Történelem- és létértelmezés Madách Imre Az ember tragédiája

című alkotásában

Madách Imre élete

1823-ban született Alsósztregován, ma Szlovákia területén található.

Édesanyja Majthényi Anna, gazdag lányként került be a családba.
Miután édesapja meghalt 1834-ben, anyja irányította hatalmas
birtokukat. Magántanulóként végezte középiskoláit, majd 1837-ben
beiratkozott a pesti egyetemre filozófia, majd jogi karra. Pesten
megismerkedett Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Bajza József és
Eötvös József műveivel, ezen kívül William Shakespeare és Victor
Hugo alkotásaival. 1840-ben megjelent egyetlen verseskötete
„Lantvirágok” címmel, ennek lírai darabjait a Lónyay Etelka iránti
ifjúkori szerelem ihlette. Egészsége romlani kezd, ezért
gyógyfürdőzéssel igyekezte javítani azt. 1842-ben szerzett jogi
képesítést, Balassagyarmaton joggyakornok lett, de 1843-ban le
kellett mondani erről a posztról, mivel egészsége tovább romlott.
Nagyon fiatalon már hat drámát és egy szatirikus vígjátékot írt, de
eggyel sem ért el kiemelkedő sikert.1844-ben megismerkedik Fráter
Erzsébettel, akivel, a szülők tiltakozása ellenére 1845-ben
házasságot köt Csécsén. Első házassági évei boldogan teltek, három
gyermekük született, Aladár, Jolán és Borbála. Nem vett részt az
1848-1849-es szabadságharcban, de a Madách család sorsa tragikus
volt. Több rokona és ismerőse meghalt, és maga is bajba került, mivel
csesztvéni birtokukon bujtatta a halálra ítélt Rákóczi Jánost és
letartóztatták. Először Pozsonyban, majd Pesten raboskodott, de
1853-ban bizonyítékok hiányában szabad lábra helyezték. Emellett
felesége elidegenedett tőle, 1854-ben elváltak. 1859-ben írta meg „A
civilizátor” című művét, majd 1859-1860-ban fő művét, „Az ember
tragédiája” című drámát, végül 1861-ben jelent meg utolsó drámája, a
„Mózes”. 1864-ben halt bele betegségébe Alsósztregován.
„Az ember tragédiája” keletkezése

1859 februárja és 1860 márciusa között keletkezett. A művet

először Madách a barátjának, Szontagh Pálnak olvasta fel. Arnay
Jánoshoz került a kézirat, de Arany kezdetben nem értékelte, csak
hónapok múlva olvasta el az egész művet, és akkor már igen jeles
műnek tartotta. A Tragédia egy kiábrándult időszak végén és egy
újra reménykedő korszak elején született, kiábrándultság és hinni
akarás, pesszimista eseménysorozat és optimista befejezés jellemzi
a művet. Madách lelki-világnézeti válsága tükröződik a drámai
költeményben. Ennek okai a nemzetet ért tragédia és az egyéni
tragédiák és csalódások.

Műfaj

A műfaja drámai költemény, emberiség- vagy könyvdráma. Ez a műfaj

az emberiség örök kérdéseire keres válaszokat, a líra és a dráma
műnemeinek sajátosságait vegyítve. A drámai formát ugyan megőrzi,
de színpadra nehezen alkalmazható. Előzményeként olyan művek
említhetők, mint Dante Alighieri „Isteni színjáték” című műve, John
Milton „Az elveszett Paradicsom” című műve, Johann Wolfgang von
Goethe „Faust” című alkotása, George Gordon Byron „Kain” és
„Manfred” című alkotásai, illetve Percy Bysshe Shelleytől „A
megszabadított Prométheusz”.

Deizmus és viszonyok

Az első színben, a Mennyben Lucifer a négy angyal egyikeként

kétségbe vonja a teremtés értelmét ahelyett, hogy az urat dicsérné.
Isten száműzi, de a rendelkezésére bocsátott két fa elegendő
Lucifernek az ember megkísértésére. Lucifer az örök tagadás alakja,
aki a végig arra tör, hogy Ádámot kiszakítsa ideáljaiból, és
ráébressze a világ rideg realizmusára. Ádám a harmadik színben arra
kéri Lucifert, hogy mutassa meg a jövőt, tudni akarja, hogy érdemes-
e küzdenie. Ezzel adja a fegyvert Lucifer kezébe, aki álmot bocsátva
Ádámra végigvezeti őt és Évát a történelem fő állomásain. Luciferrel
szemben az Úr a keretszíneket leszámítva nem szerepel a műben.
Ennek oka, hogy Madách a műben deista filozófiát képvisel. Isten
megteremtette a világot, majd hagyja a maga útján haladni. Ezt
fejezi ki „A gép forog, az alkotó pihen” mondat. Lucifer, Ádám és Éva
együtt testesíti meg az emberi teljességet. Ádám idealista
optimizmusa áll szemben Luciferrel, a józan ész pesszimista
hirdetőjével mint a szellemi és a materialista világ kettőssége. Ezt
egészíti ki Éva, az otthonteremtő ösztön, aki minden színben más
arcát mutatja. Ádám és Éva mint szellem és életösztön kettőssége
jelenik meg. Ádám fellelkesül és összeomlik minden színben, minden
eszme hatására, Éva az ősi ösztön, aki a természet erejével olyan
dolgokra is képes ráérezni, amelyek Ádám előtt rejtve maradnak. Éva
a bűnbeesés okozója, és Ádám végső döntését is ő akadályozza meg a
magában hordott új élettel, ami szintén az élni akarása, az életösztön
kifejeződése. Erre utal többek közt a teremtő-jelenet is a londoni
színben, amikor is Éva nem hull alá a sírgödörbe, hanem
megdicsőülten felemelkedik.

Létértelmezés

Madách létértelmezése a mű egészéből bontható ki. Ádáma

történelem csomópontjain végighaladva folyamatosan azzal
szembesül, hogy az eszme, amelyért lelkesedik, amint megvalósul,
szükségszerűen mindig meg is bukik az emberi természet, a
társadalom törvényszerűségei miatt. A teremtés teljesen
értelmetlennek tűnik, nincsen követhető eszme, az emberi lét nem
tart sehova. A teljes kiábrándulás határán azonban ráébred a lét
lényegére, „az ember célja a küzdés maga”. Ez a gondolat a
tizenötödik színnel válik teljessé, amely a harmadik szín pálmafás
vidékét eleveníti fel. Ádám csalódások sora, a történelem nagy
eszméinek elbukása után kiábrándultan jelenik meg. Az Úrhoz fordul,
aki végül csak hitet, reményt ad neki, azt mondja, hogy „mondottam
ember: küzdj és bízva bízzál!”. Ez a remény azonban szemben áll
mindazzal, amit Ádám eddig képviselt, nem a szellem, az értelem
útján segít Ádámnak, nem ad választ a történelem céltalanságára,
pusztán érzelmi biztonságot teremt.

Létértelmezés

Madách létértelmezése a mű egészéből bontható ki. Ádáma

történelem csomópontjain végighaladva folyamatosan azzal
szembesül, hogy az eszme, amelyért lelkesedik, amint megvalósul,
szükségszerűen mindig meg is bukik az emberi természet, a
társadalom törvényszerűségei miatt. A teremtés teljesen
értelmetlennek tűnik, nincsen követhető eszme, az emberi lét nem
tart sehova. A teljes kiábrándulás határán azonban ráébred a lét
lényegére, „az ember célja a küzdés maga”. Ez a gondolat a
tizenötödik színnel válik teljessé, amely a harmadik szín pálmafás
vidékét eleveníti fel. Ádám csalódások sora, a történelem nagy
eszméinek elbukása után kiábrándultan jelenik meg. Az Úrhoz fordul,
aki végül csak hitet, reményt ad neki, azt mondja, hogy „mondottam
ember: küzdj és bízva bízzál!”. Ez a remény azonban szemben áll
mindazzal, amit Ádám eddig képviselt, nem a szellem, az értelem
útján segít Ádámnak, nem ad választ a történelem céltalanságára,
pusztán érzelmi biztonságot teremt.

A londoni szín Madách jelenét mutatja be, a szabadversenyes

kapitalizmus korát. Ádám újból szemlélője az eszményinek hitt
társadalomnak, a szabad versenyből a megélhetésért folyó kíméletlen
küzdelem lett, amelyben a szellemi értékek mind elvesztek, és
minden áruvá vált. A hármas eszme elbukott, és csődbe jutnak az
egyéni sorsok is, ez a világ pusztulásra van ítélve. A szín a haláltánc-
jelenettel zárul, minden szereplő beleugrik egy sírgödörbe, csak a
szerelem, költészet és ifjúság értékeit továbbvivő Éva nem pusztul
el. Ez a szín egy kemény bírálat a kapitalizmusról. Az elképzelt jövő
társadalmában a célszerűség és a hasznosság elve uralkodik, ami
azonban megöli az egyéniséget, kiírtja az emberi kapcsolatokat,
megszünteti a családot, a nemzetet, a művészetet. Az érzelmeket
száműzi, rideg, embertelen világ ez, ez az ellenutópia, ezért Ádám
újra csalódik. Az űr-jelenetben a Tragédia fontos kérdéseire ad
feleletet. A küzdelem az emberi lét értelme, és a nagy eszmékért
vívott küzdelem értéke akkor is jelentős, ha a történelem során nem
hozza meg az eredményt. Az eszkimó-színben bebizonyosodik, hogy
az ember a tudomány segítségével sem tudta elkerülni a természeti
végzetet, az ember elkorcsosult fizikailag és erkölcsileg.