hosszú nadrágot, a hölgyek pedig hosszú szoknyát hordanak.

A hagyományos vaisnava öltözék férfiak számára a kopin,[2] a dhóti,[3] a csádar[4] és a

kúrta[5]. A hölgyek többféle ruha közül is választhatnak: alsószoknyát, csólit[6] és szárit;[7]
vagy hosszú szoknyát, csólit és dupatát;[8] vagy hosszú szoknyát, kúrtát és dupatát
viselnek, és legalább a templomszobában befedik a fejüket. A férfiak borotválják a fejüket
vagy ápolt rövid hajat hordanak, és hátul a fejükön szikhát[9] viselnek, a hölgyek pedig
középen elválasztják, és befonva vagy kontyban viselik a hajukat, mert ez számít erényes
hajviseletnek. A vaisnava hívők fürdés után mindig felhelyezik a tilaka[10] jeleket testük
tizenkét pontjára. A tulaszí növényből készült kanthí-málá állandó tartozéka a vaisnavák
öltözetének.

Viselkedés a templomban ​[11]

Senki se megy be a templomba úgy, hogy cipőt visel. Azon túl, hogy a cipő piszkos, a lábbeli
levétele az alázatosság kifejezése. A múrtik (Istenszobrok) előtt az embernek rangjától,
képességeitől és társadalmi helyzetétől függetlenül fel kell hagynia azzal a téves attitűddel,
hogy többnek gondolja magát másoknál, esetleg mesternek vagy egyenesen az Úrnak hiszi
saját magát. Bhakták (hívők) között, s a templomban még inkább, az ember személyes
beállítottsága az, hogy ő a szolgák szolgája.

A hódolat felajánlása

Amint belépünk a templomba, hangjelzést adunk (csengő) jelezve érkezésünket, majd

hódolatunkat ajánljuk az ott összegyűlt bhaktáknak pancsánga pranámával (ez egy olyan
hódolatot kifejező testhelyzet, amely hasonló a baba pózhoz, a homlok érinti a talajt, a kezek
elől letéve, és a tenyér a talajra simul), miközben félhangosan elmondjuk a következő Srí
Vaisnava-pranáma imát (csak szanszkritul):
váncshá-kalpatarubhjas csa kripá-szindhubhja éva csa
patitánám pávanébhjó vaisnavébhjó namó namaha
“Ajánljuk fel tiszteletteljes hódolatunkat az Úr összes vaisnava hívének,
akik olyanok, mint a mindenki óhaját teljesítő kívánságfák, és nagyon
könyörületesek a bűnbeesett, és feltételekhez kötött élőlények iránt.”

Ezután ajánljuk hódolatunkat Sríla Prabhupáda szobrának oly módon, hogy tőlünk balra
helyezkedjen el, és félhangosan elmondjuk a Sríla Prabhupáda-pranáma mantrát:
nama om visnu-pádája krisna-présthája bhú-talé
srímaté bhaktivédánta-szvámin iti náminé
“Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom ő Isteni Kegyelme
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupádának, aki nagyon kedves
az Úr Krisnának, s az Ő lótuszlábánál keresett menedéket.”

Ezután járuljunk a fő oltáron lévő múrtik elé, ajánljuk nekik hódolatunkat úgy, hogy tőlünk
balra helyezkedjenek el, és félhangosan elmondjuk a rájuk vonatkozó pranáma mantrákat,
ha ismerjük azokat, ha pedig nem, akkor Sríla Prabhupáda pranáma-mantráját. Fontos,
hogy hódolatunk ajánlása közben ne csak az egyik kezünkön támaszkodjunk, hanem
mindkettőn, mialatt leborulunk a múrtik előtt.

A múrtik megtekintése: darsana

A múrtik iránti hódolatunk kifejezése után odaadással megtekintjük Őket, és könyörgünk a

kegyükért. Ehhez a legmegfelelőbb hangulat a hívő részéről a következő: „Uram, örök
szolgád vagyok. Kérlek, mondd meg, hogyan szolgálhatlak Téged?”

Miközben valaki megtekinti a múrtikat, figyeljen arra, hogy oldalról közelítse meg az oltárt,
hogy ne akadályozza a templomteremben jelenlévő többi bhaktát. Amikor sorban
megtekintjük a múrtikat (amennyiben több múrtit is imádnak az oltáron), akkor a bal kéz felőli
sarokból induljunk (az oltárral szemben álló nézőpontból tekintve), és folyamatosan
haladjunk el a múrtik előtt a jobb kéz felőli sarok irányába.[12]

A helyes ülésmód

Az illendő pozíció az ülésre vonatkozóan:

- Ülés közben nem szabad a lábunkat kinyújtani senki felé, kiváltképp nem a múrtik, a
lelki tanítómester és a szentek, szent tárgyak felé.
- Lábunkat mindig fedje ruha.
- Törekedjünk rá, hogy ülés közben ne fordítsunk hátat a múrtiknak vagy a
vjászászanán (kiemelt ülőhely) leckét tartó bhaktának. (Bár olykor előfordulhat, hogy
a templomszoba elrendezése nem teszi lehetővé e szabály betartását.)
- Soha ne üljünk terpeszben, nyitott lábbal a múrtik és mások előtt.
- Ülés közben nem illik a bokánkat, a könyökünket vagy a térdünket megérinteni,
átkarolni.
- Nagy illetlenség, ha elalszunk a múrtik előtt. Ha ennek veszélyét érezzük, akkor
inkább álljunk fel, akár lecke közben is.

A beszéd

A múrtik előtt nem szabad:

- hangosan beszélgetni,
- vitatkozni, veszekedni,
- valakit leszidni,
- durván vagy dühösen beszélni másokhoz,
- valakit dicsérni, magasztalni (kivéve, ha az esemény éppen arról szól, hogy
bhaktákat dicsőítünk valamilyen lelki eredményük miatt),
- bárkit sértegetni,
- a félisteneket kritizálni,
- elmerülni a pletykálkodásban és a világi társalgásban, és
- beszéddel zavarni azokat a közelünkben lévő bhaktákat, akik a szent nevet éneklik,
illetve imádkoznak.
A múrtik előtt abban az esetben lehet a látogatókhoz vagy egy bhaktához beszélni, ha
dicsérjük az Urat, vagy ha az segít a prédikálásban vagy a lelki gyakorlat megerősítésében,
de más jellegű társalgást a templomon kívül folytassunk.

Egyéb előírások

- Ügyeljünk arra, hogy a templomszobában csak úgy tartózkodhatunk, ha kezünk,

lábunk és ruházatunk kellőképpen tiszta.
- A templom területén nem szabad szellenteni és böfögni.
- A nők menstruációs időszakukban az imádat szempontjából tisztátalannak
minősülnek. Nem végezhetnek olyan tevékenységet (pl. árati, öltöztetés, főzés,
virágfűzés stb.), amely a púdzsárí (papi tevékenységeket ellátó szoba, ahol a múrti
 imádat előkészítése zajlik) helyiségben vagy a konyhában történik, illetve bármilyen
közvetlen kapcsolatban van a múrtikkal (pl. a ruhájuk varrása).
- Amíg el nem múlik a menstruációs periódus, a nők kerüljék azokat a bhaktákat, akik
éppen akkor vagy azon időszakasz alatt a múrtikkal kapcsolatos szolgálatot
teljesítenek. Részt vehetnek a szertartásokon, de nem ajánlhatnak fel vizet vagy
virágszirmot.

A megfelelő magatartás a leckék látogatása során

- Amikor leckén veszünk részt, kísérjük azt nagy figyelemmel és legyünk csendben. A
beszélgető vagy elbóbiskoló bhakta könnyen elterelheti a leckeadó és a jelenlévő
bhakták figyelmét és zavarhatja őket a koncentrációban. Ha valaki nagyon álmosnak
érzi magát, húzódjon a templomszoba szélére és álljon fel.
- A már korábban említett, az ülésre vonatkozó szabályokat tartsuk be a leckék
látogatása során is.
- Lehetőleg ne járkáljunk ki és be, ha a templomszobában már elkezdődött a lecke. Ez
nagyon zavarhatja a többi hívőt. Ha mégis késve érkezünk, még mindig jobb
meghallgatni a lecke hátralevő részét, mint távol maradni, de halkan jöjjünk be.
- A szülők figyeljenek a gyermekeikre. Ha nem bírnak csendben maradni, vigyék ki
őket a templomteremből.
- Kérdezésnél ügyeljünk arra, hogy lényeges, odaillő kérdést tegyünk fel a
leckeadónak, alázatos lelkülettel mind a téma, mind a leckeadó felé.
- Lábbal megérinteni a másikat sértésnek számít. Amennyiben ülő bhakták között kell
elhaladnunk a templomban, a föld felé kinyújtott karral jelezzük ezt a szándékunkat,
hogy utat engedjenek nekünk, és lábunkkal ne ütközzünk a bhakták térdének. Ha
véletlenül mégis hozzáérünk a lábunkkal egy bhaktához, érintsük meg őt finoman a
jobb kezünkkel, majd ugyanazon kezünkkel érintsük meg homlokunkat; ily módon
semlegesíthetjük a sértést.

Szent tárgyakkal való bánásmód

- A könyveket, dzsapákat (imalánc), hangszereket, szent kellékeket ne tegyük a földre

vagy olyan helyre, ami nem tiszta, például megvetett ágyra.
- Ne érintsünk meg a lábunkkal semmilyen szent tárgyat vagy kelléket, és ne
használjuk a lábunkat olyan tevékenységre, amelyet a kezünkkel is elvégezhetünk.
- Ha a lábunkkal véletlenül hozzáérünk egy szent tárgyhoz, vagy az történetesen a
földre esik, vegyük fel gyorsan, majd érintsük a homlokunkhoz.
- Ne lépjünk át könyvek, bhakták, praszádam (lelki étel), az Úrnak felajánlott virág
vagy egyéb szent tárgy felett.
- Minden szent tárgyat és kelléket tiszta helyen tartsunk és gondosan használjunk.
Nem szabad egyik helyről a másikra lökni vagy dobni, hanem szépen nyújtsuk át
egymásnak.
- Szent tárgyakat, mint például dzsapa-láncot, könyvet, tilakát (homlokjel felfestésére
szolgáló szent folyó iszapja) stb. ne vigyünk a mellékhelyiségbe.
- Gondosan, nagy tisztelettel és körültekintően bánjunk a gurut és Krisnát ábrázoló
képekkel.
 - Szent jeleket vagy mantrákat hordozó ruhadarabok vonatkozásában külön meg kell
említeni, hogy ez a ruha a rajta feltüntetett szent ábra vagy név miatt szent tárgynak
számít, ezért ne érintkezzen a földdel.
- Ügyeljünk arra, hogy mialatt hódolatunkat ajánljuk, a dzsapa-lánc vagy dzsapa-zsák
ne érintkezzen a földdel. Addig esetleg tegyük félre.
- Nagyon körültekintően bánjunk az árati kellékeivel: a ghí-lámpával, a vízszóróval
stb., valamint a múrtik a ruháival, ékszereivel, étkészletével stb. Ha valaki a padlóhoz
vagy valamilyen szennyezett helyhez ért a kezével, mosson kezet, mielőtt bármely
kellékéhez nyúlna.

Étkezés

- Ahogy korábban említettük már, az ahimszá-elvének betartása miatt a vaisnava

hívők vegetáriánus étrendet követnek. Ezen belül pedig csak olyan alapanyagokat
használnak a főzéshez, amelyek a jóság kötőerejének hatása alatt állnak.
- Ideális esetben olyan ételt együnk, amelyet bhakta főzött és bhakta ajánlott fel az
Úrnak, azaz parszádamot. (A praszádamról a 10. alkalomnál fogunk részletesen
beszélni).
- Egy vaisnava mindig az Úrnak, az Ő örömére főz, így a megfelelő alapanyagokból,
módszerrel és mentalitással főzött és felajánlott étel megtisztul még attól a minimális
rossz karmától is, ami az elkészítéséhez tapad.
- Mértékletesen fogyasszuk az ételt (illetve praszádamot), és lehetőleg rendszeresen
táplálkozzunk, a nap meghatározott óráiban. A túlzott evés és a nem megfelelő
ételek fogyasztása nem jó sem lelki szempontból, sem egészségileg. Étrendünk segít
a nyelvünk és a többi érzékünk szabályozásában.
- Az étel (illetve praszádam) megtisztelését megelőzően mondjuk el a megfelelő
imákat. (Lásd a 10 óra jegyzetében.) Ez a meditáció segít megbecsülni a szent ételt,
ami Isten ajándéka, és ami a lelki fejlődésünket segíti.
- Ha rangidős vaisnava (lelkileg fejlettebb hívő) van jelen, várjuk meg türelmesen,
amíg elkezdi az evést, és csak utána kezdjünk mi is enni (kivéve, ha ő másképp
utasít). Ha többen együtt eszünk, csak azután fogjunk neki az evésnek, hogy
mindenkinek mindent kiszolgáltak.
- Evés és ivás közben ne adjunk ki zavaró hangokat, illetve ne kritizáljuk az ételt.
- Ajánlott a jobb kéz öt ujját használni az étel megérintésére, illetve szájba
helyezésére. A kézzel való evés előnyös, mivel beindítja az emésztési folyamatot,
amikor az étel érintkezik az ujjakkal. A bal kéz tisztátalannak számít, így azzal nem
érintjük meg az ételt. Evőeszközzel is ehetünk, de ilyenkor is csak jobb kézzel.
- A nagy darabból álló ételeket, mint a csapátí és a purí (kenyérfélék), tépjük jobb
kézzel, majd helyezzük a darabkákat a szánkba. Ne használjuk a bal kezünket
csapátí és purí tépésére, és ne is harapjuk őket.
- Étkezés közbeni ivásnál lehet a bal kezet is használni.
- Ha már megkezdtük a praszádam evését, ne érintsünk meg semmi mást a jobb
kezünkkel.
- Ha befejeztük az evést, csak akkor keljünk fel, amikor már mindenki befejezte
(kivéve, ha a jelen lévő rangidős vaisnava megengedi, hogy felálljunk). Ha sorokban
 ülve étkezünk, legalább akik egy sorban ülnek, tiszteletteljesen várják meg egymást
az étkezés végén a felállással.
- Étkezés után, mielőtt felállunk, mondjuk: Nitái-Gaura-prémánandé – Hari-Haribol! (Ez
a lelki étel megköszönését jelenti.)
- Miután befejeztük az evést és felálltunk, azonnal mossuk meg a kezünket, öblítsük ki
a szánkat legalább háromszor, és ha van rá lehetőségünk, a lábunkat is mossuk
meg. Ez főleg akkor fontos, ha mezítláb, padlón ülve eszünk.
- Ne pihenjünk le, valamint ne fogjunk megerőltető tevékenységbe közvetlenül evés
után.
- Evés után az asztalt vagy a padlót, ahol ettünk, vízzel meg kell tisztítani.

Viszonyulás a vaisnavákhoz

A vaisnava hagyományban az alázat fontos kifejezése, hogy mindenkit tisztelünk, eltérő

helyzetük és a vele való kapcsolatunk függvényében.
- A rangidősség sorában a csúcson az avató lelki tanítómesterünk áll, akit Isten
képviselőjeként kell tisztelnünk úgy, hogy ugyanazt a tiszteletet adjuk meg neki, mint
Istennek.
- A sorban a következők a sannjászík (lemondott rendben élők). Közöttük a rangsort
az adja, hogy ki kapott előbb sannjásza avatást. Minden sannjászínak legalább
naponta egyszer, amikor először meglátjuk, a hódolatunkat kell ajánlanunk (tehát
leborulunk előtte).
- A következők a guru istentestvérei (azok a személyek, akikkel közös a lelki
tanítómesterük). Őket úgy kell tisztelnünk, mint a lelki tanítómestert.
- A második avatást kapott bhaktákat, vagyis a brámanákat (papokat) is tisztelni kell.
Itt is az adja a sorrendet, ki kapott előbb avatást.
- Azoknak a bhaktáknak, akik előttünk kaptak avatást, megfelelő tiszteletet kell adni.
- Külön tiszteletet kell tanúsítani az idősebb bhakták iránt, akik mind életkort, mind
pedig a lelki életben eltöltött időt tekintve lehetnek idősebbek nálunk.
- Rangidős vaisnava jelenlétében csak akkor szabad másokat oktatni, ha ő engedélyt
adott.
- Akikkel egy szinten vagyunk a lelki életben, azokat barátságunkkal, segítségünkkel
és bátorításunkkal szolgáljuk.
- Azokat, akik alacsonyabb szinten állnak hozzánk képest, szolgáljuk azzal, hogy
segítjük, vezetjük, irányítjuk, tanítjuk, lelkesítjük és felvilágosítjuk őket.
- A bhakták közötti kapcsolat soha ne fajuljon „bratyizássá”, vagyis legyen mindig
tiszteletteljes, mentes a sértésektől és a kétszínűségtől.
- Az avatott bhakták ne hívják egymást a polgári nevükön.
- Az alázat fényében ne dicsérjük magunkat, ne kérkedjünk eredményeinkkel vagy
képesítésünkkel a többi bhakta előtt. Legyünk tudatosak róla, hogy a képességeinket
és eredményeinket Krisna adja, nem a mi érdemünk.
- Ha egy bhakta eltávolodott az odaadó szolgálattól és hosszabb időn át nélkülözte a
bhakták társulását, nem szabad szemrehányást tenni neki, amiért ez történt. Ajánljuk
szeretetünket, bátorításunkat és barátságunkat neki úgy, hogy érezze ismét otthon
magát a bhakták társaságában.
A vaisnavák megszólítása

- Sríla Prabhupádát, mint alapító ácsárját „Ő Isteni Kegyelmének” kell szólítani, a

sannjászíkat „Őszentségének”, az istentestvért „Őkegyelmének”.
- A sannjászí neve után mondjuk: „Mahárádzsa”, „Szvámí” vagy „Goszvámí”.[13]
- A saját avató lelki tanítómesterünket nem a nevén szólítjuk meg, hanem úgy, hogy:
„Guru Mahárádzsa”.[14]
- Egy nőnek minden tisztelet kijár, és a feleségén kívül egy férfi minden nőt anyjaként
tisztel, ami a megszólításban is tükröződik: „Mátádzsí”.
- A férfiakat úgy szólítjuk meg, hogy: „Prabhu”.[15]

Viszonyulás a vendégekhez

Amikor vendégek jönnek a templomunkba vagy az otthonunkba, a vaisnava etikett

megköveteli, hogy nagy tisztelettel és szeretettel fogadjuk őket. Üdvözöljük őket kedves
szavakkal, ülőhellyel, vízzel és lehetőségeinkhez mérten praszádammal.

[1] A jegyzet Mahárání Déví Dászí “Vaisnava viselkedéskultúra” jegyzete alapján íródott.
[2] A férfiak alsóneműje: ágyékkötő.
[3] Férfi ruhadarab, amit a derék köré csavarva és hátul betűzve nadrág gyanánt hordanak.
[4] Kendőszerű felső ruhadarab.
[5] Férfi inghez hasonló felsőruha.
[6] Rövid női blúz, amely a derekat szabadon hagyja.
[7] Mintegy 5 m hosszú ruhaanyag, amit a nők meghatározott módon csavarnak maguk köré
felsőruhaként.
[8] Nagyméretű kendő.
[9] Egy csomóba kötött hajtincs.
[10] Kedvező jelek festése a testre szent folyók és tavak agyagjával. A tilaka felfestése egy
fontos meditáció, amely emlékeztet bennünket arra, hogy a testünk az Úr temploma, amit
kizárólag az Úr szolgálatában, az Ő örömére használunk. A tilaka jel Visnu lótuszlábát
szimbolizálja. Az a 12 hely a testen, ahova az úrdhva-pundra jeleket festjük, nem
tetszőleges, hanem olyan érzékeny pontok, amelyek könnyedén elnyelik azt a lelki energiát,
amit Visnu neveinek kimondása, valamint az hoz lérte, hogy az Urat az elménkben e
testrészekre helyezzük.
[11] Srí Csaitanja-csaritámrita Madhja-lílá 24.336. magyarázata alaján.
[12] Az oltáron a múrtik az előírásoknak megfelelően vannak elrendezve, és ha valaki így
közelíti meg Őket, akkor biztos, hogy megfelelő sorrendben tiszteli meg Őket.
[13] A mahárádzsa jelentése: nagy király, a szvámí jelentése: aki lemondott a világi
kötelékekről (sannjászí), a goszvámí jelentése pedig: aki képes uralkodni az érzékein és az
elméjén.
[14] Csak elfogadott és avatott bhakták, és csak a saját lelki tanítómesterüket szólítják így.
[15] A mátádzsí jelentése: anya (tiszteletteljesen), a prabhu jelentése pedig: mester. Saját
magát nem hívja prabhunak egy férfi vagy mátádzsínak egy nő: vagyis nem mondjuk, hogy
„Gábor prabhu vagyok” vagy „Kati mátádzsí vagyok”. Tehát a másik megszólításánál
használatos: Ő Gábor pabhu! Kedves Kati mátádzsí, lenne egy kérdésem, segítenél?