Jayne Ann Krentz

Megkésett ná széjszaka

Mind a Sutherlandek, mind a Carradine-ok a szállodaszakmában érdekeltek. A két

család régi vetélytársnak számít, a köztük feszülő ellentétek gyökerei harminc évre
nyúlnak vissza. Elsimulni látszik a viszálykodás, amikor Martin Sutherland feleségül veszi
Palmer Carradine lányát, Angie-t. A nászéjszakán azonban az asszonyka különös
telefonhívást kap. A névtelen bejelentő azt állítja, Martint pusztán anyagi érdekek
vezérelték a házasságkötéskor. Angie sértett büszkeségében párnákkal barikádozza el
magát újdonsült férje elől, s addig nem hajlandó teljesíteni hitvestársi kötelességét, míg ki
nem deríti, mit érez iránta valójában a férfi...
 1. FEJEZET

Angie Carradine bő menyasszonyi ruhá já t vidá man lobogtatta a szél. Ú jdonsü lt férje
kézen fogva vezette le a lépcső n a rá juk vá ró hatalmas fekete autó hoz.
Hangos ü dvrivalgá s fogadta ő ket. Angie rokonai mosolyogva gyü lekeztek a gyepen. A
Carradine csalá d tagjait kö nnyen fel lehetett ismerni a tö bbi vendég kö zö tt.
Legtö bbjü knek - ugyanú gy, mint Angie-nek - vö rö s haja és szü rkéskék szeme volt, és
heves vérmérsékletü knek megfelelő en tú lá radó lelkesedéssel vetették bele magukat az
ü nneplésbe.
- Elfelejtettem, hogy még ezen is tú l kell esnü nk - mormolta Martin Sutherland, amint
Angie-vel megpró bá lt keresztü lfurakodni a tö megen.
Mikö zben a jó kívá nsá gaikat harsogó egybegyű ltek vonakodva utat engedtek nekik,
virá gszirmok hullottak az ifjú pá rra. Néhá ny férfi vendég illetlen taná csokat adott a
ná széjszaká ra vonatkozó an, amitő l a menyasszony pipacspiros lett.
- Csak magadra vethetsz - magyará zta Martinnak. - Nem kellett volna a Carradine-
okra bízni az eskü vő rendezését. Mi sohasem végzü nk félmunká t!
Angie megfordult, és odaintegetett a szü leinek meg Harry bá tyjá nak, akik az elő kelő
vá rosi klub bejá ratá ná l á lltak, kezü kben pezsgő spoharat tartva. Angie édesanyja
ö rö mkö nnyeit tö rü lgette a zsebkendő jével.
Palmer Carradine, tagbaszakadt, széles vá llú férfi, sugá rzott az atyai bü szkeségtő l.
Magasra emelte a pezsgő spoharat Angie kö szö ntésére.
Harry vigyorogva nézett a hú gá ra. Huszonkilenc éves volt, há rom évvel idő sebb ná la.
Apja széles vá llá t ö rö kö lte, s a Carradine-okra jellemző lá ngvö rö s sö rény ékesítette a
fejét.
- Félmunká ró l tényleg nem lehet szó . De a lá tvá ny megérte a fá radsá got... Olyan vagy
ebben a ruhá ban, mint valami mesebeli kirá lykisasszony! - vélekedett Martin, s
elégedetten legeltette szemét ifjú feleségén.
Angie-re ú gy hatott Martin tekintete, mintha tü zes pará zs érintené. Egész lényét
izgalom tö ltö tte el, arca kigyú lt. Ma éjjel végre benső ségesebb kapcsolatba kerü l
Martinnal! Elő szö r fognak szeretkezni... Erre a gondolatra Angie-nek elakadt a lélegzete.
Nem a vá gy hiá nyá n mú lott, hogy eddig erre nem kerü lt sor. Martint mindig nagyon
lefoglalta a munká ja. Kü lö nben is még csak há rom hó napja annak, hogy
megismerkedtek, és eleinte Angie a lelke mélyén félt tő le.
Martin okos és tapintatos ember lévén nem sü rgette, hanem gyengéden
kö rü ludvarolta, míg lassan, de biztosan teljesen meghó dította. Ebben a lá ny csalá dja is
nagy segítséget jelentett. Angie és Martin há zassá gá nak ö tletéért mindenki szívbő l
lelkesedett. Szoká s szerint a Carradine csalá d tagjai most is tudni vélték, mi Angie
szá má ra a legjobb, és véleményü ket nem rejtették véka alá .
Angie tisztá ban volt azzal, hogy a tö bbiek nem csak azért igyekeznek folyton
beleszó lni az életébe, mert ő a legfiatalabb. Hanem azért, mert ő az egyetlen, aki csekély
érdeklő dést és még csekélyebb tehetséget tanú sított a csalá di ü zlet, a Carradine
szá llodalá nc irá nt.
Kezdettő l fogva inká bb a mű vészet érdekelte. Mivel a csalá d az ü zleti érzék hiá nyá t
bizonyos fogyatékossá gnak tekintette, arra a kö vetkeztetésre jutottak, hogy Angie
védelemre szorul. Míg Harryt, a bá tyjá t arra nevelték, hogy egykor majd á tvegye apja
helyét a Carradine cég igazgató i székében, Angie-t arra bá torítottá k, szentelje magá t
mű vészi tö rekvéseinek.
 Angie á ltalá ban jó l tű rte csalá dja leereszkedő bá ná smó djá t, és csak akkor lépett
kö zbe, ha má r nagyon belemerü ltek az élete megszervezésébe. Martin Sutherlandet
illető en azonban elismerte, hogy a tö bbieknek kivételesen tö kéletesen igazuk van.
Martinná l jobb férjet nem is á lmodhatna magá nak!
Csak a mú lt hó napban merte végre gondolatban bevallani, milyen mély hatá st
gyakorol rá Martin. Arró l is meggyő ző dö tt, hogy a férfinak való ban szü ksége van ő rá .
Martint azonban sü rgő s ü gyei á llandó an elszó lítottá k Tucsonbó l. Ha néha mégis együ tt
lehettek, á ltalá ban ott volt Angie apja, bá tyja vagy az anyja is. Martint ez lá tható lag nem
zavarta.
Amikor Angie elő szö r talá lkozott a férfival, való sá ggal megijedt tő le. É s tá volró l sem
azért, mert a Sutherlandek és a Carradine-ok hosszú évek ó ta kíméletlen ü zleti
vetélytá rsaknak szá mítottak. Angie ezt a vetélkedést ostobasá gnak tartotta.
Sokkal inká bb attó l rémü lt meg, hogy azonnal felismerte, ez a férfi komoly gondot
okoz majd neki. Mintha eddig ragyogó napsü tésben élt volna, és most érte jö nne az
alvilá g ura, hogy elcsá bítsa.
Persze Angie csak addig lá tta így a helyzetet, amíg meg nem ismerte Martint, és meg
nem értette, hogy a férfinak milyen nagy szü ksége van rá . Sohasem beszélt ugyan ró la,
mint ahogy a Carradine-ok tették volna. Martin tartó zkodó ember volt, aki nem szokta az
érzelmeit kifejezésre juttatni. Angie sejtette, hogy való színű leg hosszú idő be kerü l, amíg
a férfi képes lesz erre. Ő azonban szerelmes, és tud vá rni!
Ma Martin há romszá z ember jelenlétében kö telezte el magá t Angie-nek: „...amíg a
halá l el nem vá laszt minket." Angie pedig félénken, de hatá rozottan ismételte meg az
eskü t. Soha életében nem volt még olyan boldog, mint amikor Martin az ujjá ra hú zta a
gyű rű t. Mosolyá ban életre szó ló szerelem és hű ség ígérete ragyogott a férfira. Martin
mélyen a szemébe nézett, és Angie tudta, hogy a férfi megértette és méltá nyolja az
ajá ndéká t.
Amint az ifjú asszony és Martin éppen elérték a kocsi nyitott ajtajá t, valaki hirtelen
mikrofont dugott az orruk elé. Egy ú jsá gíró bukkant elő , mö gö tte pedig egy fiatalember,
aki kamerá t tartott a vá llá n. Angie felismerte rajta a televízió s tá rsasá g jelzését.
- Hol tö ltik a mézesheteket, Sutherland? - érdeklő dö tt a tudó sító . - A sajá t szá llodá i
egyikében? Vagy inká bb Carradine-ékéban?
Martin egy pillanatra haragosnak lá tszott, de gyorsan erő t vett magá n.
- Ez titok. Biztos vagyok benne, hogy megérti, miért. Igazá n nem szeretnék ma éjjel
kívá ncsiskodó ú jsá gíró kat talá lni az á gy alatt.
A kamerá t cipelő fiatalember vigyorgott, egy má sik ú jsá gíró azonban most Angie-hez
fordult.
- Fogadja jó kívá nsá gaimat eskü vő je alkalmá bó l, Mrs. Sutherland! Ez a há zassá g az
egész ü zleti vilá g szá má ra nagy ú jsá g. Van valami alapja a cégegyesü lésrő l szó ló
pletyká knak? Lehetséges, hogy az ú j Sutherland & Carradine cég részvényeket fog
kibocsá tani?
Angie hatá rozottan megrá zta a fejét. A mikrofonok nagyon idegesítették. Ellentétben
Martinnal vagy sajá t csalá djá nak tagjaival, ő nem volt hozzá szokva az ilyesmihez. Hiszen
ő t mindig megó vtá k az ú jsá gíró k rohamá tó l.
- Félreérti a helyzetet - magyará zta Angie a tudó sító nak. - Ez eskü vő , nem pedig
ü zletkö tés!
- Eskü vő , amibő l mindkét szá llodalá nc szá má ra ó riá si nyereség szá rmazik, ha a két
csalá d csakugyan elhatá rozta, hogy annyi év utá n végre elá ssa a csatabá rdot, és ö sszefog.
Feltételezhetem, hogy az egyesü lést holnap hivatalosan is bejelentik?
 - Nem tételezhet fel semmit! - felelte Angie kétségbeesetten. - Nincs szó semmiféle
egyesü lésrő l. Ennek a há zassá gnak semmi kö ze az ü zlethez. Magyará zd meg neki,
Martin!
A férfi gyorsan á tvette a szó t.
- Attó l félek, elnézésü ket kell kérnü nk! Sietnü nk kell, nehogy lekéssü k a repü lő gépet.
Beszéljenek az apó sommal vagy a só gorommal, ha tö bbet akarnak megtudni.
Ezzel Martin besegítette a kocsiba a feleségét, és beü lt mellé. A vezető becsukta az
ajtó kat, és a kormá nyhoz ü lt.
- Igazá n nem volt szép tő led, hogy apa és Harry nyaká ra szabadítottad ezeket az
alakokat - mosolygott Angie Martinra, amikor kényelmesen há tradő lt az ü lésen.
- Még mindig jobb, mintha engem nyú zná nak. Nekem ma fontosabb dolgom van! -
Martin megfogta Angie kezét, az ajká hoz emelte, és csó kot lehelt a vékony arany
jegygyű rű re. Martin jegygyű rű je> tompá n fénylő aranybó l készü lt mű vészi ö tvö smunka
volt. Angie maga tervezte, és maga is készítette el. Martin sajná lkozva nézte az Angie
ujjá ra hú zott gyű rű t. - Azt hiszem, jobb lett volna, ha megkérlek, hogy magadnak is
tervezz egyet.
Angie megrá zta a fejét. Nagyon szeretett ugyan ékszert tervezni, de el sem tudott
tö kéletesebbet képzelni, mint amit Martintó l kapott.
- Nem. É n nagyon szeretem ezt a gyű rű t, mivel te vá lasztottad. Martin elégedetten
mosolygott.
- É s engem is szeret, Mrs. Sutherland?
- Tudod, hogy szeretlek - felelte Angie, majd hozzá hajolt, és szá jon csó kolta.
- Hm... - A férfi szeme csillogott. - Ugye mindig emlékezni fogsz erre?
- Hogy is felejthetném el!
- Igazad van. Nem is engedem, hogy valaha is elfelejtsd, azok utá n, amin éppen
keresztü lmentem.
Angie észrevette, hogy van valami kü lö nö s a férfi hangjá ban. Tudta azonban, hogy ha
rá kérdezne, sem kapna igazi vá laszt. Martin rendkívü l tartó zkodó és fegyelmezett, Angie
pedig ezt mindenképpen tiszteletben akarta tartani. Késő bb majd ú gyis megvá ltozik. A
szerelmem rö videsen megteszi a magá ét, tö prengett az asszonyka.
- Azt hiszem, ennek az ú jsá gíró nak valamiben mégiscsak igaza van - mormolta
kitekintve az ablakon. - Az eskü vő nk kapcsá n az ü zleti vilá got egy darabig foglalkoztatni
fogja a Sutherland és Carradine cégek kapcsolata.
Martin megvonta a vá llá t.
- Nem szá mít, mit ír a sajtó . Palmert és Harryt egyá ltalá n nem érdekli, és engem sem.
Angie arcá n á rnyék suhant á t.
- Engem csak az bá nt, hogy egyesek azt hiszik, a há zassá gunk mö gö tt ü zleti érdek
rejlik.
Martin gyors pillantá st vetett feleségére, majd az odakészített jégbe hű tö tt pezsgő ért
nyú lt.
- Az apá d figyelmeztetett, hogy nem á llsz két lá bbal a fö ldö n. Jobb lenne, ha
beletö rő dnél, hogy az emberek pletyká lnak. Ez má r így szokott lenni. Kü lö nben is
mindenki tudja, hogy a Sutherland és Carradine szá llodalá ncok éveken á t vetélytá rsak
voltak.
- Igen, tudom. Há t nem nevetséges?
- A régi vetélkedés? Ezt nem mondaná m. - Martin á tnyú jtott feleségének egy pohá r
pezsgő t. - Az elmú lt évek folyamá n egészen hasznosnak bizonyult. A hírveréssel
foglakozó szakemberek mindkét oldalon ü gyesen ki tudtá k haszná lni, hogy a két
szá llodalá nc folyton egymá s tú lszá rnyalá sá ra tö rekszik.
 - Ú gy beszélsz, mintha ez a híres versengés má r a mú lté lenne.
- Bizonyos értelemben talá n ú gy is van. - Martin magasra emelte pohará t. - Talá n egy
szerencsésen végző dő Ró meó és Jú lia tö rténet szereplő i vagyunk. Végü l is éppen
feleségü l vettem ü zleti ellenfelem egyetlen leá nyá t.
Angie elgondolkozott.
- De ettő l azért semmi sem vá ltozik a két vá llalat ü zletvezetésében, ugye? Legalá bbis
nem azonnal.
- Szá mít ez?
- Nem. Természetesen nem - biztosította gyorsan Angie a férjét. A legkisebb dolga is
nagyobb volt most a csalá di ü zlet taglalá sá ná l. - Sohasem érdeklő dtem igazá n a
Carradine szá llodalá nc irá nt.
- Tudom - felelte Martin szá razon. - Te mű vész vagy. Foglalkozz az ékszerek
tervezésével, meg azzal, hogy beletanulj az odaadó feleség szerepébe! Az ü zletet pedig
bízd rá m! Rendben? Ez az eskü vő nk napja - fű zte aztá n hozzá jelentő ségteljesen Martin. -
Nem akarok most Sutherland és Carradine szá llodá kró l beszélni.
Angie bizonytalanul mosolygott.
- É n sem, Martin. Annyira boldog vagyok!
- Jó l van - mosolygott elégedetten a férfi -, én is.
- Hol fogjuk a mézesheteinket tö lteni? Martin felhú zta a szemö ldö két.
- Természetesen egy Sutherland szá llodá ban! Abban az ú jban, amelyik a kaliforniai
tengerparton San Luis Obispo mellett épü lt. Csak nem képzelted, hogy Carradine
szá llodá t vá lasztok?
Angie megkö nnyebbü lten nevetett. Martin á tkarolta, és magá hoz hú zta.
- Nem, természetesen nem. Egy Sutherland sohasem lakna Carradine szá llodá ban!
Martin megcsó kolta felesége vá llá t. Ajka forró és csá bító volt.
- Ma éjszaka azonban egy Carradine Sutherland-á gyban fog aludni, és mire felébred,
má r nem lesz tö bbé Carradine.
Angie megborzongott az izgalomtó l.

*
Amikor ezen az estén a Sutherland cég magá nrepü lő gépe leszá llt, a reptéren má r
kocsi vá rta az ifjú pá rt. A nap épp lebukott a kaliforniai partokná l, és sö tétedett, amikor
Angie és Martin északi irá nyba tartottak az ú j Sutherland szá lloda felé.
Az épü let kö zvetlenü l a tengerparton, egy sziklaszirten emelkedett. A létesítmény
való sá gos mesevilá gnak tű nt, tele ú szó medencékkel, buja nö vényzettel borított
kertekkel, és kü lö nleges építészeti megoldá sokkal. Volt a terü letén golfpá lya, tö bb
teniszpá lya, á svá nyvízforrá sok, szá mos étterem, éjszakai mulató , kerthelyiség. A
Sutherland szá llodá k arró l voltak híresek, hogy ö nmagukban teljes, zá rt vilá got alkottak.
- Nem rossz! - nézett kö rü l elismerő en Angie, ahogy kiszá llt a kocsibó l. - Majdnem
olyan jó , mint egy Carradine szá lloda.
- Vigyá zz! - figyelmeztette Martin. - Te má r Sutherland vagy.
- Kü lö nö s, hogy nem érzem magam annak.
- Holnap reggelre má r biztosan az leszel. Arró l gondoskodom! Angie elpirult a férfi
érzéki tekintetétő l.
Egy ó ra mú lva má r a lakosztá lyuk teraszá n á llt, és onnan nézte a Csendes-ó ceá nt. Azt
az ezü stszínű kö ntö st vette fel, amelyet az édesanyja vá lasztott ki. Ebben a finom
selyemholmiban nagyon nő iesnek és csá bító nak érezte magá t. A jegygyű rű jén kívü l
ékszer gyaná nt csupá n egy pá r arany fü lbevaló t viselt, amely majdnem a vá llá ig ért. Ezt
is maga tervezte.
Há ta mö gö tt a fényű ző lakosztá ly ü res volt. Martin pá r percre eltű nt, hogy a
szá llodaigazgató val talá lkozzon. Azt mondta, hogy a szobá ban vacsorá znak, mihelyt
visszajö n.
Angie mély lélegzetet vett. Reggel ó ta most maradt elő szö r egyedü l, és ez bizonyos
megkö nnyebbü lést jelentett.
A Carradine-ok heves vérmérsékletű emberek voltak, szerették az ü nneplést, a
legtö bbet mégis a csalá d jelentette szá mukra. Angie szü lei kü lö nö sen azért kedvelték
Martin Sutherlandet, mert nem á llott nő csá bá sz hírében. Á ltalá ban ritká n jelent meg
nyilvá nossá g elő tt, és a feleségétő l is nyilvá n ezt vá rja majd el. Ez nagyon megfelelt
Angie-nek. Csak egy apró sá g nyugtalanította: még nem talá lkozott Martin csalá djá val. A
vá llalat kö zpontjá t ugyan egy évvel korá bban á thelyezték Arizoná ba, de a Sutherlandek
kö zü l egyedü l csak Martin kö ltö zö tt oda.
Angie nem tudott sokat a férfi mú ltjá ró l. Martin még gyerekkorá ban elveszítette
édesanyjá t, apja pedig két éve repü lő gép-szerencsétlenség á ldozata lett. Angie
értesü lése szerint a csalá d egy betegeskedő mostohaanyá bó l, egy lá nytestvérbő l - aki
férjével éppen a Hawaii-szigetekre utazott-, egy elaggott nagybá csibó l és egy
nagynénibő l á llt, aki nem utazhatott, mert éppen megoperá ltá k a térdét. Valamennyien
egy helyü tt, Kaliforniá ban éltek. A csalá di fészek egy pará nyi szigeten bú jt meg, San
Franciscó tó l északra a hegyekben, a Jade-tó kö zepén.
Kü lö nö s érzés volt Angie szá má ra olyan férfival há zassá got kö tni, akinek nem ismeri
a csalá dfá t. Még kü lö nö sebb, hogy egyetlen Sutherland sem jelent meg az eskü vő n. Angie
szü leinek ez nyilvá nvaló an nem okozott gondot, és nem is akartá k az eskü vő t addig
halogatni, amíg a két csalá d kö zelebbi ismeretségbe kerü l egymá ssal.
Most má r Angie meg Martin férj és feleség, akiknek jó ban-rosszban ki kell tartaniuk
egymá s mellett. Angie a jegygyű rű jét nézegette. Jó ban-rosszban... - kü lö nö s gondolat a
ná széjszaká n. Ú jra furcsa borzongá s futott végig a há tá n.
Az éjjeliszekrényen á lló fehér telefon megszó lalt. Angie megö rü lt, hogy valami
kizö kkenti a tépelő désbő l. A készü lékhez sietett.
- Halló ?
- Mrs. Martin Sutherland?
A hang szá raz és fojtott volt, mintha a hívó igyekezett volna minél halkabban
beszélni.
- Angie vagyok... Angie Sutherland.
A fiatalasszonynak még nehezen jö tt a nyelvére ú j csalá di neve.
- Fogadja jó kívá nsá gaimat, Mrs. Sutherland! É s remélem, elégedett az alkuval,
amelyet kö tö tt. A csalá dja mindenesetre biztosan az.
- Tessék?
- Montja, milyen érzés rá jö nni, hogy az embert csak sakkfigurá nak haszná ltá k egy
nagy ü zleti egyezségben? Remélem, volt annyi esze, hogy még a há zassá g elő tt
megá llapodott bizonyos feltételekben, amelyek biztosítjá k a magá t megillető részt. Mert
ha nem, akkor nagyon megbá nja, Mrs. Sutherland!
- Ki maga? É s honnan beszél? Az ég szerelmére!
- Tehá t nem tévedtem. Tényleg fogalma sincs, hogy a férje meg az apja milyen tervet
sző ttek? Micsoda ostoba, hiszékeny teremtés! Martin Sutherlandnek kö nnyű dolga
lehetett!
- Ha nem mondj' a meg azonnal, mirő l van szó , értesítem a rendő rséget!
 - Mihelyt a részvények piacra kerü lnek, elvá lik magá tó l. É rti? Ez a Ró meó és Jú lia
eskü vő csupá n porhintés a kö zö nség szemébe!
- Kérem, beszéljen végre vilá gosan!
- Az egész csak ü zleti fogá s, Mrs. Sutherland. Nem tudja felfogni? Martin
Sutherlandnél mindig csak pénzrő l meg ü zletrő l van szó .
- Hagyja abba!
- Gondoljon csak bele! Az eskü vő és a hírhedt viszá ly elcsitulá sá nak bejelentése nagy
port ver majd fel. A befektető k bizalma megnő , és amikor a jö vő hó napban piacra dobjá k
a részvényeket, kapkodni fogjá k ő ket. A maga csalá djá ban mindenki azt hiszi, hogy
megü tö tték a fő nyereményt. Azt gondoljá k, hogy elbá nhatnak egy Sutherlanddel, pedig
kö zel sem tartoznak egy sú lycsoportba.
Angie biztatta magá t, hogy le kellene tennie a kagyló t. Végü l is ez csak egy névtelen
hívá s!
- Legkéső bb két év mú lva azon kapjá k majd magukat a Carradine-ok, hogy nincs má r
beleszó lá suk semmibe, minden szá lat Martin Sutherland tart a kezében. Aztá n má r csak
idő kérdése, hogy a Carradine-ok teljesen eltű njenek a színrő l.
- Még mindig nem értem, mirő l beszél.
- Persze hogy nem érti, maga ostoba kis liba! Miért nem pró bá l meg a vá ltozatossá g
kedvéért egyszer leszá llni a fö ldre, és szembenézni a való sá ggal? Miért akarná
Sutherland magá t tová bbra is a kö zelében tartani, ha má r elérte a céljá t? É s még valami!
Vessen egy pillantá st a szobá ja ajtaja elé! Azt hiszem, érdekelni fogja, amit ott talá l.
Angie visszaejtette a helyére a kagyló t. Azonnal le kellett volna tennem! - korholta
magá t. Martin dü hö s lesz, ha elmeséli neki, mi tö rtént. Az ismeretlen hívó szavai
azonban nem mentek ki a fejébő l. „Miért akarná Sutherland magá t tová bbra is a
kö zelében tartani, ha má r elérte a céljá t?" Mielő tt észrevette volna, mit tesz, má ris az
ajtó ná l talá lta magá t. Aztá n kinyitotta. Egy boríték fekü dt a fö ldö n. Angie felvette, és
dö bbenten meredt rá . Telefax ü zenet volt benne, amely a Sutherland szá llodalá nc
igazgató sá gá nak sajtó kö zleményét tartalmazta. Jobb felső sarká ban az az utasítá s á llt,
hogy ez az értesítés csak az eskü vő t kö vető napon kerü lhet nyilvá nossá gra. Akkor
viszont minden tő zsdeszakértő , gazdasá gi lap és hírkö zlő szerv kapja meg.
A Sutherland és Carradine szállodaláncok a mai napon bejelentették egyesülésüket. A
nagy hírű cégek, melyek hosszú ideig vetélytársak voltak, most egyesült erővel készülnek
betörni a világpiacra. Az új cég, melynek neve ezentúl Sutherland & Carradine lesz,
tőkegyarapítás céljából a következő hónapban részvényeket fog kibocsátani.
A tőzsdeszakértők már sejtették a küszöbönálló egyesülést, amikor néhány hete
ismertté vált, hogy Martin Sutherland, a Sutherland szállodalánc igazgatója eljegyezte
Angéla Carradine-t, Palmer Carradine leányát. Az egybeolvadásról szóló megállapodást az
esküvő napján írták alá. Martin Sutherland és Palmer Carradine egyaránt kijelentették,
hogy a házasság a két szállodalánc történetében új korszak kezdetét jelenti.
Angie ká bultan bá multa a sajtó kö zleményt, míg a folyosó végérő l jö vő zaj fel nem
riasztotta gondolataibó l. Egy szobalá ny fordult be a sarkon zsú rkocsit tolva. Ahogy
megpillantotta Angie-t a nyitott ajtó ban, bará tsá gosan rá mosolygott.
- Jó estét, asszonyom! Segíthetek valamiben?
Angie megrá zta a fejét, és má r vissza is akart hú zó dni a szobá ba, hirtelen azonban
eszébe jutott valami.
- Vá rjon egy pillanatra, kérem! Nem lá tta véletlenü l, ki tette ezt a szobá m ajtaja elé?
- Sajná lom, asszonyom. Senkit sem lá ttam.
- Kö szö nö m.
 Angie becsukta az ajtó t, majd nekitá maszkodott, mély lélegzetet vett, és gondolkozni
pró bá lt.
Ez nem lehet igaz! - villant keresztü l az agyá n. Aztá n eszébe jutottak az eskü vő n
felbukkant tudó sító k. Martin azt ajá nlotta nekik, hogy Angie apjá val és bá tyjá val
beszéljenek.
Az apja és a bá tyja! Bizonyá ra má r hetek vagy talá n hó napok ó ta szö vö getik
Martinnal a terveket. Ilyen nagy jelentő ségű cégegyesítést nem lehet csak ú gy egyik
napró l a má sikra, vagy hirtelen szeszélybő l tető alá hozni. Jellemző a Carradine csalá d
tagjaira, hogy a tapasztalatlan kis Angie-t nem akartá k az ü zleti élet részleteivel
terhelni...
A fiatalasszony odaszaladt a fehér telefonhoz, és a szü lei szá má t tá rcsá zta. Á m nem
vette fel senki.
Abban a pillanatban, ahogy Angie lassan visszatette a kagyló t, kinyílt a szobaajtó . Az
asszony férje elé perdü lt.
- Angie? Valami baj van, drá gá m? Olyan vagy, mintha kísértetet lá ttá l volna.
— Ezt lá ttam! - suttogta az asszonyka, és reszkető ujjakkal odanyú jtotta férjének a
sajtó kö zleményt. - Ú gy lá tszik, van ennek az eskü vő nek néhá ny apró részlete, amelyet
senki sem tartott szü kségesnek a menyasszony orrá ra kö tni.

2. FEJEZET

Ahogy Martin á tvette Angie-tő l a telefaxot, rö gtö n tudta, mirő l van szó . El is
hatá rozta, hogy ezért még az elkö vetkező huszonnégy ó rá ban felelő sségre fog vonni
valakit. Való színű leg a vá llalat sajtó irodá já nak vezető je lesz az. Az effajta „balesetekéért
elbocsá tá s já r!
Természetesen az is lehetséges, hogy a Carradine cég egyik alkalmazottja felelő s
azért, hogy a sajtó kö zlemény egy nappal korá bban lá tott napvilá got. A Carradine-ok nem
olyan hű vö sek és fegyelmezettek, mint a Sutherlandek, bá r ő k is egyetértettek azzal,
hogy a cégegyesítés hírét az eskü vő utá ni napig titokban kell tartani.
Nem, a Carradine-oknak semmi okuk sincs rá , hogy a hírt kiszivá rogtassá k. Kü lö nben
is a telefax a Sutherland cég tucsoni kö zpontjá bó l szá rmazik.
- Az ö rdö g vigye el! - Martin á tfutotta a szö veget. - Ennek csak holnap kellett volna
nyilvá nossá gra kerü lni.
- Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg kö zhírré tették - jegyezte meg Angie
természetellenesen nyugodtan. - Talá n ezt csak nekem szá ntá k.
Martin ö sszehú zta a szemét. Feltű nt neki, hogy sosem lá tta még Angie-t ilyen
merevnek; má skor mindig kedvesen viselkedett, nem ilyen hű vö sen. Martin elnézte a
feleségét, ahogy keresztbe font karral elő tte á ll. Karcsú volt, tö rékeny és nő ies. Selymes,
vö rö s hajá t a tarkó já n ö sszetű zte. Enyhén ferde metszésű , szü rkéskék szeme sértett
bü szkeségrő l á rulkodott. Az ezü stszínű kö ntö s megfeszü lt a mellén...
A férfit forró sá g ö ntö tte el. Végü l is má r há rom hó napja vá rt a ná széj-szaká ra! Igaz,
nem olyan régó ta, mint amennyi ideje a cégegyesítésen dolgozik, de ahhoz éppen elég
régen, hogy még az ő betonszilá rdsá gú Sutherland-ö nuralma is meginogjon.
- Miért gondolod, hogy csak neked szá ntá k? - Martin megpró bá lt idő t nyerni, hogy
kifü rkészhesse Angie gondolatait. Most fordult elő elő szö r, hogy nem volt biztos benne,
mi forog a fejében.
- Egy névtelen telefon miatt - mutatott Angie az á gy melletti készü lékre. - Valaki
beszélt nekem az egyesü lésrő l, aztá n azt ajá nlotta, nézzek ki az ajtó elé.
Martin lá tható an dü hbe gurult.
 - Mit mondott az a fickó a telefonba?
- Nem tudom, hogy férfi beszélt-e. Nő is lehetett. Aká rki volt is, szerinte én csak
sakkfigura vagyok a te ü zleti já tékodban.
Martin feszü lten vá rt.
- Ez minden?
Az asszony megvonta a vá llá t.
- Azt mondta, néhá ny év mú lva a Carradine-oknak má r semmibe se lesz beleszó lá suk,
mert minden szá lat te tartasz a kezedben. Ja, igen! Arra is célzott még, hogy elvá lsz
tő lem, amint nem lesz rá m szü kséged. Mihelyt a részvények megjelennek a piacon.
- Megö lö m ezt a telefoná ló t! - Martin ö sszegyű rte a telefaxot.
- Tényleg?
- Abban biztos lehetsz! Nem tű rö m, hogy bá rki felizgasson! De csak nem vetted
komolyan ezt a sok ostobasá got?
Angie szeme reménykedő én csillant fel.
- Tehá t csak hazugsá g az egész? Ez a sajtó kö zlemény nem való di? Jaj, Martin, olyan
nagy kő esett le a szívemrő l! Nem is tudod, mennyire...
A férfi mély lélegzetet vett. A bá rszekrényhez ment, és tö ltö tt magá nak egy pohá rral
az elő ző leg rendelt francia konyakbó l.
- A vá llalategyesítés igaz. Apá d meg én ma reggel írtuk alá a szerző dést, rö viddel a
szertartá s elő tt.
Angie szemében kihunyt a reménysugá r.
- É rtem.
- Nem, nem hiszem, hogy értenéd. Tú l nagy jelentő séget tulajdonítasz az egésznek.
- Komolyan?
- Angie, azért nem beszéltü nk neked az ö sszeolvadá sró l, mert holnapig tö kéletesen
titokban akartuk tartani. Sohasem érdeklő dtél a csalá di vá llalat irá nt, nem volt há t
semmi okunk, hogy a terveinkbe beavassunk.
- Ezt nem tudom elhinni, Martin! Szerintem azért nem említettétek nekem egy szó val
sem a dolgot, nehogy megkérdezzem, miért is veszel feleségü l. Mondd csak, az apá m
engem is belefoglalt az alkuba? Így akarta biztosítani, hogy a csalá dunkat ne érje
veszteség? Vagy ú gy gondolta talá n, hogy ezzel az eskü vő vel lehet a legméltó bb mó don
lezá rni a régi viszá lykodá st? A Carradine-ok persze regényes lelkek! Mennyire tetszett
volna az apá mnak, amit ma a szerencsés véget érő Ró meó és Jú lia tö rténetrő l mondtá l!
- Az ü zletnek és az érzelmeknek semmi kö zü k egymá shoz.
- Megeskü szö l rá ?
- Angie! - mosolygott Martin. - Nem vagyok ö nmagam ellensége. Elismerem,
feltétlenü l akartam, hogy a vá llalatok egyesü ljenek. De annyira azért mégsem, hogy
ennek érdekében ö rö k életemre olyan nő hö z kö ssem magam, akit nem szeretek.
- De hiszen nem vagy ö rö k életedre hozzá m kö tve! Azonnal megszabadulhatsz tő lem,
mihelyt a részvények megjelennek a piacon. Ez a Ró meó és Jú lia tö rténet nagyszerű
fogá s. Az ú jonnan alakuló cég népszerű sége nyilvá n megugrik majd.
- Angie, nyugodj meg!
Az asszony izgatottan hadoná szott a kezével.
- Má r lá tom is a szalagcímeket: Esküvő vet véget a Sutherland és Carradine cégek
közötti ősi viszálynak. A kö zö nségnek tetszeni fog, ugye?
- Angie, hallgass meg! - kérlelte Martin gyengéden. - Félreérted a helyzetet.
- Csakugyan? Azt akarod elhitetni velem, hogy az eskü vő nk idő pontjá nak semmi kö ze
nincs az egyesü léshez? Az egybeesés pusztá n a véletlen kü lö nö s já téka?
 - Nem, nem véletlen az egybeesés, de szó sincs alattomos há tbatá madá sró l. A
feltételezésed téves...
- É s miért kellene ezt elhinnem? - tudakolta Angie kihívó an.
Martin érezte, hogy kezdi elveszteni az ö nuralmá t. Igyekezett ugyanolyan higgadtan
viselkedni, mint az ü zleti életben. Miért ne vá lna be ez a mó dszer a há zassá gá ban is?
- Má r egy éve foglalkozom az ö sszeolvadá s gondolatá val. Hat hó nappal ezelő tt
beszéltem ró la az apá dnak, ő késznek mutatkozott a tá rgyalá sokra. Aztá n megismertelek
téged, és elhatá roztam, hogy feleségü l veszlek. Ez a két dolog teljesen fü ggetlen
egymá stó l.
- Ó , való ban?
- Igen. Mikor azonban má r vilá gossá vá lt, hogy eskü vő is lesz, és egyesü lés is, a
csalá doddal együ tt ú gy ítéltü k meg, hogy ü zleti szempontbó l elő nyö s lenne a kettő t
ö sszekö tni. Kü lö nö s tekintettel arra, hogy rö videsen megjelennek a piacon a részvények.
Angie dü hö sen emelte magasra az á llá t. A szeme szikrá zott a haragtó l.
- É s ezt miért nem mondtá tok el nekem? Martin ivott egy korty konyakot.
- Azért, mert pontosan erre a hatá sra szá mítottunk. Palmer és Harry egyetértettek
velem, hogy kétségtelenü l hamis kö vetkeztetéseket fogsz levonni. Az édesanyá d persze
ú gy vélte, hogy ha kellő képpen megmagyará zzuk, akkor megérted majd. Ő t azonban
leszavaztuk.
- Há t ez hihetetlen! Ö sszehívtatok egy vezető ségi ü lést, és dö ntö ttetek a jö vő mrő l?!
Martin ö sszeszorította a fogá t.
- Angie, csak a te sajá t...
- Tudom, a sajá t érdekemben! Martin, én gyű lö lö m, ha a sajá t érdekemben má sok
dö ntenek helyettem! É s mikor értesü ltem volna a há zassá gom ü zleti vonatkozá sairó l?
- Holnap reggel - só hajtott Martin.
Angie értetlenü l bá mult rá .
- Miért akartá l addig vá rni? Mi lett volna a kü lö nbség?
- Az, hogy akkor má r a szó minden értelmében a feleségem vagy. Addigra biztosan
meggyő ző dhettél volna ró la, hogy az irá ntad tá plá lt érzelmeimnek semmi kö ze az
ü zlethez.
Angie tá gra nyitotta a szemét.
- Azt gondoltad, hogy a csodá latos szerelmi mű vészeted majd ú gy elká bít, hogy
kettő ig sem tudok szá molni? Hogy holnap reggelre érzelmi fü ggő ségbe kerü lö k? Te jó ég!
Tudom, hogy érzelmesnek és á lmodozó nak tartasz, de teljesen ostoba azért nem vagyok!
Martin a fejét rá zta, és halvá nyan elmosolyodott.
- Soha nem á llítottam ilyesmit. Nagyon is tisztelem az eszedet. É s a tehetségedet -
nézett jelentő ségteljesen a gyű rű jére. - De há t nem vagy ü zletasszony, Angie. Ezt magad
is elismered.
- Csak egy dologra vá laszolj! - tá madt Angie a férjére. - Akkor is feleségü l vettél volna,
ha ez nem lett volna egyben nagyszerű ü zleti lehető ség is?
- Nem gondolkozol logikusan, Angie - magyará zta tü relmesen a férfi. - Ha nem
hatá rozom el, hogy okvetlenü l létre kell hozni az egyesü lést, akkor meg sem ismertü k
volna egymá st. Apá m idejében a Sutherlandek és a Carradine-ok sohasem talá lkoztak. A
viszá lykodá s nagyon is való sá gosan létezett. Harminc évre nyú lik vissza, és még mindig
fenná llna, ha két évvel ezelő tt az apá m meg nem hal, és rá m nem hagyja a vá llalatot. É n
ú gy dö ntö ttem, itt az ideje véget vetni az ellenségeskedésnek, és az édesapá d egyetértett
velem.
- ő rü ltség volt - suttogta Angie. - Ennyi éven á t! Sokat tö prengtem rajta, hogyan is
kezdő dhetett...
 - Harminc évvel ezelő tt egyszer má r felmerü lt az egyesü lés gondolata. Az ü zlet kú tba
esett. A Sutherland cég ezá ltal jelentő s anyagi tá mogatá st veszített el, amit késő bb a
Carradine vá llalat megszerzett. Az én apá m a tiédet hibá ztatta. Ú gy gondolta, Palmeren
mú lt, hogy az ü zletbő l nem lett semmi. Ennyi év utá n persze má r senki sem tudja
pontosan, hol siklott félre a dolog. Szerintem má r nem is érdekes.
- Egészen biztos vagy ebben?
- Á tkozottul biztos! Nekem tö kéletesen mindegy, mi tö rtént harminc évvel ezelő tt.
Engem a cégem jö vő je érdekel, nem pedig a mú ltja! Nagyon becsü lö m az apá dat, amiért
kész volt véget vetni a viszá lykodá snak.
Angie há tat fordított Martinnak. A férfi vá gyakozva nézte felesége nyaká t, csodá latos,
hullá mos hajá t, és lá gyan omló selyembe burkolt, formá s csípő jét. Ez a ná széjszaká m! -
gondolta.
- Szeretnék valamit kérdezni, Martin. A csalá dod a viszá ly miatt nem jö tt el az
eskü vő re?
- Az ilyen régi nézeteltérést nem lehet kö nnyen kitö rö lni az emlékezetbő l - ismerte el
a férfi. - Az én csalá dom nem olyan, mint a tied. A Sutherlandek nem kifejezetten
nyíltszívű ek.
- Ú gy gondoltad, hogy a rokonaid majd megszeretnek, ha megismernek? Arra
szá mítottá l, hogy az egyéniségemmel meghó dítom ő ket?
- Nem csiná lok belő le gondot. Csak azt vá rom el, hogy azzal a tisztelettel kezeljenek,
ami a feleségemnek já r.
Martin magá ban megeskü dö tt, hogy aki nem ennek megfelelő en viselkedik, az tö bbé
egy centet sem kap a Sutherland szá llodá k jö vedelmébő l. Megvan hozzá a hatalma!
- Má srészt viszont miért vennék a fá radsá got, hogy megismerjenek, ha esetleg a
részvények megjelenését kö vető en nem is tartozom majd a csalá dhoz? - kérdezte Angie
gyanú san nyugodtan.
Martin ismét ú gy érezte, kezdi elhagyni az ö nuralma. Ez szá má ra szokatlan érzés
volt, és nagyon kellemetlennek talá lta. Az apja arra tanította, hogy mindig maradjon a
helyzet ura, aká rmi tö rténjék is. A há zassá ga sem lehet kivétel.
- Má r tú l messzire mentü nk - á llapította meg hű vö sen. - Utoljá ra mondom, Angie,
nem a cégegyesítés miatt vettelek feleségü l.
- Hanem miért? - kérdezte az asszony anélkü l, hogy megfordult volna.
- Mert azt akartam, hogy a feleségem legyél.
- Martin, szeretsz te engem? Ú gy értem, igazá bó l... - Angie még mindig nem fordult
há tra. - Tudod, hogy még sohasem mondtad? Eddig azzal á ltattam magam, hogy
nehezedre esik az érzelmeidrő l beszélni. De lehet, hogy csak azért talá ltam mentségeket
szá modra, mert annyira beléd habarodtam.
Martin heves mozdulattal letette a poharat, odament Angie-hez, vá llon ragadta, és
maga felé penderítette.
- Nem kell semmiféle mentséget keresned szá momra! Feleségü l vettelek, mert
mindent megtalá ltam benned, amit egy feleségtő l vá rok. É s ezt az első pillanattó l kezdve
tudom, ahogy meglá ttalak.
- Bá rcsak biztos lehetnék...
A férfi lá tta a zavart Angie arcá n. Kétségbeesetten só hajtott, és á tö lelte. Mielő tt
felesége befejezhette volna a mondatot, csó kkal fojtotta bele a szó t.
Martin azt remélte, hogy sajá t vá gyá val szenvedélyt ébreszt Angie-ben. Szentü l hitte,
hogy ez sikerü lni is fog. Az utó bbi hetekben Angie csodá latos odaadá ssal fogadta a
kö zeledését. Martin most gyengéden és ó vatosan haszná lta ki érzéki hatalmá t, nehogy
megijessze Angie-t. Lassanként azonban kétségek fogtá k el.
 Végü l is Angie a felesége! Joga van hozzá , hogy rá beszélje arra, amit ő maga annyira
szeretne. Ha most az á gyba vihetne, minden nézeteltérés elsimulna kö ztü k. Ebben
Martin biztos volt.
- Martin, kérlek... - Az asszony hangjá bó l kicsendü lt a vá gy, és Martin érezte, hogy
Angie nem tanú sít ellená llá st.
Angie férjéhez hajolt, és puha keble a férfi felső testéhez ért. Gyengéden á tfogta
Martin nyaká t, és ajka készségesen szétnyílt.
Martin mélyen az asszony szá já ba csú sztatta nyelvét, mikö zben kezével a há tá t
simogatta. Angie halkan felsó hajtott, és behunyta a szemét. Csípő jü k ö sszeért, s
Martinnak sebesen szá guldott ereiben a vér. Legszívesebben azonnal kihá mozta volna
feleségét az izgató , leheletvékony kö ntö sbő l, hogy viharos szenvedéllyel ö lelje. Az
asszonyt kö rü llengő finom illat, a karcsú termet, a ruganyos mozdulatok - mindez
igéző en nő ies volt.
A férfi nem bírt tová bb vá rni. Karjá ba vette feleségét, és a hatalmas á gyhoz vitte. Csak
egyetlen dologra tudott gondolni: arra az emésztő vá gyra, hogy Angie-t a szó minden
értelmében a feleségévé tegye. Ez a ná széj-szaká ja, és ő valamennyi idegszá lá val só vá rog
ifjú asszonya utá n.
Szenvedélye majd elű zi a gyö trő kétségeket, és Angie végre meggyő ző dik ró la, hogy
igazá n szereti.
- Martin...
- Nyugodj meg, drá gá m! Holnap majd mindent megbeszélü nk. Bízzá l bennem, Angie!
Csodá latos lesz. Hiszen má sképp nem is lehet kö ztü nk!
A férfi az á gyra fektette feleségét, fö léhajolt, és kö ntö sét szétnyitotta. Angie meg sem
rezdü lt, amikor a férfi a vékony selyemholmit a dereká ig lehú zta, hogy szabaddá vá ljon a
melle. Martinnak a lélegzete is elakadt, ahogy megpillantotta a ró zsaszín mellbimbó t.
Megérintette, és finoman simogatni kezdte. Angie visszatartotta a lélegzetét, és
Martin érezte, mint fut végig feleségén a borzongá s. A férfi most mosolyogva
felegyenesedett, hogy kigombolja az ingét; Angie vá rakozá steljesen nézett rá .
Néhá ny perc mú lva má r teljesen egymá shoz fognak tartozni!
Ekkor kopogtak az ajtó n. Martin ú gy ö sszerá ndult, mintha á ramü tés érte volna.
- A fenébe!
- A szobapincér, uram! - hallatszott egy hang kintrő l.
Martin egy pillanatra dü hö sen lehunyta a szemét, majd ö sszeszedte magá t, és
elmosolyodott.
- Bizonyá ra a vacsora. Amikor megrendeltem, még azt hittem, ma este enni akarunk.
Nyilvá nvaló an tévedtem. Maradj csak ott, ahol vagy, kicsim! Majd én elintézem.
Martin az ajtó hoz lépett, és olyan hevesen tépte fel, hogy a fiatal pincér megijedt, és
idegesen nevetett.
- Bocsá nat, uram... Mr. Sutherland. Ugye ö n rendelte a vacsorá t? - dadogta.
- Igen. Majd én mindenrő l gondoskodom. Nincs szü kségü nk segítségre. Ki tudjuk
magunkat szolgá lni.
Martin igyekezett nagyon tü relmes lenni. Eszébe jutott, hogy mindig ilyen hatá st vá lt
ki az alkalmazottakbó l, ha valamelyik sajá t szá llodá já ban éjszaká zik. Ma este bizonyá ra
még a szokottná l is ijesztő bb lehet.
- Igen, uram, Mr. Sutherland. Jaj, és a konyhafő nö k kéri, hogy tolmá csoljam a
jó kívá nsá gait, uram. - Ahogy a pincér észrevette, milyen á llapotban van Martin ö ltö zéke,
lá ngvö rö s arccal há trá lt. - Bocsá nat, uram, hogy zavartam. Szó ljon, ha bá rmire szü kségü k
lesz...
- Szó lni fogok - felelte Martin szá razon.
 Betolta a zsú rkocsit a szobá ba, és becsukta az ajtó t. Aztá n Angie felé fordult, aki felü lt
az á gyon, és éppen a kö ntö sét igazgatta. Az asszony kitért a férfi pillantá sa elő l.
- Ezt nem kell azonnal megennü nk - jelentette ki sokatmondó an Martin. - Elá ll egy
darabig.
- Nem! - pattant fel hirtelen Angie. - Nem, én... nagyon éhes vagyok. A fogadá son alig
ettem valamit. Ső t nem is reggeliztem. Ha utá nagondolok, egész nap nagyon keveset
ettem.
- Angie...
- Mindjá rt jö vö k, és segítek. - Azzal a fiatalasszony má r ott is termett a zsú rkocsiná l,
és elkezdte leemelgetni a tá nyérokró l az ezü stfedő ket. Articsó ka, hollandi má rtá s,
valamint ínycsiklandozó kardhalszeletek bukkantak elő . - Há t nem pompá s?
Martin elfojtott egy ká romkodá st. Vilá gos volt, hogy a meghitt hangulat má r oda. De
aztá n ö sszeszedte magá t.
- Mit szó lná l, ha kinn ennénk a teraszon? - kérdezte udvariasan.
- Nagyszerű ö tlet! - Angie kitolta a kocsit.
Martin kö vette a szabadba, és mélyen beszívta az esti levegő t, hogy idegeit
megnyugtassa.
- Kö d szá ll fel a tenger felő l - jegyezte meg.
- Tényleg? Egy kicsit hű vö s is van.
- Bent is ehetü nk, ha ott kellemesebbnek talá lod.
- Jaj, nem! Nagyon jó itt - vá gta rá sietve Angie. - Még eltart egy ideig, amíg tényleg
lehű l a levegő .
Ezzel Angie letelepedett, és tü ntető en hozzá lá tott a tá lalá shoz. Martin is leü lt, és
elnéző gyö ngédséggel figyelte feleségét.
- Mitő l lettél hirtelen ilyen ideges, Angie? Má skor is megcsó koltalak má r, és mindig az
volt a benyomá som, hogy élvezed. Végü l is ez most a ná széjszaká nk.
- Kérlek, Martin! Nem beszélhetnénk valami má sró l?
- Ú gy érted, valami má sró l, mint a ná széjszaká nkró l?
- Igen, az ö rdö gbe is!
Martin kivett egy ropogó s zsemlét.
- Ahogy gondolod, drá gá m.
Minél izgatottabb lett Angie, anná l nyugodtabban és oldottabban viselkedett Martin.
Minden rendbe jö n, bizakodott. Angie olyan forró vérű , hogy higgadt és fegyelmezett
emberekkel szemben okvetlenü l alulmarad.
Néhá ny percig csendben ettek. Martin nem kísérelte meg, hogy oldja a feszü ltséget.
Ő rlő djö n csak egy kicsit Angie, puhuljon csak! Majd ha késő bb á tö leli, biztosan ellená llá s
nélkü l á tadja magá t, és akkor minden megoldó dik.
Martin éppen a szá já hoz emelte villá t, amikor Angie hirtelen letette a kést, kezét
ö sszekulcsolta az ö lében, és há tradő lt a széken.
- Jó l van, Martin! Evés kö zben végiggondoltam ez egészet, és bizonyos
elhatá rozá sokra jutottam.
- Nagyon érdekes.
- É rtékelném, ha ezt a maró gú nyt mellő znéd. Komoly dologró l van szó .
- Hogy elő szö r szeretkezü nk? Egyetértek. Ez való ban nagyon komoly dolog, de azért
meg fogunk vele birkó zni valahogy.
- Kérlek, Martin! Ez nem vicc.
- Tudom, drá gá m, de éppen te akarsz azt csiná lni belő le.
Angie hirtelen felá llt, odament a terasz korlá tjá hoz, és kinézett a kö dborította
ó ceá nra.
 - Arra a kö vetkeztetésre jutottam, hogy ma este képtelen vagyok jó zan, értelmes
dö ntést hozni a kapcsolatunkat illető en.
- Nem kell semmit sem eldö ntened. - Martin letette a villá já t. - A dö ntés má r
megtö rtént, amikor ma há romszá z ember jelenlétében az ujjadra hú ztam a gyű rű t.
Angie gyorsan megrá zta a fejét, de nem fordult meg. Gö rcsö sen szorította a korlá tot.
- Nem érted? Ö ssze vagyok zavarodva, és félek. Idő re van szü kségem, hogy mindent
tisztá zzak magamban.
- É rtem.
Martin lassan felfogta, hova akar a felesége kilyukadni. Félretette az asztalkendő jét,
felkelt a székrő l, és Angie-hez lépett. Kö zvetlenü l mö gö tte á llt meg, de nem ért hozzá .
- Mennyi idő kell ahhoz, hogy megértsd, tényleg a feleségem vagy?
- Amíg a részvények meg nem jelennek a piacon - felelte Angie halkan, de
hatá rozottan.
- Mit akarsz pontosan mondani, Angie?
- Nem akarom, hogy mi... hogy a há zassá gunk beteljesü ljö n, amíg a Sutherland-
Carradine részvényeket piacra nem bocsá tjá k.
Martin nem akart hinni a fü lének.
- De hiszen azok csak a jö vő hó napban kerü lnek forgalomba! Az még há rom hét!
- Tudom.
A férfi megfogta felesége vá llá t, aztá n ó vatosan maga felé fordította. Haragjá t és
vá gyá t egyará nt le kellett gyű rnie.
- Azt akarod mondani, addig nem leszel az enyém, amíg ki nem derítetted, hogy az
ismeretlen telefoná ló igazat beszélt-e?
Angie némá n bó lintott.
- É s az nem érdekel, én mit érzek?
Az asszony szemébe kö nnyek szö ktek.
- Sajná lom, Martin, de nagyon félek. Hagytam, hogy te meg a csalá dom rá beszéljetek
a gyors eskü vő re. Most pedig azon tö prengek, nem kö vettem-e el ezzel szö rnyű hibá t.
- Biztosan nem.
- Még mindig nem érted? Nem lett volna szabad elhallgatnotok a cégegyesítést! A
telefonhívá s és a sajtó kö zlemény halá lra rémített. Csak most dö bbentem rá , mennyire
gyanú tlanul mentem bele ebbe a kapcsolatba.
- Drá gá m, ez nem igaz.
- Dehogynem! Ha egy kicsit utá nagondolsz, be kell vallanod, hogy nem ismerlek
igazá n. Még a csalá dodat sem ismerem, azt sem tudom, való já ban mit érzel irá ntam.
Idő re van szü kségem.
- Pontosan há rom hétre? Lá tni akarod, benyú jtom-e a vá ló pert, ha má r a piacon
vannak a részvények? Tudni akarod, hogy ez a há zassá g csak ü zleti sakkhú zá s volt-e?
- Részben igen — vá laszolta fojtott hangon az asszony. - Első sorban azonban ahhoz
kell az idő , hogy biztos legyek benne, helyesen cselekszem-e.
- Angie, ne felejtsd el, hogy ez a há zassá g a szü leid jó vá hagyá sá val tö rtént! Apá dnak
és a bá tyá dnak semmi kifogá sa nem volt az ellen, hogy az eskü vő re és az egyesü lésre
ugyanakkor kerü ljö n sor. A csalá dod sohasem egyezett volna bele, ha nem hitték volna,
hogy boldog leszel.
- Ez igaz. A kérdés csupá n az, te milyen meggyő ző en adtad elő , hogy szeretsz. Há t
nem fogod fö l? - Angie egyre hangosabban és izgatottabban beszélt. - Pontosan itt a
gond! Tú l sok mindent nem tudok még ró lad.
- É s ú gy érzed, képtelen volná l tisztá n gondolkodni, ha má r az enyém lennél? - Martin
ú jra á tkarolta Angie vá llá t. - Errő l van szó ?
 - Igen, errő l.
Martin szomorú an csó vá lta a fejét. Gyengéden magá hoz vonta feleségét. Angie teste
most merev volt, és elutasító . Martin eltű nő dö tt, mi tö rténne, ha megcsó kolná . Eddig
mindig erő teljes hatá st gyakorolt rá az érintése.
- A csalá dom nem lesz a legjobb ajá nló levél szá momra. É n magam is igyekszem ő ket
olyan ritká n lá tni, amennyire csak lehetséges.
- Martin, ez rettenetesen hangzik!
- Tudom. Azért mondod ezt, mert a Carradine-okat erő s érzelmi kö telék fű zi ö ssze. Ez
azonban nem jellemző minden csalá dra.
- Nem érted, hogy elő bb-utó bb mégis csak meg kell ismernem a rokonaidat? Tudnom
kell, mire legyek felkészü lve.
- Angie, szeretném, ha ebben rá m hagyatkozná l. A csalá domat és az ü zletet bízd rá m!
Te csak azzal tö rő dj, hogy a feleségem vagy, és akkor minden rendbe jö n.
- Egy dologró l megfeledkezel, Martin! - mondta halkan az asszony. - Ez a ma esti
hívá s arra hívta fel a figyelmemet, hogy nem lehet olyan egyszerű en elvá lasztani a
kapcsolatunkat a Sutherland-Carradine ü zlettő l.
Ebben Angie-nek igaza volt, és ezt Martin is tudta.
- É s van még valami, amit tisztá znunk kell! - folytatta az ifjú feleség. - Valami, ami
miatt egészen má ig nem aggó dtam.
- Az á ldó já t! Egyre hosszabb lesz a lista. Mirő l kell még elgondolkoznod a
csalá domon, az ü zleten és a szá ndékaim tisztességességén kívü l?
Angie mély lélegzetet vett, aztá n egészen komolyan a férfi szemébe nézett.
- Tudnom kell, hogy tényleg szeretsz-e. Való já ban ez az egyetlen, ami érdekel.
Minden egyéb ebbő l az alapvető kérdésbő l kö vetkezik. É s erre nem tudom a vá laszt!
- Hiszen mondtam má r neked, hogy mindent megtalá ltam benned, amit egy feleségtő l
vá rok.
- Igen, de szeretsz is? Ez az, amit ki kell derítenü nk! É s képes vagy-e ezt ö nmagadnak
meg nekem bevallani? Vagy csak testileg vonzalak? Persze ü zletileg sem elő nytelen a
há zassá gunk...
- A csodá ba, Angie!
- Elhatá roztam, addig el kell halasztanunk a ná széjszaká nkat, amíg nem tisztá zzuk,
hogy a kapcsolatunk milyen alapokon nyugszik, és mennyire tartó s.
Martin ö sszeszorította a fogá t.
- É rtem. É s hol a pokolban szá ndékozik eltö lteni az éjszaká t, Mrs. Sutherland?
Az asszony pislogott.
- Végü l is ez szá lloda. Bizonyá ra rengeteg szoba van itt.
Martinnak hihetetlen erő feszítésébe kerü lt, hogy a haragjá n uralkodjék. Az arcuk
egészen kö zel volt egymá shoz, így Angie vilá gosan lá thatta, férje mennyire dü hö s.
- Azt képzeled, hagyom, hogy a feleségem a ná széjszaká nkon má sik szobá t kérjen a
portá n, mert nem akar velem aludni?
Angie az ajká ba harapott.
- Természetesen nem akarlak nevetségessé tenni.
- Nagyon bö lcs dö ntés!
- Megértem, milyen kínos lenne, ha kiderü lne, hogy nem tö ltö ttem veled az éjszaká t...
- Kínos? A személyzet rajtam rö hö gne, nem beszélve az egész szá llodaiparró l!
- Meg kell ő riznü nk a lá tszatot, ugye? - tá madt a férjére Angie szikrá zó szemmel. -
Ú jra csak az ü zlet! Hiszen mindenki tudja, hogy szá zezrek vagy talá n millió k forognak
kocká n a Sutherland-Carradine részvények esetében! Ha nincs ellene kifogá sod, a
pamlagra fekszem.
 - Abban az á tkozott á gyban fogsz aludni! - jelentette ki Martin a fogá t csikorgatva. -
É s én is. Majd egy kardot vagy hasonló megfelelő tá rgyat helyezü nk kettő nk kö zé.
Megértette, Mrs. Sutherland?
Angie figyelmesen nézte a férjét. Tudta, hogy veszélyes já tékot ű z.
- Igen.

3. FEJEZET

Végü l is kard helyett két hatalmas pá rná t tettek az á gy kö zepére. Az asszony a széles
fekhely egyik oldalá n éberen szá mlá lta a virradatig há tralévő perceket. Nyomorú sá gos
hangulatban volt. Egyszerre érezte magá t vétkesnek és megbá ntottnak, dü hö snek és
bizonytalannak. É s az tű nt a legszö rnyű bbnek az egészben, hogy minden jel szerint
Martin azonnal elaludt, mihelyt letette a fejét a pá rná ra.
Helyesen cselekszem, győ zkö dte magá t Angie ú jra és ú jra, míg ó lomlá bakon já rtak az
ó rá k. Helyesen cselekszem!
Valamikor aztá n mégiscsak elszundíthatott, mert rö viddel virradat elő tt hirtelen
felriadt. Kinyitotta a szemét, és kibá mult a szü rke ó ceá nra. Pá r má sodpercig nem tudta,
hol van, és hogy kerü lt ebbe a hatalmas á gyba.
- É bren vagy? - kérdezte Martin a fekhely má sik felérő l.
Angie ö sszerá ndult, ahogy a férfi hű vö s hangjá t meghallotta. De há t mit is vá rhatott
ú jdonsü lt férjétő l egy ilyen ná széjszaka utá n?
- Igen.
- Akkor jó . Kigondoltam, miként tö ltjü k az elő ttü nk á lló heteket.
-Ó!
- Nehogy azzal gyere most, hogy neked is voltak elképzeléseid!
- Nem. Csak annyit tudok, hogy a kö vetkező két hetet itt akartuk eltö lteni.
- Az meglehető sen kellemetlen lenne az adott kö rü lmények kö zö tt. Nem gondolod?
- Talá n azzal tö lthetnénk ezt a tizennégy napot, hogy jobban megismerjü k egymá st.
Angie megfordult, és félkö nyékre tá maszkodott. Ahogy pillantá sa Martinra esett, a
termetes, veszedelmes férfi lá tvá nyá tó l elakadt a lélegzete.
Martin elő ző este sö tétben vetkő zö tt le, és Angie igyekezett elfordítani ró la a
tekintetét, amikor az á gy má sik oldalá n lefekü dt. Most vette csak észre, hogy a férfin
derékon felü l nincs semmi. Azt, hogy nadrá g van-e rajta, nem tudta megá llapítani, mivel
karcsú , izmos testének tö bbi részét vékony fehér lepedő takarta.
- Angie, figyelsz?
Az asszony pillantá sa megakadt férje széles mellkasá n, és a gondolatai elkalandoztak.
Azon tű nő dö tt, milyen érzés lenne megsimogatni dú s, gö ndö r sző rzetét. Gyorsan
felkapta a fejét, és érezte, hogy elvö rö sö dik.
- Igen, persze.
Martin félig lehunyt szemmel nézegette. A kezét keresztbe fonva a feje alá tette, és
azt a benyomá st keltette, mint aki nagyon jó l érzi magá t ebben az idegen á gyban, egy
olyan asszonnyal, aki még nem teljesen a felesége.
- Elutazunk a Jade-tó ra, és ott maradunk, amíg a részvények piacra nem kerü lnek.
- A Jade-tó ra? Azt hittem, hogy a mostohaanyá d lakik ott, meg a nagynénéd és a
nagybá tyá d.
- Pontosan. Egy nagy és boldog csalá d. Talá n a hú gom és a férje is hazaérkeznek
Hawaiiró l.
- Ha nem szereted a csalá dodat, miért kellene velü k tö ltenü nk az elkö vetkező há rom
hetet?
 - Te mondtad, hogy meg akarod ő ket ismerni. Van a há zban egy kis irodá m. Á ltalá ban
ritká n haszná lom, a kö vetkező napokban azonban onnan intézhetnék el néhá ny
hivatalos ü gyet, hogy ne vesszen teljesen ká rba az idő .
Angie felü lt, és gyorsan megigazította há ló inge pá ntjá t. Lá tta, hogy Martin a mellét
nézi, és észrevette, hogy a vékony selymen á tsejlik a mellbimbó ja. Egy kicsit elő reejtette
a vá llá t, hogy az anyag kevésbé feszü ljö n meg.
- Vá rj egy kicsit! Szó val meghívsz egy olyan há zba, amely tele idegen emberekkel, míg
te magad elbú jsz az irodá dban.
- Pillanatnyilag ez a legokosabb megoldá s.
- De nekem egyá ltalá n nem tetszik! Szerintem el akarsz rejteni, mert félsz, hogy
veszélyeztetni talá lom a részvényü zletet.
Martin megvonta a vá llá t.
- Lehetséges. Mindenesetre nem szeretném, ha a kö vetkező há rom hét alatt
ú jsá gíró knak nyilatkozná l.
Angie dü hbe gurult.
- Azt egészen biztosan nem tenném.
- A firká szok értik a mó djá t annak, hogyan kell szó ra bírni a magadfajta á rtatlan
bá rá nyká kat. Ha persze szerelmes ifjú feleség volná l, aki mesebeli hercegnek tart, akkor
minden rendben lenne. A jelenlegi hangulatodban azonban nem vá llalhatom a
kocká zatot. Lakat alatt foglak tartani, amíg ez az ü zlet le nem zá rul.
- Lakat alatt?!
- Ez persze csak szó lá smondá s. Maradjunk egyszerű en annyiban, hogy a kö vetkező
hetekben teljesen visszavonultan élü nk majd. A csalá di otthon egy kis szigeten fekszik,
egy tó kö zepén. Csak csó nakon lehet megkö zelíteni, és senki sem jö n meghívá s nélkü l.
Arra pedig mérget vehetsz, hogy senkit sem hívunk meg!
- Ha azt hiszed, hagyom magam há zi ő rizetben tartani, ő rü lt vagy!
Mielő tt Angie észbe kaphatott volna, Martin ellö kte az ú tbó l a pá rná kat, elkapta a
felesége csukló já t, és magá hoz hú zta az asszonyt. A szeme szikrá zott.
- Ennyivel igazá n tartozol nekem! É ppen eleget kell tő led lenyelnem!
Tulajdonképpen kezdem má r sejteni, miként kezdő dhetett annak idején a csalá djaink
kö zti viszá ly. Ú gy lá tszik, a Carradine-oknak megvan az a kellemetlen szoká suk, hogy
szeretnek kibú jni a kö telezettségeik aló l. Idá ig má r megfosztottá l a ná széjszaká mtó l és a
mézesheteimtő l...
- Martin...
- Aká rmi legyek, ha még ezt a részvényü zletet is hagyom tö nkretenni! É s ha má r az
én kedvemért nem akarsz értelmesen viselkedni, akkor gondolj legalá bb a sajá t
csalá dodra! A Carradine-oknak éppen annyi vesztenivaló juk van, mint nekem. Velem
jö ssz a Jade-tó ra, és a kö vetkező heteket ott tö ltö d a szigeten! Megértetted?
- Jó sá gos ég! Te aztá n hidegvérű vagy.
- Csak megpró bá lom elhá rítani a fejü nk felett tornyosuló viharfelhő ket. Mert te
veszélyt jelentesz mind a Sutherlandek, mind a Carradine-ok szá má ra. É s mivel név
szerint a Sutherlandek kö zé tartozol, ezt a gondot nekem kell megoldanom.
- Há lá san kö szö nö m! - Forró kö nnyek szö ktek Angie szemébe. - Ha má r el akarsz
tü ntetni az emberek elő l, miért nem viszel inká bb a sajá t csalá domhoz? Ott sokkal
boldogabb lennék. A szü leim és a bá tyá m vigyá zná nak arra, nehogy rossz helyen já rjon
el a szá m.
Martin megvető pillantá st vetett rá .
- Angie, hova lett a bü szkeséged? Nem lenne kínos, ha a ná széj szaka utá n a férjed
visszavinne a csalá dodhoz?
 Angie elképzelte, miként magyará zná el a tö rténteket a rokonainak. Egyikü k sem
értené meg, hogy az irá nta tanú sított kíméletü kkel ezú ttal nagy bajt okoztak.
Az asszony ö sszeszedte minden bá torsá gá t, és há travetette a fejét.
- Gondolkodom az ajá nlatodon, hogy a kö vetkező há rom hetet a szigeten tö ltsem.
- Jó l van. Gondold meg alaposan! Ú tkö zben a Jade-tó felé! - Martin felegyenesedett. -
Reggeli utá n hozzá is lá thatsz a csomagolá shoz!

*
A Sutherland-há z a sű rű erdő vel borított sziget keleti csü cskén, egy kis ö bö l partjá n
á llt. A Jade-tó nagy volt, és mély vizű . Naplemente utá n ú gy tű nt, mintha sö tét,
szakadékszerű vá rá rok hatá rolná a Sutherland-erő dítményt.
„Erő dítmény" - ez az egyetlen szó jutott csak Angie eszébe a hatalmas, régi épü let
jellemzésére.
Belü l minden sö tét volt, a padló t borító perzsasző nyegektő l a nehéz bú torokig. A
lehangoló zö ld falak lá ttá n Angie-ben ö sztö nö s vá gy ébredt egy vö dö r fehér festék és egy
jó kora ecset utá n.
Amikor leü ltek az ebédlő asztalhoz, némi elégtétellel á llapította meg, hogy Martin
sem érzi itt jó l magá t. Arckifejezése utá n ítélve cseppet sem nézett ö rö mtelibb
vá rakozá ssal a csalá di kö rben eltö ltendő vacsora elébe, mint a felesége.
Angie a salá tá já t turká lta, és kö zben fü rkésző tekintetet vetett a tö lgyfá bó l készü lt,
ó don étkező asztal kö rü l ö sszegyú lt tá rsasá gra. A Sutherland csalá d tagjai komor,
lehangoló emberek voltak, a legszö gesebb ellentétei Angie életvidá m, vö rö s hajú
rokonainak.
- Meg kell mondanom, hogy való ban nagy meglepetést okozott a mai felbukkaná sod
itt, Martin. Nem mintha nem ö rü lnénk, hogy bemutatod a feleségedet. - Celia Sutherland
hű vö s mosollyal pillantott Angie-re.
Martin mostohaanyja ö tven év kö rü li, csinos asszony volt, akinek megjelenése
tekintélyt parancsolt. Egyedi tervezésű fekete ruhá t viselt, divatosan nyírt hajá t
nyilvá nvaló an festette.
- Kö szö nö m, Celia - felelte Martin. - Tudtam, hogy szívesen megismernétek Angie-t.
- Bevallom, nem igazá n értjü k, miért vagy itt - folytatta a mostohaanyja.
Ekkor Martin nagynénje, Helen Fulton szó lt kö zbe:
- Bizonyá ra a cégegyesítéssel fü gg ö ssze...
Helen egykorú lehetett Celiá val, de ő hagyta a hajá t természetesen megő szü lni.
Szü rke szemérő l és széles arccsontjá ró l azonnal fel lehetett ismerni, hogy Sutherland.
- Azt feltételeztek, amit akartok - vetette oda Martin. - Mindaddig, amíg nem felejtitek
el, hogy ez a há z az enyém, és jogom van idehozni a feleségemet.
- Ö rdö g és pokol, ez sajnos igaz! - nézett Derwin Fulton dü hö sen az unokaö ccsére. -
Az apá d ezt is rá d hagyta, mint minden egyebet, beleértve a vá llalatot. Csak azt
szeretném tudni, mit szó lna ahhoz, hogy Carradine lá nyt vettél feleségü l!
- Nem szá mít, hogy az apá m mit szó lna hozzá - kö zö lte Martin unottan. - Csak azt
kö tö tte ki, hogy a lehető legjobban vezessem az ü zletet, és a csalá dbó l senki se szoruljon
jó tékonysá gi intézményekre. Ez eddig sikerü lt.
Celia arca eltorzult.
- Ha má r az ü zletrő l beszélü nk, nem gondolod, hogy valamennyiü nknek
magyará zattal tartozol, Martin? A mai sajtó tá jékoztató és az egyesü lés híre teljesen
felkészü letlenü l ért minket. Pedig biztosan hó napok ó ta tervezted...
 - A cégegyesítéseket való ban szoká s alaposan, jó elő re megtervezni, mégpedig
lehető leg titokban. - Martin ivott egy korty bort, és figyelmeztető pillantá st vetett a
feleségére.
- Meg kell mondanom, az a dö ntésed, hogy egy Carradine lá nyt veszel feleségü l, má r
ö nmagá ban elég nyugtalanító volt - dohogott Helen. - Ez a má sodik meglepetés azonban
má r tö bb a sokná l! Valamennyien tudjuk, hogy ugyanú gy vezeted a céget, mint a bá tyá m
tette: senkinek a véleményét nem kéred ki. Ilyen sorsdö ntő lépést azonban, mint az
egyesü lés, meg kellett volna velü nk is tá rgyalnod. Kü lö nö sen, ha éppen a legnagyobb
vetélytá rsunkró l van szó .
- Ne aggó djatok, a Sutherland cég néhá ny hó napon belü l a mostaninak
há romszorosá t fogja érni. Ez majd megkö nnyíti szá motokra a meglepetés elviselését!
- Biztos vagy benne? - kérdezte Celia. - A há romszorosá t?
- Igen, ha a részvények ú gy kelnek el, ahogy Palmer Carradine meg én reméljü k. Mind
a Carradine, mind a Sutherland csalá dban nyerni fognak az ü zleten. Ezt tartsá tok
emlékezetben, ha kísértésbe esnétek, hogy bará tsá gtalanok legyetek a feleségemhez!
Celia lekicsinylő tekintettel mérte végig Angie-t.
- Ezt ú gy értsem, hogy a há zassá g csak ü zleti sakkhú zá s?
Helen érdeklő dve pillantott fel.
- Ez mindenesetre megmagyará zná a kü lö nö s viselkedésed, Martin. De ha a há zassá g
csak a cég érdekében jö tt létre, miért nem mondtad meg nekü nk mindjá rt?
- Talá n az eskü vő re is elmentü nk volna, ha tudjuk, hogy az egész csak rö vid tá vra
szó ló ü zleti szerző dés - tette hozzá Celia. - Végü l is meggyő ző bben hatott volna, ha mi is
ott vagyunk. Nem?
Angie dö bbenten meredt Celia Sutherlandre, amikor felfogta szavainak jelentését.
- Nekem azt mondtá k, hogy maga beteg, Mrs. Sutherland, és ezért nem tud eljö nni az
eskü vő re. Magá ró l meg azt hallottam, Mrs. Fulton - nézett elképedve Martin nagynénjére
-, hogy rö viddel ezelő tt megoperá ltá k a térdét, és így nem vá llalkozhatott az utazá sra.
Martin hú ga, Kimberly tényleg a Hawaii-szigeteken nyaral a férjével, vagy bá rmely
pillanatban felbukkanhatnak itt?
- Tényleg a Hawaii-szigeteken van - szó lt bele Derwin. - Akkor jelentkezett az ú tra,
amikor megtudta, hogy Martin feleségü l akarja magá t venni. Há t szá momra milyen
mentséget eszelt ki az unokaö csém?
Mielő tt Angie bá rmit vá laszolhatott volna, Martin megelő zte:
- Azt mondtam, nem vagy má r beszá mítható , Derwin. Tulajdonképpen eredetileg azt
akartam mondani, hogy az egész csalá dot idő nap elő tte utolérte az aggkori elbutulá s.
Eszembe jutott azonban, hogy ez Angie-ben és csalá djá ban aggodalmat kelthet a
Sutherlandek egészségét illető en. Féltem, hogy akkor nem akar hozzá m jö nni.
Az egész Sutherland csalá dnak torká ra forrt a szó az elszö rnyedéstő l. Angie kuncogni
kezdett. Hiá ba pró bá lta, nem sikerü lt elfojtania vidá msá gá t. Az asztalná l ü lő k
megrö kö nyö dve bá multak rá .
A kuncogá s má r hangos nevetésbe csapott á t. Angie az asztalkendő vel tö rü lgette a
szemét.
- Bocsá ssanak meg! De ha elképzelem, ahogy Martin az író asztalá ná l ü l, és tö preng,
hogy mindenki szá má ra elfogadható kifogá st eszeljen ki... Ezt tényleg nem lehet nevetés
nélkü l megá llni!
Helen szemrehá nyó n mérte végig.
- De igazá n, Miss Carradine!
Angie nem tudta megzabolá zni féktelen jó kedvét.
 - Attó l félek, nem jö vö k rá , mi ebben annyira mulatsá gos - jegyezte meg Celia jeges
hangon.
- Ehhez hozzá kell szoknod - magyará zta Martin a mostohaanyjá nak. - A Carradine-ok
gyakran a legkü lö nö sebb dolgokat talá ljá k mulatsá gosnak. Nagyon érzelemgazdag
csalá d.
- Nem ú gy, mint a Sutherlandek - vetette oda Angie, aki má r valamennyire
ö sszeszedte magá t. - A te csalá dod érzelmi ská lá ja, minden jel szerint, a dü hö stő l a
lehangoló ig terjed. Képzelem, milyen vidá mak lehetnek ná latok a kará csonyi vagy
szü letésnapi ö sszejö vetelek!
- Micsoda szemtelenség! - há borgott Helen. - Olyan a modora, Miss Carradine, mint
holmi neveletlen utcagyereknek.
Martin ingerü lten fordult nagynénje felé. Angie visszafojtott lélegzettel vá rta a
kü szö bö ná lló robbaná st.
A helyzetet a há zvezető nő mentette meg. Betty hatvan év kö rü li, zö mö k termetű , ő sz
hajú , derű s arcú asszony volt. É ppen ebben a pillanatban lépett a szobá ba, hogy leszedje
a haszná lt edényeket, és megterítsen a kö vetkező fogá shoz. Ez elég lá tvá nyos
hadmű velet volt. Nagy edénycsö rö mpö léssel és meglehető s felfordulá ssal já rt. Ahogy
elvette Angie tá nyérjá t, feléje kacsintott. Angie elfojtott egy mosolyt.
A feszü lt hangulat feloldó dott. Martin há tradő lt a széken. Még mindig harcra késznek
lá tszott, bá r nyilvá nvaló an nem akart kezdeményező lenni. Helen a pohará ért nyú lt, és
nagyot kortyolt a borbó l.
Ahogy a halat feltá laltá k, Angie hirtelen felfedezte, hogy ugyancsak megjö tt az
étvá gya. Lelkesen lá tott az evésnek. Az étel kivá ló volt.
- Ami a cégegyesü lést és a részvényeket illeti, Martin... - kezdte Derwin, aki
kétségtelenü l má sra akarta terelni a szó t. - Nem gondolod, hogy ilyen sorsdö ntő lépés
elő tt meg kellett volna minket kérdezned?
- Nem - felelte Martin két falat hal kö zö tt.
- Nos, ezt roppant szemtelen eljá rá snak tartom! - fö rmedt rá Derwin. - Az apá d
legalá bb tá jékoztatott volna elő re a szá ndéká ró l.
- Dehogy. Velem beszélt volna, nem veletek. Te ezt ugyanolyan jó l tudod, mint én,
Derwin. É s mivel apá m má r nem él, én dö ntö k. Ideje, hogy a Sutherland szá llodá kat
bevezessü k a nemzetkö zi piacra, annak pedig a leggyorsabb és legbiztosabb mó dja a
Carradine céggel való egyesü lés. Most pedig, ha nincs ellene kifogá sotok, szeretnék
valami má sró l beszélni, mint az ü zletrő l. Végü l is ná szú ton vagyok.
- De ha ez a há zassá g csak ideiglenes ü zleti megá llapodá s, akkor miért teszel ú gy,
mintha a mézesheteidet tö ltenéd? - tudakolta Helen, jelentő ségteljes pillantá st vetve
Angie-re.
Martin a nagynénjére nézett.
- Itt valami végzetes félreértésrő l van szó . Ez a há zassá g nem ideiglenes
megá llapodá s. Ez teljesen való di. Míg a halá l el nem vá laszt, meg a tö bbi. Jobb, ha
hozzá szoktok a gondolathoz!
- Ha ez a há zassá g igazi, és ez való di ná szú t, akkor mi a csodá ért jö ttetek ma ide? -
tudakolta Celia.
- Azért, hogy ne zaklassanak. Az ú jsá gíró knak és gazdasá gi szakértő knek nem jut
majd eszü kbe, hogy itt keressenek. Most mind buzgó n lá togatjá k végig a Carradine és
Sutherland szá llodá kat.
- Itt is megtalá lhatnak - figyelmeztette Derwin. Martin sö téten mosolygott.
 - Utasítá st adtam Jeffersnek, hogy senkit se engedjen a szigetre, aki nem tartozik a
csalá dhoz, vagy nincs tő lem kü lö n engedélye. Bettynek pedig meghagytam, hogy minden
telefonhívá st hozzá m kapcsoljon.
- De há t miért? - képedt el Helen. - Ellenő rizni akarod a személyes telefonjainkat? Ezt
nem teheted meg, Martin!
- Ide figyelj! - jelentette ki Celia hidegen. - Nincs jogod hozzá , hogy csak ú gy
egyszerű en megjelenj, és parancsokat osztogass a személyzetnek!
- Miért ne lenne? Az alkalmazottakat én fizetem. É s mivel itt mindenki má snak a
jö vedelmérő l is én gondoskodom, amíg itt vagyok, annyi parancsot osztogatok, amennyit
akarok.'
Celia szeme szikrá zott a haragtó l.
- Ez hallatlan! Az apá d mindig azt akarta, hogy a há z az enyém legyen. Ezt te is
nagyon jó l tudod.
- Akkor rá d kellett volna hagynia, nem pedig rá m - vélte Martin kö nnyedén.
Celia egy darabig dü hö sen farkasszemet nézett a mostohafiá val, majd belá tta, hogy a
tová bbi veszekedésbő l semmi jó nem szá rmazhat. Angie-hez fordult há t.
- É s maga, Miss Carradine? Gondolom, a pénz kedvéért ment bele ebbe az egészbe.
Angie kö rbenézett az asztalná l ü lő kö n, és udvariasan mosolygott.
- Hozzá m beszél, Celia? Akkor eltévesztette a megszó lítá st. Engem Mrs.
Sutherlandnek hívnak, Mrs. Martin Sutherlandnek. Nem pedig Miss Carradine-nak.
Ú jra dö bbent csend á llt be, amelyet ezú ttal Martin felharsanó nevetése tö rt meg.
- Hadd figyelmeztessek mindenkit - vigyorgott -, ha egy Carradine-t sarokba
szorítanak, akkor az harcol.
Angie még sohasem hallotta a férjét ilyen hangosan nevetni. Ugyanolyan meglepve
fordult feléje, mint a tö bbiek. A férfi most felá llt, még mindig mosolyogva, és felesége felé
nyú jtotta a kezét.
- Most pedig mi jó éjt mondunk. Jö jjö n, Mrs. Sutherland! Végü l is ná szú ton vagyunk.
Bizonyá ra mindnyá jan meg fogjá tok érteni, ha most visszavonulunk a há ló szobá nkba.
Angie elvö rö sö dö tt férje birtoklá si vá gyat kifejező pillantá sá tó l. Aztá n lassan
ö sszehajtotta az asztalkendő jét, felá llt, és megfogta Martin kezét. Elhagytá k a komor,
sö tét ebédlő t, és megindultak felfelé a széles lépcső n.
- Azt hiszem, vilá gos a helyzet. A csalá ddal szemben csak egymá sra szá míthatunk.
- Igen?
- Attó l tartok. Amint észrevehetted, engem sem nagyon szeretnek, pedig a csalá dhoz
tartozom.
Kö zben felértek a lépcső n, és Martin elvezette a feleségét abba a lakosztá lyba, amely
az elkö vetkező há rom hétben az otthonuk lesz. Angie elgondolkozott.
- Tudod, Martin, ezeket az embereket nem is tekintem igazá bó l a csalá dodnak.
- Nem? Há t akkor minek?
- Valami kö telezettségfélének.
A férfi meglepett pillantá st vetett rá , mikö zben kinyitotta a lakosztá ly ajtajá t. Aztá n
lassan bó lintott.
- Igen. Apá m a vá llalattal együ tt ezeket az embereket is rá m hagyta. Néha arra
gondolok, bá rcsak ű rhajó snak mentem volna!

*
 Két ó rá val késő bb Martin abban a hatalmas á gyban fekü dt, amely egykor az apjá é
volt, és hallgatta a nappalibó l á tszű rő dő neszeket. Egy ideje má r csend honolt. Angie, ú gy
tű nt, elaludt.
Martin sejtette, hogy soká ig fog ébren há nykoló dni, mivel beteljesü letlen vá gya
gyö tö rte. Bosszú s volt. Sehogy sem helyes, hogy egy ú jdonsü lt férjnek a mézeshetek
má sodik éjszaká já t is egyedü l kelljen eltö ltenie!
Azt remélte, hogy ma éjjel kevésbé szenved majd. De csalatkozott. Minden
mozdulatró l tudott, amelyet az asszony a szomszéd szobá ban tett. Kö zben képzelete
színes képeket vetített eléje Angie-rő l, ahogy levetkő zik, ahogy jó leső en a pá rná hoz
simul...
Tulajdonképpen cseppet sem esett nehezére maga elé képzelni felesége keblét és
formá s, gö mbö lyded csípő jét. Fá jdalmasan vá gyott arra, hogy az a szépséges szempá r
szenvedélyes pillantá st vessen rá . Ó , mennyire szerette volna azt a gyö nyö rű vö rö s hajat
a fehér pá rná n szétterü lve lá tni! Ha az elszalasztott alkalmakra gondolt, amikor Angie-t
megszerezhette volna, legszívesebben felpofozta volna magá t.
Annak idején azonban nagyon okosnak tű nt az ó vatossá g. Tudta, hogy az első két
hó napban idegessé tette Angie-t. Gyö ngéd tapintattal udvarolta há t kö rü l, sohasem
sü rgette. Az egyesü lés kö zzététele miatt gyorsan meg kellett tartani az eskü vő t. Ennek
ellenére szinte csak lépésrő l lépésre kö zeledett Angie-hez, mivel az a kü lö nö s érzés
kerítette hatalmá ba, hogy védelmeznie kell. Ez teljesen ú j élményt jelentett a férfi
szá má ra. Angie nagyon fontos volt neki. Hogy is hiheti az asszony, hogy ü zleti érdekbő l
vette el!
Pokolian kocká zatos lépés volt Angie-t idehozni a Jade-tó ra, miutá n elő ző este
minden félresiklott. Való já ban persze nem az vezérelte a férfit, hogy elrejtő zzenek a vilá g
szeme elő l. Az elfuserá lt ná széjszaká t kö vető hajnalban ö tlö tt fel benne ez a gondolat.
Valahogy rá akarta ébreszteni Angie-t, hogy tényleg há zasok. El kellett érnie, hogy Angie
végre Mrs. Sutherlandnek tekintse magá t.
Celia, Helen és Derwin, akaratuk ellenére, remekü l a kezére já tszottak, amikor
nekitá madtak, alighogy Angie-vel betették a lá bukat az ajtó n. Martin természetesen
tudta, hogy így fognak viselkedni. Aki ismerte a csalá djá hoz fű ző dő kapcsolatá t, má st
nem is vá rhatott.
A kocká zatos terv bevá lt!
Martin rá akarta kényszeríteni Angie-t, hogy vá llalja a feleség szerepét. Sejtette, hogy
ezt ú gy érheti el a leggyorsabban, ha olyan helyzetbe hozza, ahol a férje pá rtjá t kell
fognia. Ma este az első pró batétel fényes győ zelemmel zá rult. Az igazi kocká zat abban
rejlett, hogy Angie csak a sajá t csalá dja védelmére kel majd, és mint Carradine
helyezkedik szembe a tö bbiekkel, a férjét is beleértve.
Á m nem ez tö rtént. Martinnak szerencséje volt. „Hozzá m beszél, Celia? Akkor
eltévesztette a megszó lítá st. Engem Mrs. Sutherlandnek hívnak, Mrs. partin
Sutherlandnek. Nem pedig Miss Carradine-nak!"
Elő bb vagy utó bb, villant á t Martin agyá n, való ban Mrs. Martin Sutherland leszel!
Majdcsak eljö n a ná széjszaká nk, Angie! É s akkor be fogom bizonyítani, hogy sohasem
tekintettelek holmi ü zleti megá llapodá s részének.

4. FEJEZET

Angie mezítlá b, nesztelen léptekkel osont el Martin á gya mellett. Selyembő l és

csipkébő l á lmodott há ló ingének szegélye a boká ja kö rü l libegett. Pongyolá já t és
papucsá t a kezében vitte.
 Az ablakon beá radó holdfényben Angie vilá gosan felismerhette Martin Meztelen
vá llá t és izmos há tá t. Fá jdalmas epekedés fogta el alvó férje lá ttá n. A nő i kívá ncsisá g is
erő t vett rajta, hogy milyen is lenne ezt a férfit á tö lelni, megcsó kolni és...
Ahogy lá bujjhegyen az ajtó felé lopakodott, szomorú an gondolt arra, Hogy
megoszthatta volna Martinnal ezt az á gyat. Joga van rá , hogy ott legyen! ö azonban félt.
Ez mindennek az oka! Egyszerű en félt.
Azok a kérdések, amelyek a ná széjszaká já n felmerü ltek benne, most ínég jobban
gyö tö rték, mint valaha. Okvetlenü l vá laszt kell kapnia rá juk! É s azt is tudta, legelő szö r
hova forduljon magyará zatért. Harry ugyan való színű leg nem lesz elragadtatva, ha
hajnali há rom ó rakor felébreszti, há t nincs jobb megoldá s. Kü lö nben is azok utá n, ahogy
elbá nt vele, nem is érdemel má st! Nem fogja Harrynek egykö nnyen megbocsá tani, hogy
az egész csalá ddal ö sszeszö vetkezett ellene. Még ha a bá tyja azt hitte is, hogy az ő
érdekében teszi, amit tesz.
Az asszony kilépett a folyosó ra, és halkan becsukta maga mö gö tt az ajtó t. Kinn
gyorsan felkapta a pongyolá já t és papucsá t. Egy má sodpercig nyugodtan vá rt, hogy a
szeme hozzá szokjon a gyér vilá gítá shoz.
Aztá n lassan lement a lépcső n. Minden fokot egyenként kipró bá lt, hogy nem
nyikorog-e, mielő tt teljes sú lyá val rá nehezedett volna. Lent megá llt, hogy tá jékozó djon.
A dolgozó szoba felé indult.
Az ajtó kö nnyen kinyílt. Angie belépett a sö tét helyiségbe, és az író asztalhoz
botorká lt. A holdfény bevilá gított annyira, hogy felismerte rajta a kis szá mító gépet.
Amellett á llt a telefon.
Elő vette pongyolá ja zsebébő l a pará nyi zseblá mpá t, és egyik kezével megvilá gította a
szá mlapot, míg a má sikkal felvette a kagyló t, és tá rcsá zni kezdte a bá tyja szá má t.
É ppen csak Tucson hívó szá má ig jutott, amikor eléje nyú lt egy férfikéz, megszakította
a vonalat, és visszatette a kagyló t a helyére.
- Martin!
- Mi baj van, Angie? Nem tudtá l aludni? - szó lalt meg a férfi.
Az asszony megpró bá lta ö sszeszedni magá t. Annyira izgatott volt, hogy reszketni
kezdett.
- Az ég szerelmére, Martin! Halá lra rémítettél!
- Komolyan?
A férfi hanyagul az író asztalnak tá maszkodott, és mellén ö sszefonta a karjá t. Mikor
sietve Angie nyomá ba eredt, magá ra kapta a farmerjá t, egyebet azonban nem viselt.
Fenyegető en és ő rjítő én férfias volt.
- Igenis megijesztettél. É s semmi jogod hozzá , hogy így megfélemlíts!
- Kit akartá l felhívni, Angie?
- Az nem tartozik rá d!
- A bá tyá dat?
Az asszony dü hö s pillantá st vetett rá .
- Mondtam má r, hogy semmi kö zö d hozzá . De véletlenü l eltalá ltad, Harryvel akartam
beszélni. Tartozik nekem némi magyará zattal.
- Miért nem kérdezel engem? - ajá nlotta gyengéden Martin. Angie dacosan
elő reszegezte az á llá t.
- Mert nem lehetek benne biztos, hogy az igazsá gnak megfelelő vá laszokat kapok. Ki
tudja, mit magyará zná l be nekem? A sajá t érdekemben persze! - gú nyoló dott.
- A csodá ba, Angie! Ú gy beszélsz, mintha valami ö sszeeskü vés á ldozata lennél.
- Pontosan ú gy is érzem magam. Ebben a há zban senkiben sem bízhatok meg.
Vilá gosan értésemre adtad, hogy az elkö vetkező há rom hét alatt tö bbé-kevésbé fogoly
vagyok. A csalá dod azt szeretné, bá r sohase vettél volna feleségü l. Van képü k azt
gondolni, hogy nem vagyok elég jó hozzá d!
- Angie, drá gá m...
- Ideges vagyok, és dü hö s. Egyszerű en csak szerettem volna valakivel beszélni a
csalá dombó l. Mi rossz van ebben? Te mit éreznél az én helyemben?
Martin só hajtott, és magá hoz vonta feleségét.
- Angie, nagyon sajná lom, hogy így ö sszegabalyodtak a dolgok. Igazá n nem akartam!
- Engedj elmenni! - suttogta az asszony.
- Azt nem tehetem. Hova mennél?
- Haza.
- Hiszen ezt má r megbeszéltü k! - Martin felesége há tá t simogatta. - Kínos lenne
visszatérned a csalá dodhoz.
- Aká rmilyen kínos, elviselem. Nem érdekel. De nagyon mérges vagyok rá juk.
Valamennyiü ket meg tudná m fojtani!
Martin megcsó kolta a felesége hajá t.
- Ha valakit meg akarsz fojtani, akkor itt vagyok én. É n érdemlem meg a legjobban.
- Nehogy azt hidd, hogy eddig ez nem jutott eszembe! Csak az a bö kkenő , hogy tú l
magas vagy hozzá . É s ne csó kolgasd a fü lemet! Semmi szü kségem most a
kedveskedésedre!
- A fenébe is! Mennyire má s lenne minden, ha igazi ná széjszaká nk lett volna!
- Az érzékiség semmit sem oldott volna meg a gondjainkbó l.
Angie reszketett, s ahogy Martin félresimította a hajá t, hogy megcsó kolja a tarkó já t,
ü gyesen kitért elő le.
- Mondtam má r, hogy hagyd ezt abba! Komolyan gondoltam!
A férfi vonakodva emelte fel a fejét, és elgondolkozva nézett az asszonyra.
- Aká rmennyire dü hö s vagy rá m, még mindig kívá nsz. É rzem. Megborzongsz, ha csak
hozzá d érek.
- Az csupá n az idegek já téka.
- Tényleg? Nekem ú gy tű nik, még mindig ugyanazt a hatá st vá ltom ki belő led, mint
amikor nagyon is szívesen szeretkeztél volna velem.
- Ha nem veszed észre a kü lö nbséget, akkor nagyon csekély a beleérző képességed!
Angie egy lépést há trá lt. Martin só hajtott.
- Csak há rom hét, Angie! Ö sszesen ennyit kérek tő led. Maradj velem itt a kö vetkező
há rom hétre, amíg a részvények a piacra nem kerü lnek! Akkor meggyő ző dhetsz ró la,
hogy nem ü zleti érdekbő l vettelek feleségü l.
- É s utá na hogyan tová bb? - Az asszony az ablakhoz lépett, és kinézett az éjszaká ba. -
Miként folytató dik a há zassá gunk ez utá n a kétségbeejtő kezdet utá n? Hogy bízhatom
ú jra benned?
A férfi há tulró l erő sen megragadta Angie vá llá t.
- Ne vá dolj azzal, hogy hazudtam!
Angie elcsodá lkozott a férje hangjá bó l kicsengő fá jdalmon.
- Hihetetlen! Még soha senki sem vonta kétségbe a szavamat. Senki! Kézfogá ssal
szoktam megpecsételni az ü zleteket. A szavam ugyanú gy kö telez, mint a szerző dés. Má r
az apá m is így já rt el mindig, és én is. Most pedig a sajá t feleségem merészel olyan
célzá sokat tenni, hogy hazug és csaló volnék!
- Ezt azért nem mondtam - hebegte Angie. É rezte, hogy komolyan megsértette
Martint.
- De pokolian kö zel voltá l hozzá ! Ha férfi lennél... - Martin undorral rá zta meg a fejét.
- Felejtsd el! Elegem van ebbő l az ostoba beszélgetésbő l! - Villá mló szemmel maga felé
fordította a feleségét. - Ha má r mindenképpen csatá val kell kezdenü nk ezt a há zassá got,
legalá bb néhá ny szabá lyban á llapodjunk meg!
- É s ú gy gondolod, hogy ezeket te szabod meg? A férfi megvonta a vá llá t.
- Ha nekem kell, akkor igen. A legelső szabá ly az, hogy bá rmit elhihetsz, amit
mondok. Nem hazudtam neked, és nem is fogok soha. Megértetted?
Angie keresztbe fonta karjá t a mellén. Kü lö nö s borzongá s futott á t rajta. Sosem lá tta
még Martint ilyennek. Má skor mindig olyan hű vö s és fegyelmezett volt.
- Rendben - felelte elgondolkozva.
- Szó val ennyivel kell beérnem? A sajá t feleségem kegyesen hajlandó hinni nekem!
Igazá n szerencsésnek mondhatom magam.
- Nyilvá n félreismertél, Martin. Tá volró l sem vagyok olyan együ gyű és hiszékeny,
mint ahogy feltételezted. Igenis tudok ítéletet alkotni.
- Ú gy gondolod? Angie sö téten mosolygott.
- Feltéve persze, ha mó domban á ll megismerni a tényeket.
- Mit jelentsen ez?
Az asszony bü szkén há travetette a fejét.
- Azt jelenti, hogy ha má r itt tartunk, én is kikö tö k valamit.
- Mégpedig?
- Azt, hogy a jö vő ben semmiféle fontos kö rü lményt nem titkolhatsz el elő lem. Nem
vagyok má r gyerek, és nem tű rö m, hogy akként kezeljenek!
- De hiszen nem értesz a szá llodaszakmá hoz! Fel nem foghatom, miért kellene téged
minden apró ü zleti dö ntésemrő l tá jékoztatnom.
- Ezt nem is kívá nom. Csak azokró l a dö ntésekrő l akarok tudni, amelyek engem is
kö zvetlenü l érintenek.
- A cégegyesítés és a részvénykibocsá tá s terve egyá ltalá ban nem érint téged, mégis a
szememre há nyod, hogy nem beszéltem ró la.
Angie bó lintott.
- Természetesen. Nekem ugyanis az a véleményem, hogy nagyon is van hozzá kö zö m.
- Ezt azonban csak te gondolod. Honnan sejthetem, mirő l hiszed azt, hogy téged érint,
és mirő l nem?
- Fogalmam sincs - mosolygott Angie. - Ó vatosnak és lelkiismeretesnek kell lenned.
Talá n az lesz a legjobb, ha hozzá szoksz, hogy mindent elmondasz. Akkor biztosan nem
tévedsz.
A férfi felhá borodottan, haragtó l reszketve meredt rá .
- Te kis... - Elharapta a szó t, és a fejét csó vá lta. - Hallatlan! Kinek tartod magadat
tulajdonképpen?
- Mrs. Martin Sutherlandnek, jó ban és rosszban!
Ezzel Angie kisietett a szobá bó l, és hirtelen sokkal jobban érezte magá t, mint néhá ny
perccel korá bban.

*
Angie má snap reggel meglepő en jó kedvű en ébredt. Néhá ny percig még csendben
fekü dt, és fü lelt a há ló szobá bó l jö vő neszekre. Miutá n semmit sem hallott, ó vatosan
felkelt, és á tlesett a szomszédba. Martin á gya ü res volt. A takaró hanyagul félredobva
hevert. A férfi nyilvá n elvá rta, hogy a há zvezető nő beá gyazzon.
Vagy talá n ú gy véli, hogy ez a felesége feladata? - tű nő dö tt Angie. Ha azt hiszi, hogy
kiszolgá lom, ugyancsak csaló dik!
 Zuhanyozá s utá n farmert vett fel, s hozzá sá rga blú zt. A tü kö rre ragasztott cédulá t
csak akkor vette észre, amikor ki akarta kefélni a hajá t.
Angie!
Nagyon tudnám méltányolni, ha rendet csinálnál, mielőtt elhagyod a lakosztályt. Betty
később bejön takarítani. Örülnék, ha nem venné észre, hogy külön ágyban aludtunk. Biztos
vagyok benne, hogy megérted.
Martin
Angie csú f fintort vá gott, letette a hajkefét, és á tment a nappaliba, ahol az éjszaká t
tö ltö tte. Martin ü zenete nem lepte meg kü lö nö sképpen. Nem csoda, ha nem akarja, hogy
a há zvezető nő azon tö prengjen, ki hol aludt. Ez sértené Martin férfiú i bü szkeségét.
Angie gyanította, hogy a férjével és rokonaival kell reggeliznie. Ú gy hatá rozott, hogy
ehelyett inká bb sétá lni megy. Amint kilépett a folyosó ra, csaknem ö sszeü tkö zö tt
Bettyvel.
- Jó reggelt, Betty! - mosolygott szó rakozottan.
- Jó reggelt. - A há zvezető nő fü rkésző en nézett rá . - Nagyon siet?
- Sétá lni készü ltem.
- Nem csodá lom - bó lintott Betty. - Ez a há z nagyon nyomasztó , olyan mint egy
bö rtö n. É n má r megszoktam, mivel harminc éve itt dolgozom. Magá nak azonban nagyon
furcsa lehet. Ú gy hallom, Tucsonbó l jö tt, bizonyá ra sok napfényhez szokott.
Angie kívá ncsian nézett az asszonyra.
- Meglehető sen komor hely ez, ugye?
- Tö bb értelemben is. Á m mindent rendbe lehet hozni, hogyha a há z ura és asszonya
ú gy akarja. Nem hiá nyzik innen semmi má s, mint a szeretet.
- Szeretet?
- A há zaknak ugyanú gy szü kségü k van a szeretetre, mint a tulajdonosaiknak. Ami az
asszonyi szeretetet illeti, Martin Sutherlandnek abbó l sohasem jutott valami sok. Az
anyja kora gyermekkorá ban meghalt. Tudta? Az apja persze szerette, de nagyon
szigorú an nevelte. Azt akarta, hogy ugyanolyan legyen, mint ő . Soha egy jottá nyit sem
engedni! - ez a Sutherlandek jelszava.
- É rtem.
- Igen, de ahogy mondtam, nincs semmi, amit egy jó asszony ne hozhatna rendbe.
Vá llalja ezt a feladatot, Mrs. Sutherland?
Angie tú lsá gosan meglepő dö tt ahhoz, hogy vá laszolni tudjon. Zavartan pislogott.
- Ha nem haragszik, Betty, mennem kell - hebegte.
Angie leszaladt a lépcső n, és kiszö kö tt a fő kapun. Amíg á tvá gott a há z kö rü li gyepen,
majd a kerten á t a csó nakhá zhoz ért, a Sutherlandek kö zü l senkivel sem talá lkozott.
Jeffers, aki kertész és mindenes volt egy személyben, éppen egy csó nakmotort bü tykö lt.
Amikor meglá tta Angie-t, futó lag integetett, aztá n ú jra elmerü lt a munká já ban.
Angie visszaintegetett neki, majd sétá lni indult a part mentén. A friss reggeli levegő
élénkítő en hatott rá . Csak most nézett kö rü l a kö rnyéken. Elő ző este tú lsá gosan izgatott
volt ahhoz, hogy a kü lvilá ggal foglalkozzék.
A tó tú lsó partjá n jó l lá tszott a kisvá ros, Jade. A vízen csó nakok ringató ztak.
Bizonyá ra halá szoké, futott á t Angie agyá n. Hirtelen lépteket hallott kö zeledni. Meg sem
kellett fordulnia, hogy tudja, nem Martin az.
- Lá ttam, hogy idejö tt - magyará zta Helen. - Gondoltam, csatlakozhatnék magá hoz.
Reggelente mindig sétá lni szoktam.
- Jó reggelt, Mrs. Fulton! - ü dvö zö lte Angie nyugodtan.
- Hívjon csak Helennek! Martin ragaszkodni fog hozzá . É ppen olyan, mint az apja.
Mindig keresztü lviszi, amit akar.
 Angie megvonta a vá llá t.
- Ahogy magá nak jobb.
- Nekem az lenne a legjobb, ha ez az egész cégegyesü lés sohasem tö rtént volna meg.
Ú gy lá tszik azonban, most má r bele kell nyugodnunk. Hosszú lesz ez a há rom hét, ugye?
- Kü lö nö sen, ha még meg is nehezítik - mosolygott gú nyosan Angie. - A
Sutherlandeknek ehhez kü lö nleges tehetségü k van.
Helen ö sszehú zta a szemét.
- Maga nem tudja, mit beszél! Higgye el, a Sutherlandek sehol sincsenek a Carradine-
okhoz képest, ha arró l van szó , hogy má sokat szerencsétlenné tegyenek. É n
mindenesetre sohasem fogom elfelejteni azt, ami harminc évvel ezelő tt tö rtént.
- Való ban? É s mi tö rtént akkor?
- Az nem tartozik magá ra. Csalá di ü gy. A bá tyá m azt akarta, hogy maradjon ö rö kre
titokban, és én tiszteletben tartom a kívá nsá gá t. Martinnak taná cskoznia kellett volna
velü nk, mielő tt ebbe a dará zsfészekbe nyú l. Az ö sszeolvadá sbó l hosszú tá von csak baj
szá rmazhat.
Angie végigmérte Helent.
- Ú gy lá tom, nagyon biztos ebben.
- Az vagyok. A Carradine-októ l semmi jó t nem vá rhat az ember. Csak remélhetjü k,
hogy Martin tudja, mit csiná l, és kézben tartja a gyeplő t.
- Á ltalá ban ú gy szokott lenni - morogta Angie. Helen megrá zta a fejét.
- Ő meg van ró la győ ző dve, való já ban azonban ü zleti dolgokban nem eléggé hasonlít
az apjá hoz. A bá tyá m sohasem bízott volna meg a Carradine-okban, azok utá n, ami
harminc évvel ezelő tt tö rtént.
- Nem tudom, mi tö rtént, és maga nyilvá nvaló an nem fogja nekem elá rulni, Helen.
Arró l azonban biztosíthatom, hogy a csalá dom az ü zleti szerző déseket mindig
tiszteletben tartja.
Helen elfordult.
- Mennyi ideig szá ndékozik maradni, Mrs. Martin Sutherland?
Ez az egyenes kérdés mellbe vá gta Angie-t. Aká rmennyi kétség gyö tri is, biztosan
nem fogja ennek a megkeseredett asszonynak az orrá ra kö tni a gondjait! Udvarias
mosolyt erő ltetett há t magá ra.
- Szá munkra a há zassá gi eskü is szent, Helen. Ugyanú gy, mint az ü zleti szerző dések.
- Hagyja ezeket a hangzatos ostobasá gokat! Inká bb mondja meg egyszerű en, hogy
mennyi!
Angie félresimított egy arcá ba hulló tincset.
- Mi mennyi?
- Mennyi lenne ahhoz elég, hogy a részvénykibocsá tá s utá n eltű njö n? Ha okos, akkor
biztosan meg tudunk egyezni. Egyvalamire azonban figyelmeztetnem kell. Ha abban
reménykedik, hogy a vá ló per sorá n jó kora darabot kanyaríthat ki a vagyonbó l, jobb, ha
kétszer is meggondolja! Martin sem esett a feje lá gyá ra. Gondoskodik ró la, hogy maga
egy centtel se kapjon tö bbet, mint ami okvetlenü l szü kséges.
Angie nem kapott levegő t.
- Pénzt kíná l, hogy megszabaduljanak tő lem, Helen?
- Pontosan. Bizonyá ra gondoskodott má r arró l, hogy megfelelő képp részesedjen az
ú jonnan kibocsá tott részvényekbő l. Ennek tulajdonképpen elégnek is kellene lennie,
maga azonban nyilvá n nem éri be ennyivel. Azért kérdezem há t, mekkora ö sszeget ó hajt
cserébe, hogy szép csendben eltű njö n az életü nkbő l.
- Ú jdonsá got kell magá val kö zö lnö m, Helen! A Carradine-ok sohasem tű nnek el szép
csendben.
 Ezzel Angie sarkon fordult, és az erdő felé indult.

*
Martin egy csésze ká véval a kezében az ebédlő ablaká ná l á llt, és elgondolkozva
figyelte, ahogy Angie há tat fordít Helennek.
- Azt hiszem, Helen pénzt pró bá lt kíná lni Angie-nek, hogy elmenjen - jegyezte meg
Celia. - Ú gy lá tszik azonban, az első ajá nlat tú l kevésnek bizonyult.
Martin gö rcsö sen szorította a csészéje fü lét, á m a hangja nyugodt maradt.
- Ha Helennek egy csö pp esze lenne, tudhatná , hogy Angie-nél ez nem vá lik be.
Celia felvonta a szemö ldö két.
- Miért ne vá lna be?
- Angie-be ugyanolyan sok bü szkeség szorult, mint minden Carradine-ba. - Martin
ivott egy korty ká vét. - Ez a bü szkeség pedig vetekszik a mienkkel. Gondolod, hogy egy
Sutherlandet meg lehet fizetni azért, hogy félreá lljon az ú tbó l?
- Ne tedd magad nevetségessé! Az apá d mindig azt mondta, hogy a Sutherlandeket és
a Carradine-okat ö ssze sem lehet hasonlítani bü szkeség és becsü let dolgá ban. Egy
Carradine a lelkét is eladná , ha elég sokat kíná lnak érte.
- Ha a Carradine-okró l volt szó , apa nem tudott teljesen jó zanul ítélni... É s nem
ismerte Angie-t.
- Az lehet. De az apjá t anná l jobban!
- Legalá bbis azt hitte. É n azonban egyá ltalá n nem vagyok benne olyan biztos. Egyet
tudok: Palmer Carradine becsü letes ember.
Celia kü lö nö s pillantá st vetett mostohafiá ra.
- Mindenesetre a Sutherlandekben és a Carradine-okban nagyon kevés a kö zö s
voná s. Még mindig nem tudom elhinni, hogy kö zü lü k vá lasztottá l feleséget.
- Miért mondod ezt? - kérdezte Martin, és ő szinte kívá ncsisá ggal vá rta Celia vá laszá t.
- Nos, elő szö r is: az ifjú hö lgy nyilvá nvaló an nem való hozzá d.
- Ú gy gondolod? - mosolygott Martin. - É s ki való hozzá m?
- Olyan nő , aki valamivel jó l neveltebb. Angie tegnap botrá nyosan szemtelenü l
viselkedett. Ezt te is tudod.
Martin megrá ndította a vá llá t.
- Nem csoda, ha Angie nem fékezte a nyelvét. Igazá n nem igyekeztetek, hogy
szívélyesen fogadjá tok.
- Mit vá rtá l? Nem lett volna szabad idehoznod. Hogy jutott egyá ltalá n az eszedbe?
Nem hiszem, hogy az emberek elő l akartá l elrejtő zni. Azt má shol is megtehetted volna.
- Megvolt rá a jó okom. É s nem akarok ró la beszélni. Egyszerű en elvá rom, hogy a
feleségemmel az ő t megillető tisztelettel és udvariassá ggal bá njatok. Vilá gos?
Celia ivott egy korty ká vét.
- Errő l nem tudlak biztosítani. Ismered Derwint. A Carradine-oknak má r a puszta
nevét is gyű lö li. É s Helen nénéd sem sokkal jobb.
- É s te, Celia? Te hogyan viselkedsz majd Angie-vel?
- Az az érzésem, ebben a tekintetben tiszteletben kell tartanom az apá d kívá nsá gá t.
Inká bb a cső dö t vá lasztotta volna, mint ezt...
- Kétlem. Figyelmeztetlek téged is, és a tö bbieket is, hogy viselkedjetek ú gy, ahogy
kell. Aki Angie-t megbá ntja, annak velem gyű lik meg a baja!
Celia elgondolkozó pillantá st vetett a férfira.
- Ú gy lá tszik, védelmezni akarod.
- A feleségem. Ami az enyém, arró l gondoskodom.
 - Ká r, hogy a sajá t csalá dod sorsá t nem viseled ennyire a szíveden! Szerintem a
jó tékonysá got otthon kell elkezdeni.
- Véletlenü l nem a hú gom férjérő l beszélü nk má r megint? Celia ö sszeszorította az
ajká t.
- Ró la beszélü nk. Nincs hozzá jogod, Martin, hogy kirekeszd az ü zletbő l! Tudod, hogy
ez mennyire bá ntja Kimberleyt. Mó dodban á ll, hogy valamije á llá st adj neki. Miért nem
teszed?
- Glen Langley mérnö k. Fogalma sincs a szá llodaszakmá ró l. Nem vagyok bolond, hogy
valami fontos á llá st bízzak rá ! Má rpedig mindketten tudjuk, hogy Kimberley csak azzal
elégedne meg. Kü lö nben is milyen férfi az olyan, aki oltá r elé vezet egy nő t, aztá n azt
reméli, hogy majd a só gora beveszi a csalá di ü zletbe?
- Glen nem azért vette el Kimberleyt, hogy befurakodjon a vá llalatunkba. Igazá n
szereti.
- Való ban? Akkor keressen magá nak valami olyan munká t, amivel biztosítani tudja a
feleségének a megszokott életszínvonalat. É n nem szá ndékozom ezt az embert anyagilag
tá mogatni! - Martin heves mozdulattal csapta le a ká véscsészéjét. - A fene egye meg,
tudhattam volna, hogy ezt a kérdést nem lehet elkerü lni! Még szerencse, hogy
mindketten a Hawaii-szigeteken vannak!
- Kimberley és Glen még ma megérkeznek Kaliforniá ba. Ú gy tervezik, hogy holnap
hazajö nnek.
- Nagyszerű . Legalá bb egy kis életet hoznak a há zba! - vélte gú nyosan Martin, és az
ajtó felé indult.

5. FEJEZET

Má snap reggel Martin hosszú telefonbeszélgetést folytatott Calhounnal, a vá llalat

tá jékoztatá si osztá lyá nak vezető jével. A végén csaló dottan tette le a kagyló t. Há tradő lt a
székében, kinézett dolgozó szobá ja ablaká n, és elelmélkedett azon, amit Calhountó l
megtudott.
Eredetileg azt hitte, hogy a beszélgetés utá n azonnal elbocsá that valakit. Most
azonban belenyugodott, hogy tová bb kell tá jékozó dnia, mielő tt bá rmit is tenne. A jelek
szerint a vá llalat vezető ségében senki sem sejtette, hogy az ö sszeolvadá s híre idő elő tt
kiszivá rgott.
Egész sor megvá laszolatlan kérdés halmozó dott fel, és Martin eltö kélte, hogy
megtalá lja rá juk a vá laszt. Á m pillanatnyilag komolyabb gond is aggasztotta.
Nevezetesen egy há zassá g, amely csak papíron létezik!
Valaki kopogott az ajtó n. Biztos má r megint egy rokon!
- Tessék! - Martin meg sem fordult mindjá rt, ahogy az ajtó kinyílt.
- Vagy á tviszel Jade-be, vagy elkö tö k egy csó nakot, és magam megyek! - kö zö lte Angie
színpadiasan.
Martin meglepve fordult feléje. Az asszony szű k farmert és kékeszö ld blú zt viselt, ami
csodá latosan illett a szeme színéhez. Vö rö s hajá t selyemszalaggal fogta ö ssze a tarkó já n.
- Miért akarsz Jade-be menni? - kérdezte halkan a férfi.
- Mert megő rü lö k, ha nem szabadulok ki egy kis idő re ebbő l a bö rtö nbő l! Képzeld
csak magad elé az ú jsá gok szalagcímeit! - mosolygott kihívó an Angie. - A szállodakirály
magányos szigeten rejtegeti feleségét, és az őrületbe kergeti.
Martin lassan felá llt.
- Hogy tá jékoztassalak: Jade unalmas kis porfészek. Nincs ott semmi egyéb, mint
néhá ny boltocska, egy á ruhá z, egy ká vézó meg egy benzinkú t.
 - Ne vedd rossz néven, de ez még mindig lelkesítő bben hangzik, mint ami itt
kö rü lvesz minket. Velem jö ssz, vagy Jefferstő l kunyerá ljak csó nakot?
- Ha igazá n akarod, á tviszlek Jade-be.
- Nem ez az, amit igazá n akarok. A legjobban azt szeretném, ha ö rö kre
megszabadulhatnék innen. Mivel azonban, ú gy lá tszik, a kö vetkező há rom hét alatt ez
nem lehetséges, inká bb Jade-ben tö ltö m magá nyosan a napot.
Martin végigmérte csinos feleségét. Miért nem lehetü nk boldogok egymá ssal, mint
má s ifjú há zasok? - futott á t az agyá n.
- Az ö rdö gbe is, Angie, mondtam má r, hogy nem kell egyedü l menned!
- Tíz percen belü l készen leszek - vetette oda az asszony, és gyorsan megfordult,
ahogy Martin feléje indult. - Még valamit el kell hoznom a konyhá bó l.
- Mit?
- Az elemó zsiá s kosarat, amit Betty telepakolt.
Angie má r el is tű nt, Martin pedig elképedve bá mult utá na. Aztá n leballagott a
csó nakhá zhoz, ahol Jeffers egy kis olajoskanná val szorgoskodott az egyik csó nakmotor
kö rü l.
- A vá rosba készü l? - kérdezte Jeffers.
- Igen. Hozzak valamit?
- Nem, kö szö nö m. Menjen a kék motorcsó nakkal, az a legjobb. A nagybá tyja
egyébként mindegyik motort megbü tykö lte, hogy csö kkentse a fogyasztá st. Ú gy lá tszik,
az igyekezete sikerrel já rt.
- Derwinnek még mindig vannak talá lmá nyai?
- Hiszen ismeri. Nagyon szeret barká csolni. Mindig is szeretett.
- Az má r igaz - hagyta helyben Martin.
Amikor Angie néhá ny perc mú lva az elemó zsiá s kosá rral a karjá n és széles karimá jú
szalmakalappal a fején megjelent, a kis motorcsó nak má r indulá sra készen vá rta.
Amíg Martin besegítette feleségét, alaposan szemü gyre vette a kosá r tartalmá t, a
megjegyzéseit azonban lenyelte. Ha elá rulná , hogy az elő készü leteket biztató nak talá lja,
Angie talá n azonnal a vízbe borítaná a finomsá gokat.
Mégiscsak reménykeltő , hogy Angie vette a fá radsá got, és ilyen gondosan
megszervezte ezt a kirá ndulá st. A férfi hirtelen jó kedvre derü lt. Elhatá rozta, hogy még
egyszer megpró bá l a felesége fejével beszélni, de ezú ttal kö rü ltekintő bb és
tapintatosabb lesz.
- Tudod, Angie - kezdte, ahogy a csó nak elindult -, gondolkoztam a kapcsolatunkon.
- Vigyá zz! Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg tehetséged van a gondolkozá shoz.
A te okos terveid révén kerü ltü nk ebbe a kutyaszorító ba.
Amíg á tszelték a vizet, Angie erő sen tartotta a szalmakalapjá t, hogy el ne vigye a szél,
és merő n nézte a tú lparton a vá roská t. Martin komor tekintetet vetett rá .
- Az igazsá g az, hogy nagyon furcsa helyzetben vagyunk.
- Való ban. - Angie elő vett a tá ská já bó l egy hatalmas napszemü veget, és az orrá ra
biggyesztette. - Milyen jó kép lenne. De ká r, hogy nem hoztam el a fényképező gépemet!
- Angie, én komolyan beszélek. Pró bá ld egy kicsit tá rgyilagosabban nézni a dolgokat!
Há zasok is vagyunk, meg nem is. Ez nagyon természetellenes á llapot, csak felesleges
sú rló dá st okoz kö zö ttü nk.
- Na és?
- Az epés megjegyzéseid nem vezetnek sehova.
- Semmi sem vezet sehova, amíg a részvények meg nem jelennek a piacon. - Angie
végre a férjére nézett. - Azt javaslom, ne rontsuk el ezt a szép napot vitatkozá ssal.
- É rtelmetlenü l csö kö nyö s vagy.
 - Minden jogom megvan hozzá . Ha esetleg emlékeznél rá , engem ért sérelem.
- Há t én mit szó ljak? Ú jdonsü lt férj vagyok, akit megfosztottak a ná sz-éjszaká já tó l! Ez
talá n igazsá g?
- Csak egy kicsit rosszkedvű vagy, mert a dolgok nem ú gy alakultak, ahogy
elképzelted. Az érzéki kapcsolat egyébként sem minden, Martin - vélte Angie.
- De egészen biztosan a helyes irá nyba vezető lépés egy há zassá g esetében.
- Egyszer majd hozzá szoksz, hogy nem mindig érheted el, amit akarsz. Legalá bbis
ná lam nem.
Martin erő t vett magá n. Higgadtnak és okosnak kell maradnia, ha ezt a csatá t meg
akarja nyerni. Az értelme azt sú gta, Angie elő bb-utó bb beadja a dereká t. Csak ö nuralom
kérdése az egész!
- Lehet, hogy igazad van. - A férfi kikapcsolta a motort, és befordultak a kis kikö tő be. -
Talá n hozzá szoktam ahhoz, hogy rendszerint keresztü lviszem az akaratomat. Má r régó ta
én hozom a vá llalatná l a dö ntéseket, ezért természetesnek tű nik, hogy má s terü leten is
így legyen.
Angie gyanakvó pillantá st vetett rá .
- Szép tő led, hogy legalá bb belá tod. A helyes ö nismeret az első lépés a javulá s ú tjá n.
Legalá bbis remélem.
- Kö szö nö m.
Martin igyekezett ú gy tenni, mintha engedne, de nagyon nehezére esett.
Megérkeztek a mó ló hoz. A férfi kiszá llt, és rö gzítette a csó nakot.
- Angie...
- Martin, mi tö rtént a Sutherlandek és a Carradine-ok kö zö tt sok-sok évvel ezelő tt? -
érdeklő dö tt az asszony, s elkezdett kiká szá ló dni a csó nakbó l. Kö zben szorosan fogta a
kalapjá t és a kosarat.
- Mondtam má r, hogy nem tudom. Apá m soha nem akart beszélni ró la.
- Gondolod, hogy a nagynénéd és nagybá tyá d ismerik a tö rténetet?
- Talá n. Az évek sorá n elejtettek néhá ny célzá st. Azt azonban nehéz megmondani,
hogy tényleg tisztá ban vannak-e a tényekkel, és az apá m irá nti hű ségbő l titkoló znak,
vagy csak halvá ny fogalmuk van az egészrő l.
Angie levette a napszemü veget, és a férjére nézett.
- Nem vagy kívá ncsi? Martin megvonta a vá llá t.
- Megkérdeztem az apá dat, mielő tt elkezdtü nk az egyesü lésrő l tá rgyalni.
Megeskü dö tt, hogy ő sem ismeri az egész histó riá t. Csak annyit tud, hogy az egyesü lés
azért futott zá tonyra, mert akik eredetileg pénzü gyi tá mogatá st ígértek, visszavontá k. Ő
azonban régen tú ltette magá t a mú ltbeli eseményeken, és én ugyanú gy vagyok vele.
Angie elgondolkozott.
- Ebben nem vagyok annyira biztos, Martin. Nekem ú gy tű nik, hogy a te csalá dodat ez
az ü gy még mindig ugyanolyan izgalomban tartja, mint harminc évvel ezelő tt.
- Az én csalá dom egészen má s, mint a tied. A Sutherlandek haragtartó ak. - Martin
á tvette Angie-tő l az elemó zsiá s kosarat, majd karon fogta a feleségét, és elindultak a
rakparton. - Mi van ebben? Hiszen ez legalá bb egy má zsa!
- A jó kirá ndulá shoz elegendő mennyiségű finomsá g is kell. Ami pedig a csalá dodat
illeti... - folytatta Angie elgondolkozva.
- Felejtsd el a csalá domat!
- Azt aligha tehetem meg! - tá madt neki az asszony. - Há la neked, mindenü tt a
rokonaid vesznek kö rü l.
Martin most má r végérvényesen elhatá rozta, hogy má sra tereli a szó t.
 - Megérkeztü nk a gyö nyö rű Jade-be - mutatott a szegényes boltocská kra. - Mihez
akarsz elő szö r kezdeni? Megnézed, hogyan ellenő rzik a benzinkú tná l a kocsik
olajszintjét? Vagy meglá togatod az élelmiszer á ruhá zat? Ú gy hallom, ú j mélyhű tő lá dá t
helyeztek ü zembe. Nagyon izgalmas lehet.
- Egyszerű en csak sétá lgassunk!
- A kívá nsá god parancs.
Az asszony nem felelt, némá n baktatott férje mellett, amíg el nem hagytá k a vá roská t,
és az erdő be nem értek.
- Azt hiszem, ez nagyszerű ebédelő hely - szó lalt meg végü l, s megtorpant. Nem voltak
tá vol a tó partjá tó l.
Martin érdeklő déssel figyelte, ahogy felesége leterít egy kocká s takaró t, aztá n a kosá r
mellé térdel, és vá logatott ínyencségeket csomagol elő . Aztá n Martin is letelepedett, s
kivett egy szendvicset.
- Hm. Tonhal!
- Egészen friss. Betty kü lö n nekü nk készítette el. - Angie is vá lasztott magá nak egy
vastag szendvicset, aztá n há tradő lt, és tekintetét a tó kö zepén lévő pará nyi szigetre s
rajta a hatalmas há zra szegezte. - Ki építette ezt a rémes erő dítményt?
- A dédapá m. Azért kö ltö zö tt nyugatra, hogy vagyont szerezzen. A marhatenyésztés
révén meg is gazdagodott. Aztá n megnő sü lt. Ezt az ormó tlan há zat a feleségének
emeltette. Azó ta a csalá d tulajdoná ban van. Egyszer majd eladom.
- Nem nagyon szereted ezt az épü letet, ugye?
- Nem. Apa meg én nem sok idő t tö ltö ttü nk itt. Miutá n azonban apá m feleségü l vette
Celiá t, gyakrabban jö ttü nk ide.
- Celiá nak tetszik a há z?
Martin bá natosan mosolygott.
- Ú gy gondolom, ő az ő si csalá di fészket lá tja benne, vagy valami hasonló t. Nagy
jelentő séget tulajdonít a hagyomá nyoknak, és szívesen já tssza a há z ú rnő jét. Apa ezért
nem adta el ezt a rémes épü letet. Most azonban, hogy ő meghalt, meg fogok tő le
szabadulni.
- Megmondtad Celiá nak, a nagynénédnek és a nagybá tyá dnak, hogy ez a szá ndékod?
- Egyenesen nem.
- Zokon fogjá k venni.
- Igen - ismerte be Martin. - De há t nem ő k fizetik a kö ltségeit.
- Ennyit igazá n megengedhetsz magadnak. Martin elfintorította az arcá t.
- Nem errő l van szó . A há zat nem lehet gazdasá gosan ü zemeltetni, tehá t el kell adni.
Nem lesz kö nnyű vevő t talá lni rá .
- Te mindig csak arra gondolsz, hogy valami kifizető dik-e?
Martin csapdá t szimatolt.
- Nem, nem mindig.
- Mi a helyzet a feleségeddel? Azt vá rod, hogy a feleséged is valamilyen szempontbó l
hasznot hozzon neked?
Martin letette a szendvicset az abroszra, és á tfogta Angie á llá t. Az asszony nem
pró bá lt kitérni elő le.
- Tö rténetesen van egy feleségem, akibő l pillanatnyilag nem sok hasznom szá rmazik.
Mégsem vá lok meg tő le.
Angie nem szó lt egy szó t sem. Tá gra nyílt szemmel nézte a férjét. Martin vá rt egy
picit, hogy feleségének mó dja legyen elhá rítani a kö zeledését. Aztá n lassan elő rehajolt,
az asszony azonban egyá ltalá n nem pró bá lt ellenkezni.
 - Angie... - suttogta Martin rekedten, és magá hoz hú zta. Felesége egy má sodpercre
megdermedt, de aztá n á tkarolta a nyaká t, és lehemperedett vele a fű be. Még mindig
kívá n, gondolta boldogan Martin.
- Minden rendbe jö n - suttogta. Kö zben annyira fű tö tte a vá gy, hogy a farmerjá t
egyszeriben szű knek érezte.
- Martin, ezt nem szabad engednem, igazá n nem...
- Lazíts, drá gá m! - A férfi felesége csípő jére tette a kezét. - Hiszen há zasok vagyunk.
Ne feledd!
- Még nagyon sok dolgot tisztá znunk kell - tiltakozott az asszony. - Biztosnak kell
lennem...
A férfi keze a blú z alá siklott, és Angie telt, feszes mellét kereste. Az asszonynak
elakadt a lélegzete, és hirtelen elfelejtett mindent, amit még mondani akart. Martin egyik
combjá t az asszony két lá ba kö zé szorította, és tü relmetlenü l rá ncigá lni kezdte a
cipzá rjá t.
- Martin, hagyd abba!
- Angie, hiszen te is akarod! Ez a vilá g legtermészetesebb dolga - zihá lta a férfi, és
csó kokkal borította el Angie nyaká t. Kö zben ujjá val a mellbimbó já t simogatta, és ú gy
érezte, eszét veszti a vá gytó l.
- Martin, mondtam má r, hogy hagyd abba! Jö n valaki - sziszegte Angie.
Motorzaj hallatszott. Erre végre a férfi is felfigyelt. A hang irá nyá ba nézett, és
észrevette a vigyorgó kamaszokat, akik egészen a part kö zelében hajó ztak. Martin cifrá t
ká romkodott.
- Hogy egy nő s ember ilyesminek legyen kitéve! - szitkozó dott. - A férjnek joga van
hozzá , hogy egyedü l lehessen a feleségével, ha szeretni akarja.
- Tulajdonképpen jó , hogy megzavartak-szó lalt meg Angie, mikö zben gyorsan felá llt,
és elkezdte az ételmaradékokat meg az evő eszkö zö ket ö sszeszedegetni. - Nem vagyok
még felkészü lve erre. Mint mondtam, vá rni szeretnék, és jobb lenne, ha nem ragadná l
meg minden alkalmat az elcsá bítá somra. Ez nem lovagias.
A férfi ö sszevonta a szemö ldö két.
- Nem lovagias? A férjed vagyok. Akkor csá bítalak el, amikor akarlak. Kü lö nben sem
fordult még elő olyan sokszor.
Angie eltö kélten rá zta meg a fejét.
- Sokkal jobb lenne, ha békén hagyná l. - Nagyot só hajtott. - Nem hittem volna, hogy
ilyen nehéz lesz!
- Most meg mirő l beszélsz?
- Amikor tudomá st szereztem az egyesü lésrő l és a részvényü gyletrő l, annyira
megharagudtam rá d, hogy ú gy gondoltam, a kapcsolatunk testi vonatkozá sa hidegen
hagy majd...
- Azt hitted, ellen tudsz nekem á llni? Csak azért, mert dü hö s vagy rá m?
- Valahogy így.
- De mégsem tudsz, ugye, drá gá m? Ugyanú gy vá gyakozol utá nam, mint én utá nad. Ha
a karomban tarthatná lak, mindjá rt megengesztelő dnél. É s ez így is van rendjén. A férjed
vagyok. Miért akarsz ez ellen védekezni?
- Ellen tudok á llni a csá bítá sodnak, és meg is fogom tenni! - jelentette ki az asszony
elszá ntan. - Mindaddig, amíg minden szempontbó l elégedett nem leszek a
kapcsolatunkkal.
- Ne nevezd kapcsolatnak! Há zasok vagyunk! - A férfi hangja azonban egyá ltalá n nem
volt má r olyan haragos. Angie vallomá sa jó kedvre derítette. Martin e pillanatban sokkal
jobban érezte magá t, mint a ná széjszaká ja ó ta bá rmikor. Ú gy gondolta, má r az elő ző
éjszaka ostrom alá kellett volna vennie a feleségét. Ma éjjel okvetlenü l megkísérli! A
há zassá g beteljesedése, nem pedig a tapintat jelenti a megoldá st!
Angie szeme haragosan villant feléje.
- Ne vigyorogj olyan idétlenü l, Martin Sutherland! Nem olyan kö nnyű levenni a
lá bamró l, mint ahogy képzeled! Akkor is ellená lltam volna neked, ha nem bukkannak fel
ezek a motorcsó nakos fiú k.
- Igen, drá gá m.
- Nem fogom megengedni, hogy... - Angie nyelvével megnedvesítette az ajká t - hogy a
kettő nk kö zti testi vonzerő t a befolyá solá somra haszná ld.
- Ilyesmi sohasem jutna az eszembe.
Martin felvette a fö ldrő l az abroszt, és gondosan ö sszehajtogatta. Kö zben elfojtott egy
diadalittas mosolyt.
- Komolyan gondolom, Martin.
- Hallottam, drá gá m. - A férfi eltette a terítő t, és felkapta a kosarat. - Indulhatunk
hazafelé? Vagy inká bb sétá ljunk még egy kicsit? - fű zte hozzá á rtatlan képpel.
- Kész vagyok visszatérni a bö rtö nö mbe - felelte Angie tompá n.
- Vedd má r egyszer észre a dolog jó oldalá t is! Nem kényszerítelek arra, hogy
erényö vet hordj. É ppen ellenkező leg!

*
Ahogy Martin a sziget kis ö blébe kormá nyozta a motorcsó nakot, észrevették, hogy a
Sutherlandek kikö tő á llá sá ban ú jabb csó nak horgonyoz.
- Lá togató ? - ö rvendezett Angie. Szívesen lá tott volna egy kedves arcot.
- Tová bbi csalá dtagok - felelte Martin, mikö zben kisegítette a feleségét. - A hú gom és
a férje. Nagyon szó rakoztató lesz.
- Bizonyá ra nem is szó ltok egymá shoz.
- Azért beszélő viszonyban vagyunk. Kim meg én korá bban egészen jó l kijö ttü nk
egymá ssal. Csak azó ta vá ltozott meg a helyzet, amió ta hat hó nappal ezelő tt feleségü l
ment Glen Langleyhez.
- Miért? Nem szereted a só gorodat?
- Kim és Celia ú gy gondolá k, hogy pusztá n azért, mert Glen behá zasodott a
csalá dunkba, helyet kell kapnia a vá llalat vezetésében. A jelek szerint Langleynek is ez a
véleménye.
- É s neked nem? - kérdezte Angie.
- Nem. A fickó mérnö k. Soha semmi kö ze nem volt a szá llodaszakmá hoz.
- Azt hiszed, azért vette el Kimet, hogy beférkő zzö n a vá llalatba? Errő l van szó ?
Martin a feleségére nézett.
- Ú gy vélem, nagyon is fenná ll ennek a lehető sége. .
- El sem tudod képzelni, hogy beleszeretett a hú godba? - mosolyodott el Angie. -
Talá n ebben a tekintetben Glen tú lsá gosan hasonlít hozzá d?
Martin hirtelen megá llt. Tekintete jéghideg volt.
- Mit jelentsen ez? Angie egy lépést há trá lt.
- Csak az ö tlö tt fel bennem, talá n azért nem tudod elképzelni, hogy a só gorod való ban
beleszeretett a hú godba, mert te magad tö rténetesen nem hiszel a szerelemben.
- Angie...
- Martin, te tö bbé-kevésbé beismerted, hogy nem vagy belém szerelmes. Mégis
feleségü l vettél. Mire lehet ebbő l kö vetkeztetni? Nem arra, hogy ü zleti érdekbő l tetted?
Ha pedig így van, akkor miként vetheted Glen Langley szemére, hogy elvette a hú godat?
 - Tú l messzire mész! - Martin tekintete vészjó sló volt. - Ajá nlom, hogy ne ingerelj
tová bb!
Angie nem vá laszolt. Dacosan felszegte a fejét, majd férjét faképnél hagyva a há z felé
sietett.
- Nicsak! - hangzott fel az ajtó ban egy férfihang. - Bizonyá ra maga a legú jabb
csalá dtag. Kellemes tudat, hogy má snak is volt bá torsá ga ide behá zasodni! Glen Langley
vagyok.
Angie felpillantott, és bará tsá gosan rá mosolygott az elő tte á lló jó képű , sző ke férfira.
Glen tekintetébő l nyíltsá g sugá rzott, és kék szeme mintha enyhe gú nnyal tekintett volna
a vilá gba. Angie azonnal megkedvelte. Harry bá tyjá ra emlékeztette.
- Angie vagyok. Való színű leg hallott má r ró lam, és arró l, hogyan kerü ltem ide.
- Ú gy van. Martin rokonai szerint maga a legú jabb ü zleti befektetés. É n azonban
semmit sem adok ezeknek az embereknek a szavá ra. Unalmasak és lehangoló ak.
- Má r maga is észrevette?
- Az a baj, hogy tú lsá gosan betö lti a gondolatvilá gukat a drá galá tos szá llodalá ncuk.
Megpró bá lom legalá bb Kimberleyt leszoktatni errő l.
- Izgalmas vá llalkozá s - mormolta Angie, amikor férje felbukkant mellette.
- Szervusz, Glen! Milyen volt a Hawaii-szigeteken? - tudakolta Martin szemö ldö két
felvonva.
- Szervusz, Martin! - biccentett só gorá nak Glen. - Hawaii nagyon tetszett, mindaddig,
amíg rá nem jö ttem, miért akart Kimberley olyan sü rgő sen odautazni. Csak ott
értesü ltem az eskü vő tö krő l. Amint lá tod, hamará bb haza is jö ttü nk. Nagyon sajná lom,
hogy elmulasztottam a nagy eseményt.
- Semmi baj. Amú gy sem vette a csalá dbó l senki a fá radsá got, hogy eljö jjö n. Nem is
hiá nyoltuk egyikü ket sem. Hol van Kim?
- Benn. Az anyjá val beszél. - Glen egy pillantá st vetett a sö tét folyosó ra. - Má r itt is
jö n. Kim, hadd mutassam be a só gornő det! Má r bocsá natot kértem, amiért
elmulasztottuk az eskü vő t.
A hozzá juk lépő csinos fiatal nő ben volt annyi tisztesség, hogy legalá bb elpirult.
Kimberley Langley zö ld nadrá gjá ban, krémszínű blú zá ban nagyon finom és elő kelő
benyomá st keltett. Kurtá n biccentett Angie felé.
- Ü dvö zlö m. Anya és Helen má r meséltek magá ró l.
- Gondolom, nem sok jó t - nevetett Angie.
Martin figyelmeztető pillantá st vetett felé, aztá n a hú gá hoz fordult.
- Valamit tisztá zni szeretnék. Elvá rom, hogy tisztelettel bá njatok Angie-vel. Ő a
feleségem, és aki udvariatlan hozzá , annak velem gyű lik meg a baja.
- Ne félj, bá tyuska! Valamennyien megértjü k a helyzet nehézségét. A vá llalat
érdekében képesek leszü nk a részvénykibocsá tá sig jó l nevelt vendéglá tó kként
viselkedni.
- Hogy még te is így fogod fel a dolgot! Ha valaki keres, a dolgozó szobá mban vagyok.
Martin elviharzott, Kimberley pedig Angie-hez fordult.
- Remélem, tudta, mire vá llalkozik, amikor hozzá ment a bá tyá mhoz.
- Hogy ő szinte legyek, nem - mosolygott Angie. - De tanulékony vagyok.
Mindenesetre jó olyan csalá dba kerü lni, ahol ennyire szívbő l jö vő szeretettel fogadjá k az
embert!
- Anyá nak igaza van. Maga csakugyan meglehető sen szemtelen.
Azzal Kimberley is tá vozott.
Glen megvá rta, amíg felesége lá tó tá volsá gon kívü l kerü l, majd Angie-re nézett. Most
nem hatott gú nyosnak, hanem nagyon is komolynak.
 - Bocsá natot kérek a feleségem viselkedéséért. Csak akkor ilyen, ha a csalá dja
kö rében van. A Sutherlandek, ú gy lá tszik, a legrosszabbat hozzá k ki mindenkibő l.
Valahá nyszor idejö vö k, kívü lá lló nak érzem magam.
- Ezt meg tudom érteni. É n is ugyanígy vagyok vele.
Glen elmosolyodott, és a szalon felé kísérte só gornő jét.
- El se tudom mondani magá nak, Angie, mennyire ö rü lö k, hogy megismerhettem.
Valami azt sú gja, hogy nagyon sok bennü nk a kö zö s voná s. Javaslom, hogy fogjunk ö ssze
a komor Sutherlandek ellen. Mit szó l hozzá ?
Angie há lá san mosolygott.
- Rendben.
Ebben a pillanatban valami bizsergésfélét érzett a tarkó já n. Megfordult. Martin a
dolgozó szobá ja ajtajá ban á llt, és nyilvá nvaló an hallotta Glen megjegyzését.
A férfi egy pillanatra a felesége szemébe nézett. Aztá n megfordult, és nagyon halkan
becsukta maga mö gö tt az ajtó t.

6. FEJEZET

Erre igazá n szá mítanom kellett volna! - fü stö lgö tt magá ban keserű en Martin. Angie
és Glen Langley természetes szö vetségesek. A csalá d két kívü lá lló tagjá nak
tö rvényszerű en fel kellett ismernie helyzetü k hasonló sá gá t.
Martin vacsora kö zben is lopva figyelte ő ket. Jeges rémü let kezdte hatalmá ba
keríteni. Há tha valami végzetes hibá t kö vetett el! Amíg ü zletrő l volt szó , mindig tudta,
mit csiná l. Csalá di ü gyekben azonban egyá ltalá n nem érzett olyan biztos talajt a lá ba
alatt.
Glen és Angie most az ablak kö zelében, a pamlagon ü ltek, és élénken beszélgettek a
fiatalasszony á ltal tervezett ékszerekrő l. Glenre lá tható an mély benyomá st gyakoroltak a
hallottak. Nem sok kell hozzá , hogy Angie és Glen ö sszefogjanak az egész Sutherland
nemzetséggel szemben! Martin tudta, hogy akkor Angie ő t sem tekinti tö bbé magá nyos
farkasnak, akit meg kell védelmeznie a csalá d tö bbi tagjá tó l. A férfi magá ban
szitkozó dott, ha arra gondolt, hogy aznap má r kis híjá n sikerü lt meghó dítania Angie-t.
- Lá tom, van bő ven mirő l beszélniü k - morogta Kimberley, ahogy letelepedett a
bá tyja mellé.
- Ú gy tű nik.
Martin kinézett az ablakon a sö tét tó ra, és ú jra eszébe jutott, milyen kevéssé szereti
ezt a helyet.
- Mondd meg, kérlek, mi ez az egész! - unszolta halkan Kimberley. - Olyan zavarba
ejtő minden. Anya, Helen néni és Derwin bá csi kijelentették, hogy elment az eszed. Ú gy
vélik, apa forogna a sírjá ban, ha tudná , hogy Carradine lá nyt vettél feleségü l.
- Kedves tő lü k, hogy ennyire a szívü kö n viselik, kit vá lasztok!
- Figyelj má r ide, ez nem tréfa! Veszedelmes já tékot ű zö l a jö vő nkkel, és szoká s
szerint meg sem kérdezel minket! Anya és a tö bbiek azt mesélték, hogy ez a há zassá g
valami ü zleti megá llapodá s részét képezi. Azt mondjá k, hogy ö sszeolvasztod a két
vá llalatot, és az eskü vő csak népszerű sítési fogá s. Igaz ez?
- Nem igaz. De nem vá rom, hogy bá rki is higgyen nekem.
A pokolba is! Hiszen még Angie sem hiszi el! Még Angie sem, az egyetlen ember a
vilá gon, aki tényleg szá mít!
Kimberley arca fá jdalmasan megrá ndult.
 - Martin, amió ta feleségü l mentem Glenhez, nem á llunk egymá shoz tú lsá gosan kö zel,
de azért mégiscsak a bá tyá m vagy. Nem gondolod, hogy legalá bb nekem magyará zattal
tartozol?
- É n mindenkinek az igazat mondtam. Nem az én hibá m, ha senki sem képes felfogni.
Kimberley szeme elkerekedett.
- Csak nem szerettél tényleg bele? Nem, az lehetetlen! Sohasem engedted egyetlen
nő nek sem, hogy ilyen hatalmat szerezzen feletted. Ha szerelemrő l van szó , olyan vagy,
mint a jéghegy. Most pedig vegyem be, hogy egy Carradine egyszerű en az ujja kö ré
csavart?
- Így is lehet mondani. - Martin az Angie-vel tö rtént első talá lkozá sukra gondolt.
Rö gtö n levette a lá ny a lá bá ró l. Emlékezett rá , hogy kezdetben milyen ó vatosan
udvarolta kö rü l, milyen kö rü ltekintő en beszélte rá a há zassá gra. Pedig szenvedélyesen
vá gyott arra, hogy Angie végre az ö vé lehessen! Mégis tü rtő ztette magá t. Igen,
kétségtelen, hogy ez a nő az ujja kö ré csavarta.
Kü lö nö s Ez még sohasem jutott az eszébe. Eddig szentü l hitte, hogy ő a helyzet ura.
Most ü tö tt elő szö r szö get a fejébe, hogy talá n tévedett.
- Martin, komolyan! Hiszen mindketten tudjuk, hogy nem tartozol azok kö zé, akiket
az érzelmeik irá nyítanak. Te még soha életedben nem voltá l szerelmes! Kétlem, hogy
egyá ltalá n tisztá ban vagy-e a szó jelentésével!
- Beszéljü nk valami má sró l, Kim!
- De nekem jogom van tudni, mi folyik itt!
- Mindent tudsz, amit tudnod kell. Meghá zasodtam. A Carradine és a Sutherland cég
egyesü lt. Há rom héten belü l piacra dobjuk a részvényeket. Mit akarsz még tudni?
Kimberley a ká véjá t kavargatta.
- Rendben. Ha nem vagy hajlandó elá rulni a szá ndékaidat, nem kényszeríthetlek.
Sajnos te vagy a fő nö k a cégnél. Apa mindent rá d hagyott, pontosan ú gy, ahogy vá rható
volt.
- Mit jelentsen ez? - fordult feléje Martin.
- Nagyon jó l tudod - felelte keserű en a hú ga.
- Gondoskodom ró la, hogy mindenki megkapja a részét.
- Végső soron azonban te tartod a kezedben valamennyi szá lat, mint ahogy apa is
tenné, ha még élne. Nekü nk tö bbieknek semmibe nincs beleszó lá sunk. Mindig te voltá l a
jö vendő beli ö rö kö s, az első szü lö tt. Apa szá má ra te jelentetted a legtö bbet. Téged arra
nevelt, hogy egykor majd á tvedd a vá llalatot.
- Gondolkodj jó zanul, Kim! Hiszen téged sohasem érdekelt az ü zlet.
- Nem is bá torított rá soha senki. Ez azonban egyá ltalá n nem jelenti azt, hogy nekem
minden mindegy volna. A csalá d tagjait igenis foglalkoztatjá k a vá llalat ü gyei. De te
egyedü l hozod a dö ntéseket, és sohasem kéred ki a véleményü nket.
- Kit kellene megkérdeznem? - tudakolta Martin. - Talá n Derwint, aki soha életében
semmiféle ü zleti érzékrő l nem tett tanú sá got, és kizá ró lag a barká csolá s kö ti le? Vagy
Helent, aki hol a Sutherlandek csalá dfá ja utá n nyomoz, hol meg a jó tékonysá gi egyesü let
elnö kségében ü l?
- Igazsá gtalan vagy, Martin!
- Vagy talá n Celia véleményét kellene kikérnem? Ne á ltassuk magunkat, Kim!
É desanyá d akkor lenne boldog, ha minden ú gy tö rténne, ahogy apa szerette volna.
Mindent az ő szemével néz.
- Csak nagyon hű séges apa emlékéhez, ennyi az egész - vette védelmébe Kim az
anyjá t.
 - É s ezért nem tud beletö rő dni abba, hogy én irá nyítom a vá llalatot. Nézd, Kim, szá z
szó nak is egy a vége, rajtam kívü l senki sem alkalmas a cég irá nyítá sá ra. Apá nak teljesen
igaza volt, hogy nem osztotta fel a csalá dtagok kö zö tt a vá llalatot. El tudom képzelni,
milyenek lennének az elnö kségi ü lések! Minden dö ntésért keservesen meg kellene
kü zdenem, és képtelenség volna bá rmiféle ö tletet keresztü lvinni.
- Az egyesü lés utá n viszont a Carradine-okat kell bevonnod a dö ntésbe. Mit gondolsz,
mit szó lna ehhez apa?
- A hajá t tépné. De há t ő nincs itt.
- Glen viszont itt van - emlékeztette bá tyjá t nyugodtan Kim.
- Azt észrevettem.
Martin sö tét pillantá st vetett a pamlag felé, ahol Angie éppen levette a gyű rű jét, hogy
Glen jobban megnézhesse. Martin legszívesebben odament volna, és kiragadta volna
só gora kezébő l az ékszert, hogy visszahú zhassa a felesége ujjá ra.
- Martin, kérlek!
Martin most vette csak észre, hogy eleresztett valamit a fü le mellett, amit a hú ga
mondott.
- Tessék?
- Kérlek, adj Glennek lehető séget! Igazá n jogos lenne! Adj neki a cégnél valami fontos
á llá st! Tedd lehető vé, hogy bizonyítson!
- Glen má shol is bebizonyíthatja a képességeit, nem csak a Sutherland cégnél.
- Vigyen el az ö rdö g! - pattant fel hirtelen Kimberley. - Ki tett téged élet és halá l
urá vá ? Semmibe sem veszed a má sok érzelmeit!
- Ha Glen okvetlenü l bizonyítani akar, azt megtehette volna azelő tt is, hogy téged
belerá ngat ebbe az elsietett há zassá gba - vá gta oda Martin gorombá n.
- Még mindig azt hiszed, hogy pusztá n szá mítá sbó l vett el?
Martin lá tta, hogy hú ga szemében gyanú s fények csillannak meg, mintha mindjá rt
sírva fakadna. Kö zben a szoba tú lsó végébő l Celia tekintete villá mokat szó rt a
mostohafiá ra.
- Nem fogok emiatt tö bbet veszekedni veled, Kim. Felejtsd el!
- Megpró bá lom. - Kim jelentő ségteljes pillantá st vetett a pamlag irá nyá ba, ahol Angie
és Glen ü ltek. - Mindig magadbó l kiindulva akarod má sok cselekedeteit megítélni. Ha itt
valaki puszta szá mítá sbó l há zasodott, akkor az te voltá l!
Martinnak minden ö nuralmá t ö ssze kellett szednie, hogy hirtelen feltö rő haragjá t
legyű rje. Felá llt, és nagy igyekezettel sikerü lt nyugodt hangon vá laszolnia:
- Ezt nem akarom tö bbet hallani tő led! Az Angie-vel kö tö tt há zassá gomnak az
égvilá gon semmi kö ze az ü zlethez.
- De há t ő miért ment hozzá d? - Kimberley idegesen há trá lt egy lépést. - Aligha
szerelembő l! Hiszen nem is tö ltitek együ tt az éjszaká t.
- Ki az ö rdö g mesélte ezt neked?
- Természetesen Betty. - Kimberley még egy lépést há trá lt. - Azt mondja, hogy
egyiktek a há ló szoba melletti nappaliban alszik. Onnan tudja, mert az illető ugyan
reggelente gondosan rendbe hozza a heverő t, de a takaró t má sképp igazítja el rajta, mint
ahogy ő szokta.
- Talá n ideje, hogy a jó ö reg Betty má s á llá s utá n nézzen - jegyezte meg Martin
ö sszeszorított fogakkal.
- Nyugodj meg, Martin! Ha okvetlenü l hibá ztatni akarsz valakit azért, hogy
kiszivá rgott a titkod, akkor engem hibá ztass. É n faggattam Bettyt, ő csak ő szintén
vá laszolt. Igaz, hogy te fizeted a bérét, de ritká n fordulsz meg ebben a há zban. Hozzá nk
tö bbiekhez pedig évek ó ta nagyon hű séges.
 Ezzel Kimberley sarkon fordult, és odament az anyjá hoz.
Martin egy percig még figyelte, majd kiment a teraszra. Mikö zben végigment a
szobá n, leírhatatlan erő feszítésébe kerü lt, hogy ne nézzen Angie-re és Glenre.
- Nagy gondot okoz Kimnek - mondta Glen halkan Angie-nek.
- Micsoda?
- Az, hogy nem tudja rá venni Martin Sutherlandet, ajá nljon nekem valami á llá st a
szá llodalá ncná l. Kim szá má ra nagy sérelem volt, amikor két évvel ezelő tt kiderü lt, az
apja mindent a bá tyjá ra hagyott. Most pedig Martin nem fogad el engem, s ez Kim
szá má ra ú jabb visszautasítá s.
- É s maga szeretné azt az á llá st? - érdeklő dö tt kívá ncsian Angie.
- Ugyan dehogy! Akkor sem szeretnék a Sutherlandeknél dolgozni, ha senki má s nem
akadna a vilá gon, aki munká t kíná lna. - Glen halvá nyan elmosolyodott. - Azért viszont
odaadná m a jobb karomat, ha Martin legalá bb felajá nlaná .
- Kim miatt?
- Igen. Kim szemében ez annak a jele volna, hogy Martin elfogad engem. - Glen
megvonta a vá llá t. - Persze maradna még egy komoly nehézség. ..
- Mégpedig?
- Fogalmam sincs ró la, Kim miként viselkedne, ha visszautasítaná m a bá tyjá t. Kaptam
egy csodá latos ajá nlatot Seattle-ben. Még nem mondtam el neki, mert nem tudom, mit
fog hozzá szó lni.
- Fél, hogy Kim nem akar Seattle-be kö ltö zni?
- Celia bebeszélte neki, hogy okvetlenü l a csalá di vá llalatná l kell dolgoznom,
alelnö kként, vagy valami hasonló elő kelő rangban.
- Való színű leg azt reméli, hogy ha a veje bekerü l a vezető ségbe, akkor ő és a tö bbiek
is beleszó lhatnak a vá llalat ü gyeibe - gondolkozott el hangosan Angie. - Most mindenki
csupá n Martin jó indulatá tó l fü gg.
Glen mosolygott.
- Ú gy tű nik, maga má r á tlá t ezen a csalá don. Angie elfintorította az arcá t.
- Még nem teljesen. De nagyon igyekszem. Ebben a pillanatban hozzá juk lépett
Derwin.
- Lá tom, maguk ketten jó l szó rakoznak - morogta sö téten. - Ö rü lö k, hogy legalá bb
ilyen is akad kö ztü nk.
- Mintha kissé kedélytelen lenne itt - jegyezte meg Angie szá razon. - Mindig ilyen
vidá m hangulatban tö ltik az estéket?
- Maga biztosan nagyon éles eszű nek és ravasznak tartja magá t, ifjú hö lgy - hú zta el a
szá já t Derwin. - Pedig fele annyira sem okos, mint ahogy hiszi!
- Kezdem magam is belá tni — ismerte be Angie nevetve. Kü lö nben sohasem
kerü ltem volna ebbe a helyzetbe, tette hozzá magá ban.
Derwin paprikapiros lett.
- Nevessen csak, mi azonban tudjuk az igazsá got! Bá r arró l fogalmunk sincs, mivel
vette rá Martint, hogy ú gy tá ncodon, ahogy maga fü tyü l. É s rá adá sul éppen egy
Carradine tudta elcsavarni a fejét! Hogy tö rténhetett ez meg?
Glen arca eltorzult a haragtó l.
- Most má r elég!
- Még kö zelítő leg sem - felelte Derwin. - Miss Carradine azt hiszi, hogy
mindnyá junkat az orrunkná l fogva vezethet. De ez nem fog neki sikerü lni! Csak azt
akartam, hogy tudja.
Angie gondosan letette a ká véscsészéjét.
 - Mit gondol, mi mó don vezetem én magá t az orrá ná l fogva? Derwin arca még
sö tétebb bíbor á rnyalatot vett fel.
- A há zassá g nem tréfa! A há zvezető nő mesélte Kimberleynek, hogy maga és az
unokaö csém nem tö ltö tték együ tt az éjszaká t. Hah! Szerintem, elég kü lö nö s viselkedés
ná szutasok részérő l!
- Senkit sem érdekel a véleménye - vetette kö zbe Glen nyersen. - Azt hiszem, má r így
is éppen eleget beszélt.
- Még a felét sem mondtam el! - Derwin merő n nézte Angie-t. Maga a Carradine-ok
kö zü l való , és valamennyien tudjuk, hogy a Carradine-ok-ban nem lehet megbízni.
Sejtelmü nk sincs, hogyan há ló zta be Martint.
Velü nk azonban nem fogja megtenni! Biztosan van a tarsolyá ban valami ó cska
Carradine-trü kk, rajtunk azonban nem fog ki. Martin pedig elő bb-utó bb észre tér majd.
Azzal a dü hö dt nagybá csi sarkon fordult, és visszatért a feleségéhez. Helen nagyon
aggodalmasnak lá tszott.
A rö vid kínos csendet Glen tö rte meg:
- Ne tö rő djö n Derwinnel! Azért ilyen elkeseredett, mert sem Martin, sem az apja nem
ajá nlott neki soha fontos á llá st a cégnél.
- Honnan szá rmazik Derwin?
- Az ö reg ő sei bortermelő k voltak a Napa-vö lgyben. Ő azonban sohasem érdeklő dö tt
a sző lészet és borá szat irá nt. Inká bb barká csolni szeret.
- Barká csolni?
- Mindenféle talá lmá nyai vannak. Má r néhá ny szabadalmat is bejelentett, bá r nem
sok pénzt keresett velü k. Martin apja mindig bolond feltalá ló nak tartotta, ahogy Kimtő l
hallottam. Van egy kö zö s voná sunk is: egyikü nket sem talá ltá k méltó nak egy cégbeli
á llá s betö ltésére. A kü lö nbség csupá n annyi, hogy Derwin a lelkét is eladná az ö rdö gnek
azért, hogy a csalá d fontos tagjá nak tekintsék. Nekem má r az is elég lenne, ha csak
felajá nlaná k a posztot.
- Ú gy lá tszik, sem Martin, sem az apja nem vette soha a fá radsá got, hogy valamiféle
tapintatos megoldá st talá ljon Derwin szá má ra. Nyilvá n egyszerű en semmibe vették.
Micsoda szö rnyű helyzet!
- Az má r igaz - bó lintott Glen.
Angie hallgatott. Kü lö nö s mó don az bá ntotta a legjobban, hogy mindenki tudja, nem
tö ltö tte Martinnal az éjszaká t. Miért izgatja ez ő t? Végü l is Martin bü szkeségén esik
csorba, nem az ö vén!
Angie kö rü lnézett, és észrevette, hogy férje kiment a teraszra. Valaki, feltehető leg
Kim, elmesélhette neki, hogy a csalá dja azt talá lgatja, ki hol aludt. Angie-nek eszébe
jutott az a kis levélke, amelyben Martin az első reggel megkérte, hozza rendbe a heverő t.
Ő megtette ezt a szívességet, és most mégis kiszivá rgott az igazsá g, há la Bettynek...
Angie rá mosolygott Glenre, és felá llt.
- Megbocsá t?
- Természetesen. - A férfi mély lélegzetet vett. - Nem tudom, mi megy végbe maga és
Martin kö zö tt, mindenesetre azt taná csolom, hogy a csalá d tö bbi tagjá val ne tö rő djö n!
- Nekem egyes egyedü l Martin szá mít - mondta Angie ellá gyulva.
- Tudom, mit érez. Szá momra is kizá ró lag Kim fontos. Angie bó lintott, a teraszajtó hoz
ment, és kilépett a sö tétségbe.
Elő szö r meg sem lá tta Martint. Odabotorká lt a teraszt kö rü lvevő alacsony
kő korlá thoz. Martin talá n sétá lni indult? Vá gy esetleg lement a csó nakhá zhoz?
- Angie! Az éj sö tétjében el akarsz szö kni egy csó nakon?
- Martin! Nem is lá ttalak!
 - É szrevettem.
A férfi olyan csendben á llt egy fa á rnyéká ban, hogy az asszony elment volna mellette,
ha nem szó lítja meg.
- Friss levegő t akartá l szívni? - kérdezte Angie tétová n.
- Igen. É s te miért jö ttél ki? Ú gy lá ttam, nagyszerű en mulatsz Glen Langleyvel.
- Nagyon kedvelem.
Angie kö zelebb lépett Martinhoz, és megpró bá lta kifü rkészni a hangulatá t. A szeme
lassan hozzá szokott a sö téthez, és má r ki tudta venni, hogy Martin a fatö rzsnek
tá maszkodik, és karjá t a rá jellemző fö lényes mó don keresztbe fonja.
- Tudom, hogy kedveled Glent. Hogy is lenne má sképp! Hiszen á llandó an együ tt
vagytok! Te és ő , szemben valamennyiü nkkel?
Angie megborzongott Martin ijesztő en szelíd hangjá nak hallatá n. Most vette csak
észre, hogy a férfi mennyire dü hö s. Kü lö nö s gondolat villant á t Angie agyá n.
- Csak nem vagy féltékeny, Martin?
- Ö rdö g és pokol, persze hogy nem! Soha életemben nem hagytam, hogy egy nő
féltékennyé tegyen! Képes vagyok azonban felismerni a veszélyes helyzeteket. Ha még
jobban ö sszebará tkozol a hú gom férjével, az mindannyiunk szá má ra nagy gondot
okozhat.
- Semmi sincs kö ztem és Glen kö zö tt. Nagyon szereti a hú godat. Ahogy meg tudom
ítélni, egyedü l ezért vá llalkozik arra, hogy veled meg a csalá d tö bbi tagjá val
megpró bá ljon szó t érteni.
- Szó val kisírta magá t a vá lladon? Nem kellett hozzá sok idő ! Vagy talá n elő bb te
sírtad ki magad az ő vá llá n? Elmesélted neki, hogy még nem is szeretkeztél a férjeddel?
Angie méregbe gurult.
- Arró l soha sem beszéltem senkinek!
- Való ban? Pedig ú gy lá tszik, hogy má r mindenki tudja!
- Az nem az én hibá m. Azért, hogy a kedvedben já rjak, reggel rendbe tettem azt az
ostoba heverő t a nappaliban.
- Igen? De ú gy lá tszik, nem elégj jó l csiná ltad. Betty azonnal észrevette, hogy valaki
ott alszik. Persze ha velem há lná l, ahogy kellene, akkor senki sem vett volna észre
semmit. Egyá ltalá n nem lenne mit észrevenni! Most pedig az egész csalá d tudja, hogy
olyan feleségem van, aki nem akar velem lefekü dni!
Angie mély lélegzetet vett. É rezte, má r kö zel vannak hozzá , hogy elszabaduljanak az
indulatok.
- Ne haragudj, Martin! É n igazá n igyekeztem azt a lá tszatot kelteni, hogy mindketten
a nagy á gyban alszunk.
- Nem lett volna szabad idehoznom téged.
- Ebben legalá bb egyetértü nk. Egyébként bá rmikor elutazhatunk.
Martin ú gy nézett rá , mint aki nem hisz a fü lének.
- Elment az eszed? Most má r nem megyek el innen! Aká rmi legyek, ha hagyom, hogy
ezek az emberek kiű zzenek a sajá t há zambó l!
- Martin, hiszen te nem is szereted ezt a helyet!
- Most nem errő l van szó , hanem arró l, hogy nem hagyom magam elrettenteni. É s azt
sem tű rö m, hogy a rokonaim holmi Carradine-ö sszeeskü vés á ldozatá nak tekintsenek!
Lassanként Angie-nek is elfogyott a tü relme.
- Mégiscsak van bennü nk valami kö zö s, Martin Sutherland. É n sem szeretem, ha az
egész csalá dod azt hiszi, cső be hú ztalak. Derwin azt mondja, rá vettelek, hogy ú gy tá ncolj,
ahogy fü tyü lö k. Arra célzott, hogy elcsá bítottalak, vagy hasonló .
- Miért nem pró bá lod meg?
 - Mit? - kérdezte Angie dermedten.
- Miért nem pró bá lsz elcsá bítani? Végü l is a feleségem vagy! Ebben a csatá ban az én
oldalamon kellene á llnod. Azt hittem, ez vilá gos szá modra. De ha való ban vilá gos volna,
akkor teljesítenéd a há zastá rsi kö telezettségedet.
- Szerintem az asszonynak nem kö telességbő l, hanem szerelembő l kell a férjével
szeretkeznie - fortyant fö l Angie.
- Mi a baj há t, Angie? Hiszen te szeretsz engem! Magad mondtad az eskü vő nk utá n.
- Az há rom nappal ezelő tt volt! Martin gú nyosan elmosolyodott.
- Vagy ú gy! Há rom teljes nap, és má r nem szeretsz! É s én még azt hittem, hogy egész
életen á t tart a szerelmed! Ú gy lá tszik, a csalá domnak mégis igaza van.
- Mirő l beszélsz?
- Hogy cső be hú zott egy Carradine. Hogy bolondot csiná ltá l belő lem, és most az egész
csalá d rö hö g a vaksá gomon!
Angie dü hö sen toppantott a lá bá val.
- Az ö rdö g vigyen el, Martin Sutherland! Minden szavamat kiforgatod, mégpedig
szá ndékosan!
- Azt te csiná lod. Ha ú gy viselkednél, ahogy egy feleségnek kell, nem kerü ltü nk volna
ilyen lehetetlen helyzetbe!
- Te csak ne magyará zd nekem, hogyan kell egy feleségnek viselkednie! Neked
halvá ny fogalmad sincs ró la, milyennek kell lennie a há zassá gnak. Még senkivel sem
talá lkoztam, akinek ennyire kevés sejtelme lett volna ró la!
- Semmi baj, majd gyorsan megtanulom abbó l, ahogy a sajá t há zassá gomban folynak
a dolgok. A feleségem kü lö n á gyban alszik, és az első adandó alkalommal ö sszeszű ri a
levet a hú gom férjével. Kívá ncsi vagyok, mi lesz a kö vetkező lépés.
- Ne merészeld Langleyt belerá ncigá lni! Neki semmi kö ze az egészhez - dü hö ngö tt
Angie.
- Nem én rá ncigá ltam bele, hanem te.
- A te hibá d, hogy nem tudsz vele kijö nni.
- Való ban?
- Igen - jelentette ki Angie hatá rozottan. - É s mondok neked még valamit. Az is a te
hibá d, hogy megromlott a viszony kö zted és a hú god kö zö tt. Akar egy jó taná csot, Mr.
Sutherland?
- Valakitő l, aki csak papíron a feleségem? Nem!
- Má rpedig kapsz. Ha akarod, ha nem! - kö zö lte Angie ö sszeszorított foggal. -
Elá rulhatom neked, miképp tudná l egy csapá sra megoldani egy egész sor csalá di gondot.
- Igen? Hogyan há t?
- Ajá nlj fel Glennek valami rendes á llá st a cégnél!
- Micsoda? - meredt rá Martin. Egy pillanatig meg sem moccant. - Most má r elég! -
tö rt ki belő le végü l. - Ez má r a csú cs, hö lgyem! Á tkozottul tü relmes voltam hozzá d, de ez
má r tö bb a sokná l! Te akarod nekem megmondani, hogyan vezessem a céget?!
- Ne, Martin! Ne!
Angie sietve há trá lt, Martin azonban olyan gyorsan lépett hozzá , hogy semmi esélye
sem volt a menekü lésre. Mielő tt felfogta volna, mi tö rténik, a férfi a vá llá ra kapta, mint
egy zsá k krumplit.
- Tegyél le azonnal! - Angie ö klével verte férje széles há tá t, mikö zben az felfelé indult
vele a terasz lépcső in.
- Majd ha az á gyamhoz érek, akkor leteszlek! Ezzel a teraszon á t becipelte Angie-t a
szalonba. A rokonsá g dö bbenten elnémult.
 - Jó éjszaká t mindenkinek! - mondta Martin nyugodtan, ahogy keresztü lment a
helyiségen. - Igaz, még korá n van, de Angie má r le akar fekü dni. É n pedig csatlakozom
hozzá . Hiszen tudjá tok, ná szú ton vagyunk.
Angie só hajtott. Azt sem tudta, nevessen-e, vagy hangosan sikítson.

7. FEJEZET

Martin becipelte Angie-t a há ló szobá já ba, ledobta a hatalmas á gyra, majd kihívó an
rá nézett:
- Nos?
Az asszony felü lt, elsimította az arcá ba hullott fü rtö ket, és megigazította térde fö lé
csú szott szoknyá já t.
- Mi az, hogy „nos"?
- Talá n sikoltozni akarsz, hogy Glen Langley a segítségedre szaladjon?
- Tulajdonképpen nem. - Angie kibomlott hajpá ntjá n kezdett babrá lni. Ujjai azonban
annyira reszkettek, hogy képtelen volt megkö tni a szalagot. Végü l az éjjeliszekrényre
hajította.
Martin fél térddel az á gyra ereszkedett. A matrac besü ppedt a sú lya alatt.
- Miért nem akarod, hogy Langley a segítségedre siessen?
- Nem kell engem megmenteni a sajá t férjemtő l - mosolygott csü ggedten Angie.
Vilá gos volt elő tte, mire megy ki a já ték, és feladta az ellená llá st. Martin a férje, és kívá nja
ő t. Kapcsolatuk dö ntő pillanatá hoz érkeztek.
- Szó val nem kell megmenteni a férjedtő l? - Martin keze végigsiklott felesége lá bá n. -
Remélem persze, hogy engem értesz alatta. Ugyanis eddig nem igazá n éreztem magamat
a férjednek. Valami kü lö nö s senki fö ldjére kerü ltem. É n akarom a feleségemet, de ő nem
akar engem...
Angie idegesen nyelt egyet.
- Ez nem igaz. Tudod, hogy nem így van! Sohasem mondtam, hogy nem akarlak.
A férfi Angie fö lé hajolt, beleszorította a pá rná ba, és kö zben merő en a szemébe
nézett. Valami ő si nő i ö sztö n ébredt fel Angie-ben, és a fejében ö sszevissza kezdtek
kavarogni a gondolatok.
- Akarsz engem? - kérdezte Martin.
- Igen.
- Akkor bizonyítsd be! - kérlelte a férfi, míg ujjai a hosszú , selymes hajat simogattá k. -
Ú gy vá gyom rá d, édes, vö rö s hajú angyalká m, hogy majd belebolondulok!
Az asszonyon forró borzongá s futott á t a gyengéd szavak hallatá n. Lehet, hogy Martin
semmit sem tud a szerelemrő l, a kielégítetlen vá gy kínszenvedésérő l viszont anná l
tö bbet.
Angie-nek ú jra eszébe jutott a há zassá gi fogadalma. Martin a férje, ő pedig szereti ő t,
ahogy még soha férfit nem szeretett!
- Drá gá m, szü kségem van rá d! - suttogta. - É s ma éjszaka má r semmi sem vá laszthat
el minket egymá stó l. - A tenyerébe fogta a férfi arcá t, és ó vatosan ajká hoz hú zta a fejét.
- Angie!
Martin olyan kétségbeesett szomjú sá ggal csó kolta, mint még soha. Eddig mindig
uralkodott magá n. Angie csak az izzó parazsat ismerte, szenvedélye való di lá ngolá sá t
nem.
Az asszony szinte ö nkívü letben viszonozta a csó kot, majd á tö lelte Martin vá llá t. A
férfi felnyö gö tt. Anélkü l hogy eleresztette volna a feleségét, elkezdte kigombolni az
asszony blú zá t. Tü relmetlensége azonban nagyobb volt, mint az ü gyessége.
 - A fenébe! - morogta, és egy mozdulattal letépte az ö sszes gombot. Angie elfojtott
egy sikolyt.
- Az ég szerelmére, Martin! - Lelke mélyén azonban mennyei boldogsá ggal tö ltö tte el
a férfi hevessége.
- Ne aggó dj! - nyugtatta meg a férje elfú ló hangon, mielő tt ajká t az asszony nyaká ra
szorította. - Veszek neked annyi blú zt, amennyit csak akarsz. Eskü szö m! - Martin
simogatta a felesége keblét, ujjá val a mellbimbó já t ciró gatta. - Veszek neked szá z blú zt,
millió t! De csak akkor, ha nem hordasz alatta melltartó t. Szeretem a formá s, feszes
kebledet.
Angie visszatartotta a lélegzetét, és Martin felé homorított, amikor a férfi kezével a
hasá t és a csípő jét becézte.
- Milyen puha vagy! - Martin megkísérelte lehú zni a szoknya cipzá rét, mivel azonban
nem sikerü lt, egyszerű en felhajtotta derékig a zavaró ruhadarabot.
A kö vetkező pillanatban Martin felesége két lá ba kö zé fú rta a combjá t. Angie-t forró
hullá mok ö ntö tték el, és valami édes érzés kerítette hatalmá ba. Egyszeriben elfelejtette,
hogy kételkedett férje szerelmében. Elfelejtette, hogy egyikü k Carradine, a má sikuk
Sutherland.
- Angie, mondd még egyszer, hogy akarsz engem! Kérlek, mondd!
- Akarlak, Martin. Akarlak! - Az asszony millió apró csó kkal borította a férje á llá t és
nyaká t.
Martin lehá ntotta ró la a selyem harisnyanadrá got. Keze egyre feljebb siklott felesége
lá bszá rá n, egészen a combjá ig. Az asszony nyö szö rgö tt, és leplezetlen vá ggyal simult
férje kézéhez. Egészen elká bítottá k feltö rő érzései.
Martin lá zasan vá rta a percet, hogy Angie és ő végre teljesen eggyé vá ljanak.
- Drá gá m, má r nem bírom tová bb!
Az asszony felnyitotta a szemét.
- Gyere hozzá m! Tégy a magadévá !
A férfi csak egy pillanatra eresztette el az asszonyt, hogy megszabaduljon a
nadrá gjá tó l. Az ingét magá n tartotta.
Angie á tkarolta a férje nyaká t, és míg tekintetü k mélyen egymá sba fú ró dott, a férfi
lassan behatolt felesége ö lébe.
- Fá j? - kérdezte halkan.
- Nem. Csodá latos - lehelte az asszony. Szíve vadul kalapá lt. Ebben a pillanatban
Martin teljesen hozzá tartozott, és ő Martinhoz.
A férfi két keze kö zé fogta az asszony arcá t, és olyan szeretetteljesen nézte, hogy
Angie egyszerre szeretett volna sírni és ujjongani ö rö mében.
- Drá ga Mrs. Martin Sutherland! - suttogta a férfi. Hangja hihetetlenü l gyengéd volt,
mégis kicsengett belő le a férfiú i diadalérzés is. Angie-t azonban most ez sem zavarta,
hiszen érezte férje ő szinte, fenntartá s nélkü li odaadá sá t.
Ezutá n Angie má r nem tudott tisztá n gondolkodni. Halkan felsikoltott, és szinte
ö nkívü letben adta á t magá t a szerelmi já ték gyö nyö reinek.
Hosszú idő be telt, amíg Angie ú jra visszatalá lt a való vilá gba. É szrevette, hogy a
szoknyá ja a dereká ra van gyű rve, a blú za nyitva, és keblét csak félig takarja.
Martin szorosan mellette fekü dt, karjá t felesége dereká ra kulcsolta. Angie
végignézett ö sszefonó dott testü kö n. Soha életében nem volt még ilyen boldog és
felszabadult. Martinhoz simult, és csó kot lehelt az arcá ra.
- Vihar utá ni csend - mormolta a férfi, ki sem nyitva a szemét. Angie mosolygott.
- Való ban a vihar a legmegfelelő bb kifejezés!
 - Azért nem egészen így terveztem a dolgot, angyalká m - nézett most a feleségére
Martin.
- Ismerem az eredeti elképzelést: pezsgő , elő kelő lakosztá lyban felszolgá lt vacsora és
a tö bbi. Végü l is ott voltam, ha emlékszel.
- Persze hogy ott voltá l - mosolygott elégedetten Martin. - A dolgok nem az elő zetes
tervek szerint alakultak, ennek azonban semmi jelentő sége - simogatta a felesége
lá bszá rá t. - Most má r minden rendben.
- Biztosan?
A férfi Angie feje alá tette a kezét, magá hoz vonta, és lassan, gyengéden megcsó kolta.
- Most má r minden tö kéletes. Má r legfő bb ideje volt. É ppen eleget vá ratott, hö lgyem!
- Martin...
- Nyugalom. - A férfi rá hengeredett, így az asszony nem tudott kitérni elő le. - Még
nem ért véget a ná széjszaká nk!
- Nem?
- Nem. De ne félj! Ezú ttal jobban megadjuk a mó djá t. Még az ingemet is lehú zom
elő bb.
Amikor Angie felébredt Martin karjá ban, a férfi mozdulatlanul fekü dt, s elmélyü lten
nézte a mennyezetet. Angie érezte, hogy megvá ltozott a hangulata.
- Martin, valami baj van?
- Nincs semmi, kicsim - szorította erő sebben magá hoz a férfi. - Csak elgondolkoztam.
Ennyi az egész.
- Mirő l? Ró lunk?
- Nem.
- Kö szö nö m - hú zta el a szá já t az asszony. A férfi meglepve nézett rá .
- Ezt hogy érted? Miért kellene kettő nkrő l gondolkoznom? Hiszen minden olyan
tö kéletes kö zö ttü nk!
- Ó , értem. Ilyen egyszerű ?
A férfi belemarkolt felesége hajá ba, és gyengéden magá hoz vonta a fejét.
- Csó kolj meg!
Az asszony ajka édesen ciró gatta a férfiét. Martin já tékosan harapdá lta Angie alsó
ajká t, aztá n hevesen megcsó kolta.
- Azon gondolkoztam el, amit odakint, a kertben mondtá l.
- Azon, aminek hatá sá ra a mű velt ú riemberbő l egy csapá sra kitö rt a barlangi
ő sember?
A férfi elsiklott a tréfa felett.
- Azon, hogy a só goromnak fel kellene ajá nlanom valami á llá st.
- Vagy ú gy. Errő l van há t szó .
- Igen. Miért kellene ezt tennem, Angie?
- Félek, hogy ú jra kijö ssz a sodrodbó l, ha megpró bá lom elmagyará zni.
- Azért pró bá ld meg!
- Rendben van. Azonnal mondok neked há rom okot. Az első kettő : Celia és a hú god,
Kim. Mindketten jobban méltá nyolná k a nagylelkű ségedet, mint ahogy el tudod képzelni.
Az apá d végrendelete miatt ú gyis mindketten há ttérbe szorítottnak és kisemmizettnek
érzik magukat. Ha most Kim férjét is visszautasítod, akkor még jobban megerő sö dik
bennü k ez az érzés. Ha ajá nlatot tennél Glennek, azzal bebizonyítaná d Celiá nak és
Kimnek, hogy legalá bb tiszteletben tartod a kívá nsá gukat. Nagyon szép és nemes
megnyilvá nulá s lenne részedrő l.
- A vá llalatokat nem szép és nemes megnyilvá nulá sokkal szoktá k irá nyítani.
- Most az egyszer azonban megtehetnéd!
 - Azt mondtad, há rom indokod van. Mi a harmadik?
Angie mosolygott.
- Az, hogy a dolog teljesen kocká zatmentes. Glen ugyanis vissza fog utasítani.
- Hogyan?
- Jó l értettél. Glennek nincs szá ndéká ban ná lad dolgozni, és ezt nem is tudom rossz
néven venni tő le. Bizonyá ra rettenetes fő nö k lehetsz. De nem errő l van szó . Kapott egy
nagyszerű ajá nlatot Seattle-ben, amelyet el akar fogadni.
- De ha így van, akkor miért kell á llá st ajá nlanom szá má ra? - Martin hangjá ban
gyanakvá s bujká lt.
- Celia és Kim miatt. Celia azért sértő dö tt meg, mert mellő zö d Kimet. A hú godat pedig
nagyon bá ntja, hogy nem fogadod el a férjét.
- Miért lenne ez Kimnek fontos?
- Mert a bá tyja vagy! Egészen természetes, hogy vá gyik a helyeslésedre. Nekem is van
bá tyá m, Martin. Tudom, mirő l beszélek. Glen meg csak azt szeretné, hogy tekintettel légy
Kimre. Akkor aztá n megkö szö ni a kedvességedet, és elfogadja a Seattle-ben felajá nlott
á llá st.
- Ezt ő mondta neked?
- Igen. Amikor ma este beszélgettü nk.
- É s te hittél neki?
Angie-nek csak most tű nt fel, Martin milyen kétkedve hallgatja.
- Persze. Miért hazudna nekem Glen?
- Példá ul azért, hogy rá bírjon arra, amit most éppen teszel.
Angie azonnal dü hbe gurult.
- Hogy tételezhetsz fel ró la ekkora aljassá got?
- Nekem valamivel tö bb tapasztalatom van az olyan fickó kkal, mint Glen Langley.
Téged egész életedben ó vtak. Nem csoda, hogy egy kicsit hiszékeny vagy. Sajnos Kimmel
is ugyanez a baj. Azért tudta Langley behá ló zni.
Angie felegyenesedett.
- Mondd meg az igazat! Van valami bizonyítékod az á llítá sod igazolá sá ra?
- Nem kell ide bizonyíték! A fickó szinte lerohanta a hú gomat. Há rom hó nappal a
megismerkedésü k utá n má r el is vette. Aztá n alig telik el pá r hó nap, és Kim kö nyö rö g
nekem, hogy adjak neki á llá st a cégnél. Nem gyanú s egy kicsit?
- Szinte lerohanta? - mosolygott Angie. - Há rom hó napot mondtá l? Pontosan ennyi
ideig udvaroltá l te is nekem.
Martin arcá n keserű voná s jelent meg.
- No, lá ssuk csak! - folytatta az asszony. - Csupá n há rom hó nap telik el az eskü vő ig.
Kö zvetlen utá na aztá n kiderü l, hogy az ifjú férj komolyan érdekelt felesége csalá di
vá llalatá ban. Való ban nagyon gyanú s helyzet! Teljesen meg tudom érteni az
aggodalmaidat. Pontosan tudom, mit érzel.
- A csuda vigyen el, Angie! Ne kezdd má r megint elö lrő l! Má tó l kezdve nem akarom
ezt tö bbet hallani!
- Ahogy gondolod, Martin.
A férfi fü rkésző en nézte feleségét.
- Így má r sokkal jobb. - Gyengéden magá hoz vonta Angie-t. - Sokkal jobb!

*
 Martin rö viddel hajnal elő tt ébredt fel. Nyugodtan fekve maradt, és élvezte, hogy
maga mellett érezheti Angie meleg, puha testét. Így kell ennek lennie! Angie hozzá
tartozik! A felesége...
Angie felé fordította a fejét. Az asszony haja zilá ltan szétterü lt a pá rná n, a szeme
csukva volt. Ajka félig kinyílt, mintha á lmá ban is férje csó kjá ra vá rna. Izgató illat lengte
kö rü l.
Martin elő szö r fel akarta ébreszteni, de aztá n ú gy dö ntö tt, lovagias lesz, és békén
hagyja. Ilyen éjszaka utá n ki kell magukat aludniuk az asszonyoknak!
Jó kedvű en ment a fü rdő szobá ba. Nem is emlékezett rá , mikor érezte magá t utoljá ra
ennyire vidá mnak.
Hú sz perc mú lva má r lefelé tartott a lépcső n, majd sugá rzó arccal lépett be az
étkező be. Betty éppen egy kancsó ká vét és egy kosá r friss zsemlét helyezett az asztalra.
- Jó reggelt, uram!
- Jó reggelt, Betty! - Martin letelepedett, és a ká véskanná ért nyú lt. -Figyelmeztetnem
kell valamire. Ha tová bbra is itt akar maradni, ajá nlom, hogy a jö vő ben a személyes
szoká saimat ne tá rgyalja meg a há z tö bbi lakó já val!
Betty mosolygott.
- Nem tud maga engem kidobni, Martin Sutherland! Harminc éve dolgozom a
csalá dná l, és magá t azó ta ismerem, amikor még fel kellett má sznia a székre, hogy
megdézsmá lhassa a sü teményes dobozt.
- Elhiszem, hogy ez nagyom megható emlék, Betty. Most azonban má r nem kell
lopnom a sü teménybő l. Egyszerű en veszek belő le. Mégpedig annyit, amennyit akarok!
Betty lá tható an egyá ltalá n nem szeppent meg.
- Ne fá rassza magá t a fenyegetésekkel, fiam! Ú gysem ijeszt meg! Ha pedig tudni
akarja, miért meséltem el a hú gá nak, hogy maga meg a felesége kü lö n á gyban aludtak,
akkor elá rulom.
- Rendben. Miért mondta el Kimnek?
Betty somolygott.
- Azért, mert tudtam, hogy pillanatok alatt visszajut a maga fü lébe, és akkor sértett
bü szkeségében azonnal megoldja a gondot. S ahogy pá r perccel ezelő tt belépett, az
arcá ra volt írva, hogy meg is oldotta.
Martin ö sszerá ncolta a homloká t.
- Szerencséje, hogy ma ilyen jó kedvemben talá l! - mondta engedékenyen. Kivett egy
zsemlét, felvá gta, és megkente mézzel.
- Remekü l vá lasztotta meg a feleségét!
Betty ezzel fogott egy tá lcá t, és magá ban halkan dudorá szva kiment a szobá bó l;
Martin csak igazat adhatott a há zvezető nő jének. Beleharapott a zsö mlébe. Csodá snak
talá lta. Miutá n megette, kivett még egyet.
Glen Langley á sítva lépett az étkező be. Letelepedett az asztal mellé, és a szeme
megakadt a zsö mléskosá ron.
- Jó reggelt, Sutherland! Az egészet egyedü l akarod megenni?
- Egyet vehetsz.
- Kö szö nö m. Lá tom, a há z ura nagylelkű hangulatban van. - Glen kivett egy zsö mlét,
és tö ltö tt magá nak ká vét.
Martin egy darabig gondolataiba mélyedve rá gott.
- Tényleg ná lunk akarsz dolgozni? Glen meglepve hunyorgott.
- Isten ments! Ne vedd zokon, de azt hiszem, elviselhetetlen fő nö k lehetsz. Csak egy
á llá sajá nlatot szeretnék, mégpedig Kim fü le hallatá ra.
- Angie azt mondja, ú gyis elutasítod. Mi erre a biztosíték?
 - Az égvilá gon semmi - rá ntotta meg a vá llá t Glen. - Jelen lesz tanú ként a hú god. Ha
megvá ltoztatom a véleményemet, és mégis elfogadom az á llá st, akkor a nyakatokon
maradok.
- Pontosan ettő l félek.
- Meg tudom érteni - vélte Glen. - Minden okod megvan rá , hogy ideges légy! Lehet,
hogy te vagy a vilá g legkellemetlenebb fő nö ke, de ha egyszer ná lad dolgoznék, pokollá
tudná m tenni az életedet.
Martin somolygott. Tetszett neki ez a fenyegetés.
- Abban biztos vagyok. Miért vetted el Kimet?
- A szoká sos okbó l. Beleszerettem. Vilá gos volt, hogy ha nem akarom elveszíteni,
nagyon gyorsan meg kell szereznem. Nem akartam neki tú l sok gondolkozá si idő t
hagyni. Ha elegendő idejü k van, a nő k minden lehető és lehetetlen gondot kiagyalnak,
amit mind meg kellene oldani. Ugye érted?
Martin gyomra ö sszerá ndult, amikor eszébe jutott, mi mindenen ment keresztü l az
eskü vő je ó ta.
- Igen, értem.
- Mihelyt megismertem Kim csalá di viszonyait, biztosra vettem, hogy te jelented a
legnagyobb ellená llá st. A lehető leghamarabb meg akartam há t eskü dni vele, mielő tt tú l
nagy ü gyet csiná lna a beleegyezésedbő l.
- Honnan gondoltad, hogy nem helyeselném a há zassá gotokat?
- A bá tyja vagy. Egy bá ty mindig talá l valami kifogá st az ellen a férfi ellen, akihez a
hú ga feleségü l megy. Nekem is van hú gom, tudom há t, mit beszélek. Rá adá sul Kim két
éve elveszítette az apjá t, tehá t az a veszély is fenyegetett, hogy helyettesíteni akarod a
zord atyá t.
Martin tö prengve vakargatta az á llá t. Magá ban igazat adott Glennek.
- Kö ssü nk alkut, Martin! Ajá nlj nekem valami jó á llá st. É n nem fogadom el és
elviszem innen Kimet. Mindjá rt eggyel kevesebb gondod lesz.
- É s mi tö rténik, ha nem akar veled menni?
- Ezt a kocká zatot vá llalnom kell. Csak abban reménykedem, hogy Kim eléggé szeret.
Martin há tradő lt a székében. Glen nyakas fickó , gondolta. Angie helyesen mérte há t
fel a helyzetet. Az ü zlethez nem ért ugyan, a csalá di dolgokhoz azonban anná l inká bb.
Amikor pá r perc mú lva Kim belépett a szobá ba, Martin gondolatai még mindig Angie
kö rü l forogtak, Glen pedig némá n itta a ká véjá t. Kim egyenesen a férjéhez ment,
kö nnyedén arcon csó kolta, majd letelepedett, és ká vét tö ltö tt magá nak.
- Jó reggelt, Martin! - szó lalt aztá n meg hű vö sen.
- Szervusz, Kim.
- Szép kis színjá tékot rendeztél nekü nk tegnap este!
Martin ú gy hatá rozott, hogy nem hagyja elrontani a jó kedvét.
- Carradine lá nyt vettem feleségü l, és a Carradine-ok hajlamosak rá , hogy szertelenek
legyenek. Mi, Sutherlandek viszont pokolian bü szkék vagyunk - mondta
magyará zatképpen. Kö zben pedig elhatá rozá sra jutott. - É ppen arra készü ltem, hogy a
férjednek mérnö ki á llá st ajá nljak a cégnél. Mindjá rt hozzá is lá that a legú jabb csendes-
ó ceá ni szá llodá nk terveihez...
- Komolyan gondolod, Martin? - nézett Kim á mulva a bá tyjá ra.
- Ismersz, hú gocská m. Soha nem mondok olyat, amit nem gondolok komolyan. Ha
Glen akarja, ö vé az á llá s. Valami azt sú gja nekem, nagyon jó l tudná hasznosítani magá t a
Sutherland & Carradine cégnél.
- Martin, ez csodá latos! Tudom, hogy nem fogod megbá nni! - Kim felugrott,
odaszaladt Martinhoz, és á tö lelte. - Kö szö nö m! Nagyon kö szö nö m!
 Martin észrevette, hogy hú gá nak kö nnyek csillognak a szemében.
- Jó l van, kicsim, jó l van. Végü l is ez a legkevesebb, amit megtehetek a csalá domért.
- Igaz - nevetett Kim, aztá n elengedte a bá tyjá t, és visszaü lt a helyére. - Ugye
nagyszerű , Glen?
- Igen - felelte a férfi -, de van egy apró gond.
- Miféle gond? - komorodott el a fiatalasszony.
- Az, hogy kaptam egy jobb ajá nlatot Seattle-ben. Az igazat megvallva, szívesebben
foglalkoznék repü lő gépekkel, mint szá llodá k légkondicioná ló berendezéseivel és
cső vezeték-há ló zatá val. Nagyon há lá s vagyok a bá tyá dnak, de nem fogadom el az á llá st.
- De Glen...
Martin félbeszakította a hú gá t.
- Az ajá nlatom á ll. Mindig komolyan gondolom, amit mondok. Beszéljétek meg a
dolgot egymá s kö zö tt. Késő bb majd talá lkozunk.
Ezzel Martin felá llt, és kiment a szobá bó l.

8. FEJEZET

Celia egyedü l volt az étkező ben, amikor Angie belépett. Az ablakná l á llt, és
elgondolkozva nézett a csó nakhá z felé.
- Jó reggelt! - ü dvö zö lte ő t Angie, majd ká vét tö ltö tt magá nak.
- Jó reggelt, Angie. - Celia lassan megfordult, és zavartan mosolygott. - Azt hiszem,
magá nak kö szö nhetjü k, hogy Martin hirtelen megvá ltoztatta a véleményét.
- Tessék?
- Kim azt mesélte, hogy valami érdekes munká t kíná lt Glennek a cégnél - magyará zta
a nő .
- Komolyan? - Angie kivett egy zsö mlét. - Ne nekem kö szö nje! Nekem nincs ebben
semmi érdemem.
- Ezt kö tve hiszem. Martin az egyik legmakacsabb ember, akit valaha ismertem.
Pontosan olyan, mint az apja.
- Lehet, hogy Martin makacs, de azért nem ostoba.
- Mindenesetre há lá val tartozom magá nak azért, hogy Martin és Kim kö zö tt elsimult
a nézeteltérés. Fá jdalmas volt szá momra lá tni, mennyire megromlott a viszonyuk. Az
igaz, hogy Kim kissé elsiette a há zassá got Glennel. É s Glen szá ndékai tényleg gyanú snak
tű nhettek. Á m tudtam, hogy Kim szereti ő t, és amió ta megismertem Glent, éreztem,
becsü letes ember, akinek sokat jelent a lá nyom.
- Ezzel véletlenü l egyetértek. Kedvelem Glent.
Ekkor beviharzott az ajtó n Kim és a férje. Kim boldogabbnak és csinosabbnak
lá tszott, mint valaha.
- Jó reggelt, Angie! Te is itt vagy, anyu? Azért jö ttü nk, hogy megmondjuk, Glen meg én
rö videsen elutazunk. Semmi értelme tová bb maradnunk. Mindent megbeszéltü nk. Most
má r tudom, hogy Glen inká bb a repü lő gépiparban szeretne dolgozni, mint a
szá llodaszakmá ban. Csodá latos ajá nlatot kapott egy seattle-i cégtő l. Ugye, drá gá m?
Glen rá mosolygott a feleségére.
- Azt hiszem, tényleg remek munka lesz. É s Kim jó l fogja magá t érezni Seattle-ben.
Derwin jelent meg az ajtó ban.
- Mi az ö rdö g folyik itt? Azt hallottam, Martin valami vezető á llá st ajá nlott neked. Igaz
ez?
- Igaz - felelte Glen kö nnyedén. - De én nem fogadtam el.
- Nem fogadtad el?! Komolyan beszélsz? - meredt rá Derwin.
 - Igen. - Glen az ó rá já ra pillantott, aztá n Kimhez fordult. - Csomagolnunk kellene má r,
drá gá m. A bá tyá d á tvisz minket a tavon, hogy kocsiba szá llhassunk. Hosszú ú t á ll
elő ttü nk.
- Ne aggó dj! Féló rá n belü l elkészü lö k. - Kim most Angie-hez fordult. - Kö szö nö m,
Angie. Tudom, hogy a te kezed van a dologban. A bá tyá m néha olyan á tkozottul makacs!
- Azt hiszem, csak védelmezni akart téged. Egy bá ty má r csak ilyen.
Kim elgondolkozva félrehajtotta a fejét.
- Talá n igazad van. Erre még nem gondoltam. Ú gy véltem, Martin csak fö lényeskedik,
mint á ltalá ban. - Kim gyorsan á tö lelte só gornő jét. - Ne haragudj, hogy eleinte olyan
bará tsá gtalan voltam!
Angie-t egyszerre meglepte és meghatotta ez a hirtelen kedvesség. Miutá n Glen is
kifejezte há lá já t Angie-nek, biccentett Celia és Derwin felé, kézen fogta a feleségét, és
kivezette a szobá bó l.
Derwin arca elkomorult.
- Nem tudom felfogni, hogy a fiú visszautasította a cégnél felkíná lt á llá st!
- Szerintem ez volt a legokosabb - szó lalt meg Celia. - Egy ifjú pá rnak mindjá rt az
eskü vő utá n a sajá t lá bá ra kell á llnia. Az mindkettő jü knek biztosítja a fü ggetlenség
érzését. Kim csak azt akarta tudni, Martin elfogadja-e Glent. Most má r megnyugodott, s
csupá n ez az, ami fontos. Nem gondolod, Derwin?
- Nekem sohasem kíná ltak vezető á llá st - kesergett a férfi. - Még kifutó fiú nak sem
akartak alkalmazni! - Aztá n Angie-hez fordult. - Ugye ez a maga mű ve?
- De Derwin... - kezdte Celia.
- Az ő mű ve. Csak legalá bb tudná m, hogy mi folyik itt! Hiszen valamennyien tanú i
voltunk tegnap este annak a felhá borító jelenetnek. Ilyen dicstelen viselkedést még soha
nem lá ttam! Lehet, hogy a Carradine-okra jellemző az ilyesmi, Martinra azonban
egyá ltalá n nem. Ez a nő egyértelmű en rossz hatá ssal van rá !
- Kérlek, Derwin! - kö nyö rgö tt Celia.
A férfi azonban nem figyelt rá . Haragtó l szikrá zó szemmel tá madt Angie-re.
- Elcsavarta Martin fejét! Errő l van szó . Most pedig még a csalá di ü gyekbe is
beleavatkozik! Valamit forral. Ebben biztos vagyok. A java nyilvá n még csak most jö n! -
jelentette ki sö téten Derwin az ajtó felé tartva. - A Carradine-okban sohasem lehetett
megbízni. Alattomosak, és kihaszná ljá k az embertá rsaikat. Meg fogod lá tni, Celia.
Emlékezz a szavaimra!
Kínos csend á llt be. Celia bocsá natkérő en mosolygott.
- Nagyon sajná lom, Angie. Derwin és Helen meglehető sen mereven ragaszkodnak a
nézeteikhez. Má r régó ta gyű lö lik a Carradine-okat.
- Bá rcsak tudná m, miért! - Angie fü rkésző en nézett Celiá ra. - Maga tudja?
Celia a fejét rá zta.
- Nem. Csak annyit, hogy a dolog az első egyesü lési kísérlet idejére nyú lik vissza.
Akkor még nem voltam Martin apjá nak a felesége, így nem ismerem a részleteket.
Aká rmi tö rtént is akkor, mindenkiben kellemetlen emlékekéit hagyott há tra. Beismerem,
hogy a csalá d irá nti hű ségbő l én is ugyanolyan gyanakvó voltam, mint a tö bbiek, noha
maga az első Carradine, akivel talá lkoztam.
Mielő tt Angie vá laszolhatott volna, Martin lépett a szobá ba. Elő szö r csak a
mostohaanyjá t vette észre.
- Jó reggelt, Celia! Nem lá ttad Angie-t? - Aztá n megpillantotta a feleségét, és
felragyogott a szeme. - Ó , itt vagy, drá gá m! Téged kerestelek. Néhá ny percen belü l á t kell
vinnem Glent és Kimet a tú lsó partra. Kérd meg addig, légy szíves, Bettyt, hogy készítsen
nekü nk pá r szendvicset! Késő bb elcsó naká zhatná nk a tó déli végében lévő szigetekre.
 - Remek ö tlet! - lelkesedett Angie. - Meddig maradsz tá vol?
- Az egész nem tart tová bb két ó rá ná l. Akkor a viszontlá tá sra! - Martin az ajtó fele
indult.
- Martin? - á llította meg Celia.
- Tessék!
- Kö szö nö m - mondta halkan a mostohaanyja.
- Mit? Ja, az á llá st Glennek? Igazá n semmiség. Rá adá sul el is utasította.
- De Kimnek nagyon sokat jelent. É s nekem is.
Martin mosolygott.
- Glen rendes fiú . Apa is szeretné. Van benne bá torsá g.
Má r délutá n volt, amikor Martin kikö tö tte a hajó t a tó déli részén, egy szigetecske
kö zelében.
- Nem tú l mély a víz - mondta Angie-nek. - Tű rd fel egyszerű en a nadrá god szá rá t, és
hú zd le a cipő det. Vagy inká bb vigyelek á t a karomban?
- Boldogulok egyedü l is. De az élelmet hozhatná d.
Ezzel az asszony á tnyú jtotta férjének a kosarat, és lehú zta cipő jét. Martin feltű rte a
nadrá gszá rá t, és kiszá llt a csó nakbó l. A víz a térdéig ért.
Figyelte, ahogy felesége félmeztelen lá bszá ra á tlendü l a csó nak peremén. A lá tvá nyra
heves vá gy fogta el. Alig vá rta má r, hogy ú jra szeretkezhessen vele.
Angie éppen ekkor pillantott fel. Nyilvá n leolvasta férje arcá ró l a gondolatait, mert
egyszerre pipacspiros lett. Gyorsan elfordult, és arra igyekezett ö sszpontosítani a
figyelmét, hogy hova lép.
- Azt hittem, ebédelni jö ttü nk ide - szó lalt meg az asszony, miutá n a vízbe szö kkent,
és a sziget felé kezdett gá zolni.
- Meg egyéb tá plá lék kedvéért. Ebédhez kü lö nben is késő van má r. Kiértek a partra,
és kö rü lnéztek.
- Mit szó lná l, ha itt mindjá rt letelepednénk?
- Nagyon jó . - Angie elő vette a kosá rbó l a kocká s takaró t, leterítette egy fa á rnyéká ba,
és elkezdett kicsomagolni. - Betty ezú ttal még ö nmagá t is tú lszá rnyalta: pá stétom,
franciakenyér, egy palack bor!
Martin kényelmesen elnyú jtó zott Angie mellett.
- Biztosan arra tö rekedett, hogy még ró zsá sabb legyen a kedvü nk. Ezt igazá n nem
lehet tő le rossz néven venni. É n mindenesetre paradicsomi hangulatban vagyok -
folytatta gyengéden megérintve felesége combjá t.
Angie nevetett.
- Azt hiszem, inká bb érzéki hangulatban.
- É s mi a kü lö nbség?
Martin végigsimogatta felesége lá bszá rá t. A farmeren keresztü l is érezte, milyen
meleg és puha. Elő rehajolt, és megcsó kolta a térdét. Ahogy felegyenesedve az asszony
szemébe nézett, érzelmek tengerét lá tta benne. Martin azt remélte, Angie most mindjá rt
azt fogja mondani, hogy szereti.
Az asszony azonban kicsomagolta a pá stétomot, aztá n levá gott egy szelet kenyeret,
és megkente.
- Tulajdonképpen nem vagyok kü lö nö sebben éhes...
- Nem?
- Nem. - A férfi gyengéden kivette Angie kezébő l a kenyeret és a kést, s mindent
visszatett a kosá rba. - Gyere ide!
- Itt vagyok - suttogta az asszony, és hozzá simult a férjéhez.
 - Kö zelebb. - Martin á tkarolta feleségét, és lehú zta a takaró ra. Félig lehunyt szemmel
figyelte az asszonyt. Angie mosolygott, és a mosolyá ban volt valami idő tlen, ö rö k nő iség.
A férfi érezte, hogy egyre inká bb felizzik benne a vá gy.
- Martin?
- Ne aggó dj, drá gá m! Ezú ttal egyedü l vagyunk. Senki sem lá that meg a vízrő l.
Martin szá jon csó kolta az asszonyt. Egy pillanat alatt elfelejtkeztek mindketten az
ebédrő l. Rö videsen ruhá tlanul fekü dtek a fü vö n, teljesen együ vé olvadva. Angie
nyö szö rö gve kulcsolta á t férje vá llá t, és kö rmei vö rö s nyomokat hagyva mélyedtek a
bő rébe.
A férfi érezte, milyen vad izgalom já rja á t az asszonyt, ahogy ö leli. Sohasem hallott
még életében vérforraló bb hangokat, mint felesége apró , fojtott sikolyait. Má r majdnem
elérte a gyö nyö r csú csá t, amikor hirtelen belehasított, hogy még valamire vá r...
Angie azonban magá hoz hú zta, és Martin egy csapá sra elfelejtette feltoluló kétségeit.
Teljesen á tadta magá t az érzelmeinek, s felkiá ltott a diadaltó l és boldogsá gtó l.
Csak mikor lecsillapodtak a szenvedély hullá mai, akkor jutott Martin eszébe, mire
vá rt az elő bb. Arra, hogy Angie azt mondja, szereti. Hirtelen rá dö bbent, hogy az eskü vő
ó ta még egyszer sem hallotta tő le ezt a vallomá st. E pillanatban azonban olyan
felszabadult volt, hogy még ez sem aggasztotta. Elégedetten hunyta le a szemét. Testét és
lelkét mennyei nyugalom já rta á t, s hamarosan elaludt.

*
Mire Martin felébredt, Angie má r teljesen felö ltö zö tt, és a kirá nduló kosá r kö rü l
szorgoskodott. Ismét pá stétomot kent egy szelet kenyérre.
- Legalá bb fél tucatot meg tudnék enni. Megjö tt az étvá gyam! - szó lalt meg a férfi.
Felá llt, felhú zta a nadrá gjá t, és megmosta a kezét a tó ban.
Angie á tnyú jtott neki egy szendvicset, amelyet Martin két falá sra lenyelt.
- Kinyitom a bort - ajá nlkozott. Mikö zben a dugó hú zó val foglalatoskodott,
megszó lalt: - Angie?
- Hm?
- Gondolkodtam.
- Ettő l má r ó vtalak.
- Mit szó lná l, ha valahol má shol folytatná nk a ná szutunkat? - A férfi kitö ltö tte a bort,
és az egyik poharat á tnyú jtotta a feleségének.
- Azt hittem, itt akarsz tartani, ahol nem veszélyeztetem a részvények eladá sá t.
- Nem ez volt a fő szempont - ismerte el Martin. - Ettő l nyugodtan mehettü nk volna
aká rmelyik szá llodá mba. A kívá ncsi ú jsá gíró kat ott is tá vol tudtam volna tartani. Végü l is
én vagyok a fő nö k.
Angie letette a kenyerét egy szalvétá ra, és kérdő en nézett Martinra.
- Akkor miért ragaszkodtá l hozzá , hogy idejö jjü nk?
- Az a vá d ö tletem tá madt, hogy a Sutherlandek oroszlá nbarlangjá ban a védelmemre
kelsz - felelte a férfi huncutul. - Olyan embernek ismerlek, aki a természeténél fogva
mindig a gyengébbek oldalá ra á ll. A dolog persze nem egészen ú gy sü lt el, ahogy
elképzeltem...
Angie felhú zta a térdét, és karjá val á tkulcsolta. Arckifejezése nagyon komoly volt.
- Akarod, hogy ez a há zassá g sikerü kö n?
- Természetesen!
- É n is akarom — bó lintott az asszony.
 - Hiszen tudtam én azt mindig. Csak tú l kellett jutnod az első haragodon meg az
aggodalmon, hogy kihaszná lhatlak. Részben én magam vagyok a hibá s. Talá n lehető séget
kellett volna adnom neked, hogy még az eskü vő elő tt jobban megismerj. Ha még vá rtam
volna egy kicsit, biztosabbnak érezted volna magad a dö ntésedben.
- Te ugye nagyon biztos vagy magadban?
- Erre nem vá laszolok - nevetett a férfi. - Ez olyan kérdés, amire nem lehet jó l felelni.
De ha vigasztal, azt elá rulhatom, hogy a ná szú tra vonatkozó terveimet alaposan
szétzilá ltad. Most azonban talá n folytathatná nk az eredeti terv szerint.
- Rendben.
- Ez minden, amit mondasz?
- Az elmú lt néhá ny nap alatt tö bbet tudtam meg ró lad, mint az elő ző há rom
hó napban együ ttvéve...
Martin érezte, hogy a jó kedve lassacská n alá bbhagy.
- Angie, mi bajod van? Haragszol rá m?
- Nem. Csak elgondolkodtam egy kicsit. - Az asszony a térdére hajtotta az á llá t. -
Abban egyetértü nk, hogy esélyt kell adnunk a há zassá gunknak.
- É n nem ezt mondtam - javította ki a férfi. - É n megá llapítottam, hogy sikerü lni fog.
- Az lehetséges - bó lintott Angie.
- Lehetséges?
- Sok minden szó l mellette. Itt van példá ul az erő s testi vonzerő .
- Az má r biztos.
- Aztá n az ü zleti kapcsolat kö zö ttü nk, kü lö nö sen most, hogy a Carradine és
Sutherland cégek egyesü ltek. Elő szö r nagyon haragudtam, de most má r ú gy gondolom,
hogy a kö zö s ü zleti érdek még haszná ra is vá lhat a há zassá gunknak.
Martin elvesztette az ö nuralmá t.
- A csodá ba! Az ü zletnek semmi kö ze a kapcsolatunkhoz.
- Dehogy nincs, Martin! - Angie hangja olyan nyugodt volt, mintha valami makacs
gyerekkel beszélne. - Ezt nem is vitathatod. Hiszen magad mondtad, hogy kü lö nben nem
is talá lkoztunk volna. Ne aggó dj, kezdem lassan elő nynek tekinteni.
- Angie, hagyd abba!
Az asszony á rtatlan képet vá gott.
- Miért izgatod fel magad? Hiszen csak azt mondom, amit hallani akarsz.
- É n nem akarok semmit sem hallani a há zassá gunk ü zleti vonatkozá sairó l! Nem a
szá llodaü zlet kö t minket ö ssze! É s nem is a testi vonzerő — morogta a férfi. - Kö lcsö nö s
tisztelet, kö zö s érdeklő dés...
- Tö bb nem jut eszedbe?
- Bizalom, elkö telezettség, felelő sségérzet.
- Igen, azt hiszem, igazad van. Ezek mind csodá latos, értékes dolgok.
- Ú gy van. - De egy sem olyan értékes kö zü lü k, mint a te szerelmed, gondolta Martin.
Hiszen csak az szá mít, hogy szeretsz. Miért nem mondod ki a szó t, Angie?!
- Martin, valami baj van?
- Mi baj lehetne? Egyedü l vagyok egy szigeten azzal az asszonnyal, akit...
- Igen?
A férfi lá tta a felcsillanó reményt az asszony tekintetében, és hirtelen rá jö tt, mire
megy ki a já ték. Milyen balszerencse Angie-re nézve, hogy olyan kö nnyű á tlá tni rajta! Ha
azt hiszi, hogy most ö rö k szerelmet eskü szö m majd neki, akkor csaló dik! Martin
Sutherlandet nem lehet befolyá solni! Az a férfi, aki ezt megengedi, gyenge. Erre tanította
mindig az apja.
 - Egyedü l vagyok egy szigeten azzal az asszonnyal, aki tö rténetesen a feleségem -
fejezte be nyugodtan a mondatot. - Nagyon kellemes á llapot. Nem gondolod?

*
Angie má snap reggel séta kö zben sokat tö prengett, s arra a megá llapítá sra jutott,
hogy meg tudja érteni Martin bü szkeségét, és kész vá rni.
Megá llt a fenyő k kö zö tt, s nézte, ahogy a kék motorcsó nak a vá ros irá nyá ba szeli a
vizet. Martin néhá ny perce indult ú tnak, hogy kicseréljen a vasboltban egy elromlott
alkatrészt. Angie gyanította, hogy ezt Jeffers is el tudta volna intézni, de Martin
lá tható lag ü rü gyet keresett, hogy elhagyhassa a szigetet.
Ekkor lépteket hallott a há ta mö gü l. Derwin kö zeledett feléje.
- Jó reggelt, Angie! - biccentett férje nagybá tyja hű vö sen. - Kellemes napunk van.
Lá tom, Martin elment a vá rosba. Feltehető leg csak néhá ny ó ra mú lva ér vissza.
- Igen. Valami szelepet meg csavarokat emlegetett, amikor elbú csú zott.
- Vajon kijö het hozzá nk? - nézett Derwin kívá ncsian a tó irá nyá ba. Angie kö vette a
tekintetét, és lá tta, hogy egy kis csó nak kö zeledik a sziget felé.
Egy fiatalember vadul integetett benne, hogy magá ra vonja a figyelmet. Aztá n
tö lcsért formá lt a kezébő l, és ú gy kiabá lt:
- Ü zenetet hoztam Mrs. Martin Sutherlandnek!
- É n vagyok Mrs. Sutherland - kiá ltott vissza Angie.
- Egy férfitó l, aki azt mondja, hogy a maga bá tyjá ná l dolgozik. Azt á llítja, nagyon
fontos ü gyben kell beszélnie magá val. Engem kért meg, hogy vigyem á t a vá rosba.
Angie-t aggodalom fogta el.
- A kikö tő ben talá lkozunk - szó lt oda a fiú nak gondolkodá s nélkü l, és a csó nakhá z felé
sietett.

9. FEJEZET

- Azt mondta, hogy Rawlingsnak hívjá k, és Harry Carradine-ná l dolgozik -

magyará zta a csó nakban ü lő fiú Angie-nek. - Arra kért, vigyem á t Mrs. Sutherlandet a
vá rosba, mivel azonnal beszélnie kell magá val. Azt á llítja, hiá ba pró bá lt a Sutherland-
há zba telefoná lni, nem sikerü lt.
Angie az ő t kö vető Derwinre nézett.
- Tud ró la, hogy valami Mr. Rawlings keresett?
- Nem. De Betty utasítá st kapott, hogy minden hívá st Martinhoz kapcsoljon. Mi
tö bbiek még a telefont sem vehetjü k fel a sajá t otthonunkban!
Angie emlékezett Martin intézkedésére. Nyilvá nvaló an még nem vonta vissza. Miért
is tenné? - gondolta az asszony. Tulajdonképpen semmi sem vá ltozott a viszonyunkban!
Dehogynem vá ltozott! É s ha ennek a csö kö nyö s, fö lényes fickó nak ez nem vilá gos,
akkor tö prengjen el rajta!
- Magá val megyek ehhez a Mr. Rawlingshoz - kö zö lte Angie a fiatalemberrel, és
beszá llt a csó nakba. - Derwin, mondja meg, legyen szíves, a tö bbieknek, hogy rö videsen
visszajö vö k!
- Jó .
Derwin hosszan Angie utá n bá mult, és csak azutá n indult el lassan a há z felé.
Angie a fiatalemberhez fordult.
 - Mit is mondott, hogy hívjá k magá t? - Kiabá lnia kellett, hogy tú lharsogja a motor
zajá t.
- Dave, Dave Markel. A csalá dom abban a há zban lakik odaá t. A kikö tő ben dolgozom.
- Ismeri a Sutherlandeket?
- Csak lá tá sbó l. Nem érintkeznek a helybeliekkel. Legalá bbis az idő sebbek. A
szá llodalá nc-tulajdonost meg a hú gá t nem lá tom gyakran. Nem is tudtam, hogy Martin
Sutherland megnő sü lt, amíg ez a Rawlings fel nem bukkant, és meg nem kérdezte, hogy
ismerem-e magá t.
- Mikor bukkant fel? Má rmint Mr. Rawlings.
- Nem tudom, mió ta van a vá rosban. A kikö tő be kö rü lbelü l egy ó rá ja jö tt.
Angie megértette, hogy Dave-tő l nem tudhat meg tö bbet. Há tradő lt az ü lésen, és a
vá ros felé nézett. Rö videsen odaértek, és Dave kisegítette utasá t a csó nakbó l. Az asszony
vá rakozá steljesen kö rü lnézett. A Sutherland csalá d motorcsó nakja a kö zelben
horgonyzott, Martint azonban kö zel s tá vol nem lehetett lá tni.
- Hol van ez a Mr. Rawlings?
- A ká vézó ban - intett Dave egy kis fogadó felé a rakpart végén. - Azt mondta, iszik
egy csésze ká vét, amíg magá ra vá r.
Angie kö nnyen rá jö hetett, melyik vendég Rawlings. Az egész fogadó ban ő viselt
egyedü l nyakkendő t. Selyem nyakkendő volt, és jó l illett az idegen drá ga ö ltö nyéhez.
Ahogy Angie kö zeledett hozzá , felá llt.
- Mrs. Sutherland?
- Igen.
- Jack Rawlings vagyok. Kérem, foglaljon helyet!
Angie leü lt.
- Valami baj van, Mr. Rawlings? Az a fiatalember, aki az ü zenetet hozta, azt mondta,
maga a bá tyá mná l dolgozik.
Rawlings kedvesen mosolygott.
- Nem kö zvetlenü l. Bevallom, csak azért fü llentettem, mert nagyon sü rgő sen
beszélnem kell magá val, és má s mó d nem jutott az eszembe, hogy elérjem.
Megpró bá ltam telefonon felhívni, de nem sikerü lt.
- É rtem. - Angie elhú zta a szá já t. - Mit akar tő lem?
Rawlings félretolta a ká véscsészét.
- Mrs. Sutherland, ő szinte leszek. Befektető k egy csoportjá t képviselem, akik
szeretnének nagyobb mennyiséget megvenni a Sutherland-Carradine részvényekbő l,
mihelyt megjelennek a piacon.
- É s ehhez nekem mi kö zö m van?
- Az igazat megvallva, nyugtalanító hírek keringenek, miszerint a maga há zassá ga
Sutherlanddel csupá n ü zleti fogá s. Azt pletyká nak, a régi viszá lynak olyan mély gyö kerei
vannak, hogy Martin Sutherlandnek nem sikerü l majd pá r hó napná l tová bb fenntartania
a békét.
Angie dö bbenten meredt rá .
- Hiszen ez nevetséges! Hol a pokolban hallotta maga ezeket az ostobasá gokat?
Rawlings megrá ndította a vá llá t.
- Amint mondtam, az emberek pletyká lnak. Szeretném, ha nem értene félre, Mrs.
Sutherland. A megbízó im készek sok pénzt befektetni. Ha azonban a Sutherland-
Carradine egyesü lés kezdettő l fogva ingatag lá bakon á ll, nagyon sokat veszíthetnek.
- Azért hozatott ide, mert ki akarta puhatolni, rendben van-e a há zassá gom, és ezá ltal
meg tudja ítélni az ú j cég jö vő jét? - kérdezte Angie megrö kö nyö dve.
 - Hadd fejezzem ki magam inká bb ú gy, hogy vilá gosan szeretnénk lá tni. Ha a maga
há zassá ga Sutherlanddel csak népszerű sítési fogá s, akkor a megbízó imnak nagyon résen
kell lenniü k.
- Nevetséges! - dü hö ngö tt Angie.
- Pró bá lja megérteni a gondunkat! Ha az ellenséges érzü let még most is erő s, az
elkerü lhetetlenü l befolyá solja a Sutherland & Carradine vá llalat vezetését is. Az pedig
elriaszthatja a lehetséges befektető ket.
Angie felá llt.
- Megértem a gondjá t, Mr. Rawlings. Az a baja, hogy mendemondá kra hallgat!
Biztosíthatom, hogy ezek ezú ttal teljesen alaptalanok. A Martin Sutherlanddel kö tö tt
há zassá gom a legkevésbé sem eszkö z valamely magasabb cél érdekében! Kü lö nben sem
bocsá tom meg, hogy hazugsá ggal eszkö zö lte ki ezt a talá lkozó t! Ha a megbízó inak ilyen
munkamó dszerei vannak, akkor részemrő l lemondok arró l, hogy pénzt fektessenek a
csalá di vá llalatunkba! - Ezzel Angie a kijá rat felé indult.
- Nyugodjon meg, Mrs. Sutherland! - Rawlings felugrott, és utá na sietett. - Csak ki
akartam deríteni, mi a helyzet.
Angie nem volt hajlandó tö bbet szó ba á llni vele. É ppen a ká vézó ajtajá hoz ért, amikor
az kinyílt.
Martin lépett a helyiségbe, és csaknem ö sszeü tkö zö tt a feleségével. Aztá n észrevette
a férfit, aki kö veti. Karon ragadta az asszonyt, és magá hoz hú zta.
- Mi folyik itt?
- Ez Mr. Rawlings - felelte gyorsan Angie. - Befektető k egy csoportjá t képviseli, akik
Sutherland-Carradine részvényeket akarnak venni.
- Nagyon jó l tudom, ki ő . - Martin szorosan tartotta Angie-t, míg Jack Rawlingshoz
fordult. - Ha valami kérdése van, hozzá m jö jjö n, Mr. Rawlings! A feleségem nem
foglalkozik a cég ü gyeivel.
- Nyugodjon meg, Sutherland, én csak a munká mat végzem. Engem csak az ü zlet
érdekel.
- É n viszont ná szú ton vagyok, és pillanatnyilag az ü zlet hidegen hagy. Hogy vilá gosan
fejezzem ki magam: nem tetszik, ahogy a munká já t végzi, Mr. Rawlings. Talá n jobb lenne,
ha a megbízó i má s befektetési lehető séget keresnének.
- Lassabban, Sutherland! - felelte Rawlings. - A megbízó im sok pénz fö lö tt
rendelkeznek, a maga cégének pedig szü ksége van tő kére.
- A Sutherland & Carradine cégnek nincs szü ksége magukra. A részvények irá nt igen
nagy lesz a kereslet. Teljesen hasztalanok az á rak lenyomá sá ra tett erő feszítései. Most
pedig tű njö n el, mielő tt a tó ba talá lom hajítani!
- Jogom van megtudni, hogy ez az egyesü lés tartó s-e, vagy veszély fenyegeti. Sokat
suttognak arró l, hogy a viszá ly még parazsuk a hamu alatt.
- A viszá ly elhamvadt. Mi ketten a feleségemmel tapostuk el az utolsó zsará tnokot.
Ugye drá gá m?
A férfi ujjai felesége karjá ba mélyedtek. Angie sugá rzó mosolyt erő ltetett magá ra,
ahogy az egy mézesheteit tö ltő , boldog ifjú asszonyhoz illik.
- Ú gy bizony, édesem!
- Magá t való színű leg félretá jékoztattá k, Mr. Rawlings. É s most bocsá sson meg, a
feleségemmel haza szeretnénk menni. Amint má r említettem, ná szú ton vagyunk, és jobb
dolgunk is akad, mint hogy magá val holmi részvényekrő l tá rsalogjunk.
Anélkü l hogy még egyszer visszanézett volna, Martin kikísérte a feleségét a
ká vézó bó l, egyenesen le a kikö tő be, ahol a motorcsó nak horgonyzott.
 Egy perc leforgá sa alatt má r ú ton is voltak. Angie tudta, hogy Martin veszedelmes
hangulatban van. A tó kö zepén a férfi kikapcsolta a motort, és a feleségéhez fordult.
- Mi az ö rdö g volt ez?
- Pontosan az, amire gondolsz. Rawlings bizalmas értesü léseket akart szerezni az
egyesü lésrő l.
- Azt tudom. Amit viszont tudni szeretnék, az az, hogy te miként kerü ltél a ká vézó ba!
- Az való ban meglehető sen érdekes tö rténet - vélte Angie. - Rawlings egy
fiatalembert kü ldö tt a szigetre azzal az ü zenettel, hogy a bá tyá m egyik munkatá rsa akar
velem sü rgő s ü gyben beszélni.
Martin elfordult, és gö rcsö sen szorította a kormá nykereket.
- Ki kellett volna vernem a fogait!
- A fiatalember azt mondta, Rawlings megpró bá lt telefonon elérni, de nem sikerü lt
neki. Igaz ez? - pillantott Angie fü rkésző en a férjére.
- Nem. Senki sem telefoná lt.
- Biztos vagy benne?
Martin hirtelen há trafordult, és kihívó an nézett az asszonyra.
- Má r megint azzal gyanú sítasz, hogy hazudok? Angie-nek eszébe jutott a férje
ígérete.
- Nem. Mondtad, hogy sohasem fogsz becsapni, és én hiszek neked. A férfi szemében
enyhü lt a harag.
- Jó l van. De há t hogy a csudá ba tudtá l ilyen olcsó trü kknek bedő lni? Apá dnak és a
bá tyá dnak tö kéletesen igaza volt abban, hogy gyermekien hiszékeny tudsz lenni, ha
ü zleti dolgokró l van szó !
Angie-t elfutotta a méreg.
- Nem vagyok hiszékeny! Ha vettétek volna a fá radsá got, hogy rendesen
tá jékoztassatok, akkor nem sétá ltam volna be a csapdá ba. De há t senki sem tette meg
kö zü letek. Hagytatok a sö tétben tapogató zni, aztá n dü hö ngtö k, ha hamis
kö vetkeztetésre jutok.
- Lehetett volna egy csö ppnyi emberismereted! Gyanú t kellett volna fognod, amikor
hirtelen felbukkan egy ismeretlen, és azt á llítja, hogy a bá tyá dná l dolgozik!
- Hagyd abba, Martin! Az adott kö rü lmények kö zö tt igenis értelmesen viselkedtem.
- Miféle adott kö rü lmények kö zö tt?
- Az ismeretlen arra hivatkozott, hogy hiá ba pró bá lt telefonon elérni. É n pedig
tudtam, hogy Bettyt utasítottad, minden hívá st hozzá d kapcsoljon. A sajá t érdekemben,
természetesen. Mert én olyan ostobá n hiszékeny vagyok.
- Nyugodj meg, Angie!
- Azért vagy rá m dü hö s, mert attó l félsz, mondhattam valami olyasmit, ami
veszélyezteti a részvények eladá sá t - morogta az asszony.
- Tévedsz! Pillanatnyilag egyá ltalá n nem érdekelnek a részvények! Azért haragszom,
mert ez a Rawlings megpró bá lt kihaszná lni téged, és te pontosan azt tetted, amit ő akart.
- Martin bekapcsolta a motort, s az felbő gö tt. - Még folytatjuk! - kiabá lta tú l a zajt.
- Martin?
- Tessék - kérdezte a férfi, mikö zben a csó nak kikö tésével foglalatoskodott.
- Honnan tudtad, hogy Rawlingsszal a ká vézó ban vagyok?
A férfi felegyenesedett.
- Egy fiú mondta a kikö tő ben, hogy ott van valakivel talá lkozó d.
- Az bizonyá ra Dave volt.
- Igen, Dave. - A férfi fü rkésző en nézte a feleségét. - É s?
- Csak eltű nő dtem.
 - Mirő l, Angie?
- Hogy ő szinte legyek, eléggé kü lö nö snek talá lom, hogy ez a kis kö zjá ték éppen most
tö rtént - magyará zta lassan az asszony.
- Folytasd!
- Figyelj csak! A vá rosba indulsz, és rö viddel ezutá n ü zenetet kapok, hogy a bá tyá m
egyik munkatá rsa okvetlenü l beszélni akar velem.
- Rawlings bizonyá ra tá vcső vel figyelte a szigetet. Mihelyt lá tta, hogy ú tra kelek,
elkü ldte a fiú t. Tudta, ez az egyetlen mó dja, hogy egyedü l tá rgyaljon veled.
- Ú gy van. - Angie egy pillanatra elgondolkozott. - É s kó sza hírekre hivatkozott,
miszerint a cégegyesü lés nem lesz tartó s.
Martin megvonta a vá llá t.
- Ha annyira idegesek, ne vegyenek részvényeket! Cseppet sem bá nom, ha elveszítem
Rawlings befektető it! Hidd el, a Sutherland-Carradine részvények irá nt igen nagy lesz az
érdeklő dés.
- Most nem arró l van szó , Martin.
- Hanem mirő l?
Az asszony komolyan nézett a férjére.
- A ná széjszaká nkon valaki szá ndékosan vert éket kö zénk. Azért gondoskodott ró la,
hogy lá ssam a sajtó kö zleményt.
- Hajszá l híjá n sikerü lt is neki - szitkozó dott Martin. – Valahá nyszor eszembe jut,
hogy a ná széjszaká mon egy pá rna vá lasztott el a feleségemtő l, pokolian dü hö s leszek!
- Még mindig nem érted, hova akarok kilyukadni. A férfi ö sszefonta mellén a karjá t.
- Akkor mondd meg!
- Arró l van szó , hogy nyilvá nvaló an valaki még mindig akadá lyokat akar gö rdíteni az
ú j cég felá llá sá nak ú tjá ba. Okvetlenü l ki kell derítened, ki az!
- Gondolod, hogy nem pró bá ltam meg?
- Na és? - Az asszony félrehajtotta a fejét. - Van valami ö tleted?
- Semmi olyan, amirő l szívesen beszélnék.
- Miért?
- Mert még nem vagyok benne biztos. Vilá gos? - Martin maga is észrevette, milyen
ingerü lt a hangja. Igyekezett higgadtsá got erő ltetni magá ra.
- Attó l félsz, valamelyik rokonod á ll a há ttérben?
Egy pillanatig a férfi kísértést érzett, hogy kitérjen a vá lasz elő l. Angie azonban éles
szemmel figyelte, és Martin tudta, felesége ö sztö nö sen ugyanarra a kö vetkeztetésre
jutott, mint ő .
- Igen, a fene egye meg!
Angie kö nnyedén megérintette férje karjá t.
- Tő lem nem kell megvédened ő ket. Hiszen én is a csalá dhoz tartozom.
- Még nem pró bá ltam így nézni a dolgot. Az asszony mosolygott.
- Ne akarj engem kihagyni ebbő l! Együ tt biztosan boldogulná nk. A feleséged vagyok.
- Ez az egész olyan szokatlan nekem - vallotta be a férfi.
- Micsoda?
- Te meg én... Van egy okmá nyom, ami igazolja, hogy a feleségem vagy. Az ujjadon
csillog a gyű rű m. Má r szeretkeztü nk is. Valami azonban még mindig hiá nyzik.
- Mi?
- Nem tudom.
Angie felvonta a szemö ldö két, aztá n elmosolyodott.
- Ha eszedbe jut, szó lj! Addig pedig pró bá lj meg a feleségedként kezelni! Bízzá l
bennem! Együ tt erő sek vagyunk.
 Martin vá laszolni akart, szerette volna rá venni az asszonyt, hogy mondja ki végre azt
a bű vö s szó t, ami a vilá g legboldogabb emberévé tehetné. De há t ez az ostoba
csó nakkikö tő erre igazá n nem alkalmas hely!
Megvá rja, amíg Angie éjszaka az á gyá ban lesz. Talá n akkor rá jö n végre, hogyan
lehetne a dolgokat végérvényesen helyrehozni kettő jü k kö zö tt. Ú gy érezte, az á gyban
minden nehézség nélkü l megérteti magá t Angie-vel.
Karon fogta a feleségét, és elindultak a parton.
- Kérlek, ne zá rj ki ebbő l az ü gybő l! - folytatta az asszony. - Ez az én gondom is, nem
csak a tied.
Martin só hajtott. É rezte, hogy nem soká ig tud má r kitérni Angie kérdései elő l. É s nem
is volt má r olyan biztos benne, hogy akar-e.
- Az a baj, hogy semmi megfogható nincs a kezü nkben. Nekem azonban kezdettő l
fogva az az érzésem, hogy a kedves csalá dom valamelyik tagja rejtő zik a dolog mö gö tt.
Senki má snak nem á ll érdekében, hogy megakadá lyozza az egyesü lést.
- Anyagilag mindenki csak nyerni fog azá ltal, ha jó l kelnek el a részvények - fű zte
hozzá Angie.
- Ez igaz - nézett Martin a feleségére. - A méregkeverő t nyilvá nvaló an nem a
cégegyesítés pénzü gyi vonatkozá sai érdeklik.
Angie bó lintott.
- Valaki azon igyekszik, hogy ne hagyja a viszá lyt elhamvadni. Ez a valaki inká bb
lemondana a haszonró l, csak a Carradine-ok és a Sutherlandek el ne á ssá k a csatabá rdot.
Martin só hajtott.
- Celia, Derwin vagy Helen. Kö zü lü k lehet valaki.
- Celia harminc évvel ezelő tt még nem volt itt.
- Nem. De ismered a szó lá smondá st, hogy valaki a „pá pá ná l is pá pá bb". Celia legfő bb
bü szkesége az, hogy Sutherland, és rendkívü l hű séges apá m emlékéhez. Képes lenne
pusztá n azért megakadá lyozni az ö sszeolvadá st, mert apá m nem értene vele egyet.
- É s a nagybá tyá d meg a nagynénéd?
- Nem tudom. Apá mhoz hasonló an sohasem voltak hajlandó ak beszélni arró l, mi
tö rtént harminc évvel ezelő tt.
- Kérdezzü k meg talá n Bettyt!
- Bettyt? - hú zta el a szá já t Martin.
- Ö má r annak idején is itt dolgozott. Nem?
- Azt hiszem, ná lunk kezdett. Azt azonban kétlem, hogy kö zelebbit tudhatna.
- Nem is sejted, mi mindent tudnak az alkalmazottak! Beszéljü nk csak Bettyvel!
Martin tétová zott, aztá n ú gy dö ntö tt, hogy a kísérletbő l semmi baj sem szá rmazhat.
- Rendben.
Betty a konyhá ban foglalatoskodott. É ppen forró vizet ö ntö tt a teá skanná ba.
- Természetesen észrevettem, hogy valami szö rnyű dolog tö rtént. Senki sem beszélt
ró la, de hetekig mindenki csak komor képpel já rká lt. - A há zvezető nő letette a kanná t az
asztalra, majd Martinra nézett. - A nagynénje sokat sírt. Az édesapja pedig dü hö s volt.
Derwin gyakran talá lkozott Helennel, és eljegyezni készü lt. Azt hiszem, ő is tudhatta, mi
a helyzet. Mindenesetre nagyon kü lö nö sen viselkedett.
- Tehá t nem sejti, mi já tszó dott le?
- Csak annyit tudok, hogy az ü zlethez volt valami kö ze a dolognak, és az egész csalá d
rettenetesen haragudott mindenkire, akit Carradine-nak hívtak. - Betty bocsá natkérő
pillantá s vetett Angie-re. - Nehéz elhinni, hogy ez a régi histó ria ennyi év utá n még
mindig felkavarja a kedélyeket. Ezt sohasem tudtam megérteni. Annyi ü zlet fut zá tonyra,
és senkinek nem jut eszébe harminc év elteltével felhá nytorgatni a mú ltat.
 - Csak akkor, ha tö bbrő l van szó , mint ü zletrő l - mormolta Angie Martinra nézve. -
Má rpedig mi arra a kö vetkeztetésre jutottunk, hogy ez egyá ltalá ban nem ü zleti ü gy.
- Igen - helyeselt Martin. - A csalá dbó l valakin sú lyos sebet ejthettek a tö rténtek.
- Bá rcsak segíthetnék! - sajná lkozott Betty. - De csak annyit tudok, hogy a Carradine-
ok harminc évvel ezelő tt itt sok fá jdalmat okoztak. Szerintem legfő bb ideje, hogy a
csatabá rdot végérvényesen elá ssá k.
- El fogjuk á sni - erő sítette meg Martin. - Van azonban itt valaki, aki nem tud
felejteni...

10. FEJEZET

Negyedó ra mú lva Angie és Martin kéz a kézben tá voztak a konyhá bó l. Nem sokkal
lettek okosabbak.
- Most mihez kezdjü nk? - tette fel a kérdést Angie.
- Nem tudom pontosan. Talá n ö ssze kellene hívni az egész csalá dot, és valahogy
kiszedni belő lü k az igazsá got.
- Nem félsz, hogy valakit mélyen megsebezhetsz?
- Azok utá n, ami ma tö rtént, má r nem érdekel! Angie kérdő en nézett a férjére.
- Mivel volt a mai eset rosszabb, mint a tö bbi?
Martin megá llt a folyosó kö zepén, és vá llon ragadta Angie-t.
- Há t még mindig nem vilá gos neked? Valaki ú jabb éket akart kö zénk verni. Azt
akarta, hogy együ tt lá ssalak azzal a fickó val. Az illető hidegvérrel csapdá ba csalt. Azt
kellett volna gondolnom, hogy értesü léseket adsz el Rawlingsnak. A bajkeverő be akarta
nekem bizonyítani, hogy egy Carradine-ban nem lehet megbízni.
Angie szeme tá gra nyílt a dö bbenettő l. Aztá n rettenetes dü hbe gurult.
- Ekkora pimaszsá got! Ezt az alattomos aljassá got! Az akarta, hogy á ruló nak tarts!
- Ú gy van.
- De én á rtatlan voltam...
- Há t persze, mindjá rt tudtam - felelte a férfi némileg tü relmetlenü l.
Angie ö sszevonta a szemö ldö két, aztá n elégedetten elmosolyodott.
- Igen, tudtad...
- Mi ebben olyan mulatsá gos? - nézett rá Martin bosszú san.
- Semmi.
Az asszonyt vad, ujjongó ö rö m fogta el. Most má r biztos, hogy a férje tényleg szereti!
- Angie, nem vagyok tréfá s kedvemben - figyelmeztette Martin.
- Igenis, drá gá m.
A férfi kicsit megrá zta Angie-t.
- Mi ez a sejtelmes mosoly?
- É ppen egy teljesen ésszerű kö vetkeztetésre jutottam - magyará zta az asszony. -
Ö rö mmel fogod hallani, hogy tú lá radó érzelmek és nő i megérzés nélkü l, csupá n
kristá lytiszta logiká val dolgoztam. Ahogy te gondolkozol: a tények és semmi egyéb, csak
a tények.
- Angie, az ég szerelmére, mi a csudá ró l beszélsz?
- Meg kell hagyni, má r elő ző leg is meglehető sen biztos voltam benne... De sejtettem,
hogy ö rü lni fogsz, ha a te észjá rá sodat kö vetve jutok el a felismeréshez.
- A pokolba, Angie, ha nem mondod meg, mirő l van szó ...
- Természetesen megmondom. Nyilvá nvaló an szeretsz engem. A férfi értetlenü l
bá mult rá .
- Micsoda?
 - Azt mondtam, hogy szeretsz. É ppen most bizonyítottad be.
- Tényleg?
- Igen. - Az asszony férje nyaka kö ré kulcsolta a karjá t. - Elismerted, hogy felettébb
gyanú s kö rü lmények kö zö tt lá ttá l abban a ká vézó ban, mégsem hitted egy pillanatig sem,
hogy kifecsegek valamit, és azzal ká rt okozok a vá llalatnak.
Martin tekintete elborult.
- Azt talá n nem tetted, de néhá ny egyéb vétek azért van a rová sodon.
- Példá ul?
- Elhamarkodott cselekvés, az emberismeret hiá nya, meg hogy nem gondoltad végig
a kö vetkezményeket. Mindenekelő tt pedig az, hogy hajlamos vagy ö nhatalmú an
intézkedni, a férjed megkérdezése nélkü l dö nteni...
- De hiszen nem voltá l ott.
- Meg kellett volna vá rnod!
Ebben a pillanatban lépett hozzá juk Derwin.
- Valami baj van?
- Dehogy! — mosolygott rá Angie.
- Dehogy! - nézett Martin dü hö sen a nagybá tyjá ra. - Magá nü gyekrő l beszélü nk.
Derwin komolyan bó lintott.
- É rtem. Sajná lom, hogy megzavartalak. Ugye sikerü lt a talá lkozó ja a kikö tő ben,
Angie?
Angie-nek feltű nt Derwin érdeklő dő tekintete. Egy csapá sra elpá rolgott a jó kedve.
- Honnan tudod, hogy Angie-nek talá lkozó ja volt a kikö tő ben? - fordult a nagybá tyja
felé Martin.
- Ó , há t nem mondta el neked? É ppen a parton sétá ltunk, amikor az a fiatalember
megérkezett az ü zenettel, hogy valaki beszélni akar Angie-vel.
- Való ban?
- Igen. É n magam kísértem ki aztá n a csó nakhá zhoz a feleségedet. Késő bb pedig
lá ttam, hogy Angie meg te együ tt érkeztetek haza. - Derwin éles, fü rkésző pillantá st
vetett Martinra. - Tehá t ö sszetalá lkoztatok a vá rosban?
Martin hű vö sen mosolygott.
- A kikö tő i ká vézó ban talá ltam rá , Jack Rawlings tá rsasá gá ban. Talá n hallottá l má r
ró la. Rawlings befektető k egy csoportjá t képviseli, akik Sutherland-Carradine
részvényeket akarnak venni.
- É rtem... Elég kü lö nö s, nem?
- Tulajdonképpen nem — vá laszolta az ifjú férj. — De egyértelmű en tisztességtelen.
Rawlings Harry Carradine egyik alkalmazottjá nak adta ki magá t. Angie azonban gyorsan
á tlá tott ezen az ó cska trü kkö n, és rá jö tt, hogy a fickó csak ki szeretné faggatni. Rö vid
ú ton elkü ldte há t a pokolba.
- No persze... É s te ezt elhitted neki?
- Természetesen. Hiszen a feleségem. Miért ne hinném el, amit mond?
- Azért, mert Carradine. Te meg annyira bele vagy bolondulva, hogy azt sem lá tod, mi
tö rténik az orrod elő tt! - Derwin ezzel sarkon fordult, és tá vozott.
Martin dö bbenten nézett a nagybá tyja utá n, aztá n hirtelen behú zta feleségét a
dolgozó szobá já ba, és becsukta maguk mö gö tt az ajtó t. Angie leü lt egy székre, Martin
pedig az író asztala mö gö tti karosszékbe rogyott. Egy percig dö bbent csend uralkodott a
szobá ban.
- Nem szabad elhamarkodott kö vetkeztetést levonnod - szó lalt meg végü l Angie.
 - Tehá t Derwin á ll az egész mö gö tt! Biztosan ő az. - Martin kinézett az ablakon. -
Elkeseredett, mert kezdettő l fogva kirekesztették a vá llalatvezetésbő l, elő bb az apá m,
aztá n én.
- Nem tudhatod, hogy tényleg ő az, Martin! Nincs rá bizonyítékod.
- De hiszen pá r perccel ezelő tt magad is lá thattad! Azt hitte, hogy veszekszü nk,
amiért talá lkoztá l Rawlingsszal.
- Végü l is azt tettü k.
- Igen, csak nem arra a kö vetkeztetésre jutottam, amit Derwin vá rt. Dü hö ngtem, mert
hagytad magad rá beszélni a talá lkozó ra, de egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy
bá rmiféle ü zletet kö tö ttél vele. Derwinen pedig lá tszott, alig vá rja, hogy azt hallja tő lem,
elá rultad a Sutherlandeket. Ezt a talá lkozó t ő ü tö tte nyélbe, mérget vennék rá , Angie!
- É s az elő zmények? A telefax, amit a ná széjszaká nkon kaptam? Meg a névtelen
telefon?
- Mind az ő mű ve - bó lintott Martin.
- De há t hogyan csiná lhatta? Itt volt a vilá gtó l elzá rva a Jade-tó ná l! É s magad
mondtad, hogy az egyesü lés tervét a legszigorú bb titokban tartottá tok. Senki nem tudott
ró la rajtad, a szü leimen és Harryn kívü l.
Martin elgondolkozva nézte az asztalá n á lló szá mító gépet.
- Manapsá g nem kell kémeket kü ldeni a vá llalatokhoz, ha valaki bizalmas
értesü lésekhez akar jutni. Elég hozzá egy szá mító gép! Derwinnek nem kellett kitennie a
lá bá t a há zbó l, hogy tudomá st szerezzen a terveimrő l.
- Azt akarod mondani, hogy ezzel a szá mító géppel csiná lta?
- Figyelj csak! - Martin megnyomott néhá ny gombot, és vá rt, amíg a képernyő
kivilá gosodik. - Manapsá g csak szá mító gépre és telefonra van szü kség. Má r régen rá
kellett volna jö nnö m! Itt a kézenfekvő vá lasz!
Angie felá llt, odalépett az író asztalhoz, és elolvasta képernyő n megjelenő szö veget.
- Mi ez?
- Biztonsá gi meggondolá sokbó l az utolsó hétig nem vittem szá mító gépre az
egyesü léssel kapcsolatos adatokat - magyará zta Martin. - Kö zvetlenü l az eskü vő elő tt
azonban tá jékoztatnom kellett a sajtó fő nö kö t, hogy megírhassa a sajtó kö zleményt.
Persze Calhoun is szá mító gépen dolgozik. A lényeg az, hogy Derwin az utolsó napokban
má r a gépem segítségével mindenrő l tudomá st szerezhetett. Nyilvá n magá tó l jö tt rá ,
miképp tud bejutni a vá llalat rendszerébe.
- É s a telefax?
- Az itteni készü lékrő l kö nnyen elkü ldhette a cég tucsoni kö zpontjá ba, onnan pedig
egy megvesztegetett beosztott tová bbíthatta. - Martin az ujjaival dobolt az író asztalon. -
Mihelyt biztos volt benne, hogy a telefax megérkezett, egyszerű en felemelte a kagyló t, és
tá rcsá zta a lakosztá lyunk szá má t. - A férfi ö kö lbe szorította a kezét. - A tulajdon
nagybá tyá m!
- Jó l van - mondta Angie nyugodtan. - Azt tehá t má r tudjuk, mi tö rtént, de azt nem,
hogy miért.
- De hiszen má r elmeséltem! Derwin mélységesen megbá ntottnak érzi magá t, mert
nem kapott á llá st a cégnél.
- De azért az ő anyagi helyzete is a vá llalattó l fü gg, ugyanú gy, mint a csalá d minden
tagjá é. Miért veszélyeztetné a részvénykibocsá tá st? Nagyon sok pénz forog kocká n.
Martin megvonta a vá llá t.
- Má r hosszú évek ó ta tá plá lja a haragot.
- Azt hiszem, sokkal tö bb rejlik a dolog mö gö tt. - Angie egy pillanatig elgondolkozott.
- A régi viszá llyal fü gg valahogy ö ssze.
 Martin félresö pö rte a megjegyzést.
- Teljesen mindegy, Derwin mitő l olyan megkeseredett. Elég annyit tudnunk, hogy
volt indítéka és lehető sége - mutatott a szá mító gépre.
- Ez minden má s csalá dtagra is igaz. A hú godnak és Celiá nak is volt indítéka, mielő tt a
só gorodnak á llá st ajá nlottá l. A nagynénéd is gyű lö li a Carradine-okat. É s valamennyien
hozzá férhettek ehhez a szá mító géphez.
- Helen néni semmit sem ért a szá mítá stechniká hoz. Ugyanez a helyzet Celiá val is,
Kim pedig Hawaiin volt.
Angie fü rkésző en nézte Martint.
- Mit fogsz most tenni?
A férfi egy pillanatig hallgatott.
- Kérdő re vonom Derwint. Megmondom neki, hogy mindent tudok. Kö zlö m, hogy ha
nem hagyja abba a mesterkedéseit, akkor egy centet sem kap a cég jö vedelmébő l. É s
Helen sem.
- Talá n van jobb megoldá s is - szó lalt meg Angie az író asztal szélére telepedve.
- Mégpedig? Mit ajá nlasz?
- Rá kellene jö nnö d, miért éppen a nagybá tyá d tette. É s akkor talá n te má sképp
intézheted a dolgokat, mint az apá d. Olyan borzaszó lenne, ha Derwint bevennéd a
Sutherland & Carradine ú jonnan létesített felü gyelő bizottsá gá ba?
Martin dö bbenten nézett a feleségére.
- Megő rü ltél?
- Kérlek, gondold csak meg jobban! Ha Derwin esetleg valami bajt akar majd keverni,
te biztosan ki tudná d védeni. Azt hiszem azonban, esze á gá ban sem lenne nehézségeket
tá masztani, hanem mindenben tá mogatna téged.
- Ez má r tényleg a csú cs! Elő szö r Glen Langleynek kell á llá st ajá nlanom, most pedig
Derwinnek! Ne akard nekem megmondani, hogyan intézzem a vá llalati és a csalá di
ü gyeimet!
- Mind a kettő hö z kö zö m van. Miért kellene há t hallgatnom?
- Mert nem tudod, mit beszélsz! Egy szó t se tö bbet errő l! Vilá gos? A sajá t dolgaimban
én dö ntö k.
- Tudod, ha má r itt tartunk, azon is elgondolkozhatná l, nem kellene-e a há zat rá íratni
Celiá ra. Celia lá tható an ú gy érzi, az apá d neki szá nta. Te meg ú gysem szereted.
- A há zat rá íratni Celiá ra?! Jó ég! Te tényleg nem tudod, hol a hatá r.
- Csak egy ö tlet volt - mosolygott az asszony.
- Kímélj meg az ö tleteidtő l!
- Igen, Martin.
- Komolyan beszélek, Angie! Nehogy azt hidd, nem vettem észre, miképp pró bá ltá l az
utó bbi idő ben befolyá solni!
- Ez nem igaz! - tiltakozott felhá borodottan Angie. - Csak annyi tö rtént, hogy
javasoltam néhá ny dolgot, te pedig bö lcsen fontoló ra vetted. Nagyon jó l tudom, hogy
sohasem tudná lak olyasmire rá bírni, amit nem akarsz. Az senkinek sem sikerü lne.
Martin ö sszehú zta a szemét, há tradő lt a karosszékben, és intett az egyik ujjá val.
- Gyere ide, Angie!
Az asszony észrevette a hamiská s csillogá st a férfi szemében. Lecsú szott az asztal
szélérő l, és egy lépést kö zeledett Martinhoz.
- Miért? Mit akarsz?
- Gyere ide, akkor majd elá rulom.
- Nem szeretem ezt a tekintetet, Martin Sutherland!
- Gyere ide, asszony!
 - Mondd meg elő bb, mit akarsz!
- Ide, Mrs. Sutherland! - A férfi hangja most mélyebb lett, és tekintete merő en a
feleségére szegező dö tt.
Hirtelen izgalom fogta el Angie-t. É rezte Martin forró vá gyá t, és ebben az erő térben
maga is feltö ltő dö tt. Még egy lépéssel kö zelebb lépett, és mosolygott.
Martin megragadta felesége csukló já t, magá hoz rá ntotta, és szorosan á tö lelte.
Szétterpesztette a lá bá t, hogy az asszonyt még kö zelebb hú zhassa.
- Nos? - kérdezte Angie vá rakozá steljesen. - Mit akarsz há t? Martin á tkulcsolta az
asszony nyaká t.
- Mondd, hogy szeretsz!
A vá lasz meglepte Angie-t. Nem egészen erre szá mított.
- Miért kellene ezt mondanom? Neked nem fontos a szerelem.
- Hallani akarom! - A férfi kö nnyedén szá jon csó kolta a feleségét. -Az eskü vő nk napja
ó ta nem mondtad.
- Mivel nem volt rá semmi okom.
- De most má r van! - Martin megcsó kolta az asszony homloká t, majd az orrá t.
Angie megborzongott. Jó leső melegség já rta á t.
- É n nem tudok ró la. Azt a szó t még te sem mondtad ki!
- Ró lad beszélü nk, Angie, nem pedig ró lam. - A férfi elkezdte kigombolni felesége
blú zá t. - Majd mindjá rt meglá tjuk, ki befolyá sol kit!
- Martin, ez nem lovagias!
- Hallani akarom, hogy szeretsz!
- Miért?
- Mert szeretem hallani. - Martin szétnyitotta Angie blú zá t, és simogatni kezdte a
mellét.
- Martin, vá rj!
- Mondd há t, Angie! - A férfi ajka az asszony nyaká ra siklott, majd a blú z anyagá t
félretolva a vá llá t kezdte csó kolgatni.
- Martin, hagyd abba! Mit akarsz? - Angie felismerte, mire megy ki a já ték. Az édes
kínvallatá ssal szeretné Martin szó ra bírni.
- Mondd ki, Angie! - A férfi felesége nadrá gja felé nyú lt.
Az asszony érezte, hogy Martin a cipzá rjá n babrá l. Hirtelen megremegett, és
felgyorsult a lélegzete.
- Vá rj egy kicsit! Beszédjü k meg! Azért haragszol rá m, mert azt hiszed, befolyá solni
pró bá ltalak. Eskü szö m, nem ú gy volt!
- Mondd, hogy szeretsz! - A férfi ujjai má r a nadrá g alatt kalandoztak. Az asszonynak
elakadt a lélegzete.
- Rendben van. Elismerem, enyhe nyomá st pró bá ltam kifejteni. De befolyá solni azért
nem akartalak, csak a helyes irá nyba terelni. Csupá n azt akartam, hogy gondolkozz el a
sajá t érzelmeiden, és tisztá ban legyél azzal, való já ban mit érzel irá ntam...
- Mondd ki, Angie! - Martin keze felesége lá bai kö zé siklott.
- Nézd a dolgot az én szemszö gembő l is! Nyilvá n nehezedre esik a legmélyebb
érzelmeidet elfogadni, nem is beszélve arró l, hogy má snak bevalld. De én tudom, hogy
te... Jaj!
- Szeretsz, Angie?
- Martin, hagyd abba! Bejö het valaki!
- Akkor majd megfordul, és kimegy. - A férfi most elvette a kezét, s a combjá t
szorította felesége két lá ba kö zé. - Szeretsz engem, Angie?
 Az asszony érezte, hogy Martin nem fogja szerelmi vallomá ssal megö rvendeztetni.
Lá tható lag sokkal tö bb ereje van az ellená llá shoz, mint neki.
- A csuda vigyen el! Szeretlek! - Az asszony kezei kö zé fogta a férfi fejét, és
kétségbeesett hévvel csó kolgatta. - Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! É s te is szeretsz
engem, Martin Sutherland, ismerd be!
A férfi azonban elengedte a fü le mellett a kétségbeesett kérlelést. Ehelyett csak
csó kolta a feleségét, nyersen, szomjasan. Szinte elká bult a vá gytó l.
Pedig szeret! - gondolta Angie, amint a férje felkapta, és a pamlaghoz vitte. Csak má r
rá szá nná magá t végre, hogy bevallja!
Az ajtó minden figyelmeztetés nélkü l kitá rult, és belépett Helen.
- Martin? Martin, mi folyik itt? Most beszéltem Derwinnel. Azt mesélte, hogy Angie-t
egy bizonyos Mr. Rawlings tá rsasá gá ban talá ltad, és te... Te jó ég!
Angie elnyú lva fekü dt a pamlagon. Amikor meglá tta a vá ratlan lá togató t, nagyot
só hajtott, behunyta a szemét, és gyorsan begombolta a blú zá t. Martin, aki fél térddel a
pamlagra tá maszkodott, ingerü lten fordult a nagynénje felé.
- Bocsá nat! - szó lalt meg Helen hidegen, de semmi jelét nem mutatta, hogy el
ó hajtaná hagyni a helyiséget. Megá llt a szoba kö zepén, és szinte sü tö tt belő le a harag és a
rosszallá s. - Tudni akarom, mi folyik itt! - jelentette ki.
Martin a hajá ba tú rt.
- Há t, ha tényleg mindená ron tudni akarod, éppen szeretkezni akartam a
feleségemmel. Van ellene valami kifogá sod?
Helen elvö rö sö dö tt.
- A modortalan viselkedésed pillanatnyilag nem érdekel. Szolgá lt Angie bizalmas
értesü lésekkel ennek a Rawlingsnak?
- Nem. - Martin visszagyű rte inge csü cskét a nadrá gjá ba, és jó kedvű en nézte Helent. -
Gondolod, hogy most szeretkeznék vele, ha éppen á rulá son kaptam volna?
- Ki tudja? Hiszen nyilvá nvaló an elcsavarta a fejedet - kö zö lte Helen elszá ntan. -
Derwinnek igaza van. Ez a nő a kezében tart téged! É n má r figyelmeztettelek, hogy a
Carradine-ok veszedelmes csaló k. De te nem akartá l hallgatni rá m.
Helen szemében kö nnyek csillogtak. Martin kö zelebb lépett hozzá .
- Helen...
- Menj vissza az olcsó kis csá bító dhoz! Menj csak! Majd rá jö ssz egyszer, milyenek
való já ban a Carradine-ok! - Ezzel Helen sarkon fordult, és kiviharzott a szobá bó l. Az ajtó
nagy csattaná ssal csapó dott be utá na.
A szobá ban csend lett. Angie ó vatosan felü lt.
- Martin, itt sokkal tö bbrő l van szó , mint amit sejtettü nk! Tö bbrő l, mint Derwin
afeletti keserű ségérő l, hogy nem kapott á llá st a cégnél. A nagynénéd haragja az egész
csalá dom ellen irá nyul. Mielő tt bá rmit tennénk, ki kell derítenü nk, mi tö rtént annak
idején.
- Celia? - hú zta fel tű nő dve a szemö ldö két Martin.
- Attó l félek, ő sem tud tö bbet mondani, mint Betty, de azért megpró bá lhatjuk.
- A pokolba! - Martin rendbe hozta a ruhá zatá t, és az ajtó hoz lépett. - Ö sszegyű jtö m
az egész csalá dot, és egyszer s mindenkorra tisztá zzuk a helyzetet.
- Martin, vá rj! - szaladt utá na Angie. - Nem tudom, hogy jó ö tlet-e...
- Nem kü lö nö sen érdekel, hogyan ítéled meg a helyzetet - szó lt vissza a vá lla fö lö tt
Martin. - Vá laszt akarok kapni néhá ny kérdésre, mégpedig azonnal. Menj, és keresd meg
Celiá t! Mondd meg neki, hogy ö t percen belü l vá rom a szalonban!
- De, Martin...
- Ne kérdezz semmit, csak tedd, amit mondtam!
 Az asszony hallgatott. Talá n igaza van Martinnak. Tényleg ideje pontot tenni a dolog
végére. Feltéve persze, hogy Martinnak sikerü l mindenkit szó ra bírnia.

*
Tíz perccel késő bb Angie má r az ablak elő tti pamlagon ü lt, és érdeklő déssel figyelte
ú j rokonai á brá zatá t. Celia aggodalmasnak és gondterheltnek lá tszott. Derwin és Helen
arcá n keserű ség tü krö ző dö tt, és talá n félelem is.
Martin az ablakná l á llt, és azt a benyomá st keltette, hogy teljesen ura a helyzetnek.
Angie azon tű nő dö tt, vajon akkor is ilyen szokott-e lenni, amikor ö sszehívja a vá llalat
vezető ségét. Hirtelen nagyon ö rü lt, hogy nem az alkalmazottja.
Martin kinézett a tó ra, amelynek színe a hirtelen beá lló szü rkü letben sö tétzö ldrő l
feketére vá ltozott. Aztá n lassan az egybegyű ltek felé fordult.
- Torkig vagyok má r ezzel az ostobasá ggal! Természetesen a Carradine-ok és
Sutherlandek kö zö tti ő si ellenségeskedésre gondolok. Nagyon jó l tudom, hogy azokat a
gaztetteket, amelyek arra voltak hivatva, hogy éket verjenek kö zém és a feleségem kö zé,
ebben a há zban tervelte ki valaki.
- Hogy merészelsz minket vá dolni? - tá madt rá sértetten Derwin.
- Hidd el, ez á tkozottul kö nnyű a tények birtoká ban! - Martin a nagybá tyjá ra
pillantott. - Csak a bolond nem lá t á t a szitá n! A Carradine-ok á rtatlanok.
- É n nem lennék olyan biztos ebben - morogta Derwin.
- Ide figyelj! - kezdte Martin - Az teljesen vilá gos, hogy valaki a dolgozó szobá mban
lévő szá mító gépet haszná lta a bizalmas értesü lések megszerzésére. Csak azt az egyet
nem tudom, miért akarta kö zü letek bá rki is okvetlenü l keresztezni a terveimet. Volná l
szíves elá rulni?
- Fogalmam sincs, mirő l beszélsz! - fortyant fel Derwin.
- Arró l beszélek, ami harminc évvel ezelő tt tö rtént.
Helen eltö kélten kihú zta magá t.
- Kérdezd talá n a Carradine-okat!
- Má r megtettem - felelte nyugodtan Martin. - Palmer Carradine azt mondja, neki
sejtelme sincs, mitő l siklottak félre a dolgok annak idején. É s én hiszek neki. Csupá n
annyit tud, hogy az egyesü lési kísérlet az utolsó pillanatban zá tonyra futott, és az apá m
azutá n szó ba sem á llt vele tö bbé.
Derwin ö sszehú zta a szemét.
- Palmer Carradine nagyon is jó l tudja! Hiszen ő volt az egésznek az oka!
Angie dü hbe jö tt.
- Ez nem igaz!
- Nyugalom, Angie! - intette le a férje. - Mindjá rt végére já runk a dolognak. Ez nem a
legmegfelelő bb idő pont a csalá dod védelmezésére, sem egy Carradine-féle
érzelemkitö résre.
Angie érezte, hogy a férfinak igaza van. Hallgatott há t, csupá n sö tét, vészjó sló
pillantá st kü ldö tt Derwin felé. Martin ismét a nagybá tyjá hoz fordult.
- Veled kellene kezdenü nk. Meséld el, mi tö rtént harminc évvel ezelő tt!
- Semmi értelmét nem lá tom, hogy feltépjü k a régi sebeket - ellenkezett Derwin.
- Akkor hadd fejezzem ki magam má sképp: vagy elmondod, mi tö rtént, vagy te és
Helen ú j jö vedelemforrá s utá n nézhettek!
Derwin dö bbenten meredt rá .
- Ki akarsz minket tagadni a vá llalati haszon Helent megillető részébő l?
 Angie felnyö gö tt, és behunyta a szemét. A tö bbiek megrö kö nyö dve néztek Martinra,
mint akik nem hisznek a fü lü knek.
- Lá tom, kezdesz érteni. Beszélj!
- Jó l van, ha annyira akarod. De amit hallani fogsz, abban nem sok ö rö med lesz! -
Derwin elő bb komolyan Helenre nézett, majd ú jra az unokaö ccsére. - A dolog nagyon
egyszerű . Palmer Carradine sohasem szá ndékozott való ban egyesíteni a két céget.
Inká bb orvtá madá ssal akarta elfoglalni a Sutherland szá llodalá ncot. Utá na a
Sutherlandbő l nem maradt volna semmi. Mi pedig itt maradtunk volna kisemmizve.
- Pró bá lkozz valami má s tö rténettel, Derwin! - ajá nlotta Martin.
- Ez az igazsá g! Apá d rá jö tt, hogy Carradine utasítá st adott az ü gynö kének a
Sutherland részvények felvá sá rlá sá ra. Hajszá l híjá n sikerü lt is neki. Az apá d azonban az
utolsó pillanatban észrevette, és megakadá lyozta. Egy darabig majdnem a cső d szélén
á llt a vá llalat, de végü l is kiheverte.
- A bá tyá m meg tudta hiú sítani az orvtá madá st - szó lt bele Helen. — Utá na két dolgot
hatá rozott el szilá rdan. Az egyik, hogy sohasem hagyja a részvényeit kicsú szni a kezébő l.
A má sodik pedig, hogy tö bbé nem bízik meg a Carradine-okban.
Martin undorral rá zta a fejét.
- Ez ostobasá g. Ne vá rjá tok, hogy bevegyem!
- É s miért nem hiszed? - dohogott Celia.
- Mert kívá ncsisá gbó l á tnéztem az akkori iratokat. Az apá m nem volt ostoba. Mindig
vigyá zott rá , hogy a részvények legalá bb ö tvenegy szá zaléka a birtoká ban legyen.
Sohasem fenyegette há t az ellenséges hatalomá tvétel. Valami azonban tö rtént, ami
megvá ltoztatta a véleményét az egyesü lésrő l. É s én tudni akarom, mi volt az!
- Azzal vá dolsz, hogy hazudok? - tudakolta Derwin.
- Igen - felelte Martin. - Pontosan. Csak azt szeretném tudni, miért!
Mindenki dö bbenten hallgatott. Angie kinézett az ablakon, hogy senkinek se kelljen a
szemébe néznie. Ekkor észrevette, hogy kis motorcsó nak kö zeledik a kikö tő felé.
Há rman ü ltek benne.
- Martin?
- Most ne, Angie!
- Azt hiszem, vendégeink lesznek.
- Micsoda?
A csó nakhá z fényeiben Angie a szü leit és a bá tyjá t ismerte fel.

11. fejezet

- Majd én ajtó t nyitok - mondta Martin Bettynek, ahogy kilépett az elő csarnokba. -
Ú gy lá tszik, a vacsorá ná l szü kségü nk lesz még néhá ny terítékre. Vá ratlanul megérkezett
az apó som, az anyó som és a só gorom.
Betty megtö rö lte a kezét a kö tényében, és somolygott:
- No, ez érdekes lesz!
- A maga helyében megbú jnék a konyhá ban, amíg a villá mok csapkodnak.
- Azt hiszem, tényleg azt fogom tenni. Megbirkó zik majd minden nehézséggel, Martin.
Hiszen maga mellett á ll a felesége!
A férfi kinyitotta az ajtó t, és szembe talá lta magá t dü htő l tajtékzó apó sá val, feldú lt
só gorá val és kétségbeesett, gondterhelt anyó sá val.
 - Milyen kellemes meglepetés - ü dvö zö lte ő ket. - É ppen a Carradine-okró l
beszélgettü nk.
- Magyará zatot kérek, Sutherland! - tá madt vejére Palmer Carradine, pedig még be
sem lépett a há zba.
Harry a há zigazdá t szinte félresö pö rve nyomult be az elő csarnokba.
- Hol van Angie? Mi az ö rdö g folyik itt, Sutherland? Ma reggel értesü ltü nk ró la, hogy
Angie-t itt rejtegeted a részvények kibocsá tá sá ig, és utá na azonnal el akarsz vá lni!
- Ez hazugsá g - felelte Martin nyugodtan. - Jö jjö n be, Marian! - fordult az anyó sá hoz. -
Ú gy lá tom, nagyon kifá rasztotta az utazá s.
- Ki sem lehet mondani, min mentem ma keresztü l - mosolygott bizonytalanul az
asszony. - Harry és Palmer szinte az eszü ket vesztették, amikor reggel meghallottá k a
hírt.
- É ppen jó kor érkeztek a vacsorá hoz - vélte Martin. Angie sugá rzó mosollyal lépett ki
az elő csarnokba.
- Szervusztok. Mi ez a nagy izgalom?
- Magyará zatot kö vetelü nk, Sutherland!
- Meg fogjá tok kapni. - Martin egyik karjá t felesége vá llá ra tette. A fiatalasszony
hozzá simult, félreérthetetlenü l kifejezve, kinek az oldalá n á ll.
Palmer és Harry figyelmét nem kerü lte el ez az apró , de anná l kifejező bb mozdulat.
Harry egy pillantá st vetett a hú gá ra.
- Biztos, hogy nincs semmi bajod, Angie?
- Biztos, kö szö nö m.
Palmer Martinra nézett.
- Mi az ö rdö g folyik itt? Azt hittem, valamelyik Sutherland szá llodá ban tö ltitek a
mó zesieteket.
- É n is azt gondoltam. Kö zben azonban megvá ltoztak a terveink. - Martin bevezette a
szalonba a vendégeit. - Foglaljatok helyet! Azt hiszem, rö videsen minden vilá gossá vá lik.
Palmer Helen felé biccentett, és kisimultak a voná sai.
- Szervusz, Helen. Ő sidő k ó ta nem lá ttalak. Alig ismertelek meg.
- Szervusz, Palmer - ü dvö zö lte az asszony halkan.
Martin észrevette nagynénje kü lö nö s tekintetét, és lopva figyelte, amíg a tö bbieket
bemutatta egymá snak. Feltű nt neki, hogy Angie is szemmel tartja a nagynénit.
- Ha mindent tisztá ztunk, vacsorá zunk - kö zö lte Martin. - Holnap kora reggel
elutazunk Angie-vel, és valamelyik Sutherland szá llodá ban folytatjuk a ná szutunkat.
- Komolyan? - nézett rá vidá man Angie.
- Okvetlenü l. Most azonban já rjunk a végére ennek a kellemetlen ü gynek. Helen, azt
hiszem, te tudná l felvilá gosítá ssal szolgá lni.
Helen dö bbentnek lá tszott.
- Nincs semmi mondanivaló m arró l, ami oly sok évvel ezelő tt tö rtént! Martin, minek
bolygatod folyton a mú ltat?
- Ami annak idején lezajlott, az nem tartozik rá d! - avatkozott kö zbe mérgesen
Derwin. - Te akkor még gyerek voltá l.
- Tévedsz. Az akkori események még mindig kihatnak a há zassá gomra és az ü zleti
ü gyeimre. Egyszer s mindenkorra pontot kell tenni a dolog végére! Senki sem hagyhatja
el a szigetet, amíg meg nem tudom az igazsá got. - Martin most ú jra a nagynénjére
pillantott. - Helen?
Derwin felugrott.
- Ne gyö tö rd tová bb! Tanú síthatná l legalá bb valami tiszteletet a sajá t nagynénéd
irá nt! Végü l is az apá d hú ga!
 Martin érezte, hogy Angie gyengéden megfogja a kezét. Sejtette, arra bá torítja a
felesége, hogy folytassa.
- Nagyon sajná lom, Helen, de vá laszolnod kell.
- Tudom - suttogta az asszony. - Gyanítottam, hogy elő bb-utó bb minden kitudó dik... -
Halkan zokogni kezdett.
Derwin a feleségéhez sietett, és zsebkendő t nyú jtott neki.
- Semmit sem kell elmesélned, Helen!
- De igen. Martinnak igaza van. Véget kell végre vetni a titkoló dzá somnak. É vek
hosszú sorá n keserítette az életü nket, és én má r nem bírom tová bb!
Palmer figyelmesen nézte az asszonyt.
- Ugye, Helen, valahogy velem kapcsolatos a dolog?
- Igen. Nagyon sajná lom, Palmer...
- Jó l van, Helen - biztatta Martin a nagynénjét szelíden. - Meséld el nekü nk, mi
tö rtént!
- Harminc évvel ezelő tt szö rnyű ostobasá got kö vettem el. Az egyetlen mentségem,
hogy még meglehető sen fiatal voltam. Meg azt hiszem, el is kényeztettek rendesen.
Kereken megmondva, beleszerettem Palmer Carradine-ba. A szoká sos Sutherland-
magabiztossá ggal természetesnek vettem, hogy ő is viszonozza az érzelmeimet.
Palmer mélyen megindultnak lá tszott.
- Annak idején nagyon felizgatta a kedélyeket a két vá llalat egyesítésének terve.
Mindenki odavolt a lelkesedéstő l. Elképzeltem, milyen regényes lenne, ha
ö sszehá zasodná nk Palmerrel, és az eskü vő pecsételné meg a két csalá d kibékü lését, mint
a mesében.
- Helen, nem kell tö bbet mondanod! - ragadta vá llon a feleségét Derwin.
- Igaza van a férjednek, Helen. Ne hallgass Martinra! - szó lt kö zbe Palmer. — Ez a
legszemélyesebb ü gyed. Nem kell elá rulnod nekü nk a titkaidat.
Az asszony szomorú an mosolygott.
- Sajnos azonban, ami akkor tö rtént, mindenkit érint. Elmentem Palmerhez, s
megmondtam neki, hogy beleszerettem, és hozzá akarok menni feleségü l. Enyhén szó lva
megrö kö nyö dö tt. Talá n jobb kifejezés lenne, hogy megrémü lt.
Palmer a cipő je orrá ra szegezte a tekintetét, és vö rö s lett, mint a rá k.
- Igyekezett ú riemberként viselkedni, és megkö nnyíteni a dolgomat. Mikor azonban
felfogtam, hogy csak felszínes ismerő snek tart, és éppen eljegyezni készü l egy lá nyt,
akivel sohasem talá lkoztam... Rettenetesen csaló dott és dü hö s voltam. Borzasztó dolgot
tettem, amit harminc éve bá nok.
- Helen, elég má r! - paskolgatta Derwin gyengéden felesége vá llá t.
- Nem. Még nem egészen. - Helen kö nnyedén megérintette férje kezét, és elő szö r
Martinra majd Palmerre nézett. - Féltékenységemben elhatá roztam, hogy meghiú sítom
az egyesü lést. É n voltam az, aki bizonyos befektető knek bizalmas értesü léseket
szolgá ltatott. Ennek hatá sá ra aztá n nem voltak hajlandó k az ú jonnan létrejö vő
vá llalatnak megadni a szü kséges kö lcsö nt. Ugyanezek az emberek késő bb pénzü gyileg
tá mogattá k a Carradine szá llodalá nc kiépítését. A bá tyá m természetesen azt hitte, hogy
Palmer Carradine-nak kezdettő l fogva ez volt a célja.
A szobá ban mindenkinek elakadt a lélegzete. Martin elő rehajolt.
- Miféle értesü lések voltak, és hogy jutottá l hozzá juk? Helen megrá ndította a vá llá t.
- A Sutherland szá llodá k egyike anyagi nehézségekkel kü szkö dö tt. Egy titká rnő tő l
kaptam meg az ezt bizonyító iratokat. Igazá n nem volt nehéz. Hallottam a bá tyá mat
beszélni az ü gyrő l, és tudtam, hogy az egyesü lésig titokban akarja tartani. Amikor a
befektető knek névtelenü l elkü ldtem a papírokat, sejtetni engedtem, hogy ez a szá lloda
csak egy a sok kö zü l, amelyek bajban vannak. Elhitték. Hiszen tudod, milyen nagy
hatá ssal van a pletyka az ü zletkö tésekre.
Palmer Martinra nézett.
- Emlékszem arra a szá llodá ra. Rossz helyen fekü dt. Az apá d el akarta adni, amit
késő bb meg is tett.
Helen merő en a kezére szegezte tekintetét.
- A bá tyá mat nagyon felbő szítette, hogy a befektető k visszaléptek, és késő bb a
Carradine céget tá mogattá k a pénzü kkel. Biztosra vette, hogy valamiféle titkos alkut
kö tö ttek a há ta mö gö tt. Lenyomoztatta az egész vá llalatot, hogy megtalá lja az á ruló t.
Végü l aztá n elérkezett hozzá m, én pedig elő adtam neki egy hazugsá got.
Palmer ö sszehú zta a szemét.
- Azt mondtad, elcsá bítottalak, hogy kiszedhessem belő led az értesü léseket?
- Igen - vallotta be Helen. - Néhá ny kétes ü zleti fogá st még meg tudott volna
bocsá tani a bá tyá m. De sejtettem, azt sohasem felejtené el, hogy a hú gá t haszná ltad fel a
célod eléréséhez.
- É s ezen á llító lagos á rulá s miatt gyű lö lt engem annyi éven keresztü l! - csó vá lta a
fejét á muldozva Palmer. - De há t akkor miért nem vont kérdő re?
- É n kértem rá , hogy ne tegye. Megértette, hogy a bü szkeségemen esne csorba.
- A híres Sutherland-bü szkeség! - morogta Martin. Angie rá mosolygott a férjére.
- Mindig tudtam, hogy sok szenvedély feszü l ebben a csalá dban. Mindenféle
szenvedély...
- A Sutherlandek nyilvá nvaló an mégsem olyan hű vö sek - szorította meg Martin a
felesége kezét. Aztá n a nagynénjére nézett. - Tévedtem há t abban, hogy a legutó bbi
fejlemények mö gö tt Derwin á ll? Te voltá l az, Helen?
- Nem, én - szó lt kö zbe Derwin nyugodtan. - Minden az én lelkemen szá rad. Tú l késő n
szereztem tudomá st a há zassá gró l és az egyesü lésrő l ahhoz, hogy bá rmit is tehettem
volna ellene. Arra gondoltam, talá n ha nem kelnek el jó l a részvények, te meg Carradine
visszaléptek az ü zlettő l. Bizonytalan vá llalkozá s volt, de semmi má s nem jutott az
eszembe. Meg kellett há t pró bá lnom.
Palmer dö bbenten meredt rá .
- Az ég szerelmére, miért? Az egyesü lés valamennyiü nk szá má ra rengeteg pénzt hoz!
- Vannak a pénznél fontosabb dolgok is - jelentette ki Derwin. - Meg akartam
oltalmazni Helent mindattó l a szenvedéstő l, amit a Sutherlandek és a Carradine-ok
kö zö tti tartó s kapcsolat okozna neki. É n tudtam, mi tö rtént harminc évvel ezelő tt! É rti?
Tudtam, Helen milyen szenvedélyesen szerette magá t, Palmer. É s megvetettem azért,
hogy ennyire szerencsétlenné tette;
Palmer lassan bó lintott.
- Meg tudom érteni.
- Szegény Helen! Rettenetes lehetett magá nak! - szó lalt meg Angie. Az asszony
szomorú an mosolygott.
- Az igazsá g az, hogy az ostoba bü szkeség munká lt bennem, nem is a szerelem. Erre
elég hamar rá jö ttem, amikor felismertem, hogy való já ban csak Derwin szá mít nekem.
Á m féltem bevallani, amit tettem.
Martin felvá ltva nézett egyikrő l a má sikra, aztá n nagyot só hajtott:
- Ó , ezek az érzelmek! Ki gondolta volna, hogy még az apá m is á ldozatul esik nekik?!
Egyszerű en hihetetlen, miképp tudott ez a két cég ennyi ideig életben maradni ilyen
érzelemdú s vezető kkel az élén! É s hogy a csudá ba fogjuk az ú j vá llalatot vezetni, ha a
felü gyelő bizottsá g csupa ilyen szenvedélyes emberbő l á ll?
 A jelenlevő k mind á mulva meredtek rá . Martin komornak lá tszott, Angie azonban
mosolygott.
- Be akarod néhá ny rokonodat vá lasztani a felü gyelő bizottsá gba? — kérdezte
érdeklő dő n Palmer.
- Miért ne? - felelte Martin. - Te is, meg én is azonos szá mú felü gyelő bizottsá gi tagot
nevezhetü nk ki. Ugye?
- Ú gy van.
- Te biztosan beü lteted Harryt.
- Természetesen. Meg a feleségemet. Szívesen tudok magam mellett olyan
embereket, akikre szü kség esetén szá míthatok.
- Igen? É n is ugyanígy vagyok vele. - Martin a nagybá tyjá ra pillantott. — Szü kségem
lenne arra a hű ségre, amelyet Helen irá nt harminc éven keresztü l tanú sítottá l, Derwin.
Elvá llalná d a felü gyelő bizottsá gi tagsá got?
- Nos, én... Igen, igen, természetesen. Nagyon szívesen segítek... Derwin
kiegyenesedett, és sugá rzott a boldogsá gtó l.
- É s te, Celia? - fordult Martin a mostohaanyja felé. - Ha tagja vagy a
felü gyelő bizottsá gnak, képviselni tudod Kim érdekeit. Való színű leg rö videsen unoká id is
lesznek, akiknek biztosítani kell a jö vő jét.
- Nagyon megtisztelő az ajá nlatod, Martin - nézett Celia elgondolkodva a
mostohafiá ra. - De nekem fogalmam sincs a cégvezetésrő l meg a mérlegekrő l.
- Valami azt sú gja, hogy gyorsan beletanulsz. Azonkívü l nagyra értékelem a
hű ségedet. Az sokat szá mít. Kü lö nben, ha má r az unoká kró l beszélü nk, ezt a há zat
megtarthatod nekik. A tied. Biztos, hogy apá m is így akarta volna. Csak egyszerű en nem
bajló dott vele, hogy belefoglalja a végrendeletébe. Hiszen tudod, apá m hogyan intézte a
dolgokat.
- Tő led vá rta, hogy gondoskodj mindenrő l - mosolygott Celia. - Kö szö nö m, Martin.
Kö szö nö m. Elfogadom a felü gyelő bizottsá gi tagsá got.
Martin most Helenre vetett kérdő pillantá st.
- Nem, kö szö nö m - felelte a nagynénje meghatva. - Rá tok bízom, hogy képviseljétek a
csalá d anyagi érdekeit. É n inká bb a jó tékonysá gi ü gyeknek szentelem magamat.
- Hé, há t velem mi lesz? - integetett Angie, hogy magá ra vonja Martin figyelmét. - É n
is szívesen tagja lennék az ú j felü gyelő bizottsá gnak. Elfoglalhatná m azt a helyet, amelyre
Helen nem tartott igényt. Nagyon fogom élvezni. Remek ö tleteim vannak a vá llalattal
kapcsolatban. Példá ul gondolkoztam má r a cég ú j jelvényén.
Martin hallotta, hogy Palmer és Harry felsó hajtanak. Ő azonban ü gyet sem vetve
rá juk, a feleségéhez fordult. Elő szö r észérvekkel pró bá lkozott.
- De hiszen má r szépen alakul az ékszertervező i pá lyafutá sod!
- Meg tudok birkó zni mindkét feladattal - vá gta rá gyorsan Angie.
- Angie, drá gá m, részvényeid is lesznek az ú j vá llalatná l. Az biztosítja a beleszó lá si
jogot. Nincs szü kséged a felü gyelő bizottsá gi tagsá gra.
- De, Martin...
- Az ég szerelmére! - tö rt ki férfibó l. - Hiszen az igazgató felesége vagy! Mennyi
befolyá st akarsz még?
- Az nem ugyanaz... - Angie paprikapiros lett, amikor észrevette, hogy mindenki
mosolyog. - Hadd pró bá ljam meg, Martin! Tudom, hogy nagyszerű felü gyelő bizottsá gi
tag lennék. Részt veszek valamennyi ü lésen, és ö nként jelentkezem minden
kü lö nbizottsá gba.
 - Meghiszem azt! - nevetett Martin. - Egészen ő szinte leszek, Angie. Ö rö k életemben
szeretni foglak, de olyan hatalom nincs, hogy én téged a felü gyelő bizottsá gba eresszelek!
Attó l tartok, éppen elég bonyodalmat fogsz okozni egyszerű részvénytulajdonosként is.
- Martin! - Angie szeme kerekre tá gult. - Mit mondtá l az elő bb?
- Hiszen hallottad.
- Martin, te tényleg szeretsz! Tudtam! - Azzal az asszony férje karjá ba vetette magá t.
Á tö lelte, és csó kokkal borította a csalá d ujjongó ü dvrivalgá sa kö zepette.
Ahogy Betty belépett a szobá ba, és lá tta, hogy a Carradine-ok meg a Sutherlandek
vidá man együ tt nevetnek, Angie feje fö lö tt Martinra pillantott.
- Mindig mondtam, hogy nincs itt semmiféle baj, amit egy jó asszony ne tudna rendbe
hozni! A vacsora tá lalva. Sosem hittem volna, hogy egyszer az egész Carradine és
Sutherland csalá dot együ tt lá tom az étkező asztalná l.

*
Má snap este Angie egy otthonos Sutherland szá lloda ná szutas lakosztá lyá nak
teraszá n á llt. Az esti szellő meglobogtatta ezü stszínű kö ntö sét.
Angie a korlá tra kö nyö kö lt, és nézte a naplementét a Csendes-ó ceá non. Arany
fü lö nfü ggő je vidá man hintá zott a vá lla fö lö tt.
Há ta mö gö tt kinyílt a lakosztá ly ajtaja, s az asszony odafordult. Martin lépett be a
szobá ba, egy ü veg pezsgő vel és két pohá rral. Még az a fekete ö ltö ny volt rajta, amelyet a
vacsorá ná l viselt.
Kiment a teraszra a feleségéhez, és mosolyá bó l érzéki ígéret sugá rzott.
Angie megborzongott a tekintetétő l. Lá tta Martin szemében a szerelmet és a vá gyat.
Arra gondolt, soha nem létezhet szá má ra má s férfi.
Martin megá llt az asszony elő tt, kihú zta a pezsgő sü veg dugó já t, és tö ltö tt a két
pohá rba. Az egyiket á tnyú jtotta a feleségének, a má sikat pedig magasra emelte.
- Egészségére, Mrs. Sutherland!
- Egészségére, Mr. Sutherland!
A férfi megvá rta, amíg Angie iszik egy korty pezsgő t, aztá n kivette a kezébő l a
poharat, és félretette. Majd megfogta a korlá tot Angie dereká nak két oldalá n, kö zrefogva
az asszonyt.
- Nos, Mrs. Sutherland...
Angie mosolygott, és férje nyaka kö ré fonta a karjá t.
- Igen, Mr. Sutherland?
- Azt hiszem, valamit még be kell fejeznü nk.
- Való ban? Mégpedig?
- A ná széjszaká nkat.
- Vagy ú gy? - Az asszony elkezdte kigombolni férje ingét. - Ö ssze kell hívnunk a
felü gyelő bizottsá got, hogy engedélyezze ezt az egyesü lést, vagy mi is elegendő ek
vagyunk hozzá ?
- A Carradine és Sutherland csalá d tagjaibó l á lló felü gyelő bizottsá g má r megadta a
teljes hozzá já rulá sá t. A részletekkel egyedü l is boldogulunk.
Martin megcsó kolta a feleségét, karjá ba vette, bevitte a szobá ba, és letette az á gyra.
Halkan felnevetett, amikor Angie lehú zta magá hoz a fekhelyre.
- Mondd, Angie, hogy szeretsz!
- Szeretlek, Martin! Ö rö kre szeretni foglak! A férfi megsimogatta az asszony arcá t.
 - Akkor jó l van, mert én veled akarok lenni, amíg csak élü nk! Aká rmit hoz is a jö vő . -
Martin megfogta felesége kezét, és megcsó kolta a jegygyű rű jét. - Szeretlek, Angie!
Mindö rö kké!
- Amíg a halá l el nem vá laszt!