Acyutánanda Tökéletessé Válása

A halhatatlanság elérésének a tudománya
HUSZONEGYEDIK FEJEZET
A transzcendentális íz megnyilvánulása:
a ruci szintje
SB. 4.29.40
yatra bhágavatá rájan sádhavo visádásayáh
bhagavad-gunánukathana- sravana-vyagra-cetasah
tasmin mahan-mukharitá madhubhic-caritra-
píyúsa-sesa-saritah paritah sravanti
tá ye pibanty avitrso nrpa gádha-karnais
tán na sprsanty asana-trd-bhaya-soka-moháh
„Kedves királyom! A tiszta bhakták, akik követik a szabályokat és az előírásokat, s

akiknek tudata tiszta, nagy lelkesedéssel hallgatják és zengik az Istenség Legfel-
sőbb Személyisége dicsőségét. Aki lehetőséget kap arra, hogy ott, ahol e tiszta
bhakták élnek, meghallja szavaik szünet nélkül hömpölygő nektárját, mely olyan,
akár a folyó hullámzása, az megfeledkezik az élet szükségleteiről – az éhségről és
a szomjúságról –, és nem hat rá többé semmilyen félelem, bánat és illúzió”
1
BRAHMA-NISTHAM: SZILÁRD A BRAHMANBAN
2
HUSZONEGYEDIK FEJEZET
A transzcendentális íz megnyilvánulása:
a ruci szintje
mayi bhaktir hi bhútánám amrtatváya kalpate

distyá yad ásín mat-sneho bhavatínám mad-ápanah
„Nekem végzett odaadó szolgálatukkal az élőlények újra felébresztik örök
életüket. Óh, kedveseim, Vraja leányai! Irántam érzett ragaszkodásotok a jó
szerencsétek, mert egyedül ezzel nyertétek el kegyemet.”
„Anyám néha megkötöz, mint fiát. Táplál és védelmez Engem, mert teljesen
gyámoltalannak vél. Barátaim tiszta barátságból a vállamra másznak, s azt
mondják: Miféle nagy ember vagy Te? Te és én egyenlőek vagyunk!”
Ha szeretett kedvesem duzzogva szemrehányást tesz Nekem, az elrabolja

elmémet a Védák tiszteletteljes himnuszaitól. A gopíkban yogamáyá, a belső
energia hatása kelti majd azt az érzést, hogy a kedvesük vagyok. Magammal
hozom e tiszta bhaktákat, s alászállok. Csodálatos mulatságokban veszek
majd részt, olyanokban, melyek még Vaikunthán is ismeretlenek. Hirdetni
fogom e kedvteléseket, amelyek még Engem is ámulatba ejtenek. Miután
Vraja lakóinak tiszta szeretetéről hallottak, a bhakták a spontán szeretet
útján fognak imádni Engem, s feladják a vallásosság , a spekuláció és a
gyümölcsöző tettek minden formaságát.”
3
A ruci szint jellemzői

athábhyása-krsna-vartma-dípitám
bhakti-káñcana-mudrám
sva-tejasá vahantím dadháne
bhakta-hrdi tasyám rucir utpadyate
„Amikor a bhakti aranyérméje, amely a szilárd gyakorlat tüzétől ragyog, és saját

lelki energiája hajtja, megszilárdul a bhakta szívében, akkor megjelenik a ruci.”
Ruci megnyilvánul, amikor valaki nagyon szilárd, vagy nistha gyakorlaton át
valaki a szívébe veszi az odaadó szolgálatot. Ez már nem csak testi gyakorlat,
hanem valaki – mint ahogy használjuk ezt a szót, hogy azonosítja, vagy saját
magának csinálja az odaadó szolgálatot és a szívébe veszi ezeket a gyakorlatokat,
a sravanamot, (Krsnáról való hallást), a kírtanamot, (Krsnáról való elbeszélést)
smaranamot, (Krsnár való emlékezést), mint az ő élete!
A ruci definíciója
Amikor egy bhaktának az odaadó szolgálat gyakorlataiból – sravanam, kírtanam,
smaranam - származó íz végtelenül mélyebb, sokkal nagyobb, mint a ragaszkodás
valami más dolgokhoz, érzékkielégítéshez, akkor ez a bhakta elérte a ruci szintet.
Szóval teljesen elvakít, vak lesz az ember mindenféle más élvezetre, vagy
felszabadulásra, vagy érzékkielésítésre, vagy yoga-siddhiket elérni. Itt csak az
odaadó szolgálattól annyi ízt kap, hogy semmi mást nem tud csinálni, semmi más
nem vonzza őt És az az íz, ez a boldogság, amit a bhakta tapasztal, az pedig
minden pillanatban egyre erősebb és erősebb lesz, éjjel és nappal, és soha nem áll
meg.
Jellemzői
A ruci szintjét két elsődleges vonás jellemzi: az első, hogy a hallást és az éneklést
akadályozó tényezők, például a fáradtság és az éhség nincsenek többé jelen; a
második, hogy a bhaktában még a látszólag legjelentéktelenebb odaadó szolgálat
végzése iránt is csillapíthatatlan vágy ébred. Srí Nárada az elsőt így ecseteli
Prácínabarhi királynak:
4

„Kedves királyom! A tiszta bhakták, akik követik a szabályokat és az előírásokat, s

akiknek tudata tiszta, nagy lelkesedéssel hallgatják és zengik az Istenség Legfel-
sőbb Személyisége dicsőségét. Aki lehetőséget kap arra, hogy ott, ahol e tiszta
bhakták élnek, meghallja szavaik szünet nélkül hömpölygő nektárját, mely olyan,
akár a folyó hullámzása, az megfeledkezik az élet szükségleteiről – az éhségről és
a szomjúságról –, és nem hat rá többé semmilyen félelem, bánat és illúzió” SB.
4.29.40
Aludtál, vagy nem aludtál, ettél, vagy nem ettél – mindez nem számít, mert
amikor valaki gyakorolja a Krsna-tudatot, pláne svavanam, hallani Krsnáról, és
kírtanam, beszélni Krsnáról, akkor nincs semmi fáradtság vagy éhség. Mint
Sukadéva Gosvámí és Pariksit Maharája. Nem ettek és nem aludtak! Az nem
jelenti azt, hogy a testük nem volt fáradt, de ők ugyanakkor olyan lelkesek voltak,
annyi ízt kaptak, hogy annak az íznek az energiája sokkal erősebb, mint az
energiája, vagy a lassítása ennek a fáradtságnak, vagy ennek az éhességnek!
Mint, hogyha mondjuk, hogy valaki nem aludt és nem evett egy pár nap. Valaki
eljön hozzád és mondja, hogy itt és itt, egy fa alatt valaki ad ki arany érméket,
akkor rögtön felugorsz és elfelejted az alvást és a fáradtságot és az éhességet, mert
hogyha valaki ingyen fog nagy arany darabokat adni, értéke mindegyiknek
egymillió forint, akkor rögtön odafutok, ugye! Ugyanúgy, hogyha értékeljük Krsna
tudatot, és azért, mert értékeljük - értékelni azt jelenti, hogy tudni azt, hogy van
egy nagy ruci, van egy nagy íze annak a dolognak, akkor nem baj, hogy fáradt
vagy, vagy nem vagy fáradt! Akkor ott semmi fáradás nem lesz erre a gyakorlatra.
Ugyanakkor egy nagyon erős ragaszkodás, kötődés, függőség alakul ki. Mint
valaki, aki erős kábítószeres, olyan, mint a heroin, vagy ilyenek, akkor ez egy
olyan dolog, amiről nem lehet csak úgy lemondani. Szóval, amikor a ragaszkodás
Krsna-tudatra olyan erős kötődés, függőség - van ez a szó, hogy rága – hogy nem
tud valaki lemondani róla! Nappal, éjszaka, este lefekszik és még mindig csak
Hare Krsna Hare Krsna, és csak mondja és mondja. Szóval, amilyen helyzetben
van valaki, akkor olyan erős ragaszkodás van hozzá. Ugyanúgy, mint ahogy
nekünk most van ragaszkodásunk az érzékkielégítésre, mint például az evés, alvás,
párzás, akkor ott ugyanolyan erős a ragaszkodás. Hogyha valaki tanulja és aztán
gyakorolja a nava-bhakti elemeit, sravanam, kírtanam, stb, akkor igazi boldog-
ságot fog azokban a gyakorlatokban találni. Szóval ez a ruci. Erre az egyik legjobb
példa az, amikor Sukadeva Gosvámí elmondja a Srímad-Bhágavatamot Paríksit
Mahárájának. A király hét napon és éjjelen keresztül hallgatta a bölcset evés és
5
alvás nélkül, s eközben elképzelhetetlen eksztázist tapasztalt. A bölcsek is

megerősítették ezt, amikor Súta Gosvámí ismét előadta ezt az elbeszélést:
vayam tu na vitrpyáma uttama-sloka-vikrame

yac-chrnvatám rasa-jñánám svádu svádu pade pade
„Sohasem fáradunk bele a himnuszokkal és imákkal dicsőített Istenség

Személyisége transzcendentális kedvteléseinek hallgatásába. Akikben kifejlődött a
Hozzá fűződő transzcendentális kapcsolat íze, azok minden pillanatban élvezettel
hallgatják kedvteléseit.” SB. 1.1.19.
A ruci szint elérésének a folyamata

A ruci szint elérését Sríla Rúpa Gosvámi magyarázza az Upadesámrta
hetedik versében: syát krsna-náma caritádi sitápy avidyá…
Srí Upadesámrta 7.
syát krsna-náma-caritádi-sitápy avidyá-
pittopatapta-rasanasya na rociká nu
kintv ádarád anudinam khalu saiva justá
svádví kramád bhavati tad-gada-múla-hantrí
„Krsna szent neve, jelleme, kedvtelései és cselekedetei mind transzcenden-

tálisan édesek, akár a kandiscukor. Bár annak nyelve, akit az avidyá (tudat-
lanság) sárgasága fertőzött meg, nem képes megízlelni semmi édeset, mégis
milyen csodálatos, hogy csupán ezen édes nevek mindennapos, figyelmes
vibrálásával természetes íz éled fel nyelvén, és betegsége fokozatosan, gyöke-
restül megsemmisül.”
Hogy ha van ez a sárgaság, amikor az édes dolgokat nagyon keserűek érzik,
akkor a gyógyszer az, hogy enni édes dolgot. És amennyivel több édes dolgot
eszünk, akkor lassan, lassan jön vissza az íze, és amikor visszajön az íze, akkor
tudjuk kóstolni a helyes ízét egy dolognak. Ugyanígy mi is elkezdjük az odaadó
szolgálatot, és nincsen nagy ízünk, és nemcsak, hogy nincs ízünk, de valamikor
nagyon keserű: Ó, ez a japázást úgy unom! És Srímad Bhágavatam leckén: Már
annyiszor hallottam ezt a dolgot, mindenki mondja, hogy nem vagy ez a test,
Krsna szolgája vagy! Szóval így, nem tudjuk érezni az édes ízét a Krsna-tudatnak,
de gyakoroljuk, gyakoroljuk - és tudjuk, hogy mert beteg vagyok, akkor nem
tudom kóstolni – dehogy ha csak gyakorolom, gyakorolom, és követem, akkor idő-
ben ez, saját maga, ez a Krsna-tudat, ez az a gyógyszer, ami meg fog gyógyítani,
és lassan fog jönni az íz, és végre mindennek tudom a helyes ízét kóstolni. Szóval
6
az ruci, amikor már tudjuk tapasztalni, hogy mi az íze a Krsna-tudatnak. Valami

ruci mindenkinek van, nem hogy nincsen nekünk ruci, de van, amikor jön és
megy. Egy kicsi ízt kapunk, ugye? Csinálunk három órás kírtant és olyan jó
énekelni, és akkor mindenkinek van egy kis íz Krsnának a Nevére. De aztán
következő reggel: Ó, de fáradt vagyok, ez nagyon nehéz volt most ez a kírtan!
Ruci, az azt jelenti, hogy az az íz, az csak lesz erősebb és erősebb, és nem áll meg!
Nem áll meg egy másodpercre sem! Nappal, éjszaka, eszek, alszok, akkor nem áll
meg, csak megy ez a ruci és mindig lesz nagyobb és nagyobb és nagyobb. Ez a
ruci. A ruci szinten már nem létezik az elkövetett bűnös tetteknek a visszahatása,
de a náma aparádhának miatt van még van anartha, és azért nincs a teljes íze a
szent névnek. Azért nincs még ott a préma, amikor énekelünk ruciban, mert még a
náma aparádhákból származó anarthák valamennyire tisztulnak, de csak a bháva
szinten fognak kitisztulni teljesen. A náma aparádhák tisztulása többen van, de
még nem mindegyiken.
Még nistha szinten az elme vándorol és gondolhatunk érzékkielégítésre anélkül,

hogy még tudjuk, hogy hogy is történt, csak anartha miatt történik, de most úgy,
ahogy nem tudjuk elvenni a figyelmünket az érzékkielégítésről, akkor a bhakta
nem tudja elvonzani az elméjét a lelki élet gyakorlataitól, sravanam, kírtanam….
És ez a ragaszkodás olyan erős, hogyha valaki mondja: Hé, mondd nekem prabhu,
mit fogunk ma csinálni, hogy fogunk menni? Akkor ő nem tudja befejezni a vála-
szát. Hát igen, menjünk… - és elveszíti a tudatát, nem tudja folytatni tovább. Nem
tud követni egy közönséges kommunikációt, beszélgetést, amikor beszélgetnek
tárgyakról. Csak annyira ragaszkodik, vagy el van merülve Krsnában. Itt arról
beszélünk, hogyha valaki gyakorolja ezeket a szinteket, mert itt már a ruci is olyan
szint, ami nem praktikus egy prédikálónak gyakorolni, mert nem kedvező
közönséges kommunikációban az anyagi világban. Szóval azért látjuk, hogy
uttama bhakta, vagy még fejlett madhyam bhakta fog másképp viselkedni, mint
amilyen szinten van. Mint, amikor valaki csak azon a szinten van, és csak megy és
megy: ruci, ruci, és jön hozzá a templompresident: Prabhu, mit fogunk csinálni ma
a szeméttel? Szemét, én nem akarok szemétről hallani, beszélj nekem Krsnáról!
Akkor ott csak halmozódik fel a szemét kint a kertben, ugye? Szóval akkor ő nem
viselkedhet így, és mégha van neki ruci, akkor úgy kell neki viselkedni, legalább
úgy, mint nista, hogy tudjon különböztetni ezeken a dolgokon. Hogy igen, ó,
szemét, jó, vigyétek ki, hívjátok fel, itt van a telefon, felhívjuk, hogy ez és ez a
cég, gyertek ki a mi szemetünkért. Nem a vágya a bhaktának, de mint szolgálat
Krsnának, Caitanya Maháprabhunak, lelki tanítómesternek, akkor elfogadja. Azon
a szinten van, gyakorolja a ruci szintnek a tulajdonságait, de másképp
a bhakta lelép arról a szintről. Az azt jelenti, hogy a szívében ott van-
nak ezek a dolgok, de kívülről lemond erről a viselkedésről, vagy
viszonyról.
7
A ruci szintet elért bhakta jellemzői

Mi a viselkedése a bhaktának, aki ezen a szinten van? Van, amikor ő olyan lesz,
mint a méh, és ő mindig akarja kóstolni – mint egy méh, mindig megy egy helyről
a másikra, keresi, hogy hol vannak jó virágok, amiben van jó méz – ugyanúgy, a
bhakta csak mindig megy körül: Valaki mondjon nekem valamit Krsnáról! És csak
azt akarja hallgatni! Hol van valaki, aki beszél Krsnáról? A Barátjához leül és
mondja neki: Légy szíves mesélj nekem pár dolgot Krsnáról! A füle olyan, mint
egy nyelv és akarja ízlelni Krsnának a kedvtelését! – Mondjál nekem dolgokat
Krsnáról, mondd el nekem Krsnának a kedvtelését! Milyen megvalósításod volt
neked, voltál-e valami szent helyeken és ott találkoztál személyekkel, mondjál
nekem többet és többet! És ő, amikor beszél, akkor nem tud eltűrni semmi mást, ő
nem beszél semmi másról, ő csak beszél Krsnáról! Krsna, Krsnának a kedvtelése,
Krsnának a szolgálatáról. Őneki, hogyha mondanak valamit érzékkielégítésről, az
olyan neki, mint a méreg! Olyan, mint aki leönti a nyelvét forró vízzel! Szóval ő
nem is tud bírni mondani, vagy hallani olyan dolgot, mert olyan erős benne ez az
íz a Krsna-tudatra, hogy amikor nem beszél erről, akkor az olyan, mint amikor mi
eszünk édességet, és van finomabbnál finomabb édesség, akkor megállni édességet
enni, hogy valaki jön és mondja, hogy kérsz valami mást? Mi más lehet enni
azután! Szóval mindig akarunk azt, nem hogy édesség édesség után, és akkor most
adjál egy citromot! Hanem csak mindig: - Hol van a cukor? - Hol van a cukor?
Szóval így. A bhaktának van ez a ruci! Mindig akar hallani, mindig akar beszélni,
mindig keresi: Hol tudok én valahol valami szolgálatot csinálni, az érzékeimet
lefoglalni? És hogyha elmegy Vrndávanába, Máyápurba, akkor csak a porban
gurul, és annyi boldogságot talál csak menni egy szent helyről a másikra, ahol
Krsna, Caitanya Maháprabhu a kedvteléseit végezte! És ebbe a nagy vágyban,
mindig hallani, mindig beszélni, mindig gyakorolni az odaadó szolgálatot,
úgyhogy este olvas és észreveszi: Ó, éjfél van! Mert nem is tudta, hogy éjfél volt,
mert leül olvasni este, és annyit olvas, csak olvas, és olvas és olvas és mangala
árati volt, és csak azt tudta, hogy olvasta a Srímad Bhágavatamot, mert annyira el
volt merülve abban a dologban. És az utolsó dolog, amin gondolkozott, hogy én
most le fogok feküdni és fogok aludni. Annyira el van mindig merülve hallani,
akkor megtanulja azt folyamatot, hogy hogyan kell meditálni, hogyan kell
gondolkodni Krsnának a kedvteléséről. Megtanulja a smarant, mert az elméje
mindig megy, akkor nagyon könnyű, hogy igen, most japázok és a japázás jelenti,
hogy az elméje rögtön megy Vrndávanába, Máyápurba, Caitanya Mahaprabhu
kedvtelése, Krsnának a kedvtelése, és azt a folyamatot, hogy hogyan kell gondol-
kodni Krsnának a kedvteléséről, azt megtanulja. Megtanulja a smarant, mert van
neki ez a vágya. Tudja, hogy itt van egy folyamat, és ennek meg kell tanulnia a
gyakorlatát, mechanizmusát. És teljes időben, 24 órában él elképzelhetetlen eksz-
tázisban! Szóval, még hogyha vannak a náma-aparádhának a hatása, de azt jelenti,
8
hogy nem követ el több náma-apparádhát, és elképzelhetetlen boldogságban él

nappal és este! És ez a szint, amit azt hiszen, hogy mindenki vár, hogy valahogy
érjem el! Mint, valaki, aki mászik fel a hegyen, fölfelé és végre van egy placc,
akkor meg tud ott pihenni. De itt nem pihenés, mert ez az íz, ez olyan mester lesz,
ez a ruci, ezek mind Bhakti-dévinek más és más szolgái, ezek a nista, ruci, asakti
és ezek meg tanítják a bhaktát szolgálni. Szóval itt már olyan nagy ragaszkodása
van a bhaktának, hogy nem tud semmi mást csinálni!
Ebbe a nagy vágyba, mindig hallani, ízlelni, olyan ragaszkodás a

bhaktának, hogy nem tud semmi mást csinálni, mert nincs semmi más
íze, vágya semmi mást csinálni, mint odaadó szolgálatot.
A ruci szintet elért bhakta gondolkodása,

Sríla Visvanátha Cakravartí Thákura szerint
- Óh, barátom! Neveid nektárja helyett miért foglaltál le engem a biztonság és az
élvezet utáni kutatásban, melyeket oly nehéz elérni? Mi többet mondhatnék
neked? Szerencsétlen vagyok, mert én vagyok a legaljasabb bűnöző. Habár meg-
kaptam a lelki tanítómesterem kegyét, nem értettem meg igazi értékét. Ehelyett
mindenfelé vándoroltam, s ily módon elvesztegettem az életemet. Értékes
drágakővel a ruhám szegélyébe kötve törött kagylópénz után kutattam, egy parányi
hamis boldogság után az anyagi elfoglaltságok folyójának partjain. A bhakti
egyetlen angáját sem gyakoroltam, s egyszerűen csak elpazaroltam az energiámat.
Olyan képmutató vagyok: Nagy lelkesedéssel, nektárként nyalom fel a keserű-
fanyar világi pletykát, és érzéketlen maradok, amikor az Úr nevét, tulajdonságait
és kedvteléseit hallom. Milyen szerencsétlen vagyok! Amikor az Úrról kezdek el
hallani, akkor kényelmesen elalszom, amikor pedig lehetőségem adódik a
közönséges beszédre, akkor hegyezem a fülemet, és teljesen éberré válok. Ily
módon beszennyeztem a bhakták társaságát és egyben minden mást is. Amilyen
öreg és hajlott vagyok, vajon milyen bűnös tettet nem hajtottam végre kizárólag
telhetetlen gyomrom kielégítése érdekében? Nem tudom, melyik pokolban kell
majd szenvednem mindezekért a tettekért. Így bánkódik undorral a bhakta előző
tudat-állapota miatt.
Majd, akár egy hattyú, egy elhagyatott helyen kezdi ízlelgetni a kívánság-
teljesítő fa gyümölcsének levét, és tiszteletteljesen beszél az Úrral kapcsolatos
nektári témákról, valamint a bhakti misztikus tudományáról. Mindig a bhaktákkal
társalog, elkerülve minden más témát, először állva, majd ülve, végül belépve. Az
Úr dhámájánál vesz menedéket, és kizárólag az Úr szolgálatában rögzíti magát. A
tudatlan emberek azt gondolják, hogy megőrült. A tánc oktatói kézen fogják, és
9
személyesen tanítják: Elkezdi megtanulni az Úr szolgálatát és az Őrajta való

meditálás örömteli folyamatát. Amikor mindezt megtanulja, akkor különleges,
elképzelhetetlen gyönyört tapasztal. Miféle elképzelhetetlen gyönyört tapasztalni
akkor, amikor idővel a tánc nagymesterei, a bháva és a prema késztetik majd
táncra?”
A hamis egó befolyása a ruci szinten

A ruci szintjén a bhakta olyan elmélyedéssel koncentrál az odaadás tevékenysé-
geinek ízeire, hogy amikor Krsnáról énekel, vagy Róla hall, még azt is elfelejti,
hogy ő kicsoda. Természetesen létezésének ez a feloldása nem valóságos, és
semmi köze ahhoz a látszólagos feloldódáshoz, amire a máyávádík törekszenek. A
ruci szintjén az „én” és „enyém” egocentrikus felfogása szinte teljesen lelkivé
válik, így az ezen a szinten álló bhakta általános viselkedése közel tökéletesnek
mondható. A hamis egó befolyása azonban, annak ellenére, hogy lényegesen
lecsökkent, még mindig tapasztalható, és két formában nyilvánul meg:
1. az odaadás okozta boldogsághoz való ragaszkodás:

Példa erre, ahogy az Úr Krsna mondja: a jóság a boldogsághoz köti az embert.
(sattvam sukhe sanjayati) Az a szakadatlanul növekvő boldogság, amit a bhakta a
ruci szintjén tapasztal, olyan éles ellentétben áll a tengernyi nehézséggel és
küzdelemmel, amin az ingatag odaadás szintjén kellett keresztülmennie, hogy ez a
nagy öröm, amiben az újabb lépcsőfokra lépve része van, minden mást elfeledtet
vele.
2. a sértések okozta nemkívánatos szokások jelenléte:

A feltételekhez kötöttség második látható jele a múltban elkövetett sértések
hatására kialakuló méltatlan gondolatok jelenléte. A ruci szintjén a bhakta
szisztematikusan igyekszik javítani japázásán, s olyan étvágya támad a szent név
éneklésére, hogy hatására elméje teljes mértékben képes lesz elmerülni a japázás
csodálatos élményében. A sértések visszahatásai azonban még mindig üldözik.
Mintha csak derékig érő vízben próbálna futni, odaadó tetteinek eredménye
messze nem arányos azzal az erőfeszítéssel, amit megtesz.
A ruci szintjén a bhaktának kétszer annyi lelki ereje van, mint a szilárd odaadás,
nistha szintjén. Az a határtalan vágy, amit az odaadás gyakorlatához érez, új
dimenziókkal gazdagítja határtalanul növekvő hitét. A rendíthetetlen odaadást
megelőzően hite főképp intellektuális meggyőződésből fakad. A ruci szintjén
10
azonban az odaadás ízének megérzése révén közvetlen tapasztalatra is szert tesz

(pratyaksa), ami tovább erősíti meggyőződését. Ezek után belekóstol a Krsna előtti
meghódolásba az odaadáson, a közvetlen tapasztalaton és a minden másról történő
lemondáson keresztül. Olyan ez, mint amikor az éhes ember enni kap: az étel
örömöt is okoz neki, táplálja is és éhségét is elűzi, mind nagyobb és nagyobb
mértékben. Az a vonzódás, amire az önzetlen vágy ösztönöz, rendkívül intenzív,
olyannyira, hogy a materialistákat, akik azt hiszik, hogy a vallásos érzelmeket csak
módjával szabad kimutatni, kellőképpen el is riasztja. Az igazi vágy kincsét
birtokló bhakta elítéli régi bűneit, és végtelenül sajnálja, hogy odaadását korábban
önző célok vezérelték (bhakty-ábhása). Szíve csordultig telik megbánással, s
ilyenkor csodálatos dalokat énekel, hasonlóakat Narottama-dása Thákura dalaihoz:
hari hari! bifale janama gonáinu
manusya-janama páiyá, rádhá-krsna ná bhajiyá,
jániyá suniyá bisa kháinu
Ó, Uram, Hari! Eltékozoltam az életemet. Emberként születtem meg, mégsem
imádtam Rádhát és Krsnát, s így önszántamból mérget ittam.
golokera prema-dhana hari-náma-sankírtana,

rati ná janmila kene táya
samsára-bisánale, dibá-nísi hiyá jwale
juráite ná koinu upáy
A Goloka-Vrndávanabeli istenszeretet kincse alászállt az Úr Hari szent

neveinek közös éneklése formájában. Miért nem támadt bennem sohasem
vonzódás iránta? Szívem naphosszat a világi gondolkodás mérgének tüzétől
ég, mégsem éltem az enyhet adó lehetőséggel.
A ruci mámorában a bhakta addig bolyong és addig sír, míg olyan vaisnavákkal
nem találkozik, akik szeretett Uráról beszélgetnek. Amint a mahá-bhágavaták
nektári szavait hallgatja, boldogtalansága elillan, és úgy issza az Úr dicsőségének
történeteit, akár egy szomjazó cátaka madár. A beszélgetés végeztével a szerencsés
bhakta az éneklés és a tánc mennyei örömünnepén vehet részt, olyan ünnepen, ami
még a félisteneket is elkápráztatja. Miközben Krsna neveit énekli, Bhakti dévi
azzal a képességgel áldja meg, hogy ösztönösen meditálni tud az Úr tulajdonságain
és alakján. Szívében fokozatosan megnyilvánulnak Krsna tulajdonságai, kedves-
sége, együttérzése és szolgája iránti részlehajlása, s ez még inkább felfokozza
Iránta érzett vonzódását. Krsna nevének, alakjának és tulajdonságainak együttes
ereje így táplálja és erősíti a bhakta vágyát és ragaszkodását. Amikor ez a ragasz-
kodás kizárólag az Úrra irányul, eredménye egy olyan megszállott állapot, amit a
nagy lelkek ásaktinak neveznek.
11
Minden nemkívánatos szennyeződéstől megszabadulván aztán szilárd hittel

fejlődni fog, s amint felébred benne az odaadó szolgálatba vetett megingathatatlan
hit, a hallás és az éneklés iránti íz is megjelenik. CC. ML.23.11.
Úgy látom, ráéreztél a Krsnáról szóló beszélgetések hallgatásának ízére, s ezért

rendkívül szerencsés vagy. Nemcsak te, de bárki, akiben ilyen vágy ébred,
végtelenül szerencsés. CC. AL.5.9.
Óh, nagy bölcs! Amint megéreztem az ízt, amit az Istenség Személyisége

nyújt, megingathatatlan figyelemmel hallgattam mindent, ami Róla szólt. S
ahogy kifejlődött bennem ez az íz, megvalósítottam, hogy csupán tudatlan-
ságom miatt fogadtam el e durva és finom fizikai burkot, hiszen az Úr és én
egyaránt transzcendentálisak vagyunk. SB. 1.5.27.
12
HUSZONKETTEDIK FEJEZET
A tiszta odaadó szolgálat kezdete: az asakti
SB. 1.5.26.
tatránvaham krsna-katháh pragáyatám
anugrahenásrnavam manoharáh
táh sraddhayá me 'nupadam visrnvatah
priyasravasy anga mamábhavad rucih
„Óh, Vyásadeva! A kiváló vedántisták társaságában, az ő kegyükből hallhattam,

amint az Úr Krsna elragadó tetteiről beszéltek. Figyelmesen hallgattam őket,
s az élvezet, hogy hallhatok az Istenség Személyiségéről,
minden pillanattal fokozódott.”
13
14
HUSZONKETTEDIK FEJEZET
A tiszta odaadó szolgálat kezdete: az asakti
Az Úr Kapila így ír az erős ragaszkodással átitatott

odaadás dicsőségéről:
SB. 3.25.15.
cetah khalv asya bandháya muktaye cátmano matam
gunesu saktam bandháya ratam vá pumsi muktaye
Azt az állapotot, amikor az élőlény tudata az anyagi természet három kötőere-

jéhez vonzódik, feltételekhez kötött életnek hívják. Ám ha tudata az Istenség Leg-
felsőbb Személyiségéhez ragaszkodik, akkor a felszabadulás tudatállapotában van
Az asakti meghatározása
Amikor az íz a bhajannak, lelki gyakorlatoknak nagyon mély, és Krsna a tárgya
ennek az odaadó szolgálatnak, akkor az asakti el van érve. A Ruci és az asakti
között nincsen sok különbség. Ruci a nem fejlett szintje asaktinak, ragaszko-
dásnak. És a különbség az, hogy rucinál a ragaszkodás az odaadó szolgálathoz,
vagy a gyakorlathoz van: sravan, kirtan, smaran, erre van a ragaszkodás. Az
asaktinál a ragaszkodás, az nem a gyakorlathoz, hanem Krsnához van. A tárgya
rucinak a bhajan, a tárgya asaktinak, az Krsna. Szóval az a cél, amiért valaki
gyakorol. A ruciban valaki japázik, mert olyan jó a japázás, de asaktiban valaki
japázik, mert olyan erős az a ragaszkodás Krsna felé. Szóval ez a két része a
ragaszkodásnak. Az asakti, az már a bimbója a bháva szintnek. A bháva szint,
amikor kinyílik a virág, és az asakti, amikor a bimbója jön az odaadó szolgálatnak.
Ott már egy kis illata van a virágnak, és abból lesz bháva és abból meg lesz a
gyümölcs, abból jön préma. Ahogy a vonzódás és az odaadás utáni vágy egyre
parancsolóbban és dominánsabban jellemzi a bhakta odaadásának dinamikáját,
Krsna-tudatos tettei is egyre inkább spontán természetűvé válnak. Ekkor jut el a
ragaszkodás, asakti szintjére; ez az a szint, amikor a vágy és a vonzódás eléri azt a
határt, amit megtestesült lélek már nem léphet át. A bhakta életét teljes mértékben
áthatja az az intenzív elmélyülés, amikor minden figyelmét Krsna neve, alakja,
tulajdonságai és kedvtelései kötik le. Amint a materialistát vonzzák mágnesként az
érzékek tárgyai, úgy húzza ösztönös vonzódás a bhaktát Harihoz a transzcendens
valóság küszöbére érve.
15
Az asakti hatása
Az asakti polírozza a szívet. Mint, amit Caitanya Maháprabhu mond: ceto
darpana márjanam, hogy a szív, az olyan, mint a tükör, és ha polírozod a tükröt, és
polírozod, akkor olyan fényes lesz ez a tükör, hogy akkor asaktiban megnyilvánul
Krsna. Az úgy van hívva, mint spruti. Hirtelen megnyilvánul Krsna. A gyakorlat
alatt megnyilvánul, aztán eltűnik és aztán megint megnyilvánul. Szóval ez az
asakti hatása. És ha akarjuk tudni, hogy ki egy tiszta bhakta, akkor uttama-adhikári
itt kezdődik el ezen a szinten.
A bhakta viselkedése asaktiban

Eképpen gondolkodik: Az elmém el volt vonzva annyiféle anyagi vágyra, ezért
most rögzítem az elmémet az Úrra! Korán reggel egy bhakta el kezd beszélni egy
másik bhaktával: Te honnan jöttél? Látom, hogy van neked egy szép táska a
nyakadon. Lehet, hogy tartassz benne egy Salagram sílát? Halkan mondod
Krsnának a szent nevét, és a nyelved vibrál minden percben. Így ízleled Krsnának
az édességét! Én nem tudom, hogy miért adod a darsanodat egy ilyen
szerencsétlen személynek, mint amilyen én vagyok, de nagyon boldoggá teszel
engem! Légy szíves, mondd meg nekem, hogy hol voltak azok a szent helyek,
amelyeket látogattál, és mesélj nekem azokról a szentekről, akikkel találkoztál!
Milyen meg-valósítást kaptál, és hogyan értetted meg ezeket a dolgokat,
magyarázd is meg nekem, kérlek! Látom, hogy te tökéletesíted magadat és
másokat is. Mondjál nekem többet és többet! Így az idejét mindig azzal tölti, hogy
issza a nektárját az intim beszédeknek. Más helyen lát egy másik bhaktát, és azt
mondja: Ó, mi ez a szép könyv a karod alatt? Ahogy ezt a könyvet tartod, csak úgy
nézel ki, úgy ragyogsz, mint egy tökéletes úriember, és akkor tudom érteni, hogy
te nagyon megvalósított vagy, és egy nagyon fejlett bhakta! Légy szíves, idézzél
nekem csak egy verset a 10. énekből, ami életet fog hozni az én füleimnek, ami
olyanok, mint a cataka madár, aki mindig várja a záport, ezeknek a szép
magyarázatoknak a záporát, amit te adsz! Amikor hallja, hogy idéz egy verset és
hallja annak a bhaktának a magyarázatát, akkor a haja feláll eksztázisban, és az
eksztatikus szimtómák kezdenek – legalább nem a fejlett szintjén –
megnyilvánulni a testében. Máskor megy a bhakták között, és azt mondja: Ó, ma
nagyon sikeres lesz az én életem, mert nekem most meg van a bhakták társulása,
akik el fogják pusztítani az én összes bűneimet! Így leesik, dandavatot ajánl a
bhaktáknak és amikor a bhakták között van egy fejlett maha-bhágavata, aki őt
megöleli, akkor nagy alázatossággal leguggol elé, könnyek folynak a szeméből és
könyörög hozzá: Ó, mester, te vagy a legtökéletesebb orvos, aki elpusztítja mind
az összes anyagi szenvedést, amitől szenvednek az emberek a három világban! Én
a legelbukottabb vagyok, a legszerencsétlenebb! Légy szíves nézd meg, hogy mi
16
az én betegségem, és adjál nekem olyan tanácsot, ami meg tudja gyógyítani az én

helyzetemet, és hogy milyen diétát kell nekem venni! Hogyha ezt a diétát
elfogadom, akkor biztos, hogy meg fogok gyógyulni, és így tökéletes lesz az én
életem. Így mellette marad egy pár napig, és szolgálja ezt a maha-bhágavatát,
mindig könnyek folynak a szeméből, és valami módszeren próbálja ennek a
bhaktának a lótuszlábát szolgálni. Másképp vándorol az erdőben, tele van
szeretettel, és látja az állatoknak, vagy a fáknak a mozdulatát, mint egy jel
Krsnától, hogy Krsna adja e neki a kegyét, vagy nem. Azt gondolja: Hogyha Krsna
adja a kegyét nekem, akkor az az őz, ami messze van, felém fog jönni egy pár
lépést, és ha Krsna nem kedvez nekem, akkor távolabb megy és elfut. Egy másik
alkalomkor egy faluban, a falu szélén ott van egy kis gyerek, 3-4 évesen ott
játszik, és azt gondolja: Ó, ez a kis gyerek, ez Sanat Kumára! És akkor megkérdezi
tőle: Fogom én látni Krsnát? És amikor a kisfiú azt mondja neki, hogy nem, akkor
el kezd gondolkodni: Na most elfogadjam ezt, mint a jelentését ennek a szónak,
ezt közvetetten, vagy közvetlenül értette-e ezt a dolgot? Szóval ő lakik az ő
házában, ugyanúgy, mint egy nagyon gazdag ember, aki mindig nagyon mohó,
szóval neki van a legnagyobb kincse, de ugyanakkor mindig ide-oda megy: Hova
megyek, mit csináljak, hogy tudom én elérni ezt az odaadó szolgálatot? Így egy
hosszú arccal egész nap mindig el van veszve így gondolkodni ilyen féle
dolgokon. Álmodik, feláll, ül és mindig gondolja: Hogyan tudom én elérni Krsnát?
Hogyan tudom én elérni Krsnát? Amikor a rokonai megkérdezik, hogy mi a baj,
akkor valamikor úgy viselkedik, mint egy néma, és valamikor úgy tetteti magát,
mint egy normális személy és elrejti a belső érzékeit. A barátai bocsánatot kérnek,
és azt mondják: Valahogy, nem régen egy kicsit megbolondult és ilyen skizofrén
lett. A szomszédok, ők azt hiszik: Lehet, hogy ő így született, mint egy bolond
ember és most kijön belőle. Azok, akik karma-mimámsa filozófiát gyakorolják, azt
hiszik, hogy ő egy ostoba. Akik tanulják a védantát, azt hiszik róla, hogy ő
illúzióban van. Azok, akik gyakorolják a jámbor tetteket, azt hiszik, hogy félre volt
vezetve, de a bhakták, ők meg fogják érteni, hogy ő elérte a valódi igazságot! A
sértők azt fogják mondani, hogy ő csak egy színlelő, de azt a bhaktát nem érdekli,
hogy mi a dicséret és mi a szégyen, ő beleesett ebbe a folyóba, a nagy mennyei
folyóba, ragaszkodás Krsnához, asakti, és csak vezeti az ő viselkedését, ahogy itt
van leírva.
Ugye, jó dolgok? Jó hallani róla, és még jobb tapasztalni! És azért meg kell
győzve lenni, - ugye, az a hit – azért hallgatjuk ezeket a dolgokat, hogy én is el
akarom ezt érni! És függetlenül, hogy milyen árat kell érte fizetni, én hajlandó
vagyok mindent fizetni, csak valahogy én is tudjak eljönni erre a szintre! Ezek a
dolgok még mindig sadhana-gyakorlatokon keresztül elérhetőek, de bháva és
préma, azok már nem csak sadhanán függnek. Az asakti még mindig a sadhana-
bhakti, a gyakorló odaadó szolgálat kategóriájába esik.
17
A ragaszkodás kialakulása
A bhakta elméje, ami az asakti szintjén az anyagi jóság utolsó maradványaitól
eltekintve már mentes minden szennyeződéstől, szüntelenül és ösztönösen Krsnára
gondol. A megelőző szinteken a bhaktának komoly erőfeszítésébe került, hogy
megpróbálja az Úrra összpontosítani a figyelmét, s érthetetlen módon még így is
mindig azon vette észre magát, hogy fejében világi gondolatok járnak. Milyen
szégyenteljes volt mindez! Most azonban, a ragaszkodás szintjén gondolatai
ösztönösen Krsna körül forognak, még a mindennapok megszokott tevékenységei
közben is – mily csodálatos! Az a bhakta, aki nem tanulta még meg, hogyan ural-
kodjon elméjének ezen az örvendetes hajlamán, gyakran szétszórtnak, szórako-
zottnak tűnik. Megesik például, hogy főzés közben akaratlanul is Krsna délutáni
kedvtelésein (aparáhna-lílá) elmélkedik, s arra gondol, hogy Srímatí Rádhárání
ilyenkor tér haza szomorú szívvel a Rádhá-kundáról, s aztán később, amikor
meghallja Krsna fuvolájának hangját, lélekszakadva fut a tetőre, hogy megpillant-
hassa Őt, amint megérkezik a tehenekkel. Társai észreveszik a bhaktán, hogy
máshol jár az esze, s meg-megköszörülik a torkukat, hogy kizökkentsék merengé-
séből, ő azonban nem hall semmit. Az Úr Kapila azt is mondja, hogy az ilyen
bhakta, aki már teljesen megszabadult az érzéki vágytól és a mohóságtól, többé
nem azonosul a testével és a testéhez tartozó dolgokkal. Puszta megszokásból érzi
magát e világ részének, s még ez a megszokás is csak foszlánya a valódi megszo-
kásnak. Egész lényét a Krsna-tudat nektárja itatja át, s az „én” és az „enyém” az ő
felfogásában már igazi kilétére vonatkozik, arra, hogy ő Krsna örök szolgája. Tud-
ja, hogy fölötte áll az anyagi létezésnek, s közömbösen szemléli az anyagi ener-
giát. Teljes tudás van a birtokában, s így mindent az Úrral való kapcsolatában lát.
Az asakti szintjén a Hare Krsna éneklése megszállottsággá változik. A bhakta, ha

épp nem hangosan énekli a szent nevet, akkor elméjében dzsapázik, sőt, néha még
álmában is. Lelki gyakorlatai, melyek kétszer olyan hatékonyak, mint a ruci
szintjén voltak, még szélesebbre tárják előtte a szent név kincseskamrájának
ajtaját. Szívében Krsna alakjai és tulajdonságai mellett számos kedvtelése is
megnyilvánul. Miközben nagy elmélyüléssel meditál a szent néven, olyanná lesz,
mintha a gyönyör feneketlen kútjába zuhant volna: a világ megszűnik számára, s
róla sem vesz tudomást a világ. Ennek következtében belső és külső élete között
ezentúl semmi különbséget nem tapasztal. Ilyen tehát az az elmélyülés, ami az
odaadó tettek végzésének (cestá) és az ezzel párhuzamosan fejlődő vonzódásnak
(bháva) az eredménye. Azonban ez a fajta elmélyülés a megtisztult, ám nagyon
halványan még anyaggal szennyezett elme működéséhez köthető. Az asakti
szintjén éppen ezért az emlékezés még mindig felfelé irányuló folyamat (ároha), s
nem teljesen lelki természetű. Ez még nem idézi elő az elme teljes lelkivé válását,
18
mint ahogyan azok a kinyilatkoztatások teszik, melyek Golokából szállnak alá

(avaroha). Igaz ugyan, hogy az abszolút szinten nincs különbség aközött, hogy
valaki gondol Krsnára vagy személyesen látja Őt, ám az asakti lépcsőfokán a
bhakta még nem áll transzcendentális szinten. Csekély mértékben még az anyag
bilincsében van, ezért meditációja időnkét zsákutcába jut. Ilyenkor válik láthatóvá,
mennyire eltér egymástól az erőfeszítés árán megvalósuló meditáció és a kegy
általi kinyilatkoztatás. A meditálni igyekvő bhakta olyan helyzetben van, mint az,
aki az ajtó parányi résén át próbál filmet nézni a moziban, míg a kinyilatkoztatást
megízlelő bhakta a mozi nézőterén kényelmesen ülő nézőre hasonlít, aki zavarta-
lanul élvezi az előadást. A bhakta intelligenciája segítségével megérti, hogy törek-
vése nem hozott sikert, s nem tudta megidézni Krsna transzcendentális jelenlétét.
Rájön ekkor, hogy az Úr még nem áldotta meg őt teljes kegyével. Amikor arra
gondol, hogy az Úr nem jelent meg igazi valójában előtte, teljesen elkeseredik.
Bánatát azonban hamarosan legyőzi a remény sugara, hogy újra szemtől szemben
láthatja Vraja hercegét, s megint csak elmerül a Krsnáról szóló gondolatokban,
ami aztán az Úr újabb és újabb formáit tárja fel előtte. Ragaszkodása és az az íz,
amit az odaadásból megtapasztal, ekkor egy pillanatra felvillantja előtte eredeti
lelki formáját, hogy még hevesebbé tegye tökéletesség utáni vágyát. Örök
szolgálatának halvány földerengése ekkor újra csordultig tölti szívét boldogsággal.
Bhaktivinoda Thákura elmagyarázza, hogy a ragaszkodás (asakti) a bhakta

figyelmét Krsna örök társaira irányítja. Azáltal, hogy egyedi, természetes vonzó-
dás ébred benne az egyikük iránt, képessé válik arra, hogy saját lelki azonos-
ságára vonatkozóan következtetéseket vonjon le. Erről Sríla Prabhupáda is ír:
„Amikor az élőlény sajátos, számára természetes élvezetet talál egy elbeszélésben,
amely Isten egy bizonyos kedvteléséről szól, az örök helyzetét mutatja meg.”
Noha közvetlenül nem ismerte még meg lelki alakját vagy örök szolgálatát, szíve
már kellőképpen áttetsző ahhoz, hogy halvány körvonalaikat már láthassa. A heves
vágyakozás könnycseppjeitől ékesítve szíve legmélyéből könyörög Krsnának,
hogy fogadja őt örök társai körébe. Caitanya Maháprabhu a törekvő transzcenden-
talista gondolkodását örökítette meg a Srí Siksástakában (5):
ayi nanda-tanuja kinkaram

patitam mám visame bhavámbudhau
krpayá tava páda-pankaja-
sthita-dhúlí-sadrsam vicintaya
„Ó, Uram! Ó, Krsna, Nanda Mahárája fia! Örök szolgád vagyok, ám gyümölcsöző
tetteim miatt a tudatlanság rettenetes óceánjába zuhantam. Most arra kérlek,
add indokolatlan kegyedet, s tekints egy porszemnek lótuszlábadnál!”
19
A ragaszkodásnak ezen a szintjén a gopík szolgálatához vonzódó bhakta vágyhat

például Srímatí Rádhárání kegyére. Szívből imádkozik Hozzá, hogy hadd lehessen
a szolgája, mert meggyőződése, hogy nincs ennél nagyszerűbb szolgálat. Felidézi,
amit az ácáryák írásaiban e szolgálatról olvasott, s epekedve sóvárog, hogy lelki
testében gopí lehessen. Srímatí Rádharání iránti odaadásán keresztül Krsna iránt
érzett ragaszkodása is új dimenzióba lép: Krsnának végzett szolgálatát immár
Rádhá szolgálatának fényében szemléli. Így gondolkodik:
„Bárcsak nyelvem Rádhá nevének túlcsorduló nektárját ízlelhetné, bárcsak
lábam Vrndávana útjait róná, melyeket az Ő lábnyomai díszítenek, bárcsak
kezem Őt szolgálná ügyességével, bárcsak elmém mindig az Ő isteni alakján
meditálna! Hadd merüljek a Rádhá iránti eksztatikus szeretet ünnepébe,
hogy elszakíthatatlan ragaszkodás fűzhessen az Ő szeretett Srí Krsnája
lótuszlábaihoz.”
Az a bhakta pedig, aki ehhez hasonló vonzódást érez Krsna barátainak,
szolgáinak vagy szüleinek a szolgálata iránt, ennek a kapcsolatnak megfelelően
fog gondolkodni, és vágyai is ilyen természetűek lesznek. Az asakti szintjén a
bhakta ugyanúgy, ahogy Krsnának végzett szolgálatát Yasodának, Rádhának vagy
Srídámának végzett szolgálatán keresztül látja, a szentírások számos kijelentését is
új szolgálatával összefüggésben értelmezi. Aki például abban a hangulatban él,
hogy ő Rádhá szolgálóleánya, Uddhava szavait olvasva – dásás tava máyám
jayema hi: „mi, a szolgáid, képesek leszünk legyőzni az illúzió energiáját” – úgy
fog gondolkodni, hogy „mi, a szolgálóid képesek leszünk legyőzni az illúzió
energiáját”. Az ilyen ragaszkodás hatása alatt álló bhakta valójában azonosul
(tádátma) a Vrndávanára általánosan jellemző hangulattal és annak a vraja-vásínak
a hangulatával, akit követ. Ahogy a sárgaságban szenvedő beteg szemében is
minden sárgának tűnik, a bhakta is mindent a szolgálatára jellemző csodás
hangulat fényében lát. Mindaz, amiről eddig szó volt, a bhakta belső hangulata.
Az asaktit elért bhakta ideális külső viselkedése

Amikor azonban másokat tanít vagy a külvilággal tart kapcsolatot, odaadása
hangulatát nem tárja föl mások előtt, és mindenkit arra oktat, hogy mindenre mint
Krsna energiáinak megnyilvánulására tekintsen. Amikor aztán egyedül van vagy
hasonló gondolkodású bhakták társaságában, szabad utat enged ösztönösen feltörő
rejtett hangulatának, annak a látásmódnak, amit addig elfojtott magában. A fejlődő
vaisnava számára az egyetlen megengedett viselkedési mód, hogy látható
tevékenységeiben a szabályozott odaadás útján járó bhakta magatartását követi,
miközben bensőjében igyekszik tökéletesíteni Krsna-tudatát. Az ISKCON-nak
jócskán kijutott abból a tapasztalatból, milyen zűrzavart okoz, amikor egyes
bhakták – akár az ISKCON-on belül, akár azon kívül – épp csak bimbózó
20
megvalósításaikkal próbáltak lehengerelni másokat. Sríla Prabhupáda az önuralom

tökéletes példája volt. Nyilvánvaló lelki emelkedettsége ellenére Ő Isteni
Kegyelme mindig rejteni igyekezett, milyen kapcsolatban áll Krsnával. A
bhaktákat fejlettségi szintjüknek megfelelően tanította, e szerint viszonyult
hozzájuk, s mindig úgy viselkedett, hogy az a bhakták fejlődését és az ISKCON
céljainak elérését segítse. Kétségtelen, hogy Sríla Prabhupáda követői a Krsna-
tudat útján haladva szintén mély lelki tapasztalatokra tesznek szert. Ha azonban a
fejlett bhakta szerepében próbálnak tetszelegni, ragaszkodásuk, mely oly nehéz
küzdelmek árán alakult ki bennük, bizonyosan elhalványul.
Srímatí Rádhárání, amikor Krsnát a szerelem

tudományára oktatta, így szólt:
„A prema oly hatalmas, hogy még a Védák ismerői sem tudnak a mélyére látni,
azokról nem is szólva, akik csak állítják, hogy erre képesek. Aki egy kíváncsis-
kodónak próbálja megtanítani, nem tud róla semmit, éppúgy, ahogy az sem, aki
megpróbálja megtanulni ezt a tudományt. Ha bármelyikük is azt mondja, hogy
tudja, mi a szeretet, tudhatod róla, hogy csak szerepet játszik! [A szeretet] szaka-
datlanul ontja fényét a szerető személy szívének birodalmában, ám amint
megpróbálják kihozni onnan, ragyogása elhalványodik, vagy teljesen ki is alszik.”
A fejlődő bhaktának tehát mindig hűnek kell maradnia ezekhez a szabályokhoz:
Vrajának, a Krsna iránti ragaszkodás földjének szabályai ezek. Ha betartja őket,
Krsna-tudata, az odaadás minden eksztázisával együtt, virulni fog. Az a lelki
látásmód, ahogyan a bhakta mindenhol Vraját látja, leveszi lábáról s lefegyverzi
Máyát, az illúziókeltő anyagi energiát. Ettől kezdve Máyá nem ellenség többé:
ártalmatlan függöny csupán, aki vékony anyagával eltakarja a bhakta szeme elől a
lelki világot. Krsnának ahhoz, hogy megmutassa a bhaktának a valóságot, csupán e
függönyt kell széttárnia. A különféle kategóriákba sorolható spiritualisták szintén
arra törekszenek, hogy tökéletességre vigyék az önmegvalósításukat, ám az Úr
iránti heves odaadás nélkül nem érhetnek el sikert. A Krsnához való ragaszkodás
az egyetlen járható út. A jńánik és a yogik azon igyekszenek, hogy végérvényesen
megszabaduljanak mindenfajta ragaszkodástól, mert azt hiszik, a ragaszkodás az
oka a lélek rabságának. A bölcsek azonban tudják, hogy a nagy vaisnavák és az Úr
iránt érzett ragaszkodás nyithatja meg csak a tökéletes felszabadulás kapuit.
A szentírások nem győzik dicsérni az asakti fokára eljutott bhakták tulajdonságait,
hiszen ők valóban tökéletes hölgyek és úriemberek, e világ igazi sádhui.
Türelmesek, kegyesek, minden élőlényt a barátjuknak tekintenek, nincs ellen-
ségük, békések, és engedelmeskednek a szentírásoknak – minden jellemvonásuk
fenséges. Az ilyen bhakta megingathatatlan odaadásának köszönhetően bármiről le
tud mondani az Úr kedvéért: családról, barátokról, az otthonáról, a hazájáról.
21
Kitagadhatja a családja, sértegethetik a barátai, kiátkozhatják a hitbuzgók – a

fejlett vaisnavát mindez nem érdekli. Egyetlen kincsének a szent nevet tekinti.
Másokat is bevon a szent név éneklésébe, s így terjeszti Krsna üzenetét. Amikor
pedig nem prédikál – mondja Srídhara Svámi –, a szent név bhajanájának
„örömteli útján” (su-gamam márgam) lépkedve kifelé menetel ebből a világból.
SB. 11.2.39.
srnvan su-bhadráni rathánga-páner
janmáni karmáni ca yáni loke
gítáni námáni tad-arthakáni
gáyan vilajjo vicared asangah
„Az okos ember, aki igába hajtotta elméjét és legyőzte a félelmet, szakítson el
minden szálat, ami anyagi dolgokhoz – feleségéhez, családjához, nemzetéhez vagy
bármi máshoz – fűzi, s mindentől megszabadulva, szégyenkezés nélkül vágjon
neki a világnak: hallja és énekelje a kezében szekérkereket tartó Úr szent nevét.
Krsna szent nevei minden áldást megadnak, mert transzcendentális születéséről és
tetteiről szólnak, melyeket azért hajt végre e világon, hogy a feltételekhez kötött
lelkek felszabadulhassanak. Ezért van hát, hogy az egész világ az Úr szent neveitől
hangos”
A ragaszkodás szintjén a bhaktát Krsna szent nevének hallása és éneklése

oltalmazza, ezért minden anyagi szenvedés elkerüli őt. De még ha valami csapás
éri is, nyugalma nem rendül meg, mert teljes elmélyüléssel egyedül az Úrra
emlékezik. A megtestesülése ő a „Mindig gondolj Krsnára, és sohase felejtsd Őt
el!” utasításnak. Az Úr Kapila is azt tanácsolta isteni édesanyjának, hogy ilyen
sádhukhoz forduljon oltalomért, mert ez az egyetlen mód arra, hogy ellensúlyozni
tudja az anyagi ragaszkodás káros következményeit.
A szentek testükkel, elméjükkel, szavaikkal az Úr Caitanyát szolgálják, és minden

ellenszolgáltatás nélkül az alázatosak rendelkezésére állnak. Ezek a nagy lelkek
hamarosan kiszabadulnak ebből a világból. Amikor szolgálatuk és bhajanájuk
múltbeli sértéseik visszahatásait szinte teljesen elpusztítja, amikor az örök
szolgálat után hullajtott könnyeik folyója eléri Krsna lótuszlábát, amikor az Úr
nem tudja többé válasz nélkül hagyni, hogy szünet nélkül a kegyéért sírnak, akkor,
és csakis akkor, Krsna megfürdeti kegyének fényében bhaktáit, és megáldja őket
az isteni jóság (suddha-sattva) sugarával. Számukra ekkor dicsőn véget ér minden
kapcsolat a világgal, s belépnek a lelki dimenzióba.
22
Hallás az asakti szintjén
Ebben a fejezetben tovább elemezzük annak a folyamatát, hogyan hall egy

bhakta Krsna vrndávanai kedvteléseiről, és hogyan merül el bennük elméje teljes
figyelmével. Sríla Prabhupáda így ír: „Ha az elme Krsna szolgálatában áll, auto-
matikusan az érzékek is Őt szolgálják. Ez az az a művészet és ez az a titok, amit a
Bhagavad-gítá elénk tár: teljesen elmerülni a Srí Krsnáról szóló gondolatokban.”
Ezt a teljes elmélyedést azonban nem könnyű elérni. Nagymértékű alázatra és

eltökéltségre van hozzá szükség. Sajnos napjainkban, a csalás korszakában sok
olyan bhakta van, aki mind magát, mind másokat igyekszik meggyőzni arról, hogy
ő már elérte ezt a tökéletességet, még akkor is, ha egyébként soha nem merült el
azokban az ácáryák által javasolt gyakorlatokban, melyeket Sríla Prabhupáda
„előírt módszereknek” nevez. Sríla Prabhupáda azt mondja: „Ezt a boldogságot
akkor kezdjük el tapasztalni, amikor követjük az odaadó szolgálat előírt
módszereit. Amikor látjuk a múrtit, lassanként valóban látni fogjuk, hogy Krsna
mosolyog, hogy a fuvoláján játszik, és hogy milyen boldog Srímatí Rádharání
társaságában.
Aztán hallanunk is kell Krsnáról. Ez a két folyamat olyannyira fölerősödik majd,

hogy automatikusan nagy bhakta válik belőlünk: anicchato me gatim anvím
prayurkte. Ez egy tudományos módszer. Nem kitaláció.” A tiszta odaadás
megízlelése nem jön magától
Az a bhakta, akiben felébredt a mohóság a vraja-bhakti után, szakadatlanul Krsna

kedvteléseire emlékezik (anusmrti). Bárhová megy, bármit csinál, ez az emlékezés
úgy követi őt, mint borjú az anyját. Az olyan külső tevékenységek, mint például az
evés vagy az alvás, nem zavarják meg ezt a meditációt. Csak amikor prédikál vagy
alkalmilag másokkal érintkezik, akkor húzódik háttérbe a gondolataiból ez a
Krsnára való emlékezés. Amikor azonban az ilyen szerencsés lélek dzsapázik,
vagy kírtanázik, a szent név imádata felfoghatatlan boldogsággal tölti el, és
alámerül Krsna nevének, alakjának és tulajdonságainak nektári óceánjába. Akár a
kapzsi ember, aki megkaparintja első kincsét, az odaadás ízét megtapasztaló
bhakta sohasem bír betelni Krsna neveinek éneklésével. Heves sóvárgás keríti
hatalmába, s imákat énekel – Rúpa Gosvámi és mások imáit –, és azért az áldásért
könyörög, hogy teljes mértékben megízlelhesse Krsna neveinek nektárját.
23
CC. AL.1.99.
tunde tándaviní ratim vitanute tundávalí-labdhaye
karna-kroda-kadambiní ghatayate karnárbudebhyah sprhám
cetah-prángana-sanginí vijayate sarvendriyánám krtim
no jáne janitá kiyadbhir amrtaih krsneti varna-dvayí
„Nem tudom, mennyi nektár áradhat ebből a két szótagból: Krs-na! Amikor
Krsna szent nevét énekeljük, úgy tűnik, táncra perdül a szánkban, így aztán
sok-sok szájra vágyunk. Amikor ez a név behatol fülünk nyílásába, millió és
millió fület szeretnénk. És amint szívünk udvarában járja táncát a szent név,
felülkerekedik elménk működésén, s ettől minden érzékünk mozdulatlanná
dermed.”
A Srímad-Bhágavatam rasikáknak nevezi azokat az intelligens bhaktákat, akik
értenek a transzcendentális hangulatok megízleléséhez. A rasika bhakta éppen
olyan jól ismeri az isteni tudományt, mint Krsna határtalan kedvteléseit. Az ilyen
művelt bhakta a ruci szintjén tökéletesen tisztában van mind a Krsna és energiái
kapcsolatát, mind a gyakorlat és a tökéletesség szintjén végzett odaadó szolgálatot
illető igazságokkal. Ismer minden elvet, és ismeri az elvek minden részletét az
odaadás (bhakti), a kedvtelések (lílá) és az ízek (rasa) terén. Ismeri a gopík
tizenegy transzcendentális érzését, melyek a következők: a szerelmi hangulat
kapcsolata (sambandha), életkor (vayasa), név (náma), alak (rúpa), csoport (yútha),
öltözék (vesa), rendszeres és alkalmi szolgálat (ájńá), lakhely (vásásthána), a
Rádhá iránti odaadás (sevá), a Hozzá való kizárólagos hűség (parákásthá),
valamint az a hangulat, amikor valaki az Ő cselédjének vallja magát (pálya-dásí-
bháva). Tanulmányozza Krsna nyolc részből álló kedvteléseit, és emlékezik
ezekre, úgy, ahogyan e kedvtelések kibontakoznak az egyes napszakokban:
hajnalban (nisánta), reggel (prátah), délelőtt (púrváhna), délben (madhyáhna),
délután (aparáhna), este (sáyam), késő este (pradosa) és éjszaka (rátri).
Amikor a bhakta szert tesz a Krsna kedvteléseire való ösztönös emlékezés

kincsére is, a szisztematikus imádat a ragaszkodás (asakti) szintjére emeli őt. Az
asakti szintjén Krsna neveinek tiszta éneklése hatására ösztönösen megérzi, milyen
örök kapcsolat fűzi őt az Úrhoz, bár ez a fölismerés még nem tökéletes. A lelki
identitásnak ez a fokozott érzése egyre mohóbb sóvárgással tölti el a vraja-vásík
hangulata után, és gondolatait mélyen elmeríti a Krsna-tudatba. Amikor magányos
imádatát végzi, vagy amikor a sankírtana, a prédikálás vagy más, látszólag világi
cselekedet foglalja le, olyan eltökélten mélyed el Krsnáról – Krsna nevéről, a Neki
végzett szolgálatról vagy a kedvteléseiről – szóló gondolataiban, ami a leghatal-
masabb misztikus yogík transzát is messze fölülmúlja. Bhajanája közben Krsna
vraja-líláján meditál, s teljesen megfeledkezik saját anyagi testéről és az anyagi
világról. A ragaszkodás szintjén álló bhaktának olyannyira Krsna tölti be minden
gondolatát, hogy úgy érzi, mintha „Vele élne”. Nincs tudatában a ténynek, hogy
24
amit tapasztal, csupán meditáció. Az anyag által formált elme, melynek nem nyújt
segítséget a lelki energia, nem képes maradéktalanul a Krsna-tudatba merülni. Az
asakti szintjén azonban a bhakta olyan mértékben képes elmélyedni krsna-lílában,
amennyire csak az elme képes arra, hogy minden mást kizárva egyetlen dologra
koncentráljon. A samádhinak ebben az állapotában a bhakta Krsna naponta
ismétlődő kedvteléseire emlékezik, úgy, ahogyan azokról Rúpa Gosvámi ír.
kuńjád gostham nisánte pravisati kurute dohanánnásanádyám

prátah sáyam ca lílám viharati sakhibhih sangave cárayan gáh
madhyáhne cátha naktam vilasati vipine rádhayáddháparáhne
gostham yáti pradose ramayati suhrdo yah sa krsno’vatán nah
Krsna líláinak sorrendje és az, ahogyan a bhakta meditál rajtuk, a következő:

hajnalban Hari visszatér a kuńjákból, majd a legelőkre indul, reggel és kora
este megfeji a teheneket és eszik, délben és éjszaka Srí Rádhikával és
barátnőivel játszik, délután visszatér a faluba, este pedig jóakaróinak szerez
örömet.
Ez tehát a tiszta odaadó szolgálat boldogsága a transzcendencia küszöbén álló

bhakta számára. A középszintű odaadás utolsó lépcsőfokára érve immár teljes
mértékben alkalmas arra, hogy a felsőfokú odaadás szintjére lépjen, és eljusson az
eksztázis fokáig, majd annál is tovább, és csillapíthatatlan sóvárgással vágyik
Krsna és örök társai kegyére. A tiszta szívű bhakták, akár a szabályozott, akár a
spontán odaadást követik, mind hallanak Krsna vrndávanai kedvteléseiről, ámbár
más-más mértékben és más-más céllal. A szabályozott bhakta általában nem
meditál a krsna-lílán, sem szisztematikusan, sem más módon; ha mégis, akkor csak
nagyon elővigyázatosan. Az ácáryák könyveit is olvassa, hogy megismerkedjen az
Úr kedvteléseivel, a spontán odaadás elveivel és a vraja-vásík hangulatával. Azért
sajátítja el ezt a tudást, hogy el tudja magyarázni másoknak. A spontán bhakta
ugyanerről a témáról olvas és hall, többnyire ugyanezzel a szándékkal, ő azonban
arra is vágyik, hogy a vraja-bhakti hangulata a hatalmába kerítse, s hogy minden
gondolatát egy bizonyos szolgálatra irányíthassa. Röviden: a szabályozott bhakta
azért hall, hogy tanuljon, a spontán bhakta azért, hogy nektárt kóstolhasson.
Az, ahogyan a spontán bhakta hall, majd meditál, kezdetben nélkülöz minden
rendszert. Lelkesedéssel hallgatja a kedvteléseket, hogy ezzel szolgálatának
hangulatát táplálja, de nem kapcsolja össze az egyes kedvteléseket. Meditációja
nem követ semmilyen sorrendet. Miután azonban alaposan megismeri a spontán
szolgálat gyakorlatát, emlékezése már Krsna kedvteléseinek teljes sorára irányul,
úgy, ahogyan e kedvtelések a nyolc napszakon keresztül kibontakoznak. Olyan
könyveket olvas, mint a Govinda lílámrta és a Krsna-bhávanámrta-mahá-kávya.
Amikor hall egy bizonyos kedvtelésről, amit a Brhad-bhágavatámrta, vagy hasonló
25
könyvek mesélnek el, úgy emlékezik rá, mint egyre az egymást követő számtalan
kedvtelés közül. A Krsna Vrndávanában könyvsorozat az ilyen madhyama-
bhakták számára íródott. A szabályozott bhaktáknak e könyvek tudást adnak, s
elkerülhetetlenül a vrajabhaktira ösztönzik őket, míg a spontán bhaktákat arra
inspirálják, hogy a nektár újabb és újabb ízeit akarják megízlelni. Mielőtt rátér-
nénk a lelki szinten végzett imádat témájára (siddha-bhajana), egy fontos dolgot
kell tisztáznunk, melynek világos, egyértelmű megértése nélkül a sádhakák
letérhetnek a tiszta odaadó szolgálat útjáról, és könnyen a csaló vallás (kaitava-
dharma) birodalmában találhatják magukat, melyet a Srímad-Bhágavatam hiteles
követői mind elítélnek.
Arról a jelenségről kell szót ejtenünk, amikor még feltételekhez kötött bhakták
arra törekszenek, hogy bepillantást nyerjenek lelki formájuk bizonyos
aspektusaiba, melyek valójában csak a transzcendentális imádat során tárulhatnak
föl előttük. A tiszta odaadástól való ilyenforma elhajlást kétféle téveszme jellemzi:
A tiszta odaadástól való elhajlás kétféle téveszméje:

1. a bhakta az elméjében elképzelt alakot lelki alakjának véli,
2. azt, ahogyan a vraja-bhaktit végzi, az odaadás örök hangulatának hiszi.
Amikor egy bhakta a szilárd szintről föllép a ragaszkodás szintjére, az anyagi

energia szinte teljesen megszűnik rá hatással lenni. Ennek ellenére feltételekhez
kötött léleknek számít, s így bizonyos fokig rá is jellemző az anyagi lét négy
hiányossága: illúzióban van (pramáda), hajlamos arra, hogy hibát kövessen el
(bhrama), érzékei tökéletlenek (karanápátava), és hajlamos a csalásra (vipralipsá).
Kellő útmutatás és oktatás hiányában még a legőszintébb szilárd bhakta is
áldozatul eshet a fentebb említett két tévedésnek, melyeket a kevésbé fejlett, nem
elég őszinte lelkek, mint igaz elveket hirdetnek.
Sríla Prabhupáda arra biztatta követőit, hogy egészen addig a szabályozott odaadás
útján haladjanak, amíg lelki azonosságukról a tévedhetetlen transzcendentális
szintről megerősítést nem kapnak. Sríla Prabhupáda és lelki tanítómestere azonban
nem rejtegetni vagy tiltani próbálták a spontán odaadó szolgálat végzését. Sőt,
írtak és beszéltek is róla, ám ilyenkor mindig egyértelműen kihangsúlyozták, hogy
a spontán odaadás gyakorlata csak azoknak való, akik erre alkalmasak, másoknak
nem. Az előző fejezetben a The Gaudíya magazin egyik cikkéből idéztünk, s az
idézetből kiderült: Bhaktisiddhánta Sarasvatí Thákura azt akarta követőitől, hogy
ismerjék meg az asta-kálíya-smaranát, és gyakorolják, amint alkalmassá válnak
erre. Hozzá hasonlóan Sríla Prabhupáda még a gopí-bháva ügy kipattanásakor is
26
azt mondta: „Rendszeresen hallani a gopíkról nem tilos. Sőt, ez az ideális, de nem
a kezdők számára.” Egy másik érdekes példa arra, miként vélekedett e témáról
Sríla Prabhupáda, az, ahogyan egy, a spontán odaadás gyakorlatát bemutató verset
kétféleképpen is lefordított. A tanítások nektárjában Sríla Prabhupáda szándékosan
úgy igyekezett fordítani a verset, hogy az félreérthetetlenül a feltételekhez kötött
szinten végzett rágánuga-bhaktira vonatkozzon. Ez a fordítás sokkal többet elárul
és sokkal liberálisabb, mint ugyanennek a versnek a Caitanya-caritám-rtában
található, az eredeti szöveghez jobban ragaszkodó fordítása. Az olvasóra bízzuk,
hogy a két fordítást összevesse.
A tanítások nektárjában ezt olvassuk:

„Vraja transzcendentális birodalmában az embernek a Legfelsőbb Urat, Srí Krsnát
kell szolgálnia, az Ő társainak érzelmeihez hasonló érzelemmel, magát Krsna
egyik társának közvetlen irányítása alá kell helyeznie, és követnie kell az ő láb-
nyomait. Ez a módszer megvalósítható mind a sádhana [a feltételekhez kötöttség
állapotában végzett lelki élet] szintjén, mind a sádhya [az Istenre való ráeszmélés]
szintjén, amikor az ember siddha-purusa, azaz lelkileg tökéletes lélek.”
A Caitanya-caritámrtában pedig ezt:

„A fejlett bhaktának, aki hajlik a spontán szerető szolgálatra, Krsna egyik
vrndávanai társának tetteit kell követnie. Kívülről a szabályoknak engedel-
meskedő bhaktaként, belül pedig önmegvalósított helyzetének meg felelően kell
szolgálnia. Kívül és belül egyaránt végeznie kell tehát az odaadó szolgálatot.”
A siddha-déha kialakulása a spontán odaadó

szolgálaton keresztül
Noha a spontán szerető odaadás a Krsna-tudat célja, kockázatos dolog
feltételekhez kötött állapotban gyakorolni. Azok a bhakták azonban, akik
mentesek a nemkívánatos szokásoktól, próbálkozhatnak vele, de csak nagy
körültekintéssel és hozzáértő felügyelet mellett. A gyakorló szinten végzett
spontán odaadás a Krsna-tudat végzésének hiteles folyamata. Azonban a
feltételekhez kötött szinten végzett gyakorlat elemeit nem szabad azonosnak
tekintenünk a tökéletes szint hasonló elemeivel. Egy spontán bhakta például annak
hatására, hogy mohó sóvárgással gondol mindarra, amit hallott és olvasott, teljesen
elmélyed e témákban. Megtisztult elméje segítségével megfigyelője s egyben
átélője is Krsna boldog kedvteléseinek. Ez azt jelenti, hogy miközben például
Krsna és a gopík kalandjain meditál, egy gopí szerelmes hangulatát tapasztalja. Ezt
támasztják alá Sríla Prabhupáda szavai az említett versben: „…a Legfelsőbb Urat,
Srí Krsnát kell szolgálnia, az Ő társainak érzelmeihez hasonló érzelemmel, magát
27
Krsna egyik társának közvetlen irányítása alá kell helyeznie, és követnie kell az ő
lábnyomait.” A kifejezés – „az Ő társainak érzelmeihez hasonló érzelemmel” –
arra utal, hogy a spontán sádhaka azt a hangulatot ápolja magában, amelyikre
vágyik, legyen az baráti, szülői vagy szerelmi kapcsolat. Az pedig, hogy „magát
Krsna egyik társának közvetlen irányítása alá kell helyeznie”, azt jelenti, hogy az
ilyen gyakorló bhakta gopának, vagy gopínak tekinti magát. Az ilyen sádhakának
azonban nem szabad azt a hibát elkövetnie, hogy azt a testet és azt a hangulatot,
amiben látja önmagát, örök testének (siddha-deha) és örök kapcsolatának (rasa)
tekintse. A két alak – az, amelyre elméjében gondol és az, amely a tökéletes
szinten feltárul előtte – nem azonos. Ezenkívül az az alak, melyre az elméje
gondol, nem alakul át örök formává.
Hogy még világosabbá tegye mindezt, Rúpa Gosvámí azt tanácsolja annak a
bhaktának, akit erős ragaszkodás fűz a vraja-bhaktihoz, hogy Krsnát és az általa
választott vraja-vásíkat az elméjében szolgálja. Az ilyen rágánuga-sádhakának az
elméjében úgy kell magára tekintenie, hogy ő egy gopí, vagy egy gopa, általános
törekvésének megfelelően. Azonban ha szigorúan akarja követni Rúpa Gosvámi
utasítását, nem szabad azzal próbálkoznia, hogy meditációja során a tizenegy lelki
jellemző – név, szolgálat, testi vonások stb. – bármelyikét magáévá tegye. Ezek a
jellemzők maguktól megnyilvánulnak majd a bhakta lelki fejlődésének természetes
következményeként. Noha ezen a szinten a lelki azonosság ezen elképzelt formája
nem engedi meg, hogy a bhakta konkrét jegyeket is elfogadjon, azt lehetővé teszi
számára, hogy elméjét Krsna kedvteléseibe merítse, és átadja magát a vraja-vásík
hangulatának. Más szóval, ahogyan az átlag bhakta az anyagi testét használja,
hogy Krsnát szolgálja, és az odaadást gyakorolja, ám mindvégig tisztában van
vele, hogy nem azonos a testével, úgy a spontán bhakta az átmeneti, elméjében
megjelenő testét használja a szolgálatra, s közben ő is pontosan tudja, hogy nem
azonos azzal, akit az elméje elképzelt. Ez azonban fölvet egy kérdést: Ha a vraja-
bhakti gyakorlása nem a lelki testet és a lelki kapcsolatot fejleszti, akkor mit? A
válasz az, hogy a spontán odaadó szolgálat közvetlenül a Krsna iránti ragaszkodást
és a tökéletesség elérésére irányuló lelkesedést táplálja. Amikor a bhakta
sóvárgása, hogy személyesen szolgálhassa Krsnát, határtalanul hevessé válik,
könnyeinek zápora arra kényszeríti az Urat, hogy megáldja őt a kegyével. Ez a
kegy tárja aztán föl a bhakta előtt eredeti alakját (siddha-deha), ami magában
foglalja Krsnával való személyes kapcsolatát is (stháyi-bháva). Ezek után
szisztematikus, tökéletes imádata révén, melyet az eksztázis, majd a szeretet
szintjén végez, a bhakta már saját eredeti kapcsolatát ápolja, egészen addig, amíg
odaadásának hangulata teljesen ki nem bontakozik. Bhaktivinoda Thákura mind a
Hari-náma cintáma-niban, mind a Jaiva-dharmában utal rá, hogy a tökéletes lelkek
néha az erre alkalmas bhaktának elárulják a lelki alakjára jellemző említett
tizenegy elemet, annak érdekében, hogy segítsék tanítványuk meditációját. Ám
még abban az esetben is, ha ezek az alkotóelemek minden részletükben
28
megegyeznek a tanítvány lelki alakjának jellemzőivel, a feltételekhez kötött lélek

meditációja nem több a valóság anyagi másolatánál. Az tehát, ha valaki az anyag
által befolyásolt elméjé-ben tud a lelki testéről, még nem vonja maga után azt,
hogy lelki alakja feltárult előtte. Amíg lelki alakja nem nyilvánítja meg önmagát
előtte, a bhakta nem képes semmilyen rasa ápolására.
Mi történik, ha a bhakta azt gondolja, hogy az az alak, amit az

elméjében elképzel, a valódi lelki teste? Mi történik, amikor ebben a
tudatban próbálja a lelki kapcsolatot ápolni?
Az ilyen bhakta a legnagyobb hibát követi el: az anyagit lelkinek véli. Így aztán
ugyanúgy, mint amikor az élőlény először keveredik az anyagi létezés hálójába, a
sádhaka önmaga téves azonosításának hatása alá kerül, és összezavarodik. Fejlett
vaisnavák kegye nélkül e zavarodott állapotában elhagyja az odaadó szolgálat
útját, melyet sok-sok életen át tartó küzdelem árán sikerült csak megtalálnia, s rajta
elindulnia. Ahogyan a félisteneknek az Úrhoz szóló alábbi énekéből kiderül, a
bhakta képzelődése, hogy már fölszabadult és igazi rasát ápol, nem több puszta
délibábnál.
„Ó, lótuszszemű Urunk! Az abhakták, akik szigorú lemondásokat és vezekléseket

vállalnak, hogy a legfelsőbb helyzetbe kerüljenek, talán felszabadultnak gondolják
magukat, értelmük azonban tisztátalan. Leesnek felsőbbrendűnek vélt
helyzetükből, mert nem törődnek lótuszlábaddal” SB. 10.2.32.
A lelki test felismerése kinyilatkoztatáson alapuló folyamat (avaroha-panthá);

senki sem nyerheti el lelki formáját tapasztalati tudás útján (ároha-panthá), de még
sadhana révén sem. Azok tehát, akik felszabadultnak képzelik magukat, holott
nem azok, sértést követnek el Krsna lótuszlába ellen. A felszabadulás magasztos
útját olcsó elmebeli spekulációra cserélték, így újra vissza fognak esni az anyagi
szintre.
Mindig észben kell tartanunk Sríla Prabhupáda figyelmeztetését azok számára,

akikben még hemzsegnek az anarthák, de mindig fülünkben kell csengenie annak
is, amikor azokat dicséri, akik mentesek az anartháktól, akik számára „minden
jönni fog”. Az ilyen bhakták esetében az örök szolgálatra való törekvés mögött
egy olyan lelki önazonosítás rejlik, ami sokkal egyénibb jellegű, mint Krsna
általános értelemben vett szolgájának lenni. Minél fejlettebbé válnak, annál inkább
abban a hangulatban szolgálnak majd, amelyikre vágynak. Minél erősebb és
körülírtabb lesz ez a hangulat, annál határozottabban kirajzolódik identitásuk
Krsnával való kapcsolatukban. Ez a határozott identitás még nem a svarúpájuk,
hanem az az alakjuk, amire vágynak. Sríla Prabhupáda azt mondta: „Előbb érde-
29
meld ki, aztán vágyj rá.” Ezek a szerencsés lelkek elérkeztek oda, hogy
kiérdemelték: jogosan vágyhatnak arra, hogy egy bizonyos módon szolgálhassák
Krsnát. Ez a vágy tükröződik például abban is, ahogyan Tulasídevínek énekelünk:
mora ei abhilása, vilása kuńje dio vása

nayana heribo sadá yugala-rúpa-rási
ei nivedana dhara, sakhíra anugata koro
sevá-adhikára diye koro níja dásí
„Arra vágyom, hogy nekem is adj helyet Srí Vrndávana-dháma örömadó

ligeteiben, hogy mindig láthassam Rádhá és Krsna gyönyörű kedvteléseit.
Könyörgöm, tégy Vraja tehénpásztorlányainak követőjévé! Kérlek, add meg
az odaadó szolgálat kiváltságát, s tégy szolgálólányoddá!”
A tiszta szívű bhakták meditálnak e dal mélyebb jelentésén, és azon, hogyan

vonatkozik ez rájuk személyesen is. A tiszta bhakták közül a szabályozott odaadást
követők megértik, mi a természetes következménye Tulasí szolgálatának: az, hogy
végül Vrajában élhetnek; a spontán bhakták pedig nyomban vágyni is kezdenek
arra, hogy vraja-vásík lehessenek. Ez a vágyuk elkerülhetetlenül egy körülírtabb
önazonosság, jelen esetben egy gopí szolgálójának hangulatát ébreszti föl bennük.
Sríla Prabhupáda a következő szavakkal fejezte ki ezt a gondolatot: „…az ember-
nek a Legfelsőbb Urat, Srí Krsnát kell szolgálnia, az Ő társaihoz hasonló érzelem-
mel…”A spontán odaadáshoz vonzódó bhakták számára e pontosabban meghatá-
rozott önazonosság felismerése maradandó tapasztalattá válik, melyet Krsna-
tudatos életük minden egyes aspektusa megerősít. Mangalárati idején úgy gondol-
nak lelki tanítómesterükre, mint az Úr Caitanya eksztázisban szolgáló társára, és
mint gopíra, aki a legnagyobb hozzáértéssel végzi Rádhá és Mádhava szolgálatát.
Amikor a tizennyolc szótagos Gopála-mantrát éneklik, a sváhá szóval egy gopí
hangulatában ajánlják magukat az Úr Govinda szolgálatába, a Káma-gáyatrí
mantrát pedig azzal a vággyal éneklik, hogy úgy szolgálhassák a transzcendentális
Kámadevát, ahogyan csak Vraja tehénpásztorlányai tudják. Amikor más dalokat,
például Narottama dása Thákura Imák a sakhíkhoz című dalait éneklik, vagy
amikor a Hare Krsna éneklésekor ezekre a dalokra emlékeznek, arra a hangulatra
vágyakoznak, olyan alakot szeretnének elnyerni, mint amiről a szerzők írnak. A
lemondás rendjében élők számára pedig ott van a sannyásamantra – talán a
legvonzóbb minden meditáció közül –, ami arra biztatja őket, ajánlják lelküket
áldozat gyanánt a gopík szerelmének tüzébe. Annak, hogy a bhakta a szolgálat
általa előnyben részesített hangulatát igyekszik erősíteni magában, természetes
következménye, hogy egy olyan testi alakkal fog azonosulni, ami alkalmas az
adott szolgálat végzésére. Az a bhakta tehát, aki gopíként szeretne érezni, gopíként
fog önmagára gondolni. Ahogy mind mélyebben, és mélyebben elmerül a vraja-
30
bhaktiban, lassanként bármilyen szolgálatot végez is, éjjel és nappal egyaránt

folytatólagossá válik benne az önazonosságnak az a tapasztalata, hogy ő egy
vrajavásí. Annak eredményeképpen, hogy szakadatlanul azzal a lelki formával
azonosul, amire vágyik, végül megszabadul mélyen gyökerező testi önazonos-
ságától. Tekintve, hogy Prabhupáda szigorúan figyelmeztetett: kellő érettség
nélkül senki ne próbáljon belépni a siddha-deha birodalmába, a bhaktákban fölme-
rülhet a kérdés, hogyan gondol-hatnának valaha is arra, hogy egy lelki testen
meditáljanak, úgy, hogy közben szót fogadjanak Ő Isteni Kegyelmének is. A lelki
testre való vágyakozás azonban természetesen következik abból, hogy a bhakta
nagy elmélyüléssel hall és énekel a vraja-vásíkról. Ez nem ugyanaz, mint amikor
valaki ostobán azon igyekszik, hogy kitaláljon magának egy lelki formát. A lelki
test utáni természetes vágyakozás folyamata a következő: A rága-bhaktit gyakorló
bhakta jellemző vonása, hogy elméje természetes módon vonzódik a vraja-
vásíkhoz. Annak következtében, hogy elmélyülten Vrajáról hall és énekel, a vraja-
vásík hangulata és jellemvonásai mély nyomot hagynak az elméjében. Ez a benyo-
más egyre áthatóbbá válik, s a bhakta egyre inkább azonosul a vrajavásíkkal. Ez
oda vezet, hogy erős vágy ébred benne, hogy ő maga is vraja-vásí lehessen, s ez a
vágy azt a sóvárgását is természetes módon magában foglalja, hogy ennek megfe-
lelő lelki teste lehessen. Így válik egyre mélyebbé benne a lelki test utáni vágy.
A Srímad-Bhágavatam kétszer is használja ugyanazt a példát – a hernyó és a

darázs példáját –, hogy illusztrálja a tudatnak ezt a fajta átalakulását. Elsőként
Nárada Muni beszél róla Yudhisthira Mahárájának, aztán pedig az avadhúta
bráhmana Yadu Mahárájának. Ez rendkívül fontos téma, ezért mindkét idézetet
közöljük. Nárada Muni azt mondja:
SB. 7.1.28-29
kítah pesaskrtá ruddhah kudyáyám tam anusmaran
samrambha-bhaya-yogena vindate tat-svarúpatám
evam krsne bhagavati máyá-manuja ísvare
vairena púta-pápmánas tam ápur anucintayá
„A féreg, amit a méh a falban lévő lyukba zár, félelmében és ellenséges érzelmei
miatt mindig a méhre gondol, és később csupán azért, mert mindig rá gondol, méh
lesz belőle. Ugyanígy ha a feltételekhez kötött lelkek valahogyan Krsnára
gondolnak, aki sac-cid-ánanda-vigraha, megszabadulnak a bűneiktől. Akár imádott
Urukként, akár ellenségükként gondolnak Rá, amiatt, hogy állandóan Ő jár a
fejükben, visszanyerik lelki testüket”
31
Az avadhúta bráhmana pedig azt mondja:
SB. 11.9.23.
kítah pesaskrtam dhyáyan kudyám tena pravesitah
yáti tat-sátmatám rájan púrva-rúpam asantyajan
„Ó, király! Egyszer egy darázs a kaptárába kényszerített egy gyöngébb rovart, s ott
fogságban tartotta. A kis rovar félelmében szüntelenül fogvatartóján meditált, s így
anélkül, hogy elhagyta volna a testét, lassanként olyan létállapotba került, mint a
darázs. Így tehet szert valaki arra a létállapotra, amire folytonosan összpontosít”
A vers mondanivalója, hogy ha valaki állhatatosan meditál valamin, tudatát

meditációja tárgyának tulajdonságai fogják betölteni. A kis rovar félelmében csak
a nagy rovar tulajdonságaira és mozdulataira tudott gondolni, s így átvette minden
olyan tulajdonságát, amin meditált, noha a teste még mindig a kis rovar teste volt.
Természetes tehát, hogy halála után egy nagy darázs testét kapta. Ugyanígy azok a
bhakták, akiknek gondolatai szakadatlanul Vrndávana lakói körül forognak,
elméjükben hasonló testre tesznek szert, még mielőtt a lelki szintet elérve
visszanyernék lelki alakjukat. Sríla Prabhupáda a következőképpen foglalja össze
ennek folyamatát: „Az anyagi test fokozatos evolúciója az elmében lejátszódó
pszichológiai változások függvénye. Amikor a báb testéből pillangótest lesz, vagy
amikor a modern orvostudományban a férfi testéből női test lesz (vagy fordítva),
ez többé-kevésbé a pszichológiai változásoktól függ.”
Nagyon fontos azonban megjegyeznünk, hogy ez az elmében kialakult kép nem a

siddha-deha: eszköz csupán, aminek segítségével a bhakta az elméjében tiszta
odaadó szolgálatot végezhet, éppen úgy, ahogyan a durvafizikai test is csak egy
eszköz, aminek révén fizikai síkon odaadó szolgálatot végezhet. Ahogyan
illúzióban van, aki az öt érzékből álló testnek gondolja magát, illúzió az is, amikor
valaki az elme, az intelligencia és a hamis ego alkotta finomfizikai testtel
azonosul. A bhakták például azért vállalják a kétszer születettek szerepét, hogy
imádhassák a múrtikat, de nem gondolják azt, hogy bráhmanák. Ugyanígy
magukévá teszik a vraja-vásík hangulatát is, hogy mindig emlékezhessenek
Krsnára, de nem tekintik magukat vraja-vásínak. Ez a megfelelő mentalitás ahhoz,
hogy valaki a vraja-bhaktit végezhesse. Ahogyan az a gondolat, hogy „szeretnék
Krsna szolgájának a szolgája lenni”, elősegíti a szabályozott odaadó szolgálat
végzését, úgy az a gondolat, hogy „arra vágyom, hogy a gopík fenntartójának
szolgája lehessek”, a spontán odaadó szolgálat követésének kedvez. Caitanya
Maháprabhu az alábbi verssel tanította az elme fegyelmezésére követőit:
32
náham vipro na ca nara-patir nápi vaisyo na súdro

náham varní na ca grha-patir no vana-stho yatir vá
kintu prodyan-nikhila-paramánanda-púrnámrtábdher
gopí-bbhartuh pada-kamalayor dása-dásánudásah
„Nem vagyok bráhmana, nem vagyok ksatriya, nem vagyok vaisya, és nem
vagyok súdra. Nem vagyok brahmacárí, családos, vánaprastha vagy sannyásí sem.
Úgy tekintek magamra, mint aki csupán az Úr Srí Krsna, a gopík fenntartója
lótuszlába szolgájának a szolgáját szolgálja. Srí Krsna olyan, akár egy nektár-
óceán. Ő minden transzcendentális boldogság oka az univerzumban, és soha nem
szűnő ragyogással örökké létezik” (Padyávalí 74).
Annak titka, hogyan kerülhetjük el a siddha-svarúpánk mesterséges utánzását, nem

más, mint hogy követnünk kell az ácáryák példáját, akik alázatos imáikban és
meditációikban sohasem tüntetik föl olyan színben magukat, hogy alkalmasak a
közvetlen szolgálatra. Dalaik sokkal inkább úgy hangzanak, mintha ilyen szolgálat
után sóvárgó bhakták írták volna őket:
„Mikor jön el a szerencsés nap, amikor ülőhelyet

készíthetek Rádhá és Krsna számára?”
Vagy: „Mikor adod meg, hogy örökké
Rádhát szolgálhassam?”
Ezt a fajta könyörgést tökéletes formájában lálasámayínak nevezik, és Sríla
Prabhupáda azt mondja, a bhakták akkor könyörögnek így, amikor elérték a
„svarúpa-siddhinek nevezett tökéletes felszabadulás” szintjét. Amikor azonban egy
bhakta csupán képzelődni próbál vraja-vásí alakjának koráról, külleméről és
öltözetéről, azzal áthágja a tiszta odaadás elveit, és megfosztja magát a tökéle-
tesség elérésének lehetőségétől. A Krsna iránti tiszta ragaszkodás (rati) és a bhakta
lelki formája (siddha-deha), annak tizenegy elemével (ekádasa-bháva) együtt mind
természetesen nyilvánul meg az eksztázis szintjének megjelenésekor. E tökéletes
eredmények áldása a lelki világból száll arra a bhaktára, aki őszintén szolgálja az
Úr Caitanya misszióját, és aki megfelelő útmutatással tiszta odaadó szolgálatot
végez. Mindezt erőszakkal előidézni éppúgy lehetetlen, mint kényszeríteni egy fát,
hogy teremjen gyümölcsöt. Amikor elérkezik a megfelelő évszak, a fa magától
virágba borul, a virágból kifejlődik a gyümölcs, a gyümölcs pedig megérik és
zamatossá válik. Éppen így amikor egy bhaktát akár a szabályozott, akár a spontán
odaadás érett Krsna-tudattal ajándékoz meg, odaadó szolgálata automatikusan
feltárja előtte lelki alakját.
33
A spontán imádat két útja:

Bhaktivinoda Thákura azt mondja, hogy Caitanya Maháprabhu azt az utasítást
adta Svarúpa Dámodara Gosvámínak, terjessze el a spontán imádat útjának titkos
tudományát. Svarúpa Dámodara Gosvámí követte az Úr utasítását, és naplójában
feljegyzéseket készített ennek az imádatnak a két aspektusáról, a belső vagy
ezoterikus (antah-panthá) és a külső vagy exoterikus útról (bahih- panthá).
Vakresvara Pandita az exoterikus út tudományát kapta örökül, amit később
Dhyánacandra Gosvámí jegyzett le, Raghunátha dása Gosvámí pedig az ezoterikus
utat, amit olyan írásaiban tett közzé, mint a Vilápa-kusumáńjali é a Manah-siksá.
1. Az exoterikus út:
Az exoterikus út megköveteli követőjétől, hogy beszüntessen minden anyagi tevé-
kenységet, és teljes mértékben a lemondást kívánó lelki gyakorlatoknak szentelje
az életét. Így aztán kezdettől fogva rendkívül képzettnek és minden rossz szokástól
mentesnek kell lennie annak, aki ezt gyakorolja. Az exoterikus úton a spontán
imádat látható, a testet, az elmét és az érzékeket bevonó folyamatán keresztül
tanítja a vraja-bhaktit, ez tehát a ráganuga-sádhana látható folyamata
2. Az ezoterikus út:
Az ezoterikus út azonban megengedi a bhaktának, hogy továbbra is ott maradjon,
ahol él, csupán napi életéhez kell hozzáadnia a szabályozott odaadás gyakorlatait.
Emiatt minden olyan bhakta gyakorolhatja, aki tiszta hittel rendelkezik, még azok
is, akik nem szabadultak még meg az anartháiktól. Az ezoterikus tanítás a spontán
szolgálat hangulatára nevel, úgy, hogy közben a test és az érzékek a szabályozott
odaadó szolgálat (vaidhí bhakti) tevékenységeit végzik. Ez utóbbi nem olyan
nyilvánvaló, mint az exoterikus út, de ugyanazt a belső fejlődést tűzi ki célul: a
vraja-bhakti hangulatának elsajátítását.
Korunkban a bábájík az exoterikus utat követik, Bhaktisiddhánta Sarasvatí
Thákura követői pedig az ezoterikusat. Az exoterikus út a Rádhá-kunda partján
végzett magányos námabhajanára összpontosít (bhajanánanda), míg az ezoterikus
arra, hogy a feltételekhez kötött lelkeket bevonja a sankírtana-mozgalomba
(gosthyánanda). Eredeti formáját tekintve mindkettő hiteles folyamat. Kérdés
azonban, hogy a kettő közül melyik az, amelyik jobban ellenállt a Kali-yuga
csapásainak, s ezáltal melyik alkalmasabb arra, hogy napjainkban is követhessük.
Az exoterikus folyamatot tehát egyértelműen nehezebb tökéletességre vinni, mint
az ezoterikus utat. Ezek az okok játszottak közre abban, hogy a világ nagy
34
prédikátorai, Bhaktisiddhánta Sarasvatí Thákura és Sríla Prabhupáda a vraja-

bhakti ezoterikus gyakorlatát részesítették előnyben s javasolták másoknak. Az
ezoterikus folyamat az odaadás hangulatait a külvilág számára nem látható módon
ápolja, s ezzel kevésbé teszi ki az Úr Caitanya legnagyobb ajándékát annak, hogy
a gyakorlók beszennyezzék, nevetségessé tegyék vagy meghamisítsák. Az
exoterikus folyamat, akár helyesen követik, akár nem, a vaisnavák túlnyomó
többsége számára nem jelent járható utat a tökéletesség eléréséhez.
CC. ML.23.18-19.
ksántir avyartha-kálatvam viraktir mána-súnyatá
ásá-bandhah samutkanthá náma-gáne sadá rucih
ásaktis tad-gunákhyáne prítis tad-vasati-sthale
ity-ádayo 'nubháváh syur játa-bhávánkure jane
ksántih—megbocsátás; avyartha-kálatvam—az a tulajdonság, hogy sohasem

vesztegeti az idejét; viraktih—elkülönülés; mána-súnyatá—az alaptalan
tekintélyérzet hiánya; ásá-bandhah—remény; samutkanthá—lelkesedés; náma-
gáne—a szent nevek éneklésében; sadá—mindig; rucih—íz; ásaktih—
ragaszkodás; tat—az Úr Krsnának; guna-ákhyáne—a transzcendentális
tulajdonságok leírásában; prítih—szeretet; tat—Övé; vasati-sthale—lakhelyei (a
templom vagy a szent helyek) iránt; iti—így; ádayah—és így tovább; anubháváh—
a jelek; syuh—vannak; játa—kifejlõdött; bháva-ankure—eksztatikus érzelmének
magja; jane—egy emberben.
„Amikor a Krsna iránti eksztatikus érzelem magja kicsírázik, az ember viselke-

désében a következő kilenc jel nyilvánul meg: megbocsájtás, az időpazarlás
kerülése, elkülönülés, az alaptalan tekintélyérzet hiánya, remény, lelkesedés, íz az
Úr szent nevének énekléséhez, ragaszkodás az Úr transzcendentális tulajdon-
ságainak leírásaihoz, valamint vonzódás az olyan helyekhez, ahol az Úr tartóz-
kodik — egy templomhoz vagy egy szent helyhez, például Vrndávanához. Ezeket
mind anubhávának, az eksztatikus érzelem alárendelt jeleinek nevezik, s azokon
láthatók, akiknek szívében az istenszeretet magja csírázásnak indult.”
Szükséges nekünk kihasználnunk az időnket, hogy nem pazarolni az időt.

avyartha-kálatvam, ásá bhandah samutkanthá… Valaki nem pazarolja az idejét.
Szóval ezek a szimtómák, ezek a kilenc szimtómák a lelki életnek. A lelki élet
jelenti, hogy bháva bhakti. Az lelki. Az azt jelenti, hogy lelki szint. Szóval mi
most anyagi szinten vagyunk, mi csináljuk a gyakorlatokat, amit a felszabadult
bhakták csinálnak, és próbálunk a lelki szintre felérni. De ennek a gyakorlata,
hogy nem pazarolni időt. Visvanátha Cakravartí Thákura magyarázza, hogy ezek a
ruci, asakti, ez hasonló, majdnem ugyanolyan szintek a lelki életben, hogy a szim-
tómája az, hogy ha valakinek még nagyon ott van az anyagi ragaszkodás, akkor
35
még az elme mindig el van foglalva anyagi dolgokba, próbáljuk rárakni lelkire,
mint amikor leülünk japázni - Hare Krsna Hare Krsna - és akkor nem is tudjuk,
nem is vesszük észre, hogy hogy ment az elménk a Hare Krsnáról ki tudja mire.
Hát csak megy, még nem is vesszük észre, hogy úgy elmegy. Szóval mondja, hogy
ha valaki közelíti a lelki szintet – ugye ez ruci és asakti, amikor valaki közelíti a
lelki szintet – amikor még valaki nem is veszi észre, hogy hogyan megy az elméje
lelki gondolatokra, mert abba az irányban megy. És a lelki szinten, a bháva szinten
nem hajlandó menni más dolgokra. Szóval akkor csak mindig arra van rögzítve.
Szóval valahogy ezt a dolgot mi is akarjuk kultiválni, gyakorolni, és mert mindig
látjuk, hogy az elménk, nyelvünk mindig menne erre a fölösleges dolgokra, hamis
dolgokra és annyi időt vesztünk el – ayur harati vai pumsah – megy, megy az idő,
és az már nem jön vissza, az már elment. Szóval, hogyha nagyon szigorúak
vagyunk magunkkal, és nagyon óvatos, akkor fogjuk találni, hogy elég időnk van
mindenre. Ez nem azt jelenti, hogy fanatikus lenni, hanem komolynak lenni, az azt
jelenti, hogy valaki komolyan veszi a lelki életet és nem hajlandó kockáztatni azt,
hogy még egyszer vissza fogok jönni ebbe a világba. Szóval mindig arra menni. És
ez az elme. Az elme mindig így működik, amivel eleget társul az elme egy
dologgal, akkor annak az azonosságát veszi fel. Nekünk is van arra tapasztalat,
ugye, mint mondjuk, hogy amikor tartunk nagy fesztivált, van, hogy Janmástami,
vagy Vyása-puja, és akkor két napig annyira benne vannak a bhakták lelki
gyakorlatba, és nem eszünk, nem iszunk, semmi mást nem csinálunk, hogy akkor
az elme egy ideig nagyon megy ebbe az irányba, de aztán egy nagy, hát valameny-
nyire egy félelmetes dolog, ugye, hát most mi fog történni, hogyha ebbe az irányba
megyek tovább? Akkor igazából le kell mondani dolgokról, és akkor inkább
lelassulok, nem olyan sürgős, nem olyan fontos, de amikor ezt kultiváljuk komo-
lyan, akkor az elme, akkor lesz bandhu. Bandhur átmátmanah tasya, az elme így
lesz barát. És akkor így lesz barát, akkor azt fogja tükrözni, de kell tudni kulti-
válni.
KÉRDÉS: Guru Maharája, mondtad, hogy az elme elmegy anyagi dolgokra, és

az milyen, hogy lehet, hogyha nincs ott az az íz a szent névre, de elmegy mondjuk
szolgálatra japázás közben. Szóval nem tudunk csak hallani a szent nevet, de
gondolkodunk annyi máson, lehet, hogy nem pont anyagi dolgokon.
VÁLASZ: De az még mindig nem jó. Az nem az optimális, mert itt az a dolog,
hogy nem tudom kontrollálni az elmémet, nem tudok hallani, És ugyanúgy, ahogy
el tud menni szolgálatra, akkor el tud menni más dolgokra is. Szóval a lényeg az,
hogy nincs kontroll alatt. Aztán hogy mire megy, az már egy másik dolog. Hogyha
a következménye, hogy jól hallok, akkor megy Krsnára, Krsnának a kedvtelésére,
akkor az jó, de az egy természetes következménye a jó hallásra. Szóval kettő
irányba megy az elme: egy az, amikor jól japázunk, jól hallunk, másik az, amikor
rosszul.
36
Akarta Prabhupáda, hogy kihasználni azt a lehetőséget, ugye, élni így és nagyon
minimálisra lecsökkenteni anyagi szükségeket. Szóval azért is Sríla Prabhupáda
nem is akarta, hogy aggódjunk pénzről, nagy igények, az, ami könnyen jön az
alapon, hogy amit látunk körülöttünk, abból megteremteni. Nem egy könnyű
dolog, mert mi nagyon ragaszkodunk, ugye? Hogyha mondjuk lenne
elektromosság itt a farmon, akkor azt hiszem, hogy háromszor annyi ház lenne.
Csak ez a szimpla dolog miatt akkor hajlandó vagyunk annyiféle más dolgot.
Miért? Mert gondolkodunk, hogy ezek a dolgok fontosak. Az, ami anartha, azt
gondoljuk, hogy artha. De amikor kellenek ezek a dolgok, akkor nagy erőfeszítést
kell csinálni arra, hogy megtartani, pénz kell és más dolgok, és akkor van azzal
egyfajta mesterséges ragaszkodás. És ez az egyik dolog, amit a Bhágavatam el
kezdi, Prabhupáda írja, hogy túlságosan függni más dolgokon, az alapon valaki
elveszti a jó tulajdonságait. Amikor túl függünk ezeken a mesterséges dolgokon,
amelyre Prabhupáda mondja, hogy teljesen mesterséges társadalom, akkor valaki
elveszti a saját saktiját, erejét. Az, amit ad Krsna. Nyilvános, hogy Krsna adta
nekünk ezt a helyet, és értjük, hogy amire túl nagy erőfeszítés, annak úgy is meg
kell fizetni az árát. Szóval Prabhupáda akarta csökkenteni és csökkenteni, és erre
jó példa India. Úgyhogy lecsökkenteni az anyagi szükségleteket minimumra. Mert
akkor békés lesz az elme. Mert akkor nem kell erőfeszítést csinálni, vagy akkor
minimum erőfeszítést. Amennyivel több dolog kell, ez, az, akkor azt mind fenn
kell tartani. Erre mind kell pénz, erre mind kell dolgozni. Amennyivel több dolgot
akarok, annál többet kell dolgozni, annál kevesebb idő van lelki életre. És ez nem
a cél. A cél az, hogy amennyivel több a lelki élet, annyival többet tudok szolgálni
Krsnát, mert ez az, ami fog igazából engem segíteni. Szóval valahogy nekünk is
úgy kell látni, és ezért jó, hogyha a bhakták elmennek Indiába, láthatják, megért-
hetik. De amikor nekem kell nagy ház, kocsi és annyiféle felesleges dolog, és
valaki ebbe az irányba megy, túl komplikált dolgok, akkor máyá csak le fog húzni.
Amikor kezdenek kijönni az igények, akkor annyiféle más dolog jön ki az
igényekkel. Akkor jön a kéj, jön a mohóság, és aztán jön a frusztráció, és aztán jön
a düh, és aztán jön a tudatlanság és ebben nagyon nehéz emlékezni Krsnára.
KÉRDÉS: Említetted, hogy az uttama bhakta, ő nem tudja a elvonzani a tudatát

Krsnáról, és mégis hogy tudja elvonzani, hogyha lejön a prédikáló szintre, egy
madhyam szintre?
VÁLASZ: Igen, akkor elfogadja azt az abhimánt, vagy mentalitást, mint egy
madhyam bhakta. Különböztet. Ugyanúgy, mint egy színész. Egy színésznek van
egy igazi azonossága, és aztán játssza, hogy ő Hamlett, vagy valaki és akkor ő
elfelejti, hogy ő ki. És ezt nemcsak a bhakta csinálja, hanem Krsnának a vágya,
szóval ez yoga-máyá potencia segíti, hogy úgy él és úgy viselkedik, mint egy
sadhaka. Lehet, hogy siddha, tökéletes, de úgy él és úgy viselkedik, mint sadhaka.
37
KÉRDÉS: Egy bhakta csak akkor mehet el Krsnához, ha elérte a préma

szintjét?
VÁLASZ: Akkor éri el Krsnának a társulását. Nem lehet Krsnával társulni

anélkül, hogy valakinek van préma. Lehet, hogy valakinek van darsan Krsnáról,
lehet, hogy valaki látja Krsnát, de nem lehet társulni Krsnával préma nélkül! Még
asaktiban, lehet hogy ott van valakinek hirtelen látása Krsnáról, és valaki
gyaníthatja is az ő örök lelki formáját, svarúpa-siddhi, de még távol van. Prémát
még meg is lehet kapni ebben a testben, de a prémának minden természetét meg-
nyilvánítani nem tudja az anyagi test. Igen, lehet, hogy meg lehet kapni, jöhet egy
bhakta, prémi bhakta, tessék, itt van Krsna préma, de az a préma nem tudja
kifejezni magát ebben az anyagi testben, mert a test csak széjjelesik az
intenzitásától. Szóval olyan energiákra nincsen ez a test felépítve!
38
HUSZONHARMADIK FEJEZET
Az istenszeretet kezdete: a bháva
yugáyitam nimesena caksusá právrsáyitam

súnyáyitam jagat sarvam govinda-virahena me
„Óh, Govinda! Nélküled egyetlen pillanat hosszabbnak tűnik Számomra,

mint tizenkét év. A könnyek záporként hullanak szemembõl, s
távollétedben az egész világot üresnek érzem.”
39
40
HUSZONHARMADIK FEJEZET
Az istenszeretet kezdete: a bháva
srutim apare smrtim itare bháratam anye bhajantu bhava-bhítáh
aham iha nandam vande yasyálinde param brahma
„Hadd imádják mások az anyagi léttől rettegve a Védákat, a Védák
kiegészítéseit, a Puránákat és a Mahábháratát, én azonban Nanda Maháráját
fogom imádni, akinek udvarán a Legfelsőbb Brahman játszik.”
'eka' anga sádhe, keha sádhe 'bahu' anga

'nisthá' haile upajaya premera taranga
„Amikor az ember rendíthetetlen az odaadó szolgálatban, az istenszeretet
hullámai felébrednek benne, akár egy, akár több folyamatát végzi is az
odaadó szolgálatnak. CC. ML.22.134.
41
„Ahogy a sástra mondja, manusyanam sahasresu kascid yatati siddhaye, hogy

sokan kezdenek el, de nagyon kevesen érik el a prémát. Visvanátha Cakravartí
Thákura azt mondja, hogy nem lehet beszélni prémáról és az, aki beszél a
prémáról, az azért beszél, mert nem ismeri. De amennyi itt le van írva, arról
beszélni fogunk. Eddig beszéltünk sadhana-bhaktiról, ami eddig volt, az mind
odaadó szolgálat gyakorlatban, és hogy mit lehet elérni gyakorlat alapján. De a
gyakorlat csak egy szintig fog minket vinni, az az, hogy tudjuk vonzani Krsnának
a figyelmét. Semmit, még sadhanát sem tudjuk elérni anélkül, hogy kapjuk
vaisnaváknak a kegyét, azzal kezdtük el a leckesorozatot, de itt egy különleges
kegyre van szükség, hogy megnyilvánuljon a bháva és a préma!”
Az odaadás nektárjának tizenhetedik fejezetében Sríla Prabhupáda

bemutatja Rúpa Gosvámí meghatározását az eksztatikus odaadásról:
„A szabályozott odaadó szolgálat végzésének folyamatával az ember felemelkedik

a transzcendentális szintre, túl a természet anyagi kötőerőin. Szíve ekkor ragyogni
kezd, akár a nap. A nap messze a bolygórendszerek felett ragyog, és nincs olyan
felhő, amely eltakarhatná. Hasonló módon, amikor egy bhakta úgy megtisztul,
mint a nap, tiszta szívéből eksztatikus szeretet árad, amely sugárzóbb a napfénynél
is. Csak ekkor válik Krsna iránti ragaszkodása tökéletessé. A bhakta ösztönösen az
után sóvárog, hogy eksztatikus szeretetben szolgálja az Urat. Ezen a szinten az
uttama-adhikárí, a tökéletes odaadás síkján áll. Az ilyen bhaktát nem zavarják meg
az anyagi hatások, és egyedül Rádhá és Krsna szolgálata érdekli.”
A bháva meghatározása
Amikor az asakti eléri az érett szintjét, a ragaszkodás legmagasabbját, az úgy
van hívva, mint rati, vagy bháva. Ennek a bhávának az alapja a lelki szint. Itt
kezdődik a lelki szint, a visuddha-sattva. És amikor ez a visuddha-sattva
megnyilvánul, a három lelki energia - sandini, hladini, és samvit – nemhogy
megnyilvánul, hanem bimbó formában van ez a három energia, akkor az a bháva
szint. Azelőtt miről szól a mi odaadó szolgálatunk? Be vannak fedve ezek az
energiák, és azért, mert be vannak fedve, nem lehet mondani, hogy nincs ott, mert
hogyha be van fedve a lelki potencia, akkor ott van, de nem lehet ugyanakkor
mondani, hogy befedett, hanem inkább mondjuk, hogy abhás, ez az árnyéka a lelki
energiának, amit mi tapasztalunk, és azon függ, hogy mennyi felhő van, vagy hogy
milyen vastagon van befedve. Mint most is, nagyon kevés felhő van, és be van
fedve az ég vékonyan, ezért homályos egy kicsit, olyan a ruci, asakti, és sraddha,
vagy sadhu sanga, akkor még nagyon vastagok a felhők, és nagyon-nagyon kicsi
sugárzás jön át. De a bháva szinten már nincs felhő, és a napsugárzás jön át.
42
Ez két formában jön le, az első, mint egy bimbó, és a másik, a teljes hatása annak a
sugárzásnak. A teljes hatása, az préma. Amikor a préma első napsugara jön át,
akkor az a bháva és amikor a teljes sugár jön, akkor az a préma. Szóval a lelki
energiának ez a sugara, az visuddha-sattva, és ennek is van két levele: Az egyik
sudurlabha, a másik moksa-laghu-krti. A sudurlabha azt jelenti, hogy nagyon
nagyon ritka, nagyon nehéz elérni ezt a bhávát. És moksa-laghu-krta, az, aki eléri
ezt a szintet, őnekik a moksa, a felszabadulás, ez laghu, az azt jelenti, hogy nagyon
kicsi, mint a legkisebb dolog, mint egy atom, nincsen semmi jelentősége. Az a
személy, aki eléri ezt a bhávát, ő úgy néz erre a felszabadulásra, mint piszokra. Ez
a két tulajdonság nyilvánul meg.
A bháva szint két jellemzője

1. sudurlabha, nagyon nagyon ritka
2. moksa-laghu-krti, a felszabadulás nagyon jelentéktelenné válik
A bháva-bhakti erőssége
Csak egy atomja, egyetlen egy sugara a bháva-bhaktinak, és minden tudatlanság
rögtön eltűnik. Amikor megjelenik ez a bháva-bhakti, akkor ennek az illata, az
vonzza Krsnát. Krsna kezd vonzódni ahhoz a bhaktához, és a bhakta a saját szívét
teljesen elolvasztja. Lehet, hogy a bhaktának a szíve eddig olyan volt, mint az
arany, de ezáltal olyanná válik, mint az olvadt arany. Teljesen elolvad a szíve a
transzcendentális érzelmekben.
A bhakta viselkedése a bháva szinten

Az Úr Brahmá imádja azt a candalát, akiben megnyilvánul ez a bháva. Az a bhakta
mindig keresi, hogy hol van Krsna, hol van Vrajendra Nandana? És az ő szemével
akarja kóstolni Krsnának a végtagjait: syámalima, látni akarja Krsnának az ajkjait,
és a szép ragyogását az Ő fogainak, az Ő szép arcát: dhávalima, és a sárga színét a
ruhájának, dhótijának:pitima. Így az ő torka elakad és végtelen sok könny folyik a
szeméből és nedvesíti a testét. Az ő füle csak akarja hallani Krsnának a
bokacsengőjét és a hangját, ahogy utasítást ad, hogy a bhakta hogyan szolgálja a
lótuszlábát. Így a bhakta fut ide-oda, valamikor megáll, valamikor fut, mint egy
vadember, próbálja hallani, hogy hogy tudja hallani Krsna szavainak hangját.
Aztán gondol Krsnának az érintéséről, kisalaya sparsa, és ezt gondolja: Ó, mikor
fogom elérni Krsna kezének az érintését? És akkor a teste teljes eksztázisba ébred
fel. A többi érzékeivel is keresi Krsnát. Az orrával keresi, hogy hol van Krsnának
a testének az illata, és így nagyon kitágul az orrlyuka, és csak lélegzik, mint egy
vad ember, hogy hol tudja ezt az illatot érezni: saurabhya. Aztán gondolja: Mikor
43
tudom kóstolni Krsnának az ajkát, és akkor kérdezi, hogy mikor van az a

lehetőség. Van, amikor azt gondolja, hogy érzi, elérte ezt a dolgot és így nyeli a
saját ajkát, és úgy érzi Krsnának az ízét ott. Van, amikor kap darsant, vagy
megnyilvánul Krsna a szívében, ami a spruti, és amikor a szívében látja Krsnát,
vagy meditációban, vagy valami más módszeren át, japázás, kirtan, sravan, akkor
ugrál, táncol, mint egy vad ember és ugyanúgy, ez a boldogság táncol az ő
szívében. Így élvezi ő Krsnának az édességét: madhurya, és amikor eltűnik Krsna,
akkor a legnagyobb szomorúságba esik. Így mind a sancári-bháva, megnyilvánul a
testén, mint másféle díszek. Szóval vagy ébren van, vagy alszik, mindig emlékezik
Krsnára. Nincs olyan dolog, hogy elfelejtse Krsnát még egy percre, vagy
másodpercre sem.
Két féle hamis én létezik egy feltételekhez kötött lélekben, az ahanta, én és

mamata, az enyém. A bháva szintnél az ahanta, ez eléri azt a szintet, hogy valaki
érti a siddha-dehát. Az azt jelenti, hogy a sadhaka, vagy a bhakta eléri az ő eredeti
lelki formáját és az az azonossága. Elhagyja azt az azonosságot, hogy van nekem
valami viszony ezzel a testtel, én vagyok egy lakója ennek a világnak, és csak
teljesen el van merülve az ő lelki azonosságában: Én vagyok egy tehénpásztorfiú,
én vagyok egy társa anya Yasodának, én vagyok egy szolgája Srímatí
Rádharánínak. Ez a fő abhimána, ez a fő azonossága a bhaktának. Aztán a
mamata, az enyém, az azt jelenti, hogy gondolja, hogy Krsna az enyém! Nem az
én családom, nem a testem, nem a házam, nem a világ, nem ez- nem az. Az
egyetlen egy dolog, ami az enyém, az átváltozik, hogy Krsna az enyém és
Krsnának a lótuszlába! Mint egy fukar, ő próbálja elrejteni az ő bháváját, vagy az
ő mentalitását, és közönséges emberek nem értik, hogy mi a helyzete. De azok,
akik bölcsek, igazi vaisnavák, azok látják rajta, mert ezt a bhávát nem tudja
elrejteni a fejlett bhakták előtt. Még ha nem is látják a szimtómát, de fogják látni
az ő bensőséges szintjét, azért, mert nagy tulajdonság, mint lemondás és tolerancia
megnyilvánul benne. Közönséges emberek azt hiszik, hogy ő bolond lett, amikor
nyilvánít ilyen szimtómákat, és amikor itt-ott keresi Krsnát, de nem érdekli őt.
Kettő féle bháva van:

Az egyik az a bháva, amelyik megnyilvánul a raganuga bhaktiból és a másik
megnyilvánul a vaidhi-bhaktiból. A különbség az a kettő között, hogy azok, akik
Caitanya Mahaprabhu vonalában vannak, általában - még hogyha ők gyakorolják a
sadhana-bhaktit, vagy rága, vagy vaidhi, - akkor is a bháva-bhakti szintjén
mindenki el fog jönni ide, erre a rága-bhávára. De vannak azok, akik az örök
viszonya az Úrral nem Vrndávanában, hanem lehet, hogy Goloka, Dváraka, vagy
Vaikuntha, akkor nekik ez a bháva szint, ez vaidhi-bháva. A különbség a kettő
között, hogy erősebb a bháva-bhakti a raganugánál, mint a vaidhinál, sűrűbb és
intenzívebb. A fő különbség, amit meg lehet látni, hogy a rága-bháva szinten
44
teljesen hiányzik ez a becsület, tisztelet Krsna felé. Ott csak egy egyenlőség, vagy
hogy gondolja valaki magát felsőbb szintre, mint Krsnát. A vaidhi-bhaktinál, ott
mindenkinek be van keverve ez a tudat, hogy Krsna az Istenség Legfelsőbb
Személyisége és akkor mindenki egy alacsonyabb szinten látja magát. A vaidhi-
bháva természete hígabb és nem olyan intenzív a mennyisége, vagy a minősége.
Szóval itt a bhávánál külön mennyiség és minőség van a rága és a vaidhi között.
Öt fajta bháva van, az azon függ, hogy kinek milyen féle viszonya van Krsnával.
Vagy szolgai bháva, vagy baráti, szülői, vagy szerelmi bháva. És, amikor ezek a
bhávák megnyilvánulnak, másféle lelki érzelmek, mint vibháva, anubháva,
sattvika-bháva, sancári-bháva, akkor ezek úgy vannak ismerve, mint stáyí-bháva.
A stáyí-bháva azt jelenti, hogy az örök lelki viszony. Amikor az örök lelki
viszony, a stáyí-bháva keveredik a négyféle eksztatikus megnyilvánulással, akkor
az úgy van hívva, mint rasa, és akkor az öt féle rasa ott van. A fő dolog tudni, hogy
Krsna, Ő a tárgya ennek a bhávának, és Ő a rasa-svarúpa, Ő a lényege minden
bhávának. Amikor a jíva eléri ezt a bhávát, akkor lesz boldog. Szóval rasa, az ott
van mindegyik inkarnációban, de tökéletesen és teljesen csak Krsnában nyilvánul
meg. És Krsnában, hol? Krsnában Dvárakában? Nem Dvárakában, nem
Mathurában, csak Vrndávanában! Vraja, és nem is Goloka. Goloka, az különb
Vrajától, Golokában Rádha és Krsna van imádva tisztelettel, az Ők Istenségi
helyzetükben. Az sem az, hanem Vraja, ahol ott Krsna van imádva, mint egy nara,
mint egy ember. Szóval nara-líla, emberi líla, nem Isteni líla, hanem emberi líla.
A mádhurya-jñána abban különbözik az aisvarya-jñánától, hogy nem okoz zavart a
bhakta szívében, és semmiféle áhítatot nem idéz elõ, még a hatalom látványos
megmutatkozásakor sem. Mivel a bensőséges érzelmek erősen gyökereznek a
szívben, a mádhurya marad a bhakta örökké uralkodó ragaszkodása. “Krsnát
félistenek magasztalják és rajongják körül. Dalokkal és virágokkal imádják,
útközben pedig Brahmá és más istenek dicsõítik a lábát” – mondják a gopík,
amikor Krsna visszatér a tehenekkel a legelõrõl. Srídámá, Sudámá és a többi
tehénpásztorfiú látják, hogy a félistenek imákat és virágokat ajánlanak Krsnának,
tiszta baráti szeretetük mégsem rendül meg egy árnyalatnyit sem. Vraja gyönyörű
leányait, akik elmesélik a történetet, szintén nem ingatja meg Iránta érzett édes
romantikus érzelmeikben, amikor azt hallják, hogy Krsna irányít minden élőlényt.
Amikor Uddhava Ura üzenetével visszatér Vrndávanába, Yasodá mama tiszta
szülõi szeretete csak erősödik, és minden áhítat nélkül azt gondolja: “Micsoda
áldás, hogy a fiam maga a Legfelsőbb Úr!” Valójában az a bensőséges szerető
hangulat, amit a tehénpásztorfiúk éreznek – akik azt gondolhatják: “Áldottak
vagyunk, mert a Legfelsőbb Úr a barátunk!” –, és amit a gopík tapasztalnak – akik
úgy gondolhatják, hogy “Áldottak vagyunk, mert a Legfelsőbb Úr a kedvesünk!” –
csak fokozódik, amikor Krsna isteni hatalmáról hallanak. Összegzésképpen
elmondhatjuk, hogy a vrajabásíkat mindig mádhurya-jñána hatja át, ami töretlen és
tiszta marad még akkor is, amikor Krsna fensége vagy hatalma megmutatkozik.
45
Ezt bizonyítja az is, hogy ragaszkodásukból teljesen hiányzik az áhítat és a

tisztelet, annak ellenére, hogy ismerik az Úr aisvaryáját. Amikor a gopík Srí
Krsnáról beszélgetnek, így szólnak: “Oly kegyetlenül nyilazta le a majmok
királyát, mint egy vadász! Csupán amiatt, hogy egy nő, Sítá levette a lábáról,
elcsúfított egy másikat, Súrpanakhát, akit érzéki vágyai hajtottak Hozzá, és Bali
Maháráját annak ellenére, hogy ajándékokkal halmozta el, megkötözte Varuna
köteleivel, akár egy varjút. Ha ilyen dolgokat művelt korábbi inkarnációiban,
akkor legalább ne barátkozzunk ezzel a sötét színű fiúval, ha már azt nem tudjuk
megállni, hogy beszéljünk Róla.” Ilyen a mádhurya-bháva Vrajában.
A bháva szintjén a bhakta tökéletesen alkalmas arra, hogy Krsna kedvteléseiről

halljon. Transzcendentális síkon áll, tiszta mohósággal vágyik a vraja-bhaktira, és
az egyetlen, ami érdekli, Krsna szolgálata. Az ilyen fejlett bhakta mindig az Úrról
szóló gondolataiba mélyed, s meditációira, melyeket a szent név szisztematikus
imádata közben végez, lelki inspiráció készteti. E kinyilatkoztatásoknak két
transzcendentális aspektusa van: Krsnának és társainak a megjelenése az elmében
(sphúrti), valamint a bhakta saját lelki alakjának (siddha-deha) a megnyilvánulása.
Krsna neveinek tiszta hangvibrációja láthatóvá teszi Krsnát és társait e tiszta
bhakta lelki szemei számára. Ez azt jelenti, hogy a kedvtelések, melyeket
valamikor hallott, s amelyekre elméje segítségével visszaemlékezett, valóban
megjelennek a szív tükrében. Ezt nevezi Sríla Prabhupáda „lelki televíziónak”.
Természetesen különbség van a bhakta emlékezete és a közönséges televízió
között. Az eksztázis szintjén lévő bhakta nem csupán megfigyelője Krsna kedvte-
léseinek, hanem részt is vesz bennük. Mentes minden anyagi szennyeződéstől, s
elnyerte a Transzcendencia áldásait, így eredeti lelki teste, gopa- vagy gopí- alakja
úgy tárul föl előtte, mint a látott kedvtelés egyik szereplője. Tudnunk kell azonban,
hogy a tökéletes bhakta lelki alakja nem nyilvánul meg minden egyes
kedvtelésben, amit hall. Csak azokban a kedvtelésekben van jelen, amelyekben a
bhaktának az Úr kedvtelés-energiája (lílá-sakti) elrendeléséből örök szerepe van.
Az Úr többi kedvteléseiről is hall, azokra is emlékezik, de csak a távollét
hangulatában. A bháva szintjén a bhakta lépésről lépésre kelti életre örök
önazonosságát. Nem hirtelen, egy adott pillanatban tárul föl előtte. A lelki energia
(suddha-sattva) kegyéből először tudatára ébred eredeti helyzetének (stháyi-bháva)
egy bizonyos kapcsolaton belül, noha meghatározó jellemvonásait ilyenkor még
nem látja.
Prabodhánanda Sarasvatí így ír arról, hogyan ismeri meg a bhakta fokozatosan a

lelki testét:
dukúlam bibhránam atha kuca-tate kańcuka-patam
prasádam sváminyáh sva-kara-tala-dattam pranayatah
sthitám nityam pársve vividha-paricaryaika-caturám
kisorím átmánah catula-parakíyám nu kalaye
46
„Siddha-dehámban Srímatí Rádhárání szolgálója vagyok. Mély szeretetében

Rádhá megáldott a kegyével: nekem adta azt a ruhát, amit Ő viselt. Magamra
fogom ölteni ezt a ruhát, s akkor úgy látom majd magam, mint egy ifjú leány,
mindig Úrnőm közelében leszek, készen arra, hogy ha bármikor hív, ügyesen
mindenféle szolgálatot végezzek Neki. Egy pillanatig sem gondolkodom majd,
elhagyom a férjem, s éjjel és nappal Rádhá lótuszlábát szolgálom Vrndávana
ligeteiben” (Rádhá-rasa-sudhá-nidhi 53).
A Hare Krsna éneklése és az emlékezés Krsna napi nyolc kedvtelésére újabb és
újabb részleteket tár föl az eksztázisban lévő bhakta lelki azonosságáról. Miközben
sóvárogva arra vágyik, hogy Krsna örök szolgálatába léphessen, önazonosságának
tizenegy aspektusa (ekádasa-bháva) egyenként, csoportosan vagy egyszerre
megjelenik. A szent név csodatévő drágaköve egyre zamatosabbá teszi Krsnával
való kapcsolatának hangulatát vagy ízét, miközben örök alakjának eredeti
hangulata négy másik alkotórésszel keveredik: a különleges, az alárendelt, a
természetes és a mulandó eksztázissal. Az eksztázis ezen öt fajtájának érett
keverékéből megszületik a Krsna iránti szeretet. Így válik a bhakta számára egyre
ízletesebbé, amikor Krsna kedvteléseiről hall, énekel, vagy ezekre emlékezik.
Noha a gyakorlás és az eksztázis szintjére a hallásnak ugyanazok a fokozatai
jellemzők – szándékos, gyakorlott és konkrét hallás –, minőség tekintetében a
kettőt szakadék választja el egymástól. A gyakorlás szintjén az az isteni
birodalom, amiről a bhakta hall, egy távoli lelki valóság, míg az eksztázis szintjén
ez az a valóság, melyben él. Az eksztázis szintjét ezért az alkalmazás szintjének
(ápana-dasá) is nevezik. Bármennyit is hall valaki arról, milyen édes a nektár, az
ebből származó öröm halvány árnyéka csupán annak a gyönyörnek, amit a nektár
igazi megízlelése jelent. Ugyanígy amikor az érzékek lelki képességeket kapnak,
ez új, korábban elképzelhetetlen dimenziókat nyit meg a bhakta előtt Krsna
kedvteléseinek hallgatása terén.
Azok a bhakták, akik újra életre keltették lelki önazonosságukat, elnyerik a vraja-
vásík oltalmát. E szerencsés lelkek számára ettől kezdve a vraja-vásík, akikről
hallanak, nem idegenek többé, hanem a saját rokonaik. A vraja-vásík között
Srímatí Rádharání a legnagyszerűbb, s Ő az, aki a szerelem hangulatával és a
Krsnától való távollét felfoghatatlan érzéseivel még gazdagabbá tett lelki
gyönyörrel áldja meg a bhaktákat. Srímatí Rádhárání nem csak azoknak a
bhaktáknak nyújt oltalmat, akik a szerelem hangulatában vannak. Ők ugyan
rendkívül egyedi módon élvezhetik védelmét, ám minden bhaktának, aki a
négyféle kapcsolat valamelyikében a vraja-vásíkat követi, Srímatí Rádharánínál
kell menedéket keresnie. Ő Vrndávana királynője, Krsna szívének Úrnője, minden
transzcendentális boldogság forrása. Az Ő kegye nélkül senki nem kerülhet
kapcsolatba sem a vraja-bhaktival, sem Vrndávanával, sem Krsnával. Amikor az
eksztázis szintjén álló bhakta A gopík dalát olvassa, a távollétnek ugyanaz a
47
fájdalma járja át, mint amiről Vrndávana istennői ezekben a dalokban énekelnek,
és a boldogságnak ugyanazt a fajtáját ízleli meg. Bhaktivinoda Thákura azt
tanácsolja a fejlett bhaktáknak, eksztatikus odaadásukat oly módon gazdagítsák,
hogy a vraja-vásíknak azokról a kedvteléseiről hallanak, melyeket Krsnától való
távollétük érzései hatnak át. fájdalmának azok a hangulatai, amelyek a találkozást
megelőzik (púrva-rága) – ilyen hangulatokról ír Venu-gíta című könyv is–, és
amelyeket azután tapasztalnak, hogy Krsna elhagyja Vraját (pravása) – ezekről
van írva a Krsna-sangatiban –, különösen kedvezően befolyásolják a
szisztematikus imádatot (bhajana). Amikor az abból származó gyönyör, hogy
Krsna kedvteléseiről hall és azokra emlékezik, fölkavarja az eksztázisban lévő
bhakta lelkivé vált életerejét, testén olyan jelek mutatkoznak meg, mint a sírás
vagy a remegés. Az egzisztenciális eksztázis nyolc jele, a tökéletesen tiszta szív
kincsei a következők: megdermedés, verejtékezés, lúdbőrzés, a hang elcsuklása, a
test remegése, elsápadás, könnyezés, valamint a teljes megsemmisülés érzése.
Noha az eksztázis említett tünetei lelki szempontból végtelenül gazdaggá teszik a
bhaktát, ő alázatos marad, mintha csak hétköznapi bhakta volna. Nem felejtkezik
el Rúpa Gosvámi utasításáról, miszerint a nyilvánosság előtt úgy kell viselkednie,
mintha kezdő lenne. Caitanya Maháprabhu ezt a viselkedést a hűtlen asszony
klasszikus példájával szemlélteti, aki egyetlen parányi jellel sem árulja el, hogy
már mást szeret:
para-vyasaniní nárí vyagrápi grha-karmasu
tad evásvádayaty antar nava-sanga-rasáyanam
„Ha egy asszony nem a férjéhez, hanem egy másik férfihez ragaszkodik, látszólag
nagyon buzgón végzi ház körüli teendőit, ám szívében mindig a szerelmesével
való együttlét érzéseit ízlelgeti”
Azoknak a bhaktáknak, akik valóban megkóstolhatják Krsna nevének és

kedvteléseinek nektárját, nem abban rejlik a gazdagságuk, hogy testükön láthatóvá
válnak az eksztázis jelei. Nekik nincs szükségük a kezdők vagy a materialisták
olcsó imádatára. Amikor Krsnáról hallanak, a lelki ízek óceánjának mélyén
találják magukat. E hangulatokkal átitatva testük tiszta lelki szubsztanciává (sac-
cid-ánanda) alakul át. Az anyagnak ezt a csodálatos lelkivé válását Sríla
Prabhupáda gyakran magyarázta meg a vasrúd példájával, ami maga is átveszi a
tűz tulajdonságait, ha sokáig tűzben tartjuk. Srí Krsna ezt az átváltozást másképp
szemléltette Uddhavának:
„Aki lemond minden gyümölcsöző tettről, és teljesen átadja magát Nekem, mert
leghőbb vágya, hogy Engem szolgáljon, az megszabadul a születéstől és a
haláltól, s olyan helyzetbe emelkedik, ahol osztozhat fenségeimben.”
48
Amikor Krsna az őszi telihold éjszakáján elhagyta a gopíkat, akiket pedig Ő

hívott az erdő mélyére, a gopák feleségei szinte eszüket vesztették. Enyhülést
keresve fájdalmukra, melyet kedvesük távolléte okozott, először mindenhol
keresni kezdték. Amikor azonban nem találták, olyan mély meditációban
gondoltak Rá, hogy lassanként kezdték azt hinni magukról, hogy ők Krsna. Ebben
a hangulatban aztán sok-sok kedvtelését eljátszották. Sukadeva Gosvámí a gopík
átalakulását a tad-átmikáh kifejezéssel jelzi, ami szó szerint azt jelenti, hogy „teli
voltak a jelenlétével”. Ez a tökéletesség legmagasabb foka: olyan módon eggyé
válni Krsnával, ami egyrészt teljesen fölfoghatatlan, másrészt messze messze
fölülmúlja mindazt, amire a lemondásban élő máyávádík valaha is vágytak. Ez a
fajta eggyéválás Krsna társainak egyedüli kiváltsága, s olyan helyzetet jelent,
amire a gyakorló és a tökéletes bhaktáknak egyaránt imádattal kell tekinteniük.
Ezek az őszinte vaisnavák minden csábításnak ellenállnak, hogy nagy bhaktaként
ismerjék el őket, hiszen tudják, hogy a hőn sóvárgott célnak, a Krsna iránti
szeretetnek a kétszínű szív soha nem juthat a közelébe. A szent név figyelmes
imádata és a Krsnáról való hallás oda vezet, hogy szinte fékezhetetlen mohósággal
vágynak a szolgálatára – ami sok gaudíya vaisnava számára Srímatí Rádhárání
szolgálatát jelenti –, s ezáltal nagyon gyorsan a szeretet szintjére emelkedhetnek.
A szerető bhakták közül Sríla Prabhupáda az, aki elsőként eszünkbe jut. Viták és
baráti eszmecserék folynak arról, milyen kapcsolatban van Sríla Prabhupáda
Krsnával. Baráti vagy szeretői kapcsolat az, ami Hozzá fűzi? Sríla Prabhupáda
elmagyarázza, hogy a gaudíya ácáryák általában ebben a két rasában szolgálják az
Urat: „Az odaadó szolgálatról szóló ősi szentírások, valamint Sríla Narottama dása
Thákura, Sríla Bhaktivinoda Thákura és más tiszta vaisnavák újabb keletű dalai a
lelki tanítómesterről mindig Srímatí Rádhárání bensőséges társaként vagy Sríla
Nityánanda Prabhu megnyilvánult képviselőjeként írnak.” Egy dolog azonban
biztos: Sríla Prabhupáda – olyan okokból, melyeket csak ő ismert – sohasem tárta
föl örök kilétét a követői előtt. Vele ellentétben Bhaktivinoda Thákura a Siddhi-
lálasá című dalában elárulja, hogy ő Kamala-mańjarí, Bhaktisiddhánta Sarasvatí
Thákurát pedig még fizikai jelenléte alatt Nayana-mańjaríként ünnepelték. Sríla
Prabhupáda azonban, néhány más vaisnava ácáryával együtt, hallgatott erről. Az
lenne tehát helyénvaló, ha az ISKCON bhaktái – bármit spekuláljanak is ki, vagy
bármire jöjjenek is rá – tiszteletben tartanák Sríla Prabhupáda hangulatát, és nem
beszélnének erről a témáról a nyilvánosság előtt. Kavi Karnapúra utal erre a
hangulatra könyvében, a Srí Gaura-ganoddesa-dípikában. Noha az Úr Caitanya
minden társáról elmondja, milyen szerepet tölt be a mennyekben, Vaikunthán vagy
Golokán, saját lelki tanítómesteréről csak ennyit ír: „A szentírások kijelentik:
»Egy tanítvány ne szólítsa nevén a lelki tanítómesterét.« Ezen okból nem
említettem lelki tanítómesterem, Srí Srínátha Cakravartí korábbi nevét.”
49
Bhakták, akik szeretik Krsnát

A szeretet szintjén a nagy bhakták rasával átitatott imádata eléri a tökéletesen érett
fokot. Ragaszkodásuk, aminek bimbója az eksztázis szintjén jelent meg, most
szirmot bont, s megjelennek rajta az Isten iránti szeretet virágai és gyümölcsei.
Japázásuk hatására, ami végtelenül nagy gyönyörűséget szerez nekik, elméjük
minden figyelmét a számtalan szolgálatra irányítják, amit örök alakjukban
végeznek. Ha gopík, akkor szolgálatuk a következőket foglalja magában:
mithah prema-gunotkírttis tayor ásakti-káritá

abhisáro-dvayor eva sakhyáh krsne samarpanam
narmásvásana-nepathyam hrdayodgháta-pátavam
chidra-samvrtir etasyáh paty-ádeh parivańcaná
siksá sangamanam kále sevanam vyajanádibhih
tayor dvayor upálambhah sandesa-presanam tathá
náyiká-pránam-samraksá prayatnádyáh sakhí-kriyáh
„Krsna szerelmi kedvteléseiben Krsna a hős (náyaka), Rádhiká a hősnő (náyiká).

A gopík első szolgálata, hogy mindkettőjük dicsőségét megénekeljék. Második az,
hogy olyan helyzetet alakítsanak ki, hogy a hős vonzódni kezdjen a hősnőhöz, és
fordítva. Harmadik szolgálatuk, hogy mindkettőjüket rávegyék, menjen oda a
másikhoz. A negyedik, hogy Rádharánít felajánlják Krsnának; az ötödik, hogy
kedélyes légkört teremtsenek; a hatodik, hogy biztassák Őket a találkozásra; a
hetedik, hogy a hőst és a hősnőt is felöltöztessék és felékszerezzék; a nyolcadik,
hogy ügyesen rávegyék Rádhát és Krsnát, hogy mondják el, ami a szívüket
nyomja; a kilencedik, hogy titkolják a hősnő hibáit; a tizedik, hogy rászedjék
férjüket és rokonaikat; a tizenegyedik, hogy utasítást adjanak; a tizenkettedik,
hogy lehetővé tegyék a hősnek és a hősnőnek, hogy a megfelelő időben
találkozhassanak; a tizenharmadik, hogy legyezzék Őket; a tizennegyedik, hogy
néha szemrehányást tegyenek Nekik; a tizenötödik, hogy üzenetet vigyenek; és a
tizenhatodik, hogy védelmezzék a hősnőt, ahogy csak tudják” (Ujjvala nílamani,
idézi a Srí Bhajana-rahasya, 99. o.).
Srímatí Rádharání kegye

Az, hogy az Úr csupán a bhakta elméjében jelenik meg, sem a hőst, sem a
hősnőt, sem örök társaikat nem elégíti ki. Srímatí Rádhárání ezért kézen fogja
Krsnát, és elviszi Őt oda, ahol bhaktájuk bhajanát végez. Az Isteni Pár egy ideig
figyeli, amint a bhakta bizalmas szolgálataiban elmerülve szeretettel az Ő neveiket
énekli. Aztán hogy magukra vonják a figyelmét, hirtelen eltűnnek meditációjából,
és legnagyobb erőfeszítése, legalázatosabb könyörgése ellenére sem hajlandók
50
visszatérni. Az elválás rettenetes agóniájában a bhakta egyszer csak kinyitja a

szemét, és meglátja maga előtt imádott Istenségeit. Az eksztatikus gyönyör úgy tör
föl belőle, akár egy vulkán, és szeretetének nektárkönnyeivel áztatja Rádhá és
Krsna lábát. Ez az élet végső célja, amire a tiszta bhakta vágyik. Amikor az ilyen
bhakta saját szemével pillanthatja meg szívének Urát és Úrnőjét (sáksád-darsana),
elméje útra kel Goloka megnyilvánulatlan világa felé, és már soha többé nem tér
vissza az anyag birodalmába. Noha fizikai teste továbbra is itt marad, a valóságban
csupán látszat, hogy itt él. Azelőtt ebben a világban élt, és lelki testével végezte a
tökéletesség tevékenységeit; most a tökéletes világban él, és anyagi testében a
feltételekhez kötött lelkeket szolgálja. A leggazdagabb prasáda vagy a leghaté-
konyabb orvosság sem tudja életben tartani őt: az ilyen felszabadult lélek anyagi és
lelki testét csakis az tartja együtt, hogy Rádháról és Krsnáról hall, és az Ő nevüket
énekli. Ezt az állapotot igazolja a vraja-vásík élete is, amiről a gopík beszélnek:
tava kathámrtam tapta-jívanam

kavibhir íditam kalmasápaham
sravana-mangalam srímad átatam
bhuvi grnanti ye bhúri-dá janáh
„Szavaid nektárja és a cselekedeteidet elmesélő történetek az életet jelentik azok

számára, akik szenvednek ebben az anyagi világban. Ezek az elbeszélések,
melyeket tanult bölcsek adnak tovább, megsemmisítik a bűnök visszahatásait, s
azt, aki hallja őket, a legnagyobb szerencsével áldják meg. Szerte a világon
mesélik valamennyit, s teli vannak lelki erővel. Akik Isten üzenetét hirdetik,
bizony végtelenül nagylelkűek”
Hariról hallani e világ tökéletes bhaktái számára, Krsna örök társai számára, de
még Krsna számára is épp olyan élvezetes, mint személyes társasága. Krsnáról
hallani olyan kábítószer, ami rabjává teszi a bhaktát, elfordítja őt minden világi
dologtól, és erőszakkal a megrögzött hallás rabszolgájává teszi. Amikor a
méhecskéhez beszélt, Srímatí Rádharání azt mondta: „Krsna folytonos
kedvteléseiről hallani nektár a fülnek. Ha valaki akár egy csöppjét is megkóstolja,
még ha csak egyetlen egyszer is, az nyomban véget vet az anyagi kettősségek
iránti elkötelezettségének. Sok ilyen ember volt már, aki egyik napról a másikra
lemondott nyomorult otthonáról és családjáról, és ő maga válva nyomorulttá, eljött
ide, Vrndávanába, hogy vándoroljon, akár a madarak, s koldusként tengesse
életét.” Minden, ami Krsnáról szól, olyan nektári, hogy még az Ő füle számára is
nektár (krsna-karnámrta). Noha Ő minden önfegyelmezett yogí célja, amikor saját
kedvteléseiről hall, nem tud többé uralkodni magán. Egy alkalommal, amikor a
gopík között volt, Krsna hallani akarta játékos csevegésüket, ami oly nagy öröm a
fülnek és az elmének, így aztán lehunyta a szemét, és úgy tett, mint aki alszik.
Hallgatta, amint a gopík az Ő rebbenő pillantásáról, szellemes beszédéről, lassú
51
lépteiről, mohó öleléséről és izgató mosolyáról beszélnek. De amikor szócsatáikra,

szeretetteljes, kétértelmű civódásaikra és fiús természetére terelődött a szó, Krsna
nem tudta elfojtani az ajkán megjelenő szelíd mosolyt, s nem tudta megállítani
szeretete egyre növekvő dagályát sem, amitől minden szál szőre égnek állt.
Amikor a gopík felfedezték rajta az eksztázis jeleit, rádöbbentek, hogy Krsna
mindvégig hallotta bizalmas beszélgetésüket, és majd elnyelte őket a szégyen
óceánja. Amikor Krsna elhagyta Vrndávanát, a vraja-vásík követték, de elméjük
nélküli testük Vrajában maradt, és csak az tartotta életben, hogy Krsnáról
énekeltek és hallottak. A tökéletes tiszta bhakták ugyanígy csak krsna-kathán
élnek. Amikor szolgálatuk véget ér ebben a világban, megválnak attól, ami addig
az egyetlen akadályt jelentette, hogy teljesen beléphessenek Krsna kedvteléseibe:
anyagi testüktől. Erre a fokra eljutva életük tökéletessé válik (sampatti-dasá), s
őket magasztalják sádhakák és siddhák egyaránt. Ez a legfelső határa a Krsnáról
való hallásnak. Azok a sádhana-siddhák, akik beléptek Krsna kedvteléseibe,
folytatják rasájuk ápolását, és Krsna örök társai, a vraja-vásík személyesen tanítják
majd meg minderre. Nincs a hallásnak ennél nagyszerűbb formája.
kaivalyam narakáyate tridasa-púr ákása-puspáyate

durdántendriya-kála-sarpa-patalí protkháta-damstráyate
visvam púrna-sukháyate vidhi-mahendrádis ca kítáyate
yat kárunya-katáksa-vaibhavavatám tam gauram eva stumah
Amikor a bhakta az Úr Caitanya kegye révén olyan a helyzetbe kerül,

hogy transzcendentális szerető szolgálatot végezhet az Úrnak, akkor úgy véli,
a személytelen Brahman nem különb a pokolnál, a mennyei bolygókon tapasztalt
anyagi boldogság pedig olyan, akár a lidércfény. Ami a misztikus képességek
tökéletességét illeti, a bhakta azt egy fogatlan mérgeskígyóhoz hasonlítja.
na premá sravanádi-bhaktir api vá yogo 'tha-vá vaisnavo

jñánam vá subha-karma vá kiyad aho saj-játir apy asti vá
hínárthádhika-sádhake tvayi tathápy acchedya-múlá satí
he gopí-jana-vallabha vyathayate há há mad-ásaiva mám
„Óh, Uram! Nincs semmi szeretet bennem Irántad, s arra sem vagyok alkalmas,
hogy énekléssel és hallással odaadó szolgálatot végezzek. A vaisnavák misztikus
erejével sem rendelkezem, nincs tudásom, és nem állnak mögöttem jámbor tettek.
Még csak nagyon előkelő kasztú családhoz sem tartozom. Egészében véve nincs
semmim. Mégis, óh, gopík kedvese, mivel Te a legelesettebbeket áldod meg
kegyeddel, töretlen remény él szüntelenül a szívemben, s e remény örökké fájdal-
mat okoz!”
52
HUSZONNEGYEDIK FEJEZET
Az istenszeretet érett szintje : a préma
ei premá-ásvádana, tapta-iksu-carvana,
mukha jvale, ná yáya tyajana
sei premá yánra mane, tára vikrama sei jáne,
visámrte ekatra milana
Ha valaki megízleli ezt az istenszeretetet, láthatja, hogy olyan, mint a forró
cukornád. Amikor az ember a forró cukornádat rágja, lángol a szája, mégsem
tudja abbahagyni. Hasonlóan, ha valaki csupán egy parányi istenszeretettel
rendelkezik, tapasztalhatja erőteljes hatását. Ezt egyedül a méreg és a nektár
keverékéhez lehet hasonlítani.
„Óh, Krsna, óh, fuvolajátékos! Ifjúságod édessége csodálatra méltó e három

világban. Te ismered állhatatlanságomat, Én pedig ismerem a Tiédet. Senki
más nem tud erről. Valahol egy magányos helyen szeretném látni gyönyörű,
vonzó arcodat — de hogyan válhatna ez valóra?”
53
54
HUSZONNEGYEDIK FEJEZET
Az istenszeretet érett szintje : a préma
A bháva szinten az odaadó szolgálat növényének a bimbója jön ki, a növénynek
a virága, és a gyümölcse a virágnak, az a préma. Amikor a bhávának lesz érett
gyümölcse, akkor az úgy van hívva, hogy préma. Itt nem kell azt gondolni, hogy
eltűnnek a levelek, a bimbók, vagy a virágok, amikor a gyümölcs megnyilvánul,
hanem a természete ennek a bhakti-latának, hogy mindegyik ott van. Ott van a hat
levél, a bimbók ott vannak, a virág ott van, és a gyümölcs is, mindeggyik
egyszerre létezik. Szóval ez a szép dolog a Krsna-tudatban, hogy a prémi-bhakta, ő
ízleli mindegyik részét az odaadó szolgálatnak, a sadhanát is kóstolja, vagy ízleli.
Nemhogy arról lemondott és azzal nincsen semmi viszony, vagy kapcsolat.
Mik azok a változások, amik történnek a préma alatt ? Ezelőtt, lehet, hogy van
még valami ragaszkodás ehhez a testhez, családhoz, otthonhoz. Mint Bharata
Maharája, ő bháva szinten volt, de még mindig ragaszkodott ahhoz az őzhöz.
Amikor megnyilvánul a préma, akkor ezek eltűnnek, nem léteznek, már nincs
ilyen dolog. Ugyanúgy, ahogy van egy erős kötél és le vagy kötve és valaki jön és
akkor levágja, akkor teljesen szabaddá válsz. Ugyanúgy, hogyha megnyilvánul a
préma, akkor rögtön, ezer százalékal szabad mindezektől a dolgoktól. Ha még
bármi más anyagi érzés ott létezett, akkor ezek lesznek bemerítve a prémának a
kútjába és minden érzés kijön, ami csak lelki, teljesen át van itatva prémával.
Szóval minden érzés, az csak préma, és mindezek az érzékek át vannak váltva
transzcendentális érzékekre. Így a bhakta le van kötve az Úrnak a nevére,
formájához, tulajdonságához, és itt az érzékei közvetlenül vannak kapcsolva
ezekhez a dolgokhoz. Erre tudok mondani egy példát : Mondjuk, hogy itt ül
Srímatí Rádharání, és Krsna idejön átöltözve, mint valaki más, nem néz úgy ki,
mint Krsna. Es Rádharáni nem tudja Őt felismerni. De ahogy Krsna közel jön
Rádharáníhoz, akkor rögtön az Ő szíve el kezd olvadni, a haja a testén feláll,
könnyek jönnek a szemébe, és elkezd automatikusan ragaszkodni ehhez a
személyhez. Ez azt jelenti, hogy az érzékei és az érzelmei közvetlenül vannak
kötve Krsnához. Őneki nem kell felismerni, hogy ez Krsna, az intelligenciájának,
vagy az elméjének nem kell felismerni, hogy ó, most idejött Krsna, és azért, mert
felismertem Krsnát, akkor jönnek az eksztatikus szimtómák. Nem, az érzékek
közvetlenül vannak kapcsolva Krsnához, és automatikusan, ahogy Krsna a
jelenben van, akkor ő tudja : Ó, ezek a szimtómák jönnek, akkor nem az
intelligenciájával érti meg, hogy itt van Krsna, hanem észreveszi a testében
végbemenő változásokat, a szimtómákat, és akkor érti, hogy ez nem valaki, aki
átöltözött, hanem ez igazából Krsna. Szóval ez ezt jelenti, és ez történik a
55
bhaktával is, hogy a bhaktának az érzékei és az érzelmei kapcsolva vannak

Krsnának a nevéhez, formájához, tulajdonságához, és így a bhakta élvezi ezt az
ánandát, itt kóstolja ezt az ánandát. És ennek az ánandának az ízén ő figyelmetlen
minden más dologra. Mint hogyha egy háborúban verekszik egy nagy katona.
Amikor folyik a vérében az a harc, akkor őt nem érdekli, hogy mi történik, ugye?
Tankok lőnek és lövöldözik mindenki, ő csak harcol. Vagy egy tolvaj, aki tudja,
hogy van valami nagyon értékes dolog és akkor már olyan vad lesz elérni ezt a
dolgot, hogy minden falon átmászik, ablakon át, nem baj, hogy mi van ott, vannak
ott kutyák, őrök, ez-az, csak egy dologról gondolkodik : Hogy tudom elérni azt a
nagyon értékes gyémántot. Ugyanígy, abhakta, őt nem érdekli semmi, semmi nem
tud akadályt okozni, nincs semmi akadály. Ez a különbség a bháva és a préma
között, amit Rúpa Gosvámi magyaráz, hogy a bhávánál még vannak dolgok, amik
okozhatnak akadályt, de a prémának nincsen semmi akadály. Nincs semmi, ami
jöhet, ami akadályozza, hogy az a bhaktakóstolja és eléri azt a prémát, semmi
anyagi, semmi lelki dolog nem létezik. Olyan nagy vágya van, éhessége van a
bhaktának Krsna felé. A prémának van egy ellentétes tapasztalata. A Caitanya
Caritámrta magyarázza, hogy a préma olyan, mint a visa, méreg és az amrta,
nektár. Mintha mérget és nektárt összekevernél egymással. Valamikor olyan, mint
a nap, éget ez a préma. Éget azért, mert érzi a bhakta, hogy el van távolodva
Krsnától, és valamikor olyan, mint a hold, ami nagyon hűsít, azért, mert a bhakta
kap sprutit, vagy látja Krsnát, és akkor teljesen ki van elégedve. És amikor annyira
boldog, hogy látja Krsnát és akkor megint eltűnik Krsna, megint eltűnik Krsna,
akkor csak mélyebb és mélyebb lesz az az eltávolodás és akkor jobban és jobban
szenved a bhakta. Szóval nem lehet megállapítani, hogy a préma, ez szenvedés,
vagy boldogság. Amikor túl sokat szenved a bhakta, akkor végtelenül sok
boldogság jön, mert Krsna megnyilvánul, és amikor Krsna meg megnyilvánult,
akkor, és olyan nagy eksztázisban van, akkor csak eltűnik Krsna, és akkor a
legnagyobb szenvedésbe esik a bhakta. De ez a szenvedés és ez a boldogság, ez
mind ánanda. Szóval így, mindig, amikor látja a bhakta Krsnát, akkor csak erősebb
és erősebb lesz a ragaszkodása Krsnához, mindig nagyobb és nagyobb lesz a
vágya Krsnát látni.
A prémi-bhakta felfogása
Azt gondolja, hogy az ő barátjai olyanok, mint egy öreg kút, a háza és a
háztartása olyan, mint egy erdő, tele tüskés fákkal. Az ennivalónak nincsen semmi
íze, nem hogy nincsen íze, hanem rossz íze van. Dicséret bhaktáktól, az olyan,
mintha a kígyó harapná meg. A napi kötelességei olyan neki, mint halál, és a
testének a tagjai csak olyanok, mint egy nagy teher. A barátjai jönnek és próbálják
őt bátorítani, de az a bátorítás, ez is csak olyan, mint a méreg. Mindig ébren
marad, és amikor ébren marad, akkor csak bánkódik, és amikor alszik, akkor az
egy nagy szenvedés számára, mert itt alvás, az azt jelenti, hogy elfelejtkezik
56
Krsnáról. Azok a dolgok, amik kedvenc dolgok voltak előtte, most csak nagy
akadályok neki, és még amikor gondolkodik Krsnáról, még az az eksztázis, ami
jön abból a gondolatból, az majdnem széjjel tépi az egész testét.
Egy nap, elmerülvén ilyen gondolatokban, akkor ennek a prémának a mágnese, ez

vonzza Krsnát, és okozza, hogy Krsna megnyilvánul őelőtte. Amikor Krsna
megnyilvánul a bhakta előtt, akkor mind a bhaktának az érzékei lesznek elárasztva
Krsnának a csodálatos tulajdonságaival : Az Ő szépsége, a testének az illata, a
kedves hangja, a kedvessége, az íze, a lágysága és az Ő kegye. Így mindezek a
tulajdonságok, ezek megtámadják a bhaktának az érzékeit és amikor a bhakta látja,
vagy kóstolja ezeket a tulajdonságokat, akkor végtelenül sok boldogság nyilvánul
meg benne, és ő próbálja inni Krsnának az édességét az érzékein át. Először Krsna
megnyilvánítja az Ő szépségét : sundarya. A bhakta a szemén át látja Krsnának a
szépségét és így az eksztatikus szimtómák, - a könnyek és a remegés a testben, stb
- megjelennek, és ez az állapot okozza, hogy a bhakta elájul. Arra, hogy a bhakta
visszajöjjön a tudatjába, akkor Krsna megnyilvánítja neki az Ő illatát. Akkor a
bhakta tudja az orrán át szagolni az illatát. és amikor Krsna megnyilvánítja először
a szépségét, akkor nemcsak a szemével látja Krsnát, hanem ahogy a Brahma-
samhitában van mondva, hogy angáni sakalendriya vrtti manti, akkor a bhakta látja
Krsnát a szemével, nyelvével, A fülével, minden érzékével lát, és ugyanígy,
amikor Krsnának az illatát megtapasztalja, akkor mindegyik érzékén át, a
szemeken keresztül is tud szagolni és a fülével is szagol, nemcsak az orrával. És az
összes érzékein keresztül szagolja Krsna illatát, de még mindig nincs kielégedve.
Még akar többet és többet és többet! Ezáltal ismét elájul a bhakta másodszor is.
Arra, hogy visszahozza a tudatjára a bhaktát, akkor Krsna ajánlja neki az Ő
hangját. Akkor Krsna mondja a bhaktának: Ó, kedves bhaktám, Én teljesen a te
irányításod alatt vagyok, ne légy zavarban, csak valósítsd meg ezt a teljes
vágyadon át. Így ajánlja Krsna a hangját a bhaktának és akkor az összes érzéke
felveszi a hallás képességét, mint egy fül. A szeme, az orra, a bőre, és akkor
harmadszor is elájul a bhakta. Ezután Krsna adja az Ő érintését, és ez lehet, hogy
az Ő lába, vagy a keze, vagy a melle, és így nyilvánítja a sokumárya, a puhaságát.
Valaki, aki dásya, szolgai rasában van, annak Krsna adja a lótuszlábát, aki sakya,
barátságban van, akkor megfogja a kezét a kezével, mint Úr Brahmának, azoknak,
akik vatsalya, szülői rasában, kapcsolatban vannak, akkor az ujjaival letörli a
könnyeit, és azok, akik madhurya préyasí, szerelmes hangulatban vannak, akkor
megöleli az Ő hosszú karjaival. Ekkor a bhaktának az érzékei felveszik az érintés
természetét, és akkor mindegyik érzékével érzi Krsnának az érintését és így
negyedszer is elájul a bhakta. Azok, akik madhurya viszonyban vannak, azoknak
Krsna adja a sorasya, az ajkának a nektárját. A bhakta ezáltal ötödször is elájul. És
amikor ötödször is elájul, akkor Krsna hogy tudja a bhaktát felébreszteni? Akkor
adja neki a hatodik tulajdonságát, ami úgy van hívva, mint audarya, az azt jelenti,
hogy kedvesség, Krsnának a kedvessége, az azt jelenti, hogy mindezek az öt
57
tulajdonság, a szépség, az illat, a hang, az érintés, az íz, ezek mind

megnyilvánulnak egyszerre és akkor teljesen egy lehetetlen dolog történik. Az azt
jelenti, hogy mindegyik érzék érzi mindegyik dolgot, egyszerre, végtelen
mélységben. Amikor a préma így kiterjed, akkor majdnem széjjelrázza az egész
testét a bhaktának. A bhakta így többet és többet akarja élvezni ezeket a csodálatos
tulajdonságokat Krsnától, és nem baj, hogy mennyi eksztázist tapasztal a bhakta,
akkor még mindig azt gondolja, hogy egy kis csöppet kapott meg. Akkor Krsna
gondolkodik magában: Miért tartom meg Magamnak mindezeket a csodálatos
tulajdonságaimat, és akkor megnyilvánítja a hetedik tulajdonságát, a karunyát,
könyörületet. Ezt a könyörületet követik másféle saktik, mint lelkesség, tudás,
yoga, igazság, irányítás, és az a karunya-sakti, amikor ez megnyilvánul Krsnának a
szeméből, akkor ez úgy van hívva, mint anugraha. Azok, akik dásya-bhávában
vannak, ez úgy van ismerve, mint krpa-sakti, vagy másoknak, mint vatsalya, vagy
karunya, és ez a krpa-saktija Krsnának, ez kényszeríti, hogy Krsnának a szíve
irányítja az Ő elméjét, vágyát. Ezután Krsnának a krpa-saktija megnyilvánítja a
bhakta-vatsalyát, ami a fő tulajdonsága Krsnának, amin át minden más tulajdonság
van irányítva. Bhakta-vatsala az azt jelenti, hogy Krsna nagyon kedvez a
bhaktáinak, és így a bhakta megtapasztalja mindezeket a viszonyokat Krsnával,
mint újabb és újabb eksztázisok.
Krsna, ahogy látja, hogy a bhakta mennyire vágyik Őfelé, akkor el kezd beszélni a
bhaktához: Ó, kedves bhaktám! Sok-sok életen keresztül lemondtál feleségről,
házról, gazdagságról, Engem elérni. Most az Én szolgálatomra elfogadtál annyiféle
szenvedést, hideget, szelet, éhességet, szomjúságot, fájdalmakat. Fenntartottad az
életedet, koldultál, annyiféle sértést elfogadtál más emberektől az Én nevemben.
Mindezt a nagy lemondást, amit csináltál, ezért Én nem tudok neked adni semmit,
Én csak lettem a te adósod! Hogyha adnék neked uralkodást az egész világon,
vagy az egész mennyben, vagy mind a misztikus erőket, ezek nem lennének
megfelelő díjazás a te szolgálatodra! Még hogyha a fű, és a szalma, az olyan
dolog, amit a tehenek szeretnek, de nem lehet embernek adni, ugyanúgy a nagy
yogik és jnánik vágynak ezekre a dolgokra, de én nem tudok neked ajánlani ilyen
dolgokat, ez inkább egy sértés lenne! Még, hogyha Én legyőzhetetlen vagyok, ma
legyőztél Engem, és Én most menedéket veszek a te csodálatos tulajdonságaidnál
és a nagyon szelíd viselkedésednél!
Aztán hosszú imákat ajánl a bhakta: Óh, Uram! Óh, óceán kegye! Te rámpillan-
tottál, amin át én úsztam ebben a nagy óceánban, anyagi energiában, és a Te
kegyed felkelt, mint a nap, és Te elolvasztottad az én szívemet! Te transzcenden-
tális vagy mindehhez az anyagi világhoz, és a formádban, mint lelki tanítómester,
Te elpusztítottad az én tudatlanságomat és kéjemet! A Sudarsana-cakra a Te
darsanod megmentett engem mindezektől a nagy szenvedésektől ebben az anyagi
világban és nekem nincsen semmi más vágyam, mint szolgálni Téged, mint a
58
szolgád! Adtad nekem a mantrát, amin át el tudtalak érni ezt a célt! Tisztítottál
engem, hogy tudtam hallani Rólad, vibrálni a Te szent nevedet, és mindig
emlékezni Rólad, és adtad nekem a Te bhaktádnak a társulatát, amin át én meg
tudtam érteni, hogy hogyan kell szolgálni Téged. De azért, mert olyan tudatlan
vagyok, és a legalacsonyabb rendű személy, még mindig nem szolgáltalak Téged
tökéletesen egy nap az egész életemben! Egy ilyen személy, mint én, érdemel
büntetve lenni, de inkább, mint büntettél, adtad a Te darsanodat! Szóval így
imádkozik a bhakta Úr Krsnához, és akkor végre így Krsna megnyilvánítja
nemcsak saját Magát, hanem egész Vrndávanát a tehenekkel, pásztorfiúkkal, anya
Yasodával, Rádharáníval, a gopíkkal, a Govardhana-heggyel, a Yamuna folyóval,
Nandísvarral, Bandhíravánnal, és a bhakta elmerül ebben a nagy óceán
eksztázisban, és akkor minden eltűnik. És amikor eltűnik minden, akkor felébred a
bhakta és mondja: Most mi történt? Most ébren voltam, vagy aludtam? Ez volt
valami hallucináció? Mi történt? Lehet, hogy megbolondultam, és csak az elmém
játszott trükköket velem! Még sosem volt nekem ilyen tapasztalat! Lehet, hogy
sokszor volt nekem sphrutí, vagy meditációban megnyilvánult Krsna, de ilyen
részletes, mély viszony nem volt. És nem érti, hogy mi történt vele. Kétsége van az
ő saját tapasztalatában, az ő elméjében, de ugyanakkor nem tud semmi mást, mint
vágyni ugyanerre a lehetőségre. Van, amikor elájul, feláll, leül, ide-oda fut, sír,
mint egy bolond ember, van, amikor ott ül, mint egy nagy szent és nem mond
semmit. Nem tudja csinálni a napi munkáját, és teljesen nem érti, hogy most mi
lett az életéből, úgy beszél, mint egy bolond ember. Végre valahol jön hozzá egy
bhakta, aki megbékíti, és meghallja ezt a mesét, és akkor mondja a bhakta neki: Ez
nem egy hamis dolog volt! Te most személyesen találkoztál Krsnával! Ez nem volt
csak egy sphrutí, vagy meditációban megnyilvánulás, hanem Krsna személyesen
jött hozzád, és találkoztál Krsnával. Ez úgy van hívva, mint bhagavat-saksad-kara,
vagy bhagavat-saksad-bhagavat-darsan. Amikor megérti ezt a bhakta, akkor
nagyon örül és nagyon boldog lesz. Érti, hogy igen, így végre megkapta Krsnának
a társulását. Szóval így imádkozik, táncol és énekel, sír és megköszöni az Úrnak,
hogy megkapta a lehetőséget Őt így látni. Így gurul a földön, és lélegzik nagyon
nehezen, elájul, és elveszti az elméjét. Van, amikor mindenhol látja Krsnát és
akkor nagyon boldog, táncol és énekel, és amikor eltűnik az Úr, akkor meg csak
sír. Így az egész életét így tölti el, ilyen furcsa módszeren. Nem tudja, hogy van-e
neki egy teste, vagy nem, és azt sem tudja, hogy ez a test valamikor eltűnik és
visszamegy az eredeti elemekbe. Csak azt érti, hogy az ő egyetlenegy imádandó
Ura elvitte őt a lelki világba, lefoglalni őt a személyes szolgálatával, és így a
bhakta eléri az életének a végső célját. Srí Krsna társai a tökéletesség szintjén
állnak, és prema-bhakti itatja át őket. A bhakta Krsnával fennálló kapcsolata
szerint ötféle prema-bhakti van: semleges, szolgai, baráti, szülői szeretet, illetve
szerelem. Ezek a bhakták valamennyien szeretik Krsnát, ezért premí-bhaktákként
ismerik őket, mivel azonban kapcsolatuk nem egyforma, más és más mértékben
tapasztalják ezt a szeretetet.
59
A prema-bhakti nyolc szintje

1. prema vagy rati —eksztatikus szeretet
2. sneha —gyengéd szeretet
3. mána —düh
4. pranaya —mély szeretet
5. rága —ragaszkodás
6. anurága —további ragaszkodás
7. bháva —eksztázis
8. mahábháva —nagy eksztázis
Az öt fajta kapcsolat a szeretet más-más fokozatait éri el. A sánta-bhakták a

premáig, a dásya-bhakták a pranayáig, a sakhya- és a vátsalya-bhakták pedig az
anurágáig tudják tapasztalni a szeretetet, míg a szeretői kapcsolatban lévő bhakták
a mahábháva szintjéig. Néhány fontosabb kivételtől eltekintve – mint például
Subala, akinek sakhya-bhávája a mahábháva szintjéig terjed – kizárólag a gopík
ízlelik meg az istenszeretet legmagasabb fokait.
A rasa az a transzcendentális kapcsolat, ami az eksztatikus szereteten túl, a prema-

bhakti szintjén az élőlényt a Legfelsőbb Úrhoz fűzi. Feltétele a suddha-sattva, a
vegyítetlen jóság állapota, amikor a szív teljesen mentes az anyagi szennyeződés
leghalványabb árnyékától is. A rasát a vibháva, az anubháva, a sáttvika-bháva, a
sañcárí-bháva és a stháyí-bháva (a bhakta valódi lelki azonossága) érett
kombinációja alkotja. Az öt fő rasáról – a semleges, a szolgai, a baráti, a szülői és
a szeretői kapcsolatról – egy korábbi fejezetben már beszéltünk.
VIBHÁVA: A vibháva nem más, mint az az ok, ami a Krsna iránt érzett
szeretet megízlelését kiváltja. Két kategóriája fordul elő: álambana (amiben a
szeretet megjelenik) és uddípana (ami kiváltja a szeretetet).
ANUBHÁVA: Anubhávának nevezik a viselkedés azon külső megnyilvánu-

lásait, melyek a bháva, a Krsnához fűződő ragaszkodás jelenlétére utalnak. Ilyen a
nevetés, a tánc és az énekelés.
60
SÁTTVIKA-BHÁVA: A sáttvika-bháva az eksztázis nyolc szimptómája,

melyek a bhávából eredő lelki energiák hatására mutatkoznak meg a testen
(különösen az idegrendszeren). E szimptómákhoz tartozik a bénultság, a verej-
tékezés és a remegés.
SANCÁRÍ-BHÁVA: A sañcárí-bháva (vyabhicárí) az a harminchárom

transzcendentális érzelem, mely a tenger hullámaihoz hasonlóan hol felbukkan,
hol eltűnik, ám nincs hatással az uralkodó érzelmekre. Ilyen például a büszkeség,
az irigység és a mohóság.
STHÁYÍ-BHÁVA: A stháyí-bháva a bhakta alapvető érzülete, lelki azonos-

sága, amely a lelki kapcsolat során minden körülmények között jelen van. E
tényezőket a következőkben a sakhya-rasa, a vátsalya-rasa és a mádhurya-rasa
elemzése segítségével szemléltetem.
A barátság hangulatában a vibhávát

a következők alkotják:
1. Krsna, a ragaszkodás célpontja, mint szellemes, jól öltözött, mindig

jókedvű, vidám fiú;
2. a bhakták, a ragaszkodás tartóedényei, akiknek nagy hitük van Krsnában,
mivel magukénak tekintik, akiknek ragaszkodását semmi sem ingathatja
meg, és akik csak arra vágynak, hogy barátként szolgálják;
3. azok a dolgok, melyek előidézik a ragaszkodás megtapasztalását: Krsna
kora, fuvolája, bivalykürtje és hangszerei.
Az anubhávákat az képezi, hogy a fiúk birkóznak Krsnával, játszanak Vele és

leheverednek Mellé, míg a sáttvika-bhávák a sírás és a borzongás formájában
törnek felszínre. Az elsődleges sañcárí-bhávák a boldogság, a jókedv, a büszkeség
és a kérkedés, a stháyí-bháva pedig a barátok közötti egyenrangú kapcsolat,
amelyből szembeötlően hiányzik a tisztelet.
61
A szülői kapcsolatban a vibháva a következőkből áll:

1. Krsna, a bháva célpontja, mint egy gyönyörű, jól nevelt, engedelmes
kisfiú, akinek olyan finom a teste, mint a lótuszvirág szirma;
2. olyan idősebb személyek, mint Yasodá, Nanda és Rohiní, akik a bháva

menedékei; valamint
3. a kiváltó okok, azaz Krsna mosolygós arca, édes beszéde és gyermekkori

tettei.
Az anubháva abból áll, hogy megszagolják a fejét, megáldják, dédelgetik és
nevelgetik a kicsi Krsnát, míg a sáttvika-bháva mind a nyolc szimptómát magában
foglalja, azzal kiegészítve, hogy Krsna láttán Yasodá mama melléből csordogálni
kezd a tej (ez egyedül Yasodá mamára jellemzõ). A sañcárí-bháva főként abból áll,
hogy a bhaktákat öröm tölti el Krsna társaságában, szívük pedig összeszorul a
félelemtől, amikor az erdőben ólálkodó démonokra gondolnak. A stháyí-bháva
nem más, mint szülői szeretetük, melynek hatására úgy érzik, Krsna fölött állnak,
és Krsna a gondoskodásukra szorul.
A szerelem rasájában a vibháva:

1. tárgya Krsna szépsége, édes kedvtelései és szerelmes kalandjai;
2. a bháva menedékei a gopík,
3. a bhávát kiváltó okok pedig a fuvola hangja, a tavaszi kakukkszó, az
esőfelhők, a pávák rikoltozása és Krsna testének látványa.
Az anubhávát az oldalpillantások és a szégyenlős mosolyok alkotják, míg a

sáttvika-bhávák magukban foglalják mind a nyolc jellemzőt, legteljesebb kibonta-
kozásuk fokáig. A sañcárí-bháva a lustaság, az ádáz harag, a lelkifurdalás – hogy
csak néhányat említsünk –, a stháyí-bháva pedig a kedveskedő szerelmes ragasz-
kodás. A gopík viselkedését tehát transzcendentális szemszögből kell megvizs-
gálnunk, és sohasem szabad azt gondolnunk, hogy viselkedésük bármi módon
anyagi lenne, hiszen – ahogy az a fenti elemzésből kitűnik – az érett lelki eksztázis
nyilvánul meg benne.
62
Sríla Bhaktivinoda Thakura

Srí Krsna Szent Nevének ereje
(1)
krsna-náma dhare koto bal
visaya-vásanánale, mora citta sadá jwale,
ravi-tapta maru-bhúmi-sam
karna-randhra-patha diyá, hrdi májhe pravesiyá,
varisoya sudhá anupam
Mennyi erő lehet Krsna nevében? Szívem szünet nélkül a világi vágyak tüzében ég
– olyan, akár a napperzselte sivatag. A Szent Név füleimen keresztül a szívembe
hatol, és semmihez sem fogható nektárt záporoz a lelkemre.
(2)
hrdoya hoite bole, jihvára agrete cale,
sabda-rúpe náce anuksan
kanthe mora bhange swara, anga kánpe thara thara,
sthira hoite ná páre caran
A Szent Név megszólal a szívemből, a nyelvem hegyére költözik,
s transzcendentális hangként ott táncol szüntelenül. A torkom elszorul,
a testem vadul remegni kezd, a lábam megállíthatatlan táncba fog.
(3)
cakse dhárá, dehe gharma, pulakita saba carma,
vivarna hoilo kalevara
múrchita hoilo man, pralayera ágaman,
bháve sarva-deha jara jara
Szememből patakzik a könny. Testem verejtékben úszik, s az elragadtatástól
borzongás fut végig rajta, amitől minden szál hajam égnek áll. A bőröm színét
veszti, elsápad. Elmém elalél, s a megsemmisülés érzése vesz rajtam erőt. Az
eksztázisok áradata darabokra zúzza a testem.
(4)
kori’ eto upadrava, citte varse sudhá-drava,
more ¨áre premera ságare
kichu ná bujhite dilo, more to’ bátula koilo,
mora citta-vitta saba hare
Ilyen eksztatikus zavarodottságba taszít a Szent Név, miközben folyékony nektárt
záporoz a szívemre, s az Isten iránti transzcendentális szeretet óceánjába merít.
Nem hagyja, hogy bármit is megértsek, hiszen teljesen tébolyulttá tett,
s elrabolta a szívemet, minden kincsemmel együtt.
63
(5)
loinu ásroya já’r, heno vyavahára tá’r,
varnite ná pári e sakal
krsna-náma icchá-moy, jáhe jáhe sukhí hoy,
sei mora sukhera sambal
Így viselkedik Ő, aki ímmár az én egyetlen menedékem. Nem tudom mindezt

elmondani. Krsna Szent Neve független, és saját szabad akarata szerint cselekszik.
Ami boldoggá teszi, az engem is boldoggá tesz.
(6)
premera kaliká nám, adbhuta rasera dhám,
heno bala karaye prakás
ísat vikasi’ punah, dekháy nija-rúpa-guna,
citta hari’ loya krsna-pás
A Szent Név az Istenszeretet virágának bimbója, az odaadás csodás ízeinek
hajléka. Hatalmának természete olyan, hogy noha csak keveset mutat meg
erejéből, mégis feltárja vele isteni formáját és tulajdonságait,
elrabolja a szívemet, s elviszi Krsnának.
(7)
púrna vikasita hoiyá, braje more jáya loiyá,
dekháy more swarúpa-vilás
more siddha-deha diyá, krsna-páre rákhe giyá,
e dehera kore sarva-nás
Amikor teljességében megnyilvánul, a szent név Vrajába röpít, s felfedi előttem
szerelmes játékait. Saját transzcendentális, örök testemmel ajándékoz meg,
leláncol Krsna közelében, s végérvényesen megsemmisíti halandó porhüvelyem.
(8)
krsna-náma-cintámani, akhila rasera khani,
nitya-mukta suddha-rasa-moy
námera bálái jata, saba lo’ye hoi hata,
tabe mora sukhera udoy
Krsna neve érintőkő, minden odaadó íz bányája, örökké felszabadult

és a tiszta rasa megszemélyesülése. Mikor minden akadály el van távolítva
és pusztítva a szent név vibrálásának útjából,
akkor boldogságom valóban ébredni kezd majd.
64
HUSZONÖTÖDIK FEJEZET
A lelki élet szintjeinek és az élet céljának
az összefoglalása
SB. 1.5.27.
tasmims tadá labdha-rucer mahá-mate
priyasravasy askhalitá matir mama
yayáham etat sad-asat sva-máyayá
pasye mayi brahmani kalpitam pare
„Óh, nagy bölcs! Amint megéreztem az ízt, amit az Istenség Személyisége nyújt,
megingathatatlan figyelemmel hallgattam mindent, ami Róla szólt. S ahogy
kifejlődött bennem ez az íz, megvalósítottam, hogy csupán tudatlanságom miatt
fogadtam el e durva és finom fizikai burkot, hiszen az Úr és én egyaránt
transzcendentálisak vagyunk.”
„A lelki fejlődés, és az odaadó szolgálatot fejlődésének minden szintjén az alapjait

jelentő elvek, módszerek, és célok teljes ismeretében kell végezni. Ez biztosítja
majd, hogy a törekvő bhakta elkerülje az odaadás útjában álló akadályokat, és
erőfeszítései révén a lehető legjobb eredményt érje el.”
65
66
HUSZONÖTÖDIK FEJEZET
A lelki élet szintjeinek és az élet céljának
az összefoglalása
BG. 4.10.
víta-rága-bhaya-krodhá man-mayá mám upásritáh
bahavo jñána-tapasá pútá mad-bhávam ágatáh
víta—mentes; rága—ragaszkodás; bhaya—félelem; krodháh—és harag; mat-
mayá—teljesen Énbennem; mám—Bennem; upásritáh—teljesen elmélyülve;
bahavah—sokan; jñána—tudásnak; tapasá—vezekléssel; pútáh—megtisztulva;
mat-bhávam—Irántam érzett transzcendentális szeretetet; ágatáh—elérték.
Megszabadulván a ragaszkodástól, a félelemtől és a haragtól, teljesen

elmélyülvén Énbennem, oltalmat Énnálam keresve már sokan megtisztultak
a múltban a Rólam szóló tudás által, s így felébredt bennük az Irántam
érzett transzcendentális szeretet.
ádau sraddhá tatah sádhu- sango 'tha bhajana-kriyá

tato 'nartha-nivrttih syát tato nisthá rucis tatah
athásaktis tato bhávas atah premábhyudañcati
sádhakánám ayam premnah prádurbháve bhavet kramah
„Kezdetben szükség van az önmegvalósítás iránti bevezető vágyra. Ez eljuttatja az

embert arra a szintre, ahol arra törekszik, hogy a lelkileg fejlettek társaságába
kerüljön. A következő lépcsőfokot az jelenti, amikor a kezdő bhakta egy
kiemelkedő lelki tanítómestertől avatásban részesül, s az ő irányítása alatt az
odaadó szolgálat folyamatának gyakorlásába kezd. A lelki tanítómester felügyelete
alatt odaadó szolgálatot végezve megszabadul minden anyagi ragaszkodástól,
rendíthetetlen lesz az önmegvalósításban, és felébred benne a vágy, hogy az
Istenség Abszolút Személyiségéről, Srí Krsnáról halljon. Ez a szomj viszi tovább a
bhaktát a Krsna-tudathoz való ragaszkodásig, ami a bhávában, vagyis az Isten
iránti transzcendentális szeretet előzetes szintjén érik meg. Az Isten iránti valódi
szeretetet premának nevezik. Ez az élet legtökéletesebb állapota.” A prema síkján
az ember szünet nélkül az Úr transzcendentális szerető szolgálatát végzi.
67
A Lelki élet szintjeinek összefoglalása

Az ahanta (én) és a mamata (enyém),
valamint a meditáció minősége a különböző lelki szinteken
Az ahanta - én ez a test vagyok, illetve én Krsna szolgája vagyok,
A mamata - minden, ami a testhez tartozik, az enyém, illetve Krsna az enyém
felfogások alakulása a különböző szinteken:
A lelki élet szintjei Materialista aspektus Lelki aspektus

Sraddhá előtt Rendkívül mély nincs
Sraddhá Kicsit kezd megváltozni
1. hit (szolgálni kellene az Urat)
parányi
Sádhu-sanga
2. társulás mély Kezd megjelenni
szerzetesekkel
Bhajana kriya
a lelki még teljes erővel jelen
3. gyakorlatok van
egy helyen lokalizálódik
felvétele
Anartha nivritti
4. a rossz szokások tisztul növekszik
kitisztítása
Nistha
5. szilárd odaadó valamennyire csökken kezd egyre áthatóbb lenni
szolgálat
Ruci
a transzcenden- egy helyre kezd
6. tális íz lokalizálódni
uralkodóvá válik
felébredése
Asakti
egy halvány villanás
7. ragaszkodás
csupán
teljes a hatása
Krsnához
Bháva
egy árnyék;
8. az Istenszeretet
időnként feltűnik
mindent átható
kezdeti szintje
Préma
9. az Istenszeretet teljesen eltűnt különösen intenzívvé válik
érett szintje
68
A meditáció mélysége
a lelki élet különböző szintjein:
A lelki élet szintjei A meditáció szimtómája

szintje
az elme izgatott és inkább a
pillanatnyi és
Bhajana kriya múltban és a jövőben van,
átmeneti
nagyon kevés ideig tud figyelni
hullámzó, szórványos,
Anartha nivritti a kötőerőktől függ
és szaggatott
szilárd a lelki
az anyagi gondolatok néha
Nistha gyakorlat, a
felbukkannak
meditáció általános
nincsenek anyagi gondolatok, a
Ruci kezd elmélyülni
meditáció hosszú ideig tart
minden részletre kiterjedő,
Krsna megjelenik meditációban
Asakti elmélyült
(spruti), és a bhakta kezdi sejteni
a lelki azonosságát
megérinti a bhakta szívét a lelki
energia (visuddha- sattva)
Bháva teljes (samádhi) fokozatosan megnyilvánul
számára a lelki világ és a lelki
formája (siddha-déha)
a lelki testében a lelki világban
van, de lehet, hogy még az
Préma tökéletes
anyagi testével tartja a
kapcsolatot az anyagi világgal
A tökéletesség szintjén, melyet transznak, vagyis samádhinak neveznek, az

ember elméje a yoga gyakorlása révén megszabadul minden anyagi tevékeny-
ségtől. E tökéletesség jellemzője, hogy a yogí ebben az állapotban tiszta elméje
segítségével megláthatja önvalóját, s örömet, élvezetet tud meríteni abból. Ebben
az örömteli állapotban határtalan lelki boldogságban van része, melyet transzcen-
dentális érzékszerveivel tapasztal. E szilárd helyzetben sohasem tér el az igaz-
ságtól, s ide eljutva úgy gondolja, ennél nagyobb kincsre soha nem tehet szert. Ezt
az állapotot elérve még a legnagyobb nehézségek sem rendítik meg. Ily módon
valóban mentes az anyagi kapcsolatok okozta minden szenvedéstől.
69
Sríla Visvanátha Cakravartí Thákura az alábbi verseket idézi a

különböző lelki szintek leírására a Srímad Bhágavatamból:
Ruci
fogadtam el e durva és finom fizikai burkot, hiszen az Úr és én egyaránt transzcen-
dentálisak vagyunk.” SB. 1.5.27.
A ruci szimptómái
„Kedves királyom! A tiszta bhakták, akik követik a szabályokat és az előírásokat,
s akiknek tudata tiszta, nagy lelkesedéssel hallgatják és zengik az Istenség
Legfelsőbb Személyisége dicsőségét. Aki lehetőséget kap arra, hogy ott, ahol e
tiszta bhakták élnek, meghallja szavaik szünet nélkül hömpölygő nektárját, mely
olyan, akár a folyó hullámzása, az megfeledkezik az élet szükségleteiről — az
éhségről és a szomjúságról —, és nem hat rá többé semmilyen félelem, bánat és
illúzió.” SB. 4.29.39-40
Asakti
„Azt az állapotot, amikor az élõlény tudata az anyagi természet három kötőerejé-
hez vonzódik, feltételekhez kötött életnek hívják. Ám ha tudata az Istenség Legfel-
sőbb Személyiségéhez ragaszkodik, akkor a felszabadulás tudatállapotában van.”
SB. 3.25.15.
70
Az asakti szimptómái
„Egy intelligens személynek, aki megzabolázta az elméjét és felülkerekedett a
félelmen, minden ragaszkodását fel kell adnia az anyagi tárgyak iránt, amelyek a
feleség, a család és a nemzet. Zavarodottság nélkül és szabadon kell vándorolnia,
valamint az Úr szent nevét kell hallania és énekelnie, aki a szekér kerekét tartja.
Krsna szent nevei minden kedvezőséggel rendelkeznek, mert transzcendentális
születését és cselekedeteit írják le, mely cselekedeteket ebben a világban hajtott
végre a feltételekhez kötött lelkek felszabadítása érdekében. Ezért az Úr szent
neveit szerte a világon éneklik.” SB. 11.2.39
Az asaktí szinten meditáció alatt ideiglenesen

megnyilvánul az Istenség Legfelsőbb Személyisége
(sprutí)
pragáyatah sva-víryáni tírtha-pádah priya-sraváh
áhúta iva me síghram darsanam yáti cetasi
„A Legfelsőbb Úr, Srí Krsna, akinek dicsőségét és cselekedeteit oly kellemes

hallani, egyszerre megjelenik szívem trónusán, amint szent cselekedeteit kezdem
dicsőíteni, mintha csak hívtam volna Őt.” SB. 1.6.33
Bháva

amint az Úr Krsna elragadó tetteiről beszéltek. Figyelmesen hallgattam őket, s az
élvezet, hogy hallhatok az Istenség Személyiségéről, minden pillanattal
fokozódott.” SB. 1.5.26.
71
A bháva szimptómái
yathá bhrámyaty ayo brahman svayam ákarsa-sannidhau
tathá me bhidyate cetas cakra-páner yadrcchayá
„Óh, bráhmanák [tanítók]! Ahogyan a mágnes vonzásában a vasdarab automati-
kusan a mágnes felé mozdul, úgy vonzza az én tudatomat is — melyet saját akara-
tából megváltoztatott — az Úr Visnu, aki korongot tart a kezében. Nem vagyok
tehát független.” SB. 7.5.14.
Prema
premátibhara-nirbhinna- pulakángo 'tinirvrtah
ánanda-samplave líno nápasyam ubhayam mune
„Óh, Vyásadeva! Ekkor teljesen hatalmába kerített a boldogság érzése. Testem

minden tagját külön-külön öröm töltötte el, s az eksztázis óceánjában elmerülve
sem magamat, sem az Urat nem láttam.” SB. 1.6.17
A prema szimptómái
evam-vratah sva-priya-náma-kírtyá
játánurágo druta-citta uccaih
hasaty atho roditi rauti gáyaty
unmáda-van nrtyati loka-báhyah
„A Legfelsőbb Úr szent nevét énekelve elérjük az istenszeretet szintjét. Ezt

követően a bhakta megszilárdul helyzetében, mint az Úr örök szolgája, és
fokozatosan nagyon erős ragaszkodást fejleszt ki az Istenség Legfelsőbb Szemé-
lyisége bizonyos nevéhez és formájához. Amint a szíve elolvad az eksztatikus
szeretetben, nagyon hangosan nevet, sír vagy kiabál. Néha úgy énekel és táncol,
mint egy őrült, mert nem érdekli a külvilág véleménye.“ SB. 11.2.40.
Találkozás az Úrral
pasyanti te me rucirány amba santah
prasanna-vaktráruna-locanáni
rúpáni divyáni vara-pradáni
sákam vácam sprhaníyám vadanti
72
„Óh, anyám! Bhaktáim mindig látják mosolygó arcom és szememet, mely olyan,
mint a kelő nap. Szeretik látni különféle transzcendentális formáimat, melyek
mind jóakaróik, s kedvesen beszélgetnek Velem.” SB. 3.25.35.
A bhakta természete ebben a helyzetben

tair darsaníyávayavair udára-
vilása-háseksita-váma-súktaih
hrtátmano hrta-pránáms ca bhaktir
anicchato me gatim anvím prayunkte
„Amikor az Úr elbűvölő, vonzó és mosolygó formáit látja és oly kellemes szavait
hallja, a tiszta bhakta szinte minden másról megfeledkezik. Érzékei megszabadul-
nak minden egyéb elfoglaltságtól, ő maga pedig elmerül az odaadó szolgálatban.
Így akarata ellenére is felszabadul, minden külön erőfeszítés nélkül.” SB 3.25.36.
A bhakta mentalitása ebben a helyzetben

atho vibhútim mama máyávinas tám
aisvaryam astángam anupravrttam
sriyam bhágavatím vásprhayanti bhadrám
parasya me te 'snuvate tu loke
„Így a bhakta, mivel elmélyülten örökké Rám gondol, nem vágyik még arra a
legmagasztosabb áldásra sem, amit a felső bolygórendszerek, köztük Satyaloka
kínálnak. Nem vágyik a nyolc anyagi tökéletességre sem, amelyeket a misztikus
yoga gyakorlásával lehet elérni, s arra sem, hogy eljusson Isten országába. Ám
anélkül hogy vágyna rá, már ebben az életében élvezheti a felkínált áldások
mindegyikét.” SB. 3.25.37.
A bhakta a préma állapotában hogyan kap lelki testet
Így aztán, óh, Vyásadeva Bráhmana, idővel én, aki tökéletesen, elmélyülten
Krsnára gondoltam, s ezért mentes voltam minden ragaszkodástól, minden anyagi
szennyezettségtől tökéletesen megszabadulva úgy találkoztam a halállal, mint
ahogyan a villám és a fény jelenik meg egyazon időben. Miután transzcendentális
testet kaptam, amely alkalmas arra, hogy az Istenség Személyiségének társa
legyen, feladtam öt anyagi elem alkotta anyagi testemet, így tetteim minden gyü-
mölcse [karmám] megszűnt. SB. 1.6.27-28.
73
AZ ÉLET CÉLJA:
az Istenszeretet kifejlesztése
A hiteles lelki tanítómester irányítása alatt végzett odaadó szolgálat lépcsőzetes
folyamatával tehát az ember elérheti a legmagasabb szintet, megszabadulhat
minden anyagi ragaszkodástól, a személyes, egyéni lelki léttől való rettegéstől és
attól a kiábrándultságtól, amelyből a nemlétezést valló filozófia származik, s
ezután végül eljuthat a Legfelsőbb Úr hajlékára.
satám prasangán mama vírya-samvido
bhavanti hrt-karna-rasáyanáh katháh
taj-josanád ásv apavarga-vartmani
sraddhá ratir bhaktir anukramisyati
satám—a bhaktáknak; prasangát—a bensőséges társasága által; mama—Rólam;

vírya-samvidah—lelki energiával teli beszélgetések; bhavanti—megjelennek;
hrt—a szívnek; karna—és a fülnek; rasa-áyanáh—az édes íz forrása; katháh—
beszélgetések; tat—azoknak; josanát—megfelelő műveléséből; ásu—gyorsan;
apavarga—a felszabadulásnak; vartmani—az útján; sraddhá—hit; ratih—
vonzalom; bhaktih—szeretet; anukramisyati—egyik a másikat fogja követni.
„Az Istenség lelki energiával teli üzenetét csak a bhakták társaságában lehet
megfelelően megvitatni, s nagy öröm, ha közöttük erről hallhatunk. Ha valaki
a bhaktákat hallgatja, a transzcendentális tapasztalat útja hamar megnyílik
előtte, s fokozatosan rendíthetetlen hitre tesz szert, amely idővel vonzalommá
és odaadássá fejlődik.”
yánhára hrdaye ei bhávánkura haya
tánháte eteka cihna sarva-sástre kaya
„Ha valakinek valóban jelen van szívében a transzcendentális érzelem magja,

annak jelei láthatóvá válnak cselekedeteiben. Ez a kinyilatkoztatott szentírások
véleménye.”

74
„Amikor a Krsna iránti eksztatikus érzelem magja kicsírázik, az ember

viselkedésében a következő kilenc jel nyilvánul meg: megbocsájtás, az időpazarlás
Úr szent nevének énekléséhez, ragaszkodás az Úr transzcendentális tulajdonsá-
gainak leírásaihoz, valamint vonzódás az olyan helyekhez, ahol az Úr tartóz-
Akinek a szívében kisarjadt a Krsna iránti szeretet, azt nem zavarják meg az
anyagi dolgok. (evés, alvás, védekezés, párzás, elismerés, megkülönböztetés,
imádat) Egy pillanat sem veszhet el. Minden percet Krsnáért vagy Vele
kapcsolatban kell használni. Szavaikkal imákat ajánlanak az Úrnak, elméjükkel
örökké az Úrra emlékeznek, testükkel hódolatukat ajánlják az Úrnak, ám még e
tetteik ellenére sem elégedettek. Ilyen a tiszta bhakták természete. Könnyeiket
hullajtva egész életüket az Úr szolgálatának szentelik. Az anyagi világban az
embereket az anyagi élvezet, a misztikus hatalom és az érzékkielégítés érdekli. A
bhaktát azonban egyáltalán nem vonzzák ezek a dolgok. Noha a tiszta bhakta
mindenki felett áll, mégis az élet legalacsonyabb szintjén állónak tekinti magát.
„Bharata Mahárája örökké szívében hordozta a Krsna iránti szeretetet. Noha ő volt
a királyok között a koronaékszer, mégis az országot járta, és alamizsnát koldult
ellenségei városában. Hódolatát ajánlotta még a candáláknak is, az alacsonyrendű
embereknek, akik kutyát esznek.”
„Egy teljesen meghódolt bhakta mindig reméli, hogy az Úr Krsna

kegyes lesz hozzá. Ez a remény nagyon erős benne.”

kegyeddel, töretlen remény él szüntelenül a szívemben, s e remény örökké
fájdalmat okoz!”
75
„E lelkesedést főképp az Úr társasága utáni

heves sóvárgás jellemzi.”
tvac-chaisavam tri-bhuvanádbhutam ity avehi

mac-cápalam ca tava vá mama vádhigamyam
tat kim karomi viralam muralí-vilási
mugdham mukhámbujam udíksitum íksanábhyám

világban. Te ismered állhatatlanságomat, Én pedig ismerem a Tiédet. Senki más
nem tud erről. Valahol egy magányos helyen szeretném látni gyönyörű, vonzó
arcodat — de hogyan válhatna ez valóra?”
„Aki nagy ízt merít a szent névből, az hajlik arra, hogy szünet
nélkül énekelje a Hare Krsna mahá-mantrát.”
„A bhávának ezen a szintjén a bhaktában már felébredt a hajlam, hogy az Úr
transzcendentális tulajdonságairól énekeljen és beszéljen, s ragaszkodik ehhez a
folyamathoz.”
madhuram madhuram vapur asya vibhor
madhuram madhuram vadanam madhuram
madhu-gandhi mrdu-smitam etad aho
madhuram madhuram madhuram madhuram
madhuram—édes; madhuram—édes; vapuh—a transzcendentális forma; asya—

Övé; vibhoh—az Úré; madhuram—édes; madhuram—édes; vadanam—arc;
madhuram—édesebb; madhu-gandhi—a méz illata; mrdu-smitam—lágy mosoly;
etat—ez; aho—óh, Uram; madhuram—édes; madhuram—édes; madhuram —
édes; madhuram—még édesebb.
„Krisna transzcendentális teste végtelenül édes,

arca pedig még testénél is édesebb!
Ám az arcán ragyogó lágy mézillat-mosoly édessége
még ezt is felülmúlja! ”
krsna-lílá-stháne kare sarvadá vasati
„A Krsna iránti eksztatikus érzelemben elmerülő bhakta mindig olyan helyen

lakik, ahol Krsna valaha a kedvteléseinek hódolt.”
76
kadáham yamuná-tíre námáni tava kírtayan

udbáspah pundaríkáksa racayisyámi tándavam
„Óh, Lótusszemű Uram! Mikor fogok eksztázisban őrültként táncolni a Yamuná

partján, miközben könnyekkel a szememben szent nevedet éneklem?”
krsne 'ratira' cihna ei kailun vivarana

'krsna-premera' cihna ebe suna sanátana
„Ezek a jelek mutatkoznak meg azon, aki szert tett a Krsna iránti vonzódásra
[bhávára]. Most hadd írjam le annak a jellemzőit, aki valóban felemelkedett a
Krsna iránti szeretet szintjére! Óh, Sanátana, kérlek, hallgasd meg, amit erről
mondok!”
dhanyasyáyam nava-premá yasyonmílati cetasi
antar-vánibhir apy asya mudrá susthu su-durgamá
„Még a legműveltebb bölcsek sem képesek megérteni egy olyan kiváló

személyiség tetteit és jellemzőit, akinek szívében felébredt az Isten iránti szeretet.”
evam-vratah—amikor valaki ilyen fogadalmat tesz az éneklésre és táncolásra;

sva—saját; priya—nagyon kedves; náma—a szent név; kírtyá—az éneklés által;
játa—így fejlődik; anurágah—ragaszkodás; druta-cittah—nagyon mohón;
uccaih—hangosan; hasati—nevet; atho—szintén; roditi—sír; rauti—izgatottá
válik; gáyati—énekel; unmáda-vat—mint egy őrült; nrtyati—táncol; loka-
báhyah—nem törődve a kívülállókkal.
„Amikor valaki valóban fejlett, és örömét leli az Úr szent nevének éneklésében,
aki oly kedves a szívének, akkor izgatottá válik, és hangosan énekli a szent nevet.
Nevet, sír, zaklatottság vesz erőt rajta, s énekel, akár egy őrült, a kívülállókkal mit
sem törődve.”
premá krame bádi' haya — sneha, mána, pranaya

rága, anurága, bháva, mahábháva haya
„Az istenszeretet fokozódik, és gyengédségként, ellenszeretetként, szeretetként,
ragaszkodásként, alárendelt ragaszkodásként, eksztázisként és magasztos
eksztázisként nyilvánul meg.”
77
bíja, iksu, rasa, guda tabe khanda-sára

sarkará, sitá-michari, suddha-michari ára
„Ezt a fejlődést a cukornád magjához, a cukornád növényhez, a cukornádléhez, a

melaszhoz, a finomítatlan cukorhoz, a finomított cukorhoz, a kandiscukorhoz és a
kristálycukorhoz hasonlítják.”
ihá yaiche krame nirmala, krame báde sváda

rati-premádira taiche bádaye ásváda
„Tudnunk kell, hogy amikor a ratiból, amit a kezdeti maghoz hasonlítanak,

kifejlődik az Isten iránti szeretet, íze éppen úgy fokozódik, mint a cukoré a
lépcsőzetes finomítás során.”

cukornád. Amikor az ember a forró cukornádat rágja, lángol a szája, mégsem tudja
abbahagyni. Hasonlóan, ha valaki csupán egy parányi istenszeretettel rendelkezik,
tapasztalhatja erőteljes hatását. Ezt egyedül a méreg és a nektár keverékéhez lehet
hasonlítani.
kva jano ’yam atíva pámarah
kva dúrapam rati-bhágbhir apy adah
iyam ullalasaty ajarjará
gurur uttarsa-dhurá tathápi mám
Hol van még egy ilyen ostoba, mint amilyen én vagyok? És ó, hol van az az oda-
adás, melyre a szerető bhakták is ritkán tesznek szert? Mégis ellenállhatatlan vá-
gyat érzek, hogy elérjem ezt a kincset, s közben egész testemet borzongás járja át.
adhikári-bhede rati — pañca parakára

sánta, dásya, sakhya, vátsalya, madhura ára
„E transzcendentális tulajdonságokkal [a snehával, a mánával stb.] rendelkező

jelölt személyének megfelelően öt transzcendentális íz van: semlegesség,
szolgálat, barátság, szülői szeretet és szerelem.”
78
vyaktam masrnitevántar laksyate rati-laksanam

mumuksu-prabhrtínám ced bhaved esá ratir na hi
kintu bála-camatkára- kárí tac-cihna-víksayá
abhijñena subodho 'yam raty-ábhásah prakírtitah
A szeretet magja (a rati) kicsírázásának valódi jelei azért nyilvánulnak meg, mert a
szív megolvadt. Amikor az elmélkedőkön és a gyümölcsöző tetteket végzőkön
ilyen jellemzőket fedezünk fel, azt nem lehet a ragaszkodás valódi jeleinek
tekinteni. Az ostoba emberek, akik nem rendelkeznek tudással az odaadó
szolgálatról, magasztalják a ragaszkodásnak ezeket a jeleit, még akkor is, amikor
nem a Krsna szolgálatára irányuló vágy az alapjuk, hanem valami más. Azonban
aki jártas az odaadó szolgálatban, az az ilyen jeleket raty-ábhásának nevezi, ami a
ragaszkodásnak csupán halvány derengése.
ei pañca stháyí bháva haya pañca 'rasa'

ye-rase bhakta 'sukhí', krsna haya 'vasa'
„Ez az öt transzcendentális íz örökké létezik. Ezen ízek közül bármelyikhez

vonzódik a bhakta, boldog lesz. Krsna szintén vonzalmat érez az ilyen bhakta
iránt, s az irányítása alá kerül.”
aviruddhán viruddháms ca bháván yo vasatám nayan

su-rájeva virájeta sa stháyí bháva ucyate
stháyí bhávo 'tra sa proktah srí-krsna-visayá ratih
„Ezek a hangulatok (bhávák) irányításuk alá vonják a kedvező eksztázisokat

(például a nevetést) és a kedvezőtlen eksztázisokat (például a dühöt). Amikor
továbbra is uralkodók maradnak, akkor stháyi-bhávának, állandó eksztázisnak
nevezik őket. A Krsna iránt érzett szakadatlan eksztatikus szeretetet állandó
eksztázisnak nevezik.”
premádika stháyi-bháva sámagrí-milane

krsna-bhakti rasa-rúpe páya parináme
„Amikor az állandó eksztázisok [a semlegesség, a szolgálat stb.] más alkotóele-

mekkel keverednek, akkor az istenszeretetben végzett odaadó szolgálat átalakul, és
attól kezdve transzcendentális ízek alkotják.”
„A különleges eksztázis, az alárendelt eksztázis, a természetes eksztázis és a

múló eksztázis keverékén keresztül az állandó eksztázis egyre ízesebb és ízesebb
transzcendentális hangulattá válik. A kandiscukorral, feketeborssal és kámforral
kevert joghurt hihetetlenül finom. Az állandó eksztázis hasonlóképpen páratlanul
79
ízletessé válik, amikor más eksztatikus szimptómákkal keveredik. Kétféle sajátos

eksztázis [vibháva] van. Az egyiket a támasznak, a másikat pedig az ébredésnek
nevezik. Krsna fuvolájának zengése az ébredésre, míg Maga az Úr Krsna a
támaszra példa. Az alárendelt eksztázisok a mosolygás, a tánc, az éneklés valamint
különböző megnyilvánulások a testen. A természetes eksztázisokat, például a
megdermedt állapotot az alárendelt eksztázisok [anubháva] közé sorolják.”
„Az olyan fejlett bhakták szívében, aki természetüknél fogva boldogságban

élnek, akik a tiszta odaadó szolgálat végzésével minden anyagi szennyeződést
maradéktalanul kimostak magukból, akik mindig elégedettek, és szívükben
ragyogó világosság gyúlt, akik mindig ragaszkodnak ahhoz, hogy megértsék a
Srímad-Bhágavatam transzcendentális jelentését, akik örökké nagy lelkesedéssel
keresik a fejlett bhakták társaságát, akik számára a Govinda lótuszlábának
szolgálatából származó boldogság maga az élet, és akik szüntelenül a szeretet
bizalmas tetteit végzik, a szeretet magja [rati] a korábbi és jelenlegi tisztító
folyamatok hatására kiterjed. Az eksztázis alkotórészeinek keveréke így ízletessé
válik, s mivel a bhakta érzékelésének határain belül van, eléri a csodálkozás és a
mély boldogság legmagasabb szintjét.”
„Az abhakták nem ízlelhetik meg azt a kölcsönös viszonyt, amely Krsna és a
különféle transzcendentális ízek jellemezte bhakták között fennáll. A fejlett
bhakták képesek megérteni és méltányolni az Istenség Legfelsőbb Személyisége
által viszonzott odaadó szolgálat különböző változatait. Az abhakták nem képesek
megérteni azokat a transzcendentális ízeket, melyeket a bhakta és az Úr
tapasztalnak kölcsönös kapcsolatuk során. Ezt megérteni minden tekintetben
nagyon nehéz, aki azonban mindent Krsna lótuszlábának szentelt, az képes
megízlelni a transzcendentális hangulatokat.”
„Ez a rövid leírás az élet végső céljának részletes ismertetése. Valójában ez az

ötödik s egyben végső cél, amely túl van a felszabadulás szintjén, és krsna-prema-
dhanának, a Krsna iránti szeretet kincsének nevezik.”
„Az a bhakta, aki nem függ másoktól, hanem egyedül Rám bízza magát, kívül-
belül tiszta, ügyes, közömbös az anyagi dolgokkal szemben, gondok nélküli,
mentes minden fájdalomtól, és elvet minden jámbor és bűnös tettet, nagyon kedves
Nekem. Aki mentes minden anyagi örömtől, gyűlölettől, sajnálkozástól és vágytól,
aki lemond úgy az anyagi szempontból kedvező, mint az anyagi szempontból
kedvezőtlen dolgokról, s aki Nekem szenteli magát, az nagyon kedves Nekem.
Azok a bhakták, akik nagy hittel és odaadással a Krsna-tudat e maradandó vallásos
elveit követik, és teljes mértékben elfogadnak Engem a legfelsõbb célként,
nagyon-nagyon kedvesek Nekem.”
80
Íme így szólt tömör leírásom arról a beszélgetésről, amely az élet végső céljáról,
az Isten iránti szeretetről szólt. Srí Caitanya Maháprabhu kegyéről lehetetlen
kimerítően írni. (Srí Cairtanya Caritámrta Ml. 23. Fejezet: Az élet végső célja)
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Srí Krsna így szólt: Akik elméjüket

személyes formámra rögzítik, s mindig nagy, transzcendentális hittel imádnak
Engem, azokat a legtökéletesebbnek tekintem Én. Óh, Pártha! Aki Rajtam mint az
Istenség Legfelsőbb Személyiségén meditál, elméjében mindig Rám emlékezik, s
nem tér le az útról, az biztosan elér Engem. Óh, Prthá fia, a nagy lelkek, akik
nincsenek illúzióban, az Isteni természet védelme alatt állnak. Teljesen elmerülnek
az odaadó szolgálatban, mert az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként, eredetinek
és kimeríthetetlennek ismernek Engem. Óh, Bharata fia! Legyen az bárki,
mindentudóként kell ismerni, ha kétség nélkül tudja Rólam, hogy Én vagyok az
Istenség Legfelsőbb Személyisége, s ezért teljesen átadja magát odaadó
szolgálatomnak. Engem, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét egyedül az odaadó
szolgálat által lehet igazán megérteni. Ha valaki az ilyen odaadás révén tudatát
teljesen Bennem merítette el, beléphet Isten birodalmába.
Óh, bölcsek, helyesen kérdeztetek! Kérdéseitek értékesek, mert az Úr Krsnára

vonatkoznak, s lényegesek, mert a világ érdekét szolgálják. Csakis az ilyen
kérdések tudják elégedetté tenni az önvalót. Óh, bráhmana! A Legfelsőbb Úr,
Krsna először a Róla szóló transzcendentális tudást adta át, ahogyan az a Védák
legtitkosabb részeiben áll, aztán lelki gazdagsággal s bensőséges szerető
szolgálatával áldott meg.
Az Úr odaadó szolgálatát végezve a nagy bölcsek és bhakták megszabadulnak az

anyagi világban végzett munka eredményeitől. Ily módon kiszabadulnak a születés
és halál körforgásából, és [azáltal, hogy hazatérnek Istenhez] elérik azt az
állapotot, amely túl van minden szenvedésen.
Óh, Arjuna! Aki ismeri megjelenésem és cselekedeteim transzcendentális termé-

szetét, az teste elhagyása után nem születik meg újra ebben az anyagi világban,
hanem eléri az Én örök hajlékomat. Fordulj egy lelki tanítómesterhez, úgy próbáld
megismerni az igazságot! Tudakozódj tőle alázatosan, és szolgáld őt! Az
önmegvalósult lelkek képesek tudásban részesíteni téged, mert õk már látták az
igazságot. Ha egy önmegvalósított lélek igazi tudásban részesít, nem esel többé
ilyen illúzióba, mert e tudás révén látni fogod, hogy minden élőlény a Legfelsőbb
része, vagyis az Enyémek õk.
Még ha a bűnösök legbűnösebbjének tekintenek is, képes leszel átszelni a

szenvedések óceánját, ha helyet foglaltál a transzcendentális tudás hajóján.
81
Ebben a világban semmi sem olyan magasztos és tiszta, mint a transzcendentális

tudás. Ez a tudás minden misztika érett gyümölcse, s ha valaki tökéletessé válik az
odaadó szolgálat végzése során, az idővel belülről örvend e tudásnak. Az az erős
hitű ember, aki átadja magát a transzcendentális tudásnak, valamint uralkodik az
érzékein, alkalmas rá, hogy szert tegyen erre a tudásra, s ha már a birtokában van,
hamarosan eléri a legfelsőbb lelki békét. Ám a kinyilatkoztatott írásokban kétel-
kedő, tudatlan és hitetlen emberek nem érik el az Isten-tudatot, hanem visszaesnek.
A kételkedő lélek nem boldog sem ebben a világban, sem pedig a következőben.
Ezért a tudás fegyverével hasítsd szét a kétségeket, melyek tudatlanságból
támadtak szívedben! Óh, Bhárata, állj fel a yogával felfegyverkezve, és harcolj!
82
HUSZONHATODIK FEJEZET
Hiteles példák a tökéletessé válásra
Acyutánanda élete
sáksád-dharitvena samasta-sástrair
uktas tathá bhávyata eva sadbhih
kintu prabhor yah priya eva tasya
vande guroh srí-caranáravindam
„A lelki tanítómestert úgy kell tisztelni, mint a Legfelsőbb Urat, mert ő az

Úr legbensőségesebb szolgája. Ezt az összes kinyilatkoztatott szentírás
megerősíti és az összes tekintély követi. Tiszteletteljes hódolatomat aján-
lom hát az ilyen lelki tanítómester lótuszlábainak, aki az Úr Krsna hiteles
képviselõje.”
83
84
HUSZONHATODIK FEJEZET
Hiteles példák a tökéletessé válásra
Acyutánanda élete
Őisteni Kegyelme Sríla Sivaráma Maharája könyve, a Suddha-bhakti-cintámani
két utolsó fejezete arról számol be, hogyan járja végig a tökéletességhez vezető
utat egy hűséges ISKCON-bhakta. Acyutánanda dása egy azok közül a bhakták
közül, akik csatlakoznak az ISKCON-hoz, és a szabályozott odaadó szolgálat útját
követve szolgálják az Úr Caitanya misszióját. Odaadó gyakorlatainak, megvalósí-
tásainak, szolgálatainak és tökéletessé válásának egy életet felölelő történetéből
megtudhatjuk, hogyan lehet Sríla Prabhupáda mozgalmán belül alkalmazni a tiszta
odaadó szolgálatnak azt a számtalan részletét, melyet e könyvben dicsőítettünk.
Tanításaiban Sríla Prabhupáda újra meg újra megígéri követőinek, hogy ha
betartják utasításait – azaz ahogyan ő összefoglalta: tizenhat kört dzsapáznak, s
közben igyekeznek elkerülni a sértéseket, valamint szigorúan betartják a négy
szabályt –, vissza fognak menni Istenhez. Acyutánanda dása lelki életének
történetéből kiderül: legyen az bárki, ha mind az elvek, mind pedig a részletek
tekintetében követi Sríla Prabhupáda utasításait, elindulhat az élet célja felé vezető
úton, s el is érheti ezt a célt.
Alkalmas vagy arra, hogy az odaadó szolgálat vallását hirdesd, ezért hallgasd
meg, amint lépésről lépésre elmondok minden igazságot erről!
Beszélni fogok neked róluk. CC. ML. 20.107
Alex akkor találkozott először a hari-náma csapattal, amikor egy napon hazafelé
tartott az egyetemről. Három éve járt már a számítástechnika szakra, és mostanra
rá kellett ébrednie, hogy nem a technika tudománya az, amit keres. Ezen
töprengett csalódottan, s olyannyira gondolataiba mélyedt, hogy az utolsó
pillanatban vette csak észre a felé tartó, leplekbe öltözött utcai éneklőket –
majdnem nekik ütközött. Egy pillanat múlva egy kopasz szerzetes termett előtte,
és egy kis könyvet kínált neki, cserébe némi adományért. Mire a könyvet
megvette, az éneklők már tovább is mentek, s zenéjük csupán távoli visszhangként
zengett Alex fejében – ám ez a visszhang furcsamód nagyon ismerősnek tűnt. 1.
1. Alex véletlenül hallotta a szent nevet és vásárolt könyvet, s fogalma sem volt,
kik azok a vaisnavák, és nem vágyott semmiféle lelki életre. Mindez tudtán kívüli
jámbor cselekedet, ajńáta-sukrti volt
85
A könyv, amit megvett, a Könnyű utazás más bolygókra, még a könyvespolcig

sem jutott el. Kint hagyta a nappaliban, s bizonyára végleg megfeledkezik róla, ha
anyja néhány héttel később meg nem kérdezi: – Alex! Tiéd ez a könyv? – Igen –
felelte, és felvitte a szobájába, hogy majd beleolvas. A beleolvasásból azonban
hamarosan elmélyült rácsodálkozás lett. Olyan lelki alternatívával találkozott a
könyvben, mely megoldást kínált a kegyetlen versenyfutásra, amire őt is próbálták
ránevelni. Tudományosnak, s egyben teistának találta a leírtakat, mely a modern
nyelvezet ellenére egy ősi kor üzenetét közvetítette. Szeretett volna többet
megtudni, ám új barátnője és a vizsgák fenyegető közelsége miatt egy időre
megfeledkezett az egészről.
Egyszer még látta is a bhaktákat egy rock-fesztiválon ételt osztani, de nem ment
oda hozzájuk. Nem telt bele azonban sok idő, újra fölébredt benne a kíváncsiság,
miután barátnője faképnél hagyta, szülei pedig egyre szapulták közepes
osztályzatai miatt. Végül elment a helyi Hare Krsna templomba, és vett egy
Bhagavad-gítát.2.
Alex intelligens volt, s a Gítá lenyűgözte. Ez a könyv nem valami új szekta

brosúrája volt: egy ősi világvallás, a vaisnavizmus filozófiájának alapjait mutatta
be. Először elejétől a végéig elolvasta, aztán újrakezdte, még figyelmesebben. A
szerző gondolatmenete logikus volt, következetes, határozott és ellentmondást nem
tűrő. Krsna nem sokat kertelt: miután a filozófiából fölépített egy olyan erődöt,
melyen semmiféle kétely vagy szkepticizmus nem üthetett rést, azt kérte az
olvasótól, hogy adja meg magát. Sríla Prabhupáda minden egyes vers
magyarázatában ezt támasztotta alá: Krsna arra szólít fel mindenkit, hogy hódoljon
meg Neki. Krsna és felhatalmazott képviselője legyőzhetetlen párost alkottak, és
Alex nem tudta elengedni a füle mellett, amit mondtak – önmagát tagadta volna
meg ezzel. „Ezt kerestem mindig! – kiáltott föl. – Ez az!”3.
Az ISKCON-templom csinos városi épület volt az üzleti negyed közelében;
földszintjén a bhakták egy kis önkiszolgáló éttermet alakítottak ki. Alex örömére a
templom meglehetősen közel volt az egyetemhez, így aztán ebédidőben gyakran
ellátogatott az étterembe.
2. Alex tudtán kívül végzett jámbor tette meghozta gyümölcsét, amikor elolvasta a
Könnyű utazás más bolygókra című könyvet. Odaadó jámborsága (bhakty-
unmukhi-sukrti) az volt, hogy tisztelte Prabhupáda írását. Szenvedésében (ártah)
Krsnához fordult, s ezzel elkezdődött gyümölcsöző odaadó szolgálata (karma-
misra-bhakti).
3. A Gítá tanulása következtében Alex szenvedése megszűnt, ő maga pedig biztos
tudásra tett szert Krsna isteni mivoltát illetően (jńána-misra-bhakti).
86
Az étel nem egyszerűen finom volt: páratlannak, egyedülállónak találta. Alex nem
tudhatta, hogy minden egyes falattal hitének zsenge növényét is táplálja, a szó
legszorosabb értelmében. Az étterem fölött volt a templomszoba, oltárral, indiai
festményekkel, és Sríla Prabhupáda múrtijával: ő volt a Krsna-tudat mozgalmának
alapítója, és ő írta azokat a könyveket, amiket Alex nemrég vásárolt és kezdett el
olvasni. Itt, a templomszobában rendszeresen hallgatta a bhaktákat, s egyvalakit
közülük különösen gyakran hallott beszélni: Pusta Krsna dását. Alex kérdéseket
tett föl neki, melyek a Gítát olvasva fölmerültek benne, s rendszerint késő
délutánig beszélgettek. 4.
Lassanként kezdte más szemmel látni a világot, és egész életvitele megváltozott.

Fölismerte, mennyire hiábavaló és múlékony az az élet, melyben nincs jelen Isten,
és meggyőződésévé vált, hogy minden vallás Istene a Bhagavad-gítá elbeszélője,
Srí Krsna. Vegetáriánus lett, felállított egy oltárt a szobájában, és mindennap
dzsapázott. Szülei vegyes érzelmekkel fogadták a változást. Alex egyetlen
gyermekük volt. Örömmel vették, hogy korán kel, rendszeresen fürdik, és egész
lényét derűs önbizalom hatja át, ám az, hogy egyre kevésbé érdekli a tanulás és az
előtte álló biztató karrier, aggodalommal töltötte el őket. Egy nap reggeli közben
apja így szólt Alexhez: – Fiam! Össze kellene hangolnod a vallásod gyakorlását a
világi kötelességeiddel. Olyan sok jó ember van, akik azt vallják, hogy a
hivatásukkal az emberiséget szolgálják. Az emberiség szolgálata valójában Isten
szolgálata. – Alex nem utasította vissza rögtön apja javaslatát, de még aznap
beszélt erről Pusta Krsnával, és arra a következtetésre jutott, hogy az efféle
feltételes imádattal nem lehet eleget tenni Krsna felhívásának, aki meghódolásra
szólít föl. 5.
Egy téli napon Alex hazatérve a nappaliban találta szüleit, egy vendég
társaságában, aki külsejéből ítélve hindu pap lehetett. Indiai ruha – dhoti és kurta –
volt rajta, de a templomi bhaktákkal ellentétben homlokán vaisnava tilaka helyett
nagy vörös pöttyöt viselt.
4. Az őszinte embert a Krsna-tudatba vetett hit és a Krsna-tudat megismerése arra

készteti, hogy keresse a bhakták társaságát (sádhu-sanga), és tegyen föl nekik
kérdéseket arról, mi az oka, hogy a lélek az anyag börtönébe kerül, és hogyan
szabadulhat ki innen az odaadó szolgálat segítségével.
5. Fiuk kezdeti lépéseit látva, melyek az ingatag odaadó szolgálat

(anisthitabhajana- kriyá) kategóriájába tartoztak, aggódó szülei azt javasolták
Alexnek, szolgálja Istent azzal, hogy az emberiségért tesz valamit, azaz végezzen
karma-misra-bhaktit.
87
A bráhmana vendég, akit, mint kiderült, Trilokeshvara Mishrának hívtak, a hindu

mandira (templom) főpapjaként mutatkozott be, és Alex szüleinek biztatására „a
sanátana-dharma igaz útjának” erényeit kezdte ecsetelni Alexnek. Az Úr Krsna
igazi követői, mondta, nem prédikálnak, és nem fordítanak hátat természetellenes
módon a világnak, mint az ISKCON tagjai. Az igazi bhakták, ahogy Krsna is
állítja a Gítában (3.6–7), karma-yogát végeznek, és fokozatosan, szisztematikusan
emelkednek föl a földi régióból a mennyekbe, majd tovább a Vaikuntha-világba. –
Alex, a hivatásod tesz majd alkalmassá arra, hogy Krsnát szolgáld. Karmany
evádhikáras te. De a munkádat ragaszkodás nélkül, az Úrnak szóló felajánlásként
kell végezned. Alexet megzavarták a bráhmana érvei, melyeket az a szentírásokkal
támasztott alá. Most, hogy találkozott valakivel, aki szintén szakértője volt a
Gítának, azt gondolta: „Talán van más módja is, hogy Krsnát kövessem, mint az,
amit a bhakták tanítanak.”6.
Trilokeshvara Mishra prédikálása nagy hatást tett Alexre. Nem ment többé a
templomba, és nem ebédelt az étteremben. Arról azonban nem tudott lemondani,
hogy Sríla Prabhupáda könyveit olvassa és dzsapázzon. Otthon folytatta mindezt,
ámbár sokkal kevesebb lelkesedéssel, mint azelőtt. Sőt, udvarolni kezdett egy
évfolyamtársának, egy vonzó gudzsaráti lánynak. Egy napon, amint új
barátnőjével épp egy indiai étteremben vacsorázott, Pusta Krsna lépett be az ajtón,
karján könyvekkel. Szívélyesen üdvözölte Alexet, s miután eladott az étterem
vezetőjének egy sorozatot Sríla Prabhupáda könyveiből, megajándékozta Alexet a
legújabb Vissza Istenhez magazinnal, és hívta, hogy jöjjön újra a templomba.
Alex, maga sem tudta, miért, elszégyellte magát. Hosszan nézett bhakta-barátja
után, majd barátnőjére, Szunitára pillantott. „Máyában vagyok” – döbbent rá, és
elvörösödött. 7.
6. A hindu bráhmanának, annak ellenére, hogy kultúra tekintetében közel állt a

Krsna-tudathoz, nem volt tiszta a hite, ezért azt tanácsolta Alexnek, hogy kövesse
inkább a közvetett utat a tökéletesség eléréséhez, s ne a közvetlen utat, a tiszta
odaadó szolgálatot válassza. Alex hite még gyönge volt, tudása csekély, így aztán
mivel kezdőkre jellemző tulajdonságokkal (kanisthádhikára) rendelkezett, semmi
nem védhette meg attól, hogy a látszólagos ellentmondások megzavarják. Így
aztán gyöngült a bizalma a bhaktákban.
7. Noha Alex épp csak elkezdte gyakorolni a Krsna-tudatot, Krsna nem felejtette el
a szolgálatát, még akkor sem, ha azt figyelmetlenül végezte (Bhagavad- Gítá
2.40). Krsna ezért úgy rendezte, hogy Pusta Krsna újra találkozzon Alexszel, és
arra ösztönözze, hogy hódoljon meg jobban (guru-krsna-prasáde páya).
88
Alex újra rendszeresen kezdett járni a templomba, mostantól azonban Szunita is

elkísérte. Szunita nem titkolta, hogy félistenimádó, és Pusta Krsnával folytatott
beszélgetései rendkívüli mód foglalkoztatták Alexet. Leginkább arra vonatkozó
vitáik izgatták, hogy vajon Isten végső soron egy személy, vagy személytelen. Úgy
érezte, intelligenciája két tűz közé került: egyik oldalról ott volt Szunita iránti
ragaszkodása, másik oldalról Pusta Krsna és a bhakták iránti tisztelete. El kellett
döntenie, melyik oldalra áll, így aztán belevetette magát Sríla Prabhupáda
könyveinek, a Srí Isopanisadnak, a Srímad-Bhágavatam második énekének és a
Krsna-könyvnek a tanulmányozásába. Egy hónap múlva szemernyi kétsége sem
maradt afelől, hogy Isten a Legfelsőbb Személy, hogy a Legfelsőbb Személy
Krsna, Krsna eredeti formájában pedig egy tehénpásztorfiú, aki Vrndávana falusi
környezetében szerelmi kedvteléseit élvezi. „Nem kétséges, hogy ez a válasz” –
döntötte el. Az olvasás hatására egy másik elhatározás is megérett benne, ami még
őt magát is meglepte: olyanná akart válni, mint Pusta Krsna. Ő is át akarta adni ezt
a fölbecsülhetetlen értékű tudást másoknak. Csodálattal pillantott Sríla Prabhupáda
arcképére, és hirtelen túláradó szeretet és hála töltötte el Ő Isteni Kegyelme iránt.
„Megmentettél! – gondolta. – Értelmet adtál az életemnek, értelmet a halálnak.” És
Sríla Prabhupáda rámosolygott. Ez volt Alex első lelki élménye. Prabhupáda, aki
réges-rég, még mielőtt Alex megszületett volna, elhagyta ezt a világot, jelen volt a
fényképében. Sríla Prabhupáda egy hivatalos fényképről rámosolygott, hogy
értésére adja: elégedett vele. E mosoly láttán Alex úgy érezte, az egész világ
elégedett vele. Soha életében nem érezte még ilyen jól magát, s azt szerette volna,
ha ez az érzés soha többé nem múlik el. És azt akarta, hogy az egész világ
megtapasztalhassa ezt az érzést.
Alex huszonkét éves volt, amikor az első könyvét megkapta, és huszonnégy,

amikor beiratkozott a három hónapos bhaktaprogramra a templom kis farmján, a
város szélén. Szülei először dühöngtek, aztán könyörögtek neki, aztán hízelegni
kezdtek, hogy eltérítsék szándékától. Szunita zokogott, és felajánlotta, hogy
hozzámegy feleségül. Trilokeshvara Mishra még a farmra is elment utána, ám
Haridása, a templom vezetője udvariasan, de határozottan megcáfolta a bráhmana
minden érvét. Alexet nem lehetett eltántorítani.
8. Az, hogy fenntartás nélküli hite volt Sríla Prabhupáda tanításaiban, és

szisztematikusan tanulmányozta e tanításokat, felemelte Alexet a meghódolás
szintjére (Saranágati), ahol elkötelezte magát az Úr Caitanya missziója mellett.
Sríla Prabhupáda, aki minden követőjének utasítást adó lelki tanítómestere,
kegyével áldotta meg őt, az új bhaktát, olyan keggyel, ami erőt adott neki, hogy
elkötelezettségének megfelelően tudjon cselekedni (guru-krsna-prasáde páya).
89
Végre célja volt az életének: örömet akart szerezni Krsnának azzal, hogy örömet
szerez képviselőinek, különösen Sríla Prabhupádának. Egyetlen rokona, barátja
vagy ismerőse sem tudta rávenni, hogy megmásítsa elhatározását. Alex még
aznap, hogy megérkezett a farmra, kopaszra borotválta a fejét, csak egy apró
tincset hagyott meg, amit a bhakták sikhának neveztek. Nyakában egy vékony
tulasí-lánccal, homlokán szépen fölfestett tilakával, dhotiba és kurtába öltözve
Alex szinte ragyogott. – Úgy nézel ki, mintha most szálltál volna alá Vaikuntháról!
– nevetett rá Pusta Krsna. 9.
A templomi élet nem volt újdonság Alex számára. Volt már, hogy három napot is
eltöltött a templomban, de sohasem állt szándékában ott is maradni. A kora reggeli
hidegvizes tusolás után igyekezett a mangaláratin, a tulasy-áratin és a guru-púján
énekelt himnuszok jelentését megérteni. Sok mindent kellett egyszerre
megemésztenie. A dzsapaidőt hasznosnak találta, a Srímad-Bhágavatam leckét
lelkesítőnek. Ami azonban a leginkább erőt adott neki, a reggeli volt. Soha
életében nem esett még ilyen jól az étel. A gyümölcs, a gabonapehely és a tej
ugyanaz volt, mint amit anyja tett elé nap mint nap, ám amiatt, hogy ezeket az
ételeket felajánlották Krsnának, mindegyiknek rendkívül különleges íze volt. Alex
annak köszönhetően kezdett egyre inkább tudomást venni a farm Rádhá-Krsna
múrtijáról, hogy fölismerte, milyen hatással vannak az ételre, amit Nekik
fölajánlanak. A városban látta már Gaura-Nitáit, itt a farmon is Rádhá-Krsnát, de
valahogy nem tudatosult benne a jelenlétük. Ahogyan azonban hűségesen szolgálta
Őket, egyre inkább derengeni kezdett benne, hogy valamennyien isteni személyek.
Szolgálatát a nyelvével kezdte: az Uraknak fölajánlott étel maradékait ízlelte vele.
10.
Első nap egymást érték az előadások Sríla Prabhupáda könyveiből, az odaadó
életről, a gaudíya vaisnavizmusról. Aztán ebéd következett – újabb felejthetetlen
élmény –, majd pihenő, aztán egy pár órára a városba mentek, s a többi bhaktával
együtt énekelve járták az utcákat.
9. Alex Krsna kegyéből volt képes a közvetlen út, a tiszta odaadó szolgálat útjára
lépni, s ez a kegy Sríla Prabhupádán és képviselőin keresztül szállt alá hozzá. Ez a
közvetlen út a felszabadulás útja (moksayisyámi má sucah).
10. Krsna a bhakta szolgálatának és meghódolásának arányában tárja föl magát
bhaktája előtt (ye yathá mám prapadyante). Így aztán a kezdők a múrti-imádat és a
hasonló szolgálatok jelentőségét – például azt, hogy Krsna jelen van a múrtijában
– eleinte nem becsülik sokra, és csak később, ahogy fejlődnek, kezdik fokozatosan
értékelni. Az eksztázis szintjén aztán mind az odaadó szolgálat (bhakti), mind
Krsna fontosságát teljes mértékben felismerik.
90
A kisbuszban, ami a hari-náma sankírtanáról hozta őket haza, Alex

megismerkedett egy házaspárral, Georgedzsal és Sheilával, akik egy pár héttel
előtte költöztek be. Mindketten képzőművészetire jártak. George közvetlen volt és
tréfás – alig múlt el perc, hogy ne viccelődött volna valamin –, míg Sheila komoly
és megfontolt. Amikor visszaértek a templomba, gauráratira siettek, és George
hatására Alex is olyan féktelen táncba kezdett, ami elfeledtette vele minden
gátlását, és amitől még inkább megtapasztalhatta a szent név ízét. Alex, aki azelőtt
sosem barátkozott könnyen, most barátra talált – jobban mondva egy barát talált
rá. Az esti Bhagavad-Gítá lecke és a vacsora után ki-ki a szállására indult – külön
a lányok, külön a fiúk. Alex még sokáig ébren feküdt a sötétben, és végiggondolta,
mi minden történt aznap. Izgalmas nap volt! „Kíváncsi vagyok, hány nap alatt lesz
belőlem tiszta bhakta” – morfondírozott. Azelőtt alig fordult elő, hogy ne a saját
szobájában, szülei házában aludt volna, s most eltartott egy darabig, mire sikerült
elaludnia. De aztán a bhaktákról, a kírtanáról és a múrtikról álmodott. Csodálatos
volt az egész. 11.
A bhakta-program ideje alatt a legtöbb nap olyan volt, mint az első, és amikor a
kurzus véget ért, sok-sok hasonló nap várt még Alexre a városi prédikáló
központban, ahol szolgálatot kapott. Szolgálatának első évében azonban valami
történt kezdeti lelkesedésével, és a célt sem látta már olyan tisztán. Napról napra
szokások és vágyak tértek vissza rég maga mögött hagyott életéből, s olyan
érzések lopakodtak vissza a tudatába, melyekről azt hitte, már végérvényesen
megszabadult tőlük. Ráadásul az sem volt már a régi, ahogyan a dzsapázására, a
leckékre vagy a tanulásra figyelt: szégyenteljes gondolatok, álmosság és
jelentéktelen apróságok zavarták meg, s nem tudott koncentrálni. A jelek, amiket
fölfedezett magán, megijesztették, így aztán Pusta Krsnához, mentorához fordult, s
kiöntötte neki a szívét. – Lesz még ilyenben bőven részed – mondta neki barátja,
aki tapasztaltabb volt nála. – Az odaadó szolgálat kezdeti stádiumában vagy, és
rengeteg nemkívánatos dolgot ki kell még tisztítanod a szívedből, mielőtt képes
leszel figyelmesen dzsapázni és hallani. – Pusta Krsna Alex vállára tette a kezét. –
Végezd szigorúan a lelki gyakorlataidat, és légy kitartó! Eljön még a te időd.
Alexet megnyugtatta a tanács, annak ellenére, hogy hosszú küzdelmet helyezett
kilátásba számára.
11. Sríla Prabhupáda azt akarta, hogy követői ne csak a filozófiában legyenek
jártasak, hanem ismerjék meg azt a kultúrát is, amin keresztül ez a filozófia
érvényre juthat: a gaudíya vaisnavizmus tiszta kultúráját. Ez okból nevezte a
Krsna-tudat mozgalmát kulturális forradalomnak.
91
De valahányszor áthághatatlannak tűnő akadályokba ütközött vagy a rossz

szokások ostromolták teljes erőből, eszébe jutottak Pusta Krsna szavai: „Végezd
szigorúan a lelki gyakorlataidat, és légy kitartó! Eljön még a te időd.” Hitt Pusta
Krsna Prabhuban, akinek jó tanácsai már annyiszor segítettek neki fölülkerekedni
a nehézségeken. Biztos volt benne, hogy ez a jövőben is így lesz. 12.
A bhakta-program elvégzése után Alex templomi szolgálatot kapott: mosogatott a

konyhában, takarította az épületet, mosta a férfiak ruháját. Kétkezi, egyszerű
szolgálat volt, de nagyon elégedetté tette. Különösen akkor érezte jól magát,
amikor a földön térdelve a fürdőszoba padlóját súrolta. Az elméje időnként
kézzellábbal tiltakozott: „Ezt kell egy egyetemistának csinálnia, 140-es IQ-val?!”
De kitartott. És George is mindig ott volt a közelben – ő felszolgáló lett az
étteremben. Humorával és jó tanácsaival mindig felvidította Alexet. George és
Alex titokban ugyanarra vágytak: könyvet akartak osztani. Nap mint nap
szolgálták, figyelték, hallgatták a könyvosztókat, amikor hazatértek akár az
utcáról, akár a házakból, ahol osztottak. Mind a ketten alig várták, hogy
belevethessék magukat abba a nektáróceánba, amiben szemmel láthatóan a
könyvosztók úsztak. Amikor már annyira elhatalmasodott rajtuk ez a vágy, hogy
már a szolgálatukra sem tudtak kellően figyelni, izgatottan a templom vezetőjének
szegezték a kérdést: – Lehetnénk mi is könyvosztók? – Hát persze! – jött a válasz.
– De adjatok egy kis időt, hogy találjak valakit, aki átveszi a szolgálatotokat. 13.
12. A kezdő bhakta múltból hozott nemkívánatos szokásai következtében nagyon

könnyen a természet alacsonyabb rendű kötőerőinek hatása alá kerül. Odaadó
szolgálata ezért ingatag (anisthita-bhajana-kriyá). Ennek az ingatagságnak hat
jellemzője van, s közülük az egyik a szórványos igyekezet (ghana-tarala). Jellemző
még erre a szintre, hogy rendkívül sok minden akadályozza a bhaktát, például az
érdektelenség (apratipatti). Ha a bhakta nem kerekedik fölül ezen az ingatag
viselkedésen, az oda vezet, hogy sértéseket fog elkövetni a szent név ellen
(aparádhotthá), és hibákat a szolgálata során (bhakty-utthá), ami még inkább
ingataggá teszi a szolgálatát. Alex két nagyon fontos utasítást kapott, hogy le tudja
győzni ingatag természetét: mindig ragaszkodjon szigorúan a lelki gyakorlataihoz,
és legyen kitartó.
13. Az Úr Caitanya missziójának két fő ágát az alkotja, hogy énekeljük a Hare

Krsnát (krsna-náma), és kegyesek vagyunk az élőlényekhez (jíva-dayá). Ha valaki
figyelmesen dzsapázik, az Úr Caitanya útmutatásának megfelelően, általában
kialakul benne az együttérzés, ami valamilyen prédikáló tevékenységben – ez
esetben a könyvosztásban – nyilvánul meg.
92
A könyvosztás élménye Alex minden várakozását fölülmúlta, annak ellenére, hogy

nagyon komoly lemondást igényelt. Ez az élmény még nagyobb vágyat ébresztett
benne arra, hogy tanulmányozza Sríla Prabhupáda könyveit, mint amit a
beköltözése előtt tapasztalt. Amikor az életében is alkalmazta azt, amiről olvasott,
például Prabhupáda útmutatásait a szabályozott odaadó szolgálat végzésével
kapcsolatban, egyre jobban képes volt kordában tartani elméjét és érzékeit. Ez a
tapasztalat új lendületet adott a szentírásokba és az odaadás folyamatába vetett
hitének, és ettől kezdve nagyon komolyan vette a lelki életet. Miközben Alex a
Prabhupáda könyveiben rejlő tudás óceánjában búvárkodott, George-ot a
könyvosztás eksztázisa táplálta nap mint nap. A két barát örömét lelte a Krsna-
tudatban. Egy napon, miután prasádam közben mindenféléről beszélgettek,
ugyanarra a döntésre jutottak mindketten: „Avatást kell kapnunk!”14.
A prédikáló központba és a farmra is rendszeresen jöttek látogatóba idősebb

bhakták. Alex hallgatta őket, s figyelte, hogyan viselkednek. Sokukban látott
követendő példát, néhányukat azonban – amennyire meg tudta ítélni – már
kevésbé tudta volna eszményképnek tekinteni. Hallotta, hogy voltak idős bhakták,
avató lelki tanítómesterek, akik elhagyták a tanítványaikat és a Krsna-tudatot.
Helyes döntést akart hozni. Pusta Krsna Prabhut már elfogadta siksá-gurujának, de
Pusta Krsna nem fogadott el tanítványokat – és nem is tehette, hiszen még élt a
saját lelki tanító mestere. Govinda Mahárájában aztán Alex megtalálta azt a
vaisnavát, akiben maradéktalanul hinni tudott. Különösen az vonzotta benne, hogy
nagyon szigorúan ragaszkodott az odaadó elvekhez, és rendkívül filozofikus
megközelítésből mutatta be Sríla Prabhupáda tanításait. Egy éven át személyesen
élvezhette Govinda Mahárája társaságát, és a szolgájaként három hónapig még
utazhatott is vele. Az egy év elteltével tökéletesen megbizonyosodott róla, hogy
kezdeti benyomása helyes volt. Avatást kért, s lelki tanítómestere föl is avatta a
Gaura-púrnimá fesztivál idején, Máyápurban. Alex neve Acyutánanda dása lett.
Alig több mint egy évvel később, amikor Govinda Mahárája ismét látogatást tett a
templomban, Alex második avatásban, mantra-díksában részesült, s bráhmana lett.
14. A szabályozott odaadó szolgálat (vaidhí-sádhana-bhakti) elveinek szigorú

követése eredményeképpen Alex képes volt uralkodni az elme, a gyomor és a
nemi szervek ösztönzésén, azzal együtt, hogy még mindig voltak tisztátalanságok
(anarthák) a szívében. Ettől kezdve erősen hitt abban, hogy a szabályok követése
nagy erőt ad. Az olyan bhaktáknak, akiknek komolyan szándékukban áll fejlődni, s
megértik az odaadás elveit, természetes hajlamuk, hogy a lelki avatás (díksá)
folyamata révén elkötelezzék magukat a tanítványi láncolat mellett.
93
George és felesége, Sheila nem sokkal azelőtt kaptak avatást Bhakti-prabháva

Swamitól, egy indiai sannyásítól, aki Krsna kedvteléseiről tartott előadásairól volt
híres, s nagyra becsülték amiatt is, hogy gyönyörűen énekelte a vaisnava dalokat.
George és Sheila a Gaura Hari dása és a Sílavatí-deví dásí nevet kapták. 15.
Az avatás, különösen a második avatás új távlatokat nyitott Acyutánanda Krsna-

tudatában. Énekelte a gáyatrí-mantrát, alkalmanként imádta a templomi múrtikat,
és érezte, hogy hivatalosan is egy kiemelkedő tanítványi láncolat tagjává fogadták.
Immáron ő volt az, akitől a fiatalabb bhakták mint „idős bhaktától” útmutatást
kértek. Szerette ezt a szerepet, melyben tanácsadó, vezető lehetett, néha azonban
elégedetlen volt, mert csupán betanult válaszokkal tudott szolgálni olyan vitás
kérdésekre, mint hogy volt-e valaha is a leesett jíva a lelki világban, szolgálhat-e
guruként az a bhakta, aki nincs a felszabadult szinten, van-e helye az ISKCON-ban
a spontán odaadó szolgálatnak, és így tovább. Acyutánanda írt Govinda
Mahárájának, beszélt Pusta Krsnával és a templom vezetőjével is.
Tanácsaik sokat segítettek, mégis úgy érezte, csupán egy-egy részletét érti csak a
filozófiának. Egyszer arra kérték, magyarázza el a Brahma-gáyatrí jelentését és
célját. A válasszal, amit adni tudott, olyannyira nem volt elégedett, hogy
elhatározta: felkutat mindent, amit Sríla Prabhupáda a könyveiben erről a témáról
mondott. Továbbra is sankírtanavezetőként szolgált – ez lett új szolgálata –,
közben azonban összegyűjtött s egybevetett mindent, amit Sríla Prabhupáda a hét
gáyatrí-mantráról írt. „Végre jutottam valamire!” – gondolta, amikor végzett
kutatásaival. És valóban így volt. Jobban megértette a gáyatrí-mantrák jelentését és
azt, hogyan énekelje őket, hogyan meditáljon rajtuk.
15. Mind a tanítványnak, mind a lelki tanítómesternek alkalmasnak kell lennie

szerepére, és közeli személyes kapcsolat révén meg kell ismerniük egymást. Alex
számára természetes volt, hogy Pusta Krsnát választja díksá-gurunak, hiszen
maradéktalanul hitt benne. Az etikett azonban nem tette lehetővé, hogy Pusta
Krsna saját díksá-guruja fizikai jelenléte idején saját tanítványokat fogadjon el.
Alex hitt az odaadó szolgálat szabályai követésének hatalmában, ezért elfogadta
Govinda Maháráját, azt a gurut, aki számára a szabályok szigorú követését
testesítette meg. Gaura Hari, aki szintén hű bhakta volt, a prédikálás és a kírtana
ízéből merített először inspirációt a Krsna-tudathoz. Ő és felesége egy olyan gurut
választottak, aki bár szintén szigorúan betartotta az odaadás elveit, azt a fajta
vonzódást erősítette és táplálta bennük, amit eleve éreztek a Krsna-tudat iránt.
94
Lelkesedése azonban hamar lelohadt, amikor bevallotta Gaura Harinak: – Évek óta
éneklem a gáyatrít, de csak gépiesen ismétlem minden szavát; fogalmam sincs, mit
jelent és mi a célja.”16.
Gaura Hari szokott huncut mosolyával nézett rá. – És a többi odaadó tettünket
vajon mennyire végezzük tudatosan? – kérdezte. Acyutánanda felkapta a fejét.
Gaura Hari kérdése egyértelmű kihívás volt. – Hogy érted ezt? – Ott van például a
tulasí-kírtana. Mit jelent a szövege? – Az Úr Visnu iránti odaadásért imádkozunk
benne Tulasí- devíhez. Gaura Hari közelebb húzódott barátjához. – És mit jelent
az, hogy ei nivedana dhara, sakhíra anugata koro? Acyutánanda elismételte a
fordítást, s abban a pillanatban rádöbbent, hogy a visnu-bhakti, amiről a tulasí-
kírtana beszél, nem más, mint a gopík vraja-bhaktija. De szégyellte kimondani,
amit gondolt. – Évek óta éneklek valamit, aminek a jelentését soha nem gondoltam
végig. – Gaura Hari nem firtatta tovább. Tudta, hogy a bölcs Acyutánandának egy
szó is elég volt. Acyutánanda egész éjjel nem aludt. Beszélgetése Gaura Harival
Pandóra szelencéjét nyitotta ki számára. Gondolatban sorra vette azokat a lelki
gyakorlatokat, melyeket nap mint nap végzett, s elgondolkodott a jelentésükön és a
céljukon. Hányszor énekelte a Srí Gurv-astakát és a többi hasonló imát minden
érzés nélkül? Hányszor vett részt úgy egy kírtanán, hogy puszta kikapcsolódásnak
tekintette? Hányszor előfordult, hogy hosszú oldalakat olvasott úgy el a
szentírásokból, hogy aztán egy szóra sem emlékezett? Acyutánanda most
megfogadta, hogy sokkal komolyabban fogja venni ezeket a lelki gyakorlatokat,
sokkal figyelmesebben dzsapázik, és legyőzi magában azt az élvező mentalitást,
ami miatt olyan odaadó tettekben lelte örömét, melyeknek lényegét nem teljesen
értette. Acyutánanda be is tartotta fogadalmát – legalábbis egy pár hónapig. Aztán
észre sem vette, s újra lustaság és figyelmetlenség hígította fel odaadó
gyakorlatait. Minden reményét elvesztette. Az idősebb bhakták biztatására aztán
összeszedte magát, és újult lelkesedéssel folytatta. Teltek-múltak az évek, és
Acyutánandának számtalan szolgálatot el kellett látnia: volt sankírtana-vezető, a
bhakta-program felelőse, templomvezető, végül pedig az egyetemi prédikálás
koordinátora.
16. Az odaadó szolgálat szabályozó elveinek követése során a figyelmetlenség

(pramada) és a csüggedés (laya) gyakran azt eredményezi, hogy az odaadó tetteket
végző bhakta szem elől téveszti a célt, azt, hogy szeretettel emlékezzen Krsnára
(smartavyah satatam visnuh). A gáyatrí-mantra éneklése például könnyen
mechanikussá válik, s többé nem elmélyedt meditáció a gurun, Gaurán és Krsnán,
azaz nem smarana. Ha pontosan végzi, a vaidhí bhakti fokozatosan megtisztítja a
bhakta szívét, és a megfelelő társaság révén lehetővé teszi számára, hogy
megszabaduljon az ilyen sértő gyakorlatoktól. Ha azonban nem így tesz,
tönkreteszi az odaadását (niyamágraha).
95
Szívében azonban egyre csak arra vágyott, hogy olyan bhakta lehessen, amilyen
lenni akar, s amilyennek mások gondolták: valóban szilárd bhakta. 17.
Aztán harmincnégy éves lett, s be kellett látnia, hogy tíz év aktív szolgálat után
még mindig kísért benne az anyagi élvezet utáni vágy, s azon belül is kifejezetten
sokat gondol a szexre. Gyakran azon kapta magát, hogy a nőket figyeli a
templomban. Még amikor Gaura Harit látogatta meg, aki Rádhá és Krsna pújáríja
lett a farmon, illetlen gondolatok rohanták meg a vonzó Sílavatí láttán, aki pedig
igazi szent bhakta volt. Amióta csatlakozott, első ízben kezdte komolyan
foglalkoztatni a gondolat, hogy talán meg kellene házasodnia. „De hát hogy jut
egyáltalán eszembe ilyesmi?” – tépelődött magában. Avatása után annak fényében,
hogy milyen tapasztalata volt korábban a nőkkel, és mit értett meg a Krsna-
tudatból, gondosan mérlegre tett minden érvet, ami a házasság mellett és ellen
szólt, s arra a következtetésre jutott, hogy nem nősül meg, és később talán még a
sannyása rendbe is belép. „Hová lett a kitartásom?” Megkereste Pusta Krsnát,
akinek pár éves házassága nem sokkal korábban ért véget, amikor felesége
elhagyta a Krsna-tudatot. Még lelki tanítómesterét is felhívta – először a
kapcsolatuk során. Mindketten azt javasolták neki, hogy vessen számot lelki
gyakorlataival. Amiket hiányosnak talál, erősítse meg. Amik szilárdak, szilárdítsa
meg még jobban. S aztán egy idő után értékelje újra a helyzetét. – Meg fogod látni
– vonta le a végkövetkeztetést guru mahárájája –, hogy nem az lesz a kérdés,
megnősülj- e vagy sem. – Acyutánanda tudta, hogy az elkövetkező időszak
vízválasztó lesz a lelki életében. Igyekezett megzabolázni csapongó elméjét, s
kerülni az olyan gondolatokat, hogy „nősüljek vagy ne nősüljek” és „ha igen,
akkor kit vegyek el”. Ehelyett arra próbált összpontosítani, hogy kiértékelje és
megújítsa Krsna-tudatát. 18.
17. Az ingatag bhakták, miközben igyekeznek megszilárdítani és fejleszteni

odaadó gyakorlataikat, nagyon gyakran olyan fogadalmat tesznek, amit nem
tudnak betartani (niyamáksamá). Lelki gyöngeségük következtében törekvésük
szórványos marad (ghana-tarala).
18. Ha sokévnyi gyakorlás után az odaadó szolgálat nem hozza meg a várt
eredményeket – például a bhakta nem érez egyre nagyobb ragaszkodást Krsna
iránt –, ha ehelyett inkább bizonyos anyagi vágyak erősödnek föl, a bhaktának
nem szabad kétségbe vonnia a Krsna-tudat hatékonyságát, hanem alaposan meg
kell vizsgálnia saját tudatát és viselkedését, hogy fölismerje, mi az, ami
akadályozza az odaadó szolgálat gyümölcsének érését. Ha fejlettebb bhakták
útmutatásával arra az eredményre jut, hogy lelki gyakorlataiban nincs hiba, akkor
csak türelmesen ki kell várnia, amíg e gyümölcsök idővel maguktól beérnek.
96
Acyutánanda gondosan mérlegre tette lelki életét. Visszatekintve látta már, hogy
elgyöngülését leginkább odaadó gyakorlatainak hanyag végzése, valamint a
vaisnavák és a szent név ellen elkövetett sértései okozták. Noha sziklaszilárdan
részt vett a reggeli programokon, gyakran máshol járt az esze, s különösen a
dzsapázáskor volt figyelmetlen. Noha jó kapcsolatot tartott fönn a vaisnavákkal,
hajlamos volt arra, hogy a hátuk mögött kibeszélje hibáikat. Eszébe jutott, hogy
egyszer szándékosan nem volt figyelmes egy idős bhaktához, akiről tudta, hogy
más véleménye van, mint az ő lelki tanítómesterének, és hogy a GBC-jére is
neheztelt néha bizonyos vezetési kérdések miatt. „Ezek a vétkeim fosztottak meg a
szent név kegyétől” – gondolta. Az a lelki erő, ami új bhaktaként buzgott benne, az
évek során egyre gyöngült, s mostanra már csupán árnyéka volt önmagának. Hová
tűnt az az ártatlanság, az az egyszerűség, az a boldogság, amit még azelőtt
tapasztalt, hogy „idős bhakta”, „fejlett bhakta”, „tiszteletet érdemlő vezető” lett
volna belőle? Először, mióta bhakta lett, Acyutánanda eltökéltsége, hogy
szembenézzen az előtte álló kihívásokkal, alábbhagyott. Kért a templomtól két
hetet, s a farmra ment, hogy dzsapázzon, olvasson, imádkozzon Rádhá és Krsna
múrtijához, és Gaura Harival legyen. A rövid pihenő, különösen pedig az
éjszakába nyúló beszélgetések barátjával, visszaadta életkedvét. 19.
Gaura Hari, szokásos kedves modorában, azt tartotta a legfontosabbnak, hogy

Acyutánanda azonnal tegye jóvá a vaisnavák elleni sértéseit, és bármilyen bhaktát
bántott is meg, kérjen tőle bocsánatot. És azt javasolta, hogy amellett, hogy tetteit
tekintve szigorúan végzi lelki gyakorlatait, szenteljen több figyelmet belső lelki
fejlődésének. – Mi a célja a lelki gyakorlataidnak? – kérdezte tőle. – Az
istenszeretet kifejlesztése. – És milyen istenszeretetet akarsz kifejleszteni
magadban, Isten melyik formája iránt? – Olyat, amilyen a vraja-vásíké, a
vrndávanai Krsna iránt… – És valóban törekszel is erre? Acyutánanda már épp
felelni akart, hogy igen, de észbe kapott. Rádöbbent, hogy az évek során
olyannyira lekötötte a prédikálás, olyannyira csak azzal foglalkozott, hogy jó
példát mutasson és rendszeresen olvassa Prabhupáda könyveit, hogy közben
megfeledkezett e tettek céljáról: hogy kifejlessze magában a Krsna iránti
ragaszkodás hangulatát. A hirtelen beállt csöndet Gaura Hari törte meg, s olyan
oldalát mutatta meg Acyutánandának, amit az eddig még nem ismert.
19. A szent név és a vaisnavák elleni sértések (aparádha) legyöngíthetik, sőt

gyökerestül el is pusztíthatják a bhakta odaadásának növényét. Még az olyan jó
szándékú és komoly bhakták is, mint Acyutánanda, követhetnek el véletlenül
sértéseket. Ilyenkor a bhaktának rá kell jönnie, milyen sértést követett el, és jóvá
kell tennie, másképp el fogja hagyni a bhakti ösvényét.
97
Ott, Sílavatí előtt elmesélte neki, milyen nehéz volt annak idején erőt venniük
egymás iránt érzett testi vonzódásukon, s hogy néha kudarcot is vallottak. De aztán
azzal, hogy egyre inkább igyekeztek a múrtik iránti ragaszkodásukat megerősíteni,
sikerült felülemelkedniük e vonzódáson. Azzal, hogy a múrtikhoz való
ragaszkodásukra helyezték a hangsúlyt, közömbösítették nemi vágyaikat. Gaura
Hari, tőle szokatlan komolysággal azt jósolta, hogy ez a felszínre törő ragaszkodás
Krsna iránt, ami már előtte is betöltötte a szívüket, nemcsak anyagi
ragaszkodásaiktól szabadítja majd meg őket, és nemcsak sorsuk szerencsés
alakulását segíti majd elő, hanem eksztatikus odaadásukat is fölébreszti. Ez az
eksztatikus odaadás lesz az a mag, amiből a Krsna iránti szeretet majd kihajt.
Gaura Hari azt javasolta Acyutánandának, ezentúl úgy végezze odaadó szolgálatát,
hogy közben azon meditáljon, hogyan fejleszthetné ki magában a Rádhá és Krsna
iránti eksztatikus szeretetet. Idézett egy levelet Sríla Prabhupádától, melyben Ő
Isteni Kegyelme arra biztat egy bhaktát, hogy minden cselekedete legyen az Úrnak
szóló tudatos, szeretetteljes felajánlás. – Ha ezt teszed – mondta végül Gaura Hari
–, egyre fokozódó boldogságban lesz részed, és elmúlik minden vágyad, hogy
megnősülj. 20.
Az elkövetkező években Acyutánanda arra koncentrált, hogy vaisnava legyen, s ne
csak annak látsszék. Szívéből kidobta azt a rossz szokását, hogy hajlamos volt a
lelki fejlettséget azonosnak tekinteni a mozgalomban eltöltött évekkel vagy az
intézményben betöltött pozícióval. Negyven felé közeledve most már figyelt rá,
hogy szeretettel ejtse ki a szent nevet, és könyörgött Krsnához a kegyéért. Sokkal
inkább azért olvasta már Sríla Prabhupáda könyveit és hallgatta a vaisnavákat,
hogy kifejlessze magában a tiszta odaadást, s nem azért, hogy filozófiai tudásra
tegyen szert. Bhaktákkal és nem-bhaktákkal való kapcsolatában mindig igyekezett
betartani a siksástaka harmadik versének utasítását. Idővel alábbhagyott szívében a
nők iránti vonzódás, ahogyan azt jóakarói jósolták, és nem vágyott már arra, hogy
megnősüljön. Bízni kezdett magában, és erősen hitt az odaadó szolgálat
folyamatában. Utolsó látogatása idején beszélt Govinda Mahárájával, s a korosodó
sannyásí boldog mosollyal mondta neki: Kiálltad a próbát! Nagyon büszke vagyok
rád.
20. A gyakorló szinten végzett odaadó szolgálatnak két eredménye van: a bhakta
számára megszűnik az anyagi szenvedés (klesaghní), és sorsa nagyon szerencsésre
fordul (subhadá). Rúpa Gosvámí definíciója szerint a sádhana-bhakti az a
gyakorlat, melynek követésével a bhakta az eksztatikus odaadás (bháva-bhakti)
elérésére törekszik. Ha valaki nincs tisztában a sádhana céljával, vagy
megfeledkezik róla, ahogyan Acyutánanda tette, az épp olyan, mintha úgy vezetne
egy autót, hogy fogalma sincs, hová tart. Az ilyen gépies odaadó szolgálatot
niyamágrahának nevezik.
98
Acyutánanda sokat tanult tapasztalataiból. Az első tanulság az volt, hogy

megtisztult intelligenciája révén mindig teljes mértékben uralkodnia kell elméje és
érzékei fölött, a második az, hogy sohase tévessze szem elől lelki gyakorlatainak
és odaadó szolgálatának célját. Eltökélt, sértésektől mentes odaadásának
eredményeképpen az odaadó szolgálat igazságai, akár egy mozaikkép apró
darabjai, lassanként kezdtek összeállni. A Krsna-tudat filozófiája nem gondolatok
összefüggéstelen halmaza volt többé, amivel Acyutánanda annyit viaskodott a
múltban. Egységes egész volt, s éles rálátást nyújtott az odaadó szolgálat elveire és
az intézmény világméretű prédikálására. Az olyan vitákat, mint a Rtvik-elmélet, az
ISKCON kapcsolata a Gaudíya Mathával vagy a GBC fontossága, melyekről
azelőtt szenvedélyes hévvel beszélt, most higgadt bölcsességgel tudta szemlélni.
Miután érzékeit megfékezte, beszédét is uralma alá tudta vonni; s a jóság
kötőerejénél menedéket keresve végül elméjét is képes volt megzabolázni. Így vált
megingathatatlanná a tiszta odaadó szolgálatban. 21.
Haridása, a farm vezetője úgy határozott, vállalkozásba kezd. Személyes okokból
inkább támogató, a kongregáció tagja akart lenni, mint teljesidős bhakta. A
prédikálóközpont vezetőjét helyezték át, hogy a megüresedett szolgálatot betöltse,
Pusta Krsna Prabhu pedig, aki már közel húsz éve irányította a templomi
prédikálást, a belvárosi templom vezetője lett. Ebből következett, hogy
Acyutánanda kapta meg azt a feladatot, hogy fogadja a vendégeket és felügyeljen
a déli prédikálóprogramra, amellett, hogy továbbra is vezette az egyetemi
prédikálást. Pusta Krsna és a farm új vezetője nem sokkal később zarándokutat
szerveztek Kárttika idejére Vrndávanába és Máyápurba, úgy negyven bhakta
számára. Tekintélyes sannyásík – köztük Govinda Mahárája – vállalták a bhakták
vezetését. Acyutánanda boldog volt: hosszú évek óta most először lehetett lelki
tanítómesterével a szent dhámában. Sílavatí a farmon maradt, hogy gondoskodjon
Rádhá és Krsna imádatáról, de Gaura Hari velük tartott. 22.
21. Többek között ezek jellemzik a szilárd szintet (nisthá), s az eltökélt szolgálat
hatására jelennek meg. Acyutánanda, mint sok más bhakta, szembesült az ingatag
odaadó szolgálat (anisthita-bhajana-kriyá) elégtelenségével és bizonytalan
természetével. Az erős bhakták társaságának és a céltudatos gyakorlásnak
köszönhetően azonban képes volt megszilárdítani lelki eredményeit, s eljutott a
megingathatatlan odaadás boldog szintjére.
22. Noha a szent helyeket a bhakták minden kategóriája látogathatja, azok
kiváltképp alkalmasak erre, akik uralkodni tudnak elméjük fölött, és mentesek
minden anyagi vágytól (madhyama- és uttama-bhakták). Az ilyen komoly
bhaktákat egyetlen cél vezérli, amikor zarándokútra indulnak: hogy lelki áldásban
lehessen részük.
99
Acyutánanda sokszor volt már a szent dhámában, a mostani alkalom azonban

különleges volt. Govinda Mahárája, Pusta Krsna és Gaura Hari társasága, az
eksztatikus kírtanák, a baráti beszélgetések és a különleges hónap, Purusottama a
nektár monszunesőjével öntözték Acyutánanda Krsna-tudatának bimbóját. A
bimbó egyre inkább kinyílt, egy-egy szirmát bontva csak ki egyszerre, és
Acyutánanda olyan érzelmeket tapasztalt meg, amilyenekről Az odaadás
nektárjában olvasott. Arra a napra emlékeztették ezek az érzelmek, amikor Sríla
Prabhupáda rámosolygott a fényképről. Időnként máskor is tapasztalta ezeket az
érzéseket, amikor könyvet osztott, nagy kírtanák idején vagy dzsapázás közben,
kivételes alkalmakkor. Eksztázisban volt. Egy napon a Krishna-Balaram
Mandirban járva beszélgetésbe elegyedett egy Prabhupáda-tanítvánnyal. A szó
végül a spontán odaadó szolgálatra terelődött s arra, hogy ezt Sríla Prabhupáda
követőinek mind kötelességük gyakorolni. Acyutánanda tartózkodó volt.
Számtalanszor olvasta és számtalanszor megtárgyalta már másokkal Sríla
Prabhupáda megannyi figyelmeztetését a spontán odaadásra vonatkozóan,
különösen azzal kapcsolatban, ahogyan a sahajiyák és a bábájík végzik
Vrndávanában és másutt.
Kényelmetlenül érezte magát, hogy ilyen emelkedett témáról beszélgetnek a
templom udvarán ácsorogva. Ügyesen kimentette magát, és visszatért a közeli
ásramába, ahol yátrája zarándokai szálltak meg. Az ezt követő néhány napon végig
azon gondolkodott, amit a spontán odaadó szolgálatról hallott, és elhatározta, hogy
legjobb, ha lelki tanítómesteréhez fordul a kérdéseivel. „Guru mahárájámtól kell
útmutatást kapnom ebben a témában – gondolta. – Meg kell tudnom, mi a helyes
álláspont a rága-márgát illetően.”23.
Először kicsit félve állt Govinda Mahárája elé, hiszen tudta lelki tanítómesteréről,
hogy milyen szigorú, különösen az odaadó szolgálat imitálásával kapcsolatban. De
aztán kellemesen meglepődött, mert Govinda Mahárája fesztelenül és nyíltan
válaszolt kérdéseire. – Tudd meg – mondta tanítványának –, hogy a szabályozott
szolgálat a sádhanánk, a vraja-vásík spontán szeretete pedig a sádhyánk. A
szabályozott gyakorlatok azonban végül az odaadás spontán végzéséhez vezetnek.
Sríla Prabhupáda óvatosságból nem beszélt erről, ám annál többet írt róla a
könyveiben.
23. A szent helyek, Vrndávana és Máyápur stimulánsként (uddípana) segítik a

Krsna iránti ragaszkodás fölébredését. Rendkívül sajnálatos, hogy sok esetben épp
e szent helyek lakói próbálják természetellenesen ráerőltetni ezt a ragaszkodást a
zarándokokra. Amikor ennek az ún. „spontán odaadásnak” a szószólói ilyen
módon „prédikálnak”, az csupán annak a jele, hogy rendkívül alacsony szinten
állnak.
100
Olvasd a Caitanya-caritámrtát, és próbáld megérteni, mit írtak ácáryáink erről a

témáról. Ha úgy érzed, hogy utasításaik rád is érvényesek, gondolkozz el mélyen,
hogyan építenéd be őket az életedbe. Ugyanakkor azonban kívülről továbbra is
pontosan úgy viselkedj, mint eddig. Amikor úgy látod, megtaláltad e kérdésekre a
választ, beszélhetünk róla megint. Acyutánanda nagy megtiszteltetésnek érezte,
hogy lelki tanítómestere ennyire bízik benne. Arra is rájött, hogy Govinda
Mahárája próbára akarja tenni. Ha kellőképpen érett hozzá, és megérti Sríla
Prabhupáda tanításait a rágánuga-bhaktiról, anélkül, hogy fűnek-fának elmesélné,
mit olvasott, Govinda Mahárája hajlandó vele tovább beszélgetni erről a témáról.
Ha erre nem képes, akkor lelki tanítómestere minden bizonnyal rövidebbre fogja
majd a gyeplőt, és ugyanúgy vezeti tovább, mint eddig – talán még egy kicsit
jobban szemmel is tartja. Acyutánanda egy pár nap múlva megtudta, hogy
Govinda Mahárája elmesélte Pusta Krsnának, miről beszélgettek, és Pusta Krsna
vállalta, hogy Mahárájával együtt figyelni fogja. Acyutánanda megfogadta, hogy
nem fog csalódást okozni nekik. Vrndávanai látogatásától föllelkesülve
tanulmányozni fogja a spontán odaadást a szentírások és az ácáryák tanításai
alapján. 24.
A parikrama ugyanolyan sikeresen ért véget, amilyen sikeresen elkezdődött.
Kárttika hónap végén a bhakták elhagyták Vrndávana-dhámát, s visszatértek
Nyugatra. Szomorúan vettek búcsút Rádhá-Mádhavától, Krsna-Balarámától,
Máyápurtól és Vrndávanától, de örültek is, hogy visszatérhetnek szolgálatukhoz,
prédikálásuk színhelyére.
24. Acyutánanda vraja-bhakti iránti érdeklődését részben Vrndávanában és
Máyápurban tett zarándokútjának benyomásai fokozták, részben pedig az, amit a
szentírásokban olvasott. Ekképp veszi kezdetét a szabályozott odaadással keveredő
spontán odaadás (rága-vaidhí bhakti). Tekintetbe véve azt az óvatosságot, amivel
Sríla Prabhupáda a spontán odaadást kezelte, azok a bhakták, akik elérték a nisthá
szintjét vagy már túlléptek azon, és jól ismerik Sríla Prabhupáda utasításait, a rága-
bhakti utáni mohó vágyukat azzal mérséklik, hogy mindig felelevenítik
emlékezetükben ezeket az utasításokat. Ez az az út, ami az ISKCON és tagjai
számára való. A bhakti szabályainak figyelmes követésével a bhakták elkerülhetik
a spontán odaadás következményeként esetleg fellépő elhajló gyakorlatokat.
Csupán néhány bhaktát jellemzi a vraja-bhakti iránti tiszta, vegyítetlen mohóság,
de látható viselkedésüket ez nem befolyásolja: ugyanolyan marad, mint a
szabályozott odaadó szolgálatot gyakorló bhaktáké. Mindössze a vraja-bhakti
iránti vonzódásuk hangulata lesz némiképp különböző, ahogy a szilárd szinttől az
eksztázis szintje felé haladnak. A bhaktáknak azonban mindkét kategóriában be
kell tartaniuk az ISKCON törvényeit, valamint az arra vonatkozó irányelveket,
hogy mit olvassanak, miről beszéljenek és mire emlékezzenek, ahogyan ebben a
könyvben elmondtuk.
101
Acyutánanda tökéletessé válása

Hazaérkezésük után Acyutánanda újult erővel látott szolgálatához, és
tanulmányozni kezdte a Caitanya-caritámrtát, azzal a szándékkal, hogy megértse
az Úr Caitanya küldetésének mindkét célját: a nyilvánvalót és a titkosat is. – Ne
kövesd el azt a hibát, hogy azt gondolod, ami rejtett, bensőséges, az fontosabb,
mint a nyilvánvaló és látható – mondta neki Pusta Krsna. – Nem arról van szó,
hogy az egyik lelki, a másik meg anyagi. A kettő csupán ugyanannak az éremnek a
két oldala. A prédikálás és a vraja-bhakti megízlelése éppen ezért elválaszthatatlan
egymástól. Acyutánanda megszívlelte tanácsát, s ennek megfelelően végezte az
emlékezés folyamatát. Nagy figyelemmel énekelte a gáyatrí-mantrákat, és
dzsapázás közben felidézte a kedvteléseket, melyekről Vrndávanában és a többi
szent helyen hallott. Tudta, hogy ezek a tettek mind a spontán odaadás
birodalmába tartoznak, és reménykedett, hogy erősítik majd vonzódását Krsna
kedvtelései iránt. Úgy érezte, nem jelent veszélyt számára, ha az Úr Caitanya
kedvteléseit hallgatva Krsna kedvteléseiről hall, de rendszeresen olvasni kezdte a
Krsna-könyvet is, hiszen Sríla Prabhupáda erre biztatta a bhaktákat. Amikor
néhanapján találkozott Gaura Harival, vagy telefonon hívták egymást, Krsna
kedvteléseiről beszélgettek. 1.
Sríla Prabhupádának a vraja-bhakti végzésére vonatkozó utasításaiból
Acyutánanda megértette, hogy Ő Isteni Kegyelme nem akarta, hogy kezdő bhakták
belekontárkodjanak e témába. Azok, akik a nemkívánatos szokások legnagyobb
részétől már megszabadultak gyakorolhatják, de csak akkor, ha ez nem okoz
fennakadást a szolgálatukban és az ISKCON prédikáló missziójában. Sríla
Prabhupáda azt akarta, hogy a bhakták rendeljék alá belső fejlődésüket, a Krsna-
tudat megízlelését a mindennél fontosabb feladatnak: a szent név éneklése
terjesztésének. Acyutánanda a tanulmányai során azt is fölfedezte, hogy Sríla
Prabhupáda támogatta azt, hogy az erre érett bhakták spontán odaadást
végezzenek. De elvárta tőlük, hogy kövessék az Úr Caitanya példáját, és
párhuzamosan gyakorolják a Krsna-tudat nyilvánvaló és bensőséges aspektusait, s
közben ügyeljenek arra, hogy a bensőséges aspektust valóban titokban tartsák.
1. A Kúrma-purána, melyet Bhaktisiddhánta Sarasvatí Gosvámí idéz a Srí

Caitanya-caritámrtához (Ádi-lílá 5.41–48) fűzött magyarázatában, az Anu
bhásyában, kijelenti: deha-dehi-vibhedo ‘yah nesvare vidyate kvacit, nincs
különbség Krsna lelke és teste között. Ugyanígy a siddhánta szempontjából nincs
különbség az Úr Caitanya megjelenésének nyilvánvaló és titkos aspektusa között
sem. Acyutánanda megértette ezt, és megfelelő szemléletre tett szert, aminek
segítségével úgy tudta gyakorolni a spontán odaadást, hogy közben a prédikálás és
a szabályozott odaadás tetteit végezte.
102
Prabhupáda egyértelműen nem akarta, hogy a bhakták az odaadás benső, bizalmas

ápolásából látható sádhanát, vagy ami még rosszabb, látványosságot csináljanak.
Azt mondta, csak akkor végezhetik majd minden idejükben a spontán odaadást,
amikor teljesítették feladatukat az Úr Caitanya missziójában. Idős korukban
visszavonulhatnak, hogy a nirjana-bhajanának szenteljék életüket, énekeljék a
Hare Krsnát, Krsna kedvtelésein gondolkozzanak, „és könyveket írjanak”.
Prédikátorként Acyutánanda felismerte, milyen bölcsen közelíti meg Sríla
Prabhupáda a spontán odaadást. Ő maga nem érzett elsöprő vágyat, hogy a vraja-
bhaktit végezze, még bensőjében sem, de elfogadta, hogy ez élete célja. Igyekezett
emlékezni Krsna kedvteléseire, és tanulmányai révén egyre több tudás birtokába
jutott. Azt látta, hogy vannak bhakták, akik még attól is félnek, hogy halljanak
Krsna kedvteléseiről – Acyutánandának ez az aggodalom már-már betegesnek
tűnt. Voltak, akik tudtak a vaidhí bhaktiról és a rága-bhaktiról, de nem vonzódtak a
spontán odaadáshoz. Akadtak olyanok is, akik úgy éreztek, mint ő. Ezek a
bhakták, úgy tűnt, a spontán odaadás bizonyos aspektusait alkalmazták általános,
szabályozott szolgálatuk végzése során. Az egyetlen bhakta, akiről tudta, hogy
valóban mohó vágy él benne a vraja-sevá iránt – aki ellenállhatatlanul vonzódott
ahhoz, hogy Krsna kedvteléseire gondoljon –, Gaura Hari volt. Ami lelki
tanítómesterét és Pusta Krsnát illette, mindketten túl komolyak, túl fejlettek voltak
ahhoz, hogy Acyutánanda véleményt alkothasson róluk. Annyit tudott csak,
amennyit hajlandók voltak elárulni neki. 2.
2. Az Úr Kapiladeva azt mondja: „Az odaadó szolgálatnak számtalan ösvénye van,

gyakorlói eltérő tulajdonságainak megfelelően” (bhakti-yogo bahu-vidho márgair
bhámini bhávyate / svabháva-guna-márgena pumsám bhávo vibhidyate). Jíva
Gosvámí a Bhakti-sandarbha 234. anucchedájában idézi ezt a verset azt
alátámasztandó, hogy a gyakorlat szintjén a spontán odaadásnak számos típusa
létezik. Acyutánanda legalább négy ilyen típust megfigyel az ISKCON-ban. Az
első a teljes mértékben szabályozott odaadást végző bhaktákra jellemző. Ezek a
bhakták tartanak a rága-bhakti buktatóitól, ezért igyekeznek elkerülni, s érthetetlen
módon néha még beszélni sem akarnak róla, nem is sejtve, hogy vaidhí bhaktijuk
valójában a spontán szolgálat egyik formája. A második típust a szabályozott
odaadást végző művelt bhakták esetében figyelte meg, akik nem idegenkednek a
spontán odaadástól, de vagy nincs meg bennük a kellő vágy a végzéséhez, vagy
nem érzik kötelességüknek. A harmadik típust Acyutánanda saját odaadása
képviselte: ő abban a reményben tette magáévá a spontán odaadás néhány
gyakorlatát, hogy ettől a mohóság is fölébred benne. A negyedik típust Gaura Hari
odaadása testesítette meg, aki már a gyakorlás szintjén a spontán odaadásnak adta
át magát, rendkívül erős vágyának, mohóságának köszönhetően.
103
Néhány évvel a Vrndávanai parikramát követően Acyutánanda meglátogatta

Govinda Maháráját, aki épp az egyik farmon pihent, egy napi autóútra tőle. Lelki
tanítómestere egészsége hanyatlóban volt, és hetvenhat évesen már messze nem
utazott annyit, mint korábban. Acyutánanda alig várta, hogy szent társaságában
lehessen. Amikor belépett a szobájába, megdöbbenve látta, mennyire
lesoványodott és legyöngült. Az idős kor és a rengeteg utazás nem múlt el rajta
nyomtalanul. Govinda Mahárája erőtlenül így szólt hozzá: – Mindenkire ez vár. –
Acyutánanda lehajtotta a fejét, s összeszedte magát. Hosszú órákig beszélgettek.
Govinda Mahárája sokkal fesztelenebb, közvetlenebb és nyíltabb volt, mint
amilyennek Acyutánanda addig ismerte. – Nos, mire jutottál? – kérdezte tőle.
Acyutánanda hirtelen nem értette, mire gondol Govinda Mahárája. Aztán rájött:
lelki tanítómestere vrndávanai beszélgetésükre utal, amikor a spontán odaadó
szolgálat került szóba. Acyutánanda elmondta, mit értett meg Sríla Prabhupáda
tanításaiból, s hogyan viszonyul most a rágánuga-bhaktihoz. – Köszönöm –
mondta guruja. – Megértetted, amit Sríla Prabhupáda mondott, és helyesen
döntöttél. Folytasd ezen az úton! Prédikálj, és énekeld tisztán a szent nevet. Idővel
minden föltárul majd előtted. Acyutánanda ekkor megkérdezte: – Nem nyugtalanít
különösebben, mégis, kíváncsi vagyok: hogyan fogom fölismerni örök lelki
önazonosságomat? – Sríla Prabhupáda és az Úr Caitanya felhatalmazására várok,
hogy elárulhassak ilyesmit – felelte tétovázás nélkül Govinda Mahárája. – Ha nem
kapom meg ezt a felhatalmazást, mielőtt készen állnál, hogy megismerd a siddha-
dehádat, akkor a szent név vagy Caitanya Maháprabhu személyesen fogják
kinyilatkoztatni neked. Ne aggódj emiatt. Legyen hited Sríla Prabhupáda
láncolatában! Idővel minden föltárul előtted – ismételte meg ígéretét, s
mosolyogva hozzátette: – Má Sucah. Az ezt követő beszélgetés édes volt,
bensőséges és különleges, ám Acyutánandát nyugtalanító érzés kerítette
hatalmába: mintha valami véget érne. Ugyanez az érzés motoszkált benne, amikor
esténként a Bhagavad-gítá lecke után találkoztak. Az indulása előtti találkozás
különösen édes volt. Govinda Mahárája Sríla Prabhupádáról, az Úr Caitanya
missziójáról és Rádhá-Krsnáról beszélt. – Mindig azért imádkozom – mondta
Govinda Mahárája –, hogy Sríla Prabhupáda és az Úr Caitanya megáldjanak azzal,
hogy szolgálhassam Srímatí Rádháránít. – Egy pillanatra elhallgatott. – A legjobb
szolgálatot azzal tesszük Krsnának, ha szolgáljuk Srímatí Rádháránít, Őt pedig úgy
szolgálhatjuk a legjobban, ha Krsnáról prédikálunk. Srímatí Rádhárání el fogja
fogadni azt a bhaktát, aki elégedetté teszi Őt a prédikálásával, s ekkor minden
vágya teljesül. Én igyekeztem a legjobban szolgálni Sríla Prabhupáda misszióját.
Te is törekedj erre. Acyutánanda nem tudta rászánni magát, hogy megkérdezze
lelki tanítómesterét, miért beszél úgy, mintha búcsúzna tőle. Amikor végül
fölajánlotta hódolatát, Govinda Mahárája megölelte. – Büszke vagyok rá, hogy
ilyen tanítványokat ajánlhatok föl Sríla Prabhupáda lótuszlábának, mint te. –
Amikor Acyutánanda útnak indult, Govinda Mahárája utána integetett: – Ha van
valami kérdésed, beszélj meg mindent Pusta Krsna Prabhuval. Fejlett bhakta. Nem
104
mond el mindent, amit tud, de ha megkéred, vezetni fog. Má Sucah. Ez volt az

utolsó utasítás, amit Acyutánanda Govinda Mahárájától kapott. Két hónappal
később kapta a hírt, hogy guru mahárájája eltávozott. Acyutánanda, Krsna-tudatos
életében először, egyedül érezte magát. Sokáig sírt, s a szobájába húzódva
dzsapázott, majd újra meg újra elolvasta lelki tanítómestere leveleit. Egy héttel
később megkapta Govinda Mahárája Caitanya caritámrtáját. Személyes szolgája
küldte neki postán, benne Govinda Mahárája kézírásával: „Szeretett tanítvá-
nyomnak, Acyutánanda Dása Brahmacárínak.” Az elkövetkező években
Acyutánanda igyekezett eleget tenni gurudevája végső utasításának. Lendületesen
prédikált, lelkesen adta át a tiszta odaadást a feltételekhez kötött élőlényeknek.
Sok fiatal lett teljesidős bhakta, és még többen kezdték el otthon gyakorolni a
Krsna-tudatot és segítették számtalan formában a mozgalmat. Pusta Krsna,
Acyutánanda és a farm vezetője a GBC titkár irányítása alatt rendkívül hatékony
hármast alkottak, s irányításuk alatt a yátrá soha nem látott sikereket ért el. A
városi központ a könyvosztás és a prédikálás tengelye lett, míg a farm főként a
varnásrama kialakítására és az önfenntartásra törekedett. Az emberek igazi
transzcendentalistákként tisztelték a bhaktákat, s elismerték, hogy Sríla
Prabhupáda valóban lelki megoldást kínál a társadalom megoldhatatlannak tűnő
bajaira. Jó idők voltak ezek az ISKCON számára, és jó idők voltak Acyutá-
nandának is. Most, negyvenes éveinek közepén Acyutánanda együttérzésből, azzal
a vággyal prédikált, hogy odaadhassa Krsnát másoknak. többé nem akart jó
színben föltűnni mások előtt, nem akarta legyőzni ellenfeleit. A múlté volt már,
hogy felsőbbrendű tudását arra használja, hogy uralkodhasson a fiatalabbak fölött.
Együttérzéssel töltötte el az ostoba materialisták szenvedése és a kezdő bhakták
küzdelme. Segíteni akart rajtuk. Mindazok, akikkel kapcsolatba került,
társaságában felszabadultan, fenntartások nélkül viselkedtek. A hangjából, lágy
pillantásából, szavaiból igazából ösztönösen megérezték: nem akarja kihasználni
őket. Acyutánanda igazi sádhu lett, mindenki barátja – bhaktáké és feltételekhez
kötött lelkeké egyaránt. Amiatt, hogy szent bhaktának tekintették, a hírnév, az
elismerés és az imádat csábításával is szembe kellett néznie, de Acyutánanda nem
esett bele ezekbe az alig észrevehető csapdákba, melyek gátolhatták volna lelki
életét. Továbbra is szigorúan, tiszta szívvel végezte lelki gyakorlatait. Nem
felejtette el, hogy a többiek szolgája, és lelki tevékenységei nagy erőt adtak neki.
3.
3. Egy bhaktának még azután is, hogy legyőzte magában a durva fizikai vágyakat
– amilyen pl. a nemi élet vagy a kábítószer utáni vágy –, óvakodnia kell az
észrevétlen rossz szokásoktól és vágyaktól: a képmutatástól és gáncsoskodástól
(kutináti), a magas beosztás utáni vágytól (pratisthásá) és a népszerűségre való
vágytól (pújá).
105
Behatóan tanulmányozta Sríla Prabhupáda könyveit, s amikor szükségét érezte,

Pusta Krsna engedélyével a korábban élt gaudíya ácáryák könyveinek fordításait
olvasta. Csodás ízt tapasztalt a Caitanya-caritámrta olvasásakor is, és amikor az Úr
kedvteléseinek helyeire emlékezett, olyan volt, mintha valóban Máyápurban vagy
Puríban lenne. Krsna kedvteléseiről is olvasott könyveket, s lassanként megismerte
Krsna társait és odaadásuk hangulatát. Dzsapa vagy kírtana közben elméjében
megjelent az Úr Caitanya és az Úr Krsna alakja. Néha, amikor egyedül volt,
éjszakába nyúlóan dzsapázott: nem tudott betelni Krsna neveinek édes hangjával.
Sok fejlett bhakta látogatta a yátrát, de Acyutánanda csak azokkal beszélt
bizalmasan, akiket jól ismert: Pusta Krsnával, Gaura Harival és egy idős
bhaktával. Pusta Krsnával a filozófiát vitatta meg, Gaura Harival Krsna
kedvteléseit. Végül azonban mindig a végtelenül kegyes Úr Caitanyára terelődött a
szó. 4.
Acyutánanda lemondott minden anyagi élvezetről, és Krsna, ígéretéhez híven, ezt
azzal viszonozta, hogy megáldotta a tiszta odaadó szolgálat utáni vággyal.
Acyutánanda ugyanúgy végezte a kötelességét, mint azelőtt, de egyedül az az íz
éltette, amit a prédikálásból, az éneklésből és a hallásból merített. Nem tudott
betelni vele. Ennek ellenére vigyázott, hogy ne evezzen a sádhanának olyan
vizeire, melyek meghaladják fejlettségi szintjét. Továbbra is a bhaktákkal
dzsapázott, és a szent név hangjára koncentrált. Dzsapázás előtt néha felidézte
Krsna alkalmi kedvteléseit, dzsapázás közben pedig a mantra jelentésére figyelt, és
örök szolgálatért imádkozott. Arra azonban nem mert gondolni, vajon mi lesz az a
szolgálat, vagy milyen alakban fogja végezni e szolgálatot. Acyutánanda kívülről
megtanulta Bhaktivinoda Thákura egyik rövid könyvét, ami az Úr Caitanya napi
nyolc kedvtelését írja le. Ezek a kedvtelések néha megjelentek az elméjében,
amikor dzsapázott. Ám sohasem tett külön erőfeszítést annak érdekében, hogy
felébressze ezeket az emlékeket. Ami magától megjelent elméjében, határtalan
boldogsággal töltötte el, s ez abból származott, hogy az Úr Caitanya és az Úr
Krsna tulajdonságaira emlékezett. Sírva fakadt, amikor arra gondolt, milyen
kegyes Caitanya Maháprabhu, hogy a legértékesebb kincset odaadja a
leghitványabb embereknek.
4. Azt a szent nevet, amit a szilárd szintre eljutott bhakták énekelnek, az Úr alakja
itatja át. Acyutánandát szolgálatának hangulata, amit főként a szabályozott
gyakorlat határozott meg, sokkal inkább az Úr Caitanyához húzta, és sokkal
inkább Benne merült el, mint az Úr Krsnában. Ez a vonzódás teljesen természetes.
Nem szabad azonban az Úrnak egyetlen alakját sem a többinél kevesebbre vagy
többre tartani. Gaura és Krsna ugyanannak az Istenség Személyiségének a két
különböző formája, akiket eltérő hangulat jellemez. Mindketten egyenlőek, és
mindketten örökkévalóak.
106
Egyre mélyebben elmerült meditációjában Krsna isteni tulajdonságairól, és egyre

kevésbé vonakodott már attól, hogy az Úr vrndávanai kedvteléseire gondoljon. 5
Egy nap Gaura Hari így szólt hozzá: – Az Úr Caitanyának az a vágya, hogy
követői gondoljanak Krsna örök kedvteléseire. Érett gaura-bhakta vagy. Úgy kell
tenned, ahogy Ő akarja. – Néha eszembe jutnak ezek a kedvtelések – felelte
Acyutánanda –, de félek elmerülni bennük úgy, mint te. – Gaura Hari csak
nevetett. – Nagyon szeretem énekelni Narottama dása Thákura és Bhaktivinoda
Thákura dalait, és elolvastam minden könyvet, amit adtál. A szívem azonban azt
súgja, hogy várjak még. Talán azért van ez, mert én Gaura-Nitáit imádom, te pedig
Rádhát és Krsnát. – Sríla Prabhupáda azt írja a Krsna-könyvben – ütötte tovább a
vasat mosolyogva Gaura Hari –, hogy a bhakták olvashatják a Krsna-bhávanámrta-
mahá-kávyát. – De ezt a fejlett bhaktákra értette – mondta Acyutánanda –, nem
rám. Gaura Hari fölnevetett, és a falát díszítő életnagyságú Rádhá- Krsna
oltárképre pillantott. – De hát nem hiányoznak neked? Mint mindig, Gaura Hari
most is olyan húrt pendített meg, ami Acyutánanda szívének újabb rejtett zugát
tárta föl. Aznap éjjel Acyutánanda belvárosi kis szobájának magányában fölnézett
Rádhá és Krsna portréjára, amint a vrndávanai őszi holdfény sugarában fürdenek.
Csöndben dzsapázott. A templom békés volt; mindenki aludt már. Igen, vallotta be
magának, egyre inkább hiányzik neki az Isteni Pár. A kép alatt Prabodhánanda
Sarasvatí Thákura egyik verse függött: „Az Úr Caitanya szolgálatának jutalma a
Srímatí Rádháránínak végzett szolgálat.” „Ez történne most velem?” – mormolta.
Aztán arra a képre nézett, amelyiken az Úr Caitanya megöleli a leprás Vásudevát,
akinek torz teste nyomban lelki testté változik. Vajon vele is meg fog történni?
Szívében hirtelen ellentétes érzelmek csaptak össze. Egyfelől vágyakozott Vraja,
Rádhá és Krsna után, másfelől azonban elméje minduntalan visszatartotta ettől
fenntartásaival. „Ha valaki feltételekhez kötött állapotában elképzel magának egy
lelki formát, az anyagi vágy, máyá.” De hát nem képzelt el semmilyen alakot
magának, egyszerűen csak Rádhá és Krsna lótuszlábának oltalmára vágyott.
5. Amikor a ruci szintjén a bhakta Krsna nevét énekli, a nevet az Úr formája és

kedvtelései itatják át. A szabályozott odaadás útját járó bhakta fenntartással
meditál az Úr kedvtelésein. Krsna vrndávanai kedvteléseire például nem is gondol,
csupán az Úr Caitanya líláira, vagy szándékosan nem akar semmiféle kedvtelésre
emlékezni: arra vár, hogy azok maguktól jelenjenek meg elméjében. Olyan is
előfordul, hogy amikor a kedvtelések maguktól megjelennek, a bhakta fél
elmélyedni ezekben. Azonban ahogy szíve egyre inkább megtisztul, Krsna iránti
ragaszkodása erősödni fog, hiszen minden bhakta természetes úton hall Krsnáról,
közvetlenül és az Úr Caitanya kedvteléseiből is. Ahogy a ragaszkodás (ásakti)
fölébred benne, a szabályozott bhakta egyre inkább vágyik arra, hogy Krsnára és
társaira gondoljon.
107
Amikor kedvteléseikre gondolt és ezekről hallott, az enyhítette ezt a fájó hiányt.

Minél jobban tiltakozott az intelligenciája, annál inkább sóvárgott a szíve Vraja
után. Acyutánanda végül elhatározta, beszél Pusta Krsna Prabhuval. „Ez volt Guru
Mahárája utasítása.”6
De a reggeli program alatt, még mielőtt beszélni tudott volna Pusta Krsnával,
Sílavatí hívta telefonon. Feldúltan mesélte el Gaura Harival folytatott
beszélgetésüket: – Legutóbb, amikor vásárolni volt Vrndávanában, avatást kért
egy Rádhá-kunda bábájítól. – Acyutánanda döbbenten hallgatta. – Gyere, beszélj
vele! – könyörgött Sílavatí. – Azt mondja, hogy a templomból már úgyis ki fogják
rúgni, úgyhogy amint teheti, Indiába megy. – Acyutánanda nagy nehezen
összeszedte gondolatait, és megnyugtatta Sílavatít. Miután letették a telefont, a
szobájába sietett. Hogy történhetett ilyen? Gaura Hari megfontolatlan volt, de nem
ostoba. Rasika volt, de tisztában volt a gaudíya siddhántával. „Túlságosan is meg
akarta ismerni a siddha-deháját” – gondolta Acyutánanda. Eszébe jutott Sríla
Prabhupádának az a tanítványa, aki Prabhupáda áldását kérte, hogy avatást
kaphasson egy Rádhá- kunda bábájítól. Sríla Prabhupáda mérhetetlenül dühös lett,
és olyat tett, amit soha addig: megátkozta az illetőt. „Meg kell mentenem Gaura
Harit attól, hogy ilyen sértést kövessen el Sríla Prabhupáda ellen, a saját guruja
ellen és az ISKCON ellen!” Acyutánanda gyorsan becsomagolt egy pár ruhát,
aztán némi gondolkodás után a témába vágó könyvekből is betett néhányat. Gaura
Hari makacs. Ahhoz, hogy sikerrel járjon, többre lesz szüksége pár óránál. Föl
akarta magát fegyverezni a szentírásokkal is, hogy Gaura Harit szembesíthesse
velük. Nem lesz könnyű dolga. 7.
6. Prabhodánanda Sarasvatí így ír a Caitanya-candrámrtában (88): „Az, aki

kivételesen szerencsés, megkaphatja Caitanya Maháprabhu kegyét. Amilyen
mértékben képes teljes figyelemmel átadni magát az Úr Caitanya lótuszlábának,
olyan mértékben tárul föl előtte Srímatí Rádhárání lótuszlába nektári szolgálatának
íze Vrndávanában. És minél inkább Srí Caitanya szolgálatának szenteli életét,
annál inkább megnyilvánul számára Srí Rádhá szolgálatának nektári íze
Vrndávanában” (yathá yathá gaura-padáravinde vindeta bhaktim krtapunya-rásih /
tathá tathotsarpati hrdy akasmád rádhá-padámbhoja-sudhámsu-rásih).
7. A bhaktáknak, még a spontán bhaktáknak is, csak olyan témákról szabad

hallaniuk és beszélniük, s olyan témákra szabad emlékezniük, melyek megfelelnek
a fejlettségüknek (sve sve ’dhikáre yá nisthá). Amikor valamilyen okból eltérnek
ettől az elvtől, különösen ha ezt, mint Gaura Hari, a siddha-deha utáni vágyuk
ösztönzésére teszik, holott nem érettek rá, az zavart okoz nemcsak a saját, de
mások lelki életében is.
108
Igaza lett – nem volt könnyű meggyőzni Gaura Harit, hogy letért a tiszta odaadás
útjáról, s még nehezebb volt megértetni vele, hogy művelt és tökéletes bábájí
guruja nem képviseli maradéktalanul az Úr Caitanya misszióját. – Neked fogalmad
sincs, miről beszélsz! – vágta a fejéhez Gaura Hari. De Acyutánanda nagyon is
tudta, hogy miről beszél. Anélkül, hogy Gaura Hari a saját személye vagy
újdonsült bábájí guruja elleni támadásnak vélhette volna, két tárgyilagos és lényegi
érvet hozott föl. Az egyik az volt, hogy a bábájík azt állították, Bhaktisiddhánta
Sarasvatí és követői, tehát Sríla Prabhupáda is, letértek az Úr Caitanya útjáról. A
másik az, hogy a bábájíknak arról a gyakorlatáról, hogy siddha-pranálít és mańjarí-
bhávát ajánlanak föl feltételekhez kötött lelkeknek – ami valaha megfelelő
gyakorlat volt fejlett középszintű bhakták számára –, bebizonyosodott, hogy
túlságosan könnyű visszaélni vele, s így többé nem alkalmazható. Gaura Hari
Akhillész-sarka Sríla Prabhupáda iránti ragaszkodása volt. – Minden mást
félretéve: Gaura Hari, tényleg azt gondolod, hogy Sríla Prabhupáda eltévelyedett?
Gaura Hari nem tudott felelni. Makacsul morzsolgatta a dzsapáját. De aztán
Acyutánanda addig nógatta, hogy könnyek között így szólt: – Nem! Sríla
Prabhupáda egy hajszállal sem térne el soha az igazságtól! Gaura Hari védelme
kezdett összeomlani. Három napig beszélgettek, s a harmadik nap végén
beismerte, hogy ostoba volt, és súlyos hibát követett el. – Meg akartam tudni, mi a
mańjarí-svarúpám, és ez elvette az eszem. Krsna kegyéből illúziója szertefoszlott.
Sírva borult barátja lábához: – Segíts, szépen kérlek! Ments meg ettől a sértéstől,
amit guru mahárájám és Sríla Prabhupáda ellen elkövettem! Nem akarok
semmiféle svarúpát Sríla Prabhupáda vonalán kívül. Az egyetlen, aki még tudott
Gaura Hari esetéről a bábájíkkal, a farm vezetője volt. Hosszasan beszélt Gaura
Harival, hogy megbizonyosodjon róla: főpújáríja valóban magához tért, és nem
csak színleli. Amikor meggyőződött róla, hogy így van, azt az utasítást adta Gaura
Harinak, hogy hívja föl lelki tanítómesterét Indiában, és mindent mondjon el neki,
aztán pedig írjon levelet a bábájínak, mondjon le az avatásáról, és szakítson meg
vele minden kapcsolatot. – Mondd meg neki, hogy tévedtél. Hogy minden, amit
akarsz, megvan az ISKCON-ban. Ha ezt megtetted, elmondom a GBC titkárnak,
mi történt. Másnak nem kell róla tudnia. Azt pedig, hogy hogyan békítsd ki Sríla
Prabhupádát és Rádhá-Krsnát, már neked kell kitalálnod. 8
8. Feltételekhez kötött helyzetben még fejlett bhakták is követhetnek el hibát vagy

illúzióba eshetnek. Mégis, ha egy bhakta nem vaisnavához illően viselkedik, el
kell ismernie tévedését, meg kell bánnia tettét, és bocsánatot kell kérnie minden
bhaktától, akire a sértése valamilyen módon hatással volt. A vaisnavák kegyéből
aztán újra visszatérhet eredeti helyzetébe.
109
Acyutánanda még egy hétig Gaura Harival maradt. Az általában magabiztos és

gondtalan Gaura Hari bizonytalannak és levertnek látszott. Ahogy tudatosult
benne, milyen súlyos hibát követett el, s milyen téves filozófia késztette erre,
bűntudata egyre nagyobb súllyal nehezedett rá. Miután azonban másodjára is
felhívta Bhakti-prabháva Swamit, újra reménykedni kezdett, hogy lelki élete nem
tört teljesen derékba. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg Gaura Hari ajkán újra
megjelent megszokott mosolya, és szeme is ugyanúgy csillogott. Akkor azonban
már olyan érettséget és komolyságot tükrözött, ami előtte hiányzott belőle.
Néhányan megjegyezték, hogy végre felnőtt. – Nos, ötvenévesen már épp ideje
volt! – tréfáltak mások. Jó néhány évbe beletellett, mire Gaura Hari újra
megtapasztalhatta azt az ízt, amit annak idején a Krsna kedvteléseire való
emlékezésből és az ilyen témájú könyvek olvasásából merített, s újra el tudott
merülni ezekben. Ez idő alatt mindvégig Rádhának és Krsnának végzett
szolgálatánál keresett menedéket. Ám spontán ragaszkodását nem fojthatta
végérvényesen el. Idővel újra emlékezni kezdett Krsna napi nyolc kedvtelésére –
ezúttal azonban óvatos volt. Emlékezés közben a vraja-lílá eleven képei jelentek
meg elméjében, s tudta, hogy ezt az emlékezést egyedül az teszi számára lehetővé,
hogy a kegyes Sríla Prabhupáda és az Úr Caitanya megbocsátottak neki. A bábájí-
ügy nemcsak Gaura Hari számára volt figyelmeztetés, de Acyutánandának is.
Legalábbis Acyutánanda annak vette. Megerősítette őt már eddig is óvatos
felfogásában azzal kapcsolatosan, hogyan lehet Krsna kedvtelésein meditálni, s
hogyan léphet be valaki a kapcsolatok (rasa) birodalmába. Azonban siksá-guruja,
Pusta Krsna azt mondta neki, a prayojanáról, a Krsna-tudat céljáról szóló tudás
nem csupán megismerteti vele a célt, amire vágyik, hanem megvédi attól a
számtalan buktatótól, ami a tudatlanságból származik. Azt javasolta
Acyutánandának, tanulmányozza a gaudíya vaisnavizmus történetét és
hagyományait, valamint a sankírtana-mozgalom kialakulását. Acyutánanda
megfogadta a tanácsot. Nagyon jó feladat volt. Úgy érezte, intelligenciája egyre
élesedik, s közben folytonos kapcsolatban marad Caitanya Maháprabhuval, Srí
Krsnával és kedvteléseivel is. Tanulmányozta Krsna naponta végzett nyolc
kedvtelését – nem azért, hogy emlékezzen rájuk, hanem hogy az ácáryákat követve
megértse, hogyan, miért és mikor kell e kedvteléseket olvasni, rájuk emlékezni.
Eközben megtisztult elméje egyre jobban elmerült Krsna örök kedvteléseiben, s
abban, ahogyan az Úr Caitanya megízlelte őket.
110
Egy este, miután lefeküdt, s gondolatai egyre Krsna körül jártak, Acyutánanda
rádöbbent, hogy Pusta Krsna rászedte. „Azzal, hogy arra kért, tanulmányozzam a
prayojana-tattvát, Prabhu ravaszul kicselezte vonakodásomat, hogy Krsna
kedvteléseiről halljak, s e kedvtelések mélyére vetett.” Acyutánanda beszélt is
mentorával, aki mosolyogva így felelt: – Tiszta szívű vaisnava vagy. Krsna be
akarja mutatni a kedvteléseit a szívedben. Jó, ha óvatos vagy, de ne utasítsd el az
Urat vagy a gopíkat. 9.
Pusta Krsna szavaitól Acyutánanda bimbózó vonzódása a vraja-lílá hallgatása iránt

új erőre kapott. Amint újra hallani kezdett, Krsna és a vraja-vásík iránti
ragaszkodása hirtelen szirmot bontott, akár egy tavaszi rügy. Acyutánandának úgy
tűnt, az odaadás tettei – a kírtana, a japa, a Bhágavatam-leckék és a prédikálás –
mind-mind parányi erecskék, melyek az egyetlen óceánhoz, Krsnához vezetnek, és
ragaszkodása ezekhez a gyakorlatokhoz akár egy nagyító, csupán erősítette az
Úrhoz való ragaszkodását. Az a sok tudás az Úr Caitanyáról és Srí Krsnáról, amire
kötelességből szert tett a tanulmányai során, most teljesen átvette a hatalmat
elméje fölött, amit az Urakról szóló gondolatok akaratától függetlenül úgy kaptak
föl és sodortak el, mint az erős szél a falevelet. Dzsapaidőben néha elábrándozott,
s a fiatal bhakták azt gondolták, elaludt. Kírtana közben előfordult, hogy eksztázis
ragadta el, és patakokban folyt a könnye. Néha olyannyira átérezte a feltételekhez
kötött lelkek szenvedését, hogy alázatos, szívből jövő könyörgése, hogy
hódoljanak meg, megdöbbentette hallgatóit.
Voltak bhakták, akik nem értették viselkedését, de Pusta Krsna megnyugtatta őket.
– Ne aggódjatok. Fejlődik a Krsna-tudatban, és hamarosan úrrá tud majd lenni az
érzelmein. – Mint mindig, Pusta Krsna szavai most is igaznak bizonyultak.
Acyutánanda hamar rájött, hogy ha nem rendszerezi Krsnára való emlékezésének
gyakorlatát, nagyon nehezen fogja tudni irányítani azt, és nem tud majd uralkodni
azokon az érzelmeken sem, melyeket fölkavar benne. Először Raghunátha dása
Gosvámí és Sríla Rúpa Gosvámí könyveiből idézett föl verseket és imákat, később
pedig az Úr Caitanya, majd az Úr Krsna naponta végzett nyolc kedvtelésére
emlékezett.
9. Az odaadó szolgálatot fejlődésének minden szintjén az alapjait jelentő elvek,

módszerek és célok teljes ismeretében kell végezni. Ez biztosítja majd, hogy a
bhakta elkerülje az odaadás útjában álló akadályokat, és erőfeszítései révén a
lehető legjobb eredményt érje el.
111
Noha szívét kitörni készülő vulkánnak érezte, melyből bármelyik pillanatban

felszínre törhet érzelmeinek lávája, lassanként megtanulta, hogyan uralkodjon
fölötte. Visszanyerte lelki nyugalmát, s a bhakták és a vendégek újra a régi
Acyutánandát láthatták. De már nem volt régi önmaga. Érezte Krsna jelenlétét,
habár nem látta Őt. Érezte, hogy Krsna hívja, de még nem hallotta a hangját. Nem,
soha nem lesz már a régi énje. Acyutánanda most már igazi, eredeti önmaga akart
lenni. És bármilyen elővigyázatos is volt lelki gyakorlatai végzésében,
önkéntelenül is úgy érezte, hogy ez az eredeti önmaga: egy gopí. 10.
Acyutánanda nem verte nagydobra megvalósításait, ugyanúgy folytatta szolgálatát
és sádhanáját, mint eddig. Ő vezette a vasárnapi hari-námát a turistanegyedben,
segített az éves Ratha-yátrá fesztiválok szervezésében, és aktív szerepet vállalt a
különleges ünnepek – Janmástamí stb. – megrendezésében. Leckéi csodás
megvalósításokat és inspirációt tükröztek. Ám amikor beszélt, sohasem tévedt a
lílá birodalmába, sohasem mondott semmi olyat, amit a közönsége sorai között ülő
átlag hallgató meg ne érthetett volna. Egy alkalommal Rádhástamín olyan leckét
tartott, amiről azt gondolta, túllépett vele a határon, jóllehet senki sem értett egyet
vele. Ezt követően Srímatí Rádhárání megjelenési napján inkább mindig a
konyhában szolgált, és mások leckéit hallgatta a hangszórón keresztül. Néhányan
erősködtek, lépjen a sannyása rendbe, legyen a templomnak egy „saját nevelésű”
lemondott szerzetese, de Acyutánanda visszautasította ajánlatukat. Ha a sannyása
rendbe lépne, nem tudna többet prédikálni, mindössze sokkal inkább a figyelem
középpontjába kerülne. Voltak már fiatal bhakták, akik szerették volna őt avató
lelki tanítómesterüknek elfogadni, s már az is elég nagy erőfeszítésébe került,
hogy meggyőzze a yátrá vezetőit: ez a szolgálat nem neki való. Az egyetlen
szerep, amit vállalni akart: a vaisnavák alázatos szolgájának szerepe. Semmi másra
nem vágyott, mint hogy Srí Rádhá szolgálólánya lehessen. 11.
10. A ragaszkodás fejlett szintjén (ásakti) a Krsna iránti ragaszkodás olyan erős,
hogy egyre inkább elnyomja a szabályozott odaadás vonásait – például az észérvek
keresését vagy a szabályok pontos betartását –, s az Úrról való hallás és a Rá való
emlékezés kerül túlsúlyba. Acyutánanda odaadását így sokkal inkább a rága kezdte
irányítani, s a viddhi háttérbe szorult. Az Úr Caitanya kegyéből a bhakták
hangulatát olyannyira a vraja-bhakti határozza meg, hogy természetes módon
fognak a szolgálat bizonyos hangulatához vonzódni. Acyutánanda esetében ez egy
gopí hangulata volt.
11. Amiatt, hogy a kezdők a különféle pozíciókat – guru, sannyásí, GBC,
templomvezető stb. – gyakran a lelki fejlettségnek feleltetik meg, és amiatt, hogy
egy érett bhakta úgy gondolja, hogy elegendő bhakta van rajta kívül is e pozíciók
betöltésére, Acyutánanda nem akart ilyen felelősséget elvállalni.
112
Noha mindig jó volt az egészsége, most, túl élete delén, a közelgő öregkor hatására
egyre többször tapasztalta az elöregedett test fájdalmait, szaporodó betegségeit.
Pusta Krsna, aki néhány évvel idősebb volt nála, ugyanebből az okból vonult
vissza a templomvezetői szolgálattól. Most egy fiatalabb bhaktát, tanítványát
igyekezett megtanítani, hogyan irányítsa a templomot és vezesse a bhaktákat.
Egy este Pusta Krsna a következővel állt elő: – Miért nem megyünk el a következő
Kárttika idején Máyápurba és Vrndávanába? – Acyutánanda habozott. Nem érezte
már magában azt a fizikai erőt, amit régen, hogy fiatal zarándokokat vezessen a
szent dhámában. Hány zarándokutat vezetett összesen? Talán tíznél is többet. –
Úgy értem, csak te meg én – folytatta Pusta Krsna. – Pihennénk, és elmélyedhet-
nénk a dzsapázásban és a hallásban. Az ajánlat tetszett Acyutánandának. A két
koros sádhu végül abban állapodott meg, hogy Srídháma Máyápur lenne a
legalkalmasabb hely: ott nyugodtan tudnának pihenni is, és zarándokútjuk
eredményes lehetne. Máyápur nem különbözött Vrndávana-dhámától, de a Pańca-
tattva kegyéből itt sokkal könnyebb szert tenni a Krsna iránti szeretetre. Az
ISKCON lelki városába mennek majd, az isteni Gangesz partjára, s imádkozni
fognak az Úr Caitanya kegyéért. – A sankírtana-mozgalom vezetője biztosan nem
fogja válasz nélkül hagyni az imáinkat – szögezte le végül Acyutánanda. Ahogyan
már megszokták, az ISKCON máyápuri projektje most is jelentős fejlődést
mutatott előző látogatásukhoz képest. Sríla Prabhupáda mozgalmának központja
egyetemi komplexum helyett egyre inkább valódi városra kezdett hasonlítani. A
főtemplom építésének első fázisa már a végéhez közeledett, mindenütt üzletek,
éttermek, bhakta-lakások, templomi nagykövetségek, prédikálósátrak sorakoztak.
Elmúltak azok az idők, amikor rizsföldek mentén lehetett eljutni egyik épülettől a
másikig. Mindenhová fák szegélyezte, széles utak vezettek, kétoldalt szépen
gondozott kertekkel. Az utak, járdák, terek persze teli voltak emberekkel: nemcsak
Bengálból és Indiából, hanem szerte a világból érkeztek a látogatók. Évről évre
egyre több valósult meg mindabból, amit Sríla Prabhupáda Máyápurról
megálmodott. Acyutánanda és Pusta Krsna beléptek a hatalmas templomszobába, s
leborultak Sríla Prabhupáda, az Úr Nrsimhadeva, a Pańcatattva és Srí Srí Rádhá-
Mádhava előtt. A darsana, mint mindig, lélegzetelállító volt, s mint mindig,
Acyutánanda azt gondolta: „Hazaérkeztem.” Mielőtt még elindult volna
zarándokútjára, Gaura Hari meglátogatta. – A szívem azt súgja, hogy a Pańca-
tattva el fog árasztani téged a kegyével. Meg fogod kapni, amire a szíved vágyik –
mondta neki. Acyutánanda barátja szájára tapasztotta a kezét. – Meg akarsz
fosztani minden csöpp kegytől azzal, hogy beszennyezed az elmémet? Csak add az
áldásodat, hogy még ebben az életemben vaisnava lehessen belőlem. – Ahhoz,
hogy megáldjalak – próbált felelni Gaura Hari, száján még mindig Acyutánanda
kezével –, először nekem kell vaisnavának lennem. Acyutánanda és Pusta Krsna
egyedül akartak maradni. Nem fogadták el, amikor egy segítőkész bhakta
felajánlotta szolgálatait, és a GBC-zónájuk által fenntartott tágas vendégházban
113
szálltak meg. Mivel Kárttika idején a legtöbb bhakta Vrndávanába ment, nem volt
rajtuk kívül más a házban. Tiszta volt, nem zavarta ott senki őket. Acyutánanda azt
tervezte, hogy mindennap hatvannégy kört fog dzsapázni, fürdik a Gangeszben, és
Bhaktivinoda Thákura dalain meditál. Persze a templomba is elmentek, a Pańca-
tattva darsanájára, és ha megkérték őket, leckét is tartottak a bhaktáknak. Egyszerű
ételeket ettek, s napirendjük nyugodt volt. Esténként, csak ők ketten, énekeltek, az
Úr Caitanyáról és az Úr Krsnáról beszélgettek. Noha Acyutánanda mindig siksá-
gurujának tekintette Pusta Krsnát, kapcsolatuk most édesebb és bensőségesebb
lett, mint bármikor azelőtt. Olyanok voltak, mint két testvér. 12.
A szent dháma, a Pańca-tattva, a magányos imádat mind-mind mély hatással volt

Acyutánanda lelki érzelmeire, különösen amikor a szent néven és Rádhá-Krsna
kedvtelésein meditált. Úgy találta, a Pusta Krsnával folytatott esti beszélgetések
utáni órák a legkedvezőbbek ahhoz, hogy szisztematikus imádatát végezze.
Egy magányos égő fényénél halkan dzsapázott, s közben Krsna késő esti és
éjszakai kedvtelései jártak a fejében. Arra gondolt, hogy Srímatí Rádhárání mindig
olyan ruhát ölt magára, amivel örömet szerez Krsnának, de egyben el is rejti Őt a
figyelő szemek elől, amikor férje házából titokban a Rá váró Krsnához siet,
találkozásuk helyszínére. Arra gondolt, amikor Srímatí Rádhárání szapora
léptekkel rója az ösvényt, hogy a megbeszélt lugasban, a Yamuná partján Krsnával
találkozhasson. Felidézte, amikor Nandagrámában a boldog esti ünnep után Krsna
úgy tesz, mintha elaludna, de aztán titokban Srí Rádhához szalad. Arra is
emlékezett, hogyan barangol az Isteni Pár a holdfénytől ragyogó erdőben a
gopíkkal, s aztán hogyan énekelnek és táncolnak kedvükre. Arra gondolt, amikor
Krsna és hercegnője elfáradnak az ünnepi kedvtelésektől, s lepihennek egy
virágszirom-ágyon, a szerelem eksztázisával árasztva el barátnőiket.
12. Egy bhaktának nem szabad különbséget látnia díksá- és siksá-guru között
(lásd Srí Caitanya-caritámrta, Ádi-lílá 1.47). A szolgálat és a meghódolás
következtében a lelki tanítómester és tanítványa közötti kapcsolat bizalmassá
válhat, noha mindig tisztelettudó marad (visrambhena guroh sevá).
114
Acyutánanda meditációja teljes volt és részletekbe menő. Érezte a holdfényt, a

kadamba-virágok illatát, látta Srímatí Rádhárání száriján a hímzés finom mintáját.
Meditációja napról napra hosszabb és folytonosabb lett: a kedvtelések maguktól
jelentek meg, Krsna kora reggeli kedvteléseiig, és túl azon. Acyutánanda végül
teljesen megfeledkezett az őt körülvevő világról – az időről, saját testéről s arról,
hogy meditál –, és a tökéletes elmélyedés, a samádhi állapotába került. 13.
Néhány ilyen csodás este után Acyutánanda betegséget színlelt, és kimentette
magát a templomi programok és a Pusta Krsnával való esti beszélgetések alól. Az
idős vaisnava meglátogatta Acyutánandát, hogy megnézze, mi baja, de amikor a
szemébe nézett, csak annyit mondott: – Gyógyulj meg hamar! – s magára hagyta
Acyutánandát. Hajnalonta Acyutánanda a Jalángí partján útnak indult a
Jagannátha-templom felé, és sírva könyörgött az Úr Caitanya kegyéért. A
Sarasvatí szent vizéhez imádkozott, meghemperedett a dháma szent porában, és a
daloló madarakhoz fordult: „Kérlek, adjátok a kegyeteket!” Szíve egyre az után
sírt, hogy személyesen szolgálhassa Vraja hercegnőjét. Többet akart, mint csupán
emlékezni az ilyen kegyre: bebocsátást akart nyerni a kedvtelésekbe. Egy kis
erdőben térdre esve kiáltozott az Úr Gauránga után. Elesett helyzetére gondolt, s
úgy érezte, reménye sincs, hogy valaha is elérje célját. Aztán az Úr Caitanya
határtalan kegyére gondolt, s újra felcsillant előtte a remény. „Mikor jön el az a
nap?”– tűnődött. 14.
Annak eredményeképpen, hogy oly sok évig hűen szolgálta az Úr misszióját és a
tiszta bhaktákat, hogy lemondott az anyagi boldogságra és a felszabadulásra
irányuló minden vágyról, és hogy oly hevesen sóvárgott az örök szolgálatra, amit
az ácáryák tanítottak, Acyutánanda végül elnyerte az Úr Caitanya kegyét. Egy
éjjel, amikor transzban volt, Krsna szent neve, ami tökéletesen lelki és Isten
minden hatalmával rendelkezik, megérintette őt a tiszta jóság egy isteni sugarával.
13. Krsna nyolc kedvtelésén meditálva Acyutánanda a következő szinteken ment

keresztül: meditáció (dhyána), állandó emlékezés (anusmrti) és transz (samádhi).
Ezek a krsna-smarana végső szintjei, ami után az alkalmazás szintje következik
(ápana-dasá).
14. Amennyire ragaszkodni kezd egy bhakta Krsnához, annyira fog neki hiányozni
az Úr. A hiánya okozta fájdalom a könnyezésben éri el tetőpontját, aminek
tökéletes szintjéről a Srí siksástaka hetedik verse ír: „Szememből patakzik a
könny” (caksusá právrsáyitam). Ha nem sír Krsna után, még a legszigorúbb
sádhaka sem tudja rávenni az Urat, hogy jelenjen meg előtte.
115
Acyutánanda szívét abban a pillanatban olyan lelki energia ragyogta be, amit soha
azelőtt nem tapasztalt, olyan energia, ami egész lényét áthatotta, s melynek
hatására sírni, remegni kezdett, s végtelen elragadtatás kerítette hatalmába. Az
eksztázis óceánnyi hullámai elsodorták – egyetlen kapaszkodója maradt: a szent
név. Ám maga a szent név volt az, ami a gyönyör egyik hullámából a másikba
taszította. Acyutánanda nem tudta, mi mást tehetne, így hát csak dzsapázott
tovább, amíg az eksztázis hullámai le nem csillapodtak.
Amit ekkor a szívében látott, már nem Krsna kedvteléseinek elméjében megjelenő
képe volt: Rádhát és Krsnát pillantotta meg, és Srí Vrndávana-dhámát. Látta az
Isteni Párt gopíktól körülvéve, akik az Irántuk érzett eksztatikus szeretet
ragyogását árasztották. És nem messze tőlük egy fiatal gopít látott, akiről tudta,
hogy ő maga az. Annak idején Govinda Mahárája megígérte neki: „Idővel minden
föltárul majd előtted.” Acyutánanda, annak az eksztatikus odaadásnak a hatására,
mely után még maga az Úr Brahmá is sóvárog, elnyerte lelki testét (siddha-deha).
Krsna gyönyöradó energiájának kegyéből Acyutánanda továbbra is a szívében
jelen lévő látványban (sphúrti) volt elmerülve, és a folytonos eksztázis számtalan
formáját ízlelte meg, mely csodás változásokat idézett elő testén. Noha nem akart
mást, mint az idők végezetéig ilyen gyönyörben úszni, Acyutánanda nem érte még
el a tökéletességet. Annak érdekében, hogy fokozza vágyát a tökéletesség
elérésére, a szent név megfosztotta szívét Vraja látványától, ámbár az eksztázist
(bháva) meghagyta. A bháva, amint felébredt benne, mindörökre övé maradt, hogy
szeretetté (prema) és a Krsnával való kapcsolat teljes virágában pompázó
hangulatává (rasa) érjen. Amikor abbéli eksztázisa, hogy végre elnyerte, amire
szívében vágyott, elérte tetőpontját azzal, hogy mindez el is tűnt szívéből,
Acyutánanda elájult. 15.
Késő délelőtt volt már, amikor megérezte a nap simogató, meleg sugarait. Fölült,
lelkileg szinte újjászületve, s az éjszaka történtekre gondolt. „Álom volt, vagy
valóság?” Tengernyi kérdés merült föl benne. Szüksége volt Pusta Krsna Prabhu
segítségére. Az elkövetkező hetekben Pusta Krsna Prabhu minden kérdését
megválaszolta, és tanácsokkal látta el szeretett barátját és tanítványát.
15. Amikor az istenszeretet sugara, amit a tiszta jóság (suddha-sattva) alkot,

megérinti, a sádhaka fellép az eksztatikus odaadás szintjére, s ekkor feltárul előtte
szolgálatának örök hangulata (stháyi-bháva). Ezen a szinten a bhakta megismeri
örök alakjának (siddha-svarúpa) általános természetét. Ettől a szinttől kezdve a
bhakta már a lelki világban van, és amikor Krsna kedvteléseire emlékezve a szent
nevet énekli, éneklésével fokról fokra táplálja az odaadó szolgálat hangulatát
(bhakti-rasa).
116
Napközben Pusta Krsna a szent név transzcendentális imádatára tanította

Acyutánandát, Acyutánanda pedig, szívében a vraja-bhakti utáni tiszta
sóvárgással, estétől hajnalig folytatta az eksztatikus dzsapázást. A szent nevet,
amit énekelt, rasa itatta át, s a kedvtelések, amiket látott, a lelki világból szálltak
alá. Acyutánanda első feladata, amit tökélyre kellett vinnie, hogy felébressze
magában örök hangulatát mint Srímatí Rádhárání egyik szolgálólánya (mańjarí).
Amint folytatta az éneklést, fokozatosan fölébredt benne az odaadás valódi
hangulata. Egy éjjeli látomás során Acyutánanda találkozott lelki tanítómesterével,
aki gopí-alakjában volt jelen, s megértette saját lelki azonosságának tizenegy
aspektusát is: nevét, szolgálatát stb. Egy másik látomásban már gopínak látta
önmagát, aki Rádhát és Krsnát szolgálja Vrajában. 16.
Pusta Krsna nagyon örült. – Beléptél a lelki világba. Most aztán fokról fokra
följebb kell haladnod, a legvégső tökéletességig, s haza kell térned, vissza
Istenhez. – És Acyutánanda, aki mostanra kezdte kiismerni az isteni energiát, ami
lépteit irányította, biztos volt benne, hogy már csak a kezét kell kinyújtania, hogy
elnyerje e végső tökéletességet.
Gurui, a szent név és maga az Úr Caitanya vezették. Nem kételkedett benne, hogy
minden kérdésére választ adnak, és idővel minden föltárul majd előtte. –
Egyvalamit azonban még el kell döntened – mondta neki Pusta Krsna. – Itt
maradsz Máyápurban, és folytatod a bhajanád, vagy visszatérsz a yátrádhoz, és ott
fejezed be? Acyutánanda nem tudta, mit tegyen, de Pusta Krsna erősködött, hogy
neki kell határoznia. Máyápurban, gondolta Acyutánanda, zavartalanul
folytathatná a magányos imádatot, a Pańca-tattva oltalma alatt. A szüntelen
bhajana egészen biztosan Rádhá és Syáma elé vinné őt, szemtől szemben láthatná
Őket. Nyugaton a prédikálás nem sok időt hagyna neki ilyen bhajanára. Hogyan
haladhatna ott tovább a tökéletesség felé? Sríla Prabhupáda a legvégsőkig
prédikált.
16. Siddha-svarúpájának tizenegy aspektusát a bhakta előtt vagy a lelki

tanítómestere tárja föl tökéletes lelki helyzetében (ha elérte ezt a helyzetet), vagy a
szent név, ahogyan arról a Saranágati ír: „A szent név teljes pompájában virító
virága Vrajába visz, és feltárja előttem szerelmi kedvteléseit. A név visszaadja
saját örök lelki testem, helyet ad nekem közvetlenül Krsna mellett, és végleg
elpusztít mindent, ami halandó anyagi testemmel kapcsolatos” (púrna vikásita
hoiyá, braje more jáya loiyá, dekháy more svarúpa-vilása / more siddha deha diyá,
krsna-páse rákhe giyá, e dehera kore sarva-nása) (Náma-máhátmya 7).
117
Acyutánanda szívét mágnesként vonzotta az út, amelyet követve Srí Rádhá

szolgája lehet. De lelki tanítómestere annak idején azt mondta: „Én igyekeztem a
legjobban szolgálni Sríla Prabhupáda misszióját. Te is törekedj erre.” Teljesítette
feladatát Prabhupáda missziójában? Acyutánanda nem tudta, és negyven év óta
először Pusta Krsna sem fogja megválaszolni helyette ezt a kérdést. – Menj a
Pańca-tattvához! Imádkozz, hogy adjanak neked útmutatást! Az Úr Caitanya
vezeti a sankírtana-mozgalmat, és Ő vezet téged Vrajába is. Kérdezd Őt, melyik
utat válaszd: a prédikálást vagy a magányos imádatot. 17.
Másnap reggel mangaláratin Acyutánanda az Úr Gaurángához imádkozott.
Caitanya Maháprabhu, mint mindig, kegyesen pillantott rá. De amikor
Acyutánanda visszatért a szobájába, még mindig nem tudta, mitévő legyen. Csak
néhány nap volt hátra – aztán vissza kellene térniük Nyugatra. Pusta Krsna
mindenképpen menni fog. De mit tegyen ő? Hátát egy párnának vetve,
törökülésben ült a földön, s amint a madarak énekét hallgatta, elszunyókált.
Álmában újra a Pańcatattva oltára előtt találta magát, de ezúttal egyedül volt. Újra
azért imádkozott, hogy kapjon valami útmutatást. Ekkor az Úr Caitanya és az Úr
Nityánanda leléptek az oltárról, s ott álltak a templom padlóján, Acyutánanda fölé
magasodva. Acyutánandát mérhetetlen boldogság árasztotta el, és a földre vetette
magát a két Úr előtt. Amikor aztán fölnézett, az Úr Nityánanda így szólt hozzá: –
Térj vissza a templomodba, s ott szolgálj Bennünket tovább. Az Én Úr Gaurángám
kegyéből el fogod érni a végső tökéletességet. Ne legyen kétséged efelől!
Acyutánanda leborult az Urak előtt, s érezte fején lótuszlábaik érintését.
Eksztázisában elájult. Miután magához tért és megnyugodott, elmesélte álmát
Pusta Krsnának. – Az Úr választ adott a kérdésedre, és utasítást adott – mondta
neki. – Használd ki jól a hátralévő néhány napot! Amikor elérkezett az idő, hogy
visszainduljanak Nyugatra, a két idős vaisnava fájó szívvel, könnyekkel a
szemében vett búcsút Máyápurtól. Visszatérve aztán folytatták szolgálatukat,
segítettek a Krsna-tudat terjesztésében. Acyutánanda bizalmasan elmesélte Gaura
Harinak, milyen ajándékot kapott, és Gaura Hari őszinte örömében könnyeivel
árasztotta el barátját. Acyutánanda nappal szolgálatot végzett, éjjel pedig átadta
magát a rasának, amit Máyápurban kezdett el ápolni. Pusta Krsna, amíg csak jelen
volt e világban, mindvégig vezette lépteit, miután pedig bekövetkezett az
elkerülhetetlen, és legnagyobb pártfogója és jóakarója eltávozott, Acyutánanda a
transzcendens világából kapott tőle útmutatást, ahogyan avató lelki tanító-
mesterétől is.
17. Sríla Prabhupáda azt mondta, a bhaktáknak maguknak kell eldönteniük, hogy
amikor éretté válnak rá, visszavonulnak-e nirjana-bhajanát végezni, vagy
folytatják a prédikálást életük végéig.
118
Amiatt azonban, hogy úgy folytatta szolgálatát, mintha gyakorló bhakta lenne, s a
világgal azért tartott fönn kapcsolatot, hogy azzal hasznára legyen e világnak,
mélységes fájdalmat érzett, amikor el kellett válni jóakaróitól. A legnagyobb
fájdalmat tapasztalta meg, amiről Rámánanda Ráya beszélt: a vaisnavák hiányát.
Ehhez jött még az a fájdalom, amit Rádhá, Krsna és társaik távolléte okozott.
Amikor e kettő egyesült, addig lágyította Acyutánanda szívét, amíg az olyan nem
lett, mint a folyékony méz, s ez a folyékony méz csillogott a szemeiben is.
Acyutánandában napról napra erősödött a vágy, hogy itthagyja ezt a világot.
Ennek ellenére azonban továbbra is folytatta megszokott szolgálatát a templomban
– hogy hasznára legyen a feltételekhez kötött lelkeknek, hogy elégedetté tegye
Sríla Prabhupádát, és hogy teljesítse gurui utasításait. Végül teljesítette feladatát
Sríla Prabhupáda missziójában is, és elnyerte Gaura-Nitái áldását, hogy örök
szolgálatát végezhesse. Acyutánanda elérkezett a prema szintjére. Csak egy olyan
testben fejlődhetett tovább a szerető odaadó szolgálatban, amit nem akadályoznak
az anyagi szennyeződések: eredeti lelki testében. Így aztán, bhakták százainak
szomorúságára, Acyutánanda elhagyta ezt a világot, s az anyagi világnak egy
olyan részébe került, ahol Krsna épp bemutatta kedvteléseit. Gaura Hari túláradó
érzésekkel rótta le tiszteletét barátja előtt az Acyutánanda eltávozásának emlékére
rendezett ünnepségen. Ő volt az egyetlen az élők között, aki tisztában volt
Acyutánanda tökéletességének részleteivel is. De tiszteletben tartotta Acyutánanda
utolsó kívánságát, és nem mondott el ezekből semmit. 18 Miután beszélt
Acyutánanda életútjáról, csupán ennyit jegyzett meg: „Tiszta bhakta volt. Szerette
Sríla Prabhupádát és az ISKCON-t, és megingathatatlan hite volt a tökéletességnek
abban az útjában, amit Sríla Prabhupáda mutatott nekünk.” A Vissza Istenhez
magazin nekrológ rovatában leközölte Gaura Hari utolsó szavait. Az ISKCON
közössége, melynek legnagyobb része szinte nem is ismerte Acyutánandát, egy
pillanatra fölfigyelt rá, hogy még egy bhakta visszatért Istenhez. Csodálatos dolog
volt, de nem volt benne semmi szokatlan. Sríla Prabhupáda mozgalmában ez
mindennapos eset volt.
18. Acyutánanda nem akarta, hogy Gaura Hari bármit elmondjon a bhaktáknak
belső lelki életének és tökéletessé válásának részleteiről. Akár az erényes
asszonyok, a bhakták titkolják mások előtt Krsnával való személyes kapcsolatukat.
Így aztán, ahogy az Úr Caitanya mondja, egy tökéletes bhakta valódi helyzetét
nagyon nehéz megítélni: „Még a legműveltebb ember sem képes megérteni annak
a szavait, cselekedeteit és jellemzőit, aki az istenszeretet síkján áll” (yánra citte
krsna-premá karaye udaya / tánra vákya, kriyá, mudrá vijńeha ná bujhaya. CC.ML.
23.39).
119
Sríla Sivaráma Maharája:

„Suddha-bhakti-cintámaní” Utószó
Ó Rádhá! Ó, Syáma! A régmúlt korok nagy bhaktái szigorú lemondásokkal és
egyedülálló szolgálattal haladtak a lótuszlábaitokhoz vezető közvetlen úton. Azok,
akik elérték a célt, hátrahagyták a térképet azok számára, akik a nyomdokaikba
kívánnak lépni: énekeket és könyveket, transzcendentális kalandjaik krónikáit.
Egyetlen út vezet Hozzátok, a neve: „tiszta odaadó szolgálat”. Megváltoztat
mindenkit, aki a gyakorlásába kezd, ezért csodatévő drágakő: Suddha-bhakti-
cintámani. Van egy hely, amit sok-sok hattyú-bhakta a tiszta odaadásával
cintámani-dhámává változtatott, s ahol eredeti transzcendentális formátokban
vagytok jelen. Amikor jámbor tetteim egy-egy gyümölcse beérik, ide jövök, hogy
társaitok körében örülhessek, és megmártózhassam darsanátok leírhatatlan
gyönyörűségében. A bhakták ezen a helyen eksztázisban éneklik szent neveiteket,
szavaitokat gyönyörűséggel hallgatják, és ahányféleképpen csak tudnak, Titeket
szolgálnak szeretettel. Örök lakhelyeteknek, isteni kedvteléseitek magasztos
birodalmának hasonmása e hely. Kora reggel a bhakták fölébresztenek és
felöltöztetnek Benneteket, majd ételeket ajánlanak, tánccal, dalokkal
kedveskednek Nektek. Később, mialatt Syáma a tehénpásztorfiúkkal a teheneket
legelteti, Rádhiká a szolgálói segítségével ebédet főz Neki. Délben mindketten
elfogyasztjátok a pompás lakomát, aztán pedig a Rádhá tava körüli pompás
kertekben sétáltok, s élvezettel merültök el kedvteléseitekben: táncoltok, úszkáltok
a hűs vizekben, és elhagyatott lugasokban pihentek. Délután és este, miután a
tehenek hazatértek, neveitek és tanításaitok dicsőségéről hallotok, s megáldjátok a
félisteneket, akik hosszú utat tettek meg, hogy láthassanak Benneteket. Végül,
miután a bhakták Rátok adták éjszakai ruhátokat, felszolgálták a könnyű vacsorát,
és lefektettek Benneteket, mindketten lábujjhegyen kisurrantok a templomból,
hogy olyan éjszakai kedvtelések élvezetében legyen részetek, mint amilyen a rása-
tánc. Minden kedvtelésetek közül azonban az bűvöl el a legjobban, ahogyan az
elesett lelkeket tiszta odaadással ajándékozzátok meg. Nap mint nap számtalan
lélek érkezik e helyre, hogy a kanyargós úton, melyen minden lépésükkel ezer
életük bűnét semmisítik meg, az illúzió erdejéből eljusson ékkövekkel kirakott
templomotok lépcsőjéig. Amikor ezek a szerencsés lelkek Elétek járulnak és szent
neveiteket éneklik, indokolatlan kegyben részesülnek: tiszta odaadó szolgálatot
végezhetnek Nektek. Számtalanszor tanúja voltam, hogyan változtattok alkalmi
látogatókat bhaktákká, kőszívű kétkedőket hívőkké, bűnös sértegetőket erényes
lelkekké. Láttam, hogyan árasztjátok el boldogsággal a szívüket, hogyan
pusztítjátok el bűneiket, s hogyan csaltok könnyeket a szemükbe. Láttam, hogyan
veszitek észre a jóságot abban, akiben nincs, hogyan tekintitek szolgálatnak a
leggondatlanabb fölajánlást, hogyan hallotok ki meghódolást a figyelmetlen
imából. Mindenekfölött azonban láttam, hogyan áldjátok meg szeretettel nemcsak
120
a tiszta, de az önző bhaktákat és a nembhaktákat is. Mindenkit megajándékoztok

vele, akár méltó rá, akár nem. Mi több, még nekem is megadtátok ezt a szeretetet,
holott nincs bennem odaadás. Indokolatlan kedvességetek fölfoghatatlan csoda.
Csupán a szépségetekhez tudnám hasonlítani, mivel azonban egyikről sem vagyok
képes tömör leírást adni, inkább e könyv megírásához: indokolatlan kegyetek
terjedelmes dicsőítéséhez folyamodtam. Kegyes jóindulatotok eközben tovább
burjánzik, virágzik, s meghozza gyümölcseit e transzcendentális helyen. Amikor
elhagyom e hajlékot – csupán hogy újra kiérdemelhessem a visszatérést –,
ugyanazon az úton megyek, mint már annyiszor, és arra gondolok: „Vajon igaz
volt? Vagy csak álom az egész?” Létezik, hogy egy olyan nyomorult lélek, mint
én, aki oly csekély jámbor érdemet tudhat magáénak, akinek szíve oly fekete,
akinek útja ki tudja, hová vezet – létezik, hogy csupán mert Ti megszántátok,
megízlelhesse a nektárt, láthassa a fényt, föltűnjön előtte a cél? Vajon igaz? Vagy
csak álom az egész? De aztán a fényképetekre nézek, a neveteket suttogom, s
boldogság árasztja el egész lényemet, boldogság patakzik a szememből, és azt
mondja a szívemnek: „Egyedül ez az, ami igaz. Minden más csak álom.” Ilyenkor
tudom, hogy ezek a csodák valóban megtörténnek. Tudom, hogy valóságosak,
hiszen Ti vagytok a szeretet csodálatos drágakövei, akik tiszta odaadással töltötök
el mindenkit, aki lát Benneteket, szolgálatot végez Nektek, vagy a neveteket
énekli. Suddha-bhakti-cintámani vagytok.
121
122
HUSZONHETEDIK FEJEZET
Egy lemondott szent és a társának
élettörténete
SB. 10.31.9.
tava kathámrtam tapta-jívanam
kavibhir íditam kalmasápaham
sravana-mangalam srímad átatam
bhuvi grnanti ye bhúri-dá janáh
„Szavaid nektárja és a cselekedeteidet elmesélő történetek az életet jelentik azok
számára, akik szenvednek ebben az anyagi világban. Ezek az elbeszélések,
melyeket tanult bölcsek adnak tovább, megsemmisítik a bűnök visszahatásait, s
azt, aki hallja őket, a legnagyobb szerencsével áldják meg. Szerte a világon
mesélik valamennyit, s teli vannak lelki erővel. Akik Isten üzenetét hirdetik,
bizony végtelenül nagylelkűek”
123
124
HUSZONHETEDIK FEJEZET
Egy lemondott szent és a társának
élettörténete
Sríla Rádhanátha Maharája és Sríla Gana-Syáma Baba
transzcendentális kapcsolata
ye me bhakta-janáh pártha na me bhaktás ca te janáh

mad-bhaktánám ca ye bhaktás te me bhakta-tamá matáh
Az Úr így szólt Arjunához: Azok, akik közvetlenül a bhaktáim, valójában

nem a bhaktáim, ám akik a szolgámnak a bhaktái, valóban az Én bhaktáim.
SRÍLA RÁDHANÁTHA MAHARÁJA: Krsnát Krsna bhaktáinak a kegyé-

ből értjük meg. Közvetlenül nem közelíthetjük meg Krsnát. Saját édes akaratából
tette ezt az elrendezést. Krsna az érdemet a bhaktáinak akarja tulajdonítani, a
kegyét bhaktáin át akarja adni. Csak a vaisnavák kegyén keresztül érthetjük meg,
hogy ki Krsna, mi az Ő szent neve, mi Vrndávana, és mi az élet célja, túl a puszta
mohóságon és egoizmuson.
Az engedelmetekkel szeretnék elmesélni az életemből néhány személyes
találkozást Srí Srí Rádha Gopíjanavallabhával és a pujáríjával Ganasyám Babával,
aki számomra az alázat és az odaadás, bhakti példaképe. Ebből a történetből meg
lehet érteni, hogy mi igazából a valódi odaadás.
Sríla Rádhanátha Maharája kalandos élete

Amikor fiatal fiú voltam, nagyon mohón vágytam arra, hogy megértsem, hogy
mi az élet célja. A világban szerzett tapasztalataimból arra a következtetésre
jutottam, hogy az emberek ebben a világban úgy érzik, hogy az élet célja az, hogy
sok pénzt szerezzenek, hogy családjuk legyen, és hogy élvezzenek. De láttam
olyan embreket, akiknek sok pénzük volt, szép családjuk volt, de mégsem
élveztek, hanem szenvedtek. Bármennyi élvezet volt ott, ez… Ez nem lehet az élet
célja.
Szóval elkezdtem pszichológiát, filozófiát és vallást tanulni. Egyetemre mentem,
hogy ezeket megtanuljam és azt gondoltam, hogy ily módon meg fogom érteni,
hogy mi az élet célja. De a pszichológia-, filozófia- és vallásoktatók mind
ugyanúgy éltek, mint bárki más, szóval mit is tanulhattam volna tőlük? Egy
125
szemeszter múlva otthagytam az egyetemet. Tizenéves fiú voltam, kb. 18 éves, és

elhatároztam, hogy elkezdem tanulmányozni a világ vallásait, hogy megpróbáljam
megérteni Istent. Azt is gondoltam, hogyha elmegyek más országokba üres
zsebbel, akkor majd Istenen kell függenem és azt is megismerem, hogy hogyan
élnek az emberek. Amerikában, ahol születtem és felnőttem, gyakorlatilag minden
amerikai azt gondolja, hogy Amerika a világ legjobb országa. Azt gondoltam,
hogy látnom kell, hogyan éreznek és élnek más emberek, és hogy hogyan imádják
Istent. Amikor tinédzser voltam, találtam egy légitársaságot, akik 65 USA dollárért
elrepítettek New Yorkból Luxembourgba. Rövidre fogom ezt a hosszú történetet.
Elkezdtem országról országra vándorolni, tanulmányozva az emberek életmódját
és vallásait. Volt egy nagyon egyszerű módszerem arra, hogy meghatározzam az
útirányomat. Az egyik barátommal voltam. Így mentünk az út szélén (feltartja a
hüvelykujját). Ezt stoppolásnak hívják. Néha valaki megállította a kocsiját vagy a
kamionját és megkérdezte, „hova mész?” Megkérdeztem a vezetőt, „te hova
mész?” Bármit is mondott, azt mondtam, hogy „ez az, amerre Isten akarja, hogy
menjek.” Ily módon Európa sok országán keresztülmentünk. Bementünk a
templomokba és a zsinagógákba hogy tanulmányozzuk a vallásokat, elmélyüljünk
a Biblia olvasásában és a zsidó és keresztény hit szent személyeinek keresésében,
hogy az ő kezük alatt tanuljunk és próbáljuk megérteni Istent a kereszténységen
keresztül. És elmentem a kolostorokba is, hogy ott gyakoroljam a keresztény hitet,
hogy tényleg megvalósítsam Istent. Ily módon sok országba elutaztunk. Azért,
mert nem volt pénzünk, csak fák alatt és parkokban aludtunk. Néha találkoztunk
olyan emberekkel, akik be akartak fogadni a házukba. Valahogy minden nap
kaptunk egy szelet kenyeret és elosztottuk kétfelé és általában ez volt minden, amit
ettünk. Egyszerű élet volt, nem volt semmi tulajdonunk. Aztán elmentünk
Görögországba, Kréta szigetére és egy barlangban éltünk. Minden nap
meditáltunk. Mindennap megmásztam a hegyet és napkeltétől napnyugtáig
meditáltam. A barátom elment az óceán partjára és napkeltétől napnyugtáig
meditált. Egy nap csodálatos megvalósítást kaptam meditáció közben: hogy el kell
mennem Indiába. Lemásztam a hegyről a barlangba, és ott találkoztam a
barátommal, és ő azt mondta nekem, „csodálatos dolog történt pontban
napnyugtakor.” Azt mondta, „kaptam egy megvalósítást.” Nagyon boldog voltam,
azt mondtam, hogy „pontban napnyugtakor én is kaptam egy megvalósítást.” „Mi
volt a megvalósításod?”- kérdeztem. Azt mondta, „hallottam egy hangot, ami azt
mondta, hogy menjek el Izraelbe.” „Nekem azt mondta, hogy menjek el Indiába -
mondtam neki -, most azonnal el kell indulnom.” Azt kérdezte, „hogyan fogsz
eljutni oda?” Azt mondtam, hogy „majd stoppolok.” „Tudod, hogy hol van
India?”- kérdezte. Azt mondtam, hogy „nem”. Csak azt tudtam, hogy ha mindig
kelet felé megyek, egyszer megérkezek Indiába. Egész életemben sosem
találkoztam egy indiaival sem, és azt sem tudtam, hogy hol van India, de sok
könyvet olvastam India vallásáról. Szóval elkezdtem stoppolni Indiába.
Keresztülmentem Törökországon, Iránon, Afganisztánon, Pakisztánon, ezek
126
nagyrészt sivatagok. Többnyire így álltam a sivatagokban (feltartja a hüvelykujját,

mint egy autóstoppos). Azokban a napokban, ez 1970-ben volt, sokszor hat vagy
hét óráig egyetlen teherautó sem jött az úton. És nagy forróság volt. Aztán láttál
jönni egy teherautót… egyre közelebb és közelebb ért – és hat órán keresztül nem
jött másik. Így csináltam (lengeti a kezeit). Aztán a teherautó továbbhajtott. Néha
tevék vezettek el valamerre, de ez sok időbe telt. Amikor a Közel-Keleten utaztam
keresztül, tanulmányoztam az iszlámot. Nagyon mélyen próbáltam megérteni a
Koránt és gyakorolni azt, amit tanított. Elmentem a muszlimok szent helyeire.
Imádkoztam a mecsetekben és tanultam szent tanítók keze alatt. Emlékszem, egy
helyen, amit úgy hívtak, hogy Mashed, ez egy szent hely Iránban, ott végeztem a
Ramadánt, böjtöltem és imádtam Allahot. Próbáltam tanulni az iszlám hit nagyon
magasszintű és vallásos embereitől. Sok csodálatos tapasztalatom volt. Sok
veszélyes tapasztalatom is volt, mert csak egy gyerek voltam. Egyedül voltam,
pénz nélkül. Miután keresztülmentem Afganisztánon, Pakisztánon és Iránon, ez
több hónapba telt, megérkeztem Indiába. Akkor éppen tél volt. Amikor
megérkeztem nem tudtam, hogy mit tegyek vagy hogy merre menjek. Megkérdez-
tem az embereket, „mi a legjobb hely megvalósítani Istent?” Azt mondták, „a
Himalája.” Elmentem egy pár vallásos találkozóra Delhiben, csak hogy
találkozzak különféle szent emberekkel. Ezek mind csodálatos történetek, de nincs
idő most elmesélni őket. Aztán hirtelen azt gondoltam, hogy el kell mennem a
Himalájába. Négy nap alatt eljutottam a Himalájába. Az első napon találkoztam
egy sadhuval, aki adott nekem egy sadhu ruhát, olyan volt, mint ez, csak fehér
színű. Aztán elmentem különböző yogíkhoz, gurukhoz és sádhukhoz az
ashramjukba. Tanultam a filozófiájukat. Aztán elmentem a Himalája dzsungeleibe.
Általában barlangokban éltem, fák alatt és csak gyakoroltam azt, amit tanítottak
nekem. Sokat böjtöltem. Emlékszem, hogy egy hónapig egy sziklán meditáltam, a
Gangeszben napkeltétől napnyugtáig. Naponta csak egy kis répát ettem, amit
valaki adományozott. Aztán visszamentem és egy barlangban éltem az erdőben.
Így többnyire elvonultan éltem a Himalája különböző erdeiben. Időről időre
találkoztam különböző emberekkel és tanulam tőlük. Kb. egy évig csináltam ezt.
Találkoztam sok híres szent emberrel és olyanokkal is, akiket senki sem ismert a
Himalájából. Buddhizmust akartam tanulni. Amíg a Himalájában voltam, imádtam
az Úr Sívát. Ezt saivizmusnak hívják. Saivita voltam, de inkább főleg yogí,
természetesen a legtöbb yogí saivita. Aztán elmentem Boddh Gayába. Boddh Gaya
a buddhisták legszentebb helye a világon. Ez ott van, ahol az Úr Buddha elérte a
megvilágosodást egy bodhi fa alatt. Az a fa még mindig ott áll. Leültem az alá a fa
alá és meditáltam, hogy elérjem a nirvánát. Boddh Gayában nagyon komolyan
tanultam egy zen buddhista és egy burmai buddhista mester keze alatt.
Visszamentem a Himalájába is és ott is tanultam egy tibeti buddhista láma keze
alatt, és egy ideig egy kolostorban éltem. Sok emberrel éltem együtt: Swami
Satcitananda, Maharishi Mahesh Yogí, Swami Bhoktananda, Swami Rama, Jai
Krsnamurti, Anandamayi Ma és még Gurumaharaja-jível is. Őt és az anyját
127
nagyon jól ismerem. Amerikában nagyon híres. Sokuk, aki később Amerikába
ment, híressé vált. Egy yogí, akit úgy hívtak, hogy Srí Tatvalababa, egy
barlangban élt a dzsungel mélyén. Azt akarta, hogy maradjak vele a barlangjában.
Naponta 18 órát ült samádhiban. Megtanította nekem ennek a technikáját, szóval
utána én is ott ültem mellette ugyanígy. Valaki jött és adott neki egy kis rizst és ez
volt minden, amit evett. Így éltem vele én is egy ideig. Azt akarta, hogy maradjak.
Azt mondta, „el fogod érni a muktit, ha itt maradsz.” Ottmaradtam egy ideig, de
azt gondoltam, hogy talán majd visszajövök később, hadd találkozzak más szent
emberekkel is mielőtt döntök. Ugyanígy éltem együtt sok nagyon szent emberrel.
Aztán, hogy meghosszabbítsam a vízumomat, elmentem Bombayba. Ott elmentem
egy meditációs kurzusra. Utána, ahogyan sétáltam az utcán, útközben láttam egy
nagy feliratot. Az állt rajta, hogy HARE KRSNA. Alatta az volt, hogy „A.C.
Bhaktivedanta Prabhupáda és az amerikai és Európai tanítványai fesztivált
csinálnak a Cross Maidan-en.” Megkérdeztem valakit, hogy hol van a Cross
Maidan, mert minden lelki dolog érdekelt. De nem szerettem az amerikaiakat és az
európaiakat, mert nagyon hozzászoktam ahhoz, hogy szentekkel éljek a
Himalajában, így én is egy sadhu lettem. Hosszú, csapzott hajam volt. Csak egy
szett ruhám volt. A ruhámban fürödtem, aztán kicsavartam őket, majd újra
felvettem. Csak egy keveset koldultam. Ha éppen nem tanultam valakitől, akkor
teljesen csendben voltam. Nem beszéltem. Azt gondoltam, hogy az amerikaiak és
az európaiak túl sokat beszélnek. Ez túl nagy zavar volt az elmémnek. Elmentem a
Cross Maidan-re, mert találkozni akartam a guruval. Egy nagy sátor volt ott.
Amikor először odaértem, senki sem volt ott, csak néhány bhakta. Az egyik bhakta
rámnézett és azt hitte, hogy egy indiai sadhu vagyok. Csak egy kis koldulóedé-
nyem volt meg egy botom, amit sétáláshoz használtam. A bot csak egy fa kiszáradt
ága volt. Odamentem a könyves asztalhoz - mert mindig lelki témájú könyveket
olvastam, próbáltam minél többet és többet tanulni. Ez a bhakta rámnézett és azt
hitte, hogy egy ilyen sadhu vagyok, és el akarok lopni egy könyvet, vagy valamit
ilyesmi. Azt kérdeztem, „megnézhetem ezt a könyvet?” Azt mondta, „Óh, te
beszélsz angolul?” Azt válaszoltam, „amerikai vagyok.” Azt mondta, „óh, biztos
saivita vagy.” Azt mondtam, „igen, a Himalájában élek.” Odaadta nekem és azt
mondta, „olvasd el ezt a fejezetet.” Az a történet volt, amikor az Úr Síva azt az
áldást adta Vrkásurának, hogy bárkinek, akinek megérinti a fejét, az ezer darabra
törik. Meg akarta érinteni az Úr Síva fejét, mert meg akarta szerezni Párvatít, az
Úr Síva feleségét, hogy legyen az ő felesége. Siva elfutott és Vrkásura utánaeredt.
Aztán Krsna egy kisfiúnak álcázta Magát, és azt mondta, „Síva áldásai sosem
működnek. Ha megérinted a fejét és nem fog összetörni, akkor mindenki rajtad fog
nevetni. Jobb, ha kipróbálod, és először a saját fejedet érinted meg.” Meg is
érintette, és a feje összetört. Elolvastam a történetet, és az a bhakta azt mondta
nekem, hogy „látod, még Síva is meghódolt Krsna előtt, szóval neked is meg kell
hódolnod előtte.” Azokban az időkben nem szerettem vitatkozni, szóval csak
elmosolyodtam, de a szívemben azt gondoltam, hogy ő egy fanatikus. Aztán
128
elkezdődött az esti program és kb. 30 000 ember volt ott. Nagy-nagy tömeg. Ez
volt az első nagy program első napja, amit Prabhupáda Indiában tartott. Krsna
kegyéből pont azon a napon jöttem. Ott ültem a 30 000 ember mögött. Prabhupáda
jött, felment az emelvényre kb. húsz bhaktával és elkezdtek énekelni és táncolni,
Prabhupáda a vyásasánján ült. Aztán egy bhakta hátrajött, oda, ahol én ültem.
Felém nyújtotta a kezét és azt mondta, hogy „Sríla Prabhupáda azt akarja, hogy
mellé üljél.” Azt kérdeztem, „honnan ismer ő engem?” Nem mondott semmit erre.
Aztán azt mondta, hogy „azt akarja, hogy mellé ülj.” Keresztülvitt az egész
tömegen és felmentünk az emelvényre. Prabhupáda rámmosolygott és azt mondta
nekem, hogy „ülj le ide” ( kb. egy méter távolságba mutat). Aztán Sríla Prabhu-
pada kirtant tartott, majd leckét adott. Nagyon figyelmesen hallgattam. A lecke
után elindult a lépcső felé, amihez mellettem kellett elsétálnia, hogy lemehessen a
lépcsőn. Meg akartam érinteni a lábát, hogy levegyem a port és a fejemre tegyem.
Ez volt a szokás, amit tanultam. De még mielőtt megérinthettem volna, egy idős
bhakta megszidott. Azt, mondta, hogy „senki sem érintheti meg Prabhupáda
lábát.” Nagyon elszégyelltem magam és nem érintettem meg. Prabhupáda csak állt
előttem. Nem ment sehová, csak állt előttem. Néztem Sríla Prabhupádot és ő a
szemembe nézett és nagyon komoly pillantást vetett rám. Aztán elmosolyodott és
azt mondta, „te megérintheted a lábamat.” Megérintettem a lábát. A fejemre tettem
a port. Ez volt az első instrukció, amit adott nekem. Aztán megdörgölte a fejemet,
mint ahogy az apa szokta a fiának. Csapzott volt a hajam. Prabhupáda azt mondta,
„eljöhetsz és ideülhetsz minden reggel és este.” Azt hiszem, ez ment tizennégy
napig, Prabhupada minden reggel és este beszélt. Mindennap jöttem és leültem
ugyanarra a helyre és hallgattam, ahogyan Prabhupáda kírtant vezet és leckét ad.
Reggel hindiül beszélt, este angolul. Sok csodálatos tapasztalatom volt ott. A
bhakták azt akarták, hogy csatlakozzak, de én gondolkodtam. Prabhupáda egy
nagy szent, de én sok nagy szenttel találkoztam, és kell még több szenttel
találkoznom. Szóval visszamentem a Himalájába és ott meglátogattam sok más
ashramot, és még több lemondást és tapasyát csináltam. Amikor ott voltam
Prabhupáddal, akartam venni egy Krsna-könyvet. A Krsna-könyv egy teljesen új
kiadvány volt, egy ilyen nagy könyv. Kimentem gyűjteni rá. Kimentem az utcára
adományokért és az emberek adtak nekem néhány érmét. Hét vagy tíz napba telt,
naponta egy pár órát gyűjtöttem, amíg eleget összeszedtem a Krsna-könyvre.
Amikor megvettem, a bhakták elmondták Prabhupádnak, hogy kimentem koldulni,
hogy megvehessem a könyvet. Prabhupáda nagyon boldog volt, hogy annyira
kellett nekem a könyve. Megdörgölte a fejemet és azt mondta, hogy „nagyon
köszönöm.” Aztán elmentem a Himalájába, de ott mindenki imperszonalista.
Amikor olvastam Prabhupáda könyveit, mindig szidta az imperszonalistákat. Ez
nagyon megzavart. Azt gondoltam, hogy ez egy szép könyv, történetek Krsnáról,
nagyon szép. Prabhupáda annyira kegyes és tiszta, de miért szidja mindig az
imperszonalistákat? Egy nap olvastam és gondolkodtam, ez nagyon szép, de aztán
megint szidta az imperszonalistákat.. Azt mondtam, hogy nem fogom
129
továbbolvasni ezt a könyvet. Először örömet okozott, de aztán elszomorított.

Aztán odaadtam valakinek. Aztán elmentem egy olyan helyre a Himalájában,
Nepálban, amit úgy hívtak, hogy Pasupatinátha, hogy ott imádjam az Úr Sívát. Ez
az Úr Síva egy nagyon szent helye. Ez egy nagyon hosszú történet, inkább rövidre
fogom. Sok minden történt ott velem. Azt hallottam, hogy volt egy nagy nagy Síva
zarándoklat egy helyen, amit Amarnath-nak hívnak. Gyakorlatilag keresztül kellett
utaznom egész Indián, hogy eljussak Amarnathába. Harmadosztályú vonaton
utaztam. Ez most nincsen, de 1971-ben még volt. A harmadosztályú vonatok
annyira zsúfoltak, annyi ember van rajtuk, hogy nem volt lehetséges ellenőrizni a
jegyeket. Ily módon ingyenes volt. Ezt a sadhuktól tanultam. Ha harmadoszályon
utazol, ingyen mehetsz bárhova. Annyira zsúfolt volt. Az ár az, hogy szenvedned
kell. Kb. 40 óra volt és aztán a vonat megállt egy állomáson. Csak ki akartam
szállni. Sok sadhut láttam köröskörül, és akartam én is sétálni egy percet.
Valahogy elértem az ablakot és kiugrottam. Aztán a vonat elindult. Odamentem,
hogy visszaugorjak a vonatba az ablakon keresztül, de olyan sokan voltak bent,
hogy kilöktek. Odamentem a következő ablakhoz és onnan is kilöktek. Minden
ajtóból és ablakból kilöktek. Aztán a vonat elment. Mathurában voltam. És azt
mondták, hogy ma van Janmástamí. Ez kora reggel volt, néhány sadhu elvitt Krsna
születési helyére. Nagy ünneplés volt, Krsna születésnapja. Egész nap drámák és
kírtanok voltak. Ott ültem az emberekkel és részt vettem. Aztán elmentünk egy
nagy áratíra Vishramgháthoz. Ez a Yamunánál van. Mindenki eljött az éjféli
aratíra. Ezután néhány saivita, mert látták, hogy saivita vagyok, odajött hozzám és
meghívtak, hogy maradjak a Síva templomban. Hari bol. Az Úr Siva kegyéből…
Sokat imádkoztam Sívához mielőtt felszálltam volna a vonatra, „kérlek mutasd
meg nekem az utat Istenhez.” Így elküldött engem Mathurába. Azt hallottam, hogy
Vrndávana nagyon közel van. Úgy döntöttem, hogy elmegyek Vrndávanába három
napra, aztán visszajövök Mathurába és aztán elmegyek Amarnathába, az Úr Síva
nagy zarándoklatára. Három nap múlva csak egy kis csomagom volt
koldulóedénnyel és egy csomag néhány könyvvel. Ez volt mindenem. Reggel az
első dolgom az lett volna, hogy elindulok Amarnathába, de amikor felébredtem,
nem tudtam mozogni, mert tífuszos lázam volt. Kb. 40,5 fokos lázam volt. Olyan
gyenge voltam, hogy fel se tudtam állni. Néhány sadhu rám talált és elvittek egy
szamaritánius kórházba. Csak egy gyerek voltam. Kb. 40 emberrel voltam egy
szobában és a legtöbbjük haldoklott. Néhány nap múlva azt mondta az orvos, hogy
legalább még két hónapig nem utazhatok, máskülönben meghalok. Találkoztam
Sríla Prabhupáda egyik istentestvérével, mert abban az időben nem volt ISKCON
templom Vrndávanában. Egyetlen ISKCON bhakta sem volt Vrndávanban abban
az időben. Szóval találkoztam Sríla Prabhupáda egy istentestvérével, aki egy
nagyon nagyon csodálatos vaisnava. Azt mondta, hogy „majd mi gondot viselünk
rád” és elvittek az egyik Gaudiya Mathába. Ott csak könyveket olvastam és
japáztam és Krsna dása Babaji Maharája, Prabhupáda egyik legkedvesebb barátja
tanított engem mrdangán játszani, és volt kírtana és mindenféle ilyen dolog.
130
Prabhupáda istentestére volt. Aztán az történt, hogy az ashram guruja nagyon

kedves és szeretetteljes volt, de az ashram bhaktái nyomtak engem, hogy avatást
kell elfogadnom. De én nem akartam avatást, mert mindenhol, ahová mentem,
minden guru avatást akart adni nekem. De én azt gondoltam, hogy az avatás azt
jelenti, hogy egész életedben nem hagyhatod el a gurudat. Nem akartam… Azáltal,
hogy Vrndávanban voltam, egyre mélyebbre akartam merülni abban, hogy mi is
Vrndávana. Úgy döntöttem, hogy minden éjszaka más fa alatt fogok aludni.
Minden éjszaka a Yamuna partján aludtam egy fa alatt. Különböző vraja-vásikkal
találkoztam, akik elvittek engem különböző helyekre és történeteket meséltek. Egy
idő után azt gondoltam, hogy minden vallás közül Rádha és Krsna imádata a
legjobb. Minden út közül a bhakti a legfelsőbb, és minden hely közül - mert sok
szent helyen jártam Indiában - Vrndávana a legfelsőbb. Úgy döntöttem, hogy
egész életemben Vrndávanban maradok. Kb. hat hónapig éltem ott. Néha
Varsanába mentem, néha Nandagrámba, néha a Govardhanához. Ismertem a
helyieket. Azokban a napokban csak én, és még egy külföldi élt egész Braja-
bhúmiban. Nem voltak külföldiek. Miután már hat hónapja voltam ott,
egyszercsak megláttam a Bankabihari templom mellett, az utcán az egyik
ISKCON bhaktát, akivel Bombayben találkoztam. Nagyon meglepődött. Azt
kérdezte, „mit csinálsz itt Vrndávanban? Azt hittem, hogy a Himalájába mentél.”
Azt mondtam, hogy „Rádharání és Krsna hozott engem ide. Mit is tehettem
volna?” Azt mondta, hogy „holnap jön Prabhupáda.” Volt ott egy templom, de volt
egy barátja Prabhupádnak, akit Mr. Saratnak hívtak, aki azt mondta, hogy
Prabhupáda és a bhaktái maradhatnak a házában Vrndávanban. Amikor Prabhupá-
da megjött, odamentem, hogy találkozzak vele. Prabhupáda nagyon boldog volt,
hogy Vrndávanban látott engem, de meg is lepődött, mert se ISKCON, se külföldi,
se fehér ember nem volt Vrndávanban, kivéve engem és egy másik embert. Aztán
az egész napot Prabhupáddal és a bhaktákkal töltöttem, de sosem aludtam a
házban. Mindig vissza mentem a Yamunához és ott aludtam éjjel egy fa alatt.
Aztán ruhástul megfürödtem a Yamunában, ebben a két ruhadarabban, aztán így
csináltam (csavaró mozgást csinál) aztán felvettem. Télen általában sosem száradt
meg. De bár hideg volt, boldog voltam, mert azt gondoltam, hogy ez olyan mintha
egész nap a Yamunában lennék. Aztán korán reggel elmentem a mangala áratíra
abba a házba, ahol Prabhupáda lakott. Mangala arati után Prabhupáda minden nap
leckét adott. Énekelt és játszott a karatalján, Jaya Rádha Mádhava Kunjabihari.
Hallgattam az éneklését és néztem őt. Azalatt a hat hónap alatt, amíg Vrndávanban
éltem, a legnagyobb babákkal találkoztam, a legnagyobb szentekkel, Prabhupáda
legnagyobb istentestvéreivel, akik Vrndávana területén éltek, de Prabhupáda
odaadásának olyan mélysége volt, amit senki másban nem láttam. A mások iránti
intenzív együttérzését egyetlen más vallás egyetlen szent emberében sem láttam
előtte sehol máshol. Aztán hallgattam őt, ahogy beszélt, de ez más volt, mint
amikor Bombayban voltam. Bombayban mély benyomást tett rám és bár a szívem-
ben úgy éreztem, hogy „ő a te gurud”, de az elmém azt mondta, hogy „nem, nem
131
ő, lehetetlen. Tovább kell keresned.” Akkor Vrndávanban, miután hallottam

Prabhupádát énekelni és beszélni mindenről, amit addig minden más tanártól
filozófiából tanultam, az egész életem benne volt Prabhupáda tanításaiban, plusz
még valami: a tiszta odaadó szolgálat. Vrndávanban történt az, hogy a
lótuszlábainál ülva a szívemben elfogadtam, hogy „itt van Guru Maharájom.”
Meghódoltam neki a szívemmel ott, Vrndávanban. Reggel leckét adott és lecke
után volt a reggeli. Aztán Prabhupáda egész délelőtt elvitt minket Braja szent
helyeire és minden helyről beszélt nekünk. Elvitt minket Varsanába,
Govardhanhoz, Nandagrámba, elvitt minket Gokulába, Brahmanda-gháthoz. Elvitt
minket Vrndávana templomaiba. Volt, hogy velünk fürdött a Yamunában. Kb. 20
bhakta volt ott. Nagyon-nagyon bensőséges volt. Prabhupáda személyesen mesélt
nekünk történeteket különféle szent helyekről, amint elvitt minket oda. Aztán
délután minden nap darshant adott. Két vagy három órán át csak emberekkel
találkozott, régi barátokkal, az istentestvéreivel és vendégekkel. Az volt a szabály,
hogy a bhakták nem lehettek ott a darshanokon. Mindannyiuknak harináma
sankírtant kellett csinálni, vagy sevát. De én ott ültem Prabhupáddal és a GBC
nagyon mérges volt rám. Egy nap bejött a szobába és azt mondta, hogy „a
bhaktáknak nincs megengedve, hogy Prabhupáda darshanján maradjanak. Ki kell
menned és csinálni kell valami sevát.” De nekem még mindig hosszú, csapzott
hajam volt, szóval felemeltem a hajamat és azt mondtam, hogy „én nem vagyok
bhakta, csak egy vendég vagyok.” És akkor a személy még mérgesebb lett, hogy
ellenkeztem vele. Ránézett Prabhupádra, arra számítva, hogy Prabhupáda azt
mondja nekem, hogy menjek, de Prabhupáda rámmosolygott és azt mondta,
hogy… (érthetetlen) Aztán a bhakták sok helyre elmendtek Prabhupáddal
Indiában, de én azt mondtam nekik, hogy Vrndávanban akarok maradni. A
bhakták elkezdtek szidni. Aztán egy napon Prabhupáda nagyon boldog volt és azt
mondta, hogy „nagyon jó, hogy Vrndávanban akarsz maradni.” Szerzett földet a
látogatása alatt, és hamarosan el akart kezdeni egy központot Vrndávanban. De
aztán a bhakták és ő elmentek, és nekem ott kellett várnom, amíg el nem kezdte a
központot. Szóval visszamentem a Yamuna partjára és ott maradtam újabb hat
hónapig. Kb. összesen egy évig voltam ott, de a vízum problémáim miatt, el kellett
mennem. Jó lehetőségem volt arra, hogy minden bevándorlási probléma nélkül
menjek el. A vrndávanaiak azt mondták nekem, hogy „ha el kell hagynod
Vrndávant, Prabhupáda beszélt nekünk New Vrindávanról, ami Amerikában van,
oda kell menned.” Szóval el kellett hagynom Indiát. Az ott tartózkodásom alatt
éltem Ayodhyában, Prayágban, a Himalája sok részén. Aztán el kellett mennem.
Az utam során egy templomban laktam Amszterdamban. Ez volt az első Hare
Krsna templom, amit valaha is láttam, mert Indiában még nem voltak ISKCON
templomok. Aztán a Londoni templomban laktam a St. Berry-n. Aztán eljöttem
Amerikába. A szüleim már nagyon akartak látni. Több éve nem láttak engem.
Fizették a repülőutamat Amerikába. Néhány napig velük voltam, amikor azt
hallottam, hogy Prabhupáda New Yorkban van. Szóval elmentem New Yorkba.
132
Találkoztam Prabhupáddal. Kb. öt napig volt ott. New Vrndávanban bejelentették,

hogy Prabhupáda ott lesz Janmástamín én a Vyása-pujáján, plusz fog adni egy hét
napos leckét egy hegy tetején, amit bhagavad-dharma előadásnak hívnak. Kérték a
bhaktákat, hogy akik tud, az segíthet Prabhupáda fogadásának előkészületeiben, és
a fesztivál előkészületeiben is. Szóval elmentem és segítettem. Segítettem kifesteni
Prabhupáda házát. Nem volt könnyű. Aztán jött Prabhupáda. Csodálatos fesztivál
volt. A bhakták egész Amerikából odajöttek, hogy ünnepeljék a Janmástamít és a
Vyása-puját. Csodálatos leckéket adott és csodálatos kirtanokat vezetett.
Amerikából minden idősebb bhakta ott volt, táncoltak és énekeltek és imádták
Prabhupádát. Ez egy nagyon különleges emlék. Arra gondoltam, hogy hat hónap
után talán már tudok vízumot szerezni és visszamenni Vrndávanba. Ez volt a
tervem. De Prabhupáda boldog lett volna, ha New Vrndávanban maradok. Szóval
ottmaradtam, hogy próbáljam szolgálni őt. Néhány évig ott voltam.
Amikor a tífusz miatt Vrndávanában két hónapig beteg voltam, és nem tudtam
mozdulni sehová, a második hónap végére arra a végkövetkeztetésre jutottam,
hogy minden teológia, filozófia, vallás és lelki út közül, amit tapasztaltam, semmi
sem magasabb rendű, semmi sem édesebb, semmi sem gyönyörűbb, mint
Vrndávana vallása. A Srí Srí Rádharání és Srí Krsna iránti odaadás. Tehát úgy
döntöttem, hogy az életem további részét Vrndávanában töltöm és sose megyek el
onnan. Egy idő után a Yamuna partján laktam. Néha elmentem Govardhanához,
Nandagránba, Varsanába és más helyekre. Általában fák alatt aludtam Chír-
ghatánál, itt Vrndávanában. Elmentünk mangala-áratira, a Rádharamana templom-
ba, aztán a Rádha-vallabha templomba. Aztán megismerkedtem egy nagyon
kedves sádhuval. Néhány sadhuval minden este körbejártuk Vrndávanát. Minden
este csináltunk Vrndávana parikramát. Egész Karttika hónapban csak bhajanokat
énekeltünk a Yamuna partján. Az egyik sadhu, Ravi Shankara zenei istentestvére
volt, szitáron játszott. De Ravi Shankarról azt mondta, hogy mayában van, mert
anélkül játssza a rágákat, hogy Krsna neveit énekelné. Rágákat játszott és amikor
játszott, csak Krsna neveit énekelte. Szóval fantasztikus szitáros volt. A Yamuna
partján ültünk és ő játszott. 3-4-5-en voltunk, aztán minden éjjel a holdfényben
körbejártuk Vrndávanát. Az egyike ezeknek a kedves sadhuknak azt mondta
nekem, hogy szeretné, ha találkoznék egy nagyon-nagyon-nagyon egyszerű és
tiszta lélekkel. Amikor találkozol vele, megfogod érteni, hogy mi a bhakti!
Gondoltam, hogy elvisz egy szép templomba. Elvitt a Rádha-Vallabha templom
környékére, ahol lementünk egy nagyon elhagyatott kis sikátoron, ahol volt egy
nyitott csatorna, ott hömpölygött a fekete szennyvíz és át kellett rajta lépni, hogy
bejussunk az ajtón. Valakinek a háza volt, egy nagyon-nagyon kis ház, és egy
család lakott ebben a házban. Mindig zajongtak. Volt egy folyosó és a folyosón
volt egy szekrény, a család meg ide-oda ment a folyosón. Ebben a szekrényben
voltak Srí Srí Rádha-Gopíjanavallabha múrtijai. Ekkor a sádhu bemutatott a
pujárínak, akit Ghanasyámának hívtak.
133
Ganasyáma Baba élete és példa értékű odaadása

Ghanasyáma annyira kegyes és kedves volt. Olyan tiszta szeretete és odaadása
volt a múrtik felé. Elmondták róla, hogy amikor fiatal volt, nagyon gazdag
családból származott. Az apja, anyja, az egész családja eljött egy zarándoklatra
Vrndávanába. Itt voltak pár napig, és Vrndávana-dháma egy csodálatos dolgot
csinált a szívével. Olyan mélyen elkezdett ragaszkodni Vrndávanához! Csupán
azáltal, hogy itt volt, teljesen elkülönült mindentől az életben! Nem látta más
értelmét az életnek, mint hogy meghódoljon Srí Rádhának és Krsnának
Vrndávanában. Amikor mentek volna el, akkor azt mondta, hogy én itt maradok,
nem megyek sehová. A szülei azt gondolták, hogy ez nevetséges, úgyhogy azt
mondták neki, hogy jó, gyere egy kicsit később. Aztán ők elmentek. Amikor a
szülők újra visszajöttek, akkor mondták neki: Most jönnöd kell velünk! Ő pedig
mondta, hogy nem, nem megyek el innen! Ha nem jössz, akkor elvesszük
mindenedet, minden pénzed, mindened, ha nem jössz! Semmiképp se fogjuk
támogatni, hogy itt légy! Ő az egyetlen valódi kincsnek és gazdagságnak az
életben azt tekintette, hogy Vrndávanában lakhat és Rádhát és Krsnát szolgálhatja.
Úgyhogy a szülei elmentek és otthagyták.
A nagyon gazdag családból teljes szegénységbe zuhant. Nyáron, amikor nagyon

nagy a forróság, és télen, amikor rendkívül hideg van, csak Vrndávana porában
aludt a földön különböző helyeken. Ment madhukáriért és kapott pár rotit. (a
madhukári azt jelenti, hogy elmegy koldulni 3 házhoz, és amit kap, azt eszi egész
nap). Akkoriban Vrndávana egy nagyon csendes hely volt. Alig ismert valakit.
Csak elmerült a szent nevek éneklésében és az imádkozásban. Egy nap csak ült a
porban egész nap és énekelte a szent neveket és tudjátok, hogy ki volt a múrtija?
Rádharání neve. A szanszkrit ABC betűivel leírta az ujjával a porba, hogy Srí
Rádha, és csak azt imádta. A nap végén pedig eltörölte, hogy senki se lépjen rá.
Amikor törölte, valami aranyat látott. Törölgette a földet és érezte, hogy van ott
valami és kezdett kicsit leásni és egy darab arany volt ott. Gondolta, hogy mi lehet
ez? Lejjebb ásott és egy rendkívüli dolgot talált. Srímatí Rádharání múrtija fejének
a teteje volt, és mellette volt egy gyönyörű feketés színű Krsna múrti. Alá volt
írva, hogy Rádha-Gopíjanavallabha. Tehát ezek voltak a múrtijai, ezek, akiket itt
láttok, elég nagy múrtik. Egyetlen pajszája sem volt. Egyetlen szakadt ruhája volt,
nem volt lakhelye és itt egy önmegnyilvánult Rádha-Gopíjanavallabha múrti. Úgy
érezte, hogy valahogy rám bízták magukat, nem hagyhatom Őket itt. Szóval csak
ott ült velük és japázott. Néha arra járt valaki és adott neki madhukárít. Nem tudott
elmenni másokhoz, mert nem hagyhatta ott a múrtikat a pusztában. Szó szerint egy
fa alatt imádta Őket, még az esős évszakban is a fa alatt. Néha kapott néhány rotit
és azokat ajánlotta fel. Így ment ez egy ideig, és ez a bizonyos vraja-vásí család
134
látta az igazi, őszinte odaadását, és mondták neki, hogy berakhatod a múrtijaidat a

szekrénybe a házunkban a folyosón. Ezáltal a következő ötven éven keresztül ott
voltak a folyosón a múrtik a szekrényben, ott imádta Őket Ganasyáma. Ott
találkoztam vele. Sosem hagyta el a múrtijait, csak naponta egyszer elment a
Yamunához, mert nem volt senki, aki segítsen neki vizet hozni. Megfürdött a
Yamunában, aztán hozott egy vödör vizet, hogy megfürdesse a múrtikat. Amikor
én találkoztam vele, egy öreg ember volt. Úgy a 80-as éveiben lehetett. Volt egy
sajátos hangulata, hogy ő Rádha-Gopíjanavallabha legelesettebb, jelentéktelen
szolgája. A legképesítetlenebb. Nagyon kevesen jöttek el abba a templomba
valaha, de amikor jött valaki, azt Gopíjanavallabha nagyon különleges vendégének
tekintette, Gopíjanavallabha barátjának, akit személyesen hívott meg. És az életét,
lelkét, mindenét adta, hogy szolgálja azt, aki eljött. Ő volt az egyik legegyszerűbb
ember, akivel valaha találkoztam. Igazi szegénységben élt. Tudjátok, hogy hol
aludt 50, vagy 60 évig? A folyosón. A család pedig csak jött-ment. Gyakorlatilag
átlépték. A múrtik pedig egy apró kis szekrényben voltak, ami mellett volt egy
még kisebb szekrény. A múrtik minden tulajdona abban volt. Ő pedig csak ott
aludt a folyosón a földön.
Szóval úgy 9 óra körül jöttem reggelente, miután részt vettem vagy 5 mangala
áratín, és utána elmentem Gopíjanavallabha templomába. Egy nap elmentem, mert
Ghanasyámmal akartam lenni, és akkor mondta, hogy gyere el délben is, adok
prasádámot. Azt gondoltam, hogy hogyan is tudnám visszautasítani. Eljöttem
délben és adott rotit. Csupán 3 rotija volt, semmi más, és mondta, hogy gyere
minden nap, jönnöd kell. Minden nap jönnöd kell! Gopíjanavallabha és Rádharání
akarják, hogy minden nap gyere és velük egyél! Úgy 3 nap elteltével egy sadhu
elvitt a házához, és azt mondta: Tudod-e, hogy Ghanasáma 4 napja nem evett
semmit? Kérdeztem, hogy miért. Azt mondta, hogy mert megeszed minden rotiját.
Ghanasyáma nem megy koldulni, mert nem tud messzire menni. Van három kicsi
ház azon a területen. Mindegyik süt egy rotit. Elmegy ehhez a három házhoz
minden nap, hogy kapjon egy-egy rotit, és ezt elhozza, és csak ez van neki. Ezt
ajánlja Gopíjanavallabhának. Aztán minden ételét neked adja. Szóval, amikor
jöttem másnap, és csak megint letette elém a rotikat. És akkor mondtam neki:
Ghanasyáma, ezek a te rotijaid! Azt mondta: Nem, nem, ezek a te rotijaid!
Mondtam, hogy én már ettem. Azt mondta, hogy nem baj, Gopíjanavallabha azt
akarja, hogy edd meg ezeket a rotikat. Mondtam, hogy nem, nem, nem akarom
ezeket a rotikat. Azt mondta, hogy MUSZÁLY, MUSZÁLY! Szépen beszélt
angolul, mert művelt családból származott. Mondtam neki, hogy Ghanasyáma, azt
mondják, hogy négy napja nem eszel, mert én eszem meg az összes prasádamot!
Azt mondta, hogy nem, KI MONDTA EZT NEKED? NEM IGAZ! ÉN ANNYIT
ESZEM! GOPÍJANAVALLABHA MINDENT MEGAD NEKEM AMIRE
SZÜKSÉGEM VAN. EDD MEG EZEKET A ROTIKAT KÉRLEK! Mondtam,
hogy Ghanasyáma, nem eszem meg ezeket a rotikat, mert ezek a te rotijaid! Szó
135
szerint elkezdett sírni és összetett kézzel remegve könyörgött, hogy egyem meg a
rotikat. Mondtam, hogy Ghanasyáma, csak akkor fogok enni, ha megmutatod,
hogy van még roti a házadban. Azt mondta, hogy annyi roti van ebben a házban.
Gopíjanavallabha Srímatí Rádharání hitvese, és Ő a legfőbb szerencse istennője.
Nem gondolod, hogy vannak rotik a házában? Mondtam, hogy Ghanasyáma,
mutasd meg a rotikat. Azt mondta, hogy nem kell megmutatni, nem kell. Vannak.
Csak edd meg ezt a prasádamot. Annyira nyugtalan volt. Mondtam, hogy Ghana-
syáma tudom, hogy van 12 hely Vrndávanában, ahol adnak madhukárít a sádhuk-
nak a nap egy bizonyos időszakában. Abban az időben minden sadhu tudta, hogy
hová kell menni az ingyen rotiért. Ezt tanulták meg a sadhuk először, amikor
Vrndávanába jöttek. A roti osztás időpontját a különböző templomokban. Mond-
tam tehát, hogy én bárhova el tudok menni, te pedig itt vagy, és éhezel. Azt
mondta, hogy ha nem fogadom el a rotijait, összetöröm a szívét. Imádkoztam
Gopíjanavallabhához, hogy segítsen, mit csináljak, a szívét törjem össze, vagy a
testét éheztessem. Nem engedett el anélkül, hogy megettem volna a rotikat. Ezután
sosem jöttem többet délben. Másnap délben nem ette meg a rotikat, mert tudta,
hogy majd jövök másnap reggel 9-kor. Nagyot veszekedtünk és nem ettem meg a
rotijait.
Ghanasyáma baba önzetlen, szolgáló attitűdje
Olyan öreg és sovány volt. Az egyik nap láttam, ahogy sétált felfele a vödör
vízzel, hogy megfürdesse Gopíjanavallabhát. A Yamunától tett három lépést, aztán
le kellett tennie a vödröt, hogy pihenjen. Aztán nagy erőfeszítéssel felemelte, tett
megint három lépést, aztán ismét letette, hogy pihenjen. Akkor én csak húsz éves
voltam. Elvettem tőle a vödröt és mondtam, hogy felviszem. Nem engedte el, azt
mondta, hogy nem kell, nem kell, nem kell. Mondtam, hogy Ghanasyáma, hadd
vigyem neked! Én fiatal vagyok, és három perc alatt felviszem, de neked fél óra.
Azt mondta, hogy igen, te fiatal vagy, úgyhogy élvezned kell. De én egy öreg
ember vagyok. Én csak egy szolga vagyok. Az életem egy áldozat, mondta, te
pedig Gopíjanavallabha barátja vagy! Neked nem szabad dolgozni Neki, de én
csak egy elesett szolgája vagyok. Nekem a kötelességem szolgálni Őt! Nem adta
oda a vödröt. Kb. húsz percig mentem mellette. Csatáztunk, de nem adta oda a
vödröt, aztán végül elsírta magát és elcsukló hangon azt mondta, hogy nekem ez a
szolgálat Gopíjanavallabhának mindenem az életben. Kérlek, kérlek, ne vedd el
tőlem! Sosem próbáltam újra elvenni tőle a vödröt.
Egy nap pont nála voltam, valamilyen ünnep volt, és az egyik vraja-vásí hozott
neki egy pohár sweet rice-ot, hogy ajánlja fel Gopíjanavallabhának. Kérlek ne
felejtsétek el, hogy a vraja-vásík spontán szeretetét nem lehet adni-venni, de ha
hallotok róla, megérthetitek a természetét. Naponta csak 2-3 rotit evett évek óta, és
itt volt egy kis agyag edény sweetrice. Úgy ajánlotta a múrtiknak, hogy leültetett a
kis folyosón a szekrény előtt. A kanalat belemerítette a pohárba, és odatartotta
136
Gopíjanavallabha szája elé és mondott egy kis imát, aztán odajött hozzám. Csak
egy pár lábnyira ültem a múrtiktól. Odajött és mondta, hogy nyitsd ki a szád és
tartsd hátra a fejed! Kinyitottam a szám, hátra döntöttem a fejem, ő meg
beleöntötte a sweetrice-ot a kanálról a számba. És így ajánlotta az egész edény
sweet rice-ot. Ezt csinálta kanalanként, Gopíjanavallabha szája, Srí Rádharání
szája, aztán csak beleöntötte az én számba. Mondtam neki, hogy Ghanasyáma,
hagyjál magadnak is. Azt mondta, hogy nem kell, nem kell! Összetett kezekkel,
könnyekkel a szemében azt mondta: Te Gopíjanavallabha barátja vagy, te
Gopíjanavallabha barátja vagy Én csak a jelentéktelen szolgája vagyok.
Egyszer januárban éjjel látogattam meg. Ghanasyáma és én együtt japáztunk.

Mindig más időpontben mentem hozzá, csak úgy meglátogatni, de bármikor
jöttem, mindig sosem volt tétlen, sose üldögélt, vagy aludt, mindig sevát csinált.
Jöttem és ő legyezte a múrtikat. Csak állt és legyezett és dalokat énekelt. Máskor
jöttem és szantálpépet kent a múrtikra, vagy éppen készített. De legtöbbször, az
idő 90 %-ában, amikor jöttem, csak egyedül ült a harmóniummal és gyönyörű
dalokat énekelt Gopíjanavallabhának. Mindig csinált valami sevát. Néha puját
csinált, áratít ajánlott, néha öltöztette Őket. Szóval ezen az estén jöttem és szép
kírtant énekeltünk együtt ebben a lerobbant, régi kis házban, a folyosón. Aztán
mondtam, hogy akkor megyek, most már mennem kell! Ghanasyáma pedig
megkérdezte, hogy hova mész? Megyek pihenni. Hol pihensz? Általában mindig a
Yamuna partján pihenek. Azt mondta, hogy ó, az nem lehet, január van, nagyon
hideg van! Akkor nincs otthonod, nincs rendes ruhád, még takaród sincs! Maradj
itt éjszakára, túl hideg van, ragaszkodom hozzá, hogy ma éjjel itt aludj! Mondtam,
hogy Ghanasyáma, én minden éjjel a Yamunánál alszom. Azt mondta, hogy nem,
nem, ma éjjel itt kell aludnod! Te Gopíjanavallabhának a barátja vagy, szépen kell
aludnod! Lefeküdtem mellé a földre és ő meg elővett egy régi takarót és rám rakta.
Azt gondoltam, hogy ó, ez egy nagyon jó takaró. Aztán lefeküdt mellém. Csak egy
vékony dhótija volt és egy kis chadarja. Még egy párnája se volt, a puszta földön
aludt, csak egy kis zsákvászna volt, amit leterített a földre, a karjára feküdt, és
reszketett a hidegtől. Mondtam neki, hogy Ghanasyáma, ez a te takaród! Aludj a
takaróddal! Azt mondta, hogy nem, nem ez nem az én takaróm! Ez a te takaród!
Azt mondta, hogy Gopíjanavallabha azt akarja, hogy te használd ezt a takarót! Te
a barátja vagy, de én csak az elesett szolgája vagyok! El kell fogadnod ezt a
takarót! Mondtam, hogy nem, ez a te takaród! Csak akkor maradok itt, ha te alszol
a takaróval! Aztán újra és újra könyörgött, sírt, könyörgött, hogy vegyem el a
takarót, és aludjak szépen. Azt mondta, hogy én egy öreg, haszontalan szolga
vagyok, mit számít, ha én szenvedek? De te kedves vagy az Úrnak, neked
élvezned kell! Ez volt a hangulata. 50-60 éve imádta a múrtikat. Én csak egy új
bhakta voltam, csak akkor jöttem Vrndávanába és csak pár hónapja értettem meg,
hogy ki Krsna. Aztán végül meghódolt. Épp el akartam menni. Mondtam neki,
hogy ha nem veszed el a takarót, elmegyek a Yamunához! Azt mondta, hogy jól
137
van, jól van, majd én alszom a takaróval, csak feküdj le! Szóval lefeküdtem és
hideg volt. Ghanasyáma pedig a régi, rongyos takaró alatt volt, de egy kicsit
melegített. Aztán egy kicsit később felébredtem éjjel, az éjszaka közepén, és
rejtélyes módon egy kis meleget éreztem. Odanéztem Ghanasyámára és ott feküdt
reszketve. Reszketett, mint egy falevél a szélben. Magamra néztem, és láttam,
hogy rajtam a takaró. Miközben aludtam, rámrakta a takarót. Akkor nagyon
csendesen megfogtam a takarót, nem akartam felébreszteni. Amint megérintette a
testét a takaró, felpattant és mondta: NEM KELL, NEM KELL! Mondtam, hogy
Ghanasyáma, nem is alszol, megfagysz! Azt mondta: NEM KELL, NEM KELL,
te Gopíjanavallabha barátja vagy, én a szolgája vagyok! A szolga kötelessége
szolgálni a barátot. Gopíjanavallabha sosem lesz elégedett velem, ha nem áldozom
az életem a vendégei és a bhaktái örömére! El kell fogadnod ezt a takarót! Azt
mondta, hogy tartsd meg a takarót, vidd magaddal. Elutasítottam. Aztán nem
kiabáltam, de mondtam, hogy nem, nem alszom ezzel a takaróval, ő meg csak
ragaszkodott hozzá, és végül azt mondtam, hogy elmegyek a Yamunához.
Rendben, rendben, majd én alszom a takaróval. Szóval lefeküdtem ismét, és ő is
lefeküdt. Pár perc múlva felébredtem, és meleget éreztem. Ghanasyámra néztem,
és ő meg szenvedett rettenetesen, megfagyott, reszketett és így újra megpróbáltam
igazán titokban rátenni a takarót, de amint megérintettem, ismét elkezdett kiabálni:
NEM KELL, NEM KELL, NEM KELL! Azt mondta, hogy az az életem, hogy
szolgáljak! Nem érted, hogy nekem az a boldogságom, hogy szolgálhatok, az
egyetlen funkciója az életemnek, hogy szolgáljak. Ha szenvedek, vagy élvezek, az
nem jelent semmit! Csak az számít, hogy Gopíjanavallabha és Rádharání boldogok
legyenek velem. Ők akkor boldogok, ha mindenemet a bhaktáknak adom! Annyira
őszinte volt. Nem fogadtam el. Legalább 5-6-szor ide-oda raktuk a takarót az éjjel.
Soha többet nem mentem oda éjjel télen.
Aztán kezdett melegebb lenni, és kezdtem esténként odamenni, ő pedig öregedett.

Olyan szép volt, valahogy csinált egy kis ágyat a múrtiknak. Láttátok, hogy
mekkora múrtik? Minden este, amikor csak lehetett, lefektette a múrtikat az ágyba.
Lefektette Őket, megmasszírozta a lábukat és egy kis takarót tett Rájuk. Aztán
órákig énekelt Nekik, miközben aludtak. Sok-sok évig csinálta ezt, de mivel
öregedett, már nem tudta felemelni a múrtikat, hogy az ágyba tegye őket. Szóval,
ha jöttem este, akkor mindig megkért, hogy kérlek, kérlek segíts Rádharánít és
Gopíjanavallabhát ágyba tenni! Akkor még nem volt avatásom, még lelki
tanítómesterem sem volt, mit sem beszélve a bráhmanaságról. De megemeltette
Őket velem. Mivel a lábuk könyebb volt, ő fogta Gopíjanavallabha lábát, én pedig
a vállait, és lefektettük az ágyba, aztán megfogtuk Rádharánít és Őt is ágyba
raktuk. És akkor annyira boldog volt, sírt örömében, hogy Gopíjanavallabha és
Rádharání ma megint az ágyukban alszanak. Sose kért meg, hogy kérlek, gyere
minden este és segíts. Ha jöttem este, akkor nagyon alázatosan megkért, hogy
betennéd Gopíjanavallabhát az ágyba? Másképp állva fektette le Őket. És láttam,
138
hogy mennyire boldog volt, olyan volt számára, mint a legdicsőségesebb fesztivál,
a legdicsőségesebb lakoma a szívének, ha látta, hogy a múrtik szépen az ágyukban
fekszenek, ott alhatnak! Az egyik nap reggel jöttem és mondtam Ghanasyámának,
hogy megyek Varsanába. Elkezdett sírni. Annyira elkötelezett volt a múrtik felé.
Úgy tudom, hogy habár 18-19 éves kora óta Vraja-bhúmiban lakott, és eddigre úgy
hatvan lehetett, sosem volt még Varsanában. Sosem volt Nandagránban, sosem
látta a Govardhana-hegyet, mert a kötelesség odaláncolta a múrtikhoz. És sosem
hagyta el Őket. Amikor mondtam, hogy megyek Varsanába, elkezdett sírni.
Öszetett kézzel mondta, hogy amikor bemész a Srí-ji mandirba, kérlek, kérlek,
mondd meg Srímatí Rádharánínak, hogy Ghanasyáma nagyon vágyik rá, hogy
elmenjen látni Őt, de hogy nem tudok elmenni, mert csak egy szolgája vagyok és
nem hagyhatom el a szolgálatomat! Egy másik alkalommal mondtam, hogy a
Govardhana hegyhez megyek Govardhana parikramára. Ghanasyáma megint
elkezdett sírni. Azt mondta, hogy amikor meglátod Giriráját, mondd meg neki,
hogy Ghanasyáma már sok éve imádja, és imádkozik hozzá, és vágyik rá, hogy
lássa Őt. Ő sokkal tisztábban látta Varsanát, Nandagrámot, Govardhanát, mint az a
sok ezer zarándok, akik parikramán körbejárják ezeket a helyeket.
Sríla Bhaktisiddhánta Sarasvatí Thákura azt tanította nekünk, hogy ne próbáld

látni Krsnát, inkább szolgáld úgy, hogy Ő örüljön látni téged. Amikor később
hallottam ezt az idézetet, Ghanasyáma emléke nagyon bensőségesen felébredt a
szívemben. Ő igazán a szolga szolgájának a szolgája elv szerint élt. Épp ennél a
szekrény templomnál voltam Ghanasyámnál 2-3 másik idős sádhuval együtt, akik
eljöttek találkozni vele reggelente és megemlítettem, hogy most el kell hagynom
Indiát, mert lejár a vízumom. Gopíjanavallabha jelenlétében két dolgot javasoltak.
Az egyik az volt, hogy ha el kell menned Indiából, Mithilába, Janakpurába menj.
Ez a Ráma-lila Varsanája. Nepálban van, vagyis Indián kívül. Szóval odamentem.
Úgy, egy hónapot töltöttem Nepálban, aztán a nepáli vízumom is lejárt, és csak
egy két hetes tranzit vízumom volt Indiába, csak hogy átutazzak, aztán el kellett
jönnöm. Pashupatináthából elmentem Ayodhyába, aztán Prayágba, majd
Vrndávanába jöttem. De a Govardhana parikrama előtti nap meglátogattam
Ghanasyáma babát. Ő és még egy páran azt mondták, hogy ha el kell menned
Vrndávanából - mert sírtam, hogy el kell hagynom Vrndávanát – azt mondták,
hogy ha el kell hagynod Vrndávanát, akkor menj Új Vrndávanába. Kérdeztem,
hogy mi az az Új Vrndávana? Azt mondták, hogy Svamí Prabhupáda, amikor itt
volt Vrndávanában – mert akkor már elfogadtam Vrndávanában Prabhupádot a
gurumnak -, azt mondták, hogy a guru-maharájád, Svámi Prabhupáda azt mondta,
hogy nem különbözik Vrndávanától. Menj oda és akkor nem kell elhagynod
Vrndávanát, amíg vissza nem jössz! Még azt is mondták, hogy ha odamész, akkor
legyél pujárí. Szóval el kellett mennem, úgyhogy Amszterdamba mentem. Az volt
az első ISKCON templom, amit valaha láttam. Prabhupádával laktam, amikor
Vrndávanába jött. Korábban is töltöttem valamennyi időt Prabhupádával
139
Bombayben. Nem láttam még ISKCON templomot. Azon kívül, amikor

Prabhupáda tíz napig parikramára ment Vrndávana körül, sosem volt itt ISKCON
bhakta. Aztán elmentem a templomba Londonban, a Bury place-re és ott
maradtam valameddig. Aztán meglátogattam a szüleimet, mert nagyon összetört a
szívük amiatt, hogy a lemondás szellemében akartam élni. Egy ideig velük voltam,
aztán hírt kaptam, hogy Prabhupáda New-Yorkba jön. Rögtön elstoppoltam New-
Yorkba, és úgy egy hétig Prabhupádával voltam. Aznap, amikor ment el, akkor
bejelentették, hogy Prabhupáda Új Vrndávanába megy, és egy hét napos
leckesorozatot fog tartani a Srímad Bhágavatamból és Bhágavata-dharma előadás
lesz a címe. Ott fogja ünnepelni a Janmástamít és a Vyása-puját és kellenek
emberek a fesztivált előkészíteni, mert az egész országból fognak jönni a bhakták,
úgyhogy kérjük, hogy aki csak tud, jöjjön el és segítsen szolgálni Prabhupádát és
legyen ott a fesztiválon! Amikor ezt meghallottam, azt gondoltam, hogy a
Gopíjanavallabha templomban azt mondták, hogy menjek Új Vrndávanába és ott
lesz Prabhupáda, úgyhogy elmentem Új-Vrndávanába.
Egyetlenegy szándékom volt csak, hogy eltöltsem a hat hónapot, és akkor

kaphatok megint vízumot, hogy visszajöhessek az indiai Vrndávanába. Ez volt az
egyetlenegy szándékom, de amikor eljött Prabhupáda, és hallottam prédikálni,
akkor megértettem, hogy igazából a lelki tanítómester szolgálatán keresztül
láthatjuk Vrndávanát. Narottama dása Thákura azt mondja, hogy amíg van valami
önző vágy, vagy anyagi vágy a szívünkben, addig nem tudjuk igazán látni, hogy
mi Vrndávana. Tehát Prabhupáda a kegyéből inspirált, hogy csak hódolj meg a
szolgálatodnak, ott, ahol vagy! Most itt vagy, hogy meghódolj a szolgálatodnak,
meghódolj szolgálni, segíteni a missziómat. Szóval az volt a dolgom, hogy
megfejjem a teheneket, és más egyszerű dolgokat csináljak. Aztán a pujárí, aki a
brahmacárí ashramában volt, megnősült. Hát megesik az ilyesmi. Én egy nagyon
egyszerű új bhakta voltam. Azt gondoltam, hogy hogy lehet, hogy szolgálja
Rádha-Vrndávananáthát, fürdeti Rádha-Vrndávananáthát, öltözteti Őket, eteti
Őket, miért akarna akkor bárki is megházasodni, ha ilyen csodálatos szolgálata
van? Felfoghatatlan! Úgyhogy odamentem ehhez a bhaktához, és mondtam neki,
hogy ha női társaságra vágysz, gyere, segíts nekem fejni a teheneket. Ez a
legbiztonságosabb módja az ellentétes nemmel társulni! Valahogy nem fogadta
meg a tanácsomat, úgyhogy megnősült. Aztán a templom president szólt, hogy
legyek pujárí. Kérdezem, hogy ki fog vigyázni a tehenekre? Azt mondta, hogy te,
csináld mind a kettőt. Akkor Rádha-Vrndávananátha pujáríja lettem. Emlékszem,
hogy az egyik nap öltöztettem Srímatí Rádharánít és egy csodálatos dolog történt.
Eszembe jutott, hogy Ghana-syáma baba azt mondta, hogy legyek pujárí Új
Vrndávanában. 11 évig nem jöhettem Indiába, mert abban az időben a bhakták
nagyon meghódoltak voltak és a szolgálatukat nagy kötelességtudattal végezték.
Soha, soha nem cselekedtünk az autoritás tudta, vagy áldásai nélkül, úgyhogy 11
évig ott maradtam és imádtam a múrtikat. Aztán sannyását kaptam, pedig
140
valójában nem akartam sannyását venni, de Új Vrndávana vezetője, Kírtánanda

Maharája akarta. Mindig Vrndávanáról beszéltem, mert abban az időben egy pár
bhaktán kívül senki sem volt soha Indiában. Amikor Londonban voltam a Bury
place-nél, volt egy régi, vékony, farkas-szürke chadarom, nagyon régi volt. Egy
sadhu hordta évekig, aztán nekem adta. Rajtam volt akkor is, amikor Londonban
voltam és a bhakták teljesen körém gyűltek. Azt mondták, hogy ez pont olyan,
mint Prabhupáda chadarja. Sríla Prabhupádán kívül még senkin sem láttak chadart.
Kérdezték, hogy honnan szereztem, pont olyan, mint Prabhupáda chadarja, sose
láttunk még ilyet! Mondtam, hogy egy sadhutól kaptam Vrndávanában.
VRNDÁVANA! Voltál Vrndávanában! Nagyon érdekelte a bhaktákat, hogy mi
Vrndávana. Olvastunk róla a Krsna-könyvben, de milyen lehet ma? Szóval amikor
Vrndávanában jöttem, még csak a vezető volt Vrndávanában, senki más nem volt
ott még soha, úgyhogy mindenki akart hallani Vrndávanáról, és miután beszéltem
nekik, mindenki el akart menni. Kirtánanda Maharája hozott egy szabályt, hogy
nem beszélhetek Vrndávanáról. Ezt a szabályt nagyon-nagyon nehéz volt követni.
Néha pár bhakta feljött egészen abba a régi hegyi házba, ahol Rádha-Vrindáva-
nátha temploma volt és csak én voltam ott és ők, hogy elvégezzük a felajánlásokat
és az áratíkat, közben pedig megkértek, hogy meséljek Vrndávanáról. Elkezdtem
nekik beszélni a Govardhana körüli helyekről, Vrndávana, Nandagráma és
Varsaná helyeiről. Beszéltem nekik a vraja-vásíkról és a különböző sadhukról,
akiket ismertem. Meséltem nekik arról, ahogy Prabhupádával találkoztam ott. A
bhakták persze elmondták mindenkinek, és a templom president azt mondta, - mert
akkor brahmacárí voltam – hogy Rádhanátha mayában van. Ha hajnali egykor kel,
japázik, és dolgozik egész nap, akkor miért van mayában? Mert Vrndávanáról
beszél! Aztán feljött, egészen a házig, és azt mondta, hogy megmondtam neked,
hogy nem beszélhetsz Vrndávanáról, agitálod a közösséget! Az egyik nap azt
mondta, hogy Prabhupáda azt mondta, hogy Új Vrndávana nem különbözik
Vrndávanától, úgyhogy csak Új Vrndávanáról beszélj! Próbált meggyőzni, azt
mondta, hogy soha az életemben nem foglak visszaengedni Vrndávanába, mert
tudom, hogy ha elmész, akkor sose fogsz visszajönni. Szóval próbált meggyőzni
1982-ben, hogy vegyek sannyását. Én tiltakoztam, és tiltakoztam, ő meg nyomta
és nyomta, és prédikált az egész közösségnek, hogy ne hagyjanak békén, amíg
nem veszek sannyását, úgyhogy mindenki zaklatott. Végül azt mondta, hogy
vegyél sannyását és akkor elengedlek meglátogatni Vrndávanát! Akkor is
tiltakoztam, de végül elegem lett belőle, meg kellett hódolnom, és úgy döntöttem,
hogyha egyszer meg kell hódolnom, akkor feltétel nélkül meghódolok, mert
tudtam, hogy úgyis meg kell csinálnom, és akkor legalább elmehetek
Vrndávanába. Szóval 11 évvel később, 1983-ban visszamentem Vrndávanába.
Emlékszem, hogy először elmentem Gaura-purnimára, akkor mentem legelsőre
Gaura-purnimára Mayapurába 1983-ban, mert még sosem voltam Gaura-
purnemán, amikor Indiában laktam. Aztán vonattal mentem Kalkuttából Delhibe
és aztán a Taj Expressel Mathurába és úgy döntöttem, hogy a régi szokásom
141
szerint megyek. Elmentem Vishrama-ghátához, megfürödtem és a Yamuna partján

mentem Mathurából Vrndávanába, de a dolgok nagyon megváltoztak. Ma már sok
akadályba ütköznél, ha megpróbálnád. Szóval eljöttem Vrndávanába, és sose
fogom elfelejteni, 11 évvel későőbb….. tudjátok a Rádha-Vallabha templomnál
van egy öreg templom és van az új templom, ahol a múrtik vannak. Az a régi
templom nagyon közel van Ghanasyáma baba házához. Szóval odamentem és
láttam, hogy Ghanasyáma épp kint ül a lépcsőn a régi templom előtt – és most 11
évvel öregebb volt, a 80-as évei végén járhatott, vagy a 90-es éveiben, nem tudom
– és rám nézett. Amikor Vrndávanában laktam, akkor egy egyszerű fehér longit
hordtam, ami valamennyire szakadt volt, és volt egy kis chadarom is, valamint
hosszú, kusza hajam volt, és sose borotválkoztam, mert fiatal voltam és nagy
különbséget nem tett, hogy nem borotválkozok. És most itt vagyok, egy sannyásí,
dandával, borotvált fejjel. És nézett, nagyon öreg volt és csak nézett és nézett. Egy
nagy sadhu, aki Vrndávanában élt, amikor fiatalabb voltam, akkor elnevezett
Ratin-Krsna dásának. Nem kaptam avatást, csak szeretetből adta, úgyhogy
Ghanasyáma mindig Ratinnak hívott. Ez azt jelenti, hogy Krsna, Arjuna
szekérhajtója. Szóval Ghanasyáma csak nézett és csak nézett, én pedig leborultam
és felkeltem és csak nézett továbbra…. Aztán úgy mondta, mint egy apa a rég
elveszett fiának: Ratiiiiiin! Aztán elkezdett sírni, zokogni. Szorosan magához ölelt
és azt mondta: Srí Srí Rádha-Gopíjanavallabha olyan régóta várja, hogy láthasson!
Megfogta a kezemet és bevitt ugyanarra a folyosóra, ahol a szekrény volt és
elkezdte levenni a múrtik ékszereit és nekem adni. Azt mondta, hogy Rádharání
neked akarja adni ezt. Adott rotikat is. Este visszajöttem a Krsna-Balaráma
templomból titokban. Ott hagytam a Krsna-Balaráma templomot aznap este, hogy
segítsek neki Rádha-Gopíjanavallabhát ágyba fektetni, 11 évvel később. Még
néhány istentestvéremet is elhoztam, és Ghanasyáma mindent szedett le, és nekik
adott, amit csak tudott és leborult minden vaisnava előtt.
Aztán amikor legközelebb jöttem, akkor bementem abba a kis templomba, de nem
volt ott se Gopíjanavallabha, se Ghanasyáma. Kérdeztem a családtagokat, hol van
Ghanasyáma, hol van Ghanasyáma? Az ember könnyes szemmel, mosolyogva azt
mondta, hogy Goloka. Annyira idős volt, de tudta, hogyha meghal, nem lesz senki,
aki gondoskodna a múrtikról, mert annak a családnak nem volt kapcsolata a múrti
imádattal, csak dolgoztak, úgyhogy annak ellenére, hogy nagyon öreg volt és rossz
volt az egészsége, csak azért élt, hogy gondoskodjon a múrtikról. Sok évig
kérdezgettem az embereket, hogy hol van Gopíjanavallabha. Senki sem tudta, még
az a család sem tudta. Aztán találkoztam egy nagyon kedves testvérrel és baráttal,
akit Asika-Krsna dása Prabhunak hívtak. Amikor Vrndávanában laktam, gyakran
mentünk együtt Ghanasyáma babához. Azt mondta, hogy Ghanasyáma baba csak
azért élt, mert nem volt senki más elvégezni a múrtik séváját, de egy vállalat
építette ezt a templomot és nem volt múrtijuk, úgyhogy kerestek egy múrtit, amit
beállíthatnak a templomba. Valaki mondta nekik, hogy van egy gyönyörű
142
önmegnyilvánult múrti, csak úgy egy szelkrényben. Úgyhogy megkérdezték

Ghanasyámot és ő annyira boldog volt: Miután 60, vagy talán 70 évet egy
szekrényben töltött, Gopíjanavallabhának lesz végre temploma! Úgyhogy idejött,
amikor felépítették a templomot. Valaki más temploma volt, valaki más építette,
de ő volt a pujárí. És nagyon hamar azután – mert a vállalat biztosított egy másik
pujárít, és amint látta, hogy Gopíjanavallabhának van háza, és ki is képezett egy
pujárít, aki tudott gondoskodni Róluk – amint látta, hogy a múrti séva szépen
megy, feladta a testét. Egy fiatal ember jobban fogja szolgálni a múrtit nálam,
úgyhogy nem volt miért maradnia ebben a világban.
Van, hogy olvasunk az önzetlen szolgálat jellemzőiről. Van, hogy olvasunk a
szolga szolgájának a szolgája elvéről, vagy meditálunk rajta, hogy mit is jelent a
szív valódi alázata. Srí Gopíjanavallabha felhatalmazta őt, hogy egy napon
csodálatos példát mutasson ebben! De az egész világon csak egy pár személy látta
őt valaha, vagy ismerte. Egy teljesen ismeretlen személy volt, de az élete és a lelke
volt az az ima, hogy bárcsak jönnének valakik megnézni a múrtijait! És nem jött
általában havonta több 6-7 embernél, de bárki is jött, az olyan boldoggá tette az
életét! Az, hogy szolgálhatta Gopíjanavallabha barátját, az Ő különleges,
meghívott vendégét. Úgyhogy azt gondolom, hogy Ghanasyáma baba ma nagyon
boldog amiatt, hogy mindannyian eljöttetek megnézni az Ő szeretett Urainak a
gyönyörű formáját! És milyen rejtélyes az élet, hogy akkoriban én csak egy
jelentéktelen kis koldus voltam, aki a Yamuna partján aludt. És ma abban a
csodálatos szerencsében lehet részem, hogy ma elhozthattam ezer bhaktát darsant
venni Gopíjanavallabháról! Szeretett Sríla Prabhupádánk valóban megtestesítette
az önzetlen szolgálatot. Sríla Prabhupáda elhagyta Vrndávanát, elhagyta a szeretett
Rádha-Damodaráját. Szívrohamtól, tengeri betegségtől és üldöztetéstől szenvedett,
hogy nekünk adja Krsnát. Sríla Prabhupáda azt mondta, hogy úgy látott bennünket,
hogy a guru-maharájának a képviselői vagyunk. És hogy szolgált, és adta az életét,
hogy nekünk adja Krsnát! Sríla Prabhupáda önzetlen könyörületessége az, ami
jelentéktelen létemet fenntartja és táplálja, amilyen mértékben létezem évről évre.
Az ő tiszta szeretetén alapuló önzetlen szolgáló attitűdje az, ami mindannyiunk
lelki életét fenntartja. És valójában Sríla Prabhupáda alázatos odaadása még a
nyomorult materialista emberek iránt is az, ami mindannyiunkat elhozott
Vrndávanába. Valójában Sríla Prabhupáda az, aki szerte a világon emberek
millióinak teljesítette a lelki vágyait. És még Ghanasyáma baba nagy vágyát is
Sríla Prabhupáda teljesítette, mert az ő kegyéből őszinte lelkek ezrei fognak ide
eljönni, hogy megkapják a szeretett Urainak az áldásait. Tudnunk kell tehát, hogy
Ő Isteni Kegyelme AC Bhaktivedanta Svami Prabhupáda a vaisnava szentírások
legmagasabb rendű tanításainak végső megnyilvánulása! Mindent megadott
nekünk, mindent megadott nekünk. Átadta nekünk a parampará teljes, vegyítetlen
kegyét! És mit hangsúlyoz? Olyan nagy-nagy hangsúlyt fektet a szolgálat
143
szellemére. A leckéiben, a könyveiben, és az életével mekkora hangsúlyt tett a

megfelelő szolgáló hangulat kifejlesztésére!
Mi a szolgáló attitűd?
A szolgálat nem csupán annyit jelent, hogy valaki másnak csinálni valamit. Ez egy
nagyon felületes megértés. A valódi szolgálat önzetlen, feltétel nélküli, nem
zavarják meg az utunkba kerülő különféle akadályok. Ghanasyáma baba nagy
vágyat érzett, hogy meglátogassa Varsanát, Govardhanát, Mahavanát, de ez szóba
sem jöhetett, mert szolgálata volt az Urának. Sríla Prabhupáda élhetett volna itt,
Vrndávanában, talán 100 évnél is tovább élt volna, de feláldozta az egészségét,
feláldozta a szent dhámában tapasztalható elme békéjét. Mindent feláldozott.
Önzetlen volt, hogy megadja nektek a lehetőséget szeretni Krsnát! Prabhupáda ezt
az elvet tanította nekünk, hogy e szerint az elv szerint éljünk. Ezt az elvet olvassuk
a Caitanya Caritámrta minden oldalán – feltétel nélküli önzetlen szolgálat. Ezt az
elvet hirdeti az egész Srímad Bhágavatam, az első verstől az utolsóig – feltétel
nélküli odaadó szolgálat egó nélkül. Mi okoz örömet az Úrnak? Mi okoz örömet a
bhaktáknak? Mi a kötelességem Felé? Prabhupáda azt mondja, hogy az Úr akarata
a gurun, sadhun és a sástrán jön. A guruja azt mondta, hogy terjessze a szent nevet
az egész világon Ez lett az élete és a lelke. Nem számít, hogy milyen akadály jön,
mi a kényelmetlenség, nem számít az sem, hogy életet hoz, vagy halált. Mivel neki
ilyen önzetlen, alázatos szolgáló attitűdje volt, mindannyian megmenekültünk.
Goloka Vrndávana lelki világának kapui megnyíltak az emberek milliárdjainak.
trnad api su-nicena taror iva sahisnuna
amanina mana-dena kirtaniya sada harih
Caitanya Maháprabhu azt mondta, hogy fűzzük ezt a verset egy fonalra és viseljük
mindig a nyakunk körül. Ez az életünk. Azon tudjuk lemérni, hogy mennyire
vagyunk sikeresek, hogy mennyire tesszük elégedetté Krsnát. Úgy tudjuk lemérni,
hogy mennyire tesszük elégedetté Krsnát, hogy tanulmányozzuk a szívünket, a
szándékainkat, a szavainkat és a tetteinket ehhez a tanításhoz mérten: Trnad api
su-nicena taror iva sahisnuna amanina mana-dena kirtaniya sada harih
Légy alázatos, mint egy utcán heverő szalmaszál, legyél türelmesebb, mint egy fa,
legyél kész minden tiszteletet felajánlani másoknak, és ne várj semmit cserébe. Ha
e vers szerint élünk, akkor valóban tudjuk követni Prabhupáda tanításait, és mindig
tudjuk terjeszteni a szent név dicsőségét!
Ma van a zarándokunk utolsó napja. Ez az utolsó találkozónk. Ennek a parikra-
mának nem a nézelődés a célja, nem az, hogy csak eljöjjünk egy szent helyre,
hogy betegek legyünk és így tisztuljunk. A cél az, hogy inspirációt kapjunk, hogy
felajánljuk az életünket és a lelkünket önzetlen, szolgáló attitűddel szolgálni Sríla
Prabhupádot és a misszióját, mert ő nekünk adta az életét és a paramparának azt a
144
hozzájárulást tette az életével, hogy létrehozott egy szervezetet. Ha nem vagyunk

hálásak neki azért, hogy megmentett bennünket, elégedett lesz velünk Krsna?
Bármilyen tudóssá is válsz különböző magasrendű témákban, elégedett lesz veled
Krsna, ha nem vagy hálás a tiszta szolgájának, aki feláldozta az életét, hogy
kiemeljen minket Kali tudatlanságából és a tökéletesség útjára tegyen? Szóval
imádkozzunk itt nagyon őszinte szívvel, hogy ez a csodálatos parikrama, amin 15
napig részt vettünk, mélyítse el az elkötelezettségünket, az alázatunkat az iránt,
amit lehetségesen meg tudunk tenni Prabhupádának és a tiszta könyörületes-
ségéből álló missziójának. És hogy tudjuk követni a tanításait? Hogy alázatosan
szolgáljuk a vaisnavákat, átadjuk a könyörületességet a szenvedő, feltételekhez
kötött lelkeknek. Olvassuk a könyveit, beszéljünk a könyveiből, osztjuk a köny-
veit, vagy valamilyen más módon segítsünk. Végül imádkozzunk, hogy őszintén,
teljes szívvel értsük meg a szent nevek éneklésének fontosságát és tegyük azt
prioritássá az életünkben. Minél több szeretetünk van, annál több szeretetet tudunk
adni. Az a szeretet akkor jön, amikor hálásan szolgáljuk azokat, akik annyit adtak
nekünk. És úgy tudunk igazán viszonozni Sríla Prabhupádával, hogy menedéket
veszünk a szent névnél, mert az a végső ajándék, amit kaptunk tőle. Prabhupáda
azt akarta, hogy együtt maradjunk és működjünk együtt a szent név dicsőségének a
terjesztésében:
Hare Krsna Hare Krsna Krsna Krsna Hare Hare

Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare
Elismerést, népszerűséget, követőket, pénzt, szép családot, otthont, jó egészséget

kapni, ezek a dolgok mind csak nagyon ideiglenes, felületes, külsődleges boldog-
ságérzetet keltenek. De a szolgálatban mégha az előbbiek egyike sincs jelen,
valódi belső elégedettséget tapasztalunk. Ezt megérthetjük a gyakorlatban, hogy
valódi boldogság, ha a szolgálatért áldozunk. És minél inkább feltétel nélküli és
önzetlen a szolgálatunk, annál inkább szeretetből, tiszta szeretetből szolgálunk. Ez
a Krsna iránti tiszta szeretet az, amire minden lélek vágyik, és ezt semmi sem
helyettesítheti. Erre a szeretetre kell vágynunk, de nincs képesítésünk, olyan
messze vagyunk a feltétlen szeretettől. De ha őszintén szolgálunk, alázatosan és
kétségbeesetten, kétségbeesetten, kétségbeesetten próbáljuk énekelni a szent nevet,
Krsna látni fogja az erőfeszítésünket. A kis veréb próbálja kimerni az óceánt és
Krsna látja, ha őszinték és a megfelelő szándékkal eltökéltek vagyunk és a guru és
a vaisnavák kegyén át megáld ezzel a szeretettel. Ha büszkék vagyunk arra, hogy
szépen szolgáltunk, ez a büszkeség semlegesíti annak a nagy áldásnak a hatását,
amit kaptunk. De ha képesítetlennek érezzük magunkat, de nagyon, nagyon
hálásak vagyunk az indokolatlan kegyért, hogy szolgálhatunk más vaisnavákkal,
akkor hamarosan Krsna megáldja a szívünket a tiszta szeretet fő áldásával! Hare
Krsna!
145
146
HUSZONNYOLCADIK FEJEZET
Sríla Bhaktivinoda Thákura megvalósításai
„Magammal hozom e tiszta bhaktákat, s alászállok. Csodálatos

mulatságokban veszek majd részt, olyanokban, melyek még
Vaikunthán is ismeretlenek. Hirdetni fogom e kedvteléseket,
amelyek még Engem is ámulatba ejtenek. Miután Vraja
lakóinak tiszta szeretetérõl hallottak, a bhakták a spontán
szeretet útján fognak imádni Engem, s feladják a vallásosság és
a gyümölcsözõ tettek minden formaságát.”
147
148
HUSZONNYOLCADIK FEJEZET
Sríla Bhaktivinoda Thákura megvalósításai
krsna-lílá amrta-sára, tára sata sata dhára,

dasa-dike vahe yáhá haite
se caitanya-lílá haya, sarovara aksaya,
mano-hamsa caráha' táháte
„Az Úr Krsna kedvtelései minden nektár legjavát alkotják, s ez a nektár

sok száz folyóban hömpölyög minden irányba. Srí Caitanya Maháprabhu
kedvteléseinek sora egy örök vízgyűjtő, s ajánlatos hagynunk, hogy elménk
hattyúként e transzcendentális tavon ússzon.”
149
Srí Navadvípa Bháva-taranga

Navadvípa-dháma eksztatikus hullámai
A tizenhat krósányi Navadvípa minden lelki lakhely koronaékszere,

ahol az Úr sandíni energiája végzi kedvteléseit.
Ez az Úr cit és ánanda energiáinak otthona és minden rsi, tírtha, félisten és Véda

hajléka. Bárcsak megnyílvánulna szemem előtt ez a Srí Navadvípa dháma.
Bárcsak egyenlőnek látná szemem a Mathurá-mandalai Vrndávana tizenhat
krosáját és a Gauda-mandalai Navadvípát! Ez a két dháma egyazon elvből
nyílvánult meg, de két végtelenül tiszta lelki lakhelyként jelenik meg, hogy az Úr
különféle kedvteléseinek színhelyéül szolgáljon. Felfoghatatlan és végtelen lelki
energiája (acintya-sakti) által az Úr elhozta az anyagi világba ezt a két dhámát,
hogy felszabadítsa az itt lakó élőlényeket. Srí Krsna kegyéből bárcsak
megláthatnák a tudatlanság által lekötött élőlények Vrndávanát és Navadvípa
dhámát!
Megfelelő képzettséget szerezve az élőlények érzékei megízlelhetik e dhámák lelki
nektárját. Nem ízlelhetik meg azonban az édes nektárt azok, akiknek nem elég
tiszták az anyagi érzékeik: ők továbbra is anyaginak tartják és becsmérlik a
dhámákat. Az érzékek képzését Krsnának és a bhaktáinak a kegye teszi lehetővé.
Ezt a kegyet a sádhukkal való társulás révén, az ő együttérzésükből kapják meg a
bhakták. A jnána, a karma, vagy a yoga útját követve nem lehet elérni a szükséges
képzettséget. Kizárólag az odaadásba vetett erős hittel és a bhakták társaságában
győzhető le az anyagi illúzió.
Abban a pillanatban, hogy az érzékek kiszabadultak az anyagi illúzió hálójából, a
szem meglátja a lelki dháma fenségét. Ó, mikor érem el ezt az állapotot? Mikor
pillanthatom meg Srí Navadvípa-dhámát, amely túl van ennek az anyagi világnak
az illuzórikus megnyilvánulásán? Ez a nyolcszirmú lótuszhoz hasonló, tiszta lelki
hely lakhely tízmillió holdnál is hűsítőbb, és tízmillió napnál is ragyogóbb. Mikor
fog e dháma megnyilvánulni a szemem előtt? Az Antardvípa nevű fenséges
szigetet nyolc lótuszszirom formájú sziget veszi körül. E Pazar szépségű
Antardvípa közepén fekszik Máyápur, az Úr megjenési helye. Ha majd meglátom
ezt a helyet, eláraszt az isteni boldogság. A Védák említenek egy Brahmapura
nevű transzcendentális helyet, amely – miként Srí Máyápur – azok számára
nyilvánul meg, akiknek nem szennyezi az illúzió a látását. Ez a legfelsőbb lakhely,
ahol Sací fia mutatja be kedvteléseit, ugyanaz, mint a vrajai Gokula Mahávana. Srí
Gokula, ami Vrajában a gopík és a gopák hajléka, Navadvípa-dhámában a
bráhmana családok lakhelye. Máyápur központjában található Jagannátha Misra
tiszta és örök bráhmana háza. Bár a szem az anyagi illúzió hatására csak egy kis
150
házat, némi földet, vizet és tárgyakat lát, ha Máyá kegyesen fellebbenti fátylát, egy
hatalmas lelki palota tárul elé. Srí Gaurangát itt örök anyja, apja és megszámlál-
hatatlan szolgája szolgálja a soha nem apadó szeretet eksztázisában. Laksmípriyá
és Visnupriyá örökké az Úr lótuszlábát szolgálja. A legfelsőbb Úr itt csodálatos
formájában, Panca-tattvaként látható. Srí Nityánandának, Srí Advaitának,
Gadadharának, Srívásának és a megszámlálhatatlan bhaktának szintén van
lakhelye Máyápurban. Mindenütt vaisnavák házai állnak. Ó, Máyápur, kérlek, légy
kegyes hozzám!
Délnyugatra kígyóként tekereg a Gangesz és a Yamuná, és áldják a jó szeren-
cséjüket. Eljöttek, hogy Gaurát, a kétszer születtek drágakövét szolgálják. A
Gangesz partján a számos gháta és kert mellett olyan múrtik templomai állnak,
mint Praundrá Máyá és Vrddha Síva. Mayapur szerte számtalan erdőt, templomot,
udvart, széles utat és bráhmana házat találni. Délkeleten Ísodyána, az Úr kertje
fekszik a szakadatlanul hullámzó Sarasvatí-folyó partján. Miért is kellene a Kali-
yuga gazembereinek –akikiet szorosan köt az anyagi illúzió – abban a kiváltságban
részesülniük, hogy megláthassák ezeket a lelki kincseket? Máyá elrejti a dhámát,
elárasztja a Gangesszel, a Yamunával és a Sarasvatíval, s az anyagi szem az igazi
Máyápurnak csak az árnyékát látja. Bárcsak Srí Nityánanda, minden lelki energia
tárháza felfedné a szemem előtt Máyápurt, amit megfelelő tisztelettel
csodálhatnék! Ó, Nityánanda, kérlek áldd meg ezt a semmirekellő bolondot, hogy
megláthassa azokat a családi kedvteléseket, amelyeket itt mutatott be Gauranga!
Máyápur a nyolcszirmú lótusz középpontjában fekszik Antardvípa közepén.

Bárcsak mindig a szemem előtt tündökölne e magasztos, tiszta lakhely aranysárga
ragyogása! Mindenfelé ligetek, Prthu tava és számos tehénlegelő látható. Milyen
csodálatos látvány! Megannyi csatorna, gabonamező, és kadambával, bakulával és
más fákkal szegélyezett széles utak. Nyugatra, a Gangesz partján fekszik
Gangánagara híres faluja, ahol az Úr és bráhmana barátai tanultak a Gangádása
házában. Szintén ott található Bharadvája-tilá, ahol a kiváló Bharadvája Muni
kapta meg a prémát Gauranga imádatával. Amikor elnyerte a Gaura-prémát,
sútrákat írt, amikkel az odaadó szolgálatot csepegtette a sok materialistába.
Prthu-kundától északra található Mathurá, Chand Kazi faluja, valamint Sasthi-
tírtha, és a magával ragadó Madhuvana, ahol nagy területen számtalan ház áll
elszórva. Ó, szemem, kérlek tisztulj meg, hogy láthassam ezt a helyet! Még
északabbra fekszik a pompás Saradangá, ahol a sabara nép Raktabáhu démontól
való félelmében elrejtőzött az Úr Jagannáthával. Bárcsak mindig a szemem előtt
lenne e táj! Mathurától északnyugatra a fenséges Simantadvípát látom a Gangesz
partján. Itt helyezte az elkeseredett Párvatí Gauránga lótuszlábának porát a
símantájára, hajválasztékára. A távolban Bilvapaksa erdeje tűnik fel, ahol a négy
Kumára él, Gaurangán meditálva. Még távolabb Nityánanda Prabhu végezte a
151
kedvteléseit. A tanult emberek Sankarsana-ksetraként valósítják meg a helyet.

Máyápur déli részén, a Gangesz partján, a Sarasvatí összefolyásához közel, van
egy liget, amit Ísodyánának hívnak. Bárcsak ez az erdő lenne örök odaadásom
színhelye! Az Uram, Srí Sacínandana itt élvezi társaival a napközbeni kedvteléseit.
A liget szépségét látva eszembe jut Rádha-kunda. Bárcsak mindez örökké meg-
nyilvánulna a szemem előtt! A hatalmas fák és a sűrű liánok között különféle
madarak dalolják Gauranga dicsőségét. Egy nagy tó és egy gyémántokkal, vala-
mint kék és sárga zafírral kirakott templom van arra. A materialisták, akiknek a
tekintetét illúzió fedi, nem láthatják e ligeteket. Csak egy tövises cserjék borította
kicsiny földdarabot látnak, amire időnként kiönt a Gangesz. Madhuvana közepén
áll Visráma-sthána, Srídhara házikója, egy tiszta vizű tavacskával. Miután Gaurán-
ga jó útra térítette a Kazit, idejött megpihenni a társaival. Mikor fogom kiáltani,
hogy Gauránga, és mikor fogok zokogva a földön hemperegni Visráma-sthána egy
eldugott zugában, hogy aztán a túlcsorduló szeretetben meglássam Srí Gaura-
sundarát, amikor vizet iszik Srídhara öreg vaskancsójából? Mikor leszek olyan
szerencsés, hogy megláthatom Sací ifjú fiát, amikor Nityánandával, Advaitával,
Gadádharával és Srívásával istenszeretetért könyörögve énekel és táncol Srídhara
házában? Keletre Suvarnavihárát pillantom meg, ahol Suvarna Sena király
lenyűgöző erődje áll. Milyen elbűvölő, ahogy Gauracandra aranyszínű vonzó
formája itt táncol a társaival! Mikor csuklik el a hangom, szeretettől zokogva,
amikor Suvarna-vihárában barangolok egyedül, vagy a bhakták társaságában? Itt
fogok könyörögni Gauránga lótuszlábánál Srí Srí Rádha-Krsna egy cseppnyi
szolgálatáért, hogy aztán az egész életemet felajánljam Srímatí Rádharání
lótuszlábának menedékében.
Innen délkeletre fekszik Nrsimha Puri, amit Devapallíként is ismernek. Mikor

fogom látni e hely szépségét? Eksztatikus szeretetemben itt, Nrsimha lakhelyén
hempergek majd a földön, és a Krsna iránti vegyítetlen szeretetért könyörgök. A
szívemben kétszinűség, hírnév utáni vágy és a kéjjel kezdődő hat ellenség lakik
(kéj, düh, mohóság, irigység, őrület és illúzió). Ezért imádkozni fogok az Úr
Nrsimha lótuszlábánál, hogy tisztítsa meg a szívemet és adja nekem Krsna
szolgálatának a vágyát. Zokogva fogok könyörögni Nrsimha lótuszlábánál, hogy
minden akadálytól mentesen imádhassam Rádhát és Krsnát Navadvípán. Mikor
válik elégedetté a megtestesült félelemben is félelmet ébresztő Úr Hari, és részesít
engem a kegyében? Az Úrnak ez a formája rémisztő a gonoszoknak, ám
mérhetetlenül kedvező a Prahláda vezette bhaktáknak. Mikor válik elégedetté, és
szól kegyesen hozzám, ehhez a haszontalan bolondhoz, hogy eloszlassa a
félelmemet? – Kedves gyermekem, maradj boldogan itt Gaura-dhámában! Imádd
Rádhát és Krsnát, az édes nektár e két menedékét! Mikor helyezi majd lótuszlábát
az Úr e szavakkal vidáman a fejemre? Az Úr Nrsimha kegyéből abban a
pillanatban a Rádhá és Krsna iránti eksztatikus szeretet jelei jelennek majd meg
rajtam, és az Úr Nrsimha templomának kapujában hempergek a földön.
152
Devapallítól nyugat felé indulva átkelek a Gandakí és a Alakanandá folyón,

valamint Kásí-ksetrán, és akkor megpillantom a legtisztább Godrumát, ahol Indra
surabhi tehene imádta az Urat. A három világban nincs Godrumához fogható hely.
Itt nyerte el Márkandeya az Úr kegyét. Ahogy Ísodyána, amely nem különbözik
Rádha-kundától, a Gangesz partjához közel fekszik, úgy Godruma a Sarasvatí
partjához közel terül el. Ó, elme, imádd csak Godruma ligeteit! Így nagyon hamar
meglátod majd Gauránga kedvteléseinek teljes gazdagságát! E kedvtelések láttán
könnyen eléred Rádhá és Krsna kedvteléseit, s ezzel minden vágyad teljesül.
Godruma nem különbözik Nandísvarától, Nanda Maharája és a tehénpásztorok
otthonától. Gauranga különféle kedvteléseket mutat be ott. Nimái oda járt, hogy
tejtermékeket fogadjon el egy tehénpásztor házában, s hogy gopa barátaival
kihajtsa a teheneket. A tehénpásztorfiúk így szóltak Nimáihoz: Ó, testvérünk, Te
Gopála vagy. A bráhmana fiúk külseje nem illik Hozzád! Gyere, a vállunkra
veszünk, aztán tereljük tovább a teheneket! Majd édesanyád máyápuri háza felé
megyünk. Az egyik gopa sűrített tejjel kevert aludttejet ad Neki kedvesen, a másik
pedig már attól megszédül, ha meglátja az Úr gyönyörűséges formáját. Egy
harmadik gopa virágot és gyümölcsöt hoz, és hozzáteszi: Gyere el hozzám minden
nap! A bráhmanák imádnak, de Te nekünk, gopáknak is az Urunk vagy! Nem
tudunk megválni Tőled! Te vagy a tudásunk és a meditációnk tárgya! Nézd, még a
tehenek is otthagyják a borjaikat és a legelőt, és bőgni kezdenek, ha meglátnak
Téged! Mivel későre jár, menj haza apád házába, és holnap gyere el ide megint!
Félreteszek Neked joghurtot, aludttejet és sűrített tejet, de ha elkésel, nagyon
szomorú leszek! Így játszott nap mint nap Gaura és Nitái a tehénpásztorfiúkkal a
godrumai erdőkben, aztán, ha nem volt túl késő, Gauranga megfürdött a
Gangeszban, mielőtt hazament. Mikor láthatom meg Gauranga tiszta szeretettel
teli kedvteléseit Godrumában? Eljön valaha az a nap? Arra vágyom, hogy az Urat
a gopák érzéseivel, velük együtt szolgáljam, ezért szilárd elmével egy kunyhóban
fogok Godrumán lakni.
Godrumától délre fekszik a bájos Madhyadvípa, amely Pazar szépségű erdőkkel

ékes. Gauranga és bhaktái délben jönnek ide, hogy a hét rsi részesülhessen a
darsanájukban. Szintén errefelé, Naimisáranyában, a Gomatí partján hallgatják a
rsik a Gaura Bhágavatát. Az Úr Síva Srí Hamsa-váhanára, Brahmá hattyújára
pattant, hogy gyorsan ideérjen, és hallhassa a Gaurangáról szóló elbeszélést. Mikor
sétálok majd ebben az erdőben, és pillantom meg ezt a csapatot, akik a Gaura-
puránát hallgatják? Ekádasí napján, Kártika szent hónapjában történeteket fogok
hallgatni Srí Caitanyáról a Gomatí partján. Mikor fog e hallgatóság, Saunaka és a
rsik kegyesen a fejemre szórni lútuszlábuk porát? Égnek emelem a karom és így
szólok: Ó, Navadvípa lakói! Nagy figyelemmel igyátok a Gauranga-lílá nektárját
ebben az erdőben!
153
Naimisáranyától délre fekszik Bráhmana Puskara, amely nem különbözik

Puskarától. Divadása, a bráhmana itt imádta Gaurangát, és megvigasztalódott,
amikor megpillantotta az Úr aranyszínű formáját.
Még délebbre van Uccahatta, amely nem különbözik a brahmávartai

Kuruksetrától. Minden félisten itt lakik, és Gaura-kírtanát mutatnak be együtt.
Néha még a helybéliek is hallják a kírtanát. Gauranga és társai délben járnak
ezekben az erdőkben, transzcendentális szeretettől eltelve. Amikor a bhakták akár
csak egy apró utalást tesznek Krsna kedvteléseire, Gauranga Rádhá érzéseit ízlelve
énekelni kezd és táncra perdül. Mikor fogok a bhakták társaságában, vagy
nélkülük az Úr Caitanya iránti szeretet óceánjának hullámaiba veszni? Elesetten
járom majd napközben Madhyadvípa erdejét, és az Úr érzelmein meditálok. Ekkor
Madhyadvípa lakói a kegyükben részesítenek, és így szólnak hozzám: Nézd a mi
Úr Gaurangánkat, ahogyan a társaival táncol egy hatalmas kírtanában, Brahmana-
garában, a Brahmá-kunda partján! Mikor ejt majd ámulatba Gaura vadvirágokból
fűzött füzért viselő, hosszú karú, aranyszínű formája, amikor hangosan kiáltozza:
Ó, testvéreim, énekelje mindenki együtt a szent nevet! Erre Srívása és a többi
bhakta sankírtanába kezd. Hari! Hari! Énekelik. Mások így kiáltanak: Ó,
testvéreim, zengjétek Gaurahari nevét! Gauranga nélkül nem lehet elérni Rádha és
Krsna szolgálatát! Uccahata mellett van Pancavéní, a szent hely, ahol a félistenek
megpihennek. Ezen a helyen találkozik össze a Gangesz három ága - a Bhágírathí,
a Mandákiní és az Alakánanda – a Yamunával és a Sarasvatíval, mert vágynak
arra, hogy szolgálják Gaurangát. Gauranga és társai itt vettek fürdőt, amivel
megtisztították a tírthát a Kali-yúga bűneitől. Vyásadéva és a rsik a tizennégy világ
egyikében sem láttak olyan helyet, amely a Pancavéníhez fogható. Mikor fogok
emlékezni Srí Gauranga lótuszlábára, amikor Pancavéní vizében fürdött? Kezembe
veszem majd a vizet, mely Gauranga lótuszlábát mosta, iszom belőle, és az
áldásától megrészegülten emlékezem vissza a Gaurangához kapcsolódó témákra.
Pancavénível átellenben, a Gangesz másik oldalán fekszik a varázslatos
Koladvípa, ahol az Úr vadkan formájában jelent meg a bhaktái előtt. A szentírások
Varáha-ksetra néven említik e helyet. Ez egy lelki tartomány, ahová ritkán jutnak
el a félistenek. Kuliápáhádaként is ismerik. A Gaura-lilá legfelsőbb hajlékának
tartják. Sannyása fogadalma után Srí Caitanya megpróbált Vrndávanába menni, de
becsapták és ahelyett idejött. Itt található Visárada fiának, Vidyávácaspatinak az
iskolája. Ki ne hallott volna róla? Ő az Úr rendíthetetlen szolgája, aki tiszta
odaadásának erejével azzal csalta magához az Urat, hogy megfürdött a Gangesz-
ban. Mikor fogom a Gangesz partján Vidyávácaspati kapujában csodálni ennek a
helynek a fenségét, mert akkor pár pillanat múlva kegyesen megjelenik előttem az
Úr, a sannyásík királya, azon a hatalmas háztetőn. Amikor meglátom e sannyásí
aranyló ragyogását, nagy buzgalommal a földre vetem magam, ahogyan a Dváraká
királyának öltözött Krsna láttán a gopík is sírtak, amikor a Yamuna partján
élvezett kedvtelések jutottak az eszükbe. Arra vágyom, hogy visszahozzam
154
Mayapurába az Urat, ahol egy kisfiú ruhájában, hosszú, göndör hajával, háromszor
behajtott dhótijában ragyogva mutatja be kedvteléseit fiatal barátjaival, Ísodyánál.
Természetesen ez a sannyásí is az én Uram, és én az Ő szolgája vagyok. Ezek a
különböző formák, amiket az Úr elfogad, csak végtelen kedvteléseinek részei, de
szívem mégis arra vágyik, hogy visszavigyem az Urat Srívása Pandita
templomába, a Prthu-kunda partjára! Távolabbra innen terül el a Sumudragada, az
egész univerzum megtisztítója. Egykor Sumudra Sena király itt, Bhímával
harcolva nyerte el az Úr darsanját, aki mindig méltányolja tiszta bhaktáit. Idejön az
óceán, aki a Gangesznál keres menedéket, és miközben az Úr navadvípai
kedvteléseit figyeli, elárasztja a szeretet. A félistenek és a démonok örökké itt,
Navadvípán látják Gangá-ságara ragyogását. A szerencsés élőlények nem látnak
különbséget Koladvípa és a legmagasabb rendű boldogsággal teljes vrajai
Bahúválana között. A kírtanába merült Srí Gauránga és társai gyakran jönnek ide,
hogy táncoljanak. Ó, Kaladvípa, légy kegyes ehhez a semmirekellőhöz! Engedd
meg, hogy Navadvípán éljek, a bhakták, és add meg meg a jogot Gauranga
kedvteléseinek gazdagságához, mert Ő az én Uram életemben és halálomban!
Koladvípa északi részén van Campahatta faluja, ami örökké Navadvípa földjét
díszíti. Ezen az elragadó szent lakhelyen imádta Jayadéva, a költő Gaurandát. Itt,
Váninátha otthonában rendezett az Úr a társaival együtt egy hatalmas náma-
sankírtana fesztivált. Gauranga ebben a házban mutatta meg prémájának
dicsőségét. Szintén Campahatta falunál fekszik egy campaka-erdő, ahol
Campakalatá gopí szed virágokat, hogy fűzért fűzzön Rádhának és Krsnának. Ez a
hely nem különbözik a vrajai Khadiravanától, ahol Krsna és Balaráma szokott
megpihenni. A varázslatos Rtudvípát bájos erdők borítják. A tavasz vezette
évszakok itt szolgálják örökké az Urat. Rtudvípa a transzcendentális isteni
boldogság lakhelye, mivel a vrajai Rádha-kunda vidékének része. Krsna
dicsőségét zengve, és Krsna tehénpásztorfiúként élvezett kedvteléseire emlékezve
Gauranga időnként a teheneit szólítja: Syámalí! Dhúbali! Majd sírva hívja Subalát
és Srídámát. Mikor barangolok majd Rtudvípán az erdő szépségében gyönyör-
ködve, miközben az Úr kedvteléseire emlékezem? Mert akkor, nagy ámulatomra a
Rádha-kundai kedvteléseik kibontakoznak a szemeim előtt. Itt, a Mánasa-gangá
partján Krsna és Balaráma együtt félreeső erdőkbe tereli a sok tehenet és borjait
Dáma, Bala, és Mahábala közreműködésével. Különféle játékokba feledkezve
mindegyik fiú Krsna dicsőségét énekli. Amíg a tehénpásztorfiúk különböző
beszélgetésekbe merülnek, a borjak távoli erdőkbe kalandoznak legelészés közben.
A tehénpásztorfiúk aggódni kezdenek, amiért szem elől tévesztették a borjakat, de
azok csapatostul szaladnak vissza, amikor meghallják Krsna fuvolájának hangját.
Figyelem ezt a kedvtelést, ám az hirtelen semmivé foszlik, én pedig eszméletlenül
zuhanok a földre. Aztán magamhoz térek, felkelek és tovább bandukolok az
erdőkben. Ó, Gauranga, Ó, Krsnacandra, kegy óceánja! Te vagy a szegények és az
155
elesettek vagyona, én pedig a leghitványabb gazember! Kiáltom, és kiapadhatatlan

könnyeimet nyelve megyek tovább, mígnem Vidyánágarában találom magam.
Vidyánágara a négy Véda, valamint a 64 művészet és tudomány lakhelye. Itt lakik
Sarasvatí, a tudás istennője, efelől nincsen semmi kétség. Ezen a helyen Brahmá,
Síva, és a rsik a tudás minden ágát átadták az anyagi világnak. Mivel Brhaspati
tudta, hogy az Úr itt fogja bemutatni tanítói kedvteléseit, elhagyta svargai
lakhelyét, és Vásudeva Sárvabhaumaként itt, Vidyánágarában tanította a tudás
minden ágát, különböző módszerek alapján. Aki Vidyánágarában lakik és
Gauranga dicsőségét zengi, az szerencsés tanárrá válik, és a bánat örökre elkerüli.
Aki Gauranga imádatába kezd, és részesül transzcendentális formájának
látványában, megszabadul minden tudatlanságtól. Látom-e valaha Gaurasundarát,
amikor tudásra szomjazva Vidyánágarába tart? Az Úr itt állt ki bhaktája mellett, és
kemény szavakkal dorgálta meg Dévánanda Panditát, amiért sértést követett el
Srívása Pandita ellen. Még Ananta Sesa sem érti teljesen az én Uram kedvteléseit.
Amikor az Úr elmerült ezekben a kedvtelésekben, vajon mi a valódi szándéka?
Miért hagyja abba az éneklést, hogy megbüntesse a diákokat, akik kritizálták Őt?
Milyen örömet merít abból, hogy legyőzi a tanárait? Ám bármit tesz is, Ő mindig
az isteni boldogság forrása. Az Úr független, én pedig egyszerűen az Ő szolgája
vagyok. Erősen behatárolt intelligenciámmal nem vagyok képes megítélni Őt.
Navadvípa minden lakója, aki az Úr tanítójának a szerepét játssza, az Ő örök
kedvteléseit segíti elő, és ezért méltó a tiszteletemre. Kérlek mindannyiótokat,
legyetek kegyesek ehhez a nyomorult koldushoz, és tegyetek alkalmassá a náma-
sankírtanára! A következő kérést intézem Vidyánágara tírthájához: Elmémet soha
ne fedje be a Gauranga személyiségét elrejtő tudatlanság! Elmém győzze le ezt a
máyát!
Vidyánágarától északra ragyog Jahnudvípa, ahol mindenki láthatja Jahnu Muni
remetelakját. Itt itta ki Jahnu Muni a Gangeszt, aki később a leányaként,
Jáhnavíként jelent meg. Bhísma, Krsna bhaktája itt tanulta a bhágavata-dharmát a
Muni ashramjában. Jahnu Muni könnyedén elérte Srí Caitanya lótuszlábát, mivel
kétszinűség nélkül imádta az Urat. Jahnudvípa nem különbözik a vrajai
Bhadravánától. Mikor jelenik meg az az erdő a szemem előtt? Abban az erdőben, a
legtisztább Bhísma-tilá tetején fogok imádatot bemutatni. Azon az estén Bhísma
megjelenik majd előttem lelki testében, feketén, mint Krsna, kezében tulasíból
készült lánccal, tizenkét tilka-jellel díszítve, és szüntelenül a szent nevet vibrálja
örök boldogságban. Hallgass rám, Navadvípa új lakója! Most Gauranga dicsőségét
éneklem! Egykor, amikor meghaltam Kuruksetra csatamezején, figyelmemet
tökéletesen összpontosítva képes voltam meglátni az Úr Krsnát. Akkor azt mondta
nekem az Úr: „Korábban már elnyerted Navadvípa darsanáját, és ezért a jámbor
tettért Gauranga a kegyében részesített. Most Navadvípa örök lakójává váltál.”-
Mondj le hát minden más vágyról és törekvésről! Élj Navadvípán, és imádd
156
Gauraharit! Többé nem kell attól tartanod, hogy megkötnek az anyagi dolgok,
mert biztosan eléred Gauránga lótuszlábának szolgálatát. A felszabadult lelkek az
Úr kegyéből mindig láthatják Krsna és Gaura kedvteléseit ebben a dhámában. Itt
nincs helye bánatnak, félelemnek, halálnak, nyugtalanító tényezőknek, anyagi
vágyaknak és a feltételekhez kötött lélek szenvedéseinek. A tiszta bhakták
megízlelték a Krsnának nyújtott szolgálat mámorító nedűjét, és a boldogság
óceánjába merültek. Nem ismerik az anyagi világ gyötrelmeit, nem hatnak rájuk a
szükségletek okozta nehézségek, mert tiszta testükben tiszta vágyakkal élnek. A
Legfelsőbb Úr, akit számtalan bhaktája követ – örökké felszabadult lelkek, illetve
az anyagi világból felszabadult lelkek – ezekben az erdőkben mutatják be
kedvteléseit: minden bhaktával a bhaktára jellemző érzelmi hangulat szerint. Ez a
hely határtalan, és hiányzik belőle a tompa anyagi szemlélet, mert itt a lelki
enegria az uralkodó istennő. Itt a tér, az érzékek és a test egyaránt az illuzórikus
energia felett áll, a tiszta jóság minőségében. Az Úr vágyából az igazi dháma
mindaddig nem látható teljes formájában, amíg nem hagyod el az anyagi testedet,
és amíg az intelligenciád ragaszkodik az anyagi megjelölésekhez. Az Úr kegyéből
lelki testet fogsz kapni, és itt akadálytalan lesz a fejlődésed. Az anyagi energia
illúziója megszűnik, és határtalan isteni boldogság lesz a részed ebben az örök
lelki birodalomban. De addig is, amíg ebben az anyagi testben vagy, nagy
figyelemmel kövesd a bhakti elveit! Mindig szolgáld a bhaktákat, énekeld Krsna
szent nevét, imádd Rádhát és Krsnát, és maradj közömbös az érzékkielégítés iránt!
A bhakták, a szent név, és a dháma kegyéből kerüld a kedvezőtlen társulást!
Hamarosan szállásra lelsz az örök dhámában, ahol megnyilvánul a Rádhának és
Krsnának ajánlott tiszta szolgálat. Bhísmadéva tanításait meghallgatva
tiszteletteljes hódolatomat ajánlom neki, és a lábához vetem magam. Ő megáld
majd, aztán eltűnik, én pedig sírva megyek tovább Modadruma erdejébe.
Modadruma erdeje nem különbözik a vrajai Srí Bhándíravanától, ahol a madarak
és a vadak mind-mind lelki élőlények. A faágakon kakukkok laknak, akik
szüntelenül Gauranga és Sítá-Ráma dicsőségét dalolják. A sok banjanfa kiterjeszti
ágait, hogy ne süssön be a nap. Mikor válik láthatóvá számomra e hely, ahol Krsna
és Balaráma bemutatták a kedvteléseiket? Az erdő csodáiban gyönyörködve mikor
fogom megpillantani az Úr Rámacandra kunyhóját? Mert akkor meglátom Rámát
magát, akinek teste a durvá-fű színében játszik, s brahmacárí ruhájában
Laksmanával és Sítával üldögél. Rámacandra varázslatos formája láttán
eszméletlenül rogyok össze az erdőben. Eláraszt a szeretet, és képtelen vagyok
megszólalni. A szemeim Ráma formájának szépségét isszák. Laksmana kegyesen
odalép hozzám, hogy gyümölccsel kínáljon, és kezét a fejemre helyezi: kedves
fiam, kérlek edd meg ezt a gyümölcsöt! Mivel az erdőben élünk, ez minden, amit
fel tudunk ajánlani a vendégeknek. Ekkor eltűnik a látomás, és én felzokogok,
amikor beleharapok a gyümölcsbe. A szívemben azon a felfoghatatlan formán
gondolkodom: vajon látom-e még valaha Ráma zöldes formáját? Ó, Bhandíravana,
157
transzcendentális drágakövek földje, a szívem vég nélkül zokog, mert el kell, hogy
hagyjalak! Ezen a helyen Krsna és Balaráma számtalan kedvtelést mutatott be
azzal az ürüggyel, hogy a teheneket terelik. Ugyanígy Gauranga is bemutott
kedvteléseket itt, Modadrumában, a kírtana hangjától megmámorosodva, barátai
körében.
Aztán lassan Vaikunthapurába megyek, a pompás Nihsréyasa erdőbe. A félistenek
által imádott Vaikuntha ura lakik itt három energiájával: Lílával, Bhúval és Srível.
Ahogy az én Krsnám a legmagasabb rendű édesség tárháza, úgy Vaikuntha ura
minden fenségég és kiválóságé. Bár Vrajendra-nandana Krsna sosem válik meg
ezektől a fenségektől, a bhaktái nem látják azokat. Vaikuntha Ura kegyében
részesítette Náradát. Fenségét elrejtve teljesítette Nárada vágyát, és felvette
Gauranga formáját. Amikor megpillantom ezt a formát, táncra perdülök és a
boldogság óceánjának hullámai dobálnak ide-oda, miközben hangosan sírok.
Átkelek a Virajá folyón és elhagyom Brahmánínagarát, majd felkapaszkodom az
Arka-tilá tetejére. Ott üldögélve és Gauraharit imádva megmámorosodom a szent
név éneklésének nektárjától. Arkadéva, a napisten kegyesen megjelenik előttem
vöröses színében, hosszú karjával, rózsaszínű ruhájában, nyakában tulasí-málával,
testén szantálpéppel, ajkán Gaurahari nevével, szemében pedig könnyekkel. Fiam,
megjelentem előtted, mert Gauranga bhaktája vagy – szólít meg – Mi, félistenek,
az anyagi ügyek irányítói, magunk is Gauranga lótuszlábának a szolgái vagyunk.
Egyetlen célom, hogy a Gauranga lótuszlábát szolgálók szolgája lehessek.
Áldásomnak köszönhetően elnyered majd a Krsna-bhaktit, és megkapod az erőt,
hogy a dhámában élj, és énekeld a szent nevet. De kérlek, gyere ide rendszeresen,
és énekeld Krsna nektári nevét az én örömömre! Miután hódolatomat ajánlottam
Súryadéva lábánál, továbbindulok Mahatpurába. Az itteni Mahatpura nem
különbözik a vrajai Kámyavanától, Krsna kedvteléseinek helyszínétől. Gauranga
társai hatalmas hangorkánt keltve éneklik itt Krsna nevét. A Yudhisthíra vezette öt
Pándava a száműzetése alatt itt, ebben az erdőben lakott egy ideig Draupadíval.
Ide hívták Vyásadévát, hogy tőle hallgassák a Gaura-puránát, miközben Gauranga
odaadó imádatában merültek el. A bhakták még mindig látják a csapatot,
amelyben Yudhisthira és a rsik – Bhauma, Suka, Devala, Cyavana, Gargamuni –
egy fa alatt ülve zokognak, miközben Gauranga dicsőségét hallgatják. Mikor jövök
el hozzájuk, és ajánlom nekik dandavatjaimat már a távolból? Amikor Vyásadéva
szájából hallom a történeteket, hogy hogyan szabadítja fel Gauranga az ateistákat,
eksztázisomban mélyen felsóhajtok. Idővel eltűnik szemem elől a társaság, s én
Gauranga nevét kiáltva botként hullok a földre, és csak sírok és sírok. Déltájra
megéhezem, és gyümölcsöt szedek az erdőben. Ekkor a Pándavák feleségét,
Draupadít látom közeledni, aki rizst és spenótot hoz. Jöjj gyermekem, fogadd el a
felajánlásomat! Néhány marik rizs, amit Gaurangának ajánlottam! Bár
semmirekellőnek érzem magam, hódolatomat ajánlom Draupadí lábánál, és
kezemet nyújtom a rizsért és a spenótért. A nyelvem áldott lesz, amikor
158
megtisztelem a csodás Gauranga-prasádát. Aki megkapja az Úr mahá-

prasádájának kegyét, az bizonyosan eléri a tiszta odaadó szolgálatot. Bárcsak
örökké az enyém lenne ez a kegy, s így könnyen elhagyhatnám ezt az anyagi
világot! A Draupadítól kapott prasáda megízlelése után mikor jövök el
Rudradvípára? Síva lakhelye, Kailása csak egy fénysugara a Navadvípán tündöklő
Rudradvípának. A tizenegy Rudra ezen a helyen táncol Níla-lohita vezetésével a
Gaura-préma eksztázisában. Durvása Muni itt állította fel asramáját, és itt hagyott
fel a yoga gyakorlásával, hogy Gauranga lótuszlábát imádja. Az Astávakra és
Dattátreya vezette yogík némelyike Pancamukha Sívához hasonlóan itt mondott le
a monisztikus filozófiáról, hogy Gauranga lótuszlábán meditáljanak. Többé már
nem vágynak arra, hogy az Úr ragyogásába olvadjanak! Mikor érek majd a síva-
lingához, amikor az erdőt járom? Ott ülök, és Gauranga lótuszlábán meditálok,
amikor nem messze megpillantok egy gyönyörű istennőt. Amikor észrevesz, a
hódolatomat ajánlom neki, és megkérdezem: Mi a neved, édesanyám? Az könnyes
szemmel így felel: Halgass ide fiam! Bánatom leírhatatlan! Ötféle felszabadulás
létezik, és én a Sáyujya (Nirvána) nevet kaptam. Négy nővérem – Sálokya,
Sárúpya, Sámípya és Sárstí – Vaikunthapurára mentek, és engem itt hagytak
szorult helyzetemben. Síva kegyéből Dattátreya és más bölcsek komoly
figyelemmel fordultak felém egy ideig, de végül elhagytak, és állítólag
Rudradvípára költöztek. Most hiába keresem őket. Hol és mikor találom meg
őket? Gauranga mindenkit felszabadított, de velem szemben olyan kegyetlen!
Ezért most egy helyet keresek, ahol végezhetek magammal. Azt a helyet
Nidayának (kegyetlennek) fogják hívni. Pusztán a Sáyujya név hallatára úgy
megremeg a szívem, mintha Putáná boszorkány ijesztene rám. Rémülten
lehunyom a szemem, és a földre zuhanok. Egy nagy személyiség érintésére térek
magamhoz. Amikor felkelek, a táncoló Síva alakját pillantom meg magam előtt,
aki így énekel: Ó, Sací irgalmas fai, légy kegyes minden élőlényhez! Űzz el
minden félelmet! Mahádéva lábához vetem magam, és a megtisztulásomért
imádkozom. Kegyesen a fejemre helyezi a lábát, és átadja minden tanítások
lényegét: Halgass ide! A lényeg a Srí Krsna iránti odaadás. Hiábavaló a jnánára, a
karmára, a yogára, vagy a muktira törekedni! Kegyemből le fogod győzni máyát,
és gyorsan eléred Gaura lótuszlábának oltalmát. Látod, ott van délen Srí Pulina,
ugye milyen csodálatos? Nem más az, mint a navadvípai Vrndávana. Menj oda, és
légy a tanúja Krsna kedvteléseinek! Hamarosan eléred Rádhá lótuszlábát! Amikor
elmondja az utasítását, Síva eltűnik. Meghajolok, majd folytatom az utamat,
miközben egyfolytában csak zokogok. Egy ideig csak csodálom Srí Pulinát, aztán
elcsuklik a hangom, és hörögve a földre zuhanok. Érzékeim kikapcsolnak, és a
samádhi álomszerű állapotában egy csodálatos nőalakot pillantok meg, aki eredeti,
örök szolgálatát végzi. Magamra ismerek, én vagyok az, Kamala- manjárí,
Ananga-manjárínak, szívem istennőjének örök szolgálója. Ananga-manjárí minden
társának bemutat, és azt a szolgálatot adja, hogy készítsek kámfort Őistenségeinek.
Feltárja előttem az Isteni Pár kedvteléseit. Srí Pulina mellett fekszik Rása-
159
mandala, ahol a milliárdnyi gopí által körbevett Gopendra-nandana Krsna

mindenki szívét elrabolja azzal, hogy Srí Rádhával, a rasa-tánc uralkodó
istennőjével táncol. Ilyen kecses tánc nem létezik az anyagi világban! Ha valaki jó
szerencséjének köszönhetően meglátja ezt a kedvtelést, azonnal a nektárba fullad,
s aki egyszer elérte ezt a transzcendentális eksztázist, az képtelen lesz megválni e
lenyűgöző látvány nyújtotta boldogságtól! Képtelen vagyok leírni mindazt, ami a
szemem elé tárul! A szívembe fogom zárni, és ott gyönyörködöm benne örökké.
Amikor a saját ligetemben a sakhík irányítása alatt szolgálok majd örökké, erre a
képre fogok gondolni. Ananga-manjárí, Rádharání húga a kegyében részesít, és
személyesen vezet körbe a dhámában. Rása-mandalától nyugatra, Srí Dhíra-
samírára megyünk, majd egy kicsit távolabb Vamsí-vatára és a Yamuna partjára.
Rúpa-manjárí erre megérinti a testemet kegyet adó kezével, amitől azonnal
elöntenek a legmagasabb rendű lelki érzések, és az égető vágy, hogy az ő
lábnyomát követve végezzek imádatot. Testszínem olyan, mint a villám, ruhám és
ékszereim pedig úgy csillognak, mint az éjféli csillagok. Kezemben kámforos
tálcával lépek be, majd botként hullok a lábához, és Srí Rádhá lótuszlábának
hótiszta menedékéért könyörgök. Rúpa-manjárí és Ananga-manjárí ahhoz a
félreeső ligethez vezetnek, ahol Lalitá, a Svánanda-kunja bájos úrnője él, és
Rádharání lótuszlábának szolgálatán meditál. Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom
lótuszlábánál, Visákhá pedig bemutat neki: Ő Navadvípa lakója, aki téged kíván
szolgálni, és ezáltal szolgálná Rádha és Krsna lótuszlábát. Lalitá nagyon megörül,
és így szól Ananga-manjáríhoz, Sesa hitveséhez: Adj neki helyet a tiéd mellett, és
figyelmesen készítsd elő azt a szolgálatot, amire vágyik! Vidd magaddal, amikor a
szolgálatod végzed, így fokozatosan megkapja majd Srí Rádhá kegyét! Hogyan is
lehetne Rádhá és Krsna szolgálatát elérni Rádhá kegye nélkül? Lalitá szavait
követve Ananga-manjárí a saját ligetébe visz, és saját szolgálólányának nevez ki.
Irántam érzett szeretetét azzal mutatja ki, hogy kegyesen megengedi: vele
mehetek, amikor szolgálni indul az Isteni Párt. Szolgálatom végzése közben egy
pillanatra elkapom Rádhá és Krsna tekintetét a távolban. S talán egyszer a
kegyében részesít majd Srí Rádhá azzal, hogy utasításokat ad nekem, és
lótuszlábának az oltalmát is megkaphatom. Mivel mindig ugyanazt a szolgálatot
kapom, fokozatosan kitanulom, és ezzel megörvendeztetem Rádhát és Krsnát, akik
néha a díszeikkel jutalmaznak. Amikor vége szakad az álmomnak, halkan felsírok.
Átkelek a Gangeszen, és visszatekintek Srí Pulinára. Saját ligetben lakom
Ísodyána mellett, és Gaurangát imádom, aki nem különbözik Rádhától és Krsnától.
Szilárdan tartom a fogadalmaimat, imádom Rádhát és Govindát és Rádha-
kundában és Vrndávanában gyönyörködöm. Ananga-manjárí és a sakhík lábára
emlékezve belefulladok az istenszeretetbe és abba a földöntúli boldogságába, amit
Őistenségük személyes szolgálatával elértem.
Baktivinoda, az Úr Caitanya szolgájának szolgája azért könyörög, hogy

Navadvípában élhessen. Mohón vágyik Rúpa és Raghunátha Gosvámí (Rúpa és
160
Rati manjárí) lótuszlábának szolgálatára, és sóvárogva könyörög hozzájuk

tökéletes lelki teste és szolgálata elnyeréséért. Ó, Navadvípa és Vrndávana lakói,
gyorsan vigyetek Ísodyánába, az Úr lakhelyére! Erre kétségtelenül képesek
vagytok, hiszen itt laktok. Én csak egy szolga vagyok, de ha segédkezem az
Őistenségüknek végzett szolgálatotokban, akkor talán nekem is jut egy hely a
dhámában.
Ó, Navadvípa dháma! Kérlek, részesíts a kegyedben, hiszen anélkül ugyan ki
érhetné el az Úr dhámáit? Kérlek, ne vizsgáld, hogy alkalmas vagyok-e a
szolgálatra, s különösen azt a szolgálatot ne vizsgáld, amit az imént végeztem!
Csupán annyit tettem, hogy Jáhnavá (Ananga-manjárí) és Nityánanda Prabhu,
minden energia tárháza utasításaiból kiemeltem a lényeget. Aki odaadó hittel
olvassa ezt a Bháva-tarangát, megtapasztalja Gauranga kedvteléseinek nektárját.
Svarúpa Damodára (Lalitá) biztosan a kegyében és a lótuszlábának oltalmában
részesíti majd, és elfogadja társának a lelki dhámában.
161
Sríla Visvanátha Cakravartí Thákura
Sríman-Maháprabhor-astakálíya-lílá
smarana mangala stotram
1.
srí gauránga-maháprabhos-caranayor yá kesa-sesádibhih
sevágamyatayá sva-bhakta-vihitá sányair-yayá labhyate
tám tan-mánasikím smrtim prathayitum, bhévyám sadá sattamair
Naumí prátyahikam tadíya-caritam, sríman-navadvípa-jám
Srí Gauránga lótuszlábának végzett odaadó szolgálat kívül esik az Úr Síva, az

Úr Sesa-nága és a többiek felfogásán ám az Úr saját bhaktái szüntelenül megízlelik
ezt, s mások számára is mindig elérhető. Most elkezdem a manasi-sevá (az Úrnak
elmében végzett szolgálat) folyamatának leírását. A legerényesebb bölcsek
számára a folyamat alkalmas a folytonos emlékezésre. Ezért tiszteletteljes
hódolatomat ajánlom a Navadvípában született Úr örök mindennapi életének és
kedvteléseinek.
2.
rátryante sayanotthitah sura-sarit snáto vabhau yah prage
purváhne sva-ganair-lasaty upavane tair-bháti madhyáhnake
yah púryám-aparáhnake nija-grhe sáyam grhe ’thángare
srívásasya nisámukhe nisi vásan gaurah sa no raksatu
1. Az éjszaka végén (napfelkelte előtt) az Úr Gauránga felkel ágyából,

kinyújtózik, beszélget Visnu-priyával és megmossa az arcát. 2. Reggel Gaurángát
olajjal masszírozzák, és fürdőt vesz a mennyei Gangesz folyóban, majd imádja az
Úr Visnut. 3. Délelőtt Gaurasundara meglátogatja bhaktái otthonát, s az Úr
Krsnáról szóló beszélgetésekben leli örömét. 4. Délben Gaurahari a Gangeszparti
ligetekben élvezi kedvteléseit. 5. Délután az Úr Gaura Navadvípa városában
barangol, tréfálkozván a helybéliekkel. 6. Alkonyatkor Sacínandana hazatér, hogy
az Úr Visnut imádja, s más szertartásokat végezzen. 7. Este Gouranatarája
társaival Srívása Pandita udvarába tér be, hogy a szent neveket énekelje és
eksztázisban táncoljon. 8. Az éj leszálltával Gauracandra hazamegy, hogy
nyugovóra térjen. Bárcsak az Úr Gaura védelmet nyújtana mindanyiunknak!
162
3.
Kedvtelések az éjszaka végén: 3.36-6.00.
rátyante pika-kukuttádi ninadam srutvá sva-talpotthitah

srí visnu priyáya samam rasa-kathám sambhásya santosya tám
gatvá ’nyatra dharásanopari vásan svad-bhih sudhautánano
yo mátrádi bhir íksito ’ti-muditas tam gauram adhyemy aham
Az éjszaka végén a sok madár, mint a kakukkok, kakasok és mások hangja

hallatán Srí Gaura felkel ágyából. Hitvesével, Visnu-priyával sok témát megbeszél
kölcsönös szerelmük transzcendentális ízeivel kapcsolatban, s így nagyon
elégedetté válnak. Egy másik szobában Gauránga egy emelt ülésen foglal helyet,
míg bhaktái kellemesen illatosított vízzel megmossák lótuszarcát. Ezután
Sacínandana boldogan üdvözli anyját, Srí Sací Devít és meglátogatja rokonait és
barátait. Így meditálok Srí Gaurasundara mindennapi kedvtelésein.
4.
Reggeli kedvtelések: 6.00-8.24.
prátah svah sariti sva-pársada-vrtah snátvá praasún-ádi-bhis

tám sampújya grhíta-cáru-vásanah srak-candan-álankrtah
krtvá visnu-samarcan-ádi sa-gano bhutv-ánnam-ácamya ca
dvitram cánya-grhe sukham svapiti yas tam gauram adhyemy aham
Miután Napfelkeltekor megfürdik a Gangeszben, az Úr Gauránga és társai

Gangesz anyát imádják, virágokat, füstölőt és más ajándékokat ajánlva. Drága
ruhába öltözve, ékszerekkel, friss virágfüzérrel és szantálfa-péppel feldíszítve
Maháprabhu hazatér, hogy pompával imádja Adhoksaja Visnut, házi múrtijukat.
Majd az Úr Gaura megtiszteli az Úr Visnu prasádamját. Gaurasundara megmossa
kezét és száját, majd boldog álomra hajtja fejét. Így meditálok Srí Gaurasundara
mindennapi kedvtelésein.
5.
Délelőtti kedvtelések: 8.24-10.48.
púrváhne sayanotthitah su-payasá praksálya vaktr-ámbujam

bhaktaih srí-hari-náma kírtana paraih sárddham svayam kírtayan.
bhaktánám bhavane ’pi ca sva-bhavane krídan-nrnám vardhayaty-
ánandam pura-vásinám ya urudhá tam gauram adhyemy aham
163
Ekkor Gaura felkel szendergéséből, s kinyújtóztatja szépséges testét, majd

megmossa lótuszarcát kellemesen illatosított vízzel. Találkozván bhaktáival, akik
mind szeretik a hari-náma sankírtanát, Gauránga Maga is megízleli és élvezi a
szent nevek éneklését. Gaurahari saját otthonában játszik, vagy néha különböző
bhaktáéban. Így Gaurahari határtalan eksztatikus örömet szerez a város minden
lakójának. Így meditálok Srí Gaurasundara mindennapi kedvtelésein.
6.
Déli kedvtelések: 10.48-15.36.
madhyáhne saha taih sva-pársada-ganaih, sankírtayad-ídrsam

sádvaitendu-gadádharah kila saha- srílávadhúta prabhuh
áráme mrdu-marutaih sisiritair, bhrnga-dvijair-nádite
svam vrndá-vipinam smaran bhramati yas, tam gauram adhyemy aham
Az Úr Gauracandra tovább élvezi a hevesen eksztatikus éneklést és táncolást,

saját kedves bhaktái, a holdhoz hasonlatos Advaita Ácárya, Gadádhara Pandita és
az Avadhúta Srí Nityánanda Prabhu körében. Később a gangeszparti kertekben és
ligetekben barangolnak, ahol a folyó felől fúvó édes hűsítő szellőt élvezik. E
kertekben a madarak és méhek kellemes hangja hallatán az Úr felidézi Rádháként
és Krsnaként végzett eksztatikus kedvteléseit, melyek egyidejűleg folynak
Vrndávanai saját erdejében. Így meditálok Srí Gaurasundara mindennapi
kedvtelésein.
7.
Délutáni kedvtelések: 15.36-18.00.
yah srímán-aparáhnake saha-ganais, tais-tádrsaih premaváms.

tá-drksu svayam apyalam tri-jagatám, sarmáni vistárayan.
árámáttala eti paura-janatá, caksus-cakorodupo.
mátrá dvári-mudeksito nija-grham, tam gauram adhyemy aham
A ragyogóan gyönyörű délután során az Úr és bhaktái megtébolyulnak az

eksztatikus szeretetben. Így kiterjesztik a kedvezőség egyre növekvő hullámait,
hogy áldást hozzanak a három világra. Ilyen hangulatban hagyják el a gangeszparti
ligeteket, és sétálnak az Ő otthona felé. Útközben örömet szereznek minden városi
ember szemének, miként a hold jár a cakora madár kedvében holdsugaraival.
Hazaérvén Saci Anya elárasztja az Urat szeretetteli gyengédséggel. Így meditálok
Srí Gauránga mindennapi kedvtelésein.
164
8.
Kedvtelések napnyugtakor 18.00-20.24.
yas tri-srotasi sáyam ápta-nivahaih, snátvá pradípáli-bhih

puspádyais ca samarcitah kalita-sat, pattámbarah srag-dharah.
visnos-tat-samayárcanam ca krtván, dipáli-bhis taih samam.
bhuktv-ánnáni su-vítikám api tathá, tam gauram adhyemy aham
Alkonyatkor az Úr Gauranga kedves barátaival fürdőt vesz a Gangesz folyóban,
melynek három ága van. Odaadóan imádják a Gangeszt ghílámpák, virágok és más
tárgyak felajánlásával. Otthon az Úr friss selyem ruhákat, virágfüzéreket, díszeket
és ékszereket ölt Magára. Azután áratit ajánl az Úr Visnunak ghílámpásokkal és
más tárgyakkal. Később Gauracandra és barátai prasádát és bételdiót fogyasztanak,
majd rövid időre lepihennek. Így meditálok az Úr Gaura mindennapi kedvtelésein.
9.
Esti kedvtelések 20.24-22-48.
yah srívása-grhe pradosa-samaye, hy-advaita-candrádi-bhih

sarvair-bhakta-ganaih samam hari-kathá, píyusam-ásvádayan
premánanda-samákulas-ca cala-dhíh, sankírtae lampatah
kartum kírtanam-úrdhvam-udyama-paras, tam gauram adhyemy aham
Este az Úr Gauránga Srívása Pandita házába megy, hogy Advaitacandrával és a
többi bhaktával találkozzon, s megízleljék a Hari-kathá nektárját. Az Úr Gaura
elméje izgatottá válik a boldog prémában. Összegyűjtvén minden bhaktáját
Gauránga elkezdi a hevesen eksztatikus hari-náma sankírtanát. Így meditálok Srí
Gaurasundara mindennapi kedvtelésein.
10.
Éjszakai kedvtelések 22.48-3.36.
srívás-ángana ávrto nija-ganaih, sárddham prabhu-bhyám natann

uccais-tála-mrdanga-vádana-parair, gáyad-bhir-ullásayan
bhrámyan sríla-gadádharena sahito, naktam vibháty abdhutam
svágáre sayanálaye svapiti yas, tam gauram adhyemy aham
Srívása udvarában a holdfényben az Úr Gauránga sankírtana-mahotsavája,
melyet a mrdangák, karatalok és más hangszerek zengő és ritmusos játéka vezet,
jócskán az éjszakába nyúlik. Legbizalmasabb bhaktái körében Gaurahari
Gadádharával együtt nagyon megdöbbentő módon táncol éppen hajnalhasadtáig.
Ezután az Úr Gauracandra hazatér, hogy lepihenjen Visnu-priyával. Így meditálok
Srí Gauranatarája mindennapi kedvtelésein.
165
11.
Ezen ima elmondásának haszna
srí-gauranga-vidhoh sva-dhámani navadvípe, ’sta-kálodbhavám

bhávyám bhavya-janena gokula-vidhor-lilá-smrter-áditah
lílám dyotayad-etad atra dasakam prityánvito yah pathet
tam prínáti sadaiva yah karunayá tam gauram adhyemy aham
Srí Gauránga, aki a hold Navadvípa felett, megnyilvánul saját hajlékán minden
egyes nap nyolc szakaszában. A meditatív bhaktáknak azelőtt kell emlékezniük az
Úr Gauranga asta-káliya lilájára, mielőtt Srí Krsna, Gokula holdja egyidejűleg
zajló kedvteléseire emlékeznek. Ha valaki szertettel elolvassa, vagy elmondja az
Úr örök mindennapi kedvteléseit – miként ezen ima megvilágítja tíz versben –
akkor az Úr határtalanul elégedett azzal a személlyel. Így meditálok Srí Gauránga
Maháprabhu mindennapi kedvtelésein.
Sríla Rúpa Gosvámí
Srí Rádhá-Krsna
smarana-mangala-stotra
kuńjád gostham nisánte pravisati kurute dohanánnásanádyám
prátah sáyam ca lílám viharati sakhibhih sangave cárayan gáh
madhyáhne cátha naktam vilasati vipine rádhayáddháparáhne
gostham yáti pradose ramayati suhrdo yah sa krsno’vatán nah
Krsna líláinak sorrendje és az, ahogyan a bhakta meditál rajtuk, a következő:

hajnalban Hari visszatér a kuńjákból, majd a legelőkre indul, reggel és kora este
megfeji a teheneket és eszik, délben és éjszaka Srí Rádhikával és barátnőivel
játszik, délután visszatér a faluba, este pedig jóakaróinak szerez örömet.
166
1.
Nisantah-lila / kora reggeli kedvtelések (3.36-6.00)
rátry-ante trasta-vrnderita-bahu-viravair bodhitau kíra-sárí

padyair hrdyair api sukha-sayanád utthitau tau sakhíbhih
drstau hrstau tadátvodita-rati-lalitau kakkhatí-gíh-sasankau
rádhá-krsnau sa-trsnáv api nija-nija-dhámny ápta-talpau smarámi
„Pirkadatkor Vrndá – ijedten, hogy tüstént itt a reggel – nógatni kezdte a

papagájt és a seregélyt, hogy ébresszék föl Rádhát és Krsnát. A madarak édes
dalba fogtak, énekük azonban egy csöppet sem volt kellemes, hiszen fölébresztette
álmából Rádhát és Krsnát. A sakhík a távolból figyelték, amint az Isteni Pár
ébredezni kezd: a mély szeretet, ami e pillanatban áradt Belőlük egymás iránt,
elbűvölővé tette Őket. Nem hittek a nősténymajom, Kakkhatí kiáltásának, s
vágyódva néztek egymásra: továbbra is egymás társaságára áhítoztak. Végül aztán
vonakodva hazatértek, ki-ki az otthonába, s csöndben ágyba bújtak.”
2.
Pratah-lila / reggeli kedvtelések (6.00-8.24)
rádhám snáta-vibhúsitám vraja-payáhútám sakhíbhih prage

tad-gehe vihitánna-páka-racanám krsnávasesanám
krsnam buddham avápta-dhenu-sadanam nirvyúdha-go-dohanam
susnátam krta-bhojanam saha-carais tám cátha tam cásraye
„Srímatí Rádhárání oltalmába ajánlom magam. Miután megmosakszik és

fölékesíti magát, Rádhárání eleget tesz Yasodá anya hívásának. Barátnőivel együtt
Yasodá anya házába indul, ahol ínycsiklandó ételeket főz, amit fölajánlanak
Krsnának. Rádhárání később elfogyasztja Krsna maradékát. Ez idő alatt néha
alkalma nyílik találkozni Krsnával. Menedéket keresek Krsnánál is. Miután kora
reggel fölkel, első útja az istállóba vezet, hogy megfejje a teheneket. Megszokott
napirendjét követve aztán visszatér, s miután megfürdik, tehénpásztor barátai
társaságában megreggelizik.”
3.
Purvanah-lila / délelőtti kedvtelések (8.24-10.48)
púrváhne dhenu-mitrair vipinam anusrtam gostha-lokánuyátam

krsnam rádhápti-lola tad-abhisrti-krte prápta-tat-kunda-tíram
rádhám cálokya krsnam krta-grha-gamanám áryayárkárcanáyai
distám krsna-pravrttyai prahita-nija-sakhí-vartma-netrám smarámi
167
„Srí Krsnára emlékezem, aki délelőtt az erdőbe megy, nyomában a tehénpásztor-

fiúkkal és a tehenekkel. Nanda Mahárája, Yasodá és a többi vraja-vásí mind
elkísérik. Krsna már alig várja, hogy találkozhasson Rádháráníval, így aztán
otthagyja a tehénpásztorfiúkat és a teheneket, és a Rádhá-kunda partjára siet.
Srímatí Rádháráníra is emlékezem, aki – miután elkapta Krsna pillantását, amiből
kiolvashatta: találkozni fognak –, hazatér Nanda-grámából. Anyósa, Jatilá
megparancsolja Neki, hogy mutasson be imádatot a napistennek. Rádhárání szeme
egyre az ösvényt kutatja, melyen sakhíjai térnek majd vissza a hírrel, hogy merre
van Krsna, s alig várja már, hogy megtudja tőlük.”
4.
Madyanah-lila / déli kedvtelések (10.48-15.36)
madhyáhne ’nyonya sangodita vividha-vikárádi-bhúsá-pramugdhau
vámyotkanthátilolau smara-makha-lalitády-áli-narmápta-sátau
doláranyámbu-vamsí-hrti-rati-madhu-pánárka-pújádi-lílau
rádhá-krsnau sa-trsnau parijana-ghatayá sevyamánau smarámi
„Rádhára és Krsnára emlékezem, akik délben egymás társaságát élvezik.
Mindkettőjüket az eksztázis számtalan jele ékesíti, köztük az asta-sáttvika és a
vyabhicárí. Szemükben először ellenkezés látszik, majd vágyakozás, amint egyre
nyugtalanabbá válnak szerelmükben. Lalitá és a többi sakhí tréfái örömet
szereznek Nekik, s barátaik társaságában fölébred Bennük a vágy, hogy
hintázzanak, az erdőben kószáljanak, játsszanak a vízben, rejtsék el Krsna
fuvoláját, szeressék egymást, mézet igyanak és imádják a napistent.”
5.
Aparana-lila / délutáni kedvtelések (15.30-18.00)
srí rádhám prápta-gehám nija-ramana-krte klpta nánopahárám

su-snátám ramya-vesám priya-mukha-kamaláloka-púrna-pramodám
srí krsnam caiváparáhne vrajam anucalitam dhenu-vrndair vayasyaih
srí rádháloka-trptam pitr-mukha-militam mátr-mrstam smarámi
„Srímatí Rádháráníra emlékezem, aki délután hazatér, és sok-sok édességet,
amrta-kelit, karpura-kelit és más finomságokat készít szeretett Srí Krsnájának.
Miután megfürdik és gyönyörű ruhát és ékszereket ölt magára, eksztázis tölti el,
mert láthatja szeretett Srí Krsnája lótuszarcát, aki most tér vissza az erdőből a
tehenek istállójába. Srí Krsnára is emlékezem, aki teheneivel és tehénpásztor
barátaival délután hazatér Nanda-grámába. Amikor megérkeznek az úton, nagy
örömet szerez Neki, hogy megpillanthatja Srímatí Rádháránít. Miután találkozik
Nandával és az idősekkel, Yasodá anya megfürdeti és felöltözteti.”
168
6.
Sayana-lila / szürkületi kedvtelések (18.00-20.24)
sáyam rádhám sva-sakhyá nija-ramana-krte presitáneka-bhojyám

sakhyánítesa-sesásana-mudita-hrdam tám ca tam ca vrajendram
su-snátam ramya-vesam grham anu jananí lálitam prápta-gostham
nirvyúdhosráli-doham sva-grham anu punar bhuktavantam smarámi
„Este Srí Rádhá a barátnőivel finomabbnál finomabb édességeket küld szeretett

Krsnájának. Amikor barátnői visszatérnek, s hoznak abból, amit Krsna
meghagyott, Rádhát végtelen boldogság tölti el, amikor megkóstolja e maradékot.
Vrajendra Krsna otthon megfürdik, majd nagyon szépen felöltözik, miközben
Yasodá anya nagy szeretettel segédkezik Neki. Krsna az istállóba siet, megfeji a
teheneket, és újra hazatér, hogy boldogan elfogyassza vacsoráját. Nagy szeretettel
emlékezem ezekre a kedvtelésekre.”
7.
Pradosa-lila / esti kedvtelések (20.24-22.48)
rádhám sálí-ganántám asita-sita-nisá-yogya-vesám pradose

dútyá vrndopadesád abhisrta-yamuná-tíra-kalpága-kusjám
krsnam gopaih sabháyám vihita-guni-kalálokanam snigdha-mátrá
yatnádáníya samsáyitam atha nibhrtam prápta-kusjam smarámi
„Emlékezem Srí Rádhára késő este, aki annak megfelelően öltözik föl, hogy
fogyó hold vagy telő hold van-e, hogy kedvében járjon Krsnának. Vrndá tanácsára
egy elhagyatott lugasban rejtőzik el, a Yamuná partján, sakhí hírvivője
társaságában. Krsnára is emlékezem, amint a tehénpásztorfiúk között ül, és
mutatványaikat figyeli. Szerető édesanyja, Yasodá hazaviszi Őt, s igyekszik ágyba
fektetni. Ő azonban Rádhá társaságára gondol, s csakhamar csöndben kibújik az
ágyból, és az erdei lugasba siet.”
8.
Naktah-lila / éjféli kedvtelések (22.48-3.36)
táv utkau labdha-sangau bahu-paricaranair vrndayárádhyamánau

presthálíbhir lasantau vipina-viharanair gána-rásádilásyaih
náná-lílá-nitántau pranayi-sahacari-vrnda-samsevyamánau
rádhá-krsnau nisáyám su-kusuma-sayane prápta-nidrau smarámi
169
„Rádhára és Krsnára emlékezem, akik éjjel egymás társaságára vágyakoznak.

Amikor találkoznak, Vrndá-deví mindenben a szolgálatukra áll, miközben az
erdőben barangolnak. Rádhá és Krsna elbűvölőek sakhíjaik társaságában, amint
Rasa-lílában énekelnek és táncolnak. Amikor kimerülnek a játékban, sok-sok
szerető barátnőjük (mańjarí) szolgálja Őket. Amint véget ér az éjszaka, lehevernek
virágszirom ágyukra, s álomba merülnek. A sakhík az eksztázis óceánjába
merülnek, miközben tanúi lehetnek e kedvteléseknek.”
A Srí Bhajana-rahasya végén Bhaktivinoda Thákura kijelenti: „Ha valaki odaadó
szolgálata végzése közben mindig emlékezik e napi nyolc kedvtelés drágakövére,
fokozatosan eljut a tökéletességig. A sádhakák, akik a gopí-bháva gyakorlása
közben fellépnek a svarúpa siddhi szintjére, az anyagi világban megnyilvánult
Vrajában élve ízlelhetik meg az asta-kála kedvteléseket. Miután elnyerték Krsna
kegyét, anyagi testük elhagyásakor ezek a bhakták társaikként szolgálhatják
Rádhát és Krsnát a lelki világbeli Vraja birodalmában.”
dukúlam bibhránam atha kuca-tate kańcuka-patam
prasádam sváminyáh sva-kara-tala-dattam pranayatah
sthitám nityam pársve vividha-paricaryaika-caturám
kisorím átmánah catula-parakíyám nu kalaye
„Siddha-dehámban Srímatí Rádhárání szolgálója vagyok. Mély szeretetében
Rádhá megáldott a kegyével: nekem adta azt a ruhát, amit Ő viselt. Magamra
fogom ölteni ezt a ruhát, s akkor úgy látom majd magam, mint egy ifjú leány,
mindig Úrnőm közelében leszek, készen arra, hogy ha bármikor hív, ügyesen
mindenféle szolgálatot végezzek Neki. Egy pillanatig sem gondolkodom majd,
elhagyom a férjem, s éjjel és nappal Rádhá lótuszlábát szolgálom Vrndávana
ligeteiben” (Rádhá-rasa-sudhá-nidhi 53).
„Krsna szerelmi kedvteléseiben Krsna a hős (náyaka), Rádhiká a hősnő (náyiká).
A gopík első szolgálata, hogy mindkettőjük dicsőségét megénekeljék. Második az,
hogy olyan helyzetet alakítsanak ki, hogy a hős vonzódni kezdjen a hősnőhöz, és
fordítva. Harmadik szolgálatuk, hogy mindkettőjüket rávegyék, menjen oda a
másikhoz. A negyedik, hogy Rádharánít felajánlják Krsnának; az ötödik, hogy
kedélyes légkört teremtsenek; a hatodik, hogy biztassák Őket a találkozásra; a
hetedik, hogy a hőst és a hősnőt is felöltöztessék és felékszerezzék; a nyolcadik,
hogy ügyesen rávegyék Rádhát és Krsnát, hogy mondják el, ami a szívüket
nyomja; a kilencedik, hogy titkolják a hősnő hibáit; a tizedik, hogy rászedjék
férjüket és rokonaikat; a tizenegyedik, hogy utasítást adjanak; a tizenkettedik,
hogy lehetővé tegyék a hősnek és a hősnőnek, hogy a megfelelő időben
találkozhassanak; a tizenharmadik, hogy legyezzék Őket; a tizennegyedik, hogy
néha szemrehányást tegyenek Nekik; a tizenötödik, hogy üzenetet vigyenek; és a
tizenhatodik, hogy védelmezzék a hősnőt, ahogy csak tudják” (Ujjvala nílamani)
170
Édesebb minden édes dolognál!

Srí Hari Szent Neve egyedül a minden!
(1)
madhuram madhurebhyo ’pi
mangalebhyo ’pi mangalam
pávanam pávanebhyo ’pi
harer námaiva kevalam
Édesebb minden édes dolognál; kedvezőbb minden kedvező dolognál; minden

tisztító dolog közül a leginkább tisztító – Srí Hari szent neve egyedül a minden.
(2)
ábrahmá-stamba-paryantam
sarvam máyá-mayam jagat
satyam satyam punah satyam
Az egész világmindenség, a fennkölt Brahmától egészen az egyszerű fűcsomóig a

Legfelsőbb Úr megtévesztő energiájának szüleménye. Az egyetlen dolog, ami
valóság, valóság, és még egyszer mondom: valóság – Srí Hari szent neve az
egyedüli valóság.
(3)
sa guruh sa pitá cápi
sá mátá bandhavo ’pi sah
siksayec cet sadá smartum
Az az igazi guru, az igazi apa, az igazi anya és az igazi barát, aki megtanít minket
arra, hogy mindig emlékezzünk rá: Srí Hari szent neve egyedül a minden.
(4)
nihsváse náhi visvásah
kadá ruddho bhavisyati
kírtaníya mato bályád
Nem tudhatjuk, mikor vet hirtelen véget minden anyagi tervünknek az utolsó
lélegzetvétel. Bölcsebb hát, ha az ember már gyermekkorától gyakorolja az
éneklést, hisz Srí Hari szent neve egyedül a minden.
171
(5)
harih sadá vaset tatra
yatra bhágavatá janáh
gáyanti bhakti-bhávena
Az Úr Hari örökké azon a helyen lakik, ahol az igazán emelkedett, kiváló lelkek a
tiszta odaadás hangulatában énekelnek – Srí Hari szent neve egyedül a minden.”
(6)
aho duhkham mahá-duhkham
duhkhád duhkhataram yatah
kácártham vismrtam ratna-
Ó, jaj! Micsoda szomorúság, micsoda nagy szomorúság! Fájdalmasabb, mint a

világ minden más szenvedése! Az emberek egyszerű üvegcserépnek vélték,
s elfelejtették ezt a drágakövet, pedig Srí Hari szent neve jelenti
egyedül a mindent!”
(7)
díyatám díyatám karno
níyatám níyatám vacah
gíyatám gíyatám nityam
A fülnek állandóan ezt kell hallania, a nyelvnek szüntelenül ezt kell kimondania,
újra és újra ezt kell énekelni, hisz Srí Hari szent neve egyedül a minden.
(8)
trní-krtya jagat sarvam
rájate sakalopari
cid-ánanda-mayam suddham
harer-námaiva kevalam
Mellette az egész világmindenség olyan jelentéktelennek tűnik, akár egy fűszál.

Tündöklőn, korlátlanul uralkodik mindenek felett; örökké tudatos isteni
eksztázissal van teli, s mindennél tisztább – Srí Hari szent neve egyedül a minden.
172
HUSZONKILENCEDIK FEJEZET
Három sadhu története
SB. 3.25.21.
titiksavah kárunikáh suhrdah sarva-dehinám
ajáta-satravah sántáh sádhavah sádhu-bhúsanáh
Egy sádhura az jellemző, hogy türelmes, kegyes és barátságos minden

élőlénnyel szemben. Nincsenek ellenségei, békés, engedelmeskedik a
szentírásoknak, s minden tulajdonsága fenséges.
SB. 9.4.68.
sádhavo hrdayam mahyam sádhúnám hrdayam tv aham
mad-anyat te na jánanti náham tebhyo manág api
„A bhaktákat örökre a szívembe zárom, s Én is mindig a bhakták szívében

élek. A bhakta Rajtam kívül nem ismer semmit, s Én sem tudom őt elfelejteni.
Nagyon bensőséges viszony van közöttünk. A teljes tudással rendelkező tiszta
bhakták mindig kapcsolatban állnak Velem, és nagyon kedvesek Számomra.”
173
174
HUSZONKILENCEDIK FEJEZET
Három sadhu története
Részletek Sríla Sivaráma Maharája „Na paraye ’ham”

című könyvéből
1. Az agrai adószedő élete

Amikor Aurangzeb, a nagy Akbar leszármazottja uralkodása idején bebörtönözte
apját, Shahjahant, és megölte bátyját, Darát, a mogul birodalom végleg
összeomlott. A delhi zsarnok rendeletére a hindukat megadóztatták hitük után, és
az addig toleráns muzulmánok a bráhmanák ellen fordultak, meghurcolták a
vaisnavákat, és számos csodálatos templomot megszentségtelenítettek, pusztán
azért, mert Aurangzeb irigyelte pompájukat. A delhi szultán védelmét élvező agrai
adószedő az uralkodó erőszakos és feltörekvő szolgája volt. Hátat fordított
vaisnava neveltetésének, és átadta magát a tékozló udvari élet bűneinek: sohasem
habozott ártatlanokat zaklatni, hogy valóra váltsa gazdái törtető, kapzsi vágyait. A
fiatalkorában végrehajtott odaadó tetteknek köszönhetően – melyeknek gyümölcse
Bhakti-deví irányítása alatt beérett – az adószedőt az a szerencse érte, hogy amint
egyszer a rábízott területet ellenőrizte, vaisnavákkal társulhatott Rádhá-kundánál.
A tiszta bhakták a jeles Krsna dása Kavirája követői voltak, s így az Úr Caitanya
tanításainak szellemében rávették, hogy térjen vissza ismét a vaisnava életmódhoz.
Az élvhajhász élet hamarosan elviselhetetlenné vált e lélek számára, s egy sötét,
holdtalan éjszakán azokra a nehézségekre gondolva, melyekkel annak idején
Sanátana Gosvámínak kellett szembenéznie, kifordult palotájából, otthagyta a
családját, a vagyonát és az udvar szolgálatát. A Yamuná partján útnak indult:
Vrndávana felé tartott, hogy a sádhuk életét élve haláláig a szent dháma oltalmát
élvezhesse. Egy napon a Yamuná partján ült Káliya-hrdánál, Prabhodánanda
Sarasvatí Thákurának – Srí Caitanya Maháprabhu társának, a Gosvámík
kortársának és sok kiváló könyv szerzőjének – samádhija közelében, és a Srí
Vrndávana-mahimámrta verseit olvasta. – Óh, drága barátom! Gondolj szeretettel
Vrndávanára, hemperegj meg a porában minden fenntartás nélkül, szeresd
rajongva, úgy, ahogyan még sohasem szerettél, tedd valahogy elégedetté mozgó és
mozdulatlan lakóit, imádd Srí Rádhá születésének helyét, és teljes szíveddel keress
menedéket Srí Vrndávanánál, a szent helyek gyöngyszeménél! – Akár nagy
boldogságban, akár bánatban van részed múltbéli jámbor vagy bűnös tetteidnek
köszönhetően; akár hírnév övez, akár gyalázat; akár hitvány emberek sértegetnek,
175
akár szent életű bhakták magasztalnak az égig; akár a mesés gazdagság fogad
kegyeibe, akár a szegénység ölel barátjaként a keblére, és így akár káprázatos
kincshez jutsz, akár egy fillér sem üti a markod – bármit hozzon is számodra a
sors, csak tedd Vrndávanát életeddé és lelkeddé!
Vaisnava dásánudása felismerte az anyagi élet hiábavalóságát és azt, mily
tökéletes menedéket kínál a lelki hajlék, Vrndávana-dháma. Bűnös tetteit
megbánva a körülötte virágzó liánokhoz és fákhoz fordult, s így szólt hozzájuk: –
Hol hullik a közönséges emberek ölébe a Srí Krsnához fűződő tiszta, eksztatikus
szeretet ajándéka anélkül, hogy bármit is tennének érte? Hol él a Legfelsőbb Úr
csodás, magasztos kedvteléseket végző formájában? Hol terül el a Srí Krsna
lótuszlábának végzett odaadó szolgálat örömteli birodalma? Óh, testvérem,
hallgass rám, elárulok neked egy titkot: mindez jelen van itt, Vrndávanában! – Az
a bölcs bhakta, aki arra áhítozik, hogy részesüljön a vrndávanai tiszta szeretet
édességében, ám sorsa arra kényszeríti, hogy más vidéken éljen, szüntelenül
bánkódik, hogy nem lakhat az isteni lakhelyen, melyet azok a tündöklő ligetek
ékesítenek, ahol Rádhá és Krsna örökké kedvteléseiket élvezik, és Vrndávanára
emlékezve azon meditál, hogy ott van, s azt gondolja: “Most szolgálom az Isteni
Párt.” – Óh, drága barátom! Tudod-e, meddig fogsz élni, vagy hogy mikor
kényszerít rá a sors, hogy elhagyd a testedet? Gondolj bele: még az újszülöttek is
meghalhatnak váratlanul. Ne ragaszkodj a testhez és az érzékekhez, fuss, szaladj
Vrndávanába megtisztult értelemmel, ne állj meg még gondolkozni sem! Vaisnava
dásánudása szíve aggodalommal volt teli: vajon eléri-e a tiszta szeretetet, melyre
annyira vágyik; azt a szeretetet, amire még Brahmá és Siva is nehezen tehet szert,
és ami a hozzá fogható bűnösöktől bizonnyal távol áll. Szalmaszálat vett fogai
közé, összetette a kezét a szíve előtt, és így imádkozott: – A házasélet kiszáradt
kútjába estem, és felfalt a kéj fekete kígyója. Óh, Vrndávana! Mikor húzol már ki
engem, szenvedőt e kútból, s miként egy anya, mikor emelsz oltalmazóan öledbe?
– Óh, Vrndávana! Ha csak egyszer is láttalak, ha csak egyszer is kiáltottam Rádhá-
Krsna szent nevét, ha csak egyszer is leborultam előtted odaadással: kérlek, óh,
anya, ne hagyj magamra! Ha egy kósza gondolat megpróbálta rávenni, hogy
szerezze vissza régi tekintélyét, gondolkodás nélkül kihajította az elméjéből.
Gurudevája biztonságot nyújtó irányítására, a vaisnavák állandó támogatására és
az Úr ígéretére gondolt, s azt mondta: – Inkább élek Vrndávanában mint bogár,
mint hogy máshol éljek felszabadult lélekként, lelki testben. Inkább leszek
nincstelen koldus Vrndávanában, mint hogy mesés vagyont tudjak a magaménak
máshol. Inkább lakom Vrndávanában az Úr Hari iránti odaadás egyetlen csöppje
nélkül, mint hogy máshol éljek, gyötrő vággyal a szívemben, hogy elnyerjem a
boldogságot, melyet az Úr Krsna, a gopík szeretője lótuszlábának szolgálata jelent.
– Legyen valaki a legnagyobb gonosztevő, aki mindig aljas dolgokat művel, ha

egyetlen egyszer is leborul, hogy tiszteletét ajánlja egy fűszálnak Vrndávanában,
azon nyomban a legjámborabb emberré válik. Teste elhagyása után a Legfelsőbb
176
Úr kegyéből – akinek hatalmában áll, hogy kiszabadítsa a karma kötelékeiből –

kétségkívül eléri az Úr Krsna lótuszlábát, mely másként elérhetetlen. A
lelkiismeretfurdalástól, az elméje követelőzéseitől és az érzékei megrögzött
szokásaitól megszabadulva tenyerébe fogta a dháma hűs porát. Tudta jól, hogy
cintámani, ezért azt suttogta: – Nagy odaadással borulok le a legszerencsésebb
élőlény előtt, aki rovar lett Vrndávanában. A Brahmá vezette félisteneket, akik
máshol laknak, annyira sem tekintem fontosnak, mint egy szalmaszálat. Mi mást
mondhatnék? Döntöttem. Vrndávanán kívül még az Úr Krsna sem jelenik meg
maradéktalanul, teljes formájában. – Az egyik pillanatban még ősz van, a
másikban már itt a monszun, és a harmadikban a tavasz; még egy pillanat, és újabb
évszak közeleg. Vrndávana földje minden pillanatban tündöklő nektártól ragyog,
és szüntelenül csodálkozással tölti el Srí Srí Rádhá-Krsnát. Kérlek, így meditálj
Vrndávanán! – Bárki, aki csak egyszer is megszagol egy vrndávanai virágot,
testén érzi egy Vrndávana felől fúvó szellő simogatását, meglát valakit, aki
Vrndávanából való, véletlenül Vrndávana irányába borul le, vagy csak egyszer is
kiejti Vrndávana áldásos nevét, még ha Biharban vagy távol Vrndávanától hal is
meg, azonnal eléri azt a transzcendentális hajlékot, melynek dicsőségéről a
legnagyobb bölcsek énekelnek. Ahogy guruinak, a vaisnaváknak és a dhámának
végzett szolgálata hatására anyagi vonzalmának íze elhalványodott Srí Krsna
szolgálata iránti egyre növekvő ragaszkodásának árnyékában, Vaisnava
dásánudása nagy meggyőződéssel azt mondta: – Ha torkig iszod magad a
legédesebb nektárral, mi jó van abban? Ha Urvasí keblét öleled, mi jó van abban?
Ha a személytelen Brahman nektári örömét ízlelgeted, mi jó van abban?
Vrndávana füvei köpnek az ilyesmire. Igaz sádhakához méltóan aztán gyötörni
kezdte a vágyakozás: elméjét a vrajai kedvtelések képei töltötték be, szíve elepedt
az odaadás nektárja után és szilárdan csüggött Vrndávana-dháma kegyén. Várta a
nagy kegyet: ha ma nem jön, holnap biztosan az övé lesz, s ha akkor sem, hát
később. A vaisnavák szolgájának szolgája nagyot sóhajtott, és érzelemtől reszkető
hangon így szólt: – Mikor leszek egyszerre nincstelen és mesésen gazdag
Vrndávanában, miközben arcomat a tenyerembe temetve sírok: “Óh, Krsna! Óh,
Krsna!”, és szememből záporoznak a könnyek? – Vrndávana, melynek ragyogó
hegyi barlangjait, csodás ligeteit, lótuszvirágok borította tavait és virágzó
liánokból szőtt erdei kunyhóit örökké Rádhá és Krsna kedvtelései díszítik, melyet
eláraszt a jó szerencse nektárfolyama, és melyet az örökké, korlátlanul növekvő
transzcendentális pompa értékes kincse ékesít – Vrndávana az én életem és lelkem.
Vaisnava dásánudása tovább dicsőítette Vrndávana-dhámát. Idővel tökéletességet
ért el sádhanájában, és egy újabb szirmait bontó virág lett belőle a gaudíya
sampradáya csodálatos kívánságteljesítő fáján. Illata belengte Vraja ligeteit és
rétjeit, és Srí Krsna társaival együtt nagy örömét lelte benne. Egy szép napon,
amikor Krsna a gopík társaságában épp a fuvoláján játszott, elméjét megragadták a
bhaktája lótuszszeméből csurgó eksztázis mézcseppjei. Govinda Rádhával az
oldalán megjelent Vaisnava dásánudása előtt, teljességükben feltárta előtte
177
energiáit, és olyan szeretettel ruházta fel bhaktáját, mely múlt bűnei utolsó
maradványát is kisöpörte szívéből. E látomás után Vaisnava dásánudása nem tudta
többé elviselni, hogy nem lehet Urával, és rövidesen Srí Krsna prakata-lílájába
indult. Mára már csak egy szerény szentély őrzi emlékét Káliya-hrda közelében, a
Yamuná partján, ott, ahol a folyó hullámai továbbra is a vraja-lílá dicsőségéről
énekelnek csendesen.
A svarúpa-sakti kegyéből a bhakta lelki testet kap, mellyel közvetlenül

szolgálhatja Srí Krsnát. Egy napon ott áll majd Vraja-mandalában, és nézi, ahogy a
felkelő nap sugarai szertefoszlatják az árnyékokat, melyek még mindig ott
lengenek a reggeli erdő ligeteiben. A levegőt nyíló virágok illata lengi be, a
madarak édesen dalolnak, és a bölcs fák mélyen meghajolva köszöntik a cintámani
földet. A távolban ott sejlenek a Govardhana-hegy körvonalai, és a levegőt frissítő
illatos nektárpermet arról árulkodik, hogy a Yamuná is ott van valahol a közelben.
A bhakta sietősen szedi lábát az erdei ösvényen, s egyszer csak meglátja Vraja
Holdját: ruhája lebeg az illatos szélben, széles mellkasát friss virágfüzér ékesíti,
kezében boldog fuvoláját tartja. Ahogy a nap felkel, gyorsan oltalomra kell találnia
hálószobája sötétjében, még mielőtt édesanyja jönne és felébresztené. Amikor
szembetalálkoznak, a szerető és a szeretett személy szótlanul néznek egymásra:
lótuszszemükkel isszák egymás gyönyörű, transzcendentális formájának látványát.
Ahogy felismerik egymást, mindkettőjük szeme megtelik könnyel, és az
eksztatikus szeretet jelei mutatkoznak a testükön. Amikor megszólalnak, hangjuk
elcsuklik a boldogságtól. – Óh, drága sakhám! – mondja Srí Krsna, miközben
könnyek folynak végig gyönyörű arcán. – Mennyire örülök, hogy oly hosszú idő
után végre újra láthatlak! Mindennap gondoltam rád, s türelmetlenül vártam, hátha
visszatérsz. Most végre teljesült a vágyam, és tudom, hogy ma nagyon szép
napunk lesz! A tisztaszívű lélek panaszos hangon, szipogva válaszolja könnyein
keresztül: – Óh, drága Syámasundara! Oly sok erőfeszítés és várakozás után végre
megkaptam a kegyedet, és újra láthatlak, ahogyan most előttem állsz! Szeretnék
mindig Veled maradni, a társaid körében. Kérlek, fogadj el engem! Boldogan
egymás karjaiba borulnak, édes szavakat váltanak, s néhány pillanatig együtt
maradnak az erdei úton, Vrndávanában, a kívánságteljesítő fák árnyékában. Ám a
kakasok már kukorékolnak, sürget az idő: Srí Krsna kézen fogja újdonsült barátját,
és sietős léptekkel Nandagráma felé indul; vidám beszélgetésükből a szeretet
zápora árad, s bearanyozza az ösvényt, amelyen haladnak. A méhek helyeslően
döngicsélnek, a pávák félrehajtják a fejüket, az őzek szerető pillantást vetnek Rá, a
devík virágesőt szórnak, a tehenek bőgnek, a madarak boldogan csicseregnek, a
Yamuná hullámai csobognak, a hirtelen kerekedett felhők csendesen morajlanak, a
pulindí lányok elmosolyodnak, Girirája áldását adja, Krsna füzére pedig
tündöklően sugárzik, miközben a fuvola elbűvölő dallamot dúdol kezében. A két
fiú eksztázisban felnevet, s mosolyaik sugara bevilágítja a hazavezető utat.
178
2. Rbhu Muni odaadásának

és a vraja-vásík szeretetének misztériuma
A gopík, akik egyedül Rádhá és Krsna boldogságával törődnek, már elő is
készítettek mindent e csodás kedvtelésekhez. Így aztán Kárttika hónap csillagos
egének baldachinja alatt Krsna Rádhával az oldalán újra elfoglalta helyét a rasa-
kör közepén, fölvette három helyen meghajló testtartását, s megszólaltatta
fuvoláját. Mint régen, Krsna bokáján most is csengettyűk csilingeltek, testét
pompás ékszerek borították, sárga ruhát viselt, a nyakában tarka virágfüzér lengett.
Mint régen, most is táncosnak öltözött, fülébe arany fülbevalót tett, derekára
narancsszínű széles selyemövet kötött, mellkasán a Kaustubha-ékkő díszlett. Úgy
táncolt a gopíkkal is, mint régen… Utána a Yamuná partján sétáltak, s
gyönyörködtek az erdő festői szépségében. És mint régen, most is egyedül akart
maradni Rádhával. Eltűnt vele, s a többi gopít magára hagyta. Messze jártak már,
ám a rasa-tánctól felpezsdülve és egymás társaságától megmámorosodva
szemernyi fáradtságot sem éreztek. Hamarosan elérték a szépséges Rohita-hegyet,
a Vitastá folyó nyugati partján, a Govardhana-hegytől négy yojanára. A Rohita-
hegy erdeinek szantál-lugasoktól illatozó kertjei elbűvölték őket, s önfeledt
boldogságban barangoltak tovább. A Rohita-hegyen egy tóra bukkantak: a Deva-
sarovara volt az, melyet egykor Náráyana Rsi teremtett. Vizében teknősök,
hattyúk, darvak sokasága élt, s a tó tükrén ezerszirmú lótuszvirágok miriádjai
nyújtogatták illatos kelyhüket. Partjai méhdöngicséléstől, kakukkdaltól
visszhangzottak, s bársonyos, hűs szellő fújdogált mindenütt. Krsna Rádhával egy
ásanára telepedett. Boldog tréfálkozásuk közben Srímatí Rádharání egyszer csak
egy bölcsre lett figyelmes a tó túlpartján. A bölcs féllábon állt, s mély meditációba
merült. Rádhát kíváncsivá tette a látvány. – Ki az a csodálatos bhakta? – kérdezte
Govindától. – Rbhu Muni az – felelte Govinda. – Már hatvanhatezer éve végez
étlen-szomjan lemondásokat. Rádhá azonban sokkal kíváncsibb volt annál, mint
hogy beérje egy ilyen egyszerű válasszal. – Ó, Govinda! Ez a bölcs csodálatos
bhakta! Biztosan nagyon közel áll a szívedhez. Kérlek, mesélj el róla mindent,
amit tudsz! – Rbhu! Rbhu! – kiáltotta Krsna, de a bölcs nem hallotta: a halál
küszöbén állt. Hogy felébressze, Krsna elhagyta a bölcs szívét. Rbhu Muni nem
tudta mire vélni, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnt szívéből az, akin meditált,
s zavarodottságában kinyitotta a szemét. Legnagyobb ámulatára azok álltak előtte,
akiken elmélkedett: Rádhá és Krsna, a ragyogó, földre szállt esőfelhő és a fénylő
villám. A bölcs körbejárta őket, s lábaikhoz borulva remegő hangon ékes imákat
mondott hozzájuk. Hari bhaktája volt, aki Rádhát Krsna kedveseként imádta, azaz
odaadása legfőképpen Krsnára irányult, ellentétben a gopíkkal és követőikkel, akik
elsősorban Srí Rádhá hívei voltak. Mivel Rbhu Muni elérte odaadó lemondásainak
célját, elhagyta testét, s lelke Krsna transzcendentális alakjába olvadt. Rádhiká
179
legnagyobb ámulatára azonban Krsna újra a bölcset hívta: – Rbhu, jöjj! A bölcs
ebben a pillanatban előtűnt Krsna testéből, s Hariéhoz hasonló transzcendentális
testet öltött. Krsna szeretettel, bátorítóan ölelte magához a munit, aki a svarúpa-
siddhi birtokában immár alkalmassá vált rá, hogy belépjen a legfelsőbb világba.
Lelki testében aztán egy mennyei hintóra szállt, s amint ragyogásával betöltötte
mind a tíz irányt, visszatért Goloka Vrndávanába. Rbhu Muni szerencséje láttán
Rádhá szeméből örömkönnyek peregtek a meghatottságtól. Ekkor a bölcs által
hátrahagyott test egyszer csak folyékony lett, s folyóvá alakulva azóta is ott
hömpölyög a Rohita-hegyen. – Miért változott folyékonnyá ennek a nagy
bhaktának a teste? – kérdezte Rádhá, mire Krsna mosolyogva így felelt: – Deví!
Rbhu Muni határtalanul szeretett engem, és szeretete folyékony premává
változtatta a testét. Transzcendentális folyó alakjában ez a prema mostantól ezt a
szent hegyet ékesíti, s a nekünk végzett odaadó szolgálat dicsőségét hirdeti. –
Milyen csodálatos! – suttogta Rádhá, és szerető rajongással nézte Krsnát. Milyen
csodálatos, hogy a Hari iránti odaadás a legmagasabb fokú tökéletességgel áldja
meg az embert! De miért is lenne ez meglepő? Végtére is Krsna az eredeti
Náráyana. Rádhiká és a vraja-vásík ritkán gondoltak úgy Krsnára, hogy ő a
Legfelsőbb Úr. Amikor azonban mégis előfordult, iránta érzett szeretetük olyan
mély, olyan tökéletes volt, hogy messze előtte járt annak a gondolatnak, hogy õ
Isten. A vraja-vásík Krsna iránti szeretetét az efféle transzcendentális tudás sem
erősíteni, sem gyöngíteni nem tudta. Ez volt a vraja-vásík szeretetének
misztériuma – olyan varázslat, mely mindig megbabonázta Krsnát. És ameddig
csak Vrndávanában volt, boldogan vetette alá magát a bűbájnak.
3. Sríla Nárada Muni tökéletessége

Az előző kalpa egy Kali-korszakában Nárada egy cselédlány fiaként született
meg. Amikor ötéves volt, egy csoport vándorló sádhu érkezett a vidékükre. Ott
töltötték az esős évszakot, s négy hónapos ottlétük alatt Nárada anyja rendszeresen
szolgálta e nagy bhaktákat. A kis Nárada mindig vele tartott, így aztán ő is
részesült társaságuk áldásaiban. A sádhana, amit Nárada gurui irányítása alatt
gyakorolt, tanulságos példát állít minden komoly sádhaka elé. Fiatal kora ellenére,
önfegyelmének, ragaszkodásmentességének és engedelmességének köszönhetően,
eszményi tanítvány vált belőle. Rendszeresen megtisztelte gurui ételmaradékát, s
ezáltal olyan lelki érdemeket szerzett, melyek alkalmassá tették a figyelmes
hallgatásra. Azáltal, hogy szüntelenül Srí Krsna kedvteléseit hallgatta, gyorsan
haladt előre a sádhana-bhakti útján. Mire a bhakták készen álltak, hogy folytassák
útjukat, Nárada már egészen a bháva küszöbéig jutott. Amikor a bhakti-vedánták
látták, hogy Nárada megállapodott a jóság kötőerejében, és semmilyen tekintetben
nem azonosítja magát a testével, átadták neki az Úr szerető szolgálatáról szóló
180
titkos tanításokat. Így töltötte napjait, s kiváló vaisnava vált belőle. Amikor a sors
kiszámíthatatlan akaratából szerető anyja belehalt egy kígyómarásba, Nárada
azonnal elhagyta otthonát, s északnak indult. Városokon, réteken, kerteken és
folyókon át vitt az útja, míg végül egy hatalmas erdőbe érkezett, ahol csak
vadállatok laktak. Megfürdött és lepihent, majd leült egy terebélyes banyanfa
árnyékába, s meditálni kezdett a Felsőlelken, ahogy a lelki tanítómestereitől
tanulta.
Srí Krsna felettébb elégedett volt Nárada jellemével és lelkesedésével, mely a lelki
tökéletesség elérése felé hajtotta. Vaidhí-sádhaka volt, azaz még nem volt teljesen
érett az Úr kegyére, de amikor az Úr lótuszlábára gondolt, az elméjét átformálta a
transzcendentális szeretet, s az Úr Hari megjelent a szíve lótuszán. Szemében az
eksztázis könnyeivel Nárada megpillantotta az Urat, akiben mesterét, önmagában
pedig az Úr örök szolgáját látta. Lelkileg éberré vált érzékei visszanyerték eredeti
tulajdonságaikat, és feltárták előtte svarúpáját. Nárada teljesen elmerült az Úr
társaságából származó örömben, ám Krsna egyszer csak eltűnt lelki szemei elől,
úgy, ahogy egy pohár tartalma ürül ki. Nárada eltökélten és nagy lelkesedéssel újra
meg újra felidézte gurui tanításait, ám az iménti gyors sikert csalódás váltotta fel.
Az elhagyatott erdőben imbolygó sötét árnyak még inkább kedvét szegték a kis
Náradának, aki úgy sírt, mintha a szíve szakadna meg. Mindent feláldozott Srí
Krsnáért, és most, hogy már látta egyszer, az élet értelmetlennek tűnt Nélküle.
Őszinte kísérletei láttán Srí Krsna másodszor is kegyes volt hozzá, és szívhez
szóló beszédet intézett Náradához. – Ó, Nárada – szólította meg Srí Hari –, sajnos
ebben az életben már nem fogsz látni többé. Azok, akik nem érték el a szolgálat
tökéletességét és nem mentesek minden anyagi szennyeződéstől, nemigen
láthatnak Engem. Ó, erényes fiú, csak egyszer láthattál szemtől szemben, de
csupán azért, hogy fokozódjon az Utánam való vágyakozásod; hiszen minél
jobban vágysz Rám, annál inkább megszabadulsz minden anyagi vágytól. Nárada
ragaszkodott a magányos meditációhoz, ezért nem volt rá megérve, hogy elnyerje
Srí Krsna feltétel nélküli kegyét. Ehhez arra a transzcendentális intelligenciára lett
volna szüksége, mely az Istennek végzett szolgálat eredményeként nyilvánul meg,
s amely azután sohasem hagyja cserben az embert. A Harira való szüntelen
emlékezés által Nárada szíve megtisztul majd, s az anyagi ragaszkodásokat idővel
az istenszeretet váltja fel. E szeretet pedig feltárja majd előtte Srí Krsna örök
társaságát és kedvteléseit. Nárada egész életében követte ezeket az instrukciókat.
Miközben a világot járta, az Úr neveit énekelte és csodálatos kedvteléseire
emlékezett. Amikor végül találkozott a kérlelhetetlen halállal, lelki testet kapott,
melyben korlátok nélkül utazik, s azóta is szüntelen ragaszkodással végzi az Úr
odaadó szolgálatát. A gopík együttérzőn megsiratták a kis Náradát. Ők aztán
tudták, milyen az, ha magára hagyják az embert egy erdőben. Ez a kisfiú ráadásul
teljesen egyedül volt, míg nekik legalább ott volt egymás társasága. Krsna felvonta
szemöldöke íját, s így folytatta: – Nárada odaadása ugyan még nem volt érett, de
181
őszinte sádhaka volt. Hogy megjutalmazzam az erőfeszítéseit, s egyúttal a vágyát

is fokozzam, megmutattam neki transzcendentális formámat. Aztán megvontam
tőle e látványt, s ezzel elültettem szívében az elpusztíthatatlan vágyat, hogy újra
láthasson. Nárada e múlhatatlan vágy révén érte el, hogy mindörökké élvezheti a
társaságomat. Hari mély érzéssel a gopíkra nézett: – Azóta, bármikor hív,
nyomban hozzá sietek. A gopík felélénkültek. Kimondhatatlanul vágytak rá, hogy
nekik is ugyanabban a szerencsében legyen részük, mint Náradának. “Képzeljétek
csak el, ha Srí Krsna mindig jönne, ha hívjuk! – gondolták. – Micsoda áldás
lenne!”
o-rúpa-lávanya-rási, amiyá poriche khasi’,

hásya-parihása-sambhásane
narottama-dása koy, nitya-lílá sukha-moy,
sadái sphurúka mora mane
Srí Rádhá és Govinda alakjának szépsége és édessége mosolyokkal és nevetéssel
tarkított beszélgetéseik közben nektáresőt áraszt. “Bárcsak mindig láthatóak lennének
a szívemben ezek a transzcendentális boldogsággal teli, örök kedvtelések”
182
HARMINCADIK FEJEZET
Utolsó születés az anyagi világban
SB 3.25.36.
Így akarata ellenére is felszabadul, minden külön erőfeszítés nélkül.”
SB. 1.6.27-28.
evam krsna-mater
brahman násaktasyámalátmanah
kálah prádurabhút kále tadit saudámaní yathá
ahogyan a villám és a fény jelenik meg egyazon időben.
Miután transzcendentális testet kaptam, amely alkalmas arra, hogy az Istenség

Személyiségének társa legyen, feladtam öt anyagi elem alkotta anyagi testemet,
így tetteim minden gyümölcse [karmám] megszűnt.
A mindenható Visnu kegyéből azóta szabadon vándorlok mindenfelé, mind a

transzcendentális világban, mind az anyagi világ három részében. Mindez azért
van, mert szilárd vagyok az Úr töretlen odaadó szolgálatában. SB. 1.6.31.
183
184
HARMINCADIK FEJEZET
Utolsó születés az anyagi világban

Részlet Sríla Sivaráma Maharája „Vénu Gíta
– A fuvola dala” című könyvéből
A vraja-lílában szereplő gopíkat két csoportba sorolhatjuk: az egyikbe az örökké
felszabadult nitya-siddhák tartoznak, a másikba azok, akik gyakorlással érték el a
tökéletességet, azaz sádhana-siddhák. Mindkét csoport részt vesz a fuvola
kedvtelésében, helyzetük mégsem azonos. A sádhana-siddhák még tanulnak, és az
örökké felszabadult gopík társaságában tesznek majd szert minden szükséges
képzettségre.
A sádhana-siddhák közül néhányan hajdanán sádhakák (gyakorló bhakták, mint a
mostani szerzetesek) voltak, és valamelyik bolygón, Srí Krsna teremtésének egyik
brahmándájában végeztek odaadó szolgálatot. Az Úr elrendezéséből lehetőséget
kaptak arra, hogy a gaudíya tanítványi láncolat egyik kiváló és hozzáértő
vaisnavájánál keressenek menedéket, aki tökéletesen ismeri a szentírások
következtetéseit. Történt egyszer, hogy ebből az ásramából néhány barát az élet
végső céljáról beszélgetett, és annak a lehetőségét vitatták meg, hogy következő
életükben eljuthatnak-e közvetlenül Goloka Vrndávanába. Nem voltak benne
bizonyosak, hogy mi a helyes siddhánta ezzel kapcsolatban, így aztán elhatározták,
hogy megkérdezik lelki tanítómesterüket. Gurudevájukhoz mentek, és az
engedélyével lótuszlábához ültek, hogy tudakozódjanak tőle a szóban forgó
témáról. Gurudeva, Sanátana Gosvámí hitelt érdemlő szavaira hivatkozva
elmagyarázta nekik, hogy mielőtt valaki elérné a végső célt, még egyszer meg kell
születnie Krsna megnyilvánult kedvtelésében, hogy tökéletességre tegyen szert.
Egy tiszta jellemű brahmacárí, aki soha életében nem szegte még meg az
önmegtartóztatás elvét, megkérdezte: – Guru Mahárája! Miért nem kaphatja meg
az ember a premát, hogy aztán teste elhagyása után egyenesen visszatérhessen a
lelki világba? Gurudevát elégedetté tette az alázatos érdeklődés, ezért gondolatban
hódolatát ajánlotta Srí Gurunak és Gaurángának, majd így felelt:
– A nyolc anyagi elemből felépülő test képességei behatároltak, ezért nem bírja
ki a stháyí-bháva kibontakozását és a prema erejét. Szükség van tehát arra, hogy
egy olyan testet kapjunk, amely többek között a premát, a snehát és a mánát is
képes elviselni. Egy másik sannyásí tanítvány összetette a kezét. – Kedves
Gurudeva! – mondta. – Amikor a sádhaka a prema küszöbén hagyja el a testét,
miért nem kaphat egy gopiká testet a lelki világban, anélkül, hogy meg kellene
185
születnie egy gopí méhébõl? Miért nem tehet szert aztán a snehára és társaira ott,
az örökké tökéletes gopík mellett? – A válasz két részből áll – felelte Gurudeva. –
Ami a prema kifejlődését illeti a lelki világban a snehával kezdődően, tudnod kell,
hogy Golokán már szó sincs a tökéletesség eléréséről. Goloka a tökéletesek
birodalma, ahová azok, akik bármilyen szempontból is tökéletlenek, nem
nyerhetnek bebocsátást. Vrndávanában harmonikus családi kötelékeket és
kapcsolatokat találunk, hasonlóan az emberekéhez. Ha “megjelensz” Golokában,
anélkül hogy először a vrajabásík családjának tagja lennél, akkor siddha-dehádban
a szüleiddel, a férjeddel, a sógoraiddal fennálló kapcsolatodból hiányozni fog a
folytonosság. Hogyan válaszolsz majd olyan kérdésekre, mint: “Kinek a lánya ez a
sakhí?”, “Kinek a felesége?”, “Kinek a menye ez a lány?” Nem! Ez nem így
történik. Türelmesnek kell lenned, és el kell fogadnod azt az utat, amit az Úr
kijelölt számunkra. Az utolsó kérdést egy grhastha tanítvány tette fel, aki mindent
guruja szolgálatának szentelt, és a gopák bhávájához vonzódott. – Gurudeva!
Miután eljutottunk a szerető szolgálat szintjére, és elhagytuk ezt a testet, mennyi
idő múlva kaphatjuk meg azt a lelki testet, amely alkalmas a tökéletesség
elérésére? – Kedves fiam, ne félj! – mosolyodott el szeretettel Gurudeva. –
Emlékezz csak: Srí Náradají azonnal lelki testet kapott! Az Úr gondoskodik róla,
hogy egy pillanat alatt elnyerd isteni formádat. Gurudeva szeretett tanítványait
megáldva így szólt: – Óh, vágyakozó anurágí bhakták! Nincs mitől tartanotok!
Nyugodjatok meg, minden kedvezően alakul majd számotokra!
Ezek a bhakták lelki tanítómesterük irányításával odaadó szolgálatot végezve
fokozatosan egyre följebb emelkedtek a bhakti különböző szintjein át az anartha-
nivrttitől egészen a bháváig, majd minden tisztátalanságtól megszabadulva
eljutottak a transzcendentális síkra, és megértették az Úrhoz fűződő örök
kapcsolatukat. Némelyikük svarúpája szerint Srí Krsna szolgálóleánya volt, míg
mások tehénpásztorfiúként vagy szülei társaként álltak örök kapcsolatban
Krsnával. A bháva-bhaktit gyakorolták, hogy megkapják a premát, s vágyuk, hogy
elnyerjék az Úr társaságát, napról napra erősödött, egészen addig, míg végül már
elviselhetetlenné vált számukra, hogy nem lehetnek szeretett Krsnájukkal. Ám
hiába vágyakoztak a premára, testük nem volt alkalmas arra, hogy elviselje azt a
lelki hatást, melyet a stháyí-bháva okoz. Krsna, aki mindig gondot visel bhaktáira,
utasította Yogamáyát, hogy vigye el őket abból a világból, és rendezze úgy, hogy
akkor jelenjenek meg ezen a bolygón, amikor Ő Vrndávanában kinyilvánítja
kedvteléseit. A bhakták megszülettek egy gopiká gyermekeként, és lelki testet
kaptak, melyben lehetőségük nyílt arra, hogy Krsna nitya-siddha társai mellett
éljenek, és lássák néhány kedvtelését. Az anyagi világban megnyilvánuló
Vrndávanába gyakorló bhakták, karmík és tökéletességet elért bhakták egyaránt
bebocsátást nyerhetnek, ezért vannak, akik sádhaka-bhúminak, és vannak, akik
siddha-bhúminak látják, a gyakorlók illetve a tökéletesek földjének. A gopíknak ez
a két csoportja most szerte Vrajában összesereglett, és boldogan társalognak Srí
Krsna és fuvolája dicsőségéről.
186
HARMINCEGYEDIK FEJEZET
Srí Krsna szeretetének próbakövei
„– Engem egyedül a szeretet irányít. Aki sikeresen kiállja a szeretet próbáját,

miközben szüntelenül a Rólam szóló gondolatokba merül, s bűnbánó szívvel a
neveimen szólít, az örökre megtalál – és nem veszít el soha többé. Csak azért
okozok nehézséget a bhaktáimnak, hogy fokozzam a szeretetüket, ám ezzel
együtt magamnak is bánatot okozok.”
187
188
HARMINCEGYEDIK FEJEZET
Srí Krsna szeretetének próbakövei

„Govindát imádom, az eredeti Urat, aki miközben mindenkinek a szívében jelen
van, mint Felsőlélek, saját birodalmában, Golokán él Rádhával, aki saját lelki
alakjára hasonlít, s aki az eksztatikus hládiní energia megtestesülése. Társaik
Rádhá bensőséges barátnői, akik Rádhá testének kiterjedéseit testesítik meg, s
akiket az örökké gyönyörteli lelki rasa itat át s tölt el. Govindát imádom, az eredeti
Urat, akinek a nyaka körül egy hold alakú medalionnal ékesített virágfüzér lóg.
Két kezét a fuvola és drágakövekkel kirakott ékszerek díszítik, mindig szerelmi
kedvteléseiben merül el, és méltóságteljesen három helyen meghajló formája
örökké megnyilvánul. Govindát imádom, az eredeti Urat, aki örökké látja,
fenntartja és megnyilvánítja a végtelen univerzumokat, mind a lelkieket, mind az
anyagiakat. Transzcendentális formája gyönyörrel, igazsággal és létezéssel teli és
így a legvakítóbban ragyog. E transzcendentális test mindegyik része önmagában
tartalmazza minden más szerv teljes képességeit.
189
„Govindát imádom, az eredeti Urat, akit a szeretet írjával bekent szemű bhakták
örök Syámasundara formájában szünet nélkül a szívükben látnak. Ez a Govinda,
az eredeti Istenség Személyisége nem más, mint Krsna, aki minden
transzcendentális tulajdonsággal rendelkezik.”
BG. 4.11.
ye yathá mám prapadyante táms tathaiva bhajámy aham
mama vartmánuvartante manusyáh pártha sarvasah
Mindenkit aszerint jutalmazok meg, amilyen mértékben átadja magát

Nekem. Óh, Prthá fia, mindenki, minden tekintetben az Én utamat járja!
„Krsna egy teljesen külön kategóriába tartozik bármilyen élőlénytől. Nem hason-
lítható Ő össze az élőlényekkel, akár feltételekhez kötöttek, akár felsza-badultak,
akár a mennyben élnek, akár a pokolban. Noha örökké apja és anyja valamennyi
élőlénynek, csak azok részesülnek szeretetében, akik elfogadják az Ő menedékét.
Mindenki alkalmas jelölt, de csak a szeretetére mohón vágyakozók képesek elfor-
dulni a világ olcsó játékszereitől, s kinyújtani a kezüket, hogy elfogadják a szere-
tet ajándékát. Srí Krsna szeretete mindenkinek egyformán a rendelkezésére áll, de
csak azok a bhakták érik azt el, akik Hari elégedettségét szolgáló kitartó igyekeze-
tükkel kedvessé váltak a szemében. Azokat a gőgös ostobákat, akik ellenségesek
vagy közömbösek maradnak Iránta, Govinda dajka-szolgáló-lánya, az anyagi
energia veszi gondjaiba. Így mutatja ki gyermekei iránti határtalan szeretetét Srí
Krsna, mindenki szülője, kinek-kinek az egyéni hozzáállása szerint.”
ádau sraddhá tatah sádhu- sango 'tha bhajana-kriyá

tato 'nartha-nivrttih syát tato nisthá rucis tatah
athásaktis tato bhávas tatah premábhyudañcati
sádhakánám ayam premnah prádurbháve bhavet kramah
„Kezdetben szükség van az önmegvalósítás iránti bevezető vágyra. Ez eljuttatja az

embert arra a szintre, ahol arra törekszik, hogy a lelkileg fejlettek társaságába
kerüljön. A következő lépcsőfokot az jelenti, amikor a kezdő bhakta egy kiemel-
kedő lelki tanítómestertől avatásban részesül, s az ő irányítása alatt az odaadó
szolgálat folyamatának gyakorlásába kezd. A lelki tanítómester felügyelete alatt
odaadó szolgálatot végezve megszabadul minden anyagi ragaszkodástól, rendíthe-
tetlen lesz az önmegvalósításban, és felébred benne a vágy, hogy az Istenség
Abszolút Személyiségéről, Srí Krsnáról halljon. Ez a szomj viszi tovább a bhaktát
a Krsna-tudathoz való ragaszkodásig, ami a bhávában, vagyis az Isten iránti
transzcendentális szeretet előzetes szintjén érik meg. Az Isten iránti valódi
szeretetet premának nevezik. Ez az élet legtökéletesebb állapota.”
190
Srí Krsna és a gopík párbeszéde az

Istenszeretetről
SB. 10.32.20–21
náham tu sakhyo bhajato ’pi jantún
bhajámy amísám anuvrtti-vrttaye
yathádhano labdha-dhane vinaste
tac-cintayányan nibhrto na veda
Ó gopík, azért nem viszonozom azonnal az élőlények Irántam érzett szeretetét,

még akkor sem, ha imádnak Engem, mert fokozni szeretném szerető odaadásukat.
Ettől olyan hangulatba kerülnek, mint az a szegény ember, aki vagyonhoz jut, de
aztán elveszti mindenét, s emiatt olyan nyugtalan lesz, hogy nem is tud semmi
másra gondolni.
191
Srí Krsna és a gopík párbeszéde az

Istenszeretetről
Részlet Sríla Sivaráma Maharája „Na paraye ’ham”
című könyvéből
SB. 10.32.20–21
náham tu sakhyo bhajato ’pi jantún
bhajámy amísám anuvrtti-vrttaye
yathádhano labdha-dhane vinaste
tac-cintayányan nibhrto na veda

másra gondolni.

másra gondolni.
Egy szegény ember jobban ragaszkodik újonnan szerzett vagyonához, mint egy
gazdag kereskedő – folytatta Srí Krsna. – Ha a sors kegyéből egy koldusra bőség
köszönt, hatalmába keríti a gazdagság, megrészegíti az anyagi lét boldogsága. Ha
egy ilyen embertől elpártol a szerencse, s a vagyona, mint a délibáb, szertefoszlik,
gondolatai a veszteség fájdalmában merülnek majd el, s naphosszat csak ezen fog
bánkódni. Ugyanígy, amikor a bhaktáim hevesen vágynak a társaságomra,
miközben szüntelenül az imádatomba merülnek, Én megvonom tőlük a
szeretetemet, csak hogy fokozzam a vágyukat. Szenvedésük tüze megtisztítja a
szívüket, és bár megáldom őket egy röpke darsanával, ismét eltűnök előlük, hogy
tovább fokozzam Utánam való vágyódásukat.
Függetlenül attól – magyarázta Srí Krsna –, hogy milyen cselekedetet végez, az

embert az ösztönzi haladásra, ha szem előtt tartja a célt. A távollét fájdalma okozta
emlékezés hevességéhez pedig semmi sem fogható. Úgy is mondhatjuk, hogy “a
cél szentesíti az eszközt”. Bár a bhaktának fáj a távollétem, az, amit azáltal nyer,
192
hogy szeretet ébred benne Irántam – mely az egyetlen dolog, amivel meg lehet
vásárolni –, kárpótolja minden kellemetlenségért. Tiltakozásuk jeléül a gopík
felvonták a szemöldöküket: – A Tőled való távollét fájdalmát, legyen bár sádhaka
vagy siddha, hogyan élheti túl bárki is? Srí Krsna hamiskásan elmosolyodott: –
Annak ellenére, hogy a bhakta esetleg bánkódik, mint a vagyonát elveszített
nincstelen, mivel a Rólam szóló gondolatokba merül, Én mindig vele vagyok. Ó,
sakhík! Én sohasem vagyok távol a bhaktáimtól! A gopík fejüket rázva, kétkedőn
válaszolták: – Ezek a szenvedő lelkek mikor láthatnak Téged örökösen? – Amikor
ragaszkodásuk valódi szeretetté érik, Én örökké bhaktáim rendelkezésére állok –
bólintott biztatóan Mádhava. – Erre a legjobb példa Srí Nárada, aki annak idején
kiállta a szeretet próbáját.
– Ha visszatartom a szeretetemet – folytatta Krsna egy mély sóhajjal –, az

Részemről nem a közöny, az érzéketlenség vagy a megvetés jele. Ellenkezőleg:
csak azért teszek ilyet, hogy eltökéltté tegyem a bhaktáimat, s így még jobban
elmerüljenek a Rólam szóló gondolatokban. Mindig arra vágyom, hogy növeljem a
szeretet mélységeit. A vrttaye szó arra a folyamatra utal, mely felerősíti az Irántam
érzett szeretetre való természetes hajlamot, azaz az anuvrttit. – És persze ennek
muszáj úgy történnie, hogy közben elhanyagold azokat, akik szeretnek! – tördelték
a kezüket a gopík. – Intenzitását tekintve semmilyen meditáció nem hasonlítható
ahhoz, amelyik egy elveszett tárgy utáni sóvárgásból születik – magyarázta
türelmesen Govinda –, arról nem is beszélve, ha az ember a szerelme tárgyát
veszíti el. Fokozni akarom bhaktáim szerető odaadását, mert ha ebben a
hangulatban gondolnak Rám, akkor elérik a megszakítatlan odaadó szolgálat
szintjét. – Ahogy egyre magasabb szintekre hág a Rám való emlékezés, úgy egyre
finomabb, megfoghatatlanabb akadályokat semmisít meg a szívben, míg végül
napvilágra hozza a prema kincsét. Amikor ilyen nehézségekkel kell szembenéznie,
a bhakta keservesen sír utánam, de végül örökre elnyeri társaságomat. – Ez a
Téged szeretők irányában tanúsított hajthatatlan tartózkodás lényed
elválaszthatatlan része vajon? – kérdezték másodszor is a gopík. – Drága
kedveseim – válaszolta Hari –, legyetek nyugodtak, Én nem vagyok a merev
szokások rabja. Az a vágy hajt, hogy jót tegyek a bhaktáimmal, és csak akkor
fosztom meg őket a darsanámtól, ha az kedvező hatással van az odaadásukra. Az
anuvrtti-vrttaye kifejezés tehát magában foglalja azt is, hogy nem mindig
viszonzom az élőlények szeretetét. Mielőtt folytatta volna, elnyomott egy
hamiskás mosolyt. – De úgy látom, a bhaktáimnak általában hasznára válik, ha
nem lehetnek Velem. A gopíkat meglehetősen lenyűgözte Govinda magyarázata.
Egyébként is lágy szívük még inkább ellágyult balzsamos szavai hatására.
Mindentudó pillantásokat vetve egymásra, megállapították: – Mindenki tudja,
hogy Srí Krsna sohasem vállalkozik olyasmire, amiből ne lenne haszna. De ugyan
mondjátok meg, mi haszna lehet bhaktái megnövekedett szeretetéből? Krsna
mosolyogva vállat vont. – Miért kérdőjelezitek meg, hogy a prema szerencsés
193
birtokosai nagy áldásban részesülnek? Az eksztázis jegyeivel ékes, boldogság-

óceánba merült premi-bhakta egymillió univerzum minden kincsét is csupán
egyetlen szalmaszálnak látja. Kell-e ennél többet mondanom? – Nem tagadom, Én
is részesülök a szeretet előnyeiben – folytatta huncutul csillogó szemmel Srí
Krsna. – Bhaktáim premája különlegesen édes, melynek nincs párja sem a Földön,
sem a mennyekben, sőt, még Vaikunthán sem. Ez az édesség hládiní-saktimból
születik, s mivel Én vagyok a tárgya, az ilyen szeretet mohó vágyat ébreszt
Bennem, hogy Én legyek szerencsés élvezője. Az igazság az – mondta széles
mosollyal –, hogy ezzel a szeretettel sem a bhakta, sem Én nem tudunk betelni
soha. Szeretetük állandó növelésére irányuló igyekezetem, illetve bhaktáim
erőfeszítései, hogy viszonozzák e szeretetet, tehát kölcsönös érdek. Ha bhaktáim
nem ajánlanák fel Nekem a szeretetüket, mi mással imádhatnának? És ha nem
ajánlanának Nekem prema-púját, hogyan érhetnének el? Hiszen Engem egyedül
csak szeretettel lehet legyőzni. A bhakták egyetlen vagyona a szeretet, Engem
pedig egyedül a szeretet tesz elégedetté. Gopála zavartan pislogott a gopíkra, mint
egy kisfiú, akit rajtakaptak, amint épp egy köcsög joghurtot dézsmál. – Mit
csináljak? Nem tudok ellenállni a szeretet vonzerejének. Egyszerűen nem tudok!
Srí Krsna megállt egy pillanatra, mert eszébe jutott egy eset, mely nem sokkal
azelőtt történt. Srímatí Rádharání éppen virágot szedett Vrndávana erdejében,
amikor eksztázis öntötte el, mert véletlenül meghallotta Krsna fuvolájának a
hangját. Rádharání hirtelen elváltozása láttán az egyik gopí gyorsan elszaladt
Krsnához, aki a tehenekre vigyázott a Yamuná partján, az itatónál. A gopí
elhadarta, hogy amikor Rádharání meghallotta a fuvola hangját, a verejték
monszunesője öntötte el, könnyei hatalmas folyóként ömlöttek, s minden szőrszála
égnek meredt, mint megannyi nyíló virág. Ahogy ott állt bénultan és sápadtan,
Rádhiká annyira hasonlított Sarasvatíra, hogy az egyszerű emberek az istennő
múrtijának vélték, s imádni kezdték, hogy egyszer majd belőlük is tanult bölcs
váljék. – Az igazat megvallva, olyannyira nem tudok meglenni bhaktáim szeretete
nélkül – folytatta Krsna –, hogy eladom magam bárkinek, aki meg tudja fizetni ezt
a kizárólagos, egyedülálló árat. Sakhík, tudjátok meg, hogy örökre eladtam a
lelkem a szeretetnek. Srí Krsnát Rasa-rájának, minden íz valódi formájának hívják.
Õ a szeretet tárgya, a bhakták pedig a szeretet alanyai. A tekintetben, hogy
megtapasztalhassa a szeretve levés boldogságát, mindörökké bhaktáitól függ.
Következésképp Govinda számára a bhakta szeretetének íze a legnagyszerűbb
dolog a világon. Srí Krsna jñána-múdrába emelte kezét, s miközben éberen és
magabiztosan ült, kijelentette: – Ha arról van szó, hogy elültessem és tápláljam a
bhakta premáját, habozás nélkül hajlandó vagyok elviselni, hogy szenvedni lássam
az elválás miatt, vagy hogy Én magam okozzak neki ilyen fájdalmat. Fejlődésük
érdekében elrejtőzöm a szívükben, és csendben figyelem dicséretes küzdelmüket.
A gopík méhrajként bolydultak fel. Nyugtalanította őket, hogy Hari hirtelen ilyen
magabiztos lett azzal kapcsolatban, hogy mások szívét fájdítsa. “Fájdalmat okozni
könnyű, elviselni azonban annál nehezebb!” – gondolták. Ekkor, akár a változó
194
irányú szél, Krsna hangulata hirtelen az ellenkezőjére fordult. A gopík vádözöne

végül csak megtette a magáét. Ölébe ejtette a kezét, s lehorgasztotta a fejét…
bánatos könnycseppek peregtek végig a mellkasán, le, egészen a dhotijára. A
gopík tanácstalanul hallgattak. Mivel nem voltak biztosak bánatának oka felől,
nem tudták, hogy most miként reagáljanak. Krsna szíve meg volt sebezve. Habár
bhaktái esetében gyógyító fájdalmat alkalmaz, szenvedésük láttán az Ő gyötrelme
sem kisebb. A gopík megigézve nézték. Hari ajkairól időnként zokogás tört fel,
miközben remegő hangon ezt mondta: – Bhaktáim fájdalma a szeretetük terhe.
Amikor azt látom, hogy valamely félreeső helyen szenvednek, az Nekem ezerszer
jobban fáj, mint nekik. Mit tehetnék? Őszinte imáik lenyűgöznek, forró könnyeik
égetik a szívemet, ha a kétségbeeséstől elalélnak, én is eszméletemet vesztem. Az
ő érdekükben mégis csendben várok. Mindezt azért viselem el, hogy megérleljem
a szeretetüket. De a legnehezebb az – sírta, kezével törölve le drágakő-könnyeit –,
amikor közönnyel vádolnak azok, akiket szeretek. A kedveseim szívtelennek
neveznek, mert nem sietek hozzájuk első szóra! – Srí Krsna ekkor a gopíkra
nézett, s így szólt: – És még azt sem hagyják, hogy hamis vádjaik ellen
tiltakozzam! A gopík rémülten néztek össze: Srí Krsna állapota aggodalommal
töltötte el őket, s bánták már, hogy így viselkedtek Vele. – Guru-dhruknak
neveznek! – zokogta. – Azt állítják, hogy hálátlan vagyok!… Közömbös!… Pedig
az Én szívem mindig túlcsordul a bhaktáim iránti szeretettől. Sőt, ha az ilyen
szeretet valahol megjelenik, ott Én is megjelenek.
Krsna ezután nyugalmat erőltetve magára, kimérten annyit mondott: – Csak mert
azt szeretném, hogy bhaktáim a szeretet egyre magasabb szintjeire emelkedjenek,
elterjedt Rólam, hogy hálátlan vagyok. Így fizetik meg a szeretetet! Srí Krsna
feltárta a szívét drága kedvesei előtt. Míg ők sírva-zokogva szenvedtek, Ő
csendben gyötrődött. Ezt a csendet értelmezték tévesen közönynek, holott
korántsem volt az! Ki lenne együttérzőbb, mint Syámasundara? Olyannyira ég a
vágytól, hogy szétossza bhaktái között a prema gyöngyszemeit, hogy még azt is
hajlandó elviselni, ha éppen azok rágalmazzák meg, akiknek odaadja magát! Hát
ez a hála a szeretetért! Miután elmagyarázta a gopíknak, hogy miért vonta meg
tőlük a szeretetét, és hogy miként viszonozza odaadásukat, Srí Krsna még annyit
mondott:
– Engem egyedül a szeretet irányít. Aki sikeresen kiállja a szeretet próbáját,

miközben szüntelenül a Rólam szóló gondolatokba merül, s bűnbánó szívvel a
neveimen szólít, az örökre megtalál – és nem veszít el soha többé. Csak azért
okozok nehézséget a bhaktáimnak, hogy fokozzam a szeretetüket, ám ezzel
együtt magamnak is bánatot okozok.
195
A gopíkat megindította Krsna vallomása. Felnyitotta előttük a szívét, s bizalmasan

megmutatta nekik a tartalmát. Belátták, hogy nem közömbös, s noha a módszereit
magukra nézve fájdalmasnak találták, megértették, hogy Govinda csak bhaktái
javát akarja. Néhány kérdés azonban még mindig megválaszolatlan maradt, s a
gopík úgy érezték, hogy amíg ezekre nem kaptak választ, továbbra is csak
félelemmel tudnak gondolni Srí Krsna velük szemben tanúsított magatartására. –
Mindez rendben – mondták, miután Srí Krsna visszanyerte isteni önuralmát. –
Teljes mértékben elfogadjuk a törekvő sádhakák felemelésére és a siddha-
mahátmák szeretetének finomítására irányuló stratégiádat. De vajon mi is e
közönséges bhakták kategóriájába tartozunk? Miért kell velünk, örök társaiddal is
úgy bánnod, mint velük? Ez az első kérdésünk! A gopík szavai hallatán Krsna egy
kicsit elpirult, ám derűs maradt, s figyelmesen hallgatta alaposan átgondolt
érveiket. – Nem érted, micsoda akadályokat kell leküzdenünk kizárólag azért,
hogy boldog légy? Nem méltányolod Érted hozott áldozatunkat? – kérdezték. –
Ha a Tőled megszokott nyájassággal ezekre a kérdésekre azt válaszolod, hogy
“Drága sakhíjaim, nincs senki, aki nálatok kedvesebb lenne a számomra! Hát
persze hogy tudom, mekkora önzetlen áldozatot hoztatok Értem!”, akkor azt
feleljük: “Ha ez tényleg így van, ha valóban különleges helyet foglalunk el a
szívedben, akkor miért hagytál el bennünket, ahogy a közönséges bhaktákat
szoktad?” Lenyűgöző logikájával és páratlan bájával Govinda meghódította a
gopík elméjének királyságát. Miként egy hódító király, előre látta, hogy a haderők
legyőzését szükségszerűen a szívek felett aratott győzelemnek kell követnie. Ha
vágyat akar ébreszteni a gopíkban a rása-tánc bensőséges hangulata iránt, előbb
meg kell felelnie ezekre az utolsó ellenvetésekre ahhoz, hogy maradéktalanul
teljesítsék a vágyait. Miközben ezek a gondolatok jártak Srí Krsna fejében, drága
barátnőire pillantott, akik türelmesen ültek a helyükön, ugyanakkor repesve várták
azonnali válaszát. Egy vagy két perc is eltelt! Mivel ez az őszi éjszaka Brahmá egy
éjszakájának időtartamára nyúlt, ez a pár perc hónapoknak tűnt. De vajon tényleg
megértette Srí Krsna, mekkora áldozatot hoztak a gopík? Tényleg megértette?
Lévén mindenek Felsőlelke, hogyne értette volna! Yogamáyá ura ne lett volna
tisztában az áldozatukkal? A gopík több csoportja is élvezte a sarat teliholdas
éjszakáján járt rása-táncot (melyet általában mahá-rasának neveznek). Voltak
köztük nitya-siddha gopík, sádhana-siddha gopík, csapatosan érkező gopík, olyan
gopík, akik később csatlakoztak, és olyanok is, akik kénytelenek voltak otthon
maradni. Mindannyiukat ismerte. És valamennyiükről tudta, hogyan hódoltak
meg!
A nitya-siddha gopík, Srímatí Rádharáníval az élen, Vele együtt szálltak alá a
transzcendentális birodalomból. Ezek között az örök társak között volt Candrávalí
és a “jobbszárnyhoz” tartozó társai; Dhanyá és a kanyakák; Lalitá és az élesnyelvű
gopík; Saibyá és a szende gopík; Visákhá, Syámá, Padmá, Bhadrá és a
“balszárnyhoz” tartozó gopík; a sakhík, a mañjarík és még sokan mások, akik
196
valamennyien Rádhiká káya-rúpái, transzcendentális formájának testi kiterjedései

voltak, s akik egyedül azért jelentek meg, hogy fokozzák Srí Hari örömét. Ezek a
gopík, akik alászálltak az anyagi világba, kimondhatatlan aggodalmakat éltek át.
Amikor démonok jöttek Vrajába, hogy megöljék Harit, nem a saját biztonságukat
féltették. Kizárólag Srí Krsnáért aggódtak, és ez a félelem éjjel-nappal kísértette a
szívüket. Krsnának eszébe jutott Arista, ahogy hatalmas teste ott magasodott az
alkonyati ég bíborló előterében! Eszébe jutott, hogyan jelent meg az a vérszomjas
bika a szépen feldíszített faluban, a Rádhá-kunda közelében. Patájával a földet
kapálta, s bőgött, mint a veszedelem. Égnek emelt farokkal, dühös pillantással
mennydörgött. Szarvával felszakította a gátakat, s halálra rémítette Vraja hölgyeit.
A vemhes tehenek és a várandós gopík elvetéltek. Krsnának már a démon
emlékére is ökölbe szorult a keze. Hogyne tudta volna, mekkora áldozatot hoztak
érte a gopík! Áldozatuk minden részletét ismerte! A nitya-siddha gopík közé
tartoztak a fiatal, férjezetlen lánykák, a vraja-kumárík, akik még szüleik
felügyelete alatt éltek, élükön Dhanyával. Félmeztelenül játszottak a porban, s a
szüleik sem igen gondolkodtak még a jövendőbelijük felől. Egy nap meghallották
Krsna fuvolájának titokzatos hangját, s addig meditáltak ezen a transzcendentális
hangon, mígnem eksztatikus szeretet ébredt bennük Iránta. Barátjától, a fuvolától
hogy is ne tudott volna a szeretetükről! Aztán azzal a vággyal a szívükben, hogy
csakis Srí Krsna legyen a férjük, senki más, e lányok szigorú fogadalmat tettek,
amit odaadóan be is tartottak, hogy elégedetté tegyék Kátyáyaní istennőt. A kanyá-
kumárík hemanta hideg évszakában lemondtak a bételrágás, a napi masszázs és az
ízletes ételek nyújtotta élvezetekről, s a hajukat sem olajozták. Az alvással mit sem
törődve korán keltek, megfürödtek a Yamuná hideg vizében, s miután imákat
mondtak Devíhez, fűszerezetlen havisyánnát ettek. Az önsanyargató
lemondásoktól lesoványodott, sápadt és törékeny lánykák a vraja-vásík, a yogik és
az aszkéták szimpátiáját egyaránt kivívták. Mindenki tudott volna a
lemondásaikról, csak éppen Srí Krsna nem? Ki más, ha nem Ő jött el fogadalmuk
utolsó napján, hogy megjutalmazza őket? Mialatt a gopík fürödtek, ellopta
ruháikat és elrejtőzött egy fán. Miután próbára tette a kanyakák szeretetének erejét,
visszaadta ruháikat, s nagyon elégedetten így szólt: “Hamarosan egymás társaságát
élvezzük majd egy ünnepi éjszakán, mivel lemondásotok gyümölcsöt hozott.”
Hogyne értette volna meg áldozatukat Ő, az áldozatok Ura? Mivel Ő volt az, aki
előkészítette a rása-táncot a sarat évszak teliholdas éjszakáján – mintegy a kanyá-
kumárík premájának érett gyümölcseként – hogy is ne értette volna?! Hát persze
hogy értette! Srí Krsna a deva-kanyákat, a félistenek leányait is ismerte, akiket
Brahmán keresztül arra utasított, hogy szülessenek meg a Földön. A nitya-siddha
gopík részleges kiterjedései lévén örökké tökéletesek voltak, és a mennyei
bolygókon részük volt minden kényelemben. Az Ő utasítására azonban eljöttek a
halandók világába, s elszenvedték a születéssel kezdődő és halállal végződő élet
kínjait. Hát persze hogy tisztában volt vele, hogy miről mondtak le! Hát persze
hogy ismerte az összes nitya-siddha gopít!
197
Azután ott voltak a sádhana-siddhák, azok a gopík, akik azért jöhettek táncolni
Krsnával, mert már tökélyre vitték a sádhanájukat az anyagi világban. Közülük is
az elsők a sruti-cárík voltak. Rég elfeledték már, hogy ők voltak a
megszemélyesült Védák, azokról az eseményekről nem is beszélve, melyek a sok-
sok kalpa, teremtés alatt történtek, míg ők azért imádkoztak, hogy Vrajában
születhessenek meg. Talán nem Krsna utasította Yogamáyát, rendezze el, hogy
gopák családjában jöhessenek a világra? Talán nem Ő intézte el, hogy elnyerhes-
sék az örökké tökéletes gopík társaságát? Nem Ő gondoskodott róla, hogy
premájuk maradéktalanul kibontakozhasson a sneha, a pranaya, a mána, a rága, az
anurága és a bháva stádiumain keresztül egészen a mahábháva szintjéig? Hogy is
ne tudott volna áldozathozatalukról!? És a rsi-cárí-gopíkról se felejtkezzünk el!
Krsna ne tudta volna, milyen páratlan szenvedéseket álltak ki? Réges-régen
pillantották meg először, amikor a Dandaka-erdőben járt elmét rabul ejtő
Rámacandra-formájában. Habár nem volt Nála sem fuvola, sem pávatoll, a bölcsek
mégis felismerték, hogy Ő az imádott istenségük, Gopála, és szeretői hangulatban
kívánták imádni. Hogy is ne olvasott volna Krsna a szívükben, amikor Ő volt az,
aki az Úr Rámaként nagylelkűen felemelte őket a spontán odaadás érett szintjére?
És nem Ő volt-e vajon, aki megáldotta őket a szükséges tulajdonságokkal, annak
ellenére, hogy az anyagi szennyeződések nyomokban még ott voltak a szívükben?
Most, hogy az Úr tervének köszönhetően kiváló gopík méhéből születtek meg, s
felserdülvén, elnyerték a megfelelő társaságot, egyes rsi-cárí-gopík tökéletes
púrva-rágára tettek szert. Számukra Yogamáyá kellően mafla férjekről gondos-
kodott, akik nem tudták megakadályozni a feleségüket abban, hogy – amikor eljött
az ideje – légyottra siessenek Krsnához. Ő, máyá Ura ne tudott volna ezekről a
dolgokról? Más rsi-cáríknak nem jutott osztályrészül az a szerencse, hogy tökélyre
vigyék Harival való kapcsolatukat, így nem szabadultak meg az anyagi
szennyezõdésektől, s nem tudták azonnal elérni a prema szintjét. Szívükben lakozó
tanúként ne látta volna a sorsukat, azt, hogy a férjükkel élnek, teherbe esnek, majd
gyermeket szülnek? Talán később nem rendezte el számukra a kellő barátságokat
ahhoz, hogy ők is rálelhessenek az első szerelem, a púrva-rága kincsére? E
tisztulás eredményeképpen nem vetették-e le ezek a gopík az anyagi testüket, hogy
maradéktalanul transzcendentális formát öltve alkalmassá váljanak az Ő
imádatára? Hogy is ne tudott volna a küszködésükről!? Amikor ezek a rsi-cárí-
gopík meghallották a fuvola hangját, ők is tébolyult nőkké változtak. Családi
kötelességeiket félredobva, ajtón-ablakon ki, létrán le, rohantak Krsnához. Hogy
növelje vágyukat, nem az Ő Yogamáyája volt-e az, aki, bárhová fordultak is,
elébük állította botot lóbáló felbőszült férjüket? Amikor megakadályozták őket
abban, hogy találkozzanak Govindával, ellenséget láttak a családtagjaikban, és,
már-már a halál küszöbén, így imádkoztak: “Ó, Priya-sakhe! Ó, Vrndávana
erdejének élete! Ha nem találkozhatunk Veled, ha nem láthatjuk lótuszhoz
hasonlatos szemedet, akkor legalább engedd meg, hogy egy elkövetkező életben a
szolgálóleányaid lehessünk. Egyelőre csak az elménkben függesztjük Rád a
198
tekintetünket: lényünk mélyén ölelünk a szívünkre.” Így bánkódtak becsukott

szemmel, miközben egyetlen szerelmükön meditáltak. Talán nem tudta, hogy a rsi-
cárík megtisztultak a távollét tüzében? Hát nem jutalmazta õket tökéletesen
transzcendentális testtel? Nem Ő ihlette arra Yogamáyát, hogy intézze el, hogy
őreik figyelmetlenek legyenek? Talán nem adott nekik kellő leleményességet
ahhoz, hogy a tökéletes gopík nyomába szegődhessenek, akik már korábban
kisurrantak otthonról a fuvola hívására? Azok után, hogy annyi elrendezést tett, ne
tudott volna az áldozatukról? S végül jusson csak eszünkbe a sruti-cárí gopík
csoportja, akik a fuvola hívó szavára sem tudták elhagyni az otthonukat! Az, hogy
még befolyásolta õket a társadalom rosszallása, kihatott a szeretetükre, így még
nem voltak alkalmasak rá, hogy találkozzanak Srí Krsnával. Ki jött el hozzájuk a
szívükben, ha nem Ő, ki ölelte és áldotta meg őket érintése boldogságával? Ki tette
őket rá képessé, hogy elviseljék az elkülönültség tüzét, ha nem Ő? Ki más
üdvözölte őket azon az éjszakán, amikor a szenvedéstől megtisztulva, teljesen
lelkivé válva megkapták Yogamáyá engedélyét, hogy találkozhassanak Vele? Hát
hogy is lenne lehetséges, hogy éppen az ő szeretetükről ne tudott volna? Egyedül
az Ő energiája volt az, amely a számtalan elrendezést tette, minden egyes gopí
szükségletének megfelelően. Az Ő energiái teremtették meg a gopík transzcen-
dentális formáinak másolatait. Férjeik az Ő misztikus energiájának köszönhetően
hitték azt, hogy feleségeik házimunkával vannak elfoglalva, s az Ő elrendezése
folytán nem láttak semmi okot arra, hogy ellenségesek legyenek Vele szemben. Srí
Krsna különböző úton-módon nyújtott segítséget a kisgyermekes gopíknak, hogy
mentesüljenek a férjeikkel szembeni kötelezettségeik alól. Úgy alakította, hogy
szellemjárta asszonyoknak tűnjenek, s így mentesültek a szoptatás kötelessége
alól. A családjukat rávette, hogy tagadják ki őket, s ezzel a háztartás terheitől is
megszabadultak. Végül Ő, és egyedül Ő volt az, aki arra csábította őket, hogy
csatlakozzanak örök szeretői köréhez. Szóba jöhet egyáltalán, hogy nem tudta,
milyen áldozatot hoztak Érte a gopík különféle csoportjai? A gyönyörű vrajai
lányok meghódolását ne vette volna észre, akik a közmegvetés kockázatát vállalva
elhagyták idősebb családtagjaik oltalmát, nem törődtek családjuk jó hírével, s
mindenről lemondtak, csak hogy örömet szerezzenek Neki, anélkül, hogy ebből
bármilyen kézzelfogható hasznuk származott volna? Krsna a várakozó gopík felé
fordult. Karcsú, törékeny lányok voltak, akik hozzászoktak a tehénvédelemmel
járó gazdagsághoz. Arany ékszerek, igazgyöngy nyakláncok ékesítették őket,
pompás szárikat viseltek. Némelyikük a hajfonatával játszott, mások az arcát
nézték, megint mások ábrákat rajzolgattak lábujjukkal a porba. De ezek a lányok
olyan bátorságra tettek szert a szeretetük révén, amilyenre a lemondott rsik, a
meditáló yogik, a tanult jñánik, de még a legnagyobb sannyásík sem tettek szert
soha. Krsna szerette volna végképp eloszlatni a kételyeiket s megbékíteni a
szívüket, ezért, hogy még világosabb magyarázatot adjon magáról, a következőket
mondta:
199
evam mad-arthojjhita-loka-veda-
svánám hi vo mayy anuvrttaye ’baláh
mayáparoksam bhajatá tirohitam
másúyitum márhatha tat priyam priyáh
– Kedveseim, tudtam Én, hogy egyedül Miattam nem törődtetek a közvélemény, a

Védák és a rokonok tekintélyével, mégis úgy cselekedtem, ahogy cselekedtem,
csak hogy fokozzam Hozzám való ragaszkodásotokat. Hirtelen eltűntem előletek,
de az irántatok érzett szeretetem ekkor sem szűnt meg egy pillanatra sem. Ezért,
szeretett gopíjaim, ne tápláljatok rossz érzéseket Irántam, kedvesetek iránt.
A gopíkat elégedetté tette ez az utolsó vallomás – Srí Krsna tehát együttérzően

tekintett áldozatukra. Már csak két kérdés maradt hátra: Srí Krsna megértette-e,
hogy az ő meghódolásuknak nincs párja? S ha igen, miért bánt velük úgy – velük,
akiknek egyedülálló szeretete bizonyítottan a legmagasabb rendű –, mintha
közönséges bhakták lennének? – Kedves hölgyeim! – kezdte válaszát Srí Krsna. –
Nincs, aki Nálam jobban tudná, mekkora áldozatot hoztatok, vagy aki Nálam
nagyobbra értékelné a tőletek kapott szeretetet. Soha nem tudnálak elhagyni
benneteket, ahogy a vasreszelék sem tud elszakadni a mágnestől. Ne gondoljátok
hát, hogy cserbenhagytalak benneteket. A gopík élvezettel itták édes szavait. – De
ha nem hagytál el bennünket, akkor miért nem láttunk? – kérdezték. – Valójában
azért tűntem el a szemetek elől – válaszolta Srí Krsna –, hogy titokban
megfigyelhessem szeretetetek erősségét. Ti is jól tudjátok, hogy az együttlét során
tapasztalt szeretet hangulatát a távollét szeretetének drágakövei ékesítik. A gopík
némiképp haragosan válaszolták: – De miért teszel próbára bennünket ekkora
fájdalom árán? Krsnának elcsuklott a hangja a feltörő érzelmektől. Megköszörülte
a torkát, majd megszólalt: – Habár eltűntem előletek, közben figyeltem, hogyan
mutatkozik meg szerető hiányérzetetek. Teljesen elérzékenyültem tőle. – A gopík
mosolyogva összenéztek. – Amikor láttam, hogy eljátsszátok a kedvteléseimet,
amint a teheneket terelem, a barátaimmal játszom, a szüleimet szolgálom, veletek
szórakozom, vagy a démonokkal végzek, földbe gyökerezett a lábam.
Megbénultam, mozdulni sem tudtam. Sakhík, Én még soha nem láttam olyan erős
és igaz szeretetet, mint amilyen a tiétek. Srí Krsna ekkor elhallgatott, a szavakat
kereste. Végül így szólt: – Hogy is tudnálak elhagyni benneteket! Ó, Vraja
szépséges hölgyei, még a szememet sem tudtam levenni rólatok! Amikor pedig
énekelni kezdtetek, dalaitok elbűvölő melódiája, szavaitok költőisége, mély
érzelemmel átitatott hangotok magával ragadta egész lényemet. Magamon kívül
voltam, csak rátok gondoltam, s teljesen belevesztem ebbe a meditációba. Meg
sem tudtam mozdulni! – De miért nem jelentél meg, amikor már majdnem
meghaltunk? – kérdezték a gopík panaszosan. – A rejtekhelyemről viszonoztam a
szereteteteket – válaszolta Krsna. A gopík hitetlenkedve húzták fel a
szemöldöküket. – Higgyetek Nekem! – folytatta. – Életlevegőitek el akarták
200
hagyni gyönyörű testeteket. Egyedül azért egyeztek bele, hogy maradjanak, mert
viszonoztam a szereteteteket. – Honnan figyeltél bennünket? – kérdezték a gopík.
– Ott voltam minden fa, minden bokor, minden szikla mögött – válaszolta Krsna. –
Hisz tudjátok, hogy mindent átható vagyok! Kedveseim, ne kételkedjetek
Bennem! Nem kételkedtek Benne. Hittek Neki, bár nemigen tudták felfogni, hogy
eleve hogyan tudott elszabadulni, amikor a szeretet kötelékeivel szorosan hozzá
volt kötözve a szívükhöz. De mivel egyszerű falusi lányok voltak, hittek Neki, s
finom mosolyokkal, szégyenlős pillantásokkal válaszoltak a szavaira.
Most már csak egyetlen kérdés maradt hátra: ha Srí Krsna valóban tisztában volt
azzal, milyen dicsõséges a gopík szeretete, miért bánt velük úgy, ahogy a többi
bhaktával szokott? Elébe vágva kérdésüknek, Srí Krsna összekulcsolta a kezét és
így szólt: – Drága gopíkák, ti jelentitek az életemet. Kérlek, jól figyeljetek arra,
amit most mondani fogok! Amikor az erdőben sétáltunk, s boldogságunkat a
virágok, a döngicsélő méhek és az ezüst hold áldásai kísérték, a világ
legszerencsésebb lányainak gondoltátok magatokat. Ilyen hangulatban voltatok, s
teljesen belefeledkeztetek az eksztázisba. – A gopík zavartan lesütötték a
szemüket, Krsna pedig így folytatta: – Úgy gondoltam, büszkeségetek megzavarná
az élvezetünket a rása-tánc során. Ezért tűntem el. Lám-lám! Annyi idő után Srí
Krsna végre bevallotta, hogy a gopík szeretete nem tökéletes. Az erényeiket
méltató megannyi édes szó után most kifejti, hogy eltűnése csupán taktika volt,
mellyel a szerelmüket akarta fokozni! Hogy elejét vegye a félreértéseknek, Gopála
mindjárt meg is magyarázta kijelentését: – Nem arról van szó, hogy a szeretetetek
hiányos lenne – tudom, hogy ez sokszínűségének egyik oldala volt csupán. A
benne rejlő büszkeség semmilyen csorbát nem ejt rajta. “Akkor hát, mi volt az a
hiba, amit ki akartál javítani?” – gondolták. – Nem hibát javítottam ki –
magyarázta Srí Krsna. – A szeretetetek egy másik arcát csaltam elő. A gopík
egymásra néztek. Nem teljesen értették, mit akar ezzel mondani.– Elmagyarázom
– mondta Krsna. – Az volt a vágyam, hogy a rása-táncnak hódoljak veletek. Ehhez
azonban valamennyi résztvevőnek ugyanabban a hangulatban kell lennie. Csak
akkor sikerül a tánc. Amikor elszöktetek otthonaitokból, s az erdőben élveztük
egymás társaságát, mindannyian a saját hangulatotokban merültetek el. Nem
létezett számotokra semmi, csak Én és a szerelmünk. Maradéktalanul tökéletes
voltuk ellenére hozzátok fűződő kapcsolataim mindegyike kizárólagosnak
bizonyult: egy harmadik személy számára már nem volt benne hely, hogy
milliókról ne is beszéljek. “Miért nem lehetett úgy egyesíteni a gopíkat, hogy
egyszerűen megmondod nekik: táncolni szeretnél velük?” – gondolták a gopík. Srí
Krsna rájuk mosolygott: – Szerelmes kábulatotokat túl nehéz lett volna megtörni.
Ha így tettem volna, szerelmi civódás tör ki köztetek, hiszen mindegyikőtök
szerelmünk gátjának látta a többieket. Ez pedig akadályt gördített volna a táncunk
elé. Emiatt tűntem el előletek. A mindannyiótokat ért azonos veszteség egy
pillanat alatt egyesített benneteket, így gyorsan elértem a kívánt hatást.
201
A gopík nem vitatták többé, hogy Krsna bölcsen cselekedett. Csupán azt szerették
volna még egyszer hallani, hogyan vélekedik a szeretetükről. Ezért egy emberként
kérdezték: – A szeretetünk vajon tökéletlen és javításra szorul, vagy ahogy az
imént mondtad, tökéletes? – Tökéletes. Nem hiányzik semmi a tökéletességéhez! –
válaszolta határozottan. Látván, hogy Krsna méltányolja az érzelmeiket, a gopík
visszanyerték magabiztosságukat, s pirongatni kezdték: – Ha növelni óhajtod az
ajáta-premi bhakták odaadását, illetve a játa-premi bhakták szeretetét, az ellen
nincs kifogásunk! De ha velünk is ugyanígy bánsz, az nem azt jelenti, hogy
bennünket is közönséges bhaktákként kezelsz? S ebben az esetben hogyan
egyeztethető össze a viselkedésed a szavaiddal?
Srí Krsna elgondolkodott. Csak rövid időre hagyta magukra a gopíkat, s még akkor
sem tévesztette őket szem elől: ott maradtak a látómezejében, a szívében. Sohasem
látott még olyan eksztatikus szeretetet, mint amilyet akkor tanúsítottak a gopík!
Már a gondolatára is megborzongott. Lehetett egyáltalán növelni ezt a szeretetet?
Mégis: ott és akkor, egyedülálló alkalom kínálkozott rá, hogy tanítsa és lelkesítse
minden idők bhaktáit. Másokat oktatott a gopík példáján keresztül. Közben
megsértette a büszkeségüket, az érzéseiket, s úgy kezelte őket, mintha közönséges
bhakták lennének. Ha úgy érzik, hogy méltánytalanul bánt velük, el kell ismernie a
hibáját. Végtére is csak egy báb volt, aki szeretetük madzagjain himbálódzott. A
gopík arca olyan volt, mint egy-egy arany lótusz a háttérben lágyan hömpölygő
Yamunában, Srí Krsna szemei pedig mohó méhecskék gyanánt itták szépségük
nektárját. Őszintén, keresetlen szavakkal annyit mondott: – Kedves sakhík, hibát
követtem el, amikor úgy bántam veletek, mintha közönséges bhakták lennétek.
Kérlek, ne haragudjatok Rám, s kegyesen bocsássatok meg Nekem. Hőn szeretett
kedveseim vagytok, s Én is kedves vagyok a számotokra. Ismeritek a szólást: “A
szerelmesek nem találnak hibát a kedvesükben.” Nincs senki, aki felérne veletek,
és nem is lesz soha. Mi értelme növelni azt, ami már amúgy is végtelen? Azért
tettem, amit tettem, hogy megmutassam a többi bhaktának szeretetetek mélységét,
s azt, hogy miként viszonzom ezt a szeretetet. Eközben fájdalmat okoztam nektek.
Kérlek, bocsássatok meg, amiért megbántottalak benneteket azzal, hogy nem
vettem figyelembe az érzelmeiteket.Ezzel Srí Krsna elhallgatott, összekulcsolta a
kezét, és pranámáit ajánlotta a gopíknak. Feltárva szíve legrejtettebb mélységeit, a
szeretet legbizalmasabb végkövetkeztetését, s a legvégső igazságot, érzelemtől
remegő hangon így szólt:
202
na páraye ’ham niravadya-samyujám

sva-sádhu-krtyam vibudháyusápi vah
yá mábhajan durjara-geha-srnkhaláh
samvrscya tad vah pratiyátu sádhuná
Nem tudom visszafizetni azt az adósságot, amit szeplőtelen szolgálatotok ró ki

Rám. Brahmá egész élete se lenne rá elég. Feddhetetlen a kapcsolat, mely Hozzám
fűz benneteket. Imádtatok, elvágva az otthonhoz fûződő minden köteléket,
melyeket eltépni bizony nehéz. Legyen ezért az a fizetségetek, amit dicsőn
cselekedtetek.
E lenyűgöző szavak hallatán egész Vrndávana megdermedt. A hegyek, a

folyók, az erdők és a fák, az őzek, a pávák, a papagájok és a méhek, a mozgó és a
mozdulatlan lények, a szél, az ég, a hold, a csillagok és persze, Srí Rádhával az
élen az édes arcú gopík – valamennyien mozdulatlanná dermedtek. Soha senki és
semmi nem hallott még ilyen szavakat Srí Krsna lótuszszájából. Megilletődött-
ségükben mindnyájan sírva fakadtak. A gopík szíve olyan, akár a szeretet
megannyi átlátszó vizű tava, Srí Krsna pedig e tavak vizén játszadozó fekete
hattyú. Az, hogy Hari rosszul bánt a gopíkkal, mert nem volt tekintettel érzelme-
ikre, olyan volt, mint ennek a hattyúnak a szárnyrebbenése, mely számtalan fodrot
kavart a tavacskák felszínén. Ahogy a fodrok összekuszálják a tófelszínrõl
visszaverődő tükörképeket, úgy kavarodott fel a gopík szeretete is; emiatt aztán
nem látták tisztán szeretetük tavának visszatükröződéseit. Miután azonban a gopík
kérdései alázatossá tették, Krsna viselkedése megváltozott, s szerelmes szavaival
megvigasztalta kedveseit. Amikor látták, milyen határtalan kedvességgel viseltetik
irántuk, a gopík elméje lecsillapodott, s szívük taván elültek a nyugtalanság
hullámai. S amikor pillantásuk szívük azúrkék mélységeibe hatolt, megigézve
látták, hogy az ott lévő szeretet még dicsőbb fényben ragyog. Hihetetlen! Hogy
lehet, hogy már amúgy is végtelen szeretetük tovább fokozódjon? És hogyan
történhetett, hogy mások is bepillanthattak a titkaiba? Ahogy szeretetük tükörszerű
felszínét nézték, Vraja szeme fényei egyetlen szerelmüket pillantották meg.
Könnyes szemmel nézett rájuk, arcán édes, ám mindentudó mosoly ült. Amikor
azonban észrevették a szemében csillogó fényt, a száján átfutó apró remegést… a
gopík rádöbbentek, hogy ismét rászedte őket! Túlságosan bíztak saját
éleselméjűségükben! Azt tervezték, hogy majd leleplezik a hálátlanságát – s
ehelyett minden az Ő elgondolásai szerint történt. Összefogtak, hogy agyafúrt
kérdéseik hálójával tőrbe csalják, de végül ők estek foglyul. Õ volt a leleményes
vadász, ők pedig a gyanútlan vad – s ismét csak beleestek szerelmének csapdájába.
Mindegyik gopí megértette Srí Krsna isteni tervét. Hogy felszínre hozza szeretetük
bizalmas titkait, elõre megfontolt szándékkal úgy tett, mintha szívtelen lenne.
Hogy felmagasztalja a gopík egyedülálló helyzetét, alárendelte magát nekik, és az
adósukká vált. Az egész csak trükk volt! “Srí Hari a Legfelsőbb Úr – gondolták. –
203
Tökéletes, minden jó tulajdonsággal ékes, a hiba leghalványabb nyomát sem lehet

felfedezni Benne. Habár teljes mértékben tisztában van a gopík eksztatikus
szeretetével, azt akarta, hogy a világ is tudomást szerezzen kivételes helyzetünk-
ről. Ennek érdekében saját magát – egyetlen versenytársunkat a szeretet terén –
kizárta a játszmából, majd befeketítette és örök adósunkká tette. »Mivel Srí Krsna
önszántából ilyen hátrányos helyzetbe juttatta magát, s ilyen nagy előnyt adott a
gopíknak, felmerülhetett-e akár a halvány esélye is annak, hogy ne a gopík
kerüljenek ki győztesen ebbõl a szerelmi párviadalból?« – kérdezhetné bárki.
Válaszul be kell vallanunk, hogy vereségünket maga a mohó győzelemvágy
okozta… Mivel annyira szerettük volna legyőzni, nem vettük észre szeretetének
mesterkedéseit. Vakságunkban nem láttuk, hogy Ő sokkal jobban vágyott rá, hogy
legyőzzük, mint mi magunk. Milyen kiszámíthatatlanok Govinda szívének
szeretet-áramlatai! Ha egy pillantást vetünk e szerelmi mérkőzés küzdő feleinek –
a szerető gopíknak és a szeretett Syámának – a helyezéseire, őszintén és
becsülettel be kell vallanunk, hogy Nanda Mahárája fia ismét legyőzött bennünket
a szeretetével.”
Nava-sakhí! Csak nem sírsz te is? A szíved valóban méltó Srí Krsna szeretetére.
Ó! Kedves olvasó! Neked is potyognak a könnyeid? Ez a te nagy szerencséd! Igen,
Vraja már csak ilyen. Az embernek meg kell tanulnia sírni Krsnáért. A barátnőim
is sírtak Srí Krsna utolsó szavain. Egymást átölelve zokogtunk sokáig, míg végül
megnyugodott a szívünk. Kedvesem! Ahogy így feltárom a szívemet előtted, olyan
érzésem van, mintha a húgom lennél. Érted már Krsna viselkedésének mozgató-
rugóit? Akkor mondd el! Kedvesem, ez csodálatos! Te tényleg megértetted.
“Krsna egyáltalán nem szívtelen szerető. Ő a szeretet legméltóbb és leghálásabb
elfogadója.” Milyen szépek is ezek a szavak! Köszönöm! Ő egy egyedülálló Lény.
Csak a szeretet érdekli. Az a vágya, hogy élvezhesse a szeretetet, s növelje a
bhaktái szeretetét. Ez minden. Kizárólag ezért tűnik úgy, hogy nem törődik a
sádhakák szeretetével. De ez csak a látszat. Valójában így növeli, táplálja premá-
jukat.
Hogy a világnak is megtanítsa ezt az igazságot, magukra hagyta a gopíkat. Az ő
szerelmüket nem kellett fokozni – ők a szeretet legkiválóbb szimbólumai. Ezért
okozott nekünk ennyi fájdalmat. Mit tehettünk volna? Mi az Övé vagyunk, Ő
pedig a miénk. Ha bánatot kell okoznia nekünk, hogy oktassa a világot, ám legyen.
És ha szenvednünk kell, hogy boldoggá tegyük, az a szenvedés lesz a legnagyobb
öröm a számunkra. Ezek az Ő kedvteléseinek az igazságai.
204
na páraye ’ham niravadya-samyujám

sva-sádhu-krtyam vibudháyusápi vah
yá mábhajan durjara-geha-srnkhaláh
samvrscya tad vah pratiyátu sádhuná
Nem tudom visszafizetni azt az adósságot, amit szeplőtelen szolgálatotok ró ki

Rám. Brahmá egész élete se lenne rá elég. Feddhetetlen a kapcsolat, mely
Hozzám fűz benneteket. Imádtatok, elvágva az otthonhoz fűződő minden
köteléket, melyeket eltépni bizony nehéz. Legyen ezért az a fizetségetek, amit
dicsőn cselekedtetek.
205
206
HARMINCKETTEDIK FEJEZET
Mellékletek, táblázatok, kiadványok
207
208
A kötőerők táblázata
jóság szenvedély tudatlanság

jellem-
zője: önfegyelem kéj ostobaság, sötétség
termé- ragyogó,megszabadít a vég nélküli ez okozza az

szete: a visszahatásoktól sóvárgásból születik élőlények illúzióját
követ- igazi tudás származik sóvárgás, kapzsiság, ostobaság, őrültség,
kezmé- belőle mohóság illúzió
nye:
erős ragaszkodás, erősödésével
mihez a boldogság érzése és gyümölcsöző cseleke- sötétség, tétlenség,
köt: tudás köti meg detek, fáradhatatlan őrület, és illúzió
törekvés nyilvánul meg
a különböző az igazságról mit sem
minden élőlényben az
testekben az ember tudva úgy vonzódik
tudás: egy, oszthatatlan lelki
különféle élőlényeket egy fajta munkához,
természetet látja
lát mint egyetlenhez
tudja, hogy mit kell nem tud különbséget az illúzió és a sötét-
tenni, mitől kell tenni a vallás és a ség varázsa alatt a
megér- tartózkodnia, mitől vallástalanság, a vallástalanságot
tés: kell félnie és mitől végrehajtandó és az vallásnak, a vallást
nem, mi az, ami lekö- elkerülendő tettek vallástalanságnak
ti, vagy felszabadítja között véli
a yoga gyakorlásával az embert szorosan a ostoba eltökéltség,
fenntartott rendít- vallás, az anyagi amely nem képes
eltökélt- hetetlen, töretlen gyarapodás és az túljutni az álmon, a
ség: határozottság, amely érzékkielégítés terén félelmen, a bánkódá-
fegyelmezi az elme, elérhető gyümölcsöző son, a mogorvaságon
az élet és az érzékeket eredményekhez köti és az illúzión
a kötőerőktől és a ragaszkodik a tetthez ellenkezik az írások
hamis egótól és a gyümölcseihez, parancsolataival,
megszabadulva, nagy élvezni akarja azt. materialista, önfejű,
cselekvő: elszántsággal és Mohó, irigy, csaló, jól ért mások
lelkesedéssel végzik. tisztátalan, az öröm megsértéséhez, lusta,
Nem ingatja meg sem és a bánat befolyása állandóan mogorva
siker, sem kudarc alatt áll. és halogató
209

az érzékeknek és az nem törődik az
a kezdetben méreg-
érzéktárgyakon való önmegvalósítással,
nek tűnik, de végül
boldog- kapcsolatából merí- az elejétől a végéig
nektárrá válik, ráéb-
ság: tik, az elején nektár- illúzió, alvásból,
reszti az embert az
nak tűnik, ám később tunyaságból és
önmegvalósításra
méreggé válik tévhitből születik.
követ- a tettek gyümölcseiért
a nagy bölcsek tiszta, az állatvilágban
kező cselekvők között fog
felsőbb bolygóira jut születik meg újra
születés megszületni
fokozatosan felfelé, a
a földi bolygókon a pokoli világokba
lakhely felsőbb bolygók
élnek zuhannak
irányába haladnak
a szellemeket és a
imádat a félisteneket imádják a démonokat imádják
kísérteteket imádják
a gyümölcsöző ered-
nagy erőfeszítéssel illúzióban, az
ményre nem vágyó
végzi a vágyait kielé- írásokat figyelmen
a tett ember ragaszkodás,
gíteni óhajtó, a hamis kívül hagyva hajtják
vonzódás és gyűlölet
egóból származik végre
nélkül hajtja végre
a tett a jámbor tettek
az ilyen munka ostobaságot, degra-
eredmé- eredménye tiszta,
eredménye szenvedés dálódást eredményez
nye tudás fejlődik ki.
az írások szabálya figyelmen kívül
valamilyen anyagi
szerint, kötelességből hagyja az írások
célból, vagy
áldozat hajtják végre, anél- parancsait, hit nélkül
büszkeségből hajtják
kül, hogy fejében hajtják végre, nem
végre
jutalomra vágynának osztanak prasádamot
büszkeségből, a
a test, a beszéd és az ostobán, önkínzással
tisztelet, megbecsülés
elme fegyelmezése, a végzik, mások bántal-
vezeklés és imádat érdekében
Legfelsőbb elégedett- mazásával, vagy
végzik, nem szilárd és
sége érdekében elpusztításával jár.
nem is állandó
ragaszkodás, gyűlö-
testi kényelmetlensé-
let és kétségek nélkül,
gektől tartva, vagy Az illúziótól
anyagi kapcsolattól
lemondás mert fáradtságosnak, megtévesztve feladja
mentesen hajtja végre
felhagy előírt előírt kötelességét
előirt kötelességeit,
kötelességeivel
mert úgy kell lennie
210

a fogyasztás előtt
meghosszabbítja az
túlságosan keserű, túl több, mint három
életet, megtisztítja a
savanyú, sós, erős, órával főzték, ízetlen,
létet, erőt, egészséget,
csípős, száraz és romlott, és rothadó,
ételek boldogságot és elége-
égető, boldogtalan- maradékokból és
dettséget ad, lédús,
ságot, szenvedést és tisztátalan alapanya-
ghís, tápláló és öröm-
betegséget okoz gokból készült, és
mel tölti el a szívet
erőszak tapad hozzá
tejtermékek, zöldség
élelmi- hús, húskészítmények,
és gabonafélék, hagyma, ecet,
szerek tojás, gomba
gyümölcsök, magvak
a nagy bölcsek tiszta,
az étkezés a tettek gyümölcseiért
felsőbb bolygóira jut, az állatvilágban
visszaha- cselekvők között fog
vagy visszajut a lelki születik meg újra
tása megszületni
világba
Az anyagi világ a legfelsőbb bolygótól a legalsóbbig a szenvedés birodalma, ahol

az ismétlődő születés és halál az úr. Aki azonban, óh, Kuntí fia, eljut az Én
hajlékomra, az sohasem születik meg újra! BG. 8.16.
211
A felszabadulás folyamata a transzcendentális

tudás művelésével
Ahhoz, hogy valaki megvalósítsa a transzcendentális szintet,
meg kell értenie e négy tényezőt:
1. mik a természet kötőerői,
2. hogyan működnek,
3. hogyan kötnek le
4. hogyan engedik szabadon az élőlényt
A gunák, a kötőerők és tömör jellemzője:
1. sattva - jóság: transzcendentális tudás, önfegyelem

2. rajas - szenvedély: kéj, gyümölcsöző cselekedetek
3. tamas - tudatlanság: tompaság, düh
A kötőerők funkciója:
1. leköti és lent tartja a lelkeket az anyagi világban
2. változatosságot teremt: a kötőerők kombinációja hoz létre mindenféle
dolgot ebben az anyagi világban, legyen az élő, vagy élettelen.
3. Mindent átható: Minden dimenzióban, mindenhol jelen van
Hogyan engedik szabadon a kötőerők az élőlényt
Az ember felülemelkedhet az anyagi természet kötőerőinek minden

tevékenységén csupán azzal, hogy a megfelelő lelkeket hallgatva
helyesen megérti őket.
Lelki természetemet az éri el, aki minden tett végrehajtójának helyesen az anyagi
természet kötőerőit látja, s aki ismeri a Legfelsőbb Urat, aki e kötőerők felett áll.
BG. 14.19.
212
A misztikus yogík végcélja: A nyolc misztikus

tökéletesség
1. Animá-siddhi: kisebbé tud válni az atomnál

- E képesség birtokosa kisebbé tud válni a legkisebbnél, s így képes
behatolni bármibe és áthatolni mindenen.
2. Mahimá-siddhi: képes a napsugarak segítségével eljutni a napra
- E képesség lehetővé teszi, hogy az ember bármekkorára meg tudja
növelni testének méreteit.
3. Laghimá-siddhi: könyebbé tud válni a levegőnél

- E képesség révén bárki könnyebbé tud válni a legkönnyebbnél, így
lebegni és repülni is tud, akár a fény sebességével is. Az illető ily
módon bárhová el tud jutni.
4. Prápti-siddhi: „megszerzés”. A keze mindenhová elér, és bármit el tud

venni. Ha kívánja, leszakíthat egy gyümölcsöt egy többezer mérföld
távolságra lévő kert fájáról. a yogí így bármilyen tárgyat el tud érni,s
képes behatolni mások érzékszerveibe is, azaz át tudja élni azt, amit
mások tapasztalnak, vagy éreznek.
5. Prákámya-siddhi: varázslat. Elérheti, amit csak kíván. Csupán az

akarata révén csodálatos tettekre képes, és bármilyen kellemes
érzékszervi tapasztalatot képes átélni, akár más bolygókon is.
6. Ísitá-siddhi: az ember puszta akaratából egész bolygókat teremthet és

semmisíthet meg. E misztikus tökéletesség birtokában képes irányí-
tani az anyagi energia alsóbb rendű funkcióit, s így látszólag csodás
jelenségeket létrehozni, pl. gyógyítani, elűzni a szellemeket vagy
befolyásolni az időjárást.
7. Vasitá-siddhi: bárkit az irányítása alá vonhat. Ez egy olyan hipnózis,

amelynek szinte lehetetlen ellenállni. Bárkire rá tudja kényszeríteni az
akaratát másokra, s az anyagi energia többé nem akadályozhatja meg
vágyai beteljesülését.
8. Kámávasáyitá-siddhi: A legtökéletesebb misztikus erő. Ez szintén
varázslat, hiszen természetfeletti cselekedetekre képes, pl. bármilyen
alakot vagy formát felvegyenek, kedvük szerint. A yogí szinte
mindent meg tud szerezni és el tud érni.
213
A tíz másodlagos siddhi:

1. Anúrmi-mattva: a yogí megszabadul az éhségtől, a szomjúságtól és
a testi szenvedés hatásaitól.
2. Dúra-sravana-darsana: rendelkezik a távolbalátás és távolra hallás

képességével.
3. Mano-java: képes a gondolat sebességével közlekedni.

4. Káma-rúpa: meg tudja változtatni testének alakját.
5. Para-káya-pravesana: képes belépni mások testébe.
6. Sva-chanda-mrtyu: meg tudja választani a halála időpontját.
7. Devánám-saha-krídánudarrana: láthatja a félistenek és a mennyei
hölgyek kedvteléseit.
8. Yathá-sankalpa-samsiddhi: mindent képes véghezvinni, amire

csak vágyik.
9. Ájná-apratihatá-gati: olyan utasításokat tud adni, melyeket nem

akadályozhat meg senki.
10. Yoga-dhárana-siddhi: a yogí eléri a misztikus yoga és a meditáció
tökéletességét.
Ez utóbbi tökéletesség további öt

alkategóriára bontható:
1. Tri-kála-jńatva: a yogí ismeri a múltat, a jelent és a jövőt.
2. Advandva: képes eltűrni a hideget, a forróságot és egyéb
szélsőséges körülményeket.
3. Para-cittábhijnátá: bele tud látni mások elméjébe és gondolataiba.

4. Agny-arkámbu-visádínám pratistambha: semlegesítenitudja a tűz, a
nap, a víz, mérgek és más anyagok, átkok és fegyverek negatív
hatását.
5. Aparájaya: a yogí legyőzhetetlenné válik.
214
A yoga-folyamatok egymásba való átmenete

Sríla Sivaráma Maharája: Bhaktivedanta Magyarázatok
c. könyve alapján.
Az alábbiakban a különböző yoga-folyamatokat és alkotóelemeiket vesszük sorra.

Az alkotóelemeik fejlődése révén az egyikből a másikba történő átmenetek kötik
össze a folyamatokat. Mindezt a táblázat foglalja össze.
A karma-yoga
TETTEK: A folyamat legfontosabb eleme.
TUDÁS: Mivel a tettek a sástra útmutatásai szerint történnek, tartalmaz

bizonyos fokú tudást, különösen ami az áldozati szertartásokat illeti. A
legfontosabb tudás az, hogy Visnu az ember minden tettének élvezője.
LEMONDÁS: A gyakorló hajlandó megosztani munkája eredményét, de csak

részben, mivel még kötődik tettei gyümölcséhez vagy magukhoz a tettekhez.
MEDITÁCIÓ: Minimális, leginkább anyagi, pl. A munka gyümölcseire való

összpontosítás.
ODAADÁS: Mivel a gyakorló kész felajánlani az eredményt az Úrnak,

bizonyos odaadásról már beszélhetünk, de ezt a kötelességérzet motiválja, és nem
mentes a munka sikerességére való vágytól sem.
A JNÁNÁBA VALÓ ÁTMENET: A karma-yogí ragaszkodik a tettekhez.

Tudása kezdetben csekély. A sástra követése és a jñáníkkal való érintkezése
következtében azonban egyre inkább tudatára ébred a lélek örökkévalóságának és
a világ átmeneti természetének. E tudás eredményeképpen elveszíti a tettek iránti
ragaszkodását, és egyre inkább hajlik arra, hogy az Abszolút Igazság megértésében
merüljön el.
215
A jñána-yoga
TETTEK: Nagyon kevés, mivel az ember a magányos tanuláshoz és
elmélkedéshez vonzódik.
TUDÁS: A tanulással együtt nő; általa a gyakorló az egységes lelki létezésben

merül el.
LEMONDÁS: Fejlett tudása következtében kevesebb ragaszkodása van, mint a

karma-yogínak.
MEDITÁCIÓ: Számottevőbb, mint a karma-yogí esetében, mivel a jñání az

önvaló megértésére összpontosít. Meditációja azonban még elég minimális.
ODAADÁS: Kevesebb, mint a karma-yogínál, mivel a jñání semmilyen

felajánlást nem végez Visnunak.
ÁTMENET AZ ASTÁNGA-YOGÁBA. A tudás növekedése és az

astánga-yogíkkal való érintkezés következtében a jñána-yogí az Úr Visnu
Felsőlélek formájára kezd el összpontosítani, aki minden cselekedet tanúja és
engedélyezője. Az érzékszervi tevékenység és a légzés szabályozásának mecha-
nikai eszközeit elsajátítva a gyakorló elmerül a Visnu formáján való meditációban,
és eljut az astánga-yoga szintjére.
Az astánga-yoga
TETTEK: Az elvonult életre való törekvés miatt a cselekvés még mindig
korlátozott mértékű. Igaz, a kezdeti szakaszban ajánlott a munka, hogy aztán a
későbbiekben lemondjanak róla.
TUDÁS: Nagyobb, mint a jñání esetében, hiszen a gyakorló tudatában van

Visnu formájának.
LEMONDÁS: A sádhanát tekintve megegyezhet a jñáníéval, célját illetően

azonban több, mert a yogí lemondott az eggyé válás elképzeléséről, hogy a
Felsőlelket önmagától különálló létezőként szemlélhesse.
MEDITÁCIÓ: Jelentősen megnő, hiszen az astánga-yogí sádhanája teljes

mértékben a meditáción alapul.
216
ODAADÁS: A gyakorlás (sádhana), de még inkább a tökéletesség (sádhya)

stádiumában több, mint a jñání vagy a karmí esetében, mivel az ember a transz
állapotában önvalóját az Úrnak ajánlja.
ÁTMENET A BHAKTI FELÉ: A bhaktákkal való érintkezés révén az

ember tudatára ébredhet Visnu transzcendentális tulajdonságainak. Felismeri, hogy
az Urat mind a durva, mind a finom érzékekkel szolgálni kell, teljesen elmerülve a
Rajta való meditációban.
A bhakti-yoga
TETTEK: A bhakta teljesen az Úr szolgálatába merül, bármilyen tettről legyen
is szó. Előfordul, hogy egy bhakta még a karmínál is tevékenyebb, tetteinek
minősége azonban mindig magasabb rendű.
TUDÁS: Kinyilatkoztatás útján teljes tudásra tesz szert Krsnáról.

LEMONDÁS: Teljes, a bhakta mindent az Úr szolgálatában tud használni.
MEDITÁCIÓ: Mindig Krsnáért dolgozik, valamennyi cselekedetét tekintve.
Teljesen elmerülve Benne, a samádhi szintjén van.
ODAADÁS: Teljes, mivel a szolgálat kizárólagos motivációja az, hogy örömet

szerezzen az Úrnak.
A fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy a yoga-folyamatok egymással való

kapcsolata szisztematikus, és az alkotórészek fejlődésén alapul. Ezt az elemek
minőségi és mennyiségi növekedésében végbemenő természetes átmenetek
támasztják alá. Egy jól körülhatárolt rendszer képe bontakozik ki, amelyben a
különböző yoga-folyamatok – az egyes elemek (tettek, tudás stb.) részarányától
függően – különböző szinteket képviselnek.
Sríla Prabhupáda ezt “yoga-létrának” nevezte, a létra két fő pillérét a tudás és a

lemondás alkotja. Ezek fejlődésével a tettek, a meditáció és az odaadás szintje is
növekszik, amelynek eredményeképpen az egyes yoga-folyamatok megfelelő
szintjei átalakulnak egymásba. Mindebből nyilvánvaló, hogy a munka, a tudás, a
lemondás, a meditáció és az odaadás terén elért előrehaladás jelenti a lelki életben
való fejlődést. A lelki gyakorlatok fejlődésével az ember egyre közelebb kerül
a tiszta odaadó szolgálathoz, amit ananya-bhaktinak neveznek.
217
A sadhana-bhakti szintjei
A közvetlen folyamat: bhakti-yoga
Az éneklésnek ez a folyamata nagyon egyszerű: napi 24 órát éneklünk,
nem aggódunk az evés, meg az alvás miatt. Az ember minden helyzetet elvisel,
semmi nem zavarja meg, tökéletesen békés, mert nincsenek anyagi vágyai,
úgyhogy alázatos és tiszteletét ajánlja minden más élőlénynek. Ezzel az attitűddel,
ezzel a megértéssel, ezzel a kultúrával az ember 24 órában tudja énekelni a Hare
Krsnát. Elég könnyű, ugye? Krsna, Ő nagyon kegyes, mert megérti, hogy nem
tudunk rögtön erre a szintre kerülni, habár ez az összes tetteinknek a célja és ez a
tökéletes folyamat! És ez a folyamat megadja a célt, a Krsna iránti tiszta
istenszeretetet!
Óh, Prthá fia! Gyorsan kimentem a születés és halál óceánjából azt, aki minden
tettét Nekem felajánlva Engem imád, eltérés nélkül átadja magát Nekem, odaadó
szolgálatban él, és elméjét Rám szögezve mindig Rajtam meditál. Elmédet
szögezd Rám, az Istenség Legfelsõbb Személyiségére, és értelmedet teljes
mértékben merítsd el Bennem, így kétségtelen, hogy mindig Bennem fogsz élni.
A közvetett folyamatok
Krsna megérti, hogy nem tudjuk ezt rögtön csinálni, és azért mondja azt, hogy
kövessük a sadhana-bhakti folyamatát. A legjobb az, hogyha elkezded a napi 24
órában tisztán énekelni Krsna neveit, de hogyha nem tudod, akkor kezd el a
sadhana bhakti folyamatát! A sadhana bhakti azt jelenti, hogy szabályzó elveken
alapul. És ezek a szabályzó elvek a múrti imádat során jutnak el hozzánk. Krsnát
tesszük az életünk központjává, hogy énekeljük a Hare Krsnát, de hogyha úgy
látjuk, hogy nehéz lefoglalnunk minden cselekedetünket, az elménket, a
szavainkat, akkor a Múrtit tesszük az életünk középpontjává, és a Múrtit a szent
név éneklésén keresztül imádjuk. És a Múrti imádat során bármilyen különböző
természetünk is legyen, azt le tudjuk foglalni az Úrnak a szolgálatában. Mindegy,
hogy milyen képességekkel rendelkezünk, de azt le lehet foglalni azt le lehet
foglalni az Úr szolgálatában. Felépítjük a templomot Krsnának, szép kerteket
építünk, vagy szép ruhákat varrunk, vagy főzünk az Úrnak, vagy éneklünk és
táncolunk, vagy mindenféle adminisztrációs tevékenységet végzünk, vagy
különböző szertartásokat mutatunk be, hogy elégedetté tegyük az Urat, vagy
másokat képzünk ebben a folyamatban. Szóval végezzük ezeket a tevékenységeket
azzal a tudatban, hogy Krsna szolgái vagyunk, és Krsna szolgálatában foglaljuk le
ezeket a tetteket. És akkor ily formában le tudjuk foglalni a feltételekhez kötött
természetünket az Úr szolgálatában. Ezt a folyamatot hívják naiskarmyának.
218
Tevékenység, vagy karma, de ragaszkodás nélkül. Visvanátha Cakravartí Thákura

úgy hívja, hogy niskáma karma-yoga. Ami azt jelenti, hogy olyan tettek, amit
vágyak nélkül végeznek. Ez a második szint, amelyen szolgálhatjuk az Urat.
Kedves Arjunám, gazdagság meghódítója, ha képtelen vagy elmédet eltérés

nélkül Rám függeszteni, akkor kövesd a bhakti-yoga szabályozó elveit. Ily módon
ébreszd fel magadban a vágyat, hogy elérj Engem! BG. 12.9.
Hogyha úgy találjuk, hogy ez még mindig nem foglalja le az összes adottságun-
kat, hogyha úgy látjuk, hogy nem vagyunk elégedettek, hogy minden tevékenysé-
günket a Múrti szolgálatában foglaljuk le, akkor a feltételekhez kötött
természetünket az Úrral kapcsolatban végezzük, de ezekhez még hozzáadhatjuk a
különböző társadalmi funkciókat, az éneklésen és a hallgatáson kívül. Ez az a
pont, ahol belép a védikus rendszer. Krsna mondja a Gítában, hogy akkor dolgozz
Értem. Követheted a sadhanát, végezheted a templomi imádatot és elégedett
lehetsz, és prédikálhatsz is és hallhatsz és énekelhetsz az Úrról, de hogyha ebben
nem tudod lefoglalni az összes vágyadat, akkor végezhetsz tetteket Krsnáért. És
akkor itt bevezetődik a varnásramának a rendszere, ahol az ember nagyon sok
tettet végezhet, de még mindig Krsnáért. Szóval lehet végezni nagyon sok teendőt
a ház körül, a brahmacárík tevékenységét, vagy a háztartók tevékenységét, de még
mindig ezzel a naiskarmya mentalitással. Az éneklés és a prédikálás automati-
kusan ezen a szinten van. Azért csináljuk, hogy elégedetté tegyük az Urat. A Múrti
imádat azért van, hogy elégedetté tegyük az Urat. És aztán a különböző társadalmi
és munkahelyi tevékenységeinket is azért végezzük, hogy elégedetté tegyük az
Urat. Ez mind naiskarmya. És akkor ily módon nagyon szép közösséget lehet
létrehozni, ahol minden a múrti köré csoportosul és minden az Úr elégedettségét
szolgálja.
Ha nem tudod követni a bhakti-yoga szabályait, akkor próbálj meg csak Nekem
dolgozni! Ha Értem cselekszel, eléred majd a tökéletes szintet. BG. 12.10.
És akkor Krsna ad még egy lehetőséget, vagy még egy helyzetet, hogyha ezeket a
lehetőségeket túl bonyolultnak találod, vagy nehéznek: végzed a munkádat,
végzed a különböző tevékenységeidet, és a saját tevékenységeidnek tekinted őket,
a te eredményednek, de az eredményt odaadod Krsnának. Ezt hívják úgy, hogy
sakám karma-yogának. Azt jelenti, hogy a saját céljaidért, a saját vágyaidért teszed
őket, de mivel a végeredmény Krsnáért van, éppen ezért yogának hívják. Szóval ez
is bele tartozik a bhakti birodalmába, de egy erősebb szenvedély és tudatlanság
beütéssel. Szóval eléggé fontossá válik a vágyak a tettekben, vagyis a tettekre és
az eredményekre irányuló vágy. Nincsen megfelelően egyensúlyban benne a
filozófiának a megértése, illetve a megfelelő megértés. Szóval lehet ezt csinálni,
hogyha az embernek ilyen nagy vágyai vannak, és akkor ez az a helyzet, amiből
219
elindulhat. Ezek az arthártík az eredmények iránt érdeklődnek. Az ilyen

gyümölcsöző eredmények iránt. A jinjású, akit pedig a tudás érdekel, az pedig az
ilyen elméleti tudás iránt érdeklődik. Szóval, hogyha erről a szintről indulunk,
akkor Krsnának ezzel nincsen semmi baja, de Prabhupáda elmagyarázza, hogy az
ácáryák azt mondják, hogy az embernek nem szabad ezen a szinten megrekednie.
Meg kell értenie, hogy mi a filozófia, és hogy kik vagyunk mi, és el kell, hogy
távolodjon attól a szinttől. Fel kell jönnie erről a szintről, hogy saját magáért
dolgozik, és az eredményt odaadja Krsnának, odáig el kell jutnia, hogy Krsnáért
dolgozik. És aztán innen pedig el kell jutnia a Krsna iránti teljes meghódolásig.
Ha azonban képtelen vagy tudatodat Rám irányítva dolgozni, akkor próbálj

lemondani tetteid minden gyümölcséről, s horgonyozz az önvalóban! Ha ezt sem
tudod megtenni, akkor fogj a tudás művelésébe! A meditáció azonban jobb a
tudásnál, a meditációnál pedig a munka gyümölcseiről való lemondás, mert az
ilyen lemondás hatására az ember elméjét béke árasztja el. BG. 12.11-12.
Szóval ez a folyamat, hogy az ember amilyennek találja magát és a természetének

megfelelően kell lefoglalnia magát, és fokozatosan meg kell tisztítania a
természetét. Semmivel nincsen semmi probléma, hogyha az ember összekapcsolja
Krsnával. Természetszerűleg, hogyha végezzük a tetteket, akkor megtisztulunk. És
akkor a megértésünknek, illetve a tetteinknek a minősége, az fejlődik. És akkor ez
lehetővé teszi majd a megfelelő odaadó megértést. Ez a tudás, illetve a tettek
tudományának néhány eleme, alapvető pontja volt. Megfelelő tudás híján az ember
nem tud megfelelő tetteket végezni. Tettek nélkül pedig nem lehet tökéletesíteni a
tudást. Ez a paripátena, pariprasnena, sevayá, mind a három aspektusnak ott kell
lenni.
Fordulj egy lelki tanítómesterhez, úgy próbáld megismerni az igazságot!
Tudakozódj tőle alázatosan, és szolgáld őt! Az önmegvalósult lelkek képesek
tudásban részesíteni téged, mert õk már látták az igazságot. BG. 4.34.
Paripátena: kell, hogy ott legyen az érdeklődés a tudás, vagy a tanulás iránt. Az
embernek meg kell próbálnia tanulni. És az embernek alkalmaznia kell a
gyakorlatban, a gyakorlati tettekben azt, amit megtanult. Pariprasna, az azt jelenti,
hogy az ember érdeklődik, megpróbál megérteni és a sevayá azt jelenti, hogy az
ember megpróbálja alkalmazni ezt az életében, próbálja a tudásban szolgálatot
végezni. És akkor ez megvalósítást eredményez. Különbség van a megértés és a
megvalósítás között. Ez egy nagyon fontos pont. Megérteni, az azt jelenti, hogy az
ember így tudományosan, vagy elméletileg megérti, de nem feltétlenül csinálja.
De, hogyha az ember megvalósít valamit, akkor csinálnia kell. Hogyha az ember
megvalósítja, hogy valami rossz, vagy jó, akkor annak megfelelően fog követni.
Minden dohányos megérti, hogy a dohányzás, az rossz. De nincsen megvalósítá-
suk. Ez a probléma. Az elméleti tanulmányok, azok nem teljesek a szolgálat
220
nélkül. És ennek a kettőnek egyensúlyban kell lennie. A fő dolog az, hogy ha

akarunk tudni, akkor Krsna megadja a képességet, ahhoz, hogy tudjunk. De hogy
ha nem akarunk tudni, akkor nem feltétlenül fogunk tudni. Hogyha Krsna akarja,
hogy tudjunk, akkor lehet, hogy sokféle módszeren próbál tudatossá tenni
bennünket arról, a bhaktákon, vagy a szentírásokon keresztül. De ha nem akarunk
tudni, akkor lehet, hogy nem vesszük észre. Ha akarunk tudni, akkor természet-
szerűen kíváncsiak vagyunk, érdeklődünk, és ha igazán akarunk válaszokat, akkor
készek vagyunk követni is. Hogyha akarunk tudni, de nem vagyunk elég komo-
lyak, akkor a tudást nem alkalmazzuk. A védikus koncepció az, hogy a tanulást az
alkalmazás kell, hogy kövesse! És hogyha tudunk, és van lehetőségünk, akkor
tanítjuk másoknak.
Az odaadás szintjei
I. szint: sravana-dasá / a hallás szintje:
Az odaadó élet első szintje a sravana-dasá, a hallás szintje. A törekvő transzcen-
dentalista hallja a sádhuktól, hogy milyen fontos a lelki élet, hogy a védikus
szentírások szavai csalhatatlanok, és hogy Srí Krsna a Legfelsőbb, s így kifejlődik
bennük a hite, majd nagy vágyakozás ébred benne, hogy az odaadó életet
gyakorolja, és egyre többet akar hallani az Úrról a Bhagavad Gítából, a Srímad
Bhágavatamból, az Odaadás Nektárjából, és más egyéb vaisnava szentírásokból.
II. szint: varana-dasá / az elfogadás szintje:

Aztán amikor a guru irányítása alatt a bhakta elfogadja Krsna transzcendentális
szent nevének, formájának és kedvteléseinek állandó ismétlését és hallását,
megfogadja, hogy örökké szolgálni fogja Srí Krsnát, és hivatalosan is elkötelezi
magát az odaadó élet mellett, akkor eléri az elfogadás szintjét, azaz a varana-dasát.
III. szint Smaranávasthá / az emlékezés szintje:

A varana-dasá velejárója a szent név iránti vonzódás és a ragaszkodás a krsna-
kathá hallgatásához. Annak hatására, hogy egyre erősebben ragaszkodik a szent
névhez, a sádhaka eléri a transzcendenst megelőző szintet, és mivel eksztázisban
tudja énekelni a szent nevet, eljut az emlékezés, a smaranávasthá síkjára. Minden
őszinte sádhaka a smaranának erre a szintjére szeretne eljutni.
IV. szint: ápana-dasá / a hasonulás / ez a bháva bhakti kezdete

A samádhi fejlődése során megnyilvánul a lelki fejlődés negyedik, a smarana-
dasát követő szintje, amit ápana-dasának, hasonulásnak neveznek. Ezen a szinten
az Úr belső energiája minden oda nem illő anyagi elképzelést kisöpör az elméből,
ami esetleg még megmaradt. Az ember ekkor a bháva transzcendentális síkjára
kerül, teljesen megtagadva minden azonosságot az anyagi testével, hiszen mindig
Rádhá-Krsnával van Vrndávanában.
221
V. szint: sampatti dasá / az élet tökéletessége

Az ötödik, sampatti-dasáként ismert szintet Sríla Prabhupáda „az élet
tökéletességé”-nek nevezi. Az ápana-dasá szintjén a bhakta eléri ugyan a svarúpa-
siddhit, ám testén keresztül még mindig kapcsolatot tart az anyagi világgal. A
sampatti-dasá szintjén Krsna annyira elégedetté válik bhaktája szerető
szolgálatával, hogy kedvesen elviszi ebből a világból saját örök hajlékára, egy
lelki testben, melyet vastu-siddhinek neveznek. A bhakta ekkor bebocsájtást nyer
annak a számtalan kedvtelésnek a kincsestárába, melyekről sádhaka korában
annyit hallott, énekelt és amikre mindig emlékezett, miközben buzgón imádkozott,
s önmagát nem kímélve igyekezett, hogy sikert érjen el az odaadó szolgálatban.
A smaranam, az emlékezés öt szintje:

A smaranát öt egymást követő szintre lehet osztani, aszerint, hogy a sádhaka az
emlékezés mely szintjét érte el: smarana (emlékezés), dharana (elmélyülés),
dhyána (meditáció), dhruva-anusmrti (állandó emlékezés) és samádhi (transz).
1. smarana / emlékezés:
A koncentrációkészség eleinte korlátozott, mert a csapongó elme mindig nagyon
izgatott. Emiatt a sádhaka erőfeszítést tesz, hogy az Úrra gondoljon, ám a
következő pillanatban valami oda nem illő gondolat kisöpör mindent a fejéből. Ezt
nevezik smaranának (ami azonban nem tévesztendő össze magával a teljes
folyamattal, melyet átfogó néven szintén smaranának nevezünk).
2. dharana / elmélyülés:
Mikor a bhakta újra és újra erőfeszítést tesz, hogy hallja a nevet, az elme
némiképpen megtisztul, s ennek következtében egyszer-egyszer visszavonul a
külső világtól, és egy rövid ideig képessé válik arra, hogy az Úron időzzön. Ezt
nevezik dharanának, elmélyülésnek, vagy annak a csekélyke képességnek, hogy
valaki elinduljon az emlékezés útján.
3. dyána / meditáció:
A harmadik szintet dhyánának, meditációnak nevezik. Ez az elmélyülés érett
szintje, amire az jellemző, hogy a bhakta rögzíteni tudja az elméjét Srí Hari egy
bizonyos formájára vagy kedvtelésére. A dharana szintjén az emlékezésre való
képesség még általános, a meditáció esetében viszont már egy bizonyos tárgyra
összpontosul.
222
4. druva anu-smrti / állandó emlékezés:

Az állandó emlékezésnek azt a szintjét, amikor annak következtében, hogy sértés
nélkül beszél és hall Krsna különleges tulajdonságairól, a bhakta szakadatlanul,
akadályt nem ismerve emlékezik, és ez mérhetetlen boldogsággal árasztja el a
szívét, anu-smrtinek nevezik.
5. samádhi / transz:
A samádhi, a smarana legmagasabb szintje, valamint az anusmrti érett állapota
egyenlő a lelki transszal. A mély meditáció egyetlen tárgya itt Srí Krsna. Ez a
mély meditáció magától alakul ki a lelki energia, a cit-sakti hatására, anélkül, hogy
a bhakta bármit is tenne érte.
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az Úr Visnu így folytatta: Kedves Prthu

királyom! Amikor a mesterségével járó kötelességeit végrehajtó ember szerető
szolgálatomhoz lát, s nem vágyik semmilyen anyagi nyereségre, lassanként nagy
belső elégedettség tölti el. Amikor a bhakta szíve megtisztul minden anyagi
szennyeződéstől, elméje kitágul és kristálytiszta lesz, és képes mindent egyenlően
látni. Az életnek ebben az állapotában béke hatja át, és sac-cid-ánanda-vigrahaként
örökléttel, tudással és boldogsággal teljes lelki testben Velem egyenlő helyzetet
foglal el. SB. 4.20.9-10.
223
A Lelki élet szintjeinek összefoglalása

Az ahanta (én) és a mamata (enyém),
valamint a meditáció minősége a különböző lelki szinteken
Az ahanta - én ez a test vagyok, illetve én Krsna szolgája vagyok,

A mamata - minden, ami a testhez tartozik, az enyém, illetve Krsna az enyém
felfogások alakulása a különböző szinteken:
A lelki élet szintjei Materialista aspektus Lelki aspektus
Sraddhá előtt Rendkívül mély nincs

Sraddhá Kicsit kezd megváltozni
1. hit (szolgálni kellene az Urat)
pillanatnyi
Sádhu-sanga
2. társulás nagyon mély kezd megjelenni
szerzetesekkel
Bhajana kriya
a lelki még teljes erővel jelen
3. gyakorlatok van
egy helyen lokalizálódik
felvétele
Anartha nivritti
4. a rossz szokások tisztul növekszik
kitisztítása
Nistha
5. szilárd odaadó valamennyire csökken kezd egyre áthatóbb lenni
szolgálat
Ruci
a transzcenden- egy helyre kezd
6. tális íz lokalizálódni
uralkodóvá válik
felébredése
Asakti
egy halvány villanás
7. ragaszkodás
csupán
teljes a hatása
Krsnához
Bháva egy árnyék;
8. az Istenszeretet időnként feltűnik mindent átható
kezdeti szintje
Préma
9. az Istenszeretet teljesen eltűnt különösen intenzívvé válik
érett szintje
224
A meditáció mélysége
a lelki élet különböző szintjein:
A lelki élet A meditáció

szimtómája
szintjei szintje
az elme izgatott és inkább a múltban

Bhajana kriya pillanatnyi és
és a jövőben van, nagyon kevés ideig
átmeneti
tud figyelni
hullámzó, szórványos,
Anartha nivritti a kötőerőktől függ
és szaggatott
szilárd a lelki
Nistha az anyagi gondolatok néha
gyakorlat,
felbukkannak
a meditáció általános
nincsenek anyagi gondolatok, a
Ruci kezd elmélyülni
meditáció hosszú ideig tart
minden részletre kiterjedő,
Krsna megjelenik meditációban
Asakti elmélyült
(spruti), és a bhakta kezdi sejteni a
lelki azonosságát
megérinti a bhakta szívét a lelki
Bháva energia (visuddha- sattva)
teljes (samádhi)
fokozatosan megnyilvánul számára a
lelki világ és a lelki formája
a lelki testében a lelki világban van,
Préma
tökéletes de lehet, hogy még az anyagi testével
tartja a kapcsolatot az anyagi világgal
A tökéletesség szintjén, melyet transznak, vagyis samád-hinak neveznek, az ember

elméje a yoga gyakorlása révén megszabadul minden anyagi tevékenységtől. E
tökéletesség jellemzője, hogy a yogí ebben az állapotban tiszta elméje segítségével
megláthatja önvalóját, s örömet, élvezetet tud meríteni abból. Ebben az örömteli
állapotban határtalan lelki boldogságban van része, melyet transzcendentális
érzékszerveivel tapasztal. E szilárd helyzetben sohasem tér el az igazságtól, s ide
eljutva úgy gondolja, ennél nagyobb kincsre soha nem tehet szert. Ezt az állapotot
elérve még a legnagyobb nehézségek sem rendítik meg. Ily módon valóban mentes
az anyagi kapcsolatok okozta minden szenvedéstől.
225
Az ötféle akadály a brahma-bhútah és a szilárd odaadó

szolgálat, nistha eléréséhez:
1. laya – alvás vagy tétlenség
2. viksepa – figyelmetlenség, az elme nyugtalansága
3. apratipatti – lelki közöny
4. kasáya – rossz természet, viselkedés nyilvánul meg; bûnös szokások
5. rasásváda – íz az anyagi érzékkielégítésre
Egy szent (sadhu) törekvése
1. tanulmányozza a Védákat, főként az Upanisad-részeket;
2. mindig olyan helyen él, ahol a közönséges emberek nem zavarják;
3. szakadatlanul Krsna örök formájára gondoljon;
4. az Abszolút Igazságon elmélkedik s kész megérteni Őt.
5. mindig nagy tudásról tegyen tanúbizonyságot;
6. látja a Legfelsőbb Urat univerzális formájában (visva-rúpa);
7. mindig keresi a művelt bhakták társaságát;
8. a hozzájuk hasonló kiváló személyiségekkel a Védák végkövetkeztetésé-
ről beszélgessen.
Ezek a tulajdonságok arra szolgálnak, hogy felemeljék

a szentet a sánta-rasa szintjére.
Ösztönző tényezők a sánta-rasa szintjén állók részére:
1. hogy megszagolják az Úr lótuszlábának felajánlott tulasít,
2. hogy hallják kagylókürtjének a hangját,
3. hogy látnak egy szent helyet egy hegyen vagy egy dombon,
4. hogy olyan erdőben járnak, mint a vrndávanai erdők,
5. hogy felkeresnek egy zarándokhelyet,
6. hogy ellátogatnak a Gangesz folyásához,
7. hogy legyõzik a test ösztönzéseit (az evést, az alvást, a párzást…)
8. hogy megértik az örök idő pusztító erejét,
9. hogy örökké Krsna-tudatos bhaktákkal társulnak.
Ezek a dolgok mind kedvezően segítik, hogy a sánta-rasában lévő szentek az
odaadó szolgálat fejlettebb szintjére emelkedjenek.
226
A brahman megvalósítás szintje

Óh, Kuntí fia, tudd meg Tőlem, hogyan érheti el valaki, aki erre a tökéletességre
már szert tett, a tökéletesség legfelsőbb szintjét, Brahmant, a legmagasabb rendű
tudás síkját! Elmondom most, hogyan kell cselekednie ehhez. BG. 18.50.
Aki az értelme által megtisztult, elméjét eltökéltséggel fegyelmezi, eltávolodott az
érzékkielégítés tárgyaitól, megszabadult a ragaszkodástól és a gyűlölettől, magá-
nyos helyen él, keveset eszik, testét, elméjét és beszédét fegyelmezi, mindig
transzba merül, lemondást gyakorol, mentes a hamis egótól, az alaptalan büszke-
ségtől, és nem vágyik testi erőre, megszabadult a kéjtől, a dühtől, nem fogad el
anyagi dolgokat, mentes a hamis birtoklásérzettől, valamint békés, az kétségtelenül
elérte az önmegvalósítást. BG. 18.51-53.
1. Az értelme révén megtisztult ember mindig a jóság kötőerejében van.

2. Ennek következtében képes uralkodni az elméjén.
3. Mindig transzba merül.
4. Nem kötődik az érzékkielégítés tárgyaihoz (visayá: evés, alvás,
védekezés, párzás)
5. Tettei során mentes minden ragaszkodástól és gyűlölettől.
6. Az ilyen ember természetéből eredően szeret magányos helyen élni.
7. Nem eszik a kelleténél többet.
8. Uralkodik a test, valamint az elme tevékenységei fölött.
9. Nem hiszi magát a testének, ezért nincsen hamis egója.
10. Nem vágyik rá, hogy megannyi anyagi dolog elfogadásával a testét
naggyá vagy erőssé tegye.
11. Nem testi életfelfogásban él, ezért az alaptalan büszkeség sem található
meg benne.
12. Elégedett mindazzal, amit Isten kegyéből kap.
13. Sohasem dühös, ha nem tudja érzékeit kielégíteni.
14. Az érzékek tárgyainak megszerzésére sem törekszik.
15. Ha ezáltal teljesen megszabadul a hamis egótól, akkor nem ragaszkodik
többé semmi anyagi dologhoz.
16. Amikor valaki megszabadul az anyagi életfelfogástól, akkor békéssé
válik, és soha semmi nem zavarhatja meg.
Ez a Brahman megvalósításának szintje, melyet

brahma-bhútának neveznek.
227
Az igazán fejlett bhakták jellemzői:

Sríla Rúpa Gosvámí azt mondja, hogy amikor valakiből fejlett bhakta (uttama
adhikárí) válik, kilenc tulajdonságot el kell sajátítania:
1. ksántih: megérti, hogy tartózkodónak és kitartónak kell lennie

2. avyartha-kálatvam: az Úr szolgálatát kell végeznie, és nem szabad
vesztegetnie az idejét egy pillanatra sem
3. viraktih: Közömbösnek kell lennie az anyag vonzerejével szemben

(evés, alvás, védekezés, párzás)
4. mána-súnyatá: cselekedeteiért cserébe nem szabad semmilyen anyagi

tiszteletre vágynia
5. ásá-bandhah: Lelki sóvárgás kell, hogy átitassa és biztosnak kell lennie

abban, hogy Krsna a kegyében fogja részesíteni
6. samutkanthá: mindig mohón vágynia kell rá, hogy hűségesen

szolgálhassa az Urat
7. náma-gáne sadá rucih: Egy bölcs örökké nagy lelkesedéssel szeretné

az éneklés és hallás folyamatával dicsőíteni az Urat
8. ásaktis tad-gunákhyáne: mindig arra vágyik, hogy az Úr

transzcendentális tulajdonságairól beszéljen
9. prítis tad-vasati-sthale: Azokhoz a helyekhez is vonzódnia kell, ahol

az Úr kedvtelései játszódtak.
A Srímad-Bhágavatam így ír: „Azokat, akik szeretnének kiváló személyiségek

lenni, a következő jellemzőknek kell ékesíteniük: igazmondás, tisztaság, kegy,
kitartás, lemondás, békesség, egyszerűség, uralkodás az érzékek fölött, kiegyen-
súlyozott elme, vezeklés, egyenlőség, türelem, higgadtság, műveltség, tudás,
közömbösség, fenség, lovagiasság, befolyás, erő, emlékezőtehetség, függetlenség,
ügyesség, ragyogás, béketűrés, jószívűség, leleményesség, finomság, udvariasság,
eltökéltség, tökéletesség minden tudomány terén, helyes cselekvés, az élvezet
minden tárgyának birtoklása, komolyság, szilárdság, hűség, hírnév, tisztelettudás
és a hamis egoizmus hiánya.” Azokból, akik nagy lelkekké szeretnének válni, a
fenti tulajdonságok egyike sem hiányozhat.
228
Sríla Visvanátha Cakravartí Thákura az alábbi verseket idézi a

különböző lelki szintek leírására a Srímad Bhágavatamból:
Ruci
fogadtam el e durva és finom fizikai burkot, hiszen az Úr és én egyaránt
transzcendentálisak vagyunk.” SB. 1.5.27.
A ruci szimptómái
„Kedves királyom! A tiszta bhakták, akik követik a szabályokat és az előírásokat,
s akiknek tudata tiszta, nagy lelkesedéssel hallgatják és zengik az Istenség
Legfelsőbb Személyisége dicsőségét. Aki lehetőséget kap arra, hogy ott, ahol e
tiszta bhakták élnek, meghallja szavaik szünet nélkül hömpölygő nektárját, mely
olyan, akár a folyó hullámzása, az megfeledkezik az élet szükségleteiről — az
éhségről és a szomjúságról —, és nem hat rá többé semmilyen félelem, bánat és
illúzió.” SB. 4.29.39-40
Asakti
„Azt az állapotot, amikor az élőlény tudata az anyagi természet három kötőerejé-
hez vonzódik, feltételekhez kötött életnek hívják. Ám ha tudata az Istenség Legfel-
sőbb Személyiségéhez ragaszkodik, akkor a felszabadulás tudatállapotában van.”
SB. 3.25.15.
229
Az asakti szimptómái
„Egy intelligens személynek, aki megzabolázta az elméjét és felülkerekedett a
félelmen, minden ragaszkodását fel kell adnia az anyagi tárgyak iránt, amelyek a
feleség, a család és a nemzet. Zavarodottság nélkül és szabadon kell vándorolnia,
valamint az Úr szent nevét kell hallania és énekelnie, aki a szekér kerekét tartja.
Krsna szent nevei minden kedvezőséggel rendelkeznek, mert transzcendentális
születését és cselekedeteit írják le, mely cselekedeteket ebben a világban hajtott
végre a feltételekhez kötött lelkek felszabadítása érdekében. Ezért az Úr szent
neveit szerte a világon éneklik.” SB. 11.2.39
Az asaktí szinten meditáció alatt ideiglenesen

megnyilvánul az Istenség Legfelsőbb Személyisége
(sprutí)
pragáyatah sva-víryáni tírtha-pádah priya-sraváh
áhúta iva me síghram darsanam yáti cetasi
„A Legfelsőbb Úr, Srí Krsna, akinek dicsőségét és cselekedeteit oly kellemes

hallani, egyszerre megjelenik szívem trónusán, amint szent cselekedeteit kezdem
dicsőíteni, mintha csak hívtam volna Őt.” SB. 1.6.33
Bháva

amint az Úr Krsna elragadó tetteiről beszéltek. Figyelmesen hallgattam őket, s az
élvezet, hogy hallhatok az Istenség Személyiségéről, minden pillanattal
fokozódott.” SB. 1.5.26.
230
A bháva szimptómái
yathá bhrámyaty ayo brahman svayam ákarsa-sannidhau
tathá me bhidyate cetas cakra-páner yadrcchayá
„Óh, bráhmanák [tanítók]! Ahogyan a mágnes vonzásában a vasdarab
automatikusan a mágnes felé mozdul, úgy vonzza az én tudatomat is — melyet
saját akaratából megváltoztatott — az Úr Visnu, aki korongot tart a kezében. Nem
vagyok tehát független.” SB. 7.5.14.
Prema
premátibhara-nirbhinna- pulakángo 'tinirvrtah
ánanda-samplave líno nápasyam ubhayam mune
„Óh, Vyásadeva! Ekkor teljesen hatalmába kerített a boldogság érzése. Testem

minden tagját külön-külön öröm töltötte el, s az eksztázis óceánjában elmerülve
sem magamat, sem az Urat nem láttam.” SB. 1.6.17
A prema szimptómái
„A Legfelsőbb Úr szent nevét énekelve elérjük az istenszeretet szintjét. Ezt

követően a bhakta megszilárdul helyzetében, mint az Úr örök szolgája, és
fokozatosan nagyon erős ragaszkodást fejleszt ki az Istenség Legfelsőbb
Személyisége bizonyos nevéhez és formájához. Amint a szíve elolvad az
eksztatikus szeretetben, nagyon hangosan nevet, sír vagy kiabál. Néha úgy énekel
és táncol, mint egy őrült, mert nem érdekli a külvilág véleménye.“ SB. 11.2.40.
Találkozás az Úrral
pasyanti te me rucirány amba santah
prasanna-vaktráruna-locanáni
rúpáni divyáni vara-pradáni
sákam vácam sprhaníyám vadanti
231
„Óh, anyám! Bhaktáim mindig látják mosolygó arcom és szememet, mely olyan,
mint a kelő nap. Szeretik látni különféle transzcendentális formáimat, melyek
mind jóakaróik, s kedvesen beszélgetnek Velem.” SB. 3.25.35.
A bhakta természete ebben a helyzetben

Így akarata ellenére is felszabadul, minden külön erőfeszítés nélkül.” SB 3.25.36.
A bhakta mentalitása ebben a helyzetben

atho vibhútim mama máyávinas tám
aisvaryam astángam anupravrttam
sriyam bhágavatím vásprhayanti bhadrám
parasya me te 'snuvate tu loke
„Így a bhakta, mivel elmélyülten örökké Rám gondol, nem vágyik még arra a
legmagasztosabb áldásra sem, amit a felső bolygórendszerek, köztük Satyaloka
kínálnak. Nem vágyik a nyolc anyagi tökéletességre sem, amelyeket a misztikus
yoga gyakorlásával lehet elérni, s arra sem, hogy eljusson Isten országába. Ám
anélkül hogy vágyna rá, már ebben az életében élvezheti a felkínált áldások
mindegyikét.” SB. 3.25.37.
A bhakta a préma állapotában hogyan kap lelki testet
ahogyan a villám és a fény jelenik meg egyazon időben. Miután transzcendentális
testet kaptam, amely alkalmas arra, hogy az Istenség Személyiségének társa
legyen, feladtam öt anyagi elem alkotta anyagi testemet, így tetteim minden
gyümölcse [karmám] megszűnt. SB. 1.6.27-28.
232
AZ ÉLET CÉLJA:
az Istenszeretet kifejlesztése
A hiteles lelki tanítómester irányítása alatt végzett odaadó szolgálat lépcsőzetes
folyamatával tehát az ember elérheti a legmagasabb szintet, megszabadulhat
minden anyagi ragaszkodástól, a személyes, egyéni lelki léttől való rettegéstől és
attól a kiábrándultságtól, amelyből a nemlétezést valló filozófia származik, s
ezután végül eljuthat a Legfelsőbb Úr hajlékára.
satám prasangán mama vírya-samvido
bhavanti hrt-karna-rasáyanáh katháh
taj-josanád ásv apavarga-vartmani
sraddhá ratir bhaktir anukramisyati
satám—a bhaktáknak; prasangát—a bensőséges társasága által; mama—Rólam;

vírya-samvidah—lelki energiával teli beszélgetések; bhavanti—megjelennek;
hrt—a szívnek; karna—és a fülnek; rasa-áyanáh—az édes íz forrása; katháh—
beszélgetések; tat—azoknak; josanát—megfelelő műveléséből; ásu—gyorsan;
apavarga—a felszabadulásnak; vartmani—az útján; sraddhá—hit; ratih—
vonzalom; bhaktih—szeretet; anukramisyati—egyik a másikat fogja követni.
„Az Istenség lelki energiával teli üzenetét csak a bhakták társaságában lehet
megfelelően megvitatni, s nagy öröm, ha közöttük erről hallhatunk. Ha valaki
a bhaktákat hallgatja, a transzcendentális tapasztalat útja hamar megnyílik
előtte, s fokozatosan rendíthetetlen hitre tesz szert, amely idővel vonzalommá
és odaadássá fejlődik.”
yánhára hrdaye ei bhávánkura haya
tánháte eteka cihna sarva-sástre kaya
„Ha valakinek valóban jelen van szívében a transzcendentális érzelem magja,

annak jelei láthatóvá válnak cselekedeteiben. Ez a kinyilatkoztatott szentírások
véleménye.”

233
„Amikor a Krsna iránti eksztatikus érzelem magja kicsírázik, az ember

viselkedésében a következő kilenc jel nyilvánul meg: megbocsájtás, az időpazarlás
Úr szent nevének énekléséhez, ragaszkodás az Úr transzcendentális tulajdonsá-
gainak leírásaihoz, valamint vonzódás az olyan helyekhez, ahol az Úr tartóz-
Akinek a szívében kisarjadt a Krsna iránti szeretet, azt nem zavarják meg az
anyagi dolgok. (evés, alvás, védekezés, párzás, elismerés, megkülönböztetés,
imádat) Egy pillanat sem veszhet el. Minden percet Krsnáért vagy Vele
kapcsolatban kell használni. Szavaikkal imákat ajánlanak az Úrnak, elméjükkel
örökké az Úrra emlékeznek, testükkel hódolatukat ajánlják az Úrnak, ám még e
tetteik ellenére sem elégedettek. Ilyen a tiszta bhakták természete. Könnyeiket
hullajtva egész életüket az Úr szolgálatának szentelik. Az anyagi világban az
embereket az anyagi élvezet, a misztikus hatalom és az érzékkielégítés érdekli. A
bhaktát azonban egyáltalán nem vonzzák ezek a dolgok. Noha a tiszta bhakta
mindenki felett áll, mégis az élet legalacsonyabb szintjén állónak tekinti magát.
„Bharata Mahárája örökké szívében hordozta a Krsna iránti szeretetet. Noha ő volt
a királyok között a koronaékszer, mégis az országot járta, és alamizsnát koldult
ellenségei városában. Hódolatát ajánlotta még a candáláknak is, az alacsonyrendű
embereknek, akik kutyát esznek.”
„Egy teljesen meghódolt bhakta mindig reméli, hogy az Úr Krsna

kegyes lesz hozzá. Ez a remény nagyon erős benne.”

kegyeddel, töretlen remény él szüntelenül a szívemben, s e remény örökké
fájdalmat okoz!”
234
„E lelkesedést főképp az Úr társasága utáni

heves sóvárgás jellemzi.”
tvac-chaisavam tri-bhuvanádbhutam ity avehi

mac-cápalam ca tava vá mama vádhigamyam
tat kim karomi viralam muralí-vilási
mugdham mukhámbujam udíksitum íksanábhyám

világban. Te ismered állhatatlanságomat, Én pedig ismerem a Tiédet. Senki más
nem tud erről. Valahol egy magányos helyen szeretném látni gyönyörű, vonzó
arcodat — de hogyan válhatna ez valóra?”
„Aki nagy ízt merít a szent névből, az hajlik arra, hogy szünet
nélkül énekelje a Hare Krsna mahá-mantrát.”
„A bhávának ezen a szintjén a bhaktában már felébredt a hajlam, hogy az Úr
transzcendentális tulajdonságairól énekeljen és beszéljen, s ragaszkodik ehhez a
folyamathoz.”
madhuram madhuram vapur asya vibhor
madhuram madhuram vadanam madhuram
madhu-gandhi mrdu-smitam etad aho
madhuram madhuram madhuram madhuram
madhuram—édes; madhuram—édes; vapuh—a transzcendentális forma; asya—

Övé; vibhoh—az Úré; madhuram—édes; madhuram—édes; vadanam—arc;
madhuram—édesebb; madhu-gandhi—a méz illata; mrdu-smitam—lágy mosoly;
etat—ez; aho—óh, Uram; madhuram—édes; madhuram—édes; madhuram —
édes; madhuram—még édesebb.
„Krisna transzcendentális teste végtelenül édes,

arca pedig még testénél is édesebb!
Ám az arcán ragyogó lágy mézillat-mosoly édessége
még ezt is felülmúlja! ”
krsna-lílá-stháne kare sarvadá vasati
„A Krsna iránti eksztatikus érzelemben elmerülő bhakta mindig olyan helyen

lakik, ahol Krsna valaha a kedvteléseinek hódolt.”
235
kadáham yamuná-tíre námáni tava kírtayan

udbáspah pundaríkáksa racayisyámi tándavam
„Óh, Lótusszemű Uram! Mikor fogok eksztázisban őrültként táncolni a Yamuná

partján, miközben könnyekkel a szememben szent nevedet éneklem?”
krsne 'ratira' cihna ei kailun vivarana

'krsna-premera' cihna ebe suna sanátana
„Ezek a jelek mutatkoznak meg azon, aki szert tett a Krsna iránti vonzódásra
[bhávára]. Most hadd írjam le annak a jellemzőit, aki valóban felemelkedett a
Krsna iránti szeretet szintjére! Óh, Sanátana, kérlek, hallgasd meg, amit erről
mondok!”
dhanyasyáyam nava-premá yasyonmílati cetasi
antar-vánibhir apy asya mudrá susthu su-durgamá
„Még a legműveltebb bölcsek sem képesek megérteni egy olyan kiváló

személyiség tetteit és jellemzőit, akinek szívében felébredt az Isten iránti szeretet.”
evam-vratah—amikor valaki ilyen fogadalmat tesz az éneklésre és táncolásra;

sva—saját; priya—nagyon kedves; náma—a szent név; kírtyá—az éneklés által;
játa—így fejlődik; anurágah—ragaszkodás; druta-cittah—nagyon mohón;
uccaih—hangosan; hasati—nevet; atho—szintén; roditi—sír; rauti—izgatottá
válik; gáyati—énekel; unmáda-vat—mint egy őrült; nrtyati—táncol; loka-
báhyah—nem törődve a kívülállókkal.
„Amikor valaki valóban fejlett, és örömét leli az Úr szent nevének éneklésében,
aki oly kedves a szívének, akkor izgatottá válik, és hangosan énekli a szent nevet.
Nevet, sír, zaklatottság vesz erőt rajta, s énekel, akár egy őrült, a kívülállókkal mit
sem törődve.”
premá krame bádi' haya — sneha, mána, pranaya
rága, anurága, bháva, mahábháva haya
„Az istenszeretet fokozódik, és gyengédségként, ellenszeretetként, szeretetként,
ragaszkodásként, alárendelt ragaszkodásként, eksztázisként és magasztos
eksztázisként nyilvánul meg.”
236
bíja, iksu, rasa, guda tabe khanda-sára

sarkará, sitá-michari, suddha-michari ára
„Ezt a fejlődést a cukornád magjához, a cukornád növényhez, a cukornádléhez, a
melaszhoz, a finomítatlan cukorhoz, a finomított cukorhoz, a kandiscukorhoz és a
kristálycukorhoz hasonlítják.”
ihá yaiche krame nirmala, krame báde sváda
rati-premádira taiche bádaye ásváda
„Tudnunk kell, hogy amikor a ratiból, amit a kezdeti maghoz hasonlítanak,
kifejlődik az Isten iránti szeretet, íze éppen úgy fokozódik, mint a cukoré a
lépcsőzetes finomítás során.”

hasonlítani.
kva jano ’yam atíva pámarah
kva dúrapam rati-bhágbhir apy adah
iyam ullalasaty ajarjará
gurur uttarsa-dhurá tathápi mám
Hol van még egy ilyen ostoba, mint amilyen én vagyok? És ó, hol van az az oda-
adás, melyre a szerető bhakták is ritkán tesznek szert? Mégis ellenállhatatlan vá-
gyat érzek, hogy elérjem ezt a kincset, s közben egész testemet borzongás járja át.
adhikári-bhede rati — pañca parakára

sánta, dásya, sakhya, vátsalya, madhura ára
„E transzcendentális tulajdonságokkal [a snehával, a mánával stb.] rendelkező

jelölt személyének megfelelően öt transzcendentális íz van: semlegesség,
szolgálat, barátság, szülői szeretet és szerelem.”
237
vyaktam masrnitevántar laksyate rati-laksanam

mumuksu-prabhrtínám ced bhaved esá ratir na hi
kintu bála-camatkára- kárí tac-cihna-víksayá
abhijñena subodho 'yam raty-ábhásah prakírtitah
A szeretet magja (a rati) kicsírázásának valódi jelei azért nyilvánulnak meg, mert a
szív megolvadt. Amikor az elmélkedőkön és a gyümölcsöző tetteket végzőkön
ilyen jellemzőket fedezünk fel, azt nem lehet a ragaszkodás valódi jeleinek tekin-
teni. Az ostoba emberek, akik nem rendelkeznek tudással az odaadó szolgálatról,
magasztalják a ragaszkodásnak ezeket a jeleit, még akkor is, amikor nem a Krsna
szolgálatára irányuló vágy az alapjuk, hanem valami más. Azonban aki jártas az
odaadó szolgálatban, az az ilyen jeleket raty-ábhásának nevezi, ami a ragaszko-
dásnak csupán halvány derengése.
ei pañca stháyí bháva haya pañca 'rasa'

ye-rase bhakta 'sukhí', krsna haya 'vasa'
„Ez az öt transzcendentális íz örökké létezik. Ezen ízek közül bármelyikhez

vonzódik a bhakta, boldog lesz. Krsna szintén vonzalmat érez az ilyen bhakta
iránt, s az irányítása alá kerül.”
aviruddhán viruddháms ca bháván yo vasatám nayan

su-rájeva virájeta sa stháyí bháva ucyate
stháyí bhávo 'tra sa proktah srí-krsna-visayá ratih
„Ezek a hangulatok (bhávák) irányításuk alá vonják a kedvező eksztázisokat

(például a nevetést) és a kedvezőtlen eksztázisokat (például a dühöt). Amikor
továbbra is uralkodók maradnak, akkor stháyi-bhávának, állandó eksztázisnak
nevezik õket. A Krsna iránt érzett szakadatlan eksztatikus szeretetet állandó
eksztázisnak nevezik.”
premádika stháyi-bháva sámagrí-milane

krsna-bhakti rasa-rúpe páya parináme
„Amikor az állandó eksztázisok [a semlegesség, a szolgálat stb.] más

alkotóelemekkel keverednek, akkor az istenszeretetben végzett odaadó szolgálat
átalakul, és attól kezdve transzcendentális ízek alkotják.”
238
A transzcendentális odaadó szolgálat ötféle kapcsolata,

amely öt szintet jelent
1. Sánta-rasa: Azt az önmegvalósított szintet, amely közvetlenül azután
következik, hogy az ember megszabadul az anyagi kötelékektől, sántának,
azaz semleges szintnek nevezik.
2. Dásya-rasa: Ezután, amikor az Úr belső fenségéről szóló

transzcendentális tudása egyre fejlődik, a bhakta a dásya szinten cselekszik.
3. Sakhya-rasa: A dásya szint további fejlődésével tiszteletteljes barátság

alakul ki az Úrral, azután pedig egyenrangú baráti érzés nyilvánul meg.
Mindkét szintet sákhyának, baráti odaadó szolgálatnak nevezik.
4. Vatsalya-rasa: E fölött helyezkedik el az Úr iránti szülői szeretet szintje,

amelyet vátsalyának hívnak.
5. Mádhurya-rasa: Fölötte áll a szerelem állapota. Ez az Isten iránti szeretet

legmagasabb szintje, bár a fent említett szintek között nincsen minõségi
különbség. Az Isten iránti szerelem utolsó fázisa a mádhurya.
Az öt fajta kapcsolat a szeretet más-más fokozatait éri el. A sánta-bhakták a

premáig, a dásya-bhakták a pranayáig, a sakhya- és a vátsalya-bhakták pedig az
anurágáig tudják tapasztalni a szeretetet, míg a szeretõi kapcsolatban lévõ bhakták
a mahábháva szintjéig. Néhány fontosabb kivételtől eltekintve – mint például
Subala, akinek sakhya-bhávája a mahábháva szintjéig terjed – kizárólag a gopík
ízlelik meg az istenszeretet legmagasabb fokait.
A prema-bhakti nyolc szintje

1. prema vagy rati —eksztatikus szeretet
2. sneha —gyengéd szeretet
3. mána —düh
4. pranaya —mély szeretet
5. rága —ragaszkodás
6. anurága —további ragaszkodás
7. bháva —eksztázis
8. mahábháva —nagy eksztázis
239
A rasa, a transzcendentális kapcsolat

alkotóelemei
A rasa az a transzcendentális kapcsolat, ami az eksztatikus szereteten túl, a prema-

bhakti szintjén az élőlényt a Legfelsőbb Úrhoz fűzi. Feltétele a suddha-sattva, a
vegyítetlen jóság állapota, amikor a szív teljesen mentes az anyagi szennyeződés
leghalványabb árnyékától is. A rasát a vibháva, az anubháva, a sáttvika-bháva, a
sañcárí-bháva és a stháyí-bháva (a bhakta valódi lelki azonossága) érett
kombinációja alkotja. Az öt fő rasáról – a semleges, a szolgai, a baráti, a szülői és
a szeretői kapcsolatról – egy korábbi fejezetben már beszéltünk.
Vibháva: A vibháva nem más, mint az az ok, ami a Krsna iránt érzett szeretet
megízlelését kiváltja. Két kategóriája fordul elő: álambana (amiben a szeretet
megjelenik) és uddípana (ami kiváltja a szeretetet).
Anubháva: Anubhávának nevezik a viselkedés azon külső megnyilvánu-lásait,

melyek a bháva, a Krsnához fűződő ragaszkodás jelenlétére utalnak. Ilyen a
nevetés, a tánc és az énekelés.
Sáttvika-bháva: A sáttvika-bháva az eksztázis nyolc szimptómája, melyek a

bhávából eredő lelki energiák hatására mutatkoznak meg a testen (különösen az
idegrendszeren). E szimptómákhoz tartozik a bénultság, a verejtékezés és a
remegés.
Sancárí-bháva: A sañcárí-bháva (vyabhicárí) az a harminchárom transzcen-

dentális érzelem, mely a tenger hullámaihoz hasonlóan hol felbukkan, hol eltűnik,
ám nincs hatással az uralkodó érzelmekre. Ilyen például a büszkeség, az irigység
és a mohóság.
Stháyí-bháva: A stháyí-bháva a bhakta alapvető érzülete, lelki azonossága,

amely a lelki kapcsolat során minden körülmények között jelen van. E tényezőket
a következőkben a sakhya-rasa, a vátsalya-rasa és a mádhurya-rasa elemzése
segítségével szemléltetem.
240
A barátság hangulatában a vibhávát

a következők alkotják:
1. Krsna, a ragaszkodás célpontja, mint szellemes, jól öltözött, mindig jókedvű,
vidám fiú;
2. a bhakták, a ragaszkodás tartóedényei, akiknek nagy hitük van Krsnában,
mivel magukénak tekintik, akiknek ragaszkodását semmi sem ingathatja meg,
és akik csak arra vágynak, hogy barátként szolgálják;
3. azok a dolgok, melyek előidézik a ragaszkodás megtapasztalását: Krsna kora,
fuvolája, bivalykürtje és hangszerei.
Az anubhávákat az képezi, hogy a fiúk birkóznak Krsnával, játszanak Vele és
leheverednek Mellé, míg a sáttvika-bhávák a sírás és a borzongás formájában
törnek felszínre. Az elsődleges sañcárí-bhávák a boldogság, a jókedv, a büszkeség
és a kérkedés, a stháyí-bháva pedig a barátok közötti egyenrangú kapcsolat,
amelyből szembeötlően hiányzik a tisztelet.
A szülői kapcsolatban a vibháva a következőkből áll:
1. Krsna, a bháva célpontja mint egy gyönyörű, jólnevelt, engedelmes kisfiú,

akinek olyan finom a teste, mint a lótuszvirág szirma;
2. olyan idősebb személyek, mint Yasodá, Nanda és Rohiní, akik a bháva
menedékei; valamint
3. a kiváltó okok, azaz Krsna mosolygós arca, édes beszéde és gyermekkori
tettei.
Az anubháva abból áll, hogy megszagolják a fejét, megáldják, dédelgetik és

nevelgetik a kicsi Krsnát, míg a sáttvika-bháva mind a nyolc szimptómát magában
foglalja, azzal kiegészítve, hogy Krsna láttán Yasodá mama melléből csordogálni
kezd a tej (ez egyedül Yasodá mamára jellemző). A sañcárí-bháva főként abból áll,
hogy a bhaktákat öröm tölti el Krsna társaságában, szívük pedig összeszorul a
félelemtől, amikor az erdőben ólálkodó démonokra gondolnak. A stháyí-bháva
nem más, mint szülői szeretetük, melynek hatására úgy érzik, Krsna fölött állnak,
és Krsna a gondoskodásukra szorul.
241
A szerelem rasájában a vibháva:
1. tárgya Krsna szépsége, édes kedvtelései és szerelmes kalandjai;

2. a bháva menedékei a gopík,
3. a bhávát kiváltó okok pedig a fuvola hangja, a tavaszi kakukkszó, az
esõfelhõk, a pávák rikoltozása és Krsna testének látványa.
Az anubhávát az oldalpillantások és a szégyenlős mosolyok alkotják, míg a

sáttvika-bhávák magukban foglalják mind a nyolc jellemzőt, legteljesebb
kibontakozásuk fokáig. A sañcárí-bháva a lustaság, az ádáz harag, a lelkifurdalás –
hogy csak néhányat említsünk –, a stháyí-bháva pedig a kedveskedő szerelmes
ragaszkodás. A gopík viselkedését tehát transzcendentális szemszögből kell
megvizsgálnunk, és sohasem szabad azt gondolnunk, hogy viselkedésük bármi
módon anyagi lenne, hiszen – ahogy az a fenti elemzésből kitűnik – az érett lelki
eksztázis nyilvánul meg benne.
sveda, kampa, romáñcásru, gadgada, vaivarnya

unmáda, visáda, dhairya, garva, harsa, dainya
eta bháve premá bhaktaganere nácáya
krsnera ánandámrta-ságare bhásáya
“Verejtékezés, remegés, a testszőrök égnek meredése, könnyek, elcsukló hang,
sápadtság, őrültség, mélabú, türelem, büszkeség, vidámság és alázat – ezek az
eksztatikus istenszeretet különböző természetes ismertetőjelei, melyek arra
késztetik a bhaktát, hogy miközben a Hare Krsnát énekli, táncra perdüljön, és a
transzcendentális boldogság óceánjában ússzon.”

hasonlítani.
242

Acyutánanda Tökéletessé Válása

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Acyutánanda Tökéletessé Válása

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

A halhatatlanság elérésének a tudománya

„Kedves királyom! A tiszta bhakták, akik követik a szabályokat és az előírásokat, s

mayi bhaktir hi bhútánám amrtatváya kalpate

Ha szeretett kedvesem duzzogva szemrehányást tesz Nekem, az elrabolja

A ruci szint jellemzői

„Amikor a bhakti aranyérméje, amely a szilárd gyakorlat tüzétől ragyog, és saját

píyúsa-sesa-saritah paritah sravanti

„Kedves királyom! A tiszta bhakták, akik követik a szabályokat és az előírásokat, s

alvás nélkül, s eközben elképzelhetetlen eksztázist tapasztalt. A bölcsek is

vayam tu na vitrpyáma uttama-sloka-vikrame

„Sohasem fáradunk bele a himnuszokkal és imákkal dicsőített Istenség

A ruci szint elérésének a folyamata

„Krsna szent neve, jelleme, kedvtelései és cselekedetei mind transzcenden-

az ruci, amikor már tudjuk tapasztalni, hogy mi az íze a Krsna-tudatnak. Valami

Még nistha szinten az elme vándorol és gondolhatunk érzékkielégítésre anélkül,

A ruci szintet elért bhakta jellemzői

hogy nem követ el több náma-apparádhát, és elképzelhetetlen boldogságban él

Ebbe a nagy vágyba, mindig hallani, ízlelni, olyan ragaszkodás a

A ruci szintet elért bhakta gondolkodása,

személyesen tanítják: Elkezdi megtanulni az Úr szolgálatát és az Őrajta való

A hamis egó befolyása a ruci szinten

1. az odaadás okozta boldogsághoz való ragaszkodás:

2. a sértések okozta nemkívánatos szokások jelenléte:

azonban az odaadás ízének megérzése révén közvetlen tapasztalatra is szert tesz

golokera prema-dhana hari-náma-sankírtana,

A Goloka-Vrndávanabeli istenszeretet kincse alászállt az Úr Hari szent

Minden nemkívánatos szennyeződéstől megszabadulván aztán szilárd hittel

Úgy látom, ráéreztél a Krsnáról szóló beszélgetések hallgatásának ízére, s ezért

Óh, nagy bölcs! Amint megéreztem az ízt, amit az Istenség Személyisége

„Óh, Vyásadeva! A kiváló vedántisták társaságában, az ő kegyükből hallhattam,

Az Úr Kapila így ír az erős ragaszkodással átitatott

Azt az állapotot, amikor az élőlény tudata az anyagi természet három kötőere-

A bhakta viselkedése asaktiban

az én betegségem, és adjál nekem olyan tanácsot, ami meg tudja gyógyítani az én

Az asakti szintjén a Hare Krsna éneklése megszállottsággá változik. A bhakta, ha

mint ahogyan azok a kinyilatkoztatások teszik, melyek Golokából szállnak alá

Bhaktivinoda Thákura elmagyarázza, hogy a ragaszkodás (asakti) a bhakta

ayi nanda-tanuja kinkaram

A ragaszkodásnak ezen a szintjén a gopík szolgálatához vonzódó bhakta vágyhat

Az asaktit elért bhakta ideális külső viselkedése

megvalósításaikkal próbáltak lehengerelni másokat. Sríla Prabhupáda az önuralom

Srímatí Rádhárání, amikor Krsnát a szerelem

Kitagadhatja a családja, sértegethetik a barátai, kiátkozhatják a hitbuzgók – a

A ragaszkodás szintjén a bhaktát Krsna szent nevének hallása és éneklése

A szentek testükkel, elméjükkel, szavaikkal az Úr Caitanyát szolgálják, és minden

Hallás az asakti szintjén

Ebben a fejezetben tovább elemezzük annak a folyamatát, hogyan hall egy

Ezt a teljes elmélyedést azonban nem könnyű elérni. Nagymértékű alázatra és

Aztán hallanunk is kell Krsnáról. Ez a két folyamat olyannyira fölerősödik majd,

Az a bhakta, akiben felébredt a mohóság a vraja-bhakti után, szakadatlanul Krsna

Amikor a bhakta szert tesz a Krsna kedvteléseire való ösztönös emlékezés

kuńjád gostham nisánte pravisati kurute dohanánnásanádyám

Krsna líláinak sorrendje és az, ahogyan a bhakta meditál rajtuk, a következő:

Ez tehát a tiszta odaadó szolgálat boldogsága a transzcendencia küszöbén álló

A tiszta odaadástól való elhajlás kétféle téveszméje:

2. azt, ahogyan a vraja-bhaktit végzi, az odaadás örök hangulatának hiszi.

Amikor egy bhakta a szilárd szintről föllép a ragaszkodás szintjére, az anyagi

A tanítások nektárjában ezt olvassuk:

A Caitanya-caritámrtában pedig ezt:

A siddha-déha kialakulása a spontán odaadó

megegyeznek a tanítvány lelki alakjának jellemzőivel, a feltételekhez kötött lélek

Mi történik, ha a bhakta azt gondolja, hogy az az alak, amit az

„Ó, lótuszszemű Urunk! Az abhakták, akik szigorú lemondásokat és vezekléseket