A hang hatalma

Egy Duna-parti játszótér homokozója közelében üldögélek, élvezem a szeptemberi napsütést. A homokozóban
egy négyéves forma kislány sütögeti szorgosan a pogácsát, már majd egy tucat sorakozik a homokozó
betonszegélyén. Önfeledten dúdolgat, s elégedett biccentéssel nyugtázza, amikor egy-egy különösen jól sikerült,
hibátlan és sima pogácsa kerül ki a mûanyag forma alól. Dúdolgatása és a homokforma koppanása a betonon
egyre inkább tudatom hátterébe kerül, hogy a kezemben lévõ könyv vehesse át a hatalmat, amikor hirtelen csönd
lesz. Felnézek. A kislány ott kuporog a pogácsái mellett, de figyelmét most már valami egészen más köti le. Egy
béka. Zöld mûanyag békát húz ki a homokból és ültet a tenyerére. Félrehajtott fejjel, megbûvölten nézi, ajka
hangtalanul jár. Sokért nem adnám, ha hallhatnám, mit mond neki… Hegyezem a fülem, hátha elcsípek valamit a
költeménybõl, s íme, már hallom is: „Változzál királyfivá! Változzál királyfivá!”

Mibõl gondolja ez a kislány, hogy puszta szavaival királyfivá változtathat egy mûanyag békát? Honnan a hit,
hogy a mesebeli varázsigék igenis mûködnek? Milyen hatalma lehet a hangnak, a kimondott szónak?
Miért okoz szinte fizikai fájdalmat, amikor szitkozódást, durva szóváltást, káromkodást hallunk? És miért
okoz gyönyörûséget egy szép költemény vagy dal, hangozzék el akár általunk ismeretlen nyelven is?
A hang hatással van a világra. A Védák szerint a hang az éter finomabb formája. Az anyagi elemek teremtése
során a hangból keletkezik az éter, ami az anyagi világot alkotó nyolc elem közül finomságát tekintve az ötödik,
a levegõ után következõ elem. Bármit mondunk tehát, hatással van az éterre, az éter pedig hatással van ránk.
Ki ne emlékezne Arwenre, a szépséges tünde leányra Tolkien regényébõl? Muzsikaként zengõ szavaival
felkorbácsolta, hömpölygõ áradattá duzzasztotta a folyó vizét. S kit ne töltene el félelem és utálat az orkok
fröcsögõ, állatias hangja hallatán? A hangnak hatalma van, s nem is akármilyen.
Az egész anyagi teremtés a hangból indult ki, tudhatjuk meg a ¼r¦mad Bh§gavatamból, s egész létünket a
hang irányítja. Hallás útján jutunk információhoz, hang segítségével kommunikálunk másokkal, beszéddel,
zenével fejezzük ki érzelmeinket, és még sorolhatnánk. Világunk a hang hatalmára épül, s ez az a hang, aminek a
hatására az anyagi létezés kötelékébe bonyolódunk.
Ettõl a köteléktõl azonban meg lehet szabadulni, mégpedig szintén a hang segítségével. Ez a hang ellenben
korántsem evilági hang. Létezik ugyanis egy transzcendens világ, Isten, K¥¢£a birodalma, ahol szintén van hang,
ám merõben más tulajdonságokkal bír, mint az ebben a világban hallott hangok.
Hogyan jut el a hang a transzcendens világából hozzánk, megtestesült, anyagi testet öltött lelkekhez? A
szentírásokon keresztül. Isten, K¥¢£a, számtalan formában alászállhat az anyagi világba. A szentírásokat Isten
hang-inkarnációjának is nevezik, mert az Õ szavait, az Õ hangját, az Õ üzenetét tartalmazzák. Az ilyen írásokat
sohasem szabad evilági irodalomnak, evilági hangvibrációnak tekinteni. K¥¢£a transzcendens, ezért szavai
szintén azok, s nem szabad eviláginak vélnünk õket még akkor sem, ha egy közönséges, általunk beszélt nyelv
hangjainak alakjában jelennek meg elõttünk.
Hogyan különböztethetjük meg az evilági hangot a transzcendenstõl? A hatásukat kell csupán szemügyre
vennünk, s máris láthatjuk a különbséget. Az evilági hang továbbra is az anyagi világhoz láncol bennünket, azaz
hatására ragaszkodásunk az átmeneti, anyagi testhez és az érzékeink múló örömeihez egyre erõsödik, s egyre
kilátástalanabbul hajszoljuk az elérhetetlen délibábot, a boldogságot. A transzcendens világból érkezõ hang
ennek épp az ellenkezõjét eredményezi: hatására megtisztul a szívünk, rádöbbenünk, hogy nem vagyunk
azonosak az anyagi testünkkel, lelki mivoltunk felismerése addig sohasem tapasztalt boldogsággal tölt el
bennünket, s egyre kevésbé kötõdünk az anyagi világhoz.
Ha az olvasó mostanra elhatározta volna, hogy ezentúl csak transzcendens hangokkal foglalkozik, feledve
minden anyagi hangvibraciót, joggal kérdezheti, hogy „Na már most, hogyan kell transzcendensül beszélni?”
Ahogy említettük, minden, ami kapcsolatban áll K¥¢£ával, ugyanolyan transzcendens természettel bír, mint
Õ maga. Ha tehát Róla beszélünk, kimondjuk a nevét, a szavait olvassuk vagy üzenetét próbáljuk átadni
másoknak, a hang, aminek a segítségével ez lehetõvé válik, szintén transzcendens.
Ha e lelki hang felé fordulunk, lelki életünk elkezdõdik, s ahogy az evilági hang ennek az átmeneti világnak
az összes „áldásával” képes megáldani minket, úgy a transzcendens hangvibráció a lelki világhoz visz egyre
közelebb bennünket, miközben szívünk és látásmódunk egyre tisztább lesz. Az az elszakíthatatlannak tûnõ kötél,
ami az evilági hang hatására az anyagi világhoz láncol bennünket, egyre enged, míg végül tisztán, a maga
valójában láthatunk mindent, ami körülvesz bennünket.
A mantra-meditációnak (bizonyára találkoztak már a szóval) ez tehát a lényege: a transzcendentális hang
segítségével meg kell tisztítanunk az elménket, a szívünket, hogy felismerhessük igazi önmagunkat, a testen
belül lakozó lelket, s visszajuthassunk eredeti otthonunkba, a lelki világba. A szentírások kijelentik, hogy a Hare
K¥¢£a mantra éneklése a leginkább célravezetõ módszer, ha valaki valóban kapcsolatba akar kerülni a
transzcendens világgal: Hare K¥¢£a Hare K¥¢£a, K¥¢£a K¥¢£a, Hare Hare, Hare R§ma, Hare R§ma, R§ma
R§ma, Hare Hare. Isten neveit tartalmazza ez a mantra, s minden mantra közül a legalkalmasabb arra, hogy az
anyagi világból a lelki világba vigyen bennünket, úgy, hogy fizikai értelemben el sem kell hagynunk ezt a
világot.
 A Védák elmondják, hogy korunkban – amely a négy földi korszak közül az utolsó s egyben legbûnösebb kor
– a lelki hangvibráció, a Hare K¥¢£a mantra éneklésével érhetünk el egyedül sikert. Manapság senki sem képes
arra, hogy tízezer évig a Himalájában meditáljon, vagy hatvanezer évig falevélen és vizen éljen egy erdõ
közepén – hajdanán ilyen módszereket írt elõ a szentírás azok számára, akik meg akarták ismerni Istent, s vissza
akartak jutni Hozzá, a lelki világba. Ám mindaz, amit egykor hosszú-hosszú ideig végzett és
megpróbáltatásokkal teli lemondások árán sikerült csak elérni, az most mindenki elõtt nyitva áll. A Hare K¥¢£a
mah§-mantra éneklésével bárki eljuthat oda, ahová eddig csak nagyon kevesen, roppant nehézségek árán jutottak
el: K¥¢£a birodalmába.
Hatalmas tehát a hang ereje. Hogy mire használjuk ezt az erõt, rajtunk múlik. Rajtunk múlik, hogy melyiket
választjuk: az orkok vadállati ordítását vagy Arwen tiszta, zengõ mantráit – a tûnõ boldogságot hajszoló modern
társadalom szavát vagy K¥¢£a mantráját. Az egyik a felemelkedésünkhöz vezet, a másik az anyagi világhoz
béklyóz bennünket.

Nalin¦-k§nta dev¦ d§s¦