Az ember tragédiája tételdolgozat

Az "Az ember tragédiája" keletkezése és megírása hosszú folyamat eredménye. Madách Imre, a mű
szerzője, 1860-ban kezdte el írni a darabot, és három év alatt fejezte be.

A mű keletkezésekor Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, és a magyar nemzeti

identitás erősítése volt az egyik fő célja a magyar irodalomnak. Azonban Madách Imre nem az akkori
politikai helyzetre, hanem az emberi lét alapvető kérdéseire koncentrált a művében.

Madách Imre számos tudományág és kultúra iránt érdeklődött, és ennek hatása jól látható az "Az
ember tragédiája" művén. A műben számos művészeti ág, mint a filozófia, a teológia, a tudomány és
az irodalom, metszéspontja jelenik meg.

A mű keletkezésekor Magyarországon az irodalom éppen a romantikus korszakát élte, és a romantikus

irodalomra jellemző szimbólumok, archetípusok és műfaji keretek szerepelnek az "Az ember
tragédiája" című darabban is. Azonban Madách Imre a romantikus irodalom hagyományaitól eltérően
modern drámaírást használt, és olyan témákat feszegetett, amelyek az akkori magyar irodalomnak
újdonságnak számítottak.

Madách Imre személyes élményei és filozófiai meggyőződései is hatással voltak az "Az ember
tragédiája" művére. Az író élete során számos nehézséggel és betegséggel küzdött, és ezek hatására a
műben megjelenő szenvedés, a halál és az emberi élet értelmetlensége témái is előtérbe kerültek.

Az első három helyszín az édenkert, a pokol és a mennyország.

Az édenkert az első részben jelenik meg, ahol bemutatják Ádám és Éva boldog életét, amíg meg nem
szegik az isteni parancsot. Az édenkert a mű egyik legfontosabb helyszíne, és az emberi boldogság, a
békés és idilli élet szimbóluma. Itt az emberi élet tökéletes és harmonikus, amíg meg nem jelenik a
bűn, amely széttöri az idillikus állapotot.

A pokol az "emberi világ" részben jelenik meg, amikor Ádám átutazik a földi szenvedésbe, és rájön,
hogy az emberi élet tele van bűnnel és szenvedéssel. A pokol a szenvedés, a bűn és a reménytelenség
helyszíne, ahol a sátán, a gonosz szellem, uralkodik. Itt találkozik Ádám Luciferrel az angyallal.

A mennyország a harmadik fontos helyszín. Itt jelenik meg Isten, aki a mennyországban adja meg az
embernek az esélyt a megtérésre és a javulásra. A mennyország az isteni szeretet, kegyelem és
megváltás helyszíne, ahol a bűnös ember megtisztul és újra kapcsolatba kerül Isten szeretetével és
kegyelmével.

A negyedik színben Egyiptomban Ádám, mint ifjú fáraó jelenik meg, Lucifer pedig a fáraó minisztere.
Az ifjú fáraó boldogtalan, halhatatlanságát keresi, és dicsőségre szomjazik: piramist építtet magának.
A nagyravágyásból a felbukkanó Éva alakja menti meg, aki a férjét sirató szerelmes rabszolganőként
felébreszti a fáraóban a szabadság eszméjét, s eltörli, „milljók egy miatt" történő szenvedését.
Felszabadítja a szolgákat, ám amikor Lucifer előrevetíti az így elképzelhető jövőt, igazít a döntésen.
Demokratikus államot tervez, melyben a köz java legyen a legfontosabb.

Az ötödik színben Athénban Ádám Miltiádészként ábrándul ki a szabadság eszméjéből. Az első

demokratikus társadalomban az egyén jogilag szabad ugyan, lelke azonban ki van szolgáltatva a
demagógoknak. A nép, s az ember nehezen tűri, hogy valaki nála különb legyen, így végül Miltiádészt,
a perzsa háborúk hősét hazaárulás vádjával vérpadra küldik. Míg Éva a fáraót lenézte, amiért visszaélt
hatalmával, most a népet átkozza, s bánja, hogy Miltiádész nem fordul hadával a város ellen, Ádám
pedig első kudarca után megtagad minden eszmét és erényt.
A hatodik szín a római szín egy életforma csődjét festi le. Ádám, mint Sergiolus züllött tivornyában
vesz részt, de örömét nem leli benne, Lucifer Milóként,, gúnyos mosollyal és hideg szemekkel" figyeli
a mulatókat, miközben a városban már a dögvész pusztít. A Júliaként megjelenő Éva alakja a
paradicsomba való visszavágyódást ébreszti fel Ádámban, aki végül Szent Péter apostol szavaiban talál
vigaszt: a kiutat a terjedő új eszmében, a kereszténységben látja.

A hetedik szín Konstantinápoly, ahol Ádám, mint Tankréd, keresztes lovagként érkezik meg Bizáncba, a
korai kereszténység egyik fővárosába. Szomorúan tapasztalja, hogy a szeretet vallásának jelképe,
„vérengző keresztté" korcsosult, s az egyház tanításai merev, embertelen dogmákká fajultak. Éva most
is az Édenkertet idézi fel, de Ádámtól elválasztja őt a zárda fala, Ádám pedig a tudományokba
menekül ez embertelen világból. Mindent kétféleképpen lehet felfogni, lehet tragédiának és
komédiának is, ugyanúgy, mint az apácaságot.

Nyolcadik szín Prága, ahol Ádám a kor elismert, híres csillagásza, Kepler. Bár nagy felfedező, mégis a
tudomány elárulására kényszerül: hogy megélhessen, horoszkópokat készít magas rangú
megrendelőinek. Éva szerepe ebben a színben a legösszetettebb. Müller Borbálaként gyengéd és
kacér, kicsapongó életet élő hölgy, akit Kepler ennek ellenére szeret, hiszen, „a jó sajátja, míg bűne a
koré, mely szülte őt". A szín végén Kepler a bortól ittasan olyan jövőt képzel, mely nem riad vissza a
változtatástól.

Párizs a kilencedik szín különleges dramaturgiai szereppel bír, hiszen álom az álomban: a nyolcadik
szín végén - melyben Ádám Keplerként szerepelt - álmodni kezdő Kepler látja a kilencedik színt. Bár
Lucifer ebben a színben is megjelenik, ezt az álmot nem ő irányítja: ennek megfelelően ez az egyetlen
szín, melyet nem a csalódás, hanem a bizakodás hangjai követnek. Az álomba merült Ádám-Kepler
Dantonként jelenik meg a francia forradalom napjaiban, első szavai, „ Egyenlőség, testvériség,
szabadság!" A forradalom hármas jelszava mégsem teljesülhet, hiszen itt is szembesülünk az egyén és
a tömeg ellentétével, a nép kivégzések sorozatát követi. Éva kétszer is megjelenik a színben: a
vérpadon márkinőként a szépség és a költészet varázsát rejtve bűvöli el Dantont, aki a másodszorra
durva forradalmárnőként megjelenő Évától iszonyodva fordul el.

A tizedik szín újra Prága. Az álmodott jövőből visszatérő Ádám-Kepler rajongással emlékezik a
látottakra, bár a forradalom véráldozatai taszítják. Mégis bizakodva tekint a jövőre: „ ,S fejlődni látom
szent eszméimet, / Tisztulva mindig, méltóságosan.' Mielőtt újabb világba indulna, Keplert
meglátogatja legjobb tanítványa. A tudós felvilágosítja a tanítványt a tudomány behatároltságáról és
értéktelenségéről, s indulása előtt önálló gondolkodásra bíztatja növendékét azzal, hogy a régi
törvények elégetését kéri tőle.

Tizenegyedik szín a londoni szín - bár a mai olvasó számára a múlt újabb szelete - már Madách jelenét
mutatja be, így jelentős fordulópont a műben. Az ipari forradalom Angliájáért, a korlátlan szabad
versenyes kapitalizmusért kezdetben lelkesedő Ádám, aki ettől a színtől kezdve már
csak ,,munkásember", „, öreg férfi" stb. vagy „,mint külső szemlélő", a szörnyű epizódok láttán ismét
kiábrándul egy világból. A bábjátékos mutatványát torznak találja, a polgárlányok és a kocsmáros
vitája után a három munkás veszekedése láttán lobban először haragra: Jerünk tehát, mit is nézzünk
tovább / Hogyan silányul állattá az ember." Egyedül a négy tanuló pajkosságát és lelkesedését tartja
kedves látványnak, ám annál lehangolóbb látnia, mi lesz ezekből a fiatalokból: a végtelenségig kapzsi
és fukar mágnások láttán ismét elkomorul. A mindenkit jellemző haszonlesés még a felbukkanó Éva
alakjában is megvan, a templomból érkező, kezdetben ártatlannak tűnő leány csak azután fogadja el
Ádám közeledését, hogy Lucifer gazdag lordként állítja őt be. A szín végi haláltáncot, melyben a
különböző szereplők együtt indulnak a halálba mégis csak Éva éli túl, aki felemelkedik, hogy a Földre
mosolya hozzon gyönyört, Ádám a szín végén pedig ismét olyan világot remél, mely fölött a tudomány
uralkodik.

Tizenkettedik szín: Falanszter. Az utolsó három történeti szín már a jövőben játszódik, Madách három
utópiát hozott létre, melyet Fourier, francia író elképzelése és ötlete alapján írt meg. A tökéletes
elképzelt társadalmat mutatja be. Ádám kezdetben lelkesedik a kollektivista társadalom iránt,
Luciferrel, mint az ezredik falanszterből érkező tudósjelöltek érkeznek meg. Négyezer év múlva a Nap
kihűl, ennyi ideje maradt az emberiségnek az égitestből sugárzó létfontosságú energia pótlására. Így a
falanszterben a tudománynak rendeltek mindent alá, s a fölösleges dolgokat eltörölték: múzeumba
kerültek a virágok, az állatok, az emberi érzelmeket szintén fölöslegesnek tartják a falanszterek
irányítói. Az embereket számokkal jelölik, s bár mindenki egyenlőképp részesül a munkából, az olyan
kitűnő tehetségek, mint Luther, Cassius, Platón és Michelangelo elnyomottként élnek: Michelangelo-
nak egész életén át ugyanolyan székeket kell gyártania, bár kreativitásából többre telne. Bár
megvalósul a ,,testvériség" és az egyenlőség", a falanszter mégis üres, boldogtalan világ: a
pusztulásától rettegő társadalom tagjai pusztán félelmükkel véget vetettek az emberiség földi létének,
legalábbis olyan embertelen világot hoztak létre, amelyben az ember maga már nem is létezhet.
Ádám ezúttal hideg következetessége miatt ábrándul ki a tudományból, s a megjelenő Éva iránt ismét
szerelemre lobban. A tudósok érzelmeiket rendellenességnek tartják, s betegként kórházba akarják
őket szállítani. Végül Ádám úgy dönt, elszakad a Földtől.

Tizenharmadik szín: Az űr. Lucifer egyre távolabb röpíti Ádámot a Földtől, míg az egy hirtelen
sikoltással megmerevedik. Lucifer már győzelmét ünnepli (,, Győzött hát a vén hazugság"), mikor
Ádám a Föld szellemének hívó szavára ismét feléled, és mégis visszatér a Földre: a küzdelmet
választja. Lucifer hiába hoz fel egyre hatásosabb érveket, sorolja Ádám kudarcait, ő mégsem adja fel
idealizmusát.

Tizennegyedik szín: Eszkimó-világ. A megmaradásért küzdő falanszteriek végül mégis kudarcot

vallottak: hóba és jégbe fagyva, az ember állattá silányult, zárkózott, állati lény, mindennapi életében
a fennmaradásért küzd. Ádám, az „, egészen megtört aggastyán" iszonyodva tekint erre a világra. Éva
karjaiban sem találhat többé nyugtot, többé már nem jelenti számára az eszményt, vagy a költészetet,
s az álom végén Lucifer vágya nem teljesül, mert Ádám visszatért a földre.

A záró keretszín: A történeti színekben kialakult vita az utolsó keretszínben is folytatódik. Lucifer érvei
lehengerlőek, tagadja az emberi szabad akarat létezését. Ádám kétségbeesésében az öngyilkosság
mellett dönt, így akarja bizonyítani szabad akaratának létét, s egyben elkerülni a történeti színekben
látott csalódások sorozatát. Tettétől az érkező Éva szavai térítik el: Éva gyermeket vár. Ádám ekkor
megadja magát az Úrnak, belátja, hogy folytatnia kell az életet. Bár reméli, hogy a látott álom nem
válik valósággá, kérdések gyötrik. Mi lesz az ember sorsa? Van-e folyamatos fejlődés? Kérdéseire
mégsem kap választ az Úrtól, aki a titkot homályba rejti, valódi válasz helyett reményt ad neki:,,Küzdj'
és bízva bízzál!" Ádámot, az embert Éva, a nő, a szerelem, a költészet és az ifjúság megtestesítőjeként
fogja segíteni, de Lucifer is jelen lesz életében: ő is egy a,, mindenség gyűrűi" közül: állandó tagadása,
kijózanító szerepe még sok szép forrása lesz.

A Tragédia - minden tragikus jellege ellenére is - a haladásért, a humanitásért való küzdelmet hirdeti,
mely az emberi nagyság és erény biztosítója. „A cél a halál, az élet a küzdelem" - mondja Ádám a
tizenharmadik színben, így az Úr a mű záró mondatában nem pusztán küzdelemre, de az életre
szólítja fel az embert. Varga Zsófia 12. osztály