Az Upászana

Az upászana kifejezés szó szerinti jelentése: „ülni az Úr mellett”.

Az upászana az imádság választott eszményének vagy tárgyának
megközelítése a rajta történő meditáción keresztül, összhangban a sasztrák
(szent iratok) és a guru tanításaival, és szünet nélkül időzni ezen egyetlen
gondolat áramában, ahogy az olajat öntik egyik edényből a másikba.
A gyakorlat magába foglalja azokat a fizikai és mentális szertartásokat és
módszereket, melyek segítségével a tanítvány biztosan halad előre a
szellemi úton, és végül ráébred a saját magában lévő Isten jelenlétére.

Az upászana tárgya, maga az Istent, ami az Isten iránti áhítatos odaadás, a

tiszteletteljes hódolat és szeretet kifejeződése. A Vele való egyesülés utáni
szenvedélyes vágyakozás és a bensőséges kapcsolat tudatos fenntartása
utáni mély spirituális szomj kifejeződése. Imádkozz Istenhez! Dicsőítsd Őt!
Keresd a megvilágosodást, és valósítsd meg a derűt, igazságosságot,
könyörületet és szeretetet.

Az ember soha nem érheti el a teljes kielégülést érzéki örömökkel. Mindig

azt fogja érezni, hogy valami hiányzik. Nyugtalan és elégedetlen marad.
Aztán elkezd vágyódni arra, hogy tudatos, bensőséges kapcsolatba kerüljön
a mindenség Urával, és elérje a halhatatlanságot és örökös békét.
Ez a legvégső vágyakozás az imádságban találja meg kielégülését.
Az egyéni lélek az atyjával, a Legfelsőbb lélekkel vágyik egyesülni.
Az upászana átfogó értelmű kifejezés, mely az imádság számos formáját
foglalja magába, úgy mint: púdzsa (puja-rituálék), napi reggeli szertartásos
tisztálkodás, imádkozás, Istent dicsőítő versek ismételgetése, kirtan, dzsapa
(japa), meditáció, stb.

Az imádság ezenfelül durva vagy finom, a kereső természetének,

alkalmassági fokának és az úton való előrehaladottságának megfelelően.
Aki az Urat murti, vagyis kép és szobor formájában imádja, harangot ráz, és
szantálkenőcsöt, virágokat, stb. áldoz, az imádság exoterikus formáját
gyakorolja, míg az, aki belsőleg vizualizálja isthájának, azaz személyes
istenségének képét, azon meditál (dhjana), és mentális felajánlásokat tesz
(manas puja), imádkozik, ezoterikus imádságot végez.
Mindegy, hogy milyen az imádság formája; a hívő az Úr jóságos kegyére
vágyakozik, hogy adjon neki áhítatot, és távolítsa el a tudatlanság fátylát.
A hívő megállás nélkül az Ő nevére gondol, az Ő mantráját ismételgeti, az Ő
dicsőítését énekli, kirtanozik, meghallgatja és recitálja az Ő történeteit, az Ő
híveinek társaságában él, az Ő alakján, természetén, ismertető jegyein és
időtöltésein meditál. A hívő csukott szemei elé képzeli az Úr alakját, és a
legmagasabb fokú békét és üdvöt élvezi. Szeretet és hithű odaadás ébred
természetes módon szívében, mikor az Úr dicsőségét és nagyságát hallja.
A hívő imádsága segíti spirituális fejlődését.

Az Úrról szóló történetek hallgatása, kirtan és badzsan éneklése, az Úrra

való szakadatlan emlékezés, az Ő lábainak szolgálata, virágok felajánlása,
leborulás, imádság, mantrák kántálása, önfeladás, az emberiség és az ország
szolgálata Nárájána bhávával (mindenki szolgálatának attitûdje), stb.
képezik a forma imádását, melyet szaguna upászanának nevezünk. Ennél az
embernek szüksége van egy tárgyra az imádsághoz, hogy erre árassza
szeretetét és rajongását. Az emberiség és az ország szolgálata átma
bhávával, az Om mentális ismételgetése, az Om kántálása átma bhávaval, a
Szóhám és a Sivóhám mantrákon vagy a mahávakjákon (az Upanisádok
nagy mondásain), mint pl. az Aham Brahma Aszmi-n vagy Tat Tvam Aszi-n
történő meditáció, a Neti-neti („Nem ez, nem ez”) tantételen való
elmélkedés képezik a forma (alak) nélkül imádságot, a nirguna upászanát.

Az upászaka, azaz az imádkozó alapvető célja az egység az Úrral, aki áthatja,

átjárja mindezeket a neveket és formákat. A Legfelsőbbnek (Bhagavan) sok
különböző aspektusa és formája van, mint például Brahmá, Vishnu, Rudra,
Ráma, Krisna, Ganápati, Kartikeja, Durgá, Lakshmi, Szaraszvatí, Indra, Agni,
de bármi legyen is a név vagy a forma, az egyetlen Isten az, akit imádnak.
Bármely formában is imádják az Urat, a rajongás ugyanazon Úrnak szól.
Mindenki az egy alapvető valósághoz, Parambrahman-hoz imádkozik.
A különbségek csupán a nevekben és formákban mutatkozó különbségek,
melyek az imádók különbözőségéből erednek.

Hasonlóan fogalmaz a Bhagavad Gítá (4:29) is: „Bárhogy is közelítenek meg

Engem az emberek, akkor is tárt karokkal fogadom őket, mert az utak,
melyet választanak, mind az enyémek, ó, Partha.”

Az imádságnak létezik egy másmilyen osztályozása is, az egyén

természetének és képességének megfelelően. Sokan az elementálokat és az
alacsonyabb szellemeket imádják. Sokan az ősatyákat, a risiket és az égieket
imádják. Sokan az avatárokat imádják, pl. Krisnát és Rámát. Sokan a
szaguna Brahmant, a jellemzőkkel bíró Istent imádják. Sokan a nirguna
Brahmant, a forma nélküli, tulajdonságok nélküli, nem manifesztálódottat
imádják.

Létezik a természet imádata is. A perzsák a tűz elemet imádják.

A hinduk néhány csoportja a Gangesz folyót, a teheneket és a pipal fát
imádják, stb. A hősök imádatában az egyén magába szívja az imádság
tárgyául szolgáló személy erényeit. Nagy emberek születésnapi ünnepsége
is az imádság egy formája.

Van az ereklyék imádata, melynek során eltávozott lelkek haját és csontjait

imádják. Van a guruk, risik (bölcs látók) és a dévaták (istenek) imádata.
A meditáció az Úr mentális imádata. A kirtan, vagyis az Úr neveinek
éneklése, vokális imádat. Az élő lények szolgálata szeretettel és isteni
attitűddel, fizikai imádat. Ahogy az ember fejlődik, úgy megy át az imádat
egyik szakaszából a másikba. Az alacsonyabb szint magától elmarad.
A magasabb szinten lévő embernek nem szabad elítélnie az alacsonyabb
fokon lévőt. Nem szabad elfelejtenünk a mindennek mélyén meghúzódó,
mindenben ott lakozó, mindent kölcsönösen átható egyetlen lényeget vagy
intelligenciát, mikor bármilyen fajta imádságot végzünk.

Upászana a Bhagavad Gítában

A Bhagavad Gítá egy fölöttébb népszerű szent irat, melyben az Úr Krisna

több beszédet intéz tanítványához, Ardzsuná-hoz, miként lehet az önvalóra
ébredni a karma- (cselekvés), gjána- (bölcsesség), dhjána- (meditáció) és a
bhakti- (teljes odaadás) jóga útján. Ahogy Sri Krisna beszél
Ardzsunának a moksa e négy útjáról, azonközben leírja az upászanák több
típusát, például meditáció az Isten formáin, egy hívő isteni tulajdonságain,
az ászana és pránajáma jógagyakorlatain, Isten akaratának történő teljes
odaadáson és önfeladáson, és szatszangon. Mindezeket az upászanákat
önzetlenül, az eredménytől nem függve ajánlott végezni.

A Bhagavad Gítá (4:24-30) a karma jógán keresztül végzett upászanákat írja

le. Ezek a jagjá vagy áldozattal végzett imádság különböző formáit foglalják
magukba:
Az isteneknek és istenségeknek szóló rituális áldozat, mint pl. a dévi jagjá.
Az én feláldozása, átma jagjá. Értve ezalatt, hogy az egyéni Lélek (jíva -
dzsíva), része a Paramátman-nak, vagyis a Legfelsőbb Léleknek, de test,
értelem és egó által meghatározott.
Az érzékek feláldozása, az érzékek megfékezése (indra jagjá).
A prána feláldozása cselekedeteken és a légzésen keresztül. A jóga jagjá az
ászanák és pránajámák, stb. szádhanájára vonatkozik. A pranopaszána
például a pránajáma gyakorlata, azaz a prána szabályozott belégzéssel,
visszatartással és kilégzéssel történő uralása, mely a táplálkozás
meghatározott keretek közé szorításával és az öt prána: a prána, apána,
szamána, vjána és udána felajánlásával, egy ellenőrzött légzésfolyamattá
alakításával történik.
A Prána minden teremtmény létfontosságú életereje; Isten leglényege.

A vagyon feláldozása; a vagyon felajánlása az elnyomottaknak és a

szükséget szenvedőknek minden elvárás, ellenszolgáltatás vagy haszon
nélkül (dravja jagjá).
Áldozat a szent írások olvasásával és tanulmányozásával (szvadhjája jagjá).
Áldozat önmegtartóztatással, vezekléssel és önmegtartóztató életvezetéssel
(tapo jagjá). Áldozat szigorú, aszketikus fogadalmak megtartásával, vrata
jagjá: a szent iratokban és a spirituális tanítók által előírt fogadalmak
megtartása.
Áldozat szévával, az emberiség önzetlen szolgálatával.

A karma jógaként végzett upászanának két különböző aspektusa van:

szakama (vággyal) az egyik, és niskama (vágy nélkül) a másik.
A szakama upászanában az upászaka világi céllal imádkozik az
istenségekhez, mint pl. jólét, vagyon, győzelem, stb.
A jagjá a szakama upászana egy fajtája. A jagjá során a hívő különböző
dolgokat ajánl fel áldozatképpen az istenségnek. A Srimad Bhagavat azt
mondja nekünk, hogy Paramátman teljesíti az upászaka minden vágyát.
Tehát a szakama upászanában Isten préjákat adományoz a hívőnek, bármit
is kívánjon az.

A niskama upászanában nincs kívánság semmilyen világi vágyra.

A niskama upászaka csak a nisshréják birtoklására, azaz a végső tudásra és
Brahmannal való egyesülésre törekszik.
A Bhagavad Gítá (6:11-15) írja le a meditációval vagy dhjána jógával végzett
upászanákat. Ezek magukba foglalják a nirguna upászanákat, azaz a lélek
imádságát, a Paramátmannal való egyesülést keresve.
A Bhagavad Gítá (6:17) írja le a bhakti jógán keresztül végzett upászanákat.
A bhakták négy osztálya a következő:
- artha, aki vigasztalan;
- artharathi, aki vagyonra, anyagi javakra, gyerekekre, stb. törekszik;
- dzsigjászu, aki a Legfőbb megtapasztalásáért imádkozik;
- és gjáni, az igazi upászaka, akinek imádsága isteni, és egyesíti őt a
Legfelsőbbel.

Az Úr Krisna az mondja, hogy az elvárásokkal imádkozó bhakták elnyerik a

gyümölcsöt, mely egy idő után eltűnik. Azonban azok a bhakták, akik
csupán az Ővele való egyesülést kívánják, sikerrel járnak imádságukban, és
nem térnek vissza soha a földi világba.

Az imádság során használt szimbólumok

Az emberek Istenhez vezető fejlődésük különböző állomásain vannak, így az

imádságnak léteznek egyszerű, kézzel fogható, valamint magasabb, elvont
formái. Az imádság valamennyi eltérő formája csupán az elme Istenen
történő rögzítésének és az imádság során egyhegyűvé tételének sokféle
útja. A külső szimbólumok nagy erővel bírnak, melyek befolyásolják
gondolatainkat és érzelmeinket. Egy bizonyos tárgy, mely emberenként
különböző lehet, a kedvesség érzéseit hívja elő a szívből, és megmozdítja
bennünk az Istenhez való szeretet és mély odaadás érzéseit. Ilyen fajta
tárgyat kell választani a napi imádság képének vagy szimbólumának. Ez a
szimbólum Istent jelképezi, és mindig Istenre emlékeztet minket. Bármilyen
formát is választunk azonban Isten imádáshoz, mindig tartsuk észben, hogy
Isten: Egy. Az összes különböző forma az egy Isten más és más aspektusa.
Egyik forma sem jobb a másiknál. Mind egy és ugyanaz.

Az imádság lehetővé teszi, hogy Isten közelségét, Isten jelenlétét érezzük.

Az imádság az Istennel való eggyé válás eszköze. Azért imádkozunk Hozzá,
hogy gyakorolhassuk az alázatot és több áhítatot adjon, megszüntesse
tudatlanságunkat, megmutassa nekünk a tisztátalanságoktól, hibáktól,
fájdalmaktól és szenvedéstől való megszabadulás helyes és alkalmas
módját. Törekvéseink célja Isten kegyes jelenlétének tényleges
megtapasztalása a szívünkben, tudva azt, hogy egyedül Ő az, aki rajtunk
keresztül cselekszik.

Az imádság egyrészt az Isten iránti szeretet kimutatásának útja, másrészt

eszköz, mellyel a Feléje irányuló szeretetet növelhetjük. Rendszeres
imádsággal fokozatosan mind erősebb és erősebb szeretetet érzünk Isten
iránt. Összhangba kerülünk az Úr isteni akaratával, ami békével, jóléttel és
védelemmel ajándékoz meg minket hétköznapjainkban.

Az imádságnak számos haszna van, melyek közül néhányat alább

felsorolunk:

· Megtisztítja a szívet, és az Úr iránti tiszta szeretettel tölti meg.

· Befelé fordítja az elmét, lehetővé teszi, hogy őszintén lássuk magunkat.
· Megszilárdítja a tudatot, és fejleszti az erőfeszítés nélküli koncentráció
képességét.
· Elpusztítja a gonosz tulajdonságokat, a dühöt, az érzéki vágyat, a
féltékenységet, a gyűlöletet, az egoizmust és a kapzsiságot.
· Isteni tulajdonságokkal, becsületességgel, megértéssel, megbocsátással és
kedvességgel tölti meg a szívet.
· Az embert lassan isteni lénnyé, szenthez hasonlatossá változtatja.
· Végül az Úrral történő egyesüléshez vezet, ami az emberi élet célja.

Krishna azt mondja: „Ó, Ardzsúna, egyedül az Irántam való mély odaadással,
az emberek talán felfognak, megismernek és meglátnak lényegemben, és
eggyé válnak velem.”

Az upászana áldott isteniséggé alakítja az embert. Aki csupán érzéki életet

él bármi fajta imádság nélkül, az csak állat (pasu), jóllehet kívülről emberi
lénynek látszik. Az evés, ivás, alvás, félelem és párzás, stb. közös az állati és
az emberi lényekben, de ami az embert igazi emberré vagy istenemberré
teszi (pati), az az upászana.

Mindazon dolgok közül, melyek elősegítik a spirituális fejlődést és az

erények megszerzését, az upászana nem csak nélkülözhetetlen
követelmény, hanem rendkívüli módon előnyös mindenfajta ember
számára. És könnyű is. Mindaz a képesség, melyet az upászana heve, és
Isten szeretete ébreszt fel, szattvikus (megbízhatóan tiszta). Ha az adónak
nincs hite, a könyörületesség nem fogja elérni teljességét, az adó pedig a
maximális hasznot. Az egyszerűségben a jagjá és a kirtan, a hit
felhalmozódó ereje, Isten szeretet és az isteni megvilágosodás utáni buzgó
vágyakozás szattvikus eredményeket, gyümölcsöket terem.
Patandzsali Maharishi Yoga Szutráiban több helyen hangsúlyozza az
imádság fontosságát. Az imádság még a rádzsa-jóginak is szükséges; neki is
kell, hogy legyen saját Ishtája, vezérlő istensége. Az ember tettet vagy
gondolatot vet, és cselekvési vagy gondolkodási szokást arat. Szokást vet, és
jellemet arat. Jellemet vet, és sorsot arat. A szokás a második természet –
vagy éppen maga az első természet. Az ember maga teremti a sorsát
gondolkodásával és cselekvésével. Meg is tudja változtatni a sorsát.
Az ember saját sorsának mestere; nincs kétség efelől.
Helyes gondolkodással, vizsgálattal és erős törekvéssel sorsának mesterévé
válhat. Markandéja önmegtartóztatással és az Úr Síva imádatával
megváltoztatta a sorsát. Vishvamitra szigorú aszkézissel Brahmarisivé
(megvalósult szentté) vált. Te is így tehetsz, ha vasakaratod és erős
elszántságod van.
Vashishtha az egyéni törekvésről prédikál Srí Rámának. Vashishtában ez a
jógaelem a domináns. Szávitri a pativrata dharma (a szűzi feleség)
szabályait követve olyan erőkre tett szert, melyekkel megváltoztatta férje,
Szatjaván sorsát.

Az upászana szétzúzza a finom vágyakat, a kínzó vágyakozásokat, az

egoizmust, az érzéki vágyat, a gyűlöletet, a dühöt, és így tovább.
Megváltoztatja a mentális anyagot, elpusztítja a radzsaszt
(nyugtalanságot), megszünteti a tamaszt (tompaságot) és szattvával
(tisztasággal) tölti meg az elmét. Az upászana befelé fordítja az elmét, és
végül szemtől szembe állítja a hívőt az Úrral, megszabadítva őt ezáltal a
születés és halál körforgásából, és halhatatlanságot, moksát (szabadság)
adományoz neki. Az elme azzá válik, amin meditál. Az upászanában
titokzatos erő rejlik, mely a meditálót és a meditáció tárgyát azonossá teszi.

Az imádság az Úr iránti szeretet, odaadás, rendkívüli tisztelet, a vele való

tudatos egység utáni heves vágyakozás kifejeződése. Annak a buzgó
törekvésnek és intenzív vágynak a kifejeződése, hogy mindig az Ő lábainál
legyünk, és egyesüljünk Vele. Az imádság alatt a hívő az Úrtól való
elkülönültség gyötrelmeit éli át, sűrű könnyeket hullat, és az Ő dicséretét,
dicsőségét, tündöklő ragyogását és nagyságát énekli. Ahhoz, hogy elérjük az
imádság e szintjét, alaposan meg kell értenünk az imádság módszerét, a
recitált versek jelentését, a mantrák és rítusok jelentőségét, a dzsapa és az
imádság hasznát.
Fejleszd a sraddhát (hitet), a bhávát (érzelmet) és az odaadást (bhakti).
Kell, hogy legyen ruchid, azaz hajlamod Isten neve iránt. Legyen ismereted
az upászana, a dzsapa jóga, a mantra jóga és a rádzsa jóga tudományáról.
Legyen tiszta képed Isten céljáról és természetéről. Rendelkezz vairagjával,
vagyis ne függj az érzéki tapasztalatoktól. Tudd, miként fejti ki a mantra
dzsapa tisztító hatását az elmére, hogyan zúzza szét a
radzsaszt és a tamaszt, és tölti meg az elmét szattvával; hogyan változtatja
az emberi természetet isteni természetté.
Csak akkor származik ebből igazi előnyöd, és érhetsz el gyors haladást a
szellemi úton. Kutass, gondolkodj és elmélkedj.

Szvámi Sivánanda Szaraszvatí tanításaiból