Madách Imre: Az ember tragédiája (A londoni szín)

Az az ifjú nemzedék, melyhez Madách is tartozott, a forradalom előtt feltétlenül hitt a

liberális eszmék diadalában, a társadalmi haladásban, az osztályellentétek kiegyenlítődésében, a
jobbágyhelyzet javulásában. A szabadságharc után viszont minden reményük szertefoszlott.
Világszemléletét komorabbá tette a társadalmi haladás nem léte. A tudomány rávezette a valóságra,
romantikus eszméi összeomlottak, de ő ennek ellenére is hinni akart bennük, ugyanakkor meg is
cáfolta ezeket. A lelkében dúló vihart, ide-oda ingadozását a műben Ádám és Lucifer képviseli. Ádám
megrögzött idealista, míg Lucifer szigorúan csak a valóságra támaszkodik. A tragédia leggyötrőbb
alapkérdései az emberrel foglalkoznak. Van-e értelme az emberi létnek? Mi a célja az emberiségnek?
Létezik e emberi fejlődés, emberi tökéletesedés? - Előre visznek-e az eszmék? Érdemes -e küzdeni,
harcolni egy célért? - Alakítója-e az ember a saját sorsának? Ezek mellett azonban más kérdések is
felvetődnek, mint például az egyén és a tömeg viszonya, a tudomány szerepe az emberi világban, a
férfi és a nő kapcsolata, illetve a determinizmus.

A londoni szín Madách jelenkora. Ádám lelkesen érkezik a prágai színből. A francia
forradalom eszméiben nem csalódott. Úgy érzi az élet majd megtalálja szabadon folyását, de
csalódnia kell. Az eddigi történelmi színekkel ellentétben Ádám már nem alakítója a kornak, melybe
csöppent, csupán részese, szemlélője. Így figyeli London belvárosát a magasból, a Tower tetejéről.
Innen szépnek és jónak látszik a valóság, de Lucifer figyelmezteti: belülről más. Az Istenhez szóló
imákhoz hasonlítja, melyek rekedt hangokból, jajszavakból és sóhajokból olvadnak össze dallammá,
amit Isten hall, s ezért érzi úgy, hogy a világ, amit teremtett jó. De Ádám nem akarja hallgatni Lucifer
örökös kétkedését. Úgy érzi, ez a világ belülről sem okozhat számára csalódást, hisz nincsen már
kiváló, megvalósult a szabad verseny. Munkásnak öltözve lemennek hát a nép közé, de Ádámnak
csalódnia kell. Egymást követik a kiábrándító jelenetek. A bábjátékos előadja a bűnbeesés
komédiáját. Lucifert, mint minden ami torz, ez is mulattatja ellentétben Ádámmal. A bábjátékost
követi az ibolyát áruló kislány. Az ékszerárus nem tudja eltűrni, hogy rontja az üzletét, a nők ugyanis
szívesebben vesznek ibolyát gyöngy helyett a szépsége miatt,. Egyetlen célja, hogy kiszorítsa a lányt a
piacról. Minden az érdek körül forog. A kocsmáros a Bibliát idézi: " Urak, vigan, a tegnap elveszett, A
holnapot nem érjük el soha, Isten táplálja a madarakat, S minden hiúság, mond a Biblia." kocsmáros
Célja, hogy minél többet igyanak a vendégei, minél több pénzt kaparjon össze. Csak az érdek vezeti.
Mivel Ádám nem szándékozik semmit se venni, elzavarja. Szemben áll az érdekeivel, hogy valaki ott
üljön a nélkül, hogy fizetne. Lucifer természetesen ebben is örömét leli, Ádámot viszont undor tölti el.
Még a koldusok között is érdekharc folyik, a terület felosztásán vitatkoznak. A kéjhölgy is csak
érdekeit nézi: "Sárkányoktól is kivívták Egykoron az aranyalmát - Almák még most is teremnek, A
sárkányok rég kivesztek: Bamba, aki nézi, nézi, És letépni nem merészli." Kéjhölgy Ha tehát valaki
többet ígér, gondolkodás nélkül otthagyja előbbi partnerét. Lucifert annyira elámítja ez a lány, hogy
gondolatai hosszasan elidőznek felette, s gyönyör tölti el. Ekkor jelenik meg Éva, mint templomból
kijövő polgárlány. Ádám azonnal felfigyel rá. De hamar féltékenység fogja el egy ifjú miatt, majd
Lucifer unszolására odamegy Évához. Bókolni próbál, de Éva hallani sem akarja, ebben a világban
pimaszság csak úgy odamenni egy fiatal hölgyhöz. Ez után találkoznak a nyeglével aki életelixírt árul.
Itala, mint mondja, a fáraók, Tankréd, sőt Helene italául szolgált hajdan. Az emberek, akik egyébként
nem hisznek ilyesmiben, csak úgy kapkodják az értékesnek mondott italt. A tudomány elsilányult, a
jövőmondó cigányasszony által a jövőkép elveszett. Ádám végül Lucifer segítségét kéri Éva kegyeinek
elnyeréséhez. Lucifer tudja, hogy mi a kulcs egy ilyen hölgy szívéhez: a vagyon. Amikor Éva megtudja,
hogy Ádám igen tehetős ember, egyből más szemmel néz rá. Elfogadja bókjait, ajándékait, a szerelem
áruvá változott. A korábbi áhítatos lány nincs sehol. A szín végén Ádám és Lucifer újra a Tower
tetején állnak. Onnan látják, hogy a tér közepén, ahol az imént sétáltak, hatalmas sír tátong. A szín
szereplői egymás után beleugranak. Ez a haláltánc-szerű jelenet kifejezi az élet értelmét, vagyis, hogy
nincs értelme az életnek. Mindennek vége a sehová sem vezető körforgás. Az élet felfalja önmagát.
Egyedül Éva az, aki ellenáll kísértésének: "Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál?! Ne hidd, hogy éjed
engem elriaszt: A por hull csak belé, e föld szülötte, Én glóriával átallépem azt. Szerelem, költészet s
ifiuság Nemtője tár utat örök honomba; E földre csak mosolyom hoz gyönyört, Ha napsugár gyanánt
száll egy-egy arcra." Éva .A nő magában hordozza a jót, bűne csupán a koré, mely szülte őt. Erre az
Évára ez a prágai színben megfogalmazott gondolat mindegyik másik Évánál jobban illik. Ekkor ismeri
föl őt Ádám. A színnek nincs kerek története, egymással szorosan össze nem függő jelenetek,
epizódok egyvelege.

Ebből a korból hiányzik a nagyság, nincsenek tragikus, elbukó hősök. A jelenben Madách a
szabadság, egyenlőség, testvériség eszméinek megcsúfolását, elárulását látja csak. Minden és
mindenki árulóvá vált, minden eltorzult. Elsilányult az értelem, a művészet és a tudomány, nincs
jövőkép, minden pénzre váltható. „Ismét csalódtam, azt hivém, elég Ledönteni a múltnak rémeit, S
szabad versenyt szerezni az erőknek. - Kilöktem a gépből egy főcsavart, Mely összetartá, a kegyeletet,
S pótolni elmulasztám más erősbbel. Mi verseny ez, hol egyik kardosan Áll a mezetlen ellennek
szemében, Mi függetlenség, száz hol éhezik, Ha az egyes jármába nem hajol. Kutyáknak harca ez egy
konc felett. Én társaságot kívánok helyette, Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt, Közös erővel
összeműködik, Minőt a tudomány eszmél magának, És melynek rendén értelem viraszt. - Ez el fog
jőni, érzem jól, tudom, Vezess, vezess, Lucifer, e világba.” Ádám