Elisabeth

Történet

A magyararok által is kedvelt császárné Sissi életét dolgozza föl.A császárnét 1898
szeptember 10-én vegy ráspollyal mellbeszúrják.A tettes egy olasz anarchista Luigi
Lucheni.Ő meséli el a történetet csaknem 100 évvel később.Elisabeth kortársai életre
kelnek és elkezdődik Sisi életének története.Egész életében kapcsolatban állt a
Halállal, aki szerelmes volt belé, de Sissi nem adta meg magát.Majd amikor
keserűségében a Halált szólította, már a Halál utasította el az asszonyt. A végén
Elisabeth és a Halál ölelésben forrnak össze.
--------------------------------------------------------------------------------

Prológus
(Bíró, Lucheni, Halál, holtak - I. felvonás)

Bíró: De miért, Lucheni?

Miért ölte meg Elisabeth császárnét?

Lucheni: Alla malora!

Bíró: Válaszoljon, Luigi Lucheni!

Lucheni: Miért, miért? Éjszakáról éjszakára ugyanaz a kérdés száz év óta.

Mire való ez a faggatás? Merda! Én halott vagyok!

Bíró: Az aljas merénylet Ausztria császárnéja ellen...

Lucheni: Va a farti fottere!

Bíró: Nevezze meg végre az indítékait!

Lucheni: Az indítékaimat? Megöltem őt, mert ezt kívánta.

Bíró: Ne beszéljen már badarságokat!

Lucheni: Ezt kívánta erre szavahihető tanúim vannak.

Bíró: És miféle tanuk volnának azok?

Lucheni: A kortársai kérem, egyik sem bír békén nyugodni...

és egyre csak őt emlegetik...
Elisabeth!

Holtak: A mélybe tűnt a szép világ,

most itt rohad a hús tovább,
Ti szellemek a bálra fel,
a sok halott ma táncra kel
Vágy űz, őrült fájdalom, száz bűn átok súlya nyom
Mind, mind szenvedélybeteg
Bántják kényszerképzetek.

Más holtak: A mélybe tűnt a szép világ,

most itt rohad a hús tovább,
Ti szellemek a bálra fel,
a sok halott ma táncra kel
Vágy űz, őrült fájdalom, száz bűn átok súlya nyom
Mind, mind szenvedélybeteg
Bántják kényszerképzetek.

Sophie és Ludovika: Itt mindenki jót akar Sissinek,

Nem illethet vád,
egy akaratos jószág
kit hidegen hagy a világ.

Max: Szegény kicsi Sissikém!

Ferenc József: Mindig csak menekült!

Ludovika, Sophie: Rejtőzködött, egy napernyő vagy egy legyező mögött.

Rudolf: Milyen jól megértettük volna egymást. Hasonlítottunk ám mi ketten.

Mindenki: mert átok ült a lelke mélyén az életére árny szakadt.

Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth
Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth
Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth
Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth

Lucheni:
Attencione! Őfelsége, a Halál!

Halál: Miért hív e régi dal most? Miért szól hozzám,

rettentő régtől fogva kedvenc nótám.
Angyal szerint áldás, ördög szerint nem,
az ember nyelvén ez szerelem.
A pusztítás a dolgom, teszem hát én,
viszem azt ki engem illet, ifjú vagy vén.
Nem is értem, hogy volt, egyszer csak úgy jött,
az a tény, hogy megszerettem őt.

Bíró: Maga megpróbál kibújni Lucheni!

Szerelem, halál...Ne jöjjön itt mesékkel!

Lucheni: Perche no? Szerette Heinrich Heinét!

Bíró: Utoljára kérdem Lucheni: Kik voltak a megbízói?

Lucheni: A Halál, csak a Halál!

Bíró: Az okokat Lucheni, az okokat!

Lucheni: A szerelem! Un grande amore.. Ha,ha,ha!

Többiek: Elisabeth, Elisabeth!

Mint Te
(Elisabeth, Max, Sissi apja, Lucheni - I. felvonás)

Lucheni: Az ifjú Sissi apukája Max. Éppen egy érdekes esti túrára készül.
Magyarul bordélyházba megy.

Elisabeth: Mama este vendégséget rendez rémes lesz!

Csupa bácsi, rozzant tánti jön majd el
És én úgy futnék előlük, mégsem hagy a nevelőnő,
Azt papolja folyvást "nem illendő"
Miért ne vinnél el magaddal jó apám?

Max: Nem tehetem

Elisabeth: Amit megkívánsz, csak azt kívánom én,

Max: Szerintem ez kizárva!

Elisabeth: Én is verset írnék folyton vagy a széllel vágtáznék,

Éppen mint te olyan lennék!

Max: Az élet túl rövid ahhoz, hogy akárcsak egy órát is unatkozzék az ember
A családi összejöveteleket pedig úgy utálom, mint a pestist!

Elisabeth: Én is…Mért ne mászhatnék a vadcseresznyefára mondd?

Max: Légy víg, hiszen elkerül Heléne sorsa…

Elisabeth: És a drótkötélen miért ne táncolnék?

Max: Őt császárnénak nevelik szegényt…

Elisabeth: Ha a nagyfiúkkal játszom, mindig szid a nevelőnő

Max: Ez nem az én dolgom…

Elisabeth: Azt papolja folyvást "nem illendő!"

Max: Én ebben hogy segítsek?

Elisabeth: Miért ne vinnél el magaddal mégiscsak?

Max: Ha rendes leszel, már holnap este láthatsz!

Elisabeth: Zulu-föld, vagy Kína, vagy tán.. Katmandú?

Max: Menni kell!

Elisabeth: Élnék mint egy vad cigánylány, úgy, mint egy szabad zenész,
csak így élnék én,

Max: Adieu, Sissi…Légy jó…

Elisabeth: Csak ábrándoznék, éppen, mint te olyan lennék..

Útvesztő minden út...

(Halál - I. felvonás)

Elisabeth! Miért hagylak élve?

Mily varázs, mi kényszerít,
Kivételt tennem?
Útvesztő minden út, minden csak visszajut,
nincs nappal, hogyha éjjel nem jön.
Nézd az árnyakat, sors drótján ránganak,
mily büszkén, mégis mily esendőn.
Keres engem minden lélek, rám vár minden árny.
Én hozzám tér csak vissza minden.
Nevemet tán csúfnak hallod, mégis szép vagyok,
annak ki elvágyódik innen.
Úgy nézem mindet, hogy jó sok még munkám…
Igen, de itt vagy te és jössz mikor már éppen unnám.
Amióta téged nézlek fényed elvakít,
káprázat bénít immár engem.
Melegedni volna kedvem nálad egy kicsit,
miért állnék vonzásodnak ellen?
Veszélyes érzés fáj már mindenképpen
Hóhérnak lennem, bár hős szerelmest játszom éppen…
De a sorsunk úgy van írva néked jönni kell,
nékem meg várni rád.
Tudom a dolgok rendje az, hogy végül megszeress,
s örökké úrnőm légy az éjben!

Ahogy az ember azt gondolja – Bad Ischl

(Ludovika, Sophia, Helene, Sissi, Ferenc József, Lucheni, vendégek - I.
felvonás)
Lucheni: E fürdőhely Bad Ischl, a fényes nászra vár, Ludovika legfőképp.
S bár beavatta húgát Sophie mindenbe már, semmi sem pont úgy
történt…

Sophie: Miért késtetek húgom?

Ludovika: Mert feltartott a szél. Egy kis szieszta szörnyen kéne.

Sophie: Ez biztos nem jön össze a császár 4-re vár!

Ludovika: Hogy?

Helene: Most?

Sophie: Hogy néz ki még e lány?

Ludovika: Max nem jött, ne bosszankodj, de viszont Sissi elkísért…

Sophie: A ruha, ugye szörnyű, iszony ez a haj!

Helene: Átöltözöm.

Sophie: Már túl késő. Egy császárt nem lehet megvárakozatni!

Lucheni: Mit ér egy jó kis terv, ha mégsem jó,

Ha cáfolja a valóság?
Mikor a tervek sorsa legtöbbször csak kudarc és csúf csőd,
csak tanulság!
A két anyós beszédes, az ifjú császár nem, csak szép Heléne izzad lám.
De zsenátsz, mert Francz Joseph megmutatja most, végső soron ő dönt ám.

Sophie: Nos ,mondd meg végre hát, szépnek látod őt?

Franz J.: Kit?

Sophie : Kuzinunk kit néked szánunk.

Franz J.: Oly gyönyörű a drága

Sophie-Ludovika: Mint mi?

Franz J: Tavaszi rét

Sophie: Hisz ez már szinte költemény

Franz J.: Kipattan mindjárt ajka édes, szemében tiszta fények.

Ma este a bálban a tánc csak övé

Ludovika: Már peddzi

Sophie: Meg is kérem hát
Állj föl, menj oda hozzá, fogd karon
Kit? Őt?

Lucheni: Mit ér egy jó kis terv ha mégsem jó, ha cáfolja a valóság,

ugye a tervek sorsa legtöbbször csak kudarc és csúf csőd, de tanulság.

Helene: Hogy évekbe telt a francia nyelv, az illemtan gyötört.

Csak erre neveltek, mily gyönyörű tervek, de mind dugába dőlt.

Elisabeth: Ó ,hogy féltem én, unalom fojt meg itt….

dugába dőlt, dugába dőlt

Franz Joseph: Mama kidolgozott tervvel jött e helyre most mind dugába
dőlt.

Mindenki: Mit ér egy jó kis terv, ha mégsem jó,

Ha cáfolja a valóság?
Mikor a tervek sorsa legtöbbször csak kudarc és csúf csőd,
csak tanulság!

Minden kérdés elhangzott

(Lucheni, Férfiak és nők, Elisabeth, Rauscher - I. felvonás)

Lucheni:
Este fél hét a bécsi Augustinus Templomban.
Különös időpont egy esküvőre…
De ha ettől eltekintünk, ez az 1854. április 24-e nagyon is megfelelő,
Nagyon is, porca miseria!

Férfiak és Nők:
Hasztalan már kérdenünk,
Csak frázisokból érthetünk.
E rossz világban így lakunk,
Mert innen immár nincs kiút.
Már elkövettük mind a bűnt,
A szép erény mind megy nagyon,
És folyton átkot szór a szánk,
De minden áldást visszavon.
A borzalom nem háborít,
A szépre már nem gerjedünk,
A jó okulnunk túl kevés,
A rossztevés csak vicc nekünk.
A sok csodából rég elég,
A dolgaink közt nincs határ,
A kínhalálnak hangjait,
A földi fül jól bírja már.
De nincs tovább a kérdezés,
Mert több esély nem lesz soha,
Az otthonunk e holt világ,
Mely önmagának gyilkosa.
És bármi van, vagy bármi lesz,
Csak arra kell, hogy múljon el,
A szenvedés a tiszta kéj,
Ha van halál, az érdekel.
Elisabeth… Elisabeth…

Rauscher:
Ha ez az akarata, feleljen igennel!

Elisabeth:
Igen!

Haláltánc
(Halál - I. felvonás)

Jól ismert régi téma, nekem új csupán.

Két férfi küzd egy nőért, téged kíván
El is dőlt a párharc, kitaszítottál.
Esküvődön vendég lettem már.
Ám nem más ez csak látszat, jössz még hozzám.
Tán hű vagy férjedhez, de vágyódsz rám.
Öleled majd olykor az is nékem szól, hová vezet mindez érzed jól.

Az utolsó, a végsőtánc nékem jár csupán.

A végső tánc, a haláltánc azt vélem járod ám.

Már fáradt lesz az óra, romlott a bor.

A tükrök közt a csarnok már szinte forr.
Csupa bámész népség, röhög, összesúg,
Lesik éhes szemmel randevúnk.

Az utolsó, a végsőtánc nékem jár csupán.

A végső tánc, a haláltánc, azt vélem járod ám.

Minden éjszaka mélyén leslek vigyázva én,

Én a legnagyobb vesztes nyerek majd könnyedén.

Az utolsó, a végsőtánc nékem jár csupán.

A végső tánc, a haláltánc, azt vélem járod ám.

Az utolsó, a végsőtánc nékem jár csupán.

A végső tánc a haláltánc azt vélem járod ám.
Vélem járod ám.

Az már nem én lennék

(Elisabeth szólója - I. felvonás)

Ne kívánd, hogy játsszam a nőt,

aki jól nevelt.
Ne kívánd, hogy tudjam a módit,
s az illemet.
E példás kis udvartöltelék,
az már nem én lennék.
Ha repít a trapéz,
ha elbír a vékony jég,
ha szeszély a veszély,
az csodás az álomszép.
De értsd meg ha nem kockáztatnék,
az már nem én lennék.
Ha óvnál a bajtól épp az lesz a baj.
Hogy nyűg lesz csak rajtam a lét.
Mint sólyom úgy szállok majd más táj felé,
ha béklyóz a kényszerűség.
Ha leszól egy csillag, ha elhív én elmegyek.
A világ, a hazám, a felhők, a mesterek.
Ha tudást csak könyvekből vennék,
az már nem én lennék.
És taszít ha tolong sok kegyenc,
sok esdeklő és riaszt ha les rám és öröm ha egy sem jő,
kit nem bánt e barbár csőcselék,
már nem én lennék.
És elveszthetsz hidd el,
ha börtönbe zársz a fészkedből elszállok én.
Hogy megtarthass az kell,
hogy hadd higgyem már az élet mit élek, enyém!
Egy társ kell egy barát,
ki megvéd, ki átölel,
ki megért ki megvéd, ha vigasz vagy tréfa kell.
De hagyja , hogy éljek szabadon, mint a lélek,
mert így vagyok, csak Én!
Csak én!

Nyisd ki, Elisabeth!

(Ferenc József, Elisabeth, Halál – I. felvonás)

Ferenc József:
Elisabeth, engedj be, Drágám!
Vágyok Rád, férjed volnék.
Jó volna együtt…
Szőrnyű nap volt ma ez
Csupa válság
Jó volna végre oldaladon
Nem bírok már a franciákkal,
Államcsőd zavar forradalom
Jön a tífuszjárvány, ezrek lesznek árván
Gyere, engedj végre!
Vágyom a biztos, csöndes révbe
Akarom, így vigyázz ma rám
E vágytól tiszta éjszakán
No, nyisd ki, hát!
Miért kell itt várnom?
Te legyél, ki megsegít!
Elisabeth!

Elisabeth:
Az igazihoz,
a jóanyádhoz,
csak menj oda hát,
ha ő a fontos…

Ferenc József:
Szívem!

Elisabeth:
Ne kérj most!

Ferenc József:
Mit követtem el?

Elisabeth:
Engednéd, hogy Rudolfot bántsák?!

Ferenc József:
Ki bántja Őt?

Elisabeth:
Mindent megtudtam én,
anyád átadta Őt hülye káplároknak…

Ferenc József:
Ez neveltetés!

Elisabeth:
Ő gyengécske még,
hát döntöttem én:
nem tűröm többé ezt,
válassz hát:
Anyád vagy én!
Szabályos ultimátumot fogalmaztam.Ha nem akarsz elveszíteni, akkor teljesíted!
Magam akarok gondoskodni a gyermekeim neveltetéséről!És mostantól kezdve én
döntöm el, hogy mit teszek!Olvasd el az írást, és döntsd el végre: Anyád vagy én!
Most pedig hagyj magamra!

Halál:
Elisabeth!
Aggódnod nem kell!
Pihenj meg karomban, hát!
Jöjj Drága Úrnőm!
Jöjj, szakíts a harccal!
Egy más világ majd megvígasztal.
Meglásd, ott szép, új korszak jő,
valódibb ott a tér, s idő
Elisabeth, Elisabeth!
Jöjj, édesem!

Elisabeth:
Nem, hisz élni vágyom!
Rövid a lét, hát miért ne fájjon?
Szabadnak lennem úgy lehet,
Ha bevetem szépségemet
Menj!
Nem kellesz még!Nem hívlak még!
Menj!

Az már nem én lennék - Repríz

(Elisabeth, Ferenc József, Halál - I. felvonás vége)

Ferenc József:
Hogy szóljak egy szót csak, te legyőztél kedvesem.
Ha nem vagy az enyém, én úgy érzem szétesem,
Hát kérjél, és én máris megteszem!
Csak el ne hagyj engem!
És legyen, te nevelhetsz Rudolfból férfiút.
Csak ne bánts, mert megöl, ha viszályból nincs kiút!
Csak mondd, mondd, hogy mit segítsek még!
Én bármit megtennék.
Az országlás, kormányzás színház csupán,
Ott éreznem mit sem szabad,
De színházat nem játszom véled tovább,
Hisz sírok, hogy enyém maradj!

Elisabeth:
Ha megért egy barát, az felér most bármivel,
Én megyek, ha viszel és vagyok, ha bármi kell,
csak ne kérd, hogy úgy éljünk, mint rég.
Az már nem én lennék.
Ha megért egy barát, az felér most bármivel,
Én megyek ha viszel és vagyok, ha bármi kell,
De ne zárj be kérlek, az nem volna élet,
Az már nem én lennék.

Halál:
Mit szépnek látsz ma még,
Az holnap már nem létezik.
Eltűnik bármiképp az idő nékem dolgozik.(…)
Gyere légy enyém!

Ferenc József:
Elisabeth!!

Mama, hol vagy?

(kis Rudolf, Halál – II. felvonás)

Rudolf:
Mama? Mama!
Mama, mondd hol vagy?
Nélküled fázom…
Merre lehetsz?
Hol az ölelés?
Azt mondják,
hogy túl sok a dolgod.
Miért nem vagy itt?
Miért nem mesélsz?
Mama, ha nem jössz,
nem jön az álom.
Árnyakat látok a falakon.
Sírok, s nincsen aki most ideül.
Mama, miért hagysz egyedül?

Halál:
Hisz úgysem hall.Kár hívnod őt!

Rudolf:
Ki vagy te?!

Halál:
Egy jóbarát.Ha kellek majd, visszajövök…

Rudolf:
Maradj!

Halál:
Csak bátran hívj!

Rudolf:
Én sose félek, hős tudok lenni.
Összeszedem magam,
hogyha kell
És egy macskát már ki is nyírtam…
Ez durva világ
Gyilkos egy hely!
Jaj, Mamácska
Oly jó ott lennem nálad!
Bárhova mész, sose viszel el!
A sok rossz árnyék mind ide gyül…
Mama, miért hagysz egyedül?

Ma nagyot nőtt az árnyék

(A Halál, Rudolf – II. felvonás)

Halál:
Jó, hogy végre szólhatunk! Lásd,
jó, hogy újból látjuk egymást,
hisz ismersz! Ugye ismersz?
Emlékezz, mint apró gyermek -
arra kértél, ígérjem meg,
hogy többé el se hagylak!

Rudolf:
Nem feledtem én a képet -
féltem én, s te mindig mondtad,
eljössz, mikor hívlak téged!

Halál:
No lásd, segítek én!

Együtt:
Ma nagyot nőtt az árnyék,
de az őrült világ nem lát már!
A patkányfogó jár még,
megy a tánc az arany borjúnál!
Ma nagyot nőtt az árnyék -
ez a vége már, az éjfél közel jár!

Rudolf:
Fáj, hogy kezem meg van kötve,
hisz látom én, hogy mint megy tönkre,
mint zuhan a pusztulásba az élet -
fáj és félek!

Halál:
Nincs is ennél néked rosszabb,
hiszen tétlen kell most nézned azt,
hogy Földed elkárhozhat!

Rudolf:
Ez nekem nagyon fáj!
Együtt + Haláltáncosok:
Ma nagyot nőtt az árnyék,
jön egy újabb kemény költemény!
Az ördögcsapda jár még,
de az ember vak, s így nincs remény!
Hisz fölé nő az árnyék -
közel már a vég,
hát mért nem kiált még?

Halál:
Mi fog vissza hát?
Hatalom kell neked!
Ragadd meg hát!
Tedd önvédelemből!

Rudolf:
Mily tett!

Együtt + Haláltáncosok:
Ma nagyot nőtt az árnyék,
jogos önvédelem már, csak lásd!
Hisz tudjuk, kész a játék,
s e népség ebből mit sem lát,
hisz fölé nő az árnyék -
császár légy, Rudolf,
s a végzet elé vágj!

Bennem mint tükörben

( Rudolf, Elisabeth - II. felvonás)

Rudolf:
Hány év múlt el
Úgy bíztam, hogy tán szólsz hozzám
Vártam csak én,
Hívószó jön a csend után…
Mondd, miért féltél?
Mert egyformán elvágyunk, lásd!
Túl terhes nékünk, csúf ellenségünk
e romlott, e szédült világ.
Bennem mint tükrödben
Láthatnád újra önmagad
Akkor tán értenéd:
szavak mit el nem mondanak!
Ellöktél durván,
tükör az, mit bennem gyűlölnél!
Vágynék te rád,
Ám vágyam hozzád el nem ér
Nézek csak rád,
Bálványt látok, egy kősziklát
Már meg sem látsz!
Azt hittem a látszat csal
Száz jelzést adtam,
hogy értsd meg, baj van,
de köztünk már szilárd a fal.
Kérlek, hogy nézz le rám!
Képmásod miért nem látod már?
Akkor tán mondanám,
Akkor tán éreznéd, hogy fáj!

Elisabeth:
Mit kívánsz tőlem? Mi bánt? Miért jöttél el?

Rudolf:
Anyám, hogy óvjál!
Úgy érzem, itt a vég,
el kell, hogy váljak, nincs mentség.
Jó hírem tönkrement,
botrány lesz most már mindenképp.
A pápát kértem, de a válást ellenzi apám.
Te segíthetsz még talán,
feleségem nyűg csak vállamon.
Az udvar átok rám: ez a vég, hát légy te oltalom!
Ó könyörgök én! Járj közben, kérlek! Atyám is hallgat rád…

Elisabeth:
A császárt én már rég elküldtem.
Nem kérnék tőle semmi ügyben.
Nem kérném őt, nem kérném érted sem!

Rudolf:
Így hát, cserbenhagysz?

Sirató
(Elisabeth, II. felvonás)

Rudolf! Jaj hol vagy?

Hallasz e engem?
Látom, hogy rám hasonlítottál…
Cserben hagytalak, hogy könnyű legyen
Bocsásd meg, fiam nekem
Az én bűnöm, az én nagy hibám!

Úgy ölelnélek, mégegyszer téged

Ne bánthasson minket a világ…
Késő, nem engedi már a Halál
Megbüntettél, itt hagytál…

Zsófia:
Ennél több már úgysem veszhet
Szép jövőnkből semmi sincs már!
Rudolf szívét összetörted!
Miért is voltál túl jó, túl lágy…

Elisabeth:
Jöjj hát, Halál!
Ne hagyd, hogy várjak!
Elég volt a szenvedés
Jöjj válts meg hát!
Te jó Halál!Te átkozott!
Jöjj, ments meg már!

Halál:
Késő, nem kellesz így!
Így nem!
Nem kellesz, menj!
Menj!

Az új kollekcióm
(Lucheni, II. felvonás)

Az új kollekcióm
A réginél is népszerűbb
Hisz príma áru mind!
De főleg itt e képek
A gyászoló anyával,
ki sűrű könnyet hint
A szívre úgy hat ez
A bánat és e gyászos érzemény,
Hogy kezded hinni már,
Az, ki nagy hatalmat bír,
A mélybe könnyen hull szegény.
Ha más vagy mint az átlag,
Az élet fájni fog
Ám ez ócska bölcselet csak,
Sőt, úgy is hívhatod:
Giccs! Giccs!
A szép Elisabeth,
amint csak módja nyílik,
rögtön útrakel
A férj nyomán jár,
De mindhiába űzi Sisi-t,
Úgysem éri el
A Császár attól félt,
Hogy végleges a büntetés talán
De enged lám a nő,
És csak összejönnek ők egy holdas éjszakán…
Mint két gálya
(Ferenc József, Elisabeth – II. felvonás)

Franz Joseph:
Tudod, miért jöttem

Elisabeth:
Nem. Bár sejtem.

Franz Joseph:
Gyere haza, Sisi! Mi ketten összetartozunk.Én még mindig így gondolom. Szeretlek!
És azt beszélik, hogy szerelem minden sebet begyógyít…

Elisabeth:
Szívünkben érzés, meg erő – de van, mit meg nem old.
Erős a hit – de látod, minket fel nem old!
Vártunk tán csodát – ám de már, nincs miért.
Közös út, ha volt is egykor, véget ért.

Mint két gálya éjnek tengerén

De a sorsunk már más,
Arra mész te, s erre én
Épp csak összesodort az ár,
De a sors az elválaszt már.
És nincs kiút, és nincs már több remény.

Franz Joseph:
Ha mindig túl nagyra törsz - úgy az keveset se ér

Elisabeth:
Tán te vagy kishitű

Franz Joseph:
Egymásra jól vigyáznunk – csak az legyen a cél

Elisabeth:
Milyen roppant egyszerű

Együtt:
Próbáld meg egyszer
És az én szememmel láss!
Akkor tán érthetnénk mégis
majd egymást!

Mint két gálya éjnek tengerén

De a célunk már más,
Arra mész te, s erre én
Épp csak összesodort az ár,
De a sors az elválaszt már.
Mondd, miért sápadt így el bennünk a fény?

Elisabeth:
Te meg én két gálya éjnek tengerén
De a célunk már más,
Arra mész te, erre meg én

Franz Joseph:
Ne bánts, hát!
Ne hagyj el!
Ne dobj el!
Hisz szeretnélek én!
Ne bánts hát!
Ne hagyj el!
Ne dobj el!
A magány nem segít!

Együtt:
Kicsit összesodort az ár
De a sors az elválaszt már
Mondd, miért sápadt így el bennünk a fény?

Franz Joseph:
Ne dobj el!

Elisabeth:
No, hidd el, ami elmúlt: nincsen már!

Epilógus
( Bíró, Lucheni, Sztáray – II. felvonás)

Bíró:
Mit keresett Genfben, Lucheni?

Lucheni:
Meg akartam ölni az orleans-I herceget.De nem jött oda!

Bíró:
Akkor miért éppen Elisabeth császárnét?!

Lucheni:
Le Journale! Olvastam az újságban, hogy a városban van.

Bíró:
Ez mikor volt?
Lucheni:
1898. szeptember 10-én.Egy gyönyörű, verőfényes napon…

Sztáray:
Felség! Orvost! Istenem, meghal!

Lehull a fátyol
(Halál, Elisabeth II. felvonás vége)

Halál:
A fátyol ím, lehullik végül
Úgy vágytam rád, most indulunk
Ne hagyd, hogy várjak…

Elisabeth:
Adj, te nékem otthont!
Szabadíts meg a földi gondtól,
töröld ki létem rossz nyomát,
világítsd át az éjszakát!

Halál:
Gyere, hagyd a létet

Együtt:
Veled a semmi létbe lépek
Színtiszta tűz leszünk mi már
Örökös égi békénk vár…

Elisabeth:
Hol bíztam, hol sírtam,
volt sok könny, meg sok derű
A világ nem értett,
mert magamhoz voltam hű

Együtt:
Ha bűn volt, ha enyém, a titok az enyém…

Elisabeth:
Mert így vagyok csak én!

Halál:
Csak enyém leszel!